Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2014. február 24.
Marosvécsi kastély: Kemény-kiállás a kultúra mellett
A marosvécsi kastélynak az erdélyi magyar művelődés központjává kell válnia – vallják Kemény János unokái, akik az ősz folyamán kaphatják vissza a Helikon-találkozók egykori színhelyét.
Hosszas pereskedés, majd várakozás után az ígéretek szerint az ősszel, csúszás esetén legkésőbb karácsony előtt birtokba veheti marosvécsi várkastélyát a Kemény család. A tervek szerint néhány hónapon belül minden körülmény adott lesz az évszázados épületet használó neuropszichiátriai kórházotthon teljes kiköltözéséhez. Az elkövetkezendő időszakban az intézet a kastélyban maradt több mint száz kezeltjét is átcsoportosítja az épület szomszédságában bővülő pavilonrendszerbe.
A hétvégén báró Kemény János örökösei Az Erdélyi Helikon múltja és jövője címmel szerveztek háromnapos kastélykonferenciát Galonyán, ahol az épület jövőjére keresték a választ. Annak ellenére, hogy léteznek bizonyos véleménykülönbségek, abban mindenki egyetértett, hogy a pezsgő művelődési életnek és főként az irodalomnak ismét vissza kell térnie a marosvécsi várkastély falai közé.
Több forgatókönyv – előnyökkel és hátrányokkal
Wittek Krisztina témafelelős és Zelenai Tamás építész konzulens vezetésével a Budapesti Szent István Egyetem Ybl Miklós építészettudományi karának 22 diákja felmérést és SWOT-elemzést készített a kastélyról, annak erősségeiről és gyengeségeiről, fejlesztési lehetőségeiről és az esetleges veszélyekről. A tíznapos nyári gyakorlat célja az épületegyüttes felmérése és a hasznosítási koncepció elkészítése volt.
Amint a 2012-ben lezajlott munkát irányító szakemberek elmondták, a kastély egyidejűleg több funkciót is betölthet. Azon túl, hogy segítheti a térség fejlődését, munkahelyek teremtését, a környékbeli fiatalok helyben maradását, fontos szerepet játszhat a hagyományok felelevenítésében, a kulturális kincsek megőrzésében és a római Castrum feltárásában, felújításában.
A szakemberi vélemény szerint kastélyszállót, de művésztelepet, egészségügyi, rekreációs központot is ki lehetne itt alakítani. A budapesti egyetem tanárai és hallgatói viszont arra is figyelmeztettek, hogy a tetemes befektetésen túl az udvarra költöztetett kórházotthon közelsége, az instabil politikai háttér, a projektek beindításának hosszas folyamata mind-mind gondot jelenthetnek.
A tanulmány készítői három különböző forgatókönyvet is készítettek a várkastély hasznosítására. Az elsőben az idegenforgalmi lehetőségekre hívják fel a figyelmet, a másodikban az erdélyi művelődési élet egyik központjának a megteremtését helyezik kilátásba, míg a harmadik változatban egészségügyi funkció betöltését javasolják.
A park jövőjét is többféleképpen látják: visszaállíthatnák az arborétumot, szolgálhat egy szabadtéri színház helyszíneként, de ki lehetne alakítani itt játszóteret is. A Szent István Egyetem illetékesei arra is kitérnek, hogy valamennyi változatnak előnyei, ugyanakkor hátrányai is vannak.
Az önkormányzatnak – mely a román állam képviselőjeként hosszú évekig próbálta megakadályozni, majd késleltetni a restitúciót – most az az érdeke, hogy bármilyen rendeltetést kap a kastély, az nagyot lendítsen a településen.
„Úgy is, mint polgármester, úgy is, mint magyar ember, remélem, hogy itt egy fontos turisztikai központ alakul ki” – hangoztatta a tanácskozáson részt vevő helyi polgármester. Ördög Ferenc elmondta, hogy az eddigi súrlódások és konfliktusok dacára az önkormányzat jó kapcsolatot szeretne ápolni a Kemény családdal és a kastélyban létesítendő intézménnyel.
Az erdélyi magyar kultúra központjává tennék
Az író és művészetpárti Kemény János unokái elsősorban nagyapjuk mecénási szellemiségében hasznosítanák a marosvécsi kastélyt. A Magyarországról hazatelepedett és a közeli Galonyán élő Nagy Kemény Géza például el sem tudja képzelni, hogy az anyaországi divat szerint wellness-szállóvá alakítsa az Erdélyi Helikon színhelyét. Sokkal inkább egy, a Lezsák Sándor nevével fémjelzett Lakiteleki Népfőiskola modelljére létrehozott kulturális központot működtetne az épületben.
„Lenne itt helye művésztelepnek, alkotótábornak, konferenciáknak és összmagyar találkozóknak is” – sorolta elképzeléseit a Kemény unoka. Bátyja, a szintén hazatelepedett Vécsi Nagy Zoltán művészetkritikus is hasonló álmokat dédelget. Kemény János legidősebb unokája felelevenítette, hogy nagyapját sem a vagyonszerzés vezényelte, és nem is a pénze, hanem az irodalom és színház iránti határtalan szeretete tette mecénássá.
A Budakeszi melletti Pátyon élő unoka, Kemény Endre úgy vélekedett, amennyiben szállodaként is működtetnék az épületet, akkor is megférne falai között a kultúra. „Nagy vonalakban hasonlítanak az elképzeléseink, abban viszont mindannyian egyetértünk, hogy a marosvécsi kastélynak az erdélyi magyar művelődés központjává kell válnia” – szögezte le lapunknak az örökös.
Az elődök öröksége
A Magyar Írószövetség elnöke, Szentmártoni János káprázatos és megismételhetetlen irodalom- és kultúrtörténeti pillanatnak nevezte 1926 nyarát, amikor a mindössze 23 esztendős báró hívására az erdélyi irodalom legkiválóbb alakjai sereglettek össze Kemény János birtokán. A helikoni találkozók jelentőségét az is növelte, hogy egy percig sem voltak provinciális rendezvények, jegyezte meg Szentmártoni.
„A legjobb magyar irodalmi hagyományokra építve eleven kapcsolatot ápolt az anyaországi műhelyekkel. Nemzetközi beágyazottsága már helyzetéből adódóan is természetes volt, a román, és a szászok révén a német kultúrával való együttélését értem ez alatt elsősorban – de nyelveket beszélő és külföldi irodalmat fordító kiválóságai révén világirodalmi távlatokat is nyitott. Azzal, hogy a transzszilvanizmus eszméjét az írott szó művészetében gyakorlattá emelték, nem csupán a két Trianon közötti erdélyi magyarság önbecsülését, önismeretét, jövőképét erősítették, de perspektívát nyitottak az előtt is, hogy ez a nép elhelyezhesse magát Európa drámaian átrendezett térképén” – méltatta a vécsi irodalmi találkozók fontosságát a Magyar Írószövetség elnöke.
Szentmártoni János abbéli reményének adott hangot, miszerint a hétvégi találkozó az elődök örökségéhez méltó kulturális pezsgést indít majd el. Ehhez viszont sem a Kemény család tagjai, sem a vagyonuk nem elegendő. „Mi hétköznapi emberekként élünk és közel negyed évszázada harcolunk birtokaink visszaszerzéséért. Magunkra voltunk és vagyunk hagyva. Viszont úgy tekintünk erre a kastélyügyre, mint az összmagyarság ügyére” – fejtette ki a Krónikának Kemény Endre.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),
A marosvécsi kastélynak az erdélyi magyar művelődés központjává kell válnia – vallják Kemény János unokái, akik az ősz folyamán kaphatják vissza a Helikon-találkozók egykori színhelyét.
Hosszas pereskedés, majd várakozás után az ígéretek szerint az ősszel, csúszás esetén legkésőbb karácsony előtt birtokba veheti marosvécsi várkastélyát a Kemény család. A tervek szerint néhány hónapon belül minden körülmény adott lesz az évszázados épületet használó neuropszichiátriai kórházotthon teljes kiköltözéséhez. Az elkövetkezendő időszakban az intézet a kastélyban maradt több mint száz kezeltjét is átcsoportosítja az épület szomszédságában bővülő pavilonrendszerbe.
A hétvégén báró Kemény János örökösei Az Erdélyi Helikon múltja és jövője címmel szerveztek háromnapos kastélykonferenciát Galonyán, ahol az épület jövőjére keresték a választ. Annak ellenére, hogy léteznek bizonyos véleménykülönbségek, abban mindenki egyetértett, hogy a pezsgő művelődési életnek és főként az irodalomnak ismét vissza kell térnie a marosvécsi várkastély falai közé.
Több forgatókönyv – előnyökkel és hátrányokkal
Wittek Krisztina témafelelős és Zelenai Tamás építész konzulens vezetésével a Budapesti Szent István Egyetem Ybl Miklós építészettudományi karának 22 diákja felmérést és SWOT-elemzést készített a kastélyról, annak erősségeiről és gyengeségeiről, fejlesztési lehetőségeiről és az esetleges veszélyekről. A tíznapos nyári gyakorlat célja az épületegyüttes felmérése és a hasznosítási koncepció elkészítése volt.
Amint a 2012-ben lezajlott munkát irányító szakemberek elmondták, a kastély egyidejűleg több funkciót is betölthet. Azon túl, hogy segítheti a térség fejlődését, munkahelyek teremtését, a környékbeli fiatalok helyben maradását, fontos szerepet játszhat a hagyományok felelevenítésében, a kulturális kincsek megőrzésében és a római Castrum feltárásában, felújításában.
A szakemberi vélemény szerint kastélyszállót, de művésztelepet, egészségügyi, rekreációs központot is ki lehetne itt alakítani. A budapesti egyetem tanárai és hallgatói viszont arra is figyelmeztettek, hogy a tetemes befektetésen túl az udvarra költöztetett kórházotthon közelsége, az instabil politikai háttér, a projektek beindításának hosszas folyamata mind-mind gondot jelenthetnek.
A tanulmány készítői három különböző forgatókönyvet is készítettek a várkastély hasznosítására. Az elsőben az idegenforgalmi lehetőségekre hívják fel a figyelmet, a másodikban az erdélyi művelődési élet egyik központjának a megteremtését helyezik kilátásba, míg a harmadik változatban egészségügyi funkció betöltését javasolják.
A park jövőjét is többféleképpen látják: visszaállíthatnák az arborétumot, szolgálhat egy szabadtéri színház helyszíneként, de ki lehetne alakítani itt játszóteret is. A Szent István Egyetem illetékesei arra is kitérnek, hogy valamennyi változatnak előnyei, ugyanakkor hátrányai is vannak.
Az önkormányzatnak – mely a román állam képviselőjeként hosszú évekig próbálta megakadályozni, majd késleltetni a restitúciót – most az az érdeke, hogy bármilyen rendeltetést kap a kastély, az nagyot lendítsen a településen.
„Úgy is, mint polgármester, úgy is, mint magyar ember, remélem, hogy itt egy fontos turisztikai központ alakul ki” – hangoztatta a tanácskozáson részt vevő helyi polgármester. Ördög Ferenc elmondta, hogy az eddigi súrlódások és konfliktusok dacára az önkormányzat jó kapcsolatot szeretne ápolni a Kemény családdal és a kastélyban létesítendő intézménnyel.
Az erdélyi magyar kultúra központjává tennék
Az író és művészetpárti Kemény János unokái elsősorban nagyapjuk mecénási szellemiségében hasznosítanák a marosvécsi kastélyt. A Magyarországról hazatelepedett és a közeli Galonyán élő Nagy Kemény Géza például el sem tudja képzelni, hogy az anyaországi divat szerint wellness-szállóvá alakítsa az Erdélyi Helikon színhelyét. Sokkal inkább egy, a Lezsák Sándor nevével fémjelzett Lakiteleki Népfőiskola modelljére létrehozott kulturális központot működtetne az épületben.
„Lenne itt helye művésztelepnek, alkotótábornak, konferenciáknak és összmagyar találkozóknak is” – sorolta elképzeléseit a Kemény unoka. Bátyja, a szintén hazatelepedett Vécsi Nagy Zoltán művészetkritikus is hasonló álmokat dédelget. Kemény János legidősebb unokája felelevenítette, hogy nagyapját sem a vagyonszerzés vezényelte, és nem is a pénze, hanem az irodalom és színház iránti határtalan szeretete tette mecénássá.
A Budakeszi melletti Pátyon élő unoka, Kemény Endre úgy vélekedett, amennyiben szállodaként is működtetnék az épületet, akkor is megférne falai között a kultúra. „Nagy vonalakban hasonlítanak az elképzeléseink, abban viszont mindannyian egyetértünk, hogy a marosvécsi kastélynak az erdélyi magyar művelődés központjává kell válnia” – szögezte le lapunknak az örökös.
Az elődök öröksége
A Magyar Írószövetség elnöke, Szentmártoni János káprázatos és megismételhetetlen irodalom- és kultúrtörténeti pillanatnak nevezte 1926 nyarát, amikor a mindössze 23 esztendős báró hívására az erdélyi irodalom legkiválóbb alakjai sereglettek össze Kemény János birtokán. A helikoni találkozók jelentőségét az is növelte, hogy egy percig sem voltak provinciális rendezvények, jegyezte meg Szentmártoni.
„A legjobb magyar irodalmi hagyományokra építve eleven kapcsolatot ápolt az anyaországi műhelyekkel. Nemzetközi beágyazottsága már helyzetéből adódóan is természetes volt, a román, és a szászok révén a német kultúrával való együttélését értem ez alatt elsősorban – de nyelveket beszélő és külföldi irodalmat fordító kiválóságai révén világirodalmi távlatokat is nyitott. Azzal, hogy a transzszilvanizmus eszméjét az írott szó művészetében gyakorlattá emelték, nem csupán a két Trianon közötti erdélyi magyarság önbecsülését, önismeretét, jövőképét erősítették, de perspektívát nyitottak az előtt is, hogy ez a nép elhelyezhesse magát Európa drámaian átrendezett térképén” – méltatta a vécsi irodalmi találkozók fontosságát a Magyar Írószövetség elnöke.
Szentmártoni János abbéli reményének adott hangot, miszerint a hétvégi találkozó az elődök örökségéhez méltó kulturális pezsgést indít majd el. Ehhez viszont sem a Kemény család tagjai, sem a vagyonuk nem elegendő. „Mi hétköznapi emberekként élünk és közel negyed évszázada harcolunk birtokaink visszaszerzéséért. Magunkra voltunk és vagyunk hagyva. Viszont úgy tekintünk erre a kastélyügyre, mint az összmagyarság ügyére” – fejtette ki a Krónikának Kemény Endre.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),
2014. február 24.
Bedarál, kiszorít
Háborút még nem, de fontos csatát nyert az RMDSZ azáltal, hogy az európai parlamenti választásokra maga mögé állította az MPP-t, Tőkés László körvonalazódó Fidesz-listára kerülése nyomán pedig az EMNP nem indul a májusi megmérettetésen.
Ezt a pillanatnyi sikert az oszd meg és uralkodj elvének hatékony gyakorlati alkalmazásával érte el a szövetség, amely mindent elkövetett, hogy kijátssza egymás ellen politikai ellenfeleit. 2009-ben az EMNT-vel fogott össze, Tőkés László felkerült az összefogás listájának élére, az akkor még Szász Jenő vezette polgáriak pedig duzzogva visszautasították a negyedik helyet. Ezúttal a fő politikai ellenfélként előlépett néppártot mellőzte látványosan az RMDSZ, amely a jelek szerint elsősorban azért készül megállapodást kötni az MPP-vel, hogy politikai értelemben lehetetlen helyzetbe sodorja a Toró T. Tibor vezette alakulatot.
Ami sikerült is: ezek után, no meg Tőkés magyarországi indulása miatt a néppárt kénytelen volt a legrosszabb megoldást választani, a passzív tétlenséget. Mindössze két éve létrejött pártként az EMNP számára presztízsveszteséget jelent nem indulni az EP-megmérettetésen, ennek üzenete – főleg szimpatizánsai szemében – szinte felér egy esetleges gyenge választási eredménnyel.
Pláne, hogy az RMDSZ nem értékeli Toróék gesztusát: a kudarc elkerülésével magyarázza a távolmaradásról szóló döntést, és kicsit sem hálás, hogy a néppárt nem fogja veszélyeztetni a brüsszeli képviseletet.
Aminek megőrzéséhez ellenzéke bedarálása, illetve kényszerpályára állítása ellenére sem került sokkal közelebb az RMDSZ. Az erdélyi magyar választók többsége még az MPP-nek átengedett harmadik hely ellenére sem fog összmagyar választási koalícióként tekinteni a tulipános listára. Nem beszélve a polgári párt híveiről, akiket joggal tölt el a félelem, hogy az EMNP fúziós ajánlatának visszautasítása után Biró Zsolt azon munkálkodik, hogy éppenséggel az RMDSZ szatellitpártjává tegye az MPP-t.
Az RMDSZ nem kívánt újítani, és jelenlegi két EP-képviselője közül legalább az egyik helyett markánsabb húzónevet tenni a befutónak tartott első két hely valamelyikére. Három hónap múlva a szövetség hűséges szavazói eldöntik, valóban befutnak-e.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),
Háborút még nem, de fontos csatát nyert az RMDSZ azáltal, hogy az európai parlamenti választásokra maga mögé állította az MPP-t, Tőkés László körvonalazódó Fidesz-listára kerülése nyomán pedig az EMNP nem indul a májusi megmérettetésen.
Ezt a pillanatnyi sikert az oszd meg és uralkodj elvének hatékony gyakorlati alkalmazásával érte el a szövetség, amely mindent elkövetett, hogy kijátssza egymás ellen politikai ellenfeleit. 2009-ben az EMNT-vel fogott össze, Tőkés László felkerült az összefogás listájának élére, az akkor még Szász Jenő vezette polgáriak pedig duzzogva visszautasították a negyedik helyet. Ezúttal a fő politikai ellenfélként előlépett néppártot mellőzte látványosan az RMDSZ, amely a jelek szerint elsősorban azért készül megállapodást kötni az MPP-vel, hogy politikai értelemben lehetetlen helyzetbe sodorja a Toró T. Tibor vezette alakulatot.
Ami sikerült is: ezek után, no meg Tőkés magyarországi indulása miatt a néppárt kénytelen volt a legrosszabb megoldást választani, a passzív tétlenséget. Mindössze két éve létrejött pártként az EMNP számára presztízsveszteséget jelent nem indulni az EP-megmérettetésen, ennek üzenete – főleg szimpatizánsai szemében – szinte felér egy esetleges gyenge választási eredménnyel.
Pláne, hogy az RMDSZ nem értékeli Toróék gesztusát: a kudarc elkerülésével magyarázza a távolmaradásról szóló döntést, és kicsit sem hálás, hogy a néppárt nem fogja veszélyeztetni a brüsszeli képviseletet.
Aminek megőrzéséhez ellenzéke bedarálása, illetve kényszerpályára állítása ellenére sem került sokkal közelebb az RMDSZ. Az erdélyi magyar választók többsége még az MPP-nek átengedett harmadik hely ellenére sem fog összmagyar választási koalícióként tekinteni a tulipános listára. Nem beszélve a polgári párt híveiről, akiket joggal tölt el a félelem, hogy az EMNP fúziós ajánlatának visszautasítása után Biró Zsolt azon munkálkodik, hogy éppenséggel az RMDSZ szatellitpártjává tegye az MPP-t.
Az RMDSZ nem kívánt újítani, és jelenlegi két EP-képviselője közül legalább az egyik helyett markánsabb húzónevet tenni a befutónak tartott első két hely valamelyikére. Három hónap múlva a szövetség hűséges szavazói eldöntik, valóban befutnak-e.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),
2014. február 24.
Értékmentés a dél-bihari szórványban
„Amikor felépült a kerti ház, Győrffy István Táj- és Népismereti Otthonnak neveztük el, ezzel tisztelegve a magyar néprajz első professzora, a tudomány egyik magyarországi megteremtője előtt, aki 1911-ben negyvenöt napig tartózkodott a vidéken, mintegy feltérképezve a Fekete-Körös völgyét” – beszélgetés Vura Ferenc nagyváradi vállalkozóval.
– Mondhatjuk-e sorsszerűnek, hogy már az 1989-es változás után diplomázott, más szóval volt-e olyan érzése: milyen szerencse, hogy pályáját a maga uraként kezdheti, és nem kényszerül az állami alkalmazottak ranglétrájának legalsó fokáról indulni? Mert azért a 90-es évek elején sokan érezték/éreztük úgy, hogy végre kinyílt a lehetőségek varázskapuja.
– Inkább úgy mondanám, hogy az élet kényszerített rá 1996-ban, hogy saját vállalkozásba kezdjek. Akkorra már ugyanis kezdett visszafejlődni a fémipar nálunk, mára pedig már gyakorlatilag meg is szűnt. Nem kapkodtak a gépészmérnökök után, ezért mondom, hogy kényszerből léptem a magánvállalkozás útjára. S hogy miért választottam éppen az árnyékolástechnikát? Egyrészt mert körülbelül egy fél éven át egy hasonló profilú magyarországi cégnek voltam a területi képviselője, másrészt pedig mert Nagyváradon komoly hagyománya van a redőnyiparnak, aminek újabb keletű „fedőszava" az árnyékolástechnika. Nem szükséges az emberekkel megértetni a redőnyök előnyét, az egyre erősebb nyári melegekben mindenki a saját bőrén érzi.
Vura Ferenc
1969. július 30-án született a Bihar megyei Belényesen, szülővárosában érettségizett, majd a Temesvári Műszaki Egyetem gépészmérnök szakán végzett. A 90-es évek közepe óta Nagyváradon él árnyékolástechnikával foglalkozó vállalkozóként.
Elkezdődött a régi faredőnyök könnyebb, ugyanakkor sokkal kevésbé időtálló műanyagra cserélése, ezeket viszont a modern lakásokban nehezebb felszerelni, mert a vasbeton falakban nem alakították ki az építkezéskor a redőnydobozokat, kivésni-feltörni pedig nem könnyű.
A legjobb volna új faredőnyre cserélni a régieket, bár már alig-alig van olyan szakember, aki ezek készítéséhez értene. De nem szeretnék szigorúan szakmai kérdésekbe bonyolódni, végső soron számomra a leglényegesebb az öröm, hogy erre a pályára léptem, és nem ragaszkodtam görcsösen egy gyárban elhelyezkedni. Úgy is mondhatnám: az élet igazolta a tizennyolc évvel ezelőtti döntésemet, ahogy remélem, igazolni fogja a hobbiból indult újabb vállalkozást is.
– Profilváltásra készül?
– Nem, dehogy, csak párhuzamos profilra. Már amennyire a redőny- és a borkereskedés párhuzamosnak mondható. De ez is egy kellemes kényszerrel indult, és ehelyt inkább a kellemest szeretném hangsúlyozni és nem a kényszert. Még a gazdasági válság elhatalmasodása előtt befektetés céljából vettünk egy belvárosi házat, aminek a pincéjében már működött azelőtt vendéglátó-ipari egység. Attól eltekintve, hogy a mondás szerint a magyar ember szereti a bort, gyakran hallottam, hogy az igazi borkultúra hiányzik mifelénk.
Egy véletlen aztán hozzásegített a döntéshez. A Zichy Ferenc borlovagok klubja meghívott egy borkóstolóra, ahol az egyik előadó, Kalló Imre, az egri borvidék talán legismertebb borásza volt, és engem szinte azonnal „megfertőzött" mindazzal, amit mondott, illetve amit Benke Ildikó egy riportkönyvben írt róla. Úgyhogy elhatároztam: minőségi, palackozott borok népszerűsítésére és árusítására fogom a házam pincéjét használni.
Tehát nem váltottam át a borászkodásra, abba úgysem lehet egyszerűen csak belevágni, hisz minden más szakmához hasonlóan nagyon komoly szakértelmet igényel, hanem csak a borkereskedésre. Egyelőre még nagyon az elején járunk, igyekszünk különböző témakörökre építeni, és kellemes műsorokkal köríteni a borvacsoráinkat és -estjeinket, s majd kiderül, mennyire lesz foganatja. Úgy néz ki, hogy érdeklődnek a váradiak, de mondom, még korai volna bármiféle eredményről beszélni.
– A megélhetést biztosító vállalkozás és kellemesen kényszerű borkereskedés mellett Vura Ferenc nevéhez egy harmadik, már néhány éve tartó eseménysor is fűződik. Jómagam két vagy három éve olvastam a helyi sajtóban egy csoport tanerő nyilvános köszönőlevelét az általuk irányított gyerekek számára lehetővé tett Fekete-Körös-völgyi táborozásért. A részletekről nem sokat írtak, a levél szerzőit nem ismertem, de nagyon erősen megmaradt bennem az egész kezdeményezés, mivel – számomra legalábbis – hasonló cselekedetek jelentik az igazi karitatív akciókat. Kérem, beszéljen arról, hogyan is kezdődött és manapság hol tart a világ szemének ráirányítása a dél-bihari szórványszigetre.
– Bár nem szeretném ismét azzal kezdeni, hogy ez is egy kellemes kényszerűség volt, de így igaz. Ugyancsak befektetésként vettük meg a régi várasfenesi házat, amit nem újjávarázsoltunk, hanem olyannak újítottunk fel, amilyen régen volt, s amilyenek a környék házai általában, a családunkban pedig sok hagyományos bútordarab és háztartási eszköz gyűlt össze az idők folyamán, úgyhogy azt gondoltuk, nyitunk egy tájházat. A házhoz jókora udvar is tartozik, ott építettünk egy nagy helyiségből és konyhából álló házat, ahol a legkülönfélébb rendezvényeket lehet tartani. De az első táborozás hét vagy nyolc éve volt először, még a tájház megnyitása előtt, a helyi és a karcagi református lelkészek közös kezdeményezésére.
Körülbelül ötven fenesi és nyégerfalvi gyerek jött el a mi nyaralónkba, de jöttek Karcagról a vasárnapi iskolások is, lévén nagyon jó kapcsolatuk a helyi lelkésszel. Az első közös táborozásban a tanerők és lelkészek egyaránt részt vettek, délelőtt különböző kulturális, történelmi előadásokat, versenyeket, délután pedig szabadidős foglalkozásokat rendezve. Az első alkalommal együtt voltak az 1–8. osztályos gyerekek, azóta úgy oldjuk meg, hogy külön egy-egy hetet töltenek el az elemisták és az általános iskolások nálunk.
Ha lenne magyar középiskola, a nagyobbak számára is jutna hely az egyre népszerűbb táborban, de sajnos ez nem jön össze már évek óta. Pedig Belényesből, Fenesről, Köröstárkányból, Belényesújlakról, Magyarremetéről, Kisnyégerfalváról, Körösjánosfalváról és Belényessonkolyosról összegyűlne annyi gyerek, amennyi egy középiskola indításához kellene. Épület is van, de úgy látszik, nem ezen múlik.
– Bocsásson meg a pillanatnyi ötletért, de lehetne akár a régebbi és újabb árnyékolástechnikát tanító szakosztályt is indítani.
– Lehetne, persze, talán még szakembert is találnánk, aki a képzést elindítaná, bár a mai tizenéveseket kevésbé érdeklik a gyakorlati szakmák. Meg hát nem is erről van szó, nem rajtunk múlik, kár is beszélni róla. Majd talán egyszer.
– Térjünk vissza a tájházhoz és a táborokhoz! A felnőtt felügyeletet hogyan oldják meg?
– Az egész akció „magjai" a karcagiak, ők indították el, ahogy azt is, hogy három-háromnaponként váltják egymást a helyi és a karcagi tanerők, lelkészek. Már említettem, hogy nagyon pozitív a visszajelzés, bár meggyőződésem, hogy a városi gyerekeket még jobban érdekelné, mivel ők kevesebbet vannak kint a természetben.
– A táborfelügyelet világos, de a tájházban ki az, aki a látogatókat bevezeti-eligazítja a helyi szokásokban? Alkalmaztak képzett néprajzost vagy ötletszerűen, aki épp a közelben van, az fogadja a látogatókat?
– Sem, sem: édesanyám a tájház „úrnője". Nemcsak azért, mert a hely szakértője, hanem mert nyugdíjasként minden idejét a tájháznak szentelheti, beleéli magát a tájházzal kapcsolatos munkába, nagyon élvezi. Egyébként, amikor befejeztük a berendezést, készítettünk egy nagy műsort, s máris kezdtek minket megismerni. Amikor pedig felépült a kerti ház, Győrffy István Táj- és Népismereti Otthonnak neveztük el, ezzel tisztelegve a magyar néprajz első professzora, a tudomány egyik magyarországi megteremtője előtt, aki 1911-ben negyvenöt napig tartózkodott a vidéken, mintegy feltérképezve a Fekete-Körös völgyét. Egy alapítvány keretében működik, folyamatosan rendezünk kulturális akciókat, 2012-ben például nagyszabású kiállításunk volt Győrffy István fotóiból, aminek akkora sikere lett, hogy a budapesti Néprajzi Múzeum is bemutatta, a Szentendrei Skanzenben pedig tájházunk lesz. De jó kapcsolataink vannak a kolozsvári néprajzosokkal is, egyre többen látogatnak el hozzánk.
– Ha egy mondatban kellene összefoglalnia a háromosztatú tevékenységét, mi volna a legfontosabb, amit kiemelne?
– Főfoglalkozásom a redőny, az hozza a pénzt, a fenesi tájház és közösségi munka inkább karitatív, a bort pedig fel kell még futtatni.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár),
„Amikor felépült a kerti ház, Győrffy István Táj- és Népismereti Otthonnak neveztük el, ezzel tisztelegve a magyar néprajz első professzora, a tudomány egyik magyarországi megteremtője előtt, aki 1911-ben negyvenöt napig tartózkodott a vidéken, mintegy feltérképezve a Fekete-Körös völgyét” – beszélgetés Vura Ferenc nagyváradi vállalkozóval.
– Mondhatjuk-e sorsszerűnek, hogy már az 1989-es változás után diplomázott, más szóval volt-e olyan érzése: milyen szerencse, hogy pályáját a maga uraként kezdheti, és nem kényszerül az állami alkalmazottak ranglétrájának legalsó fokáról indulni? Mert azért a 90-es évek elején sokan érezték/éreztük úgy, hogy végre kinyílt a lehetőségek varázskapuja.
– Inkább úgy mondanám, hogy az élet kényszerített rá 1996-ban, hogy saját vállalkozásba kezdjek. Akkorra már ugyanis kezdett visszafejlődni a fémipar nálunk, mára pedig már gyakorlatilag meg is szűnt. Nem kapkodtak a gépészmérnökök után, ezért mondom, hogy kényszerből léptem a magánvállalkozás útjára. S hogy miért választottam éppen az árnyékolástechnikát? Egyrészt mert körülbelül egy fél éven át egy hasonló profilú magyarországi cégnek voltam a területi képviselője, másrészt pedig mert Nagyváradon komoly hagyománya van a redőnyiparnak, aminek újabb keletű „fedőszava" az árnyékolástechnika. Nem szükséges az emberekkel megértetni a redőnyök előnyét, az egyre erősebb nyári melegekben mindenki a saját bőrén érzi.
Vura Ferenc
1969. július 30-án született a Bihar megyei Belényesen, szülővárosában érettségizett, majd a Temesvári Műszaki Egyetem gépészmérnök szakán végzett. A 90-es évek közepe óta Nagyváradon él árnyékolástechnikával foglalkozó vállalkozóként.
Elkezdődött a régi faredőnyök könnyebb, ugyanakkor sokkal kevésbé időtálló műanyagra cserélése, ezeket viszont a modern lakásokban nehezebb felszerelni, mert a vasbeton falakban nem alakították ki az építkezéskor a redőnydobozokat, kivésni-feltörni pedig nem könnyű.
A legjobb volna új faredőnyre cserélni a régieket, bár már alig-alig van olyan szakember, aki ezek készítéséhez értene. De nem szeretnék szigorúan szakmai kérdésekbe bonyolódni, végső soron számomra a leglényegesebb az öröm, hogy erre a pályára léptem, és nem ragaszkodtam görcsösen egy gyárban elhelyezkedni. Úgy is mondhatnám: az élet igazolta a tizennyolc évvel ezelőtti döntésemet, ahogy remélem, igazolni fogja a hobbiból indult újabb vállalkozást is.
– Profilváltásra készül?
– Nem, dehogy, csak párhuzamos profilra. Már amennyire a redőny- és a borkereskedés párhuzamosnak mondható. De ez is egy kellemes kényszerrel indult, és ehelyt inkább a kellemest szeretném hangsúlyozni és nem a kényszert. Még a gazdasági válság elhatalmasodása előtt befektetés céljából vettünk egy belvárosi házat, aminek a pincéjében már működött azelőtt vendéglátó-ipari egység. Attól eltekintve, hogy a mondás szerint a magyar ember szereti a bort, gyakran hallottam, hogy az igazi borkultúra hiányzik mifelénk.
Egy véletlen aztán hozzásegített a döntéshez. A Zichy Ferenc borlovagok klubja meghívott egy borkóstolóra, ahol az egyik előadó, Kalló Imre, az egri borvidék talán legismertebb borásza volt, és engem szinte azonnal „megfertőzött" mindazzal, amit mondott, illetve amit Benke Ildikó egy riportkönyvben írt róla. Úgyhogy elhatároztam: minőségi, palackozott borok népszerűsítésére és árusítására fogom a házam pincéjét használni.
Tehát nem váltottam át a borászkodásra, abba úgysem lehet egyszerűen csak belevágni, hisz minden más szakmához hasonlóan nagyon komoly szakértelmet igényel, hanem csak a borkereskedésre. Egyelőre még nagyon az elején járunk, igyekszünk különböző témakörökre építeni, és kellemes műsorokkal köríteni a borvacsoráinkat és -estjeinket, s majd kiderül, mennyire lesz foganatja. Úgy néz ki, hogy érdeklődnek a váradiak, de mondom, még korai volna bármiféle eredményről beszélni.
– A megélhetést biztosító vállalkozás és kellemesen kényszerű borkereskedés mellett Vura Ferenc nevéhez egy harmadik, már néhány éve tartó eseménysor is fűződik. Jómagam két vagy három éve olvastam a helyi sajtóban egy csoport tanerő nyilvános köszönőlevelét az általuk irányított gyerekek számára lehetővé tett Fekete-Körös-völgyi táborozásért. A részletekről nem sokat írtak, a levél szerzőit nem ismertem, de nagyon erősen megmaradt bennem az egész kezdeményezés, mivel – számomra legalábbis – hasonló cselekedetek jelentik az igazi karitatív akciókat. Kérem, beszéljen arról, hogyan is kezdődött és manapság hol tart a világ szemének ráirányítása a dél-bihari szórványszigetre.
– Bár nem szeretném ismét azzal kezdeni, hogy ez is egy kellemes kényszerűség volt, de így igaz. Ugyancsak befektetésként vettük meg a régi várasfenesi házat, amit nem újjávarázsoltunk, hanem olyannak újítottunk fel, amilyen régen volt, s amilyenek a környék házai általában, a családunkban pedig sok hagyományos bútordarab és háztartási eszköz gyűlt össze az idők folyamán, úgyhogy azt gondoltuk, nyitunk egy tájházat. A házhoz jókora udvar is tartozik, ott építettünk egy nagy helyiségből és konyhából álló házat, ahol a legkülönfélébb rendezvényeket lehet tartani. De az első táborozás hét vagy nyolc éve volt először, még a tájház megnyitása előtt, a helyi és a karcagi református lelkészek közös kezdeményezésére.
Körülbelül ötven fenesi és nyégerfalvi gyerek jött el a mi nyaralónkba, de jöttek Karcagról a vasárnapi iskolások is, lévén nagyon jó kapcsolatuk a helyi lelkésszel. Az első közös táborozásban a tanerők és lelkészek egyaránt részt vettek, délelőtt különböző kulturális, történelmi előadásokat, versenyeket, délután pedig szabadidős foglalkozásokat rendezve. Az első alkalommal együtt voltak az 1–8. osztályos gyerekek, azóta úgy oldjuk meg, hogy külön egy-egy hetet töltenek el az elemisták és az általános iskolások nálunk.
Ha lenne magyar középiskola, a nagyobbak számára is jutna hely az egyre népszerűbb táborban, de sajnos ez nem jön össze már évek óta. Pedig Belényesből, Fenesről, Köröstárkányból, Belényesújlakról, Magyarremetéről, Kisnyégerfalváról, Körösjánosfalváról és Belényessonkolyosról összegyűlne annyi gyerek, amennyi egy középiskola indításához kellene. Épület is van, de úgy látszik, nem ezen múlik.
– Bocsásson meg a pillanatnyi ötletért, de lehetne akár a régebbi és újabb árnyékolástechnikát tanító szakosztályt is indítani.
– Lehetne, persze, talán még szakembert is találnánk, aki a képzést elindítaná, bár a mai tizenéveseket kevésbé érdeklik a gyakorlati szakmák. Meg hát nem is erről van szó, nem rajtunk múlik, kár is beszélni róla. Majd talán egyszer.
– Térjünk vissza a tájházhoz és a táborokhoz! A felnőtt felügyeletet hogyan oldják meg?
– Az egész akció „magjai" a karcagiak, ők indították el, ahogy azt is, hogy három-háromnaponként váltják egymást a helyi és a karcagi tanerők, lelkészek. Már említettem, hogy nagyon pozitív a visszajelzés, bár meggyőződésem, hogy a városi gyerekeket még jobban érdekelné, mivel ők kevesebbet vannak kint a természetben.
– A táborfelügyelet világos, de a tájházban ki az, aki a látogatókat bevezeti-eligazítja a helyi szokásokban? Alkalmaztak képzett néprajzost vagy ötletszerűen, aki épp a közelben van, az fogadja a látogatókat?
– Sem, sem: édesanyám a tájház „úrnője". Nemcsak azért, mert a hely szakértője, hanem mert nyugdíjasként minden idejét a tájháznak szentelheti, beleéli magát a tájházzal kapcsolatos munkába, nagyon élvezi. Egyébként, amikor befejeztük a berendezést, készítettünk egy nagy műsort, s máris kezdtek minket megismerni. Amikor pedig felépült a kerti ház, Győrffy István Táj- és Népismereti Otthonnak neveztük el, ezzel tisztelegve a magyar néprajz első professzora, a tudomány egyik magyarországi megteremtője előtt, aki 1911-ben negyvenöt napig tartózkodott a vidéken, mintegy feltérképezve a Fekete-Körös völgyét. Egy alapítvány keretében működik, folyamatosan rendezünk kulturális akciókat, 2012-ben például nagyszabású kiállításunk volt Győrffy István fotóiból, aminek akkora sikere lett, hogy a budapesti Néprajzi Múzeum is bemutatta, a Szentendrei Skanzenben pedig tájházunk lesz. De jó kapcsolataink vannak a kolozsvári néprajzosokkal is, egyre többen látogatnak el hozzánk.
– Ha egy mondatban kellene összefoglalnia a háromosztatú tevékenységét, mi volna a legfontosabb, amit kiemelne?
– Főfoglalkozásom a redőny, az hozza a pénzt, a fenesi tájház és közösségi munka inkább karitatív, a bort pedig fel kell még futtatni.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár),
2014. február 24.
Lefednék a Kárpát-medencét – Interjú Kiss Gáborral, az Agnus Rádió főszerkesztőjével
Egész Erdélyt, illetve hosszú távon a teljes Kárpát-medencét lefedő református rádió létrehozása a távlati célja a kolozsvári Agnus Rádiónak, amely egyelőre a folyamatos, 24 órás internetes műsor beindításán munkálkodik – tudtuk meg Kiss Gábor főszerkesztőtől.
– A közelmúltban ünnepelte az Agnus Rádió a tizenegyedik születésnapját, ennek alkalmával a rádió egész napos rendezvénysorozatot szervezett. Hogyan zajlott a születésnap?
– Biztosan emlékeznek, akik az Agnus Rádió tavalyi születésnapján részt vettek, hogy nagyobb rendezvénnyel készültünk a korábbi évekhez képest, így már nemcsak gálaestre vártuk a hallgatókat, hanem több eseményt szerveztünk, ezt a szintet mindenképpen tartani akartuk továbbra is.
Az idei születésnap központi témája a család volt, ez onnan indult, hogy az ENSZ a 2014-es évet a család és a munka összehangolása évének nyilvánította, és arra gondoltunk, hogy ezt a témát mi is adaptáljuk, e köré szervezzük az eseményeket.
Mindenek előtt számba vettük azokat a rovatokat, amelyek kihelyezett műsorként is működnek. Arra jutottunk, hogy elsősorban az irodalom az, amit ki lehet vinni a stúdióból, Kolozsváron rengeteg irodalmár él, akiket meg lehet szólaltatni, ugyanakkor az irodalmárok egymást is faggathatják. Az irodalmi beszélgetésünk keretében így Demény Péter kérdezte Vallasek Júliát és Balázs Imre Józsefet, sőt a gyermekeiket is.
Egy másik fontos programpont volt a rádió 24 órás internetes műsorának beindítása: szombaton megvolt az első próbaadás, ezt a gyakorlatot a folyamatban lévő technikai újítás miatt egyelőre nem folytatjuk, de egy-két héten belül beindul a projekt. Az egész napos műsor rendkívül sikeres volt, a honlapunk látogatottsága aznap kétszeresére nőtt, és rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk a hallgatóktól. A 24 órás műsor eleinte nem fog pluszműsorokat jelenteni számunkra, ez most még azért sem kerül szóba, mert ha a református egyházkerület beindítja a médiaközpontot, akkor először is le kell költöztetni a stúdiót.
A születésnapon emellett stúdióbeszélgetéseket is tartottunk, az egyikre a magyarbikali gyermekzenekart hívtuk meg, fantasztikus volt, ahogy egyszerre 25 gyermek szaladgált a stúdióban. Ezenkívül játéksarkot rendeztünk be az evangélikus-lutheránus püspökségen, este pedig sor került a hagyományos gálára a törökvágási református templomban, ahol a gyermekzenekar közel negyvenperces koncerttel örvendeztette meg a közönséget, emellett családos vetélkedőn is részt vettek a jelenlévők.
– Majdnem egy évtizedes pereskedés után az Erdélyi Református Egyházkerület januárban kapta vissza a kolozsvári Eötvös (Konstanca) utcában álló egykori épületét. Mi lesz az ingatlan sorsa?
– Az épület elég romos állapotban van, így egyelőre az egyházkerület igazgatótanácsa által jóváhagyott 100 ezer euróból renoválni kell, a felújítás néhány hete el is kezdődött. Ezt követően fogjuk kialakítani azokat a helyiségeket, ahol az egyházkerülethez tartozó sajtóorgánumok, egyéb intézmények helyet kapnak: a Misztótfalusi Kis Miklós-nyomda, az egyházkerület iratterjesztése, az Agnus Rádió, az Üzenet folyóirat, a Református Szemle és az Igehirdető szakkiadványok, a nőszövetség által szerkesztett Református Család, valamint a Református Rádió szerkesztősége.
Az egyes szerkesztőségeket egy igazgatóság alá fogják vonni, így kialakul egy közös stratégia, de mindegyik megtartja a jellegzetességét, saját karakterét. Nem szeretnénk, hogy egy tudósító mindegyik sajtóorgánumnak anyagokat készítsen, ezt nem lehet megoldani, viszont optimalizálni tudjuk a tevékenységet, például egy egyetemista, aki jelenleg részmunkaidőben dolgozik az Agnus Rádiónál, a jövőben kaphat még egy részidős munkát valamelyik másik szerkesztőségnél, és így teljes állást tudunk neki biztosítani.
Beindult egyébként már a párbeszéd a helyiségek kialakításáról, és abban mindenki egyetért, hogy szükség lesz közösségi terekre, ahol majd le lehet ülni egymással kávézni, átbeszélni bizonyos kérdéseket, akár megegyezni, hogy egyes eseményekre ki megy el tudósítani.
– Az Agnus Rádió közösségi rádióként határozza meg magát. Mit takar pontosan ez a kifejezés?
– Egy hasonlattal élve: olyan ez, mint a levesfőzés. A rádió a fazék, amibe belekerülnek a hozzávalók, vagyis az adott közösséghez tartozó egyének, családok. A műsor létrejöttéhez az embereknek kell biztosítaniuk a hozzávalókat, és minél több van ezekből, annál színesebb a műsor. Külön kell említeni a fűszereket, amitől az egésznek még jobb íze lesz, ezt a pluszt az önkéntesek jelentik.
A közösségi rádió modellje Hollandiában és Dél-Amerikában indult nagyjából egyszerre, a kezdeményezők az otthon ülő asszonyok voltak, akiknek szükségük volt egy szócsőre, amelynek révén beszélhettek arról, ami őket foglalkoztatta, ami a közösséget is érintette. Magyarországon ennek a megfelelője a civil rádió, amit viszont törvényileg is elismernek, Romániában viszont a jogszabályok nem különítik el a közösségi rádiózást, nálunk csak a közszolgálati és a kereskedelmi kategória létezik.
Mivel közszolgálati rádió csak állami lehet, mi kereskedelmi rádióként vagyunk bejegyezve, ami rendkívül hátrányos adózás szempontjából, hiszen nem vagyunk profitorientáltak. A közösségi rádió másik két fontos tulajdonsága, hogy egyrészt a közösség tartja el – ez nálunk egyelőre nem működik teljes mértékben –, másrészt a szerkesztőség rendszeresen meglátogatja a közösséget, kimegy az emberek, a hallgatók közé. Mi évente párszor tartunk szakmai hétvégét, ami azzal zárul, hogy meglátogatjuk valamelyik gyülekezetet, bemutatkozunk azoknak, akik nap mint nap hallgatnak bennünket.
– Milyen további tervei vannak az Agnus Rádiónak?
– Mindenekelőtt szeretnénk folyamatossá tenni a 24 órás internetes műsort. Hosszú távon más városokba terjesztenénk ki a műsorainkat, alapvető cél egy egész Erdélyt lefedő református rádió működtetése, de valójában Kárpát-medencében gondolkozunk. A közös Kárpát-medencei rádió alapja tulajdonképpen már megvan: rendszeresen anyagokat cserélünk más szerkesztőségekkel, így heti négyszer negyvenöt percben a magyarországi, felvidéki és kárpátaljai rádiókkal jelentkezünk közös műsorral, amelyhez mindenki hozzájárul, de emellett sokszor kész magazinokat is átadunk egymásnak.
Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár),
Egész Erdélyt, illetve hosszú távon a teljes Kárpát-medencét lefedő református rádió létrehozása a távlati célja a kolozsvári Agnus Rádiónak, amely egyelőre a folyamatos, 24 órás internetes műsor beindításán munkálkodik – tudtuk meg Kiss Gábor főszerkesztőtől.
– A közelmúltban ünnepelte az Agnus Rádió a tizenegyedik születésnapját, ennek alkalmával a rádió egész napos rendezvénysorozatot szervezett. Hogyan zajlott a születésnap?
– Biztosan emlékeznek, akik az Agnus Rádió tavalyi születésnapján részt vettek, hogy nagyobb rendezvénnyel készültünk a korábbi évekhez képest, így már nemcsak gálaestre vártuk a hallgatókat, hanem több eseményt szerveztünk, ezt a szintet mindenképpen tartani akartuk továbbra is.
Az idei születésnap központi témája a család volt, ez onnan indult, hogy az ENSZ a 2014-es évet a család és a munka összehangolása évének nyilvánította, és arra gondoltunk, hogy ezt a témát mi is adaptáljuk, e köré szervezzük az eseményeket.
Mindenek előtt számba vettük azokat a rovatokat, amelyek kihelyezett műsorként is működnek. Arra jutottunk, hogy elsősorban az irodalom az, amit ki lehet vinni a stúdióból, Kolozsváron rengeteg irodalmár él, akiket meg lehet szólaltatni, ugyanakkor az irodalmárok egymást is faggathatják. Az irodalmi beszélgetésünk keretében így Demény Péter kérdezte Vallasek Júliát és Balázs Imre Józsefet, sőt a gyermekeiket is.
Egy másik fontos programpont volt a rádió 24 órás internetes műsorának beindítása: szombaton megvolt az első próbaadás, ezt a gyakorlatot a folyamatban lévő technikai újítás miatt egyelőre nem folytatjuk, de egy-két héten belül beindul a projekt. Az egész napos műsor rendkívül sikeres volt, a honlapunk látogatottsága aznap kétszeresére nőtt, és rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk a hallgatóktól. A 24 órás műsor eleinte nem fog pluszműsorokat jelenteni számunkra, ez most még azért sem kerül szóba, mert ha a református egyházkerület beindítja a médiaközpontot, akkor először is le kell költöztetni a stúdiót.
A születésnapon emellett stúdióbeszélgetéseket is tartottunk, az egyikre a magyarbikali gyermekzenekart hívtuk meg, fantasztikus volt, ahogy egyszerre 25 gyermek szaladgált a stúdióban. Ezenkívül játéksarkot rendeztünk be az evangélikus-lutheránus püspökségen, este pedig sor került a hagyományos gálára a törökvágási református templomban, ahol a gyermekzenekar közel negyvenperces koncerttel örvendeztette meg a közönséget, emellett családos vetélkedőn is részt vettek a jelenlévők.
– Majdnem egy évtizedes pereskedés után az Erdélyi Református Egyházkerület januárban kapta vissza a kolozsvári Eötvös (Konstanca) utcában álló egykori épületét. Mi lesz az ingatlan sorsa?
– Az épület elég romos állapotban van, így egyelőre az egyházkerület igazgatótanácsa által jóváhagyott 100 ezer euróból renoválni kell, a felújítás néhány hete el is kezdődött. Ezt követően fogjuk kialakítani azokat a helyiségeket, ahol az egyházkerülethez tartozó sajtóorgánumok, egyéb intézmények helyet kapnak: a Misztótfalusi Kis Miklós-nyomda, az egyházkerület iratterjesztése, az Agnus Rádió, az Üzenet folyóirat, a Református Szemle és az Igehirdető szakkiadványok, a nőszövetség által szerkesztett Református Család, valamint a Református Rádió szerkesztősége.
Az egyes szerkesztőségeket egy igazgatóság alá fogják vonni, így kialakul egy közös stratégia, de mindegyik megtartja a jellegzetességét, saját karakterét. Nem szeretnénk, hogy egy tudósító mindegyik sajtóorgánumnak anyagokat készítsen, ezt nem lehet megoldani, viszont optimalizálni tudjuk a tevékenységet, például egy egyetemista, aki jelenleg részmunkaidőben dolgozik az Agnus Rádiónál, a jövőben kaphat még egy részidős munkát valamelyik másik szerkesztőségnél, és így teljes állást tudunk neki biztosítani.
Beindult egyébként már a párbeszéd a helyiségek kialakításáról, és abban mindenki egyetért, hogy szükség lesz közösségi terekre, ahol majd le lehet ülni egymással kávézni, átbeszélni bizonyos kérdéseket, akár megegyezni, hogy egyes eseményekre ki megy el tudósítani.
– Az Agnus Rádió közösségi rádióként határozza meg magát. Mit takar pontosan ez a kifejezés?
– Egy hasonlattal élve: olyan ez, mint a levesfőzés. A rádió a fazék, amibe belekerülnek a hozzávalók, vagyis az adott közösséghez tartozó egyének, családok. A műsor létrejöttéhez az embereknek kell biztosítaniuk a hozzávalókat, és minél több van ezekből, annál színesebb a műsor. Külön kell említeni a fűszereket, amitől az egésznek még jobb íze lesz, ezt a pluszt az önkéntesek jelentik.
A közösségi rádió modellje Hollandiában és Dél-Amerikában indult nagyjából egyszerre, a kezdeményezők az otthon ülő asszonyok voltak, akiknek szükségük volt egy szócsőre, amelynek révén beszélhettek arról, ami őket foglalkoztatta, ami a közösséget is érintette. Magyarországon ennek a megfelelője a civil rádió, amit viszont törvényileg is elismernek, Romániában viszont a jogszabályok nem különítik el a közösségi rádiózást, nálunk csak a közszolgálati és a kereskedelmi kategória létezik.
Mivel közszolgálati rádió csak állami lehet, mi kereskedelmi rádióként vagyunk bejegyezve, ami rendkívül hátrányos adózás szempontjából, hiszen nem vagyunk profitorientáltak. A közösségi rádió másik két fontos tulajdonsága, hogy egyrészt a közösség tartja el – ez nálunk egyelőre nem működik teljes mértékben –, másrészt a szerkesztőség rendszeresen meglátogatja a közösséget, kimegy az emberek, a hallgatók közé. Mi évente párszor tartunk szakmai hétvégét, ami azzal zárul, hogy meglátogatjuk valamelyik gyülekezetet, bemutatkozunk azoknak, akik nap mint nap hallgatnak bennünket.
– Milyen további tervei vannak az Agnus Rádiónak?
– Mindenekelőtt szeretnénk folyamatossá tenni a 24 órás internetes műsort. Hosszú távon más városokba terjesztenénk ki a műsorainkat, alapvető cél egy egész Erdélyt lefedő református rádió működtetése, de valójában Kárpát-medencében gondolkozunk. A közös Kárpát-medencei rádió alapja tulajdonképpen már megvan: rendszeresen anyagokat cserélünk más szerkesztőségekkel, így heti négyszer negyvenöt percben a magyarországi, felvidéki és kárpátaljai rádiókkal jelentkezünk közös műsorral, amelyhez mindenki hozzájárul, de emellett sokszor kész magazinokat is átadunk egymásnak.
Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár),
2014. február 24.
Szőcs Géza: nem a politikusok elfogultak, hanem a szakma
Szőcs Géza kormánybiztost, kulturális főtanácsadót – erdélyi magyar költőt, írót, politikust, 2010–2012 között az Orbán-kormány kultúráért felelős államtitkárát – kérdeztük arról, milyen művekre milyen hatásfokkal szokta felhívni Orbán Viktor figyelmét, miért szorgalmazza már régen a „keleti nyitást” és a magyarság genetikai vizsgálatát, miért büszke máig is a József Attila-díjakkal kapcsolatos döntéseire.
- Mivel foglalkozik tulajdonképpen a miniszterelnök főtanácsadójaként?
- Háromféle feladatom van. Először is a távlati kulturális stratégiával kapcsolatosan mondok véleményt. Ezt különben – nem hivatalosan – évtizedek óta csinálom, eléggé sok mindent javasoltam a miniszterelnöknek, ilyen volt például a keleti nyitás ötlete, amely meg is valósult. Van olyan eset, hogy egy-egy konkrét kérdésben fordul hozzám, helyzetek, személyek megítéléséről konzultálunk, ilyen volt például a Cseh Tamás-archívum kérdése. A néhai Zumbok Ferenc kormánybiztos úrral, Hanák Gáborral és Cseh Tamás özvegyével folytatott beszélgetések alapján fogalmaztam meg az álláspontomat miniszterelnök úrnak a hagyatékkal kapcsolatban, nem állítanám, hogy én győztem meg, de talán megerősítettem az álláspontját, mert alapvetően ő is így gondolta. Nem fogadja meg minden tanácsomat, de ha mindet megfogadná, akkor lényegében én hoznám a döntéseket. Dolgom továbbá a kapcsolattartás a magyar kulturális élet fontos szereplőivel és helyszíneivel. Nem valamilyen elvont kapcsolattartásról van szó, nem úgy jelenek meg itt vagy ott – a Bábszínháztól az Operán keresztül a Fesztiválzenekarig –, mint a miniszterelnök emisszáriusa, hanem mint akit az éppen felvetődő problémák érdekelnek. Persze a jelenlétem azt is üzeni, hogy ezek a problémák előbb vagy utóbb rá fognak kerülni Orbán Viktor íróasztalára.
- A kulturális intézmények vezetőivel miért ön, miért nem a kulturális államtitkárság tartja a kapcsolatot? Nem nekik, nem a fenntartó minisztériumnak kellene kezelnie a problémáikat?
- Ők adminisztratív problémákkal foglalkoznak, és nem biztos, hogy van idejük arra, hogy egészleges rálátást nyerjenek. Ők menedzserként közelítik meg a kérdéseket, ez is a dolguk, én pedig inkább a néző, a kultúrafogyasztó oldaláról. Bennem a miniszterelnök, azt gondolom, a művészembert látja, és más az én beszámolóm, mondjuk, egy színielőadásról, mint amit az államtitkárság ezzel megbízott hivatalnoka fogalmazna meg.
- Készít színházi előadásokról beszámolókat Orbán Viktornak?
- Nem, de alkalomadtán felhívom a figyelmét, ha valamelyik színházra, rendezőre, eseményre különösen érdemes odafigyelni, neki is és általában is mindannyiunknak. Ő nyilván nem tud minden bemutatóra, koncertre elmenni, de amit én kiválasztok, amiről referálok neki összefoglaló jelleggel, abból hasznos információkhoz juthat. Amiről jelzem, hogy szerintem érdemes, arra többnyire odafigyel. A Kossuth-díj Bizottság döntéseiben is játszik némi szerepet egy-egy ilyen ajánlásom.
- Markó Iván miniszterelnöki támogatását is ön javasolta?
- Nem, de én is azt gondolom, hogy Markó Iván a magyar kultúra olyan büszkesége, aki akkor is megérdemli a támogatásunkat, figyelmünket, ha már túl van azon az életkoron, amikor újabb bravúrokkal jelenhet meg a színpadon. Akkor is megérdemli, ha ezt a támogatást mintegy utólag, életpályája ismeretében kapja meg, és nem feltétlenül azért, hogy csináljon valamit. De ha csinál is valamit, még szerencsésebb a helyzet. A konkrét döntésben nem volt szerepem, de én is sűrűn hangsúlyoztam hivatalos és nem hivatalos tanácsadóként, milyen jelentős művész Markó.
- Említette a Kossuth-díj Bizottságot, amelynek szakmai albizottságait a jelenlegi kormány megszüntette. Mi indokolja, hogy a művészek és műkritikusok, esztéták ki vannak zárva ezekből a döntésekből?
- Az a tapasztalat, hogy a szakma nem igazán jó gazdája a szakmának. Az egyes művészeti ágakban kialakulnak pólusok, és elrendeződnek körülöttük az irigységek, féltékenységek. A szakmai grémiumok nagyon gyakran inkább a középszer díjazásában egyeznek ki, mintsem hogy az ellentétes pólus fontos figuráit elfogadják. Tudnék olyan jeles magyar filmrendezőt megnevezni, aki a másik kiváló magyar filmrendezőnek egy fillért sem juttatott volna csak azért, mert az illető a riválisa. De mondhatnék festőt vagy építészt is stb. Valahányszor a szakma által felterjesztett neveket láttam, mindig ezzel szembesültem, aztán folyton arra ébredünk, hogy ez is meghalt, az is meghalt fontos díjak nélkül, bár egyértelműen megérdemelte volna. Tehát a szakmától el kell venni ezt a lehetőséget, ez a véleményem. A szakma elfogult.
- A politikusok viszont teljes mértékben mentesek minden efféle kicsinyességtől?
- A politikusnak az a munkája, hogy tisztában legyen a területe értékeivel. Ha nem jó politikus, és nincs vele tisztában, akkor számolnia kell a következményekkel. Ezt akkor is elmondtam, amikor megkérdezték, honnan veszem magamnak a bátorságot, hogy a díjak vagy a forgatókönyvek ügyében döntsek, hogy melyik érdemel támogatást. Arra választottak ki, hogy felismerjem, mi az érték. És azok a filmek, amelyeket én támogattam, ilyen-olyan apparátus, bizottság, forgatókönyv-fejlesztés nélkül, csak és kizárólag a saját fejemre, ismereteimre és értékrendemre támaszkodva, nagyon sok díjat kaptak. Én önérzetesen és büszkén vállalom, hogy igen, jól választottam, és hogy egyedül is tényleg el tudom dönteni, melyik filmterv kapjon állami pénzt, melyik zeneszerző érdemel kitüntetést, melyik képzőművész szolgált rá, hogy elvigyük Pekingbe a munkáit, melyik költő kaphatja meg a József Attila-díjat.
- Nem a kulturális közigazgatás átlátása, az ágazati jogalkotási munka stb. az államtitkárság és a minisztérium feladata, hanem a József Attila-díjak kiosztása? Utóbbit nem bölcsebb több különböző ízlésű, eltérő tapasztalatokkal rendelkező, a területen tájékozott ember belátására bízni?
- Az első számú feladat, az, amiről ön beszél, de nem kevésbé fontos, hogy a magyar kultúra egészére is megfelelő rálátással rendelkezzen a kulturális ügyek irányítója, hogy a jövő értékeit észrevegye és segítse megszületni. A gyakorlat pedig, mondom, azt mutatja, hogy ez a sokféle ízlésű ember nem tud megegyezni és valakinek valahol döntenie kell, mégpedig az illetékes államtitkárnak, akire rábízták átmenetileg ezeket az értékeket. Ezt a részét a munkámnak jól elvégeztem, nem érheti szó a ház elejét, ezt utólag sokan mások is belátták.
- Ezen a területen példásan aktív volt, ugyanakkor a nagy ágazati törvényeket, a színházi, az örökségvédelmi stb. inkább a kulturális bizottság kezdeményezte.
- Ez egész biztosan így volt, és ennek oka az is, hogy ezek a kollégák már olyan rutinnal rendelkeztek és olyan hozzáértéssel, amilyennel én nem, én csak tanultam a törvényhozói szakmát. Volt ugyan törvényhozói tapasztalatom, voltam szenátor, de több évtizede és a bukaresti parlamentben.
- Ha a művészek nem jó gazdái a nekik szánt állami pénzeknek és díjaknak, mi indokolja, hogy egy értékrendjében is jól körülhatárolható művészszervezetnek, a Magyar Művészeti Akadémiának (MMA) komoly hatalmat és közpénzosztó jogosultságokat adjunk?
- Hogy ez jó döntés volt-e, csak az idő tudja eldönteni. Nem hiszem, hogy ma ez megjövendölhető volna bármekkora szakértelemmel is. Sokan hajlamosak leszűkíteni ezt a folyamatot két-három ember befolyásszerzésére, de ha valamit az alkotmányban rögzítenek, az nem egy-egy elnök személyére szól, több annál. Ez a szakma esélye, hogy a dolgait saját kezébe vegye. Meglátjuk, mennyire tudnak vele élni, ez egyfajta életképességi teszt is. Ha a józanság és nyitottság felülkerekedik az önérdeken, akkor 15 éven belül nagyon hasznossá válik ez a szervezet.
- Mégis hisz ebben?
- Ha az, ami az akadémián történik, szembemegy majd a magyar kultúra érdekivel, akkor az élet úgyis kikényszeríti a politikától a korrekciót.
- Kerényi Imre kormánymegbízott szerint ki kell egyensúlyozni a baloldali dominanciájú kánont. Ön szerint?
- A pártállam és a ma ellenzékben lévő politikai erők kormányzása idején sok művész úgy érezte, hogy perifériára szorult. Sokaknak van ilyen frusztrációja, nekem is régóta van íróként ilyen kiszorítottság-érzésem, hogy jóformán senki sem foglalkozik a műveimmel. Minden kormányzat számon tart olyan művészeket, akik közelebb állnak hozzá, természetes tehát, hogy kormányváltás esetén mindig másokat juttatnak esélyhez. Ilyen a politika a világon mindenhol. De nem szabad, hogy ez a kiegyenlítés kiszorítássá váljon, a nemzeti kultúra rovására menjen.
- Nincs ilyen veszély?
- Nekem a saját tevékenységemmel kell elszámolnom, és én az érték megszállottja vagyok.
- Államtitkári programját felvázolva tett egy megjegyzést a magyarság genetikai adatbankjának elkészítéséről, amely meglehetősen nagy megütközést keltett.
- Amekkora megütközést keltett ez a terv, én is éppen annyira megütköztem ezen a megütközésen. A világról megszerezhető tudás soha nem lehet tabu. Természetesen nem akartam, mint egy jó nevű német intézet kutatója a nekem írt levelében feltételezte, genetikai állományuk szerint osztályozni a magyarokat, híg- vagy mélymagyarokat kijelölni. A világon sok helyen folynak ilyen genetikai kutatások, és jó lenne tudni, hogy a mai magyar népesség átlagában mennyi a kun, a jász, a finnugor, a germán, a szláv, török stb. Az ember olvas mindenféle délibábos feltevéseket, hogy a mi rokonaink a baszkok, de nem, mert az eszkimók vagy az észak-amerikai indiánok. Erre mondom, hogy ha adható erre válasz, akkor lássuk. Tényleg élnek Svájcban a hunoknak leszármazottai, van ott a magyarokkal, a sztyeppei népekkel kapcsolatba hozható genetikai enklávé, vagy nincsen? Hogyan lehet a székelyeket elhelyezni ebben az őstörténeti világban? Létezhet-e magyar–japán rokonság? Nem vitatom a finnugor elméletet, tudom, hogy a nyelvrokonság nem igazolja a genetikai rokonságot, de ezek mindenesetre nagyon izgalmas kérdések.
- A keleti nyitás mint kulturális stratégia mit jelent pontosan?
- Elég megnézni a napokban lezajlott berlini filmfesztivál eredményeit, hogy lássuk, milyen értékteremtő potenciál van keleten. Nemcsak gazdasági, geostratégiai partnerkeresés szempontjából fontos ez a kérdés, hanem kulturális tekintetben is van mit tanulni tőlük. Mi vagyunk az egyetlen európai nép, amelyet ázsiainak tekintetnek, a legnyugatibb ázsiai és a legkeletibb európai nemzet. Tehát igenis kompszerepet kell betöltenünk, kompországnak kell lennünk nyugat és kelet között. Értékek átrakodásának szabadkikötőjévé kell válnunk, hiszen a legnagyobb tőkénk a fekvésünk, hogy tranzitország vagyunk.
- Nem először vált 2010-ben politikussá, szóba is került, hogy a romániai rendszerváltás után RMDSZ-szenátor volt Bukarestben egy darabig és a szövetség főtitkára. Mi vesz rá egy, ahogy némelyek mondják, csavargó alkatú, kötöttségeket rosszul tűrő írót-költőt, hogy szenátor, főtitkár, majd húsz évvel később államtitkár, kormánybiztos és főtanácsadó legyen?
- Nem vonzalomról, hanem hívásról, hivatásról, feladatról van szó. Világéletemben igyekeztem távol tartani magam a hivatalnoki típusú fegyelmezettséget, pláne pártfegyelmet igénylő pályáktól, a nyolcvanas évek Romániája nem tette számomra vonzóvá az ilyen elvárásokat. Amikor svájci emigrációmból visszaérkeztem Budapestre, majdnem egy évig a Szabad Európa Rádió itteni irodájának vezetője voltam. Ez életem egyik legszebb időszaka volt, részt vehettem a rendszerváltásban, beszélgethettem a rendszerváltó elit tagjaival, sokan – minden politikai oldalról – azóta is a barátaim. A Páneurópai Piknik szervezésében is közreműködtem tanácsadóként. Akkoriban alakult meg az RMDSZ, amelyben két irányvonal birkózott. Némelyek kuruc–labanc-vonalnak, bukaresti–erdélyi-ellentétnek, esetleg idősebb, a pártállami tapasztalatokon edződött és az ifjú politikusok tábora szembenállásaként írták ezt le. Mivel akkor szükség volt olyan emberre, akit hitelesít az ellenzéki múltja, nyelveket beszél, vannak nemzetközi kapcsolatai, így lettem a párt egyik vezetője a „fiatalok” kívánságára. Elhittem, hogy tényleg szükség van rám. Erkölcsi kötelességnek fogtam fel a dolgot és korábbi ellenzéki politikai szerepvállalásom logikus folytatásaként. A kezdet kezdetén, Ceausescu Romániájában ez nem sok földi jóval kecsegtetett, nem hatalomvágyból és nem Audi-slusszkulcsok reményében kezdtem mindenesetre politizálni. Minimum a szabadságunkat, ha nem az életünket kockáztattuk. Aztán nem sokkal később be kellett látnom, hogy ezt a politikai missziót az RMDSZ-ben nem lehet, nincs már értelme tovább folytatni. A mostani, 20 évvel későbbi politikai tevékenységemet, bár nagyon mások a körülmények, szintén missziónak tekintem.
Vári György
Népszabadság,
Szőcs Géza kormánybiztost, kulturális főtanácsadót – erdélyi magyar költőt, írót, politikust, 2010–2012 között az Orbán-kormány kultúráért felelős államtitkárát – kérdeztük arról, milyen művekre milyen hatásfokkal szokta felhívni Orbán Viktor figyelmét, miért szorgalmazza már régen a „keleti nyitást” és a magyarság genetikai vizsgálatát, miért büszke máig is a József Attila-díjakkal kapcsolatos döntéseire.
- Mivel foglalkozik tulajdonképpen a miniszterelnök főtanácsadójaként?
- Háromféle feladatom van. Először is a távlati kulturális stratégiával kapcsolatosan mondok véleményt. Ezt különben – nem hivatalosan – évtizedek óta csinálom, eléggé sok mindent javasoltam a miniszterelnöknek, ilyen volt például a keleti nyitás ötlete, amely meg is valósult. Van olyan eset, hogy egy-egy konkrét kérdésben fordul hozzám, helyzetek, személyek megítéléséről konzultálunk, ilyen volt például a Cseh Tamás-archívum kérdése. A néhai Zumbok Ferenc kormánybiztos úrral, Hanák Gáborral és Cseh Tamás özvegyével folytatott beszélgetések alapján fogalmaztam meg az álláspontomat miniszterelnök úrnak a hagyatékkal kapcsolatban, nem állítanám, hogy én győztem meg, de talán megerősítettem az álláspontját, mert alapvetően ő is így gondolta. Nem fogadja meg minden tanácsomat, de ha mindet megfogadná, akkor lényegében én hoznám a döntéseket. Dolgom továbbá a kapcsolattartás a magyar kulturális élet fontos szereplőivel és helyszíneivel. Nem valamilyen elvont kapcsolattartásról van szó, nem úgy jelenek meg itt vagy ott – a Bábszínháztól az Operán keresztül a Fesztiválzenekarig –, mint a miniszterelnök emisszáriusa, hanem mint akit az éppen felvetődő problémák érdekelnek. Persze a jelenlétem azt is üzeni, hogy ezek a problémák előbb vagy utóbb rá fognak kerülni Orbán Viktor íróasztalára.
- A kulturális intézmények vezetőivel miért ön, miért nem a kulturális államtitkárság tartja a kapcsolatot? Nem nekik, nem a fenntartó minisztériumnak kellene kezelnie a problémáikat?
- Ők adminisztratív problémákkal foglalkoznak, és nem biztos, hogy van idejük arra, hogy egészleges rálátást nyerjenek. Ők menedzserként közelítik meg a kérdéseket, ez is a dolguk, én pedig inkább a néző, a kultúrafogyasztó oldaláról. Bennem a miniszterelnök, azt gondolom, a művészembert látja, és más az én beszámolóm, mondjuk, egy színielőadásról, mint amit az államtitkárság ezzel megbízott hivatalnoka fogalmazna meg.
- Készít színházi előadásokról beszámolókat Orbán Viktornak?
- Nem, de alkalomadtán felhívom a figyelmét, ha valamelyik színházra, rendezőre, eseményre különösen érdemes odafigyelni, neki is és általában is mindannyiunknak. Ő nyilván nem tud minden bemutatóra, koncertre elmenni, de amit én kiválasztok, amiről referálok neki összefoglaló jelleggel, abból hasznos információkhoz juthat. Amiről jelzem, hogy szerintem érdemes, arra többnyire odafigyel. A Kossuth-díj Bizottság döntéseiben is játszik némi szerepet egy-egy ilyen ajánlásom.
- Markó Iván miniszterelnöki támogatását is ön javasolta?
- Nem, de én is azt gondolom, hogy Markó Iván a magyar kultúra olyan büszkesége, aki akkor is megérdemli a támogatásunkat, figyelmünket, ha már túl van azon az életkoron, amikor újabb bravúrokkal jelenhet meg a színpadon. Akkor is megérdemli, ha ezt a támogatást mintegy utólag, életpályája ismeretében kapja meg, és nem feltétlenül azért, hogy csináljon valamit. De ha csinál is valamit, még szerencsésebb a helyzet. A konkrét döntésben nem volt szerepem, de én is sűrűn hangsúlyoztam hivatalos és nem hivatalos tanácsadóként, milyen jelentős művész Markó.
- Említette a Kossuth-díj Bizottságot, amelynek szakmai albizottságait a jelenlegi kormány megszüntette. Mi indokolja, hogy a művészek és műkritikusok, esztéták ki vannak zárva ezekből a döntésekből?
- Az a tapasztalat, hogy a szakma nem igazán jó gazdája a szakmának. Az egyes művészeti ágakban kialakulnak pólusok, és elrendeződnek körülöttük az irigységek, féltékenységek. A szakmai grémiumok nagyon gyakran inkább a középszer díjazásában egyeznek ki, mintsem hogy az ellentétes pólus fontos figuráit elfogadják. Tudnék olyan jeles magyar filmrendezőt megnevezni, aki a másik kiváló magyar filmrendezőnek egy fillért sem juttatott volna csak azért, mert az illető a riválisa. De mondhatnék festőt vagy építészt is stb. Valahányszor a szakma által felterjesztett neveket láttam, mindig ezzel szembesültem, aztán folyton arra ébredünk, hogy ez is meghalt, az is meghalt fontos díjak nélkül, bár egyértelműen megérdemelte volna. Tehát a szakmától el kell venni ezt a lehetőséget, ez a véleményem. A szakma elfogult.
- A politikusok viszont teljes mértékben mentesek minden efféle kicsinyességtől?
- A politikusnak az a munkája, hogy tisztában legyen a területe értékeivel. Ha nem jó politikus, és nincs vele tisztában, akkor számolnia kell a következményekkel. Ezt akkor is elmondtam, amikor megkérdezték, honnan veszem magamnak a bátorságot, hogy a díjak vagy a forgatókönyvek ügyében döntsek, hogy melyik érdemel támogatást. Arra választottak ki, hogy felismerjem, mi az érték. És azok a filmek, amelyeket én támogattam, ilyen-olyan apparátus, bizottság, forgatókönyv-fejlesztés nélkül, csak és kizárólag a saját fejemre, ismereteimre és értékrendemre támaszkodva, nagyon sok díjat kaptak. Én önérzetesen és büszkén vállalom, hogy igen, jól választottam, és hogy egyedül is tényleg el tudom dönteni, melyik filmterv kapjon állami pénzt, melyik zeneszerző érdemel kitüntetést, melyik képzőművész szolgált rá, hogy elvigyük Pekingbe a munkáit, melyik költő kaphatja meg a József Attila-díjat.
- Nem a kulturális közigazgatás átlátása, az ágazati jogalkotási munka stb. az államtitkárság és a minisztérium feladata, hanem a József Attila-díjak kiosztása? Utóbbit nem bölcsebb több különböző ízlésű, eltérő tapasztalatokkal rendelkező, a területen tájékozott ember belátására bízni?
- Az első számú feladat, az, amiről ön beszél, de nem kevésbé fontos, hogy a magyar kultúra egészére is megfelelő rálátással rendelkezzen a kulturális ügyek irányítója, hogy a jövő értékeit észrevegye és segítse megszületni. A gyakorlat pedig, mondom, azt mutatja, hogy ez a sokféle ízlésű ember nem tud megegyezni és valakinek valahol döntenie kell, mégpedig az illetékes államtitkárnak, akire rábízták átmenetileg ezeket az értékeket. Ezt a részét a munkámnak jól elvégeztem, nem érheti szó a ház elejét, ezt utólag sokan mások is belátták.
- Ezen a területen példásan aktív volt, ugyanakkor a nagy ágazati törvényeket, a színházi, az örökségvédelmi stb. inkább a kulturális bizottság kezdeményezte.
- Ez egész biztosan így volt, és ennek oka az is, hogy ezek a kollégák már olyan rutinnal rendelkeztek és olyan hozzáértéssel, amilyennel én nem, én csak tanultam a törvényhozói szakmát. Volt ugyan törvényhozói tapasztalatom, voltam szenátor, de több évtizede és a bukaresti parlamentben.
- Ha a művészek nem jó gazdái a nekik szánt állami pénzeknek és díjaknak, mi indokolja, hogy egy értékrendjében is jól körülhatárolható művészszervezetnek, a Magyar Művészeti Akadémiának (MMA) komoly hatalmat és közpénzosztó jogosultságokat adjunk?
- Hogy ez jó döntés volt-e, csak az idő tudja eldönteni. Nem hiszem, hogy ma ez megjövendölhető volna bármekkora szakértelemmel is. Sokan hajlamosak leszűkíteni ezt a folyamatot két-három ember befolyásszerzésére, de ha valamit az alkotmányban rögzítenek, az nem egy-egy elnök személyére szól, több annál. Ez a szakma esélye, hogy a dolgait saját kezébe vegye. Meglátjuk, mennyire tudnak vele élni, ez egyfajta életképességi teszt is. Ha a józanság és nyitottság felülkerekedik az önérdeken, akkor 15 éven belül nagyon hasznossá válik ez a szervezet.
- Mégis hisz ebben?
- Ha az, ami az akadémián történik, szembemegy majd a magyar kultúra érdekivel, akkor az élet úgyis kikényszeríti a politikától a korrekciót.
- Kerényi Imre kormánymegbízott szerint ki kell egyensúlyozni a baloldali dominanciájú kánont. Ön szerint?
- A pártállam és a ma ellenzékben lévő politikai erők kormányzása idején sok művész úgy érezte, hogy perifériára szorult. Sokaknak van ilyen frusztrációja, nekem is régóta van íróként ilyen kiszorítottság-érzésem, hogy jóformán senki sem foglalkozik a műveimmel. Minden kormányzat számon tart olyan művészeket, akik közelebb állnak hozzá, természetes tehát, hogy kormányváltás esetén mindig másokat juttatnak esélyhez. Ilyen a politika a világon mindenhol. De nem szabad, hogy ez a kiegyenlítés kiszorítássá váljon, a nemzeti kultúra rovására menjen.
- Nincs ilyen veszély?
- Nekem a saját tevékenységemmel kell elszámolnom, és én az érték megszállottja vagyok.
- Államtitkári programját felvázolva tett egy megjegyzést a magyarság genetikai adatbankjának elkészítéséről, amely meglehetősen nagy megütközést keltett.
- Amekkora megütközést keltett ez a terv, én is éppen annyira megütköztem ezen a megütközésen. A világról megszerezhető tudás soha nem lehet tabu. Természetesen nem akartam, mint egy jó nevű német intézet kutatója a nekem írt levelében feltételezte, genetikai állományuk szerint osztályozni a magyarokat, híg- vagy mélymagyarokat kijelölni. A világon sok helyen folynak ilyen genetikai kutatások, és jó lenne tudni, hogy a mai magyar népesség átlagában mennyi a kun, a jász, a finnugor, a germán, a szláv, török stb. Az ember olvas mindenféle délibábos feltevéseket, hogy a mi rokonaink a baszkok, de nem, mert az eszkimók vagy az észak-amerikai indiánok. Erre mondom, hogy ha adható erre válasz, akkor lássuk. Tényleg élnek Svájcban a hunoknak leszármazottai, van ott a magyarokkal, a sztyeppei népekkel kapcsolatba hozható genetikai enklávé, vagy nincsen? Hogyan lehet a székelyeket elhelyezni ebben az őstörténeti világban? Létezhet-e magyar–japán rokonság? Nem vitatom a finnugor elméletet, tudom, hogy a nyelvrokonság nem igazolja a genetikai rokonságot, de ezek mindenesetre nagyon izgalmas kérdések.
- A keleti nyitás mint kulturális stratégia mit jelent pontosan?
- Elég megnézni a napokban lezajlott berlini filmfesztivál eredményeit, hogy lássuk, milyen értékteremtő potenciál van keleten. Nemcsak gazdasági, geostratégiai partnerkeresés szempontjából fontos ez a kérdés, hanem kulturális tekintetben is van mit tanulni tőlük. Mi vagyunk az egyetlen európai nép, amelyet ázsiainak tekintetnek, a legnyugatibb ázsiai és a legkeletibb európai nemzet. Tehát igenis kompszerepet kell betöltenünk, kompországnak kell lennünk nyugat és kelet között. Értékek átrakodásának szabadkikötőjévé kell válnunk, hiszen a legnagyobb tőkénk a fekvésünk, hogy tranzitország vagyunk.
- Nem először vált 2010-ben politikussá, szóba is került, hogy a romániai rendszerváltás után RMDSZ-szenátor volt Bukarestben egy darabig és a szövetség főtitkára. Mi vesz rá egy, ahogy némelyek mondják, csavargó alkatú, kötöttségeket rosszul tűrő írót-költőt, hogy szenátor, főtitkár, majd húsz évvel később államtitkár, kormánybiztos és főtanácsadó legyen?
- Nem vonzalomról, hanem hívásról, hivatásról, feladatról van szó. Világéletemben igyekeztem távol tartani magam a hivatalnoki típusú fegyelmezettséget, pláne pártfegyelmet igénylő pályáktól, a nyolcvanas évek Romániája nem tette számomra vonzóvá az ilyen elvárásokat. Amikor svájci emigrációmból visszaérkeztem Budapestre, majdnem egy évig a Szabad Európa Rádió itteni irodájának vezetője voltam. Ez életem egyik legszebb időszaka volt, részt vehettem a rendszerváltásban, beszélgethettem a rendszerváltó elit tagjaival, sokan – minden politikai oldalról – azóta is a barátaim. A Páneurópai Piknik szervezésében is közreműködtem tanácsadóként. Akkoriban alakult meg az RMDSZ, amelyben két irányvonal birkózott. Némelyek kuruc–labanc-vonalnak, bukaresti–erdélyi-ellentétnek, esetleg idősebb, a pártállami tapasztalatokon edződött és az ifjú politikusok tábora szembenállásaként írták ezt le. Mivel akkor szükség volt olyan emberre, akit hitelesít az ellenzéki múltja, nyelveket beszél, vannak nemzetközi kapcsolatai, így lettem a párt egyik vezetője a „fiatalok” kívánságára. Elhittem, hogy tényleg szükség van rám. Erkölcsi kötelességnek fogtam fel a dolgot és korábbi ellenzéki politikai szerepvállalásom logikus folytatásaként. A kezdet kezdetén, Ceausescu Romániájában ez nem sok földi jóval kecsegtetett, nem hatalomvágyból és nem Audi-slusszkulcsok reményében kezdtem mindenesetre politizálni. Minimum a szabadságunkat, ha nem az életünket kockáztattuk. Aztán nem sokkal később be kellett látnom, hogy ezt a politikai missziót az RMDSZ-ben nem lehet, nincs már értelme tovább folytatni. A mostani, 20 évvel későbbi politikai tevékenységemet, bár nagyon mások a körülmények, szintén missziónak tekintem.
Vári György
Népszabadság,
2014. február 24.
Újságírói díjak leltek gazdára Kolozsváron
Keresztény Szó és a Világhírnév Kiadó által szervezett szombat délutáni újságírói kerekasztalon az egyházi és közéleti média kapcsolatairól, közös ablakairól, átjárhatóságáról, az újságírói felelősségről, a fiatalok és lelkes kezdeményezők felkereséséről és az öröm által átitatott közösségépítő munkáról cseréltek eszmét Kolozs, Maros és Hargita megyei publicisták – írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a Fehér Holló Médiaklub sajtóirodája.
Keresztény Hírnév címet viselő nagycsaládias jellegű értekezleten két díjat is átadtak. A Keresztény Szó szerkesztőségének nívódíját Simon Ilona, az RTV Kolozsvári Stúdiójának munkatársa kapta a folyóiratban 2013-ban megjelent meselélektani sorozatáért.
Simon Ilona munkásságát a lap főszerkesztője, Bodó Márta méltatta. A Fehér Holló Médiaklub 600 lejes Szórványhűség-díját Főcze János, a Transindex munkatársa kapta Hajnali ingázók – „Ha végzek a sulival valaha, örökké csak aludni fogok" című riportjáért.
A 600 lejes díjat a Fehér Holló Médiaklub tagsága (Tamási Attila - Bányavidéki Új Szó; Sarány István - Hargita Népe; Ambrus Attila - Brassói Lapok; Bodolai Gyöngyi - Népújság; Ötvös József - Üzenet; Szilágyi Szabolcs - Kolozsvári Rádió; Bodó Márta - Keresztény Szó; Lőwy Dániel - Amerikai Magyar Népszava; Oláh-Gál Róbert - a Természet Világa külső munkatársa; Benkő Levente - Művelődés; Szabó Csaba - RTV Kolozsvár) maga finanszírozta.
„Reméljük, hogy Főcze János továbbra is a terepriportok bűvkörében marad, és lesznek még szép számmal olyan témái, amelyek emberi sorsokat befolyásolnak majd jobb irányba” - mondta a díj átadásakor Szabó Csaba, a Fehér Holló Médiaklub alapítója.
maszol.ro,
Keresztény Szó és a Világhírnév Kiadó által szervezett szombat délutáni újságírói kerekasztalon az egyházi és közéleti média kapcsolatairól, közös ablakairól, átjárhatóságáról, az újságírói felelősségről, a fiatalok és lelkes kezdeményezők felkereséséről és az öröm által átitatott közösségépítő munkáról cseréltek eszmét Kolozs, Maros és Hargita megyei publicisták – írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a Fehér Holló Médiaklub sajtóirodája.
Keresztény Hírnév címet viselő nagycsaládias jellegű értekezleten két díjat is átadtak. A Keresztény Szó szerkesztőségének nívódíját Simon Ilona, az RTV Kolozsvári Stúdiójának munkatársa kapta a folyóiratban 2013-ban megjelent meselélektani sorozatáért.
Simon Ilona munkásságát a lap főszerkesztője, Bodó Márta méltatta. A Fehér Holló Médiaklub 600 lejes Szórványhűség-díját Főcze János, a Transindex munkatársa kapta Hajnali ingázók – „Ha végzek a sulival valaha, örökké csak aludni fogok" című riportjáért.
A 600 lejes díjat a Fehér Holló Médiaklub tagsága (Tamási Attila - Bányavidéki Új Szó; Sarány István - Hargita Népe; Ambrus Attila - Brassói Lapok; Bodolai Gyöngyi - Népújság; Ötvös József - Üzenet; Szilágyi Szabolcs - Kolozsvári Rádió; Bodó Márta - Keresztény Szó; Lőwy Dániel - Amerikai Magyar Népszava; Oláh-Gál Róbert - a Természet Világa külső munkatársa; Benkő Levente - Művelődés; Szabó Csaba - RTV Kolozsvár) maga finanszírozta.
„Reméljük, hogy Főcze János továbbra is a terepriportok bűvkörében marad, és lesznek még szép számmal olyan témái, amelyek emberi sorsokat befolyásolnak majd jobb irányba” - mondta a díj átadásakor Szabó Csaba, a Fehér Holló Médiaklub alapítója.
maszol.ro,
2014. február 24.
Hajdú Áron
VITAINDÍTÓ STRATÉGIA-TERVEZETHEZ
Az erdélyi magyar könyvkiadás és terjesztés kérdésköre
Téves az az elmélet, miszerint az emberek, főként a fiatalok nem olvasnak könyvet. A könyvolvasók táborának folyamatos az utánpótlása - hangsúlyozza szakpolitikai vitaindítójában
1. Bevezető
A könyvkiadás és könyvterjesztés jelenlegi helyzetének elemzése és támogatási stratégiájának kidolgozása előtt fontosnak tartom néhány fogalom egyértelmű meghatározását és értelmezését.
2. A jelenlegi helyzet
Az erdélyi magyar könyvkiadók az 1989-es változás után a korlátlan lehetőségek és a kiadói szabadság tengerén próbálnak minél sikeresebben vitorlázni. Egymás után alakultak újabb kiadók, könyvkiadással is foglalkozó alapítványok, egyesületek, de az önkormányzatok által működtetett kulturális intézmények is rengeteg kiadvánnyal jelentkeznek. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az erdélyi könyvpiacot egyszerre két irányból árasztották el a könyvek, egyrészt az itthoni kiadványok számának növekedése, másrészt a Magyarországról behozottak teremtették meg a bőség zavarát. Ennek ellenére, manapság a könyvkiadás jövőjét illetően a pesszimista vélemények az általános nézetformálók. Ezek ugyan nem alaptalanok, mert a televízió és internet egyre több időt von el az úgyis kevés szabadidővel rendelkező könyvolvasótól, de ezek a vélemények mesterkéltek és nem általános érvényűek.
Mára az erdélyi kiadók nagy többsége az olvasók alacsony jövedelmével, ezáltal a vásárlók lehetőségeinek csökkenésével magyarázza a forgalom már-már katasztrofális csökkenését. Ez legtöbbjüket nehéz anyagi helyzetbe sodorta, így kizárólag a könyvkiadásra szánt állami vagy önkormányzati támogatások nagyságától és annak elosztási rendszerétől függ létezésük. Nagy többségük már rég csődbe ment volna, ha nem jutott volna közpénzekhez. Sajnos nem tudnak szabadulni a Kriterion korszakban megszokott „olcsó könyvet a dolgozó népnek” állampolitika (akkor ugyan nagyszerűen működő) sémáitól, és nem tudnak alkalmazkodni a konkurencia szabályaihoz. Levonható tehát a következtetés, hogy a nyolcvankilences változások után a kiadók a piacgazdaság könyörtelen valóságával kellett szembenézzenek, és ismételten aktuálissá vált a kérdés: része-e az erdélyi könyvkiadás a magyar könyvkiadásnak? Mert a határok átjárhatósága kedvező lehetőségeket jelentett, hiszen a magyar olvasók lakhelytől függetlenül magyar nyelvű könyveket olvasnak, tehát a piac az erdélyi kiadók számára is bővült. Az uniós csatlakozás után ők is szabadon kereskedhetnek Magyarországon. Ennek következtében azok az erdélyi kiadók látszanak életképesnek, melyek alkalmazkodni tudtak az új helyzethez és nem feltétlenül az állami támogatásokra építenek, hanem képesek voltak felvenni a verseny a magyarországi kiadókkal. Mint azt bármilyen termék esetében, a könyv piaci életét is döntően befolyásolja az ára. Itt is tapasztalható egy igazi „erdélyi” tévhit, miszerint az olcsó könyvek kelendőbbek. A tapasztalat ellentmond ennek a feltevésnek, mert új minőségében a könyvet tartalma és kivitelezése adja el a könyvolvasónak. A tartalmat elemezve megállapíthatjuk, hogy átalakultak az olvasók igényei, lecsengett a szocializmus alatt letiltott könyvek kiadásának üzleti opportunitása, az olvasók új, minőségi kiadások iránt érdeklődnek. Ugyancsak fontos szerepet kapnak az igényes műfordítások is, melyek újabb üzleti lehetőséget jelentenek, és egyre keresettebbek.
Itt egy fontos megállapítást kell tennünk, ami az erdélyi szerzők és erdélyi kiadók viszonyát illeti, mert az itteni kiadók egyértelműen hátrányos helyzetben vannak a magyarországiakhoz képest, ami a szerzői jogdíj értékét, a szerző láthatóságát és könyvek terjesztését illeti. A szerzők nagy része magyarországi kiadóknál próbálkozik előbb kéziratával, a nagyobb honorárium, a reklám és siker reményében. Erdélyi kiadóknak általában csak a többszörösen elutasított kéziratok maradnak, tehát a siker esélye és mértéke is eleve kisebb. Ezt az űrt aztán az általuk úgynevezett „hiánypótló” kéziratokkal próbálják betölteni, melyek nagy része eleve vesztes próbálkozás, mert gyenge, érdektelen és túlhaladott.
Ugyancsak hátrányosan érinti az erdélyi kiadókat az is, hogy a szakmai rendezvények egyre inkább népünnepély jelleget nyernek és inkább a könyvkereskedők rendezvényeivé alakulnak át. Kulturális programok és koncertek helyettesítik a könyvbemutatókat, nyílt szakmai megbeszéléseket.
A kivitelezést elemezve megállapíthatjuk hogy a gazdaságosság kérdése itt árnyaltabb, mintha bármilyen más termékről vagy szolgáltatásról beszélnénk, mert a kiadók egyik fontos bevétele az állami vagy mecénási támogatás, tehát a várt gazdasági eredmény nem feltétlenül arányos a kiadó által befektetett forrásokkal, de még így is a kiadó életképes működését csakis egy tervezett gazdaságosság biztosíthatja. Fontos kérdés az is, hogy társadalmuk még nem jutott addig a fejlődési szintig, hogy a magán-mecenatúra intézménye is valósan működni tudjon és a vállalkozók ezt a támogatást ne valamilyen alamizsna-osztásként érzékeljék, illetve a közösség ezt ne azzal értékelje, hogy „adhat, mert van neki”. Sok kiadó görgeti maga előtt saját csődjét, mert időnként pályázatokon forrásokhoz jut, ám ez az elkerülhetetlen végeredményen nem változtat. A szükséges források, de talán az igényesség hiánya silány és szakszerűtlen kivitelezéseket eredményez.
Az erdélyi magyar könyvterjesztést elemezve, egyértelmű következtetés vonható le: a kezdeti fellendülést eredményező átalakult piaci helyzet, mely az állami könyvelosztó felbomlását követően több üzletet működtető vállalkozások létrejöttét eredményezte, mára teljesen szétesett. A könyvkereskedők kevésbé tudták felvenni a versenyt a piacgazdaság meghonosodása által teremtett versenyhelyzet kihívásaival, bár néhány állami intézkedés, mint például a tanügyben dolgozók könyvvásárlási támogatása, fellendülést is hozott forgalmukban. Többségében magyarlakta települések maradtak kizárólag magyar vagy magyar nyelvű könyveket is forgalmazó könyvüzletek nélkül. Mára egyetlen vállalkozás ismert, mely három helységben működtet üzletet, tehát mennyiségi forgalmazás-képessége számottevő. A forgalom csökkenése és az internetes kereskedés legtöbb vállalkozás sorsát megpecsételte. Azt nem állítható, hogy nincs könyvterjesztés, azaz nincsenek könyvkereskedések, de ezek forgalma a napi megélhetés szintjén mozog. Ennek következtében az alacsony bérezéssel magyarázható az is, hogy elhanyagolható kivétellel szakszerűtlen személyzet legtöbbször még kommunikálni sem kíván a betévedt vásárlóval.
3. Kitűzött célok
- olyan támogatási rendszer kiépítése, mely az életképes és minőségi könyvek gondozását biztosító kiadók versenyképességét növeli, biztosítva ezzel a rendelkezésre álló források leghatékonyabb felhasználását - hazai intézményrendszer kiépítése, mely lehetővé teszi az itthoni alkotók tisztességes megélhetését, ha műveiket hazai kiadóknál adják ki
- az irodalmi lapok célirányos támogatása, hogy irodalomkritikai rovataikat erősítsék
- szakmai rendezvények szervezése és támogatása, melyek szakítva a maradi szokásokkal, megfelelnek az európai mércének
- idegen nyelvű művek fordításának és kiadásának kiemelt támogatása
- pályázati rendszer kidolgozása és anyagi források biztosítása, külföldi kiadók számára, mely az erdélyi magyar írók munkáinak idegen nyelvű fordítását célozzák
- célirányos programok kidolgozása, mely a községi, városi és iskolai könyvtárak ellátását szorgalmazza az erdélyi kiadók terméséből
- támogatási rendszer kiépítése és intézményi háttér létrehozása, mely lehetővé teszi irodalmi rendezvények, író-olvasó találkozók szervezését
4. Alternatívák
A lehetséges alternatívák kultúrpolitikai program
A) A létező támogatási rendszer átszervezése, az irányba, hogy a források legnagyobb részét irodalmi művek kiadásának támogatására kell fordítani, ösztönözve ezzel az erdélyi alkotókat is, mellőzve az eddig támogatott egyéb kiadványokat, jegyzeteket, hiánypótlónak kikiáltott, de szűk olvasótábort érdeklő alkotásokat, melyek közzététele gazdaságosabb elektronikus formában.
B) Abból kiindulva, hogy a támogatási rendszerek kiépítéséhez szükséges anyagi források korlátozottak, ezek nagysága politikai döntések függvénye, létre kell hozni egy szakmai testületet, mely az alkotók, a kiadók képviselőiből, döntéshozó politikusokból és külföldi szaktekintélyekből áll, hogy az elosztás kritériumrendszerét megállapítsák, véleményezzék.
C) Munkacsoport létrehozása, mely az európai országok, különös figyelemmel a számottevő kisebbségi csoportokkal rendelkező országok esetében, tanulmányozza az ottani támogatási rendszereket és javaslatot tesz az itteni kialakítására.
D) Irodalmi portál létrehozása és közpénzekből való működtetése, mely kizárólag szerzőknek, kiadóknak, könyveknek, recenzióknak, könyvtáraknak és rendezvényeknek ad helyet, ha azok minőségileg megfelelnek egy előzetesen lefektetett szakmai kritériumrendszernek.
A szöveg a Kulturális Autonómia Tanács (KAT) felkérésére készült, a kulturális autonómiát megalapozó szakpolitikai vitaindítók sorában.
Hajdú Áron
Az írás szerzője a csíkszeredai BookArt kiadó igazgatója.
Transindex.ro,
VITAINDÍTÓ STRATÉGIA-TERVEZETHEZ
Az erdélyi magyar könyvkiadás és terjesztés kérdésköre
Téves az az elmélet, miszerint az emberek, főként a fiatalok nem olvasnak könyvet. A könyvolvasók táborának folyamatos az utánpótlása - hangsúlyozza szakpolitikai vitaindítójában
1. Bevezető
A könyvkiadás és könyvterjesztés jelenlegi helyzetének elemzése és támogatási stratégiájának kidolgozása előtt fontosnak tartom néhány fogalom egyértelmű meghatározását és értelmezését.
2. A jelenlegi helyzet
Az erdélyi magyar könyvkiadók az 1989-es változás után a korlátlan lehetőségek és a kiadói szabadság tengerén próbálnak minél sikeresebben vitorlázni. Egymás után alakultak újabb kiadók, könyvkiadással is foglalkozó alapítványok, egyesületek, de az önkormányzatok által működtetett kulturális intézmények is rengeteg kiadvánnyal jelentkeznek. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az erdélyi könyvpiacot egyszerre két irányból árasztották el a könyvek, egyrészt az itthoni kiadványok számának növekedése, másrészt a Magyarországról behozottak teremtették meg a bőség zavarát. Ennek ellenére, manapság a könyvkiadás jövőjét illetően a pesszimista vélemények az általános nézetformálók. Ezek ugyan nem alaptalanok, mert a televízió és internet egyre több időt von el az úgyis kevés szabadidővel rendelkező könyvolvasótól, de ezek a vélemények mesterkéltek és nem általános érvényűek.
Mára az erdélyi kiadók nagy többsége az olvasók alacsony jövedelmével, ezáltal a vásárlók lehetőségeinek csökkenésével magyarázza a forgalom már-már katasztrofális csökkenését. Ez legtöbbjüket nehéz anyagi helyzetbe sodorta, így kizárólag a könyvkiadásra szánt állami vagy önkormányzati támogatások nagyságától és annak elosztási rendszerétől függ létezésük. Nagy többségük már rég csődbe ment volna, ha nem jutott volna közpénzekhez. Sajnos nem tudnak szabadulni a Kriterion korszakban megszokott „olcsó könyvet a dolgozó népnek” állampolitika (akkor ugyan nagyszerűen működő) sémáitól, és nem tudnak alkalmazkodni a konkurencia szabályaihoz. Levonható tehát a következtetés, hogy a nyolcvankilences változások után a kiadók a piacgazdaság könyörtelen valóságával kellett szembenézzenek, és ismételten aktuálissá vált a kérdés: része-e az erdélyi könyvkiadás a magyar könyvkiadásnak? Mert a határok átjárhatósága kedvező lehetőségeket jelentett, hiszen a magyar olvasók lakhelytől függetlenül magyar nyelvű könyveket olvasnak, tehát a piac az erdélyi kiadók számára is bővült. Az uniós csatlakozás után ők is szabadon kereskedhetnek Magyarországon. Ennek következtében azok az erdélyi kiadók látszanak életképesnek, melyek alkalmazkodni tudtak az új helyzethez és nem feltétlenül az állami támogatásokra építenek, hanem képesek voltak felvenni a verseny a magyarországi kiadókkal. Mint azt bármilyen termék esetében, a könyv piaci életét is döntően befolyásolja az ára. Itt is tapasztalható egy igazi „erdélyi” tévhit, miszerint az olcsó könyvek kelendőbbek. A tapasztalat ellentmond ennek a feltevésnek, mert új minőségében a könyvet tartalma és kivitelezése adja el a könyvolvasónak. A tartalmat elemezve megállapíthatjuk, hogy átalakultak az olvasók igényei, lecsengett a szocializmus alatt letiltott könyvek kiadásának üzleti opportunitása, az olvasók új, minőségi kiadások iránt érdeklődnek. Ugyancsak fontos szerepet kapnak az igényes műfordítások is, melyek újabb üzleti lehetőséget jelentenek, és egyre keresettebbek.
Itt egy fontos megállapítást kell tennünk, ami az erdélyi szerzők és erdélyi kiadók viszonyát illeti, mert az itteni kiadók egyértelműen hátrányos helyzetben vannak a magyarországiakhoz képest, ami a szerzői jogdíj értékét, a szerző láthatóságát és könyvek terjesztését illeti. A szerzők nagy része magyarországi kiadóknál próbálkozik előbb kéziratával, a nagyobb honorárium, a reklám és siker reményében. Erdélyi kiadóknak általában csak a többszörösen elutasított kéziratok maradnak, tehát a siker esélye és mértéke is eleve kisebb. Ezt az űrt aztán az általuk úgynevezett „hiánypótló” kéziratokkal próbálják betölteni, melyek nagy része eleve vesztes próbálkozás, mert gyenge, érdektelen és túlhaladott.
Ugyancsak hátrányosan érinti az erdélyi kiadókat az is, hogy a szakmai rendezvények egyre inkább népünnepély jelleget nyernek és inkább a könyvkereskedők rendezvényeivé alakulnak át. Kulturális programok és koncertek helyettesítik a könyvbemutatókat, nyílt szakmai megbeszéléseket.
A kivitelezést elemezve megállapíthatjuk hogy a gazdaságosság kérdése itt árnyaltabb, mintha bármilyen más termékről vagy szolgáltatásról beszélnénk, mert a kiadók egyik fontos bevétele az állami vagy mecénási támogatás, tehát a várt gazdasági eredmény nem feltétlenül arányos a kiadó által befektetett forrásokkal, de még így is a kiadó életképes működését csakis egy tervezett gazdaságosság biztosíthatja. Fontos kérdés az is, hogy társadalmuk még nem jutott addig a fejlődési szintig, hogy a magán-mecenatúra intézménye is valósan működni tudjon és a vállalkozók ezt a támogatást ne valamilyen alamizsna-osztásként érzékeljék, illetve a közösség ezt ne azzal értékelje, hogy „adhat, mert van neki”. Sok kiadó görgeti maga előtt saját csődjét, mert időnként pályázatokon forrásokhoz jut, ám ez az elkerülhetetlen végeredményen nem változtat. A szükséges források, de talán az igényesség hiánya silány és szakszerűtlen kivitelezéseket eredményez.
Az erdélyi magyar könyvterjesztést elemezve, egyértelmű következtetés vonható le: a kezdeti fellendülést eredményező átalakult piaci helyzet, mely az állami könyvelosztó felbomlását követően több üzletet működtető vállalkozások létrejöttét eredményezte, mára teljesen szétesett. A könyvkereskedők kevésbé tudták felvenni a versenyt a piacgazdaság meghonosodása által teremtett versenyhelyzet kihívásaival, bár néhány állami intézkedés, mint például a tanügyben dolgozók könyvvásárlási támogatása, fellendülést is hozott forgalmukban. Többségében magyarlakta települések maradtak kizárólag magyar vagy magyar nyelvű könyveket is forgalmazó könyvüzletek nélkül. Mára egyetlen vállalkozás ismert, mely három helységben működtet üzletet, tehát mennyiségi forgalmazás-képessége számottevő. A forgalom csökkenése és az internetes kereskedés legtöbb vállalkozás sorsát megpecsételte. Azt nem állítható, hogy nincs könyvterjesztés, azaz nincsenek könyvkereskedések, de ezek forgalma a napi megélhetés szintjén mozog. Ennek következtében az alacsony bérezéssel magyarázható az is, hogy elhanyagolható kivétellel szakszerűtlen személyzet legtöbbször még kommunikálni sem kíván a betévedt vásárlóval.
3. Kitűzött célok
- olyan támogatási rendszer kiépítése, mely az életképes és minőségi könyvek gondozását biztosító kiadók versenyképességét növeli, biztosítva ezzel a rendelkezésre álló források leghatékonyabb felhasználását - hazai intézményrendszer kiépítése, mely lehetővé teszi az itthoni alkotók tisztességes megélhetését, ha műveiket hazai kiadóknál adják ki
- az irodalmi lapok célirányos támogatása, hogy irodalomkritikai rovataikat erősítsék
- szakmai rendezvények szervezése és támogatása, melyek szakítva a maradi szokásokkal, megfelelnek az európai mércének
- idegen nyelvű művek fordításának és kiadásának kiemelt támogatása
- pályázati rendszer kidolgozása és anyagi források biztosítása, külföldi kiadók számára, mely az erdélyi magyar írók munkáinak idegen nyelvű fordítását célozzák
- célirányos programok kidolgozása, mely a községi, városi és iskolai könyvtárak ellátását szorgalmazza az erdélyi kiadók terméséből
- támogatási rendszer kiépítése és intézményi háttér létrehozása, mely lehetővé teszi irodalmi rendezvények, író-olvasó találkozók szervezését
4. Alternatívák
A lehetséges alternatívák kultúrpolitikai program
A) A létező támogatási rendszer átszervezése, az irányba, hogy a források legnagyobb részét irodalmi művek kiadásának támogatására kell fordítani, ösztönözve ezzel az erdélyi alkotókat is, mellőzve az eddig támogatott egyéb kiadványokat, jegyzeteket, hiánypótlónak kikiáltott, de szűk olvasótábort érdeklő alkotásokat, melyek közzététele gazdaságosabb elektronikus formában.
B) Abból kiindulva, hogy a támogatási rendszerek kiépítéséhez szükséges anyagi források korlátozottak, ezek nagysága politikai döntések függvénye, létre kell hozni egy szakmai testületet, mely az alkotók, a kiadók képviselőiből, döntéshozó politikusokból és külföldi szaktekintélyekből áll, hogy az elosztás kritériumrendszerét megállapítsák, véleményezzék.
C) Munkacsoport létrehozása, mely az európai országok, különös figyelemmel a számottevő kisebbségi csoportokkal rendelkező országok esetében, tanulmányozza az ottani támogatási rendszereket és javaslatot tesz az itteni kialakítására.
D) Irodalmi portál létrehozása és közpénzekből való működtetése, mely kizárólag szerzőknek, kiadóknak, könyveknek, recenzióknak, könyvtáraknak és rendezvényeknek ad helyet, ha azok minőségileg megfelelnek egy előzetesen lefektetett szakmai kritériumrendszernek.
A szöveg a Kulturális Autonómia Tanács (KAT) felkérésére készült, a kulturális autonómiát megalapozó szakpolitikai vitaindítók sorában.
Hajdú Áron
Az írás szerzője a csíkszeredai BookArt kiadó igazgatója.
Transindex.ro,
2014. február 24.
Az SZNT perel a felvonulásért
A Székely Nemzeti Tanács bíróságon támadta meg Marosvásárhely polgármesterének döntését, miszerint betiltotta a Székely Szabadság Napja, a március 10-ei rendezvény második részét, azaz a felvonulást. Az első tárgyalást csütörtökre tűzték ki.
„Áldás, békesség a székely népnek” – nyitotta meg a Marosszéki Székely Tanács hétfő esti ülését a szervezet elnöke, Csíki Sándor, majd a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs ismertette a március 10-ei Székely Szabadság Napja alkalmából szervezett eseménysorozatot.
„Tavaly májusban tettük le a gyülekezési bejelentést, de akkor azt a választ kaptuk a városházától, hogy még nem tudnak a következő évre vonatkozóan dönteni. Ezt megértettük, ezért december 8-án ismét beadtuk a bejelentést. A polgármesternek bizonyos törvényes feltételek mellett jogában áll betiltani egy rendezvényt, de ezek ebben az esetben nem állnak fenn, és a törvény tartalmazza a 48 órás határidőt, amíg a betiltást el lehet rendelni, ami december 10-én letelt. Hangsúlyozom, a gyülekezési jog nem engedélyhez kötött, ennek ellenére a polgármester úgy döntött, hogy a Székely Szabadság Napjának második részét nem engedélyezi. Meggyőződésük, hogy ez a rendelkezés törvénytelen, ezért megtámadtuk a bíróságon, ma (február 24-én – szerk. megj.) kaptuk az idézést, miszerint február 27-ére, csütörtökre tűzték ki a tárgyalást. Már önmagában az, hogy bírósággal állapíttatjuk meg, hogy ez törvénytelen, bizonyítja, hogy az SZNT jogkövető, a törvény tiszteletben tartásával lépünk fel mindig és a jövőben is ezt tesszük” – mondta Izsák Balázs. A perben Kincses Előd ügyvéd képviseli az SZNT-t.
Hozzátette, 15 és 17 óra között, a gyülekezés alatt „legyünk nagyon bátrak”, mert a nagyszámú jelenlét egyértelmű tiltakozás lehet, kifejezheti a gyülekezési jog korlátozására tett kísérlet elleni fellépést, azt, hogy az alkotmányos, az alapvető emberi jogok tiszteletben tartását várják a hatóságoktól.
Csíki Sándor szerint azt tehát még nem lehet tudni, hogy 18 és 20 óra között merre tart majd a tömeg, azt viszont megemlítette, hogy tavaly három sikeres esemény történt az SZNT életében: március 10-én több mint 30 ezren vettek részt Marosvásárhelyen a Székely Szabadság Napján, a Székelyek Nagy Menetelésén 150 ezren vettek részt, Izsák Balázs pedig Bethlen Gábor-díjat vehetett át. Az idei Gábor Áron-díjat nagy valószínűséggel a Kultúrpalota kistermében adják át 20 órától, a kitüntetést idén a Csíki Székely Múzeum kapja.
A hétfő esti ülésen többen hangsúlyozták, óriási nagy a különbség aközött, hogy a tömeg hazamegy, és aközött, hogy felvonul, valamint kiemelték a marosvásárhelyiek fontos szerepét: érezzék úgy a helyiek és a környékbeliek, hogy otthon vannak a településen, jöjjenek tömegesen a nyárádmentiek, a küküllőmentiek, a székely-mezőségiek.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro,
A Székely Nemzeti Tanács bíróságon támadta meg Marosvásárhely polgármesterének döntését, miszerint betiltotta a Székely Szabadság Napja, a március 10-ei rendezvény második részét, azaz a felvonulást. Az első tárgyalást csütörtökre tűzték ki.
„Áldás, békesség a székely népnek” – nyitotta meg a Marosszéki Székely Tanács hétfő esti ülését a szervezet elnöke, Csíki Sándor, majd a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs ismertette a március 10-ei Székely Szabadság Napja alkalmából szervezett eseménysorozatot.
„Tavaly májusban tettük le a gyülekezési bejelentést, de akkor azt a választ kaptuk a városházától, hogy még nem tudnak a következő évre vonatkozóan dönteni. Ezt megértettük, ezért december 8-án ismét beadtuk a bejelentést. A polgármesternek bizonyos törvényes feltételek mellett jogában áll betiltani egy rendezvényt, de ezek ebben az esetben nem állnak fenn, és a törvény tartalmazza a 48 órás határidőt, amíg a betiltást el lehet rendelni, ami december 10-én letelt. Hangsúlyozom, a gyülekezési jog nem engedélyhez kötött, ennek ellenére a polgármester úgy döntött, hogy a Székely Szabadság Napjának második részét nem engedélyezi. Meggyőződésük, hogy ez a rendelkezés törvénytelen, ezért megtámadtuk a bíróságon, ma (február 24-én – szerk. megj.) kaptuk az idézést, miszerint február 27-ére, csütörtökre tűzték ki a tárgyalást. Már önmagában az, hogy bírósággal állapíttatjuk meg, hogy ez törvénytelen, bizonyítja, hogy az SZNT jogkövető, a törvény tiszteletben tartásával lépünk fel mindig és a jövőben is ezt tesszük” – mondta Izsák Balázs. A perben Kincses Előd ügyvéd képviseli az SZNT-t.
Hozzátette, 15 és 17 óra között, a gyülekezés alatt „legyünk nagyon bátrak”, mert a nagyszámú jelenlét egyértelmű tiltakozás lehet, kifejezheti a gyülekezési jog korlátozására tett kísérlet elleni fellépést, azt, hogy az alkotmányos, az alapvető emberi jogok tiszteletben tartását várják a hatóságoktól.
Csíki Sándor szerint azt tehát még nem lehet tudni, hogy 18 és 20 óra között merre tart majd a tömeg, azt viszont megemlítette, hogy tavaly három sikeres esemény történt az SZNT életében: március 10-én több mint 30 ezren vettek részt Marosvásárhelyen a Székely Szabadság Napján, a Székelyek Nagy Menetelésén 150 ezren vettek részt, Izsák Balázs pedig Bethlen Gábor-díjat vehetett át. Az idei Gábor Áron-díjat nagy valószínűséggel a Kultúrpalota kistermében adják át 20 órától, a kitüntetést idén a Csíki Székely Múzeum kapja.
A hétfő esti ülésen többen hangsúlyozták, óriási nagy a különbség aközött, hogy a tömeg hazamegy, és aközött, hogy felvonul, valamint kiemelték a marosvásárhelyiek fontos szerepét: érezzék úgy a helyiek és a környékbeliek, hogy otthon vannak a településen, jöjjenek tömegesen a nyárádmentiek, a küküllőmentiek, a székely-mezőségiek.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro,
2014. február 24.
Élni akar az egyházközség
A szórványmisszió másfajta evangelizációt kér – vallja munkájáról Bakcsy Gábor. Az alcsíki református gyülekezet lelkipásztora szerint az egyházközség a lélekszám drasztikus csökkenése mellett is életképes, híveinek pedig fontos az önálló státus fenntartása.
A gyergyói gyülekezet után az alcsíki szórványmisszió volt a második, amely kivált a csíki körlelkészségtől és önállósult – mondta bevezetőként Bakcsy Gábor. A Csíkszentmártoni Református Szórvány Misszió Egyházközség lelkésze közölte, kezdetben 534 lélek alkotta az alcsíki gyülekezetet, amelyhez Úz-völgye is tartozott mintegy százötven hívővel. A lelkipásztor magyarázata szerint az utóbbi régióban a sok felső-háromszéki vendégmunkásnak köszönhetően volt olyan sok protestáns, ám az ott működött fűrésztelepek felszámolásával az emberek zöme hazatelepedett, így ott már nem tartanak nyilván reformátust.
Egyre apadó lélekszám
Az alcsíkiak lelkésze 1987-ben érkezett a gyülekezetbe. Bevallása szerint akkor még 348 lelket tartottak nyilván, a kilencvenes évek elejére ez a szám már 331-re csökkent. „Sajnos a gyülekezetünk egyre csak apad. 2012-ben kerültünk először 200 lélek alá, az idei januári adatok szerint 187-en vagyunk, ez 138 családot jelent mintegy tizenöt településen” – osztotta meg a statisztikai adatokat Bakcsy. A lelkész úgy vélte, esetenként változik az, hogy mekkora lélekszám szükséges egy egyházközség fenntartásához. Alcsík viszonylatában külső segítségre is szükség van az életben maradáshoz.
„Én már évek óta nem tudom felvenni a fizetésemet. Az emberek év végén fizetik az egyházadót, azokból az összegekből kisebb dolgokat meg tudunk valósítani, ám támaszra és segítségre szorul az egyházközségünk. A püspökségtől kapunk missziós segélyt, emellett a magyarországi emberi erőforrások minisztériumától is támogatást a szórvány egyházközségeknek fenntartott keretből” – írta le a jelenlegi helyzetet a lelkipásztor. Elmondása szerint az egyházközségben mintegy három éve nem volt keresztelő. Konfirmálás tavaly volt ugyan, nyolc fiatal vált egyházilag felnőttkorúvá, a következő két-három évben viszont ez sem lesz.
A végvárak a legfontosabbak
„Sajnálatos, hogy megszűnt a felcsíki szórványmisszió, főleg, hogy a miénknél nagyobb lélekszámú volt. Meg vagyok győződve, hogy lett volna valami megoldás az ottani helyzetre is” – említette Bakcsy. Hozzátette, az egyházi vezetők felelőssége a szórvány egyházközségek életben tartása. A lelkész elmondta, a brassói egyházmegye esperese szerint is az egyház felelőséggel tartozik azokkal szemben, akik kevesen vannak. „Megtizedelődtek a gyülekezetek, több a kisebb egyházközség, ám meg lehet találni a megoldásokat a fenntartásra, hiszen minden ember egyaránt fontos” – fogalmazott Bakcsy.
Másfajta evangelizáció kell
Az alcsíki lelkész elmondta, a szórvány egy kicsit másfajta evangelizációt igényel, hiszen hagyományos istentiszteletet ritkán lehet tartani, inkább a személyes találkozás az, ami jellemzi a mindennapokat. „Ez a személyes találkozás talán sokszor többet ér, mint egy istentisztelet, amelyből esetenként nem sok marad meg az embernek” – véli, kiemelve, a hívők tulajdonképpen el is várják, tőle, hogy rendszeresen felkeresse a családokat, még akkor is, ha vegyes felekezetűekről van szó.
Nehéz helyzetben is fejlődő infrastruktúra
A lelkipásztortól megtudtuk, az alcsíki szórványmissziónak egy-egy imaháza van Tusnádfürdőn és Csíkszentmártonban, utóbbi településen lelkészi lakással együtt. Az elmúlt években komoly javításokat sikerült eszközölni, mind a két ingatlan tetőszerkezetét felújították, ehhez a megyei önkormányzat, a püspökség, a közbirtokosságok, illetve a csíkszentmártoni községvezetőség nyújtott támogatást. Bakcsy azt is elmondta, a hétvégi szolgálatok évtizedek óta kialakult rend szerint zajlanak, minden vasárnap Alcsík két-három, egymás mellett fekvő településére látogat el. Ahol nincs imaház, ott a helyi tanintézetekben zajlanak az együttlétek. A legnépesebbek a tusnádfürdői istentiszteletek, ahol tavasszal és nyáron számos turista is ellátogat az imaházba. A nyári hónapokban a büdösfürdői vendégeknek is megadatik a lehetőség, hogy a katolikus kápolnában református istentiszteleten vegyenek részt.
Van élet az egyházközségben
„Hiszem azt, hogy lesz egy kis erősödés” – osztotta meg reményeit az alcsíki lelkész. Elmondta, ugyan szükségük van az egyházkerület segítségére, illetve más forrásokra is a fennmaradás érdekében, a szórvány kérdését azonban nem szabad anyagi kérdéssé tenni. „Azért dolgozunk, azért vannak az imaházaink, hogy azokat megtöltsük élettel és lelkekkel” – nyomatékosított Bakcsy. Leszögezte, az a tény, hogy az egyes települések istentiszteletein majdnem a teljes helyi közösség részt vesz, azt mutatja, hogy a kis alcsíki gyülekezet élni akar. „Ahogy annak idején a babiloni fogságból hazatért egy mag és az megerősödött, úgy remélem, itt is lesz erősödés és lesz élet továbbra is. Szeretném, ha valakinek át tudnám adni a hivatalt, amikor nyugdíjba megyek” – zárta a beszélgetést a református lelkész.
Rédai Botond
Székelyhon.ro,
A szórványmisszió másfajta evangelizációt kér – vallja munkájáról Bakcsy Gábor. Az alcsíki református gyülekezet lelkipásztora szerint az egyházközség a lélekszám drasztikus csökkenése mellett is életképes, híveinek pedig fontos az önálló státus fenntartása.
A gyergyói gyülekezet után az alcsíki szórványmisszió volt a második, amely kivált a csíki körlelkészségtől és önállósult – mondta bevezetőként Bakcsy Gábor. A Csíkszentmártoni Református Szórvány Misszió Egyházközség lelkésze közölte, kezdetben 534 lélek alkotta az alcsíki gyülekezetet, amelyhez Úz-völgye is tartozott mintegy százötven hívővel. A lelkipásztor magyarázata szerint az utóbbi régióban a sok felső-háromszéki vendégmunkásnak köszönhetően volt olyan sok protestáns, ám az ott működött fűrésztelepek felszámolásával az emberek zöme hazatelepedett, így ott már nem tartanak nyilván reformátust.
Egyre apadó lélekszám
Az alcsíkiak lelkésze 1987-ben érkezett a gyülekezetbe. Bevallása szerint akkor még 348 lelket tartottak nyilván, a kilencvenes évek elejére ez a szám már 331-re csökkent. „Sajnos a gyülekezetünk egyre csak apad. 2012-ben kerültünk először 200 lélek alá, az idei januári adatok szerint 187-en vagyunk, ez 138 családot jelent mintegy tizenöt településen” – osztotta meg a statisztikai adatokat Bakcsy. A lelkész úgy vélte, esetenként változik az, hogy mekkora lélekszám szükséges egy egyházközség fenntartásához. Alcsík viszonylatában külső segítségre is szükség van az életben maradáshoz.
„Én már évek óta nem tudom felvenni a fizetésemet. Az emberek év végén fizetik az egyházadót, azokból az összegekből kisebb dolgokat meg tudunk valósítani, ám támaszra és segítségre szorul az egyházközségünk. A püspökségtől kapunk missziós segélyt, emellett a magyarországi emberi erőforrások minisztériumától is támogatást a szórvány egyházközségeknek fenntartott keretből” – írta le a jelenlegi helyzetet a lelkipásztor. Elmondása szerint az egyházközségben mintegy három éve nem volt keresztelő. Konfirmálás tavaly volt ugyan, nyolc fiatal vált egyházilag felnőttkorúvá, a következő két-három évben viszont ez sem lesz.
A végvárak a legfontosabbak
„Sajnálatos, hogy megszűnt a felcsíki szórványmisszió, főleg, hogy a miénknél nagyobb lélekszámú volt. Meg vagyok győződve, hogy lett volna valami megoldás az ottani helyzetre is” – említette Bakcsy. Hozzátette, az egyházi vezetők felelőssége a szórvány egyházközségek életben tartása. A lelkész elmondta, a brassói egyházmegye esperese szerint is az egyház felelőséggel tartozik azokkal szemben, akik kevesen vannak. „Megtizedelődtek a gyülekezetek, több a kisebb egyházközség, ám meg lehet találni a megoldásokat a fenntartásra, hiszen minden ember egyaránt fontos” – fogalmazott Bakcsy.
Másfajta evangelizáció kell
Az alcsíki lelkész elmondta, a szórvány egy kicsit másfajta evangelizációt igényel, hiszen hagyományos istentiszteletet ritkán lehet tartani, inkább a személyes találkozás az, ami jellemzi a mindennapokat. „Ez a személyes találkozás talán sokszor többet ér, mint egy istentisztelet, amelyből esetenként nem sok marad meg az embernek” – véli, kiemelve, a hívők tulajdonképpen el is várják, tőle, hogy rendszeresen felkeresse a családokat, még akkor is, ha vegyes felekezetűekről van szó.
Nehéz helyzetben is fejlődő infrastruktúra
A lelkipásztortól megtudtuk, az alcsíki szórványmissziónak egy-egy imaháza van Tusnádfürdőn és Csíkszentmártonban, utóbbi településen lelkészi lakással együtt. Az elmúlt években komoly javításokat sikerült eszközölni, mind a két ingatlan tetőszerkezetét felújították, ehhez a megyei önkormányzat, a püspökség, a közbirtokosságok, illetve a csíkszentmártoni községvezetőség nyújtott támogatást. Bakcsy azt is elmondta, a hétvégi szolgálatok évtizedek óta kialakult rend szerint zajlanak, minden vasárnap Alcsík két-három, egymás mellett fekvő településére látogat el. Ahol nincs imaház, ott a helyi tanintézetekben zajlanak az együttlétek. A legnépesebbek a tusnádfürdői istentiszteletek, ahol tavasszal és nyáron számos turista is ellátogat az imaházba. A nyári hónapokban a büdösfürdői vendégeknek is megadatik a lehetőség, hogy a katolikus kápolnában református istentiszteleten vegyenek részt.
Van élet az egyházközségben
„Hiszem azt, hogy lesz egy kis erősödés” – osztotta meg reményeit az alcsíki lelkész. Elmondta, ugyan szükségük van az egyházkerület segítségére, illetve más forrásokra is a fennmaradás érdekében, a szórvány kérdését azonban nem szabad anyagi kérdéssé tenni. „Azért dolgozunk, azért vannak az imaházaink, hogy azokat megtöltsük élettel és lelkekkel” – nyomatékosított Bakcsy. Leszögezte, az a tény, hogy az egyes települések istentiszteletein majdnem a teljes helyi közösség részt vesz, azt mutatja, hogy a kis alcsíki gyülekezet élni akar. „Ahogy annak idején a babiloni fogságból hazatért egy mag és az megerősödött, úgy remélem, itt is lesz erősödés és lesz élet továbbra is. Szeretném, ha valakinek át tudnám adni a hivatalt, amikor nyugdíjba megyek” – zárta a beszélgetést a református lelkész.
Rédai Botond
Székelyhon.ro,
2014. február 24.
A Kolozsvári Magyar Történeti Intézet bemutatkozása a TTI-ben
2014. február 18-án került sor a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézete bemutatkozására a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetében. A vendégeket Fodor Pál, az MTA BTK főigazgatója, a TTI igazgatója köszöntötte, aki hangsúlyozta, hogy a BTK tudományos kapcsolatainak bővítésében kiemelt helyen szerepel a Kárpát-medencei magyar intézményekkel való együttműködések kialakítása, fenntartása és fejlesztése. A jelen rendezvény is – amelyen a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézete munkatársai beszélnek intézményükről és kutatásaikról – ennek a törekvésnek a keretében valósult meg.
2012 októberében az intézet már vendégül látta az Erdélyi Múzeum-Egyesület képviselőit, hogy bemutassák tevékenységüket (a beszámoló erről itt olvasható) majd az Egyesület meghívására a TTI munkatársai 2013. november 22-én Kolozsváron jártak (a beszámoló itt olvasható), és ekkor együttműködési szerződést is aláírt a két intézmény, 8 pontban határozva meg a közös munka kereteit. A mostani rendezvény is hasonló együttműködés kialakítására nyújthat lehetőséget. Pál Judit, a Magyar Történeti Intézet igazgatója az intézet megalakításáról, történetéről, munkájáról adott áttekintést. Kiemelte, hogy Kolozsvár már a középkor óta fontos művelődési központ volt Erdélyben, bár egyetemmel még nem rendelkezett, de a felekezeti főiskolák révén kulturális és oktatási jelentősége egész Erdélyben érvényesült. 1877-ben éppen ezért itt alapították a második legnagyobb magyar tudományegyetemet (amely később Ferenc József nevét kapta). A két világháború között az akkori román egyetemen nem volt magyar nyelvű képzés, de 1945 után a Bolyai, majd Babeș–Bolyai néven újjászervezett egyetemen a magyar nyelvű oktatás is újraindult. Ez aztán az 1980-as évekre elhalt, 1983-ban meg is szűnt, és 1989-re alig egy-két magyar hallgatója és oktatója maradt az egyetemnek. 1990-től újraindult a magyar nyelvű képzés, amely az utóbbi 20 év alatt folyamatosan bővült, egyre növekvő magyar hallgatói létszámmal. A Magyar Történeti Intézet az új tanügyi törvény alapján 2012-ben alakult meg a Történelem és Filozófia Kar keretein belül. Az intézet célja a történelem és rokon tudományai magyar nyelvű egyetemi szintű oktatásának összefogása, szervezése és támogatása, de természetesen főleg Erdély történetének kutatása. Pál Judit végezetül sajnálattal állapította meg, hogy egyelőre úgy tűnik, az erdélyi magyar történeti kutatás és eredményei alig épülnek be a román történelemtudományba, de még a magyarországi történetírásba sem. Ezért is fontos a kolozsvári Magyar Történeti Intézet számára az MTA BTK Történettudományi Intézettel való együttműködés kialakítása, hogy ne „sziget” legyen a két ország történetírása között, hanem összekötő híd.
Rüsz-Fogarasi Enikő, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Karának dékánhelyettese a Romániában létező magyar nyelvű felsőfokú képzésekről adott tájékoztatást. A legnagyobb ilyen intézmény természetesen a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (Erdély legnagyobb egyeteme), amelynek a 2013/2014. tanévben 14 139 diákjából 5501 magyar hallgatója van. A marosvásárhelyi orvosi képzésen 560, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen 1994, a Partiumi Keresztény Egyetemen 370, a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen 60 magyar hallgató van, magyar nyelvű képzésen. A Babeș–Bolyai Tudományegyetem hallgatóinak 36%-a magyar (bár oktatóinak csak 18%-a), 21 karán 17 magyar nyelvű képzésen. (Az egyetem összes programjának 59%-a román nyelvű, 30%-a magyar.) A Történelem és Filozófia Karon belül működő Magyar Történeti Intézet hét alapképzést (történelem, régészet, művészettörténet, nemzetközi kapcsolatok, levéltártan, kulturális turizmus, könyvtár- és információtudományok) és két mesteri programot (A kulturális örökség kutatása és hasznosítása, Jelenkortörténet és nemzetközi kapcsolatok) kínál a hallgatóknak. Tudományos tevékenysége alapján a romániai országos rangsor élén áll. 1998 óta vezetnek statisztikát külön a magyar nyelvű képzésről, eszerint mára már évente 60–80 fő között végeznek hallgatók a magyar nyelvű képzéseken; 2012-ben a 93 végzett hallgatóból 36 történész volt.
A jelen lévő vendégek ezek után jóval személyesebb bemutatkozása következett. Rüsz-Fogarasi Enikő dékánhelyettes, egyetemi docens és Pál Judit igazgató, egyetemi docens mellett Lupescu Makó Mária, a Történeti Intézet titkára, egyetemi adjunktus, Sipos Gábor egyetemi docens (az Erdélyi Magyar Múzeum Egyesület elnöke) és Lönhárt Tamás, a jelenkor története, nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok tanszék vezetője, adjunktus beszélt részben munkájáról, részben személyes élményeiről. Mindannyian bemutatták kutatási eredményeiket, folyamatban lévő egyéni és nemzetközi projektekben folytatott munkáikat, publikációikat, valamint egyetemi tevékenységüket, nem titkolva a nehézségeket, az oktatói hiányból adódó többletterhek következményeit, de büszkén számoltak be az akadályok ellenére elért szakmai és egyetemi intézményszervezési sikerekről. Valamennyien felidézték diákkorukat, ami a különböző nemzedékek emlékeiből kibontakozva jól mutatta az Erdélyben bekövetkezett változásokat, és nagy tisztelettel beszéltek azokról a magyar tanárokról és kutatókról (elsősorban Jakó Zsigmondról), akik a kedvezőtlen, sőt kifejezetten nehézségekkel teli időkben is, személyes áldozatokkal, hozzájárultak ahhoz, hogy ma Erdélyben színvonalas magyar nyelvű történészképzés és történeti kutatás folyik.
Farkas Ildikó
www.tti.hu,
2014. február 18-án került sor a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézete bemutatkozására a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetében. A vendégeket Fodor Pál, az MTA BTK főigazgatója, a TTI igazgatója köszöntötte, aki hangsúlyozta, hogy a BTK tudományos kapcsolatainak bővítésében kiemelt helyen szerepel a Kárpát-medencei magyar intézményekkel való együttműködések kialakítása, fenntartása és fejlesztése. A jelen rendezvény is – amelyen a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézete munkatársai beszélnek intézményükről és kutatásaikról – ennek a törekvésnek a keretében valósult meg.
2012 októberében az intézet már vendégül látta az Erdélyi Múzeum-Egyesület képviselőit, hogy bemutassák tevékenységüket (a beszámoló erről itt olvasható) majd az Egyesület meghívására a TTI munkatársai 2013. november 22-én Kolozsváron jártak (a beszámoló itt olvasható), és ekkor együttműködési szerződést is aláírt a két intézmény, 8 pontban határozva meg a közös munka kereteit. A mostani rendezvény is hasonló együttműködés kialakítására nyújthat lehetőséget. Pál Judit, a Magyar Történeti Intézet igazgatója az intézet megalakításáról, történetéről, munkájáról adott áttekintést. Kiemelte, hogy Kolozsvár már a középkor óta fontos művelődési központ volt Erdélyben, bár egyetemmel még nem rendelkezett, de a felekezeti főiskolák révén kulturális és oktatási jelentősége egész Erdélyben érvényesült. 1877-ben éppen ezért itt alapították a második legnagyobb magyar tudományegyetemet (amely később Ferenc József nevét kapta). A két világháború között az akkori román egyetemen nem volt magyar nyelvű képzés, de 1945 után a Bolyai, majd Babeș–Bolyai néven újjászervezett egyetemen a magyar nyelvű oktatás is újraindult. Ez aztán az 1980-as évekre elhalt, 1983-ban meg is szűnt, és 1989-re alig egy-két magyar hallgatója és oktatója maradt az egyetemnek. 1990-től újraindult a magyar nyelvű képzés, amely az utóbbi 20 év alatt folyamatosan bővült, egyre növekvő magyar hallgatói létszámmal. A Magyar Történeti Intézet az új tanügyi törvény alapján 2012-ben alakult meg a Történelem és Filozófia Kar keretein belül. Az intézet célja a történelem és rokon tudományai magyar nyelvű egyetemi szintű oktatásának összefogása, szervezése és támogatása, de természetesen főleg Erdély történetének kutatása. Pál Judit végezetül sajnálattal állapította meg, hogy egyelőre úgy tűnik, az erdélyi magyar történeti kutatás és eredményei alig épülnek be a román történelemtudományba, de még a magyarországi történetírásba sem. Ezért is fontos a kolozsvári Magyar Történeti Intézet számára az MTA BTK Történettudományi Intézettel való együttműködés kialakítása, hogy ne „sziget” legyen a két ország történetírása között, hanem összekötő híd.
Rüsz-Fogarasi Enikő, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Karának dékánhelyettese a Romániában létező magyar nyelvű felsőfokú képzésekről adott tájékoztatást. A legnagyobb ilyen intézmény természetesen a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (Erdély legnagyobb egyeteme), amelynek a 2013/2014. tanévben 14 139 diákjából 5501 magyar hallgatója van. A marosvásárhelyi orvosi képzésen 560, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen 1994, a Partiumi Keresztény Egyetemen 370, a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen 60 magyar hallgató van, magyar nyelvű képzésen. A Babeș–Bolyai Tudományegyetem hallgatóinak 36%-a magyar (bár oktatóinak csak 18%-a), 21 karán 17 magyar nyelvű képzésen. (Az egyetem összes programjának 59%-a román nyelvű, 30%-a magyar.) A Történelem és Filozófia Karon belül működő Magyar Történeti Intézet hét alapképzést (történelem, régészet, művészettörténet, nemzetközi kapcsolatok, levéltártan, kulturális turizmus, könyvtár- és információtudományok) és két mesteri programot (A kulturális örökség kutatása és hasznosítása, Jelenkortörténet és nemzetközi kapcsolatok) kínál a hallgatóknak. Tudományos tevékenysége alapján a romániai országos rangsor élén áll. 1998 óta vezetnek statisztikát külön a magyar nyelvű képzésről, eszerint mára már évente 60–80 fő között végeznek hallgatók a magyar nyelvű képzéseken; 2012-ben a 93 végzett hallgatóból 36 történész volt.
A jelen lévő vendégek ezek után jóval személyesebb bemutatkozása következett. Rüsz-Fogarasi Enikő dékánhelyettes, egyetemi docens és Pál Judit igazgató, egyetemi docens mellett Lupescu Makó Mária, a Történeti Intézet titkára, egyetemi adjunktus, Sipos Gábor egyetemi docens (az Erdélyi Magyar Múzeum Egyesület elnöke) és Lönhárt Tamás, a jelenkor története, nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok tanszék vezetője, adjunktus beszélt részben munkájáról, részben személyes élményeiről. Mindannyian bemutatták kutatási eredményeiket, folyamatban lévő egyéni és nemzetközi projektekben folytatott munkáikat, publikációikat, valamint egyetemi tevékenységüket, nem titkolva a nehézségeket, az oktatói hiányból adódó többletterhek következményeit, de büszkén számoltak be az akadályok ellenére elért szakmai és egyetemi intézményszervezési sikerekről. Valamennyien felidézték diákkorukat, ami a különböző nemzedékek emlékeiből kibontakozva jól mutatta az Erdélyben bekövetkezett változásokat, és nagy tisztelettel beszéltek azokról a magyar tanárokról és kutatókról (elsősorban Jakó Zsigmondról), akik a kedvezőtlen, sőt kifejezetten nehézségekkel teli időkben is, személyes áldozatokkal, hozzájárultak ahhoz, hogy ma Erdélyben színvonalas magyar nyelvű történészképzés és történeti kutatás folyik.
Farkas Ildikó
www.tti.hu,
2014. február 25.
Nyilatkozat – A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából
A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján az úrvacsora szereztetési igéjét idézzük. „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” – mondja tanítványainak Jézus (1.Kor.11,24), akiknek azt is meghagyja, hogy: „ha valaki jőni akar én utánam, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem” (Mt.16,24).
Kegyelettel és hálaadással emlékezzünk azokra, akik Mesterük szavát meghallgatva és cselekedve, keresztjét magukra vették, és úgy követték Őt. Ezen a napon, az istentelen kommunista diktatúra valamennyi áldozatára emlékezzünk, köztük is pedig azokra, akik krisztusi áldozatvállalásuk révén hitünk hőseivé váltak.
Márton Áron gyulafehérvári püspök nemcsak a katolikusok, hanem egész Erdély és valamennyi elnyomott védelmében viselt börtönt és szállt szembe a zsarnoksággal.
Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkipásztor az 1956-os forradalom és szabadságharc megtorlása következtében szenvedett vértanúságot, hívei és népe szolgálatában.
Újvárossy Ernő építész a temesvári református gyülekezeti ellenállás oszlopos tagjaként, az 1989-es népi felkelés első áldozataként adta életét a szabadságért.
A kegyeletes emlékezésen túlmenően, személyes hitbeli példájuk arra kötelez bennünket, hogy az általuk mutatott úton tovább haladjunk, és a 25 éve elkezdődött rendszerváltozást győzelemre vigyük. A totalitárius hatalmak elleni küzdelemben nincs helye meghátrálásnak és megalkuvásnak.
Az ukrajnai hatalomváltozás intő figyelmeztetés arra nézve, hogy mindenfajta kommunista restaurációnak véget kell vetnünk. A magyar példa is a második, a végleges rendszerváltozásra indít bennünket. A kétharmados többséggel hatalomra került romániai posztkommunista kormányzattal az 1989-es temesvári forradalom örököseinek sem szabad kiegyezniük.
A Ceaușescu-diktatúra bukásának negyedszázados évfordulója mindnyájunkat szembenézésre és önvizsgálatra kötelez. Amikor „a kommunizmus áldozatairól” beszélünk, nem csupán az egykori üldözöttekre, bebörtönzöttekre és halálos áldozatokra emlékezünk – hanem valójában egész mai posztkommunista társadalmunkat a kommunista elnyomás áldozatának kell tekintenünk. Ennek megfelelően, a Tismăneanu-jelentés értelmében, egész megszenvedett társadalmunknak, ennek részeként pedig az erdélyi magyarságnak és kisebbségi egyházainknak is igazságot kell szolgáltatni. Igazság- és szabadságharcunkat tehát következetesen tovább kell folytatnunk.
Mindezeket figyelembe véve, A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja nem is annyira a múltról, hanem sokkal inkább a jelenről és a jövőről szól. Egész polgári társadalmunknak, valamint egyházainknak, kiváltképpen pedig a demokratikus politikai erőknek közös felelősségük és hivatásuk, hogy mindennapi szinten fölvegyék a harcot a kommunista visszarendeződés rendszerével, és az előttünk járók példáját követve, szembeszálljanak a hazugsággal, a gyűlölettel és a korrupcióval, és végre megvalósítsák a társadalmi igazságosság és megbékélés demokratikus – európai – rendszerét.
Nagyvárad, 2014. február 24.
Tőkés László, EP-képviselő és az EMNT elnöke
Erdély.ma,
A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján az úrvacsora szereztetési igéjét idézzük. „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” – mondja tanítványainak Jézus (1.Kor.11,24), akiknek azt is meghagyja, hogy: „ha valaki jőni akar én utánam, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem” (Mt.16,24).
Kegyelettel és hálaadással emlékezzünk azokra, akik Mesterük szavát meghallgatva és cselekedve, keresztjét magukra vették, és úgy követték Őt. Ezen a napon, az istentelen kommunista diktatúra valamennyi áldozatára emlékezzünk, köztük is pedig azokra, akik krisztusi áldozatvállalásuk révén hitünk hőseivé váltak.
Márton Áron gyulafehérvári püspök nemcsak a katolikusok, hanem egész Erdély és valamennyi elnyomott védelmében viselt börtönt és szállt szembe a zsarnoksággal.
Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkipásztor az 1956-os forradalom és szabadságharc megtorlása következtében szenvedett vértanúságot, hívei és népe szolgálatában.
Újvárossy Ernő építész a temesvári református gyülekezeti ellenállás oszlopos tagjaként, az 1989-es népi felkelés első áldozataként adta életét a szabadságért.
A kegyeletes emlékezésen túlmenően, személyes hitbeli példájuk arra kötelez bennünket, hogy az általuk mutatott úton tovább haladjunk, és a 25 éve elkezdődött rendszerváltozást győzelemre vigyük. A totalitárius hatalmak elleni küzdelemben nincs helye meghátrálásnak és megalkuvásnak.
Az ukrajnai hatalomváltozás intő figyelmeztetés arra nézve, hogy mindenfajta kommunista restaurációnak véget kell vetnünk. A magyar példa is a második, a végleges rendszerváltozásra indít bennünket. A kétharmados többséggel hatalomra került romániai posztkommunista kormányzattal az 1989-es temesvári forradalom örököseinek sem szabad kiegyezniük.
A Ceaușescu-diktatúra bukásának negyedszázados évfordulója mindnyájunkat szembenézésre és önvizsgálatra kötelez. Amikor „a kommunizmus áldozatairól” beszélünk, nem csupán az egykori üldözöttekre, bebörtönzöttekre és halálos áldozatokra emlékezünk – hanem valójában egész mai posztkommunista társadalmunkat a kommunista elnyomás áldozatának kell tekintenünk. Ennek megfelelően, a Tismăneanu-jelentés értelmében, egész megszenvedett társadalmunknak, ennek részeként pedig az erdélyi magyarságnak és kisebbségi egyházainknak is igazságot kell szolgáltatni. Igazság- és szabadságharcunkat tehát következetesen tovább kell folytatnunk.
Mindezeket figyelembe véve, A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja nem is annyira a múltról, hanem sokkal inkább a jelenről és a jövőről szól. Egész polgári társadalmunknak, valamint egyházainknak, kiváltképpen pedig a demokratikus politikai erőknek közös felelősségük és hivatásuk, hogy mindennapi szinten fölvegyék a harcot a kommunista visszarendeződés rendszerével, és az előttünk járók példáját követve, szembeszálljanak a hazugsággal, a gyűlölettel és a korrupcióval, és végre megvalósítsák a társadalmi igazságosság és megbékélés demokratikus – európai – rendszerét.
Nagyvárad, 2014. február 24.
Tőkés László, EP-képviselő és az EMNT elnöke
Erdély.ma,
2014. február 25.
És mégsem győztünk
Ha a pártpolitikai logikán felülemelkedve elemezzük az erdélyi magyar pártok Európai Parlamenti választásokkal kapcsolatos, hétvégén bejelentett döntéseit, az igen zilált erdélyi magyar–magyar politikai viszonyok közepette felemásnak értékelhetjük a helyzetet. A legjobb megoldástól, az összmagyar összefogástól igen távol állunk – de legalább a legrosszabb helyzetet elkerültük, és – Tőkés László Fidesz-listán történő indulása révén – nem áll fenn annak veszélye, hogy az erdélyi magyarság képviselet nélkül marad Brüsszelben.
A fejleményeket érdemes az alaphelyzethez viszonyítva elemezni: az RMDSZ a kezdetektől elzárkózott a magyar pártok koalíciójának gondolatától, és mindvégig az oszd meg és uralkodj elv mentén próbálta forgácsolni politikai vetélytársai erejét. Sikerrel is járt, hisz az MPP-t a maga oldalára csábította, az Erdélyi Magyar Néppártot pedig sakkba szorította. Ha vállalják, hogy versenybe szállnak, az esetleges kettős kiesés ódiumát kellett volna viselniük – a másik lehetőséget választották hát, a kimaradást, így most ellenfeleik és szavazóik is azzal vádolhatják, hogy nem merték vállalni a küzdelmet, ráadásul az RMDSZ-ből kiábrándult erdélyi magyar választópolgárnak ismét csak nem adatik meg a választás szabadsága.
Ez esetben viszont talán kijelenthetjük, ami viszont pártpolitikai szempontból rossz, az a nemzeti érdeket szolgálja: a döntés nyomán ugyanis megszűnt az a kockázat, hogy magyar–magyar verseny esetén kiütik egymást a Néppárt és az RMDSZ jelöltjei, egy erdélyi magyar képviselő tehát ott lesz Brüsszelben. Tőkés Fidesz-színekben történő indulása különben sem ellentétes a magyar kormánypárt nemzeti összetartozást hirdető politikájával, ugyanakkor jelzésértékű a temesvári forradalom hősének bevonása a szocialista baloldallal szemben folytatott küzdelemben. Örömünnepet mindezek ellenére sem ülhetünk. Az ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy továbbra is három EP-képviselőnk dolgozik majd Brüsszelben: az ötszázalékos küszöb elérése vetélytárs nélkül sem lesz könnyű az RMDSZ-nek. És keserűen állapíthatjuk meg azt is: pártjaink ismét képtelenek voltak a közös fellépésre...
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
Ha a pártpolitikai logikán felülemelkedve elemezzük az erdélyi magyar pártok Európai Parlamenti választásokkal kapcsolatos, hétvégén bejelentett döntéseit, az igen zilált erdélyi magyar–magyar politikai viszonyok közepette felemásnak értékelhetjük a helyzetet. A legjobb megoldástól, az összmagyar összefogástól igen távol állunk – de legalább a legrosszabb helyzetet elkerültük, és – Tőkés László Fidesz-listán történő indulása révén – nem áll fenn annak veszélye, hogy az erdélyi magyarság képviselet nélkül marad Brüsszelben.
A fejleményeket érdemes az alaphelyzethez viszonyítva elemezni: az RMDSZ a kezdetektől elzárkózott a magyar pártok koalíciójának gondolatától, és mindvégig az oszd meg és uralkodj elv mentén próbálta forgácsolni politikai vetélytársai erejét. Sikerrel is járt, hisz az MPP-t a maga oldalára csábította, az Erdélyi Magyar Néppártot pedig sakkba szorította. Ha vállalják, hogy versenybe szállnak, az esetleges kettős kiesés ódiumát kellett volna viselniük – a másik lehetőséget választották hát, a kimaradást, így most ellenfeleik és szavazóik is azzal vádolhatják, hogy nem merték vállalni a küzdelmet, ráadásul az RMDSZ-ből kiábrándult erdélyi magyar választópolgárnak ismét csak nem adatik meg a választás szabadsága.
Ez esetben viszont talán kijelenthetjük, ami viszont pártpolitikai szempontból rossz, az a nemzeti érdeket szolgálja: a döntés nyomán ugyanis megszűnt az a kockázat, hogy magyar–magyar verseny esetén kiütik egymást a Néppárt és az RMDSZ jelöltjei, egy erdélyi magyar képviselő tehát ott lesz Brüsszelben. Tőkés Fidesz-színekben történő indulása különben sem ellentétes a magyar kormánypárt nemzeti összetartozást hirdető politikájával, ugyanakkor jelzésértékű a temesvári forradalom hősének bevonása a szocialista baloldallal szemben folytatott küzdelemben. Örömünnepet mindezek ellenére sem ülhetünk. Az ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy továbbra is három EP-képviselőnk dolgozik majd Brüsszelben: az ötszázalékos küszöb elérése vetélytárs nélkül sem lesz könnyű az RMDSZ-nek. És keserűen állapíthatjuk meg azt is: pártjaink ismét képtelenek voltak a közös fellépésre...
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2014. február 25.
Rangsorolták az RMDSZ EP- képviselőjelöltjeit
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség jelenlegi európai parlamenti képviselői, Winkler Gyula és Sógor Csaba szerepelnek a befutónak számító első két helyen a szövetség Európai Parlamenti jelöltlistáján – jelentette be szombaton Kolozsváron a szövetség állandó tanácsának ülése után Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Az állandó tanács rangsorolta a befutó helyekre pályázó hat jelöltet, a rangsorban Winkler Gyulát és Sógor Csabát Vincze Loránt, Hegedüs Csilla és Antal Lóránt követi. Az eredetileg negyedik helyre sorolt Eckstein-Kovács Péter azt kérte, hogy kerüljön a lista utolsó helyére. Kelemen Hunor elmondta, a rangsor szoros versenyben alakult ki, olyan is volt, hogy az állandó tanácsnak szavazategyenlőség miatt kellett megismételnie a voksolást.
Az RMDSZ elnöke közölte, az állandó tanács arról is döntött, hogy az RMDSZ folytatja tárgyalásait a Magyar Polgári Párttal (MPP) az együttműködési megállapodásról. A testület felhatalmazta az elnököt, hogy – ha sikerül ilyen megállapodást kötniük – nyissa meg az RMDSZ listáját az MPP jelöltje számára. Kelemen Hunor hozzátette, a lista két első helyét mindenképpen az RMDSZ jelöltjei töltik be, és a listát az RMDSZ neve és jele alatt indítják el a választási versenyben. A szövetség jelöltlistáját a március elsejére összehívott Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) kell még jóváhagynia.
Kelemen Hunor az MTI kérdésére elmondta, a Magyar Polgári Párt (MPP) jelöltjének is RMDSZ-tagnak kell lennie ahhoz, hogy a listára kerüljön. Hozzátette, ez öt évvel ezelőtt Tőkés László esetében sem jelentett gondot.
Mivel az RMDSZ civil szervezetként, az MPP pártként van bejegyezve Romániában, nem ütközik törvénybe, hogy valaki mindkettőnek a tagja legyen.
Kelemen Hunor arra is kitért, az RMDSZ-MPP-megállapodás az európai parlamenti választásokon való együttműködésről és néhány hosszabb távú célról is szól majd. Az RMDSZ nem várja el, hogy az MPP feladja identitását.
Nem nyújtottak be óvást
A Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) szombati rangsoroló ülését követő 48 óra – a hivatalos határidő – lejártával senki nem nyújtott be óvást az RMDSZ európai parlamenti jelöltlistájával kapcsolatban – jelentette be hétfőn Kolozsváron Kovács Péter főtitkár, a Szövetségi Választási Bizottság (SZVB) tagja, hozzátéve: a Szövetségi Képviselők Tanácsának novemberben elfogadott határozata értelmében a SZÁT döntését a Szövetségi Szabályzatfelügyelő Bizottságnál lehet megóvni a döntés meghozatalától számított 48 órán belül.
,,A szombati rangsoroló ülésen a SZÁT titkos szavazással felállította az RMDSZ európai parlamenti jelöltjeinek sorrendjét, e szerint az első öt helyen Winkler Gyula, Sógor Csaba, Vincze Loránt, Hegedüs Csilla és Antal Loránt áll, őket további jelöltek követik, a listán ösz-szesen 32 személy szerepel (http://rmdsz.ro/uploads/fileok/dok/szatlistaEPjeloltek.pdf)" – tájékoztatott Kovács Péter.
Az SZVB tagjaként Kovács Péter hangsúlyozta, a jelenleg 32 személyből álló lista a törvény adta keretek szerint újabb tíz névvel bővül ki. A végső döntést az RMDSZ európai parlamenti jelöltlistájáról a március elsején, Marosvásárhelyen ülésező SZKT hozza meg.
Népújság (Marosvásárhely),
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség jelenlegi európai parlamenti képviselői, Winkler Gyula és Sógor Csaba szerepelnek a befutónak számító első két helyen a szövetség Európai Parlamenti jelöltlistáján – jelentette be szombaton Kolozsváron a szövetség állandó tanácsának ülése után Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Az állandó tanács rangsorolta a befutó helyekre pályázó hat jelöltet, a rangsorban Winkler Gyulát és Sógor Csabát Vincze Loránt, Hegedüs Csilla és Antal Lóránt követi. Az eredetileg negyedik helyre sorolt Eckstein-Kovács Péter azt kérte, hogy kerüljön a lista utolsó helyére. Kelemen Hunor elmondta, a rangsor szoros versenyben alakult ki, olyan is volt, hogy az állandó tanácsnak szavazategyenlőség miatt kellett megismételnie a voksolást.
Az RMDSZ elnöke közölte, az állandó tanács arról is döntött, hogy az RMDSZ folytatja tárgyalásait a Magyar Polgári Párttal (MPP) az együttműködési megállapodásról. A testület felhatalmazta az elnököt, hogy – ha sikerül ilyen megállapodást kötniük – nyissa meg az RMDSZ listáját az MPP jelöltje számára. Kelemen Hunor hozzátette, a lista két első helyét mindenképpen az RMDSZ jelöltjei töltik be, és a listát az RMDSZ neve és jele alatt indítják el a választási versenyben. A szövetség jelöltlistáját a március elsejére összehívott Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) kell még jóváhagynia.
Kelemen Hunor az MTI kérdésére elmondta, a Magyar Polgári Párt (MPP) jelöltjének is RMDSZ-tagnak kell lennie ahhoz, hogy a listára kerüljön. Hozzátette, ez öt évvel ezelőtt Tőkés László esetében sem jelentett gondot.
Mivel az RMDSZ civil szervezetként, az MPP pártként van bejegyezve Romániában, nem ütközik törvénybe, hogy valaki mindkettőnek a tagja legyen.
Kelemen Hunor arra is kitért, az RMDSZ-MPP-megállapodás az európai parlamenti választásokon való együttműködésről és néhány hosszabb távú célról is szól majd. Az RMDSZ nem várja el, hogy az MPP feladja identitását.
Nem nyújtottak be óvást
A Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) szombati rangsoroló ülését követő 48 óra – a hivatalos határidő – lejártával senki nem nyújtott be óvást az RMDSZ európai parlamenti jelöltlistájával kapcsolatban – jelentette be hétfőn Kolozsváron Kovács Péter főtitkár, a Szövetségi Választási Bizottság (SZVB) tagja, hozzátéve: a Szövetségi Képviselők Tanácsának novemberben elfogadott határozata értelmében a SZÁT döntését a Szövetségi Szabályzatfelügyelő Bizottságnál lehet megóvni a döntés meghozatalától számított 48 órán belül.
,,A szombati rangsoroló ülésen a SZÁT titkos szavazással felállította az RMDSZ európai parlamenti jelöltjeinek sorrendjét, e szerint az első öt helyen Winkler Gyula, Sógor Csaba, Vincze Loránt, Hegedüs Csilla és Antal Loránt áll, őket további jelöltek követik, a listán ösz-szesen 32 személy szerepel (http://rmdsz.ro/uploads/fileok/dok/szatlistaEPjeloltek.pdf)" – tájékoztatott Kovács Péter.
Az SZVB tagjaként Kovács Péter hangsúlyozta, a jelenleg 32 személyből álló lista a törvény adta keretek szerint újabb tíz névvel bővül ki. A végső döntést az RMDSZ európai parlamenti jelöltlistájáról a március elsején, Marosvásárhelyen ülésező SZKT hozza meg.
Népújság (Marosvásárhely),
2014. február 25.
Újabb emlékhelygyalázások Gyergyószentmiklóson
Egy hét alatt négy emlékművet gyaláztak meg a Hargita megyei kisvárosban. Ezúttal két katolikus püspök emlékhelyének meggyalázása miatt indult rendőrségi eljárás Gyergyószentmiklóson.
Olajos folyadékkal öntötték le vasárnap éjszaka Fogarasy Mihály mellszobrát és a Jakab Antal-emléktáblát Gyergyószentmiklóson. A római katolikus püspökök emlékhelyének meggyalázása miatt az önkormányzat ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a helyi rendőrségen. Az eset alig egy héttel azután történt, hogy Kossuth Lajos és Fejér Dávid köztéri szobrait is leöntötték ismeretlen szoborgyalázók.
Az egy héttel korábbi és mostani emlékhelygyalázás közötti különbség, hogy az elkövetők ezúttal nem piros festéket, hanem olajos folyadékot használtak. A polgármesteri hivatal szóvivője, Madaras Szidónia közölte, a feljelentés ugyan megtörtént, de gyors eredményre nem számítanak a nyomozóhatóságok részéről, mivel a múlt hétvégi szoborgyalázások kapcsán sem kaptak értesítést a fejleményekről. Úgy tudjuk egyébként, hogy a múlt hétfőn, február 17-én benyújtott feljelentés nyomán a rendőrség csak február 20-án kezdte el a vizsgálódást a helyszínen.
A Közösen Gyergyószentmiklósért elnevezésű Facebook-csoport tagjai a Kossuth Lajos- és a Fejér Dávid-szobor meggyalázása után a köztéri alkotások megtisztítását kezdeményezték, kiderült azonban, hogy a rendőrségi eljárás miatt ez nem lehetséges. Megtudtuk: a rendőrségi vizsgálat szempontjából a festéknyomok bizonyítéknak számítanak, másrészt a szobrok megfelelő tisztítását restaurátorra kell bízni.
A Kossuth- és a Fejér-szobor esetében amúgy is nélkülözhetetlen lenne a szakember beavatkozása, mivel a Kossuth-szobornak a karjából, a Fejért ábrázoló szoborfejnek pedig az orrából hiányzik egy kisebb darab. A vasárnap leöntött püspökemlékművek esetében a festéknyomokon kívül az alkotások nem szenvedtek károsodást.
Madaras Szidónia szóvivő felhívást intézett a gyergyószentmiklósi lakossághoz, hogy amennyiben bárki olyan információk birtokában van, illetve látott vagy hallott valamit, ami segíthet a nyomozásban, az elkövetők kézre kerítésében, tegyen bejelentést a rendőrségen, vagy akár a városházán.
Gergely Imre
Krónika (Kolozsvár),
Egy hét alatt négy emlékművet gyaláztak meg a Hargita megyei kisvárosban. Ezúttal két katolikus püspök emlékhelyének meggyalázása miatt indult rendőrségi eljárás Gyergyószentmiklóson.
Olajos folyadékkal öntötték le vasárnap éjszaka Fogarasy Mihály mellszobrát és a Jakab Antal-emléktáblát Gyergyószentmiklóson. A római katolikus püspökök emlékhelyének meggyalázása miatt az önkormányzat ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a helyi rendőrségen. Az eset alig egy héttel azután történt, hogy Kossuth Lajos és Fejér Dávid köztéri szobrait is leöntötték ismeretlen szoborgyalázók.
Az egy héttel korábbi és mostani emlékhelygyalázás közötti különbség, hogy az elkövetők ezúttal nem piros festéket, hanem olajos folyadékot használtak. A polgármesteri hivatal szóvivője, Madaras Szidónia közölte, a feljelentés ugyan megtörtént, de gyors eredményre nem számítanak a nyomozóhatóságok részéről, mivel a múlt hétvégi szoborgyalázások kapcsán sem kaptak értesítést a fejleményekről. Úgy tudjuk egyébként, hogy a múlt hétfőn, február 17-én benyújtott feljelentés nyomán a rendőrség csak február 20-án kezdte el a vizsgálódást a helyszínen.
A Közösen Gyergyószentmiklósért elnevezésű Facebook-csoport tagjai a Kossuth Lajos- és a Fejér Dávid-szobor meggyalázása után a köztéri alkotások megtisztítását kezdeményezték, kiderült azonban, hogy a rendőrségi eljárás miatt ez nem lehetséges. Megtudtuk: a rendőrségi vizsgálat szempontjából a festéknyomok bizonyítéknak számítanak, másrészt a szobrok megfelelő tisztítását restaurátorra kell bízni.
A Kossuth- és a Fejér-szobor esetében amúgy is nélkülözhetetlen lenne a szakember beavatkozása, mivel a Kossuth-szobornak a karjából, a Fejért ábrázoló szoborfejnek pedig az orrából hiányzik egy kisebb darab. A vasárnap leöntött püspökemlékművek esetében a festéknyomokon kívül az alkotások nem szenvedtek károsodást.
Madaras Szidónia szóvivő felhívást intézett a gyergyószentmiklósi lakossághoz, hogy amennyiben bárki olyan információk birtokában van, illetve látott vagy hallott valamit, ami segíthet a nyomozásban, az elkövetők kézre kerítésében, tegyen bejelentést a rendőrségen, vagy akár a városházán.
Gergely Imre
Krónika (Kolozsvár),
2014. február 25.
Az űrlap alja
Új korok új problémákat hoznak
Filozófiai estnek adott otthont csütörtök este a nagyváradi Silent kávézó a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) Filozófia- és Kultúratudományi Tanszékének szervezésében. A meghívott előadó, PÁSZTOR RITA szociálpolitikus tartott értekezést a Szociális gondolkodás, gondoskodás – a segítés történeti aspektusai címmel, melyet kötetlen beszélgetés követett, és bár alig tucatnyian érkeztek az eseményre, mindenkinek volt egy-két megjegyzése, hozzászólása, kérdése az elhangzottakkal kapcsolatban.
Mivel az előadó kutatási területe a szegénység és munkanélküliség, előadásában elsősorban erre a témakörre fókuszált. Négy, a szegénységet és munkanélküliséget befolyásoló tényezőt – a gazdasági, társadalmi változásokat, a diszkrimináció kérdését, a társadalmi egyenlőtlenséget és a szolidaritást – határozott meg, és ezek köré építette gondolatmenetét. Mint hangsúlyozta, mindezek a kérdések más-más történelmi korszakban különbözőképpen jelennek meg, és az új korok új problémákat, de új megoldásokat is hoznak.
Kifejtette, hogy a köztudatban a szegénység kezelésének kérdése akkor merült fel, amikor a jelenség tömegessé vált, e helyzet kezelését pedig a hatalmon lévők szorgalmazták azért, hogy saját magukat és a tehetősek érdekeit védjék, mivel a tömeges társadalmi elégedetlenség az ő pozícióikat is veszélyeztette. Mint hozzáfűzte, a társadalmi egyenlőtlenségeket nem lehet eltüntetni, viszont lehet csökkenteni, méghozzá a lehetőségek és a feltételek összeegyeztetése révén. Arra is rámutatott, hogy az egyenlőtlenség egyfajta motivációs tényező is, mert a szegénységtől, a lecsúszástól való félelem, vagy a magasabb társadalmi pozícióra való törekvés arra ösztönzi az embereket, hogy aktív cselekvői legyenek a társadalomnak, hogy képezzék magukat, iskolázottak legyenek. Ezzel szemben egy eleve biztosított társadalmi státusz és anyagi biztonság állapotában az embert tulajdonképpen semmi nem ösztönzi arra, hogy saját és környezete helyzetének jobbítása érdekében tevékenykedjen.
Előadása záró részében Pásztor Rita a mai nyugati társadalom legsúlyosabb problémáiról, a munkanélküliségről és az elöregedő társadalomról beszélt. Mindemellett elkeserítőnek tartja például azt a tényt, hogy a Romániában bevezetett szigorú érettségi miatt 2012-ben és 2013-ban kialakult egy olyan „tömeg”, amely fiatal tagjainak nem sikerült leérettségizniük, ezért – bár lehet tehetségesek – nem tudták folytatni tanulmányaikat, de munkahelyet sem találtak. Az előadó statisztikai adatai szerint az országban e két év alatt 250 ezer fiatalból 50 ezer eltűnt az iskolai rendszerből, és legalább a felük nem képes befejezni a tanulmányait.
„Kihívása a mai rendszernek, hogy mit fognak kezdeni ezekkel a tanulmányaikat be nem fejezett, munkanélküli fiatalokkal. De az öregedő társadalom is sok problémát vet fel. Például azt, hogy hogyan fogunk róluk gondoskodni. Mert a jelenlegi nyugdíjrendszerrel képtelenség” – fogalmazott Pásztor Rita, hozzátéve, ha így haladunk, Romániában 20 év múlva a lakosságnak csak a 20 százaléka lesz foglalkoztatott.
Sükösd T. Krisztina
Reggeli Újság (Nagyvárad),
Új korok új problémákat hoznak
Filozófiai estnek adott otthont csütörtök este a nagyváradi Silent kávézó a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) Filozófia- és Kultúratudományi Tanszékének szervezésében. A meghívott előadó, PÁSZTOR RITA szociálpolitikus tartott értekezést a Szociális gondolkodás, gondoskodás – a segítés történeti aspektusai címmel, melyet kötetlen beszélgetés követett, és bár alig tucatnyian érkeztek az eseményre, mindenkinek volt egy-két megjegyzése, hozzászólása, kérdése az elhangzottakkal kapcsolatban.
Mivel az előadó kutatási területe a szegénység és munkanélküliség, előadásában elsősorban erre a témakörre fókuszált. Négy, a szegénységet és munkanélküliséget befolyásoló tényezőt – a gazdasági, társadalmi változásokat, a diszkrimináció kérdését, a társadalmi egyenlőtlenséget és a szolidaritást – határozott meg, és ezek köré építette gondolatmenetét. Mint hangsúlyozta, mindezek a kérdések más-más történelmi korszakban különbözőképpen jelennek meg, és az új korok új problémákat, de új megoldásokat is hoznak.
Kifejtette, hogy a köztudatban a szegénység kezelésének kérdése akkor merült fel, amikor a jelenség tömegessé vált, e helyzet kezelését pedig a hatalmon lévők szorgalmazták azért, hogy saját magukat és a tehetősek érdekeit védjék, mivel a tömeges társadalmi elégedetlenség az ő pozícióikat is veszélyeztette. Mint hozzáfűzte, a társadalmi egyenlőtlenségeket nem lehet eltüntetni, viszont lehet csökkenteni, méghozzá a lehetőségek és a feltételek összeegyeztetése révén. Arra is rámutatott, hogy az egyenlőtlenség egyfajta motivációs tényező is, mert a szegénységtől, a lecsúszástól való félelem, vagy a magasabb társadalmi pozícióra való törekvés arra ösztönzi az embereket, hogy aktív cselekvői legyenek a társadalomnak, hogy képezzék magukat, iskolázottak legyenek. Ezzel szemben egy eleve biztosított társadalmi státusz és anyagi biztonság állapotában az embert tulajdonképpen semmi nem ösztönzi arra, hogy saját és környezete helyzetének jobbítása érdekében tevékenykedjen.
Előadása záró részében Pásztor Rita a mai nyugati társadalom legsúlyosabb problémáiról, a munkanélküliségről és az elöregedő társadalomról beszélt. Mindemellett elkeserítőnek tartja például azt a tényt, hogy a Romániában bevezetett szigorú érettségi miatt 2012-ben és 2013-ban kialakult egy olyan „tömeg”, amely fiatal tagjainak nem sikerült leérettségizniük, ezért – bár lehet tehetségesek – nem tudták folytatni tanulmányaikat, de munkahelyet sem találtak. Az előadó statisztikai adatai szerint az országban e két év alatt 250 ezer fiatalból 50 ezer eltűnt az iskolai rendszerből, és legalább a felük nem képes befejezni a tanulmányait.
„Kihívása a mai rendszernek, hogy mit fognak kezdeni ezekkel a tanulmányaikat be nem fejezett, munkanélküli fiatalokkal. De az öregedő társadalom is sok problémát vet fel. Például azt, hogy hogyan fogunk róluk gondoskodni. Mert a jelenlegi nyugdíjrendszerrel képtelenség” – fogalmazott Pásztor Rita, hozzátéve, ha így haladunk, Romániában 20 év múlva a lakosságnak csak a 20 százaléka lesz foglalkoztatott.
Sükösd T. Krisztina
Reggeli Újság (Nagyvárad),
2014. február 25.
Vége az USL-nek
A miniszterelnök lemondását követeli a PNL, amely kedd este eldöntötte, kilép a kormánykoalícióból. Victor Ponta kormányfő a délutáni órákban még a tévéképernyőkön keresztül üzente a liberális partnereinek, hogy minden nézeteltérés elsimítható. De közben miniszteri tárcákkal kínálta meg az RMDSZ-t.
Megszavazta a kormányból való kilépést szeptember 25-ém, kedden este a Nemzeti Liberális Párt (PNL). A politikai alakulat vezetősége négy pontban fogalmazta meg a napok óta tartó kormányválsággal kapcsolatos álláspontját, kimondva, hogy a koalíció működésképtelen, ezért az alakulat kilép belőle. A PNL egyben lemondásra szólította fel Victor Ponta miniszterelnököt. A lapzártakor kapott hírek szerint kedd folyamán az összes liberális miniszter és államtitkár távozik tisztségéből. Az értesülések szerint a PNL azt fontolgatja, hogy az ellenzéki pártokkal lép szövetségre a továbbiakban.
A délutáni órákban Victor Ponta még a koalíció fenntartásáról győzködte a liberálisokat. A kormányfő a tévékamerák előtt közölte, hogy minden vitás kérdésben van lehetőség a megoldásra, a nézeteltérések áthidalhatók. Beszédét a liberálisok úgy jellemezték: az nem nekik, hanem a médiának szólt, és nem vehető komolyan.
A nagyobbik kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátusi frakcióvezetője, Victor Ponta apósa, Ilie Sârbu egyébként kedden arról nyilatkozott, hogy noha annak idején nem ültették gyakorlatba, de még ma is érvényes az a megállapodás, amelyet a Szociálliberális Unió (USL) társelnökei a 2012 decemberi parlamenti választásokat megelőzően kötöttek az RMDSZ-szel.
Sârbu szerint a magyar alakulatnak a hatalomban való részvételéről szóló egyezmény arról is rendelkezik, hogy az RMDSZ-t két miniszteri tárca illeti meg a kabinetben. Kelemen Hunor elnök erre reagálva a Mediafax hírügynökségnek elmondta, ha bekövetkezik a balliberális koalíció szétbomlása, az RMDSZ hozzájárulhat a helyzet megoldásához, mégpedig a másfél évvel ezelőtti megállapodásban rögzített elvek mentén.
Székelyhon.ro,
A miniszterelnök lemondását követeli a PNL, amely kedd este eldöntötte, kilép a kormánykoalícióból. Victor Ponta kormányfő a délutáni órákban még a tévéképernyőkön keresztül üzente a liberális partnereinek, hogy minden nézeteltérés elsimítható. De közben miniszteri tárcákkal kínálta meg az RMDSZ-t.
Megszavazta a kormányból való kilépést szeptember 25-ém, kedden este a Nemzeti Liberális Párt (PNL). A politikai alakulat vezetősége négy pontban fogalmazta meg a napok óta tartó kormányválsággal kapcsolatos álláspontját, kimondva, hogy a koalíció működésképtelen, ezért az alakulat kilép belőle. A PNL egyben lemondásra szólította fel Victor Ponta miniszterelnököt. A lapzártakor kapott hírek szerint kedd folyamán az összes liberális miniszter és államtitkár távozik tisztségéből. Az értesülések szerint a PNL azt fontolgatja, hogy az ellenzéki pártokkal lép szövetségre a továbbiakban.
A délutáni órákban Victor Ponta még a koalíció fenntartásáról győzködte a liberálisokat. A kormányfő a tévékamerák előtt közölte, hogy minden vitás kérdésben van lehetőség a megoldásra, a nézeteltérések áthidalhatók. Beszédét a liberálisok úgy jellemezték: az nem nekik, hanem a médiának szólt, és nem vehető komolyan.
A nagyobbik kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátusi frakcióvezetője, Victor Ponta apósa, Ilie Sârbu egyébként kedden arról nyilatkozott, hogy noha annak idején nem ültették gyakorlatba, de még ma is érvényes az a megállapodás, amelyet a Szociálliberális Unió (USL) társelnökei a 2012 decemberi parlamenti választásokat megelőzően kötöttek az RMDSZ-szel.
Sârbu szerint a magyar alakulatnak a hatalomban való részvételéről szóló egyezmény arról is rendelkezik, hogy az RMDSZ-t két miniszteri tárca illeti meg a kabinetben. Kelemen Hunor elnök erre reagálva a Mediafax hírügynökségnek elmondta, ha bekövetkezik a balliberális koalíció szétbomlása, az RMDSZ hozzájárulhat a helyzet megoldásához, mégpedig a másfél évvel ezelőtti megállapodásban rögzített elvek mentén.
Székelyhon.ro,
2014. február 25.
Késhet a Sapientia udvarhelyi szakjainak elindítása
Valószínűleg nem indul el idén a Sapientia Székelyudvarhelyre tervezett két képzése. Az engedélyek megszerzése, a helyszín alkalmassá tétele és a helyi tantestület megszervezése lassítja a folyamatot – tájékoztatott Dávid László, a Sapientia EMTE rektora.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetősége két felsőoktatási szak elindítását tervezi Székelyudvarhelyen, a volt Spiru Haret Iskolaközpont épületegyüttesében. Ezek kiválasztása során irányadó volt, hogy más városokban még nem működő szakokat létesítsenek, hogy ne fedjék egymást az egyes oktatási központok kínálatai – közölte Dávid László rektor, hozzáfűzve, első körben a legesélyesebbnek egy textilmérnöki és nyomdászképzés, illetve egy kereskedelem és turizmus szak létrehozását látja. A korábbi tervek szerint már idén nyáron meghirdették volna az új, nappali tagozatos képzéseket, ám a Sapientia marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara – melynek kihelyezett tagozataként működne kezdetben az udvarhelyi oktatási központ – egyik képzésének akkreditálása, az induláshoz szükséges engedélyek megszerzése, illetve a tantestület átszervezése miatt valószínűleg egy évvel elhalasztják az indítást.
Mint kiderült, a tervezett helyszín alkalmasságával kapcsolatban is kérdések merültek fel: ahhoz, hogy a Spiru Haret Iskolaközpont épületegyüttese felsőoktatási központtá válhasson, bizonyos átalakítások, azok kivitelezéséhez pedig további beruházások szükségesek – világított rá Dávid László. Hozzátette, folyamatosan egyeztetnek a városvezetéssel és a székelyudvarhelyi MÜTF Oktatási Központtal.
A tárgyalások során felmerült az is, hogy az új szakok kezdetben a MÜTF épületében működjenek. Az épület állapota kifogástalan, ám a Sapientia képzéseinek elindításához műhelyeket is létre kellene hozni – hangsúlyozta a rektor. Megtudtuk, e kérdésben a döntés még nem végleges, azt ugyanis a többi érintettel közösen kell meghozniuk.
Bálint Kinga Katalin |
Székelyhon.ro,
Valószínűleg nem indul el idén a Sapientia Székelyudvarhelyre tervezett két képzése. Az engedélyek megszerzése, a helyszín alkalmassá tétele és a helyi tantestület megszervezése lassítja a folyamatot – tájékoztatott Dávid László, a Sapientia EMTE rektora.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetősége két felsőoktatási szak elindítását tervezi Székelyudvarhelyen, a volt Spiru Haret Iskolaközpont épületegyüttesében. Ezek kiválasztása során irányadó volt, hogy más városokban még nem működő szakokat létesítsenek, hogy ne fedjék egymást az egyes oktatási központok kínálatai – közölte Dávid László rektor, hozzáfűzve, első körben a legesélyesebbnek egy textilmérnöki és nyomdászképzés, illetve egy kereskedelem és turizmus szak létrehozását látja. A korábbi tervek szerint már idén nyáron meghirdették volna az új, nappali tagozatos képzéseket, ám a Sapientia marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara – melynek kihelyezett tagozataként működne kezdetben az udvarhelyi oktatási központ – egyik képzésének akkreditálása, az induláshoz szükséges engedélyek megszerzése, illetve a tantestület átszervezése miatt valószínűleg egy évvel elhalasztják az indítást.
Mint kiderült, a tervezett helyszín alkalmasságával kapcsolatban is kérdések merültek fel: ahhoz, hogy a Spiru Haret Iskolaközpont épületegyüttese felsőoktatási központtá válhasson, bizonyos átalakítások, azok kivitelezéséhez pedig további beruházások szükségesek – világított rá Dávid László. Hozzátette, folyamatosan egyeztetnek a városvezetéssel és a székelyudvarhelyi MÜTF Oktatási Központtal.
A tárgyalások során felmerült az is, hogy az új szakok kezdetben a MÜTF épületében működjenek. Az épület állapota kifogástalan, ám a Sapientia képzéseinek elindításához műhelyeket is létre kellene hozni – hangsúlyozta a rektor. Megtudtuk, e kérdésben a döntés még nem végleges, azt ugyanis a többi érintettel közösen kell meghozniuk.
Bálint Kinga Katalin |
Székelyhon.ro,
2014. február 25.
Kezdenek hazatérni a fiatalok
A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete – Maros megyei szervezete ebben a hónapban két méhészeti tanfolyamot is szervezett. Csomós Attila mérnököt, a szervezet elnökét kérdeztük a gazdatársadalomnak nyújtott segítő akciókról, a vidéki emberek felkészültségéről.
Arra a kérdésre, hogy: miért jó az, ha a méhészettel foglalkozni kívánók elvégzik a tanfolyamot, elvégre sokan vannak, akik minden elméleti felkészülés nélkül méhészkednek, kizárólag a tapasztalataikra és az ismerőseiktől kapott információikra alapozva, az elnök kifejtette a kezdeményezés lényegét. „Arról van szó, hogy a napokban megjelent a méhészeti törvény, amely farmerré lépteti elő – vagyis jogaikba helyezi – a méhészkedőket, ezt a lehetőséget pedig ki kell használni. Annál is inkább, mert farmerként jogosultak a támogatások megpályázására” – magyarázta. Ilyen körülmények között pedig csak úgy érdemes ezzel foglalkozni, ha kellő ismeretekkel is rendelkezik a méhész. Ez így már nem hobbi-tevékenység, hanem szakma. Az emberek pedig igénylik a felkészítést. Ez abból is látszik, hogy egy hónap alatt két tanfolyamot is kellett indítani. Az elsőre ugyanis beteltek a helyek, igénylő pedig jócskán volt – magyarázta.
Húsz gazdakör hívta
De nem csak méhészetről szól a felkészítés, sőt, alapvetően nem arról. A tejtermeléssel, a földeladással kapcsolatos újdonságok, a legeltetési törvény, a polgári törvénykönyv haszonbérleti szerződésről szóló újdonságai nagyon érdeklik a falu emberét. Végülis ők ebből élnek, érdekük, hogy ismerjék az újdonságokat. De legalább ugyanennyire érdekli őket a támogatási rendszer, a családi gazdaságok és a farmok által lehívható pályázatok skálája. Az érdekérvényesítés és érdekképviselet vonatkozásai is fontosak számukra. Az elnök elmondta: „Csak az idén több mint húsz településről hívtak meg a gazdakörök felkészítőket, előadásokat tartani az említett témákban. Szervezetünk a gazdakörökkel áll szoros kapcsolatban, de ez nem azt jelenti, hogy olyan helyre nem megyünk, ahol nincsenek gazdakörök, vagy olyan gazdakörök működnek, amelyek nem a mi szervezetünkhöz csatlakoztak. Mindenhova megyünk, ahova hívnak. Legutóbb például Nyárádszeredában, Csejden, Dózsagyörgy községben voltunk.” Csomós Attila szervezeti elnök, Bocz István állatorvos, Szász Zoltán szakmai előadó képezik a falujáró csoport kemény magját. Hozzájuk csatlakoznak alkalmanként APIA-vezetők, vidékfejlesztési igazgatósági szakemberek, mezőgazdász-mérnökök, állattenyésztők, egy olyan lelkes csapat, akiknek szívügye a magyar gazdáknak segítséget nyújtani.
Jönnek a fiatalok
A szervezet elnöke szerint az utóbbi időben kezdenek komolyabban érdeklődni a falusi emberek a szakmai kérdések iránt, akarat tehát van. A baj az, hogy gyenge a felkészültségük, hiányoznak az alapok. Az uniós csatlakozás előtt és közvetlenül utána elintézték egy kézlegyintéssel azt, aki figyelmeztette őket a későbbi buktatókra. Most már rájöttek, hogy hiba volt, hogy „a tudás hatalom” elv érvényesült. Csakhogy, most azt is be kell pótolni amit akkor elmulasztottak, ami dupla munkával jár.
Az elnököt bizakodással tölti el a fiatalok viszonyulása. „Egyre több fiatal, faluról elszármazott ember tér haza, hogy megpróbáljon a mezőgazdaságból megélni. Olyannal is találkoztam – többel is – aki külföldön kereste a boldogulást, nem jött össze neki, s most itthon, falusi környezetben próbál talpon maradni. Ők a legérdeklődőbbek. Azért is, mert egyszer már befuccsoltak, most megpróbálják elkerülni a csődhelyzetet. Látszik rajtuk az őszinte érdeklődés, a tenni akarás vágya. Mi pedig, amennyiben tőlünk telik, segítünk nekik” – zárta az elnök.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro,
A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete – Maros megyei szervezete ebben a hónapban két méhészeti tanfolyamot is szervezett. Csomós Attila mérnököt, a szervezet elnökét kérdeztük a gazdatársadalomnak nyújtott segítő akciókról, a vidéki emberek felkészültségéről.
Arra a kérdésre, hogy: miért jó az, ha a méhészettel foglalkozni kívánók elvégzik a tanfolyamot, elvégre sokan vannak, akik minden elméleti felkészülés nélkül méhészkednek, kizárólag a tapasztalataikra és az ismerőseiktől kapott információikra alapozva, az elnök kifejtette a kezdeményezés lényegét. „Arról van szó, hogy a napokban megjelent a méhészeti törvény, amely farmerré lépteti elő – vagyis jogaikba helyezi – a méhészkedőket, ezt a lehetőséget pedig ki kell használni. Annál is inkább, mert farmerként jogosultak a támogatások megpályázására” – magyarázta. Ilyen körülmények között pedig csak úgy érdemes ezzel foglalkozni, ha kellő ismeretekkel is rendelkezik a méhész. Ez így már nem hobbi-tevékenység, hanem szakma. Az emberek pedig igénylik a felkészítést. Ez abból is látszik, hogy egy hónap alatt két tanfolyamot is kellett indítani. Az elsőre ugyanis beteltek a helyek, igénylő pedig jócskán volt – magyarázta.
Húsz gazdakör hívta
De nem csak méhészetről szól a felkészítés, sőt, alapvetően nem arról. A tejtermeléssel, a földeladással kapcsolatos újdonságok, a legeltetési törvény, a polgári törvénykönyv haszonbérleti szerződésről szóló újdonságai nagyon érdeklik a falu emberét. Végülis ők ebből élnek, érdekük, hogy ismerjék az újdonságokat. De legalább ugyanennyire érdekli őket a támogatási rendszer, a családi gazdaságok és a farmok által lehívható pályázatok skálája. Az érdekérvényesítés és érdekképviselet vonatkozásai is fontosak számukra. Az elnök elmondta: „Csak az idén több mint húsz településről hívtak meg a gazdakörök felkészítőket, előadásokat tartani az említett témákban. Szervezetünk a gazdakörökkel áll szoros kapcsolatban, de ez nem azt jelenti, hogy olyan helyre nem megyünk, ahol nincsenek gazdakörök, vagy olyan gazdakörök működnek, amelyek nem a mi szervezetünkhöz csatlakoztak. Mindenhova megyünk, ahova hívnak. Legutóbb például Nyárádszeredában, Csejden, Dózsagyörgy községben voltunk.” Csomós Attila szervezeti elnök, Bocz István állatorvos, Szász Zoltán szakmai előadó képezik a falujáró csoport kemény magját. Hozzájuk csatlakoznak alkalmanként APIA-vezetők, vidékfejlesztési igazgatósági szakemberek, mezőgazdász-mérnökök, állattenyésztők, egy olyan lelkes csapat, akiknek szívügye a magyar gazdáknak segítséget nyújtani.
Jönnek a fiatalok
A szervezet elnöke szerint az utóbbi időben kezdenek komolyabban érdeklődni a falusi emberek a szakmai kérdések iránt, akarat tehát van. A baj az, hogy gyenge a felkészültségük, hiányoznak az alapok. Az uniós csatlakozás előtt és közvetlenül utána elintézték egy kézlegyintéssel azt, aki figyelmeztette őket a későbbi buktatókra. Most már rájöttek, hogy hiba volt, hogy „a tudás hatalom” elv érvényesült. Csakhogy, most azt is be kell pótolni amit akkor elmulasztottak, ami dupla munkával jár.
Az elnököt bizakodással tölti el a fiatalok viszonyulása. „Egyre több fiatal, faluról elszármazott ember tér haza, hogy megpróbáljon a mezőgazdaságból megélni. Olyannal is találkoztam – többel is – aki külföldön kereste a boldogulást, nem jött össze neki, s most itthon, falusi környezetben próbál talpon maradni. Ők a legérdeklődőbbek. Azért is, mert egyszer már befuccsoltak, most megpróbálják elkerülni a csődhelyzetet. Látszik rajtuk az őszinte érdeklődés, a tenni akarás vágya. Mi pedig, amennyiben tőlünk telik, segítünk nekik” – zárta az elnök.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro,
2014. február 26.
Vitanindító az erdélyi magyar kortárs irodalomról, könyvkiadásról
Az RMDSZ kezdeményezésére létrejött Kulturális Autonómia Tanács (KAT) felkérésére László Noémi, az erdélyi magyar kortárs irodalomról, Hajdú Áron pedig a könyvkiadás és terjesztésről írt vitaindító stratégiatervezetet.
„Több feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy a magyar kortárs irodalom Erdélyben született alkotásai szélesebb körben ismertté váljanak, értéküknek megfelelő megítélésben részesüljenek. Ehhez növelni kell a kortárs irodalom presztízsét, lehetővé tenni, hogy az írással foglalkozók ebből itthon, Erdélyben megélhessenek. Fontos, hogy a középiskolai irodalomoktatás nyitottabbá váljon a kortárs irodalom irányába. Támogatni kell a kortárs irodalom internetre való felkerülését, idegen nyelvekre való fordítását, nemzetközi megjelenését” – tájékoztatott Székely István, a KAT elnöke.
„Támogatni kell az elsősorban kortárs erdélyi magyar szerzőket és műveiket népszerűsítő irodalmi események (könyvbemutató, író-olvasó találkozó, felolvasás, kerekasztal-beszélgetés, irodalom a színpadon, alternatív irodalom-óra stb.) szervezését. Iskolai magyartanárok, egyetemi műhelyek, irodalmi lapok, közkönyvtárak, irodalmi szervezetek felé elérhetővé kell tenni az erdélyi Magyar Házak hálózatába tartozó központokat igazgató személyek elérhetőségét, illetve az említett központokat érzékennyé kell tenni irodalmi események befogadása iránt” – áll László Noémi vitaindító tanulmányában.
Székely István szerint: a könyvkiadás terén elsősorban a szakmai szempontból magas színvonalú kiadványokat kell támogatni, az életképes és minőségi könyvek gondozását biztosító kiadókat. „A támogatási rendszeren keresztül el kellene érni, hogy az erdélyi kortárs szerzők legjobb művei itthon jelenjenek meg, lehetőleg teret biztosítva az igényes képzőművészeti alkotások reprodukcióinak is” – hangsúlyozta a KAT elnöke.
„Napjainkban egyre többen nyilatkoznak pesszimizmussal a könyv jövőjéről, hivatkozva a világháló által szolgáltatott határtalan információáradatra, a gyors és korlátlan hozzáférésre. Kétségtelen, hogy a számítógép, az internet átvenni látszik a könyv univerzális információhordozó szerepét, de ez nem jelenti a nyomtatott könyv „halálát”.
Téves az az elmélet is, miszerint az emberek, főként a fiatalok nem olvasnak könyvet, a könyvolvasók táborának folyamatos az utánpótlása” – vélekedik írásában Hajdú Áron.
A KAT mindkét tanulmányt – az eddigiekhez hasonlóan – szakmai, illetve társadalmi vitára bocsátja. RMDSZ közlemény
Erdély.ma,
Az RMDSZ kezdeményezésére létrejött Kulturális Autonómia Tanács (KAT) felkérésére László Noémi, az erdélyi magyar kortárs irodalomról, Hajdú Áron pedig a könyvkiadás és terjesztésről írt vitaindító stratégiatervezetet.
„Több feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy a magyar kortárs irodalom Erdélyben született alkotásai szélesebb körben ismertté váljanak, értéküknek megfelelő megítélésben részesüljenek. Ehhez növelni kell a kortárs irodalom presztízsét, lehetővé tenni, hogy az írással foglalkozók ebből itthon, Erdélyben megélhessenek. Fontos, hogy a középiskolai irodalomoktatás nyitottabbá váljon a kortárs irodalom irányába. Támogatni kell a kortárs irodalom internetre való felkerülését, idegen nyelvekre való fordítását, nemzetközi megjelenését” – tájékoztatott Székely István, a KAT elnöke.
„Támogatni kell az elsősorban kortárs erdélyi magyar szerzőket és műveiket népszerűsítő irodalmi események (könyvbemutató, író-olvasó találkozó, felolvasás, kerekasztal-beszélgetés, irodalom a színpadon, alternatív irodalom-óra stb.) szervezését. Iskolai magyartanárok, egyetemi műhelyek, irodalmi lapok, közkönyvtárak, irodalmi szervezetek felé elérhetővé kell tenni az erdélyi Magyar Házak hálózatába tartozó központokat igazgató személyek elérhetőségét, illetve az említett központokat érzékennyé kell tenni irodalmi események befogadása iránt” – áll László Noémi vitaindító tanulmányában.
Székely István szerint: a könyvkiadás terén elsősorban a szakmai szempontból magas színvonalú kiadványokat kell támogatni, az életképes és minőségi könyvek gondozását biztosító kiadókat. „A támogatási rendszeren keresztül el kellene érni, hogy az erdélyi kortárs szerzők legjobb művei itthon jelenjenek meg, lehetőleg teret biztosítva az igényes képzőművészeti alkotások reprodukcióinak is” – hangsúlyozta a KAT elnöke.
„Napjainkban egyre többen nyilatkoznak pesszimizmussal a könyv jövőjéről, hivatkozva a világháló által szolgáltatott határtalan információáradatra, a gyors és korlátlan hozzáférésre. Kétségtelen, hogy a számítógép, az internet átvenni látszik a könyv univerzális információhordozó szerepét, de ez nem jelenti a nyomtatott könyv „halálát”.
Téves az az elmélet is, miszerint az emberek, főként a fiatalok nem olvasnak könyvet, a könyvolvasók táborának folyamatos az utánpótlása” – vélekedik írásában Hajdú Áron.
A KAT mindkét tanulmányt – az eddigiekhez hasonlóan – szakmai, illetve társadalmi vitára bocsátja. RMDSZ közlemény
Erdély.ma,
2014. február 26.
Válaszúton az RMDSZ
Ismét kelendő lett az RMDSZ, kormányba csábítják, a megroppant kormánykoalíció nagyobbik pártja, a szociáldemokraták új partnert keresnek. Felértékelődött újra a magyar érdekképviselet, pedig kikosarazták 2008-ban, és a titkos előszerződés dacára cserbenhagyták 2012-ben is. Most minden jel szerint az RMDSZ mégis eladó, hisz amióta kiszorult a kényelmes hálószobából, azóta vágyik vissza a nászi ágyba. Mindegy, kivel, csak ott legyen.
Egyelőre sok a ködösítés, az RMDSZ alkupozícióját erősítendő kéreti magát, megtörténhet az is, hogy most még csak parlamenti támogatásra kötelezi el magát, valós kormányzati szerepet csak később, választások után vállal. De miért és milyen áron? A hatalomra kerülés lehetőségének meglebegtetése után több vezető politikus nyilatkozta, hogy elsősorban nem a pénzért, nagyobb önkormányzati beruházásokért kellene kormányzati szerepet vállalniuk. Igazuk van, hisz oly szegény az államkassza, hogy sokat úgysem remélhetnek, a szövetség színeiben megválasztott helyi, megyei elöljáróknak jobb lenne az európai pénzek lehívására összpontosítaniuk, ha valós fejlődést szeretnének elérni, mert a Bukarestből visszaosztott összegektől nagy fellendülést nem remélhetnek. Mint hallani, a magyarság szempontjából fontos törvények elfogadtatása volna a kormányra lépés igazi célja, csakhogy az alkotmánybíróság az alaptörvény módosításának normakontrollja során elgáncsolta a nemzeti kisebbségek szimbólumainak használatát, a történelmi hagyományokra alapozott alrégiók létrehozatalát, a kulturális autonómiát, mi több, ezek törvényi szabályozásának lehetőségét is ellehetetlenítette. Ezek után nehezen elképzelhető, hogy milyen fontos célkitűzések kerülhetnek majd abba a bizonyos kormányzati protokollumba...
Ha kompromisszumot köt az RMDSZ, borítékolható, hogy nem készül már el záros határidőn belül Székelyföld autonómiastatútuma, illetve ha véglegesítik szövegét, elnyeli egy fiók, s az is valószínű, hogy ismét kioldalog a szövetség az autonómiamegmozdulások támogatása mögül. Újra magára marad a Székely Nemzeti Tanács a székely szabadság napjának szervezésében, és nem lesz a közeljövőben a nagy meneteléshez hasonló, százezernél több magyart megmozgató tiltakozó akció. Visszatéved az RMDSZ a néhányak számára kényelmes és sok anyagi haszonnal kecsegtető útra – amely azonban nagyon keveset hozhat az erdélyi, a székelyföldi magyarság megmaradása, jövője szempontjából. Van, amit mérlegelnie a szövetségnek, s jó lenne, ha alaposan számba venné a valós hozadékokat, mielőtt elszegődne csendestársnak egy igen kétes értékű és minőségű hatalom mellé.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
Ismét kelendő lett az RMDSZ, kormányba csábítják, a megroppant kormánykoalíció nagyobbik pártja, a szociáldemokraták új partnert keresnek. Felértékelődött újra a magyar érdekképviselet, pedig kikosarazták 2008-ban, és a titkos előszerződés dacára cserbenhagyták 2012-ben is. Most minden jel szerint az RMDSZ mégis eladó, hisz amióta kiszorult a kényelmes hálószobából, azóta vágyik vissza a nászi ágyba. Mindegy, kivel, csak ott legyen.
Egyelőre sok a ködösítés, az RMDSZ alkupozícióját erősítendő kéreti magát, megtörténhet az is, hogy most még csak parlamenti támogatásra kötelezi el magát, valós kormányzati szerepet csak később, választások után vállal. De miért és milyen áron? A hatalomra kerülés lehetőségének meglebegtetése után több vezető politikus nyilatkozta, hogy elsősorban nem a pénzért, nagyobb önkormányzati beruházásokért kellene kormányzati szerepet vállalniuk. Igazuk van, hisz oly szegény az államkassza, hogy sokat úgysem remélhetnek, a szövetség színeiben megválasztott helyi, megyei elöljáróknak jobb lenne az európai pénzek lehívására összpontosítaniuk, ha valós fejlődést szeretnének elérni, mert a Bukarestből visszaosztott összegektől nagy fellendülést nem remélhetnek. Mint hallani, a magyarság szempontjából fontos törvények elfogadtatása volna a kormányra lépés igazi célja, csakhogy az alkotmánybíróság az alaptörvény módosításának normakontrollja során elgáncsolta a nemzeti kisebbségek szimbólumainak használatát, a történelmi hagyományokra alapozott alrégiók létrehozatalát, a kulturális autonómiát, mi több, ezek törvényi szabályozásának lehetőségét is ellehetetlenítette. Ezek után nehezen elképzelhető, hogy milyen fontos célkitűzések kerülhetnek majd abba a bizonyos kormányzati protokollumba...
Ha kompromisszumot köt az RMDSZ, borítékolható, hogy nem készül már el záros határidőn belül Székelyföld autonómiastatútuma, illetve ha véglegesítik szövegét, elnyeli egy fiók, s az is valószínű, hogy ismét kioldalog a szövetség az autonómiamegmozdulások támogatása mögül. Újra magára marad a Székely Nemzeti Tanács a székely szabadság napjának szervezésében, és nem lesz a közeljövőben a nagy meneteléshez hasonló, százezernél több magyart megmozgató tiltakozó akció. Visszatéved az RMDSZ a néhányak számára kényelmes és sok anyagi haszonnal kecsegtető útra – amely azonban nagyon keveset hozhat az erdélyi, a székelyföldi magyarság megmaradása, jövője szempontjából. Van, amit mérlegelnie a szövetségnek, s jó lenne, ha alaposan számba venné a valós hozadékokat, mielőtt elszegődne csendestársnak egy igen kétes értékű és minőségű hatalom mellé.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2014. február 26.
Belföldi hírek
Helyén marad a kilencedik osztály
A 9. osztály a középiskolai oktatás keretében marad: a képviselőház tegnap nagy többséggel fogadta el az erre vonatkozó rendeletet, amely azt is kimondja, hogy megmarad az általános iskolai, illetve a gimnáziumi oktatás négyéves időtartama, a kötelező oktatás időtartama pedig 10 évről 11 évre emelkedik (az előkészítő osztállyal együtt).
A tervezetet még a szenátusnak is jóvá kell hagynia. A kilencedik osztálynak az általános iskolához való csatolását a 2011/1-es, az oktatást szabályozó törvény mondta ki, ezzel a középiskolai oktatás időtartama három évre csökkent volna; a kiigazítás megtartja a közoktatás jelenlegi felépítését.
Bekerült az RMDSZ azon javaslata is, amely szerint ismét kormányhatározattal lehet önálló karokat létrehozni az egyetemeken. Emelik a településvezetők bérét
Július 1-jétől nő a településvezetők fizetése: a parlament tegnap megszavazta a közigazgatási és regionális fejlesztési tárca erre vonatkozó javaslatát. A megyevezetők bére nem változik, a községi vezetők bérei azonban 44,4–50,1 százalékkal emelkednek (a legkisebb községi alpolgármesteri fizetés 2300-ról 3300 lejre, a polgármesteré 2600-ól 3800 lejre). A városi elöljárók 16,6, a municípiumok vezetői 7,2 százalékos fizetésemelést kapnak, a lakosság létszámától függően (a kisvárosokban 4–5 ezer lej körüli összegeket vihetnek haza). Bukarest polgármesterének bére 5,5 százalékkal nő (8000 lejre).
Őrizetben a pénzügyi felügyelet elnöke
Őrizetbe vették tegnap Dan Radu Rușanut, az országos pénzügyi felügyelet elnökét, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy biztosító érdekeit védte törvénytelenül. A korrupcióellenes ügyészség Daniel Chiţoiu volt pénzügyminiszter ellen is bűnvádi eljárást kíván indítani hatalommal való visszaélés miatt, és ehhez kérni fogja mentelmi jogának megvonását a képviselőháztól. Az ügyészek szerint Rușanu és Chiţoiu – mindketten NLP-sek – a Carpatica biztosító védelme érdekében dolgozott ki egy sürgősségi kormányrendeletet, amely lehetővé tette egy olyan személy – Marian Marzac – kinevezését a felügyelet vezetőtanácsába, aki hajlandó lett volna szemet hunyni a biztosító működésével kapcsolatos rendellenességek fölött. Az Ilie Carabulea üzletember által birtokolt Carpatica biztosító miatt az ügyészek korábban Chiţoiu felesége ellen is bűnvádi eljárást indítottak. A többrendbeli befolyás vásárlásával gyanúsított Carabulea, valamint Marzac január végétől előzetes letartóztatásban van. Őket bűnszövetkezet létrehozásával is gyanúsítják.
Ellenzéki indítványok
Elutasította tegnap a képviselőház a DLP által a hóeltakarítás ügyében benyújtott egyszerű indítványt. A DLP rögtön újabb egyszerű indítványt nyújtott be a nem megfelelően előkészített decentralizáció miatt. Ezzel nem a reformot sürgetik, hanem azt követelik, hogy a kormány mondjon le „az alkotmányba ütköző decentralizálásról”. A kormány által felelősségvállalással elfogadott decentralizációs törvényt a DLP az alkotmánybíróságon is megtámadta, és a taláros testület helyt adott az óvásnak. Az erre alapozott indítványt a képviselőház Állandó Bizottsága átfogalmazás végett visszaküldte. A DLP azonban már a harmadik, ezúttal nem egy miniszter vagy törvény, hanem az egész kormány megbuktatását célzó bizalmatlansági indítvány kidolgozásába kezdett, amelyhez az NLP támogatását is meg akarják szerezni. A kezdeményezés címe: Az SZLSZ-kormányzás fekete könyve: két év hazugság. Az SZLSZ után az özönvíz. A DLP első alelnöke, Andreea Paul szerint Victor Ponta hazudott a románoknak, egyetlen ígéretét sem tartotta be. Fel is sorolta a legfontosabbakat: nem hozott létre egymillió új munkahelyet, nem tartja tiszteletben a jogállamot, nem csökkentette öt százalékkal a tb-járulékot, nem csökkentette 24-ről 19 százalékra az általános, és 9 százalékra a mezőgazdasági termelőkre kiszabott áfát, nem adott kedvezményeket a kisnyugdíjasoknak. Hozzátette: Ponta ott hibázott súlyosan, hogy „mind az SZDP, mind az NLP teljes erőből, folyamatosan támadta a jogállamot, és ennek a támadásnak a csúcspontja a parlamentben végbement fekete keddre esett”, emellett az SZDP lemondott arról, hogy több mint 400 millió dolláros adósságot behajtson a Rompetrol vállalattól, nem sikerült az országot bejuttatnia a schengeni övezetbe, nem sikerült a decentralizációs törekvése, a közigazgatás hatékonnyá tételére tett erőfeszítése sem, és az alkotmánymódosítás tervezetével is hibázott.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
Helyén marad a kilencedik osztály
A 9. osztály a középiskolai oktatás keretében marad: a képviselőház tegnap nagy többséggel fogadta el az erre vonatkozó rendeletet, amely azt is kimondja, hogy megmarad az általános iskolai, illetve a gimnáziumi oktatás négyéves időtartama, a kötelező oktatás időtartama pedig 10 évről 11 évre emelkedik (az előkészítő osztállyal együtt).
A tervezetet még a szenátusnak is jóvá kell hagynia. A kilencedik osztálynak az általános iskolához való csatolását a 2011/1-es, az oktatást szabályozó törvény mondta ki, ezzel a középiskolai oktatás időtartama három évre csökkent volna; a kiigazítás megtartja a közoktatás jelenlegi felépítését.
Bekerült az RMDSZ azon javaslata is, amely szerint ismét kormányhatározattal lehet önálló karokat létrehozni az egyetemeken. Emelik a településvezetők bérét
Július 1-jétől nő a településvezetők fizetése: a parlament tegnap megszavazta a közigazgatási és regionális fejlesztési tárca erre vonatkozó javaslatát. A megyevezetők bére nem változik, a községi vezetők bérei azonban 44,4–50,1 százalékkal emelkednek (a legkisebb községi alpolgármesteri fizetés 2300-ról 3300 lejre, a polgármesteré 2600-ól 3800 lejre). A városi elöljárók 16,6, a municípiumok vezetői 7,2 százalékos fizetésemelést kapnak, a lakosság létszámától függően (a kisvárosokban 4–5 ezer lej körüli összegeket vihetnek haza). Bukarest polgármesterének bére 5,5 százalékkal nő (8000 lejre).
Őrizetben a pénzügyi felügyelet elnöke
Őrizetbe vették tegnap Dan Radu Rușanut, az országos pénzügyi felügyelet elnökét, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy biztosító érdekeit védte törvénytelenül. A korrupcióellenes ügyészség Daniel Chiţoiu volt pénzügyminiszter ellen is bűnvádi eljárást kíván indítani hatalommal való visszaélés miatt, és ehhez kérni fogja mentelmi jogának megvonását a képviselőháztól. Az ügyészek szerint Rușanu és Chiţoiu – mindketten NLP-sek – a Carpatica biztosító védelme érdekében dolgozott ki egy sürgősségi kormányrendeletet, amely lehetővé tette egy olyan személy – Marian Marzac – kinevezését a felügyelet vezetőtanácsába, aki hajlandó lett volna szemet hunyni a biztosító működésével kapcsolatos rendellenességek fölött. Az Ilie Carabulea üzletember által birtokolt Carpatica biztosító miatt az ügyészek korábban Chiţoiu felesége ellen is bűnvádi eljárást indítottak. A többrendbeli befolyás vásárlásával gyanúsított Carabulea, valamint Marzac január végétől előzetes letartóztatásban van. Őket bűnszövetkezet létrehozásával is gyanúsítják.
Ellenzéki indítványok
Elutasította tegnap a képviselőház a DLP által a hóeltakarítás ügyében benyújtott egyszerű indítványt. A DLP rögtön újabb egyszerű indítványt nyújtott be a nem megfelelően előkészített decentralizáció miatt. Ezzel nem a reformot sürgetik, hanem azt követelik, hogy a kormány mondjon le „az alkotmányba ütköző decentralizálásról”. A kormány által felelősségvállalással elfogadott decentralizációs törvényt a DLP az alkotmánybíróságon is megtámadta, és a taláros testület helyt adott az óvásnak. Az erre alapozott indítványt a képviselőház Állandó Bizottsága átfogalmazás végett visszaküldte. A DLP azonban már a harmadik, ezúttal nem egy miniszter vagy törvény, hanem az egész kormány megbuktatását célzó bizalmatlansági indítvány kidolgozásába kezdett, amelyhez az NLP támogatását is meg akarják szerezni. A kezdeményezés címe: Az SZLSZ-kormányzás fekete könyve: két év hazugság. Az SZLSZ után az özönvíz. A DLP első alelnöke, Andreea Paul szerint Victor Ponta hazudott a románoknak, egyetlen ígéretét sem tartotta be. Fel is sorolta a legfontosabbakat: nem hozott létre egymillió új munkahelyet, nem tartja tiszteletben a jogállamot, nem csökkentette öt százalékkal a tb-járulékot, nem csökkentette 24-ről 19 százalékra az általános, és 9 százalékra a mezőgazdasági termelőkre kiszabott áfát, nem adott kedvezményeket a kisnyugdíjasoknak. Hozzátette: Ponta ott hibázott súlyosan, hogy „mind az SZDP, mind az NLP teljes erőből, folyamatosan támadta a jogállamot, és ennek a támadásnak a csúcspontja a parlamentben végbement fekete keddre esett”, emellett az SZDP lemondott arról, hogy több mint 400 millió dolláros adósságot behajtson a Rompetrol vállalattól, nem sikerült az országot bejuttatnia a schengeni övezetbe, nem sikerült a decentralizációs törekvése, a közigazgatás hatékonnyá tételére tett erőfeszítése sem, és az alkotmánymódosítás tervezetével is hibázott.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2014. február 26.
Megtűrik az önkényuralmi jelképeket
2013 decemberében Tőkés László erdélyi európai parlamenti képviselő Schöpflin György magyarországi, Sandra Kalniete és Inese Vaidere lettországi, Laima Liucija Andrikiené és Vytautas Landsbergis litván, valamint Milan Zver szlovén EP-képviselővel közösen intézett levelet az Európai Parlament elnökéhez, melyben az önkényuralmi rendszerek jelképeinek betiltását kezdeményezte. Beadványukra múlt hét végén érkezett válasz.
A néppárti képviselők arra emlékeztették a parlament szocialista elnökét, hogy Európa csakis akkor lehet egységes, ha közös álláspontot képes kialakítani a történelemről, ha a múlt közös örökségeként tudja elismerni a fasiszta és kommunista diktatúrák múlt századi bűntetteit. Ennek vonatkozásában arra is felhívták Martin Schulz figyelmét, hogy míg az Európai Unió egyes tagállamaiban tilos és büntetendő az önkényuralmi rendszerek jelképeinek használata, rémtetteik tagadása vagy lekicsinylése, más tagországokban ugyanez napi szinten fordulhat elő. A horogkereszt, a sarló-kalapács és a vörös csillag használatának általános tilalmát szorgalmazták az Európai Parlamentben és az intézményhez köthető nyilvános terekben. Létrejötte óta az Európai Parlament világszerte a szabadság, a demokrácia, a diszkrimináció-ellenesség és a jogállamiság szilárd bástyája – szögezi le válaszlevelében Martin Schulz elnök. Ennek ellenére mégsem tartja szükségesnek a tömeggyilkos önkényuralmi rezsimek hírhedt szimbólumainak a betiltását. Az EP elnöke kifejti, a kiállításokra és kulturális eseményekre vonatkozó eljárási szabályok megfelelő alapot szolgáltatnak arra, hogy az unió alapértékeivel ellentétes vagy a sértő jellegű eseményekhez hasonlóan a totalitarizmus jelképeinek népszerűsítését is korlátozzák.
Tőkés László a kommunizmus áldozatainak tegnapi emléknapja összefüggésében különösképpen beszédesnek és fájdalmasnak tartja, hogy negyedszázaddal a szovjet-kommunista diktatúrák összeomlása után még mindig kettős mérce érvényesül az Európai Unióban, és a kommunista önkényuralom jelképeinek hallgatólagos megtűrésével sértik meg áldozatai millióinak az emlékét.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2013 decemberében Tőkés László erdélyi európai parlamenti képviselő Schöpflin György magyarországi, Sandra Kalniete és Inese Vaidere lettországi, Laima Liucija Andrikiené és Vytautas Landsbergis litván, valamint Milan Zver szlovén EP-képviselővel közösen intézett levelet az Európai Parlament elnökéhez, melyben az önkényuralmi rendszerek jelképeinek betiltását kezdeményezte. Beadványukra múlt hét végén érkezett válasz.
A néppárti képviselők arra emlékeztették a parlament szocialista elnökét, hogy Európa csakis akkor lehet egységes, ha közös álláspontot képes kialakítani a történelemről, ha a múlt közös örökségeként tudja elismerni a fasiszta és kommunista diktatúrák múlt századi bűntetteit. Ennek vonatkozásában arra is felhívták Martin Schulz figyelmét, hogy míg az Európai Unió egyes tagállamaiban tilos és büntetendő az önkényuralmi rendszerek jelképeinek használata, rémtetteik tagadása vagy lekicsinylése, más tagországokban ugyanez napi szinten fordulhat elő. A horogkereszt, a sarló-kalapács és a vörös csillag használatának általános tilalmát szorgalmazták az Európai Parlamentben és az intézményhez köthető nyilvános terekben. Létrejötte óta az Európai Parlament világszerte a szabadság, a demokrácia, a diszkrimináció-ellenesség és a jogállamiság szilárd bástyája – szögezi le válaszlevelében Martin Schulz elnök. Ennek ellenére mégsem tartja szükségesnek a tömeggyilkos önkényuralmi rezsimek hírhedt szimbólumainak a betiltását. Az EP elnöke kifejti, a kiállításokra és kulturális eseményekre vonatkozó eljárási szabályok megfelelő alapot szolgáltatnak arra, hogy az unió alapértékeivel ellentétes vagy a sértő jellegű eseményekhez hasonlóan a totalitarizmus jelképeinek népszerűsítését is korlátozzák.
Tőkés László a kommunizmus áldozatainak tegnapi emléknapja összefüggésében különösképpen beszédesnek és fájdalmasnak tartja, hogy negyedszázaddal a szovjet-kommunista diktatúrák összeomlása után még mindig kettős mérce érvényesül az Európai Unióban, és a kommunista önkényuralom jelképeinek hallgatólagos megtűrésével sértik meg áldozatai millióinak az emlékét.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2014. február 26.
Erről jut eszembe
Kastélysors Romániában… Egyiket kirakják, másikat belaknák. Csak két aktuális helyzet vagy tényállás lényegét vontam tőmondatos párhuzamba, de oldalakon át tehetném a többivel is. Erdélyben jelenleg 141 kastélyt és kúriát tartanak nyilván a szakemberek, mindenik állapota más és más, és helytől, gazdától, önkormányzattól, egyéni és közösségi hozzáállástól függően másképp foglalkoznak vagy nem foglalkoznak velük. Inkább nem, mint igen. A jelek szerint sajnos úgy néz ki, hogy ebben az ügyben még hosszú ideig nem lesz kedvező megoldás tájainkon. Nagy érték megy emiatt veszendőbe, sokféleképp kamatoztatható potenciál marad kihasználatlanul. A konkrét utalás első fele Gyergyószárhegyre vonatkozik, ahol a hírek szerint a jól beágyazott szobrokat is kiásták, kimenekítették a Lázár-kastély udvaráról, nehogy csonkuljon a kiköltöztetett művésztelep értékes műgyűjteménye, miután a tulajdonosokkal nem sikerült egyezségre jutni. Fenti mondatom második része a marosvécsi Kemény-kastély szintén időszerű problémáját érinti. Az eltelt hét utolsó napjaiban érdekes konferencia tárta nyilvánosság elé az erdélyi reneszánsz építészet e nagybecsű remekének múltjával és jövőjével kapcsolatos tudnivalókat, vázolta azokat a lehetőségeket, amelyek révén közhasznú célokat szolgálhat a továbbiakban az épület. A rendezvényt a Kemény Auguszta Kulturális Egyesület, illetve annak alapítója, Nagy Kemény Géza szervezte Galonyán és Marosvécsen, sok támogató állt mellé, mindenekelőtt a Csíkszeredai Magyar Főkonzulátus. Dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul fel is szólalt a sokrétű eszmecserén.
Jegyzet ez, nem tudósítás, nem szándékom valamennyi résztvevőt, előadót, közreműködőt és megnyilatkozást ismertetni. A legfontosabbakról tömören annyit, hogy a kastély jogilag már újra a Kemény családé. Egyelőre azonban, mint köztudott, még egészségügyi rendeltetést tölt be, évtizedek óta számos beteget, fogyatékost gondoznak ott. Dr. Pokorny László intézményvezető és Ördög Ferenc marosvécsi polgármester kijelentette a mostani találkozón, hogy őszig, legkésőbb karácsonyig a neuropszichiátriai és rehabilitációs központot kiköltöztetik a kastélyből, a közelben kialakított új épületekbe kerülnek a gondozottak. A műemlék kastélyt, a létesítményhez tartozó többi építményt és a szépséges parkot teljes egészében visszaadják az örökösöknek. A helikoni írók sok írásában oly megkapóan bemutatott háromszintes épület éppen eddigi felhasználásának köszönhetően van jó állapotban. Ezt az az alapos tanulmány is tanúsítja, ami Wittek Krisztina és Zelenai Tamás vezetésével a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kara diákjainak nyári gyakorlata nyomán született. A felmérést és következtetéseit a konferencián is bemutatták. Ez is segítheti a családot abban, hogy miképpen tegye minél hasznosabbá a nagyon komoly értéket jelentő, de fenntartásában rengeteg pénzt is igénylő, felelősségteljes örökséget. Változatos idegenforgalmi, egészségügyi lehetőségek rejlenek a kastélyban és környékében, de az erdélyi kultúra egyik reprezentatív központjává is lehetne alakítani. A család jelen levő képviselői az utóbbi megoldást pártolnák. Ezért is vált központi témává a konferencián az Erdélyi Helikon és a marosvécsi találkozók kérdésköre. Emiatt volt mindvégig elevenen jelen a tanácskozáson báró Kemény János szelleme, és került szóba példás egyénisége, mecénási magatartása, még mindig népszerűsítésre váró írói hagyatéka. Az ő örökségét ápoló alapítványok vezetői, írók, irodalomtörténészek méltatták mindazt, amit megvalósított. Örvendetes, hogy a fiatal irodalmárok közül is többen aktívan kapcsolódtak a rendezvény munkálataiba. Elmondta gondolatait Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke is. De sokat kell még iparkodni, ügyködni számos lelkes embernek, hogy a legkedvezőbb megoldások megszülessenek. Persze, mint mindig, ezúttal is döntő tényezőnek bizonyulhat a pénz, amiből soha nincs elég. Ide igazán illik a jelszó: Mecénások ne kíméljenek!
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely),
Kastélysors Romániában… Egyiket kirakják, másikat belaknák. Csak két aktuális helyzet vagy tényállás lényegét vontam tőmondatos párhuzamba, de oldalakon át tehetném a többivel is. Erdélyben jelenleg 141 kastélyt és kúriát tartanak nyilván a szakemberek, mindenik állapota más és más, és helytől, gazdától, önkormányzattól, egyéni és közösségi hozzáállástól függően másképp foglalkoznak vagy nem foglalkoznak velük. Inkább nem, mint igen. A jelek szerint sajnos úgy néz ki, hogy ebben az ügyben még hosszú ideig nem lesz kedvező megoldás tájainkon. Nagy érték megy emiatt veszendőbe, sokféleképp kamatoztatható potenciál marad kihasználatlanul. A konkrét utalás első fele Gyergyószárhegyre vonatkozik, ahol a hírek szerint a jól beágyazott szobrokat is kiásták, kimenekítették a Lázár-kastély udvaráról, nehogy csonkuljon a kiköltöztetett művésztelep értékes műgyűjteménye, miután a tulajdonosokkal nem sikerült egyezségre jutni. Fenti mondatom második része a marosvécsi Kemény-kastély szintén időszerű problémáját érinti. Az eltelt hét utolsó napjaiban érdekes konferencia tárta nyilvánosság elé az erdélyi reneszánsz építészet e nagybecsű remekének múltjával és jövőjével kapcsolatos tudnivalókat, vázolta azokat a lehetőségeket, amelyek révén közhasznú célokat szolgálhat a továbbiakban az épület. A rendezvényt a Kemény Auguszta Kulturális Egyesület, illetve annak alapítója, Nagy Kemény Géza szervezte Galonyán és Marosvécsen, sok támogató állt mellé, mindenekelőtt a Csíkszeredai Magyar Főkonzulátus. Dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul fel is szólalt a sokrétű eszmecserén.
Jegyzet ez, nem tudósítás, nem szándékom valamennyi résztvevőt, előadót, közreműködőt és megnyilatkozást ismertetni. A legfontosabbakról tömören annyit, hogy a kastély jogilag már újra a Kemény családé. Egyelőre azonban, mint köztudott, még egészségügyi rendeltetést tölt be, évtizedek óta számos beteget, fogyatékost gondoznak ott. Dr. Pokorny László intézményvezető és Ördög Ferenc marosvécsi polgármester kijelentette a mostani találkozón, hogy őszig, legkésőbb karácsonyig a neuropszichiátriai és rehabilitációs központot kiköltöztetik a kastélyből, a közelben kialakított új épületekbe kerülnek a gondozottak. A műemlék kastélyt, a létesítményhez tartozó többi építményt és a szépséges parkot teljes egészében visszaadják az örökösöknek. A helikoni írók sok írásában oly megkapóan bemutatott háromszintes épület éppen eddigi felhasználásának köszönhetően van jó állapotban. Ezt az az alapos tanulmány is tanúsítja, ami Wittek Krisztina és Zelenai Tamás vezetésével a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kara diákjainak nyári gyakorlata nyomán született. A felmérést és következtetéseit a konferencián is bemutatták. Ez is segítheti a családot abban, hogy miképpen tegye minél hasznosabbá a nagyon komoly értéket jelentő, de fenntartásában rengeteg pénzt is igénylő, felelősségteljes örökséget. Változatos idegenforgalmi, egészségügyi lehetőségek rejlenek a kastélyban és környékében, de az erdélyi kultúra egyik reprezentatív központjává is lehetne alakítani. A család jelen levő képviselői az utóbbi megoldást pártolnák. Ezért is vált központi témává a konferencián az Erdélyi Helikon és a marosvécsi találkozók kérdésköre. Emiatt volt mindvégig elevenen jelen a tanácskozáson báró Kemény János szelleme, és került szóba példás egyénisége, mecénási magatartása, még mindig népszerűsítésre váró írói hagyatéka. Az ő örökségét ápoló alapítványok vezetői, írók, irodalomtörténészek méltatták mindazt, amit megvalósított. Örvendetes, hogy a fiatal irodalmárok közül is többen aktívan kapcsolódtak a rendezvény munkálataiba. Elmondta gondolatait Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke is. De sokat kell még iparkodni, ügyködni számos lelkes embernek, hogy a legkedvezőbb megoldások megszülessenek. Persze, mint mindig, ezúttal is döntő tényezőnek bizonyulhat a pénz, amiből soha nincs elég. Ide igazán illik a jelszó: Mecénások ne kíméljenek!
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely),
2014. február 26.
Gyerekek kétnyelvűségének kialakítását segítő módszertan születik
A bánsági szórványban működő magyar óvodákban és elemi osztályokban sajátos helyzettel kell szembenézniük az óvónőknek, tanítóknak: tanítványaik között igen magas a vegyes házasságból származó gyerekek száma, akik közül sokan a családból csak a román nyelvet ismerik, ezért gyakran az óvodai csoporton, iskolai osztályon belüli kommunikáció nyelve is a román nyelv.
A Bartók Béla Elméleti Líceumban hétfőn tartották meg az Integratio Alapítvány Gyerekek kétnyelvűségét elősegítő módszertan kidolgozását támogató programjának a záróeseményét.
„A gyerekek kétnyelvűségének a kialakítását segítő módszertant szeretnénk kidolgozni – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Erdei Ildikó, a Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója –, a program során népszerűsíteni próbáltuk a nyelvileg vegyes családokban a kétnyelvűség előnyeit. Az Integratio Alapítványnak van egy sorozat online nyelvi játéka, amelyek a Bartók Líceum honlapjáról is elérhetők. Azt is kipróbáltuk, hogy az eddig felgyűlt tapasztalat hogyan épülhet be egy bánsági vegyes család mindennapjaiba. Egy kisebb kutatást is elvégeztünk: öt vegyes család vállalta, hogy napi rendszerességgel játszik ilyen nyelvi játékokat és mi követtük a gyerek nyelvi fejlődését.
A mai záróesemény során összegezzük a gyerekek kétnyelvűségének kialakításával kapcsolatos jó tapasztalatokat, amelyek az óvodák/iskolák szintjén felhalmozódtak, hogy mindezeket beépíthessük a módszertanba. A megszülető módszertannak két része van: az egyik a szülőket segíti a gyerekük kétnyelvűségének a kialakításában, a másik azt mondja el, hogy mit tehet az óvónő elsősorban, hiszen az óvodás gyerek a nyelvi fejlődésnek olyan szintjén van, ahol a nyelvi környezetet kell elsősorban alakítani, konkrétan magyarul kell a gyerekkel beszélni.”
A Temes megyei magyar óvónők, tanítók a Bartók Líceum dísztermében megszervezett közös műhelymunka során osztották meg egymással a gyerekek kétnyelvűségének kialakítása – ami elsősorban a magyar nyelv elsajátítását jelenti a családban és a közösségben beszélt többségi román nyelv mellett – során szerzett tapasztalataikat. Az Integratio Alapítvány a Gyerekek kétnyelvűségét elősegítő módszertan kidolgozását támogató programját a Bethlen Gábor Alap támogatta.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),
A bánsági szórványban működő magyar óvodákban és elemi osztályokban sajátos helyzettel kell szembenézniük az óvónőknek, tanítóknak: tanítványaik között igen magas a vegyes házasságból származó gyerekek száma, akik közül sokan a családból csak a román nyelvet ismerik, ezért gyakran az óvodai csoporton, iskolai osztályon belüli kommunikáció nyelve is a román nyelv.
A Bartók Béla Elméleti Líceumban hétfőn tartották meg az Integratio Alapítvány Gyerekek kétnyelvűségét elősegítő módszertan kidolgozását támogató programjának a záróeseményét.
„A gyerekek kétnyelvűségének a kialakítását segítő módszertant szeretnénk kidolgozni – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Erdei Ildikó, a Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója –, a program során népszerűsíteni próbáltuk a nyelvileg vegyes családokban a kétnyelvűség előnyeit. Az Integratio Alapítványnak van egy sorozat online nyelvi játéka, amelyek a Bartók Líceum honlapjáról is elérhetők. Azt is kipróbáltuk, hogy az eddig felgyűlt tapasztalat hogyan épülhet be egy bánsági vegyes család mindennapjaiba. Egy kisebb kutatást is elvégeztünk: öt vegyes család vállalta, hogy napi rendszerességgel játszik ilyen nyelvi játékokat és mi követtük a gyerek nyelvi fejlődését.
A mai záróesemény során összegezzük a gyerekek kétnyelvűségének kialakításával kapcsolatos jó tapasztalatokat, amelyek az óvodák/iskolák szintjén felhalmozódtak, hogy mindezeket beépíthessük a módszertanba. A megszülető módszertannak két része van: az egyik a szülőket segíti a gyerekük kétnyelvűségének a kialakításában, a másik azt mondja el, hogy mit tehet az óvónő elsősorban, hiszen az óvodás gyerek a nyelvi fejlődésnek olyan szintjén van, ahol a nyelvi környezetet kell elsősorban alakítani, konkrétan magyarul kell a gyerekkel beszélni.”
A Temes megyei magyar óvónők, tanítók a Bartók Líceum dísztermében megszervezett közös műhelymunka során osztották meg egymással a gyerekek kétnyelvűségének kialakítása – ami elsősorban a magyar nyelv elsajátítását jelenti a családban és a közösségben beszélt többségi román nyelv mellett – során szerzett tapasztalataikat. Az Integratio Alapítvány a Gyerekek kétnyelvűségét elősegítő módszertan kidolgozását támogató programját a Bethlen Gábor Alap támogatta.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),
2014. február 26.
Nehéz leépíteni a román iskolaválasztás melletti érveket
Elkezdődött az RMDSZ III. Minden magyar gyermek számít kampánya
Az RMDSZ idén is megszervezi a Minden magyar gyermek számít országos beiskolázási kampányt, amely arra ösztönzi a magyar vagy etnikai szempontból vegyes családokat, hogy gyermekeiket írassák magyar osztályba, illetve iskolába.
A célcsoport a végzős óvodások, a negyedikesek, a nyolcadikosok, idéntől pedig a tizenkettedikes diákok is. Utóbbiakat arra buzdítják, hogy felsőfokú tanulmányaikat végezzék magyar nyelven, és csak akkor válasszák a román tannyelvű egyetemet, ha az illető szakon nincs magyar nyelvű képzés. A kampány céljáról, az anyanyelven való tanulás jelentőségéről és az eddigi két év tapasztalatairól Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára és Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatásért felelős főtitkárhelyettese számolt be. Kovács az összefogás fontosságát hangsúlyozta, Magyari pedig kifejtette: nincs olyan része Erdélynek, ahol a magyar oktatásra ne kellene odafigyelni.
Szabadság (Kolozsvár),
Elkezdődött az RMDSZ III. Minden magyar gyermek számít kampánya
Az RMDSZ idén is megszervezi a Minden magyar gyermek számít országos beiskolázási kampányt, amely arra ösztönzi a magyar vagy etnikai szempontból vegyes családokat, hogy gyermekeiket írassák magyar osztályba, illetve iskolába.
A célcsoport a végzős óvodások, a negyedikesek, a nyolcadikosok, idéntől pedig a tizenkettedikes diákok is. Utóbbiakat arra buzdítják, hogy felsőfokú tanulmányaikat végezzék magyar nyelven, és csak akkor válasszák a román tannyelvű egyetemet, ha az illető szakon nincs magyar nyelvű képzés. A kampány céljáról, az anyanyelven való tanulás jelentőségéről és az eddigi két év tapasztalatairól Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára és Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatásért felelős főtitkárhelyettese számolt be. Kovács az összefogás fontosságát hangsúlyozta, Magyari pedig kifejtette: nincs olyan része Erdélynek, ahol a magyar oktatásra ne kellene odafigyelni.
Szabadság (Kolozsvár),
2014. február 26.
Böjte Csaba nem lesz az RMDSZ EP-jelöltje
A Krónika értesülései szerint többek között Böjte Csaba ferences szerzetest és Gergely István katolikus papot is felkérte a Magyar Polgári Párt (MPP), hogy induljon az európai parlamenti választáson az RMDSZ jelöltlistájának harmadik helyén. A római katolikus egyház mindkét képviselője megerősítette portálunknak a megkeresést, hozzátéve: nem fogadták el az ajánlatot.
A Krónika a napokban feltárta, a polgári alakulat az RMDSZ európai parlamenti jelöltlistájának harmadik helyére tart igényt a két alakulat között körvonalazódó megállapodás keretében. Az MPP és az RMDSZ várhatóan a napokban véglegesíti hetekkel ezelőtt megkezdett tárgyalásait.
Az RMDSZ-nek a múlt héten átnyújtott megállapodástervezetben Biró Zsolt MPP-elnök egy párton kívüli, erdélyi és székelyföldi közösségépítési tapasztalatokkal rendelkező, európai parlamenti jelöltségre alkalmas személyt javasolt az RMDSZ listájára.
Az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa (SZÁT) az alakulat jelöltjeinek rangsorolásával egy időben a hétvégén felhatalmazta Kelemen Hunor elnököt, hogy – ha sikerül ilyen megállapodást kötniük – nyissa meg az RMDSZ listáját az MPP jelöltje számára. Kelemen akkor leszögezte, a polgári párt jelöltjének is RMDSZ-tagnak kell lennie ahhoz, hogy a listára kerüljön, majd hozzátette: ez öt évvel ezelőtt Tőkés László esetében sem jelentett gondot.
Az Erdélyben Tisztiként közismert, korábban Csíksomlyón és a Kolozs megyei Jegenyén szolgáló, 2011-ben betegállományba vonult Gergely István katolikus pap kedden portálunk érdeklődésére közölte: nem lesz harmadik jelölt az EP-listán. Az erről szóló felkérést firtató kérdésünkre a Csibész Alapítvány vezetője hozzátette, nem kíván bővebben nyilatkozni, mivel a témában „diszkrét beszélgetés” zajlott.
Eközben Böjte Csaba a Krónikának elmondta, nemcsak az MPP, hanem Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is felkérte, induljon a májusi európai megmérettetésen. „Én nagyra tartom a politikusok, a pártok tevékenységét, de számomra Isten más feladatot szabott. Szó sincs arról, hogy lenézném vagy leértékelném a politikusok munkáját, de mi, katolikus papok nem szoktunk politizálni” – nyilatkozta portálunknak a ferences szerzetes.
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője hozzátette, neki az árva gyerekek nevelésével kell foglalkoznia, továbbá munkával, imával kívánja szolgálni népét. „Sokszor azt tapasztalom, hogy a közéleti személyiségek túl sok lovat ülnek meg egyszerre. Tisztelem a politikusokat, fontosnak tartom az európai képviseletet is, de nagyon sok rátermett fiatalember van, aki el tudja látni ezt a feladatot” – jelentette ki a Krónikának Böjte Csaba.
Emlékezetes, az RMDSZ jelöltlistáját Winkler Gyula és Sógor Csaba jelenlegi képviselők vezetik. Miután a szövetség elutasította a hárompárti koalíció létrehozását, az EMNP úgy döntött, hogy nem kívánja kockáztatni az erdélyi magyarság brüsszeli képviseletét, így nem indul a választáson, Tőkés Lászlónak pedig azt ajánlotta: fogadja el a Fidesz felkérését, és induljon a magyar kormánypárt színeiben újabb mandátumért.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),
A Krónika értesülései szerint többek között Böjte Csaba ferences szerzetest és Gergely István katolikus papot is felkérte a Magyar Polgári Párt (MPP), hogy induljon az európai parlamenti választáson az RMDSZ jelöltlistájának harmadik helyén. A római katolikus egyház mindkét képviselője megerősítette portálunknak a megkeresést, hozzátéve: nem fogadták el az ajánlatot.
A Krónika a napokban feltárta, a polgári alakulat az RMDSZ európai parlamenti jelöltlistájának harmadik helyére tart igényt a két alakulat között körvonalazódó megállapodás keretében. Az MPP és az RMDSZ várhatóan a napokban véglegesíti hetekkel ezelőtt megkezdett tárgyalásait.
Az RMDSZ-nek a múlt héten átnyújtott megállapodástervezetben Biró Zsolt MPP-elnök egy párton kívüli, erdélyi és székelyföldi közösségépítési tapasztalatokkal rendelkező, európai parlamenti jelöltségre alkalmas személyt javasolt az RMDSZ listájára.
Az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa (SZÁT) az alakulat jelöltjeinek rangsorolásával egy időben a hétvégén felhatalmazta Kelemen Hunor elnököt, hogy – ha sikerül ilyen megállapodást kötniük – nyissa meg az RMDSZ listáját az MPP jelöltje számára. Kelemen akkor leszögezte, a polgári párt jelöltjének is RMDSZ-tagnak kell lennie ahhoz, hogy a listára kerüljön, majd hozzátette: ez öt évvel ezelőtt Tőkés László esetében sem jelentett gondot.
Az Erdélyben Tisztiként közismert, korábban Csíksomlyón és a Kolozs megyei Jegenyén szolgáló, 2011-ben betegállományba vonult Gergely István katolikus pap kedden portálunk érdeklődésére közölte: nem lesz harmadik jelölt az EP-listán. Az erről szóló felkérést firtató kérdésünkre a Csibész Alapítvány vezetője hozzátette, nem kíván bővebben nyilatkozni, mivel a témában „diszkrét beszélgetés” zajlott.
Eközben Böjte Csaba a Krónikának elmondta, nemcsak az MPP, hanem Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is felkérte, induljon a májusi európai megmérettetésen. „Én nagyra tartom a politikusok, a pártok tevékenységét, de számomra Isten más feladatot szabott. Szó sincs arról, hogy lenézném vagy leértékelném a politikusok munkáját, de mi, katolikus papok nem szoktunk politizálni” – nyilatkozta portálunknak a ferences szerzetes.
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője hozzátette, neki az árva gyerekek nevelésével kell foglalkoznia, továbbá munkával, imával kívánja szolgálni népét. „Sokszor azt tapasztalom, hogy a közéleti személyiségek túl sok lovat ülnek meg egyszerre. Tisztelem a politikusokat, fontosnak tartom az európai képviseletet is, de nagyon sok rátermett fiatalember van, aki el tudja látni ezt a feladatot” – jelentette ki a Krónikának Böjte Csaba.
Emlékezetes, az RMDSZ jelöltlistáját Winkler Gyula és Sógor Csaba jelenlegi képviselők vezetik. Miután a szövetség elutasította a hárompárti koalíció létrehozását, az EMNP úgy döntött, hogy nem kívánja kockáztatni az erdélyi magyarság brüsszeli képviseletét, így nem indul a választáson, Tőkés Lászlónak pedig azt ajánlotta: fogadja el a Fidesz felkérését, és induljon a magyar kormánypárt színeiben újabb mandátumért.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),
2014. február 26.
Két tárcát ígérnek az RMDSZ-nek Pontáék
Jelentős nyomás nehezedik az RMDSZ-re a Szociáldemokrata Párt (PSD) részéről annak érdekében, hogy a magyar alakulat lépjen kormányra a liberálisok borítékolható távozása nyomán.
Ilie Sârbu, a PSD szenátusi frakcióvezetője – Victor Ponta miniszterelnök apósa – kedden úgy nyilatkozott: bár annak idején nem ültették gyakorlatba, ma is érvényes az a megállapodás, amelyet a Szociálliberális Unió (USL) társelnökei a 2012. decemberi parlamenti választásokat megelőzően kötöttek az RMDSZ-szel.
Sârbu szerint a magyar alakulatnak a hatalomba való kooptálásáról szóló egyezmény arról is rendelkezik, hogy az RMDSZ-t két miniszteri tárca illeti meg a kabinetben. Kelemen Hunor elnök erre reagálva a Mediafax hírügynökségnek elmondta, ha bekövetkezik a balliberális koalíció szétbomlása, az RMDSZ hozzájárulhat a helyzet megoldásához, mégpedig a másfél évvel ezelőtti megállapodásban rögzített elvek mentén.
A szövetségi elnök ugyanakkor ismét cáfolta azokat a bukaresti sajtóértesüléseket, miszerint intenzív egyeztetés folyik a PSD és az RMDSZ között utóbbi alakulat kormányra lépéséről. A Hotnews portál kedden is arról cikkezett, hogy értesülései szerint Kelemen és Ponta hétfőn este megbeszélést folytatott, a miniszterelnök pedig a távközlési és a kulturális tárcát, továbbá egy miniszterelnök-helyettesi posztot ajánlott az RMDSZ-nek.
Egyébként az USL és az RMDSZ vezetői a 2012-es parlamenti megmérettetés kampányában titokban tartották, hogy október elsején paktumot kötöttek a közös kormányzásról. A megállapodás létét először Crin Antonescu PNL-elnök ismerte el a választások után, azt állítva: a paktumban foglaltakat azért nem ültették gyakorlatba, mert „az RMDSZ magatartása nem felelt meg a szándéknyilatkozat szellemének".
Bár Victor Ponta a választások estéjén kormányra hívta a szövetséget, ez Antonescu miatt meghiúsult; Kelemen Hunor később úgy nyilatkozott: az egyedüli ember, aki nem tartotta be az egyezményben foglaltakat, az a liberális elnök volt, aki feltételeket szabott a választások után.
Az RMDSZ az akkori botrány közepette nyilvánosságra hozta a közös kormányzás feltételeit sorjázó titkos megállapodás szövegét. E szerint a felek közösen támogatták volna Victor Pontát a kormányalakításban, az RMDSZ pedig parlamenti mandátumaival arányosan vett volna részt a kormányzásban és a kormányzati struktúrában.
Csakhogy a paktum szövegében tételesen nem szerepel, hogy a szövetséget két minisztérium illeti meg a kabinetben, ahogy arra most Ilie Sârbu tett egyértelmű utalást. Az RMDSZ vezetősége annak idején azt állította: a megállapodásnak nincsenek titkos záradékai.
Krónika (Kolozsvár),
Jelentős nyomás nehezedik az RMDSZ-re a Szociáldemokrata Párt (PSD) részéről annak érdekében, hogy a magyar alakulat lépjen kormányra a liberálisok borítékolható távozása nyomán.
Ilie Sârbu, a PSD szenátusi frakcióvezetője – Victor Ponta miniszterelnök apósa – kedden úgy nyilatkozott: bár annak idején nem ültették gyakorlatba, ma is érvényes az a megállapodás, amelyet a Szociálliberális Unió (USL) társelnökei a 2012. decemberi parlamenti választásokat megelőzően kötöttek az RMDSZ-szel.
Sârbu szerint a magyar alakulatnak a hatalomba való kooptálásáról szóló egyezmény arról is rendelkezik, hogy az RMDSZ-t két miniszteri tárca illeti meg a kabinetben. Kelemen Hunor elnök erre reagálva a Mediafax hírügynökségnek elmondta, ha bekövetkezik a balliberális koalíció szétbomlása, az RMDSZ hozzájárulhat a helyzet megoldásához, mégpedig a másfél évvel ezelőtti megállapodásban rögzített elvek mentén.
A szövetségi elnök ugyanakkor ismét cáfolta azokat a bukaresti sajtóértesüléseket, miszerint intenzív egyeztetés folyik a PSD és az RMDSZ között utóbbi alakulat kormányra lépéséről. A Hotnews portál kedden is arról cikkezett, hogy értesülései szerint Kelemen és Ponta hétfőn este megbeszélést folytatott, a miniszterelnök pedig a távközlési és a kulturális tárcát, továbbá egy miniszterelnök-helyettesi posztot ajánlott az RMDSZ-nek.
Egyébként az USL és az RMDSZ vezetői a 2012-es parlamenti megmérettetés kampányában titokban tartották, hogy október elsején paktumot kötöttek a közös kormányzásról. A megállapodás létét először Crin Antonescu PNL-elnök ismerte el a választások után, azt állítva: a paktumban foglaltakat azért nem ültették gyakorlatba, mert „az RMDSZ magatartása nem felelt meg a szándéknyilatkozat szellemének".
Bár Victor Ponta a választások estéjén kormányra hívta a szövetséget, ez Antonescu miatt meghiúsult; Kelemen Hunor később úgy nyilatkozott: az egyedüli ember, aki nem tartotta be az egyezményben foglaltakat, az a liberális elnök volt, aki feltételeket szabott a választások után.
Az RMDSZ az akkori botrány közepette nyilvánosságra hozta a közös kormányzás feltételeit sorjázó titkos megállapodás szövegét. E szerint a felek közösen támogatták volna Victor Pontát a kormányalakításban, az RMDSZ pedig parlamenti mandátumaival arányosan vett volna részt a kormányzásban és a kormányzati struktúrában.
Csakhogy a paktum szövegében tételesen nem szerepel, hogy a szövetséget két minisztérium illeti meg a kabinetben, ahogy arra most Ilie Sârbu tett egyértelmű utalást. Az RMDSZ vezetősége annak idején azt állította: a megállapodásnak nincsenek titkos záradékai.
Krónika (Kolozsvár),
2014. február 26.
Nincs közös művészeti agora – László Noémi a kortárs erdélyi magyar irodalom problémáiról
Az RMDSZ Kulturális Autonómia Tanácsának (KAT) felkérésére több területen vitaindítók születtek a közelmúltban az aktuális helyzetről, megoldási javaslatokat kínálva egyes kérdéskörben. A kortárs erdélyi irodalom területéről László Noémi költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke értekezett. Szerinte sok kortárs mű „elvész a zavarosban", nincs párbeszéd a művészeti ágak képviselői között, de az utánpótlás-nevelés sem biztosított.
– A KAT felkérésére született vitaindítójában felveti egy erdélyi magyar szépirodalmi kiadó létrehozásának szükségességét, amely a kortárs művekre fekteti a hangsúlyt. Szó esik a szerzői jogdíjak méltányos növeléséről is. Milyen forrásokból lehetne ezt támogatni?
– Nem gondoltam konkrétan arra, hogy pontosan milyen formában kéne támogatni ezt a kiadót, inkább arról az oldalról közelítettem meg a problémát, hogy a létező erdélyi magyar kiadók milyen könyveket adnak ki. Mindegyik ad ugyan ki elvétve kortárs erdélyi irodalmat, de ezek elég nagy százalékban „elvesznek a zavarosban". A kortárs irodalom pedig fölaprózódik a sok kiadó között.
Persze nem tudom, hogy egy kimondottan kortárs erdélyi művekre szakosodott kiadó mennyire lenne életképes. Tanulságos Hajdú Áron, a csíkszeredai Bookart Kiadó vezetőjének szintén a KAT felkérésére született könyvkiadással kapcsolatos vitaindítója is. Ebből az sejlik ki, hogy aki nem rendelkezik komoly kezdőtőkével, az ne is kezdjen bele egy kiadó elindításába. A vitaindítókat egyébként szétküldték a szakmabelieknek is, Balázs Imre József az enyémre reagálva kifejtette, hogy szerinte nem az intézmények felől kellene megközelíteni a problémát, hanem írókban, az irodalmi élet fellendítésében kell gondolkodni.
– Pontosan milyen gyakorlati haszna lehet ezeknek a javaslatoknak?
– A vitaindítók a Kulturális Autonómia Tanács kezdeményezésére születtek, a KAT célja egy rövid és egy hosszú távú stratégia kidolgozása arra nézve, hogy egy majdani kulturális autonómiában mit is kezdjenek az erdélyi magyar tudósok, művészek, hogy a sorsuk egyre jobbra forduljon. Ehhez közvitára van szükség, ezt a közvitát hivatottak elindítani ezek a rövid vitaindító szövegek.
– Magyarán, a közeljövőben nem lehet számítani konkrét megvalósításokra.
– Magyarán, ebből holnap-holnapután nem lesz semmi, egy-két éven belül is maximum egy dokumentum, egy tervezet, amihez hozzá lehet majd nyúlni, ha ne adj' isten a nyakunkba szakadna egy kulturális autonómia. Az RMDSZ illetékesei tudnának többet mondani arról, hogy mi is a pontos célja ennek, vagy arról, hogy húsz év után miért pont most lett olyan sürgető a kulturális stratégiák közvitára bocsátása.
– Egy komoly tehetséggondozási rendszer kidolgozására is javaslatot tett. Hogyan lehetne ezt megalapozni?
– Elsősorban több kreativitási versenyt kellene szervezni a fiataloknak, jelenleg működik egy, az IKV (Irodalmi Kreativitási Verseny), de szükség lenne több helyi szintű verseny, valamint szintén lokális ifjúsági irodalmi körök támogatására is. Ennek a másik része már az irodalmi lapokra vonatkozik: nekik kellene közölni az ezeken a versenyeken díjazott fiatalok alkotásait, így bátorítva őket.
A másik pillére ennek a területnek az alternatív irodalomórák rendszeresítése lehetne, hiszen biztosítani kell a kisdiákoknak a művészekkel való találkozás lehetőségét, hogy ne csak elvont fogalom legyen számukra a művészet. Emlékszem, hozzánk negyedikes koromban jött el Kányádi Sándor, ő volt az első élő költő, akit láttam. Az öcsém például már nem volt ilyen szerencsés, ő úgy érettségizett le, hogy nem is látott élő írót az iskolában.
– Érdekes, amit a művészeti ágak képviselőinek közelítéséről mond a javaslatok között. Hogyan lehetne ezt szorgalmazni?
– Úgy érzem, hogy az írók közül a mi korosztályunk legalábbis eléggé elszigetelt, nincs kapcsolatunk a többi művészeti ág képviselőivel. Interdiszciplináris rendezvényekre lenne szükség, egy-egy tárlatnyitót például irodalommal lehetne fűszerezni. Erdélyben hiányzik a közös művészeti agora, én például nem tudom, hogy mi foglalkoztat manapság egy középgenerációs zenészt vagy képzőművészt. Egyáltalán a kortárs erdélyi művészeknek nincs közös ideológiája, hiányoznak a közös olvasmányélmények, nincs építő vita a művészek között.
Ha csak azt nézzük meg, hogyan nézett ki egy kávéházi asztal a századok során, azt látjuk, hogy korábban nem az történt, hogy öt író közösen búslakodott, amiért nem tud megélni, hanem ott ült egy szobrász, egy zenész, egy újságíró, egy író és esetleg egy mérnök is, közösen vitatták meg a dolgokat. Ma nincs kölcsönhatás a területek között, pedig az mindig ihletadó volt. A Kolozsvári Magyar Operában nagy sikerrel mutatták be például Verdi három operáját amelyeket Schiller három drámája alapján írt – ilyen kaliberű „összefogásra" például Erdélyben nincs vagy alig van példa. Úgy érzem, kissé szakbarbárok lettünk.
– Az erdélyi írók műveinek idegen nyelvekre fordítását is szorgalmazza a vitaindítóban. A tavaly létrehozott Sétatér Kulturális Egyesület – amelynek ön is tagja – célkitűzései között is felvetődött ez. Konkrét eredmények születtek ezen a területen?
– Egyelőre nincsenek kilátásban konkrét megvalósítások, ehhez komoly anyagi források kellenek. Éppen azért vetettem fel ezt a problémát a vitaindítóban, mert – még ha a szervezők ingyen dolgoznak is – nem találnánk egy jó fordítót, aki hajlandó lenne ingyen dolgozni értünk.
– Erdélyi művészeknek szóló, komoly szakmai díj létrehozása is szerepel a javaslatok között, majd hozzáteszi, hogy ez már megvalósult. Eközben az ön által elnökölt Erdélyi Magyar Írók Ligája is díjat alapított, amelyet négy kategóriában adtak át tavaly év végén. Lesz folytatás?
– 2013-ban az RMDSZ létrehozta az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat, amelyet évente három kategóriában osztanak ki, és tízezer lejjel jár. Ez már egy komolyabb összeg, és mivel ezt központi támogatásból folyósítják, valószínűleg hosszú életű lesz – erre gondoltam, amikor azt írtam, hogy megvalósult ez a javaslat. Az E-MIL-díjakat Péter Pál kolozsvári üzletember támogatta háromezer és egy neve elhallgatását kérő üzletember ezer euróval. Azt biztosan tudjuk, hogy idén ki tudjuk osztani ezeket az elismeréseket, de arról fogalmam sincs egyelőre, hogy 2015-ben is sikerül-e.
Varga László
Krónika (Kolozsvár),
Az RMDSZ Kulturális Autonómia Tanácsának (KAT) felkérésére több területen vitaindítók születtek a közelmúltban az aktuális helyzetről, megoldási javaslatokat kínálva egyes kérdéskörben. A kortárs erdélyi irodalom területéről László Noémi költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke értekezett. Szerinte sok kortárs mű „elvész a zavarosban", nincs párbeszéd a művészeti ágak képviselői között, de az utánpótlás-nevelés sem biztosított.
– A KAT felkérésére született vitaindítójában felveti egy erdélyi magyar szépirodalmi kiadó létrehozásának szükségességét, amely a kortárs művekre fekteti a hangsúlyt. Szó esik a szerzői jogdíjak méltányos növeléséről is. Milyen forrásokból lehetne ezt támogatni?
– Nem gondoltam konkrétan arra, hogy pontosan milyen formában kéne támogatni ezt a kiadót, inkább arról az oldalról közelítettem meg a problémát, hogy a létező erdélyi magyar kiadók milyen könyveket adnak ki. Mindegyik ad ugyan ki elvétve kortárs erdélyi irodalmat, de ezek elég nagy százalékban „elvesznek a zavarosban". A kortárs irodalom pedig fölaprózódik a sok kiadó között.
Persze nem tudom, hogy egy kimondottan kortárs erdélyi művekre szakosodott kiadó mennyire lenne életképes. Tanulságos Hajdú Áron, a csíkszeredai Bookart Kiadó vezetőjének szintén a KAT felkérésére született könyvkiadással kapcsolatos vitaindítója is. Ebből az sejlik ki, hogy aki nem rendelkezik komoly kezdőtőkével, az ne is kezdjen bele egy kiadó elindításába. A vitaindítókat egyébként szétküldték a szakmabelieknek is, Balázs Imre József az enyémre reagálva kifejtette, hogy szerinte nem az intézmények felől kellene megközelíteni a problémát, hanem írókban, az irodalmi élet fellendítésében kell gondolkodni.
– Pontosan milyen gyakorlati haszna lehet ezeknek a javaslatoknak?
– A vitaindítók a Kulturális Autonómia Tanács kezdeményezésére születtek, a KAT célja egy rövid és egy hosszú távú stratégia kidolgozása arra nézve, hogy egy majdani kulturális autonómiában mit is kezdjenek az erdélyi magyar tudósok, művészek, hogy a sorsuk egyre jobbra forduljon. Ehhez közvitára van szükség, ezt a közvitát hivatottak elindítani ezek a rövid vitaindító szövegek.
– Magyarán, a közeljövőben nem lehet számítani konkrét megvalósításokra.
– Magyarán, ebből holnap-holnapután nem lesz semmi, egy-két éven belül is maximum egy dokumentum, egy tervezet, amihez hozzá lehet majd nyúlni, ha ne adj' isten a nyakunkba szakadna egy kulturális autonómia. Az RMDSZ illetékesei tudnának többet mondani arról, hogy mi is a pontos célja ennek, vagy arról, hogy húsz év után miért pont most lett olyan sürgető a kulturális stratégiák közvitára bocsátása.
– Egy komoly tehetséggondozási rendszer kidolgozására is javaslatot tett. Hogyan lehetne ezt megalapozni?
– Elsősorban több kreativitási versenyt kellene szervezni a fiataloknak, jelenleg működik egy, az IKV (Irodalmi Kreativitási Verseny), de szükség lenne több helyi szintű verseny, valamint szintén lokális ifjúsági irodalmi körök támogatására is. Ennek a másik része már az irodalmi lapokra vonatkozik: nekik kellene közölni az ezeken a versenyeken díjazott fiatalok alkotásait, így bátorítva őket.
A másik pillére ennek a területnek az alternatív irodalomórák rendszeresítése lehetne, hiszen biztosítani kell a kisdiákoknak a művészekkel való találkozás lehetőségét, hogy ne csak elvont fogalom legyen számukra a művészet. Emlékszem, hozzánk negyedikes koromban jött el Kányádi Sándor, ő volt az első élő költő, akit láttam. Az öcsém például már nem volt ilyen szerencsés, ő úgy érettségizett le, hogy nem is látott élő írót az iskolában.
– Érdekes, amit a művészeti ágak képviselőinek közelítéséről mond a javaslatok között. Hogyan lehetne ezt szorgalmazni?
– Úgy érzem, hogy az írók közül a mi korosztályunk legalábbis eléggé elszigetelt, nincs kapcsolatunk a többi művészeti ág képviselőivel. Interdiszciplináris rendezvényekre lenne szükség, egy-egy tárlatnyitót például irodalommal lehetne fűszerezni. Erdélyben hiányzik a közös művészeti agora, én például nem tudom, hogy mi foglalkoztat manapság egy középgenerációs zenészt vagy képzőművészt. Egyáltalán a kortárs erdélyi művészeknek nincs közös ideológiája, hiányoznak a közös olvasmányélmények, nincs építő vita a művészek között.
Ha csak azt nézzük meg, hogyan nézett ki egy kávéházi asztal a századok során, azt látjuk, hogy korábban nem az történt, hogy öt író közösen búslakodott, amiért nem tud megélni, hanem ott ült egy szobrász, egy zenész, egy újságíró, egy író és esetleg egy mérnök is, közösen vitatták meg a dolgokat. Ma nincs kölcsönhatás a területek között, pedig az mindig ihletadó volt. A Kolozsvári Magyar Operában nagy sikerrel mutatták be például Verdi három operáját amelyeket Schiller három drámája alapján írt – ilyen kaliberű „összefogásra" például Erdélyben nincs vagy alig van példa. Úgy érzem, kissé szakbarbárok lettünk.
– Az erdélyi írók műveinek idegen nyelvekre fordítását is szorgalmazza a vitaindítóban. A tavaly létrehozott Sétatér Kulturális Egyesület – amelynek ön is tagja – célkitűzései között is felvetődött ez. Konkrét eredmények születtek ezen a területen?
– Egyelőre nincsenek kilátásban konkrét megvalósítások, ehhez komoly anyagi források kellenek. Éppen azért vetettem fel ezt a problémát a vitaindítóban, mert – még ha a szervezők ingyen dolgoznak is – nem találnánk egy jó fordítót, aki hajlandó lenne ingyen dolgozni értünk.
– Erdélyi művészeknek szóló, komoly szakmai díj létrehozása is szerepel a javaslatok között, majd hozzáteszi, hogy ez már megvalósult. Eközben az ön által elnökölt Erdélyi Magyar Írók Ligája is díjat alapított, amelyet négy kategóriában adtak át tavaly év végén. Lesz folytatás?
– 2013-ban az RMDSZ létrehozta az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat, amelyet évente három kategóriában osztanak ki, és tízezer lejjel jár. Ez már egy komolyabb összeg, és mivel ezt központi támogatásból folyósítják, valószínűleg hosszú életű lesz – erre gondoltam, amikor azt írtam, hogy megvalósult ez a javaslat. Az E-MIL-díjakat Péter Pál kolozsvári üzletember támogatta háromezer és egy neve elhallgatását kérő üzletember ezer euróval. Azt biztosan tudjuk, hogy idén ki tudjuk osztani ezeket az elismeréseket, de arról fogalmam sincs egyelőre, hogy 2015-ben is sikerül-e.
Varga László
Krónika (Kolozsvár),
2014. február 26.
Illúziókat kergetünk?
– interjú Bárdi Nándor történésszel
Kézdivásárhelyen a Vigadó Akadémia első előadását követően beszélgettünk dr. Bárdi Nándor történésszel, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének munkatársával. Az Otthon és haza – tanulmányok a romániai magyar kisebbség történetéből című kötet szerzőjének előadásából nyilvánvalóvá vált, hogy Erdély jelenlegi társadalmi helyzete nem választható el a történelmi tényektől és folyamatoktól. Még akkor sem, ha a hétköznapok megélése során alig jut idő ezek vizsgálatára.
– Gyakran túlértékeljük történelmi múltunkat, ám hosszú távon károsnak is bizonyulhat a torzító önszemlélet. Mi ennek a jelenségnek az oka?
– Alapkérdés, hogy mennyiben bírunk egy érvényes önszemlélettel, milyen valóságképletekben gondolkodunk, hogyan érzékeljük a politikai erőviszonyokat, arányokat. Be kell látni, hogy 1910-től már nem pusztán Budapesttől függött Erdély sorsa, hanem a Bukarest–Bécs–Budapest játszma része lett. De a meghatározó egy ennél fontosabb esemény: Magyarország elveszítette az első világháborút, minden Trianont magyarázó ok csak ez után következik. A romániai magyarság szempontjából így kulcskérdés, hogy ez a közösség egy politikai döntés és nem társadalomtörténeti folyamat révén jött létre, tehát egy kényszerkisebbség. Olyan kényszerközösség, amely 90 év alatt a nemzetállami kihívásokra folyamatosan válaszolva és a saját modernizációs törekvései révén regionális nemzetkisebbségi közösséggé vált. Ebben a folyamatban a két világháború közötti helyzet sajátossága, hogy a romániai magyarság Erdélyben akkor szociológiai értelemben nem volt kisebbség, hiszen a társadalmi, gazdasági, kulturális pozíciói jobbak voltak, mint az erdélyi átlag, s az erdélyi polgári életet a német, zsidó, magyar középosztályi kultúra határozta meg. Ez igazából az államszocializmus alatt, a ‘60-70-es években változott meg (Dél-Erdélyben már a ‘40-es évek végétől), de a magyar önszemléletben mégis jelen van ennek az emléke.
– Magyarországon is éltették az illúziókat?
– Igen, már a két világháború között nyilvánvaló vált a magyarországi politikai döntéshozók számára, hogy a Magyar Királyság határait az etnikai és nagypolitikai viszonyok miatt nem lehet visszaállítani, és csak etnikai alapú revízióra van lehetőség, tehát a magyarok lakta területek visszacsatolására. Ahhoz azonban nem volt egyetlen politikai erőnek sem mersze, hogy ezt világossá tegye a közvélemény előtt.
– Az autonómia eszméjével szemben nagyok az elvárások. Ezzel kapcsolatban mik a történelmi tapasztalatok?
– Már a húszas évektől folyamatosan azt hangsúlyozták egyes politikusok, hogy ezt nem „kívülről” kell várni, hanem „sorsunkat saját kezünkbe véve” kell kiharcolni. S ezt a helyi társadalom alulról építkező, demokratikus megszervezésével lehet elkezdeni. Az önigazgatás, a nemzetstratégia nem pusztán egy krédó. A romániai magyar kisebbség történetében öt olyan generációs csoport követte egymást, amely egyszerre szervezte a saját társadalmát, pozícionálta közösségét Bukarest és Budapest között, illetve a nemzetközi erőtérben.
Jancsó Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely),
– interjú Bárdi Nándor történésszel
Kézdivásárhelyen a Vigadó Akadémia első előadását követően beszélgettünk dr. Bárdi Nándor történésszel, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének munkatársával. Az Otthon és haza – tanulmányok a romániai magyar kisebbség történetéből című kötet szerzőjének előadásából nyilvánvalóvá vált, hogy Erdély jelenlegi társadalmi helyzete nem választható el a történelmi tényektől és folyamatoktól. Még akkor sem, ha a hétköznapok megélése során alig jut idő ezek vizsgálatára.
– Gyakran túlértékeljük történelmi múltunkat, ám hosszú távon károsnak is bizonyulhat a torzító önszemlélet. Mi ennek a jelenségnek az oka?
– Alapkérdés, hogy mennyiben bírunk egy érvényes önszemlélettel, milyen valóságképletekben gondolkodunk, hogyan érzékeljük a politikai erőviszonyokat, arányokat. Be kell látni, hogy 1910-től már nem pusztán Budapesttől függött Erdély sorsa, hanem a Bukarest–Bécs–Budapest játszma része lett. De a meghatározó egy ennél fontosabb esemény: Magyarország elveszítette az első világháborút, minden Trianont magyarázó ok csak ez után következik. A romániai magyarság szempontjából így kulcskérdés, hogy ez a közösség egy politikai döntés és nem társadalomtörténeti folyamat révén jött létre, tehát egy kényszerkisebbség. Olyan kényszerközösség, amely 90 év alatt a nemzetállami kihívásokra folyamatosan válaszolva és a saját modernizációs törekvései révén regionális nemzetkisebbségi közösséggé vált. Ebben a folyamatban a két világháború közötti helyzet sajátossága, hogy a romániai magyarság Erdélyben akkor szociológiai értelemben nem volt kisebbség, hiszen a társadalmi, gazdasági, kulturális pozíciói jobbak voltak, mint az erdélyi átlag, s az erdélyi polgári életet a német, zsidó, magyar középosztályi kultúra határozta meg. Ez igazából az államszocializmus alatt, a ‘60-70-es években változott meg (Dél-Erdélyben már a ‘40-es évek végétől), de a magyar önszemléletben mégis jelen van ennek az emléke.
– Magyarországon is éltették az illúziókat?
– Igen, már a két világháború között nyilvánvaló vált a magyarországi politikai döntéshozók számára, hogy a Magyar Királyság határait az etnikai és nagypolitikai viszonyok miatt nem lehet visszaállítani, és csak etnikai alapú revízióra van lehetőség, tehát a magyarok lakta területek visszacsatolására. Ahhoz azonban nem volt egyetlen politikai erőnek sem mersze, hogy ezt világossá tegye a közvélemény előtt.
– Az autonómia eszméjével szemben nagyok az elvárások. Ezzel kapcsolatban mik a történelmi tapasztalatok?
– Már a húszas évektől folyamatosan azt hangsúlyozták egyes politikusok, hogy ezt nem „kívülről” kell várni, hanem „sorsunkat saját kezünkbe véve” kell kiharcolni. S ezt a helyi társadalom alulról építkező, demokratikus megszervezésével lehet elkezdeni. Az önigazgatás, a nemzetstratégia nem pusztán egy krédó. A romániai magyar kisebbség történetében öt olyan generációs csoport követte egymást, amely egyszerre szervezte a saját társadalmát, pozícionálta közösségét Bukarest és Budapest között, illetve a nemzetközi erőtérben.
Jancsó Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely),
2014. február 26.
Deviszont
Hülyülünk. Intézményesen, nemzeti egységben. A magyar nyelvtudósok is meghülyülnek, vagy – ahogy az egyik magyar hírportálon megjelent cikkben fogalmaztak – meghajolnak a népnyelvi hibák előtt.
Legalábbis erről tanúskodik a magyar nyelv nagyszótára összeállításának elve: az alapként szolgáló nagykönyvbe ugyanis – amelynek tervezett tizennyolc kötete közül eddig öt jelent meg, és amely az 1772–2000 között keletkezett szövegek szavait tartalmazza – bekerülhetett helyes kifejezésként a deviszont kötőszóhalmozás, melyet még a számítógép helyesírás-ellenőrzője is aláhúz pirossal. Azért, mert gyakran használt kifejezés.
A szótár főszerkesztője egy, a napokban az egyik magyar hírportálon megjelent interjújában azt vallja, intézetüknek nincsenek népnevelő hajlamai. Akkor mégis milyen szerepet tulajdonítanak maguknak? Mi értelme akkor a legnagyobb magyar nyelvtudományi intézet működésének, ha nem tekintik feladatuknak a szép és helyes magyar kifejezések éltetését? Belőlünk még általános iskolás korunkban kinevelték a deviszont használatát, sőt a füzetcímkéinken pirossal áthúzták a „VI. A” utáni pontot. S most mindazok a lelkiismeretes nyelvápolók, akik a helyesírási és nyelvszótárra hivatkozva követelték annyi gyerektől a helyes kifejezések elsajátítását, befoghatják a szájukat? Csupán azért, mert – mint az interjúból kiderül – a kutatómunka során a nagyszótár készítői úgy látták, hogy gyakori a deviszont használata az elemzett szövegekben?
Ha a nyelvtudományi nagykönyv készítőit a legkevésbé sem a népnevelő szándék vezérli, mi értelme van az eddig több mint másfél évszázados erőfeszítésnek, amit a szakemberek a nagyszótár összeállítása érdekében tettek? Kinek készül az a magyar nagyszótár, amely nem a helyes kifejezéseket gyűjti egybe, hanem a gyakran használtakat, bármilyen pongyolák legyenek is? A sok igénytelen beszélő bizonyára örül, hogy szótárukkal a nyelvtudósok is igazat adnak nekik.
A főszerkesztő véleménye szerint intézetük a nagyszótár összeállítása által csupán a nyelv aktuális állapotát méri fel és jellemzi tudományos szempontok szerint. Annak meg mi értelme? A deviszont nap mint nap szembevigyorog velünk a világhálón, akárcsak még rengeteg hasonló kifejezés – így ahhoz, hogy a magyar nyelv állapotát felmérjük, mostanság elég a közösségi oldalakon vagy a kommentek között szétnézni? Egy tudományos intézettől én többet várnék, várok el. Valóban értékelendő a több évszázados szövegek vizsgálata, alapos elemzése és felsorakoztatása. A deviszont szótárba kerülése után azonban kíváncsi leszek a többi kötetre, különösen a 2000 és 2010 közötti szövegek szavait ismertető kiadványra. Ezekkel kapcsolatban leginkább talán arra, hogy például egy kisiskolás, aki helyesen szeretne írni vagy beszélni magyarul, használni tudja-e majd azt, vagy elég lesz figyelnie a közösségi oldalakat és példát vennie a legkevésbé művelt, legigénytelenebb stílusban megnyilvánuló ismerőséről ahhoz, hogy a tudósok által is elfogadott nyelvet beszélje.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro,
Hülyülünk. Intézményesen, nemzeti egységben. A magyar nyelvtudósok is meghülyülnek, vagy – ahogy az egyik magyar hírportálon megjelent cikkben fogalmaztak – meghajolnak a népnyelvi hibák előtt.
Legalábbis erről tanúskodik a magyar nyelv nagyszótára összeállításának elve: az alapként szolgáló nagykönyvbe ugyanis – amelynek tervezett tizennyolc kötete közül eddig öt jelent meg, és amely az 1772–2000 között keletkezett szövegek szavait tartalmazza – bekerülhetett helyes kifejezésként a deviszont kötőszóhalmozás, melyet még a számítógép helyesírás-ellenőrzője is aláhúz pirossal. Azért, mert gyakran használt kifejezés.
A szótár főszerkesztője egy, a napokban az egyik magyar hírportálon megjelent interjújában azt vallja, intézetüknek nincsenek népnevelő hajlamai. Akkor mégis milyen szerepet tulajdonítanak maguknak? Mi értelme akkor a legnagyobb magyar nyelvtudományi intézet működésének, ha nem tekintik feladatuknak a szép és helyes magyar kifejezések éltetését? Belőlünk még általános iskolás korunkban kinevelték a deviszont használatát, sőt a füzetcímkéinken pirossal áthúzták a „VI. A” utáni pontot. S most mindazok a lelkiismeretes nyelvápolók, akik a helyesírási és nyelvszótárra hivatkozva követelték annyi gyerektől a helyes kifejezések elsajátítását, befoghatják a szájukat? Csupán azért, mert – mint az interjúból kiderül – a kutatómunka során a nagyszótár készítői úgy látták, hogy gyakori a deviszont használata az elemzett szövegekben?
Ha a nyelvtudományi nagykönyv készítőit a legkevésbé sem a népnevelő szándék vezérli, mi értelme van az eddig több mint másfél évszázados erőfeszítésnek, amit a szakemberek a nagyszótár összeállítása érdekében tettek? Kinek készül az a magyar nagyszótár, amely nem a helyes kifejezéseket gyűjti egybe, hanem a gyakran használtakat, bármilyen pongyolák legyenek is? A sok igénytelen beszélő bizonyára örül, hogy szótárukkal a nyelvtudósok is igazat adnak nekik.
A főszerkesztő véleménye szerint intézetük a nagyszótár összeállítása által csupán a nyelv aktuális állapotát méri fel és jellemzi tudományos szempontok szerint. Annak meg mi értelme? A deviszont nap mint nap szembevigyorog velünk a világhálón, akárcsak még rengeteg hasonló kifejezés – így ahhoz, hogy a magyar nyelv állapotát felmérjük, mostanság elég a közösségi oldalakon vagy a kommentek között szétnézni? Egy tudományos intézettől én többet várnék, várok el. Valóban értékelendő a több évszázados szövegek vizsgálata, alapos elemzése és felsorakoztatása. A deviszont szótárba kerülése után azonban kíváncsi leszek a többi kötetre, különösen a 2000 és 2010 közötti szövegek szavait ismertető kiadványra. Ezekkel kapcsolatban leginkább talán arra, hogy például egy kisiskolás, aki helyesen szeretne írni vagy beszélni magyarul, használni tudja-e majd azt, vagy elég lesz figyelnie a közösségi oldalakat és példát vennie a legkevésbé művelt, legigénytelenebb stílusban megnyilvánuló ismerőséről ahhoz, hogy a tudósok által is elfogadott nyelvet beszélje.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro,