Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Zöld Mihály
70670 tétel
2016. április 11.
Áradások Arad, Kolozs és Máramaros megyében
Közel 200 háztartást öntött el a víz a jelentős esőzések nyomán szombaton az Arad megyei Feltót községben, ahol hidak is megrongálódtak – a helyszínre a tűzoltóság és a mentőszolgálat mintegy ötven szakembere vonult ki, hogy elsőként a bajba jutott helyieket mentsék ki.
A katasztrófavédelmi felügyelőség a Mediafax hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy a községhez tartozó Zarándnádas település nagy része víz alá került, a vízszint magassága néhol az egy métert is elérte. A több száz háztartás mellett a helyi kultúrotthon és az aszfalt is megrongálódott.
Az Arad megyei prefektúra a felügyelőséggel közösen vasárnap délelőtt végzett kárfelmérést, de egyelőre nem közölték ennek értékét. A tűzoltóknak szombat este Barza községbe is ki kellett vonulniuk, ahol a polgármester elmondása szerint fél órás felhőszakadás okozott gondot. Az áradásban érintett Arad megyei településeken a tűzoltók a vasárnapi nap folyamán is dolgoztak.
A heves esőzés Kolozs megyében is károkat okozott: Dés közelében két személyt kellett kimenteni egy ház manzárdjából, a víz ugyanakkor egy háztartást, illetve több pincét és udvart is elöntött a környéken. A hatóságok Máramaros megyében, Boérfalva településen is áradásokról számoltak be.
Az esőzések folytatódnak az ország északi, keleti és középső részén: az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű figyelmeztetést bocsátott ki Beszterce-Naszód, Maros, Hargita, Kovászna, Brassó és Szeben megyében, a jelzés egyelőre hétfő 23 óráig van érvényben. Az előrejelzés szerint az érintett területeken záporra, zivatarra kell számítani, felerősödik a szél, elszórtan pedig jégeső is jelentkezhet.
Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár)
2016. április 11.
Kuncz Aladárra emlékeztek Székelyudvarhelyen
A Helikon – Kemény János Alapítvány és a Kriterion Könyvkiadó a 2016-os Helikoni esték sorozatban, négy helyszínen szervezett emlékműsort Kuncz Aladár halálának 85. évfordulóján, ennek egyik állomása a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár olvasóterme volt a hétvégén.
A Kriterion Könyvkiadó a Kuncz teljes életművet nyolc kötetre tervezett életműsorozatban, az Országos Széchényi Könyvtárral közös kiadásban jelenteti meg, az eseményen ennek a munkának részleteiről is szó esett, a legismertebb műve, A fekete kolostor új kiadásáról, valamint a sorozat harmadik kötetéről, melyben eddig kiadatlan szövegek is elérhetők lesznek a nagyközönség számára.
H. Szabó Gyula, a Kriterion igazgatója bemutatta munkatársait, Jeney Éva irodalomtörténészt és Filep Tamás Gusztáv kutatót, eszmetörténészt, akikkel az új sorozat kiadásán dolgoznak. Kuncz maga is járt Udvarhelyen, felkereste Tompa Lászlót, valószínű annak Nyugatos kapcsolatai miatt. A fekete kolostor helyszínén, a franciaországi Noirmoutier várában a Noirmoutier-i Baráti Kör egyébként Jeney Éva segítségével kiállítást szervezett, és emlékhelyet is állítottak Kuncznak. Jeney Éva szerint a könyvben szerepelnek valós és kitalált személyek, helyszínek egyaránt.
Dávid Anna Júlia
Krónika (Kolozsvár)
2016. április 11.
Valós eredetünkről értekeztek
27. Kőrösi Csoma Sándor Napok
Kovásznán ezúttal is a tudományos értekezlet nyitotta meg a Kőrösi Csoma Sándor emléke előtt (Gazda József nyugalmazott tanár, író, szociológus jóvoltából) immár 27. alkalommal tisztelgő, valamint a szellemét őrző és tükröző rendezvénysorozatot.
A Héphaisztosz szálló konferenciatermében csütörtök reggel megkezdődött és a városi művelődési ház Ignácz Rózsa Termében befejeződött, háromnapos ülésszak a valós eredetünk és múltunk feltárásában elért legújabb eredmények megismertetésére fektette a hangsúlyt. A teljesség igénye nélkül vázoltuk fel néhány előadás tematikáját.
Csütörtökön az anyaország és Erdély különböző sarkaiból érkezett kutatók úgymond Kőrösi Csoma Sándor apropóján fejthették ki véleményüket. Ez alkalomból dr. Nagy Lajos a Csoma-irodalomban fellelhető legendákról, mítoszokról és tévedésekről értekezett, dr. Obrusánszky Borbála pedig Györffy Györgynek a hun-magyar rokonságra vonatkozó tételeit cáfolta. A következő gyűjtőcím, a Magunk keresése kapcsán dr. Székely Zsolt a székely-magyar ősökről beszélt. Délután a vallás és a mitikus múlt került terítékre, így Szathmári Botond a táltosokat és/vagy sámánokat, dr. Mandics György pedig II. Lajos énekeskönyvét ismertette.
Péntek délelőtt a nyelv, írás, kultúra témakörben dr. Czeglédi Katalin a magyarság természetvallásáról értekezett, délután Máthé Lajos a jugurok történetéről, míg Sántha Attila a 11. századi szkíta- és besenyő-kérdésről. Végezetül, szombaton Balogh Miklós fejtette ki, hogy a sárkányok valóban léteztek, s arra is magyarázatot adott, hogy miért fújtak lángot.
A konferencia kerekasztal-megbeszéléssel zárult, melyen a résztvevők főleg a megszervezésének módjára és mikéntjére, valamint egy-egy előadás hosszára tettek javaslatot, de hozzászóltak az ülésszak alatt elhangzottakhoz is. Ezekkel kapcsolatban volt, aki úgy vélekedett, hogy Kőrösi Csoma Sándor-emléknapokról lévén szó, az értekezlet előadásainak kizárólag róla és munkásságáról, valamint a hozzá kapcsolódó tudományágakról és kutatásokról kellene szólniuk, illetve hozzá kapcsolódniuk. Az is megfogalmazódott, hogy a történelemkutatásban az egyoldalú megközelítés téves, tehát kizárólag a régészet, nyelvészet vagy bármelyik más tudományág eszközeit használva nem juthatunk eredményre, ezért interdiszciplináris megközelítésre van szükség.
Kiderült továbbá, hogy a mindig bekövetkező krónikus időhiány miatt egyesek azt szeretnék, ha ezeken a tanácskozásokon kevesebb előadást tartanának, mások pedig az általuk ilyenkor elmaradhatatlannak vélt vita kedvéért javasolták ugyanezt. Szerintük ugyanis ily módon a felmerült kérdések megválaszolásához is közelebb lehetne kerülni. Végezetül pedig kimondták, hogy a kutatási eredmények nyilvánosságra hozatala, vagyis közlése nélkül hosszú távon nem lehet eredményeket felmutatni, hiszen a folytatásukhoz segítséget is csak így kaphatunk, de tevékenységük értékelésének és elismertetésének is ez az egyetlen járható útja.
Néhány előadásról lapunk elkövetkező számaiban részletesen is beszámolunk.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. április 11.
Tegnap zárult A Holnap Után
Kőrösi Csaba és Módri Györgyi előadóestjével zárult vasárnap este a nagyváradi A Holnap Után Fesztivál a Szigligeti Stúdióban.
A színművészi pályáját Nagyváradon kezdő, de hosszú évtizedek óta Veszprémben tevékenykedő Kőrösi Csaba színész lépett fel Módri Györgyi kíséretében a nagyváradi A Holnap Után Fesztivál vasárnapi zárónapján a Szigligeti Stúdióban. Az előadók verses-zenés összeállítással érkeztek Váradra, amelyben klasszikus magyar versek – Sem rokona, sem boldog őse, A Dunánál, Gyermekké tettél, Semmiért egészen – mellett kevésbé ismert szövegek és dalok is elhangzottak. A modoros, acsarkodó hanghordozással és mimikával előadott, meglehetősen eklektikus műsorról ennél többet nehéz is lenne elmondani, ha az előadás vége felé, a zongorán kísérő hölgy egészen váratlanul be nem jelentette volna, hogy nem jó a zongora, nem tud rajta játszani, mert nagyon búg. Néhány másodpercnyi kínos csend következett, majd Kőrösi Csaba lélekjelenlétről téve tanúbizonyságot, belekezdett a következő dalba, ezzel megmentette a fölöslegesen kreált kínos helyzetet, ugyanis a közönség nem érzékelt semmit abból, hogy a zongorának bármi baja lett volna.
Furcsaságok
Ha a mintegy egy órás előadás befejeztével mindenki szépen hazament volna, talán jobban jártunk volna, de Hajdu Géza színművész kiállt a színpadra, és bejelentette, hogy lesz egy beszélgetés Kőrösi Csabával, hozzátéve, hogy nem muszáj senkinek ott maradni. Az egész beszélgetés olyan volt, mint ez a felvezetés; mintha senki nem készítette volna elő ezt a műsorrészt: Hajdu Géza nem tudta, mit kérdezzen, Kőrösi Csaba nem tudta, miket mondjon, de néhány információt azért így is meg lehetett tudni az életútjáról. Talán emiatt a furcsa közjáték miatt gondolhatta úgy Kőrösi Csaba, hogy egy vidám operett blokkot ad elő partnerével, melyhez színpadra invitálta Molnár Júlia nagyváradi színművésznőt is, hogy ezzel oldja fel a furcsa hangulatot. A vasárnap esti előadás kicsiben leképezte magát az idei A Holnap Után Fesztivált is, hiszen érdekes momentumokat is tartalmazó, de zavaróan esetleges műsorösszeállítású és szervezésű programsorozaton vagyunk túl. Ennél azért többre lesz szükség a jövőben ahhoz, hogy a jó alapkoncepcióból kibontakozó, potenciállal bíró A Holnap Után Fesztivál megérdemelje a fesztivál elnevezést.
Pap István
erdon.ro
2016. április 11.
ELLE-konferencia a PKE-n
Az idei tanácskozásra hat országból hatvankilenc előadó érkezett tudományos dolgozattal. Az ELLE (English Language and Literatures in English) című nemzetközi konferencia immár hatodik alkalommal zaljott a Partiumi Keresztény Egyetemen.
A konferenciát a PKE Angol nyelv és irodalomtudomány illetve Modern Nyelvek tanszéke szervezi a budapesti Károli Gáspár Egyetemmel közösen. A konferencia évek óta nagy sikernek örvend mind a külföldi, mind a hazai szakemberek körében. Az idei tanácskozásra hat országból hatvankilenc előadó érkezett tudományos dolgozattal. A rendezvényt dr. Bökös Borbála, az Angol Nyel és Irodalomtudomány tanszék vezetője, és Dr. Maior Enikő, a Modern Nyelvek tanszék vezetője nyitotta meg. Az egész napos rendezvény remek alkalmat biztosított arra, hogy a résztvevők szakmai eszmecserét folytassanak azokban a témakörökben, amelyekben oktatási vagy kutatási tevékenységet fejtenek ki. Mindez lehetőséget adott számukra arra, hogy meghallgassák és közösen értelmezzék a legújabb kutatási eredményeket, illetve akár az angol nyelv oktatásával kapcsolatos tapasztalatokat cseréljenek.
A szekciók témaköre a bölcsészettudományok széles palettáját ölelte fel: angol és amerikai irodalom, angol-amerikai történelem, kultúra és média, multikulturalizmus, többnyelvűség, az angol nyelv tanításának módszertana és fordítástudományok. Az idei konferencián két neves szakember plenáris előadását hallgathatták meg az érdeklődők: Dr. Szaffkó Péterét (a debreceni egyetem professzora, a PKE angol nyelv és irodalomtudomány tanszékének alapítója), és Dr. George Volceanovét (a bukaresti Spiru Haret egyetem professzora). Újdonságnak számított, hogy idén a PKE és a Károli Gáspár Egyetem mesteri szakos hallgatói külön szekcióban kaptak lehetőséget dolgozataik bemutatására. A tudományos rendezvényen elhangzott legszínvonalasabb előadások publikációs lehetőséget kapnak: konferenciakötetben fognak megjelenni.
erdon.ro
2016. április 11.
„Kötelesek vagyunk feltárni azt, ami történt”
A délvidéki magyar áldozatokra emlékeztek a nagyvárad-újvárosi református templomban. Tőkés László EP-képviselő igehirdetését követően Matuska Márton helytörténeti kutató szólalt fel.
Tőkés László püspök, EP-képviselő a sokaság és a közösség közötti különbségre világított rá a vasárnap reggeli istentisztelet során – porszemnyi létünk felszívódik a sokaságban, azonban Jézus Krisztusban testvérekké és közösséggé válunk, hangzott el. Ez a kapcsolat nem ismer határokat, és általa az összemosó globalizáció helyett az összetartó szeretet egyetemességét tapasztalhatjuk meg. „Add, hogy a világ tömeges sodródása nem szakíthasson ki bennünket családunkból, népünkből, közösségünkből” – hangzott el, majd Tőkés László felsorolta azokat a megemlékezéseket, melyeket a délvidéki áldozatok tiszteletére szerveztek az utóbbi évek során.
Közösségvállalás
Növeli, ki elfedi a bajt – ahogyan azt Illyés Gyula írta – viszont aki kimondja a rettenetet, az fel is oldja egyúttal. Ez a szándékuk az áldozatoknak emléket állító vándorkiállítás szervezőinek is, fontos a testvéri szolidaritás, melynek valódi értelmét az elmúlt rendszer szinte elfeledtette velünk. A szolidaritás szilárd alapot, mindenkiért vállalt felelősséget jelent, a keresztény szolidaritás pedig a közösségvállalást azokkal, akik az Atya akaratát cselekszik. Az Atya fősége alatt élő fiak és leányok mind testvérek, miközben a vér nemegyszer vízzé válik, s családtagok közötti kapcsolatok hidegülnek el. Nem magától értetődő adottság, hogy mi testvérek vagyunk – a testvérek meghasonulása és elidegenedése nemzeteket olthat ki, olykor pedig nemzet ellen támad oly pusztító háborúkban, melyeket nem is tudtunk volna elképzelni.
Osztozunk a gyászban
A veszedelem felé vezető széles út ellenében Krisztus keskeny útja az életre vezet. A kereszt fényében mélyül el az embertestvériség dimenziója, egyik oldalán a kis, remegő közösség, a másikon pedig a vitézek, martalócok. Sokan kegyetlennek találták Mel Gibson Jézusról szóló filmjét – de Délvidéknek is hasonlóan fájdalmas emlékei vannak. Jézus önmagát adta át értünk, egymásnak ajándékozva, s vérével váltva meg minket. A szolidaritás azt jelenti: nem valamit, hanem önmagunkat adjuk át a másiknak, amint azt Balogh Zoltán lelkész és országgyűlési képviselő megfogalmazta. A kínzásnál borzalmasabb a pszichikai terror, ahogyan azt Illés Zsolt, az egyik nemrég kiszabadult temerini fiú mondta. A kínzás kitervelt módjánál borzalmasabb az a keresztút járás, amit népünk lelkében hordozott el – és ebben a gyászban osztozunk a délvidéki, kárpátaljai testvéreinkkel, mondta Tőkés László.
Sándor Lajos lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, kihangsúlyozva Tőkés Lászlópüspökként elért eredményeit, számos megvalósítását, majd Matuska Márton újvidéki újságíró, helytörténeti kutató szólt a délvidéki magyar-irtásról, a titói kommunizmus alatt véghezvitt tömegmészárlásokról. Míg az első razzia, mely több ezer áldozatot követelt, ismert, s bűnvádi eljárás indult a vétkesek ellen, a másodikat elhallgatták s ma is igen kevesen tudnak róla. A második razzia tovább tartott, ez egy tudományos módszerekkel megalapozott magyar-irtás volt, melynek során Tito magyarok tömegét végeztette ki háborús bűnösöknek kiáltva ki őket, minden bírói tárgyalás nélkül.
Matuska Márton újvidéki újságíró: „Egymás szájából halljuk azt, amit hallanunk és tudnunk kell.”
Minderről 1990-ig nem lehetett tudni, ő maga a hatalom ellenkezésének dacára terjesztette a világban a történteket. A magyarokat rengeteg sérelem és tragédia érte a történelem során, ennek magyarázata az, hogy elvesztett két világháborút és a győztesek ráerőszakolták szabályaikat, melyek szigorúbbak voltak, mint a többi legyőzött országgal szemben alkalmazottak – mondta a történész. Akkor Magyarország legyőzött állapotában gyönge volt, most viszont kötelesek vagyunk feltárni azt, ami velünk történt.
Mint elhangzott, a likvidálások mellett Délvidékről 84 600 magyart üldöztek el. A történész az újvidéki razziáról is említést tett, melynek mostanáig nem sikerült emlékművet állítani, a másfél ezer áldozat névsora pedig eltűnt a levéltárból.
Az istentisztelet után a jelenlévők a több tízezer magyar áldozat emlékére összeállított Délvidéki magyar golgota című vándorkiállítást tekinthették meg, a Partiumi Keresztény Egyetem emeleti aulájában.
Neumann Andrea
erdon.ro
2016. április 11.
Irodalom, gasztronómia és remek hangulat - Versünnep a Harag György Társulattal
A SzatmárON kezdeményezés keretében idén is megtartották a magyar költészet ünnepét Szatmárnémetiben. Szombat déltől kezdődően egészen estig váltották egymást a szavalók, akik kedvenc, sőt, akár saját verseiket osztották meg a résztvevőkkel, emellett pedig neves költők imádott ételeit is megkóstolhatták a Music'atbe ellátogatók.
Valami igazán különleges hangulata volt a másodszor megtartott versünnepnek is. A tavalyi évhez hasonlóan a szombat késő déli kezdéstől kezdődően estig folyamatosan érkeztek a résztvevők a Harag György Társulat rendezvényére, amelyen mindenki felolvashatta kedvenc verseit, vagy akár saját költeményeivel léphetett a közönség elé. Szavaltak idősek és fiatalok, gyerekek is bátran álltak a résztvevők elé, megosztani velük kedvenc költeményüket. A verselés mellett bemutatkozott a Sugárút kulturális folyóirat, amely második lapszámának megjelenéséhez közelít, szerkesztőivel pedig izgalmas pódiumbeszélgetés folyt a lap összeállítása kapcsán.
Színművészek csoportosan vagy egyedül szavalták legkedveltebb verseiket, elhangzottak megzenésített költemények is. Skype-kapcsolaton keresztül több neves erdélyi irodalmár szavalt, ottjártunkkor Demény Péterrel beszélgettek az internet adta lehetőségeket kihasználva a szervezők.
A versblokkok, beszélgetések, a magyar költészet ünneplésének részeként a szervezők finom falatokkal lepték meg a résztvevőket. Megkóstolhatták Petőfi Sándor kedvencét, a székely káposztát, József Attila kedvencét, a disznópaprikást főtt krumplival, a túrós csuszát tejföllel nyakon öntve, amiért Arany János rajongott, desszertként pedig Jánk Károly kedvencét, aranygaluskát szolgáltak fel.
Az esemény a The Hats zenekar koncertjével ért véget az esti órákban.
szatmar.ro
2016. április 11.
Bertóti Johannával fütyültünk a világra
Az Ács Alajos Játékszín nézőtere ez alkalommal gyermekekkel telt meg a magyar költészet napja alkalmából.
A költészet napján az Északi Színház Harag György Társulata hétfő délelőtt a gyerekeket várta egy kedves, interaktív előadással.
Bertóti Johanna Fütyülünk a világra című interaktív előadásán 20. századi és kortárs költők megzenésített gyerekversei hangzottak el, többek között Weöres Sándor, Christian Morgenstern, László Noémi, Csík Mónika, Dsida Jenő, Robert Desnos és Kányádi Sándor alkotásait hallhatták az érdeklődők.
A gyerekek nagyon élvezték az előadást, együtt énekeltek, tapsoltak az előadóval, így nekik igazán emlékezetes volt a József Attila születésnapjából lett magyar költészet napja.
szatmar.ro
2016. április 11.
Apáthy-díjat kapott a Kölcsey egyik tanára
Apáthy-díjat kapott Sárándi Annamária, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium biológia szakos tanára. Az Apáthy István zoológusról elnevezett díjat a hétvégén vehette át Kolozsváron.
A kincses városban minden évben megszervezik a Biológus napokat, amely remek tudományos közlési lehetőséget biztosít diákoknak, tanároknak, kutatóknak egyaránt. Mindemellett minden évben odaítélnek két díjat egy középiskolai tanárnak (elismerve ezzel az egyetemi oktatás kiszolgálásában végzett remek munkáját), illetve egy egyetemi oktatónak (rendszerint egy másik felsőoktatási intézmény professzorának).
Az idén az egyetemi tanárok közül a szegedi dr. Gallé László, a középiskolai tanárok közül pedig Sárándi Annamária vehette át a plakettet. „Úgy érzem, mi pedagógusok egyre kevesebb elismerést kapunk, elsősorban a társadalom részéről. Ilyenkor, ha rövid ideig is, de legalább azt érezhetjük, odafigyelnek ránk is, elismerik, hogy mégiscsak dolgozunk mi is valamit", fogalmazott a díj kapcsán Sárándi.
„Különösen jól esett, hogy a laudációt egy korábbi egyetemi kollégám mondta el. Olyan ember, aki jól ismer és aki tudja, mit csinálok óráim mellett: hogy táborokat szervezek, versenyekre készítem fel és viszem a gyerekeket...", mondta az immár Apáthy-díjas oktató.
szatmar.ro
2016. április 11.
Közös táncoratóriumot ad elő a Közép-Európa Táncszínház és a Nagyvárad Táncegyüttes
„A táncoratórium azért különleges, mert abban két külön bolygó találkozik” – mondta Kun Attila, a Stabat Mater című nagyváradi előadás rendező-koreográfusa a bemutató előtti sajtótájékoztatón. Kun Attila, aki a Közép-Európa Táncszínház művészeti vezetője egyben, úgy látja, hogy Gionacchino Rossini zenéjére „ígéretes, szép előadás kerekedik”. Arról, hogy a találkozás és a közös munka sikeres volt, meg is győződhettünk a hétfői sajtótájékoztató után, mikor bepillantást nyerhettünk az előadás próbájába.
A Stabat Mater bemutatója április 16-án, szombaton 19 órától lesz a Szigligeti Színház nagytermében, a közös munka azonban régebbre nyúlik vissza: januárban a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral és Kun Attilával dolgoztak már együtt, idézte fel Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház menedzserigazgatója. A társulat vezetősége a Közép-Európa Táncszínházzal közösen nyújtotta be Kreatív Európa pályázatát, melynek elbírálása április végére várható. A Stabat Mater nagyváradi előadását egyébként a Nemzeti Kulturális Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.
A darab keresztény eszmékre épül, az egyén és a közösség veszteségét és ennek feldolgozást mutatja be, fogalmazott a rendező. Dimény Levente, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti vezetője elmondta, hogy nem egy kereszténységet védő előadást készítettek, hanem az áldozatot, a fájdalmat, egy emberi történetet mutatnak be.
Az előadás díszlet- és jelmeztervezője Cristina Breteanu, aki a közel két éves együttműködés után a váradi táncegyüttes munkatársa lett. Elmondta, egyszerű kosztümökkel indít, és háromféle öltözéket viselnek majd a táncosok a darabban. A színskála Caravaggiót idézi, erős kontrasztok, a fények és árnyékok játéka jelenik meg a darabban.
Fried Noémi Lujza
maszol.ro
2016. április 11.
Szőke Domokosé a legtöbb szavazat a csíkszeredai előválasztáson
Szőke Domokos alpolgármester kapta a legtöbb szavazatot az RMDSZ tanácsosjelölt-aspiránsai közül a vasárnap tartott előválasztás eredménye szerint – közölte Facebook-oldalán Borboly Csaba megyei tanácselnök. A lista a 24 órás óvási időszak után válik véglegessé.
Gellért Edit
maszol.ro
2016. április 11.
Kórházi történet ősbemutatója a gyergyószentmiklósi Figuránál
Az évad negyedik ősbemutatóját jegyzi a Figura, A 12-es kórteremcímű kórházi történet Barabás Olga rendezésében április 12-én, kedden este 7 órától tekinthető meg először a gyergyószentmiklósi színházban.
Néha olyan helyzetbe kerülünk, amely meghaladja erőnket: ítélőképességünk összezavarodik, nem vagyunk kellőképpen okosak és lelkileg, szellemileg is képtelenek vagyunk elfogadni és befogadni azt, aminek a részesei leszünk. De telik az idő és nekünk döntenünk kell. Választani az adott lehetőségek közül, mert szó szerint élet-halálkérdésről van szó. Elmenekülni nem lehet, mert közvetlenül és a lelkünk mélyén érint, bensőséges és meghitt: közelebb visz a legmélyebb érzéseinkhez. Szeretnénk a leghelyesebben dönteni, a mindenki számára legjobban, de rengeteg kérdés felmerül: meddig élet az, amit csak az orvostudomány tud fenntartani helyettünk? Kinek kell meghoznia a fájdalmas döntést, hogy mi legyen akkor? Miért pont én? És ha én, hogyan hat ez rám? Mi történik a hétköznapokkal, a megszokottal, azzal, amiben hiszünk, és amiben nem? Velünk mi történik? Megváltozunk ettől? Ezután más lesz minden? És ha igen, milyen lesz?
Annak érdekében, hogy ezeket a kérdéseket feltehessük és elgondolkozhassunk a válaszokon, egy új drámai szöveg született: Tóth Krisztina műveinek felhasználásával írta Barabás Olga.
A 12-es kórterem című előadás egy igen személyes színész-közönség kapcsolat által szándékszik bemutatni ezt az eredeti történetet, amely izgalmas lehetőséget teremt arra, hogy autentikus, örök emberi létkérdésekre keressünk némi bizonyosságot.
A bemutatót követően az előadás még négy alkalommal tekinthető meg ebben a hónapban: április 14-én (csütörtök), 15-én (péntek), 24-én (vasárnap) és 29-én (péntek). A kezdési időpont minden alkalommal este 7 óra. Jegyek ára 15 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak kedvezményesen 10 lej. 5 fős csoport esetén a jegyek ára kedvezményesen 12 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 8 lej. Csoportkezdvezmény csak az elővételben megváltott jegyekre érvényes. Jegyek kaphatók munkanapokon 10:00 és 16:00 óra közt a Figura jegyirodájában, vagy előadás előtt a helyszínen. Telefonos helyfoglalás munkanapokon 10:00 és 16:00 óra közt a 0752-227-011-es telefonszámon.
A produkció az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.
Szereplők: Bartha Boróka, Dávid Péter, D. Gulácsi Zsuzsanna, Kolozsi Borsos Gábor, Máthé Annamária, Tamás Boglár. Zene: Fehér Csaba.
F. Gy.
maszol.ro
2016. április 11.
A délvidékiekkel való szolidaritás nevében
Április 10-én, vasárnap délelőtt két egymást követő eseményen idézték fel Nagyváradon a délvidéki magyarság kálváriáját, főhajtással adózva az áldozatok emlékének. Előbb az újvárosi református templomban tartott igehirdetésen, majd az egyházkerületi székházban megejtett tárlatnyitón.
Az alkalmat az adta, hogy a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítvány vándorkiállítása, amely a délvidéki magyarirtás 70. évfordulóján, 2014-ben az Országházból indult útjára, s amely a Kárpát-medence több mint negyven helyszínén volt látható eleddig, legutóbb Temesváron és Aradon, megérkezett a Körös-parti városba is.
Tőkés László európai parlamenti képviselő, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke János evangéliuma 19. részének 25-27. verseire alapozva előbb a szolidaritás fogalmát járta körül prédikációjában, az értelmezések sokaságát a keresztyéni hit- és lélekközösség fundamentumára helyezve, hiszen a golgotai kereszt fényében mélyebb megvilágításba kerül az együvé tartozás ténye, valósága. A mindent összemosó globalizáció helyett az összetartó szeretet egyetemességét tapasztalhatjuk meg a krisztusi testvériségben és közösségben. „Add, hogy a világ tömeges sodródása ne szakíthasson ki bennünket családunkból, népünkből, közösségünkből” – szólt az igehirdető fohásza, aki az egyetemes embertestvériségtől a nemzeti együvé tartozásig húzódó ívre fűzte fel megpróbáltatásunk tragikus példáit. A püspök felsorolta azokat a szolidaritási alkalmakat, amelyeket a kisebbségi sorban élő magyar nemzetrészek bátorítására szerveztek az utóbbi években munka- és harcostársaival, lélekben elzarándokolva azokra a helyszínekre, ahol megnyomorgatták, üldözték és halálra adták embertársainkat, csak azért, mert magyarok voltak. A Délvidékről szólva még csak nem is olyan távoli az a múlt, lásd a temerini fiatalok kálváriáját. Tőkés László felhívta a figyelmet: a gyászos események felidézésekor nem a sebek feltépése a cél, hanem a részvét kifejezése és az igazságtétel szükségességének hangoztatása. „Mert növeli, ki elfödi a bajt” – idézte Illyés Gyulát. A gyógyulás útja a diagnózis kimondásával kezdődik, mert tudnunk kell, mi történt és minek nem szabad megtörténnie ismét.
Az igehirdetés után Sándor Lajos váradújvárosi lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket és a vendégeket, majd Matuska Márton újvidéki újságíró, helytörténeti kutató vázolta azokat a múltbéli történéséket, amelyekről a Keskenyút Alapítvány kiállítása szól. A magyarokat rengeteg sérelem és tragédia érte a XX. században amiatt, hogy két világháború veszteseiként szigorúbbak elbánásban részesültek, mint a többi legyőzött ország népei. A ma Szerbiához tartozó Délvidéken például tudományosan kitervelt, módszeres etnikai tisztogatás zajlott a magyarok és más kisebbségek ellen 1944-45-ben, több tízezer nemzettársunkat egyszerűen legyilkoltak, százezret pedig elüldöztek szülőföldjéről a kommunisták, akik azokat a szerbeket sem kímélték, akik „nem kellettek” Titóéknak. Egészen 1990-ig még beszélni sem lehetett a vérengzésekről, nemhogy kutatni a történteket vagy emléket állítani az áldozatoknak. A kutató rövid összefoglalója csupán felvillantani tudta e kérdéskör bonyolultságát, amelynek diplomáciai vonzatai is csak növelik hiányérzetünket.
Az istentisztelet után a hívek egy része átvonult a templomból a Partiumi Keresztény Egyetemnek is otthont adó egyházkerületi székházba, amelynek emeleti aulájában megnyitották a Délvidéki magyar golgota című történeti tárlatot a Partiumi Magyar Művelődési Céh és Tőkés László EP-képviselő parlamenti irodája közös szervezésében Sz. Horváth István, a PMMC igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket és az alapítvány képviselőit, akiknek nevében Cseresnyésné Kiss Magdolna kuratóriumi elnök mutatta be röviden a kiállítás anyagát. Emlékeztetett: az 1944-45-ös délvidéki magyarirtás mindmáig nem szerves része a magyar történelemoktatásnak, Szerbiában is csak hős partizánokról szól a tanítás. Beszélt az elmaradt beismerésről, feltárásról, bocsánatkérésről, tisztelgésről, rehabilitációról és kárpótlásról – a mindmáig húzódó léleknyomorító hiányérzetről. Az egyik pannón szereplő felirat például így igazít el: Csurog, Zsablya és Mozsor teljes magyar és német lakosságát kollektíven háborús bűnösnek nyilvánították, s bár a civil szervezetek kitartó küzdelmének, a magyar állam és a helyi politikai erők határozott fellépésének köszönhetően 2014. október 30-án a szerb kormány hatálytalanította a magyarokat kollektív háborús bűnössé nyilvánító határozatokat, de a leszármazottaknak továbbra is egyénileg kell kérniük az áldozatok rehabilitálását…
Tőkés László mintegy végszóként jegyezte meg a Fekete-Körös menti magyarirtásokra utalva: „Ha valaki, a Bihar megyeiek át tudják érezni a délvidékiek gyászát.”
A tárlatnyitón Thurzó Sándor József brácsaművész egy-egy Dankó János- és Bihari Sándor-szerzeményt játszva teremtett illő zenei hátteret, a részvevők pedig hozzájuthattak Matuska Márton dokumentumköteteihez és a vándorkiállítás minőségi katalógusához.

tokeslaszlo.eu
2016. április 11.
Barabási Albert-László Székelyföld jövőjéről
Éves jótékonysági bálját tartotta pénteken a székelyudvarhelyi Rotary Klub, a rendezvény fővédnöke pedig a világhíres, Csíkszeredából elszármazott fizikus, hálózatkutató Barabási Albert-László volt. A tudós villáminterjúban röviden, de annál velősebben fejtette ki véleményét Székelyföld jövőbeni esélyeit illetően.
A XV. Székelyudvarhelyi Rotary Jótékonysági Bál fókuszában az elitképzés támogatása állt, mivel a klub szerint a magyarság megtartása és Székelyföld fejlődése lehetetlen képzett és elkötelezett értelmiségiek nélkül. Nem véletlen hát, hogy az idei bálra a világszerte elismert székely tudósembert, Barabási Albert Lászlót kérték fel fővédnöknek.
– Ön a hálózatkutatás megkerülhetetlen alakja, munkássága interdiszciplináris, számos tudományterületen sikerült új kutatási irányokat meghatároznia. Eredményeit azonban nem Székelyföldön, hanem Magyarországon és az USA-ban érte el. Élete példaértékű lehet a székely fiataloknak, de ellentmond annak a törekvésnek, hogy tehetségeink itthon maradjanak.
– Nem lennék az és nem tudnám azokat a dolgokat, amiket ma, ha itthon maradok. A fizikában és a legtöbb tudományterületen, tetszik vagy sem, még mindig az USA a központ, azon belül is Boston, ahol én is doktoráltam és ahová később vissza is tértem tanítani, kutatni. Szerintem akkor is tudtam volna érvényesülni, akár itthon is, ha nem adódnak ezek a lehetőségek, de valószínűleg azok más területeken lettek volna. Nem azt látom elsődleges problémának, hogy a tehetséges fiatalok külföldön tanulnak, hanem azt, hogy az ott elsajátított tudást nem tudják, akarják hazahozni. Ebben pedig nagyon nagy felelőssége van az itteni környezet befogadókészségének.
– Ön szerint hogyan lehetne visszavonzani az értelmiségi fiatalokat?
– Az első és legfontosabb dolog, hogy valóban legyen egy olyan székely értelmiségi elit, amiről beszélhetünk. Ha ez megvan, akkor csak azokat kell hazahozni, akikre valóban szükség van itthon, például orvosok, mérnökök, agrárszakemberek. Ezenkívül nem minden tudományterület műveléséhez kell nagy apparátus, felszereltség, azaz nem mindegyiknek ugyanolyan a költsége. Az, hogy a szakembereket, tudósokat végleg vagy időszakosan sikerül-e visszahozni, már egy következő lépés, hiszen ahogy már említettem, nagyon fontos a megfelelően befogadó, integráló környezet és támogató közösség kialakítása is. Véleményem szerint a Sapientia egy nagyon jó és előremutató kezdeményezés, amely hosszabb távon vonzó alternatívája lehet majd a nyugati egyetemeknek. Számos példa mutatja, például Izlandon, Svédországban, hogy kis országokban is kialakulhatnak erős és nemzetközi szinten elismert tudományos műhelyek, amelyek képesek visszacsábítani tudósaikat.
– Mit tehet ezért a közösség, a tágabb környezet?
– Mindenkinek és legfőképpen a fiataloknak fel kell ismerniük, hogy tudásalapú társadalomban élünk. Megfelelő képességek és tudás híján itthon és külföldön is csak másodrangú állampolgárok lehetnek, ezért nagyon fontos a folyamatos tanulás és önképzés. Azt is látni kell, hogy a tudás megszerzésének ideje, bármilyen szakmáról, tudományterületről is legyen szó, kitolódott. A közösségnek abban van kulcsszerepe, hogy meglássa, a tudásba, oktatásba fektetni egy lassan beérő, de mindenképpen szükséges folyamat, kikerülhetetlen, ha a székelység fennmaradásáról van szó.
– Ha már a székelységet említi, az ön életét miként befolyásolta származása?
– Nekem a székelység egy belső és mindig jelen lévő élmény, hiszen gyakorlatilag mindig kisebbségként éltem, először itt, Románián belül, majd Magyarországon és az Egyesült Államokban is. Ugyanakkor ez számomra soha nem gát volt, hanem inspiráció és motiváció, hogy még többet érjek el. Egyébként is azt gondolom, és ezt szociális kutatások is alátámasztják, hogy az, aki már több országban is tartózkodott huzamosabb ideig, innovatívabb és kezdeményezőbb, mint aki mindig a szülőföldjén élt. Hiszen látja a kulturális különbségeket, azt, hogy azonos problémákat másképp is meg lehet oldani, nem csak a megszokott módon. Ezért sem gondolom, hogy gond lenne azzal, ha a fiatalok hosszabb-rövidebb időt külföldön töltenek tanulva, dolgozva, hiszen más szemléletet és lendületet hozhatnak majd haza, új értékeket teremtve Székelyföldön.
A XV. Székelyudvarhelyi Rotary Jótékonysági Bál bevételeit a klub teljes egészében az elitképzés támogatására fordítja. A belépők, tombolaszelvények értékesítése mellett helyi művészek és diákok alkotásai is árverésre kerültek. Az így befolyt összeggel a tantárgyolimpiákon, versenyeken részt vevő diákok és felkészítő tanáraik munkáját segítik majd.
Györgyei Szabó Magdolna
Székelyhon.ro
2016. április 11.
Nemzetközi Doktorandusz Konferencia a Selye János Egyetemen
Április kilencedikén, szombaton zajlott a Selye János Egyetem második Nemzetközi Doktorandusz Konferenciája, melyre az egész Kárpát-medencéből érkeztek előadók.
A konferencia a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék doktoranduszainak kezdeményezésére jött létre, s az Egyetemi napok zárórendezvényeként is felfogható. A meghívott előadók többsége már péntek este megérkezett, hogy ismerkedjen Komárommal, ill. hogy időben odaérjen a szombat reggeli megnyitóra és szekcióülésekre.
A hallgatók irodalomtudományi, nyelvtudományi, társadalomtudományi és pedagógiai, teológiai valamint történettudományi szekciókban tartották meg előadásaikat. Minden szekcióülést az adott tudományterület egy jeles kutatója vezetett, így biztosítva a párbeszéd szakmaiságát.
Az ilyen események egyik legfontosabb kérdése mindig az, hogy mi az a tudás, amit a fiatal kutatók képesek egymással megosztani – mondta Lévai Attila, a SJE teológiai karának dékánja megnyitó beszédében. Kiemelte, hogy a konferenciára érkezett 71 előadó a magyarság minden szegletét képviseli, s hogy a tudománynak nagyon fontos szerepe van a magyarság megmaradása szempontjából.
Horváth Kornélia, a Magyar Nyelv és Irodalom PhD program szakbizottságának elnöke, szintén üdvözölte a konferencia résztvevőit. Bemutatta a Selyén zajló doktori képzést s örömét fejezte ki afelett, hogy a konferencia a hallgatók kezdeményezésére jött létre.
A megnyitó utolsó felszólalója Karasszon István, a selyés teológiai PhD képzés szakbizottságának elnöke volt, aki a konferencia nemzetközi jellegéből fakadó kapcsolatépítési lehetőségekre, lelki találkozásokra, megszerezhető érdekes tapasztalatokra hívta fel a fiatal kutatók figyelmét.
bumm.sk
2016. április 12.
Szilágyi Zsolt a rivális RMDSZ csábításának tulajdonítja a lemondásokat
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) tovább készül a júniusi önkormányzati választásokra az után is, hogy egyes korábbi vezetői lemondtak tisztségeikről – mondta az MTI-nek Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke. Szilágyi Zsolt arra reagált, hogy vasárnap Portik Vilmos, a párt Maros megyei szervezetének alelnöke mondott le tisztségeiről, és közölte, hogy nem vállal önkormányzati jelöltséget, hétfőn pedig Jakab István, a párt marosvásárhelyi szervezetének elnöke jelentette be lemondását és a pártból való kilépését. A marosvásárhelyi lemondásokat megelőzően 2015-ben az EMNP Háromszéki szervezetének meghatározó politikusai távoztak a pártból, ez év márciusában pedig az EMNP legismertebb kolozsvári politikusa, Gergely Balázs jelezte, hogy az egyházak jelöltjeként a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltlistáján pályázik önkormányzati képviselői tisztségre. Az EMNP elnöke a rivális RMDSZ csábításának tulajdonította a lemondásokat, és nehezményezte, hogy a korábbi meghatározó politikusok akkor távoznak az EMNP-ből, amikor a párt az önkormányzati választásokra készül, és amikor a legtöbbet árthatnak az EMNP-nek. „Nem csodálkoznék, ha a rövid időn belül az RMDSZ tájékán tűnnének fel a politikában" – jelentette ki Szilágyi Zsolt. Hozzátette: „Arra vállalkoztunk, hogy az általunk képviselt célokat megjelenítjük. Ezt munkát tovább visszük, még akkor is, ha vannak akik megfutamodnak és átállnak". Kijelentette, az EMNP továbbra is tartja magát ahhoz, hogy a szórványban a magyar pártok összefogására, Székelyföldön pedig a magyar pártok versenyére van szükség a június ötödikén tartandó önkormányzati választásokon. Hozzátette, mivel az RMDSZ teljes mértékben elzárkózott a magyar-magyar együttműködéstől, az EMNP minden olyan településen jelölteket állít, ahol a helyi szervezetei ezt jónak látják.
MTI
Erdély.ma
2016. április 12.
A Batthyáneum ügyében hallgatták meg a minisztert a képviselőházban
A gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár ügyében hallgatta meg kedden Vlad Alexandrescu kulturális minisztert a román képviselőház kulturális bizottsága – közölte az Agerpres hírügynökség.
A miniszter elmondta: a Gyulafehérvári Táblabíróság elfogadta, hogy a kulturális tárca is belépjen a Batthyáneum tulajdonjogáról szóló perbe, és védje a román állam érdekeit. Vlad Alexandrescu azt is megemlítette, hogy az Európai Unó forrásaiból ötmillió euróig terjedő összeget fordíthatnának az épület felújítására, de ezt lehetetlenné teszi a tulajdonjogról szóló, 18 éve tartó pereskedés. Úgy vélte, az épület és a gyűjtemény érdekét szolgálná, ha lezárulna a jogvita.
A könyvtárat a román kommunista állam vette el a római katolikus egyháztól, és a rendszerváltozás utáni kormányok Batthyány Ignác püspök végrendeletére hivatkozva nem szolgáltatták mindeddig vissza. A püspök az 1798-as végrendeletében a katolikus egyházra és Erdély provinciára hagyta a páratlan értékű gyűjteményt. A 65 ezer kötetes, 1650 középkori kéziratot magába foglaló könyvtárban őrzik a Romániában fellelhető kódexek és ősnyomtatványok háromnegyed részét. A kódexek egyikét, a 810-ből származó Codex Aureust 25 millió dollárra biztosították, amikor 2002-ben rövid időre Németországba szállították.
Márton Árpád, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselője, a parlamenti kulturális bizottság tagja az MTI-nek elmondta: a román állam képviselői a provincia szót Erdélyre értik, és úgy tekintik, hogy Erdély és Románia 1918-as egyesülése után a román államot illeti meg a tulajdonrész. Megjegyezte: a végrendeletben a provincia inkább az egyházmegyére vonatkozhatott.
Az RMDSZ-képviselő elmondta: a bizottsági felszólalásában világossá tette, hogy a két világháború között soha fel sem merült, hogy a román állam is tulajdonosa lenne a könyvtárnak. Batthyány Ignác végrendeletét akkor kezdték értelmezni, amikor vissza kellett volna szolgáltatni az egyháznak a tőle elvett ingatlant és a benne található gyűjteményt. Hozzátette: a miniszter is arról beszélt a meghallgatáson, hogy csupán a könyvtár adminisztrálásában kellene valamiféle szerepet biztosítani a római katolikus egyháznak.
Márton Árpád elmondta: a bizottság tagjai azt is felvetették, hogy a gyűjteményt máshol kellene biztonságba helyezni. Hozzátette: ez nem lehetséges, mert Batthyány Ignác arról is rendelkezett végrendeletében, hogy a könyvtárat Gyulafehérváron kell megőrizni. „Annyi biztos, hogy a román állam a tulajdon egészére semmiképpen nem tarthat igényt, legfeljebb csak a tulajdonjog felére, és Gyulafehérvárról egyetlen könyvet sem szabad elvinni" – összegezte Márton Árpád.
A román államot 2012-ben kártérítés fizetésére kötelezte az Emberi Jogok Európai Bírósága amiatt, hogy évtizedeken át nem hozott döntést a Batthyáneum visszaszolgáltatása ügyében. A román kormány alárendeltségében működő restitúciós bizottság tavaly szeptemberben elutasította a Batthyáneum visszaszolgáltatását. Ezt a döntést az egyház megtámadta a bíróságon.
Potyó Ferenc pápai prelátus, általános helynök korábban a Krónika napilapnak elmondta, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye csak a Batthyáneum jogos tulajdonosaként hajlandó együttműködni a román kormánnyal az ingatlan restaurálása, illetve az értékes gyűjtemény digitalizálása tárgyában.
MTI
Erdély.ma
2016. április 12.
Az EU belemenne Románia bővítésébe?
Már európai uniós tisztviselők is komolyan mérlegelik, hogy Moldova totális csődjéből csak a volt szovjet tagköztársaság és Románia egyesülése hozhatna kiutat – írja a Napi.hu.
Egyes nyugati diplomaták és szakértők egyre inkább megkérdőjelezik a 3,5 milliós Moldova mint önálló állam létjogosultságát. Nem sokkal korábban még a sikersztori lehetőségét látták a kicsi volt szovjet tagköztársaságban, amely az európai integráció útjára lépve megállhat a saját lábán – derült ki a bne IntelliNews régiós hírportál háttérelemzéséből.
Most már kénytelenek tudomásul venni, hogy ennek éppen az ellenkezője az igaz. Moldova a működésképtelen gazdaság szimbólumává vált azt követően, hogy tavaly év közben kiderült: a nem egészen nyolcmilliárd dolláros GDP 12 százalékának megfelelő összeg, egymilliárd dollár szőrén-szálán eltűnt az ország bankrendszeréből. Ezenfelül egy pénzmosási botrány is megrázta az országot – mindkét sztoriban nyakig benne voltak az ország vezetői.
A bankok kiürítése és állami feltőkésítése miatt az állami szervezetek még ma is bajlódnak a bérek kifizetésével és a kormány hamarosan abban a helyzetben találhatja magát, hogy nem lesz pénze a nyugdíjak kifizetésére és az államadósság törlesztésére. Moldova politikusai és államapparátusa láthatóan képtelen úrrá lenni a káoszon.
Ez juttatta el a nemzetközi megfigyelők és tanácsadók egy részét ahhoz a következtetéshez, hogy a működésképtelen önálló államot fel kellene adni, és utat kellene nyitni Moldova és Románia egyesülése előtt. Az utóbbi ország is sok sebből vérzik ugyan, de képes ezeket valamennyire legyűrni, illetve vezetése a NATO- és az EU-csatlakozás felé vezető úton hajlandó volt rendezni az ország kormányzási és gazdasági bajait – írják.
Az egyesülés persze jelentős ellenállásra találna az EU vezetésében, hiszen egy elnyomorodott népességű, bukott gazdaságú országot kellene integrálni Románián keresztül az unióba. Az elmúlt öt évben euró-számilliókat költöttek Moldova infrastruktúrájának és intézményrendszerének megreformálására – teljesen hiábavalóan.
Várhatóan Moszkva is keresztbe feküdne egy moldovai-román egyesülésnek. A kilencvenes évek elején az ország keleti, a Dnyeszter folyón túli sávja, amelyet főként oroszok laknak, Dnyeszter Menti Köztársaság néven levált Moldováról. Borítékolható, hogy az az „állam" Oroszországgal a hátában újabb területi igényekkel állna elő, ha felmerülne Moldova beolvadása déli szomszédjába.
alfahir.hu
Erdély.ma
2016. április 12.
Versvár
Verstalálka címen szervezte idei magyar költészet napi rendezvényét a Bod Péter Megyei Könyvtár: az elképzelés szerint közéleti személyiségek olvasták fel kedvenc versüket, szóltak pár szót a versválasztásról – a verses-zenés est azonban igazi kalákában összehordott, nem is házzá, de erős várrá vált, melynek felépítésében nagy-nagy szerepet játszott – a szó szoros értelmében is – az Evilági együttes és annak vezetője, Orbán Ferenc, aki amúgy a rendezvény ötletgazdája is.
Kezdetben vala a ritmus, de a ritmusélménynek bennünk kell létrejönnie – valahogy így van ez a verssel is, olykor megszólít, máskor mi keressük meg – vezette fel a Verstalálkát a házigazda Szonda Szabolcs könyvtárigazgató. Az immár klasszikussá vált Kányádi Sándor-meghatározást – a vers az, amit mondani kell – továbbgondolva hozzátette: a verset olvasni és hallgatni is kell – az est erről szólt. A témakörönként csoportosított versek felolvasását Kondor Ágota, a Székely Mikó Kollégium igazgatója kezdte. Kosztolányi Dezső Akarsz-e játszani című verse középiskolás kora óta kedvence, persze, az idők során mondanivalója számára sokat változott: ha korábban lendületes kérdésként fogta fel, mára inkább fohásszá vált – mondta.
Deák Gyula, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója beismerte, nehezen tudott választani, hiszen miként kedvenc nótája, úgy kedvenc verse sincs: mindet egyformán szereti. Reményik Sándornak az Akarom című versére mégis azért esett választása, mert úgy érzi, e rohanó, egoista világban egy mementó. Klárik Attila, a LAM Alapítvány ügyvezető igazgatója anyanyelvünk egyedi szépségére hívta fel a figyelmet Faludy György Óda a magyar nyelvhez című versével. Vass Hunor karateedző, a Sport-All Klub vezetője arról vallott, hogy a nagyvilágban való bolyongásának véget vetett, és a hazajövetelt választotta, ebben nagy szerepet játszott a Wass Albertről készült, általa Budapesten látott film, felolvasott versét – Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz! – is ez indokolta. Gáj Nándor, a Művészeti Népiskola igazgatója előbb olvasott – Ady Endrének a Nekünk Mohács kell című versét –, majd elmagyarázta, miért eme „átokverset” választotta: mert minden naphoz illik, míg rá nem jövünk, hogyan lett a Hunor és Magyar ősmítoszból egy kötelező Káin és Ábel mítosz – mondta. Lőfi Gellért, a Plugor Sándor Művészeti Iskola igazgatója beugróként olvasott fel – ám ez sem történet nélküli. Az iskolai könyvtárrendezés során akadt kezébe ugyanis egy elnyűtt József Attila-kötet, azt felütve épp arra a versre nyílott, melyet felolvasásra kiosztottak neki: A számokról. És meglepődött akkor – és talán most is a közönség –, hogy mennyire egyszerű a magyar nyelv, és mennyire szépen tudnak bánni emberek a szavakkal.
Harmadik körben a szerelem és humor került terítékre: Kőmíves Noémi magyar szakos tanfelügyelő szintén a választás nehézségéről beszélt, hogy végül mégis József Attilától olvasott fel, azzal indokolta: a Kopogtatás nélkül olyasmire tanít, hogy érdemes őszintének lenni. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke csak utalt arra, miért választotta László Noémi Körforgás című versét: köti valami hozzá, de az maradjon az ő és még valaki titka. Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója a „kontrasztember” szerepét vállalta, azaz a fennkölt, szép szerelmes versek után a székely irodalom egy jellegzetes darabját, Orbán János Dénes Kákámákia című hőseposz-paródiáját olvasta fel – nagy derültséget kiváltva.
Végül az idő, a költők (és nemcsak) másik kedvelt témája vált a felolvasások középpontjává: Szonda Szabolcs Kemény Istvánnak Egy nap élet című versét, Orbán Ferenc Szőcs Gézának Add rá a benned alvó gyanútlan kisgyerekre című versét olvasta fel.
A versblokkok között az Evilági kiskoncertje szórakoztatta a közönséget, régebbi dalaik mellett egy vadonatúj, a Székely Legendáriumnak készült Ika vára ének is elhangzott, és végül a közönséget is dalolásra csábították, hiszen egyik legismertebb megzenésítésüket, Muszka Sándornak a Hajnali énekét mindannyian együtt dúdolták-énekelték.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. április 12.
Háromszéki díjazottak a Versünnep Fesztiválon
A tizenegyedik alkalommal megrendezett budapesti Versünnep Fesztivál különdíját kapta a sepsiszentgyörgyi Albert-Nagy Ákos kolozsvári egyetemista, aki Visky Zsolt Reppelgetünk apámmal című versével érdemelte ki az elismerést. Az énekelt vers kategória győztese pedig a szintén sepsiszentgyörgyi Mácsafej zenekar, amely A dolgokról egy földi szellemnek című produkciója egy részletét adta elő.
Aki a verssel találkozik, annak a lelke már biztosan nem veszett el – mondta Kolti Helga, a Versünnep Alapítvány kuratóriumának elnöke vasárnap a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Termében tartott eseményen. Idén hetvenkét nevezőt jegyeztek a vers- és prózamondó, valamint az énekelt vers kategóriában, a magyarországi versenyzők mellett erdélyi, délvidéki, felvidéki és kárpátaljai előadók is szép számban jelentkeztek. Márciusban három helyszínen, Budapesten, Kaposváron és Marosvásárhelyen tartották az elődöntőket, a döntőre tizenhét produkció jutott tovább. A Huszti Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező elnökletével értékelő zsűri a fődíjat Lőrinc Tímea szabadkai színművésznek ítélte oda. A fesztivált a Versünnep Alapítvány, a Bánffy György Kulturális Szalon és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet hirdette meg.
A Mácsafej zenekar (Ferencz Áron – dobok, Ferencz Csaba – ének, gitár, Márk Attila – ének, gitár, Ticuşan János – basszusgitár, Vitályos Lehel – bőgő) szombaton a kolozsvári ZUG alternatív színházban lépett fel a Szilágyi Domokos és Fekete Vince verseiből összeállított, A dolgokról egy földi szellemnek című előadással (a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház produkciója), amelynek rendezője és meghívott előadója Kolcsár József színművész, zenéjét szerezte Ferencz Csaba, szaxofonon közreműködik Gábor Szabolcs. Az együttes tegnap a marosvásárhelyi Nemzeti Színházban mutatkozott be, és egy őszi meghívással tért haza, ugyanis a Versünnepen kiérdemelt díja fellépési lehetőség a Budapesti Operettszínház szeptemberi évadnyitó rendezvényén, a Pesti Broadway Fesztiválon.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. április 12.
Tíz új jelölt az önkormányzatok élére
Véglegesítette polgármesterjelöltjei listáját az RMDSZ Háromszéken, függőben már csak Sepsiszentgyörgy helyzete marad, itt még nem dőlt el, hogy Antal Árpád indul vagy sem a júniusi választásokon. Tíz nap alatt tízezren támogatták aláírásukkal jelentkezését egy újabb mandátumra – jelentették be a szövetség tegnapi sajtótájékoztatóján.
A megye 45 közigazgatási egységéből negyvenben élnek magyarok, ezekben lesznek magyar jelöltek – jelentette be Tamás Sándor megyei elnök. Az RMDSZ 36 helyen saját jelöltet állít, három községben – Zabolán, Málnáson és Gelencén – az MPP jelöltjét támogatja, Vargyason a négy évvel ezelőtt EMNP színeiben alpolgármesternek megválasztott, de most függetlenként induló Imets Lajos mellett kampányolnak, saját jelöltet nem állítanak.
A negyvenes listán tíz új név szerepel, tartják az ígért 25 százalékos arányt – hangsúlyozta Tamás. Kovásznán Gyerő József, Barátoson Tánczos Szabolcs, Esztelneken Domokos Ferenc, Hidvégen Horváth Miklós, Maksán Deszke János, Mikóújfaluban Demeter Ferenc, Rétyen Dombora Lehel az RMDSZ jelöltje. Nagyborosnyón a vasárnapi előválasztáson Kanyó Antal győzött, így őt támogatják, de új megméretkező a három MPP-s és a független jelölt is. Tamás Sándor ismét kiemelte a helyi két-, avagy hárompárti együttműködés jelentőségét, „akikkel országos vagy megyei szinten nem tudtunk összefogni, megtettük helyi szinten” – mondotta.
Sepsiszentgyörgyön tíz nap alatt 10 123-an írták alá az Antal Árpád polgármesteri indulását támogató íveket, mindez „hihetetlen közösségi összefogás és szolidaritás eredménye” – nyilatkozta Tamás. Elmondta, lefénymásolják az íveket, és egy példányt eljuttatnak belőle Antal Árpádnak, egy másikat pedig a hatóságokhoz, hogy lássák, minden ötödik sepsiszentgyörgyi mögötte áll. Szabadtéri standoknál, házról házra járva egyaránt gyűjtik a kézjegyeket, s nem állnak le, a következő napokban még alá lehet írni az íveket. Antal Árpád bírósági felügyelete április 17-én jár le, ennek meg nem hosszabbításától tette függővé újabb indulását. Tamás Sándor tegnap megerősítette, a történések függvényében döntenek, lesz tíz napjuk, hiszen a jelentkezések határideje április 27., addig kell majd határozniuk.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. április 12.
Majdnem teljes a MOGYE új vezérkara
Megszavazták a karok vezetőit
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szenátusának április 8-i ülésén prof. dr. Leonard Azamfirei rektor beszámolt az egyetem múlt évi tevékenységéről. Bár módosították az egyetemi chartát, a magyar intézetek létrehozására ezúttal sem került sor.
A szenátus megszavazta viszont, hogy a benyújtott pályázatok alapján kik fogják a különböző karok dékáni és dékánhelyettesi tisztségeit betölteni.
Az Általános Orvosi Kar dékánja dr. Cotoi Ovidiu kórélettan-professzor lett. A dékánhelyet-tesek száma négyre szaporodott, dr.Frigy Attila kardiológus adjunktus mellett dr. Loghin Andrada előadótanár és dr. Muresan Simona adjunktus tölti be a tisztséget, és a charta módosítása nyomán még választanak egy helyettest.
A Fogorvosi Kart prof. dr. Bica Cristina dékán és dr. Mártha Krisztina előadótanár fogja dékánhelyettesként vezetni a következő választásokig. A Gyógyszerészeti Kar élén megmaradt dr. Muntean Daniela egyetemi tanár, helyettese dr. Dónáth Nagy Gabriella előadótanár lett.
Mint már közöltük, a rektori tisztséget az egyetlen pályázó, a volt rektor, dr. Leonard Azamfirei tölti be, rektorhelyettesként továbbra is marad dr. Angela Borda professzor, az egyik új rektor-helyettes dr. Nagy Előd előadótanár, a másik dr. Oana Marginean gyermekgyógyász-professzor lett. Az egyetem vezetőségében az ÁOK dékánhelyettesi tisztsége mellett egy újonnan létrehozott rektorhelyettesi állást is be kell tölteni.
(b.gy.)
Népújság (Marosvásárhely)
2016. április 12.
Magyar költészet napja Déván
Reménységnek és tulipánnak
Gondolatébresztő műsorral emlékeztek meg a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum diákjai a magyar költészet napjáról.
– A 111 évvel ezelőtt, 1905. április 11-én született József Attila megtörve adta fel az életét, alig 32 évesen. Néhány nappal ezelőtt megkértük tanárainkat, diáktársainkat és a szülőket, írjanak néhány soros szöveget, amelyben meggyőzik a költőt arról, hogy érdemes élni. Ma rövid verses összeállításban jelenítettük meg az életével számot vető József Attilát. A tragikus pillanat előtt álló, leltárt készítő költőt négy diáktársunk és egy édesanya igyekezett meggyőzni arról, hogy ne adja fel az életét – foglalta össze az előadás lényegét Gáspár-Barra Szilárd, végzős diák, aki Mészáros Enikő magyar szakos tanárnő felkérésére írta és rendezte meg a jelenetet. Az előadás után elmondta: manapság sokan nagyon könnyen mondanak le az életről, mindarról ami korábban értéket jelentett számukra. És mi meglehetősen passzívan és tehetetlenül szemléljük a körülöttünk zajló tragédiákat. – Szeretném, hogy ez alkalommal számba vegyük a számunkra igazán fontos dolgokat. Véssük a szívünkbe a József Attila életben tartására íródott sorokat, és figyeljünk egymásra, hogy idejében tudjunk hasonló gondolatokkal segítségére lenni bajbajutott társainknak – fogalmazott a műsor fiatal rendezője. A nézőtéren érezhető döbbenet oldására aztán a költő életéért síkra szállók egy-egy tál kuglert kaptak ajándékba. Gáspár-Barra Szilárd pedig felolvasta a tanintézmény nagy közös versét. – Az utóbbi napokban végigjártuk az iskolát és mindenkit megkértünk, írja fel egy lapra az éppen eszébe jutó verssort. Ebből született a jó hosszú, de igen humoros költemény, melynek közös szerzője iskolánknak a diáksága és a tanári kara. Ezzel is igyekeztünk felhívni a figyelmet a magyar költészet napjára.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)
2016. április 12.
Bartók-kiállítás a Magyarság Házában
„Európainak és magyarnak maradni”
A budapesti Magyarság Házában, a Rejtőzködő Kárpát-medence – bemutatkozik a Bánság: Hagyomány és modernitás című rendhagyó rendezvény keretében április 9-én, szombaton megnyílt a Sógor Csaba EP-képviselő által összeállított Bartók-kiállítás. A Bartók Archívum segítségével szakszerűen megvalósított, fotódokumentumokkal és eredeti hangfelvételekkel illusztrált Bartók Béla – európai szellemiség, nemzeti gyökerek című kiállítás budapesti közönségét a szervezők nevében a Petőfi-ösztöndíjas Horváth Ida és Molnár Zsolt Temes megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő köszöntötték.
„Azért vagyunk itt, hogy Bartók Béla nagyszerű munkásságára és életére emlékezzünk, de azért is, hogy a bánsági és erdélyi magyarokat arra biztassuk, hogy érdemes és hasznos európainak és magyarnak maradni” – mondta Sógor Csaba európai parlamenti képviselő (RMDSZ, EPP-képviselőcsoport) a kiállítás megnyitóján. Véleménye szerint Bartók Béla életműve példát mutat európaiságból és magyarságból: úgy tudott különböző népek zenei kultúráját kutatva és felhasználva alkotni, hogy közben mindvégig magyar maradt és büszke volt magyarságára.
Miért tartja fontosnak, hogy a brüsszeliek, a temesváriak és a nagyszentmiklósiak után a budapestiek is láthassák ezt a kiállítást? – kérdeztük Sógor Csaba EP-képviselőtől. „Természetesen nemcsak Bartók Béla születésének 135. évfordulója miatt aktuális ez a kiállítás, hiszen nagyon sokat vitatkozunk a napokban arról, hogy mit jelent európainak lenni, és magyarnak megmaradni, teljes értékű életet élni. A megnyitón elmondtam, hogy Bartók egyszerre tudott európai és magyar lenni, a román, a szlovák, az arab, a török népzenét is beépítette a zenéjébe úgy, hogy mindvégig magyar maradt. Egy lengyel zeneszerző szerint Bartók a XX. század Beethovenje! Én hosszú ideig azt hittem a Határok nélkül rádióműsor szignójáról – ez Bartók: Román táncok –, hogy magyar zene, ennyire magyarrá tudott tenni mindent! Bartók emberi nagyságával példaként áll előttünk olyan helyzetekben, amit nekünk politikusoknak néha nehezen sikerül oldani. Az a román tanár, Ion Bușiția, aki Belényes környékén elvitte őt a legjobb adatközlőkhöz, a Nagy-Romániának volt a tagja, de 1931-ben kilépett a pártból!” – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Sógor Csaba, aki szerint politikusként mai is sokat tanulhatunk Bartóktól a következő eset kapcsán. Köröstárkányban az első világháború leple alatt 93 magyar embert gyilkoltak le, ártatlan civileket. Bartók emberi nagysága akkor mutatkozott meg igazán, amikor 1922-ben elment Belényesre, egy hideg tornaterembe a saját és a klasszikusok műveit játszani. „Azt mondhatjuk szó szerint, hogy a gyilkosoknak és a hozzátartozóiknak, valamint az áldozatok hozzátartozóinak játszott, ezzel is segítve a békés együttélést, szolgálva a megbékélést” – mondta az EP képviselő. „Kell-e ennél fontosabb üzenet ma itt, amikor a Bánság bemutatkozik?”
Sógor Csaba olvasóinknak bevallotta: a Bartók-kiállítás kapcsán nagyon sokat tanult és olvasott a témáról, így azt is megtudta, hogy a Nobel-díjas mexikói írónak, Gabriel García Márqueznek is a kedvenc zeneszerzője volt, és a temetésén is Bartók művet játszottak. Marquez egyik művét Bartók egyik zeneművének a felépítése szerint komponálta meg! Izgalmas történet az is, hogy nagyon sokan támadták Bartókot a román népzenei gyűjtéséért, nem csak magyarok, de románok is. Mit bújja ezeket a nyekergő öregasszonyokat és bácsikat, hiszen az igazi zene ott van a bukaresti kocsmában, a román cigányok, a „lăutárok” játsszák. Bartók Béla meg Bușiția tanár úr, a belényesi román tanár, akivel életre szóló barátságot kötöttek, azonban tudták, hol van az igazi érték.
„3404 román dallamot gyűjtöttek össze román barátjával – mondta Sógor Csaba – szerintem a mához szóló legnagyobb üzenet, hogy mi úgy tudjuk tisztelni és becsülni a román, a szlovák, az arab vagy a török vagy más nép kultúráját, hogy közben ne feledkezzünk meg arról, hogy magyarok vagyunk! Ez fontos azért is, mert ma nagyon sokan adják fel anyanyelvüket, identitásukat, és nem csak a Bánságban!”
A Bartók-kiállítás legközelebb a Felvidéken lesz látható, ahonnan Bartók Béla és Kodály Zoltán első közös népdalgyűjtő körútjukra elindultak.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2016. április 12.
Wass Ottília-ház: göröngyös jogszolgáltatás, kafkai per
Több mint két évtizede próbálja az Erdélyi Múzeum- Egyesület (EME) visszaszerezni jogos tulajdonát, a Főtér 11. szám alatti házat, amelyet Wass Ottília grófnő az egyesületre hagyományozott. 1949- ben az egyesületet egy minisztériumi határozattal törvényellenesen megszüntették, a Wass Ottília-ház pedig egy 1950-ben kelt jegyzőkönyv értelmében „állami tulajdonba ment át”. 1938-tól kezdődően végig az EME tulajdonaként szerepelt a telekkönyvben, mégis 1997- ben – Gheorghe Funar polgármestersége idején – a városháza, a Construct Ardealul állami vállalat közvetítésével, hét lakrészt eladott magánszemélyeknek.
Mivel az épület per alatt áll, egyelőre felújítani sem lehet
A kormány 1998-ban a 13-as sürgősségi rendeletével visszaszolgáltatta az épületet jogos tulajdonosának, de az átadás a mai napig nem történt meg; a lakók, a város és az EME között tovább zajlik a polgári, illetve egy újabb per, amely az EME jogfolytonosságát bizonyítaná, amelynek éppen ma esedékes a tárgyalása.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. április 12.
A tulipán, fenyő és csillag közül választhatnak
Három magyar politikai alakulatnak lesz saját jelképe a júniusi önkormányzati választásokon, kettő közülük közös jelöltek indítására is készül – derült ki hétfőn, amikor a választási jelek regisztrációjának lezárása után megkezdődött a jelöltállítás időszaka.
A központi választási bizottság (BEC) 126 párt, választási szövetség és kisebbségi szervezet elnevezését, valamint választási jelét iktatta, közöttük az RMDSZ-ét, a tulipánt, a Magyar Polgári Párt BEC-nél a párttörvény alapján bejegyzett két magyar politikai alakulat „MPP–EMNP” nevű, a fenyőt és csillagot is tartalmazó választási szövetségének jelét is iktatták.
A helyhatósági választási törvény szerint települési vagy megyei választási szövetségeket pártok vagy pártszövetségek hozhatnak létre. Az RMDSZ ezt úgy értelmezte, hogy a kisebbségi szervezetek csak a saját megnevezésük és saját logójuk alatt indulhatnak, ezért elzárkózott a koalíciós jelöltlisták kialakításától és saját tanácsosi listáira hívta meg a másik két magyar politikai alakulat vele együttműködni kész jelöltjeit.
Szabadság (Kolozsvár) ét (MPP), a fenyőt és az Erdélyi Magyar Néppártét (EMNP), a csillagot.
2016. április 12.
Helycsere – Vákár István vezeti a megyei listát
A Kolozs megyei RMDSZ állandó tanácsának (MÁT) határozata értelmében a szövetség Vákár Istvánt javasolja a megyei tanács alelnökének a 2016-os helyhatósági választások után is.
„Vákár István az elmúlt négy évben mind elnökként, mind alelnökként jól végezte hivatali teendőit, hatékonyan lépett fel a közösségi érdekérvényesítés terén, ezért támogatjuk erre a tisztségre” – mondta Csoma Botond megyei elnök.
Ifj. Deák Ferenc megyei ügyvezető elnök kiemelte: fontosnak tartotta, hogy egy olyan személyt javasoljon erre a tisztségre, aki az elmúlt időszakban eredményeket tudott felmutatni. „Örvendek, hogy elfogadták javaslatomat, és megerősítették, hogy Vákár István a legmegfelelőbb erre a tisztségre”, nyilatkozta.
Az MKT döntés értelmében Vákárt a második hely illeti meg a megyei listán, az első helyezett pedig ifj. Deák Ferenc, aki azonban helycserét ajánlott, így Vákár lesz a megyei listavezető.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. április 12.
Tamás Sándor újrázna – 39 településen biztos a győzelemben
Véglegesítette a háromszéki RMDSZ a választási listáit, és készen áll a június 5-ei önkormányzati választásokra – jelentette be hétfőn Tamás Sándor, az alakulat megyei vezetője.
Tamás ugyanakkor közölte, hogy újabb tanácselnöki mandátumra pályázik, bár nem tartja jónak azt a megoldást, hogy a 100 ezer választópolgár helyett 30 fős testület dönt a megyei tanács elnökének személyéről.
Mint mondta, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterjelölt támogatására összegyűlt a több mint tízezer aláírás, ám az ő indulásáról április 17-e után hoznak végleges döntést, amikor a bíróság feloldja vagy meghosszabbítja a hatvannapos felügyeletet.
Tamás Sándor bejelentette továbbá, 45 Kovászna megyei közigazgatási egység közül 40-ben indul magyar polgármesterjelölt az RMDSZ színeiben vagy támogatásával, 39 esetben biztosak a győzelemben, s csupán Hídvégen kétséges az eredmény, mert egyre fogyatkoznak a községben a magyarok. A jelölteket különböző módszerrel választották ki: voltak olyan települések, ahol a helyi választmány döntött, máshol falugyűlést szerveztek, de olyan is volt, hogy a polgárok előválasztáson szavazták meg a szövetség jelöltjét.
A politikus elmondta, 36 településen indul RMDSZ-jelölt, három községben – Gelencén, Málnáson és Zabolán – a szövetség a Magyar Polgári Párt (MPP) polgármesterjelöltjét támogatja, az egyezség szerint itt az alpolgármester RMDSZ-es lesz, és a két alakulat közös tanácsosi listát állít. Vargyason sajátos helyzet alakult ki, az eddigi EMNP-s alpolgármester függetlenként indul, és mögéje sorakozik fel az RMDSZ.
Tamás Sándor kifejtette, a néppárttal országos és megyei szinten nem működött az összefogás, de a községekben sikerült egyeztetni. „Nem mások ellenében, hanem a közösség, a település érdekében fogunk össze” – szögezte le a területi elnök.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2016. április 12.
Kór(ház)kép
A diagnózist nagy vonalakban felállították, most következhet az egyáltalán nem olcsó terápia – nagyjából így összegezhető annak a nagyváradi tanácskozásnak a lényege, amelyen partiumi és erdélyi szakemberek egyeztettek arról, hol lenne szükség magyar nyelvű kórházra.
A tanácskozás előzménye, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület már a telket is megvásárolta Nagyváradon, és a megvalósíthatósági tanulmányt is elkészíttette.
A kórház felépítéséhez ugyanakkor magyar állami támogatást kért – csakhogy az intézmény befogadására bejelentkezett Csíkszereda és Marosvásárhely is. A váradi tanácskozáson a rivális tervek „összefésülésére” tettek kísérletet, és végül olyan, kompromisszumos nyilatkozat született, amely szerint mind a váradi, mind a csíkszeredai regionális kórházra szükség van.
Most már csak pénzre lenne szükség, amit viszont nem lesz könnyű előteremteni. Eleve szégyenletes és méltatlan, hogy a magyar államnak kell a zsebébe nyúlnia erdélyi magyar kórházépítésre, mivel a román állam az adónkra igényt tart ugyan, de abból nem hajlandó biztosítani az anyanyelvi ellátást a magyar adófizetők számára. Sőt a kolozsvári kórházban hiányos románnyelv-tudása miatt megalázott székelyföldi lány esete éppen azt jelzi, hogy a sovinizmus még a hippokratészi esküt is felülírja.
Pedig mi, magyarok is ugyanúgy fizetjük az egészségbiztosítónak a kötelező hozzájárulást, mint a románok – cserébe viszont a gyakran hiányos egészségügyi szolgáltatások mellett még lenézés és kioktatás is jár annak, aki nem képes a saját szülőföldjén egy számára idegen nyelven megfelelően kifejeznie magát. Holott ha van olyan terület, amelyben fontos az anyanyelvhasználat biztosítása, az épp az egészségügy, hiszen gyorsabbá és hatékonyabbá teheti az ellátást, ha az orvos és a páciens kommunikációját nem nehezítik nyelvi gondok.
Ehelyett viszont azt tapasztaljuk, hogy még a magyar nyelvű orvosképzés ellen is folyamatosak a támadások. Pedig egyértelmű, hogy a magyar nyelven teljes körű szolgáltatást nyújtó egészségügyi intézmények a szó szoros értelmében életmentőek lehetnek a magyar közösség számára.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2016. április 12.
Marosvásárhely egyetlen esélye
Nyilvánosságra került a marosvásárhelyi RMDSZ választmánya által összeállított – illetve rangsorolt – tanácsosi jelöltlista.
A névsor számos meglepetést tartalmaz. Az eddigi tanácsosok szinte egytől egyig lekerültek a listáról, illetve néhányan – méltányosan vagy méltánytalanul – továbbra is rajta maradtak. A nagyarányú frissítésnek több magyarázata is lehet.
Az egyik a frakció gyatra tevékenysége, Florea-párti politizálása, és végső soron a lakosságtól való eltávolodása. A másik lehetséges magyarázat a korrupcióellenes ügyészség vádemelése, amelyben szinte az egész RMDSZ-frakció érintett, de ellentmondásként szolgál az a tény, hogy a vádlottak közül az új jelöltlistán ketten is szerepelnek. Erre mondhatnánk az orwelli idézetet, hogy „mindenki egyenlő, de vannak, akik egyenlőbbek”.
Az új arcok megjelenése akár azt is jelenthetné, hogy ezután jobban fog működni a helyi magyar képviselet, de eddig is volt néhány tehetséges és rátermett helyi tanácsosunk, akinek a távozása és önkormányzati tapasztalatainak az ily módon történő eltékozlása káros hatással fog járni. Másfelől pedig számos kérdést von maga után ez a jelöltállítás, hogy hogyan és miért kerültek fel éppen ezek a nevek a listára, miért akarja az RMDSZ választmánya éppen ezeket a személyeket bejuttatni a legnagyobb magyar lakosságú erdélyi város önkormányzatába.
A történet előzményeihez hozzátartozik az, a Peti & Brassai társaság által levezényelt, 2015 októberében megtartott „flekkenfalvi” tisztújítógyűlés, amelynek során nem adták meg a bizalmat Soós Zoltán polgármesterjelöltnek, de megválasztották Vass Leventét (a szövetségi elnök bizalmi emberét) a városi választmány elnökévé, és ugyanakkor TKT-tagságot nyert többek között Bakó Szabolcs, Szászgáspár Barnabás, Csíki Zsolt, Boros Gyula és Mózes Levente, akik ma a nőszövetség jelöltjével együtt az önkormányzati jelöltlista befutóhelyein szerepelnek.
Vagyis akár azt is mondhatnánk, hogy a mai felállás már akkor, októberben lett eldöntve. Eközben pedig javában folyt a kirakatpolitizálás, a „Soós Zolizás”, hogy milyen csodálatos dolog az összefogás, hogy mekkora eredménynek számít az előválasztások megszervezése. Igen ám, de addig, amíg Soóst mindössze a csekély eséllyel megszerezhető polgármesteri székre jelölték, a több mint tíz, valós eséllyel induló várositanácsos-jelölt megnevezésére nem adtak lehetőséget a vásárhelyieknek. Pedig lehetett volna erre is előválasztásokat szervezni.
Itt viszont a választók elé toltak egy névsort. Azokkal, akiknek a mi érdekeinket kellene képviselniük, akiknek a keze alá kerül városunk költségvetése. A listavezető jelenlegi alpolgármesterről köztudott, hogy kinek az embere, és bebizonyította, hogy mennyire jó a polgármesterrel való viszonya, tájba simuló képessége, meghasonuló képlékenysége. A második helyezett fogorvosról nem lehet tudni, hogy mivel szolgált rá erre az előkelő helyre, de hivatásából kiindulva feltételezhető, hogy a városban eddig is hatalmat gyakorló valamelyik orvosi kör támogatottja-kegyeltje. A harmadik helyre kerülő kosárlabdaedző minden bizonnyal a „tigriseket” felkaroló RMDSZ-esek támogatását élvezi, a negyedik helyezett, ASA-futballedzői múlttal rendelkező iskolaigazgató pedig a korrupcióval gyanúsított „focikedvelők” támogatásában részesülhetett.
A tanácsosi jelöltlistára meglepetésszerűen felkerült személyek, eddigi szakmai előmenetelüktől függetlenül, önkormányzati munkára való alkalmassága – enyhén szólva is – megkérdőjelezhető. Ami a legfájóbb az egészben, hogy egy ilyen lista összeállításával a város egész magyar lakosságát lóvá tették. Bármiféle előválasztás vagy közvélemény-kutatás elvégzése nélkül. Az egyetlen, előválasztáson is átesett – és győztesként ünnepelt – politikus pedig nem is szerepel a jelöltek között.
Ráadásul az MPP és az EMNP fenyegetéseitől megszabaduló, a túlzott önbizalom tüneteit magán hordozó szövetségnek lesz egy markáns marosvásárhelyi ellenfele, a Szabad Emberek Pártja, amely a magyar szavazók támogatására is számít. Tegyük hozzá, joggal. Nem lesz nehéz dolguk egy ilyen érdekképviseleti múlttal és egy ilyen önkormányzati jelöltlistával rendelkező alakulattal szemben. Marosvásárhely egyetlen – talán még fennálló – esélye a végleges jelöltállításig, április 26-áig megrendezendő előválasztás lehetne.
Ferencz Zsombor, Marosvásárhely
Krónika (Kolozsvár)