Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
1999. október 20.
Az Erdélyi Gyopár /Kolozsvár/, az Erdélyi Kárpát-Egyesület közlönyének idei 4., július-augusztusi száma jelezte, hogy szerkesztőségi őrségváltás történt: Ajtay Ferenc, az eddigi felelős szerkesztő átadta helyét Váradi Istvánnak. /Erdélyi Gyopár, 1999/4. szám. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 20./
1999. október 20.
A Duna Televízió aradi tudósítóiból álló alkotó csoport (Puskel Tünde Emese, Puskel Péter, Huppert Mihaela, Huppert Sándor és Sándor István) Pro és contra című, a Szabadság-szobor körüli vitát feldolgozó videofilmje szép sikerrel szerepelt a hagyományos Kassai Filmfesztiválon, ahol évente Európa minden részéből a városi és a körzeti televíziók mutatják be a régió közérdekű problémáit feldolgozó legjobb filmjeiket. Az aradiak alkotása bekerült a döntőbe, ahol a zsűri angol elnöke külön gratulált a jelenlévő Sándor Istvánnak és Huppert Sándornak a csoport kiváló munkájáért. /Aradi tévések sikere a Kassai Filmfesztiválon. = Nyugati Jelen (Arad ? Temesvár), okt. 20./
1999. október 21.
"Az 1956-os forradalom 43. évfordulója alkalmából Göncz Árpád köztársasági elnök Nagy Imre Emlékplaketteket adott át Budapesten, okt. 20-án, a Parlament Munkácsy-termében. A magyar köztársasági elnök, egyben a Nagy Imre Emlékplakett Kuratóriumának elnöke méltatásában szólt arról, hogy a kitüntetettek tevékenyen hozzájárultak 1956 valódi arcának megismertetéséhez. Emlékplakettben részesültek: Domahidy Miklós drámaíró, az emigrációban írt Könyörtelen évek című kötetéért, amelyben hitelesen mutatta be a forradalom történetét; Timothy Garton Ash brit történész és politológus, aki a rendszerváltásról írt tudományos és népszerű műveiben nagy figyelmet fordított a magyar forradalom problematikájára; Joachim Gauck, az egykori Német Demokratikus Köztársaság Állambiztonsági Minisztériumának iratait felügyelő szövetségi biztosa, akinek németországi tevékenysége és magyarországi személyes fellépései nagy segítséget nyújtottak a múlt feltárásához és a zárolt iratok megismeréséhez; Kabdebó Tamás író, történész, aki a Danubius-Danubia című regényében nagyszabású emléket állított a forradalomnak; Kahler Frigyes jogtörténész, aki Brusznyai Árpád életéről és haláláról írt könyvében méltó emléket állított a forradalom veszprémi mártírjának; Kapiller Imre főlevéltáros, aki a rendszerváltás óta feltárta a forradalom Zala megyei történetét, s e témában számos publikációt írt; Kiss Tamás jogász, az 1956-ban Szegeden működő Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szövetsége (MEFESZ) egyik alapítója, aki köztisztviselőként éveken át koordinálta és szervezte az 1956-os megemlékezéseket és nagy munkát végzett az 1956-os emlékművek, különösen a Kossuth Lajos téren felállított emlékláng elhelyezése érdekében; Lipták Béla, az 1956-ban Szegeden létrejött MEFESZ egyik alapítója, aki amerikai emigrációjának éveiben lankadatlanul küzdött a magyar forradalom becsületének helyreállításáért, és következetesen támogatta a magyar ellenzék ez irányú hazai tevékenységét; Lossonczy Tamás festőművész, aki 1956-nak szentelt grafikai műveivel még a Kádár-rendszerben hozzájárult a forradalom szellemének ébrentartásához; Nádas Péter író, az Emlékiratok könyve című regényéért, amelyben hitelesen mutatta be a forradalom történetét, s a hazai irodalomban először nevezte forradalomnak az 1956-ban történteket; Rácz Sándor, a Nagy-budapesti Munkástanács egykori elnöke azért a tevékenységéért, amellyel a 1970-1980-as években következetesen küzdött a forradalom emlékének ébrentartásáért ; Schreiber Tamás újságíró, aki 1956 után ébren tartotta a francia sajtóban és a tudományos életben a magyar forradalom emlékét, és írásaival tájékoztatta a francia közvéleményt; Sulyok Vince író, történész annak elismeréseként, hogy norvég nyelvű irodalmi és történelmi műveiben folyamatosan emléket állított a forradalomnak; Tischler János történész, aki a fiatal tudós-nemzedék kiemelkedő tagjaként feltárta a lengyel-magyar kapcsolatok történetét, különös tekintettel az 1956-os forradalomra; Varga F. János film- dokumentátor történész az 1956-ról szóló, főleg külföldi dokumentumfilmek és filmtöredékek összegyűjtéséért és bemutatásáért; Zsombolyai János filmrendező az 1956-ról szóló, mély átérzéssel és színvonalas rendezői és operatőri munkával készült dokumentum- és játékfilmjeiért; Puchert János nyugállományú alezredes azért az önkéntes gyűjtőmunkájáért, amellyel egy évtized óta elősegíti elsősorban a forradalom vidéki eseményeinek kutatását is. /Átadták a Nagy Imre Emlékplaketteket. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 21./"
1999. október 21.
"Dávid Ibolya igazságügyminiszter okt. 19-én Gyulán találkozott román kollégájával Valeriu Stoicával. Dávid Ibolya a két ország politikusainak a szomszédos államban élő kisebbségeik sorsa miatti felelősségét hangsúlyozta. A gyulai román általános iskolát, gimnáziumot és kollégiumot Budai János, az intézmény igazgatója mutatta be a vendégeknek. Elmondta, hogy az iskola a közelmúltban gyarapodott a félmilliárd forintos beruházással épült 264 diáknak otthont adó kollégiummal. A miniszterek eszmecserét folytattak a magyarországi románság országos és helyi vezetőivel is. A két miniszter tárgyalása okt. 20-án Budapesten folytatódott. Magyarország a NATO tagjaként kész segíteni Romániának, hogy mielőbb bekerüljön az észak-atlanti szervezetbe. /A magyar és a román igazságügyminiszter Gyulán. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 21./ A megbékélés fogalmát a barátságnak kellene felváltania a magyar-román viszonyban - mondta Valeriu Stoica a román igazságügyi tárca vezetője vendéglátójával, Dávid Ibolya igazságügy-miniszterrel közösen tartott okt. 20-i budapesti sajtótájékoztatóján. Stoica sajnálkozását fejezte ki az október 6-án Aradon történt incidens miatt. Dávid Ibolya ezzel kapcsolatban megjegyezte: ami Aradon történt, az csak apró beárnyékolása annak az örömnek, hogy Zala György szabadságot jelképező szoborcsoportja "visszanyerhette szabadságát". A magyar politikus egyúttal köszönetet mondott román kollégájának azért a segítségért, amit a szoborcsoport érdekében tett. /Valeriu Stoica sajnálja az Aradon történteket. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./"
1999. október 21.
"Kolozsvár polgármesteri hivatala közleményben tájékoztatott arról, hogy "megfigyelés alá helyezik" azokat a közéleti személyiségeket, akik okt. 22-én részt vesznek a "szekuritátés ügynök", Alföldi László kolozsvári magyar főkonzul szervezte fogadáson, amelyen az 1956-os forradalomra emlékeznek. A közlemény szerint nyilvánosságra hozzák mindazoknak a nevét, akik eleget tettek a meghívásnak, mert a büntető törvénykönyv értelmében egy ilyen fogadáson történő részvétel "hazaárulást" jelent és büntetendő. - Soltész Levente konzul az esetet kommentálva elmondta: "A közlemény a szerzőjét minősíti. Ez és a hasonló megnyilvánulások, jelenségek kárt okoznak a magyar-román kapcsolatoknak és Románia nemzetközi megítélésének. Megfelelő időben és formában minderre hivatalosan is reagálni fogunk." /Közlemény. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./"
1999. október 21.
"Okt. 18-án nyílt meg Bukarestben a határon túli román sajtó fóruma mintegy húsz országból 160 román nemzetiségű újságíró részvételével. A fórum Emil Constantinescu elnökkel való találkozással kezdődött. A fórum keretében a megjelentek tájékoztatást kapnak a román politikai pártok vezetőitől arról, hogy ők miként látják Románia helyzetét a harmadik évezred küszöbén. Megvitatják, hogy a határokon túli román nemzetiségi sajtó miként tud "lobbizni" Románia érdekében szerte a világban. Emil Constantinescu a találkozó létrejöttének egyik aktív kezdeményezője volt.- A határon túli románsággal való kapcsolatok erősítése, a sokáig hiányzó párbeszéd felújítása fontos részét képezi a román nemzetbiztonság közelmúltban kidolgozott új stratégiájának. /A határon túli román sajtó bukaresti fóruma. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 21./"
1999. október 21.
"A parlament két házának tanügyi bizottsága okt. 20-i ülésén úgy döntött, javasolja az oktatásügyi minisztériumnak, hogy vonja vissza a Sigma Kiadó által megjelentetett és az utóbbi időszakban hevesen támadott alternatív történelemtankönyvre adott jóváhagyását mindaddig, amíg a könyv szerzői annak tartalmán nem változtatnak. A parlamenti bizottság álláspontját "közlemény" formájában hozza a tárca tudomására. /Parlamenti javaslat a vitatott történelemtankönyv visszavonására. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./"
1999. október 21.
Okt. 20-án Takács Csaba ügyvezető elnök Pokorni Zoltán magyar oktatási miniszterrel folytatott tanácskozást. A Takács Csaba kezdeményezésére létrejött találkozón részt vett Nagy F. István, az RMDSZ oktatási ügyvezető alelnöke is. A megbeszélésen áttekintették a romániai magyar oktatás állapotát, valamint az RMDSZ és az Oktatási Minisztérium közötti együttműködés jelenlegi helyzetét. A megbeszélésen megvitatták a romániai magyar anyanyelvű közép- és felsőfokú, illetve a posztgraduális képzés időszerű kérdéseit, azon szempontok alapján, melyek egyrészt a romániai tanügyi törvény elfogadása, másrészt a minisztérium határon túli fejlesztési támogatásából adódnak. Az RMDSZ ügyvezető elnöke kifejtette a szövetség álláspontját, hogy az oktatást érintő anyaországi döntések meghozatalát a határon túli magyar szervezetekkel való konzultáció előzze meg. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), okt. 21. 1584. sz./
1999. október 21.
Az Egyesített Protestáns Teológián /Kolozsvár/ 1990 óta a leendő lelkipásztorok magatehetetlen, ágyban fekvő időseknek visznek ebédet, szerte a városban, tájékoztatott Juhász Tamásné Dobai Erzsébet, a teológia diakónia felelőse. Általában a teológusok adják össze az ebédeltetéshez szükséges pénzt. A teológusok nemcsak elviszik, meg is melegítik az ebédet, elmosogatnak, ha szükséges bevásárolnak, s lelkileg is gondozzák a rászorulókat. Együtt dolgoznak a Sárosi Artúr dr. vezette Egyházi Diakóniai Szervezettel. /László Ferenc: Diakónia a teológián. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./
1999. október 21.
Okt. 22-én jótékonysági gálaest keretében lépnek fel - az idén immár második alkalommal - a Harag György Társulat /Szatmárnémeti/ művészei. Parászka Miklós társulatigazgató elmondta, hogy a gálaest célja a szatmári színjátszás megsegítése, a további fejlődéshez szükséges alapok biztosítása. A most befolyó pénzt a hangtechnika tökéletesítésére és a bérelt lakásoknak a finanszírozására fordítják. Megemlékeznek október 23-ról. /Parászka Miklós társulatigazgató a jótékonysági gálaestről. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 21./
1999. október 22.
"Kolozsvárra látogatott Andrei Marga tanügyminiszter. Okt. 21-én a Babes-Bolyai Tudományegyetemen üdvözölte a kolozsvári román nyelvű egyetemi oktatás 80. évfordulóját, majd felvázolta az egyetem 1918 utáni életének fontosabb pillanatait. Marga az alternatív tankönyvek ügyére is kitért. Elmondta, hogy befejeződött az "egyetlen tankönyvből" típusú oktatás Romániában, olyannyira, hogy lényegében bármelyik tanár nekifoghat tankönyvet írni. A tankönyveket ezentúl nem fogja a Tanügyminisztérium láttamozni, hiszen a szakmabeliek ajánlását nem vonhatja kétségbe egy minisztérium. A miniszter válaszolt az ellenzékiek támadására a Sigma-tankönyvvel kapcsolatban. - Ha egy olyan honatya dicsérne, mint a nagy-romániás Stanciu úr, igen sértve érezném magam tanári, értelmiségi és miniszteri minőségemben egyaránt - mondta. Az utóbbi időben több ellenzéki honatya is kérte lemondását, Marga kifejtette: nem ragaszkodik székéhez. /Szabó Csaba: Marga ügyet sem vet a hőzöngőkre Csakis a szakemberek ítélkezhetnek a tankönyvek felett. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 22./"
1999. október 22.
"A Magyar Szabaddemokrata Párt, amely szembefordult az RMDSZ-szel, szövetségre lépne a Román Nemzeti Egységpárttal, írta a Romania Libera. /Távirati stílusban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 22./ A Romániai Magyar Szabad-Demokrata Pártról van szó. Ez a rejtélyes "párt" időnként hallat magáról, inkább választások idején, amikor az RMDSZ ellen tesz nyilatkozatot."
1999. október 22.
Okt. 21-én kezdődött el Nagyváradon a román-magyar történész vegyes bizottság soros ülése. A bizottság évente-kétévente ülésezik. Immár újból rendszeresen tartják a kapcsolatot, a nyolcvanas években érdemben nem dolgozhattak a politikai helyzet miatt - mondta a magyar tagozat elnöke, Szász Zoltán, az MTA Történettudományi Intézetének igazgatója. A találkozón négy budapesti történész, továbbá kolozsvári, nagyváradi és bukaresti szakemberek - közöttük Camil Muresanu egyetemi tanár, a bizottság román tagozatának elnöke - tartanak előadásokat. Az idei megbeszélés témája: az Európa-szemlélet a román és a magyar kultúrában, történetírásban az elmúlt századoktól napjainkig. Okt. 23-án kirándulással ér véget a találkozó. /Haraji Tóth Hajnal: Román-magyar történésztalálkozó. = Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 22./
1999. október 22.
Balázs Ildikó, a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum igazgatója elmondta, hogy a tanügyminisztérium még mindig nem a tananyag csökkentését írta elő, hanem azt, hogy ugyanazt a tananyagot kevesebb órában tanítsák. Az érettségi kötelező három tárgyból: román nyelv és irodalom, anyanyelv és irodalom és egy választott idegen nyelv, ehhez jön azután a szaktárgy. - El kellene érni, hogy lefordítva kapják meg az érettségi tételt a minisztériumból, akárcsak a román nyelvű tételeket. /Csomafáy Ferenc: Kommunikálni, érvelni és választani. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 22./
1999. október 22.
"Október 13-24 között nyolcadik alkalommal tartják meg Pécsett a Határon Túli Magyarok Fesztiválját, a kárpát-medencei magyarság találkozóját. A Fesztivál szervezője már 1992 óta a Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ és a pécsi székhelyű Határon Túli Magyarok Alapítványa. A rendezvény keretein belül az idén harmadik alkalommal tartották meg a Médiafórumot. Idén először megszervezték a kárpát-medencei magyar építészek találkozóját. /Pataki Zoltán: Határon Túli Magyarok VIII. Fesztiválja Pécsett: "Vannak olyan alkalmak, amikor meg lehet ismerni a másikat". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 22./"
1999. október 23.
"Az 1956-os forradalmat leverték, akkor következett a megtorlás. Magyarországon 1956 végétõl 1959-ig mintegy 35 ezer ember ellen indult rendõrségi-ügyészségi vizsgálat "politikai bûncselekmények" gyanújával. Huszonhat ezren kerültek bíróság elé. Jogerõsen elítéltek mintegy 22 ezer személyt. 1957- 1960 között körülbelül 13 ezren kerültek hosszabb- rövidebb idõre internáló táborokba. Az '56-os megtorlásokban az eddigi kutatások szerint 1961-ben volt az utolsó kivégzés. 1989 május 10-én a magyar Igazságügyi Minisztérium sajtótájékoztatóján egy 277-es listát ismertettek a halálra ítéltekrõl. A kutatások eddigi eredményei szerint 350-400-ra tehetõ az 1956-1960 között kivégzettek száma, 280-300-ra becsülik a politikai perekben a forradalomban való részvételért kivégzetteket. Magyarországon kívül a legnagyobb méretû megtorlásra Romániában került sor. Az itteni pártvezetés a forradalmat használta fel a magyar kisebbség megfélemlítésére oly módon is, hogy amit nem tehettek meg 1944-45-ben, azt 1956-ban bepótolták. Börtönbe vetettek ellenzéki román értelmiségieket is. Egy másik csoportba a közös román - magyar fellépés érintettjei tartoztak. Temesváron például többségében román diákok követeltek nagyobb egyetemi szabadságot. Mintegy háromezer hallgatót tartóztattak le, 31-et ítéltek hosszabb-rövidebb börtönbüntetésre. A harmadik csoportba a magyar kisebbség, elsõsorban az értelmiség tartozott. 12-15-re tehetõ azoknak a magyaroknak a száma, akiket halálra ítéltek. Romániai magyar kutatók becslése szerint a kínvallatásokba belehalt emberekkel együtt ez a szám az 50-et is meghaladja. - Az Erdélyi 56-os Bajtársi Társaság 1998. október 4-6 között kegyeleti látogatást szervezett Nagyenyedre, Temesvárra és Aradra, ahol a forradalom áldozataira, az elítéltekre emlékeztek. Tófalvi Zoltán tudósításából megtudhattuk: több mint "40 évvel ezelõtt végezték ki az érmihályfalvi csoport két vádlottját, Sass Kálmán lelkészt és dr. Hollós István hadbíró századost. 56 elítéltet összesen 1300 évi büntetéssel sújtottak. Ugyancsak akkor tartóztatták le az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége 77 tagját, illetve a Mózes Árpád evangélikus püspök nevéhez kapcsolt per lelkészeit és teológusait. A román kommunista diktatúra börtöneiben, eddigi adatok szerint 182 római katolikus, 57 református, 11 unitárius és 11 evangélikus lelkipásztor, esperes, püspök raboskodott. Volt, akit a Dunából halásztak ki. Dr. Bogdánffy Szilárd nagyváradi megyéspüspök az ítélet letöltése elõtt a börtönben halt meg. Hiába sikerült megszerezni az exhumálási engedélyt, a szekuritáté nem engedte, hogy a nagyváradi székesegyház kriptájába szállítsák földi maradványait." - 1957-ben kilenc erdélyi magyar értelmiségit súlyos börtönévekre ítéltek: Dobai Istvánt és Varga Lászlót életfogytiglani szigorított börtönre, teljes vagyonelkobzásra, Komáromi Józsefet és Kertész Gábort 25 év kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra, Bereczki Andrást 20, Gazda Ferencet 10, Dobri Jánost 6, László Dezsõt és Nagy Józsefet pedig 5 év kényszermunkára és vagyonelkobzásra ítélték. /Mózes Edith: 1956 emlékezete. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 23./"
1999. október 23.
Kolozsváron Gheorghe Funar felhívása dacára sem történt semmi, leszámítva, hogy egy kocsiból videofelvételt készítettek ismeretlenek. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke kijelentette, hogy Funar provokációit sem a kormánynak, sem az igazságszolgáltatásnak nem lenne szabad tovább tűrnie. A két ország minél jobb viszonya valóban mind a két félnek egyaránt érdeke. De ez nem jelenti azt, hogy jelentéktelen incidensként kell kezelni például a kolozsvári főkonzulátus elleni provokációt. Kolozsváron nem ez az első provokáció a főkonzulátus ellen. /Mózes Edith: Markó Béla a román és a magyar kormányt bírálja. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 23./
1999. október 23.
Ferenczi István könyve /Besenyő szállások a Nagyszamos - Sajó mentén. Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely, 1999/ tulajdonképpen Beszterce környéke honfoglalás utáni besenyő településeinek szentelt tudományos dolgozat. Tanulmánya 1973-ban készült, több helyen próbálta közölni, sikertelenül. A Ceausescu-rendszer tiltásai miatt senki sem merte vállalni a kiadás kockázatát. A tanulmány a helységnevek, határnevek etimológiai vizsgálatával bizonyítja annak a besenyő településekből álló védelmi láncnak a létezését, amely az Árpád-kori Magyarország északkelet-erdélyi hágóit volt hivatott őrizni. A könyvből fény derül a vidék, de a teljes Árpád-kori Magyarország társadalmi viszonyainak bizonyos vonatkozásaira, a határzónába eső falvak népességi-gazdasági szerkezetére, valamint a besenyőknek mint lovas-harcos határőröknek kiváltságos helyzetére. A hetvenoldalas szöveg fele kommentált könyvészet. A remélhetőleg elkövetkező régészeti feltárások, a nyelvészeti elgondolásokból következtetett feltevéseket végérvényesen tisztázni fogják - írta a szerző. /Németh Júlia: Besenyők a végeken. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 23./
1999. október 23.
"Okt. 22-én Bihar megyei történelemtanárokkal találkozott dr. Lucian Boia professzor, bukaresti egyetemi tanár, európai gondolkodású történész. Számos munkája látott napvilágot Franciaországban, az USA-ban és Romániában. A professzor új szempontból, a mítosz és képzelet látószögéből közelíti meg a történelmet. Boiát sokan elítélik, mert megírta, hogy gyakran mitikussá teszik a történelmi eseményeket és személyiségeket. "Mihai Viteazul személyisége a román nemzeti egység szimbóluma, viszont nem uralkodása idején, hanem a 19. században vált azzá, mert akkor ez volt a cél" - példálózott, hozzátéve, hogy a történésznek kötelessége rámutatni arra, hogyan is keletkezik egy mítosz. "Az az igazi hazafi, aki ma a parlamentben szebben beszél Mihai Viteazul hőstetteiről, vagy az, aki tesz valamit ezért az országért?"- tette fel a kérdést. /Kulcsár Andrea: "Történelem egy volt, bemutatni sokféleképp lehet" = Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 23./"
1999. október 23-24.
Megjelent a Partium folyóirat augusztusi száma, a nagyváradi székhelyű Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság honismereti lapja VI. évfolyamának 1. száma. Ez az időszakos kiadvány a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség támogatásával, Dukrét Géza szerkesztésében lát napvilágot. Ez az egyedüli honismereti lap e térségben. Öt év alatt tizenhárom szám jelent meg, ezer-ezer példányban. /Nagy Ágnes: Partium. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 23-24./
1999. október 23-24.
Idén okt. 23-án Kárpátalján, Nagyszőlősön adják át a Mocsáry Lajos-díjat. A Mocsáry Lajos-díjban részesített személyiségek: Dr. Burány Béla zentai orvos, nyugalmazott egyetemi tanár, demográfiai munkássága elismeréséül, Kozma József, a huszti Karitász vezetője, a múlt évi árvíz során tanúsított segítő munkájáért, Vizi Ildikó, a kolozsvári Hallássérültek Magyar Tannyelvű Intézetének nyugalmazott igazgatója, a hallássérültek nevelése és oktatása terén kifejtett tevékenysége elismeréseként. /Kiosztják az idei Mocsáry-díjakat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 23-24./
1999. október 25.
Okt. 22-én Marosvásárhelyen a megyei RMDSZ-székházban gyûltek össze többen azok közül, akik az 1956-os magyar forradalmat követõen koncepciós perek áldozataiként meghurcoltattak, vagy nehéz börtönéveket szenvedtek. Az '56-os meghívottak: Csorvásy Szabó Gyula, Dénes Dávid, Fülöp G. Dénes, Fülpösi Jenõ, Gráma János, Horváth Ferenc, Joó Sándor, Kacsó Tibor, Kelemen Kálmán, Kun Zsigmond, Miklós István, Molnár Mihály, Nagy Géza, dr. Péter Lóránt, Tatárné Péterfi Irén, Lukács Gergely, Séra István, Sipos János, Szántó János, Varga László, Veress Sándor, Veress Zoltán, Bereczki Gyula, Schuller Jenõ, Szatmári Zoltán, Molnár János, Sárpataki János voltak. Nem tudtak mindannyian megjelenni, de szép számban eljöttek közülük a megemlékezésre. A magyar forradalom miatt elítélt Maros megyei szabadságharcosokat Kincses Elõd megyei elnök köszöntötte. A meghívottak mindegyike sorban felelevenítette tapasztalatait, a veréseket, kínzásokat, megaláztatásokat. Az 56-osok megköszönték az RMDSZ megyei szervezetének a megemlékezést, s örültek, hogy kilenc év után alkalmuk volt összegyûlni és elmondani, mi történt, mert, mint egyikük megjegyezte, eddig senki sem törõdött velük. Visszautasították egyes történészek azon állítását, miszerint 1956-ban Erdélyben nem történt semmi. Szerintük Erdélyben mindenki megtette, amire képes volt. /Mózes Edith: 1956-ra emlékeztek. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 25./
1999. október 25.
A Teodidaktos Alapítványt Vizi Imre hozta létre, és ő irányítja. Az ökumenikus alapítvány a kolozsvári magyar iskolák tanulói számára kollégiumot-bentlakást biztosít. Egyelőre csak leánybentlakásuk van. A fiúk bentlakását még ki kell építeni. A 31 személyes lánykollégiumban 6 megyéből vannak lányok. A kollégium öt éve működik. Az évfordulós ünnepségre eljött Eckstein Kovács Péter kisebbségi miniszter, Kötő József államtitkár, Magyarországról Lakner Zoltán államtitkár és itt volt Buchwald Péter prefektus is. /Ötéves a Teodidaktos. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 25./
1999. október 25.
Az idei Hajnal akar lenni népdaléneklési verseny Szatmárnémetiben mind szervezési, mind versenyszempontból eltért az eddigiektől. A versenyben egyaránt részt vettek fiatalok és öregek. A legidősebb versenyző a 63 éves Császár Ilona volt. Az idei verseny egyik érdekessége volt, hogy a versenyzők népdalt tanítottak a közönségnek, a vasárnapi zenekari főpróba pedig a közönség előtt zajlott. Idén a magyarság kulturális szervezeteinek vezéralakjai, a tanárok és zenei szakértők távol maradtak. /A kilencedik Hajnal akar lenni népdaléneklési verseny reményt ígér a folytatáshoz. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 25./
1999. október 25.
Okt. 22-én Kolozsváron szerzői estet tartott Balázs Imre József, Papp Sándor Zsigmond és Vida Gábor, az írókat Selyem Zsuzsa mutatta be. /Sándor Boglárka: Mire jó egy csütörtök? = Szabadság (Kolozsvár), okt. 25./
1999. október 25.
"1997. okt. 23-án indult útjára Csíkszeredában a Székelyföld című kulturális folyóirat. "Az Úr csodásan működik". Ezzel a zsoltári idézettel kezdte a második évfolyam végét jelző találkozót Ferenczes István, a Székelyföld főszerkesztője, aki szerint az eltelt két év küzdelmes, de gyönyörű volt, és ez elsősorban a kiváló szerkesztőségnek köszönhető. Az idei esztendőben a folyóirat nívódíjjal tüntette ki Bogdán Lászlót, Vincze Gábort és Gazda Józsefet. Vincze Gábor /Szeged/ "Illúziók és csalódások" című, a romániai magyar kisebbség huszadik századi történelmét taglaló könyvével érdemelte ki. /A két éves születésnapra: Nívódíjak a "Székelyföldnél". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 25./"
1999. október 25.
Székelyudvarhelyen okt. 22-én Lőwey Lilla és Váradi Péter Pál bemutatták tizedik honismereti albumukat az Erdély - Székelyföld sorozatból, A Nagy-Küküllő és Udvarhely vidéke címűt. Hajdó István, gyergyói katolikus főesperes Noéhoz hasonlította a szerzőpárost, akik próbálják albumokba átmenteni Erdély földjéből mindazt, ami legértékesebb, s aminek örökre meg kellene maradnia. A szerzőpáros Erdélyből települt Magyarországra. Hargita megye bemutatásából még két kötet van hátra: a Nagy- és Kishomoród vidéke. Utána következne a Gyimesek világa. Kb. 2000?2001-ben fejeznék be a munkát Hargita megyében, és folytatnák Kovászna megyében. A mostani kötet elkészítésében nagy segítségükre volt Vofkori György és Vofkori László, Gál Ödön, Péter János és felesége, Éva. /Kisebbségünk Noéi. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 25./
1999. október 26.
"Kovács László, az MSZP és Teodor Melescanu, az SZRP elnöke okt. 23-án találkozott Budapesten. A Magyar Szocialista Párt és a Szövetség Romániáért /ApR/ nevű párt vezetői aggodalmuknak adtak hangot a magyar-román kapcsolatok "látható romlása" miatt. Megbeszélésükön megállapították, hogy "a jelenlegi magyar és román kormány baklövései, erőszakolt lépései" vezettek a két ország közötti kapcsolatok romlásához. A két pártvezető véleménye szerint "egyes negatív reakciók, így például az Aradon történtek elkerülhetők lettek volna". /Kovács László és Teodor Melescanu aggódnak a magyar-román kapcsolatokért. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 26./ A Mediafax hírügynökség emlékeztetett arra, hogy a magyar- román alapszerződés idején Kovács László az akkori magyar, Teodor Melescanu pedig az akkori román kormány külügyminisztere volt. Kovács László leszögezte, hogy a magyar-román viszonyt nem értékelte Teodor Melescanuval folytatott okt. 23-i, budapesti megbeszélésén. Közölte: a találkozó nem hivatalos jellege miatt fel sem vetődött, hogy az bármiféle sajtónyilvánosságot kapjon. Közös álláspontot nem alakítottak ki - hangsúlyozta Kovács László. /Aggódtak vagy nem aggódtak? = Népújság (Marosvásárhely), okt. 26./"
1999. október 26.
"Okt. 23-án Nagybányán a Misztótfalusi Kis Miklós Közművelődési Egyesület szervezésében emlékeztek az 1956-os forradalomra. Dávid Lajos EMKE-elnök előadásában kiemelte az ifjúság szerepét a forradalom előkészítésében. A szónok szerint csodával határos megmaradásunkat éppen ezeknek a szent őrültségeinknek köszönhetjük. /(Farkas E. Zoltán): "Õrült magyarok". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 26./"
1999. október 26.
"Szatmárnémetiben az 1956-os megemlékezésén Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége alelnöke, a VET elnöke mondott beszédet. "Remélem, mielőbb eljött az idő, amikor az erdélyi települések is külön megünneplik az 56-os forradalmat, amelynek eseményei kihatással voltak az itteni lakosságra. Az általa keltett reményen túl úgy is, hogy azt követően ezreket hurcoltak el börtönökbe és munkatáborokba, rendre bezárták, elsorvasztották az erdélyi magyarság létfontosságú intézményeit" - mondta. Az ünnepségre a Hajnal akar lenni Kárpát medencei népdaléneklési verseny zárószakaszában került sor. /(Sike Lajos): 56-ra emlékeztek Szatmárnémetiben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 26./"