Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. október 2.
Székely haza
Mezővárosok a Székelyföldön
Alighanem már a városokat pártoló Luxemburgi Zsigmond király (15. sz. eleje) előtt megkezdődött egyes települések kiemelkedése a többi falu közül, a székek alakulásával párhuzamosan, a vásártartás, az ipari és igazgatási stb. szükségletek hatására, az sem kizárt, hogy idegen, később elenyészett – például szász – telepesek erősítették fel a külön útra térést. Ahogy a városok erősödtek, a folyamat heves konfliktusokat is generált, a kiváltságokat kapó városok ugyanis már nem a széknek adóztak, hanem saját adót, cenzust szedtek.
1525-ben Sepsiszentgyörgyön az ott lakó székely primorok valósággal felkeltek a városi vezetés ellen, mikor megtagadták a cenzus fizetését, holott telkük révén használták a város határát, és jövedelmük is városi eredetű lehetett. Mi több, semmibe véve a városi önkormányzatot, még ők követeltek pénzt a városba érkezőktől, és leverték a polgárok kocsmáinak cégérét. A kocsmatartás ugyanis szintén városi előjog volt.
A szék és a város vetélkedése végighúzódik az egész középkoron. De nyilvánvaló az is, hogy a székek vezetői érdekeltek voltak abban, hogy állandó vásáros településük legyen, és hogy székhellyel rendelkezzenek, mi több, ahol a lustrákat meg lehessen tartani. Amikor azonban a városok, királyi kiváltságokra támaszkodva, ki akartak bújni a széki gyámkodás alól, akkor támadtak az ellentétek. A továbbiakban bővebben idézünk a Kézdivásárhelyről szóló részekből:
„Nevével nem találkozunk az 1332–1337. évi pápai tizedjegyzékben… Középkori neve (Torjavására) alapján a környező székely falvak közé ékelődött, Torja-patak menti, Fehér megyéhez tartozó Apor-birtok területén alakult ki. Amikor 1407-ben a település először szemünk elé kerül, már vásáros hely, ahol a széki ispán jelenlétében széki közgyűlést tartottak, ekkora tehát már mindenképpen kiszakadt a későbbi Fehér megyei enklávéként szereplő Torja magánbirtok területéből. 1427 előtt vita támadt Kézdivásárhely (Thoryawasara) oppidum és Kézdiszék között, miután a kézdi székelyek saját öt nemzetségüknek megfelelően felosztották a települést, amelynek népeit, valamint vendégeit különféle adókkal és díjakkal sanyargatták szabadságaik és a szokásjog ellenében. A mezőváros lakói elérték, hogy 1427-ben Zsigmond király védelmébe vegye őket Kézdiszék túlkapásaival szemben. (…)
A település kiváltságait 1462-ben Mátyás, 1507-ben II. Ulászló is megerősítettre. 1530-ban bukkan fel először a Kyzdywasarhel megnevezés. Nevével összhangban fontos szerepet töltött be Kézdiszék életében mint a széki közgyűlés és széki bíráskodás székhelye, továbbá mint az Ojtozi-szorost őrző katonákat élelmiszerrel ellátó mezőváros.”
A történész úgy véli, hogy mivel nemzetközi jelentőségű kereskedelmi út szelte át az Ojtozi-szoros fele, a régészeti feltárások jelentős középkori leletanyagot fognak eredményezni. Az első céhek alakulására 1572-ből van adat. Heti vásárjogát Szapolyai János bővítette ki három évi sokadalommal 1530 körül.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Mezővárosok a Székelyföldön
Alighanem már a városokat pártoló Luxemburgi Zsigmond király (15. sz. eleje) előtt megkezdődött egyes települések kiemelkedése a többi falu közül, a székek alakulásával párhuzamosan, a vásártartás, az ipari és igazgatási stb. szükségletek hatására, az sem kizárt, hogy idegen, később elenyészett – például szász – telepesek erősítették fel a külön útra térést. Ahogy a városok erősödtek, a folyamat heves konfliktusokat is generált, a kiváltságokat kapó városok ugyanis már nem a széknek adóztak, hanem saját adót, cenzust szedtek.
1525-ben Sepsiszentgyörgyön az ott lakó székely primorok valósággal felkeltek a városi vezetés ellen, mikor megtagadták a cenzus fizetését, holott telkük révén használták a város határát, és jövedelmük is városi eredetű lehetett. Mi több, semmibe véve a városi önkormányzatot, még ők követeltek pénzt a városba érkezőktől, és leverték a polgárok kocsmáinak cégérét. A kocsmatartás ugyanis szintén városi előjog volt.
A szék és a város vetélkedése végighúzódik az egész középkoron. De nyilvánvaló az is, hogy a székek vezetői érdekeltek voltak abban, hogy állandó vásáros településük legyen, és hogy székhellyel rendelkezzenek, mi több, ahol a lustrákat meg lehessen tartani. Amikor azonban a városok, királyi kiváltságokra támaszkodva, ki akartak bújni a széki gyámkodás alól, akkor támadtak az ellentétek. A továbbiakban bővebben idézünk a Kézdivásárhelyről szóló részekből:
„Nevével nem találkozunk az 1332–1337. évi pápai tizedjegyzékben… Középkori neve (Torjavására) alapján a környező székely falvak közé ékelődött, Torja-patak menti, Fehér megyéhez tartozó Apor-birtok területén alakult ki. Amikor 1407-ben a település először szemünk elé kerül, már vásáros hely, ahol a széki ispán jelenlétében széki közgyűlést tartottak, ekkora tehát már mindenképpen kiszakadt a későbbi Fehér megyei enklávéként szereplő Torja magánbirtok területéből. 1427 előtt vita támadt Kézdivásárhely (Thoryawasara) oppidum és Kézdiszék között, miután a kézdi székelyek saját öt nemzetségüknek megfelelően felosztották a települést, amelynek népeit, valamint vendégeit különféle adókkal és díjakkal sanyargatták szabadságaik és a szokásjog ellenében. A mezőváros lakói elérték, hogy 1427-ben Zsigmond király védelmébe vegye őket Kézdiszék túlkapásaival szemben. (…)
A település kiváltságait 1462-ben Mátyás, 1507-ben II. Ulászló is megerősítettre. 1530-ban bukkan fel először a Kyzdywasarhel megnevezés. Nevével összhangban fontos szerepet töltött be Kézdiszék életében mint a széki közgyűlés és széki bíráskodás székhelye, továbbá mint az Ojtozi-szorost őrző katonákat élelmiszerrel ellátó mezőváros.”
A történész úgy véli, hogy mivel nemzetközi jelentőségű kereskedelmi út szelte át az Ojtozi-szoros fele, a régészeti feltárások jelentős középkori leletanyagot fognak eredményezni. Az első céhek alakulására 1572-ből van adat. Heti vásárjogát Szapolyai János bővítette ki három évi sokadalommal 1530 körül.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. október 21.
Írásbeliség, tanulás és oktatás a magyaroknál
Csütörtök este folytatódott a Bihar Megyei RMDSZ által életre hívott Szacsvay Akadémia modulja. Romsics Ignác professzor, az egri Eszterházy Károly Egyetem oktatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja tartott előadást, Tanítás, tanulás és iskolák címmel.
Az Ady Endre Középiskola egyik osztálytermében megjelent érdeklődőket Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte.
Expozéjában Romsics Ignác történészprofesszor több részre korszakolva követte nyomon a tanítás, a tanulás, az írás és az olvasás alakulását a magyar történelemben, egészen napjainkig. Arra hívta fel a figyelmet: a sztyeppéken élő (fél)nomád ősmagyarokról semmilyen megörökített információnk nincs arról, hogy miként kommunikáltak egymással, vagy a Fennvalóval. A honfoglalás korából a mai Magyarország területén egyetlen eddig ismert jel maradt fenn, a homoknégyhalomi rovásírás. Amikor aztán később az eleink a Nyugat felé orientálódtak, a rovásírásos kultúrát felváltotta a latin betűs kultúra elterjedése, melynek első nagy központja a pannonhalmi apátság volt, mely Géza fejedelem idejében kezdett el épülni. Néhány tucat szerzetes élt ott eleinte, majd világi értelmiségieket is képeztek, 100 év elteltével pedig körülbelül 80 kötetet tartalmazott a könyvtára. Az első írásos emlék 1055-ből, I. András korából datálódik, mely nem más, mint a tihanyi bencés apátság alapítólevele, ami azt bizonyítja, hogy már le tudták írni a beszélt magyar nyelvet latin betűkkel. A 12. század végén fontos mozzanat volt, hogy III. Béla kulturális központot, kancelláriát hozott létre Esztergomban, ahol Anonymus (P. mester) is dolgozott. Ebből a korból származik ugyanakkor az első összefüggő magyar nyelvemlék is, a 26 soros Halotti beszéd és könyörgés. Az első teljes magyar nyelvű lírai költemény, az Ómagyar Mária-siralom pedig a 13. század végén keletkezett.
Egyetemek
Miközben Nyugat-Európában már léteztek, Magyarországon hosszú időn keresztül nem voltak egyetemek. Az elsőt 1367-ben Nagy Lajos alapította Pécsen, majd Zsigmond király tette ugyanezt 1395-ben Óbudán, később Mátyás király 1476-ban Pozsonyban (ennek Vitéz János volt a rektora), de ezek nem tudni milyen okok miatt, de csak rövid ideig működtek. Ebből a korból feltétlenül említést érdemel Mátyás könyvtára, mely fénykorában több mint 2000 kötetet számlált, a Corvinákból azonban sajnos nagyon kevés maradt meg. 1473-ban Budán is megkezdte működését az első nyomda, Hess András vezetése alatt, és ekkor, vagyis a 15. század végén látott napvilágot az első nyomtatott kiadvány a magyarok addigi történelméről, a Budai krónika. A szabad királyi és a mezővárosokban körülbelül 150 iskola működött, ahol papok, igricek, az egyházból kilépett személyek tanítottak vallásos szemléletet, latint és elsősorban olvasást.
Az anyanyelvi kultúra elterjedésében a reformáció hozott nagy változást, az első magyar nyelvű könyvek a 16. század közepén, 1541-ben és 1559-ben jelentek meg, 1590-ben pedig eredetileg 700-800 példányban a Vizsolyi Biblia. Említeni kell Johannes Honterus brassói és a szintén német származású Heltai Gáspár kolozsvári nyomdáját. A protestáns felekezetek is közép- és felső intézményeket kezdtek el alapítani: református kollégiumok működtek Pápán, Sárospatakon, Debrecenben és Erdélyben, unitárius kollégium Kolozsváron, valamint lutheránus líceum Brassóban, Nagyszebenben és Pozsonyban. A királyi Magyarországon a katolikus oktatás a jezsuitáknak köszönhetően újult meg, akik az ellenreformáció élharcosai voltak. Báthory István támogatásával 1581-ben létrejön a negyedik egyetem, azonban ez is rövid időn belül megszűnt. Pompás volt Bethlen Gábor fejedelem könyvtára, de ebből sajnos egyetlenegy példány se maradt. Egyetempótlóként 1622-ben Gyulafehérváron kezd el működni egy kollégium. Az első olyan egyetem, amely azóta folyamatosan működik, Pázmány Péter nevéhez fűződik: 1635 – Nagyszombat, napjainkban Budapesten, mint ELTE.
Felvilágosodás
A következő nagy lépés a felvilágosodás volt. 1746-ban Mária Terézia Bécsben megalapította a ma is létező Thereziánumot, 1763-ban pedig létrehozta a selmecbányai bányászati és erdészeti akadémiát. Az oktatási reformokat 1777-ben a Ratio Educationis koronázta meg.
A 19. század első felében a magyar nyelv megújulása, fejlődése adott lendületet a közművelődésnek. Nemcsak a romantikus magyar irodalom teremtődött meg, de a népies művek első darabjai is megjelentek. Jellemző, hogy míg 1800-ban 115 művet adtak ki, addig 1848-ban már közel 800-at, és a latin nyelvi kultúrát a magyar és a német váltotta fel. A neoabszolutizmus korát negatív jelzőkkel szoktuk illetni, de valójában támogatta, fenntartotta a polgári átalakulás főbb vívmányait, Graf Leopold von Thun oktatási reformja 1945-ig hatott.
Egy újabb változást a dualizmus hozott, köszönhetően báró Eötvös József és Trefort Ágoston erőfeszítéseinek. Megnőtt a népiskolák száma, fejlődtek a középiskolák, hangsúlyt fektettek az elitképzésre. 1872-ben magyar nyelvű tudományegyetemet alapítottak Kolozsváron, 1871-72-ben a magyar fővárosban műszaki egyetem kezdte meg működését.
A 20. században
A Horthy-korszak kiemelkedő szakemberei Klebensberg Kunó és Hóman Bálint voltak, és Magyarországon oktatásra arányosan soha annyit nem költöttek, mint a két világháború közti békeidőben. A nemzeti, vallásos ideológiai tanítást 1945-ben az internacionalista szemlélet váltotta. Az egyházi iskolákat államosították, a latint és a németet szinte teljesen kiiktatták az orosz nyelv javára, és strukturálisan is módosult az oktatási rendszer. Újabb változást 1990 hozott, és jelenleg egy hibrid oktatási rendszer van érvényben, „ami hungarikum és a maga nemében páratlan”. Kormányoktól függetlenül, az utóbbi 25 év módszerei nem voltak hatékonyak, a felnövekvő generáció nyelvi tudása és problémamegoldó képessége romlott a nemzetközi felmérések alapján- magyarázta a meghívott. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro
Csütörtök este folytatódott a Bihar Megyei RMDSZ által életre hívott Szacsvay Akadémia modulja. Romsics Ignác professzor, az egri Eszterházy Károly Egyetem oktatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja tartott előadást, Tanítás, tanulás és iskolák címmel.
Az Ady Endre Középiskola egyik osztálytermében megjelent érdeklődőket Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte.
Expozéjában Romsics Ignác történészprofesszor több részre korszakolva követte nyomon a tanítás, a tanulás, az írás és az olvasás alakulását a magyar történelemben, egészen napjainkig. Arra hívta fel a figyelmet: a sztyeppéken élő (fél)nomád ősmagyarokról semmilyen megörökített információnk nincs arról, hogy miként kommunikáltak egymással, vagy a Fennvalóval. A honfoglalás korából a mai Magyarország területén egyetlen eddig ismert jel maradt fenn, a homoknégyhalomi rovásírás. Amikor aztán később az eleink a Nyugat felé orientálódtak, a rovásírásos kultúrát felváltotta a latin betűs kultúra elterjedése, melynek első nagy központja a pannonhalmi apátság volt, mely Géza fejedelem idejében kezdett el épülni. Néhány tucat szerzetes élt ott eleinte, majd világi értelmiségieket is képeztek, 100 év elteltével pedig körülbelül 80 kötetet tartalmazott a könyvtára. Az első írásos emlék 1055-ből, I. András korából datálódik, mely nem más, mint a tihanyi bencés apátság alapítólevele, ami azt bizonyítja, hogy már le tudták írni a beszélt magyar nyelvet latin betűkkel. A 12. század végén fontos mozzanat volt, hogy III. Béla kulturális központot, kancelláriát hozott létre Esztergomban, ahol Anonymus (P. mester) is dolgozott. Ebből a korból származik ugyanakkor az első összefüggő magyar nyelvemlék is, a 26 soros Halotti beszéd és könyörgés. Az első teljes magyar nyelvű lírai költemény, az Ómagyar Mária-siralom pedig a 13. század végén keletkezett.
Egyetemek
Miközben Nyugat-Európában már léteztek, Magyarországon hosszú időn keresztül nem voltak egyetemek. Az elsőt 1367-ben Nagy Lajos alapította Pécsen, majd Zsigmond király tette ugyanezt 1395-ben Óbudán, később Mátyás király 1476-ban Pozsonyban (ennek Vitéz János volt a rektora), de ezek nem tudni milyen okok miatt, de csak rövid ideig működtek. Ebből a korból feltétlenül említést érdemel Mátyás könyvtára, mely fénykorában több mint 2000 kötetet számlált, a Corvinákból azonban sajnos nagyon kevés maradt meg. 1473-ban Budán is megkezdte működését az első nyomda, Hess András vezetése alatt, és ekkor, vagyis a 15. század végén látott napvilágot az első nyomtatott kiadvány a magyarok addigi történelméről, a Budai krónika. A szabad királyi és a mezővárosokban körülbelül 150 iskola működött, ahol papok, igricek, az egyházból kilépett személyek tanítottak vallásos szemléletet, latint és elsősorban olvasást.
Az anyanyelvi kultúra elterjedésében a reformáció hozott nagy változást, az első magyar nyelvű könyvek a 16. század közepén, 1541-ben és 1559-ben jelentek meg, 1590-ben pedig eredetileg 700-800 példányban a Vizsolyi Biblia. Említeni kell Johannes Honterus brassói és a szintén német származású Heltai Gáspár kolozsvári nyomdáját. A protestáns felekezetek is közép- és felső intézményeket kezdtek el alapítani: református kollégiumok működtek Pápán, Sárospatakon, Debrecenben és Erdélyben, unitárius kollégium Kolozsváron, valamint lutheránus líceum Brassóban, Nagyszebenben és Pozsonyban. A királyi Magyarországon a katolikus oktatás a jezsuitáknak köszönhetően újult meg, akik az ellenreformáció élharcosai voltak. Báthory István támogatásával 1581-ben létrejön a negyedik egyetem, azonban ez is rövid időn belül megszűnt. Pompás volt Bethlen Gábor fejedelem könyvtára, de ebből sajnos egyetlenegy példány se maradt. Egyetempótlóként 1622-ben Gyulafehérváron kezd el működni egy kollégium. Az első olyan egyetem, amely azóta folyamatosan működik, Pázmány Péter nevéhez fűződik: 1635 – Nagyszombat, napjainkban Budapesten, mint ELTE.
Felvilágosodás
A következő nagy lépés a felvilágosodás volt. 1746-ban Mária Terézia Bécsben megalapította a ma is létező Thereziánumot, 1763-ban pedig létrehozta a selmecbányai bányászati és erdészeti akadémiát. Az oktatási reformokat 1777-ben a Ratio Educationis koronázta meg.
A 19. század első felében a magyar nyelv megújulása, fejlődése adott lendületet a közművelődésnek. Nemcsak a romantikus magyar irodalom teremtődött meg, de a népies művek első darabjai is megjelentek. Jellemző, hogy míg 1800-ban 115 művet adtak ki, addig 1848-ban már közel 800-at, és a latin nyelvi kultúrát a magyar és a német váltotta fel. A neoabszolutizmus korát negatív jelzőkkel szoktuk illetni, de valójában támogatta, fenntartotta a polgári átalakulás főbb vívmányait, Graf Leopold von Thun oktatási reformja 1945-ig hatott.
Egy újabb változást a dualizmus hozott, köszönhetően báró Eötvös József és Trefort Ágoston erőfeszítéseinek. Megnőtt a népiskolák száma, fejlődtek a középiskolák, hangsúlyt fektettek az elitképzésre. 1872-ben magyar nyelvű tudományegyetemet alapítottak Kolozsváron, 1871-72-ben a magyar fővárosban műszaki egyetem kezdte meg működését.
A 20. században
A Horthy-korszak kiemelkedő szakemberei Klebensberg Kunó és Hóman Bálint voltak, és Magyarországon oktatásra arányosan soha annyit nem költöttek, mint a két világháború közti békeidőben. A nemzeti, vallásos ideológiai tanítást 1945-ben az internacionalista szemlélet váltotta. Az egyházi iskolákat államosították, a latint és a németet szinte teljesen kiiktatták az orosz nyelv javára, és strukturálisan is módosult az oktatási rendszer. Újabb változást 1990 hozott, és jelenleg egy hibrid oktatási rendszer van érvényben, „ami hungarikum és a maga nemében páratlan”. Kormányoktól függetlenül, az utóbbi 25 év módszerei nem voltak hatékonyak, a felnövekvő generáció nyelvi tudása és problémamegoldó képessége romlott a nemzetközi felmérések alapján- magyarázta a meghívott. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro
2017. november 14.
Volt egyszer egy Szentháromság vagy Nits-féle patika (I.)
Egy patikának (régiesen apotékának, majd a nyelvújítás korától gyógyszertárnak) is lehet, sőt van története: Kolozsváron talán mindenki ismeri a Mauksch–Hintz-házat, ahol jelenleg a gyógyszertártörténeti múzeum működik, és amelyben 1766-ban nyitott nyilvános gyógyszertárat az akkori tulajdonos, Mauksch Tóbiás; és hasonlóan ismert a csodálatos Széki-palota a Széchenyi tér sarkán, amelyet 1893-ban építtetett Széki Miklós gyógyszerész, és amelynek földszinti délkeleti sarokhelyiségében nyitotta meg a Hunyadi Mátyás nevű gyógyszertárat. Szamosújvár is dicsekedhet egy nagyon régi gyógyszertárral és tiszteletre méltó patikusokkal: 1788-ban Karátsonyi Gratian részesült abban a kedvezményben, hogy a városi tanács kizárólag neki engedte meg, hogy gyógyszertárat nyithasson, Szentháromság néven. A történeti adatokból kiderül, hogyan került a patika a Placsintárok, majd a Nitsek tulajdonába.
Szamosújvár Főterén, a Sétatér bejáratától néhány lépésre, a 12. szám alatti műemlék ház földszinti részében van egy gyógyszertár, amelyet a régi szamosújváriak a Nits-féle patika néven ismernek. A patika (ma Pharma Net néven működik) története a 18. század végéig nyúlik vissza. Létrejötte az Erdélyi Királyi Kormányszék Szamosújvár Tanácsához intézett, 1786. január 27-én keltezett átiratával kezdődik, amelyben arra szólítja fel a város vezetőségét, hogy amennyiben egy gyógyszertár felállításának „szüksége csakugyan fennforogna, gyógyszerészről kellően gondoskodjanak és a kormányszéknek ilyeténképpen jelentést tegyenek”. A felszólításnak eleget téve a Városi Tanács, id. Jakabffy Kristóf elnöklete alatt, 1788. március 26-án megtartott ülésén a következő egyhangú határozatot hozta: „...minthogy Karátsonyi Gratian (magyarosítva Karácsonyi) úr plébánia templomunknak önként egyszer s mindenkorra 100 aranyat ígért ő egyedül és kizárólag állíthasson és nyithasson gyógyszertárt”. A patika a főtéri örmény katolikus székesegyház neve után a Szentháromság név alatt nyerte el működési engedélyét. Karátsonyi egyébként nem volt gyógyszerész – a tanács esküdt főorátora volt –, ezért a gyógyszertár vezetését képzett patikusra bízta.
Karátsonyiéktól a Placsintárokhoz, majd Nitshez kerül a patika
Karátsonyi Gratian halála után a reáljogú gyógyszertár tulajdonjogát özvegye, Lorántffi Katalin örökli. Nem sokkal később a patika a Placsintárok kezébe kerül, a Karátsonyi leány, Veronika, Placsintár Dávid gazdag kereskedővel kötött házassága révén. A Placsintár gyerekek közül ketten is, Gratian és Dániel gyógyszerész képesítést szereznek. A gyógyszertárat kezdetben Placsintár Gratian irányítja. Később fiát, Dávidot is bevonja ebbe a tevékenységbe. Placsintár Gratian egyéb elfoglaltságai miatt nem tudja teljes mértékben ellátni a patika vezetését, ezért 1842-ben gyógyszerészsegédet alkalmaz bizonyos Hrobonyi Pál személyében. A kivételesen szorgalmas patikus 50 éven keresztül dolgozik Placsintáréknak. Placsintár Dávid (1826–1901) 1872-ben történt polgármesteri megválasztása után a gyógyszertár vezetése gyakorlatilag az ő kezébe kerül.
A 20. század kezdete a szamosújvári gyógyszertár történetében is új fejezetet nyit. 1900-tól kezdődően a patika történetét Nits János gyógyszerész neve fémjelzi, aki kezdetben mint gondnok, később mint bérlő, majd 1918-tól mint tulajdonos irányítja a Szentháromságot. 1943-ban bekövetkezett halála után a gyógyszertár haszonélvezeti joga a feleségére, majd az ő 1948-ban bekövetkezett halála után az öt gyermekére száll. Az örökösök, akik közül Júlia és Gyula szintén gyógyszerészek, nem sokáig élvezhetik ezt a jogukat, 1949-ben a gyógyszertárat államosítják.
A Szentháromság gyógyszertár 20. századi története szorosan egybefonódik a Nits család történetével, amelyet a patika és a város történetével foglalkozó krónikások „ősi örmény katolikus” családként tartanak nyilván. Ez a megállapítás, legalábbis a család férfi felmenőit tekintve, nem annyira egyértelmű, és nem teljesen fedi a valóságot.
Családi gyökerek a távoli Mateócban
A Nits családfa férfiágú gyökereit kutatva utunk a távoli, a Trianon előtti Magyarország Szepes vármegyéjébe, annak is a Mateóc (szlovákul Matejovce, németül Matzdorf) nevű településéhez vezet. Ez, a Poprád folyó bal partján, Késmárktól nem messze elhelyezkedő, oklevélben először 1251-ben említett település nevét valószínű az alapító és birtokos Máté után kapta. Első lakói a III. Béla király uralkodása idején betelepített szász telepesek voltak, akiket a Szepesség német Zips elnevezése után cipszereknek hívtak. A történelmi Magyarország eme északi vármegyéje nemzetiségi, vallási szempontból igencsak változatos képet mutat. A már említett cipszereken kívül laktak, és laknak itt még ma is (igaz, számukat tekintve mára már nagyon megváltozott arányban) magyarok, tótok (szlovákok), gorálok (lengyelek), rutének és zsidók. A vármegye gazdasági, művelődési és társadalmi fejlődésének legmeghatározóbb nemzetiségi csoportja kétségkívül a szepességi szászoké. „A czipszerek értelmes, szorgalmas és mindenképpen hasznavehető népként, csakhamar felvirágoztatta azokat a telepeket, melyeket alapított és az uralkodó kegyét kiérdemelve, kiváltságos helyzetre tett szert” – írja róluk dr. Bruckner Győző (1877–1962) jogász, egyetemi magántanár, A Szepesség népe c. munkájában. A vármegye fejlődését negatívan érintette a tartomány 1412-ben, Luxemburgi Zsigmond uralkodása idején, Lengyelországnak történt elzálogosítása. Bár gazdasági szempontból igencsak megérezték az 1772-ig tartó lengyel gazdasági fennhatóságot a megyében élő cipszerek is, a 16. században a lutheri evangélikus vallásra történt átállásnak köszönhetően némileg sikerült megőrizni nemzeti öntudatukat, és ellenállni az erőteljes elszlávosítási folyamatnak.
Ilyen gazdasági, társadalmi körülmények között éltek a ma Poprádhoz tartozó Mateócban az anyakönyvekben Nitch vagy Nitsch név alatt szereplő Nits ősök is. A Nitsch név igen elterjedt névnek számít a német nyelvterületen, ennélfogva nincsenek megbízható adatok arra nézve, hogy mikor és mely vidékről telepedtek Szepesbe az első Nitschek. A szlovákiai egyházak anyakönyveinek digitalizált változatai alapján azonban minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy a szamosújvári Nits János egyenes ági dédapja a mateóci cipszer származású Johann Georg Nitsch volt. Az anyakönyvi bejegyzések tanúsága szerint J. G. Nitsch kétszer házasodott, mindkét házasságából két-két gyerek született. A Susanna Alexinnel kötött első házasságából 1799. augusztus elsején született Johann Nitsch, Nits János leendő nagyapja. Johann Nitsch a szintén mateóci születésű Chatarina Klein (sz. 1807. 10. 06.) nevű lányt vette feleségül, akitől bizonyíthatóan kilenc, a családi szájhagyomány szerint tizenegy gyereke született.
Munkát és megélhetést kerestek Erdélyben
A történelmi Magyarország északi megyéire jellemző bányaipar 19. század elejétől kezdődő fokozatos leépülése a munkahelyek számának drasztikus csökkenéséhez vezetett. Az ezzel párhuzamos, de különösen a század második felében tapasztalható demográfiai robbanás megélhetési válsághoz vezetett. Ennek következtében a munkát kereső fiatalok közül sokan a kontinens fejlettebb országaiban, vagy a kor egyik leggyorsabban iparosodó országában, a tengeren túli Egyesült Államokban próbáltak munkát keresni, de voltak olyanok is, akik csak az ország határain belül, közelebbi vagy távolabbi vidékein letelepedve igyekeztek maguknak és családjuknak megélhetést biztosítani. Ezt tették a Nitsch testvérek közül négyen: János (1824–?), Márton (1828–1884), Dániel (1839–1914) és Jakab (1844–?), akik Erdély felé vették útjukat. Az akkor még létező Kraszna vármegye – 1876-ban Közép-Szolnok vármegyével egyesülve Szilágy vármegye részévé vált – névadó helységében, Krasznán telepedtek le, valószínűleg a 19. század derekán. Ez idő tájt Krasznán az 1848/49-es szabadságharcot követő népességcsökkenés után újból a fellendülés jegyei mutatkoztak.
A mészáros Nitsch Dániel az örmény származású, de római katolikus vallású, gazdag mészárosmester és kereskedő, id. Beteg Márton 21 éves lányát, Juliannát vette feleségül. Ezzel az 1869. szeptember 16-án megkötött házassággal kezdődik a Nitschek tulajdonképpeni „örményesedése”. A házasságból két fiúgyermek született, János (1870) és Ödön (1872), akiket anyjuk vallásának megfelelően római katolikus szertartás szerint kereszteltek meg.
Kraszna–Kolozsvár–Szamosújvár
Nits János 1870. szeptember 3-án született Krasznán, az akkor még létező azonos nevű járás székhelyén. (Csak érdekességként hadd említsük itt meg, hogy Albach Géza, Kolozsvár későbbi polgármestere, közhivatali pályafutásának kezdetén itt tevékenykedett mint jegyző, majd mint szolgabíró.) Gyermekkora egybeesik a főszolgabírói hivatallal rendelkező járásszékhely egyre erőteljesebb gazdasági fellendülésével. Krasznán ebben az időszakban két malom is üzemelt, de volt szesz- és konyakgyára, és itt működött a Kraszna és Vidéke Takarékpénztár is. Az erős kézműipar mellett a lakosság egy része a krasznai nép ősi és kedvelt foglalkozását, a szőlőművelést is űzte. A gazdasági fellendülés magával hozta a város egyre fokozottabb polgáriasodását is, amelynek jeleként a városban kaszinó, olvasóegylet és önkéntes tűzoltóegylet alakult és működött.
Pályakezdés a Hunyadi Mátyás patikában
Nits János iskolai tanulmányait szülővárosában kezdte, majd Zilahon az ősi Református Kollégiumban folytatta. Sikeres érettségi vizsga után a család jó anyagi helyzetének köszönhetően – apja ekkor földbirtokosként van számon tartva – úgy határozott, hogy tanulmányait Kolozsváron folytatja. Mivel gyógyszerésznek készült, 1888-ban beiratkozott a Ferenc József Tudományegyetemre. Ekkor külön gyógyszerészeti kar még nem volt, ezért a gyógyszerészképzés a Természettudományi és az Orvosi karon történt 2 éves időtartammal, amelyet gyógyszerész gyakorlati tanfolyam követett. Az egyetemi évek alatt olyan neves tanárok előadásait hallgatta, mint Fabinyi Rudolf és a „gyógyszerészek atyjának” tartott Nyíredy Géza, illetve a gyógyszerészképzésbe bekapcsolódó Hintz György és Issekutz Hugó gyógyszerészekét. A kötelező szigorlatok – vegytanból, növénytanból és természettudomány-történetből – letételét bizonyító oklevelet az 1890/91-es tanév végén szerezte meg. Az 1891. április 6-án kiállított 635-ös számú egyetemi oklevelét Abt Antal és Davida Leó dékánok valamint Lechner Károly igazgató aláírásai hitelesítik.
A gyakorlati tanfolyam elvégzése, illetve az ezt követő szakvizsga sikeres letétele után Kolozsváron maradt, és Széki Miklós Hunyadi Mátyás nevű gyógyszertárában helyezkedett el. A kezdetben a Széchenyi téren lévő jó hírű patika 1893-tól átköltözött az újonnan felépült Széki-palota földszinti sarokhelyiségeibe. Itt kezdte tulajdonképpen Nits János a gyógyszerészi pályafutását, ahol nemsokára a patika gondnoki tisztségét is betöltötte.
Minden gyógyszerésznek van egy álma
Minden gyógyszerésznek, így Nits Jánosnak is az volt az álma, hogy saját gyógyszertárát vezethesse. Majdnem tíz év után sajnos rá kellett jönnie, hogy Kolozsváron erre nem sok esélye van. Az 1900-as évek végén egy új gyógyszertár létrehozásának engedélyeztetését egy 1876-ban megalkotott törvény összesen 134 paragrafusa írta elő. Abban az időben, kisebb-nagyobb eltérésekkel, általában 5000 lakosként engedélyezték egy új patika megnyitását. A kincses városban a 19. század végén összesen 8 patika működött. Nagy Béla / Szabadság (Kolozsvár)
Egy patikának (régiesen apotékának, majd a nyelvújítás korától gyógyszertárnak) is lehet, sőt van története: Kolozsváron talán mindenki ismeri a Mauksch–Hintz-házat, ahol jelenleg a gyógyszertártörténeti múzeum működik, és amelyben 1766-ban nyitott nyilvános gyógyszertárat az akkori tulajdonos, Mauksch Tóbiás; és hasonlóan ismert a csodálatos Széki-palota a Széchenyi tér sarkán, amelyet 1893-ban építtetett Széki Miklós gyógyszerész, és amelynek földszinti délkeleti sarokhelyiségében nyitotta meg a Hunyadi Mátyás nevű gyógyszertárat. Szamosújvár is dicsekedhet egy nagyon régi gyógyszertárral és tiszteletre méltó patikusokkal: 1788-ban Karátsonyi Gratian részesült abban a kedvezményben, hogy a városi tanács kizárólag neki engedte meg, hogy gyógyszertárat nyithasson, Szentháromság néven. A történeti adatokból kiderül, hogyan került a patika a Placsintárok, majd a Nitsek tulajdonába.
Szamosújvár Főterén, a Sétatér bejáratától néhány lépésre, a 12. szám alatti műemlék ház földszinti részében van egy gyógyszertár, amelyet a régi szamosújváriak a Nits-féle patika néven ismernek. A patika (ma Pharma Net néven működik) története a 18. század végéig nyúlik vissza. Létrejötte az Erdélyi Királyi Kormányszék Szamosújvár Tanácsához intézett, 1786. január 27-én keltezett átiratával kezdődik, amelyben arra szólítja fel a város vezetőségét, hogy amennyiben egy gyógyszertár felállításának „szüksége csakugyan fennforogna, gyógyszerészről kellően gondoskodjanak és a kormányszéknek ilyeténképpen jelentést tegyenek”. A felszólításnak eleget téve a Városi Tanács, id. Jakabffy Kristóf elnöklete alatt, 1788. március 26-án megtartott ülésén a következő egyhangú határozatot hozta: „...minthogy Karátsonyi Gratian (magyarosítva Karácsonyi) úr plébánia templomunknak önként egyszer s mindenkorra 100 aranyat ígért ő egyedül és kizárólag állíthasson és nyithasson gyógyszertárt”. A patika a főtéri örmény katolikus székesegyház neve után a Szentháromság név alatt nyerte el működési engedélyét. Karátsonyi egyébként nem volt gyógyszerész – a tanács esküdt főorátora volt –, ezért a gyógyszertár vezetését képzett patikusra bízta.
Karátsonyiéktól a Placsintárokhoz, majd Nitshez kerül a patika
Karátsonyi Gratian halála után a reáljogú gyógyszertár tulajdonjogát özvegye, Lorántffi Katalin örökli. Nem sokkal később a patika a Placsintárok kezébe kerül, a Karátsonyi leány, Veronika, Placsintár Dávid gazdag kereskedővel kötött házassága révén. A Placsintár gyerekek közül ketten is, Gratian és Dániel gyógyszerész képesítést szereznek. A gyógyszertárat kezdetben Placsintár Gratian irányítja. Később fiát, Dávidot is bevonja ebbe a tevékenységbe. Placsintár Gratian egyéb elfoglaltságai miatt nem tudja teljes mértékben ellátni a patika vezetését, ezért 1842-ben gyógyszerészsegédet alkalmaz bizonyos Hrobonyi Pál személyében. A kivételesen szorgalmas patikus 50 éven keresztül dolgozik Placsintáréknak. Placsintár Dávid (1826–1901) 1872-ben történt polgármesteri megválasztása után a gyógyszertár vezetése gyakorlatilag az ő kezébe kerül.
A 20. század kezdete a szamosújvári gyógyszertár történetében is új fejezetet nyit. 1900-tól kezdődően a patika történetét Nits János gyógyszerész neve fémjelzi, aki kezdetben mint gondnok, később mint bérlő, majd 1918-tól mint tulajdonos irányítja a Szentháromságot. 1943-ban bekövetkezett halála után a gyógyszertár haszonélvezeti joga a feleségére, majd az ő 1948-ban bekövetkezett halála után az öt gyermekére száll. Az örökösök, akik közül Júlia és Gyula szintén gyógyszerészek, nem sokáig élvezhetik ezt a jogukat, 1949-ben a gyógyszertárat államosítják.
A Szentháromság gyógyszertár 20. századi története szorosan egybefonódik a Nits család történetével, amelyet a patika és a város történetével foglalkozó krónikások „ősi örmény katolikus” családként tartanak nyilván. Ez a megállapítás, legalábbis a család férfi felmenőit tekintve, nem annyira egyértelmű, és nem teljesen fedi a valóságot.
Családi gyökerek a távoli Mateócban
A Nits családfa férfiágú gyökereit kutatva utunk a távoli, a Trianon előtti Magyarország Szepes vármegyéjébe, annak is a Mateóc (szlovákul Matejovce, németül Matzdorf) nevű településéhez vezet. Ez, a Poprád folyó bal partján, Késmárktól nem messze elhelyezkedő, oklevélben először 1251-ben említett település nevét valószínű az alapító és birtokos Máté után kapta. Első lakói a III. Béla király uralkodása idején betelepített szász telepesek voltak, akiket a Szepesség német Zips elnevezése után cipszereknek hívtak. A történelmi Magyarország eme északi vármegyéje nemzetiségi, vallási szempontból igencsak változatos képet mutat. A már említett cipszereken kívül laktak, és laknak itt még ma is (igaz, számukat tekintve mára már nagyon megváltozott arányban) magyarok, tótok (szlovákok), gorálok (lengyelek), rutének és zsidók. A vármegye gazdasági, művelődési és társadalmi fejlődésének legmeghatározóbb nemzetiségi csoportja kétségkívül a szepességi szászoké. „A czipszerek értelmes, szorgalmas és mindenképpen hasznavehető népként, csakhamar felvirágoztatta azokat a telepeket, melyeket alapított és az uralkodó kegyét kiérdemelve, kiváltságos helyzetre tett szert” – írja róluk dr. Bruckner Győző (1877–1962) jogász, egyetemi magántanár, A Szepesség népe c. munkájában. A vármegye fejlődését negatívan érintette a tartomány 1412-ben, Luxemburgi Zsigmond uralkodása idején, Lengyelországnak történt elzálogosítása. Bár gazdasági szempontból igencsak megérezték az 1772-ig tartó lengyel gazdasági fennhatóságot a megyében élő cipszerek is, a 16. században a lutheri evangélikus vallásra történt átállásnak köszönhetően némileg sikerült megőrizni nemzeti öntudatukat, és ellenállni az erőteljes elszlávosítási folyamatnak.
Ilyen gazdasági, társadalmi körülmények között éltek a ma Poprádhoz tartozó Mateócban az anyakönyvekben Nitch vagy Nitsch név alatt szereplő Nits ősök is. A Nitsch név igen elterjedt névnek számít a német nyelvterületen, ennélfogva nincsenek megbízható adatok arra nézve, hogy mikor és mely vidékről telepedtek Szepesbe az első Nitschek. A szlovákiai egyházak anyakönyveinek digitalizált változatai alapján azonban minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy a szamosújvári Nits János egyenes ági dédapja a mateóci cipszer származású Johann Georg Nitsch volt. Az anyakönyvi bejegyzések tanúsága szerint J. G. Nitsch kétszer házasodott, mindkét házasságából két-két gyerek született. A Susanna Alexinnel kötött első házasságából 1799. augusztus elsején született Johann Nitsch, Nits János leendő nagyapja. Johann Nitsch a szintén mateóci születésű Chatarina Klein (sz. 1807. 10. 06.) nevű lányt vette feleségül, akitől bizonyíthatóan kilenc, a családi szájhagyomány szerint tizenegy gyereke született.
Munkát és megélhetést kerestek Erdélyben
A történelmi Magyarország északi megyéire jellemző bányaipar 19. század elejétől kezdődő fokozatos leépülése a munkahelyek számának drasztikus csökkenéséhez vezetett. Az ezzel párhuzamos, de különösen a század második felében tapasztalható demográfiai robbanás megélhetési válsághoz vezetett. Ennek következtében a munkát kereső fiatalok közül sokan a kontinens fejlettebb országaiban, vagy a kor egyik leggyorsabban iparosodó országában, a tengeren túli Egyesült Államokban próbáltak munkát keresni, de voltak olyanok is, akik csak az ország határain belül, közelebbi vagy távolabbi vidékein letelepedve igyekeztek maguknak és családjuknak megélhetést biztosítani. Ezt tették a Nitsch testvérek közül négyen: János (1824–?), Márton (1828–1884), Dániel (1839–1914) és Jakab (1844–?), akik Erdély felé vették útjukat. Az akkor még létező Kraszna vármegye – 1876-ban Közép-Szolnok vármegyével egyesülve Szilágy vármegye részévé vált – névadó helységében, Krasznán telepedtek le, valószínűleg a 19. század derekán. Ez idő tájt Krasznán az 1848/49-es szabadságharcot követő népességcsökkenés után újból a fellendülés jegyei mutatkoztak.
A mészáros Nitsch Dániel az örmény származású, de római katolikus vallású, gazdag mészárosmester és kereskedő, id. Beteg Márton 21 éves lányát, Juliannát vette feleségül. Ezzel az 1869. szeptember 16-án megkötött házassággal kezdődik a Nitschek tulajdonképpeni „örményesedése”. A házasságból két fiúgyermek született, János (1870) és Ödön (1872), akiket anyjuk vallásának megfelelően római katolikus szertartás szerint kereszteltek meg.
Kraszna–Kolozsvár–Szamosújvár
Nits János 1870. szeptember 3-án született Krasznán, az akkor még létező azonos nevű járás székhelyén. (Csak érdekességként hadd említsük itt meg, hogy Albach Géza, Kolozsvár későbbi polgármestere, közhivatali pályafutásának kezdetén itt tevékenykedett mint jegyző, majd mint szolgabíró.) Gyermekkora egybeesik a főszolgabírói hivatallal rendelkező járásszékhely egyre erőteljesebb gazdasági fellendülésével. Krasznán ebben az időszakban két malom is üzemelt, de volt szesz- és konyakgyára, és itt működött a Kraszna és Vidéke Takarékpénztár is. Az erős kézműipar mellett a lakosság egy része a krasznai nép ősi és kedvelt foglalkozását, a szőlőművelést is űzte. A gazdasági fellendülés magával hozta a város egyre fokozottabb polgáriasodását is, amelynek jeleként a városban kaszinó, olvasóegylet és önkéntes tűzoltóegylet alakult és működött.
Pályakezdés a Hunyadi Mátyás patikában
Nits János iskolai tanulmányait szülővárosában kezdte, majd Zilahon az ősi Református Kollégiumban folytatta. Sikeres érettségi vizsga után a család jó anyagi helyzetének köszönhetően – apja ekkor földbirtokosként van számon tartva – úgy határozott, hogy tanulmányait Kolozsváron folytatja. Mivel gyógyszerésznek készült, 1888-ban beiratkozott a Ferenc József Tudományegyetemre. Ekkor külön gyógyszerészeti kar még nem volt, ezért a gyógyszerészképzés a Természettudományi és az Orvosi karon történt 2 éves időtartammal, amelyet gyógyszerész gyakorlati tanfolyam követett. Az egyetemi évek alatt olyan neves tanárok előadásait hallgatta, mint Fabinyi Rudolf és a „gyógyszerészek atyjának” tartott Nyíredy Géza, illetve a gyógyszerészképzésbe bekapcsolódó Hintz György és Issekutz Hugó gyógyszerészekét. A kötelező szigorlatok – vegytanból, növénytanból és természettudomány-történetből – letételét bizonyító oklevelet az 1890/91-es tanév végén szerezte meg. Az 1891. április 6-án kiállított 635-ös számú egyetemi oklevelét Abt Antal és Davida Leó dékánok valamint Lechner Károly igazgató aláírásai hitelesítik.
A gyakorlati tanfolyam elvégzése, illetve az ezt követő szakvizsga sikeres letétele után Kolozsváron maradt, és Széki Miklós Hunyadi Mátyás nevű gyógyszertárában helyezkedett el. A kezdetben a Széchenyi téren lévő jó hírű patika 1893-tól átköltözött az újonnan felépült Széki-palota földszinti sarokhelyiségeibe. Itt kezdte tulajdonképpen Nits János a gyógyszerészi pályafutását, ahol nemsokára a patika gondnoki tisztségét is betöltötte.
Minden gyógyszerésznek van egy álma
Minden gyógyszerésznek, így Nits Jánosnak is az volt az álma, hogy saját gyógyszertárát vezethesse. Majdnem tíz év után sajnos rá kellett jönnie, hogy Kolozsváron erre nem sok esélye van. Az 1900-as évek végén egy új gyógyszertár létrehozásának engedélyeztetését egy 1876-ban megalkotott törvény összesen 134 paragrafusa írta elő. Abban az időben, kisebb-nagyobb eltérésekkel, általában 5000 lakosként engedélyezték egy új patika megnyitását. A kincses városban a 19. század végén összesen 8 patika működött. Nagy Béla / Szabadság (Kolozsvár)
2017. november 16.
Séta Szent László porai fölött
Bár a felújított belváros régi századokra utaló hangulata megkapó, a várat a kommunista évtizedekben épült tömbházak és az ortodox templom mögé rejtették. A váradi vár azonban még így is példátlan Romániában: gazdag, hamisítatlan tárlattal tanít a magyar történelemről. Mihálka Nándor történész-régész vezetésével jártuk körül az európai uniós pénzből felújított középkori vár épületeit, és bepillanthattunk a restauráló műhelyek titkaiba is.
Nagyváradon már a 11. században földvár állt. Szent László a század végén rendelte el a székesegyház és az azt védő falak felépítését. A vár kiszolgálta Bethlen Gábort, I. Rákóczi Györgyöt és fiát, az 1848-as szabadságharcot, de a világháborúk idején is kapott szerepet. A középkortól napjainkig terjedő magyar történelem tanúját, elszenvedőjét, mesélőjét és őrzőjét nem hagyták veszni a váradiak. Bár a felújítások még nem fejeződtek be, a műemlék mégis egyedi élményt nyújt a romániai magyar történelmi várak sorában: a falak alatt rejtőző régészeti leletekkel, üres és koholt díszlet helyett valódi történelmi tartalommal visz vissza az időben.
A Tiszántúl legerősebb vára
Mihálka Nándor történész-régész vezet körbe: a belső udvar fehéren feszülő falai, bent a vadonatúj padolás bizonyítja, hogy a belső vár teljesen fellélegzett és a jó akusztikának köszönhetően az udvart előszeretettel használják kulturális rendezvények lebonyolítására. A várfallal azonban akadna még teendő: a külső védőfal már korántsem nevezhető kolosszusnak, hiszen az évszázadok során feltöltődött földdel, a néhai bástyák, amelyek temérdek ágyúgolyót nyeltek el, szintén kipofozásra szorulnak. Sokat láttak már azok a kövek: az 1241-es tatárjáráskor az ellenség kővetői miatt a vár nagyrészt elpusztult, majd Vince püspök újjáépíttette.
1474-ben a törökök pusztították, 1514-ben Dózsa György vezére, Lőrinc pap ostromolta, majd a 16. század vége felé ismét helyreállíttatták, de a török újra ostrom alá vette.
Bethlen Gábor, fejedelemmé választása után, rögtön megkezdte a felújítást, amelyet I. Rákóczi György is folytatott. Az 1660-as török támadáskor viszont a vár elveszett. Mihálka Nándor felvilágosít: a hővízzel körülvett vár védelme korántsem nevezhető csekélynek. Ezért ha a védők élelemkészlete nem fogyott volna el, a vár sokáig kitartott volna.
A 17. század végén sok más erőddel együtt a nagyváradi vár is az osztrák hatalom keze alá került, s bár elkezdték az épületek kijavítását, a szegényes anyagi források miatt nehezen haladtak a munkálatok. Közben a szabadságharc hevében II. Rákóczi Ferenc elfoglalta a várost, de a várat nem sikerült bevennie, így az építkezések a 18. század elejétől folytatódtak. Később a napóleoni háborúk ideje alatt francia hadifoglyokat őriztek a falak között. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc során a vár lakói Glasser tábornok vezetésével a szabadságharc oldalára álltak, aztán 1848. december 31-től, országgyűlési határozat alapján katonai bázisként használták az épületegyüttest.
A szabadságharc leverését követően az osztrákok hatalmi pozíciójának újbóli megerősödése után a vár a korabeli Magyarország közepén gyakorlatilag már nem rendelkezett stratégiai szereppel.
Mihálka Nándor szerint ez már akkor fölöslegessé vált, amikor az osztrákok kiverték a törököt az országból. Addig azonban a magyar királyság területén a Tiszántúl legerősebb vára, egyik legfontosabb védelmi pontja volt.
Feléledt hagyaték
Még az 1880-as években felújították, a két világháború között pedig csendőriskola működött benne, a 20. században pedig hol átmeneti lágerként, hol valamilyen katonai létesítményként vagy raktárként használták. A műemlék állaga ezekben az években sokat romlott. Sokan valószínűsítik, hogy a Ceaşescu-rendszer idejében le akarták rombolni, bár erre utaló konkrét bizonyítékot máig nem találtak a történészek. Viszont a múlt század végén is végeztek minimális munkálatokat a vár körül, hogy legalább ne omoljon össze.
Nagyvárad ékességét a ma embere nem hagyta veszni: a város önkormányzata 2009-ben, illetve 2012-ben pályázott sikeresen a felújítására. A munkálatok 2015-ig tartottak, ez idő alatt 20 millió eurós keretet használtak fel az épületegyüttes helyreállítására, illetve ásatásokra, régészeti munkákra és a múzeum berendezésére. Az anyagi alap oroszlánrészét uniós forrásokból biztosították, Mihálka Nándor régész elmondása szerint a teljes összegből öt-öt százalékot a városi önkormányzat és a román kultuszminisztérium biztosított. A felújítási munkálatok jogát magyarországi cégek pályázták meg sikeresen: nyolc épületben 486 termet alakítottak ki, és kiépítették a teljes víz-, szennyvíz-, villany- és fűtéshálózatot is.
A múlt felett sétálva
A várban sokkal több potenciál van, mint ami egyelőre látszik” – hangsúlyozta a régész. Ugyanis az eddig feltárt romok és tárgyi leletek még korántsem képezik a teljes váradi történelmi örökséget, hiszen számos felásatlan rész maradt a falak között és alatt, ehhez azonban újabb anyagi támogatásra lenne szükség. A fel nem tárt részekre vonatkozó terv kész van. Már csak megfelelő pályázati lehetőséget kell hozzá találni. A belső udvar nem csak fesztiváloknak, vásároknak ad otthont a belső udvar: csupán idén mintegy 300 ezer látogató volt kíváncsi a felújított épületegyüttesre, amelyből 60 ezren a múzeumba is betértek. Kiderült, időnként román turisták is érdeklődnek a vár iránt. „Mi minden látogatónak örülünk, de azt hiszem, nem feltétlenül a román turistáknak kell eladnunk mindezt. Nyilván a váradi vár is Románia történelmét képezi majd, de ez egyelőre a mi történelmünk. Természetes, hogy elsősorban magyar turisták érkeznek” – fűzte hozzá Mihálka Nándor. Tizennyolc főállásbeli alkalmazott, köztük régészek, kurátorok serénykednek, hogy a hatalmas mennyiségű tárgyi lelet karbantartásával egy szelet múltat nyújthassanak a történelem kedvelőinek, akik a tárlatot magyar, román és angol nyelvű ismertetők mellett nézegethetik.
A teljes terület feltárására idő és pénzhiány miatt nem volt lehetősége a régészeknek, így kijelölt pontokban ástak, hiszen egy négy méter mély régészeti gödör feltárására legalább egy hónap szükséges. A tárlat ugyanakkor így is nagy élményt nyújt: szinte halljuk a koccanó kancsót, réztányért, és szinte látjuk, ahogy a középkori női hajzuhatagba besüllyed az aprócska hajtű.
Gyutacsvágó olló, kanál, ásó, bőrcipőfoszlányok, patkó, szuronyvég, törökkori pajzs, egy sarok tele ágyúgolyókkal – beleborzong az ember, amikor rátör a felismerés, hogy ugyanezeket a tárgyakat a középkori és újkori magyar ember rongyolta a magas kőfalak tövében.
Öt éven keresztül a nyugati udvartól a püspöki palotáig ástak, hogy a gótikus székesegyház romjait feltárják, és egyedi módon a múzeum részévé tegyék: a templom régi küszöbe, kőkoporsók, egykor odatemetett, a székesegyház melletti helyi kápolnát támogató család maradványaira bámulunk a felettük kiállított tárlat elemei közt sétálva. Jól látszik a templom Árpád-kori félköríve és a később köré épített gótikus sokszögzáródás. Egy 4–6 éves forma kisfiú megmaradt, a Szűz Mária kápolnával félig egybeolvadt csontváza néz fel a látogatóra egy családi sírboltból. Sikeres pályázás esetén a régészek és építészek új területek kiásása után lehetővé tennék, hogy egyenesen a romok között sétáljunk, átlépve a székesegyház küszöbét.
Négy koronás magyar fő nyughelye
Bethlen Gábor fejedelmi palotájának emeleti részét a törökkel folytatott csatározások során a 17. század végi ostromban szétlőtték, a megmaradt földszinti termeket azonban fel tudták újítani. Hangulatos reneszánsz kori falfestéstöredékek húzódnak a termek falain, homlokzatán. Erdély legszebb reneszánsz termében járunk, 1620-as évekbeli stukkók domborodnak ki a falakból, amelyek szökellő szarvast, unikornist és elefánt hátán nyargaló török vadászt is ábrázolnak. A sarokban ugyancsak 17. századi kandallólyuk árulkodik az egykor ott zsibongó életről. Mihálka Nándor elmondta, jövőre a fejedelmi termekbe is háromnyelvű feliratok kerülnek, sőt, lehetőségük szerint interaktív, fejhallgatón keresztül történő tárlatvezetést is terveznek a múzeumba, amely a fejedelmi palotából bontakozik ki a feltárt romok fölé. A vár szellemi nagyságát ugyanakkor az adja, hogy valószínűleg négy magyar koronás főt temettek el ott: Szent Lászlót, Luxemburgi Zsigmondot és feleségét, I. Máriát, illetve I. Károlyt (Károly Róbertet) és feleségét. Mindezek közül a legbiztosabbnak I. Mária ott nyugvó porait tekintik, illetve egyik legnagyobb szent királyunk földi maradványait, amelyeknek helyét jóformán centiméteres pontosságban meg tudják határozni. Hátborzongató érzés áthaladni a belső udvaron azzal a tudattal, hogy annak a közepén, lent a mélyben, a székesegyház fel nem tárt romjainak takarásában nyugszik a második legszentebb magyar uralkodó.
Mihálka Nándor lelkesen magyarázta, hogyan tervezik a sírok feltárása után az újításokat: úgy építenék körbe a feltárt nyughelyeket a romokkal együtt, üveggel lefedve és hatalmas vasbetonfödémmel körbe építve, hogy körbejárhatóak legyenek, de az ideális belső udvartól se fosszák meg a váradiakat. Az udvaron feltárt romokat ugyanakkor nem szabad sokáig szabad ég alatt hagyni, így a terv kivitelezése tovább bonyolódik. A régész 7–8 évre saccolta a tervek kibontakozását, mi pedig rögtön szurkolni is kezdtünk, hogy mielőbb Szent László porai fölé hajolhassunk.
A régészek munkája nem marad láthatatlan
A tárlat így is gazdag, azonban a legnagyobb meglepetés akkor ért, amikor a régész közölte, hogy az eddig talált leleteknek csupán egy százalékát állították ki. A magyarázatot egy valódi kincses teremben kaptuk meg: a restaurátorok műhelyében. Pezsdítő érzés látni a múzeumi élet mögötti valódi munkát: számos turista hajlamos azt hinni, hogy az ásatások után a régészeti, múzeumi munka leáll, a szakemberek pedig mehetnek vakációzni. Nagyváradon azonban, az ország legmodernebb restaurátortermében hosszú asztalokon zsúfolódnak a kiásott kincsek darabkái.
Cserépedények, háztartási cikkek tömegének apró szilánkjai várják, hogy előbb alaposan megtisztítsák őket, majd megtalálják a hozzájuk passzoló másik darabkát és összeragasszák velük. Mintha egy háromdimenziós összerakós műhelyben bámészkodnánk, ahol külön restaurátor bűvöli felismerhetővé a kerámia-, illetve fém- és szövetleleteket. A kerámiák esetében a hiányzó darabokat gipsszel pótolják. A fém tárgyak esetében az első teendő, hogy megállítsák a további rozsdásodást, a tisztítást csak utána kezdik. Egy használt, jól felismerhető állapotban maradt, törökkori kard, evőeszközök, tányérok, ágyúgolyók, kulcsok, ezüst dénárok mellett digitális mikroszkópok, százféle ecset, tisztítószerek sorakoznak minden asztalon, a szekrények polcai is a leletek súlya alatt roskadoznak. Mihálka Nándor elmondta, ennyi lelet teljes restaurálása akár kilenc évbe is beletelhet, hiszen akadt már olyan tárgy, amit 98 darabkából kellett összerakni. A kijavított tárgyakat időközben cserélik a már kiállítottakkal, de a számos felújított terem közül újakban is kiállítanak majd az első emeleten. Sőt igyekeznek megfogható dolgokat gyártani a különleges leletekről a gyerekek kedvéért.
A restaurátorok munkája nem marad teljesen láthatatlan a múzeumlátogatók előtt, mivel a restaurálási folyamatokról képekkel gazdagon illusztrált plakátokat függesztettek ki a kiállított tárgyak fölé, egyelőre román nyelven. Egy sarokban pedig a restaurátori eszközökből is kap kisebb ízelítőt a látogató.
Az ország legmodernebb restaurátortermében hosszú asztalokon zsúfolódnak a kiásott kincsek darabkái
Cserépedények, háztartási cikkek tömegének apró szilánkjai várják, hogy előbb alaposan megtisztítsák őket, majd megtalálják a hozzájuk passzoló másik darabkát és összeragasszák velük. Mintha egy háromdimenziós összerakós műhelyben bámészkodnánk, ahol külön restaurátor bűvöli felismerhetővé a kerámia-, illetve fém- és szövetleleteket. A kerámiák esetében a hiányzó darabokat gipsszel pótolják. A fém tárgyak esetében az első teendő, hogy megállítsák a további rozsdásodást, a tisztítást csak utána kezdik. Egy használt, jól felismerhető állapotban maradt, törökkori kard, evőeszközök, tányérok, ágyúgolyók, kulcsok, ezüst dénárok mellett digitális mikroszkópok, százféle ecset, tisztítószerek sorakoznak minden asztalon, a szekrények polcai is a leletek súlya alatt roskadoznak. Mihálka Nándor elmondta, ennyi lelet teljes restaurálása akár kilenc évbe is beletelhet, hiszen akadt már olyan tárgy, amit 98 darabkából kellett összerakni. A kijavított tárgyakat időközben cserélik a már kiállítottakkal, de a számos felújított terem közül újakban is kiállítanak majd az első emeleten. Sőt igyekeznek megfogható dolgokat gyártani a különleges leletekről a gyerekek kedvéért. A restaurátorok munkája nem marad teljesen láthatatlan a múzeumlátogatók előtt, mivel a restaurálási folyamatokról képekkel gazdagon illusztrált plakátokat függesztettek ki a kiállított tárgyak fölé, egyelőre román nyelven. Egy sarokban pedig a restaurátori eszközökből is kap kisebb ízelítőt a látogató. Kádár Hanga / Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Bár a felújított belváros régi századokra utaló hangulata megkapó, a várat a kommunista évtizedekben épült tömbházak és az ortodox templom mögé rejtették. A váradi vár azonban még így is példátlan Romániában: gazdag, hamisítatlan tárlattal tanít a magyar történelemről. Mihálka Nándor történész-régész vezetésével jártuk körül az európai uniós pénzből felújított középkori vár épületeit, és bepillanthattunk a restauráló műhelyek titkaiba is.
Nagyváradon már a 11. században földvár állt. Szent László a század végén rendelte el a székesegyház és az azt védő falak felépítését. A vár kiszolgálta Bethlen Gábort, I. Rákóczi Györgyöt és fiát, az 1848-as szabadságharcot, de a világháborúk idején is kapott szerepet. A középkortól napjainkig terjedő magyar történelem tanúját, elszenvedőjét, mesélőjét és őrzőjét nem hagyták veszni a váradiak. Bár a felújítások még nem fejeződtek be, a műemlék mégis egyedi élményt nyújt a romániai magyar történelmi várak sorában: a falak alatt rejtőző régészeti leletekkel, üres és koholt díszlet helyett valódi történelmi tartalommal visz vissza az időben.
A Tiszántúl legerősebb vára
Mihálka Nándor történész-régész vezet körbe: a belső udvar fehéren feszülő falai, bent a vadonatúj padolás bizonyítja, hogy a belső vár teljesen fellélegzett és a jó akusztikának köszönhetően az udvart előszeretettel használják kulturális rendezvények lebonyolítására. A várfallal azonban akadna még teendő: a külső védőfal már korántsem nevezhető kolosszusnak, hiszen az évszázadok során feltöltődött földdel, a néhai bástyák, amelyek temérdek ágyúgolyót nyeltek el, szintén kipofozásra szorulnak. Sokat láttak már azok a kövek: az 1241-es tatárjáráskor az ellenség kővetői miatt a vár nagyrészt elpusztult, majd Vince püspök újjáépíttette.
1474-ben a törökök pusztították, 1514-ben Dózsa György vezére, Lőrinc pap ostromolta, majd a 16. század vége felé ismét helyreállíttatták, de a török újra ostrom alá vette.
Bethlen Gábor, fejedelemmé választása után, rögtön megkezdte a felújítást, amelyet I. Rákóczi György is folytatott. Az 1660-as török támadáskor viszont a vár elveszett. Mihálka Nándor felvilágosít: a hővízzel körülvett vár védelme korántsem nevezhető csekélynek. Ezért ha a védők élelemkészlete nem fogyott volna el, a vár sokáig kitartott volna.
A 17. század végén sok más erőddel együtt a nagyváradi vár is az osztrák hatalom keze alá került, s bár elkezdték az épületek kijavítását, a szegényes anyagi források miatt nehezen haladtak a munkálatok. Közben a szabadságharc hevében II. Rákóczi Ferenc elfoglalta a várost, de a várat nem sikerült bevennie, így az építkezések a 18. század elejétől folytatódtak. Később a napóleoni háborúk ideje alatt francia hadifoglyokat őriztek a falak között. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc során a vár lakói Glasser tábornok vezetésével a szabadságharc oldalára álltak, aztán 1848. december 31-től, országgyűlési határozat alapján katonai bázisként használták az épületegyüttest.
A szabadságharc leverését követően az osztrákok hatalmi pozíciójának újbóli megerősödése után a vár a korabeli Magyarország közepén gyakorlatilag már nem rendelkezett stratégiai szereppel.
Mihálka Nándor szerint ez már akkor fölöslegessé vált, amikor az osztrákok kiverték a törököt az országból. Addig azonban a magyar királyság területén a Tiszántúl legerősebb vára, egyik legfontosabb védelmi pontja volt.
Feléledt hagyaték
Még az 1880-as években felújították, a két világháború között pedig csendőriskola működött benne, a 20. században pedig hol átmeneti lágerként, hol valamilyen katonai létesítményként vagy raktárként használták. A műemlék állaga ezekben az években sokat romlott. Sokan valószínűsítik, hogy a Ceaşescu-rendszer idejében le akarták rombolni, bár erre utaló konkrét bizonyítékot máig nem találtak a történészek. Viszont a múlt század végén is végeztek minimális munkálatokat a vár körül, hogy legalább ne omoljon össze.
Nagyvárad ékességét a ma embere nem hagyta veszni: a város önkormányzata 2009-ben, illetve 2012-ben pályázott sikeresen a felújítására. A munkálatok 2015-ig tartottak, ez idő alatt 20 millió eurós keretet használtak fel az épületegyüttes helyreállítására, illetve ásatásokra, régészeti munkákra és a múzeum berendezésére. Az anyagi alap oroszlánrészét uniós forrásokból biztosították, Mihálka Nándor régész elmondása szerint a teljes összegből öt-öt százalékot a városi önkormányzat és a román kultuszminisztérium biztosított. A felújítási munkálatok jogát magyarországi cégek pályázták meg sikeresen: nyolc épületben 486 termet alakítottak ki, és kiépítették a teljes víz-, szennyvíz-, villany- és fűtéshálózatot is.
A múlt felett sétálva
A várban sokkal több potenciál van, mint ami egyelőre látszik” – hangsúlyozta a régész. Ugyanis az eddig feltárt romok és tárgyi leletek még korántsem képezik a teljes váradi történelmi örökséget, hiszen számos felásatlan rész maradt a falak között és alatt, ehhez azonban újabb anyagi támogatásra lenne szükség. A fel nem tárt részekre vonatkozó terv kész van. Már csak megfelelő pályázati lehetőséget kell hozzá találni. A belső udvar nem csak fesztiváloknak, vásároknak ad otthont a belső udvar: csupán idén mintegy 300 ezer látogató volt kíváncsi a felújított épületegyüttesre, amelyből 60 ezren a múzeumba is betértek. Kiderült, időnként román turisták is érdeklődnek a vár iránt. „Mi minden látogatónak örülünk, de azt hiszem, nem feltétlenül a román turistáknak kell eladnunk mindezt. Nyilván a váradi vár is Románia történelmét képezi majd, de ez egyelőre a mi történelmünk. Természetes, hogy elsősorban magyar turisták érkeznek” – fűzte hozzá Mihálka Nándor. Tizennyolc főállásbeli alkalmazott, köztük régészek, kurátorok serénykednek, hogy a hatalmas mennyiségű tárgyi lelet karbantartásával egy szelet múltat nyújthassanak a történelem kedvelőinek, akik a tárlatot magyar, román és angol nyelvű ismertetők mellett nézegethetik.
A teljes terület feltárására idő és pénzhiány miatt nem volt lehetősége a régészeknek, így kijelölt pontokban ástak, hiszen egy négy méter mély régészeti gödör feltárására legalább egy hónap szükséges. A tárlat ugyanakkor így is nagy élményt nyújt: szinte halljuk a koccanó kancsót, réztányért, és szinte látjuk, ahogy a középkori női hajzuhatagba besüllyed az aprócska hajtű.
Gyutacsvágó olló, kanál, ásó, bőrcipőfoszlányok, patkó, szuronyvég, törökkori pajzs, egy sarok tele ágyúgolyókkal – beleborzong az ember, amikor rátör a felismerés, hogy ugyanezeket a tárgyakat a középkori és újkori magyar ember rongyolta a magas kőfalak tövében.
Öt éven keresztül a nyugati udvartól a püspöki palotáig ástak, hogy a gótikus székesegyház romjait feltárják, és egyedi módon a múzeum részévé tegyék: a templom régi küszöbe, kőkoporsók, egykor odatemetett, a székesegyház melletti helyi kápolnát támogató család maradványaira bámulunk a felettük kiállított tárlat elemei közt sétálva. Jól látszik a templom Árpád-kori félköríve és a később köré épített gótikus sokszögzáródás. Egy 4–6 éves forma kisfiú megmaradt, a Szűz Mária kápolnával félig egybeolvadt csontváza néz fel a látogatóra egy családi sírboltból. Sikeres pályázás esetén a régészek és építészek új területek kiásása után lehetővé tennék, hogy egyenesen a romok között sétáljunk, átlépve a székesegyház küszöbét.
Négy koronás magyar fő nyughelye
Bethlen Gábor fejedelmi palotájának emeleti részét a törökkel folytatott csatározások során a 17. század végi ostromban szétlőtték, a megmaradt földszinti termeket azonban fel tudták újítani. Hangulatos reneszánsz kori falfestéstöredékek húzódnak a termek falain, homlokzatán. Erdély legszebb reneszánsz termében járunk, 1620-as évekbeli stukkók domborodnak ki a falakból, amelyek szökellő szarvast, unikornist és elefánt hátán nyargaló török vadászt is ábrázolnak. A sarokban ugyancsak 17. századi kandallólyuk árulkodik az egykor ott zsibongó életről. Mihálka Nándor elmondta, jövőre a fejedelmi termekbe is háromnyelvű feliratok kerülnek, sőt, lehetőségük szerint interaktív, fejhallgatón keresztül történő tárlatvezetést is terveznek a múzeumba, amely a fejedelmi palotából bontakozik ki a feltárt romok fölé. A vár szellemi nagyságát ugyanakkor az adja, hogy valószínűleg négy magyar koronás főt temettek el ott: Szent Lászlót, Luxemburgi Zsigmondot és feleségét, I. Máriát, illetve I. Károlyt (Károly Róbertet) és feleségét. Mindezek közül a legbiztosabbnak I. Mária ott nyugvó porait tekintik, illetve egyik legnagyobb szent királyunk földi maradványait, amelyeknek helyét jóformán centiméteres pontosságban meg tudják határozni. Hátborzongató érzés áthaladni a belső udvaron azzal a tudattal, hogy annak a közepén, lent a mélyben, a székesegyház fel nem tárt romjainak takarásában nyugszik a második legszentebb magyar uralkodó.
Mihálka Nándor lelkesen magyarázta, hogyan tervezik a sírok feltárása után az újításokat: úgy építenék körbe a feltárt nyughelyeket a romokkal együtt, üveggel lefedve és hatalmas vasbetonfödémmel körbe építve, hogy körbejárhatóak legyenek, de az ideális belső udvartól se fosszák meg a váradiakat. Az udvaron feltárt romokat ugyanakkor nem szabad sokáig szabad ég alatt hagyni, így a terv kivitelezése tovább bonyolódik. A régész 7–8 évre saccolta a tervek kibontakozását, mi pedig rögtön szurkolni is kezdtünk, hogy mielőbb Szent László porai fölé hajolhassunk.
A régészek munkája nem marad láthatatlan
A tárlat így is gazdag, azonban a legnagyobb meglepetés akkor ért, amikor a régész közölte, hogy az eddig talált leleteknek csupán egy százalékát állították ki. A magyarázatot egy valódi kincses teremben kaptuk meg: a restaurátorok műhelyében. Pezsdítő érzés látni a múzeumi élet mögötti valódi munkát: számos turista hajlamos azt hinni, hogy az ásatások után a régészeti, múzeumi munka leáll, a szakemberek pedig mehetnek vakációzni. Nagyváradon azonban, az ország legmodernebb restaurátortermében hosszú asztalokon zsúfolódnak a kiásott kincsek darabkái.
Cserépedények, háztartási cikkek tömegének apró szilánkjai várják, hogy előbb alaposan megtisztítsák őket, majd megtalálják a hozzájuk passzoló másik darabkát és összeragasszák velük. Mintha egy háromdimenziós összerakós műhelyben bámészkodnánk, ahol külön restaurátor bűvöli felismerhetővé a kerámia-, illetve fém- és szövetleleteket. A kerámiák esetében a hiányzó darabokat gipsszel pótolják. A fém tárgyak esetében az első teendő, hogy megállítsák a további rozsdásodást, a tisztítást csak utána kezdik. Egy használt, jól felismerhető állapotban maradt, törökkori kard, evőeszközök, tányérok, ágyúgolyók, kulcsok, ezüst dénárok mellett digitális mikroszkópok, százféle ecset, tisztítószerek sorakoznak minden asztalon, a szekrények polcai is a leletek súlya alatt roskadoznak. Mihálka Nándor elmondta, ennyi lelet teljes restaurálása akár kilenc évbe is beletelhet, hiszen akadt már olyan tárgy, amit 98 darabkából kellett összerakni. A kijavított tárgyakat időközben cserélik a már kiállítottakkal, de a számos felújított terem közül újakban is kiállítanak majd az első emeleten. Sőt igyekeznek megfogható dolgokat gyártani a különleges leletekről a gyerekek kedvéért.
A restaurátorok munkája nem marad teljesen láthatatlan a múzeumlátogatók előtt, mivel a restaurálási folyamatokról képekkel gazdagon illusztrált plakátokat függesztettek ki a kiállított tárgyak fölé, egyelőre román nyelven. Egy sarokban pedig a restaurátori eszközökből is kap kisebb ízelítőt a látogató.
Az ország legmodernebb restaurátortermében hosszú asztalokon zsúfolódnak a kiásott kincsek darabkái
Cserépedények, háztartási cikkek tömegének apró szilánkjai várják, hogy előbb alaposan megtisztítsák őket, majd megtalálják a hozzájuk passzoló másik darabkát és összeragasszák velük. Mintha egy háromdimenziós összerakós műhelyben bámészkodnánk, ahol külön restaurátor bűvöli felismerhetővé a kerámia-, illetve fém- és szövetleleteket. A kerámiák esetében a hiányzó darabokat gipsszel pótolják. A fém tárgyak esetében az első teendő, hogy megállítsák a további rozsdásodást, a tisztítást csak utána kezdik. Egy használt, jól felismerhető állapotban maradt, törökkori kard, evőeszközök, tányérok, ágyúgolyók, kulcsok, ezüst dénárok mellett digitális mikroszkópok, százféle ecset, tisztítószerek sorakoznak minden asztalon, a szekrények polcai is a leletek súlya alatt roskadoznak. Mihálka Nándor elmondta, ennyi lelet teljes restaurálása akár kilenc évbe is beletelhet, hiszen akadt már olyan tárgy, amit 98 darabkából kellett összerakni. A kijavított tárgyakat időközben cserélik a már kiállítottakkal, de a számos felújított terem közül újakban is kiállítanak majd az első emeleten. Sőt igyekeznek megfogható dolgokat gyártani a különleges leletekről a gyerekek kedvéért. A restaurátorok munkája nem marad teljesen láthatatlan a múzeumlátogatók előtt, mivel a restaurálási folyamatokról képekkel gazdagon illusztrált plakátokat függesztettek ki a kiállított tárgyak fölé, egyelőre román nyelven. Egy sarokban pedig a restaurátori eszközökből is kap kisebb ízelítőt a látogató. Kádár Hanga / Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2017. december 18.
Váradi kincseket bemutató kiállítás nyílt Bukarestben
A Szent László Emlékév lezárásaként a váradi Római Katolikus Püspökség egyedülálló lehetőséget kapott alapító szent királya és a magyar katolicizmus évezredes történelmi és egyházművészeti hagyatékának bemutatására a bukaresti Nemzeti Történeti Múzeumban.
Az elődjeinktől örökölt értékek ápolása, ismertetése és továbbadása, de ugyanakkor az értékteremtés is fő motívumai között szerepeltek a bukaresti Románia Nemzeti Történeti Múzeumában tartott, Felix Terra – a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye történelme és egyházművészete című kiállítás megnyitója alkalmával elhangzott beszédeknek, 2017. december 14-én. A Szent László Emlékév lezárásaként ugyanis, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség egyedülálló lehetőséget kapott alapító szent királya és a magyar katolicizmus évezredes történelmi és egyházművészeti hagyatékának bemutatására. A bukaresti Román Nemzeti Történeti Múzeum meghívására és a két intézmény közös szervezésében három hónapon át tartó kiállítás jött létre a Szent László alapította egyházmegye történelmi és művészeti kincseiből, Románia fővárosának e magas rangú kulturális intézményében. Ernest Oberländer-Târnoveanu múzeumigazgató szerint, ritkán talált ennyire nagy közreműködő készségre partnereknél, amikor közös kiállítások szándékával felkereste őket, mint a Nagyváradi Püspökség elöljárója, és munkatársai esetében.
A csütörtökön megnyílt kiállítás, a múzeum egy nagyobb és már néhány éve zajló projektjének a részét képezi – Oberländer elmondása szerint – amely által „az ország felé szándékoznak fordulni” a „Mindenki együtt!” mottó jegyében, lehetőséget nyújtva ezáltal egyházaknak, és kisebbségi csoportoknak is, hogy az országos szintű kultúrintézményben a nagyközönség elé tárhassák látogatás céljából értékeiket. Többen a felszólalók közül az intézmények közötti összefogás és közreműködés szükségességét és természetes voltát, normalitását emelték ki egy olyan 21. századi Európában, ahol egyre jobban tombol az értékrombolás, és ahol ezt csak közös értékeink ismertetésével lehet megfékezni, határok és korlátok nélkül, előítéletek és ellenségeskedések kerülésével. A kiállított tárgyak – Szent László öröksége – olyan értékeket képeznek, amelyek az embernek az Istennel való találkozásából születtek: minden kor embere, függetlenül attól, hogy ki uralta egy adott időben azt a bizonyos földet, amikor rátalált Istenre és kapcsolatba lépett vele, értékeket alkotott, maradandóakat, amelyeket nekünk kötelességünk megőrizni, ismertetni, továbbadni és mindebből megtanulni, hogy mi magunk is hivatottak vagyunk értékeket teremteni – hangsúlyozta nyitóbeszédében Böcskei László nagyváradi római katolikus megyés püspök. Egy elszemélytelenedő félben levő, egyre arctalanabb társadalomban meg kell mutatni azt, hogy nekünk van arculatunk, nem is akármilyen, hanem egy nagyon értékes, egy olyan, ami kötelez – folytatta az egyházi elöljáró.
Elismerés
A rendezvényen szót kapott továbbá Miguel Maury Buendia bukaresti apostoli nuncius, Lucian Romaşcanu a kulturális és nemzeti identitásért felelős miniszter, Sergiu Nistor államelnöki tanácsos, Varlaam Ploieșteanul segédpüspök, Daniel pátriárka képviselője, Victor Opaschi államtitkár, Földesi Ferenc a Széchényi Nemzeti Könyvtár különgyűjteményi igazgatója, valamint Aurel Chiriac, a Körösvidéki Múzeum igazgatója. Mindenki egyöntetűen elismerését fejezte ki a múzeum, illetve az egyházmegye vezetői iránt, a rendkívüli együttműködésért, és pozitív bírálatban részesítették a kezdeményezést. Amikor nincs béke, az értékeket nem mutatják meg, nem teszik ki, hanem elrejtik, féltik, fejtette ki gondolatait Opaschi államtitkár. A tény, hogy egy római katolikus egyházmegye Bukarestben állíthatja ki értékeit azt bizonyítja, hogy békés állapotok uralkodnak, a román állam biztosítja a vallási és nemzetiségi kisebbségek számára a szükséges feltételeket ahhoz, hogy kibontakozhassanak, és megfelelő körülmények között éljék meg identitásukat. A társszervező intézmények vezetői – Földesi Ferenc valamint Aurel Chiriac – a kultúra érdekében való, minden határt átívelő közreműködés fontosságát emelték ki.
Számos vendég
Számos egyházi személy fogadta el a kiállítás megnyitó ünnepségére való meghívást. Jelen voltak a rendezvényen Ioan Robu bukaresti római katolikus érsek és segédpüspöke Cornel Damian, Mihai Frățilă bukaresti görög katolikus püspök, Roos Marton temesvári római katolikus püspök, Virgil Bercea, nagyváradi görög katolikus püspök. Parlamenti képviselők és más közéleti szereplők is megtisztelték jelenlétükkel a szervezőket, közöttük nagyváradiak is. A kiállítás kurátora a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye kulturális referense, Lakatos Attila muzeológus, őt segítette munkájában és a bukaresti múzeumban dolgozó munkatársakkal való közreműködésében Lakatos Balla Tünde.
A több mint 1000 négyzetméteres tárlaton közel 150 jelentős kiállítási tárgy van bemutatva, köztük számos olyan, amelyet az ország területén még sosem állítottak ki, mint Luxemburgi Zsigmond nagyváradi sírjának ékszerei, a Váradon keletkezett és a Szent László legendahagyomány számára felbecsülhetetlen értékű Dubnici Krónika, vagy az egyházmegye talán legértékesebb művészeti hagyatéka, a flamand késő reneszánsz egyik remekműveként számon tartott belényesi Szűz Mária-kegykép.
A saját gyűjteményből származó, illetve a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Levéltár és nagyváradi Körösvidéki Múzeum által kölcsönzött műkincsekből összeállított tárlat nem csak a Nagyváradi Egyházmegye történetének legjelentősebb múzeumi eseménye, hanem az erdélyi katolicizmus talán legnagyobb hatású és minden szempontból Szent László nagyságához méltó megnyilvánulása Románia egyik országos jelentőségű kulturális intézetében. A kiállítás 2018. április 1-ig lesz látogatható. erdon.ro
A Szent László Emlékév lezárásaként a váradi Római Katolikus Püspökség egyedülálló lehetőséget kapott alapító szent királya és a magyar katolicizmus évezredes történelmi és egyházművészeti hagyatékának bemutatására a bukaresti Nemzeti Történeti Múzeumban.
Az elődjeinktől örökölt értékek ápolása, ismertetése és továbbadása, de ugyanakkor az értékteremtés is fő motívumai között szerepeltek a bukaresti Románia Nemzeti Történeti Múzeumában tartott, Felix Terra – a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye történelme és egyházművészete című kiállítás megnyitója alkalmával elhangzott beszédeknek, 2017. december 14-én. A Szent László Emlékév lezárásaként ugyanis, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség egyedülálló lehetőséget kapott alapító szent királya és a magyar katolicizmus évezredes történelmi és egyházművészeti hagyatékának bemutatására. A bukaresti Román Nemzeti Történeti Múzeum meghívására és a két intézmény közös szervezésében három hónapon át tartó kiállítás jött létre a Szent László alapította egyházmegye történelmi és művészeti kincseiből, Románia fővárosának e magas rangú kulturális intézményében. Ernest Oberländer-Târnoveanu múzeumigazgató szerint, ritkán talált ennyire nagy közreműködő készségre partnereknél, amikor közös kiállítások szándékával felkereste őket, mint a Nagyváradi Püspökség elöljárója, és munkatársai esetében.
A csütörtökön megnyílt kiállítás, a múzeum egy nagyobb és már néhány éve zajló projektjének a részét képezi – Oberländer elmondása szerint – amely által „az ország felé szándékoznak fordulni” a „Mindenki együtt!” mottó jegyében, lehetőséget nyújtva ezáltal egyházaknak, és kisebbségi csoportoknak is, hogy az országos szintű kultúrintézményben a nagyközönség elé tárhassák látogatás céljából értékeiket. Többen a felszólalók közül az intézmények közötti összefogás és közreműködés szükségességét és természetes voltát, normalitását emelték ki egy olyan 21. századi Európában, ahol egyre jobban tombol az értékrombolás, és ahol ezt csak közös értékeink ismertetésével lehet megfékezni, határok és korlátok nélkül, előítéletek és ellenségeskedések kerülésével. A kiállított tárgyak – Szent László öröksége – olyan értékeket képeznek, amelyek az embernek az Istennel való találkozásából születtek: minden kor embere, függetlenül attól, hogy ki uralta egy adott időben azt a bizonyos földet, amikor rátalált Istenre és kapcsolatba lépett vele, értékeket alkotott, maradandóakat, amelyeket nekünk kötelességünk megőrizni, ismertetni, továbbadni és mindebből megtanulni, hogy mi magunk is hivatottak vagyunk értékeket teremteni – hangsúlyozta nyitóbeszédében Böcskei László nagyváradi római katolikus megyés püspök. Egy elszemélytelenedő félben levő, egyre arctalanabb társadalomban meg kell mutatni azt, hogy nekünk van arculatunk, nem is akármilyen, hanem egy nagyon értékes, egy olyan, ami kötelez – folytatta az egyházi elöljáró.
Elismerés
A rendezvényen szót kapott továbbá Miguel Maury Buendia bukaresti apostoli nuncius, Lucian Romaşcanu a kulturális és nemzeti identitásért felelős miniszter, Sergiu Nistor államelnöki tanácsos, Varlaam Ploieșteanul segédpüspök, Daniel pátriárka képviselője, Victor Opaschi államtitkár, Földesi Ferenc a Széchényi Nemzeti Könyvtár különgyűjteményi igazgatója, valamint Aurel Chiriac, a Körösvidéki Múzeum igazgatója. Mindenki egyöntetűen elismerését fejezte ki a múzeum, illetve az egyházmegye vezetői iránt, a rendkívüli együttműködésért, és pozitív bírálatban részesítették a kezdeményezést. Amikor nincs béke, az értékeket nem mutatják meg, nem teszik ki, hanem elrejtik, féltik, fejtette ki gondolatait Opaschi államtitkár. A tény, hogy egy római katolikus egyházmegye Bukarestben állíthatja ki értékeit azt bizonyítja, hogy békés állapotok uralkodnak, a román állam biztosítja a vallási és nemzetiségi kisebbségek számára a szükséges feltételeket ahhoz, hogy kibontakozhassanak, és megfelelő körülmények között éljék meg identitásukat. A társszervező intézmények vezetői – Földesi Ferenc valamint Aurel Chiriac – a kultúra érdekében való, minden határt átívelő közreműködés fontosságát emelték ki.
Számos vendég
Számos egyházi személy fogadta el a kiállítás megnyitó ünnepségére való meghívást. Jelen voltak a rendezvényen Ioan Robu bukaresti római katolikus érsek és segédpüspöke Cornel Damian, Mihai Frățilă bukaresti görög katolikus püspök, Roos Marton temesvári római katolikus püspök, Virgil Bercea, nagyváradi görög katolikus püspök. Parlamenti képviselők és más közéleti szereplők is megtisztelték jelenlétükkel a szervezőket, közöttük nagyváradiak is. A kiállítás kurátora a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye kulturális referense, Lakatos Attila muzeológus, őt segítette munkájában és a bukaresti múzeumban dolgozó munkatársakkal való közreműködésében Lakatos Balla Tünde.
A több mint 1000 négyzetméteres tárlaton közel 150 jelentős kiállítási tárgy van bemutatva, köztük számos olyan, amelyet az ország területén még sosem állítottak ki, mint Luxemburgi Zsigmond nagyváradi sírjának ékszerei, a Váradon keletkezett és a Szent László legendahagyomány számára felbecsülhetetlen értékű Dubnici Krónika, vagy az egyházmegye talán legértékesebb művészeti hagyatéka, a flamand késő reneszánsz egyik remekműveként számon tartott belényesi Szűz Mária-kegykép.
A saját gyűjteményből származó, illetve a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Levéltár és nagyváradi Körösvidéki Múzeum által kölcsönzött műkincsekből összeállított tárlat nem csak a Nagyváradi Egyházmegye történetének legjelentősebb múzeumi eseménye, hanem az erdélyi katolicizmus talán legnagyobb hatású és minden szempontból Szent László nagyságához méltó megnyilvánulása Románia egyik országos jelentőségű kulturális intézetében. A kiállítás 2018. április 1-ig lesz látogatható. erdon.ro
2017. december 28.
Folytatjuk a köztéri iparművészeti emléktárgyak felleltározását
Továbbra is számítunk olvasóink segítségére
Egy szemfüles olvasónk figyelmeztetése nyomán, miszerint a Főtér sarkán elhelyezett monarchiabeli tengerszintfeletti magasságot jelző oszlopnak váratlanul nyoma veszett, elkezdtük összeállítani ezen „kordokumentumok” jegyzékét. Több mint egy éve közöltük le először a Kolozsváron fellelhető tengerszintfeletti magasságot jelző oszlopok és utcai csatornafedők általunk számba vett jegyzékét. A valamikori kincses városnak már sok ilyen emléke eltűnt, és a jelenlegi lakosság túlnyomó részének nincs is tudomása ezeknek a több mint száz éve kihelyezett, pontos adatokat közlő műtárgyaknak egykori rendeltetéséről. A fennmaradtakat önerőből és olvasói segédlettel leltároztuk fel, az utóbbiak önkéntes közreműködését ezúttal is köszönjük. Olyan tudománytörténeti és egyben iparművészeti tárgyakról van szó, amelyeket a huszonegyedik század embere korszerű technikai eszközökkel könnyűszerrel helyettesíthet, de hitelességük ma is vitán felüli.
2016 decemberében felhívással fordultunk olvasóinkhoz, próbáltuk közösen felleltározni a még meglévő hasonló emlékeinket: a magasságmérő oszlopokat és az azokkal egyidős, utcáinkon még használatban fellelhető magyar feliratú csatornafedőket. Ha látnak ilyen tárgyakat, értesítsenek bennünket, hogy hol, és milyen állapotban találhatók, az sem baj, ha fényképeket is mellékelnek a tájékoztatáshoz. Így jelzett nekünk Cs. Gy., K. Z., F. E., M. L., J. GY., K. J., P. A. olvasónk, akiknek ezúton is köszönjük a közreműködést.
Városunkban jelenleg a következő helyszíneken elhelyezett magasságjelző fémoszlopokról tudunk: a magyar színház épülete mellett (felirata olvashatatlanná kopott); Trefort/Haşdeu és Haller Károly/Ion Creangă utcák sarka; Nyárfasor/Plopilor utca, a BBTE szállodájának bejárata (XLIX 347.935); Fellegvár (XXXVII 399.993); Monostori út 16. (falban, XXXVII 358.185); Monostori út, a sörgyárral szemben, tábla a falon (XXXV 349.314); Mócok útja 62., tábla a falon (XXI 344.121), Biasini szálló (IX 359.826); Szőlő utca; Sáncalja/Drăgălina és Borjúmálalji/Grigorescu utcák találkozása (XXII 343.643); Deák Ferenc/Eroilor 48. (a román színház felőli oldalon, tábla a falon: 6/ 342844), a Főposta épületén (VIII 340.495), Élian-palota (Ferenc József/Horea út 2., 12/348.349), Árpád híd Radák/Dacia utcai hídfője. Megjegyzés: az Árpád híd újjáépítése során a magasságmérő oszlop nem sérült meg, ma is a helyén, az északi hídfőnél található.
A többnyire megkopott, de még használatban álló, magyar feliratú utcai csatornafedők közül a következőket sikerült beazonosítani (a legközelebb eső ingatlan címével): Virág/Micu Klein u. 3., 11., 16.; Fogoly/Potaissa és Egyetem utcák sarka; Orbán Balázs/Actorului u. 14. és 27.; Beszterce u. 16., 26–30., 32., 61.; Farkas/Kogălniceanu u. 4. és 8.; Rózsa/Samuil Micu u. 9.; Méhes/Septimiu Albinii u. 17.; Külső-Farkas/V. Milea u. 78.; Szentlélek/V. Fulicea 7., Zsigmond király/Călugăreni 6.; 17., 27.; Kismester/Bob és Kötő/Raţiu utcák kereszteződésében; Postakert/Cuza Vodă 4.; Budai Nagy Antal/Dorobanţilor 31.; Szappany/Nyomda u. 4–6.; Bocskai/A. Iancu tér, a Vasútigazgatóság bejárata; Csermalom/Gorunului 18.; Szamosközi/H. Barbusse és Móricz Zsigmond/Bucureşti utcák sarka; Kájoni János/Călugăreni u. 6.; 17., Kőváritelepi Közép/Carpaţilor utca 19.; Pata-középsor/Minerilor u. 46.
Ha a fentieken kívül valaki még felfedez ilyen szabadtéri régiségeket, kérjük, értesítsen bennünket, hiszen történelmünk, civilizációnk apró, de a maga nemében jelentős részleteiről van szó. Ördög Béla Szabadság (Kolozsvár)
Továbbra is számítunk olvasóink segítségére
Egy szemfüles olvasónk figyelmeztetése nyomán, miszerint a Főtér sarkán elhelyezett monarchiabeli tengerszintfeletti magasságot jelző oszlopnak váratlanul nyoma veszett, elkezdtük összeállítani ezen „kordokumentumok” jegyzékét. Több mint egy éve közöltük le először a Kolozsváron fellelhető tengerszintfeletti magasságot jelző oszlopok és utcai csatornafedők általunk számba vett jegyzékét. A valamikori kincses városnak már sok ilyen emléke eltűnt, és a jelenlegi lakosság túlnyomó részének nincs is tudomása ezeknek a több mint száz éve kihelyezett, pontos adatokat közlő műtárgyaknak egykori rendeltetéséről. A fennmaradtakat önerőből és olvasói segédlettel leltároztuk fel, az utóbbiak önkéntes közreműködését ezúttal is köszönjük. Olyan tudománytörténeti és egyben iparművészeti tárgyakról van szó, amelyeket a huszonegyedik század embere korszerű technikai eszközökkel könnyűszerrel helyettesíthet, de hitelességük ma is vitán felüli.
2016 decemberében felhívással fordultunk olvasóinkhoz, próbáltuk közösen felleltározni a még meglévő hasonló emlékeinket: a magasságmérő oszlopokat és az azokkal egyidős, utcáinkon még használatban fellelhető magyar feliratú csatornafedőket. Ha látnak ilyen tárgyakat, értesítsenek bennünket, hogy hol, és milyen állapotban találhatók, az sem baj, ha fényképeket is mellékelnek a tájékoztatáshoz. Így jelzett nekünk Cs. Gy., K. Z., F. E., M. L., J. GY., K. J., P. A. olvasónk, akiknek ezúton is köszönjük a közreműködést.
Városunkban jelenleg a következő helyszíneken elhelyezett magasságjelző fémoszlopokról tudunk: a magyar színház épülete mellett (felirata olvashatatlanná kopott); Trefort/Haşdeu és Haller Károly/Ion Creangă utcák sarka; Nyárfasor/Plopilor utca, a BBTE szállodájának bejárata (XLIX 347.935); Fellegvár (XXXVII 399.993); Monostori út 16. (falban, XXXVII 358.185); Monostori út, a sörgyárral szemben, tábla a falon (XXXV 349.314); Mócok útja 62., tábla a falon (XXI 344.121), Biasini szálló (IX 359.826); Szőlő utca; Sáncalja/Drăgălina és Borjúmálalji/Grigorescu utcák találkozása (XXII 343.643); Deák Ferenc/Eroilor 48. (a román színház felőli oldalon, tábla a falon: 6/ 342844), a Főposta épületén (VIII 340.495), Élian-palota (Ferenc József/Horea út 2., 12/348.349), Árpád híd Radák/Dacia utcai hídfője. Megjegyzés: az Árpád híd újjáépítése során a magasságmérő oszlop nem sérült meg, ma is a helyén, az északi hídfőnél található.
A többnyire megkopott, de még használatban álló, magyar feliratú utcai csatornafedők közül a következőket sikerült beazonosítani (a legközelebb eső ingatlan címével): Virág/Micu Klein u. 3., 11., 16.; Fogoly/Potaissa és Egyetem utcák sarka; Orbán Balázs/Actorului u. 14. és 27.; Beszterce u. 16., 26–30., 32., 61.; Farkas/Kogălniceanu u. 4. és 8.; Rózsa/Samuil Micu u. 9.; Méhes/Septimiu Albinii u. 17.; Külső-Farkas/V. Milea u. 78.; Szentlélek/V. Fulicea 7., Zsigmond király/Călugăreni 6.; 17., 27.; Kismester/Bob és Kötő/Raţiu utcák kereszteződésében; Postakert/Cuza Vodă 4.; Budai Nagy Antal/Dorobanţilor 31.; Szappany/Nyomda u. 4–6.; Bocskai/A. Iancu tér, a Vasútigazgatóság bejárata; Csermalom/Gorunului 18.; Szamosközi/H. Barbusse és Móricz Zsigmond/Bucureşti utcák sarka; Kájoni János/Călugăreni u. 6.; 17., Kőváritelepi Közép/Carpaţilor utca 19.; Pata-középsor/Minerilor u. 46.
Ha a fentieken kívül valaki még felfedez ilyen szabadtéri régiségeket, kérjük, értesítsen bennünket, hiszen történelmünk, civilizációnk apró, de a maga nemében jelentős részleteiről van szó. Ördög Béla Szabadság (Kolozsvár)