Segesváron zajlik a szórványkollégiumok találkozója
Meg kell adni a segítséget a szórványban felnövekvő fiataloknak, hogy megőrizzék magyar identitásukat, és ezzel gyarapítsák az összmagyarságot – nyilatkozta az MTI-nek Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár, miután Segesváron felszólalt a Kárpát-medencei magyar szórványkollégiumok találkozóján. Az erdélyi, a felvidéki, a délvidéki és a kárpátaljai szórványkollégiumok képviselőit a segesvári kollégiumot működtető Gaudeamus Alapítvány látta vendégül megalapítása huszadik évfordulóján. Hoffmann Rózsa az MTI-nek elmondta, a magyar kormány anyagi támogatása ahhoz szükséges, hogy a kollégiumok fennmaradjanak, működni tudjanak. Fontosnak tartotta, hogy ma az anyagi támogatáson túl, a legtöbb magyarországi oktatási kezdeményezés kiterjed a külhoni iskolákra is. "A tanulmányi versenyeket ma már úgy hirdetik meg, hogy azok természetszerűen lehetőséget kínálnak a Kárpát-medencei magyarságnak is" – mondta az államtitkár. Megemlítette a nemzeti tehetségprogramot is, amely immár a tehetséges külhoni magyar fiatalokra is kiterjed. "Magyarország erősödik identitásban, nemzeti összetartozásban, gazdasági teljesítményben, és ez erősíteni fogja a külhoni magyarságot is" – tette hozzá Hoffmann Rózsa. A Gaudeamus Alapítvány által működtetett segesvári kollégium eddig mintegy 350 diáknak biztosított méltó lakhatási és tanulási körülményeket, illetve magas színvonalú anyanyelvű kulturális programokat. A Kárpát-medencei szórványkollégiumok e hét végén zajló háromnapos tanácskozásán a szórványban dolgozó iskolák működtetéséért felelős szakemberek veszik számba, hogy mi történt az elmúlt években, és mi az, amit a jövőben el szeretnének érni. (mti)
Transindex.ro

Elment a vidám szívű ember
Ismét szegényebbek lettünk egy kiváló személyiséggel. Gub Jenő 1929. márc. 5-én született, életének 84. évében hunyt el, szeptember 29-én. Az elemi iskolát Gegesen, a középiskolát a marosvásárhelyi református kollégiumban végezte. Biológia-földrajz szakos tanári képesítést szerzett a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen. 1964 óta Szovátán tanított. 1967 óta foglalkozott etnobotanikával (népi növényismerettel) és általában a népi természetismerettel. Több mint negyven Hargita és Maros megyei településnek gyűjtötte össze és dolgozta fel az etnobotanikáját, és 14 sóvidéki településnek a részletes népi természetismeretét.
Közel száz dolgozata, ismeretterjesztő cikke jelent meg.
Fontosabb munkái: Erdő-mező növényei a Sóvidéken 1996, Erdő-mező állatai a Sóvidéken 1996, Háziállataink dicsérete 1999, Kertek, mezők termesztett növényei a Sóvidéken (2001), A meleg égövön hideg van 2002, Természetismeret én néphagyomány a székely Sóvidéken 2003, Üres kalász fennhordja a fejét (2004), A könnyező egerek története (2004), Szováta turistakalauz (2005), Rapsónné rózsája (2005), Láttál cseresznyefán tököt? (2008). Gyűjteményes (közös kötetek): Erdélyi útikönyv, Erdélyi útikalauz, Növények a folklórban, A Tordai-hasadéktól Szent Anna taváig.
Ő volt az egyik legszorgosabb néprajzkutató Maros megyében.
Gub Jenő hétszer vett részt a Magyar Néprajzi Múzeum országos pályázatán, s vidéki tanárként négy első, két második és egy harmadik díjat nyert. A Magyar Néprajzi Múzeum javaslatára kötetben is megjelentek pályamunkái. Vasvártól Sopronig című munkája a marosvásárhelyi Csaba királyfi Honvéd Gyorsfegyvernemi Hadapródiskola életének egy rövid szakaszáról, a növendékek egyik csoportjának viszontagságairól, végül orosz fogságáról szól. Gub Jenő ugyanis hártyapapírra írt naplót vezetett, ennek alapján írta meg a szomorú történetet.
Az etnobotanika fogalmát itt alig ismerték, míg meg nem jelentek az írásai. Az etnozoológia lényege pedig: megismerni az emberekkel együtt élő állatokat, a hozzájuk kapcsolódó hiedelmeket és a megtartásukért alkalmazott praktikákat. "A sóvidéki ember az állatait mindig különös gonddal nevelte, az állattartás, állatszeretet, gondosság sokszor jelentősebb, nagyobb érték volt, mint a családban a gyermek" – írta Gub Jenő, amikor közreadta három évtizedes gyűjtőmunkájának eredményét.
"A népi természetismeret sajnos a néprajz mostohagyermeke, annak a perifériájára szorult, ami abból is adódhat, hogy az etnobiológia művelőjének legalább három tudományágban (növény- és állattan, etnológia, nyelvészet) kell jártasnak lennie".
A népi gyógyászat adatai mellett összegyűjtötte a néprajzi szempontból értékes babonákat is.
Egy másik kötetének már a címe is érdekes: A meleg égövön hideg van. – Fél évszázados gyakorló pedagógusi pályafutásom alatt gyűlt össze az e kötet nagyobb részét kitevő "vidám anyag" – jelzi a bevezetőben. Alcíme pedig: Vaklátás, nagyüzemi garázdálkodás, ricinussal kent képességek. Kisiskolások, diákok ki- és elszólásait, rögtönzésekből, pótvizsgai, felvételi és érettségi vizsgai dolgozatokból "kiemelt" aranymondásokat, aranyköpéseket, diákköltészeti "remekeket", dalokat, verseket, vicceket is tartalmaz ez a könyvecske. Igen nagy élvezettel olvastam.
Tanári munkája mellett időt szentelt az idegenvezetésnek, hiszen a vidék egyik legtájékozottabb turistakalauza is volt, és annak a Kányádi Sándortól szentesített gondolatnak a jegyében, amely arra int, hogy be kell gyűjtenünk minden értékünket, semmi sem kerülte el a figyelmét, mindent szorgosan feljegyzett, megörökített. Gyűjteménye végén, a gyalogló tanár, a Sóvidék szerelmese, fáradhatatlan kutatója Alsósófalva, Atyha, Békástanya, Felsősófalva, Fenyőkút, Illyésmező, Kopactanya, Korond, Pálpataka, Parajd, Sóvárad, Szakadát, Szováta és Vadasmező településekről hatszáznál is több adatközlőt sorolt fel név szerint.
A testi fáradalmak néha nem engedik beteljesíteni minden tervünket. De amit a tanár úr felmutatott széleskörű munkásságának gyümölcseiből, olyan rangot biztosít számára az emlékezetben, amelyre igen kevés ember számíthat éltében s holtában. Mardos a keserűség, hogy őt sem becsültük meg igazán, érdemei szerint. Könnyű volna eldicsekednem, hogy rajtam aztán semmi sem múlott, hiszen friss kiadványaival rendszeresen megajándékozott, és ezek mindenikéről, szerény képességeim szerint, apró jelzéseket jelentettem meg a lapban, amelynek a kenyerét ettem. De eszembe jut Márai Sándor intelme is: nem szabad megsértődni. Az idő mindent a helyére rak.
Vidám szív a legjobb orvosság – idézte Gub Jenő a Példabeszédek könyvét a Bibliából. Maga is meg volt győződve arról, hogy a jókedv, a derű, a nevetés testi és lelki egészségünk egyik megtartója – ugyanakkor azonban azt tapasztaljuk, mondja, hogy éppen ebből a gyógyszerből jut a legkevesebb, és maholnap hiánycikk lesz.
Vigasztalódásunkra álljon itt Gub Jenő egyik anekdotája A könnyező egerek története című kötetéből. Színhelye a korondi kerámiagyár, a sokoldalúnak becézett hazug szocializmus dicső éveiből.
„A korondi kerámiagyárban dánfalvi mintára fekete színű edényeket kezdtek készíteni. Németországból tapasztalatcserére érkezett egy bizottság a gyártási módszereket vizsgálni. A vendégeket akkori szokás szerint, nagy éberséggel, a szekuritáté embere kísérte. A németeket az üzemen végig a gyár akkori mestere, a nagy tudású, jó humorú néprajzos, István Lajos bácsi vezette. Indulás előtt a szekus Lajos bácsit szigorúan figyelmeztette, hogy aztán pofa be, igazat semmiről sem szabad mondani! Így aztán hiába kérdezősködtek a vendégek, csak semmitmondó, lényegtelen válaszokat kaptak. A fekete edényekhez érve azonban különös kíváncsisággal érdeklődtek a németek, hogy azokat miféle technológiával készítik, mivel és hogyan színezik, satöbbi. Mivel ez kivételesen a szekust is érdekelte, egy diszkrét fejbólintással engedélyt adott Lajos bácsinak, hogy megválaszolja a kérdést. És Lajos bácsi elmondta: – Tudják, kérem, hogy mikor kész az agyag, bihalganét keverünk belé, s osztán éjjel, tiszta sötétbe’ égetjük, ettől lesznek az edények ilyen szép feketék.
A németek nagyon érdekesnek találták, de legjobban a szekus csodálkozott ezen a végtelenül egyszerű eljáráson.”
Jenő bácsi, drága tanár úr, én azzal a jókedvvel és lelki bőséggel gondolok mindig Magára, amelyről Kölcsey Ferenc a nemzeti imánkban beszél. Nyugodjék a jól végzett munka áldásos derűjének békéjében!
Bölöni Domokos
marosvasarhelyiradio.ro

Váradon alakult meg a HTMFIB
Ezúttal Nagyváradon tartotta soros ülését a kárpát-medencei magyar felsőoktatási intézmények vezetőit tömörítő Magyar Rektori Konferencia. A tanácskozás a PKE-n zajlott, pénteken.
A térségünkbeli felsőoktatási intézmények irányítói, valamint a kárpát-medencei szakmai-tudományos intézmények képviselői üléseztek Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen. Most itt tartotta ugyanis aktuális plenáris ülését a Magyar Rektori Konferencia. Az ülés központi témája a Kárpát-medence magyar nyelvű felsőoktatási intézeteinek együttműködése, a közös képzések gyakorlata volt. Ebbe illeszkedő módon megalakult a Határon Túli Magyar Felsőoktatási Intézmények Bizottsága (HTMFIB).
A tanácskozás sajtónyilvános részében Tőkés László, a PKE elnöke köszöntötte a résztvevőket, kiemelve, hogy még mindig nem sikerült maradéktalanul helyreállítani a magyar oktatást, óvodától egyetemig. Ezért is kellett annak idején egyházi hátterű intézeteket is létrehozni. E hálózat ugyanakkor fejlődőben van – példaként említette, hogy a támogatások révén nemsokára megkezdődhet a PKE új főépületének építése. „A magyar és az európai integráció a felsőoktatás terén is egybeesik. Mondjuk ezt különösképpen azoknak, akik a magyar nyelvű kisebbségi felsőoktatásunk létjogosultságát megkérdőjelezik, rossz szemmel nézik, vagy éppenséggel visszafejlesztenék – mint például a Selye János Egyetemet –, vagy megszüntetnék – amiképpen a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatával tennék –, vagy mindmáig akadályozzák önállósulását, ahogyan a Bolyai Egyetem helyreállítását is meggátolták” – jelentette ki beszédében A magyarországi kormány részéről Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár szólalt fel. Ő a nemzetpolitika felsőoktatásbeli megjelenüléséről értekezett. a magyar kormány további támogatásáról biztosította a jelen lévő felsőoktatási vezetőket. Ismertette azokat a kormányzati terveket, amelyek a külhoni és az anyaországi felsőoktatás közötti átjárhatóságot hivatottak biztosítani. Előadást tartott még mások mellett az ELTE, a Sapientia, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, az Ungvári Nemzeti Egyetem, a Vajdasági Magyar Tudományos Társaság egy-egy képviselője is. Házigazdai minőségében dr. János Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora mondott köszöntőt, bemutatva a PKE-t.
Létrejött a grémium
A tanácskozás második része során létrehozta a Magyar Rektori Konferencia a Határon Túli Magyar Felsőoktatási Intézmények Bizottságát. Ezen keresztül a határon túli magyar felsőoktatási intézmények is véleményt nyilváníthatnak a felsőoktatással kapcsolatos magyarországi elképzelésekről. Hozzátette, erre az teremt lehetőséget, hogy a Rektori Konferencia a mindenkori oktatási kormányzat tanácsadójának számít Magyarországon. APKE rektora elmondta, hogy a nagyváradi tanácskozáson a különböző országokban működő egyetemek közös doktori és mesterképző programjaiban rejlő lehetőségeket is számba vették. “Ez azt jelenti, hogy a partnerintézmények a határ mindkét oldalán akkreditáltatják a képzéseket, és olyan oklevelet adnak a diákoknak, amelyet mindkét államban elismernek” – magyarázta a rektor. A plenáris ülést egyébként immár harmadjára tartották az anyaország határain túl.
Szeghalmi Örs
erdon.ro

Akadályoztatott koszorúzás
A nagyváradi önkormányzat illetékes testülete elutasította, hogy október 12-én az elmúlt évek hagyományaihoz híven az RMDSZ megkoszorúzza a Szent László-templom falán levő emléktáblát.
Évek óta hagyománynak számít, hogy október 12-én az RMDSZ közösen a Premontrei Öregdiákok Egyesületével megkoszorúzza a Szent László-templom falán lévő azon táblát, mely azoknak az antifasiszta hősöknek állít emléket, akik 1944-ben életüket áldozták a központi híd felrobbantásának megakadályoztatásáért. Az RMDSZ péntek esti küldöttgyűlésén Szabó Ödön ügyvezető elnök arról számolt be, hogy az önkormányzat illetékes testülete az idén elutasította a Szövetség erre vonatkozó kérését, illetve nem értett egyet azzal, hogy az ünnepség a hivatalos városnapi rendezvények részét képezze.
A politikus hangsúlyozta: „a meccs még nincs lejátszva”, megpróbálják törvényes úton addig forszírozni az ügyet, amíg a Polgármesteri Hivatal végül csak engedélyezi, ha pedig nem, akkor is lesz valamilyen fajta megemlékezés, esetleg a templom falain belül. Úgy fogalmazott: nem hátrálnak meg, mert aki fél, nem szabad. „Az önkormányzat a Nagyváradi Ősz-fesztivál eseményeire hivatkozva utasította el a kérelmünket, a mi véleményünk szerint viszont a programokat illetően semmi sem változott tavaly óta. Meg fogjuk találni a módját annak, hogy törvényesen megkoszorúzzuk a táblát, és hivatalosan megemlékezzünk azokról, akik életünket áldozták Nagyváradért. Ha Rimler Károly, akit előszeretettel emleget a mostani városvezetés, egy arckifejezéssel reagálhatna a mostani döntésre, nem biztos, hogy az érintetteknek tetszene ez a gesztus”- közölte.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Nyugdíjas kórustalálkozó Nagyváradon
A Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete szeptember 27-én, pénteken délben hatodik alkalommal szervezte meg a nyugdíjas kórustalálkozót a váradi Ady líceumban.
Péntek délben megtelt a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum díszterme az érdeklődőkkel és a kórustagokkal. A VI. nyugdíjas kórustalálkozóra nem csak a megyéből, hanem Magyarországról is érkeztek meghívottak. A megjelenteket és a meghívottakat Szilágyi Ibolya, az egyesület elnöke köszöntötte. Elmondta, hogy „találkozóink célja kezdettől fogva változatlan: verseny nélkül megmutatni egymásnak és a közönségnek, hogy a közös éneklés az idősebb korosztály számára is meghatározó önkifejezési lehetőség, amely örömet, jó kedvet teremt éneklőben és hallgatóban egyaránt. Amellett, hogy egy kórus közösségépítő, jelentős szerepet tölt be népzenei hagyományaink megőrzésében is”, majd megköszönte a kórus tagjainak és vezetőinek munkáját is. A kórustalálkozón elsőként a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Kórusa lépett fel Boros Beatrice vezetésével, őket követte a Romániai Magyar Nyugdíjasok Szövetségének Bíborka nevű kórusa Nagy Judit vezetésével. A továbbiakban fellépett a Sarkadi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének Népdalköre (vezető Fodor Pálné), a Székelyhídi Búzavirág Népdalkör (Béres Csilla), a Berettyóparti Nyugdíjasok Egyesületének Hagyományőrző Népdalköre (Lovas Otília Szende), a Biharugrai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének Népdalköre (Pacsika Istvánné) és a Debreceni Nyugdíjas Egyesület Őszidők Kórusa (Erdei Györgyné). A kórustalálkozó idén is jó hangulatban telt.
Nagy Noémi
erdon.ro

Feljött a nők csillaga
Mert ellenzékben több idejük van pótcselekvésre a politikusoknak, úgy gondolták a romániai magyar demokraták, eljött az ideje, hogy amolyan tagszervezetként megalakítsák a magyar nők szervezetét, mely reményeik szerint jobban meg tudja majd fogalmazni a nők elnyomással, diszkriminációval szembeni álláspontját, és nem pártpolitikát művelve jobban össze tudja tartani a közösséget.
Szombaton Kolozsváron e két lényeges pontban foglalta össze a szövetség régi és új elnöke az erdélyi magyar nőknek szánt feladatokat, imigyen külön kis karámot teremtve azoknak az asszonyoknak, akik az RMDSZ színeiben részt kívánnak venni a politikai-társadalmi életben. Huszonhárom év után feljött tehát a magyar asszonyok csillaga, ha a nagy bandába még nem is veszik be őket, támogatják, pártfogolják, hogy maguk közt, ha szükségét érzik, megváltsák a világot. Rég az ideje, nyílt titok, mifelénk a nők kicsit háttérbe szorítva élik mindennapjaikat, az RMDSZ mint afféle igazi maszkulin pártparlamenti képviselet csak két-három nőt engedett be soraiba, a polgármesterek mindössze két százaléka nő, és 12–13 százalékot alig haladja meg a helyi és megyei önkormányzati képviselőnők aránya.
Különben nem lehet panaszuk, azok a nők, kik valami csoda folytán bekerültek a csúcsvezetésbe vagy a parlamentbe, városi vagy megyei önkormányzatokba, semmivel sem teljesítenek gyengébben, mint az erősebbnek nevezett nem képviselői. Kik nem bizonyítottak a katedrán, kórházi ágyak mellett, a magánszférában, a krumpliföldeken, a gyermeknevelésben. A közösség összetartása, melyet a volt szövetségi elnök jelölt ki a nőszervezet legfontosabb feladatának, olyan, mintha azt parancsolná a fának, nőjön. Ami meg a múlttal való szembenézést, a diszkrimináció és elnyomás elleni küzdelmet illeti, amolyan írott malaszt, hisz világunk jó ötven évvel elmarad Európa boldogabb fele mögött, így az itt élő asszonyok zöme, akár nagyanyáik, dédanyáik, a munka, a háztartás és a gyermeknevelés háromszögében próbálnak helytállni, s ha meghallgatják őket – márpedig erre meglehetősen ritkán kerül sor –, annyit biztosan képesek elmondani közös ügyeinkről vagy annak visszásságairól, mint a „közéletben aktívan részt vevő férfiak”. Fölösleges volt tehát a spontánul alakulgató nőszövetségekre ráönteni az RMDSZ mázát, s egyebek mellett a székelyföldiek konzervatív világlátására hivatkozva elmagyarázni, hogy miért nem állítottak nő államelnökjelöltet anno, egy eleve vesztésre ítélt választási küzdelemben. Eddigi nőpolitikájuk ugyanis inkább a férfiak székhez és titulusokhoz való ragaszkodását jelzi, s azt, hogy meg sem próbáltak igazán hiteles vagy kiemelkedő személyiségeket keresni soraikban. És most, hogy végre alakítottak egy nőszervezetet, akad-e vajon olyan férfiképviselő, polgármester, megyei vagy települési tanácstag, aki elismeri: nőszövetségük egyik vagy másik tagja talán jobban el tudná látni feladatát, jelöljék őt!
Egyébként időszerű lenne megalakítani – persze pártsemlegesen – az Igaz Magyar Férfiak Szövetségét is.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Életet vinni a műemlék épületekbe
Hetedik alkalommal szervezte meg a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság a Reneszánsz Kastélyfesztivált Hunyad megyében.
A Dél-Erdélyért Kulturális Társaság és a dévai Renaissance együttes idén a Bethlen Gábor-emlékév tiszteletére háromfelvonásos történelmi táncjátékot mutatott be a Kastélyfesztiválon Bethlen Gábor udvarában címmel. Továbbá budapesti és temesvári, a régizene világában nagy elismerésnek örvendő előadóművészek léptek fel a vajdahunyadi várkastélyban, a dévai Bethlen-kastélyban, a marosillyei Veres-bástyában. A zárórendezvényt Szászvárosban a református műemlék templom tanácstermében tartották tegnap. Hunyad megye páratlanul gazdag épített örökségének megőrzése és megtartása mindannyiunk felelőssége, ezért is kapcsolódtunk be tavaly aktívan az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket mozgalomba – mondotta Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke köszöntőbeszédében, hozzátéve: számos értékes rendezvény született a program keretében, amely révén sikerült, legalább időnként, megtölteni élettel műemlék várainkat, udvarházainkat, közösségi tereinket, csak így lehet és érdemes ezt az értékes kulturális örökséget továbbvinni. A rendezvényen részt vett Ovidiu Bălan, Szászváros polgármestere is.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Segesvári sikertörténet
Húszéves a Gaudeamus Alapítvány
Húszéves a segesvári magyarság által alapított Gaudeamus Alapítvány, amely mára már komoly intézményt, a Gaudeamus Szórványközpontot működteti, amellyel a helyi és környékbeli magyarság nyelvében, hitében, hagyományaiban, identitásában való megmaradását hivatott szolgálni. E kerek évforduló kapcsán rangos konferenciát szerveztek, amelyre a Kárpát- medencében működő szórványkollégiumok képviselőit hívták meg, hogy együtt osszák meg a kisebbségi sorsból fakadó közös problémákat, tapasztalataikat és jövőképet fogalmazzanak meg az egyre kisebb lelket számláló szórványközösségnek. A rendezvényen részt vett Magyarországról dr. Hoffman Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Köznevelésért Felelős Államtitkárságának államtitkára, dr. Szarka Gábor, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja, több romániai és magyarországi nemzetstratégiáért és oktatásért felelős tisztségviselő, alapítványok vezetői.
Nem önmagunk, hanem a közös akarat ünnepe
A Kárpát-medencei Szórványkollégiumok első napján a szórványkollégiumok képviselői tanácskoztak, melyet Vetési László református lelkész, a Diaszpóra Alapítvány elnöke, a szórványok problémájának szakértője vezetett. E témában többek között Szegedi László, a Kőhalmi Szórványkollégium, Gudor Botond a gyulafehérvári Bod Péter Alapítvány, Balázs Bécsi Attila, a szamosújvári Téka Alapítvány, Kerekes Zoltán, a vicei Bástya Egyesület, Punnykó Mária, a beregszászi Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szórványfelelőse, Nagy Margit, az Újvidéki Apáczai Diákotthon, Adi István, a magyarfülpösi Szórványiskola és Kollégium vezetője, Lakatos Tünde, a szamosardói Kós Károly Iskola igazgatója, Balla Ferenc, a Kallós Zoltán Alapítvány vezetője, Ladányi Lajos, a Nyitrai Kulturális és Információs Központ igazgatója, Turzai Melánia, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatóhelyettese előadása hangzott el.
A rendezvény második napján – merthogy a rendezvény értük és társaikért szólt – a helybeli Mircea Eliade Főgimnázium magyar diákjai művészi műsorral köszöntötték a résztvevőket. Fodor Lilla és Máthé Loránd szavaltak, s két alkalommal is fellépett a Kikerics néptáncegyüttes. – Nem önmagunkat ünnepelni gyűltünk össze, hanem azért, hogy a közös akaratot ünnepeljük. E közös akarat fog össze bennünket – fogalmazott köszöntőbeszédében Farkas Miklós tanár, a Gaudeamus Alapítvány megálmodója, kivitelezője, és mostanig igazgatója, akinek önfeláldozó munkája nyomán kallódásra ítélt magyar gyermekek járhattak magyar iskolába, kaphattak szállást és válhattak magyar érzelmű felnőttekké.
350 diák 50 km-es körzetből
– Az alapítvány célja a segesvári és környékbeli szórványban élő magyar nemzetiségű diákok anyanyelvű és keresztény értékrend szerinti nevelésének és oktatásának támogatása, főleg azoké, akik nehéz anyagi helyzetük miatt még középfokú tanulmányaikat sem tudnák folytatni, valamint a segesvári és környékbeli szórványban élő magyarok művelődési életének a megszervezése. Az adományokból fedezzük az ösztöndíjak 80%- át és a fenntartási költségek egy részét. Az elmúlt tanévben már 57 tanulót támogattunk ösztöndíjjal. Döntő részben az Apáczai Közalapítvány támogatásával felépítettünk egy új épületet, amelynek A- szárnyában helyet kapott egy modern konyha, étterem, újabb hálószobát, valamint két tanári lakást, a B-szárnyban pedig nyolc korszerű, négyágyas szobát és egy 150 férőhelyes művelődési termet alakítottunk ki. Ehhez jelentős összegekkel járult hozzá a düsseldorfi Hermann Niermann Alapítvány, a Szülőföld Alap, az Illyés Közalapítvány, az RMDSZ és a Segesvári Önkormányzat. Sikerült megoldanunk a bentlakó diákok étkeztetését, és a szállást is kényelmesebbé tettük. Jelenleg 56 diáknak és két tanárnak biztosíthatunk szállást, étkezést és jó tanulási körülményeket.
Az évek során a szórványkollégiumban lakó diákok száma 26-52 között változott. Az elmúlt években mintegy 350 diák lakott a bentlakásban, jelentős részük tovább is tanult. A bentlakó tanulók mintegy 50 kilométer sugarú körzetből érkeznek hozzánk Maros, Hargita, Szeben és Brassó megyéből. Az idei tanévben újra 40 fölé emelkedett a bentlakók, diákok száma. Az építkezések befejezése után, 2009-ben intézményünk felvette a Gaudeamus Ház- Oktatási és Művelődési Szórványközpont nevet – mondta Farkas Miklós tanár, az alapítvány leköszönt igazgatója, aki Tóth Tivadar tanárnak adta át a stafétabotot.
Etalon a megyében
A konferencián felszólalók során dr. Hoffmann Rózsa államtitkár elmondta, hogy a magyar kormány 37 szórványkollégiumot támogat, bízik abban, hogy jó ügyet támogatnak, a magyarság erősítéséért teszik. Úgy gondolja, ha Magyarország erősödik, erősödik az összmagyarság is. – A Jóisten magyarnak teremtett, ezt megtagadni nem tudjuk, vállalnunk kell ezt minden körülményben. Az iskola meghatározza a jövőt, teljesítenie kell a a küldetését. Olyan embereket kell nevelni, mint amilyen a Gaudeamus Alapítvány vezetője, Farkas Miklós. A világ változik, a pedagógusnak képessége kell legyen arra, hogy elvarázsolja a fiatalokat, ahogyan itt történik, Segesváron. Mert addig, amíg így táncolnak, így szavalnak a fiatalok, addig van jövőnk! – mondta az államtitkár.
– Sorskérdés a magyarság megmaradása ezen a vidéken, hittel és alázattal állunk a feladat szolgálatában – mondta dr. Szarka Gábor, aki dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzuljának üdvözletét tolmácsolta. – Ne csak konzultáljunk, hanem tegyünk kísérletet a közös jövő tervezésére! Ne csak a múltra és a jelenre, hanem a jövőre is tekintsünk! – hangsúlyozta Molnár György, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet hálózatfejlesztési igazgatója. Dr. Karl Scherer, az alapítványt jelentős összeggel támogató düsseldorfi Nierman Alapítvány képviselője elmondta, azokban a városokban, amelyeket mi alapítottunk és építettünk, kisebbségbe kerültünk. Büszkék vagyunk erre az örökségre, de a szórványosodás kihívásai önerőből nem oldhatók meg – mondta.
Dr. Nagy Éva, a tanügy-minisztérium kisebbségi oktatásért felelős államtitkárságának kabinetigazgatója a legnagyobb kincsre, az anyanyelv megőrzésének fontosságára hívta fel a figyelmet, Szentgyörgyi Albert szavaival élve: "Olyan lesz a jövő, amilyen a ma iskolája." Gál Ernő helyi tanácsos felolvasta Dorin Danesan, Segesvár polgármesterének üdvözletét, aki főként a központ kulturális tevékenységéről, a magyarság által képviselt színfoltról szólt elismerően.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke azt hangsúlyozta, hogy a Gaudeamus Szórványközpont etalon a megyében. Marosludason, Dicsőszentmártonban, Szászrégenben, Nagysármáson is ilyen szórványközpontokra volna szükség, hiszen az RMDSZ a magyar oktatás ügyét tűzte ki zászlajára. Dicsőben merev ellenállást tanúsítottak, Marosludason fel sem merték vetni a szórványkollégium ügyét. – Aggódó felelősséggel kezeljük a szórvány ügyét, azt szeretnénk, ha a magyar gyermekek itt maradnának, ha szülővárosuk felnőtt korukra élhető város lenne, hogy ne kelljen innen elvándorolni! – fogalmazott az elnök.
– Ha ilyen gyermekeket nevelünk, mint akiket szerepelni láttunk, ennél nagyobb stratégia nem is kell! – fogalmazott Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, aki Farkas Miklósnak a szövetség elismerő oklevelét nyújtotta át.
A rendezvény során levetítették Dudás Lászlónak az alapítvány 20 évét bemutató filmjét, amelyen az alapítvány kuratóriumi tagjai, támogatók is megszólaltak. Tóth Tivadar igazgató a kudarcokat taglalva tapintott rá a szomorú valóságra: – Bár a szórványközpont létrehozása sikertörténet, odajutottunk, hogy magyar gyereket már alig találunk, akit idehoznánk. Még vidéken sem! Ha lesz gyermek, lesz magyar oktatás, ha nem lesz, akkor vége az oktatásnak is! Jelenleg egy líceumi magyar osztály működik a korábbi két párhuzamos helyett a Mircea Eliade Főgimnáziumban, és pengeélen táncolunk – mondta, majd megjegyezte, jó lenne, ha kevesebb támadás érné őket a segesváriak részéről, s jó lenne, ha ezt a központot magukénak éreznék, hiszen ez a ház a segesváriakért van. A munkát értékelni kell, nem folyton bírálni, hibát kapni.
A munkálatok során elismerő okleveleket és plaketteket adtak át azoknak, akik munkájukkal vagy anyagilag támogatták az alapítvány munkáját.
A konferencia tegnap zárult, a vendégek Berethalomra és Keresdre is ellátogattak.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Választmányi ülést tartott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Országos választmányi ülést tartott szombaton, 2013. szeptember 28-án Kézdivásárhelyen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT).
Az ülés Sándor Krisztina ügyvezető elnök beszámolójával vette kezdetét, ezt követően a területi szervezetek vezetői és a szakbizottságok képviselői számoltak be tevékenységükről. Az ülésen kiértékelték a Maraton Székelyföldért elnevezésű, rendkívül sikeres akciót, amelynek során Juhos Gábor magyarországi maratonfutó körbeszaladta Székelyföldet, közel 500 kilométert téve meg, 91 települést érintve. A határozatképes választmány kiértékelte a nyári rendezvényeket – Kalotaszegi Magyar Napok, Szent László Napok, Kolozsvári Magyar Napok, Vásárhelyi Forgatag, Tusványos, EMI-tábor – is.
2013 – Az autonómia éve. Ennek kapcsán kiértékelték az eddigi sikeres rendezvényeket, ugyanakkor elhangzott, hogy novemberben Sepsiszentgyörgyön román–agyar konferenciát tartanak, december 14-én pedig egy gálaestet szerveznek az EMNT megalakulásának 10 éves évfordulója alkalmából.
Az ülésen szó esett az európai polgári kezdeményezésről, és a további lehetséges lépésekről, valamint A székelyek nagy menetelése rendezvényről, vázolva a pillanatnyi helyzetet, valamint a szükséges teendőket, hogy a megmozdulás sikeres legyen.
A napirendi pontok között szerepelt a november 15-én sorra kerülő a Szórvány napja. Mire a fák megnőnek... elnevezésű országos akciósorozat is.
A választmány két külön határozatot is elfogadott. Az egyik a Tőkés László EMNT-elnök melletti kiállásról, a másik a verespataki cianidos aranybánya-beruházás elutasításáról szól.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája
Nyugati Jelen (Arad)

Szászvároson zárult a VII. Reneszánsz kastélyfesztivál
Zenével, tánccal a műemlékekért
„Vegyeskórus” a Veresbástyában
Szeptember 29-én Szászvároson zárult a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság által szervezett VII. Reneszánsz kastélyfesztivál.
Az évszázados műemléktemplomban helybeliek, Magyarországról és a szomszédos megyékből érkezett érdeklődők előtt mutatta be történelmi táncjátékát a dévai Renaissance együttes. – Idén október 23-án lesz kereken 400 éve annak, hogy kolozsvári országgyűlés Bethlen Gábort fejedelemmé választotta. Méltó tehát, hogy itt, Hunyad megyében, ahol a nagy fejedelem bölcsője ringott, megemlékezzünk Erdély Aranykorának megteremtőjéről – vezette fel a Bethlen Gábor udvarában című táncjátékot a rendezvény főszervezője. Magáról az együttesről, illetve a fesztivál történetéről szólva elmondta: mindannyian, akik a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság égisze alatt tevékenykednek, évek, vagy akár évtizedek óta különböző területeken szolgálják a közösséget, munkálkodnak megmaradásunk érdekében. Ebben fontos helyet foglal el kulturális és épített örökségünk ápolása. – Örömünkre szolgál az, hogy az utóbbi esztendőkben egyre többen fordulnak érdeklődéssel műemlékeink felé és a dél-erdélyi templomok, várak, kastélyok is egyre inkább a figyelem középpontjába kerülnek. És öröm számunkra, hogy ennek a törekvésnek, munkának kezdeményezői között lehettünk és folyamatosan részesei vagyunk – fogalmaztak a szervezők, megköszönve a partnerek, illetve a Communitas Alapítvány idei támogatását.
A műemlékek népszerűsítésének felkarolójaként üdvözölték a rendezvényen Winkler Gyula EP-képviselőt, aki elismeréssel szólt a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság többéves munkájáról, mellyel életre kelti a műemléképületeket. Továbbá örömmel nyugtázta, hogy tavaly, a „Fogadj örökbe egy műemléket” program által a dévai magyar oktatási központ is felzárkózott az épített örökségünket ápolók soraiba: a diákok, fiatalok egyre nagyobb érdeklődéssel fordulnak a műemlékek felé.
A rendezvényen jelen volt Ovidiu Laurenţiu Bălan, Szászváros polgármestere is, aki szintén elismeréssel szólt a reneszánsz kastélyfesztiválról, tágabb körű együttműködést ajánlva fel a szervezőknek. – Büszke vagyok, hogy Szászváros polgára lehetek. E települést, melyben oly harmonikusan fonódtak össze a különböző kultúrák, méltán nevezhetjük Hunyad megye kulturális fővárosának és országos viszonylatban is az itt élők, együttműködésüket tekintve, példaértékű közösségnek számítanak – fogalmazott a polgármester.
A közösségi együttműködés oszlopos tagjaként köszöntötték a szervezők Fülöp Júlia helyi RMDSZ és EMKE elnököt, aki ezúttal is oroszlánrészt vállalt a fesztivál szászvárosi rendezvényének megszervezésében. Továbbá Mihai Căstăian múzeumigazgatót, aki számos magyar közösségi rendezvény résztvevőjeként mindig értékes információkkal szolgál a város, a vártemplom történetéről.
Reneszánsz nap Marosillyén
A sikernek örvendő szászvárosi előadást pénteken a dévai Bethlen kastélynál népes közönség előtt bemutatott táncjáték, illetve régizene-koncert előzte meg.
Szombaton Marosillyén, Bethlen Gábor szülőházában hálaadó szentmisével indult a nap, melyen Marian dévai ferences testvér a reneszánsz korról szólva, az emberi értékekre hívta fel a figyelmet. Dante főműve kapcsán elmondta: a keresztény ember példaértékű magatartásával mások számára is utat kell mutasson, támaszt kell nyújtson a sokféle gyarlóság, megpróbáltatás között. Kun Árpád nyugalmazott református lelkész Bethlen Gábor töretlen hitét állította példaként hallgatósága elé, rávilágítva a fejedelem lelki nagyságára.
A ragyogó napsütésben, a Veresbástya udvarán folyatódott a marosillyei reneszánsz nap. Míg a gyermekek pajzskészítéssel, diótöréssel, nyilazással múlatták az időt, a férfiak jurtakészítésbe kezdtek. Mire a nap lenyugodni készült, a jurta fele már készen állt. Az asszonyok, lányok Csernay Claudia vezetésével varróműhelyt nyitottak, s lelkesen szabták-varrták a reneszánsz ruhákat a Szent Ferenc Alapítvány gyermekei számára. Közben a dévai Lengyel család jókora üstben főzte a babgulyást, amiből kora délután mindenki jóllakhatott. Már szürkülődni kezdett, mire elcsendesedett a Veresbástya udvara, ahonnan ki-ki a közös munka, közös játék jóleső élményével térhetett haza.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Leomlottak a falak a Hidelvei templom és a szeretetház között
Visszaszolgáltatott ingatlant vett ismét birtokba a református egyház
Hálaadó istentiszteletet tartottak tegnap délután a hidelvei református templomban. Megünnepelték, hogy hosszas pereskedés után a református egyház visszakapta a templom mögött található hajdani Szeretetház épületét, amelyet 1948. augusztus 3-án államosítottak. Kató Béla, református püspök az ünnepi istentiszteleten elmondta: a falak a történelem folyamán nemcsak elválasztottak, hanem védelmet is biztosítottak, de még sincs szükség ezekre, hiszen az elzárkózás, az elkülönülés nem hoz eredményt. Arra is vigyázni kell – mondta –, hogy ne építsünk újabb falakat. „A templom falai évtizedeken keresztül elzártak bennünket a külvilágtól. Nem taníthattunk, nem nevelhettünk, nem gondozhattuk betegeinket a kórházakban, intézményeinkben. Az a rendszer szerette volna az egyházat végleg bezárni falai közé. De kell legyen elég bátorságunk, hogy kilépjünk ebből a csigaházból, ledöntve a falakat.” – magyarázta.
Háromszéki Eszter
Szabadság (Kolozsvár)

Tanévkezdés a MOGYE-n: magyarok itt, románok ott
Hétfőn délelőtt 10 órától, de két külön helyszínen kezdik a 2013/14-es tanévet a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar és román diákjai.
A döntést azután hozták meg a magyar tagozat vezetői, miután teljesen világossá vált, hogy erőfeszítéseik ellenére, az intézmény vezetősége nem hajlandó hozzájárulni a törvény és a tavaly ősszel aláírt protokollum által szavatolt magyar csoportok megalakulásához. Szilágyi Tibor rektor-helyettes lapunknak elmondta, hogy ha a román fél – amely nem tudta megindokolni konok ellenállását – a tanév kezdéséig nem tette lehetővé az önálló csoportok létrejöttét, valószínűleg október elseje után sem változtat majd álláspontján. „Ha megkezdődik a tanév, még nehezebb feladat lesz a magyar csoportok létesítése, hisz ez az eddiginél is több akaratot igényel a vezetőség és a román kollégák részéről” – fejtette ki borúlátását Szilágyi.
A MOGYE magyar oktatói a múlt héten még egy utolsó próbálkozást tettek Bukarestben, ahol tízfős küldöttségüket Remus Pricopie tanügyminiszter és Mihnea Costoiu, a felsőoktatásért felelős tárca nélküli miniszter fogadta. A tárgyalások során a marosvásárhelyi tanárok a nyár folyamán elért apróbb előrelépésekről, valamint a vezetőség nem teljesített ígéreteiről tájékoztatták a két minisztert.
A tavalyi tanévkezdés előtt Victor Ponta kormányfő és Ecaterina Andronescu akkori tanügyminiszter jelenlétében a román és a magyar fél abban állapodott meg, hogy az egyetem szenátusát hamarosan kiegészítik a magyar közösség képviselőivel, megválasztják a magyar rektor-, illetve dékán-helyetteseket és versenyvizsgát hirdetnek a megüresedett állásokra. A protokollumba foglalták azt is, hogy a magyar nyelvű oktatás megszervezése és felügyelete a megválasztandó magyar prorektor feladatkörébe fog tartozni. Ugyanakkor egyezség született a Charta módosításáról is, amelybe belefoglalják a magyar struktúrák megalakításáról szóló határozatot. Az eltelt tizenkét hónap alatt kiderült, hogy a Leonard Azamfirei rektor és kollégái által vállaltak közül csupán néhány valósult meg.
Szilágyi Tibor rektor-helyettes szerint Bukarestben Pricopie és Costoiu egyaránt pozitívan viszonyult a magyar kérésekhez, de az egyetemi autonómiára hivatkozva kijelentették, hogy az intézményen belül kell rendezni a magyar tagozat és az egyetem román vezetése közötti nézeteltéréseket. Sem a fővárosi látogatás, sem a MOGYÉ-n tett utolsó próbálkozások nem vezettek eredményre, beigazolva Szabó Béla tagozatvezető korábbi megállapítását, miszerint az intézmény vezetősége „időhúzásra játszik”.
Míg a hivatalos megnyitóra a Kultúrpalota nagytermében kerül sor, a tiltakozásként külön szervezett eseménynek az egyetemi főépület 1-es terme ad helyet. Kérdésünkre, hogy mi történik abban az esetben, ha a MOGYE vezetői nem teszik lehetővé a nagy amfiteátrum használatát, Szilágyi annyit mondott: reméli, nem tiltják ki az egyetem épületéből az intézmény tanárait és diákjait. A rektor-helyettestől azt is megtudtuk, hogy a magyar diákság tanévnyitójára ugyan szívesen látják a közéleti személyiségeket, viszont nem járulnak hozzá, hogy szót kapjanak.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Együttműködő egyetemek
Határon átívelő közös szakok indítását és akkreditálását tervezik a kárpát-medencei magyar nyelvű felsőoktatási intézmények – nyomatékosította törekvéseit pénteken a Magyar Rektori Konferencia (MRK) Nagyváradon megtartott plenáris ülése.
Mint arról beszámoltunk, a magyarországi szervezet és annak tanácskozási joggal bíró külhoni tagjai igyekeztek felmérni a térség perspektíváit, hogy az egységes magyar oktatás jegyében a határon átívelő együttműködésre összpontosítsanak. Feltérképezték mind az erdélyi, mind a felvidéki, délvidéki, illetve a kárpátaljai magyar egyetemek jelenlegi helyzetét és az adott országban hatályon lévő törvényeket, céljuk ugyanis, hogy olyan akkreditált képzéseket tudjanak majd kínálni, amelyeket abszolválva a hallgatók a határ mindkét oldalán elismert diplomát szerezhessenek.
„A konkrét együttműködés szintjén arra jutottunk, hogy leginkább mesteri és doktori szinten indokoltabb elkezdeni a közös képzések beindítását” – vonta le a konklúziókat a Krónikának János Szabolcs, a találkozónak otthont adó nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem rektora. Emlékeztetett, középtávon az alapképzések közül ők a debreceni partneregyetemükkel közösen az agrárszakot szeretnék akkreditáltatni. „A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem már elkészítette a modellszerződéseket, hamarosan megkapjuk azt, és elkezdődhetnek a tanintézetek közötti konkrét tárgyalások” – mondta János. Hangsúlyozta, az ülés fontos részét képezte, hogy megalakult a Határon Túli Magyar Felsőoktatási Intézmények bizottsága. „Ennek gyakorlati hozadéka az, hogy a külhoni oktatást érintő kormánydokumentumokat immár mi is véleményezhessük, hiszen a rektori konferenciának tanácsadó szerepköre van a magyar kormányban” – magyarázta az intézményvezető. Lapunk érdeklődésére amúgy jelezte, a megbeszélésen részvevők véleménye alapján a Kárpát-medencében az erdélyi magyar felsőoktatás áll a legjobban, a külhoni intézmények közül a romániai magyar egyetemeknek van a legjobb perspektívája.
Az MRK, mint ismert, ritkán ülésezik Magyarország határain kívül, éppen ezért köszöntőbeszédében Tőkés László, a PKE elnöke is megköszönte a szervezet kitekintését, illetve azt, hogy a magyar kormány a határok feletti nemzetegyesítés jegyében támogatja a magyar felsőoktatás rendszerének létrehozását.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

A Bolyai Alkotótábor munkái leheltek életet a Színház térbe
A hét végén szabadtéri kiállítással ért véget a Marosvásárhelyen tizenharmadik alkalommal szervezett Bolyai Alkotótábor.
Hazai és magyarországi fotóművészek kinagyított munkái lepték el a Színház teret, végre életet lehelve az átalakítása óta szépen megújult, ám igencsak kopárnak tűnő központi városrészbe. A tábor és az annak kicsúcsosodását jelentő tárlat szervezője, Csegzi Sándor volt alpolgármester, az Erdélyi Magyar Műszaki és Tudományos Társaság megyei elnöke meg is jegyezte nyitóbeszédében: az önkormányzat már régóta készül élettel és minél több színvonalas rendezvénnyel megtölteni a teret.
Szombat délután óta a budapesti Erdei Krisztina, Dezső Tamás, Gábor Enikő, a debreceni Soltész István, a bukaresti Nicu Ilfoveanu, Olivia Mihălţianu és a marosvásárhelyi Fekete Zsolt alkotásai teszik színesebbé a színház épülete és a főtéri buszmegálló közti hatalmas szürkeséget. Utóbbi, aki házigazdaként a tábor szakmai irányítását is vállalta, úgy vélte, nehéz kikerülni ezeket a képeket, hisz a szervezők ezzel az „akadállyal” a fotográfiára, mint művészetre hívják fel a járókelők figyelmét. „Miután eleget tettünk kötelezettségeinknek, munkahelyen voltunk, gyereket neveltünk, szerettünk, kikapcsolódtunk, miután ettünk, dolgoztunk, megöleltük kedveseinket, letettük a horgászbotot, golfütőt, miután imádkoztunk – talán elgondolkozunk egy pillanatra, hogy mi a valóság, mi van mögötte, kik is vagyunk? Lehet, hogy az igazi feladatunk semmi más, mint ezen gondolkozni. A választ nem csak egy könyv oldalain, nem csak egy színházi előadáson, nem csak egy festményen, hanem egy tudatosan elkészített fényképen is kereshetjük” – olvasható Fekete Zsolt, a fényképek mellé kihelyezett eszmefuttatásában.
A munkákat értékelve Nagy Miklós Kund cáfolta a száz évvel ezelőtt Budapesten Friedmann Endre Ernő néven született, majd Nyugaton Robert Capaként ismertté vált dokumentaristát és haditudósítót, a múlt század egyik legnagyobb fotósát, aki azt mondta: „ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel”. A művészeti író kifejtette, hogy mai technikával már nem kötelező túl közel menni a fényképezett alanyhoz vagy tárgyhoz, ahhoz, hogy jól sikerüljön a kép. De nem elegendő egy drága gép, szükség van jó szemre is.
A fotográfia nemzetközi évében szervezett Bolyai-tábor további rendezvényekkel lepte meg a résztvevőket és érdeklődőket. Gimesy Péter budapesti művészettörténész egy vetítés keretében a fotótörténet nagy pillanatait idézte fel, Iosif Király bukaresti műépítész előadótanár A fénykép, az illúziótól a manipulációig címmel értekezett, Bartha József marosvásárhelyi festőművész a konceptualizmus és a fotográfia viszonyát taglalta, míg a kolozsvári Dorel Găină a fotográfia versus transzfotográfia témakörben indított vitát. Továbbá voltak kerekasztal-beszélgetések, vetítések és egy másik kiállítás, amely az Orbán Balázs munkái nyomában elindult Fekete Zsolt „megismételt pillanatait” mutatta be.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Kibújt a szög a zsákból
Az alábbiakban reflektálni szeretnék Lőrinczi Loránd újságírónak a Krónika napilapban megjelent Kettős játék című írása kapcsán (Szempont, szeptember 20.)
Főként azért tartom fontosnak a replika jogán a válaszadást, mert az utóbbi időben olyan ellentmondásos megnyilvánulások, nyilatkozatok jelentek meg a sajtóban, amelyek választ érdemelnek.
Miért mondom azt, hogy kibújt a szög a zsákból? A magyar közösségen belül már 1989 decemberében megfogalmazódott néhány alapvető igény a román többség felé, s ezekből az egyik, amelyet eddig nem kérdőjelezett meg senki, hogy nem értettünk egyet azzal, hogy a nemzetállam kifejezés megjelenjen a román alkotmány szövegében 1991-ben, ez volt az egyik indok, ami miatt az RMDSZ akkor az alkotmány ellen szavazott. Az érvelésünk ismert: Romániában nemcsak román, hanem más nemzetiségű polgárok is élnek, vagyis a román állampolgároknak egy tekintélyes része nem román, ha pedig így van, nem beszélhetünk román nemzetállamról (amennyiben az állam az állampolgárok állama). Románia tehát többnemzetiségű állam, és az RMDSZ azt szeretné, ha az alkotmány is tükrözné ezt a valóságot. E véleményünk miatt az RMDSZ-t rengeteg támadás érte akkor, és mi azóta is azt valljuk, hogy a nemzetállam fogalma idejétmúlt, és Franciaországhoz, Spanyolországhoz, illetve más európai uniós országokhoz hasonlóan, a román alkotmányban sincs helye e fogalomnak.
Teljesen tévesen, Lőrinczi Loránd írásában azt állítja, hogy az a szekuláris szemlélet, amely most az Európai Uniót jellemzi, úgymond a nemzetállamtól való elhatárolódás, ahol mindenki individuumokban gondolkodik. Szerintem az Európai Unió azokon az alapvető morális, polgári értékeken alapszik, amelyek a megalapításakor is érvényesek voltak, nem véletlen, hogy a második világháború után a legtöbb európai uniós állam kivette a nemzetállam fogalmát alkotmányából. Ez nem azt jelenti, hogy nincs nemzet, nem azt jelenti, hogy a romániai magyarság nem vallja magát a magyar nemzet részének. Mi nem vagyunk a román nemzet részei, mint romániai állampolgárok a magyar nemzet részének tartjuk magunkat, mint ahogy szerintem a magyarországi román kisebbség is a román nemzet részének vallja magát természetes módon. Nyilván a magyar nemzet részeként az együttgondolkodás kell viszonyunkat jellemezze az egész Kárpát-medencében, és mi erre is törekedtünk az utóbbi 23 évben.
Amikor a magyar alaptörvényről, az alkotmányról tárgyaltunk Budapesten, nagyon hangsúlyosan elmondtuk, hogy nem lehet kettős mércével mérni a nemzet fogalmát, és egyfelől egy centralizált államban gondolkodni, nemzetféltő, magyarságot féltő beszédeket tartani, másfelől meg arról beszélni, hogy a magyarországi kisebbségek a magyar nemzet részei kéne legyenek. A cikk írója elnézően beszél a szélsőségesekről, akik közül szerinte sokan csak a nemzetet akarják erősíteni. Ezen szélsőségeket vissza kell utasítani, hiszen a magyarországi szélsőséges pártok, például a Jobbik, egyértelműen kisebbségellenes politikákat folytatnak, nem értik, vagy nem akarják megérteni azt, hogy nem lehet egyszerre nemzetcentrikus, roma- és zsidóellenes politikát folytatni – mert mint mondják, nemzetbiztonsági szempontból nem megbízhatóak –, és ugyanakkor, egy román–magyar külügyi bizottsági találkozón azt kérdezni, hogy mit tesz a román állam a magyar nemzeti közösség érdekében. Más szóval: az a politikus, aki Magyarországon a centralizált nemzetállamot támogatja, s utána átlépi a határt Romániába, Szerbiába, vagy Szlovákiába, ott pedig számon kéri a másik államot, hogy miért viselkedik nemzetállamként, miért nem akar jogokat adni a kisebbségeknek, nem hiteles, álszent. Azon a külügyi bizottsági találkozón egyébként udvariasan csak annyit válaszoltam, hogy először is azon kellene gondolkozzon az illető képviselő, hogy mit mond a magyar parlamentben, ő azért kellene a magyarországi kisebbségek élharcosa legyen, hogy erkölcsi háttere legyen a román állam felelősségre vonásában. Ezt a kettősséget másoknál is láttam, és azt gondolom, hogy nem szabad egy ilyen jellegű tudathasadásos stratégiát támogatni, mert egy ilyen veszélyes koncepciónak nincs helye a modern Európában.
Miért mondom azt, hogy veszélyes az, amit megfogalmaz ebben a cikkben Lőrinczi Loránd? Bár kitér arra, hogy itt a románok 1918. óta sorvasztják a magyar közösséget, és erre voltak persze példák mind a két világháború között, mind a kommunizmus ideje alatt, de arról nem beszél, hogy ezt pontosan a nemzetállam koncepciójának égisze alatt tették. Mi a régiók Európáját támogatjuk, pontosan a decentralizáció érdekében, azért, hogy maga a központi állam „gyengüljön”, a régiók és önkormányzatok pedig erősödjenek. Ezen belül a szubszidiaritás elvét, a párbeszédet és az autonómia különböző formáit is támogatjuk.
A hiteles és sikeres dialógusnak köszönhetően első alkalommal került be bizottsági szinten a román alkotmányba, hogy államalkotó tényező a magyar közösség, hogy a kulturális autonómia elemeit tartalmazó cikkelyben felvetik azt a jogot és lehetőséget, hogy az államnak kötelessége megkérdezni a közösséget a kultúrát és az oktatást érintő kérdésekben, és szó esik a nemzeti szimbólumok használatáról. Az RMDSZ azt vallotta 1989 decemberében, és ezt valljuk most is, hogy ez a járható út, ha lehet, dialógus útján, a törvényes jogalkotási eszközök kihasználásával, az önkormányzataink erejét és a parlamenti jelenlétet felhasználva kell előre menjünk. Ehhez persze partnerek kellenek. Ez nem zárja ki más eszközök, akár a polgári engedetlenség lehetőségét vagy referendumok meghirdetését bizonyos sorsdöntő kérdésekben. Óva intek mindenkit attól, hogy kettős mércével, a múlt koncepcióinak éljen, mert szerintem a nemzetállamokról úgy kellene beszéljünk, mint a 19–20. század idejétmúlt felfogásáról.
Aki ma a nemzetállam apológiáját próbálja visszahozni, az szembemegy véleményem szerint nemcsak a romániai magyar közösséggel, de a Kárpát-medencei magyarok akaratával is. Hiszen csak egy európai értékeken alapuló, a családot, az egyházakat tisztelő, a kisebbségben élő nemzeti őshonos közösségek jogait elismerő társadalomban tudjuk fenntartani a magyar nemzetet a következő századokban.
Borbély László
A szerző az RMDSZ politikai alelnöke
Krónika (Kolozsvár)

Hargita megyei kaláka az iskolákért
Az oktatási intézmények működési engedélyével kapcsolatos problémák csak úgy oldhatók meg, ha az érintett közösségek összefognak a munkálatok elvégzéséhez szükséges pénzalap előteremtése érdekében – hívta fel a figyelmet hétfőn Borboly Csaba.
A Hargita megyei önkormányzat elnöke bemutatta az intézmény új projektjét, mely révén a megye azon tanintézeteit – óvodákat, napköziket, iskolákat – segítené az általa vezetett intézmény, amelyek nem kaptak működési engedélyt, mivel nem volt pénzük az ehhez szükséges felszerelés biztosítására. Mindezt kalákarendszerben szeretné megvalósítani, hogy a rendelkezésre álló összegből minél több beruházást el lehessen végezni.
Borboly szerint elsősorban az építkezési anyag megvásárlásához szükséges összegekkel tudja támogatni a jelentkezőket, és október 7-én 10 óráig várják az igényléseket a polgármesteri hivataloktól. Az elbírálás után már az októberi tanácsülésen elkülönítik a szükséges pénzösszeget a kedvezően elbírált kérelmekre. Hozzátette, hogy a 2006/273-as törvény 15. cikkelye ad lehetőséget arra, hogy a polgármesteri hivatalok indokolt kérése alapján a megyei tanács tartalékalapjából a rendkívül nehéz helyzetbe került helyi közösségeket támogassák, például iskolák bezárása esetében.
A prefektusi kollégium múlt heti ülésén az iskolák helyzetét is megvitatták, majd a megyei tanács illetékesei felmérték a megye oktatási intézményeinek helyzetét. Mint kiderült, a legtöbb problémás tanintézetben a mosdók nem felelnek meg a higiéniai követelményeknek, nem rendelkeznek ivóvízzel, vagy az iskola épülete rossz állapotban van. A Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság adatai szerint 279 óvoda, illetve napközi otthon közül városon 64-ből 58 rendelkezik egészségügyi engedéllyel, vidéken pedig 215-ből 83 nem kapta meg a szükséges jóváhagyás.
Az iskolák esetében a 241 tanintézet közül 29 nem kapott engedélyt a közegészségügyi igazgatóságtól. „A prefektúra segítséget ígért, de az igények felmérésében a többi szakhatóság segítségére is számítunk, akárcsak az építkezési felügyelőség segítségére, hiszen csakis szakszerű munkát szabad végezni a kalákák során. A tanfelügyelőség, a szülők, a tantestület támogatására is szükség van” – sorolta Borboly Csaba.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Sütő sírjánál koszorúztak
Sütő Andrásnak a marosvásárhelyi református temetőben található sírjánál koszorúzott hétfőn az író, drámaíró halálának hetedik évfordulóján a nevét viselő baráti egyesület.
„Sütő András emlékének ápolását tekintjük fő feladatunknak, mert úgy véljük, gazdag életműve elévülhetetlen az erdélyi és az egyetemes magyar irodalom számára. Itt, Marosvásárhelyen születtek azok az írásai, amelyek ismertté tették, ezért nagyon bízunk abban, hogy hamarosan szobra is lesz a városban. Akkor majd ott is koszorúzhatunk, és az emlékezés virágai sem fognak hiányozni, időtlen időkig”– fogalmazott a 2007-ben alapított Sütő András Baráti Egyesület elnöke, Nagy Pál.
Az író szobrának „ügye” jelenleg ott tart, hogy az önkormányzat a Mărăști teret ajánlotta fel lehetséges helyszínként, ezt pedig az egyesület elutasította, hiszen szerintük Sütő Andrásnak a város központi helyén illene emléket állítani – azóta nincs folytatás. Nagy Pál úgy véli, a színház közelében lenne megfelelő helyen a szobor.
„Eredetileg Sütő András egykori házának közelében képzeltük el, s volt szó arról is, hogy az utcát is elneveznék róla, ez pedig igazán méltó lenne hozzá. Ebben számítunk a polgármesteri hivatal aktív támogatására” – mondta az elnök az eső ellenére összegyűlt mintegy húsz-huszonöt emlékezőnek. Az egyesület mellett koszorút helyeztek el az író egykori munkatársa, a jelenleg Izraelben élő Róna Éva nevében is.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro

Nem hímes szavakat, hanem erős valóságot várnak a magyar orvosisok
Amíg a románok a kultúrpalotában ünnepeltek, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozata az egyetem dísztermében kezdte az intézmény 69. tanévét.
Mint borítékolható volt, a hét vége nem hozott semmi újat a magyar diákság számára, amely a következő évben sem élhet törvényes jogával és nem szerveződhet külön oktatási csoportba. Szilágyi Tibor rektor-helyettes és a magyar tanárok tartották magukat a múlt héten tett ígéretükhöz, miszerint, ha az egyetem vezetősége nem tartja be a tavaly ilyenkor vállaltakat, tiltakozásuk első jeléül nem vesznek részt a hivatalos évnyitón. Köszöntőjében a rektor-helyettes Pázmány Péter keresztény prédikátorokhoz szóló intelmét idézte: „…az okos embernek nem a hímes szók, hanem az erős valóságok tetszenek. A szép orcának kendőzés nem kell…”. „Azért tartjuk külön ezt az évnyitót, mert a magyar oktatás területén is nem hímes szavakat, hanem erős valóságot szeretnénk!” – üzente a 2012 szeptemberében született protokollumon bábáskodó politikumnak és a dokumentum aláíróinak Szilágyi Tibor.
Borúlátó hangnemet ütött meg a diákszövetség elnöke, Tubák Nimród, aki szerint valóban ünnepnap kellett volna legyen a tanévkezdés napja, azonban „miként ünnepeljünk, amikor újból egy olyan évet kezdünk el, amit nem így képzeltünk el”. Azt, hogy a magyar tagozat még mindig messze áll attól, amit elképzelt magának, Szabó Béla tagozatvezető is elismerte, viszont jelzésértékűnek tartotta, hogy a tanévnyitóra mégiscsak az egyetem legelőkelőbb termében került sor. Megítélésében ez azt bizonyítja, hogy a magyar tanárok és diákok is magukénak érezhetik a MOGYÉ-t. A tagozatvezető honlapunknak úgy értékelte, hogy jelzésértékű az is, hogy egyetlen magyar oktató sem ment el a Kultúrpalotában szervezett hivatalos tanévkezdésre. „Nem adtuk a nevünket ahhoz, hogy egy-két oktatónk vagy diákszövetségi vezetőnk elmenjen a hivatalos ünnepségre, és magyarul felszólalván elmondja, hogy az egyetemen minden nagyon szép, minden nagyon jó, és a legnagyobb rendben van” – indokolta meg a közös ünnepről való tömeges hiányzást Szabó Béla. A Székelyhon.ronak nyilatkozó Szilágyi Tibor úgy vélte, minimális az esélye annak, hogy október elseje után eredményes tárgyalásokat folytassanak a vezetőséggel. „Minél inkább belemegyünk a tanévbe, annál inkább nehezebb. Magyarán: egy hét múlva, amikor beindult a gyakorlati tevékenység, szinte lehetetlené válik a csoportok szétválasztása” – fejtette ki. Kérdésünkre, hogy az elkövetkezendő időszakban milyen további tiltakozásokra számíthatunk, a rektor-helyettes egyelőre csak az aláírásgyűjtést jelölte meg, mondván, hogy az esetleges további akciókról még korai beszélni.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Msgr. Borbély Gábor emlékére
„Négy szép holló talpig gyászba
rászállt a két cserefára.
Tövig égtek a villámok,
ragyog újra a magasság,
leng a fény a lomb közt, mint a
kaszát mikor fölakasztják.
Ősszel aztán a két vén fa
bronzba önti lenn a hantot;
jönnek majd és megcsodálják,
mint egy ledöndült harangot.
Farkas üvölt, öltözködnek
a hollók majd patyolatba;
csillagot tart ölelőleg
karjaiban a két nagy fa.
Kívánhat-é ember többet:
derékaljnak szülőföldet
s két cserefa tömött árnyát
szemfedőnek.”
(Kányádi Sándor: Tamási Áron sírjára)
Gyászoló testvérek!
Egy hónappal ezelőtt, a csíkszentdomokosi Márton Áron konferencia résztvevői abban az élményben részesülhettek, hogy a Mária Rádió hangtárában megörökítve hallhatták többek között Borbély Gábor nyugalmazott felcsíki főesperes vallomását nagy püspökünkről, akinek szálfa gerincét egész életében csodálta, akiért rajongott, és akit udvarhelyszéki székelyként követett is.
De Nagygalambfalva fia most hazatért mennyei Urához. Csillaga nem a Küküllőbe hullt, hanem most már egyházunk és székely népünk egén tündököl. A Mester magához hívta: jól van, te hűséges, derék szolgám, a kevésben hű voltál, sokat bízok rád, az örök élet koronájával ékesítlek. Gyere fiam, édesanyádhoz engedlek, a földihez, akit oly nagy szeretettel gondoztál nyugdíjasként is, és az én Édesanyámhoz, a te égi Édesanyádhoz, akiről – az emlékezetünkben eleven élő nagyszabású pünkösdi búcsús beszédedben – azt mondtad: „Gyermekkorunkban, amikor még mezítláb jártunk, s megütöttük lábunkat a kőbe, s bicskával elvágtuk az ujjunkat, katolikus vidéken azt mondták a felnőttek: ne sírj! A Csíksomlyói szép Szűzmária meggyógyítja…” Gyer fiam, mert a jó harcot megharcoltad, a pályát végigfutottad.
Kedves testvérek, Borbély Gábor főesperes úrról nem én lennék a legilletékesebb beszélni, hiszen nem voltam sem osztálytárs, sem évfolyamtárs, sem közeli barát, mindössze négy évig munkatársa az Úr szőlőjében. Csak arra a képre szorítkozhatok, amely bennem róla, ezek alatt az évek alatt kialakult. Csíki ember lévén csodálattal néztem s nézek fel rá, mert Csíkszeredában otthon érezte magát. Igazi székely, áldott jó ember, s pap volt a javából. A 90-es évek elején, amikor nálunk is elindult a nagy szabadság, ő volt a higgadtság, a józanság megtestesítője, aki nem ugrott neki egyből mindennek, ami új, de nem zárkózott el soha a kihívások elől. Káplánjait, munkatársait felnőtt, vele egyenrangú társakként, papokként kezelte, akikben megbízott, és akikkel szemben végtelenül nagylelkű, rugalmas vezető volt. Együtt örült sikereiknek, minden féltékenység nélkül. Ha létezett egyházmegyénkben legjobb káplántartó plébános-etalon, azt nyugodt szívvel állíthatjuk, akár huszadmagammal is, hogy Borbély Gábor volt az.
Gábor atya, főesperes úr, itt koporsód mellett is bizton állíthatjuk: hogy Csíkszereda népe, földijeid, egyházmegyéd, Székelyföld nem felejt el téged. Már csak azért sem, mert:
– Szerényen, alázattal vetted tudomásul a nyugdíjbavonulás tényét. Nem visszakoztál, díjakkal, elismerésekkel sem halmoztak el, mindössze Ferencz Imre költő, újságíró írt egy cikket a Hargitába. Most őt idézem: „Nem véletlen hát, ha nyugdíjaztatása után hiánya sokak számára döbbent csendként jelentkezett, mivel mondhatni észrevétlenül, halkan, lábujjhegyen távozott. Különben elő szokott fordulni, hogy nagy embereknek kicsi búcsúztató jut, olykor csupán egy kézszorítás, egy letörölt könnycsepp. Végül is egy embert a hiánya mér fel, határoz meg, tájol be.”
– Csíkszereda több mint húszezres katolikussága nem felejti, amit évtizedek alatt a lelkek megmentésért, örök üdvösségükért tettél. Amilyen plébános volt Viennay Szent János Arsban, vagy XXIII. János a nagy egyházban, Lestyán Ferenc Marosvásárhelyen, úgy kötődünk hozzád, s kötődik Csíkország hívő népe személyedhez. Nemzedékeket neveltél fel hitben, tudásban, a kultúra s az igényes lelkiség, az egyházhoz való ragaszkodás és húslég szeretetében. Névjegyed mindig “egyházam és hazám, szülőföldem és hitem” volt.
– Nem felejtjük el azt sem, hogy minden anyagi nehézség ellenére az egyház és a város szellemi-lelki kincseit is gazdagítottad, amikor templomokat, kápolnákat építettél, még ha nem is tudtad mindegyiket szíved szerint befejezni. Kezdettől fogva szíveden viselted nagy püspökünk, Márton Áron ügyét, akinek nevét a Főgimnázium viselheti, és neked köszönhetően kapott helyet szobra is a legméltóbb helyen. Nélküled nem volna Szent József kápolna, Segítő Mária Líceum, hargitafürdői Plébániaközpont, Hármaskereszt a Tolvajos-tetőn, de Szent Ágoston-templom sem. Galambfalvi kápolnát varázsoltál saját lakásodból, és költségeden haranglábat állíttattál, harangot öntetettél. Krisztus-szeretetét hirdeti kereszt a Keresztfa tetején. Az első világháborús emlékműre újraöntetted a turulmadarat, illetve a helybéli cserkészetre emlékezve kopjafát állíttattál. A sokat gúnyolt csűrtemplomban ministránsok, elsőáldozók és bérmálkozók ezrei zsúfolódtak, és a felújított és kibővített plébániaépület adott helyet az első civil teológusoknak is.
– Élményszámba menő hittanóráidon, házassági és keresztelői felkészítőiden nemzedékek sora kapott eligazítást az életre, s arra bíztattad őket, valósítsák meg azt a krisztusi eszményt, amit Elek apó íratott a sírkövére:
“Jézus tanítványa voltam, / Gyermekekhez lehajoltam, / A szívemhez felemeltem, / Szeretetre úgy neveltem.”
– Amikor az újdonsült házasokat megajándékoztad a feszülettel és egy kis Szentírással, gyöngybetűkkel magad vésted be mindegyikbe Gárdonyi Géza útravalóját:
„ Ez a könyv a könyvek könyve,
Szegény ember drágagyöngye.
(…)
Minden fakul, minden romlik,
Márványvár is összeomlik.
Bíborleplek ronggyá málnak,
Dicsőségek füstbe szállnak.
Csak ez a könyv nem tér porba,
Mintha volna élő lelke!…
Ez a könyv a Mózes bokra:
Isten szíve dobog benne.”
– Az adventi hajnali szentmisék előtt órával kígyóztak a sorban álló gyónók, és a húsvéti eledelszentelés mára már Kárpár-medencei ritkaságszámba megy.
– Kedves Gábor atya, nem felejtjük nagylelkűségedet és igényességedet, amellyel minden családot szerettél és meglátogattál munkatársaiddal együtt, azt a leleményességet, hogy a börtönben, ha kellett, népdalokra tanítottad a rabokat két hittanlecke között, és a kórházban minden emeletre jutott egy pap, hogy hetente lelkisegélyt nyújtson a betegeknek.
– Amikor anyagiakról volt szó, nem restellted szóvá tenni, de mindig tudtad a helyét, és nem volt olyan koldus, akinek ne jutott volna egy szelet kenyér. Csíkszereda első vállalkozásai a te nagylelkű segítségeddel indulhattak el. Káplánjaid jövőjéről is gondoskodni akartál, és megtanítottad őket a kevés és a sok megbecsülésére. Nem szégyellted a fizikai a munkát, az áldozatot, és jutott időd arra is, hogy észrevedd a csírázó papi hivatások jeleit, a kegyelem gyümölcseit. Személy szerint a legtöbb csíkszeredai paptestvér neked köszönheti, hogy megkapta Krisztus meghívását. Olyan év is volt, amikor egyszerre 21-en indultak Csíkszeredából a teológiára. Felpártoltad az erőseket, erősítetted a gyengéket. Plébániád mindig a közösség háza volt, ahová öröm volt betérni laikusnak és papoknak egyaránt. Gyertek be, van tea s minden, mondtad, és nem nézted az órát, amikor lejárt a fogadási idő. AZ orvostudmány, vagy más tudományágak képviselői, a hatósági emberek, a pedagógusok, a szülők, mindig feltöltődve jöttek el tőled. Káplánjaid a Toró Tibor atomfizikussal vagy Kányádi Sándor falusfeleddel töltött meghitt esték élményeit egész életükben szívükben hordják.
Gábor atya, koporsód mellett köszöni egész Csíkszereda népe, hogy a 89-es események mámorában és zavarában, nemcsak a lelket tartottad bennük, hanem bölcsességeddel, azzal, hogy köztük voltál az utcán, tartást, méltóságot adtál nekik, és imádságra fogtad kezüket.
Most az érett gyümölcs lehullt, ahogy ez ősszel természetes.
A mennyei Gazda begyűjti csűrébe, hogy íze, zamata a többit is gazdagítsa.
Jól van, te hűséges derék szolga, nyugodj meg Mestered kebelén, a hogy a feltámadáskor az igazak jutalma elnyerhessed. Gábor atya, Isten veled!
peterpater.com/content/hu//Alkalmi-irasok

Kató Béla: amit egy tollvonással elvettek, azért az unokáink is perelhetnek
Az erdélyi történelmi egyházak vezetői egy Memorandumot fogalmaztak meg és írtak alá, melyet eljuttatnak José Manuel Barroso elnökhöz és Viviane Reding illetékes biztoshoz, valamint az EP Petíciós Bizottságához. Az Európa Parlamentbe a memorandumot befogadták ugyan, de nem akarják politikai vitára bocsátani, ezért került sor a Tőkés László EP képviselő által szervezett brüsszeli közmeghallgatásra ez erdélyi és a felvidéki vissza nem szolgáltatott egyházi ingatlanok ügyében.
A református püspök elmondta: azért volt szükség erre a memorandumra, mert a román kormány a törvényváltoztatás után sem tartja a visszaszolgáltatásokra vonatkozó határidőket. Hozzáfűzte, hogy a memorandumban ismételten felhozták a Székely Mikó Kollégium ügyét is, hiszen börtönbüntetés van kilátásban ártatlan emberekre.
Kató Béla arról is beszélt, hogy az Erdélyi Református Egyház közel 800 ingatlanját kért vissza, ebből pedig mintegy 300 kéréssel foglalkoztak, de ennek is egy részét törvényszéki úton megtámadták a helyi polgármesterek. A püspök szerint az áprilisban elfogadott román restitúciós törvény diszkriminatív, mert most már az úgynevezett kuponokat kapnák meg, amelyeket nem valószínű, hogy hasznosan feltudnának használni.
Nem igazságos az, hogy amit annak idején egy tollvonással elvettek, azért majd még az unokáink is kell pereljenek – jelentette ki Kató Béla.
Duna Tv
Erdély.ma

Kövessétek álmaitokat! (Tanévnyitó a helyi egyetemen)
Tizenhatodik tanévnyitóját tartotta tegnap a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyre kihelyezett tagozata, amelynek három karán idén százhúsz elsőéves hallgató és huszonkilenc mesteri fokozatra jelentkező fiatal kezdi tanulmányait. Közel ötszázötvenen tanulnak a helyi főiskolán.
Nagy Attila, a kihelyezett tagozat igazgatója akadémiai kötelezettségeire hivatkozva, amelyek Budapestre szólították, levélben köszöntötte az egybegyűlteket. Georgeta Georgiu alprefektus arra hívta fel a hallgatók figyelmét: a tanulás mellett használják ki az egyetem más jellegű szolgáltatásait, kutassanak, szórakozzanak, Antal Árpád polgármester pedig saját példáját említve vázolta, hogy akinek vannak álmai és kitartása azok megvalósításához, az sikerrel jár. Merjetek álmodni, és kövessétek álmaitokat – hangsúlyozta a városvezető. A közgazdaság és gazdálkodástudományi kar részéről Bogdan Laura oktató, a politika, közigazgatás és kommunikációtudományi kar képviseletében Székely Zsolt tanszékvezető köszöntötte az elsőéveseket, a környezettudományi kar vezetője, Bartalis Ildikó pedig elmondta, bár idén nem tartottak felvételit a környezetmérnöki szakon, megkezdik a környezettudományi szak engedélyeztetését. Éljetek egymással békességben, és keressétek itthon a boldogulást – szólt a hallgatókhoz Incze Zsolt, a Sepsi Református Egyházmegye esperese, Ioan Cucu ortodox lelkész pedig megáldotta a kezdődő tanévet. Közreműködött Sebestyén-Lázár Enikő két énekkel és Szilágyi Zsolt Herbert zongorán, az ünnepség Beethoven Örömódájával végződött.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem hímes szavakat, erős valóságot!
Tanévkezdés a MOGYE magyar tagozatán
Tiltakozásképpen külön ünnepséggel köszöntötték a 2013/14-es tanév kezdetét a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tanárai és hallgatói. Míg a román tagozat a Kultúrpalotában gyűlt össze, a magyar hallgatók az egyetem dísztermét töltötték meg zsúfolásig, s hosszú tapssal jutalmazták a felszólaló rektor- és dékánhelyettesek szavait.
"…az okos embernek nem a hímes szók, hanem az erős valóságok tetszenek. A szép orcának kendőzés nem kell…" – hangzott el Pázmány Péter keresztény prédikátorokhoz szóló intelme dr. Szilágyi Tibor rektorhelyettes beszédében, továbbá a magyarázat is: azért tartják külön az évnyitót, mert a magyar oktatás területén nem hímes szavakat, hanem erős valóságot szeretnének. Ezt megelőzően Semmelweis Ignácot idézte Szilágyi professzor, a felelősséget, az áldozatvállalást és az emberi értékek tiszteletét hangsúlyozva. A közös célok között az összefogást, a kölcsönös tiszteletet emelte ki, s a jó munkát, amely a legkorszerűbb ismeretek átadását jelenti. Ismertette a diákok rendelkezésére álló lehetőségeket, s feladataik között, a háromlábú székhez hasonlítva, az oktatás és betegellátás mellett a tudományos kutatás fontosságáról szólt. Az oktatást az idéntől egy korszerű szimulációs központ segíti, a kutatás előmozdítására nagyszabású pályázaton dolgozik az egyetem.
Legyünk büszkék mi is az egyetemünkre! A múltból táplálkozunk, és a jövőt építjük, de mindezt a jelenben tesszük – biztatta a hallgatóságot a rektorhelyettes, aki 1581-ig, a Báthory István lengyel király által létrehozott jezsuita akadémiáig vezette vissza a 400 éves múltú erdélyi felsőfokú oktatás történetét, megemlítve Apáczai Csere János elképzelését, aki a gyulafehérvári kollégiumban olyan felsőoktatási intézmény tervét dolgozta ki, amelynek része lett volna az orvosi fakultás is nyomdával, könyvtárral, botanikus kerttel. Az 1872-ben alapított kolozsvári magyar királyi tudományegyetem, amelynek 1919- ben Szegedre kellett költöznie, 1937-re a nemzetközi tudományos élet legmagasabb elismerésével, Nobel- díjjal jutalmazott tudóst termelt ki Szent-Györgyi Albert személyében – utalt az 1945-ben Marosvásárhelyre költöztetett orvosi kar korábbi színvonalára a beszélő.
Zord időkben kezdődik a 69. tanév, mondta dr. Szabó Béla egyetemi tanár, a magyar tagozat vezetője, aki kijelentette, hogy a magyar nyelvű oktatás terén közel sincsen minden rendben. Szabó professzor szerint 30 évi oktató tevékenység után is az a véleménye, hogy az ismereteket igazán jól csak anyanyelven lehet elsajátítani. Ebbe beletartozik a magyar nyelvű gyakorlati oktatás is, de a törvény, ami ezt biztosítaná, sajnos csak annyit ér, amennyit betartanak belőle.
Az orvosi szakma szépségéről, a felelősségről beszélt dr. Frigy Attila egyetemi előadótanár, az Általános Orvosi Kar dékánhelyettese, aki hozzátette, hogy a szorgalom és kitartás mellett a kölcsönös bizalom légkörére van szükség, s valamennyien a lehetőségek kihasználására biztatták a hallgatókat.
Dr. Sipos Emese előadótanár, a fennállásának 65. évfordulóját ünneplő Gyógyszerészeti Kar dékánhelyettese kiemelte, hogy ezt a fakultást olyan hallgatók végezték el, akikre büszke lehet az egyetem, majd a kezdők biztatása mellett sikert kívánt a jelen lévő végzősöknek is.
– A több téren történő késlekedés az oktatásügyi minisztérium és az egyetem részéről összehangolt akciót jelent, hogy betereljenek minket ebbe a tanévkezdésbe úgy, hogy megint nem változott semmi. Az egyik tiltakozó akciónk a külön tanévnyitó, amivel jelezni szeretnének, hogy a MOGYE-n nincsenek rendben dolgok. Nem adtuk a nevünket ahhoz, hogy egy-két oktató közülünk vagy a diákszövetség képviselője elmenjen a hivatalos tanévnyitóra, hozzászóljon magyarul, azt a látszatot keltve, hogy minden a legnagyobb rendben van. Ez az első ilyen akciónk, s a tiltakozást a közeljövőben is folytatni fogjuk. Hogy milyen formában, erről még nem nyilatkozunk – mondta Szabó professzor, a magyar tagozat vezetője.
– Amikor a szenátus megszavazta, hogy a tanársegédi helyeket különválasztják, mivel az akkreditációs bizottságnak tudnia kell, hogy melyik oktató melyik oktatói vonalhoz tartozik, mi azt mondtuk, hogy ez intézkedésnek szép, csak nem tudjuk, hogyan telik meg tartalommal, ami a diákok szintjén a külön csoportokat jelentené. A minisztériumi tárgyalásokon is eljutottunk odáig, hogy nem tudtak ellenvetést felhozni a külön csoportok ellen, ezért azzal érveltek, hogy a szenátus már áprilisban megszavazta az új tanév szerkezetét, ezért a csoportok összetételére nem lehet visszatérni. Holott a tanév szerkezete egy dolog, a csoportok különválasztása viszont egy egyszerű adminisztratív intézkedés, amelynek semmi köze az akkreditációhoz. Innen látszik, hogy érdemi intézkedést továbbra sem óhajtanak foganatosítani – tette hozzá.
Kérdésre válaszolva Szilágyi professzor elmondta, hogy maradt még esélye a tárgyalásnak, de annak, hogy az eredményes legyen, kevésbé. – Minél inkább belemegyünk a tanévbe, és elindul a gyakorlati tevékenység, annál nehezebb a csoportokat különválasztani. A dékáni hivatalok pedig a klasszikus tanévkezdési órarendet és csoportbeosztásokat már elvégezték, de nem a mi elképzeléseink szerint – tette hozzá.
Bár nem így képzelték el ezt a tanévkezdést, Tubák Nimród elnök arról beszélt, hogy a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség több programot dolgozott ki annak érdekében, hogy minél több erdélyi diák válassza ezt a hivatást. A nyílt napok és a próbafelvételi vizsgák mellett 16 kezdő hallgatónak osztottak ki tegnap egyszeri ösztöndíjat biztatásképpen, hogy a jó eredményt elismerik az egyetemen.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Csejdi "csoda"
2000 óta tartanak minden második vasárnap szentmisét Csejden. Kezdetben a iskolában, majd 2009-től a Szent Gellért tiszteletére épített kis templomban gyűl össze a "maréknyi" közösség. Szeptember 29-én megtörtént a templomot kiegészítő harang, harangláb és oltárkép megáldása. A szertartást – 150 hívő jelenlétében – Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes végezte, aki csodának nevezte a csejdi élni akarást, ahol csupán 25 katolikus van, és mégis ilyen megvalósításra képes. Prédikációjában a harang történetét és Szent Gellért életét állította hallgatósága elé, ami által Isten szól hozzánk.
A 100 kg-os harangot a "Szent Gellért, könyörögj érettünk! Csejd 2011" felirat díszíti, melyet Lokodi Edit Emőke tanácselnök és Orbán Levente vállalkozó adományozott, és amely Balogh József "Cubi" öntödéjében készült.
A haranglábat, miként a templomot is, Hosszú Péter tervezőmérnök tervezte, Baricz László és Illyés László gyergyóalfalvi mesterek állították össze a csejdi katolikus és református hívek odaadó segítségével, a Marosszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal, a plébánia és két vállalkozó támogatásával.
Az oltárkép Szent Gellért püspököt és vértanút ábrázolja, Xantus Géza festőművész munkája.
A bensőséges katolikus ünnepség a falu ünnepévé vált: Bíró Jenő református lelkész is köszöntötte röviden a zsoltáros szavával az egybegyűlteket.
A házigazda Baricz Lajos plébánosnak nem maradt más feladata, mint hogy megköszönje minden jó szándékú embernek a segítségét és az ünnepségen való részvételt. Majd a jelenlévők figyelmébe ajánlotta az ez alkalomra összeállított Csejdi Harangszót, amely részletesen beszámol a templom és a harang, harangláb építéséről.
Az ünnepséget a csejdi kis közösség hálájaként szeretetvendégség követte a templom udvarán, valamint az óvoda épületében.
Igaz, hogy minden csoda három napig tart, a mondás szerint, de szükség van rá, hogy töltekezzünk és újult erővel élhessük mindennapi istengyermeki életünket Csejden és mindenhol.
(Szentgyörgyi)
Népújság (Marosvásárhely)

Konferencia a népművészet és a közművelődés szerepéről
A Pro Ruris Egyesület idén hatodjára szervezte meg A népművészet és a közművelődés szerepe a vidékfejlesztésben című székely- mezőségi konferenciát, melynek a mezőmadarasi Dr. Szekeres János Ház adott otthont.
A Székely-Mezőségen számos népművészettel, hagyományápolással, kézművességgel foglalkozó civil szervezet és magánszemély tevékenykedik. Munkájuk jelentős vidékfejlesztési potenciállal bír. A vidék fejlődése, a vidéken élők lehetőségeinek kiszélesítése összetett rendszer, amely tervezési, döntési és végrehajtói tevékenységet foglal magába, és amely a társadalom összefogását, az egyes ágazatok együttműködését feltételezi. Megfelelni a kihívásoknak, azokra adekvát választ adni csak akkor lehet, ha a kulcsfontosságú szereplők kellő felkészültséggel, ismerettel, azaz humánerőforrás-készlettel rendelkeznek. A humán tőke mellett a társadalmi tőke színvonalának erősítése is igen fontos.
A konferencia lehetőséget nyújtott a térség civil szervezeteinek, tanároknak, tanítóknak, illetve a népművészettel foglalkozó magánszemélyeknek, kézműveseknek a tapasztalatcserére, a problémák azonosítására, új célok kitűzésére és a pályázati lehetőségek népszerűsítésére.
Az idén hangsúlyt fektettünk a kulturális turizmusra – a vidék tárgyiasult és nem tárgyiasult értékeire, mint hagyományos építészet, kézművesség, népzene, néptánc, népmese, jeles ünnepek –, a szakrális hagyományokra.
A népművészet a nemzeti kultúra speciális része, meg kell őriznünk. Pénteken délután A közművelődési rendezvények szervezése és lebonyolítása címmel hangzott el előadás, majd megbeszélés következett a közművelődés mint a magyar identitás fenntartója témakörben. Szombaton A népművészet, néphagyomány mint a vidékfejlesztés elemei, A népművészet szerepe a falusi kulturális turizmusban, Kulturális turizmus. Civil összefogás a népművészet és a néphagyomány ápolására címmel hallgathattak előadásokat. A résztvevők a Székely-Mezőség népművészeti, néprajzi, kézműves, építészeti és kulturális értékei, öröksége, a hagyományos falusi életmód értékei és ezek hasznosítása a vidékfejlesztés érdekében témakörben értekeztek, majd a román kormány által kiírt aktuális pályázati lehetőségekről szerezhettek tudomást. A konferencia zárónapján a székely- mezőségi régió 2014-es közművelődési naptárát ismertették.
Szabó Izolda
Népújság (Marosvásárhely)

Építeni jött ebbe a világba
Százharminc évvel ezelőtt született Kós Károly
Betűjelük, a közismert építészmonogramm ugyanaz: K. K. – Kós Károly mégis alapvetően különbözik Kőműves Kelementől. Hogy a balladába merevített hajdani várépítő miért is lett kőműves, nem tudni, Kós Károly (Temesvár, 1883. december 16.–Kolozsvár, 1977. augusztus 25.) pályaválasztása viszont egyértelmű: sejtjeibe kódolva hozta magával. Egész élete bizonyítja. Elsorolni is sok, mi mindenhez értett, mi mindent tudott: építészmérnöki szakmája mellett író volt, grafikus, betűmetsző, nyomdász, néprajzkutató, újságíró, lapkiadó, politikus, egyetemi tanár, eseményszervező...
Ezermester? Polihisztor? Nem: Kós Károly „egyszerűen csak” ÉPÍTŐ volt. Közösségépítő. Bármibe fogott, bármihez is nyúlt, minden efelé konvergált. Temesváron született, de választott, lelki szülőföldje hamar Kalotaszeg lett: 1912-ben Sztánán, a maga építette Varjúvárban Kalotaszeg címen lapot ad ki. Itt ismeri fel és szereti meg életreszólóan az erdélyiség lényegét, a transzszilván szellemet. Amiről a trianoni döntés után hamar kiderül, hogy hiába létezik ezer esztendeje, az idők folyamán elvásott, megroggyant, düledezőben a vára. Építő után kiált, várja a szakavatott eszet-kezet. Ez a történelmi szükséglet oldja ki Kós Károly sejtjeiből a közösségépítő géneket, és lendíti cselekvésre: 1921 januárjában írja meg Kiáltó Szó című röpiratát, a pontosság kedvéért Paál Árpáddal és Zágoni Istvánnal közösen, de az alapgondolat és a megfogalmazás minden bizonnyal a Kósé lehetett, mivel nagyon hamar, (máig tartóan) az ő nevével forrt össze mindaz, ami a röpiratban szerepel. Valahol aláírtak valamit...
Kilencvenkét esztendő nagyon nagy idő, még a mindig napsütésben, változatlan partok közt csordogáló patakok számára is, nemhogy az aszállyal és áradással küszködő, földcsuszamlásnak és mederrendezésnek kitett folyók térségének – magyarán a huszadik század viharos hullámai közt hánykódó Kelet-Közép-Európának. Ennek ellenére mindabból, amit Kós Károlyék kilencvenkét éve kimondtak, ma is nagyon sok gondolat tökéletesen helytálló. Számomra elsősorban a tehetetlen csodavárást elvető, munkára mozgósító felhívás: „Valahol aláírtak valamit, valahol megalkudtak valamit, valahol elosztottak valamit; valahol egy nyitott ajtót becsaptak, hogy legyen az zárva örökre. Ahová a magunk erejével, ezer esztendő munkájával kapaszkodtunk, és minden lépcsőfokot a magunk izmaival és eszével vágtunk a magunk vérével öntözött irdatlan sziklába: onnan dobtak le minket. Tudjuk: miért. (...) És két esztendeje, hogy nem dolgoztunk. De vártunk. Vártuk reménykedve, hívő hittel, hogy felkeljen számunkra a nap: nap-nyugaton! Két esztendeig álmodtunk, és nem akartunk tudni az Életről, aki körülöttünk tusakodva robogott. Nem akartunk látni és hallani, nem akartunk érezni és élni, csak hinni akartunk és bízni és álmodni és csodákat várni, amik majd felébresztenek. (…) Le kell vonnunk a tanulságot; szembe kell néznünk a kérlelhetetlenül rideg valósággal, és nem szabad ámítanunk magunkat. Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk.”
Transzszilvanizmus, fundamentumok
Megérne külön tanulmányt szentelni annak összevetésére, hogyan ötvözi az építészet ősrégi alapszabályait Kós a szónoklattan ugyanolyan nagy múltú szabályaival, ilyesmit viszont olyasvalakitől lehet elvárni, aki egyformán jártas az építészet és a retorika labirintusaiban, jómagam ugyanis csak ez utóbbihoz konyítok valamicskét, előbbihez legfeljebb csodálatom kifejezésével tudok hozzászólni. Az viszont minden Kiáltó Szót olvasó számára világos, hogy Kós nem kártya- vagy légvárakat épít, nem kápráztat el virágfüggönnyel észrevétlenné álcázott romokkal, nem hiteget, nem ígérget, nem pufogtat üres szólamokat: olyan alapokra húzza fel érveinek építményét, ahogy a középkori kőművesek a gótikus falakat rakták. Kós székesegyházának alapja az egyszerűen, közérthetően megfogalmazott transzszilvanizmus, ami aztán kősziklaként tartja a gyulafehérvári határozat megígérte autonómia falait, legvégül kerülnek fel rá a díszítőtornyok is, a magyarázat, hogy az újonnan kibővült állam számára mit is jelent az imigyen megszervezett kétmilliós kisebbség. „A régi Magyarország nincs többé a számunkra; de Erdély, Ardeal, Siebenbürgen, Transsylvania, vagy bármi nyelven nevezte és nevezi a világ: feltámadt és van, aminthogy volt akkor is, amikor azt hittük mi magunk, mert akartuk hinni, hogy nincs, és csak Magyarország van. Akkor is volt, de most is van, és akárhogyan is akarja akármilyen akarat, lesz örökkön-örökké! (...) A fundamentum, amire nyugodt lelkiismerettel és bízó lélekkel építhetünk: kétmillió magyar. (...) Mi, kétmillió dolgozó, adózó, anyagi és kultúrértékeket produkáló polgár, felséges gyarapodása vagyunk Romániának. De mi, kétmillió nem dolgozó, improduktív, gyűlölködő, alattomos belső ellenség: borzalmas rákfenéje vagyunk Romániának. Nyíltan és őszintén valljuk azonban: inkább vagyunk lojálisak, mint rebellisek, inkább építők, mint rombolók, inkább nyílt barátok, mint titkos ellenségek. (...) Kétmillió magyarra, mint fundamentumra akarjuk felépíteni az új keretek közt nemzeti autonómiánkat, melynek egy részét saját szabad elhatározásból ígéri nekünk Románia szentesített törvénye: a gyulafehérvári határozat, más részét megszerzi egyfelől akaratunk és erőnk, másfelől Románia józan belátása. (...) Mert mi, magyarok megsemmisülhetünk – bár ez nem valószínű –, és eltűnhetik Erdély földjéről a szász is, de élni fog akkor is Erdély, mert geográfiai egyéniség, gazdasági egyéniség, históriai szükségesség.”
A magunk bajait magunknak kell megoldanunk
Igen, kilencvenkét esztendő nagy idő, az 1921-es bizalom azóta már többször csalatkozott, s bár mindig újra feltámadt, mindig arcul csapták. Közben pedig a szászok „elfogytak” Erdélyből, mutatóban ha van még néhány. Meddő kísérlet volna azzal eljátszani, hogy vajon ma, az 1921-eshez sokban hasonló, de nagyon sokban egészen más körülmények között Kós Károly, vagy egy hozzá hasonlóan nagy építő miként vélekedne. Az ilyenfajta feltevések nem vezetnek sehová. És éppen manapság nem is olyan az erdélyi közhangulat, hogy vidáman el lehessen játszadozni különféle feltevésekkel. De akárhonnan is nézzük, bármennyire is lássuk és átlássuk a helyzet rózsáktól teljesen mentes kopár voltát, az kétségtelen, hogy meg sem közelíti az 1921-es tragikumot. Szóvirágok helyetti szorgalmas építkezésre viszont épp azért (vagy annál inkább?!) szükség van. Érdemes hát egy kicsit újraolvasni Kós Károly gondolatait. Bárhogy számolom, kimondottan szépirodalmi műve aránylag kevés: a Gálok kisregény inkább előtanulmány a Varju-nemzetséghez, még aránylag kiforratlan, nem véletlen, hogy a legkevésbé népszerű Kós-mű. A Budai Nagy Antal históriája viszont már ízig-vérig transzszilvanista írás: erdélyi történet, az 1437-es bábolnai felkelés rövid előzményei és tragikusan rövid lefolyása. Mintha csak a Kiáltó Szóban elmondottakat akarta volna illusztrálni Kós, csak mindenféle szájbarágást, didakticizmust mellőzve. Van a kisregénynek egy nagyon fontos, nagyon elgondolkodtató mondata: amikor a felkelők vezetői rádöbbennek, hogy esélyeik alig vannak a püspöki seregekkel szemben, egyikük felveti, hogy talán segítségül kellene hívni a királyt. A válasz gyors és egyhangúlag mondott: a király messze van! Kós építő szellemű transzszilvanizmusának ez a lényege: a magunk bajait magunknak kell megoldanunk. Nem siránkozni és kéregetni senkitől, aki nem érti, mert nem is értheti igazán az adott helyzetet. Ez a meggyőződés vezérelte, amikor 1924-ben az elzárt határok miatt kiadó(k) nélkül maradt erdélyi írók élére állva megalakította az Erdélyi Szépmíves Céhet, majd két év múlva a helikoni közösség alakításában is oroszlánrészt vállalt, illetve Áprily Lajos 1929-es távozása és Kuncz Aladár 1931-ben bekövetkezett halála után felvállalta az Erdélyi Helikon szerkesztését is. Közben megírja a székely népballadák világát idéző, gyönyörű regényét, a Varju-nemzetséget, a Magyar Néppárt színeiben képviselő, 1938-ban a második világégés küszöbén megírja a Szent István uralkodásáról szóló Az országépítő című regényt, 1940-től 1953-ig a mezőgazdasági főiskolán mezőgazdasági építészetet tanít, majd aktív részt vállal a Kolozsvári Református Egyházkerület presbiteri testületében – egyszóval épít. Mindig minden területen.
Lehet, hogy mások másképpen fognak tisztelegni a nagy Építő előtt, születésének 130. évfordulóján, én író- és eszmetársához, Áprily Lajoshoz fordulok segítségül. Annál is inkább, mivel Tetőn című versét már a megjelenésekor Kós Károlynak, a transzszilvanizmus megfogalmazójának ajánlotta. Nem véletlenül: „Ott lenn: zsibongott még a völgy a láztól. / Itt fenn: fehér sajttal kínált a pásztor. // És békességes szót ejtett a szája, / és békességgel várt az esztenája. // Távol, hol már a hó király hódít, / az ég lengette örök lobogóit. // Tekintetem szárnyat repesve bontott, / átöleltem a hullám-horizontot,// s tetőit, többet száznál és ezernél – / s titokzatos szót mondtam akkor: Erdély...”
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)

Székely Ervin: Hullócsillag
A legrégibb román állami kitüntetés (alapította Alexandru Ioan Cuza 1864-ben) Románia Csillaga, jelenlegi formájában hat rangfokozatban kerül kiosztásra: lovag, tiszt, parancsnok, törzstiszt, nagykereszt, szalag (ez utóbbi, amelyet csak Románia mindenkori elnöke kap meg – a szótár szerint – egészen pontosan fejkötőszalagot jelent, de attól tartottam, hogy olvasóink közül valaki összetéveszti a hajpánttal, amelyiknek újabban ugyancsak erős politikai rezonanciája van, bár nem kitüntetés). Ezek közül Tőkés László 2009-ben a legalacsonyabbat, a lovag rangfokozatot kapta. Ismerve az EP képviselő becsvágyát, már az is különös, hogy egyáltalán elfogadta.
Mint ismeretes, most Corina Creţu szociáldemokrata EP-képviselő javaslatára a Románia Csillaga Érdemrend Becsületbírósága – ilyen is van hát – összeült, hogy döntést hozzon arról, hogy visszavonják-e Tőkéstől a plecsnit, merthogy olyat mondott, ami méltatlanná tette annak viselésére. A szóban forgó nyilatkozatát a védhatalmi státusról, annak elhibázott, pontosabban nem is létező fordításáról már tárgyaltuk (lásd az erről szóló korábbi írást). Nyilvánvalónak tetszik, hogy a kijelentés súlya nem indokolja egy kitüntetés visszavonását, de még ha valami cifrábbat alkotott volna a politikus, annak akkor sincs köze egy korábban – más érdemekért – kiosztott állami elismeréshez.
Ám a lényeg nem is ez. A kitüntetések érdemrendek osztogatása valamikor az uralkodói kegy megnyilvánulása volt. Annak adta, akinek akarta, és nem kellett megindokolnia, hogy miért éppen az kapta, aki, s nem más. Egyébként Románia Csillagát annak idején Cuza a barátainak osztogatta, mindenféle érdem nélkül, s mivel kevés barátja volt, a csillagok nagy része ott porosodott a pincében.
Az állam mindenkori képviselői gyakorlatilag ugyancsak szubjektív elbírálásra kaptak jogot, hiszen nem rendezik meg évente a Románia Csillaga országos bajnokságát, ahol egy szakmai zsűri mérné a jelöltek teljesítményét és az állam kötelezően azoknak adná, akik jobban teljesítettek másoknál. Erre mondják, hogy „az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!”.
Itt jegyzem meg, hogy egy igazán felvilágosult és liberális szellemiségű országban az államnak egyáltalán nem kellene kitüntetéseket osztogatnia, hiszen a közigazgatásban semmiféle szubjektivizmusnak nincs helye. Következésképp éppúgy, ahogyan a kitüntetésben nem részesülők nem élhetnek semmilyen jogorvoslattal, amiért nem kaptak bizonyos teljesítményeikért valamilyen állami elismerést, úgy az érdemrend visszavonása sem tartozik semmilyen bíróság hatáskörébe.
A kérdés politikai természetű, és az érintettek inkább annak kellene örüljenek, hogy kommunikációs lehetőséget kaptak. Elmondhatják egyfelől, hogy a kitüntetett miért vált érdemtelenné, másfelől, az utóbbi pedig azt, hogy milyen újabb mocskos konspiráció áldozata. Tőkés sosem volt rossz kommunikátor, egyszerűen nem is értem, hogy miért nem ragadta meg a lehetőséget, s már a felvetés elhangzásakor miért nem adta vissza sértetten a kitüntetést (ami úgyis csak „fogja a port” a vitrinben, nincs vele mit csinálni). Az a tény, hogy az érdemrend becsületbírósága személyesen beidézte, kiváló lehetőséget biztosított volna az ex-püspök számára, hogy a csillagosok, katonák előtt (akikből a testület áll) nagyívű beszédben adja elő a csillagösvényen érkezők védhatalom iránti igényének megalapozottságát.
Tőkés csillaga azonban leáldozóban van, s ennek csak egyik jele az, hogy elszalasztotta egy komolytalan ügy kínálta parádés szereplés lehetőségét. Mi több, azzal, hogy távol maradt a meghallgatástól, viszont ügyvédet fogadott, aki megpróbálta megakadályozni a kitüntetés visszavonását, kicsinyességét és a földi megbecsülés iránti ragaszkodását bizonyította.
Az EP-képviselő életét azonban ennél nagyobb veszélyek is keserítik. Nem csak a román, de a magyar állam képviselői is megvonni készülnek mulandó kegyük, uralkodói szeszélyeik bizonyságait Tőkés Lászlótól. Bayer Zsolt révén a Fidesz épp azt közölte minap Tőkéssel, hogy ugyanazon meggondolatlan kijelentése miatt ne is számítson arra, hogy a magyar kormánypárt listáján indulhat a jövő évi EP választásokon. Ez tiszta beszéd. Így Tőkésnek már csak egy lehetősége maradt: kiegyezni az RMDSZ-el. Vajon az EP képviselő ismét tulipánra cseréli az EMNP csillagát?
Megjegyzés: Székely Ervin már sok éve írja Tőkés László-ellenes cikkeit.
Maszol.ro

Sike Lajos: Mátyáshoz mérhető?!
Hát kaptam a pofámra az elmúlt napokban, mert nem tudtam hallgatni! Jóllehet személyes és családi érdekem azt kívánta volna, hogy fogjam be a bagólesőmet – ahogy mifelénk mondják –, vagy ha szólok, akkor dicsérjem a partnereimet, hogy milyen okosak és milyen zseniális meglátásaik vannak... Ám, én lüke, inkább ellentmondtam nekik és tűrtem, hogy lekomcsizzanak, -horngyulázzanak, -gyurcsányozzanak, -bajnaizzanak, pedig ezeket a neveket ki sem ejtettem.
Már elnézést, de mégsem állhattam meg őszinte szó nélkül, hogy az anyaország mai miniszterelnökét, a Fidesz napokban újraválasztott elnökét egyesek nem csak Szatmárban, de Háromszéken is a Mátyás királyunk utáni századok legnagyobb nemzetvezetőjének tartják! Már csak azért sem, mert mérete is kisebb, mint például Bethlen Gáboré, Bocskai Istváné, Kossuth Lajosé, Tisza Istváné, Horthy Miklósé, Nagy Imréé, Antall Józsefé. De akár Kádár Jánost is említhetném, aki ugyan nem szabad választással került hatalomra, hanem a szovjet fegyverek segítségével, de végül olyan gulyáskommunizmust teremtett, hogy a közvélemény-kutatások szerint ma is ő a huszadik század Magyarországának legnépszerűbb politikusa.
A mostani Győző méretben inkább Horn Gyulára hasonlít, de kezet rá, hogy róla nem fognak utcát elnevezni a nyugati országokban, mint az utóbbiról. Gyula pufajkás volt ugyan fiatalabb éveiben, de reformkommunista vezetőként, amikor eljött a pillanat, nem habozott azt cselekedni, ami a magyar nemzetnek és vele a szabadságnak és a demokráciának legjobb volt: megnyitni a nyugati határokat, elvágni a két világot egymástól elzáró szögesdrótot. Volt erre bátorsága még akkor is, ha a megszálló szovjet csapatok bent voltak az országban. Mert nagy tetteket nem azért hajt végre az ember, mert ilyen vagy olyan ideológiát, eszmerendszert képvisel, hanem azért, mert felismeri, hogy alkalmas pillanatban mit kell cselekednie országáért, nemzetéért.
Egyébként vitapartnereimnek abban igazat adtam, hogy Viktor csakugyan egyféle nemzetvezető, méghozzá teljes mellel, de azt, hogy mennyire nagy, a jövő évek döntik el. Alkalmasint az ellenzékéhez tartozó magyar komcsik győzték meg azokat a nyugati lapokat, amelyek azt írták róla, hogy egyelőre méreténél is kisebb vezető. Mikor ezt kimondtam egyik vitapartnerem kis híján leköpött. Szerencsére még a hetedik X-nél is jól tudok ugrani.
Szóval, a bajokat elfedni próbáló nemzetieskedés és az olcsó populizmus sok erdélyi magyart is elaltat. Olyannyira, hogy szerintük csak az számit igaz magyarnak, aki immár kettős állampolgár és természetesen a Fideszre fog szavazni. Ezer bocsánat a legnagyobb magyaroktól (no nem a Széchenyihez hasonlóktól, azoktól nincs miért), de több százezer erdélyi magyarhoz hasonlóan nem kértem és kérek kettős állampolgárságot, s szavazni sem fogok ottani pártokra. Mert sok-sok erdélyi magyarral vallom: nekünk itt van dolgunk és nem a kettős állampolgárság a magyarság ismérve – már csak azért sem, mert több ezer szlováknak, románnak, szerbnek, ukránnak, sőt már kinainak is van magyar állampolgársága, sokkal inkább, hogy ki minek vallja és érzi magát, s főleg mit tesz a nemzetéért. Egyébként nagy írónk, Illyés Gyula szerint ennél is egyszerűbb a meghatározás: magyar az, aki annak vallja magát! Amikor megtudtam, hogy a regnáló pesti kormány újabban, elég furcsa módon, pénzért is árulja a magyar állampolgárságot (például az a kínai személy, aki legalább 250 ezer eurót fektet be az anyaországban egyből megkapja a magyar állampolgárságot!), még jobban megerősödött bennem az erdélyi-magyar tudat.
Erről vitázó partnereimet azzal szoktam leszerelni, hogy normális ésszel ítélve, mi nem magyarországi pártokhoz, hanem a magyar nemzethez tartozunk, már azért is, mert a pártok gyakran buknak! Mint ahogy a mostani kormánypárt is előbb-utóbb bukni fog. Hacsak vezetője, a miniszterelnök már a jövő tavaszi választásokig nem bizonyítja be (például komoly gazdasági fejlődéssel, s széles összmagyarsági és nemzetközi elismertséggel), hogy Mátyás óta ő a legsikeresebb magyar vezető!
Ám sokakkal együtt attól tartok, hogy ő nemhogy Bécset, de még Avasfelsőfalut sem tudná meghódítani.
Megjegyzés: Az Új Magyar Szó és utóda, az interneten megjelenő maszol.ro hasonlít a balliberrális Népszavához. Dühödten támadja a magyar kormányt, különösen Orbán Viktort.
Maszol.ro

Hogyan mentették meg a román állami kincstárat?
A román közmondás igaza szerint – amelynek megfelelően, ha valaki már megégette magát, az legközelebb a joghurtot is megfújja – járt el a Románia 1944-ben, a második világháború idején a román kincstár esetében, okulva az első világháború tanúságából, amikor az Oroszországba menekített, 93 tonna aranyat tartalmazó kincstár Moszkva birtokában maradt.
Titkos aranyszállítmányok
A Román Nemzeti Bank a háború utolsó előtti éveiben a hadsereggel, a román államvasutakkal és Olténia érsekségével közösen úgy határozott, hogy a jegybank 240 tonna aranykészletét, a Romániába átmeneti jelleggel átmenekített Lengyelország kincsestárának 3 tonna aranyával együtt elrejtik a tismanai kolostor közelében levő barlangban.
Románia kincstárát két oldalról is veszély fenyegette, egyrészt a román területen tartózkodó német hadsereg, másrész pedig az ország keleti határihoz rohamosan közeledő szovjet csapatok részéről. Ilyen körülmények között a Román Nemzeti Bank megegyezett az ország kormányával az arany biztonságos helyre történő menekítéséről. A kincstárat így a legnagyobb titokban elszállították a Gorj megyei tismanai barlangba. Az aranyat néhány évig ott tartották, majd a barlangból Bukarestbe, ugyancsak titokban szállították vissza, 1947-ben.
Kolostor helyett barlangba
A Román Nemzeti Bank akkori kormányzója, Constantin Angelescu 1944 áprilisában engedélyt kapott a kormánytól arra, hogy a tismanai kolostorban biztonságos védőhelyet építsenek ki a 242 tonna arany számára. A Román Nemzeti Bank igazgatótanácsa 1944 júniusában jóváhagyta az akciót. A szállítások elleplezése érdekében kidolgozták a megfelelő tervet is: ennek értelmében a Román Nemzeti Bank pénzalapokat biztosított volna az 1942. évi tűzvész által komoly károkat elszenvedett tismanai kolostor felújítására. A „tatarozás” látszata alatt építették ki a barlangbeli rejtekhelyet.
1944 júliusában pedig megérkezett a kincstár jelentős része: 1944. július 11-e és 22-e között több mint 4000 ládában 215 tonna aranyat szállítottak a barlanghoz, így 212 tonna aranyat, ebből 1641 láda aranypénzt, 1372 láda nemzetközi és 1022 láda standard szabványú aranyrudat. A 3 tonnányi lengyel arany 51 ládában érkezett a helyszínre.
Védeni –a „friss szövetségesektől” is
Az olténiai román csapatok akkoriban Titus Gârbea tábornok vezénylete alá tartoztak, akit Constantin Sănătescu miniszterelnök elsősorban a kincstár védelmével bízott meg. Gârbea naplója szerint a miniszterelnök és közte a következő párbeszéd zajlott le, a feladat átvételekor:
Titus Gârbea: Ki ellen kell megvédenünk a kincstárat?
Constantin Sănătescu: Rablók, visszavonuló németek, partizánok ellen.
Titus Gârbea: előző kincstárunkat éppen friss szövetségeseink vették el tőlünk. Ellenük is szól a védelem?
Constantin Sănătescu: Mindenki ellen. Mi már korábban Olténiába vittük minden értékünket, dokumentumokat, adományleveleket, ikonokat, ezekre Tismanában, Baia de Fierben, Sacelben vigyáznak. A rablások, a gyilkosságok, a náci szökevények rövidesen mindennaposak lesznek Olténiában is, és ha nem vigyázunk, mindezt elveszíthetjük. Átveszed az észak-olténiai csapatok és a csendőrség, a határőrség, a Târgu Jiu-i helyőrség, a cărbunesti-i 2. hadosztály parancsnokságát, feladatotok ezeknek az értékeknek a megvédése. Ha szükség lesz rá, erősítést is kapsz. További utasításokat, technikai eszközöket a Román Nemzeti Bank kormányzójától, Constantin Angelescutól kapsz, aki az ügyben járt a Minisztertanácsnál is”.
A Neptun akció
A Román Nemzeti Bank igazgatótanácsa a kormány engedélyével 1944. szeptember 6-án úgy határozott, az értéket a kolostor melletti barlangba szállítják át, ahol nagyobb biztonságban lenne. Tíz nappal később a Ştefan Dohoneanu százados által vezetett 123 katona elhelyezte az aranyat a barlang üregébe, amely 18 méter hosszú volt, 4 és 7 méter közötti szélességgel és 1,5-6 méter közötti magassággal. Az üreget egy méter vastag betonfallal zárták le, a barlangot 280, Târgu Jiuból érkezett katona őrizte, akik parancsot kaptak a fegyveres gyilkosok, tolvajok azonnali lelövésére.
1945. január 16-án a Román Nemzeti Bank képviselői a barlangból 11 kiló színtiszta aranyat vittek el, ebből egymillió emlékérmét verettek, „Erdély a mienk” felirattal.
1945 után a Román Nemzeti Bank megbízott alkalmazottja arról tájékoztatta a kormányzót, hogy gyanús külsejű idegen személyek ólálkodnak a barlang körül. Ezt követően a katonákat civilbe öltöztették, a barlangot elzáró betonlapot pedig sziklákkal torlaszolták el, a hegyomlás látszatát keltve.
Gârbea beszámolója szerint 1945-ben a kommunisták a kincstár átadását követelték tőle, turistáknak álcázott agresszív csoportokat alakítottak, amelyek a „csodálatos pravoszláv kolostor megtekintése” céljából érkeztek a helyszínre. A barlanghoz közelítő „turistákat” a levegőbe leadott lövésekkel riasztották el.
Érintetlen maradt
1947 januárjában a helyszínre érkeztek a Román Nemzeti Bank képviselői egy csapat petrozsényi bányásszal együtt, akiknek a betonfalat kellett felrobbantaniuk. Január 24-én a Román Nemzeti Bank képviselői bejutottak a barlangba, és megállapították: a kincstár érintetlen maradt, a ládákban azonban kárt tett a barlangot több alkalommal is elöntő víz. 1947. januárjának végén és februárjának elején elindultak Bukarestbe az arannyal megrakott vonatok.
2007-ben a kormány és a Román Nemzeti Bank úgy határozott, múzeumban állítanak emléket be a nemzeti kincstár megmentését szolgáló Neptun vagy más néven Tismana akciónak. A Román Kincsestár Múzeumának alapjait most rakták le, Mugur Isărescu jegybanki kormányzó jelenlétében Tismanában.
Maszol.ro, 2013

A Maniu-gárdisták gaztetteiről Balánbányán
Péter László csíkszentdomokosi történelemtanár tart előadást Balánbányán a Maniu-gárda szárazajtai és felcsíki mészárlásáról. A történelmi előadásra október 2-án este 7-től kerül sor.
1944 őszén magyarellenes erőszak sepert végig Románián. Az augusztus 23-i átállást követő napokban az akkori hatóságok megkezdték a dél-erdélyi magyarság gerincét képező emberek internálását. Ezzel a tömeges deportálással egy időben a Keleti Kárpátokon átözönlő szovjet csapatok nyomában garázdálkodott Székelyföldön a Maniu-gárdaként ismert paramilitáris alakulat. Raboltak, fosztogattak és gyilkoltak. Szárazajtán 13 személyt gyilkoltak le nagy kegyetlenséggel, utána Csík és Gyergyó fele vették útjukat. 1944 október első napjaiban Felcsíkon garázdálkodtak. Csíkmadarason 2, Csíkkarcfalván 1, Csíkszentdomokoson 11 embert végeztek ki.
A Botorka Közművelődési Órák következő előadása, amelyre október 2-án, du. 7 órakor kerül sor a balánbányai 1-es sz. Általános Iskola konferenciatermében ezeket a tragikus napokat próbálja megidézni. Az előadó Péter László csíkszentdomokosi történelemtanár.
Az előadássorozat támogatói Hargita Megye Tanácsa és a Communitas Alapítvány.
Maszol.ro,

Szászavinc: az elsüllyedt falu
Szászavinc nevét 1825-ben említette először oklevél Válye-Vintz néven. 1835-ben Szasza Lupsii, 1854-ben Szásza-Lupsa-Vincze, 1888-ban Sászavincza, 1913-ban Szászavinc néven írták. A trianoni békeszerződés előtt Torda-Aranyos vármegye Torockói járásához tartozott.
Nicolae Ceauşescu 1977-ben engedélyezte a veresvölgyi réz kitermelését. Kezdetben a helyiek is támogatták a bánya megnyitását, azt remélve, hogy meggazdagodnak. De nem egészen az történt, amire sokan számítottak: a ’80-as évek elején a román állam 300 család tulajdonát sajátította ki Szászavincen. A földjükért kapott kevés pénz, pedig alig fedezte egy új otthon építésének költségeit. Az 1989-es román forradalom előtt még több mint 3000 ember dolgozott a rézbányában, mára már csak alig 200.
A bányahordalék áradása 1986-ban kezdődött, ekkor még több mint 1000-en laktak a településen. Jelenleg a vörös színben „pompázó” tó ellepte a falu nagy részét. Az egykori Szászavinc körüli területen jelenleg kb. 20 személy él.
„Az első rossz jel az volt, mikor a meggy és a cseresznye elszáradt. Érezték a mérget, ami akkor még csak a föld alatt volt. Ez után a patakok vörösek lettek, mintha vérré vált volna a vizük.” – meséli a most is ott élő Nicolaie Praţa, akinek a portája egy kis sziget két mérgezett patak között.
A Környezetvédelmi Minisztérium legfrissebb felmérése szerint kb. 15 millió euró kellene a katasztrófa sújtotta vidék teljes helyreállításához. A zavaros vizű tóból kiemelkedő görögkatolikus templom tornya bizonyítja, hogy valaha itt egy falu állt. Nem is csoda, hogy még a legnépszerűbb hollywoodi sztárok is csatlakoztak a verespataki aranybánya megnyitása ellen, nehogy újra megtörténhessen egy hasonló katasztrófa.
Hajner Gyula
szeretlekmagyarorszag.hu
Erdély.ma