Kárpát-medencei magyar autonómiát követel az EMNT
Tőkés Lászlót választotta újra elnökévé az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nagyváradi küldöttgyűlése. A közgyűlés a civil-politikai szervezet stratégiaváltásáról is döntött.
Tisztújító küldöttgyűlését tartotta múlt szombaton az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Nagyváradon. A mintegy 150 küldött jelenlétében sorra kerülő kongresszust december 14-én ünnepi rendezvény egészíti ki Kolozsváron: az egykori alapítók az EMNT évek során bővült csapatával, tagjaival és szimpatizánsaival ünneplik közösen a szervezet megalakulásának tíz éves évfordulóját. A nagyváradi rendezvény is egyféle szembenézés volt az elmúlt időszakkal – utóbbi kapcsán Tőkés László, a szervezet elnöke (képünkön) sommásan úgy fogalmazott: az erdélyi és más utódállambeli magyarság életének alakulásában stratégiaváltásra van szükség ahhoz, hogy meg lehessen állítani, illetve meg lehessen fordítani Európa hallgatólagos hozzájárulásával végbemenő nemzeti leépülést. Az elnök szerint az EMNT-nek ebben a stratégiaváltásban kell fontos szerepet játszania. A civil-politikai szervezet elnöke a teljes körű autonómiarendszer kidolgozásában, a jogsegélyszolgálat kiterjesztésében, illetve az állami rangra emelkedett magyarellenesség – az antiszemitizmushoz és rasszizmushoz hasonló – tilalom alá helyezésében látja a gyökeres váltás lehetőségét, amelyet az Európai Unió közömbössége mellett is fel kell vállalnia a Kárpát-medencei magyarságnak.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár ráerősített a stratégiaváltás fontosságára. Hangsúlyozta: a magyar kormány támogatja a határon túli magyar közösségek autonómiatörekvéseit, de nem cselekedhet a külhoni magyarok helyett. Mint fogalmazott, az autonómiastratégiákat a helyi magyar közösségeknek kell kidolgozniuk.
Kritikus hangot ütött meg a szervezet ügyvezető elnöke, Sándor Krisztina, aki az EMNT sikertörténeteként is elkönyvelhető számos tömegrendezvény, konferencia és közéleti fórum mellett a szervezet hiányosságairól is szólt, elsősorban a szakbizottságok gyenge teljesítményéről. Az EMNT-Néppárt súrlódások ténye is felszínre került: Nagy Pál frissen megválasztott székelyföldi régióelnök szerint a két szervezet kapcsolatán még sokat kell javítani. A néppárti politikusok egy része kampányban nagyobb segítséget szeretett volna kapni attól a szervezettől, amelynek sorából maga a Néppárt is kinőtt. Ezekre a súrlódásokra is reagálva, zárszavában Tőkés László úgy fogalmazott: az EMNT-nek nem szabad elpártosodnia, az erősödő civil tevékenység nem rendelhető alá pártérdekeknek.
A közgyűlés foglalkozott a sikertörténetnek számító honosítási folyamattal is: a magyarországi vendégek elismerésüket fejezték ki az EMNT által működtetett Demokrácia Központok munkájáért. A világszerte nyilvántartott mintegy félmillió új magyar állampolgár egyharmadának az EMNT munkatársai állították össze ügyiratcsomóját Erdélyben.
A három tartózkodás mellett a küldöttek egyhangú szavazatával EMNT-elnökké újraválasztott Tőkés László ismét Sándor Krisztinát bízta meg az ügyvezető elnöki teendőkkel. A három régióelnöki tisztségbe Nagy József Barnát (Partium), Gergely Balázst (Közép-Erdély) és Nagy Pált választották. Az alapszabály-módosítás során az eddigi 5-ről háromra csökkent alelnöki mandátumokért erős versengés alakult ki: a közgyűlés Mátis Jenőnek, Borbély Zsolt Attilának és Tibold Lászlónak szavazott bizalmat.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Tíz esztendő az autonómiaharc jegyében
Tízéves fennállására jubileumi gálával és az autonómiaharcban kiemelkedő teljesítményért odaítélt Kós Károly-díjak kiosztásával fog megemlékezni az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács december 14-én – ez áll többek a szervezet múlt hétvégén, Nagyváradon lezajlott küldöttgyűlésének zárónyilatkozatában. Nehéz elhinni, de már egy évtizede elvált az autonómia célkitűzését komolyan vevő és azt csak választási jelszónak használó tábor útja. Hadd ugorjunk vissza tíz esztendőt az időben! „Néhány száz méterrel odébb egykori harcostársaink félrevezetett vagy átállt serege egy évtizedes közös önszerveződési munkájának eredményét: a minden magyarnak helyet adó, sokszínű, az egység jelképes és racionális erejét hordozó közösségi önkormányzatot készül végleg szétrombolni, sajnos ismét nem vagyunk elegen, hogy a rombolás útját álljuk. A szétvert önkormányzati modell romjain magabiztosan lobog a tulipános zászló. Az egypárt győzelmét hirdeti. A párttagok érdekeinek felsőbbrendűségét a közösség érdekei felett. (…) Az egypárt alternatívája nem egy másik párt. Az legfeljebb csak eszköz lehet a kizárólagosságra igényt formáló törekvések ellen. (…) Nem tudtuk megfékezni azt a gátlástalan és törtető szándékot sem, amely mindent maga alá gyűrne, mindenkit megvásárolna vagy megosztana, hogy aztán uralkodhasson rajtuk. Akit nem lehet, az biztos egységbontó, annak kinn tágasabb. Így lehet az egység alapértékét furkósbotként használni a választás szabadsága ellen. Bizony mondom, tisztelt gyülekezet, rossz felé fordult a világ. Mi, itt egybegyűltek fordíthatunk-e rajta? Hittel mondom, hogy igen.” Toró T. Tibor fogalmazta meg és mondta el e ma is aktuális gondolatokat a Láncos templomban 2003. február 1-jén, miközben az RMDSZ küldöttgyűlése a nemzeti önkormányzat elvén alapuló alapszabályzatát párt-alapszabályzattá fazonírozta, erősítve a központi vezetést, bevezetve a pártfegyelmet, a belső választásokat részleges tisztújítással váltva ki, mellékessé téve a platformokat, megszüntetve Tőkés László tiszteletbeli elnöki tisztségét, és leszámolva a kommunizmussal elleni nyílt szembenállás szellemi-politikai-történelmi örökségével. Jelképértékű, hogy e kongresszuson kezet foghatott a küldöttek által megtapsolt Medgyessy Péter és Adrian Năstase, a térségbeli kommunista utódszervezetek két emblematikus képviselője, akiket a politikai múlton túl a magyar érdekek iránti érzéketlenség, illetve ellenségesség köt össze.
Hosszú utat járt be azóta az RMDSZ és az autonomista tábor egyaránt.
Önfeladó politika
Az RMDSZ latba vetve bukaresti kapcsolatait, amíg tudta, gáncsolta a választásokon vele szemben induló Magyar Polgári Szövetséget. 2004 június elején megrendezett helyhatósági választásokon az MPSZ függetleneket volt kénytelen indítani, mivel a választási bizottság RMDSZ-es kezdeményezésre leseperte az asztalról a rekordidő alatt összegyűjtött 55000 aláírást, s ez ismétlődött meg ősszel is, amikor az MPSZ, az ismételt justizmord miatt a Népi Akció pártjával volt kénytelen közös listán indulni. 2004-ben mindkét oldal választási jelszava az volt, hogy „kettős állampolgárság és autonómia”. Ha mást nem, ennyit sikerült elérni, hogy az RMDSZ ország világ előtt, az autonomista önépítkezést befagyasztó és a belső önrendelkezésre fókuszáló valódi érdekképviseletet megszüntető kormányzati szerepvállalás után nyolc esztendővel nyíltan felvállalja ezt a gondolatrendszert, valamint a magyar állampolgárság kiterjesztésének azóta megvalósult célkitűzését.A következő ciklusban az RMDSZ a kisebbségi törvény gigantikus átverésének manőverét tartotta elsősorban szem előtt s csak a román szűkkeblűségen és politikai korlátoltságon múlt, hogy szemfényvesztő törekvései zátonyra futottak. Mert mi is volt a kisebbségi törvény lényege? Egyik oldalról az RMDSZ érdek-képviseleti privilégiumainak bebetonozása, a kisebbségi verseny ésszerűtlen korlátozása, a másik oldalról a kulturális autonómia látszatának megteremtése. Mert a hangzatos pártpropagandával ellentétben a törvénytervezet semmiféle közjogi kompetenciával nem ruházta volna fel a román politikai berkekben heves ellenállásba ütköző kulturális autonómiatanács intézményét, hanem a parlament és a kormány jogkörébe utalta s a bizonytalan jövőbe tolta ki a tanács hatáskörének kijelölését. Nesze semmi, fogd meg jól! 2007-ben pánikot keltett az RMDSZ berkeiben, hogy az EMNT elnöke, Tőkés László egymaga közel annyi szavazatot kapott függetlenként az európai parlamenti választásokon, mint az RMDSZ, Székelyföldön pedig elvitte a voksok valamivel több, mint felét. Minden bizonnyal ennek is volt köszönhető, hogy 2009-ben, midőn az RMDSZ nómenklatúra kívül került a román hatalom sáncain, a szervezet ismét felfedezte autonomista énjét és ajánlatot tett Tőkés Lászlónak a közös indulásra az EP választásokon, majd hajlandónak mutatkozott a Székely Önkormányzati Nagygyűlés megszervezésére, s a székely területi autonómia melletti hangsúlyos kiállásra. Mihelyt azonban ismét megszólaltak a bukaresti szirénhangok, a következő önkormányzati nagygyűlés összehívását már elszabotálta és ígéretével ellentétben a 2009-es zárónyilatkozatot sem íratta alá tanácsosaival és polgármestereivel. Azóta pedig Bukarest-orientált, önfeladó politikája töretlen.
Közösségi építkezés és autonómiaküzdelem
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács mindeközben az autonómia gondolatkörének népszerűsítésével foglalkozott, nemzetközi konferenciákat rendezett, európai fórumok keretében lobbizott, a belőle kivált Székely Nemzeti Tanács kőkemény munkával, állami támogatás nélkül megszervezte a mozgóurnás autonómiareferendumot, melynek keretében a székelység több mint fele voksolt és a szavazók elsöprő többsége hitet tett az autonómia mellett. (Az RMDSZ csúcsvezetése pedig csak gúnyolódott a szabad idejüket és energiájukat az ő kötelezettségük teljesítésére fordító önkénteseken.) Az EMNT akkor még RMDSZ-színekben küzdő parlamenti képviselői több törvénytervezetet is benyújtottak az autonómia vonatkozásában, beleértve a Csapó József által kidolgozottat, amelyről Székely Ervin, az RMDSZ neptuni szárnyának egyik emblematikus figurája azt találta írni, hogy Adolf Hitler elképzeléseinél is diszkriminatívabb. Az EMNT-nek és az SZNT-nek sikerült elérnie azt, hogy míg tíz esztendővel ezelőtt aktivistáit ügyészségi eljárással, a bíróság elé állítással fenyegették a román politikusok, s a rendőrség zaklatta, ma már az autonómia tárgyalási alap. Nem sok ez, de ahhoz képest valami, hogy az akkor még egységes RMDSZ hosszú éveken át jó mélyen őrizte e célkitűzést. (Emlékezetes, hogy az RMDSZ részvételével zajló első kormányzati ciklusban egy belső anyagot a szervezet „erős embere” Kelemen Attila az iratmegsemmisítőbe küldött, mert megfogalmazói, Tamás Sándor és Birtalan Ákos bele merték foglalni a frakció cselekvési prioritásai közé valahányadik pontban az autonómiát.) 2008-ban a várakozásokkal ellentétben bejegyezték a Magyar Polgári Pártot, mely azonban a helyhatósági választásokon nem aratott nagy sikert, a voksok valamivel több mint 15 százalékát szerezte meg, az őszi parlamenti választáson pedig nem indult. Korábbi elnöke, Szász Jenő pedig olyan diktatúrát épített ki párton belül, mely még az RMDSZ-en belüli antidemokratikus viszonyokon is túltett. Az EMNT lépéskényszerbe került. 2010 végén a szervezet küldöttgyűlése úgy határozott, hogy szükség van egy új magyar autonomista pártra, mely egyszerre képviseli a nemzetet és a demokráciát, az autonómiát tiszta, átlátható belső viszonyok mellett tűzi zászlajára. Az Erdélyi Magyar Néppárt a továbbiakban az EMNT-vel szoros együttműködésben fejtette ki tevékenységét, a két elnökség tagjai mindenkori meghívottak a másik szervezet elnökségének ülésein.
A választóközönség nem értékelte a nemzeti oldal megoszlását, a két párt az MPP és az EMNP együtt kevesebb szavazatot ért el a helyhatósági választásokon, mint négy évvel korábban az MPP egyedül. Ezért mondhatta Tőkés László a hétvégi gyűlésen azt a mondatot, amit most a sajtó hangoztat, miszerint az EMNP nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A mondat elejére sajnos elmulasztotta odailleszteni azt, hogy „egyelőre”. Azt pedig nem idézi a sajtó, hogy az EMNT elnöke leszögezte, a viszonylagos kudarcért nem az EMNP vezetőit hibáztatja. De hát ez is a demokráciának nevezett játék szerves része, míg a sajtó viszonylag szabadon működik, az újságírók azt ragadnak ki a kontextusból, ami érdekeiknek vagy elképzeléseiknek megfelel. A közösségi építkezés pedig nem áll le. Az autonómiaküzdelem jegyében eltelt tíz esztendőt újabb követi, s ha netán intézményesítést nyernek önrendelkezési törekvéseink, akkor is lesz feladat bőven a mozgástér-kitöltés kapcsán.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Tőkés László szerint a külhoni magyaroknak 2014-ben élniük kell a választás lehetőségével
A külhoni magyaroknak 2014-ben élniük kell a választás lehetőségével, ha több évtized után a magyar haza lehetőséget biztosít számukra a nemzeti kérdések ügyében a döntésre - jelentette ki Tőkés László pénteken a szlovéniai, muravidéki Gyertyánoson (Gaberje).
"Mozgósítanunk kell az újrahonosított polgártársainkat" - mondta a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) elnöke, európai parlamenti képviselő a KMAT és a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának Autonómia Albizottsága által tartott együttes ülését követő sajtótájékoztatón. Megállapította, kiemelt kérdés a magyarországi választásokon való részvétel.
Tőkés szerint a külhoni magyarok szeretnék, ha a 2010-ben teret nyert nemzeti irányvonal 2014-ben folytatódna, felülemelkedve minden pártpolitikai kérdésen. A nemzetpolitika ugyanis nem szűkíthető le pártpolitikai szintre - fogalmazott a volt püspök. Hozzátette, hogy a mozgósításban aktív szerepet vállal valamennyi kárpát-medencei magyar párt és szervezet.
Tőkés László azt mondta: a KMAT és a magyar parlamenti albizottság ülését a kisebbségek ügyében tett európai polgári kezdeményezések kudarca hívta életre, annak a felismerése, hogy európai szinten gyökeres változásra, előrelépésre van szükség a kisebbségpolitika tekintetében.
"Mi még mindig mostohagyermekei vagyunk az egyesült Európának" - vélekedett a politikus, hangsúlyozva, hogy eközben például a védett növények és állatok gondját a szervezet a szívén viseli. Az Európai Parlament (EP) a cigányság ügyében európai szintű stratégiát készít, ezzel szemben az európai lakosság mintegy 10 százalékát jelentő, 40-50 milliónyi nemzeti kisebbség ügyét "lesepri az asztalról", nem foglalkozik érdemben a kisebbségek ügyének jogi, politikai rendezésével - mondta Tőkés László.
Hangsúlyozta: ebben a kérdésben továbbra is használni akarják az eddigi, korlátozott politikai eszközöket, vagyis szóbeli kérdést nyújtanak be a kisebbségek ügyében az EP-ben, határozattervezetet kezdeményeznének, de újból próbálkoznak egy vagy több európai polgári kezdeményezés benyújtásával is.
Tőkés László arról is beszélt, hogy a határon túli magyarság számára a határok feletti nemzetegyesítés és a nemzeti közösségek önrendelkezése "a két pillére jövőképünknek, nemzeti felemelkedésünknek". A magyar kisebbség védelme érdekében olyan monitoring-rendszer kiépítésére törekszenek, amely hathatósabb védelmet nyújt a magyarellenességgel, az etnikai diszkriminációval, a beolvasztási politikával és a nemzeti térvesztéssel szemben.
Kijelentette: a magyarellenesség újabb hullámai tapasztalhatók például Szlovákiában vagy Romániában, "Délvidéken a magyarverések sebei még mindig sajognak", és újabb temelini per aggasztja a magyar és a nemzetközi közösséget.
A KMAT és a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának Autonómia Albizottsága által tartott együttes ülésről levezető elnökként Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke elmondta: szinte teljes létszámban részt vettek a kárpát-medencei magyar szervezetek és pártok. Csupán az ausztriai magyarok, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Magyar Polgári Párt képviselője nem tudott jelen lenni.
Az ülés házigazdája Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke volt, aki a résztvevők között üdvözölte a határon túli szervezetek vezetőin és a magyar parlamenti képviselőkön kívül Szent-Iványi Istvánt, Magyarország ljubljanai nagykövetét is.
A muravidéki találkozót követően Tőkés László a szécsiszentlászlói (Motvarjevci) református templomban istentiszteletet is tartott.
2013. október 18. (MTI)

Leleplezték: nem civil
Lakó Péterfi Tünde azt állítja magáról, hogy egy civil csoportosulás egy tagja, aki csak egyszerűen jobban exponálta magát, mint a többiek. És, hogy mindent, amit a kétnyelvűségért tesz, azt civilként teszi. Csakhogy, leleplezték!
Kiderült róla például, hogy nő. Teljesen nőként viselkedik, szeret szépen öltözni, hosszú, hullámos tincsekben viseli a haját, satöbbi, tehát nem semleges! Másképp kezeli a férfiakat, mint a nőket, egyértelmű. A sajtó azt is kiderítette róla, hogy vallásos. Sőt, nem elég, hogy istenhívő, hanem még a protestánsok oldalán is áll! Tehát, ebben a vonatkozásban sem tud objektíven állni a dolgokhoz. Még azt is kinézem belőle, hogy egy szentmisén nem térdel le az Úr színe előtt!
Nade, legfőképpen azért nem civil, mondják, mert „lepaktált" a Néppárt gyökerét képező EMNT-vel. Odáig „süllyedt", hogy elfogadta az általuk gyűjtött banisokat, ráadásul nyilvánosan! Az, hogy az háromszéki RMDSZ-től is átvette, nem baj, de hogy az EMNT-től, „az azért durva"!
Feltételezem, Tünde el akar menni a Nagy Menetelésre. Amint tudjuk, Vásárhelyről az RMDSZ, a Néppárt és a Református Egyház is indít buszokat. Vajon, melyikre fog felszállni? Remélem, nem fog otthon maradni, kedves Tünde!
Kovács Csaba P.
Erdély.ma

Autonómiák a világban
A székelység autonómiatörekvései mindennek, csak épp kivételesnek nem nevezhetők – erről győződhet meg bárki, aki az idevágó nemzetközi statisztikákat szemügyre veszi. 2009-es kimutatás szerint a világ 20 államában létezett 61 autonóm státussal rendelkező terület, amelyet jogállami keretek között demokratikusan igazgatnak.
A jogállamiság tehát fontos előfeltétel, s ha Románia jogállamként kíván létezni a továbbiakban, akkor semmiképp sem tehet olyat, mint Titus Corlățean külügyminiszter minap a Bánságban, ahol egy vegyes lakosságú község szlovák lakosait agyba-főbe dicsérte, mert szerinte a román kisebbségpolitika nagyvonalúságáról állít ki átmenő bizonyítványt, sőt, díszoklevelet mindaz, ami ott az együttélésben megnyilvánul. A riporterek még nyíltabban fogalmaztak: némely szlovákok román voltát nevezték példaszerűnek. A törpekisebbségek és az elszórványosodott népcsoportok ilyetén felkarolása régi gyakorlata a román politikának, pontosan be nem vallható céljai elfedésére szolgál az, ahogy őket a népi-nemzetrészi igényekkel fellépő erdélyi magyarsággal szembeállítja. E fogást ma kiforrottabbnak nevezhető államok is kipróbálták saját múltjukban – és ma mit látunk, miről számolnak be a statisztikák? A világ fent említett kisebbségi autonóm területeinek össznépessége ma meghaladja a nyolc és fél milliót, bár létrejöttükhöz rendszerint hosszadalmas, békés és nem békés eszközökhöz folyamodó küzdelem vezetett. A nemzetközi kimutatások e területi autonómiák mellett számos olyan példát is számba vesznek a világ további államaiban – Közép- és Délkelet-Ázsiában, így Kínában, az Orosz Föderációban, Új-Zélandon és Ausztráliában, valamint Észak- és Dél-Amerikában –, ahol a törzsi önkormányzatiság feltételeinek megteremtésével kísérlik meg a bennszülött népek kultúrájának megmentését, a többség és a kisebbségi népcsoport életének méltányos egybehangolását. A székelységet és az erdélyi magyarságot több illeti meg, s egy jogállamban ennek mára kitaposott útja van. Szövetségesekre is méltán számíthatunk, ha egy másik adatot is társítunk a fentiekhez: a világ ma elismert, körülbelül kétszáz állama közül mindössze harminc tekinthető etnokulturálisan homogénnek. Mindenütt másutt felmerül a népcsoportok önállósulási igénye. A kisebbségi önrendelkezés szükségszerű volta tehát olyan világprobléma, amelynek kezelése nemzetközi kényszerhelyzetből is fakad.
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Tiszta” Romániát! - 13. - Megtorlások Észak-Erdélyben: Szárazajta
A magyarokat el kell ítélni!
Az 1944. szeptemberi eseményeket követő nyomozások bizonyítják, igazolják, hogy a szárazajtai magyarok nem vettek részt a falu melletti német–román katonai összecsapásban. A Maniu-gárda perére is sor kerül. 1945–1946-ban a brassói haditörvényszék e félkatonai csoportosulás néhány szervezőjét, résztvevőjét vétkesnek találja az elkövetett gyilkosságokért, rablásokért és egyéb gaztettekért.
Többnyire hét-nyolc éves kényszermunkára ítélik őket. A gárda akkor számolódik fel végleg, amikor 1946. augusztus 10-én a belügyminisztérium cellájában Gavrilă Olteanut három hónappal az ítélethirdetés előtt megölik. Úgy tűnik, hogy véget ér egy szomorú korszak, de a hadbíróság még nem zárja le a szárazajtai Nagy Dániel, Incze Gyula, Nagy Gyula és Nagy Viktor ellen emelt vádakat. A szárazajtai vérengzések újabb kivizsgálása 1952-ben indul, amikor több helybeli román fiatalt letartóztatnak a tömeggyilkosságban való bűnrészességért. De hamar megkezdik a magyarok letartóztatását is, mivel a marosvásárhelyi kihallgatáson a románok – maguk védelmére – az akkor kialakult helyzetért a magyarokat hibáztatják. A Jilavára hurcolt magyarok elleni vádat a félrevezető rágalmak, híresztelések és hamis adatok alapján állítják össze. Erre lehetőség van, mert a félrevezető állítások gyártása már 1944 szeptemberében megkezdődik. Nemcsak Olteanu ír hamis jelentéseket, hanem a helyi csendőrőrs parancsnoka is. A szeptember 26-án keltezett, a Háromszék Megyei Csendőrlégióhoz küldött jelentésében Ion Ţârlea őrmester leírja, hogy a Maniu-gárdák hetven önkéntese a helyi románokkal közösen veszi körbe Szárazajtát, és tizenegy magyart kivégez, két személyt súlyosan megsebesít. A ferdítés, csúsztatás lényege, hogy állítása szerint az önkéntesek a lakosságtól „rengeteg felszerelést és fegyvert” szedtek össze. Ezzel az őrmester akarva-akaratlanul azt igazolná, hogy a Maniu-banda kemény eljárása megalapozott, mivel a falu magyar lakossága állig fel volt fegyverkezve. Két nappal később Ioan Zamfirescu, a csendőrlégió parancsnoka egy titkos tájékoztatóban a kivégzetteket gyilkosokként emlegeti. A hamis kép lassan formálódott, de egy évtized eltelte után már bizonyítékként lehetett felhasználni. Bár egy szekus hadnagy 1952 őszén bebizonyítja, hogy a szárazajtai magyarok nem vettek részt a szeptemberi csatában, ennek ellenére több szárazajtai magyart meghurcolnak. Ezúttal nem fejszével és golyóval büntetik őket, mint korábban Olteanu bandája, hanem évekig tartó vizsgálati fogsággal, kényszermunkával és börtönnel.
Nagy Gyulát azzal vádolják, hogy édesapjával egy német tankból lőtte a román katonai egységeket, ezért 1953-ban kihallgatás nélkül bebörtönzik. A vizsgálati fogságban lévő szárazajtaiak kihallgatására csak később, 1954-ben kerül sor a bukaresti Legfelsőbb Törvényszéken. A megvádoltak hamar rájönnek, hogy a kihallgatás csak színjáték, ők maguk koncepciós per áldozatai. Nagy Gyula az elítélésük okát abban látja, ha a románokat elítélik, akkor a magyarokat is el kell. „Én hat évet kaptam [mondja], a másik hetet, a harmadik nyolcat, tízet… ötvenöt októberében szabadultam, amikor a politikai elítéltek amnesztiát kaptak.” Dávid Albertné Németh Magdolna, aki tanúként volt jelen, a következőket állítja: „Azt mondták, hogy a magyarok közül is ugyanannyit le kell fogni, hogy a bűnük legyen közös a románokéval… Nem mertünk vádolni sem, pedig tisztán tudtuk, s tudjuk, a Jó Isten előtt is tudjuk, hogy ki miatt kellett meghalnia édesapánknak.” A félelem oka, hogy „akkor olyan volt a világ, hogy megint őköt [a románokat] pártolták”.
A Legfelsőbb Ügyészség 1954. április 8-án kibocsátott 49. számú rendeletével huszonnégy szárazajtait, köztük tizenhárom magyart és tizenegy románt állít bíróság elé. Az elítéltekre 5–12 év börtönbüntetést, kényszermunkát, jogfosztást és vagyonelkobzást szabnak ki. Az évekig tartó törvényszéki meghurcolást, vizsgálati fogságot szenvedők érdekében Petru Groza román miniszterelnök – hajdani iskolatársa, Nagybaczoni Nagy Vilmos, az 1940-es erdélyi bevonulás 1. magyar hadserege vezénylő tábornokának kérésére – közbenjárt a bíróságon a szárazajtaiak ügyében, így öt magyart felmentettek. Egyed Rezső szavaival: „le is tárgyalták az ügyet, engem és Gróza Vilmost, Incze Ernőt, Szabó Béninét, Ilka nénit és Szabó Lajost felmentettek” mint ártatlan embereket.
Az ítéletek hozatalánál szerepel az a vád is, hogy az ajtai magyarok a református templom tornyából tizenhárom román katonát lőttek le. Ennyi volt a német–román csapatok közti összecsapás román áldozatainak száma is. Mivel a szeptember 4-i csata napján néhány szárazajtait a román csapatok nyomában haladó német tankon láttak, ezekre is kemény ítéletet szabnak. Három szárazajtait – Incze Ernőt, Egyed Rezsőt és Gróza Vilmost – azzal is megvádolnak, hogy 1940. szeptember 12-én ablakbeverésekkel zaklatták a helyi románokat. Mit sem számított, hogy az egyik vádlott, Egyed Rezső az ablakbeverések idején nem is tartózkodott Szárazajtán. De tíz évvel korábban, 1944. szeptember 26-án az sem, hogy Elekes Lajos még a frontról nem tért haza, így a templom tornyából nem lőhette a románokat, mégis gondolkodás nélkül kivégezték őt is. Hozzá mérve Egyed Rezső nagyon szerencsés embernek mondható. Egyértelmű, hogy akárcsak tíz évvel korábban, a román törvényszék mondvacsinált vádakkal ítélt el ártatlan magyarokat.
Mivel a szárazajtai románok aktívan segítették Olteanut és gárdistáit a tizenhárom magyar kivégzésének lebonyolításában, ezért őket is elítélik. A suhanckorú román fiatalok nem gondolnak arra, hogy egyszer majd felelniük kell a gyilkosságokban való részvételért. A mészárlás utáni napokban sem tanúsítanak semmilyen megbánást falutársaik, az ártatlan magyar emberek kegyetlen haláláért. A Maniu-gárdisták elvonulása után – Belle Gábor szerint – a helybeli román fiatalok továbbra is „jöttek–mentek, puffogtattak keresztül-kasul a faluban”. A megalázott, gyászban élő szárazajtai magyarok a konfliktusok elkerülésére házaikba zárkóznak, este időben eloltják a lámpát. A felelőtlenül lövöldöző ifjak még néhány napig terrorizálják, félelemben tartják a falu népét. Erre Dávid Albertné Németh Magdolna így emlékszik: „Puska volt a kezükben, s örökké lövöldöztek be, hol itt, hol ott, hogy féljünk mi, a magyarok.” Ez akkor ért véget, amikor orosz katonák érkeztek a faluba. Nagy Gyula szavaival: „azok kiadták a parancsot, hogyha valakit meglátnak fegyverrel vagy lőszerrel, azonnal kivégzik. No, akkor meghökkentek ezek a suhancok, s többet nem jöttek-mentek fegyveresen.”
Tény, hogy a románságnak azt a csoportját, amely részt vesz az 1944. szeptember 26-i kivégzésekben, majd az 1950-es években magyarellenes vallomásokat tesz, a faluközösség megveti, ezért a faluból is elköltöznek. Belle Gábort idézem: „Nagy hősök voltak, de a per előtt és a per után is nagyon sokan elmentek Szárazajtáról Botfaluba, Brassóba. Nagyon kevesen maradtak Szárazajtán. Az idősebbek, akik akkor sem foglalkoztak ilyesmivel, azok békességben élnek tovább Szárazajtán.”
A Maniu-gárda útja Aldobolytól Szárazajtáig
A Maniu-gárdák szeptember 14-én indultak Székelyföldre rendteremtést emlegetve. Az aldobolyi református lelkész, Deák József feljegyzi: Olteanuról az a hír járja, hogy „nagy magyargyűlölő”. Amikor az önkéntesek fegyveres csoportjai megérkeznek Alsó-Háromszékre, ott már nyoma sincs a német és a magyar hadseregnek. Nincs, kivel megütközni, de ők nem is azért jönnek, hanem a fegyvertelen székelymagyarság megfélemlítésére. Amikor egy székely településre érnek, első feladatuk, hogy a románellenesnek tartott magyarokról érdeklődjenek. Bár Aldobolyban is él kisszámú román közösség, de feketelistát nem írnak, mert itt soha nem volt román–magyar ellentét. Berecz Gyula 1893-ban írt könyvében megjegyzi, hogy az aldobolyi románokat a székelyektől csak a vallás különbözteti meg. Az „iskolában ősi időktől fogva magyarul tanítanak, s románul csak a pap, tanító” és a nép közül igen kevesen beszélnek. Olteanu azért sem kap halállistát ebben a faluban, mert – három héttel korábban – a református lelkész, a fiatal Deák József úgy veszi védelmébe a románokat, hogy a német katonai parancsnoknak, aki román túszokat követel, saját magát ajánlja fel. A következő település is megússza a mészárlást. Illyefalván egy bátor asszony – Kertész Irén, aki neveltetésének köszönhetően anyanyelvi szinten beszél románul – fogadja a gárdistákat. Határozott fellépésével és azzal a rögtönzött magyarázattal, hogy Illyefalva egy elmagyarosodott román település, menti meg az itt élőket a gárdisták garázdálkodásaitól. A dicső siserehad innen szeptember 15-én Sepsiszentgyörgyre vonul, ahol főhadiszállását a Mikó- kollégiumban üti fel. Épp erre az időre áll vissza a román közigazgatás a városban és a megyében. Ennek örömére a román vezetők és egyház nagy ünnepséget szervez. A díszszemlén Olteanu elmondja, hogy az Erdélyért folytatott harcban, a „gyilkos [magyar] bandák által kiontott vér nem marad megbosszulatlanul, a visszavágás kegyetlen és kemény lesz”. A Maniu-gárda szócsöve, a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Desrobirea magyarellenes írásokat közöl. Írván többek közt, hogy csak „a halál és a vérontás jelenthet igazságos elszámolást a románok és a puszta (magyarok – K. Gy. megj.) barbárjai között”. Nem riadnak vissza valótlanságok közlésétől. Így például szerintük a magyarok 1940 után ötvenezer románt gyilkoltak meg. Természetes tehát, hogy a magyarokat meg kell semmisíteni, vagy vissza kell üldözni Ázsiába, véget kell vetni a román–magyar területi vitának. Hasonló tartalmú Gavrilă Olteanu sepsiszentgyörgyi kiáltványa is. A harcos ünneplések, az előadások és a kiáltványaik, az uszító jellegű írások mellett a gárdisták igyekeznek „felszabadítani” az itt élő románokat, azaz rabolnak, erőszakoskodnak. Hogy emlékük még maradandóbb legyen, összelövöldözik a sepsiszentgyörgyi park 1848–49-es honvédobeliszkjét, és nem kegyelmeznek a márványoroszlánoknak sem. A várost csak szeptember 22-én hagyják el, útjukat Árkos felé folytatják. Itt is rabolnak, erőszakoskodnak, majd – szeptember 25-én kora délután – egy részük Középajtára vonul. A szemtanú, a középajtai Benkő József szerint, Olteanu: „Katonaruhában volt, piros-sárga-kék szalaggal átkötve a mellén, a szalagon a román királyi címerrel… Amikor meglátta a községháza falán a magyar koronás címert a »Magyar Királyi Csendőrőrspihenő« felirattal, azt ő géppisztollyal lelőtte.”
Első dolguk itt is az, hogy a helyi bírótól, Váncsa M. Györgytől megtudakolják, vannak-e románellenes magyarok. Váncsa rájön, hogy ezek gyilkolni akarnak, és becsülettel megvédi a magyarokat. Kijelenti, hogy itt senki nem hibás, mert aki „valamit vétett, az be van zárva a brassói Fellegvárba”. Így a gyilkosságokat Középajta is megúszta. A gárdisták a rekvirált hat szekérrel Szárazajtára mennek, egy részük estére ér oda, a többiek másnap kora reggel. A Szárazajtára érkező dicső seregre Német Béniám így emlékszik: „Megérkezett egy szakasz… hol ilyen öltözetű, hol olyan… Az egyiken magyar katonaruha, zubbony, a másikon román, a harmadikon civil ruha, ilyen sapka, olyan sapka, minden vegyesen.” „Vajon miféle csapat ez?” – kérdezték egymástól.
(folytatjuk)
A vallomásrészletek Benkő Levente magnós lejegyzéseiből származnak.
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Új szelek fújnának?
Néhány nappal ezelőtt arról adtunk hírt, hogy tisztújítás volt a Romániai Írószövetség Marosvásárhelyi Fiókjánál. Markó Bélát választották a helyi szervezet elnökévé. A költőtől ebből az alkalomból kértünk interjút.
– Jelzésértéket láthatunk a vásárhelyi íróközösség mostani döntésében?
– Bizonyos értelemben van jelzésértéke a döntésnek, mert ebben az írószövetségi fiókban, amit régebben Írói Egyesületnek neveztek, és Maros, Hargita, Kovászna, Beszterce megyét öleli át, ma már többségben vannak a román írók. És minden ellenszavazat nélkül született a döntés, hogy én vegyem át a fiók elnökségét.
– Anélkül, hogy előzetesen lett volna egy olyan egyezség, miszerint időközönként román, magyar elnökök váltják egymást a fiók élén?
– Nem volt ilyen egyezség. De az igazság az, hogy Nicolae Manolescu, az írószövetség elnöke és több kollégája is felkért, hogy vállaljam ezt el. És a magyar kollégák is ezt szerették volna, mert így a magyar íróknak is nagyobb súlyt tudunk adni a román írószövetségen belül. Másrészt az itteni román íróknak az volt a szempontjuk, amikor engem támogattak, hogy ezáltal Bukarestben nagyobb befolyással rendelkezik majd az írószövetségi fiók. Érdekes, hogy ilyesmiben magyar íróra számítanak.
– És számíthatnak?
– Bizonyos értelemben igen. Főleg ami az írószövetség és a parlament, az írószövetség és a kormány kapcsolatait illeti. Fontos, hogy a törvényes keretek megfelelőek legyenek, akár a szerzői jogok kérdéseiről van szó, akár az írószövetség működéséről, akár olyan évtizedes problémáról, mint a szépirodalmi kiadványok után járó irodalmi bélyegilleték, amit csak eléggé részlegesen sikerült begyűjteni. Valószínűleg törvénymódosításra is szükség van ahhoz, hogy ez valóban komoly pénzügyi hátteret jelenthessen. Azt gondolom, ők arra számítanak, egyébként joggal, hogy én ezekben a kérdésekben tudok segíteni. Amíg miniszterelnök-helyettes voltam, Nicolae Manolescuval jól együttműködtünk ilyen vonatkozásban. Én is szorgalmaztam, hogy a kormány a művelődési minisztérium költségvetéséből résztámogatást nyújtson az irodalmi folyóiratoknak. Ezekben a kérdésekben sokat egyeztettünk az írószövetség vezetőségével. Tehát amire én rálátok, amiben van tapasztalatom és amiben az elkövetkezőkben segíthetek, azok ilyenszerű problémák.
– Egy ilyen időszakban, amikor apró szilánkokra szakad a világ, az írótársadalom is, amikor teljében a klikkesedés, mi lehet a szerepe egy ilyenszerű írói tömörülésnek?
– Óvatosan próbálok fogalmazni, de mindenképpen azt kell mondanom, hogy ennek ma egyfajta szakszervezeti jellege is van, hiszen még a sanyarú pénzügyi körülmények között is van mód arra, hogy a rászoruló írókat akár nyugdíjkiegészítéssel, akár szociális támogatással segítsék. Az írószövetségnek ma talán ez a legfontosabb feladata. De ezenkívül bizonyos értékrendet is tud érvényesíteni azáltal, hogy évről évre különféle díjakat ad sikeres szépirodalmi munkáknak. És emellett természetesen nagy jelentősége lehet annak is, hogy az írószövetségnek módja van szervezetten foglalkozni a nemzetközi kapcsolatépítéssel. Elősegítheti a hazai írók külföldi jelenlétét. Ma már nyilván fel sem merülhet az, hogy az írószövetség valamilyen sajátos kritikai, esztétikai szempontokat próbálna érvényesíteni. Az írótársadalomban is teljes a sokszínűség. Úgy látom, hogy egy olyan társadalomban élünk, amelyben az életünk központjában a politika áll. És előtérbe kerültek az olcsó szórakozási, szórakoztatási lehetőségek. Azok az írók, akiknek komoly és nagyon fontos mondanivalójuk van a társadalom állapotáról, mintha a csupasz falaknak beszélnének, ha ki is mondják a véleményüket, azt nem hallja meg senki. Az igazi írók háttérbe, peremre szorultak, és annak érdekében is tennünk kellene valamit, hogy ők is előtérbe kerüljenek. Vissza kellene szerezni az alkotó értelmiség rangját, kellő megbecsülését a közvéleményben.
– Szerinted a romániai magyar író számára fontos, hogy tagja legyen az itteni írószövetségnek? Sokan a Magyar Írószövetség tagjai. Más tömörülés is van, például az EMIL, ahhoz is számosan csatlakoztak.
– Nem kell ellentmondást feltételezni a különböző tagságok között. Magam is régóta, 1990-től tagja vagyok a Magyar Írószövetségnek. Hosszú ideig titkára voltam a romániai magyar írók PEN Klub csoportjának. A különféle írószervezetek kiegészítik egymást, de a mi esetünkben mindmáig a Román Írószövetségnek van arra módja, hogy egzisztenciális kérdésekben segítsen. Erről tisztán, egyenesen kell beszélni, mert számos író nehéz vagy nem kielégítő körülmények közt él, és ezzel a problémával is foglalkozni kell. Tehát ezt a keretet is ki kell használni arra, hogy a romániai magyar írók feltételei is jobbak legyenek. Anyagilag őket is kedvezőbb helyzetbe kell hoznunk, láthatóbbá kell tennünk őket, eseményeket kell szerveznünk számukra. Nem mondhatom, hogy jelen pillanatban átlátom, mire lesz mód, mire lesz szándék, de ilyesmik beleférnek az írószövetség marosvásárhelyi fiókjának a munkájába. És ezeken túl van egy olyan vetülete is a dolognak, hogy jobb kapcsolatba kerülhetnek magyar és román írók, közvetlenebb véleménycserére is lehetőség van. Persze ne gondoljunk napi együttlétre, ilyesmiről nincs szó.
– Egzisztenciális kérdés az is, hogy irodalmi lapjaink, folyóirataink túl tudják-e élni a mostani válságos, gazdaságilag bizonytalan helyzetet. Ebben tehet valamit az írószervezet?
– Utaltam már arra, hogy tudom, engem nem azért kértek fel erre a tisztségre, mert napi szervezési kérdésekben számítanak rám az írók, hanem azért, mert ilyen alapvető elvi problémák megoldásához tudok hozzájárulni másokkal együtt Bukarestben. Nekem egyértelműen az a véleményem, hogy a kultúra, az irodalom és a művészet nem lehet a piacgazdaság tárgya. Az értékek és a művek versenyeztetését biztosítani kell, de nagyon nagy hiba lenne, ha elfogadnák, hogy a piacgazdaságban ki-ki boldoguljon a piac törvényei szerint. Ha így járnánk el, akkor egy fiatal író soha közléshez nem jutna, egy fiatal művész soha megnyilvánulni nem tudna, mert egy legjobb esetben pár száz példányban kiadott verseskönyv nem nyereséges, inkább ráfizetés van vele. Azt valakinek támogatnia kell. Ezzel kapcsolatosan az én másik fontos elvem, hogy a szponzorálás az állam kötelessége. Az alapvető irodalmi, művészeti, kulturális intézmények fenntartásáról az államnak kell gondoskodnia. Ettől mi irtózunk, mert még mindig elevenek a rossz tapasztalataink, habár a fiatal generációk ezt egyre kevésbé tudják. Mi még jól emlékszünk, hogy a szocialista állam ezt úgy csinálta, hogy valóban támogatta az írókat, művészeket, de valamit valamiért alapon. Cserében lojalitást, hűséget kért, cenzúrázott, beleszólt dolgokba. Ez rossz precedens, ennek ma nem szabad érvényesülnie. Úgy kell az államnak támogatnia például az irodalmat, hogy ennek fejében nem vár el semmilyen tartalmat. Mert nem az állam dolga, hogy megmondja, ki mit írjon és mit ne. Persze, érték és értéktelen között különbséget kell tenni, de a különbségtétel nem állami hivatalok dolga. Nagyon jó, hogy még a kilencvenes években elértük, hogy Maros megyében a két irodalmi folyóiratot, a Látót és a Vatrát a megyei önkormányzat támogatja. De ez egyik lapnak sem elegendő. Nagyon kis fizetést, de valamennyit mégiscsak adnak a szerkesztőknek, a lapok bizonyos költségeit fedezik, de mindkettő rászorul arra, hogy máshonnan is szerezzenek támogatást. Ezt a rendszert tovább kell vinni, és mindenképpen ki kell bővíteni.
– Anélkül, hogy a helyi önkormányzatnak ki legyenek szolgáltatva. Ne fordulhasson elő olyasmi, hogy egyet gondolnak, és felszámolják a folyóiratot, mert sokba kerül.
– Igen, volt egy olyan pillanat, hogy a helyi önkormányzatnak eszébe jutott, hogy ezt az egészet racionalizálni lehetne, közös adminisztrációval működtetni, és még ki tudja, milyen elképzeléseik voltak. Jól ismerjük, hova vezetnek az ilyen kezdeményezések. Változtatni nyilván kellene, de olyan értelemben, hogy mindkét szerkesztőségnek több pénz jusson. Egyes irodalmi, kulturális folyóiratoknak a kormány szintén ad résztámogatást. Ezt is valahogy kötelezővé kellene tenni a mindenkori kormányok számára. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy levennénk a lehetséges magánszponzorok válláról az igazán még föl sem vett terhet. Egyelőre, sajnos, ha valaki egy vállalkozótól támogatást kér, az már-már koldulásnak minősül. Baráti, kapcsolati alapon kell kunyerálni. Ez megalázó. Olyan társadalmi szemléletet kellene kialakítani, hogy attól, akinek a gazdasági feltételei valóban lehetővé teszik, várja el a társadalom a kultúra támogatását. Azt már ő dönti el, hogy mit támogat. De legyen egy ilyen elvárás. Ettől a mentalitástól még eléggé messze állunk. Nyugaton ezt a kérdést nagyjából megoldották. Ami a romániai magyar társadalmat illeti, ez a kényszer, ez a támogatási késztetés egyelőre gyenge benne. Vannak támogatók, akik segítenek eseményeket, szervezeteket, de ez a fajta közösségi kényszer, amiről beszélek, sajnos hiányzik.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

"Egy bölcs ember az életről" – Kemény Jánosra emlékeznek
Ősbemutató és kettős évforduló a Kultúrpalota kistermében
Születésének 110. évfordulóján a marosvásárhelyi állandó színtársulat egyik alapítójára, báró Kemény Jánosra emlékezik a Tompa Miklós Társulat. Az évforduló keretében vasárnap 19.00 órakor a Kultúrpalota kistermében ünnepi emlékezésre, filmvetítésre és felolvasószínházi előadásra kerül sor, amellyel a társulat Marosvásárhely emblematikus épülete fennállásának 100. évfordulója előtt is tiszteleg. Az eseményre a belépés díjtalan – áll a színház közleményében.
Az ünnepségen Kemény János életéről szóló portréfilm vetítésén vehetnek részt az érdeklődők, ugyanakkor Gáspárik Attila Kemény János színházalapítói érdemeit méltatja előadásában.
Ezt követően felolvasószínházi ősbemutató keretében a drámaíróként is alkotó színházalapító Mester című, máig kiadatlan drámáját mutatják be a Tompa Miklós Társulat színészei László Csaba rendezésében. A Mester című színművel kapcsolatosan a rendező kérdésünkre elmondta: egyrészt a Kemény János iránti tisztelete jeléül, másodsorban egy igen értékes mű ismeretlen volta okán vállalta a rendezést.
– A drámában olyan gondolatok vannak, amelyeket jó hallani, újrahallani. Egy bölcs embernek az életről leszűrt következtetései ezek – mondta László Csaba , aki azt is elárulta, hogy hagyományos felolvasó-színházi előadást rendezett a Kultúrpalota kistermébe. A produkció szereplői: Kilyén László (Mester), Meszesi Oszkár (Orvos), Gecse Ramóna (Ilona), B. Fülöp Erzsébet (Mária), Tollas Gábor (Kovács), László Zsuzsa (Kovácsné), Bartha László Zsolt (Nagy Pista).
Báró Kemény János szellemi öröksége mind a mai napig megismertetésre, feldolgozásra vár, közkinccsé tételét pedig kötelességének tekinti a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház – olvashatjuk továbbá a közleményben. Hagyatékát érvényre juttatni, életművét minél szélesebb körben népszerűsíteni nemes feladat és örömteli tevékenység. Marosvásárhely szülöttjének örökségére valamennyi vásárhelyi büszke lehet.
A színházalapító és közéleti személyiség barátja, Márkus Tibor levelet küldött 1947 karácsonyán a szerzőnek, amelyben a Mester című drámát méltatja. Alább a Marosvásárhelyen írt baráti levélből olvasható egy részlet:
"Elolvastam a Mester című három felvonásos színjátékod. Két és fél felvonást egyhuzamban, akkor is csak azért szakítottam meg az olvasást, mert Édesanyádat látogattam meg, és nem akartam az időből kiesni. Most véleményt szeretnék mondani, és ez meglehetősen nehéz.(…) Kritikus kritizál, publikum ítél, és vagy megy a színházba, vagy nem megy. Kritika és publikum régóta antagonizálnak egymással, nagyon helyesen. Jelen eset más. Egy olyan barátomnak a művéről van szó, akinek a személye és a tehetsége nem mindennapi, és elüt azoktól a normáktól, amelyek mellett mi felnőttünk, szórakoztunk és kritizáltunk. (…)
Parádés pillanatokként emlékszem vissza azokra a dialógusokra, amik a darab olvasása közben engem szórakoztattak, gyakran kápráztattak is. Nemigen szoktam csalódni jóslataimban: sikere lesz a darabnak. De majd a premier alatt jusson eszedbe, a nagyérdemű közönségnek nem az fog tetszeni, amiért Te megírtad, hanem az, ami engedményt tettél technikai okokból. Én magam továbbra is inkább szeretném olvasni, mint látni az egészet, mert szinte előre tör a frász, hogy művészeink hányszor fogják – szereptudás híján – beleszőni a kisegítő "kérem"-eket és hányszor fogják eltéveszteni a mondanivalóink mélységeit és igazi értelmét (…)"
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

Közösségépítő Szeben Megyei Magyar Napok
„Huszonnégy évvel ezelőtti megalakulása óta az RMDSZ legfontosabb szerepe és alapvető célkitűzése a közösségépítéshez kapcsolódik, persze változtak a hangsúlyok az elmúlt két évtizedben, de egy valami nem változik: a közösség megerősítésével, jobb megszervezésével, a társadalmi szolidaritás kiépítésével lehet eredményes politikai képviseletet fenntartani. Mi mást jelentene a Szeben Megyei Magyar Napok tizenötödik alkalommal történő megszervezése, mint hozzájárulás a közösségépítéshez” – hangsúlyozta Winkler Gyula péntek este Szászmedgyesen, ahol a Szeben Megyei Magyar Napok megnyitórendezvényén vett részt.
Az európai parlamenti képviselő tolmácsolta Kelemen Hunor szövetségi elnök üdvözletét is a Traube terem teltházas közönségének. Winkler Gyula méltatta a Szeben megyei magyar közösség aktív részvételét a székely-szórvány együttműködés, a Fogadj örökbe egy műemléket program, az RMDSZ szórvány cselekvési tervének kezdeményezései terén. „Szórványközösségekben a magyar identitás megerősítése kulcsfontosságú. A mi erősebb közösségünk viszont nem a velünk együtt élő közösséget kívánja gyengíteni. Magyarságunk jelképei, a zászló, a himnusz bennünket erősítenek úgy, hogy egyúttal Erdély egészét is erősítik. Fogalmazhatnék úgy is, hogy Transzilvániát erősítik, amely közös szülőföldünk” – fogalmazott Winkler Gyula ünnepi beszédében.
A rendezvény házigazdája Balázs Béla, az RMDSZ Szeben megyei elnöke volt, megnyitó beszédét követően felszólalt dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere, Teodor Neamţu, Medgyes polgármestere. Fejér László parlamenti képviselő, aki felvállalta a Szeben megyei magyar közösség parlamenti képviseletét, ez alkalommal Bokor Tibor, medgyesi származású kézdivásárhelyi polgármester üdvözletét is tolmácsolta. Az ünnepi megnyitón fellépett a helyi Gyöngyvirág és a testvérváros Sopronból érkező Pendelyes néptáncegyüttes.
A 15. Szeben Megyei Magyar Napokat október 18-a és 27-e között tartják gazdag kulturális kínálattal.
Tíz napon át hat Szeben megyei településen zajlanak az események minden korosztálynak. A rendezvénysorozat szervezője az RMDSZ és a Medgyesi Madisz, támogatta: Communitas Alapítvány, Medgyes Polgármesteri Hivatala, Kovászna Megye Tanácsa és Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala.
Winkler Gyula szombaton délután Bálint Mihály, az RMDSZ Krassó-Szörény megyei elnökének meghívására Resicabányán vesz részt a Magyar Napok eseményein. Vasárnap Déván jelen lesz a Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács tisztújító közgyűlésén, amelyet követően a MIÉRT országos vezetőségével tart megbeszélést.
Maszol.ro

A Szent Korona-tan lehet a globalizmus ellenfele
A Szent Korona-tan jogfolytonosságának helyreállítását szorgalmazta Vesztergám Miklós tárogatóművész Csíkszeredában megtartott előadásán, szerinte ez lehet a globalizmus ellenfele.
A tárogatósként ismert Vesztergám Miklós ezúttal nemcsak ismert dallamokat szólaltatott meg hangszerén, hanem szerzőként is bemutatkozott. Péntek esti előadása a csíkszeredai polgármesteri hivatalban, amelyet A honfoglalás előttől az Európai Unió utánig című előadássorozat keretében tartott, Az első lépcsőfok a Szent Korona-tanhoz című könyvére épült. Mint elmondta, hetven éve nem változott a történelem oktatása, a Szent Korona-tanról kevesen tudnak, ezért tartotta szükségesnek megírni a könyvet, megismertetve az alapokat.
A Szent Korona megosztja a hatalmat a király és a nemzet között, ezért nem törhet senki teljhatalomra – hívta fel a figyelmet a szerző. A Szent Korona-tan az alkotmány, amely ezer évig összefogta az országot, és szokásjogot rögzített, csak olyan kiegészítések kerültek bele, amelyek megfeleltek ennek a szellemiségnek. Alapja a hét vezér között kötött vérszerződés öt pontja, ehhez társultak Szent István intelmei, az Aranybulla, a Tripartitum, az 1848-as pozsonyi országgyűlés határozatai, és a kiegyezés – foglalta össze. Ez segítette minden körülmények között a nemzet megmaradását, amely a szerző meghatározása szerint olyan szervezett, szabályokat elfogadó közösség, amely rövid távú érdekeiről lemondva hosszú távú érdekeit követi.
A Szent Korona-tan jogfolytonosságát 1918-ban szakította meg Károlyi Mihály, ezt Horthy állította vissza, de a német megszállással megszakadt, és azóta sem állították helyre. Ez kimeríti a mulasztás és törvénysértés tényét, a Szent Korona-tan jogfolytonosságának helyreállítása segítene az ország talpra állásában és megerősödésében, az erkölcs, bizalom és szeretet vezérelte gondolkodásmód visszatérése egyúttal a globalizmus összeomlását is eredményezheti – mondta az előadó. Vesztergám Miklós szerint minél több embernek kell kérnie a következő választásokon a jelöltektől, hogy szerződésben vállalják a jogfolytonosság helyreállítását, az alkotmányozó nemzetgyűlés felállítását. Hozzátette, közös értékrend a Szent Korona, ahol önérdek helyett közérdek van, és ha ez mindenkinek az értékrendjéhez tartozik, nem tehetnek velünk azt, amit akarnak.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

Gidó Attila
CIONIZMUSTÓL A KOMMUNIZMUSIG
Egy politikusi életpálya Erdélyben: Kohn Hillel (1891–1972) 1.
Kohn azon kevés holokauszt-túlélők egyike, akik ha rövid ideig is, de meghatározó alakjai tudtak maradni az 1945 utáni erdélyi közéletnek.
Az alábbiakban az első világháborút követő harmincéves időszak vezető zsidó személyiségei közé tartozó Kohn Hillel életútjának bemutatására vállalkozunk. A több mint harminc éven keresztül közéleti pályán mozgó Kohn ideológiai utasként járta be a cionista mozgalomtól a kommunizmusig vezető utat. Ő azon kevés holokauszt-túlélők egyike, akik ha rövid ideig is, de meghatározó alakjai tudtak maradni az 1945 utáni erdélyi közéletnek.
Közéleti szerepvállalás
Kohn Hillel cionista mozgalomhoz fűződő viszonyáról csak 1910-től vannak konkrét ismereteink. Ekkor a néhány lapszámot (1910. augusztus–szeptember) megélt cionista irányultságú Erdélyi Zsidó Lapokat szerkesztette Krausz Lászlóval együtt. Az ezt követő évek eseményeit nem ismerjük, 1918-tól viszont már részletesen követhető a pályája. Az ügyvédi pályára lépett Kohn Hillel az első világháború idején már döntéshozó funkciókat látott el az erdélyi cionista mozgalmon belül.
A Zsidó Nemzeti Szövetség 1919-es munkaprogramját Kohn Hillel az ügyvezető elnökség tagjaként írta alá Blau Pállal és Hamburg Józseffel együtt. Ugyanez év decemberében a Szövetség küldöttjeként részt vett Párizsban a világháborút lezáró békekonferencia mellett működő zsidó delegációban. A politikai aktivitás egyben a szervezeti keretek kiépítésében való aktív részvételt is jelentette. Ez nemcsak a helyi csoportok megalakítását, hanem az intézményesítést is feltételezte. Az erdélyi zsidó nemzeti mozgalom története során a kulcspozíciókat betöltő személyek egyben intézményalapító szerepet is felvállaltak. Kohn Hillel és az ügyvezetőség másik két tagja 1919 tavaszán hozták létre tízezer korona alaptőkével az Erdélyi Zsidó Kiadó Társaságot. A kiadó a már korábban beindított Új Kelet (1918. december) lappal együtt biztosította a cionista mozgalom nyilvánosságát. Kohn egyébként Weissburg Chaim, Marton Ernő és Glasner Mózes mellett az Új Kelet alapításában is részt vállalt.
A következő néhány évben, 1925-ig Kohn továbbra is kulcspozíciókat töltött be, 1920 után a legfelsőbb vezetésből viszont kimaradt, és saját visszaemlékezése szerint ellenzékbe vonult. Fokozatos balra tolódásának köszönhetően a húszas évek végére teljesen perifériára szorult a cionista mozgalmon belül.
Kohn Hillel cionista pályafutása 1930–31-ben zárult le, habár 1945-ös önéletrajzában azt állítja, hogy 1929-ben véglegesen kilépett a Zsidó Nemzeti Szövetségből. Állításával ellentétben, az 1930-as helyhatósági választásokon Kohn kezdetben a Zsidó Választási Blokk kolozsvári képviselőjelöltjei között indult.
Az 1930 februárjában a Nemzeti Parasztpárt, a Zsidó Választási Blokk, az Országos Magyar Párt és a szociáldemokraták kolozsvári csoportjai által megkötött kartell-megállapodás szerint a zsidók számára 5 helyet tartottak fenn a városi tanácsban. Végül négyen jutottak mandátumhoz: Fischer Tivadar, Schwartz Jakab, Marton Ernő és Noszin Mór. A megegyezés egyik fontos pontja az volt, hogy a koalícióban résztvevő pártok mindegyikének biztosítanak egy-egy alpolgármesteri tisztséget, így lett 1930-ban Marton Ernő Kolozsvár alpolgármestere. A zsidó városi képviselőjelöltek listáját utólag módosították, Kohn Hillel helyett Schwartz Jakabot vonva be.
Munkásmozgalom és illegalitás
Valószínűnek tűnik, hogy Kohn Hillel 1931 folyamán lépett ki a Zsidó Nemzeti Szövetségből, hiszen 1930 végén még a szervezet tágabb vezetőségének volt a tagja. Mindemellett Elekes Miklós orvoson keresztül már 1929 őszén bekapcsolódott a cionista baloldali szervezetektől független munkásmozgalomba és a Munkássegély keretében tartott előadásokat, majd a szervezet jogi irodáját vezette 1932-ig.
1928-ban mint az ügyvédi kamara tagja, megfigyelőként, de a vádlottakkal szimpatizálva vett részt a kolozsvári kommunistaellenes perben. Ekkor 76 kommunistát, köztük Szántó Dezső, Kertész Rezső, Eugen Rozvani ügyvédeket és Aradi Viktor publicistát állították bíróság elé.
Kohn Hillel második bécsi döntésig tartó tevékenységét meglehetős részletességgel lehet rekonstruálni 1945-ös önéletrajza, a valószínűleg 1960-ban keletkezett rövid biográfiája és egy 1968-ban írt visszaemlékezése alapján.
Kohn 1931-ben vált a Romániai Kommunista Pártnak tagjává, és igen gyors karriert futott be baloldali múltjának és korábbi kapcsolatainak köszönhetően. Szerkesztésében több időszaki kiadvány vagy kisebb, rövidebb ideig fennálló sajtótermék jelent meg, emellett pedig az RKP erdélyi szervezetében töltött be vezető funkciókat. 1931 júniusában már a Vörös Segély erdélyi tartományi titkárságának volt a propaganda- és a pénzügyi kérdésekért felelős tagja és a Városi és Falusi Dolgozók Blokkja című választási újságot szerkesztette. Ekkor kezdődött Bányai Lászlóhoz és Demeter Jánoshoz fűződő barátsága, de ugyanebben az időszakban lépett kapcsolatba a doftanai börtönből frissen szabadult Breiner Bélával valamint Petru Grozával, a későbbi miniszterelnökkel is (1931-től a bécsi döntésig Kohn volt Petru Groza pártkapcsolata), később pedig, 1932-ben Luka Lászlóval. Párttevékenysége főként a háborúellenes, antifasiszta harcra, illetve az Országos Magyar Párt (OMP) ellenzékének a megteremtésére koncentrálódott. A cionista mozgalomból való kilépésével lényegében a zsidó ügyektől is eltávolodott, és 1931 után elsősorban a magyar baloldaliságot, és nem a cionista befolyás alatt álló intézményes zsidó baloldalt szolgálta. Nyilvánvalóan ehhez az is hozzájárult, hogy a munkásmozgalmon belül elmosódó etnikai határok leginkább a zsidó jelleget tüntették el, ezzel szemben megmaradt viszont a román és a magyar etnikai politizálás. A magyar kultúrájú családból származó Kohn magyarsághoz vagy legalábbis a magyar kultúrához való nyitottabb viszonya 1945-ös buchenwaldi szabadulása után is megmaradt, és a magyarsággal való megbékélésre és együttműködésre vonatkozó kijelentései nagy visszhangra találtak.
Az 1932-es választások alkalmával Kohn a Kommunista Párt központi bizottsága tagjának, Lucreţiu Pătrăşcanunak az utasítására a Munkás Paraszt Tömb kampányáért felelt, ezt megelőzően pedig Matheisz Péter (a Kommunista Párt erdélyi és bánsági tartományi titkára) felkérésére május és június folyamán a Világosság című ötezer példányban megjelenő hetilapot szerkesztette. Beindításához komoly anyagi segítséget nyújtott Petru Groza, mint ahogy később a Falvak Népét is segítette.
1932 augusztusában vett részt, Romániát képviselve, Petru Constantinescu-Iaşi és Szőcs Béla társaságában az Amszterdamban megrendezett nemzetközi háborúellenes kongresszuson, ahonnan Berlinen keresztül tért vissza. Szeptember elején a német fővárosban kapta meg az RKP politbürójának arra vonatkozó utasításait, hogy hazatérése után működjön közre az OMP ellenzékének- (a későbbi Magyar Dolgozók Szövetsége) és egy háborúellenes mozgalom megalakításában, valamint ezzel kapcsolatos sajtótermékek kiadásában. Megbízásának megfelelően 1932. szeptember 30-án Demeter Jánossal, Jancsó Elemérrel, Szirmai Istvánnal és Tamási Áronnal együtt beindította a Falvak Népét, amely 1933 márciusáig jelent meg Demeter szerkesztésében. A háborúellenes mozgalom részeként pedig Az új háború ellen címmel adott ki szintén ötezer példányban lapot. Amíg a Falvak Népe szociográfiai írásokkal próbálta a parasztság helyzetét ismertetni, addig a háborúellenes kiadvány harcos baloldaliságával tűnt ki. Az utóbbi lapot, akárcsak a Világosságot, a hatóságok lefoglalták, Kohnt pedig mint felelős szerkesztőt hat hónapos börtönbüntetésre ítélték.
Kohn 1932-es letartóztatását kommunista tevékenysége miatt újabbak is követték. 1933 márciusában a kolozsvári munkássztrájkok során fogták le, júliusban pedig Szmuk Antallal együtt tartóztatták le. A hatóságok bizonyítékok hiányában mindkét esetben szabadlábra helyezték Kohnt, aki tovább folytatta párttevékenységét. Az új háború ellen című röpiratáért viszont közel három hetet kellett börtönben ülnie 1938 és 1939 fordulóján.
Az erdélyi tartományi titkárság megbízásából 1935 júliusában Kohn vezette azt a csoportot, amelyik az RKP nevében titkos népfronti megállapodást kötött Déván az antifasiszta demokratikus arcvonal kialakításáról Petru Groza Ekésfrontjával. Az augusztustól a tartományi titkárság tagjává váló Hillel továbbra is az antifasiszta és háborúellenes mozgalom szervezésében, valamint a nemzetiségi kérdés terén vállalt részt. Feladatkörének részeként működött közre a MADOSZ Népi Találkozójának 1939-es kolozsvári megszervezésében.
Észak-Erdély Magyarországhoz való visszacsatolását Kohn caracali munkaszolgálatosként érte meg (1940. július 19. – szeptember 10.). Röviddel hazatérése után a Kommunisták Magyarországi Pártja észak-erdélyi titkárságának titkárává lépett elő.
Lebukás és börtön
Az RKP észak-erdélyi szervezete a második bécsi döntés után a Magyar Kommunista Párt tartományi szervezeteként folytatta tovább tevékenységét. Az RKP közvetlenül a visszacsatolás után Kertész Rezsőt, az RKP Erdélyi és Bánsági Tartományi Bizottságának a vezetőjét küldte ki Bukarestből Kolozsvárra, hogy szervezze meg a KMP Észak-Erdélyi Tartományi Titkárságát, amely így a régi pártszervezet helyébe lépett.
Az 1940 novemberében, Kolozsvárnak egy Györgyfalvi úti lakásában megtartott tartományi konferencián a személyi kérdések mellett a különböző vonalak irányelveiről és a folytatandó munka gyakorlati utasításairól (szakszervezeti és nemzetiségi kérdés, stb.) határoztak. Kohn Hillelre ekkor – Vasile Pogăceanuval és Pavel Boiannal együtt – a nemzetiségekkel való kapcsolattartás feladatát, illetve a román dolgozók védelmének megszervezését bízták. A megválasztott titkárság alig egy hónapig maradt tisztségben, mivel tagjai (Kertész Rezső, Rácz Gyula, Nemes József, Non György) politikai tájékozódás végett Moszkvába készültek. Útjukra valamivel később, 1941. január első napjaiban került sor, amikor konspiratív módon átlépték a magyar–szovjet határt.
1940. december végétől a moszkvai delegáció 1941. márciusi visszatéréséig ideiglenes titkárság vette át az irányítást. Kohn Hillel ekkor került az észak-erdélyi szervezet élére, mint ideiglenes párttitkár. Kohn mellett Fazekas József, Hoványi Ilona és a későbbi lebukásért felelős Szabó Júlia alkották a pártvezetést. A delegáció visszatéréséig az észak-erdélyi titkárság semmilyen illegális anyagot nem adott ki, és főleg legális tevékenységet (szakszervezeti munka) folytattak.
A bécsi döntés után igen gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy az észak-erdélyi pártszervezet keretei, konspirációs helyzete nem felel meg a magyarországi viszonyoknak. Kohn visszaemlékezése szerint az elvtársak közül senki nem volt illegalitásban a határváltozásokat megelőzően, és a kommunikáció sem volt megfelelően konspirálva. A kommunisták többsége személyesen ismerte egymást, és majdnem mindnyájukról tudott a rendőrség.
A magyar hatóságok viszont sokkal szigorúbban és kíméletlenebbül léptek fel a kommunistákkal szemben, mint a románok, ami az erdélyieket felkészületlenül érte. A Szovjetunió elleni német támadás napján, 1941. június 22-én Szirmai Istvánon és Kohn Hillelen kívül senki nem tartózkodott illegalitásban. A sorozatos lebukások Szabó Júlia 1941. június 29-i letartóztatásával vették kezdetüket. Az első lebukott kommunisták között volt Kohn Hillel is, akit a magyar hatóságok a Kolozsvár melletti szamosfalvi gyűjtőtáborba vittek. Kihallgatása során többször is brutálisan megverték, kínozták, de nem sikerült vallomásra bírniuk.
Kohn a szamosfalvi táborból július 10–12. folyamán hazaengedett foglyok révén próbálta figyelmeztetni a még szabadlábon lévő kommunistákat az árulásról. Ennek ellenére csupán nagyon kevesen tették meg a szükséges óvintézkedéseket – közöttük Jakab Sándor, a háború utáni Tartományi Bizottság egyik kulcsfigurája –, és heteken keresztül folytak a letartóztatások.
Kohnt 1941. szeptember 23-ig, a budapesti Margit körúti fogházba való elszállításáig tartották Szamosfalván. A letartóztatását követő hetek eseményeiről, a vallatásokról nem tesz említést az 1945-ös önéletrajzában, így csak egyes fogolytársai nyilatkozatai és a nyomozási jegyzőkönyv adatai állnak a rendelkezésükre. A nyilatkozatok alapján kirajzolódó kép egy olyan személyt állít elénk, aki mindamellett, hogy ellent tudott állni a vallatásoknak, a fogolytársaiban is próbálta tartani a lelket és kinti információkkal látta el őket. A háború utáni Pártból való kizárása is a letartóztatásokat előidéző vezetési hibák és az 1942-es kommunista perben tett vallomása miatt történt meg.
Miután nem sikerült rögtönítélő bíróság elé idézniük, a magyar hatóságok nem egészen három hónapos fogva tartás után, 1941. szeptember 23-án Kohn Hillelt a budapesti Margit körúti fogházba szállították. Kezdetben az 1940 áprilisában letartóztatott észak-magyarországi kommunistákkal (Rothmann csoport) osztoztak a zárkán, majd a fogvatartottak egészségügyi ellátásáért felelős Weil Emil orvos közbenjárására az erdélyieket külön helyezték. A Margit körúti fogság december 30-ig tartott, ezt követően a kommunista fogvatartottakat Vácra, majd ismét Budapestre helyezték át.
A váci korszak idejére esett a kommunista fogvatartottak pere. Hillelt 1942 márciusának elején értesítette a nővére, hogy napokon belül 116 katonai vádlott ügyében mondanak ítéletet. A március 10-től 13-ig tartó katonai bírósági tárgyalásokon a 116 vádlott egységesen tagadta az ellenük felhozott vádakat, és a vallatásuk során felvett jegyzőkönyveket érvénytelennek nyilvánították. Az elsőként bíró elé álló fővádlott Kohn Hillel ártatlanságát hangsúlyozta és kijelentette, hogy csak a Kommunista Internacionálé előtt felelős a tetteiért.
Az utolsó szó jogán Hillel a letartóztatásuk jogtalanságára és a vád ellentmondásaira próbált kitérni, a bíró viszont megvonta tőle a szót. A március 13-án lezáruló perben Kohnt kommunista tevékenysége miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a magyar katonai törvényszék.
Gidó Attila
1979-ben született Székelyudvarhelyen. Magiszteri diplomáját a BBTE Történelem – Filozófia Karának Judaisztika Szakán szerezte, jelenleg az Európai Tanulmányok Karon doktori hallgató. Kutatási területei: a két világháború közötti erdélyi zsidó nemzeti mozgalom és önszerveződés, Kolozsvár zsidóságának története a két világháború között, az erdélyi zsidóság 1918 után. 2007-től a Román Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa. 1979-ben született Székelyudvarhelyen. Magiszteri diplomáját a BBTE Történelem – Filozófia Karának Judaisztika Szakán szerezte, jelenleg az Európai Tanulmányok Karon doktori hallgató. Kutatási területei: a két világháború közötti erdélyi zsidó nemzeti mozgalom és önszerveződés, Kolozsvár zsidóságának története a két világháború között, az erdélyi zsidóság 1918 után. 2007-től a Román Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa.
Transindex.ro

Több ezren tüntettek Bukarestben Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséért
Több ezren tüntettek vasárnap délután Bukarestben Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülését követelve. A demonstráció résztvevői a román kormány székháza elől a parlamenthez vonultak, közben pedig „Bukarest és Chisinau, két román szív", „A vér nem válik vízzé: egyesülést akarunk, Besszarábia román föld" jelszavakat skandáltak.
A szervező, a 2012-es Polgári Akció Platform szerint a bukaresti menetelés idején Párizsban, Rómában, Barcelonában és New Yorkban is hasonló megmozdulások zajlottak az ottani román és moldovai vendégmunkások részvételével.
A bukaresti tüntetés résztvevői Moszkva „zsaroló politikája" ellen is szót emeltek. Az Orosz Föderáció néhány hete fogyasztóvédelmi okokra hivatkozva leállította a moldovai bor importját. A lépést a román média úgy értékelte, hogy Moszkva így bünteti a Moldovai Köztársaságot az Európai Unióhoz való közeledésért. A Moldovai Köztársaság társulási egyezményt készül kötni az Európai Unióval, amit a tervek szerint novemberben, a Vilniusban megrendezendő Keleti Partnerség csúcstalálkozóján írnának alá.
Traian Basescu román államfő az utóbbi időben több ízben is jelezte, hogy a maga részéről támogatná a Moldovai Köztársaság és Románia egyesülését, de szerinte ennek nincs realitása, amíg a szomszédos országban a többség nem óhajtja az egyesülést.
Júliusi chisinaui látogatásán arra az újságírói kérdésre, hogy visszatérhet-e a Moldovai Köztársaság Románia határai közé, Basescu azt mondta, Románia prioritása az, hogy a Moldovai Köztársaság az EU tagállama legyen, amire szerinte 10-12 éven belül kerülhet sor.
A korábban a Szovjetunió részét képező Moldovai Köztársaság függetlenségének 1991-es kikiáltása óta mintegy negyedmillió moldovai szerzett román állampolgárságot. A román törvények a külföldi lakhely megőrzése mellett is lehetővé teszik az állampolgárság megszerzését mindazok számára, akiknek a felmenői valamikor román állampolgárok voltak. A több mint egy évtizede zajló visszahonosítási folyamatot 2009-ben könnyítették meg.
Erdély.ma

Ellopták a székely zászlót
Ellopták a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) épületéről a székely zászlót. Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke a Háromszéknek elmondta, pénteken este 11 órakor, amikor elhagyta az épületet, a zászló még a helyén volt, reggeli érkezésekor azonban már nem találta.
Az eset annál is furcsább, mert a Konsza Samu utcai épülettel szemben éppen a titkosszolgálatok egy kirendeltsége működik, a zászló pedig magasra volt tűzve, csak létrára mászva lehetett eltávolítani. Gazda Zoltán legjobban azt sajnálja, hogy a kilenc évvel ezelőtt elsőként ide feltűzött lobogó az a zászló, amelyet még Kónya Ádám mutatott be. Néhány nap múlva, az SZNT tízéves születésnapján ünnepélyesen akarták kicserélni, s ezt ereklyeként őrizték volna tovább. Feljelentést nem tesz, fölösleges időtöltés lenne, a székelyek nagy menetelése előtti napokban nincs ideje a rendőrséget járni, több tíz nyilatkozatot írni, hogy majd úgyis azt a választ kapja: nem találják a tettest – mondotta. Gazda egyébként provokációként és figyelemelterelésként minősítette a zászlólopást, véleménye szerint ugyanilyen szándékkal szüntették meg a hét végén internet-hozzaférését is.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felújították a kolozsvári Kakasos templomot (Megőrizni a nagyvárosi szórványmagyarság intézményeit)
A hűség és reménység jelképének nevezte a frissen felújított kolozsvári Kakasos templomot Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára tegnap a Kós Károly tervezte épület centenáriumán.
„Száz éve él itt a gyülekezet, a száz év a hűséget és kitartást jelképezi. Nem akármilyen száz év volt, világégésekkel, kisebbségi sorssal, a kommunizmus sötét évtizedeivel, és a gyülekezet kitartott. Most is élő gyülekezet van itt, ebből meríthetünk erőt: van jövő, van remény. Ezt jelképezi a kakas is, ami a tornyon: ez a felkelő nap, a jövő, a remény szimbóluma” – számolt be az MTI-nek az ünnepség jelentőségéről a nemzetpolitikai helyettes államtitkár. Hozzátette: fontos, hogy minden időben épüljenek templomok, amelyek nemcsak a hit, hanem a magyarság megmaradását is szolgálják. „Egy nagyváros rengetegében jobban elvesznek az emberek, nehezebben maradnak meg a közösségek. Fontos, hogy legyenek olyan központok, amelyekre támaszkodhat az egyes ember is, ahol tudja, hogy otthont talál. Ezért fontos, hogy a nagyvárosi szórványmagyarság megőrizhesse intézményeit, amelyek összefogják, építik azt a közösséget, ami számunkra a megmaradást és a jövőt jelentheti” – mondta Répás Zsuzsanna. A kolozsvári felsővárosi református egyházközség kétnapos ünnepséggel emlékezett meg a hét végén temploma százéves fennállásáról. Felújításában a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság és az RMDSZ is támogatta az egyházat. A tegnapi ünnepségen, amelyen Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, a Kakasos templomban szolgáló Pap Géza, az egyházkerület volt püspöke mellett részt vett Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Horváth Anna kolozsvári alpolgármester is. A Kakasos templomként ismert Felsővárosi templomon az elmúlt években kicserélték a nyílászárókat, Zsolnay-cserepekkel újrafedték a tetőt, és a szecessziós stílusban épült templom külseje is megújult.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Románia és Moldova egyesüléséért tüntettek
Több ezren tüntettek tegnap délután Bukarestben Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülését követelve. A demonstráció résztvevői a román kormány székháza elől a parlamenthez vonultak, közben pedig Bukarest és Chişinău, két román szív, A vér nem válik vízzé: egyesülést akarunk, Besszarábia román föld jelszavakat skandáltak. A szervező, a 2012-es Polgári Akció Platform szerint a bukaresti menetelés idején Párizsban, Rómában, Barcelonában és New Yorkban is hasonló megmozdulások zajlottak az ottani román és moldovai vendégmunkások részvételével. A bukaresti tüntetés résztvevői Moszkva „zsaroló politikája” ellen is szót emeltek. Az Orosz Föderáció néhány hete fogyasztóvédelmi okokra hivatkozva leállította a moldovai bor importját, a lépést a román média úgy értékelte, hogy Moszkva így bünteti a Moldovai Köztársaságot az Európai Unióhoz való közeledésért. Traian Băsescu államfő az utóbbi időben több ízben is jelezte, hogy a maga részéről támogatná a Moldovai Köztársaság és Románia egyesülését, de szerinte erre nincs valós esély, amíg a szomszédos országban a többség nem óhajtja az egyesülést.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emlékezzünk együtt október 23-án!
"… egy nép azt mondta: Elég volt."
(Márai Sándor)
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete 2013. október 23-án az 1956-os forradalmárok, az áldozatok és politikai meghurcoltak emléke előtt tiszteleg. A szervezők tisztelettel meghívják Marosvásárhely lakosságát, vegyen részt a rendezvénysorozaton, emlékezzünk együtt!
14 órakor az általános iskolások ’56-os tematikájú történelmi csapatvetélkedőjére kerül sor a Kultúrpalotában. 17 órakor emléktábla- avatás és koszorúzás a Vártemplom udvarán, majd ezt követően 18 órakor ünnepi műsor a Vártemplomban.
Az 56-os forradalom a magyar nép szabadságszeretetének szimbóluma. Magyarország megmutatta a világnak, hogy a magyar népet nem lehet büntetlenül diktatúrába kényszeríteni. 1956 októberében munkások, diákok, értelmiségiek egyöntetűen kinyilvánították, hogy nem tekintik magukénak a szovjet típusú elnyomó rendszert, hogy szabadságot, emberhez méltó életet szeretnének. A szabadságvágytól áthatott magyarországi történéseket a Kárpát-medence különböző államaiba szakadt nemzetrészek, magyar közösségek is érzékelték, mi több, visszafojtott lélegzettel követték, és ahol lehetőség volt arra, támogatásukról, szimpátiájukról biztosították a magyar forradalmárokat. Székelyföldön, a Magyar Autonóm Tartomány területén 1956 és 1965 között az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért 826 személyt állítottak hadbíróság elé és ítéltek el. Közülük 620 magyar, 184 román, 18 német, 2 zsidó, 2 cigány volt. A legnagyobb véráldozatot Marosvásárhely hozta! Budapesten 1957-ben végezték ki a marosvásárhelyi származású Dudás József mérnök-technikust és Preisz Zoltán szerszámlakatost. Temesváron végezték ki dr. Kónya István- Béla ügyvédet, valamint a marosvásárhelyi kényszerlakhelyre hurcolt Orbán Károlyt és báró Huszár József földbirtokost, 1958-ban.
Program
14 órakor – 56 izzó ősze volt – általános iskolás diákok vetélkedője a Kultúrpalotában
17 órakor – emléktábla-avatás a Vártemplom udvarán
Beszédet mond: Peti András alpolgármester, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke és Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke
17.30 órakor – Közös koszorúzás az Erdélyi 56-os Bajtársi Társaság Maros megyei szövetségével az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére emelt kopjafánál
16 órakor – Ünnepi műsor a Vártemplomban
– Ökumenikus áldás
– Márai Sándor: Mennyből az angyal – Vass Márton, a Református Kollégium diákja szaval
– 1956 és Marosvásárhely, Tófalvi Zoltán előadása
– Cseh Tamás–Bereményi Géza: Corvin köziek, előadja Kovács Károly Márk
– Az 56 izzó ősze volt esszéíró pályázat rövid kiértékelése és a győztes diák előadása
– Illyés Gyula: Ne feledd a tért! – Malinás Nimród, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákja szaval.
Népújság (Marosvásárhely)

A szükséges pénz többszöröse gyűlt össze a marosvásárhelyi civil aktivista bírságára
A befizetendő összeg többszörösét gyűjtötték össze az erdélyi támogatók a marosvásárhelyi Lakó Péterfi Tündének, aki aprópénzben készül kifizetni a kétnyelvű piaci feliratok osztogatásáért kiszabott bírságot – derült ki szombaton, amikor segítőtársaival megszámolták a több mint egytonnányi aprópénzt.
Az anyanyelvhasználatot népszerűsítő civil aktivistára 1500 lejes (100 ezer forint) bírságot szabott ki a helyi rendőrség, amiért magyar és román nyelvű árucímkéket osztogatott az eladóknak egy zöldségpiacon; keddig ennek felét kell kifizetnie. A rendőrség arra az önkormányzati határozatra hivatkozott, amely szerint Marosvásárhelyen csak hatósági engedéllyel lehet szórólapokat osztogatni, és a nő nem kért ilyen engedélyt.
Amikor Lakó Péterfi Tünde két hete a Facebookon bejelentette, hogy tiltakozásul aprópénzben fogja kifizetni a bíráságot, Máramarostól Háromszékig egész Erdélyben gyűjteni kezdték számára az egy-, öt- és tízbanisokat az ügyével szolidaritást vállaló emberek. Az egyes településekről küldöttségek vitték Marosvásárhelyre az aprópénzes zsákokat.
Lakó Péterfi Tünde az MTI-nek elmondta, több mint ötven önkéntes segítségével öt órán keresztül számolták szombaton az aprópénzt: 8420 lej gyűlt össze, tehát a befizetendő összeg többszöröse megmarad a bírság törlesztése után. A legkisebb címletből, az egybanisból 840 kiló gyűlt össze.
"Levelek is érkeztek – ezeket majd közzéteszem – amiben elmondják az emberek, mennyire örülnek, hogy végre összefogtunk. Szatmárnémetiben székelymotívumos kincses ládikót készítettek, abban hozták el pénzt. Csíkszeredából fekete zsákokat kaptam, amire az volt ráírva: Magyarságunkért. Nagyon nagy szeretettel adták össze ezt a pénzt" - mesélte Lakó Péterfi Tünde.
Az MTI érdeklődésére elmondta, a közösségi portálon szerveződött Itthon vagyunk csoport tagjaival együtt döntenek arról, hogyan hasznosítják a bírságon felül összegyűlt összeget, de mindenképpen az anyanyelvhasználat támogatására fordítanák.
Arról is beszámolt: miután hiába várta a jegyzőkönyv kézbesítését, pénteken maga ment érte a rendőrségre, így ha két munkanapon belül, keddig kifizetni a büntetést, akkor a törvény szerint a bírság felét kell csak törleszteni.
"Felhívta az ügyvédem a rendőrséget, és azt mondták: kipostázták (a jegyzőkönyvet), de én nem akartam átvenni." Hozzátette, hétfőn kifizeti a bírság felét, de mindenképpen bírósághoz fordul az ügyben, és visszaköveteli a pénzt.
(MTI)
Nyugati Jelen (Arad)

Szabadidőnk nagyrészét a tévé előtt töltjük
Az erdélyi magyarok átlagosan 3 órát töltenek el naponta a tévé előtt, ami szabadidejük 62,5 százaléka – idéznek egy 2011-ben végzett kutatást a szerzők, akik szerint a televíziózással eltöltött idő nagyjából megegyezik a romániai átlaggal, európai összehasonlításban viszont rendkívül magas értéknek számít.
A tévénézési szokásokat illetően a helyzet 2013-ra sem változott. Az idén júniusban mért adatok szerint egy erdélyi magyar átlagban naponta 100 percet néz magyarországi televízióadókat – a magyarországi tévéadók dominanciája egyértelmű az erdélyi magyarok körében –, ami a televíziózásra fordított idejének kétharmada. A román tévéadókra fordított átlagos időmennyiség ezzel szemben csupán 46 perc, az erdélyi magyar műsorokra (Erdély TV, az RTV magyar adásai) 10 perc. A legnépszerűbb magyarországi tévéadó az RTL Klub, majd a Duna Televízió, nagy a nézettsége a két magyar közszolgálati csatornának (M1, M2), illetve a TV2-nek is. A román nyelvű tévék közül egyedül a PRO TV van benne a legnépszerűbb öt csatorna között.
A magyarországi tévéadók dominanciája a Székelyföldön és a Partiumban figyelhető meg, valamint a fiatal (18–24) éves generáción belül. A szórványterületeken az arányok jóval kiegyenlítettebbek, itt a magyarok majdhogynem fele-fele arányban néznek magyar és román adókat – összegeznek a kutatók.
Szabadság (Kolozsvár)

Erdélyiek az összmagyar irodalom élvonalában
Az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) díjátadó gáláját tartották szombaton Székelyudvarhelyen a városháza Szent István-termében, ahol immár 18. alkalommal adták át az elismeréseket.
Az alapítvány Debüt-díját idén Varga László Edgár költő kapta, akinek Cseréptavasz című első kötete a kolozsvári Erdélyi Híradó Kiadónál jelenik meg a közeljövőben. Laudációjában Zsidó Ferenc költő, író, az EMIA kurátora és a e-irodalom.ro című portál szerkesztője elmondta, a fiatal költő munkássága markánsan kiemelkedik kortársai közül. Mint mondta, 2008 óta kíséri figyelemmel a pályáját, sokáig nem tudta, hogy a Krónikában tárcákkal jelentkező Varga László publicista és Varga László Edgár költő azonos. Pályakezdő, de szándékosan különválasztja a "hétköznapi" és az "ünnepi" tevékenységet. "Varga László Edgár költészete a magyar líra legnemesebb hagyományaihoz kapcsolódik: a nyugatos és transzszilván értékek, a forma korszerű nyelvezetben és makulátlan igénnyel van jelen verseiben" – hangzott el. EMIA-díjat vehetett át Király László költő, aki novemberben ünnepli hetvenedik születésnapját.
Laudációjában Fekete Vince költő, a Székelyföld folyóirat főszerkesztő-helyettese azokról az időkről beszélt, amelyekben a Helikon folyóirat ingázó szerkesztőjeként dolgozott abban a munkaközösségben, amelynek Király mellett hajdanán K. Jakab Antal, Szilágyi István, Szabó Gyula, Panek Zoltán, Mózes Attila volt a tagja. Király László akkor "csak" ötvenedik életéve környékén járt, de Fekete Vince szerkesztőként tőle sajátíthatta el a lapkészítés fortélyait, amelyeket most a Székelyföld háza táján hasznosíthat. Fekete Vince a költőről, a Király költészetéről is beszélt, amely lassan immár fél évszázada tartozik az erdélyi és az összmagyar líra élvonalába.
Az erdélyi irodalom magyarországi recepciója
A Hídverő-díjat idén Füzi László irodalomtörténész-szerkesztőnek ítélték oda az EMIA kurátorai – Füzi munkásságát Gálfalvi György irodalomtörténész, a Látó nyugalmazott főszerkesztője méltatta. A Hídverő-díjjal évről évre olyan magyarországi irodalomtörténészeket tisztel meg az EMIA, akik sokat tettek az erdélyi irodalom anyaországi megismertetéséért. Füzi László szerkesztőként a hetvenes évek óta folytatja azt a hagyományt, amelyet elődje és mentora, a jeles szegedi irodalomtörténész, Ilia Mihály épített ki a múlt század hatvanas éveitől kezdődően. Ilia volt az első magyarországi szerkesztő, aki teret biztosított a Forrás első nemzedékének és a kezdetektől figyelte Lászlóffy Aladár, Szilágyi Domokos alakuló életművét, majd az utánuk következők – Király László, Farkas Árpád, Magyari Lajos, Czegő Zoltán és még sokan mások – a legnagyobb természetességgel vonulhattak be az összmagyar szépirodalmi kánonba.
Életmű-díj Kántor Lajosnak
Az idei Életmű-díjat az idén hetvenhat esztendős Kántor Lajos irodalomtörténész kapta. Őróla Egyed Péter író, filozófus, egyetemi tanár beszélt. Mint mondta, igencsak sokoldalú és gazdag életművet mondhat magáénak Kántor, önálló köteteinek a száma meghaladja a hatvanat. "Nem akármilyen könyvek ezek, hiszen Kántor a Korunk szerkesztőjeként, főszerkesztőjeként, esztétaként, kultúraszervezőként mindvégig jelen volt a »gáton«. A színházi kultúra, a médiaoktatás, a képzőművészeti élet sokat köszönhet neki, hiszen katalizált, követte, olykor provokálta a kultúra jelenségeit Erdélyben, segített azoknak az összmagyar és a nemzetközi műveltséghez történő illesztésében" – hangzott el a méltatásban.
Egyed Péter kitért arra: Kántor Lajos irodalomtörténészként mélyült el a magyar irodalom legkiemelkedőbb alkotóinak műveiben, alkotói módszereiben és rendszerében. Madách Imre, Móricz Zsigmond, majd Tamási Áron lettek az irodalomteoretikus Kántor koncepciójának a főszereplői. "Közelebb kerülvén az erdélyi alkotókhoz, Kacsó Sándor, Reményik Sándor, Szabédi László, Nyírő József világához, azt az írói és közéleti attitűdöt is megmutatta, amelyet közkeletű kifejezéssel transzszilvanizmusnak nevezünk, de nem annak az illuzív-ideologikus világával.
Az erdélyi alkotók sajátos művészeti kánonjaival és érzelmi attitűdjeivel kezdett el foglalkozni, a monografikus írások mellett sajátos kultuszt is teremtvén köréjük" – mutatott rá a méltató. A jelenlévő, idén nyolcvanéves Gálfalvi Zsoltot külön köszöntötte Lőrincz György székelyudvarhelyi író. "Őt nagyobb testvérként tiszteltem mindig, aki a maga csendes és higgadt módján egy életen át kultúraépítéssel foglalkozott, íróként, szerkesztőként, a PEN Klub elnökeként gyakorolva a diplomáciát. Olyan életművet hozott létre a levelezés, a konjunktúrateremtés révén, amely nélkül ma kultúránk, az összmagyar és a nemzetközi műveltséghez illeszkedő erdélyi magyar műveltség nem is létezhetne" – hangzott el.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

Szavazásra buzdít a KMAT
A külhoni magyaroknak 2014-ben élniük kell a választás lehetőségével, ha több évtized után a magyar haza lehetőséget biztosít számukra a nemzeti kérdések ügyében a döntésre – jelentette ki Tőkés László a hét végén a szlovéniai Gyertyánoson.
A Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) elnöke, EP-képviselő a KMAT és a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának Autonómia Albizottsága által pénteken tartott együttes ülését követően kiemelt kérdésnek nevezte a magyarországi választásokon való részvételt. Tőkés szerint a külhoni magyarok szeretnék, ha a 2010-ben teret nyert nemzeti irányvonal 2014-ben folytatódna, felülemelkedve minden pártpolitikai kérdésen, a mozgósításban pedig valamennyi kárpát-medencei magyar párt és szervezet aktív szerepet vállal.
A KMAT és a magyar parlamenti albizottság ülését a kisebbségek ügyében tett európai polgári kezdeményezések kudarca hívta életre, annak a felismerése, hogy európai szinten gyökeres változásra, előrelépésre van szükség a kisebbségpolitika tekintetében. „Mi még mindig mostohagyermekei vagyunk az egyesült Európának" – vélekedett Tőkés. Hozzátette, miközben például a védett növények és állatok gondját az EP a szívén viseli, a cigányság ügyében európai szintű stratégiát készít, az európai lakosság mintegy 10 százalékát jelentő, 40-50 milliónyi nemzeti kisebbség ügyét „lesepri az asztalról", nem foglalkozik érdemben a kisebbségek ügyének jogi, politikai rendezésével. A KMAT tagszervezetei továbbra is használni akarják az eddigi, korlátozott politikai eszközöket, vagyis szóbeli kérdést nyújtanak be a kisebbségek ügyében az EP-ben, határozattervezetet kezdeményeznének, de újból próbálkoznak egy vagy több európai polgári kezdeményezés benyújtásával is. A magyar kisebbség védelme érdekében továbbá olyan monitoring-rendszer kiépítésére törekszenek, amely hathatósabb védelmet nyújt a magyarellenességgel, az etnikai diszkriminációval, a beolvasztási politikával és a nemzeti térvesztéssel szemben. A muravidéki településen rendezett ülésen elfogadott záróközleményben a KMAT határozottan elutasítja a romániai és szlovákiai kormányok regionális átszervezési törekvéseit, amelyek az egyes térségek területi, történelmi és kulturális adottságainak figyelmen kívül hagyásával mesterséges módon a közösségtől idegen, eleve életképtelen régiókat akarnak létrehozni. A KMAT üdvözli és támogatja az erdélyi politikai, társadalmi szervezetek, valamint az egyházak összefogásával megvalósuló október 27-i Székelyek Nagy Menetelését, és részvételre buzdítja az erdélyi magyarságot, továbbá a testület állást foglalt a Kárpát-medencében tervezett bányászati beruházások – köztük a verespataki színesfémbánya – megnyitása ellen. Különben a KMAT gyertyánosi ülésén a kárpát-medencei magyar szervezetek és pártok közül csak az ausztriai magyarok, valamint az RMDSZ és az MPP nem képviseltette magát.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Húsz éve jópásztorkodik a Bonus Pastor Erdélyben
Húsz év alatt megannyi alkohol-, drog- és játékfüggő, de hozzátartozóik és más, velük kapcsolatba kerülő ember élete változott meg az 1993-ban létrehozott Református Mentő Misszió munkája során. Az elmúlt két évtized ajándékait ünnepelték vasárnap a kolozsvári Tóközi Református Gyülekezet templomában.
A Református Mentő Misszió alapító-lelkésze, aki néhány évvel később a jogi és pénzügyi hátteret biztosító Bonus Pastor Alapítványt is létrehozta és mai napig vezeti, akárcsak a Jó Pásztor Egyesületet, Horváth Levente hirdette az igét – a Jó Pásztorról. Az ember nem saját maga tulajdona, így csak bérese lehet önmagának, nem képes megvédeni magát, ezt egyedül Krisztus teheti meg jó pásztorként – mondta a lelkész a szószékről.
Az igemagyarázatot rövid múltba tekintés követte, egyrészt képekben, másrészt szavakban: Horváth Levente húsz évvel ezelőtt Csiha Kálmán akkori püspöktől kapta a megbízatást, hogy szenvedélybetegekkel foglalkozzon, ebben az évben tartották az első gyógyító-tábort, emellett támogató csoportot is indítottak a felépülni vágyóknak Kolozsváron, Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen is. Azóta több városban is működnek csoportok a református egyházon belül, a születésnapi ünnepségre is több helységből eljöttek családtagjaikkal együtt.
A hozzátartozókra is gondoltak a Mentő Misszió munkatársai, amikor az utógondozói táborokba őket is elhívták, illetve 1998-tól a szenvedélybeteg szülők különböző korú gyermekeinek külön táborokat szerveztek. Az évente háromszor megszervezett, 12 napos rövid távú terápiás programok mellett a hosszú távú terápiára (3-9 hónap) a szenvedélybetegek számára 2005-től nyílt lehetőség a magyarózdi kastély átalakított magtárában.
A Jó Pásztor Egyesületet legújabb projektje is igen népszerű: családi háttértől, személyes problémák minőségétől függetlenül jelentkezhet bárki életvezetési táborba – idén az első angol nyelvű, ilyen jellegű nemzetközi táborra is sor került.
A háttérben a falra vetített fényképek idézték a múltat, az előtérben pedig három „szabadult alkoholista” (a függőség betegség, amely nem múlik el, de rabsága alól fel lehet szabadulni) vallott saját múltjáról. Egyikük, aki Magyarországról érkezett az ózdi terápiás otthonba, elmondta: ő most a saját születésnapját is ünnepli, mert Ózdon újjászületett. Másikuk, a szatmárnémeti Gombola András könyvet írt Vívódások címmel életútjáról: profi vívóként kerítette hatalmába az ital és a drog, hosszú utat járt be, míg szembe tudott nézni önmagával, és a gyógyulást választotta.
„Azt mondták sokan, hogy ez csak akarat kérdése, de én nem tudtam parancsolni a kezemnek, hogy ne emelje a számhoz a poharat. Nagyon megalázó volt. Így hát zugivó lettem” - vallotta egy borász, aki 15 hónap terápia után visszatért eredeti mesterségéhez, amelyet élvezettel és absztinensen végez a jelenben. Kiemelte: körülményei nem változtak meg, de olyan kompetenciákat sajátított el Ózdon, amelyek segítségével sikerült valódi kapcsolatokat kialakítania, kiegyensúlyozott és kreatív személyiséggé vált, és rájött: az ő problémájának nincsen köze az alkoholhoz, az csak menekvés volt valami más elől.
A templom terében nem csak az ózdi bentlakásos terápia révén szenvedélyüket legyőzött függőbetegek, hanem a rehabilitációs otthon jelenlegi lakói is ott voltak. Istentisztelet után a maguk főzte töltött káposztával kínálták a finom illatokkal odavonzottakat. Az általuk készített képeslapokból is lehetett vásárolni, ugyanakkor sütemények fogyasztásával, torta-licittel is lehetett támogatni a Jó Pásztor Egyesület tevékenységeit.
Ózdon a következő rövid terápiás program november 4. és 15. között zajlik.
Maszol.ro

Elkezdte három napos amerikai látogatását a kormányfő
Megérkezett romániai idő szerint hétfőn hajnalban Washingtonba a román kormány Victor Ponta vezette küldöttsége. A miniszterelnök három napos hivatalos látogatáson tartózkodik az Egyesült Államokban.
Az Agerpres tájékoztatása szerint Victor Pontát elkísérte a külügyminiszter, az energetikai miniszter, az oktatás és a kulturális tárca vezetője.
A miniszterelnököt kedden fogadja a Fehér Házban az Egyesült Államok alelnöke, Joe Biden. A delegáció tárgyal a Világbank elnökével, Jim Yong Kimmel, kongresszusi képviselőkkel, illetve több amerikai óriásvállalat – ExxonMobil, Chevron, Motorola, IBM és HP – vezetőivel.
Maszol.ro

Összefogás
Simán összegyűlt a pénzbírság többszöröse erdélyi magyarok adományaiból az anyanyelvhasználat népszerűsítéséért megbírságolt marosvásárhelyi Lakó Péterfi Tünde számára.
Mint ismeretes, a rendőrség 1500 lejes pénzbírságot szabott ki nevetséges ürüggyel, mert magyar és román, kétnyelvű árcímkéket osztogatott a piaci árusoknak. A hír kapcsán az erdélyi magyarság összefogott, és hamar összedobta a bírság többszörösét. A pénz összegyűjtése nem bizonyult túl nehéz feladatnak, hiszen az egyéni adományozók csupán kis összegekkel kellett hozzájáruljanak, Lakó Péterfi Tünde ugyanis a legkisebb névértékű érmékben, 1 és 5 banisokban fizeti ki a bírságot, hadd számoljanak a polgármesteri hivatal adóosztályán. Így is több mint 8400 lej gyűlt össze, a többletet egyéb anyanyelvhasználatot népszerűsítő akciókra fordítják.
Az ügy az összefogás fontos üzenetét közvetíti mind az erdélyi magyarság, mind az állami hatóságok felé. A magyarság számára azt, hogy összefogva vagyunk erősek, együttesen olyan dolgokat is meglehet valósítani, amit egyénileg nehezen, vagy egyáltalán nem. A hatóságoknak, pedig azt, hogy a magyarság testületileg áll ki anyanyelvéért és nemzeti jogaiért.
Szükség is van az összefogásra. A tavalyi MOGYE-ügy után idén az USL a székely zászló körül szította az etnikai feszültségeket, a hatalom által kinevezett székelyföldi prefektusok futószalagon perelik be az azt kitűző önkormányzatokat, illetve a továbbra is a rendszerváltás magyar szimbólumának tekintett Tőkés Lászlót a Románia csillaga érdemrend visszavonásával riogatják.
Összefogásra néhány nap múlva, a nagy székely menetelés alkalmával is szükség lesz. Hiszen a kormány nem veszi figyelembe a magyarság érdekeit, sem történelmét, sem kultúráját vagy a gazdasági adottságokat a régiós „reformnál”.
Összehasonlíthatatlanul nagyobb szükség lesz rá, hiszen a tét jóval nagyobb 1500 lej összegyűjtésénél.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Októberi menetelések
Október hava a Kárpát-medencében élő magyarok számára a megemlékezések időszaka. Megmelékezések közelebbi, távolabbi történelmi eseményekről, ugyanakkor alkalom jelenünk átgondolására, átértékelésére – a jövőbe tekintésre
Az októberi rendezvénysorozat Kolozsváron már a múlt pénteken elkezdődött a felújított szamosfalvi emlékmű felavatásával. Az obeliszk az 1849. október 18-án kivégzett Tamás András madéfalvi huszárezredesnek és Sándor László csíkszentmihályi honvédőrnagynak állít emléket. Az ő tiszteletükre emelték 1896-ban a most felújított Honvéd Emlékművet. Jó volt látni, hogy az ünnepségen sokan vettek részt, nemcsak helybéliek, hanem székelyföldiek, magyarországiak, sőt amerikaiak is.
Holnap, október huszonharmadikán nemcsak Budapesten, hanem Erdély-szerte tízezrek tisztelegnek majd az 1956-os magyar forradalom hősi halottainak, az embertelen kommunista rendszer áldozatainak emléke előtt. A tömegben, immár hagyományosan, sok erdélyi is jelen lesz. Kolozsváron a sétatéri ’56-os emlékmű elé várják a résztvevőket.
Hetek óta folyik a szervezése a hétvégi, október huszonhetedikére meghirdetett Székelyek Nagy Menetelésnek. Az ötvennégy kilométeres távon, a háromszéki Bereck és Kökös közötti útszakaszon tízezrek fognak tüntetni Székelyföld egységéért, az európai hangzású régiósítási tervek ellen, amely az itt élő magyar közösség asszimilációjával lenne hosszú távon egyenlő. A helyszín bővelkedik jelképekben: Bereck az ágyúöntő 1848-as forradalmár hős, Gábor Áron szülőhelye, Kökös a történelmi Székelyföld első települése a hajdani Szászföld határán, a menetelés útvonalához a díszlet a háttérben húzódó Kárpát-kanyar őszi színpompás vonulata, amely a történelem során annyiszor nyújtott védelmet őseinknek.
Látszólag a fenti három eseménynek semmi köze egymáshoz, tudatunkban mégis összetartoznak. Akárcsak azok a személyek, akiket a közös ügy, szabadságjogaink, az önrendelkezéshez való jogunk korlátozása elleni közös tiltakozás összefűz. És ha különböző okokból fizikailag nem is leszünk mindannyian ott ezeken a megmozdulásokon, lelkileg annál inkább. Ott voltunk együtt Szamosfalván, szerdán ott leszünk a budapesti és kolozsvári helyszíneken, vasárnap pedig mindazok, akik – a történelmi példákból tanulva – hiszünk a közös fellépés erejében, a háromszéki országúton menetelőkhöz csatlakozunk nagyon nagy számban.
Szabadság (Kolozsvár)

Beder Tibor: Egy kődarab különleges története
Csíkszeredai lakásom egyik szobájában egy tégla méretű lapos követ helyeztem az asztalomra. Egy támasztékra tettem, így jól látható minden irányból.
Szükséges is ez, hisz nem akármilyen kődarabról van szó. Kővágóval alakították négyszögűvé és lapossá, egyik élét csákánnyal törték le, lapos fele mindkét oldalán kisebb foltokban vakolatmaradványok láthatók. A kőzet az andezitek csoportjába tartozik, geológiai nyelvezettel élve vulkanikus kőzet, amely a magma felszíni megszilárdulásakor jött létre. Keletkezési helye a ma Kárpátaljának nevezett Északkeleti-Kárpátok vidéke. Kőbányászok termelték ki, kőfaragók alakították lapos kőlemezekké és szobrászművész rakta be egy kőhalmazba, hogy egy szobor tartozéka legyen, majd felbőszült, mások szobrait nem tisztelő emberek törték le a szoborról, hogy aztán ottjártamkor mint használaton kívüli kődarabot felvegyem a földről és hazaszállítsam. Magyar történelmi hely sok eseménnyel
A kő keletkezési helyéről következtetve nem nehéz kitalálni, hogy az említett szobor 841 méter tengerszintfeletti magasságban, a Máramarosi-havasok és a Keleti-Beszkidek között fekvő Vereckei-hágón átvezető régi úttól mintegy 200 méterre fekszik, nyugati irányban. Azért régi, mert az 1980-as olimpiára új út épült Munkács és Lemberg (Lviv) között, ami pár kilométerrel nyugatabbra elkerüli a régi hágót. Így ma alig van forgalom rajta, főleg magyar turisták látogatják. A hágóra Munkácsról kiindulva, Szojva érintésével Alsóvereckén keresztül Verebes (Verbjászk) irányába lehet feljutni, meglehetősen rossz minőségű, kacskaringós úton.
A magyar történelem részeként a Vereckei-hágónak fontos helye van a magyar történelmi tudatban. Itt kelt át a Kárpátokon 895-ben a honfoglaló magyarok többsége. 1241-ben a mongol–tatár fősereg itt tört be Magyarországra. II. Rákóczi Ferenc ezen a hágón érkezett magyar honba és itt találkozott szerető kurucaival, a szabadságharc leverése után pedig itt hagyta el végleg Magyarországot. Az első világháború idején, 1914-ben az osztrák–magyar csapatok súlyos harcokat vívtak a hágónál az orosz cári csapatokkal. A második világháború idején szintén súlyos harcok voltak a hágó környékén. Az Árpád-vonal völgyzáraihoz tartozó erődítmények ma is láthatók. A hely, ahol honfoglaló magyarjaink a Kárpát-medencébe érkeztek, minden magyar számára fontos zarándokhely. Ennek tudható be, hogy 1896-ban a millennium évében az akkori Magyarország határán itt állították fel a honfoglalási emlékművet. Fél évszázadig állt ott. Nem vihar, földrengés vagy egyéb természeti csapás, hanem a más emlékeit nem tisztelő diktatorikus rendszer tűntette el a föld színéről. Egy fél évszázadot kellett várni, hogy ismét szobor kerülhessen a régi helyére. Az 1990-es évek elején vetődött fel a kárpátaljai magyarság részéről egy új honfoglalási emlékmű felállításának a gondolata. Bár az építkezés elkezdődött, a sok huzavona és botrány miatt (tulajdonviszonyok tiztázatlansága, építési engedélyek hiánya, a hatóságok és az ukrán nacionalisták ellenállása) ez a terv meghiúsult. Így aztán 1996-tól, a millecentenárium évétől kezdődően 12 esztendőn át egy torzó szimbolizálta az abbahagyott emlékművet. A csonka, de igen megszeretett emlékművet sokan látogatták és koszorúzták. Felállítására a folyton újrarendeződő politikai viszonyok miatt bizonyos politikai alkuk révén kerülhetett sor. A 2008. július 21-én felavatott emlékmű Mattl Péter munkácsi szobrászművész alkotása. Mivel számoltak azzal, hogy az emlékmű botránykő lesz az ukajnai nacionalisták szemében, azt masszív vasbeton szerkezettel építették meg. Ez sem mentette meg az emlékművet. Annyira megrongálták (festés, csákány, kalapács, vasrúd), hogy a sorozatos rongálások után 2012. október 10-én újraavatták. A szobor azóta is az ukrán nacionalisták célponja, sorozatosan rongálják.
Az andezit kőlapokból kialakított, hét tömből álló emlékmű a Kárpátokon átvonuló hét honfoglaló törzset szimbolizálja. A kapu nyílásában a vérszerződésre emlékeztető oltárkő található. A szélső kiszögellések a nemzeti turul szárnyait, a csúcs a törzsét, a közbelső üreg pedig Emesét jelképezi. A szerzői szándék szerint a Honfoglalási emlélkmű a Kelet és Nyugat közötti átjárót, történelmi kaput kívánja jelképezni. Földrajzi érdekesség, hogy az emlékműnek helyet adó magaslat pontosan a keskeny vízválasztó gerincén helyezkedik el, amely egyben Kelet-és Közép-Európa határát is jelzi. Ezek után hadd jegyezzem meg, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiából örökölt Galíciával és a Magyarországtól elszakított Kárpátaljával a Kelet-Európában fekvő Ukrajnának van egy közép-európai része is. Mint ahogy a hajdani kelet-európai Románia Erdély bekebelezésével vált közép-európai országgá.
Köszönet a szoborrombolóknak
Nincs olyan nap, hogy ne találkoznék a szobámban elhelyezett andezit kőlapommal. Ahogy meglátom, nyomban a vereckei emlékmű jelenik meg képzeletemben és az onnan kibontakozó kilátás a Vereckei-hágó vidékére. Majd az ezt követő 1100 év története villan át emlékezetemen. Ez a szobordarab nélkülözhetetlen tartozéka lett életemnek, nemzettudatom állandó éltetőjévé és táplálójává vált. Ragaszkodom hozzá és úgy érzem, ő is jól ézi magát nálunk. Már nem is tudnám elképelni a szobám nélküle. Köszönettel tartozom hát azoknak, akik lecsákányolták nekem ezt a darabka szoborrészt, mivel másképp soha sem jutottam volna hozzá. Köszönöm nekik, hogy minden nap eszembe juttatják magyarságomat és erősítik nemzettudatomat. Köszönöm, hogy örömöt szereztek nekem és még sok hozzám hasonló nemzettársamnak, akik kabátjuk zsebébe téve sorra hazaviszik a szobor környékén elszórt dabkákat. Ettől kezdve már nem tudják elfeledni a vereckei honfoglási emlékművet. Kérlek hát, keves rombolói a mások emlékeinek, hogy továbbra se adjátok fel. Mert amilyen mértékben omlanak szobraink, olyan mértékben tesszük lebonthatatlanná őket. Több millió év alatt se tudjátok szétverni őket, mert letört darabkáit Európa legszebb kialudt andezit vulkáni vonulatának kőzetanyagából bőven pótolni tudjuk. Várjuk hát, hogy további szobordarabkákkal gazdagítsátok nemzettudatunkat.
Bármennyire is messze van ez a szobor tőlünk, az ehhez hasonló esetek nem ismeretlenek az erdélyi magyarok számára sem. Jóval Trianon előtt az akkori Magyarország területén fekvő Brassó városában, 1913-ban felrobbantották az 1896-ban emelt honfoglalási emlékművet a Cenk tetején. Az Árpád-szobor mindössze 20 évig hirdette a magyar nemzet dicsőségét. Sokan már az avatása idején sem nézték jó szemmel, így a szászság sem, akiket – ahogy az avatóünnepségen résztvevő belügyminiszter is hangsúlyozta beszédében – a magyarság testvérként ölelt keblére, és meghagyta őket magukkal hozott nyelvükben és szokásaikban. 1902-ben a szobrot román diákok robbantásos merénylettel próbálták ledönteni. De hogy mi baja volt vele Ilie Cătărăunak és Tomotei Kirilovnak, akik 1913. szeptember 27-én dinamittal felrobbantották és megrongálták az emlékmű talapzatát, ma sem értjük. Hiszen akkor még Besszarábia az Orosz Birodalom része volt, csak az első világháború után csatolták Romániához. Legelfogadhatóbb magyarázat erre az Erdély megszerzésének vágyából fakadó magyarsággyűlölet sikeres betáplálása lehet a románok tömegeibe. Nem sokat tudhattak rólunk, de annyit igen, hogy az a személy, akinek a szobra a Cenktetőn áll, annak a keletről jött népcsoportnak volt a vezetője, amely Erdélyben leigázta „az ott élő őslakó románokat”. Lám, a hazugságon kitalált történelem milyen hatékonyan meg tudja mérgezni a tudatot. Ezek után hogyan értékelné a Milcov partján, Moldova és Munténia határán fekvő 80 ezer lakosú Focşani, az „egyesülés városa”, ha a főterén álló Egyesülés emlékoszlopát, Moldva legértékesebb történelmi emlékeinek egyikét – viszonzásképpen a sok szoborgyalázásért – felrobbantanák a magyarok? Az esemény vad indulatokat ébresztene a románokban, mi magyarok pedig szégyellnénk és elítélnénk a tetteseket.
Aztán 1916-ban a román tüzérség ágyútűzzel pusztította el a brassói szobrot. Ez a kultúrvandalizmus volt a kezdete annak a magyar emlékek elleni merényletsorozatnak, amelynek négy fázisa határozható meg Erdélyben. Kezdetben az 1916-ban bevonuló román hadsereg katonái döntöttek le köztéri műveket. Az emlékrombolások második szakasza a húszas évek derekán következett be, majd tíz évi viszonylagos nyugalom után, az 1930-as évek közepén éledt újra az emlékműpusztítások harmadik hulláma. Ez alatt az idő alatt száznál több szobor és emléktábla esett áldozatául a fékevesztett nacionalizmusnak. Az 1989-es változások után kezdődő negyedik fázisban újra életre kelt az emlékműrombolás. 1990-ben a temesvári honvédok és a nagymajtényi szatmári béke emlékoszlopait rongálták meg, 1992-ben erőgép segítségével ledöntötték a zajkáni Hunyadi János vezette vaskapui ütközet buzogányos obeliszkjét, 2009-ben pedig – hogy csak a legjelentősebbeket említsem – csákánnyal támadtak neki a kolozsvári Mátyás-szobor talapzatának. Az emlékműrombolás és minden más magyarellenes megnyilvánulás mozgatórugója – beleértve a „barátságos” futballmérkőzéseket is –, hogy eltüntessenek mindent, minket is, ami és akik az „ősi román föld” egykori magyar voltára emlékeztetnek. Pedig a gyűlölet helyett ideje lenne már a megbékélésnek. Inkább a gyűlöletet szító politikusokat kellene végleg kiiktatni.
Egy kődarabot minden magyarnak!
Így hát abban a „szerencsés” helyzetben vagyunk, hogy mi is begyűjhetünk egy szobordarabkát Erdély valamelyik részéből és az asztalunkra helyezhetjük a történelmet. Halmokban állnak és évente gyarapodnak a szétvert, letördelt szobordarabkák Kárpát-medence szerte, de bőviben vagyunk minden olyan kőzetféleségnek is, amiből szobrot lehet készíteni. Egy darabka is elég ahhoz, hogy magunkban összerakjuk az általa megörökített történelmi eseményt. Így folytonos hordozói és megőrzői leszünk eltávolított, lerombolt és megrongált történelmi emlékeinknek. Ahány szobordarabkát birtokló magyar ember lesz, annyi szobor és történeti esemény fog újraéledni a valamikori magyar haza elcsatolt részeiben. Így válik újra egésszé a régi haza. Keress hát egy letört kődarabot ledöntött vagy megsebzett emlékhelyeink egyikén és tedd rá asztalodra, hogy minden nap eszedbe juthasson a mi történelmünk, hogy te is itthon érezhesd magad e hazában.
Krónika (Kolozsvár)

Próbakő
Az előre látható eredmények mellett aggasztó adatok is kiderülnek abból a felmérésből, amelyben azt vizsgálták, hogyan szavaznának a frissen honosult erdélyi és partiumi polgárok a jövő évi magyarországi parlamenti választásokon.
A választási preferenciák nem meglepőek: mintegy 80 ezer új állampolgár venne részt a szavazáson, ami egy országgyűlési mandátumot jelent. Mivel pedig a Fidesz a leadott voksok 86 százalékát kapná meg, ez az egy mandátum a kormánypártnak jutna. Ez minden bizonnyal annak tudható be, hogy a Fideszre eddigi retorikája, illetve kormányon megtett lépései – a kedvezménytörvény, majd a könnyített honosítás bevezetése – nyomán úgy tekint a határon túli magyarok elsöprő többsége, mint arra az anyaországi pártra, amely a leginkább elkötelezettebb az elszakított nemzetrészekről való gondoskodás iránt.
Az ellenzéki pártok viszont azt a konzekvenciát vonhatják le, hogy egyelőre hiábavaló volt elzarándokolni Erdélybe és bocsánatot kérni 2004. december 5-ért.
Van azonban a felmérésben egy számunkra aggasztó adat is. Eszerint miközben például a románok 71 százaléka egyetért azzal, hogy a határon túli románok ingyenes romániai orvosi ellátásban részesüljenek, az anyaországi magyaroknak csupán egyharmada gondolkodik így a könnyen honosult határon túli honfitársak tekintetében. Ez még akkor is elgondolkodtató, ha tényleg nem korrekt egy olyan szociális rendszer juttatásait ingyenesen használni, amelyhez az ember nem járult hozzá anyagilag. Azt jelzi ugyanis, hogy koránt sem teljes körű a konszenzus a határon túliakhoz való viszonyulásról.
Ez főleg azért aggasztó, mert fennáll a veszélye, hogy az ellenzéki erők eddigi erdélyi toborzópolitikájuk kudarcát látva 2004-hez hasonlóan ismét csak a határon túliak elleni kampány révén próbálnak meg a Fideszen ütni egyet. A jövő évi választási kampány így a határon túliakkal kapcsolatos politika próbaköve is lesz. A balliberális oldal azáltal bizonyíthatja a bocsánatkérés őszinteségét, ha a mostani adatok ismeretében nem csupán nem próbálja meg még inkább ellenük hangolni az anyaországiak erre fogékony részét, de emellett megpróbálja szétoszlatni választóiban a velük kapcsolatos előítéleteket és téveszméket.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Akadályozzák a valós kétnyelvűséget Marosvásárhelyen
Annak ellenére, hogy Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea minden sajtótájékoztatón előveszi a magyar-román kártyát, és a békés együttélés fontosságát hangsúlyozza, elítélve azokat, akik szerinte mesterségesen szítják a feszültséget, az általa vezetett városháza semmilyen konkrét lépést nem tesz azért, hogy bebizonyítsa: valóban minden marosvásárhelyi egyenrangú lakosa ennek a városnak.
Bár a városháza honlapján a csütörtökön megvitatásra kerülő napirendi pontok között örökös visszatérőként újra szerepel a valódi kétnyelvű utcanévtáblák kérdése, megtudtuk: egyelőre bizonytalan, hogy szavazásra bocsátják, vagy sem. A Peti András alpolgármester által benyújtott határozattervezet összegzi az elmúlt években a kétnyelvű utcanévtáblák kapcsán hozott önkormányzati döntéseket, úgymond egy kalap alá veszik őket, és határidőt is kitűz: 2013. december 31-ét, ameddig a helyükre kell kerüljenek a kétnyelvű utca- és piacnévtáblák Marosvásárhelyen.
Peti András megkeresésünkre elmondta, hogy 1999-ben, 2004-ben és legutóbb 2007-ben szavazott a képviselő-testület arról, hogy Marosvásárhelyen az utcanévtáblák kétnyelvűek legyenek. „Annak ellenére, hogy 2007-ben egy hiteles fordító által elkészített utcanévjegyzék is készült, a városháza csak részben valósította meg a határozatot: a román megnevezés után odaíratta az utca szót magyarul. Az általam benyújtott határozattervezetet sajnálatos módon a városháza és Maria Cioban főjegyző törvénytelennek tartja, arra hivatkozva, hogy törvény írja elő, hogy a helységnévtáblákon hogyan szabad feltüntetni a települések nevét, s hogy nem szabad feltüntetni a régi történelmi neveket. Igaz, hogy a helységnevek esetében csak egy magyar és egy román nevet szabad odaírni, de ez nem vonatkozik az utcanevekre is. Több nagyvárosban megoldották a valódi kétnyelvűséget, és bízom abban, hogy erre Marosvásárhelye is sor kerül" – mondta az alpolgármester.
A Maria Cioban által összeállított széljegyzékben többek között azt olvashatjuk, hogy a kisebbségek nyelvére vonatkozó uniós és román törvények lehetőséget biztosítanak az önkormányzatoknak, hogy kétnyelvű utcanévtáblákat, helységnévtáblákat helyezzenek el, de nem kötelezik őket erre, éppen ezért nem írja alá. Így, elméletileg, nem kerülhet be a napirendi pontok közé.
Simon Virág
Székelyhon.ro

Sütőre várni kell, Decebal jöhet
Két szobor felállításáról is döntenek a marosvásárhelyi önkormányzati képviselők a csütörtöki testületi ülésen. A városháza honlapján szereplő határozattervezetek értelmében újra szóba kerül Sütő András marosvásárhelyi író szobrának helyszíne, valamint előreláthatóan szavazásra bocsátják a Decebal dák király mellszobrának felállítását is.
A dévai Maris Dava Kulturális Egyesület idén nyáron kérvényezte a marosvásárhelyi városházán, hogy jelöljenek ki egy közterületet, ahová elhelyezheti a Marosvásárhelynek adományként adott Decebal dák király mellszobrát. Az egyesület két helyszínt jelölt meg, az egyik a Dózsa György út és a Bodoni utca kereszteződésénél levő kis park, a másik a Tudor lakótelep vége, a Segesvári út és az 1918. December 1. utca kereszteződése. A városháza főépítésze azt javasolta, hogy a Dózsa György úti kis parkban állítsanak emléket Decebalnak, így a képviselők arról fognak szavazni, hogy kell-e Decebal-szobor Marosvásárhelyen, és hogy megfelelőnek tartják-e az említett helyszínt.
A csütörtöki tanácsülésen újra napirendre kerül a Sütő András-szobor ügye. Mint a Székelyhon.ro-nak Peti András alpolgármester, a határozattervezet összeállítója elmondta, többszöri nekifutásra újra sikerült napirendre tűzni ezt a fontos kérdést. „A városháza eddig azzal utasított el, hogy a Színház-tér – ahová egy ülő Sütő András-szobrot szeretnénk állíttatni – tervezői levédték a tervüket, így beleegyezésük nélkül nem lehet ott átalakításokat eszközölni. Éppen ezért most azt kérem, hogy a városháza rendeljen egy szakértői tanulmányt arról, hogy a Színház-térre hová lehet egy szoborparkot tervezni. Azt szeretnénk, ha nemcsak Sütő András, hanem más, Marosvásárhelyhez kötődő írónak is emléket tudnánk állítani ott. Ha ez a tanulmány megvan, akkor ez jelentős előrelépést jelent majd ahhoz, hogy Marosvásárhely központjába végre bekerüljön az első magyar szobor” – mondta az alpolgármester, aki nem tudta, hogy a szavazásra bocsátandó határozatok között szerepel a Decebal szoborállítás.
Simon Virág
Székelyhon.ro

A magyar szabadság mámora Romániát is elérte
Az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc hevülete Romániára is átterjedt, itt is több szervezkedő csoport alakult. Az egyik ilyen szervezet egykori tagja, az érmihályfalvi Török László idézte fel emlékeit.
Az 1956-os magyarországi forradalomnak Romániában is komoly kihatásai voltak. Számos, a forradalommal szimpatizáló, szolidarizáló csoport alakult Romániában is a forradalom hevében. Az egyik ilyen csoport volt az 1956 őszén a nagyváradi Premontrei Gimnázium (akkori nevén 4. számú Líceum) internátusában alakult Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete, melynek nem sokkal megalakulása után tagja lett a jelenleg Érmihályfalván élő Török László is. Ő 1956-ban mindössze tizenkét éves volt, de már abban a korban is érzékelte, hogy valami nincs rendben az országban. „Nem tudom megfogalmazni az akkori a közhangulatot. 1989-hez volt hasonlatos, amikor november 1-jén hatalmas tömeg gyújtott gyertyát Rulikowsky sírjánál, és akkor is érzete mindenki, hogy valami van a levegőben. Ugyanez a közhangulat uralkodott 1956 őszén is” – idézte fel Török László, elmondva, hogy az 1956-os eseményekről a rádióból, valamint a városban suttogó emberektől szerezték információikat. Török László nem volt kezdetektől a csoport tagja, de a többiek későbbi elmondásaiból megtudta azt, hogy a szervezet tagjai a magyar forradalom és szabadságharc idején röpcédulákat készítettek, falakra rendszerellenes jelszavakat írtak. Sőt, tervezték azt is, hogy síneket robbantanak fel, mert úgy tudták, hogy vonattal szállítják el a foglyokat. A szervezet fő célkitűzése az volt, hogy fel legyen készülve, ha a forradalom Romániában is kirobbanna.
Pléhből volt az aranyalmafa
A magyar forradalom és szabadságharc bukása után a váradi szervezet nem bomlott fel teljesen, hanem önálló életet kezdett élni. Tagjai, melynek sorába immár Török László is beletartozott, irodalmi, történelmi önképzőkört szerveztek, a jövőt tervezték, de akik kikerültek az internátusból, azok általában beszüntették kapcsolatukat a szervezettel. „Voltak, akik nem is kötődtek annyira a szervezethez, azt hitték, hogy elmúlt a fellángolás, és akkor ébredtek rá, hogy nincs vége semminek, amikor jött értük a szekuritate” – mondta Török László. A titkosszolgálat nyilván korábban is sokat tudott a csoportról, de csak 1960-ban kezdődtek meg a letartóztatások. „Összesen ötvenkilenc embert ítéltek el, akik közül csak három volt nagykorú. Én tizenöt évet kaptam. Az alapvád az volt, hogy meg akartuk dönteni a fennálló társadalmi rendet, de a bíróságon nacionalistának, irredentának is neveztek bennünket” – árulta el Török László, aki a Duna-deltába került. A politikai foglyokkal egyébként sokkal szigorúbban bántak, mint a köztörvényesekkel. Az egyik őr el is mondta neki, miért van ez így: „Azok (a köztörvényes bűnözők – szerk. megj.) csak a szocializmus aranyalmafájáról akartak lopni egy-egy gyümölcsöt, ti viszont (a politikai foglyok – szerk. megj.) a aranyalmafát akartátok kivágni tövestől”- emlékezett az őr szavaira Török László, aki 1964-ben kegyelemben részesült, megpróbáltatásai viszont nem szűntek meg, mert szabadulása után folyamatosan figyelte őt a szekuritate. Neki is, mint annyi más társának, nagy árat kellett fizetnie a szabadságvágyért.
Pap István
erdon.ro

Könyvbemutató: Karácsony Benő és az irónia
Nagyvárad- Hétfő délután a Partiumi Keresztény Egyetem Bartók-termében mutatták be dr. Balogh Andreának, a Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszék oktatójának Karácsony Benőről szóló munkáját.
Az irónia Karácsony Benő regényeiben című könyv az író regényeinek poétikájával foglalkozik, azzal a sajátos humorral és derűvel, ami olyannyira jellegzetes a műveiben, illetve az életmű 20. századi befogadástörténetét is vizsgálja.
A rendezvényen megjelenteket drd. Kordics Noémi, a PKE Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszékének vezetője üdvözölte, köszönetet mondva a kolozsvári Egyetemi Műhelynek és a váradi Partium Kiadónak a tudományos együttműködésért. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a kiadvány dr. Balogh Andrea doktori disszertációjának könyvváltozata, aki 2012 óta a PKE magyar tanszékének adjunktusa. 2005-ben a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi szakán szerzett oklevelet, két évvel ezelőtt doktorált. Tanulmányában Karácsony Benő regényeivel foglalkozik, kitűnik belőle, hogy olyan ember, aki tudatában van az irónia bölcsességének, érti és érzi a furcsa élethelyzetek dialektusát, és nem öncélúan, hanem együtt nevet olvasóival. Ugyanakkor problémafelvetései világosak és áttekinthetőek, az utolsó fejezetben pedig a kanonizáció izgalmas kérdésével is foglalkozik, együtt gondolkodásra késztet Karácsony Benő 21. századi percepciójáról. Ezután dr. Balogh Andrea kiemelte, hogy a könyv a teljesség igényével a doktori dolgozat kiadása. A tartalmon alapvetően nem változtatott, csupán szerkezeti átalakításokat eszközölt, mert tekintettel volt a doktori bizottság hozzászólásaira.
Napos oldal
Dr. Balázs Imre József irodalomtörténész, a BBTE adjunktusa úgy vélte, hogy a szerzőnek valamiféleképpen viszonyulnia kellett ahhoz, hogy korábban két könyv is megjelent Karácsony Benő munkásságáról: a kilencvenes években Tóth H. Zsolt monografikus feldolgozása, mely az író szemléletvilágát próbálta beazonosítani, majd később Robotos Imre tanulmány gyűjteménye, ami a humort és cinizmust vulgármarxista irányból közelítette meg. A méltató meglátásában Balogh Andrea eleget tett azon elvárásnak, hogy ezeknél több információt nyújtson Karácsony Benő életművéről. Hozzátette: egyrészt megmutatja, hogy az író az iróniát arra használta, hogy belépjen a modern magyar irodalomba, másfelől pedig érződik, hogy Cs. Gyimesi Éva irányításával indult a doktori disszertáció elkészítése, főleg ami a kanonizációra vonatkozó gondolatmenetet illeti.
Dr. Boka László, a PKE docense és az Országos Széchényi Könyvtár tudományos igazgatója szerint a dolgozat történeti kivitelezésében interdiszciplináris szemlélet jelenik meg, újszerűen világítja meg Karácsony Benő viszonylag elfeledett életművének horizontját. Ha kell, olykor bírál, azonban ezt tapintatósan teszi anélkül, hogy megtagadná a korábbi irodalomtörténeti hagyományokat, inkább kiegészíti ezeket. Cs. Gyimesi Éva útmutatásait követve végül arra a következtetésre jut: a haláltáborban végződött életműben a zsidó származású Karácsony Benő az iróniát egy védekezési módnak használta arra, hogy meneküljön az embertelen és ostoba világból. Az elhangzottakat Balogh Andrea azzal egészítette ki: szándékosan a legnagyobb hangsúlyt a Napos oldal ismertetésére fordította, mivel megítélésében ez több egy egyszerű címnél, egyfajta metafora vagy szubtextus, egy olyan attitűdnek a kifejezője, melyhez bizonyos lelkiállapot társul.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro