Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Zöld Mihály
70670 tétel
2015. május 1.
Hitélet – Kalotaszegi kórustalálkozó Magyarlónán
Magyarlónán találkoztak a kalotaszegi református egyházmegye kórusai április közepén. Az első kórustalálkozót 2011-ben szervezték, azóta minden évben más-más kalotaszegi falu a házigazdája. Az idén 11 település képviselői vettek részt a rendezvényen.
A IV. Kalotaszegi Református Egyházmegyei Kórustalálkozó előtti és utáni időszakban a tavaszi estéken a kalotaszegi parókiák, imatermek, gyülekezeti házak ablakain gyönyörű zsoltárok dallamai szűrődtek ki a tavaszi csendbe. Az estébe nyúló próbák mindig fohásszal, esetleg igeolvasással kezdődtek és imával zárultak. A toborzás helyenként nehézkes volt, míg végül sok szép kórust sikerült alakítani. A kalotaszegi embernek a lelkében mindig dal van, énekelt örömében-bánatában, vagy munka közben a mezőn és műhelyében, vasárnap a templomban megőrizte ősei archaikus, lassú, hajlításokkal teli éneklési formáját. Mikor népviseletbe öltözött vagy énekelt és táncolt, az számára mindig ünnep volt. Ma is büszkén hordja ősei viseletét, énekli dalait, járja táncait és erős az önazonosságtudata.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. május 1.
Egy háttérintézmény csendes jubileuma
A Bethlen Gábor Alapítvány úgy alakult meg a millennium évében, és úgy működött az azóta eltelt másfél évtized alatt, hogy végig a háttérben maradt, onnan mozgatta, támogatta az iskola fontosabb eseményeit. Az alapítvány ötletét annak idején Krizbai Jenő akkori igazgató vetette fel, aki székelyföldi tapasztalatok alapján javasolta, hogy legyen egy alapítvány, mert akkor könnyen ki tudják fizetni az ösztöndíjakat. 2007-ben módosították az alapszabályt, hogy az ifjúsági szervezetek is részesülhessenek a támogatásokban. Ekkor fiatalokkal is bővült az eredetileg 36 alapító taggal induló civil egyesület.
Az évek folyamán sok szó esett díjazott önképzőköri diákokról, tanárokról, utazásaikról, sikereikről; évente megcsodálhattuk a szalagavatót, a mindig változó, mégis hagyományos tornavizsgát, a csodálatos ballagást, a Bethlen-bál bemutatóját, az iskolai színjátszókat, a kórusokat, és még sorolhatnánk. Mindenki tudott a keresztszülőprogramról, amelyik nem kis mértékben kiegészítette a diáklétszámot és fontos adalék volt ahhoz, hogy az iskola valamennyire megőrizhesse hagyományos „erdélyi” jellegét. Ezeknek a közismert és nélkülözhetetlen eseményeknek, jelenségeknek volt egy szilárd anyagi támogatója: az iskola érdekében működő Bethlen Gábor Alapítvány.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)
2015. május 1.
Felhívás a Kárpát-medence magyar kórusaihoz
Az RMDSZ tordaszentlászlói szervezete és Tordaszentlászló önkormányzata, a helyi Thamó Gyula Közművelődési Egyesület, a Református Egyházközség, valamint a falu Művelődési Háza az idén is megszervezi a hagyományos, immár a XXVI. Szent László-napi kórustalálkozót, az RMDSZ Kolozs megyei elnöksége, a Romániai Magyar Dalosszövetség, valamint az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) védnökségével.
A szervezőbizottság
Szabadság (Kolozsvár)
2015. május 1.
próka eszponka
– Ne, egy apróka eszponka! – kiáltottak fel a frumószai csángó lányok, amikor gyöngyfűzéskor meglátták a pici biztosítótűt. – A ziherejsztűre mondjátok? – kérdeztem csodálkozva.
Szagos illatainkról mélységes szeretetvel
A szagokra voltam örök életemben a legérzékenyebb. Az első tanévet gyakorlatilag végigszédelegtem Moldvában. Késő ősszel szembesültem gyengélkedő mivoltommal, városi létem letagadhatatlan hátrányaként. Legelőször egy kislányhoz hajoltam közel, míg a füzetében írtakat néztem. Kicsi konyha zsírban sütött hagymás tojásrántottájának szaga csapott meg. Bizonyára akkorra már a konyhába gyűlt össze és lakott a család, hideg volt már.
Az ezt követő télen minden létező étket be tudtam azonosítani egy-egy tanóra alatt. A sült szalonnát, a csípős túrót, a tojásrántotta hagymás vagy foghagymás fajtáját, a zsírban sült húst. Nagyon jó szaglásomat rossz napjaimon átokként fogtam fel, de továbbra is közel hajoltam a gyerekekhez, körém ülhettek, óráimon egy bogban voltunk, ahogy mondani szokás. Az istállószagot nehezebben viseltem, míg egyszer úgy nem hozta az élet, hogy részese voltam beszívódásának… Korán kel a gyermek, kitakarítja az istállót, megeteti az állatokat, majd reggelizik, megmosakszik, kimosódik, ahogy erre mondják, és magára ölti az iskolai ruháit. A hajában, bőrében ott reked a reggeli munka szaga. Megbecsülésre sarkall.
Az egyik gyimesi tánctáborban csoportosan dőltünk ki egy istállószagú piros bőröndtől. Egy kicsi osztályban volt a szállásunk, folyton csak szellőztettünk, de mégiscsak volt egy egyre fokozódó alapszag. A harmadik kánikulai napon egyszercsak beazonosítottam a lószag forrását. Tőlem egy lépésre állt egy piros bőrönd.
– Magda, honnan van ez a veres táskád? – Az enyim. – A csűrben tartottátok a télben? – Ott, há! Így történt, hogy a tornácra került a piros bőrönd. Fellélegeztünk. Emlékszem legelső valódi undoromra. Az egyik magyar tantárgyversenyen az összes gyerek ,,márkás” parfümcsomagot kapott a részvételért ajándékba, a fiúk férfias illatszereket, a lányok parfümöket. Azóta is ez a módi, gondolom, ez a legkönnyebben beszerezhető ajándék, bármennyire is degradáló. Szerencsére a gyerekek nem használják. Bele sem merek gondolni, hogy mi lenne, ha mindezen illatforrások egy tanulóra kerülnének. Az istállószag, a tojásrántotta és a Celine Dion parfüm nem férnek meg egy gyerekecskén. Sokadik éve tanítok itt. Mostanra elillant a gyengeségem. Már megbecsülöm, hogy néha, mert nem minden órán, de néha mégiscsak szembesülök a fent említett illatokkal. Már nem zavar. Lelkemet melengeti a száraz fa füstjének illata a ropogós téli havas útjaimon az iskola fele, a tavaszi virágcsokrok, melyeket a gyerekektől kapok, majd olykor szomorkás néniknek továbbadok, bajaimra balzsamok. A nyári tűzforró nap pedig leírhatatlan illatot varázsol a kicsi magyar ház oszlopainak fáiból. Mindezt hiányolom már most is, mert tudom, sehol a világon nem vesznek majd körül ilyen szagok, illatok, melyek itt és most.
(2015. április 21.)
MÁTHÉ KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár)
2015. május 1.
Kezdődik a Székely Fesztivál a budapesti Millenáris parkban
Pénteken kezdődik a Székely Fesztivál, amelyen kulturális programok, köztük táncház, bál és bábszínház, valamint gasztronómiai bemutatók és vásár is várja az érdeklődőket a budapesti Millenáris parkban. A gasztrokulturális majálison vasárnap estig száz kiállító mintegy ezer terméke lesz jelen. Első nap Hargita megye, második nap Kovászna, harmadik nap Maros megye és olyan magyarországi szervezetek mutatkoznak be, amelyek ápolják a székelyföldi hagyományokat.
Tematikus és turisztikai - többek között a borvizeket, a tojásírást, valamint Háromszék épített és természeti kincseit és értékeit bemutató - kiállításokkal is várják az érdeklődőket, emellett népi játékok, népzenei előadások, táncházak, könyvbemutatók, bábszínház és népi foglalkozások is színesítik a programkínálatot.
A rendezvényre 25 ezer darab töltelékes káposztát készítenek, bemutatkozik a rendezvény kiemelt vendégeként a Sóvidék, az Erdélyi Pálinka Lovagrend gyümölcspárlataival, fellép mások mellett Sorbán Enikő népdalénekes, a Codex Régizene Együttes és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a táncházban felcsíki és gyimesi muzsika hallható. Szombaton egyebek mellett a parajdi sóbányát és natúr termékeit ismerhetik meg a látogatók, műsort ad a Cimborák Bábszínház, a programok között borvízkóstolás, fafaragás és pásztorfurulya készítés is szerepel.
Székely Bál is lesz
Szombat este rendezik meg a Millenáris Teátrum épületében a Székely bált, amelyen a Gyergyószéki Dandár Zenekar muzsikál, Tamás Gábor pedig koncertet ad. A vasárnapi vásárnapon egyebek mellett székelyföldi lekvárokat, szörpöket, sajtokat, sonkákat, kolbászokat, fűszereket, teákat és gyógynövényeket vásárolhatnak a látogatók.
A fesztiválon a kárpátaljai magyarok megsegítésére indítanak gyűjtést, elkészítették a "magyarság összetartozásának térképét", amelyre majd a helyszínen lehet licitálni. A rendezvény fővédnöke Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
maszol/MTI
2015. május 1.
Megkezdődött a vásári hétvége
A Rétyi Kováts András Fúvószenekarnak az Erzsébet-parkban található pavilonban tartott koncertjével nyitották meg a Szent György Napok vásári hétvégéjét. A rendezvény első napján napsütéses időjárásban szórakozhattak az ide látogatók.
Ezúttal is rendezett városnapok kezdődtek el pénteken Sepsiszentgyörgyön, ahol több színpad programjaival is fogadják az érdeklődőket: a főszínpad, az Ifjúsági Udvar, a Kultúrkert, a Karta Völgy, valamint a Gyuri-muri téren elhelyezett színpad koncertjeivel és fellépőivel. A lacikonyhák összesen négy fontos helyszínen, így a Gyuri-muri téren, a főszínpad közelében, az Ifjúsági Udvarban és a kézműves vásár közelében helyezkednek el. Utóbbi esetében bőrdíszművek, kézzel készített ékszerek, népi ruházat, táskák, lakberendezési tárgyak, valamint megmunkált vaskerítés elemek is várják a városnapozókat.
A színpadok körüli sörsátrak esetében szintén egységes arculatot mutatnak. Az árak sokat nem változtak az elmúlt évhez képest: a miccs 3 lej, egy csapolt sörért pedig a legtöbb árusnál 5 lejt kell fizetni, akárcsak egy cső főtt kukoricáért. Különben a korábbi városnapok tapasztalatai alapján ezek a termékek fogynak leginkább a rendezvény alatt, társulva a kürtőskalács és a lángos fogyasztásával.
A színpadi koncertek, előadások, valamint gyerekprogramok mellett pénteken nyílt meg az Aktív turizmus elnevezésű expó is az Erzsébet park, valamint a Lábas ház közötti úttesten felállított sátorban., ahol több testvérvárosok utcája és a székely termékek vására is, ahol hungaricumok és siculicumok kerülnek bemutatásra, valamint a gasztronómiai ínyencségek és borok kóstolója és a kézművesek, hagyományőrzők termékeinek bemutatása várja a vendégeket.
Ugyancsak a Kultúrkertben kap helyet az Észműves sátor, ahol közgazdaság és vállalkozásfejlesztés tematikájú előadásokat tekinthetnek meg az érdeklődők, valamint a Borudvar, utóbbi a tíz résztvevő borász mellett egy pálinkafőzőt is köreibe fogad a 2015-ös városnapok alkalmával. A még hitelesebb borkóstolás érdekében konkrétan a Szent György-napokra előállított borospoharat is lehet vásárolni. A bóvlikat ezúttal kiszorították a belvárosból a Szent György Napok idejére, ahogyan a vidámparki gépezetek is az Olt-híd közelében fekvő területen helyezkednek el.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
2015. május 1.
A magyarok bekaphatják
Mintha Hannibal Lecter professzor tartana szemináriumot a vegán életmódról – ez az analógia jutott eszembe arról, hogy a román külügyminisztérium a Babeș-Bolyai Tudományegyetemmel közösen a kisebbségvédelemről tartott konferenciát Kolozsváron.
Nem is akármilyen témában: a kisebbségvédelem romániai modelljéről. Az alkalom: 20 éve fogadták el a kisebbségvédelmi keretegyezményt.
A konferenciának megadták a módját, még Gianni Buquicchio, a Velencei Bizottság elnöke is a meghívottak között volt, emelendő a nagyszerű rendezvény fényét. És legitimálandó mindazt, ami ott elhangzott. Ha mással nem, hát a jelenlétével.
És ha már a román külügy szervezte, akkor a román külügyminiszter meg is mondta, mi is az a kisebbségvédelem. Vagyis jött a román modell.
Nem akarok gonosz lenni, de azok alapján, amiket Bogdan Aurescu főkülügyér elmondott, ha a hús-vér román modellek is így néznének ki egy divatbemutató kifutóján, akkor még örülhetnének, ha csak kifütyülnék őket, és nem hívnák ki rájuk a sintéreket.
Ez a román modell ugyanis ordas módon ocsmányul néz ki
abban a formában, ahogy Aurescu tálalta. Megtudhattuk például, hogy a kisebbségi ügyek belügynek minősülnek. Most hagyjuk, hogy az Európai Bizottság is tagállami hatáskörnek tekinti őket, mert ez meglehetősen ellentmond annak, hogy a kisebbségi jogokat nemzetközi egyezmények szavatolják, amelyek elsőbbséget élveznek az egyes államok belső törvényeivel szemben. Arról nem is beszélve, hogy a világ diplomáciája a védhatalmi státus intézményét is elismeri, ami enyhén szólva sem abba az irányba mutat, hogy a kisebbségi ügyek kizárólag egy állam belügyének tekinthetők, és nem kérhető számon, hogyan bánnak a területükön élő őshonos nemzeti közösségekkel.
Aurescu kijelentése mindemellett főleg azért érdekes, mert – a román-moldáv testvériség romantikus terminológiájából vett panellel élve – virágból épített hídként ível a kisebbségek brutális elnyomásán alapuló ceaușescui soviniszta fasiszta kommunizmus és a jelenlegi román állam doktrínája között. Hiszen akkor volt divat azzal lepattintani a magyar iskolák megszüntetése és a magyar falvak lerombolása ellen tiltakozó nemzetközi közvéleményt, hogy
a Romániában élő magyar közösség ügye Románia belügye.
Aurescu aztán felmondta mindazokat a paneleket, amelyek ebbe a paradigmába illeszkednek, és első hallásra, pláne egy külföldi számára jól hangzanak.
A kisebbségeket integrálni kell, a szegregáció pedig csúnya rossz dolog – mondta.
Ami elvileg így van. Gyakorlatban azonban az illető kisebbséget sem árt megkérdezni, hogy hogyan és milyen mértékben óhajt integrálódni.
A romániai magyar közösség például meglehetősen nagymértékben integrálódott a romániai társadalomba. Tagjai dolgoznak, adót fizetnek a román államnak, szociális helyzetük nem rosszabb az országos átlagnál.
Persze az aurescui értelmezés szerint a kisebbségek integrációja ennél mélyebb kell hogy legyen. Bár igyekezett jófej lenni, és megjegyezte: az integráció nem egyenlő az asszimilációval, engedtessék meg ebben kételkednünk. Az elmúlt hetek, hónapok, sőt évek magyarellenes lépései alapján tartunk tőle, hogy valójában a román elvárás szerint a kisebbségek igazi integrációja
olyan mély, hogy gyakorlatilag fel is számolódnak,
hiszen a magyar (esetleg német vagy roma) iskolákban nem minden esetben a hivatalos doktrína szerint oktatnak, és ami a legnagyobb baj, nem az állam nyelvén.
Hát hogyan integrálódjon a társadalomba egy olyan polgár, aki nem az állam egyetlenként elismert, hivatalos nyelvén tanul?
Mi itt jegyezzük meg: köszönjük, tökéletesen. De a bukaresti megközelítés meglehetősen kirekesztő. Abban ugyanis az integráció egyetlen irányba mutat: az identitás feladása, a román nemzetbe való beolvadás felé. Minden egyéb – magyar iskola, magyar egyetem, magyar média, magyar könyvkiadás – a szegregáció fertője.
Ja, és ha már szegregáció: a kiváló diplomata természetesen szemrebbenés nélkül hazudik, amikor a mélyen tisztelt hallgatóság előtt egybemossa az autonómiát a szegregációval, valami olyasmiként állítva be az őshonos nemzeti közösség természetes önrendelkezési jogát, amihez kultúrember még bottal sem nyúl. Pedig ebben a témában baromi érdekes beszélgetéseket folytathatna az olasz vagy a svéd illetékesekkel például a dél-tiroli németek vagy a finnországi svédek helyzetéről. Hiszen tudomásunk szerint olyan, a klasszikus értelemben vett nyugat-európai országokról van szó, amelyeket Bukarest általában követendő példának és az európai civilizáció fáklyavivőjének tekint.
De hát ne legyünk naivak: Aurescu tisztában van azzal, hogy az önrendelkezés nem egyenértékű a szegregációval, csak hát Bukarestben még mindig az a doktrína, hogy
csak az asszimilálódott – vagy kivándorló – magyar a jó magyar.
Hiszen minél többen vannak, és minél több jogot élveznek a romániai magyar közösség tagjai, annál nagyobb a veszélye, hogy alkalomadtán, változó geopolitikai helyzetben Románia búcsút mondhat a Trianonban oly könnyen megszerzett Erdélynek.
Ez persze úgy marhaság, ahogy van, nagyon nem úgy néz ki, hogy a geopolitikai helyzet ilyen irányba változna. De hát Bukarestben úgy gondolják: jobb félni, mint megijedni.
Hogy mennyire kirakatkonferenciáról van szó, és hogy mennyire cinikusan viszonyul Bukarest az egész kisebbségvédelmi kérdéshez, az is illusztrálja, hogy előadóként a Román Filatéliai Társaság vezetőjét is meghívták, aki – mint kiderült – egyébként kiérdemesült szekus.
A hölgy azért utazott el Kolozsvárra, hogy elmondhassa: az elmúlt években több ízben is adtak ki kisebbségi témájú bélyegeket, tehát szó sincs róla, hogy Romániában diszkriminálnák a kisebbségeket. Ami olyan, mintha az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály főügyészét hívták volna meg, hogy elmondja: szó sincs arról, hogy hátrányos megkülönböztetésben részesülnek a magyarok, hiszen lám, magyar polgármestereket is őrizetbe vesznek korrupció gyanúja miatt.
A legszebb, hogy a híres román kisebbségvédelmi modellt épp akkor tartották fontosnak körbenyalni Erdély fővárosában, amikor több erdélyi, illetve partiumi település önkormányzata is hadjáratot indított a magyar jelképek, illetve a magyar nyelv ellen.
Úgyhogy ez a konferencia ebben a formában tök fölösleges volt, pláne ilyen válságos időkben. Nem kellett volna kidobni az ablakon egy taligányi pénzt a terembérlésre, meg a meghívottak elszállásolására, illetve etetésére és itatására. Elég lett volna, ha Aurescu egyszerűen kiad egy nyilatkozatot, miszerint
a magyarok bekaphatják.
Lehet, hogy nem lett volna elegáns, de legalább olcsóbb és őszintébb.
Hiszen lényegében a nagyszerű kolozsvári konferenciának is ez volt az egyetlen mondanivalója.
Balogh Lervente
foter.ro
2015. május 2.
Székelyföldet is be kell kapcsolni a gazdasági vérkeringésbe
Székelyföldet is be kell kapcsolni a gazdasági vérkeringésbe, erre Magyarországnak is szüksége van – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az első Székely fesztivál megnyitóján, pénteken, Budapesten.
A tárcavezető azt mondta, azért vállalta a rendezvény fővédnökségét, mert hiszi, hogy nemcsak a kultúra, a művészet vagy az oktatás kapcsolja össze a magyarokat, hanem nagyon fontos gazdasági csatornák is. A jelen lévő székely vállalkozók innen 600 kilométerre állítanak elő értékeket, és Magyarországnak szüksége van arra, hogy itt megjelenhessenek, és találjanak olyan kapcsolódási pontokat, amelyekkel ők is és az itteniek is erősödnek.
Varga Mihály hangsúlyozta: az a céljuk, hogy a Székelyföld bemutatkozhasson a fővárosnak, és azok a budapestiek, akik még nem jártak Székelyföldön, rácsodálkozhassanak arra, hogy ott milyen kincsek vannak, nemcsak gasztronómiai, hanem például kulturális vagy művészeti értelemben is. Szükség van tehát arra, hogy a „népi diplomácia szálai időről időre újraépüljenek" – mondta. Kiemelte: „a kormány 2010 óta feladatának, hivatásának, küldetésének tekinti", hogy ezek a szálak minél több csatornán keresztül újraépüljenek.
Ezért tették lehetővé, hogy a határon túli magyarok is felvehessék a magyar állampolgárságot. Varga Mihály felhívta arra a figyelmet, hogy az elmúlt években több mint 750 ezer határon túli magyar kezdeményezte a magyar állampolgárság felvételét. Szavai szerint jóvátették azt a „szégyenteljes kudarcot", amelyet 2004. december 5. – a kettős állampolgárságról tartott népszavazás – jelentett. Megvan tehát a lehetőség – mondta -, hogy a határon túli magyarok ne csak szellemi-lelki közösségként kapcsolódhassanak az anyaországhoz, hanem közjogilag is.
Ez nemcsak majális, hanem egyfajta „összekapaszkodás", amikor a Székelyföld megmutathatja magát – hangsúlyozta a miniszter.
Szükség van arra, hogy Magyarország a magyar közösségeken keresztül jelen legyen a határon túli településeken, tehát Magyarországnak ott kell lennie a Felvidéken, ott kell lennie különösen Kárpátalján a jelenlegi nehéz helyzetben, ott kell lennie a Vajdaságban, a Muraközben, és persze Erdélyben, ezen belül Székelyföldön. Valamint szükség van arra is, hogy ezek a közösségek meg tudjanak jelenni Magyarországon – tette hozzá.
A megnyitó beszéd előtt a miniszter Székelyföldről érkezett vendégeivel közösen hargitai vörösfenyő-csemetét ültetett a fesztiválnak otthont adó Millenáris Parkban.
A háromnapos fesztiválon kulturális programok, köztük táncház, bál és bábszínház, valamint gasztronómiai bemutatók és vásár is várja az érdeklődőket.
A gasztrokulturális majálison száz kiállító mintegy ezer terméke lesz jelen. Első nap Hargita megye, második nap Kovászna, harmadik nap Maros megye és olyan magyarországi szervezetek mutatkoznak be, amelyek ápolják a székelyföldi hagyományokat.
MTI
Erdély.ma
2015. május 2.
Flekkenbe oltott gulyás
A Maros-parti sörpatikával szembeni gyepes területen május elsején délelőtt tizenhárom üstöt számoltunk meg, amelyekben versenygulyás rotyogott a marosvásárhelyi RMDSZ-majálison. S hogy ne legyen szerencsétlen a szám, még féltucatnyi olyan bogrács is „üzemelt”, amelyeknek termékei nem vettek részt a versenyben.
Bár a reggeli órákban még komor felhők takarták az eget, délelőttre jobb belátásra tért az időjárás, délre pedig már igazi majálishangulatban sütött hétágra a nap. Ennek megfelelően ha a korai órákban alig pár tucatnyi ember merészkedett ki a Sörpatikával szembeni füves partszakaszra, délutánra már csaknem a békebeli majálisokat idéző tömeg hullámzott a parton.
A terület egyik végében felállított színpadon délutánig gépzene üvöltött az érkezőkre, délutánra már kezdetét vette az igazi műsor, amelynek a hírneves Új Bojtorján együttes is része volt. A marosszentgyörgyi önkormányzat – a községhez tartozik a Maros-partnak ez a része, magántulajdonként – és a marosvásárhelyi RMDSZ által közösen szervezett majálison nem feledkeztek meg a gyerekekről sem. Miközben a felnőttek szórakoztak, mulattak – azaz: ettek-ittak – a gyerekek elfoglaltságáról a Lurkó kuckó, az Ügyes Kezek Alapítvány (gyertyakészítő manufaktúrát működtetve), a HIFA-Románia Egyesület mézeskalács készítésben ügyködő csoportja, a Bandi Dezső Kulturális Egyesület fafaragó tanodája, a Máltai Szeretetszolgálat karkötőkészítő-műhelye gondoskodott. A hegyimentő szolgálat mászófalat állított fel, ahol nem csak a kicsinyek, de a bátrabb fiatalemberek, -lányok is megpróbálkoztak a csúcsra jutással.
A gulyásfőző verseny csapatai között ott volt a csupa nőkből álló – természetesen – nőszervezeti csapat, akik méltán szerezték meg a III. helyezést. A két első helyezettről ezúttal hadd ne ejtsünk szót, hiszen a nemes versengés lényege és célja a majálisozók jóllakatása, nem pedig a babérlevelek szerzése volt. Utóbbiakat is inkább az üstbe szórták az alkalmi szakácsok.
A versenyben főtt gulyásadagokat szimbolikus 2 lejes áron szolgálták ki, s ezt is csak azért, hogy a befolyt pénzt a Márton Áron-film támogatására adhassák át. Emellett aki a film további támogatását kívánta, filmkockákat is vásárolhatott a jegyes sátorban.
A Flekkenfalvának is becézett Vásárhelyen egy kissé fura az inkább alföldön meggyökerezett gulyásolás – provokáltuk a város alpolgármesterét, Peti Andrást, aki maga is surcot kötve ügyködött egy kondér körül. „Természetesen tisztában vagyunk mi is azzal, hogy a város a flekkenéről, s nem a gulyásáról híresült el a világban, de a divattrendekkel nem lehet szembeszállni. Próbálkoztunk a flekkensütéssel korábban, de nem volt sikere. Gondolom ez a bográcsolás is egy amolyan múló divatirányzat” – magyarázta az alpolgármester, aki azt is elmondta, hogy azért szerencsés itt a Maros-parton majálisozniuk a magyaroknak, mert itt nem köthetnek beléjük – magán- és más település területéről lévén szó – a helyi rendőrségiek a harmadik éve érvényben lévő pikniktörvény miatt. Köztudott ugyanis, hogy nem-magánterületen tilos a kijelöletlen helyen tüzet gyújtani. Megtörténhetett volna, ha nem magánterületen szervezik, hogy a helyi rendőrök megféltették volna a Maros vizét a kigyulladástól.
Elmúlt a pacalleves, a pacalpörkölt, a körömpörkölt divatja, s lehet, hogy a bográcsgulyás helyét is visszaveszi majd az az igazi vásárhelyi fatányéros kovászos vagy savanyú uborkával, ami híressé tette Novum Forum Siculorumot világszerte – egyeztünk ki egy majdani retroflekkenezés ígéretében az alpolgármesterrel.
Majálisoztak még Vásárhelyen a Csereerdő aljában, valamint a Somostetőn. Az előbbi a családi majálisozóknak kínált lehetőséget a grillezésre (korábban ezt is rostonsütésnek hívták) a kis téglából épített tűzhelyeivel, utóbbi ugyancsak a rostonsült finomságok kedvelőinek a nagy, csaknem ipari méretű „kemencéken”. Itt egyébként kereskedelmi társaságok is árusítottak flekkent, roston sült csórékolbászt, betyárkolbászt, de még a görög nemzeti konyhától kölcsönözött készítményeket is.
S mintha csupáncsak a majálisozók kedvét akarta volna törni, május másodikán újból zordra fordult az időjárás, egyáltalán nem kedvezett a Víkend-nyitásnak.
A Maros-parton és a Somostetőn megrögzött Marosvásárhely-szerelmesek készítettek fényképeket (Körtesi Sándor, Orbán Pál, Plugor Árpád), amelyeket aztán közösségi oldalakon tettek közkinccsé. Ezek közül válogattunk illusztrációként.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro
2015. május 2.
Tordai tűzözön
Mélyen egyet kell értenünk Orbán Balázszsal, aki szerint hazánk szépsége vérlázítóan ismeretlen hazánkfiai számára is. Olyannyira, hogy a megszokás közönyével vagy éppen lenézéssel tekintünk nem egy pontjára, amely „ha a kéjutazóktól elárasztott Svájczban vagy Olaszországban lenne, az útasok egész bucsújáratát vonná magához”.
Igaz, hogy ezt csaknem százharminc éve vetette papírra a székely író, és hazán még jóval tekintélyesebb és zegzugosabb területet érthetett, mint mi, ám a helyzet nem sokat javult. Annyiban talán azért változott, hogy ma már elég csak Szlovákiáig vagy Romániáig „búcsújárnunk”, ha kevéssé ismert, egzotikus helyeket szeretnénk fölfedezni a magunk szakállára. Méghozzá a régi honismeret szellemében.
Aki Erdély szívében jár, bizonyára nem kerüli el az Aranyos folyó vad völgyét, ellátogat a turisták tízezreit vonzó, nagyszerűen helyreállított Torockóba, elmegy borzongani Verespatakra, netán bekukkant Nagyenyedre, a dél-erdélyi magyar oktatás központjába; és ha szereti a romantikus tájakat, nem hagyja ki a környék egyik legnevezetesebb látnivalóját, a Tordai-hasadékot sem. Annak azonban kicsi a valószínűsége, hogy elbarangol a sziklaszoros közelében fekvő Szind falucskába. A dimbes-dombos vidéken, Torda város közvetlen szomszédságában fekvő település látszólag nem is kínál sokat az érchegység lélegzetelállító tájain edződött utazóknak. Szelíd és megművelt vidéken, magára hagyatva öregszik és néptelenedik el: az egyik legrégebbi erdélyi magyar helység ma már csupán alig kéttucatnyi unitáriust mondhat magáénak, akiknek az átlagéletkoruk hetven év felett van, és akik alig háromszázaléknyi magyart képeznek a csaknem színromán faluban.
Pedig volna mit nézni, volna mire emlékezni az elfeledett Szindben is. Ott van mindjárt a szántóföldek szélén, a falutól délkeletre fekvő dombtetőn a magyarok temetője, amely mintha a semmiben lebegne míves XIX. századi sírjaival, de még a közelmúltban emelt feketemárvány sírjeleivel is. Meghökkentő, megrázó hely, mi egy őszi délutánon, alkonyat előtt fedeztük föl, amikor kisétáltunk a falu szélére, hogy gyönyörködjünk a környező völgyekben fellobbanó tarlótüzekben. Már alig olvasható feliratú obeliszkeket, gondosan ápolt, vaskerítéssel védett hantokat találtunk szétszórva a mezőn. Orbán Balázs szerint egykor három magyar település ódon temploma állt ezen a helyen, kettőt ebből – s magát a közös istenházát is – elsöpörte a tatárjárás. Csak Szind maradt meg, amelynek sírásói még száz éve is azt mondogatták: a „templom piacán” ásnak gödröt, amikor halottat temettek az elhagyatott dombra.
Nem kevésbé néptelen a falu szívében álló unitárius templom, mely az Árpád-korban épült, és amelynek „piacán”, kőfalakkal övezett udvarában is sírokat találunk. Az épület oldalában egyszerű kis emlék: az 1944 szeptemberében elhunyt Fülöp Józsefet siratja „bánatos anyukája”. Néhány lépésnyire innen, közvetlenül a kapunál fekete kőoszlop, alatta koszorúk magyar nemzetiszínű szalaggal átkötve, az oszlopon nevek sorakoznak. Agócs Gergelytől Zsuzsa Istvánig őrzi mindazon honvédek emlékezetét, akik a második világháborúban, 1944 őszén itt, Szind határában vesztették életüket. A hősi halált halt 43 magyar katona emlékműve mellett festett fatábla idézi meg a templomkertben eltemetett hét honvédet és három németet, s egy másik az ugyanekkor elesett „román, orosz, ukrán és más nemzetű katonákat”.
Hogy mi történt ezekkel a katonákkal 1944 véres őszén itt, Erdély szívében? Kékkői László főhadnagy napokban megjelent könyvét felesleges volna a „letehetetlen” jelzővel illetni. Elég annyit mondani róla, hogy aki képet kíván alkotni a második világháború kárpáti és erdélyi frontjának magyar harcairól és emberfeletti hőstetteiről, annak kötelező olvasmány a Tűzözön című kötet (Zrínyi Kiadó, Budapest, 2015). Bevallottan szubjektív, bevallottan nem szakszerű, nem tudományos katonairodalom ez az írásmű, hiszen, mint a szerző írja: „Távol állok a másodpercekre egyeztetett hazugságok tömegétől, melyet mindig annyira utáltam.”
A lövészárok perspektívájából, három évvel az események után, 1947-ben vetette papírra emlékeit Kékkői főhadnagy, aki túlélte az Északkeleti-Kárpátok előterében folytatott harcokat, miközben a szovjet gőzhenger Magyarország felé gördült; aki túlélt tucatnyi rohamot, miközben zászlóalja többször „elfogyott” körülötte, s több száz honvédből csak egyszerű fakeresztek maradtak. És aki még azt is túlélte, hogy az 1956-os forradalmat követően meginduló „revízióban” mint hajdani horthysta tiszt bűnösnek találtassék: katonai dokumentumait, kéziratait, térképeit elkobozzák, lefokozzák honvéddé, 1966-ban börtönbe csukják „izgatás” miatt, és szabadulása után segédmunkásként foglalkoztassák egészen nyugdíjazásáig. Csak 1991-ben kapta vissza tartalékos főhadnagyi rendfokozatát, miután Für Lajos honvédelmi miniszter hatályon kívül helyezte a törvénysértő lefokozási parancsot. 2006-ban, 89 évesen fejeződött be „mozgalmas, tartalmas, büszkén vállalható életútja”, amint a kötet zárszava fogalmaz.
A Tűzözön Kékkői főhadnagy háborús regénye. E regény azonban nem irodalmi fikció: legjelentősebb hősei 1944 szeptemberétől a tordai, a szindi és más környékbeli magyar templomok kertjében nyugszanak. Vagy valahol a szántóföldek mélyén, jelöletlen tömegsírba hányva. A tordai csata hősei a második világháborús magyar honvédség utolsó jelentősebb sikerét harcolták ki, amikor – német közreműködéssel – elfoglalták a dél-erdélyi Tordát és körzetét, majd csaknem egy hónapon át tartották a döntő túlerőben lévő szovjet és román csapatok ellen. Kékkői részese volt ezeknek a támadó és védelmi harcoknak, amelyek során több mint 2500 magyar katona veszett oda. Hogy a náci Németország agóniájának meghosszabbítása hogyan lehet hőstett?
Mint a kéziratot sajtó alá rendező és igen tartalmas jegyzetekkel, tanulmányokkal ellátó Illésfalvi Péter és Maruzs Roland fogalmaz: „Vesztes háborúban is meg lehet találni a helytállás és a kitartás példaképeit, és »rossz« oldalon állva is lehet igaz ügyért harcolni. […] A könyvet […] ajánljuk azon honfitársainkra emlékezve, akik – noha később sokféle jelzőt aggattak rájuk igaztalanul – nem voltak ideológiák rabjai, »csak« megtették a legtöbbet, amit hazájukért ott és akkor tehettek.” Ezek a honfitársaink, többnyire az első világháború vagy Trianon éveiben született fiatalemberek fekszenek a szindi templomkertben is. Hogy milyen kegyetlenséggel folytak a harcok a régi magyar város, Torda védelmében, arról tanúskodik Kékkői László évtizedekig rejtegetett, most végre megjelent könyve. No meg a feledésbe merülő tény, hogy 1944 őszén a Szind unitárius paplakában ápolt súlyos sebesülteket, a tordai csata katonáit, hadifogoly magyar honvédeket a behatoló szovjetek egyszerűen kilökdösték az útra, majd harckocsikkal eltaposták őket.
Magyar Nemzet
2015. május 3.
A gyermekek jogaiért emelt szót az RMDSZ nőszervezete a házkutatások kapcsán
Európai jogállamban elfogadhatatlan, a gyermekek alapvető jogait sértő eljárásnak minősítette a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nőszervezete azt, hogy több székelyföldi elöljárónál kiskorú gyermekeik jelenlétében, hajnalban végzett házkutatásokat a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
A május 2-án, szombaton közzétett állásfoglalás Mezei János, a Magyar Polgári Párt színeiben megválasztott gyergyószentmiklósi polgármester, valamint Ráduly Róbert és Szőke Domokos csíkszeredai RMDSZ-es polgármester, illetve alpolgármester esetére utal. A nőszervezet aggodalmát és mély felháborodását fejezte ki amiatt, hogy az említettek kiskorú gyermekei akaratukon kívül tanúi voltak a családi otthon idegenek általi feldúlásának, és ezáltal életre szóló traumákat szenvedtek el. "Ezúton hívjuk fel a közvélemény figyelmét, kérjük a civil szervezetek és a gyermekjogvédelem terén hatáskörrel rendelkező szervek támogatását abban, hogy leküzdjük az állami intézmények hatalommal való visszaéléseit, és érvényt szerezzünk a gyermekek alapvető jogainak, amelyeket minden állami intézmény figyelembe kell tartson, amikor döntéseket hoz, intézkedik, eljár" - olvasható az RMDSZ nőszervezetének állásfoglalásában. A csíkszeredai elöljáróknál szerda hajnalban, a gyergyószentmiklósi polgármesternél pedig január 26-án hajnalban tartott házkutatást a DNA, korrupciós bűncselekményekkel gyanúsítva őket. Valamennyiük esetében a szövetség a hatóság túlkapásaként, a közösségi szolgálatra vállalkozó emberek meghurcolásaként értékelte a maszkos rendőrök segédletével rendezett ügyészségi akciókat. Az RMDSZ és az MPP vezetői is azt közölték: bíznak polgármestereik ártatlanságában. (3)
Szabadság (Kolozsvár)
2015. május 3.
Vasárnap kezdődik a Festum Varadinum
Május 3-án kezdődik és 10-én ér véget a XXIV. Festum Varadinum, a legnagyobb nagyváradi kulturális fesztivál.
A Varadinum Kulturális Alapítvány szervezői és a társult szervezetek, a történelmi magyar egyházak és civil szerveződések minden igényt kielégítő, változatos és tartalmas programot állítottak össze, melyből most az első három nap (vasárnap–kedd) rendezvényeit foglaljuk össze. Május 3-án, vasárnap 11 órakor ünnepi szentmisével és körmenettel kezdődik meg a Festum Varadinum a római katolikus székesegyházban. Misét celebrál exc. Böcskei László nagyváradi megyés püspök. 13 órától az ausztriai Moosbrunn (Austria) fúvószenekara szabadtéri koncertje következik a római katolikus bazilika előtti téren, 16 órától pedig a Francisc Hubic Művészeti Iskola és a derecskei (Magyarország) fúvószenekar előadására kerül sor a Holnaposok szoborcsoportnál. 16.30 órakor nyitják meg Orosz István és Keresztes Dóra Összenéző című képzőművészeti kiállítását a római katolikus püspöki palotában (a Körösvidéki Múzeum kiállítótermeiben) – a tárlat kurátora Ujvárossy László vizuális művész, egyetemi tanár, megnyitja Kányádi Iréne művészettörténész és Aurel Chiriac múzeumigazgató. 17 órakor anyák napi zenés irodalmi est kezdődik a Kanonok sori Tibor Ernő Galériában, majd 17.30-kor révkomáromi fotóművészek kiállításának vernisszázsa a Nagyvásár téri (ma December 1. tér) Euro Foto Art Galériában. A Posticum Ifjúsági és Kulturális Központban 18 órától Születtem, elvegyültem és kiváltam címmel verses-zenés összeállítás látható-hallható József Attila életéről, Meleg Réka és Smaraglay Zoltán előadásában.
A Festum Varadinum első napjának záróelőadása a Szigligeti Színházban lesz 19 órától, amikor Móricz Zsigmond Pillangó című művének színpadi változatát adja elő a Székesfehérvári Vörösmarty Színház.
erdon.ro
2015. május 3.
Könyv az önszerveződésünkről
Nagyvárad- A kolozsvári Kisebbségkutató Intézet kiadásában megjelent, Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989-1990) című tanulmánykötetet mutatták be az Ady Endre Emlékmúzeumban.
Ahogy a csütörtök este bemutatott, Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989-1990) című tanulmánykötetet hátlapján is olvasható, az 1989-es romániai forradalom viszonylag népszerű volt az elmúlt 25 év történeti, politológiai és szociológiai jellegű irodalmának, és nem utolsósorban egyik központi kérdése lett a rendszerváltással együtt járó politikai vitáknak. A ’89-es események magyar szemszögből történő kutatása 2010-ben indult el a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet keretében. A kutatás lezárásaként készült el az a tizenkét esettanulmány, amiket ebben a kötetben- Bárdi Nándor, Gidó Attila és Novák Csaba Zoltán szerkesztésében- közreadtak, és amelyek a jelentősebb magyarlakta erdélyi, bánsági és partiumi városok eseményeit tekintik át, összefoglalva a korszak eseményeit és nyitott kérdéseit.
A cél az volt, hogy a romániai rendszerváltozásnak egy eddig kevésbé ismert oldalát- tételesen a magyar/kisebbségi szerepvállalást és önszerveződést- szakszerű történeti kutatásokkal dokumentálják és értelmezzék. A program vezetőinek és egyben a kiadvány szerkesztőinek ugyanakkor az volt a nem titkolt szándéka, hogy ezek a dolgozatok a romániai magyar kisebbség saját (tudományos) narratíváját jelenítsék meg, és emeljék be a román nyelvű történeti szakirodalomba, ez a fajta megközelítésmód ugyanis szinte teljesen hiányzik a román történetírásból. A kutatás emellett abban is újat hoz, hogy míg a román nyelvű 1989-es értelmezések a centrum irányából, felülről, és a domináns, államalkotó nemzet szemszögéből vizsgálják az eseményeket, ezen könyv szerzői a vidék történéseire figyeltek, és lokálisan ragadták meg a rendszerváltozás folyamatát.
Személyes élmények
Az egybegyűlteket házigazdai minőségében Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte, majd a megjelentek- Varga Gábor, Szilágyi Aladár, dr. Fleisz János, Kiss Törék Ildikó, Tavaszi Hajnal, Szűcs László és Lengyel György- felidézték, hogy mit csináltak 1989 decemberének második felében. A kötetet ismertető Bárdi Nándor szélesebb, kelet-közép-európai kontextusba helyezte a rendszerváltozás folyamatát, a Váradról szóló részt jegyző Tavaszi Hajnal, a Bihar Megyei Könyvtár aligazgatónője pedig arra emlékezett vissza, mi történt Nagyváradon 1989 decemberétől egészen 1990 májusáig, az első választásig. Akit érdekel a téma, a kötetet meg lehet majd vásárolni az Illyés Gyula Könyvesboltban is.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. május 3.
A néptánc ezer éves története
Rendhagyó történelemórákat tartott április 30-án, csütörtökön Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfus-rendező a magyar néptánc történetéről a váradi Szigligeti Színházban.
Április 30-án 11 és 13 órától Novák Ferenc „Tata” Kossuth-díjas és Prima Primissima-díjas koreográfus-rendező, néprajzkutató, a Magyar Koreográfiai Iskola megteremtője a Maros Művészegyüttessel közösen a nagyváradi Szigligeti Színházban tartott előadást a magyar népi kultúra fejlődéséről, a néptánc és a népviseletek kialakulásáról és átalakulásának folyamatairól, vagyis a magyar néptánc ezer éves történetéről. A 11 órai előadáson az általános iskolás kisdiákok tudhattak meg többet a néptáncról, míg a 13 órától kezdődő előadáson már a középiskolások töltötték meg a színház nézőterét. Az előadásokon nem csak a különböző korok és vidékek néptáncait, azok kialakulását, fejlődését, sajátosságait ismerhették meg az érdeklődők, hanem Novák Ferenc arra is rávilágított, hogy a különböző népek tánckultúrájában milyen sok közös vonás van. Az eseményen felelevenített táncokat, mint például a körtáncot, a karikázót, a fegyvertáncot, az ugróst, a forgatóst, a verbunkot és a csárdást a Maros Művészegyüttes társulata mutatta be.
Táncok kialakulása
A jelenlevők megtudhatták, hogy a tánctípusok legrégebbi fajtája a körtánc, ami már az antik görögöknél is megtalálható volt, ezt a görög vázák rajzai is bizonyítják – hangzott el. Miután az egyház megtiltja, hogy a mise után táncoljanak a hívek, a körtánc fennmarad a nők körében az úgynevezett böjti karikázóban, amelyet zene nélkül énekszóra táncoltak, így nem is számított mulatságnak. Egy másik régi tánctípus a fegyvertánc, amely a fegyverforgatás gyakorlásából alakult ki. A 14. században a reneszánsz nem csak a művészetekben és az építészetben hozott változást, hanem a zenében, táncban is: a kör széttört és a párok egymással szemben táncoltak. A 18. századra a Nyugat-Európából beáramló táncdivatok megállnak, ezt követően jelenik meg a verbunk, amely katonatoborzást szolgálta, majd a csárdás, ezt a szót először 1843-ban írták le, és a falusi csárdákban táncolt páros táncra utalt.
P. Nagy Noémi
erdon.ro
2015. május 3.
A Bihari Református Egyházmegye képviselői Kárpátalján
Csűry István, a Királyhágói Református Egyházkerület püspöke, Mikló Ferenc, a Bihari Református Egyházmegye esperese, Mikló István Boldizsár, az egyházmegye katekétikiai előadója Kárpátalján jártak, ahol 10 ezer 200 eurót adtak át a Beregi Református Egyházmegye esperesének.
Hétfőn a reggeli órákban indultunk el Nagyváradról Kárpátaljára, a Bihari Református Egyházmegye képviselőivel. Annak érdekáben küldöttség tagjai, személyesen Mikló Ferenc esperes átadja, az egyházmegyéhez tartozó egyházközségek pénzbeli adományát, a Beregi Református Egyházmegye képviselőinek, mely lejben 45.168 lejt tesz ki, ezt váltották be 10 ezer 200 euróra. Mikló Ferenc még Váradon egy listát nyújtott át, melyben lejben van feltüntetve az egyházmegyéhez tartozó egyházközségek pénzbeli hozzájárulása. Ezek szerint: Ant-300; Árpád-800; Belényes-960; B-Sonkolyos-500; B-újlak; Bihar-1500; Félegyháza-1230; Vajda-500; Bors-150; Erdőgyarak-350; Feketerdő-400; Fugyi-300; Fugyvásárhely-600; Gyanta-500; H. Csatár 500; H. Kovácsi 700; H. Pályi 300; H-Száldobágy-750; H. Szentimre 450; Jákóhodos 700; Kisnyégerfalva-1740; Kisszántó 150; Köröskisjenő-500; Tárkány-4100; Kövesegháza-50; Kügypuszta-50; Magyarkakucs 100; Remete-1500; Mezőbaj-1100; Telegd 150; Telki-400; Szalonta-3000; Nagyszántó-300; Várad-Püspöki- 2500; V- Csillagváros-450; V. Hegyalja-50; V. Olaszi-1170; V. Őssi-1500; V. Rét-1300; V. Szőlős—720; V. Újváros-1200; V. Velence-800; Nyüved-300; Örvénd-100; Tamási 300; Pelbárthida-300; Pósalaka-555; Biharszentjános- 1033; Pusztaújlak-130; Síter-100; Szalárd-1450; Tamáshida-615; Tenke-900; Toldinagyfalu-1080; Fenes-1550; ROLRESZ-550; Kórházlelkész- 485 – lejjel járultak hozzá az egyházmegye adományához.
Beregi Egyházmegye
Kárpátaljára, a Csanálos-Vállalj közötti országhatáron átkelve értünk Magyarországra, majd folytatva az utat értünk el a magyar-ukrán határhoz, Beregsurány térségében. Mindkét határállomáson ellenőrizték útlevelünket és mindkét helyen övid idő alatt értünk az a határ másik oldalára, még akkor is, ha az ukránok által ellenőrzött határrészen több ellenőrző ponton is át kellett kelni. Beregszász városát átszelve érkeztünk meg a Kárpátaljai Református Egyházkerülethez tartozó Beregi Református Egyházmegye székházhoz, mely Beregszászhoz közel, Balazséron található, a Bethel Konferencia Központban. Ott már vártak ránk Zsukovszky Miklós az egyházmegye esperese, valamint az egyházmegye több tisztségviselője. Mikló Ferenc a Bihari Református Egyházmegye esperese, miután bemutatta az egyházmegyét ahonnan érkezett beszélt arról, hogy úgy döntöttek, hogy személyesen adják át a bihari egyházközségek által összegyűjtött pénzadományt egy Kárpátaljai Református Egyházmegye képviselőinek. Arról is az egyházmegye vezetősége döntött, hogy ez a Beregi Református Egyházmegye legyen. „Mi arra gondoltunk, hogy ezt a pénzt nagyobb lelkész családok és a gyülekezetek támogatására használják fel, de természetesen ezekről önök döntenek, erre a célra 10 ezer 200 eurót hoztunk. Ez az összeg a bihari egyházmegyei gyülekeztek adománya, ezt természetesen lejbe gyűjtöttük össze de beváltottuk euróra, talán így jobban tudnak gazdálkodni a pénzzel. Személyesen kértem meg Csűry Istvánt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspökét – aki ugyancsak az egyházmegye egyik gyülekezetánek lelkipásztora –, hogy tiszteljen meg bennünket és kisérjen el erre a találkozóra és íme a püspökünk is van köztünk”, mondta többek között Mikló Ferenc esperes. Csűry István püspök, megköszönte a lehetőséget, hogy találkozhat a Beregi Református Egyházmegye képviselőivel. Majd szólta arról , hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület – melynek ő a püspöke – is csatlakozott ahhoz a felhíváshoz, hogy támogassuk a nehéz sorsra jutott kárpátaljai református magyarságot. Mi magunk egyházkerületi színten – mely kilenc egyházmegyét foglal magába – húsvéttal bezárólag rendeztük meg ezt a gyűjtést és az egyházmegyéink döntöttek arról, hogy kiknek viszik el pénzügyi adományaikat. Vannak olyan esetek is, hogy a kerület egyházközségei tartanak közvetlen kapcsolatot kárpátaljai egyházközségekkel, ezeknek a gyülekezeteknek ők adták át az általuk össze gyűjtött pénzbeli adományokat”, mondta Csűry István püspök. Majd bejelentette, hogy egyházkerületi szinten mintegy 40 ezer eurót sikerült össze gyűjteniük.
Átadták az összeget
Zsukovszky Miklós a Beregi Református Egyházmegye esperese elmondta, hogy kellemes meglepetés volt számukra amikor megtudták, hogy a Bihari Református Egyházmegye képviselői rájuk gondoltak és nekik ajánlják fel az egyházközségek által összegyűjtött pénzbeli adományt. Arról is beszélt, hogy nagyon súlyos „idők járnak” Kárpátalján, nagyon nehéz helyzetben vannak, mindenkit érintő problémákkal kell szembenézniük. „A 45. évemet taposom, őszintén mondom nem gondoltam volna soha arra, hogy az én életembe előfordulhat az, hogy megmaradásunk veszélyben legyen. Nekünk soha sem volt könnyű itt élni, a Szovjetúnió idejében sem, Ukrajna megalakulása után sem. Az egyházainknak, pozitív mutató arányok voltak, a születési arányokban is, de másokban is. Amióta a háború kitört, az emberek menekülnek, és ez ellen nincs mit tegyünk, nem tudjuk motiválni, hogy ne tegyék ezt. A férfi népség elmegy, nem akarnak katonák lenni, az emberek nem érzik magukénak azt a háborút ami itt zajik, a magyarok közül senki. Nagyon félő, hogy elmennek a lelkészek, de a pedagógusok is ezen gondolkodnak. Mi lesz akkor az egyház összetartó erejével, a magyar oktatással?”- mondta többek között az esperes. A két esperes beszéde után Mikló Ferenc átadta a pénzadományt, – a 10 ezer 200 eurót – Zsukovszky Miklós esperesnek, aki ezt szívélyesen megköszönte. „Jól eső érzés számunkra, hogy az erdélyi, a partiumi magyarság, az ottani református gyülekezetek együtt éreznek velünk és támogatják a kárpátaljai magyarságot, az itteni reformátusokat”, mondta záróként az esperes.
A kárpátaljai püspök
Közben a helyszínre megérkezett a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke, Zán Fábián Sándor, aki egy általános képet mutatott be a Kárpátalján élők, de általában Ukrajnában élők népek helyzetéről, kiemelkedően az itt élő magyarság gondjait. Szólt arról, hogy próbálják megállítani az elvándorlást, de ezt csak nehezen tudják megetenni. „Ezt csak akkor lehetne, ha látnák, ha tudnának az itt élőknek arról beszélni, a boldogulás lehetősége itt is biztosított. Ezt nem tehetik, mivel, mivel még perspektivikusan sem lehet látni kimenetelt ebből a váltságból”. Beszélt az ukrán pénz el értékteleneségéről, az árak ugrásszerű növekedéséről, a teljesen leértékelődött ukrán fizetőeszközről. „Az Ukrajnában kialakult helyzet veszélyezteti a családokat, nagy a bizonytalanság, a lelkészcsaládok a fizetéseikből amit kapnak képtelenek családjukat fenntartani. Sajnos olyan eset is van már, hogy lelkészek akarják elhagyni az országot, ha ez folyamatos lesz, nem tudom mi történik a továbbiakban”, mondta a püspök. Egyébként a tőle szerzett információk szerint, Kárpátalján 120 ezer magyar nemzetiségű lakos él, ezek közül mintegy 70 ezren reformátusok. A Kárpátaljai Református Egyházkerülethez, három egyházmegye tartozik: a beregi, a máramaros-ugocsi és ungi.
Ukrán és magyar zászlók
A találkozó után, a helybeliek szeretetet vendégségre invitálták a bihariakat. Egy közös ebéd elfogyasztása után, egy csoportkép készítéséhez is jutott idő. Az esperesi hivatalban tartott események után Zsukovszky Miklós esperes szolgálati helyét, Dercen helységet is felkerestük. Bepillantást nyertünk az egyházközség néhány megvalósítésába, megtekintettük az általuk működtett tűzoltó állomást, megtekintettük az ottani iskolát. Maga Dercen község a munkácsi járás azon települése, ahol mintegy 2800 lakos él, közülük majdnem mindenki magyar nemzetiségű, 96 százalékuk református. Az kellemes meglepetés volt számunkra, hogy az állami, vagy magán intézmények épületeinek homlokzatán szinte mindenütt két – ukrán és magyar – zászlót láthattunk – köztük Dercenben is.
Dérer Ferenc

erdon.ro
2015. május 3.
Levélben fordult Kelemen Hunor a Velencei Bizottság elnökéhez
Kelemen Hunor szövetségi elnök levélben fordult Gianni Buquicchióhoz, a Velencei Bizottság elnökéhez, amelyben ismertette a romániai nemzeti kisebbségi jogok terén észlelt visszásságokat. Mint ismeretes, három nappal ezelőtt, április 30-án konferenciát szervezett Kolozsvárott a román külügyminisztérium és a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem abból az alkalomból, hogy húsz évvel ezelőtt Románia elsőként ratifikálta az Európa Tanács (ET) által kidolgozott Kisebbségvédelmi Keretegyezményt. A Velencei Bizottság elnökének írt levelében Kelemen Hunor elsősorban leszögezi: a romániai magyarok jelentik a legnagyobb nemzeti közösséget az országban, sőt az Európai Unióban is, ennek ellenére képviseletük nem kapott meghívást erre a fórumra. További fontos intézményeket elfelejtettek meghívni a szervezők, mint például a Romániai Nemzeti Kisebbségkutató Intézetet.
„Úgy véljük, ez a hozzáállás teljes mértékben sértő és antidemokratikus, és nagyon komolyan megkérdőjelezi a romániai kormányzat elkötelezettségét a nemzeti közösségekkel folytatott párbeszéd és együttműködés terén. Határozott álláspontunk, hogy nem az államnak kell eldöntenie, és elmondania azt, hogy Románia modellértékű kisebbségpolitikát folytat, hanem a kisebbségi szervezeteknek kell meghatározniuk a saját sorsukat érintő intézkedések milyenségét” – fogalmaz az RMDSZ elnöke levelében.
Kelemen Hunor kihangsúlyozza: fontosnak tartja azt, hogy az Európai Unió egyik legfontosabb intézménye ne csak kirakat-konferenciákon értesüljön a nemzeti kisebbségek helyzetéről, hanem a kisebbségi szervezetektől is kapjon tájékoztatást. Éppen ezért levelében 14 pontban foglalja össze a nemzeti kisebbségeket ért jogsértéseket, illetve a vonatkozó jogszabályok betartását mutató jelenlegi helyzetet.
MOGYE, kétnyelvűség, utcanévtáblák
Elsőként a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem esetére hívja fel a figyelmet, ahol évek óta nem sikerül beindítani az önálló magyar nyelvű kart, bár egyértelműen fogalmaz az oktatási törvény vonatkozó paragrafusa, és ugyanezt a törvényt sikeresen alkalmazták a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen.
Bár a kommunizmus bukása után Romániában az egyik legjelentősebb kisebbségi jognak számított a nemzeti szimbólumok használatára vonatkozó törvény, a közelmúltban visszarendeződés történt: a Kovászna megyei prefektus magyar embereket büntetett a magyar himnusz nyilvános énekléséért, a Maros, Hargita és Kovászna megyei prefektusok pedig folyamatosan büntetik a polgármestereket a nemzeti szimbólumok használata miatt.
A törvényszéken és bíróságon a anyanyelvhasználat csupán a vonatkozó jogszabály szövegében létezik: gyakorlatilag az igazságszolgáltatás intézményei nem alkalmaznak fordítókat a peres ügyek lebonyolítására.
A helyi közigazgatásban is csak hozzávetőlegesen alkalmazzák a törvényt: az önkormányzatok egy része egyszerűen nem hajlandó kétnyelvű feliratokat, utcatáblákat kihelyezni. És bár a törvény kimondja, hogy azokon a településeken, ahol a kisebbségiek aránya meghaladja a 20 százalékot, kötelező biztosítani a kétnyelvűséget, az önkormányzatok nem biztosítják a törvény alkalmazásához szükséges erőforrásokat: nincsenek kétnyelvű űrlapok, vagy kellő számú, nyelvismerettel rendelkező alkalmazott.
A román állam folyamatosan figyelmen kívül hagyja az Európai Unió azon javaslatát, hogy a tagállamok tartsák szem előtt egy-egy régió történelmi és nyelvi sajátosságait, hagyományait. Minden alkalommal, amikor a régiók átszervezéséről zajlik a közvita, a kulturális, nyelvi és történelmi sajátosságokat nem veszik figyelembe.
Az autonómiatörekvés mint veszélyforrás?
A nemzeti közösségek autonómiatörekvéseit biztonságpolitikai veszélyforrásnak minősíti a belügyminisztérium legújabb biztonságpolitikai stratégiatervezetében. Ez egyszerűen elfogadhatatlan, és ellentmond számos Európa Tanácsi javaslatnak, így például a 2014-ben elfogadott, a nemzeti kisebbségek jogvédelmére vonatkozó Kalmár-jelentésnek.
A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartája alkalmazására vonatkozó jelentést a román külügyminisztérium 2012 óta nem hajlandó elkészíteni, bár a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ezt folyamatosan kéri, és elkészítette a saját árnyékjelentését. Az egyházi és közösségi ingatlanok visszaszolgáltatása szinte teljesen leállt, annak ellenére, hogy jogszabály biztosítja a visszaszolgáltatás kereteit. 2014-ben egy bírósági döntés során megtörtént az első visszaállamosítás: a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületét elvették a Református Egyháztól, miután az törvényesen visszakapta. "Úgy véljük, a magyar nemzeti közösség és a román állam között az együttműködés keretei sérültek, ezért kérjük az Európa Tanács, valamint az Európai Unió kisebbségvédelmi intézményeit, kiemelt figyelemmel kövessék a kisebbségi jogok alkalmazását Romániában. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség 1990 óta a demokrácia eszközeit használva számos kisebbségi jogot vívott ki, jelentős eredményeink vannak, viszont úgy véljük, ez egy olyan folyamat, amelynek nem értünk a végére" - olvasható a levélben. "A nemzeti kisebbségek gazdagítják az ország kulturális sokszínűségét, a kisebbségi jogok pedig nem fosztják meg a többségi állampolgárokat semmitől. Úgy véljük, a román állam és a nemzeti kisebbségek közti kapcsolatot új alapokra kell helyeznünk. Az RMDSZ olyan kisebbségi jogszabályozást kér, amelyeket más, Európai Uniós államokban sikeresen alkalmaznak" - magyarázta a szövetségi elnök. Hozzáteszi: "A kiszélesített közösségi jogok nem veszélyeztetik a román állam egységét, az autonómia és a régiósítás nem bontja meg ezt. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség az európai kisebbségeket összefogó Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójával (FUEN) közösen kéri az Uniót, hogy alkosson egy, a nemzeti kisebbségek védelmére vonatkozó, kötelező érvényű jogszabályt a tagállamok számára, amelynek alkalmazását egy aktív monitoring-rendszerrel tudná hatékonyan követni". Kelemen Hunor levele végén leszögezi, az állam és a nemzeti kisebbségek közti kapcsolatban a párbeszédnek, a jóhiszeműségnek és a bizalomnak kell érvényesülnie, nem úgy, mint a kolozsvári konferencián, ahol a román állam egyszerűen nemlétezőnek tüntette fel a romániai magyar kisebbséget.
maszo.ro
2015. május 3.
Gaál Sándor cserkészvezető kapta post mortem a Pro Urbe díjat
Ünnepélyes keretek között osztották ki a Pro Urbe díjat a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében a Szent György Napok zárónapján. Ebben az évben a nemrégen elhunyt Gaál Sándor cserkészvezetőnek ítélték oda a kitüntetést.
Sepsiszentgyörgy önkormányzata 1997-ben hozta létre a Pro Urbe-díjat, és a kitüntetéssel azoknak a személyiségeknek a munkáját köszönik meg, akik a megyeszékhely, illetve annak lakóit mindenkor a legjobb tudásuk szerint szolgálták önzetlenül, úgymond „pénz és taps” nélkül. Gaál Sándor, a 14-es számú Dr. Kovács Sándor Cserkészcsapat vezetője, a Romániai Magyar Cserkészszövetség egyik alapítója, valamint tiszteletbeli elnöke hatvanhat éves korában 2014 karácsonyán hunyt el. A 2015-ös Szent György Napok keretén megszervezett ünnepségen az ő munkájának adózva kapta a post mortem Pro Urbe-díjat, mindezt pedig a szakmai elkötelezettségéért, a cserkészmozgalomban, illetve az ifjúság nevelésében kifejtett tevékenységéért. Az elismerő oklevelet és az emlékplakettet Gaál Sándor özvegye vette át.
„Elismerő oklevél néhai Gaál Sándor részére, aki megtartva a cserkészek második parancsolatát, híven teljesítette kötelességét, amellyel Istennek, hazájának és embertársainak tartozott. A Romániai Magyar Cserkészmozgalomban kifejtett kitartó és odaadó munkájáért posztumusz Pro Urbe díjat adományozunk, mint olyan polgárnak , aki városunkat és annak lakóit mindenkor önzetlenül szolgálta” – olvasta fel Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az oklevélen szereplő szöveget.
„Gaál Sándor tanár és cserkész parancsnok, aki 1949. április 24-én született, Havadtőn, 1974-ben Marosvásárhelyen végzett a Tanárképző Főiskola fizika-kémia szakán. Élete legnagyobb részét a közösségért végzett munka töltötte ki, amelyet nagy szeretettel, Isten, Haza és embertárs iránti tisztelettel végzett, így téve eleget a II. Cserkésztörvénynek. Szívében mindvégig ott élt az a Krisztusi parancs: „…tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok és lelketek nyugalmat talál” (Máté, 11,29). Minden szolgálatában ezt az alázatosságot és szelídséget érvényesítette és követte, úgy vezetőtársaival szemben, mint azokkal a cserkésznövendékkel szemben, akik az irányítása alatt nőttek fel. Bár sokszor lelke zaklatott volt a sok tennivaló miatt, aggodalmának többször is hangot adott, de mégis Isten kegyelmében bízva nyugodott meg a lelke, és árasztotta a nyugalmat szolgatársai között” – méltatta Gaál Sándor munkásságát és életét Székely István, Romániai Magyar Cserkészszövetség megyei elnöke.
Gaál Sándor tanári pályáját Kommandón, rögtön a főiskola végeztével, iskolaépítéssel és számos kör beindításával kezdte, ezzel párhuzamosan pedig a Babes – Bolyai Tudományegyetem ipari kémia szakán folytatta tanulmányait. Részt vett a Pro Natura mozgalom megalapításában, valamint vezetésével 1986-tól megkezdődtek az építkezési munkálatok a Tanulók Klubjánál, ahol kétemeletes központi épületet, valamint Sepsibesenyőn és Kommandón gyermektábort építettek. Segítségével újraindult és bejegyezték a Romániai Magyar Cserkészszövetség mozgalmát 1990-ben, amelynek tizenhét évig volt elnöke, majd 2011-től tiszteletbeli elnökévé válik. Még ebben az évben átvehette a Magyar Kormány részéről az Árpád fejedelem díjat, és az RMCSSZ újraindításakor megalapította, illetve halála napjáig vezette a 14. számú dr. Kovács Sándor cserkészcsapatot is.
A cserkészvetező nem csupán az RMCSSZ életében vállalt oroszlánrészt, hiszen a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának volt egykori alelnöke, valamint néhány évvel ezelőtt megalapította a Vadas Cserkészparkot, majd pedig az első erdélyi Cserkészmúzeumot Sepsiszentgyörgyön. Alelnöke volt a Civilek Háromszékért Szövetségnek, kezdeményezője a közel száz kilométer hosszú Sepsi Zöldút elkészítésének, valamint minden évben felvállalta cserkészcsapatával és a CIVEK tagjaival közösen az első világháborús hősök sírjainak megtakarítását is halottak napja előtt. Hitt abban, hogy a fiatalság csakis a cserkészet révén sajátíthatja el egyszerre mindazt, amely szükséges az egészséges természet, Isten, haza, nemzet és embertárs szeretethez. A Betlehemi Békeláng átvételére éveken keresztül az ő vezetésével utaztak az erdélyi cserkészek Bécsbe, ugyanakkor ezeken az alkalmakon gyakran felkeresték a magyar történelmi emlékeket is.
Mindezen munkáját megköszönve ítélték neki a díjat, amelynek ünnepélyén fellépett a Plugor Sándor Művészeti Szakközépiskola Canticum együttese, illetve jelen voltak a helyi önkormányzati képviselő-testület és a testvérvárosi küldöttségek tagjai, továbbá a korábbi években díjazott sepsiszentgyörgyi személyiségek is.
Bencze Melinda |
Székelyhon.ro
2015. május 3.
Kelemen levélben világosítja fel Buquicchiót
Nem az államnak, hanem a nemzeti közösségeknek kell elismerően nyilatkozniuk a kisebbségi jogokról – hívja fel a figyelmet Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Gianni Buquicchióhoz, a Velencei Bizottság elnökéhez írt levelében.
A szövetségi elnök ebben a romániai nemzeti kisebbségi jogok terén észlelt visszásságokat ismertette, a csütörtökön a román külügyminisztérium és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem által szervezett konferencián elhangzottakra reagálva.
A kolozsvári rendezvényt abból az alkalomból szervezték, hogy húsz évvel ezelőtt Románia elsőként ratifikálta az Európa Tanács (ET) által kidolgozott Kisebbségvédelmi Keretegyezményt.
A Velencei Bizottság elnökének írt levelében Kelemen Hunor leszögezi: a romániai magyarok jelentik a legnagyobb nemzeti közösséget az országban, sőt az Európai Unióban is, ennek ellenére képviseletük nem kapott meghívást a fórumra, ahogy a Romániai Nemzeti Kisebbségkutató Intézetet is elfelejtették meginvitálni.
„Úgy véljük, ez a hozzáállás teljes mértékben sértő és antidemokratikus, és nagyon komolyan megkérdőjelezi a romániai kormányzat elkötelezettségét a nemzeti közösségekkel folytatott párbeszéd és együttműködés terén. Határozott álláspontunk az, hogy nem az államnak kell eldöntenie, és elmondania azt, hogy Románia modellértékű kisebbségpolitikát folytat, hanem a kisebbségi szervezeteknek kell meghatározniuk a saját sorsukat érintő intézkedések milyenségét" – fogalmaz levelében az RMDSZ elnöke.
Hangsúlyozza: fontosnak tartja, hogy az Európai Unió egyik legfontosabb intézménye ne csak kirakatkonferenciákon értesüljön a nemzeti kisebbségek helyzetéről, hanem a kisebbségi szervezetektől is tájékoztatást kapjon. Éppen ezért levelében 14 pontban foglalja össze a nemzeti kisebbségeket ért jogsértéseket, és az illető jogszabályok betartására vonatkozó jelenlegi helyzetet.
Többek között megemlíti a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyét, ahol évek óta nem sikerül beindítani az önálló magyar kart, a nemzeti szimbólumok használata miatti bírságokat, a kétnyelvűség hiányát, az autonómiatörekvések ellehetetlenítését, az egyházi és közösségi ingatlanok restitúciójának akadályoztatását, a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítását.
„Úgy véljük, a magyar nemzeti közösség és a román állam között az együttműködés keretei sérültek, ezért kérjük az Európa Tanács, valamint az Európai Unió kisebbségvédelmi intézményeit, kiemelt figyelemmel kövessék a kisebbségi jogok alkalmazását Romániában” – fogalmaz Kelemen Hunor.
Rámutat, az RMDSZ olyan kisebbségi jogszabályozást kér, amelyet más, uniós államokban sikeresen alkalmaznak. Kifejti, a szövetség az európai kisebbségeket összefogó Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójával (FUEN) közösen kéri az Uniót, alkosson egy, a nemzeti kisebbségek védelmére vonatkozó, kötelező érvényű jogszabályt a tagállamok számára, amelynek alkalmazását egy aktív monitoringrendszerrel követi.
Az állam és a kisebbségek közötti kapcsolatban a párbeszédnek, a jóhiszeműségnek és a bizalomnak kell érvényesülnie, nem úgy, mint a kolozsvári konferencián, ahol a román állam egyszerűen nem létezőnek tüntette fel a magyar kisebbséget, zárja levelét az RMDSZ elnöke.
A kolozsvári konferencián Gianni Buquicchio egyébként arról beszélt, hogy a Velencei Bizottság pozitív és építő jellegű megközelítést tapasztal Románia részéről a kisebbségvédelemben. Az ET konzultatív szervét vezető jogász, akit az egyetem díszdoktorává avattak, előadásában kijelentette: a Velencei Bizottságnak nem feladata, hogy monitorozza az országok kisebbségvédelmét, de azt tapasztalja, hogy a román hatóságok kiemelten figyelnek a kisebbségvédelmi keretegyezmény és más normák betartására.
Azt is megemlítette, hogy Románia kezdeményezően járult hozzá a Velencei Bizottság általános kisebbségvédelmi jelentéseinek az elkészítéséhez, és 2005-ben véleményeztette kisebbségi törvénytervezetét a bizottsággal, amely kiegészítéseket javasolt. A Tăriceanu-kormány által beterjesztett tervezet nyolc éve várja elfogadását a parlamentben.
Kiss Előd-Gergely, Pap Melinda |
Székelyhon.ro
2015. május 3.
Csóti György: a kisebbségi jogvédelem helyzete kritikán aluli
A kisebbségi jogvédelem helyzete értékelhetetlen, kritikán aluli a Felvidéken, Erdélyben és Kárpátalján, mert még a papíron vállalt minimális szintű jogvédelmi garanciákat sem tartják be – értékelte hírportálunknak a kisebbségi jogvédelem jelen állapotát Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet nemrégiben kinevezett igazgatója.
Az egykori MDF-alapító, korábbi országgyűlési képviselő Csóti Györgyöt a magyar kormányzat április elsejétől bízta meg a határon túli magyarság jogvédelmének erősítését – és az e téren tevékenykedő jogászok támogatását – célzó Kisebbségi Jogvédő Intézet vezetésével. A politikus hírportálunknak nyilatkozva értékelte a kisebbségi jogvédelem jelen állását és az általa vezetett intézmény szerepét: “A Kisebbségi Jogvédő Intézet feladata a Kárpát-medencében a mai Magyarország határain kívül élő magyarok (egyének, csoportok, intézmények) jogvédelmének biztosítása azokban az esetekben, amikor magyarságuk miatt éri őket jogsérelem. A három évvel ezelőtt létre hozott Intézet két fő területen fejti ki tevékenységét. Jogsegélyszolgálatot működtet az elcsatolt területeken – a Felvidéken jelenleg Érsekújváron, Dunaszerdahelyen és Somorján. A kijelölt irodákhoz bárki panasszal fordulhat, vagy tanácsot kérhet, ha magyarsága miatt érte bármiféle sérelem. A másik fő tevékenység a határon kívül élő fiatal jogászok, joghallgatók, doktoranduszok továbbképzése a kisebbségvédelem területén nyári egyetemek és konferenciák formájában. Indulásként azt a célt tűztem magam elé, hogy megerősítsem és bővítsem a jelenlegi jogsegélyszolgálatot, kapcsolatot és adott esetben együttműködést alakítsak ki jól működő európai kisebbségvédelmi intézményekkel. Szeretnék minél nagyobb pénzügyi hátteret biztosítani tevékenységünknek, mert csak ez esetben lehet szó a hálózat bővítéséről”.
A kisebbségi jogvédelem helyzetét értékelve Csóti borúlátóan fogalmazott: “A kisebbségi jogvédelem a Felvidéken, Kárpátalján és Erdélyben kritikán aluli, egyszerűen értékelhetetlen. Van ugyan papíron egy minimális szintű jogvédelem, de általában azt sem tartják be. Ezért ezeken a területeken van legnagyobb szükség felkészült jogászokra és ügyvédekre. Délvidéken jobb a helyzet, de még távolról sem ideális. Horvátországban és Szlovéniában a kisszámú magyar közösség alkotmányosan államalkotó tényező, ezért helyzetük és lehetőségeik jobbak. Ausztriában ez a kérdés elég kaotikus, ebbe most nem érdemes belemenni”. A Kisebbségi Jogvédő Intézet vezetője szerint Felvidéken és Kárpátalján lényegében egyformán rossz a helyzet – természetesen más-más szempontból és okokból.
A megoldások – mint minden esetben – így a kisebbségvédelem területén is a saját kezünkben van, szögezte le Csóti, aki három szintjét nevezte meg a cselekvésnek. Először is minden elszakított nemzetrésznek magának kell megfogalmaznia elvárásait, össze kell fognia és egységesen kell fellépnie. Másodikként Budapest, azaz az anyaország támogatását említette, mégpedig teljes körű, tényleges támogatását. És végül, de nem utolsó sorban a történelmi tapasztalatok alapján ki kell vinni a kérdést a nemzetközi színtérre. “Ez a háromszintű politikai küzdelem jó eséllyel hozhat békés megoldást” – véli Csóti György.
A Kisebbségi Jogvédő Intézet is kiveszi a részét ebből a munkából – rendeltetésének megfelelően és lehetőségeihez mérten. Idén júliusban például nyári egyetemet szerveznek Gödöllőn Kisebbségvédelem Európában címmel, de jelen lesznek a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen is, kora ősszel pedig egy budapesti konferenciával készülnek. Mindezekről – és az intézet működéséről – bővebb információk a KJI honlapján érhetők el: http://kji.hu/
Csóti György villamosmérnök, politikus, 1940. november 24-én született Budapesten. A rendszerváltó Magyar Demokrata Fórum alapító tagja és 1990 és 1998 között parlamenti képviselője. A következő évben Magyarország zágrábi nagykövetévé nevezték ki, ahol 2003-ig szolgált. 2011-től a Fidesz jelöltjeként ismét országgyűlési képviselőként tevékenykedett elsősorban a külügyi bizottság, majd a nemzeti összetartozás bizottságának tagjaként. 2015. április 1-től a Kisebbségi Jogvédő Intézet vezetője.
Felvidék.ma
2015. május 4.
„Szellősebb”, élvezhetőbb Szent György Napok
Tűzijátékkal zárul vasárnap este Erdély egyik leglátogatottabb városünnepe, az április 24. és május 3. között szervezett háromszéki Szent György Napok. Áttekinthetőbb, szellősebb volt az idei program, ám mégsem maradhatott hiányérzet azokban, akik az április végi szeszélyes időjárás ellenére bevetették magukat a forgatagba: kirakodóvásár, világhírű rockbanda koncertje, gyerekváros, alternatív és ifjúsági sátor, kultúrkert, borudvar és persze lacikonyhák is várták a közönséget. A szervezők elképzelése megvalósult, és jót tett a rendezvénynek, hogy „visszavettek” a fesztiváljellegből, és inkább a városnapokra összpontosítottak.
Üdítően hatott a múlt század elejét idéző vásár
Ezúttal senki nem érezhette úgy, hogy három napig rohangál egyik helyszínről a másikra, és mégis sok mindenről lemarad. Senki nem hiányolta a második nagyszínpadot, hiszen helyette három kisebbet állítottak fel.
A múzeumkerti kisszínpadon dzsessz, világzene, blues csendült fel, itt koncertezett a Borbély Műhely Hungarian Jazz Rhapsody, a Nightlosers és a Magyar Atom. A kARTa Session színpadán koncertek, workshopok, drum and bass-lemezlovasok, valamint különböző zenekarok mutatkoztak be – például a Tamási Áron Színház Tesztoszteron zenekara. Az Ifjúsági Udvarban felállított színpadon koncertezett többek között a Honeybeast, a Kelemen Kabátban, a Bere Gratis.
A bóvlivásár elmaradása is üdítően hatott, hiszen helyette a múlt század eleji hagyományos Szent György-napi kirakodóvásárt elevenítették fel. Szerencsés egybeesés, hogy a Szent György Napok a tavaszi kibontakozás idejére esik, így kihozhatják a szabad térbe: a vásárt, lacikonyhákat és a sok szabadtéri előadást rengetegen látogatják – mondta a megnyitón Czimbalmos-Kozma Csaba városmenedzser.
Mint hangsúlyozta, az évek folyamán a vásár is, az egész rendezvény is folyamatosan alakult az igényeknek, véleményeknek, tapasztalatoknak és az éppen uralkodó divatnak megfelelően. A kirakodóvásárban igényes kézműves termékek, rusztikus ruhák, kerámiák, ékszerek, bőrdíszmű, üveg és persze a hagyományos vásárfiának számító mézeskalács kínálkozott.
Kerámiáit árulta a „viszkis rabló”
Az idei vásár egyik színfoltja Ambrus Attila, a „viszkis rabló” megjelenése volt, aki saját kerámiáit árulta. A csíki származású Ambrus elmondta, a Szent György Napokról tévéműsorokból értesült, és már a börtönben töltött évek során megfogalmazta, hogy „jó lenne egyszer eljönni ide”.
„Szerettem volna felmérni azt, hogy a termékeimet megveszik-e, tetszik-e az a fajta érték, amit én képviselek és az a fajta motívumvilág, amivel én rendelkezem” – mondta Ambrus Attila, aki 13 évet töltött börtönben, és ott tanulta ki a keramikus mesterséget, most már tíz éve ezzel foglalkozik.
A vidámparkos játékgépek is kiszorultak a központból, helyette a Gyuri-Muri gyerekvárost építették meg a Szent György téren – több száz gyerek volt kíváncsi a vásári bábjátékokra, ügyességi játékokon gyűjtögették a sárkánypikkelyeket, amit aztán a különböző műhelyekben válthattak be.
A várost a Sepsiszentgyörgyi Utcazene Fesztivál (SUF) is hangulatossá tette, a hatodik alkalommal megtartott rendezvényen tíz zenekar négy helyszínen mutatkozott be, emberközeli zenei élményt kínálva.
A legnagyobb forgalom természetesen a nagyszínpad előtt volt, ahol a három nap alatt 13 fellépő szórakoztatta a közönséget. Idén arra is odafigyeltek, hogy minden nap helyi művészek kapjanak lehetőséget, így fellépett a Százlábúak és Százlábacskák Gyermek Táncegyüttes, a Mercedes Band Acoustic, a Selfish Murphy és Hevereder. A Szent György Napok nagyszínpadán koncertezett a 3Sud Est, Péter Szabó Szilvia, Tóth Gabi, az Anna and the Barbies, a Budapest Bár és Ștefan Bănică jr.
Tovább dübörög a Uriah Heep
Az idei városnapok húzónevei a brit Uriah Heep zenekar és Zorán volt. A Uriah Heep koncertje kapcsán előkerültek a régi bakelitlemezek, a történetek arról, hogy ki miként szerezte meg ezeket, vagy hallgatta a Szabad Európa Rádióban.
A rocktörténelem egyik legjelentősebb bandájának tagjai a koncert előtti sajtótájékoztatón elmondták, összesen 58 országban fordultak meg, Romániában már koncerteztek, de először lépnek fel Sepsiszentgyörgyön. Az eredeti felállásból csak Mick Box maradt a rockegyüttes élén, ám amint kifejtették, „jó a kémia közöttük”, ezért vannak még mindig a zenei pályán. Egyelőre nem tervezik abbahagyni, hiszen a festő sem teszi le az ecsetet egyik napról a másikra.
A szombat esti koncerten 45 éves zenei munkásságukat sűrítették két órába. Jó energiájú, átható produkciót mutattak be, a közönség is hálás volt, így fergeteges buli kerekedett. A Zorán-koncertet és a tűzijátékot vasárnap este láthatja-hallhatja a közönség.
Székelyhon.ro
2015. május 4.
Isten éltessen, Sepsiszentgyörgy!
És én hiszek a város zajában – cseng a Zorán-dal a fülemben: a város, Sepsiszentgyörgy zajos volt a hétvégén, névnapját ünnepelte.
Eshet eső, fújhat szél, a Szent György Napok úgyis zajlanak. A szombati eső ugyan bezavart, jóval kevesebben rótták a központ utcáit, vásároltak kézművesportékákat, nézték meg az előadásokat – de estére megtelt a Szabadság tér, a Uriah Heep-koncerten pedig tömeg bulizott. Idén szellősebb volt a belváros, nem lepték el bóvliárusok, s a gyermekek szórakoztatására, a szülők pénzének elnyelésére szolgáló hatalmas szerkezetek sem rondították a képet. Így a kézművesek is jobban kibontakozhattak, az összhatás kedvezőbb volt, mint korábban. Az Erzsébet park virágai színpompáztak, illatoztak, kellemes volt sétálni is a különböző helyszínek és programok között. A kulturális héten zajlott hangversenyek, színházi előadások után a tömegszórakoztatás napjai érkeztek el a hétvégén. Az ifjúság a romudvarban és a könyvtár mögött bulizhatott, a rétegzenét kedvelők a Székely Nemzeti Múzeum kertjében szórakozhattak, ugyanott üzemelt a nagy sikernek örvendő borudvar. Közben belvárosi szórakozóhelyeken is zajlott az élet, estére a főszínpad előtti tér népesült be – ünnepelt a város.
A hét folyamán két szűkebb körű ünnepséget is rendeztek. Előbb az arany- és gyémántlakodalmasokat köszöntötték, tegnap pedig a Pro Urbe díjat adták át. Utóbbin könnyek szökkentek a szemekbe, amikor a nemrég elhunyt Gaál Sándor cserkészvezető posztumusz kitüntetését özvegye vette át.
Egy tragédia beárnyékolta a városünnepet: kollégánkat munkavégzés közben érte halált okozó sérülés. A balesettől elvonatkoztatva igazi ünnep volt a Szent György Napok idei kiadása, helybeliek, háromszékiek és vendégek is ünnepeltek – idézhetjük a Zorán-dalt: „Apám hitte az ünnep örömét (…), és én hiszek, hiszek apámban.”
Az ünnepnapok végén pedig mi mást kívánhatnánk: Isten éltessen továbbra is, Sepsiszentgyörgy!
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. május 4.
Tiszta szívvel, szenvedéllyel (Gyermekek néptáncgálája - Szent György Napok)
Zeng az ének, zeng a szó címmel tartotta pénteki műsorát a sepsiszentgyörgyi Százlábúak és Százlábacskák Néptáncegyüttes, amely megérdemli, hogy a Szent György Napok néptáncgálájának nevezzük. Virág Endre és Virág Imola gyermektáncosai a különböző vidékek tánca mellett igazi parádéját mutatták be a sokféle népviseletnek.
Szeretem a táncot, azt a szenvedélyt, tüzet, ami a táncban van – mondta lapunknak két tánc szünetében Demeter Hunor, aki szerint „akkor jó a tánc, amikor szívből járod, és nem kényszerből”. Csenteri Anna Luca a jó közösség miatt is szeret táncolni, „itt kicsik és nagyok együtt vagyunk, tanulunk egymástól, vigyázunk egymásra, és szerintem ez nagyon jó, így ahogy van”. Testvére, Csenteri Gergely a táncot felszabadító élménynek tartja, „ilyenkor kiadhatom magamból azt az energiát, amelyet máshol nem igazán”. Gergely Dorottya szerint „a tánc jó szórakozás, örömet okoz, és nem baj, hogy sokat kell gyakorolni, mert azáltal is kikapcsolódom”. Hogy mennyire őszinte eme néhány gondolat, bizonyította a két együttes a színpadon a moldvai, felcsíki, mezőségi, kalotaszegi Küküllő menti és szászcsávási táncokban. Énekelt Márkosi Lili, Ráduly-Baka Rebeka, Erőss Réka és Gerebenes Ede, muzsikáltak a zágoni Dezső testvérek, Attila és István, valamint a Heveder zenekar.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. május 4.
Bojkott a városi tanácsban
Mindaddig, amíg az utcanévtáblák ügye rendeződik
A marosvásárhelyi tanács múlt csütörtöki ülését nem tudták megtartani, ugyanis nem volt meg az ehhez szükséges jelenlét. Az RMDSZ-frakció tagjai ugyan ott voltak, de bojkottálták a gyűlést: a napirendi pontok megszavazásakor kikapcsolták a szavazókészüléket. A tanácsülésről hiányzott Ioana Roman demokrata párti képviselő, illetve még mindig betöltetlen a mandátumáról korábban lemondott Ciotlaus Ionela helye. Dorin Florea polgármester sem jelent meg az ülésen, üzenetét a sajtószóvivő olvasta fel. Peti András alpolgármester, az RMDSZ frakcióvezetője kijelentette: mindaddig bojkottálják a tanácsülést, amíg a polgármester napirendre nem tűzi az RMDSZ által előterjesztett újabb határozattervezetet a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében.
A tanácsülés előtt kerítettek sort a lakásgazdálkodási vállalat részvényesi gyűlésére, amikor az RMDSZ-frakció még szavazott, a tulajdonképpeni ülést azonban jelenlét hiánya miatt nem tartották meg. A napirendi pontok megszavazása előtt ugyanis az RMDSZ-tanácsosok kikapcsolták a szavazókészüléket, így nem volt meg az egyszerű többség a tanácsülés megtartásához, amelyen pedig legalább két vitatott határozattervezetről kellett volna szavazni: a parkolási szabályzat módosításáról és az ASA focicsapattal való társulásról. Peti András alpolgármester magyar és román nyelvű felszólalásában hangsúlyozta, bár az elmúlt időszak feszültségei, amikor természetellenes dolgok történtek az utcanévtáblák kihelyezése során, arra sarkalltak volna minden magánszemélyt, hogy határozottan emelje fel a szavát, az RMDSZ elsősorban tárgyalás útján, politikai eszközökkel kívánja képviselni a marosvásárhelyiek érdekeit. "Bár mindenki azt várta el, hogy szélsőségesen lépjünk fel, nem tettük, nem erre jogosított fel a marosvásárhelyi magyar közösség, hanem arra, hogy itt, a tanácsban nevezzük meg a problémákat, emeljük fel a szavunkat, megoldásokat kínáljunk. Tizenöt éve megoldatlan a kétnyelvű utcanévtáblák ügye, a türelmünk végéhez értünk: nemcsak a lakosság, mi is. Várjuk a megoldást, amihez mi a törvényes feltételeket megteremtettük, költségvetést szabtunk, mindent elkövettünk, hogy kikerüljenek e táblák. A helyi rendőrségtől a lakosság alázatosságot vár el, azt várja el, hogy partnere legyen, hogy szolgálja a közösséget nemcsak az utcanévtáblák, de a kerékpársávok, a zöldövezet megóvása ügyében is. Felháborítónak, hihetetlennek és főként erkölcstelennek tartjuk, hogy a helyi rendőrség 50.000 lejes bírsággal fenyegessen olyan kisnyugdíjasokat, akik havi 300 lejből kénytelenek megélni! Nem kérhetjük a helyi rendőrparancsnok leváltását, mert nem mi neveztük ki, nem voltunk benne a versenyvizsga-bizottságban, nincs lehetőségünk visszavonni, de kérjük, számoljon be a lakosságnak arról, hogy milyen jogszabályok alapján milyen cselekmények miatt helyezett kilátásba ekkora büntetést, mit tesz azért, hogy partnere legyen a közösségnek, milyen megelőző kampányokat kezdeményezett nemcsak a reklámtáblák ügyében, hanem más esetekben is, a bíróságon milyen eredményeket ért el azokban a perekben, amelyek táblaügyben indultak ellene. Remélem, a polgármester úr figyelembe veszi a lakossági észrevételeket és a jelentésünket" – nyilatkozta Peti András. Az alpolgármester bejelentette, hogy újabb határozattervezetet terjesztenek elő, ami, remélik, tényleg pontot tesz a táblaügyre, és átnyújtották minden tanácsosnak a kétnyelvű feliratok kihelyezésének támogatására összegyűjtött 15.000 aláírást is. Peti András hangsúlyozta: "a mi türelmünk is elfogyott, de továbbra is békés, tárgyalásos úton igyekszünk megoldani a kérdést" – tette hozzá.
Válaszként Bretfelean Valentin, a helyi rendőrség igazgatója kijelentette: a kétnyelvű feliratozás a 2007. évi 371-es helyi tanácsi határozat alapján történik, amely előírja, hogy a mellékletben szereplő megnevezések alkalmazása tanácsi határozat alapján történik majd. "2007 óta egyetlen határozatot sem fogadtak el a helyzet szabályzására. Sehol a világon Berlintől Rómáig és Moszkvától Madridig nem lehet utcákat vagy hivatalos intézményeket feliratozni a helyi tanács engedélye és törvényes keret nélkül. A bírság jelentős, elismerem, de nem a mi hibánk, hogy ilyenek a törvények Romániában, mi ezeket kell alkalmazzuk. Ha nem tesszük, bűncselekményt követünk el" – jelentette ki a rendőrparancsnok. Bretfelean szerint így is nagy megértést tanúsítottak, hisz a törvény nem nyújt lehetőséget a figyelmeztetésre, de azért jártak el így, hogy esélyt adjanak a jogszabályok betartására. "Nem róttunk ki bírságot senkire, és úgy gondolom, nem is fogunk. Nem az az érdekünk, hogy elvegyük az emberek pénzét, hanem az, hogy rávegyük őket, tartsák be a törvényt" – tette hozzá.
Sabau Olimpiu képviselő, egy hullámhosszon Bretfelean Valentinnal, megjegyezte: szerinte a helyi rendőrség "túl szelíd volt". Aurel Trif sajtószóvivő a tanácsülésről hiányzó Dorin Florea polgármester üzenetét olvasta fel, aki egyoldalú, a nyomásgyakorlás érdekében véghezvitt bojkottal vádolta meg az RMDSZ-frakciót, ami károsan érinti a város nagy projektjeit és elfogadhatatlan egy multikulturális városban, amelynek harmóniára van szüksége.
Peti András újságírói kérdésre elmondta, az újonnan benyújtott határozattervezet tartalmazza a javított és kiegészített utcanévlajstromot, a jogi keretet. Abból kiindulva, hogy az emberek a megoldást várják, azon a tanácsülésen ott leszünk, ahol ezt a tervezetet megvitatják és szavaznak, ám mindaddig, míg nem kerül napirendre, bojkottálni fogjuk a tanácsüléseket. A polgármesteren múlik, mikor tűzik napirendre az RMDSZ tervezetét – tette hozzá.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 4.
Sors és jelkép
A sokoldalú író, költő Méliusz József könyvének címét kölcsönözte az a nagyszabású kiállítás, amely a Magyar Nemzeti Galériában augusztus 23-ig mutatja be az erdélyi magyar képzőművészet 1920–1990 közötti hét évtizedét. Nagyon sokan vettek részt a tárlat április 24-i megnyitóján, teljesen megtelt a galéria pompás emeleti előcsarnoka, még a lépcsőkön is ültek, álltak érdeklődők. Erdélyi művészek és műkritikusok, innen Magyarországra és távolabbi államokba elszármazott alkotók, műgyűjtők, művészetbarátok, anyaországi képző- és iparművészek, írók, újságírók, hivatalosságok egyaránt jelen kívántak lenni a rendhagyó eseményen. Emlékezetes, élményteljes találkozó és kivételes művészeti megnyilvánulás volt ez mindannyiuk számára.
"Az ember egyszer tűz/ másszor kő/ néha semmi/ néha visszhang/ egyszer kés és végül holt/ de néha: minden" – idézte nagy ívű megnyitóbeszéde végén Méliusz Hopplá- elégiáját Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. E fél évszázaddal ezelőtt született néhány sor mintha éppen a mostani kiállítás lényegét, szokatlanságában is egyedi jellegét ragadná meg. A tárlatról különben sok mindent megtudhattak olvasóink annak kurátorától, Szücs Györgytől, az MNG tudományos főigazgató-helyettesétől abból az április 4-i újságoldalnyi interjúból, amelyet előzetesen készítettünk vele. Ő is egy könyvre hivatkozott, amikor a nyitóünnepségen a kiállítás koncepciójáról beszélt. "Kilenc kéve hány kalangya?" – emlékeztetett a pár évtizede páratlan népszerűségnek örvendett székely anekdotagyűjteményre, miközben a hasonló siker reményét megcsillantó, kilenc fejezetre tagolt gazdag válogatás sajátosságait vázolta. A székely furfangra utaló tréfás felvetés persze szakszerű közlendőkkel kiegészítve, pontosítva rajzolta ki azt az összetett, sokszínű és újszerű összképet, amely az épület A szárnyában berendezett kiállítás, a 150 alkotó 430 festményének, szobrának, grafikájának, fotójának megtekintése nyomán alakulhatott ki a nézőkben. Minderről a továbbiakban az MTI beszámolója segítségével szólunk.
Balog Zoltán hangsúlyozta: nehéz összefoglalni, mit jelent Erdély, ezért marad a művészet, "amelytől azt várjuk, hogy autentikusan szóljon". Az MNG kiállítása túlmutat a nosztalgiákon és sztereotípiákon: egyszerre mutatja meg az erdélyi magyar képzőművészet önállóságát, teljességét, és mégis úgy, mint ami a "mi részünk" – fogalmazott.
A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a vadregényes Székelyföldön túl létezik az urbánus Erdély is, ezek együtt adják ki a teljes képet. Ezt kapjuk meg a kiállítás segítségével is – méltatta a tárlatot Balog Zoltán.
Vécsi Nagy Zoltán, a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ vezetője az eddigiekhez nem mérhető nagyságú és jelentőségű kiállításnak nevezte a tárlatot, amely az erdélyi magyarok számára "egy örök ábrándnak hitt közösségi kívánság beteljesülése".
Mint felidézte, korábban úgy tűnt, hogy a magyar fővárosban egy hasonló kiállítás "határos a lehetetlenséggel", így a példás szakmai körültekintéssel összeállított tárlat megvalósításának szándékát és módját nem lehet eléggé dicsérni.
Baán László főigazgató felidézte, hogy az MNG történetében még nem volt átfogó kiállítás az erdélyi magyar képzőművészetről. Az intézmény most végre törleszti adósságát: emberfeletti munka volt hét évtizedet egyetlen tárlaton áttekinteni, de a rendkívül magas színvonalú eredmény magáért beszél – méltatta a kiállítást, hozzátéve: "Erdély végre hazatért a Magyar Nemzeti Galéria falai közé".
Szücs György főigazgató-helyettes elmondta, hogy a tárlat Erdélyt tágan értelmezi, nem mond le tehát olyan fontos partiumi központok bemutatásáról sem, mint Nagybánya, Temesvár vagy Nagyvárad.
Beszámolója szerint a kilenc fejezetből álló kiállítás első egysége Nagybánya örökségére és a tájképfestészeti hagyományra koncentrál, az iskolateremtő mestert, Thorma Jánost követő generációtól indulva, többek között Ziffer Sándor, Nagy István, majd Kusztos Endre munkáit felvonultatva.
Az erdélyi kő- és fafaragás rusztikusabb, figuratív vonalát olyan mesterek fémjelzik az anyagban, mint Szervátiusz Jenő vagy Márkos András, az új formák keresőit pedig többek között Jecza Péter képviseli.
Az 1. világháború utáni években egyesek számára az avantgárd elvontsága, másoknak a neoklasszicizmus objektivitása kínált hiteles művészi kifejezésmódokat, mint ezt Gallusz Nándor szobrai vagy Nagy Albert festményei is bizonyítják.
Mattis Teutsch Jánostól kezdve Pittner Olivéren át Balla Józsefig vagy Tóth Lászlóig az erdélyi művészetben is jól végigkövethető a szociális ihletettségű festészet, ezzel összefüggésben pedig jól vizsgálható a realizmusok szerteágazó irányzatainak problematikája is, például Nagy Albert fanyar hangvételű képein keresztül.
Az MNG A épületének kerengőjében többek között Benczédi Sándor karikatúra szoborfejei és Nagy Imre rajzai, metszetei nyújtják az erdélyi magyar képzőművészek egyfajta arcképcsarnokát, de külön egység tekinti át a grafikai hagyományok megújulását is.
A kiállítás záró szekciója az erdélyi neoavantgárd sokszínű útkeresését vizsgálja Szervátiusz Tibortól a marosvásárhelyi iskolán át Jovián Györgyig.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 4.
Piaci alapokon kell gondolkodni
A csíkszeredai Bookart Kiadó sikereiről már többször szólhattunk mellékletünkben. A 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon is külön standdal voltak jelen. Hajdú Áron igazgatóval ezzel indítottuk a rendezvény első óráiban folytatott beszélgetést.
– Mi úgy hisszük, hogy ha egy kiadó nincs jelen a könyvfesztiválon, akkor az nem is létezik a magyar könyvpiacon. Négy éve, mióta külön standdal vagyunk jelen ezen a nagyon fontos budapesti könyves eseményen, sokkal ismertebbé váltunk az itteni könyvpiacon is. Az idén is eljöttünk, bár nagy erőfeszítések árán sikerült ezt a részvételt összehoznunk, mert egyre nehezebb előteremteni az ehhez szükséges anyagi alapot, annál is inkább, mivel a Bookart Kiadó nem nevez be ilyen célzatú pályázatra.
– Valószínű, hogy a könyves szakma értékeli ezt az erőfeszítést, hiszen nem maradhat észrevétlen, hogy a többi romániai magyar könyvkiadó mintha veszített volna kezdeti lelkesedéséből, lendületéből. A Romániai Magyar Könyves Céh standján mindössze öt könyvműhely képviselteti magát.
– Igen, ezen én is csodálkoztam. Nem is tudom, mit mondjak róla. Talán az erdélyi könyvkiadást is új alapokra kellene helyezni. Meg kellene feleltetni a magyar könyvpiacnak. Sok könyvünk, címünk, tételünk már nem igazán kelendő. Tovább kell mozdulnunk a minőség terén, akkor talán mindenki jól jár. Az erdélyiség régi nimbuszai fölött talán eljárt az idő.
– A Bookart mit kínál az idén a fesztivál közönségének?
– Furcsa helyzet állt elő. Kiadónknak az idén nincs kimondottan a fesztiválnak szánt új kötete. Az ünnepi könyvhétre fog megjelenni két új könyvünk. Nem erőltetjük a dolgokat. Csak akkor állunk elő újdonsággal, amikor kész van, és annyit jelentetünk meg, amennyit a kiadó saját finanszírozásból megbír. Megpróbálunk kizárólag piaci alapokon gondolkodni, és olyan köteteket kiadni, amelyekről azt gondoljuk, hogy eladhatóak a magyarországi piacon is.
– A standotok felmutatja a Bookart teljes termését?
– Általában két-három évnél idősebb könyvet nem hozunk a vásárra. És valóban realitás, hogy egy ideje az érdeklődők már nem kimondottan az erdélyi témát keresik, azok a kiadványok már kifutottak.
– Szerzőket ezúttal nem is visztek közönség elé.
– Ez egy ilyen évünk. A Bookart eddig arról volt híres, hogy mindig legalább két-három könyvbemutatója, szerzői estje, közönségtalálkozója volt többnyire külső helyszíneken. Ez most nem történt meg, és be kell vallanunk, hogy ennek anyagi okai vannak.
– A fesztivál gazdag promgram-ajánlatát böngészve azt láttam, hogy erdélyi írók kiemelten alig-alig vannak jelen. Markó Béla dedikál, felolvas, beszélgetőműsor vendége is. Kányádi Sándor, Orbán János Dénes neve is hasonló módon fordul elő. Más években nagyobb volt a szerzőink részaránya.
– Még vannak itt páran, de rendezvények tekintetében ilyen érdekesen alakult a helyzet. Lehet, hogy már elegük van belőlünk? Ne sarkítsunk. De tény, hogy Markó Béla azért van ilyen pregnánsan jelen, mert három könyve jelent meg magyarországi kiadóknál az idén. Ha már itt tartunk, attól se tekinthetünk el, hogy nekünk, erdélyi kiadóknak az erdélyi írók, költők azokat a műveiket ajánlják föl, amelyeket magyarországi kiadók nem vállaltak fel. Ez szomorú, lehangoló valóság, de el kell ismernünk, hogy a magyarországi kiadók láthatóbbak, a könyveik egész más reklámnak örvendenek a piacon, a szerzői jogdíjak is nagyobbak, tehát a szerzőinket is meg tudom érteni. Ilyen vonatkozásban is sok még a tennivaló a hazai magyar könyvkiadásban, könyvterjesztésben.
A hanyatlás jele egyértelmű
A határon túli magyar kiadók részlegén, jó helyen rendezték be az RMKC standját. Házigazdaként Káli Király István, a céh elnöke szolgált részletekkel.
– A Romániai Magyar Könyves Céh kiadói vannak jelen számos érdekes kiadvánnyal. Kevesebben vagyunk, mint az elmúlt években. Többen is úgy vélték, hogy nem érdemes itt lenni, mert nem térül meg a könyvek ára és a részvételi díj.
– Ez nem lemondás valami fontos dologról a kiadók életében?
– De igen. A távolmaradás azt jelenti, hogy a hiányzó önként távozik a magyar könyvpiacról. Úgy érzem, hogy fontos itt lenni. Az idén elég tisztességes támogatást is kaptunk, kevesebbe került a részvétel, mint az elmúlt években, és nem is igazán értem a kollégákat, akik nem tartották érdemesnek eljönni a fesztiválra. Én azt mondom, hogy szép standunk van. A Mentor, a Gutenberg, a Pallas-Akadémia, a Kriterion és a Pro Print kiadványai láthatók, találhatók itt.
– Ez, hogy a céhtagok közül csak öt könyvműhely képviselteti itt magát, egyfajta vészjelzés is lehet. Ezt felerősíti az a tény, hogy a budapesti közönséggel, az irodalmi élet és a könyvpiac reprezentánsaival különféle megnyilvánulásokon találkozó romániai magyar szerzők is kisebb létszámban vannak jelen, mint korábban.
– Az az igazság, hogy enyhén szólva visszafogott a romániai magyar irodalmi termés, persze a szerzők sem törik magukat, hogy feltétlenül jelen legyenek a fesztiválon. Csak azok vannak itt, akiknek a kötetét az utóbbi néhány hónapban jelentette meg az illető kiadó. Ez a nagy könyves szemle nem is annyira a dedikálásokról szól, inkább a programokról, a tapasztalatcseréről, az egymásra figyelésről, a könyves szakmáról, a könyvterjesztés, a könyvpiac alakulásáról. Mi kevés új könyvet hoztunk. Általában az ünnepi könyvhét az a momentum, amikor az újabb könyveket eljuttatjuk az olvasókhoz. Akkor bekerülnek egy olyan katalógusba, amelyet mindenki olvas, arra jobban odafigyel a közönség, a könyvfogyasztó társadalom.
– Az erdélyi könyvbarátokban felmerülhet, hogy amiről beszélünk, az a hanyatlás jele. A marosvásárhelyi könyvvásárt is veszélyeztetheti a jelenleg kirajzolódó helyzetkép?
– Marosvásárhelyi könyvvásár mindenképpen lesz az idén is. A hanyatlás jele azonban egyértelmű. Nemcsak az erdélyi könyvpiacon érzékelhető ez, érezhető a magyarországi könyvpiacon is. Az utóbbit erősen megviselte a Pécsi Direkt Kft., az Alexandra könyváruház hálózat csődhelyzete és az Ulpius-ház Könyvkiadó hasonló válsága. A magyar könyvpiac nagy befolyású, meghatározó jelentőségű szereplői voltak, gondjaik a könyvfesztiválra is láthatóan kihatottak.
– Mindezek ismeretében kiadóként, a romániai magyar könyvkiadás egyik vezető egyéniségeként mit vársz a mostani fesztiválszerepléstől?
– Valamilyen felhajtóerőt, libbenő légmozgást azért, hogy a felszínen maradhassunk. Nagy reményeket nem tudunk hozzá fűzni, mert az érdeklődés is eléggé kicsi, legalábbis ezen a kezdő napon az. Úgy szoktuk mondani, hogy az első napi forgalom tízszerese lesz majd a bevételünk a negyedik nap végén. Ha így alakulnak a dolgok továbbra is, akkor a forgalmunk tízszerese is egyenlő lesz a nullával.
– Bízzunk benne, hogy ezúttal a jóslat nem válik valóra. Az őszi Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár még rácáfolhat az áprilisi pesszimizmusra.
(nk)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 4.
Életünk szorításában
Székely Ferenc újabb beszélgetőkönyvéről
Úgy tűnik, Székely Ferenc rátalált pennás jellegű hivatására. Jó pár esztendeje beszélgetőkönyveket ad közre, többnyire születési évfordulójukat ünneplő jeles személyiségeket szólaltat meg. Ez az egyetlen "szervező elv". Mint a többiben, ez utóbbi kötetében is az irodalmárok "vezetnek", alanyai között szinte fehér hollónak számít a néprajzkutató, a történész, a fafaragó vagy a festőművész, aki a tollforgatáshoz is ért. Íme a névsor: Albert Ernő, Balla Zsófia, Ana Blandiana, Csire Gabriella, Éltető József, Kedei Zoltán, Kenéz Ferenc, Komoróczy György, Lászlóffy Csaba (alighanem ez az utolsó vele készült beszélgetés), Oláh István, Pál-Antal Sándor, Pethő László Árpád, Pomogáts Béla, Sándor János, Tófalvi Zoltán. Az effajta internetes interjúk kísértő átka a sietség miatti felületesség, ezért a válaszolók aggályosabbja nem is bízza a kérdezőre, hanem mint hajdan Kós Károly, maga olvassa újra és újra, javítgatja, cizellálja válaszait. Sajnos, a terjedelmi korlát miatt mégsem lehet igazán elmélyülni a beszélgetésben. Az interjúalanyok egyike-másika sajnálatosan kiszorult az erdélyi látómezőből, némileg kisétált a nyilvánosságból, vagy a kánon kegyetlensége, a kultúrdivat szeszélye szorította pályaszélre. Kántor Lajos Együtt címmel derűlátó előszót írt a könyvhöz. A címre utalva mondja: "A harangszó messzire hallatszik, és mindenkihez szól. Nincsenek nyelvi határai, csupán földrajziak (távolságok, kilométerekben mérve) – bár a kifinomult fül meghallja, hogy a saját harangjának (a maga szűkebb közösségének) a hangját hozta el a szél, vagy tőle távolabbról harangoznak". Bár különböző világokat képviselnek, alkotó emberekként: a saját világukat – az mégsem idegen a másikétól, hiszen egyazon kultúra körén belül léteznek, teremtenek, kommunikálnak, és ebben helye van a jeles román költő Ana Blandianának, hiszen költészete nem véletlenül szólal meg időről időre magyar fordításban is. (Az interjúk, öt korábbi kivételével, 2014-ben készültek, és megjelentek a romániai magyar lapokban, legtöbbjük a marosvásárhelyi Népújság Múzsa irodalmi-művészeti mellékletében.)
Ízlelgetés kedvéért három idézet a kötetből: "…látom, hogy az erdélyi kultúra – Reményik Sándor nagyszerű képével – mint Atlantisz hever a mélyben. Az öntudatos magyar fiatal nemzedék jó részének fogalma sincs, kik éltek itt előtte, és miket alkottak. Pedig a nemzetiségi létezés egyetlen esélye a kultúra minden hajszálgyökerének a számon tartása." (Balla Zsófia)
"Egykori pálya- és egyéb társaim emlékezetéből rendkívül hamar eltűntem. Ha az emlékezők lajstromokat (régi szerkesztői szlengben: telefonkönyveket) írnak, én azokból régóta kimaradok. Néha eltűnődöm: voltam én egyáltalán?" (Éltető József)
"A művész sehonnan sem tud 'kiszabadulni'. Bármely időben, korban végül is élete szorításában él. Írásbeli értelemben egy cseppet sem érzem magam szabadabbnak most, mint a diktatúra idején, bármily furcsán hangzik is ez. Láttuk, tudjuk: éppúgy megszületnek a diktatúra remekművei, mint ahogy a szabadság fércművei. A gond mindig éppen annak a megírhatatlannak a szorítása, amelyben élünk. De hát nem azért születünk, hogy minél több és több regényt vagy verseskönyvet jelentessünk meg, hanem hogy elmondjuk azt, amiért megszülettünk." (Kenéz Ferenc)
(Székely Ferenc: Harangszó a szélben. Születésnapi beszélgetések. Megjelent a Véghelyzet Kft. Üveghegy Kiadójának gondozásában, 2015-ben)
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 4.
Kis hagyományőrzők vetélkedtek Sáromberkén
Április 29-én került sor a Sáromberki Technológiai Líceum dísztermében a helyi óvoda által szervezett körzeti hagyományőrző vetélkedőre, amelyen nyolc település vett részt. A székely ruhába öltözött csemeték énekeltek, meséltek, verset mondtak, népi gyermekjátékokat mutattak be, majd a tartalmas és színes előadások után falatoztak, ismerkedtek, barátkoztak.
A Hej, tulipán, tulipán… nevet viselő rendezvényen a vendégeket először Máté Dalma óvónő köszöntötte a vetélkedő mottójával: "A mese és a játék összeköti a gyerekeket és a felnőtteket, akik enélkül esetleg külön világban élnének" – hangzott el Rege Sándor gondolata. Incze Jenő iskolaigazgató méltatta az óvónők munkáját, majd a hagyományőrzés fontosságáról beszélt. Az intézményvezető szerint az érdeklődés felkeltését a népi hagyományok iránt már kisgyermekkorban el kell kezdeni, s erre kiváló alkalmat teremtenek a különböző népi jellegű vetélkedők.
Szép díszlet, érdekes mesekeret
A sáromberki óvónők szép díszlettel, érdekes, interaktív mesekerettel próbálták oldani a hangulatot, bátorítani a kis versenyzőket. A vetélkedő versenyszelleme jelentéktelenné vált, ezt a tényt hivatott oldani a játékos keret. A gyerekek megismerkedtek egy szomorú kertésszel, aki azért búslakodott, mert nem nyíltak ki a tulipánjai. A gyermekek megpróbálták felvidítani a kertészt énekekkel, szavalatokkal, versekkel, népi gyermekjátékokkal. Az Iklandról, Gernyeszegről, Vajdaszentiványról, Székelykálból, Marossárpatakról, Körtvélyfájáról és Jobbágytelkéről érkezett kis versenyzők, a helyiekkel együtt, miután előadták műsorukat, választottak egy tulipánt, amit jelképesen elültettek a kertész kertjében. A vetélkedő végére a kert tele lett szép virággal, s a kellemes látvány nyomán elillant a kertész szomorúsága.
A továbbjutók
A kiegyensúlyozott vetélkedőn a Sükei Mária tanítónő, Aurariu Piroska nyugalmazott óvónő és Kovács Emese óvónő alkotta zsűrinek nem volt könnyű eldönteni a továbbjutókat. A háromtagú értékelőbizottság részéről Sükei Mária tanítónő értékelte a versenyzők teljesítményét, mindannyiukat megdicsérve bátorságukért, rátermettségükért. "Mindenik fellépő felkészült erre az eseményre, igyekezett helyesen, szépen, tisztán, érthetően beszélni, a dalok esetében pedig visszaadni az eredeti dallamváltozatot. A gyermekjátékok feszélyezetlen előadásával a néző betekintést nyert egy csoport felszabadult játékába" – összegezte a látottakat a tanítónő. Népmesék kategóriában a marossárpataki Göndör Zselyke (óvónő: Égei Noémi) jutott tovább a megyei szakaszra, versmondásban az iklandi Serban Klaudiát (óvónő: Kelemen Jolán) ítélte legjobbnak a zsűri, a népdalénekeseknél a vajdaszentiványi Gerendi Szófia Rebekát (óvónő: Bálint Ilona Melinda) sorolták az első helyre, a népi gyermekjátékok kategóriában a körtvélyfáji csapat (óvónő: Berekméri Ildikó) vitte el a pálmát.
Berekméri Edmond
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 4.
Felnőtté avatták a Csiky Gergely Főgimnázium végzőseit
Sokat készültek rá…
Csütörtökön este hat órakor kezdődött az iskolai élet egyik legünnepélyesebb rendezvénye, a maturandus. A színház közönségtere megtelt emberekkel, a folyosón ideges vagy kapkodó diákok és tanárok szaladgáltak, a színpadon folyt a műsor. Aki leült a székbe, és onnan nézte végig az előadásokat, nem is tudja, milyen sürgés-forgás ment végbe a színfalak mögött.
Hat óra pár perccel el volt múlva, amikor két pár kiállt a színpadra, és megnyitották az estet egy mezőségi tánccal. A négy diák között ott volt Sisa Richárd is, aki rögtön tánc után másik szerepét igyekezett betölteni: Kocsó Alexandra mellett ő is bemondó volt. Színpadra invitálták Hadnagy Éva igazgatónőt, aki beszédével megnyitotta az estét, majd rögtön a 11. C osztály műsora következett, A kis herceg, melyben színészkedtek, táncoltak és zenéltek is a fiatalok.
Az osztályprodukció után kalotaszegi tánc következett, ezután egy beszéd. Minden évben meghívnak egy volt csikyst, hogy a felnőtté válás küszöbén álló fiataloknak tartson egy előadást, mondjon nekik pár szót a nagybetűs életről. Idén Király Andrea ügyvédnő kapta ezt a megtisztelő feladatot.
A 12. B osztály szintén egy minden egyben-produkciót állított össze, melyben görbe tükör és tánc is volt, A bukott turista címet viselte. Ez nemcsak tanáraikról, magukról is szólt, hiszen máris elkezdték felidézni a mögöttük lévő, lassan négy év poénjait és vicces történeteit.
A 12. A osztály tanulói saját táncukról nyilatkoztak úgy, hogy „[…] ez nem egy komoly produkció, (de) sokat készültünk rá, és sok fizikaóra bánta. Nagyon jellemez minket.” El kell mondanom, hogy az Uptown funk című sláger számos flash-mob háttérzenéje volt már, most azonban egy osztály táncolt rá, biológiaóra helyett.
A viccek és táncok után érzelmesebbre fogták a figurát Szabó Csilla tanárnő és kórusvezető diákjai. Păcurar Ariana, Simon Beatrix (11. A) és Demeter Márk Christopher (12. A) az Álmodd meg a csodát! és a Leszek a dalcímű énekeket adták elő. Ezután a főgimnázium tánccsoportja lépett fel, és adott elő egy salsát. A koreográfiát Erdélyi Kinga tanárnő készítette.
A műsorok végeztével az est lényegéhez értünk, a szalagavatáshoz. A három osztályfőnök, Páll Mária, Kreitler Tímea és Tóthpál Renáta büszkén tűzdelték a piros szalagokat a hófehér menyasszonyi ruhákra és a sötét színű zakókra. A három évfolyam egymás mögé sorakozott a színpadon, és miután megkapták szalagjaikat, sorban levonultak. Majd nemsokára vissza is vonultak, hiszen az este utolsó mozzanata az évfolyamkeringő volt, melyet Erdei Emese és Murvai Dávid, aki nem is olyan régen még maga is ott állt a maturandusok között koreografáltak. Ezután átvonultak a Jelen Házba, ahol tánc és beszélgetés után megválasztották az idei bálkirályt és bálkirálynőt: Pálfi Kinga és Wittmann Rudolf nyerte el ezt a kitüntetést.
Gál Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2015. május 4.
Hunyad Megyei Magyar Napok
Közösségi majális
Nagyszerű hangulat uralkodott a Hunyad megyei magyarság körében május elsején. A hagyományos majálist ezúttal a Magyar Napok keretében töltötték együtt Déván, Lozsádon és Vajdahunyadon egyaránt.
Déván a Magyar Ház udvarán került sor a majálisra, melyre a helyiek szép számban jöttek el, többen, mint ahányra a szervezők számítottak. Idősek és fiatalok, belvárosiak és csángótelepiek, mindenki jól érezte magát a magyar napok nyitórendezvényén. A gyerekek kézműves-foglalkozásokkal szórakoztak, az ifjak pedig jót fociztak. Eközben a szervezők (RMDSZ, a nőszervezet és a Téglás Gábor Iskola) két üstben főzték a finom gulyást, hiszen az nélkülözhetetlen kelléke bármilyen szabadtéri magyar szórakozásnak. Közben a közönség felszabadultan beszélgetett, sörözgetett, hallgatta a jó magyar zenét, vagy Winkler Gyula EP-képviselővel és a többi RMDSZ-es vezetővel beszélgetett, viccelődött.
Mire elkészültek a finom falatok, a hangulat már nagyszerű volt, melyet a Szent Ferenc Alapítvány Margaréta néptánccsoportja csak fokozott mezőségi, székelyföldi és szilágysági néptáncaival. A dévai Trio Forte pedig örökzöld magyar dalokkal kényeztette el a közönséget, s később már miccssütésre is sor került.
Winkler Gyula EP-képviselő, a Hunyad megyei RMDSZ elnöke az elmúlt 25 év megvalósításai hangsúlyozásával és az előttünk álló teendők felvázolásával köszöntötte az egybegyűlteket, köszönetet nyilvánítva mindazoknak, akik tetteikkel hozzájárultak a szórványmagyarság sorsának javulásához – az idei Magyar Napok ugyanis 25 év a 25 évesekért mottó alatt zajlanak. Ugyanakkor bejelentette, hogy Csatlós Zsófia tanítónő és Koppándi-Benczédi Ildikó unitárius tiszteletes asszony javaslatára gyűjtési akció indul a hányatott sorsú magyar történelmi örökség rendbetételére. Idén a lozsádi református templom renoválására gyűjtenek.
Lózsádon, Hunyad megye talán legkisebb szórványfalujában is együtt majálisozott a maroknyi magyarság. Az istentisztelet után az iskola udvarán gyűltek össze a helybéliek, ahol a község polgármestere is köszöntötte őket. Ott is finom gulyás, illetve a csernakeresztúri hagyományőrző együttes fellépése fokozta a hangulatot.
Nem az volt a hagyományőrző együttes fiataljainak egyetlen fellépése, este otthon, saját falujukban is felléptek, amikor egy másik bukovinai székely hagyományra, a májusfaavatásra került sor.
Művészet, testvérkapcsolat és gasztronómia
Szombaton Vajdahunyadon a Corvin-Savaria Magyar Házban került sor hasonló majális ünnepségre, melynek átütő sikerét még az egész napos eső sem tudta beárnyékolni: a magyarok nagy számban jöttek el, a 4 üstben főzött gulyás elfogyott, sőt, a lelkes helyi asszonyok által készített finomabbnál finomabb palacsinták is. Jóllehet az egybegyűltek a sátorok alatt húzódtak meg az eső elől, a mulatság mégis estig elhúzódott, kellemes meglepetést szerezve ezáltal a szervezőknek, akiket korábban az időjárási viszonyok igencsak elkeserítettek.
A kohászvárosban azonban a majálisnak művészi vetülete is volt, a helybéli magyarság művészei saját alkotásaikat állították ki. Balázs Tibor festményeket és szobrokat, Takács Ibolya, Kofity Magdolna és Demeter Annamária gobelineket, hímzéseket és egyéb hagyományőrző kézimunkákat, Kún Árpád nyugalmazott református lelkész pedig az erdélyi szász erődtemplomokról szóló fényképeit.
Ugyancsak ekkor emlékeztek meg a Vajdahunyad és Szombathely testvérvárosi kapcsolatának 25. évfordulójáról, ez volt az első (ha nem éppen a legelső) ilyen jellegű kapcsolat erdélyi és anyaországi település között. 25 év alatt a szombathelyiek sokat segítettek a vajdahunyadi szórványmagyarságnak, a testvérkapcsolat nevét viselő Corvin-Savaria Magyar Ház létrehozásához is jelentős támogatást nyújtottak, s számos gyereket táboroztattak a Balatonon – mérlegelte a negyed évszázadot Györfi Jenő egykori vajdahunyadi RMDSZ-elnök. Kofity Zoltán, a kohászvárosi RMDSZ jelenlegi elnöke köszönetet mondott a Vas megyeieknek az elmúlt 25 évért, és reményét fejezte ki, hogy a kapcsolat a jövőben is ugyanilyan gyümölcsöző marad. Márton Ferenc, a szombathelyiek képviselője pedig megtisztelőnek nevezte a testvérvárosi kapcsolatot, melynek elmélyítését főleg a civil szféra terén látja megvalósíthatónak. Winkler Gyula amolyan jelképes szombathelyi nagykövetségnek nevezte a közös összefogással létrehozott Magyar Házat, a szórványt és a nyugat-dunántúli magyarságot összekötő hidat.
Amúgy a Magyar Ház régi épületében, két szobában helytörténeti jellegű múzeumot szándékoznak létesíteni, ismertette a helyzetet Takács Aranka helyi tanácsos. A dévai magyarházban ugyanis van már egy bukovinai székely szoba, Vajdahunyadon is hasonlót terveznek, ezért felkérik azokat, akik tehetik, adományaikkal segítsenek: régi tárgyakat, régi bútorokat, népművészeti anyagokat, mindent, ami a vajdahunyadi magyarság múltjáról tanúskodik, szívesen fogadnak.
Művészet másféleképpen
Míg Vajdahunyadon majálisra gyűlt össze a magyarság, Petrozsényban és Lupényban néptánc-előadással kezdődtek a Magyar Napok. A várpalotai testvérváros Cserregő néptáncosai nagy sikert arattak a Petrozsényi Városháza márványtermében, ahol erdélyi, moldvai csángó, alföldi és dunántúli táncokkal örvendeztették meg a bányavidéki magyarokat, majd az előadás végén fel is kérték táncra a közönséget. Wersánszki Eduárd petrozsényi RMDSZ-elnök köszöntötte az egybegyűlteket, majd Dezméri István, a megyei RMDSZ ügyvezető elnöke hangsúlyozta a Zsil völgyében amúgy is jelentős hagyományokra visszatekintő multikulturalizmus fontosságát. Bács Erzsébet nyugalmazott petrillai tanárnő megköszönte a várpalotai néptáncosoknak, hogy a mai modern világban a nemzeti hagyományok ápolását választották, a közönség pedig vastapssal díjazta a vendégeket.
Eközben Déván az unitárius parókián a petrozsényi Kuron-Békési Wilhelmina képzőművésznő vegyes technikával készített, ötletes alkotásait mutatta be.
Vasárnap délelőtt is a művészet volt a Magyar Napok témája, ezúttal anyák napja alkalmával a Téglás-iskola diákjai versekkel, dalokkal és táncokkal fejezték ki hálájukat. A legnagyobb tapsot nyílván a legkisebbek, az aranyos apró óvodások kapták, de a többiek színvonalas előadásai is nagy sikert arattak. A Magyar Házban végül is egy tűt sem lehetett volna elejteni, annyian gyűltek össze a Kun-Gazda Kinga tanárnő, RMDSZ-es nőszervezeti elnök által szervezett ünnepségre, melyet a dévai Szivárvány Nyugdíjasklub bukovinai székely dalai zártak. Lengyel Izabella tanítónő ezúttal is kitett magáért, roppant színvonalas előadással kényeztette el a közönséget, ő készítette fel ugyanis a legtöbb diákot, és a nyugdíjasklub kórusát is ő vezényelte.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)
2015. május 4.
Jó hangulat, sok szép népdal a körösfői ifjúsági találkozón
„Esőnap” a hagyományos Riszeg-tetői majális helyett
A körösfői önkormányzat, az RMDSZ helyi szervezete és a bánffyhunyadi Kós Károly Kulturális Egyesület által szombat délelőtt lebonyolított ifjúsági találkozó keretében megrendezett népdalvetélkedőre a zuhogó eső miatt a helyi Bartók Béla Kultúrotthonban és nem a Riszeg-tetőn került sor, míg a többi programpont el is maradt.
„A gyönyörű népdalok, a jó hangulat és a gyerekek tiszta hangja és igyekezete feledtetni tudta, hogy kint esik az eső, és május ellenére még nagykabátban járunk”, írja tudósítónk. Szintén az időjárás miatt kellett módosítani a feketelaki majális-terveket is: batyus kirándulásról, kecskegidapörkölt-sütésről szó sem lehetett. Munkatársunk a Gyeke községhez tartozó falu felújított templomának újraszentelése alkalmából tartott istentiszteleten vett részt. A XIX. század végén épült templom felújítása elsősorban a kis helyi református közösség összefogásának szép példája.
N.-H. D.
Szabadság (Kolozsvár)