Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2014. június 5.
Megkerülték a magyar egyházakat
Érthetetlen az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői számára, hogy a korábbi tárgyalások ellenére az oktatási tárca miért csak az ortodox egyházzal kötött megállapodást az iskolai vallásoktatásról. A magyar egyházi illetékesek közös fellépést sürgetnek.
Meglepetéssel fogadták az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői, hogy az oktatási minisztérium és a vallásügyi államtitkárság csupán az ortodox egyházzal kötött megállapodást az iskolai vallásoktatásról, a hitoktatók kinevezéséről. A napokban nyilvánosságra került protokollum kimondja, hogy az ortodox vallástanárok kinevezése az egyház írásos beleegyezésével történik, ez meg is vétózhatja a pedagógusok állásba helyezését, azonban meg kell indokolnia, miért nem ért egyet a kinevezéssel.
Az ortodox egyházzal kötött egyezmény az állami iskolákban való vallástanításra, az ezen belüli teológiai szakokra vonatkozik. „Hiánypótló dokumentum, hasonló megállapodásra a magyar történelmi egyházak esetében is szükség van” – mondta lapunknak Bustya János lelkipásztor-vallástanár, az Erdélyi Református Pedagógiai Intézet munkatársa.
Rámutatott, az oktatási minisztérium legutóbb 2000-ben kötött hasonló megállapodást az egyházakkal, a 2011-ben elfogadott új oktatási törvény is erre hivatkozik. Azonban, amikor a felekezetek érvényesíteni szeretnék ennek tartalmát, a minisztérium visszautasítja, arra hivatkozva, hogy már nem érvényes, ugyanis a régi tanügyi törvény alapján köttetett.
„A régi nem jó, új nincs, ez egy faramuci helyzet, és már rég orvosolni kellett volna, azonban eddig a minisztérium nem állt szóba az egyházakkal” – szögezte le Bustya János. A lelkipásztor emlékeztetett, hogy az elmúlt három évben valamennyi szabályozásnál, többek között a vallástanárok kinevezésénél is, az érvénytelennek mondott protokollra hivatkozott a minisztérium.
„Az ortodox egyházzal kötött megállapodás rendet teremt, szabályozza a vallásoktatásban az egyházi jóváhagyás kérdését, eddig ugyanis előfordult, hogy a helyi lelkész, az esperes vagy a tanfelügyelőség adta ki, most viszont leszögezik, hogy ez kizárólag a püspök hatásköre” – magyarázta Bustya János.
A lelkész-tanár arra is felhívta a figyelmet, hogy a minisztérium még mindig nem rendezte a felekezeti iskolák alapításának kérdését, holott a lehetőség benne van az új oktatási törvényben – mint mondta, a félig állami, félig egyházi tanintézetek felekezeti iskolává alakítását kormányhatározattal kellene szabályozni.
KREK: közös volt az ügy
Meglepetéssel fogadta az ortodox egyházzal kötött külön megállapodás hírét a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) is, mivel régen már létezett együttműködés a szaktárca és a különböző felekezetek között. „Közös volt az ügy, ezért azt előzetes konszenzus után együtt tárgyaltunk a minisztériummal” – mutatott rá lapunknak Szűcs Éva.
A KREK oktatásért felelős munkatársa elmondta, hogy az 1990-es évek elején az egyházak közös egyeztetés után kötöttek protokollumot az oktatási minisztériummal. „Mind nagy lelkesedéssel vágtunk neki, hogy visszaállítsuk a felekezeti iskoláinkat és a vallásoktatást. Rögzítettük és szabályoztuk a viszonyt, de azóta sok idő eltelt, számos törvény megváltozott, és úgy tűnik, a régi protokollum már nem tekinthető érvényesnek” – állapította meg.
Csűry István, az egyházkerület püspöke is „lejártnak” tartja a régi megállapodást, és újat szorgalmaz a jogi háttér rendezéséhez. Szűcs elmagyarázta: egyelőre még jól működik a tárcával a közös munka, az oktatást a felekezeti szakemberek megkérdezésével szervezik meg, még a tankönyvek előlektorálására is lehetőségük van, és vallástanári állásra sem pályázhat senki egyházi jóváhagyás nélkül.
A reformátusok amúgy jelenleg heti egy órában többnyire bibliaismeretet oktatnak az állami iskolákban, míg a felekezeti tanintézetek vokacionális osztályaiban egyháztörténettel, dogmatikával, egyházi zenével kapcsolatos, bővebb ismereteket kínálnak. Utóbbi iskolák különben az egyéb profilú osztályok számára is előszeretettel kínálják az opcionális plusz egy vallásórát az országos kerettantervben előírt mellett.
Bár az iskolai vallásoktatás elviekben kötelező, a szülő kérheti a kiskorú tanuló felmentését a heti egy óra alól. Szűcs elmondta, arra is van lehetőség, hogy a kissebségben lévő felekezetek képviselői helyi szinten kössenek megállapodást a tanfelügyelőséggel, miszerint a diák az iskolán kívüli vallásóráról „visz jegyet”. Ez opciót jelent azon fiatalok számára, akiknek egyházi oktatását a kis létszám miatt nem tudják az iskolában biztosítani.
„Jó rendben tudni a dolgainkat”
A nagyváradi római katolikus püspökség illetékese, Kiss Albert arról is beszámolt, hogy az egyházmegyéhez tartozó Bihar és Szilágy megyében magyarul, szlovákul, németül és románul is zajlik a vallásoktatás, a tanárok jelentkezését a püspök hagyja jóvá. „Régen templomi hitoktatás volt. Most minden tanévnek megvan a tanrendje, tantárgyversenyt is rendeznek” – magyarázta.
A törvényi háttér rendezése azonban továbbra is téma, holott az érvényes jogszabályok is előirányozzák a felekezeti iskolák sorsának tisztázását. Mint kiderült, már az ortodox egyház „partizánakciója” előtt felmerült a minisztériumi együttműködést szabályozó paktum újratárgyalása, és erről a reformátusok egyeztettek is a római katolikus egyházzal. „Jó rendben tudni a dolgainkat, hogy ne kerüljenek veszélybe az iskoláink. Mindenképp tisztázni kell a helyzetet, és törekedni is fogunk rá” – szögezte le Szűcs Éva.
„Az ortodox egyházzal kötött protokollum irányadó lehet egyházunk, az unitárius egyház és akár az erdélyi magyar történelmi egyházak számára is” – értékelte Andrási Benedek, a magyar unitárius egyház oktatási előadó-tanácsosa. „Jómagam szomorúan állapítottam meg, hogy a szövegben egyetlen utalás sem történik az alkotmány és a tanügyi törvény által garantált felekezeti oktatásra vonatkozóan” – fogalmazott az illetékes.
Rámutatott, az unitárius vallás tárgyat elsősorban a lelkészek vagy a Babeş–Bolyai Tudományegyetem református karán végzett vallástanárok tanítják. Ugyanakkor az egyház szervezeti és működési szabályzata szerint a helyi lelkész feladata megszervezni egyházközségében a valláserkölcsi oktatást és nevelést. Az előadó-tanácsos emlékeztet, hogy a 2011/1-es számú oktatási törvény megjelenését követően az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői közösen kidolgoztak egy-egy protokollumtervezetet, melyet el is küldtek a minisztérium illetékes szerveihez, azonban azóta sem kaptak rá választ.
„Ezért volt részben meglepő, hogy a minisztérium és a vallásügyi államtitkárság csak az ortodox egyház képviselőivel kötötte meg a törvény által előírt protokollumot” – mutatott rá Andrási Benedek. Hozzátette, tekintettel arra, hogy ennek szövege csak nemrég várt ismertté, egyelőre még nem történt hivatalos egyeztetés az erdélyi magyar történelmi egyházak oktatási tanácsosai között, csupán magánlevelezés szintjén tárgyalták az esetet. „Remélem, nemsokára közösen fogunk fellépni saját érdekeink érvényesítésében” – teszi hozzá az unitárius egyház oktatási előadó-tanácsosa.
Református–evangélikus együttműködés
Az evangélikus egyház szórványegyházjellege miatt többnyire a reformátusokkal együttműködve szervezi meg a vallásoktatást – tudtuk meg Fehér Olivértől, a romániai evangélikus-lutheránus egyház püspöki titkárától. Elmondta, mivel az iskolai oktatás magyar nyelven zajlik, általában az egyház dönt az oktatók személyéről. Lelkészek vagy vallástanárok oktathatják a gyerekeket az iskolákban, de Erdélyben nincs vallástanárképzője az evangélikus egyháznak, csak Budapesten képeznek vallástanárokat.
„Mivel szórványegyház vagyunk, ezért a reformátusokkal közösen tartjuk a vallásórákat, hiszen dogmatikailag nincs lényegesebb különbség a két felekezet között” – részletezte a püspöki titkár. Így Kolozsváron reformátusok tartják az iskolai vallásórákat az evangélikus gyerekek számára is, az evangélikus egyháznak emellett gyülekezeti hittanórája is van az evangélikus identitás ápolására. Evangélikus vallástanárok egyébként a brassói Áprily Lajos Főgimnáziumban tanítanak, de itt is közösen szervezik a vallásoktatást a reformátusokkal.
„Nem éppen barátságos gesztus”
Hiba lenne az egyház mellőzésével szervezni az iskolai vallásoktatást, véli dr. Gál László, a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum, úgynevezett Kisszeminárium igazgatója, főegyházmegyei főtanfelügyelő-helyettes. „Elgondolkodtató, nem éppen barátságos gesztus az, hogy az ortodoxok a többi felekezet, köztük az erdélyi történelmi magyar egyházak nélkül léptek. Tény, hogy a régi protokollumot már az új tanügyi törvény megjelenése után meg kellett volna újítani” – fejtette ki a Krónikának a gyulafehérvári tisztségviselő.
Gál László szerint az érvényben lévő régi, bizonyos szempontokból elavult egyezség is megfelelőképpen biztosította az egyház beleszólását az iskolai hitoktatásba. Tanári versenyvizsgára például mindmáig csak az állhat, aki az egyházi jóváhagyást megszerzi a helybéli plébános ajánlása alapján, és vallástankönyvet is csak főhatósági láttamoztatással lehet kiadni. A főegyházmegyei főtanfelügyelő-helyettes nem emlékszik olyan esetre, amikor valamelyik megyei tanfelügyelőség az egyház szándékos megkerülésével intézkedett volna.
„Ha viszont tájékozatlanságból formai hibák történtek, orvosolták a mulasztást” – tette hozzá. Az sem fordult elő, hogy valamelyik hitoktatótól az egyház megvonta volna a támogatást, és a menesztését kérte volna. Gál László úgy látja, a katedrák fogyatkozását főként a gyermeklétszám-csökkenés okozza.
Világos határok kellenek
Pásztori-Kupán István, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet rektorhelyettese a Krónikának elmondta, a felsőoktatási intézmény legnagyobb gondja, hogy az állam, bár elismeri az intézetet, egyformán kezeli a lényegesen nagyobb bevétellel rendelkező magánegyetemekkel.
Kérdésünkre, a rektorhelyettes szomorúnak nevezte, hogy az ortodox egyház és az oktatási tárca között megkötött protokollum az ortodox egyháznak úgy biztosít tanfelügyeleti jogot, hogy nem írja le, az pontosan mire is vonatkozik. „A 21. században el kellene jussunk oda, hogy az állam és egyház viszonylatában világosak legyenek a határok. Ez azért fontos, mert minden összefonódás a korrupció és az önös érdekérvényesítés melegágya” – fogalmazott a rektorhelyettes.
Hasonló kritikát fogalmazott meg egyébként Toma Pătraşcu, a Romániai Szekuláris-Humanista Egyesület alelnöke is, aki szerint a protokollum értelmében az ortodox papok akár a történelem- vagy biológiaoktatásba is beleszólhatnak.
Király: a magyarok is sorra kerülnek
Az ortodox egyházzal május végén kötött megállapodás nem kizárólagos jellegű, csupán az oktatási törvény által előírt folyamat egy állomása – jelentette ki lapunknak Király András. Az oktatási államtitkár meg van győződve, hogy hamarosan a magyar történelmi egyházak vezetőivel is újrakezdi a minisztérium az egyeztetést, és megkötik az új egyezményt.
Mint magyarázta, az oktatási törvény előírja, hogy hat hónappal az érvénybe lépése után meg kell kötni a vallásoktatásra vonatkozó protokollumot az egyházakkal. Az RMDSZ még Markó Béla miniszterelnök-helyettessége idején több alkalommal is egyeztetett erről a magyar történelmi egyházak képviselőivel, és eljutottak egy megállapodástervezethez, ám azt a tanügyminiszterek mindig félretették, arra hivatkozva, hogy nekik is le kell ülni tárgyalni az ortodox egyház vezetőivel. Innen származik a csúszás, mutatott rá a szakpolitikus.
A magyar történelmi egyházakkal kötendő egyezményre mindenképpen szükség van, hiszen a felekezeti oktatás nem egységes, szögezte le Király András.
Bíró Blanka, Szucher Ervin, Kiss Előd-Gergely, Vásárhelyi-Nyemec Réka. Krónika (Kolozsvár)

Zsúfolt nyarat ígér a Magyar Ifjúsági Tanács
Rendkívül gazdag programokkal készülnek a nyárra az erdélyi magyar ifjúsági szervezetek – jelentette be tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján Fancsali Barna, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöke. Az eseményen a tagszervezeteik is bemutatták kínálatukat.
Veres Csaba, az erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület képviselője elmondta, angol nyelvtáborral indítják a nyarat, amelynek az Algyógyi Keresztyén Ifjúsági Központ ad otthont. A Camp Sunrise elnevezésű gyerektáborba a 10–14 éves korosztályhoz tartozó gyerekeket várják július 7–13. között.
A serdülőkorú fiatalok számára augusztus 11–17. között szervezik meg az angol ifjúsági tábort. Veres Csaba hozzáfűzte: szintén Algyógyón szervezik meg a 7. IKE-gitártábort is július 20–27. között. Fancsali Barna MIT-elnök elmondta, a Tusványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor július 22–27. között zajlik Tusnádfürdőn, melynek keretében többek között a Tankcsapda, a Quimby, az Intim Torna Illegál és a 30Y is fellép.
Sorbán Attila, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) elnöke arról számolt be, hogy a 10. EMI-táborra Borzonton kerül sor augusztus 5–10. között, a fesztiválon többek közt fellép a Pokolgép, a Beatrice és a P. Mobil is. Az EMI elnöke hozzáfűzte, a nyár folyamán kerítenek sort Jogaink Romániában című kiadványuk országos bemutatójára is, igyekeznek majd minél nagyobb példányszámban terjeszteni a tájékoztatót.
Fülöp Júlia, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) elnöke elmondta: az unitárius egyház ifjúsági szervezete hat rendezvénnyel készül. Mint részletezte: elsőként a Gondviselés
Segélyszervezettel közösen megrendezendő SegédKezek elnevezésű önkéntes kalákatáborra várják az érdeklődőket július 7–13. között Vargyason. Ugyanebben az időpontban szervezik meg a magyar unitárius egyházzal közösen a 12–14 éves korosztálynak címzett magyar unitárius gyermek- és ifjúsági tábort Várfalván.
Ugyanakkor a július 14–20. közti időszakban a konfirmálás előtt álló gyerekeknek szerveznek mozgótábort Kolozsvártól Nagyajtáig. Augusztus 11–14. között a Via Unitariana elnevezésű gyaloglótábor zajlik a Homorodmentén, ezt megelőzően kerül sor a 8. ODFIE színjátszó találkozóra Szentháromságon, július 31. és augusztus 3. között.
Az ifjúsági szervezet csúcsrendezvényére ugyanakkor a nyár végén, augusztus 29–31. között kerül sor. A 38. Unitárius Ifjúsági Konferenciának Jobbágyfala Tündér Ilona völgye ad otthont. Krónika (Kolozsvár)

Elhagyta az épületet a szekus
Kiment a Dózsa György emlékkonferenciáról a román titkosszolgálat ismert ügynöke, akinek jelenlétére Csíkszereda polgármestere hívta fel a figyelmet.
Úgy tűnik, újra munkába állt a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) alkalmazottja, Bogdan Constantin Holircă, akit egy évvel ezelőtt, a Csíkszeredai városnapokon Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere – megelégelve, hogy több hete követi és fényképezi őt – elfogta, majd átadta a rendőrségnek.
A csütörtöki eset
Az említett személy a Dózsa György halálának ötszázadik évfordulója alkalmából szervezett csütörtöki emlékkonferencia megnyitóján vett részt. A megnyitóbeszédek után Ráduly észrevette a terem végében helyet foglaló Holircăt. „Külön üdvözöltem a titkosszolgálat engem figyelő emberét, aki azonnal elhagyta az előadótermet” – nyilatkozta érdeklődésünkre a polgármester.
Régi ismerősök
Ráduly tavaly augusztus 2-án este Csíkszereda testvértelepülésének küldötteivel beszélgetett a Fenyő szálloda halljában, amikor a számára ismerős „szekus” jelent meg, aki többször lefényképezte. A polgármester üldözőbe vette a férfit, aki rövid szaladás után elesett, így a polgármester utolérte, nem hagyta, hogy elszaladjon, és átadta a közelben járőröző rendőröknek. Az eset után a jobboldali România Liberă napilap Sorin Savát, a Román Hírszerző Szolgálat szóvivőjét szólaltatta meg, aki azt mondta, hogy az illető valóban az ő alkalmazottjuk, aki szabadidejében volt egy közterületen, ahol a saját mobiltelefonját használta fényképezésre, és nem teljesített semmilyen hivatali megbízatást.
Azóta mindkét fél feljelentést tett, a titkosszolgálati alkalmazottat az eset után beutalták kivizsgálásra a brassói katonai kórházba.
Kozán István. Székelyhon.ro

Magyar unió?
Orbán Viktor miniszterelnök beiktatási beszédében világossá tette kormánya nemzetpolitikai vonalát: „A magyar ügy a II. világháború óta megoldatlan. A magyar ügyet európai ügynek tekintjük.” Ebből az alapállásból tekintve értelmezhetjük a Fidesz–KDNP nemzeti EP-listáját, amelyre befutó helyre három – Tőkés László személyében egy erdélyi, Bocskor Andrea kárpátaljai és Deli Andor délvidéki jelölt –, a szimbolikus 21. helyre Gubík László felvidéki politikus került. A Fidesz korábbi EP-képviselője, Schöpflin György a diaszpóra képviseletében szintén újrázhat. A magyarországi belpolitikában szokatlan húzásnak ebben az esetben nem volt konkrét szavazatszerző célja, hiszen az EU-tagállamokban élő nagyobb külhoni magyar közösségek – Romániában és Szlovákiában – saját magyar EP-listákra szavaztak. Ellentétben Romániával, ahol szintén minden valamirevaló párt felvett a listájára moldovai köztársaságbéli jelölteket, ezáltal próbálták becsatornázni a kettős állampolgárok szavazatait.
A Fidesz-KDNP tizenkét EP-képviselője mellé az Európai Néppárt (ENP) magyar delegációjához csatlakozik Felvidékről a Magyar Közösség Pártjának (MKP) egy képviselője Csáky Pál személyében, illetve a Most-Híd magyar–szlovák vegyes párt listavezetőjeként Nagy József; továbbá az RMDSZ korábbi két képviselője – Winkler Gyula és Sógor Csaba – folytatja a munkát.
Ezek a száraz tények. Hogy mit keres a magyarországi kormánypártok EP-listáján egy délvidéki és egy kárpátaljai jelölt, a miniszterelnöki iránymutató alapvetés fényében könnyen megmagyarázható: két olyan ország magyar közösségét képviselik, amelyek közül az egyik, Szerbia egyöntetűen az uniós csatlakozás mellett döntött, a másik, Ukrajna, hát, fogalmazzunk óvatosan, az uniós társulási szerződés alá nem írása miatt borult lángokba.
A média figyelmét inkább Tőkés László harmadik helye keltette fel. A már hét éve európai parlamenti képviselőként dolgozó püspök útja valóban érdekes: 2007-ben függetlenként nyert az első romániai EP-választásokon (az RMDSZ két képviselője mellett), 2009-ben viszont már az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) között kötött „belső koalíciós” megállapodás eredményeként formálisan az RMDSZ-lista vezetőjeként kapott újabb mandátumot. A 2014-es EP-választásokon az RMDSZ már pártpolitikai logika mentén erőből játszott, hallani sem akart egy összpárti koalícióról – pedig az erre vonatkozó választási törvény sajátossága, hogy a koalícióknak ugyanúgy az ötszázalékos küszöböt kell átugraniuk, mint a külön induló pártoknak. A tulipánosok taktikusan bedarálták a harmadik erdélyi magyar politikai formációt, a Magyar Polgári Pártot (MPP), amely látszatellenzékként egyre inkább az RMDSZ szatellitjévé vált, az EMNP koalíciós ajánlataira még csak nem is válaszoltak. Kétszer öt százalék behúzására Romániában a 6,6 százalékos magyarságnak még matematikai esélye sincs, így a néppártosok lemondtak az EP-választásokon való indulásról. Tőkés László a sokadik koalíciós kísérlet kudarca után fogadta el a Fidesz-KDNP nemzeti listáján való szereplésre vonatkozó meghívást.
Az RMDSZ kockázatos lépésre vállalkozott, hiszen a korábbi két EP-választáson jóval a magyarság számaránya fölött, közel kilencszázalékos eredményt értek el az erdélyi magyarok. Az idei voksoláskor az volt a kérdés, hogy egyáltalán sikerül-e megugrani az ötszázalékos szintet egy kevesebb téttel bíró választáson. Május 25-én kora délutánig rezgett is a léc: a román pártok már az őszi elnökválasztásra hangolva jelentősebb számban mobilizálták a választóikat, javítottak is a 2009-es országos részvételi arányon, így az RMDSZ-es politikusok szinte pánikban mozgósítottak minden lehetséges csatornán, és estére sikerült a megnyugtató hat százalék fölé visszatornászni a magyarok szavazáson való részvételét.
Már csak az a kérdés maradt: képesek lesznek-e együttműködni a magyar néppárti delegáción belül a felvidéki versenypártok képviselői, illetve hogyan osztják le a lapokat egymás között az erdélyi EP-képviselők. Mert csakis egységes fellépéssel lehet „európai üggyé” tenni a magyar ügyet
Demeter Szilárd. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Az összetartozás napja
Idén június 8-án ünnepeljük pünkösdvasárnapját. Bár eredetileg pünkösd is egész héten át tart, napjainkban vasárnap és hétfő a nyilvános ünnep. Jelentéseket és hagyományokat vettünk számba.
Idén immár negyedik alkalommal emlékeznek meg Kárpát-medence szerte június 4-én a nemzeti összetartozás napjáról. Mint ismeretes, 1920-ban ezen a napon írták alá az első világháborút lezáró trianoni békeszerződést, amely nyomán az őshonos magyar népesség egyik napról a másikra öt, a mai állapot szerint nyolc államban találta magát, és vele együtt történelmi és kulturális emlékhelyeinek nagy részét is. A trianoni döntés 23,4 millió lakost érintett, 300 ezer került Ausztriához, 3,5 millió Csehszlovákiához, 5,3 millió Romániához, 4,1 millió Jugoszláviához (beleértve Horvát-Szlavónország 2,6 millió lakosát). Magyarországon az összmagyarság alig kétharmada, 7,6 millió fő maradt. Románia 102 724 négyzetkilométernyi területet kapott, ami nagyobb terület, mint a mai magyar állam területe, a Szerb– Horvát–Szlovén Királyság 20913-at, Horvátországgal együtt 62 ezret, Csehszlovákia 61661 négyzetkilométernyit, Ausztria 3967-tel gyarapodott. Lengyelország 519-et, Olaszországhoz pedig Fiumével 18 négyzetkilométernyi terület került.
Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává. Az erről szóló törvényben az Országgyűlés rögzítette, hogy kötelességének tekinti arra inteni a nemzet ma élő tagjait és a jövendő nemzedékeket, hogy a trianoni békediktátum okozta nemzeti tragédiára mindörökké emlékezve, más nemzetek tagjaiban okkal sérelmeket keltő hibáinkat is számon tartva, s ezekből okulva, az elmúlt kilencven esztendő küzdelmeiben az összefogás példáiból, a nemzeti megújulás eredményeiből erőt merítve, a nemzeti összetartozás erősítésén munkálkodjanak.
A döntés csak Szlovákiában váltott ki ingerült reakciókat. Ivan Gasparovic, Szlovákia elnöke válaszul nyilatkozatban méltatta a trianoni döntést, és a közép-európai béke alapkövének nevezte azt, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke, Ján Slota pedig Trianon-emlékműveket állított volna Szlovákia különböző részein, elsőként a magyar határ mentén fekvő Révkomáromban.
„Számomra az összetartozás azt jelenti, hogy szeretettel gondolok a különböző országokban élő magyar emberekre, szívemen viselem a többi magyar ember sorsát és nehézségeit, és ha módunkban áll, családommal befogadunk és vendégül látunk más magyarokat” – idézett leveléből az egyik diák, akit Áder János kért fel sorai felolvasására. A köztársasági elnök hangsúlyozta, a diákok leveleit olvasva azt a tanulságot vonta le, hogy még azokban a fiatalokban is feldolgozatlan emlékként él Trianon, akiknek nemhogy a két világháborúról, de a szocializmusról sincs személyes élményük. Aki erről nem vesz tudomást, aki képtelen meghallani a határon túli fiatalok hangját, és aki a kettős állampolgárság ellen kampányol, arra igazak Széchenyi István szavai: „akit magyarnak teremtett az Úristen, és nem fogja pártját nemzetének, nem derék ember” – fogalmazott Áder János. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Ismét felbukkant Ráduly Róbert „szekusa”
Kiment a Dózsa György emlékkonferenciáról a román titkosszolgálat ismert ügynöke, akinek jelenlétére Csíkszereda polgármestere hívta fel a figyelmet – számolt be a Székelyhon.
Úgy tűnik, újra munkába állt a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) alkalmazottja, Bogdan Constantin Holircă, akit egy évvel ezelőtt, a Csíkszeredai városnapokon Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere – megelégelve, hogy több hete követi és fényképezi őt – elfogta, majd átadta a rendőrségnek. A maszol.ro-nak tavaly augusztusban a SRI-tisztjét sikerült éppen "munka közben" lefotóznia.
Az említett személy a Dózsa György halálának ötszázadik évfordulója alkalmából szervezett csütörtöki emlékkonferencia megnyitóján vett részt. A megnyitóbeszédek után Ráduly észrevette a terem végében helyet foglaló Holircát. „Külön üdvözöltem a titkosszolgálat engem figyelő emberét, aki azonnal kirohant az előadóteremből” – nyilatkozta a portálnak a polgármester.
Régi ismerősök
Ráduly tavaly augusztus 2-án este Csíkszereda testvértelepülésének küldötteivel beszélgetett a Fenyő szálloda halljában, amikor a számára ismerős „szekus” jelent meg, aki többször lefényképezte. A polgármester üldözőbe vette a férfit, aki rövid szaladás után elesett, így a polgármester utolérte, nem hagyta, hogy elszaladjon, és átadta a közelben járőröző rendőröknek.
Az eset után a România Liberă napilap Sorin Savát, a Román Hírszerző Szolgálat szóvivőjét szólaltatta meg, aki azt mondta, hogy az illető valóban az ő alkalmazottjuk, aki szabadidejében volt egy közterületen, ahol a saját mobiltelefonját használta fényképezésre, és nem teljesített semmilyen hivatali megbízatást. Utóbb a maszol.ro kérdésekkel fordult a SRI sajtóosztályához, amelyeket Sorin Sava azzal hárított el, hogy az általunk kért adatok nem minősülnek közérdekű információnak. maszol.ro

Trianon: felmérik a magyar értékeket
Fontos faladatunk, hogy felmérjük a trianoni békediktátum által elszakított területek magyar értékeit – mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke csütörtökön Jánoshalmán, a Hungarikumok, helyi értékek című rendezvényen.
Lezsák Sándor, a hungarikumok, helyi értéktárak megalkotásának kezdeményezője elmondta: egy kollégiumi rendszeren keresztül októberben Horvátországban kezdik meg a településeken még fellelhető magyar értékek felkutatását.
Lehetővé vált a folyamatos munka
Mintegy száz egyetemista és főiskolás a Lakiteleki Népfőiskola technikai irányításával méri fel házról házra járva a Drávaszög és Baranya magyarlakta településeinek helyi értékeit – ismertette. Ugyanezt előkészítették a Délvidéken, Kárpátalján, Csallóközben, a Szilágyságban és Gyergyóban is.
Reményét fejezte ki, hogy a környező országok politikai környezete lehetővé teszi a folyamatos munkát. Csángó kollégiumot is terveznek, amelynek egyik lépése a Bákói Népfőiskola kialakítása lesz. Emellett lesz ilyen kollégiumuk a gyimesi, a moldvai és a szórványcsángómagyaroknak is – fűzte hozzá a politikus.
Emlékeztetett arra, hogy „van már vagy húsz esztendeje”, amikor a Lakiteleki Népfőiskolán az első összejövetelt megrendezték a helyi értékek feltérképezése és az értéktárak felállítása ügyében. „A helyi teljesítményeket, melyek megjelennek falunapon és egyéb rendezvényeken”, nem szabad veszni hagyni, számba kell venni őket. Kiemelte, hogy a hungarikumok közé felvett Rubik-kocka vagy Puskás Öcsi hátrahúzós csele az ország teljesítményét, elismertségét növeli.
Meg kell őrizni a helyi értékeket
Polyák Albert, a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai igazgatója hangsúlyozta: a helyi értékek feltárása, megőrzése fontos lépés ahhoz, hogy „önmagát fenntartó ember, önmagát eltartó közösség jöjjön létre”.
A szakmai igazgató szerint a hungarikumprogramokra azért van szükség, mert az 1945-től 1990-ig tartó időszak a helyi értékeket, emberi kvalitásokat nagyrészt tönkretette, s a rendszerváltáskor egy erkölcsében, tudatában szétzilált társadalom élt az országban. Újra kell építeni az értékrendünket, a helyi értékteremtés nem megy a helyi tudás nélkül – fogalmazott.
Bankó Ágnes, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés aljegyzője beszámolt arról, hogy a megyében megalapították a megyei értéktárbizottságot hat taggal. A több mint száz megyebeli település közül már bő harminc jelezte, hogy felállította a helyi értéktárbizottságot, amelyektől eddig 115 javaslat érkezett. A közgyűlés elnöke példaként említette, hogy a megyei értéktárba felvették Kossuth Lajos levelét, amelyben kiskunfélegyházi díszpolgárságát köszönte meg. MNO.hu

2014. június 6.
A marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnáziuma (1.)
Az impozáns épületegyüttes, amely a Klastrom (mai Mihai Viteazul) utca 15-17. szám alatt áll 1903 és 1908 között épült Körössy Albert Kálmán mérnök tervei alapján. A kivitelezés Csiszár Lajos nevéhez fűződik.
1908-ban a római katolikus egyház adományából felépült az iskola mellett a Tanoda is, melyet 2000-ben újítottak fel.
A fiúgimnáziumot egyik helyről a másikra költöztették, míg végül megállapodtak vele ott, ahol most az Egyesülés Főgimnázium (Unirea) áll. Az elmondottakból az is ki fog derülni, hogy ez volt Marosvásárhely második iskolaközpontja és többek között írni fogunk egy titokzatos szoborról is, melyet a hatvanas évek elején a kommunisták megsemmisítettek…
Az iskola az 1948-as államosításig volt római katolikus fiúgimnázium.
A Központ e heti lapszámában erről a líceumról írunk olvasóinknak…
A gimnázium létesítése és a jezsuiták
A Református Kollégium után a Római Katolikus Fiúgimnázium volt Marosvásárhely második legnagyobb iskolaközpontja. Gyökerei a tizennyolcadik század első évéig nyúlnak vissza. Kezdetben azonban más helyen állt az intézmény, nem ott, ahol jelenleg is található.
Barabás Kisanna elmondása szerint a gimnázium létesítése szorosan kapcsolódik a városban megtelepedett jezsuitákhoz, a szerzetesek ugyanis érkezésük után azonnal, vagyis 1702-ben el is kezdték a tanítói-nevelői munkát.
A Keresztelő Szent János Plébánia helyén abban az időben egy ház állt. Ott kezdtek el előbb vallásos énekeket tanítani a gyermekeknek, majd pedig rövid idén belül elemi iskolát létesítettek.
Néhány évvel később, 1708-ban megalakultak az első, úgynevezett grammatikai osztályok, amelyek középiskolai osztályoknak feleltek meg.
Kezdetben az egykori Boér-ház ad otthont az iskolának
A gimnázium létesítéséről azonban a Marosvásárhelyi útikalauz szerzői is, Fodor Sándor (S.) és Balás Árpás is szólnak.
A jezsuiták tehát a hétszázas évek első évtizedében elemi osztályokat létesítenek, mint már jeleztük, a Plébánia udvarán, egészen pontosan az egykori Boér-házban.
1712-ben felépítették új iskolájukat, és finevelőjüket, amelyet később a templom építésekor egészen pontosan: 1728-ban lebontottak.
A fent említett adatgyűjtés szerzői tudni vélik, hogy az iskola a templomtól délre eső Lugosi-házban működött tovább. Innen 1732-ben átköltöztették a Lábas-házba, de az iskola fejlődését 1773-ban megzavarta a jezsuita rend eltörlése. Erre azonban a későbbiekben még visszatérünk.
Az új helyzetben a volt jezsuita rend tagjai, mint világi papok végezték oktató munkájukat. A szabadságharc után megnyitották a négyosztályos gimnáziumot, majd 1852-ben a finevelőt.
1940-ben az intézet felveszi a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium nevet
Az Eötvös-féle tanügyi reform alapján az intézet az 1869-1870-es évtől hat, majd 1898-tól nyolc osztállyal működött. 1905-től 1934-ig az új, vagyis a Klastrom utcai épületben csak a nyolcosztályos gimnázium volt, de az 1934-1935-ös iskolai évtől a Kézdivásárhelyről áttelepített római katolikus tanítóképző is itt talált új otthonra. Így az algimnázium és a tanítóképző együtt működött, év szerint: 1940-ig.
Az intézet 1940-től nyolcosztályos gimnáziummá alakult, és felvette a II. Rákóczi Ferenc Római katolikus Főgimnázium nevet. A dokumentumok még arról is tanúskodnak, hogy ekkor a tanítóképzőt áthelyezik Csíksomlyóra, de az utolsó végzősei – 1941. júniusában – még itt képesítőztek. Nagy István, a későbbi kolozsvári Zeneakadémia professzora és országos hírű karnagy ennek az intézetnek volt a zenetanára.
A jezsuita rendek feje több ezer forintot adományoz az iskolának
Azonban még pár sor erejéig mindenképpen vissza kell térjünk a költöztetésekre.
A város meséi című könyv állatása szerint 1712-ben látogatást tesz Marosvásárhelyre az osztrák és a magyar jezsuita rendek feje, Henevesi Gábor, aki azonnal észreveszi, hogy az iskola bővítésre, fejlesztésre szorul.
Írásos dokumentumok tanúskodnak arról, hogy nem kevesebb mint négy ezer forintot adományoz az intézetnek. Az összeg húsz rászoruló római katolikus tanuló eltartását fedezte.
Emellett létesít egy kétszáz forintos alapot iskola és szeminárium építésére. Ezekből az összegekből, illetve az Apor, Gyulafi és Petki grófok adományaiból emelték aztán az elemi iskola épületét, amely az 1708-ban létesített grammatikai osztályokat is befogadta.
Az új épületről tudni kell, hogy mint már említettük a Plébániatemplom szentélyének helyén állt, egyemeletes volt, és csak néhány évtizeden át használták, amíg elkezdődtek az istenháza építési munkálatai.
A Bethlen Gábor és a Klastrom utca közötti épület
Az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium nevet viselő iskola tehát Körössy Albert Kálmán építész tervei alapján épült. Amint azt már korábban említettük 1902-ben kezdtél el építeni, és 1908-ban fejezték be.
Az iskola tantermes épülete a Bethlen Gábor sétány és a Klastrom utca közötti telken áll. Főhomlokzatéval a Pázmány Péter utcára néz. A kétemeletes iskola mellé került a szeminárium – bentlakási – egyemeletes épület.
Az impozáns épületről Keresztes Gyula is ír. Marosvásárhely szecessziós épületei című könyvében többek közözött arról is említést tesz, hogy mindkét épület eklektikus homlokzatain a tervező szecessziós formákat és díszeket is használt.
Így a főépület középső rizalitjának ablakformái, a főpárkány fölötti díszes attikafal, valamint a sarokrizalitok oromfalas tetőzetének kialakítása tipikus szecessziós formát mutat. A második emeleti nagyterem belső építészeti kialakítása is szecesszióra utal.
Nagy-Bodó Szilárd
Nagy-Bodó Tibor
Központ
Erdély.ma, 2014. június13.
A marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnáziuma (2.)
Amint azt már a múlt héten említettük, a szóban forgó impozáns épületegyüttes a Klastrom utca 15-17. szám alatt áll. Az iskola a kilencszázas évek elején épült.
A rendelkezésünkre bocsátott dokumentumokból kiderül, hogy 1908-ban a római katolikus egyház adományaiból az iskola mellett felépült a Tanoda is. Ezt az épületet tizennégy évvel ezelőtt újították fel. A fiúgimnázium története meglehetősen érdekes. Amolyan kálváriás. Számtalanszor költöztették, egyik helyről a másikra, míg végül megállapodtak vele ott, ahol most az Egyesülés Főgimnázium áll. Köztudott, hogy ez volt városunk, Marosvásárhely második iskolaközpontja.
Továbbá e heti lapszámunkban még egy rejtélyes szoborról írnunk kell, melyről senki sem tudja pontosan, hogy ki is ábrázolt… Azt viszont ismeretes, hogy az alkotást a hatvanas évek elején a kommunisták megsemmisítették.
Tekintettel arra, hogy még találtunk pár olyan adatot, melyek semmiképp sem maradhatnak ki ebből az összeállításból, a központ mostani számában még erről szólunk, ezekkel egészítjük ki II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnáziumát.
A költöztetések kálváriája
Az plébániatemplom építési munkálatainak elkezdése után a tanulókat átköltöztették egy másik ingatlanba, majd a későbbiekben megvásárolták a Kossuth Lajos (mai Călărașilor) utca 1. szám alatti telket.
Köztudott, hogy ezen a helyen épült meg a Lábas-ház, amely a tizennyolcadik század derekán az új iskola székhelye lesz. Kezdetben csak egy emelete volt az épületnek, ez azonban egy idő után szokás szerint kezdett szűkösnek bizonyulni, így száz év elteltével húztak rá még egy szintet.
Az 1900-as év körül ismét helyszűkével küzd az intézmény, és arra a következtetésre jutnak, hogy megint egy új épületre van szükség. A jelenleg az Egyesülés Főgimnáziumnak otthont adó épületet a kilencszázas évek első évtizedében emelték az Erdélyi Római Katolikus Státus tervei alapján.
Amit tudni kell a Státusról
Az, hogy voltaképp mi is a Státus, arra a választ Sorina Bota kapta meg, mégpedig Barabás Kisanna elmondásaiból. A tizenhatodik század vallási reformjának éveiben létesült, amikor az Erdélyben élő római katolikusoknak nem volt Erdélyben székelő püspökük, így a katolikus nemesek képviselték az érdekeiket a diétákban.
Az autonóm intézményként működő Status fő feladata az egyház vagyonának a kezelése és a római katolikus felekezeti iskolák ügyeinek rendezése volt. Így tehát ezt a marosvásárhelyi épületet is ők emelték, nem pedig a plébánia.
Az épületegyüttes két részből áll. Annak idején az egyikben működött a gimnázium, a másikban pedig a szeminárium és a fiúnevelő intézet. Mindkettőnek eklektikus homlokzata van, ugyanakkor azonban a húszadik század elejét meghatározó szecesszió jegyei is felfedezhetők rajtuk.
A napszakok, imádságok és a cukorkát osztogató püspök
Az itt tanuló diákokról tudni kell, hogy nagyon intenzív vallási életet éltek. Az egyik volt diák mesélte Barabás Kisannának, hogy a napjuk mindig fél nyolckor, a misével kezdődött, amelyről senkinek nem volt szabad hiányoznia.
Az állítás szerint az első tanóra szintén imádsággal indult, amelyet az órát tartó tanár mondott el, délben pedig újabb közös imádság következett.
Vasárnap volt a legvidámabb nap, akkor ugyanis a vallástanár bekísérte a fiúkat a központi Keresztelő Szent János Plébániatemplomba, ahol találkoztak a Sancta Maria Intézetben – mostani Művészeti Líceum, melyről előző lapszámunkban már írtunk – tanuló lányokkal. A Ferenc-rendi nővérek ugyanis őket is rendszeresen elhozták a misére.
Jó alkalom volt ez a fiatalok számára találkozásra. A fiúk aktív résztvevői voltak a szertartásnak, hiszen jól ismerték az imádságokat és az énekeket.
A gyulafehérvári római katolikus püspök, Majláth Gusztáv Károly évente látogatást tett az intézménybe, bement mindegyik osztályba, elbeszélgetett a fiúkkal, végül pedig – az elmondás szerint – cukorkákat osztogatott nekik, mindenki legnagyobb örömére.
A rejtélyes szobor, melyről senki sem tudja, hogy kit ábrázolt
A Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnöktől kapott dokumentációkban egy nagyon érdekes dologra bukkantunk. Ezt sem maradhat ki a mostani összeállításunkból.
Az épület főhomlokzatának orommezejében van egy félkörív alakú fülke, amelyben annak idején egy szobor volt elhelyezve.
Azt azonban senki sem tudja, hogy kit ábrázolt az alkotás. Egyesek azt állítják, hogy Szűz Máriát, mások szerint pedig az iskola védőszentjét, aki nem más mint Szent Imre.
A fülkéről tudni kell, hogy a hatvanas években befalazták, azonban a nemrég végzett felújítási munkálatok alkalmával találtak benne egy jegyzőkönyvet, amely szerint 1962-ben távolították el a szobrot. Sajnos, ez a dokumentum sem fedi fel a rejtélyt… Nagy kár, hogy ez az írás sem tesz említést arról, hogy voltaképp kit is ábrázolt a szobor.
Visszapillantás, avagy: amit még mindenképpen tudni kell…
Ahogyan azt már részben említettük, 1934-ben a gimnáziumi osztályokat felszámolják, és beköltöztetik az épületbe a tanítóképzőt. Az 1948-as államosítás után nem változik az épület rendeltetése, továbbra is tanintézményként működik.
A húszadik században olyan neves személyiségek tanítottak itt, mint Büchler Pál filológus, Monay Ferenc pap, író, műfordító és szerkesztő, vagy nem utolsó sorban mint Antalffy Endre nyelvész, műfordító, az arab, a török, a héber és a perzsa nyelvek ismerője.
Az 1948-as tanügyi reform alkalmával az épületet a magyar tannyelvű leánygimnáziumnak adták át, amely 1962-ben egyesült a román tannyelvű leánygimnáziummal. Egy évig két épületben, de közös igazgatósággal működtek, majd a volt Római Katolikus Főgimnázium épületébe vonták össze az osztályokat. Az iskola profilja többször változott. Ma újra elméleti líceum román és magyar tagozatokkal.
Az 1948-ban államosított iskola épületét 2004-ben a román állam visszaszolgáltatta a római katolikus egyháznak.
Nagy-Bodó Szilárd
Nagy-Bodó Tibor
- Központ. Erdély.ma

Ökumenikus megemlékezés a Nemzeti Összetartozás Napján Temesváron
„A legvesztettebb helyzetből is fel lehet állni!”
Mária téri emlékmű és a belvárosi református templom ökumenikus megemlékezés színhelye volt június 4-én, szerdán, a Trianoni békediktátum 94. évfordulóján. A megemlékezésen részt vett Füzes Oszkár, Magyarország Külügyminisztériuma Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztályának főosztályvezetője, Csulák Péter kolozsvári konzul, Marossy Zoltán temesi alprefektus, Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök, a történelmi magyar egyházak képviselői, temesvári és vidéki magyar közösségek tagjai.
A harangjáték közös meghallgatása után a szép számú egybegyűltet Ft. Fazakas Csaba református esperes, a Temes megyei RMDSZ kulturális alelnöke köszöntötte, hangsúlyozva a helyszín különleges jelentőségét, hiszen „500 évvel ezelőtt itt ért véget a Dózsa György-féle parasztháború és 25 éve innen, a református közösségből indult el Tőkés László vezetésével az a rendszerváltó forradalom, amely számunkra ma megengedi a szabad ünneplést”.
Az 500 esztendővel ezelőtt ezen a helyen kivégzett parasztvezér, Székely Dózsa György jelentőségéről, az 1514-es parasztháború eseményeiről és következményeiről Halász Ferenc RMDSZ-elnök, történelemtanár beszélt, a magyar történelem legszomorúbb pillanatának nevezve a tüzes koronával megkoronázott és bajtársai által felfalatott „parasztkirály” szörnyű mártírhalálát. „Az áldozatok sorozata nem volt hiábavaló, minket nem lehet megfosztani a szabadságtól és a magyarságunktól, erre bizonyíték, hogy 1989-ben újból képesek voltunk talpra állni és elindultunk egy olyan úton amelyen a saját jövőnket építjük” – mondta Halász Ferenc.
A Mária téri megemlékezés résztvevői megkoszorúzták a Dózsa György mártírhalálának emléket állító Szűz-Mária emlékművet, majd bevonultak a református templomba, ahol ökumenikus áhítatra került sor Ft. Fazakas Csaba református esperes, Ft. Kapor János, a Millenniumi templom plébánosa, Nt. Kovács Zsombor evangélikus-lutheránus és Nt. Boros Róbert baptista lelkipásztorok részvételével. A Nemzeti Összetartozás Napja tiszteletére mondott ünnepi köszöntők sorát Füzes Oszkár exnagykövet úr nyitotta meg, aki szerint keresve sem lehetne jobb helyet találni a június 4-ei megemlékezés számára Temesvárnál, hiszen ennek a városnak a magyarsága újból és újból bebizonyította, hogy még a legvesztettebb helyzetből is fel lehet állni. „Mi magyarok csak azt kérjük, ami természetes és normális: ahol őshonos magyar közösség él, létszámtól teljesen függetlenül, az egyenjogú legyen a többséggel. (…) Temesvár az összes magyarnak, de a románoknak, a kelet-európaiaknak, a közép-európaiaknak, de bizonyos értelemben egész Európának 1989-ben megmutatta, hogy mi a normális.
Temesvár azóta is azt mutatja meg mindenkinek, hogy amikor egy magyar, magyar akar maradni, akkor mi vagyunk a normálisak” – mondta Füzes Oszkár, aki az anyaország nevében megköszönte a temesváriaknak „konok kitartásukat a magyarságuk, a normálisság, a természetesség mellett”. Hasonló ünnepi gondolatokat fogalmazott meg Csulák Péter, Magyarország kolozsvári konzulja, aki valamennyi jelenlevőnek megköszönte, hogy megőrizték magyarságukat, valamint szüleiknek, nagyszüleiknek, a történelmi magyar egyházaknak és a magyar iskoláknak azt, hogy ebben segítették a bánsági magyarokat.
Marossy Zoltán alprefektus személyében a román kormány először képviseltette magát a június 4-ei ünnepségen, aki arról beszélt, mit jelent a Nemzeti Összetartozás Napja a történelmi Bánság egész területén élő magyarok számára, hisznek-e önmagukban, régiójukban, közös európai jövőjükben.
A himnusz eléneklése után a megemlékezés ünnepi műsorral zárult. Mátray László színművész elszavalta Reményik Sándor Gyűrűt készíttetek című versét, majd a békéscsabai Benedekfi Testvérek, István és Zoltán ünnepi koncertjének tapsolhattak az egybegyűltek. A színvonalas koncert végén a Benedekfi Testvérek bemutatták erre a különleges alkalomra írt, Újjászületés című szerzeményüket, amely az elkövetkező temesvári megemlékezéseknek akár a himnusza is lehet a jövőben. A június 4-ei rendezvény szervezői, a Történelmi Egyházak és a Temes Megyei RMDSZ ezúton is megköszönik Magyarország Külügyminisztériuma Kulturális és Tudománydiplomáciai Főosztályának és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának a támogatást.
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

Seprős „a kommunista-ellenes harc mártír helysége”
A parlament képviselőházának keddi ülésén az Arad megyei Seprős községnek „a kommunistaellenes harc mártír helysége” címet adományozta. A javaslatot még a 2008–2012-es törvényhozási ciklusban az akkori aradi PDL-s képviselők, Claudia Boghicevici, Iustin Cionca, Marius Göndör és Adrian Niţu terjesztették elő.
„Nagyon örvendek, hogy a képviselők szolidaritásukat fejezték ki, és elfogadták a kezdeményezést. A seprősi emberek voltak az elsők, akik fellázadtak, nyíltan és egyöntetűen, az 1949–1962 közötti erőszakos kollektivizálás ellen, és bátorságukat el kell ismerni. Köszönetet mondok valamennyi parlamenti képviselőnek, akik ma megtisztelték a hős seprősiek emlékét. Csak azt sajnálom, hogy ez az erkölcsi jóvátétel csak most történt meg, a törvényhozás útjait nagyon sok akadály szegélyezte az utóbbi két évben” – nyilatkozta Claudia Boghicevici parlamenti képviselő.
***
Az olvasót emlékeztetjük, hogy Seprős lakosai 65 évvel ezelőtt, 1949. július 31-én fellázadtak az igazságtalan terménybeszolgáltatás és a tervezett kollektivizálás ellen. Elvágták a telefonvezetéket, feldúlták az állami gazdaságot, felgyújtották a községháza levéltárát, három tisztet, akik az állami gazdaságban voltak, megöltek. Fegyveresen őrizték a faluba vezető utakat, és megakadályozták, hogy a milicistákból álló járőr elérje a falut. Másnap a hatóság negyven rendőrt vezényelt ki, akik, fegyverüket is használva, letörték az ellenállást. 57 embert letartóztattak, négyet a rögtönítélő bizottság halálra ítélt – holttestüket, elrettentésül, az útra dobták –, több községbeli hosszú börtönbüntetést kapott. Nyugati Jelen (Arad)

Gyertyák Vaszi Jánoskáért, a szoborrobbantás áldozatáért
Égő gyertyákkal emlékeztek csütörtökön Sepsiszentgyörgyön a harminc évvel ezelőtti szoborrobbantási kísérletben életét vesztő Vaszi Jánoskára.
1984. június 5-én délben, a Mihai Viteazul téren robbant a bomba, a szoborcsoport alig károsodott, viszont az akkor 12 éves Vaszi Jánoska életét veszítette. A robbantás körülményeire azóta sem derült fény, ám feltehetően az akkori állambiztonsági szervek diverziója volt, hogy bombát helyeztek a szoborcsoport talapzatára, azzal a céllal, hogy a Bukarest szerint nem elég hatékony magyar vezetőket eltávolíthassák.
Valaki pedig odaküldte a közelben futballozó kisfiút, hogy megmozdítsa a bottal kitámasztott csomagot, ami után a bomba felrobbant, s miközben a szoborban alig keletkezett kár, a gyerek meghalt.
A merénylet után 15 esztendővel a nyomozást lezárták arra hivatkozva, hogy az ügy elévült. A szülők által fogadott ügyvéd, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége, a helyi Háromszék napilap újságírói mindhiába próbálták kideríteni az igazságot, falakba ütköztek. Édesanyja 30 éve feketében gyászolja egyetlen gyermeke elvesztését.
A csütörtöki megemlékezésen a Plugor Sándor Művészeti Gimnázium ötödikes-hatodikos kisdiákjai is kivonultak a térre, és gyertyát gyújtottak Vaszi Jánoska emlékére. „Ők is ötödikesek, mint Jánoska volt, amikor életét veszítette. Ő is a Művészeti Líceumba járt, csellózni tanult. Az iskola udvarán futballozott, mielőtt meghalt. Most kell erről beszélni a gyerekeknek, ha most nem értik meg, akkor később sem fogják” – fogalmazta meg Kerezsi Iringó tanárnő.
Mint mondta, a diákokkal megbeszélték a 30 évvel ezelőtti tragédiát, a detektívfilmeken felnőtt gyerekek azonban nem értik, ennyi év alatt, hogy nem derült fény az igazságra. Az emlékezők csütörtökön felidézték, hogy 30 évvel ezelőtt rengeteg embert kihallgattak, ám – mint most is elhangzott – soha nem a robbantás körülményeire voltak valójában kíváncsiak, hanem a politikai nézeteiket firtatták, és hogy milyen könyveket olvasnak.
Hat évvel ezelőtt Petre Stachinaru, a PD-L azóta nyugalomba vonult politikusa parlamenti interpellációjában azt állította, tisztázni kell a szoborrobbantást, mert azt magyar szélsőségesek követték el. Édler András RMDSZ-es képviselő pedig öt éve javasolta, hogy a teret nevezzék el az ártatlanul meghalt kisfiúról. Egyik kezdeményezésnek sem volt semmilyen következménye.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

Nagyszalonta évszázadai kötetbe gyűjtve
Gyermekek számára készült, de a szülő vele együtt tanulva szintén megismerheti Nagyszalonta históriáját Dánielisz Endre Nagyszalonta és környékének történelme című könyvéből, amelyet a napokban, a hajdúváros első írásos említésének 800. évfordulóján mutattak be.
„Török László polgármester már nyolc évvel ezelőtt felvetette, hogy kellene egy olyan könyvet adni a diákok kezébe, amelyből megismerhetik szülőhelyük múltját, mert úgy nőnek fel, hogy semmit nem tudnak róla” – emlékezett vissza az előzményekre a Krónikának nyilatkozó helytörténész, akit legutóbb Nagyszalontai sírkertek című könyvének bemutatásakor ismét felkért az elöljáró.
Noha akkor még ez utóbbit szánta pályafutása utolsó kötetének, végül győzött benne a „nevelő”, és tavaly novemberben hozzálátott a település históriájának bemutatásához egészen a régészeti ásatások eredményeitől jelenünkig. A több mint nyolcvan oldalas, több tucat fotóval illusztrált könyvet – amely gyakorlatilag majd 5500 évet átfog – a 6–7. osztályosoknak szánják, de már a bemutatón is számos felnőtt érdeklődött iránta. Dánielisz bevallása szerint az adatgyűjtés nem okozott nehézséget.
„Én a 90. évembe léptem, ebből több tíz esztendőn át olvastam, kivonatoltam. Részekben már megírtam a város történelmét, így gyakorlatilag saját magam loptam saját magamtól” – magyarázta a szerző, aki már korábban kiderítette és rögzítette, hogy a város első írásos feljegyzése voltaképp nem az 1320-as pápai összeírásból való, hanem 1214-re datálódik.
„Arany János költő szülővárosa nagyon különleges település” – vallja a nyugdíjas pedagógus, a helyi Arany-emlékmúzeum egykori igazgatója, rámutatva arra, hogy bár kicsi város, mégis számos kiválóság, jeles személyiség indult onnan útnak. „Három Kossuth-díjasunk is van ezen a kis helyen, és költők szép sorával büszkélkedhetünk” – hangsúlyozta Dánielisz Endre.
Rámutatott: Nagyszalonta régen még parasztváros volt, de fejlődése a 1867-es kiegyezéskor fellendült, építkezések, az utcák kövezése már 1914 előtt megtörtént, hogy aztán az „új demokráciában” további előrehaladást érjen el.
Vásárhelyi-Nyemec Réka. Krónika (Kolozsvár)

Semjén: Tőkésnek joga van elmondani álláspontját
A magyar kormánynak mindenképp meg kell védeni Tőkés Lászlót a tekintetben, hogy joga van elmondania álláspontját, amikor védhatalmi státuszt kér Magyarországtól az erdélyi magyarok részére. Azt is tisztázni kell azonban, hogy ez az ő álláspontja és nem a magyar kormányé – mondta Semjén Zsolt tárca nélküli miniszter a 180 percben.
A parlament nemzeti összetartozás bizottságának keddi meghallgatása után Semjén Zsolt a Kossuth Rádióban hangsúlyozta, Tőkés László román–magyar kettős állampolgárként sokkal többet mondhat Románia ügyében, mint ő, aki csak magyar állampolgársággal rendelkezik. Ezen kívül Tőkés László a temesvári forradalom kirobbantója, aki nélkül a mai román politikai elit vagy a kommunista pártban vagy, jobb esetben, az ellenzéki szamizdatlétben lenne.
Mivel Tőkés Lászlónak múlhatatlan érdemei voltak abban, hogy Románia megszabadult a Ceaușescu-időszaktól, joga van elmondani a saját álláspontját, ráadásul a védhatalmi státusra van példa Európa történetében, az egyik Ausztria és az olaszországi Dél-Tirol esete. Abban a tekintetben mindenképpen meg kell védeni Tőkés Lászlót, hogy ezt van joga elmondani, és azt is tisztázni kell, hogy ez az ő álláspontja és nem a magyar kormányé.
Erdély esetében a Magyar kormány álláspontja, hogy a tömbmagyarság számára területi autonómia, a szórványnak pedig a kulturális autonómia jár. „Ha Európában más népeknek lehet, akkor nekünk is lehet" – fogalmazott.
A magyar parlament négy évvel ezelőtt, a trianoni békediktátum 90. évfordulóján nyilvánította június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává. Semjén kedden azt mondta, ígérheti, „négy év múlva meglesz az egymillió esküt tett magyar, amivel teljessé válik a nemzet közjogi egyesítése”.
Az anyagi ráfordításokról Semjén Zsolt azt mondta, megtöbbszöröződött a külhoni magyarság támogatása, ami – az ország teherbíró képességét figyelembe véve – lépésről lépésre tovább bővíthető. Krónika (Kolozsvár)

Összeállt a nyári táborok programja
A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és tagszervezetei, az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (Erdélyi IKE), Erdélyi Magyar Ifjak (EMI), Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) és a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) szerdán sajtóreggelit tartottak Kolozsváron, amelyen beszámoltak a nyári rendezvényeikről.
Fancsali Barna, a MIT elnöke elmondta: július 22–27. között Tusnádfürdőn rendezik meg a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet, vagyis a Tusványost, amelynek idén Történetekből történelem lesz a címe. A rendezvény főbb fellépői a Tankcsapda, a Quimby, a Heaven Street Seven, a 30Y és az Intim Torna Illegál lesznek.
Sorbán Attila Örs, az EMI elnöke az augusztus 5–10. között Borzonton szervezett X. EMI-táborról beszélt, ennek főbb meghívottjai a Kárpátia, az Ismerős Arcok, a Pokolgép, a Beatrice és a P. Mobil. Idén két politikai kerekasztal-beszélgetést szeretnének szervezni, az egyikre magyarországi pártokat: a Fideszt, a Jobbikot és az LMP-t hívják meg, a másikon az autonómia-statútum ügyében az RMDSZ, az EMNP és az MPP ülne asztalhoz.
Az Erdélyi IKE elnöke, Veress Csaba bejelentette, a szervezet július 7–13. között angol nyelvű gyerektábort, majd augusztus 11–17. között angol nyelvű ifjúsági tábort szervez. Ezenkívül július 31.– augusztus 3. között megszervezik a XIV. IKE-találkozót Csomakőrösön.
Az ODFIE elnöke, Fülöp Júlia elmondta, július 7–13. között SegédKezek címmel önkéntes kalákatábort szerveznek Erdővidéken. Ezenkívül megrendezik a 38. Unitárius Ifjúsági Konferenciát augusztus 29–31. között Jobbágyfalván. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Könyvbemutató és vígjáték a nagyváradi Miniévadon
Ilovszky Béla színházi fotós Ördögszekéren – határon túl című könyvének bemutatójára kerül sor a nagyváradi Szigligeti Színház páholyelőcsarnokában június 7-én, szombaton 18.30 órától a Miniévad keretében. A kötet mintegy száznegyven fényképet tartalmaz a Magyarország határain túli színházak előadásaiból. A kiadványt kiegészíti Darvay Nagy Adrienne, Demeter András, Forgách András, Gyarmati Kata, Hatházi András, Kozma András, Szása Bilozub, Visky András és Zappe László egy-egy írása a színházról, a színházi fotóról.
Ezt követően, 19 órától a szilveszterkor bemutatott Kaviár és lencse című vígjátékot tűzi műsorra a Szigligeti Színház. A Miniévad keretében sorra kerülő előadásra jegyeket a színház pénztárában lehet váltani 10 lejért (bérleteseknek 5 lejért), illetve a www.biletmaster.ro honlapon. A fergeteges vígjáték Leonida úrról és családjáról szól, aki abból él, méghozzá jól, hogy lakodalmakon és ünnepségeken degeszre tölti élelemmel különleges „rekeszes” kabátját, és előkelő ismerőseivel „szeretetligát” alapít, hogy ne csak jókat egyenek, hanem némi pénzhez is jussanak. maszol.ro

Ügynökök és fedőnevek: közelmúltunk kísértetei
A Kolozsvári Állami Magyar Színházban a Tompa Gábor által rendezett Leonida Gem Session június 12-ei, csütörtöki előadását követően, este fél 10-től Ügynökök és fedőnevek: közelmúltunk kísértetei címmel beszélgetésre kerül sor az emeleti előcsarnokban. A beszélgetés meghívottai Szilágyi Júlia kritikus, esszéíró, Könczei Csilla egyetemi oktató, Markó Béla költő, Kántor Lajos irodalomtörténész, valamint Tibori Szabó Zoltán újságíró. Az est házigazdái Tompa Gábor és Visky András.
A Leonida Gem Session című előadás a Caragiale-i éles humor segítségével vizsgálja a közelmúlt örökségét: fikció és dokumentum keverednek az előadásban, hiszen a jórészt feltáratlan közös múlt a fikciót valóságnak, a nyolcvanas évek hétköznapi valóságát meg egy furcsa politikai operettnek láttatja. A Színházfórum meghívottai arról beszélgetnek, miképpen nézhetünk szembe a velünk élő múlttal, és a színház milyen módon tematizálhatja ezt az olykor kifejezetten nyomasztó örökséget.
„23 évvel a 89-es fordulat után sűrűsödnek azok a kérdések, amelyekre mindeddig hiába vártunk választ, s amelyek nélkül valószínű, elpuskázzuk utolsó esélyünket is, hogy végre méltón hozzáláthassunk életterünk lakhatóvá tételéhez. Ha a közelmúlt eseményeinek s az abban szereplőknek teljes átvilágítása nem történik meg, akkor úgy tekinthetünk majd erre a „rendszerváltásra”, mint a Leonida naccsád-beli utcai ribillióra, ami csupán színjáték a hatalom előadásában annak bizonyítására, hogy soha nem lesz valódi forradalom” – vallja Tompa Gábor rendező az előadásról.
Az este 8-kor kezdődő stúdiótermi előadásra jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában, naponta 10-13 és 16.30-18.30 között (tel.: 0264-593468), valamint a www.biletmaster.ro oldalon. maszol.ro

Megalakult a harmadik Orbán-kormány
Kinevezte Orbán Viktor harmadik kormányának minisztereit a köztársasági elnök június 6-án, pénteken Budapesten, ezzel megalakult az új, a rendszerváltás utáni tizedik kabinet.
Áder János államfő a Sándor-palotában reggel kilenckor megkezdődött kinevezési ünnepségen adta át megbízólevelét Semjén Zsolt tárca nélküli miniszternek, Pintér Sándor belügyminiszternek, Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszternek, Hende Csaba honvédelmi miniszternek, Trócsányi László igazságügyi miniszternek, Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszternek, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszternek és Lázár Jánosnak, a Miniszterelnökséget vezető miniszternek.
A köztársasági elnök Orbán Viktor kormányfő és Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében nevezte ki az új kormány minisztereit pénteki hatállyal. Az alaptörvény értelmében a minisztereket a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki, a kabinet a tárcavezetők kinevezésével alakul meg.
Orbán Viktor harmadik kormányának tagjai az Országgyűlés délelőtt 11-kor kezdődő, egyórás plenáris ülésén esküt tettek.
A Sándor-palotában tartott rövid rendezvényen, amelyen beszédek nem hangzottak el, családtagok és munkatársak vettek részt. Az új kormányt rövid műsorral köszöntötték, majd az elnöki hivatal koccintásra invitálta a jelenlévőket.
MTI. Székelyhon.ro

2014. június 7.
Csíksomlyó a világörökség része – Beszélgetés Ráduly Róbert Kálmán polgármesterrel
Négy zarándokvonat indult Budapestről Csíkszeredába, hogy résztvevők százait vigye el a Csíksomlyói búcsúba. Pünkösdszombatra tízezrek érkeztek a városba, a világ minden tájáról. Sokan napokkal vagy hetekkel ezelőtt gyalog indultak útnak a magyarság legnagyobb egyházi ünnepére.
A búcsú előestéjén a Duna Tv Székelyföldi Stúdiójának munkatársa a Csíksomlyói nyeregben beszélgetett Ráduly Róbert Kálmán polgármesterrel a több százezer zarándok fogadásával járó kihívásokról, de szó lesz arról is, hogy az elöljáró csütörtökön ismét nyilvánosan buktatta le az őt megfigyelő titkosszolgálati ügynököt. Ráduly Róbertet Száva Enikő kérdezte.
Bár azt gondolná az ember, hogy a sokéves tapasztalat a búcsú megszervezésében, rutinná teszi azt, a polgármester elmondta: rutinból nem lehet szentséget felvenni, gyereket szülni, Miatyánkot imádkozni, és nem lehet pünkösdi búcsút szervezni sem. Az elmúlt 25 év alatt olyan mértékben alakult a zarándoklat, növekedett a résztvevők létszáma, hogy folyamatosan módosítani kellett annak megszervezésén.
Arra a felvetésre, hogy 2012-ben az akkori kulturális miniszter, Kelemen Hunor azt javasolta, hogy a Csíksomlyói búcsú váljon a világörökség részévé, Ráduly kijelentette: Csíksomlyó a világörökség része. „Az, hogy mi létezünk, az nem attól van, hogy a román állam beírt minket valamilyen anyakönyvbe, hanem ez egy Istentől való ajándék. Így aztán az csak egy gyarló emberi dimenzió, hogy különböző listákat, katalógusokat állítanak fel és fel akarnak venni oda helyeket, és elhitetik, hogy akkor azok a fontos dolgok. Csíksomlyó akkor is fontos lesz, hogyha ebből nem lesz semmi, mindaddig, amíg ide jó szándékú keresztény emberek járnak, és megtalálják itt a lelki nyugalmukat" – hangsúlyozta Ráduly.
A RMDSZ autonómia-tervezete kapcsán a polgármester kifejtette, hogy szerinte a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott statútum az, amit minden erdélyi magyar politikai és civil szerveződésnek fel kéne karolnia. „Mi, csíkszeredaiak, messzemenően támogatjuk azokat a kezdeményezéseket, amelyeket az SZNT indítványoz. Erre jó példa az, hogy most az önkormányzatunk éppen arra készül, hogy elfogadja azt a petíciót, amely révén az önkormányzatok kinyilvánítják az autonómia iránti akaratukat, felsorakozva azon kevés önkormányzat mellé, amelyek ezt eddig megszavazták. dunatv.hu, Közbeszéd. Erdély.ma

Csíksomlyói búcsú – Oláh Dénes: Isten igéjéhez való viszonyunk a boldog élet titka
A boldog élet titka abban rejlik, milyen a viszonyunk Isten igéjéhez – mondta Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes, plébános a csíksomlyói pünkösdi búcsú ünnepi szentmiséjének főszónoka. Öntudatra ébredésre és a közösség szolgálatára buzdította a híveket a csíksomlyói pünkösdszombati szentmisén Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes, plébános. A szentbeszédben Isten igéje meghallgatásának és megélésének a fontosságára is felhívta a figyelmet.
A pünkösdszombati szentmise prédikációjában a Maros-Küküllő kerületi főesperes kijelentette: a boldog élet titka az ige figyelmes hallgatásában, majd az életben történő aprópénzre váltásában ölt testet. Mint fogalmazott, e tekintetben valóban „nagy volt" a Szűz Mária, Jézus anyja, akiről a szentírás is megjegyezte, hogy a szavakat szívébe véste, elgondolkodott rajtuk. „Ha valakinek fontos volt életté váltani a szavakat, Isten megszólításait, akkor az valóban a boldogságos Szűzanya volt" – mondta a főesperes.
Mária alakjának fontossága kapcsán kiemelte, hogy a szentírásban sokat nem írnak Jézus anyjáról, de a keresztény hit három legfontosabb mozzanatánál, vagyis Jézus megtestesülésekor, az emberiség megváltásakor, valamint az egyház születésekor egyaránt jelen volt.
A pünkösdkor megalakult jeruzsálemi ősegyházközséggel kapcsolatban kijelentette: meg kell próbálni a mai plébániai közösségeket és a magyar civil szervezeteket is olyan közösségekké formálni, mint az ősegyház, amely megélte Isten szavát, és ez boldoggá, vidámmá, egymásra figyelő és egymást szerető közösségé alakította.
Kiemelte, Isten mindenkit megajándékozott adományokkal azért, hogy ezzel gyarapítsa és szolgálja a közösséget. „Akkor lennénk mi az Ige igazi hallgatói, ha a Somlyó hegyén mindenki szembesülne a képességeivel, és eldöntené a Szűzanyára tekintve, hogy ha valamit birtokol, ettől kedve a közösbe teszi, hogy közösségeink sorsa jó irányba mozduljon el" – mondta Oláh Dénes.
Úgy vélte, hogy a magyar népet, a székely közösségeket is megcélozták azok az arctalan démoni erők, amelyek szét akarják verni (…), és ki akarják szolgáltatni a multik kénye-kedvének. Arra buzdította a híveket, hogy magyarságukat és római katolikus hitüket ne válasszák szét. „Ha becsületes emberként, elkötelezett emberként akarunk élni, a kettőt szorosan össze kell kapcsolni, és meg kell élni" – hangoztatta.
Fontosnak nevezte, hogy úgy a nemzeti, mint az egyházi közösségek öntudatra, vagyis „mi-tudatra" ébredjenek. Ehhez szerinte Ezékiel prófétához hasonlóan „le kell nyelni" az Igét, vagyis teljesen azonosulni kell Isten szavával. Az ébresztő szót ugyanis – magyarázta – azok a lelkipásztorok, világi munkatársak, elkötelezett édesanyák és édesapák fogják kimondani, akik azonosulnak Istennel, és nem tudnak másként élni, mint hogy folyton rá figyelnek.
Hangsúlyozta, elég volt az értelmetlen zászlólengetésből, az egyházi és a nemzeti romantikából, rá kell ébredni, hogy eljött a munka ideje, amikor mindenki ott teszi a kötelességét becsülettel és számolatlanul, ahová Isten állította. „Ha öntudatra ébredtünk, ha megszólalt bennünk a lelkiismeret, ha elindultunk a megtérés útján, akkor amit tehetünk, hogy felkínáljuk az életünket, mindenestül" – mondta a főesperes.
Kiemelte, hogy a csodák ideje nem járt le, de olyan tanárokra, lelkipásztorokra és szülőkre van szükség, akik meg tudják győzni a gyermekeket és a fiatalokat, hogy adottságaikat tegyék be a közösbe, és ne tartsák meg maguknak. „Ha képességeinket mind közreadnánk, akkor lehetne még egyszer Erdély földje tündérkert" – mondta a főesperes.
„Kérjük meg a Szűzanyát, imádkozzon velünk, hogy legyünk öntudatra ébredt, az életünket felkínáló keresztények, egymás képességeit alázattal elismerő emberek, és egyenként, de közösségileg is Isten kezét fogó, vele beszélő viszonyban levő, és őt rajongásig szerető nép" – mondta Oláh Dénes.
A Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben megtartott szentmisét Jakubinyi György gyulafehérvári érsek vezette, aki a szentmise kezdete előtt az idei pünkösdi ünnep üzenetével kapcsolatban kijelentette: annak a nemzetnek van jövője, amelynek gyermekei vannak.
A szentmise a pápai himnusz, valamint a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget több százezer hívő jelenlétében. A zarándokok között jelen volt Áder János magyar köztársasági elnök is, aki magánlátogatásra érkezett Erdélybe.
MTI. Erdély.ma

Székelyföld autonómiastatútuma – Nincs határidő
Előbb szervezeten belül kell egyeztetnie a két pártnak az autonómiastatútumról, és ha kialakult végleges álláspontjuk, akkor lesz értelme ismét tárgyalóasztalhoz ülni – véli Márton Árpád, a Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezetek egyik kidolgozója, az RMDSZ-es küldöttség tagja. Elmondta, az RMDSZ-en belül is különböznek a vélemények bizonyos kérdésekről, az MPP-vel folytatott tárgyaláson kiderült, sok mindent hasonlóan gondolnak, a májusi találkozón elsősorban azt vették számba, mit látnak másképp, miről kell tárgyalniuk, és milyen formában.
Márton Árpád kifejtette, négy autonómiatervezetet dolgoztak ki, ezek közül egyet adtak át a Magyar Polgári Pártnak, és az került a nyilvánosság elé, amely a jelenlegi jogi keretek között megvalósítható autonómiáról szól.
Az RMDSZ-en belül is vita folyik arról, hogy a tervezet három megyére vagy két megyére és a történelmi Marosszékre vonatkozzék, vannak akik kihagynának, illetve bevonnának településeket. Márton Árpád elmondta, hogy Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnökének ezzel kapcsolatos kifogásai nem helytállóak, a tervezet nem szól arról, hogy olyan román vidékeket csatoljanak Székelyföldhöz, melyek soha nem tartoztak ide. A jogszabály azt is leszögezi, hogy az autonóm terület létrehozását követő hat hónapban népszavazáson dönthetnek azok is, akik csatlakoznának, és azok is, akik nem kívánnak ide tartozni, tehát igény szerint módosíthatóak a törvényben lefektetett határok.
Nincs egybehangzó vélemény arról sem, hogy a készülő jogszabálynak milyen módon kell viszonyulnia az alkotmányhoz, illetve milyen garanciákat kell belefoglalni az itt élő románság számára. Ezeket a kérdéseket alaposan meg kell vitatnia mindkét szervezetnek, és a következő megbeszélésen már egyértelmű mandátummal kell asztalhoz ülniük. Egybecseng azonban álláspontjuk, hogy a jelenleg hatályos dél-tiroli jogi norma elveit, megoldásait vegyék alapul a Székelyföldről szóló tervezetben.
Márton Árpád nem tudott egyértelmű választ adni arra, hogy az RMDSZ-en belül melyik testület alakítja ki a szövetség végleges álláspontját: az elnökség, a Szövetségi Állandó Tanács vagy egy harmadik fórum. A végleges javaslatra azonban rá kell bólintania az SZKT-nak. Újabb határidővel kapcsolatosan sem nyilatkozott, mint mondotta, erről nem ő dönt, mint ahogy a következő találkozó időpontjába sincs beleszólása, a két párt elnöksége egyeztet majd róla.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megfigyelés alatt (Nyomtatott nagybetű – a nagydíjas előadás)
„A 20. század mind messzebbre kerül tőlünk az időben, társadalmi traumáival, egyéni tragédiáival, le nem zárt ügyeivel együtt. Egyre kevesebben vannak az események résztvevői vagy tanúi. Ideje ilyen módon, a színjátszás eszközeivel is megörökíteni a még elérhető tanúságtételeket.”
A felvidéki Nyitrán tavaly a nemzetközi színházi fesztiválon indult a Párhuzamos életek – a 20. század a titkosrendőrség szemével című egyedülálló nemzetközi projekt, melyhez szlovákiai, magyar, cseh, német, lengyel és román művészek csatlakoztak. Hónapokon át kutattak saját hazájuk titkosrendőrségi aktáiban, és azok alapján alkottak előadásokat. A nyitrai nemzetközi bemutatót követően a darabokat a társulatok hazai színházaikban is repertoáron tartják, idén pedig vándorfesztiválokon mutatják be a projektben részt vevő országokban. Ezek az előadások olyan személyekről mondanak el hiteles történeteket, akik a kommunista rendszerben ki voltak téve a titkosrendőrség üldözésének, vagy esetenként éppen a másik oldal képviselői, vagyis az ügynökök állnak a drámai játék középpontjában.
Sepsiszentgyörgyön az Atelier Nemzetközi Színházi Fesztivál műsorára tűzte a bukaresti Odeon színház erre az alkalomra készült előadását. A Nyomtatott nagybetű (Tipografic majuscul) című darabot Gianina Cărbunariu rendezte, és egy 17 éves botoşani-i diák esetét dolgozza fel. 1981 szeptemberében a kamasz fiúra azért figyel fel a Securitate, mert az emberi jogok és szabadságjogok megsértése, az elviselhetetlen gazdasági állapotok ellen tiltakozó szövegeket ír a város falaira, pannókra. A fiút elkapják, majd rendszeresen berendelik kihallgatásra a Securitatéra, mígnem a meghurcoltatások miatt megbetegszik, és 1985-ben leukémiában meghal. A bikfanyelven megfogalmazott szekusjelentések mellett a „Tanuló”-iratcsomó 200 oldalán fennmaradtak a fiatalember vallomásai is – írja az Odeon színház bemutatójának honlapján a rendező. – Olyan ifjút ismerünk meg ezekből, aki a titkosrendőrség nyomása ellenére sem adja fel elveit, még akkor sem, ha társai mind magára hagyják. „Úgy gondolom, a fiataloknak olyan példaképeket kell felmutatni, akiket megértenek, Mugur Călinescu pedig ilyen értelemben éppen azt a magatartásmodellt képviseli, akire szükség van.” Az előadás ún. „hozott” anyagból (dokumentumok és interjúk) állt össze – folytatja vallomását Gianina Cărbunariu –, de a színpadon fikciót látunk, mely a közelmúlt valóságának nyomait faggatja, segítséget nyújtva a nézőnek a mai társadalom megértéséhez. Kedd este sok fiatal ült a nézőtéren.
Öt bukaresti színész – Cătălina Mustaţă, Alexandru Potocean, Gabriel Răuţă, Mihai Smarandache, Silvian Vâlcu – Andrei Dinu egyszerű, de leleményes és célszerű díszletében hátborzongatóan hiteles hangulatot teremtett, melybe szervesen illeszkedett Florin Fieroiu mondanivalót erősítő koreográfiája, Bobo Burlăcianu korhűséget hangsúlyozó zenéje, Andu Dumitrescu fényjátéka.
Forró Eszter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szabadság (Kolozsvár), 2014. június7.
A Magyar Ház Napja Besztercén
A besztercei Magyar Ház már lassan 13 éve számos rendezvény színtere, olyan kulturális programok otthona, amely a Beszterce városi és a megyei magyarságot szólítja meg. Olyan hely, ahol minden korosztálynak megfelelő, sikeres rendezvényeket tudnak tartani.
Az idén harmadszorra kerül sor a Magyar Ház Napja rendezvényre, amelyen lesz fotókiállítás, gyermekfoglalkozások, kézműves műhelyek, bábszínház, gasztroverseny, kulturális műsor és esti koncert. A program az elmúlt két évben igen nagy sikernek könyvelhető el, széles körben sikerült megszólítani, érdekeltté tenni az érintetteket, egészen kicsiktől az idősebb korosztályig mindenki talál magának kedvére való műsort. Kapcsolatépítés terén is sokat jelent, hiszen a magyarországi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyével kialakult együttműködés e program által is kiteljesedik. Szabadság (Kolozsvár)

Transylvania kamarazene-fesztivál Torockón, első alkalommal
Brazíliából és Japánból is érkeztek előadók a kis unitárius templomba
Ismert külföldi előadók színvonalas, ritka zenei élménnyel lepték meg a torockóiakat az unitárius templomban, annak a hangversenysorozatnak a keretében, amely tavaly kezdődött, és az idén június 2-án és 3-án folytatódott.
Egy évvel ezelőtt merült fel a nemzetközi kamarazene-fesztivál ötlete a Párizsban élő Juliana Steinbach, és a zabolai Roy Chowdhury Sándor tárgyalása során, azzal a céllal, hogy rávilágítsanak az erdélyi zene gyökereire, továbbá biztosítsák az elszigetelt falvak gyermekei és lakói számára a zenei oktatást. 2013-ban látogatott Erdélybe két japán és két francia koncertzenész, hogy felfedezzék azt a zenei folklórt, amely Bartók Bélát és sok más nagyszerű klasszikus és kortárs zeneszerzőt megihletett. Szabadság (Kolozsvár)

Káromkodó, pesszimista népből imádkozó néppé válni
A boldog élet titka abban rejlik, milyen a viszonyunk Isten igéjéhez – mondta Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes, plébános, a csíksomlyói pünkösdi búcsú ünnepi szentmiséjének főszónoka több százezer zarándok előtt.
A pünkösdszombati szentmise prédikációjában a Maros-Küküllő kerületi főesperes kifejtette, hogy a boldog élet titka az ige figyelmes hallgatásában, majd az életben történő aprópénzre váltásában ölt testet. Elmondta, hogy az idei búcsú középpontjában álló Szűz Mária valóban boldog volt, mert szívébe véste ezeket a szavakat.
Mária alakjának fontossága kapcsán kiemelte, hogy a szentírásban sokat nem szerepel Jézus anyja, de a keresztény hit három legfontosabb mozzanatánál, Jézus megtestesülésekor, az emberiség megváltásakor, valamint az egyház születésekor egyaránt jelen volt.
Elég volt az értelmetlen zászlólengetésből, a nemzeti romantikából. Öntudatra kell ébrendni. Eljött a tettek, a munka ideje – mutatott rá Oláh Dénes. A mi dolgunk a hintót húzni, nem egymás torkába harapni. A hintó a nép, ezt jegyezzük meg. Az alázat nagy dolog – fogalmazott a főszónok.
Miért ne lehetnénk káromkodó, pesszimista nép helyett imádkozó népként ismert lenni a világban? Aki imádkozik, az Isten kezét fogja. Az ima egybekapcsol minket. Egymásba kapaszkodva imádkozzatok! – szólította fel a tömeget Oláh Dénes.
A Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben zajló szentmisét Jakubinyi György gyulafehérvári érsek celebrálta. A csíksomlyói pünkösdi búcsú idei mottója: Boldog a méh, amely téged hordott.
A zarándokok egyházi zászlók, magyar és székely lobogók alatt érkeztek szombaton délelőtt a csíksomlyói Hármashalom-oltár elé. Köztük volt van Áder János köztársasági elnök is, aki magánlátogatásra érkezett Erdélybe.
A legnagyobb magyar zarándoklatra többnyire gyalogosan érkeztek a szombat hajnalban (vagy már az előző napokban) útnak indult keresztalják – vagyis kereszt alatt vonuló, templomuk zászlója, és a településnevet jelző felirat mögé felsorakozó csoportok – a környező székely falvakból. Erdély, a Kárpát-medence és nagyvilág számos más pontjáról is érkeztek gyalogos zarándokok.
A Csíkszeredába vonaton, buszon vagy autóval érkezett zarándokok is gyalog tették meg a három kilométeres utat a Csíksomlyói Kegytemplomig, illetve kapaszkodtak fel a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregbe, ahol a pünkösdi búcsú szabadtéri szentmiséjét celebrálják.
A Szék útján összefüggő embertömeg özönlött szombat délelőtt a kegytemplom felé, amelyben feliratok, zászlók, sajátos kitűzők jelezték hordozóiknak a különböző Kárpát-medencei településekhez, kisebb közösségekhez való tartozását a felvidéki Tardoskeddtől a székelyföldi Oroszhegyig, a nyugat-magyarországi Fertőendrédtől a partiumi Aradig.
A fiatalok közül sokan székely népviseletbe, vagy cserkészegyenruhába öltöztek, mint például gyergyóújfalusi diákok. De távolabbi országok lobogói is feltűntek a tömegben. Krónika (Kolozsvár)

Anyanyelvükön hallgattak szentmisét a csángók
Több éves hagyománya van a pünkösdi „csángó misének”. A csíksomlyói Szent Péter és Pál plébánia Betlehem- kápolnájában tartott szentmisén idén is szép számban vettek részt a moldvai csángók. Számukra különleges alkalom, hogy anyanyelvükön, magyarul hallgathatták a Berszán atya által celebrált szentmisét.
anyanyelvükön, magyarul hallgathatták a Berszán atya által celebrált szentmisét.
Csángó népviseletben hallgatták a szentmisét
„A csángó szentmise helyszíne a Szent Péter és Pál plébániatemplomhoz kötődik, hiszen több mint száz éve ide jártak őseitek, aztán ti is, legyen ez így utódaitok esetében is” – köszöntötte a résztvevő csángó híveket Kovács Attila plébános.
Az idei szentmisét Berszán Lajos, a Gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium alapító igazgatója mutatta be. „Ez a nap a nagy öröm napja, mert megtörtént a pünkösdi csoda, amikor egyházunk első pápája, Szent Péter elkezdett prédikálni, mindenki saját nyelvén értette a példabeszédét. A szentlélek mindenkit a maga nyelvén, a maga kultúráján keresztül szólít meg” – kezdte szent beszédét Berszán atya. Majd elmesélte, hogy, amikor a II. János Pál pápa Budapesten járt, megtisztelte a magyar híveket azzal, hogy magyar nyelven szólt hozzájuk. „Azon a nyelven szólt hozzánk, amelyen édesanyák minket tanított. Pünkösd a nyelv boldogsága, a nyelv öröme. Isten igéjét mindenki saját anyanyelvén hallgathatja és nem szabad ezt tiltani, mert Isten azt akarta, hogy olyan legyen ez a világ, mint egy gyönyörű virágoskert. A virágoknak pedig több ezer fajtája van” – példázódott a misét celebráló pap.
A csángó misén a Gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium kórusa énekelt, majd a csángó hívek ősi egyházi énekeiket is előadták. A 1990-es évektől kezdődően kezdtek a moldvai csángók számára szentmisét tartani a csíksomlyói pünkösdi búcsú alkalmával, merthogy Moldvában nincs rendszeres magyar nyelvű liturgia.
Barabás Hajnal. Székelyhon.ro

Megszervezik az erdélyi Hivatásos Együttesek Találkozóját
Harminchárom színházi és 13 táncművészeti pályázat érkezett a Magyarország határain túli színházaknak és professzionális táncegyütteseknek járó mintegy 50 millió forintos támogatásra, amellyel a társulatok kiemelt művészeti céljainak megvalósítását segíti az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) - közölte a kultúráért felelős államtitkárság szombaton.
A Magyarország határain túli magyar nyelvű színházak az idén 39 750 000 forint keretösszegre pályázhattak önálló produkciók és színházi nevelési programok önállóan vagy koprodukcióban történő létrehozására, illetve továbbjátszására, valamint technikai eszközeik fejlesztésére, és egymás közti vagy hazai magyar nyelvű színházak közötti szakmai együttműködések támogatására.
A professzionális határon túli táncművészeti szervezetek 8 800 000 forint támogatást nyerhettek el szakmai együttműködésre és képzésre. Halász János kultúráért felelős államtitkár a színházművészeti és táncművészeti bizottság javaslatát jóváhagyva hozta meg döntését. A támogatások jóváhagyásával az államtitkár egyúttal arról is döntött, hogy a határon túli professzionális táncművészeti szervezetek keretösszegéből megmaradt 950 ezer forint felhasználására meghívásos pályázatot ír ki a tárca, azzal az erdélyi Hivatásos Együttesek Találkozójának megszervezését támogatja.
Halász János decemberben közölte, hogy 2014-ben az előző évi 40 millió forinthoz képest 50 millió forintra növelik a határon túli társulatok támogatását.
MTI
maszol.ro

Irodalomtörténeti városháza Nagykárolyban
Lekerültek az állványok Nagykároly felújított műemléképületéről, teljes pompájában mutatja magát az új-régi városháza, az egykori Szarvas fogadó. A 200 éve Ybl Miklós tervei alapján emelt objektum önmagában is értéket képvisel, ám igazi rangját irodalomtörténeti vonatkozása adja meg. Az erdélyi körútra indult Petőfi Sándor 1846. szeptember 8-án az itt rendezett megyei bálon ismerkedett meg Szendrey Júliával, későbbi feleségével, aki az akkor már országosan ismert költő számos szerelmes versének ihletője lett. Csak néhány címe a legközkedveltebbek közül: Szeptember végén, Reszket a bokor, Rózsabokor a domboldalon, A virágnak megtiltani nem lehet, Fa leszek, ha fának vagy virága.
Maga a költő úti levelében így írja le a találkozás pillanatát: „A fogadóval átellenben a fák alatt pillantottam meg, délután hat és hét óra között. Ez időtől számítom életemet, s a világ életét. Azelőtt sem én, sem a világ nem lévén. Akkor lett a nagy semmiben a világ, s az én szívemben a szerelem.” Azt már barátja, Töröklaki Papp Zsigmond feljegyzéséből tudjuk, hogy később, a bál kezdetétől egy pillanatra nem vette le szemét Júliáról, mígnem Riskó Ignác megyei jegyző személyesen is bemutatja őt szerelmének. Innentől kezdve minden Petőfi-rajongó ismeri a történetet.
A Szarvas felváltva volt fogadó és városháza is. Sorsa az 1948-as államosításkor pecsételődött meg, amikor, mint megannyi értékes épület abban az időben, mindenkié volt, vagyis senkié. Sem iskolaként, sem irodaházként nem igazán törődtek vele, híres báltermét tornateremként használták, amíg használhatták. Legutóbb, a rendszerváltás előtt kaszárnyaként működött, egyre elhanyagoltabb állapotban. Időbe telt, amíg állam végül is a városnak adta. Elsősorban Kovács Jenő polgármesteré az érdem, hogy nem jutott a lebontás sorsára.
„Többször is megpróbáltuk pályázatok révén felújítani, de soha nem kaptunk rá pénz, mivel túlságosan kockázatosnak találták”– mondta a maszol.ro-nak, – „ekkor megvizsgáltattam statikusokkal, akik más véleményen voltak. Kultúrtörténeti jelentősége miatt mindenképpen meg akartuk tartani. Nem volt más választásunk, mint összébb húzzuk a nadrágszíjat és a városi költségevetésből próbáljuk felújítani. Elvégre nem vagyunk olyan szegények, mint látszunk. Minden évben lecsípünk rá egy kisebb-nagyobb összeget, aztán csak elkészül!” Íme, érdemes volt kivárnia, a Szarvas fogadó öt év munka után elkészült és mostani székházából rövidesen ide költözik a polgármesteri hivatal, amelyet eredeti tulajdonosa visszakapott.
A nagykárolyiak az uniós pályázatoknál is igen sikeresek, most is hét-nyolc más épületet ilyen pénzekből újítanak meg. Köztük a múlt években szépen rendbetett Károlyi kastélyhoz tartozó lovardát és virágházat és a városi színház épületét. Miként a kastélynál, a városvezetés a Szarvas-fogadó esetében is odafigyelt minden apró részletre, benne arra, hogy az immár ismét városházaként működő épületben utalás történjen irodalmi és történelmi nevezetességére. Ennek köszönhetően nemcsak emléktábla, de Petőfi-Júlia szobor is emlékeztet a történelmi eseményre.
Sike Lajos. maszol.ro

2014. június 8.
Minden eddiginél többen zarándokoltak el az Ezer éves határra
Hetedik alkalommal vitték utasaikat a magyarországi zarándokvonatok az Erdély és Moldva határán lévő Gyimesbükkre. Az ezer éves határ Pünkösd vasárnapján idén is zarándokhellyé vált – székelyföldi településekről és az anyaországból is nagyon sokan érkeztek.
Idén négy különvonat hozta a magyar zarándokokat a Csíksomlyói búcsú után Gyimesbükkre. Az állomáson Deáky András tanár, a pünkösdi gyimesbükki zarándoklat egyik ötletgazdája fogadta az érkezőket a polgármesterrel és a helyi hagyományőrző csoporttal együtt.
A zarándokvonatok utasai és az autóval érkezők is a térség legrégebbi templomához, a Kontumáci kápolnához vonultak. A szabadtéri színpadon a 250 évvel ezelőtti madéfalvi veszedelem idején menekülők leszármazottjait képviselők, a gyimesi és a moldvai csángók is tartottak előadást, majd – a szintén zarándokvonattal érkező – Sebő Együttes koncertezett.
A szabadtéri oltárnál tartott pünkösdi szentmisén Salamon József plébános azt mondta: Nagy öröm ennyi emberrel együtt ünnepelni, lélekben egynek lenni. Beszédében a gyimesiek jeles példaképeire, Márton Áron püspökre, a madéfalvi veszedelem menekültjeit segítő Zöld Péter plébánosra és a templomépíttető Dani Gergely plébánosra emlékezett.
Az ünnepség végén a zarándokvonatok Gábor Áron és a Mátyás király emlékére díszített mozdonyai az ezer éves határra vonultak fel, Magyarország egykor legkeletibb vasúti őrházához, amely hét éve vasúti múzeumnak ad otthont.
hirado.hu. Erdély.ma

Külügyminiszteri csúsztatások és elszólások
A Magyar Távirati Iroda egyik június 4-i híre az volt, hogy a román külügyminiszter nyilatkozatban üdvözölte a trianoni békeszerződést annak 94-dik évfordulója alkalmából.
Tette ezt akkor, amikor a magyar nép történelmének egyik legnagyobb tragédiájára emlékezett: 1920. június 4-én írták alá a versailles-i Nagy-Trianon kastély egyik folyosóján azt a békeszerződésnek mondott dokumentumot – valójában egy aljas imperialista diktátumot –, amely kodifikálta a történelmi Magyar Királyság feldarabolását: a világháború vesztesének és felelősének érdemtelenül kimondott ország elvesztett területének kétharmadát és lakosságának jóval több mint a felét. A történet és annak főbb részletei ma már közismertek, ezért is meglepő az az arcátlanság és arrogancia, amellyel Titus Corlăţean román külügyminiszter nyilvánvaló történelmi tényeket hamisít. Szemenszedett hazugság például azt állítani a bukaresti szaktárca hivatalos honlapján: „Ez a szerződés egyebek mellett az 1918. december elsején megvalósult Nagy Egyesülés nemzetközi elismerését is jelentette.” Az idézett dátumkor ugyanis semmi más nem történt, minthogy a zavaros világháborús helyzetet kihasználó erdélyi románok – a bukaresti nacionalisták felbujtására és magyar állami támogatással – nagygyűlést tartottak Erdély történelmi fővárosában, Gyulafehérváron, ahol kifejezték nemzetegyesítő óhajukat. Hasonló nagygyűlést az erdélyi magyarok is tartottak Kolozsváron pár nappal később, december 22-én, amelyen kimondták: a mindenkori magyar államban kívánnak élni továbbra is. Az más kérdés, hogy a katonai helyzet a gyulafehérvári proklamációnak kedvezett, az idézett „Nagy Egyesülés” valójában előbb Erdély, majd pedig Magyarország román katonai megszállását jelentette, az antant-hatalmak cinkos beleegyezésével, a bolsevik „forradalmak” szülte anarchia közepette.
A román külügyminiszter hazudni sem restell: „A trianoni szerződés nemcsak Erdélynek az anyaországhoz való visszatérését szentesítette, hanem az itt többségben élő románok polgári és politikai jogait is elismerte.” A mondat első fele durva történelemhamisítást tartalmaz: Erdély ugyanis sohasem tartozott, sem de jure, sem de facto ahhoz a Romániához, amit a politikus anyaországnak mond, s amely maga is csak alig negyven évvel Trianon előtt jött létre, 1878-ban, az orosz-török háborút lezáró San Stefano-i béke nyomán. Az idézett mondat második fele pedig annyiban csúsztatás, hogy a 20. század elején az erdélyi románok, más együttélő alattvalókhoz hasonlóan, teljes jogú polgárai voltak az Osztrák-Magyar Monarchiának, politikai képviselettel is rendelkeztek minden szinten, ráadásul olyan közösségi autonómiával, amilyennel a modern román állam egyetlen nemzeti kisebbsége sem, mind a mai napig.
Corlăţean egyéb bombasztikus közhelyeket is felsorakoztatott az igazságtalan trianoni diktátumot méltató nyilatkozatában, burkolt fenyegetést is megfogalmazva azok felé, akik ma ugyanazt az önrendelkezést szorgalmazzák, amit a románok hangoztattak 1918-ban, illetve amit megígértek Erdély minden egyes etnikumának, s amivel azóta is adósok. Autonómiaellenes kirohanásának megtámogatásához az RMDSZ-szel kötött paktumokat is felhozta: „Másfelől a magyar kisebbség képviselőinek részvétele az utóbbi években Románia egymást követő kormányaiban olyan megoldási modellt jelent a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek problémáira, amelyet rendkívül nagyra értékelnek az Európai Unióban.”
Ez köznyelvre fordítva azt jelenti, hogy az erdélyi magyarságnak semminemű követelése, igénye, elvárása nem lehet a román nemzetállam irányába, hiszen az általa minden választáskor a bukaresti parlamentbe küldött RMDSZ koalíciós partnerként szentesíti a mindenkori román kormányok kisebbségpolitikáját, idehaza és külföldön egyaránt. Gyakorlatilag maga a román diplomácia vezetője, a bukaresti kormány egyik legfontosabb képviselője ismerte el azt, amit az RMDSZ-vezetők folyamatosan tagadnak: ez a magyar párt mindig lemondott az erdélyi magyar érdekek határozott nemzetközi képviseletéről és a magyar közösség autonómiájáról annak fejében, hogy különböző rendű-rangú (de sohasem stratégiai jelentőségű) posztokat kapjon a román államvezetésben. Dénes László
itthon.ma. Erdély.ma

Elbúcsúztatták a gyergyóiak a zarándokokat
Portik-Hegyi Kelemen főesperes-plébános pünkösd vasárnapján reggel harmadik alkalommal köszöntötte Gyergyószentmiklós központjában a híveket, köztük a Boldogasszony zarándokvonattal érkezett, a csíksomlyói búcsún is részt vett vendégeket. Böjte atya a bátorítás, a vigasztalás fontosságát emelte ki.
Nagy Gábor Emánuel atya, főcelebráns ezüstmiséjét mutatta be a szabadtéri szentmisén. „A Szűzanya hatalmas kegyelme, hogy itt lehetek, hogy ilyen szép zarándokcsoporttal ünnepelhetem az ezüstmisémet. Ezt a csíksomlyói Szűzanya kegyelmének és Budai Lászlónak köszönhetem, hogy itt, Erdélyben ilyenformán mutathatom be az ezüstmisémet. Mindig az a kérésem, hogy imát kérjen az ember, és ha ennyi ember imádkozik az emberekért, az Isten áldása nem fog elmaradni. Az egyház születése napján, pünkösd vasárnapján imádkozzunk egymásért, a lelki épülésünkért!” – mondta az ezüstmisés felvidéki Emánuel atya.
Gyógyítsuk a sebeket!
Piros pünkösd napján a szentbeszédet Böjte Csaba ferences szerzetes, szintén ezüstmisés atya mondta, a vigasztalás, a bátorítás fontosságát emelte ki: „Mindannyian Isten képére, hasonlatosságára születtünk, mindannyiunknak hivatása a bátorítás, a vigasztalás. Ne botlasztók legyünk testvéreink számára” – emelte ki. Többek között elmondta: „Fiatal orvossal beszélgettem. Az élete első bevetésén volt, amikor bevittek egy szerencsétlenül motorbalesetet szenvedett fiatalt. Mikor levágták róla a ruhát, itt-ott csontok álltak, spriccelt a vért. Az orvos reggelig legózgatott, míg összerakta, sokáig kezelték. Egyszer csak ott állt a kórház ablakában az orvos, és látta, amint a feleségével karonfogva hagyta el a kórházat a fiatal férfi. Integetettek, és az orvos letérdelt, hálát adott az Istennek, hogy ilyen talentumot kapott, hogy össze tudta rakni a csontokat, életet, egészséget tudott adni. Ezen a földön a legszebb dolog vigasztalónak, segítőnek lenni. Jézus Krisztus azt mondta, hogy az én örömöm a ti örömötök legyen – valami ilyesmire gondolhatott. Szükségünk van egymásra, nem azért, mert tökéletesek vagyunk, azért mert úton vagyunk és segítségre van szükségünk. Merjünk vigasztalók lenni, merjünk bátrak lenni!
Ferenc pápa útra kelt és elment Szentföldre, gondolhattuk, ez nagyon gáz, ki tudja, mi fog történni. És mi történt: öt olyan palesztin családdal ebédelt, akik rengeteget szenvedtek a háború miatt. Pünkösd napján pedig az államelnökökkel teázott, meghívta, hogy imádkozzanak együtt, hogy a Szentlélek Úristen áradjon ki, béke legyen ezen a Földön. Vigasztalók vagyunk. Jézusnak sem lehetett könnyű, de megtette. Nem sopánkodott, szembe ment a damaszkuszi úton Saullal, félrerakta nagy isteni méltóságát, és éjnek idején párbeszédet kezdett ezzel a terroristával. A bátorító, vigasztaló beszédnek az lett a vége, hogy Saulból Szent Pál lesz, a népek apostola, aki élete végén megírja a szeretet himnuszát. Jézus is megírhatta volna, tollba mondhatta volna, de mennyivel szebb, hogy Jézus kiszereti ebből a bűnösből a szeretet himnuszát. Vigyünk mi is szeretetet, jóságot oda, ahol háború van, ne olajat öntsünk a tűzre. Ne elítéljük az embereket, szeressük egymást, gyógyítsuk a sebet. Annyi fájdalom van itt a Kárpát-medencében, történelmünk, a múltunk hozza, de a vigasztalás a bátorítás felül kell kerekedjen. Bátorítók, vigasztalók legyetek, ezt a lelkületet vigyétek magatokkal, erre adom az áldásom” – fogalmazott Böjte atya.
Áldás a betérőre, béke a kimenőre!
Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere a Boldogasszony zarándokvonat utasainak fogadásakor testvéri szeretettel üdvözölte a vendégeket. „Áldás a betérőre, béke a kimenőre, írja egy székelykapun. Kívánom a magyarok Istene vigyázzon rátok, hogy sokszor el tudjatok jönni, és lehetőséget biztosítsatok számunkra a fennmaradásra és a jövőbe való tekintésre” – mondta a polgármester.
A Boldogasszony zarándokvonat utasai nevében Budai László köszönte meg a gyergyóiak szeretetét és a kartali Szent Erzsébet kórus közreműködését. Ezüstmisés áldásban részesültek a hívek, Emánuel atya és Csaba testvér adta áldását a jelenlévőkre. A himnuszok eléneklésével zárult a szentmise, és a Boldogasszony zarándokvonat elindult Budapest irányába.
Baricz Tamás Imola. Székelyhon.ro