KIFO HÍRLEVÉL I. évf. 241. szám - Hozzászólás Ambrus Attila: Lehet-e a globális érdek magyar? c. írásához
István Fülöp
Kiemelt hozzászóló, Babes-Bolyai Tudományegyetem
Na, álljunk meg egy pillanatra!
Az szép, hogy a szerző szinte szóról szóra idézi az SZNT közleményét, ha már a maszol (Új Magyar Szó) eddig elhallgatta.
Az ellenben gáz, ahogy manipulálni próbál.
Elsősorban a FPER nem egy amerikai alapítvány, hanem a nagy manipulátor Hrebengiuc által létrehozott szervezet, a célja csak a nép megtévesztése.
Másodsorban a kisebbségi jogok biztosítása nem lehet belügy, bármennyire akarja azt Hrebengiuc és magyar hangja Ambrus Attila. Az alapszerződés világosan kimondja, hogy nem az. Aki onnan vissza akar lépni, az a magyarok nyílt ellensége.
Harmadsorban: az autonómia egy teljesen reális igény, amit nem azért hangoztatunk, hogy valaki kevesebbet bár vessenek ide nekünk a románok! Azért kérjük, mert azt akarjuk, s aki a nevünkben annál kevesebbről merészel egyezkedni, az nemzetáruló, utolsó gazember. Ez legyen világos. (ÚMSZ)
Ágoston András:
Beismerés
Néhány napja Hírlevelünkben (235. szám, 2014. október 9.) megállapítottuk: a „PER a szocialista Jugoszlávia felbomlása során elsősorban a stabilitás megteremtését, illetve megtartását célozta meg”. Utaltunk arra is, hogy ez a Neptun II. Allen Kassof részvételével – lévén, hogy ez nem globális érdek – autonómiát nem eredményezhet.
Ambrus Attila, a Magyar Szó brassói tudóstója a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) napilapjában az Új Magyar Szóban ezt a vélekedést megerősíti. Senki se reménykedjen, így a szerző, hogy akár az FPER el tudja hozni az autonómiát vagy hivatalossá tudja tenni a magyar nyelvet Romániában, de számos létező jog alkalmazását, újabb jogok biztosítását, a regionális nyelv elfogadását és talán még a magas fokú decentralizációt is ki tudja csikarni. Természetesen globális érdekből”. S az RMDSZ eszmei platformján állva felteszi a kérdést: De ez miért zavarna minket?
Hát ez az. A beismerés, ami zavar minket autonómiakövetelőket. De nem azért, mert Ambrus Attila ettől elérő véleményt ad közre. Ez szíve joga.
Az ellen sem tehetünk semmit, ha egy PER-szerű nagy, globalizációt szorgalmazó nemzetközi szervezet romániai fiókja, a PER nyugdíjas vezetőjével együtt, az autonómiával szemben a stabilitást, konkrétan, a régió (kikényszerített) nyugalmát részesíti előnyben.Mert így véli meghaladni a trianoni traumát. S ennek érdekében cselekszik.
De akkor, mi a teendőnk?
Látnunk kell, hogy a román politikai elit és a nemzetköziek kiválasztott partnere az RMDSZ. Semmiképpen nem lehet hát feladatunk, hogy olyan szekér után szaladjunk, amely nem vesz fel bennünket. Igaz ugyan, hogy a kisebbségi jogok biztosítása elvileg nem belügy, de kérdés, érdemes-e ezen vitatkozni egy ilyen erőspartnerrel? A NEPTUN II. egyeztetés folyamatába nem kapcsolódhatunk be. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem tehetünk semmit.
A dolgunk az, hogy a tényleges autonómiáért folytatott küzdelmet ne adjuk fel. A magyar miniszterelnök beiktatását követően vállalta ezt a küzdelmet. A Nemzeti Együttműködés Rendszerében (NER) azokkal a kisebbségi erőkkel, amelyekkel lehet, egyességre kell jutnunk, s az autonómiára vonatkozó nemzeti minimumot autonómiamodellbe sűrítve, nemzeti követelésünket meg kell jelenítenünk a nemzetközi politikai színtéren.
Nincs mire várni. Ha valaki nem vette volna észre, megkezdődött harc az autonómiát mellőző, együttműködésre hajlandó magyar politikai elitek integrálásáért. Erdélyben az RMDSZ, a Felvidéken a Most-Híd, a Vajdaságban pedig a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) a célpont.
Ez a reális helyzet, melynek felismerése, tudatosítása nélkül nincs esélyünk tovább lépni.
A nemzeti feladatunk az, hogy a nemzetközi porondon is bebizonyítsuk, a valóban stabil társadalomfejlődés tájainkon feltételezi a kisebbségi, a magyar autonómiát.
vmdp.org.rs/index –

Külön keretben tanulhatna újságírást a Sapientián öt Kárpát-medencei magyar
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a Kós Károly Kollégium (KKK) és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem már dolgozik azon, hogy öt, az újságírás iránt érdeklődő Kárpát-medencei magyar fiatal külön keretben tanulhasson a felsőoktatási intézmény kolozsvári karán – hangzott el a KKK őszi konferenciáján pénteken Békéscsabán.
Szenkovics Dezső, a Sapientia Egyetem kari főtitkára kifejtette: még idén októberben az intézmény szenátusa elé kerül a kérdés, ezután beadják az engedélykérést a romániai Minőségbiztosítási Hivatalhoz azért, hogy külön keretben, a jelenlegi 25 helyett 30 diákot vehessenek fel a médiaszakra.
Hozzátette: ha megkapják az engedélyt, az MTVA-val és a KKK-val közösen dolgozzák ki, pontosan mely területekről és milyen feltételek mellett érkezhet az öt fiatal az elkülönített keretbe, hogy újságírást tanuljon.
A külhoni újságíróképzésről szóló kerekasztal-beszélgetésen Molnár Judit, a Hírek.sk főszerkesztője elmondta: Szlovákiában nincs újságíró-utánpótlás, ahogyan magyar nyelvű újságíróképzés se. A Selye János Egyetemen szerettek volna egy ilyet elindítani, ám akkreditációs problémák merültek fel – tette hozzá. Tavaly kezdeményezték, hogy a szlovákiai magyar fiatalok Erdélyben újságírást.
Szűcs László, a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium megálmodója arról beszélt, hogy bár évekkel korábban megszűnt a kollégium, sokan még ma is az ő papírjukkal dolgoznak a szakmában. Hangsúlyozta: a továbbképzést fontosnak tartják, ezért „valamit mindenképpen ki fogunk találni, szeretnénk folytatni”.
Szenkovics Dezső ezzel kapcsolatban kijelentette: véleménye szerint az Ady-kollégiumnak lenne létjogosultsága, ugyanis egy hiányterületet, a már szakmában dolgozók továbbképzését fedné le.
Klemm József, az Újvidéki Rádió igazgatója arról panaszkodott, hogy bár a Délvidéken erős médiaintézményeket építettek ki, nem figyeltek a továbbképzésre. Öt-tíz éven belül nagy nemzedékcsere zajlik le, és könnyen előfordulhat, hogy nem lesz magyarul tudó, képzett szakember a médiában – mondta. Hozzátette: Szabadkán és Újvidéken is kezdeményezték, hogy beinduljon a médiaszak, előbbi helyen a tanítóképző kar keretein belül. Mint mondta, reméli, hogy a kettőből legalább az egyik kezdeményezés megvalósul.
Gazsó L. Ferencnek, az MTI vezérigazgatójának – a kerekasztal-beszélgetés moderátorának – kérdésére, hogy milyen támogatást várnak el az anyaországtól, a külhoni magyar újságírók úgy válaszoltak: anyagi támogatást, a szakmai- és nyelvi továbbképzések folytatását, valamint a szakmai gyakorlat anyaországbeli biztosításának a lehetőségét. Utóbbival kapcsolatban Gazsó L. Ferenc elmondta: erre jelenleg is van lehetőség, a közmédia médiaakadémiájára is jelentkezhetnek a határon túlról az újságírás iránt érdeklődők.
MTI
Székelyhon.ro

Barcaság – szem előtt, s mégis rejtve
Veres Emese Gyöngyvér Marosvásárhelyen született, középiskolai tanulmányait Brassóban végezte (1984), 1989 és 1992 között Németországban élt, majd Budapesten az ELTE bölcsészkarán szerzett diplomát 2000-ben. Elsősorban a barcasági csángók történetét és szokásait kutatja. A Barcasági Könyvek sorozatban eddig öt kötet jelent meg, közülük kettőnek a szerzője. 2005-ben látott napvilágot a Ma leszek házadban először vendéged. Felnőtté válás a barcasági csángó gyülekezetekben című kötete, majd 2008-ban jelent meg „Mikor Oláhország háborút izene.” A barcasági csángók kálváriája című könyve. 
Az általa írt, illetve a Barcasági Könyvek sorozatában megjelent munkákat forráskiadványoknak tartja. Jelenleg Magyarországon él, de kutatóként, szakíróként, újságíróként ma is a Barcaságot tekinti hazájának, rádiós műsoraiban igen markánsan jelenik meg Erdély és a Székelyföld közélete és kultúrája. Egyike azon kevés kutatóknak, akik a tíz faluban élő barcasági csángok múltját és jelenét kutatják, akiket elsősorban az evangélikus vallás tart össze, valamint a közös történelmi jobbágy sors. E kis tájegység sajátosságai, amelyek a szászokkal és a románokkal való együtt- és egymás mellett élés során alakultak ki, soha nem részesültek kellő figyelemben, holott igen értékes népi és egyházi kultúrájukat igencsak kikezdte az urbanizáció.
Ezek a települések Brassó agglomerációs övezetében helyezkednek el, olyan környezetben, amelyben igen erős a fejlődési „kitettség”, a felértékelődött ingatlanokon igen erős az átalakulási kényszer, logisztikai központok települnek le a környéken, a „rurbanizáció” során új lakóparkok épülnek, amelyek végérvényesen  megváltoztatják a települések hagyományos építészeti képét, a lakosság összetételét és az életmódot.
– A Ma leszek házadban először… most új kiadásban jelent meg. Ez egy bővített változat vagy még a régi?
Az első kiadás igen hamar elfogyott. Tulajdonképpen ez volt az első bővebb kötet, amely a rendszerváltás után megjelent a barcasági csángók szokásairól. Újszerű volt a téma feldolgozása is, ráadásul egy élő egyházi szokás, amelyen mindenki részt vett, aki evangélikus. Róluk szólt, de nekik.
A gyűjtés viszont valahogy soha nem fejeződött be, így az anyag bővült. Mivel ez volt az első ilyen jellegű kötetem, az évek során a hibákat is észrevettem. Ezért gondoltam, hogy szükség lenne egy második kiadásra. Manapság azt hiszem, csodaszámba is megy a hasonló vállalkozás.
– Milyen fejezetei vannak? Egy falut érint, vagy az összeset?
– Természetesen mind a tíz barcasági csángó falut, ahogy tőlem ezt már megszokhatta az olvasóközönség. A felkészüléstől a felnőtté válást lezáró következő virágvasárnapig tart a leírás, természetesen történelmi és egyéb felekezeti vagy nemzetiségi  kitekintésekkel.
– Úgy látom, hogy a barcasági emberek teljes életútját kívánod követni ebben a kutatási folyamatban. Mi lesz a következő tanulmánykötet témája?
– Most fejeztem be a disszertációmat a temetés sorsfordító rítusáról. A védésig még ezzel foglalkozom hangsúlyozottabban, aztán jön a születés és a házasság rítusa.
– Élénken foglalkoztatnak téged az erdélyi történelmi „gócpontok”. Többek között az első világháború, annak előzményei, a román-magyar konfliktus, Erdély elvesztése. Levéltárakban kutattál több országban is. Melyek a mostani témáid?
– Hogy mennyire élénken, azt néha én sem tudom megítélni, mert egyik téma a másikból következik. A román betörésre épp a konfirmáció gyűjtése közben figyeltem fel. Aztán adatközlői szövegek nyomán foglalkoztam az 1848-as eseményekkel, és így tovább. Amikor ezekről az időszakokról írok, megpróbálom holisztikusan és interdiszciplinárisan láttatni a kérdést. Nem önmagában a történelmi eseményt írom le, hanem a források mellett ott vannak a visszaemlékezések, a szájhagyomány, a sajtó és az egyházi irattár.  Nyilván most hangsúlyosabb az I. világháborús témák rendezése, de egy-egy levéltárban mindig párhuzamosan futnak a keresések. Hiszen például Bécsbe nem jut el az ember lánya bármikor, így igyekszem mindent kideríteni, ami érdekel.
– A szászok sokkalta előttünk járnak önmaguk lebontásában. Milyennek látod a brassói szászok helyzetét? Tényezők-e egyáltalán manapság? És Erdélyben? Még államelnök-jelölt is felbukkant a soraikból, bár Klaus Johannis inkább most jó románként próbál viselkedni a siker érdekében…
– A szászokkal való viszonyunk, viszonyom furcsa. 1886-ig egyházszervezetileg a szász egyházhoz tartoztak a barcasági magyar gyülekezetek is. Ma már a fiatalok számára ez egy ismeretlen tény. Sőt, számukra a szászok mint nemzetiség is ismeretlen lesz lassan.
Már annyira sem érzékelik a jelenlétet, mint annak idején mi, amikor Brassóban még hallottunk német szót az utcán, tudtuk melyek a német-tagozatos iskolák. Egy-egy személyes ismeretségtől, barátságtól eltekintve azonban ezek a viszonyok az egymás mellett élés viszonyai voltak. Ha gyerekkoromból kellene említenem akár egy szász szokást is, nem tudnék. Ott voltak az orrunk előtt az emlékműveik, nem tudtuk, hogy mit ábrázolnak. A példákat sorolhatnám. Nyilván egy falusi, zártabb közösségben, ahol volt magyar és szász jelenlét, mások a példák. Városi szinten számomra csak ezek. Ennek ellenére érdekes a helyzetem. A brassói Honterus Levéltár igazgatójával, Thomas Sindilariuval való megismerkedésem óta rengeteget kutatok a levéltárban, ahol sok magyar anyag van. Még székely vonatkozású is. Részt veszek szász konferenciákon. Most épp úgy adódott, hogy az 1916-ban elmenekült szászok történeteit is én kezdtem gyűjteni, mert ők sem dolgozták fel ezeket. 2016-ra egy közös kötetet tervezünk. Ha brassói, barcasági viszonylatban nézem a dolgokat, akkor azt látom, hogy még ha el is mentek, azok, akik innen származnak és tudományos munkát folytatnak, igen erősen kötődnek Erdélyhez. Összegyűjtik az anyagokat, és Gundelsheimben létrehozták az erdélyi szász központot. Egy konkrét példát mondanék.
Amióta a román levéltárakban egyszerű a kutatás és digitalizálás, azóta a brassói állami levéltár szász anyagát módszeresen digitalizálják, és egy példány a Honterus Levéltárba kerül, egy pedig Gundelsheimba. Ezt mi is megtanulhatnánk tőlük. Bármely magyar vidékre érvényes, és csak napi 7 lej kellene. És szállott emberek, persze, akiknek ez fontos.
– A tömbmagyarság, az „anyaország” tesz-e, tehet-e valamit a barcasági csángókért? Vagy ezek a bomlási folyamatok most már megállíthatatlanok? Lásd a moldvai csángók körében lezajlott földcsuszamlás-szerű változásokat. Lásd a Gyimesek „modernizálódását”, amikor gyakorlatilag kipusztul a népi kultúra, s a korábban felgyűjtött (szellemi) hagyaték javát a centrumokból (Kolozsvár, Budapest) kell visszahonosítani.
– Ha összességében kell megválaszolnom a kérdést, akkor azt mondom, hogy nem. Egy-két esetet kivéve, amikor ott volt a magyarországi politikus (vagy azért, mert éppen Brassóból származik, és így hazahívták, vagy mert épp pürkereci gyökerei vannak), nem tudok arról, hogy odafigyelnének a vidékre. Nem élek otthon, tehát lehet, hogy rossz a meglátásom, de a gyűjtéseim is ezt támasztják elő. Hozzáteszem: erdélyi magyar politikus is igen sokáig nem figyelt a térségre. Amikor a szórvány érdekessé kezdett válni, akkor mintha hangsúlyosabbá vált volna  a politikai jelenlét. A jó talán az, hogy bár érezhető a magyar pártok egymásnak feszülése ott is, de fontos ügyekben mintha össze tudnának fogni. Hangsúlyozom, ezt a kívülálló szemével látom.
Hiszen, ha otthon vagyok, akkor leginkább a gyűjtéseimmel foglalkozom, szeretnék még annyit átmenteni a szájhagyományból, az egykori emlékekből, amennyit csak lehet. A módszeres gyűjtéssel viszont az látom, hogy húsz évvel ezelőtt kellett volna ezt az utat választanom, nem pedig csak egy-egy lelkész, tanító által nagy tudásúnak minősített embert felkeresni. Akkor még sok tárgy bújt meg a házakban, ma már talán ezeknek fele sincs meg. Próbálják a viseletet visszahozni, az asszonyok varrják a ruhákat. A brassói Búzavirág tánccsoporttal rekonstruáltunk néhány táncot. Próbáljuk menteni, amit lehet, újra- és átértékelni. Inkább az a gond, hogy a megszűntek helyére nem léptek olyan szokások, amelyeket ki lehetne emelni.
És ezzel nem arra célzok, hogy mondjuk a zenében a popkultúra vette át a népdal és a néptánc helyét. Talán a lakodalom tud bizonyos értelemben mindig megújulni, mert mindig akadnak vőfélyek, szószólók, akik újabb szövegekkel állnak elő. Meghonosodtak szokások, amelyeknek nem volt előzménye, éppen ezért ezeket már nem az egykori néphagyomány felől kell vizsgálni. Építészetileg is változik a kép, nem tartják meg az oromdíszeket, eltűntek a csángó kapuk. Paradox módon ezeket a hosszúfalusi románság őrzi nekünk, mi meg vitázunk, hogy „mokánkapunak” nevezik, pedig csángó. Miközben csak beszélgetni kellene velük is. a mokán öregek el is mondják: ezeket csángók készítették, nem ők. Ők nem értettek az ácsmunkákhoz. Viszont ott is végbement egy lakosságcsere. A beköltözött honnan tudná, hogy ez nem román kapu? Elvégre csak ott látja őket. Ezt a kérdést is meg kellene tanulnunk már komplexebben nézni, és akkor talán a viszonyokon is lehetne javítani. Vagy ezek után vállaljam a megkövezést?
A beszélgetést Simó Márton készítette
A szerző október 22-én, 17 órától, a sepsiszentgyörgyi Tortoma könyvesboltban (Csíki utca 5.) találkozik olvasóival. Beszélgetőtársa Demeter László lesz. Az est plakátja ugyan a Ma leszek először házadban vendéged című kötetet emeli ki, de ez alkalommal a kiadó vezetője a többi kiadványról, és általában az általa végzett kutatásokról, eddigi életútjáról beszél. A rendezvény végén megvásárolhatók a Barca Kiadó új és régebbi kiadványai.
Veres Emese Gyöngyvér (sz. Marosvásárhely, 1966. máj. 8./ 2009-től a Barcaprint kiadó /Dunavarsány/ ügyvezetője. Magyarországon él, de hazájának a Barcaságot tekinti.
Barcasági körkép (Budapest, 1996);
Gergely napjától Péter-Pálig. Ünnepek és jeles napok a barcasági csángóknál (Szecseleváros 2002);
Ma leszek házadban először vendég. Felnőtté válás a barcasági csángó gyülekezetekben (Budapest, 2005. Barcasági Könyvek);
„Mikor Oláhország háborút izene.” A barcasági csángók kálváriája (Budapest, 2008).
Székelyhon.ro

Beépíteni a helytörténetet a helyi fejlesztésbe
Helyi társadalomtörténet a helyi fejlesztés szolgálatában címmel műhelykonferenciát tartottak pénteken Szépvízen, az V. Székelyföld Napok programjának részeként. A szakmai kerekasztalra számos szakértőt hívtak meg, hogy előkészítsék a helytörténetek hasznosítását a térség fejlesztésében.
„Régóta keressük az utunkat, keressük az identitásunkat, keressük a helyi fejlesztés kitörési pontjait. Ha ebbe szakembereket vonunk be, akkor biztos, hogy sokkal sikeresebbek leszünk” – mondta el Ferencz Tibor, Szépvíz polgármestere a rendezvény házigazdájaként, illetve a Szépvízért Egyesület elnökeként. A helytörténet a helyi fejlesztés szolgálatában tematikájú műhelykonferenciára számos előadót meghívtak, köztük szociológusokat, társadalomkutatókat, kulturális, vidékfejlesztési valamint kommunikációs szakértőket is.
Hasznosítani a helyi történelmet
Bíró A. Zoltán, a konferencia egyik szervezője, a KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központjának tagja elmondta, ezzel az új kezdeményezéssel összekapcsolták a helyi társadalomtörténetet az elemző politikával, szeretnék, hogy hasznosítani lehessen a helytörténetet a helyi fejlesztésekben.
„Ehhez szükség van egy módszeres, következetes helyi feltáró munkára, nemcsak a történelemben, hanem a kultúrában, és a helyi értékekben is. Többek között az emlékek, a családtörténetek, a levelek, valamint a fényképek gyűjtéséhez és hasznosításhoz szükség van külső szakemberekkel való együttműködésre” – magyarázta Bíró. Hozzátette: ezen kutatások eredményeit lehetne hasznosítani az iskolai oktatásban, a helytörténeti olvasókönyv összeállításában, illetve a település arculatépítésben és a marketingben is.
A konferencián elhangzott előadásokból egy kiadvány készül, amelyet feltehetően decemberben adnak ki és juttatnak el a székelyföldi településekre.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro

Diakónia Zágonban
Ünnepélyesen megnyitották tegnap Zágonban a Diakónia Alapítvány helyi kirendeltségét. Az idős- és beteggondozást nyújtó iroda az orvosi rendelő épületében, egyelőre egy alkalmazottal működik. Személygépkocsi is rendelkezésre áll, így nemcsak zágoni, hanem papolci rászorulókon is segíthetnek. Az előzetes becslések szerint a községben 40–50 személy szorul segítségre.
Megnyitóbeszédében Kis József polgármester azt mondta: Zágon mindig élen jár az új megvalósításokban, s bár a Diakónia szolgálatának honosításával kissé elmaradtak, de pótolják a hátrányt. Az elöljáró mindenkit biztosított: nem lesz gond az új intézmény finanszírozásával, akár helyi forrásokból is előteremtik a pénzt.
A Diakónia Keresztyén Alapítvány, az Erdélyi Református Egyházkerület Szeretetszolgálatának tevékenységét Tóth Anna, a megyei szervezet vezetője ismertette. 2002-ben indult a szolgálat, református szervezet koordinálja, de hovatartozástól függetlenül minden rászorulón segítenek. Kovászna megyében ma már 54 településen dolgoznak, ebből három város. Alapápolást nyújtanak olyan személyeknek, akik nem tudnak gondoskodni magukról, orvosi szolgáltatással, kezelésekkel segítenek egészségügyi asszisztensek együttműködésben a családorvosokkal. Közösségi szolgáltatást végeznek, vizet, fát hordanak be, recepteket, gyógyszert váltanak ki, kapcsolatot tartanak az önkormányzatokkal, orvosokkal, bevásárlásban segítenek, szükség esetén ágyneműt, pizsamát biztosítanak. Mosodát is működtetnek, segédeszközöket (mankókat, tolókocsit, speciális ágyat, járókeretet) kölcsönöznek.
A zágoni irodát a papolci Veres Jolán vezeti, napi nyolcórás alkalmazásban. Örvend, hogy elkezdheti a munkát, bízik a közösségi összefogás erejében – hangoztatta a megnyitón. Ördög-Gyárfás Lajos, az alapítvány kuratóriumának elnöke saját tapasztalatát osztotta meg: egyszer mindenki saját bőrén érezheti a szolgálat szükségességét. Márton Árpád képviselő szerint az egyházi vagyonok visszaszolgáltatása hozzájárult ahhoz, hogy a felekezetek szociális kérdések megoldásában is szerepet vállalhassanak. A jelen lévő lelkészek is méltatták a szolgálat beindulását, támogatásukról biztosították a működtetőket. Beszédében Hölgyesi Pál Zsolt plébános megfogalmazta a szeretetszolgálat lényegét: szabadon, örömmel, szeretettel fordulni a beteghez, rászorulóhoz. Tamás Sándor megyeitanács-elnök az összefogás fontosságát hangsúlyozta. Szeretetszolgálat, önzetlenség, felbecsülhetetlen munka, az erőfeszítés mellett szükséges az együttműködés. A megyeháza évi 300 ezer lejjel támogatja a hasonló szolgálatokat, jövőben 20 százalékkal növelik a keretet – jelentette be.
A létesítmény megáldása, az avatószalag elvágása után a jelenlévők szemrevehették a Diakónia új kirendeltségét. Az ünnepet szeretetvendégség zárta.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ha elmentetek...
Szomorú írás: de ha elmentetek, hát el. Hát elmentek. Ha el, hát el. B. elment: válogatott csapatkapitány volt. K. elment: kávéházai voltak, és jó ember volt. S. is elment: tanár volt, nevelő, és elment. L. is elment: sportoló volt, bajnok és jó barát. Sz. is elment, M. is elment, ha elmentek, hát elmentek. Barátaim. És még sokan mások. Barátnőim is.
Nem messze, csak ide Londonba, Brüsszelbe, Hamburgba, Melbournebe, Calgaryba. Aki csak az Anyaországba ment – mondjátok, Barátaim, nektek mitől Anya, ha elmentetek? –, azokkal még köszönünk néha. Mégis közelebb van. Pedig oda is elmentetek, sokan. Néha szeretnék az egészségetekre inni, koccintani.
De kivel? Vagyunk még páran. Még. De úgy valahogy, hogy aki van, az sincs. Aki itthon maradt, van még egy kis birodalom, rendszerint falun, talán ez a jövő. Ott még meg lehet élni. Talán. Még. Velük ritkán találkozom, olyankor koccintok. Rátok is, akik elmentetek. Amíg emlékezünk rátok. Még. De lassan már egymásra sem. Nézem ezt a kicsi várost itt, a Kárpátok kanyarjában, ezt szerettük, itt éltünk, itt élünk páran, nélkületek. Még. Nekem még van egy falatnyi hazám itt. Egy kicsi szerkesztőség, egy kicsi kávéház. Olyan, amilyen: de itt vagyok vele. És néha Rátok gondolok, akik elmentetek: és nem tudom, kinek volt igaza. Bi­zonyosan megvolt rá minden okotok. Bizonyosan jobban éltek most. És bizonyos vagyok benne: nem éltek jobban. Aki a nélkülözés elől menekül el, abban megmarad a nélkülözés alakú űr. Lehetnek új barátok, lehet font, dollár, euró és jen: soha nem szabadultok a haza képzete elől. Nehéz és kissé közhelyes ez a mondat: de ismerlek Benneteket: még. Még. Ti nagyon jól tudjátok, mert ezért mentetek el: aki itthon maradt, annak nehezebb. És persze könnyebb is, mert itthon van. Igen, én is gyáva voltam, naiv, kényelmes: mert itthon maradtam, és most itt ülök néha a Petőfi utcában, és vasárnaponként már annak örülök, ha Mariusszal és Liviuval kávézom: mert jó emberek, csak éppen nem a sajátjaim. De jó velük itthon, mert itthon vagyok: még. Még. Nélkületek már nem sokáig. Mert amikor elmentetek, nemcsak magatok jobbik felét hagytátok el: hanem minket is. Engem is. A sok „engemet”, akiket fel lehet hívni telefonon, egyre ritkábban: de néha-néha mégis. Még. De ez nem szemrehányás, és nem is önfelmentés. Könnyű volna erre kihegyezni a dolgokat, és valami frappáns befejezést adni ennek az írásnak, amiről magam sem tudom, mi az: meg tudnám tenni, íróember vagyok. Még. De nem. Együtt éltem, együtt ittam, együtt ettem és együtt laktam Veletek. Még mindig hiányoztok. Még. Hiányoznak a barátok, a harcostársak, kissé megvisel az, hogy lassan még van amiért, de nincs akiért harcolni. Most már fontosabb a feleségem, a macskám és az eltett vegyes savanyúság, mert ezek, amiben feltétlenül megbízhatok. Egyelőre. Még. Vagy már.
György Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vári Attila mesél,
ahogyan tegnap, ahogyan negyvenöt éve, amikor nem lévén nála elbeszélése kézirata, egy találkozón személyazonosságiját tartva maga elé mondotta elbűvölő történetét, mintha olvasta volna, szerencsére kívülről tudta.
Most, a Székely Könyvtárban újra megjelenő, 1970 és 1978 között íródó regénye, a „beszélő” című Volt egyszer egy város ürügyén arról mesél, hogy amikor írni kezdte, boldogult úrfi korában, már sejtette, hogy igen, ez fog történni! Igen, városaink eltűnnek, áttűnnek valami másba, megváltozik hol volt, hol nem volt otthonos hangulatuk, etnikai összetételük, s a végén már csak a mi emlékezetünkben, homályos emlékeinkben élnek majd.
Feltette magának akkor a kikerülhetetlen kérdést: joga van-e megírni bénító vízióit? De igen hamar rájött, itt áll, és másként nem tehet – és megírta. A könyv története is megérne egy misét, szerepel az előhangban, bárki elolvashatja, mi történt a sokat próbált kézirattal, amíg megírása után majdnem kilenc évvel, 1986-ban a Szépirodalmi Könyvkiadónál végre megjelent. S akkor már a jóslat is beigazolódni látszott. Arról is mesélt Vári ezen az estén, eljő az emlékezés ideje, és mi emlékezünk, hogy 1989 decemberének vészterhes napjaiban jelent meg újra elhagyott hazájában, ami a honunk is volt, meg nem is! (Vö. bozgor, azaz hazátlan, ahogyan nem túlságosan dicsérően, a többségi nemzet időnként türelmüket elveszítő fiai és leányai neveztek.) Elment Bukarestbe. Nézte és filmezte a forradalom eseményeit s végül felült egy vonatra. Hálókocsi – adalék a levantei elmebajhoz – nem volt, ott elbújhattak volna a terroristák. Nézte az elúszó tájat, és akkor ötlött fel benne ama régi  terve, amely kilenc esztendőt rabolt el életéből, az Orbán Balázs nyomában című filmsorozata. El is készült, ha nem is olyan lett egészen, amilyennek szerette volna, de a hatszáz perces utazás végig a Székelyföldön, Orbán Balázs nyomában így is egészen páratlan dokumentum. Ezt már mi tesszük hozzá, Vári fásultan arról beszél, hogy a romlás, városaink és világunk átváltozása valami mássá – változatlanul tovább tart. Nincs megállás. Váratlanul feláll, kimegy cigarettázni, tévésként szól vissza, tudja, egy sorozat is negyven-negyvenöt percig tart, különben is beszélgethetünk tovább, baráti körben, önfeledten. Visszajön és dedikálja könyveit. Az önfeledt mesélés tovább tart, nem lehet soha vége.
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Próbálok Csiki Lászlóra emlékezni
Aki a magyar folyóiratok rendszeres olvasója vagy csak forgatója, talán észrevette, hogy régóta hiányzik egy név. Egy szerző neve, aki költő, próza- és drámaíróként, forgatókönyvek szerzőjeként él a köztudatban, de aki recenziók, jegyzetek, riportok, kisesszék százait írta.
Próbálok a hetven éve született Csiki Lászlóra emlékezni, aki már hat esztendeje hiányzik közülünk, s eszembe jut, ha most azt mondhatnám neki, több mint négy évtizedet visszaugorva az időben, hogy éppen őt akarom felidézni, bizonyára azt kérdezné, hogy meg tudom-e határozni az emlékezést. Nem kötekedésből tenné, csak azért, mert örökkön kételkedő volt, az a vitázó fajta, aki nem érvel, hanem visszakérdez.
Hallom gyermekkora városából hozott székelyes kiejtését, s bár az idő múlásával kopott valamicskét beszédének összetéveszthetetlenül erős, Háromszéket feledni soha nem tudó zenéje, azért még így is hangmelléklete lehetne egy nyelvjárás-tudományi dolgozatnak. − Meg lehet idézni torzítás nélkül a valóságot? Egyáltalán, mi is az emlékezés? – kérdezné, s én összeszedve gondolataimat, s félve, hogy ne kérdezzen rá külön-külön is félmondataim részleteire, talán azt felelném: − Azt hiszem, az emlékező felidézést nem kell tudományosan meghatároznom. Sűrítve, képien jelennek meg a voltak. A holtak hangja talán megszelídül, talán csak foszlányaiban idézhető fel, de a hangsúly, a hangszín úgy tapad a képhez, mint zamathoz az illat... És okoskodnék, ahogy mifelénk, Erdélyben mondanák, bölcsködnék. (Lám-lám, olyan rég nem használtam ezt a szót, hogy ízlelgetnem kell. Be kell hatolnom értelmébe, megfejtve egyszersmind azt a titkot is, vajon az erdélyi ember miért használja a filozofálni – magyarul bölcselkedni – igét pejoratív értelemben?) De nincs Csiki Laci, hogy rákérdezzen kérdésemre, s eszembe jut, hogy kolozsvári egyetemistaéveink elején, ifjúságunk bandázó korában, aztán a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükörnél, Erdély akkori legjobb hetilapjánál újdondász korszakunkban már észre kellett volna vennem, hogy véleményre az ellenvélemény tromfját mindig mandzsettájában hordozó barátom nem humorizál, nem hamiskártyás.
Ezek örökös, talán örökölt magányának, társtalan életének trükkjei voltak. Magányos volt élete hatvannégy évében s halálában is. Olyan volt személyisége, mint a gerinc helyett vázát hordozó csiga házának gyöngyházfényű belseje. Ki kellett költöznie párhuzamos létünkből, hogy tisztán láthassam, nem jelzőtűzrakó volt. Amit fénynek véltem, az szivárványos jellemének ragyogása volt.
Nehéz róla írni. Szinte lehetetlenné teszi, hogy életünk színhelyváltozásai is párhuzamosan azonosak. Kolozsvár után mindketten Sepsiszentgyörgyre, aztán onnan még ugyanabban az évben Bukarestbe és ismét Kolozsvárra költöztünk, hogy néhány napos különbséggel Pesten folytassuk az életet. Kiről is írjak? A barátról, a pályatársról? Vagy esetleg arról, aki a Kriterion Könyvkiadónál verseim, novelláim szerkesztője volt? Nem is csak barátként viselkedett. A néhány hónapnyi korkülönbség miatt ő, az egyke, a nagyobb testvér, a báty szerepében próbált védeni. Amikor megtudta, hogy nősülni akarok (mert rossz véleménnyel volt a művészek közötti házasságokról), átutazott Sepsiszentgyörgyről Marosvásárhelyre, hogy figyelmeztesse ekkor már híres színésznő menyasszonyomat: – Velem gyűlik meg a bajod, ha Attilát bántani mered. (De ne intimpistáskodjak, intene le, ha beleolvashatna ezekbe a sorokba.) Csiki Lászlóról nem tudok úgy beszélni, mintha idegen lenne, felülemelkedve érzelmeken, hideg fejjel méricskélve a szavakat. Szeretném megfejteni a titkot, Őt, aki már nincs, de kevés mindaz, amit tudhattam róla. Úgy, ahogy térképész a Földet méretarányos térképként mutatja, nem tudnám leírni. Mert ha van valamilyen lépték, az csak 1/1 lehetne: Csiki László/Csiki Lacihoz mérve. Bele­írni gyermekkora vándoréveit, ahogy tanítónő édesanyja munkahelyeit követve belakja Csík és Háromszék falvait, hogy aztán felnőttként se lelje helyét a világban.
Család, barátok, pályatársak között élve, mintha csak a szavakban bízott volna. A leírt szavak hitelében. A magánya örökre megfejthetetlen. Személyes ügyek című verse talán kulcs lehetne életéhez, de az az érzésem, hogy van egy kulcsom, csak éppen nem tudom, hol van az a Csiki László nevű ajtó, amelyiket kinyitná: S magányodban vígságig vigasztal, / mint egy jól elénekelt panaszdal, / hogy bírtad mostanáig hanggal, / mindig újra, de sohase elölről, / és telik még lélekből, erőből. Olyan képtelenül nehéz beszélni róla, mintha fogalmazásórán azt a feladatot adná a tanító néni első elemista korunkban, hogy írjunk a zenéről, vagy mintha egy vak embernek kellene elmagyaráznom Munkácsy és Csontváry stílusának különbözőségét.
Talán versben könnyebben tudnék róla szólani, mint ahogy ő sem írt hosszú elemző önéletrajzokat magáról, s ha már versről van szó, álljon itt közel negyven éve írott, Balassi című versének néhány sora annak példázatára, amit mondtam: De költő nem voltam, én csak énekeltem, / volt, ki a beszédet jobban tudta nálam. / Semmim sem volt, hát szabadnak kellett lenni, / de ha kellett – és kellett −, a harcot álltam.
VÁRI ATTILA
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Cserepes-tanyától Semmelweisig
Ezt a címet viseli a dr. Bocskay István fogorvosprofesszorral készült beszélgetőkönyv – amelynek bemutatója csütörtökön volt a marosvásárhelyi Bernády Házban. A könyvet Káli Király István, a Mentor Kiadó igazgatója rendhagyónak nevezte, arra utalva, hogy nem mindenkinek sikerül megjelentetnie egy olyan könyvet, amelyet nem ő írt. Mivel a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nyugalmazott professzorának volt komoly mondanivalója, talált egy olyan segítőtársat Nagy Székely Ildikó, lapunk szerkesztőjének személyében, akinek volt türelme kérdezni, meghallhatni, jóindulatúan kezelni a beszélő sorsát, életét, s jó íráskészsége ahhoz, hogy a hallottakat kronológiai sorrendbe igazítva megörökítse, s abból egy érdekes, olvasmányos könyvecske szülessen.
Mivel kevés a hiteles dokumentum a korszakról, amelyet az 1929- ben Máramarosszigeten született professzor megélt, a most megjelent könyvhöz hasonló életpályák, visszaemlékezések azért hasznosak, mert újabb adatokat szolgáltatnak a XX. század második felének történetéhez – hangzott el Káli Király István könyvajánlójában.
A kötetben kirajzolódik egy életút, amely a máramarosszigeti sómalom munkásainak épített Cserepes-tanyán töltött gyermekkortól elvezetett a magyar és a nemzetközi orvostudomány jelentős központjáig, a budapesti Semmelweis Egyetemig, ahol 2011-ben díszdoktori címmel tüntették ki Bocskay István fogorvosprofesszort. A két meghatározó helyszín közötti időről szól a könyv, amelyben a gyermekkor, az ifjúkor eseményei elevenednek meg, a kisebbségi létből fakadó nehézségekkel teli diákévek, amelyek során a zene jelentette a menekvést, a felszabadulást a több nyelven tanulni kényszerülő és többször iskolát váltó diák számára. A kisebbségi léthelyzetből adódó nehézségek kísérték tovább a szocializmus éveiben is, hiszen Marosvásárhelyen megszüntették a fogorvosi kart, ahol egyetemi tanulmányait elkezdte, s Kolozsváron román nyelven kellett befejeznie az egyetemet. A marosvásárhelyi egyetem fogorvosi karának dékánjaként pedig azért kellett kiállnia, hogy a fakultást ne minősítsék vissza hároméves technikummá, ami sikerült is, de a tisztségéből való leváltással végződött. A könyvben olvashatunk klinikai, tanszékvezetői és kutatólaboratóriumi munkájáról, külföldi útjairól, a keresztény gyógyítók élén kifejtett tevékenységéről, családjáról, a marosvásárhelyi orvosi zenekarban betöltött szerepéről. A kötet előszavát dr. Péter Mihály nyugalmazott egyetemi tanár jegyzi.
Régi gyermekkori félelmétől szabadult meg, amikor páciensként Bocskay professzor biztosította arról, hogy a fogorvoslásban a fájdalom műhibának számít – számolt be a könyv születésének kezdeteiről Nagy Székely Ildikó, aki megjegyezte, hogy kiváló mesélő történeteit hallgatta, aki színesen, megnyerő humorérzékkel vezette végig élete eseményein, s ezekből a történetekből ő maga is gazdagodott.
A szép fogalmazásért, valamint a türelemért, amellyel a korábban elfelejtett részletekkel kiegészítve újraírta a történeteket, Bocskay professzor köszönetet mondott Nagy Székely Ildikónak, majd Káli Király Istvánnak, a könyv szerkesztőjének, továbbá a Mentor Kiadónak, amely korábban szakkönyveit is szép kivitelezésben jelentette meg. Végül néhány humoros történettel oldotta fel a hangulatot.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Otthon – Erdélyben
Beszélgetés a 80 éves Pomogáts Béla irodalomtörténésszel
– Budapesten született a két világégés között, nehéz gazdasági időszakban. Milyen volt a gyermekkora?
– Gyermekkorom viszonylag békés volt, szüleim értelmiségi emberek voltak, apám építészmérnök, anyám orvos. Budapest egyik külső negyedében, Pestújhelyen laktunk, ezt annak idején anyai nagyapám, aki neves ügyvéd volt, alapította, róla nevezték el a főutcát. A Balatonra jártunk nyaralni, ezek ma is szép emlékeim. De a háború végén minden összeomlott, apámat katonának hívták be, majd orosz fogságba került, és csak 1945 őszén tért haza.
– Milyen emlékei vannak a második világháborúról és a háború utáni évekről, amikor a területileg és szellemileg megcsonkított magyar nemzet a talpra állás lehetőségét kereste?
– Jól emlékszem a második bécsi döntés idejére, ez adta vissza Magyarországnak Erdély északi és keleti részét. Az első mozifilm, amit életemben láttam, e visszacsatolás dokumentumfilmje volt. Nagy hatást tett rám, bizonyára szerepet játszott Erdély iránti érdeklődésemben. Katonaként apám részt vett a visszacsatolásban, Szatmárnémetibe és környékére került. A háború után nagy reménységekkel vártuk az új korszak eljövetelét, szüleim a kisgazdapárt hívei voltak, számos barátjuk, például idősebb Antall József játszott szerepet ennek a pártnak a vezetésében. 1945-től a piarista általános iskolában tanultam, 1948-ban az iskolát szétzilálta az államosítás, majd 1950-ben, midőn a rend visszakapta az iskolát, visszatértem a piaristákhoz. Ott is érettségiztem 1953-ban.
– Az '56-os forradalom idején bölcsészhallgató, s bár nem volt nagy szerepe az események alakulásában, később mégis lecsukták...
– Nem volt nagy szerepem a forradalom eseményeiben, mint az Egyetemi Forradalmi Diákbizottság munkatársa bent tartózkodtam a bölcsészkaron, majd november 3-án a bizottság képviselőjeként Győrbe utaztam, ott ért a szovjet invázió. Nagyon sok barátom és évfolyamtársam menekült Nyugatra. A letartóztatások és az ítéletek a Kádár-rendszer hatalomra jutása után megkezdődtek, és folytatódtak az 1961-es amnesztiáig. 1959-ben tartóztattak le, miután nem voltam hajlandó engedni egy beszervezési kísérletnek. Hat hónapig voltam internálótáborban, majd egy évig rendőri felügyelet alatt, és csak a '60-as évek közepétől kaphattam értelmiségi állást.
– 1965-ben kerül az Akadémiához. Kikkel dolgozott, mi volt a megbízatása?
– Amikor az Akadémia Irodalomtudományi Intézetének munkatársai közé kerültem, már jelentek meg tudományos publikációim. Nagyon ösztönző baráti kör volt, olyan kollégákkal, mint Bodnár György, Czine Mihály és Rába György, valamennyien a magyar irodalomtörténet-írás független szellemet képviselő jeles egyéniségei. Részt vettem az akkoriban készülő, hatkötetes magyar irodalomtörténeti kézikönyv munkálataiban. 1968-ban megjelent első, Kuncz Aladár munkásságát feldolgozó könyvem, ez eredetileg egyetemi szakdolgozatnak készült. Meglehetősen sok tanulmányom, kritikám jelent meg ezekben az években Magyarországon, később már Erdélyben is.
– 1983-ban jelent meg A transzilvánizmus. Az Erdélyi Helikon ideológiája c. kötete, melyben a Helikon kisugárzását és – többek között – a román és magyar irodalom kölcsönhatását taglalta. Hogyan látja ezt 30 évvel a kötet megjelenése után?
– Ma is büszke vagyok arra, hogy ez a könyv elkészülhetett, és hálás vagyok Bodnár Györgynek, hogy az általa szerkesztett könyvsorozatban megjelent. Úgy gondolom, semmit sem kell visszavonnom a könyvben leírtak közül. Ez a könyv hívta fel először a figyelmet a két világháború közötti erdélyi irodalom transzszilván irányzatára, és ennek nagy hatása volt Erdélyben is. Midőn 1969 januárjában első alkalommal Erdélybe utazhattam, mindenki – Kós Károlytól Balogh Edgárig, Beke Györgytől Kántor Lajosig – baráti szövetségesként fogadott.
– 1997-ben ír egy másik Magyarországról. Milyennek képzelte el EZT a Magyarországot?
– Nagyon megragadott Erdélyi Jánosnak egy metaforája, amely a nemzetet mint egy "nagy családot" határozta meg. Szerettem volna, ha ennek a gondolatnak a közösségteremtő és szolidaritásra nevelő ereje érvényesül. Nem így történt, csalódnom kellett, ma a magyarság sokkal gyilkosabb belső viszályoknak van kiszolgáltatva, mint korábban. Ráadásul az irodalom nemzetnevelő, közösségteremtő szerepe radikálisan leértékelődött, így remény sincs arra, hogy a pártpolitikai küzdelmeket valamiképpen a szellem, a kultúra enyhíthetné.
– 1992-től az Anyanyelvi Konferencia elnöke, amelynek fő célja a magyar nyelv ápolása és a kortárs magyar irodalom támogatása volt. Ma már alig hallani AK-rendezvényekről...
– Az Anyanyelvi Konferencia Egyesületet még a hetvenes évek végén hozták létre olyan nyelvészprofesszorok, mint Bárczi Géza és Lőrincze Lajos. Én a kilencvenes évek elején lettem Lőrincze utóda, és egészen az idei év elejéig töltöttem be az elnöki szerepet. Mindig azon fáradoztam, hogy az anyanyelvi mozgalom a magyarság kulturális és lelki összefogásának, gazdagodásának a műhelye legyen. Szomorúan kellett szembesülnöm azzal, hogy az anyanyelvi mozgalom szinte teljesen elvesztette állami támogatását, és csak vezetőinek és néhány tagjának anyagi áldozaTőkészsége révén működhet tovább igen szerény körülmények között. Évente három-négy alkalommal tudunk valamilyen programot szervezni, a legnevezetesebb ezek közül a minden júniusban megrendezett sátoraljaújhelyi Kazinczy Napok.
– Hat évig vezette a Magyar Írószövetséget, olyan időkben, amikor a magyar könyvre mind kevesebb és kevesebb pénz jutott az államháztartásból. Mit szeretett volna megoldani még elnöksége idején?
– Ez a hat esztendő sok szép és talán ugyanannyi szomorú emléket hagyott hátra maga után. Három dologra törekedtem: hogy az irodalom nagyobb megbecsülést élvezzen, hogy minden akadály nélkül megjelenhessenek az arra érdemes irodalmi alkotások, és hogy fennmaradjon az írótársadalomnak az a szolidaritása, amely a korábbi évtizedekben érvényesült. Tulajdonképpen egyik törekvésemet sem tudtam maradéktalanul érvényesíteni, az irodalom társadalmi szerepe erősen csökkent, és az írótársadalom pártpolitikai érdekek nyomán szakadt darabokra. Mindazonáltal úgy érzem, hogy érdemes volt végigcsinálni ezeket a küzdelmes esztendőket.
– Nagy családi könyvtárral rendelkezik, sok dedikált kötettel.
– Valóban sok könyvet gyűjtöttem össze, nagyjából 34 ezer kötetet. Ezt szeretném majd valamelyik erdélyi könyvtárra hagyni. Nagyon sok dedikált kötet is található közöttük, hogy csak néhány magyarországi írót említsek meg, Illyés Gyula, Déry Tibor, Weöres Sándor, Vas István, Takáts Gyula, Nemes Nagy Ágnes, Kormos István, Juhász Ferenc, Nagy László, Csoóri Sándor és mások dedikációit őrzöm. Erdélyből pedig Szemlér Ferenc, Méliusz József, Sütő András, Kányádi Sándor, Székely János, Páskándi Géza, Lászlóffy Aladár, Bodor Ádám, Kántor Lajos és mások dedikálták számomra könyveiket. Ezek a dedikált példányok is egy kisebb könyvtárat tesznek ki.
– Manapság fölöttébb elszaporodtak a memoárirodalom, a valóságleírás kötetei. Jó az, ha ezen a téren is gazdagodik irodalmunk tárháza?
– A memoárirodalmat sokra tartom, hiszen ebből az irodalomból lehet életközeli és tárgyszerű ismereteket szerezni az elmúlt évtizedek valóban zaklatott történelméről. A memoárirodalom a magyar nemzeti kultúra régi hagyományát jelenti, talán elég, ha Mikes Kelemen leveleire, Rákóczi Ferenc emlékirataira hivatkozom, egyáltalán az erdélyi magyar irodalmi kultúra egyik legfontosabb területe a memoár, ezek nemcsak Erdély történetét világítják meg a mai olvasó előtt, hanem egyszersmind szépirodalmi értékekben is gazdagok.
– Alig van esemény Erdélyben – de másutt is –, ahol ne venne részt személyesen. Fontos az, ha az irodalom apostolai ott vannak az eseményeken, találkoznak az olvasókkal, megbeszélik a szakmai teendők részleteit?
– Számomra mindig rendkívül fontosak voltak a személyes kapcsolatok, nemrégiben némi elégtétellel állapíthattam meg azt, hogy a Kárpát-medencében talán én ismerem a legtöbb magyar írót személyesen. A személyes jelenlét fontosságát tanultam meg irodalmi mestereimtől: a Nyugat és a magyar népi mozgalom, vagy éppen az erdélyi irodalom klasszikus egyéniségeitől. Ma is az a véleményem, hogy az irodalmi élethez hozzátartozik a személyes jelenlét, a személyes kapcsolatok rendszere.
– Nyirővel többször foglalkozott élete folyamán.
– Nyirő József munkásságát mindig nagyra becsültem, egy egész könyvre való tanulmányt írtam róla, szeretném, ha egyszer ezekből valóban könyv lehetne. Kétségtelenül az erdélyi irodalom nagy értékei között van a helye, de talán Tamási Áron, Áprily Lajos és Kós Károly után. A búcsúszertartáson nem voltam jelen, különben is az a véleményem alakult ki, hogy ez a szertartás méltatlan volt Nyirő József egyéniségéhez és örökségéhez: napi politikai cirkuszt rendeztek egy méltó megemlékezés helyett.
– Kik voltak azok az erdélyi írók, akikkel már az iskola padjaiban "találkozott", s kik azok, akiket a későbbiekben ismert meg személyesen, jó, baráti kapcsolatot ápolva?
– Már a gimnáziumban igen sok erdélyi író munkásságával ismerkedtem meg, olyanokéval, mint Tamási Áron, Nyirő József, Áprily Lajos, Reményik Sándor, Dsida Jenő. Később sok erdélyi íróval kerültem baráti kapcsolatba, jó viszonyt ápoltam Kós Károllyal, Tamási Áronnal, Áprily Lajossal, Kacsó Sándorral, Jancsó Elemérrel, Bartalis Jánossal, Szemlér Ferenccel, Méliusz Józseffel, Jékely Zoltánnal, Kemény Jánossal, majd Sütő Andrással, Beke Györggyel, Kányádi Sándorral, Gálfalvi Györggyel, Gálfalvi Zsolttal, Kántor Lajossal, Gáll Ernővel, Deák Tamással, Bajor Andorral és másokkal. Jó barátom volt Pusztai János is, akit szeptember 30-án temettünk a Farkasréti temetőben.
– Ön szerint kinek kellett volna még Nobel-, illetve Herder-díjat kapnia a magyarok közül az elmúlt évtizedek során?
– Fájdalmas számomra, hogy olyan sok magyar író maradt ki a Nobel-díjasok közül. Gondolok Babits Mihályra, Móricz Zsigmondra, Illyés Gyulára, Németh Lászlóra, Weöres Sándorra, Nagy Lászlóra, Juhász Ferencre, és természetesen Sütő Andrásra. A Herder-díjat is számos erdélyi író érdemelné meg, így Benkő Samu, Dávid Gyula, Markó Béla, Kántor Lajos, Szilágyi István. A díjakat azonban nem "megérdemelni", hanem "kapni" szokták, így aztán a legérdemesebbek közül is sokan maradnak azok nélkül.
– Szeret utazni; merre járt a nagyvilágban?
– Természetesen szeretek utazni, és amióta világútlevéllel járhatok külföldre, sok helyen megfordultam, hozzávetőlegesen ötven országban jártam. Nemcsak Európában, ahol szinte mindenütt tehettem látogatást, hanem Ázsiában, Afrikában és Észak-Amerikában is. Ezek az utazások hatalmas szellemi élménnyel és tapasztalattal ajándékoztak meg. Legtöbbször mégis a szomszédos országok magyar közösségeinél szoktam látogatást tenni, otthon érzem magam Erdélyben, a Felvidéken, Kárpátalján és a Délvidéken is.
– Díjak, elismerések.
– Hosszú életem során szinte egy ládára való díjat és oklevelet kaptam, ezek között a Széchenyi-díj volt a legfontosabb, de megkaptam a Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, a József Attila-díjat és számos más díjat is, illetve Erdélyben és a Felvidéken is kaptam irodalmi elismeréseket. Büszke vagyok rájuk, mégsem ezek számomra a legfontosabbak. Inkább a könyveim, az utazásaim, a barátaim – és a macskáim.
– Mi van a fiókban, mit szeretne letenni az olvasók asztalára a közeljövőben?
– Jó pár könyvem került az utóbbi egy- két évben kiadókhoz, várom ezeknek a megjelenését, az idén valószínűleg négy-öt könyvem is a közönség elé kerül. És szeretném befejezni az erdélyi irodalom történetéről írott művemet. Még egy kötet van hátra, ezt remélhetőleg a jövő év elején át tudom adni a kiadónak.
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)

Tamási darab, Vidnyánszky rendezés
Aradon vendégszerepel a Budapesti Nemzeti Színház
November 15-én, szombaton 19 órától, a nagyszínházban a Budapesti Nemzeti Színház vendégszerepel Aradon, az Aradi Kamaraszínház szervezésében, a Vitéz lélek című Tamási darabbal. Ez az előadás az új vezetésű Nemzeti Színház első bemutatója volt, amely az újrakezdés gondolatát hordozza magában. „Keresve sem találhatnék a világirodalomban még egy olyan szerzőt és darabot, amely most jobban illene hozzánk, az újrainduló Nemzetihez, mint Tamási Áron és a Vitéz lélek. Leginkább a derű miatt, ahogyan ez a történet megszólal”, nyilatkozta Vidnyánszky Attila, az előadás rendezője, aki szerint újra kell kezdeni, fölépíteni a „népet és a nemzetet, hittel és a szamárral”. A főhős a hitét, egy olyan erőt lát a szamárban, amelynek segítségével újra tudja kezdeni az életét, ám erről mindenki le akarja beszélni.
E „komoly játék” műfaji megjelölésű színdarabnak az üzenete és egyben kérdése, hogy – Pilinszky szavaival élve – miként fogadja vissza „az ősi rend” a háború után hazatérőt. Tamási Vitéz lélek című példázatát 1940-ben írta a Himnusz egy szamárralcímű elbeszélés átdolgozásaként. Görömbei András így jellemzi e művet: „Mennyi minden együtt van itt néhány lapon: háborús nyomorúság, állhatatlan hűtlenség, fájdalom, reménykedés, különcség, büszkeség, hatalmaskodás, és valamiféle természetes, mégis legendába illő szabadságvágy… Tiszta realitás és tiszta mese, miközben megjelenik benne a mítoszképző archaikus tudat is.”
A Vitéz lélek aradi bemutatója évfordulót is ünnepel, hiszen 140 éve, 1874. szeptember 21-én tartották az első premiert az aradi színház akkor elkészült új épületében.
Az előadás főbb szerepeit Trill Zsolt, Horváth Lajos Ottó, Martinovics Dorina és Reviczky Gábor alakítja, vendégművészként Mécs Károly és Nagy Anna is színpadra lép. A díszletvilág Olekszandr Bilozub munkája, a zeneszerző Könczei Árpád.
Az előadás időtartama 3 óra, két szünettel.
Az előadás nincs benne az Aradi Kamaraszínház bérletében, jegyek 30 illetve 20 és 10 lejes áron az RMDSZ székházában kaphatóak október 27-től 10 és 17 óra között.
Foglalások az akamara.ro@gmail.com címen illetve a 0755/04–52–00-ás számon.
Nyugati Jelen (Arad)

Málenkij Robot: folytatni kell a „fehér foltok” feltárását
Kolozsvár után Szolyván és Szerencsen emlékeznek az elhurcoltakra
Tudományos konferenciával folytatódott tegnap az 1944 októberében szovjet munkatáborokba elhurcoltak emlékére szervezett kolozsvári rendezvénysorozat.
A magyarországi, kárpátaljai, erdélyi és cseh kutatók részvételével zajló értekezletre ma is várják az érdeklődőket a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai út 4. szám alatti épületébe. Ezt megelőzően csütörtök este ugyanitt kiállítás nyílt a fogsággal kapcsolatos emléktárgyakból, valamint M. Lovász Noémi képzőművész festményeiből. A kerekasztal-beszélgetésen a szovjet lágereket túlélt Bitay László és Mile József számolt be a velük történtekről, de hozzátartozók is felidézték az eseményekkel kapcsolatos emlékeiket. A rendezvénysorozat kedden kezdődött: a Szovjet Elhurcolások Emlékbizottsága a 70. évforduló alkalmából emléktáblát helyezett el a Házsongárdi temető evangélikus-lutheránus részében lévő gondnoki épület falára a Kolozsvárról internált ötezer férfi tiszteletére.
Az emléktárgyakból nyílt tárlat felidézi a lágerek világát.
A Málenkij Robot emlékév keretében Szovjet deportálások a Kárpát-medencében 1944-1945-ben címmel tegnap kétnapos tudományos konferencia kezdődött a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai úti 4. szám alatti épületében. Az értekezlet főszervezője a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Szerencs Város Német Nemzetiségi Önkormányzata és a Gulágkutatók Nemzetközi Társasága társszervezőként kapcsolódott a rendezvénybe.
P. A. M.
Szabadság (Kolozsvár)

Kérvényekre bukkantak a városháza pincéjében
A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal alagsorában 5000, elsősorban föld-visszaigénylésekre vonatkozó kérvényre bukkantak a napokban – tájékoztatta a Szabadságot a közintézmény sajtóosztálya.
Oana Buzatu szóvivő lapunkkal közölte: – Sajnos oda jutottunk, hogy az iratokat a városháza folyosóján is tároljuk, az archívum egy részét valószínűleg azért vitték le évekkel ezelőtt a pincébe, mert már sehol máshol nem volt hely – közölte a tisztségviselő, aki cáfolta azt a feltételezést, amely szerint a most megtalált kérvényeket magyar anyanyelvű személyek nyújtották volna be még a rossz emlékű Funar-korszak idején.
Szabadság (Kolozsvár)

Demény Péter: „Ünnepetek az én nagy örömöm”
– Figyelő, színházszerető embernek tudom, remélem magam, s noha nem lettem színész, úgy érzem, a kiadói munka kicsit olyan, mint a társulati, csak talán kevésbé őrült, kevésbé bohém.
A mai színházhoz hasonlóan ez a sorozat is része az életemnek – hangsúlyozta Demény Péter költő, író csütörtökön délután az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházában, ahol szerzők, interjúalanyok, ötletgazdák, a kiadásban közreműködő személyek, valamint olvasók ünnepelték együtt a Prospero sorozat tizedik születésnapját. A 2004 óta – előbb a Polis, majd a Korunk–Komp-Press gondozásában – megjelent tizenkilenc könyv szerkesztője köszönetet mondott mindazoknak, akik kivették részüket a színészek, operaénekesek, karmesterek munkásságát népszerűsítő kezdeményezésből, a művészek és a szerzők mellett Dávid Gyulának, Unipan Helgának, Géczi Jánosnak és Virág Péternek (Polis), valamint Kántor Lajosnak, Balázs Imre Józsefnek, Balázs Júliának, Kovács Gábornak és Márton Attilának (Komp-Press).
Szabadság (Kolozsvár)

A vásárhelyi problémákról beszélgetett Markó és Kelemen
Romániában ma egyetlen jelöltnek van elképzelése az ország jövőjéről és benne a magyarság sorsáról: Kelemen Hunornak – hangsúlyozta Markó Béla szenátor, az RMDSZ egykori elnöke Marosvásárhelyen azon a pódiumbeszélgetésen, amelynek helyszíne a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kisterme volt pénteken.
A Marosvásárhelyi magyar hangok című eseményen Kelemen Hunor szövetségi elnök Markó Bélával, az RMDSZ egykori elnökével, Ágoston Hugó publicistával és Nagy Endre rádiós műsorvezetővel beszélgetett a közelgő választásokról és a szövetség 25 éves közéleti munkájáról.
Az egykori szövetségi elnök szerint a novemberi választások többi jelöltje kizárólag azzal foglalkozik, hogy minél több sarat dobáljon ellenlábasaira. Eközben az RMDSZ jelöltje következetesen képviselői azokat a célokat, amelyet 25 éve jelölt meg a magyarság érdekvédelmi szervezete feladataiként.
"Föl kell idéznem 1995. február 13-át, amikor ennek az országnak a szenátusa elfogadott egy határozatot, amelyben engem elítélt azért, mert Londonban az autonómia-elképzelésünkről beszéltem. Azóta sok minden megváltozott. Számos olyan jogszabályt sikerült elfogadtatnunk, amely ellentmond a nemzetállami jellegnek, még olyan körülmények között is, hogy az alkotmányból ezt a fogalmat nem törölték. Azt is be kell látnunk, hogy Románia ma sokkal kevésbé nemzetállam, mint előtte, és amint az jelenleg egy-egy politikus fejében még mindig él” – fogalmazott Markó Béla.
goston Hugó publicista feltette a kérdést: mi változott öt év alatt, az előző államelnök-jelöltség óta? "Az egyik fontos változás az, hogy van egy olyan jelölt is Traian Băsescu személyében, aki mindennap kampányol, bár nem indul az államelnök-választásokon. Az is jusson eszünkbe, hogy azóta rakétavédelmi rendszer is épül Romániában, jelezve azt, hogy mennyire felértékelődött az ország térségben betöltött szerepe. Az is nyilvánvaló, hogy Európában ma minden ország keresi a helyét, ami korábban nem volt ennyire éles. És folyamatosan felmerül a kérdés, hogy lesz-e Európai Egyesült Államok, amely felveszi a versenyt az Amerikai Egyesült Államokkal, Kínával és az Orosz Föderációval, vagy szétesik az Unió és mindenki úgy boldogul, ahogy tud, saját lábán. Nekünk minderről nagyon konkrét állásponttal kell rendelkeznünk” – hangsúlyozta Kelemen Hunor, aki szerint a fő európai dilemmákra még mindig nincsenek konkrét válaszok.
Marosvásárhely az államelnök-jelölés szempontjából fontos hely az RMDSZ történetében, hiszen 1996-ban - heves ellenkezések közepette - itt döntötték erről, az akkor újszerű lépésről – mondta a volt szövetségi elnök. "Marosvásárhelyen azért kellenek sajátos megoldások, mert két nagy közösség él egymás mellett, amelynek még nincsenek megnyugtató megoldásai az együttélés hétköznapjaira" – fogalmazott Markó.
Kelemen Hunor szerint a kiútkeresésnek és a feladatok leosztásának kell elsődlegesnek lennie a MOGYE estében. Az oktatási törvényt nem alkalmazzák, azt gondolják a felsőoktatási intézmény vezetői, hogy az egyetem efölött áll. „Számomra nagyon fontos volt a tanárokkal és diákokkal folytatott beszélgetés, mert hiszek abban, hogy nem mondhatunk le erről az intézményről” – jelentette ki az RMDSZ államelnök-jelöltje.
Kelemen a beszélgetésen azt is hangsúlyozta, hogy az RMDSZ politikai programja 25 éve a magyar emberek programja is, amely alapjaiban nem változott. A Szövetségnek az ország fontos útkereséseinek mindenikére van egy saját változata: törvénytervezet készült a régiók újrarajzolására vonatkozóan, az alkotmánymódosításra is van érdekvédelmi szervezeti elképzelés, a kulturális autonómia koncepcióját pedig a kisebbségek jogállására vonatkozó törvénytervezetbe foglalták bele, ugyanakkor Székelyföld regionális autonómiáját illetően is számos RMDSZ-tervezet született az elmúlt évtizedekben.  
„Az RMDSZ autonómia-statútuma a hatalommegosztásnak egy olyan modern változatát nyújtja, amely Európában bárhol működne. A regionális felosztásról rövidesen újabb vita lesz a törvényhozásban, és amikor ezt elkezdjük, akkor kell legyen erről egy pontos saját elképzelésünk. Románia 16 régióra való felosztásáról szóló tervezetünk már a parlamentben van, az autonómia-elképzelésünkkel pedig az intézményes garanciákat tesszük hozzá ehhez a koncepcióhoz” – hangsúlyozta a szövetségi elnök, aki a jövő jelentős kihívásának tekinti az autonómia intézményeinek működtetését.
A román politikai elit helyzetképe is szóba került a marosvásárhelyi beszélgetésen. Markó Béla ennek kapcsán arra emlékeztetett, hogy a ’90-es évek elején a hazai közélet szereplői szinte szolgaian próbáltak igazodni az európai integrációs követelményekhez. „Ugyanezek a politikusok most megpróbálják becsapni a választókat, megkerülni azokat az elveket, amelyekhez korábban igazodtak. Nem program-vitákat, hanem dosszié-vitákat folytatnak, az ellenjelöltek elleni fellépés a fontos. Még attól sem riadnak vissza, hogy tisztességtelen befolyásolást gyakoroljanak a választókra, hogy a nem megfelelő pillanatokban kívülről szólaltassanak meg valakit egy-egy politikai vitában” – értékelte az egykori szövetségi elnök a jelenlegi közéleti eseményeket.
maszol/közlemény

A MOGYE oktatóival és diákjaival egyeztettek RMDSZ-es politikusok
Az elmúlt egy év történéseiről, a szükséges szakmai, közigazgatási és politikai lépésekről egyeztettek az RMDSZ politikusai a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE ) oktatóival és diákjaival október 17-én.
A tanácskozáson Kelemen Hunor szövetségi elnök, Markó Béla szenátor, Borbély László politikai alelnök, Kelemen Márton, a Maros Megyei Tanács alelnöke és Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere vett részt, és arra ösztönözte az esemény résztvevőit, hogy jelöljék meg azokat az eszközöket, intézkedéseket, amelyek rövid és hosszú távon szükségesek ahhoz, hogy a MOGYE-én megerősödjön a magyar nyelvű oktatás.
„A törvény betartásának szükségessége mellett, melyek azok az eszközök, lépések, amelyekre – az egyetemi autonómia figyelembevételével – szükség van a magyar nyelvű oktatás megerősítése érdekében. A választások utáni új helyzetben tudnunk kell, hogy politikai szinten milyen lépéseket tekintenek fontosnak, ezeket kell közösen előkészítenünk” – mondta az egyetemi oktatóknak Kelemen Hunor szövetségi elnök, azt is hozzátéve, hogy az idei beiskolázáskor 15-15 állami helyet sikerült kieszközölni az oktatási minisztériumtól, ám a tűzoltás mellett a perspektívák meghatározása is elengedhetetlen.
Dr. Szabó Béla, a magyar tagozat vezetője arra emlékeztetett, hogy 2014-ben a tanárok azért vonultak ki az egyetem vezetői struktúráiból, mert az oktatási törvény be nem tartása mellett azt a hétpontos megállapodást sem tartották tiszteletben, amely a magyar és a román tagozat közötti együttműködést szabályozta volna. Az orvosprofesszor azt is hozzátette: az egyetemen kialakultak azok az ellenszelek, amelyeknek központi politikai támogatottságuk is van, ugyanakkor az egyetem jelenlegi vezetése részéről nem várható az álláspont megváltoztatása. A helyzet romlása abban is tapasztalható, hogy fizetéses helyekre csak román diákok jutottak be, a tanári állások esetén még utólag is változtattak a szabályokon. „Intézményes garanciákat kell szereznünk, létre kell hoznunk egy önálló struktúrát, mert ez a mindennapos harc felőrli a magyar oktatást” – hangsúlyozta dr. Szabó Béla.
„Az utóbbi időben gyakran kétségbeesünk, elszomorodunk, és úgy érezzük, hogy végünk van. Nekünk ki kell lépnünk ebből a hangulatból és pontosan tudnunk kell, hogy kinek és mi a dolga ahhoz, hogy változtatni tudjunk a kialakult helyzeten. Ez az egyetem a miénk is. Nem vonulhatunk ki abból az intézményből, amely megteremtette Erdélyben a magyar orvosi szakoktatás hagyományát” – mondta Markó Béla az oktatókkal való találkozón.
Dr. Mártha Orsolya az utánpótlás kérdésére hívta fel a figyelmet. A tanároknak meg kell találniuk és támogatniuk kell azokat a diákokat, akiket az oktatásra érdemesnek találnak, ugyanakkor tájékoztatniuk kell őket a szakképzés lehetőségeiről és szabályairól, hogy ne fogjon ki rajtuk a rendszer. „Tudományos lépéseket kell tennünk ügyünk érdekében, vissza kell hoznunk az optimizmust és félre kell tennünk a sértődéseket” – fogalmazott dr. Mártha Orsolya.
„Az oktatási törvényt alkalmazni kell, amint azt a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen is tették. Nekünk meg közös nevezőre kell jutnunk ahhoz, hogy ezt az ügyet előre tudjuk mozdítani” – mondta a szövetségi elnök a MOGYE diáksága képviselőinek, Tubák Nimródnak, Dudás Csabának és Gáspár Szilveszternek.
„Fontosnak tartom az oktatói utánpótlás kérdésének megoldását, ki kell nevelni az új tanárnemzedéket és bátorítani kell az ehhez szükséges szakképesítés megszerzésére. Ugyanakkor a tanáraitokkal közösen meg kellene jelölnötök azokat a feladatokat, amelyekben a politikum részéről vártok támogatást. Arra is kérünk benneteket, hogy ha valahol úgy látjátok, hogy sérülnek a jogaitok, azonnal jelezzétek azt az RMDSZ helyi és országos vezetőinek, hogy tudjunk segíteni” – tette hozzá a találkozón Borbély László politikai alelnök.
Felfokozott hangulat uralkodott el az egyetemen, amelynek eredménye abban is megmutatkozik, hogy az elsőéves diákok száma csökkent. A helyzet orvoslására a magyar karon belüli szolidaritásra van szükség, az egyensúlyállapot visszaállítására és arra, hogy a magyar és román orvosi és gyógyszerész szakképzés visszanyerje egyenlő rangját, mert jelenleg súlyeltoldódás tapasztalható a román nyelvű szakképzés irányába. „Az elvándorlás problémája is jelentős a magyar diákok körében, és azt is érdemes kihangsúlyozni, hogy az önálló magyar kar amúgy is kétnyelvű lenne” – mondták a diákok a találkozón, hozzátéve azt, hogy az egyetemi hallgatóknak az intézménnyel kötött szerződésének szövegében is vannak olyan homályos megfogalmazások, amelyek miatt diáktársaik vonakodnak az aláírástól.
Markó Béla a diákok mondottaihoz hozzáfűzte: a megnyugtató megoldás az volna, ha az állami és fizetéses helyeket az egyetem egyenlő módon osztaná le a magyar és román tagozat között, a szakmai gyakorlat is külön zajlana, mert csak ebben az esetben biztosítható a kétnyelvű szakképzés, hiszen a magyar diákok mindkét nyelvet ismerik. (közlemény)
Transindex.ro

Újat hozó, igazi érték: a moldvai csángó magyarokról?;;;A moldvai csángómagyarokról készült átfogó kötetet, Oláh-Gál Elvira: A moldvai magyarokról című könyvét mutatták be Magyarország csíkszeredai főkonzulátusán október 16-án. Az esemény házigazdája Zsigmond Barna Pál főkonzul volt, de a szerzőnőt köszöntötte Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár is.
„Oláh-Gál Elvirát nem csak szerzőként, de a Kossuth Rádió tudósítójaként is ismerjük. Általában mi szoktunk izgulni, amikor kérdez, de most ez picit fordítva van. Ahogy a könyv előszavában Halász Péter néprajzkutató írja, egyre több könyv foglalkozik a moldvai csángómagyarokkal, de egyre kevesebb köztük az újat hozó, igazi érték. Oláh-Gál Elvira a lényegre, a valóságra kíváncsi, nem sajnálja a fáradságot, hogy közel hajoljon a témához. Ez a könyv is a lényegről szól, a valóságot kívánja bemutatni" – fogalmazott a főkonzul, majd gratulált az átfogó, a csángómagyarok szokásait, nyelvét, hagyományait, egész életét bemutató íráshoz.
Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy míg 2010 előtt a moldvai csángómagyarokat nem tekintették jogosultnak a magyar állampolgárságra, mára ez megváltozott, és rengeteg csángó településről érkezik honosítási kérelem, sokan tesznek állampolgársági esküt. „Én azt kívánom ne legyen apály, mindig csak dagály legyen, mindig legyen benne a gondolatainkban a csángó magyarság. Számtalan jó kezdeményezés volt és van, ami a csángómagyarokat illeti – ha csak a magyar oktatási programot említjük -, de sok még a tennivaló annak érdekében, hogy a moldvai magyar társadalom még koherensebb legyen" – hangsúlyozta.
A könyvben szereplő írások nagyrésze megjelent a Moldvai magyarság című folyóiratban, amelynek a főszerkesztője, Mirk Szidónia úgy vélekedett, habár mára az egyik legkutatottabb népcsoport a moldvai csángómagyar, és bár sokat tudunk a népköltészetükről, kultúrájukról, történelmükről, megértésükhöz tudnunk kell, hogy ők kimaradtak a nemzetépítésből, számukra nem az a fontos kérdés, hogy ki magyar vagy ki román, hanem az, hogy milyen vallású. „Fontos lenne megtalálni a megértésükhöz vezető utat az idealizálás és az elutasítás között" – mutatott rá.
A kötetet Halász Péter néprajzkutató méltatta, kiemelve, habár sok író foglalkozik a moldvai magyarokkal, ezek nagyrésze felszínes, nem ritkán rosszindulatú, ezért kell megbecsülni a tisztességes szándékú írásokat. „Elvira írásai úgy kiegyensúlyozottak, hogy felháborodik azon, ami felháborító, ám örülni is tud minden eredménynek, kedvező jelenségnek" – mondta.
A könyvben szereplő írások nagyrésze megjelent a Moldvai magyarság című folyóiratban, amelynek a főszerkesztője, Mirk Szidónia úgy vélekedett, habár mára az egyik legkutatottabb népcsoport a moldvai csángómagyar, és bár sokat tudunk a népköltészetükről, kultúrájukról, történelmükről, megértésükhöz tudnunk kell, hogy ők kimaradtak a nemzetépítésből, számukra nem az a fontos kérdés, hogy ki magyar vagy ki román, hanem az, hogy milyen vallású. „Fontos lenne megtalálni a megértésükhöz vezető utat az idealizálás és az elutasítás között" – mutatott rá.
csikszereda.gov.hu
Erdély.ma

Új adatbázisban a diákok adatai
Egy új, az oktatási rendszerben tanulók, dolgozók nyilvántartására szolgáló adatbázis létrehozása érdekében igényeltek az iskolák a szülőktől is hivatalos dokumentumokat, adatokat az elmúlt időszakban.
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség legutóbbi sajtótájékoztatóján elhangzott, a korábbi, szintén elektronikus adatbázist váltja fel az új, országos, integrált informatikai nyilvántartó rendszer, amelynek jelenleg a feltöltése zajlik. Az európai uniós támogatással létrehozott elektronikus nyilvántartás az eddiginél pontosabb adatokat fog tartalmazni, kezelni is könnyebb lesz és pontosabb adatokat lehet majd kinyerni is belőle – mondta el Karda István rendszergazda. Kifejtette, a programban az oktatási struktúrákról, a diákokról, pedagógusokról, a különböző kormányzati programok – mint például a tej-kifli, vagy a középiskolás ösztöndíj – részt vevőiről vannak, illetve lesznek adatok, amelyekkel nemcsak a minisztérium, hanem a tanfelügyelőség is fog tudni dolgozni.
A szülőkről többek között a tartózkodásuk adatait rögzítik a rendszerben, így azt is tudják majd, melyik diáknak dolgoznak külföldön a szülei. A nyilvántartás zárt rendszer, csak az fér hozzá az adatokhoz, akinek jogosultságot adnak erre – hangzott még el.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro

Borboly sajtókampányt sejt a Krónika cikke mögött
Kampánymegfontolásból folytatott sajtóhadjáratnak tartja Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke múlt heti, a közte és az RMDSZ felső vezetősége között felmerült nézeteltérésekről szóló cikkünket.
A Krónika október 17-ei számában arról cikkeztünk, hogy elhidegült a szövetség központi vezetőségének és a csíki területi elnöki tisztséget is betöltő politikus viszonya, és hogy az alakulaton belül helytelenítik Borbolynak egy román–magyar együttélési kódex kidolgozását és elfogadtatását célzó kezdeményezését.
Írásunk burkoltan szóba került Kelemen Hunor szövetségi elnöknek, az alakulat államfőjelöltjének szombati, a csíkszeredai Mikó-várban rendezett pódiumbeszélgetésén is. Az RMDSZ hírleveléből kiderül, a rendezvényen Borboly közölte, nem járt sikerrel „az a sajtóhadjárat, amely különböző spekulációkkal, kampánymegfontolásból éket próbál verni az RMDSZ országos és területi vezetője közé”.
„Nincs helye a megosztásnak, a szétdaraboltságnak akkor, amikor a magyar közösség fontos választás előtt áll, és azt a jelöltet kell támogatnia, aki az erős közösség hangja a hazai államelnök-választásokon” – idézte a megyei tanácselnököt a hírlevél.
Különben Borboly Csaba pénteken a blogján is reagált a cikkünkre, felhívva a figyelmet, miszerint kampányban fokozottan kell vigyáznia minden újságírónak, politikusnak a „jól értesültekkel”. A politikus leszögezte: téves lapunk ama állítása, miszerint a Székelyföldi Önkormányzati Tanács (SZÖT) október 10-én Gyilkostón rendezett ülésén elutasították azt az indítványát, hogy a bukaresti Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala vállalja fel az együttélési kódex kísérleti jelleggel történő lebonyolítását a Székelyföld mindhárom megyéjében.
„Halkan jegyzem meg, hogy öt javaslatom volt ezen az ülésen, és mind az öt elfogadást nyert, persze a kollégáktól érkező pontosító, kiegészítési javaslatokkal, sőt egyhangúlag” – közölte Borboly Csaba, aki a továbbiakban – minden bizonnyal az RMDSZ elnöke iránti elkötelezettségét bizonyítandó – arra kéri a Hargita megyei választópolgárokat, szavazzanak Kelemen Hunorra az államfőválasztás első fordulójában.
Érdekes egyébként, hogy a SZÖT üléséről a Hargita Megyei Tanács által kibocsátott közlemény Borboly négy állásfoglalás-előterjesztéséről tesz említést, részletesen ismertetve ezek témáját is, az együttélési kódex megvitatására, elfogadására azonban semmilyen formában nem tér ki a beszámoló.
Rostás Szabolcs
Székelyhon.ro

Konferenciát tartottak Kolozsváron a 70 éve Szovjetunióba hurcolt civilek emlékére
A Házsongárdi temetőben kedden állított emléktábla megkoszorúzásával ért véget vasárnap az a több napos emlékkonferencia Kolozsváron, amellyel a hetven éve kezdődött szovjet deportálások emlékét idézték fel a Malenkij Robot emlékév keretében.
Az Erdélyből szovjet kényszermunkára hurcolt, mintegy húszezer magyar és több mint százezer német - évtizedekig elhallgatott - szenvedéseit felidéző rendezvény házigazdája és főszervezője a Sapientia Egyetem kolozsvári karának Jogtudományi és Európai Tanulmányok tanszéke volt. A képzőművészeti tárlattal, a lágerekből származó emléktárgyak kiállításával, filmvetítésekkel és könyvbemutatókkal kiegészült konferencia előkészítésében a - 2009-ben Miskolcon alakult - Gulágkutatók Nemzetközi Társasága és Szerencs város német nemzetiségi önkormányzata vállalt társszervezői szerepet.
"Az orosz fogságról több mint négy évtizedig egy árva hangot nem lehetett szólni, a társadalom emlékezetéből ez kitörlődött, és a túlélőket is annyira megfélemlítette a Securitate, hogy az elhurcolásukat felidéző interjúalanyaink még most, negyedszázaddal a rendszerváltás után sem merik vállalni a nevüket" - mondta az MTI-nek Murádin János Kristóf egyetemi adjunktus, a konferencia főszervezője. Csak Kolozsvárról több mint ötezer német és németes nevű magyar civilt hurcoltak el "hadifogolyként": a kutató szerint a szovjet katonai parancsnokság a hadifoglyok számát mesterségesen megnövelve próbálta igazolni az előretörés sebességével elégedetlen Sztálin előtt, hogy milyen nagy ellenállást kellett felszámolniuk.
A malenkij robotra ("kis munkára") hurcolt erdélyiek egyharmada elpusztult a szovjet táborokban, a hazatértek fele pedig néhány éven belül meghalt a fogságban elszenvedett betegségek - skorbut, tífusz, vérhas, malária - következtében.
"A román állam cinkos volt ebben: segített a Szovjetuniónak a deportálásokban. 1944 augusztus 23-án Románia átállt a szövetségesek oldalára: románokat ezért sem ejtettek foglyul, ők nem számítottak már ellenségnek. Októberben, amikor eljutottak ide (Kolozsvárra) a szovjet csapatok, magyarokat és németeket szedtek össze, majd 1945 januárjától a német polgári lakosságot vitték el a román hatóságok közreműködésével" - magyarázta a történész.
Elmondta: a konferencián részt vevő történészek legalább 25 ezerre teszik az Erdélyből és a Bánságból elhurcolt német, és legkevesebb hatezerre a magyar civil áldozatok számát, akik nem tértek már vissza a Szovjetunióból.
"Van még néhány túlélőnk, ők most 86-90 éves emberek. Ha erről a hetvenedik évfordulóról nem emlékezünk meg, és nem mutatjuk meg nekik, hogy őket a társadalom nem felejtette el, akkor kiábrándultan, magukra hagyottan mennek el közülünk. Hát ezt nem lehet hagyni" - mondta az MTI-nek Murádin János Kristóf, a kolozsvári gulág-konferencia főszervezője.
hirado.hu

Megújuló örökségünk: kiállítás a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Házban
Érdekes kiállítás nyílt meg a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Házban. A Teleki László Alapítvány és a Magyarság Háza (Budapest) által szervezett kiállítás címe sokat elárul az esemény lényegéről: Megújuló épített örökségünk – Értékmentés a Kárpát-medencében.
Az első Orbán-kormány egyik legnagyobb sikernek örvendő támogatási programja volt a Határainkon túli magyar vonatkozású kulturális örökség megóvása és felújítása című projekt, amelyet 1999 és 2006 között a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma finanszírozásával a Teleki László Alapítvány bonyolított le.
Az összesen kb. 1,3 milliárd forint állami támogatásból több mint 300 műemléknek nyilvánított épületen történtek állagmegóvási, restaurálási munkálatok, és húsz műemlék teljes körű felújítása fejeződött be.
Az örökség megőrzése, ápolása az utódok feladata
A programot bemutató első kiállítást 2013 tavaszán a Budai Várban található Magyarság Házában rendezték meg. A szervezők – a Bethlen Gábor Alap és a Teleki László Alapítvány munkatársai – már akkor úgy döntöttek, hogy a tárlatot elviszik azokra a helyekre is, amelyeken a tulajdonképpeni munkálatok folytak: Erdélybe, Felvidékre és Kárpátaljára is. Egyik célkitűzésük ezzel az volt, hogy a Magyarország határain kívül szakadt emberek is láthassák, milyen csodálatos kincsek birtokosai. A kiállítás ezeket az értékeket mutatja be, de arra is felhívja a figyelmet, hogy az örökség gondozása az utódok becsületbeli kötelessége és feladata.
A tárlat képein csak kevés látható abból a közel 400 műemlékből, amelyen az elmúlt években munkálatok folytak. A kiállítás létrehozói a tablók mellett igazi kuriózumokkal is készültek. Az eredeti mérettel megegyező fotómásolatban látható az éppen restaurálás alatt lévő székelydályai református templom festett famennyezetének néhány kazettája és karzatának mellvédje, a kárpátaljai Visk református templomának gyönyörűen kifestett barokk padjai. Továbbá megtekinthető a huszti református templom helyreállított toronysisakja egyik fiatornyával és a gyulafehérvári Szent Mihály Székesegyház falait díszítő kőből faragott domborművek másolata.
Erdélyben Nagyváradon, Kolozsváron és ma Marosvásárhelyen mutatkozik be a kiállítás
A kiállítás eddig már több helyszínen mutatkozott be: Kárpátalján Técsőben, Beregszászon, Munkácson és Ungváron; Felvidéken Kassán és Rimaszombaton; Erdélyben, Nagyvárad és Kolozsvár után, ma Marosvásárhelyen nyitja meg kapuit.
A tárlat összeállításában közreműködtek: S. Sebestyén József építész, fotós, a kiállítás művészeti vezetője, dr. Diószegi László igazgató, a kiállítás kreatív szerkesztője, Káldi Gyula szakmai tanácsadó, Jeszenszky Gyula grafikus, Mihály Ferenc restaurátor (Erdély), Stark István építőmérnök (Kárpátalja), Antal Árpád film- és média szakértő (Erdély), Mudrák Attila fotóművész.
„A marosvásárhelyi kiállítást Csibi Krisztina, a Magyarság Ház igazgatója és Márton Judit, a Gyulafehérvári Érsekség egyházművészeti és építészeti irodájának vezetője nyitja meg, majd dr. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója mutatja be. A tárlat megnyitóján megjelenő érdeklődőknek érdekes élményben lehet részük, hiszen betekintést nyerhetnek néhány ritka és szép mesterség rejtelmeibe is. Ezen a napon bemutatót tart Mihály Ferenc faanyag-restaurátor, Kiss Lóránd falkép-restaurátor, Varga Sándor zsindelykészítő, és Lovas Dániel kőrestaurátor. A kiállítás egy hónapig lesz látogatható” – tájékoztatta lapunkat Barabás Kisanna művészettörténész, a kiállítás egyik szervezője.
Nemes Gyula
Központ
Erdély.ma

Jövőkép helyett dosszié-viták a választásokra készülő Romániában
Romániában ma egyetlen jelöltnek van elképzelése az ország jövőjéről és benne a magyarság sorsáról: Kelemen Hunornak – hangsúlyozta Markó Béla szenátor, az RMDSZ egykori elnöke Marosvásárhelyen azon a pódiumbeszélgetésen, amelynek helyszíne a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kisterme volt október 17-én, pénteken. A Marosvásárhelyi magyar hangok című eseményen Kelemen Hunor szövetségi elnök Markó Bélával, az RMDSZ egykori elnökével, Ágoston Hugó publicistával és Nagy Endre rádiós műsorvezetővel beszélgetett a közelgő választásokról és a Szövetség 25 éves közéleti munkájáról.
Az egykori szövetségi elnök szerint a novemberi választások többi jelöltje kizárólag azzal foglalkozik, hogy minél több sarat dobáljon ellenlábasaira. Eközben az RMDSZ jelöltje következetesen képviselői azokat a célokat, amelyet 25 éve jelölt meg a magyarság érdekvédelmi szervezete feladataiként.„Föl kell idéznem 1995. február 13-át, amikor ennek az országnak a szenátusa elfogadott egy határozatot, amelyben engem elítélt azért, mert Londonban az autonómia-elképzelésünkről beszéltem. Azóta sok minden megváltozott. Számos olyan jogszabályt sikerült elfogadtatnunk, amely ellentmond a nemzetállami jellegnek, még olyan körülmények között is, hogy az alkotmányból ezt a fogalmat nem törölték. Azt is be kell látnunk, hogy Románia ma sokkal kevésbé nemzetállam, mint előtte, és amint az jelenleg egy-egy politikus fejében még mindig él” – fogalmazott Markó Béla, aki elrettentő példaként a szomszédos Ukrajnát említette, ahol nemzetállami koncepció ütközik egy másik nemzetállam erőszakos határmódosítási törekvéseivel, ezzel szemben Skócia azt példázza, hogy demokratikus eszközökkel a legnehezebb problémákat is meg lehet vitatni.
Ágoston Hugó publicista a beszélgetésen az öt évvel korábbi államelnök-jelöltségről szóló interjúját nyújtotta át Kelemen Hunornak és azt kérdezte tőle: mi változott ez idő alatt?
„Az egyik fontos változás az, hogy van egy olyan jelölt is Traian Băsescu személyében, aki mindennap kampányol, bár nem indul az államelnök-választásokon. Az is jusson eszünkbe, hogy azóta rakétavédelmi rendszer is épül Romániában, jelezve azt, hogy mennyire felértékelődött az ország térségben betöltött szerepe. Az is nyilvánvaló, hogy Európában ma minden ország keresi a helyét, ami korábban nem volt ennyire éles. És folyamatosan felmerül a kérdés, hogy lesz-e Európai Egyesült Államok, amely felveszi a versenyt az Amerikai Egyesült Államokkal, Kínával és az Orosz Föderációval, vagy szétesik az Unió és mindenki úgy boldogul, ahogy tud, saját lábán. Nekünk minderről nagyon konkrét állásponttal kell rendelkeznünk” – hangsúlyozta Kelemen Hunor, aki szerint a fő európai dilemmákra még mindig nincsenek konkrét válaszok.
Marosvásárhely az államelnök-jelölés szempontjából fontos hely az RMDSZ történetében, hiszen 1996-ban – heves ellenkezések közepette – itt döntötték erről, az akkor újszerű lépésről – mondta a volt szövetségi elnök „Már akkor el tudtam képzelni azt, amit most még inkább: hogy Romániának magyar államelnöke legyen” – tette hozzá Markó Béla. Ágoston Hugó publicista ehhez azt fűzte hozzá, hogy a jelöltfelhozatal olyan a jelenlegi Romániában, hogy az sem biztos, hogy az elnöki palotába, és nem börtönbe kerülnek a versenyben lévők. „Románia ügyész- és ügynökállam. Egyesek nem védekezhetnek, mások meg szabadon pókerezhetnek, és ez teljesen irreálissá teszi a versenyt, az emberekben felébred a gyanakvás” – fogalmazott a publicista.
„Marosvásárhelyen azért kellenek sajátos megoldások, mert két nagy közösség él egymás mellett, amelynek még nincsenek megnyugtató megoldásai az együttélés hétköznapjaira. Ennek ellenére vannak jó példák arra, hogy az önállóság működhet. A Bolyai Farkas és Papiu Ilarian két színvonalas iskola a magyar és román közösség nagy megelégedésére. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem esetében sem lenne ez másként, mert két ilyen nagy közösség csak akkor tud nyugodtan együtt élni, ha ennek a mindennapi szabályai tiszták és világosak” – méltatta Markó Béla az egyik legégetőbb helyi vonatkozású magyar ügyet, továbbá elmondta: az, hogy a MOGYE kérdésébe már belebukott egy kormány, nem jelenti azt, hogy itt vége. Újra kell értékelni azokat az eszközöket, amellyel a magyarság elérheti célját.
Kelemen Hunor szerint a kiútkeresésnek és a feladatok leosztásának kell elsődlegesnek lennie a MOGYE estében. Az oktatási törvényt nem alkalmazzák, azt gondolják a felsőoktatási intézmény vezetői, hogy az egyetem efölött áll. „Számomra nagyon fontos volt a tanárokkal és diákokkal folytatott beszélgetés, mert hiszek abban, hogy nem mondhatunk le erről az intézményről” – jelentette ki az RMDSZ államelnök-jelöltje.
Kelemen Hunor a beszélgetésen azt is hangsúlyozta, hogy az RMDSZ politikai programja 25 éve a magyar emberek programja is, amely alapjaiban nem változott. A Szövetségnek az ország fontos útkereséseinek mindenikére van egy saját változata: törvénytervezet készült a régiók újrarajzolására vonatkozóan, az alkotmánymódosításra is van érdekvédelmi szervezeti elképzelés, a kulturális autonómia koncepcióját pedig a kisebbségek jogállására vonatkozó törvénytervezetbe foglalták bele, ugyanakkor Székelyföld regionális autonómiáját illetően is számos RMDSZ-tervezet született az elmúlt évtizedekben.
„Az RMDSZ autonómia-statútuma a hatalommegosztásnak egy olyan modern változatát nyújtja, amely Európában bárhol működne. A regionális felosztásról rövidesen újabb vita lesz a törvényhozásban, és amikor ezt elkezdjük, akkor kell legyen erről egy pontos saját elképzelésünk. Románia 16 régióra való felosztásáról szóló tervezetünk már a parlamentben van, az autonómia-elképzelésünkkel pedig az intézményes garanciákat tesszük hozzá ehhez a koncepcióhoz” – hangsúlyozta a szövetségi elnök, aki a jövő jelentős kihívásának tekinti az autonómia intézményeinek működtetését.
A román politikai elit helyzetképe is szóba került a marosvásárhelyi beszélgetésen. Markó Béla ennek kapcsán arra emlékeztetett, hogy a ’90-es évek elején a hazai közélet szereplői szinte szolgaian próbáltak igazodni az európai integrációs követelményekhez. „Ugyanezek a politikusok most megpróbálják becsapni a választókat, megkerülni azokat az elveket, amelyekhez korábban igazodtak. Nem program-vitákat, hanem dosszié-vitákat folytatnak, az ellenjelöltek elleni fellépés a fontos. Még attól sem riadnak vissza, hogy tisztességtelen befolyásolást gyakoroljanak a választókra, hogy a nem megfelelő pillanatokban kívülről szólaltassanak meg valakit egy-egy politikai vitában” – értékelte az egykori szövetségi elnök a jelenlegi közéleti eseményeket.
Közlemény
Erdély.ma

Beperelte a rendőrséget a bántalmazott holland-magyar tolmács
Beperelte a marosvásárhelyi rendőrséget egy holland–magyar tolmács, akit állítása szerint múlt év decemberében azért bántalmaztak a rendőrség székházában, mert nyelvi jogait próbálta érvényesíteni. Amint arról Landman Gábor az MTI-t tájékoztatta, 2013. december 24-én hivatalos holland–magyar fordítóként egy holland újságíró számára próbált szerződéses megbízás alapján tolmácsolni az önkormányzatnak alárendelt marosvásárhelyi rendőrségen.
„Tartsák tiszteletben a román alkotmányt”
A városi rendőrség bejáratánál azt kérte, biztosítsanak számára magyar nyelvű ügyfélszolgálatot. Amikor kérését negyed óra múltán sem teljesítették, felszólította a rendőrséget, hogy tartsák tiszteletben a román alkotmány 120. cikkelyét, amely a kisebbségi anyanyelvhasználat önkormányzatokra vonatkozó kereteit rögzíti.
Állítása szerint kérését angol, német, francia és holland nyelven is megismételte, de válasz helyett a rendőrség rohamegysége megbilincselte és egy szobába tuszkolta, ahol azt tanácsolták neki, hogy ne robbantson ki forradalmat. A tolmács egy, a nyelvi jogokat összegző füzetből próbálta idézni jogait, de megpróbálták kitépni a kezéből a füzetet, majd elsötétítették a szobát, és az egyik rendőr hátba vágta.
Azért, mert holland állampolgár?
Landman Gábor szerint csak ezt követően igazoltatták. Miután a rendőrök szembesültek azzal, hogy Hollandiában született holland állampolgárral van dolguk, azt sérelmezték, hogy miért tud olyan jól magyarul. A tolmács Hollandia bukaresti nagykövetének javaslatára perelte be a marosvásárhelyi intézményt.
Valentin Bretfelean, a helyi rendőrség igazgatója az MTI-nek hétfőn kijelentette, álláspontja szerint alkalmazottai szabályszerűen jártak el az ügyben. „Mi a magyar anyanyelvű román állampolgárok számára kell hogy biztosítsuk az anyanyelvhasználat jogát. Ő holland állampolgárként igazolta magát. Ha egy holland állampolgár kirgiz nyelven akar velünk beszélni, nem vagyunk kötelesek a kérését teljesíteni” – magyarázta a rendőrfőnök.
Szerintük provokáció volt
A rendőrparancsnok azt elismerte, hogy Landman Gábor esetében csak később derült ki, hogy nem román állampolgár, akit Marosvásárhelyen megillet a magyar nyelv használatának a joga. „Hogyan feltételezhettük volna, hogy román állampolgár?” – tette fel a kérdést.
A rendőrfőnök kijelentette, nem azért bilincselték meg Landmant, mert magyarul akart beszélni a rendőrségen, hanem azért, mert „agresszív, provokatív módon járt el”, és hosszú ideig nem volt hajlandó igazolni magát. „Egy előre kitervelt provokáció tervével jött hozzánk, hogy valaki számára bizonyítsa, milyen rosszul bánnak itt az emberekkel” – magyarázta Bretfelean.
Panaszt tett
A rendőrfőnök elmondta, Landman Gábor az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) is bepanaszolta a marosvásárhelyi rendőrséget, panaszát azonban elutasították. Landman pere pénteken kezdődik a városi bíróságon. Marosvásárhely lakosságának már csak 45 százaléka vallotta magyar nemzetiségűnek magát a legutóbbi romániai népszámláláson.
mno.hu/MTI
Erdély.ma

Kiszorítósdi
A jelek szerint meghatározó RMDSZ-körökben is mintha belátták volna, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösség megmaradásának egyetlen biztosítéka az autonómia. Szerintem tudták ezt sokan korábban is, csak tenni nem igen akartak érte. Merthogy az éppen aktuális „helyzet” nem hatott kényszerítőleg. Márpedig a politikus általában olyan, hogy mindig a könnyebb utat választja, többnyire a status quo fenntartásában érdekelt, merthát ahhoz nem szükségeltetik különösebb erőfeszítés, munka. Ha pedig változik a helyzet, akkor – a demokrácia dicsőségére! – mindig az alacsonyabb közegellenállás mentén halad. Valahogy így történt ez az autonómiával is.
Az RMDSZ bő két évtizeden keresztül altatta az ügyet, néha-néha, különösen választási kampányok idején autonómiázott egy sort, aztán folyt minden a Neptunon meghatározott mederben. Csakhát időközben változtak az idők, azaz a geopolitikai helyzet, s változott maga az erdélyi magyar politikai élet is. Az RMDSZ mellett megjelentek azok a társadalmi és politikai erők – Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Székely Nemzeti Tanács, Erdélyi Magyar Néppárt –, amelyeknek elsőrendű célja a különböző autonómiaformák kiharcolása.
Az autonomista erők által szervezett legutóbbi látványos megmozdulások, a 2013-as székely menetelés, illetve a marosvásárhelyi márciusi tüntetések után lépéskényszerbe került RMDSZ azonnal reagált a megváltozott helyzetre. Úgy tűnik, felismerték, hogy nem tudják már az autonómia elszabadult szellemét a palackba visszazárni, ezért megpróbálják a mozgalom élére állva azt kisajátítani. Közben a már megszokott kiszorítósdit játsszák: államelnök-jelöltjük nem vállalja a vitát a néppárti vetélytársával, a PER közvetítésével kezdődött román-magyar tárgyalásokról meg – amelynek fő témája állítólag az autonómia – kizárják az autonomistákat.
Megszokott jelenség, szinte természetes, hogy egy helyzeti előnyben lévő párt, alakulat ragaszkodik az ezzel járó előnyökhöz, élni akar az ezzel járó előjogokkal. Való igaz, az RMDSZ az egyetlen magyar parlamenti erő Romániában, de erre hivatkozva megtagadni mások jogát arra, hogy részt vegyenek azon a tárgyaláson, amelyet az általuk képviselőt nemzeti közösség sorsáról folytatnak, teljességgel elfogadhatatlan. Talán azon is elgondolkodhatnának a kiszorítósdiban érdekeltek, hogy egyszer az RMDSZ is kiszorulhat a törvényhozásból…
Tagadhatatlan, az egyetlen parlamenti képviselőettel rendelkező alakulatként jelenleg az RMDSZ a legerősebb erdélyi magyar politikai párt. Ebből következően a felelőssége is óriási, hisz elsősorban rajta múlik, hogy megvalósul-e az az összefogás, ami nélkül olyan, a közösség szempontjából létfontosságú célért, mint az autonómia, képtelenség a siker esélyével kiállni. Meg kell barátkozni a gondolattal, hogy az érdekvédelemben mind a mérsékeltekre, mind a radikálisokra szükség van. Továbbá a közösségi jogokért folytatott küzdelemben a két harcmodor – mérsékelt és radikális – tudatos váltogatása által kerülhetünk közelebb a célhoz.
Az összefogáshoz pedig a partnerek elfogadásán, a korábbi sérelmeken való felülemelkedésen, horribile dictu: az önkorlátozáson, az okos kompromisszumon keresztül vezet az út. Az eldöntendő kérdés: képes-e, hajlandó-e erre az RMDSZ?
Szentgyörgyi László
Központ
Erdély.ma

Erdélyi Magyar Ifjak: nem ünnepeljük december elsejét
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) felháborodással fogadja a december 1. megünneplésére kötelező törvényt, és a múltidézés jegyében inkább a gyulafehérvári határozatokat ajánlja a román törvényhozásban részt vevők figyelmébe.
A ceaușescui nacionalizmust tovább éltető törvény célja nyilvánvalóan Erdély és a magyar közösség megalázása. A románok pedig az ünnepnek titulált napon, csakúgy, mint az év többi napján, rendre megfeledkeznek az egyesüléskor Gyulafehérváron hozott határozatokról, amelyek 3/1. pontjában az ország területén élő népek számára anyanyelven történő oktatást, kormányzási és törvénykezési szabadságot ígértek.
Az ünneplésre kötelező, valamint utcaelnevezéseket kikényszerítő törvény azért is elfogadhatatlan, mert ellent mond az önkormányzatok autonómiáját biztosító alkotmánycikkelynek, és a helyi döntéshozásnak az utcák elnevezésére vonatkozó, törvénybe foglalt kizárólagos jogát is csorbítja.
Felháborítónak és vérlázítónak tartjuk továbbá, hogy az RMDSZ olyan kormánykoalícióban vesz részt, amelynek tagjai nyíltan magyarellenesek, ráadásul a magát érdekképviselőeti szervezetként meghatározó párt képviselői tartózkodással, illetve igenlő szavazatokkal segítették a törvény elfogadását. Ezzel is nyilvánvalóvá vált, hogy parlamenti jelenlétük nemcsak fölösleges, hanem, mivel a magyarellenes pártokat erősítik, kártékony is az erdélyi magyar közösségre nézve.
Reményünket fejezzük ki, hogy a magyar közösségek és önkormányzatok nem tagadják meg identitásukat, és kényszerből sem fognak ünnepelni december 1-jén, hanem a törvény által előírt történelemidéző rendezvények révén a 96 éve tett, be nem tartott ígéretekre hívják fel a figyelmet.
Az Erdélyi Magyar Ifjak elnöksége nevében,
Sorbán Attila Örs
elnök
Erdély.ma

A hitnek az emberei voltak
Nagyvárad
Szombaton a Püspöki Palotában Kultúra és műpártoló főpapok Magyarországon a 19. században címmel új egyháztörténeti konferencia-sorozatot indított a váradi Római Katolikus Püspökség.
A tizennégy éven keresztül zajlott, a Sapientia Varadiensis Alapítvány által 1999-ben kezdeményezett Nagyvárad tudós püspökei, jeles személyiségei rendezvény hagyományaira építve az elmúlt szombaton Kultúra és műpártoló főpapok Magyarországon a 19. században címmel új egyháztörténeti konferencia-sorozatot indított útjára a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség azzal a céllal, hogy a helyi, országos és az egyetemes egyháztörténet megismerésének fontosságára hívja fel ismét a figyelmet. Az elmúlt közel másfél évtized szimpóziumaihoz képest ugyanakkor újdonságnak számít, hogy ezentúl az adott korszak szélesebb körű kontextusába helyezik egy-egy személyiség pályafutásának a bemutatását, így az érdeklődők arról is tudomást szerezhetnek, hogy miközben Váradon az adott időszakban a korabeli római katolikus főpásztor vezette az egyházmegyét, mi történt eközben Magyarországnak egy távolabb eső részében, vagy éppen Európa valamelyik, a történelem alakulásának szempontjából fontos szerepet játszó szegletében. Köszöntőjében Exc. Böcskei László megyés püspök úgy fogalmazott: az illető személyiségek közös jellemzője, hogy valamennyien a hit emberei voltak, a szépet és a jót szolgálták, művelték a tudományokat és védelmezték, őrizték azokat az igazi értékeket, melyekre mi is alapozhatjuk a jövőnket. Születésének 200. évfordulójára való tekintettel idén Lipovnoki Lipovniczky István megyés püspök élete és munkássága volt a téma. A rendezvény bevezetőjeként az érdeklődők a Székesegyház kriptájában imádkoztak az egyházmegye elhunyt főpapjaiért, majd átvonultak a Püspöki Palota dísztermébe, ahol Exc. Böcskei László megyés püspök köszöntött mindenkit. Arra hívta fel a figyelmet: azok a személyiségek, akikre emlékeznek fognak az elkövetkezendő években, vitathatatlan szerepet vállaltak egy keresztényebb, kulturáltabb és emberibb társadalom kialakításában, életükkel és munkásságukkal hozzájárultak nem csupán Magyarország, hanem Európa fejlődéséhez, dinamizálásához is. Dr. Fleisz János BINCISZ-elnök felidézte, hogy 1999-ben kezdeményezte a Sapientia Varadiensis Alapítvány a Nagyvárad tudós püspökei, jeles személyiségei rendezvényt, melynek hagyományaira épül a most indított eseményfüzér. Tizenöt év alatt 35 rangos meghívottjuk volt, 20 püspök életét és pályáját mutatták be, és két tanulmánykötetet is kiadtak. A rövid visszatekintés után az eddigi szervezőmunkát egy emlékéremmel köszönte meg Böcskei László. Felvezetőjében Lakatos- Balla Attila történész, a mostani esemény szervezője arra hívta fel a figyelmet: Lipovniczky István olyan püspök volt, akinek alkotásairól, szellemi és tárgyi hagyatékairól sokat beszélünk anélkül, hogy tisztában lennénk talán azzal, hogy ezek a nevéhez köthetőek. Kevesen tudják például azt, hogy a Püspöki Palota nagytermének díszíttetése a jelenlegi formában az ő megbízásából készült. Ezt Mons. Fodor József általános helynök is megerősítette, kiegészítve azzal, hogy a kupolát kivéve a Bazilika addig fehér falainak a kifestése is Lipovniczkynek köszönhető, akárcsak a tetőzet és a tornyok rézborítása. Úgy fogalmazott: a megyés püspöknek különös affinitása volt ahhoz, hogy kikkel vegye körül magát, ő hívta például Váradra a későbbi kanonokokat, Rómer Flórist, a „magyar régészet atyját”, Bunyitay Vincét, a nagyváradi egyházmegye monográfusát, valamint Fraknói Vilmos történetírót.
Kiállítás
A 200 éve született főpap életét, illetve tevékenységét nem csupán expozékban méltatták, hanem kiállítást is szerveztek a témában, illetve egy brosúrát jelentettek meg. Lakatos- Balla Attila azt emelte ki, hogy a tárlat két gerincre épül: egyrészt látható a püspökség festészeti gyűjteményének néhány kiemelkedő alkotása, másfelől pedig megtekinthető miseruha készletének egy része, többek közt a 19. századi európai textilművészet kiemelkedő alkotásai közé sorolható arany- és selyemszál hímzéses ornátusa. „Lipovniczky István tudatosan törekedett egy minél gazdagabb egyházmegyei portrétár elkészítésére, saját, valamint püspökelődei, a főegyházmegyék érsekei és két pápa portréin kívül kanonokjai és az egyházmegye jelesebb papjainak arcképeit is megfestette. E munkára olyan jelentős festőket is felkért, mint Jakobey Károly, a Munkácsy Mihályt felfedező és ifjúkorában tanító Szamossy Elek, és a világhírű késő viktoriánus portréfestő, László Fülöp Elek”, nyomatékosította. A püspökről szóló hiánypótló kiadványt ismertető Csorba Sándor elmondta, hogy három nagy fejezetre tagolható: életrajzi adatok; az egyházmegye gazdasági helyzete és tevékenysége, valamint a káptalan és a püspöki udvar papsága, és ennek kulturális és művészeti mecenatúrája, ugyanis Lipovniczky több mint másfél évtizedes főpásztori működésének kulturális és művészeti téren elért eredményei páratlanok voltak Patachich Ádám egy évszázaddal korábbi mecénási tevékenysége óta.
Eközben máshol
Bárány Zsófia, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának munkatársa a magyar politikai vitakultúra egyházi gyökereiről értekezett, dr. Zakar Péter, a szegedi Gál Ferenc Főiskola professzora Lipovniczky István komáromi apát-plébánosi tevékenységére tért ki az 1848-as forradalomban és szabadságharcban, Kontsek Ildikó, az esztergomi Keresztény Múzeum igazgatónője Simor János érsek, hercegprímás életéről tartott előadást, Lakatos Andor, a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár főlevéltárosa pedig Haynald Lajos főpap életéről beszélt.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Kelemen Hunor Csíkszeredában
Úgynevezett pódiumbeszélgetést szervezett Csíkszeredában Kelemen Hunor RMDSZ-es államelnökjelölt kampánycsapata – adja hírül az RMDSZ sajtószolgálata.
A szombati, a Csíki Székely Múzeumban tartott eseményen a résztvevők többek között az autonómia kérdéskörét, valamint többség és kisebbség viszonyában a bizalom jelentőségét érintették.
„1918-ban Gyulafehérváron az erdélyi magyarság hatalmas ígéretet kapott, amelyet azóta sem váltottak be. A bizalom megrendülésének ez az egyik fő kiváltó oka, autonómiastatútumával pedig Románia jelenlegi útkeresésében működőképes megoldást javasolt az RMDSZ” – mondta a közlemény szerint Kelemen Hunor a hallgatóságának.
Az eseményen elhangzott, Székelyföld több figyelmet érdemel, mint amennyit az utóbbi időben kapott. „Mi ezt is jeleztük ezzel a konkrét elképzelésünkkel, amelynek bemutatása után fellángoltak az érzelmek, és azt tapasztalhattuk, hogy 25 év után is attól fél a románság, hogy a Székelyföldet ki akarjuk tépni az ország szívéből. Nagy félelmeinket és egymás iránti bizalmatlanságunkat kell kölcsönösen felszámolnunk” – jelentette ki az RMDSZ államelnökjelöltje.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro

Kelemen Hunor: nincsenek ügynökeink
Kelemen Hunornak meggyőződése, hogy az RMDSZ-be sem a magyar, se a román titkosszolgálat ügynökei nem férkőztek be. Ezt a szövetség elnöke hétfőn jelentette ki egy, az Adevărul napilap újságíróival folytatott, az újság honlapján élőben közvetített beszélgetés során.
Leszögezte: ez a személyes meggyőződése, konkrét információi azonban egyik ország hírszerzésére vonatkozóan sincsenek.
Kelemen – aki egyben az RMDSZ államfőjelöltje is – rámutatott: véleménye szerint sem a sajtóban, sem az igazságszolgáltatásban, sem a politikában, sem a gazdasági életben nincs helyük titkos ügynököknek, a hírszerző szolgálatok munkája fölött pedig parlamenti ellenőrzést kell gyakorolni.
„Nem ez a szolgálatok feladata. A titkosszolgálatoknak információkat és elemzéseket kell szállítaniuk a politikai döntéshozók számára, és ennyi. Erre megvannak az eszközök” – mondta Kelemen, megjegyezve: úgy tűnik, Romániában nem valós a szolgálatok parlamenti felügyelete, ahogy az a demokratikus államok többségében tapasztalható.
Kelement az Adevărul újságírói annak kapcsán kérdezték minderről, hogy – mint arról beszámoltunk – Traian Băsescu államfő azzal vádolta meg Victor Ponta miniszterelnököt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) államfőjelöltjét: 1997 és 2001 között ügyészként tevékenykedve a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) ügynöke volt. Az ügyészi és a hírszerzői státus ugyanakkor a hatályos alkotmány értelmében törvénytelen volt.
Kelemen megjegyezte: az államfő nem állt elő konkrét bizonyítékokkal, ugyanakkor a társadalomnak el kell döntenie: elfogadja-e, hogy egy volt hírszerző közszereplő legyen.
Az RMDSZ elnöke egyúttal úgy vélte, a titkosügynök-ügy hamis téma, amely az ország jövőjével kapcsolatos közbeszéden „élősködik.”
„Az ország jövőjével kapcsolatos projekt nem arról szól, hogy Ponta titkos ügynök volt, és nem arról, hogy Băsescunak igaza van-e. Hanem arról, mit akarunk Romániával tenni, mit gondolunk az országról, mivel az elnök nem oldja meg a munkahelyproblémákat, a társadalmi gondokat, nem épít autópályákat, nem idegbajos építésitelep-vezetőnek kell lennie, hanem építésznek” – mutatott rá Kelemen.
Balogh Levente
Székelyhon.ro

Szijjártó és Corlățean jó utat kívánt Luxembourgban
A jövő év végéig megépül az autópálya a nagylaki román határig, valamint 2016 végéig az észak-erdélyi autópályához kapcsolódó magyarországi gyorsforgalmi út is elkészül – közölte hétfőn Luxembourgban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután találkozott román kollégájával, Titus Corlățeannal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy meg kell teremteni az ésszerű együttműködés feltételrendszerét Romániával, amely Magyarország második legjelentősebb exportpiaca. „Idén 7 milliárd euró fölött lehet a két ország közötti kereskedelmi forgalom” – mutatott rá a magyarországi tárcavezető.
A két politikus egyébként Magyarország és Románia energiahálózatának összekapcsolásáról is tárgyalt. A magyar külügyminiszter kiemelte, hogy a gázinterkonnektoron továbbra sem biztosított teljes mértékben a fordított szállítás lehetősége, valamint szeretné, ha az elektromos hálózat összekapcsolására is sor kerülne.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a találkozó előtt egyeztetetett Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével, hozzátéve: mindkettejüknek hosszú listája van arról, hogy milyen kérdéseket kellene tisztázni. A magyar külügyminiszter azt is közölte, megállapodtak román kollégájával arról, hogy az esetleges politikai döntések előkészítése érdekében „kirángatják tetszhalott állapotából" és újra működtetni kezdik a kisebbségügyi vegyesbizottságot.
Székelyhon.ro

Amatőr színjátszók ünnepe
Csíkajnádon tartották meg vasárnap a tizenharmadik Amatőr Színjátszó Találkozót.
A rendezvényen a csíkszenttamási, madéfalvi, borzsovai, csíkvacsárcsi és kovásznai amatőr színjátszó csoportok mutatkoztak be egy-egy előadással, fellépett továbbá a Csíkvacsárcsi Cserevirág Néptánccsoport is. A csoportok jeleneteit, előadásait követően Zsók Levente humorista szórakoztatta a jelenlevőket.
„Az első kápolna ötszáz éves jubileumát ünnepelték Ajnádon, ennek a rendezvénysorozatnak része ez a találkozó. 2002-ben úgy gondoltuk, hogy lehetőséget teremtünk az amatőr színjátszóknak a találkozásra, ahol megismerhetik egymást és bemutathatják darabjaikat. Annak idején a község mindhárom falujában – Ajnádon, Szentmiklóson és Vacsárcsiban – volt színjátszó csoport, és kezdésként ellátogattunk egymáshoz. Aztán ez kinőtte magát a csíki színjátszók találkozójává, ugyanakkor minden évben van egy vendégcsoportunk” – magyarázta Fodor Zoltán szervező.
Az eseményen jelen levő Borboly Csaba megyei önkormányzati elnök szerint minden településnek büszkeséget kell jelentsen a színjátszók tevékenysége. „A színjátszás körül tevékenykedők valahogy mintha egy kicsit boldogabb emberek lennének. A színjátszók tudják formálni, javítani a közösséget” – fogalmazott.
Péter Beáta
Székelyhon.ro