A Marosvásárhelyi Táblabíróság elutasította a fellebbezést
"Kétcsövű puskát tartunk a kezünkben, remélem, legalább az egyik célba talál"
Három hétig gondolkozott azon a Marosvásárhelyi Táblabíróság, hogy az egyetemi charta törvénytelenségét állapítsa-e meg vagy sem, de három hét után is rossz ítélet született. Többségi szavazattal elutasították azt a fellebbezést, amit a peres felek – az RMOGYKE, az EMNT, az EMNP, az MPP és az RMDSZ – benyújtott, és amelyet a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség is támogatott – nyilatkozta tegnapi sajtótájékoztatóján dr. Kincses Előd ügyvéd az orvosi egyetem kapcsán.
A döntés április 23-án született, de az ítéletet és az indoklást csak a múlt héten kapta kézhez Kincses. Elmondta, a döntés többségi szavazattal született meg: a tanács elnöke Tanka Attila volt, az ítéletet Andreea Ciuca indokolta meg, illetve különvéleményt fogalmazott meg Mona Baciu bírónő. Mona Baciu a különvéleményben kifejtette, hogy az egyetemi charta 46. szakaszát, amelynek értelmében az ARACIS, a Felsőoktatást Felügyelő Országos Hivatal standardja kimondja, hogy a klinikai gyakorlatok csak román nyelven folyhatnak, és amely rendelkezést a charta kiterjeszt minden olyan tevékenységre, amely nem elméleti oktatás, törölni kell. A bírónő indoklása szerint ez a rendelkezés sérti az alkotmányt, a tanügyi törvényt, sérti a különböző vonatkozó európai emberjogi dokumentumokat.
Amennyiben a még hátralevő bukaresti perekben az ARACIS- standard törvénytelenségét kérik megállapítani, vagyis, ha kedvező döntés születik, akkor perújrafelvételt lehet kérni, és törölni a chartából a 46. szakaszt – jelentette ki az ügyvéd.
Bukarestben a Legfelsőbb Ítélőtábla kell döntést hozzon abban a perben, amit az RMOGYKE és a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség indított el az ARACIS-standard törvénytelenségének a megállapítása érdekében. A tárgyaláson kiderült, a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem szenátusának a román kétharmada e mögé a bizonyos standard mögé bújt, mondta Kincses Előd, aki szerint nem is létezik, mert ahhoz, hogy egy ilyen standard érvényes legyen, szükség van a tanügyminisztérium jóváhagyására, amit kormányhatározatba kell foglalni. Az ügyvéd szerint a tárgyaláson ezt az ARACIS jogi képviselője is elismerte. – Tehát egy nem létező szabályt alkalmaztak azért, hogy ne kelljen betartani a tanügyi törvény kisebbségi oktatásra vonatkozó rendelkezéseit, jelentette ki. Hozzátette: ez ellen a törvénytelen rendelkezés ellen három hónapja benyújtotta a fellebbezést a magyar diákszövetség és az RMOGYKE, de még mindig nincs kitűzve a tárgyalás.
A továbbiakban arról beszélt, hogy szeptember 19- én volt annak a közigazgatási pernek a tárgyalása a Bukaresti Táblabíróságon, amelyet az RMOGYKE indított, és amely mellé csatlakozott az RMDSZ, mivel a CNCD etnikai szavazással arra az álláspontra helyezkedett, hogy az ARACIS-standard, amelynek értelmében nem lehet a magyar nyelvet használni csak az előadásokon, a gyakorlatokon, szemináriumokon, államvizsgán stb. pedig nem, nem diszkriminatív, holott ez azt jelenti, hogy a magyar nyelvet az oktatási tevékenység csupán 30 százalékában lehet használni az úgynevezett magyar tagozaton. A CNCD két magyar tagja, Asztalos Csaba és Haller István diszriminatívnak nevezte, és Asztalos Csaba meg is indokolta.
– A szeptember 19-i bukaresti tárgyaláson nem jelent meg az RMDSZ, noha a szövetség is megtámadta ezt a határozatot, amikor még nem volt kormányon. A tárgyalás szüneteltetését rendelték el addig, amíg a Legfelsőbb Ítélőtábla nem hoz jogerős ítéletet ezzel kapcsolatban. Egyébként, ha az a jogerős ítélet megsemmisíti az ARACIS-standardet, az minden más problémát megold. Ha pedig nem semmisíti meg, még mindig meg lehet állapítani a diszkriminációt, mert abban a perben a diszkriminációról nincs szó, tehát más jogalapja van. Úgyhogy kétcsövű puskát tartunk a kezünkben, remélem, hogy legalább az egyik célba talál – mondta végül Kincses Előd.
Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely)

Szováta az első világháború alatt
III. Szovátai helytörténeti konferencia
Szovátán, a Teleki Oktatási Központban (TOK) harmadik alkalommal tartottak szombaton helytörténeti konferenciát, amelyen szakemberek mutatták be a Sóvidékkel, illetve Szovátával kapcsolatos tanulmányaikat, legújabb kutatási eredményeiket.
Az egész napos rendezvényen Józsa András Hadműveletek Szováta környékén 1916. október-novemberében. A Bekecs-hegyi harcok címmel tartott előadást, Zepeczaner Jenő Szováta népességéről beszélt az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc korában, Sófalvi András előadásának címe Rapsóné vára és környéke az Árpád-korban, Fekete Árpád a szovátai pionírexpedíciók szervezési nehézségeiről beszélt az 1970–1989 közötti időszakban.
Szovátafürdő dualizmus kori villaépítészete volt a témája Oniga Erika előadásának, ezt követte Koszta István előadása Elhárító védelmi harcok a nyárádi dombokon – hadtörténeti adalék egy legendás történethez címmel. Ambrus Lajos a háborúk és a katonaénekek témakörét boncolgatta.
Szolláth Hunor előadásának címe: Szovátafürdő bemutatása az Erdély folyóirat hasábjain (1892–1914), ezt követte Berekméri Árpád Róbert Harangrekvirálások a Sóvidéken az I. világháború alatt, Fábián Gabriella A szovátai római katolikus vallási közösségek az első világháború alatt, Barabás László A sóvidéki betlehemezés a 20. század elején és felújítása a 20. század végén, Csortán Ferenc Egy szovátai pap a 20. század hullámverésében: Török Mihály római katolikus plébános, Márton Béla Szovátai iparosok és ipari teljesítmények 1910-től, Vas Loránd Mikháza római öröksége, Tófalvi Zoltán A nagy háború: levelek a frontról, levelek a frontra című előadása.
Szolláth Hunor, a Teleki Oktatási Központ oktatási és kulturális igazgatója a Népújságnak elmondta, hogy a konferenciát eredetileg a városháza tanácstermébe tervezték, tőlük független okok miatt kellett helyszínt változtatniuk. A városházán, mivel a központban található, nagyobb volt a látogatottság, de fent, a TOK-ban is jelen volt 30-40 ember, annak ellenére, hogy rengeteg rendezvény volt a hét végén a makfalvi Dózsa-napoktól a parajdi káposztafesztiválig, erre a rendezvényre az ment el, akit valóban érdekelt.
Az előadások közül Zepeczaner Jenő előadását emelte ki, aki egyfajta előtanulmányban ismertette legújabb kutatásait az 1848–49-es népességalakulásról. Szovátai anyakönyveket nézett át, amelyekből kiderült például, hogy abban az időszakban a leggyakoribb férfi keresztnév a János volt, vallási szempontból a döntő többség római katolikus volt abban az időben, és mindössze egy unitárius élt Szovátán. A tanulmányból kiderült az is, hogy a szabadságharc alatt a kolerajárványba haltak bele a legtöbben. Megállapította, hogy Szováta lakossága gyarapodott a leginkább a vidéken.
Érdekesnek nevezte Sófalvi András hiánypótló előadását a Rapsóné váráról, ami mindig vita tárgyát képezte, hogy végvár volt-e vagy pedig menedékvár. Az udvarhelyi múzeum ásatásainak nyomán XIII. századi leletanyagot találtak a vár építésével kapcsolatosan. Megállapították, hogy a vár több évtized alatt épült fel, tulajdonképpen a tatárjárás indokolta a felépítését, és a tatárjárás után fel is adták.
Oniga Erika egyfajta előtanulmányt mutatott be Szovátafürdő dualizmus kori villaépítészetéről, a folytatásban majd művészettörténeti szempontból mutatja be a századforduló szovátai villáit.
Szolláth szerint az egyetlen kifejezetten néprajzi témájú előadás a Barabás Lászlóé volt a sóvidéki betlehemezési szokásokról. Ezt is hiánypótló tanulmánynak nevezte, megemlítve az illyésmezei betlehemezésről szóló vetítést is.
Koszta István Elhárító védelmi harcok a nyárádi dombokon – hadtörténeti adalék egy legendás történethez című előadásában a nyárádi harcokat mutatta be. Hadászati térképekkel illusztrálva, jól dokumentáltan adott elő, amit a szovátaiak is díjaztak – mondta Szolláth Hunor.
A rendezvény könyvbemutatóval és dokumentumfilm- vetítéssel zárult.
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely)

Felszentelték a türi Magyar Házat
Egy szórványtelepülésen, a Fehér megyei Türben megvalósult Kémenes Lóránt atya álma, készen áll a Magyar Ház. Többévi küzdelem után a felújított templom mellett új köntösbe öltözött a romos állapotban visszaszolgáltatott volt felekezeti iskola. Lóri atya buzdítására hittel és kitartással, rengeteg munkával, jó szándékú és a nemzeti feltámadásban bízó emberek támogatásával, Isten segedelméből most, a II. Türi Magyar Napokon az elmúlt hét végén újra ünnepelhettünk. Nemcsak türiek és a küküllőszögiek, hanem mi mind, akik hittük, hogy van feltámadás, hogy Türben újraéled a románul beszélő magyar emberek ajkán az elfelejtett anyanyelv.
Az ünneplő Tür utcáin, az impozáns katolikus templom körül gyülekeztek az autók, érkeztek a vendégek, a meghívottak, akik osztozni kívántak az örömben, akik megértették a Lóri atya lelkületéből fakadó kérést, s jelenlétükkel erősítést vittek a szórványba. A rendezvénysorozat rendkívül gazdag programot kínált, mindezt a fő esemény, a Magyar Ház felszentelése köré fűzték fel. A marosvásárhelyi Ludas utcai református egyházközség gyülekezetéből és a Bárdos Ilona nyugalmazott tanítónő kirándulótársulata köré tömörülők közül idén is százan mentek el Türbe, a Magyar Ház felszentelési ünnepségére. Érkezésünkkor a baróti Székely Virtus hagyományőrző huszárezred huszárai és katonái már végigvonultak a falun, a lovas felvonulást sokan megcsodálták. Díszes öltözetükön idén is megakadt a szem. Aztán érkeztek a Székelyföld több szegeletéből, Csíkdánfalváról egész tánccsoport, mert úgy érezték, ott a helyük a szórvány ünnepén.
A déli harangszóra megtelt a Magyar Ház, elhangzott az Úrangyala imádság, felcsendült a Himnusz és elkezdődött a házszentelési ünnepség.
Kémenes Lóránt atya szavait hallgattuk:
– Rendkívüli pillanat életünkben az ünnep. Ha tudunk ünnepelni. Ha méltóak vagyunk arra, hogy tisztelettel és becsülettel emlékezzünk elődeinkre, akik itt éltek, iskolát, házat és hazát álmodtak.
Falusi plébános vagyok, egy egyszerű álmodó, nem ünnepi szónok. Minden embernek kötelessége szembenéznie önmagával: mit akar a jövőtől, mit vállal a jelenből, mire emlékezik, mit ment át a múltból.
Ma szembenézek önmagammal, szembenézek veletek, és István király Intelmeinek szellemében – örökül ezt hagyta fiának, Imre hercegnek: Légy becsületes! – hangosan gondolkodom jövőnkről, jelenünkről, múltunkról. Aki a múltról emlékezik, az a jelenről gondolkodik és a jövőről álmodik.
Ha ma újságírók, riporterek megkérdezik a türi utcán a járókelőket, mit ünneplünk ilyen sokan, többnyire dadognak, hebegnek-habognak: a magyaroknak van valami "mánifésztáréjuk"… Pedig a falu szívében vagyunk ma ilyen sokan, nem a periférián, és mégis... szálkák vagyunk a peremvidékiek szemében. Nagyon sokan nem tudják: ezen a napon feltámadást ünneplünk, a 701 éves Türt az ezeréves magyar államiságban, azt, hogy itt vagyunk, itt élünk ezer éve a Kárpát-medencében. Azt, hogy István király erős magyar államot szervezett, keresztény nemzetté tette a magyarságot, szilárd erkölcsi alapokra épített jelent – és jövőt. És ennek egy oázisa kel ma újra életre, egy álom, melynek neve: türi Magyar Ház.
Csoda, ha elfelejtettünk, ha ma már nem tudunk ünnepelni? Miért nem tudunk ünnepelni? Miért silányul állandó iszogatássá egy-egy jeles napunk? Miért lesz egy falunapon eltompult agyú sörkertté Erdély?
Képesek vagyunk-e elzavarni rabtartóinkat? Képesek vagyunk-e igazán élni a totális szellemi zűrzavarban, tévés vetélkedők és valóságshow-k mocsara mellett? Válasz minderre: igen. Mert valóra váltottuk az álmot, hogy erőt adjon, befogadjon, megvédjen, erősítsen.
2014. szeptember 27-én, átlépve e hajlék küszöbét, meg kell kérdeznünk egyenként magunktól: óhajtjuk-e keresztény múltunkat megélni, merjük-e elűzni rabtartóinkat, akarunk-e hinni a magyar feltámadásban?
Én hinni akarok abban, hogy egyszer mégiscsak tanulunk a múltból, és elkezdjük megélni értékes örökségünket.
A felszentelt Magyar Házban elhelyezték a Szent Korona hiteles másolatát, majd ugyanilyen lelkületben folytatódtak az előadások, felszólalások. Többek között a Tiberius vonósnégyes tagjai, Molnár Tibor és Molnár József hegedűjátékát hallhattuk, fellépett a csíkdánfalvi táncegyüttes.
Nemcsak a ház, az udvar is megtelt, közben főtt a gulyás Török Zoltán szakácsmester kifogyhatatlan üstjében. Az ünnepi ebédre mindenkit meghívtak.
Az ünnepség két napon át tartott, köszöntők, előadások hangzottak el, és színes műsor várta a résztvevőket. A szombat esti szentmisét követően magyar bált szerveztek a Legyünk együtt, maradjunk egyek, mert ez a szórványlét éltetője! mottó jegyében.
Mezey Sarolta, Népújság (Marosvásárhely)

Kistérségi együttműködés
Turizmusfejlesztési csomagok
Pénteken délelőtt a Nyárádmente LEADER Egyesület székházában tartott sajtótájékoztatón jelentették be, hogy sikerült egy olyan pályázatot megnyerni, amely lehetőséget teremt két megyénkbeli kistérség, a Nyárád- és a Marosmente LEADER Egyesület összefogására. A két régió az érdekeltek bevonásával közös turisztikai programcsomagokat fog kidolgozni és értékesíteni.
A sajtótájékoztatón részt vett Antal Zoltán, a nyárádmenti és Vajda Mária Erzsébet, a maros-menti egyesület képviselője. Elmondták, hogy a közös tervek elkészítését és megvalósítását az együttműködéseket szorgalmazó 421L intézkedés tette lehetővé. Célja, hogy olyan turisztikai programcsomagokat dolgozzanak ki, amelyek kihasználják mindkét térség természeti adottságait, épített örökségét. A Nyárádmentén tizenhárom község (hatvanhat falu), míg a Marosmentén négy község (húsz falu) tartozik a kistérséghez, ez bőven ad lehetőséget arra, hogy igen változatos idegenforgalmi kínálatot állítsanak össze. Természetesen bevonják a már meglévő egységeket, panziókat, kulcsos házakat működtetőket, de hangsúlyos szerepet kapnak a terv kivitelezésében a helyi önkormányzatok is.
– Vannak sajátos és közös értékeink, amelyek mindkét térségben egyediek, ugyanakkor a program keretében kiegészítik egymást – mondta Antal Zoltán, a nyárádmenti LEADER csoport ügyvezetője. A Nyárádmentén folyamatban vannak olyan programok, amelyekre a turizmust építeni lehet. Egy másik projekt is készül, a kulturális örökség leltára, amely az épületek feltérképezése, számítógépes nyilvántartásba vétele mellett tartalmazza az élő néphagyományokat is. A Natura 2000 programmal pedig a természeti értékeket próbálják megóvni, amelyeket így majd idegenforgalmi vonzerőként, programcsomagok keretében lehet értékesíteni. Egy másik programban az idén nyáron több városi fiatal nyárádmenti gazdáknál dolgozott, hogy közvetlenül ismerje meg a vidéki életet. Van amire építkezni – emelte ki Antal Zoltán.
Arra a kérdésre, hogy miért nem kapcsolódott be a Kis-Küküllő mente térség is, Antal Zoltán elmondta, ők inkább a külföldi partnerkapcsolatok erősítését célozták. Ám a pályázat révén szeretnék bizonyítani, hogy a hazai kistérségek összefogása sokkal hatékonyabb, mint a határon átnyúló programok. Ez nem zárja ki azt sem, hogy egy következő alkalommal keresik majd az összefogást a Kis-Küküllő mentével, és szívesen építenek ki partnerkapcsolatokat külfölddel is. Ez egy kísérleti program, amely követendő példa lehet.
Konkrétan: a programban szerepel egy háromnapos műhelymunka szervezése, amelyen az érintettek felmérik a két térség turisztikai lehetőségeit, ugyanakkor lehetőség lesz gyakorlatok bemutatására, tapasztalatcserére is. Ezután több kiadvány, igényes katalógusok, térképek is készülnek majd a látványosságokról. Az adatok pedig egyrészt az ugyancsak uniós program által támogatott megépítendő nyárádremetei információs központhoz jutnak el, illetve ebből gazdálkodik majd a Gernyeszegen létrehozandó hasonló szolgáltatóegység is.
Antal Zoltán kifejtette, arra szeretnék ösztönözni a térségben lakókat, hogy a mezőgazdasági munka mellett a turizmussal is foglalkozzanak, hiszen ez lehetőséget nyújt saját termékeik értékesítésére, ugyanakkor kiegészítő szolgáltatásokat is ösztönözhet, mint a kézművesség, vagy akár a helyi kulturális, hagyományőrző csoportok bekapcsolódását is. Az önkormányzatnak pedig érdeke lesz rendbe tenni az utcákat, kiépíteni a közműveket, és talán az idegenek által gyakrabban felkeresett települések lakói vendégváróként rendezettebb környezetet teremtenek az utcákban.
Azt is megtudtuk, hogy az információs irodákat olyan szállásfoglaló, programszervező turisztikai szolgáltatókként is szeretnék működteti, ahol a helyi kézműves- és mezőgazdasági termékeket is reklámozni lehet, így egységes egészként értékesíthetik mindkét térség szellemi termékeit és anyagi javait a nagyvilágban, és ez reális fejlődést eredményezhet – mondták a térségek képviselői, majd hangsúlyozták, "receptjüket" más hazai térségek is kipróbálhatják.
A program hat hónapig tart és 62.922 euró támogatással valósul meg.
(vajda)
Népújság (Marosvásárhely)

Tisztújítás az EMI országos szervezeténél
Tisztújító és évértékelő küldöttgyűlést tartott az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezete hétvégén. A közel 30 küldött egy évre választotta meg a szervezet országos vezetőit.
A tagszervezetek, majd az elnökségi beszámolók és évértékelő után a háromtagú vezetőségben elnökként Sorbán Attila Örsöt, alelnökként Szűcs Pétert, titkárként pedig Farkas Zsuzsát választották újra.
A szombati eseményen az is kiderült: az elmúlt év legsikeresebb országos jelentőségű megvalósítása – a 10. EMI-tábor mellett – a Jogaink Romániában magyarul című ismeretterjesztő kiadvány volt. Helyi szinten, a tagszervezetek rendezvényei között a megemlékezések, ünnepségek, előadások és koncertek mellett helyet kaptak az ifjúsági vetélkedők, pályázatok, képzések és honismereti túrák is.
Sorbán Attila Örs kifejtette: az EMI a továbbiakban nagyobb hangsúlyt fektetne az országos szintű projektekre, amelyek célja a magyar ifjúság tevékeny közösséggé formálása. Az elnökség ez alkalommal fogadta el két szakcsoport megalakulását is: a hagyományőrző és a média csapat tagjai képzéseken és tréningeken vesznek részt, valamint az EMI keretein belül gyakorolhatják az adott tevékenységeket.
Krónika (Kolozsvár)

Haza magasban és mélyben – Szárhegyi Írótábor Borzonton
A hétvégén Borzonton tartották meg a Lázár-kastély körüli, elhúzódó huzavona miatt „hazátlanná vált” Szárhegyi Írótábort, így még aktuálisabbá vált a 9. találkozó kérdésfelvetése: „Hol van az író hazája?”
A másfélnapos tanácskozásra a Magyarországra, vagy még nyugatabbra elszármazott, erdélyi származású írókat hívtak haza a szervezők, hogy megkérdezzék tőlük, nekik ugyan hol is van a haza.
Markó Béla költő, a Communitas Alapítvány elnöke megnyitó beszédében elmondta: „virtuálisan legalább össze kellene varrni ezt a kettévágott irodalomtörténetet”, hiszen könnyebb lenne az elvándoroltakkal együtt folytatni.
Amint a tábor főszervezője, Egyed Péter megjegyezte a Molnár Gusztávval való beszélgetése előtt, igyekszik elkerülni, hogy fogalmi vitákba keveredjenek, ami gyakran elő szokott fordulni beszélgetéseik során. A fogalmi viták azonban elkerülhetetlenek voltak, Láng Gusztáv például arról értekezett, milyen változatai voltak az idők során a haza szónak, hiszen főként a régebbi időben nem föltétlenül egy országot jelölt ez a kifejezés, sokkal inkább a települést, ahonnan az illető származott.
Láng Gusztáv egyébként, a többi meghívottal ellentétben, nem Erdélyben, hanem Budapesten született, de középiskoláit már Szatmárnémetiben végezte, Kolozsváron szerzett egyetemi oklevelet, majd ugyanitt egyetemi tanár is volt, egészen 1984-ig, amikor ismét Magyarországra telepedett.
Szűcs Jenő történészt idézve elmondta: a haza nem szorul arra, hogy az ember benne éljen, úgy is tekinthetünk egy országot hazánknak, ha a sors messze sodort tőle. Szerinte ugyanakkor fontos különbséget tenni a haza és a szülőföld kifejezések között, a szülőföld ugyanis mindig hiányzik az embernek, és ez a hazával ellentétben mentes a politikai, ideológiai töltettől.
„El lehet menni úgy is, hogy az ember marad: én például a Magyarországra való áttelepülésem után is munkatársa maradtam a romániai magyar folyóiratoknak” – Fogalmazott Láng. Az irodalomtörténész emlékeztetett rá, hogy Babits például különbséget tett mappa szerinti és lélek szerinti haza között, ő maga pedig Erdélyt tekinti lélek szerinti hazájának, hiszen 37 évig élt itt, 27 évig egyetemi előadóként, így aktívan részt vett az itteni kultúrügyekben. Megemlítette ugyanakkor Márai álláspontját is, aki szerint a haza a magyar nyelv.
A fogalmi viták ellenére is érdekes beszélgetések zajlottak tehát le, hiszen amint Lakatos Mihály író, a Sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Intézet igazgatója fogalmazott: „konferenciát csak megválaszolhatatlan kérdések köré érdemes szervezni”.
A konferencia részvevői ugyanakkor a valós honosodás lehetőségéről is eszmét cseréltek. Kenéz Ferenc költő szerint nem volt könnyű, ahogyan az anyaországi irodalmi élet képviselői fogadták őket, hiszen a nyolcvanas évek második felében – amikor maga is kénytelen volt elhagyni az országot – tucatjával telepedtek át erdélyi írók Magyarországra, ami már az ottani irodalmi közélet számára is problémát jelentett.
„Azok, akik akkor kimentek Magyarországra, nem bekacsolódtak az ottani irodalmi vérkeringésbe, hanem rátelepedtek arra” – fogalmazott. „Elmenni könnyű, megérkezni nehéz” – fogalmazott később a témával kapcsolatban Tompa Andrea író is, aki Kolozsvárról ment ki Budapestre.
Minél több ismeretet szerzel, annál irrelevánsabb a haza kifejezés – idézte Hans-Georg Gadamer szavait Hajdú Farkas-Zoltán, aki egyben a legtávolabbról hazalátogató író is volt a találkozón: 26 éve él Heidelbergben. A csíkszeredai születésű író elmondása szerint igazi transzszilván családból származik, hiszen édesapja csíki székely volt, édesanyja pedig brassói szász. Egy zsidó közmondást is idézett, miszerint a haza ott van, ahol sikeresen tudsz reklamálni.
Az is elhangzott ugyanakkor a megbeszélésen, hogy a ’89 előtt eltávozottak többnyire úgynevezett „passzív emigránsok”, hiszen legtöbb esetben nem saját elhatározásból, hanem politikai nyomásra voltak kénytelenek elhagyni az országot, ezzel szemben akik a rendszerváltás után távoztak, már saját elhatározásból tették.
A legifjabb kivándorlók történetéből ugyanakkor az is kiderült, hogy ez sem teljesen igaz, hiszen Csender Levente még gyerekkorában került Magyarországra a szülei döntésének következtében, Nagy Koppány Zsolt pedig eredetileg csak az egyetemet végezte volna az anyaországban, majd a felesége miatt maradt kint. Az egyetlen „aktív emigránsnak” Potozky László bizonyult, aki elmondása szerint már középiskolás korában eldöntötte, hogy egyszer Budapesten fog letelepedni, ami a közelmúltban sikerült is.
A tanácskozást követően lapunk volt munkatársa, Papp Attila Zsolt vehette át a Csiki László-díjat, amelyet 35 évnél fiatalabb alkotóknak ítélnek oda az elmúlt két évben megjelent kötetért. A díjat korábban Karácsonyi Zsolt és Szabó Róbert Csaba kapta meg, idén pedig Papp Attila Zsolt Vízimozi című verseskönyvét összesen 12 kiadvány közül találta a legjobbnak a díj kuratóriuma. A díjazott a tábor szervezőinek és az elismerés alapítóinak köszönte meg, hogy otthon érezheti magát.
Varga László, Krónika (Kolozsvár)

Új táncszínház alakult Marosvásárhelyen
Öt taggal és egy névadó vezetővel megalakult az András Lóránt Társulat Marosvásárhelyen. A táncszínházi társulat egyelőre a Brăila utcai volt zsinagóga épületében próbál, ott terveznek létrehozni egyfajta táncszínházi központot is.
Az 1927-ben épült zsinagógában sokáig a Román Televízió marosvásárhelyi stúdiója székelt a második emeleten, most azonban az új táncszínház költözött be. A kívülről akár színházra is emlékeztető épület földszintjén és első emeletén hatalmas terek vannak, így megmozgatta a társulati tagok fantáziáját, akik már az épület minden zegzugában elképzeltek egy-egy előadást, egy színházi kocsmát, vagy egy kurzust.
Egyelőre azonban ők is az épület rendbehozott második emeletét használják, ott próbálnak, és ott alakítanak ki egy stúdiót is, ahol majd felléphetnek a tervek szerint október végén vagy novemberben.
Új képzés, új munkalehetőség
Az új társulat ötletgazdája és egyben névadója András Lóránt. A lövétei származású művész előbb versenytáncos volt, majd színész, aztán kezdte ötvözni a kettőt: színházi koreográfiákat készített, külföldön tanult, és lassan bekerült a táncszínházi körökbe.
A 90-es évek elejétől gyakorlatilag színházi koreográfusként is tevékenykedik, saját bevallása szerint lassan nincs az országban olyan színház, ahol ne fordult volna meg. A 42 éves művész szerint mégis most ért meg az idő arra, hogy létrehozzon egy táncszínházi társulatot.
„Ahhoz, hogy az ember társulatot alapítson – de főleg egy táncszínházi társulatot, amely nagyon technikafüggő – az első kérdés nem az, hogy hol és miből, hanem az, hogy kikkel. Tulajdonképpen így a társulat létrejötte szorosan összefügg azzal, hogy néhány éve beindult a koreográfia szak a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, ahol én is tanítok. Hogy ha már képezünk embereket ilyen téren, akkor intézményeket is létre kell hozni, ahol ezek az emberek dolgozhatnak. Ilyen intézmények pedig nincsenek, úgy ahogy felsőfokú táncoktatás sem létezett ebben az országban egészen a közelmúltig” – magyarázta András Lóránt.
Elmondta: már három évfolyam végzett a koreográfia szakon, a végzettek nagyon tehetségesek, így nem szerette volna hagyni, hogy szétszóródjanak, ezért is hozta létre a társulatot. Bár tavaly még egy kamrának is örült volna, ehhez képest most egy hatalmas, színháznak való épületet kaptak meg szimbolikus összegért.
A társulat a zsidó hitközségnél pályázott, és mivel nekik tetszett az ötlet, egyelőre egy évre adták ki a Brăila utcai ingatlant. A társulati tagok már javában próbálnak az épület második emeletén, lassan pedig beindulnak a kurzusok is különböző műfajokban. Készül a stúdió is, ahol majd játszani fognak: a fénytechnika lassan érkezik, a nézőtér is készül. Bár áram még nincs az épületben, nemsokára az is megoldódik, így András Lóránt szerint október végén, legkésőbb november elején elkezdenek majd játszani.
„Menet közben létrehoztunk egy halom előadást az egyetemen, akármikor elővehetjük, játszhatjuk ezeket, de most egy új előadáson is dolgozunk. Ugyanakkor befogadó színházként is szeretnénk majd működni, mert léteznek mozgalmak, produkciók, amelyeket érdemes elhozni ide is” – mondta a társulatvezető. Hozzátette, hogy ők sem csak a székhelyükön akarnak előadni, hanem mindenfelé, akár külföldön is, ugyanis a tánc nyelve univerzális.
Társulat magántőkéből
Bár az öt társulati tag jelen pillanatban mind magyar, sőt nagyrészt székelyföldi, András Lóránt szerint ez véletlen, a bedolgozók közt ugyanúgy van román és magyar is, akik az egyetem alatt is együtt dolgoztak. A társulat alapítója elmondta, mindent a családjának köszönhet, akik hisznek benne, és abban, amit megálmodott. „A családom összeadta, amije van, és befektetett ebbe a vállalkozásba. Tehát magánpénzből működik minden, nem is nagyon akarunk függeni senkitől és semmitől” – mondta András Lóránt.
Bár Gothárd Veronika új előadását próbálja már a társulat, a turnézást Györfi Csaba A lecke című előadásával kezdik majd el. A fiatal koreográfus Eugen Ionesco A lecke című darabjából készített táncadaptációt, ez volt a harmadéves vizsgamunkája.
„Ennek az adaptációnak a fő kérdésfelvetése, hogy az ember miért a tudást akarja birtokolni ahelyett, hogy élni akarna” – fogalmazott Györfi Csaba. A fiatal székelyudvarhelyi koreográfus tavaly végzett a vásárhelyi egyetemen a harmadik évfolyamon, saját bevallása szerint is rengeteg energiát és munkát fektettek már ebbe, és társaival együtt azt szeretné, ha munkájuk gyümölcse most beérne a társulaton keresztül.
Szász Cs. Emese, Krónika (Kolozsvár)

Lapzárta
Tegnap délután a Bod Péter Tanítóképző Nagy Béla Dokumentációs és Információs központjában ünnepi keretek közt nyitották meg az új tanévet a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Pedagógiai és Alkalmazott Didaktikai Intézetének Kézdivásárhelyi Tagozatán. A vendégeket, hallgatókat és tanáraikat dr. Szántó Bíborka tanulmányi igazgató köszöntötte. Megnyitóbeszédében felkérte az újoncokat, hogy az iskola szellemében vegyenek részt a város kulturális életében is. Ezt követően Fűzi Annamária hallgató mesét mondott, Bimbó Zita pedig másodévesként köszöntötte a 16 elsőévest, akiket arra biztatott, hogy a tanulást elősegítő közösséget építsenek ki. Kocsis Annamária tanfelügyelő kifejtette: a pedagógusi szakmára nemcsak születni kell, hanem fel is kell nőni hozzá. Végül Kész Ildikó, a Manócska Napközi Otthon igazgatónője, lokálpatrióta húrokat pengetve hangsúlyozta, hogy ahol főiskola működhet, ott a kultúra is jó bölcsőben ring.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Szokásrendünknek megtartó ereje volt
A nemzetek tudatában bizonyos napokhoz számos hiedelem és ebből fakadó szokás kapcsolódik, melyek betartása hasznosnak bizonyult, figyelmen kívül hagyásuk azonban rendszerint megbosszulta magát. Nem is lehet ez másképp, hiszen a népi bölcsesség hosszú évezredek megfigyelésen alapuló, állandóan bővülő és nemzedékről-nemzedékre átadott tapasztalatának az eredménye. Tudomást sem venni róla tehát nemcsak felelőtlenség, hanem balgaság is.
Szent Mihály napján például a pásztorok azért hajtották be az állatokat a legelőről, mert az időjárás hidegebbre fordulása a növényvilágot téli álomra kényszerítette, s így a jószág táplálék nélkül maradt. Átadáskor természetes módon az elszámolást is meg kellett ejteni, hogy a gazdák is kiadhassák a legeltetésért és bajlódásért egyezség szerint járó jussukat, s a munkaviszony meghosszabbításáról vagy megszűntéről is dönteni lehessen. Eleink ugyanis semmit sem bíztak a véletlenre, ezért a pásztorfogadásnak is megvolt a jól meghatározott időpontja, mely éppen Szent Mihály napjára esett.
Ekkor kezdődött a Katalin napjáig tartó, s lakodalmakkal, bálokkal tűzdelt kisfarsang is, hiszen oldani kellett a tavasz óta felgyűlt feszültséget, feledni a bosszúságot és tánccal lazítani a nehéz munkától görcsös izmokat, de a fiatalok ismerkedéséhez is ilyenkor kínálkozott a legjobb alkalom. Így hát a természet nyugovóra térésével egy időben, jól megérdemelten örült és mulatott a falvak népe, amit életmódjából kifolyólag különben is csak ebben az időszakban engedhetett meg magának. Ekkor viszont jogosan, hiszen szorgos kezük munkája nyomán pincében, padláson, csűrben halmozódott a termés, s az ólakban hízó sertések jóvoltából az év végi ünnepeken esedékes lakomák alapanyaga is biztosítva volt.
Mindezt felidézve, óhatatlanul belém nyilall a kérdés, erre most miért nem vagyunk képesek? És ezt feltéve nemcsak az utódok hűtlensége miatt haldokló falusi világ lassan feledésbe merülő szokásrendjére gondolok, hanem a jól és eredményesen elvégzett munka, s a tisztességes számadás és elszámolás megrokkant becsületére, pedig ennek hiányában igazából még örülni sem tudunk, és a jövőnk is kétségessé válik.
Bedő Zoltán, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az űrlap alja
Előadás a magyarság jelenéről és jövőjéről
Megtelt a nagyszalontai RMDSZ Magyar Házának nagyterme, melyben a Hajdúhét ötödik napján, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke A magyarság jelene, lehetőségei, stratégiai elképzelései a 21-ik szádban, címmel tartott figyelemre méltó előadást.
A vendéget Török László, Nagyszalonta polgármestere üdvözölte és mutatta be, megemlítve továbbá, hogy már tizenötödik éve eredményesen működik a Hajdúvárosi Esték tanulságos rendezvénysorozata.
Előadásának bevezetőjében Szász Jenő ismertette a Nemzetstratégiai Kutatóintézetük alapvető feladatát, rávilágítva a huszadik század azon nemkívánatos eseményeire, a nagyvilágban szétszóródott, és a Kárpát-medence számos országában széttagoltan élő magyarság sorsáról is értekezett. Ismertette intézményük célkitűzéseit, amelynek feladata, hogy önazonosságát megőrizve megmaradjon, erősödjön, sőt gyarapodjon a magyarság.
Ahhoz, hogy a magyarságnak esélye legyen megőrizni, esetleg benépesítenie ősei szállásterületeit; az elkövetkező évtizedekben a humán vagyon felelős megőrzésére, annak gyarapítására van szükség.
„Kutatóintézetünk égető feladatai, közé tartozik (Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is, azzal a megbízással engedett utunkra) hogy a külhoni magyarság sokasodó bajaira gyógyírt; értelmes és hasznos, életre való megoldásokat dolgozzunk ki.”- hangsúlyozta Szász.
A huszonegyedik században eljött az ideje a nemzetintegrációnak is. Az európai közösség értelmében nincsenek többé határon inneni és túli magyar ügyek, csak közös ügyek vannak. Szabó Dezsővel szólva: „Minden magyar felelős minden magyarért”.
Szász Jenő, a nemzetstratégiai intézetük két jelszavát ajánlotta a hallgatóság figyelmébe: a felelősség és a hűség kifejezésüket! A felelősség elvégzendő munkát és feladatot jelent. Józan ítélőképességet, és megbízhatóságot, ami ahhoz vezet, hogy a dolgok jó irányba haladjanak.
A hűség; felelősségteljes kitartást, ragaszkodást a szeretett személy (feleség) iránt, a család, a cél, és az eszme mellett. Hűségünk a legfőbb értékünk, amely képessé tesz minket, hogy minden körülmények között jók maradjunk. A hűség a legfőbb érték: Isten, a nemzet, a haza, a család, a hivatás; feladatunk iránti ragaszkodásunkat jelenti – mondta az előadó.
Szász Jenő, záróakkordként kijelentette: „mi tudjuk, hogy mit akarunk, mi, egy új világot akarunk; egy olyan közeget, amelyben érdemes megszületni, élni és meghalni. Tanulni okosan, dolgozni pontosan, és szépen, egymás megértésében és együttműködésében.” Befejezésként Török László, egy Nagyszalontáról készült grafikát ajándékozott Szász Jenőnek, megköszönve vele az értékes előadást.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Az űrlap alja
Régészeti kiállítás a hajdúvárosban
A Hajdúhét másnapján, vasárnap az Arany János Emlékmúzeum, valamint az RMDSZ szervezésében a nagyszalontai Csonkatorony tövében lévő Arany Palota galériájában Deák Sándor nyugdíjas régészeti gyűjteményéből nyílt kiállítás.
A gyűjtemény Nagyszalonta őstörténetéről „mesél”, tesz tanúbizonyságot; a határát járva gyűjtött agyagedényeket, kőszerszámokat és megannyi bizonyítékát az akkori ember ittlétéről a mi barátunk, Deák Sándor – mondotta Dánielisz Endre helytörténész. Több száz, pontosabban ezer és ezer évvel ezelőtti tájainkon élt ember e kiállítás által üzen a mának. Felbecsülhetetlen értékű régészeti leletek ezek, amelyek betekintést engednek elődeink életvitelébe – mondta Deák Sándor. A több száz évvel ezelőtti Nagyszalonta környéke nádas-mocsaras, vizes terület volt, melyben bőven akadt hal is. A halászathoz használt lyukasztott kőnehezékek – többek között itt kiállítva – voltak azok az eszközök, melyek a halászhálónak a vízfenékhez való tartását biztosították, hogy bőséges legyen a halfogás. A helység magasabban fekvő részeit erdők borították, bennük bőven akadt vad is; ezeket vadászták, feldolgozták, melyekhez szerszámok kellettek. A fából készülteket az idő elemésztette, de a csont, a kő és az agyagedények átvészelték az évszázadokat – szerencsénkre; ezek üzennek a mának, szolgálnak eligazító tükörképül.
A kiállított régészeti anyag méltatása után Mokán István, Sarkad város alpolgármestere a kiállítást megnyitó beszédében elmondta: hasonló rendezvények – mint a mostani is – hozzájárulnak „testvéri” kapcsolataink egybekovácsolásához. Köszönetet mondott Török Lászlónak, Nagyszalonta polgármesterének is, mindezek megerősödéséért tett fáradozásáért.
Viszonzásként Török László Bocskai Bronzplakettet és oklevelet nyújtott át Mokán Istvánnak, Sarkad alpolgármesterének, mellyel kitüntetésben részesíti az önkormányzat tevékenységében elért példaértékű munkájáért.
A kiállítás házigazdája, Darvasi Zoltán, az Arany János Emlékmúzeum igazgatója köszöntötte a résztvevőket, ami után elmondta: a kiállítás két hétig tekinthető meg a nagyszalontai Arany Palota galériájában, amely a Barangolás Nagyszalonta környékének őstörténetében címet viseli.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Orbán ellen és mellett is tüntetnek Kolozsváron
Október 3-án, pénteken 11 órától avatja fel Orbán Viktor miniszterelnök a Kálvin/Câmpeni utca 1. szám alatti Kolozsvári Református Kollégium szakiskoláját, amelyben már meg is kezdődött a tanítás. A Facebookon két tüntetést is bejelentettek, az egyiket Orbán ellen, a másikat mellette.
Mindkét demonstrációt a szakiskola épülete előtt tartják. A maszol.ro-nak az Orbán elleni tüntetést szervező egyik aktivista elmondta, figyelnek majd arra, hogy a bannereken világosan fogalmazott, kétnyelvű feliratok szerepeljenek, és hogy ne etnikai élű vagy politikai párthoz kapcsolódó tüntetés legyen. Céljuk, hogy az Erdéllyel kapcsolatos tévhiteket eloszlassák, mutassák fel, hogy nem mindenki híve a Fidesz politikájának. Kérdésünkre, kértek-e engedélyt a városházától a tüntetésre, a szervező kitérő választ adott.
A meghívó szövege hibákat tartalmazott
Mivel a Facebook-esemény szövege hibákat tartalmazott, a meghívót letörölték, a szöveg tartalma azonban ez volt: "ma Magyarországon megbélyegzik a szegénységet, diszkriminálják a hajléktalanokat, megfélemlítik a Fidesszel kritikus civil szervezeteket. Orbán Viktor Tusnádfürdőn azt mondta az idén nyáron, hogy a külföldről finanszírozott civil szervezetek veszélyt jelentenek a nemzetbiztonságra. Mindeközben kulturális és civil szervezetek sora került kiszolgáltatott helyzetbe Magyarországon, a hatalom különböző eszközökkel gyakorol rájuk nyomást. Ez ellentétes az európai normákkal, a demokráciával".
A meghívó szerint Erdély többnemzetiségű, multikulturális régió, amelynek az értékei a tolerancia, az együttműködés és a szolidaritás, és "ahol a nemzetállami, nacionalista és etnicista politika, amit Orbán Viktor is képvisel, nem segít, sőt kiindulópontja lehet a nézeteltéréseknek, és társadalmi szinten feszültségeket okoz".
Az Orbán-pártiak elírták a dátumot
Hibát tartalmaz az Orbán mellett kiállók meghívója is, ott ugyanis csak a szövegben írták le helyesen a dátumot, máshol október 11-e szerepel. Ők azt írják: szomorúan vettük tudomásul, hogy Orbán Viktor kolozsvári látogatása alkalmával egyes csoportok ellentüntetést szerveznek.
"Úgy gondoljuk, hogy Kolozsváron nincs helye a Parászka Máté (az ellentüntetés egyik szervezője - szerk. megj.) féle uszításnak. Mi kolozsvári magyarok, mutassuk meg, hogy kiállunk Orbán Viktor és nemzetpolitikája mellett. Ha Önök is úgy gondolják, hogy ellen kell állni az értelmetlen uszításnak, és a magyar-magyar ellentétek szításának, akkor október 3-án, 11 órakor találkozzunk a kolozsvári Mentőállomás előtt. Megmutatván azt, hogy erős és egységes a magyar közösség, és nem hagyunk teret a politikai szélsőségeknek" – olvasható a meghívóban.
Kustán Magyari Attila
Egy kommentből: Ki ez a Parászka Máté ,hogy ilyen magyar-magyar elleni uszítást mer rendezni ,remélem lesznek vagy 5-en és jól kiröhögtetik magukat.
maszol.ro

A kolozsvári Orbán-ellenes tüntetés ellen szerveznek tüntetést
Magánszemélyek szerveznek tüntetést Orbán Viktor mellett október 3-án 11 órától. A kolozsvári magyarság kiáll Orbán Viktor mellett című Facebook-esemény a kolozsvári mentőállomás elé szervez találkozást az Orbán mellett kiállni akarók számára.
"Szomorúan vettük tudomásul, hogy Orbán Viktor Miniszterelnök Úr kolozsvári látogatása alkalmával egyes csoportok ellentüntetést szerveznek." A szervezők azt is írják, hogy az Orbán-ellenes tüntetést uszításnak értékelik.
"Mi kolozsvári magyarok, mutassuk meg, hogy kiállunk Orbán Viktor és nemzetpolitikája mellett. Ha Önök is úgy gondolják, hogy ellen kell állni az értelmetlen uszításnak, és a magyar-magyar ellentétek szításának , akkor Október 3-án, 11 órakor találkozzunk a kolozsvári Mentőállomás előtt. Megmutatván azt, hogy erős és egységes a magyar közösség, és nem hagyunk teret a politikai szélsőségeknek" - írják.
A tüntetés szervezői, annak ellenére, hogy a szövegben október 3. 11 órát jelölték meg az esemény időpontjának, a Facebook-esemény beállítható időpontját - feltételezésünk szerint véletlenül - október 11-re tették.
A szervezők által említett tüntetésről hétfőn írtunk. Az eseményre mutató Facebook-oldal később elérhetetlenné vált, de úgy tudjuk, hogy a tüntetés ennek ellenére meg lesz tartva. Az “Orbán Viktor és kormánypártja, a Fidesz politikája ellen” tüntetőket október 3-án 11 órától a Kálvin/Câmpeni utca 1. szám előtt, a mentőállomással szemben, a Nagy/Horea úti református templom mögé várják.
A tüntetés célja felhívni a figyelmet “a Fidesz és Orbán Viktor önkényes és demokráciaellenes politikájára. Ma Magyarországon megbélyegzik a szegénységet, diszkriminálják a hajléktalanokat, megfélemlítik a Fidesszel kritikus civil szervezeteket.
Orbán Viktor Tusnádfürdőn azt mondta az idén nyáron, hogy a külföldről finanszírozott civil szervezetek veszélyt jelentenek a nemzetbiztonságra. Mindeközben kulturális és civil szervezetek sora került kiszolgáltatott helyzetbe Magyarországon, a hatalom különböző eszközökkel gyakorol rájuk nyomást. Ez ellentétes az európai normákkal, a demokráciával” – áll a Demonstráció az erdélyi társadalmi egyensúlyért és Orbán Viktor politikája ellen mottójú Facebook-esemény oldalán közölt, kétnyelvű felhívásban.
A kezdeményezők szolidaritásukat fejezik ki a magyarországi civilekkel, és tiltakoznak a jogsértő tekintélyelvű politika ellen. “Erdély többnemzetiségű, multikulturális régió, amelynek az értékei a tolerancia, az együttműködés és a szolidaritás, ahol a nemzetállami, nacionalista és etnicista politika, amit Orbán Viktor is képvisel, nem segít, sőt kiindulópontja lehet a nézeteltéréseknek, és társadalmi szinten feszültségeket okoz” – írják a kezdeményezők. (hírszerk.)
Transindex.ro

Aláírták a marosvécsi vár átadásáról szóló jegyzőkönyvet
Kissé feszült hangulatban, nem minden fennakadás nélkül vették birtokba kedden Kemény János örökösei a marosvécsi kastély épületét és udvarát. A kórházotthonnak a kitűzött időpontig ugyanis nem sikerült teljes egészében kiköltözni a létesítményből.
A marosvécsi kastély átadásának időpontját kedd délelőtt 11-re tűzték ki. Ekkor kellett volna az örökösök képviselőinek és a kastélyban eddig működő kórházotthon igazgatójának aláírnia az átadásról, átvételről szóló jegyzőkönyvet.
A kitűzött időpontban jelen voltak a felek, Pokorny László, a kórházotthon igazgatója, Vécsi Nagy Zoltán és Nagy Kemény Géza, a Kemény János unokák, valamint a család más tagjai. Bár nem volt kifejezetten ellenséges a hangulat, némi feszültség azonban jól kiérezhető volt.
Nem sikerült még mindent kiköltöztetni
Pokorny László, aki 23 éve az intézmény igazgatója, elmondta: a kastélyépületet még 2006-ban visszaszolgáltatták a Kemény-örökösöknek, most már csak a tényleges átadásnak kellene megtörténnie. Elkészültek a gondozottak számára előirányzott új pavilonok, amelyekről az igazgató úgy nyilatkozott, hogy jobb körülményeket biztosítanak az ápoltak gondozására, mint a kastélybeli szobák. „Az utóbbi két hét folyamán az utolsó százhúsz beteget költöztettük át az új épületekbe, s aki csak egy öttagú család költözködését is látta már, tudja, mivel jár ez...” – mondta el Pokorny. Azt is elmondta, hogy nem sikerült még mindent átköltöztetni, „a hatvan év alatt felhalmozott javakat teljesen kiüríteni még néhány hétbe beletelik”, s ugyancsak költöztetésre vár a kórházotthon levéltára. Ebből ami használható és szükséges átkerül az új épületbe, ami nem, arról jegyzőkönyvet kell készíteni, s utána megsemmisíteni, s ugyancsak jegyzőkönyvezni kell azt a részt is, ami nem használható már, de a jogszabályok szerint meg kell őrizni.
„Az én irodám is készen áll a költözésre, én bármelyik pillanatban veszem a kalapomat, és megyek át az új irodába, rajtam nem múlik az átadás. Ha aláírjuk a jegyzőkönyvet, az örökösök átvehetik a kulcsokat” – mondta az igazgató.
A vécsi várkastély
Marosvécs első írásos említése nyolc évszázadra tekint vissza. II. Endre magyar király 1228-ban elvette Kacsics Simontól annak birtokait, s Dénes tárnokmesternek adta Vécs várát. Tőlük örökölték a Losonczi Bánffyak ősei. 1467-ben Mátyás király a várat egyik Hunyad megyei rokonának, Ongor János udvari vitéznek adta. Tőle került a dúsgazdag Szobi Mihály tulajdonába. 1527-ben Szapolyai János az összes Szobi-birtokot Werbőczynek adományozta, aki állítólag itt írta meg a híres Tripartitumot. II. Rákóczi György 1648 nov. 28-án a vécsi várat öt faluval Kemény Jánosnak (a későbbi fejedelemnek) és utódainak adományozta. Ettől fogva Marosvécs háromszáz évig a Kemény család tulajdona, amíg nem államosították.
Ünnepi pillanatra számítottak az örökösök
Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, a Kemény-unokák egyike így nyilatkozott: „Mi ünnepi pillanatra számítottunk, ezért gyűltünk össze. Kaptunk egy levelet, hogy ma délelőtt 11 órakor átvesszük az épület kulcsait. A kastélyt még nem sikerült kiüríteni, ami számunkra gondot jelent. Mégis, megpróbálunk egy olyan jegyzőkönyvet összeállítani, amely mindkét félnek megfelel. Szeretnénk végre az udvart és az épületet is használni, eddig ugyanis nem tehettük, mert megtiltották nekünk azzal, hogy zavarjuk az ápoltakat.” Kifejezte reményét, hogy előbb-utóbb már csak megoldódik a birtokba vétel, hogy nagyapjuk, báró Kemény János irodalmár és mecénás szelleméhez méltó módon hasznosíthassák a kastélyt. Azt is közölte, hogy már vannak támogatóik egy kulturális központ kialakításához, s több olyan ígéret is van ilyen tekintetben, amelyekre mindenképpen számítani lehet.
Ezt követően a két örökös, valamint más családtagok a kastély földszinti részét, pincéit szemrevételezték. Utána rövid ideig konzultáltak jogi képviselőjükkel, majd újból elindultak, hogy az emeleti részeket is megnézzék.
A pezsgőzés végül nem maradt el
Délután kettőig már annyira közeledtek az álláspontok, hogy elkészült a jegyzőkönyv is az átvételről, amelyet a felek aláírtak, s az örökösök átvették a kulcsokat. A szerződés záradékában feltüntették, hogy az örökösök november 1-ig adnak haladékot a kórházotthonnak a teljes kiköltözésre, egyben vállalják, hogy a család egy tagja állandóan jelen lesz a kastélyban, s figyelemmel kíséri a költözködést.
Ezután pezsgőt bontottak, Vécsi Nagy Zoltán, mint rangidős örökös köszönő szavakat mondott, s biztosította a jelenlévőket, hogy a visszakapott kastélyt a köz szolgálatába állítják, híven nagyapjuk szelleméhez. Ezen a kis házi ünnepségen jelen volt a kórházotthon vezetőinek egy része, a jegyzőkönyvet elkészítő megyei önkormányzati tisztviselők is.
A kastély homlokzatára, a bejárat fölé kitűzték a Kemény család címerével díszített zászlót.
Bakó Zoltán, Székelyhon.ro

Szakolczay Lajos
Székely Csaba: Bányavidék
(Írónk helye a glóbuszon) Különleges könyv jelent meg a múlt évben az erdélyi – marosvásárhelyi illetőségű – Székely Csaba tollából. A drámatrilógiának aposztrofált Bányavidék. (A megnevezés egy kissé megtévesztő, mert a kötet valójában három egyfelvonásos színművet tartalmaz.) A három színpadi játék közül – Bányavirág, Bányavakság, Bányavíz – a Bányavirág futott be bizonyos karriert, hiszen nem csupán Marosvásárhelyt mutatták be (két társulat, egy profi és egy amatőr), hanem a mi Nemzeti Színházunk is. A kritikákból ítélve zajos sikerrel.
Mi váltotta ki a nézőkből a tetszést? A hagyományos Erdély-kép, mondjuk így, leporolása. Hogy lássuk az igazi valóságot: a bűn (ital, megrontás, politikai árulás, az egyház megcsúfolása stb.) ott is létezik. A drámai, többnyire poénokra épülő „föltárásnak” nyilván egy új generáció tapsolt. Azok, akik nem voltak megelégedve – lehet, hogy nem is ismerik? – a klasszikusok, egy Tamási Áron, egy Székely János, egy Sütő András, egy Páskándi Géza ósdi Erdély-képével.
Amelyekben a kisebbségi-nemzetiségi sors, a történelem, a diktatúra és a hatalom abszurditása játszott szerepet. Amelyeket olyan rendezők vittek színre – elég legyen csak a zseniális Harag György nevét megemlítenem –, akik a román színházból is táplálkozó modern eszközökkel, a jobbak az agresszív látványszínház erejével világossá tették, hogy az ember csak porszem a világmindenségben, de méltósága sosem hagyhatja cserben. Még akkor is a küzdelmes igaz kerül a fókuszba, ha – a valódi megnevezést rejtezve világítva – Az eb olykor emeli lábát (Páskándi).
Az erdélyi (romániai magyar) dráma azért tudott az egyetemes magyar irodalomnak és színházművészetnek is sokat mondani, mert nem csupán a szociográfiailag ugyan pontos, de valahol a – nagy egészet tekintve mégiscsak hamis – valóságra, valóságmorzsákra tekintett, hanem megrázó erővel az egészre. A pálinka – mindenki, mindenhol részeg – roncsoló hatását fölülírta az égető szabadsághiány, a kisebbség sok évtizedes vesszőfutása, a túlélés módozatain való töprengés. Aki ismeri Székely János Caligula helytartója című drámáját, vagy nem idegen tőle Sütő András Káin és Ábeljének üzenete – ha összecsombolyodva, kínok kosarában is, de élni –, annak aligha kell magyarázni bármit is a képes beszéd erejéről, s nem utolsósorban a drámaíró felelősségéről.
A rendszerváltás óta más időket élünk. Romániában is a hirtelen jött szabadság lett az úr. S felnőtt lassan egy írónemzedék – a Serény múmia és a Nagy kilometrik tagjairól beszélek –, amelynek már nem kell gúzsba kötve táncolnia. Szabad a parkett, és az író olyan táncot mutat be, amilyet akar. Csupán tehetségétől, ízlésvilágától, emberségképétől stb. függ a produkció milyensége, mondanivalója, hatóereje.
Hogy Székely Csaba hozzájuk tartozik-e, nem tudhatni. Némelykor az egy kissé fanyar nyelvével az ő kabátjukat viseli, ám azt is szívesen ledobja magáról, hogy ne szorítson. Szabad akar ő lenni, hogy ebben a törvényeket nem vagy alig ismerő szabadságban lubickolhasson. Semmi bajom nem volna vele, ha nagyképűen nem akarná átlépni a dráma klasszikusait – lenne mit tanulnia –, ha tehetségét (?) nem áldozná föl a pénz és egy más (liberális) eszmevilág oltárán. Láthatóan, adják alá a lovat – ilyen még nem volt, végre drámában is kimondja valaki igazul az erdélyi valóságot! –, s ahelyett, hogy visszautasítaná az érdemtelenül a fejére hullott babérokat, szívesen mutatkozik dicsfényben. A minap megjelent Népszabadság-interjú bevezetője nem kevesebbet állít az íróról: „A bányák mélyéről jön, hogy az irodalom egén tündököljön. Ma már a Marosvásárhelyen élő
Székely Csabával, a Bánya-trilógia szerzőjével azonosítják az egész erdélyi drámairodalmat.”
Kétségkívül ilyen körülrajongásban – hogy mennyire hamis értékszemléletet tükröz, arról most ne beszéljünk – nehéz megállni, pontosabban nehéz józannak maradni. Mert ha az író önelégültségből nincs tisztában saját irományának súlyával – a nagyok többé-kevésbé mindig tisztában voltak –, legalább a szakma figyelmeztesse: megállj, odébb van még a Kánaán. S akkor talán kételkedni fog, s bölcsen másokra hallgatva, pokolba taszított „hősei”, szereplői helyett maga fog pokolra szállni.
Mert a felülről való ítélkezés nem sok jót szül. Csak annyit – egy kis körben pillanatnyi sikert –, hogy az íróságban jól érezze magát az ember. Elevickéljen azon a tengeren, amelyen a bóják – egy Shakespeare, egy Csehov, egy Tennessee Williams – egyben világítótornyok is. S ők csak azoknak mutatják – valljuk be, viharokkal telve – az utat, akik nem hunyják be a szemüket.
Székely Csaba drámáiban behunyt szemmel ítélkeznék? Szó se róla. Csak keresett, túlpoentírozott mikroszkopikus pontossága rakott szemére hályogot. A fűszálat szálfának képzeli, s ahelyett, hogy a kertről, az erdőről – az emberiség-rengetegről – szólna, megelégszik az extrém helyzetek, a furfangos kitalációk, a trendit meghatározó témák dialógussá fokozásával. Minden hihetetlenre – nem sci-fi íródik! – jön egy még hihetetlenebb, s evvel be is záródik a kör.
Csakhogy a konstruált nyelv – a mostani kánon megannyi nagyja szok így beszélni („nem-e rendőr?”, „nem-e amiatt beszélgetnek?” stb.) –, a jópofáskodásnak tűnő, az alak jellemét csupán székelycsabásan megrajzoló trágárság („indítsad be a szaragyú kocsidat, és vegyed be a kipufogóját a szaragyú szádba”; „Feldughatod az újságodat a vigyorgó seggedbe!” – Bányavirág; „A Duna partján szoptátok az anyafarkas faszát!”; „Nekem se járt el a szám a plébános levágott tökéről, te szar!” – Bányavakság; „a kutyák ragacsos faszába bele!”; „S a csupasz, levágott pöcsű emberek az Isten házába valók-e?” – Bányavíz [az utóbbi kettő egy katolikus pap szájából]) inkább feltűnést keltő, a színházba a mocsokért járó réteg kielégülését szolgáló beszédmodor, mint az alakok személyiségét tudatosító jellemfestő szándék.
(Mese, mese, meskete) Erdélyt valamennyire, a sok évtizedre visszanyúló erdélyi falukutató mozgalmat és a bányát is (saját szerencse) jól ismerem. S a bányabezárásokkal, elszegényedéssel, munkahelyvesztéssel „tarkított” tragédiákat is. A föld csak ott nem forog, ahol nem forgatják. Márpedig modern korunk az életformaváltással, a kényszerű ide-oda költöztetéssel – akarjuk, nem akarjuk – nagyon is forgatja. A drámaíró erdélyi faluját is – közép-európai sajátosság? – kifordította magából, szenvedésözönt hozva az ott lakókra. Mihály mondja, a Bányavirág megkeseredett orvosa: „Itt mindenki idióta. S mióta bezárták a bányát, azóta még idiótább mindenki. A munkanélküliség a legjobb idiótagyártó találmány.”
Van benne igazság. Viszont, hogy ez az igazság hathatósan éljen, furtonfurt módszerrel ki kellett agyalni a valóságot meghamisító, „szociológiailag” abszurd faluképet is. A „vén takony”, vagyis az apa (nincs jelen a színen) haldoklik. Azért van elátkozva – a papír nem bírja el a kiátkozás itteni megannyi formáját –, mert a fekvő beteg két év óta csak parancsolgat felnőtt gyermekeinek, s végül – ez a slusszpoén – az örökséget sem rájuk, hanem az egyházra hagyja. Felesége fölakasztotta magát a macska megdöglése miatt – az orvos táskájából kilopott morfium végzett az állattal –, de ez ebben a környezetben nem újdonság. Mindenki iszik, mindenki fölakasztja magát – a főhős Iván és az egy kissé Csehov-alakra hajazó orvos, Mihály csupán azért él még (különben mindketten élő-halottak), hogy legyen, aki káromkodásözönben „végigmondja” a történetet. Persze nemcsak a rossz emberek nyúlnak a kötél után, hanem – láss csudát! – némely jó is. (A szomszéd például azért tett a nyakára hurkot, hogy felesége nyugodtabban beleszerelmesedhessen a dúvad Ivánba.)
Mese, mese, meskete. Szó se róla, a rövid, poénra kihegyezett alpári mondatok peregnek – Spiró György Csirkefejének beszédmódja ehhez viszonyítva szenteltvíz –, s a szituációknak is megvan a drámai élük. (Legjobban a Bányavirágban, a többiben csökkenő, „elkozmásodó” mértékben.) Csak a kitaláció – agyament konstrukció – ezer formáját tudnám feledni. Persze, ha ez nincs, nincsen új Erdély-kép. Márpedig enélkül, legalábbis egy bizonyos közegben, a siker sincs biztosítva. A drámaíró mindezt figyelembe véve kétségkívül éles szemmel dolgozik. A Bányavirág túlontúl meghökkentő meséjére a Bányavakság rátesz még egy lapáttal (hogy maradjunk „szakmaközelben”, szívlapáttal).
A falu polgármesteri címéért versengő két alak, Ince és szomszédja, Izsák ütközik meg egymással. Szapulják, fojtogatják egymást. Az előbbi, akiről később ki fog derülni, hogy igencsak lopott, méghozzá egy erdőnyi fát, egy házhoz hívott rendőr (a román Florin) segítségével akarja ellenlábasát maga alá gyűrni. De Izsák sem akárki, a Turul Zászlóalj Harcosainak tagja. Két százkilós tisztet azért vert agyon a katonaságnál, mert azok „szólni mertek neki, hogy ne rovásírással töltsön ki egy űrlapot”. Egy normális olvasó itt abbahagyja a történetet, és kimegy a levegőre sétálni. De akkor sok mindenről le fog maradni. Például arról, hogy Izsák végső soron otthagyta a Turul Zászlóalj Harcosait, „mert őszerinte túl liberálisok voltak”. Persze a beszédmódját nem hagyta el: „Erőt, békét, magyar igazságot! A szarrágó barom kurva seggfej bátyád merre van?”
A fiatalok természetesen ebből a faluból is mind elmentek (egy községben vagy háromban dúl az élet?, ennyi ökörség ritkán sűrűsödik össze egy helyen). S „aki még nem ment el, az felakasztotta magát”. Minthogy Ince egy „szőrös oláht” is házhoz hívott (Florinnak neveztetik), hogy saját „igazát” megcövekelje – és természetesen, hogy a másikat besározza –, bepillantást nyerhetünk a román–magyar együttélés (mocskolódás!) papírízűen kihegyezett titkaiba is. Izsák, ahogy illik, magáévá teszi ellenfele lányát (aki az egyetemi tanulmányait abbahagyta, s „három kurva éve” egy hipermarketben takarít), s olykor-olykor valódi fogát is kivillantja (Florin megjelenését értelmezve): „És idejönnek beleverni szőrös orrukat a mi dolgunkba. Nem lesz itten soha magyar autonómia, ha mindenféle szőrös kérdésekkel jöhetnek ide kedvük szerint mindenféle oláhk!”
Sok mindent görget a történet. Az egyetemi professzorokat Kolozsvárt, hogy meg ne bukjon a tanuló, természetesen le kell fizetni. A bozgorságról is szó van, a „Kossuth Lajos azt üzentét” is eléneklik (Florin: „Mondd meg nekem, miért kell várni még egyszer üzenjen az a Kossuth Lajos?”), s a kis bűn (az egyetemista lány tízévesen csupán azért nyerte meg a templomi szavalóversenyt, mert megengedte, hogy a pap belenyúljon a bugyijába) és a nagy bűn is terítékre kerül (ez utóbbi: a lopós polgármesterjelölt húga felelős a férje haláláért). Érdekes, hogy Izsák a rendőrt eltünteti? Semmiség. A fontos az, hogy „Izabella érettségi képe helyett egy Nagy-Magyarország-térkép lóg a falon”.
Hihetetlennél hihetetlenebb történetek, „politikai marcipánnal” nyakon öntve, az ember azt sem tudja, hogy a kitalált erdélyi falu sarát vakarja-e le a cipőjéről, vagy áldozzon – azt hívén, minden író erkölcscsősz – a marionettfigurák meseien sokszínű kalandjának. De mindez még semmi a nagy trouvaillehoz, a Bányavíz (nyugodtan mondjuk így) aljas mesketéjéhez viszonyítva. A katolikus pap, Ignác háza maga a fertő. (Itt is megtudhatjuk: a fél falu öngyilkos lett, a másik fele pedig beköltözött a városba. Az a pár ottmaradt annyira szerencsétlen, hogy még kötélre sem tellett nekik, hogy fölakaszthassák magukat.) A pap iszik, mocskos szájú, a huszonhat éve a szemetesvödörben talált, jobb sorsra érdemes gyermek nemi vágyainak kielégítője lett. (A fiú álló pöcsű meg pöcs nélküli alakokat formázó kis szobrokat farag, hogy az oltárra helyezhesse őket; sanyarú sorsáról „tenger”-versben regél.) Ignác pap a tanítót és tizenhat éves lányát befogadta a paplakba, mert a házuk leégett. Bonyodalom bonyodalomra, a pap a tűzvészt kihasználva lopott, a fiatalok a szerelmi gőzben egymást szapulva egymásnak esnek: „Az a tetves, geci református?”; „Rendes katolikus gyermeked lesz, a kurva életbe!” stb. (Istenem, sok száz évvel ezelőtt Tordán valóban kinyilvánították-e a vallások testvériségét?) Hogy nagyobb legyen a zűr, mindenki alatt meginogott a talaj. Ignác atya a pulpituson (házi oltáron?) a Kisded születését ünneplő szentbeszédét gyakorolván nevelt fiát orális szexre kényszerítette. Rab a rabot? Borzalom. Mindez, nesze neked modern erdélyi falukép!, az írói utasításból tudható meg. („Ignác kifújja magát. Kijön a pulpitus mögül, felhúzza a sliccét, fogja a kabátját, és kimegy. Márton előmászik a pulpitus alól, megtörli a száját. Arcán ütésnyom, szemöldökén ragtapasz.”) Mondanom sem kell, a pap viselt dolgait a püspök majd el fogja simítani.
Itt a vége, fuss el véle! Csak az olvasónak nem nagyon van kedve futni. Dühöngeni? Arra sincs indíttatásom. Ha van felvevőpiac ilyen színművekre, tessék, szabad a gazda! Mindenki élvezze úgy, ahogyan akarja. Pár szót azért valaminő dramaturgiáról is illenék szót ejteni. Például Csehov csendjeinek a sokféleségéről: az azonnali csendről, a késleltetett csendről, az irgalom és megbocsátás csendjéről stb. Mindazon „csendekről”, amelyek meghatározzák a szereplők tartását, a figurák beszédmódját is.
Ha az összes szereplő ugyanazzal a nyelvhasználattal él – ugyanolyan modorban beszél –, valami hibádzik a jellemfestő szándékban. Székely Csaba gyors pörgése nem modern színházi habitus, hanem egy mértéket nem ismerő író – nehogy avantgárdnak gondoljuk, attól messze van – akaratlan önleleplezése. Fiatal tollforgatónk a föntebb említett klasszikusoktól, Tamásitól, Páskánditól, Sütőtől és Székely Jánostól fényévekre van. S „bányabarangolása” az igazi kortárs erdélyi drámához viszonyítva is – elég legyen Visky András műveit említenem – csupán másodlagos, harmadlagos jelenség.
(Magvető, 2013)
Kortárs

Elfogadta a helyi zászlókról szóló törvénytervezetet a szenátus
Ennek értelmében a közigazgatási egységek – községek, városok, megyék – tanácsa saját zászló elfogadásáról dönthet. Elfogadta a helyi zászlók használatáról szóló törvénytervezetet kedden a román szenátus – közölte hírlevelében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A zászlókon szerepelhet a helyi címer, valamint a közigazgatási egység neve is, ez utóbbi a nemzeti kisebbségek nyelvén is használható ott, ahol az említett közösség eléri a húsz százalékot – olvasható a hírlevélben.
„A helyi önrendelkezés szempontjából azért fontos ez az intézkedés, mert a közösség identitásának kifejezéséhez szorosan hozzátartozik a helyi szimbólumok használata is" – idézte Klárik László Attilát, az RMDSZ szenátorát az RMDSZ hírlevele. A szenátor hozzátette: a háromszéki önkormányzatoknak számtalan problémája származott abból, hogy a prefektusok megtámadták azokat a tanácsi határozatokat, amelyekkel elfogadták a helyi zászlóhasználatot, ezért akarta az RMDSZ azt, hogy ugyanaz az előírás vonatkozzon Székelyföldre, mint Románia más régióira. A kérdésben a képviselőházé a döntő szó.
Az RMDSZ márciusi kormányra lépésekor egyezményt írt alá koalíciós partnereivel, amelyben a felek egyebek mellett azt is vállalták, hogy jogszabályt dolgoznak ki a helyi jelképek használatáról. A szenátus által kedden elfogadott tervezetet áprilisban terjesztette a bukaresti parlament elé a Szociáldemokrata Párt (PSD) 42 képviselője, köztük Victor Ponta miniszterelnök és Liviu Dragnea közigazgatási miniszterelnök-helyettes.
Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese akkor az MTI-nek úgy nyilatkozott, semmi nem gátolja a közigazgatási egységeket, hogy a „székely zászlóra tegyék fel saját címerüket", úgy, ahogy az Kovászna megye esetében történt.
A Székelyföldön a román hatóságok perek tucatjait indították a helyi önkormányzatok ellen, amiért azok középületekre is kitűzték a székelység által nemzeti jelképként tisztelt székely zászlót. A román hatóságok Székelyföld létét is többször megkérdőjelezték arra hivatkozva, hogy ilyen nevű közigazgatási egység nem létezik Romániában.
MTI
Erdély.ma

Sikeres közönségtalálkozó a magyar közmédia szerkesztőivel, műsorvezetőivel Aradon
Média határok nélkül címmel hirdették meg az Aradi Magyar Napok egyik igen rangos rendezvényét, amelyre a megye egyetlen magyar középiskolájának, a Csiky Gergely Főgimnáziumnak a város szülöttéről, Tóth Árpádról elnevezett dísztermében került sor az Aradi hírek portál rendezésében.
Elöljáróban annyit a hétfő délutáni közönségtalálkozóról: bensőségesre és jó hangulatúra sikerült azokkal, akik a magyarországi médiában, tévében, rádióban a határon túli magyaroknak, magyarokról szóló műsorokat irányítják. Bár az előző mondat, mint kiderült, nem egészen helytálló: a Térkép, a Kárpát Expressz, a Határok nélkül nemcsak a Trianon után kívül rekedteknek, hanem az anyaországiaknak is szól. * * * Bevezetőként Pataky Lehel üdvözölte és mutatta be a vendégeket – Barlay Tamást, az MTVA (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap) vallási, kisebbségi és határon túli műsorainak főszerkesztőjét, a Kós Károly Kollégium alelnökét, Jankó Anitát, a Duna Tv Térkép c. műsorának felelős szerkesztőjét, Debreceni Mihályt, a Kárpát Expressz felelős szerkesztőjét, Moszkovits Jánost, a Kossuth Rádió Határok nélkül c. műsorának felelős szerkesztőjét, Havasi Jánost, az MTVA Kós Károly Kollégiumának titkárát (akivel nem először találkozhattunk Aradon), Banner Gézát, a Kossuth Rádió műsorvezetőjét. (Ez utóbbi esetében, ha a vezetéknév különösen ismerősen cseng a hazai, éltesebb olvasó fülében, az nem a véletlen műve: a kitűnő, egykori kolozsvári, ma Békéscsabán élő művészettörténész-versmondó Banner Zoltán fia. Aki édesapjának egy nyilatkozatát idézte: „Nem áttelepültem, csak lakcímet változtattam”.)
A tegnapelőtti találkozó vendégeinek többsége „határon túli” származású magyar: Kárpátalján (Debreceni), Délvidéken (Jankó), Erdélyben (Moszkovits, Banner) született, a kisebbségi sorsot saját (vagy szülői) tapasztalatból ismeri, tehát a kisebbségi kérdések tekintetében autentikus személyiség. Barlay Tamás elmondta: „2003-tól lett irányelv, hogy az ’anyaország’ és a ’határon túli’ kifejezést kerüljük, mert az megosztó: a Kárpát-medencei magyarok egy családba tartoznak”. (Emlékszem: tavaly nyáron egy békéscsabai médiatalálkozón felvetődött és vitát váltott ki a kérdés – többek között Moszkovits János szólt hozzá –, akkor most mi is lenne a helyes szóhasználat?) Barlay beszélt az MTVA 2011-es létrejöttéről, de amit elsősorban megjegyeztünk: arról beszélt, hogy a (magyarországi) nemzetiségi műsorok nem igazán „sztárműsorok” – de akik ezekben, ezeknek dolgoznak, feladatot, szolgálatot teljesítenek. És tévedés, hogy ezek a műsorok csak a határon túliaknak szólnak, mert az anyaországiaknak is. „Hosszú, több évtizedes lemaradás van, huszonvalahány év után sem tudja minden magyar (anyaországi – szerk. megj.) egyetemista (tehát az „elithez tartozó”), hogy hol van Munkács vagy Sepsiszentgyörgy. Tudósítóink megpróbálják eloszlatni a homályt”.
Moszkovits János a Határok nélkül c. Kossuth-rádióműsor törekvéseiről szólva leszögezte: tudósítói hálózatuk segítségével azt akarják, hogy minden, határon túl történő magyar vonatkozású eseményről beszámoljanak.
Jankó Anita, a Duna Tv Térkép c. műsorának felelős szerkesztője arról beszélt, hogy az anyaországiaknak „egy kicsit nyűg” a határon túli magyarság, mert nem ismerik lelkiállapotát, ízlésvilágát, akaratát, nehezen fogják fel, hogy minden régió más és más. „Arra próbálunk összpontosítani, hogy ne csak a nagypolitikát mutassuk be – arra a való a híradó –, hanem azt, hogy hogyan élnek.” Arra a kérdésre, hogy kellenek-e a „szegregált” (csak bizonyos rétegekhez szóló) műsorok, egyértelmű igennel felelt: „Anyukámat, például, érdekli az, hogy mi történik Sepsiszentgyörgyön”. Banner Géza az Arad megyei Pécska szülöttét, Klebelsberg Kunó magyar vallás- és közoktatásügyi minisztert idézte, aki szerint szónoki, kesergő és alkotó hazaszeretet létezik. „Mi alkotni szeretnénk” – szögezte le. Tőle idéztem a cikk felcímében szereplő mondatot: „Nem sztárok, közszolgák vagyunk”.
Havasi János (egyebek közt majd’ féltucatnyi riportkötet, egy újságíró-kézikönyv szerzője) arról beszélt: a magyarországiak nemcsak a határon túliak, de a saját hagyományaikat sem ismerik igazából. Pataky Lehel Zsolt műsorvezető felkérésére ezután a résztvevők újságírói pályafutásuk egy-egy emlékezetesebb élményének felelevenítésére kérte fel a vendégeket, majd a kérdések, hozzászólások következtek a jó kétórás összejövetelen.
Részemről (és remélhetőleg a tegnapelőtt ott volt közönség részéről is) őszinte köszönet e tartalmas találkozóért. Jámbor Gyula
nyugatijelen.com
Erdély.ma

A kormánynak és a parlamentnek is elküldik az autonómiáról szóló petíciót
A román kormánynak, Románia parlamentjének és az Európai Unió intézményeinek is elküldenék a kezdeményezők azt a petíciót, amellyel Erdély közigazgatási és gazdasági autonómiáját szorgalmazzák. Mint ahogy Fancsali Ernő, az Erdély autonómiájáért indított aláírásgyűjtés kezdeményezője szerdán közölte az MTI-vel, Kolozs megye prefektusa mindeddig válasz nélkül hagyta a fél éve benyújtott, több mint tízezer aláíró által is támogatott petíciójukat. A kormány Kolozs megyei képviselője többszöri megkeresés után sem kívánt reagálni a kérésre. A petíció aláíróinak a száma időközben 13 ezer 200-ra emelkedett.
A petíció kezdeményezői kilátásba helyezték, hogy ha október végéig nem érkezik válasz a prefektustól, Románia parlamentjének és kormányának is elküldik a dokumentumot, ha pedig 2015 januárjáig sem válaszolnak rá, az Európai Unió intézményei is megkapják a szöveget. „Demokratikus kezdeményezésünket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Románia történelmi régióinak joguk van az önrendelkezésre, 2016-ban dönteni akarunk a történelmi régiók autonómiájáról és Románia föderalizálásáról" – közölték a kezdeményezők. Az aláírásgyűjtés a világhálón zajlott, és a petíciót körülbelül ugyanannyi magyar írta alá, mint amennyi román.
A petíció többek között Erdély önállóságának, az erdélyi népek és felekezetek jó egyetértésének a történelmi hagyományaira hivatkozik, önrendelkezést és kolozsvári regionális kormányzást kér a történelmi Erdély, valamint a Bánság, Partium és Máramaros részére. Utal rá, hogy Erdély sokkal fejlettebb az ország más régióinál, a bukaresti kormányok azonban gyarmatként kezelik. „Nekik nagyobb szükségük van ránk, mint nekünk rájuk. A régiónk képes lenne az önfenntartásra. (…) Ami a másé, az nem kell, de ami a miénk, azt nem adjuk!" – áll a petícióban. MTI
Erdély.ma

Magyar Filmnapok Nagyváradon
A Metrion Egyesület és a Partiumi Magyar Művelődési Céh tisztelettel meghívja Önt az alábbi eseményre: október 3. és 5. között újra Magyar Filmnapok Nagyváradon! Helyszín a Partiumi Keresztény Egyetem díszterme. Az eseményre a belépés díjtalan.
A Filmtettfeszt – Magyar Filmnapok 2011-ben kilépett Kolozsvárról: a Metrion Egyesület segítségével egy napra Nagyváradra is átköltözött.  A rendezvény célja, hogy friss magyar és határontúli filmekkel szolgáljon az erdélyi közönségnek. Többnyire olyan alkotásokat válogat be a zsűri, amelyek nem kerültek moziforgalmazásba Romániában – ugyanakkor bemutatkozási lehetőséget és nyilvánosságot biztosít az erdélyi filmesek alkotásainak. Némafilmek, amatőr alkotások, kisjáték-, dokumentum- és animációs filmek befutott alkotóktól, diákmunkák, illetve Erdélyben készült egész estés alkotások egyaránt terítékre kerülnek. Nagyváradon immár  negyedik alkalommal kerül sor a Magyar Filmnapok megrendezésére. Az idei rendezvény vendége Tolnai Szabolcs vajdasági magyar filmrendező, Az erdő c. film alkotója. Szombaton, a film levetítése után egy rövid beszélgetésre kerül sor a rendező és a közönség között. A rendezvény másik kuriózuma, hogy levetítésre kerül a híres Szerelempatak c. dokumentumfilm, Sós Ágnes rendezésében, melyben egy kis székely faluban vallanak idős asszonyok rég letűnt vagy ma is élő szerelmi, szexuális életükről. Az erdélyi rövidfilmek között pedig szerepel egy nagyváradi színészpalánta is, az Oberon Csőszínház neveltje, Jerovszky Tímea színészhallgató. Az Amit gondolok az egészről c. rövidfilm pénteken kerül levetítésre, rendezője Ugron Réka. Vasárnap délelőtt 10 órától a nagyon fiatal korosztálynak kedveskedünk a Bogyó és Babóca 3. Játszótársak c. mesefilm levetítésével. A vetítés alatt és után szeretettel várunk minden alkotókedvű gyermeket az animációs műhelyünkbe, ahol bepillantást nyerhetnek az animáció varázslatos világába. Gordán Ágnes reklámgrafikus, a Partiumi Keresztény Egyetem egykori animáció szakos diákjának vezetésével bárki megismerheti, hogyan is készül az animációs film. A műhelymunkában a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészet szakos diákjai, valamint a Tanítóképző Intézet diákjai lesznek a gyerekek segítségére.
erdon.ro

Folytatják-e a korrupcióellenes harcot?
Illúzióink azért nincsenek a román igazságszolgáltatás függetlenségét illetően – elég, ha csak a magyar ügyekben, a zászlóperekben, az anyanyelv-használati jogokért indított eljárásokban hozott ítéletekre gondolunk, és folytathatnánk a sort a Mikó-üggyel is –, de az tény, hogy az elmúlt években jó néhány nagykorrupciós ügyet felgöngyölítettek az ügyészek, mi több, a bírák addig sérthetetlennek tartott, igen befolyásos politikusokat vagy módfelett gazdag üzletembereket küldtek rács mögé.
Így került börtönbe – sokak kétkedése dacára – a volt szocialista kormányfő, Adrian Năstase, számos volt miniszter, a futballmaffia vezetői, nem úszták meg a nagy médiamogulok, s bármennyit húzta az időt, még a szekusbesúgó Dan Voiculescunak is be kellett vonulnia. És lám, most is egy több egymást követő, különböző politikai színezetű kormányt végigkísérő, kilenc minisztert, valamint nemzetközi hírű számítástechnikai vállalatokat érintő, talán minden eddiginél komolyabb nagykorrupciós ügyben készül vádat emelni az ügyészség. Mindez pedig azt bizonyítja, valami mégiscsak megmozdult a hazai igazságszolgáltatásban, az európai nyomásra létrehozott korrupcióellenes ügyészség nem fél befolyásos politikusokat érintő ügyeket felgöngyölíteni, a bíróság pedig nem retten vissza az ítélettől, ha a vádakat megalapozottnak találja. S bármennyire is elegünk lett Traian Băsescu agresszív, konfliktusgerjesztő politikájából, bármennyire is kiábrándultunk a Székelyföldön többször is megfordult államfőből, azt el kell ismerünk: ez a folyamat az ő első elnöki mandátuma idején kezdődött, majd a másodikban folytatódott. Ellenfelei vádja pedig – miszerint politikai céljai elérésére használja az igazságszolgáltatást, különösen a korrupcióellenes ügyészséget – igencsak ingatag lábakon áll: saját testvévérét is letartóztatták, és számos, a Băsescu által támogatott pártban, pártokban tevékenykedő politikust elítéltek.
Traian Băsescu tízéves uralma végén, a novemberi államfőválasztás előtt azért sem árt ezt felidéznünk, mert igencsak kérdéses, mi lesz a politikai hatalomtól lassan ugyan, de mégiscsak függetlenedő igazságszolgáltatással, folytatódik-e a végre beindulni látszó korrupcióellenes küzdelem Romániában? Különösen akkor, ha a felmérések szerint a győzelemre leginkább esélyes Victor Ponta lesz a Cotroceni-palota új lakója.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem időszerű a névmódosítás? (Kolozsvár)
Nem helyénvaló és nem is időszerű Kolozsvár polgármestere, Emil Boc szerint elhagyni Kolozsvár hivatalos román megnevezéséből (Cluj-Napoca) a Napoca tagot.
A polgármester álláspontját az a csoport ismertette, amelyik a város hivatalos nevének megváltoztatását kezdeményezte. Amint korábban felidézték, a város román nevét Nicolae Ceauseşcu diktátor javaslatára elnöki rendelettel módosították negyven évvel ezelőtt Clujról Cluj-Napocára. Emil Boc arra hivatkozott válaszában, hogy a név visszaváltoztatásáról népszavazást kellene tartani Kolozsváron, és ez tetemes összegbe kerülne. A polgármester szerint a névváltoztatás a kolozsváriak személyi okmányainak kicserélését is szükségessé tenné, ez pedig további költségeket vonna maga után, és túlterhelné az iratcserét végző közhivatalokat. A polgármester megemlítette, hogy a város fejlesztésekre és az infrastruktúra javítására kívánja fordítani meglévő forrásait, és nem tartja sürgősnek a névváltoztatást. Azt is felhozta, hogy a Cluj-Napoca megnevezés immár közismertségre tett szert, és a közigazgatási egység „ókortól számított kontinuitását is tanúsítja”. A névváltoztatás kezdeményezői viszontválaszukban kijelentik, hogy a kérdés időszerűségéről nem a polgármesternek, hanem a kolozsváriaknak kellene véleményt nyilvánítaniuk. A törvényre hivatkozva jegyezték meg, hogy a név visszaváltoztatása nem tenné szükségessé valamennyi kolozsvári lakos személyi okmányának kicserélését. Szerintük a Napoca név nem az ókortól számított kontinuitást, hanem „a Ceauseşcu-féle önkényes történelemszemlélet kontinuitását” jelzi.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyföldi jelképek pecséteken
75 éves születésnapjára időzítette Pál-Antal Sándor történész, nyugalmazott levéltáros, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja legújabb kötetének bemutatóját a marosvásárhelyi Bernády-házban szeptember 26-án.
A Történelmi szimbólumaink – Székelyföldi pecsétek című könyv akkora értéket képvisel, ami kétszáz év múlva is hiteles forrásként fog szolgálni a kutatóknak – emelte ki bevezetőjében Káli Király István, a Mentor Könyvkiadó igazgatója, hozzátéve, nem tudja, hogy Erdélyben van-e még ekkora munkabírású tudós, mint a szerző. Az alábbiakban Sebestyén Spielmann Mihály történész a kötetről elhangzott méltatásából szemlézünk.
Pál-Antal Sándor ezúttal olyan oldaláról közelít a székelység kérdésköréhez, mint a közigazgatási alá- és mellérendeltségi viszony, a székely székek, székelyföldi városok és települések írásos dokumentumainak külső formai jegyei. Jelen kötete hatalmas adattár és album, olyan korpusz, amelyben 850 intézményi pecsét leírása található meg, a pecsétlenyomat vagy a pecsétnyomó képével, rajzával együtt. A teljesség igényével készült mű valamennyi székely széket beemeli a kutatásba, és a fellelhetőket be is mutatja. Pál-Antal arra is sort kerít, hogy a pecséttani kutatások erdélyi múltján is átkalauzolja olvasóit, ugyanis ez a tudomány legalább 200 éves történetre tekint vissza. A pecséthasználati jog a felsőbbség engedelmével történik, olykor királyi kegy, fejedelmi adomány, de a közigazgatás bürokratizálódásával, az egyre sűrűbb ügyintézési teendők közepette az intézmények kötelességévé tétetik alkalmazása. Ilyen címeres pecséttel hitelesíti a testület az általa kibocsátott iratokat, jegyzőkönyveket, folyamodványokat, hivatali levelezést. A szerző azt a folyamatot éri tetten, melynek során a magánpecsét használatáról áttérnek az intézmények saját címeres pecsétjük rendszeres és lassan kizárólagos használatára.
A közhiedelemmel ellentétben nem csupán nemesemberek passziója, nem csupán a megszállott és bogaras családfakutatók játszótere a heraldika. Az intézményi címer és pecsét ad olykor választ a testület által képviselt alakulat eredetére nézve, akár arra, milyen jelképek használatával képezi le azt az ideológiai/mitológiai hátteret, erőteret, tudatot, amely az intézményt létrehívta, fenntartja. Pál-Antal Sándor a székely nemzet címerétől és pecsétváltozataitól, azok historikumának bemutatásától eljut a társadalom, a közösségi intézmények legkisebb sejtjéig, odáig, ahol még/már szükséges a hitelesítő pecséthasználat. Választ keres arra, miért éppen ezeket a szimbólumokat választották elődei, elődeink, mi okból különböztették meg magukat más közigazgatási egységektől, mettől meddig vannak/voltak használatban a felmutatott és meglelt, kisilabizált szimbólumok, hogyan változtak a jelképeknek választott ábrák, pecsétvésetek, mi indokolja a változást, hogy tükrözik a megváltozott körülményeket, politikai, hatalmi váltásokat, átszervezéseket, pl. a politikai abszolutizmust, milyen fokú a hivatal működési szabadsága, láttatni engedi a viszonyrendszert, aminek keretei között kiépült a hatóság, vagy éppen azt a harcot, amit egyes fiúszékek a saját címer- és pecsétszerzés érdekében vívtak a felettes hatóságokkal. Könyve hosszú használatra született, mintegy arra ingerli a kutatót, a szakembert, hogy gazdagítsa ezt az adattárat.
Másfelől, hogy a politikum se maradjon ki – miként erre a könyv előszava is utal – a székelyföldi autonómia ügyét is előbbre viheti, hiszen az ellenérzések letörésében békés, tudományos eszközként, bizonyíték gyanánt, nem sértő szimbólumként mutatható fel, és arra tanít, hogy az erdélyi, székelyföldi magyar helynév- és szimbólumhasználat nem a tegnap született, nem valamely politikai csoport vagy szeparatizmus csíráztatta ki melegházi körülmények között, hanem hosszú és valóságos történelmi folyamat eredménye, tanúbizonysága, használatától a helyi kis közösségek otthon érzik magukat a belakott, kezük által megművelt hazában.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Reklámzászló vagy egy történelmi közösség lobogója?
Szeptember 22-én érdemben tárgyalta a Marosvásárhelyi Táblabíróság a székelyzászló-pert, amelyet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács indított a Marosvásárhelyi Helyi Rendőrség ellen. A tárgyaláson tanúként hallgatták ki Valentin Bretfeleant, a helyi rendőrség parancsnokát, aki kirótta a büntetést az EMNT-nek.
Kincses Előd, az EMNT jogi képviselője szerint a rendőrparancsnok "lelkesen védte a lépés helyességét, mert állítása szerint a székely zászló reklámzászló. – Amikor felmutattam neki azt a színes fénymásolatot, amely Székely Mózes, az egyetlen székely erdélyi fejedelem 1603-ból való pecsétjét tartalmazta, azt válaszolta, hogy nem ismeri, és az egyébként sem hivatalos dokumentum".
Az ügyvéd szerint nagyon szúrja a rendőrparancsnok szemét a székely zászló, azzal sem törődik, hogy a panaszhoz csatolták azt a segesvári ügyészségi állásfoglalást, amely kimondja, hogy a székely zászló egy történelmi közösség zászlaja, és nem lehet fasiszta, rasszista vagy idegengyűlölő jelképnek tekinteni.
Elmondta, hogy a Marosvásárhelyi Táblabíróság 2012. szeptember 26-án helyt adott Sandru Ilie fellebbezésének, és megsemmisítette a Hargita Megyei Tanácsnak a Hargita megyei zászlóra vonatkozó határozatát, amely szerint a székely zászlót fogadta el a megye zászlajának, azzal az indoklással, hogy ez csak a székelység szimbóluma, viszont Hargita megyét nem csak székelyek lakják. – Tehát a táblabíróság is kimondta, hogy székely szimbólum, nem pedig reklámzászló, de Bertfelean ezeket a dokumentumokat figyelmen kívül hagyta, továbbra is fenntartotta, hogy reklámzászló, és mint olyan, engedélyköteles.
Az ügyvéd felhívta a figyelmet, hogy szeptember 23- án az Európai Emberjogi Bíróság három esetben is elmarasztalta Magyarországot Vajnai Attila és társai ügyében, akik kitűzték a vörös csillagot, illetve a sarlót és kalapácsot, ezeket a kommunista szimbólumokat, amelyek használatát a magyar törvények a fasiszta szimbólumokkal együtt tiltja. Annak ellenére, hogy törvényes tiltó rendelkezést hágtak át, a magyar államot mégis elmarasztalták, mert az Európai Emberjogi Bíróság véleménye szerint ezeknek a szimbólumoknak a tiltása sérti az Európai Emberjogi Egyezmény 10. szakaszát, a véleménynyilvánítás szabadságát. – Álláspontom szerint ha az Európai Emberjogi Bíróság a törvény által tiltott kommunista szimbólumok tiltását helyteleníti, akkor értelemszerűen a régi, teljesen ártatlan, semmiféle diktatúrához és emberáldozathoz nem köthető, 1603-ból származó székely szimbólumok használatának a tiltása miatt Romániát egész biztosan el fogja marasztalni – jelentette ki Kincses.
Az ítélethirdetést az ügyben október 7-re halasztották.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Megtenni, amit lehet
Vasárnap ünnepélyes keretek között avatták fel a nagysármási szórványközpontot. Hét szép, kényelmes fürdővel ellátott emeleti szoba, egy nagy és egy kisebb földszinti terem, konyha, ebédlő tartozik az épülethez, amely a rossz állagú régi parókiából alakult át korszerű diákotthonná. Az épület átváltoztatását a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány vállalta fel a helyiek kérésére. A munkát a magyar kormány, az RMDSZ országos szervezete és a Kallós alapítvány támogatta, a berendezéshez és az egyéb költségekhez holland gyülekezetek, segélyszervezetek, cégek, magánszemélyek, a helyi egyházközség tagjai járultak hozzá.
Lapunk 2011. szeptember 22-én számolt be arról a baráti beszélgetésről, amelyet a Népújság és a Szórványtengely Mozgalom szervezett a sármási református egyházközség gyülekezeti termében. A találkozón részt vett Sallai Imre polgármester- helyettes, Ötvös József, a Marosi és Kántor Attila, a Maros-mezőségi Egyházmegye esperese, Balázs Lajos helybeli lelkipásztor és hat sármási pedagógus. A találkozó ötletét Vetési László, az Erdélyi Református Püspökség szórványügyi előadójának a II. Mezőségi Civil Műhelyen bemutatott előadása adta, amelyben azt tette szóvá, hogy a Belső-Mezőségnek nincsen magyar középiskolája és egy kollégiuma, ahol a magyar gyermekeket össze lehetne gyűjteni.
A 2011-es beszélgetés során derült ki, hogy Nagysármáson ennél sokkal súlyosabb a helyzet, hiszen már az önálló elemi és gimnáziumi osztályok léte is veszélyben van. Ekkor hangzott el, hogy a sármási iskola fennmaradását elősegíthetné, ha a környező falvakból, ahol megszűnt a magyar oktatás, összegyűjtenék azokat a gyermekeket, akiknek már nincs lehetőségük anyanyelven tanulni. A találkozón felmerült egy alapítvány létrehozásának a szükségessége is, amelyet Konrád Béla és Ibolya, Marosvásárhelyen élő nyugalmazott pedagógus-házaspár támogatott, akik éveken át Nagysármáson oktattak. A sármásiaknak 2012-től a válaszúti Kallós Alapítvány nyújtott segítséget egy iskolabusszal, amely a környező falvakból szállította a gyermekeket, akiket nagyon nehezen fogadtak be a helyi iskolába. A szervezésben és az ingázó diákokkal való délutáni oktatásban Györfi Apollónia és Lukács Melinda pedagógusok vállaltak szerepet kollégáik segítségével, s helyet az adventista egyház biztosított számukra. A Kallós Alapítvány pályázta meg a volt parókia szórványközponttá való átalakítását, amely egy év alatt készült el.
Az ünnepi istentiszteleten Jakab István, a Maros- mezőségi Egyházmegye esperese kiemelte, hogy válságos időket élünk, s a Mezőségen különösen nagymértékű a szórványosodás, a lélekapadás, a hitehagyás, a válások sokasága, a családi békesség hiánya. Ennek ellenére a romos állapotban levő mezőségi templomok felújításán túl a cél, az álom Nagysármáson is megvalósult, ami az összefogás, a közös munka eredménye, amely nélkül nincs építkezés. Az esperes Váci Mihály Még nem elég című versét idézte, amelynek mondanivalóját később a hozzászólók közül többen is hangsúlyozták. Az úton tovább kell menni, a közösségeket meg kell őrizni, működtetni kell a megépült kollégiumot, ami talán még nehezebb lesz, mint maga az építkezés. Ha azonban idővel sikerül olyan hírnevet szereznie, mint a válaszúti vagy a szamosújvári szórványközpontnak, akkor a mezőségi szülők szívesen viszik oda is az iskolás gyermekeket, s talán a mezőméhesieket is sikerül meggyőzni az anyanyelven történő tanulás fontosságáról.
Az avatóünnepségen jelen levő Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutatót Balázs Lajos helybeli református lelkész köszöntötte, aki visszatekintett a kollégium alapítására és a gondviselő szeretet mellett köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak, hogy a papilak közhasznú épületté alakuljon, s ezáltal templom és iskola közelebb kerüljön egymáshoz.
"Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet" – idézte Bethlen Gábor szavait a nap főhőse, Balla Ferenc, a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány igazgatója, aki köszönetet mondott segítőtársainak és előrevetítette, hogy most kezdődik a munka.
A magyar kormány támogatja a mezőségi szórványközpontokban folyó erőfeszítést, tolmácsolta a Nemzetpolitikai Államtitkárság üzenetét Tóth László. A terv mellett mindvégig kiálló Répás Zsuzsanna leköszönő államtitkár elkötelezett emberek munkájának nevezte, ami Sármáson megvalósult.
Az RMDSZ megyei szervezete arra törekszik, hogy a szórványkollégium-rendszer az egész megyében kiépüljön – mondta Brassai Zsombor elnök, aki a nagy elődöket idézve a gyermekvállalás fontosságára hívta fel a figyelmet.
Konrád Béla nyugalmazott tanár az 1960-as évekre emlékeztetett, amikor feleségével együtt olyan osztályokat tanítottak, amelyekben 40-en felül volt a diákok száma. Saját példájából kiindulva, hisz magánszemélyekként ők támogatták a legnagyobb összeggel a sármási oktatás megmentésének az ügyét, az áldozatvállalás fontosságára emlékeztetett. A kezdeményezést üdvözölte Mocean Ioan, a község polgármestere, s a kollégium működtetését elsődleges célnak nevezte Sallai Imre alpolgármester is.
Az ünnepségen rész vettek Magyarország konzulátusainak képviselői, s Balla Péter professzor, a Károli Gáspár Egyetem rektora, aki titokban teológusként járt először Sármáson a ’80-as években, s most büszkeséggel és hálaadással vette számba, hogy az egyetem kihelyezett tagozataként működő marosvásárhelyi Kántor- tanítóképző Főiskola végzettjei Sármáson is jelen vannak.
A szószék alatt tanítónőik kíséretében ültek a központ lakói, akik a héten költöznek be az új épületbe. A diákok felügyeletével, az ügyintézéssel megbízott Lukács Melinda tanítványai lélekhez szóló, tartalmas műsort mutattak be. Székely Rozália és Szász Ferenc verset mondott, s az ünnepi istentiszteletet a sármási fúvószenekar játéka vezette be és zárta be.
Az ünnepség után kérdeztük ifj. dr. Hermán M. János egyháztörténészt, a Partiumi Keresztény Egyetem tanárát, aki a Mezőség apostolának tartott Hermán János fiaként abban az épületben töltötte a gyermekkorát, s aki pénzzel és bútorzattal támogatta központot, amely 25 év után a szórványban élő mezőségi gyermekek otthona lesz.
– Ez a terv, ami édesapám életcéljai közé tartozott, sajnos egy emberöltővel később valósult meg, mint ahogy hozzájárulhatott volna ahhoz, hogy az eltávozott nemzedék itthon maradjon – mondta, majd hozzátette, hogy mégiscsak hinni kell abban, hogy alkalmas időben történnek a dolgok.
– A válaszúti eredmények ismeretében amikor megkerestek a sármásiak, természetes volt, hogy jövünk és segítünk, ha már tudjuk, hogyan kell eljárni. A sikertörténethez egyenes út vezet, de meg kell dolgozni érte. Köszönöm a magyar kormány, az RMDSZ, a Balassi Intézet és a helyiek támogatását. Sokszor elfogy a levegő az ilyen tervek életbe ültetése során, s olyankor jó valahonnan erőt meríteni, biztatást, bátorságot kapni, ahogy a prédikációban is elhangzott, hogy bátor ember az, aki másokra mer, tud támaszkodni. Ebben az esetben például az egyháznak volt egy háza, nekünk volt pénzünk, de nem volt házunk, a kettőt összerakva készült el a kollégium. A környéken van gyermek, csak össze kell tudni gyűjteni. Ma a gyermekekbe a legjobb befektetni, bár még nem tudjuk, hogy mi lesz azokból, akiket itt nevelünk. Ahogy 116 évvel ezelőtt sem tudták, hogy mi lesz azokkal az emberekkel, akiket ide telepítettek. Merjünk abban bízni, hogy ez egy kezdet, és ne a vészharangokat kongassuk, hogy baj van. Van baj, de meg kell próbálni orvosolni – mondta Balla Ferenc, a 22-23 millió forintos projekt gazdája, majd hozzátette, hogy a pénz egy részét pályázatok útján nyerték, a többit egyelőre a Kallós alapítvány fedezte, s reményeik szerint találnak rá támo-gatókat.
A nagysármási szórványközpont kivitelezési munkálatait a Kiss László és a Gáll András vezette építkezési cégek végezték, nekik az istentisztelet utáni szeretetvendégségen mondtak köszönetet. Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Erről jut eszembe
Katona bácsi haptákba, beleszólt az aktákba… A gyermekdal nem így hangzik, de tartalmi töltete enyhén elferdítve is nagyon aktuális. Ott tartunk újra, hogy egyenruhás és civil katonafélék, ismert vagy ismeretlen ügynökök, kétes identitású titkosszolgák, beépített vagy kiugrott titokprofik és hozzájuk csapódó amatőrök nyüzsögnek, ügyködnek minden szinten, tematizálják a közbeszédet, manipulálják a közéletet, kavarják, hergelik a politikumot. Hogy a szennyest ki mossa ki, s ha netalán kimosta, ki is dobja-e, az számomra nem egészen világos. Noha katona nénik is vannak itt bőséggel. Velük így vagy úgy, mindig számolni kell. Nyilván kitalálta, kedves olvasó, mostani eszmefuttatásom az általános szörnyülködést kiváltó Turcescu- botrányból indul ki. Véget nem ér a román médiában a féktelen indulatokkal telített vita, amelyet az váltott ki, hogy az igen nagyra tartott újságíró nyilvánosan bevallotta, alezredesi rangban, "fedett tisztként" szolgált a katonai hírszerzésben vagy miben, pontosan nem tudható. Egyesek azt is megkérdőjelezik, hogy egyáltalán igaz-e az, amit tévés vallomásában megtörten állított a publicista. Mások ellenkezőleg, mindent elhisznek, és folyamatosak a találgatások, óránként röppennek fel újabb összeesküvés-elméletek. Legtöbbjük a jelenlegi államfővel illetve a rövidesen szóba jöhető ellenlábasaival kapcsolatos. Állítólag az elnökjelöltek között is vannak olyanok, akiket beszerveztek a titkosszolgálatok, sőt még a jelenleg funkcióban levő is olyan, mondják. Az emberek pedig bármit bevesznek. Ezen különösebben nem kell csodálkoznunk, hiszen rendre kiderül, hogy ebben az országban minden állítás valós és az ellenkezője is az. Az ügy ellenben arra kitűnő lehetőség, hogy a politikai ellenfelek, a különböző érdekcsoportok nagyokat üssenek egymáson. Az, hogy az elnökjelöltek közt olyan is van, aki titkosszolgálati ügynökségvezető tisztségéről mondott le, hogy indulhasson a megmérettetésen, különösebben senkit sem izgat. A hozzáállás olyan, amilyet a besúgók illetve az őket besúgásra kényszerítő szekusok esetében tanúsít a közvélemény. De ne kalandozzunk messzire, az elnökválasztási kampány úgyis csuda dolgokat hozhat még felszínre, olyasmit is, ami felülírhatja az eddigieket. Ami biztos: a fegyveres, karhatalmi testületek újra nagy becsben vannak, aki jól van velük, nyerőember lehet. Ezért aztán kulcspozícióban levők és mindazok, akik magasabbra törnek, keresik a kegyeiket. Nem véletlen, hogy a különféle szolgálatok lépésről lépésre minden korábban elveszített vagy korlátozott kiváltságukat, kedvezményüket visszanyerik. A politikusok jól megtanulták a leckét, kimondva, kimondatlanul a ’89-es decemberi jelszóhoz tartják magukat: Armata e cu noi! Igen, a hadsereg velük van. Hetvenkedik is, masírozva. Lásd a múlt pénteki vásárhelyi parádét! De alkalmazkodik is a helyzetekhez. Akiktől függ, azok előtt haptákban áll. Bár hasznosabb cselekvést is el tudnék képzelni részükről. Olvasom, hogy a dobrudzsai tájakon állomásozó amerikai katonák a hétvégén összefogtak, és a Fekete-tenger partján összeszedték a sok-sok szemetet, amit az üdülőhelyeken a turisták hagytak maguk után. Ez igen! Ez tényleg hasznos cselekedet. Honi egyenruhásainkra s civilben ténykedő társaikra is várna számtalan hasonló tennivaló. Ámbár ha belegondolok, a világ hadserege nem lenne elég, hogy a mai romániai társadalom minden piszkát végleg eltakarítsa!
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Megkezdődött a közvita az RMDSZ autonómiatervezetéről
Semmit sem venne el a románoktól a Székelyföld autonómiája vagy a kulturális autonómia kerettörvénye: ezekkel az erdélyi magyarság csak identitása megőrzésének feltételeit próbálja megteremteni, nem erőszakkal, hanem ésszerű párbeszéd útján – hangoztatta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke hétfőn azon a bukaresti fórumon, amellyel megkezdődött az RMDSZ által kezdeményezett közvita a szövetség autonómiatervezetéről.
    A bukaresti Közigazgatási és Politikatudományi Egyetemen rendezett Az én Romániám politikai tabuktól mentes erős ország című fórumon Kelemen Hunor kettős minőségben, államfőjelöltként és a székelyföldi autonómia-statútum előterjesztőjeként válaszolt az érdeklődők kérdéseire.     A csaknem háromórás fórumon a román médiában leggyakrabban szereplő politikai elemzők többsége jelen volt, többen kifejtették véleményüket, illetve tettek fel kérdéseket.     A fórum meghívott előadóinak egyike, Emil Hurezeanu politikai elemző, a Szabad Európa Rádió korábbi munkatársa aggodalmának adott hangot, hogy az RMDSZ autonómiatervezetét éppen a skót elszakadási népszavazás napján tette közzé. Szerinte az ukrajnai fegyveres konfliktusok, a skót és katalán függetlenségi törekvések közepette nehéz elhitetni, hogy a Székelyföld autonómiaigénye nem szakadár kezdeményezés. Az elemző erre hivatkozva visszafogottságra és óvatosságra intette az RMDSZ-t, azt állítva, hogy a románság hálás lenne azért, ha egy ilyen feszült helyzetben a magyar kisebbség önmérsékletet tanúsítana.     A másik meghívott újságíró, Luca Niculescu a francia közszolgálati rádió román részlegének főszerkesztője megkérdőjelezte, hogy a magyar–román viszonyt terhelő tabukat és előítéleteket fel lehet számolni. Azt azonban a – későbbi felszólalókkal egyetértésben – a jogállamiság megsértésének nevezte, hogy a Legfelső Bírói Tanács be akarta tiltani a közvitát a Székelyföld autonómiájáról, alkotmányellenesnek minősítve azt.     A moderátori szerepre vállalkozó Cristian Parvulescu politológus, a politikatudományi kar dékánja rámutatott: semmilyen közvita nem lehet alkotmányellenes, Romániának pedig érdemes fontolóra vennie, hogy az egységes nemzetállami forma helyett nem lenne-e jobb visszatérnie föderalista gyökereihez. Emlékeztetett: a Moldva és Havasalföld 1859-es egyesülése révén kialakult román királyság szövetségi állam volt, a Nagy-Romániát megalapozó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés pedig olyan autonómiát ígért Erdély kisebbségeinek, amely nagyon jól összeegyeztethető a föderális államformával.     Dan Tapalaga, a jobboldali Hotnews hírportál elemzője azt firtatta, mit keres még az RMDSZ a szociáldemokrata Victor Ponta kormányában, amikor az gyakorlatilag „ajtót mutatott” az RMDSZ-nek az autonómiatervezet közzététele után, és a románok nemzeti büszkeségére építi választási kampányát. Kelemen Hunor válaszában rámutatott, a jobboldali ellenzék is autonómiaellenes nyilatkozatokat tett, de az RMDSZ nem is akarja „megnehezíteni” a román politikusok életét azzal, hogy az autonómiához kér támogatást, amíg nem sikerül a társadalomban jelenlévő zsigeri ellenkezés legalább egy részét megváltoztatni.     Gabriel Andreescu, ismert emberjogi aktivista azt javasolta, hogy az RMDSZ ne ragaszkodjék a létező európai modellekhez, hanem újító szellemiséggel arra alapozza autonómia-statútumát, ami megkülönbözteti a székelység helyzetét más közösségekétől.     Kelemen Hunor az alkotmánymódosító elképzeléseit firtató kérdésekre válaszolva azt mondta: új alaptörvényre van szükség, de azt csak egy olyan parlament dolgozhatja ki, amelyet a 2016-os választásokon felhatalmaznak erre. Egy másik kérdésre válaszolva az RMDSZ elnöke rámutatott: a maga részéről a liberális demokrácia híve, de ez nem befolyásolja a magyar kormányhoz fűződő kapcsolatát. Hozzátette: az autonómiatervezetről sem konzultált Orbán Viktor miniszterelnökkel. Az RMDSZ korrekt partneri, nem pedig valamiféle gyámsági viszonyt ápol a mindenkori magyar kormánnyal – magyarázta.
(MTI)
Nyugati Jelen (Arad)

Erdély-járó
Pomogáts Béla kerek születésnapján illene irodalomtörténetileg-művelődéstörténetileg felmérni, legalább a 20. század közepétől, az Erdély-járásokat, a jeles Erdély-járók történeteit, utazásaik hozadékát.
Erre sajnos nem tudok vállalkozni, hiszen még az is könyvnyi, sőt több könyvre menő emlékezést, kutatást igényelne, ha a Magyarországon élt-élő barátaim ismétlődő kolozsvári vagy általam is megtapasztalt székelyföldi (meg ide véve partiumi: nagyváradi, szatmári) látogatásait próbálnám összefoglalni. Czine Mihállyal kellene kezdenem, még az ötvenes évekből, folytatnám az ugyancsak irodalomtörténész Kiss Ferenccel (és a vele egy autóban utazó Nagy Lászlóval s a baráti-kortárs másik kitűnő költővel, Kormos Istvánnal). És persze Mészöly Miklóssal, akinek „pontos történeteiben” Vízakna s a kolozsvári ószer is megjelenik. Az újságíró-szerkesztő, irodalomkritikus Berkes Erzsit semmiképpen nem hagynám ki; ha jól emlékszem, ez már a nyolcvanas évek. Na és nyilván külön helyet biztosítanék Ilia Mihálynak és szegedi egyetemi tanítványainak.
KÁNTOR LAJOS
Szabadság (Kolozsvár)

SZNT: Kelemen Hunor nem védte meg az Orbán-kormányt Bukarestben
Élesen bírálja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Kelemen Hunort amiatt, hogy nem védte meg az Orbán-kormányt és a 2011-ben módosított magyar alkotmányt román véleményformálók bírálatától. 
A szervezet kedden közleményben reagált az RMDSZ autonómiastatútumáról hétfőn Bukarestben rendezett közvitán elhangzottakra.
Román értelmiségieknek a „Moszkvával túlságosan jó kapcsolatokat ápoló, a liberális demokráciát temető” Fideszt és Magyarországot elmarasztaló kérdéseire az RMDSZ elnöke azt állította, az alakulat ellenében Budapestről hoztak létre két pártot, majd azt, hogy sokszor felrótták neki a magyar kormányok, miszerint az RMDSZ nem fogad el Budapestről „gyámságot”.
Izsák Balázs, az SZNT elnöke szerint ez a megközelítés rossz, megtévesztő valótlanságokat tartalmaz, és ellentétes a romániai magyarság, ezen belül a székelyek érdekeivel és gondolkodásával.
„Elszomorító mulasztása az RMDSZ elnökének, hogy szó nélkül hagyta a Magyarország alkotmányát ért kritikát, és nem mondta ki, hogy igen, a mi érdekünk és igényünk is volt, hogy ebbe bekerüljön: Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, a szülőföldön való boldogulásukat, valamint előmozdítja együttműködésüket egymással és Magyarországgal. A tisztesség megkívánta volna, hogy elmondja: Magyarország alkotmánya a nemzetiségeket a magyar politikai közösség részeinek és államalkotó tényezőknek tekinti” – állapítja meg közleményében Izsák, aki úgy véli: a romániai magyarok elsöprő többsége nem osztja a Kelemen által a bukaresti rendezvényen nyíltan felvállalt, liberális elkötelezettséget.
(Orbán Viktornak az illiberális demokráciáról szóló tusnádfürdői beszédére az RMDSZ elnöke úgy reagált: ő hisz a liberális demokráciában – szerk. megj.). „Végül hadd jegyezzük meg, az RMDSZ ellenzékét nem a budapesti kormány hozta létre, hanem az RMDSZ elhibázott politizálása, az autonómia ügyének fel nem vállalása, majd annak a színleg vállalása, kampánycélokból és olyan rossz, kártékony üzenetekkel, mint amilyenek ezek a legutóbbiak is” – zárja közleményét az SZNT elnöke, aki szerint a székelyek autonómiatörekvésének továbbra is szüksége van Magyarország támogatására.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Óvásözön a magyar államfőjelöltek ellen
Kelemen Hunor az első, Szilágyi Zsolt pedig a tizedik helyre került az államfőválasztáson induló tizennégy jelöltet tartalmazó szavazócédulán a Központi Választási Iroda (BEC) által kedden lebonyolított sorshúzás szerint. A jelöltek névsora azután lett végleges, hogy az alkotmánybíróság elutasította a részvételük ellen beterjesztett óvásokat, amelyek a két magyar politikus esetében többnyire a magyar közösség érdekében kifejtett „alkotmányellenes" tevékenységüket kifogásolta.
Több mint ötven óvást emeltek magánszemélyek és szervezetek az idei államfőválasztás november 2-i első fordulójában induló 14 jelölt ellen, a megmérettetésre bejelentkezett két magyar politikus esetében többnyire „alkotmányellenes" tevékenységüket kifogásolták. Az óvásokat az alkotmánybíróság vitatta meg, és kivétel nélkül valamennyit visszautasította, így a legfőbb közjogi méltósági címre pályázók listája már hétfőn véglegessé vált.
Puskás Bálint, a kilencfős bukaresti taláros testület egyetlen magyar tagja a Krónikának elmondta, az óvások mintegy kilencven százalékában felsorolt kifogásoknak semmilyen alapjuk nincs, túlnyomó többségük komolytalan, átgondolatlan érvet sorakoztat fel az államfőjelöltek ellen.
„Akadt, aki azért kezdeményezte valamelyik elnökjelölt indulásának elutasítását, mert korábban nem fogadta fogadóórán, egy másik esetében nem tetszett, mit mondott a televízióban. A jelöltek azonban ezekben az esetekben nem követtek el törvénytelenséget, így a kifogásokat kivétel nélkül visszautasítottuk" – magyarázta Puskás Bálint.
Egyébként a legtöbben (kilencen) a legesélyesebbnek tartott Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök indulásának jogosságát kérdőjelezték meg, a jobboldal legnagyobb népszerűségnek örvendő jelöltjének, Klaus Johannisnak a pályázata ellen csak ketten emeltek kifogást.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ellen hét, míg Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltje ellen négy óvás érkezett az alkotmánybírósághoz. A testület által közzétett határozatok – amelyek csak az óvó felek nevét tartalmazzák, a kifogások lényegét nem – Kelemen jelölését kizárólag magánszemélyek, közöttük a választáson ugyancsak résztvevő Gheorghe Funar kolozsvári expolgármester próbálta megakadályozni.
Szilágyi esetében óvást nyújtott be a Román Ökologista Párt (PER) és a Romák Kereszténydemokrata Egyesülete is; utóbbi szervezet egyébként valamennyi jelölt ellen kifogást emelt.
Puskás Bálinttól megtudtuk, a magyar jelöltek ellen beterjesztett óvások zöme a romániai magyar politikusokat általában ért vádakban merült ki. „Felrótták nekik, hogy annak idején nem szavazták meg az alkotmányt, hogy módosítani akarják az alaptörvény 1., Románia egységes nemzetállamiságát kimondó cikkelyét, továbbá hogy felvállalják a magyar közösség problémáit" – jelentette ki kérdésünkre az alkotmánybíróság RMDSZ által delegált tagja.
A Központi Választási Iroda (BEC) kedden sorshúzással alakította ki, hogy a jelöltek neve milyen sorrendben szerepel a szavazócédulákon. Ennek alapján Kelemen Hunor az első, Szilágyi Zsolt pedig a tizedik helyre került; Johannis a második, Ponta pedig a negyedik kockát foglalja el.
Rostás Szabolcs |
Krónika (Kolozsvár)

Bővülhet a Partiumi Keresztény Egyetem
A nagyváradi önkormányzat jóváhagyta kedden a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) új épületszárnyának felépítését, így hamarosan a versenytárgyalást is kiírhatják a magyar állami támogatásból finanszírozott belvárosi létesítmény megépítésére.
„A telek egységesítése volt az előkészületek leghosszadalmasabb része. Most, hogy ez megtörtént, mihamarabb el szeretnénk kezdeni a munkálatokat” – mutatott rá a Krónikának János Szabolcs, a tanintézet rektora.
A keddi tanácsülésen a helyi képviselők ellenvetés nélkül hagyták jóvá a telekrész koncesszióba adására vonatkozó határozattervet és a városrendezési tervről szóló projekteket. Az egyetemet létrehozó Pro Universtitate Partium Alapítvány korábban megvásárolt saját telekrészét idén a PKE-nek adományozta, és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület is már korábban ingyenesen az egyetemnek adta a telekrészét, így most az önkormányzati tulajdonrésszel kiegészülve minden akadály elhárult az építkezés útjából.
János Szabolcs emlékeztetett rá, a PKE bővítését már nagyon régóta tervezik. Két évvel ezelőtt konkretizálódott, amikor a magyar kormány nevében Orbán Viktor miniszterelnök vállalta az ezzel járó kiadásokat.
Akkor a kormányfő, a Sapientia Alapítvány, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a PKE vezetői Marosvásárhelyen elvi megállapodást írtak alá az erdélyi magyar felsőoktatás fejlesztéséről, amelynek értelmében az anyaország 2014 végéig több mint négymilliárd forintot bocsát az erdélyi magyar felsőoktatási intézmények beruházásaira. Ebből az összegből 700 millió forint, azaz több mint 2 millió euró jutott a váradi egyetem számára.
A tervek szerint az új épületbe költöztetik majd a kollégium épületében működő rektori hivatalt, illetve az adminisztrációs irodákat, de az új szárnyban kap majd helyet az egyetemi könyvtár, ugyanakkor az előadótermek számának bővítésére is marad hely.
A Sapientia marosvásárhelyi karán egyébként pénteken adják át az egyetem új kollégiumát Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jelenlétében. A rendezvény keretében a Sapientia Bocskai István-díjat ad át Répás Zsuzsannának, az igazságügyi minisztérium helyettes államtitkárának.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)