Kérdezzük meg a tolvajt
Nem uszított a Noua Dreaptă nevű szervezet december elsején Sepsiszentgyörgyön – ezt állapította meg az ügyészségi vizsgálat. A feljelentőnek elküldött jegyzőkönyv szerint a részletes nyomozás erre minden kétséget kizáróan fényt derített. Igaz, egyetlen szó sincs benne arról, hogy valaki megnézte volna azt a videofelvételt, amit a feljelentő mellékelt. Ezen ugyanis jól látszik és hallatszik, hogy a Noua Dreaptă zászlóival felvonuló egyének torkuk szakadtából üvöltik: „Ki a magyarokkal az országból!”
A rendőrségi vizsgálat abban merült ki, hogy megkérdezték a szélsőséges szervezet vezetőit, kiabáltak-e uszító jelszavakat, s azok azt válaszolták, hogy véleményük szerint ők semmi sértőt nem tettek, nem uszítottak. Tulajdonképpen még azt sem mondták, hogy nem akarták kiutasítani a magyarokat az országból. Akár kiabálhatták is, csak – meglehet – szerintük ez nem sértő. És ezzel a rendőrség lezártnak tekinti az ügyet. Nem kérdezett meg semleges szemtanút vagy akár egyet-kettőt azok közül a csendőrök közül, akik – a felvétel tanúsága szerint is – ott voltak, és gondoskodtak a békés felvonulók biztonságáról. Ők megkérdezték a tettest, és hittek neki.
Olyan ez, mintha rajta lennél egy bevásárlóközpont biztonsági kameráján, amiként öt rúd szalámival mégy ki a bejáraton, s amikor feljelent az üzlet, azt mondod, te nem loptál. Mi több, a jegyzőkönyv tanúsága szerint még őket provokálták az út széléről bekiabáló magyarok, de ehhez már „hozzá vannak szokva, és fegyelmezett módon nem válaszoltak” ezekre a provokációkra. Sőt, egy személy, akit szintén kihallgattak, arra vetemedett, hogy a felvonulás útvonalán lévő tömbházban, saját erkélyére, az ünnepségen résztvevőket provokálandó, kitűzte a székely zászlót…
Ezek után már az is szerencsésnek tekinthető, hogy nem bírságolták meg azt, aki a székely zászlót kitette. Éljen a független román igazságszolgáltatás! És éljenek „érdekvédelmi” szervezeteink és pártjaink, amelyek nem érnek rá ilyen apróságokkal foglalkozni!
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely),
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Szent László szobráról egyeztettek
Köztudott, hogy az egykori Szent László, ma Unirii tér átrendezése kapcsán a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség Szent László szobrának felállítását kérte a polgármesteri hivataltól. Bár írásos válasz erre a kérvényre mindezidáig nem érkezett, kérésünkre szóbeli egyeztetésre került sor a kérdésben a polgármesteri hivatal, a megyei tanács, illetve a református és római katolikus egyház vezetőinek részvételével. A megbeszélésen az alábbiak fogalmazódtak meg, mint lehetőségek:
1. A polgármesteri hivatalnak nem áll módjában támogatni a római katolikus egyházmegye javaslatát, mivel a főtér átrendezése kapcsán szóban forgó szoborállítások ill. áthelyezések, legalábbis ebben a fázisban csak a főszoborra vonatkoznak. Ebből kifolyólag, nem tekintjük kizártnak a jövőben a szoborállítás lehetőségeit.
2. Amint az egyházmegye részéről már több alkalommal is megfogalmazásra került, fontosnak tartjuk Szent László szobrának felállítását a felújítás alatt lévő Várban, a városalapító király egykori sírjánál. A polgármesteri hivatal részéről biztosítottak bennünket arról, hogy a Várban helyet fog kapni egy odaillő, Szent László király emlékét őrző szobor.
3. Helyi örökségünk megőrzése és ápolása kapcsán szóba került még az is, hogy az önkormányzat hozzájárulásával az egykori olaszi temető és az ott kialakított park visszakaphatja eredeti nevét, amennyiben a Mihai Viteazul szobor nem fog odakerülni. Továbbá, a város főteréhez vezető híd, a Szent László templom mellett, Szent László híd nevet fogja viselni az önkormányzat hozzájárulásával. Nem utolsó sorban, a közeljövőben városunk Rimanóczi teret is fog kapni a sétálóutca végén.
A megbeszélések folytán egyre nyilvánvalóbb, hogy a város összlakosságából 25%-ot jelentő magyar lakosság igényeinek képviseletére és örökségünk megőrzésére irányuló törekvéseink feltételezik az állandó dialógust a város, illetve a megye vezetőségével. De még fontosabb, hogy maradva a realitások talaján, terveinket egységesen fogalmazzuk meg és így tudjuk képviselni a város többsége előtt is.
Nagyváradi Római Katolikus Püspökség
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Az űrlap alja
Váradon a Boldog Észak szerzője
Pénteken folytatódik a Várad folyóirat Törzsasztal sorozata, a vendég ezúttal a Boldog Észak című regény szerzője, a Norvégiában élő Kun Árpád.
Március 20-án, pénteken 18 órától az Illyés Gyula Könyvesboltban várják az érdeklődőket az újabb Törzsasztal-estre. Kun Árpád József Attila-díjas, Déry- és Aegon-díjas író, költő, műfordító. 1965-be született Sopronban, jelenleg Norvégiában él. 1984-től jelennek meg írásai. 1985-1991 között az ELTE BTK magyar-történelem szakos hallgatója volt. 1995-től a párizsi Sorbonne-on tanult, ahol francia irodalomból szerzett diplomát. 1996-tól az ELTE BTK esztétika szakára is járt. Kolozsváron két éven át hétvégi gimnáziumot szervezett.
Egyetemen tanított francia festészettörténetet, forgatókönyveket írt egy tévésorozatnak, majd Bordeaux-ban volt magyar lektor 2003 és 2005 között. Sokáig a tengeren túlra készült, hogy angol nyelvű író lehessen belőle, ez a mai napig nem sikerült.
2006 óta feleségével és négy gyerekével Norvégiában lakik. Egy fjord-menti faluban házi kisegítőként dolgozik időskorúak mellett. Eddig hét vers- és prózakötete jelent meg. A Boldog Észak c. nagyregénye 2014-ben elnyerte a ma könyvért adható – nem állami – legrangosabb elismerést, az Aegon-díjat.
Regényének hőse Aimé Billion (Szeretett Billion) afrikai születésű fekete férfi, ázsiai (vietnámi) beütéssel, akit az afrikaiak fehérnek, a fehérek afrikainak tartanak. Norvégiában különös kapcsolatba keveredik az általa ápolt törpe születésű, mozgássérült nővel, Grétével.
Kun Árpád beszélgetőtársa ezúttal is Kőrössi P. József, a találkozó előtt a Boldog Észak kedvezményes áron megvásárolható a helyszínen. A belépés ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Közös román-magyar történészcsoportnak kellene megvizsgálnia Marosvásárhely Fekete márciusát
Bukarest, 2015. március 18., szerda (MTI) - Közös román-magyar történészcsoportnak kellene megvizsgálnia az 1990 márciusában Marosvásárhelyen történt román-magyar etnikai konfliktus körülményeit - hangzott el Bukarestben a Balassi Intézet által szervezett beszélgetésen, amelyen történészek vitatták meg az akkori eseményeket.
A Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója, Kósa András László által moderált beszélgetésen Novák Csaba Zoltán, a Román Akadémia marosvásárhelyi Gheorghe Sincai kutatóintézetének tudományos munkatársa és Cristian Vasile, a Románia Akadémia Nicolae Iorga Történelmi Intézetének tudományos kutatója egyetértett abban, hogy közös román-magyar, vagy akár nemzetközi történészcsoportnak kellene megvizsgálnia az akkori eseményeket.
Minderre azért van szükség - hangoztatták -, hogy 25 év után tisztábban lássa a társadalom, mi történt akkor Marosvásárhelyen. Az erdélyi város utcáin 1990. március 19-én és 20-án románok és magyarok verekedtek össze, a véres összecsapásnak számos súlyos sebesültje volt.
Cristian Vasile példaként említette azt a Traian Basescu volt román államelnök felkérésre alakult történészcsoportot, amely 2006-ban átfogó jelentést készített a román kommunizmusról. Mint mondta, ebben a szakértői csoportban voltak román, német és magyar történészek, így akadtak viták is, de sikerült közös nevezőre jutniuk, és szakmailag minden fél által vállalható jelentés készült. Követendő példának nevezte ezt a munkamódszert a marosvásárhelyi események körülményeinek felderítésére is.
A román történész úgy vélte, hogy a kommunizmus súlyosbította a románok és magyarok között létező régi feszültségeket, és ez hozzájárult ahhoz, hogy kirobbanhatott 1990. márciusában az etnikai konfliktus.
Megállapította, furcsa az a tény, hogy éppen a konfliktust követően alakult meg a Román Hírszerző Szolgálat, amely a három hónappal korábban, a kommunizmus bukásakor betiltott Securitate titkosszolgálat embereiből született újjá. Mint mondta, meg kell vizsgálni, milyen mértékben járultak hozzá a titkosszolgálat emberei a konfliktus provokálásához. Úgy vélte, hogy túlzás pogromnak nevezni az akkori konfliktust.
Ebben egyetértett Novák Csaba Zoltán is, aki szerint inkább etnikai konfliktusról célszerű beszélni. Hozzátette: elég sok dokumentum nyilvánosságra került már az akkori eseményekről, ezért eljött az ideje, hogy román és magyar történészek együttműködjenek, és megpróbálják értelmezni a levéltári iratokat. A történész szerint a román Securitate volt tisztjei visszaemlékezéseikben beismerték, hogy egyesek közülük alakítói voltak az eseményeknek. Novák szerint az ő szerepük főleg abban merült ki, ahogyan közvetítették Bukarest fele a konfliktust megelőző időszakban és annak lezajlásakor a Marosvásárhelyen történteket. Bukarest, (MTI)

Újra terítéken az önálló magyar színház létrehozásának ügye Szatmárnémetiben
Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala közvitára bocsájtotta az Északi Színház két társulatának két különálló jogi személlyé alakításának az ügyét. Stier Péter, az Északi Színház adminisztratív igazgatója az új színház létrejöttével járó változásokról beszélt, illetve eloszlatott néhány tévhitet is.
Szatmárnémetiben az Északi Színház magyar és román tagozatának önálló intézménnyé való alakítása, illetve ezzel a szatmári magyar színház megalapításának az ügye már jó ideje téma. 2011-ben Nagyváradon zajlott le ez a folyamat, a szatmáriak pedig figyelemmel követték ennek hatásait, majd úgy döntöttek, itt is meg kell ezt a lépést tenni. 2014-ben aztán el is készült egy városi tanácsi határozat, amely erről szólt, ám akkor lekerült a napirendről. „A román társulat tagjait nagyon meglepte a kezdeményezés, sokan megijedtek. Azt hitték például – jegyezzük meg: tévesen -, hogy a változásokkal elveszíthetik az Északi Színház épületének használati jogát. Ez tévedés! Most viszont úgy tűnik, sokan már másképp viszonyulnak a kezdeményezéshez" – fogalmazott Stier Péter adminisztratív igazgató.
A Szatmárnémeti Északi Színház intézménye 45 éve két társulattal működik. A Harag György Társulat és a színház román tagozata közös adminisztratív és gazdasági felsővezetéssel (közös könyvelőséggel, vezérigazgatóval, adminisztratív igazgatóval, stb.), de külön művészeti vezetéssel (saját művészeti igazgatókkal és művészeti tanácsokkal) működik. A két társulat eltérő művészi koncepcióit, szakmai filozófiáit és műsorpolitikáját egy közös menedzsment igyekszik összefogni és koordinálni, ami egyre nehezebb feladatnak bizonyul a két tagozat eltérő struktúrája, hagyományai, közönsége és műsorpolitikája tükrében.
Ráadásul Szatmárnémeti színháza az egyetlen jelen pillanatban Romániában, amelyet a helyi önkormányzat üzemeltet, és egy intézményen belül két tagozat is működik. Az utolsó előtti ilyen helyzet Nagyváradon volt, ott azonban – mint már említettük – 2011-ben megtörtént a két különálló jogi személy létrehozása.
A bihari eset kapcsán is bebizonyosodott: a két jogi személy külön külön sokkal eredményesebb volt, jobban fejlődött, mint a változást megelőzően. De ugyanez a jelenség zajlott le például Nagyszebenben vagy Temesváron is.
„Voltak akik a tervben etnikai, nemzetiségi okokat véltek felfedezni. Erről szó sincs, egy sor szakmai indok van arra, hogy miért lenne jobb különálló jogi személyként működnie a két társulatnak" – mondja Stier.
Szakmai indokból valóban akad bőven. Stier szerint az egyik legfontosabb, hogy különálló színházakként mindkét fél saját hosszútávú terveket szőhet, ez pedig fontos a szerződtetéseket, de még a repertoár összeállítását illetően is. A színházak a saját célközönségük elvárásai szerint formálhatják munkájukat, alakíthatnak ki a fejlődési stratégiát.
„Európai trend, hogy a kulturális intézmények között is a kisebb egységek hatékonyabban működnek, jobban fejlődnek. Ezért lenne cél az önálló magyar és román bábszínház létrehozása is" – tudtuk meg az igazgatótól.
Stier Péter a Szatmár.ro-nak azt is elmondta: tévhit az, hogy a jelenleg 131 fővel működő Északi Színház alkalmazottainak a száma a változással megduplázódna. Mivel minden poszton legalább két ember dolgozik, a két színház létrehozásával gyakorlatilag egy 66 és egy 65 főt foglalkoztató színház jönne létre.
Emellett az Északi Színház épületét, a stúdiótermet is közösen használnák majd. Szó sincs arról, hogy valamelyik fél ezt önmagának sajátítaná ki. A két társulat tulajdonában levő felszerelések pedig annak alapján oszlanának meg, hogy melyik tárgy jelenleg kinek a leltárában szerepel – legyen szó díszletekről vagy gépekről. Általában a két társulatnak megvan a maga felszerelése, amiből viszont egy van, az megegyezés útján kerülne ide vagy oda.
Az igazgató szerint azért is lenne előnyös az egy jogi személyből kettőt csinálni, mert így például ugyanarra a pályázatra mindkét színház jelentkezhetne – így mindkét társulat esélyt kapna ugyanabban a programban támogatást kérni, más pályázatokban pedig partnerekként indulni.
szatmar.ro
Erdély.ma

Többnyelvű helységnévtáblákkal „stoppoltak" civil aktivisták a Kolozsváron
A kolozsvári többnyelvű helységnévtáblákért fellépő Musai-Muszáj civil kezdeményezőcsoport felhívására csütörtök délután mintegy harmincan álltak ki stoppolni a kolozsvári városháza elé erdélyi és európai települések többnyelvű helységnévtábláival a kezükben.
A mindössze pár perces villámcsődület résztvevői ismételten a multikulturalitás és a többnyelvűség fontosságára kívánták felhívni a figyelmet, azáltal, hogy olyan települések példáját mutatták fel, ahol a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezése nem ütközik a hatóságok elutasításába.
Akadt az alkalmi stopposok között olyan, aki a dél-tiroli Bolzano/Bozenbe akart utazni és sílécet is vitt magával, de olyan is, aki Brasov/Brassó/Kronstadt táblával vagy a Kolozsvár szomszédságában fekvő Vlaha/Magyarfenes táblájával a kezében integetett az elhaladó autósoknak. A civil kezdeményező csoport tagjai a csődület idején kérvényeket töltettek ki az érdeklődőkkel, amelyekben azt kérték Kolozsvár polgármesterétől, hogy a város bejárataihoz kerüljenek ki többnyelvű helységnévtáblák.
A Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport azt követően indított látványos akciósorozatot a város többnyelvű helységnévtábláiért, hogy egy holland egyesület keresete nyomán a bíróság alapfokon kötelezte a várost a többnyelvű táblák kihelyezésére, a polgármesteri hivatal fellebbezése nyomán azonban a másodfokon ítélkező bíróság érvénytelenítette a határozatot, mert úgy találta: a holland egyesület nem pereskedhet a kolozsvári magyarok nevében.
A román közigazgatási törvény azokon a településeken írja elő a kétnyelvű feliratozást, ahol valamely kisebbség teszi ki a lakosság legalább ötödét, de húszszázalékos kisebbségarány alatt sem tiltja az anyanyelvű feliratozást. A legutóbbi népszámlálás szerint a kolozsvári a második legnagyobb magyar közösség Erdélyben a marosvásárhelyi után. A csaknem 50 ezer kolozsvári magyar azonban a város 310 ezres összlakossághoz viszonyítva csak 16 százalékot tesz ki. A városháza több ízben azzal hárította el a kétnyelvű feliratozásra vonatkozó magyar kéréseket, hogy a törvény nem kötelezi erre.
MTI
Erdély.ma

Huszonöt éves a Temesvári Kiáltvány
„Különösen aktuális a Temesvári Kiáltvány 4-es pontja”
Tőkés László európai parlamenti képviselő felterjesztése nyomán, a 2014-es év Európai Polgár díjazottjai között van a temesvári Temesvár Társaság (Societatea Timişoara) is. A február végén Brüsszelben átvett megtisztelő díjat Tőkés László EP-képviselő jelenlétében mutatta be a sajtónak március 14-én, szombaton a Temesvár Társaság elnöke, Florian Mihalcea. Az esemény során a Temesvári Kiáltvány közzétételének 25. évfordulójáról is megemlékeztek a résztvevők, ez alkalommal Tőkés László jelképesen kézjegyével látta el a rendszerváltás korszakának e kiemelkedően fontos dokumentumát.
Az Európai Polgár Díjat az Európai Parlament zsűrije minden évben olyan tevékenységért ítéli oda, amely az európai gondolatot erősíti és népszerűsíti. A Temesvár Társaság 25 éve azért küzd, hogy a temesvári forradalom szellemisége, lángja továbbra is érvényesüljön a romániai közgondolkodásban, politikában. 1990 márciusában fogalmazták meg a Temesvári Kiáltványt, amelynek követelései egy negyed évszázad elteltével sem veszítettek aktualitásukból – mondta Temesváron Tőkés László, aki szerint az antikommunista harcot folytatni kell. Az EP-képviselő hozzátette: az ő esetében az antikommunista harcról a hangsúly átkerült a magyarság jogaiért vívott küzdelemre. Ez nem véletlen, hiszen a magyarságra kétszeresen, nemzeti elnyomással súlyosbítva, nehezedett a kommunista elnyomás. A magyarság szemszögéből ma különösen aktuális a Kiáltvány 4-es pontja, amely az 1989 decemberében tapasztalt, nemzetiségek közötti példátlan összefogás helyreállítását szorgalmazza. „Ez nem jelenti azt, hogy ne támogatnám a Temesvár Társaság antikommunista harcát és ebben a szellemben, támogatásom jeléül, aláírom a Temesvári Kiáltvány dokumentumát” – mondta Tőkés László, aki kézjegyével látta el a történelmi jelentőségű dokumentumot. Florian Mihalcea elnök a következőkben azt is elmondta: Tőkés László és a Temesvár Társaság folytatják a kommunistaellenes harcot, amelynek jegyében két közös célkitűzésük van: az Európai Parlament hivatalosan ítélje el a kommunizmust, és hozzanak létre egy európai nemzetközi bíróságot, amely a kelet-európai kommunizmus bűntettei felett ítélkezne. Az 1990 júniusában történt bukaresti bányászjárás perének újrafelvételével kapcsolatban a Temesvár Társaság képviselői a sajtónak elmondták: nagy elégtétel lenne a számukra, ha a bíróság megállapítaná Ion Iliescu volt államelnök felelősségét a bányászok felbujtásában.
„Nagyon büszke vagyok arra, hogy javaslatunk nyomán a Temesvár Társaságot tüntették ki az Európai Polgár Díjjal – nyilatkozta a magyar médiáknak Tőkés László EP-képviselő. – Emlékeztetni szeretnék arra, hogy Smaranda Enachét, Kató Béla püspök urat és a csángó énekesnőt, Nyistor Ilonát is mi terjesztettük fel erre a díjra, igyekeztünk mindig valódi európai szellemben megválogatni jelöltjeinket, abban a temesvári szellemben, amely a nemzetek közötti megbékélésről szól. Nem is nagyon volt ki javasolja a Temesvár Társaságot, szégyen ez a romániai demokrácia számára, mi egy hiánypótló cselekedetet hajtottunk végre.” A Kiáltvány 4-es pontjának aktualitására vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva Tőkés László azt is elmondta: „Sokatmondó a Kiáltványnak a felhívása, hogy állítsuk helyre a romániai társadalom 1989-ben megvalósult egységét. Erről nekem rögtön Temesvár szelleme jutott eszembe, hogy akkor a román és a magyar oldal szinte példátlan egységben lépett fel a kommunizmus ellen és a nacionalizmus háttérbe szorult. Utóbb az osztályharcos, a román nemzeti-kommunista szellemben megint egymásnak ugrasztották a bányászokat és az értelmiségieket, a románokat és a magyarokat. Ne feledjük, hogy alig néhány nap választotta el a Temesvári Kiáltvány megjelenését a marosvásárhelyi fekete márciustól! Profetikusnak tűnik ebből a szempontból a Kiáltvány 4-es pontja, megelőlegezte azt, ami történt Marosvásárhelyen március végén és Bukarestben júniusban, ezért tartottam fontosnak a 4-es pontot, a nemzeti kérdést kiemelni. Magyarként máshova teszem a hangsúlyt a kommunizmus esetében is. Nekünk a kommunizmus magyarellenességet jelent, kétszeres elnyomást jelent, a falurombolást és a homogenizációt jelenti”.
Tőkés László hangsúlyozta: örül annak, hogy sikerült feleleveníteni a nemzeti kérdés aktualitását egy nappal a márc. 15-i ünnepségek előtt, alig néhány nappal a Székely szabadság napja betiltása után és annak is örül, hogy Temesváron visszhangra találtak az elmondottak és Petrişor Morar, az egyik forradalmi közszereplő felhívást intézett annak érdekében, hogy országos szinten próbálják meg kiterjeszteni és megvalósítani a legendás temesvári szellemet. „Fontos része a nemzeti kérdésnek, hogy ne szakadjunk el a román társadalomtól – mondta befejezésül Tőkés László. – Olyan árvák voltunk a forradalom 25. évfordulóján, szinte teljesen megfeledkeztek a református és a magyar részvételről, ezért nagyon meg kell becsülnünk a Temesvár Társaságnak azt az erkölcsi bátorságát, hogy közösséget, nyílt szolidaritást vállal velünk.”
Pataki Zoltán
nyugatijelen.com
Erdély.ma

Sepsiszentgyörgy a színházi világ közepe (Elkezdődött a Reflex3 fesztivál)
A Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben tegnap este nyílt tárlattal, majd a bécsi radio.string.quartet zenekar Tamási Áron Színházban tartott koncertjével megkezdődött a Reflex3 Nemzetközi Színházi Fesztivál. Sepsiszentgyörgy március 18–30. között Európa egyik meghatározó, eleven kulturális centruma lesz.
A Magmában Példák nem univerzális székre címmel nyílt csoportos tárlat, melyen a nemzetközi képzőművészeti színtéren elismert tíz alkotó munkái láthatók. Megnyitóbeszédében Kispál Ágnes Evelin megjegyezte, kézenfekvő a kapcsolat a színház és a székek között, a bemutatott művek között pedig olyan is van, amely művészettörténeti szempontból is jelentős.
A kiállítás a szék a művészetben gondolatára épül, és különböző példákon keresztül reagál az Arisztotelész által megfogalmazott gondolatra: „Nincs univerzális szék. A szék gondolata csak a példákban létezik.” A tíz kiállító művész közül Pokorny Attila korábban egyéni tárlattal mutatkozott be a Magmában, de látható például az amerikai Joseph Kosuth Egy és három szék című, 1964-ben készített alkotása, mely a New York-i Művészeti Múzeum (MOMA) gyűjteményének része. Hasonlóképpen bukaresti, budapesti művészeti kollekciók darabjai is megtekinthetők a kiállításon. A harmadik Reflex Fesztivál kilenc válogatott előadást és tíz kísérőrendezvényt kínál, a vendég társulatok között mások mellett szerepel a budapesti Nemzeti Színház, az újvidéki Szerb Nemzeti Színház, a bukaresti Odeon Színház, a vilniusi Oskaras Korsunovas Színház, közös produkcióval jelentkezik a Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Temesvári Állami Német Színház, ugyanakkor bemutatkoznak a sepsiszentgyörgyi magyar teátrumok is. Emellett a figyelem középpontjába kerül a száz éve született „szenvedélyes és öntörvényű” lengyel rendező, Tadeusz Kantor. A Reflex szervezői hangsúlyozzák: „két héten át kortárs színházi tükrözéseknek lehetünk részesei Sepsiszentgyörgyön”, a fesztivál arculatát meghatározó ponttal pedig a csendre, az élmény minőségére utalnak. Közben a színház bejáratánál este kigyúltak a pontszerű fények, kezdődnek az előadások.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A fiatalok elvándorlása a legnagyobb gond Bölönben
A bölöni önkormányzat számára az új forrásleosztási mód különösképpen nem oszt és nem szoroz, hiszen megközelítőleg ugyanannyi pénzből gazdálkodhatnak, mint tavaly. Beruházásra sajátjukból nem futja – de pályázatokkal kiegészítve jelentős fejlesztéseket terveznek. Elsősorban közintézményeik működtetése érdekében építkeznének, de a faluközpont szépítésére is odafigyelnének. Az unitárius egyház munkahelyek létrehozásához és a hagyományos mesterségek továbbéltetéséhez járulna hozzá. Utánanéztünk annak is, miért maradt el idén a messze földön híres farsangi felvonulás.
Elmaradt a farsang
Falujárásról szóló írásaink elején általában az önkormányzati hírek állnak – legtöbbeket ez érdekel –, ezúttal viszont kivételt kell tennünk, mivel az elmaradt farsangi felvonulás nagyobb figyelmet érdemel.
Három esztendővel ezelőtt a falu talán legjelentősebb ünnepének szervezőjével, Akácsos Zsolttal körbejártuk a témát, s figyelmeztettünk: a rosszul értelmezett korszerűség és az önzég bizony veszélyezteti a hagyományt: „A bölöniek régi hagyománya tehát él. Él, de egyre inkább már csak formaiságában. Inkább csak üzlet, egy valamivel másabb buli, de már nem a szó szoros értelmében vett néphagyomány. Érzik ezt a helyiek és a vendégek is, s egyre szűkül a valaha oly híres mulatság” – szóltunk a megszűnés veszélyéről Elveszőfélben értékünk: a bölöni farsang című írásunkban 2012 februárjában.
Most Szabó Lórántot kérdeztük, mi az oka, hogy nem sikerült idén megszervezni a felvonulást. Jó lesz tisztázni: kérdeztük és nem kérdőre vontuk. Ezt a pontosítást igencsak megérdemli a fiatalember, mert eddig is az ifjúsági programok szervezői közé tartozott, sőt, a néptánccsoport működtetésében és a táncoktatásban is részt vesz, szemrehányást tehát semmiképp nem érdemel.
Az elmaradás legfőbb oka a fiatalok hiánya. Néhány éve még sokkal többen éltek itthon, ám azóta a jobb jövő reményében csoportosan hagyták el a vidéket a legerősebbek, legéletrevalóbbak. Külföld pénze nagy csábítást jelent ott, ahol még gyengén fizetett munkát is nehéz találni... Nem kedvezett a szervezésnek, hogy folyamatos nézeteltérést szült a feladatmegosztás. A látványosságot adó, beöltözött „lányokra” hárul a lóbérlés költsége, a gazdák pedig követelőzőbbek, régebb a patkolás árát is csak akkor kérték, ha felvonuláskor elhagyták valamelyiket, de a „cigányok” kérincsélésből származó jövedelemből már nem részesednek. Többeket zavar az is, hogy nem egy adott jó célt szolgál a befolyt jövedelem. Persze, az előre meghatározott összeget leadják a „cigányok”, s lesz, miből a felvonulást követő bált megszervezni, de van még közösségi ügy, mire költeni lehetne. Idén elmaradt a felvonulás, de jövőben megszervezik – ígéri Szabó Lóránt. Mint mondja, az is elég baj, hogy most nem sikerült minden akadályt elhárítani, de a kétszeri felsülés már nemcsak szégyen lenne, hanem a hagyományt is veszélybe sodorná. „Jövőben nagyon odafigyelünk, mert két kihagyott év után már kétséges, hogy sikerülne-e újra élővé tennünk a hagyományt. Úgy vélem, az új nemzedék, a mai tizenöt-tizenhat évesek közt találunk olyanokat, akik vállalják a feladatot” – mondotta bizakodóan Szabó Lóránt.
Régi tervek, új remények
Régi elképzelések megvalósításának lát neki az önkormányzat. Várhatóan nem mindegyiket fejezik be idén, de már az is előrelépés, ha a legszükségesebb épületek pirosban állnak év végére. Esetenként az önkormányzat számára ez a félkész állapot a kedvezőbb, hiszen így a tetemes kiadások több esztendő költségvetése közt oszlanak meg.
A tanfelügyelőséggel karöltve négy esztendeje nyertek pályázatot óvoda építésére, ám a pénz eddig nem érkezett meg. Nemrég Bukarestből egy vállalkozó érdeklődött a kivitelezésről, ez Rudolf Béla alpolgármester szerint biztos előjele annak, hogy idén nekifoghatnak a régi hivatal telkére tervezett ingatlan építésének. Az új óvoda hatalmas űrt pótolna, mivel a legkisebbek az árvíz óta kényszermegoldásként az iskola tornatermében húzzák meg magukat. Az alpolgármester abban bízik, a nem is olyan távoli jövőben megtalálják a megoldást arra is, hogy az óvoda mellett megépüljön a művelődési ház és könyvtár, s megújulhasson a régi községháza, ahol helyet kapna a helyi néprajzi és történelmi gyűjtemény, s otthonra lelhetnének a községért tenni akaró fiatalok is.
Ingatlanjaik tetőterének beépítése is napirenden. A központi iskola padlásának átalakításával elérhető lenne, hogy minden gyermek egy épületben tanulhasson, az új tanácsépületben pedig házasságkötő termet lehetne kialakítani, és helye lenne az irattárnak is. „Azt szeretnénk, hogy minden lényeges intézményünk saját székhellyel rendelkezzen, azaz ne kelljen bért fizetnünk, s többet költhessünk az elmaradt fejlesztésekre. Bővítenünk kellene a vízhálózatot is, ugyanis a megyei útnak csak egyik oldalán futnak a csövek, azt pedig nem várhatjuk el, hogy a szemben lakók saját költségükön fejlesszenek. Persze jó lenne, ha erre is lehetne pályázni, de bizonytalan, hogy hamarosan megtaláljuk ennek módját, szóval nem kizárt, sajátunkból kell többet áldoznunk erre” – mondotta Rudolf Béla. Idén a községközpont szépítésére is esély mutatkozik: a híd melletti kis terecskét bekerítik, virágágyást alakítanak ki, padokat helyeznek el, s éke lesz a fafaragó tanár, Akácsos Pál által készített székely kapu.
Nagyobb átláthatóságot
Nem osztja Rudolf Béla derűlátását az Erdély Magyar Néppárt községi képviselője, Bíró Lajos. Kifogásolja, hogy a beruházási listára mind régi, évek óta megvalósulatlan tervek kerültek, s nem hiszi, hogy azokból ez alkalommal több is elkészülne. Úgy véli, pénz akkor lenne, ha az önkormányzat fellépne adósaival szemben, s megpróbálná behajtani jelentős kinnlevőségeit. Ott van például az összedőlt disznófarm, amelynek tulajdonosait meg kellene próbálni végrehajtani, vagy újra kellene tárgyalni a halastó működtetőivel a régi szerződést. Úgy tudja, a tó jól működik, sok vendéget vonz – értesülései szerint olyan hétvége is van, mikor több tízezer lej a jövedelem –, lenne miből a nagyon rég megegyezett havi száz német márkának megfelelő összegnél többet fizetniük. „Nem átlátható a polgármesteri hivatal működése, sőt, a közérdekű adatok megszerzéséért is – szinte szó szerint – közelharcot kell vívnunk: csak nehezen kaptuk meg a számvevőszék tavalyi ellenőrzésének jelentését, a nagy adóssággal rendelkezők névsorát sem akarták első szóra ideadni, mert állítólag az nem közinformáció” – fakadt ki az ellenzéket erősítő tanácstag.
Bíró Lajos szerint azonban a pénz nem minden. Nemrég tanácsülésen javasolta, hogy a társadalmi segélyre jogosultak foglalkoztatásába vonják be a képviselő testületi tagokat is, egyes falurészek gondozását bízzák rájuk. „Otthona közvetlen közelében mindenki jobban látja, mire lenne szükség, hogyan lehetne szebbé, élhetőbbé tenni a falut. Szabadidőmből szívesen áldoznék arra, hogy munkát adjak – takaríthatnánk medret, rendezhetnénk a sáncok és közterek környékét, javíthatnánk épületeinket – s felügyeljem tevékenységüket. Meggyőződésem, hasznára válna ez a falunak.”
Megújult egyházi vezetőség
Az unitárius egyházközség közgyűlése újabb három esztendőre megválasztotta vezetőségi tagjait. Ifjabb Kozma Albert tiszteletes örvendetesnek tartja, hogy a fiatalokat is sikerült megszólítaniuk, s a hat bizottság valamelyikének munkájába bevonni. A nyíltság és tisztaság nevében cselekedtek, amikor megerősítették és kiterjesztették a leltározó és pénztárvizsgáló bizottság hatáskörét: már nemcsak évente kétszer kell jelentést tenniük, hanem ahányszor kérik. A gondnoki teendőket továbbra is Uzoni István látja el, Bálint Levente pénztáros is maradt tisztségében, a jegyzőt a keblitanács tagjai választják meg hamarosan. Az egyházköri fórumokon Bálint Levente és Sikó Enikő lesznek a bölöniek „követei”, zsinati képviselő pedig Uzoni István.
„Az új keblitanácsi tagokra felelősségteljes feladat hárul a következő esztendőben, hiszen akkor teljesedhetnek ki elkezdett terveink. Be kell fejeznünk az új konferencia-központot és vendégházat, rendeznünk kell az új papi lak környékét, a várat teljesen fel kell újítani, ki kell adnunk a műemlék-templom és a vár építéstörténetét, folytatni akarjuk a középkori napok szervezését, át kell szerveznünk a vallásórákat, és eredményessé tennünk a Szorgos Hangya Munkahelyteremtő Egyesületet is” – sorolta főbb tennivalóikat Kozma Albert.
A hangya szorgalmával
A sokatmondó nevű egyesület ötlete 2013-ban merült fel, céljaként az itthon maradás feltételeinek, a bölöniek életkörülményeinek javítását tűzte ki. Egyrészt nevelő- és képzőmunkát folytatnának. Egyik legnagyobb horderejű megvalósításuk lehetne, ha sikerülne a pékséget újraindítani, s újból hagyományos krumplis kenyeret süthetnének. A régi épületet nemrég megvette az egyház, most pályázati lehetőséget keresnek, hogy felszereljék. Néhány ember munkához jutna, hozzájárulhatnának az egyre csökkenő forgalmú malom megmaradásához, a faluban megtermelt pénz pedig helyben maradna, s újabb munkahelyek létrehozását segítené. Mestereket hívnának, akik az érdeklődőket a hagyományos szakmákra tanítanák – az asztalosként már némi tapasztalatra szert tevőket például a kádárság rejtelmeibe vezetnék be –, de segíteni kívánnak az állattartó gazdáknak is, hogy termékeiket ne kelljen elkótyavetyélniük. A legjobb az lenne, ha sikerülne őket szövetkezetbe terelni, hiszen összefogásuk eredményeképp lenne elég erejük, hogy tejfeldolgozót hozzanak létre. Jelenleg egy lejnél kevesebbet kapnak a tej literéért, ám sajtként már annak többszörösével számolhatnának. Ha az önkormányzat úgy dönt, kedvezőbb számára, ha beépíti az iskola tetőterét, s az elemistákat is a központi épületbe viszi, a szerep nélkül maradt iskolát öregotthonná alakítanák át. Jelenleg is elég nagy, de falai erősek, emelet is húzható rá, s tíz-tizenkét idős számára összkomfortos szobákat alakíthatnának ki. Kozma tiszteletes azt mondja, tervből nincs hiány, de csak szerre tudják megvalósítani, hiszen egyik a másiknak teremti meg a feltételeit.
A köz szolgálatában
Látogatásuk végén Kozma Albert arra kért, hadd reagálhasson a február közepén megjelent Erdővidéken se legyen csendes az esztendő (Van-e élet kultúrházainkban?) című cikkünkre. Mint mondja, soha nem merült fel, hogy a visszaigényelt művelődési házat az önkormányzat, az iskola, az ifjúság vagy akár magánemberek kérésére ne adták volna oda első szóra: úgy vélik, a bölöniek hozzájárulásával épült, az ő tulajdonuk, az egyház csak felvigyázza és karbantartja. Az elmúlt esztendőkben saját pénzükből elvégezték belső felújítását, a konyhába új kályhákat, mosogatókat szereltek fel, szekrényekkel látták el, kitakarították és használhatóvá tették a pincét, így a fiatalságnak van hol kisebb összejöveteleit és mulatságait megtartania. „A polgármesteri hivatal tulajdonában nincs művelődési házként szolgáló ingatlan, de ha valamit szervezni szeretne, nem kell sem a falutól több kilométernyire levő, A borvíz útja program részeként épült házhoz kivinnie programját, sem a vendéglőbe szorulnia, mert mi ingyen és bérmentve rendelkezésére bocsájtjuk a meglévőt. Így teszünk akkor is, amikor az iskola kéri tanévnyitáskor, illetve -záráskor vagy a közbirtokosság közgyűlésének megszervezésére. Csak esküvők alkalmával kérünk bért, de nem abból fog az egyház meggazdagodni: tavaly ezer lejnél kevesebb jövedelmünk lett ily módon. Bárki is jöjjön, mi szívesen segítjük” – mondta a tiszteletes.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szól a Lármafa (Új rádió Sepsiszentgyörgyön)
Január közepétől működik a Lármafa internetes közösségi rádió, mely civil kezdeményezésként született, és a Tein Teaházból sugározza műsorait. A Lármafa Rádió indításáról, műsorairól, céljairól az ötletgazdát és ügyvezetőt, Csernátoni Lorándot (fotó) kérdeztük.
– Mikor született a Lármafa Rádió ötlete, s a többi szentgyörgyi rádió mellett mi újat kínáltok a hallgatóknak?
– Már a Lármafa Egyesület megalakulásakor, 2007-ben játszadoztunk az internetes rádió gondolatával. Én a diákévek alatt, a sulirádió kapcsán szerettem bele a rádiózásba. Később egy ideig Pesten éltem, ahol a Tilos Rádió körül szédelegtem, és nagyon megtetszett az a fajta szellemiség, amit ők képviseltek. Tetszett, hogy politikai és anyagi tényezőktől függetlenül beszélgettek a világról, hogy szabadon véleményt nyilváníthattak bármilyen témában, hogy mindig jó zenét sugároztak. Az ő példájuk bátorított, hogy belevágjunk. Úgy látom, van egy nagyon erős, aktív, a város kulturális életét nagyban befolyásoló fiatal társadalmi réteg Sepsiszentgyörgyön, melynek nincs olyan nyilvánossága, amilyent érdemelne. Sokszor beszélgettünk arról barátaimmal, hogy rengeteg értékes ember van ebben a városban, de nem halljuk gondolataikat, ötleteiket, mert nyilvános helyen nem szólalnak meg, és milyen jó lenne egy civil fórum, amely a politikától függetlenül működne, és tényleg méltóképpen leképezné a város kulturális életét, szellemiségét. Ebből az ötletből született a Lármafa Rádió, melyben amatőrök saját szabad idejükben készítenek olyan műsorokat, amilyeneket ők is szívesen hallgatnának más rádiókban, ha léteznének ilyen műsorok. Nonprofit szervezetként csakis hallgatóinknak tartozunk felelősséggel, ami hatalmas szabadságot ad. Persze, igyekszünk megmaradni a jóérzés határain belül, senkit nem fogunk sérteni alapvető emberi jogaiban.
– Milyen műsorai vannak a rádiónak?
– Többnyire helyi jellegűek, megpróbáljuk több szempontból megvilágítani városunkat. Kéthetente hétfőn hallgatható a Beszélő szemek című, művészetekről szóló műsor Vetró Bajival, mely a legnagyobb rádióknál is megállná a helyét, szintén kéthetente kedden az irodalmi műsor Kali Ágnessel, aki legfiatalabb munkatársunk, de mivel maga is ír, nagyon mélyről és személyesen közelíti meg választott témáit. Minden kedden késő este jelentkezik az igényesen szórakoztató Éjjeli bagoly Nagy-Kopeczky Kálmánnal és Nagy Lázár Józseffel, kéthetente szerdán az Így éltünk... című történelmi műsor Zayzon Ágnessel, melyben a kommunizmus korabeli Szentgyörgyöt idézi fel meghívottaival. Szerdánként Ségercz Feri és Lőrinczi Zsolt népzenei műsorát hallgathatják az érdeklődők, kéthetente csütörtökön Makkai Zoltán tanár úr klasszikus zenei műsora jelentkezik, ugyancsak kéthetente csütörtökön 21 órától kezdődik a Tone Troopers Radio Show, mely a fiatal nemzedéket szólítja meg, és igen nagy a hallgatottsága, de ugyanilyen sikeres Kónya-Ütő Bence és Kolcsár József Kis, közepes és apróhirdetések a világból című szórakoztató műsora, valamint a kétnaponta hallható Mesefa című gyermekműsor Simó-Lakatos Barnával, aki főmunkatársam. Román nyelvű műsorunk is van, amelyben Elena Popa színésznő olyan embereket mutat be, akik értékes munkát végeznek Szentgyörgyön, de alig ismerjük őket. A Déli blá többnyire kulturális hírekről tudósító délelőtti műsor, melyet jómagam vezetek. Más műsoraink is lesznek, hogy milyenek, az egyelőre maradjon meglepetés.
– Kik segítettek neked a rádió elindításában?
– Sok nevet kellene itt felsorolni, de talán Forró Tamás zenei szerkesztőnek, Józsi Szabolcsnak, a MUKKK-nak, a Kónya & Kónya Ponopolnak, a Tone Troopers Egyesületnek, a Sound Stúdiónak és az Alternetnek tartozom a leginkább köszönettel. Nagyon hálás vagyok a Teinnek is, hogy helyet adtak nekünk, mert egy közösségi rádiónak nagy nyilvánosság kell, és éppen azt a réteget szeretnénk megcélozni, amely a Tein törzsközönségét is alkotja. Vállaltuk azt is, hogy élő adásban közvetítjük az itt zajló eseményeket, felolvasószínházi esteket, könyvbemutatókat; reméljük, ez még vonzóbbá teszi a helyet a szentgyörgyiek számára.
– Említetted korábban, hogy nagy figyelmet fordítotok a zenére is…
– Igen, csak minőségi muzsikát szeretnénk nyomatni a dzsessztől a klasszikus zenén és népzenén keresztül a dj-ktől összegyűjtögetett legmodernebb elektronikus zenékig, de nem bízzuk a gépre a válogatást, iszonyatosan nagy munkával próbáljuk elérni, hogy a különböző stílusú zenék közül mindig egymáshoz illő dalok kövessék egymást a rádióban.
– Melyek a hosszú távú céljaid?
– Szeretném, ha egyre több ember sürögne-forogna a Lármafa Rádió környékén, ha szerkesztők és hallgatók egyaránt magukénak éreznék. Tudom, hogy egy rétegrádió nem szólhat mindenkihez, de a réteg nagy tömeg is lehet. Szeretném, ha gondolatébresztő lenne, ha innovatívan hatna a társadalomra, ha kreativitást sugározna, és technikailag is jól szólna. Nem törekszem mindenáron a nagy hallgatottságra, fontosabbnak érzem, hogy a műsorvezetők és meghívottak szeressék a rádiót, hogy jó energiák működjenek benne. Tudom, hogy csak akkor lesz hosszú távon is fenntartható a kezdeményezésünk, ha őszinték és mindenki számára nyitottak maradunk.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fekete március a Népújságban
Szerkesztette: Karácsonyi Zsigmond
Negyedszázada, hogy bunkósbottal szétverték álmainkat. Rá kellett döbbennünk: jogaink érvényesítéséért meg kell szenvednünk. Pedig nem akartunk egyebet, csak magyarként élni. A megbuktatott diktatúra elnyomó gépezetének machinációja, a román nacionalizmust kihasználva, magyarellenes pogromba torkollt Marosvásárhelyen. Ezekben a napokban sokan sokféleképpen értelmezik az akkor történteket. Nemegyszer meghamisítva a tényeket. Mi a 25 évvel ezelőtti Népújság cikkei alapján elevenítjük fel az eseményeket. Ma az 1990. március 20-i lapszámból tallóztunk.
A Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsának
Bukarest
Tekintettel az 1990. március 16-án és 17-én Marosvásárhelyen lezajlott eseményekre, valamint a megyében kialakult rendkívül feszült helyzetre, az RMDSZ Maros megyei vezetősége az illetékes helyi és központi szervek, valamint szervezetek tudomására hozza határozott állásfoglalását.
E hó 8-án a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet magyar diákjai ülősztrájkba kezdtek jogos követeléseik eléréséért, a magyar nyelvű oktatás visszaállításáért, a magyar hallgatók beiskolázási számának arányos növeléséért és az egyetemi vezetésben való megfelelő képviseletért. Ez az ülősztrájk teljesen békés, példamutató módon zajlott le. A Vatra Româneascanak és a Marosvásárhelyi Diákok Ligájának képviselői provokációk sorozatával próbálták a helyzetet elmérgesíteni, és az önálló magyar oktatás visszaállításáért szervezett kulturális célú megmozdulást politikai síkra terelni. Ennek következtében, valamint a helyi és országos román nyelvű sajtó és tömegkommunikáció szándékosan félrevezető közleményei hatására március 16-án a marosvásárhelyi Tudor negyedben ittas egyének, kifogásolva egy gyógyszertár kétnyelvű feliratát, zavargásokat kezdeményeztek és több száz főből álló román tömeget összegyűjtve több személyt megsebesítettek, két lakásba behatoltak, a berendezést tönkretették, a lakókat bántalmazták, gépkocsikat rongáltak meg, lincshangulatot teremtettek, és többek között a helyszínen tartózkodó tévéoperatőröket is megverték. A helyi magyar sajtó és rádió munkatársait alig sikerült a tömegből kimenteni. Soviniszta jelszavakat kiabálva a felvonuló román tömeg körülvette a bentlakásokat, és a zavargások egész éjszaka folytatódtak, letépték a magyar nyelvű plakátokat, letépték és elégették a polgármesteri hivatal magyar nyelvű feliratát. Március 17-én 11 és 14 óra között a Liga Studentilor által tervezett felvonuláson és nagygyűlésen szintén atrocitásokra került sor magyar nemzetiségű személyek ellen. Ugyanakkor a hívők nagy megdöbbenésére a menet behatolt a református egyház felsővárosi hivatalába, az ott tartózkodó személyeket bántalmazta és egyházi javakat tett tönkre.
Reális veszélyét látjuk annak, hogy a szándékosan keltett pogromhangulat több megyére is kiterjedhet, ezt bizonyítják a március 15-i szatmári események. Véleményünk szerint az események hátterében a Vatra Româneasca szervezet egyes tagjainak az összejöveteleken elhangzott nacionalista, soviniszta uszítása áll. Megengedhetetlennek tartjuk, hogy sem a municípiumi és megyei Nemzeti Egységtanács, sem a bukaresti politikai vezetés, illetve a kormány semmilyen intézkedéssel nem vette elejét a beláthatatlan következményekkel fenyegető helyzet kialakulásának. Ez a passzivitás hozzájárul a jóhiszemű román tömegek félrevezetéséhez. A zavargásokban sem a rendőrség, sem más karhatalmi szervek nem avatkoztak be, többszöri sürgetésünkre sem, sőt, képviselőinket kiutasították a rendőrség területéről. A helyi vezetés egyes tagjainak magatartása az utóbbi hetekben kimondottan hozzájárult a soviniszta indulatok elszabadulásához.
A leghatározottabban követeljük a nemzeti kisebbségek létbiztonságának, valamint intézményeik biztonságának szavatolását, olyan kormányintézkedések meghozatalát, amelyek a példátlan uszításnak véget vetnek, és egyben a gyakorlatban garantálják egyéni és kollektív jogainkat. Úgy véljük, hogy ellenkező esetben fennáll annak a veszélye, hogy ellenőrizhetetlen megmozdulásokra kerül sor. A magyar kisebbséget képviselő RMDSZ határozottan tiltakozik az ellen, hogy a békés és civilizált formában előterjesztett, minden európai mérce szerint jogos igényekre válaszul egyesek a nyers erőszak eszközeit vonultatják fel, különös tekintettel arra, hogy ezek az igények összhangban állnak az 1918. december elsejei Gyulafehérvári határozattal, illetve a Románia által aláírt nemzetközi szerződésekkel.
Az RMDSZ Megyei és Municípiumi Intéző Bizottsága, SÜTŐ ANDRÁS
Marosvásárhely, 1990. március 17-én
TILTAKOZÁS!
Marosvásárhely közvéleménye már tudomást szerezhetett arról, hogy a március 16-i, pénteki, hivatalosan be nem jegyzett tüntetésen számos törvénysértő megnyilvánulásra került sor a Tudor lakótelepen. Ennek egyik sajnálatos epizódja, hogy az indulatoktól felkorbácsolt tömeg rátámadt lapunk két munkatár-sára. Egy eddig nem azonosított személy rájuk mutatott, hogy "a Népújságtól vannak!" (Astia-s de la Népújság!), ami felhívásként hangzott a brutális, erőszakos cselekvésre, személyük és egyben lapunk mint intézmény ellen. Ütlegelni kezdték őket, súlyos testi sérüléseket okozva mindkettőjüknek. A hadsereg egy őrnagya mentette ki munkatársainkat a tömegből, amely még azt is megakadályozta, hogy gépkocsival elszállíthassák őket.
Nyilvánosan is a leghatározottabban tiltakozunk minden erőszakos cselekmény ellen, amely a munkájukat végző szabad sajtó munkatársait akadályozza feladataik ellátásában. Egyöntetűen szolidaritást vállalunk azokkal a rádiós és televíziós kollégáinkkal, akik hasonló inzultusnak voltak kitéve az említett napon és más korábbi megnyilvánulások alkalmával is. […]
Nú.
TÜNTETÉSEK MAROSVÁSÁRHELYEN
…a Testvériség utcában
Március 16., délelőtt. A marosvásárhelyi 28-as számú gyógyszertár ablakára két román nyelvű FARMACIA felirat közé magyarul is kiírták: GYÓGYSZERTÁR. Az ajtón is megjelent a kétnyelvű felirat.
12.45-kor már üvöltöztek, hogy törüljék le a magyar feliratot.
Körmöczki Zoltán mérnök, a megyei Front tagja (a felesége gyógyszerésznő az említett patikában) segítséget kért a megyei rendőrségtől. A rendőrség kiküldött egy hadnagyot és két őrmestert. A katonaság részéről kiszállt egy kapitány nyolc katonával. Déli egy órakor – tájékoztat Körmöczki – a kapitány kijelentette, hogy nem azért jött, hogy a tömeget meggyőzze, és visszavonult. Ezalatt a szomszédos Muncii utcában öt rendőr cirkált készenlétben. A gyógyszertár főbejáratát elzárta a tömeg, a hátsó ajtót konténerekkel torlaszolták el, és azt kiabálták, hogy felgyújtják az épületet.
A személyzet az aligazgatónővel egyetértésben elhatározta, hogy bezár, mert életveszélyben voltak. A délutáni váltás a bezárt patikában maradt (kényszerhelyzet). Körmöczki egypár barátjával elvitte a konténereket, és hazaküldte a gyógyszerészeket. Közben a hangulat felforrósodott. Délután 4-5 óra körül már kb. 1 000 főnyi tömeg tolongott az utcán, nagyrészt ittas állapotban. Az Înfratirii 7-es tömbházának 6. emeletére két iskolás lány kitett egy fehér vásznat, a következő feliratokkal:
VREM EGALITATE MINORITATILOR!
MAGYAR SULIT!, MAGYAR SZÓT!
EGYENLŐSÉG!, TESTVÉRISÉG! (a két lány a művészeti líceum XII.-es tanulója).
A továbbiakat az események egyik szemtanújától idézzük:
"A tömeg észrevette a transzparenst, felhördült és feltódult a 6. emeletre. Verték az ajtót és üvöltötték: Prindeti-le, Omorîti-i! Megpróbáltam lebeszélni őket az erőszakról, de csak azt értem el, hogy majdnem megvertek. Egy másik ottlévő szintén csitítani akarta őket, de kevés szerencsével, mert a nekivadult tömeg, élen egyik kollégájával, rárontott, és ott a lépcsőházban véresre verte. (Törvényszéki orvosi látlelet is van.)
Végül kijött egy másik szomszéd, Girlescu Dumitru katonatiszt. Ő még egy másik tiszttársával és három civillel bekopogott a lakásba, a lányok beengedték. Amikor látták, hogy csak gyerekek vannak bent, nem bántották őket, de a lakást feldúlták, újságokat dobáltak ki… Az öt gyereket a katonaság menekítette ki a hátsó bejáraton. […]
A tömeg sötétedés után sem oszlott szét. Járták a Hora Uniriit, elénekelték a Tu Ardealt, a Noi sîntem români-t. Este nyolc óra után elindultak. Elöl lépésben haladt egy Volkswagen, a küszöbön zászlós emberekkel, utánuk tódult a sokaság, jelszavakat skandálva: Ole, ole, ole, Ardealul al nostru e!
Murim, luptam, Ardealul nu lasam!
Traiasca, traiasca, traiasca, sa traiasca, Moldova, Ardealul si Tara Româneasca!
Végigvonultak az 1918. December 1. sugárúton. Közben egy sajnálatos baleset is történt. Egy Trabant belerohant a tömegbe. Többen megsebesültek, az autót az emberek összetörték és felgyújtották. Utána felmentek az Ifjúsági Házhoz, onnan vissza a főtérre. A megyei Polgármesteri Hivatal előtt Tira alezredes tartott beszédet, biztatva a jelenlevőket, hogy ne hagyják magukat elnyomni a magyaroktól. Szemtanúk szerint éjjel egykor még a főtéren voltak. […]
Népújság (Marosvásárhely)

Könyvtári est Déván
Fotográfia és Bem apó Háromszéki könyvbemutatójukról hazatérőben láthatta vendégül a dévai magyar közösség dr. Csikány Tamás hadtörténészt, Szamódy Zsolt Olaf fotóművészt, valamint Ölveczky Gábor grafikust. A velük való találkozásra az RMDSZ Hunyad megyei, illetve dévai Nőszervezete által rendezett könyvtári est keretében adódott alkalom.
– Tulajdonképpen a fő úticélunk Háromszék volt, ahol több helyszínen mutattuk be a Tortoma könyvkiadó gondozásában megjelent Kisháború Háromszéken – 1848 december című kötetünket. A kiadóvezető, Demeter László felkérésére álltunk meg egy rövid előadás erejéig Déván – mondta Szamody Zsolt Olaf fotóművész, aki az említet kötet rövid ismertetése nyomán rendkívül érdekes előadást tartott, bemutatva néhány képsorozatát s általuk betekintést nyújtva a mai fotóművészet világába. – A Magyar Fotóművészeti Szövetség elnökeként az utóbbi két évtizedben alkalmam nyílt részt venni Európa jelentősebb fotográfiai kiállításain, zsűrizni, értékelni az alkotásokat. Nemrégiben Kínában jártam szintén zsűritagként. Ezeket a tapasztalataimat igyekeztem nagyon röviden, összesűrítve megosztani a hallgatóságommal, hiszen az idő is, a tér is szűkösre volt szabva – fogalmazott a neves magyar fotóművész. Előadása során bemutatásra került a tatabányai cementgyárról készült sorozata, melyet akkor fotózott, mikor az épület már bontásra volt ítélve. Érdekes megközelítésben ismerhettük meg egy első látásra lelketlen épület művészszemmel felismert vonásait. A „Tengeren innen” sorozat szintén hangulatokat villantott fel a mindennapi emberi alkotásokról. Majd a fotóművész sajátos emberábrázolását is megismerhettük a Kínában, Indiában készült fotókból. Sajnos, az említett helyszűke miatt mindezt csak a kivetítő vásznon követhették végig az érdeklődők, a képek kiállítására ugyanis nem volt lehetőség.
Szamody Zsolt előadását követően dr. Csikány Tamás budapesti hadtörténész elevenítette fel az 1848–49-es szabadságharc erdélyi vonatkozásait, számos érdekes adattal szolgálva. A hajdani események és egyben az előadás központi figurája Bem apó volt, akit dr. Csikány Tamás emberi mivoltában is igyekezett bemutatni.
– Bem apó Erdélyben vállalt fő szerepet a katonai események vezetésében és ezt, mint ahogy ezt a történelemkönyvekből tudjuk, igen sikeresen tette, hiszen az ő nevéhez fűződik Erdély felszabadítása – fogalmazott az előadó. Természetesen minden ilyen siker mögött nagyon sok munka van, sok embernek a munkája. Sok kétség, jó és rossz döntések sora. Bem apó pedig ott állt mindezek mögött, előtt, benne az események sodrában, igazi hadvezérként. – Józef Bemet a 19. század Európájában úgy ismerik, mint aki mindenütt ott van, ahol a népek szabadságáért valamit tenni lehet. A lengyel szabadságharc után Európa különböző csataterein fordult meg, Portugáliában, a bécsi forradalomban és onnan jött Magyarországra, ahol a magyar politikai vezetés nyilván nagyon örült annak, hogy egy tapasztalt tábornokot nyert. Bem apó sajátos figura volt, nem hiába vívta ki magának ezt a tekintélyt itt Európa-szerte. Sokszor rendkívül radikális megoldásokat mutat föl, amivel hatalmas sikereket arat, de ehhez szükség volt arra is, hogy mögötte ott álljon nemcsak Erdély, hanem még Magyarországnak is a hadipari kapacitása, az utánpótlásai, hiszen ezek a gyors hadjáratok nagyon sok emberáldozattal jártak – fogalmazott dr. Csikány Tamás. Előadása során Bem apó emberi vonásait is megismertette hallgatóságával. Bemet nemcsak a katonái, hanem a környezete is tisztelte. Elsősorban azért, mert kiszámítható és világos volt, pontosan tudhatta mindenki, hogy miért jár büntetés, miért jár dicséret, a katonák biztosan tudták azt, hogy meg fogják kapni a zsoldjukat, az illetményüket, az élelmüket, és ez óriási dolog. Ha a katona érzi, hogy a parancsnoka mindig ura a helyzetnek, akkor nyilván szívesebben, bátrabban követi őt a legkritikusabb helyzetekben is. Ezeket a vonásokat az események menetében nagyon jól lehet érzékelni. – Szerencsére nagyon sok visszaemlékező munkája is rendelkezésünkre áll. Tehát Bem apóhoz egészen közel tudunk jutni. Tudjuk, hogy mik voltak az étkezési szokásai, hogy mennyire nem tudott lovagolni, hogy mennyire szeretett meleg vízben fürdeni, hogy az élelmezés amennyire fontos volt a katonái számára, annyira szerényen táplálkozott ő maga, hiszen egy köménymaglevessel hetekig elvolt – derült ki az előadásból. Mindezek olyan személyes dolgok, amik kimaradnak a történelemkönyvekből, de fontosak, mert az ilyen nagy hősök képletesen és a valóságban is egyfajta piedesztálon állnak, távolinak érezzük őket magunktól. Holott ugyanolyan emberek, mint mi, csak egy történelmi helyzetben fölvállaltak egy szerepet és azt a legjobb tudásuk szerint teljesítették. Alárendelve saját boldogságukat, szabadságukat, karrierjüket, annak az ügynek a szolgálatában álltak, ami végül is egy olyan szabadságharcot eredményezett itt, Magyarországon, melyre méltán büszkék lehetünk az egész világ előtt – foglalta össze előadásának üzenetét dr. Csikány Tamás.
A dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum nagytermében összegyűlt népes közönség érdeklődéssel hallgatta mindkét előadást. Kun Gazda Kinga Viola nőszervezeti elnök, házigazdaként köszönetet mondott mindenkinek, akinek szerepe volt a márciusi könyvtári est megszervezésében. Elsősorban természetesen az előadókat illette köszönet, majd Demeter László baróti muzeológust, aki a székely–szórvány kapcsolat keretében lehetőséget teremtett ezen előadások megtartására. Köszönet illette továbbá Kun-Gazda Gergelyt is, aki Hunyad megyei kapcsolattartóként ápolja a székely–szórvány együttműködést. És külön hála a magyar rendezvényeket állandó jelleggel támogató Corvin Kiadónak, valamint a magyar iskolaközpont vezetőségének, akik mindig teret biztosítanak a különböző kulturális rendezvényeknek – zárta köszönőszavait a nőszervezet elnöke.
Nyugati Jelen (Arad)

Családház – májustól új székhelyen a tízéves Életfa
Szombaton tavaszi kerti munkálatokra várják a családok apraját-nagyját
Hatalmas kerttel megáldott, csendes, tágasabb belvárosi ingatlanban lel új otthonra májustól az idén tízéves Életfa Családsegítő Egyesület, és vele együtt sokszínű programjainak több ezer résztvevője, a kolozsvári és környékbeli Magyar családok.
Az új tér további ötletek megvalósítására kínál lehetőséget, lesz például nagy játszóhely, de konyhakertet is terveznek. Az új székházban nyílik meg továbbá a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének erdélyi regionális irodája. A székházavató májusban lesz, a Születés hetére időzítenék, és meglepetéssel is készülnek az életfások. Most a református egyház tulajdonát képező épület (amelyben korábban a Bambi óvóda működött) előkészítése zajlik, a javításhoz, átalakításhoz minden segítséget szívesen fogadnak. Szombaton pedig nyílt nap lesz: „háztűznézőbe”, tavaszi kerti munkálkodásra, közös tervezgetésre várják az érdeklődőket a családházként becézett új székhelyen.
Szabadság (Kolozsvár)

KMDSZ: 210 diákot kellett volna kizárni
A Kolozsvári Magyar Diákszövetségnek 210 diákot kellett volna kizárnia – de nem a szervezetből, hanem az immár 22. kiadásához érkezett Diáknapokra regisztráló egyetemisták közül.
A szervezők azonban idén is úgy döntöttek, hogy nem korlátozzák a csapatok számát, hiszen a KMDSZ-nek éppen az a célja, hogy minden játszani vágyó kolozsvári egyetemistának lehetősége legyen részt venni az év legnagyobb buliján.
Szabadság (Kolozsvár)

Vásárhely: minek a fővárosa? – Florea az együttélésről
Magyarbarát gesztusokra készen áll, de nem akar etnikai feszültséget Dorin Florea. Marosvásárhely polgármesterével a fekete márciusról, az orvosi egyetemről, autonómiáról, törvénytiszteletről és a székely menetelés betiltásáról beszélgettünk. Az elöljáró szerint a város és lakossága rengeteget veszített a 25 évvel ezelőtti fekete március miatt, a MOGYE diplomagyárrá silányult, a kétnyelvű utcanévtáblák „zavart keltenének” a megyeszékhelyen, a székely szabadság napi megemlékezést pedig „agyonpolitizálták”.
– Mit gondol, mennyire forrtak be Marosvásárhely sebei negyed évszázaddal a fekete március után?
– Mondjon bárki bármit, mély nyomott hagyott a város és lakói életében 1990 márciusa. Egyesek a mai napig sem képesek felmérni, hogy mennyit ártottak a városnak az etnikumok közti konfliktus generálásával. Sokan még hosszú ideig a véres események után is ebből „éltek”, kovácsoltak maguknak olcsó politikai tőkét.
Közben a város helyben topogott, fokozatosan teret veszített a környező településekkel való gazdasági-társadalmi versenyben. Ennek az értelmetlen etnikai érdekharcnak lett az áldozata a visszafejlődő orvosi és gyógyszerészeti egyetem, a szétválasztott iskolák, így sikeredett félre a magánosítási folyamat, ezért veszítette el jó néhány értékes telkét és épületét a város, talán e miatt nem került fel az európai közlekedési folyosók térképére.
Arról nem is beszélve, hogy a nagy beruházók évekig elkerülték a várost és környékét, holott a jelentős gazdasági potenciállal rendelkezők között tartottak számon. Mindez egybevetve nagyon elcsúfította Marosvásárhely névjegyét. Előbb prefektusként, majd polgármesterként igyekeztem ezen szépíteni, visszaállítani a békét és a kölcsönös bizalmat. Nem tudom, milyen mértékben sikerült, de hogy négyszer is megválasztottak polgármesternek – és nemcsak a románok –, az azért jelent valamit.
– Ledolgozható ez a hátrány? Vagy Marosvásárhelynek le kell mondania a régióközponti álmokról?
– Az idők és különböző népek bebizonyították, hogy képesek tanulni a történelem hibáiból. Orvosként mondom, ha ésszerűen kezeled magad, bizonyos betegségekből megerősödve gyógyulsz ki. Mert kilábalásod után sokkal jobban vigyázol az egészségedre. Ha okosak vagyunk, tanulunk a huszonöt évvel ezelőtti történelmi kisiklásból. Marosvásárhely megérdemli a régióközponti státust – és ezt nemcsak a lelkem, hanem az eszem is mondatja velem.
Mindehhez azonban nemcsak a gazdasági adottságainkat, hanem a kulturális interferenciánkat is okosan kell kihasználnunk. Éppen ez a román–magyar együttlét jogosítaná fel Marosvásárhelyt arra, hogy a térség fővárosává lépjen elő. Már legalább hat éve mondogatom ezt, de az elején a magyar politikusok sem tulajdonítottak ennek különösebb fontosságot.
Pedig Marosvásárhelynek igenis harcba kell szállnia Brassóval és Nagyszebennel a régióközponti státusért. De ehhez össze kellene fognunk, támogatnunk egymást, nem pedig azt néznünk, miként tudja elgáncsolni egyikünk a másikat. Ön tudja: jó néhány, a várost szolgáló tervemet épp a magyar politikai vezérek kaszálták el.
Ellenséges magatartásukkal nemcsak nekem vagy az itteni románoknak, de Marosvásárhelynek és a magyarságnak is ártottak. De hasonló gondom van a románokkal is: ’90-től errefelé rengeteg olyan elvtelen kompromisszumot kötöttek, amelyekből az állampolgároknak csak vesztenivalójuk volt. Egyszer talán könyvet is írok erről.
– Mivel Marosvásárhelynek ilyen nehéz, mondhatni kilátástalan harcot kell megvívnia Brassóval és Nagyszebennel, nem tartaná célszerűbbnek, megvalósíthatóbbnak, ha beérnék egy kisebb régió fővárosi címével, például a székelyföldivel?
– Nem. Egyrészt, mert én nem ismerek kilátástalan harcot, másrészt egy etnikailag egyszínű térséghez való kapcsolódás – mint amilyen Hargita és Kovászna megye – csak gyanakvást és bizalmatlanságot gerjesztene. Harmadrészt úgy érzem, nekünk nem a szegények mellé kell leereszkednünk, és egymás vállán sírnunk, hanem a gazdagok mellé kell felzárkóznunk.
Hargita és Kovászna megye nemcsak kicsi, de sajnos szegény is. Rendkívül sok gonddal küszködnek a gazdasági problémáktól a kedvezőtlen éghajlatig. Maros megye – amelynek elszigetelődését semmilyen érdek nem diktálhatja – sokkal jobban áll, és nemcsak gazdaságilag.
Erről nemigen beszélnek, de felénk sokkal emancipáltabbak az emberek, a több nemzetiség kultúrája pedig felbecsülhetetlen pluszértéknek számít. Más kérdés, hogy egy nagyobb térségben, amely az említett megyéket is magába foglalná, működhetne egyféle pozitív etnikai diszkrimináció. Az etnikai határok újra meghúzása viszont 1930 környékére vetné vissza a térséget.
– Miért, mi történt 1930-ban?
– Az idő tájt a mai Kovászna megye határán fekvő Kökös polgármestere volt a nagyapám. Az ott élő románok és magyarok tisztelték egymást, szép falujuk volt. Nézzék meg most, hogy néz ki, amióta magyarok irányítják a térség sorsát. Középkori állapotok uralkodnak, se víz, se csatornázás, se gáz. Ezzel szemben a szomszéd, immár Brassó megyéhez tartozó község egészen másként fest. Higgyék el, én lennék az első, aki az RMDSZ vezetőit támogatná, ha azt látnám, azért ülnek a kormányban vagy annak közelében, hogy a magyarság életkörülményein javítsanak, nem pedig saját meggazdagodásukra.
– Ha székelyföldi autonómiából nem is kér, hisz a központosítás lebontásában, a helyi autonómiában?
– Nemcsak hiszek, de küzdök is érte. Egy okos közigazgatási átalakítás mellett Maros megye csak nyerhetne a helyi autonómiával. Ehhez viszont a jelenlegi százöt közigazgatási egységnek csak a felét hagynám meg. Ballasztra nincs szükség, a nagyvárosok körüli fejlesztési pólusokra viszont annál inkább!
Mit gondol, miért harcolok már két évtizede a ratosnyai vízi erőmű megépítéséért és a víz lehozásáért Marosvásárhelyre? Miért bátorítom az alternatív energiaforrások kiaknázását? A legalább részleges energetikai függetlenségünk érdekében. Ez jelentené az autonómiát, nem, hogy kikiáltjuk a Székelyföld autonómiáját, és kettévágjuk az orvosi egyetemet.
– Már elnézést, de kitől hallott a MOGYE kettévágásáról? A román alkotmány által szavatolt anyanyelvű oktatáshoz való jog és a törvény által előírt magyar fakultás létrehozása ön szerint az egyetem kettévágása?
– Nem vagyok a magyar nyelvű oktatás ellen, sőt, a miénkhez hasonló vidéken teljesen természetesnek tartom. Az oktatáshoz vagy a kultúrához való jogról nem szabad alkudozni, azt tiszteletben kell tartani. A MOGYE-nak szüksége van mind a román, mind pedig a magyar alkotóelemre.
Annak idején én szívesen látogattam a magyar tanáraim óráit, a magyar diáktársaim közül pedig sokan beültek a román oktatók kurzusaira. Ennek az egyetemnek egészen más a gondja: nem folyik tudományos kutatás, hiányoznak a kimagasló oktatók, akikre fel lehessen nézni. Ha valós értékek alkotnák ezt a tanintézményt, nem jutott volna oda, ahol most van. Az igazi értékek ugyanis tisztelik és kiegészítik egymást, soha nem veszekednek, legfeljebb vitáznak. Az építő jellegű vita csak lendíthet az ügyön. A középszerűség mindig fékező, visszahúzó erő.
Ez az egyetem csak együttesen lehet erős, románokkal és magyarokkal. Ha tovább gyengül, el is veszhet. A román diákok szétszóródnak az ország különböző sarkaiba, a magyarok meg Kolozsvárra mennek. A megerősödéshez azonban neki kellene fogni dolgozni. Nem kell évente több száz diáknak diplomát adni, mindössze néhány tízet kellene kiképezni, de ők tartozzanak az elithez. A vásárhelyi egyetem valóságos diplomagyárrá degradálódott.
Majd meglátja, egy igazi egészségügyi reform után már nem a MOGYE fog határozni afelől, ki kerüljön a beteg ágya mellé, a kórház dönt. Ha valaha döntési jogom vagy legalábbis beleszólásom lesz az egészségügyi reformba, garantálom, hogy a kórházi játékszabályokat nem a MOGYE diktálja, hanem a kórház.
Mert ha így folytatják, a kórházat is tönkreteszik. Az egyetem feladata az oktatás és kutatás, ehhez képest ma a vezetői állások átmentésével foglalkozik. Ha meg veszekszik egy román és egy magyar oktató, mindkettőt kirúgnám, helyükbe pedig egy németországit hoznék. De ez is a középszerű, szavazatvadász politikusokra vezethető vissza, ők gerjesztik ezt az állapotot.
– Azt viszont nem állíthatja, hogy a kétnyelvű utcanévtáblákat is mindössze a középszerű politikusok követelik, hisz igényli a teljes vásárhelyi magyar közösség.
– Helyes. De emlékezzen csak vissza: amikor 2000-ben először választottak meg polgármesternek, egyik első intézkedésem a város háromnyelvű táblájának kifüggesztése volt. Tizenöt évvel ezelőtt még semmiféle törvény nem kötelezett erre, de azt mondtam, szükség van rá, ha békét és közös tiszteletet szeretnénk. Arra kértem a románokat, értsék meg, ez az intézkedés nem ellenük irányul. Később megjelent a törvény, amely szavatolja a közintézmények kétnyelvű feliratozását. Ezt is helyesnek tartom, elvégre a magyaroknak is otthon kell érezniük magukat Marosvásárhelyen.
A kétnyelvű utcanévtáblák ügye azonban – hiába kérik egyesek egyre hangosabban – kivitelezhetetlen. Az országnak egyetlen hivatalos nyelve van, az utcának pedig egyetlen hivatalos neve. Ha változik az alkotmány, módosul a törvény, és Romániából netán föderális állam lesz, másként tevődik fel a kérdés. Addig azonban nem írhatunk egy táblára két nevet, mert az csak zavart keltene.
Gondoljunk a látogatókra: a turisztikai kalauzokban, a navigációs rendszerekben csak az egyetlen hivatalos név szerepel. Ráadásul konfliktusgerjesztő hatása lenne a táblák lecserélésének. Hogy gesztusértékű intézkedés lenne a magyarok számára? Már tettem néhányat, nem is keveset. Mutasson nekem magyar politikust, aki bár egyetlen gesztusértékű lépést tett a románság felé!
Nyolc évvel ezelőtt azt javasoltam, hogy a hivatalos román nyelvű megnevezés után vagy esetleg alá, de egy másik táblára, más színű festékkel, tüntessük fel a fordítást vagy az utca egykori, történelmi magyar megnevezését is. A magyar tanácsosoknak nem tetszett az elképzelés.
– Ha a törvény betűjét ilyen mértékben áthághatatlannak tartja, miként lehet, hogy ugyanazon rendelkezés alapján 2013-ban engedélyezte a mentelést a székely szabadság napján, azóta meg betiltja?
– Semmi bajom azzal, ha valakik meg akarnak emlékezni a székely vértanúkról. Ez így természetes. Ha nem lenne agyonpolitizálva, örömmel vennék részt én is. De a tavalyi például nem kulturális, hagyományápoló ünnepély volt, hanem szélsőséges nyilatkozatoktól hangos rendezvény. Pedig Romániának tényleg semmi baja a kisebbségekkel.
Azok után döntöttem a tiltás mellett, hogy egyrészt magyar részről elfajultak a dolgok, másrészt a románság valamiféle ellenrendezvényt akart szervezni. Legyen világos: ilyen feszültségek nem hiányoznak Marosvásárhelynek!
Szucher Ervin |
Krónika (Kolozsvár)

Üszkösödés
Fájdalmas, milyen mértékben megoszlanak az álláspontok huszonöt év elteltével is Marosvásárhely fekete márciusa ügyében.
Merénylő és áldozat persze csak ritkán kerül azonos platformra, de egy idő után általában a legmélyebb seb sajgása is tompul, s vele együtt az indíték és cselekedet, ok és okozat viszonya is megbeszélhetővé válik.
Úgy tűnik azonban, hogy a fekete márciusnak egyelőre arra sincs esélye, hogy a szürke kategóriájába költözzön. Ki tehet róla? Nehéz a válasz, pedig küzdünk rendesen, hogy ne a legutóbbi vagy a legharsányabb megszólalónak adjunk igazat. Dorin Florea polgármester szavait hallgatva elborzadunk. Azt mondja, 90 óta a város román vezetői rengeteg elvtelen kompromisszumot kötöttek, amelyekből mindenkinek csak vesztenivalója származott. A magyarok ellenséges magatartása miatt pedig egy sereg jó szándékú kezdeményezés dőlt dugába, teszi hozzá.
De legalább annyira rettenetes az a hallgatás is, amelybe a magyarság még mindig hatalomközelben lévő korabeli vezetői burkolóznak. Miközben egymástól független kutatások következtetései értenek egyet abban, hogy a fekete március kirobbantása a Szekuritáté újralegitimálását szolgálta – vér, áldozat, évtizedekre kiható emberi és társadalmi szenvedés kíséretében.
Mindez abban a korban, amelyben a legapróbb ügyekben is Bukarestbe telefonáltak. Amikor – úgymond a további vérontás elkerülése érdekében – magyar vezetők asszisztáltak a vásárhelyi eseményekről készült televíziós beszámolók leállításához. Amelyek aztán néhány nap múlva immár egy egész közösség viktimizálását szolgáló módon, összevágott formában kerültek a nyilvánosság elé.
Egyszer talán könyvet is ír a közelmúlt kulisszatitkairól, villantja fel Florea. A Salamon Béla-i kabaré bonmotjára – „Ha én egyszer kinyitom a számat..." – hajazó sejtetés mint méreg hatol a rétegek mélyére. Mert sokkal inkább és minél hamarabb beszélni kellene e gyászos periódusról. A kor háttérjátszmáit feltáró szándékkal, nyíltan, elszámolóan és elszámoltatóan. Ellenkező esetben esély sem nyílik arra, hogy a seb peremén megjelenjen a gyógyulás rózsaszínje.
Csinta Samu
Krónika (Kolozsvár)

Marosvásárhely fekete márciusára emlékeznek
Több helyszínen, különböző politikai alakulatok és civil szervezetek szervezésében emlékeznek Marosvásárhelyen a következő napokban a fekete márciusra a pogrom 25. évfordulóján.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és Kincses Előd, a huszonöt évvel ezelőtti események egyik szenvedő alanya szervezésében csütörtökön fél 11-től ökumenikus istentiszteletet tartanak a marosszentgyörgyi római katolikus templomban, 17 órától pedig Sütő András és Jakabffy Attila marosvásárhelyi sírjánál, a református temetőben koszorúznak. Az eseménysorozat 18 órakor, az Ariel Ifjúsági- és Gyermekszínházban zárul. Itt a Fehér januártól a fekete márciusig című filmet vetítik le, majd bemutatják Kincses Előd Fekete március című könyvének bővített kiadását. A kötetet és szerzőjét Boris Kálnoky, a Die Welt újságírója méltatja, beszédet mond Tőkés László EP-képviselő és Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete.
Az RMDSZ és háttérszervezete, a Bernády György Közművelődési Alapítvány március 20-án, pénteken 1990–2015. március 19–20. – Visszatekintés és jövőkép címmel szervez kerekasztal-beszélgetést.
A 10 órakor kezdődő szemináriumon olyan elismert történészek értékelik a 25 évvel ezelőtti eseményeket, mint Novák Zoltán és László Márton, a fekete március eseményeinek történeti feltárására törekvő, A szabadság terhe című könyv szerzői, Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, Gabriel Andreescu, a SNSPA Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem történelem szakának egyetemi oktatója és Vasile Cernat, a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem oktatója.
A rendezvényen a civil társadalom és politikai élet jeles személyiségei is felszólalnak: Emil Constantinescu, Románia volt elnöke, Smaranda Enache, a Pro Europa Liga elnöke, Alina Nelega, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészeti igazgatója, Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke, Király István, Kolozsváry Zoltán és mások.
A beszélgetés célja közös, befogadó identitás kialakítása, a gyűlöletbeszéd és a szélsőséges megnyilvánulások elleni együttes fellépés, hiszen, a szervezők meglátása szerint ezen magatartásformák csak ártani tudnak egy olyan multikulturális városnak, mint Marosvásárhely.
17 órától az alapítvány székhelyén a marosvásárhelyi eseményeket feldolgozó Fehér Könyv bővített, második kiadásának bemutatására is sor kerül, amelyet az 1990-es eseményeket idéző fotókiállítás és a Marosvásárhely fekete márciusa című film rövid változatának levetítése követ majd. A helyi és a megyei önkormányzat közös rendezvényen eleveníti fel a tragikus eseményeket.
Pénteken, március 20-án 13 órától a Kultúrpalota Tükörtermében Identitás, etnicitás, etnocentrizmus, nacionalizmus az Európai Unió jelenlegi kontextusában címmel szervez konferenciát, amelynek tíz meghívott előadója közül mindössze Eckstein-Kovács Péter kolozsvári ügyvéd-politikus képviseli az erdélyi magyarságot.
Szabadtéri kiállítás Székelyudvarhelyen
A forradalomtól fekete márciusig című szabadtéri kiállítással emlékezik az 1989-es forradalomra és az 1990-es marosvásárhelyi márciusi eseményekre a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal, a Haáz Rezső Múzeum és az Areopolisz Egyesület. A tárlatot vasárnap, március 22-én 12 órakor nyitják meg a székelyudvarhelyi Márton Áron téren. A pannós kiállítást Kápolnási Zsolt és dr. Gidó Csaba történész állította össze Balázs Attila, Balázs Ferenc, id. Csedő Attila, Szabó Károly és Zepeczáner Jenő székelyudvarhelyi, valamint Ábrahám Zoltán és Vajda György marosvásárhelyi fényképészek archív felvételeiből. A kiállítást Novák Károly történész méltatja, majd megkoszorúzzák a művelődési ház melletti Sütő András-szobrot. Beszédet mond Lőrincz György író.
Riportok, sorozat az ETV-ben
A marosvásárhelyi tragikus eseményekre reflektál a héten az Erdélyi Magyar Televízió több műsora is. A Híradó a szerdán kezdődött sorozatban emlékezik a konfliktusra, történészek, értelmiségiek, politikusok közreműködésével. Csütörtökön 21.30-tól a témába illő Holtpont című riportfilmet láthatják a nézők. Március 24-én a Metszet című magazin is a marosvásárhelyi szomorú eseményekkel foglalkozik.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Meggátolnák az anyanyelvi oktatást garantáló óvoda bezárását
A bezárás veszélye fenyegeti a gyergyószéki Galócás magyar óvodáját – hívták fel a figyelmet a helyiek, akárcsak az Iskolák veszélyben program életre hívói.
A Közpolitikai Elemzőközpont kezdeményezésére indított programban az anyanyelvi oktatás szempontjából veszélyeztetett helyszínként szerepel a gyergyószéki település is.
„Nagyobb veszély a magyar óvodai csoportot fenyegeti, amely már pár éve kritikus létszámmal és csak speciális engedéllyel működik, jelentős pozitív változásra pedig az elkövetkező években sem lehet számítani" – olvasható az óvodai, iskolai gyereklétszám csökkenésére figyelmeztető tanulmányban.
Galócáson a magyar elemisták oktatása összevont osztályban történik. Az utánpótlást az egyetlen magyar óvodába járó gyerekek biztosítják. Az ő számuk jelenleg négy, de esély van arra, hogy eggyel növekedjék. Ez a legkisebb létszámú csoport a település tanügyi rendszerében, így amikor felvetődött, hogy a fejkvóta szerinti bérezés miatt egy pedagógusi állást meg kell szüntetni, az óvónő állása került szóba.
„Amennyiben a magyar óvodai csoport megszűnik, a kicsiket román csoportba kell hogy írassák a szülők. Az alternatívát, hogy a hat kilométerre fekvő maroshévízi óvodába ingáztatják a gyerekeiket, aligha engedhetik meg maguknak. Még az ötödik osztályosoknak is hátrányos, hogy Maroshévízre járnak iskolába" – közölte Isán Sándor volt alpolgármester, az RMDSZ helyi elnöke.
A veszélyt közelről látja, hiszen felesége, Isán Margit az öszszevont elemi osztályok egyetlen tanítónője. A pedagógus belátja, hogy kevés a diák, kicsi a pénzalap, tudja, hogy a magyar óvodai csoport a legkisebb, így elhiszi, hogy ez indokolná a döntést, és nincs mögötte magyarellenesség. Szerinte mégis lehetne módot találni arra, hogy a magyar oktatás ne kerüljön végveszélybe. „Egy napközi és két román nyelvű óvoda van Galócás községben. Ha ezek közül szűnne meg egy, mind a magyar, mind a román oktatás fennmaradhatna" – mutatott rá.
A tanítónő az ügyben már levelet írt Magyari Tivadarnak, az RMDSZ oktatásügyi főtitkárhelyettesének, segítségét kérve az óvoda megmentéséhez. Levele többek között eljutott Barti Tihamérhoz, a Hargita megye önkormányzat galócási születésű alelnökéhez is. „Sajnos, ha az óvodai magyar oktatás megszűnne, az maga után vonná az iskola megszűnését is" – nyilatkozta az alelnök.
Meglátása szerint a szegény szülőknek egy lehetőségük maradna: román osztályba íratni gyereküket. A négytagú óvodai csoport működése eddig is speciális engedéllyel volt lehetséges. Ezt az iskola vezetősége kérheti, és a tanfelügyelőség, illetve minisztérium hagyhatja jóvá. „Az ügyben tárgyaltam a prefektussal is, feltártam a helyzetet, elmondtam, szerintem nem azt kell nézni, hogyan szüntethető meg, hanem, hogy miként menthető meg a magyar csoport. Andrei Jean-Adrian egyetértett velem, megígérte, hogy lehetősége szerint a megmentést támogatja. Bízom ebben, hisz ő is galócási születésű" – tette hozzá Barti Tihamér.
A galócási magyar óvodai csoportot rövid távon a következő tanévre kiadott speciális engedély tarthatja meg. A magyar oktatást azonban hosszú távon csak a gyereklétszám növekedése mentheti meg. Karácson Tibor plébános úgy véli, ha az édesanyák nem fogadják el a gyermekáldást, megsemmisül a vallás, az iskola, a falu. A településnek jelenleg 514 magyar nemzetiségű lakosa van, ez az összlakosság 20,67 százalékát teszi ki.
Balázs Katalin
Krónika (Kolozsvár)

Megbírságolták Funart a magyar nyelv gyalázásáért
Kétezer lejes bírság kifizetésére kötelezte az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) Gheorghe Funart, amiért Kolozsvár volt polgármestere a „lovak nyelvének” nevezte a magyart a közszolgálati televízióban.
Emellett a politikusnak egy országos napilapban, saját költségén meg kell jelentetnie a megbírságolásáról szóló közleményt. A CNCD a szerdán kiszabott büntetést azzal indokolta, hogy Gheorghe Funar kijelentése diszkriminatív, mert a magyar nyelvvel szembeni „ellenséges hangulatot” teremt. "Az ilyen kijelentések interetnikai intoleranciát szítanak, ezért büntetendők" – idézte a HotNews a testület határozatát.
Kolozsvár magyarellenes megnyilvánulásairól ismert volt polgármesterét Tánczos Barna szenátor panaszolta be tavaly októberben a diszkriminációellenes tanácsnál, miután Gheorghe Funar államfőjelölttel együtt vett részt a Román Televízió egyes csatornája választási vitaműsorában. A román politikus magyargyalázó kijelentései ebben a műsorban hangzottak el.
Tánczos a stúdióban két nyelven, magyarul és románul is köszöntötte a nézőket és a meghívottakat. Gheorghe Funar ezen bukott ki. Előbb felhívta az RMDSZ-es politikusának figyelmét arra, hogy Romániában él. „Arra kérem, hogy többet egy szót se ejtsen ki a lovak nyelvén, az ország hivatalos nyelve a román” – jelentette ki. Hozzátette, ha megnyeri az elnölválasztást, gondoskodik arról, hogy Romániában ne lehessen magyarul megszólalni, „köztelevízióban sem”.
Tánczos tőlünk tudta meg a hírt
Tánczos Barna szenátor a maszol.ro-tól értesült csütörtökön arról, hogy a CNCD jogosnak ítélte a panaszát, és megbírságolta Funart. Lapunknak felidézte: még a tévévita napján benyújtotta a panaszt a diszkriminációellenes tanácshoz. A testület napirendjére tűzte az ügyet, és megkapta a volt polgármester álláspontját is a műsorban elhangzottakról. "Funar olyan, képtelenségekkel tűzdelt választ küldött a CNCD-nek, hogy ha azt nyilvánosságra hozná, még háromszor ekkora büntetést kapna" – mondta az RMDSZ politikusa.
Tánczos szerint a diszkriminációellenes tanács által kiszabott büntetéseknek hosszú távon éppen az az egyik céljuk, hogy a nyilvános térben felelőtlen politikusok ne tehessenek többé ilyen kijelentéseket. "Lehet, utópia azt hinni, hogy a jelenség megszűnik. De a felelőtlen kijelentések számát mindenképpen csökkenteni lehet. Akit ugyanis egyszer megbüntetnek, másodszor már meggondolja, hogy miket nyilatkozik" – magyarázta.
A szenátor elmondta, a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszával nem feltélenül Gheorghe Funar megbírságolását akarta elérni, csak fel akarta hívni a figyelmet arra, hogy nem lehet felelőtlenül sértegetni egy nemzetet "egy egész ország szeme láttára".
Cs. P. T.
maszol.ro

Fekete március, felelősök nélkül
Huszonöt esztendővel ezelőtt etnikai pogrom történt Székelyföld legnagyobb városában, amelynek öt halottja és legalább háromszáz sérültje volt, de felelőse ma sincs. Sütő András író fél szemét kiverték, azóta magyarok tízezrei költöztek el a településről, amely immár – könnyen lehet, hogy végérvényesen – román többségűvé vált.
Napra pontosan huszonöt évvel ezelőtt éppen az első szabad választások kampányfinisében jártunk, amikor sokkoló képek érkeztek Marosvásárhelyről: Sütő Andrást többedmagával brutálisan megverték, a magyar író fél szemét is kiverve és több bordáját eltörve. A hírek már akkor arról szóltak, hogy megtévesztett és alkohollal feltüzelt románok – akiket a környező falvakból szervezetten szállítottak be – megtámadták az RMDSZ székházát, és ugyan a város katonai parancsnoka, Ion Judea ezredes személyesen garantálta a szabad elvonulást a padlásra felmenekült magyaroknak, a katonaság mégis tétlenül nézte, ahogy a feldühödött tömeg láncokkal és botokkal ütlegeli őket.
Arra már kevesen emlékeznek, hogy első körben nem Marosvásárhelyet választotta a román hatalom a provokáció színhelyének: először a magyar határ közelében lévő megyeközpontban, Szatmárnémetiben próbálkozott a Vatra Romaneasca a későbbihez hasonló forgatókönyvvel. Miután a városbeli magyarok bejelentették, hogy szeretnék megünnepelni március 15-ét, a nacionalista románok egy nappal korábban tiltakozó gyűlést szerveztek, ahol soviniszta jelszavakat kiáltozva elhatározták, hogy megakadályozzák a másnapi magyar emlékezést. Megszállták a tervezett helyszín környékét, majd megrohamozták a kényszerből a katolikus székesegyház udvarán koszorúzó magyarokat, és egy embert megvertek. Leváltották a város magyar vezetőit is, ám mivel ott sokkal nagyobb volt a románság aránya, a magyarok nem álltak ellen, így nem tudtak komolyabb összecsapásokat kierőszakolni.
Marosvásárhely már termékenyebb talaj volt (akkor a városban 52:48 százalékos volt a magyarok és a románok aránya), és jól tudták manipulálni a környékbeli román falvak iskolázatlan embereit is. Jellemző momentuma azoknak a napoknak, hogy az autóbuszokon behozott parasztok először egy román csoportot támadtak meg a városban, és csak akkor fordultak a magyarok ellen, amikor szóltak nekik, hogy őket kell megverni. Nemcsak a román falvak lakóit próbálták beugrasztani a konfliktusba: a környező magyar falvakat is a Securitate provokátorai járták be, hogy drámai hangon harcba hívják az embereket. Nem rajtuk múlt, hogy nem sikerült valódi háborút kiprovokálni. A fekete március eseményei ismertek, de talán nem árt felidézni őket. Az első etnikai jellegű konfliktus már március 16-án kirobbant a városban, amikor a Tudor lakónegyedben a Vatra Romaneasca hívei betörték egy gyógyszertár ablakát és feldúlták a készletet, mert arra a román mellé kikerült a magyar felirat is. Másnap a nacionalista szervezet tüntetést tartott, a felvonulók magyar vért követeltek, és behatoltak a református egyház felsővárosi hivatalába, bántalmazva az ott tartózkodókat és feldúlva az irodát (a rendőrség másodszor is figyelmen kívül hagyta a megtámadottak segélykérését). Március 19-én történt a már említett konfliktus: a Görgény-völgyéből tizenhárom autóbusszal vittek feltüzelt románokat a városba. A megostromlott RMDSZ-székházból hetvenöt magyar menekült fel a padlásra, akiket a tömeg megpróbált kifüstölni, és akik közül többeket súlyosan bántalmaztak az elvonuláskor. Másnap több tízezres magyar tömeg ment a főtérre tüntetni a magyarellenes incidensek miatt, őket támadták meg a környező falvakból újra behozott botos-fejszés románok. A súlyos összecsapásokban három magyar (a teremiújfalui Kiss Zoltán, az ernyei Csipor József és a sáromberki Gémes István), valamint két román vesztette életét – egyikük részegen leesett a magyar tömegbe hajtó teherautóról.
A történtek miatt szinte kizárólag magyarokat és a magyarok segítségére siető cigányokat ítéltek el. Köztük volt az a Cseresznyés Pál is, aki otthonról békés tüntetésre indult, majd megtámadták, meg is sérült, és amikor fordult a kocka, s többedmagával sikerült ártalmatlanná tennie a fejszével rájuk támadó románt, belerúgott a földön fekvő tehetetlen emberbe. A rúgást (amely kétségkívül fölösleges brutalitás volt, de abban a helyzetben nehéz elvárni a józanságot) egy külföldi tévéstáb forgatócsoportja rögzítette, ennek alapján ítélték el Cseresznyést tíz évre, és ebből hatot le is töltött.
A súlyos konfliktus után megindult a magyarok exodusa a városból – főként az értelmiségiek és a fiatalok vándoroltak külföldre, így rövid időn belül megfordult az etnikai arány, és a románok kerültek többségbe. Kénytelen volt elmenekülni a marosvásárhelyi magyarság egyik vezetője, Kincses Előd is (őt a tragikus napok során mondatták le vezetői tisztségéből – ő volt a megyében a legmagasabb beosztású magyar), aki öt és fél évig nem mehetett vissza Romániába. Jó ideje újra Marosvásárhelyen él. Lapunknak nyilatkozva elmondta, szerinte nincs még minden veszve, mert ugyan immár harmadik ciklus óta román polgármestere van a városnak, de egy köztiszteletnek örvendő közös magyar jelölttel visszaszerezhető lenne a polgármesteri szék. Ennek egyelőre nem sok jelét látni: a huszonöt évvel ezelőtti fekete márciusra a három magyar párt, vagyis az RMDSZ, az MPP és az EMNP külön-külön emlékezett-emlékezik.
A pogrom eseményeinek kivizsgálására egyelőre nincs politikai akarat Romániában. Több múltbéli esemény aktáit a napokban újranyitották ugyan (köztük a vásárhelyi eseményekre kísértetiesen emlékeztető bányászjárásokét, amelyek során a Zsil völgyi munkásokat a fővárosba szállítva szétverték a tüntető fiatalokat és értelmiségieket, valamint az ellenzéki pártok irodáit), az etnikai pogrom felelőseit nem keresik. Arra mindenképpen jó volt a tragédia, hogy Bukarestben – más néven – újjászervezzék a hírhedt Securitatét, és még mindig akad olyan román, aki a „túlzó magyar követelésekre” (a vásárhelyiek anyanyelvi oktatást és nyelvhasználatot kértek a közigazgatásban) adott jogos román válasznak fogja fel a véres eseményeket.
Lukács Csaba
mno.hu / Magyar Nemzet
MNO.hu

„Megkerültek” a kolozsvári magyar állomásfőnökök
Magyar–román vasutas együttműködésnek köszönhetően sikerül emléket állítani az egykori magyar és német állomásfőnököknek Kolozsvárt.
A Román Állami Vasúttársaság (CFR) kincses városi regionális kirendeltsége tavaly májusban helyezett el márványtáblát a helyi pályaudvar épületének homlokzatára, felsorolva az egykori állomásfőnökök nevét és tevékenységük időszakát.
A gesztus szépséghibája volt azonban, hogy az 1870 és 1945 közötti időszakban, vagyis az Osztrák–Magyar Vasúttársaság, majd a Magyar Királyi Államvasutak működése idején szolgálatot teljesítő vezetőket „ismeretlenekként” tüntették fel a plaketten. A mulasztás jelentős felháborodást váltott ki magyar, sőt román körökben egyaránt.
Sokan azzal vádolták meg a CFR-t, hogy a magyar múlt eltörlése érdekében „felejtette ki” a második világháború lezárulta előtti állomásfőnökök nevét. A történtek miatt a valós kétnyelvűség megteremtéséért küzdő Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport februárban CKK (Cluj–Kolozsvár–Klausenburg) Intoleranciadíjat ítélt oda a CFR kolozsvári kirendeltsége vezetőségének.
A román államvasutak illetékesei azzal védekeztek, hogy nem álltak rendelkezésükre a szóban forgó adatok, mivel a társaság területi kirendeltségének levéltára a két világháború között megsemmisült. Mindenesetre a széles körű felháborodás hatására március elején eltávolították a kifogásolt plakettet, és a CFR kolozsvári területi igazgatósága a Magyar Államvasutak Zrt. (MÁV) Debreceni Területi Igazgatóságához fordult a hiányzó adatok azonosítása érdekében.
A Krónika a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatóságától megtudta, hogy a vasúttársaság központi irattárában fellelhető, részleges adatok alapján nemrég megküldte az állomásfőnökök listáját a román vasútnak. Tájékoztatásuk szerint a MÁV archívumában elvégzett kutatás során az 1877–1879, az 1887–1919 és az 1941–44 közötti kolozsvári állomásfőnökök nevét és működésük évét sikerült kideríteni. Kérdésünkre ugyanakkor közölték azt is: az archívum a dokumentummásolatokat csak „díjtáblázatuk szerinti összegért” tudja átadni lapunknak.
Oana Brânzan, a CFR szóvivője csütörtökön írásban eljuttatott válaszában megerősítette a Krónikának, hogy megkapták a MÁV-tól igényelt adatokat. (Arra a kérdésünkre azonban nem kaptunk választ, hogy a magyar államvasutak ingyen vagy díjkötelesen bocsátotta-e rendelkezésre a névsort).
A Román Vasúttársaság illetékese hozzátette: a márványtáblán szereplő névsort kiegészítik, a plakettet pedig újra elhelyezik a kolozsvári pályaudvar épületén, amint beszerzik a helyi hatóságoktól a szükséges engedélyeket. „Az említett időszakban szolgálatot teljesítő állomásfőnökök neve a tábla újbóli kifüggesztése pillanatától válik nyilvánossá” – közölte Oana Brânzan, elhárítva lapunk kérését, miszerint bocsássák rendelkezésünkre a magyar és német fővasutasok nevét.
Egyébként a Kolozsváros.ro portál nemrég a magyarországi Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) ifjúsági szervezete nemzetpolitikai munkacsoportjának közreműködésével – a MÁV-archívum, az Osztrák–Magyar Vasúttársaság és az Osztrák Országos Levéltár információi alapján – közzétett egy feltételezett állomásfőnök-névsort.
Ennek alapján 1870–1878 között Virányi István, 1880-tól Kugler Mihály, 1882–1888 között Egedy Lajos, 1889–90-ben Hauda Nándor, 1890–1893 között Krimszky Géza, 1893–1911 között Lósy Béla, 1912–1918 között Asztalos Sándor, míg az 1941 és 1943 közötti időszakban Elekes András irányította a kolozsvári pályaudvart.
Rostás Szabolcs |
Székelyhon.ro

A legfelsőbb bírósághoz fordult Csíkszereda alpolgármestere
Összeférhetetlenségi ügye miatt a Legfelsőbb Ítélő és Semmítőszékhez fellebbezett Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere, miután korábbi keresetét a marosvásárhelyi ítélőtábla elutasította. Az alpolgármester ezúttal is az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) megállapításának érvénytelenítését kéri.
Több hónapba telt, amíg Csíkszereda alpolgármestere megkapta a marosvásárhelyi ítélőtábla írásbeli közlését az ANI megállapítása elleni fellebbezésének elutasításáról. A döntésről már tavaly novemberben értesült, akkor hozta ezt a határozatot a táblabíróság, de az indoklást nem ismerte. Korábban azt mondta kérdésünkre, hogy szeretné elolvasni az elutasítás indoklását, és azután dönt, hogy a legfelsőbb törvényszéki fórumhoz fordul, vagy sem. Végül megtette ezt a lépést, élt a fellebbezési lehetőséggel.
Antal Attila úgy értékelte, az egész ügy alapja a korrupcióellenes harc és az átláthatóságért folyó állami intézkedéssorozat. „A védekezésemben folyamatosan próbáltam fenntartani és bizonyítani, hogy az én esetem nem az az eset, nem titkoltam el információt, nem is éltem vissza ezzel, és kértem a bíróságot, állapítsa meg, hogy itt egy mulasztásról, tévedésről van szó. Ezért kértem, hogy semmisítsék meg a jegyzőkönyvet. A táblabíróság erre nem volt hajlandó, ők gépiesen mondják a törvény szövegét” – fejtette ki kérdésünkre az alpolgármester.
Antal Attila szerint neki önmagáért nincs, miért harcolnia, de elvi kérdésként kezeli az ügyet. „A polgármester és a képviselőtársak meggyőztek arról, hogy ez egy ilyen süket helyzet, és ebben a helyzetben ilyen módon kell továbbmenni, és fellebbezzek. Ez egy elvi kérdés, ezzel győztek meg a kollégák is, hogy ilyen helyzetben ne hagyjam magam” – részletezte. Hozzátette, a fellebbezésben is fenntartotta, hogy nem követett el visszaélést, sem olyan dolgot, ami az önkormányzat hátrányára válna, és kérte, semmisítsék meg a jegyzőkönyvet. „Tarthatatlanul ellentmondásos és vicces ez az egész. Így mandátum közepén, tizenegy év után úgy gondoltam, nem hagyom, hogy ezt tegyék velem. Ezt még bevállaltam, és ha lehet, megpróbálom a munkámat végezni a hátralevő bő egy évben. Ha nem, úgy is jó” – mondta el az alpolgármester.
Az ANI tavaly februárban adott ki egy közleményt, amelynek értelmében, mivel Antal Attila 2008. június 20. és 2013. december 13. között alpolgármesteri tisztségének betöltésével egy időben egy cég ügyvezetője is volt, megsértette a 2003. évi 161-es törvényt. Az említett jogszabály kimondja, hogy a polgármesteri vagy alpolgármesteri tisztség összeférhetetlen egy cégnél betöltött ügyvezetői funkcióval. Az alpolgármester a jelentés nyilvánosságra hozatala után közölte, az említett céget pszichológiai rendelő üzemeltetése céljából hozták létre, ő ott nem dolgozott, jövedelmet nem szerzett, és az ügynökség vizsgálatáról értesülve a céget felszámolta.
Kovács Attila |
Székelyhon.ro

Vincze Loránt: A kisebbségi kérdés is közös uniós témává válhat
„Eddig az őshonos kisebbségek kérdéséről mindig azt mondta az Európai Unió, hogy nem uniós kompetencia, de ha oktatási kérdésben együtt lehet működni – amely szintén nem uniós kompetencia –, akkor a kisebbségiben is” – jelentette ki Vincze Loránt, az RMDSZ külügyi titkára a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (RMKDM) brassói kongresszusán, csütörtökön. Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) alelnöki tisztségét is betöltő politikus ezt annak kapcsán mondta, hogy az Európai Bizottság nemrég bejelentette: munkatervet dolgoz ki az oktatás feladatairól az európai biztonsági és társadalmi kohézió erősítésében.
„Az EB az iszlám radikalizmus nyugat-európai elterjedése után felismerte, hogy az oktatási rendszerben kell tenni a népnevelésért, azért, hogy a gyerekek már az iskolapadban megértsék, mi a kölcsönös elfogadás, a sokszínűség, és mit jelent a nyugat-európai társadalom. Kisebbségi szempontból sem érdektelen ez a döntés: ha az Európai Unió a sokféleségről alkot oktatási együttműködést, reméljük, hogy ennek az őshonos kisebbségek is részesei lesznek, másrészt az EU megmutatja, lehet együttműködni ezen a területen” – fogalmazott Vincze Loránt. Véleménye szerint azonban a kisebbségi kérdést állandóan elnyomják a „forró témák”, jelenleg éppen az ukrajnai háború, a görög gazdasági válság vagy a nyugat-európai terrorfenyegetettség. Az RMKDM kongresszusán elmondott beszédében Vincze Loránt kiemelte a kereszténydemokraták felelősségét és történelmi szerepét a családi és keresztény, valamint az erdélyi magyar értékek őrzésében. „Ez a munka a meglévő értékeink, jogaink védelmét jelenti, olyan előremutató intékezkedések megszerzését, mint az európai kisebbségvédelmi keret kidolgozása, amely hosszú távon biztosítja jogaink kibővítését, a közösségi jogok elfogadását és az autonómiát” – hangsúlyozta Vincze Loránt.
maszol/közlemény

Emlékezés a fekete márciusra Székelyudvarhelyen
Negyed évszázada történtek a mindenki által fekete márciusként ismert tragikus marosvásárhelyi események, amelyek számos erdélyi városban szolidaritást szimbolizáló megmozdulásokat váltottak ki. Hasonlóképpen történt Székelyudvarhelyen is, tömegek vonulva utcára, kiállva anyanyelvi jogaik mellet. Az eltelt huszonöt év lehetőséget nyújt a külső szemlélésre, de ugyanakkor kötelességet jelent az emlékezésre is.
Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, a Haáz Rezső Múzeum és az Areopolisz Egyesület közös emlékezésre hív mindenkit 2015. március 22-én, vasárnap délben 12 órára a Márton Áron térre.
BALÁZS Attila, BALÁZS Ferenc, id. CSEDŐ Attila, SZABÓ Károly és ZEPECZÁNER Jenő székelyudvarhelyi, valamint ÁBRAHÁM Zoltán és VAJDA György marosvásárhelyi fényképészek archív felvételeinek felhasználásával FORRADALOMTÓL FEKETE MÁRCIUSIG című szabadtéri (panós) kiállítást rendeztek KÁPOLNÁSI Zsolt és dr. GIDÓ Csaba történészek. A kiállítást megnyitja NOVÁK Károly történész.
A kiállítás megnyitóját követően a megemlékezés a Művelődési Ház melletti Sütő András szobrának megkoszorúzásával folytatódik. Emlékező beszédet mond LŐRINCZ György író, verset mond BOTH Adrienn, a Benedek Elek Pedagógia Líceum XII. A osztályos diákja.
A forradalom és a fekete március történéseinek felelevenítése céljából március 21-én, szombaton délután 6 órától a székelyudvarhelyi Digitál3 TV-ben bemutatásra kerül Szabó Attila két dokumentumfilmje: „1989. December 22.” és „Maradunk”.
maszol.ro

Házunk tája, s a nagyvilág: gondolatok nemzeti ünnepeinkről
A magyar ember politikailag inkorrekt, azaz nem vesztette el a józan eszét – mondta Orbán Viktor legutóbbi évértékelő beszédében. Aki nem járatos a politikai „újbeszél” terén, megrökönyödve kaphatta fel a fejét, hogy a magyar miniszterelnök piedesztálra emeli az „inkorrektséget”. Holott erről szó sincs, sőt, épp fordítva áll a dolog.
A „politikai korrektség” a globális világhatalom, a pusztító világerő egyik eszköze arra, hogy elvegye szavainkat, hogy kibeszélhetetlenné tegye a leigázott, gyarmatosított világ szenvedéstörténetét, hogy még azt is megakadályozza, hogy a problémákat szavakba öntsük s így keressünk rájuk megoldást. A „politikai korrektség” jegyében nem lehet devianciának nevezni a devianciát, annak jegyében dobnak oda ártatlan gyermekeket azonos neműek kényének-kedvének a „melegházasság” intézményesítésével. Így kerül a kompetenciaelv helyébe a numerus clausus modern változata, a női kvóta, s maholnap a homoszexuáliskvóta, a cigánykvóta, a rehabilitáció alatt álló börtönviseltek kvótája, s ki tudja, mi mindent tartogat számunkra kvótatéren a gátjavesztett liberális voluntarizmus. A „politikai korrektség” perverziója révén kerül túlexponálásra a kereskedelmi médiában mindenféle aberráció, s hátrányba a normalitás. S persze a politikai korrektség jegyében fekete bárány a nemzetkarakterológia, mert ugyebár „nem szabad általánosítani”. Holott az életben való tájékozódás általánosításokon alapszik, sőt, a tudományos megismerés sem nélkülözheti e módszert.
Saját küzdelmek mementója
Szerencsére a politikai korrektség nyugati őrülete kevéssé fertőzte meg egyelőre Közép- és Kelet-Európát, így kockázat nélkül hangot adhatunk annak a véleményünknek, hogy a nemzeti ünnepek kiváló támpontot jelenthetnek nemzetkarakterológiai kutakodásaink számára. Melyik nemzeti közösség mit ünnepel, mit tart saját történelméből jeles napnak, kiemelendőnek, olyan eseménynek, amely értékrendi irányzékul szolgálhat a felnövekvő nemzedékek számára – ez bizony sokat elmond lélektanáról, jellembeli sajátosságairól.
Ünnepi beszédében fittyet hányva a „pc” megfontolásoknak Orbán Viktor leszögezte: ha nem volnánk különbek, többek másoknál, mi szükség lenne ránk a világtérképen? A miniszterelnök arra is rámutatott, hogy a magyarság sosem vágyott arra, ami a másé, azt kívánta megtartani, ami az övé. Mindez szorosan összefügg nemzeti ünnepeivel: augusztus 20. az értékőrzés, a konzervativizmus, az évezredes európai magyar jelenlét ünnepe, míg március 15., október 23. a mások által ránk kényszerített rabiga lerázásának mementója. Olyan ünnepek, amelyek jelzik: mi magyarok nem a mások felett aratott győzelmet tartjuk a legtöbbre, mert ünnepelhetnénk akár Bécs vagy Bukarest elfoglalásának évfordulóját is, hanem a saját szabadságunkért, függetlenségünkért, történelemformáló kollektív akaratunk visszanyeréséért folytatott küzdelmünket.
Orbán Viktor ünnepi beszéde méltó folytatása volt a tavalyi tusnádfürdői beszédnek, valamint a nemrégiben elmondott évértékelőnek. A miniszterelnöki expozéra ezúttal is jellemző volt a tabudöntés, a mellébeszélés elkerülése, a lényeglátás és a nemzeti öncélúság, mint vezérelv. Önmagában lélekemelő, ha a magyar kormányfő a 20. század egyik legnagyobb, ellenségeink által a magyar Pantheonból kitagadni igyekezett szellemi alkotóját, Szabó Dezsőt idézi, neki is talán legfontosabb gondolatát, amelyet szívébe kellene írnia minden felcseperedő nemzettársunknak: „Minden magyar felelős minden magyarért.” De emellett a kormányfő kimondta azt is, hogy a magyar „egyszerre szeretheti hazáját és az igazságot”, hogy a szabadságvágy és a nemzeti függetlenség egyszerre „vérvonal,cél, értelem és mérce”, „ősi tudás, amely ott él minden magyar ösztönvilágában” „zsinórmérték, amelyen minden nemzedék megmérettetik.” De tegyük hozzá: nemcsak a nemzedékek, hanem politikai irányzatok is megmérettetnek. Miként ama néhány tucat rendbontó akciója is megmutatta, ma is akadnak, akik a globális világhatalom helyi segéderőnek kognitív bilincsében ragadtak, akik képtelenek felmérni, hogy az ország kiszolgáltatása a gyarmatosító étvágynak a magyar jövő felzabáltatását, unokáink szellemi-fizikai életterének megszüntetését jelenti. Azt a jövőképet, amelyben a magyar szolgává válik saját hazájában. Nem kétséges, hogy az országrombolást 1918-ban megkezdő, magát korok és csoportok függvényében polgári radikálisnak, szociáldemokratának, szocialistának, kommunistának, szabad demokratának, szociálliberálisnak nevező, s azóta a rombolásban, az ország kiszolgáltatásában, behódoltatásában jeleskedő politikai bűnszövetség március 15. szellemi villanófényében azonnal lelepleződik.
Hajlatok és görbületek
Európa válsága sem maradhatott ki a miniszterelnöki beszédből, épp csak eufemisztikus formát öltött az ünnepre való tekintettel. Európa tele van kérdésekkel, mondta Orbán Viktor, Magyarország pedig tele van válaszokkal. Értve ezalatt minden bizonnyal a nemzetépítő állam gondolatát, a jelző nélküli (ha úgy tetszik „illiberális”) demokráciát, leszámolást az amerikai import politikai korrektséggel, az életidegen teóriák, a világmegváltó liberális vagy szocialista társadalommérnökség helyett a józan ész követését, a család nemzet- és értékőrző szerepkörének felismerését és támogatását, a keresztény értékrend megőrzését.
Mert – miként a kormányfő fogalmazott – Európa jövője nem az uborka görbületén múlik, hanem az európai ember testtartásán. A mai Nyugat-Európa pedig sajnos az önfeladásról, az európai embernek a tolerancia jegyében való önmegsemmisítéséről szól, arról, hogy lassan saját otthonunkban saját földrészünkön nem ünnepelhetjük nyilvánosan a karácsonyt (lásd a brüsszeli karácsonyfaállítás problémáját), mert a bevándorlók netán rossz szemmel nézik. Egyelőre ez irracionális önkorlátozás, de mihelyt az európai tolerancia- és méltányosságkultúrától meg nem érintett idegenek többségbe kerülnek, s megragadják a politikai hatalmat, a kénytelen-kelletlen elviselt valóság nem túl jelentős eleme lesz, mert majd megismeri az európai fehér ember a dél-afrikai „homo homini lupus” dzsungelharcát. Hacsak fel nem ébredünk, s nem teszünk e baljós jövőkép megvalósulása ellen.
A szuverenitásért folytatott küzdelemnek nincs vége, felemelkedésre pedig csak együtt van lehetőségünk – mutatott rá Orbán Viktor. Hozzátehetjük: igaz ez nemcsak Magyarországra, de a teljes Európára is. Kontinentális szintű alapvető koncepcionális változásra van szükség, de miként a paraszti bölcsesség is mondja, először a házunk táján rakjunk rendet. A folyamat, ha döccenőkkel, vargabetűkkel, szépséghibákkal, de elindult. Jó esetben lesz olyan kisugárzása, amely akár kontinentális változásokkal járhat.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A haza nagyjainak örökösei
Kossuth- és Széchenyi-díjakat adott át március 15-én Áder János, Magyarország köztársasági elnöke. A Kossuth-díjasok közt két erdélyi gyökerű művészt is tisztelhetünk.
Összesen 15 Széchenyi- és 14 Kossuth-díjat adományoztak a kormány előterjesztésére nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából. Mindezeken túl több mint harminc különböző fokozatú érdemrendet is kiosztottak. A névsor tehát jó hosszú volna, melyet mellőzendő az erdélyi vonatkozású és közismertebb díjazottakat emeljük ki.
Nem csak Budapest
Ha az idei díjazottak listáját böngésszük, észrevehetjük, hogy a kiemelt teljesítményt nyújtó tudósok, művészek, közéleti személyiségek többsége Budapesten született. De két erdélyi születésű kitüntetett is színesíti a palettát, ugyanis Kossuth-díjban részesült Bács Ferenc nagyszebeni születésű színművész és Szőcs Géza Marosvásárhelyen született író, költő.
Bács Ferenc 1936. június 19-én született, orvosnak tanult Marosvásárhelyen, ám mégis a színészi hivatást választotta. Pályáját a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban kezdte 1960-ban, 1977-ben áttelepült Magyarországra. Játszott Miskolcon, Győrben, majd Budapesten a Vígszínházban, a József Attila Színházban és a Nemzeti Színházban. A Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész kellemes orgánumával, markáns egyéniségével, jó megjelenésével hamar népszerűvé vált, szerepformálására az emberi méltóság és a visszafogott gesztusok jellemzők. Bács Ferenc az elismerést rendkívül sikeres színházi, televíziós és filmes pályafutása során kifinomult művészi eleganciával megformált alakításai, emlékezetes szinkronszerepei, valamint rendezői alkotómunkája elismeréseként érdemelte ki.
Szőcs Géza 1953. augusztus 21-én született. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar–orosz szakán szerzett bölcsészdiplomát. 1981–82-ben az Ellenpontok című szamizdatkiadványt szerkesztette, a Szekuritáté többször is letartóztatta. 1986-ban Svájcba menekült, 1989-ben rábízták a Szabad Európa Rádió budapesti irodájának megszervezését. 1990 márciusában Kolozsváron megválasztották az RMDSZ főtitkárának, később a párt alelnöke is volt. 1999-ben kilépett az RMDSZ-ből. 1992 óta az Erdélyi Híradó Könyv- és Lapkiadó Kft. elnöke, valamint a Magyar Szemle című lap szerkesztő-bizottsági tagja. Volt kultúráért felelős államtitkár, a 2015. évi Milánói Világkiállítás kormánybiztosa. 2011-ben a Magyar Pen Club elnökévé választották. Első verseskötete, az 1975-ben megjelent Te mentél át a vízen? egy csapásra nemzedéke és a romániai magyar költészet élvonalába emelte. Lírája avantgárd ihletésű radikális költészet, verseiben nyíltan fogalmazta meg az elnyomatásban élő kisebbségi magyarság sorskérdéseit. A József Attila- és Babérkoszorú-díjas író, költő az egyetemes magyar irodalmat erdélyi gyökereiből táplálkozó, egyedi stílusú művészetével gazdagító költői-írói alkotómunkája elismeréseként kapott Kossuth-díjat.
Zenészek előnyben
Idén több zenei pályán alkotó előadóművész is díjban részesült. Benkó Sándor, a Benkó Dixieland Band együttes vezetője a Magyar Érdemrend középkeresztjét vehette át. Tolcsvai Béla gitáros, énekes, zeneszerző, szövegíró egyedi stílusú és sokoldalú dalszerzői, előadóművészi pályája elismeréseként részesült Kossuth-díjban. Oszvald Marika Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész a magyar operett ikonikus alakjaként nyújtott emlékezetes, a műfajt éltető alakításai, valamint páratlanul sikeres művészi munkája elismeréseként vehette át a Kossuth-díjat. Megosztva részesült elismerésben Magyarország egyik legnépszerűbb dzsesszzenekara, a Hot Jazz Band. Az együttes tagjai páratlanul sikeres, külföldön is nagyra értékelt, a tradicionális dzsessz autentikus megszólaltatására épülő előadóművészi tevékenységük, valamint a magyar könnyűzenei örökség ápolását szolgáló, értékőrző művészi munkájuk elismeréseként váltak Kossuth-díjasokká.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Magyar zászlót égettek Kolozsváron
étfőn, március 18-án, a CFR - Rapid mérkőzés kezdetén a Rapid szurkolótáborában egy magyar zászlót égettek el. Nő a feszültség a március 22-én sorra kerülő magyar - román zárt-kapus találkozó előtt?
A bukaresti Rapid drukkerei nem csak magyar zászlót, hanem a kolozsvári csapat szurkolói sálját is elégették. Habár a két csapat között eddig baráti hangulat volt, úgy tűnik, a pénteken sorra kerülő magyar-román mérkőzés, elvette a Rapidosok józan eszét.
Kíváncsian várjuk, milyen következményei lesznek az incidensnek?
http://itthon.ma/erdelyorsza

Jelentős tanárhiány van a MOGYE-n
A tanári állások közel egynegyede betöltetlen a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyemen. A legnagyobb oktatói hiány az orvosi karon van, ezt követi a fogorvosi, gyógyszerészeti kar és a doktori iskola. Az elmúlt évkben lett egyre fokozottabb a pedagógus-hiány, miután befagyasztották az állásokat az állami intézményekben, vagyis nem lehetett új személyt alkalmazni azok helyébe, akik elmentek az egyetemről.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem folyamatosan szervez versenyvizsgát az üresen maradt helyek betöltésére. A legutóbbi egy hete zárult.
80-an vizsgáztak sikeresen, köztük sok olyan fiatal, aki nemrég fejezte be tanulmányait az egyetemen. Emellett 25 tanársegédet is alkalmaztak meghatározott időre szóló szerződéssel. Leonard Azamfirei rektor elmondta, azt szeretnék, hogy 2016-ig a betöltetlen állások 70 százalékát foglalják el.
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma

Emil Constantinescu: hiányzik a közös nagy cél a román-magyar viszonyból
Emil Constantinescu szerint hiányzik a közös nagy cél, amelyik újra egymás mellé állíthatná a románokat és a magyarokat. A volt román államfő a fekete március évfordulója alkalmából szervezett marosvásárhelyi kerekasztal-beszélgetésen tekintette át a román-magyar viszony alakulását. Emil Constantinescu úgy vélte, a román-magyar viszony rendezésében rendkívüli fontossággal bírt, hogy mindkét ország a NATO-hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozását tekintette céljának. A volt államfő szimbolikus jelentőségűnek tartotta, hogy az integrációban előbb járó Magyarország szószólója lett a nemzetközi szervezetekben Románia csatlakozásának.
Az elnöki tisztséget 1996 és 2000 között betöltő Emil Constantinescu szerint az 1990-es évek elején a hatalomban megmaradt kommunista struktúrák alakították a romániai viszonyokat. Szerinte a román-magyar kapcsolatok rendezésében óriási szerepe volt annak, hogy 1996-ban a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) bevonták a kormányzásba. Ezzel Románia az etnikumok közti feszültségek kezelésének a példaországává vált – vélekedett.
Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt elnöke viszont arról beszélt, hogy aggasztóbbnak látja a romániai demokrácia és ezen belül a magyar közösség helyzetét, mint tíz évvel ezelőtt. Példaként a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) kialakult konfliktust, a nemzeti szimbólumok elleni hatósági fellépéseket említette. „Fontos lenne továbbvinni azokat a dolgokat, amelyeket 1996-ban tudtunk, de azóta elfelejtettünk" – jelentette ki a politikus.
Frunda György, Victor Ponta román miniszterelnök tanácsadója elengedhetetlennek tartotta, hogy a bukaresti bányászjárások ügyészségi kivizsgálásának az újraindítása után a 25 évvel ezelőtti marosvásárhelyi véres összecsapás hátterének a feltárása is megtörténjen. Frunda nehezményezte, hogy leállt a legfelsőbb szintű magyar-román párbeszéd. Szerinte amikor a közös kormányülések határozták meg a kétoldalú kapcsolatokat, az utca embere szintjén is jobb volt a román-magyar kapcsolat. Úgy vélte, a két ország vezetői azzal mutathatnának jó példát, ha közösen néznék meg a román-magyar labdarúgó mérkőzéseket.
Smaranda Enache emberi jogi harcos, a marosvásárhelyi Pro Európa Liga társelnöke úgy vélte, a véres marosvásárhelyi összecsapások idején is létezett egyfajta román-magyar szolidaritás, hiszen nem a román rendőrség, és nem a román hadsereg akadályozta meg a konfliktus kiteljesedését, hanem a románok és a magyarok bölcsessége.
A kerekasztal-beszélgetés végén Borbély László RMDSZ-alelnök, a szervező Bernády György Alapítvány elnöke megállapította, ma nincs nézetkülönbség abban, hogy 25 évvel ezelőtt Marosvásárhelyen provokáció történt, és a provokátorok abban voltak érdekeltek, hogy Romániában ne legyen demokrácia sem a románok, sem a magyarok számára.
MTI
Erdély.ma

Újabb magyarellenes jogsértés Romániában
A marosvásárhelyi kormányellenes tüntetés jogtipró betiltása után a román hatóságok újabb jogsértésére hívjuk fel a világ figyelmét.
Január 26. óta a hatóságok folyamatosan zaklatják Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós polgármesterét, valamint annak családját, ideértve kiskorú gyermekeit is. Mivel az ellene hivatalosan felhozott vádaknak nyilvánvalóan semmi alapjuk sincs, a polgármester letartóztatása pedig minden jogszerűséget nélkülöz, okkal feltételezhető, hogy a zaklatások valódi oka Mezei János politikai szerepvállalása, nevezetesen az, hogy a Székely Nemzeti Tanács küldötteként határozottan kiáll Székelyföld ügye mellett.
Emlékeztetünk, hogy már beiktatása napján kitűzte a városházára Székelyföld zászlaját, illetve hogy az elmúlt években mindig élen járt a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezéseinek a gyakorlatba ültetésében. Gyergyószentmiklós volt tavaly az első település abból az ötvenből, ahol elfogadták a Székelyföld autonómiája mellett kiálló helyi határozatot, s Mezei János azóta is aktív szerepet vállalt abban, hogy az eljusson nemzetközi szervezetekhez, illetve hogy azok Székelyföld számára kedvező lépéseket tegyenek. Ő volt az, aki Márton Zoltánnal együtt elutazott az Európa Tanács Kongresszusa Monitoring Bizottságának a kisinyovi ülésére, s az után is rendszeresen küldött tájékoztatót a bizottság vezetőinek az itteni fejleményekről. Véleményünk szerint ez a valódi oka a hatósági zaklatásának, ez ellen határozottan tiltakozunk és ismételten felhívjuk mindenkinek a figyelmét arra, hogy Romániában jogállamhoz méltatlan módon, hatalmi eszközökkel korlátozzák a székely nép jogait és büntetik azokat, akik ezekért felemelik a szavukat.
Felszólítjuk a román hatóságokat, hogy hagyjanak fel ezzel a gyakorlattal és Románia törvényeinek, valamint nemzetközi kötelezettségvállalásainak megfelelően haladéktalanul kezdjenek tárgyalásokat Székelyföld státusáról annak legitim képviselőivel, a Székely Nemzeti Tanáccsal és a székelyföldi önkormányzatokkal.
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma