Vida Árpád síremléke
Jelenleg csak egy kis bádogtábla jelzi a fiatalon elhunyt nagy tehetségű marosvásárhelyi festőművész végső nyughelyét. Rajta a név, Vida Árpád és születése, halála éve: 1884–1915. De közelében, az egymásra boruló bokrok alatt már két hatalmas hargitai terméskő sejteti, rövidesen más lesz itt minden. Közelebbről szemlélve, az egyik fekvő bazaltba vésve Erdély hagyományos jelképei is feltűnnek, a címer, meg a nap és a hold, rovásírás is természetesen. Lábra állítva, méltó síremlék részeként mindez majd jól láthatóan kidomborodik a kövön, és akkor már a Hunyadi László szobrászművész alkotta bronzplakett, a festő sziklába ágyazott portréja, vele a Kiss Levente szobrászművész tervezte, szintén oda illő bronz felirat is megszólítja, megállítja az arra járókat. Immár valóban lesz hova főhajtásra, kegyeletüket leróni menniük mindazoknak, akik tisztelegni szeretnének Marosvásárhely egyik keveset élt, de néhány esztendő alatt is jelentős életművet létrehozott fia emléke előtt. A megújulás pillanatára váró síremlék Budapesten a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben – korábbi nevén a kerepesi temetőben – az 1848–49-es szabadságharcosok sírjainak szomszédságában, Kossuth Lajos monumentális mauzóleumától nem messze található.
Az avatásra szóló meghívó szerint a sírszentelő ünnepségre 2012. október 5-én 14 órakor kerül sor. Remélhetőleg lesznek olyan vásárhelyiek, illetve Budapestre elszármazottak, akik részt tudnak majd venni a fővárosi eseményen. Nem kis erőfeszítés, hogy a síremlék megvalósulhat. Az egyik kezdeményező, az egész akció mozgatója, Soós Árpád, akinek sikerült több, főként székelyudvarhelyi támogatót, művészetkedvelőt is az ügy mellé állítania, elmondta, hogy Bordi András festőművész régi vágya volt ilyen emlékművel is megtisztelni szomorú sorsú elődjét. Ezt az óhajt igyekezett ő évtizedek teltével valóra váltani.
Vida Árpád 1884. április 4-én született Marosvásárhelyen. Rendkívüli tehetségét Gulyás Károly, a református kollégium nagy tekintélyű rajztanára hamar felismerte, és kellő szakértelemmel pallérozta is. Ő irányította művészi pályára, és szerzett számára jeles pártfogókat, mindenekelőtt dr. Bernády György polgármester és a műgyűjtő Illyés Sándor személyében, akiknek a támogatásával felkerülhetett a fővárosba, Budapestre. Székely Bertalan közbenjárásával bekerült a képzőművészeti főiskolára, képeire hamar felfigyeltek. 1908-ban önarcképét megvásárolta a Szépművészeti Múzeum, 1910-ben díjazták a Műcsarnok plakátpályázatán. Drezdai (1909), velencei (1910), római (1911) nemzetközi tárlatokon szerepelnek festményei. 1911-ben elnyerte az Eszterházy-díjat, ezerkoronás ösztöndíjnak is örülhetett, ami lehetővé tette, hogy álmai városában, Párizsban folytasson tanulmányokat. Rengeteget dolgozott, Budapesten a Kun utcában volt műterme. Ott sokan felkeresték. Itthonról is számos képre kapott felkérést. Egészsége azonban megromlott, Lázár Béla megfogalmazása (Művészet, 1915) szerint „mint az erdélyi talentumok, csupa lelkesség, tűz, komoly célokat kereső nagyratörés volt… Sorsa meg, – a Magyar fa sorsa, Murger ifjú bohémjeinek a végével, – a tüdővésszel.” Rövid élete utolsó szakaszát visszavonultan kellett töltenie. Mecénása, Illyés Sándor lehetővé tette, hogy Davosban, Abbáziában kezeljék, majd a gyulai, a budakeszi szanatóriumban. Sajnos menthetetlen volt. 1915. február 23-án temették a budakeszi sírkertbe. Budapest székesfőváros a kerepesi úti temetőben adományozott díszsírhelyet számára, hamvait oda helyezték át 1917. október 10-én.
95 év telt el azóta. Közben a történelem viharai valamiképpen a festő sírját is elfedték, elfeledtették. Hogy akadtak olyanok, akik ismét rátaláltak, és nemes hozzáállással most lehetővé teszik a síremlék avatását, az a sors egyfajta igazságszolgáltatásának is tekinthető. Jó lenne egy emlékkiadvánnyal, kismonográfiával is tetézni a vásárhelyi szempontból is jelentős eseményt. Remélhetőleg a közeljövőben ez is összejöhet.
Fényképfelvételeink a szeptemberi forró ragyogásban készültek a Nemzeti Sírkertben. Igyekszünk majd a már álló síremlékről is fotókkal beszámolni olvasóinknak.
NAGY MIKLÓS KUND,
Népújság (Marosvásárhely)

Ft. Pántya Elemér plébános úr munkássága városunkban
Tizenötévi szolgálat után, ft. Pántya Elemér plébános urat püspöki határozat alapján, elhelyezték városunkból. Már ideérkeztekor tele volt tervekkel, amelyek nagy részét valóra is váltotta, de mindig születtek új elképzelései, amelyek megvalósítása utódjára, ft. Groza Dániel plébános úrra hárulnak, akit tisztelettel köszöntünk városunkban.
Ft. Pántya Elemér plébános úr irányítása alatt, 2000–2001 között megépült a plébánia udvarában az Ifjúsági Ház, amely otthont adott számtalan vallási és kulturális rendezvénynek. Az Erdőhegyi Iskola tanulói is számtalanszor tartották itt előadásaikat, az évzárókra is itt került sor. Eközben általános renováláson esett át a plébánia, az ágyai erdőben lévő kápolna felújítására is sor került (2005), valamint munkálatok folytak a székudvari, a simándi, az ottlakai és a gyulavarsándi templomokban is. A városunkban lévő katolikus templom is megújult, kívül-belül.
A plébános úr gondot fordított az ifjúsággal való foglalkozásra, de városunk jeles szülötteinek is emléktáblákat állítottak szolgálata idején. Dr. Boros Béla címzetes érsek úr halála után a szülőházán emléktáblát avattak 2003-ban, a katolikus templomban is felszenteltek két emléktáblát, dr. Boros Béla és Radnai Farkas püspök urak tiszteletére. Megünnepeltük közösen Kisjenő első írásos említésének 800. évfordulóját és dr. Boros Béla érsek születésének 100. évfordulóját.
Ft. Pántya Elemér plébános úr 2008-ban megkapta az Arad Megyei RMPSZ Márki Sándor-díját. 2011-ben Kisjenő város díszpolgárává avatták a városnapok alkalmával.
Szolgálata idején, idén készült el a kisjenői katolikus templom belső felújítása. Munkásságának megkoronázása, a templom mennyezetét borító nyolc freskó, amelyeket mindenki megcsodálhat. Nyolc magyar szentet és boldogot láthatunk a mennyezeten: Szent István királyt, Imre herceget, Szent Piroskát (Szent László király lánya), Szent Erzsébetet (II. András lánya), Boldog Bogdánfi Szilárdot (püspök, vértanú, 2010. október 30-án avatták boldoggá, a nagyváradi székesegyházban), Szent Margitot (IV. Béla király lánya, Szent Erzsébet testvére), Szent László királyunkat és Boldog Gizellát (Szent István felesége).
Kisjenő-Erdőhegy lakossága köszönettel és hálával gondol az együtt megélt évekre, kívánjuk, hogy új plébániáján szeretet és megbecsülés övezze, valamint sok erőt a további munkához.
Sime Judit
Nyugati Jelen (Arad)

Tőkés magyarságvédelmi rendszert sürget
Petíciót nyújt be az Európai Parlamenthez (EP) Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, mert Szlovákiában jogsérelmek érik a magyar állampolgárságot felvevőket.
Lomnici Zoltán csütörtöki budapesti, Tőkés Lászlóval közösen tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a Martin Schulzhoz, az EP elnökéhez címzett, konkrét példákat, jogeseteket bemutató petícióban, azt kérik, az elnök járjon közbe a jogsérelmek megszüntetése érdekében. „Egyetlen megoldás van: a szlovák alkotmánnyal ellentétes állampolgársági törvény megsemmisítése” – fogalmazott Lomnici, aki azt is kéri, folytassák le a kötelezettségszegési eljárást Szlovákiával szemben, és állapítsák meg a jogsértés tényét. „Ha pedig nem változtatja meg a törvényt, akkor bírságolják meg Szlovákiát” – tette hozzá a budapesti Legfelsőbb Bíróság volt vezetője. Felidézte, hogy több felvidéki magyart, akik bejelentették a magyar állampolgárság felvételét, különböző joghátrányok, hatósági zaklatások, lelki sérelmek értek az elmúlt időszakban. Ez az unió jogát is sérti – állapította meg, hozzátéve: a tagállamok politikai céljaik megvalósítása során sem sérthetik meg az uniós polgárok jogait, és a szervezet feladata a polgárok védelme is.
A petícióban kitér arra is, hogy a szlovák alkotmány rögzíti: akarata ellenére senki sem fosztható meg szlovák állampolgárságától, arról csak saját kérésre lehet lemondani. Hozzáfűzte: öt jogesetet talált, amely bizonyos jogelvek megsértését jelzi. Hivatkozik többek között a jogbiztonság, a jogegyenlőség elvére, álláspontja szerint mindkettő sérült. Az elnök azt kérte, hogy Tőkés László európai parlamenti képviselő juttassa el a dokumentumot a címzettnek, karolja fel ez az ügyet.
Tőkés László a sajtótájékoztatón azt mondta: a felvidéki magyarokat megfélemlítik, és ez mindenkit arra késztet, hogy ne éljen magyar nemzeti és európai jogával. A politikus jelezte: kész a petíciót a címzetthez eljuttatni, és vállalja, hogy szószólója legyen a felvidéki magyarok ügyének. „Nagyon jó iránynak tartom, hogy az Európai Bizottság indítson kötelezettségszegési eljárást Szlovákia ellen” – mondta Tőkés. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetője rámutatott: a sorozatos jogsértéseknek valahol véget kell vetni, “az antiszemitizmushoz hasonlítható Kárpát-medencei magyarellenesség jelensége” miatt magyarságvédelmi rendszert kell kialakítani. “Nevén kell nevezni a dolgokat” – jelentette ki Tőkés László, hozzátéve: mindenkinek az emberi méltóságát meg kell védeni, és ki kell mondani: van magyar nemzeti méltóság, és emellett nem szabad tétlenül elmenni. Szólt még arról, hogy a tulajdon-visszaszolgáltatás, a vallásszabadság, a sepsiszentgyörgyi Mikó-kollégium ügyében szintén petíciót akarnak benyújtani a közeljövőben.
Székelyhon.ro

A Székely Mikó Kollégium ügye már titkosszolgálati és politikai játszma
A sepsiszentgyörgyi iskoláért tüntető református lelkipásztor szerint összmagyar ügy a visszaállamosított kollégium sorsa
Politikai ügynek gondolja a Székely Mikó Kollégium körüli bonyodalmakat Sánta Imre. A sepsiszentgyörgyi iskolát érintő román újraállamosítási ítélet ellen öt hétig tüntető bikfalvai református lelkésszel az ellentmondásokat, az emlékeket, valamint a hivatása és a politika közötti kapcsolatot kutattuk.
– Mióta lelkész?
– 1998-ban végeztem, azóta sok helyen megfordultam. Bikfalván hat éve szolgálok. – A Mikóba járt?
– Az általános iskola nyolc évét és az első gimnáziumi évemet ott töltöttem. Az úgynevezett forradalom után újraindult a felekezeti oktatás, így a kolozsvári református líceumban érettségiztem. A Mikót azonban saját iskolámnak tekintem, már csak azért is, mert megtapasztaltam, milyen az iskolaépület nélküli diáklét – Kolozsváron „megtűrtek” voltunk, egy általános iskolában kaptunk néhány osztálytermet. Nem szeretném szülőként megtapasztalni azt, hogy a gyerekeimnek nincs iskolája.
– Mit köszönhet a kollégiumnak?
– A Mikó ’89 előtt semmiben nem különbözött a többi iskolától, de a falakon belül maradt egy olyan szellemiség, amelyet a régi tanárok által oktatott nemzedék megőrzött. Nevelés terén sok többletet nem kaptunk, egy életérzés volt oda járni. Büszkék voltunk pusztán a mikós létünkre. A világnézetemet inkább a kolozsvári éveim határozták meg. – A református egyház tíz éve kapta vissza a Székely Mikó Kollégiumot. Ezután minden rendben ment? – Nem. Kezdettől fogva folyt a jogi hercehurca. Az épület még a visszaszolgáltatási törvény hatálybalépése előtt egy kormányrendelettel került vissza az egyházhoz. Volt egy melléképülete, amelyben annak idején tanári lakásokat tartottak fenn. Az egyház erre is igényt tartott, de időközben a lakásokat az állam mint tulajdonos eladta a – tanárok helyére beköltözött – bérlőknek. A visszaszolgáltatás után ők indították a pert, egyéni érdekből. Rosszhiszemű vásárlók voltak, mert nagyon jól tudták, hogy lakhelyük nem az államé. A történtekben persze az akkori igazgató és a – még mindig pozícióban levő – megyei főtanfelügyelő is ludas, utóbbi elsőként jelezte a kormányhivatalnak, hogy vizsgálják felül a visszaszolgáltatást. Ekkor indult meg a polgári per, amelynek végén megállapították, hogy mindkét épület jogosan került vissza az egyházhoz. Az új eljárásra, a törvények szerint, egyetlen lehetőség volt: a bűnügyi felelősség felvetése. Ez megtörtént, így az ismert ítélettel – a visszaszolgáltatási bizottság három tagjának bebörtönözésével – záruló eljárás már mint büntetőper került a buzaui bíróságra.
– Mit lehetett ebben bűnügyi szempontból megfogni? – A feljelentők arra hivatkoznak, hogy az épület soha nem volt az egyház tulajdona… – …mert közadakozásból épült. De ilyen alapon az összes templomot elvehetnék. – Pontosan. Az egyház nonprofit szervezet volt és marad, minden ingatlanja közadakozásból épült. A jogot persze lehet csűrni-csavarni, de szerintem ennek az ügynek semmi köze az igazságszolgáltatáshoz: politikailag és a titkosszolgálatok által irányítják. – Mi dolga van egy lelkésznek egy politikai ügyben? – A lelkész szolgálata nem merülhet ki abban, hogy az adott helyi közösségben elvégzi a kötelességét, és minden marad a templom falain belül. Számomra az is fontos, hogy milyen az emberek mindennapi élete – amelyet sajnos a politika irányít. Nem állítom, hogy bele kell avatkoznunk a politikába, de közéleti kérdésekben feltétlenül meg kell szólalnunk. Nem szabad, hogy közömbös legyen számunkra az, ami a közösségünkkel történik. A lelkésznek pásztorként felelőssége van abban, hogy kimondja, amit képvisel. – Szeptember 1-jén, az igazság napján tüntettek a kollégiumért. Előtte ön írt egy nyílt levelet, amelyben azt kéri, hogy a rendezvényt ne tegyék politikai aktussá. Ezt komolyan gondolta? Az ítélettel egy RMDSZ-es államtitkárt is leültettek. – Azzal, hogy minden párt jelezte részvételét az igazság napján, az erdélyi társadalmon belül rég nem tapasztalt összefogás látszott körvonalazódni, mindenki belátta, hogy a Mikó sorsa az egész erdélyi magyarság ügye, mert veszélyes precedenst teremthet. Ezen azonban éket ütött, hogy – főleg – az RMDSZ próbált rátelepedni a kezdeményezésre. Rögtön politikai viták kezdődtek. Ekkor fogalmazódott meg bennem a levél, amelyben azt kértem a politikusoktól, hogy tanúsítsanak önmérsékletet, és ne silányítsák politikai kérdéssé ezt az összmagyar ügyet. – Sikerrel járt? – Részben. Úgy érzem, sikerült egészséges egyensúlyt találni, noha azt kértem, hogy a politikusok tartsák távol magukat a rendezvénytől. – Most mi következik? – Az elítéltek fellebbeztek, október 5-én lesz a tárgyalás. – Decemberben meg a választások. Mire számít? – Sok jóra nem. Politikai síkon oldódhat meg az ügy; úgy, hogy a választások után az RMDSZ folytatja a „valamit valamiért” politikát, ahogy ez a visszaszolgáltatásnál is történt: a vonatkozó törvény kihirdetése előtt visszaadták a Mikót, de kértek is érte valamit. Vörös Szabolcs
Magyar Hírlap; Erdély.ma

Külföldi szakvizsgálat a BBTE-n
Az Európai Egyetemek Egyesülete (EUA) szakemberei befejezték idei második látogatásukat a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, és az intézményre vonatkozó végső, kiértékelő jelentést év végéig összeállítják.
A külföldi szakemberek tárgyaltak az egyetem vezetőségével, illetve több kar képviselőjével. Elemezték az intézményvezetésre vonatkozó tényezőket, illetve azokat is, amelyek az oktatásra és kutatásra vonatkoznak, továbbá érintették a hallgatók elvárásait és felkészítését is. Az elemzés tárgyát képezte az egyetem által a hallgatók rendelkezésére bocsátott, az oktatási folyamatban felhasznált felszerelés-állomány is, továbbá az elszállásolási és a tanulási körülmények.
Az EUA szakemberei értékelték az oktatók és a hallgatók nyitottságát, a kutatási tevékenység színvonalát, illetve az egyetem multikulturális jellegét, és azt hangsúlyozták: ezt a jövőben is meg kell tartani.
Szabadság (Kolozsvár)

Ismét magántulajdonban várja felvirágzását a gyalui palota
Visszaszolgáltatták Erdély legnagyobb lakott várkastélyát
Végre kisütött a nap a jobb sorsra érdemes, nagymúltú gyalui várkastély fölött: örököse, Barcsay Tamás hét évnyi kitartó ügyintézés után, sok akadályt leküzdve nemrég kapta kézhez a tulajdonjogi okmányt, így az épület és a hozzá tartozó ingatlanok sorsáért ezentúl nem az állam, hanem a Kanadában élő történelemprofesszor felel. A 15. századból származó műemlék (első dokumentuma Anno Domini 1439-ből való) gazdái között olyan személyiségeket találni, mint a Kende család, Báthory Gábor, Kamuti Farkas, gróf Losonczi Bánffy Dénes, az 1948-as államosításáig pedig a Barcsay családé volt. Pusztította tűzvész és Mihály vajda serege, sikerrel ostromolták a kurucok, 1960-tól 2005-ig pedig hátrányos helyzetű gyermekek iskolája működött itt. Azóta üres, csak az idő vasfoga kezdte ki. Csütörtökön az új tulajdonos társaságában vettük számba a várkastélyt, és beszélgettünk annak múltjáról, jövőjéről.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)

Demokratikus kötelezettségekre emlékeztet Washington
Mivel az Egyesült Államok és a közép-európai országok szövetsége a közös értékeken alapul, Washington nem ijed meg attól, hogy a demokratikus elvek előmozdítása és megvédelmezése iránti kötelezettségükre emlékeztesse partnereit – jelentette ki csütörtökön egy Washingtonban tartott konferencián Philip Gordon, az amerikai külügyminisztérium helyettes államtitkára, aki ebben az összefüggésben konkrétan Magyarországra és Romániára tért ki.
Az európai és eurázsiai ügyekben illetékes államtitkár-helyettes az Európai Politikai Elemzőközpontban (CEPA) az Egyesült Államok – Közép-Európa stratégiai fórum 2012 címmel megrendezett konferencián kijelentette: „Ami Magyarországot illeti, élénk vitát folytatunk azokról a nyugtalanító erőfeszítésekről, amelyek a kormányzaton belül az intézményi fékek és ellensúlyok gyengítésére irányulnak, a vallások elismeréséhez szükséges nehézkes és átpolitizált regisztrációs eljárásról, az igazságszolgáltatás sértetlensége és függetlensége megőrzésének fontosságáról, valamint a szabad sajtóról”.
Magyarország folytassa a konzultációkat
„Arra ösztönözzük Magyarországot, hogy folytassa a konzultációkat ezekben a kérdésekben az Európa Tanács Velencei Bizottságával. Ez a folyamat már eddig is pozitív változásokhoz vezetett. Ugyancsak sürgetjük, hogy a magyar kormány ezekben a kérdésekben folytasson párbeszédet a civil társadalommal, hiszen úgy gondoljuk, hogy egy erős demokrácia az átlátható és átfogó politikai eljárás függvénye” – fogalmazott a vezető amerikai diplomata.
Aggasztó népszavazás a román államfőről
„Ami Romániát illeti, kifejeztük aggodalmunkat a demokratikus intézmények és a bírói testület függetlensége ellen irányuló fenyegetésekkel kapcsolatban. Különösen aggasztott bennünket az elnök felelősségre vonásáról tartott népszavazás, mert úgy tűnt, hogy a kormány az eljárás során megváltoztatja a szabályokat, valamint hiteles, választási csalásra utaló állítások és kísérletek történtek az alkotmánybíróság kényszerítésére” – szögezte le a diplomata.
„Örömmel nyugtáztuk, hogy a kormány tartotta magát a bíróság döntésének tiszteletben tartására vonatkozó elkötelezettségéhez. Bízunk abban, hogy Románia a demokratikus intézmények szilárdságának és függetlenségének megőrzése iránti elkötelezettségét megújítva lábal ki ebből a válságból” – mondta Philip Gordon.
A diplomata azután tért ki néhány mondatban Magyarországra és Romániára, hogy hosszan méltatta a közép-európai országoknak a nemzetközi biztonsági kihívások kezelésében és a demokrácia előmozdításában vállalt szerepét, valamint részletezte, hogy mivel járult hozzá az Egyesült Államok a térségben a demokrácia, a biztonság és a piacgazdaság megszilárdulásához.
Sziklaszilárd amerikai elkötelezettség
Rámutatott: azok, akik Kelet-Európában úgy gondolják, hogy az Egyesült Államok már nem összpontosít erre a régióra, figyelmen kívül hagynak egy alapvető pontot. Azt, hogy az az egyedülálló kapcsolatrendszer, amely közvetlenül a hidegháború után alakult ki, egy 21. századi partnerséggé fejlődött. Ez nemcsak a közös értékeken és érdekeken alapul, „hanem azon a közös felelősségen is, amellyel most szövetségesként együtt kell szembenéznünk”.
„Noha a pénzügyi és a stratégiai realitások arra kényszerítik az Egyesült Államokat, hogy megváltoztassuk erőink globális elhelyezkedését, elkötelezettségünk az európai biztonság és stabilitás iránt sziklaszilárd marad” – hangsúlyozta a helyettes államtitkár, rámutatva, hogy Washington rendíthetetlenül kitart az észak-atlanti szerződés 5. cikke, valamint amellett, hogy a haderőcsökkentés ellenére fenntartsa Európában erőteljes katonai jelenlétét.
Gordon Magyarországot az 1956-os forradalommal és azzal kapcsolatban említette méltatóan, hogy tavaly Líbiában a magyar kormány volt az Egyesült Államok „védelmező ereje”. Nagy elismeréssel szólt a közép-európai országok afganisztáni és koszovói szerepvállalásáról is.
Döbbenet Safarov kiadatása miatt
A vezető amerikai diplomata a fórumon a Szabad Európa és a Szabadság Rádiónak nyilatkozva kijelentette, hogy az Egyesült Államokat „nem elégítették ki” azok a válaszok, amelyeket Budapesttől és Bakutól az örmény katonatársát nyolc évvel ezelőtt Budapesten meggyilkoló azeri tiszttel kapcsolatban kapott. A külügyi helyettes államtitkár azt mondta: továbbra is „döbbenetét és csalódottságát” fejezi ki amiatt, hogy Magyarország átadta Azerbajdzsánnak Ramil Safarovot. Az üzenet Baku számára is változatlan: Washingtont „megdöbbenti”, hogy egy gyilkosságért elítélt személyt ekképp dicsőítsenek. Gordon megfogalmazása szerint az eset „igazi provokáció a térségben”.
Szabadság (Kolozsvár)

Erdélyi református egyházközségek sérelmei a két világháború között
FOLYTATÁS LAPUNK SZEPTEMBER 8-I SZÁMÁBÓL
Mindezekkel egyidőben Nagyenyeden immár a Himnuszt és a Szózatot tartalmazó énekeskönyvek után kutatnak és nyomoznak a hatóság emberei. Az ezzel kapcsolatos eseménysorozatról Kováts Pál ref. lelkész tesz panaszt az Esperesi Hivatalnál 1939. október 24-én, az alábbiak szerint:
„Folyó hó 21-én, szombaton délután 5 órakor a helyi rendőrség vezetője, Almaşan úr megjelent lelkészi hivatalomban, és a gyulafehérvári rendőrkvesztúra rendelkezésére hivatkozván kérte énekeskönyvünk átadását, melyben a magyar nemzeti Himnusz és a Szózat megtalálható. Kijelentettük, hogy ilyen énekeskönyv sem egyházközségünk, sem annak tisztviselői birtokában nincsen, annál is inkább, mivel énekeskönyvünk első kiadásának kivételével, a későbbi kiadásokból a magyar nemzeti Himnusz és a Szózat kihagyatott. Amennyiben az első kiadásból levő példány birtokunkban is van, abból a fent megnevezett énekeket miniszteri rendeletre eltávolítottuk. A rendőrfőnök úr kijelentette továbbá, hogy tudomása szerint híveink kezében is vannak ilyen énekeskönyvek, ezért a vasárnapi istentisztelet alkalmával rendőröket állít a templom elé, s magába a templomba is bemegy, hogy a hívektől az énekeskönyveket elkobozza, s ellenük a peres eljárást megindítsa. Tiltakozásunkra ezen szándékától eltért. Tudomására hoztuk, hogy egyházközségünk még 1923-ban a szószékről, többször hirdette, hogy a vonatkozó miniszteri rendelet értelmében híveink távolítsák el az énekeskönyvből a nemzeti Himnuszt és a Szózatot.
Majd kijelentette – folytatja a lelkipásztor –, hogy az énekeskönyvet el kell kobozza, mert »van benne egy Rákóczi Ferenc imája nevű ének és egy Imádság a hazáért című ima«. Kérésére átadtunk egy énekeskönyvet, melyben a magyarul jól beszélő rendőrfőnök úr maga olvasta át a Rákóczi Ferenc imáját és Imádság a hazáért című könyörgést, s kijelentette, hogy bár semmi államellenes tartalmat a maga részéről nem fedezett fel, felsőbb rendelkezés értelmében elkobozza az énekeskönyvet. Kérdést intézett, van-e még ilyen énekeskönyv a lelkészi hivatalban, mire mi a lelkészi irodában található két énekeskönyvet átadtuk, melyeket magával vitt. Rövid pár perc múlva visszatért Chira nevezetű detektívvel, és kérte, nyissuk meg előtte a templomot, hogy az ott található énekeskönyveket is elkobozza. Kérésének eleget tettünk. A templomban, a papi székben talált 1 drb. énekeskönyvet, elkobozta. Ígérte, hogy kérésünket továbbítva tárgyalást fog folytatni a gyulafehérvári kvesztúrával az eljárás megszüntetésére vonatkozóan. Többszöri érdeklődésünkre csak azt felelte, hogy választ ebben a kérdésben még nem tud adni. Amennyiben igen, rendelkezésünkre fog állani, azt azonban jelenteni fogom a Méltóságos Igazgatótanácsnak és a Nagytiszteletű Esperesi Hivatalnak.” S szintén elkobzásról számol be Z. Albu Dezső lelkész Aranyosgerendről, ahonnan arról értesít, hogy a községi bíró a hivatal régi magyar nyelvű pecsétnyomóit kobozta el, s csupán a használatban levő román nyelvű pecsétet hagyta a hivatalban.
Minden idők dokumentumaként maradt meg Balogh Jenő istvánházai ref. lelkész 1940. október 1-jén megfogalmazott sajátkezű tudósítása – mely most már nyomtatott formában is napvilágot lát –, s melyben a fent jelzett napon a visszavonuló román hadsereg „Divizia 17, Compania 6 Sanitară Alba Iulia” nevű alakulata feltörte az istvánházai Kemény-kúriát, és az egyházközség összes kegyszerét magával vitte, állítólag éppenséggel Krajovára. Az értékek a következők voltak:
1. 1 drb. 30 cm. átmérőjű, 1/2 dkgr. súlyú ezüsttányér aranyozással. A tányér szélén a következő felírással: „Báró Kemény Carolina ajándéka a czintosi ref. egyháznak 1911-ben. Add meg a mindennapi kenyerünket.”
2. 1 drb. 15 cm. átmérőjűezüsttányér aranyozással, a tányér szélén a köv. felírás: „Báró Kemény Carolina ajándéka a czintosi ref. egyháznak. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.”
3. 1 drb. 25 cm. magasságú ezüstkehely aranyozással. A következő felírással: Báró Kemény Carolina ajándéka a czintosi ref. egyháznak 1911-ben.”
4. 1 drb. 10 cm. magasságú metszett üvegpohár, a pohár száján 1 cm. széles ezüst pánton a következő felirat áll: „Gyárfás Domokosné, Báró Kemény Polixéna emlékére a czintosi nőknek. Gyárfás Malvin 1911-ben.”
5. 141 cm. hosszú, 137 cm. széles fehér lenvászonból készült úrasztali terítő. A terítő azsúrral beszegett széle mentén fehér pamuttal varrva egy csík húzódik (3 cm. széles) keresztszemes varrással, fekete pamuttal a köv. felirattal: „Jöjjetek énhozzám mindannyian, akik megfáradtatok és megterheltettetek és én megvigasztallak. Vegyétek föl az én imámat reátok és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok és találtok nyugodalmat a ti lelkeiteknek. Máthé XI. 28.29. 1911-ben varrta Báró Kemény Katalin, márkusfalvi Barabás Klára.”
6. 60 cm. hosszú 90 cm. széles fehér terítő, amely 9 drb. azsúrozott szélű vékonyabb lenvászon kocka, horgolt csipkével összefoglalva. Báró Kemény Katalin ajándéka.
7. 82 cm. hosszú 63 cm. széles drapp színű terítő, melyre krémszínű selyemmel szálhúzásos és lapos hímzésű minta van varrva. Br. Kemény Katalin ajándéka 1911.
8. Fehér, vékonyabb, azsúrozott szélű lenvászon terítő, 73 cm. hosszú, 69 cm. széles, amelyre világoskék selyemmel és aranyszállal lapos hímzésű mozgás motívum van hímezve, felirata lapos hímzéssel a köv. „1912 Inczédi-Joksmann Ödönné, báró Petricsevich Horváth Melvina. Megismeritek az igazságot és az igazság szabadokká tesz titeket.”
Vajon hová, mivé lettek e becses kegyszerek? Tud-e egyáltalán valaki hollétükről, sorsukról?
GYŐRFI DÉNES
Szabadság (Kolozsvár),

SÓLYOM: SEGÍTENI KELL A HATÁRON TÚLI MAGYAROKAT
„Nem tanácsokat kell adni, hanem segíteni kell a határon túli magyaroknak” – mondta Sólyom László volt államfő az MTI-nek csütörtökön Pozsonyban. A köztársasági elnök azon a rendezvényen vett részt, amelyen 38 felvidéki magyar kisiskolás vette át a Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíját. Sólyom László nyilatkozatában a Rákóczi Szövetség nemzetmegtartó tevékenységét emelte ki. Leszögezte, hogy a szövetség egyike azoknak a szervezeteknek, amelyek valós segítséget is nyújtanak a határon túli magyaroknak. A Rákóczi Szövetség beiratkozási programja 2004-ben kezdődött a Felvidéken. Ennek keretében minden évben 10 ezer forint értékű ösztöndíjat juttatnak azoknak a szlovákiai magyar szülőknek, akik gyermekeiket magyar iskolába íratják.
Szabadság (Kolozsvár)

Tisztelgő megemlékezés
Szabó Lajos 100. születésnapján
Szabó Lajos drámaíró, egyetemi tanár, színháztörténész, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem (az egykori Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet) alapító rektora Alsóbölkényen született pontosan száz éve, 1912. szeptember 20-án. Középiskoláit a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban végezte (1931), majd a kolozsvári I. Ferdinand Király Egyetemre iratkozik be, s itt szerez tanári diplomát magyar nyelv és irodalom–filozófia–esztétika szakon (1938). Színházi utóképzése az 1939. szept. 1–1941. jún. 30. közötti időszakban történik: a bölcsésztanulmányait befejező fiatalember ekkor kerül ki Magyarországra, közel két évre, egy félhivatalos színházi rendező- és vezetőképző tanfolyamra, a budapesti Nemzeti Színház igazgatójának, Németh Antalnak az irányítása alatt.
A budapesti szakmai tapasztalatok alapján nevezik ki 1941. július elsejétől az újjászervezett Kolozsvári Nemzeti Színház művészeti és igazgatói titkárává. E minőségében Szabó Lajos szürke eminenciása volt a Kolozsvári Nemzeti Színház 1941–1944 közötti időszakának. Időközben, 1941 decemberében a Kolozsvári Nemzeti Színház mellett egy hivatalosan intézményesített és államilag finanszírozott színi tanoda is megkezdte működését, a Kolozsvári Magyar Állami Konzervatórium szintén felújított szervezeti keretében, annak színművészeti tagozataként. A színház szakemberi gárdájából összeálló tanári karban Szabó Lajos az egyetemes drámairodalom története elnevezésű diszciplínát tanította. Tanártársai közül Tompa Miklós és Kőmíves Nagy Lajos nevét kell kiemelnünk: hármuk neve hamarosan újból együtt bukkan fel a negyvenes évek második felében, akkor már a román állami keretek között megszervezett magyar felsőfokú színészoktatás intézményesítése kapcsán.
1944. október elején, a háborús események kaotikus kavargásában, a Kolozsváron maradt színházi személyzet egyetlen szóba jöhető vezetőjeként Szabó Lajos volt az, aki a budapesti kiürítési parancs ellenére megakadályozta a színház legfontosabb felszereléseinek elszállítását. Feltételezésem szerint ez a rendkívül kockázatos kiállás később döntő módon határozta meg vezetői kiválasztását a romániai magyar felsőfokú színészképzés élére, s talán ez óvta meg attól a letartóztatási hullámtól is, amelynek Balogh Edgár a Bolyai Egyetem, Csőgör Lajos pedig a marosvásárhelyi orvosi intézet rektoraként esett áldozatul 1949 novemberében.
Szabó Lajos 1946–1950 között Kolozsváron az ekkor formálódó, többször átszervezett magyar tannyelvű színészképzés oktatója, 1950-től a Kolozsváron létrehozott színiakadémia, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet tanulmányi igazgatója. 1954 őszén együtt költözött az áthelyezett intézettel Marosvásárhelyre, ahol huszonkét évig rektora az eredeti nevét változatlanul megtartó intézménynek. 1976 júniusi leváltása után tanszékvezető tanár marad, s a következő tanév végén vonul nyugdíjba (1977. július 1.).
A visszaemlékezők egybehangzóan karizmatikus vezetőként idézik alakját: pályájának három évtizede meghatározta a romániai magyar színészoktatást, és máig érezhetően beépült az általa vezetett intézmény történetébe – gondoljunk itt elsősorban a rektorsága idején épült Stúdió Színházra.
"Úgy adta éveinek javát – három évtizedét – a főiskola élén, valami olyan emelkedettséggel, olyan puritánsággal és természetes háttérbe húzódással és hűséggel, amilyet talán csak színháztörténetünk régi legendás alakjairól jegyzett fel az emlékezés" – írja róla hetvenedik születésnapjának évében a volt tanítvány, Marosi (Farkas) Ildikó. Szabó Lajos a következő év augusztusában ment el: halálakor nem volt még hetvenegy éves. Ami azóta történt emlékének és életművének ápolása körül, arról az embernek Kosztolányi háromsorosa jut eszébe:
"Utókor?/ Megyünk az úton s elfödi nyomunk a / futó por."
Bár Szabó Lajos nyolc drámája közül hat sikeresen kiállotta az erdélyi magyar színpadok próbáját, e drámáknak csupán fele jutott el a könyvkiadás vagy a folyóiratközlés nyilvánosságáig. Szabó Lajos magától értetődő, jelleméből adódó puritánsággal szorította háttérbe alkotói-szerzői ambícióit, amikor művei kiadásáról vagy előadásáról volt szó.
Születésének idén esedékes centenáriumán – az intézményalapítói és -vezetői munkásságát megörökítő emléktábla mellett – Szabó Lajos három legsikerültebb drámájának egy kötetben való megjelentetését gondoltuk a hozzá leginkább méltó tiszteletadásnak. A centenáriumi ünnepség alkalmából megjelenő első kötet három, időben az egész életművet átfogó és reprezentáló alkotást tartalmaz, amelyeknek sokatmondóan szoros, már-már trilógiára emlékeztetően szerves a tematikai kapcsolódása (Viharlámpás, 1943; Menekülés, 1957; Hűség, 1976). A három dráma közül kettő most jelenik meg első ízben. A kötet szakmai bemutatóját a Stúdió Színház homlokzatára felkerülő Szabó Lajos-emléktábla avatásának napjára időzítjük. Reményeink szerint a szélesebb nagyközönséget november közepén, a könyvvásár találkozóin és rendezvényein tudjuk elérni és megnyerni Szabó Lajos műveinek újrafelfedezése számára.
A tervezett második kötetben Szabó Lajos két történelmi drámáját jelentetjük meg, a legismertebb művének tekinthető Mentséget, illetve a Bethlen Miklós életét és korát bemutató A kancellár című történelmi drámát. E második kötetben tervezzük közzétenni Szabó Lajos színháztörténeti munkásságának néhány kiemelkedően fontos írását, illetve az életművet összegező válogatott bibliográfiát is*.
* Kiadja az UARTPress, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Kiadója
Lázok János
Szabó Lajos (Alsóbölkény, 1912. szept. 21.–Marosvásárhely, 1983. aug. 13.)
Az 1954-ben Marosvásárhelyre költöztetett Színművészeti tanintézet első rektora, Szabó Lajos
Népújság (Marosvásárhely)

Szemléletváltás kell az oktatásban
Szemléletváltásra van szükség az oktatásban óvodától középiskoláig, ehhez nyújtanak segítséget a készülő új tantervek, s habár kidolgozásuk lassan halad, bízhatunk abban, hogy általuk valóban megtörténik az áttérés a kompetenciaalapú oktatásra – véli Szőcs Domokos.
Az oktatási minisztérium kisebbségi főosztályának igazgatója – utalva a tanügyben uralkodó bizonytalanságra – tegnap mégis arra biztatta a magyar oktatásért felelős tanfelügyelők és módszertanosok Sepsiszentgyörgyön rendezett országos tanácskozásának résztvevőit, ne csak arról beszéljenek, ami nincs, hanem arról is, ami van. A kétnapos szakmai értekezleten többek között szó esik az idéntől bevezetett előkészítő osztályok sajátos anyanyelv, román nyelv és zenei nevelési tantervéről, reform- és alternatív pedagógiai módszerekről, a román nyelv idegen nyelvként történő tanításáról, az idén először sorra kerülő II. osztály végi országos felmérésről, pályázatírásról, az interaktív szülői értekezletről, különböző műveltségi területek ismeretszintjének felméréséről, tantárgyversenyekről. A Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla Termében tartott tegnapi megnyitón a résztvevőket köszöntötte Keresztély Irma főtanfelügyelő, Sztakics Éva alpolgármester, Nagy József, a megyei tanács alelnöke, Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének országos elnöke, közreműködtek a Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjai és egy tanuló a Székely Mikó Kollégiumból.
Fekete Réka,
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az irodalomtörténet-írásról (Megjegyzések a VIII. gyergyószárhegyi írótábor vitáiról)
(Előzmények) Az erdélyi magyar írók – Zöld Lajos, a képzőművész-alkotótáborok lelkes animátora kezdeményezésére – 1980-ban találkozhattak először Gyergyószárhegyen a kolostorban, megbeszélendő élet és irodalom akkoriban Romániában igen-igen komplikálódó problémáit. A folytatásra 1990-ben került sor, de csak a harmadik szárhegyi találkozón döntöttek úgy a résztvevők, hogy ezentúl rendszeressé teszik az összejöveteleket.
Az első három szárhegyi találkozó dokumentumai, Szekértábor a Szármány hegyén. Gyergyószárhegyi találkozók, 1980–1990–2000 címmel 2008-ban jelentek meg. A negyedik találkozóra Hargitafürdőn a Sportszállóban került sor, öt év szünet következett, 2006 óta kétévente Egyed Péter és Fekete Vince, valamint a gyergyószárhegyi alkotóközpont vezetője, Kassay Péter szervezésében rendszeresen sor kerül a találkozókra. A 2001 és 2010 közt sorra kerülő írótalálkozók első kiadásai Kortárs magyar irodalom (2001–2010) címmel jelentek meg 2011-ben Egyed Péter szerkesztésében. Mindezt azért említettük fel, mert a két kötet ismeretében bárki fogalmat alkothat arról, hogy kik, mikor és hogyan viszonyultak a találkozók centrumában álló témákhoz, a kortárs magyar irodalom problémáihoz.
(Pomogáts Béla irodalomtörténete) Idén Pomogáts Béla eddig a Pallas-Akadémiánál több kötetben megjelenő, de még nem befejezett nagyméretű művéről, a Magyar irodalom Erdélyben című irodalomtörténetről folyt a vita. Először a szerző, Pomogáts Béla beszélt Erdélyhez fűződő több évtizedes, bensőséges kapcsolatáról, irodalomtörténészként, kritikusként, esszéíróként, antológiák összeállítójaként több mint negyven kötetet jelentetett meg az erdélyi irodalomról, irodalomtörténetének tehát vannak fontos előzményei. Az 1968-ban megjelenő (azóta újra kiadott) Kuncz Aladár-kismonográfia nyitotta a sort, majd a transzilvanizmus kezdte érdekelni. Irodalomtörténetének ihletői és előzményei közé sorolta Kántor–Láng irodalomtörténetét (Romániai magyar irodalom 1944–1970). Nem volt véletlen tehát, hogy a vitát épp a két idézett szerző, Kántor Lajos és Láng Gusztáv előadásai nyitották meg. Kántor az irodalomtörténet és általában az irodalomtörténet-írás egyik legnagyobb, legmegkerülhetetlenebb problémájának a kiegyenlítődési szándékot tartja, az állandó méricskéléseket, ahol értékes és értéktelen(ebb) óhatatlanul egy szintre kerül, szerinte elfogadhatatlan, hogy az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb írója, Páskándi Géza ugyanolyan terjedelemben szerepeljen, mint egy riporter, akinek az érdemei elévülhetetlenek. Nagyon fontosak az arányok. Ezt hangsúlyozta egyébként villódzóan szellemes előadásában egykori szerzőtársa, Láng Gusztáv is, méltatva ugyanakkor Pomogáts munkabírását s vállalkozását, kiemelve, hogy kialakulóban a kánon, centrumában Dsida Jenővel vagy Kuncz Aladárral, Tamási Áronnal a két világháború között. Ami a 90-es változások és az utána következő két évtized irodalmát illeti, a vélemények megoszlanak vagy éppenséggel éles ellentétben állnak egymással. Ez az újabb kori kánon most alakul. A további előadók – Fűzi László, Elek Tibor, Cseke Péter vagy Borcsa János – is elismerték ezt, ugyanakkor hangsúlyozva, hogy ez a többkötetes irodalomtörténet óhatatlanul kézikönyvvé is válik, s mindannyian felemlegették – Elek Tibor különösen dokumentáltan és élesen – a mű hibáit, elírásait, ami főként a címek esetében botrányos. És úgy látszik, elkerülhetetlen, hiszen a Pomogáts által is haszonnal forgatott ötkötetes irodalmi lexikonban is sok a pontatlan cím, megjelenési dátum, sok a megdöbbentő műfaji besorolás etc. S pontosan azért aggasztó, mert egy kézikönyvről van szó. Itt felmerült az is, hogy a kiadó Pomogátsot kissé magára hagyta, de az is, ami nyilvánvaló, hiányzik, s egyre fájdalmasabban hiányzik az erdélyi magyar irdalom 1919-től kezdődő műveinek pontos, megbízható bibliográfiája. Pomogáts nagy vállalkozása folytatódik, a hibák pedig egy esetleges új kiadás esetén korrigálhatók. S remélhetőleg Pomogáts Béla irodalomtörténete kar- és kortársai számára is kihívást jelent majd, s esetleg újabb irodalomtörténetek íródnak. Reménykedjünk.
Ahogyan a vita résztvevői is reménykedhettek, legalábbis abban, hogy két év múlva ugyanitt újra találkozhatnak. Hiszen az erdélyi irodalom problémái újratermelődnek, a vita szünetében már folyt az aláírásgyűjtés a Látó megmentése érdekében. A Látót a szintén marosvásárhelyi Vatra című román irodalmi folyóirattal szeretné összevonni a megyei tanács, ezáltal mindkét folyóirat elveszítené „jogi személyiségét”, sehova nem pályázhatnának többé, s teljesen kiszolgáltatottá válnának kiadójuk, a megyei tanács mindenkori szeszélyeinek, melyeknek – ennyit legalább leírhatunk – kevés közük van az irodalomhoz.
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Értékkeresők (Beszélgetés Borcsa János irodalomkritikussal)
– Új könyved, az Értékkeresők – értékalkotók (Kriterion, 2012), mely kritikákat, portrékat, tanulmányokat tartalmaz, az „új” Kriterionnál jelent meg, mely tudtommal nem közöl kortárs, élő szépirodalmat. Kritika a kortárs irodalomról mégis belefér a profiljába? Miért a Kriteriont választottad?
– Habár kis arányban van jelen a kortárs, élő szépirodalom az „új” Kriterionnál, számomra fontos, hogy kéziratom lektorálása igen igényes volt, s a kötet szerkesztését egyik legjobb irodalmárunkra, Jakabffy Tamásra bízta a kiadó. 1984-ben különben ott jelent meg első kötetem a Forrás-sorozatban, Molnár Gusztáv szerkesztésében. Az akkori Kriterionnak, tudjuk, szinte minden kéziratért meg kellett harcolnia az uralgó kommunista kultúrpolitika körülményei között. Az én akkori kötetem esetében mindenképpen így történt, hiszen azok az írók, költők, akikről kritikáim, tanulmányaim készültek, szinte mind a rendszer tiltott vagy megtűrt szerzői között voltak azokban az években, s emellett a Vajdaságban, Felvidéken élő magyar költőkről írt kritikák is szerepeltek a kötetben (Tolnai Ottó, Cselényi László), valamint egy elemzésem az Erdélyből Budapestre repatriált Páskándi Géza költészetéről… Ilyen személyes indítékok kapcsolnak engem az „örök” Kriterionhoz. – Hozzászoktam, hogy nálad minden tudatos – s látom, hogy a jelen kötet írásait a Székelyföldben meg a Háromszékben közölted. Kérdem hát: ez is valamiféle ragaszkodás a szülőföldhöz? – Az írások nagy többségét valóban a Csíkszeredában megjelenő, de az egész magyar nyelvterületen terjesztett – és értékelt! – kulturális folyóiratban, a Székelyföldben közöltem, de közel érzem magamhoz a sepsiszentgyörgyi napilapot, a Háromszéket is, amelynek igényesen szerkesztett Kultúra rovatában jó megjelenni szűkebb pátriám olvasói előtt. – Kritikáidat máskor is gyűjtötted kötetbe. Mi lenne a mostani, reprezentatív összeállítás, megmérettetés egy szélesebb közönség előtt?
– Talán dokumentálása annak, hogy mire figyel vagy mit tart figyelemre méltónak a kritikus egy-egy rövidebb, néhány éves, mondjuk fél évtizedes időszak irodalmi terméséből. A folyóiratban, lapban közölt kritika szerepe ugyanis a – viszonylag gyors – befogadás és feldolgozás, kötetbe gyűjtve az irodalomtörténeti széttekintésben-összegzésben is segíthet, no meg a kritikus irodalomképéről is hitelesebben tanúskodik. Ilyen gondolattal állítottam össze Irodalmi horizontok (2005) és Merítés (2009) című kötetemet is, a Szövegszigettenger (1997) viszont már egy hosszabb időszak, a diktatúra utolsó évtizedének és a rendszerváltást követő néhány évnek az irodalmi produkciójából mutat be műveket és jelenségeket. De az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a kritikus is az idő szorításában dolgozik, s így minden fontos könyv vagy irodalmi jelenség kihívásának nem tud eleget tenni.
– Szövegeid szinte kivétel nélkül kortársakról, sőt, élő kortársakról szólnak, számíthatunk irodalomtörténeti összefoglalóra?
– Az ember nemcsak várakozik a munkáját lehetővé tevő kedvező körülmények eljövetelére, hanem maga is tesz azért, hogy ezek megteremtődjenek. Egyre több feladatot vállal magára, miközben tudja, fogy a személyes ideje. Számomra az egyszemélyes vállalkozások rokonszenvesek (a legutóbbi, amelyikről tudomásom van, a Pomogáts Béláé), de a szintézis helyett én pillanatnyilag egy személyes arcképcsarnokot tudnék elképzelni…
– Boér Géza emlékét életben tartod, ebben a könyvben is szerepel, Bartis-kör, Lazics baráti társaság alakult, jelei lennének ezek a kezdeményezések egy újfajta irodalmi szerveződésnek? – Amire utalsz, marosvásárhelyi kezdeményezések, az ottani irodalmi élet tükrei, Kézdivásárhelyen viszont, ahol magam munkálkodom, a tükrök, sajnos, ilyesféle dolgokat nem tükröznek mostanában… Pedig a Boérról szóló tanulmányom írásakor ilyen szándék is vezérelt: bemutatni, hogy egykor, akkor volt valamiféle irodalmi élet a szélfútta udvarterek városában. – Több év telt el legutóbbi interjúnk óta. Akkor az Ambrózia hatodik könyvéről beszélgettünk. Létezik még az Istenek Eledele Kiadó? Hányadik kötetnél tartotok?
– Meghaladta a tucatot, de meggyőződésem szerint egyik sem tucatáru! Van köztük népi írástudó tollából született visszaemlékezés a szovjet hadifogságról, falusi értelmiségi memoárja, neves művelődés-, művészet- és egyháztörténészektől származó tanulmány felső-háromszéki műemlékekről, album, amely a régi Kézdivásárhelyt mutatja be képeslapok alapján. A tizenharmadikat teljes egészében szülőfalum bemutatásának szenteltem, magam szerkesztettem, Kézdiszentléleki breviárium címmel 2009-ben jelent meg, és olvasható az Erdélyi Magyar Elektronikus Könyvtárban, az Adatbankban is.
Gergely Tamás
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mikes János, a modern püspök
Ma délután két órakor Mikes János-szobrot avatnak Zabolán a katolikus templom kertjében. A mellszobor hű mása a székelyudvarhelyi Szent Miklós-plébánia udvarán tavaly június hetedikén állított emlékműnek.
A tavalyi szoborállítással százéves évfordulójára emlékeztek annak, hogy gróf Mikes János székelyudvarhelyi főesperes-plébános hatévi szolgálat után (1906–1911) eltávozott szeretett városából, hogy elfoglalja a szombathelyi egyházmegye püspöki székét. 2012. január elsején volt egy évszázada, hogy gróf Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspök a Szent István-bazilikában püspökké szentelte. A mai szoborállítást emlékkonferencia előzi meg, melyen jeles előadók értekeznek Mikes János életútjáról, Magyarország 1920–1921-es helyzetéről, valamint a püspök bátyja, gróf Mikes Ármin pályafutásáról. Gróf Mikes János (1876–1945) szombathelyi római katolikus püspök, címzetes érsek volt, a székelyudvarhelyi római katolikus főgimnázium építtetője, bőkezű kultúrmecénás. 1911 és 1935 között vezette és gazdagította szellemi és anyagi értelemben a Szombathelyi Egyházmegyét. Ő volt az aki többek között a püspöki palotába és a székesegyházba is bevezettette a villanyvilágítást, és a püspöki rezidenciába míves bútorokat, értékes festményeket vásárolt. Mikes Jánost modern püspökként méltatja 1966-ban írt könyvében Székely János. A könyv ajánlásában dr. Veres András megyés püspök sorra veszi nagy elődje érdemeit. Egyházkormányzásának kezdetén megismerkedett a civil szervezetekkel, kapcsolatot keresett minden rendű és rangú emberrel. 1913-ban napilappá fejlesztette az akkori egyházmegyei lapot, létrehozta a Martineum Részvénytársaságot. 1912-ben ő alapította meg az ország első egyházmegyei takarékpénztárát. Az első világháború alatt répceszentgyörgyi kastélyát felajánlotta katonai kórháznak, a háború után személyesen irányította Szombathely új plébániáinak (Szent Márton, Szent Kvirin, Szent Erzsébet) létrehozását. Anyagilag támogatta az Afrika-kutató Almásy László világhírű felfedező útjait – legtöbben Az angol beteg című film kapcsán ismerik. A művészet nagy rajongója volt. Püspöki működésének első esztendejében hazahozatta Franciaországból a Szent Márton-ereklyét. Legitimistaként támogatta IV. Károly király visszatérését. A mai konferencián az úgynevezett királypuccsról is szó esik. Így nevezte a korabeli sajtó és némely történetírók azokat az 1921 márciusa és októbere között lezajlott Habsburg-restaurációs kísérleteket, amelyek során IV. Károly utolsó magyar király két alkalommal is visszatért, hogy a magyar legitimisták támogatásával visszaszerezze magyarországi uralkodói hatalmát.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sistergő sorsok (Márton Áron és Kurkó Gyárfás)
Az erdélyi magyarság zaklatott huszadik századának nem akármilyen tanulságait sűríti magában a Márton Áron római katolikus püspök, boldoggá avatott vértanú és a szintén tragikus sorsú Kurkó Gyárfás, a Magyar Népi Szövetség volt elnökének (1944–47) egymást metsző életpályája. Ráadásul unokatestvérek is voltak, mondhatni tehát, hogy e históriai tapasztalat a szűkebb, de tágabb családi voltától is sistergően tömény, ezzel is gazdagabb jelentésű, hogy jelképiségéről ne is beszéljünk.
Mindkettejüket Csíkszentdomokos faluközössége röpítette fel, a paraszti sorból szakadtak ki, s meg kellett élniük a század legkegyetlenebb kényszerpályáinak keserves vesszőfutásait. A családokat szétszaggató kor uralkodó ellentmondása a közeli rokonokat végletesen kiélezett helyzetekben állította szembe egymással, holott természetes körülmények közt egymás támaszaiként kellett volna leélniük életüket.
A Székelyföld című folyóirat kiváló csíkszentdomokosi számában (2012. augusztus) olvastuk, ahogy az egymástól teljesen elidegenedett atyafiak életútja a félreállításukra megrendezett nagy kirakatperben utoljára keresztezte egymást, s nem érdektelen pár idevágó részletet kiemelni, megvilágítandó az emberi példamutatás és jellem erejét. Mára nem vitás, kettejük közül Márton Áron volt a nagyobb formátumú és a jövőbe inkább belelátó, aki erkölcsileg és szellemileg is felkészültebbnek bizonyult a rájuk váró megpróbáltatások elviselésére. Lélekerőben is túltett unokatestvérén, a rá mért csapások kivédésében, pedig alighanem azok voltak a súlyosabbak. Kurkó Gyárfást lebecsülni azonban hiba volna, a baloldali mozgalmak felerősödésének időszakában százezrek osztoztak pontosan a hozzájuk fűződő kurkói reményekben, s estek utóbb áldozatul, akárcsak ő, e históriai illúzióknak. Kurkó Gyárfás, a lakatosságot kitanulva, a kisiparosságig vitte saját erejéből, majd a kommunisták mozgatta szervezetekbe bekerülve, idővel azok élére került, végül „meghaladandó állásponttá” akkor vált, amikor 1947-ben felismerte, amit unokatestvére kezdettől fogva jóval radikálisabb formában vallott: a magyar szervezetek önállóságát a kommunista párttal szemben meg kellene valamelyest őrizni, ha komolyan kívánjuk venni a nemzetiségi egyenjogúságot. A maga külön vonalának, „elhajlásának” követésére azonban időt sem hagytak neki, rögtön félreállították, mihelyst a bolsevikok útjába került, pár évre rá pedig a monstre perben, melyet az erdélyi magyarságnak a szélsőbalhoz felzárkózni nem kívánó többsége megfélemlítésére rendezett a frissen uralomra jutott ún. „proletárdiktatúra”, amolyan áldozati bárányként használták fel, hogy a kollektív trauma még nagyobb legyen. Itt, e megkonstruált hazug perben találkozik megint a két unokatestvér, s mint most olvasható, bár nézeteik továbbra sem kerültek közelebb egymáshoz – Kurkónak különben a lelki egyensúlya is megbomlott, és valószínűleg elveszítette képességét, hogy feldolgozza, ami vele történt –, a rokoni szál sorstársi ágon ismét felizzik köztük egy alkalommal. Kurkó lánya meséli, hogy a hatvanas években Márton Áron, akkor már ismét szabadlábon, egy alkalommal pénzsegélyt küld a nyugdíjas, csendes idegbetegként tengődő Kurkónak olyan megokolással, hogy viszonozni kívánja annak a börtönben tanúsított együttérzését. A lány előadása szerint apja egy alkalommal átengedte a rab püspöknek ételadagját, amikor az nagybetegen kritikus helyzetbe került. Érdemes megemlíteni, hogy az előkerült jegyzőkönyvek szerint a püspököt vallatótisztjei több ízben megpróbálták rávenni, ártson terhelő vallomással unokatestvérének, amit az elutasított. (Azt kellett volna igazolnia, hogy Kurkó el akarta szakítani a kommunista párttól az MNSZ-t. Márton Áron nemcsak tagadta, hogy az előtte ilyen értelmű kijelentéseket tett volna, hanem pontosan az ellenkezőjét tanúsította.) Látni való erkölcsi fölénye mellett szellemi tisztánlátását is végig megőrizve ment végig a maga kálváriáján, mely különben a legkegyetlenebb fizikai bántalmazástól őt sem kímélte.
Micsoda magyar sorsokat produkált az erdélyi fátum a huszadik században!
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gyárfás Győző halálának 100. évfordulójára (1855. március 24.–1912. szeptember 22.)
A XIX. század vége, illetve a századforduló Háromszék vármegyének és településeinek urbanisztikai fejlődése szempontjából kulcsfontosságú. Ennek az időszaknak ma már kevésbé ismert, de igencsak meghatározó egyénisége a lécfalvi Gyárfás Győző királyi mérnök. Igazi reneszánsz személyiség: rajzol, utakat, hidakat, épületeket tervez, és felügyeli a kivitelezési munkálatokat, szenvedélyesen gyűjt kőzeteket, néprajzi tárgyakat, szerkeszt és publikál. Kivételes munkabírása, mélyreható szaktudása révén sokrétű feladatait rendkívüli precizitással hajtja végre.
1855. március 24-én született Sepsiszentgyörgyön Gyárfás Lajos 1848-as honvéd hadnagy, később Sepsiszentgyörgy városának főjegyzője és Szilágyi Zsuzsanna gyermekeként. Az önkényuralom éveiben világra jött gyermeket Gyárfás Victorként jegyezték be a sepsiszentgyörgyi református egyház anyakönyvébe. Erdély legjobb iskoláiban pallérozhatta tudását: középiskolai tanulmányait a nagyszebeni ágostai evangélikusok elismert, hírneves gimnáziumában végezte, majd a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban érettségizett. Az iskolákhoz vezető hosszú szekérutak során folyamatosan készít rajzokat az erdélyi tájról, a szász erődtemplomokról, épületekről. A sikeres érettségi vizsga után mégsem művészi pályát választ, hanem a budapesti Műszaki Egyetemen tanul tovább, ahol rajztudásának is nagy hasznát veszi. Az építőmérnökként végző Gyárfás Győző több tanulmányutat is tesz német területeken, illetve Olaszországban. A nyugati világ urbanisztikai megoldásaival felvértezve tér haza, célja szűkebb hazájába visszakerülni és kamatoztatni a külföldön látottakat. Meggyőződése, és egész életét ennek szenteli, hogy Erdély út- és vasúthálózatának, valamint egyéb infrastruktúrájának kiépítése után hazai és külföldi utazók, kirándulók számára ideális turisztikai célpont lesz. 1888 márciusában a budapesti Közmunka és Közlekedésügyi Minisztérium kinevezi Háromszék vármegye királyi államépítészeti hivatalának főnökévé. A hivatal a közel húsz évig tartó irányítása alatt egyre nagyobb tekintélyt szerez, lelkiismeretes, pontos munkával eléri, hogy egyre több elöljáró kéri ki a véleményét, tervezési megbízásokat kap – legyen szó útról, hídról, épületről vagy emlékműről –, és a kivitelezési munkáknál felügyeletre kap felkérést. Ilyen a Brassó–Ojtoz közút kiépítése – az Ojtozi-szoros tájait kiváló kirándulócélpontnak tekinti a Rákóczi-várral, ugyanakkor fontos kereskedelmi út is –, a nyén–bodzakrasznai átkelő, a mikóújfalu–baconi közút kiépítése a Hatodon keresztül, és ő tervezi a Sugásfürdőre vezető utat is. Mint királyi főmérnök szigorúan követi az építkezésekre vonatkozó tűzvédelmi előírásokat: cserépfedésű borítást kér, megköveteli az épületek közti távolságok betartását, a városokban pedig ragaszkodik a téglafalazathoz az új épületek esetében. Elismert építészként több tervet is készít felkérésre vagy pályázatra, ilyen többek közt a lisznyói községház megtervezése, de nemrég a Székely Nemzeti Múzeumban előkerült egy Gyárfás Győző királyi mérnök és Székely Károly építőmester nevével jelzett terv is a múzeum épületének tervezésére vonatkozóan. Mindeközben szakít időt a publikációkra is: megérti, hogy a folyóiratok nagyszerű lehetőséget jelentenek Erdély természeti, építészeti tájainak népszerűsítésére. Többször közöl a Székely Nemzetben. Írásai valóságos turisztikai élménybeszámolók, melyekhez előszeretettel csatol saját készítésű rajzokat. Tájrajzai mellett szívesen készít portrékat is: a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum őrzi az általa készített, mai napig egyetlen, hitelesnek tartott Gábor Áron-arcképet. 1900-ban Bay István városi mérnök lemondása után a sepsiszentgyörgyi városi tanács felkéri, hogy napidíj ellenében, hivatali óráin kívül ellássa a városi urbanisztikai teendőket is. Az 1907. esztendő fordulópont Gyárfás életében. A kedvezőtlen politikai fordulatok következtében áthelyezik a szeretett Háromszékről az udvarhelyi állami építészeti hivatalhoz. Gyárfás ezt visszautasítja. Visszavonulni készül, amikor a budapesti Kereskedelemügyi Minisztérium amellett dönt, hogy szaktudásának elismeréseként Budapesten Erdélyért felelős munkakörben folytathatja munkáját. Ebben a minőségben fog neki a Békási-szoros közútjának kiépítéséhez, amelyet szintén Erdély fontos vendégforgalmi vonzerejeként tart számon, és szeretné a tömegek számára is elérhetőbbé tenni. Éppen innen tért vissza Budapestre, amikor 1912 szeptemberében, 57 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Gyárfás Győző mindenre kiterjedő, sokrétű munkássága révén olyan előremutató urbanisztikai, infrastrukturális fejlődésvonalat szabott meg, amelyre mind a mai napig
Magyarósi Imola
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A magyar pártok közös fellépését sürgeti a RMOGYKE
Ádám Valerián, a RMOGYKE ügyvezetője és pár fős csapata egy hete Bukarestben tüntet az Oktatási Minisztérium előtt – feliratozott orvosi ruhákban és narancssárga esernyőkkel. Ádám az orvosin működő magyar tannyelvű oktatás hátrányos megkülönböztetése ellen tiltakozik, és a román tagozatéval azonos beiskolázási keretet követel, hisz idén a magyar tagozatnak csak 20 fizetéses helyet különítettek el. Ioan Groza minisztériumi főigazgató és Ecaterina Andronescu tanügyminiszter állítása szerint: „csupán ennyit kértek”. Ádám Valerián az RMDSZ-nek, az EMNP-nek és az MPP-nek a tüntetésbe való bekapcsolódását sürgeti.
„Ioan Groza nem értette tiltakozásunk okát, hisz teljesítették a fizetéses helyek kibővítését az orvosin, azaz 20 magyar nyelvű tandíjas helyet biztosítottak. Ebből a beszélgetésből rájöttünk, hogy Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke nem járt közben ügyünkben, hisz mi leadtunk egy petíciót, amelyben kértük a közbenjárását a 40 általános orvosi, illetve a 15 fogorvosi hely megszerzéséhez” – mondta el Ádám.
Király András, oktatásért felelős államtitkár is megerősítette azt, hogy az RMDSZ nem fordult írásos kéréssel a szaktárcához, amelyben a helyek száma szerepelt volna, hanem csak a fizetéses helyek bővítését kerték, de hozzátette, hogy a tandíjas helyeket nem minisztériumi rendelettel szabályozzák, hanem az egyetem szenátusának hatáskörébe tartozik, és a tárca kizárólag az államilag támogatott helyekre van befolyással.
Király András szerint a magyar oktatás „megtűrt” a román tanárok részéről, ezért fizetéses helyekkel terhelni a jó szándékukat nem lehetséges. „Az államtitkár úr elmondása szerint nem találja hatékonynak a tüntetésünket, de megerősítést kaptunk, hogy a következő két hétben az egyetemen elindul a magyar oktatás rendezése, a magyar főtanszékek létrehozása, a szenátus tagjainak bővítése és a magyar rektor-helyettes megválasztása” – állítja Ádám.
„Andronescu miniszter asszony is a támogatásáról biztosított, és kérte a tüntetés abbahagyását, kiemelve, hogy az RMDSZ kérését a fizetéses helyekre vonatkozóan teljesítette. Elmondta, milyen nehézségek árán sikerült meggyőzni a MOGYE vezetőségét a helyek bővítésére, ezért ebben az évben újabb tandíjköteles helyek indítását nem tudja vállalni” – mondta el Ádám.
Ádám Valerián legfrissebb információi szerint dr. Szabó Béla, a MOGYE rektor-helyettese Bukarestben személyesen beszélt Andronescu tanügyminiszterrel, és a tárcavezető kijelentette, hogy idéntől nem számíthatnak semmiféle pozitív változásra, sem a tandíjas magyar nyelvű helyek bővítését illetően, sem az önálló tanszékek megalakítására vonatkozóan.
„Mi a tüntetést folytatni fogjuk mindaddig, amíg a szavakból tettek nem lesznek, emellett várjuk az RMDSZ, MPP és EMNP bekapcsolódását az ügybe” – szögezte le Ádám Valerián.
Pál Piroska
Kozpont.ro; Erdély.ma

Szórványmenedzser-szolgálat indul az RMDSZ főtitkárságán
Szórványmenedzser-szolgálatot hoznak létre az RMDSZ főtitkárságán – jelentette be szerdán Hegedüs Csilla főtitkárhelyettes Kolozsváron. A szolgálat célja a megyei és a helyi RMDSZ szervezetekkel együttműködve hiánypótló közösségépítő programok szervezése a szórványban élő magyarok számára
A politikus elmondta, a szórványmenedzser szolgálattal a főtitkárság kiegészíti a Székelyföld-Szórvány Partnerség keretében működő Összetartozunk programot, és még több szerepet vállal a magyarlakta régiók közötti kulturális tapasztalatcsere megszervezésében.
„Erős hálózatba kovácsoljuk közösségeinket, támogatjuk a szórványközösségek önfejlesztő erőfeszítéseit, és szakmai hálózatokat alakítunk ki a közösségépítő tevékenységek sikerének érdekében" – nyilatkozta Hegedüs Csilla.
Négy programtípus
A szórványmenedzser szolgálat keretében a főtitkárság négy programtípust dolgozott ki, melyek a szórványban élő magyar közösségek identitástudatának erősödését hivatottak segíteni.
Az első program célja egy olyan interaktív digitális hálózat létrehozása, amely a magyar vonatkozású kulturális értékeket összesíti, és támpontként szolgálhat a közösségépítő tevékenység fejlesztéséhez.
A második program a magyar közösségek kulturális életét hivatott serkenteni a magyar kulturális programok és a magyar nyelvű média támogatása által. E kategóriába többek között magyar napok, vidéki vándorelőadások, tanyaszínház, különböző örökségvédelmi programok szervezése és támogatása szerepel.
Külön programcsomag vonatkozik a magyarlakta régiók közötti kapcsolatok fejlesztésére a romániai magyar-magyar személyes és szakmai kapcsolatok bővítése által. A negyedik programcsomag pedig szakmai- és rétegszervezetek támogatását célozza meg, ezáltal lehetőséget biztosítva a magyar közösségek érdekeinek árnyaltabb képviseletére.
„A Székelyföld-Szórvány Partnerség olyan folyamatot indított be, amely a romániai magyar közösség szolidaritásának erősödéséhez vezet. Ezt a szolidaritást akarjuk tovább mélyíteni, és arra törekszünk, hogy minden magyarlakta régióban életerős, aktív magyar közösségek éljenek" – mondta Hegedüs Csilla
maszol.ro

Ingyen táblákkal a kétnyelvűségért Háromszéken
Újabb kétnyelvű táblákat osztogat ingyen az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) sepsiszentgyörgyi szervezete. Az akció egyik kezdeményezője, Nemes Előd a Sláger Rádiónak elmondta, a tavalyi sikeren felbuzdulva októbertől négyezer kétnyelvű táblát osztanak szét az önkénteseik.
Tavaly kétezer sepsiszentgyörgyi háztulajdonos, intézmény és cég kapott kétnyelvű „Parkolni tilos és Harapós kutya” feliratú táblát. Nemes Előd elmondta, idén beltéri feliratokat is osztanak: nyolc típusú táblát nyomtatnak, lesznek közöttük: Dohányozni tilos, Őrizze meg a pénztári számlát, Bejárat, Kijárat feliratok magyar és román nyelven.
A sepsiszentgyörgyi táblák elkészítését az önkormányzat támogatta, a civil szervezetet Kovászna Megye Tanácsa felkérte, hogy a programot egész megyére terjessze ki. Nemes Előd hangsúlyozta, a sepsiszentgyörgyi kétnyelvű táblák csak 2000 lejbe kerültek, a beltérieket kartonra nyomtatták. „Nem drága a kivitelezés, ezért bízunk benne, hogy a többi háromszéki önkormányzat is támogatja, ha mégsem, előteremtjük mi a szükséges pénzt.”- mondta a kezdeményező. Az EMI 2009-ben elkészítette a város nyelvi térképét, több mint 2000 fényképet készítettek, és kiderült, hogy a magánházak bejáratának többségénél csupán román nyelvű táblákat helyeztek el az ott-lakók, és az üzletek jelentős részében is hiányosak a kétnyelvű feliratozások.
Kovács Blanka
Sláger Rádió; Erdély.ma

MOGYE-ügy – A magyar tagozatvezető nem tartja jónak a megegyezést
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatvezetője szerint a pillanatnak megfelelő megegyezés született a felek között pénteken az éjszakába nyúló tárgyalásokon. Szabó Béla professzor nem tartja a magyar oktatás szempontjából jónak a megegyezést. Hozzátette, az mégiscsak megteremti annak a lehetőségét, hogy a MOGYE magyar tagozatának az ügye kimozduljon a jelenlegi patthelyzetből. Az egyetem román vezetőivel aláírt hétpontos megállapodást Ecaterina Andronescu oktatásügyi miniszter is ellátta kézjegyével.
A magyar tagozat belső választásain megválasztott, de az egyetem vezetése által el nem ismert tagozatvezető szerint a péntek esti tárgyalások előfeltétele az volt, hogy ő ne ragaszkodjon a rektorhelyettesi székhez. Elmondta, ezt megannyi csatornán keresztül megüzenték neki, és ő elfogadta a feltételt, mert nem kívánja annak az ódiumát vállalni, hogy miatta nem lehetett megegyezni.
A megegyezés egyik pontja rögzíti, hogy megismétlik a magyar tagozat választásait. Megválasztják azt a 13 magyar oktatót, akik a tagozatot képviselik az egyetem szenátusában. Megőrzi azonban a szenátusi tagságát öt olyan magyar oktató is, akik a magyar tagozat választási bojkottja ellenére a román oktatók szavazataival kerültek be a testületbe. A szenátus román és magyar oktatóinak a kétharmad/egyharmados arányát a román szenátusi helyek felduzzasztásával érik el.
A szenátus kiegészülése utánra vállalta az egyetem vezetése a MOGYE magyar rektorhelyettesének a kinevezését. Szabó Béla megjegyezte, ő elvileg a szenátus magyar frakcióvezetőjeként is képviselheti a magyar oktatás ügyét. A megállapodás harmadik pontja rögzíti: az egyetem működését szabályozó chartába is belefoglalják, hogy a magyar nyelvű oktatás a magyar tagozatba szerveződik.
Szabó Béla tájékoztatása szerint a megállapodás 4. és 5. pontja a magyar oktatók felvételéről szól. Rögzíti, hogy a magyar rektorhelyettes dönt a magyar tagozaton meghirdetendő állásokról, valamint azt, hogy a magyarokat megillető tanársegédi állásokra csakis magyarul tudó oktatókat lehet alkalmazni. A magyar tagozatvezető mindkét pontot rendkívül fontosnak tartja, hiszen - mint mondta - korábban a magyar nyelvtudás megkövetelését diszkriminációnak tekintette az egyetem vezetése, az állások meghirdetéséről pedig a 11 tagú adminisztrációs tanács döntött, amelynek mindössze egy magyar tagja van.
A 6. pontban a felek vállalták, hogy együtt munkálkodnak az akkreditáció megszerzésén. Amint Szabó Béla megemlítette, decemberben és 2013 márciusában ellenőrzik, hogy megfelel-e az intézmény az akkreditációs feltételeknek, és a magyar tagozatnak is érdeke fűződik ahhoz, hogy e vizsgákon jó besorolást kapjon a MOGYE. A 7. pont azt rögzíti, hogy az akkreditáció befejeztével megalakulnak a magyar főtanszékek az egyetemen.
Szabó Béla elmondta, a megállapodást a magyar tagozat és a román tagozat három-három képviselője mellett Ecaterina Andronescu oktatási miniszter is aláírta. Hangsúlyozta: aláírásával a miniszter is személyes felelősséget vállalt a megegyezés betartásáért. Ezt azért tartotta fontosnak, mert elmondása szerint a tárgyalások során a román tagozat képviselői minduntalan arra hivatkoztak, hogy ha túl sok engedményt tartalmaz a szöveg a magyar oktatás számára, nem biztos, hogy a román többségű szenátus megszavazza az életbe léptetéséhez szükséges határozatokat.
Az RMDSZ szerint sikerült kimozdulni a holtpontról
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke - aki maga is részt vett a péntek esti megbeszélések első szakaszában - úgy értékelte, egyelőre csak a holtpontról való kimozdulásról lehet beszélni. „Akkor lesz igazi áttörés, amikor a mostani megállapodás elemei az egyetemi chartába is bekerülnek, és megalakulnak a magyar főtanszékek” - fogalmazott.
Az alelnök szerint a mostani megállapodás híján megtörténhetett volna, hogy az egyetem román vezetői az akkreditációs követelményekre hivatkozva nekilátnak a magyar nyelvű oktatás elsorvasztásának. „Meg is lebegtették, hogy ha nem lesz elég tanár, ha problémák lesznek a magyar tagozattal, akkor a következő években kevesebb magyar helyet hirdetnek meg” - ecsetelte Borbély.
Kiemelte: megindult a párbeszéd a magyar tagozat és az egyetem román vezetése között. Ezt azért tartotta fontosnak, mert - mint említette - „a rektor és az egyetem vezetésének a merev álláspontja” közel egy éven át leállította a párbeszédet az intézmény román és magyar oktatói között.
Borbély László úgy látta, ezúttal mind az oktatási miniszter, mind a miniszterelnök ki akarta mozdítani a MOGYE-n belül megrekedt konfliktust a holtpontról. Mint felidézte, a beszélgetések elején a rektor még azt hangoztatta, hogy mindenről a szenátusnak kell döntenie. Victor Ponta miniszterelnök viszont nagyon határozottan kijelentette: szó sem lehet arról, hogy a románok döntsenek a magyar tagozat dolgairól. „Ez megadta az alaphangot” - vélekedett az RMDSZ alelnöke.
Szabó Béla professzor rektorhelyettesi kinevezésének a feláldozásáról Borbély elmondta: amikor még a pénteki tárgyalások előtt jelezték az egyetem magyar oktatóinak, hogy fenntartások vannak Szabó Béla személyével kapcsolatban, maguk a magyar oktatók döntöttek arról a kompromisszumról, hogy Szilágyi Tibor legyen a magyar tagozat jelöltje a rektorhelyettesi tisztségre.
A RMOGYKE csapdát lát
A Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) titkára, Ádám Valérián szerint a jóhiszemű magyar oktatók ismét csapdába sétáltak. „Ezúttal nemcsak a MOGYE román vezetői, hanem az RMDSZ politikusai is csapdába vitték az oktatóinkat. Nem mondom, hogy az egyezség nem számít lényeges előrelépésnek, csakhogy arról nem beszél senki, hogy a miniszter asszony és a rektor ugyan aláírta a dokumentumot, de a román többségű szenátusnak is meg kell szavaznia. Mint ahogy azt sem szabad szem elöl téveszteni, hogy a magyar félnek tett, úgynevezett engedmények valamikor decembertől lépnek érvénybe, azaz az őszi parlamenti választások és kormányalakítás után. Nagyon könnyen megeshet, hogy a mostani ígéretekből nem lesz semmi, mert a választások után mindenki kitalál mindent, csakhogy ne léptesse életbe az egyezséget” – vélekedett a lapunknak nyilatkozó Ádám Valérián.
Krónika (Kolozsvár)

Utcanévbizottságot alakítana az EMNP
Magyar utcanévbizottság felállítását kezdeményezi az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nagyváradi szervezete. Mint ismeretes, a bihari megyeszékhelyen évek óta vita tárgya a magyar közterület-elnevezések kiírása. A párt elképzelései szerint a testület tagjai közé a város neves helytörténészeit, valamint a helyi civil, egyházi és politikai szervezetek egy-egy képviselőjét kellene meghívni.
A közleményben foglaltak szerint az érintett szervezetek hamarosan kézhez kapják a felhívást, amelynek értelmében kinevezhetik saját delegáltjukat a bizottságba. Ennek határideje október 6., az alakuló ülést pedig az EMNP tervei szerint október tizedikén tarthatnák meg.
Amint arról beszámoltunk, az RMDSZ helyi önkormányzati frakciója korábban azt kezdeményezte, hogy az utcanevek magyar fordításai jelenjenek meg a táblákon, a hivatalos román elnevezés alatt, mások pedig – többek közt az EMNP is – felvetették, hogy fordítás helyett a hagyományos magyar utcaneveket jelezzék a román táblák alatt. Megvalósítani azonban egyik elképzelést sem sikerült, mivel a néppárt szerint hiányzott az egységes fellépés.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

?Elegem van a markóizmusból!
Ki kell mondani végre: a székelyföldi autonómia legvehemensebb kerékkötője nem a román politikum, hanem az erdélyi magyar közélet.
Azért nem az RMDSZ-t nevezem meg, mert nem csak a szövetség – mint az erdélyi magyarság politikai érdekvédelmi és érdekképviseleti szervezete – a közélet alakítója Erdélyben. Mivel azonban az RMDSZ rendelkezik mindenféle hatalommal – amely leginkább a román és magyar költségvetési pénzek osztogatásában nyilvánul meg –, ezért ő kerül a fókuszba, ha valami nem sikerül. Márpedig 23 év alatt nem sikerült elérni sem az államilag elismert és a romániai magyarság adójából finanszírozott Bolyai Egyetem létrehozását, sem Székelyföld területi autonómiáját, amely szintén a helyiek önfinanszírozását jelentené. És nem csak önfinanszírozását, mert ezzel az RMDSZ-nek sok baja nem lenne. Az RMDSZ saját hatalomféltéséből nem kívánja a területi autonómiát Székelyföldnek. Mert mit is jelentene az számára?
Székely Nemzeti Bank?
A területi autonómia lényege, szubsztanciája a külső és a belső hatalommegosztás. A külső hatalommegosztással az autonóm terület kormányzata megosztott vagy teljes körű döntéshozatali jogosítványokat kap az államtól saját ügyeinek irányítására. Vagyis az autonóm terület kormányzata szélesebb hatáskörrel rendelkezik, mint bármely más, hozzá hasonló közigazgatási területe az államnak (megye, régió, főváros stb.). Minden egyes, az autonóm terület számára biztosított jogosítvány gyakorlásának társulnia kell a megfelelő pénzügyi rendszer (pl. Székely Nemzeti Bank, székely fizetőeszköz bevezetése – még ha az előbb-utóbb euró is lesz –, Székelyföld adóhatósága stb.) kiépülésével. A Székely Nemzeti Bank feladatai a következők lennének: banki szolgáltatásokat nyújtana az autonóm székely kormányzatnak; biztonságos pénzügyi rendszert biztosítana; a székelyföldi közösség egészének stabil gyarapodását támogatná. Terjedelmi okok miatt erről most ennyit, viszont a kérdést fel kell tenni: az RMDSZ-nek (illetve az RMDSZ-től gazdaságilag és pénzügyileg függő romániai magyar közéletnek) érdeke-e létrehozni egy olyan Székely Nemzeti Bankot – a területi autonómia keretében –, amely teljes felelősséget vállalna az autonóm terület pénzügyi adminisztrációjáért, de más köztestületeknek és közintézményeknek is végezne pénzügyi adminisztrációt és tanácsadást? Továbbá őrködne a székelyföldi pénzügyi piac felett, a gazdasági növekedés területén valós adatokat gyűjtene és hozna nyilvánosságra a székelyföldi gazdaság állapotáról, valamint jövőbeli kilátásairól.
A Székely Nemzeti Bank létrehozásának természetesen előfeltétele egy autonóm közigazgatási egység létrehozása. A különleges jogállást a román alkotmány, törvények vagy statútum biztosíthatja. A román parlamentnek 23 éve tagja az RMDSZ, sőt kormányon vagy kormány közeli pozícióban is volt másfél évtizedig, miközben a NATO- és EU-csatlakozáson is túlesett Románia. Az RMDSZ soha meg nem zsarolta (csúnya eljárás, de a politikában az egyetlen ütős eszköz a kitűzött célok elérése érdekében) a román hatalmat, sőt állandóan púdert kent az orcájára, hogy az euró-atlanti integrációt sikeresen abszolválhassa az ország, úgy tüntetve fel a Nyugat szemében, mintha a kisebbségi problémák nem is léteznének. Tudom, volt némi panaszkodás, de ki vette azt komolyan Nyugaton: az RMDSZ, mint kormánypárt panaszkodik a saját kormányára? Röhej! De térjünk vissza az autonómiára.
Szögezzük le: a székelyföldi autonóm terület része maradna Románia területének – szó sincs semmiféle revízióról, függetlenedésről, önállósodásról, a hangsúly az önkormányzatiságon van –, ahol a többségben élő, az őshonos székelységhez tartozók által megvalósított kormányzás működne. Egy különleges jogállású terület lenne, ahol gyakorolnák a törvényhozó és végrehajtó hatalom bizonyos illetékességeit a székelység fennmaradása, esélyegyenlősége, vagyis boldogulása érdekében. A helyi kormányzatnak széles hatáskört biztosítana a Székelyföldre vonatkozó gazdasági, politikai és kulturális döntéshozatalban és a többi, a székelység számára fontos kérdésben. Illetékessége korlátozott nemzetközi jogosítványokat is magába foglalhatna. Létrehozásának célja a hátrányos megkülönböztetés megszüntetése, a politikai hatalomhoz való hozzáférés – tényleges önkormányzatiság a ma leledző RMDSZ-hegemóniával szemben – és a gazdasági esélyegyenlőség biztosítása Románia más, történelmi, földrajzi, kulturális régiói mellett.
Az autonómiáról mindig mint valami megfoghatatlan, elvont ideáról szólnak a politikusok, pedig az autonómia esszenciája a gyakorlatban rejtezik.
Választások az autonóm Székelyföldön
A leggyakorlatiasabb példa a választások lennének. Az autonóm Székelyföldön három választást volna szükséges tartani. Egy megmérettetést a polgármesterek személyéről és a helyi tanácsok összetételéről, továbbá egy másik választást a Székely Nemzetgyűlés tagjairól. A Székely Nemzetgyűlés töltené be az autonóm Székelyföld törvényhozó testületének a szerepét (székely parlament). És egy harmadik választáson döntenének arról a székelyek, hogy ki legyen az a 10-15 képviselő, akiket Bukarestbe delegálnának érdekeik védelme ügyében. És itt van a kutya elásva! Mert amennyiben létrejönne a területi autonómia, kit érdekelne tovább az RMDSZ? Annyi és olyan párt versenghetne a különböző pozíciók megszerzéséért, ahányat a választók arra csak érdemesnek tartanának. Végre létrejöhetne egy tiszta, igazságos „belső választás” – amit már húsz éve halogat, elszabotál az RMDSZ –, amelyen mindenki politikai értéknézetének megfelelően voksolhatna a különböző székely pártok képviselői közül. Nos, ettől fél az RMDSZ, a valódi szabadságtól! Mert valószínűnek tartom, hogy a Székely Nemzetgyűlésben már nem szerezne 80 százalékos többséget. Sőt! Mert el tudom képzelni azt is, hogy lenne egy székely konzervatív-keresztény párt, egy székely szociáldemokrata párt, egy székely kisgazdapárt, egy székely radikális függetlenségi párt... Székely liberális pártot nem tudok elképzelni, de akár még az is harcba szállhatna a voksokért. A Székelyföldön lakó román (illetve magyar vagy más uniós) állampolgárokat székelyföldieknek kellene tekinteni. A Székelyföldön való szavazás és választhatóság feltételéül lehetne szabni, hogy valaki székelyföldi lakcímmel rendelkezzen. Ezen kívül jogalkotási vagy végrehajtási téren semmilyen megkülönböztetés nem tehető székelyföldiek és más román, magyar vagy uniós állampolgárok között.
Továbbá az autonóm Székelyföldnek lenne saját zászlaja, amelyet hivatalosan használhatna. Székelyföld jogosult lenne szerepelni külön entitásként a különböző világversenyeken, világ- és Európa-bajnokságokon, téli és nyári olimpiákon. A mérkőzés kezdete előtt vagy az aranyérem átadása után a székely himnusz szólalna meg. Az anyanyelvhasználat terén az elsődleges nyelv a magyar lenne, de a románt is gondosan kellene tanítani továbbra is, mint ahogy az eddig történt. A közügyekben a román továbbra is ugyanúgy használatban maradna, viszont román nyelvre csak fellebbezés esetében kellene a dokumentumokat lefordítani. Az autonóm Székelyföldön kibocsátott személyi igazolványokban és útlevelekben a román állampolgárság (cetăţenia română) mellett fel kellene tüntetni a „Székelyföld – Ţinutul Secuiesc” szavakat is!
Tudom, az autonómia ennél bonyolultabb jogi formáció, ún. jogintézmény, de az egyszerű embernek ezek lennének a kézzelfogható, mindennapos megnyilvánulásai. Legalábbis én erre vágyom, igaz, nem vagyok székely, csak nagyapám lett 1988-ban, nyugdíjba vonulása bankettjén tiszteletbeli székelynek fogadva 27 esztendős csíkszeredai szolgálat után. Nagyszalontáról származtam, Magyarországon élek, és több millió honfitársammal leghőbb vágyunk a területi autonómia megvalósulása. Kérem, ne vegyék ezt az írást „bőcsködésnek”!
Nem tudom, hogy az RMDSZ milyen autonómiáért küzd 23 éve, de számomra ezt jelentené – sok egyéb mellett – az önrendelkezés! Nekem kevés az, hogy magyar nyelven tanítják Románia történelmét és földrajzát a magyar diákoknak. Ez emberi jog, semmi köze az autonómiához. Nekem kevés, hogy magyar nyelven is kérvényezhetek bármit (miközben a válaszlevél román nyelven érkezik), ez sem autonómia, hanem az anyanyelv szabad használata. Ez még nem az anyanyelv használatának elsődlegességét mondja ki! Nekem kevés az, hogy kiírhatók magyar nyelven is a településnevek! A többségében magyar településnevek szerepeljenek felül a táblákon, és alatta a román megnevezés. Nekem kevés az az RMDSZ-es szöveg, hogy „most nem időszerű”. Nekem most időszerű a területi autonómia, mert most élek! Nekem meg az nem időszerű, hogy az RMDSZ politikája húsz éve arról szól, hogy miként feküdjön le a kormányzó pártnak néhány jól fizető tisztségért, pozícióért, üzletért. 50 év múlva pedig azért nem lesz időszerű a területi autonómia, mert elfogy az erdélyi magyar. Az elmúlt 23 évben 500 ezer fővel csökkent az erdélyi magyarság lélekszáma. Ezért ki vállalja a felelősséget? Az RMDSZ, amennyiben hű kívánt volna maradni ‘93-as önmagához és az erdélyi magyarsághoz, mindaddig nem lépett volna kormányzati pozícióba, míg a fentebb leírt autonómiát a román állam nem biztosítja Székelyföldnek. Az RMDSZ elaprózta az egységből fakadó erejét, látszateredményeket felmutatva, amelyeket a világ haladása amúgy is hozott volna magával. Meg merem kockáztatni azt a kijelentést, hogy az RMDSZ jobban fél a területi autonómia létrejöttétől, mint maga a bukaresti hatalom. Van, akinek Romániából lett elege, nekem az RMDSZ-ből. Elárult kétmillió magyart...
P. S. Akinek nem inge, ne vegye magára! Az írás elsősorban az RMDSZ csúcsvezetésének – és értelmiségi holdudvarának – hibáiról szól. A helyhatóságokban tevékenykedő, napi harcokat megvívó polgármestereknek és képviselőknek csak elismerés jár, tudván tudva, hogy ők, többségében, nem önszántukból öltik magukra a vörös-fekete tulipános kényszerzubbonyt.
Papp Gyula Attila, Pápa
Krónika (Kolozsvár)

Kimozdult a holtpontról a MOGYE ügye
Hétpontos megállapodást írtak alá a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar és román oktatói, amely megteremti annak lehetőségét, hogy a MOGYE magyar tagozatának ügye kimozduljon a holtpontról. Ezt így értékelte Szabó Béla, a magyar tagozat vezetője, aki kérésre lemondott a rektorhelyettesi tisztségről, és így értékelte Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke is, aki részt vett a péntek esti megbeszélés első szakaszában. Az egyetem román vezetőivel aláírt hétpontos megállapodást Ecaterina Andronescu oktatásügyi miniszter is ellátta kézjegyével.
A MOGYE magyar tagozatvezetője, Szabó Béla szerint a pillanatnak megfelelő megegyezés született a felek között pénteken az éjszakába nyúló tárgyalásokon. Szabó Béla professzor az MTI-nek elmondta: nem tartja a magyar oktatás szempontjából jónak a megegyezést. Mint hozzátette, az mégiscsak megteremti annak a lehetőségét, hogy a MOGYE magyar tagozatának az ügye kimozduljon a jelenlegi patthelyzetből.A magyar tagozat belső választásain megválasztott, de az egyetem vezetése által el nem ismert tagozatvezető szerint a tárgyalások előfeltétele az volt, hogy ő ne ragaszkodjon a rektorhelyettesi székhez. Elmondta, ezt megannyi csatornán keresztül megüzenték neki, és ő elfogadta a feltételt, mert nem kívánja annak az ódiumát vállalni, hogy miatta nem lehetett megegyezni.
A megegyezés egyik pontja rögzíti, hogy megismétlik a magyar tagozat választásait. Megválasztják azt a 13 magyar oktatót, akik a tagozatot képviselik az egyetem szenátusában. Megőrzi azonban a szenátusi tagságát öt olyan magyar oktató is, akik a magyar tagozat választási bojkottja ellenére a román oktatók szavazataival kerültek be a testületbe. A szenátus román és magyar oktatóinak a kétharmad/egyharmados arányát a román szenátusi helyek felduzzasztásával érik el.
A szenátus kiegészülése utánra vállalta az egyetem vezetése a MOGYE magyar rektorhelyettesének a kinevezését. Szabó Béla megjegyezte, ő elvileg a szenátus magyar frakcióvezetőjeként is képviselheti a magyar oktatás ügyét. A megállapodás harmadik pontja rögzíti: az egyetem működését szabályozó chartába is belefoglalják, hogy a magyar nyelvű oktatás a magyar tagozatba szerveződik.
Álláshirdetéskor nem diszkriminatív a magyar nyelvtudás
Szabó Béla tájékoztatása szerint a megállapodás 4. és 5. pontja a magyar oktatók felvételéről szól. Rögzíti, hogy a magyar rektorhelyettes dönt a magyar tagozaton meghirdetendő állásokról, valamint azt, hogy a magyarokat megillető tanársegédi állásokra csakis magyarul tudó oktatókat lehet alkalmazni. A magyar tagozatvezető mindkét pontot rendkívül fontosnak tartja, hiszen – mint mondta – korábban a magyar nyelvtudás megkövetelését diszkriminációnak tekintette az egyetem vezetése, az állások meghirdetéséről pedig a 11 tagú adminisztrációs tanács döntött, amelynek mindössze egy magyar tagja van.
A 6. pontban a felek vállalták, hogy együtt munkálkodnak az akkreditáció megszerzésén. Amint Szabó Béla megemlítette, decemberben és 2013 márciusában ellenőrzik, hogy megfelel-e az intézmény az akkreditációs feltételeknek, és a magyar tagozatnak is érdeke fűződik ahhoz, hogy e vizsgákon jó besorolást kapjon a MOGYE. A 7. pont azt rögzíti, hogy az akkreditáció befejeztével megalakulnak a magyar főtanszékek az egyetemen.
Ha túl sok a magyar engedmény, nincs román szavazat?
Szabó Béla elmondta, a megállapodást a magyar tagozat és a román tagozat három-három képviselője mellett Ecaterina Andronescu oktatási miniszter is aláírta. Hangsúlyozta: aláírásával a miniszter is személyes felelősséget vállalt a megegyezés betartásáért. Ezt azért tartotta fontosnak, mert elmondása szerint a tárgyalások során a román tagozat képviselői minduntalan arra hivatkoztak, hogy ha túl sok engedményt tartalmaz a szöveg a magyar oktatás számára, nem biztos, hogy a román többségű szenátus megszavazza az életbe léptetéséhez szükséges határozatokat.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke – aki maga is részt vett a péntek esti megbeszélések első szakaszában – úgy értékelte, egyelőre csak a holtpontról való kimozdulásról lehet beszélni. „Akkor lesz igazi áttörés, amikor a mostani megállapodás elemei az egyetemi chartába is bekerülnek, és megalakulnak a magyar főtanszékek” – fogalmazott.
Borbély László: „ne kiabáljuk el”
Az alelnök szerint a mostani megállapodás híján megtörténhetett volna, hogy az egyetem román vezetői az akkreditációs követelményekre hivatkozva nekilátnak a magyar nyelvű oktatás elsorvasztásának. „Meg is lebegtették, hogy ha nem lesz elég tanár, ha problémák lesznek a magyar tagozattal, akkor a következő években kevesebb magyar helyet hirdetnek meg” – ecsetelte Borbély.
Az RMDSZ alelnöke azt is kiemelte, hogy megindult a párbeszéd a magyar tagozat és az egyetem román vezetése között. Ezt azért tartotta fontosnak, mert – mint említette – „a rektor és az egyetem vezetésének a merev álláspontja” közel egy éven át leállította a párbeszédet az intézmény román és magyar oktatói között.
Borbély László úgy látta, ezúttal mind az oktatási miniszter, mind a miniszterelnök ki akarta mozdítani a MOGYE-n belül megrekedt konfliktust a holtpontról. Mint felidézte, a beszélgetések elején a rektor még azt hangoztatta, hogy mindenről a szenátusnak kell döntenie. Victor Ponta miniszterelnök viszont nagyon határozottan kijelentette: szó sem lehet arról, hogy a románok döntsenek a magyar tagozat dolgairól. „Ez megadta az alaphangot” – vélekedett az RMDSZ alelnöke.
Az MTI kérdésére, hogy ki a nyertes, Borbély László azt válaszolta: „egyelőre ne kiabáljuk el a dolgokat”. Szabó Béla professzor rektorhelyettesi kinevezésének a feláldozásáról elmondta: amikor még a pénteki tárgyalások előtt jelezték az egyetem magyar oktatóinak, hogy fenntartások vannak Szabó Béla személyével kapcsolatban, maguk a magyar oktatók döntöttek arról a kompromisszumról, hogy Szilágyi Tibor legyen a magyar tagozat jelöltje a rektorhelyettesi tisztségre.
Az RMDSZ vasárnapi hírlevele Markó Béla volt RMDSZ-elnöknek az Erdély Televízióban a MOGYE kapcsán elhangzott nyilatkozatát idézi. Markó cinikus és veszedelmes magatartásnak minősíti, hogy egyesek a „pálya széléről bekiabálva” bírálják a szervezetet, amiért nem kért a románokéval azonos számú fizetéses helyet a magyar felvételizők számára. „Most nem mi osztjuk a helyeket sem a MOGYE-n, sem másutt. Próbálunk közbenjárni, hogy ne romoljon a helyzet, hanem esetleg javuljon. Most annyit sikerült elérni, hogy nulla hely helyett húsz fizetéses helyet szereztünk” – mutatott rá Markó, emlékeztetve, hogy az RMDSZ rendkívül kemény volt a MOGYE ügyében. „Tavasszal azt mondtuk: vagy megoldódik az egyetem helyzete, vagy hátat fordítunk a kormánynak. Nos, miután az RMDSZ nem engedett a 48-ból, tulajdonképpen ebbe bele is bukott a kormány” – mondta Markó Béla.
Szabadság (Kolozsvár)

Maratoni megbeszélés ígéretekkel
Pénteken délután a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen kialakult helyzetről szóló megbeszéléssel vette kezdetét a Victor Ponta kormányfő, Ecaterina Andronescu tanügyi és Vasile Cepoi egészségügyi miniszter marosvásárhelyi látogatása.
Kezdetben úgy tűnt, hogy a kormányhivatal kistermébe összehívott találkozón a helyi hivatalosságok és a vendégek mellett csak a MOGYE román vezetősége, pontosabban Leonard Azamfirei rektor és Constantin Copotoiu professzor, a szenátus elnöke vesz részt, a rektor érdeklődésünkre meg is erősítette, hogy nincs szükségük senki másra. Kérdésünkre Szabó Béla professzor, a magyar oktatók választott képviselője elmondta, hogy nem kaptak meghívást a megbeszélésre. A RMDSZ-t Frunda György, majd a később megérkező Borbély László képviselte. Több mint egyórás vita után hívták meg a magyar tagozat képviselőit, a szinte futólépésben érkező Szabó Béla, Szilágyi Tibor és Lőrinczi Zoltán professzorokat.
Maratoni megbeszélés következett, amely éjjel fél háromkor ért véget. A termet először Victor Ponta kormányfő hagyta el, aki újságírók "hadserege" előtt nyilatkozott, ugyanazt az álláspontot hangoztatva, amit korábban is.
– Véleményem szerint nem jó a különálló karok ötlete, amíg a román és magyar diákok együtt tanulnak, de mivel a törvényben a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemhez hasonlóan a marosvásárhelyit is multikulturális egyetemnek nyilvánították, a szenátusnak és a különböző vezető testületeknek az egyharmadát a magyar oktatók kell alkossák, akiket a saját közösségük választ meg, akárcsak a románokat. Mivel ezek a kérdések politikai útra terelődtek, és mind rosszabbá vált a helyzet, ma este a reális javaslatok figyelembe vételével meg kell találni a megoldást…
A tárgyalás szünetében a miniszter asszony a következőket nyilatkozta:
– …Örvendek, hogy eljöttem, mert végre kialakult egy párbeszéd az egyetem két közössége között, ezen a vonalon kellene tovább menni, mert így minden vitás kérdést meg lehet oldani. A következő problémákról esett szó: újra kell szervezni a választásokat annak érdekében, hogy az egyetem vezetősége, a szenátus kiegészüljön a magyar fél 13 képviselőjével, továbbá a főtanszékek és karok vezetősége is. Ennek érdekében a magyar rektorhelyettes irányításával úgy fogják megszervezni a versenyvizsgát, hogy a magyar nyelvű oktatás számára szükséges helyeket címzetes oktatókkal töltsék be, s ezáltal eleget tegyenek az akkreditációs feltételeknek. Beszéltünk az egyetem értékelésének, akkreditálásának következő lépéseiről: január elsejétől az Európai Egyetemek Egyesülete méri fel a helyzetet az összes romániai felsőoktatási intézményben…, márciusban az ARACIS, a romániai felsőoktatás minőségét ellenőrző bizottság veszi számba az intézményi akkreditáció feltételeit. E két felmérés érdekében az egyetemi közösségnek meg kell erősödnie, hogy eleget tehessen a követelményeknek. Miután a két ellenőrzés véget ér, s a versenyvizsgák nyomán betöltik az üres állásokat, valószínű, hogy újratárgyaljuk az újabb főtanszékek létrehozásának lehetőségét a törvényes előírásoknak megfelelően.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy pillanatnyilag nem lehetséges az önálló magyar főtanszékek megalakítása, mert az egyetem nem tesz eleget a feltételeknek.
– Nem értek egyet azzal, hogy megkérdőjelezzük a magyar oktatás "programját", és senki nem vállalhatja a felelősséget, hogy megkérdőjelezzen egy olyan programot, ami annyi év óta jól működik. Én sok jót hallottam a MOGYE-ről, tisztelem a tanárokat, akik elismert, kiváló orvosok, nemzetiségüktől függetlenül, ezért az egyetem megérdemli, hogy a legjobbak közé tartozzék. Beszéltünk a fizetéses helyekről, …de az oktatók számát figyelembe véve ennél több helyet nem hagyhattunk jóvá. Ha több hallgatót vesznek fel, és nem egészül ki az oktatói közösség, akkor az egyetem léte forog veszélyben.
Lapunk kérdésére, hogy a tárgyalások nyomán módosítják-e az egyetemi chartát, a miniszter asszony nemmel válaszolt.
A kérdésre, hogy a szenátusnak miért csak az egyharmadát fogják magyar oktatókkal betölteni, Ecaterina Andronescu azt mondta, hogy a magyar oktatók csak a 27 százalékát alkotják az egyetem tanári közösségének.
A megbeszélés végéig kitartó magyar újságíróknak az előzetes megegyezés ellenére egyik fél sem volt hajlandó nyilatkozni.
Ecaterina Andronescu oktatási miniszter: Feloldottuk a feszültséget *
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) oktatói, hallgatói oly hosszú ideje együtt vannak, hogy nagy kár lenne ezen változtatni. Egy ilyen egyetemnek megvan a képessége arra, hogy megteremtse az erőforrásokat, a módot arra, hogy bármilyen problémát megoldjon, a legfontosabb a párbeszéd. Úgy érzem, a péntek esti tárgyalások után sikerült feloldani a feszültséget a MOGYE-n. Megállapodtunk, hogy elsőként a magyar közösség 13 képviselőjének megválasztására kell sort keríteni a szenátusba, illetve a magyar oktatók arányának függvényében az egyetemi karok és főtanszékek tanácsaiba, hiszen a magyar kisebbség az egyetemen belül is kisebbséget képez: az oktatók egyharmada magyar, kétharmada román. A tavasszal sorra került választásokon ugyanis a magyar közösség nem vett részt, és egyetlen képviselőt sem küldött a szenátusba, illetve a karok, főtanszékek tanácsaiba. Jelenleg nem választhatók szét a főtanszékek (departamentumok), mert nem teljesülnek az akkreditáció feltételei, ezért azt kértem a magyar professzoroktól, hogy igyekezzenek minél több magyar fiatalt meggyőzni, hogy pályázzák meg az oktatói állásokat. Az elkövetkező időszakban versenyvizsgát hirdetnek meg a magyar vonal vezetésére megválasztott rektorhelyettes javaslatára. Ami a magyar oktatási vonal működését illeti, a szenátusnak van erről határozata, amire véleményem szerint nem is lett volna szükség, hiszen ezen az egyetemen sok éve létezik magyar nyelvű oktatás. A magyar oktatók megnyugtatására valószínűleg a chartába is belefoglalják a magyar vonal létezését. A tárgyalások során a magyar professzorok nem kérték a tanügyi törvény módosítását, de úgy vélem, erre több helyen is szükség van, hiszen a jogszabály számos előírása alkalmazhatatlan.
Dr. Szabó Béla egyetemi tanár, a MOGYE magyar tagozatának vezetője: Az egyezség minden pontjának teljesülnie kell *
Született egy hétpontos írásbeli megállapodás. Az első szerint a mi oldalunkon megismételjük a választásokat. Már eleve azzal a kikötéssel ültek le tárgyalni, hogy az én személyem mint rektorhelyettes nem jöhet szóba, amit én elfogadok. Igaz, hogy a Babes-Bolyai egyetemen van egy belső megegyezés, miszerint a magyartagozat-vezető automatikusan rektorhelyettes is, de ez nem kötelező, és az sem, hogy a rektorhelyettes automatikusan a tagozatvezető legyen. Tehát elvileg én lehetek tovább tagozatvezető, nem muszáj én legyek a rektorhelyettes. Tagozatvezető lehet az, aki a szenátusi frakciót vezeti a magyarok részéről. A választások után megtesszük a javaslatokat a rektorhelyettesi és dékánhelyettesi funkciókba, erre egy-két héten belül sor kerül. Az a hat, illetve most már csak öt ember továbbra is marad a szenátusban, elvileg mint a mi képviselőink, és melléjük jelölünk ki még annyi magyar képviselőt, amennyit eredetileg előírtak. Megegyeztünk, hogy együtt dolgozunk az akkreditáción, hogy beveszik az egyetem alapokmányába a magyar vonalnak a létét, és abban is, hogy a magyar rektorhelyettest felhatalmazzák, hogy eldöntse, milyen állásokat hoz ki a magyarok számára, azaz ezt a döntést nem a 11 tagú adminisztrációs tanácsban (ahol ő egyedül magyar) hozzák meg. Továbbra is érvényes, hogy a minket megillető tanársegédi állásokra magyarul is tudó személyeket vegyenek fel, és végül: az akkreditációs folyamat lejártával, ami jövő év április végére várható, a szenátus eldönti, hány főtanszéke lesz a magyar vonalnak. Ez szenátusi jogkör, amit eddig úgy értelmezett, hogy nulla. Mi egy csomagban egyeztünk meg, ami akkor érvényes, ha minden pontja érvényes. Ez kezdetnek, elmozdulásnak jó, a dolgok alakulása attól függ, hogy mind a két fél a saját fogadalmait hogyan tartja be.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Rhédey Claudia-szobor Erdőszentgyörgyön
Rhédey Claudia szeretett itt élni, és otthonának tekintette településünket. Számára ez a hely volt a világ közepe, és itt érezte otthon magát, kérésére ide hozták haza és temették el, erdőszentgyörgyiként. Szülőföldszeretete példaértékű a mai ember számára – emlékezett Csibi Attila, Erdőszentgyörgy polgármestere a kisváros neves szülöttjére, Rhédey Claudiára, akinek mellszobrát szeptember 23-án ünnepélyes keretek között avatták fel. II. Erzsébet angol királynő szépanyjának a szobra a felújítás alatt álló Rhédey-kastély szomszédságában kapott helyet.
A szoboravatással egybekötött ünnepségre Rhédey Claudia születésének 200. évfordulója adott alkalmat, az erdőszentgyörgyiek így kívántak tisztelegni a város neves szülöttje, büszkesége előtt, akinek a neve mára a kisváros brandjévé vált. Az istentiszteletet követő ünnepségen Hegyi László, a szoborállítást kezdeményező Bodor Péter Művelődési Egyesület alelnöke ennek történetét foglalta össze. – E szobor Erdőszentgyörgy első köztéri szobra, felállítása már a rendszerváltás első éveiben megfogalmazódott a helybéliekben. Elkészült gipszből Claudia mellszobra, amely éveken át a Rhédey-emlékszobát díszítette. Az emlékszoba megszűnésekor átkerült a Rhédey-kastélyba, majd a kastély restaurálási munkálatainak a kezdetekor az iskola új épületébe. 2009-ben az erdőszent-györgyiek tudatában újra felelevenedett a Rhédey-kultusz, elkezdődik a folyamat, aminek a célja a Rhédey-brand kialakítása és népszerűsítése. Első lépésként javaslat, majd döntés születik a helyi tanácsban arról, hogy a város központi parkját és főterét Rhédey Claudiáról nevezik el. A határozat érvényre juttatása hosszadalmasnak bizonyult, ugyanis a megyei hatóságok perbe fogták az önkormányzatot a névadás miatt, és csak 2011-ben születik meg az a törvényszéki döntés, amely a Rhédey Claudia teret jelző táblák elhelyezését lehetővé tette. Sajnos a mai napig nem sikerült teljesen végigvinni a folyamatot, ugyanis a lakosság- nyilvántartó iroda nem hajlandó elismerni még a törvényszéki jogerős döntést sem – ismertette a folyamatot Hegyi László, aki beszédében kitért arra is, hogy habár még 2009-ben elkezdődött a Rhédey-kastély restaurálása a kulturális és örökségvédelmi szaktárca finanszírozásával, és tavaly még abban reménykedtek, hogy idén szeptemberben, Claudia születésének 200. évfordulóján sor kerülhet a restaurált kastélyépület, illetve az udvarát díszítő szobor felavatására, kastélybállal, kiállításokkal színesített rendezvénysorozat keretében, amelyre az angol királyi család képviselői és maga Károly herceg is hivatalos lett volna, a terv részben meghiúsult, mivel finanszírozási problémák miatt nem sikerült a remélt ütemben haladni a restaurálási munkálatokkal. A Rhédey-kastély csak 70-75 százalékban készült el, viszont a szobor áll, pályázat útján sikerült megvalósítani. Székely József erdőszentgyörgyi származású képzőművész Claudia-mellszobrának gipszváltozatát használta fel Sánta Csaba szovátai szobrászművész a tegnap felállított bronzszobor elkészítéséhez. A szobor kőtalapzatát Dóczy András csíkszeredai kőfaragó készítette.
A bécsi udvar helyett Erdőszentgyörgyöt választotta
– Egy olyan személy előtt tisztelgünk ma, aki bármerre is járt Európában, mindig visszavágyott ide, a szülőföldjére – emlékezett Rhédey Claudiára Csibi Attila polgármester. – Könnyebb lett volna az élete a bécsi udvarban vagy a würtembergi tartományban, de ő a fények és a nagyvilági élet helyett ide tért vissza, hozzánk, Erdőszentgyörgyre. Mert itt találta meg azt, ami számára a legfontosabb volt: az otthont, a nyugalmat és a család melegét. Természetesen büszkék vagyunk arra, hogy kis településünket jegyzik az angol királyi családfán. De nekünk, erdőszentgyörgyieknek sokkal fontosabb kellene legyen az a tény, hogy Claudia otthonának tekintette ezt a települést. Az ő üzenete a szülőföldön maradást, az itthon boldogulást, a megmaradást jelenti, azt, hogy 200 évvel ezelőtt is megvolt a településünk vonzereje, ahogyan megvan most is, csak tenni kell érte, hogy felismerjük – fogalmazott a városvezető.
Szabadi Nóra Rhédey Claudia élettörténetét ismertette a jelenlévőkkel, majd Szabadi színművésznő, Ördög Miklós Levente, valamint Fülöp Dorottya szavalatai, illetve a Cantuale énekegyüttes dalai tették még színesebbé az ünnepséget.
A Bodor Péter Művelődési Egyesület, a Szent György Lovagrend, a Százfonat Egyesület, a helyi önkormányzat, valamint a helyi RMDSZ koszorúkat helyeztek el a leleplezett szobor talapzatánál, a történelmi egyházak képviselői megáldották az emlékművet. Ezt követően az összegyűltek meglátogatták a restaurálás alatt álló kastélyt, majd a felújított pincerészben megnyitották Novák József címerkiállítását.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

Kulturális autonómia nélkül nincs kisebbségi törvény
- Meglehetősen cinikus és veszedelmes álláspontnak tartom, hogy miközben az RMDSZ kormányzati szereplőként elment a falig a MOGYE ügyében, és ebbe bele is bukott a kormány, most valaki a pálya széléről olyasmiket mondjon, hogy nem ennyi, hanem annyi fizetéses helyet kellett volna kérni – jelentette ki Markó Béla szenátor pénteken az Erdélyi Magyar Televízió „Többszemközt” című műsorában.
Az RMDSZ volt elnöke a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem helyzetéről, a kisebbségi törvényről és a romániai visszarendeződés veszélyéről beszélt a vitaműsorban.
Markó Béla leszögezte, fontosnak tartja, hogy ne csak a politikum, hanem a civil társadalom is hallassa a szavát az ilyen ügyekben, de „szégyenletesnek” tartja, hogy egyesek éppen az RMDSZ-nek tesznek szemrehányást a MOGYE ügyében, akár a fizetéses helyekről, akár egyébről legyen szó. - Az RMDSZ rendkívül kemény volt a MOGYE ügyében. Tavasszal azt mondtuk: vagy megoldódik az egyetem helyzete, vagy hátat fordítunk a kormánynak. Nos, miután az RMDSZ nem engedett a 48-ból, tulajdonképpen ebbe bele is bukott a kormány. A helyzet az, hogy most nem mi osztjuk a helyeket sem a MOGYÉ-n, sem másutt. Próbálunk közbenjárni, hogy ne romoljon a helyzet, hanem esetleg javuljon. Most annyit sikerült elérni, hogy nulla hely helyett húsz fizetéses helyet szereztünk – mutatott rá Markó Béla, aki hozzátette, legalább olyan jól tudja, mint azok, akik a pálya széléről szólnak be, hogy a MOGYE magyar fizetéses helyeinek ügyében törvényes garanciák kellenek, éppúgy, ahogy az ingyenes helyek esetében tíz évvel ezelőtt szintén az RMDSZ érte el azt, hogy arányosan osszák el az ingyenes helyek számát még a felvételik előtt. A kisebbségi törvényt külön kell választani a kisebbségi hatóság kérdésétől: ez utóbbit létre lehetne hozni egy külön jogszabállyal, de nem a kisebbségi törvénnyel – jelentette ki Markó Béla. A szenátor szerint az RMDSZ és a többi kisebbségi közösségek képviselői között az az álláspontbeli különbség, hogy míg a Szövetség számára alapvetően a kulturális autonómia megteremtése a cél, a többi nemzetiségnek a kisebbségi hatóság létrehozása a prioritás. Markó Béla szerint a következő időszakban le kell ülni a kisebbségekkel és meg kell beszélni, mi a legjobb megoldás e hatóság létrehozására: álláspontja szerint a leghatékonyabb a jelenlegi Etnikumközi Viszonyok Hivatalának megerősítése lenne, de külön intézményt is létre lehetne hozni egy erre vonatkozó jogszabállyal, ám ezt nem a kisebbségi törvény révén kell rendezni. Az RMDSZ álláspontja szerint a kisebbségi törvénynek kötelezően tartalmaznia kell a kulturális autonómiát, amely döntési jogokat adna a kisebbségeknek iskolai és művelődési intézményekkel kapcsolatban. Ha a törvényt enélkül fogadjuk el, akkor az nem kisebbségi törvény – szögezte le.
- Visszarendeződés zajlik Romániában, de a térségben is, mindazokban az országokban, amelyek 1989-ben kilábaltak a kommunista diktatúrából – mondta Markó Béla. A politikus szerint ezek az országok az európai és euroatlanti integráció érdekében magukévá tették az európai kritériumokat, fölépítették az intézményrendszert, ám kiderült, hogy az alapvető demokratikus értékek révén egy látszatdemokráciát ugyan sikerült létrehozni, de ez nem mélyreható. „Románia esetében láthattuk, mekkora viták voltak az Alkotmánybíróság, a parlament, a kormány, az elnöki hivatal szerepéről, helyéről, felelősségéről. Mára kiderült, hogy minden szabályt meg lehet szegni, minden törvényt meg lehet kerülni. Kezdünk egy látszatdemokráciát működtetni, amelyben az alkotmánybíróság látszólag független, de amelynek kapcsán arról szól a sajtó, hogy hány alkotmánybírót befolyásol a kormány és hányat az ellenzék. Nos, ez elfogadhatatlan. A visszarendeződés valós veszély, és csak attól függ, hogy eléggé erősek, bölcsek és felelősek vagyunk ahhoz, hogy ezt megakadályozzuk – szögezte le Markó Béla az ETV-ben.
RMDSZ Nyugati Jelen (Arad)

Nyelvi jogok útmutatója intézményvezetőknek
Veress Dávid, az Édes Anyanyelvünkért Szövetség elnöke a Nyelvi jogok útmutató című kiadványt negyvenöt Hargita megyei kormányzati alárendeltségű intézmény vezetőjének kívánja eljuttatni október végéig, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a közintézmények, közhivatalok vezetői, jobban és alaposabban megismerjék, valamint a munkatársaikkal is megismertessék a hatályos törvények által szavatolt anyanyelvhasználati jogokat.
Veress Dávid akciójának célja, hogy a nagyrészt magyar intézményvezetők, ne csak megismerjék, de ugyanakkor bátorítsák is az általuk vezetett hivatalokhoz forduló magyar nemzetiségű ügyfeleket anyanyelvük használatára. „Ugyanis a mindennapi gyakorlat – a kevés kivételtől eltekintve, hisz vannak, akik már akarnak és mernek is élni a törvény által szavatolt jogaikkal – azt mutatja, hogy rendkívül nagy a bizonytalanság az elvitathatatlan nyelvi jogainkkal való tudatos élést illetően. Napjainkban sajnos még nagyon is sokan, sőt mondhatni többségben vannak azok, akik a különböző kérvényeik beadásakor rákérdeznek az éppen szolgálatos köztisztviselőre, hogy lehet-e magyarul írni a kérvényt, a beadványt! Ennek a nagyszámú bizonytalankodónak egyértelmű biztatást jelenthet, ha a törvényt alaposan ismerő közalkalmazottak eligazítást adnak és bátorítják az ügyintézőt anyanyelvének használatára” – tájékoztatta lapunkat Veress.
Kifejtette, Csíkszereda önkormányzati képviselőjeként a Nyelvi jogok című útmutató személyes átadásakor arról is szeretne felmérést készíteni, hogy a magyar anyanyelvű polgárok – írásban és szóban – milyen nyelven szoktak az érintett közhivatalokhoz fordulni, vannak-e az illető intézményben kétnyelvű a formanyomtatványok. Ugyanakkor azt is szeretné megtudni, hogy az illető közintézményben, közhivatalban milyen a nemzetiségi arány, illetve a közszolgák milyen arányban beszélik a székelyföldi többség anyanyelvét.
Létai Tibor
Székelyhon.ro

Kétszáz év után szobrot kapott az angol királynő szépanyja
Vasárnap avatták fel a Kis-Küküllő menti település első köztéri szobrát, amely a kisváros kétségtelenül leghíresebb személyiségének állít emléket, a „szülőföldszeretet és szépség nagyasszonyának”, gróf Rhédey Claudiának. Mindezt történt születésének 200. évfordulóján.
A kastély udvarán állították fel a grófnő szobrát
Az erdőszentgyörgyi Bodor Péter Művelődési Egyesület (BPME), a Százfonat Egyesület, a történelmi egyházak és az önkormányzat, továbbá az Európa a polgárokért program és a Communitas Alapítvány támogatásának köszönhetően ünnepelhettek vasárnap a település első köztéri szobrának avatásán. Rhédey Claudia legjelesebb szülötte a helynek és kultuszát fel is újították, de olyan név is, amelyből Erdőszentgyörgyön valóságos „márkanevet” is kialakítanának. A jelenlegi angol királynő szépanyja születésének kétszázadik évfordulójára nagyszabású rendezvénnyel készült volna a város, de egyelőre csak egy kis részét, a köztéri szobrot sikerült elkészíteni. De ez semmit nem csorbít az elképzelés megvalósításán fáradozók becsületén, sőt megerősíti őket munkájukban.
Kétszáz éve lámpás
Vasárnap délelőtt ökuménikus istentisztelet keretében emlékeztek az erdőszentgyörgyiek Rhédey Claudiára. Gáspár György református lelkész mint kora legszebb hajadonát és mint Isten hűséges szolgálólányát mutatta be, aki rövid, de beteljesedett élet után oda tért vissza ólomkoporsóban, ahol megkeresztelték és ahol konfirmált. Demeter Erika unitárius lelkész a grófnőt példaként emlegette: az ő tetemét a keresztszüleitől kapott, és az idegen földön mindvégig viselt nyakéke alapján azonosították a múlt században, míg a keresztyén embert a szíve fölött hordozott hite alapján ismerik fel. A grófnő hitével együtt magával vitte szülőfaluját és a Kis-Küküllőt, idegenben is vállalta a szülőföldjét: ez volt az ő otthona és itt talált végső nyugalmat is. Ferencz István plébános előttünk járó lámpásként beszélt a nagyasszonyról, aki ragaszkodott hitéhez, magyarságához, szülőföldjéhez, és kétszáz éve is nekünk világít, példát mutatva.
Avatás és koszorúzás
Mintegy kétszáz személy jelenlétében leplezték le a „szülőföldszeretet és szépség nagyasszonya”, gróf Rhédey Claudia mellszobrát a Rhédey-kastély udvarán. Az ünnepi szavalatok, a Cantuale énekegyüttes és a méltató beszédek után koszorút helyezett el a Bodor Péter Közművelődési Egyesület, a Százfonat Egyesület, a Szent György Lovagrend, az önkormányzat, a helyi önkormányzat és a szobor készítőjének fia. Ezután a kastély pincéjében megnyitották a marosvásárhelyi Novák József képzőművész kiállítását, amely a mintegy nyolcszáz munkát magában foglaló címeranyag egy részét mutatja be a helyieknek, ezzel mintegy „életet és lelket” adva a már restaurált pincéknek.
Egyelőre csak a szobor áll
A szoborállítás igénye már a rendszerváltás első éveiben megfogalmazódott a helybéliekben. A gipsz szobrot 1996-ban készítette el a helyi születésű, de Székelyudvarhelyen élt Székely József (1929–2006) képzőművész. Ez éveken át a Rhédey-emlékszobát díszítette, majd átkerült a Rhédey-kastélyba, ennek restaurálása miatt ma az iskolában kap helyet. Tavaly még abban reménykedtek, hogy Claudia születésének 200. évfordulóján ünnepélyes átadásra kerülhet a restaurált műemlék kastély és az udvarát díszítő szobor is. A már egy éve elkészült programtervezet szerint az avatóünnepség három napos lett volna, és többek között történelmi előadásokat, kiállításokat, kastélybált, könyvbemutatókat, szoborállítást és más kulturális eseményeket foglalt volna magába, a meghívottak listáján természetesen szerepelt az angol királyi család, nevezetesen Károly herceg is. A finanszírozás miatt a kastély javítási munkálatai nem a megfelelő ütemben haladtak, így nyilvánvalóvá vált, hogy a programtervezetből csak a szoborállítás válhat megvalósíthatóvá, a többi esemény megszervezésére csak a munkálatok befejezése után kerülhet sor – mondta el Hegyi László volt alpolgármester, a Szent György Lovagrend tagja, a BPME alelnöke. Azt is megtudtuk: a szobor bronz mását Sánta Csaba szovátai képzőművész öntötte meg, a talapzatot a csíkszeredai Dóczy András kőfaragó készítette.
Egy perc csenddel Bartos Miklós tanár úr emléke előtt is adóztak a szentgyörgyiek, aki a település múltjának, nevezetességeinek, személyiségeinek felkutatásáért sokat fáradozott, és aki Rhédey Claudia emlékezetét is visszaadta, örökségül hagyta a mai és a következő nemzedékeknek.
A grófnő üzenete
Ünnepi beszédében Csibi Attila Zoltán polgármester kifejtette: Rhédey Claudia szülőföldszeretete minden ember számára példaértékű. Mindenki büszke, hogy a települést jegyzik az angol királyi családfán, de az erdőszentgyörgyieknek sokkal fontosabb kell legyen az, hogy a grófnő szerette ezt a települést. Az ő üzenete a szülőföld szeretete, az itthonmaradás, az itthon való boldogulás. Olyan otthont kell itt teremtenünk, amelyre büszkék lehetünk. Ugyanilyen fontos ma a nevelés, a hagyományok, a táj szépsége, de olyan szellemiséget és értéket is kell magunk mögött hagynunk, amely biztosítja az utókornak a minőségi megmaradást és a nemzetiség megőrzését. „Álljon ez a szobor minden erdőszentgyörgyinek példaként, olyan példaként, amelyre büszkék lehetünk” – hangsúlyozta a polgármester.
Rhédey Klaudia
Erdőszentgyörgy nevezetes szülöttei közül kétségkívül a leghíresebb az 1812 szeptemberében született gróf Kisrédei Rhédey Claudia (1812–1841) gróf Rhédey Lászlónak és báró Inczédi Ágnesnek egyetlen felnőttkort megért gyermeke, a mai Windsor-uralkodóház egyik ősanyja, II. Erzsébet angol királynő szépanyja.
A szépségéről és okosságáról híres lány tizennyolc éves volt, amikor I. Ferenc császár és magyar királytól a család meghívót kapott, és egy báli szezonra Bécsbe utazott. A bálon Sándor württembergi herceg és Claudia első látásra egymásba szeretett. Sándor Pál Lajos herceg I. Vilmos württembergi király unokafivére volt, aki az ősi Teck hercege címet is viselte. Öt évi várakozást követően 1835. május 2-án házasságot kötöttek.
Az életvidám, szeretetre méltó asszony csak hat évig élhetett boldog házasságban. Claudia 1841 szeptemberében férje után utazott Grazba, de az út során életét veszítette, október 1-jén Pettau városában elhunyt. Férje soha nem tudta őt elfeledni, ezt íratta koporsójára: „Az asszonynak, ki nekem mindig örömet, boldogságot adott, szomorúságot, könnyeket csak egyszer életemben, mikor egyedül hagyott.” Claudia utolsó kívánsága szerint holttestét hazaszállították Erdőszentgyörgyre. A grófnőt a Rhédeyek sírkamrájába temették el. A monda szerint bebalzsamozott szívét jóval később, férje halálakor, annak koporsójában helyezték örök nyugalomra.
Claudiának és Sándor hercegnek egy fia és két leánya született. Egyetlen fia, Ferenc Teck hercege, királyi családból választott magának feleséget: Mary Adelaide brit hercegnőt. Gyermekeik közül Máriát a yorki herceghez, Györgyhöz adták feleségül, aki 1910-től V. György néven lépett az angol királyi trónra. Rhédey Claudia unokája királyné lett, dédunokái, Edward és VI. György herceg pedig angol király. VI. György idősebbik lánya, Claudia ükunokája, 1952-től II. Erzsébet néven angol királynő.
Claudia sírja fölé unokája, Mary Victoria Teck hercegnő 1905 májusában márvány emléktáblát állíttatott. Mária királyné 1935-ben Fülöp Ferenc erdőszentgyörgyi lelkész levelére vizsgálatot rendelt el, utasítva a bukaresti angol követséget, hogy az azonosítást egy szakértői csoporttal végeztesse el Erdőszentgyörgyön. Felnyitották a sírt, elvégezték az azonosítást, ami a koporsóban lévő nyakék alapján megtörtént. Ezt a nyakéket – a legendárium szerint – Rhédey Claudia a konfirmáció alkalmából keresztszüleitől kapta. Miután idegenbe ment férjhez, a nyakéket állandóan hordta, ez emlékeztette szülőföldjére.
Az angol trónörökös, Károly herceg már ellátogatott Erdőszentgyörgyre, hogy lerója kései tiszteletét szépanyja nyugvóhelyénél. Erdélyi és magyarországi látogatásai során pedig több alkalommal emlegette, hogy magyar vér is csörgedez ereiben. Az erdőszentgyörgyiek az angol királyi geneológia alapján kiszámították, hogy II. Erzsébet angol királynő ereiben 17% magyar, sőt magyar királyi vér is folyik.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Elismerni a múltat a jövő tiszteletéért
Szeptember 22-én, szombaton délelőtt a szentábrahámi unitárius templomban a Magyar Honvédelmi Minisztérium kitüntetését adták át Szőcs Gyulának. A 90 éves férfi a második világháború idején önként vonult be katonának, megvédeni a magyar hazát.
Szentábrahám községben szombaton 11 óra előtt néhány perccel megtelt az unitárius templomkert, ahol a helybéliek nagy része virágcsokorral kezében ácsorgott. Az idősebbek korábban elfoglalták helyeiket a templomban, harangszóra megérkeztek a magyarországi és helybéli elöljárók is, a fakazettás kis templom zsúfolásig megtelt.
Berei István, a község unitárius lelkésze a szószékről szólt az egybegyűltekhez. Szőcs Gyulát méltató szavaiban kiemelte: életét és munkásságát nemcsak a közvetlen környezetében élők értékelik, hanem a magyar Honvédelmi Minisztérium is számon tartja.
A magyarországi elöljárók közül Papp Ferenc ezredes Hende Csaba magyar honvédelmi miniszter üdvözlő szavait tolmácsolta. Papp igencsak megtisztelőnek érezte, hogy a jelenkor katonájaként egy olyan emberrel találkozhat, aki valamikor önként ment harcolni a magyar hazáért. Beszédében röviden vázolta Szőcs Gyula katonai életét, aki 1942. október 3-án huszonévesen vonult be a háborúba, önként húzott egyenruhát és vállalta, hogy székely határvédő katona lesz. Egy évvel később megsebesült, és fogolyként az orosz frontra került. 1944-től öt éven át volt hadifogoly, mindennapjait hidegben, éhezve, nélkülözve töltötte. „A legnagyobb világégésben, a legtöbb emberáldozatot követelő harcban az, hogy olyan kitartóak tudtunk lenni és hogy oly sokáig megvédtük az ezeréves határt, a sok száz és ezer olyan katonának volt köszönhető, mint Szőcs Gyula” -- fejtette ki Papp, majd a harcban való kiállásért, a honvédelem iránti elkötelezettségért és kitartásért, a haza védelméért a I. Osztályú Honvédelemért kitüntetést adta át a 90 éves egykori magyar katonának. Ezt követően Bende Sándor, az RMDSZ Gyergyó területi szervezetének elnöke Borboly Csabának, Hargita Megye Tanácsa elnökének szavait tolmácsolta.
Szombatfalvi József unitárius esperes személyes élményeinek bemutatásával kezdte beszédét. „Kicsiny gyermekkoromtól számon tartottuk a faluban azokat az embereket, akik harcba mentek. Én magam 12 éven keresztül ebben a templomban köszönthettem Gyula bácsit. Édesapámtól igencsak sokat hallottam a háborúról, tűzharcról és a fogságról, arról az időről, amikor Szőcs Gyula bácsival bajtársak voltak, vagyis társak a bajban” – fejtette ki az esperes. Akkor egy katona életében mindennapos volt a rettegés, a frontokon végigjárva nagy bátorságról tettek tanúbizonyságot. „Örökölnünk kell valamit abból a tartásból, szülőföldszeretetből, amiért Önök meghozták az áldozatot” – emelte ki, majd a magyarországi elöljárókhoz fordulva elmondta: azáltal, hogy az anyaországban számon tartják azokat, akik vérüket adták a hazáért, minket, erdélyi magyarokat is számon tartanak.
Utolsóként Szentábrahám díszpolgára, Szabó László szólalt fel, aki Földi Pál Horthy tábornokai című művéből idézve méltatta Szőcs Gyulát. Az ünnepélyes átadót a helyi iskolások gitárral kísért énekei után Lőrinczi Anna néni háborús nótákkal zárta.
Simon Eszter
Székelyhon.ro

K Ö Z L E M É N Y
A gyantai vérengzés áldozataira emlékeztek
Az 1944. szeptember 24-i, gyantai vérengzés negyvenkilenc áldozatára emlékeztek az elmúlt hét végén a Fekete-Körös völgyi település református templomában. Igét hirdetett Erdélyi Géza felvidéki nyugalmazott református püspök, megemlékező beszédet mondott Tőkés László európai parlamenti képviselő, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület előző püspöke.
A vasárnapi istentisztelet keresztelővel vette kezdetét. Soós József helybéli lelkipásztor az egykori tömeggyilkosság évfordulójához kapcsolódva elmondta: egy keresztelő mindig örömmel teli esemény egy gyülekezet életében. Isten így teszi ünneppé azt a szomorú gyászt, amelyet a garázdálkodó román katonák hatvannyolc évvel ezelőtt, a gyantai lakosok kegyetlen kivégzésével maguk után hagytak.
Erdélyi Géza püspök prédikációjában a Jelenések könyvéből vett ige alapján párhuzamot vont a Benes-dekrétumok meghurcoltjai és a gyantai mészárlás áldozatai között. A román és a magyar nép egymáshoz való közeledésének a fontosságát hangsúlyozta, ami nem a történtek elfelejtését, hanem a bűnök megbocsátását jelenti, a megbékélés szellemében. „A gyűlöletre egyetlen országnak és egyetlen nemzetnek sem lehet jövőt építeni, hiszen az megosztottsághoz, belső lelki pusztuláshoz vezet” – mondotta a felvidéki püspök, rámutatva arra, hogy a vigaszt a jövőbe vetett reménység adhatja.
Tőkés László bevezetésképpen a Zsoltárok könyvét idézte: „Akik könnyhullatással vetnek, vigadozással aratnak majd / Aki vetőmagját sírva emelve megy tova, vigadozással jő elő, kévéit emelve” (Zsolt. 126, 5, 6). A babiloni fogságból szabadultak örömét felelevenítve az újrakezdés lehetőségére mutatott rá. Közel hét évtizeddel ezelőtt a gyantaiaknak is mindent elölről kellett kezdeniük az irtózatos pusztítás mélységéből kellett felemelkedniük. Mint ismeretes, a református gyülekezet akkori lelkipásztorát, Boros Ferencet meghurcolták, a parókiát pedig lerombolták a kegyetlenkedők. Az újrakezdést a kommunizmus évtizedei csak tovább nehezítettek. Csak az utóbbi tíz évben sikerült újraépíteni a parókiát, a lelkészi jelenlét folytonosságát biztosítva a vészesen megapadt gyülekezetben. Manapság sem könnyű magyarnak lenni a Kárpát-medencében – jelentette ki Tőkés László. Az egykori, véres pusztítások nyomán jelenleg „vértelen népirtás” zajlik – gondoljunk csak a szlovákiai nyelvtörvényre és az állampolgársági törvényre, a délvidéki magyarverésekre, vagy éppenséggel a román államhatalomnak az erdélyi magyar történelmi egyházakkal szemben tanúsított önkényeskedéseire – mondotta erdélyi EP-képviselőnk, sajnálatát fejezve ki ugyanakkor amiatt, hogy az Európai Unió nem tanúsít kellő érzékenységet az őshonos kisebbségek ügyében. Ennek vonatkozásában erdélyi európai képviselőnk elégtétellel üdvözölte a Benes-dekrétumok ügyében benyújtott EP-petíció pillanatnyi eredményességét, továbbá beszámolt arról, hogy az Emberi Méltóság Tanácsa nevében újabb petíciót nyújtanak be az állampolgárságuktól megfosztott szlovákiai – felvidéki – magyarok ügyében.
Tőkés László végezetül a százhúsz évvel ezelőtt született Mindszenty József bíboros-hercegprímás jelmondatát idézte: „Devictus vincit – Legyőzetve győz”, rámutatva arra, hogy nem mindig az a győztes, aki annak kiáltja ki magát, hanem az, aki legyőzetése ellenére talpra tud állni, és újra tudja kezdeni küzdelmét.
A megemlékezés a gyantai gyerekek szereplésével folytatódott, akik vallásos énekekkel örvendeztették meg a résztvevőket, majd Meister Éva olthévizi születésű, Szolnokon élő színművésznő Psalmus Hungaricus című, alkalomhoz illő versekből, prózákból, népdalokból összeállított előadása következett.
A gyantai mészárlás áldozatainak nevét és életkorát a Gyantáról elszármazott Boros-testvérek olvasták fel, miközben a templom harangjai is megszólaltak. Ezt követően, a hagyományokhoz híven a résztvevők megkoszorúzták a templomkertben, 2004-ben felállított emlékművet.
Végezetül Györffy István budapesti néprajzkutató 1911-ben, a Fekete-Körös menti magyar falvakban készített fényképeiből összeállított kiállítást nyitották meg a református művelődési házban.
Nagyvárad, 2012. szeptember 24.
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája