Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Zöld Mihály
70670 tétel
1998. július 26.
A Háló mozgalom megpróbálja összefogni a magyar nyelvterületen működő katolikus közösségeket. A Háló Magyarországon indult, de már működik Erdélyben, Felvidéken, Délvidéken és Kárpátalján is. Célja a személyes kapcsolatokra építve tudatosítani azt, hogy közük van egymáshoz és hogy az egyházhoz tartoznak. Idén jún. 27-28-án Nagybánya adott otthont a Háló-találkozónak. /Vasárnap (Kolozsvár), júl. 26./
1998. július 27.
"Kétnapos bemutatkozó magánlátogatásra júl. 25-én Romániába utazott Orbán Viktor miniszterelnök. A repülőtéren a román kormány több minisztere fogadta, majd a Victoria-palotában, a kormány székhelyén Radu Vasile miniszterelnökkel folytatott nem hivatalos, kötetlen eszmecserét. A 70 perces találkozó után sajtótájékoztatott tartottak. Õszinte és meleg megbeszélést folytattunk - mondta Radu Vasile -, amely komoly bátorítást adott arra, hogy a két ország kapcsolatai magasabb szintre emelkedjenek. Megállapodás született arról, hogy októberben a román miniszterelnök Magyarországra látogat. A megbeszélésen a gazdasági együttműködés további bővítésének szükségességét hangsúlyozták és egyetértettek abban, hogy fontos, hogy növekedjenek a magyar tőkeberuházások Románia minden részén. Ennek érdekében a gazdasági és privatizációs területekkel foglalkozó szakminiszterek mielőbb találkoznak és kidolgozzák a részleteket. A román kormányfő szerint a magyar fél külön aláhúzta: Magyarországnak érdeke, hogy Románia minél gyorsabban és minél sikeresebben haladjon az európai és az euroatlanti integráció útján. Nem kerültük meg a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos kérdéseket sem - mondotta a román miniszterelnök - amelyekben nézeteink gyakorlatilag hasonlóak voltak. Reméljük, az elkövetkező időszakban olyan megoldásokat sikerül kidolgoznunk, amelyek lehetővé teszik a kisebbségi oktatás problémáinak jó feltételek közötti rendezését. Radu Vasile elmondta: nagy és mély benyomást tett rá a magyar miniszterelnök személyisége, a kormányzásról alkotott felfogása, az a határozottság és gyorsaság, amellyel fellépett országa alapvető érdekeiért. A mai napon ezzel a személyes találkozóval - hangsúlyozta Orbán Viktor - sikerült kiszabadítanunk országainkat ebből a prtotokolláris rendből, s ez megnyitja az utat ahhoz, hogy a jövőben ilyen találkozásokra bárhol, bármikor sor kerülhessen. A miniszterelnök megjegyezte, hogy a fényes külsőségek között megrendezett hivatalos találkozásokat megelőző óriási várakozás személyes véleménye szerint eddig inkább akadályozta, mintsem segítette a Magyarország és szomszédai közötti kapcsolatok fejlődését. Magyarország és Románia kapcsolatai - mondotta - sokkal élőbbek annál, semhogy ezt a luxust megengedhessük magunknak. Szükség van és szükség lesz arra, hogy a miniszterelnökök, ha a sors úgy hozza, gyakran találkozzanak, megismerjék egymás személyes véleményét, és ez is elősegítse az együttműködést. Orbán Viktor véleménye szerint új fejezetet sikerült nyitni a kétoldalú kapcsolatokban, amelyben nem a fényes külsőségek lesznek ezentúl a lényegesek, hanem a tartalom. Olyan idők jönnek - mondotta Orbán - amikor a tények és az eredmények számítanak majd. A mai találkozó arról győzött meg, hogy kölcsönös a szándék e lehetőség kihasználására. Nem kergetünk álmokat és illúziókat. Vannak olyan természetű kérdések, amelyek megoldása hosszabb időt vesz igénybe, a csak történelmi távlatokban értelmezhető mentális, lelki, szellemi, történelmi kérdésekről már nem is beszélve. Orbán Viktor kifejtette: a nostani megbeszélés véleménye szerint lökést adhat a gazdasági együttműködésnek, s van esély arra, hogy a nagyon nehéz kisebbségi kérdésekben is - kellő előkészítés után, részletekbe menő, aprólékos tárgyalásokat követően - eredményeket érhessenek el. Örömmel és várakozással tekintek Radu Vasile miniszterelnök októberben esedékes budapesti látogatása elé - fejezte be nyilatkozatát Orbán Viktor. Egy újságíró megkérdezte, milyen messzire jutottak el a találkozón a romániai magyar egyetem kérdését illetően. Radu Vasile válaszában azt hangsúlyozta, hogy nem volt szó ennek a kérdésnek a megoldásáról, csak áttekintették a különböző kérdésköröket. Az ügy a román kormány által megjelölt folyamat szerint halad - mondotta -, s mint ismeretes, a kormány bizottságot hozott létre ennek a kérdésnek a megvizsgálására. Orbán Viktor mindehhez annyit fűzött hozzá, hogy ezt a kérdést mindketten fontosnak tekintették, megfelelő súllyal fogják kezelni a kétoldalú kapcsolatokban. Radu Vasile ezután ebédre invitálta a találkozás résztvevőit, majd Orbán Viktor és kísérete az RMDSZ közeli bukaresti székházában a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetőivel találkozott. Orbán Viktor elmondta, hogy a tárgyaláson az "örökzöld témák" kerültek ismét terítékre, ezek közül sok olyan, amellyel a román kormány és parlament is küszködik - a kisebbségi oktatás, a magyar egyetem, a helyi közigazgatási törvény, amely a kisebbségi jogokra is vonatkozik. Szó volt az európai és euroatlanti integrációról is. Emil Constantinescu államfő ugyanezen a napon délután nyári rezidenciáján, Sinaián több mint egyórás megbeszélést folytatott Orbán Viktorral, akit a találkozóra elkísért Németh Zsolt államtitkár és Szőcs Ferenc, Magyarország bukaresti nagykövete. A megbeszélés után Orbán Viktor elmondta az újságíróknak, hogy elsősorban külpolitikai kérdésekről folyt az eszmecsere. Egy román újságíró arra vonatkozó kérdésére, hogy szó volt-e a romániai magyar egyetem ügyéről, Orbán Viktor közölte, hogy erről igazában nem folyt eszmecsere, mivel a román elnök szerint ez a téma alapvetően hazai politikai kérdés, de ő maga felvetett néhány gondolatot arra vonatkozólag, miként lehetne az egész vitát új alapra helyezni. A magyar kormány kész e kérdés megvitatására és nyitott vagyunk minden új elgondolás előtt - mondta a miniszterelnök. A külpolitika, a NATO-tagság, az Európai Unió bővítése sokkal fontosabb helyet foglalt el az eszmecserében, még Moldova is szóba került. Orbán Viktor az államfővel való találkozás után az idén Tusnádfürdőn tartott bálványosi szabadegyetemre látogatott. /Napi Magyarország, júl. 27./"
1998. július 27.
"A tusnádfürdői zárórendezvényén elhangzott előadásában Markó Béla, az RMDSZ elnöke Románia és Magyarország euroatlanti integrációs érdekazonosságát emelte ki, hangsúlyozva: nemcsak szomszédságról, egymásra utaltságról, hanem sokkal többről van szó. Jó esetben, mondta, a romániai magyarság léte rendkívül erős kapcsolat lehet a két ország között, rossz esetben a romániai magyarság helyzetének megoldatlansága állandó veszély- és konfliktusforrás lesz, ami visszahúzza nemcsak Romániát, hanem Magyarországot is. Az, hogy a két lehetséges változat közül melyik fog érvényesülni, három tényezőn múlik: a romániai magyarság politikai elitjén, a román politikai eliten és a magyarországi politikai eliten. Ha az általuk képviselt közösségek érdekeit sikerül összehangolni, mutatott rá az RMDSZ elnöke, akkor a térségben egyedülálló szövetséget, egyfajta állandó gazdasági és politikai érdekegyeztetést lehetne Románia és Magyarország között megvalósítani. Markó hangsúlyozta, hogy Romániát integrációs érdekei elsősorban Magyarországgal kapcsolják egybe. A romániai magyarok érdeke mindent megtenni azért, hogy a két ország minél közelebb kerüljön egymáshoz, mert a romániai magyarok minden körülmények között sajátosan kötődnek Magyarországhoz, miközben Románia állampolgárai. "Számunkra drámai, sőt tragikus minden olyan történelmi helyzet, amikor valaki vagy valakik arra akarnak kényszeríteni, hogy válasszunk nemzeti és állampolgári hovatartozásunk között és vagy nemzeti önazonosságunkról, vagy állampolgári lojalitásunkról próbáljunk lemondani" - mutatott rá. "Mi minden valószínűség szerint a román többséggel együtt fogunk a NATO-ba és az Európai Unióba bejutni, mint ahogy kimaradni is együtt fogunk, ha netán egy negatív prognózisnak megfelelően alakulnának a dolgok". Ennek az integrációnak együtt kell megvalósulnia a szövetségi elnök szerint a romániai magyarság nyelvi, kulturális, közösségi jogaival, illetve közvetve, vagy közvetlenül hozzá kell járulnia e jogok megvalósulásához. Amikor a romániai magyar politikai elit koalícióra lépett egyes román pártokkal és kormányzati felelősséget vállalt, nem csupán Románia integrációs törekvései iránti elkötelezettségét bizonyította, hanem közvetve az egész térség integrációjának gyorsításához is hozzá kívánt járulni, természetesen elsősorban Magyarországéhoz - fejtette ki az RMDSZ elnöke. Markó elemzése szerint azonban a román politikai elit nem honorálta kellőképpen ezt az elkötelezettséget, mert kivéve legtisztábban látó vezetőit, még nem tudott választani egy régi, nemzetállami szemlélet és egy európai integrációs modell között. A magyarországi politikai elitről szólva Markó megjegyezte, hogy Magyarország nyilván nem mondhat le a határain kívül élő magyarság támogatásáról, hiszen ez egyenértékű lenne egy lelki, szellemi és kulturális öncsonkítással. "Románia és Magyarország érdekeit lehet úgy manipulálni, hogy a két ország egymással szembekerüljön. Lehet a kétmilliós erdélyi magyarság helyzetének megoldását tovább halogatva a konfliktus lehetőségét növelni". De van másik lehetőség is: "Lehet az 1996-os romániai rendszerváltás pozitív példájára támaszkodni, az akkor beindult, majd el-elakadó, vissza-visszaforduló folyamatot ismét felerősítve igazi román-magyar szövetséget, Románia és Magyarország olyan szövetségét létrehozni, amely a térség sorsát hosszú időre előre meghatározná". /Markó Béla előadása. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 27./"
1998. július 28.
"A bálványosi nyári szabadegyetem zárónapján - a zsúfolt program miatt késve - Orbán Viktor miniszterelnök Zoe Petre elnöki tanácsossal és Markó Béla RMDSZ-elnökkel folytatott kötetlen eszmecserét. A bálványosi hagyománynak megfelelően Orbán Viktor trikóban tartotta meg előadását. A vitát Andreas Oplatka külpolitikai elemző, a Neue Zürcher Zeitung című svájci lap munkatársa vezette. Orbán Viktor egyebek között kijelentette: azzal, hogy az ország már de facto, jövő áprilistól pedig de jure is a NATO tagja, a magyar állampolgároknak nem kell többé aggódniok külső forrásból fakadó személyes vagy vagyoni fenyegetettség miatt. Ezt a folyamatot "az első szabadon választott magyar miniszterelnök, Antall József indította el az úgynevezett reorientációs külpolitika keretében 1990-ben". Arra semmiféle szabály nincs, hogy Magyarország és a többi, EU-ba belépő ország pontosan milyen alapon, mekkora forrásokat kap az unió központi költségvetéséből, ez a tárgyalóasztal mellett elért pozíció kérdése. "Azzal kell számolni, hogy a csatlakozásra jelentkező országok felvétele időben különböző hullámokban történhet meg. A magyar külpolitikának és az Erdélyben élő magyar közösségeknek ezzel a ténnyel mint realitással kell számolni. Ez rendkívüli, új helyzet a magyar közösségek számára, akár a magyar állam határain belül, akár azon kívül élnek. Ennek kezelésére ez idáig nem született a szomszéd államokkal kormányzati szinten is egyeztetett stratégia". A román államfővel és miniszterelnökkel egyetértettek abban - mondta el Orbán -, hogy a kérdést kezelniök kell, és ennek módját is közösen kell kialakítaniok. A NATO-hoz és az Európai Unióhoz való tartozása révén az elkövetkező évek Magyarország tartós fölértékelődésének évei lesznek. A szomszédoknak úgy kell számolniok vele, mint mostani súlyát néhány éven belül jelentősen megnövelő állammal, amely ezt az erősödést nem a szomszédos országokkal szembeni fölértékelődésnek tekinti, hanem a velük való együttműködésre is fel akarja használni" Zoe Petre az elnöki hivatal és a román politikai vezetés nevében kijelentette, hogy osztja a magyar miniszterelnök által kifejtett bátor és világos gondolatokat. Felszólalásában a két országban most kormányon lévő demokratikus erők alapvető kötelességének nevezte a kétoldalú együttműködés építését, amely lényeges eleme a térség stabilitásának, és ténylegesen megnyitja Nyugat-Európát a másik Európa felé, amely így nemcsak kulturálisan, hanem intézményesen is a földrész integrált részévé válik. Zoe Petre támogatta egy romániai állami magyar egyetem létrehozását. - A kétoldalú kapcsolatépítés eredményei között kiemelten szólt Zoe Petre a magyar félnek a romániai magyar kisebbség irányában megnyilvánuló kitartó gondoskodásáról, amelyet a Romániával való együttműködés egyik formájaként értékelt. A schengeni egyezménnyel kapcsolatos távlati gondokról szólva, a romániai magyaroknak biztosítandó kettős állampolgárság vagy vízumkedvezmény tekintetében felvetett javaslatokra utalva Zoe Petre rámutatott: elképzelhetetlen, hogy egy ország polgárait két kategóriára osszák a szabad mozgás tekintetében. Ez mélyrehatóan megrontaná a többség és a kisebbség viszonyát. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 27./ Az előadások után Orbán Viktor kérdésekre válaszolt. Az egyetemmel kapcsolatban a következőket mondta. A mai napon a romániai magyar egyetemről formabontónak is nevezhető beszélgetést folytatott Radu Vasile miniszterelnökkel. (Mint mondta, kettejük alkatához jobban illik, ha nem diplomáciai nyelvezetet használnak, hanem érdemben próbálják megközelíteni a kérdést.) Itt van a magyar nyelvű egyetem ügye. "Szégyen, ami az utóbbi időben történt." Mégiscsak az a helyzet, hogy a hatvanas évekig volt magyar egyetem Romániában. "Ha elkezdünk arról beszélni, hogy a multikulturális értékesebb-e, mint az egynyelvű, akkor soha az életben sehová sem fogunk eljutni." Ezután feltette a kérdést: akkor most merre haladunk időben, előre vagy hátra? Orbán kifejtette, arra lenne szükség, hogy a román fél eldöntse: elfogadható-e számára egy tisztán magyar egyetem működése Erdélyben, leginkább Kolozsváron. A magyar miniszterelnök szerint jó lenne, ha a kétoldalú vegyes bizottságban elindítanák a kisebbségi ügyekkel foglalkozó albizottság munkáját és ennek keretében - abban a szellemben, ahogy érdemben eszmecserét folytatott román partnerével - elkészülne az egyetem ügyével kapcsolatban egy problémakatalógus, és meghoznák a szükséges döntéseket vagy ilyen, vagy olyan irányban, világos helyzetet teremtve. A jelenlegi állapot olyan konfliktussal terheli meg a román-magyar viszonyt, aminek nem kellene megterhelnie - fejtette ki a kormányfő. Orbán elmondta, hogy a megoldáshoz felajánlotta a magyar kormány segítségét minden értelemben, de egyben azt is leszögezte, hogy a maga részéről teljesen legitim ügynek tartja a romániai magyarság igényét a saját, önálló oktatási rendszerre az óvodától az egyetemig. Ez mindenütt Európában jogos igény, amellyel szemben nagyon nehéz kifogást emelni. A romániai magyaroknak megfelelő garanciákat nyújtó megoldás nélkül nem képzelhető el kiegyensúlyozott román-magyar kapcsolatrendszer, viszont a megoldás létrejöttével minőségi szempontból teljesen új szakasz nyílna a kétoldalú kapcsolatok történetében - mondta a miniszterelnök, aki hangsúlyozta: nagyon bízik az előrelépésben. /Szabadság (Kolozsvár), júl. 27./ Egy kérdésre válaszolva Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn a Határon Túli Magyarok Hivatala /HTMH/ további szerepéről beszélt. A magyar államigazgatást radikálisan átalakítják. A HTMH bekerül a külügyminisztérium rendszerébe. Ezzek semmi nem csorbul meg, semmi nem vész el. A "HTMH eredményességét az szabja meg, hogy ki Magyarország miniszterelnöke, milyen pártot képvisel, ki a külügyminiszter, és hogy nemzeti érzelmű a doktrína, amelynek alapján működik a külügy." /Orbán Viktor a Határon Túli Magyarok Hivataláról. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 28./"
1998. július 28.
"Orbán Viktor miniszterelnök látogatásának második napján reggel érkezett a Csíkszereda határában lévő világhírű római katolikus kegyhelyre, a csíksomlyói római katolikus kegytemplomba, ahol Tamás Lajos segédpüspök volt a házigazda. A vendéget Dézsi Zoltán prefektus, Kolumbán Gábor megyei tanácselnök, Dr. Csedő Csaba csíkszeredai polgármester köszöntötte. Ezt követően a látogatás még inkább magánjellegű eseménnyel folytatódott, a miniszterelnök a református imaházban részt vett egy egyházi szertartáson, keresztelőn (a református lelkész kisfiának Németh Zsolt külügyi államtitkár a keresztapja), amelyet a város egyik vendéglőjében követett ebéd az ünneplőkkel. Délután a miniszterelnök Székelyudvarhely és a fazekas népművészeiről híres Korond érintésével gépkocsin tette meg az utat Marosvásárhelyre, ahonnan helikopterrel utazik haza. Útközben Székelyföld városaiban és falvaiban sokan köszöntötték, Szentegyházán magyar és román zászlókat lengető tömeg fogadta az autókonvojt, lovashuszárokkal és rezesbandával. Székelyudvarhelyen zúgtak a harangok, amikor megérkezett a kormányfő. Orbán Viktor rövid beszédében visszatért a Tusnádfürdőn megfogalmazott gondolatokra. Kifejtette: Magyarországnak új kormánya alakult, olyan kormánya, amely amikor körülnéz a világban, akkor a horizontja nem ér véget a magyar állam határainál. Hangsúlyozta, hogy az új kormány nem fog megfeledkezni az elmúlt esztendőkben elhanyagolt feladatról, az egész Kárpát-medencei magyarság kulturális önazonosságának megőrzéséről. E tekintetben "számíthatnak ránk, és mi is számítunk az Önök erejére, amit hozzá tudnak adni az egész magyar nemzet közös erejéhez" - mondta a lelkesen ünneplő sokaságnak. Ez olyan szerencsés pillanatban történt, amikor komoly esélyek vannak arra, hogy Magyarország gazdasági és külpolitikai súlya jelentősen növekedjen. A kormány feladata megragadni ezeket a lehetőségeket, és akkor a határon túli magyarok egy olyan Magyarországra tekinthetnek, amely erősebb, mint ebben a pillanatban, erősebb összetartozási érzés fűzi össze a polgárokat. A látogatás végén Marosvásárhelyen családi találkozó volt Markó Béla marosvásárhelyi otthonában. Ez módot adott arra, hogy a magyar miniszterelnök még egy oldott eszmecserét folytasson Markó Bélával. Ezután gépkocsival indult haza a magyar miniszterelnök. /Napi Magyarország, júl. 28., /Szabadság (Kolozsvár), júl. 28./"
1998. július 29.
Mint minden év júliusának utolsó vasárnapján, júl. 26-án Fehéregyházán emlékeztek Petőfi Sándorra. Az ünnepségen beszédet mondott Markó Béla, az RMDSZ elnöke és Dávid Gyula, az EMKE elnöke. /Szabadság (Kolozsvár), júl. 29./
1998. július 29.
Új szórványlap, a Zarándi Zarándok /Pankota/, a pankotai református egyházközség lapja második száma látott napvilágot. Szerkesztői a helyi lelkészházaspár, Baracsi Levente Zoltán és Baracsiné Dávid Zsuzsanna. /Makay Botond: Új szórványlapot köszöntök a Zarándi Zarándokban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 29./
1998. július 30.
Az árvízkárosultak megsegítésére 6,7 millió forint anyagi támogatást adott át júl. 27-én Németh Zsolt külügyi államtitkár Szatmárnémetiben a magyar kormány és a vöröskereszt nevében. Az átadás alkalmából találkozott a megye vezetőivel, Riedl Rudolf prefektussal, Gheorghe Miklaus megyei tanácselnökkel, Szabó István alelnökkel és másokkal. Az átadást követő sajtóértekezleten Németh Zsolt válaszolt az újságírók kérdéseire. Elmondta, hogy a román kormány vezetőivel való találkozáson egyetértettek abban, hogy a két ország kapcsolatait a szavak és nyilatkozatok helyett a tények jellemezzék. Az új magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy Románia állampolgárai vízum nélkül utazzanak az EU országaiba. Nem lehet jó szomszédságról beszélni olyan országgal, amelyik rosszul bánik kisebbségeivel. A magyar kormány nem fog olyan döntést hozni, amellyel az RMDSZ nem ért egyet, olvasható Sike Lajos tudósításában. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 29./ Németh Zsolt államtitkár Szatmárnémetiben találkozott az RMDSZ és a történelmi egyházak képviselőivel. Elmondta, hogy a kormány még idén szeretné megrendezni a magyar-magyar csúcstalálkozót. /Záróra rovat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 30./
1998. július 31.
A Legfelső Védelmi Tanács Emil Constantinescu államfő elnökletével júl. 29-én ülésezett, megvitatták az ország nemzetbiztonsági stratégiájának korszerűsítését. Az időszerűsítést szükségessé tette a NATO bővítése, az Európai Unió Romániát is érintő biztonsági stratégiájának kidolgozása és az olyan új konfliktushelyzet, mint a kozsovói. Az új nemzetstratégiát Constantinescu fogja ismertetni a parlment őszi ülésszakán. /Szabadság (Kolozsvár), júl. 31./
1998. július 31.
"A Cotidianul júl. 28-án valóságos "Orbán-számmal" lepte meg olvasóit. Ion Cristoiu, a napilap igazgatója "Orbán Viktor - a romániai magyarság miniszterelnöke" címen írta. Hasonló a lap többi írásának hangvétele is. /Szabadság (Kolozsvár), júl. 31./"
1998. július folyamán
Takács Csaba az RMDSZ ügyvezető elnöke Martonyi Jánossal, az új magyar kormány külügyminiszterével, valamint Németh Zsolttal, külügyminisztériumi államtitkárral folytatott tárgyalásai során arra kérte a külügyminisztérium képviselőit, folytassák az eddigi magyar kormányzat, Románia euroatlanti felzárkózását támogató politikáját. Az elnök meglátásában az új kormány folytatni fogja a választások előtti külpolitika irányvonalait, álláspontját mintegy megerősíti az is, hogy az említett két Fidesz-MPP-politikus biztosította az RMDSZ képviselőjét afelől, hogy nem lesz törés a Románia csatlakozását támogató politikában. /MTI/
1998. július folyamán
"Kolozsvári Erkel-bemutató Gyulán. Sorozatban az ötödik Erkel-dalművet mutatja be Gyulán a kolozsvári magyar operatársulat; a bemutatója egyben az előadás premierje is, mely után ősztől Kolozsvárt játsszák a Névtelen hősök című népies daljátékot - tájékoztatta az MTI-t Gedeon József, a Gyulai Várszínház igazgatója.Erkel Ferenc szülővárosában, Gyulán 1991 óta szerepel évről évre a kolozsvári Állami Magyar Opera. Az erdélyi dalszínház a nagy romantikus zeneköltő műveiből eddig a Hunyadi László-t, a Brankovics György-öt, a Bánk bán-t, valamint az István király-t játszotta el Gyulán is. A most színre kerülő Névtelen hősök az 1848/49-es forradalom és szabadságharc egyszerű katonáinak állít emléket, a többi Erkel-operától eltérő, a verbunkos hagyományokat fölelevenítő operettes hangzással. A népies vígopera első bemutatója 1880-ban volt Budapesten a Nemzeti Színházban, a mostani előadás az 1881-es kolozsvári s az 1916-os budapesti bemutató alapján készült. A kolozsvári társulat Dehel Gábor rendezésében játssza a darabot, amelyet Hary Béla karmester és Simon Gábor igazgató zenedramaturgi közreműködésével állítanak színre. A főbb szerepekben Szeibert Istvánt, Szabó Pétert, B. Vass Évát, Marton Melindát, Szakács Leventét és Molnár Jánost láthatja a közönség. A díszletet és a jelmezt Starmüller Katalin tervezte. A kolozsváriak idei gyulai vendégszereplését a társulat Carmen-előadása zárja: a Bizet-művet Ionel Pantea, a luxemburgi opera igazgatója rendezésében láthatják-hallhatják az operabarátok, vezényel Selmeczi György (Budapest). /MTI/
1998. július folyamán
A Magyar Honvédség vezérkara október végére befejezi a részletes elemzését annak, hogy a katonai kiképzési idő kormányprogramban szereplő csökkentésének milyen előnyei és hátrányai vannak - mondta el az MTI munkatársának Végh Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke hétfőn Várpalotán, ahol a magyar-román közös kiképzési gyakorlatot záró éleslövészetet tekintette meg. Végh Ferenc hangsúlyozta, a kiképzési idő csökkentése, a kérdés politikai vonatkozásai mellett rendkívül bonyolult szakmai problémákat, feladatokat is felvet. Az altábornagy szerint rendkívül alaposan meg kell vizsgálni, hogy milyen következményei lesznek például hadkiegészítési, képzési és logisztikai szempontból. Ez utóbbiak elemzése már folyamatban van, s október végére be is fejeződik. Attól kezdve a már e szakmai elemzés birtokában lévő politikusoké a döntés joga. Az MTI munkatársának arra a kérdésére, hogy a mostani magyar-román együttes kiképzési gyakorlat már a közös zászlóalj kialakításának előkészítése-e, Végh Ferenc azt válaszolta, hogy csak közvetve. A békefenntartó zászlóalj, mint rámutatott, ugyanis összfegyvernemi függelék, Várpalotán pedig csak egy páncéltörő tüzér szakegység szakharcászati gyakorlata zajlott le. Természetesen a folyamatban ennek is megvan a maga nagyon fontos szerepe. Szinte elengedhetetlen ahhoz, hogy mindkét oldalról már jó előre megismerjék egymás kiképzési módszereit, a parancsnokok felkészültségi szintjét. A közös béketámogató zászlóaljról elmondta a vezérkari főnök, hogy a két ország honvédelmi minisztere már a tavasszal aláírta az erre vonatkozó szándéknyilatkozatot, ezt azonban még mindkét ország parlamentjének is ratifikálnia kell. A vezérkari főnökök ezután írják alá a végrehajtási szerződést. Végh Ferenc véleménye szerint várhatóan a jövő év elején kezdhetik meg a két közös alegység törzseinek felkészítését arra, hogy bizonyos idő elteltével alkalmasak legyenek a közös béketámogató műveletekre. (17.18 ? 130798)
1998. július folyamán
Emil Constantinescu román államfő amerikai útja előtt több fontos törvényt írt alá. Ezek közé tartozik az a törvény, amelynek értelmében a kormány a parlament nyári szünete alatt rendeleteket adhat ki. Ezzel a gyakorlattal a román kormányok a kilencvenes években széles körben éltek. A parlament utólag általában különösebb vita nélkül szentesítette a nyári kormányzati döntéseket, viszont a Ciorbea-kormány heves ellenállásba ütközött, amikor a parlamenti időszak alatt is több kormányrendeletet és sürgősségi kormányrendeletet adott ki. A Vasile-kormány bejelentette, hogy szakít elődjének gyakorlatával e téren, viszont a kéthónapos nyári szünet alatt a korábbiaknak megfelelően számos területen adhat ki rendeleteket. Az elnök aláírta a regionális fejlesztésre vonatkozó törvényt, amely lehetővé teszi egyes különleges helyzetű tájegységek, régiók célirányos fejlesztését. Az államfő ugyancsak törvényerőre emelte az országos lakásügynökség létrehozására vonatkozó szabályozást, amely lakásépítési ügynökség felállítását írja elő. A regionális fejlesztési törvény kimunkálásában közreműködött Kolumbán Gábor Hargita megyei tanácselnök, aki a legutóbbi napokig a miniszterelnök tanácsosaként dolgozott és azért vált meg ettől a tisztségtől, mert választania kellett a különböző megbizatások között. A lakásalap létrehozásában az egyik illetékes Borbély László közmunkaügyi államtitkár volt. /MTI/
1998. július folyamán
A Diaszpóra Tájékoztató új számában a református teológusok nyári gyakorlatáról olvashatunk, amikor felkeresik, felkutatják a szórványban élőket, elmennek a román vidékekre, hogy telefonkönyvek, kérdezgetés segítségével felkeressék a távolban élő magyarokat. A szórványlelkészek 1994 óta évente Algyógyban találkoztak. Az egyes találkozók jegyzőkönyveit is közli a tájékoztató. Vetési László titkár és a többiek lelkiismeretesen végzik munkájukat, azonban nem kapnak megfelelő segítséget, sokszor nem is válaszolnak felkéréseikre. - 1997-ben a moldvai és dobrudzsai misszióban összesen 780 családot kerestek fel a teológusok, közülük 164 magyar családot nyilvántartásba is vettek. Igyekeznek minden családhoz eljutni, a katolikusokhoz is. - A tájékoztatóban jelezték, hogy a Duna Televízió a szórványban élők mentsvára, azonban sok helyen leszerelik a magyar adást közvetítő kábelhálózatot és nincs, aki segítsen, tanácsot adjon, mit lehet csinálni. Idén nyáron a Zsil völgyében és a Bánságban szerveznek teológus missziót. /Diaszpóra Tájékoztató (Időszaki hírlevél és dokumentumgyűjtemény a Romániai Magyar Szórványtanács, az erdélyi magyar egyházak és a Diaszpóra Alapítvány szórványgondozó missziói munkájáról), Kolozsvár, 3. sz. - II. évf. 3. sz./
1998. augusztus 1.
"Kereskényi Sándor szerint mindenki azt hitte, hogy mivel Tőkés László püspök támogatta Orbán Viktort, a miniszterelnök a Markó Béla és a tiszteletbeli elnök közötti konfliktusban a maga részéről Tőkést fogja támogatni. Orbán Viktor azonban vacsoravendég volt annál a Markó Bélánál, akivel egy évvel ezelőtt feszült viszonyba került. Az újságíró szerint ez hidegzuhany volt azon román szélsőségesek számára, akik abban reménykedtek, hogy a Markó-Tőkés rivalizálás fokozódni fog. Kereskényi megállapította: "A két RMDSZ-vezető közötti közvetítés reális súllyal bír az egyetemes magyarság viszonylatában is." /Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 30., ismertette: Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 1./"
1998. augusztus 1-2.
"Toró T. Tiborral, az RMDSZ Reform Tömörülés platformja elnökével, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem egyik fő szervezőjével készített interjút Wagner István. 1990 elején látogattak először az akkor frissen párttá szerveződött Fidesz képviselői Erdélybe azzal, hogy érdemes lenne nyári szabadegyetemet szervezni. 1990 júliusában tartották az első szabadegyetemet, akkor Átmenet a diktatúrából a demokráciába címmel. A szervezés már kezdetben kialakult, a három pillér volt a Fidesz /később a civil szférában a Pro Minoritate Alapítvány/, román részről a Smaranda Enache vezette Pro Europa Liga, a harmadik pillér a MISZSZ /Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége/ volt. Az volt a törekvésük, hogy elhozzák a társadalmi vagy politikai elit jelentős személyiségeit, és vitát indítsanak a tabutémákról. Smaranda Enache idén nem vállalta a részvételt, így a Pro Europa Liga helyett az új partner a Pluralizmusért Alapítvány, mely a román elnöki hivatal holdudvarához tartozik. - Az RMDSZ-en belül a szabadegyetem szervezőgárdája nem tartozik a csúcsvezetéshez, vannak nézeteltéréseik ezzel a csúcsvezetéssel. A Reform Tömörülés azonban sohasem kérdőjelezte meg az RMDSZ egységét és legitim vezetését. A szabadegyetemre majdnem minden évben meghívják Markó Bélát, ugyanígy Tőkés Lászlót, "mert mi hozzá közel állónak érezzük magunkat és szeretjük őt". A mostani szabadegyetemre meghívták Orbán Viktor miniszterelnököt, aki az előző években mindig eljött és Radu Vasile miniszterelnököt is. Nagy jelentősége lenne annak, ha a két kormányfő itt találkozna. /Bihari Napló (Nagyvárad), aug. 1-2./"
1998. augusztus 1-2.
Idén is megemlékeznek Nyergestetőn az 1849-es csatáról. A nyergestetői emlékműnél aug. 2-án a Szent Márton Alapítvány és a csíkszentmártoni polgármesteri hivatal közösen szervezi az emlékünnepséget. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 1-2./
1998. augusztus 3.
Aug. 2-án négynapos hivatalos látogatásra Izraelbe utazott Radu Vasile miniszterelnök, népes küldöttség élén. Elutazása előtt nyilatkozott: az izraeli vezetőkön kívül valószínűleg találkozik Jasszer Arafattal, a palesztin autonóm hatóság elnökével is. Találkozik az Izraelben dolgozó román munkások és 400 ezer Izraelben élő, romániai származású zsidó képviselőivel is. Ion Iliescu 1991-ben tett hivatalos látogatást Izraelben, 1995-ben pedig részt vett a meggyilkolt Jichak Rabin temetésén. Victor Ciorbea 1997 szeptemberében tett látogatást Izraelben, Netanjahu miniszterelnök ezt ugyanabban a hónapban viszonozta volna egy közép-európai körút keretében, amit azonban a belpolitikai fejlemények miatt lemondott. Izraelben hivatalosan mintegy 40 ezer romániai vendégmunkás dolgozik, egyes becslések szerint azonban számuk 100 ezerre tehető. Románia és Izrael kereskedelmi forgalma idén mintegy 300 millió dollárt fog elérni. /Szabadság (Kolozsvár), aug. 3./
1998. augusztus 3.
Corneliu Grigoras, a Külügyi Hírszerző Szolgálat /SIE/ tábornoka az Eveninemtul Zilei lap júl. 31-i számának adott interjújában kifejtette, hogy Severin volt külügyminiszter listája az idegen szolgálatban álló pártvezetőkről és újságírókról megfelel a valóságnak. A listán szereplő Petre Romanról, a szenátus elnökéről elmondta, hogy franciaországi tanulmányai alatt szolgálatot tett külföldi kémszervezeteknek, a kompromittáló iratokat azóta megsemmisítették. A SIE igazgatója, Catalin Harnagea felmentette tisztségéből Grigoras tábornokot, aki hatásköri túllépéssel vádolta a tábornokot. /Hírsaláta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 1., A hét hírei rovat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 3./
1998. augusztus 5.
Radu Vasile miniszterelnök Izraelben aug. 4-én találkozott a zsidó szervezetek képviselőivel, akik felrótták neki a zsidó temetők meggyalázása és egyes antiszemita kiadványok elleni fellépés hiányát. Vasile dühbe gurult és kijelentette, az izraeli hírforrások pontatlanok. Ugyancsak kifogásolták az elkobzott zsidó javak visszaszolgáltatása körüli huzavonát. Alexandru Porac, a zsidó szervezet képviselője szerint ötvenezer és százezer közé tehető a visszaigénylendő ingatlanok - házak, lakrészek, üzlethelyiségek, telkek - száma. /Radu Vasile kutyaszorítóban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 5./ Radu Vasile aug. 4-én találkozott Jasszer Arafattal, a Palesztin Hatóság elnökével. A román kormányfő kijelentette, hogy a közel-keleti békefolyamatban kész közvetítő szerepet vállalni. /Románia közvetítene a Közel-Keleten. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 5./ Radu Vasile miniszterelnök Izraelben a román hadiipar fejlesztését érintő együttműködésről is tárgyalt. Radu Vasile állítólag bejelentette, hogy aláírta azt a határozatot, amely zsidóktól elkobzott ingatlanokat juttat vissza jogos tulajdonosaiknak. /Bihari Napló (Nagyvárad), aug. 5./
1998. augusztus 5.
"Dr. Neményi Ágnes egyetemi tanár, a Bolyai Társaság alelnöke elfogadhatatlannak tartja Marga oktatási miniszternek a Romania Libera aug. 1-jei számában közölt nyilatkozatát. Marga szerint az egyetem csak törvényes keretek között hozható létre. Neményi Ágnes helyesített: nem létrehozásról van szó, hanem az egyetem visszaállításáról. Margának a magyar egyetem elleni legfőbb érve az, hogy azt olyanok kezdeményezték, akiknek nincs egyetemi gyakorlatuk. Ez a kisebbségek szellemi lebecsülése! Neményi egyetért Ana Bladianával abban, hogy a meglevő és az elmúlt rendszer között szerves kapcsolat mutatható ki, a rendszerváltás nem volt teljes. "A multikulturalizmus nálunk nem egyéb, mint román hegemónia." / Dr. Neményi Ágnes: Az önálló magyar egyetem időszerűségéről. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 5./"
1998. augusztus 5.
Mészáros Miklós, aki 29 éve dolgozik tanárként és kutatóként a Babes-Bolyai Tudományegyetemen, a biológa-geológiai karon, vitatta Andrei Marga miniszternek a magyar egyetemmel szembeni érveit. Mészáros bemutatta a biológia-geológiai kart. Biológia szak, I. évf.: 50 román, 10 magyar hallgató, országos viszonylatban 1,5 %, biológia-kémia szak, I. évf.: 25 román 10 magyar, 2 %, ökológia és környezetvédelem szak, I. évf.: 25 román, 10 magyar, 1 %, geológia és ásványtan szak, I. évf.: 20-20 román, magyar nincs, geológia-földrajz szak, I. évf.: 25 román, 10 magyar, 0,25 %. Ezek az arányok távol állnak a magyarságot megillető átlagtól. A kar vezetőségében csak a titkár magyar. A diktatúra idején kedvezőbb volt a helyzet, a cikkíró Mészáros Miklós nyolc évig dékán-helyettes volt, egy évig tanszékvezető. A régi időkben az egyetemi szenátusban mindig volt a karnak magyar képviselője is. /Mészáros Miklós: Multikulturális egyetem. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 5./
1998. augusztus 5.
Gheorghe Funar polgármester nem hajlandó visszaszolgáltatni a magyar közösségnek Kolozsváron azt a két épületet, amelynek jogi helyzetét rendezték. Funar bejelentette: amennyiben a kormány nem vonja vissza a 13-as sürgősségi kormányrendeletet, amely a kisebbségektől elkobzott 17 ingatan visszaadásáról rendelkezik, bepereli a román kormányt. Funar szerint az Erdélyi Múzeum-Egyesület nem jogutódja a hajdani egyesületnek, tehát nem tarthat igényt a főtéri ingatlanra. A Dávid Ferenc utcai volt unitárius nyugdíjpénztár épületében pedig 9 lakást megvásároltak a bérlők. /Szabadság (Kolozsvár), aug. 5./
1998. augusztus 5.
"A Tusnádfürdőn megrendezett tanácskozáson az előadóknak sok kérdésre kellett válaszolniuk. Megkérdezték tőlük, figyelnek-e a csángókra. Zoe Petre elnöki tanácsadó szerint a moldvai magyaroknak is joguk van a védelemre, mert elszigeteltek. Németh Zsolt államtitkár szerint az RMDSZ a moldvai magyarság ügyét is kezeli, s ebben a magyar kormány kötelessége, hogy támogassa őket. Tőkés László kijelentette: a moldvai csángók ugyanabban a helyzetben vannak, mint a Timok-völgyben levő románok: létezésüket sem ismerik el. Azt kell elérni, hogy "a román állam ismerje el a moldvai csángók identitását", olvasható Zsehránszky István rövid összefoglalójában. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 5./"
1998. augusztus 5.
Huber András /Dés/ íráskészséggel megáldott matematikatanár, aki sikeres hely- és irodalomtörténeti, továbbá rövidprózai kötetek után több évet áldozott rá, hogy elkészítse négy régi vármegye /Szilágy, Szolnok-Doboka, Beszterce-Naszód és Torda-Aranyos/ sajtóbibliográfiáját. Munkája Százarcú nagyhatalom /Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 1997/ címen jelent meg. Alcíme: Lapok az erdélyi sajtó történetéből. /Gábor Dénes: Sajtóbibliográfia - olvasmányos sajtótörténetbe ágyazva. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 5./
1998. augusztus 5.
"Miként, milyen formában lehetne megvalósítani a határon túli magyarság anyaországi képviseletét? - tette fel a kérdést a Magyar Nemzet munkatársa, Botlik József. Négyen válaszoltak. Duray Miklós, a szlovákiai Együttélés Politikai Mozgalom elnöke a kétkamarás parlament híve. A második kamarában ülnének a magyarországi kisebbségek képviselői, továbbá a Magyarország határain kívül élő, de a Szent Korona által reprezentált területeken élő magyarság képviselői. Egy elképzelés szerint a határon túli magyarok képviseletére konzultatív tanácsot kellene felállítani, ez a parlament mellett működne. A kormány struktúrájához viszont nem egy tanácsnak, hanem a határon túli magyarokkal foglalkozó minisztériumnak kellene kapcsolódnia. Szőcs Géza szerint évszázados hagyományai vannak a felsőháznak. A kisebbségi magyarok képviselői nem döntései, hanem konzultatív, esetleg vétójoggal rendelkeznének az őket érdeklő kérdésekben. Egyetért a második kamara felállításával. Bihari Mihály politológus elvileg egyetért a második kamara felállításával. Aggályai vannak azzal kapcsolatban, hogy ez kamara vagy felsőház legyen. Inkább konzultatív tanácsot lát célszerűnek, amelynek mellérendelt közjogi státusa lenne a parlament mellett, ez több lenne, mint a Határon Túli Magyarok Hivatala /HTMH/. Funkciója hasonló lenne a Zsidó Világkongresszushoz. Törzsök Erika, a HTMH elnökhelyettese nem tartja megfelelőnek a felsőházat. A kétkamarás parlament - szerinte - feltehetően előidézné a magyarok tömeges méretű Magyarországra költözését. /Magyar Nemzet, aug. 5./"
1998. augusztus 6.
"Kötő József államtitkár kitűnő összefoglalót adott közre a magyar egyetem szükségességéről. A "kormánykoalíció pártjainak nincs kimunkált nemzetpolitikájuk, amely a szubszidiaritás elvére alapozva biztosítaná a nemzeti közösségek önkormányzatát". Románia nem teheti az egy nyelv egy kultúra gondolatát államépítő elvvé, amikor lakosságának 10,5 %-a nemzeti kisebbség. Nem bevándoroltakról van szó, hanem történelmileg állandó, meghatározott területen tömörülő és autonóm kultúrával rendelkező közösségekről van szó. Az és autonóm kultúrával rendelkező közösségek számára elengedhetetlen a saját önkormányzaton alapuló intézményrendszer. A soknemzetiségű államokban "a multikulturális modell olvasztótégely". Romániában "a multikulturális modell jogfosztó". Létkérdés tehát, hogy az állam kidolgozza kisebbségi kulturális politikáját és ne tegye azt koalíciós egyezségek függvényévé. - A multikulturális egyetem fő érve, hogy jelenleg 7 állami egyetemen, 21 fakultáson és 4 főiskolán 51 szakon adnak elő a kisebbség nyelvén. Ez imponálhat számszerűségében, azonban meg kell nézni, mi rejlik a számok mögött. A magyarság részaránya Románia lakosságából 7,1 %, az egyetem előtti oktatásban magyar nyelven az 1997/98-as tanévben 189 489-en tanulnak, ami mindössze 4,6 %-a a tanulók létszámának. Elgondolkoztató, hogy miközben elemi és líceumi fokon 121 250 tanuló tanul magyarul, addig líceumi fokon mindössze 29 200. Ezeken a fokokon az anyanyelvi oktatás leépülőben van. Ebből a közel 30 ezer tanulóból mindössze 10 739 tanul tovább felsőfokon, s közülük alig 4000-en anyanyelven. Gyakorlatilag anyanyelven tanárképzés folyik, a modern társadalmakban kulcsfontosságú ágazatokban - közgazdaságtan, mezőgazdaság, műszaki tudományok - nincs anyanyelvű képzés. Az egyetemi és főiskolai hálózat telepítésekor tekintettel kell lenni a fejlődési irányzatokra, amelyek a nyugat-európai oktatási rendszerekben jelen vannak. Előreláthatólag a harmadfokú képzés hamarosan tömegessé válik, számítani kell arra, hogy meghosszabbodik a tanulmányi idő, gyakoribbá válik a pályamódosítás. - A romániai magyar felsőoktatás központi kérdése az önálló állami magyar egyetem létrehozása. Az egyetem több mint diplomagyár, az egyetem szellemi centrum, amely biztosítja az értelmiség felnevelését. "A romániai magyar társadalom lefejezett társadalom értelmiség nélkül." Kolozsváron kell kiépíteni a román állam által fenntartott magyar tudományegyetemet. A magyar egyetemen az új magyar tanszékek felállításánál figyelni kell, hogy a pályaválasztások változnak. Jelentősen növekszik a közgazdaság, jog és informatika iránti érdeklődés, változatlan az orvosi, gyógyszerészeti, művészeti szakot, valamint a teológiai tanulmányok iránti vonzódás. Emiatt Kötő a következő karok beindítását javasolja: Természettudomány és Matematika, Bölcsészkar, Jog-, Közgazdaság- és Politikatudományok, Református Teológia-Didaktika, Római Katolikus Teológia-Didaktika, Képzőművészeti, Zeneművészeti, Műszaki Tudományok, Mezőgazdasági Tudományok, Orvostudományok. Az egyetem egy része Marosvásárhelyen lenne. Az oktatást és a kutatást összekapcsoló Humboldt típusú tudományegyetem köré telepíthető a regionális igényeket kielégítő főiskolai hálózat, valamint az egyetemek laza láncolata, amilyen a Sulyok István Református Egyetem vagy a tervezett marosvásárhelyi katolikus egyetem terve. /Kötő József: Multikulturalitás és nemzeti kultúra. A Bolyai Egyetem jövője. = A Hét (Bukarest), aug. 6./"
1998. augusztus 6.
"Fodor Sándor a 70 éves Dávid Gyulát köszöntötte. Az észrevétlenségig a homályba húzódó ember, "aki nélkül nem tudnók elképzelni könyvkiadásunkat, művelődési életünket". Dávid Gyula 1956-ban került a és Bolyai Tudományegyetemre tanársegédnek, 1957 márciusában letartóztatták Páskándi Gézával együtt, majd egy kirakatperben hét évre ítélték. Visszakerült a kiadóhoz, 1970-től a Kriterionnál dolgozott, majd az általa alapított kolozsvári Polis Kiadónál tevékenykedett tovább. Dávid Gyulát megválasztották az EMKE elnökének, kuratóriumokba, bizottságokba hívták. /Fodor Sándor: Sorok a 70 éves Dávid Gyuláról. = A Hét (Bukarest), aug. 6./"
1998. augusztus 6.
"Dan Hera folytatta a román történelemtankönyvek értékelését. Most a XII. osztály A románok története 1821-től napjainkig című könyvről írta meg észrevételeit. A tanulókat az elszigetelődés szellemében oktatják, szembeszökő a nyugati modellekre való hivatkozás hiánya. A francia hatásról sem esik szó, pedig a román ifjak nyugati tanulmányaik során szabadkőműves páholyokhoz csatlakoztak /Bratianu testvérek, Balcescu, Kogalniceanu stb./, ez nagyban hozzájárult a román ügy támogatásához nemzetközi síkon. A kisebbségeket ugyanúgy mellőzi a tankönyv., mint a XI. osztályos. Esik egy-két szó a zsidókról, az elkövetett gyilkosságokról, de Antonescu politikáját a "zsidókérdésben" részrehajlóan mutatta be a tankönyv. Az ukrajnai munkatáborokról nem írta meg a tankönyv, hogy az a zsidóknak készült. A tankönyv a két világháború közötti demokráciát idillikusan mutatta be, továbbá nem szentelt nagy teret a kommunista időszak bemutatásának. /Dan Hera: Történelemtankönyvek. XII. osztály: A románok története 1821-től napjainkig. = A Hét (Bukarest), aug. 13. - átvéve a 22 hetilap 30. számából/ Előzmény: Dan Hera: Történelemkönyvek. = A Hét (Bukarest), aug. 6."