1956-ra emlékeztek a PKE-n
Október 22-én, csütörtök délben a Partiumi Keresztény Egyetem és a Pro Universitate Partium Alapítvány szervezésében az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékeztek a kitörésének az évfordulóján.
A felsőfokú tanintézet belső udvarán összegyűlt diákokat, oktatókat és párttagokat Ráksi Lajos egyetemi lelkész köszöntötte. Ünnepi beszédében Illyés Gyula közismert költeményének első sorait idézve (Egy mondat a zsarnokságról) arra hívta fel a figyelmet: már az 1956-os októberi eseményeket megelőzően sokakban ott élt a tenni akarás vágya az idegen elnyomás ellen, mert szabadon akartak élni. A szabadságnak az örök érvényű igéjét el lehet ugyanis ideig-óráig tusolni vagy fojtani, de létezzen bárhol az ember ezen a világon, vágyik a szabadság, ennek megtapasztalása után a különböző élethelyzetekben, politikai rendszerektől függetlenül. Azt mondta: hisz abban, hogy akik 1956-ban felemelték a szavukat, vagy életüket áldozták, boldogan cselekedtek, mert tudatában voltak annak, hogy egy jó ügyért harcolnak. Nemzettársaink ugyanis megelégelték az igazságtalanságokat, ezért kezdetben a fiatalok, aztán szinte az egész ország utcára vonult, hogy kifejezze a szabadság utáni vágyát. Fegyveres harcokra került sor, egy 1993-ból származó érdekes adat szerint legalább 2600 magyar és 720 szovjet ember esett ezeknek az áldozatául, legalább negyedmillióan pedig később elhagyták az országot.
Kötelességünk emlékezni
Nekünk, az utódoknak kötelességünk megemlékezni az ő bátorságukról, hősiességükről, áldozatukról, erdélyi és partiumi magyarokként is, hiszen a forradalomnak itt is voltak tragikus következményei – nyomatékosította a lelkész. Annak idején az élő kapcsolatoknak betudhatóan és az általános társadalmi elégedetlenség miatt a forradalmi kezdeményezés Erdélyben is gyorsan terjedt, nem csupán a magyarság körében, hiszen a románságot is érték igazságtalanságok, például a görög katolikusokat. Feljegyzések szerint a Román Kommunista Párt már október 24-én aktivistákat küldött ki a gyárakba, hogy a „magyar veszélyről” értesítsék az ott dolgozókat, mert féltek azoktól, akik egyszerűen csak jogokat és normális életkörülményeket szerettek volna kivívni maguknak. Megtorlások, koncepciós perek ezért nem csupán Magyarországon, hanem Romániában is voltak. Egy másik adat szerint 1956 és 1962 között több mint 20 ezer letartóztatás történt, 1957 és 1959 között pedig legalább 10 ezer ítélet született. „Az ötvenhatos forradalom tiszta volt és méltóságos. Az ország annak idején néhány napra újjászületett, a nemzet visszanyerte önbecsülését, soha nem látott egység bontakozott ki”, fogalmazott a tiszteletes. Kiss Erzsébet Janka egyetemi hallgató elszavalta Wass Albert Magyar cirkusz című versét, majd a PKE, a PUPA, az EMNP és az EMNT képviselőinek koszorúzásával, valamint a Himnusz eléneklésével zárult az ünnepség.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

A román-magyar párbeszédet elősegítő portált indított a Fehér Holló Médiaklub
A román-magyar párbeszédet elősegítő, román nyelvű "román-magyar kontakt portált" indított az erdélyi magyar újságírókat tömörítő Fehér Holló Médiaklub Egyesület.
A csütörtöktől böngészhető corbiialbi.ro (fehér hollók) portál a romániai magyarokról, a román-magyar viszonyról próbál tájékoztatni könnyen befogadható nyelven – közölte az MTI-vel Szabó Csaba újságíró, a Fehér Holló Médiaklub Egyesület vezetője, a vállalkozás koordinátora.
Az újságíró a dialog (párbeszéd) rovatot tartja a portál legfontosabb felületének. Ebben párosával jelennek meg a cikkek, a magyar témájú írásra román szerző, a román témájúra magyar szerző válaszol. Van olyan rovat is, amelyben olyan romániai magyar sportolókat mutatnak be, akikről alig ismert, hogy magyarok. A fiatalok felé a magyar kultúra részét képező Koncz Zsuzsa, Omega, Nagy Feró vagy Tankcsapda számok videófelvételével és a szövegek román fordításával próbálnak nyitni.
"Nagyon hiányzott az elmúlt 25 évben egy olyan fórum, ahol románok és magyarok megbeszélhetik a közös dolgaikat. Rendkívül silány a két közösség közötti kommunikáció és a feszültségek nagy része az információ hiányából, a tudatlanságból fakad" - magyarázta a portál szükségességét Szabó Csaba.
Elmondta: a portált a Fehér Holló Médiaklubba tömörült magyar újságírók szerkesztik, de megannyi román blogger is vállalta, hogy cikkeket ír. Az internetes lap működtetésének feltételeit egyelőre az év végéig tudták előteremteni, de azt remélik, hogy pályázati forrásokból és reklámbevételekből hosszú távon is működőképes lesz a román-magyar párbeszéd fórumának szánt portál.
"Nem akarunk meggyőzni senkit arról, hogy szeresse a magyarokat, csak tájékoztatni szeretnénk" - jelentette ki Szabó Csaba. Emlékeztetett arra, hogy a román és magyar történészek által megíratott román nyelvű magyar történelemkönyvnek is nagy sikere volt. Úgy fogalmazott, "van érdeklődés a románok körében a magyarok iránt".
Gazda Árpád
MTI tudósítója jelenti:

Erdélyben is megemlékeztek a szabadságharcról
Erdély szinte valamennyi nagyvárosában tartottak megemlékezéseket. Csíkszeredában egykori bajtársaikra emlékeztek a csíki 56-osok, a Gloria Victis szobornál pedig az erdélyi magyar pártok koszorúztak. Snagovban, Nagy Imre vértanú miniszterelnök száműzetésének helyszínén is megemlékezést tartottak.
Csíkszeredában a Gloria Victis szobornál emlékeztek az erdélyi magyar párt az 56-os események romániai következményeire, például a Bolyai egyetem felszámolására.
„Ilyen szempontból számunkra is súlyos üzenete van '56-nak: a szabadságért mindennap meg kell küzdeni” – mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke.
Toró T. Tibor az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke azt mondta a magyaroknak a Kárpát-medencében 1956 a szabadságot jelenti. „56-ban vér folyt a szabadságért. Most nem kell vérünket hullatnunk, hanem csak dolgozni kell a szabadságért, amit úgy hívnak, hogy Székelyföld autonómiája” – húzta alá. Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államelnök-jelöltje a Bukarest melletti Snagovon, Nagy Imre száműzetésének helyszínén emlékezett meg 1956-os forradalom áldozatairól. „Létezett olyan magyar hazafi, aki a kommunizmus keretei között , azzal szakítva , egy jobb jövőt, egy szabadabb jövőt kívánt a magyaroknak és a térség népeinek” – fogalmazott.
Nagy Imrét 1956. november 23-án családjával és társaival együtt deportálták a romániai Snagovba. A település a kommunista rendszerben lényegében tiltott helynek számított – mondta el a híradó bukaresti tudósítója.
A román fővárostól 40 km-re fekvő Snagov településen obeliszk őrzi Nagy Imre emlékét 1997 óta. A volt magyar miniszterelnök és az 56-os forradalom több vezetője 5 hónapon át élt itt fogságban. A mártír miniszterelnök ezalatt vetette papírra politikai nézeteit, emlékiratait.
1956 tiszteletére egy nagyméretű székely zászlót húztak fel Székelyudvarhely központjában, a római katolikus egyház telkén, így várhatóan a városvezetés nem tudja majd levetetni azt.
Sepsiszentgyörgyön arra a 23 fiatalra emlékeztek, akiket összesen 265 év börtönre ítéltek, mindössze azért, mert kifejezték szolidaritásukat a magyar forradalmárokkal.
hirado.hu, Duna Tv, Híradó
Erdély.ma

Kelemen Hunor: a nemzetnek egységesnek kell lennie
Nem elég a kommunista diktatúrát elítélni: az erdélyi magyarságnak újra kell építenie azokat az intézményeket, amelyek az 1956-os magyar forradalmat követő megtorlásnak estek áldozatul – hangoztatta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke és államfőjelöltje csütörtökön Csíkszeredában, ahol a városi önkormányzat és a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Hargita megyei szervezetének 56-os megemlékezésén mondott beszédet.
„A múlt örökségétől addig nem szabadulhatunk, amíg például a(z 1959-ig önálló magyar állami egyetemként működő) Bolyai Egyetemet, amely az 1956-os forradalom egyik romániai áldozata, és annak szellemiségét nem lehet visszaállítani” – mutatott rá a politikus.
A Szakszervezetek Művelődési Házában tartott megemlékezésen az RMDSZ elnöke kiemelte: a magyaroknak, bárhol is éljenek a Kárpát-medencében, október 23-a ünnep, a szabadságért vívott forradalom ünnepe.
„Csaknem 60 évvel ezelőtt Erdély-szerte lelkesedéssel és szorongva, aggódva és szolidárisan figyelte minden magyar ember azt, ami Budapesten történt (...) Azokban a hetekben a magyar nemzet szabadságszeretete elemi erővel tört fel, söpört végig egy városon, egy országon és messze túlszárnyalta az 1947-es békeszerződés rögzítette határokat. Először üzente azt a világnak, hogy a kommunizmus megdönthető” – hangoztatta. Hozzátette: Magyarország ereje akkor egymagában kevésnek bizonyult, de a kommunizmus európai méretű bukását elindította, előkészítette más közép-európai nemzetek szabadságharcát.
Csak magunkra számíthatunk
„A nemzetnek közös törekvéseiben egységesnek kell lennie, mert a történelem bebizonyította, mi csak magunkra számíthatunk. Közös törekvésünk, hogy a magyar nemzet Európában sikeres és tiszteletre méltó nemzet legyen” – jelentette ki az RMDSZ államfőjelöltje a csütörtök esti csíkszeredai megemlékezésen.
Kelemen Hunor délután megkoszorúzta a Gloria Victis emlékművet a csíkszeredai 1956-os téren. Az 56-osok szövetsége, a város és a magyar főkonzulátus közös megemlékezésén Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke, Zsigmond Barna, Magyarország csíkszeredai főkonzulja is koszorúzott.
Az 1956-os forradalmat a román kommunista hatóságok ürügyként használták az erdélyi magyar értelmiség megfélemlítésére: a román hadbíróságok 826 embert, köztük 620 magyart ítéltek el mintegy 14 ezer évnyi börtönre, a politikai komisszárok pedig több mint ezer magyar hallgatót zártak ki az egyetemekről.
MTI
Erdély.ma

56-ra emlékeztek Kolozsváron is
Az 56-os forradalomra emlékeztek a kolozsvári Sétatéren a Szakáts Béla készítette, börtönajtót idéző 1956-os emlékműnél.
A rendezvényen Dávid Gyula, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület tiszteletbeli elnöke is felszólalt, aki az utolsó forradalmároknak egyike, aki akkoriban tanársegéd volt. A megemlékezésen Horváth Anna alpolgármester méltató beszédében elmondta, hogy „aki ma 1956-ról gondolkodik, beszél annak első sorban a mának kérdéseire, kihívásaira kell választ keresni. A következőkben Horváth Anna nyilatkozatát hallják.
Barabás János vezető konzul az ünnepségen elmondta, „ma 1956 a szabadság szeretetét, élményét és reményét jelenti". Ezen kívül a felszólalók hangsúlyozták, a forradalom szelleme elősegítette és folyamatosan biztosította a magyar kultúra és önazonosság megmaradását Kolozsváron is.
A megemlékezést koszorúzás zárta. 56'-ra emlékeztek tegnap délután, Mátyás király szülőháza előtt, a Kolozs Megyei Magyar Diáktanács szervezte ünnepségen is. A megemlékezésen elhangzott, hogy csupán a tanár jóindulatán múlik, mennyit hallanak az iskolákban a fiatalok az '56-os eseményekről, mivel a romániai történelemkönyvek alig foglalkoznak, csupán pár mondatban intézik el az 56-os események bemutatását.
paprikaradio.ro
Erdély.ma

Ünnepeltek a Gloria Victisnél
Együtt imádkoztak október 23-án Csíkszeredában a Gloria Victis-emlékműnél szervezett megemlékezésen a csíkiak az 1956-os forradalom és szabadságharc elesettjeiért.
Az ünnepség a Himnusz eléneklésével kezdődött, majd Kelemen Csongor, az '56-os Vitézi Rend törzskapitánya Márai Sándor Mennyből az angyal című költeményét szavalta el esőben, az 1956-os téren összegyűlt közönség előtt. Ezt követően a történelmi egyházak képviselőetében Darvas Kozma József római katolikus esperes, valamint Szatmári Szilárd református lelkipásztor szólt a megemlékezőkhöz.
„Támogassuk a magyar kormányt!”
„1956 üzenete az, hogy a becsületünk, a kitartó munkánk, valamint a mindennapi imádságunk által segítsük a magyarság felemelkedését szolgáló magyar kormányt!” – emelte ki Darvas Kozma József ünnepi beszédében. Kifejtette, jelenleg is politikai szabadságharcot vívunk, hiszen egy láthatatlan politikai és gazdasági hatalom, a pénzoligarchia „fojtogató karjai” vesznek körül. „Eljött az ideje annak, hogy ne a piac alakulására, hanem a személyekre és a közösségre figyeljünk elsősorban” – mondta az esperes.
Közösségromboló a gonosz
 „A gonosz váltogatja az arcát, de felismerjük arról, hogy függőségben akarja tartani az embert, felismerjük közösségromboló erejéről, amely nemzeteket és nemzetrészeket szór szét” – hangsúlyozta Szatmári Szilárd felszólalásában, majd így folytatta: erre a gonoszra válaszoltak nemmel 1956-ban. Nekünk pedig igent kell mondanunk „a békére, az összetartozásra, a nemzetre és a hazára, csak így lesz erőnk” – fogalmazott a lelkipásztor.
Az egyházi áldást követően civil és politikai szervezetek, városi és megyei intézmények képviselői és magánemberek helyezték el a tisztelet virágait, majd a megemlékező ünnepség a Szakszervezetek Művelődési Házában folytatódott.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro,

Felemelkedni és gyarapodni
„Szükség lehet az 58 évvel ezelőttihez hasonló bátor kiállásra”
Sepsiszentgyörgyön több napos rendezvénnyel emlékeztek az 1956-os forradalomra és szabadságharcra, amelynek záró momentuma a tegnap esti fáklyás felvonulás volt. Kézdivásárhelyen az iskolák szervezte főtéri felvonuláson – az eső ellenére – több mint kétszázan vettek részt, Kovásznán is száznál többen hajtottak főt, Baróton a szemerkélő esőben és hideg szélben, jóval kisebb számban emlékeztek.
Még a jövőben is szükség lehet az 58 évvel ezelőttihez hasonló, bátor kiállásra: gondoljunk a magyar kormányt érő állandó támadásokra, ki nem vívott jogainkra, vissza nem kapott templomainkra, iskoláinkra – mondta Váncsa Árpád, volt ötvenhatos elítélt Sepsiszentgyörgyön, az 1956-os elítélteknek emléket állító táblánál lezajlott megemlékezésen. A magyar forradalomhoz köthető perekben 23 sepsiszentgyörgyi fiatalt összesen 265 év börtönre ítéltek – hangzott el a Szalay Attila-táblánál, ahol Bordás Attila felidézte sorstársa halálának körülményeit: „A jegyzőkönyv szerint belső gyomorvérzése volt. „Csak” az maradt ki belőle, hogy ezt vélhetően egy börtönőr csizmájának rúgása okozta.” Este – a kellemetlen szeles, esős idő ellenére – több százan vonultak ki az 1956-os emlékparkba. Rab Sándor, a Székely Mikó kollégium tanára történelmi összefoglalójának végén azt mondta: legyünk büszkék arra, hogy olyan nemzet tagjai vagyunk, amely a vérét nem más népek elnyomására, hanem saját szabadságának kivívására hullatta. 
Kézdivásárhelyen délben a református temetőben található, felsőháromszéki ötvenhatos mártírok kopjafájánál a Református Kollégium diákjai emlékeztek. Ruszka Sándor iskolalelkész a mindenkori diktatúrák természetrajzáról beszélt. Szabadnak érezhetjük-e ma magunkat, mikor úgy gondoljuk, hogy már nem élünk diktatúrában? – tette fel a kérdést a szónok, hiszen számos jelét láthatjuk annak, hogy digitalizált, elanyagiasodott világunk kiszolgáltatott rabjaiként élünk. A diákok ünnepi műsorukban többek közt bebörtönzött erdélyi lelkészek szavait idézték, akik a nehéz körülmények közt is Istent szolgálták, és ezáltal a börtönből templomot, szabadságot hoztak létre. Az eső ellenére sem maradt el az ünnepség legszebb momentuma, amikor a város iskoláinak a diákjai fáklyákkal a kezükben körbejárják a Gábor Áron teret. A hagyományőrző székely határőrök is vitézi helytállásról tettek tanúbizonyságot, hiszen több mint két óráig álltak díszőrséget a Hősök emlékművénél esőben és szélben. 
Kovásznán, a központi parkban található Lyukas köves emlékműnél Csige Sándor vezető konzul ünnepi beszédében azt hangsúlyozta, hogy a magyar nemzet szabadságvágya erősebb, mint a félelme. A másik díszmeghívott, Biró Zsolt, az MPP országos elnöke arra biztatta az embereket, hogy ne csak megmaradjanak, igyekezzenek felemelkedni és gyarapodni. Ilyés Botond, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum tanára maira fordította 56 üzenetét: ezekben az elnyomásos időkben össze kell fognunk. 
Baróton meglehetősen kevesen tartották fontosnak 1956 hőseiről megemlékezni. A Híd utcai emlékműnél gyülekezőket, igaz, eső és szél fogadta, de az ünnepséget végül zavartalanul megtartották: jelen volt két, erdővidéki ’56-os elítélt, Oláh János és Bede István is, mikor a Volt Politikai Foglyok Szövetsége nevében elhelyezték koszorújukat az emlékművön, a közönség megtapsolta őket. 
– 1956 üzenete nem a szomorúság, a gyász, hanem az értelmet adó helytállás- ez ugyanolyan érték, mint a mártírok áldozata volt – mondta az ünnepségen dr. Hadászi Gabriella konzul, a szabadság és az összefogás napjának nevezve október 23-át. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Csak mítosz lenne?
Nem ő „Isten druzsbája”
Kedd este jelent meg egy hír az enational.ro portálon belső értesülésekre hivatkozva, miszerint az erdő-visszaszolgáltatások és -kivágások ügyében egy második felvonás következik, ezúttal Hargita megyére kihegyezve, az antikorrupciós ügyészek fő gyanúsítottjai pedig Mircea Duşa jelenlegi hadügyminiszter és Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor.
Mint minden hírről, amely „belső forrásokra” hivatkozik, erről sem lehet tudni, mennyire kell komolyan venni. Mindenesetre Verestóy Attila azonnal cáfolta az értesülést, mely szerint köze lenne a 90 ezer hektár erdő törvénytelen visszaszolgáltatásának ügyéhez.
„Húsz éve próbálnak belekavarni egy olyan dologba, amihez semmi közöm: nem foglalkoztam sem erdőkitermeléssel, sem erdővisszaadással” – jelentette ki a Transindex megkeresésére a szenátor. Elmondta, a Nagyrománia Párt (no meg a Kamikaze szatirikus lap, amely vele kapcsolatban az „Isten druzsbája” nevet használja – szerk.), régi híresztelése, hogy érdekelt lenne az erdőkitermelésben, ami időről időre előkerül a sajtóban.
„Csodálkoznak is a kedves kollégák, hogy az ügyészségi tényanyagban sehol sem merül fel a nevem”, mondta Verestóy. „Soha életemben nem foglalkoztam sem erdőkitermeléssel, sem erdővisszaadással, ez ilyen világos. Egyébként várható volt, hogy ebben az eléggé durva és kimondottan mocskos kampányban megpróbálnak az RMDSZ-ben valamilyen hatással bíró emberekbe belekötni. Korodi Attila környezetvédelmi minisztert is megemlítették, pedig nem is tartozik hatáskörébe az erdőügy területe.” 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Emléktábla a hajdani papilakon
Egy nép azt mondta: elég. E Márai versből vett sor jeligéje alatt szervezte meg az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete október 23. első rendezvényét a megyeközpontban. Emléktáblát avattak csütörtök délután az egykori Lenin (ma Forradalom) utca 8. szám alatti épület falán.
Lassan közismertté válik: Marosvásárhely hozta a legnagyobb véráldozatot Erdélyben az ötvenhatos forradalom után. Illő tehát, hogy legalább egy emléktáblával megörökítsük a forradalom áldozatainak, a zsarnokság által meghurcolt szenvedőinek emlékét. Ez a gondolat késztette a megemlékezés idei szervezőit arra, hogy egy emléktáblát leplezzenek le az egykori Lenin, ma Forradalom utca 8-as számú házának falán – mondta el Peti András alpolgármester.
Ebben az épületben volt a mindenkori vártemplomi lelkészek szolgálati lakása, itt lakott a 2005-ben elhunyt Fülöp G. Dénes is, akit a magyarországi forradalommal kapcsolatba hozva 1959-ben ítéltek 11 év börtönre papsága első évében. A külföldi diplomáciai beavatkozásra az akkori román hatalom kénytelen volt amnesztiát hirdetni a politikai elítélteknek, így aztán 1963-ban, négy év börtön és kényszermunka után szabadult.
De ne feledkezzünk meg a megtorló rendszer más marosvásárhelyi lelkész-áldozatairól sem: Varga László 1956 őszén, Budapesten tartózkodva részt vett a magyar forradalom eseményeiben, s hazatérése után sem hallgatta el együttérzését az akkor már levert forradalommal. 1957 márciusában letartóztatták, és a Dobai-per másodrendű vádlottjaként hazaárulás vádjával életfogytiglani kényszermunkára ítélték. Szamosújváron, Piteşti-en, Désen raboskodott, 1964-ben a közkegyelmi rendelet alapján szabadult. Ugyancsak Marosvásárhelyen élt Csiha Kálmán, Erdély egykori református püspöke is. 1957-ben koncepciós per áldozata lett, 10 évi börtönbüntetésre ítélték, ebből hat és fél évig tartották fogva Románia különböző börtöneiben, munkatáboraiban. Szabadulásáig megjárta Románia legrettegettebb börtöneit és internáló táborait – több helyen fordult meg rabként, mint diákkorában iskolásként. Nem sokkal letartóztatása után született meg kislánya, akit csak szabadulása után, hatévesen láthatott először. 1964-ben ő is amnesztiával szabadult. 2007-től a marosvásárhelyi református temetőben nyugszik.
A ház falára helyezett emléktábla rájuk, de a többi elhurcoltra, Csorvásy Szabó Gyulára, Dénes Dávidra, Fülpösi Jenre, Gráma Jánosra, Horváth Ferencre, Joó Sándorra, Kacsó Tiborra, Kelemen Kálmánra, Kun Zsigmondra, Miklós Istvánra, Molnár Mihályra, Nagy Gézára, Péter Lórántra, Tatárné Péterfi Irénre, Lukács Gergelyre, Séra Istvánra, Sipos Jánosra, Szántó Jánosra, Veress Sándorra, Veress Zoltánra, Bereczki Gyulára, Schuller Jenőre, Szatmári Zoltánra, Molnár Jánosra, Sárpataki Jánosra, a többi megkínzottra, a meggyilkoltakra, Dudás Józsefre, Preisz Zoltánra, Kónya Istvánra, Huszár Józsefre, Orbán Károlyra is emlékeztet mostantól fogva.
Az emléktábla leleplezése után a megemlékezők a Vártemplom mellett, a forradalom 50. évfordulóján, 2006-ban felállított kopjafánál koszorúztak. A kopjafát az a Veress Sándor kezdte el faragni, aki maga is szenvedő alanya volt a forradalom miatti erdélyi megtorlásoknak. Hét mélyedés van a fán, mintegy emlékeztetve a faragó hét börtönévére (1957–64). A faragást Miholcsa József szobrászművész fejezte be.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Szemfényvesztés
Tessenek lenyugodni, a rendszerváltás nem ért véget Romániában. Viorel Hrebenciuc egyelőre nem megy börtönbe, mint ahogy a titkos alkuk, sarokba szorítások, a szekus módszerek korszaka sem múlt el.
A legnagyobb kormánypártban olyan meccs zajlik éppen, amilyet a választásokat követően szokás megtartani. Természetesen a helyezkedések máshol sem az eredmények közzététele után kezdődnek, hanem sokkal korábban, de normális esetben ezek rendszerint csendben, finoman történnek mindaddig, amíg nem közlik az első exit pollt.
A PSD-ben idő előtt durrant el az első lövés, mert a korrupcióellenes ügyészség beletrafált a nagyközönség számára egyelőre még átláthatatlan egyik erdőügybe. Mint ismeretes, befolyással, nyomásgyakorlással, lekenyerezéssel, zsarolással kaptak több tízezer hektárnyi erdőt politikusok és kőgazdag emberek. Igazából akkor kapta fel mindenki a fejét erre az ügyre, amikor az ügyészek a PSD háttérembere, egészen pontosan bábjátékosa, Viorel Hrebenciuc mentelmi jogának megvonását kérték a parlamenttől. Ezzel elszabadult a pokol, politikai értelemben. Nem, nem a szégyenérzet, a várható súlyos következmények indítottak be valamilyen tisztulási folyamatot, hanem az újabb ügyeskedések vezettek el egy kisebb méretű leszámoláshoz. A szociáldemokratáknál az vágta ki a biztosítékot, hogy egy lehallgatott felvétel szerint Hrebenciuc pártelnököt csinált volna a félhülyének tartott Dan Șovából, ha az segít áttolni a parlamenten egy olyan módosítást, amely nyomán nem számítanának bűncselekménynek Hrebenciuc műveletei az erdőügyekben. (Hrebenciucról egyébként meg kell említeni, hogy semmi sem történik nélküle a román belpolitikában, a rossz nyelvek szerint jó viszonyt ápol Verestóy Attila RMDSZ-szenátorral, akivel több alkut is kötött a szövetség kormányzati szerepvállalásáról.)
Kitört hát a botrány, az ügyészek közben a nagyérdemű közönséget különböző lehallgatási jegyzőkönyvekkel szórakoztatják. A PSD-ben ettől levadult mindenki. Ugyanis mindenki biztosra veszi, hogy a jelenlegi pártelnök, Victor Ponta megnyeri a választást, államfő válik belőle, ergo új pártelnököt kell választani. Erre sokan pályáztak, és addig nem is volt különösebb cirkusz, míg a Hrebenciuc-Șova-beszélgetést nyilvánosságra nem hozták, mert kiderült, Hrebenciuc a pártelnöki tisztséget már áruba bocsátotta. A párt elnöksége azonnal felfüggesztett mindenkit, akit csak lehetett, illetve akire egyébként is haragudott, két nappal később pedig a Ponta utódának tartott Liviu Dragnea hivatalosan is közölte, megpályázza a pártelnöki tisztséget. Dragneát egyéként Hrebenciuc nem kedveli, Ponta viszont igen, sőt, muszáj is neki. Mert ha nem, akkor lehet, hogy nem lesz elnök belőle. Dragnea ugyanis a motor a pártban, ha ő nem hajtja meg a népet, akkor a második fordulóban bármi történhet. Ha viszont odateszi a csontot, akkor olyan mozgósítást levezényel, hogy öröm lesz nézni. Pontának cseppet sem hiányzik, hogy Dragnea mostanság megsértődjön.
Közben Hrebenciuc nagystílűen lemondott a képviselői mandátumáról, ezzel elszállt a mentelmi joga, indulhat ellene az eljárás, lehet indítványozni a bíróságnál a letartóztatását. A pártja megköszönte neki, hogy ezzel a gesztussal megkímélte a szervezetet a botránytól, a sajtóban sokan nemes tettként értékelték a lemondást, hurrá véget ért a rendszerváltás! Na persze.
Hrebenciuc annál nagyobb játékos, hogy a lemondásába ne legyen egy csel beágyazva. A szakértők szerint ugyanis a mandátum és a vele járó jogok lemondás esetén akkor szűnnek meg, amikor a parlament illetékes háza tudomásul veszi, a Hivatalos Közlöny pedig lehozza, hogy megürült egy hely. Erre viszont lehet, hogy egyhamar nem kerül sor. A törvényhozás ugyanis éppen szabadságon van, az elnökválasztás végéig nem is mennek vissza dolgozni a honatyák. Hétfőre össze van hívva ugyan a plénum egy másik ügyben, de ilyenkor általában nem jön össze a kvórum. Amíg a Hivatalos Közlönyben nem jelenik meg a mandátum megszűnésére vonatkozó valami, Hrebenciuc szabadon mozoghat és kavarhat. Liviu Dragnea viszont már résen van.
A rendszerváltás valójában nem ért véget, csak éppen változik.
Szüszer-Nagy Róbert
Székelyhon.ro

Az 1956-os forradalom áldozatai Uzon községből
Az 1956-os forradalom széles visszhangot keltett Romániában. A legnagyobb rokonszenv a Székelyföldet magában foglaló Magyar Autonóm Tartományban kísérte az eseményeket, a Román Kommunista Párt és államvezetés azonban nyíltan szembehelyezkedett a Sztálin halála után megindult enyhülési folyamattal, és már a magyar forradalom leverése előtt fellépett a rendszert bírálók, a változást akarók, a magyarországi népmozgalommal szolidaritást vállalók ellen.
A Magyar Autonóm Tartományban 1956. október 28-án kezdődött a megtorlás, mely több hullámban mintegy tíz évig tartott, mialatt ezernél is többen –többnyire magyarok – kerültek a Securitate fogdáiba vagy börtönbe. Ekkor jelent meg az alábbi versike: ,,Tiszteljétek az út menti fákat, / Arra akasztják a kommunistákat.”
A magyar forradalom híre futótűzként terjedt el a lakosság körében. Október 24-étől minden rádióval rendelkező család naprakészen értesülhetett a több száz kilométerre zajló eseményekről. Sokan lelkesedtek, és ki is fejezték csatlakozási szándékukat.
Benczel András, Uzon község körzeti orvosa a néptanács előtt jelentette ki: nem ért egyet azzal, hogy a magyar kormány a Szovjetuniótól kért segítséget, szerinte az Egyesült Államokhoz kellett volna fordulni. A kuláknak nyilvánított Zoltán Gyula Bikfalván azt kiabálta, hogy nálunk is meg fog történni a forradalom, és találkozni fogunk a magyar testvérekkel – írja Pál Antal Sándor Áldozatok, 1956 című könyvében, melyből az alábbi adatok egy része származik. A meghurcoltak különböző foglalkozásúak, s bár az értelmiségiek, munkások, földművesek aránya nagyjából kiegyensúlyozott, az egyházi személyek száma rendkívül magas. Uzon községből mindkét felekezet (a református és a római katolikus) papját meghurcolták.
Nagyobb Péter Fiatfalván született 1902. február 3-án. Lakcíme: Uzon, Gábor Áron utca 70. szám. Foglalkozása: református pap, letartóztatva 1959. április 19-én. Vád alá helyezve a BTK 209. cikkelye 2. pontjának a. betűje és utolsó előtti bekezdése értelmében, ,,ellenséges izgatás” miatt.
Államrend elleni intenzív bujtogató propagandát fejtett ki” a lakosság körében. 1949-től pap Uzonban, és már akkor ,,népidemokrácia-ellenes” tevékenységet kezdett folytatni. 1955-ben letartóztatták ,,a kollektív gazdaság elleni nyilvános sovén-nacionalista jellegű izgatásért”. Akkor az 1955. szeptember 24-én közzétett 421. számú rendelet alapján amnesztiában részesült. 1959. március 31-én a helyi néptanácshoz hívatták, hogy az 1959/115. rendelet értelmében az általa meg nem művelt egyházi földeket adja át az államnak. Ekkor több személy jelenlétében ,,gyalázta a népi demokratikus rendszert és dicsérte a polgári-földesúrit, ugyanakkor súlyos rágalmakkal illette az államhatalom helyi vezetőit”. 1959 februárjában ,,egy egyházi esküvő alkalmával arra biztatta a lakosságot, hogy ne lépjen be a kollektívbe”.
Kúthi Irén Szotyorban született 1922. május 5-én. Lakcíme: Uzon, Gábor Áron utca 5. szám. Foglalkozása: háztartásbeli. Letartóztatva 1959. július 10-én. Vád alá helyezve a Btk. 209. cikkelye 2. pontjának a. betűje értelmében ,,társadalmi rend elleni tevékenységért”. 1958–59-ben a demokratikus rendszer ellen munkált. 1958. november 5-én a helyi néptanácsnál ,,antiszemita kijelentéseket” tett, ,,gyalázta és sértegette” az államhatalom helyi szerveit, a ,,kormányzási forma megváltoztatását és a régi rendszer visszaállítását akarva”. 1959 tavaszán a 115. számú rendelet megjelenésekor, amikor felszámolták a kulákságot, és felgyorsult a mezőgazdaság szocialista átalakulásának folyamata, ,,uszított, főként volt kulákok kö­rében, a kollektívbe való belépés ellen”.
Kijelentette, hogy ,,inkább elhagyja a falut egy 40 kg-os csomaggal, minthogy belépjen a kollektívbe”. Máskor azt mondta, hogy ,,amíg a volt szolgák vezetik a kollektívet, ő nem lép be abba, mert azok a kollektív vezetésére képtelenek”.
Berde és Berde per, 2 személy. Tagjai: Berde István, Uzonban született 1916. február 6-án. Lakcíme: Uzon, 379. szám. Foglalkozása: napszámos. Berde András, Uzonban született 1908. november 29-én. Lakcíme: Uzon, 57. szám. Foglalkozása: földműves. Letartóztatva mindketten 1958. október 17-én. Vád alá helyezve a Btk. 209. cikkelye 2. pontjának a. betűje értelmében, társadalmi rend elleni tevékenység miatt. Berde István 1958. október 8-án, Berde Andrással együtt, ,,becsmélte” a mezőgazdaság szocialista átalakítását, a kollektív gazdaságot, annak vezetőit. Már azelőtt is tett hasonló kijelentéseket: 1957 folyamán ittasan ,,szidta a kormányzási formát”. Berde András 1958. október 8-án csúnyán összeszólalkozott Karsai Mózes nevű szomszédjával, és ez alkalommal ,,szidalmazta” a helyi kollektív gazdaságot, annak tagjait. Másnap folytatta a szidalmazást, támadta a kommunistákat, a mezőgazdaság szocialista formáját.
Faragó Ferenc Zabolán született 1911. július 24-én. Lakcíme: Uzon, Gábor Áron utca 26. szám. Római katolikus pap. Letartóztatva 1959. október 13-án. Vád alá helyezve a Btk. 209. cikkelye 2. pontjának a. betűje értelmében, kapcsolva a 419. cikkely 1. bekezdésének 1. pontjával és a 422. cikkely 1. bekezdésének 2. pontjával, ,,társadalmi rend elleni tevékenység, nemi erőszak és üzérkedés miatt”. Több uzoni személy előtt a fennálló kormányzási forma elleni ,,ellenforradalmi tevékenységet fejtett ki”. ,,Szidalmazta és rágalmazta az állam vezetőit, a párt és az állam intézkedéseit, a Román Népköztársaság törvényeit, sajtóját, rádióadásait és az oktatást, a népi demokratikus rendszer tarthatatlanságát hirdette.” Gyóntató papként ,,megerőszakolta” Szász Margit kiskorút, és ,,egyéb erkölcstelenséget” is elkövetett. ,,Rendszeresen inspirálódott” az imperialista rádióadókból, és egy sor könyvből, pl. Egy napot hazánkért és népünkért, Egy szebb jövő felé, amelyeket a horthysta időszakban ,,hírhedt fasiszták” írtak. A házkutatás során könyveket találtak nála. ,,Hízelgő szavakkal közeledett az emberekhez, és fokozatosan befolyása alá vont többeket, akikben a népi demokratikus rend elleni érzelmeket igyekezett felkelteni.” 1950-ben Barabás Lajos és Salamon Ibolya előtt ,,dicsőítette a fasiszták 2. világháborús gaztetteit”, sajnálkozását fejezte ki, hogy ,,a népirtást nem tudták befejezni”. Ellenséges tettei nyilvánvalóak lettek a ,,magyarországi puccs” idején. Ekkor türelmetlenül végigjárta az emberek házait, ,,magasztalta a felkelő fasiszták bűntetteit”, ,,rágalmazta” a párt- és állami aktivistákat, a mezőgazdaság szocialista átalakításáért tett párt- és állami intézkedéseket. ,,Durva, hazug módon elferdítette a népi demokratikus rendszer megvalósításait.” 1958–59-ben ,,szovjetellenes uszításba” kezdett, ,,kitalált dolgokat” terjesztett a hazai sajtó és az alkotmány objektivitását, a nemzeti kisebbségek jogait illetően. Azt híresztelte, hogy a Magyar Autonóm Tartomány ,,csak porhintés a magyar kisebbség szemébe”. 1946-ban ,,meg akarta erőszakolni” Dobai Erzsébet fiatal lányt, Lisznyóban ,,megkörnyékezte” Prázsmári Etelkát, majd annak testvérét, Bagoly Margitot. 1958-ig ,,szentimentális viszonyt folytatott” az uzoni Szebeni Rudolf feleségével. Azzal is vádolták, hogy nyerészkedési célból árusította a püspökségtől kapott misebort.
Nagyon magas a kollektivizálás ellen szavukat emelő meghurcoltak száma. Az ilyen ügyek többsége 1959-re esik, amikor a román pártvezetés elhatározta az 1949-ben megkezdett kollektivizálás befejezését. Ennek az akciónak a során került börtönbe jelentős számú román etnikumú földműves is.
Az első áldozatok a kulákok voltak. 1949-ben felszámolták a földbirtokos osztályt, és a Bărăganba deportálták, vagy kényszerlakhelyekre telepítették őket. Így vitték el Uzonból a Temesváry családot, Nagy Simont és családját kiskorú gyermekeikkel, Lisznyóból Gáll Dancs Albertet, de az itthoniakra is kegyetlen évek vártak. Lakásunkba beköltöztettek egy hattagú családot, egy kisebb házunkba egy háromtagút. A lakás két első szobáját egy mérnöknek adták ki, nagyapám és nagyanyám számára egy konyha maradt, amolyan kényszerlakhelynek saját otthonukban. Kerítésünkre fel volt írva: Itt kulák lakik, ne higgy neki!, ez esős időben halványan most is látszik. Gyermekkori emlékem...
Az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc rendkívüli hatással volt Románia lakosságára, és különösen az itt élő magyarságra, 56-ban nemcsak az értelmiségiek mozdultak meg, hanem munkások, földművesek, néha még katonák, párttagok is, zömében viszont párton kívüliek. A visszhang kiterjedt egész Erdélyre. A politikai erjedés azonban nem vezetett sem reformmozgalomhoz, sem fegyveres felkeléshez. Nem volt olyan politikai erő, mely összefoghatta volna a szovjet- és kommunistaellenes indulatokat. Vagyis a magyarországi példa a Magyar Autonóm Tartományban, de egész Romániában megrekedt a vágyak és óhajok, a zsenge kezdeményezések szintjén.
Ambrus Anna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A szabadságvágy mindig erősebb, mint a félelem
1956-ra emlékeztek
Tegnap délután az RMDSZ marosvásárhelyi és Maros megyei szervezete közös rendezvényen emlékezett az 1956-os magyar szabadságharcra. Délután 5 órától emléktábla- leleplezéssel kezdődött a megemlékezés, majd a Vártemplomban folytatódott, ahol Henter György vártemplomi lelkész rövid áhítatot követően kérte Isten áldását.
"… egy nép azt mondta: Elég volt."
(Márai Sándor)
Székelyföldön, a Magyar Autonóm Tartomány területén 1956 és 1965 között az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért 826 személyt állítottak hadbíróság elé, és ítéltek el. Közülük 620 magyar, 184 román, 18 német, 2 zsidó, 2 cigány volt. A legnagyobb véráldozatot Marosvásárhely hozta! Budapesten 1957-ben végezték ki a marosvásárhelyi származású Dudás József mérnök-technikust és Preisz Zoltán szerszámlakatost. Temesváron végezték ki dr. Kónya István- Béla ügyvédet, valamint a marosvásárhelyi kényszerlakhelyre hurcolt Orbán Károlyt és báró Huszár József földbirtokost, 1958-ban – olvasható azon az emléktáblán, amelyet tegnap délután Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke és Peti András alpolgármester, a szervezet marosvásárhelyi elnöke leplezett le.
A Vártemplomban Novák Zoltán történész az 1956-os magyarországi forradalom marosvásárhelyi "rezgéseit" elevenítette fel, mint mondta, Marosvásárhely gyakorlatilag leképezi az akkori erdélyi eseményeket: értesültek a magyarországi eseményekről, szimpatizáltak a történésekkel. Az ’56-os forradalom megerősítette a nemzeti szolidaritást, az akkori pártvezetés reagált erre, és amikor sikerült stabilizálni a helyzetet, elkezdte a leszámolásokat.
Gráma János, az 56-os baráti társaság elnöke arra figyelmeztetett, hogy sohasem szabad elfelejteni ezeket az eseményeket, hogy hasonló soha többé ne ismétlődhessen meg. Beszédében felidézte azokat az éveket: 17 éves volt, amikor verset írt az elnyomás ellen, emiatt ítélték el 8 évre. Szamosújváron ült négy évet, majd Brailára került. Beszéde végén egyperces néma főhajtásra kérte fel a jelenlevőket.
Kelemen Kálmán, az RMKDM elnöke elmondta, hogy az adott szóért és az amellett való kiállásért töltött három évet Szamosújváron 1956-tól 59-ig. A jelen levő fiatalokhoz fordulva azt mondta, hogy mindig ki kell állni a meggyőződésért, mert olyan nemzedékre van szükség, amely visszaadja Székelyvásárhely hitelét, és arra kérte őket, ne szégyelljék magyarságukat. Végül Varga Lászlót, a legidősebb politikai foglyot köszöntötte, aki szintén jelen volt a vártemplomi megemlékezésen.
Szarka Gábor csíkszeredai konzul emlékeztetett, hogy 58 évvel ezelőtt Magyarország felemelte szavát az elnyomás ellen, tanúbizonyságot téve arról, hogy szabadságszerető nép. Október 23- án, mondta, emlékezünk azokra az erdélyi magyarokra is, akik 56 őszén áldozatot hozva szolidaritást vállaltak a magyarországi tüntetőkkel. Mert a forradalom közösségteremtő és felszabadító ereje a határon túl is megnyilvánult. Megköszönte a határokon kívül rekedt magyarságnak a bátor kiállását. A szabadság és összefogás napja arra int minket, hogy akkor vagyunk erősek, ha összefogunk, ha közösen cselekszünk. Ugyanakkor a legjobb, a legnemesebb céljaink is porba hullnak, ha széthúzunk – hangsúlyozta Szarka Gábor.
A rendezvény a Himnusz eléneklésével és koszorúzással zárult.
***
Ugyancsak tegnap délután 6 órától a Maros Művészegyüttes termében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete várta az érdeklődőket a Gondűzők színjátszó csoport Velünk vagy ellenünk – 1956 című zenés, verses emlékműsorával.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Határon átívelő bánsági gazdasági együttműködés
Szakmai tanácskozást szerveztek az elmúlt hét végén Zsombolyán, a Bánság romániai, magyarországi és szerbiai részéből érkezett gazdasági szakemberek, vállalkozók részvételével. A tanácskozás nyomán megalakult a Bánsági Gazdasági Munkacsoport, amelynek célja a Temes, Arad és Krassó-Szörény megyei, valamint a vajdasági és a magyarországi bánsági közösségek közötti gazdasági együttműködés fejlesztése. A rendezvény második részében az Európai Unió 2014–2020 közötti költségvetési ciklusnak pályázati lehetőségeiről, a határ menti együttműködésről tájékoztatták a tanácskozás résztvevőit.
A Temesi Bánság és a Vajdasági Bánság magyar közösségei közötti együttműködés fő kezdeményezője Marossy Zoltán Temes megyei alprefektus, aki lapunknak elmondta: hét fontos területen indítják el az együttműködést, ezek közül az egyik a határon átívelő gazdasági kapcsolatok kiépítéséről szól. A zsombolyai találkozó célja a gazdasági munkacsoport létrehozása volt, a történelmi Bánság egész területéről érkezett gazdasági szakemberek részvételével. „Nagy az igény a pályázatfigyelési tevékenységre – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Marossy Zoltán –, ennek a csoportnak az irányítását elvállalta Molnár Annamária temesvári pályázatíró szakértő. Az alföldi Bánságban fontos szerepe van a mezőgazdaságnak, ezen a területen is elősegítjük az információáramlást és elkészítjük a mezőgazdasági adatbázist. Reméljük, hogy olyan információkat kapnak majd az emberek, amelyekkel a saját gazdaságukat meg tudják erősíteni. Nagy esély van rá, hogy novemberben megnyíljon három határátkelő a Temesi Bánság és a Vajdasági Bánság között. Ez lehetővé tenné a munkaerő-áramlást a két Bánság között, ebben a tekintetben a november 28-án életbe lépő új idegenrendészeti törvény lehetőségeit is ki szeretnénk használni” – nyilatkozta Marossy Zoltán.
A Zsombolyán megalakult gazdasági munkacsoportot Kaba Gábor vállalkozó, helyi tanácsos vezeti. „Sok olyan helyzetről van tudomásunk, hogy a határ egyik oldalán valami olcsóbb, mint a másik oldalán, munkahelyek vannak, de nincs elég munkaerő, míg a másik oldalán éppen fordított a helyzet. Erre hivatott a ma megalakult munkacsoport: megoldásokat találni, elősegíteni az információáramlást, hogy a vajdasági és a Temes megyei magyarok, valamint az anyaországiak közeledjünk egymáshoz. Azt reméljük, hogy segíteni tudunk egymásnak és a kis magyar közösségeknek tudunk valami többletet nyújtani. Mi itt, a romániai oldalon a szervezést biztosítjuk és egy olyan csapatot, amelynek már van némi tapasztalata ezen a téren.” – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Kaba Gábor.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Kiállítás és konferencia volt a püspökségen
Kiállítással és kiadvány-bemutatóval egybekötött konferenciát szervezett Lipovniczky István, egykori nagyváradi püspök születésének 200. évfordulója alkalmából a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség szombaton.
A rendezvény a székesegyház kriptájában megemlékezéssel kezdődött. Ezután Fleisz János, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) elnöke, valamint a Sapientia Varadiensis Alapítvány képviselője, a rendezvény eddigi védnöke felidézte az elmúlt 14 év konferenciáinak témáit, ismertette a hallgatósággal a kezdetek nehézségeit és azt, hogy annak idején mi motiválta a szervezőket, hogy ilyen jellegű emlékállító konferenciasorozatot indítsanak el. Ugyanakkor Fleisz János leköszönt a rendezvény védnöki tisztségéből, amelyet a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség vett át. Az idei 15. konferenciát már a püspökség munkatársai: Lakatos-Balla Attila kulturális referens, Csorba Sándor levéltáros és Erdei Anita turisztikai referens szervezték.
Ezt követően neves magyarországi egyháztörténészek előadásai következtek: Fodor József általános helynök, Gondolatok Lipovniczky István nagyváradi működéséről címmel tartott előadást, Bárány Zsófia, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont kutatója A Magyar politikai vitakultúra egyházgyökereiről beszélt, míg Zakar Péter, a szegedi Gál Ferenc Főiskola Történelem Fakultásának dékánja Lipovniczky István komáromi apát-plébános 1848/1849-es tevékenysége című értekezést ismertette.
Rövid szünet után, az előadások második felvonása előtt sor került a Lipovniczky személyéhez fűződő tárgyakból összeállított kiállítás bemutatására. A rendezvény második részében Kontsek Ildikó, az Esztergomi Keresztény Múzeum kutatójának Magyar Sion mecénása Simor János hercegprímás (1867-1891) szerepe Esztergom gyűjteményeinek létrehozásában és a Főszékesegyház építésének befejezésében című előadását hallgathatta meg a közönség. Az előadássorozatot Lakatos Andor, a Kalocsai Főegyházmegye levéltárosa zárta Művészetek, tudomány és közélet egy XIX. századi főpap, Haynald Lajos (1816-1891) életében címmel.
A konferencia végén a résztvevők ajándékul magukkal vihettek egy-egy példányt a Lipovnoki Lipovniczky István nagyváradi megyéspüspök élete és munkássága tanulmányból, amelyet Zakar Péter és Lakatos-Balla Attila állított össze.
A püspöki palotában levő kiállítást a következő napokban bárki megtekintheti.
(sz. m.)
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Főhajtás az 1956-os forradalom emléke előtt
Nemzeti imánk eléneklésével kezdődött tegnap délután az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc sétatéri emlékművénél megtartott kolozsvári megemlékezés. Barabás János, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának vezető konzulja beszédében azt emelte ki, hogy népünk soha nem viselte el szabadságunk korlátozását, és ami ötvennyolc évvel ezelőtt történt, az megrengette a kommunista diktatúrát.
Máté András Levente képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke az akkori áldozati mérleget idézte, miszerint több száz forradalmárt végeztek ki, vetettek börtönbe, a Nyugatra menekültek számát pedig csak találgatni lehet. Horváth Anna alpolgármester 1956. október 23-át a kilátástalanság, a megalázás elleni legvégső értékmentő napnak nevezte, és feltette a kérdést: a ma kihívásaira tudunk-e ugyanolyan hős hittel küzdeni közösségi céljainkért?
(Ö. I. B.)
Szabadság (Kolozsvár)

Főhajtás az ’56-os hősök előtt
Erdély-szerte megemlékeztek csütörtökön az 1956-os magyar forradalom évfordulójáról, a legtöbb városban előadásokkal, koszorúzásokkal és fáklyás felvonulásokkal hajtottak fejet a hősök előtt.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a szövetség államfőjelöltje Csíkszeredában, a Gloria Victis-emlékműnél mondott beszédet, míg Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államfőjelöltje Snagovban megkoszorúzta Nagy Imre emlékoszlopát.
Szilágyi az 1956-os magyar és az 1989-es romániai forradalom között vont párhuzamot. Nagy Imre emlékműve előtt arra emlékezünk, hogy létezett olyan magyar hazafi, aki a kommunizmussal szakítva egy jobb, szabadabb jövőt kívánt a magyaroknak és a térség népeinek. A szabadság egyetemes gondolata mindmáig összeköti a románokat és a magyarokat: történelmünkben sokkal több a közös vonás, mint a különbség, és ezt meg kell becsülnünk” – hangsúlyozta az EMNP politikusa.
Kifejtette: az erdélyi magyarok 90 éve vannak a szabadságharc állapotában. „Meg kell küzdenünk a teljes értékű emberi létért, magyarként, erdélyiként, katolikusként vagy reformátusként. Nagyjaink emléke arra kötelez bennünket, hogy ezt a harcot folytassuk, és akkor, amikor Erdély felemeléséről, Erdély európai csatlakozásáról beszélünk, akkor Nagy Imre emlékműve mellett joggal mondhatjuk, hogy magyarok, románok, szászok, Erdély népei közösen kell dolgozzanak, össze kell fogjanak Erdély európai jövőjéért” – mondta az EMNP jelöltje.
Mint ismeretes, az ’56-os forradalom miniszterelnökét és munkatársainak a budapesti jugoszláv nagykövetségre menekült csoportját annak idején a Bukarest közelében lévő Snagovba hurcolták, és ott tartották fogva szovjet parancsra az akkori román hatóságok. Kényszerű száműzetésük helyszínén 1997-ben állították fel az emlékoszlopot.
„Nem a börtönévek fájnak”
Csütörtökön Erdély-szerte megemlékeztek a magyar pártok, közösségek és önkormányzatok az 1956-os magyar forradalom kitöréséről, a rendezvények többségét délutánra vagy estére időzítették.
Csíkszeredában délelőtt a Kalász lakótelepi temető előtti téren, az 1956-os forradalmárok tiszteletére állított kopjafánál emlékeztek meg a szabadságharc áldozatairól és hőseiről. A jelenlévőket a Himnusz eléneklése után az ’56-os Vitézi Rend, és az ’56-os Bajtársi Társaság nevében Kelemen Csongor köszöntötte. Rámutatott, mindazok, akik felbiztatták a magyar népet, hogy elindítsa a forradalmat, végignézték, ahogy a kis nemzet elvérzett, valamint az azt követő megtorlást.
Nagy Benedek volt politikai elítélt elmondta, nem a börtönévek, a megaláztatások fájnak, hanem az a 200 ezer ember, aki örökre elhagyta az országot. És az, ahogy az itthon maradó nagy többséget arra kényszerítették, hogy életükért rettegve megtagadják a forradalmat és résztvevőit. Orbán Zsolt önkormányzati képviselő, történész a nők szerepét méltatta az 1956-os forradalomban.
Hangsúlyozta, ők nemcsak a hátországot biztosították, élemet hozva, a sebesülteket ápolva, töltve a fegyvereket és a benzinespalackokat, hanem tevékenyen részt vettek a harcokban is.
Darvas Kozma József római katolikus esperes arra figyelmeztetett, hogy a politikai széttagoltságban és a diaszpóralét körülményei között apáik hitének megőrzése és továbbadása segített megmaradni a magyarságnak.
Corvin közi harcosok Kolozsváron
Kolozsváron kora délután rendeztek megemlékezést a sétatéri ’56-os emlékműnél, ahol Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete és Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere mondott beszédet. A kincses város és a megye gimnáziumai egy nappal korábban történelmi vetélkedővel emlékeztek, az ismeretterjesztő előadásnak is beillő rendezvénynek a János Zsigmond Unitárius Kollégium díszterme adott otthont. A versenyen hét gimnázium diákjai vettek részt, beszédes csapatneveket választva.
A kolozsvári Apáczai Csere János Gimnázium diákjai a „Ruszkik, haza!” csapatnévvel nyerték meg a vetélkedőt. Rajtuk kívül a Református Kollégium, a János Zsigmond Unitárius Kollégium, a Báthory István és a Brassai Sámuel Gimnázium diákjai vettek részt a megmérettetésen, míg a megye iskoláit a tordai Jósika Miklós Gimnázium tanulói és a dési gimnazisták képviselőték, utóbbiak a Corvin közi harcosok csapatnévvel. A részvetők könyvjutalomban részesültek.
Jakab Antal, a versenyt megnyerő Apáczai Csere János Gimnázium tanára elmondta: az 1956-os eseményeket épp csak említik a tananyagban, ahogy az összes többi kommunistaellenes megmozdulást. A gyerekek legfeljebb 10. osztályban hallanak egy összefoglaló leckében a magyar szabadságharcról. Ezenkívül 6–7. osztályban egy leckényi anyagot szentelnek ’56-nak. Hangsúlyozta, október 23-án valamennyi óráján 10-15 percet szán az események ismertetésére. „’56 azért jelen van az erdélyi magyar társadalomban. Nemcsak az iskola felelős azért, hogy erről beszéljen, hanem a család is” – mondta.
Mint ismeretes, bár Romániára nem terjedt át a forradalom, 1956 után itt is kegyetlen leszámolás következett. Tófalvi Zoltán publicista, történész kutatásai szerint Romániában húsz embert végeztek ki az 56-os forradalom eszméivel való azonosulásukért a kommunista hatóságok, a Magyarországon kivégzettek közül pedig nyolcan voltak erdélyi születésűek.
A forradalmat a kommunista hatóságok ürügyként használták az erdélyi magyar értelmiség megfélemlítésére: 826 embert, köztük 620 magyart ítéltek el 14 ezer évnyi börtönre, több mint ezer magyar hallgatót zártak ki az egyetemekről.
Székelyföldieket tüntettek ki
Székelyföldi elöljárókat tüntetett ki a magyar nemzeti ünnep, október 23. alkalmából – a Vay Ádám Honvédség és Társadalom Baráti Kör felterjesztésére – Hende Csaba, Magyarország honvédelmi minisztere. Borboly Csaba Hargita megyei és Tamás Sándor Kovászna megye tanácselnök mellett Szőcs Gyula sepsiszentgyörgyi vállalkozó részesült a kitüntetésben. Mindhárman személyesen, a Budapesten vették át a Honvédelemért Kitüntető Cím II. fokozatát tanúsító oklevelet és kitüntetést.
„A kitüntetés nem nekem szól, hanem a Hargita megyei közösségnek, amely nagy erőfeszítéseket tesz az emlékhelyek ápolásáért, a múlt tiszteletéért, történelmünk megismeréséért” – fogalmazott Borboly Csaba. Tamás Sándor úgy vélte, a díjjal valójában Székelyföldet tüntették ki. „Akik javasoltak és döntöttek, azért tették, mert a székelyföldi emberek, családok történelmi múlt iránti tiszteletét és a napi kitartó munkáját akarják elismerni” – mondta.
Kiss Előd-Gergely, Kovács Attila, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

„Szép számmal szerveztek be magyar besúgókat is”
CSENDES LÁSZLÓ az öt évvel ezelőtti lemondásáig két és fél éven át a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) elnöke is volt. Jelenleg a harmadik mandátumát tölti az intézménynél, amely az utóbbi időben kiszorult a média érdeklődési köréből. A Cseke Péter Tamásnak adott interjúból azonban kiderül, hogy a kommunista titkosrendőrség működésének feltárása nem állt le.
- Közel öt év telt el az elnöki tisztségről történő lemondása óta. Felelevenítené, hogy miért távozott önként a CNSAS éléről 2009 végén? 
- Azért mondtam le, mert úgy éreztem, elnökként két fontos küldetést is teljesítettem: 2008-tól a CNSAS is tagja a kommunista titkosszolgálatok tevékenységét feltáró intézmények nemzetközi hálózatának, valamint a székházhiányt is megoldottuk. Nagyon sok pénzébe került az államnak és bizonytalanságban tartotta az intézményt, hogy a CNSAS-nak a megalapítása után nem volt saját székháza, mandátumom alatt azonban sikerült székházat vásárolni. Annak idején megígértem Constantin Ticu Dumitrescunak, aki a legtöbbet tette ennek az intézmény létrejöttéért, hogy bármilyen nehézségek adódnak, nem mondok le addig, amíg le nem zajlik az államfőválasztás. Traian Băsescu 2009 decemberében új mandátumot szerzett, és én napra pontosan akkor mondtam le, amikor ez eldőlt. Betartottam a Ticu Dumitrescunak tett ígéretemet.
- Lemondásának okai között emlegette korábban, hogy megfenyegették. Mondana erről részleteket? 
- Erről most nem szívesen beszélek. A lényeg amúgy is az volt, hogy úgy éreztem, teljesítettem a küldetésemet, és sikerült betartanom a szavam. Amikor lemondtam, Ticu Dumitrescu már egy éve halott volt. Ha nem tettem volna neki ígéretet, lehet, már jóval hamarabb lemondtam volna. 
- Emlékszem, elnöki mandátuma idején szinte nem volt nap, hogy ne jelenjen meg valamilyen hír az intézményről, igen nagy volt a média érdeklődése a kommunista titkosszolgálat tevékenysége, a Securitate által beszervezett személyek leleplezése iránt. Most nagy a csend, alig hallani valamit a CNSAS-ről. Szerinte mi ennek az oka? 
- Természetesen mi is észleljük, hogy már nem vagyunk ott a címlapokon, de nem nagyon firtatjuk ennek az okát. Ugyanez a jelenség tapasztalható külföldi testvérintézményeinknél is. Egész Kelet-Európában lanyhult az érdeklődés a kommunista titkosszolgálatok iránt. Mi is elértük már nagyjából a határainkat.
Kiderítettük mindazt, amit eddig megtudhattunk a Securitatéról, s világossá vált számunkra az is, hogy mit nem kötnek az orrunkra. Úgy értékeljük, hogy az embereknek elegük van ebből a témából, már nem találgatják annyit, hogy kik lehettek a rendszerváltás előtti besúgók.
Van, aki biztos abban, hogy a szomszédja jelentett róla, ennek ellenére nem firtatja, tudja, nagyon nehéz lenne bebizonyítani. Azt is látjuk, hogy különböző politikusok mindenféle titkos iratokkal hadonásznak tévéadókban. És ilyenkor nem értjük: miért nem lehetett huszonöt évesnél régebbi titkosított iratokat annak idején nekünk átadni. 
- Mekkorára bővült mára a CNSAS archívuma? 
- Ha a birtokunkban lévő mikrofilmanyag mennyiségét papíralapra vetítenénk ki, akkor lassan a 30 ezer iratfolyóméter fölött lennénk. Nekünk van Kelet-Európában a harmadik legnagyobb irattárunk, amely továbbra is folyamatosan bővül. 
- Elnöki mandátuma idején még folyamatban volt Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a belügyminisztérium és más intézmények birtokában lévő iratok átadása a CNSAS-nek. Lezárult ez a folyamat? 
- Nem zárult le.
Szerintem még csak a fele került át hozzánk azoknak az iratoknak, amelyeknek a mi archívumunkban lenne a helye.
Rengeteg dokumentumot várunk még a belügyminisztérium útlevelekkel foglalkozó részlegétől. Néha nehezen kerülnek át hozzánk tőlük olyan dossziék, amelyeknek a titkosítását fel kell oldaniuk. Az világos, ha valakinek az utazáshoz való jogát megsértették, akkor az útlevélrészlegről előkerülhetnek besúgói jelentések. Kaptunk is arra példát, hogy valakiről jelentettek, és emiatt nem engedték ki az illetőt az országból. Ezeket az anyagokat szerintem természetes módon át kellene vennie az intézményünknek. A SRI-vel azonban egész jónak mondható az együttműködésünk ezen a téren. Eddig ugyan a mikrofilmeknek csak a felét adták át, de a folyamat nem állt le. Megyék szerint történik az átadás-átvétel, és most vagyunk valahol a névsor közepén.
-  Az intézmény tavalyi jelentése szerint 2013-ban többen kérték ki a megfigyelési dossziéjukat, mint 2012-ben. Ezek szerint csak a médiaérdeklődés lanyhult, de az embereket továbbra is érdeklik a rendszerváltás előtti évek? 
- Az elmúlt években folyamatosan nőtt a CNSAS-hoz fordulók száma. Intézményünk több mint egymillió másolatot készített a birtokunkban lévő iratokról. Ez nemzetközi összehasonlításban is nagy szám, különösen, ha figyelembe vesszük a testvérintézményeinkéhez képest az anyagi lehetőségeinket.
- A jogászok kis számán és az archívum hiányosságain kívül mi nehezíti meg leginkább jelenleg a munkájukat? 
- A számítógépeink, a mikrofilm-olvasóink elavultak. Utóbbiakból például volt négy is, de ma már csak kettő működik. Itt számolnék be arról is, hogy az utóbbi években egy veszedelmes tendenciával szembesültünk. Az történik, hogy rendszeresen küldünk le átvilágítási dossziékkal kapcsolatos iratokat vidéki bíróságokra az archívumunkból, ám ezeket elfelejtik visszaküldeni. Ezekre az iratokra nekünk is szükségünk van kutatási célokból, vagy a személyes hozzáférés biztosításához. Amikor pedig rájuk írunk, hogy most már illene visszaadni, ami a miénk, akkor azt a választ kapjuk, hogy ők azt nem adhatják vissza. Olyan is megtörtént, hogy ezeket a dossziékat összevarrták más anyagokkal. 
- Mi lehet a céljuk a bíróságoknak a visszatartott iratokkal? 
- Én nem akarok találgatni, de ennek csúnya okai is lehetnek. Ha valaminek nyomtalanul el kell tűnni, a legkönnyebb, ha valahova elássuk. Ezek az iratok még nincsenek teljesen feldolgozva. Tartogathatnak még új elemeket, amelyeket a bíróságok most elzárnak a nyilvánosság elől. Vagy felelőtlenségből, vagy rosszindulatból teszik ezt, én ezt nem tudnám hirtelen megmondani. Tény, hogy most már ezres nagyságrendű az ily módon „elásott” dossziék száma. 
- Gondolom, sok iratot, nevet látott már az elmúlt években. Megállapítható-e, hogy az erdélyi magyarok felülreprezentáltak voltak az 1989 előtt megfigyelt személyek listáján? 
- Engem is foglalkoztatott ez a kérdés. Ha leszűkítjük a nyolcvanas évekre a vizsgált időszakot, akkor valamelyest dokumentálható az erdélyi magyarok felülreprezentáltsága a megfigyelések terén.
A hetvenes években kicsit enyhébb volt a légkör, de a nyolcvanas években valóban volt egy magyarellenes hullám, és erre a politikából induló hullámra nyilván a politikai rendőrség is ráült a maga módján.
Ezt láthatjuk a különböző – például a magyar egyházak elleni – intézkedési tervekből. Azt is el kell mondanom, hogy elég szép számmal sikerült beszerveznie a Securitáténak magyar besúgókat is. 
- És mekkora az erdélyi magyarok érdeklődése a dossziék iránt? 
- Egészen sokan térnek be hozzánk. Nem csak magánszemélyek, kutatók is. Gáspárik Attila például rendszeresen fordul hozzánk, ő a színház és a Securitate kapcsolatait próbálja feltárni. 
- Tudtommal az átvilágítások során egy volt miniszteren kívül egyetlen jelentősebb, köztisztséget betöltő romániai magyar személy sem akadt fenn a hálón. Ennyire feddhetetlenek lennének ezen a téren az erdélyi magyarok? 
- A sajtó valóban kevés ilyen személyről tud, de azért akad néhány. Többnyire vidéki polgármesterekről, önkormányzati képviselőkről van szó, akiket átvilágítottunk, és besúgói múltjukra fény derült. Ám mivel nem olyan hangzatos nevek, a média nem figyelt fel rájuk.
(Balla Zsófia kérvényezte besúgói azonosítását
A rendszerváltás óta Budapesten élő Balla Zsófia nemrégiben nézett bele a megfigyelési dossziéjába, amelyet a Securitate állított össze róla. A kolozsvári költő ennek kapcsán a Népszabadságnak adott interjút arról, hogy mindmáig nincs következménye a besúgók leleplezéseknek. Balla elmondta, 89 decemberében tudta meg, hogy a telefonját és a lakását is lehallgatták. „Én nem voltam se hős, se ellenálló, előfordult, hogy valamely jogos harag miatt távol maradtam egy annál sokkal fontosabb tiltakozástól, ezt ma gyávaságnak érzem. Annyit tettem, mint sok erdélyi magyar értelmiségi: nem működtem együtt a szekuval, a hatóságokkal, nem azt írtam, amit folyton kértek” – mondta a 89 előtti korszakról. Balla Zófia megfigyelési dossziéja 1700 oldalas. Leginkább a tisztek feletteseiknek tett jelentéseit tartalmazza, amelyeket a bizalmi embereikkel, az alkalmi vagy rendszeres besúgóikkal folytatott beszélgetéseik alapján állítottak össze. Emellett telefon- és lakáslehallgatási jegyzőkönyveket. „Első pillantásra úgy tűnt, hogy a közelebbi barátaink közül egyet sem szerveztek be, ám később legalább három közeli ismerőst azonosítottam. Olyanokat, akiknek vélhetően nem volt beszervezési kartonjuk, mégis ilyen vagy olyan formában, de együttműködtek a titkosszolgálattal. Mindenki álnéven szerepel, a besúgók és a megfigyeltek is. Az Olimpia fedőnév alatt jelentett például egy ismerősöm, aki ma Kolozsváron öregotthont vezet, amelynek botrányos működéséről a sajtó is beszámolt” – mondta besúgóiról. A Népszabadságban közölt interjúban eredetileg a besúgók nevei is szerepeltek, ám ezeket közlése előtt Balla Zsófia végül kihúzta. „Nem akartam, hogy azt tegyem velük, amit ők velem: hogy feljelentsem őket” – magyarázta el utólag az Erdélyi Riportnak. Mindazonáltal a költő kérvényezte már a CNSAS-nél besúgóinak az azonosítását.)
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Szilágyi Zsolt: ez nem transzilvanizmus
 "Szilágyi Zsoltnak miniszteri segédfogalma sincs arról, milyen mamut a román nemzetállam. Valószínűleg ezért enged meg magának román nyelvű nyilatkozatban otromba, sértő viccet az olténiaiak hosszú nyakáról. Azért torzak ezek a más, román régió lakói – magyarázza Szilágyi Zsolt a román riporternek, aki tán olténiai -, mert folyton azt lesik, nem találnak-e maguknak helyet a Kárpátokon túl, Erdélyben. Nyilván minden hosszúnyakú olténiai cudarjól szórakozik ezen, és alig várja, hogy hálából az államelnök választás napján Szilágyira nyomja a pecsétet." Parászka Boróka írása.
Ritkán szembesül azzal az ember (választó), mennyire nem érti a politikus azt, amit hirdet. Nem csak hogy nem érti, de cáfolja, lejáratja önmagát, saját programját. Így járt/jár Szilágyi Zsolt, aki az idei államelnöki választási kampányban modern, európai transzilvanizmust ígér. Mit ért alatta? Itt van például az Alexandru Căutișnak adott interjú, e szerint Románia transzilvanizálását. De mit jelent ez valójában? Azt, hogy aki ezt tűzi ki célul, nem akar mást, mint hogy a háború utáni román önkényuralmi rendszerek hibái megismétlődjenek: összemosódjanak, elvesszenek a régiós határok, arra kényszerítsük különböző térségek lakóit, hogy másokhoz hasonlítsanak, máshol és máshogy élőket tekintsenek példaképnek, saját önazonosságukat pedig kidobandóként, levetkőzni valóként tartsák számon. Idézzük fel kicsit a megyésítés időszakait, az adminisztratív átalakítás során lezajló tömegmozgatást, a ki- és betelepítéseket. Akkor nem Romániát akarták transzilvanizálni, hanem Transzilvániát „romanizálni”.
Az egységes román nemzetállam lecserélése egy másik homogén entitásra: ennyit jelent ez a kampány-jelszó. Feltételezzük, hogy a javaslat mögött mégsincs rossz szándék, csupán az a sok szempontból megalapozatlan vélekedés, történelmi berögződés, hogy Erdély jobb, több, szebb, gazdagabb, zsebre vágja Romániát. Ha így lenne, akkor az életképes transzilván gondolat mégsem elégedhet meg azzal, hogy az erdélyi sajátosságokat terjessze ki, kérjen számon. Ennek a térségnek az ereje, lendülete mindig abból fakadt, hogy határvidékként működött: számtalan, egymástól nagyon eltérő régióval állt kapcsolatban, és prosperált ezeknek a másságából. Erdély érdeke ma nem az erős Erdély önmagában, egy kiskirályság a nagy kudarc tengerén. Erdély elsüllyed, ha Moldva, Olténia és a többi régió modernizációja sikertelen és befejezetlen lesz. Ha a régiós politikát komolyan gondoljuk, ha van némi, nagyon halvány ismeretünk arról, hogyan működik a sok évtizeden át érlelt román nemzetállami logika, akkor látnunk kell: semmilyen regionális reformnak nincs esélye akkor, ha a regionális öntudat, méltányosság nem erősödik általánosan, Románia szerte. Szilágyi Zsolt nem gondolja komolyan, mint ahogy miniszteri segédfogalma sincs arról, milyen mamut a román nemzetállam. Valószínűleg ezért enged meg magának román nyelvű nyilatkozatban otromba, sértő viccet az olténiaiak hosszú nyakáról. Azért torzak ezek a más, román régió lakói – magyarázza Szilágyi Zsolt a román riporternek, aki tán olténiai -, mert folyton azt lesik, nem találnak-e maguknak helyet a Kárpátokon túl, Erdélyben. Nyilván minden hosszúnyakú olténiai cudarjól szórakozik ezen, és alig várja, hogy hálából az államelnök választás napján Szilágyira nyomja a pecsétet.
Sajnos ez a program, amit most transzilvanista kampányként megismerhetünk, nem más, mint a nemzetállami reflexek átmaszkírozásra, ugyanolyan elnyomó, kisebbségellenes logikára alapszik, amely a valódi transzillvanizmus sorvasztja évtizedek óta. Ma egy magát erdélyinek mondó politikus nem engedheti meg magának, hogy kijelentse: a baj a “balkanizálódás”. Mert ezzel annyit állít: szembe megy a történelmi térségekkel, semmibe veszi őket. A Balkán nem szitokszó, nem a megbélyegzés kéznél lévő eszköze.  Csak a slendriánul, igaztalanul fogalmazók mosnak össze egy-egy tájegységet negatív jelentésekkel, egyszerűsítik le jelzővé emberek otthonát, hazáját. A Balkán Európa egyik legfontosabb térsége, bölcsője. Történelmi katarzisok és katasztrófák földje. Ha Erdély az évszázadok során nem ékelődik Közép-Európa és igen, a Balkán közé, ha nem tanulja meg e két világ nyelvét egyszerre, soha nem válhatott volna azzá, ami. A Balkánnak támasztottuk a hátunk, Közép-Európára figyeltünk: így lehettünk erdélyiekké.
Miről beszélne ma egy valóban transzilvanista politikus? Arról, hogy az Erdélyről dédelgetett illúzióink sajnos hamisak, és nagyon sokat kell dolgozni ahhoz, hogy a valóság megközelítse szerényebb álmainkat. Erdély korántsem egységes sem gazdaságilag, sem társadalomszerkezetileg, sem kulturálisan. Szétfejlődik, lecsúszik, bajban van. Prosperáló szigetek, látványosan fejlődő városok (ne túlozzunk, város: Kolozsvár) és elsivatagosodó vidékek néznek farkasszemet egymással. És mindezért nem csak a túlközpontosított állam a felelős. Legalább ennyire felelősek az önállóságra (vö. autonómiára) fel nem készült önkormányzatok, amelyek nem látnak tovább saját közigazgatási határaikon. Sokszor még azon belül is elveszettek. Nem alakult ki a települések, térségek közötti szolidaritás, nincs regionális együttműködés, nincs ötlet, akarat arra, hogy a leszakadókat hogyan lehetne megtartani, hogyan lehetne összefércelni valóban egy Erdélyt, amely nevében érdemes beszállni a politikai versenybe.  Amivel most szembesülünk transzilvanizmus címén, az az elhazudott regionalizmus. Semmi köze ennek sem a modernséghez, sem Európához. Erdély ellenes.
(A Balkán
Európa egyik legfontosabb térsége, bölcsője. Történelmi katasztrófák és katarzisok földje. A Balkánnak támasztottuk a hátunk, Közép-Európára figyeltünk: így lehettünk erdélyiekké.) Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Mit tanulnak a diákok ötvenhatról?
Pár mondatban intézik el a romániai történelemtankönyvek '56-ot - magyarázták a csütörtöki megemlékezésen a kolozsvári tizenkettedikesek. Így csupán a tanár jóindulatán múlik, mennyit hallanak az iskolákban a fiatalok az '56-os eseményekről.
A Kolozs Megyei Magyar Diáktanács csütörtök délután hat órától Mátyás király szülőháza előtt szabadtéri előadással emlékezett meg arról, mi történt 1956. október 23-án Magyarországon, ahol több ezer diák tiltakozott felvonulással a kommunista rendszer ellen.
z előadáson egyebek mellett Illyés Gyula, Tamási Lajos verseit szavalták a középiskolások, majd az '56-os események összefoglalása után a több tucat megemlékező elindult Dsida Jenő sírjához a Házsongárdi temetőbe. A fáklyás menetet rendőrök és csendőrök kísérték.
Dsida sírjánál Petőfi Sándor Nemzeti dal című versének elszavalása után a megemlékezők elénekelték a nemzeti himnuszt, majd békésen távoztak.
"Felkeltek, mert nem tetszett az orosz kormány"
A rendezvényen részt vevő diákokat arról kérdeztük: mit tanulnak az iskolában 56-ról? Mint megtudtuk, a magyarországi forradalmat a könyvek pár mondatban intézik el. Így csupán a tanár jóindulatán múlik, mennyit hallanak az iskolákban a fiatalok az '56-os eseményekről.
"Nagyon kevés van a tankönyvben. Csak annyi, hogy a magyarok felkeltek, mert nem tetszett az orosz kormány. Az oroszok meg leverték. Kábé ennyi" – mondta egyikük. 
Oborocea Mónika
maszol.ro

Fóliánsok varázsa
Ha létezne a könyvtárturizmus fogalom, pontosan jellemezné a budapesti Országos Széchényi Könyvtár munkatársainak azt a baráti-szakmai csoportját, amely Nagy Zoltán vezetésével az elmúlt évek során keletről nyugat felé haladva, nagy ívben járta be a Kárpát-medence magyar vidékeit, hogy a föllelhető legkülönbözőbb bibliotékákban – falusi, iskolai és egyesületi könyvtáraktól kezdve egészen a kolostori, főiskolai és egyetemi gyűjteményekig – tekintse át a hungarológia csillagrendszerébe tartozó intézmények gondosan ápolt és őrzött szellemi kincstárainak együttesét. Hogy e térképen Munkács és Fiume, Versec és Alsóőr, Újlak és Kolozsvár, Zenta és Somorja jelezték a láthatár dimenzióit, azt nem az utas szándéka – sokkal inkább nemzeti történelmünk belső rendje határozta meg. Minden esetben a könyvek titkainak nyomában jártunk, akkor is, amikor Vereckénél a regösök énekére, Újlaknál Kapisztrán János imába foglalt fohászára, az Al-Dunán Herczeg Ferenc pogányaira, Fiumében pedig a Garádi Viktor által megidézett Árpádházi királyaink fényes fölvonulására emlékeztünk. Minden, amit az elmúlt idők homálya a fürkésző tekintetek elől eltakar, ott él a könyvtárak őrizte históriás emlékezet mélyén, s a zarándokra vár, hogy életre keljenek a történetek.
E sokéves zarándokút egyik legszebb állomását a minap a Somorján létrehozott Bibliotheca Hungarica néven ismert könyvtár, levéltár és adattár gyűjteményében tett látogatás jelentette, ahol az intézet igazgatója, Végh László volt a vendéglátónk. Végh László 1997 óta játszik meghatározó szerepet a szlovákiai magyarságkutatás intézményes kereteinek kialakításában és működtetésében, tudósi, kutatói, könyvtár- és levéltár-gondozói munkáját egyebek mellett A Bibliotheca Hungarica (cseh)szlovákiai magyar könyvgyűjteményének bibliográfiája (1918–2000) I–II. kötet (2000), és A Bibliotheca Hungarica (cseh)szlovákiai magyar folyóirat-gyűjteményének katalógusa (1918–2000) (2002) is dicsérik. A halk szavú tudósokra jellemző módon hagyja, hogy a hangulat és a látvány önmagáért beszéljen: állványok és könyvespolcok között szól az intézet sokrétű feladatairól. Tájékoztató szavai szerint a Bibliotheca Hungarica kutatókönyvtár gyűjtőkörét a (Cseh)Szlovákia területén 1918-tól napjainkig megjelent magyar nyelvű, illetve a szlovákiai magyarság történelmére, művelődésére, társadalmi és politikai életére vonatkozó magyar és más nyelvű kiadványok alkotják, polcain az 1918 után (Cseh)Szlovákiában megjelent magyar nyelvű könyvek, kiadványok, füzetek, egyéb írásos anyagok, folyóiratok, lapok – a központi, a regionális és a helyi sajtó –, továbbá kisnyomtatványok, szakdolgozatok lelhetők fel. Különös színfoltja az intézetnek a levéltár, amely a magyarság életéhez kötődő intézmények (iskolák, lapszerkesztőségek, művelődési egyesületek), írói-tudósi hagyatékok, térkép-, plakát- és fényképgyűjtemények, képzőművészeti alkotások és az egyházi élettel kapcsolatos iratok gondosan rendszerezett gyűjteménye. Úgy, ahogyan az a közönségét tisztelő történeti intézettől méltán elvárható. És én – elbűvölten, új elképzelésekkel gazdagodva – a háttérben máris a mi zentai intézetünket látom, ahol hasonló céloknak és elkötelezettségnek voltam éveken át a tanúja.
Zenta és Somorja között félúton Arany János főtitkári jelentésének szavai jutnak az eszembe, melyeket a kiegyezés lázában, a Magyar Tudományos Akadémia éves munkáját értékelve vetett papírra: „Elmondhatni: tudományban élünk, mozgunk, létezünk. […] a szellemiek terén politikai súlyunk is aszerint növekszik, aminő osztalékkal járultunk az egyetemes tudomány előbbviteléhez… Ha majd a haza szent földén minden rög ismerve lesz… ha népei egymásra temetkezett rétegeit felbúvároltuk a legmélyebbig, de kivált a ma élőknek – édes nemzetünknek – nyelv és tettben nyilatkozó múltját, jelenét a tudomány teljes fényébe állíthatjuk: ez által oly politikai tőkére tettünk szert, melynek keletét legörömestebb ismeri el a művelt külföld. És ím, ez a honszeretet a tudományban.” A Toldi írója figyelmeztetett: a tudós elsősorban tudósi mivoltában teljesíti polgári kötelességét, és bizonyítja a haza és a nemzet iránti elkötelezettségét. Ehhez kellenek a tudomány otthonai, ahol szelíd szerzetesek szolgálják az áhítat örömét, a szellemi gyarapodás boldogságát. Mert a haza ott van, ahol az elődeink emlékezete, bölcs munkájának eredménye – a gonosz tüzek rémülete nélkül – a mindennapokban is kitapintható
Mák Ferenc
Magyar Szó (Újvidék)

Korrupció legfelső fokon
Olyan ez a választások előtti időszak, mintha Victor Ponta és pártja nem is más jelöltekkel szállna ringbe az államelnöki tisztségért, hanem a Korrupcióellenes ügyészséggel vívná legnagyobb csatáit. Sorra indítják a bűnvádi eljárást az SZDP legnagyobb korifeusai ellen, lassan olybá tűnik, nem is egy politikai párt, hanem alvilági szervezet irányítja az országot, szeretne teljhatalomhoz jutni.
Felgyorsult az elmúlt egy-két esztendőben a korrupcióellenes harc, kapkodhattuk a fejünket az újabb és újabb leleplezések hallatán. Született néhány végleges ítélet, és jó páran börtönbe kerültek, kikről korábban ezt elképzelni sem tudtuk. Befolyással való üzérkedés, hivatali visszaélés a leggyakoribb vád, az állami költségvetés pénzeit térítették magánzsebekbe, fölözték le. Nem véletlen, hogy Románia gazdasága ott áll, ahol, mint sokan mondogatják: ha csak feleennyit loptak volna a hatalom birtokosai, holdudvarukban tevékenykedők, akár virágzó országban is élhetnénk. Pártállástól függetlenül, akik éppen pikszisbe kerültek, teljes mértékben kihasználták a helyzetet, gyorsan igyekeztek megszedni magukat. A szociáldemokraták voltak legtöbbet hatalmon – no meg a legzavarosabb időkben –, így nem csoda, hogy ők tűnnek a legkorruptabbnak. Kivették részüket azonban a liberálisok, a demokrata-liberálisok, és az elítéltek között ugyan nincs, de eljárás folyik pár RMDSZ-es ellen is. Egy szó, mint száz, minden párt kitermelte a maga korruptjait. Pár évvel ezelőttig azt hihették a politikumba beágyazódott gazemberek, hogy senki nem állhat útjukba, megvédi őket pártjuk, fedezik elvtársaik. Csakhogy a politikai váltógazdálkodásban elkezdtek lebukni a hatalomból kirekedtek, és szép lassan erősödött, önállósodott a Korrupcióellenes ügyészség is. Az elmúlt két-három évben pedig önjáróvá vált, úgy tűnik, végre teljesítheti küldetését. Az elmúlt hetek botrányos leleplezései, Hrebenciucék piszkos ügyei, no meg az amnesztiatörvény és más jogszabályok módosítási terveiről szóló háttérbeszélgetések jól mutatják: sokan sárosak, és nagyon szeretnék megúszni a számonkérést. A parlamenti szavazás nem lesz akadály, hisz 35 képviselőnek és szenátornak már meggyűlt a baja az igazságszolgáltatással, többnyire korrupciós ügyek miatt, s ki tudja, hányan vannak, kiknek készül iratcsomójuk. Mentenék saját bőrüket és társaikat. Mostanáig egyfajta féket jelentett Traian Băsescu államelnök, ám ha utódja Victor Ponta lesz, félő: a Korrupcióellenes Ügyészség ugyanarra a sorsra jut, mint Năstase idejében – kirakatintézménnyé válik, leállnak a nagy leleplezések. Nagyon veszélyes lenne, ha ismét egyszínű, tiszta vörös hatalom vonná uralma alá Romániát. Szabad prédává válna az ország, vélhetően még mélyebbre süllyedne a korrupció és a lopás bugyraiban. Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az ismeretlen szomszédság
A barcasági csángók itt élnek mellettünk, mégis nagyon keveset tudunk erről a tíz faluról, amely a szemünk láttára, az elmúlt évtizedekben veszítette el magyar többségét, pedig vannak, akik nem csupán beolvadásukat próbálják fékezni, hanem értékeiket is mentik és felmutatják.
A négyfalusi származású, Budapesten élő Veress Emese Gyöngyvér néprajzkutató – a házigazda Demeter László kérdéseire válaszolva – erről a munkáról is beszélt a Tortoma Könyvesházban szerdán tartott találkozón, amelyen főként e sajátos kultúrájú közösség Sepsiszentgyörgyön élő tagjai jelentek meg.
A néprajzkutató által létrehozott Barcaprint Kiadó már a hatodik kötetet jelenteti meg, ebből kettőnek szerzője, másik kettőnek gyűjtője Veress Emese (felvételünk), aki igen érdekes történeteket osztott meg élénken érdeklődő hallgatóival. Kiderült, hogy az inkább szorgalmukról ismert barcasági csángók hagyatékából meglepően sok olyan kézirat került elő, ami magas fokú íráskészségről tanúskodik, és e parasztköltők és naplóírók hihetetlenül színvonalas feljegyzései a kései utódokhoz is szólnak – ugyanakkor még hátrább visznek az időben, hiszen Krizbán és Tatrangon nem akármilyen tanítómesterük lehetett; de ez már egy következő kutatás tárgya. Az előzőekről annyit, hogy a konfirmáció néprajzát (Ma leszek házadban először vendég. Felnőtté válás a barcasági csángó gyülekezetekben) – tudományos mű létére – másodszor is ki kellett adni, és meleg kenyérként fogyott Fóris István naplója is  („Mikor Oláhország háborút izene”). Ma már ezekben a falvakban nincs néptánc, nincs népzene, a nyolcvanas években még sok régi szokást, legendát ismerő idősek eltűntek, az utánuk jövők a gyors polgárosodás útján haladnak, és a masszívan betelepülő románság miatt már felismerhetetlenné váltak a valamikor egyedi hangulatú települések. Veress Emese arra is figyelmeztetett, hogy a magyar örökség egy részét éppen a helybeli románok – a mokánok – őrzik, akik nem cserélték le a csángó mesterek által készített kapukat, és szívesen el is mondják az eredetét (csak az újonnan odaköltözők számára „román kapu” az, mert románok laknak mögötte), miközben a csángó magyarok mind lecserélték a magukét. Itt már szélesebb körré tágult a beszélgetés, a bevándorlás-elvándorlás és az ezzel járó változások is terítékre kerültek – mindenért azonban e téren sem lehet másokat hibáztatni, a kisvárosnyi létszámú brassói magyarság például máig nem zárt össze egyetlen közösséggé, az iparosodással oda került székelyek és a tízfalusi csángók még mindig elkülönülnek egymástól.
A beszélgetés a súlyos témák ellenére is oldott hangulatú maradt, tréfákra és színes kiegészítésekre is futotta, és végül dedikáltatni is lehetett.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Belföldi hírek
Újabb milliók az ortodox egyháznak
Jócskán kiegészítette a Victor Ponta vezette kabinet azt az összeget, amelyet pár nappal ezelőtt hagytak jóvá a költségvetési tartalékalapból templomok építésére. A kormány ezen második alkalommal – pár nappal korábban hatmillió lejt különítettek el – kizárólag az ortodox egyházat támogatja.
Összesen 13 kolostor, katedrális és egyházkerületi központ kap pénzt. A megyék, ahová a 14 millió lej eljut, Brassó, Galac, Iaşi, Kolozs, Neamţ, Olt, Szeben, valamint Tulcea. Múlt héten a görög katolikus felekezet részesült támogatásban a kolozsvári Cipariu téri katedrálisuk építésére. A templomot egyébként kevéssel a rendszerváltást követően kezdték el építeni, a munkálatok évekig álltak. A mostani pénzosztás mások mellett a kolozsvári Nicolae Ivan egyházkerületi központnak, illetve az Adormirea Maicii Domnului templomnak „szól”.
Ponta: az elnök még én vagyok
Pártbéli társait figyelmeztette tegnap Victor Ponta kormányfő, ami a Szociáldemokrata Párt (SZDP) elnöki tisztségét illeti, kijelentve, ne igyanak előre a medve bőrére. A politikus târgoviştéi kampányállomásán beszélt arról, hogy az SZDP elnöki „széke” nem szabad, amíg ő egy másik tisztségbe nem távozik. Elmondása szerint ezt az üzenetét párttársai nagyon is jól megértették. „Azt mondom, hogy egyik választás sincs megnyerve addig, amíg a szavazatokat meg nem számolják. És bármely tisztség, beleértve az enyémet is, nem szabad addig, amíg én nem távozom egy másik tisztségbe” – részletezte Ponta. A kormányfő nem mulasztotta el kifejteni, hogy noha az általa vezetett párt az esélyesek között szerepel az államelnöki székért folyó harcban, egyelőre jelöltje még nem nyerte meg a választást. „Traian Băsescu 2004-ben és 2009-ben becsapta a románokat, hogy valami ellen szavazzanak. Hiszem, hogy a 2004-es és 2009-es borzalmas eredmények után, mivel látták, hogy mit jelent valami ellen szavazni, 2014-ben az emberek valamire fognak szavazni, és remélem, hogy ebből a szempontból mi vagyunk az esélyesek” – részletezte.
Kelemen: érvekkel kell küzdeni a szabadságért
Az erdélyi magyarságnak ma már nem karddal és ágyúval, hanem az érvek erejével és türelemmel kell szembeszállnia a szabadságát akadályozó előítéletekkel – véli Kelemen Hunor. Az RMDSZ államfőjelöltje Nagyváradon mondott ünnepi beszédet Szacsvay Imre szobránál tegnap, a szabadságharcos halálának 165. évfordulóján. A szövetség elnöke szerint az erdélyi magyar közösségnek kötelessége tudni, mi a célja, milyen jövőt akar. „Azt is be kell látnunk, hogy csupán a közösség erejével érhetjük el azt, amit a jövő feladataként önmagunk számára meghatározunk, szabadságunkért és jogainkért továbbra is meg kell küzdenünk” – idézte Kelemen Hunort az RMDSZ hírlevele. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején megfogalmazott célok ma is továbbélnek Európa-szerte, hiszen az egyénnek, a közösségnek, a nemzetnek alapvető igénye, hogy szabad legyen, hogy saját életéről felelősségteljesen és szabadon dönthessen – mondta az RMDSZ államelnökjelöltje.
Levél Dél-Tirolba medveügyben
Levélben fordult Ugo Rossihoz, a dél-tiroli régió elnökéhez Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, amelyben szakmai segítséget kér az utóbbi időben megszaporodott medvetámadások és vadkárok megoldása érdekében. Az önkormányzati vezető együttműködést, tapasztalatcserét, a jó gyakorlatok ismertetését reméli a medveállománnyal kapcsolatosan, mivel az utóbbi időben Hargita megyében helyi közösségeket, háztartásokat, vagyonokat és embereket értek támadások a vadállatok részéről. Dél-Tirol hasonló természeti adottságokkal rendelkezik, mint Hargita megye, ugyanakkor az illetékes hatóságok biztosítják a lakosság és a turisták védelmét a medvetámadások ellen. Éppen ezért kértem, hogy küldjék el javaslataikat, meglátásaikat azzal kapcsolatosan, hogy hogyan lehet ezt a helyzetet hatékonyan kezelni. Minden meglátást, javaslatot szívesen fogadunk, hiszen tarthatatlan az a helyzet, hogy a lakosság lassan nem látja értelmét földje megművelésének a vadkárok miatt, a kirándulókat pedig elriasztja a medveveszély – nyilatkozta Borboly.  
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az „erdélyi kérdés”
1956 elemi erővel robbant be az én életembe is. Hetedik osztályos kisdiák voltam a korondi iskolában a forradalom napjaiban – miközben a faluban lévő két rádión csüngtek a felnőttek –, a második világháború harctereit, a szovjet hadifogságot megjárt férfiak arról beszélgettek, hogyan szökhetnének át a román–magyar határon, hogy segítsenek a forradalmároknak. Senki nem mondta, hogy „ellenforradalom”. Mindez óriási hatással volt rám.
1990-től kezdődően lehetett beszélni az erdélyi, romániai ötvenhatról. Az egykori elítéltekben még ott munkált a félsz, nagyon nehezen nyíltak meg. A későbbi kutatások során derítettem ki: azt, amiről Korondon 1956. október végén, november elején beszéltek, az 1970-ben tűzhalált halt Moyses Márton vezetésével négy 15–16 éves baróti gimnazista megvalósította: 1956. november 11-én ketten átszöktek a román–magyar határon. A kádári hatóságok – hogy a napot soha ne felejtsék el! – 1957. március 15-én adták vissza a román állambiztonsági szerveknek Bíró Benjámint és Józsa Csabát. Hivatalosan csak 2002-től lehet kutatni a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács bukaresti levéltárában a periratokat, az 1956-hoz kapcsolódó dokumentumokat. Ekkor már tudatosan határoztam el: az erdélyi, romániai ’56 történéseit tíz vaskos kötetben tárom az Olvasó és a történészszakma elé. Már megjelent öt kötet. Valójában a 20. század közepének egyetemes magyar történelmét írom, hiszen több világrészre kiterjedő kapcsolódási pontok vannak. Az erdélyi ötvenhatosok közül többen az Amerikai Egyesült Államokba disszidáltak: a Páll Lajossal együtt nyolc évre ítélt Vastag Lajos, az 1956. október 30–31-i temesvári diáktüntetés több elítéltje. Mások elsősorban Magyarországon, Németországban, Franciaországban vagy Svédországban találtak menedékre. Az Illyés Elemérre, Cs. Szabó Lászlóra való utalás pedig azt is jelzi: London, München, de még Brazília is benne van a „szórásban”.  
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc a nacionalista kurzusra áttérő román kommunista hatalom számára kiváló ürügyet jelentett nemcsak a belső ellenzékkel, hanem a romániai magyarsággal való leszámolásra is. Nem véletlen, hogy a magyar forradalom elleni szovjet fegyveres intervencióra 1956. november 2-án éppen Bukarestben – Hruscsov, valamint a román és a bolgár pártfőtitkár jelenlétében – lelkesen rábólintanak! 1956 ürügyén sikerül az addig nagyon keményen ellenálló romániai magyar belső ellenzéket, értelmiségi elitet megtörni! Rá kellett jönniük: mindegy, hogy mit mondanak, lojálisak-e vagy sem a román hatalomhoz, a belső ellenzéket kirakatperek sokasága révén elnémítják, akár fizikailag is megsemmisítik. A romániai magyarságot a számbeli arányon messze felül sújtotta az 1960-as évek végéig tartó retorzió. Téves viszont az az állítás, hogy elsősorban értelmiségieket tartóztattak le, zártak börtönbe. A bebörtönzött munkások, földművesek száma jóval meghaladta az értelmiségiekét. Ma már egyértelmű: újabb és újabb adatokkal kell kiegészíteni a Dávid Gyula szerkesztésében 2006-ban megjelent, több mint 1200 nevet tartalmazó, 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára, 1956–1965 címmel a Polis Könyvkiadó és az Erdélyi Múzeum-Egyesület gondozásában megjelent kötetet. A magyar forradalom és szabadságharc vérbe fojtásának egyik legsúlyosabb következménye volt, hogy olyan fontos központokban szűnt meg véglegesen a magyar nyelvű szakmunkásképzés, mint Brassó, ahol a teherautó- és traktorgyártás részére képeztek magyar szakembereket. A román kommunista diktatúra ezúttal is kiválóan alkalmazta a „húzd meg, ereszd meg” politikát. Újra megjelent a  korábban betiltott Korunk, Napsugár címmel gyereklapot indítottak, Marosvásárhelyen nagyszabású ünnepsorozattal emlékeztek a Református Kollégium 400. évfordulójára, az iskola pedig felvette a ma is ismert Bolyai Farkas Középiskola nevet.  
A készülő ezer oldalas kötet az „erdélyi kérdés” kialakulásáról, akuttá válásáról és a megoldást sürgető tervezetekről, javaslatokról szól. Középkori oklevelek alapján rekonstruálható, hogy a török betörések nyomán hogyan változik meg a korában magyarok és szászok által lakott régiók etnikai összetétele. A 15. század elejére jórészt kialakult Erdély etnikai sokszínűsége. A 18. század második fele, az 1761–62 körüli időszak az, amikor a románság számbeli fölénybe kerül. A reformkor idejétől kezdve magyar, román és részben szász tervezetek, elképzelések születtek az „erdélyi kérdés” megoldására. Ezeket a tervezeteket vontam górcső alá, nagyon gazdag jegyzetanyag kíséretében tárom az olvasók elé a haza bölcse, Deák Ferenc 1842. évi levelétől kezdve – először jelzi az „erdélyi kérdés” súlyosságát! –, folytatva báró Wesselényi Miklós 1848. június 18-i, lakosságcserére vonatkozó tervezetével, valamint Alexandru Papiu Ilarian 1860-ban papírra vetett és Alexandru Ioan Cuza fejedelemnek átadott Emlékiratával, Kossuth Lajos konföderációs tervezetével, a 19. századi, 20. századi különféle megoldási kísérletekkel. Paál Gábor 1919 januárjában, román katonai fogságban megfogalmazta a Székely Köztársaság tervezetét, a két világháború között a román, magyar és szász megoldási kísérletek a lakosságcserék révén próbálták orvosolni az „erdélyi kérdés”-t. Ennek voltak támogatói és ellenzői.
A második bécsi döntés után – 1940. augusztus 30. – több román tervezet is született, amelyek szintén a lakosságcserék révén próbálták az „erdélyi kérdés”-t orvosolni. Sabin Manuilă – aki Budapesten szerzett orvosi oklevelet – a Román Statisztikai Intézet megteremtőjeként 1941. október 15-én Ion Antonescu marsallnak és „kondukátornak” adta át azt a tervezetet, amelynek alapján a homogén román nemzeti államot úgy lehet megteremteni, ha 3,8 millió kisebbségit – különböző területi csereberékkel – eltávolítanak Nagy-Romániából. Vasile Stoica román külügyminiszter-helyettes 1942. évi tervezete már ötmillió kisebbségi eltávolításával számolt. A több nyelven beszélő Vasile Stoica Budapesten szerzett bölcsész oklevelet, és a híres Eötvös Kollégiumnak volt a tagja. 1943-ban az állampolitika rangjára emelték a román–ukrán–orosz lakosságcseretervet. A front közeledése miatt ez nem valósulhatott meg.
1946-ban a magyar béke-előkészítő osztály olyan Székelyföld-autonómiatervezetet dolgozott ki, amely magában foglalta – falvanként feltüntetve! – a barcasági, a volt vármegyei vonzáskörzeteket is. Ezeknek a tervezeteknek a nyomát sem találjuk a román parlamentnek benyújtandó autonómiatervezetben! Olvasóknak, politikusoknak, a történészszakmának szeretnék olyan kötetet átnyújtani, amelyben teljességre törekvően megtalálják az erdélyi kérdéssel kapcsolatosan kidolgozott összes tervezetet. Huszonnégy éve dolgozom ezen a köteten!
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Bolyai Tudományegyetem pere (A forradalom visszhangja Erdélyben) 2.
A kolozsvári képzőművész-hallgatók, majd a szovátai szervezkedők első csoportjának 1956. október 28–29-ei letartóztatása – Kelemen Imre elsőrendű vádlottat és hét társát fegyveres szervezkedés vádjával 1956. december 16-án ítélte el négy és tíz év közötti börtönbüntetésre a Kolozsvári Katonai Törvényszék – részben cáfolja azt az állítást, miszerint a legfelsőbb román párt- és államvezetésben a magyar forradalom kitörésének hírére óriási pánik uralkodott volna.
Való igaz, a Magyarországon és Budapesten történtekről a romániai sajtó először 1956. október 25-én tájékoztatott, a jól ismert „fasiszta-horthysta terror”, a „fasiszta huligánok”, az „imperialista ügynökök”, a „csőcselék ellenforradalmi kalandja”, „ellenforradalmár bandák fegyveres támadása a magyarországi népi hatalom ellen”  mantrázó fordulatok kíséretében. A román sajtó mindvégig ellenforradalomnak minősítette mindazt, ami Magyarországon, Budapesten történt. A sajtó „kivárását” Moszkva, a szovjet pártvezetés sugallta. A Gheorghe Gheorghiu-Dej főtitkár vezette Román Munkáspárt központi vezetősége az első sokk után 1956. október 24-én déli egy órára összehívta a szűk pártvezetést, a Politikai Bürót, és döntöttek arról, hogy a magyarok által nagyobb számban lakott tartományokba teljhatalmú megbízottakat küldenek, vezetésük alá rendelik a hadsereget, a tartományi Securitatét, a milíciát, a vállalatok igazgatóit. Ugyanakkor döntöttek arról, hogy a román–magyar határt lezárják, a hadsereget mozgósítják, a Magyarországról érkező sajtótermékeket, leveleket a legszigorúbban ellenőrzik. A magyar nyelven is jól beszélő Miron Contantinescut Kolozsvárra, Fazekas Jánost a Magyar Autonóm Tartományba, Szenkovics Sándort Nagyváradra, Muzsik Mihályt Nagybányára vezényelték, az 1955-ben a börtönből kiszabadult Márton Áron erdélyi római katolikus püspök „mozgását” – e sorok írójának véleménye szerint a 20. század legnagyobb magyarja, aki hajszálpontosan tudta, hogy a kompromisszum keresésében meddig lehet elmenni! – a püspöki székhelyre korlátozták, magyarán: hivatalosan „felkérték”, nehogy elutazzék Gyulafehérvárról! Fazekas János – akinek a szerepét  a Trabant-kiutalásoknak köszönhetően számos történész, író, publicista még ma is egyértelműen pozitívan értékeli (!?) – politikai tőkét akart kovácsolni, és már Bukarestből összehívta a legnagyobb tekintélyű marosvásárhelyi  értelmiségiek gyűlését, pontosan körvonalazta: minél keményebb és zaftosabb kifejezések kíséretében – „a fasiszta huligánok a csecsemők, az ártatlanul meglincselt kommunisták vérében gázolnak”! – ítéljék el a „magyar ellenforradalmat”, kötelezően nyilvánítsák ki a hűségüket, elkötelezettségüket, odaadásukat a Román Munkáspárt, személyesen Gheorghe Gheorghiu-Dej főtitkár, a szocializmus vívmányai iránt! A Magyar Autonóm Tartomány pártbizottságának levéltárában az 1956. október 24-ei, az 1956. november 2-ai, a hírhedt Lelkiismeretünk parancsszava elítélő nyilatkozatot „kigyöngyöző” gyűlések teljes és gyorsírásos jegyzőkönyve megtalálható az Országos Levéltár Maros megyei fiókjában, lefénymásoltattam, és a dokumentumok birtokában hiteles képet próbálok nyújtani a Magyar Autonóm Tartomány, a Székelyföld akkori politikai és szellemi elitjének megalkuvásáról. Fazekas Jánossal néhány évvel a halála előtt  nagyinterjút készítettem. Beismerte: a korabeli román, magyar sajtóban futószalagon gyártott hűségnyilatkozatok – Simó Géza Bútorgyár, Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet, Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet – „vérgőzös” kifejezéseit az ő javaslatára illesztették a szövegekbe. Azt is kijelentette: a román hivatalos párt- és állami küldöttség élén Belgrádban tartózkodó Gheorghe Gheorghiu-Dej főtitkárral – forródróton – közvetlen telefonkapcsolatban állt, és az ő – Fazekas János – érdeme, hogy sikerült megakadályoznia mintegy 2500 székelyföldi jeles és nagy tekintélyű magyar értelmiségi letartóztatását. Ezzel a „bravúros hőstettével” szédített számos írót – köztük Sütő Andrást –, egyetemi tanárt, orvost. Fazekas állítása szerint: a Gheorghe Gheorghiu-Dej-zsel folytatott telefonbeszélgetés után Kolozsvárra, Miron Constaninescuhoz utazott, s a Securitate javasolta letartóztatandók névsorát összetépték és megsemmisítették. Ekkor jegyeztem meg: a román kommunista hatalom a későbbiek során nem 2500 személyt, hanem tízezreket tartóztatott le, tartott vizsgálati fogságban, akkor miért nem lépett közbe? Mivel Romániában mindig „kettős könyvelés” volt és van, ha valóban létezett az ominózus névsor, hátha sikerül a nyomára bukkannom. Fazekas János a Bolyai Egyetem perében – mint a hiteles levéltári dokumentumok ismeretében látni fogjuk – áldatlan szerepre vállalkozott!        A legfelsőbb román pártvezetés aggodalommal és felfokozott érdeklődéssel követte a budapesti Petőfi Kör vitáit, a magyarországi erjedési folyamatot. A budapesti román nagykövetségről küldött sifrírozott táviratok, a központi vezetőség üléseinek jegyzőkönyvei azt bizonyítják: a román pártvezetés szerint a Magyar Dolgozók Pártja túlságosan sok engedményt tett a belső ellenzéknek, kiengedte a kezéből a gyeplőt, a marxista-leninista világnézet eszmerendszerének mellőzésével ideológiai káoszt teremtett. A kommunista hatalommal teljes mértékben azonosuló erdélyi magyar párttitkárok, aktivisták, néptanácselnökök, instruktorok egymást túllihegve bizonygatták a párt, a hatalom iránti hűségüket. Az íróként is számon tartott Tompa István Kolozsvár tartományi párttitkár a forradalom kitörése utáni napokban az egyetemeket, a főiskolákat járta, a Bukarestből kapott ukáz szellemében – „Magyarországon ellenforradalmi mozgalom tört ki horthysta tisztek, volt fasiszták, az amerikai imperialisták aktív segítségével…” – a Bolyai Tudományegyetem tanárait, diákjait, írókat, művészeket, elsősorban a kolozsvári magyar értelmiséget kellett meggyőznie a párt álláspontjának helyességéről. Szabédi László (eredetileg Székely László, Sáromberke, 1907. május 7.–Ko­lozsvár, 1959. április 18.) öngyilkossághoz vezető tragédiájának fontos stációja 1956. Bár 1945-ben belépett a Román Kommunista Pártba, 1947-től esztétikát tanított a Bolyai Tudományegyetemen, 1952 és 1956 között a magyar irodalomtörténeti tanszék vezetője volt, pártos elkötelezettségű versei ellenére a román hatalom kellemetlen értelmiségiként tartotta számon. A magyar forradalom és szabadságharc első napjait a Szovjetunióban töltötte. Naplóját a kolozsvári Szabédi Emlékház munkatársainak segítségével a Szabédi-hagyatékból sikerült megszereznem. Szabédi 1956. november 2-án szállt le a repülőgépről a Băneasa repülőtéren. A magyarországi „eseményekről” csak a Szovjetunióban begyűjtött információi voltak. A repülőtéren a bukaresti magyar rádióadás egyik szerkesztője – évek óta nem sikerült kiderítenem: ki volt a kérdező? – az orra alá dugta a mikrofont, és megkérdezte: mi a véleménye mindarról, ami Magyarországon zajlik? Szabédi – annak rendje és módja szerint – elítélte a „magyar ellenforradalmat”, sőt, Kolozsváron is ezt tette a visszatérése utáni első napon. Időközben hiteles információk birtokába jutott, felrohant a Kolozs tartományi pártbizottság első titkárához, Vasile Vaida elvtárshoz, és kérte a bukaresti nyilatkozata visszavonását. Enyhén szólva kinevették. Az 1956 erdélyi mártírjai sorozatom harmadik, az „ENSZ-memorandum”-ról szóló kötetében közöltem utolsó leveleinek egyikét, amelyet közvetlenül az 1959. április 18-ai öngyilkossága előtt – Szamosfalva határában a vonat elé vetette magát – Vasile Vaidának, a Kolozs tartományi pártbizottság első titkárának címzett, és amelyben „megmagyarázza” azt a katonai ügyészségtől és a tartományi pártbizottságtól származó vádat, miszerint ismerte a dr. Dobai István kolozsvári nemzetközi jogász által összeállított „ENSZ-memorandum”-ot, azaz: a román–magyar lakosságcseretervet. Elhatárolódott a szerzőtől, a tervtől egyaránt, holott dr. Dobai István és Varga László református lelkész visszaemlékezése szerint nemcsak ismerte a tervet és egyetértett vele, hanem széljegyzeteket is készített hozzá.
Kései egyetemtörténet
Abban mindenki egyetért: csak az egyetemi oktatás képes biztosítani egy nép, népcsoport legmagasabb fokon képzett értelmiségi elitjét, a tanítványok később tanítómesterekként folytatják az elődök munkáját. Báthori István 1580–1588 közötti kolozsvári egyetemétől 1945-ig, a Bolyai Tudományegyetem megalakulásáig közel négyszáz év telt el. 1872. november 10-én Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter, majd utódai, Pauler Tivadar és Trefort Ágoston előkészítő munkája után megnyílt a Kolozsvári Magyar Királyi Tudományegyetem, amely 1881. január 4-én kelt királyi alapítólevél alapján felvette a Kolozsvári Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem nevet. Budapest után ez volt az akkori Magyarország második egyeteme. Ebben nagy szerepe volt az Erdélyi Múzeum Egyesületnek. Az 1918. december 1-jei gyulafehérvári nagygyűlés után a Nagyszebenben székelő román kormányzótanács közoktatásügyi államtitkára, Onisifor Ghibu – haláláig a magyar nép egyik legádázabb ellensége, kifosztója – jól megérdemelt büntetését a román nacionalistáktól a börtönben nyerte el! – „1919. május 12-én a román állam számára jelképes erőszakkal lefoglalta az egész egyetemet, és hűségesküre szólította fel alkalmazottjait. A hűségeskü megtagadása után az egyetem Szegedre távozott, ezért egyik napról a másikra román egyetemmé nyilvánították, s megkezdődött magyar jellegének és emlékének máig tartó eltüntetése” – összegzi a megcáfolhatatlan tényeket Faragó József kiváló néprajz-, népballada-kutató, a néprajztudomány doktora. I. Mihály, Románia királya és Ştefan Voitec nemzet-nevelésügyi miniszter aláírásával az 1945/407-es számú királyi törvényrendelettel „Kolozsvárt 1945. június 1-jei hatállyal magyar előadási nyelvű állami Tudományegyetem létesül”.
A történelem keserű fintora, hogy a királyi rendelet meg sem említette a Ferenc József Tudományegyetem 63 épületét, hanem kizárólag a román Regina Maria (1919 előtt és 1940–1944 között a magyar De Gerando) Leánygimnázium Arany János utcai épületét adományozta az új magyar egyetemnek. Ez a Farkas utcai központi épületnek csupán negyven százalékát jelentette.  A Bolyai Tudományegyetemen az 1950-es évek elejére kialakult az a szervezeti struktúra, amely kisebb változtatásokkal 1959-ig, felszámolásáig fennmaradt.
 (folytatjuk)
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdélyiek külföldi egyetemjárása 1849–1919 között
Történetírásunk egyik fontos megoldandó kérdése az értelmiségtörténet, kezdve annak kialakulásával és végezve a mindennapi életben, különösen a társadalom haladásában és a tudományos élet fejlődésében betöltött szerepének a feltárásával és valós értékelésével.
Az utóbbi években az értelmiségtörténet tanulmányozása terén a magyarországi kutatók jelentős eredményeket értek el, hiszen sikerült feltárniuk a magyar diákok külföldi egyetemjárásának szinte teljes anyagát. És a diákok egyetemjárásának szerves része az erdélyi diákságé is. Enélkül a magyar értelmiség története nem tekinthető teljesnek és egységesnek.
A hiánypótló igény kielégítésére a magyarországi kutatói tevékenységhez társult néhány erdélyi magyar kutatónk – a néhai Tonk Sándor, Szabó Miklós és utóbb Simon Zsolt, mindnyájan Marosvásárhelyről –, akik Szögi László budapesti professzorral és munkatársaival közösen többévi megfeszített munkával feltárták és feldolgozták az 1919 előtti erdélyi diákok egyetemjárását, amit a most ismertetésre került munkával sikerült közkinccsé tenniük.
Ez a kétkötetes munka egy olyan forrásalap, amely nemcsak az erdélyi magyar elit történelmi szerepének megértéséhez és értékeléséhez nélkülözhetetlen kézikönyv, hanem a román, szász és egyéb nemzetiségűekéhez is. Sorrendben az erdélyiek külföldi egyetemjárását tárgyaló sorozatnak az V(-VI). kötete. Amint címéből is látható, közös munka. A kutatás oroszlánrészét Szabó Miklós végezte. Munkacsoportjában rajta kívül részt vett dr. Szögi László történész, a budapesti ELTE könyvtárának igazgatója, dr. Simon Zsolt történész, a Román Tudományos Akadémia marosvásárhelyi részlegének főkutatója, Olosz Katalin ny. tudományos kutató, illetve Szabó Marcella, Miklós élettársa, aki az adatbázis adatainak statisztikai értékeléseiben, számsoros feldolgozásában, táblázatok készítésében, szerkesztésében vállalt részt.
Ez a kiadvány egy forrás jellegű lexikonszerű címtár részletes előszóval, mely bemutatja a külföldi egyetemjárás irányát, méreteit és sajátosságait, azokat a jellegzetességeket és értékeléseket, amelyek ezekből következtethetők. Az előszóból megtudjuk azt is, hogy az adatok 128 európai egyetem anyakönyveiből származnak, ami egyben jelzi a kutatómunka méreteit, rendkívüli kiterjedtségét.
Az előszó után következik a 9579 címszóból álló diáknévsor ábécérendben, mely tartalmazza az illető diák életrajzi adatait, külföldi tanulmányainak helyét és idejét, valamint élettörténetének rövid leírását. Fontos szempont volt az adattár összeállításánál, hogy a gyűjtés a teljes Erdélyt befogja, etnikai hovatartozásra való tekintet nélkül, ezért nem csak a magyar történetírás számára szolgál értékelhető adatokkal. A törzsszöveget képező adattárat követi a rövidítések jegyzéke, irodalomjegyzék, az oktatási intézmények mutatója, a származási helyek mutatója, végül a román és angol rezümé.
A munka terjedelmét érzékelteti az a tény, hogy több mint 2,7 millió leütést tartalmaz, ezért nem is lehetett egy kötetben megjelentetni. Az erdélyiek külföldi egyetemjárását tárgyaló forráskiadvány sorozat, és ezen belül a most megjelent két kötet felbecsülhetetlen jelentőségű a magyar értelmiség történelmi szerepének értékelése mellett a helytörténetírás és egyéb tudományágak művelői, valamint a szerkesztői munkát végzők számára is.
Megemlítendőnek tartom, hogy az előző kötet, a Szabó Miklós és Szögi László nevével fémjelzett, az 1701–1848 közötti időszakot tárgyaló diáknévsor mára már olyannyira általánosan használt kézikönyv lett, hogy a szakzsargon nevet is adott neki: "a Szabó–Szögi". A 19. század második felében bekövetkezett információrobbanás nyomán a jelen kötetekhez felbecsülhetetlenül több adat állt a kutatók rendelkezésére, mint az azelőttiekben összesen; ezért, várhatóan, rendkívül hasznos is lesz. Gondolom, ezt majd "a SzaSiSzi"-ként fogják emlegetni.
Pál-Antal Sándor
Népújság (Marosvásárhely)

(M)ilyen gazdagok vagyunk(?)
E címmel szervez jövő héten Sütő András-műhelykonferenciát a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem magyar művészeti kara. Mint azt a szervezők közleményében olvashatjuk, a konferencia célja egy olyan közös beszédtér kialakítása, amelyben az életművel kapcsolatos teljesen eltérő vélemények is nyitott – és remélhetőleg termékeny – szakmai vitában szembesülhetnek, egyrészt a húszperces előadások megbeszélésein, másrészt a konferenciát lezáró, közönség előtt tartott összegezés formájában.
Ami az október 29-étől (szerdától) október 31-ig (péntekig) tartó eseménysorozat programját illeti, a konferencia munkálatai, azaz az előadások sorozata szerdán délelőtt 10 órakor kezdődik az Erdő utcai Bod Péter Diakóniai Központban. Az előadás-sorozat, szünetekkel együtt 17.40 óráig tart, ezt követően – 18 órától – kiállítás-megnyitóra kerül sor: Erdélyi Lajos fotóművész Sütő András- portréit tekinthetik meg az érdeklődők a Stúdió Színházban. A nap zárásaként pedig a Yorick Stúdió előadását, Székely Csaba drámáját, a Szeretik a banánt, elvtársak? című produkciót láthatja a közönség ugyanott. Az előadáson való részvétel ingyenes.
Csütörtökön reggel 9 órakor kezdődik az előadás-sorozat a Bod Péter Diakóniai Központban, a délelőtti program 14.30 óráig tart. A munkálatok összegezésére 17 órakor kerül sor a Kultúrpalota kistermében. Mint azt Lázok János egyetemi tanár, a konferencia főszervezője elmondta, a délutáni eseményen az előadásokat elnöklő moderátorok egyórányi értekezlet keretében összefoglalják a konferencián elhangzottakat, az összefoglalókat követően pedig a közönség teheti fel kérdéseit Sütő Andrással, valamint az elhangzottakkal kapcsolatosan. A konferencia záróprogramjában közreműködik Zágoni Előd gordonkaművész, Strausz Imre karvezető és a marosvásárhelyi egyetem színész szakos harmadéveseinek leánykara. A szerdai és csütörtöki munkálatokon többek között Cseke Péter, Dávid Gyula, Kántor Lajos, Elek Tibor, Kovács Dezső, D. Lőrincz József, Mester Béla és Petzoldt Silvia (utóbbi a jénai egyetem oktatója) előadásait hallhatja a közönség.
A rendezvénysorozat pénteken Sütő András pusztakamarási szülőházának meglátogatásával folytatódik. Az egyetem két autóbusza reggel 9 órakor indul a Teleki Téka előtti parkolóból, és oda is tér vissza 15 órakor. 18 órakor pedig – a konferencia zárómoz- zanataként – a Sütő András református temetőben lévő sírjánál találkoznak és gyújtanak gyertyát a résztvevők.
A konferencia nyitott, bárki által látogatható programjai közé tartoznak a délelőtti előadások, illetve a csütörtök délutáni, Kultúrpalota-beli összegző. Ugyancsak ingyenes és bárki által látogatható, de előre való bejelentkezést igényel a Yorick Stúdió produkciójának megtekintése, valamint a pusztakamarási kirándulás. Bejelentkezés az eseményeket megelőzően legalább egy nappal szükséges a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem titkárságán (telefonszám: 0265-266.281) vagy a studio@uat.ro címen. Az igényelt meghívókat pedig a Stúdió Színház pénztáránál vehetik át az érdeklődők.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

1956 emlékezete
Régiónkban is többfelé megemlékeztek 1956. október 23-ról, a magyar forradalom és szabadságharc kitöréséről. Aradon a Jelen Ház volt a házigazdája a csütörtök esti, az In memoriam 1956 Egyesület, a megyei RMDSZ, a Szabadság-szobor Egyesület rendezvényének, amelyen Vekov Károly (aradi születésű) történész tartott előadást az eseményről, majd a budapesti SZIRT Együttes lépett fel az események szentelt nagyon színvonalas műsorral.
„Október 23-án emlékezünk, emlékeztetünk, és a fiatalokat meg kell tanítanunk arra, hogy mit is jelent ez a nap. Mert rendkívüli évforduló, nem csupán az 1956-os magyarországi forradalomról szól, hanem a magyar 56-ról: 1956 nemcsak Magyarországon volt, hanem a határon túli magyarság körében is megvolt a hatása, amely Erdély területén különösképpen érvényesült” – mondta bevezetőjében Vekov Károly történész. Részletesen szólt a forradalom kiváltó okairól. A II. világháború után a nagyhatalmi döntések eredményeként Közép- és Kelet-Európa szovjet fennhatóság alá került, szovjet katonai jelenlét mellett a sztálini „népi demokráciának” nevezett államformát vezették be. Ennek egy sor olyan jellegzetessége volt, ami meghatározta a következő évtizedeknek a történéseit, sőt máig érezzük ezeknek a következményeit. Az addigi polgári társadalmat felszámolják, vezetői rétegeivel és intézményeivel együtt, beleértve az embereket is – egy olyan módszerrel, amit terrornak nevezünk. Az egykori politikai rendszer, a különböző társadalmi szervezkedések, politikai pártok intézmények vezetőit sorra letartóztatták, bíróság elé állították vagy anélkül is elszámoltatták, pontosabban felszámolták őket, egész a fizikai felszámolásig elmenően. Ez egyrészt megfosztotta a társadalmat attól a minőségi tapasztalattal rendelkező vezetőrétegtől, ami képes lett volna a társadalmat a korszak igényeinek megfelelően tovább vinni, s a társadalom élére állítottak egy teljesen új vezető garnitúrát, amely csak a káderszempontok alapján lehetett vezető, hozzáértése nagyjából egyenlő volt a nullával, s ennek következménye az, hogy az országok gazdasága mondhatni csődbe ment. Ez és a terror egy olyan társadalmi feszültséget teremtett, amely az ötvenes évek közepén kulminált – elemezte a helyzet a vázoltnál jóval részletesebben az előadó. Vázolta a  magyarországi forradalom (majd szabadságharc) október végi, többé-kevésbé ismert eseményeit, a szovjet csapatok beavatkozását és a szabadságharc leverését, majd a romániai vonatkozásokról szólt.
A Román Kommunista Párt a kezdetektől ellenforradalmi, majd horthysta-fasiszta, revizionista megnyilvánulásnak minősíti a Budapesten történteket, és felajánlja a Szovjetuniónak, hogy beavatkozik Magyarországon. Mint ismeretes, Nagy Imrét elfogása után Snagovon tartják fogva perének lezajlása és halálra ítélése előtt.
A romániai magyarság egyértelmű rokonszenvvel fogadta a magyar forradalmat, valamennyi erdélyi megyében, több száz településen voltak szimpátia-megnyilvánulások. A romániai románság is tudomást szerez – magyar közvetítéssel vagy nem – a magyarországi eseményekről, körükben is számos a szimpátia-megnyilvánulás és hasonló reformokat próbálnak követelni. A nagy egyetemi központokban, Kolozsváron, Temesváron, Bukarestben, Iaşi-ban szimpátia-megmozdulásokra kerül sor.  A megtorlások 1956-tól kezdődően 1970-ig tartanak, majd 20 ezer ember meghurcolására kerül sor.
1956 azt bizonyítja, zárta előadását Vekov Károly, hogy a magyarság összenemzeti szinten kiált a magyar forradalom és programja mellett, és 1956 a magyar identitástudatot erősítette meg.
A sok új elemet is tartalmazó ismertetőt követően a budapesti SZIRT Együttes lépett fel két kitűnő énekessel (Cecilia Lloyd szoprán, a Magyar Állami Operaház magánénekesnője, Andrássy Frigyes „Hűség 1956-hoz” Érdemkeresztes művész – basszus, zeneszerző), akiket zongorán Andrássy Krisztina, a Magyar Állami Operaház korrepetitora, zeneszerző kísért. Műsorukban – amelyet Andrássy Frigyes kiegészítő magyarázatai kísértek – többek között a Sír a téli éjszaka című, 1956 emlékére írt daljátékból hangzottak el részletek (a zenét maga az énekes és felesége szerezte), előadták a Recsk c. láger-dalt, a Honfoglalás c. film híres dalát, s a Székely himnuszt. Körtvélyessy Zsolt Érdemes művész, Jászai Mari-díjas színművész néhány nagyszerű verset szavalt el, Vörösmarty Szózatát, József Attila a Dunánál és Márai Sándort: mennyből az angyal c. versét. A művészek számait, kivétel nélkül, vastapssal jutalmazta a közönség, sokan az előadás után melegen gratuláltak valamennyiüknek a kivételes élményért, Bognár Levente alpolgármester a hölgyeknek átadott szép csokrok kíséretében köszönte meg a magas színvonalú előadást, a nagyon szép estét. 
–r –a 
Nyugati Jelen (Arad)

A forradalom üzenete – a költők látnoki szemével láttatva
Az 1956-os magyar forradalomról, a sztálinista diktatúra és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharcról emlékeztek meg október 23-án a temesvári magyarok. A megemlékezésre egy másik forradalom kultikus helyszínén, a belvárosi református templomban került sor, a Temesvár-Belvárosi Református Egyházközség és a Temes Megyei RMDSZ szervezésében. Ünnepi műsorral adóztak a temesváriak 1956 emlékének, v. Erdei József, a Gróf Wass Albert Társaság elnöke előadásában, „mert egy nép azt mondta, elég volt” – ’56 a magyar irodalombancímmel.
A Szózat közös eléneklése után a rendezvény vendégeit ft. Fazakas Csaba református esperes köszöntötte. A magyar forradalom emlékére felcsendült Ludwig van Beethoven Egmont nyitány című műve, amely gyakran szólt a magyar rádióban azokban a napokban. Az 1956-os népfelkelés előzményeiről, a mindössze három hétig tartó forradalmi eseményekről és a tragikus következményekről Halász Ferenc történelemtanár, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke tartott előadást, megemlékezve az 1956-os temesvári tüntetésekről, a magyar és román áldozatokról is. „1848–49 és 1956 után egy újabb szabadságharc indult el éppen innen, a temesvári református templomból 1989 decemberében” – mondta Halász Ferenc, hangsúlyozva, hogy utóbb nem minden úgy alakult, ahogy szerettük volna, de 1989 nem volt hiábavaló, előbbre léptünk a szabadságunk és az emberei jogaink területén. „November 2-án éljünk a kiharcolt szavazati jogunkkal” – zárta ünnepi beszédét Halász Ferenc.
Vitéz Erdei József, a Gróf Wass Albert Társaság elnöke „irodalmi művekkel tarkított kalandozásra” invitálta a megemlékezés résztvevőit a „sokat látott református templomban”. Utassy József Iszonyú lesz című versével vezette be és Faludy György Tanuld meg ezt a versemet című látnoki költeményével fejezte be irodalmi kalandozását, felidézve a sztálinista korszak embertelenségét (Illyés Gyula – Egy mondat a zsarnokságról), a magyar forradalmárok eszmélését, a forradalom véres eseményeit (Ratkó József – Fegyvertelenül), az emigrációba kényszerült magyarok keserű sorsát (Márai Sándor – Halotti beszéd). A múlt árnyai kísértettek, amikor előadás közben hirtelen sötétbe borult a templom és az előadó csak gyertyafénynél folytathatta műsorát.
V. Erdei József a nagy magyar költők halhatatlan soraival idézte fel 1956 szellemiségét, adta át a megmaradás üzenetét. „Olvassanak el minden nap egy verset, Faludy György emlékének adózva, aki arra kéri Önöket, hogy „homlokod mögött adj nekem helyet/ tanuld meg ezt a versemet” – mondta befejezésül az előadóművész, aki Ady Endre ritkán hallott versével (Egy harci Jézus-Mária)búcsúzott a hallgatóságtól. A tartásos megemlékezés a Himnusz közös eléneklésével és szeretetvendégséggel zárult.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Szilágysomlyó: évfordulós ünnepségek jellemzik évek óta a Báthory Napok rendezvényeit
Az utóbbi években a Báthory Napok rendezvényeit kerek évfordulók jellemezték: tavalyelőtt rendezte meg a Báthory István Alapítvány a XX. Báthory Napokat, tavaly került sor a XX. orvos-továbbképzőre, s ugyancsak elmúlt évben mutatták be Széman Péternek, az alapítvány elnökének A Báthory István Alapítvány első 20 éve című kötetét. Idén pedig Szilágysomlyónak Albertirsával kötött testvérvárosi kapcsolatának 10. évfordulóját ünnepeltük.
És bár a város és az alapítvány kapcsolata Albertirsával újabb keletű, kezdetei a ’90-es évek elejére nyúlnak vissza, a református egyháznak köszönhetően – írja Széman Péter a XXII. Báthory Napok programfüzetében. Az együttműködés eredménye több közös rendezvény a két városban. Ebben az évben az alapítvány által szervezett orvos-továbbképzőt első alkalommal tartották Kolozsváron
A Kárpát-medencei orvosok találkozóján köszöntötték a 90 éves Andrásovszky Barnát.
SZÉMAN EMESE RÓZSA
Szabadság (Kolozsvár)