Ötvenhét éve volt „ötvenhat”
Napra pontosan ötvenhét éve kezdődött el az '56-os forradalom és szabadságharc Magyarországon, október 23. pedig azóta is a magyar nép szabadságszeretetének szimbóluma. Több mint húsz éve már nálunk is szabad, lehet emlékezni arra az egész világot megrengető tizenhárom napra, s szerdán méltóképpen meg is teszik ezt Marosvásárhelyen.
Az 1956-os forradalom Magyarország sztálinista diktatúra elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, s egyben a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye is. A budapesti diákoknak az egyetemekről kiinduló békés tüntetésével kezdődött minden 57 évvel ezelőtt október 23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával fejeződött be Csepelen november 11-én. Az október 23-i budapesti tömegtüntetés a kommunista pártvezetés ellenséges reakciója és a fegyvertelen tömegre leadott véres sortűz következtében még aznap éjjel fegyveres felkeléssé nőtt. Ez a kormány bukásához, a szovjet csapatok visszavonulásához, majd a többpártrendszer visszaállításához és az ország demokratikus átalakulásának megkezdéséhez vezetett.
A szabadságvágytól áthatott magyarországi történéseket a Kárpát-medence különböző államaiba szakadt nemzetrészek, magyar közösségek is érzékelték, mi több, visszafojtott lélegzettel követték és ahol lehetőség volt arra, támogatásukról, szimpátiájukról biztosították a magyar forradalmárokat.
Székelyföldön, a Magyar Autonóm Tartomány területén 1956 és 1965 között az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért 826 személyt állítottak hadbíróság elé és ítéltek el. Közülük 620 magyar, 184 román, 18 német, 2 zsidó, 2 cigány volt. A legnagyobb véráldozatot Marosvásárhely hozta. Budapesten 1957-ben végezték ki a marosvásárhelyi származású Dudás József mérnök-technikust és Preisz Zoltán szerszámlakatost. Temesváron végezték ki dr. Kónya István-Béla ügyvédet, valamint a marosvásárhelyi kényszerlakhelyre hurcolt Orbán Károlyt és báró Huszár József földbirtokost, 1958-ban.
'56 izzó ősze volt
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete diákvetélkedővel, emléktábla avatással, valamint ünnepi műsorral tiszteleg a hősök emléke előtt. Szerdán 14 órától zajlik az '56 izzó ősze volt című diákvetélkedő a Kultúrpalotában, 17 órától emléktáblát avatnak a Vártemplom udvarán, majd az RMDSZ az Erdélyi 56-os Bajtársi Társaság Maros megyei szövetségével közösen koszorúz az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére emelt kopjafánál.
Az ünnepi műsor a Vártemplomban kezdődik ünnepi áldással, majd Márai Sándor Mennyből az angyal című versét szavalja a Református Kollégium diákja, Vass Márton. 1956 és Marosvásárhely címmel tart előadást Tófalvi Zoltán, majd Cseh Tamás-Bereményi Géza: Corvin köziek című dalát előadja Kovács Károly Márk. Az '56 izzó ősze volt esszéíró pályázat rövid kiértékelése és a győztes diák előadása is itt lesz, majd Illyés Gyula: Ne feledd a tért! című versével zárja a műsort Malinás Nimród, a Bolyai Farkas Gimnázium diákja.
Megszólal egy szemtanú
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete Az 1956-os magyar forradalom és hazai visszhangja, személyes történetek címmel interaktív rendezvényt szervez a Bolyai téri unitárius templomban szerdán 18.30-tól. A rendezvény témái: megtorlások magyarok és románok ellen Bukarestben és Marosvásárhelyen. Mi történt a MOGYE-n? Megszólal egy szemtanú, aki tüntetett október 23-án Budapesten. Szász István Tas orvos-író úgy ment el, hogy lélekben máig itthon maradt. Részleteket vetítenek B. Nagy Veronika és Boros Zoltán dokumentumfilmjeiből, amelyekről beszélgetni is lehet. A rendezvény műsorvezetője Boros Zoltán.
Szász Cs. Emese
Székelyhon.ro

1956. október 23. tanulságai
A magyar történelem szabadságharcaihoz Bocskai, Thököly, Rákóczi és 1848 dicsőséges sorá- hoz méltán csatlakozik az 1956-os Forradalom és Szabadságharcunk, mely mint annyi elődje ugyan elbukott a túlerővel szemben, ám 12 napig a szabadság fényének éltető erejével sugá- rozta be a magyar népet. Ismételten megmutatta önmagunknak és a világnak, hogy lehet a magyarokat a diktatúra erőszakával saját érdekeik ellen kényszeríteni – de csak egy ideig. Azután viselnie kell minden elnyomónak, legyen az török, német, szovjet vagy bárki más – tettei következményeit! A magyar történelem szabadságharcaihoz Bocskai, Thököly, Rákóczi és 1848 dicsőséges sorá- hoz méltán csatlakozik az 1956-os Forradalom és Szabadságharcunk, mely mint annyi elődje ugyan elbukott a túlerővel szemben, ám 12 napig a szabadság fényének éltető erejével sugározta be a magyar népet. Ismételten megmutatta önmagunknak és a világnak, hogy lehet a magyarokat a diktatúra erőszakával saját érdekeik ellen kényszeríteni – de csak egy ideig. Azután viselnie kell minden elnyomónak, legyen az török, német, szovjet vagy bárki más – tettei következményeit!
A modern kommunizmus rémuralmának gyökerei igazában véve a Francia Forradalomig nyúlnak vissza. Ezt kevesen tudják, mert követői és utódai fennen lobogtatták a Liberté Égalité Fraternité feliratú trikolort, ám igyekeztek elrejteni azt a rettenetes tömegmészárlást, keresztényüldözést és anarchiát amit éppen a zászlót vivők és követői követtek el, addig amíg a forradalom Napóleon diktatúrájába nem torkollott, s bukott el.
A Francia Forradalom eszméje és gyakorlata a 19-század szociáldemokrata teoretikusai Marx, Engels és követőik munkássága révén jutott el az orosz radikális szociáldemokratákhoz, a későbbi Bolsevistákhoz, kommunistákhoz, Leninhez és csoportjához, akik ügyesen kihasználva az I. Világháború végi kaotikus állapotokat magukhoz ragadták a hatalmat Oroszországban. Ugyanazt a zászlót lengetve, álnokul szabadságot, egyenlőséget és testvériséget hirdetve és ígérve, a Szovjet Unió a világtörténelem legvéresebb, legelnyomóbb, legrettenetesebb diktatúráját és keresztényüldözését valósította meg, csak sokkal nagyszabásubban, hatásosabban és hosszabban mint francia mestereik.
Míg a két világháború között a Szovjet Unió bezártan és izolálva igencsak ismeretlen maradt a világ nyugati része előtt, melynek igazi természetét csak a II Világháború vége felé a Szovjet hadsereg nyugat felé való nyomulása eredményeként Európa felszabadított, valójában elfoglalt, meghódított és bekebelezett keleti részei tapasztalhatták meg, melyek többsége már korábban kapott ízelítőt abból, hogy mit is jelent szovjet uralom alatt lenni, köztük a balti államok, a finnek, a lengyelek, románok és a magyarok. Ami minket magyarokat illet: a trianoni békediktátumot, mely elrabolta népünk egyharmadát, s országunk kétharmadát, Lenin 1920-ban őszintén ellenezte s „imperialista békének” minősítette, és igaza volt. Sztálin 1947-ben a párizsi békediktátumban meg maga követelte országunknak a trianoni békediktátumnál súlyosabb megcsonkítását! Hol volt itt a híres elvszerű kommunista következetesség?
Sztálin tartott a magyaroktól, ismerve Habsburg-ellenes négy szabadságharcunkat, s az 1919-es magyar kommunista fiaskót. Ezért a magyarokra külön politikát szabott: kicsivé, szegénnyé, erőtlenné, és kiszolgáltatottá kellett őket tenni. Sehol annyi háborús bűnöst nem végeztek, ki mint nálunk; sehol annyi kirakatper nem volt mint nálunk; sehol annyira tönkre nem tették a polgári középosztályt és a jómódú parasztságot, mint nálunk; sehol nem üldözték olyan rafináltan az Egyházat, mint nálunk; talán sehol nem volt olyan magas a szovjet megszálló erők száma mint nálunk, és sehol annyira nem gyaláztak meg becsületében egy nemzetet mint nálunk!
S mi történt 1956 október 23-án? Az amit a lélektan így ír le: minden bántás, verés és megalázás, megszorítás, tiltás, minden kifosztás, gonoszság és ördögi tett nem múlt el nyomtalanul – hanem a kollektív magyar lélek tudatalattijába süllyedt alá, s ott szép csendesen forrni kezdett, s amikor a feszültséget már nem lehetett tovább lefojtani – hirtelen robbant s ez tíz éves kommunista diktatúra után 1956 október 23-án következett be!
Legyen mindez mementó jelenlegi és jövőbeli elnyomóinknak!
Dr. Pungur József
Erdély.ma

Kereskényi: a román társadalom és a magyar kisebbség közötti viszony is együttérzésen kell alapuljon
Az 1956-os forradalomról és szabadságharcról, valamint a román társadalomnak a forradalmárok melletti szolidaritásáról emlékezett meg Kereskényi Gábor, az RMDSZ Szatmár megyei képviselője a Parlament Alsóházának napirend előtti felszólalásában kedden, október 22-én.
A képviselő röviden ismertette a forradalom eseményeit az október 23-i tömegtüntetéstől a szabadságharc vérbe fojtásáig, majd bemutatta a kegyetlen megtorlás számadatait: 400 kivégzés, 22.000 börtönbüntetésre ítélt, 18.000 lágerbe küldött személy, 250.000 kivándorló.
„Bár a hivatalos román kommunista álláspont elítélte és ellenforradalomként tekintett a magyarországi eseményekre, de a román társadalom szimpatizált a forradalmárokkal. A nagy egyetemi központokban, mint Temesvár, Kolozsvár, Bukarest, Brassó, Marosvásárhely és Jászvásár tüntetéseket szerveztek, melyek következtében több ezer egyetemistát, fiatal, egyetemi oktatót és értelmiségit tartóztatott le a román titkosrendőrség. A korabeli jelentések szerint 1956 októbere és 1962 decembere között 28.000 személyt tartóztattak le, akik közül 1959 májusáig hozzávetőlegesen 10.000 személyt börtönbüntetésre vagy kényszermunkára ítéltek” – mutatott rá a Szatmár megyei parlamenti képviselő politikai nyilatkozatában.
Kereskényi felszólalásában felhívta a figyelmet arra a szolidaritásra, amelyet 57 évvel ezelőtt Románia és Magyarország egymással szemben tanúsított, valamint nyomatékosította, hogy a román társadalom és a romániai magyarság közötti viszonyt ma is az együttérzés kell meghatározza, ugyanúgy ahogy a két ország közötti kapcsolatot is.
„Ma már nem létezik a Szovjetunió, a két ország és a két társadalom azonban hasonló gondokkal küzd: elég, ha csak a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank megszorításaira gondolunk. Az pedig közös érdek, hogy a Kárpát-medence országai minél hamarabb a saját lábukra állva lábaljanak ki a gazdasági válságból és megkezdődhessen a fejlődés időszaka” – zárta felszólalását Kereskényi Gábor képviselő.
RMDSZ közlemény Kereskényi felszólalásában felhívta a figyelmet arra a szolidaritásra, amelyet 57 évvel ezelőtt Románia és Magyarország egymással szemben tanúsított, valamint nyomatékosította, hogy a román társadalom és a romániai magyarság közötti viszonyt ma is az együttérzés kell meghatározza, ugyanúgy ahogy a két ország közötti kapcsolatot is.
Erdély.ma

A forradalom üzenete
Ötvenhét éve ezekben a napokban dőlt el Magyarországon, hogy a magyar nép változtatni akar a sorsán és gyarmati helyzetén. A szabadságot választja, akár a kuruc korszakban, vagy 1848–49-ben.
Mindez nem megy könnyen, október 23-án kitör a fegyveres harc, naponta változik a kommunista pártvezetés és kormány összetétele. Véres harcok után, október 28-án délután híres rádióbeszédében Nagy Imre bejelenti a szovjet csapatok kivonását Budapestről, s nemzeti demokratikus mozgalomnak nyilvánítja az előző napok megmozdulásait. Az események felpörögnek. Október 30-án Nagy Imre bejelenti az egypártrendszer megszüntetését, majd felszámolják a rettegett Államvédelmi Hatóságot. Újjáalakulnak a pártok, kinyílnak a börtönök kapui, tárgyalások kezdődnek Magyarország Varsói Szerződésből való kilépéséről, a szovjet csapatoknak el kell hagyniuk az országot, nemzeti ünneppé nyilvánítják október 23-át! Közben szovjet „tanácsadók” Moszkvába viszik Kádár Jánost. A moszkvai vezetők meggondolják magukat, ismét megjelennek magyar területen a Vörös hadsereg csapatai, Budapesten megkezdődnek a véres harcok, a nagyvilágban dúl a szuezi válság, a forradalmat vérbe fojtják, Kádár hazatér, ő és klikkje veszik át a Szovjetunió vezéreinek jóváhagyásával a hatalmat, és megkezdődnek a megtorlások. A többit tudjuk. Tudjuk? A megtorlások értelmi szerzőit, a kivégzések elrendelőit máig nem vonták felelősségre, most készülnek a 92 éves Biszku Béla elleni újabb perre. Ugyanakkor felmerülhet bennünk ama gondolat is, hogy mi történhetett volna, ha a dolgok másként alakulnak? Igen, győzhettek volna a forradalmárok, akkor még egyet akart az egész nemzet, a szabadságot, és Maléter Pál csapatai élén bevonulhatott volna Moszkvába, lemondásra szólíthatta volna fel Hruscsovot, s a térségben 33 évvel hamarabb kezdődhettek volna el a magyar példa nyomán a demokratikus átalakulások. Bibó István, a végsőkig kitartó államminiszter az ENSZ ülésein fejthette volna ki emelkedett nézeteit az emberi jogokról, és Vlagyivosztoktól Drezdáig megvalósulhatott volna végre a nagy francia forradalom hármas jelszava: szabadság, egyenlőség, testvériség! De hát, tudjuk – tudjuk! – nem ez és nem így történt. Jött Kádár az akasztófákkal, jöttek az ítéletek, Pest és a kivérzett ország felett köröztek a halál fekete madarai. Ennyit ért az Albert Camus által is felhánytorgatott magyarok vére? Később, persze, változott a lemez, mint a balcsillagzat alatt álló magyar történetben annyiszor. Ígéretek is jöttek, aki nincs ellenünk, velünk van! És megszületett Kádár János népe. Bibó István nem az ENSZ-ben tartott szabadelőadásokat, hanem a váci fegyházban taníthatta angolra Göncz Árpádot. De mindez már hideglelősen ismerős.
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A kommunizmus áldozatainak mementója
Valóban így élethű, de múzeumi rendeltetésű helyiségnek nem a legalkalmasabb, azonkívül az iratok sem biztos, hogy kibírnák, amit mi évek során átéltünk – jegyzi meg Török József, a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szövetségének elnöke A kommunista diktatúra áldozatainak emlékházában annak kapcsán, hogy – „hála” a városszerte az utcákat szétromboló, mindent, csak becsületes munkát nem végző vízhálózat-cserélőknek – ázik a Beőr-palota pincéje.
Dohos szag, rozsdázni kezdő vasak, a szigorítottban derékaljul szolgáló, felkunkorodott farostlemez, csak a durva posztó csíkos rabruhák bírják a megnövekedett páratartalmú levegőt. A kommunista diktatúra áldozatainak emlékházáról tavaly ilyenkor tudósítottunk, akkor még úgy volt, idén felavatják. Ideális időpont a múlt hónap lett volna, 1950-ben szeptember 22–23-án zajlottak Háromszék-szerte a kollektivizálás elleni zendülések, a hatalom meg sem próbálta csitítani a „közösbe” kényszerítetteket, erőszakkal válaszolt a szervezetlen megmozdulásokra, embereket lőttek le, a hangadókat családostul deportálták. Az emlékház azonban nem készült el a lehetséges avatási időpontra. Török József mindent megtett az emlékház létrehozásáért: a celláknak, vallatószobának kialakított helyiségekbe korhű vaságyakat, matracot kerített, amit pedig nem lehet már beszerezni, elkészítette ő maga: az ajtókra olyan zárakat, kukucskálót, ételbeadó kisablakot, a sarokba küblit, amilyen a börtönökben volt, a szigorítottba kéz- és lábbilincset, s a máramarosszigeti, egykori börtönből átalakított múzeumból még rabruhát is kapott – minapi ottjártunkkor épp a zubbonyok hátára festette fel a CR betűket, azaz a contrarevoluţionar (ellenforradalmár) megkülönböztetést. Az ‘56-osok ugyanis, vagyis akiket a magyarországi forradalommal és szabadságharccal valamiképp kapcsolatba hozva ítéltek el, a számon kívül e két betűt is ruhájukon viselték – és a börtönökben is ennek megfelelő bánásmódban részesültek. Az emlékház berendezésének neheze készen hát, a kiállításra szánt iratokat is beszerezték a levéltárakból, ezek válogatása, összeállítása folyamatban. A sepsiszentgyörgyi létesítmény ugyanis nem „kistestvére” szándékszik lenni a máramarosszigeti börtönmúzeumnak, hanem kiegészítője, mivel ott az erdélyi magyarság meghurcoltatása nincs eléggé hangsúlyosan megjelenítve, mondja Török József. Az erdélyi magyarságból, számarányunkhoz képest, a kommunista diktatúra negyven esztendeje alatt – kezdve a második agrárreformtól a kollektivizáláson és az ötvenes évekbeli fegyveres ellenálláson át, folytatva az 1956-os történésekkel, el egészen 1989-ig – jóval többen estek politikai perek áldozatául, mint Románia többségi lakosságából: a magyar ellenállók, a másképp gondolkodók nagy hányada megjárta az ország hírhedt börtöneit, s a román forradalomnak nevezett rendszerváltásig, ha nem sikerült disszidálniuk, folyamatos megfigyelés, ellenőrzés alatt kellett élniük életüket. Ezeknek az éveknek az irattárakból összegyűjtött bizonyságai egészítik ki tehát a Beőr-palota alagsorában az elítéltek börtönbéli (cella, szigorított, fekete szoba), és odáig elvezető (vallatószoba) létkörülményeinek oly élethű megelevenítését, hogy a börtönt meg nem járt látogató is önkéntelenül nyakát behúzva, a fal mellett lehajtott fejjel kénytelen végigmenni a folyosón. A kommunista diktatúra áldozatai emlékházának újabb avatási időpontot nem rögzítettek, Török József szeretné, ha az immár két éve készülő létesítmény még idén látogatható lenne, de semmint félkészen adják át, inkább kivárnak.
Szerző: Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Merre van a malom, ámbaerök? (Válasz „válaszfélére” a Gazda Józsefeknek) – Visszajelzés
Bár én Önt (vagy a Gazda Józsefeket) meg nem szólítám, válaszféléjét köszönöm (Gazda József: A „székelyföldi elkülönülési kísérlet” ürügyén – Válaszféle a Magyari Nándoroknak. Háromszék, 2013. október 18.).
Rövidre foghatnám válaszom, hiszen érvet nem találtam abban, amit közzétett, csak személyeskedő minősítéseket, személyem elleni támadásokat, és azt, hogyan „zavarítja a fogalmakat” (sic!), melyek mellett könnyen elmehetnék. Ha mégis hosszabban, akkor két okból igyekszem reflektálni keresetlen szavaira: egyfelől, mert próbálom kihasználni a felkínált lehetőséget, hogy újra kiemeljem, esetleg még érthetőbbé is tegyem az Ön által félreértett, és mint ilyen, olcsó jelzőinek pellengérére állított jegyzetem főbb állításait, és persze újra felvillantsam a mögöttük levő érveket. Másfelől meg, mert meggyőződésem, hogy tudatosan uszít, arra számít, hogy a felbujtott névtelenek majd jól odamondanak nekem, esetleg még meg is ijesztenek és elhallgattatnak. Ha az autonómia kérdését a racionális érvelés és értelmezés összefüggésében tekintjük, akkor azon idézett tételem, mely szerint „az autonómia vagy területi lehet, és akkor nem elsősorban etnikai, vagy etnokulturális, és akkor nem területi”, a tőlem telhető legpontosabb megfogalmazása a helyzetnek. A területi autonómiát csak térképpel a kézben lehet felfogni, azaz ki kell jelölni egy területet, amelyre érvényes, márpedig etnikailag teljesen homogén területeket nem fogunk találni még a hagyományosan (bár közelebbről alig meghatározott) Székelyföldnek mondott területen sem. Ezért a területi autonómia nem lehet etnokulturális (vagy pláné nem etnonacionalista, amit oly sokszor sulykolnak), hiszen figyelembe kell vennie az ott élő kisebbségek (mindenekelőtt a jelentős számú románság és a szintén számos roma/cigány csoportok) etnokulturális elvárásait. Aki a székely kizárólagosságnak – vagy akárcsak a kijelölt területen érvényesítendő többségi demokrácia (szupremáciájának) kisebbségek kárára való alkalmazásának – híve, ellentmondásba keveredik, hiszen olyasmit szorgalmaz, nevezetesen a többség zsarnokságát, ami ellen országos szinten hangosan tiltakozik. Aztán egészen biztosan hátrányos helyzetbe hozza a többi erdélyi vidék magyar lakóit: ott a helyi/országos többség szintén felhatalmazva fogja érezni magát arra, hogy semmibe vegye a magyar kisebbség igényeit. A sokat hangoztatott, de végig nem gondolt területi autonómia jelszavát lobogtatók – meglátásom szerint – még csak fel sem vetik a problémát, nemhogy megnyugtató megoldást kínálnának a helyzetre. A területi autonómia intézményén belül kialakítandó etnikai alapú egyenlőtlenség (esetleg nyílt elnyomás) megerősíti azt a választóvonalat, mely már most is jellemző a székelység és a más területeken élő itteni magyarság között. Végül, bár könnyen belátható, de a rend kedvéért ismételjem meg, hogy a kulturális autonómia nem területi alapú, és mindenhol érvényes lehet, ahol valamely kulturális értelemben vett (egyszerűbben nyelvi) kisebbség él. A leplező retorika ellenére nehéz másképpen érteni a magyar kormány nemzetegyesítő elképzeléseit (NER) és lépéseit, mint a kulturális és állampolgári értelemben vett kultúrnemzeti összetartozás erősítését, ha úgy tetszik, a határon túli területi autonómiák ellenében. Mind az állampolgárság megszerzésének megkönnyítése, mind a ki- és áttelepítések meglebegtetése (melyet a Szász Jenő-féle intézmény szorgalmaz – legutóbbi programatikus nyilatkozata szerint: „újra kell fogalmazni a 21. század körülményei között a haza fogalmát, és jó hogyha a Kárpát-medencében, a Kárpát-hazában gondolkodunk”) a nemzetegyesítést a területi autonómiaelvek feladásával szemben tételezi és támogatja. Jegyzetem – szándékom szerint, és annak ellenére, hogy Gazda József ezt a kérdést gondosan megkerüli – legfontosabb felvetése, hogy a most tervezett székely élőlánc nem kecsegtet semmiféle pozitív politikai vagy adminisztratív fejleménnyel vagy előrelépéssel akár a kulturális, akár a területi autonómia területén. Nem gondolom szerencsésnek a most zajló – a kormányzat által erőltetett – regionalizációs tervek, viták és kísérletek kontextusában a kivonulást, és főként nem a területi autonómia kérdését az adminisztratív felosztás (fejlesztési régiók kialakítása) kérdésével összemosni, sőt, mindezt határozottan kontraproduktívnak vélem. Ez az összemosás rontja a nem kívánt regionalizációs intézkedések kivédésének esélyeit (ha G. J. így jobban érti), az élőlánc és az ott minden bizonnyal elhangzó, szimbolikusan megjelenített stb. autonómiakövetelés a kormány törekvéseinek „malmára hajtja a vizet”. Szemmel láthatóan a mindenoldalú politikusokat érzelmeik és indulataik, türelmetlenségük vezeti, de amikor megterveznek egy nagyszabású akciót, azt mérlegelniük kellene, hogy mekkora energiák mozgósításával mekkora várható haszna lesz a megmozdulásnak. Tartok tőle, hogy semmiféle józan mérlegelés nem előzte meg, semmiféle cél-, eszközkalkulusra nem került sor a jelen esetben, és még azt sem veszik észre forrófejű eleink, hogy magunk alatt vágjuk, amikor tömegmegmozduláson összemossuk a regionális újrafelosztás és a sokat emlegetett székelyföldi autonómia kérdéskörét. Az élőlánc számháborúhoz fog vezetni (a hatóságok, a román média ötezerről, a székely harsonák majd ötszázezer résztvevőről fognak szólni), és semmi máshoz, aztán éppen az ott felmerülő „túlzó szecessziós veszélyre” való tekintettel fogja erőltetni a kormány a számunkra előnytelen területi újrafelosztást. A jövő zenéje, de én erre nagyobb tétben mernék fogadni!
Úgy gondolom, Gazda József(ek?) azért ragadott tollat, mert szerette volna mozgósítani ellenem elvbarátait, az álnéven gyűlölködő, rasszista aranyköpéseket és egyéb alpári és agyament ötleteket, olcsó összeesküvés-elméleteket stb. pufogtató kommentelőket. Most, remélem, elégtétellel, a „jó munka” örömének tudatában dől hátra kényelmes karosszékében, a piszkos munkát helyette elvégezték a nevüknincs kommentelők. Ajánlom, ne sokat nyújtózzék a karosszékben, mert bár nem tudok „ásatag, de máig megdöntött alternatívákat” (sic!) felvillantani, azért nem tud(nak) oly könnyen meghátrálásra vagy hallgatásra bírni, folytatás következik (apropó: kíváncsi lennék, egyetért a csahosokkal, Ön is egy közülük, vagy ismét csak véletlen, hogy similis simili gaudet?).
Magyari Nándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kerekasztal-beszélgetés az autonómiáról
A magyar nemzetpolitikai helyettes államtitkár szerint az autonómia ügye mellé minden erdélyi politikai erő odaállt, ez jelentheti a biztosítékát az erdélyi magyar jövőnek. Répás Zsuzsanna e véleményének a Göröngyös úton: autonómia, regionális átalakítás, polgári kezdeményezés címmel a budapesti Magyarság Házában kedden rendezett kerekasztal-beszélgetésen adott hangot.
A helyettes államtitkár megnyitójában kifejtette: fontos, hogy legyenek olyan ügyek, közös pontok, amelyek befolyásolják az erdélyi magyarság jövőjét, amelyek mentén lehetőség van közös fellépésre. Az autonómia ügye ilyen lehet – mutatott rá.
Répás Zsuzsanna a Nemzetpolitikai Kutatóintézet létrehozását felidézve azt mondta: nagyon fontosnak tartották, hogy legyen egy tudományos bázis. Szükség van arra, hogy a kormányzati munkának megalapozott háttere legyen, amely alapján a konkrét társadalmi folyamatokat elemzik és következtetéseket vonnak le.
Dabis Attila, a Székely Nemzeti Tanács külügyi megbízottja szerint az autonómia előfeltétele az egységes akarat. A közösségi akarat felmutatása tekintetében a székelység nagyon jól áll – fejtette ki. A közigazgatási átszervezésre ugyanakkor mindenképpen szükség van, ha autonóm Székelyföldet szeretnének – jelezte.
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke azt mondta: az elmúlt egy évben új helyzet alakult ki Romániában. Az, hogy az RMDSZ nem kormányzati tényező, meghatározza a történéseket is. Szerinte ma már inkább egyfajta kihátrálást látni a decentralizációs elképzelések tekintetében. Úgy tűnik, ez nagy falatnak bizonyult, de ébernek kell lenniük az átszervezésekkel kapcsolatban. Azt ugyanakkor valószínűsítette, hogy a fejlesztési régiók átszervezése előbb vagy utóbb megtörténik.
Biró Zsolt az autonómiáról szólva kiemelte: az egyedüli konkrét változat e kérdésben a Székelyföldre kidolgozott statútum. Reményét fejezte ki, hogy a javaslat újra törvényhozás elé kerülhet, és hogy október 27-én, a székelyek nagy menetelésén valóban együttműködve léphetnek fel.
Székely István, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség főtitkár-helyettese szerint az alkotmánymódosítás mögött nem áll politikai érdek. Kitért arra: hat javaslatuk közül négy "átment", a különleges státusú régiók és a regionális nyelv kérdését vetették el. A főtitkár- helyettes jó esélyt lát arra, hogy az aláírásgyűjtéssel, a székelyek nagy menetelésével és egyéb lobbimunkával megállítható lesz az adminisztratív hatáskörű közigazgatási régiók létrehozása Romániában.
Az autonómia keretét szerinte tartalommal kell feltölteni, szakpolitikai terveket kell hozzákapcsolni, mert egyébként a politikai csatározások eszközévé válhat. Csomagban gondolkodna, ami a szakpolitikai elképzeléseket, a konkrét törvényjavaslatokat és az azonnali intézkedéseket egyaránt tartalmazza – jelezte Székely István.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke kiemelte: az átszervezések ügyében a legnagyobb vita a nagyobbik kormánypárt berkeiben zajlik. A miniszterelnököt "rángatják" jobbról, balról, és nem képes egységes álláspontot kialakítani – mondta. Nagyon ingatag a helyzet, nagyon nehéz átlátni – jegyezte meg. Szerinte a fejlesztési régió az RMDSZ "játékszere", ők terjesztettek be erről javaslatot, amely most az asztalfiókban hever.
Kitért arra is: az identitás szempontjából kulcsfontosságú, hogy ne Bukarestből vezényelt oktatásügy legyen.
Az autonómiával kapcsolatban az egyik járható útnak különalku megkötését nevezte Bukaresttel, de szerinte eredményes lehet az "aszimmetrikus regionalizmus" is, amelyre komoly európai példák vannak, és ez nem csak a magyarlakta területek problémáit oldaná meg. Az elnök optimista volt a székelyek nagy menetelése ügyében, mint mondta, ez "egy ütős akció" lehet.
Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója hozzátette: az erdélyi autonómiatörekvések a leginkább intenzívek, kidolgozottak. Megjegyezte: az elmúlt húsz évben a politikai tiltakozások új fajtái is megjelentek, erre példa a székelyek nagy menetelése is.
Népújság (Marosvásárhely)

Szellemi irányítója volt az 1956-os forradalomnak
A marosvásárhelyi Dudás József mártírhalála
Az 1956-os magyarországi forradalom szelleme a szétszaggatott nemzetrészek magyarságát is magával ragadta. Itt, a Székelyföldön volt a legnagyobb támogatása a változást ígérő eszméknek, a megtorlás áldozatainak száma is ezt bizonyítja. De voltak, akik Pesten harcoltak. Közülük kiemelkedik a mártírhalált halt Dudás József szerepe. Eörsi László és Tófalvi Zoltán írásai alapján készített összeállítást Dudás Annamária.
Dudás József 1956. október 27-én beszédet tartott a Széna téren összegyűlt tömegnek. Október 29-én létrehozta a II. Kerületi Nemzeti Bizottmányt; 25 pontos programja a pillanatnyi helyzetben radikálisnak számított. Október 29-én 11-kor a tanácsháza nagytermében, 4-500 fővel a Nemzeti Bizottmány megválasztásakor Dudás bizonyult a legfelkészültebbnek, legszuggesztívebbnek. Vázolta a saját 25 pontos programját és a szintén általa elkészített felhívást. Legfontosabb követelései: a Biztonsági Tanács küldjön fegyverszüneti bizottságot Magyarországra, valamint anyagi és szükség esetén katonai segítséget is, és ismerje el "hadviselő" félnek a Bizottmányt; ideiglenes kormány felállítása illetőleg szabadságharcosok és a Bizottmány tagjaiból; a Varsói Szerződés felmondása, a szovjetek kivonulása; semlegesség Ausztria mintájára; az ÁVH azonnali leszerelése – ezt ekkorra már bejelentette a kormány; diákparlament, munkás-, paraszt- és katonatanácsok létrehozása, szabad be- és kiutazás; teljes lelkiismereti, vallás-, sajtó- és gyülekezési szabadság; többpártrendszer. A 25. pont szerint a "jelen határozatot" elküldik az ENSZ valamennyi tagállamának és a magyar politikai vezetőknek. Felhívásában pedig a Bizottmány létrehozásának fontosságát hangsúlyozta – mivel az országban működő különböző forradalmi erőknek nincs központi szervük, a Bizottmány egyrészt átvenné a szétzilálódott közigazgatás szerepét, másfelől továbbfejlődve, terjeszkedve hatékonyan közreműködne az ország politikai és társadalmi berendezkedésének átalakításában. A kormányzat pedig nyilvánvalóan csak egy ilyen csúcsszervezettel látná értelmét tárgyalásba bocsátkozni. Ezért a Bizottmány november 1-jén a Sportcsarnokban a forradalmi küldöttek országos kongresszusának összehívását kezdeményezte, csakis tiszta múltú delegáltak részvételével, tehát a Horthy- és a Rákosi-rendszer kiszolgálóinak teljes kizárásával. Arra kérte a forradalmi szerveket, hogy a II. kerületi tanácsházán székelő Bizottmánnyal azonnal vegyék fel a kapcsolatot a napirend és a javaslatok kidolgozásának tárgyában.
A Bizottmány elnöke Dudás lett, vele együtt 32 tagot választottak meg, köztük a tanács korábbi tisztviselőit – akik között MDP-tag is akadt –, papokat, kisiparosokat, értelmiségieket és néhány munkást. Dudás ezután programpontjainak és felhívásának kinyomtatására koncentrált, és valószínűleg ekkor gondolt először arra, hogy lapot indít. A mintegy 50 ezer példányban megjelenő orgánum, amely a forradalom története és Dudás sorsa szempontjából is fontos, a Magyar Nemzeti Bizottmány lapjaként jelent meg. Már az első szám szalagcíme óriási visszhangot váltott ki, ismételhetetlenül a legnagyobbat: Nem ismerjük el a jelenlegi kormányt. Ez így jóval kihívóbb volt, mint a 25 pontos program. Még ugyanezen a napon, délután megjelent a lap második, szintén kétoldalas száma, ezúttal már 50-100 ezer példányban. A szalagcím változtatása a legfeltűnőbb – A koalíciós kormányt sem fogadjuk el –, amelyet, bár megkésve, a kormány 28-ai átalakítása indokolt.
Egy nap alatt Dudás a politikai vezetés szemében jelentős szereplővé emelkedett. Október 29-én Nagy Imre még nem fogadta, mert úgy tűnt, hogy csak egyike a számos forradalmi szervezet vezetőinek. Másnap, amikor már az utcán volt a Függetlenség, amely programmal állt elő, és bármelyik lapnál jóval élesebben, nyersebb stílusban bírálta a kormányt, megváltozott a helyzet. Most már a kormány a független sajtóval rendelkező, komoly politikai és fegyveres bázist sejtető Bizottmány vezetőjét a forradalom egyik kiemelten fontos szereplőjének és egyben legfőbb ellenzékének látta, akivel tárgyalóasztalhoz kell ülni. Hogy egyidejűleg a többi forradalmi szervezet álláspontját is megismerhessék, Nagy Imre titkárságáról Dudást arra kérték, hogy más bizottságokat is hívjon meg a tanácskozásra. A parlamenti küldöttségben Dudáson és emberein kívül a "recskiek" és az Értelmiségi Bizottság képviselői vettek részt.
Érdemi közös döntés nem született, csak az, hogy a találkozóról közleményt tettek közzé a rádióban és az újságokban. Este, nyolc óra előtt tíz perccel – majd nyolc perc múlva – hangzott el a Kossuth Rádióban a közlemény: "Mai napon, 1956. október 30-án délután hat órakor tárgyalások indultak meg Nagy Imre, a Minisztertanács elnöke és a felkelő szabadságharcos erők képviselői, továbbá a forradalmi értelmiség és a diákság képviselői között. A fegyveres felkelő szabadságharcos erők nevében Dudás József, a Nemzeti Forradalmi Bizottmány elnöke előterjesztése alapján a tárgyalások kedvező légkörben folynak, és a felkelők javaslatait Nagy Imre, a Minisztertanács elnöke a kormány elé terjeszti."
Dudás politikai pályafutása ekkor zenitjére érkezett. Önálló újságot jelentetett meg, fegyveres erővel rendelkezett, tárgyalt Nagy Imre kormányfővel, amiről rádióközleményt sugároztak, majd amit több napilap is ismertetett. Igen rövid időn belül országosan ismertté vált, de még a külföldi sajtó érdeklődését is felkeltette.
A harcok alatt Marton György néhány fegyveressel fogolyként szállíttatta vissza Dudást. Kovács András felelősségre vonta a legutóbb kiadott parancsaiért, amelyek a barikádok lebontására és az ellenállás megszüntetésére szólítottak fel, sőt közölte vele, hogy letartóztatja a forradalom elárulásáért. Majd kijelentette, hogy Dudás folytathatja lapszerkesztői tevékenységét, de csak felügyelet alatt, és ha ellenszegül, a "legrosszabbra" számíthat. Így két napon belül harmadszorra tartóztatták le.
Október 30-án délelőtt a szovjet Különleges Hadtest megbízott törzsfőnökével, Malasenko ezredessel tárgyalt. Igyekezett elérni, hogy a szovjetek Nagy Imre ellenében őt ismerjék el a legfőbb magyar politikai és katonai hatalom birtokosának. Délután a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottmányának közvetítése révén tárgyalt Nagy Imrével, de konkrétan nem állapodtak meg semmiben. Október 31-én a Dunántúli Nemzeti Tanács elnökének, Szigethy Attilának ajánlott személyes küldöttjén keresztül együttműködést, akár közös ellenkormány alakítását, amit Szigethy határozottan visszautasított.
Arról értesült, hogy november 21-én Kádár a Parlamentben tárgyal a munkástanácsok és a nemzeti bizottságok vezetőivel, és őt is várja. Önként besétált a kelepcébe – belépve a Parlament épületébe, a szovjet elhárítótisztek azonnal letartóztatták.
November 30-án Malenkov vezetésével a szovjet vezetők találkoztak Kádárékkal, és "egyetértettek" abban, hogy 6-8 "veszélyes ellenforradalmárt" el kell ítélni. Köztük volt Dudás is, aki a fogságában így foglalta össze a forradalomról és saját szerepéről alkotott véleményét:
"A forradalom oka a Rákosi–Gerő-klikk hibás politikája volt, szervezetlenül, spontán tört ki [...] Ebben a zűrzavarban a rend helyreállítása a forradalmi erények fenntartásával a kormánynak nem sikerült, így tehát mások sem dolgozhattak teljes eredménnyel – én sem. Az idő összesen 5 nap volt, az események egymásra torlódtak [...], ilyen körülmények között avatkoztam bele az események menetébe, be kell vallanom kevés eredménnyel, de sok jó szándékkal, és a sok jó szándék közül annyi meg is valósult, hogy nem voltak fosztogatások, a forradalmi erők fölényben voltak a reakcióval szemben, és én nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy a forradalmi erőkkel haladtam, a visszahúzók ellen írtam az újságot, és fejtettem ki tevékenységemet. Ezalatt az 5 nap alatt is, mint egész életemben, mint népem hű fia, ha kevés tehetséggel is, de a demokráciáért és a szocialista vívmányok fejlesztéséért harcoltam."
Szabó Jánossal, a Széna téri felkelők parancsnokával együtt került a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának különtanácsa elé.
Dudás a tárgyaláson és a kérvényeiben egyaránt cáfolta a tényeket gyakorta eltorzító vádakat, olykor igyekezett taktikázni is. Az utolsó szó jogán azonban már inkább támadott, mint védekezett: "A lelkiismeretem tiszta volt, futhattam volna Nyugatra, vagy elbújhattam volna. [...] Nem vágytam a hatalomra. Ha meg kell halnom, a magyar szabadságért halok meg, ha amit én tettem, az ellenforradalom és nem forradalmi tett volt. Egy jottányit sem engedtem a szocializmus vívmányaiból. A nemzetközi helyzet is úgy alakult a szuezi kérdéssel, hogy Magyarország helyzete sem alakulhatott másképp. Hiszek a magyar dolgozó nép életerejében, elszántságában. Az én elítélésem az ellenforradalom felmentését jelenti. Egyben a tisztességes dolgozók proletár társadalmának a megrovását."
Január 14-én a bíróság halálos ítéletet hirdetett. Az indoklás szerint minősíthetetlen, uszító hangnemű írások jelentek meg lapjában, amelyek alkalmasak az indulatok felkorbácsolására; államhatalmi szerveknek utasítást adott, az ő jogkörükbe tartozó intézkedéseket valósított meg azzal, hogy 25 pontjában a kormány megkerülésével az ENSZ-hez fordult, felmondta a Varsói Szerződést; emellett a fegyveresekre vonatkozó követelések az anarchiát segítették elő. Hosszasan olvasták a fejére, hogy az embereket félrevezette a nem létező Országos Bizottmánnyal. "...elsősorban szellemi irányítója volt a forradalomnak [ekkor még így hívták], és a félrevezetett tömegek tevékenységéért, a sztrájkokért, a népítéletekért, a fegyveres bandák gyilkosságáért és fosztogatásaiért közvetlen felelősség terheli."
Kegyelmi kérvényét még aznap, szótöbbséggel elutasították. Fellebbezésre lehetőség nem volt. Január 19-én végrehajtották az ítéletet.
Dudás József 1912–1957
1912-ben született Marosvásárhelyen négygyermekes munkáscsaládban. Ipari tanulóként 1926-ban kapcsolódott be a munkásmozgalomba. Belépett a KIMSZ-be, de a szervezet nem sokáig állta a hatósági zaklatásokat. 1932- ben Dudás részt vett az újjászervezésében, és még ebben az évben bevonták a RKP-ba. Sztrájkokban, tüntetéseken vett részt; az 1934-es általános sztrájk szervezése miatt már sokadszorra tartóztatták le Temesváron, de ezúttal kilenc és fél éves börtönbüntetést róttak ki rá. Ebből 1939-ig öt és felet töltött le Doftanában.
1940-ben Budapestre költözött, és oklevél nélküli gépészmérnökként dolgozott. 1944-től részt vett az antifasiszta mozgalomban. A Magyar Hazafiak Szabadság Szövetségének egyik szervezője és vezetője volt. Kapcsolatba került a Magyar Front szervezeteivel, vezetőivel, többek között a kommunista Rajk Lászlóval, Kállai Gyulával, illetőleg a kisgazda Tildy Zoltánnal, Csorba Jánossal. Dudás szervezői munkát végzett, és közvetített a csoportok között. Ezzel párhuzamosan a munkásmozgalomba is visszatért – érintkezésbe lépett a Demény- frakcióval is.
Tagja lett az 1944. szeptember 22-én induló delegációnak, amely Moszkvában folytatott fegyverszüneti tárgyalást. Visszatérve Dudás megsebesült, de továbbra is részt vett az antifasiszta küzdelmekben. A Magyar Nemzeti Felszabadító Bizottság tagjává választották. A Demény–Weisshaus-frakcióhoz csatlakozott, amely támogatta a 12 pontos programot, ellentétben az MKP központjával. Ekkoriban egyre közelebb került a FKgP-hoz, és megbízták a párt munkástagozatának létrehozásával. A párt listáján indult a fővárosi törvényhatósági választáson, majd a végrehajtó testület tagja lett. Felvette a kapcsolatot Arany Bálinttal, a Magyar Testvéri Közösség egyik vezetőjével, akit szintén az ellenállásból ismert. Dudás eljárt a Közösség üléseire, miként Arany is a Demény–Weisshaus-frakció találkozóira, ahol röplapokat is terjesztettek. Mindez nem kerülte el az állambiztonságiak figyelmét, és 1947. január elején a szervek letartóztatták, majd három hónap múlva internálták. 1948 májusában Rajk László azonban intézkedett volt harcostársa ügyében – közbenjárására megszüntették Dudás ellen az eljárást és szabadlábra helyezték.
Ám néhány hónappal később ismét internálták, ezúttal Kistarcsára, majd Recskre. A kényszerítő eszközök hatására az a vád körvonalazódott ellene, hogy még 1931-ben a Siguranca beszervezte. 1951-ben a román államvédelem kérésére kiadták, hogy állítólagos besúgói tevékenységét kivizsgálják, de bizonyítékok hiányában 1954-ben visszaadták Magyarországnak. Amnesztiában részesítették és rehabilitálták. 1956-ig nem politizált. Megnősült, technikusként egy fő- és két mellékállásban dolgozott.
Népújság (Marosvásárhely)

Lehetséges, hogy az RMDSZ támogatja a decentralizálást...
Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes kedden a parlamentben az RMDSZ frakcióival találkozott, hogy bemutassa nekik a decentralizálási tervezet szintézisét.
„A törvénytervezet majdnem készen van. A decentralizálás alighanem a legfontosabb része a közigazgatási reformnak. Tudom, hogy hozzám hasonlóan az RMDSZ is folyamatosan és nagyon hosszú ideje támogatja a decentralizálás folyamatát. Reméljük, hogy végül közös álláspontra helyezkedünk, és lehetséges, hogy a parlamentben is támogatni fogják a decentralizálás tervezetét” – mondta Dragnea az RMDSZ képviselőivel való találkozás elején, amelyen a sajtó képviselői is jelen lehettek.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke erre leszögezte, hogy valószínűleg a decentralizálás az idei év legfontosabb törvénytervezete, illetve, hogy a Szövetség már 1990-ben kifejtette, hogy a decentralizálás és a helyi autonómia nagyon fontos szerepet játszik abban, hogy a döntést állampolgár-közelbe hozzuk.
„A mai és az elkövetkező tárgyalások kimenetelétől függően fogjuk támogatni a decentralizálási törvénytervezetet, mivel van néhány pertinens javaslatunk a kérdéskörrel kapcsolatban. Számunkra ugyanakkor nagyon fontos, hogy a helyi hatóságoknak meglegyen a szükséges finanszírozásuk” – fejtette ki Borbély, aki hangsúlyozta: az RMDSZ is benyújtott júniusban egy decentralizálásra vonatkozó törvénytervezetet a parlamentbe.
„Voltak már, és még lesznek tárgyalások. Köszönjük, hogy párbeszédre hívtak” – tette hozzá Borbély.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)

Az 1956-os forradalom 16 pontja
Az 1956-os forradalom 16 pontja az a követeléslista, amelynek első változatát a Szegeden megalakult Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ) fogalmazta meg 1956. október 20-án, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen az ország egyetemeinek küldötteiből alakult diákgyűlés résztvevői öntötték végleges formába október 22-én.
A budapesti egyetemisták és főiskolások október 23-i tüntetésének első állomása a belvárosi Petőfi-szobor volt. Itt olvasták fel a 16 pontot, miután Sinkovits Imre elszavalta a Nemzeti Dalt.
Király Béla, Budapest 1956-os katonai főparancsnoka, történész a Mindentudás Egyetemén tartott előadásában a forradalom voltaképpeni programjának nevezte a 16 pontot, amely, mint mondta, „utótűzként terjedt el az országban”. Lényeges pont, mondta a történész, hogy a 16 pont nem követelte a kommunista párt betiltását és a szocializmus eltörlését, de követelte a titkos szavazással végrehajtandó általános választásokat, ami azt jelenti, hogy már ekkor lehetségesnek tartották a szocializmus eltörlését.
A 16 pont a következő volt (több szövegváltozat is elterjedt):
1. Vonják ki a szovjet csapatokat! (Ezt kiáltozták hozzá: „Ruszkik haza!”)
2. Új, alulról kiinduló választások legyenek az MDP-ben (Magyar Dolgozók Pártja)! Válasszanak új KV-t (Központi Vezetőséget), hívják össze a pártkongresszust!
3. Nagy Imre alakítson kormányt, a sztálinista-rákosista bűnösöket váltsák le!
4. Nyilvános tárgyalást Farkas Mihály és társai ügyében! Vonják felelősségre Rákosit!
5. Általános, egyenlő, titkos választásokat, több pártot, új nemzetgyűlést, sztrájkjogot!
6. Vizsgálják fölül a magyar–szovjet, illetve a magyar–jugoszláv kapcsolatokat a kölcsönös be nem avatkozás jegyében!
7. Szakemberek bevonásával szervezzék át a gazdasági életet, a hazai adottságok és a nép létérdekei alapján!
8. Hozzák nyilvánosságra a külkereskedelmi szerződéseket (a magyar közvélemény nem tud semmiről), a jóvátétel tényleges adatait, adjanak tájékoztatást a magyar uránról! (az 1947. április 10-eipárizsi békében foglalt jóvátétel tízszeresét rabolták el!)
9. Vegyék teljes revízió alá az ipari normákat, vizsgálják ki a bérköveteléseket, állapítsák meg a munkás létminimumot!
10. Fektessék új alapokra a beszolgáltatás rendszerét, az egyénileg vállalkozók kapjanak a TSZCS-kkel egyenrangú támogatást!
11. Független bíróság vizsgálja felül az összes politikai gazdasági pert, bocsássák szabadon az ártatlanul elítélteket, szállítsák haza a SZU-ba (Szovjetunió) hurcolt foglyokat!
12. Teljes vélemény- és szólásszabadságot, szabad rádiót, MEFESZ újságot! Ismerhesse meg mindenki saját káderadatát!
13. Távolítsák el a Sztálin-szobrot! Helyére 1848–49-es emlékmű kerüljön!
14. Új, nemzeti jellegű címert! A katonáknak új, a magyar hagyományoknak megfelelő egyenruhát! Március 15. legyen nemzeti ünnep, október 6. nemzeti gyászünnep és tanítási szünet!
15. Szolidaritást a lengyel néppel!
16. Október 27-én üljön össze egy országos diákkonferencia, ahol megvitatják a követeléseket!
(Forrás: wikipedia)
Nyugati Jelen (Arad)

Centenáriumi könyvtári kiállítás
Főhajtás elődeink előtt
Száz évvel ezelőtt, 1913. október 25-én avatták fel hivatalosan a Kultúrpalotát, amely egy időben múzeumnak, filharmóniának és közkönyvtárnak is helyet biztosított.
Az A. D. Xenopol nevet viselő megyei könyvtár is ezt a dátumot tartja megalakulása időpontjának, és ezt méltóképpen meg is akarják ünnepelni, noha 1970-ben elköltöztették onnan, és a jelenlegi azóta már a második székhelye. A városi közkönyvtárként mintegy 1500 kötettel induló intézmény ma megyeiként már több mint 500 ezer kötettel rendelkezik, köztük nem egy ritkasággal. Ezek közül is sokat bemutatnak, egyéb dokumentumok mellett azon a jubileumi tárlaton, amely hétfőn délután nyílt meg a megyei könyvtár Klió Termében.
Florin Didilescu, a könyvtár igazgatója az intézmény jelenlegi munkatársai hitvallásaként jellemezte a kiállítást, amely egyrészt ünnep, másrészt szívből jövő, őszinte főhajtás mindazok előtt, akik az évek, évtizedek során adományaikkal gazdagították az aradi közkönyvtár állományát.
Bognár Levente alpolgármester úgy vélte, a Kultúrpalota – mint Arad emblematikus épülete – ünnepének fontos mozzanata ez a kiállítás, amely ugyanakkor azt is igazolja, hogy van alapja annak az álomnak, amely célul tűzte ki az Európa Kulturális Fővárosa cím elérését.
A kiállítás 23 tárlóban mintegy 180 régi kötetet mutat be, köztük egy 1499-ben megjelent inkunábulumot (ősnyomtatványt) is, mindezekhez járulnak dokumentumok másolatai, a tárlók fölött az adományozók portréi, nem utolsósorban a könyvtár mai tevékenységét illusztráló kiadványok is.
A könyvtár százéves történetét Ligia Margea könyvtáros, a tárlat megálmodója és kivitelezője ismertette tömören, nem feledkezve meg a Kölcsey Egyesület meghatározó szerepéről, amelynek könyvtára az induló állományt képezte, aztán az Orczy, a Vásárhelyi-Atzél, Francisc Vörös de Farad, majd a Fábián Gábor, a Mocioni, később az A. D. Xenopol, Coriolan Petranu, Iosif Moldovan, Czárán Gyula, Ioan Tomuţia, Gheorghe Ciuhandu családoktól származó értékes könyvekről.
A most bemutatott legrégebbi könyv a Francisc Vörös de Farad (így szerepel az ex librisében) könyvtárából származik a már említett 1499-es kiadású, latin nyelvű ősnyomtatvány a trójai háborúról szól. Eredeti tulajdonosáról, sajnos, a szervezők nem tudnak semmi közelebbit. Érdekes az a dokumentum is, amelynek eredetije a megyei múzeum tulajdonában van, és amely egy 1913. március 14-i Jegyzőkönyvben rögzíti, hogy a Kölcsey Egyesület Arad szabad királyi város tulajdonába „átmenti” könyvtárának állományát.
Egy beszámolóban, természetesen, nem lehet mindent összefoglalni, sok minden megtudható a tárlatnyitó alkalmával megjelentetett színvonalas katalógusból is. De a legbiztosabb megtekinteni ezt a tartalmas kiállítást, amely november 8-ig látogatható hétköznapokon 9–17 óra között.
Kiss Károly
Nyugati Jelen (Arad)

Fidesz-listán indulna Tőkés?
Fidesz-listán indulna újabb európai parlamenti képviselői mandátumáért Tőkés László – közölte meg nem nevezett forrásokra hivatkozva kedden a bukaresti Adevărul. Demeter Szilárd, az EP-képviselő központi irodájának vezetője úgy véli, az ilyen hírek keltésében azok a politikai formációk érdekeltek, „amelyek el szeretnék távolítani Tőkés Lászlót az erdélyi magyarság politikusainak köréből, ki szeretnék lőni azt a kényelmetlenségi faktort, amelyet ő jelent bizonyos politikai erők számára”. A kérdésre, hogy eldöntötte-e már Tőkés László, megpályáz-e és milyen módon egy újabb mandátumot, Demeter azt mondta: az EP-képviselő szeretné folytatni munkáját, ha az erdélyi magyarok erre felhatalmazzák, de azt, hogy miként indul a választáson, még nem döntötte el. „Több variáció lehetséges: indulhat pártkoalíciós listán, indulhat egyéniben, és más opciók is figyelembe vehetők” – állította.
Az  Adevărul Sorin Bocancea politológust is megszólaltatta, aki szerint Tőkés László politikai pályájának végét jelenti, ha a Fidesz listáján indul, hiszen az erdélyi választók nem bocsátanák meg neki, hogy egy „másik állam érdekeit képviseli”.
Tőkés László az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közelmúltban rendezett tisztújító közgyűlésén is kifejtette álláspontját, hogy az erdélyi magyarság számára a pártkoalíciós közös lista lenne az optimális, hiszen a hatályos törvények szerint az EP-be jutáshoz a pártkoalícióknak sem kell a pártoknál magasabb küszöböt elérniük, ugyanúgy öt százalékot kell teljesíteniük – ismertette Demeter Szilárd irodavezető.
„Ha abban vagyunk érdekeltek, hogy az erdélyi magyarságnak minél erősebb EP-képviselete legyen, akkor egy összpárti koalíció lenne a megoldás, amihez csak politikai akarat szükségeltetik” – mondta Demeter.
Nincs pontosan szabályozva a kettős szavazás az EU-ban
Az uniós szabályozásban nincsenek speciális rendelkezések arra, hogy az európai parlamenti (EP) választásokon kizárják a többes szavazást a kettős állampolgárok esetében – közölte a magyar Nemzeti Választási Iroda (NVI). Az uniós szabályozás csak általánosságban tiltja, hogy bárki is egynél többször szavazzon az Európai Parlament tagjainak választásán.
Az MTI azt követően kereste meg az irodát, hogy a kolozsvári Mensura Transilvanica politikai elemzőcsoport hétfőn közzétett jelentésében azt állapította meg: a romániai választójogi törvény nem zárja ki, hogy a magyar állampolgársággal és magyarországi állandó lakhellyel is rendelkező romániai választópolgárok romániai és magyarországi EP-jelöltekre is leadják szavazatukat.
Az NVI tájékoztatása szerint a tagállamok döntésén múlik, hogy az EP-választásokon a szavazati jogot csak a területükön élő állampolgáraiknak, vagy lakóhelytől függetlenül minden állampolgáruknak biztosítják. Magyarországon az európai parlamenti választásokon csak a magyarországi lakcímmel rendelkező magyar (és uniós) állampolgárok vehetnek részt.
Közölték, amennyiben valamely tagállam lakóhelytől függetlenül biztosítja az aktív választójogot saját állampolgárainak (mint például Románia), akkor azok, akik másik uniós tagállam állampolgárságával is rendelkeznek, több névjegyzékbe is bekerülhetnek az európai parlamenti választások során. Ennek kizárására, illetve a többes szavazás megakadályozására vagy felderítésére az uniónak nincs sem jogi, sem egyéb eszköze – fűzték hozzá.
Szabadság (Kolozsvár)

Négyszáz éve lépett Erdély trónjára Bethlen Gábor
A fejedelem tiszteletére rendezett emlékünnepélyek
FOLYTATÁS LAPUNK OKTÓBER 18-I SZÁMÁBÓL
Az újrainduló első nyilvános ünnepségről a Koszorú című folyóirat 1863-as évfolyamának 22. száma szolgál tömör tudósítással: „A nagyenyedi ref. főiskola ifjúsága f. hó május 16-án a dicső emlékezetű fejedelem Bethlen Gábornak, a nagyenyedi kollégium alapítójának tiszteletére ünnepet ült. Régi kegyeletes szokása az iskolának ezen emlékünnep évenkénti megtartása s hogy a forradalom utáni években meg nem tartatott, annak csak felsőbb tilalom vala az oka, mely tilalom azonban a főkormányszék által ez idén meg lőn szüntetve”.
Az 1869-es ünnepségről a Kolozsvári Közlöny tájékoztatta olvasóit, az 1877. május 17-i eseményről Garda József kollégiumi igazgató tanévzáró beszédéből szerzünk tudomást, az 1882-es májusi ünnepséget a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap örökíti meg, az 1890. május 17-i műsorról Makkai Domokos rektorprofesszor tanévzáró beszédében szól elismeréssel.
Közben 1885-ben elkezdődött a kollégium főépülete keleti szárnyának építése, amely 1889-ben nyert végleges befejezést. Az első emeleten a nagykönyvtár és a természettudományi múzeum kapott helyet, a második emelet központi részét pedig a díszterem foglalta el. Oda pedig, a szószék fölé, a közönséggel szemben, a nagy iskolaalapító fejedelem díszes portréját tervezte elhelyezni az elöljáróság. Annak megfestésére pedig ki mást, mint a kollégium akkori leghíresebb festőjét, Barabás Miklóst kérték föl, aki szívesen vállalta e megtisztelő, szép feladatot. A portré el is készült, a június 3-án lezajlott ünnepségen már díszes tölgyfakeretben tündökölt a díszterem falán. A további nemzedékek úgy látták a nagy fejedelmet, amint azt híres művészünk megörökítette. Ezt pedig a legtökéletesebben Makkai Sándor író, református püspök érzékeltette, az alábbiak szerint: „A nagyenyedi Bethlen Kollégium dísztermében, a szószék fölött magasan, egyedül áll a Fejedelem képe. Barabás Miklós idealizált, de lélekkel és lelki igazsággal teljes alkotása. Ahogy kisgyermek koromban először megláttam ezt a képet, soha többet nem hagyott nyugodni. A homlok sápadt fensége, a szemek sötét, mély ragyogása, az arc királyi nyugodtsága teljes ellentétben állanak Bethlen Gábor valamennyi arcképével.... Mert egy pillanatig sem kételkedtem afelől, hogy a Barabás portréja az igazi, az egyetlen hűséges Bethlen-kép. Ezt a benső meggyőződést, éppen mivel a gyermekkor kritikátlan fogékonyságában keletkezett, soha többé nem tudta belőlem kiirtani semmi későbbi meggondolás”.
A Bethlen-kép ott volt a díszterem falán az 1948-ban bekövetkezett államosításig, amikor az újdonsült városvezetőség határozott utasítása alapján gyorsított eljárással kellett onnan eltávolítani. Ekkor következett be a sajnálatos eset. Egy durva tanári kéz ugyanis egyszerűen kivágta az eredeti, díszes keretből, s rögtön beleegyezését is adta, hogy oda Marx portréja kerüljön elhelyezésre. Bizonyára e gesztusa eredményeként nevezték ki a továbbiakban a tanítóképző igazgatójává, napjainkban pedig nevét viselő díjjal jutalmazzák a tanévzárókon a jó előmenetelű diákokat. A Bethlen-kép pedig éveken át összegöngyölítve kallódott, porosodott, mígnem Vita Zsigmond könyvtáros hosszadalmas közbenjárására, a ’60-as években ideiglenes rámába került és a Bethlen Könyvtárba lett elhelyezve. Így kerülhette el e nagybecsű kép a végpusztulást!
A továbbiak során, az 1900. május 26-iki eseményről a helybeli Közérdek c. újság tájékoztatta a közönséget. E tudósításnak csupán utolsó mondatait idézem: „A program hetedik pontját pedig Váró Ferenc tanár hangulattal, művészettel és erővel teljes költeménye töltötte be, melyet Demeter János VII. gimnazista szavalt el gondosan és lelkesen. A költeményt, melynek címe: »Enyed a szobor helye«, zúgó taps és éljenzés követte. Ez volt az ünnep legkiemelkedőbb pontja, melyet tanár, tanítvány és közönség egyesült ovációja tett fényessé és dicsőségessé”.
Történt ez annak hatására ugyanis, hogy pár évvel azelőtt a város ifjúsága lelkes hangulatban tett javaslatot egy Bethlen Gábor szobor fölállítására Nagyenyed főterén. Az eszme életbe ültetése végett a város ifjúsága, dr. Gyarmathy Ernő elnöklete alatt „A Bethlen Gábor erdélyi fejedelem emlékét Nagyenyeden megörökítő szobor-alap javára” címmel 1897. január 9-én nagy sikerű táncestélyt rendezett, mely alkalommal tekintélyes összeg gyűlt be a kitűzött célra. A sikerélmény hatására a rendezőség azon év október 12-én átiratban kereste meg Alsófehér vármegye és Nagyenyed közönségét, valamint a Bethlen Kollégium Elöljáróságát, melyben szoborállítási kezdeményezésüket az alábbiak szerint indokolják meg:
„Városunk ifjúsága e mindannyiunknak egyformán kötelező hála hatása alatt áll akkor, midőn az erdélyi fejedelemség legnagyobb, legkiválóbb képviselőjének, Erdély Mátyás királyának, nagy Bethlen Gábor emlékének megörökítésére hívja fel elsősorban városunk és vármegyénk s ezzel az egész magyar társadalom figyelmét. Emeljen méltó emléket a magyar társadalom Enyeden annak a nagy fejedelemnek, ki ez országrészt kiváló nagy államférfiúi és uralkodói tehetségével világtörténeti jelentőségre emelte. Megyénk volt színtere minden ízében magyar udvarának, e megye volt szemtanúja világra szóló harcai előkészületeinek. Nincs vármegye tehát, mely több joggal tarthatna igényt egy méltó Bethlen-szoborra, mint a miénk. Nincs város, melyet jogosabban illet meg e szobor, mint Nagyenyed városát, ahol a nagy fejedelem alkotásai egyik legnagyobbika, a Bethlen Kollégium, majdnem két és félszáz esztendő óta világító szövétnek gyanánt terjeszti az ismeretet, vallásosságot és hazaszeretetet, s valósággal nemzeti hivatást teljesített és teljesít nemcsak nemzetiségektől teljesen körülvett vidéken, hanem hazánknak egész keleti részében. Ez a kollégium két és félszáz esztendő óta szíve e városnak, osztozva annak jó és balsorsában egyaránt!”
E lelkes felhívás hatására gyűlnek össze a Bethlen Kollégium dísztermében 1899. november 15-én, fejedelmünk halálának 270. évfordulóján Erdély politikai vezéregyéniségei közül 136-on azon céllal, hogy bizottságot hozzanak létre e kezdeményezés megvalósítása végett. E kimagasló eseményről részletesen beszámolt annak idején az Enyeden megjelenő Közérdek c. újság, de a Bethlen Könyvtár birtokában van a közgyűlés munkálatairól fölvett részletes jegyzőkönyv is, mely hiteles bizonysága az esemény nagyszerű tartalmának, színvonalának, szellemiségének, magasztos hangulatának. Néhány kiragadott név is állításomat igazolja: dr. Bartók György erdélyi református püspök, Beke Antal gyulafehérvári kanonok, gr. Bethlen Géza Torda-Aranyos vármegye főispánja, gr. Bethlen Miklós Hunyad vármegye főispánja, Bodrogi János enyedi főgimnáziumi tanár, dr. Fabinyi Rudolf kolozsvári tudományegyetemi rektor, Ferencz József unitárius püspök, Fogarasi Béla enyedi főgimnáziumi igazgató, Gönczi Lajos sepsiszentgyörgyi főgimnáziumi igazgató, Hollaki Artúr Udvarhely megye főispánja, br. Kemény Géza országgyűlési képviselő, Kővári László a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, Lukács László magyar királyi pénzügyminiszter, dr. Márki Sándor egyetemi tanár, Potsa József Háromszék vármegye főispánja, Sándor József EMKE-alelnök, dr. Szádeczky Lajos egyetemi tanár, Zeyk Dániel Alsófehér vármegye főispánja stb.
A közgyűlés munkálatainak eredményeként Zeyk Dániel főispán indítványára bizottsági elnök lett gr. Bánffy György magyar királyi főajtónállómester, egyházkerületi főgondnok, kinek édesanyja iktári gróf Bethlen leány volt és így a nagy fejedelemmel vér szerint legközelebbi rokonságban állott; alelnök lett gr. Bethlen Géza Torda-Aranyos vármegye főispánja, mint a gr. Bethlen-család az idő szerinti nesztora, valamint Zeyk Dániel főispán, az erdélyi ref. egyházkerületnek, a Bethlen Kollégiumnak és a nagyenyedi egyházmegyének főgondnoka. Egyéb tisztségviselők megválasztása után Váró Ferenc kollégiumi tanár szerkesztésében 10 000 példányszámú felhívás került a jelenlévők kezébe, valamint a közeli és távoli magyarlakta vidékekre a kezdeményezés anyagi támogatása érdekében.
E felhívásra reagálva, a továbbiak során egymást követik az ügynek szentelt ünnepi műsorok, rendezvények, diákestélyek. 1901. március 7-én a kollégiumban 80 tagot számláló énekkar remekel műsorával, azon év május 23-án nagyszabású hangverseny színhelye az intézmény, 1906. február 4-én történelmi témájú hangverseny zajlik a díszteremben, mely alkalommal Bodrogi János történelemtanár a műsorra tűzött Klapka-induló, a Nemzeti Dal, a Kossuth-nóta, a Széchenyit és Wesselényit dicsőítő dalok történetét ismertette a hallgatósággal. 1901. május 13-án a kolozsvári Református Teológián kerül sor nagyszabású Bethlen-ünnepségre, mely alkalommal Kenessey Béla fakultásigazgató – a későbbi püspök – méltatja az ünnepelt fejedelem nagyságát. 1901. május 16-án a sepsiszentgyörgyi kollégium a házigazdája az ünnepi rendezvénynek, mely az intézmény tanári kara, diáksága, az egyházmegye papsága és tanítósága, a brassói és nagyenyedi tanár- és diákküldöttség jelenlétében zajlott le.
Folytatjuk
Szabadság (Kolozsvár)

Magyar nábob a legnagyobb romániai fuvarozó
A Pénzügyminisztérium adatai alapján 422 millió eurót tett ki tavaly a tíz legnagyobb hazai teherfuvarozó cég forgalma, ami 5 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A rangsor alaposan átrendeződött, ugyanis első alkalommal lett a legnagyobb forgalmat lebonyolító fuvarozó vállalat a magyar tőkével működő Waberer’s Románia.
A Waberer’s International Zrt. cégcsoporthoz tartozó, csíkszeredai székhelyű vállalkozás tavaly 54,8 millió eurós forgalmat bonyolított le, 5,9 millió euróval többet, mint 2011-ben. A vállalat évek óta látványosan fejlődik, 2008-ban még csak 39,5 millió euró volt az éves forgalma. A Waberer’s Románia gépjármű állománya szintén nőtt, a Közúti Fuvarozók Románia Országos Egyesületének adatai szerint tavaly 459, idén már 487 kamionnal dolgoznak.
A Waberer’s tulajdonosa Wáberer György, a 100 leggazdagabb magyar 2013-as listáján a tizedik helyen áll. A vállalkozó egy év leforgása alatt mintegy 6 milliárd forinttal gyarapította a vagyonát, amelyet jelenleg 72 milliárd euróra becsülnek.
A csíkszeredai cég nem csak azért tört az élre, mert az átlagot meghaladó mértékű, mintegy 12 százalékos fejlődést produkált egy év alatt, hanem azért is, mert a korábbi piacvezető, a Hunyad megyei Edi International Spedition meggyengült. Az Edi tavaly fizetésképtelenné vált, forgalma pedig egyetlen év leforgása alatt 37 százalékkal esett vissza, 70,8 millió euróról 46,9 millió euróra. A cég tavaly még messze a legnagyobb, 899 egységet számláló hazai járműflottával rendelkezett, ám ez idénre 415 tehergépkocsira fogyatkozott. A zuhanórepülés ellenére az edi International Spedition forgalma alapján még mindig a negyedik, járműparkja alapján pedig a harmadik országos viszonylatban.
A hunyadi vállalat tulajdonosa, Alin Popa tavaly nyáron autóbalesetben vesztette életét, a sors iróniája, hogy személygépkocsija egy nyerges vontatóval ütközött frontálisan. A második helyen a craiovai Dumagas Transport áll 52,7, a harmadikon pedig az aradi Transcondor 52,3 millió eurós forgalommal. Az első tízben még négy erdélyi vállalkozás szerepel, a kolozsvári Transmec Ro, a temesvári Tir Express és Dunca Expediţii, valamint a brassói Duvenbeck Logistik.
Maszol.ro

HOGYAN VÁLTOTTAM LE TAKÁCS CSABÁT AZ RMDSZ ÜGYVEZETŐ ELNÖKI FUNKCIÓJÁBÓL?
Vagyis nem váltottam le, de mindent megtettem, amit lehetett, erőmhöz mérten. Akkor történt, amikor SZET-tag voltam. Egy kollégám mondta egy nap, hogy be kellene lépjek a SZET-be, ahol az egyetemi oktatók rendjét kell képviselnem az erdélyi magyar rendek közül, és jó lenne, ha eljárnék a SZET-üléseire is, főleg az SZKT-SZET közös üléseire, mert ott szükség van az olyan okos, szép, ügyes emberek szavazataira, mint amilyen én vagyok. A barátok majd megmondják, míg rutinom lesz, hogy merre kell szavazni. A SZET és az SZKT akkor az RMDSZ képviseleti döntéshozó testülete volt.
Jó, beléptem a SZET-be. A barátok hálásak voltak: csupa ifjú, nálam is fiatalabb, lelkes politikus és fiatal farkas. Ők vittek, hoztak kocsival, segítettek, ha nem értettem valamit, meglökték a hátamat, ha szavazni kellett, amíg rutinom lett. Néha meglöktek, és felébredtem, felemeltem a kezemet.
- Még egyszer kérem megszámolni, mert valaki megint utólag emelte fel a kezét – mondta Frunda, aki a gyűlést vezette.
Ezentúl, amíg rutinom lett, a barátok felemelték a kezemet is adott pillanatban.
Egyszer egy hűvös hajnalban indultak a barátok is a vásárhelyi ülésre, persze vittek engem is. Sokan voltunk a kocsiban, lelkesen politizáltak, egymás szavába vágtak, tőkéseztek, markóztak végig. Az egyik barátom még az elején mondta:
- Takácsra kell figyelni. Vigyázni kell!
Ludasnál már mindenki egyszerre beszélt, néha egyik-másik hozzám is fordult, és emlékeztetett, hogy most Takács a tét, itt az ideje, hogy Takácsot, mert Takács így, úgy, nehogy még a végén Takács.
- Igen, igen – mondtam, és gondolkoztam, hogy mi a bajuk ezeknek most Takáccsal, mintha a múltkor azt mondták volna, hogy Takácsnak köszönhetően ez a jó, meg az a jó az RMDSZ-ben. Hogy rend van, Hogy sok a pénz. Hogy nincs mese. Mikor haragudtak meg ezek így Takácsra, hogy így üvöltöznek róla a fülembe?
Vásárhelyen leszálltunk a kisbuszról, le akartam lépni a Kultúrpalota előtt, hogy meglátogassam az ülés idején (amíg ezek ordítoznak és kinyírják Takácsot), három fontos nőt: Erzsibirit, Sárit és Mariska-Rozálit.
De a fiatal politikusok nem veszítettek a szemük elől: vigyáztak rám, amíg rutinom nem lesz.
- Nehogy elmenj, bazeg! – mondta valaki – Gondolj Takács Csabára: ma Takácsot el kell intézzük!
Kezdtem sajnálni Takácsot, én sose voltam rosszban vele, de hát még nem volt nekem rutinom.
A ruhatárban hagytuk a ruhánkat, odabent Frunda megnyitotta a gyűlést, és én a többi politikust követve azonnal kimentem kávézni. Valaki a füstben elkiáltotta magát:
- Takácsot, igen, Takácsot! Itt és most! Vallani és vállalni!
Jöttünk, mentünk a folyosón, ahogy az SZKT-n kell, néha összefutottam egyik-másik fiatal farkassal. Köszöntek, kezet fogtunk, és úgy, ahogy fogták a kezem, közel vontak magukhoz, rothadt dohány és rothadt tüdő keverékét rám fújva súgták, miután konspiratíve körülnéztek: -
Vigyázz a szavazáskor, Tivadar! Tudod, hogy ma pont Takács, igaz?
- Igen, tudom.
Fél óra múlva a fiatal székely barátok SMS-t küldtek: „Kőzeledik a szavazás, ne tünggy el megin, gondoly Takácsra” Töprengtem: végülis miért akarják ezek leszavazni Takácsot?
Bementünk a terembe, Frunda még mindig a színpadon ült és próbálta Toró T. Tibort lebeszélni, hogy beszéljen. Leültünk és én utána felálltam, hogy kimenjek megtekinteni Jucikarolinát, de a barátok leültettek.
- Hülye vagy? Most jön a szavazás! Vagy azt akarod, hogy Takács? Valaki felment a színpadra és bejelentette, hogy Takács Csabát javasolja az RMDSZ ügyvezető elnökének továbbra is.
- Látjátok? – mondtam a barátoknak – Takácsot akarják mégis!
- Ne, ne, ne, ne! – mondták a barátok
– Tivadar, ezt még nem tudod, nincs még rutinod. Még nincs a meccs lejátszva! Most jön! Nehogy elmenj!
Sor került a szavazásra. Egy ember felment a színpadra és sorra szólította a lent ülőket, azok felmentek, kaptak egy szavazatcédulát, elbújtak a súgólyukba és szavaztak, utána bedobták egy tulipántos urnába a cédulát. Ha a jelöltet támogatták, nem tettek semmit, ha ellene akartak szavazni, kihúzták a nevét. Nem is hittem korábban, hogy ez ilyen egyszerű. Engem is szólítottak, felmentem, kaptam egy cédulát. Nézem, hát rajta azt írja: „Takács Csaba”.
Szemüvegem sarkából ránéztem Takácsra, hogy vajon ő tudja, hogy mi készül ellene itt ma? Hogy le akarják váltani. Akkor miért teszik ki ennek a cirkusznak? Miért nem mondták meg neki előre, hogy né, Csaba, ízé, most már itt az ideje, hogy?
De Takács nyugodt volt. Valakinek éppen mondott, mondott, mondott, mondott valamit. Hát jó – mondtam magamban, és gondoltam, hogy a barátoknak van már rutinjuk, tudják, hogy miért akarják leváltani Takácsot. Itt az ideje, gondoltam, hogy nekem is legyen rutinom, és kihúztam Takács Csaba nevét a cédulán, utána bedobtam az urnába.
Aztán vártunk. A barátok feszültek voltak.
A végén felmászott a színpadra a szavazatszámláló bizottság elnöke. Frunda nem teketóriázott: tíz perc alatt csendet csinált, és megadta a szót az elnöknek, aki felolvasta az eredményt.
- Öt tartózkodással és egy ellenszavazattal Takács Csaba ügyvezető elnök!
Behúztam a fejem. Nagy Benedek a hátam mögött ült, hat újságot olvasott és aláhúzta benne a fontos sorokat, például az időjárás-jelentést. Idegesen zörgette a lapokat:
- Ki lehet az a vad barom, vajon, aki Csaba ellen szavazott?
- Nem tom, Benci bácsi – nyögtem.
Visszafelé Kolozsvárra óriási hangulat volt a kisbuszban. A barátok boldogak voltak. Folyt a sör.
- Megmentettük Takácsot! – ordítozták, és leszálláskor megrázták a kezemet.
- Köszönjük, Tivadar, hogy segítettél: megmentettük Takácsot.
Magyari Tivadar
Transindex.ro

Románia szót emelt a Szerbiában élő románok zaklatása ellen
- A román külügyminisztérium és a bukaresti parlament egyik kormánypárti tagja is szót emelt a szerbiai román kisebbség hatósági zaklatása ellen azután, hogy a bukaresti sajtó hírt adott arról, hogy egy Timok-völgyi faluban nyomozás indult egy falusi közösség tagjai ellen, akik részt vettek egy román ortodox kereszt felszentelésén.
A külhoni románságról szóló híreket összesítő Romanian Global News honlap (RGN) szerint szerb "biztonságiak" kezdtek nemrég nyomozni a Podgorton felállított kereszt ügyében. A hírforrás szerint a faluban többségben élő vlach ortodoxok egy telket adományoztak a román ortodox egyháznak, és vasárnap első ízben hallgathattak anyanyelvükön ortodox istentiszteletet a telken felállított kereszt felszentelése alkalmából. Az RNG beszámolt arról, hogy az ünnepség után indult nyomozás félelemmel tölti el a falu lakosait.
Mircea Dolha liberális képviselő, a parlament külhoni románokért felelős bizottságának alelnöke szerdai sajtóértekezletén bejelentette: hamarosan román parlamenti küldöttség utazik a helyszínre, mert "egy európai országban elfogadhatatlan az, ami a Timok-völgyben történik".
Hozzátette: a parlamenti bizottság törvénytervezetet kíván beterjeszteni a külhoni románok státusáról, amihez szerinte a zsidóság, vagy a magyarság státustörvénye szolgálhat mintául.
Kedden a román külügyminisztérium közleményben tudatta: figyelemmel követi az esetet, amely "beárnyékolhatja Szerbia és Románia jó kapcsolatát".
Szerbia csak a vajdasági románokat ismeri el kisebbségként, a negyedmilliósra becsült Timok-völgyi vlach közösségnek nem biztosít kisebbségi jogosítványokat. Bukarest azonban a román nemzet részének tekinti a Timok-völgyi vlachokat.
A bukaresti parlament májusban a más néven emlegetett román eredetű népcsoportokra is kiterjesztette a "külhoni románok" fogalomkörét és egyértelművé tette, hogy a románsággal történelmi, kulturális rokonságban álló etnikumokat is a nemzet részének tekinti.
Bukarest tavaly Szerbia európai uniós tagjelölti státusának megvétózását kilátásba helyezve érte el, hogy Belgrád egy kétoldalú egyezményben kötelezettséget vállalt az ország területén élő román ajkú kisebbségek - köztük a vlach közösség - jogainak tiszteletben tartására.

Bethlen Gábor egészalakos szobrát avatták fel Kolozsváron
Bethlen Gábor erdélyi fejedelem egészalakos szobrát avatták fel október 23-án, szerdán Kolozsváron, az alsóvárosi református templom kertjében, a fejedelem megválasztásának 400. évfordulóján.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a szoboravató ünnepségen mondott beszédében Bethlen Gábor életének és fejedelemségének a tanulságaként fogalmazta meg, hogy bár- milyenek is a körülmények, mégis lehet, mégis érdemes tenni.
Hozzátette, akkor is lehet, ha a geopolitikai viszonyok nem kedvezőek, akkor is, ha erős a belső viszály. „Néhány nappal a székelyek nagy menetelése előtt, bízzunk abban, hogy mégis lehet, mégis érdemes. (...) Fel kell ismernünk, hogy az életünkkel, a munkánkkal tartozunk a népünknek, a családunknak, a jövőnknek" – jelentette ki a miniszter.
Úgy vélekedett, a „mégis lehet" üzenete egyaránt érvényes volt Bethlen Gábor korára, 1956-ra, a magyar forradalom korára, és 1989-re, a diktatúrát megdöntő romániai népfelkelés idejére. Balog Zoltán szerint Erdély nagy fejedelmének szobra azt is üzeni, hogy arra érdemes menni, amerre együtt tud haladni a közösség.
Az ünnepségen Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a szoborállító Bethlen Gábor Alapítvány elnöke büszkeségre buzdította a több száz fős hallgatóságot, amiért voltak olyan magyar államférfiak, akik példát adtak vallási és nemzeti türelemből. Megemlítette, hogy Bethlen Gábor adott az erdélyi románoknak anyanyelvükön írt bibliát.
„Nem mindig lehet megtenni azt, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet" – idézte Bethlen Gábor jelmondatát. Ma a budapesti Békemenettel, a székelyek vasárnapi nagy menetelésével kell tenni, hogy „végre vegye tudomásul Európa a magyarság jogos szabadságigényét, amit nemzetünk 1848-49-ben, majd 1956-ban vérrel szentesített" – tette hozzá.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke is mához szóló üzenetet fogalmazott meg. „Van-e ma magyar ügy, amelyik felülemelkedik a csoportérdekeken" – tette fel a kérdést. Képletesen arra kérte a nagy fejedelmet, hogy fél szemmel tekintsen a templom mögé is, ahol az egyháztól elsajátított telken az egyház akarata ellenére a templomot elcsúfító sportlétesítmény épül.
A székelyek nagy menetelésére Böjte Csaba ferences szerzetes is kitért beszédében. Felidézte, hogy az 1867-es osztrák-magyar kiegyezést 1857-ben magyarok tízezreinek Mariazellbe vezető zarándoklata előzte meg. Ferenc József osztrák császár ennek hatására „rúgta ki a belügyminiszterét", és kezdett párbeszédet a magyarokkal. Higgyünk abban, hogy a párbeszéd mindent megold. (...) Higgyünk abban, hogy érdemes kibontani a zászlót, érdemes elindulni alatta" – fogalmazott Böjte Csaba.
A közadakozásból felállított Bethlen Gábor szobrot, a fejedelem nevét viselő alapítvány ügyvivő kurátora, Bakos István adta át „az idők végezetéig" szóló megőrzésre az Erdélyi Református Egyházkerületnek. A szobor Péterffy László szobrászművész alkotása.
Balog Zoltán miniszter a díszvendége annak a fogadásnak is, amelyet Magyarország kolozsvári főkonzulátusa szervez a nemzeti ünnepen szerda este.
MTI
Erdély.ma

Külhoni nemzetrészek védelméről egyeztetett Bukarestben a Nemzeti összetartozás bizottságának küldöttsége
- A Nemzeti összetartozás bizottsága támogatja a székelység területi autonómia-törekvéseit - hangsúlyozta bukaresti tárgyalásai során Potápi Árpád János (Fidesz), az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának elnöke csütörtökön.
A bizottsági elnök az MTI-nek elmondta: Hidvéghi Balázs (Fidesz) alelnökkel együtt a külhoni nemzetrészek védelméről folytatott megbeszéléseket a román parlamentben a határon túli románokért felelős társbizottság elnökségével és az emberjogi bizottság tagjaival.
A területi autonómia kérdése a székelység vasárnapra tervezett nagy menetelése kapcsán került szóba.
"A mi feladatunk is, hogy kiálljunk a székely autonómia mellett. A területi autonómia kérdését egyértelműen nem támogatták, de én azt is elmondtam: örülök annak, hogy egyáltalán közbeszéd kérdésévé tudtuk ezt tenni és már a román parlament épületén belül erről tudunk beszélni. Ez egy óriási előrelépés" - mutatott rá Potápi Árpád János.
Hozzátette: a megbeszélésen az erdélyi magyarság nyelvhasználati jogaiért, a marosvásárhelyi magyar orvosképzés helyzetének rendezéséért, az államosított egyházi javak visszaszolgáltatásáért is szót emeltek és rámutattak, a magyarság számára elfogadhatatlan lenne egy olyan közigazgatási felosztás, amelynek eredményeképpen egyetlen magyar többségű régiója sem lenne Romániának.
A találkozón a magyar politikusok támogatást ígértek Romániának a Szerbiában élő Timok völgyi románság jogainak érvényesítéséhez és hangsúlyozták, Magyarország nemcsak az erdélyi magyarok mellett áll ki, hanem más országok külhoni nemzetrészeinek védelmét is támogatja.
A politikus elmondta: a román fél felvetései a Magyarországon élő románokra vonatkoztak. Az anyanyelvű rádió- és tévéműsor-szerkesztőségek létszámhiányának megoldását, a budapesti ortodox templom építését és a gyulai Saguna szobor felállítását sürgették - mutatott rá a bizottsági elnök.
Beszámolt róla: a román tárgyalópartnerek is méltatták Magyarország kiállását a határon túli nemzettársak mellett, amelyet elmondása szerint tizenegyesre osztályoznának egy tízes skálán.
"Jó érzés az, hogy Bukarestben is úgy látják, mi mindent megteszünk a határon túli magyarságért" - összegezte Potápi Árpád János.
2013. október 24.
Baranyi László, MTI

Iskolaigazgatók találkozója Érsemjénben
Az elmúlt héten Érsemjénben találkoztak a Bihar megyei magyar iskolák igazgatói. A meghívottakat a helyi Kazinczy Ferenc Gimnázium vezetője, Nagy Mirela fogadta. Az esemény a Fráter Loránd Művelődési Házban zajlott, ahol negyvennégy tanintézet képviselője jelent meg. A találkozó kezdetén a község szoborparkjában elhelyezett Kazinczy-szobornál a helyi iskola névadójára emlékeztek, majd koszorúkat helyeztek el a szobor talapzatán. Később a Kazinczy–Fráter–Csiha-emlékházat is meglátogatták, ahol Ciorba Terézia nyugalmazott tanár tartott rövid előadást Érsemjén történetéről. A múzeumlátogatást és kegyeleti emlékezést követően kezdetét vette a tanácskozás, amelynek általános célja az új tanévre szóló további megbeszélések beütemezése, azok témáinak pontosítása, valamint a nyolcadik osztályosok felmérőinek problematikája, illetve a kilencedik osztályba való beiratkozás folyamata, módozata volt.
A meghívottak között szerepelt Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettes is, aki minden olyan intézkedési és elméleti problémákat ismertetett, amelyek az idei tanévre vonatkoznak. Megoldást és választ próbált nyújtani a felmerülő problémákra, kérdésekre. Ezt követően Vad Márta székelyhídi iskolaigazgató egy szakmai körútján szerzett tapasztalatairól, pontosabban a litvániai iskolarendszerről tartott beszámolót. Később a közös ebédnél csatlakozott hozzájuk Balázsi József polgármester is, aki a községi hivatal nevében köszöntötte a vendégeket.
A találkozót az Ezüstperje néptánccsoport utánpótlás csapatának produkciója tette színesebbé. Végezetül egy rövid óvoda-, illetve iskolalátogatás következett, ahol az oktatás valódi színterén a további szakmai, gyakorlati kérdések is megválaszolásra kerültek – tudtuk meg Nagy Mirela semjéni iskolaigazgatótól. S. É.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Világszerte velünk tüntetnek (A székelyek nagy menetelése)
A világ számos pontján tartanak vasárnap a székelyek nagy menetelésével szolidarizáló tüntetést. Tegnap délutánig tizenhárom ország huszonkét városából jelezték, hogy összegyűlnek, és Székelyföld autonómiakövetelésére irányítják a figyelmet.
Magyarországon nemcsak Budapesten vonulnak fel nemzettársaink, de megmozdulást szerveznek Szolnokon, Debrecenben, Keszthelyen és Sárospatakon is. Az európai fővárosok közül Londonban, Bécsben, Brüsszelben, Helsinkiben, Berlinben, Zürichben, Stockholmban, Pozsonyban lesz utcai megmozdulás, de Németországban utcára vonulnak Stuttgartban is, Svédországban Halmstadban, Szerbiában Topolyán. A tengerentúlon, az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában is több helyszínen tartanak szolidarizáló tüntetést, Washingtonban, Los Angelesben, New Yorkban, illetve Torontóban és Ottawában próbálják a székelység követelésére irányítani a figyelmet, Ausztráliában Canberrában vonulnak utcára az ott élő magyarok. Idén március 10-én, a Marosvásárhelyen megrendezett Székely Szabadság Napján több ezren vettek részt világszerte a szimpátiatüntetéseken, székely zászlókkal, többnyelvű feliratokkal hirdették a székelység autonómiakövetelését.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdély-szerte ’56-ról
Erdély-szerte és Snagovon is megemlékeztek tegnap a magyar pártok, külképviseletek, bajtársi közösségek és önkormányzatok az 1956-os magyar forradalom kitöréséről.
Csíkszeredában a város önkormányzata, az ’56-os Bajtársi Társaság és Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa szervezett megemlékezést, Nagyváradon a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület panteonjában felállított emléktáblánál az EMNP és az EMNT idézte fel az erdélyi magyarság 1956-os megmozdulásait, köztük a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének megalakulását, későbbi meghurcolását. Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete történelmi csapatvetélkedőt rendezett az általános iskolások számára, és emléktáblát avattak a Vártemplom udvarán. A Kolozsvár Társaság és az RMDSZ Kolozs megyei szervezete szervezésében koszorúzást tartottak a Sétatéren felállított ’56-os emlékműnél. Snagovon, Nagy Imre és társai kényszerlakhelyének helyszínén Magyarország bukaresti nagykövetsége, az RMDSZ bukaresti szervezete, a román fővárosban működő Ady Endre Líceum és az 1989-es forradalmárok szövetsége koszorúzta meg a mártír miniszterelnök emlékoszlopát.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Koszorúzás és emléktábla-avatás
1956-ra emlékeztek a Vártemplomban…
Az RMDSZ marosvásárhelyi és megyei szervezete tegnap délután rendezvénysorozattal tisztelgett az 1956-os forradalmárok, az áldozatok és politikai meghurcoltak emléke előtt.
A rendezvénysorozat 14 órakor az általános iskolások ’56-os tematikájú történelmi csapatvetélkedőjével kezdődött a Kultúrpalotában. 17 órakor a Vártemplom udvarán emléktáblát avattak és koszorúztak az ’56-os szabadságharc emlékére emelt kopjafánál. Fellépett a Musica Humana női kamarakórus Csíky Csaba vezényletével, 18 órától ünnepi műsorra került sor a Vártemplomban.
Ünnepi beszédében Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke rámutatott: Ma Marosvásárhelyen "nincs sztálinista diktatúra, de van latens érdek mentén megnyilvánuló városvezetői önkény. Nincs megszálló hatalom, de van hatalommal való visszaélés és szélsőséges nacionalista retorika, amely tudatosan idegen veszélyként kompromittál minket, magyarokat". Majd arra figyelmeztetett, hogy sok dolgunk van: hinni abban, hogy a jövőt szavatoló hárommegyés regionalizáció megvalósítható, és tenni is kell ezért, sok- sok ezer aláírással nyomatékosítani, hogy van a térség jövőjét illetően megoldásunk, kiszámítható, biztos jövőképünk. "Hiszek abban, hogy eljött az ideje, hogy együtt – magyarok és magyarok, románok és magyarok – józan ésszel megítéljük a valóságot, újrafogalmazzuk közös jövőnket, és tegyünk azért, hogy végre jóra forduljon a sorsunk Marosvásárhelyen is" – zárta beszédét az RMDSZ megyei elnöke.
Peti András, a szervezet marosvásárhelyi elnöke az RMDSZ eredményeit sorolta fel, kijelentve, számára 1956 üzenete az, hogy csak összefogással lehet eredményeket elérni.
Szarka Gábor csíkszeredai konzul emlékeztetett, hogy 1956-ban a magyarok egy olyan rendszert döntöttek meg, amely saját hatalmát csak félelemmel, gyűlölettel volt képes fenntartani. Mint mondta, 1956 bizonyosság arra, hogy a szabadságért meg kell harcolni.
Borbély László képviselő kijelentette: számára az 1956 üzenete, hogy nincs lehetetlen! Miközben felidézte 1956-ot, 1989-et és 1990 márciusát, figyelmeztetett: "Nincs lehetetlen, ezt kell megtanuljuk mi, erdélyi magyarok (…), ne mondjunk le mindenkori szabadságunkról, ne mondjunk le arról, hogy jobb lehet nekünk, s ne hagyjuk magunkat. Számunkra ez a legfontosabb itt, most és a jövőben".
…és a Bolyai téri unitárius templomban
Ugyancsak tegnap 18.30-tól az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete a Bolyai téri unitárius templomban Az 1956-os magyar forradalom és hazai visszhangja, személyes történetek címmel szervezett interaktív rendezvényt. Meghívott dr. Szász István Tas orvos író, műsorvezető Boros Zoltán újságíró volt. Az esemény részleteiről holnapi lapunkban olvashatnak.
***
Az 1956-os magyar forradalom eszméivel való azonosulásért Erdély-szerte 826 személyt állítottak hadbíróság elé és ítéltek el. Közülük 620 magyar, 184 román, 18 német, két zsidó, két cigány volt. A legnagyobb véráldozatot Marosvásárhely hozta: Budapesten 1957-ben végezték ki a marosvásárhelyi származású Dudás József mérnök- technikust és Preisz Zoltán szerszámlakatost. Temesváron dr. Kónya István-Béla ügyvédet, valamint a marosvásárhelyi kényszerlakhelyre hurcolt Orbán Károlyt és báró Huszár József földbirtokost 1958-ban.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Hadjárat Marosvásárhely szobraiért
A marosvásárhelyi – sok esetben megrongálódott, esetenként elkallódott – köztéri szobrok jövője érdekében indított figyelemfelkeltő kampányt a Marosvásárhelyi Kulturális Központ valamint a vásárhely.ro kulturális és közéleti portál. A részletekről a tegnap délelőtti sajtótájékoztatón a Bolyai Klubban számoltak be a kezdeményezés ötletgazdái.
– A Marosvásárhelyi Kulturális Központ megalakulása óta fontos célnak tekinti városunk kulturális örökségének felmérését, megőrzését, a lakosság figyelmének felhívását a műemlékeket érintő problémákra. A tavasszal elindított tűzcsapakciónk során sikerült megállítani azt, hogy a város még meglévő tűzcsapjai eltűnjenek, illetve az elmozdított tűzcsapok közül egyesek vissza is kerültek a helyükre. Ehhez az akcióhoz hasonlóan szeretnénk tudatosítani a város köztéri szobrainak az ügyét is. Az ügy tematizálása rendszerint abban merül ki, hogy milyen új szobrok épüljenek, illetve hogyan kell egy erre vonatkozó stratégiát, víziót kidolgozni. Természetesen ez is nagyon fontos, ugyanakkor a meglévő köztéri szobrokra is figyelmet kell szentelni, fel kell mérni azok állapotát, el kell végezni a szükséges javításokat – mondta Szepesy Előd, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ vezetője.
A kampány a Marosvásárhely műemléki topográfiája nevű projekt része, amelyet a kulturális központ számos szakmai partnerintézmény (Babes–Bolyai Tudományegyetem, Maros Megyei Múzeum, Alapítvány a Magyar Műemléki Topográfiáért) közreműködésével idén indított útjára. A részleteket Orbán János művészettörténész, a projekt vezetője ismertette.
– Első lépésként tavaly sor került egy műemlékvédelmi konferenciára Gyorsuló metamorfózis címmel, majd egyetemisták részvételével zajló műhelymunkán kidolgoztuk a szobrok felmérésére irányuló munka menetét. Idén augusztustól szeptember végéig sikerült valamennyi köztéri szobrot felleltároznunk, a szobrokról fotódokumentáció is készült, illetve bejártuk a körülöttük levő külső és belső tereket. A munka oroszlánrészét Vécsei Hunor művészettörténész, magiszteri hallgató vállalta magára – tette hozzá a projektvezető, majd az állapotrögzítés eredményeit mutatta be.
Tavasz, Napozó, Kagyló – eltűntnek nyilvánítva
A szobrokról készült jegyzékben 51 objektum – ezek között három eltűnt szobor – szerepel. Kolozsvári Puskás Sándor Tavasz című, hatvanas évekbeli alkotását, amely a Kárpátok sétányon állt, tíz év alatt hordták el, bontották le, úgy, hogy ma már semmi sem maradt belőle. Bálint Károlynak a hatvanas évek második felében született szobra, a Napozó, amely évtizedeken át várta az egykori Május 1. strand vendégeit, és amelynek holléte szintén ismeretlen, feltehetően a marosvásárhelyi vár udvarán hever. Gavril Sedran Kagyló című, korábban a Színház teret díszítő alkotása a tér felújítása után szintén nem került vissza a helyére. Ez utóbbi szobor indokolatlan eltüntetéséről tényfeltáró riport is készül – tudtuk meg Orbán Jánostól. A művészettörténész pozitív példaként Kulcsár Béla Íjásznő című, 1967-ben készült szobrát említette, amely, ha elrejtve, elhanyagolva is, de még áll a Kornisa negyedben.
A felleltározott objektumok között 39 szobor, illetve térplasztika, hét hősi emlékmű, egy emlékkereszt, illetve egy szökőkút – a főtéri – szerepel. Ami az időbeli eloszlást illeti, 19 alkotás 1989 után, egy a két világháború között, egy a tizenkilencedik században, 30 szobor pedig 1960-1981 között készült. A szobrok közül hat alkotás közintézmények, temetők, gyárak belső udvarán található – tájékoztatott a művészettörténész.
A projekt résztvevőinek feltett szándéka, hogy a jövőben valamennyi szobor történetét feltárják a nyilvánosság előtt. Az elkövetkezőkben Fantáziátlanság és művészet határán címmel nyilvános vita indul a vasarhely.ro portálon. A kezdeményezők arra keresik a választ, hogy ki felel a szobrok nyilvántartásáért, állapotuk folyamatos ellenőrzéséért, karbantartásukért, mi az az esztétikai minimum, amelynek egy köztéri szobornak meg kell felelnie Marosvásárhelyen, kik döntenek arról, hogy kit, illetve mit ábrázoljon egy szobor, és milyen szerepet játszik mindebben a politikum, valamint mikor kerül sor a 60-as, 70-es évek kulturális örökségének a feltérképezésére. A portálon egy vitaindító írást is közzétesznek, amelyhez közírók, marosvásárhelyi személyiségek és a köztéri emlékek ügyét fontosnak érző minden marosvásárhelyi hozzászólását várják. A portál Heti Kincs rovatában a kevésbé ismert marosvásárhelyi szobrokról olvashatnak az érdeklődők, ugyanakkor az elkövetkezőkben a Sapientia egyetem kommunikáció szakos diákjaival szobormegfigyelő akciót is terveznek, a vasarhely.ro honlapon pedig archív fotókat várnak a vásárhelyi szobrokról. A továbbiakban kerekasztal-beszélgetésre is sor kerül szoborügyben. Az egy hónapig zajló kampány után pedig a szobrokról készült leltárt, illetve a felmerült problémák jegyzékét a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal illetékeseihez juttatják el.
– Ha valaki rossz helyen parkol, vagy engedély nélkül ragaszt ki plakátot, a hivatal azonnal reagál, büntet, a politikai üzenettől mentes, modern köztéri alkotásoknak – akár a nemesfémtolvajoktól való – védelmére viszont nem dolgoztak ki stratégiát. Ez megengedhetetlen a huszonegyedik században – összegzett Szepesy Előd.
– Fontos, hogy az emberek ne vasdarabként kezeljék, hanem az értéket lássák ezekben az alkotásokban, ehhez pedig a szobrok újraértékelésére van szükség – tette hozzá Orbán János. A művészettörténész kívánatosnak tartaná, ha Marosvásárhely közterein olyan, politikai üzenet nélküli, mindennapi embereket, helyzeteket ábrázoló új alkotások is helyet kapnának, amelyekhez hasonlókkal a világ nagyvárosaiban gyakran találkozhatunk.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

„Számomra különösen fontos az eszmeiség, amit Kós Károly képviselt”
Szerdán este (lapzárta után) ökumenikus keretek között leplezték le a temesvári evangélikus-lutheránus templomban, a 130 éve született építész, író és politikus keresztelésének a helyszínén a Kós Károlyt ábrázoló domborművet.
Az esemény díszvendége volt Markó Béla RMDSZ-szenátor, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke, aki szerdán délután a Magyar Házban tartott sajtótájékoztatót Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök és Molnár Zsolt parlamenti képviselő társaságában. A sajtótájékoztatón szó esett a magyar nemzeti ünnep, október 23-a jelentőségéről és temesvári vonatkozásairól, a 130 esztendeje született Kós Károly temesvári kötődéseiről és a transzszilvanizmus eszméjéről, valamint aktuálpolitikai kérdésekről.
Markó Béla RMDSZ-szenátor, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke a Nyugati Jelennek az alábbiakat nyilatkozta temesvári látogatása céljáról: „Erdélyi értelmiségiként vagyok itt Temesváron, akinek fontos a Kós Károly emléktábla leleplezése. Számomra különösen fontos az az eszmeiség, amit Kós Károly képviselt Erdélyben a két világháború között és azután is. A Kós Károly Akadémia Alapítvány, amelynek elnöke vagyok, az RMDSZ politikai alapítványa, amely egy eszmeiséget kíván képviselni, illetve a politikai utánpótlás neveléséhez akarunk hozzájárulni. Az Alapítvány nem kizárólag azért jött létre, hogy Kós Károly emlékének az ápolásával foglalkozzunk. Kós Károly eszmeiségét viszont vállaljuk, ezért is választottunk ezt a nevet, és azt gondolom, ha már a Kós Károly nevét viseli ez az Alapítvány, akkor közvetlenül is hozzá kell járuljunk a Kós Károly-kultusz fönntartásához!”
Markó Béla az aktuálpolitikai kérdésekre is kitért nyilatkozatában: „A regionalizálási terv, amelynek megvalósulása nagyon rossz lett volna nekünk, nem halt el, de halasztódni látszik, és aki időt nyer, életet nyer!
Ha hagyományos történelmi régiókat hoznak létre, akkor is vitatható lett volna, hogy kell-e még egy közigazgatási szint, még több bürokrácia, de így nagyon rossz lett volna nekünk ez a regionalizálási tervezet.
Most napirendre került a decentralizációs törvénytervezet, amelyet úgy tűnik, nagyon hamar el akarnak fogadtatni, és ez nekünk nagyon jó, mert a kormánynak alárendelt intézményekből, ha nem is eleget, de sokat átvinne a megyei tanácsokhoz, esetleg a helyi tanácsokhoz. A magyar közösség választott képviselői ellenőrizhetnék ezeket az intézményeket. Mi pontosan ezt akarjuk, minél több erőt és minél több hatáskört a választott vezetőink által! A keddi egyeztetés során Dragnea miniszter a mi javaslatainkat is meghallgatta, jól viszonyult hozzájuk. Úgy tűnik, hogy rendben lesznek a dolgok, de azért ne igyunk előre a medve bőrére!”
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Áll a Bethlen-szobor Kolozsváron: kicsit kint, kicsit bent
Böjte Csaba: ma is hinnünk kell a párbeszéd konfliktusmegoldó erejében
Ünnepélyes keretek között avatták fel tegnap délután a Kolozsvári Alsóvárosi Református Egyházközség templomkertjében Bethlen Gábor szobrát, ezzel ünnepelve meg fejedelemmé választásának 400. évfordulóját. Az egész alakos bronzszobor nagyrészt közadakozásból született, alkotója Péterfy László székelyföldi származású, Magyarországon élő szobrászművész, aki maga is jelen volt az eseményen. A felszólaló politikusok, egyházi méltóságok Bethlen Gábor nagyságát méltatták, illetve elveinek időszerűségét hangsúlyozták, így elhangzottak a fejedelem ma is aktuális szavai, miszerint „nem mindig lehet megtenni azt, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet”. Többen is nyomatékosították a magyar nemzet összefogásának fontosságát, amiben történelmi nagyjaink is hittek. A leleplezés után több mint 40 koszorút helyeztek el a szobornál, amely ezentúl a Kétágú templom kertjében állva erősíti az itt élő magyarok öntudatát az idők végezetéig.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Szobor Bethlen Gábornak
Bethlen Gábor erdélyi fejedelem egészalakos szobrát avatták fel szerdán Kolozsváron, az alsóvárosi református templom kertjében, a fejedelem megválasztásának 400. évfordulóján. Bethlen Gábor üzenete: mégis lehet, érdemes tenni – hívta fel a figyelmet Balogh Zoltán, a magyar Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője szerdán Kolozsváron a fejedelem egészalakos szobrának kolozsvári avatóján. Péterfy László szobrászművész alkotását a Kétágú templom kertjében állították fel a nagy erdélyi államférfi trónralépésének 400. évfordulóján.
Az alkotást a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriuma nevében Lezsák Sándor országgyűlési alelnök adományozta az Erdélyi Református Egyházkerületnek, azt Kató Béla püspök vette át.
Ünnepség keretében leplezték le Bethlen Gábor erdélyi fejedelem egészalakos bronzszobrát a kolozsvári Kétágú templom kertjében tegnap délután, a fejedelem trónralépésének 400-ik évfordulóján. Péterfy László székely származású szobrászművész alkotását a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriuma nevében Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés alelnöke adományozta az Erdélyi Református Egyházkerületnek, az alapítvány ajándékát Kató Béla püspök vette át. Mint ismeretes, a Bethlen Gábor Alapítvány 2013-at Bethlen-évnek nyilvánította, fővédnököknek pedig Lezsák Sándort, Kató Bélát és Böjte Csaba ferences szerzetest kérték fel.
Az ünnepségen zsúfolásig megtelt a templomkert déli része, a szoboravatásra érkezőket házigazdaként Adorjáni László, az alsóvárosi református egyházközség lelkésze köszöntötte. Ezt követően Kató Béla püspök méltatta Bethlen Gábort, kiemelve, hogy a fejedelem már akkor is egységes magyar nemzetben gondolkodott. A kontinens politikai szereplőjévé emelte Erdélyt, államférfiúi mivoltát még legszigorúbb bírálói sem vitatják.
Böjte Csaba arról beszélt: azt tiszteli a legjobban Bethlen Gáborban, hogy nem keresett kifogásokat, mindig a megoldást kereste, a mohácsi vész után például még a szultánnal is képes volt tárgyalni. Ezen kívül a felekezetek közti feszültséget is oldotta, hiszen sokat levelezett a katolikus érsek, majd bíboros Pázmány Péterrel.
Balogh Zoltán, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy Bethlen Gábor üzenete: „mégis lehet”, érdemes tenni. Ezt üzeni a 1956. október 23-án kitört forradalom is, tette hozzá a tárcavezető. Elmondta, a szoborállítás költségeit elsősorban magánadományokból fedezték, több mint 4,5 millió forint gyűlt össze a célra. Lezsák Sándor a fejedelem intelmét idézte: „nem mindig lehet mindent megtenni, amit kell, de mindent meg kell tenni, amit lehet”. Az ünnepségen Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere és Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke is jelen volt.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Magyar név az alternatív pribéklistán
Saját, harmincöt nevet tartalmazó „pribéklistát” tett közzé a Lelki milícia (Miliţia Spirituală) nevű civil szervezet, amely elégedetlen amiatt, hogy a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) a saját, ugyancsak harmincötös listájáról eddig csupán két nevet tett közzé.
A lista szerzője az intézet egy korábbi munkatársa, Mihai Burcea, aki egy, az IICCMER vezetése és közötte kirobbant konfliktus miatt távozott. A lista bevezetőjében bírálják is az IICCMER-t, amiért az „elképesztő kijelentéseket tett a kommunista elnyomás történetéről”, valamint azért is, mert – a szerző szerint – az intézet fegyverként használja a közzé tett neveket és a volt politikai foglyok traumáit a Traian Băsescu államfővel, és az intézetet korábban vezeti Vladimir Tismăneanuval vívott harcban.
Megjegyzik azt is, hogy beadvánnyal fordultak az intézethez, hogy az kiadja a további 33 érintett nevét, azonban az megtagadta ezt. A lista – amelyen az eddig az IICCMER által nyilvánosságra hozott két név, az Alexandru Vişinescué és a Ion Ficiorué nem is szerepel – a bukaresti Országos Központi Történeti Archívum, a Büntetés-végrehajtás Országos Igazgatóságának Archívuma, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács archívuma, szakdolgozatok és a túlélők visszaemlékezései alapján készült. A dokumentum a szekuritáté, a milícia és a büntetés-végrehajtás egykori, ma is élő magas rangú alkalmazottjai mellett katonai ügyészek és bírák nevét is tartalmazza. Olyan személyekről van szó, akik közreműködtek politikai foglyok elítélésében, vagy a munkatáborok, politikai börtönök parancsnokaiként a megkínzásukban.
A listán számos hírhedt romániai büntetés-végrehajtási intézmény és kényszermunkatábor működtetői szerepelnek. Megtalálható rajta egy magyar hangzású név is: a Szatmár megyei Mikolán 1926-ban született Babicsák Antoné (valószínűleg Antal), aki alezredesi rangban vonult nyugállományba, és miután 1951-ben egy ideig a szatmárnémeti börtönben volt börtönőr, a jilavai büntetés-végrehajtási tisztképzőbe küldték. A Duna-Deltában működő kényszermunkatáborok irányításában játszott jelentős szerepet, ő volt a peripravai láger parancsnoka. 1977-ben vonult nyugállományba.
Mint arról beszámoltunk, az IICCMER augusztus elején jelentette be, hogy harmincöt fős listát állított össze aolyan egykori személyekről, akik a kommunista rendszer börtöneiben politikai foglyokat kínoztak vagy öltek meg. Eddig azonban csak két nevet hoztak nyilvánosságra, ellenük népirtás miatt tettek feljelentést.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Listát készítettek a székelyföldi prefektusok túlkapásairól
A prefektusok túlkapásairól tájékoztatták Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettest a háromszéki elöljárók. Tamás Sándor, a Kovászna megyei közgyűlés elnöke a Krónikának elmondta, elküldtek egy listát, amely azt az ötven közigazgatási eljárást tartalmazza, amiket az elmúlt másfél év alatt az ottani prefektusok indítottak a székely szimbólumok és a magyar nyelv használata miatt.
„A listát Liviu Dragnea kormányfőhelyettes kérte, miután Kelemen Hunor Victor Ponta miniszterelnökkel beszélt arról, hogy ez már tarthatatlan állapot. Miközben az RMDSZ elnöke és a kormányfő megpróbálnak jó viszonyt kialakítani a kormányzó párt és a magyarok érdekvédelmi szervezete között, a prefektusok éket vernek Székelyföld és a román kormány közé” – szögezte le a háromszéki politikus. Mint ismeretes, a jelenlegi prefektus és elődje a Kovászna megyei önkormányzatot, Sepsiszentgyörgy, illetve más városok és községek közgyűlését is beperelte.
A két legkirívóbb eset, hogy Codrin Munteanu azóta leváltott kormánybiztos a bodoki erdei út felirata miatt indított közigazgatási eljárást, azt kifogásolva, hogy a román szöveg a magyar mellett van és nem felette, Dumitru Marinescu pedig a Kovászna megyei önkormányzat háromnyelvű – magyar, román és angol – fejléces papírja miatt perel. „A túlkapások sorozata sok esetben szinte nevetséges. Például amikor Munteanu mérőszalaggal vizsgálta Bodokon, hogy a román vagy a magyar betű nagyobb” – idézte fel Tamás Sándor, aki szerint egyértelmű, hogy Romániában kettős mércét alkalmaznak, nem ugyanazok a jogok érvényesülnek Hargita és Kovászna megyében, mint másutt.
„Kettéválasztották az országot, van a Székelyföld és a Székelyföldet körbevevő ország, ahol másként értelmezik a törvényeket. Ha a kormány nem akar további feszültséget, nem akarja, hogy a székelyeket tovább hergeljék, oldja meg a problémát, fogadjanak el jogszabályokat, tisztázzák a létezőket, utasítsák rendre a helyi kormánymegbízottakat, hogy foglalkozzanak az ország valós problémáival. Ebben az országban úgy tűnik, Tőkés László érdemrendje és háromnyelvű fejléc a gond ahelyett, hogy a munkanélküliséggel, a minimálbérrel vagy az egészségügy követeléseivel foglalkoznának” – szögezte le Tamás Sándor.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

A trianoni jóvátétel és az erdélyi Stockholm-szindróma
Az utóbbi évszázadok politikájának egyik kulcsfogalma a „nemzet”, amelynek eltérő felfogásából különböző politikai programok vezethetők le. Nem véletlen, hogy a harmadik évezred elejére lassan mondanivaló nélkül maradó, de még mindig tömegek megmozgatására képes „klasszikus ideológiák”, a liberalizmus, a konzervativizmus és szociáldemokrácia is kemény téziseket fogalmaz meg e kérdésben, ha nem is feltétlenül koherensen. Hiszen a liberalizmus és a szocializmus–szociáldemokrácia alapvető nemzetellenessége dacára létezik nemzeti liberalizmus és nemzeti érzéssel átitatott szocializmus, s a nemzeti eszmével többnyire rokonszenvező konzervativizmusnak vannak nacionalizmusellenes áramlatai.
Ha a gyökerekig hatolunk, politológiai egyszeregynek, tudományos közhelynek számít, hogy a baloldali ideológiák más-más okból, de alapvetően ellenségesek a nemzet kategóriájával szemben. A liberalizmus egyénelvű elvont módszertanát illetően (szerinte a társadalom alapegysége az egyén s nem a család) és értéktani szempontból (legfőbb érték az egyéni szabadság) egyaránt. De ez az egyénelvűség fellelhető a liberalizmus tudományelméletében, erkölcsfilozófiájában, történelemfilozófiájában is. A szocializmus számára a nemzet burzsoá csökevény, az uralkodó osztály eszköze, ideológiai kitalációja a proletariátus megtévesztésére, öntudatra ébredésének meggátolására és kizsigereltségének tartósítására.
A konzervativizmus elsősorban szkeptikus. Kételkedik a társadalmi intézmények vég nélküli javíthatóságában, az elvont eszméken alapuló „társadalommérnökségben”, a radikális változásokban, az emberi ész mindenhatóságában, az ember alapvető jóságában, elítéli a forradalmakat, a nemzeti forradalmakat is beleértve. A nemzet fogalma a hagyományon keresztül kerül be a világképébe, ugyanis hagyományban, évszázados szerves fejlődésben és szerves társadalomban gondolkodik. Így értelemszerűen a nemzeti hagyomány is védendő érték számára, a nemzet pedig a legtöbb konzervatív felfogásában a kulturális értékteremtés társadalmi kerete.
„Alternatív” szemlélet
Trianon, s mindaz ami mögötte van – a központi hatalmak hátbatámadása zsákmányszerzés céljával 1916-ban, az 1918-19-es román bevonulás, a tömegmészárlások a magyar civil lakosság körében, Magyarország szervezett kirablása, Trianon után a magyarság kifosztása, hátrányos megkülönböztetése, a központilag irányított magyarellenes politika – minden olyan ideológia számára elítélendő, amelyben a legcsekélyebb mértékben is jelen van az igazságosság és a humanizmus alapértéke. Márpedig minden „klasszikus ideológia”azt állítja magáról, hogy igazságosságra törekszik és az embert szolgálja.
Trianon „jóvátétele”, a határok feletti nemzetegyesítés eszméje, mint célkitűzés természetes, igazságosság központú, nem véletlen, hogy szólam szintjén még a 2004-es népszavazás idején a határon túli magyarság ellen uszító Gyurcsány Ferenc is elfogadja. Az is természetes, hogy e kérdés hangsúlyos szerepet kap az ideológiailag nehezen besorolható, a nemzetépítésben pragmatikus, dogmaellenes alapállásra helyezkedő, de egyértelműen nemzeti programot hirdető Orbán-kormány politikájában. Az ember azt hinné, lehet vitatkozni a módszereken, a megvalósítás hatékonyságán, korrektségén, de az eszmei alapvetést mindenki elfogadja.
Nos, nem így van. Mert akad, aki ezt a politikai célt és programot élből támadja, s ráadásul a politika iránt érdeklődők zöme által az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szellemi holdudvarába sorolt „nethuszár” oldalán. Szilárd István egy kétségkívül alternatív szemléletet körvonalaz, amely szerint „a jóvátétel létének kiindulópontja az a feltételezés, hogy valami nincs rendben, valami rosszul van, és azt ki kell igazítani.” (http://www.nethuszar.ro/a-trianon-jovatetel-perverz-logikaja) Eddig egyetértünk, hiszen nyilvánvalóan nincs rendben, hogy az erdélyi magyarság önrendelkezését lassan egy évszázada semmibe veszi a román államsovinizmus. Nincs rendben, hogy nemzetnyi erdélyi magyar nem használhatja korlátok nélkül ősei földjén a saját anyanyelvét, hogy korlátozzák saját közösségi életének berendezésében, saját intézményes kulturális-anyagi reprodukciójának megszervezésében.
Metafizikai hiba
A szerző azonban így folytatja: „A határon túli magyarokra alkalmazva a jóvátétel logikája nem tudja elfogadni az egyes erdélyi (felvidéki stb.) magyar, mint egyén létezését. A jóvátétel számára én, mint Romániában született, a többnyelvűség tapasztalatával bensőséges viszonyt ápoló, a magyar mellett a román kultúrában is viszonylagos könnyedséggel mozgó egyén egy metafizikai hiba vagyok. Nekem – abban a formában, amelyben most létezem – nem kellene léteznem, mert egy mitikus igazságtalanság, Trianon terméke vagyok, és mint olyan, nem vagyok rendben.”
Íme, miként lehet keverni a valóságot a valótlansággal, miképpen lehet a nemzetépítő szándék, s az igazságtalan, méltánytalan valóság megváltoztatásának nemes igyekezete mögé a valóság elfogadásának képtelenségét látni. Mert egy olyan egyén, aki a román állami etnokrácia nyelvi elnyomása miatt kényszerből tanulja meg a többség nyelvét, sajnos tényleg „metafizikai hiba”, a történelem vaskényszerének terméke. De milyen alapon állíthatja a szerző, hogy ez minden erdélyi magyar emberre érvényes? Temesváriként azt hallottam az öregektől, akik még megélték a Trianon előtti világot, hogy városunk legtöbb polgára a századfordulón három nyelvet beszélt, akár magyar volt, akár német, akár román, s nem kevesen tudtak szerbül is. Nem tudjuk, hogy ha nem következik be a szerző által némi gúnnyal „mitikus igazságtalanságnak” nevezett, de ténylegesen mitikusan és példátlanul igazságtalan trianoni békediktátum, akkor Erdélyben hányan lennének spontánul, román elnyomástól függetlenül többnyelvűek. A „trianoni jóvátétel logikája” legfeljebb e nagy valószínűséggel polgárpukkasztónak szánt képzelgésben áll – ellentétben a többnyelvűség tényként való elfogadásával.
Közéleti pszichopatológia
De itt jön a legjava: „a Trianon-jóvátétel logikája szerint minden egyes határon túli magyar egyén önmagában selejt, kijavítandó hibás termék.” Itt meg is állhatnánk, és besorolhatnánk az írást a közéleti pszichopatológia címszó alá. Ezt a mondatot nyugodtan fel lehet jegyezni, mint a beteges öngyűlölet, az SZDSZ-es kultúrexport, az erdélyi Stockholm-szindróma keveredésének illusztratív megnyilvánulását. (Stockholm szindrómának nevezik az emlékezetes túszdráma révén a köztudatba került, de vélhetőleg az emberi nemmel egyidős jelenséget, amikor a fogva tartott, megalázott, kiszolgáltatott ember egy idő után belső lelki kényszer hatására azonosul fogva tartójával. A filmművészetben emlékezetes megjelenítését láthattuk ennek a Brian életében, amikor a rómaiak által falhoz láncolt fogoly a rómaiak nagyszerűségéről áradozik és arról álmodozik, hogy fogva tartói „jól pofán köpjék”.)
De azért olvassunk tovább: „A mai nemzetpolitikai paradigma ezt ugyan még nem mondja ki az erdélyi magyarokra nézve, de ha végigolvassuk, hogyan reagál a magyar „nemzeti” oldal a felvidéki magyarok hibrid-identitásokat artikulálni és befogadni próbáló kezdeményezéseire, hogyan reagál pl. a Híd-Most párt létezésére, akkor egyértelművé válik az a megvetés és utálat, amely a „szlovmagyarok” iránt árad. A Trianon-jóvátétel logikája természetétől (sic) kifolyólag így viszonyul minden egyes határon túli magyar egyénhez.” Kell-e mondani, hogy a Híd-Most nevű szlovák-magyar párt legfőbb problémája, hogy a szlovák tévé nyilvánossága előtt egykor szlovák népzenére szlovák népi ruhában ugrabugráló vezetője, Bugár Béla nem lát problémát abban, ha magyar szülők szlovák iskolába íratják gyermekeiket, hogy a párt azzal kampányol, hogy nem akar autonómiát, hogy a megjósolható középtávú felmorzsoltatás árán is az etnosoviniszta szlovák hatalommal szembeni konfrontáció elkerülésére törekszik, s hogy lényegében segédkezik Trianon kiteljesítésében, a felvidéki magyarság teljes felszámolásában. „Megvetésről” és „utálatról” beszél Szilárd, amit szerinte a magyar nemzetpolitika képviselői éreznek a Híd-Most szavazói iránt. Holott vélhetőleg a szánalom dominál bennük, és a legtermészetesebb dolog, hogy a szerző által hibrid-identitásnak nevezett asszimiláltságot vissza szeretné(n)k fordítani.
Szilárd szerint „a magyar nemzetfogalom egyre kirekesztőbb lesz a hibriditással szemben.” Gondolkodásmódja fő problémája, hogy azt a hibát követi el, amit a másik fejére olvas: abszolutizálja a saját nemzetérzékelését. Ő magát hibának érzékeli a másik fél szemében, s ezt kiterjeszteni igyekszik valamennyi határon túli magyarra. Rögeszméjéhez próbálja igazítani a valóságot, érdemi meghatározás nélküli ideológiai konstrukció, a „hibriditás” jegyében utasítja el a magyar nemzetpolitikát. S legyünk elnézőek, és ne azzal foglalkozzunk, hogy a nemzetfogalom nem lehet egyre kirekesztőbb valamivel szemben, legfeljebb annak képviselői megfogalmazói vagy forgalmazói. Mert az állítás még így sem igaz. Nincs ilyen jellegű eszkaláció, az úgynevezett hibriditás terjedése, amely legalábbis a Felvidéken valójában a vészes asszimilációt, a magyar identitás tömeges feladását jelenti, egy megállítandó jelenség, de semmi esetre sem „gyűlölet”, „utálat” vagy „kirekesztés” tárgya.
Csipikei elrettentés
A fő mumus, a „homogén nemzetfogalom” a szerző ideológiai konstrukciója, nem is határozza meg közelebbről, csak érzékelteti, hogy a magyar kormány nemzetfelfogását érti alatta. Annak igazolásával azonban adós marad, hogy ez „a ma létező, elképesztően heterogén magyar nemzet tagadását” jelentené, ami ráadásul szerinte „mitikus világokba való menekülés”, és „végső soron az önfelszámolást jelenti.” Önfelszámolást az jelent, ha a magyar elit a lovak közé dobja a gyeplőt, és nem próbál meg irányt mutatni. A magyar értékvilág, a közös kulturális gyökerek hangsúlyozása és a közös magyar örökség ápolása nem jelenti a sokféleség tagadását. Jelenti azonban a nemzetellenesség elutasítását, az asszimiláció elleni harcot. Nem a határon túli magyarokkal van probléma, nem is a kétnyelvűséggel, kétkultúrájúsággal. A többkultúrájúság nem jelent feltétlenül többes identitást – Szabó Dezső sem vált franciává, a román értelmiség Budapesten kiképzett nagyjai sem váltak magyarrá.
Azzal a gondolkodásmóddal van probléma, amit Szilárd István megjelenít, amely alapjaiban, értéktételezéseiben, céljaiban próbálja – szerencsére önellentmondóan, zavarosan, ergo sikertelenül – kikezdeni a rendszerváltás óta első ízben meghirdetett koherens nemzeti programot, a határon átívelő magyar nemzetegyesítés gondolatát. Hála a Fennvalónak, ez a fajta gondolkodásmód csak egy szűk értelmiségi szubkultúra sajátja – olvashattunk-hallhattunk az elmúlt húsz évben hasonló eszmefuttatásokat Cs. Gyímesi Évától, Magyari Nándor Lászlótól, Parászka Borókától. E perverz gondolkodásmód (hogy a szerző egyik kedvelt jelzőjével éljek) nem vert gyökeret Erdélyben s remélhetőleg nem is fog. Csipikei „elrettentő példának” azonban kiválóan alkalmas, megmutatja, hogy merre ne keressünk válaszokat sorsproblémáinkra.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)|

A kézfogás forradalma
Ha a forradalom vagy ellenforradalom „dilemmán” túl is jutottunk, még mindig sok és meglepő kérdés bukkan fel 1956 kapcsán. Például az, hogy vajon milyen mértékű tudatosság vezette a pesti utcára azokat a tizenéves srácokat, akiket aztán halomra gyilkolt vagy ítélt hosszú börtönévekre a megtorló kommunista hatalom. A kérdésben az igazán veszélyes az, hogy jó adag, racionálisan aligha kétségbevonható igazság rejtőzködik benne. Mert a pesti vagy erdélyi srácok közül minden bizonnyal csak nagyon kevesen tudták volna szabatosan megfogalmazni azt a szabadság iránti szomjat, amely ott lappangott a sztálinista típusú elnyomást nyögő társadalmakban. Miközben biztosan jócskán akadtak olyan suhancok is, akiket a lőfegyverhasználat varázsa, az életkorra jellemző kalandvágy sodort egy alapvetően tiszta ügy mellé.
Kétségtelen: a nagy közösségi cselekvések előidézésében vagy befolyásolásában igencsak vegyülnek ösztönelemek, amelyek letisztulása jó irányba viheti az ügyet, illetve elértéktelenítheti a legnemesebb törekvést is. Ezért aztán a különböző tömegmozdulások szervezőit esetenként legalább akkora erőfeszítésre kényszeríti az események kézben tartása, mint az előzetes mozgósítás. Éppen ezért roppant fontos minél több tudatos elem bevitele a küszöbön álló nagy székely menetelésbe is. A politikai pártok és politika közeli civil szervezetek közös erőfeszítése eredményeként összeálló menetoszlop résztvevői között minden bizonnyal túlsúlyban lesznek az autonómiához érzelmi szempontból kötődők. Ami egyelőre rendjén lévő és természetes. A Kökös és Bereck közötti országútról ugyanis elsősorban nem politikatudományi értekezéseket kellene majd világgá kürtölniük – vagy agyonhallgatniuk – a román hírtelevízióknak és a Duna Tévének, hanem egy több mint egymilliós lélekszámú nemzet százezres léptékű képviseletének méltóságteljes, határozott üzenetét.
A székelyföldi menetelés arra is jó lehet, hogy legalább részleges választ adjon a lankadni nem akaró kérdésre: mit segítene a Partiumban, netán a szórványban élő magyaroknak Székelyföld autonómiája? A jelen lévő nem székelyföldiek elsősorban a közösségi élmény révén érezhetik meg az autonómiatörekvések ispiráló, mobilizáló erejét. A területi autonómiának ugyanis csak az egyik dimenziója szól a nemzeti identitásról, az autonómia elsősorban saját döntési jogot jelent az oktatás, a nyelvhasználat, a helyi adók ügyében.
A székelyföldi „forradalom” túl van a forrófejűség szakaszán, de még jóval innen az alapos tudatosodáson. Az 54 kilométeren átnyúló kézfogás viszont már ebbe az irányba mutat.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)