A csend hangja
Szőcs Géza kézdivásárhelyi nyugalmazott egyetemi tanár, rádiós szakember Hang című könyvsorozatának hatodik, egyben utolsó, A csend hangja című kötetét mutatták be mintegy hatvan érdeklődő jelenlétében csütörtök délután a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítótermében.
A szerző hetedik kötetéről Nagy-Babos Tamás magyartanár szólt. A négyszáz oldalas könyv szerkezeti felépítéséről maga a szerző beszélt, ismertetve azt a fejezetet, amelyben hetven, Kézdivásárhelyhez vagy Kézdiszékhez kötődő, doktori címet szerző szakember pályájáról írt.
Iochom István

Kézdiszentléleki Kozma Katinka 19. századi naplója (Új könyvek)
Nemcsak a korabeli elbeszélő irodalom, de akár egy fennmaradt napló is tanúskodhat egy kis erdélyi falu udvarházában zajló életről, hogy mennyien fordultak meg például egy ilyen Isten háta mögötti helyen a 19. század második harmadában, a kiegyezést közvetlenül megelőző, de még „börtönszagú” években.
Alig másfél év alatt (1863–1865) Kiskendre, ebbe a Székelyföld és Szászföld határán fekvő Kis-Küküllő menti faluba, a Kozma-udvarházba látogat sok híres erdélyi nemesi család tagja. A szomszédos Kelementelkén él ebben az időben a báró Henter és a Simén család, Fehéregyházán gróf Haller Ferenc családja, Sárdon a Puteani bárók és az Elekesek, Ebesfalván a Földváryak, Keresden a Bethlenek, akik alkalmanként a Kozma-udvarházban vendégeskednek, amint időnként a vendéglátók is kocsiba, szánba vagy lóra ülnek, hogy viszonozzák a látogatást. Ha a távolabbi Keresdről hosszabb útra kel a Bethlen família, jövet is, menet is megszáll Kiskenden. Aztán udvarlási szándékkal többször itt vendégeskednek nemes ifjak, Elekes Károly, Deésy Domokos, Béldi Tivadar... Emellett szóba kerül a naplóban többek között Wass Györgyné és lánya, Wass Ottília, kora egyik ismert mecénása.
Mindenikük alakját felvillantja naplóírónk a maga sajátos szemszögéből. Mert a szóban forgó napló írója életkorát tekintve egy tizenöt-tizenhat éves úri kislány, Kozma Katinka, gondolkodásmódját, érdeklődési körét és ítélőképességét tekintve viszont érett egyéniség. Kozma Gábor és czegei Wass Nathália harmadik gyermekeként 1849-ben született Csíkmadarason, és továbbvitte a kézdiszentléleki előnevet, lévén hogy a család ősi fészke itt található, amint erről a 17. századi népesség-összeírások tanúskodnak, s a leszármazottak a mai napig is lakják ezt a falut.
Kozma Katinka fennmaradt naplóját a Teleki Téka őrzi, és nemrég jelent meg Sebestyén Mihály gondozásában.*
Az önmaga számára készített feljegyzések egy olyan „ábrázolt képmást” (Bahtyin) mutatnak a mai olvasónak, aki kész az állandó önelemzésre, sőt, valamiféle önemésztő befelé nézésre. Ugyanakkor szókimondó, nem leplezi véleményét a naplóban emlegetett személyeket, illetve az adott viszonyokat illetően. Irma nővéréről kijelenti, hogy „a pompa, külfény képes őt boldogítani”, illetve, hogy ők testvérek ugyan, de nem barátnők, vagyis „lelkünk nem rokon”, Ida nővéréről megjegyzi, hogy „hiúságát követve férjhez ment egy férfihez, kinek csakis rangja és címe van még, a gazdagság is hiányzik, de hát még a szellem, műveltség, gyöngédség, lovagiasság és udvariasság, mi egy férfi dísze!” Szűkebb környezetét – ahogy mondja: „környezőit” –, de az erdélyi viszonyokat is kritikusan szemléli tehát, Pestre viszont – ahol 1862–63-ban lánynevelő intézetben tanult – mint vágyai városára tekint, korabeli lapokból és baráti levelezés útján tájékozódik a társasági, sőt, az irodalmi élet eseményeiről.
Szülei belső portréja sok kis alkotórészből rakható össze. Megjegyzem, furcsa kettősséggel viszonyul hozzájuk a napló hőse. Azt állítja, hogy szeretik őt, habár ennek egyetlen látható jelét sem tapasztalja. Apja például nem szeretetet, hanem félelmet kelt maga iránt a családtagokkal szembeni durva bánásmódja és indulatossága, viharos kitörései miatt, de lányai nemcsak félelmet, hanem hálát is éreznek apjuk iránt. Jó embernek, csak nyersnek és műveletlennek tartja a napló hőse. Anyjáról, akivel a férj méltatlanul bánik, azt állítja, hogy nem gyöngédtelen, áldozatot is hoz a gyermekeiért, sőt föláldozza magát értük, de nem képes bizalmas viszonyt kialakítani velük.
Számba veszi hibáit is a napló hőse. Tudja magáról például, hogy könnyen indulatba jő, hogy ingerlékeny és szenvedélyes, ahogy írja: „hevem elragad”, s később bánja, ha ilyenkor valakit megsért.
A naplóíró nyíltan hangot ad eszményének, vagyis hogy szabad és független lehessen, de véleménye szerint ennek elsősorban neme az akadálya. Mindenesetre az igazság kimondására törekszik. Az igazság pedig, tudjuk, felszabadít.
Borcsa János
* Kézdiszentléleki Kozma Katinka: Csalódások könyve. Napló, 1863. december–1865. április. Sajtó alá rendezte, a bevezetőt és a jegyzeteket írta Sebestyén Mihály. Bookart, Csíkszereda, 2012.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy).

A Vadrózsák levelei
Kriza János születésének 200. évfordulóján, 2011 nyarán Erdély-szerte számos ünnepségen emlékeztek a székely népköltészet kiváló közreadójáról. Kolozsváron jeles kutatók tudományos értekezleten újabb adalékokkal gyarapították Kriza János halhatatlan életművét mind a székely-magyar folklór, mind az irodalomtörténet szempontjából; korábban nem ismert adatokat is – annyi év után – feltártak.
Ugyanakkor Nagyajtán azt bizonyították két alkalommal is, hogy folyamatosan éltetik szülőfalujában Kriza János emlékét, őrzik vagy felújítják az általa közölt népköltészeti hagyományokat. És éltették emlékét a központi és megyei újságok, összefoglaló film is készült élete főbb mozzanatairól, kiemelve munkásságának jelentőségét – elsősorban a székely folklór feltárásában. És megemlékeztek róla kisebb-nagyobb összejöveteleken a megye több helységében.
Az ünnepségek során emlékezetbe idézték, hogy Nagyajtán Kriza János apja és öccse együttesen 90 éven át papjai voltak e közösségnek, s hogy a tanár és püspök, a népköltészet gyűjtője iránti tiszteletből a kolozsvári diákok, az Unitárius Kollégium önképző körének tagjai elhatározták: a szülőházat emléktáblával jelölik meg, melyhez aprópénzük összegyűjtögetésével teremtették meg az alapot. A sikeres avatóünnepségre 1882. július 30-án – írta a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Nemere – Nagyajtáról és a környékről mintegy háromezren gyűltek össze, s az ünneplőket az akkori Magyarország kiemelkedő tudományos és kulturális intézményei képviseletében kiváló megbízottak köszöntötték. Nem feledhetjük azt sem, hogy 1911-ben, születésének századik évfordulóján a köszöntés mellett a Vadrózsákat újból kiadták, hogy 1975-ben, halálának századik évfordulóján Nagyajtán, visszafogottan ugyan, de megemlékeztek a falu szülöttéről. Számos helyen utcákat, intézményeket neveznek el róla. 1991. július 7-én szülőfalujában, folytatva a hozzá fűződő megbecsülést, Kriza János bronzba öntött mellszobrát helyezték el, az európai hírű szobrász, Jecza Péter alkotását. Nagyajtán összegyűjtötték a személyéhez kapcsolódó tárgyakat és művei egyik részét, s emlékszobát rendeztek be. Nevével hívták össze Erdélyben 1990-ben mindazokat, akik a néprajz gyűjtői, kutatói, közreadói voltak, s megalakították a Kriza János Néprajzi Társaságot, amely szüntelen munkálkodó névadójához méltóan számos kiváló eredményt tud felmutatni – egészen napjainkig. Egyben Erdélyben először alakulhatott önálló magyar néprajzi társaság. A Vadrózsákat már többször újból kiadták, bizonyos részeket külön is megjelentettek, de a 200. évforduló tiszteletére Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ, 1863 óta először, változatlanul, hasonmás kiadásban tette közzé.
A Vadrózsák új hajtása Alig zajlottak le a 200. évforduló ünnepségei, máris új, Kriza János köszöntését jelentő kötet látott napvilágot. A kiváló fiatal néprajzkutató, Szakál Anna hosszas keresgélés után összegyűjtötte azokat a leveleket, amelyek tanúi a Vadrózsák születésének és megjelentetésének, sőt, a későbbi fejleményeknek is. Amióta 1911-ben Sebestyén Gyula a Magyar Népköltési Gyűjtemény XI–XII. kötetében másodszor is megjelentette a Vadrózsákat, s csatolta hozzá Kriza János Gyulai Pálhoz írt tizenkét levelét, valamint önéletrajzát, a kutatók arra törekedtek, hogy minél bővebben megismerkedjenek azokkal a levelekkel, amelyeket Kriza János írt, vagy barátai, társai, segítői neki küldtek. Innen-onnan elő-előkerült egy-egy levél, de hiába mutatkozott igény a teljes levelezés megismerésére, ez mindmáig nem valósult meg. Most pedig jelentkezett egy jeles, fiatal Kriza János-kutató, Szakál Anna, aki vállalkozott a sok ideje húzódó feladatra, s viszonylag rövid idő alatt levél- és könyvtárakat végigkutatva összegyűjtötte a megismerhető leveleket, külön kötetben megjelentette, így mindenki számára ismertté és kutathatóvá tette.
Korábban gyakran megállapították, hogy Kriza János népköltészeti gyűjtését többnyire levelezés útján szervezte, hogy a diákjaival közvetlen kapcsolatot tartó tanár tanítványai eltávozta után levelezés segítségével irányította a népköltészet további gyűjtését. A maga szerepét így fogalmazta meg Gyulai Pálhoz 1863. január 9-én írt levelében: „Tán nem tettem éppen haszontalan dolgot e vállalatommal. Erősebbek tegyenek többet. Ennyit önérzettel mondhatok, hogy nálam nélkül többet gyűjtőtársaimnak még képzete sem lett volna a népdalok, balladák becséről – s csak folytonos sürgetésemre, a velem való barátságos viszony folytán indultak neki –, s most is regnálok rajtok minden felé, hogy a mit megmenthetünk, mentsük meg az elveszéstől: mert bizony nagyon kevés tudja, a mi még fennmaradt is.” Nem hagyhatjuk szó nélkül másik levelében közölt megfogalmazását sem: „Annyi érdemem legalább leend, hogy expeditiót bocsátottam ki a nemes vadak felkutatására, hogy arany galiczkába csalogathassuk a jótartásra érdemeseket is.” E paptársakhoz, iskolamesterekhez, barátaihoz írt levelekkel próbálta „aranygaliczkába” a népköltészet korabeli kincseit, s amely levelek számos titkot őriznek személyiségéről s a korról. Összegyűjtésére sokan gondoltak, megvalósítására most került sor. Legtöbbször azt közölték, hogy Kriza János számtalan levelet írt a népköltészeti gyűjtés szervezése során. Faragó József megállapítása 1977-ben: „A levelezésből egy sokfelé ágazó, a múlt század (XIX.) legnagyobb arányú erdélyi magyar folklórgyűjtő és kutatómunkájának körvonalai rajzolódnak ki előttünk; mindez Krizának sok száz, talán több ezer levelébe s ugyanannyi munkaórájába került, de ugyanannyi boldog órát is szerzett számára.” Mindezen általános és hasonló közlések után Szakál Anna átkutatva a számba vehető intézményeket, kapcsolatot keresve családokkal is, Kriza János 559 levelét találta meg, 33 személynek címezve, amelyek közül 59-ben népköltészeti vonatkozású utalások találhatók, a hozzá írt 59 levélnek 21 feladója volt, népköltészetről 19-ben írtak. Nyomban hozzáfűzi, hogy korábbi tanulmányokban különböző kutatók még idéznek egy-egy levélből, de azok eredetijét nem találta meg.
Szakál Anna összegezi a levelek összegyűjtése során a mennyiségre vonatkozó véleményét: „Bár látszólag a legtöbb szóba jöhető levéltár és abban a lehetséges fondok átnézése megtörtént, azonban ahogy új gyűjtők is felbukkanhatnak, úgy szinte valamennyi levéltárban előfordulhat, hogy olyan helyen rejtőznek Krizához vagy a gyűjtőhálózat más tagjához kapcsolható anyagok, amire korábban nem gondoltunk. Így a mostani kötet közreadásával a gyűjtőhálózat feltárása nem tekinthető lezártnak, inkább csak egy forrásfeltáró munka egy állomásának, s csupán találgatni lehet, mekkora lehet(ett) az ő teljes hagyatéka, hány levelet válthatott a gyűjtőivel, mennyi levelet írhatott naponta, hány levél érkezett hozzá egy héten, és mikor tudta ezeket megválaszolni.” Így Szakál Anna kötetében a fenti szempontok és kiegészítések szerint 93 levél teljes szövegét betűhíven közli, kiegészíti még a Kriza János halálát követően írt levelekkel, mintegy, a Vadrózsák utóéletét bemutatva egészen a 131. levélig, majd dokumentumok következnek. Az utólagos pontos eligazodás kedvéért a felsorolás után kimutatásban is közzéteszi, hol, hány levél található. Becses értéknek kell tekintenünk azt a megvalósítást is, hogy a könyvhöz CD-lemezen megtalálható mindenik levél fényképmásolata. További érdemei, hogy filológiai pontossággal ellenőrizte a leveleket: hol, mikor, ki írta, már közölték-e valahol, hol jelent meg; ha többször is idézték, akkor összehasonlította a szövegeket, kimutatta az esetleges elírásokat vagy kihagyásokat.
Pontosságra törekvésének egyetlen bizonyítékát említjük meg, ami egyben egész munkamódszerére is rávilágít: Kriza János közölte a Budai Ilona című balladát. Később egyik kötetben ismételten megjelent, amelyhez jegyzetként fűzték, hogy gyűjtője „1862-ből származó kézirata nyomán, az ő helyesírásával közöljük (EA 3652)”. Tehát minden hitelesítve. Ezt a leltári számmal ellátott közlést később két másik kutató szó szerint átvette, majd ennek hitelt nem adva Szakál Anna a Néprajzi Múzeum Ethnológiai Archívumában megkereste az eredeti kéziratot. Bizonyos feltevéseket vizsgálva, írásokat összehasonlítva megállapította, hogy a ballada igazi gyűjtője más személy, mint akit eddig közöltek. Sok más mozzanatát is felsorolhatnánk Szakál Anna kutatási módszerének, pontosságra törekvésének, de ehelyett megállapítjuk, hogy a közölt levelek gondos vizsgálatával, közreadásával igen hasznos és fontos szolgálatot tett a népköltészeti kutatásnak, lehetővé tette Kriza János törekvésének megismerését, hitét abban, hogy kellő kitartással, széles körű támogatással, a segítők állandó biztatásával, sok akadály ellenére, évek múlása után is megvalósítható a székely népköltészet első kötetének közreadása. A közölt levelek Kriza János napi vívódásairól, gondjainak szaporulásáról, gyakran egész gondolkodásmódjáról, anyagi aggályairól vallanak, hisz még halála után is a családnak kellett törlesztenie azt az adósságát, mely az első kötet nyomdai költségei miatt fennmaradt. És az is kiderül e levelekből, hogy Kriza János vállalkozását nem csak folklórfeladatnak, hanem azt jóval meghaladó nemzeti ügynek is tekintette. Zárhatjuk azzal e közlésünket, hogy Szakál Anna hiánypótló, értékes művel gazdagította Kriza János hagyatékát, hozzáértő, megbízható, pontos munkája pedig feljogosít arra, hogy leírjuk: Szakál Annáról az elkövetkező időkben még sokszor hallunk. Ezt a munkáját pedig megköszönjük. Nyílik még tavasz a Vadrózsák második kötetének is
A Vadrózsák megjelenését követően, 150 év után is nézzük, hogy Kriza János azt írta a címoldalra: Első kötet. Pedig Kriza – a fent említett levelekből tudhatjuk – már amikor hozzákezdtek Kolozsváron a Vadrózsák nyomdai munkálataihoz, arról írt 1862. július 10-én, hogy készül a második kötet kiadására is, sőt, ugyanazon évben, december 9-én Gyulai Pálnak mutatványt küldött „a Vadrózsák sajtó alá menendő 2ik kötetéből”. S attól kezdve egyre gyakrabban írt arról, hogy „A Vadrózsák IIik kötetét kész vagyok bármikor kiadni”. 1875-ben, a halála előtti napokban is a Vadrózsák második kötetének előkészítésével foglalatoskodott, közben arról is kellett írnia, hogy az első kötet nyomdai költségeit nem tudta kifizetni, de végig él reménye, hogy „…tán nyílik még tavasz a »Vadrózsák« második kötetének is”.
S a tavasz a második kötet megjelenéséhez most, 150 év után érkezett el, amikor a kovásznai származású, a mai sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Főgimnázium elődjében, a 2. sz. Líceumban érettségiző Olosz Katalin néprajztudós, -kutató beteljesítette Kriza János álmát: sok fáradsággal összegyűjtötte mindazt, amit ő a második kötetben szánt közzétenni. Tán ezzel nem árultam el titkot, hisz a kötet a nyomdából már kilépőben, és Szakál Anna is írt róla említett könyvében. S azt is elárulhatjuk a második kötetről, hogy az előzőhöz hasonló terjedelemben jelent meg, hisz az első kötetet 580, a másodikat 570 oldalon nyomtatták. Köszöntjük megvalósítóját, köszönjük az újabb Kriza János-kötetet. Albert Ernő
Szakál Anna: „Így nőtt fejemre a sok vadrózsa…” Levelek, dokumentumok Kriza János népköltészeti gyűjtőtevékenységének történetéhez /Kriza János Néprajzi Társaság, Magyar Unitárius Egyház, Kolozsvár, 2012.- A Magyar Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 6./
Háromszék (Sepsiszentgyörgy).

AKI HATALOMRA TÖR, SZOLGASÁGRA TÖR – Markó Bélával Kőrössi P. József beszélget
Markó Béla tizennyolc éven keresztül volt az RMDSZ elnöke, ez idő alatt két alkalommal is a román kormány miniszterelnök-helyettese – nem mellesleg költő –, 2011 februárjában nem indult újabb mandátumért a szövetségi elnökválasztáson. 2012 őszén, több alkalommal korareggeltől délig marosvásárhelyi irodájában faggattam.
- Amikor elkezded a politikusi pályát, a kiegyezések embere vagy, hiszel és bízol a kompromisszumos megoldásokban, alkatilag is olyan ember, aki tárgyal, empatikus, szeret és tud is belehelyezkedni a tárgyalófél helyzetébe. Az elmúlt öt-hat évben azonban hangnemet váltottál, radikalizálódtál. Hangsúlyozom, hogy ez nem a korábbihoz képest határozottabb fellépést jelenti, az addig is megvolt, hanem kifejezetten radikális megoldást kereső politikussá lettél, erre váltottál.
– Meglep, amit mondasz. Éppen ellenkezőleg, azt tapasztalom, hogy túlzott mérséklettel vádolnak, túlzott párbeszédpártisággal. Minden bizonnyal arra gondolsz, hogy egyre határozottabban szólalok meg minden olyan esetben, amikor úgy érzem, ránk akarnak oktrojálni valamilyen véleményt, akár Magyarországról is. Az utóbbi időben mind konfrontatívabb a viszonyom az éppen kormányon lévőkkel, és ennek egyre inkább hangot is adok. Ez így van. Féltem azt, amit eddig felépítettünk. Azzal a politikai eszköztárral, amelyet az RMDSZ választott magának – és ebben a választásban nekem is szerepem volt –, történelmileg is minden előzmény nélkül értünk el fontos eredményeket.Lehetséges egyfajta radikalizmus, ami a célokat illeti, és lehetséges egy másik, ami a használható eszköztárat illeti. Az RMDSZ az eszközeiben sohasem volt radikális, ha ez alatt azt értjük, hogy ne politikai tárgyalással, egyezkedéssel, politikai kompromisszumok révén próbáljunk eredményt elérni, hanem erődemonstrációval, el egészen az ultraradikális, vagyis erőszakos föllépésig. Persze, erődemonstrációra is vállalkoztunk, amikor szükségesnek láttuk. Tüntetést szerveztünk, aláírásokat gyűjtöttünk. De akik az elmúlt évek során radikálisabb fellépést kértek számon rajtunk, ha nem is mondják ki, többnyire kurdokra, csecsenekre vagy akár koszovói albánokra gondolnak. Bevallom, el nem tudom képzelni amai Európában, hogy valaki józan ésszel erre a következtetésre jut. Már-már parodisztikusnak tartom: ülünk a kocsmaasztalnál, és néhány pohár bor után arról ábrándozunk, hogy lőni kellene, vagy robbantani. –
- Magyar politikus eddig talán nem jut, inkább más érdekek vannak a háttérben.
– Politikusok általában nem jutnak eddig, de egyik-másik politikus nyilatkozataiból lehetne idézni az elmúlt huszonvalahány esztendőből, amikor burkoltan erre utal. Az a szólásmondás jut eszembe, hogy: fogjuk meg, és vigyétek. Értsünk egyet abban, hogy így kellene csinálni, aztán majd csináljátok ti. Ami viszont a célokat illeti, valóban radikális vagyok, és azt hiszem, hogy ez volt az én politikusi helyzetemnek és politikai kapcsolataimnak a mindenkori paradoxona. Az MDF-fel, amikor még a saját ideológiai arcát kereste, jól kijöttem, mert egyúttal az eljövendő Magyarország helyét is kereste, és sok volt a személyes kapcsolat. Másrészt pedig az MDF-esek többsége nem politikai érdekből építette a határon túli magyarokkal a kapcsolatot, hanem – bár a politikában nem szabad ilyet mondani – őszintén próbáltak velünk együtt megoldást találni, és ez kellő alap volt akkor is, ha számos dologban nem értettünk egyet. Én az MDF egyik nagy hibáját abban látom, hogy amikor visszanyúltak a történelemhez, lehorgonyoztak a két világháború közti időszaknál. Ha már múltbéli támaszokat kerestek, sokkal hasznosabb lett volna a Deák Ferenc-i hagyományokhoz vagy akár 1848 üzenetéhez visszamenni. Én elfelejtettem volna a két világháború közti politikát a helyükben, vagy erős kritikával közelítettem volna meg. Antall József szándékai, ami a külpolitikai építkezést, Magyarország európai elfogadtatását vagy a határon túli magyar közösségek támogatási rendszerének kiépítését illeti, mind fontosak voltak, és azt hiszem, Antall a külpolitikában helyes úton járt. Nem tagadom, hogy a magyarországi szocialista-liberális kormányokkal, az eszközök dolgában, ha nem is mindig jól, mert voltak éles nézetkülönbségeink, általában jobban megértettem magam, mint a jobboldali, magukat konzervatívnak nevező Fidesz-kormányokkal. Ők egyértelműen támogatták a párbeszédet a szomszéd népekkel, a kétoldalú kapcsolatok minél teljesebb kiaknázását, az adott országok politikájába való integrálódást, a parlamenti eszközök, és ha lehetséges, a kormányzati eszközök használatát. Abban volt köztünk véleménykülönbség, hogy mennyire élesen, mennyire karcosan kell, például Európában, fogalmaznunk ezzel kapcsolatban. Sokszor lehettek volna jóval határozottabbak. De abban, hogy tárgyalásra, párbeszédre és politikai nyomásgyakorlásra kell építeni a szomszéd országokkal a kapcsolatot, így kell átrendezni az ottani magyar közösségek helyzetét, egyetértettünk. A jobboldalon viszont nem érzékeltem, hogy ezt komolyan vennék. Nem szívesen fogalmazok úgy, hogy jobboldal, baloldal. Azt gondolom, hogy ezek csak munkamódszerek. Máig nincsenek koherens jobboldali és baloldali programok. Magyarországon sincsenek, és Romániában sincsenek. A jobboldal irányából, konzervatív irányból – és most nem gazdaságpolitikai kérdésekről beszélek, és nem arról, hogy együttműködünk-e a Duna szabályozásában vagy autópálya-építésben, hanem a magyarság kérdéséről – az MDF a maga módján próbált tárgyalni a szomszédos államokkal. De konzervatív oldalon szerintem mindenki más kilátástalannak vagy érdektelennek tartotta, hogy tárgyalásokkal rendezzük ezeket a kérdéseket, én legalábbis komoly szándékkal nem találkoztam. És ez máig megfigyelhető Szlovákia viszonylatában, de Románia viszonylatában is. Az én mérsékeltnek tekinthető koncepciómat valóban inkább a baloldali-liberális kormányok támogatták. Ugyanakkor a célok tekintetében nem feltétlenül értettünk egyet a baloldali-liberális politikusokkal. Ebben én sokkal radikálisabb vagyok, mint akik liberális szemszögből közelítik meg az etnikai közösségek problémáit, és úgy vélik, hogy az egyéni szabadságjogok kiteljesítésével ez a kérdés is fokozatosan megoldódik, tompulnak a szembenállások. Én ebben nem hiszek. Amennyiben érvényesülnek az egyéni szabadságjogok, annak természetesen jelentős fájdalomcsillapító hatása is lehet, és ez is fontos, de ami a célokat illeti, másképpen gondolkodom. Van, aki kétkedve hallgatja ilyenkor, amit mondok, pontosan azért, mert a fejekben összekeverednek az eszközök és a célok, de én tényleg azt gondolom, hogy az igazi megoldás Erdély külön státusa lenne, és ezen belül a magyarság külön státusa, beleértve a magyar többségű régiók külön autonómiáját is.
- Közigazgatásilag gondolod?
- Közigazgatásilag minél szélesebb és minél stabilabb autonómiákra lenne szükség. Az egy másik kérdés, én is látom, hogy Erdélyben nem szálazhatók szét, nem válogathatók szét az etnikumok úgy, hogy exkluzív – kizárólag magyar vagy román – autonómiák jöjjenek létre. A Székelyföldön is élnek románok, másutt is élnek magyarok, de hogy olyan típusú autonómiákra lenne szükség, amelyeken belül egyenjogúak ezek az etnikumok – kultúrák, nyelvek –, az biztos. Senki sem tud igazán elfogadható érvet felhozni arra, hogy ez miért nem megoldás, és miért kell nekem elfogadnom itt Erdélyben, hogy a román nyelvnek, a román kultúrának, a román identitásnak az én nyelvemhez, kultúrámhoz, identitásomhoz képest mindig elsőbbsége, előjoga van. Sem történelmi, sem politikai, sem államjogi, sem másfajtaérvekkel nem tudja senki megmagyarázni, hogy ezt nekem miért kellene elfogadnom. Az a liberális megközelítés, hogy az egyéni jogok kiteljesítésével ezek a gondok megoldódnak, ott hibádzik, hogy mi Romániában ebben a pillanatban nemzetállamban élünk, és Magyarország is nemzetállam. Tehát vannak kollektív jogok ebben az országban, ezek a kollektív jogok a román többség kollektív jogai, és rendkívül kemények. Ha liberális megközelítésben valaki azt javasolja, hogy ezt bontsuk le, és utána beszéljünk arról, hogy az egyéni jogok alapján felépítünk valami mást, arról vitatkozhatunk. De az nem működik, hogy tényként fogadjam el az országon belüli status quo-t, és csak azon dolgozzam, hogy az egyéni jogaink kiteljesedjenek. A lényeg az, hogy egyetértek a legradikálisabb elképzelésekkel is, amennyiben ez azt jelenti, hogy teljes körű jogokat adunk a magyaroknak, és teljes mértékben tiszteletben tartjuk a románok jogait Erdélyben bárhol.
- Gálfalvi Gyuriék házának kapujában 1989 legvégén, talán forradalmi hevületben, azt mondtad, minden megváltozik. Gyuri a maga szkepszisével, tapasztalatával próbált meggyőzni arról, hogy nem változik semmi. És te ezt nem fogadtad el. Most már mintha te is megtapasztaltad volna, hogy semmi sem változott, és semmi sem változik. Tehát radikálisabb eszközökre van szükség. Keserűséget is érzek egy ideje a hangodban. A románokkal csak addig lehet együttműködni, amíg ők a saját érdekeiket látják, amint a román érdekkel szembe menni látszanak az események, akkor kiszállnak. De ki az, melyik nemzet az, amelyik hasonló helyzetben, hasonló történelmi múlttal maga mögött nem így cselekedne?! Sokat nem változott a román–magyar viszony, Románia arról, hogy nemzetállamként definiálja magát, nem hajlandó lemondani, sőt ma ez már nem is lehet tárgyalási alap, hiszen az RMDSZ most éppen nem kormányzati tényező.
– Van bennem csalódottság, de nem szójátéknak szánom, amikor azt mondom, hogy nem a közelmúltban csalódtam, hanem a jövőben. Azt hiszem, eleve bennem volt a hiba, amikor én magam is úgy szemléltem a történelmet, hogy lehetséges a folyamatos és visszafordíthatatlan előrehaladás. Ebben egy ideje már nem hiszek. Ma már félek attól, hogy amit felépítettünk, hamar lebontható. Hiába alakítottunk ki 1989 után az azelőttiekhez képest – és nemcsak a Ceaușescu-korszakhoz képest, hanem mindenhez, ami az első világháború után volt – új helyzetet, hiába építettünk fel olyan anyanyelvű oktatási rendszert, amilyen Trianon óta sohasem volt Romániában, ha ez is ugyanolyan könnyen lebontható, mint ahogy széthordták azt, ami az ötvenes évek elején – a szovjet kirakatpolitika részeként, szovjet mintára és szovjet utasításra – működött. Gyorsan szétszedték, az önálló egyetemünket is elvették, illetve egyesítették a román egyetemmel. Ehhez képest mi 1989 után fontos jogokat vívtunk ki, alkotmányba, törvénybe foglaltuk ezeket, kiterjedt intézményrendszert építettünk föl. Soha nem volt olyan stabil törvényes keret az anyanyelvhasználatban, mint amelyet 2001-ben elfogadtattunk. Ez 20 százalék fölött hivatalos jogokat ad a magyar nyelvnek. Legalább ennyire fontos, hogy ez a több mint két évtized a korábbihoz képest teljesen új román–magyar viszonyt hozott az országon belül. Számos helyzetben a magyarok valóban lerázták magukról a másodrendűséget, és a románok egyenlő partnereivé válhattak. Ehhez hozzájárult, hogy történelmileg is minden előzmény nélkül az erdélyi magyarság az RMDSZ által képviselte magát a különböző román kormányokban. Miniszterelnök-helyettesünk volt, más vezető tisztségviselőink voltak. A kommunizmus első korszakában ugyan voltak magyar vezetők, csakhogy most mindezt választások útján értük el. Ezeket az embereket a magyarok küldték Bukarestbe, magyarok választották meg őket képviselőnek, szenátornak. Ebből a szempontból nincsen bennem keserűség. Ma is mondogatják, hogy Románia európai uniós felvételét jobban ki kellett volna használni. Maximálisan kihasználtuk. Magyarországon is motyognak, suttognak itt-ott olyasmit, hogy Románia fölvétele előtt kérni kellett volna Székelyföld autonómiáját. Kérni lehetett volna, de nem kaptuk volna meg. A falig mentünk el az anyanyelvű oktatás, az anyanyelvhasználat kérdésében. És ebben az európai integrációs kényszer valóban segített. Ismerve belülről aromán politikát, a maximumot hoztuk ki. Nem szeretem, amikor máshol mondják meg, hogy mit lehetett volna, és mit nem. A románok nem léptek volna be az Európai Unióba, ha valaki a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején feltételül szabja nekik az autonómiát.
– A te retorikádban Tőkés kihívásainak van-e szerepe? Ő kezdettől fogva folyamatosan provokál téged. Szemtanúktól tudom, gyakran előfordul, hogy az „előszobában” mézes-mázas, kedves, szinte már hízelgő, majd amikor kiléptek a sajtóképviselői elé, azonnal megváltozik, tücsköt-bogarat rád olvas. Erre talán az ő személyiségi zavara a magyarázat, annak az oka pedig az, hogy az ő ambíciói egy sértett ember ambíciói. De a lényeg, hogy sokszor érezhető úgy – és ezt nem csak a magam nevében mondom, sokan beszélgetünk erről –, hogy a te retorikádat befolyásolja, gyakran meg is határozza az ő kihívása. Van-e ebben részedről tudatosság, szándékosság, vagy csak kívülről látszik így?
– Persze. Minden megszólalás egyben viszonyulás is. Ami a hangom radikalizálódását illeti, ha van ilyen, az utóbbi egy-két évben többek közt azzal is magyarázható, hogy letettem egy nagy nyűgöt, ugyanakkor a felelősséget is átadtam másnak, nem vagyok az RMDSZ elnöke. Egy ilyen szervezet elnökeként, készséggel elismerem, sosem vagy teljesen a magad ura. Akik hatalomra törnek, nem tudják, hogy tulajdonképpen szolgaságra törnek.
- Minden esetben?
– A diktatúrában a legfőbb szolga maga a diktátor.
- Minek a szolgája?
– A saját hatalmának a szolgája. Azt meg kell tartani, annak érdekében cselekszik. Nem igaz, hogy a diktátor kénye-kedve szerint cselekszik. Sohasem cselekszik úgy. A hatalom érdekében cselekszik, annak érdekében, hogy a hatalmat megtartsa. Szembemegy akár az elveivel, szembemegy az álmaival is. De ne sajnáljuk a diktátort. A hatalom gúzsbaköt, nem mutathatod meg magadat úgy, ahogy vagy, és olyannak, amilyen vagy. A hatalomszerep, alakoskodás, folyamatos maszk. Ezzel nincsen mit tenni, ez így igaz, és ez rám is vonatkozott. Megpróbáltam őszinte lenni, mindig meggyőződéssel cselekedtem. Állítom, hogy maga a hatalom nem érdekelt, de eszközként én is éltem vele bizonyos közösségi célok megvalósításához. Az is igaz, hogy feladtam magamból sok mindent, igazodtam a közösségi elvárásokhoz, tompítottam a hangomat, nem mindig ütöttem vissza, ha ütöttek. Az RMDSZ elnökeként mindig szembekerültem egy másik véleménnyel, és ennek megtestesítője a leggyakrabban Tőkés László volt. Ez sokszor meghatározta az én megnyilatkozásaimat is, és, ennek a fordítottja is igaz. Rég nem vagyok az RMDSZ elnöke, de még mindig velem van baja, velem harcol, továbbra is én vagyok az ellenfele. Ebben van is igazság, mert hosszú időn át mégiscsak én képviseltem egy koncepciót, és ha megszólaltam, ha mondtam valamit, az válasz is volt, akkor is, ha nem az volt a szándékom, hogy neki válaszoljak.
– Kelemen Hunor az RMDSZ új elnöke. Kell-e neki új irányban gondolkodnia? Ahhoz, hogy akkora súlya legyen a romániai politikai életben – és a magyarországiban –,mint neked volt, és van még, hogy karakteres erőt vigyen a romániai magyar politizálásba, meg kell-e tagadnia, ami eddig történt?
– Kelemen Hunornak ebben a pillanatban az egyik nagy dilemmája az lehet, hogy állandóan Markó Bélához hasonlítják. Komoly jellempróba, hogy ezt elviselje, hogy mit tud kezdeni ezzel a teherrel. Ugyanakkor rendkívül rossz döntés lenne, ha Kelemen Hunor vagy az RMDSZ új vezetősége úgy próbálna ettől a vádtól szabadulni, hogy egyúttal megszabadul a mögöttünk lévő esztendőktől. Az RMDSZ azáltal van, az adja a súlyát és erejét, hogy ott van mögöttünk ez a huszonvalahány esztendő. Ezért szavaznak ránk, és nem szavaznak az új pártokra. Hiába hoz létre a Fidesz időről időre új pártot Tőkés László segítségével, aki úgy váltogatja a pártokat, mint más az alsóneműjét. Az emberek arra a küzdelemre szavaznak, arra a múltra, amelyet az RMDSZ képvisel, ezt a múltat újból és újból föl kellene használni. Nem véletlen, hogy Tőkés László összevissza kapálózik, összevissza hadakozik, és eposzi nyilatkozatsorozatot ír. Az sem véletlen, hogy csak nagy ritkán veszek róla tudomást, többnyire elhajlok, mert a kettőnk párharcát nem akarom megint behozni a romániai magyar közélet erőterébe. Ő is nagyon jól tudja, hogy az RMDSZ ma azon a magaslaton áll, legyünk őszinték, amelyet nem egyedül én, hanem közösen, az RMDSZ-t választó emberek együttépítettek föl. Az a vicc jut eszembe, valamikor a ko

Új média – hatodszorra
Digitális kalózokról, tudáshordozókról, "én"- ről…
A marosvásárhelyi Sapientia kommunikáció szakán az elmúlt években hagyomány teremtődött az Új média konferencia megszervezésével, melyre idén hatodik alkalommal várták a hazai és határon túli előadókat. A kertész- és tájépítészmérnökök ülésszakával párhuzamosan péntek reggeltől szombat délig zajlott rendezvényről dr. Ármeán Otíliát, a Sapientia Műszaki és Humántudományok Karának adjunktusát kérdeztük.
– Amint azt az idei konferencia címe is mutatja – Új média – új tudáshordozók –, ezúttal a különféle új adatbázisokról, archívumokról, a könyvtárszervezésről, illetve a digitalizációról hangzottak el egyebek mellett előadások, a digitális identitásépítés kérdései kerültek megvitatásra, de szó esett a kalózkodásról, a szerzői jogok problematikájáról is. 28 előadót vártunk az ülésszakra, voltak, akik objektív okokból távolmaradtak, de ők is elküldték bemutatóikat. A Dunaújvárosi Főiskoláról, az ELTE-ről, a Budapesti Corvinus Egyetemről, a debreceni Déri Múzeumból érkeztek meghívottak, a hazai vendégek között a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem, illetve a csíkszeredai Sapientia is képviseltetett.
– Az érintett témakörökön túl miben tért el az idei konferencia a korábbiaktól?
– Egyrészt arra próbáltunk odafigyelni, hogy tudományos jellegében is előrelépés legyen ez az ülésszak, éppen ezért két angol nyelvű szekcióval bővítettük a kínálatot, ezek közül az egyik megosztott nyelvű volt, angol, illetve román nyelven zajlott. Ugyanakkor azt szerettük volna, hogy legyen a konferenciának egy olyan része is, amely a közönség szélesebb rétegei felé nyit. Ennek érdekében egy beszélgetésre hívtunk meg digitalizációs munkában részt vevő könyvtárosokat, akik új szakmai tapasztalataikról számoltak be. Ezen a péntek esti beszélgetésen arra voltam kíváncsi, hogy hogyan érinti a digitalizáció az olvasási szokások változását. Az eszmecserén Lázok Klára, a Teleki Téka vezetője, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumot képviselő Róth András Lajos, a kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtárból érkezett Bodnár Róbert, illetve Györgyjakab Izabella, a Transindex virtuális adatbankjának vezetője vett részt.
– Vannak-e már elképzelések a hetedik konferenciáról?
– Mindkét irányban szeretnénk többet nyújtani, tehát egyrészt a tudományos igényességet növelnénk, másrészt a nagyközönséget szólítanánk meg erőteljesebben. Azért, hogy mindkét törekvésnek eleget tehessünk, elképzelhető, hogy a jövőben kétévente szervezzük majd meg a konferenciát.
n.sz.i.
Marosvásárhelyi Népújság (Marosvásárhely).

Kertek, tájak szépítői a Sapientián
Neves és jövendő kertész-, illetve tájépítészmérnökök találkozására kínált lehetőséget a Sapientia Egyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara kertészmérnöki tanszékének másodjára megszervezett szakmai fóruma. A II. Erdélyi Kertész- és Tájépítész-konferencia tegnap a kertésznappal kezdődött, ma tájépítészeti előadásokon, beszélgetéseken vehetnek részt a diákok. A rendezvényről dr. Benedek Klára tanársegéddel, az ülésszak főszervezőjével beszélgettünk.
– Az idei konferencia újdonsága a két évvel ezelőttihez viszonyítva az, hogy a kertész-, illetve tájépítészeti szekciót különválasztottuk, így akit kizárólag az előbbi érdekel, az a rendezvény első napján, akit az utóbbi, az a második napon jön el az előadásokra. Ami a konferencia kínálatát illeti, ezúttal is elismert hazai és magyarországi előadók tisztelnek meg jelenlétükkel. Ötven meghívottunk van, többek között a budapesti Corvinus Egyetem, a budapesti Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, a Semmelweis Tudományegyetem, illetve a bukaresti Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem is képviseltetik. A kertésznapon az újonnan megjelent kártevő ízeltlábúakról tartott izgalmas előadást a Corvinus Egyetemről érkezett dr. Vétek Gábor, dr. Szani Zsolt a budapesti Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivataltól a különféle gyümölcsfajtákról értekezett. A Corvinus Egyetemet képviselő dr. Fekete Albert, aki részben házi előadónak is számít, és sokat segített az ülésszak megszervezésében, a tájépítészetnek szentelt előadás-sorozat keretében a gödöllői kastélyról beszél. Az előadások egy része angol nyelven zajlik. Nagy örömünkre szolgál, hogy Böjte Csaba ferences testvér is újra megtisztelte jelenlétével rendezvényünket.
– A szakmai tapasztalatcserén, illetve kapcsolatépítésen túl milyen céloknak, elképzeléseknek igyekszik eleget tenni a konferencia?
– Jó példát mutatva szeretnénk bevezetni a diákságot a tudományos életbe, arra ösztönöznénk őket, hogy érdemes már első-, másod-, harmadéven elkezdeni dolgozni, mert akkor esetleg az ülésszak előadóinak eredményeihez hasonló teljesítményeket érhetnek el.
– Milyen szakmai lehetőségek kínálkoznak idehaza az újdonsült kertész-, illetve tájépítészmérnökök számára?
– A kertészmérnöki szaknak az az óriási előnye, hogy más szakokhoz viszonyítva nagyobb önállóságot biztosít. Több diákunk ma már saját céggel rendelkezik, és kiválóan megállja a helyét a szakmában. Ami a tájépítészmérnökit illeti, az ismeretségi körömben is sokan keresnek kertrendezéssel foglalkozó szakembereket, manapság ugyanis egyre kevesebb időnk jut háztájaink gondozására
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely).

A néma színészet szolgálatában
Múlt héten megcsörrent szerkesztőségünkben a telefon. – Érdemes lenne Hunyadi László marosvásárhelyi fémműves és szobrászművésszel elbeszélgetni, ugyanis véglegesítették akadémiai tagságát. A javaslat nyomán kopogtunk be a marosvásárhelyi művész műtermébe, ahol kész és készülő szobrok, plakettek, domborművek társaságában fogadott. Nem csak a hír kapcsán, hanem a több évtizedes munkássága előtti főhajtás, közelgő nyolcvanadik születésnapja előtt is érdemes volt találkozni és beszélgetni vele.
– Hunyadi László 2005-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja. 2009-től Magyar Örökség-díjas művész. Újabb tagságról, címről számolhatunk be az olvasóknak?
– Az intézményt nemrégiben átszervezték, állami intézménnyé vált, azonos rangot kapott a Magyar Tudományos Akadémiával. Tulajdonképpen most véglegesítették az akadémiai tagságot. A tagok ezután ugyanolyan jogokban részesülnek, anyagiban is. De nem csak én, hanem tájainkról a szovátai Bocskai Vince és Kuti Dénes is e megtisztelő cím birtokosai. Jövő héten Budapesten az akadémia hivatalos ülésén veszünk részt. De nem csak emiatt utazom a magyar fővárosba, hanem azért, mert május 9-én a Koller Galériában Koller-díjasok munkáiból szerveznek kiállítást. Koller György emlékének ápolására 50 évvel ezelőtt egy alapítványt hoztak létre, s minden évben kiosztanak egy díjat. A kiállításon mindenki egy munkával jelentkezhet. Én egy népies ihletésű, bronzba öntött Szent-György- domborművet állítok ki.
– Mit jelent Ön számára az akadémiai tagság?
– Mit mondjak? Mindig jólesik az embernek, ha szakmailag elismerik. Most a szobrászat, de általában a képzőművészet eléggé háttérbe szorult, a modern technika felváltott mindent. Alig van igény a szobrászatra. Néha-néha még egy köztéri munkát felállítanak, de a közönséget már nem nagyon érdekli, különösképpen az ifjúságot.
– Számos köztéri alkotása áll Erdély-szerte és Magyarországon, kezdve az agyagfalvi Székely Nemzetgyűlés emlékművétől, a székelyudvarhelyi Orbán Balázs-szobortól, a kiskunfélegyházi Szent István-szobortól, egészen a marosvásárhelyi Petőfi-szoborig, vagy a havadi Kossuth Lajos-mellszoborig. Melyik munkája áll legközelebb a szívéhez?
– Amikor a köztéren egy általam készített munkát látok, azon gondolkodom, mit kellett volna másképp csinálni. Mert ugye, a képzőművészet és a szobrászat nem tartozik az egzakt tudományok közé, százféleképpen lehet valamit megoldani, csak energia és kifejezőerő legyen hozzá. Nem csak az embert kell bemutatni, hanem az embernek beszélni, sugározni kell. A modern koncepciónak sohasem tudtam behódolni, őriztem a tradíciókat, és ebből próbáltam valamit továbbvinni és azon az úton haladni. Nem állítom, hogy a nonfiguratív térplasztikában nincsenek remekművek, de ahhoz nagyon kell érteni és nagyon sok érzék kell hozzá. Mondjuk, a Petőfi-szobrot elfogadhatónak tartom. Orbán Balázs is az. Annak idején, amikor mintáztam, Sütő eljött, hogy megnézze. Megnézte, s kijelentette, na, megnyugodtam. Kérdem, miért? – Azért mert azt gondoltam, akkora bajuszt fogsz mintázni, hogy a madár egyensúlyozni tud rajta! És nem lett akkora bajusza.
– Most min dolgozik a művész?
– Megtisztelő megbízásom van, vagy volt, itt van letakarva: Klebelsberg Kunó mellszobra. A bécsi Collegium Hungaricum elé akarták felállítani, de valamiért leállt az egész. Ezt kellene befejezni. Budapesten talán... lesz valami belőle. Igaz, egy szobrot sohasem lehet befejezni. Bizonyos részleteket meg kell még oldani, de amíg agyagban van, lehet módosítani rajta.
– Az idén kerek évforduló elébe néz, közelgő nyolcvanadik születésnapján ünneplik a művészt. Milyen tervei vannak?
– Nagyon sok tervem lenne még. Azon gondolkodom állandóan, hogy mit mulasztottam el és mit kéne még megcsináljak.
– Mit mulasztott el?
– Nagyon sok mindent. Vásárhelynek vannak jeles emberei, nekik kellene emléket állítani. Molter Károly szobrát szeretném feltétlenül elkészíteni. Vagy ott van például Gecse Dániel, aki rengeteget tett a városért, semmi emlék nem maradt róla. Sós Jóskának nem készülök szobrot mintázni... Úgy van, hogy az érdem mindig azoké, akik a szoborállítást finanszírozzák és eszmeileg támogatják. A művész mindig háttérbe szorul. Meg lehet nézni egy szoboravatásom meghívóját. Minden rajta van, csak a szobrász neve nincs! A szoboravatásokról szóló tévétudósításokban is a szobor mindig háttérbe kerül.
– Ez nem azt jelenti, hogy nem ismerik el a szobrász munkáját, hiszen önt Magyar Örökség- díjjal is jutalmazták. Ez nagy elismerés.
– Örömmel fogadtam a díjat, hiszen a magyar örökségért próbáltam tenni, évtizedeken át azokat a történelmi, irodalmi személyiségeket örökítettem meg, akik kiemelkedtek a magyarság életében. Tegyem hozzá, ezzel a díjjal növeltem irigyeim számát. Pedig csak egy pohár pezsgőt meg egy kis Szent Koronát kaptam a díj mellé. Mégis mindig azt kérdezték, mennyi pénz járt vele. A pályafutásom során kapott sok díjjal még egy rendes műtermet sem engedhettem meg magamnak. Ezt saját kezűleg készítettem. De most már jó, mert már szezon vége...
– Nincs szezon vége! Akinek ennyi terve és mondanivalója van még, nem beszélhet szezonvégről. Generációk nőttek fel a művész nyomában, ők méltó követők lesznek?
– Tanítványaim közül már sokan nem élnek, például Bardócz Barna ötvös, Tornai András kiváló szobrász. Régen nem tanítok, nem ismerem a fiatalokat. Néha látok egypár munkát, de nem vagyok meghatódva. Nagyon modernizálódott minden.
– Lehet-e szobrászatot tanulni, vagy ezzel születni kell?
– Tehetséggel kell születni, adottság kell és megszállottság. Aztán jöhetnek azok a bizonyos szabályok, amelyeket el kell sajátítani, be kell tartani. Én Küküllődombón a kerámiaiparba születtem bele, téglagyár, cserépgyár, edénygyár... Elemista koromban elcsentem a krétát és bicskával figurát faragtam. Otthon vettem egy darab agyagot, s abból próbáltam formálni valamit. Amikor bekerültem Vásárhelyre a kollégiumba, olyan szerencsém volt, hogy a rajz- és kézimunkatanárom éppen Bandi Dezső lett. Az volt a tervem, hogy építész leszek, de ő azt mondta édesanyámnak, hiába akar a gyermek építész lenni, úgyis szobrász lesz belőle. És úgy lőn!
– A néma színészet szolgálatában.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely).

Háromnyelvű városjelző obeliszkje lesz Kolozsvárnak?
Májusban 30 műemlék épületre kikerülhetnek a többnyelvű feliratok
A város négy bejáratánál obeliszkszerű egységes és korszerű településjelzők elhelyezésére különített el 60 ezer lejt az idei megyei költségvetésből a Kolozs Megyei Tanács – jelentette be Horváth Anna alpolgármester és Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke az RMDSZ Kolozs megyei szervezete vezető tisztségviselőinek tegnapi közös sajtóértekezletén. A településjelzőn három nyelven tüntetnék fel a város nevét – köztük magyarul is. Kolozsvár alpolgármestere arról is beszélt: minden oka megvan rá, hogy abban bízzon, egy hónapon belül többnyelvű tájékoztató feliratok kerülnek fel a kolozsvári műemlék épületek homlokzatára, kezdetben 30 ingatlanra. Mint arról a Szabadság korábban tájékoztatott, erre a célra szintén a Kolozs Megyei Tanács utalt ki tavaly 60 ezer lejt a város részére, ám a táblák elhelyezését az azokon szereplő magyar nyelvű szöveg miatt a városi tanács szenvedélyes vita után elvetette.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár).

Kifogásolja Strasbourg a restitúciós törvényt
A kormány a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága által megfogalmazott észrevételeknek csak egy részét építette bele az új restitúciós törvénytervezetbe – derült ki a nemzetközi intézet egyik dokumentumából.
A kormány azt állította, hogy a szerdai kormányülésen elfogadott tervezetet a strasbourgi bíróság is támogatja. Az intézmény szakértői azonban úgy vélik, hogy a kárpótlások kiszámításának módja fölöslegesen bonyolulttá teszi a jóvátételi rendszert, egyes jogorvoslati javaslatok nem kínálnak hatékony megoldást, és a tervezetből hiányzik az előreláthatóság is.
A külföldi szakértők szerint a tervezet egyik gyenge pontja, hogy a természetbeni visszaszolgáltatás alkalmazása korlátozott mértékű lesz, mivel Romániában hiányosak a telekkönyvi kimutatások. Ezért szerintük előrelátható, hogy emiatt még többen fognak kárpótlásért folyamodni, és kétségbe vonják, hogy a román állam erőforrásai lehetővé teszik valamennyi igénylés teljesítését.
A szakértők a kárpótlási folyamat lezárásaként kitűzött 15 éves határidőt is kifogásolják. Szerintük az ingatlanok értékének a felméréséről sem rendelkezik világos kimutatással az állam, ami előidézheti azt, hogy a visszaigénylési kérelmek esetében vitatható döntések szülessenek. A tervezet arra a kérdésre sem válaszol – írják –, hogy a volt tulajdonosok kötelesek-e elfogadni azt az ingatlant, amit az állam az eredeti volt tulajdonukért cserében ajánl nekik.
Azt sem tartják helyesnek, hogy a kárpótlás értékét a közjegyzők által alkalmazott rács idei értékei szerint határozzák meg anélkül, hogy kiigazítanák azt az inflációval. A kárpótlási folyamat akár 2030-ig is elhúzódhat, ezért a külföldi szakértők szerint méltányos lenne figyelembe venni a pénzhígulást.
A strasbourgi bíróság szakértői túlságosan bonyolultnak tartják az úgynevezett árverési pontokon alapuló kárpótlási rendszert. Ráadásul kételkednek, hogy az állam belátható időn belül képes felállítani az országos ingatlanalapot, amelynél a volt tulajdonosok árveréseken használhatják fel pontértékeiket más állami ingatlanok megvásárlására. Ezeket a pontokat ugyanis csak 2017-től válthatják pénzre, ugyanis akkortól kezdődne a pénzbeli kárpótlás.
Victor Ponta miniszterelnök tegnap elmondta, hogy csak az egykori tulajdonosok és örököseik kapják vissza természetben a kommunizmus idején államosított ingatlanjukat, ugyanis ha üzérek veszik meg tőlük a visszaigénylési jogot, azok legfeljebb kárpótlást kaphatnak, de erre 85 százalékos nyereségadót vetnek ki. Rámutatott: 200 ezer tulajdonos vár még arra, hogy államosított ingatlanát visszaadják, vagy kárpótlást kapjon érte. Eddig 27 ezer ügyben született döntés, ezek közül alig 13 ezer esetben fizette is ki az állam a kárpótlást, amelynek összege Ponta szerint 5 milliárd euróra rúg.
B. T.
Szabadság (Kolozsvár).

Idén több a magyar előkészítős
Hunyad megyében nem sietik el a szülők gyermekeik iskolába való beíratását. Az április 2 és 22 között zajló beiskolázási időszak felénél, megyei szinten 1463 szülő igényelte gyermeke iskolai felvételét.
1382 esetben ezt már jóvá is hagyták, a további esetekben még nem érkezett válasz a tanfelügyelőség részéről. Nicolae Mateş, az elemi iskolákért felelős Hunyad megyei tanfelügyelő közleménye szerint eddig 340 gyermek esetében volt szükség pszichoszomatikus felmérésre. A jelenlegi tanügyi törvény értelmében ugyanis mindazon gyermekek, akik idén augusztus 31-ig betöltik hatodik, illetve hetedik életévüket iskolakötelessé válnak: be kell iratkozniuk az előkészítő, illetve az első osztályba. Azon gyermekek azonban, akik még idén, de augusztus 31 után töltik be az említett életkort, csupán szakemberi felmérés nyomán iratkozhatnak iskolába. Hunyad megyében eddig közel 340 ilyen eset volt, s a felmérés nyomán 234 gyermeket írathattak be szüleik az előkészítő osztályba, 103-at az elsőbe és 5 gyermek esetében javasolták a további óvodai felkészítést.
A magyar tannyelvű előkészítő osztályokba, tavalyhoz képest 11-gyel több gyermekre számítanak. – Összesen 53 gyermekre számítunk, akiknek szüleik, előzetes beszélgetések során kinyilvánították, hogy magyar nyelven szeretnék taníttatni gyermeküket. Déván 24, Csernakeresztúron 5, Vajdahunyadon 1, Petrozsényban 15, Lupényban 1, Szászvároson pedig 7 gyermekre számítunk – közölte Vlaic Ágnes, kisebbségi tanfelügyelő.
A magyar szülők valamivel fürgébbnek bizonyulnak a megyei átlagnál. A dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumba eddig már 19-en igényelték gyermekük felvételét. – 14 gyermek esetében el is fogadták a kérelmet, 2 gyermeknél életkoruk miatt pszichológiai felmérésre lesz szükség, három gyermek esetében még rendezni kell az iratokat – közölte tegnap Kocsis Attila iskolaigazgató. Továbbá azt is elmondta, hogy a magyar iskolaközpontban már a múlt héten megbeszélést tartottak az előkészítő osztályba iratkozó gyermekek szüleivel. – A szülőknek több mint kétharmada jelen volt a megbeszélésen, ahol Lengyel Izabella előkészítő osztályos tanítónő megosztotta idei tapasztalatait, és a szülőknek alkalmuk volt elbeszélgetni Újfalvi Annamária tanítónővel is, aki idén ősszel veszi át az előkészítő osztályt. Az ilyenkor természetes kérdések mellett, a szülők pozitívan értékelték az iskola által felkínált délutáni foglalkozást, illetve elégedetten vették szemügyre gyermekeik leendő osztálytermét. Reményeink szerint április 22-ig mindenkinek sikerül beiratkoznia – fogalmazott az iskolaigazgató.
Ha valaki mégis kimaradna e beiratkozási időszakból, május 8 és 17 között újabb lehetőség nyílik a beiskolázásra – közölte Vlaic Ágnes, tanfelügyelőnő.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad).

Ponta elnézést kér az egyházaktól
Victor Ponta kormányfő pénteken bejelentette, amikor felelősséget vállal a parlamentben az államosított ingatlanokat érintő törvénytervezetért, Románia nevében elnézést fog kérni az egyházaktól a kommunista rendszer túlkapásaiért, és felkérte azokat, hogy támogassák a jogszabálytervezetet.
„Azt hiszem, az elmúlt 70 évben senki nem kért elnézést ezekért. Emellett felkérem az egyházakat, felvállalva mindazt a negatívumot, ami Románia történelmében történt, hogy támogassák a gond megoldását és a román társadalom fejlődését” – mondta a kormányfő.
Ponta meggyőződését fejezte ki, hogy pozitív választ kap az egyházak képviselőitől.
Lucian Mureşan bíboros, a romániai Görög Katolikus Egyház vezetője előzőleg felkérte Victor Ponta kormányfőt, halassza el a felelősségvállalást az államosított ingatlanokat érintő törvénytervezet kapcsán. A bíboros azzal indokolta kérését, hogy a Római Katolikus Egyházzal és a Görög Katolikus Egyházzal nem konzultáltak a jogszabálytervezet kidolgozásakor, amely közvetlenül érinti őket is.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad).

K Ö Z L E M É N Y
A Partiumi Magyar Művelődési Céh (PMMC) és Tőkés László EP-képviselő Központi Irodája szervezésében, több európai nagyvárost érintő körútja keretében, Nagyváradon is megtekinthető az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja „Totalitarizmus Európában (fasizmus – nácizmus – kommunizmus)” című vándorkiállítása, mely a 20. század két gyilkos rendszerének bűneit mutatja be, az öreg kontinens 12 országában.
A péntek délutáni tárlatnyitón Thurzó Sándor József alkalomhoz illő brácsajátéka teremtett emelkedett hangulatot, majd Horváth István, a PMMC igazgatója köszöntötte az érdeklődőket.
A tárlatot Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja védnöki testületének tagja nyitotta meg, aki a „világ proletárjai egyesüljetek!” kommunista jelszóra utalva kijelentette: ma már a „világ kommunistaellenes erői egyesüljetek!” jelszó időszerű. A totalitárius diktatúrák elleni európai összefogás jegyében született az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja által létrehozott tárlat is, mely Pozsony és Brüsszel után – kis kitérővel – Nagyváradra is megérkezett. Tőkés László elmondta: azért tartotta fontosnak, hogy Erdélyben is bemutassák a kiállítást, mert az itt élő magyarok kétszeresen – egyrészt román állampolgárokként, másrészt kisebbségként – is megszenvedték a kommunizmust és a nemzeti szocializmust.
A rendezvény második felében Marius Oprea, román történész-régész, a romániai Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet alapítója tartott vetítéssel egybekötött előadást a Szekuritáté által ítélet nélkül kivégzett civil áldozatok exhumálásáról és a jeltelen tömegsírok felkutatásáról, mely nélkül – véleménye szerint – nem zárható le a múlt. A „népi demokrácia” idején elkövetett emberellenes bűncselekmények feltárása és a gyilkosok felelősségre vonása nélkül a kommunizmus tovább él – hangsúlyozta a „szekusvadászként” ismert történész. Ugyanakkor megjegyezte: a kommunizmus nem szűnt meg, csak privatizálták. Az igazságtételt a román államhatalmi szervek akadályozzák a leginkább, melyek nem akarnak tudomást venni az áldozatokról, és a bűnösök büntetőjogi elszámoltatását is halogatják – mondotta Marius Oprea.
Tőkés László beszédében a múlttal való őszinte szembenézés fontosságát hangsúlyozta, mondván: következetesebben kell kiállnunk a kommunistákkal és utódjaikkal szemben. Miért kell foglalkoznunk a kommunista múlttal? – merülhet fel sokakban a kérdés. Az erdélyi EP-képviselő úgy véli: egyfelől amiatt, mert napjainkban is léteznek népnyomorító kommunista államhatalmak, másfelől pedig azért, mert a volt szovjet államokban – köztük Romániában is – még mindig a posztkommunista múlt szenvedő alanyai vagyunk.
Molnár Gusztáv politológus, a Ceaușescu-féle parancsuralommal szembeforduló Limes Kör kezdeményezője a kommunizmus bűnei és a Szekuritáté iratai kutatásának nehézségeiről szólt. Mint mondotta: először a 80-as évek iratait kezdte tanulmányozni, elsősorban az 1985-ben alakult Limes Kör tagjainak dossziéit, majd a ’48-50 között lezajlott kihallgatások dokumentumait is megtekintette, melyekről megállapította, hogy megdöbbentő és félelmetes képet festenek a román titkosszolgálat ördögi mechanizmusáról. „Kötelességünk feltárni ezt az időszakot, az áldozatok emléke ezt követeli meg” – fogalmazott Molnár Gusztáv.
Nagyvárad, 2013. április 13.
Tőkés László
EP-képviselő Sajtóirodája

Új magyarságismereti anyag készített a Külföldi Magyar Cserkészszövetség
Új magyarságismereti anyag készült a Külföldi Magyar Cserkészszövetség gondozásában a 13-15 éves korosztálynak - közölte a szervezet az MTI-vel.
Mint írták, a magyarságismereti anyag a magyar nyelvet és irodalmat, földrajzot és történelmet bemutató 94 oldalas tananyagfüzetből és 72 oldalas munkafüzetből áll. A tájékoztatás szerint ez az anyag lesz az alapja azoknak a tanfolyamoknak, amelyeket minden kerületükben megtartanak az Egyesült Államokban, Kanadában, Dél-Amerikában, Kanadában es Nyugat-Európában. Kiemelték: így igyekeznek a külföldön nevelkedő fiatal cserkeszvezetőiknek azokat az ismereteket átadni, amelyek lehetővé teszik, hogy kötődésük a magyarsághoz tudatos es időtálló lehessen.
A szervezet honlapja szerint Magyarországon az első cserkészcsapatot 1910-ben szervezték, a szövetség két évvel később alakult. 1941-ben már ezer csapatban 60 ezer cserkész működött Magyarországon az egyre nehezebb politikai és gazdasági viszonyok között. A háború után még egy rövid ideig tevékenykedett az újjászervezett Magyar Cserkész Szövetség, de 1948-ban a kommunisták feloszlatták. 1945-ben Nyugat- Európa menekülttáboraiban éledt újjá a szövetség. Tagjaik vannak Angliában, Németországban, Ausztriában, Franciaországban, Svájcban, Svédországban, Venezuelában, Brazíliában, Argentínában, Ausztráliában, az Egyesült Államokban és Kanadában - írták.
Kitértek arra is: a nyugati világ magyar iskoláinak a felét a szövetség tartja fenn, és könyvkiadással is foglalkoznak. Felidézték: 1989-ben a magyarországi kormány újból engedélyezte az országban a cserkészet működését; ekkor változtatták nevüket Külföldi Magyar Cserkészszövetséggé. Napjainkban fő céljuk a Kárpát-medence többi országának és a külhoni területek ifjúságának a támogatása.MTI

Benkő Samu
Bolyai Farkas és fia, János a matematikai kérdéseken kívül a tudományok majd minden területét vizsgálták. Foglalkoztak nyelvészettel, történelemmel, filozófiával, erkölcstannal, politikával, pedagógiával, művészettel. Az emberi tudásanyagot igyekeztek összefoglalni. Megközelítőleg tízezer oldal őrzi fejtegetéseiket a tudományok legkülönbözőbb területeiről.
Hogy mi köze a Bolyaiaknak Benkő Samu erdélyi művelődéstörténész portréjához?
A Széchenyi-díjas professzor ötvenéves kutatómunkája eredményeként elkészítette Bolyai János kéziratainak katalógusát. Megfejtette Bolyai írásjeleit, és összeállított két kötetre való szöveget a nem matematikai vonatkozású kéziratokból. Ebből kiindulva nyilván az sem véletlen, hogy a filozófus végzettségű Benkő Samu otthon van a művelődéstörténetben, a történelemkutatásban, a nyelvművelésben is. Talán az egyik legfontosabb éppen az említett Bolyai-hagyaték feldolgozása, de sorolhatnánk más könyveit, különféle jegyzeteit, előadásait, történelmi kutatómunkáit. Ez utóbbival kapcsolatban, ha megkérdeznénk, kinek a megbízásából és mi célból kutatott, valószínűleg nekünk is ugyanazt válaszolná, mint a Magyar Országos Levéltár kérdőívében feltett kérdésre: „A magam gyönyörűségére.” (Állítólag akkor az egyik tisztviselő megjegyezte: ügyelni kell, vajon épelméjű-e ez az Erdélyből jött „idegen”.)
Benkő Samu református lelkészcsaládban született Lőrincfalván, 1928. február 25-én. A középiskolát a marosvásárhelyi, majd a kolozsvári református kollégiumban végezte. 1946-ban, a második világháború utáni első romániai választások során a Magyar Népi Szövetségben dolgozott Balogh Edgár mellett. A Bolyai Tudományegyetem filozófia karán tanári oklevelet szerzett, ezt követően rövid ideig Fazekasvarsándon tanított. Tanársegéd volt Gaál Gábor mellett a kolozsvári egyetemen. 1952-ben kizárták a pártból és elbocsátották az egyetemről, olyan záradékkal, hogy csak fizikai munkát vállalhatott. Írni is csak álnév alatt írhatott. 1953-tól a Román Akadémia kolozsvári Történeti Intézetében lett kutató. 1957/58-ban a Korunk szerkesztőjeként dolgozott. 1975-től 1988-as nyugdíjba vonulásáig a Román Akadémia kolozsvári könyvtárának volt a tudományos főmunkatársa. Felesége B. Nagy Margit művészettörténész volt. Testvéröccse Benkő Lóránd nyelvészprofesszornak.
Gyermekkori élete valószínűleg úgy telt, ahogyan a többi hasonló korú, szigorú erkölcsű családban élő fiúgyermeké. Talán innen hozta magával a családról és a nemzetről alkotott képét is. „Nyelvünk két legtermészetesebb közösségi szerveződésünket, a családot és a nemzetet tartotta és tartja össze.”
Gyermekéveiről nem mesélt sokat zentai találkozásunkkor, de azt elmondta, csak keveseknek adatik meg, hogy napra pontosan meg tudják mondani, mikor ért véget ifjúkoruk. Benkő Samu esetében ez a dátum 1949. november 3-ára esett. Ez Balogh Edgár, a kolozsvári állami magyar egyetem rektora, a Romániai Magyar Népi Szövetség egyik vezetője letartóztatásának éjszakája volt, akinél Benkő Samu megszállt akkor éjjel. Ami akkor történt, egy életre meghatározta sorsát. Az egyetemet még befejezhette, de elbocsátották egyetemi gyakornoki állásából.
Baráti segítséggel ekkor kezdett el komolyabban foglalkozni a két matematikus által fölhalmozott tudásanyaggal. A diákévekből hozott kíváncsiság és a munkanélküli állapot előhívta belőle a Bolyai-kutatót, ami végül is hozzásegítette ahhoz, hogy Sztálin halála után a Román Akadémia kutatóként alkalmazta.
„Egy olyan iskolába kerültem, ahol a tanító bácsi, Gagyi László elvitt a marosvásárhelyi református kollégium nagy könyvtárába, ahol láthattuk a Bolyaiak könyveit, kéziratait, körzőit, vonalzóit, sakktábláit, sőt az exhumáláskor kiemelt koponyáit is. Ez olyan megrendítően hatott rám, hogy kitörölhetetlenül megmaradt az emlékezetemben. Ráadásul a diákok körében nemzedékről nemzedékre szálltak bizonyos mesék, hogy ez a két tudós ember mi mindenben tért el a hétköznapi élettől: hogy veszekedtek, hogy párbajra is kihívták egymást, hogy féltékenyek voltak egymásra stb. Tehát ezek a diákszájon formálódó események fölkeltették a gyerek fantáziáját.”
Fontos szerepet játszott az erdélyi művelődéstörténet 18/19. századának kutatásában. Tanulmányokat írt Kemény Zsigmondról, akinek közreadta a naplóját is, munkatársa volt a Románia történelme III. kötetének, sajtó alá rendezte Szenczi Molnár Albert naplóját, II. Rákóczi Ferenc vallomásait. Egyik szerkesztője volt a Kriterion Könyvkiadó Téka sorozatának. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület megálmodóiról, az erdélyi történetírási és intézményteremtési törekvésekről több szaktanulmányban számolt be.
1990 óta a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Romániában és Magyarországon egyaránt több díjat és kitüntetést kapott: a Román Írószövetség díja (1971 és 1984), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1994), Nagy Imre-emlékplakett (1994), Széchenyi-díj (1997), Kemény Zsigmond-díj (1997), a Magyar Művészeti Akadémia aranyérme (1999), Bethlen Gábor-díj (2000) stb. A romániai rendszerváltás után 1990-ben újraindult Erdélyi Múzeum-Egyesületben alelnöki (1990–1994), majd elnöki (1994–2002) tisztséget viselt.
Volt azonban idő, amikor a némaságot választotta, amikor hosszú évek teltek el úgy, hogy egyetlen szót nyilvánosan nem ejtett ki, nyomtatásban nem jelentetett meg. Ezeket az éveket nem jelzik fiókba zárt kéziratok. Nem látta értelmét az írásnak. Annál többet olvasott azonban, élettapasztalata új mondanivalókkal egészítette ki a régi igazságokat. Tanult, építkezett. Hogy ekkora élettapasztalattal és tudással miért nem kapott soha katedrát?
„Engem hatvan esztendeje eltanácsoltak az iskolától. A könyveimben azonban leírom, amit tudok. Így elmondtam a magamét, és meghallgattak. Amíg élek, motyogok, monologizálok, ha egy ember is akad, aki meghallgat.”
Benkő Samu az április 18-a és 21-e között megrendezésre kerülő jubileumi, XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége lesz: nyolcvanötödik születésnapján köszöntik.
Gruik Ibolya .
Magyar Szó (Újvidék).

Ceauşescu rajztáblája Románia
Bemutatta Románia regionális átszervezésével kapcsolatos saját javaslatait csütörtökön az EMNP. Hangsúlyozzák: a kormány által ismertetett koncepció a Ceauşescu által megrajzolt struktúrán alapszik.
Itt (lenne) az ideje, hogy szakítson Románia a Ceauşescu-féle hagyományokkal, és úgy alakítsa ki a közigazgatási régióit, hogy azok valóban fejlesztést tegyenek lehetővé, természetes módon. Ezt hangsúlyozza az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), amelynek két képviselője csütörtökön bemutatta a regionalizációval kapcsolatos elképzelésiket. Zatykó Gyula és Csomortányi István kifejtette: a Ceauşescu rajztábláján megalkotott, 1966-ból datálódó megyerendszer él ma is, márpedig azokat a megyéket úgy rajzolták meg, hogy káros legyen a tömbmagyarság számára. Ezért eleve rossz minden egyes olyan terv, amely ezeket a megyéket használja továbbra is kiindulópontként. Márpedig az USL-kormány régiósítási terve ezt használja. Az EMNP viszont azt szorgalmazza, hogy tartsák ugyan meg a megyéket, de a természetes, történelmi és demográfiai valóságnak megfelelő módon rajzolják újra a határaikat. Ezek fölötti struktúraként működnének a régiók.
A koncepció
Az EMNP tervének lényege, hogy 12 nagyrégiónak kellene alakulnia. Ezen kívül lenne 3 olyan kisebb is, amely nehezen sorolható régiókhoz, így önállóan működne, úgynevezett metropolisz régióként. Ez utóbbi 3 Bukarest, Brassó, Galaţi, illetve ezek vonzáskörzete lenne. A nagyrégiók a történelmi tagoltságot vinnék tovább, így a következők lennének: Bánság, Partium, Észak-Erdély, Dél-Erdély, Olténia, Bukovina, Székelyföld, Felső-Munténia, Alsó-Munténia, Felső-Moldova, Alsó-Moldova, Dobrudzsa. Ami térségünket illeti, az EMNP természetesnek tartja, hogy a Partium régió fővárosa Nagyvárad legyen. Szerintük Várad regionális szerepköre és alkalmassága megkérdőjelezhetetlen, Szilágy és Szatmár megyéket is polarizálni képes. Ugyanakkor nem törekednének kizárólagosságra Nagyvárad „fővárossá” tétele során: egyes hatásköröket, intézményeket a régiónkban lévő más nagyobb városoknak juttatnának. Ugyanakkor a dr. Szilágyi Ferenc egyetemi oktató és szakértői csapata által készített EMNP-koncepció szerint feltétlenül egységes székelyföldi régiót kellene létrehozni.
Mint ismeretes, a kormányzó USL tervei ezzel szembemennek: Várad helyett Kolozsvárt tennék meg régiónk központjának, a Székelyföldet pedig igyekeznének szétdarabolni.
Az EMNP hangsúlyozza, ez illogikus és az érintett lakosságnak egyenesen káros. Hozzátették: nem nagyobb szabadságot, hanem egyenesen központosítást hozna az USL-féle koncepció megvalósulása, amely tovább éltetné a ceauşescui hagyományokat is, közigazgatási értelemben véve is, és akadályozná a régiókbeli fejlődést.
Szeghalmi Örs
erdon.
Erdély.ma.

Sztálin, Ceausescu, és Székelyföld névleges autonómiája
45 éve még autonóm státussal rendelkezett Székelyföld egy ré- sze, legalábbis papíron. A Maros Magyar Autonóm Tartomány történetét két diktátor határozta meg. Sokan ugyanis Sztálinhoz kötik a történelmi Székelyföldet felölelő közigazgatás régió létre- hozását, szétverése pedig egyértelműen Ceaucescu nevéhez fűződik. A kommunista korszak autonóm tartománya ma nem jelenthet mintát, mivel az önrendelkezés csak formálisan létezett.
Történelmi tény, hogy az 1952-es román alkotmányt Moszkvában hagyták jóvá, a székelyföldi régió pedig szovjet mintára született. A több mint 13 ezer négyzetkilométernyi területe a történelmi Székelyföld nagy részére kiterjedt, a magyar nyelvhasználat általánosnak számított. Gazdasági és politikai kérdésekben viszont Bukarestben döntöttek, tehát valós önrendelkezésről szó sem lehetett. A valós helyzetet egy korabeli szállóige jellemezte: „az autó magyar, de a sofőr román”. Kápolnási Zsolt székelyudvarhelyi helytörténész jól ismeri a kérdés szakirodalmát. Szerinte Stefano Bottoni és Novák Csaba Zoltán történészek a korszak legszakavatottabb ismerői. A román kutatók közül pedig a nacionalista Petre Turleat említi, de az ő munkája tudományos szempontból értékelhetetlen, mert a románok a térségen belüli teljes elnyomására helyezi a hangsúlyt, a magyaroknak pedig felrója a pozitív diszkriminációt, mondja Kápolnási.
Abban az időben nem a románok, hanem inkább a tartományon kívüli magyarok számítottak jogfosztottnak, és itt a Bolyai Egyetem 1959-es beolvasztását említette a helytörténész.
1960-ban átszabták a történelmi Székelyföldet felölelő régiót. Háromszéket Brassó tartományhoz csatolták, több román lakosságú községet pedig a Maros Magyar Autonóm tartománynak nevezett régióhoz rendelték. Ekkortól már csak az volt a kérdés, hogy mikor számolják fel a névleges önrendelkezést Székelyföldön. Ez 1968-ban következett be, amikor Ceausescu bejelentette az ország új közigazgatásáról szóló törvényt. Székelyföld területén három megyét hoztak létre: Hargita, Kovászna és Maros néven.
Duna Tv
Erdély.ma.

A kommunizmus bűneinek feltárása továbbra is kötelességünk
A Partiumi Magyar Művelődési Céh (PMMC) és Tőkés László EP-képviselő Központi irodája szervezésében került az európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja vándorkiállításának nagyváradi megnyitójára múlt pénteken a Partiumi Keresztény Egyetem székhelyén.
A Totalitarizmus Európában (Fasizmus – Nácizmus – Kommunizmus) című angol nyelvű nemzetközi tárlat megnyitásán jelen volt Marius Oprea történész, a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet alapítója és Molnár Gusztáv egyetemi tanár, a Ceausescu rezsimmel szemfeorduló, egykori Limes Kör kezdeményezője. A tárlatnyitón Thurzó Sándor József brácsaművész muzsikált, majd Tőkés László mondott rövid beszédet. A kommunistákszlogenjét (Világ proletárjai, egyesüljetek!) parafrazálva elmondta, hogy ennek a tárlatnak egyik fő üzenetét azzal a felszólítással lehetne összefoglalni, hogy Világ antikommunistái, egyesüljetek! „Ezt jelképezi ez a kiállítás, amely ízelítőt nyújt a legtöbb szovjet kommunista ország múltjából, illetve párhuzamba állítja a kommunista totalitárius rendszert a XX. század másik nagy diktatúrájával, a náci, fasiszta rezsimekkel. Ezt a kiállítást az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja indította. A tárlat Pozsonyból indult múlt év szeptemberében, azóta már láthattuk Brüsszelben az Európai Parlament székházában, és most megérkezett Váradra. Én magam ragaszkodtam ahhoz, hogy itt is kiállítsák” – fogalmazott Tőkés László. A rövid beszéd után a jelenlévők átvonultak az egyetem előcsarnokából a díszterembe, ahol folytatódott a rendezvény.
Még él
A díszteremben Tőkés László a jelenlevőknek elmondta: „2009 áprilisáig kellett várni, amíg sikerült egy határozatot elfogadtatni az Európai Parlament plénumán, amely azonos mértéket alkalmaz a két nagy totalitárius rendszerrel, a nemzeti szocializmussal és a kommunista szocializmussal szemben. Mi magyarok többszörösen érintettek vagyunk az ügyben, nem csupán román állampolgárokként, hanem kisebbségi magyarokként is el kellett szenvednünk a kommunista diktatúrát, és nem csupán Romániában, hanem szerte a Kárpát Medencében a vasfüggöny innenső oldalán valamennyi országban, ahol magyarok élnek.” Az EP-képviselő a továbbiakban hangsúlyozta: „foglalkoznunk kell a kommunista múlttal, mert a kommunizmus továbbra is fennáll egyes országokban, Kínában, Észak-Koreában Kubában, de tovább él a posztkommunista országokban is, ennek vagyunk a mai napig elszenvedői. Vaclav Havel mondta valahol, hogy nem csak a kommunizmus bűntetteit kellene kivizsgálni, hanem a posztkommunizmus bűntetteit is. Sajnos a posztkommunizmus nálunk is él, elég ha csak ha két harmaddal hatalomra jutott Ponta-Antonescu rendszerre gondolunk.” Ezt követően említést tett arról, hogy az ország adminisztratív átrendezése is a Ceausescu nevével fémjelzett 1968-as területi átrendezést idézi, hiszen akkor is a történelmi régiók sajátosságait, ezen belül pedig a székelyföldi és a partiumi közösségek érdekeit figyelmen kívül hagyva alakították át az országot. Tőkés László a magyarországi politikai helyzetre is kitért, azt állítva, hogy a Magyar Szocialista Párt (MSZP) posztkommunista erővé torzult, amely a román politikai osztállyal együtt opportunista módon nem akarja továbbvinni a rendszerváltozást. „Aggodalommal látjuk, hogy még mindig mennyi tartaléka van a kommunizmusnak, ezért nekünk is még következetesebben kell fellépnünk ellene” – zárta szavait Tőkés László
Haszonélvezők és áldozatok
Ezt követően Marius Oprea történész a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet alapítója szólalt fel, elmondva többek között azt, hogy a kommunizmus két csoportra osztotta a társadalmat, haszonélvezőkre és áldozatokra. A haszonélvezők a volt pártaktivisták, akik most is köztisztségeket foglalnak el, a szekustisztek és az informátorok, akiket most is használnak, valamint mindezeknek a családjaik. Vagyis a kommunizmus privatizálódott. Velük szemben állnak az áldozatok, és az állam nem akarja elismerni, mennyi szenvedést okozott ezeknek az embereknek. „1989 előtt együtt szenvedtünk, de ha lehet ezt mondani, a magyarok még többet szenvedtek, mint a románok. A közös szenvedés összeköt minket” – fogalmazott Marius Oprea, hozzátéve, hogy a hatóságok hallani sem akarnak az áldozatokról. Marius Oprea kijelentette, hogy 2005 óta több mint ötszáz, a kommunista rendszerben elkövetett politikai bűncselekményt tárt fel és továbbított a hatóságokhoz, de ezek közül egyetlen ügy sem került bíróságra. Végezetül aláhúzta azt, hogy a kommunizmus egyik legijesztőbb öröksége a nosztalgia. „Ma már nem jutnak eszünkbe a kommunista rendszerben elszenvedett megaláztatások, ezért fontos az, hogy emlékezzünk arra, mi történt akkor, mert ha elfeledkezünk az áldozatokról, akkor nekünk sem lesz jobb” – figyelmeztetett. Beszédét követően levetítettek egy filmet, amely az általa vezetett történész-régészcsoport munkáját mutatja be, majd pedig Molnár Gusztáv egyetemi tanár beszélt a kommunizmus bűnei és a Szekuritáté iratai kutatásának nehézségeiről. „Kötelességünk feltárni ezt az időszakot, az áldozatok emléke ezt követeli meg” – fogalmazott Molnár Gusztáv.
Pap István
erdon.ro.

Az RMDSZ gyorsítaná az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elégedetlen az államosított ingatlanokkal kapcsolatos új jogorvoslati törvény tervezetével, és az egyházi javak visszaszolgáltatását gyorsító rendelkezések beépítésére tesz javaslatot – közölte az MTI-vel pénteken Markó Attila parlamenti képviselő.
A bukaresti parlamentnek csütörtökön megküldött tervezethez a frakciók hétfő estig fűzhetnek módosító javaslatokat: a jogszabály szövegét keddi ülésén véglegesíti a kormány.
Markó Attila elmondta: az RMDSZ egy hónapja terjesztette be saját törvényjavaslatát az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról, de a kormány az RMDSZ egyetlen indítványát sem vette figyelembe az új restitúciós és kárpótlási rendszer kidolgozásánál.
"Az erdélyi magyar történelmi egyházak 1700 államosított ingatlant igényeltek vissza a román államtól, ezek közül eddig 1100 esetében született döntés. Mintegy ezer igénylést hagyott jóvá a bizottság, de ez nem jelenti azt, hogy az egyházak birtokba is vehettek minden épületet" – vázolta a jelenlegi helyzetet Markó Attila, aki 2012 augusztusáig az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását lebonyolító tárcaközi bizottság tagja volt.
A képviselő hozzátette: a restitúciós folyamat évek óta leállt, egyszerűen nem hívták össze a bizottságot. Szerinte ezért lenne fontos az új törvénybe beépíteni azt, hogy a testületnek havonta kell üléseznie, és pontosítani a jogszabály szövegében az egyházi javak körét: tisztázni, hogy a törvény az egyházi rendek, az egyházi rendszerben működő alapok, alapítványok vagyonára is vonatkozik.
Markó Attila rámutatott: az RMDSZ egyetért azzal, hogy az új jogszabály is az államosított ingatlanok természetbeni visszaadását részesíti előnyben, de az egyéb esetekben fizetendő kártérítés halogatása, a bevezetendő pontrendszer bonyolultsága hátrányosan érinti a magyar közösséget és egyházait, ezért az RMDSZ ezt nem tudja támogatni.
A bukaresti kormány szerdai ülésén elfogadott tervezet értelmében Románia négy év múlva, részletekben kezdene ismét kárpótlást fizetni azokért az elkobzott ingatlanokért, amelyeket nem lehet természetben visszaszolgáltatni. A jogszabályt jövő szerdán kívánja elfogadtatni a parlamenttel Victor Ponta kormánya.
Népújság (Marosvásárhely).

A totalitárius rendszerek bűneit bemutató kiállítás nyílt Nagyváradon
A huszadik század totalitárius rendszereinek bűntetteit bemutató vándorkiállítást nyitottak meg pénteken Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem előcsarnokában – tájékoztatta az MTI-t Tőkés László európai parlamenti képviselő sajtóirodája.
A péntek délutáni megnyitón felszólaló Tőkés László fontosnak nevezte a kiállítást, mert az párhuzamba állítja a kommunizmust és a fasizmust. Az EP- képviselő a "világ proletárjai, egyesüljetek!" kommunista jelszót átfogalmazva kijelentette, ma a "világ kommunistaellenes erői egyesüljetek!" jelszó időszerű.
Tőkés László szerint az embertelen rendszerek áldozataira azért is kell emlékezni, mert a világon továbbra is léteznek olyan országok, amelyekben elnyomásban élnek emberek, és azért is, mert Európa keleti felén is tovább él a kommunizmus.
A rendezvényen Marius Oprea történész, a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet alapítója többek között arról beszélt, hogy az erdélyi magyarok jobban megszenvedték a kommunizmust, mint általában a román társadalom. Úgy vélte, Romániában csak intézményi szinten záródott le a kommunizmus kora, a kárvallottjai és a haszonélvezői ma is élnek. "Privatizálták a kommunizmust" – állapította meg a történész.
Marius Oprea szerint a kommunista hatalom azért üldözte az egyházakat, mert míg a kereszténység a szeretetre, a kommunizmus a gyűlöletre épített.
A totalitarizmus Európában című kiállítást az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja állította össze. A tizenkét európai uniós tagállam fasiszta és kommunista bűntetteit bemutató anyag Tőkés László irodája és a Partiumi Magyar Művelődési Céh szervezésében jutott Nagyváradra, ahol egy hétig lesz látható.
Népújság (Marosvásárhely).

Hiánypótló a magyar nyelvű tájépítészeti képzés
Az erdélyi tájépítészeti oktatás jövőjéről, a végzősök elhelyezkedési lehetőségeiről folytatott kerekasztal- beszélgetéssel zárult szombaton a Sapientia Egyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar kertészmérnöki tanszéke által immár második alkalommal megszervezett Erdélyi Kertész- és Tájépítész-konferencia.
A dr. Kentelky Endre adjunktus által vezetett beszélgetésen a tájépítészeti képzés helyzetéről, illetve azokról a nehézségekről esett szó, amelyekkel a szakma képviselői szembesülnek. A Sapientián ebben a tanévben indult a tájépítészmérnöki szak, ami úgymond hiánypótló, ugyanis jelen pillanatban Romániában nem létezik magyar nyelvű tájépítészeti felsőoktatási képzés. Ugyanakkor a román nyelven működő hasonló szakok száma is viszonylag kevés. Ezek tulajdonképpen az öt állami Agrártudományi Egyetem Kertészmérnöki Karán működő szakok (Bukarest, Craiova, Iasi, Kolozsvár, Temesvár). Ily módon a szak szervesen illeszkedik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem szakkínálatába, amely piacképes szakok indítását vállalta fel. A cél olyan szakemberek képzése, akik megfelelő ökológiai, környezettudományi, agrártudományi (kertészettudományi), műszaki, építészeti és esztétikai ismeretekkel és kreatív tervezői készséggel rendelkeznek a tájépítészeti feladatkörök ellátásához, és jól felkészültek a kertépítészet, a településgazdálkodás, a települési környezetvédelem, a táj- és természetvédelem, a tájrehabilitáció, a tájtervezés, a regionális tervezés és a területfejlesztés területén. Elhangzott, hogy Marosvásárhelyen az alapozó tantárgyak megegyeznek a kertészeti szakon oktatottakkal, viszont a továbbiakban a tervezésre kell fektetni a hangsúlyt, ugyanis az akkreditáció elnyeréséhez követelmény, hogy a tantárgyak legalább ötven százaléka tervezési tárgy legyen.
Itthon is van igény tájépítészekre
Dr. Benedek Klára tanársegéd, a konferencia főszervezője elmondta, a helyi piacon is van igény tájépítészekre, egyre nagyobb a kereslet olyan szakemberek iránt, akik képesek a különböző intézmények parkjait, magánszemélyek udvarait szakszerűen rendezni. A képzés során a szakmai gyakorlatokat is úgy szervezik, hogy minél jobban felkészítsék a diákokat erre, például a Maros menti kastélyparkok restaurálásával is meg kell majd birkózniuk. Dr. Benedek Klára hangsúlyozta, a konferencia célja is az, hogy a hazai és külföldi szakemberek által megosztott tapasztalatok révén bővítsék a diákok látókörét, hiszen fontos, hogy hallgatóik megismerkedjenek a szakterület újdonságaival, a kutatások legújabb eredményeivel.
Aki dolgozni akar, megállja a helyét
A tájépítész szak még az elején jár, viszont a kertészmérnökin már végzett néhány évfolyam. Milyen arányban sikerült elhelyezkedniük a hazai piacon a pályakezdő kertészmérnököknek? – kérdeztük a főszervezőt.
– Kertészmérnökis diákjaink egy része saját vállalkozásba kezdett Vásárhelyen, Székelyudvarhelyen, számos példa van arra, hogy a végzős saját munkájával felépítette a jövőjét és sikeres vállalkozó. Kertészeti cégeik, kertrendezési vállalkozásaik vannak, de akad olyan is, aki különféle kultúrák telepítésével foglalkozik. Akik nem tudtak elhelyezkedni, azok általában az egyetemen sem teljesítettek úgy, ahogy kellett volna, hozzáállási gondok is adódtak. A kertészmérnökség kétkezi munka, dolgozni, küszködni kell. De más szakmákhoz viszonyítva nagyobb önállóságot biztosít a fiatalok számára. Több hallgatónk továbbtanul, mesterképzésre, doktoriskolába jelentkeztek, van mesterképzés Bukarestben, Kolozsváron, Temesváron, Craiován, és magyar egyetem lévén, jó viszonyban vagyunk magyarországi szakirányú egyetemekkel, így egyesek ezeket választják. Vannak hallgatóink, akik vidéken élnek, eddig is gazdálkodtak, de úgy gondolták, szükségük van arra, hogy a képzésen elsajátított ismeretekkel kiegészítsék eddigi tapasztalataikat – vázolta fel a tapasztaltakat dr. Benedek Klára.
Százkilós harang kerül a toronyba
Szombaton, a konferencia utolsó napján Gagyi József antropológus moderálásával Harang a tájban címmel kerekasztal-beszélgetésre került sor. Mint ismeretes, a Sapientia kommunikáció szakának négy harmadéves hallgatója (Gidófalvi Tamás, Sófalvi László, Dobos Levente, Tóth Lehel), tanáruk, Gagyi József támogatásával, megálmodta a harangprojektet, adományokat gyűjtöttek, hogy az egyetem koronkai épületének tornyában egy harangot helyezzenek el. Mivel a projekt a végéhez közeledik, szombaton Gidófalvi Tamást, az egyik ötletgazdát arra kértük, számoljon be az eddigi eredményekről.
– Több mint hétezer lej gyűlt össze, ami pontosan egy százkilós harang öntéséhez elegendő. Eredetileg az öntést hétfőn szerettük volna elkezdeni, de végül még nem zárjuk le a projektet, mert jövő hétre egy koronkai támogató jelentős, 3-5 ezer lej közötti összeget ígért, ezért kitoltuk a határidőt. Eredetileg 300 kilós harangot szerettünk volna, de így is elégedettek vagyunk, magánszemélyek, vállalkozók is támogattak bennünket – számolt be a projekt menetéről az ötletgazda.
A harangot marosvásárhelyi mester fogja önteni, s a Sapientia koronkai épületének tornyában helyezik el. A hétvégi konferencia keretében sor került egy beszélgetésre ebben a témában, ugyanis a tájépítészek számára is téma, hogy a harang EMKE-díjjal miként szerepel mint szimbólum az egyetemi tájban.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely).

Trójától Pán-Európáig a Kolozsvári Magyar Történeti Intézetben
VIII. Tanárköri Tudományos Konferenciájukat tartották meg április 12-én az új tanügyi törvény folytán egységes keretek közé szerveződött Kolozsvári Magyar Történeti Intézet tanárai. A hagyományteremtést is célzó rendezvénysorozat lehetőséget ad arra, hogy az intézet munkatársai egymásnak és diákjaiknak is bemutathassák legújabb kutatásaikat, kedvenc témáikat – fejtette ki Rüsz-Fogarasi Enikő, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Történelem–Filozófia karának dékánhelyettese.
A 20. század elejének erdélyi vendégmunkásairól értekező Nagy Róbert előadásában kifejtette: a 19. század végén, 20. század elején a nagy vasútépítkezésekkel kezdődött el a tömeges munkaerő-vándorlás Erdélybe. Az Osztrák–Magyar Monarchia legkülönbözőbb területeiről származó idegen munkaerő mindenekelőtt az ipari vállalatok, főként bányakitermelések telepeire érkezett. Megállapítása szerint abban az esetben telepítettek az alkalmazók vendégmunkásokat Erdélybe, ha a helybeli lakosság számaránya vagy képzettsége nem felelt meg az adott munkakörnek, és nem is lehetett volna olyan gyorsan betanítani őket, ahogy azt elvárták volna.
Kós Károly, Tamási és az erdélyi autonómia kérdése című kutatásában Lönhárt Tamás a központosított magyar állampolitikával szemben megfogalmazódó, a helyi önszerveződésre való törekvéseket vizsgálta, amelyek már a 20. század első évtizedében jelentkeztek, majd a Tamási Áron által 1942-ben megszövegezett, fokozatosan „szelídített” beadványban csúcsosodtak ki. Egyebek mellett a túltengő bürokratizmus ellen tiltakozó író arra hívta fel a magyar kormány figyelmét, hogy a központi támogatást, kormányprogramot a sajátos erdélyi igényekhez kellett volna rendelni.
Csucsuja István professzor az 1872-ben alapított kolozsvári tudományegyetem bölcsészkarán megszerezhető doktori cím elnyerésének feltételeit, a doktorátus intézményét vázolta előadásában. Mint kifejtette, a történészeknek a disszertáció megvédését megelőzően a fő (Magyarország történetéből és egyetemes történelemből) szaktárgyakból és egy választott melléktárgyból is szigorlatot kellett tenniük. A bölcsésztudori cím elnyerését követő habilitációs vizsga az illetőt feljogosította arra, hogy egyetemi magántanárként működhessen, ami nagy hajtóerőt, mobilitást biztosított az egyetemi életnek – magyarázta. A régi egyetem utolsó doktori avatása 1919 tavaszán volt.
A BBTE udvarhelyi kirendelt tagozatáról érkezett Hermann Gusztáv Mihály történész a székely „virtuális múlt” fogalmát vezette be, ennek a szépirodalomba való leszűrődését vizsgálta. Az Anonymus, Kézai, Thuróczy által közvetített eredetmondákra, ugyanakkor hamis történelmi dokumentumokra, így az 1533-ra keltezett, 1796-ban felbukkant Csíki Székely Krónikára is alapozó székely „virtuális múlt” a legkülönbözőbb irodalmi alkotásokban elevenedik meg, mint például Jókai Bálványosvárában. – A mítosz identitásunk, nemzeti vagy közösségi énképünk fontos része, amelyet azonban a maga helyén és idején, identitáselemként, meseként és nem történelemként kell kezelni – hangsúlyozta a történész.
Hunyadi Attila az európai főutak ’30-as évekbeli kiépítésének vonatkozásairól, mindenekelőtt Európa egységesüléséről értekezett. Mint mondta, az európai csatlakozás funkcionalista értelmezésének egyik megnyilvánulása az infrastruktúra megszervezése volt. A gépkocsizás fejlődésének, és az autóutak kiépítésének legfőbb hozadéka a vasút által nem érintett közép-európai kistérségeknek az európai áru- és személyforgalomba való bekapcsolása volt – fejtette ki.
Tóth Szilárd az erdélyi magyar politikai elit 1919–1922 közötti önszerveződéséről tartott előadásában az Új Világ hetilap körül szerveződött politikai alakulat, az Egyesült Székely Nemzeti és Magyar Demokrata Párt 1919-es megalakulását ismertette. A párt tagjai „a román állam mélyen hűséges polgárainak” vallották magukat a bukaresti parlamentben, de ha valóban hitelesen képviselték volna a romániai magyarság érdekeit, nem tűntek volna el már a következő parlamenti választások alkalmával – magyarázta a történész, aki úgy vélte, ennek a pártnak a tagjai egyszerű politikai kalandoroknak tekinthetők.
Bajusz István a zilahi református egyházközség klenódiumait, az 1700-as évekből fennmaradt remekművű ötvösmunkákat, úrasztali kelyheket, tányérokat mutatta be a hallgatóságnak, ismertetve azok készítőivel, adományozóival kapcsolatban kiviláglott adatokat, analógiákat.
Kovács András professzor Az én házam, az én váram című előadásában az erdélyi reneszánsz rezidenciák formai jegyeinek alakulását, a korabeli szóhasználatban észlelhető változásait vázolta. Az udvarház és kastély, olykor a vár kifejezés az erdélyi reneszánsz építészetben olyan heterogén rezidenciális együttest jelöl, amely a várépítészetből kölcsönzött, de immár erősen leegyszerűsített, lekicsinyített formákat alkalmaz – fejtette ki a művészettörténész.
Sipos Gábor az egykori kolozsvári unitárius, jezsuita, valamint a református kollégium könyvtáraiban összegyűjtött 16–17. századi helveticákat, azaz svájci nyomtatványokat mutatta be. Az iskolák fő célja a lelkészképzés lévén, a helveticák között a bibliakiadások dominálnak, de bőven akadnak bibliai kommentárok, egyházatyák művei is, illetve vallástól függetlenül mindenhol megtalálhatóak Erasmus közmondás-gyűjteményei – magyarázta.
Rüsz-Fogarasi Enikő a városokban (Besztercén, Marosvásárhelyen, Kolozsváron) működő hitelezést vizsgálta a fejedelemség korában. A készpénzre való utalások jellemző módon a végrendeletekben, a vagyonelosztások alkalmával tűnnek fel, nagyobbrészt adósságjegyzékek formájában – fejtette ki. Az általa kutatott forrásanyag Besztercén kevés hitelezésre utaló adatot tartalmazott. Marosvásárhelyen egy özvegy papné és egy deákné végrendelete azonban több személy tartozásait is jegyzik. A vizsgált kolozsvári források szintén arra utalnak, hogy voltak deákok, akik a legkülönbözőbb rendű-rangú embernek kölcsönadtak, adósjegyzékeik széles körű kapcsolatrendszerre utalnak. A néhány magánszemély mellett hitelezőként működtek egyébként a korban bizonyos közintézmények, egyházak is. Kolozsváron megtörtént, hogy a város birtoktesteket engedett át az unitárius egyháznak adósságtörlesztés fejében.
Vekov Károly a Humanisták és sátánok című értekezésében kifejtette: egyes humanisták a nagyenyedi „kastélyról” mint gazdag gyűjtemények tárházáról referáltak, amelyben „sárkányfejeket” is őriztek. Felvetette a gondolatot, hogy a „kastély” a humanista szellemiség egyik fellegváraként működhetett, a sárkánymaradványokra való utalások pedig nem véletlenszerűek, hiszen azokat a legutóbbi paleontológiai (a Vremir Mátyás által felfedezett zömök sárkány és egy pterozauruszfaj) leletek is alátámasztják.
Molnár Kovács Zsolt régész a homéroszi költemények által bemutatott társadalom, a trójai háború történeti alapjairól tartott színes előadásában vázolta a legújabbkori rekonstrukciós kísérleteket, a homéroszi utalások értelmezésére való törekvéseket, illetve azok csapdáit. Mint megállapította, Homérosz a poliszok kialakulásának korából egy megálmodott, ideális társadalomképet körvonalaz, és példaképeket tolmácsol az éppen regnáló elitnek; ezek a viselkedési minták szolidaritásról, vendégbarátságról, az ajándékozás nemes gesztusáról, a lovagiasságról szólnak. A harcok, csaták nyilván a valóságban nem olyan módon és arányokban zajlottak, mint a nagy eposzíró előadásában.
ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár).

Új színháztörténeti tanulmánykötetek
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület által megjelentetett két kötetet mutattak be péntek délután az intézmény székházában.
A Látható jelentés. Színház- és filmművészeti tanulmányok címűt a szerkesztő Egyed Emese és néhány szerző ismertette. Bölcsészek kutatócsoportjáról van szó, akik nem a színjátszás körül dúló sokféle vitát akarják táplálni, hanem azt domborítják ki, hogy a színművészet a történelem folyamán, minden más körülménytől függetlenül, a kultúrával egy időben jött létre. A kutatócsoportnak ez az ötödik kiadott kötete, és remélik, ezután évente jelentkezhetnek hasonlóval. Idén szeptemberben pedig a Denis Diderot-évforduló kapcsán rendeznek konferenciát. – Hogy mi köti össze az írókat? Ezt rábízom az olvasókra – mondta a szerkesztő, akit tanári munkája fűz a színháztörténethez. A tanulmányok szerzői közül többen színjátszók és rendezők, de jogász is akad közöttük. A találkozón jelen lévők rövid ízelítőt kínáltak munkáikból.
Egyed Péter egy általa szerkesztett könyvet ajánlott a közönség figyelmébe. A kiadvány teljes címe: Felvilágosodás. Magyar századforduló. A VII. Hungarológiai Kongresszus Filozófia Szekcióinak előadásai. A hét tanulmány átfogja a magyar nyelvterület kevésbé kutatott filozófiai témáit, de művelődéstörténet és magyarnyelvűség is szerepel a kínálatskálán. A kötetnek még lesz szakmai bemutatója Kolozsváron és Budapesten.
Szabadság (Kolozsvár).

Vers, szerző, előadó és közönség találkozása
Az idei nagysikerű Versverseny szervezőivel, valamint alkotóinak és előadóinak egy részével találkozhatott a közönség április 12-én, pénteken a Reményik Galériában. A rendezvény bepillantást engedett a második alkalommal megszervezett megmérettetés kulisszatitkaiba, levonva a következtetést, hogy a virtuális tér nyújtotta lehetőségek segítségével a vers nagyobb tömegekhez juthat el, élő műfaj maradhat, és képes a legkülönbözőbb korosztályokat is megszólítani.
A versenyben idén is 11 alkotó versét ismerhette meg a közönség – ajándékként Jancsó Noémi egyik versével kiegészítve – a kolozsvári magyar színház művészeinek tolmácsolásában, és a Facebook közösségi oldalon szavazhatott ki-ki ízlése szerint az általa leginkább kedvelt alkotásra. Az ötlet Víg Emesét, a kolozsvári televízió magyar adásának szerkesztőjét dicséri, aki elmondta: úgy gondolta, mivel manapság már mindenféle termék esetében divattá vált piackutatást végezni, a vers is megérdemli, hogy egyfajta közvélemény-kutatás alanya legyen. – A vers végigkíséri életünket: már az anyaméhben is ajánlott verseket, mondókákat skandálni a magzatnak, később a kisgyermeknek az óvodában is ezek lesznek az első előadott szövegei, de a nagy diákok is verset keresnek, válogatnak a ballagási kártyájukra – részletezte az ötletgazda, hozzátéve: maga választotta ki a tizenegy, versenyben lévő költemény előadóját, a tolmácsolás módját azonban a művészekre bízta, így történhetett meg, hogy Laczkó Vass Róbert a számára kiosztott verset Szép András segítségével megzenésítette. Az ötlet sikert aratott: Kovács András Ferenc Október. Őszi könyvtár című verse 400 szavazattal vitte el a virtuális pálmát. Őt Kinde Annamária, majd László Noémi követte, a verseny összességében pedig mintegy 2234 szavazatot vonzott – ismertette a részleteket Víg Emese, akinek a szervezésbe fektettet munkáját és lelkesedését Pákai Enikő, a kolozsvári televízió magyar szerkesztőségének megbízott vezetője méltatta. Úgy értékelte: a verseny legnagyobb hozadéka, hogy a műfaj nem rendszeres fogyasztóihoz is eljutottak a versek.
Köllő Katalin, lapunk kultúra rovatának vezetője műsorvezetői minőségében már üdvözlő szavaiban is a vers és a költők egykori és mai megítélését állította párhuzamba, és erről kérdezte beszélgetéseik során a tizenegyből jelen lévő költőket, Papp Attila Zsoltot, Király Zoltánt és Balázs Imre Józsefet is. Az alkotók mind pozitívan értékelték a lehetőséget és a művészek hozzáállását, kifejtve: mást jelent a vers a szerzőnek és mást az előadónak. Csatlakozott a véleményhez Váta Lóránt színművész is (Király Zoltán versének tolmácsolója), aki szerint az előadásmód azt jelzi, hogy adott pillanatban a művész éppen hol tart a szöveggel. Azok a költők, akik nem tudtak jelen lenni a pénteki rendezvényen – a második és harmadik helyezett mellett Jánk Károly, Fekete Vince, Ferenczes István, Farkas Wellmann Endre –, üzenetet küldtek, amelyeket a színművészek – Albert Csilla, Kali Andrea, Kántor Melinda, Farkas Loránd és Váta Loránd – olvastak fel. A megzenésített első helyezett vers természetesen el is hangzott, több más énekelt vers társaságában, Laczkó Vass Róbertnek és Szép Andrásnak köszönhetően, a szép számban egybegyűlt közönség pedig azt a filmecskét is megtekinthette, amelyet a versek előadásáról készítettek a tévések. A tizenegy versenymű ugyan nem hangzott el, de ezért bőséges kárpótlást nyújtott Vass Ákos fiatal költő erre az alkalomra írt és előadott, Pál apostol utolsó slamje a korinthusiakhoz című alkotása, benne a rendezvény sommájaként is értékelhető (és megszívlelhető) kijelentéssel: Olvassanak kortárs költőket, mielőtt meghalnak!
A rendezvény sorsolással zárult: a támogató Koinónia és Kriterion kiadók jóvoltából három értékes könyvcsomag talált gazdára a Versverseny szavazói között.
S. B. Á.
Szabadság (Kolozsvár).

„A szamárbőgés nálunk felhallatszik a mennybe”
Vita-fórum az elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásáról
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) az Erdélyi Magyar Jogászok Társaságával (EMJT) kerekasztal-beszélgetést tartott múlt csütörtökön a Jókai utcai székházában. Az előadók egybehangzó véleménye szerint az elmúlt évtized második felétől megfigyelhető volt egyféle törés a romániai igazságszolgáltatásban. Egyesek szerint mára elmondható: „Románia a jogállamiság élén táncol”. A Restitúció tegnap – és holnap? címet viselő megbeszélésen Valdman István nagybányai, Bányai József és Kapcza Mikolt kolozsvári ügyvédek vettek részt.
A földkérdés
A földterületek visszaigénylésével kapcsolatban a ’89-es rendszerváltást követően hosszú évekig olyan jogszabályok voltak érvényben – ’91-től lehetővé téve a restitúciós folyamatok beindítását – amelyek inkább az államosítók, mint a kárt szenvedettek javát szolgálták – vezette fel előadását Bányai József kolozsvári ügyvéd. Szemléletbeli változást csak 1997-től fogva tapasztaltak, amikor az újonnan hatályba lépett 1-es törvény már kimondottan a néhai tulajdonost védte. A gond az volt csupán, hogy a 2000-es évek elejére az ún. polgári körforgásba bekerült, visszaszolgáltatott telkek szépen lassan kimerítették azt a telekmennyiséget, amely az „időközben nem csökkent étvágyakat”, illetve jogosan megfogalmazódó restitúciós igényeket elégítették ki.
Komoly gondot okozott, hogy a törvényhozó és alkalmazói következetlenek voltak mind a jogszabályok kivitelezésében, mind azok alkalmazásában. A jogszabályokban megjelenő koncepcióváltások a gyakorlatban nagyon sokszor ellentmondásokat szültek, amelyek értelmetlennek tűnő perek sorozatát eredményezték. Számtalan esetben olyan alapvető hibákat követtek el, hogy a birtoklevél érvényességét vizsgálva a bíró az alkalmazandó törvénynek nem a birtoklevél kiadásának idején, hanem az éppen folyamatban lévő per idején érvényes formáját vették figyelembe. Emiatt az elégedetlen felek közül sokan panasszal fordultak a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB), amely egy idő után kénytelen volt leállítani a Romániával kapcsolatos ügyek tárgyalását. Mindez a strasbourgi bíróságnak egy 2010-es határozatában csúcsosodott ki, amiben megállapították, hogy Romániában nem működik ez a rendszer. Az EJEB határidőt szabott a román állam számára, arra szólítva fel az uniós tagországot, hogy egy mindenki számára egyenlő módon elérhető, kiszámítható és méltányos restitúciós folyamatot hajtson végre.
Az újságolvasók már értesülhettek róla, a restitúciós törvényjavaslat épp a múlt hét szerdáján került elfogadásra, amelynek helyessége – a döntés önkényességét és meggondolatlanságát figyelembe véve – Bányai József ügyvéd szerint jogtechnikai szempontból is vitatható. Többek között a történelmi egyházak felől is megfogalmazódott a kérés, hogy a törvényjavaslat elfogadására mindaddig ne kerüljön sor, amíg az érdekelt felek között egy konszenzusos álláspont létre nem jön. Parlamenti vitára ugyebár nem bocsátották, de a törvény elfogadásra került.
A restitúciós folyamat 2016. január 1-jére tervezett lezárásával kapcsolatban olyan döntő hiányosságokra hívták fel a figyelmet, mint például arra, hogy nincsenek pontos ismereteink a visszaigénylési és a meg nem oldott visszaigénylési kérelmek számáról. A ki nem adott birtoklevelek esetében a kárpótlás a következő feltételek mellett hajtható majd végre: ha az ún. aukciós pontok értékesítése két egymást követő év után is sikertelen, 2017-től a néhai tulajdonos vagy annak örököse már csak maximum évi 10%-os kárpótlásban részesülhet. Az adatok egybegyűjtése, csakúgy, mint a kárpótlással kapcsolatos döntéshozatal – az eddigi gyakorlattól eltérően – nem megyei, hanem bukaresti szinten zajlik majd.
Az egyházi javak visszaszolgáltatása
Kapcza Mikolt ügyvéd néhány sikeresen visszaszolgáltatott, reprezentatív egyházi ingatlan történetével nyitotta beszédét. Ide sorolandó a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum épülete, amelyet egy aránylag gyors lefolyású, feszültségmentes per folyamán jogerősen visszaszolgáltattak a református egyháznak. Egy másik kedvező ítélet a református teológia Eötvös (Conştanţa) utca 3. szám alatti ingatlanának visszaszolgáltatása, amely egy tíz évig elhúzódó per sikeres végkimenetelét jelentette. Ugyancsak perek sorozatának eredménye a dési római katolikus plébánia iskolaépülete, amelynek végkifejlete mégis sikeresnek mondható. Az utóbbi két esetben az ítélet még nem jogerős, azonban ismerve a legfelsőbb bíróság joggyakorlatát, fellebbezés nem várható – jegyezte meg az ügyvédnő.
Természetesen jól ismertek az ellenpéldák is. Az egyik az Erdélyi Római Katolikus Státus tulajdonában lévő, a kolozsvári Szentegyháza (Iuliu Maniu) utca 1–3. szám alatti ingatlan kapcsán hozott bizarr ítélet, amelynél a visszaszolgáltatást arra hivatkozva utasították el, hogy azt a római katolikus státus adományozta az államnak. Másik nagy port kavaró történet a Mikó-peré, amelynek során visszaszolgáltatták a református egyháznak a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületét, majd a restitúciós bizottság három tagját elítélték. Az utóbbi kapcsán az ügyvédnő kiemelte: ha ilyen megtörténhet a romániai jogszolgáltatásban, akkor bárkivel, bármikor bármi megtörténhet.
Az egyházi javak visszaszolgáltatásával kapcsolatos jogi csatározásoknál döntő problémaként merült fel, hogy az ingatlanokat gyakran eladták. A joggyakorlatban 2006 nyarán következett be egy pálfordulás, amikortól a bíróságok mindenféle kifogásokat találtak arra, hogy a kereseteket elutasítsák: ekkortól beszélhetünk a perképesség problémájáról – összegezte az ügyvédnő.
A belterületen található ingatlanok restitúciója
Egy erről rendelkező híres-hírhedt jogszabály a 2001-es évből való 10-es törvény. Ezzel kapcsolatos gondolatait Valdman István ügyvéd osztotta meg. Bányai József tapasztalataival párhuzamosan itt is a kezdeti évek meglehetős restriktív jellegét hangsúlyozták, így egész a 2005-ös évig visszaszolgáltatás nem történt, működő hivatkozási alapként csak ezután került elfogadásra.
Az előadásban olyan társadalompszichológiai kérdések kerültek előtérbe – talán részben az ügyvédek generációs különbségeiből fakadóan –, amelyek arra próbáltak meg választ adni, vajon miért nem alkalmazzák a törvény betűjét?
A fiatal ügyvéd egyik legnegatívabb tapasztalatként említette, hogy gyakran semmiféle sürgetésre nem születik határozat. Ez viszont a pereskedés lehetőségének feltétele is egyben, így reakció híján a pereskedés csupán elvi jog marad. Ennek nyomán kialakult az igazságszolgáltatásnak úgymond szokásjoga, ami az elégedetlen embereket egyszerűen arra késztette, hogy bármiféle polgármesteri rendelet nélkül bepereljék az illető polgármestert, és a bíróság több esetben el is rendelte a visszaszolgáltatást.
A romániai igazságszolgáltatás lefelé ívelő pályája a 2009-es évtől is megfigyelhető: ettől fogva az eladott ingatlanok esetében már nem lehetett kérni az adásvételi szerződés érvényességének megállapítását. Ez nem jelentett kevesebbet, minthogy az eladott ingatlanok tulajdonjogviszonya nem visszafordítható – mutattak rá a jelenlevők a jogállamiság és az alkotmányossági jogok semmibevételére.
A bírói ítéletek erős szubjektivitására is felhívták a figyelmet, így a nepotizmus, a személyes kapcsolatok gyakran felülírják a törvény betűjét. De tágítva az ország határait, az utóbbi évek strasbourgi bíróságán tapasztalt egyöntetűen negatív tapasztalatok alapján többen azt a kételyt is megfogalmazták, vajon erkölcsileg mennyire feddhetetlenek az ottani fordítóirodák (ti. román nyelven is lehet kéréseket benyújtani). Végül a „jogi tanácsadás” azzal az ironikus megjegyzéssel zárult, hogy ha az ember valamilyen problémát kíván megoldani, ildomos jóba lenni a helyi döntéshozókkal…
Az említett 10-es törvény alkalmazhatósága más szempontból is kérdésessé vált: ha nem tudják visszaadni valaki házát vagy földjét, ekkor a polgármesteri hivatal egy másik csereingatlant ajánlhat fel. Mégis, a nagybányai, de más polgármesteri hivatalok illetékes osztályán a következő felirat olvasható: „a hivatalnak nincsen semmije, amit akárkinek, akármikor is kárpótlásként adhatna”. Az előadó azzal a megállapítással zárta mondandóját, miszerint az esetek kevesebb mint 50%-ban történik valós kártérítés.
Hozzászólások
Bányai József némi gúnnyal jegyezte meg: bár egységes nemzetállamról beszélünk, ez nem képes olyan egységes joggyakorlatot összehozni, ami ezeket a dolgokat mindenki számára egyenlő és kiszámítható módon, átláthatóan oldaná meg. Majd a jogbiztonság hiányára hivatkozva kétkedően – de reménykedve – jegyezte meg, hogy az újonnan elfogadott jogszabálytól sem vár túl sok előrelépést.
Ugyanő hozzátette: a központosítást is magával hozó új rendelet a restitúciós perek legrosszabb emlékeit idézi, amikor az ügyek Bukarestbe kerülését követően a totális káosz és a maffiotikus intézmények lettek úrrá a helyzeten.
Utolsó gondolatként érdemes egy közgazdász hozzászólását idézni, aki egy tanulmányra hivatkozva érdekes adatokat ismertetett: eszerint a kommunizmus ideje alatt államosított 1611 iskola közül 90 százaléka nemzetiségi iskolákat takart.
Valdman István szerint Romániában nem a törvényalkotással, hanem mindig a törvény alkalmazásával van probléma. A politikai érdekek mögött mindig meghúzódó anyagi érdekekre emlékeztetett, s hozzátette, hogy azt szokták mondani: „a szamárbőgés nem hallszik a mennybe”. De mivel Romániában minden fordítva van, mint egy rendes országban, így természetesen a szamárbőgés nálunk igenis felhallatszik a „mennybe”.
GYŐRI TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár).

Célkeresztben a diktatúrák
A huszadik század totalitárius rendszereinek bűntetteit bemutató vándorkiállítást nyitottak meg a hét végén Nagyváradon. „Világ kommunistaellenes erői, egyesüljetek!” – parafrazálta a proletárjelszót Tőkés László európai parlamenti képviselő azon a pénteki rendezvényen, amellyel a Totalitarizmus Európában (fasizmus – nácizmus – kommunizmus) című, már Brüsszelt és Pozsonyt is megjárt vándorkiállítást nyitották meg Nagyváradon. Közben a kommunizmus bűneit vizsgáló bukaresti kormányhivatal 35 személy ellen tesz feljelentést gyilkosság és népirtás gyanújával.
A 20. század két elnyomó rendszerét, a fasizmust és a kommunizmust párhuzamosan bemutató tárlat megnyitóján részt vett Marius Oprea történész-régész, a romániai Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet alapítója is, aki a kommunista hatalom áldozatainak felkutatásáról szóló dokumentumfilmjét is bemutatta a váradi közönségnek. A kiállítás Európa tizenkét, a két elnyomó hatalom által egyaránt sújtott országát járja be, és az azonos mérce elve alapján emlékeztet a fasiszta-náci, illetve a kommunista diktatúrákra. Tőkés László a megnyitón felidézte, az Európai Parlamentben nem volt könnyű átvinni azt a 2009-es határozatot, amely egyenlő mértékben ítéli el a két pusztító totalitárius rendszert.
„Egyik kutya, másik eb” – fogalmazott Tőkés. Hozzátette: az erdélyi magyarok kétszeresen is érintettek voltak a legutóbbi és legtovább tartó elnyomó hatalom, a kommunizmus által, hiszen nemcsak mint állampolgárok, hanem mint kisebbségiek is szenvedtek tőle. Ezzel a kijelentéssel Marius Oprea is egyetértett, aki románként úgy vélekedett, a nyolcvanas években eldurvult nacionalista rezsim idején minden nemzetiség együtt szenvedett, de a magyarok talán leginkább. Mind Tőkés, mind Oprea azt hangsúlyozta beszédében: a kommunista elnyomásra nemcsak azért fontos emlékeznünk, hogy hasonló szörnyűség ne fordulhasson elő többé, hanem mert nyomai korántsem múltak el. Hiszen a világon továbbra is léteznek országok, amelyekben elnyomásban élnek emberek, sőt Európa keleti felén is tovább él a kommunizmus. Tőkés a tervezett romániai közigazgatási átszervezést hasonlította az 1968-as megyehatár-megrajzoláshoz, Oprea pedig egyszerűen feltette a költői kérdést: vajon kik a tulajdonosai a városok szélén újonnan kiépült villanegyedekben található palotáknak. „A kommunizmus nem szűnt meg, csak privatizálták” – jelentette ki a történész. Marius Oprea mára elsősorban a kommunizmus névtelen, jeltelen gödrökbe elhantolt áldozatainak felkutatásával, a múlt szó szerinti és átvitt értelemben vett kihantolásával foglalkozik – erről szólt megrázó filmje is, amelynek levetítését Molnár Gusztáv politológusnak, a Ceauşescu-uralommal szembeforduló Limes Kör kezdeményezőjének a kommunizmus bűnei és a Szekuritáté iratai kutatásának nehézségeiről szóló előadása követte. Molnár Gusztáv úgy fogalmazott: az áldozatok emléke kötelez a kommunista múlt feltárására.
Ezzel egy időben a kommunizmus bűneit vizsgáló és a száműzöttek emlékét ápoló bukaresti intézet a hétvégén bejelentette: gyilkosság és népirtás gyanújával 35 személy ellen tesz ügyészségi feljelentést. A kormány alárendeltségébe tartozó hivatal közleménye szerint az utóbbi hónapokban a kommunista börtönök pribékjeinek azonosítására összpontosította energiáit, és 35 olyan személyt sikerült azonosítania, akik gyilkossággal gyanúsíthatóak. Andrei Muraru, a kutatóintézet igazgatója szerint a 81 és 99 év közötti gyanúsítottak 1950 és 1964 között a kommunista elnyomó gépezetben, börtönökben, kényszermunkatáborokban tevékenykedtek. A hivatal munkatársainak sikerült személyazonossági adataikat és jelenlegi romániai lakcímüket felkutatniuk. Valamennyiüket szándékos emberöléssel, illetve népirtással gyanúsítják, és a róluk feltárt adatokat a következő hetekben átadják az ügyészségnek. Egyébként a politikai bűncselekmények feltárására szakosodott hivatal kutatómunkája eddig jobbára szimbolikus eredménnyel járt, mivel korábbi feljelentései dacára a nyomozó hatóság egyetlen ügyben sem emelt vádat a kommunista rendszer elnyomó gépezetét működtető és irányító személyek ellen.
Különben a bukaresti kormányhivatalon kívül a Marius Oprea vezette civil szervezet is vizsgálja, kutatja a romániai kommunizmus bűneit. A hasonló elnevezésű, a korábban az állami intézményt irányító történész által vezetett központ a Szekuritáte feljegyzései alapján, az áldozatok családtagjainak kérésére kutatja fel a kommunisták által meggyilkolt áldozatokat, akikről a hozzátartozók évtizedekig nem tudták, hol földelték el őket. Oprea becslése szerint tízezerre tehető a kommunisták által, ítélet nélkül, törvénytelenül kivégzettek száma, közülük a szervezetnek kevesebb mint száz áldozatot sikerült felkutatnia és kihantolnia, hogy a családjuk méltó módon újratemethesse őket. Négy évvel ezelőtt Kolozs megyében exhumálták például az 1949-ben a Szekuritáte emberei által megkínzott, majd kivégzett Simion Mureşan földi maradványait. Az áldozatnak az volt a bűne, hogy monarchiapárti aktivistákat rejtegetett. Közös nevező: a halál címmel vándorkiállítást is rendeztek az országban, közszemlére téve azokat a tárgyi emlékeket és dokumentumokat, amelyeket a kommunizmus idején ítélet nélkül kivégzett áldozatok felkutatása és kihantolása során gyűjtöttek össze.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár).

Hírsaláta
DISZKRIMINÁL AZ ORSZÁGOS VASÚTTÁRSASÁG. Hátrányos megkülönböztetésnek ítélte az Országos Diszkrimináció-ellenes Hatóság, hogy több olyan településen, ahol a magyar lakosság számaránya meghaladja a húsz százalékot, vasútállomásokon a település neve nincs feltüntetve magyarul is a román megnevezés mellett.
A panaszt egy sepsiszentgyörgyi lakos nyújtotta be, és a Brassó megyei Örményes, Kőhalom, Kaca, a Kovászna megyei Angyalos, Bita, Nagyborosnyó, Cófalva, Zabola és Szentkatolna, valamint a Kolozs megyei Harasztos vasútállomásain hiányolta a magyar feliratokat. Az ODEH azt javasolja az Országos Vasúttársaságnak, hogy tüntesse fel a helység magyar megnevezését azokon a vasútállomásokon, ahol a település magyar lakossága meghaladja az összlakosság húsz százalékát. (Krónika) ALKOTMÁNYELLENES AZ ÚJ RESTITÚCIÓS TÖRVÉNYTERVEZET. Benyújtotta a kormány a parlamentnek a restitúciós törvény tervezetének azt a változatát, amelyet felelősségvállalással szerdán kíván elfogadtatni. Máté András Levente képviselő bejelentette: az RMDSZ jelen formájában alkotmányellenesnek tartja a tervezetet, mert az hátrányosan érintené a még nem kárpótolt tulajdonosokat. Máté azzal is elégedetlen, hogy a helyi restitúciós bizottságok munkáját ez a törvény befagyasztja arra az időszakra, amíg a kormány az állam tulajdonában levő ingatlanok felleltározását végzi, ami a kárpótlási folyamat ideiglenes leállítását jelenti. Az RMDSZ a Demokrata Liberális Párttal együtt kívánja benyújtani a bizalmatlansági indítványt, melynek megszavazása esélytelen, de jelzésértékű. (Transindex) KI LESZ ROMÁNIA ÚJ ELNÖKE. Traian Băsescu államfő szerint sem Crin Antonescu, sem Klaus Johannis, sem Sorin Oprescu nem lesz Románia elnöke 2014-ben. „Victor Ponta világosan kijelentette, hogy nem akar, a többiek nem tudnak” – fogalmazott Băsescu a Digi24 televíziónak, ahol a 2014-es államfőválasztás esélyeit taglaló közvélemény-kutatást kommentálta. LEMONDANAK, MERT NEM KÍVÁNCSIAK VÉLEMÉNYÜKRE. Testületileg lemondanak az Országos Tudományos Kutatási Tanács tagjai, akik a tanügyminisztériumot segítik az országban zajló tudományos kutatások irányításában és értékelésében. A testület tagjai azzal indokolják lemondásukat, hogy idei költségvetésük drámai léptékben csökkent, ráadásul mindmáig nem jelentették be, kik nyerték a tavalyi Humánerőforrás és Ötlet Program kutatási kiírását. Ezenkívül valamennyi, jelenleg zajló projekt finanszírozása késik, ennek ellenére máris kiírták a soron következő pályázatokat. Mindennek tetejében hónapok óta senki sem kíváncsi véleményükre. (Puterea)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy).

Székelyzászló-ügy – Kelemen Hunor a kihallgatások leállítását kéri
Nyilatkozatban kérte Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a román belügyminisztérium illetékeseit, hogy állítsák le a székely zászlót kitűző polgármesterek, iskolaigazgatók kihallgatását, és „foglalkozzanak azzal, ami a dolguk".
Az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatban az RMDSZ elnöke nyomatékosan aláhúzta, hogy a székely zászló kitűzése nem ütközik törvénybe, ezért elfogadhatatlan „a székelyföldi intézményvezetők meghurcolása, zaklatása". Kelemen Hunor felhívta a figyelmet arra, hogy téves az az értelmezés, amely szerint tilos az, amiről a törvény nem rendelkezik.
„A közösségi szimbólumok használata nem alkotmányellenes, és nem törvényellenes, nem sérti a többségi lakosok egyéni vagy közösségi érdekeit. Ilyen közösségi szimbólumokat szerte Európában láthatunk, amelyek nem tesznek mást, mint erősítik egy-egy helyi közösség identitását. A sokszínűség érték, amely gazdagítja a régiót, és végső soron az egész országot. Közösségi szimbólumainkat használni kívánjuk a továbbiakban is" – fogalmazott Kelemen Hunor.
Hozzátette, továbbra is bízik abban, hogy ezt a mesterségesen szított konfliktust nem fokozzák, és a közösségek a továbbiakban is használni tudják jelképeiket.
Hargita megyében egy maroshévízi nyugalmazott tanár feljelentése alapján rendőrségi beidézést kaptak azoknak az iskoláknak az igazgatói, amelyeken ott leng a székely zászló. A feljelentő korábbi keresete alapján helyezte hatályon kívül tavaly szeptemberben a Marosvásárhelyi Táblabíróság a Hargita Megyei Tanácsnak azt a 2009-ben hozott határozatát, amely a megye zászlajává nyilvánította a székely zászlót. A táblabíróság úgy ítélte meg, hogy egy megyének nem lehet zászlaja.
A zászlót Székelyföld szimbólumává nyilvánító Székely Nemzeti Tanács úgy vélte, hogy szükségtelen önkormányzati határozatokat hozni a zászló kitűzéséről, ezek ugyanis félremagyarázhatók, és lehetőséget adnak az érintettek zaklatására.
MTI
Erdély.ma.

Botrányt váltott ki Nagybányán a magyarországi könyvadomány
Botrányt váltott ki Máramaros megyében egy magyarországi alapítvány könyvadománya, amelyet a magyar tanintézményeknek szánt a szervezet. A tanfelügyelőség bekérette a könyveket, és átvilágítja azok tartalmát, hogy kiderítse, nincs-e bennük etnikai vagy politikai tartalom.
Varga Károly, a Nagybányai Egyházmegye esperesének segítségét kért az alapítvány egyik vezetője, hogy célba jussanak a kisiskolásoknak, és az óvódásoknak szánt irodalmi- és meséskönyvek. Ennek érdekében az esperes felvette a kapcsolatot a tanintézmények magyar pedagógusaival, viszont a nagybányai Petre Dulfu vegyes tannyelvű iskola vezetősége jelentette a magyarországi csomagok érkezését a tanfelügyelőségen.
Az esperes szomorúan panaszolta, hogy ezután a pedagógusok a bonyodalmaktól tartva óvakodnak átvenni a könyvadományokat, vagy éppen visszavitték azokat.
Duna Tv
Erdély.ma.

Miért késik a területi autonómia Erdélyben?
A Nemzetpolitikai Kutatóintézet konferenciáján Andreas Gross svájci szociáldemokrata politikus úgy véli: csak akkor lehet autonómiáról beszélni Romániába, ha sikerül meggyőzni a többségi nemzetet, hogy ez az ő érdekeiket szolgálja.
Ludányi András, az ohio-i egyetem nyugalmazott professzora hozzáteszi: ehhez a küzdelemhez új szövetségeseket kell meg-nyerni.
Ludányi professzor nem optimista, ő nem hiszi, hogy 12 éven belül területi autonómia jöhetne létre Romániában. Az időszerű régiósítási vitáról pedig azt mondta, hogy az az idén nem fog lezárulni, ha pedig lezárul, akkor ő eléggé szkeptikus, ami a magyar autonómiatörekvéseket illeti. Majd azt is elmondta, hogy ha az autonómia ügyében nem is történt előrehaladás, de egy fajta regionális identitás mindenképpen körvonalazódott, és megerősödött.
A székelyzászló körüli vitáról Ludányi András kifejtette, hogy belementünk a csapdába, mert szerinte az nem volt véletlen, hiszen „mozgósította” a román többséget a magyar veszélyre éppen most, az alkotmánymódosítás, és a régiósítás előtt, ami kritikus az erdélyi magyarság jövőjét illetően. A brüsszeli polgári kezdeményezésről szólva az ohio-i egyetem nyugalmazott professzora azt mondta, hogy annak bár csak szimbolikus jelentősége van, mégsem szabad azt lebecsülni, mert egy fontos jelzés lenne az unió számára.
Ludányi András kijelentette: bármennyire is hisszük, várjuk, hogy az autonómia ügyét számunkra a nemzetközi jog biztosítsa, illetve oldja meg az erdélyi magyarság számára, ez illúzió, mert ennek a kérdésnek a megoldása Romániában van.
Andreas Gross svájci szociáldemokrata politikus szerint csak akkor lehet autonómiáról beszélni Romániában, ha sikerül meggyőzni a románokat, hogy ez az ő érdekeiket szolgálja.
A svájci szociáldemokrata politikus az erdélyi magyaroknak azt tanácsolja, hogy folytassák a meggyőző munkát, mert a többség nyitott lenne az ésszerű érvekre, mivel elegük van a manipulációkból, kezdenek átlátni a szitán, megundorodtak már a politikától.
Ludányi szerint Andreas Gross elve, miszerint erősíteni kell a demokráciát, és akkor nem lesz gond az autonómia engedélyezésével, csak elmélet. Az amerikai professzor inkább Magyarország, és a nemzetközi lobby támogatásában, valamint az állandó napirenden való tartásban látja a megoldást. Ha cselekszünk, nem csak beszélünk, és nem csak szimbólumokat űzünk, és próbálunk nemzetközi szövetségeseket találni, akkor sok munkával előbb-utóbb sikeresek leszünk, hangsúlyozta Ludányi András.
Kossuth Rádió
Erdély.ma.

III. Konferencia az Erdélyi Szórványért Brassóban
Az Erdélyi Magyar Néppárt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Brassó megyei szervezetei, illetve az Egyesület az Erdélyi Szórványmagyarságért 2013. április 13-án szervezte meg a III. Konferenciát az Erdélyi Szórványért. Sajnálatos, hogy az RMDSZ Brassó megyei szervezete megpróbálta ellehetetleníteni az eseményt.
A konferencia, amelynek fő témája idén A Brassó megyei magyar szórvány volt, arra próbált rávilágítani, hogy a megmaradás küszöbén lévő szórvány-magyarság különös odafigyelést, jellegzetes stratégiákat, összefogással és együttműködéssel megvalósítandó programokat igényel.
A konferencia első részében, délelőtt, bemutatkoztak azok a Brassó megyei települések, ahol a magyarság számaránya meghaladja az 1 százalékot. Kovács Lehel István, a konferencia főszervezője elmondta, hogy egy kérdőívet állítottak össze, melyet eljuttattak erre a 33 településre, és amelynek segítségével két hónapon belül felmérik a megye helyzetét a népesség, népességmozgás, politikai összetétel, a magyar oktatás, a magyar egyházak és felekezetek, vállalkozások, civil szervezetek működését illetően, és megvizsgálják a magyar közösségek gondjait, lehetőségeit, kapcsolattartásukat Brassóval, de azt is, hogy milyen mértékben jut el és fejti ki hatását a magyar sajtó ezeken a településeken.
A konferencia második részében, délután, a jelenlévők a Brassó megyei magyar oktatási stratégiáról, egyházi stratégiáról egyeztettek, valamint szó esett arról is, hogy a négy pillérre – Brassó, Négyfalu, Kőhalom, Fogaras – építkező megye magyarságának szakorvosi ellátást és diakóniai szolgálatot hozzanak létre, valamint arról is, hogy a szórványban megtartó erőnek ígérkező honismereti oktatást kibővítik, és egy egységes Brassó megyei magyar honismereti segéd-tankönyvet és szöveggyűjteményt állítanak össze.
A jelenlévők nagy megdöbbenésére több résztvevő is arról számolt be, hogy az RMDSZ Brassó megyei munkatársai végigtelefonálták a meghívott lelkészeket, tanárokat, és szép szóval vagy fenyegetőzéssel megpróbálták őket rávenni, hogy ne vegyenek részt a konferencián, és arra kérték őket, hogy inkább az RMDSZ által májusban megszervezendő Szórványnapra menjenek el, és az általuk megszerkesztendő kérdőívet töltsék ki.
A hatvan meghívott közül negyvenen vettek részt a konferencián, és a szervezőkkel közösen kijelentették, hogy a Brassó megyei magyar szórvány ügyét pártpolitikák fölötti ügynek tekintik és teljes odaadással dolgoznak a szórványproblémák megoldásán. Kifejtették, hogy amint a helyhatósági választásokon összefogás jött létre Brassó megyében az RMDSZ és a Néppárt között, úgy a szórvány kérdéseit is csupán egy még szélesebb körű összefogással lehet megoldani, amelyben a politikai tényezők mellett a magyar egyházak, iskolák, intézmények, civil szervezetek, vállalkozások is kiveszik részüket.
Erdély.ma.