Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2015. november 24.
Van új kormányunk
Románia népe elégedetlen volt régi kormányával, főleg annak vezetőjével, ezért szervezkedni kezdett, és több ezren az utcára vonultak. Mivel a nép szava Isten szava, a politikusok és a pártok a kivonult népség hangjában Istent vélték hallani, ezért kénytelen-kelletlen lemondtak kormányzásunkról. Aztán egyezkedések, tárgyalások eredményeként megállapodások születtek, és új kormányunk lett, nem is akármilyen. Ha nem lenne, aki vezessen, még mindig csak irányvesztetten kódorogna az ország, akár egy kormány nélküli autó, amelyet nyílt mezőn szélnek eresztettek. Körülbelül úgy, ahogy eddig is.
Nagy felbuzdulása közepette egy apró dologról elfeledkezett az utca népe, amit megválasztott képviselőink viszont nem feledtek el. A demokrácia néphatalom, olyan politikai rendszer, amely a társadalom jelentős számú, szavazati joggal rendelkező tagjának hatalmából ered. Tehát a választókéból. És a jelenlegi parlamentet – amelynek döntő többsége most könnyelműen lemondott az ország kormányzásáról – megválasztották. A népnek ugyan nyakig elege lett megválasztott képviselőiből, de a mandátumhoz jutottaknak nem lett elegük a nép képviseletéből. Ők még akkor is dolgoznak értünk, ha mi azt egyáltalán nem akarjuk. De most már változnak a dolgok. Azt mondták, olyan kormányunk lesz, amelynek minden tagja szakértő, és ez jó is lenne, hogy az ország szekerét egyetértésben mind előre tolják. Azért a kormányba csak bekerültek olyanok, aki némileg kötődnek vagy kötődtek valamelyik párthoz. A politikusok finoman megmutatták hatalmukat, például, amikor levizsgáztatták az igazságügyminiszter-jelölt nőt, és meg is buktatták annak rendje-módja szerint. Aztán cinikusan, hatalmukat fitogtatva mégis áldásukat adták az illető hölgy miniszterré avanzsálására. Az egyik vizsgáztatóbizottsági tag azt súgta meghallgatása közben, hogy jobb lett volna, ha feltesz a világhálóra egy képet magáról: bugyiban. Ezzel arra célzott, hogy egy fiatal orvos is kiesett a miniszterjelöltek közül, mivel kiderült, korábban férfialsóneműt reklámozott. Ilyesmin múlnak nálunk nagy dolgok! A kormányok felkenése általában nem így történik, hanem mindig az erősebbek (pártok) tolakszanak a vezetéshez, és az államfő közülük nevez ki egyet kormányfőnek, aki tartja a kormányrudat vagy kormánykereket. A többiek hátul maradnak, ellenzékben, és csak a fékhez kellene hozzámatatniuk, ha netán rossz irányba vagy nem megfelelően haladna az ország szekere. Az elsők védett, jó meleg helyen és mindenféle bársonyszéken ülnek. Az őket előreültető választók csak egészen hátul kapnak helyet az ország szekerében, és a rossz kormányzás következtében nyelik a port (vagy a békákat), dagasztják a sárt. A vezetők néha egészen elfeledkeznek az utasokról, csak akkor jut eszükbe hátrapislogni és figyelni rájuk, amikor négyévente a kormánynál ülőket le lehet váltani, cserélni. Ilyenkor némi alamizsnát vetnek közéjük, amit például fizetésemelésnek neveznek, és azt ígérik, hogy ha a kormánynál hagyják őket, még dobnak nekik. Sokan más ország szekerére kénytelenek felkapaszkodni, ahol némi munkát és pénzt kapnak. Ők aztán néha – mint a legutóbbi választáskor – tudnak kellemetlenkedni, mert beleszólnak, ki(k) legyen(ek) a vezető(k). Ebben próbálták őket akadályozni az éppen kormánynál ülők legutóbb, és ebbe bukott bele a fővezér, Ponta. Most a szekerezők kimentek az utakra, és addig kiabálták, hogy rossz irányba haladunk, míg főkormányosunk, Ponta és csapata arra gondolhatott, jobb, ha jószántából elmegy, mert ha nem, erővel kidobják. De hiába lenne egy országnak kormánya, ha nincs, aki a kormányzót irányítsa és a kormánytagokat rángassa.
Szerencsére erre ott a parlament.
Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Huszonöt éves a szovátai Bernády Közművelődési Egylet
Több évtizede léteznek–működnek Szovátán civil közművelődési tevékenységek, körök és szerveződések. A hatvanas-hetvenes években a Petelei István irodalmi kör működött – mintegy tíz évig. A fürdőtelepi könyvtárban hozta létre Balogh László könyvtáros, aki Szováta után Sepsiszentgyörgyön íróként megbecsülve élt haláláig. A kört diákok, pedagógusok, könyvtárosok és más foglakozásúak támogatták.
A hetvenes-nyolcvanas években a városi könyvtárban Domokos Edit könyvtáros művelődési kört vezetett, sokirányú és változatos programmal. A diktatúra szorításai közepette a kör sok embernek kielégítette művelődési igényét, szervezett keretet biztosított azon értelmiségiek tevékenységének, akik már több éve színvonalas előadásokat tartottak, szakdolgozataikat hazai és külföldi sajtó közölte. A művelődési kör tevékenysége alatt több mint negyven vendégelőadó és vendégművész mutatkozott be.
A változások után, 1990-ben Domokos Edit és Bölöni Domokos újságíró egyetértettek, hogy a művelődési kör helyett egy egyesületet kell létrehozni, amit bírósági bejegyzés után már jogi szervezetként lehet számon tartani, és mint ilyen nagyobb a lehetőség a többszintű tevékenységre. Induláskor segítőnk Kovács Katalin és Molnos Ferenc volt.
1990. november 23-án megalakult a Bernády Közművelődési Egylet, amelyet 1991. január 3- án jegyeztek be a Segesvári Bíróságon. A felavatási ünnepség 1991. február 9-én volt.
Marosvásárhely nagyvárosi arculatának kialakítója – a XX. század elején – a jeles polgármester, országgyűlési képviselő, dr. Bernády György, a népszerű demokrata. Nemcsak a megyeszékhely modern városképének a kialakításáról gondoskodott, hanem Szovátán a fürdőtelep egyik festői részét ő parkosíttatta nyaralóvillája közelében. "Politikai pályafutásának legeredményesebb éveiben került sor a szovátai vízvezeték- hálózat, kanalizálás kiépítésére, majd később a villany bevezetésére. E tettei teszik őt rokonszenvessé, példamutatóvá a szovátaiak lelkében" – írja a Falvak Népe című újság 1991 márciusi számában Márton Béla tanár.
Ugyancsak 1991 márciusában írja Tófalvi Zoltán egyletüdvözlő cikkében a Népújságban, Domokos Kázmért, Petelei Istvánt nem feledve: "Minden lokálpatrióta- melldön-getés, mítoszteremtés nélkül merjük hinni, hogy a megalakult Bernády Közművelődési Egylet magára vállalja a szellemi, művelődési építkezés minden terhét és gyönyörűségét. A nagy elődök ragaszkodása a figyelmeztető példa: Szovátát nem elég szeretni. Szovátáért végre tenni is kell! (...) A ránk zúduló információ-áradatban azokat a fogódzókat kell keresnünk, amelyek erősítik nemzetiségi létünk értékteremtő szenvedélyét."
Az alakuló gyűlésen elnökké Mester Zoltán laboratóriumi főasszisztenst választották, alelnöknek Bodó Anna tanárnőt, titkárnak Domokos Edit könyvtárost; majd a későbbi választások során alelnök lett Fülöp Judit, Bán Dolli, és titkár Kiss János. A tagság a kezdeti 120 alapító tagról 160-170-re gyarapodott, kiválások, elhalálozások, illetve új tagok belépésétől függően. A vezetőtanács pedig 15, illetve 10 tagú volt az elmúlt évtizedekben. Most nyolctagú, s a kezdetektől máig tagja Márton Béla. A BKE tiszteletbeli elnöke Tófalvi Zoltán író, történész.
Az egylet a 25 év alatt arra törekedett, hogy az alapszabályzatban megjelölt célokat elérje és teljesítse a Bernády-szellemű elvárásokat:
– a helyi hagyományok szerint megszervezni a művelődési életet;
– népi hagyományok gyűjtése, ápolása;
– találkozók szervezése művészekkel, írókkal, tudósokkal;
– együttműködni más hazai és külföldi civil szervezetekkel;
– ünnepek, évfordulók megtartása, emlékező ülések;
– műemlékvédelem;
– könyvbemutatók, kiállítások stb. szervezése.
Az egyik tisztújító közgyűlésen hangzott el az elnöki beszámolóban: "A közművelődésbe, magyar kisebbségi kultúránkba – ki merem mondani – szerelmesnek kell lenni. S mi a szerelem? Adok is, kapok is. Aki ezt nem érzi, az Kazinczyval szólva »hagyja másnak az áldozatot!«"
Az elmúlt huszonöt év mindenik éve, hónapja – akár hete – sugall egy újabb és újabb gondolatot a hétköznapok, ünnepnapok hosszú során, hiszen változunk, tapasztalunk, és csodálkozunk, hogy változik a világ is körülöttünk. Sok kérdésre feleletet ad az élet, sok változatlanul gyötör.
Gondolatok, kultúrforgácsok kívánkoznak a visszaemlékező elé 2015-ben. Próbáljuk aprítani vékonyabb szeletekre közművelődésünket, a Szovátáét, a Bernádyét. A huszonöt év művelődési közterét, életterét – mai szóval a kultúrai térerőt – kíséreljük meg azonosítani. Ebben a térerőben sokszor nem olyan látványos a munka, sok a háttértevékenység, ami nincs kiplakátolva, máskor telt házas ünneppé nemesedik erőfeszítésünk a kultúra járhatóbb, ismertebb útjain. Itt lehet elidőzni a közművelődés már említett két pólusán: adni és befogadni. Az előbbit nem hanyagoltuk el a huszonöt év alatt, sőt, cáfoltuk a nem jóindulatú "gittegylet" minősítést.
Az utóbbi, a kapni, befogadni kérdés már véletlenszerűbb, és ezt a véletlent nagyon sok nem véletlen tényező befolyásolja (televízió, internet, szabadidő, érdektelenségig fokozódó távolság a közösségi szellemtől stb.). A befogadónak, íme, mit adott huszonöt év alatt a BKE, azzal a megállapítással együtt, hogy fontos feladata az ernyőszervezeti szerepkör, amennyiben jogi, logisztikai és infrastrukturális hátteret biztosított több szerveződésnek a múltban és a jelenben is: Intermezzo kamarakórus (Fülöp Judit karnagy vezetésével), Mezőhavas népi zenekar (Mátyus Vilmos vezetésével), Sóvidék kulturális folyóirat (főszerkesztő Szolláth Hunor), a szovátai 15. Mátyás hagyományőrző huszárezred lovas csapata (vezetője Lázár Béla huszárkapitány), Harmat néptáncegyüttes, játszóház (Fábián Gabriella és Kiss Enikő vezetésével), Gizmó diákújság, Szarkafészek színjátszók (vezető Kovács Katalin). Az egylet partnerségi kapcsolatot tartott fenn a szovátai iskolákkal is.
A BKE szervezési munkájában huszonöt év alatt tehát a következőket adta: több kiírást megért Szép beszéd verseny, szavalóverseny, március 15. megünneplésére összeállított műsorok, irodalmi évfordulókra szervezett előadások, szavalások előkészítése, képzőművészeti kiállítások szervezése, neves költők, írók, tudósok, színészek meghívása, könyvbemutatók helyi, erdélyi valamint magyarországi szerzőktől, zenés irodalmi műsorok kórusművekkel, kórusnapokon, a Szovátai Tavaszi Kórusfesztiválokon a szervezésben együttműködés, kirándulások szervezése szoboravatásokra, emlékhelyek felkeresésére, kiállításokra, népfőiskolák szovátai szervezésekor azok hathatós támogatása, kézimunkakör, Zenei ábécé előadás-sorozat, a Medve-tó születésnapi ünnepeire szervezett kulturális műsorokkal együttműködés, testvérvárosi kirándulások és viszontfogadások, a marosvásárhelyi Bernády Napokon részvétel és koszorúzás, honismereti diákvetélkedőkön részvétel a szervezésben, a Magyar Művészeti Akadémia szovátai tagjainak köszöntőünnepsége, egyszeri, de jelentős esemény: Sánta Csaba szobrászművész Hadiárvacímű szobrának felállítása a városháza udvarán 2001-ben, Petelei István emlékének ápolása, részvétel adventi koncertek szervezésében, farsangi bál szervezése 22 alkalommal.
Mindezek megtartása nem jöhetett volna létre, ha nincsenek támogatóink. A támogatás együttműködést is jelent nagyon sok esetben, már induláskor – mintegy tíz évig – a városi könyvtárral. A városi önkormányzat és polgármesteri hivatal állandó segítségét, támogatását kapjuk folyamatosan. További segítőink a református, a római katolikus és az unitárius egyház, a Teleki Oktatási Központ, a Danubius fürdővállalat.
Több kereskedelmi egység – most csak a jelentősebbeket említem: Elixon, Larix, Dósa üzletház, élelmiszerüzletek, Borház, Zöldbéka, gyógyszertárak, Polaris, Dan Cristian faragóüzeme –, illetve magánember évenként ismétlődő pénzügyi, tárgyi segítségének örülhettünk. Médiatámogatóink voltak a Szovátai Hírmondó, a Sóvidék Televízió, a Népújság és a marosvásárhelyi rádiócsatornák, illetve újságok.
Külön említést érdemelnek azok a szovátai művészek, akik évente egy-egy kisorsolásra bocsátott alkotásukkal voltak a segítségünkre.
Mindent összegezve: a huszonöt év alatt jelen voltunk Szováta művelődési életében. Sikerek- kudarcok mérlegén a sikerek látványosabbak, a kudarcok tanulságosabbak.
A Bernády Közművelődési Egylet vezetésével eltelt két és fél évtized életem szép időszaka lehetett, mert mindig akadtak segítő társak, és mindig akadtak munkánkat igénylő és megbecsülő szovátaiak.
Mester Zoltán
Népújság (Marosvásárhely)

Unitárius Találkozó Temesváron
„Szórvány vagyunk a szórványban, kisebbség a kisebbségi létben”
November 22-én, vasárnap unitárius találkozót tartottak a temesvár-belvárosi református templomban. Az istentisztelet keretében Bálint Róbert Zoltán unitárius lelkész, közigazgatási előadótanácsos szolgált, a rendkívüli eseményen részt vett Koppándi-B. Zoltán, a Dél-Nyugat-Erdélyi Unitárius Szórványegyházközség lelkésze, Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök, Molnár Zsolt parlamenti képviselő, a történelmi egyházak képviselői, unitárius hívek és hozzátartozóik, felekezeti hovatartozástól függetlenül.
A szép számú egybegyűltet Koppándi-B. Zoltán dévai unitárius szórványlelkész köszöntötte. „A temesvári Unitárius Találkozónak kettős célja van – mondta Koppándi-B. Zoltán –, az egyik célunk az, hogy a Temesváron és a megyében élő unitáriusokat megszólítsuk, egy kicsit fölrázzuk, hiszen hitünk és meggyőződésünk, hogy minden egyes egyén fontos. A másik célunk egyfajta kéznyújtás, köszönetnyilvánítás a történelmi magyar egyházak képviselői felé” – mondta a dévai unitárius lelkész, aki külön megköszönte a helyi evangélikus és református lelkészeknek a támogató munkát, illetve azt, hogy az ökumenizmus jegyében ezt ennyire természetes módon teszik meg. Koppándi-B. Zoltán azt is elmondta: két évvel ezelőtt megalakult a Dél-Nyugat-Erdélyi Unitárius Szórványegyházközség, és ő szórványlelkészként négy megyében élő unitárius hívek számára tart istentiszteleteket, látja el őket lelki támasszal.
„Első célunk volt Dévát, mint központot megerősíteni – mondta a szórványlelkész –, hiszen számunkra nagyon fontos Déva, egyházalapító püspökünk ott halt mártírhalált. Ezt a fontos lépést megtettük. Havonta tartok istentiszteleteket a temesvári unitárius hívek számára, itt kialakult egy mag, és most azt akarjuk, hogy ezt kibővítsük. Következő célunk pedig az, hogy mindezt Aradon is megtegyük, ezért örömmel hallottam, hogy Aradról is érkeztek képviselők. Nekünk kötelességünk mindent megtenni azért, hogy a szórványban élő unitárius híveket is összetartsuk. Ha ezen a vidéken magyarságként szórványról beszélünk, akkor unitáriusokként szórvány vagyunk a szórványban, kisebbséget alkotunk a kisebbségi létben” – mondta befejezésül Koppándi-B. Zoltán.
A temesvári unitárius közösség színvonalas ünnepi műsorral lepte meg a találkozó résztvevőit. Szilágyi Borbála zenetanárnő orgonán Bach-menüettet adott elő, Illés Izabella szavalt, furulyán játszott Illés Sándor és Fóris Zoltán, trombitán Fóris András és Szabó Ferenc, a verset betanította Bakó Ágnes, a zeneműveket Szabó Ferenc tanító. A templomi ünnepség a Himnusz közös eléneklésével ért véget, majd a szervezők ünnepi ebédre invitálták az unitárius találkozó résztvevőit.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Ifjúsági Szórványkonferencia Temesváron
„A román társadalomban és a politikai életben beindult tisztulási folyamat teret nyit a fiataloknak – mondta a temesvári szórványkonferencián Antal Lóránt, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke –, ezért kaput kell nyitnunk a fiatalok előtt, be kell engedni őket a szervezeteinkbe, fel kell mérjük az értékes embereinket”. A szórvány színeicímmel szervezett ifjúsági konferenciát a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) november 20–22. között a Temesváron, a Temes Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács (TEIS) közreműködésével.
A péntek este elkezdődött, a szabadfalui Andronic Panzióban sorra kerülő konferencia munkálatai szombaton Antal Lóránt, MIÉRT elnök és Geréd Imre, az RMDSZ Ifjúsági ügyekért felelős ügyvezető alelnöke Panorámanézetből a Szórvány című előadásával folytatódtak. Antal Lóránt bemutatta a Magyar Ifjúsági Értekezlet működési struktúráját, amely valójában egy 387 tagszervezetet összefogó ernyőszervezet, a Kárpát-medence legnagyobb ifjúsági szervezete. A MIÉRT idén márciusban beiktatott elnöke szerint létre kell hozni egy olyan ifjúsági adatbázist, amely elősegíti a magyar fiatalok számbavételét és közvetlen megszólítását. „Jövőre a fiatalok jelenthetik azt a pluszt, azt az erőt, ami hozzáadott értéket hozhatna a választásokon, pótolva a nyugdíjas szavazóbázis beszűkülését” – mondta Antal Lóránt, aki arról beszélt, hogy a román társadalomban és a politikai életben beindult tisztulási folyamat teret nyit a fiatalok számára. „Kaput kell nyitnunk a fiatalok előtt, be kell engedni őket a szervezeteinkbe, fel kell mérnünk az értékes embereinket, hogy abban az esetben, ha az RMDSZ újból kormányra kerül, a MIÉRT legyen kiket nevesítsen államtitkári, vezérigazgatói vagy akár miniszteri tisztségekbe.” Geréd Imre, az RMDSZ Ifjúsági ügyekért felelős ügyvezető alelnöke beszámolt a Szövetségben már több mint egy évtizede elkezdődött fiatalítási folyamat eredményeiről, és bemutatta az egy héttel korábban szintén Temesváron elfogadott Szórvány Cselekvési Terv ifjúsági vonatkozásait. Az RMDSZ valamennyi struktúrájában 15%-os arányban helyet biztosít a MIÉRT fiataljainak.
„Nem véletlen egybeesés, hogy egy hét leforgása alatt két országos szintű Szórványkonferencia is volt Temesváron – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Molnár Zsolt Temes megyei parlamenti képviselő – nagyon sokat dolgoztunk, és dolgoztam én személyesen azon, hogy Temesvár visszakerüljön a romániai magyar körforgásba, kapja vissza azt a méltó szerepét, amit betöltött nagyon sok ideig a romániai magyar közéletben. Ezért van nagy szerepe annak, hogy ugyanabban az évben az RMDSZ Szórvány Napját, illetve a MIÉRT Szórványkonferenciát Temesvárra hívtuk, hogy mutassuk meg: igenis a Bánságban van magyar élet, van magyar ifjúság, mutassuk fel azokat az értékeinket, amelyekkel mi is hozzájárulunk a romániai magyar közösség életéhez. Fontosnak tartottuk, hogy felmutassuk azokat a temesvári sikeres fiatalokat, akikkel mi büszkélkedünk. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy az ilyen rendezvényeken szövődő személyes kapcsolatok fogják kitermelni a romániai magyar közösségnek a következő generációját, azokat a fiatal vezetőket, akik egy adott pillanatban majd át tudják venni a stafétabotot.”
A temesvári MIÉRT-konferencián öt szórványmegyéből érkezett magyar fiatalok vitatták meg sajátos gondjaikat, mutatták be egymásnak sikeres projektjeiket, rendezvényeiket és egyeztették programjaikat, a MIÉRT országos vezetőségével konzultálva.„Amikor még csak a Temes Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács alapköveit raktuk le, már akkor jeleztük a MIÉRT felé, hogy mi ezt igenis elvállaljuk, és a Szórványkonferenciát megszervezzük – nyilatkozta lapunknak Oláh Gábor TEIS-elnök. – Úgy érzem, hogy ez a konferencia kielégíti a fiatalok igényeit, meghallgatva az előadóinkat és a közös tanácskozások által olyan dolgokat tudunk megfogalmazni, amelyeket ha hazamennek a fiatalok, hétfőtől teljes gőzzel gyakorlatba tudnak ültetni és a dolgok jó irányba fognak változni”.
„Kaput kell nyitnunk a fiatalok előtt”

Kisversek Szőcs Gézától, Carbonarótól
Jóformán egymást követték a felolvasások szombaton este, Szőcs Géza 6-106 című kötetének bemutatóján a Bulgakov kávézóban, a szerző többet is tolmácsolt Carbonaro álnéven írt verseiből, köztük olyanokat, amelyek valami miatt kimaradtak az Irodalmi Jelennél idén napvilágot látott kiadványból. Többnyire rövid versek olvashatók a könyvben, a bevezetőben Szőcs Géza kisversekként definiálja őket, „amelyek százegynéhány helyszínhez kapcsolódnak”.
Lövétei Lázár László költő, a Székelyföld folyóirat főszerkesztőjének felvetésére, hogy miben rejlik az egybeírt formula magyarázata, az est folyamán kifejtette: korábban mindig hosszabb verseket írt, amelyek „harminc-negyven sornál kezdődtek, és esetleg több mint száz sornál végződtek. A mostaniak közül viszont egyik sem haladta meg a tizenvalahány szót, legalábbis a bevezető megírásáig, emiatt gondoltam úgy, hogy az én verseim viszonylatában kisversnek számítanak. Olyan szóösszetétel ez, mint például a kispolgár.” Kurziválta a szót, ezáltal is jelezve, hogy szándékosan írta egybe, elvégre úgy érzi, különbség van a kis vers és a kisvers között.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)

Schengen helyett szigorú határellenőrzés
Ha előre tudta volna, hogy Románia schengeni csatlakozása helyett szigorúbb határellenőrzéssel kell pár év múlva számolnia, olvasónk nem költözött volna Nagyváradról a határ túloldalán lévő Biharkeresztesre. Az ingázóknak nem tetszik a szigor.
Múltidéző vesztegléssel, autóik átvizsgálásával és okirataik tüzetes ellenőrzésével és szkennelésével kell számolniuk azoknak, akik a Bihar megyei borsi határátkelőnél próbálnak átjutni Magyarországra.
A román határrendőrség ideiglenes hatállyal bevezetett szigorításai egyelőre az ingázókat érintik a legrosszabbul, de hosszú távon akár messzemenőbb hatásai is lehetnek a vámnál jelentősen megnövekedett várakozási időnek. Arról ugyanis már többször beszámoltunk, hogy Románia uniós csatlakozását követően sokan költöztek el Nagyváradról alig pár kilométerre fekvő magyarországi településekre, de munkahelyük változatlanul a partiumi megyeszékhelyhez köti őket.
Így van ezzel a Krónika által megkérdezett Reni is, aki családjával nyolc évvel ezelőtt vásárolt házat a Váradtól 17 kilométerre fekvő Biharkeresztesen. Bevallása szerint ha előre tudta volna, hogy a schengeni övezeti csatlakozás helyett viszszatérnek a kilométeres sorok a borsi határátkelőnél, nem vállalkozott volna az ingázásra.
„Eddig öt perc alatt átértünk, most egy órát, másfelet várakozunk" – panaszolta. Elmondása szerint belépéskor gyorsabban haladnak, de visszafelé már időigényes. „Amikor naponta kétszer jössz-mész Keresztesre, akkor gondot jelent ez a megszigorított határellenőrzés. Főleg az iskolából hazafelé a fáradt gyerekkel" – ecsetelte. Mint azt ugyanis lapunkkal megosztotta, nemcsak jómaga jár be Nagyváradra dolgozni, hanem fia is ott jár iskolába. Reggelente romániai idő szerint negyed hétkor költi, hogy beérjenek.
Szerencséjükre a váradi iskolákban a pedagógusok többsége megértő, Teutsch Tünde tanárnő például hangsúlyozta: késés bármilyen ingázónál előfordulhat. Az osztályfőnök feladata, hogy ellenőrizze az okokat, és ha az valóban objektív – mint amilyen a határon való vesztegelés is –, akkor igazoltnak tekinthető.
Emlékezetes az is, hogy a Nagyváradi Helyi Közlekedési Vállalat (NHKV) nemrég indította újra a partiumi város és Biharkeresztes között közlekedő autóbuszjáratát, amelyet épp a folyamatos átjárás tette indokolttá, pár hete pedig a nagyváradi multinacionális cégek toboroztak alkalmazottakat a határ menti településen rendezett állásbörzén. A megkérdezettek ugyanis egyöntetűen jelezték: a határ nem jelent akadályt.
A menetrendszerű autóbuszjáratnak különben eddig pozitív volt a fogadtatása, az üzemeltető elmondása szerint ezer felett van az eladott jegyek száma. „Még nincsenek tapasztalataim azzal kapcsolatban, hogy a megszigorított határellenőrzés milyen hatással van a járatra, de ha valóban sokat kell majd a vámnál vesztegelni, akkor hosszú távon a járat nem lesz fenntartható. Senkinek sem fogja megérni az egyórás várakozás" – mutatott rá Labancz László, az NHKV illetékese.
Szerinte amúgy a szigorítást semmi sem indokolja a román–magyar határon. „Nem normális, hogy egy órát álljak a vámnál, mégiscsak az Európai Unióban vagyunk" – hangsúlyozta. A határrendőrség, mint ismert, pénteki hatállyal vezette be a szigorított ellenőrzést – a cél, hogy megelőzzék olyan személyek határátlépését, akik háborús övezetből érkezhetnek, és esetleges tevékenységük fenyegetheti Románia és a többi uniós tagállam biztonságát.
Azt nem tudni, hogy a jelenlegi helyzet mennyi ideig tart majd, így Lévay Enikő, Hajdúszoboszló önkormányzatának nemzetközi referense is csak abban bízik, hogy nem lesz rosszabb. Amikor ő hétvégén Romániából visszatért a magyarországi üdülővárosba, nem érezte túl hosszadalmasnak a várakozást.
„Ha valaki több napra utazik valahova, akkor bevállalja a megnövekedett ideig tartó ellenőrzést. Az idegenforgalom terén egyelőre nem is érződik, nem volt kevesebb az érdeklődés a szolgáltatásaink iránt, de ha a mostaninál rosszabb lesz a helyzet, akkor már nemcsak az ingázóknak okozhat problémát" – állapította meg.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Kevés diák, fokozódó reformigény
Kerestély Irma korábbi főtanfelügyelő az oktatás égető gondjairól
Háromszék megye nemrég leköszönt főtanfelügyelője az alábbiakban a tanügyi rendszer várható, nemegyszer drámai változásairól mond őszinte véleményt. A szakképzés, a tanulói létszámcsökkenés, a fejkvóta-rendszer mind-mind szóba kerül, végül a követendő külföldi példákat ajánlja a szülők, a diákok és a hatóság figyelmébe. Újabb részletek egy hosszabb interjúból.
– Lemondásával kinek a kezére jut, amit épített?
– Én tudatosan készítettem elő a vezetés átadását egy kollégámnak. Nem bíztam a véletlenre, és remélem, nem fogok csalódni Kiss Imrében. Ő kezdő matematikatanár volt, amikor engem kineveztek főtanfelügyelőnek, és személyes példám által is nevelgettem, amíg iskolaigazgató volt. Ővele egyesítettük az Olt Textiliskolát és a Perspektíva Szakiskolát, így fejlődött fel a Kós Károly Szakközépiskola. Hogy most gondjai vannak, az azzal magyarázható, hogy egy ideje évente 500–800-zal kevesebb a tanulók létszáma a megyében.
– Ez azt jelenti, hogy egyes iskolák a tanulólétszám drasztikus csökkenése miatt meg fognak szűnni?
– Igen, és ez hangsúlyosan a szakiskolákat fogja érinteni, ha nem történik meg a közeljövőben a szakképzés új alapokra helyezése, presztízsének visszaállítása. Másrészt, amiről a statisztikai felmérések egyelőre hallgatnak: a cigánygyermekek száma gyarapodik, a magyar cigányoké jobban, mert többen vannak. A mi „kozmetikázott” statisztikánkat a cigányok mentik meg. A szomorú persze az, hogy óvodába és elemibe még elmennek, de ötödiktől „eltűnnek”, a cigánygyermek nem tanul tovább. A népszámláláskor kevés cigányt írtak össze, de sok községben már többen vannak, mint a magyarok. Távlatilag ez kihat az iskolák jövőjére. Ha iskolát kell bezárni, a tanárokat is el kell majd bocsátani. A megoldás az lenne, ha sikerülne az oktatásban megtartani ezeket a cigány gyermekeket is.
Fejkvóta és szórvány
– Nem túl nagyok az osztálylétszámok? A fejkvóta-rendszerre is, amit pár éve vezettek be, sok a panasz. Bár a kisebbségi iskolákban némileg más kulcs szerint számolják ki, mennyi pénzt osztanak le egy-egy gyerekre.
– Az egész fejkvóta-rendszer tévedés. Mi mindig húsz év eltolódással követünk másokat. Nagyon sok európai ország már lemondott erről a finanszírozási modellről. Magyarországon már rég rájöttek, hogy a normatív rendszer a csőd szélére vitte a közoktatást, és ezáltal működésképtelenné vált sok település iskolája, óvodája. És akkor egy éve mit tettek? Minden újság tele volt azzal, hogy Orbán Viktor „újracentralizálta” az iskolákat. Hogy erre miért volt szükség? Mert így a gyereklétszám csökkenéséből fakadó problémákat hatékonyabban tudták kezelni, a nevelésre fordított pénzt felhasználni. A tanyasi iskolákat az önkormányzatok nem tudták eltartani. Most kisbusszal beviszik őket a központba, ahol szaktanár foglalkozik velük. Ez nálunk is gond. Szórványból hozzuk be ide? Ha otthon hagyjuk, román osztályba íratják, és elvész a magyar közösség számára.
– És akkor mi lenne erre nézve a megoldás?
– Most dolgozunk a romániai magyar oktatási stratégián. De a meghallgatásokon egyértelműen az derült ki, hogy gyermeklétszámtól függetlenül kell megoldást találni, hogy minden gyermek anyanyelvén tanulhasson. Otthon vagy egy szórványkollégiumban? Erre nem születtek még egységes megoldások. Mert nem is lehet egységességben kezelni az egyedi, sajátos eseteket. Nekünk magyarként, Romániában, nem szabad megfeledkeznünk egy lényeges dologról: a romániai magyar oktatás amellett, hogy a munkaerőpiacra, az ott elfoglalt pozícióra felkészítő folyamat, egy másik, rendkívül jelentős funkcióval is bír: a magyar identitás megőrzésének eszköze, illetve a család, az egyház mellett annak legfontosabb színtere.
A duális képzés
– Amit a szászok 2012-ben vezettek be a brassói Kronstadt Német Szakiskolában, a duális képzés megszívlelendő tanulságokat kínál?
– Bizony! Tulajdonképpen egy három pilléren alapuló partnerség keretében létrehozták azt a német duális képzéshez hasonló szakképzést, amely 100%-ban biztosítja a hároméves képzés végén a fiatal munkahelyi alkalmazását. A partnerség a Német Ipari Kamara, a brassói önkormányzat és a megyei tanfelügyelőség között jött létre. Célja a 2012-ben létrehozott iskola működtetése. A bevezetett képzés nem teljesen azonos a német modellel, de amit a romániai jogrendszeri keretek lehetővé tettek, az megvalósult. Egy-két nap elméleti képzés az iskolában, három nap üzemi képzés, gyakorlat. A gyakorlati képzést biztosító cégek szerződést kötnek az iskolával, illetve gyermekekkel, és ösztöndíjat biztosítanak minden tanuló számára a képzés teljes idejére, ami 200 lej készpénz, a gyakorlat idején ingyenes szállítás és ingyenes étkeztetés formájában biztosított. Felszerelést, munkaruhát is biztosít a cég. Ehhez még 200 lej ösztöndíjjal járul hozzá az önkormányzat.
– Melyek a kézzelfogható előnyei a duális jellegű képzésnek az előbb említetteken kívül?
– A gyakorlati képzés a három év alatt nagyrészt azon cégeknél zajlik, ahol az alkalmazás is biztosított. A három év után a tanuló egy nemzetközileg elismert szakképzési oklevelet kap, amelyet bármely országban érvényesíthet. Elsőbbséget kap az alkalmazáskor, de ugyanakkor nincs kötelezettsége a gyakorlati képzést biztosító céggel szemben. Szabadon választhat munkahelyet. Bejár az iskolába ingyenes elméleti oktatásra, a cégnél a gyakorlati oktatás folyik, ösztöndíjban részesül az önkormányzat, azaz az állam részéről. Már hat osztály végzett 200 tanulóval, s minden gyereknek van munkaszerződése. Nyolcadik osztályt követően lehet beiratkozni. Főleg Brassóban és környékén működő külföldi cégek számára képez szakembereket (INA Schaeffler, Dräxlmaier, Stabilus, Elmas stb.). Olyan a szakképzésük, hogy már másnap munkába tudnak állni.
Nem multikra van szükségünk
– Más országokban is van erre példa?
– Több országban tanulmányoztam a duális képzést, Németországban, Belgiumban, Dániában, Spanyolországban. Főleg a németek és a belgák nagy hagyományokkal rendelkeznek, és kitűnő eredményeket mutatnak fel a szakképzés területén. A duális képzés nem csak a képzéssel kezdődik. A vállalkozói szféra megfogalmazza és az ipari kamarák által előterjeszti a tananyagot, az elvárásaikat és azt, hogy milyen képességekkel kell rendelkezniük a tanulóknak, illetve milyen készségeket kell elsajátítaniuk a három év alatt. Visszatérve hozzánk: ne álmodozzunk arról, hogy a multik Kovászna megyébe fognak letelepedni. Nekünk az nem is lenne jó. Brassónak már 400 ezer lakosa van, ott van mire alapozni. Nálunk kis családi vállalkozásokban kellene gondolkodni. Olyan mesterségeket oktatni, melyeknek ezekben vennék hasznát a tanulók. Belgium nemzeti jövedelme 80 százalékát kis- és közepes vállalatok termelik meg! A középréteghez tartozó emberek munkaerőigényét kellene nekünk is kielégítenünk. Ez nem teljesen új ötlet, Romániában már működött hasonló.
– Közelítünk mi ehhez valamelyest?
– Apránként. A megyeszékhelyi inkubátorházban az ASIMCOV sok ilyen jellegű kezdeményezéssel dicsekedhet. Létrehozták a különböző szakmai területeket összetartó/összefogó klasztereket. A jövőt illetően ezen klaszterek, az ipari kamara és a szakközépiskolák együtt kell, hogy megfogalmazzák, milyen szakmai képzésre van igény a munkaerőpiacon, és milyen támogatások által próbálják a nyolcadik osztályt végzetteket megnyerni a szakképzés érdekében. De a hazai vállalkozók is nehéz helyzetben vannak. Egyrészt egy vállalkozás profitorientált, másrészt a romániai törvények nem támogatják kellőképpen a vállalkozót abban, hogy befektessen a képzésbe. Egyrészt megfelelő törvényeket kell alkotni, melyek a vállalkozókat segítik a szakképzés támogatásában, másrészt a vállalkozóknak is fel kellene ismerniük, hogy a haszon később jelentkezik, amikor a képzett fiatalok náluk állnak munkába. Tehát saját leendő alkalmazottaikat nevelnék ki. Méghozzá úgy, hogy hasznukat vehessék. Hogy van-e példa rá a megyében? Kimondottan a duális jellegű képzésre, sajnos, nincs. Vannak együttműködési szerződések iskolák és vállalkozók között, amely a gyakorlati képzés egy részét kihelyezi a céghez, de nincsenek a duális rendszerre vonatkozó megállapodások, belefoglalva a többi juttatást és lehetőségeket is. Próbálkoztak a konfekcióiparban, de az nem igazi duális képzés. A Kós Károly-iskolának is vannak tanulói nadrággyárban, de a cégek ezért nem tudnak fizetni, mert nem tudják leírni adójukból, hiányoznak a törvényes keretek. A gyerek ímmel-ámmal dolgozik, mert nem látja hozadékát. Partneri szerződés van az oktatói központ és a szakcég között, de hiányzik a harmadik pillér, a gyerek és a szülő, e nélkül sántít a dolog.
B. Kovács András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Kedvtelésből szenvedély
Ünnepelt a kézdivásárhelyi babamúzeum
Megnyitásának ötödik évfordulóját ünnepelte nemrég a kézdivásárhelyi Olga Babamúzeum. A porcelánbabák birodalmát Nagy Ibolya helyi vállalkozó alapította, akinek az elbűvölő játékszerek iránti vonzalma mára már valóságos szenvedéllyé vált.
A nyolcadik éve Kézdivásárhelyen élő hölgy pár évvel ezelőtt kapott ajándékba néhány porcelánbabát, akkortól kezdett komolyabban is érdeklődni a történetük iránt, próbált kapcsolatba kerülni több gyűjtővel. Első babagyűjteményét 2011-ben 175 babával bocsátotta közszemlére, 2013-ban a férje felmenőitől örökölt, Függetlenség utcai épületbe költözött, akkor már 300 babával. Idén januárban újabb 150 példánnyal tudta gyarapítani kollekcióját, az ötödik születésnapra már 1000 babát állított ki a két helyiség polcain.
Elmondása szerint múzeuma egyedi Romániában, bár több magángyűjtemény is létezik. Legközelebb Magyarországon működik babamúzeum, ott több gyűjtő is hódol a különleges szenvedélynek.
A tulajdonos lapunknak elmondta: a páratlan babagyűjtemény nem születhetett volna meg férje, Nagy Tihamér anyagi támogatása nélkül, aki több száz babát hozott be Németországból és Svájcból. Legutóbb egy marosvásárhelyi gyűjtőtől vásároltak meg több mint 400 különleges példányt, az idős hölgy a padlásán tárolta babáit, és szívesen lemondott róluk, amikor megtudta, hogy kiállítják azokat.
A porcelánfejű babák gyűjtése nem olcsó szenvedély: míg egy átlagos példány ára 50 és 200 lej közötti, egy-egy 60–70 centiméter magas, minőségi bizonyítvánnyal is rendelkező, márkás Antique-baba értéke egy középkategóriás autó árával vetekszik! Nagy Ibolya a gyűjtés mellett próbál információkat is szerezni kedvenceiről, sokat tanult egy magyarországi babakészítőtől és gyűjtőtől, így számára nem jelent gondot az sem, ha fel kell újítani egy-egy megsérült példányt vagy szakadt babaruhát.
Megtudtuk, az elmúlt időszakban gyűjteményét ezernél is több hazai és külföldi vendég nézte meg, nagyobbrészt csoportosan érkeztek. Helyi szinten eddig jóval kisebb érdeklődés mutatkozott, többnyire iskolás és óvodáscsoportok látogatnak el a babamúzeumba, éppen ezért az elkövetkező időszakban a létesítmény weboldalán és a közösségi oldalakon népszerűsítenék a különleges látványosságot. A babamúzeumnak helyet adó épület földszintjén népművészeti és ajándékboltot, illetve jelmez- és ruhakölcsönzőt is nyitottak, ahol az érdeklődők több száz jelmez és farsangi kellék közül válogathatnak.
Kertész Tibor

A legkisebbeknek is
A Magyar Tudomány Napja Erdélyben
Virtuális rendszerek a társadalomtudományokban és az üzleti világban címmel szervezett konferenciát az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) sepsiszentgyörgyi fiókszervezete a hétvégén. A Magyar Tudomány Napja Erdélyben eseménysorozatnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) adott otthont.
Dr. Bíró Boróka Júlia, az EME helyi elnökének köszöntője után Virtuális világok, reális gondok: a digitális írástudásról címmel dr. Bakó Rozália, a Sapientia EMTE csíkszeredai karának tanszékvezető docense tartott előadást. Ha a legkisebb gyerekek is használják az egyre okosabb gépeket, ne essünk pánikba, inkább próbáljunk meg bekapcsolódni és a helyes irányba terelni érdeklődésüket – javasolta Bakó Rozália, majd kérdésre válaszolva hozzátette: a maga részéről nem támogatja, hogy a tankönyveket egyik napról a másikra táblagépekre cseréljék le.
Bihari Béla, a Gnome Design ügyvezető igazgatója egy igen tanulságos videót mutatott be az interaktív táblák és táblagépek alkalmazásáról az iskolában, és rámutatott: a jövő az, hogy az oktatásban ne klasszikus értelemben vett tantárgyak, hanem tematikák legyenek. A széles nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkező cég vezetője bemutatta a virtuális csapatmunka előnyeit és azokat a kihívásokat, amiknek ebben az esetben meg kell felelni. Véleménye szerint ennek elterjedése lehetővé tenné, hogy magasan képzett fiatalok itthon találjanak európai szinten megfizetett állásokat.
Dr. Nistor Laura egyetemi docens (Sapientia EMTE) Környezettudatos e-világunk: az új média szerepe a mikroszintű cselekvésekben, Sike Csanád - a ToyCenter.ro igazgatója az E-kereskedelem és ami mögötte van címmel tartott előadást.
(ea)

Bivalyok ereje
Aki falun találta meg a boldog élet titkát
Kolumbán Gábor 1996 és 2000 között Hargita megye tanácselnöke volt. Életének valódi fordulata azonban nem akkor következett be, amikor otthagyta a politikusi pályát, hanem 2008-ban, amikor a Hargita megyei Énlakán bivalyok tartásával kezdett foglalkozni. Az olaszteleki felmenőkkel rendelkező gazda az itteni falutalálkozó alkalmával tartott előadásán beszélt új elfoglaltságáról, életfilozófiájáról, a székely falu jövőjéről.
Kolumbán Gábor innovátornak, azaz újítónak határozza meg magát: mint mondta, székely falvainkkal az az egyik nagy gond, hogy kevés bennük az újító szellemű ember, ha valaki valamit újítani próbál, azt a falu bolondjának nézik.
– Pedig annak idején aki az első cséplőgépet bevitte egy faluba, az is újítónak számított. Ha nem történt volna meg, hol tartanánk most? – tette fel a kérdést.
Ő falura költözvén még a kinti vécén is újítást alkalmazott, az övé kétlyukú: három évig az egyik lyukat, aztán a másikat használják.
– Míg használjuk az egyik lyukat, addig a másik lyuk alatt elkészül a komposzt, amit felhasználunk – magyarázta. – Gondolkodjanak el azon, hogy egyszer csak eljön az idő, amikor nem lesz víz, amivel leöblíteni a vécét. Városon lehet megoldás a vízöblítéses vécé, de falun semmi szükség rá. Amúgy a klímaváltozás szomorú eredményeként egész vidékek maradhatnak nemsokára víz nélkül, akik falun élnek, tudják, miről beszélek. Az idei már a hatodik száraz esztendő volt.
Visszatérve az innovációs szellemhez, úgy értékeli, mifelénk a legtöbben azt szeretik csinálni, amit mindenki más csinál, de a székelyre az is jellemző, hogy az idegenekre jobban hallgat.
– Falvaink fejlődésében ezért fontos szerephez juthatnak a magyarországi testvértelepülések, ők talán motiválhatják a helyieket abban, hogy érdemes előrelépni – hangsúlyozta.
A bivalyok az életöröm forrásai
– Elgondolkoztam azon, miként volt évszázadokig fenntartható a gazdálkodó székely életforma, és közben gyakorlati megoldásokat kerestem, hogy miként lehetne ma is a gazdálkodásból megélni, így jutottam el a bivalytartásig – folytatta.
Oklándon volt két bivalytartó gazda, általuk került kapcsolatba az „okos szemű, sírni is tudó” állatokkal.
– A bivaly ránézésre lomha állat, ám hegyre felfelé is tud szaladni, és nem véletlen a mondás, hogy bivalyerős, mert nagyon erős állatok. A csordában nem a bika a góré: hierarchia van, a dagonyázást is csoportokban, felváltva végzik, nem bökdösik egymást. Igénytelenek, az alom felét megeszik, így a szalmát, a kórét is, de rémeik az állatorvosoknak, mert nem lehet látni rajtuk, hogy betegek. Azonban, ha haldoklik, két-három másik bivaly melléje jön, és melegíti. A bivalyt nem kell vezetni, jól nevelhető állatok, szabadon mozoghatnak, mi legalábbis csak a fejés idejére kötjük meg – mesélte.
De ami a legfontosabb szerinte, hogy a bivalyoktól életörömöt lehet tanulni.
– A 21. század emberének az a legnagyobb baja, hogy nincs életöröme. Az ember pedig mi másért él a földön, mint azért, hogy boldog legyen, s ha az emberi kultúra ezt a boldogságot már nem képes megadni, akkor olyan állatok társaságát kell keresni, akiktől tanulhatunk.
És meg is magyarázta.
– A bivalyok a bőség és megnyilvánulás szimbólumai. Hatalmas fejük a magasabb rendű intelligenciát képviseli, erős testük pedig a földhöz köti őket. Ők a világi és a szakrális közti összekötő erő, és az imával végzett helyes cselekvésre tanítanak. A bivalyok figyelmeztetnek, hogy megelégedjünk azzal, amink van, hogy tiszteljük az élet összes formáját, és becsüljük saját isteni lényünk integritását. Az egyenlőség, áldozathozatal és szolgálat jelképei, megmutathatják nekünk, miként éljünk egyetértésben, elfogadásban és örömben. Segítenek megszabadulnunk az önsajnálattól, a bőséget tudatosítják bennünk. A bivaly erős gyógyír, ami segít tökéletlenségünk gyógyításában, és visszacsatol az Anyaföldhöz és Égatyánkhoz.
Vállalkozzunk vidéken!
A bivalytartás gazdasági vetületeiről szót ejtve megjegyezte: a bivalyokat még turistalátványosságként is lehet mutogatni, ám nem mellékes a bivalytejből származó termékek hasznossága sem. Az elején ők 2 lejért adták el a nyers bivalytejet, mígnem neje elvégzett egy sajtkészítő tanfolyamot, aztán sajtműhelyt rendeztek be Énlakán, és ma 14-15 féle sajtot készítenek, ami természetesen nagyobb jövedelmet is jelent számukra.
– Vállalkozni kell vidéken – fejtette ki –, azonban a vidéken előállított termékeknek helyben piacot is kell teremteni.
Véleménye szerint vidéken ma nincsenek piacok. Bár a turizmusba történtek beruházások, épültek falvakon is panziók, azoknál a vendégeket a városi nagyüzletben vásárolt disznóhússal etetik, holott minden, de minden helyben is előállítható.
– Ma már termelői igazolvánnyal mindenki eladhatná helyi termékét, a gond az összefogás hiánya, mert egyvalaki nem tud falun panziót is, farmot is működtetni. Meg kellene osztani a feladatokat – vélekedett.
A helyi termékeké a jövő
Másrészt úgy látja, a jövő gazdaságának alapját a helyben előállított termékek fogják képezni, mert a szállítás hovatovább egyre drágábbá válik, és egyre kevésbé éri majd meg több száz kilométerre elszállítani egy terméket eladás céljából.
– Annak ellenére, hogy a falvakat már 150–200 éve módszeresen rombolják, és a falusi embereket városra kergették, nemcsak nálunk a kommunizmusban, hanem az egész világon, a falvak jövője mégsem olyan sötét, hiszen a gazdaság az ökológiai elvek szerint fog működni az elkövetkezőkben. Bármit lehet falun is csinálni, csak arra kell vigyázni, hogy az a bármi valamilyen módon azért kötődjön a földhöz is – osztotta meg gondolatait.
Úgy vélte, a székely falvakat kell ugyan fejleszteni, azonban vigyázni kell arra a polgármestereknek, hogy az embereket ne válasszák el a természettől.
– Nem kell lemásolni a várost, mert falun az élet ritmusát a természet adja meg. Falun még a diákoknak is külön tantárgyakat kellene tanítani, nem azokat, melyeket városon tanítanak – mondta.
Dilemma ma falvainkon az is szerinte, hogy életszerű avagy versenyképes gazdaságot állítsunk-e be, mert a kettő nagyon is különbözik egymástól. Mint vázolta, a versenyképes farmon három ember dolgozik legalább ezer, már-már robotszerűen táplált állattal, de őt nem ez a falusi jövőkép izgatja, hanem az az életszerű gazdálkodás, amelyben a tehenek, bivalyok békésen legelésznek az idillikus falusi környezetben, s amelyben a gazda megtermeli azt, amire szüksége van, a fölösleget pedig eladja.
– A fejlődés nem a javakkal kezdődik, hanem az emberekkel, az emberek tanultságával, szervezettségével és fegyelmével – összegezte mondanivalóját Ernst Schumacher közgazdász gondolataival.
Végül számos udvarhelyszéki példával szemléltette azt, hogy felbecsülhetetlen vidéki értékeinkkel van mit kezdeni: például gyümölcsfeldolgozók működnek a környéken, amiknek köszönhetően már új gyümölcsösöket is beállítottak az emberek, van gyümölcsfesztiváljuk, gyümölcsút, melyen végig lehet biciklizni, egyszóval a hagyományos háztáji termékek értékesítésében egyre többen látnak lehetőséget, s tesznek is azok felkarolásáért.
Előadásának, Olaszteleken legalábbis, azonnali foganatja is volt: Rácz Attila, az olaszteleki kastélyszálló tulajdonosa bejelentette, nagy fantáziát látnak ők is a helyi termékekben, ezért azon lesznek, hogy ezentúl, amit lehet, inkább a helyiektől vásároljanak fel, mintsem valamelyik távoli élelmiszerüzletből.
Böjte Ferenc

Románia és a „magyar elem”
Hogy a hazai primitív nemzeti elnyomás még keserűbb legyen számunkra, azt is megértük, hogy fiatalabb vagy idősebb román történészek, nem tudván elviselni a hazudozást, a tudományos történeti adatokat pakolják ki az asztalra. Amúgy százötven éve a hamis nemzettudat kialakítása és fölpuffasztása érdekében a román történészek és a nemzeti mitológia konyhaművészei olyan iramban gyártják a hamis „dokumentumokat”, mint manapság Törökországban a szír útleveleket.
Lucian Boia legújabb könyve, a Románia elrománosodása (Koinonia Kiadó, Kolozsvár, 2015, fordította Rostás-Péter István) előző, valóságot föltáró könyveinek csapásán halad. Igen kockázatos az út, bozótos, ám a külföldeken is számon tartott történészt már nem lehet elhallgattatni.
Az első világháború utáni új Európa és a párizsi békeszerződés (nekünk Trianon-diktátum) rettenetes következményeit épp ezekben a hónapokban, majd években (!) szenvedi a Közel-Kelet beözönlésével Európa. Ez lett belőle, és sok háború. Lucian Boia igazságtalannak tartja Trianont. Ami az 1918. december 1-jei gyulafehérvári „nemzetgyűlést” illeti, kijelenti, hogy Erdélyre Romániának nem volt történelmi joga.
Nála egy fejezetcím így hangzik: Történelem, ideológia, mitológia. Ezt nevezhetjük történelmi boszorkánykonyhának. És kimondja: Erdélyben a románok 1918-ban jobban örültek volna az autonómiának is Románián belül, és jobban egy föderatív Habsburg-monarchiában is, ugyanannak. Kijelenti, 1918-ban az összerántott népgyűlés nem pótolhatta a népszavazást. Ugyanis az erdélyi románok nem voltak ott jelen, s nem is akartak „egyesülni”. Az 1916-os erdélyi román betörést Boia árulásnak nevezi!
Távol áll tőlem, hogy a fordító munkáját illetéktelenül vizsgálnám. Rostás-Péter István nagyszerű munkájában néhol lábjegyzeteli a más fordítási lehetőséget. Ám én a címet első olvasáskor is „módosítottam” magamban, ilyenre: Románia elrománosítása. Ugyanis ez az elrománosítás mai napig is tart, mesterségesen, kar- és államhatalmi szinten. Mindezt magas szinten, népszámlálások számtalan (hamis vagy valós) adataival is bizonyítja a könyv.
Viszont 1859-ben még nem is volt Románia, csak Egyesült Fejedelemségek. A népszámlálások idején viszont csak állampolgárságuk és vallásuk szerint írták össze a lakosokat, nemzetiségük és anyanyelvük szerint NEM. Így sikkadnak el százezrek a magyarság, a zsidók, no meg a többszázezres cigányság körében. „Nagy-Románia átveszi az ó-királyság (fejedelemségek) centralizáló filozófiáját; szó sincs a régiós (nemzetiségi – Cz. Z.) sajátosságok tiszteletben tartásáról. Ezek az egyénítő jegyek mégis léteznek...” – írja a történész.
Boia úgy is fogalmaz, hogy a románok nem mindannyian ugyanazt a Romániát akarták. Megállapítása valós abban is, hogy az erdélyi, bánsági és másmilyen Kárpát-medencei románok közelebb álltak a nyugati, európai civilizációhoz, mint Olténia, Havasalföld. Na, hogyan is lehetett „annyi szerencsés fordulat” után (Boia és más román történészek megfogalmazása – Cz. Z.) egységes nemzetállamot elképzelni, mely ma is benne van tételesen az Alkotmányukban? És jött az „akcióprogram”: új román elemi iskolák és templomok létesítése, az „elnemzetietlenített” románság közhivatalokba való kinevezése, betelepítések, elsősorban Székelyföldön.
1935-ben jött az elképzelés és a valóság Sabin Manuilă fejéből: „A nyugati határ kérdését ennek a határnak 100 kilométeres körzetben való megtisztításával lehet megoldani, amit nem lehet másképp elképzelni, mint a magyar elem kiirtásával.” Eleddig sosem létezett román falvakat hoztak létre a határon, betelepítésekkel. Erre jött még a Ceaușescu-féle „zárt város” fogalma is, Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagyvárad területére magyar nem költözhetett az 1960-as évektől, csak román. És ama központosítás ma is tart, az erdélyi, székelyföldi románok követelik szabadságjogaikat, mint kisebbségiek! Mindez nem cinizmus, hanem teljes nemzeti elnyomás, beolvasztás, a „magyar elem” kiirtása.
Czegő Zoltán

Szilárdság és aggódás
Kosztándi B. Katalin 80 éves
Nyolcvanadik születésnapja alkalmából életmű-kiállítással ünnepelte szombaton Kézdivásárhely műértő közönsége Kosztándi B. Katalin képzőművészt, akinek december végéig fiatalkori alkotásait is megtekinthetik az érdeklődők. Az elismert alkotót főként álomszép akvarelljeivel azonosítják, fiatalkori olajképeiben is ugyanazt a töretlen eszmeiséget, a gyökereink iránti elkötelezettséget képviseli.
A Kosztándi Galériában megjelenteket házigazdaként Hegedűs Ferenc köszöntötte, a műveket dr. Deák Ferenc méltatta, személyes kötődésein keresztül tolmácsolva üzenetüket, meleg hangon beszélve a művésznő személyiségéről.
Konok szilárdság és szelíd aggódás érzése éri utol a szemlélőt a képek látványától, mondta a műértő, de ha a fiatalkori alkotásokat is láthatjuk, és tudjuk, hogy a fizikai-szellemi falurombolás milyen károkat okozott a gyerekkori színhelyen, Nyikómalomfalván, azt is megállapíthatjuk, hogy a történelem a művésznőt igazolta: a népi kultúra megörökítésével az életmű a belső és külső romlás elleni megtartó erővé válhatott. A székely értékek ábrázolásának hátterében folyamatosan jelen van a kitartó szelídség, az a tartalom, amely az adott politikai, társadalmi körülmények ellenére sem változott meg soha, és ezt a több mint fél évszázadot átívelő tárlat anyaga is híven tükrözi vissza.
A megnyitót Szalló Erzsébet énekei, Dimény Áron és Bagoly Norbert zenéje tette még ünnepélyesebbé.
Jancsó Katalin

Kihirdette Klaus Johannis a béremelésről szóló törvényt
Kihirdette Klaus Johannis államfő kedden a közalkalmazotti bérek tíz százalékos emelését decembertől előirányzó törvényt, amelyet előzetes hatásvizsgálat nélkül fogadott el két hete a parlament.
A jogszabály eredetileg csak az egészségügyben dolgozók 25 százalékos béremelésére vonatkozott. Az erről szóló kormányrendelet parlamenti vitájánál fogadott el a képviselőház egy olyan kiegészítést, miszerint decembertől a többi közalkalmazott bérét is tíz százalékkal emelik.
A módosítást Victor Ponta szociáldemokrata (PSD) kormányfő lemondása után javasolta egy szociáldemokrata képviselő, a parlament pedig csaknem egyhangúlag megszavazta. A jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) törvényhozói a parlamenti vita során ugyan kétségüket fejezték ki, hogy az intézkedés nem sodorja-e veszélybe a költségvetési egyensúlyt, mégis megszavazták a módosító indítványt arra hivatkozva, hogy a törvény elbuktatása az egészségügyi béremelést veszélyeztette volna.
Az intézkedés – és a Ponta-kormánytól örökölt adócsökkentések – költségvetési fedezetét már Dacian Cioloș szakértői kormányának kell kigazdálkodnia. A tíz százalékos béremelés mintegy 1,5 milliárd lej többletkiadást jelent az államháztartásnak.
Az Európai Bizottság legutóbbi előrejelzései szerint Románia idén 1,2 százalékos GDP-arányos hiánnyal zárja az évet, jövőre pedig 2,8 százalékos lehet a román költségvetési hiány. Az előrejelzéseket azonban még a tízszázalékos általános közalkalmazotti béremelés elfogadása előtt adta ki az EB.
Dacian Cioloș korábban jelezte: nem kíván változtatni az előző kormány egyetlen olyan gazdaságpolitikai intézkedésén sem, amelyet a parlament is elfogadott. Ezzel akkor arra utalt, hogy az államfő még visszaküldheti megfontolásra a parlamentnek a tízszázalékos bérfejlesztésről szóló törvényt. Miután az elnök kedden mégis kihirdette a törvényt, Cioloș annyit mondott, hogy a költségvetési hiányt így is a GDP 3 százaléka alatt lehet tartani, de jelezte, hogy a beruházásokra előirányzott pénz egy részét uniós forrásokból kell majd fedezni.
A Nemzetközi Valutaalap korábban figyelmeztette Romániát, hogy 2016-ban az adócsökkentésekkel és a béremelésekkel együtt az államháztartás hiánya meghaladja a GDP 3 százalékát. Romániában júniustól valamennyi élelmiszerre kiterjesztették a 9 százalékos kedvezményes általános forgalmi adót (áfa) a jelenlegi 24 százalékos általános kulcs helyett. Januártól az általános áfakulcs 20 százalékra csökken.
MTI
Székelyhon.ro

Sovén „ellátás” a szentgyörgyi sürgősségen
Vizsgálat indult a sepsiszentgyörgyi megyei kórház sürgősségi osztályán, miután az egyik beteg arra panaszkodott: hátrányos megkülönböztetésben volt része, mivel nem tudott románul.
A sepsikőröspataki M. M. a Háromszék helyi napilapnak írt olvasói levélben számol be az esetről. Múlt héten éjszaka kért segítséget a sepsiszentgyörgyi megyei kórház sürgősségi osztályán, ám amikor kiderült, hogy csak magyarul tudja elmondani a tüneteit, a szolgálatos orvos azt mondta neki: „ha nem tud románul, menjen haza”.
Az asszony beszámolója szerint sokáig várakozott, amíg egy nővér lefordította a mondanivalóját, csak azután vizsgálta meg az ügyeletes orvos. Utána infúziót kapott, ám amikor az elfogyott, szinte fél órát kellett várnia, amíg a tűt kivették. „Nem ilyen ellátásra számítottam” – fogalmaz levelében a nő.
András-Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi kórház igazgatója szerkesztőségünknek elmondta, hogy kivizsgálás indult az ügyben, és csak annak lezárása után hozzák nyilvánosságra következtetéseiket. Kifejtette, a beteg nem tett hivatalos panaszt az egészségügyi intézménynél, annak vezetői a sajtóban megjelent információk alapján kezdeményeztek kivizsgálást.
Az esetről a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat is értesült. Benkő Erika irodavezető érdeklődésünkre elmondta, hogy hivatalos levélben kértek tájékoztatást a kórház vezetőségétől az ügyről. Mint mesélte, felvették a kapcsolatot a panaszos hölggyel, aki elmondta, azért nem tett feljelentést, mivel nem tudta, hogy miként kell eljárni.
A páciens szerint a váróteremben az is elhangzott, hogy az orvosnő Brassóból ingázik, és nem ez az első eset, hogy számon kéri a betegektől: miért nem beszélnek románul. Benkő Erika elmondta, jogi tanácsadást nyújtanak a sértettnek, és segítenek megfogalmazni a kórház vezetőségének címzett feljelentést.
Korábban a sepsiszentgyörgyi kórház vezetősége a kétnyelvűség biztosítása kapcsán lapunknak úgy nyilatkozott, hogy minden téren biztosítani próbálják a betegekkel való akadálytalan kommunikációt, az akkreditáció egyik feltétele ugyanis az volt, hogy szolgáltatói szerződéssel olyan szakembert is foglalkoztassanak, aki szükség esetén jelbeszéddel tolmácsol a siketnémák és orvosok között. A szakemberek szerint az egészségügy nagyon érzékeny terület a kétnyelvűség szempontjából, a beteg számára ugyanis már az is kommunikációs korlátot jelent, hogy rosszul érzi magát, ezért fontos, hogy anyanyelvén kommunikálhasson állapotáról.
Egyébként az egészségügyi minisztérium 2013-ban készített felmérést az Európa Tanácsnak arról, hogy a hazai egészségügyi intézmények mennyire tesznek eleget a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartájában előírtaknak. A székelyföldi egészségügyi illetékesek akkor azt nyilatkozták, megpróbálják biztosítani a magyar nyelvű kommunikációt is a többségében magyarok által lakott térségben.
Bíró Blanka

Beszámoló A Magyar Tudomány Napja Erdélyben 14. fórumáról
A tudomány evolúciója: a valóság és a virtuális világok
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület tizennegyedik alkalommal rendezett tudományos fórumot a magyar tudomány napja alkalmából. Konferenciánk a 2002-ben indult sorozat része, célja, hogy a különböző tudományágak és tudományos műhelyek számára teret biztosítson az elért eredmények bemutatására, megvitatására, valamint a jövőbeni feladatok kijelölésére és egyeztetésére. Idei rendezvényünk plenáris ülésére 2015. november 20-án került sor Kolozsvárott a hagyományos helyszínen, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. Ez évi fórumunk központi témája A tudomány evolúciója: a valóság és a virtuális világok , a rendezvény fővédnökségét Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke vállalta el.
Nagyszabású ünnepi konferenciánk minden évben nagy érdeklődésnek örvend, a rendezvény első napján a közönség plenáris előadásokat hallgathat meg, majd ezt követően a szakosztályok és fiókegyesületek szervezésében, szűkebb szakterületek szerint csoportosulva hangzik el több tíz értékes előadás, amelyeket minden esetben szakmai vita követ.
A rendezvényt Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke nyitotta meg, aki beszédében kiemelte a rendezvénysorozat jelentőségét, ezt követően Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja köszöntötte az egybegyűlteket. Köszöntőjében kitért a szellemi elitnek a kisebbségi közösségben betöltött fontos szerepére. A köszöntések sorában Kocsis Károly, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának elnöke következett, aki a határon túli magyar tudományos intézmények számának gyarapodására hívta fel a figyelmet, kiemelve, hogy míg a kilencvenes évek elején mindössze tizennyolc műhelyt sikerült összeszámolni, mára már kilencven tudományos intézményről számolhatunk be.
Az idén a plenáris ülésen tizennyolc előadás hangzott el, a nyitó előadást a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Lovász László tartotta Szépség és matematika címmel, aki először tisztelte meg jelenlétével az Erdélyben megtartott magyar tudomány napját.
Ezt követően intézményvezetők tartottak beszámolót a gondjaikra bízott tudományos műhelyek kutatómunkájáról és tudománynépszerűsítő tevékenységéről. Egyetemi rektorok, csoportvezetők, múzeumigazgatók, kutatóintézetek vezetői számoltak be intézményeik tevékenységéről, az erdélyi tudományossághoz való hozzájárulásukról. Soós Anna távollétében Nagy László rektorhelyettes rajzolta fel a Babeş–Bolyai Tudományegyetem tudományos térképét, ezután következett Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora (Tudományos kutatás a Sapientia EMTE-n. Célok; feltételek és elért eredmények) és Bányai Éva, a Bukaresti Egyetem Idegen Nyelvek és Irodalmak Karának hungarológiai csoportvezetője nyújtott átfogó képet az egyetem múltjáról, jelenéről és jövőjéről, az elérendő célokról. Ezt követően az egyetemi tanárok sorában Buzogány Dezső, a Református Tanárképző Kar és a Protestáns Teológiai Intézet oktatója kapott szót, aki Egyháztörténet és állagmegóvás címmel ismertette az általa vezetett kutatócsoport munkáját, míg Szilágyi Tibor, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanára az orvosbiológiai kutatásokról beszélt a közönségnek közérthető formában. Biró A. Zoltán intézményvezető Csíkszeredából (KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központja) Szakmai és társadalmi szerep – Társadalomtudományi kutatóműhely címmel tartott előadást. Horváth István, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője az első hét év tudományos munkásságáról értekezett. Lázok Klára, a marosvásárhelyi Teleki–Bolyai Könyvtár osztályvezetője, video üzenetben küldte el A Teleki-Bolyai Könyvtár tudományos-, illetve tudománynépszerűsítő tevékenysége 2013-2015 című előadását.
Erdélyi múzeumigazgatók (főként a történelmi Székelyföldről, de a szatmárnémeti múzeum aligazgatója is) ismertették intézményeik hozzájárulását a régió kulturális és tudományos életéhez: Vargha Mihály, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum éléről (Utak és irányok a Székely Nemzeti Múzeum életében), Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója (Centrum a végeken – A Csíki Székely Múzeum tudományos munkája), Miklós Zoltán-István, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum vezetője (Értékorientált jövőépítés), Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója (Múzeumfejlesztési stratégiák a Maros Megyei Múzeumnál. Műemlékvédelem, kutatás és állománygyarapítás), Csergő Tibor, a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum igazgatója (A felzárkózás évtizede (2005–2015). Tudomány és közművelődés a Tarisznyás Márton Múzeumban), valamint Szőcs Péter Levente (A Szatmár Megyei Múzeum gyűjteményei és tudományos kutatásai. Eredmények és lehetőségek)
A kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság elnöke, Jakab Albert Zsolt tudományszervező tevékenységükről számolt be, és rendezvénysorozatunk tizenhárom éves pályafutásában először mutatkozhatott be a Kolozsvári Magyar Diákszövetség is, jelenlegi elnöke, Rés Konrád a KMDSZ tehetséggondozó aktivitásáról tartott előadást.
Az előadás-sorozatot a házigazda intézmény főtitkárának, Bitay Enikőnek a beszámolója zárta, A múlt értékei, a jelen kutatásai, a jövendő céljai az Erdélyi Múzeum-Egyesületben címen ismertette az EME kutatóműhelyeiben, könyvtárában, szakosztályaiban folyó tudományos kutatómunkát és tudománynépszerűsítő tevékenységet. Zárszavában az együttműködések jelentőségét emelte ki, utalva arra, hogy ez a fórum is ezt szolgálta azáltal, hogy 18 intézmény tudományos törekvéseiben tekinthettünk bele. „Csakis egymás tudományos tevékenységének megismerése, értékelése, tisztelete és az összehangolt együttműködés adhat alapot a kisebbségben működő hatékony tudományfejlődésnek” . A tudomány napi rendezvény keretében 2015-ben is sor került a Gr. Mikó Imre-emléklapok átadására. Lovász Lászlónak, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének az EME tudományos kutatói és ismeretterjesztő munkássága folyamatos és hatékony támogatása elismeréseként adományozott Gr. Mikó Imre-emléklapot intézményünk. Sipos Emese tudományos kutatómunkája és az EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályának újjászervezésében és folyamatos működtetésében kifejtett kiemelkedő munkássága elismeréseként, míg Mező Piroska és Kerekes György az EME kiadványainak szerkesztésében, gondozásában kifejtett kiemelkedő munkásságukért részesült Gr. Mikó Imre-emléklapban.
A plenáris rendezvény fogadással ért véget az Agapé étteremben, melynek ünnepi hangulatát Márkos Albert és Kolcsár Péter kiskoncertje emelte.
Erdélyi Múzeum-Egyesület
eme.ro

2015. november 25.
Ismét halasztódik az utcanévtáblák ügye Marosvásárhelyen
Januárban újra meghirdeti a marosvásárhelyi utcanévtáblák elkészítésére kiírt versenytárgyalást a helyi önkormányzat. A városháza azért kénytelen megismételni a licitet, mivel egyetlen cég sem jelentkezett a csaknem egymillió lej értékű munkálatra – adja hírül Szucher Ervin a kronika.ro-n.
Így idén már biztos nem kerülnek ki az év elején beígért kétnyelvű utcanévtáblák Marosvásárhely utcáira, ahogy azok sem, amelyekért Dorin Florea polgármester kardoskodott, és melyeken magyar nyelven mindössze az utca vagy a tér szócska jelenne meg.
Mivel a licitre egyetlen cég sem jelentkezett, a városháza kénytelen megismételni a tendert. Ennek meghirdetéséig azonban legalább 45 napnak kell eltelnie, írja elő a törvény. Kérdésünkre, hogy ki tudják-e írni az újabb tendert, miután Lucian Goga prefektus a közigazgatási bíróságon megtámadta az egyik erre vonatkozó tanácsi határozatot, Claudiu Maior alpolgármester igennel válaszolt.
„A prefektus a hagyományos utcanevek kifüggesztésére vonatkozó határozatot támadta meg, és nem a licit meghirdetését szabályozó döntést. Ő azt tesz, amit óhajt, mi megyünk tovább. Megígértük, megcsináljuk!” – jelentette ki a kronika.ro-nak Maior. Amikor a táblák valós kétnyelvűségét kezdtük firtatni, az alpolgármester is azt mondta, mint korábban a felettese, illetve beosztottjai: a táblákat a tanács által megszavazott formában rendelték meg.
Ezt a frissen alakult Szabad Emberek Pártja (POL) úgy értelmezi, hogy a megnevezések egynyelvűek lesznek, és csak az utca vagy tér szó jelenik meg magyarul. Dan Maşca, az alakulat elnöke a magyar közösség arculcsapásának tart egy ilyen döntést, ezért egy Floreának címzett nyílt levélben a licit kiírásának visszavonását kéri. „Sajnálattal állapítjuk meg, hogy ez a gesztus továbbra is tiszteletlenség a marosvásárhelyi magyarok, a vegyes családok, magyar szomszédaink és barátaink iránt, akik ugyanolyan adófizetők, mint mi, a román nemzetiségű román állampolgárok” – olvasható a POL-os vezető levelében.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke és Benedek István városi tanácsos jóval derűlátóbb, hisz úgy értesültek, hogy a polgármester lemondott a magyarokat megalázó tervről, és hajlik a valós kétnyelvűség megvalósítására. „Tárgyaltam Floreával, aki megígérte, mielőbb kihelyezi a ténylegesen kétnyelvű utcanévtáblákat” – mondta Brassai.
Mint ismeretes, a 2001/215-ös számú helyi közigazgatási törvényben nem szerepel tételesen a többnyelvű utcanévtábla, azonban a Románia által is ratifikált nemzetközi egyezmények leszögezik, hogy a kétnyelvűség az utcanevekre is vonatkozik. Nemrég a Civil Elkötelezettség Mozgalom két önkéntese alapfokon pert nyert a helyi rendőrséggel szemben, miután a hatóság bírságot szabott ki a reklámfeliratnak tekintett kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztése miatt – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

A Guzsalyas húsz éve
Visszatekintő kiállítással, mesterségbemutatóval és játszóházas foglalkozásokkal ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját a sepsiszentgyörgyi Guzsalyas. A Míves Házban pénteken 18 órakor kezdődő rendezvényt Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere nyitja meg, a mesterségbemutatóhoz Melkuhn Róbert és barátai biztosítják a zenei aláfestést. A rendezvényről és főleg az elmúlt húsz esztendőről az est házigazdáját, Tóth-Birtan Tinkát, a Guzsalyas Alapítvány vezetőjét kérdeztük.
– Hogyan ünnepeltek?
– Munkával... A polgármestert kértük fel, hogy nyissa meg a rendezvényt, mivel a városháza folyamatosan, létrejöttétől támogatja a Guzsalyast. Előbb helyet adott, később Phare-pályázattal létrehozta a Míves Házat, amely a 2002-es Szent György Napok óta otthont biztosít nekünk. A megnyitón az elmúlt húsz évből válogatott fényképek váltakoznak majd a kivetítőn. Megnézhetik magukat azok, akik egykor gyerekként tértek be hozzánk, s ma már ők hozzák kisgyerekeiket a táncházba, illetve akik a húsz év folyamán bekapcsolódtak tevékenységeinkbe. Párhuzamosan mesterségbemutatókat tartunk azokból a foglalkozásokból, amelyeket oktattunk, ezeket elsősorban a most aktív tanítványaink mutatják be. Gyerekeknek kézműves-foglalkozások lesznek a fazekasműhelyben, kipróbálhatják a korongozást, az emeleti műhelyünkben nemez- és agyagmarokedény-készítés lesz.
– Elfértek?
– Hát... sok jó ember kis helyen is elfér. Főként a falakra kerül a kiállítási anyag, amely egyfajta visszatekintés az elmúlt évekre, korábbi mestermunkákat is kiállítunk. A „földön” mesterségbemutatók lesznek, ezekre helyezzük a hangsúlyt.
– Hogyan kezdődött húsz évvel ezelőtt?
– Az úgy volt, hogy Benkő Éva hazaköltözött Budapestről, és mivel állami intézményekben nem talált munkahelyet, közben meg készült bezárni az Olt utcai német magánóvoda, Éva azt átvette. Időközben megismerkedett Kolozsi Attilával és Bajka Máriával, akik szintén láttak fantáziát a magánóvoda működtetésében. Ők főként a délutáni szabadidős tevékenységekben vettek részt, Éva igazgatta a tizenegy fős óvodai csoportot. A délutáni tevékenységekre szabadon jöhetett bárki, akit érdekelt a népi játszóházas foglalkozás. 1995 őszétől indult a gyermek táncház is, Éva vezette, a városi művelődési ház adott helyet.
– A kezdetkor Guzsalyas Játszóháznak hívták. Honnan jött a név?
– Kolozsi Attila a keresztapa. A mai gyerek úgy képzeli el, hogy a játszóház olyan hely, ahol színes labdák között ugrabugrálhat. Akkor ezt a fogalmat nálunk még nem ismerték, Magyarországon igen, s ott népi játszóházat jelentett, azaz tapasztalati úton játékosan elsajátítani ismereteket a népi kultúráról, anyagokról, kézművességről. A guzsalyasban az emberek összeülnek, közösen végeznek dolgokat, közben énekelnek, jól érzik magukat. A Guzsalyas óvoda felépítése, módszertana ezeken az elveken alapult: a gyerekek természetes anyagokat felhasználva ismerkedjenek meg a tananyaggal, emellett Éva hangsúlyt fektetett a népdalokra, népi gyermekjátékokra, a foglalkoztatásra, a mozgáshoz kötődő népi kultúrára.
– Te mikor csatlakoztál?
– Az óvoda és játszóház egy évig működött az említett felállásban. Akkor Bajka Mária kimaradt, helyette bejöttem én. Már korábban is segédkeztem, amíg gyereknevelési szabadságon voltam. 1996 őszétől én is ott vagyok.
– Meddig működött óvodaként a Guzsalyas?
– Egy kft. működtette az óvodát, a városházától bérelte a termet. A fenntartási, működtetési költségeket a tandíj nem tudta fedezni. Emlékszem, két-három évig nem vittünk haza egyetlen lejt sem. Amikor megkaptuk a legelső 100 lejt – ami akkor aprópénz volt –, nagyon nagy dolognak éreztük, hogy fizetést tudtunk hazavinni. Időközben mindenki tanulgatott, egyre több technikát tudtak mutatni, de még mindig gyerekcipőben jártunk. A gyermekekkel együtt szülők is jöttek, leültek segíteni, és egyre nagyobb igény mutatkozott a felnőttoktatásra. Ahhoz, hogy helyt tudjunk állni, képeznünk kellett magunkat. Elkezdtünk kijárni Magyarországra tanulni, Attila 1997-ben, én 1998-ban. Amint az iskolákban megismerkedtek tevékenységeinkkel, nőtt az igény, mind többen és többször akartak bejönni délutánonként, egyre többen hívtak el az iskolákba foglalkozást tartani. Részben emiatt, részben meg azért, mert azon a helyszínen tizenegy főnél nagyobb óvodai csoport működtetésére nem adtak közegészségügyi engedélyt, négy év után megszüntettük az óvodai oktatást. Valójában fenntartható sem volt az óvodai rész. Így délelőttönként is tudtunk fogadni iskolai csoportokat, és mi is el tudtunk járni iskolákba, szervezetekhez foglalkozásokat vezetni. – Mikor született meg a Guzsalyas Alapítvány?
– Bejegyeztetését már 1996-ban elindítottuk, de a bíróság állandóan visszautasította, amíg az illető akadékoskodó bíró nyugdíjba nem vonult. Végül 1998 augusztusában jegyezték be. Nagyot léptünk előre, mert már tudtunk pályázni és fejleszteni. Nemcsak a bevételből és a férjünk keresetéből otthonról elhozott pénzből, hanem külső segítséggel, pályázati pénzekből tudtunk fejleszteni, színvonalasan működtetni a tevékenységet. Időközben Attila elment Kolozsvárra, a Waldorf-iskolában oktatott, közben kijárt Budapestre tanulni. Hozzánk csatlakozott Szász Csilla, vele három évig dolgoztunk együtt, majd elment Moldvába csángókat tanítani. Kolozsi Attila visszajött, ekkor már Ildikóval, aki szintén beállt a csapatba.
– Tömegrendezvényeitek is voltak...
– ... amelyek kötődtek a népi ünnepkörhöz. Hatalmas rendezvények voltak. Az első tojásírást mi szerveztük. Gyimesből hívtunk tojásíró asszonyt, akitől mi is tanultunk hagyományos tojásírást, -festést és kesicekészítést. Ugyanígy megszerveztük a farsangi felvonulást meg a szüreti bált. Kezdetben még nagyon sok szülő beállt, a farsangi felvonulásokban a maskarás szerepeket mind felnőttek játszották. Ma már egyre nehezebb felnőtteket bevonni, akkor még a játszókedv nagyobb volt, 400–500 személy vonult fel. Húsz éve regölünk is. Eleinte kis létszámú csapattal, most már 100–120-an járunk. A gyerekek ráharaptak az ízére, és nagyon sokan jönnek. Eleinte még a városházán bent fogadtak, befértünk, most már csak az ajtó előtt regölünk.
– Kézművestáborokat is szerveztek...
– A táborok kimondottan gyerektáborként indultak már 1995 nyarán. A Guzsalyas tevékenysége tulajdonképpen a táborral kezdődött, akkor még nem volt kézművestábor az országban. A szülők fantáziát láttak benne, 120–130 gyermekkel dolgoztunk. Olyan sokan voltak, hogy felnőtteket fogadtunk felügyelőnek. A Csernátoni Népfőiskolánál szerveztük az elsőket. Katonai sátrakban laktunk, a szabad ég alatt tartottuk a tevékenységeket. Akkor egyetlen szülőnek nem okozott gondot, hogy 60–70 gyerek szállt meg egy nagy sátorban. Azért izgultak, hogy gyerekük férjen be a keretbe, és tudjon részt venni. Miután a Cosys Kft. és a városháza felépítette a Benedek-mezei tábort, ide költöztünk. Itt már vannak faházak, és ettől kezdve gondot jelentett, hogy ki hol alszik, ki sátorban és ki faházban. Ezelőtt 15–20 évvel az emberek sokkal természetközelibbek voltak, mint most. Akkor az sem volt gond, ha a nagy katonai sátorba befolyt a víz a zuhogó esőben, senkit nem érdekelt, se szülőt, se gyereket. Most is van lehetőség sátorral jönni a táborba, és kevesebbe is kerülne, de csupán az oktatók laknak sátorban, senki más nem akar. Megváltoztak a szülők is, a gyerekek is. De visszatérve: egy idő után két tábort kellett szerveznünk, annyian jelentkeztek. 1997-ben tartottunk egy 120 személyes, majd egy 60 személyes gyermektábort. Ahogy teltek az évek, egyre több kamaszkorú és felnőtt vett részt, nem lehetett már a programot egyeztetni. A nagyokat nem lehetett ágyba parancsolni, s így a gyerekek sem akartak lefeküdni. Közben Kolozsi Attila Bikkfalván szervezett egy fazekastábort felnőtteknek, az nagyon jól sikerült. Akkor határoztuk el, hogy váltunk. Gyerekeknek nem lehet szakmát tanítani, hanem sokféle mesterségből ízelítőt nyújtani. A felnőtt táborokban szakmai oktatásban részesültek a kamaszok és felnőttek. – Milyen mesterségeket oktattok?
– Az évek folyamán változott. Hosszú időn keresztül Tölgyesi Béla rézművességet oktatott, bútorfestést és bőrművességet Szász Judit, tűzzománckészítést eleinte Koszecz Sándor, aki Békéscsabáról járt ide, ám időközben munkahelyet váltott, és nem távozhatott ilyen hosszú időre, helyette Csókási Katalin Nóra lépett be, továbbá ötvösséget Vass Endre tanít. Gyerektáborban fafaragást Kun Péter, Ferencz Tamás és Nagy Jenő oktatott, fazekasságot Kolozsi Attila, négy éve meg Máthé-Szentkirályi Imola, időnként bevontunk más oktatókat, mint legutóbb Csuporné Angyal Zsuzsát. Nemezkészítést Benkő Éva, Kolozsi Ildikó meg én oktatunk.
– Milyen tanfolyamok zajlanak a Míves Házban?
– Felnőtteknek állandó fazekastanfolyam Máthé Szentkirályi Imola vezetésével, tűzzománckészítés az én irányításommal, gyerekeknek nemezkészítés és agyagozás keddenként Imola és Éva irányításával, csütörtökön szövés és nemezkészítés Éva és Ildikó, kedden gyermektáncház Benkő Éva vezetésével. Nem feltétlenül népi szakma, de nagyon hasznos a Vargyasi Melinda szabó-varró tanfolyama, az ott szerzett tudás segítségével állítottuk össze nemezruháinkat is.
– Hogyan összegeznéd az elmúlt húsz évet?
– Azt gondolom, nagyon nagy érési folyamaton mentünk keresztül. Amikor elkezdtük, nagyon fiatalok voltunk. Együtt értünk be: a Guzsalyas és a mi személyiségünk. Másrészt itt tanultunk szakmát. A húsz év alatt teljesedtünk ki mindannyian valamilyen területen. Itt nőttek fel a gyermekeink. Sajátjaim mindketten olyan irányba mozdultak el, ahol az itt szerzett tapasztalatokat továbbviszik. Itt születtek a Kolozsi-gyerekek. Összefonódott életünk a Guzsalyas fejlődésével. A térségre nagy hatással volt ennek az intézménynek a léte. Amikor elkezdtük, még sehol nem volt kézművesoktatás, nem szerveztek farsangot, kézművestáborokat. Ma már nincs olyan iskola vagy óvoda Sepsiszentgyörgyön, ahol ne tartanának farsangi vagy szüreti mulatságot, jobbára azokat az énekeket és táncokat játsszák, amiket tőlünk tanultak. Azokon kívül, akik a Csángóföldről származtak, senki nem ismerte a tojásírást. Ma rengetegen írják a tojást. Ha nem nálunk, akkor otthon vagy más intézményeknél, ahol a mi példánkra indították be ezt a tevékenységet. Ugyanilyen ráhatással volt a Guzsalyas jelenléte a táncoktatásra vagy a kézművesség oktatására. Ha ma valamely iskolában tábort szerveznek, biztos, hogy van ott kézműves-foglalkozás. Ez itt már természetes, de ha elmész egy másik városba, nem találod ezt meg.
Szekeres Attila

Nem akarnak ide jönni
Nem fognak a közeljövőben Romániába érkezni azok a migránsok, akiket Olaszországtól kellene átvenni, mert nem lehet őket erőszakkal áttelepíteni – közölte Mihăiţă Calimente, a Külügyi Hírszerző Szolgálatot felügyelő parlamenti bizottság elnöke tegnap Bukarestben.
A hatóságok korábban azt közölték, hogy november végére várják a romániai táborokba az első 300 menedékkérőt, akiket a kötelező uniós kvóták alapján vesznek át más országoktól. Calimente szerint megpróbálták azonosítani a migránsokat Olaszországban, de nem jártak sikerrel, mert ott szabadon mozoghatnak. Úgy vélte: nem is lesznek egyhamar menedékkérők, akik a schengeni övezethez tartozó Görögország vagy Olaszország helyett Romániát választanák. A parlamenti bizottság kedden meghallgatta Mihai Răzvan Ungureanu hírszerzési igazgató tájékoztatását a migránsválságról, ezt követően pedig a bizottság elnöke így nyilatkozott: nem lehet a migráció csökkenésére számítani, de az áradat egyelőre – amíg nyitva vannak azok az útvonalak, amelyeket jelenleg is használnak, és a Balkánon keresztül el tudnak jutni Közép-Európába és Nyugatra – elkerüli Romániát. A kedvezőtlenre forduló időjárás ellenére továbbra is sokan indulnak útnak, mert attól tartanak, hogy Németország is lezárja határait, és nem fogad több bevándorlót. Ungureanu a szíriai helyzetről és a terrorfenyegetésről is tájékoztatta a törvényhozókat – közölte Calimente. A hallottak alapján Romániában jelenleg nem számítanak merényletekre, nem emelték a terrorelhárítás készültségi szintjét. A lehetséges öt fokozat közül a második, „elővigyázatossági” szint van érvényben. A liberális honatya úgy véli: a külügyi hírszerzés „végzi kötelességét, és a származási országokban nem bátorítja a migránsokat, hogy Romániába jöjjenek”.

23. nem hivatásos színjátszók találkozója
Az Artsy M Diákszíntársulaté a Színpad díj
November 20–22-én az erdőszentgyörgyi művelődési otthonban a 23. alkalommal szervezte meg a Kis-Küküllő mentiműkedvelő színjátszók találkozóját a Maros Megyei Tanács, a Hagyományos Kultúra és Művészeti Nevelés Maros Megyei Központja és a Bodor Péter Művelődési Egyesület.
A három nap alatt sorban felléptek: az erdőszentgyörgyi Bodor Péter színkör, a szászrégeni Rosszcsontok, a nyárádszeredai Bimbócska, a csíkfalvi Tündérkert gyermekszínjátszó csoportok, a szászrégeni Csim-Bumm ifjúsági és gyermekszínjátszó csoport, a mezőkövesdi színészeti egyesület, a dicsőszentmártoni népszínház, a szovátai Szarkafészek, a kovásznai Pódium, a marosvásárhelyi Artsy M diákszíntársulat, a sepsiszentgyörgyi Visky Árpád színjátszó társulat, a szászrégeni Kemény János népszínház és a krasznai Tinikomédiások.
A rendezvény célja, hogy lehetőséget kínáljon nem hivatásos színjátszóknak a megmérettetésre, a találkozásra, a tapasztalatcserére. Az immár 23 éve megszervezett rendezvénynek a házigazdákon kívül vannak visszatérő vendégei is, mint a szászrégeni, a dicsőszentmártoni, a nyárádszeredai csoport. A lehetőség szerint pedig más megyékből, sőt a határon túlról is beneveznek együttesek. Az idén a kovásznai Pódium és a krasznai Tinikomédiások voltak a távolabbról érkezett fellépők.
A háromnapos színpadi szemlét követően a színművészekből, színházi szakemberekből álló zsűri, azon kívül, hogy mindegyik előadást külön-külön értékelt, az idén a legrangosabb előadásnak járó díjat a marosvásárhelyi Artecotur Egyesület által működtetett Artsy M diákszínjátszó csoport József Attila verseiből összeállított Elutazni önmagunkhoz című verses-zenés produkciójának (rendező: dr. Gyéres Júlia) ítélte oda. Az előadást állva tapsolta meg a közönség, s a zsűri véleménye is alátámasztotta a közönség tetszését. Az előadásban szerepeltek: Böjthe Róbert Zoltán, Bölöni Anna Tímea, Bugnár Szidónia-Erika, Domahidi Kata, Göktas Leyla Anna, Göllner Boróka, Jancsó Előd, Maier Krisztina, Mátyási Katalin, Nagy Andrea, Páll Endre Csaba, Rózsa Arnold, Szabó János Szilárd és Vajda Boróka.
Mint ismeretes, a marosvásárhelyi Artecotur Egyesület 2012-ben jött létre azzal a céllal, hogy ápolja az erdélyi kultúrát és művészetet fiatal tehetségek felkarolásával. 2013-ban alakult meg az Artsy M Theater Troup (diákszínjátszó csoport), amelynek tagjai színészmesterséget, beszédtechnikát és zenét tanulnak. Eddig a díjnyertes előadáson kívül a diákok bemutatták a Musicking – most rólunk szól – című zenés összeállítást (rendező: drd. Molnár Kinga, Faragó Zénó), Lewis Carroll Alice Tükör-országban című darabját (rendező: Faragó Zénó), Nagy Andrea Ha nem kapok levegőt! című környezetvédelmi témájú egyfelvonásosát (rendező: Pálffy Péter), a Mátyás király tréfái című mesefeldolgozást (rendező: dr. Gyéresi Júlia). Az idén dr. Gyéresi Júlia (beszéd-technika) mellett Csíki Szabolcs színművész (színészmesterség) és Illés Alexandra színművészeti egyetemi hallgató (zene, ritmusgyakorlat) tanítja a diákokat. Egyesületvezető: Vajda György.
A továbbiakban a felnőtt színjátszók közül Fábián András Szászrégenből alakítási díjat kapott Marci bá alakjának megformálásáért Szentimrei Jenő A tisztás című darabjából. A dicsőszentmártoniak közül díjjal jutalmazták Csíki Ibolyát, a szovátaiak közül pedig Kertész Ildikót női alakításáért. A krasznai Ozsváth Ilona a diákszínjátszás terén kifejtett tevékenységéért kapott díjat. A Bodor Péter színkör teljes csapata különdíjat kapott személyiségfejlesztő munkájáért – tájékoztatott Kovrig Magdolna főszervező.
Erdélyi György

Különleges előadást mutatnak be Marosvásárhelyen
Papírmese
Új premierre kerül sor Marosvásárhelyen e hét csütörtökén. November 26-án 19 órakor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Levél utcai Stúdió 2.1 Színházában az évad második bábos bemutatóján vehetnek részt az érdeklődők. Kozsik Ildikó előadását, melynek címe Papírmese, a másodéves magiszteri bábművészet szak hallgatói adják elő.
Mint azt az egyetem közleményében olvashatjuk, az igencsak egyedinek és érdekesnek ígérkező produkció a hallgatók közös és egyéni munkája nyomán a zene és az együttgondolkodás segítségével a papír mint anyag megismeréséből, a belőle kialakítható formák koherens történetté való alakításával teremti meg azt a vizuális narratívát a nonverbális csoportos gyakorlat során, amely mindenki számára lehetőséget ad arra, hogy az animációs színház hatásmechanizmusainak köszönhetően saját, belső ritmusú történetet éljen meg a nézőtéren.
Az előadás egyben vizsgaanyag is, és mint ilyen, elsősorban művészetpedagógiai szempontból van kiemelkedő jelentősége, ugyanakkor azt is bizonyítja, hogy a bábművészet ma is érvényes és igényes színpadi nyelv kicsik és nagyok számára egyaránt.
A Papírmese című produkcióban fellépnek a másodéves magiszteri bábszínész évfolyam hallgatói: Aracs Eszter, Borbíró Judit, Kiss Ágnes, Simonyi Réka, Szilvai Balázs, Szívós Réka, Szűcs Réka, valamint a harmadéves, alapfokon tanuló bábszínész szakosok: Dőry Brigitta, Fekete Gréta, Szabó J. Viktor. Irányító tanár: Kozsik Novák Ildikó. Az előadás időtartama 30 perc.
(Knb.)

Kisebbségvédelmi keretszabályozást sürgetett Sógor Csaba az EP-ben
Rendkívül sok még a tennivaló a nemzetközi egyezmények kisebbségvédelmi passzusainak életbe ültetése és alkalmazása terén – erről beszélt Sógor Csaba hétfő este a strasbourgi plenáris ülésen, ahol azt sürgette, hogy az Európai Unió intézményei fogadjanak el egy jogi kötőerővel bíró kisebbségvédelmi keretszabályozást.
Az RMDSZ-es politikus november 23-án az Európai Parlament plénumában két jelentős európai dokumentum évfordulójára emlékeztetett: idén negyven éve fogadták el az emberi jogok, beleértve a kisebbségek jogainak tiszteletben tartását alapelvként leszögező Helsinki Záróokmányt, továbbá húsz éve Strasbourgban írták alá a keretegyezményt a nemzeti kisebbségek védelméről.
Sógor Csaba beszédében hangsúlyozta: "jó alkalom ez a kettős évforduló arra, hogy mérleget vonjunk az eredményekről." Véleménye szerint nyíltan ki kell mondanunk, hogy a keretegyezmény számos pontját egyszerűen nem hajtják végre a részes államok. – Ezen a helyzeten az segíthetne, ha az Európai Unió intézményei elfogadnának egy jogi kötőerővel bíró kisebbségvédelmi keretszabályozást. Bár a kezdeményezést a Bizottság részéről várnánk, a Parlament mint az európai polgárok érdekeinek megjelenítője is az élére állhatna ennek a folyamatnak – fogalmazott az erdélyi képviselő. Hozzátette: ez a kérdés közvetlenül érint mintegy 40 millió uniós polgárt, az EU-nak tehát foglalkoznia kell a nemzeti kisebbségek problémáival.
Sógor Csaba szerint annál is inkább megkerülhetetlen ez a kérdés, mivel az Európai Unióról szóló szerződés második cikke is kimondja, hogy az unió a kisebbségek jogainak tiszteletben tartásán alapszik.

Bor, kommunizmus, szexualitás és vallás – jön a TUDEK!
Licistáknak szerveznek tudományos konferenciát Kolozsváron
Több mint százötven erdélyi magyar líceumi tanuló vesz részt a Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciáján (TUDEK), amelyet a hét végén szerveznek meg az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban.
Vörös Alpártól, az Apáczai-líceum igazgatójától megtudtuk: eddigi tapasztalatai szerint a TUDEK-en való részvétel, illetve díjazás nagy mértékben befolyásolja a fiatal pályaválasztását, a tudományos kutatáshoz való hozzáállását. Az idei TUDEK-re 102 előadás 161 szerzőjét várják Erdély minden régiójának rangos középiskolájából. Kolozs megyéből 27 diák szerepel 16 dolgozattal. A dobogós helyezést elérő erdélyi diákok részt vesznek 2016 áprilisában a Tudományos Diákkörök Országos Konferenciáján (TUDOK), amelynek a szolnoki Varga Katalin Gimnázium ad otthont, továbbá előnyt élveznek a Babeş–Bolyai Tudományegyetemre (BBTE) és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemre (EMTE) való felvételin.
NAGY-HINTÓS DIANA

Sok még a tennivaló a kisebbségvédelem terén
Rendkívül sok még a tennivaló a nemzetközi egyezmények kisebbségvédelmi passzusainak életbe ültetése és alkalmazása terén – erről beszélt Sógor Csaba hétfő este a strasbourgi plenáris ülésen, ahol azt sürgette, hogy az Európai Unió (EU) intézményei fogadjanak el egy jogi erővel bíró kisebbségvédelmi keretszabályozást.
Az RMDSZ-es politikus az Európai Parlament plénumában két jelentős európai dokumentum évfordulójára emlékeztetett: idén negyven éve fogadták el az emberi jogok, beleértve a kisebbségek jogainak tiszteletben tartását alapelvként leszögező Helsinki Záróokmányt, továbbá húsz éve itt Strasbourgban írták alá a Keretegyezményt a Nemzeti Kisebbségek Védelméről.

Tízéves a Barabás Miklós Galéria
Tíz évvel ezelőtt, 2005. november 18-án nyitotta meg kapuit a Barabás Miklós Galéria.
Jó tíz évnyi hosszas vajúdás után. Hiszen az ötlet mindjárt a Barabás Miklós Céh 1994-es újjáalakulását követően megszületett. S amint a Céh maga, úgy a székházalapítás is elsősorban nagy öregjeinknek, Abodi Nagy Bélának és Kós Andrásnak köszönhető. A konkrét megvalósulás pedig Andrásy Zoltán festő- és grafikusművész nagylelkű gesztusának, aki az itt lévő, egyházi tulajdonú, romos ház hosszú távú használatáért cserébe felajánlotta lakását a református egyháznak. A rendbetétel sziszifuszi munkát s persze anyagi támogatást igényelt, amit pályázatokból és adományokból sikerült beszerezni. S amiben oroszlánrészt vállalt a szervezet akkori, felejthetetlen emlékű elnöke, Jakobovits Miklós, ügyvezető titkára, Károly Zöld Gyöngyi és a munkálatok szakmai irányítója, Murádin-Beyer Katalin, később pedig Novák Ildikó, s az ugyancsak felejthetetlen emlékű Szabó Bokor Márta és Takács Gyula. Nem tudok meghatottság nélkül emlékezni a tíz évvel ezelőtt történtekre, a mindannyiunk által tisztelt és szeretett Jakobovits Miklós túláradó lelkesedésére, amellyel az ország minden részéből, sőt külföldről is egybesereglett művészeket és műpártolókat fogadta, s arra a meleg, baráti légkörre, ami ott, akkor kialakult, és bizakodással töltött el mindenkit.
Természetesen Andrásy Zoltán kiállításával nyitottuk meg a galériát. Az idős és akkor már nagy beteg mester nem vehetett ugyan részt a megnyitón, de örömmel töltötte el a tudat, hogy álma valóra vált. Másfél hónap elteltével 2006. január elsején megbékélten, és abban a tudatban távozott, hogy tanítványai, a fiatalok, megvalósítják elképzeléseit. Nem tévedett.
NÉMETH JÚLIA

„Margitta élni akar”
Vasárnap délelőtt, mint az elmúlt 21 esztendőben mindig megemlékeztek a „hepehupás vén Szilágy” szülöttéről, „Dózsa György unokájáról”, a 20. század legellentmondásosabb költőjéről, Ady Endréről Margittán.
A református istentiszteleten Kovács Gyula hirdette Isten igéjét, prédikációjában kiemelve Ady istenes verseinek mondanivalóját, üzenetét. Az istentiszteletet követően a templom falain belül tartották a megemlékező irodalmi műsort, és ott hangzottak el a beszédek is. Bátran elmondhatjuk, hogy a nap fénypontja a Puskás Miklós zenetanár által vezetett iskolai kórus előadása volt. Felkészültségük megkérdőjelezhetetlen, előadásuk meghozta hatását, hiszen a jelenlévők együtt dúdolták Ady ismert verseinek megzenésített változatát a diákokkal, és a szemekben felcsillanó könnycseppek is az elismerés jelei voltak.
Bradács Alíz, Margitta körzet RMDSZ elnöke köszöntötte a meghívott vendégeket, világi elöljárókat és jelenlévő margittaiakat, majd elsőként Petneházy Attila, a Magyar Országgyűlés FIDESZ-es képviselője, a nyíregyházi Móricz Zsigmond színház tagja osztotta meg irodalmi műsorral egybekötött emlékező gondolatait a margittaiakkal, illetve tolmácsolta Pánczél Károlynak, a Nemzeti Összetartozás Bizottsága elnökének erre az alkalomra megfogalmazott üzenetét. A képviselő megköszönte a meghívást és elismerő szavakkal illette a diákok előadását is.
Őt követően Cseke Attila képviselő szólt szülővárosa emlékező gyülekezetéhez, beszédét Ady Endre Margitta élni akarcímű verses históriájából vett idézetre alapozva.
„Emlékezzünk vissza a 25 évvel ezelőtti Margitta közéletére. Nem volt Ady-szobor, nem tarthattunk nyilvános megemlékezést, nem volt önálló magyar iskolánk sem. 21 évvel ezelőtt lett Ady-szobor és azóta minden évben emlékezünk. Mert a költővel együtt mi is valljuk: Margitta élni akar.” – zárta beszédét a képviselő.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Érték még a könyv?
Október végén a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban immár második alkalommal rendezték meg az V–XII. osztályos diákok novellavetélkedőjét.
A Communitas Alapítvány által támogatott program célja az volt, hogy a 13 nagyváradi magyar oktatási intézményben tanuló közel 300 diákot olvasásra inspirálják. Célkitűzés volt ugyanakkor az önművelés igényének és szokásainak felfedezése, az együttműködésen alapuló csapatmunka örömének, szépségének átélése.
A versenyre benevező iskolák négyfős csapatokkal jelentkezhettek – minden évfolyamról egy-egy diák. Ebben a kategóriában összesen hat iskola diákcsapata képviseltette magát a versenyen: egy-egy csapat az Ady Endre, Szent László líceumokból, a Mihai Eminescu Főgimnáziumból, egy a Loránffyból, a szervezők részéről, illetve a vidékről a borsi és a székelyhídi iskolák is képviseltették magukat egy-egy csapattal.
A vetélkedő célja az volt, hogy a diákok kreatívan gondolkodjanak az elolvasott művekről, egyéni olvasatokat hozzanak létre és értelmezéseiket bemutassák, megosszák társaikkal.
Örömmel nyugtáztuk a nagy érdeklődést, hiszen a gimnáziumi korcsoportban tizenöt csapat sorakozott fel a ,,lila csatamezőn”.
Végül, az eredmények alapján dicséretben részesült a lorántffys csapat, harmadik helyezést értek el a Mihai Eminescu Főgimnázium diákjai, második lett a Szent László líceum és első helyezést értek el az Ady Endre Líceum tanulói.
A rangsorolás a verseny jellegénél fogva nagyon nehéz volt, de a zsűri alapos munkája révén sikerült kiválasztani a legjobb négy csapatot: a Szacsvay Imre Általános Iskola Irkászok csapata részesült I. díjban, II. díjat a 11-es Általános Iskola Lila katonák csapata kapta, III. díjat szintén a 11-es Általános Iskola vehette át 2×2 Lotti csapatnévvel, a dicséret a bihari Gáspár András Általános Iskola diákjait illette, akik Vitaminbomba néven jelentkeztek
Bán Imola

Újraindul a Siculus Rádió
Visszakapta műsorszórási engedélyét a kézdivásárhelyi Siculus Rádió, amely a különféle papírformaságok kézhezvétele után hamarosan újraindíthatja a sugárzást a 95 MHz-es frekvencián. Mint ismeretes, a rádiót működtető Pro Imagine Kft. csődbejutása után vonták vissza a közel húszéves múltra visszatekintő rádió engedélyét. Tegnap az Audiovizuális Tanács illetékes bizottsága egyhangúlag megszavazta az új engedély kibocsátását, így minden adott ahhoz, hogy az immár Siculus Rádió Egyesület által működtetett médium pár hónapnyi kihagyás után újra fogható legyen. „Győzedelmeskedett az igazság, rövidesen újraindul a város hangja” – fogalmazott lapunknak Kónya Zita tulajdonos.

Kettős évfordulóra emlékeztek
Gy. Szabó Béla alkotásait ajándékozták a múzeumnak
Kiemelkedő eseményen vehettek részt az érdeklődők péntek este az Incze László Céhtörténeti Múzeumban, amikor az erdélyi fametszés koronázatlan királya, Gy. Szabó Béla (1905–1985) alkotásaiból egy reprezentatív válogatást a múzeumnak ajándékozott a hagyatékot ápoló Ferenczy család.
A vendégeket Dimény Attila múzeumigazgató köszöntötte, elmondva, hogy 11 alkotást már 1973-ban ajándékba kapott az intézmény, ezeket a most adományozott 35 munkával együtt kiállítva emlékeznek Gy. Szabó Bélára, születése, illetve halála évfordulója apropóján. Ferenczy Miklós kolozsvári református lelkész, a mintegy 14 ezer rajzot, közel 2 ezer pasztellt, 150 olajképet és 1500 fametszetet tartalmazó hagyatékot gondozó Ferenczy család nevében beszélt az ajándékozás indítékairól és a művész életútjáról. Gy. Szabó munkásságáról elmondta, a kiállítás javát képező szén-, ceruza- és pasztellrajzok olyan életmű munkáit képviselik, amely egy rendkívül művelt művész gondolatiságát tükrözi. Tulajdonképpen az erdélyi közösséget tekintette családjának, bármennyire szeretett is utazni a világban, mindig ide tért vissza nemcsak fizikai voltában, hanem szellemiségében is.
Kós Károly biztatására jegyezte el magát a fametszéssel, az erdélyi kisebbségi sorsunk iránti elkötelezettséget olvashatjuk ki műveiből, legyen az tájkép vagy gondolatiságot tükröző alkotás. A fény és a víz ábrázolásában remekműveket alkotva bebarangolta nemcsak Erdélyt, hanem a nagyvilág több helyszínét is, munkásságának értékét a mostani, immár 106., halála után megrendezett kiállítás anyaga is híven szemlélteti. Meditatív művészet az övé, a tájkép eszköztárával erdélyi hagyományt folytatva, egyben felmutatja a közösség életérzését is, miközben ábrázolja a földi alkotó találkozását az istenivel.
Az utóélet méltó az életéhez, hiszen a művészetén túl otthagyta szellemi nagyságának nyomait bárhol, ahol megfordult, fogalmazott Ferenczy, és ehhez a gondolathoz kapcsolódott Jánó Mihály művészettörténész is személyes élményeire támaszkodva. 1973-ban, kézdivásárhelyi muzeológusként találkozott Gy. Szabó Bélával, akinek személyisége mélyen megérintette, pedig a hetvenes években özönlöttek ide az erdélyi magyar művészek. Tették ezt amiatt, hogy Erdély-szerte nem létezett olyan kiállítóterem, ahol bemutatkozhattak volna a magyar képzőművészek.
Az itt töltött idő alatt Gy. Szabó a Kovács-szeren készített egy tusrajzot, amelyet később fába metszett, ezeket is meg lehet tekinteni a december 5-ig látogatható kiállítás képei között. Az alkalomra válogatott versek előadásával Józsa Irén szavalatai tették emlékezetesebbé az eseményt.

Kálvin-emlékjelet avattak Nagyváradon
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Partiumi Keresztény Egyetem és a hollandiai Juhász István Alapítvány rendezte meg 2014. november 20-22. között a „Kálvini vonások a magyarok lelki arcán” című tudományos konferenciát a nagyváradi egyházkerületi székházban, amely jelenleg a PKE főépületeként is ismert.
A Kálvin-emlékévek bezárásaként tartották meg a többnyelvű nemzetközi szimpóziumot, hiszen Kálvin János születésének 500-ik évfordulója alkalmával két konferenciát és több kiállítást szerveztek egyházi és civil szervezetek támogatásával Nagyváradon. A konferenciát egy megemlékezés-sorozatba ágyazták bele, amely magába foglalt emléktábla-avatást, könyvkiadást, könyvbemutatót, kiállítást és kulturális programokat is.
A konferencia idején a budapesti Kálvin kiadó tartott könyvvásárt. A napi áhítatok mellett előadások és megbeszélések zajlottak, zenei momentumokkal lelkes előadók szolgáltak – az egyházi zeneirodalomtól a népies katonadalokig terjedő skálán.
A nagy reformátor bronzplakettjének avatását november 24-én koradélután tartották a konferencia záró momentumaként, a Partiumi Keresztény Egyetem panteonjában, ahol Deák Árpád képzőművész alkotását Gaál Botond debreceni és Eberhard Busch göttingeni teológiai professzorok leplezték le. Avatóbeszédet Tőkés László előző királyhágómelléki református püspök mondott, aki nemcsak Kálvin János reformátori munkásságát és szellemtörténeti jelentőségét domborította ki, hanem „magyarrá honosításának” folyamatát és fontosságát is, áll a Tőkés László EP képviselő, sajtóirodájának közleményében.

Újabb pofonokat kapott Románia a forradalomdosszié miatt
Bár októberben lezárták az 1989-es forradalom dossziéját Romániában, az Európai Emberjogi Bíróság kedden a forradalom újabb nyolc áldozatának ítélt meg kártérítést. A CEDO Carmen Alexandrescu, Ion Băroiu, Iosif Bălăş-Salcoci, Ştefan Boran, Vladimir Ciobanu, Marin Dincă, Cristian Paţurcă és Laura Stoica esetében hozott Romániát elmarasztaló ítéletet.
Antonie Popescu ügyvéd megerősítette, a román állam azért veszített ezúttal is, mert az igazságszolgáltatás 26 évig mulasztott. A CEDO arra kötelezte az államot, hogy az ítélet jogerőre emelkedése után számított három hónapon belül 2 400 euró kártérítést fizessen minden egyes panaszosnak, illetve fedezze a perköltségeket. A döntés három hónapig megfellebbezhető.
Cristian Paţurcă a forradalom dalaként ismert Tekergők himnusza (Imn al Golanilor) szerzője. 2011-ben betegségben halt meg.
A strasbourgi emberjogi bíróság már korábban is számtalan elmarasztaló ítéletet hozott. Januárban például 832 500 euró kártérítést ítélt meg a forradalom 81 áldozatának amiatt, hogy a román igazságszolgáltatás mindmáig nem vizsgálta ki megfelelően ügyüket. Korábban már legalább hat hasonló ügyben ítélte el Romániát a strasbourgi bíróság. A temesvári felkelés vérbe fojtása ügyében jogerős ítélet született, két volt tábornokot 15 év börtönbüntetésre ítéltek.
Miért zárták le a dossziét?
Mint arról már korábban beszámoltunk, októberben a katonai ügyészség bejelentette: nem indít nyomozást az 1989-es romániai forradalommal kapcsolatban, miután megállapították, hogy egyebek mellett a feltételezett bűncselekmények egy része elévült, másik része meg sem történt.
A legfőbb ügyészség keretében működő katonai ügyészek döntöttek az aktacsomó lezárásáról. Ez a döntés megtámadható a bíróságon. Teodor Marieș, a forradalom áldozatainak emlékét ápoló egyesület vezetője közölte, hogy élni fognak ezzel a lehetőséggel, és a bírósághoz fordulnak.
A mintegy ezer halálos áldozatot és több mint 3 ezer sebesültet követelő forradalom 1989. december 16. kezdődött Temesváron, majd kiterjedt Bukarestre és több romániai nagyvárosra, és ennek nyomán bukott meg Nicolae Ceaușescu volt kommunista diktátor.
A legfőbb ügyészség közleménye szerint eredetileg több mint 4500 büntetőjogi per indult a forradalomkor történt eseményekkel kapcsolatban. Végül a katonai ügyészségek 112 aktában összesen 275 személy ellen emeltek vádat.
Az ügyészek úgy értékelték, hogy 1989. december 16. és 22. között - amíg Ceaușescu hatalmon volt -, a karhatalmi erők keményen megtorolták a Ceaușescu-ellenes felkelést, majd a volt kommunista vezető elmenekülése után hatalmi űr és káosz keletkezett. Így a katonaságot irányítók - magyarázzák az ügyészek - sokszor nem tudtak egymás parancsairól, ezért előfordult, hogy különböző katonai alakulatok egymásra nyitottak tüzet azt feltételezve, hogy a túlsó oldalon ellenforradalmi erők állnak, amelyek a diktátornak a hatalomba való visszatérését akarják.
Marieș bejelentette, hogy Klaus Johannis államfőtől kérik, vállaljon közvetítői szerepet, amire szerinte lehetőséget teremt az alkotmány. Megállapította, hogy Traian Băsescu korábbi elnök megtette ezt. Băsescu mandátuma idején a nyilvánosság előtt többször felszólította a főügyészt, vizsgálja ki a forradalomkor történt eseményeket.
România Curată/Maszol
maszol.ro