Ma is érvényes a hadüzenet?
Románia hátba támadta Magyarországot
Romániának az első világháború alatt tanúsított, a szövetségesei többszörös elárulásában megnyilvánuló viselkedéséről és annak következményeiről tartott nagy érdeklődésnek örvendő előadást Baróton Raffay Ernő magyarországi történész, politikus, volt honvédelmi államtitkár.
Ennek során megtudhattuk, hogy 1916. augusztus 17-én Ion I. C. Brătianu román miniszterelnök Bukarestben titkos szerződést kötött a központi hatalmakkal háborúban álló antanttal – annak ellenére, hogy országa már 1883 óta az Osztrák-Magyar Monarchia szövetségese volt. A paktum 4. pontja pedig arról rendelkezik, hogy amennyiben Románia 10 napon belül az antant oldalán belép a háborúba, és a központi hatalmakkal nem köt különbékét, akkor győzelem esetén megkapja Erdélyt, az egykori Partiummal, a Bánsággal és Bukovinával együtt.
Ennek következtében augusztus 27-én este fél kilenckor, tehát még a hadüzenet átadása előtt a Kárpátok hágóin át a román csapatok beözönlenek a védtelen Erdélybe. Így tanulta meg a székely falvak lakossága saját bőrén a huszonöt román megfelelőjének jelentését, ugyanis sokan közülük ennyi botütést kaptak, csupán azért, mert magyar anya szülte őket. A román támadás elindításának pillanatában ugyanis Erdélyben nem állomásozott katonaság, ami megvédhette volna őket.
Az előadó szerint a félórás késéssel átadott román hadüzenettel ugyanakkor veszélyes precedenst teremtettek, hiszen az tételesen kimondja: ha egy államalkotó nép úgy látja, hogy egy idegen ország fennhatósága alatt lévő nemzettársai elnyomásban élnek, akkor azt megtámadhatja. Az utolsó bekezdést fel is olvasta: „Románia azon óhajtól vezéreltetve, hogy az összecsapásnak végét siettesse, és annak szükségétől áthatva, hogy meg kell óvnia faji érdekeit, kényszerítve látja magát, hogy azoknak oldalára lépjen, akik inkább biztosíthatják nemzeti egységének megvalósulását.”
Románia amúgy megalakulásának pillanatától ellenségesen viselkedett nyugati szomszédjával, és csak a megfelelő történelmi pillanatra várt, hogy megtámadhassa. A mindenkori román állás- és nézőpontot például Ştefan Pascu kolozsvári román történész, akadémikus Mit jelent Erdély? cím alatt 1984-ben megjelent könyve is jól tükrözi. A szerző ebben ugyanis többek között kijelenti, hogy az Oszmán Birodalomnak a magyar királyság fölött Mohácsnál 1526-ban aratott győzelme nyomán Erdély tulajdonképpen „felszabadult”.
A nyugati és keleti frontról visszavont magyar és német csapatoknak még 1916. október elején sikerült Erdélyből kiverni a román hadsereget, és december 6-án Bukarestbe is bevonultak, így a vereséget szenvedett Románia végül kénytelen volt különbékét kötni. Ezt is megszegte azonban 1918. november 10-én, amikor ismét megtámadta Magyarországot – ezúttal már hadüzenet nélkül.
(Az 1916-os erdélyi eseményekről bővebben a legújabb Székely Kalendáriumban olvashatnak – szerk.)
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A tranzit.ro-s szellemi csatározásokról kérdeztük Tordai S. Attilát
Különleges szigete nemcsak a kolozsvári, de az erdélyi kulturális életnek a tranzit.ro. Az Erste Alapítvány támogatásával működő nonprofit szervezet kortárs művészeti projektek mellett felvállalja olyan baloldali gondolkodók meghívását, akik egy krízisben levő Európa számára releváns alternatívákat képesek felmutatni. Tordai. S. Attila kurátort, a kolozsvári tranzit.ro egyesület vezetőjét kérdeztük.
Hogyan jött létre a tranzit.ro, milyen támogatási logikában, milyen célkitűzésekkel, iránnyal?
A tranzit.ro egyesületet 2012-ben jegyeztük be, az alapítók, művészek és kurátorok, név szerint Matei Bejenaru, Livia Pancu, Lia Perjovschi, Raluca Voinea meg jómagam. A létrejöttében az játszott szerepet, hogy 2010-ben az Erste Alapítvány levélben megszólított tíz romániai kurátort, tegyen javaslatot egy új kulturális intézmény létrehozására, mert hajlandóak lesznek a tevékenységét egy bizonyos összeggel támogatni. Az Erste Alapítvány ekkor már egy elég nagy befolyással bíró intézményként volt jelen az európai művészeti szcénában. Nemcsak a mind jobban kibontakozó támogatói politikája miatt, vagy az időközben egyre jelentősebbé váló kelet és közép-európai művészek alkotásait tömörítő gyűjteménye révén, hanem a Prágában, Pozsonyban, Budapesten és Bécsben működő tranzit.org hálózata révén is. Ezt a képzőművészeti intézményi hálózatot kívánták bővíteni Románia felé. Fontos ugyanakkor megjegyeznem, a tranzitok nem az alapítvány projektjei. A tranzit.ro Romániában bejegyzett egyesület, amely azután is kifejtheti tevékenységét, hogy az Erste megvonja támogatását.
Két évvel ezelőtti beszélgetésünkkor a fikció, retorika és tény hármasa adta a tematikát, milyen koncepció mentén zajlott az idei év?
A kolozsvári tranzit.ro esetében ez a koncepció érvényesült a továbbiakban is. Larisa David Erdélyből származó, de Bukarestben élő művésznő a román történelemírást, azon belül a történelemkönyvek által megalkotott és fenntartott kollektív identitás-konstrukciókat dolgozta fel. Egyszerűen és meggyőzően mutatott rá, hogy a történelmet a győztesek írják. Nem mintha ezt nem tudnánk, de a művészet eszközei más érzékenységet tudnak aktiválni az emberekben, másként szembesítenek a valósággal, mint például egy leírás.
Ugyancsak 2015-ben két budapesti művésznő, Bogyó Virág és Hódi Csilla a kiválasztottságról készítettek projektet. Létrehozták a Kiválasztottak Könyvtárát, amelybe kizárólag olyan könyvek kerültek, melyek a kiválasztottság valamilyen formáját jelenítették meg. A könyveket egy mozgó „tüzes szekérre” tették és Kolozsvár utcáin és terein állomásoztatták. Tanulságos volt kihámozni, milyen valós vagy képzelt entitások, struktúrák, hatalmi pozíciók felelősek az egyesek kiválasztásáért. A projekthez kapcsolódott két előadás is, Patakfalvi-Czirják Ágnes például a kiválasztott testről és a hozzá kapcsolódó képzetekről beszélt.
Az idei évet is a fikció, retorika, tények problémakörével zárjuk. Decemberben Kiss Pál Szabolcs kiállítása lesz látható A műhegyektől a hitig (From the Fake Mountain to the Faith) munkacímmel. Ez két nagylélegzetű videóból áll és egy kvázi-múzeumi tárlatból. A művész a budapesti állatkertben felállított, valamikor reprezentatívnak megálmodott, majd Trianon után az elszakított területeket jelképező műhegy történetéből indul ki, majd bejárja a magyar nemzet szakrálissá váló történelmi stációit, megérkezve a mai Magyarország politikai realitásába. A poggyásza tele tárgyakkal, irredenta relikviákkal – érdemes lesz megnézni.
Hogyan alakult az elmúlt években a tranzit.ro viszonya a külföldi és hazai kortárs művészekkel és a közönséggel? Gondolok itt arra, hogy sikerült-e szélesebb körből érkező közönséget megszólítani?
Úgy tűnhet, eléggé elfordulunk a művészektől, holott ahogyan az a fentiekből is kiderül, a képzőművészeti alkotások továbbra is nagyon fontosak számomra. Olyan nyelven szólnak, olyan eszközeik vannak, amelyek tartósan és mélyrehatóan tudnak társadalmi kérdésekkel foglalkozni. Ennek ellenére évente csupán 2-3 kiállítást szervezek. A ritkább jelenléttől azt remélem, hogy a munkák jobban felértékelődnek, több idő marad a tartalmak elmélyítésére, az átadott tudás beépülésére.
Ahogy te is említed, az elmúlt két évben különös hangsúlyt kapott a szélesebb közönség bevonása. Ezt olyan projektek által értük el, amelyek ugyancsak társadalmi problémákkal foglalkoznak, de nem képzőművészeti jellegűek. Ez azért is fontos, mert mindig is szerettem kivinni a képzőművészeti alkotásokat a művészeti közegből. Nem fizikális értelemben, azaz köztéri művészetként, hanem szellemi értelemben.
Rendszeresen szerveztünk elméleti szemináriumokat, a tavaly A modernitás hagyománya címmel, amelyeknek Tamás Gáspár Miklós állandó vendége volt, idén Soirée Critique név alatt kezdtük el a CriticAtac szerkesztőivel közösen. Ezek a beszélgetések különböző aktuális témákat érintenek, a kapitalista tőkefelhalmozástól a szabad kereskedelmen át a brexitig. Idén elindult egy új szemináriumi sorozat, amely a nem-marxista gazdasági elmélettel foglalkozik, Dana Domsodi vezetésével. Ezek mind olyan programok, amelyek nemcsak segítenek jobban megérteni, mi zajlik Európában, a térségünkben, de kohéziós erővel is bírnak. Emellett természetesen elméleti alapul szolgálnak az elkövetkező projektek számára.
A Culture and Politics of Crisis az elmúlt években négy fejezetet ért meg, marxista előadókat hívtatok meg, akik perifériára szorult világszemléletet képviselnek. Mi a beszélgetések célja?
Ezek elméleti konferenciák, melyekre külföldi egyetemeken tanító előadókat hívunk meg. A projekt felelőse Alex Cistelecan. Bár az ortodox baloldali eszmék eléggé kiszorultak a reálpolitikából, nagyon komoly bibliográfia áll mögöttük, ami, mondanom sem kell, folyton gyarapszik. Ráadásul a kapitalizmus kritikája újra nagyon aktuális. Nehezen találni olyan embert, aki azt mondaná, a világ, úgy ahogy van, jól van, nincs és nem is kellene rajta változtatni. A társadalmi egyenlőtlenségek folyamatosan nőnek, a gazdasági válságokat a hegemón pozícióba került kapitalista és neoliberális politikai és gazdasági berendezkedések szülték, ezen változtatni kell. A rendezvényeink szellemi csatározások, általában két meghívott a vendég, ők ütköztetik gondolataikat. Kivételt képezett a Chicagói Egyetemről meghívott Moishe Postone előadása, neki nem volt vitapartnere, de két előre felkért felszólaló saját kritikai meglátásával gazdagította a professzor előadását. Majd zúdultak a kérdések.
Örök kérés, hogy ezeket a beszélgetéseket, az elhangzottakat hogyan lehet tálalni a nagyközönség felé, pedig égető szükség volna rá. Látsz-e esélyt arra, hogy olyan tabutémák akár, mint legutóbb Lenin és Polányi aktualitása, egy együttműködésnek köszönhetően a szélesebb közönséghez is elérnek?
Ez egy komoly kérdés. Annak ellenére, hogy elméleti fejtegetésekről van szó, a cél mégiscsak az lenne, hogy az elhangzottak nemcsak minél több emberhez eljussanak, de minél több emberben indítsanak el gondolatokat. Közvetítőkre, közvetítő platformokra lenne szükség. Szerintem komoly változások elé néz Európa. Erősen polarizálódik. Nem kellene megvárni, hogy olyan kilátástalan helyzet alakuljon ki, amely már nem teszi lehetővé a mérlegelést, racionális gondolkodást, a békés társadalomszervezést.
Az általad is említett beszélgetésen Krausz Tamás és Gareth Dale új formátumban vitázott, az egyikük Lenin, a másikuk Polányi Károly szerepébe helyezkedve – mindkettő szakértőjeként az általa alakított szerzőnek. Tulajdonképpen dekódolták és alkalmazni próbálták a mai társadalmi problémákra az említett szerzők gondolatait. Ezt akár a jobb érthetőség irányába tett lépésnek is értelmezhetjük, de messze nem elégséges. Nem tudom mi a teendő.
Két évvel ezelőtt úgy fogalmaztál, „nem kizárt, hogy jelenlegi vagy jövendő politikusok olvassák a baloldali CriticAtac honlapját, eljárnak kortárs művészeti kiállításokra vagy elméleti előadásokra, és érzékenyebbek lesznek bizonyos dolgok iránt.” Látsz ilyen jellegű előrelépést?
Persze. Két olyan személyről is tudok, akik kezdetektől fogva eljártak az eseményeinkre, egyikükkel többször is együtt dolgoztunk, most pedig képviselő- illetve szenátorjelöltek, tehát már nyakig vannak a reálpolitikában.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro

Benkő Erika Genfben: a magyar közösség folyamatosan támadásoknak van kitéve
Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédelemi Szolgálat vezetője, az RMDSZ parlamenti képviselőjelöltje Genfben, az ENSZ Ember Jogi Tanácsának Fórumán szólalt fel csütörtökön.
A Fórumot azzal a céllal hozták létre, hogy meghatározott, tematikus, kisebbségügyi kérdésekben minden évben konkrét javaslatok készüljenek az ENSZ rendszerében, éves ajánlások formájában. A Fórum tevékenységét az ENSZ kisebbségügyi különmegbízottja koordinálja, amely tisztséget jelenleg a magyar származású Izsák Rita tölti be, akivel a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat küldöttsége a pénteki nap során találkozik, azért, hogy az erdélyi magyarság helyzetéről tájékoztassák. A Fórum munkálatain részt vesznek a tagállamok állandó képviselői, valamint civil és jogvédő szervezetek.
Beszédében Benkő Erika elmondta, annak ellenére, hogy az államok a kisebbségeket a társadalomhoz hozzáadott értéknek tekintenék, sokkal inkább marginalizálják és diszkriminálják, illetve bizonyos esetekben a közösségeket intenzív támadások érik azoknak az államoknak a részéről, amelyeket otthonuknak tekintenek, mi több, sok esetben ijesztő méreteket ölt a kisebbség-ellenesség.
„A romániai magyar közösséget több fronton is támadások érik az állam részéről” – hangsúlyozta a képviselőjelölt. „A közösség javait újraállamosítják, a közösségi vezetőket üldözik azért, mert a közösség szimbólumait használják, iskolákat zárnak be és iskolaigazgatókat vizsgál a korrupcióellenes ügyészség csak azért, mert újraalapítottak egy nagynevű iskolát. Olyannyira felerősödött a magyarellenesség a román társadalomban, hogy a magyarok ellen nyíltan lehet szítani egyes központi tévéadókban, a közösségi médiában és erőszakosan lehet fellépni sporteseményeken.”
A szervezet vezetője kitért beszédében arra, hogy a magyar közösségi vezetőket az igazságszolgáltatás leple alatt zaklatják és így ellehetetlenítik munkájukat. Kiemelte azt is, hogy a gyűlöletkeltés eredményeképpen több erőszakos incidens is előfordult a román és a magyar közösség tagjai között, többször elégették a közösség zászlaját, valamint a közösségi vezetőket halálos fenyegetések érik a közösségi médiában. A szimbolikus és verbális agresszió, ami a magyar közösséget éri, ijesztő méreteket öltött – fejtette ki beszédében Benkő Erika, aki arra kérte a Fórum résztvevőit, kísérjék figyelemmel az erdélyi magyar közösséget érintő támadásokat.
maszol.ro

Rendelet szabályozza hétfőtől az iskolai házi feladatok mennyiségét
Az elemi iskolások legtöbb egy órát, az öt-nyolc osztályosok legtöbb két órát tölthetnek ezentúl otthon a házi feladataik elvégzésével. Ezt hétfőtől miniszteri rendelettel szabályozná az oktatási tárca.
Mircea Dumitru oktatási miniszter csütörtökön elmondta, az előkészítő osztályokban egyenesen megszünteti a házi feladatok intézményét. Szavai szerint azért kénytelen ezt a kérdést rendeletben szabályozni, mert a hazai pedagógusok még mindig nem értik, hogy a jelenlegi oktatási rendszerben a gyerekek túlterheltek.
„Mi felnőttek azért várjuk a nyarat, hogy pihenjünk. A gyerekeinknek azonban folyamatosan dolgozniuk kell azért, hogy amikor szeptemberben megkezdődik a tanév, ne haragítsák magukra a tanító nénit vagy az osztályfőnököt, legyen elkészítve a házi feladat” – idézte a minisztert az Agerpres.
Mircea Dumitru szerint az általános iskolásoknak legtöbb egy órát, az öt-nyolc osztályosoknak legtöbb két órát, a középiskolai diákoknak pedig valamennyivel többet kellene házi feladatokkal foglalkozniuk. Ehhez kell tartaniuk majd magukat a pedagógusoknak, amikor a házi feladat mennyiségét megszabják.
A tárcavezető hozzátette, nyilván azt nem tilthatják meg a diákoknak, hogy a minisztérium által rögzített időtartamnál többet tanuljanak otthon, az órák után. A készülő rendelet azonban kötelezővé teszi a pedagógusok számára a kiszabott házi feladatok mennyiségének korlátozását.
Pszichológus: a gyermek napi 8 óránál többet ne töltsön tanulással
Megkeresésünkre korábban Román Mónika pszichológus elmondta, a szakemberek abban egyetértenek, hogy tíz éves korig a gyereknek napi öt óra szabad levegős tevékenységre lenne szüksége a fejlődéséhez. Ez azonban ne valamilyen sport-, hanem a szabad levegőn eltöltött, kötetlen tevékenység legyen.
A piszchológus úgy látja: a tanár adhat házi feladatot, de a gyermek napi nyolc óránál többet semmiképp ne töltsön tanulással. „Én ugyanakkor ezt öt órára korlátoznám, habár a jelenlegi oktatási rendszerben az ilyesmi már szóba sem kerülhet. Ha ezen felül még van házi feladta, akkor a szülő nyugodtan mondhatja azt, hogy menj fiam nyugodtan házi nélkül, vagy pedig gond nélkül megoldhatja helyette” – tette hozzá.
Mint ismert, a tananyag és házi feladatok mennyiségének csökkentését az RMDSZ is szorgalmazza. Szabó Ödön képviselő, az oktatási szakbizottság tagja úgy látja: a tananyag mennyiségének csökkentése és egy minőségcentrikus kerettanterv elfogadtatása az eredményezné, hogyaz iskolában egy-egy feladattal mélyebben és többet lehetne foglalkozni, ugyanakkor a szükséges tudást már az iskolában el lehetne sajátítani. „Ezt az északi országok oktatási rendszere is bizonyítja, ahol az oktatási rendszer átalakítása után a tananyagot már máskép adják le és más mennyiségben” – részletezte korábban lapunkak a politikus.
A szakember szerint a romániai tananyagot nem az átlagos képességű, hanem a legjobb diákokhoz igazították. Úgy látja: ezt a tananyagmennyiséget nehezen ugyan, de egy átlagos képességű gyerekbe is „bele lehet tömni”, vannak szülők, akik el is várják, hogy gyerekük minden tekintetben megfeleljen az iskolai követelményeknek, önállóan dolgozzon és minden feladatot megoldjon. „Ezek a gyerekek azonban többnyire pszichológusi kabinetbe kerülnek kényszeres betegséggel, öngyilkossági kísérlettel, depresszióval” – magyarázta.
A jelenlegi oktatási rendszer megnyomorítja a fiatalokat
A házi feladatok eltörlését illető döntést üdvözölte az RMDSZ, Kovács Péter ügyvezető elnök szerint bár a szövetség parlamenti programjában a tananyag csökkentésével együtt a házi feladat teljes eltörlését szorgalmazza, jó kezdőlépésnek tartják a miniszter javaslatát.
A szövetség javaslatát arra alapozza, hogy a jelenlegi oktatási rendszer megnyomorítja a fiatalokat. A tananyag nagyon összetett, de a legnagyobb baj vele mégis csak az, hogy nem a gyermekek igényeit helyezi középpontba – véli a politikus. „Le kell vennünk gyermekeink válláról a terhet, minden lehetőséget meg kell ragadnunk, és úgy kell alakítanunk a tananyagot, hogy az élményt, ne pedig szorongást szüljön. Ezért is tartjuk jó kiindulópontnak azt, amit a tanügyminiszter is megfogalmazott, aki – úgy néz ki – felébredt, és valószínűleg belátta azt, amit mi mondunk: a tanulás alapját sosem képezheti a magolás ” – nyomatékosított.
Kovács rámutatott: az RMDSZ-nek az oktatás terén további megoldási javaslatai is vannak, amelyek szintén azt a célt szolgálják, hogy tanulók és pedagógusok jó szívvel, lelkesen, és a megbecsülés érzésével járjanak iskolába. „Kezdeményezzük a pedagógusok 25 százalékos béremelését, mert tudjuk, nekik szükségük van erre, illetve azokat, akik gyermekeinket az életre nevelik, az államnak kellően is kell értékelnie. Azt mondjuk, hogy alkalmazzák a törvényt, amit mi alkottunk, és ami arra vonatkozik, hogy a magyar gyermekek külön tanterv szerint, külön tankönyvből tanulják a román nyelvet” – sorolta. A szervezet az erdélyi magyar szakoktatást is fellendítené, folytatná a magyar iskolák felújítását is.
maszol.ro

Lőrincz István Zoltán lesz a KMDSZ új elnöke
Lőrincz István Zoltánt választották meg a Kolozsvári Magyar Diákszövetség új elnökének a szervezet csütörtök esti tisztújító közgyűlésen. Az új elnök mandátuma 2017. február 15-én kezdődik, és két évre szól. Egyébként nem volt más jelölt az elnöki tisztségre. A választáson az elnökkel egyszerre a diákszervezet vezető testületét is megszavazták. A jelöltek regisztrált tagok több mint kétharmada szavazott.
Az elnökhelyettes Buryán Tünde lesz, aki a kommunikációért is felel majd. Kundi Zoltán lesz az új pénzügyes, Balog Laura a tanügyért, Andacs Zsolt-Levente a tagságért, Szabó Hajnal programokért, Horváth Réka a szakosztályokért, Demeter Kamilla a Karrierirodáért, Fogarassy Botond pedig a Sportirodáért lesz felelős. Az Ellenőrző Testület tagjainak Gödri Csillát, Kisgyörgy Rékát és Tepfenhardt Betinát választotta a közgyűlés. A póttagok Lokodi Katalin és Székely Kinga lesznek.
A közgyűlésen Rés Konrád Gergely jelenlegi elnök is beszámolt az elmúlt négyéves munkájának eredményeiről. A KMDSZ leköszönő elnöke beszélt a diákképviseletről, az elnöksége alatt szervezett rendezvényekről, illetve a különböző projektekről is. Megemlítette az idén már közel 5000 diáknak kiadott, tömegközlekedési előnyöket és kedvezményeket nyújtó A kártyát, az Európa Ifjúsági Fővárosa címnek köszönhető eseménybővítéseket és új rendezvényeket, a Kolozsvár 2015 utóprojektjeként létrejött MayDayst, illetve a Magyar Ifjúsági Központról is beszélt. Emellett elmondta a KMDSZ irodáinak és szakosztályainak eredményeit, illetve megtartotta az elmúlt év pénzügyi beszámolóját is. (közlemény)
Transindex.ro

Potápi: minden eszközzel segíteni kell a külhoni magyarság szülőföldön való boldogulását
A külhoni magyarság szülőföldön való boldogulását minden eszközzel segíteni kell – emelte ki a nemzetpolitikai államtitkár pénteken, Budapesten.
Potápi Árpád János a külhoni magyar fiatal vállalkozók helyzetéről készült kutatási beszámolót ismertető konferencián elmondta: az egyik e célt szolgáló eszköz volt a szakképzés megerősítése, amelynek a jövőben is kiemelt figyelmet szentelnek. Továbblépésként hirdették meg a külhoni magyar fiatal vállalkozók évét, amellyel közel 2000 fiatal vállalkozót tudtak elérni, ami a kapcsolatépítést is jelentősen segítette.
A jövőben szeretnének a gazdasági témáknál maradni, az elkövetkező időszakban a vállalkozások, családok támogatása kerülne a középpontba. Ezért a Magyar Állandó Értekezlet december 1-jei ülésén azt javasolják majd, hogy a külhoni magyar családi vállalkozók évét hirdessék meg tematikus esztendőként 2017-re.
Az államtitkár elmondta: az idei programra 750 millió forint állt rendelkezésre, jövőre a tervek szerint 1 milliárdot különítenek el. (MTI)
http://pannonrtv.com

Nimród-szobor áll Kolozsváron
Nemcsak az erdélyi, de az egész Kárpát-medencei sajtó figyelmét elkerülte az alábbi esemény, amelyről a Magyarok Világszövetsége adott ma hírt.
Az V. Árpád-házi Szent Erzsébet Napok nyitányaként 2016. november 18-án, a Kolozsvári Magyar Mozgássérültek Társaságának telkén kialakított szoborparkban felavatták Nimród szobrát, a marosvásárhelyi szobrászművész, Miholcsa József alkotását. A megnyitón Kovács Nóri részleteket énekelt készülő Nimród-operájából, Benkő Emő pedig avatóbeszédében számos eddig ismeretlen elemet tartalmazó Nimród-képet vázolt fel, abból kiindulva, hogy Szántai Lajos szerint Nimróddal indul a magyarság történelme. „Nimród a világ első királya, minden magyarnak szent őse, Hunor és Magor apja.”
Az írott források: a Biblia, a magyar keresztény krónikás irodalom, a sumér és káld ékiratok, a magyar ősemlékezet, valamint az íratlan szájhagyomány szerint is Nimród élő történelmi személy volt, hatalmas király, az első városépítő és birodalomteremtő – mondta Benkő Emő a péntek déli szoboravatón. Nimród – krónikás magyar névváltozata Nemrót – nemzetségéből származik Hunor és Magor, a hunok, vagyis a magyarok népe.
„Ez a nemes vérvonal teljességében jelenik meg, Nimróddal az élen, a kolozsvári szoborparkban a Nimród –Atilla–Csaba–Árpád–Szent István vonulatban, mint élő történelem. Magyar krónikásaink (Anonymus, Kézai, Kálti Márk, Bonfini) Árpád fejedelem családfáját a vízözön utáni Nimródra vezetik vissza. Mitikus alakja időben és térben, ahogyan Szántai Lajos fogalmazta meg, nem az emberlakta világ mértékéhez igazított, vagyis nem emberi nagyságrendben jelenik meg” – hangzott el az avatóbeszédben.
itthon.ma

Nem sérülhetnek a kisebbségek nyelvhasználati jogai!
Tegnap a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kártájához benyújtott ukrajnai és romániai országjelentések árnyékjelentését ismertették az Európai Parlament Kisebbségi Munkacsoportjának (intergroup) ülésén.
Az ülésre Bocskor Andreának, a Fidesz-KDNP EP-képviselőjének és Sógor Csabának, az RMDSZ EP-képviselőjének meghívására ellátogatott Kelemen Hunor, a romániai RMDSZ elnöke, Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hodinka Antal Intézetének igazgatója és Darcsi Karolina, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség kommunikációs és politikai titkára.
Románia kétéves késéssel, 2016 februárjában nyújtotta be a kisebbségvédelmi keretegyezmény alkalmazásáról szóló jelentését az ET-hez. Az RMDSZ úgy találta, hogy a jelentés alapvetően hamis képet sugall a kisebbségi jogok, illetve az anyanyelvhasználat romániai helyzetéről, ezért árnyékjelentést készített a hivatalos dokumentumhoz, illetve a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartájának romániai alkalmazására vonatkozó jelentéshez is.
Kelemen Hunor kifejtette, hogy a 2003-as alkotmánymódosítást követően Románia nem fogadta el azt a kisebbségek jogállására vonatkozó törvényt, amelyet megígért, és amelyet a kisebbségvédelmi keretegyezmény bizonyos mértékben elő is ír. Elmondta: Románia ma a politikusok hatáskörén kívül eső új eszközöket használ a kisebbségi jogok megsértésére, bírósági ítéletek hosszú sora korlátozza az etnikai, nemzeti szimbólumok használatát.
Az RMDSZ-elnök szerint – aki maga is hosszú évek óta tagja a bukaresti törvényhozásnak, illetve kormánytisztségeket is többször betöltött – a romániai bírósági határozatok kisebbségi ügyekben felfüggesztik a pozitív jogértelmezést, és abból indulnak ki, hogy amit a törvény nem ír elő, azt tiltja. „Mi azt a jogértelmezést tartjuk követendőnek, hogy ha a törvény nem tiltja, akkor megengedi” – szögezte le Kelemen Hunor. Az RMDSZ éppen ezért azt javasolta, hogy a nyelvhasználati küszöböt Románia is csökkentse tíz százalékra, vagy kösse például ötezer lakoshoz egy településen belül.
Hozzászólásában azt feszegette: mi történik 27 év után egy olyan kelet-közép-európai államban, amely elindult azon az úton, hogy biztosítsa a kisebbségi jogokat, ám az Európai Unióhoz való csatlakozást követően letért erről az útról. Hangsúlyozta a kisebbségi jogok bevezetésének fontosságát, a nyelvi kettős mércét az oktatáson belül, elutasítva a különböző oktatási és kulturális intézmények működésének koholt korrupciós vádak által történő ellehetetlenítését. Ugyanakkor felhívta a figyelmet az igazságügy, egészségügy és egyéb közszolgáltatások terén történő nyelvi diszkriminációra is.
Csernicskó István beszédében ismertette a kárpátaljai magyar civil szervezetek és tudományos élet szereplői által készített árnyékjelentés tartalmát. Kiemelte az ukrán nyelvpolitikai hiányosságait, s a kárpátaljai magyarok részére ebből fakadó hátrányokat. Kitért a nemrég nyilvánosságra került ukrán oktatási reformra, mely súlyosan sértené a kisebbségi nyelvhasználati jogot. “A nemzeti kisebbségek és a regionális vagy kisebbségi nyelvek beszélőinek jogait tiszteletben kell tartani. A kisebbségi jogoknak a biztosítása, a meglévő jogok fenntartása és alkalmazása hozzájárul Ukrajna demokratizálódásához és a jogállamiság megerősödéséhez. A kisebbségi jogok betartása és következetes alkalmazása Ukrajna minden polgárának érdeke, függetlenül attól, hogy a kisebbséghez vagy a többséghez tartozik. Az ukrán nyelv támogatása és fejlesztése nem járhat együtt a kisebbségi jogok szűkítésével, a regionális vagy kisebbségi nyelvek használatának korlátozásával, az ezeken a nyelveken folyó oktatás visszaszorításával” – hangsúlyozta beszédében Csernicskó István.
Darcsi Karolina, kiemelte, hogy veszélyben van az egész magyar nyelvű és más kisebbségi nyelven történő oktatás. „Hiába hivatkozik arra az ukrán állam, hogy a kisebbségi nyelvoktatás rossz hatással lenne az államnyelvre. Ez nem elfogadható érv, ha egy ország közeledni próbál az Európai Unió felé. Amikor az ukrán állam, vagy a politikusok a kisebbségek ellen akarnak fellépni, az nem a magyar, hanem az orosz kisebbség ellen irányul, ám ennek elszenvedője a kárpátaljai magyarság. Ez a törvény jelentős visszalépés lenne, hiszen még a Szovjetunióban is biztosítva voltak ezen jogok a kisebbségek számára”- hívta fel a figyelmet a KMKSZ politikai titkára.
itthon.ma//karpatmedence

Emléktábla-leleplezés Ditróban
Egyházi és világi elöljárók mellett nyugdíjas pedagógusok és rengeteg diák vett részt azon az ünnepségen, melynek kezdetén emléktáblát lepleztek le, Siklódy Lőrinc szobrászművész emléke előtt tisztelegve. Az iskola falára került a névadó márványtáblája, az intézményvezető, Puskás Anna iskolaigazgató ötlete megvalósulásaként.
Ditró sok mindenben volt első a térségben, mint ahogy számos személyiség szülőhelyéül is szolgált. A hajdaniak életútja szolgálhat példaként a maiak számára is, ezt a köteléket erősíti az emlékállítás is. Ugyan időközben a szobrászművészről elnevezett iskola neve egy betűnyit változott, Siklódi lett, mégis őrzi az örökséget. De nem csak márvány mutat vissza a múltban, az emléktábla-leleplezést két előadás követte a művelődési házban, melyek szintén a múltat és jelent állították szembe egymással.
Ilyés Attila tanító és Petres Lajos kutatómunkájának köszönhető, hogy ma már tudni lehet, mikortól, milyen körülmények között van intézményes oktatás a nagyközségben. De ennél sokkal több információt is gyűjtöttek az évek során, így tiszta kép tárul elénk a pedagógusok nevét, tevékenységét illetően, a javadalmazásukat, sőt még az iskola hajdani felszereltségét illetően is. Az előadásban a kezdetektől az első világháborúig tartó időszakot vázolta fel Ilyés Attila, majd egészítette ki Petres Lajos.
A versekkel és népdalokkal fűszerezett eseményen az egykori deákok és tanítók életével állította szembe a mai pedagógusok világát Puskás Anna iskolaigazgató, szólva a lehetőségekről és elvárásokról egyaránt. Nem hallgatta el azt sem, milyen kihívásokkal kell szembenézniük azoknak, akiket egykoron a nemzet lámpásainak neveztek.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Horațiu Pepine: A korrupcióellenes ügyészség esete a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziummal
A rettegett korrupcióellenes igazgatóság egy kimondatlan politikai döntés végrehajtója.
Marosvásárhelyen újra kirobbant a magyar tannyelvű iskolákkal kapcsolatos régebbi vita. A helyi tanács határozata alapján tavaly létrejött egy római katolikus felekezeti középiskola ugyanabban az épületben, melyben addig az Unirea nevű román–magyar középiskola működött. Első látásra a vegyes iskola sikeres volt, de valójában a magyarok mindig is egy kizárólag magyar tannyelvű iskolát szerettek volna, ahogy az 1907 óta működött. A helyi román pártok azonban folyamatosan szembeszegültek ezzel, az etnikai vegyességről és testvériségről zengtek dicshimnuszokat. A leghevesebb ellenzők egyike, Dorin Florea polgármester 2014-ben azt nyilatkozta, hogy „az Unireának – polgármesteri véleményem szerint – örökre román–magyar vegyes gimnáziumnak kell maradnia, ahol világos szabályba kell foglalni az elérendő színvonalat.” (Agerpres) A sugalmazott érv az volt, hogy az osztályok szétválasztásával csökkenne az oktatás igényessége, és ezt a magyar diákok szenvednék meg. Ez egy feltételezésen alapuló érv, mely – jogosan – nem tudott senkit sem meggyőzni. Ahogy sokasodtak az ilyenfajta érvelések, úgy vált egyre nehezebben leplezhetővé, hogy a vegyesség kényszeren, nem pedig az érintett közösségek szabad akaratán alapul. Az RMDSZ tanácsosai mindenesetre kitartottak, és sikerült elérniük egy tanácsi határozat elfogadását, melynek alapján 2015-ben létrejöhetett a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium. A meglepetés az Országos Korrupcióellenes Ügyészség részéről érkezett, mely idén novemberben vizsgálatot indított Ştefan Someşan tanfelügyelő és az új középiskola igazgatója, Tamási Zsolt ellen, akiket azzal vádol, hogy állítólag tudatosan figyelmen kívül hagyták a bukaresti oktatási minisztérium engedélyének hiányát. (Király András államtitkár egy tévéinterjúban kifejtette, a minisztérium nem bocsát ki ilyen engedélyeket, ez az önkormányzatok hatáskörébe tartozik – a Háromszék megj.) Ez villámcsapásként hatott. A magyarok Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön tüntetéseket szerveztek, az RMDSZ vezetői pedig azt állították, hogy a korrupcióellenes ügyészség vizsgálata a politikai megfélemlítés egyik formája.
Ezzel szemben a román pártok helyi szervezetei különbözőképpen határolódtak el tőlük: az NLP (Nemzeti Liberális Párt) a korrupcióellenes ügyészség pártjára állt, a magyar középiskola bezárását is követelte; az SZDP (Szociáldemokrata Párt) pedig, mely már 2014-ben is a helyi tanácsi határozat ellen szavazott, az RMDSZ-szel vállalt cinkossággal vádolta a (akkoriban demokrata-liberális) liberálisokat, azt állítva, hogy a helyzetért teljes mértékben a tanácsosok hibásak, nem a letartóztatott tanfelügyelő. Végül a sajtó egy része azt állítja, hogy a magyarok fiktív etnikai üldözésre hivatkozva a korrupt vezetőiket védelmezik az Országos Korrupcióellenes Ügyészséggel szemben. Ebben a zavaros helyzetben a román politika felől egyetlen világos és racionális hang hallatszott, Dan Maşcáé, a marosvásárhelyi Szabad Emberek Pártja elnökéé: „A Szabad Emberek Pártja – mondta – elismeri a Római Katolikus Egyház jogát arra, hogy törvényesen létrehozhasson saját felekezeti középiskolát Marosvásárhelyen, a tulajdonát képező épületekben. Az Unirea Főgimnázium és más iskolák oktatási helyiségeinek kérdését egy modern, XXI. századi szinten felszerelt iskolai kampusz megépítésével látjuk megoldhatónak.” (www.zi-de-zi.ro)
Valójában ez az igazi kérdés: joguk van-e a magyaroknak (újra) létrehozni egy saját iskolát egy olyan épületben, mely történelmi örökségként őket illeti?
A többi csak részletkérdés. Ha elismerik ezt a jogukat, akkor az oktatási minisztérium engedélyének ügye egyszerű adminisztratív részletkérdéssé válik, ha pedig nem ismerik ezt el, akkor nem igazságügyi, hanem politikai természetű gonddal állunk szemben. A korrupcióellenes ügyészeknek nincs semmi keresnivalójuk ebben az ügyben, csakis akkor, ha egy kimondatlan politikai döntés végrehajtói. Egy iskola létrehozási módjának vizsgálata annak elismerését jelenti, hogy a törvény bizonyos akadályokat gördít egy ilyenfajta kezdeményezés elé, és hogy valaki – titokban – úgy döntött, a korlátozóbb értelmezést alkalmazza.
Ilyen esetben viszont a kormány és az elnöki hivatal nem maradhat csöndben és nem lehet közömbös, az igazságügy (valójában csak a bírókra vonatkozó) függetlenségét használva alibiként, mert ezzel egy elnyomó politikában vesznek részt.
(Forrás: dw.com)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hencz Hilda: Magyar Bukarest 37. (részletek)
Cenzor minden kiadványnál és kiadónál volt, nem csak a magyaroknál, és a Securitaténak is megvoltak mindenütt a besúgói, még a tömbházak adminisztrátorai között is, ám a magyaroknak ráadásul tűrniük kellett a velük szemben egyre intoleránsabb Ceaușescu mind jobban elszabaduló nacionalizmusát is. Ceaușescu tulajdonképpen a XIX. században elkezdett politikát folytatta: a magyarok asszimilációját célzó stratégiája kidolgozását és életbe ültetését sorozatos támadásokkal hangolta össze. E politika hivatalos kezdőjelét az 1972-es pártdirektívák adták meg, amelyek célként tűzték ki a román állampolgárok „társadalmi és nemzeti homogenizálását”. Erősödött a terror, fokozódtak a magyarok elleni megszorító intézkedések, melyeket nem ritkán egy-egy magyarországi vagy más külföldi megnyilvánulás is kiválthatott.
Amíg a „testvéri” kommunista pártok a hallgatást választották, a magyar emigráció mozgolódni kezdett. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára visszautasította, hogy beavatkozzon a romániai magyarok ügyébe, de mások nem haboztak ezt megtenni. 1977 tavaszán megjelent Párizsban egy (névtelen) tanulmány az erőltetett asszimilációnak kitett erdélyi magyarok helyzetéről. Még ugyanebben az évben néhány jeles romániai magyar párttag, köztük Király Károly, több beadványt is intézett a felső pártvezetőséghez, amelyben új kisebbségi statútumot, magyar nyelvű felsőoktatást kértek, az anyanyelv használatát a közigazgatásban, kétnyelvű feliratokat, és hogy a tankönyvek tükrözzék minden nemzet hozzájárulását Románia történelméhez. A petíciók benyújtói természetellenesnek találták, hogy a román nyelv már az óvodákban is kötelezővé vált, és hogy egyre több magyart állítanak félre a vezető beosztásokból, még a régi erdélyi magyar középiskolák élére is román igazgató kerülhet. A beadványokra a hatalom nem válaszolt, de mivel külföldön is kiadták, hatalmas port kavartak. Az irodalmi Herder-díjas Illyés Gyula közreadta válaszát Ceaușescu egyik, 1977 decemberében megtartott nacionalista beszédére. Ez a román–magyar viszony újabb, rendkívül feszült szakaszához vezetett. Ceaușescu kijelentette, hogy senkinek sincs joga beavatkozni Románia belügyeibe, a nemzetiségi kérdést pedig az országon belül kell megoldani.
A hatalom összetett mechanizmussal igyekezett kivédeni a román politikát érő bírálatokat: egyfelől támadták a magyar történészeket, másfelől dicshimnuszokat zengtek Ceușescuról, és ehhez a kórushoz a magyar aktivisták is csatlakoztak. A disputába a neves román értelmiségit, Mihnea Gheorghiut, a Ştefan Gheorghiu Társadalomtudományi Akadémia elnökét, egyetemi tanárt is bevonták, aki horthyzmussal, fasizmussal és az Osztrák–Magyar Monarchia utáni nosztalgiával vádolta meg Illyés Gyulát. Újságcikkek, rádió- és tévéműsorok egész sorozata ismételte meg ezeket a vádakat. Egy ilyen, 1978 májusában közvetített műsorban részt vett Gáll Ernő és Demény Lajos is, ám nem szólaltak meg a vita során. Illyés Gyula műveit betiltották Romániában. A magyar nemzetiségű dolgozók tanácsának 1978-as ülésén Bodor Pál és Domokos Géza mégis bírálni merészelték Románia kisebbségpolitikáját. Ekkor már nagy ütemben folyt a németek kivándorlása (valutáért való kiárusítása – szerk. megj.), bár ők sohasem jelentettek komoly veszélyt a bukaresti hatalom számára.
Az 1978-as év nem kedvezett Ceaușescunak: egyesült államokbeli látogatásakor tüntetők fogadták a román követség épületénél. Ugyanebben az évben I. M. Pacepa tábornok, a román kémszolgálat főnöke disszidált, és a Szabad Európa Rádióban hamarosan részletek hangzottak el Vörös horizontok című, a diktatúra visszaéléseiről szóló könyvéből.
A hatalom által irányított magyarellenes fellépések tovább erősödtek. Támadások érték A Hetet és a Kriterion Kiadót, legtöbbjük mögött Eugen Barbu és Corneliu Vadim Tudor állt. Több magyar értelmiségi is megállapította, nem néhány személy, hanem a magyar kultúra egésze ellen irányult kampányuk. 1982-ben megjelent Ion Lăncrănjan Cuvânt despre Transilvania (Erdélyről szólva) című könyve, egy vad magyarellenes támadás, amely természetesen nem láthatott volna nyomdafestéket a párt engedélye nélkül. Romániában a légkör már elviselhetetlen volt, de Lăncrănjan szerint a „sovén lenézés” és „a rasszista, hamis és romboló hatású felsőbbrendűségi érzés” feketíti be az országot, megfogalmazta azt is, hogy a fő elvárás minden román polgárral szemben a lojalitás. A Lăncrănjan által név szerint említett író, Méliusz József több panaszt is benyújtott az illetékes helyeken, és mivel látta, hogy ezeknek nincs eredménye, kilépett az Írószövetségből.
Méliusz (1909–1995) pedig nagyra tartott író volt, még a tankönyvekben is szerepelt. Temesváron született, előbb a budapesti műegyetem építészeti karára iratkozott be, később teológiát tanult Zürichben, Kolozsváron és Berlinben. Balos beállítottsága miatt már az illegalitásban tagja lett a Román Kommunista Pártnak, antifasiszta tevékenységéért börtönben is ült. A háború után a Romániai Magyar Írók Szövetségének volt egyik alapító tagja, 1945–1948 között titkára is. A Magyar Népi Szövetség vezetőinek üldözésekor ismét börtönbe került; 1955-ben rehabilitálták és kinevezték aligazgatónak az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadóhoz, majd 1968-ban a Román Írószövetség tiszteletbeli alelnöke, 1974-ben a Román Akadémia levelező tagja lett. Sírja a bukaresti Bellu katolikus temetőben van.
Az lett volna Lăncrănjan szerepe, hogy üzenetet közvetítsen a „hűtlen” magyarok felé? A könyvet 1995-ben egy újabb magyarellenes kampány tetőpontján újra kiadták.
1982-ben jelent meg két történész, Gheorghe Bodea és Vasile Suciu könyve, Arhanghelii Crucii (A kereszt arkangyalai), a Horthy-hatalom majszini atrocitásairól. A Securitate rögzítette Domokos Géza véleményét: az ilyen kiadványokkal csak azt erősítik, ami szétválasztja, nem pedig ami összeköti a román és a magyar népet, és „csak az egyik oldal alávalóságainak bemutatása a Román Kommunista Párt nemzetpolitikájától való elszakadáshoz vezethet”.
Ugyancsak 1982-ben Fazekas Jánost is leváltották minden tisztségéből, kényszernyugdíjba küldték. Az ürügyet maga Fazekas János fedte fel Domokos Gézának: Márton Áron püspök halálakor koszorút és részvétnyilvánítást küldött. Azonban a püspök már 1980-ban elhunyt, úgyhogy másnak kellett a bukása okának lennie. Sokkal valószínűbbnek hangzik Robotos Imre állítása, aki szerint Fazekas kegyvesztett lett Elena Ceaușescunál. Szokása volt ellentmondani neki, és egy esetben megkérdőjelezte Mihai Viteazul szerepét a fejedelemségek egyesítésében, azt mondta ugyanis, hogy a vajda nem a népfelkelés élén vonult be Gyulafehérvárra, hanem egy húszezres, székelyekből és magyar zsoldosokból álló sereggel.
A következő évben eltávolították A Hét vezetőségét.
1984-ben neves magyar személyiségeket zártak ki a Nemzetiségi Tanácsból: Domokos Gézát, Sütő Andrást, Király Károlyt, Gálfalvi Zsoltot, és ez akár jónak is tekinthető, hisz ott már semmi hasznosat nem lehetett tenni, Ceauşescut kellett dicsérni és elítélni Magyarország beavatkozását Románia belügyeibe – mondta Gálfalvi, eltávolítása kapcsán. Ebben az évben találták ki a „magyar nemzetiségű román” kifejezést is.
1985-ben felfüggesztették a tévé magyar adásának sugárzását; megszüntették a vidéki rádióadókat és az összes magnószalagot kidobták a jilavai börtön mellé.
Lassanként a magyarokat teljesen kiszorították a politikai, gazdasági és kulturális életből, és több, túlnyomórészt magyarlakta helységbe tömegesen telepítettek románokat. Ezzel párhuzamosan elkezdődött a falvak szisztematizálása, ami egyet jelentett a hagyományok és a nemzeti jelleg megsemmisítésével. A kegyelemdöfés azonban a tanügyet célozta meg. Ceauşescu a frissen végzett egyetemisták kihelyezésénél is sikeresen alkalmazta a népesség homogenizálását és a magyarok asszimilálását célzó törekvéseit, előszeretettel küldték őket Dobrudzsába, Moldvába vagy Olténiába; ott a magyarok sokszor kötöttek vegyes házasságot, gyermekeik pedig már román iskolába jártak. 1985-ben a Babeş–Bolyai Tudományegyetem mind a 22 magyar végzősét ilyen helyekre irányították; csak négyük jelentkezett az állást betölteni. A többiek visszautasították a kihelyezést, és az akkor érvényes szabályok szerint visszafizették az államnak a 8000 lejes tanítási költséget. Szakember hiányában a magyar iskolákban egyre több tantárgyat tanítottak románul, román igazgatókat neveztek ki, úgyhogy a magyarok végül megtűrtekké váltak saját iskoláikban.
JÁNOS ANDRÁS fordítása
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Komédiás sors perzselő dobogón
Minden színház történetét komédiások írják sorsukkal. A titkokkal teli sorsok sokaságával. És mégis a földkerekség egyik legkiszolgáltatottabb embere a színész, aki a repülés pillanatában senki máséhoz nem hasonlítható szabadságot érez, majd hatalmasat bukik, aztán a semmiből remekművet teremt, amelyet soha meg nem tapinthat, mert tiszavirág-életű alkotása a teremtés pillanatában szétpattan, és örökre eltűnik az időben. De akit a Teremtő komédiás szolgálatra hívott, újra és újra elindul sorsteremtő játékra, perzselő dobogóra.
Az ünnepelt is ezt tette... Hosszú éveken keresztül írta a sepsiszentgyörgyi társulat küzdelmesen szép történetét az ő küzdelmesen szép komédiás sorsával. Embert próbáló állandó szolgálatban. Művészi és emberi kihívásokkal naponta szembenézve. Minden kimondott szóért megküzdve, minden tettéért felelősséget vállalva. Gazdag poggyásszal és tiszta lelkiismerettel szerződött át a közönség által megbecsült és szeretett nagyváradi pályatársainkhoz, akiknek ezúton köszönjük, hogy értékeihez méltón becsülik az Embert, a Művészt, a vérbeli komédiást. Dobos Imrét. Azt az embert, aki azoknak az elődöknek a nyomán haladva szolgál, akik számára a hivatás iránti alázat, a kimondott szó tisztasága, a pályatársak iránti nyitottság, a hátország (műszak, adminisztráció) megkülönböztetett tisztelete, a nézőtérre érkezők iránti felelősség le nem tehető terhe jelentette életük értelmét és a hivatás teljesítésének aranyfedezetét. Dobos Imre méltó utódja Senkálszky Endrének, Balogh Évának, Földes Lászlónak...
Pályáján nálunk indult és szolgálta társulatunkat, közönségünket húsz éven keresztül. Rábukkantam pályatársamnak, Székely Szabó Zoltánnak egyik könyvére, amelyben Balázs Éváról beszél, aki rendezők akaratából ötször „kelt egybe” Dobos Imrével, de minden alkalommal nem őt látta, hanem Balgát, Bakarasznyit, Stanleyz Podzsekálnyikovot, Gedeont. „Szeretek vele dolgozni”, nyilatkozza Éva, miközben Imre Éváról így beszél: „ideális játszótárs, aki valóban közös műhelynek tekinti a színpadot”.
Dobos Imre sokunk számára fontos társ volt a közös játékban. Oláh Tibor gyakori rendezői kontárkodásaimról egyszer azt írta: László Károly rendezőként való foglalkoztatása hol jó dobás, hol melléfogás. Imrének köszönhetően – őt gyakran szereposztva – rendszerint a mérleg a jó dobás irányába mozdult.
Amikor Tündöklő Jeromosként hordók tetején ágáltam, és megjelent előttem Gyula asztalos (Dobos Imre) meg a társa, Bella varrónő (Fülöp Klára), a két egymásba kapaszkodó kisember groteszkségében is szép volt, torokszorítóan esendő.
Kettősük színjátszásunk gyöngyszeme volt, akárcsak a Balga–Ilma (Dobos Imre–Balázs Éva) páros, a Székely Színház nagy előadásaira emlékeztetett.
Amikor a Parancsra tettem főügyészeként a kihallgatásra beidézett egykori hadifogoly szemébe néztem, tekintetében a kétségbeesés, a szégyen, a megalázott, megnyomorított ember vallomása született meg, szavak nélkül, elemi erővel. Ez a pillanat mai napig él bennem. Szerény írásom elején úgy fogalmaztam, hogy tiszavirág-életű a színész „teremtménye”, de a fent idézett példák is mutatják, vannak ritka pillanatok is. A kegyelmi állapot pillanatai, amikor gyötrelmes, makacs, kitartó keresgélés után kiszakad a színész sorsából egy megszülető új ember sorsa. És ha teljesen azonosul vele, akkor születik – sejtem – az a gesztus, az a hangszín, az a tekintet, amely évtizedek múltán újjászületik egy ismeretlen néző vagy egy ismert játszótárs gesztusában, hangjában... Persze, ehhez a komédiásnak úgy kell állnia a színházban menedéket kereső, ott érintésre, szóra váró embertársai elé, ahogy Cibi tette estéről estére a perzselő dobogón.
Elhangzott Nagyváradon Dobos Imre (Cibi) 75. születésnapján és színészi pályájának 50. évfordulóján.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felújították Nyirő József szülőházát
Ez év nyarán került sor annak a lakatlan, de egyházi tulajdonba visszakerült épületnek a felújítására, amely egykor római katolikus felekezeti iskolaként és tanítói lakásként szolgált. Itt volt iskolaigazgató az író édesapja, itt látta meg a napvilágot Nyirő József is. A helyi Avilai Nagy Szent Teréz templomban ministrált kisgyerek korában, s talán itt érezte meg először a tanulás iránti vágyat, az elhivatottságot is, hiszen papi szemináriumot végzett, majd Bécsben szerzett teológiai doktorátust és 1912-1919 között hitoktatóként, illetve plébánosként tevékenykedett.
Ugyanekkor renoválták a plébánia épületét is, amelyben jelenleg nem lakik lelkész hiszen Székelyzsombort Tamás Huba plébános oldallagosan látja el Homoródkarácsonyfalváról, de ez az ingatlan is megtelt élettel, hiszen Patakfalvi-Nagy József és felesége két saját és négy rájuk bízott gyermek nevelését végzi a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, Böjte Csaba testvér pedagógiai rendszere keretében.
Több mint bizonyos, hogy sok pozitívum származik majd abból, hogy Székelyzsomboron ma már kis emlékmúzeum őrzi a falu jeles szülöttének emlékét. Idegenforgalmi szempontból is jót tesz majd a településnek a Nyirő-kultusz erősödése. Ideje, hogy az írót a kánon visszahelyezze az őt megillető helyre. Ez év nyarán került sor annak a lakatlan épületnek a felújítására, amely egykor római katolikus felekezeti iskolaként és tanítói lakásként szolgált.
Itt volt iskolaigazgató Nyirő Mihály, az író édesapja, itt látta meg a napvilágot Nyirő József is. A helyi Avilai Nagy Szent Teréz templomban ministrált kisgyerek korában Nyirő, s talán itt érezte meg először a tanulás iránti vágyat, az elhivatottságot is, hiszen szemináriumot végzett, teológiából doktorált, s 1912 és 1919 között hittantanárként, illetve lelkipásztorként dolgozott.
Ugyanekkor újították fel a plébánia épületét is, amelyben jelenleg nem lakik pap hiszen Székelyzsombort Tamás Huba plébános oldallagosan látja el Homoródkarácsonyfalváról.
Az 1892-ben emelt épületet Bogos Ernő csíkszeredai építész tervei alapján újították fel a Miniszterelnöki Hivatal, Orbán Viktor személyes keretéből és a Nemzetstratégiai Intézet (NSKI) segítségével. Itt könyvtárszobát és vendéglátóhelyet alakítottak. Ugyanakkor felújították a plébániaépületet is, ahol Patakfalvi-Nagy József és felesége két saját és négy rájuk bízott gyermek nevelését végzi a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, Böjte Csaba testvér rendszere keretében.
Ily módon a két ingatlan visszakerült a székelység és az összmagyar kultúra szolgálatába. Két fontos objektum ismét a javunkra működik. Turisták számára is egyre érdekesebb lehet ez a hely, hiszen személyes tárgyakat is sikerült szerezni, illetve olyan korhű bútorzatot, amelyhez hasonló az egykori tanítói lakban is lehetett.
Az értékes relikviákat a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumból (PIM) hozott dokumentumokkal egészítették ki, illetve azok másolatai segítségével készített pannók igazítják el a látogatót Nyirő József személyes és írói világában.
A könyvtár-vendégszoba bútorzatát az író barátja, a székelyudvarhelyi múzeumalapító Haáz Ferenc Rezső (1883-1958) festette.
Külön öröm volt számunkra, hogy az NSKI elnöke, Szász Jenő és Tamás József segédpüspök társaságában az Élő Székelyföld Munkacsoport is részt vehetett az emléktábla-avatáson, amelyen a Magyar Írószövetséget is képviselve helyezhettünk el koszorút az emlékház falát.
Szubjektív gondolatok az íróról és utóéletéről
Nyirő Józsefről ma írni és szót ejteni felelősséget jelent. Egyrészt azért, mert nemzedékek nőttek úgy fel, hogy írásait nem olvashatták. Másrészt azért, mert az utóbbi évtizedekben egy újabb, de lassan immár majdnem két generáció nőtt úgy fel, hogy az íróról és művéről vajmi keveset tudva, hol ilyen, hol olyan, de mindenképp tendenciózusan megfogalmazott állításokat volt kénytelen meghallgatni és elviselni, s úgy viseltetni, hogy maga is elfogadja e kánont.
A második világháborút követő időkben, amikor a kisebb veszedelem után a nagyobb következett, s a felszabadítók tankjain érkezett meg az újabb zsarnok, törvényszerű volt, hogy a jobboldalinak tartott írót úgy elhallgatták, mintha az általa nyújtott alkotói teljesítmény fölösleges és értéktelen lett volna. Műveit bevonták a közgyűjteményekből, a tankönyvek még csak említést sem tettek róla, s a merészebb irodalomtanárok is csak elrettentő példaként említették a nevét.
A mi családunkban – némi személyes érintettség okán is – a létezett szocializmus évtizedeiben azonban mindvégig kötelező olvasmány volt a Madéfalvi veszedelem. Jómagam úgy ötödik-hatodikos koromban kerültem közelebbi kapcsolatba ezzel a könyvvel, közvetlenül az indiánregények és a Jókai-regények után, vagy inkább azokkal párhuzamosan.
Azt mondták a felnőttek, hogy Nyirővel óvatosan kell bánni, s nehogy arra vetemedjem, hogy aztán szorgos és túlteljesítő diákként a nyári olvasmányélményekről szóló beszámolóban leírjam a tartalmi kivonatát. Így Nyirő Józsefről olvasmánynaplót nem írtam.
"– Ez a könyv tulajdonképpen rólunk szól – suttogták bizalmasan –, mert ez idő sem különb az akkorinál." Éreztem az aktualitását, de az óvatosságot túlzónak tartottam. Sikerült is felvennem a kapcsolatot egy iskolatársammal, akiknek szintén volt birtokában Nyirő-kötet, s annak rendje-módja szerint kicseréltük egymás közt az olvasnivalót.
Így jutottam hozzá a Kopjafák egyik első kiadású példányához. Azok a novellák valóságosan lenyűgöztek. Nem kellett tulajdonképpen sokat gondolkodom, míg rájöttem, hogy Nyirő mindig velünk volt, hiszen balladásra faragott történetei a köz- és vasárnapi életünkből fogantak, a székely élet legmélyéből, s - bizony - ez a mi lelkünk világa, amelyet soha nem vehetnek el tőlünk, nem hazudhatják el azt, ami a miénk. Nyirő mindig velünk volt, s lesz ezután is.
A szülőháza körüli gondoskodás pedig komoly cselekedet, hogy ez így is legyen: az író egyre közelebb kerülhet hozzánk általa valóságosan is. Isten adja, hogy így legyen!
Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport
(A Nyirő József felújított szülőházának avatóünnepségén tartott beszéd szerkesztett és rövidített változata. Elhangzott 2016. július 23-án, Székelyzsomboron.)
eszm.ro

Interdiszciplináris műhelytábor a Dániel-kastélyban
Jelentkezés december másodikáig
Elindult a jelentkezés a Kastély Erdélyben program keretében második alkalommal megszervezendő FORMULA – interdiszciplináris műhelytáborba. A PONT Csoport által szervezett, a Kastély Erdélyben program keretében sorra kerülő tábor célja a vargyasi Daniel-kastély (Kovászna megye) és az alsórákosi Sükösd-Bethlen-várkastély (Brassó megye) újrahasznosítási tervének kidolgozása. A táborra december 9–15. között kerül sor az olaszteleki Daniel-kastélyban.
A hatnapos tábor célja, hogy összehozza a nagyon széles körben, különböző szakterületen tanuló és dolgozó fiatalokat – tájépítészektől közgazdászokon át designerekig –, hogy együtt gondolkodjanak, együtt tervezzenek, több nézőpontból világítsanak rá egy lehetséges megoldásra. Készségeiket, szerteágazó tudásukat kamatoztassák, és megtanulják ötleteiket innovatív és hatékony megoldássá, szolgáltatássá formálni.
A szervezők a holisztikus tervezés módszere segítségével kreatív, innovatív megoldások kidolgozását tűzték ki célul. A résztvevők a szakértők szakmai irányításával fognak eljutni a probléma megfogalmazásától a tervezésen át egészen a modellezésig. Foglalkoznak az épületekkel és környezetükkel, környezetkímélő technikai megoldásokkal, lehetséges programokkal, online és offline kommunikációval, szervezeti és gazdasági működési modellekkel.
– Szeretnél együtt dolgozni más szakterületek képviselőivel, hogy lásd, hogyan épülhet fel egy több pilléren álló üzleti terv? Szeretnéd szakterületed sajátosságait érvényesíteni és beépíteni egy interdiszciplináris újrahasznosítási tervbe? Szeretnéd megtanulni a Design Thinking tervezési stratégia módszertanát? Szeretnéd próbára tenni kreativitásodat úgy, hogy azt szaktudásodon keresztül kommunikálod? Szeretnél végre egy hasznos szakmai gyakorlaton részt venni? – teszik fel kérdéseiket közleményükben a szervezők, és elárulják: a táborban való részvétel ingyenes, 40 résztvevőt tudnak fogadni, akik számára a szakmai programokon kívül szállást és a napi három étkezést biztosítanak. Felső korhatár: 30 év. A jelentkezéshez itt lehet regisztrálni:https://goo.gl/XNCHQG Jelentkezési határidő: 2016. december 2., péntek este 9 óra, visszaigazolás 2016. december 4-én.
Az idei FORMULA tábor facilitátorai: Koltai Tamás – biológus, az utóbbi időben városi zöld felületek, zöld homlokzatok, beltéri vertikális kertek és az intézményi kertészkedés foglalkoztatják. Kutat, dolgozik, önkénteskedik, kapcsolatokat és együttműködéseket épít, a rendszerszemléletű megközelítésben hisz. Király Emese – szociológus, közgazdász, marketing-kommunikációs szakember, coach, tréner, aki többéves gyakorlatot szerzett vezetőként, beosztottként, szabadúszóként, start-up cég és ügynökség tulajdonosaként is. Az elmúlt években induló és működő cégeket, szabadúszókat, start-upokat, művészeket és induló márkákat segített abban, hogy elérjék a céljaikat, megfogalmazzák értékeiket és megtalálják helyüket a piacon. Kobrizsa Ádám, a Mindspace egyik alapítója, ahol lelkes csapattal dolgozik smart city témájú projekteken, valamint nemformális oktatás és játékosítás (gamification) területeken. Építőmérnöki és szociológiai végzettséggel a kulturális alapú városfejlesztés és az élhető város áll érdeklődése középpontjában, valamint a hálózati együttműködések gyakorlati megvalósítása. Paput Márk – rendszerállítással (család- és szervezetállítás) foglalkozik terapeutaként és coachként Budapesten. A Personal Power Method megalkotója, ami a rendszerállítás segítségével segít fiataloknak legfőbb tehetségük megtalálásában és kibontakoztatásában. A Károli Gáspár Református Egyetemen végezte a pszichológia BA képzését, jelenleg a Trieri Egyetem mesterképzését fejezi be, munkapszichológia (coaching, training, szervezetfejlesztés, talent management) súlyponttal. Sinkó Dániel – újságíró, a Circle43 szervezetfejlesztési tudásmegosztó fórum elismert trénere. Trénerként, szervezetfejlesztőként és facilitátorként 2008 óta vezet csoportokat változatos témákban. Fő szakterülete az empatikus kommunikáció – ilyen irányú képzéseket 2012 óta tart. Ezenfelül referenciái közt szerepelnek multinacionális környezetben tartott digitális átállás programok, csúcsvezetői tréningek, valamint nonprofit szektorban tartott csapatépítő, stresszkezelő és konfliktuskezelési tréningek is.
K. NAGY BOTOND
Népújság (Marosvásárhely)

Kövér Szentgyörgyön: az RMDSZ nem kerülhető meg
Az RMDSZ–MPP-listának kampányol Erdélyben Kövér László. A magyar Országgyűlés elnöke, a Magyar Polgári Párt (MPP) tiszteletbeli elnöke vasárnap háromnapos körútja első állomásán, a Sepsiszentgyörgyön tartott sajtóbeszélgetésen kifejtette: megelőzi a kérdéseket, és tisztázza, miért éppen ő próbál segíteni a választási kampányban.
Kifejtette, semmit nem bánt meg, nem von vissza abból, amit valaha is mondott az erdélyi magyar politikával kapcsolatban, nem tagadja meg az MPP-t, melynek továbbra is tiszteletbeli elnöke, azonban nem bonyolódik a múlt értelmezésébe. „A történelmileg új helyzet parancsolóan veti fel az együttműködés szükségességét nemcsak az erdélyi magyar belpolitikában, hanem Magyarországon is" – jelentette ki.
„Nagy bajnak kellett bekövetkeznie, hogy egy asztalhoz üljünk" – utalt a Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel való találkozására Kövér László. Hozzátette, baj van, de lehetőségek is vannak, és ezeket meg kell ragadni, ha azt akarjuk, hogy a következő 25 évben az erdélyi magyar képviselet sikeresebb legyen, mint eddig volt. Magyarországról nézve úgy tűnik, az erdélyi magyarság helyzete az elmúlt 26 évben soha nem volt ennyire rossz, a 2000-es évek elején a román–magyar államközi kapcsolatok is sokkal jobbak voltak, holott a világ változásai miatt most szükség lenne a jobb viszonyra.
„A történelmi átok ellenére, az ellentéteken felülemelkedve kell együttműködni" – fogalmazott Kövér, a magyar–szerb viszonyt említve pozitív példaként. Elmondta, a magyar kormány abban érdekelt, hogy a romániai választások eredményeképpen olyan kormány kerüljön hatalomra, amely akarja a kétoldalú együttműködést.
Újságírói kérdésre válaszolva kifejtette, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) téved, ha azt gondolja, hogy az RMDSZ-t támogatják, a cél az erdélyi magyarság minél erősebb képviselete. „Ha az EMNP az RMDSZ-t tartja a probléma forrásának, rossz a megközelítésük. A probléma fókuszában a hatékony képviselet kell legyen, az RMDSZ pedig nem kerülhető meg" – jelentette ki Kövér László. Hozzátette, a következő időszakban több fideszes politikus is ellátogat Erdélybe, és ugyanezt fogják mondani. A vasárnapi beszélgetésen Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi elnök is jelen volt, akik felidézték: nyolc éve még Háromszéken volt a két párt között a legnagyobb az ellenállás, és most eljutottak oda, hogy onnan indult az összefogás – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Legújabb értekezéseiket ismertették a helytörténészek
Egész napos helytörténeti konferencián ismertették Marosvásárhely és Maros megye múltjára vonatkozó kutatásaik eredményeit a történészek szombaton a Kultúrpalotában.
A Magyar Tudomány Napja Erdélyben címmel az Erdélyi Múzeum Egyesület marosvásárhelyi szervezete és a Borsos Tamás Egyesület által megszervezett rendezvény célja a helytörténeti kutatások bemutatása volt – foglalta össze az értekezlet lényegét a nap végén Pál-Antal Sándor, rámutatva arra, hogy a szakmabeliek és az érdeklődők megismerhették a település és a régió múltjára vonatkozó legújabb feltárások, kutatások eredményét, gazdagítva ez által is az eddigi ismeretanyagot.
Tizennégy előadó mutatta be munkáját, kilencen közülük marosvásárhelyiek, ketten budapestiek, hárman a régióból érkeztek. Kutatásaik témája a székely szimbólumoktól kezdve a marosvásárhelyi pecséteken, a 18. századi oktatásügyi reformtörekvéseken és a Borsos-hagyatékon át a marosszéki forradalmár, Jeney József honvéd őrnagy életútján keresztül egészen a 20. századi eseményekig terjedtek. Sok még a kutatnivaló – hangsúlyozta Pál-Antal Sándor, hozzátéve, hogy a címer- és pecséttörténetek is nagy érdeklődést váltottak ki a történészekből, de különlegesnek számított a tűzoltótörténet is, amely külön színfoltja volt a tanácskozásnak.
Szekeres Attila István, Erdély jeles heraldikusa a marosvécsi református templom címereiről értekezett, Simon Zsolt újabb adatokat közölt a marosvásárhelyi pecsétekről, Mihály János a régi székely szimbólumokat ismertette Marosvásárhely címerében.
Az első világháború, annak Erdélyre, de főleg a Székelyföldre és Marosvásárhelyre gyakorolt hatása sok kutatót foglalkoztat. Pál-Antal Sándor az 1916-os menekülés marosvásárhelyi viszonyait mutatta be, míg Garda Dezső az 1916. augusztus 27-ei román katonai támadásról beszélt a Gyergyói-medencében. Tamási Zsolt az 1913-as zsinat szerepét ismertette az erdélyi katolikus egyházmegyében, Petelei Klára a Marosvásárhelyi Önkéntes Tűzoltóegylet történetét. Sebestyén Mihály a marosvásárhelyi zsidó közösség 1945 és 1948 közötti életéről beszélt, Lázok Klára a Teleki–Bolyai Könyvtár hétköznapjairól az 1950-es években.
Az elhangzott dolgozatokat nyomtatott formában is szeretnék közzé tenni a szervezők, hogy a szakma és az érdeklődő olvasók számára is elérhetők legyenek.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Találkozások, amelyek által önmagunkat is jobban megismerjük
Zsúfolásig megtelt Csíkszeredában a megyeháza márványterme szombaton, sokan voltak kíváncsiak a Csángó Nap ez évi díszmeghívottjai, a külsőrekecsiniek (Moldva) szokásai, kultúrája, történetei iránt.
„Találkozásokat szeretnénk létrehozni, emberi kapcsolatokat, hogy ismerjük meg egymást. A csángó kultúra a magyar kultúrának pont olyan része, mint a mi székely mindennapjaink. Ezek a találkozások legyenek olyanok, amelyekben önmagunkat is jobban megismerjük” – fogalmazott Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója a Hargita Megye Tanácsa, a kulturális központ, a Szent Kereszt Római Katolikus Plébánia, a Külsőrekecsini Hagyományőrző Csoport, a Csángó Továbbtanulók Közössége és a Domokos Pál Péter Egyesület szervezte rendezvény megnyitóján. Ezt követően Borbáth Erzsébet, a rendezvény kezdeményezője beszélgetett Gyurka Valentin külsőrekecsini művelődésszervezővel.
„Töretlenül folytatjuk azt a munkát, ami annak idején 1990-ben kezdődött el, és folyamatosan, szépen, apró lépésekben gazdagodott” – mondta Borbáth Erzsébet, majd bemutatta beszélgetőtársát, Gyurka Valentint, aki 1991-ben, mint a népmesékben a szegény legény, elindult szerencsét próbálni, hogy anyanyelvén, nagyszüleinek, szüleinek nyelvén tanulhasson, és hogy minél többet megtudjon a gyökereiről, csángómagyarságáról, kultúrájáról, hogy azt majd – hazatérve szülőfalujába – tovább adhassa.
„Mint a népmesék hőse, neki is nagyon nehéz próbatételeket kellett kiállnia ahhoz, hogy azt a hiányt, amit otthon tapasztalt, pótolja saját magánál is, és majd otthon is betöltse, ami az anyanyelv-használat hiánya volt, és a hagyományos kultúra továbbéltetését jelentette. Gyurka Valentin sorsa a szülőfalujába hazatért moldvai csángó értelmiségi küzdelmes sorsa.”
Gyurka Valentin röviden bemutatta szülőfaluját, ahonnan diákként elindult, és ahová évek múltán visszatért mint művelődésszervező. Külsőrekecsin a Szeret partjától tizenkét kilométerre található egy völgyben, ahol az 1800-as években épültek az első házak. Mint elhangzott, a szájhagyomány úgy tartja, a külsőrekecsiniek egyfajta bujdosók, akik más moldvai településekről érkezte, bujdostak oda. Mivel völgyben helyezkedik el, el volt zárva a világtól, nehezebben is fejlődött, de éppen ezért a hagyományok jobban megmaradtak, mint más moldvai településeken. A művelődésszervező rámutatott, az utóbbi években sajnos már nem egy elzárt településről lehet beszélni, mert az internetnek és a televíziónak köszönhetően ide is beözönlik sok minden, amelyek által egyre inkább gyengül az ott élők magyar identitástudata.
A jelen levő külsőrekecsini hagyományőrzők egy guzsalyast „hoztak el” a csíkiaknak, és bemutatták viseleteiket, táncaikat. A résztvevők megkóstolhatták a rekecsini kozonákot és geluskát, majd az est táncházzal ért véget. Vasárnap a Millenniumi templomban A moldvai csángókért szól a harang ünnepi szentmise zárta a rendezvényt.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Konferencia: Jakó Zsigmondra emlékezte
Születésének 100. évfordulója alkalmából Jakó Zsigmond emlékeztek az elmúlt héten egy konferencia keretében a Partiumi Keresztény Egyetemen. Az érdeklődőket, meghívottakat, köztük a professzor lányát, Jakó Klárát dr. Pálfi József rektor köszöntötte.
Emlékkonferenciával kívántak tisztelegni a neves professzor emléke előtt a Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE). A csütörtöki konferencia a Jakó Zsigmond-terem felavatásával vette kezdetét, majd több előadás és visszaemlékezés során rajzolódott ki a történész élettörténete, munkássága, jelleme. Az érdeklődőket, meghívottakat, köztük a professzor lányát, Jakó Klárát dr. Pálfi József, a PKE rektora köszöntötte, majd Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) elnöke ismertette Jakó Zsigmond életrajzát, munkásságát, kitérve jelentős érdemeire. Jakó Zsigmond 1916-ban született Biharfélegyházán, gyermekkorát Micskén töltötte, Hajdúböszörményben járt gimnáziumba, majd felsőfokú tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, történelem–latin nyelv és irodalom szakos tanári oklevelét 1939-ben szerezte meg. 1939–1941-ben a budapesti egyetem Magyar Népiség- és Településtörténeti Intézetben dolgozott, majd 1940–1941-ben a Magyar Országos Levéltár gyakornoka volt. 1941-ben Kolozsvárra költözött és az Erdélyi Nemzeti Múzeum levéltárának munkatársa lett, 1945–1950 között pedig igazgatóként irányította az archívum munkáját. Ezzel párhuzamosan 1942-től a kolozsvári Bolyai, majd később Babeş-Bolyai Tudományegyetemen tanított egészen 1981. évi nyugdíjazásáig. 1990 és 2002 között az újjáalakult Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke volt. A professzor 2008-ban hunyt el Kolozsváron. Sipos Gábor a továbbiakban felsorolta Jakó Zsigmond műveit és szakmai érdemeit.
Emlékezések
A továbbiakban Kupán Árpád történész szubjektív hangvételű visszaemlékezésében elevenítette fel egykori tanárát, aki elindította ezen a pályán. Hálával emlékezett vissza az egyetemi évei és a gyakornoksága alatt kapott támaszért, amit Jakó Zsigmond levelei jelentettek számára. Ezekből egy részletet fel is olvasott Kupán Árpád, amelyekből kiderülnek a tudós professzor nemes vonásai. „Gazdag történelmi munkássága felbecsülhetetlen jelentőségű, hiszen nagyon fontos, hogy ismerjük múltunkat” – tette hozzá. Dukrét Géza a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke az együtt töltött munkáséveket elevenítette fel, majd ismertette azt is, hogy Bihar megyében két emléktáblát avattak eddig Jakó Zsigmond tiszteletére, egyet Biharfélegyházán, egyet pedig Micskén. Gyulai Sándor hajdúböszörményi iskolaigazgató köszöntő levelét Hermán M. János olvasta fel, amelyből kiderült, hogy Gyulai fontosnak tartja, hogy a hajdúböszörményiek is megismerjék Jakó Zsigmond életét és munkásságát.
Emléktábla avatás
Andrejszki Judit csembaló- és énekművész előadása után Gavallér Lajos, Forró László és Szabó Zsolt lelkipásztorok Jakó Zsigmondnak Micskéhez, Hegyközkovácsihoz és Biharfélegyházához fűződő kapcsolatát ismertették, majd Tiponuţ Mónika, a biharfélegyházi Jakó Zsigmond Általános Iskola igazgatónője osztotta meg gondolatait az iskola névadójáról. A konferencia egyik kiemelkedő pillanata a PKE belső udvarán elhelyezett, Deák Árpád által készített Jakó Zsigmond-emléktábla leleplezése és koszorúzása volt. Hermán M. János az alkalmon kiemelte, hogy a világnak nagy szüksége van az olyan példaértékű emberekre, mint amilyen Jakó Zsigmond is volt, akinek a nyomába kell lépni, de legalábbis törekedni erre. Hozzátette, hogy két éve határozták el az emléktábla avatást, ami most meg is valósulhatott.
Az emléktábla avatáson Meleg Vilmos színművész szavalt. Az emléktábla megkoszorúzását követően folytatódott a konferencia a Testimonio litterarum. Tanulmányok Jakó Zsigmond tiszteletére című emlékkötet bemutatójával, amelyet a könyv egyik társszerzője, Sipos Gábor ismertetett. Végezetül pedig Gulyás László Jakó Zsigmond életéről készített filmjét is levetítették, ezzel válva teljessé az emlékkonferencia.
Bihari Napló (Nagyvárad)

Történelmünkről regélő ólomkatonák
Az Erdővidéki Közművelődési Napok keretében szombat délután a néhai ipartestület székházában mutatták be a Miniatűr történelem – Erdély története az őskortól a második világháborúig című ólomkatona-kiállítás legújabb, a tömösi csatát megjelenítő terepasztalát. Az apró műremekekről – a szentendrei Homoki Gyula munkáját és türelmét dicsérik – és az általuk bemutatott meghatározó történelmi eseményről Demeter László szólt a maréknyi érdeklődőnek.
Erdővidék Múzeumának vezetője az 1848-ban mondhatni semmiből létrejött magyar honvédség helytállását emelte ki, majd az ifjú császár, Ferencz József által segítségül hívott orosz hadsereg betöréséről beszélt. Demeter felhívta a jelenlevők figyelmét: az asztal Bordi Zsigmond Loránd segítségének köszönhetően igen jól szemlélteti a terepviszonyokat, s rámutatott néhány érdekességre, humoros jelenetre is. Ha jól megfigyeljük, nemcsak a szemben álló hadseregek ruháját és fegyverzetét láthatjuk, de akár a katonák frizurája és arcszőrzete is kivehető, láthatjuk az elsütött ágyúk füstjét, sőt, a feladatát elvégző, s a csata idején ittasan heverésző, felesége civódását eltűrő kovácsot is, vagy ott van az a kiváló helyismerettel rendelkező román juhász is, aki a honvédő magyarok oldalába vezette a cáriakat – mondotta.
Az intézményvezető azt ígérte, az elkövetkezendő esztendőkben a csatajelenetek mellett olyan terepasztalok is elkészülnek, amelyek Erdély kulturális, vallási és szellemi életének egy-egy jelentős pillanatát mutatják be, például a vallásszabadságot kimondó 1568-as tordai országgyűlést vagy a Szent István által létrehozott Erdélyi püspökséget és az épülőfélben levő gyulafehérvári székesegyházat ábrázolják. A rendőrség mögötti, 1906-ban emelt épületben a két éve átadott terepasztalon megtekinthető még a hat négyzetméteren bemutatott kökösi csata, két kisebb diorámán pedig Gábor Áron halála és a bodvaji ágyúöntés.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tollba mondott történetek ’56-ról (Barót)
Benkő Levente Volt egyszer egy ’56 című átdolgozott és kibővített riportkötetét mutatták be az Erdővidéki Közművelődési Napok keretében csütörtök este. Az Erdővidék Múzeumában nemcsak a szülőföldjén oly népszerű újságíró-történész barátai és rokonai voltak jelen, de két „államellenes bűncselekmények” miatt elítélt is: Aczél Ferenc és Oláh János.
Hogy jobban megértsük azt a kort, hogy embertelensége, groteszksége kézzelfoghatóbb legyen, Benkő Levente messziről indította a történetet. Szólt a világháborút követő kommunista hatalommegszerzésről, a csatlós államokban kinevelt diktátorocskákról, az államosításról, kitelepítésekről, Sztálin haláláról, az 1953-as keletnémet lázadásról, az 1956-os poznani munkásfelkelésről és az 1956. október 23-át megelőző helyzetről, az azt követő eseményekről is. Mint mondotta, az anyaországban történtek hamar átgyűrűztek a határon – a temesvári diáklázadás a magyar fiatalokkal való együttérzés kiváló példája volt –, majd a forradalom leverését követően – mindannak ellenére, hogy itt egyetlen puskadörej sem hallatszott – megkezdődtek a leszámolások. A romániai megtorlás mind a letartóztatottak, mind az elítéltek számában megegyezett a magyarországival – tették mindezt azért, mert tudták, megtehetik, illetve, mert a magyar közösség megroppantásának lehetőségét látták benne. Brassótól Nagyváradig és Erdővidéktől Temesvárig ezrével tartóztattak le tizen- és huszonéveseket csak azért, mert verset mertek írni, emlékművet mertek koszorúzni, volt bátorságuk emlékezni az 1848–49-es hősökre, ki merték mondani: fontos számukra a magyar kultúra, ragaszkodnak hagyományainkhoz és szellemi értékeinkhez. Nemcsak letartóztatták őket, de többjüket halálra is ítélték – ebből sokat végre is hajtottak, másokat súlyos börtönévekre ítéltek. Ezen kegyetlen kor túlélői már idős emberként 1996. szeptember 8–11. között Marosvásárhelyről indulva vonattal, autóbusszal, folyami utasszállító hajóval utazva és gyalog járták végig meghurcolásaik helyszíneit: a marosvásárhelyi volt Securitate székházát, a Maros Megyei Törvényszéket, a helyi, a szamosújvári, valamint a jilavai börtönt, a Duna-deltában a peripravai, a Brăilai Nagyszigeten pedig a luciu-giurgeni-i valamikori kényszermunkatelepeket. Benkő Levente könyve az ezen a „kiránduláson” elhangzottakból született. Mint a szerző mondotta, sokszor keresetlen szavakkal idézték fel egy-egy bíró, kegyetlen kihallgató vagy rosszindulatú börtönőr alakját, de számos, életüket végigkísérő, megható, emberi történetet is megörökíthetett. „Ezt a könyvet nem én írtam, hanem nekem mesélték el. Azokat az embereket szólaltattam meg, akikről tudtam, visszaemlékezéseiket nem írják meg, pedig meg kellene, mert életük példa volt. Köszönöm nekik e példát” – mondotta. Szavai hatására az Erdővidék Múzeumában összegyűltek megtapsolták az EMISZ-perben elítélt Aczél Ferencet és Oláh Jánost, majd a vallomásaikat is tartalmazó kötetet közösen dedikálták.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Monográfia Bodokról
Múlt héten a bodoki református egyházközség gyülekezeti termében népes hallgatóság előtt mutatták be a Háromszék vármegye településeit ismertető sorozat hetedik kötetét. Adevent előtti bűnbánó hét lévén, rövid áhítattal vette kezdetét a rendezvény. Imát mondott Roth Levente helybeli lelkipásztor.
Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök megnyitó szavaiból kiderült, a sorozatszerkesztő Nagy Balázzsal közös ötletgazdái ennek a kiadványsornak. Azt kívánják, méltó folytatása legyen Orbán Balázs nagy összefoglaló munkájának, A Székelyföld leírásának, valamint Nagy Balázs Székelyföld falvai a huszadik század végén című nagyszabású művének. Bemutatták a négytagú szerkesztőcsoportot (Csáki Árpád, Kinda István, Nagy Balázs és Tóth Szabolcs Barnabás), és az egyes fejezetek szerzői kiegészítették, kiemelték az általuk írtak értékfeltáró részeit. A természetföldrajzi és történeti-földrajzi keret szerzője Köllő Zsolt Ágoston, a Székely Mikó Kollégium tanára, a környék régészeti múltját és szórványleleteit dr. Székely Zsolt régész, egyetemi tanár mutatta be. A közérdeklődésre számot tartó fejezetet – A bodoki református egyházközség és templom története – számos helyi fiatal várta, ennek szerzője Csáki Árpád történész. A bodoki unitárius templom régi orgonáját a témakör legjártasabb kutatója, Márk Attila zenetanár és árkosi unitárius énekvezér jegyzi. Írásából kiderül, hogy az 1819-ből való, de eléggé megviselt orgona építőmestere a Brassó melletti keresztényfalvi Thomas Bolters, azaz „Boldizsár Tamás Úr”, s mint ilyen, a Háromszék-Felsőfehéri unitárius egyházkör egyik legidősebb hangszere. Megmenteni csak eladás útján lehet – hangsúlyozta –, mert a kis lélekszámú leányegyházközség pénzügyi lehetőségei meglehetősen korlátozottak. Cserey Zoltán történész, a Székely Nemzeti Múzeum nyugalmazott aligazgatója a faluközösség 18–19. századi nemesi és katonai uralom alatti helyzetéről, Demeter Lajos a bodokiaknak a háromszéki önvédelmi harcban való részvételéről, Kozma Csaba a helybeli Henter Károly gimnaziális iskola történetéről, Tóth Szabolcs Barnabás történész pedig Bodok kulturális egyesületeiről írt. A népes szerzőcsoport részeként Szőcsné Gazda Enikő sepsiszentgyörgyi néprajzkutató és muzeológus a bodoki agyagművességet, Both Noémi Zsuzsanna Sepsibodok társadalmát mutatja be, ahogyan azt Imreh István történész látta a 20 század derekán. Nagy Balázs sorozatszerkesztő írásában „mintafalu” néven mutatja be Bodok községközpontot, e sorok írója pedig Bodok borvízsokadalmát, földtani érdekességét ismerteti. Fodor István polgármester záróbeszédében kifejtette, hogy jó lenne, ha az elkövetkezőkben hasonló átfogó munka készülne a Bodokhoz tartozó, gazdag múlttal rendelkező Zalánról és Oltszemről is. A Kovászna Megye Tanácsa által támogatott sorozatot Zágon magyar–román nyelvű bemutatásával folytatják.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem a szavak embere vagyok (Színházi tükör)
Vass Zsuzsanna Székelyudvarhelyen született, Kolozsváron végezte a színművészeti egyetemet, 2015-ben mesterizett. Az egyetemi évek alatt több független színházi produkcióban játszott Kolozsváron, 2015 nyarán a Szegedi Nemzeti Színház társulatához szerződött. Egy szűk szegedi évad után Bocsárdi László hívására érkezett Sepsiszentgyörgyre, április óta tagja a Tamási Áron Színház társulatának.
– Miért lettél színésznő?
– Sajnos, semmi izgalmasat nem tudok erről mesélni, egyszerűen így alakult az életem. Nem volt gyermekkori álmom a színház, csak a középiskola vége felé kezdett foglalkoztatni, miután az udvarhelyi színházban egyszer helyettesítettem egy statisztát. Nem vagyok túl extrovertált személyiség, fiatalabb koromban az is nehezemre esett, hogy több ember előtt elmondjam a véleményemet. Néha számomra is meglepő, hogy erre a pályára kerültem.
– Hogyan vezetett az utad Udvarhelytől Sepsiszentgyörgyig?
– Udvarhelyen végeztem az általános és középiskolát, Kolozsváron az egyetemet, aztán Szegedre szerződtem, de közben még játszottam Kolozsváron is. Akkor rendezett Bocsárdi a kolozsvári román színházban, és miután egy alkalommal megnézte a Zéró című előadásunkat Botos Bálint rendezésében a Váróterem Projektnél, elhívott minket Szentgyörgyre Rácz Endrével együtt, aki az egyetemen is osztálytársam volt. A Liliomban kaptunk először lehetőséget, azután felbontottam a szerződésemet Szegeden. Utána következett a Zongota, majd a norway.today.
– Milyen fontosabb munkáid voltak korábban?
– Az egyetem alatt több izgalmas színházi produkcióban is részt vettem. Dolgoztam a Groundfloor Groupnál, egy nonverbális előadásban, Sinkó Ferenc rendezésében, amit az Ecsetgyárban mutattunk be. Egy évig a Váróterem Projektnél játszottam, ahol ugyancsak érdekes tapasztalatokban volt részem: például készítettünk egy improvizációs előadást, ami komoly kihívás volt, mert sosem lehetett pontosan tudni, hogy mi fog történni benne, nagyon egymásra voltunk utalva. Osztálytermi produkciónk is volt, a Bánk bán? Jelen!, azt is nagyon szerettem. Elég kemény közönség a középiskolásoké, nem kímélik a színészt. Szerintem minden pályakezdőnek megéri belekóstolni a független színházi életbe, ott igazán meg lehet tapasztalni, mit jelent a csapatmunka. Aki épp nem játszott, jegyet árult, szervezett, pályázatokat írt... Akkor nyílt meg a Váróterem Projekt új székhelye, a Zug, közösen takarítottunk, festettünk, vakoltunk, aztán letettük a szerszámokat, és próbáltunk egy kicsit. Miután megnyílt a hely, valamiből fenn kellett tartani, ezért bulikat, koncerteket szerveztünk, ahol mi árultuk a sört, másnap reggel pedig takarítottunk, és csak azután kezdtük a próbát. Több szempontból is tanulságos volt.
– És Szentgyörgyön milyen színésznek lenni?
– Jól érzem itt magam. Szakmailag fontos állomás, van mit tanulni a kollégáktól, és nagyon jó a hangulat a társulaton belül. Úgy érzem, elég hamar befogadtak. Ez nagyon jó közösség.
– Milyennek tűnik a város Kolozsvár és Szeged után?
– Kolozsvárt nagyon szeretem, valószínűleg a pezsgése miatt, jó volt ott egyetemistának lenni. Vissza is látogatok elég gyakran. Szeged viszonylag nagyváros, de valahogy kisvárosként viselkedik. Szentgyörgy olyan kisváros, mely nagyvárosként működik, jó köztes hely.
– Milyen jellegű előadásokban szeretsz játszani?
– Olyanokban, ahol nem végrehajtóként, hanem partnerként kezelnek. Szeretem az igazi csapatmunkát, amikor a rendezővel közösen keresgélhetek. Nem szokott egyből megérinteni a szöveg, amit elém tesznek, általában időre van szükségem, hogy megtaláljam az utat hozzá. Mint mondtam, nem a szavak embere vagyok, talán a nonverbális előadások állnak hozzám legközelebb...
– A színészi munka mellett még mivel foglalkozol?
– Sok minden érdekel még a színházon belül és kívül is. Szeretek mozogni, részt venni workshopokon, a Váróterem Projektnél voltam rendezőasszisztens, ami nagyon fontos tapasztalat volt, a mozgásszínház is nagyon érdekel. Néha találkozom egy-egy izgalmas küzdősporttal vagy táncformával, de nehéz valamit rendszeresen gyakorolni. Igazából minden időfüggő, és amikor dolgozom, alig jut idő másra... Az is jellemző rám, hogy nem bírok sokáig egy helyben maradni, ezért a szabad időmben igyekszem kimozdulni Szentgyörgyről.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A magyar honvédség a második világháborúban
Történelmi előadás a Bernádyban
Szakály Sándor történész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója A magyar honvédség a második világháborúban címmel tartott nemrég előadást Marosvásárhelyen, a Bernády Házban a Kós Károly Akadémia meghívására.
Előadásában arról beszélt, hogy a trianoni békediktátum csupán 35 ezer fős honvédséget engedélyezett Magyarország számára, az pedig az ország védelmére nem volt elegendő, meg sem közelítette Csehszlovákia vagy Románia haderejét. Magyarország az 1920-as évek végén, az 1930-as évek elején még arra sem volt képes, hogy az engedélyezett 35 ezer fős létszámot fegyverben tartsa. De függetlenül a társadalmi állapottól, felekezeti hovatartozástól, a magyar társadalom abban egységes volt, hogy a revízió, az elveszített területek visszaszerzése alapkérdés.
A történész véleménye szerint erre két lehetőség volt: vagy fegyveres erővel, vagy tárgyalással, diplomáciai úton. Magyarország hadereje alkalmatlan volt a fegyveres támadásra, de nem voltak igazi partnerei sem. 1927-ben született Olaszországgal egy megállapodás, hogy az pártfogolja a magyar érdekeket, majd 1934-ben Németország is hajlandó volt valamilyen szinten a magyar érdekeket képviselni. Ennek ellenére a ’30-as években elindult a hadseregfejlesztés, 100 ezer fős haderőben gondolkodtak, de ez csak elképzelés volt. Az igazi változás 1938-ban mutatkozott meg, a győri program megszületésekor. Egy másik jelentős előrelépés, hogy 1930 augusztusában a kisantant államok képviselői arra a megállapodásra jutottak Magyarországgal, hogy a három ország támogatja, cserébe azt kérik, hogy Magyarország ne kívánja fegyveres úton megváltoztatni a trianoni határokat. Ugyanakkor Magyarország kap egy másik ajánlatot is a Hitler vezette birodalomtól: Magyarország megtámadhatná Csehszlovákiát, hogy visszaszerezze az elcsatolt területeket. Ezt azonban Horthy elutasította, mert a magyar haderőnek nem volt olyan felszereltsége, hogy Közép-Európa legnagyobb haderejével szembeforduljon.
Az előadó beszélt a győri programról, amely egymilliárd pengőt irányozott elő a honvédség, az infrastruktúra fejlesztésére. Ennek ellenére – jelentette ki –1938-ban remény sem lehetett arra, hogy Magyarország fegyveres revíziót hajtson végre. Döntő jelentőségűnek nevezte Magyarország számára az 1939-es Molotov–Ribbentrop-paktumot, amely érdekszférákra osztotta fel Európát. Megválaszolatlan kérdés volt a román–magyar viszony rendezése, mert sem Németországnak, sem Olaszországnak nem volt érdeke, hogy a két ország háborúzzon egymással. Magyarország és Románia között nem lehetett fegyveres konfliktus.
Magyarország érdeke az volt, hogy kimaradjon a háborúból
1939-ben Magyarország jó helyzetbe került, és amikor a háború szele először csapta meg az országot, semleges álláspontra helyezkedett, ugyanis az volt a politikai elképzelés és a döntéshozók véleménye: Magyarországnak az az érdeke, hogy a háborúból kimaradjon, az erőit megtartsa, lehetőség szerint összegyűjtse, és ezekkel az erőkkel majd a háború végén érvényesítse a törekvésit. Magyarország számára is meghatározó volt, hogy 1939 novemberében a Szovjetunió élt azzal a lehetőséggel, amit a németekkel kötött megállapodás teremtett: Bukovinát megtartja, Románia tiltakozását elutasítják. Magyarország úgy érezte, hogy megoldható az erdélyi kérdés. Telekinek az volt az álma, hogy Magyarország önállóan cselekedjék, de tudta, hogy a magyar honvédség nem alkalmas arra, hogy sikeres háborút vívjon Romániával. Ennek ellenére mozgósítottak, voltak határ menti összetűzések, de háborús konfliktus nem, mert Olaszor- szág és Németország számára is elfogadhatatlan volt, hogy háborúzzanak. Tárgyalások következtek: a magyar elképzelés az volt, hogy a teljes területet visszaveszik, a románok szerint esetleg a határ mentén lesz egy kis kiigazítás. A tárgyalások azonban nem vezettek eredményre. A magyar honvédség, anélkül, hogy hadműveleteket hajtott volna végre, békésen bevonult Erdélybe.
Magyarországnak továbbra is az volt a véleménye, hogy a háborúból ki kell maradni. 1940 decemberében Jugoszláviával aláírtak egy barátsági szerződést, és a honvédség fejlesztése is elindult. Teleki Pál halála után Horthy Miklós 1941-ben Bárdossy Lászlót nevezte ki miniszterelnökké, aki szintén ellenezte a hadba lépést azzal, hogy az országnak meg kell őriznie erejét a háború végéig. 1941. június 22-én Németország megtámadta a Szovjetuniót, június 23-án Magyarország szolidaritást vállalt a németekkel, és megszakította a diplomáciai kapcsolatot a Szovjetunióval. Június 27-én hadiállapotot jelentettek be.
Szakály szerint 1941 júniusában senki nem feltételezte, hogy a német–szovjet háborúban nem a németek lesznek a győztesek. Még abban az évben a németek számára is világossá vált, hogy nem sikerül a Szovjetuniót legyőzni, és Magyarországtól azt követelték, hogy a teljes magyar haderőt küldje a frontra. Magyarország végül a 2. magyar hadsereget bocsátotta a rendelkezésükre, azzal a feltétellel, hogy a németek nehézfegyverekkel szerelik fel. Az erre vonatkozó tárgyalások 1941 decemberében folytak.
1942 áprilisában vonulnak a keleti frontra, első vonalbeli támadó alakulatként, augusztusban nagy hídfőcsatákat vívnak a Don partján, majd 1943. január 12. és február 1. között vívják legnagyobb csatájukat a Don folyó partján A tragikus ütközetben a magyar hadsereg 42 ezer katonája esett el, 28 ezer sebesültet összesítettek, míg 26 ezren szovjet hadifogságba kerültek, év végére csak ötezren maradtak életben közülük.
Szakály szerint a Don-kanyari tragédia volt az első komoly megmérettetése a magyar királyi honvédségnek, olyan körülmények között, amire korábban nem készült fel.
*** A második világháború az emberiség történetének legnagyobb fegyveres konfliktusa volt. Ázsiában kezdődött 1937. június 7-én, és Japán kapitulációjával ért véget 1945. szeptember 2-án. Európában 1939. szeptember 1-től 1945. május 8-ig tartott.
Az európai, ázsiai és afrikai földrészen vívott harcokban közel 70 nemzet vett részt, és ezekben több mint 62 millió civil és katona halt meg. A háború kitöréséhez nagyban hozzájárult az I. világháború után a Párizs környéki békeszerződésekkel kialakított világpolitikai helyzet, a szövetséges hatalmak győzelme pedig a negyvenéves hidegháborút alapozta meg.
Bár a Magyar Királyság külpolitikáját a fegyveres semlegesség jellemezte, a területrevíziók prioritása és a geopolitikai körülmények elkerülhetetlenné tették a magyar hadba lépést. A magyar haderőnek az 1920-as évek gazdasági nehézségei, de legfőképp a trianoni békeszerződés katonai rendelkezései miatt kevesebb kiképzett tartalék, felszerelés és hadiipari háttér állt rendelkezésére, mint a szomszédos kisantant országoknak, köztük az 1940-től Németország felé orientálódó Romániának. Jóllehet az 1938-as bledi egyezmény lehetővé tette Magyarország újbóli fegyverkezését, az az idő rövidsége és a magyar katonapolitika – mely az (egykori) kisantant országokkal és nem a Szovjetunióhoz hasonló erejű ellenséggel való konfrontációval számolt – korlátozott lehetőségei miatt csak részben valósult meg.
A magyar hadvezetés a Németországgal való szövetség ellenére sokáig a háború elkerülésére, majd 1941-től kezdve a háborús részvétel minimalizálására törekedett. Így Magyarország a délvidéki bevonulás ellenére elkerülte Nagy-Britannia hadüzenetét, majd a Barbarossa-hadműveletben csak jelképes erőkkel, az úgynevezett gyorshadtesttel vett részt, az 1942-ben a Donhoz kiszállított 2. hadsereg pedig a Magyar Királyi Honvédség egyharmadát tette ki. 1944-től kezdve, amint a keleti front megközelítette a Kárpát-medencét, a magyar háborús erőfeszítések tovább növekedtek, ekkor mozgósították az 1. magyar hadsereget. 1944-1945-ben Magyarország a szovjet és német hadvezetés számára is lényeges hadszíntérré vált. A politikai megosztottság, valamint az 1944-es német megszállás és a szovjet túlerő végül a magyar haderő felmorzsolódásához vezetett, mely 1945 áprilisára gyakorlatilag megszűnt létezni.
Népújság (Marosvásárhely)

Volt egyszer egy gyermekegyüttes
Jövőben lesz 60 éve…
Az ötvenes, hatvanas évek Marosvásárhelyének különleges színfoltja volt a Székely Népi Gyermekegyüttes. Az egykori kis énekesek, zenészek, táncosok 2007-ben a Maros Művészegyüttes termében ünnepelték az együttes megalakulásának ötvenedik évfordulóját. A jövő évi 60. évforduló emlékezetessé tételére múlt kedden a Bolyai téri unitárius egyházközség tanácstermében gyűltek össze először a szervezést felvállalt tagok.
– A marosvásárhelyi Székely Népi Gyermekegyüttes 1957-ben alakult, egy közel száztagú kórus, egy 40 tagú tánckar tartozott hozzá, illetve saját gyermekzenekara is volt – idézte fel kérésünkre az indulást Cseh Gábor, a 60 éves találkozó kezdeményezője, aki kilencéves korától táncolt az együttesben. – Tízéves működése alatt több nemzedék életében játszott fontos szerepet az együttes, az évek során közel négyszáz kisiskolás és tizenéves tagja volt. Ha jól emlékszem, a tizennégy évesek voltak a legidősebbek. Az első bemutatóra 1958-ban került sor, ezt követően minden évben legalább egy új előadással színpadra álltunk. A legsikeresebbek a táncjátékok voltak, a Bíborkáné lánya és a román Poarta de aur, azaz Aranykapu című előadás. Mindig telt ház előtt léptünk fel, és sohasem maradt el a vastaps. Egyedülálló volt, szenzációnak számított akkoriban ez az együttes. Nemcsak itthon és a környező településeken, hanem távolabbi román vidékeken, például Moldvában is szeretettel fogadtak. A legnagyobb sikere Bukarestben volt a gyermekegyüttesnek. Az előadás után a Román Kommunista Párt első titkára száz szál rózsával jutalmazta a produkciót, az elkövetkezőkben pedig fenti utasításra a fővárosban megalakult a pioníregyüttes, amelynek tagjaival később Prahova megyébe, a Cheia nevű településen szervezett közös táborozásra is elvittek. A gyimesi táborok emléke is felejthetetlen számunkra.
Cseh Gábor az oktatókról is szívesen beszélt. Birtalan József a kórust, a néhai Székely Dénes, azaz Dini bácsi és Domokos István a tánckart irányította, és az oktatók közé tartozott többek között Orbán Ottó és Márton Mihály is.
A gyermekegyüttes a felnőttegyüttes mellett, annak utánpótláscsoportjaként működött, az államhatalom azonban a Pionírházhoz csatolta. Ez lett az együttes veszte. Tagjai azonban a későbbiekben is megőrizték, továbbvitték mindazt, amit a tíz év alatt tudásban, szellemiségben kaptak, sokan közülük művészi pályára léptek, színészek, táncosok, balett-táncosok lettek. Az együttes tagja volt Kilyén Ilka, Toszó Ilona, Bálint Márta színművésznő, a szintén Thália szolgálatába állt Buzogány testvérpár, Márta és Béla, Áment István balettművész, Kincses Elemér író, rendező, Molnár H. Lajos néhai közíró – sorolta a jövő évi ünnepség főszervezője. Könyvbemutató és kopjafaállítás
– Az ötvenéves találkozóra kiadtunk egy emlékkönyvet Gyöngyvirágtól lombhullásig címmel. Kuti Márta szerkesztette, hatalmas munkát foglal magába. A gyermekegyüttes 385 tagjáról emlékezünk meg a kiadványban, a 2007-es ünnepségen azonban kiderült, hogy egyes énekesek, táncosok kimaradtak. Ezért érezzük szükségesnek az új, bővített kötet kiadását, amelyben az új írások mellett a bővített névsor is helyet kap. Ennek az emlékkönyvnek a bemutatója képezné a 60. találkozó egyik fontos mozzanatát. Emellett kopjafát szeretnénk állítani valamelyik marosvásárhelyi temetőben az együttes elhunyt tagjainak emlékére. Erről az elkövetkezőkben az egyházakkal kell egyeztetnem – mondta Cseh Gábor.
A 60. évforduló alkalmából megszervezendő délutáni gálaműsor helyszíne a Kultúrpalota vagy a Maros Művészegyüttes terme lenne. A szervezők azt szeretnék, ha az ünnepségen a Maros Művészegyüttes utánpótláscsoportja, a Napsugár néptáncegyüttes, illetve a szintén marosvásárhelyi Csillagfény gyermekegyüttes is fellépne, hiszen mindkettőt a Székely Népi Gyermekegyüttes jogutódjának tekintik.
– Ünnepi, ugyanakkor családias legyen a rendezvény. Olyan, amilyen az együttesünk volt – összegzett a megbeszélés végén Kelemen Ferenc nyugalmazott rádiószerkesztő, aki hatodikos korában lett a Székely Népi Gyermekegyüttes tánckarának tagja. A jelenlevők elhatározták, hogy az elkövetkezőkben kéthavonta találkoznak, addig pedig mindenikük igyekszik felvenni a kapcsolatot a külföldön, Magyarországon, Ausztriában, Izraelben, illetve a világ más tájain élő egykori gyermekművészekkel.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Elismerésözön Kolozs megyei magyar pedagógusoknak
Háromféle díjat vehettek át az arra érdemes Kolozs megyei pedagógusok Tárkányi Erikától, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) Kolozs megyei szervezete elnökétől szombat délelőtt a Kolozsvári Református Kollégium dísztermében, miután meghallgatták a szemet gyönyörködtető népviseletbe öltözött Kis Evelin, a Református Kollégium X.A. osztályos tanulója által előadott népdalt. Köszöntőjében Székely Árpád, a házigazda intézmény igazgatója azt kívánta: az RMPSZ továbbra is töltse be szerepét, és tudjon még többet tenni a magyar pedagógustársadalomért, mert „megérdemeljük a mindennapi harcért, munkáért, amit teszünk”.
„A pedagógusszövetséghez idén tavasszal érkezett a megkeresés a magyar kormány Emberi Erőforrások Minisztériuma részéről, miszerint Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel szeretnék kitüntetni az anyaország határán túli pedagógusokat. A felkérésben úgy fogalmaztak, hogy erre a díjra olyan pedagógust javasolhatunk, aki idén szeptemberben vonul nyugdíjba. Megyei szövetségünk részéről a javaslattételek megtörténtek, és mindkét pedagógusunkat elfogadták erre a magyar állami kitüntetésre” – közölte Tárkányi Erika, majd átadta Nagy Vilma tanítónőnek és az idén elhunyt Tőkés Erika magyartanár leányának, Tőkés Orsolyának az emlékérmet. Négy pedagógus részesült Apáczai-díjban, amelynek elnyerésére az RMPSZ Tudományos Tanácsa kétévente pályázati lehetőségét hirdet. Ennek célja a közoktatásban dolgozó magyar pedagógusok tudományos tevékenységének felmérése, segítése és ösztönzése. A Tudományos Tanács nyilvántartja mindazokat a pedagógusokat, akik valamely területen tudományos értékű munkát végeznek, számba veszi az eddig megjelent munkákat, és lehetőségei függvényében népszerűsíti azokat, hogy az azonos vagy határtudományok művelői kapcsolatokat építhessenek ki egymással, közös projekteket valósítsanak meg. A Tudományos Tanács méltó emléket kíván állítani Apáczai Csere János munkásságának azáltal, hogy létrehozta a róla elnevezett díjat, és kétévenként odaítéli a legjobbaknak érdemesült, önálló kötetben, elismert tudományos szakirányú lapban megjelentetett vagy a világhálón közzétett munkák szerzőinek. Az Apáczai-díj Dicsérő oklevelét vette át Katona Lajos a Látássérültek Kolozsvári Intézetének történetéről szóló munkája, valamint Málnási Ferenc több mint negyven év alatt közzétett publikációinak elismeréseként. Az Apáczai-díj Elismerő oklevelében részesítették Bucur Tünde Csillát tudományos tevékenységének és Plesek Zoltán Ákost Az életmentő orvosi segítség megtagadásának racionalitása című munkájának elismeréseként. Az Érdemes oktató-nevelő díjat idén 15 Kolozs megyei pedagógus vehette át (zárójelben a laudáló neve): Székely Árpád tanár (Rácz Melinda), Bota Ilona óvónő (Bódi Tünde), Darvasi Gyöngyvér tanár (Antal Orsolya), Demeter Zsuzsa tanár (Dózsa Izabella, Kötő Andrea), Gál-Máté Éva óvónő (Komáromi Tünde), Kassay Ildikó tanár (Czondi János), Kató Levente tanár (Márton Zsolt), Kulcsár Margit tanító (Márton Zoltán), Nagy Emese tanár (Vorzsák Milán), Nagy Vilma tanító (Kállay-Miklós Tünde), Ráduly Zörgő-Éva tanár-logopédus (Schuller Hajnal), Szabó Mária tanító (Timsa Ildikó), Tamás Éva tanár (Török Zita), Tárkány Margit tanár (Pávai Erika), Varga György tanár (Szabó Gábor). A tartalmas, nagy gonddal és igényesen összeállított laudációk felolvasása során képet alkothattunk emberi és pedagógusi képességeikről, több évtizedes tevékenységükről. A díjazottak a dicsérő szavak után köszönetet mondtak a kollégáknak és a családtagoknak a munkájukban nyújtott támogatásért. Végezetül Székely-Varga Gyopár XI.A. osztályos kollégista versmondását hallgathatták meg, majd a kórus fellépésével zárult a díjátadó ünnepség.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

Emlékezéssel egybekötött adventi ünnepség és sokadalom
Ifjúsági adventi ünnepséget tartott szombat este a kolozsvári evangélikus egyházközség. Az eseményen nem csak helybeli, hanem Brassóból, Hétfaluból, Nagykárolyból és Szartmárnémetiből érkezett fiatalok is részt vettek. Az ökuménikus istentiszteletet a LoveWood ifjúsági együttes zeneszámai egészítették ki, majd ezt követően Benkő Levente történész tartott előadást a huszadik század közepén Erdélyben lejátszódott, nagy tömegeket érintő embertelenségekről: az 1944 májusban Kolozsvárról és környékéről a náci lágerekbe elhurcolt 18 ezer zsidóról, a megszálló szovjet csapatok által „málenkij robotra” elhurcolt 5000 kolozsvári magyar férfiról, az 1956-ban a magyar forradalommal rokonszenvezők elrettentő meghurcolásáról a kommunista rémuralom idején. „Nem elfogadható a kollektív bűnösség elve, azért mindig jól meghatározható személyek és politikusok a felelősek” – vonta le a következtetést az előadó.
Az evangélikus egyházközség udvarán Adorjáni Dezső Zoltán püspök, Koszta István brassói lelkész és több protestáns ifjúsági szervezet megkoszorúzta az Ártatlan áldozatok emlékművét, majd a Protestáns Teológiai Intézet udvarán az 1956-os emlékművet. Végül az adventi ünnepség az IKE-klubban szeretetvendégséggel, játék- és gitáresttel zárult.
Vasárnap a délelőtti istentiszteletet a hagyományos adventi vásár követte. A sokadalomban felvonult minden, ami szemnek és szájnak ingere: édességek, ünnepi gyertyák, könyvek, forralt bor, kézműves termékek, zsíros kenyér, székelykáposzta stb. a gyermekek és felnőttek közös örömére.
Ördög Béla
Szabadság (Kolozsvár)

Könyvbemutató az Új Ezredév Központban
Székely kapu a magyar világra
2016. december 6-án 18 órai kezdettel az Új Ezredév Központban kerül bemutatásra Borbély Zsolt Attila „Székely kapu a magyar világra” című kötete, melyet a szerzőnek a Kapu című folyóiratban az elmúlt húsz év során megjelent írásaiból állított össze a kiadó.
A kötet borítóján az a kenderesi székely kapu látható, melyet a Magyarok Világszövetségének segítségével állítottak helyre, s melynek eredetijét Észak-Erdély visszatérése után állította fel Horthy Miklós birtokán a hálás székelység.
A könyv címe a Kapu folyóirat alapítójának és főszerkesztőjének, Brády Zoltánnak székely származására utal, és persze arra is, hogy a szerző a székelység területi autonómiáját a legfontosabb nemzetstratégiai célok között tartja számon.
„Tollamat mindvégig a nemzeti érdek és az igazságérzet vezette” – írja a szerző a kötet első eszmefuttatásának utóiratában, majd így folytatja: „Mivel megtiport, megrablott, megalázott nemzet vagyunk, a kettő összeütközését soha nem éreztem. Olyan igazságokat igyekeztem egymás mellé helyezni, melyek tisztán látása elengedhetetlen a nemzet sorsának jobbra fordításához, melyeket nem mondanak ki, vagy nem mondanak ki elegen s nem mondanak ki kellő erővel.” A kötethez Raffay Ernő írt előszót, hadd idézzük egy gondolat erejéig: „Borbély Zsolt Attila e könyvével nemzetpolitikai koncepciót ad, amivel – reméljük – erősen formálja a magyar akaratot.” A rövid, háromtételes, ingyenes borkóstolóval egybekötött könyvbemutatóra minden érdeklődőt szeretettel vár az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Temes megyei szervezete nevében a házigazda Kása Zsolt.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Megkezdték börtönbüntetésük letöltését a Borbély-ügy elítéltjei
Megkezdték börtönbüntetésük letöltését a Borbély László RMDSZ-es parlamenti képviselő nevéhez fűződő büntetőperben letöltendő szabadságvesztéssel sújtott elítéltek. Lapunk értesülései szerint a jogerős ítélet kihirdetését követően önként jelentkezett a rendőrségen a vád szerint a szövetség volt miniszterét megvesztegető két vállalkozó, az avasújfalusi Ioan Ciocan és a Maros megyei Anton Petru Molnar, valamint Borbély László egykori tanácsosa, Szepessy Szabolcs.
Andreea Pop, a Maros megyei rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn a Krónikának megerősítette, hogy Szepessy esetében is végrehajtották az elítélt előállításáról szóló rendeletet. Szerettük volna megtudni az ügy legfőbb érintettjének, Borbély Lászlónak az álláspontját, ám az RMDSZ parlamenti képviselője többszöri megkeresésünkre nem válaszolt.
Hasonlóképpen kikértük Szepessy Lászlónak, a volt környezetvédelmi miniszter egykori tanácsadója apjának is a véleményét. A szövetségi elnöki hivatalt Markó Béla elnöksége idején igazgató marosvásárhelyi politikus rövid telefonbeszélgetésünk során előbb tömör és sommás véleményt fogalmazott meg a román igazságszolgáltatásról, majd leszögezte, hogy egyáltalán nem kíván nyilatkozni az ügyben, és azt sem idézhetjük tőle, amit addig mondott.
Egyébként a Vásárhelyi Hírlap cikke szerint Szepessy Szabolcs – akinek testvére Szepessy Előd, az Erdély Tv főszerkesztője – az elmúlt években a magánszférában volt érdekelt, több belvárosi kávéházat és turisztikai irodát működtetett Marosvásárhelyen, és az időközben megszűnt Félsziget Fesztivál szervezése révén is ismertté vált.
Múlt héten kihirdetett jogerős ítéletében a nagyváradi táblabíróság két és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a két vállalkozót, akik a vád szerint lakásfelújítással vásárolták meg Borbély László volt környezetvédelmi miniszter befolyását. Szintén két és fél év letöltendő szabadságvesztéssel sújtották Szepessy Szabolcsot, a miniszter volt tanácsadóját, akit vesztegetésben való közvetítésben találtak vétkesnek.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) szerint 2011-ben miniszteri tanácsadójának közvetítésével Borbély csaknem 200 ezer lej értékben fogadott el lakásfelújításban nyújtott ajándékot Ciocantól és Molnartól. A vádirat szerint a két megvesztegető üzletember cégei – az avasújfalusi Lescaci Com és az ákosfalvi Azimut Com – ennek fejében előnyös állami szerződéseket kapott a minisztérium alárendeltségében működő vízügyi hatóságtól.
A vádhatóság befolyással való üzérkedéssel és vagyonnyilatkozata meghamisításával gyanúsította meg Borbély Lászlót is az ügyben, ám az RMDSZ korábbi politikai alelnöke ellen nem indulhatott bűnvádi eljárás, mert a parlament két alkalommal, 2012-ben és 2015-ben is megtagadta a DNA kérését. A politikus korábban cáfolta az ellene felhozott vádakat, 2012-ben pedig önként lemondott a környezetvédelmi tárca éléről.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Csíkszeredában fogadták Kövér Lászlót
Oktatási megbeszélésen vett részt Csíkszeredában Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke. Az újságírók számára nem nyilvános találkozó után sajtótájékoztatót tartottak.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere örömét fejezte ki, hogy a Sapientia épületében üdvözölhette a házelnököt, hiszen mint mondta, a felsőoktatási intézmény már másfél évtizede bizonyítja, miként gondolkodik a felelős magyar kormány, illetve hogy az milyen módon képzeli el a székelyek segítését.
„Nem véletlen, hogy az elnök úr éppen most érkezett hozzánk, hiszen végre megvalósul az a magyar lista, amelyet a parlamenti választások tekintetében sokan várnak. Egy jelentős próbatétel előtt állunk mindannyian, hiszen a magyar listának, a magyar összegfogásnak úgy van értelme, ha azt nagyon sokan, egy jelentős kritikus tömeg támogatja a december 11-i parlamenti választásokon” – emelte ki Csíkszereda polgármestere.
A megnyitott gondolatsort követte Kövér László. „Egyetértve a polgármester úrral, mi is azt szeretnénk elősegíteni, hogy a magyar összefogás mögé az erdélyi magyar polgárok is beálljanak, továbbá méltányolják azt a törekvést, amely az RMDSZ és az MPP részéről megfogalmazódott, félretéve az ellentéteket. Abban a helyzetben, amelyben az erdélyi magyarság most van, a romániai magyar pártok egyetlen lehetőséget láttak maguk előtt: együttműködve a bukaresti törvényhozásban erősítsék a magyar érdekképviseletet. Az anyaország természetesen minden tekintetben igyekszik az itt élő magyarokat támogatni, legyen szó oktatásról, politikáról vagy gazdaságról. Viszont természetesen a magyar érdekképviseletnek leginkább itt kell megfogalmazódnia Erdélyben” – nyilatkozta az Országgyűlés elnöke.
Az oktatási kerekasztal-beszélgetésben elhangzottakról a házelnök elmondta, a helyi elöljárók, tanügyi képviselők tájékoztatták őt a romániai magyar közoktatás, felsőoktatás problémáiról. „A gondok és problémák egy része abból fakad, hogy az erdélyi magyarságnak nincs meg az önrendelkezési lehetősége, amellyel biztosítani tudná a saját oktatási rendszere által az itteni magyar közösség szülőföldön való megmaradását. (…) Azt gondolom, hogy a következő időszak feladata az lesz, hogy akiket az erdélyi magyarság Bukarestbe küld, azok a következő négy esztendőben mindent megtegyenek, hogy az erdélyi magyarság az eddiginél nagyobb befolyásra tegyen szert az oktatásügyben” – hangsúlyozta Kövér László.
Molnár Rajmond
Székelyhon.ro

Emlékplakett Simon Jukundián tiszteletére
Emlékplakettet lepleztek le Csíkszentkirályon vasárnap, a falu szülöttje, az egykori csíksomlyói szerzetes, Simon Jukundián tiszteletére.
Az 1892-ben épült Népiskola falán elhelyezett plakettet Sárpátki Zoltán csíkszeredai szobrász készítette. A csíkszentkirályi önkormányzat 2013-ban Léstyán Ferenc, tavaly pedig Vitos Mózes tiszteletére állított emléktáblát. „A községünk szellemi nagyjai előtt való tisztelgést folytatva készíttettük el a csíkszentkirályi születésű Simon Péter Jukundián, az 1858-ban elindított csíksomlyói tanító-és kántorképző intézet alapítóigazgatójának domborművét” – fogalmazott az ünnepségen Székely Ernő, a település polgármestere. Tánczos Barna szenátor kiemelte, hogy akik tehetséget kaptak Istentől, kötelességük kamatoztatni, hogy gyermekeink számára jövőt teremtsünk Székelyföldön. Mint monda, ilyen ember volt Simon Jukundián is, aki kamatoztatta tudását. Az ünnepségen Gál Mária helytörténész ismertette a szerzetes életét és munkásságát, majd Csató Béla plébános megáldotta a plakettet.
Simon Jukundián zenetanár, zenei író, kántornevelő, a csíksomlyói első erdélyi katolikus tanító- és kántorképző intézet alapító igazgatója 1813. április 29-én született Csíkszentkirályon. A keresztségben a Péter nevet kapta, egyházi műveit Kéncseszegi Vidor néven írta. Tanulmányait a csíksomlyói ferenc rendi gimnáziumban végezte. Egyházi pályát választva már 18 éves korában a Szent Ferenc-rend tagja lett, 1837-ben szentelték pappá. Tevékenységének első évtizedeiben kolostori, lelkipásztori, de leginkább tanügyi munkát végzett. Kiváló pedagógus, szónok és orgonista volt. Az 1848–49-es forradalom után több erdélyi ferences rendházban töltött be házfőnöki tisztséget.
A Magyar Országgyűlés elnöke székelyföldi körútja során érkezett Gyergyószentmiklósra, ahol a felszegi Munkás Szent József-templomot látogatta meg. Kövér Lászlónak és kíséretének Portik Hegyi Kelemen főesperes mutatta be az új egyházi létesítményt, melynek építéséhez a magyar kormány is hozzájárult. Az eseményen jelen volt többek közt Zsigmond Barna Pál főkonzul, Bíró Zsolt MPP-elnök, Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor, Bende Sándor képviselőjelölt, Barti Tihamér, megyei önkormányzati alelnök, Nagy Zoltán jelenlegi és Mezei János korábbi gyergyószentmiklósi polgármester és más, MPP-s és RMDSZ-es tisztségviselők.
Kövér László a templom meglátogatása után a december 11-i parlamenti választáson való részvételre buzdított. Nagyon nehéz helyzetbe került az elmúlt néhány évben az erdélyi magyarság. A 26 év alatt nem sikerült törvényesíteni azokat a stratégiai célokat, amelyek a magyarság megmaradását szolgálták volna. Amikor az RMDSZ kormányon volt, sikerült ugyan valamilyen engedményeket kicsikarni, de az utóbbi években kifejezetten olyan politika folyik Bukarestben, amely a magyarság szerzett jogainak visszavételére irányul, és a magyar közösség ellehetetlenítését eredményezné, ha ezt a folyamatot nem akadályozzuk meg – fogalmazott.
Történelmi változás lehet, egy új korszak jöhet a decemberi választás után, de ehhez az kell, hogy a magyar szavazók nagyobb számban vegyenek részt a választásokon, mint az utóbbi alkalmakkor. Szükség van arra, hogy megforduljon az emberek eltávolodása a közügyektől, és a magyarság ismét az országos aránynál nagyobb számban szavazzon – mondta Kövér László. Úgy véli, az RMDSZ és az MPP összefogása egy jó megállapodás, amely mozgósítani tud olyanokat is, akik eddig azért nem szavaztak, mert a pártok közötti néha ellenségeskedésbe csapó rivalizálásban nem akartak részt vállalni.
„El kell hinnie az embereknek, hogy a sorsuk a saját kezükben van. Ha lemondanak arról a jogukról, hogy december 11-én, vasárnap elmenjenek és szavazzanak, akkor nem nagyon marad okuk bárkit is számon kérni, önként mondanak le az érdekképviseletről. Reméljük, nem így lesz” – fogalmazott a Magyar Országgyűlés elnöke.
Péter Beáta
Székelyhon.ro