Iskolakezdés szoboravatóval
Felavatták a vargyasi általános iskola névadója, dr. Borbáth Károly mellszobrát szeptember 16-án, szombaton, iskolakezdés alkalmával.
Gödri Oláh Anna leköszönt iskolaigazgató a szobor elkészülésének kapcsán az összefogás fontosságát hangsúlyozta, majd Borbáth Károlyról, a kutatóról és tanárról szólt: a Tanár úr olyan tudományos munkát végzett, amellyel Erdővidék szellemi óriásai nyomába lépett, úgy ma akár Benedek Elekkel, Kriza Jánossal és Apáczai Csere Jánossal is egy napon emlegethetjük. Beszédet mondott még Bereczki-Farkas Imola, az intézmény új igazgatója, Farkas Emese tanítónő és Ilkei Ferenc, a község polgármestere. Az alkotást Petrovits István sepsiszentgyörgyi szobrászművész és Ilkei Ferenc közösen leplezte le. (Hecser)
Emlékeztető: Borbáth Károly /Vargyas, 1931. jan. 12. - Vargyas, 1980. ápr. 19./ tragikusan hamar és tisztázatlan körülmények között elhunyt tanár. Tíz évig oktatott Kolozsváron, majd mennie kellett az egyetemről.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ifjúsági konferencia a nemzetpolitikáról
Az elmúlt hét végén zajlott Budapesten a fővárosi Fidelitas nemzetpolitikai konferenciája, amelyen a Magyar Ifjúsági Tanács képviselői is részt vettek. A rendezvény célja a budapesti Fidelitas és a határon túli ifjúsági szervezetek kapcsolatainak szorosabbra fűzése és a Kárpát-medence fiatalságát érintő nemzet- és oktatáspolitikai kérdések megvitatása volt.
Amióta új alaptörvényünk van, alkotmányos kötelesség Magyarországon a felelősségvállalás a határon túli magyarok sorsáért. Ez a feladat azonban nemcsak az államé, hanem minden magyar emberé – fogalmazott Surján László európai parlamenti képviselő. Egyes emberek magántevékenységén, családi, vallási viszonyain túl szükség van szervezettségre, egyesületekre, egyházközségekre, ifjúsági mozgalmakra is – fűzte hozzá. Az EP alelnöke javaslatként fogalmazta meg, hogy a Határtalanul! tanulmányi kirándulási program iskoláknak szánt támogatási rendszere a jövőben terjedjen ki a civil szervezetek egymásnál tett látogatásaira is. Bíró Albert, a Rákóczi Szövetség képviselője a jogsérelmekkel kapcsolatban nyilatkozva kifejtette: szerinte a kisebbségek nincsenek tisztában azzal, hogy melyek az alapvető jogaik, és azokkal sem élnek, amelyekről tudnak.
A konferencia zárásaként nyilatkozatot fogadtak el. Ebben leszögezték, hogy a Kárpát-medencében élő magyar fiatalokat tömörítő ifjúsági szervezetek fontosnak tartják egy olyan fórum létrehozását, ahol lehetőség nyílik az eszmecserére a külhoni és anyaországi közösségeket érintő egyes kérdésekről, és fel tudják mérni egymás elvárásait. Felelősséget vállalva a jövő nemzedékeinek sorsáért, feladatuknak érzik, hogy megfelelő választ találjanak az összmagyarságot érintő egyes kihívásokra, és előmozdítsák a külhoni magyar közösségek megmaradását és fejlődését a 21. században. Elengedhetetlenül fontos, hogy a régió országai betartsák és alkalmazzák a kisebbségek jogegyenlőségét és önazonosságtudatának megőrzését szolgáló nemzetközi és európai egyezményeket. A határon túl élő magyar polgárokat és közösségeiket megillető jogok közül kiemelten fontos az anyanyelvhasználat joga, melynek eszköze lehet az etnikailag sokszínű területeken a kétnyelvű közigazgatás megteremtése és az anyanyelvű oktatás biztosítása. A jogegyenlőség ugyanis megköveteli, hogy nemzeti hovatartozástól függetlenül minden ember egyenlő mértékben tudja gyakorolni állampolgári jogait. Központi fontosságú, hogy a felsőoktatáson és a szakképzésen keresztül a külhoni magyar fiatalok érvényesülni tudjanak a munka világában, és boldogulni tudjanak szülőföldjükön. Ez Magyarország mindenkori vezetésének is alkotmányos kötelezettsége – áll a dokumentumban, amelyet a szervezőkön kívül külhoni magyar ifjúsági szervezetek is aláírtak.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Munkacsoport ülést tartott a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság
A hungarikum-törvényről, a Bethlen Gábor Alapról szóló törvény módosításáról és a határon túli támogatásokról volt szó egyebek között a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság keddi budapesti munkacsoport ülésén.
Az államtitkárság MTI-hez eljuttatott közlése szerint az eseményen részt vettek az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Külügyminisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, valamint a Vidékfejlesztési Minisztérium illetékes szervei.
A minisztériumok közösen tekintették át a közeljövőben bekövetkező nemzetpolitikai szempontból legfontosabb tervezett, illetve már elfogadott jogszabályváltozásokat, többek között a hungarikum-törvényt, valamint a Bethlen Gábor Alapról szóló törvény módosítását.
Ezt követően szó volt még a minisztériumoknál a határon túli támogatási célokra rendelkezésre álló idei forrásokról, valamint a jövőre tervezett források mértékének változásáról.
MTI

A MOGYE magyar tanárait fogadta az oktatási miniszter
Informális találkozón fogadta Ecaterina Andronescu román oktatási miniszter a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának küldöttségét, hogy első kézből tájékozódjék a magyar orvosképzéssel kapcsolatos elégedetlenségről – közölte az MTI-vel Szabó Béla professzor, a magyar tagozat vezetője.
A kedden lezajlott megbeszélésen a – hivatalosan még meg sem szervezett – magyar tagozat három oktatója, Szabó Béla, Szilágyi Tibor és Lőrinczi Zoltán vett részt.
A mindkét fél által szorgalmazott találkozóra a felvételiző magyar diákok szüleinek múlt héten kezdődött, a bukaresti oktatási minisztérium előtt zajló, műtőruhás, esernyős demonstrációja közepette került sor. Ádám Valérián, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) ügyvezetője és a hozzá felváltva csatlakozó szülők a román tagozatéval azonos beiskolázási keretet követelnek, miután idén a MOGYE magyar tagozatának nem különítettek el fizetéses helyeket. A demonstrálók fehér műtősruháikra és narancssárga esernyőikre írt követeléseikkel próbálják felhívni a MOGYE-re az oktatási tárca figyelmét.
Szabó Béla elmondta: a tüntetést a magyar fizetéses helyekért hirdették meg, az általa vezetett küldöttség azonban az oktatási törvény érvényesítésére, vagyis a magyar tagozat intézményen belüli szervezeti önállóságának biztosítására helyezte a hangsúlyt a miniszterrel folytatott megbeszélésen.
Rámutatott: az a húsz fizetéses hely, amelyet az RMDSZ kérésére utólag megkapott a magyar tagozat, valóban összhangban áll a magyar felvételizők arányával, de nem úgy, hogy közben a román tagozatot is újabb hússzal bővítik, hiszen az eredetileg meghirdetett 80 fizetéses helyre is románokat vettek fel. Szabó szerint az ilyen manőverekkel a magyar diáklétszám arányát szorítják vissza mesterségesen az eredetileg magyar intézményként alapított egyetemen.
Ecaterina Andronescu azt ígérte, hogy a jövő tanévtől kezdődően megoldják a magyar beiskolázási keret miatt felmerült panaszokat – közölte az MTI-vel a magyar tagozat vezetője.
Szabó Béla arról is beszámolt: elhozták az oktatási miniszternek a magyar tantestület által megszervezett választások jegyzőkönyveit.
A találkozón beszámoltak arról, hogy a MOGYE tanári közösségének 74 százalékos román többsége önhatalmúlag juttatott magyarokat is az intézmény vezetőségébe. A küldöttség közölte a miniszterrel, hogy az a hat, magyar tagozaton oktató kolléga, akiket a román többség – a magyar oktatók bojkottja közepette – megválasztott különböző tisztségekbe, nem képviseli a magyar tantestületet. A magyar oktatók megszervezték saját választásukat, megnevezték kari és szenátusi képviselőiket, de ezekről a román többség nem vesz tudomást.
„A miniszter asszony most is elmondta, hogy az egyetemi autonómia meggátolja őt abban, hogy beleszóljon az egyetem dolgaiba. Mi viszont kérjük a törvény betartását, a magyar főtanszékek, a magyar tagozat megalakítását. Elég lagymatag intézkedések vannak a törvényben arra, hogy mi történik, ha egy egyetem nem tartja be a törvényt. De még ezeket a szankciókat sem alkalmazták. Sem az előző kormány, sem a mostani" – mondta el az MTI-nek Szabó Béla, a MOGYE magyar tagozatának vezetője.
MTI,
Erdély.ma

Egyre távolabb Európától
Igencsak megorrolhattak Romániára az európai kancelláriákon: a korábban oly sikeresnek tűnő román diplomácia majdhogynem tehetetlenül kénytelen szemlélni, mint érik újabb és újabb pofonok az országot, miként dőlnek dugába dédelgetett tervek, mennyire elutasítóvá vált majd minden nagyhatalom Bukaresttel szemben.
Fölöttébb szokatlan ez, hisz a román külpolitika a történelem során valóban sikeresnek bizonyult, de még a közelmúltból is idézhetnénk számtalan olyan példát, amikor eredményesen szédítették az európai döntéshozókat – gondoljunk csak a „sikeresen” megoldott kisebbségi kérdésre vagy akár az uniós csatlakozásra. Alighanem ma is bánják azok a német, francia és más politikusok, akik társulásra érettnek minősítették az országot – ezért sem meglepő, ha a schengeni csatlakozás ügyében most már meglehetősen visszafogottak.
A kormányváltás, de főként a Szociál-Liberális Szövetségnek az államfő eltávolítására tett, puccsra emlékeztető, kudarcba fulladt próbálkozása után már-már nyíltan elutasító magatartásba ütköznek a Ponta-kormány képviselői. Az uniós belügyminiszterek Románia és Bulgária schengeni csatlakozásának időpontjáról szóló tanácskozását például indoklás nélkül halasztották el. Kiszivárgott információk szerint egyre több állam – köztük az oly befolyásos Németország is – ellenzi, hogy a két balkáni ország a határok szabad átjárhatóságát biztosító övezet részévé váljon. Sokatmondó az is, ahogyan az Európai Bizottság elnöke figyelmeztette Victor Pontát a főügyészek közelgő kinevezése ügyében, mintegy jelezve: véget ért immár az a korszak, amikor különféle mesékkel ámították a nemzetközi intézmények illetékeseit. Csak tetézi a gondot, hogy a belföldi hatóságok úgyszólván teljességgel alkalmatlannak bizonyultak az uniós alapok lehívására, mi több, az eddig beérkezett pénzek elköltésében is szabálytalanságokra derítettek fényt, és mint azt tegnap közölte az illetékes minisztérium, több ágazati program költségvetését emiatt csökkentették.
Semmi sem visszafordíthatatlan tehát ebben az országban, még az oly stabilnak hitt európai integráció iránti elkötelezettség sem. S bár közösségi jogaink érvényesítésében az unió mindeddig nem sokat segített, abba belegondolni is rossz, milyen sors várhat ránk, magyarokra egy olyan Romániában, amely az elszigetelődés útját választja.
Farcádi Botond
3szek.ro
Erdély.ma

Hága nem enged Schengen-ügyben
Immár bizonyos, hogy idén még részlegesen sem csatlakozhat Románia és Bulgária a schengeni övezethez, a holland kormány ugyanis úgy döntött, csak 2013-ban foglalkozik érdemben a kérdéssel. A hágai kormány parlamentnek küldött dokumentuma értelmében Hollandia megvárja a romániai igazságügyi rendszer helyzetéről szóló decemberi jelentést, és csak annak fényében hoz majd döntést, ezért jövő évre halasztja a két ország csatlakozásáról szóló vitát és állásfoglalást. A holland kormány továbbra is azon az állásponton van, hogy Románia és Bulgária nem felel meg a csatlakozási feltételeknek.
A két ország, bár teljesítette az igazságügyi rendszer reformjára vonatkozó elvárások egy részét, még mindig nem felel meg maradéktalanul a feltételeknek. A két országnak eredetileg tavaly márciusban kellett volna csatlakoznia a belső határellenőrzés megszűnése nyomán létrejött uniós övezethez.
Akkor azonban Franciaország és Németország vétót emelt, mondván: hiányosságok vannak a korrupcióellenes harc és az igazságügyi reform terén, és a határőrizet színvonala is kívánnivalót hagy maga után. Álláspontjukhoz Finnország és Hollandia is csatlakozott.
Később Berlin, Párizs és Helsinki belement abba, hogy a két ország két lépcsőben csatlakozzék – először csak a légi és a vízi határokon gyakorolt vámellenőrzést szüntetnék meg, majd az ezekből leszűrt tapasztalatok alapján döntenének a szárazföldi határellenőrzés felszámolásáról is az uniós tagállamokkal közös határszakaszokon –, ám Hollandia álláspontja nem változott.
Ezen az elmúlt héten megtartott választások sem módosítottak, amelyeknek során az eddigi kormányt támogató bevándorlóellenes Szabadságpárt visszaszorult, és az Európa-párti erők végeztek az élen.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Brassai Attila: a minisztérium tudna segíteni a MOGYE-helyek ügyében
Szinte semmilyen esélyt nem lát a magyar közösség igényeinek kielégítésére Brassai Attila, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre (MOGYE) tanára, a magyar karok létrehozásának ügyében is aktív Bolyai Kezdeményező Bizottság elnöke. Közben aláírásgyűjtés indult a MOGYE magyar fizetéses helyeinek bővítéséért.
„Az eddig is magyarellenesen viselkedő szenátus semmiképpen nem fogja megszavazni, a minisztérium esetleg besegíthet” – fejtette ki a Krónika megkeresésére kedden Brassai. Kérdésünkre, hogy miért ennyire biztos a MOGYE-vezetők negatív hozzáállásában, Brassai csak annyit mondott, hogy az intézményben tanárként eltöltött eddigi tizenkilenc év alatt volt ideje kiismerni bizonyos kollégái nacionalista megnyilvánulásait.
A professzor ugyanakkor cáfolta Ecaterina Andronescu miniszter és Király András államtitkár korábbi kijelentését, miszerint az oktatási tárcának semmiféle beleszólása nem lehet a fizetéses helyek elosztási politikájába. „Ha a minisztériumnak nem lenne beleszólása, akkor a tavaly miként szabhatta meg kormányrendelettel, hogy negyven helyet adjanak a magyar diákoknak?” – kérdezett vissza Brassai Attila.
Eközben internetes aláírásgyűjtést kezdeményezett a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) annak érdekében, hogy a MOGYE-re felvételiző magyar diákoknak is ugyanannyi fizetéses hely jusson, mint román nemzetiségű társaiknak. A napok óta Bukarestben, a minisztérium épülete előtt tüntető Ádám Valérián, a RMOGYKE titkára ugyanakkor arra szólította fel az RMDSZ-t, hogy ne fogadja el a megalázó húsz fizetéses helyet, amit – mint beszámoltunk – a szövetség politikusai és Ecaterina Andronescu tárcavezető közbenjárására sikerült kicsikarni az egyetem szenátusától.
„Az RMDSZ követelje a szaktárcától, hogy a MOGYE-n, mint multikulturális egyetemen, már az induló tanévben és hosszú távon is a fizetéses helyek 50 százalékát biztosítsák a magyar diákok számára” – nyilatkozta a civil szervezet titkára, aki szerint nem egyik vagy másik politikai pártnak kellene döntenie a helyek elosztásáról. Mint ismeretes, míg az elmúlt években az egyetem vezetősége egyenlő módon osztotta el a fizetéses helyeket, már a tavaly megpróbálta kirekeszteni a magyar diákokat. Akkor a még kormányon lévő RMDSZ-nek sikerült negyven helyet kicsikarnia az oktatási tárcán keresztül, az idén viszont ez a szám megfeleződött.
„Az RMDSZ közbenjárásával 20 fizetéses helyet biztosított a minisztérium a magyar fiatalok részére, miközben az egyetem szenátusa ugyanennyi hellyel bővítette a román tagozatot is. A magyar felvételizők és szülők a 20 helyet megalázóan kevésnek tartják, ezek elfogadását a magyarság egyenjogúságának feladásaként tekintik” – áll a RMOGYKE szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében. Az eredetileg meghirdetett 155 fizetéses helyre az egyetem vezetősége mindössze öt magyar diákot szándékozott felvenni. A magukat diszkriminálva érző magyar felvételizők és szüleik petícióban követelték az egyetem vezetőségétől, az oktatási minisztériumtól és az RMDSZ elnökétől a fizetéses helyek paritásos elosztását a MOGYE-n, de az október elején kezdődő tanévben beérték volna 55 hellyel is, amelyből negyvenre az általános orvosi karon, tizenötre a fogorvosi karon lett volna szükség. A RMOGYKE petícióját az egyesület weboldalán, valamint ezen a linken lehet aláírni.
Szucher Ervin, Krónika (Kolozsvár).

Bemutatták a székelység történetéről szóló tankönyvet
Bemutatták a székelység történetét összefoglaló, hatodik és hetedik osztályos iskolásoknak szánt tankönyvet tegnap Csíkszeredában. A kiadványt egy székelyföldi történelemtanárokból és történészekbol álló, 11 tagú bizottság készítette el úgy, hogy az iskolai tankönyvnek is megfeleljen, de kézikönyvként bármelyik korosztály számára hasznos olvasmány legyen.
Ferencz S. Alpár csíkszeredai történelemtanár, a tankönyvet kidolgozó bizottság koordinátora elmondta, a Hargita Megyei Tanács megbízásából 2011 elején kezdtek dolgozni a tankönyvön, annak egy kezdeti változatát közvitára is bocsátották.
A tankönyvvel párhuzamosan a székelység története oktatásának a kerettantervét is kidolgozták. A tantárgyat 6. és 7. osztályban heti egy órában oktathatják. „Úgy állítottuk össze a kerettantervet, hogy a tananyag elsajátítása mellett városnézésre, kirándulásra, valamint a történelem helyi vonatkozásainak a beiktatására is maradjon idő” – nyilatkozta a szerzői csoport koordinátora.
Máris használnák az iskolák
Ferencz S. Alpár – aki korábban Hargita megye főtanfelügyelői tisztségét töltötte be – elmondta, a tankönyv összeállítása előtt felmérték az igényeket, és arra jutottak, hogy a székelyföldi iskolák zömében már a mostani, 2012–2013-as tanévben valamilyen formában tanítani kívánják a székelység történetét. Az iskolák egyharmadában választható tantárgyként, kétharmadában pedig délutáni történelemköri foglalkozásként ajánlják a székelység történetét. Ferencz S. Alpár hozzátette, formaságnak számít a tanfelügyelőségi jóváhagyás, amely a tantárgy bevezetéséhez szükséges.
Ismertetés, állásfoglalás nélkül
A szerkesztői bizottság koordinátora arról is beszámolt, hogy a tananyag hat nagy fejezetre, 22 leckére tagozódik, az Otthonunk a Székelyföld című bevezető lecke inkább természetföldrajzi szempontból alapozza meg a székelység történetét. A székelység eredetéről a szerzők az egymásnak ellentmondó elméleteket ismertetik anélkül, hogy valamely elmélet mellett állást foglalnának.
Hermann Gusztáv Mihály történész, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa elmondta, minden egyes rész megírását Székelyföldön élő és dolgozó szakemberekre bíztak, hogy ki-ki azzal a szakterülettel foglalkozzék, amelyet behatóan ismer. A Székelyföld őskori és ókori története után a térség római kori helyzetét ismerhetik meg a diákok, majd a magyar honfoglalásról és a székely betelepülés előzményeiről és annak folyamatáról olvashatnak. A székely eredetkérdéssel Hermann Gusztáv foglalkozik, aki a székelység közigazgatási szervezetét, a székely falu-mezőváros arculatát, a működő székely autonómiát is bemutatja, de a székelyek három rendjével is megismerkedhetnek.
Ezt követően a Székelyföld középkori történetébe nyerhetnek betekintést, az egyház felépítéséről és a korabeli műveltségről, az erdélyi fejedelemség és a székelyek kapcsolatáról olvashatnak. A székelyeknek a Habsburg Birodalomban betöltött szerepéről, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc itteni történéseiről és az önkényuralmi rendszerről külön leckékben szerezhetnek tudomást a diákok, de azt is megtudhatják, hogyan éltek a székelyek a dualizmus korában, az első, illetve második világháborúban.
Ezt követően a kisebbségbe került székelység sorsát szintén külön lecke mutatja be, amint a kommunizmus éveit és az 1990 utáni időszakot is. „Az eredetkérdés és a megtelepedés időszaka sokkal bővebben jelenik meg a kötetben, mint minden eddigi székelységtörténetben, hiszen az eseményeket napjainkig hozza” – jelentette ki a tankönyvről Hermann Gusztáv Mihály. Hozzátette, a kiadvány alcíme szerint „kézikönyv és tankönyv az általános iskolák VI. és VII. osztálya, valamint minden érdeklődő számára”, tehát bárki használhatja, az anyaországiak is.
A tankönyv illusztrátora Gyöngyössy János, aki színes, korosztály-orientált, de szakszerű képeket rajzolt. A kiadvány a modern tankönyvek formáját hozza: a törzsszöveg mellett, keretben elkülönítve magyarázó vagy egy-egy kapcsolódó résztémát kifejtő adalékok találhatók. A tankönyv kezdeményezői szerint a kiadvánnyal olyan „eszköz” kerül az iskolások és az érdeklődök kezébe, amely akár évtizedekre meghatározhatja majd a székelyek nemzeti önismeretét, önbecsülését.
(Oktatási szószedet az RMDSZ-től
Elkészült az újabb, oktatással, iskolával kapcsolatos kifejezések román–magyar szótára, amely főleg az új tanügyi törvény kapcsán megjelent elnevezéseknek, szakkifejezéseknek ajánl magyar megfelelőt – számolt be Magyari Tivadar oktatási főtitkárhelyettes. Magyari köszönetet mondott a Nyelvijogok.ro honlap szerkesztőinek, illetve a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar nyelvészeinek, akik összeállították a szószedetet. Elmondta, ezt minden tanfelügyelőség megkapta, a napokban eljut az iskolaigazgatókhoz, aligazgatókhoz, és a sajtóhoz is, annak érdekében, hogy egységes legyen a névhasználat. Magyari néhány példát is kiemelt: eldőlt például, hogy a „colegiul naţional” szó magyarul „főgimnázium” lesz, míg a „liceul vocaţional” „szaklíceum”. n Krónika)
Krónika (Kolozsvár)

Orotva: kevés a gyermek, bezárt a tilalmasi iskola
A Ditró községhez tartozó Orotván tizenegy kisdiák számára vált nehezebbé az iskolatáska társaikénál az új tanévben. Nem a tanfelszerelés, hanem a tanodáig és az onnan hazavezető út okozza a plusz megterhelést.
Orotván alig több, mint 90 óvodás és 1-8. osztályos gyerek van, közülük 19-en az összevont II-IV. osztályba járnak.
A vonatkozó előírások szerint legkevesebb tizenkét tanulóval lehet elindítani az összevont csoportokkal működő osztályokat, ennyi kisdiák idén nem gyűlt össze Orotva Tilalmasnak nevezett részében. Igaz, mindössze egy gyereken múlt, de hiányában eldőlt az évtizedek óta működő tilalmasi iskola sorsa: bezárt. Az épület nem ürült ki teljesen, hisz az óvodai csoportokra nem vonatkozik a tizenkettes létszámú szabály, így a falurész legkisebbjei, összesen tízen, továbbra is itt járhatnak óvodába.
A kevés gyermek miatt mindig összevont csoportokkal működött a tilalmasi iskola, idéntől, az előkészítő osztályosokat is az a tanító kellett volna tanítsa, aki az egy-négyeseket, az előírások szerint pedig öt csoport összevont oktatása nem megengedett – magyarázta Puskás Olga tanítónő. Elmondta, a központi iskolában is összevont csoportokkal működik az oktatás, itt viszont külön tanító foglakozik az előkészítősökkel, elsősökkel és harmadikosokkal, és külön tanító a másodikosokkal és negyedikesekkel. Az előkészítő osztályba Tilalmasból egy gyerek jött, a többi tíz társa nagyobb nála. „Kétségtelen, hogy nehézséget jelent a gyerekeknek, hogy nem a lakhelyükhöz közeli iskolába járnak, a szülők is jelezték aggodalmukat, viszont némi előny is származik a kialakult helyzetből: a gyermekek nem maradnak felügyelet nélkül 16 óráig, míg megérkezik az autóbusz, amivel hazamehetnek, Böjte atya délutáni foglalkoztatójában, az iskola egyik termében tanulhatnak, készülhetnek másnapra. Ennek nagyon örülnek a szülők, mivel előnyt jelent olyan szempontból, hogy legalább a házi feladat elkészítése nem marad késő délutánra, és persze tanulnak is” – mondta a tanítónő. Hozzátette, a szülők abban is reménykednek, hogy a távolságot kárpótolni fogja az, hogy a gyerekekre több ideje jut a tanítónak, mint jutott volna a tilalmasi iskolában, ahol egyszerre négy, különböző korosztályú gyermeket tanított eddig egyetlen pedagógus.
A kialakult helyzetben Ditró község önkormányzata is próbál segítséget nyújtani, a navétázni kényszerült gyerekek számára biztosítja az autóbuszjegyek árát, ami havonta közel 300 lejt jelent – közölte megkeresésünkre Puskás Elemér polgármester.
A tanítók is nehézségekkel küszködnek
Nehézséget nem csak a gyermekeknek, szülőknek, de az összevont osztályokat tanító pedagógusoknak is tartogat az új tanév, főként azoknak, akik osztályában előkészítősök is vannak. Puskás Olga véleménye szerint óriási leleményesség kell ahhoz, hogy az órák zavartalan menetét kialakítsa egy ilyen helyzetben lévő tanító. „35 percnél többet nem lehet lekötni az előkészítő osztályos gyermeket. Kérdés tehát, hogy a szünet hogyan oldható meg egy olyan osztályban, ahol a kicsiken kívül elsősök és harmadikosok is vannak. A piciket nem lehet felügyelet nélkül szünetre küldeni, egyetlen tanító hogyan felügyelje őket úgy, hogy közben a többi gyereket tanítsa?” – teszi fel az egyelőre megválaszolhatatlan kérdést a pedagógus.
Pethő Melánia, Székelyhon.ro.

Vitéz és faragó
Orbán Ferenc kőbe és fába vésett alkotásaiban az egyszerű székely falusi ember jelenik meg, de számos egyházi jellegű munka is kikerült kezei közül. Külföldön több kiállításon is láthatta műveit a nagyközönség. Gazdálkodó emberből lett faragómester, aki a második világháború poklát is megjárta, hazája védelmében. A többi között a Bilibók-tetői harcokban történt helytállásáért vitézségi érmet kapott.
Vitéz Orbán Ferenc Ajnádon született 1924. február 3-án. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte. Hárman voltak testvérek, két fiú és egy lány. A szülők földműveléssel foglalkoztak. A fiatal Orbán Ferenc már az elemi iskola elvégzését követően besegített édesanyjának a gazdálkodásba, mert édesapja korán elhunyt. Tizenhat éves volt, amikor Észak-Erdély visszakerült Magyarországhoz. Beszélgetésünk alkalmával elmesélte: „Ajnádon nem vonultak át a honvédek, hanem Csíkrákoson keresztül mentek Csíkszereda felé, de odafent a faluban, mi is nagy örömmel vártuk a magyar katonákat, ezért a fiatalság összegyűlt. Igaz sokan lementek Rákosra, ahol volt egy nagy díszkapu állítva és ott fogadták a honvédeket. Egy teherautóval persze néhány katona feljött Ajnádra is, mert mondták nekik, hogy ott is várják őket. Azt az örömet, amit akkor átéltünk nem lehet szavakba önteni. A két világháború közti román elnyomás után végre magyarok lettünk. Sajnos rövid időre”. A bevonulást követően jöttek a háborús idők. Megalakították a levente mozgalmat melynek tagja lett Orbán Ferenc is. Minden héten egy délután kötelező volt megjelenni a katonai előképzéseken, vasárnaponként pedig templomba járni.
Búcsú a szülőfalutól
A háborús évekre nagyon részletesen emlékszik. Napra pontosan elevenítette fel az eseményeket, amiket emlékirataiban részletesen le is írt. Megtudtuk, hogy 1942-ben Kolozsvárott egy nagy seregszemlét tartottak, melyen ő is részt vett. Akkoriban építették a Déda–Szeretfalva közti vasúti szakaszt, így a vonatról Dédán leszálltak és Szeretfalváig gyalogoltak, ahol újra felültek a vonatra, így jutottak Kolozsvárra. Ott egy hónapos tanfolyamra jelölték ki. Szakaszparancsnokot képeztek belőle. Így került haza Ajnádra, ahol a legkisebb leventékkel foglalkozott.
1943-ban az 1924-ben és az 1925-ben születetteket besorozták. Októberében pedig bevonultak a gyimesbükki kiképzőtáborba. 1944. március 19-én, amikor a németek megszállták Magyarországot, a tábort megszüntették és visszakerült Ajnádra a 4. Székely Határőr Zászlóaljhoz, ahol állandó készültségben voltak. Ennek ellenére mindenki végezhette a munkáját, de amikor megszólalt a trombita, menni kellett Szentmihályra, ahol az iskolánál volt a fegyverraktár. 1944 júliusának végén ki is adták a felszerelést és a lőszereket és úgy vonultak a Gyimesekbe. A távozó katonákat Vitéz Búzás Ferenc harangozó búcsúztatta, megszólaltatva a templom harangját. „Elbúcsúztatott a csíkszentmihályi nagyharang a falutól, azokat is, akik többé nem térhettek haza és azokat is, akik ugyan hazatértek, de többé nem hallhatták annak hangját, mert a harangot a németek elvitték nyersanyagnak” – elevenítette fel emlékeit Orbán.
Nyolc napig Magyarország
Elmesélte: „1944. augusztus 23-án megtörtént a román átállás, elárulták addigi szövetségesüket. A Gyimesekben elfoglaltuk tüzelőállásainkat. Mi a Bilibók-tetőn voltunk. Az orosz támadások augusztus 26-án kezdődtek. Nappal nem, csak éjjel támadtak, majd szeptember elsején taktikát váltva, egy hirtelen nappali támadásban elfoglalták a Bilibók-tetőt. Deáky Béla zászlós hamar megszervezte az ellentámadást és délutánra visszafoglaltuk a magaslatot, így a Bilibók-tető nyolc napig még Magyarország maradt”.
Orbán Ferenc alakulata a visszavonulás során többször is tűzharcba keveredett az orosz csapatokkal. Nyíregyháza előtt bekerítették őket, de sikerült kitörniük és bevonulni Nyíregyházára, ahol utcai harcokban kiverték az oroszokat a városból, de nem sokkal azután parancsot kaptak a település feladására, így átmentek a Tisza túlsó partjára. Szerencsnél egy hónapos álló harc alakult ki, „ekkor hallottuk először, hogy román csapatok is vannak az oroszok között” – jegyezte meg Orbán, aki a Bilibók-tetőn történt helytállásáért bronz vitézségi érmet kapott, a Tisza-parti harcokban való részvételért pedig kis ezüst vitézségi érmet tűzkereszttel.
Fogság és szabadulás
1944 karácsonya előtt néhány nappal Hidasnémeti környékén orosz fogságba esett és a foksányi fogolytáborba került, ahol vérhast kapott, amiben rendkívül legyengült. „Talán ennek köszönhető, hogy a fogva tartók elhitték, hogy még nem vagyok 18 éves, így '45 tavaszán szabadulhattam” – emlékszik a nehéz időszakra Orbán. Hozzáfűzte: amikor felépült már be is sorozták a román hadseregbe, ahol egy évet szolgált. Leszerelését követően gazdálkodásba kezdett. 1947-ben elvette feleségül Tamás Ilonát, akivel 50 évig éltek együtt. Frigyükből két gyermek született. 1955-ben költöztek Csíkszeredába. 1956-ban Marosvásárhelyen elvégezte a sofőriskolát. Minden típusú járműre megszerezte a jogosítványt. Tizenöt évig a szállítási vállalatnál (IRTA) dolgozott. Tizenhat esztendőt pedig a mentősöknél.
Az alkotó ember
Orbán Ferenc amikor a mentősöknél sofőrként dolgozott, akkor kezdett faragással foglalkozni. Fából és kőből készült remekművei közül több otthonában és annak udvarán is megtalálhatók. Kiállításai voltak Bécsben, Gratzban, Alsóőrön és Budapesten. Csíkszeredában viszont csak egyszer volt egyéni kiállítása. Alkotásaiban a székely falusi embert mintázta meg. A '90-es évek elején kezdett egyházi témájú faragásokat készíteni. „Nagyon sok feszületet faragtam. Ezzel próbálok vezekelni, hogy a frontvonalban nem imádkoztam. Nem azért, mert vallástalan voltam, hanem mert ott rendkívül elfásult volt mindenki” – érzékeltette az embert próbáló időket Orbán Ferenc. A Bilibók-tetőn történt harcok emlékére is faragott egy emlékművet 2006-ban. Az alkotást még abban az esztendőben, szeptember elsején, a magaslat visszafoglalásának évfordulóján a történelmi esemény helyszínén felállították és Tamás József püspök fel is szentelte. Az akkori csatának ma már csak Orbán Ferenc az egyetlen élő résztvevője. Az emlékmű a keresztre feszített, töviskoronába zárt történelmi Magyarországot, benne a Szent Koronát ábrázolja Trianon felirattal. A kereszt fölött pedig rovásírással a „Hiszek Magyarország feltámadásában” hitvallás olvasható. A kereszt tövében pedig egy orosz és egy magyar katona néz szembe egymással.
Beszélgetésünk végeztével Orbán Ferenc elárulta, hogy a faragás mellett citerákat és néhány hegedűt is készített. Mint mondta: unokáinak, dédunokáinak készített emlékbe egy-egy citerát. Sajnos, mivel látása nagyot romlott az utóbbi időben az alkotást minden téren abbahagyta.
Létai Tibor, Székelyhon.ro.

Csiki-csuki a román nyelv oktatása körül
Mindnyájan nagyon vártuk az új oktatási törvény alkalmazását, vártuk a módszertani szabályzók megjelenését, főként a minket érintő 45-ös és 46-os cikkelyre vonatkozó gyakorlati útmutatókat, amelyek szabályoznák az anyanyelvű oktatást. Sajnos, ezek nem készültek el. Csalódtunk, mert az elvárásaink szerint alulmaradtak a megvalósítások – fogalmazta meg Kiss Imre, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének székelyföldi alelnöke, akit arról kérdeztünk, mi az álláspontja a magyar pedagógusoknak arról, hogy a törvény életbe lépése után közel két évvel sem lehet a románt idegen nyelvként tanítani elsőtől tizenkettedik osztályig. A román nyelv és irodalom, a magyar nyelv és irodalom, a történelem és a zene sajátos tanterv és tankönyvek szerinti oktatásáról szóló törvénycikkely alkalmazása terén tett lépésekről másként vélekednek a tanárok és a szülők, és másként a minisztérium képviselői. Az érintettek türelmetlenül várják, hogy a román nyelv elsajátítására készüljön olyan módszertan, tanterv és tankönyv, ami legalább annyira eredményes, mint az angol, német, francia, orosz idegen nyelv esetében, a szaktárca érintett felelősei pedig azt hangoztatják, a jó munkához idő kell. Szőcs Domokos, a minisztérium kisebbségi oktatásért felelős igazgatója érdeklődésünkre elmondta, az előkészítő osztályokban már idéntől sajátos tanterv szerint ismerkednek a kisdiákok a román nyelvvel, az I. és II. osztályos programok közvita tárgyát képezik, amint véglegessé válnak, készülhetnek az új tankönyvek. Az elemi osztályokban eddig is sajátos tanterv szerint oktatták az állam nyelvét, az új program célja a tanterv tehermentesítése, megreformálása. Szőcs Domokos leszögezte, igaz, hogy a törvény alkalmazása lassú ütemben halad, de történtek előrelépések a kisebbségi oktatás terén is, ennek legutóbbi bizonyítéka annak a módszertannak az elfogadása, amely az anyanyelv, a román, a nemzetiségi történelem és a zene sajátos program szerinti oktatására vonatkozik, és a Hivatalos Közlönyben történő megjelenése után kötelezővé válik. Arra a kérdésre, hogy ebből mikor lesznek tantervek, tankönyvek, gyakorlatilag mikortól alkalmazzák, Szőcs Domokos nem tudott válaszolni, csupán arról biztosított, a szakcsoportok becsületesen végzik a munkájukat, a döntéseket ellenben nem ők hozzák. Kiss Imrétől megtudtuk, a román nyelv és irodalom sajátos tanterv szerinti oktatása előkészítésében a pedagógusszövetség abban nyújtotta a legnagyobb segítséget, hogy segédkezett a szakmai csoportok összeállításánál. Közelebbről, október első hetében, a pedagógusszövetség támogatásával Csíkszeredában véglegesíti a Murvai László vezette minisztériumi szakmai csoport az eddig elkészült vonatkozó programokat. Természetesen ezt követi a minisztériumi jóváhagyás, a tankönyvek összeállítása, kinyomtatása és alkalmazása. „A pedagógusközösség nevében merem állítani, hogy az eltelt majdnem két év alatt a jó irányban ígért változások közül nagyon keveset érzünk az iskolákban. A vezetőtanácsok működése, a decentralizációra vonatkozó cikkelyek alkalmazása és azok az előnyök, amelyek az anyanyelven történő oktatást segítenék elő, mind váratnak magukra. Ennyi idő alatt talán többet kellett volna tenni” – véli a pedagógusszövetség székelyföldi alelnöke.
Fekete Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy).

Mikó: ötvenezer támogató
Több mint ötvenezren írták alá tegnapig a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása elleni petíciót, az aláírók közül tizenkétezren online jelezték támogatásukat.
A www.13020.ro honlapon – melynek időközben a román és angol nyelvű változata is elkészült – interaktív térképen egyébként száz olyan magyar iskolát, óvodát lehet megkeresni, amely visszaszolgáltatott, közösségi vagy egyházi ingatlanban működik. „A Mikó-ügy néven elhíresült, június 28-i bírósági döntés épp ezért több, mint egy jogi eljárás: rendkívül veszélyes precedenst teremthet, hiszen nemcsak a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot államosíthatják újra, hanem ez a veszély fenyegeti a többi visszaszolgáltatott egyházi és közösségi ingatlant is” – áll a térkép indítása kapcsán kiadott közleményben. Az ingatlant feltüntető, fotókat, címeket tartalmazó, interaktív térkép a http://www.13020.ro/100-iskola-amelyet-elvehetnek/ linken érhető el. Háromszék (Sepsiszentgyörgy).

Semmi bizonytalanság (Moldvai magyar oktatás)
Az az aggodalom, hogy nem lesz elég a pénz a moldvai magyar oktatási program támogatására, alaptalan, az e célra juttatott finanszírozás elég a rendszer fenntartására – állítja Márton Attila, a program kezelésével megbízott Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által kinevezett oktatási felelős. Az RMPSZ arra válaszolva fogalmazta meg álláspontját, hogy a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének elnöke, Pogár László azt nyilatkozta, az új rendszer, miszerint minden tanár egységesen hétszáz lejt kap az oktatási helyszín és lakása bérleti, valamint fenntartási költségei fedezésére, az oktatási program összeomlásához, az oktatók szétszéledéséhez vezet.
Márton Attila lapunknak elmondta: ez év februártól elemezték a költségeket, kiderült, eddig sokkal több pénzt költöttek a házak fenntartására, mint amennyi indokolt, de korábban a tanárokra nem volt rábízva, hogy mennyit költsenek. „Ha központilag vezetik valakinek a háztartását, sokkal több, mintha saját maga vezetné” – állítja. „A legfelsőbb határ 300 lej, a tanárnak ennyiből kell kifizetnie a lakbért. De ha a tanár kap egy jobbat, ami lakhatóság szempontjából jobban megfelel, akkor helyben tudjon váltani, helyben tudjon egyezkedni azzal, aki ezt tudja neki biztosítani. Emberi körülmények között tudjon lakni, tudjon a gyermekek előtt megjelenni ápoltan, tisztán.” A csángószövetség oktatási központjait azért építették, hogy a gyermekek tanuljanak és a tanítók tudjanak lakni. Ott nem lakbért kellene fizetni, hanem az ingatlan adóját kifizetni – állítja Márton Attila. Szerinte „nincs még egy olyan munkahely, ahol az alkalmazott a fizetésén kívül még plusz 700 lej juttatást kapna azért, hogy a saját háztartását vezesse, optimizálja a költségeit az ő szükségleteinek, elvárásainak megfelelően. Soha ilyen nem volt, hogy ilyen előnyösen tudjunk szakképzett tanítóknak munkalehetőséget biztosítani”. Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke úgy véli, a moldvai magyar oktatási program inkább fejlesztés, mint összeomlás előtt áll. Lapunknak azt mondta, alaptalan az az aggodalom, hogy a tanárok szétszélednének, inkább összetartanak, az RMPSZ pedig számít a Kovászna és Hargita megyei tanfelügyelőségekre, hogy azok segítenek a programot felügyelni és szaktanácsokkal ellátni.
Fekete Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy).

Gazdát találni minden egyes műemléknek
Nagyvárad- Dukrét Géza ny. tanár, helytörténész, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke a napokban ünnepelte hetvenedik születésnapját. Ez alkalomból exkluzív interjút adott az Erdély Online-nak, melyben visszatekintett eddig pályájára és a terveiről is beszélt.
– Honnan ered a műemlékvédelem, illetve a honismeret iránti érdeklődése, szeretete?
– Gyakorlatilag onnan ered minden, hogy 23 évet Síterben tanítottam, 1965-től 1988-ig. Tulajdonképpen ez az az időszak, mely rányomja a bélyegét az egész életemre és tevékenységemre. Ott kezdtem el ugyanis foglalkozni a honismerettel olyan értelemben, hogy mint földrajz szakos tanár vittem a diákjaimat országos körutakra, különböző helyekre kirándulni, városokat megnézni. Már az elején úgy készültem, hogy bemutassam az illető településeknek a rövid történelmét, illetve főleg a műemlékeit. Ez aztán tovább fejlődött és elvezetett odáig, hogy 1990-től kezdve a műemlékekkel is foglalkoztam.
– A kommunista időszakban ez nem okozott gondot?
– Nem okozott különösebb problémát, ugyanis senki sem törődött azzal, hogy mit mondok a kiránduló gyermekeknek. Én már akkor, tehát 1965-től kezdve a legvadabb korszakban is elmeséltem a diákoknak az adott erdélyi települések valódi történelmét, bemutattam nekik a műemlékeket. Tudott dolog, hogy Erdélyben elsősorban magyar műemlékekkel találkozunk, de soha sem foglalkoztam azzal, hogy ez külön magyar, az meg román, számomra csak mind műemlék létezik. Próbáltam belenevelni a gyermekekbe a honismeretet, hogy ismerjék meg először a falujukat, aztán a várost, mármint Váradot, majd kiterjeszteni ezt a tudást az egész megyére, illetve országra. Ugyanakkor szintén Síterben kezdtem meg a néprajzi munkámat is, mert még a hetvenes évek elején meghirdettek egy kincskereső mozgalmat, aminek az volt a célja, hogy az iskolák egy kis néprajzi múzeumot hozzanak létre, tehát gyűjtsék össze a még fellelhető eszközöket a faluból. Elkezdtem a gyűjtést, és létre is hoztam egy közel 300 darabból álló múzeumot a síteri iskolában. Amikor leváltottak az igazgatói tisztségemből, az új igazgatót már nem érdekelte a néprajz, ki akarta dobni az iskolából, így hazavittem, főleg a cserépedényeket, melyek megalapozták a magángyűjteményemet. Inkább megmentettem az alkotásokat, mintsem kidobják ezeket a szemétbe. 1972-73-tól kezdve aztán tudatosan kezdtem el foglalkozni a néprajzzal, tanulmányoztam is, főleg a népi kerámiát. És a diákokat is próbáltam rávenni arra, hogy a népi eszközöket értékeljék. Elmagyaráztam a gyermekeknek, hogy mi mire való, bár egyik-másik eszközt ők is ismerték, de nem voltak tisztában a teljes munkafolyamattal. A hetvenes évektől kezdve tehát egyszerre foglalkoztam a honismereti neveléssel és néprajzi kutatással is. A nyolcvanas években nekiláttam az első, néprajzzal kapcsolatos tudományos dolgozatom megírásának és nyilván, hogy 1989 után érett be minden, mert akkortól kezdve már nyíltabban lehetett csinálni a dolgokat.
EKE
– Hogyan lett az Erdélyi Kárpát-Egyesület elnöke?
– 1991-ben a kolozsváriakkal közösen újraalapítottuk az Erdélyi Kárpát-Egyesületet. Az újraalapító bizottságnak voltam a titkára, az elnök kolozsvári volt. Gyergyószárhegyen együtt létrehoztuk az országos EKE-t, és még abban az évben, rá vagy egy-két hónapra megalapítottam a váradi EKE-osztályt. Mint tudvalevő, az EKE turistaegyesület, és én voltam az, aki „bevittem” a honismeretet is. Az EKE ugyanis úgy indult el, mint bakancsos turizmus, de 1994-ben megválasztottak országos elnöknek- négy évig töltöttem be ezt a tisztséget- és ekkor én vezettem be az EKE-nél a honismeretet. Kirándulásokat szerveztem, melyeken be kellett mutatni az illető településeket és a műemlékeiket. Így hivatalosan az EKE egyik stratégiai célkitűzésének nyilvánítottam a honismereti tevékenységet, és ez mind a mai napig így van.
– Egy adott időszakban ugyanakkor ezzel párhuzamosan a PBMEB-t is vezette…
– Igen, 1993-ban megalapítottam a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottságot, akkor még nem hívták társaságnak. Úgyhogy 1994-ben az EKE országos elnöke és egyben a PBMEB elnöke is voltam. Mivel nagyon sok közös tagja volt a két szervezetnek, ezért a tevékenységek összefonódtak. Nem is lehetett külön választani ezeket, mert a Bihar megyei EKE ugyanúgy végezte a honismereti tevékenységeket, mint a Bizottság. Ennek előzménye, hogy 1988-ban visszakerültem Váradra, ahol 2000-ig tanítottam, és az itteni diákjaim rendszeresen jöttek velem kirándulni. Számtalan V-VIII. osztályos gyermek iratkozott be az EKE-be és járt velünk együtt kirándulni, miközben a honismereti nevelés is szigorúan folytatódott. Ezzel párhuzamosan 1992-től elindítottam a honismereti táborok szervezését, 2003-ig tizenhárom honismereti tábort rendeztem és vezettem le, melyeknek a célja a honismereti nevelésen kívül az volt, hogy állagmegőrző munkálatokat végezzünk a műemlékeknél. Templomromokat és síremlékeket tisztítottunk, dendrológiai parkokat takarítottunk.
Könyvkiadás
– Néhány évvel később a könyvkiadásba is belevágott…
– Azzal kezdeném, hogy 1993-ban elindítottam a Partium című időszakos lapunkat. Két-három szám jelenik meg belőle egy-egy évben, vagy az utóbbi időszakban csak egy, mert könyveket adunk ki. Ebben olvashatóak azok az anyagok, illetve cikkek, amelyek a konferenciáinkon elhangzanak, valamint különböző kutatómunkák eredményei. 1994-ben ugyanis elindítottam a Partiumi honismereti találkozóknak a sorozatát, melyek egynaposak tavasszal, és a Partiumi honismereti konferenciákat, melyek háromnaposak, mindig ősszel, vándorló helyszínekkel. A könyvkiadásunk tulajdonképpen 1997-ben indult el csak, mert addig csak terveztük, de nem tudtuk, hogy honnan szerezzünk rá pénzt. Ekkortól kezdve szereztünk pénzt, pályázatokon keresztül. Eleinte kevés ilyen pénz jött be, inkább a könyveladásból befolyt összegeket fektettem be a következő kötet megjelentetésébe. Aztán később, 2000 után az RMDSZ Bihar megyei szervezete Szabó Ödön ügyvezető elnök segítségével szponzorizálta a könyvkiadásunkat, a megyei önkormányzaton keresztül. De nem teljes egészében, csak azokat a könyveket, melyek Bihar megyével kapcsolatosak. Ugyanakkor a könyveladásból származó pénzösszegek segítségével szerveztük meg a konferenciákat is. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy 22 emléktáblát készítettünk el és avattunk fel, a kollégáim a szöveg összeállításában segítettek be.
A könyvkiadás annyiban fárasztó, hogy magát a sorozatot én szerkesztem. Ezt azt jelenti, hogy minden egyes könyvet el kell olvassak elejétől a végéig, és hát meg kell szerkeszteni, sőt az első korrektúrát is én végzem el. Ezután kinyomtatom, és elviszem Mihálka Magdolnának, a korrektorunknak. Ő aztán elvégzi a komolyabb korrektúrát, majd az anyag visszakerül énhozzám további javítás céljából, és ezután visszük csak a nyomdába. A tördelés után újabb korrektúra következik, mind a ketten újra átnézzük az anyagot, és csak ezután jöhet a nyomtatás. Tehát gyakorlatilag egy könyvnek legalább négyszer történik a korrektúrája, ezért található kevés helyesírási hiba a kiadványainkban. Nyilvánvaló, hogy ez egy nagyon nagy munka. Ezt érzem is abból a szempontból, hogy a saját munkáimat is elhanyagolom néha emiatt. Megírtam ugyan eddig hat könyvet, de többet is meg tudnék írni, csak egyszerűen nincs időm rá. Ugyanakkor a háromnapos konferenciáknak a megszervezése sem könnyű, és ehhez is sok idő szükséges tulajdonképpen.
– A legutóbbi „gyermeke” a Várszövetség. Kérem, mondjon erről is valamit!
– Tavalyelőtt ősszel tárgyaltunk arról a városházán, valamit tenni kéne annak érdekében, hogy a várban rendben folyjanak a munkálatok, legyenek programok és műemlékvédelem is. A Várszövetség azonban nem egy szimpla egyesület, hanem a különböző civil szervezetek összefogása. Öt-hat civil szervezet fogott össze Váradon, létrehozva a Várszövetséget, én pedig összeállítottam a működési szabályzatot, amit elfogadtak, és megpróbálunk ennek az alapján tevékenykedni. Nyilván segítséget nyújtunk a várban zajló munkálatokhoz is, amire mi képesek vagyunk. A Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány éléről Sárközi Zoltán tanácsost elmozdították, így most a magyar civil szervezetek felelőssége, hogy folytatódjék a munka. Mivel maga a Várszövetség nem egy bejegyzett civil szervezet, hanem egy összefogás eredménye, ezért szükség van arra, hogy egy hivatalosan bejegyzett civil szervezet legyen a háttérben, amely aztán a hivatalos megfogalmazásokat és kéréseket le tudja adni a megfelelő helyekre. Most például arról van szó, hogy táblákat kellene elhelyezni a várban restaurált épületekre, két-három nyelven. A másik előttünk álló feladat pedig az, hogy mivel én összeállítottam Bihar megye műemlékeinek és emlékműveinek, emléktábláinak a kataszterét, ezt felhasználva itt, Váradon próbáljuk azt elérni, hogy a civil szervezetek, az egyházak, a magánszemélyek és a város vegyék be a leltárukba ezeket, mert talán 90 százalékuk sincs leltárba véve. Próbáljunk meg gazdát keresni minden egyes emléktáblának, szobornak, emlékműnek, mert másképp gond esetén nincs kihez fordulni, nincs egyszerűen, aki feleljen ezekért.
Ciucur Losonczi Antonius, erdon.ro.

Egyéves az Erdélyi Magyar Néppárt
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) 2010 decemberében eldöntötte, hogy létrehoz egy erdélyi magyar pártot. Az igény egyértelmű volt: szükség van egy olyan új politikai közszereplőre, amelynek fő célja az autonómia, és amelynek képviselői következetesen és lankadatlanul dolgoznak ennek megvalósításán.
A párt bejegyzéséhez szükséges közel harmincezer aláírás összegyűjtését követően 2011. szeptember 15-én jogilag is bejegyezték a pártot, és ezenképpen megszületett az Erdélyi Magyar Néppárt. Az igazi szervezőmunka ezután kezdődött el igazán. 2011 tavaszán Erdély-szerte több településen is egymás után jöttek létre a helyi szervezetek. Bár a kezdeményezők lendülete ígéretes volt, sok helyen keserűen kellett tudomásul venniük, hogy az elmúlt két évtized milyen mértékű fásultságot és közömbösséget alakított ki az emberek szívében, lelkében.
Vannak, akikben az egyéves évforduló keserű emlékeket idéz fel. Együttérzéssel állunk ki mellettük, azok mellett, akiket rendőrségi zaklatás ért az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzésének támogatása miatt. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a hatalom jó szándékú emberek százait próbálja megfélemlíteni emberi és demokratikus jogaik gyakorlásának következményeképpen. Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöksége a továbbiakban is mindent megtesz azért, hogy ez a folyamat – mely, sajnos napjainkban is tart – mielőbb véget érjen.
A helyhatósági választások eredményeképpen mintegy 230 helyi és megyei önkormányzati képviselővel folytatja munkáját az Erdélyi Magyar Néppárt. Hiszünk a folyamatos építkezés eredményességében! Hisszük, hogy az elmúlt egy éves munka a szükséges alapozást jelentette, amelyre a továbbiakban is építeni lehet. Ezzel a gondolattal készülünk az előttünk álló parlamenti választásokra, mely mindnyájunk számára újabb nemes erőpróbának számít.
Köszönetet mondunk eddigi támogatóinknak, választóinknak, a velünk rokonszenvezőknek, akikre éppúgy számítunk az elkövetkezőkben!
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke.
Nyugati Jelen (Arad).

Sapientia: a második tíz év
Több mint tíz évvel a kapunyitás után első olyan tanévét kezdi a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, amikor nem csak akkreditációs reményeinek ad hangot, hanem saját államvizsga lehetőséget is kínál a hallgatóknak. Nem kis megvalósítás, még akkor sem, ha a romániai akkreditációs törvényekben megszabott minimális hét esztendőhöz képest tíz évébe került a révbe jutás az egyetlen hazai magyar egyetemnek. S bár a sok adminisztratív hercehurca ellenére is az oktatási piac egyik meghatározó szereplőjévé vált, a papír mégiscsak fontos dolog, alaposan megdobhatja a továbbiakban az egyetem vonzerejét.
A Sapientia második tíz éve azonban egészen más kihívásokról fog szólni. A gyermekbetegségek kinövése, a kezdetek akut, más egyetemekkel való villongásokat is kiváltó oktatóhiányának enyhülése, mi több, tekintélyes mértékben saját nevelésű tanári kar kialakítása immár olyan dimenzióba helyezte az egyetemet, ahol az esetleges bakik már nem írhatók a kezdeti „hamvasság” számlájára. Persze ez csak elmélet, hisz az intézmény immár jó ideje minőségi oktatói tevékenységével, tanárokat vonzó és hazavonzó feltételrendszerével, valamint egyre bővülő infrastrukturális lehetőségeivel hívja fel magára a figyelmet. Nem utolsó sorban pedig azzal a szellemiséggel, a hazai magyar értelmiség formálására tett erőfeszítéseivel, amelyekben egyértelműen listavezetővé nőtte ki magát. A szakmai felkészültség kétségbevonhatatlan fontossága mellett ugyanis legalább akkora prioritásnak számít a specifikus tudásnak egységes nemzetpolitikai gondolatrendszerben való érvényesítése. A motivációs tényezők között örvendetesen teret hódító szempont alkalmas lehet olyan plusz alkotó energiák azonosítására és felszabadítására is, ami egy helyét és önrendelkezését újrafogalmazó közösség fejlődésének motorja lehet. Kulcskérdés persze, hogy az új státusú egyetem milyen mértékben lesz képes válaszolni a folyamatosan változó képzési elvárásoknak. A szakma azt tartja, hogy egy felsőoktatási intézménynek legalább tízévente érdemes felülvizsgálnia oktatási kínálatát, azt összevetni a munkaerőpiac kihívásaival, az átalakuló társadalmi struktúrákkal. A Sapientia eddigi, részben kényszerű rugalmassága e tekintetben is sokat ígér, miután azt nem veszélyeztetik belső strukturális monstrumok. A kezdetben megfogalmazott célkitűzések – a keresztényi és egyetemes emberi értékek érvényesítésére való törekvés, a magyar és egyetemes kultúra értékeinek ismerete és tisztelete – a következő tíz esztendő arculatát is képesek lesznek meghatározni.
Csinta Samu, Erdélyi Napló (Kolozsvár).

Tizenöt év után, választások előtt
Másfél évtized telt el az RMDSZ 1997. októberének legelején tartott kongresszusa óta. E gyűlés lehetőséget kínált a szervezetnek a pályakorrekcióra, amellyel a fórum küldöttei nem kívántak élni, annak dacára, hogy közel egy évvel a kormányzati szerepvállalás után már tudni lehetett néhány dolgot. Senki számára sem lehetett kétséges, hogy az erdélyi magyar elit egy részének a hatalomba való integrálása nem azt eredményezi, hogy a román hatalom a közösség számára delegálna saját sorsát illető döntési kompetenciát, azaz aligha fogunk ezen az úton a közösségi autonómiát illetően célhoz érni. Sőt.
A vezetők pozíciókkal való „kifizetése”, a közösség számára pedig némi engedmények a nyelvi jogok terén inkább autonómiapótló funkcióval bír. Kádár Béla volt magyar miniszter egyik, a kilencvenes évek derekán tartott előadásában kifejtette, hogy kétféle külpolitika van: adaptív és formatív, azaz alkalmazkodó és helyzetteremtő, márpedig Magyarországnak már csak mérete miatt is az előbbit kell követnie. Maga a megkülönböztetés fontos és szemléletformáló, akárcsak Szőcs Gézának a Magyar Kisebbség hasábjain megjelent, az RMDSZ kirakatközpontú önépítkezéséről szóló tanulmányának egyik gondolata, amely szerint az RMDSZ egy belülről vezérelt politikai személyiségből fokozatosan egy kívülről vezérelt politikai személyiséggé lett. Szőcs Géza szerint „az RMDSZ óriási lélektani tőkével érkezett a koalícióba. Mint tudjuk, közel nyolcvan éve az erdélyi magyarság a román politikai élet mumusa: a félelmetes, egy emberként szavazó, egy akaratú »idegen test a román nemzetállam szívében.« (…) A román politikai elit bravúros fegyvertényt hajtott végre: semlegesítette a magyar mumust, karámba terelte, mosolygó arcképét kirakatba tette, s miközben – pórias nyelven szólva – hülyét csinált belőle, bekaszálta a dolog teljes szimbolikus, történelmi, erkölcsi, politikai és gyakorlati hasznát.” Mindezt 1997 őszén már látni lehetett. De amikor a kongresszuson, illetve az SZKT nyilvánossága előtt figyelmeztették erre a vezetést, Markó Béla magából kikelve, indulatosan kiabálva vonta kérdőre a bírálókat, hogy lesz-e attól magyar egyetem, ha az RMDSZ kilép a koalícióból? Nos, nem tudjuk, kitartó nyomásgyakorlással sikerült volna-e elérni bár az önálló állami magyar egyetem létrehozását, vagy jobb esetben a három szintű autonómiát, azt viszont tudjuk, hogy a markói-kelemeni módszerrel nem sikerült. Sőt, ma már azt a töredéket is elvehetik egy tollvonással, amit nagy kegyesen az elrabolt javainkból visszaadtak nekünk, miközben lélekszámunk húsz esztendő alatt egy ötödével csökkent. Mindeközben parlamenti választások előtt állunk. Az egymással farkasszemet néző pártok jelenlegi megszorítottságunkban sem érdekeltek a kiegyezésben. Az RMDSZ nem érdekelt, mivel vezetői úgy vélik, hogy erőből is megoldanak mindent, nyilatkozataik szerint nincs is szükség az alternatív pártokra. Az EMNP és az MPP a megegyezéssel létértelemét kérdőjelezheti meg, hacsak nem sikerül, amire az EMNP vezetői mindigis törekedtek: bevonni az RMDSZ-t és az MPP-t az autonómia témájában egy magasabb szintű egységbe, s ennek keretén belül osztanák le a lapokat a magyar politikai erők. Ennek a forgatókönyvnek két buktatója van. Az egyik, hogy az RMDSZ nem mond le az erdélyi magyar közösségnek címzett, de általa felügyelt állami források töredékéről sem, a másik, hogy az RMDSZ az autonómiához mindig is haszonelvű klikkszemlélettel viszonyult. Vagyis ha a vezető klikk úgy ítélte, hogy saját céljai szempontjából hasznos az autonómiaigény hangoztatása (mint például a kisebbségi törvény vagy a Székely Önkormányzati Nagygyűlés alkalmával), előszedte eme programelemet a sufniból, ha meg úgy látta, hogy számításaikat keresztülhúzza, akkor hallgatott, mint a csuka. Nemzetközi fronton pedig ott ártott az autonomista szervezeteknek, ahol tudott s ott védte a román mundér becsületét, ahol kellett. Más szóval az RMDSZ-re, mint következetes, megbízható partnerre az autonómiáért folytatott harcban nem lehet számítani. Mit várhatunk a következő hónapokban? Kommunikációs harcot az RMDSZ és a két autonomista párt között, amely nagyjából leképezi a helyhatósági választáson tapasztaltakat. Az MPP és az EMNP viszonyrendszerében még vannak nyitott kérdések, de egyértelműnek látszik, hogy az EMNP az MPP-vel nem köt szövetséget, amíg annak elnökét le nem váltják. Az elnök viszont úgy építette fel pártját, hogy leválthatatlan legyen. Az pedig végképp valószínűtlen, hogy önként visszalépjen, inkább a testvérharcot választja, akárcsak az önkormányzati választásokon. Marad tehát valamennyi párt számára a kétfrontos küzdelem a magyar szavazatokért. Ami azért nem zárja ki a pontszerű ügyekben való közös fellépést az Igazság Napja mintájára.
Borbély Zsolt Attila, Erdélyi Napló (Kolozsvár).

Befagyasztották az uniós támogatások nagy részét Romániában –
Egyre több gondot okoz Romániában az, hogy az Európai Unió sorozatban állítja le a kifizetéseket az uniós források körüli szabálytalanságok miatt.
A támogatások egy részét még a nyáron befagyasztották, mostanra kiderült, hogy a már megítélt pénzek egy része meg sem fog érkezni. Emiatt vállalkozások és civil szervezetek százai kerültek súlyos pénzzavarba. „Mozaikot állítunk elő, a munka egy részét kézzel végzik a fiatalok"- mutatta be a Duna Híradóban Simona Carobene az uniós támogatással felépített mozaikgyár munkamenetét. A Bukarest mellett működő műhelyben hátrányos helyzetű fiatalokat foglalkoztatnak. Májusban indult be a termelés, de azóta sem kapták meg a megpályázott pénzeket.
A Proiect Mozaic projektvezetője elmondta: leállították a kifizetéseket, így legtovább egy-két hónapig tudnak még működni. „Arra alapoztunk, hogy egy éven át – míg beindul az üzlet – az uniós pénzekből megtudunk élni, de nem tudom mi lesz, ha nem történik semmi” – fogalmazott. Szerdán 150 projektvezető tiltakozott nyílt levélben az ellen, hogy a román kormány – korábbi ígéretével ellentétben – nem ad hitelt a brüsszeli utalások megérkezéséig. Szerintük ezzel azokat is büntetik, akiknek semmi közük az unió által észlelt csalásokhoz.
Több száz pályázat lehetetlenült el – a Híradónak nyilatkozó szakértő szerint Románia megítélését veszélyeztetik az uniós pénzekkel trükközők. „Sok a hiba a projektek felbecsülésénél és a menet közbeni ellenőrzéseknél, de a következő költségvetésből nem kérhetünk majd még több pénzt, ha a mostani összegeket nem tudjuk helyesen és hasznosan befektetni” – közölte Flavia Preda az Európai Projektek szakértője. Az uniós pénzek felhasználásánál Romániában találták a legtöbb rendellenességet, emiatt több kifizetést is felfüggesztettek Brüsszelben.
Az európai alapokból a rendelkezésére álló 19 milliárd euróból kevesebb mint kétmilliárdnál tudott felvenni Románia, emiatt az ország egyelőre nettó befizetője az uniós költségvetésnek. hirado.hu
Erdély.ma

Kőszegi Zoltán: a határrevízióhoz nem fegyverek, hanem szív kell
Az Echo Tv Hangos többség című rovatának vendége volt Heltai László, az LMP szóvivője és Kőszegi Zoltán Fideszes képviselő, Dabas polgármestere, akinek a nyáron a borzonti EMI táborban tett kijelentése egy kisebb botrányt kavart. Ugyanis Kőszegi az EMI táborban kijelentette: nem úszhatja meg a világ, hogy szembenézzen az egyik legnagyobb hatású békediktátum, Trianon következményeivel, és ha a Fidesz tovább tud erősödni, Magyarország pedig gazdaságilag és más tekintetben is erős országgá tud válni, akkor már akár 8 év múlva hivatalosan fel lehet vetni a revízió kérdéseit.
Az Echo TV-ben Kőszegi Zoltán előbb arról beszélt, hogy e kijelentésének a Fideszen belül semmilyen következménye nem volt, majd elmondta az eset után milyen sok telefonhívást és e-mailt kapott főleg a külhoni magyaroktól. Az a nyilatkozata azonban nem egészen így hangzott, két külön időpontban elhangzott kijelentését mosták össze – pontosított a Fideszes képviselő.
Magyarországnak gazdaságilag meg kell erősödni ahhoz, hogy minél többet tehessen a külhoni magyarságért, és az egész nemzetért – magyarázta a Borzonton tett kijelentését Kőszegi.
Műsorvezetői kérdésre Heltai László kifejtette, hogy határmódosításra nincs szükség, nem is lehet ilyen ebben a században, de Trianon következményeivel szembe kell nézni, és fel kell azt dolgozni. Majd hozzáfűzte, hogy a kulturális- és a területi autonómia egy megvalósítható megoldás, ami lehetőséget nyújtana a külhoni magyarok szülőföldön való megmaradására és megerősödésére.
Kőszegi szerint Trianon helyességének és következményeinek vizsgálata a jövőben elkerülhetetlen, de hogy ebből majd valamikor 8-10-40-50 év múlva az aktuális politikai elit milyen következtetéseket von le, azt most nem lehet tudni, mert ezelőtt 40-50 éve sem gondolta senki, hogy Németország újraegyesítése bekövetkezhet.
A határrevízióhoz nem fegyverek, hanem szív kell, és helyes történelemismeret – fogalmazott a Fideszes politikus.
Az Európai Unióról szólva Kőszegi úgy látja, hogy Közép-Európa népeinek összefogására lenne szükség, hiszen ezt megalapozná a közös történelmi és kulturális múlt. Csakhogy a sajtó egy bizonyos része is éppen az összefogás ellen működik, példa erre az EMI táborban mondott beszédének kiforgatása – tette hozzá Kőszegi Zoltán.
Az adás két vendége és a műsorvezetők közt ezután a beszélgetés a második világháborút lezáró békék igazságtalanságairól, és a világpolitikáról folyt, majd végül Heltai levonta a következtetést: a világ változik, és a hatások is másként érvényesülnek, mint ahogy azt először elképzelték.
Miután ismét Magyarországról szólt a beszélgetés, Kőszegi Zoltán azt mondta: ha Magyarország sikeres, és jó a megítélése, akkor a külhoni magyarság is erősebb, jobban tud küzdeni jogaiért. Echo Tv
Erdély.ma

Magyar oktatói állásokra hirdetnek versenyvizsgát a MOGYE-n
Magyar oktatói állásokra hirdetnek versenyvizsgát a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE), hogy a magyar tannyelvű oktatás is megfeleljen az akkreditációs feltételeknek – közölte Ecaterina Andronescu oktatási miniszter pénteken, miután a MOGYE tanáraival folytatott megbeszélést a Maros megyei prefektusi hivatalban, Victor Ponta miniszterelnök jelenlétében.
A miniszter rámutatott: főállású oktatókra van szükség a magyar oktatásban, mert e nélkül az egyetem nem tudna megfelelni a márciusban esedékes, ötévente sorra kerülő újra-akkreditálási procedúra szakmai követelményeinek.
„Meg kell erősödnie az oktatói közösségnek, sikeresen túl kell jutni az akkreditáción, és akkor tárgyalhatunk, és tárgyalni is fogunk az intézetek megalakításáról, a törvényes előírásoknak megfelelően" – mondta Andronescu.
A MOGYE-n azért feszült a helyzet, mert az egyetem román többségű vezetése következetesen megtagadta a magyar oktatás önálló intézetekbe szervezését, amit másfél éve törvény ír elő. Az egyetem vezetőinek álláspontja szerint ha az oktatás nyelve szerint külön tanszékekbe és intézetekbe szerveznék a magyar és a román oktatást, akkor a magyar intézeteket a főállású oktatók hiánya miatt nem akkreditálná a Romániai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság (ARACIS), de lehet, hogy még a román intézeteket sem. A magyar orvosképzés akkreditációs problémáinak áthidalása érdekében a magyarországi orvosi egyetemek már 2011-ben felajánlották segítségüket. A magyarországi tanárok ideiglenes alkalmazásának lehetőségét a MOGYE vezetősége mindeddig elhárította. Andronescu kijelentette, hogy nem vállalhatja annak felelősségét, hogy egy olyan rangos tanintézmény, mint MOGYE, elbukja a minőségellenőrzést, ezért az intézetek megalakításáról csak a tanári állások betöltése után kerülhet sor.
A miniszter hozzátette, hogy valószínűleg megismétlik az egyetemi választásokat is, és így betöltik a magyar közösség képviselőinek járó 13 helyet a MOGYE szenátusában, hasonlóképpen a magyar tantestület maga választhatja meg képviselőit a tanszékek és karok vezetőségébe.
MTI,
Erdély.ma.

Victor Ponta miniszterelnök a MOGYE helyzetéről tárgyalt Marosvásárhelyen
Törvényes és méltányos megoldást sürgetett a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügyében Victor Ponta miniszterelnök, aki péntek este a Maros megyei prefektusi hivatalban részt vett a tanintézmény tanárai és Ecaterina Andronescu oktatási miniszter között szervezett megbeszélésen.
„Nem kellenek különálló karok, ez nem jó elképzelés, hiszen a román és magyar hallgatók már annyi ideje együtt tanulnak. Mivel azonban a törvény előírja, hogy multikulturális egyetem lévén a magyar oktatók képviselői is helyet kell kapjanak az egyetemi chartának megfelelően a szenátusban: egy harmada a vezető testületeknek magyar kell legyen és a magyaroknak maguknak kell megválasztaniuk képviselőiket" – mondta a román miniszterelnök, aki korábban távozott a zárt ajtók mögött folytatódó tanácskozásról.
A megbeszélésen az oktatási miniszteren kívül több vezető politikus, köztük Mircea Dusa belügyminiszter, Borbély László marosvásárhelyi parlamenti képviselő, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikai alelnöke és Frunda György szenátor is részt vett.
Az éjszakába nyúló találkozó elején a MOGYE részéről csak az egyetem román nemzetiségű vezetői voltak jelen, a magyar tantestület tagjai – akiket elmondásuk szerint eredetileg nem hívtak meg a találkozóra – később csatlakoztak.
„Törvényes és méltányos megoldást keresünk a miniszterrel és az oktatókkal arra, hogy ez a nagy múltú egyetem normális körülmények közt működhessen a hallgatók, a leendő pácienseik és a tanárok érdekében" – mondta Victor Ponta távozásakor a terem előtt várakozó újságíróknak. Hozzátette, nem az ő hatásköre döntést hozni az ügyben, de jelenlétével egy korrekt megoldás megtalálására akarta ösztönözni az oktatási minisztert és a MOGYE tanárait.
Arra a kérdésre, hogy megalakulnak-e a magyar intézetek a MOGYE-n, Ponta azt mondta, hogy ugyanúgy be kell tartani a törvény előírásait, mint más egyetemeken, de sajnos a törvény előírásai akadályozzák az oktatói utánpótlás kinevelését.
„Mint hallottam, itt is ez a probléma, és tegyük hozzá, Románia valamennyi egyetemén hasonló a helyzet" – mondta a miniszterelnök, anélkül, hogy kifejtette volna, hogyan érinti az oktatói utánpótlás hiánya a MOGYE magyar intézeteinek megalakítását.
A 2011-ben hatályba lépett román oktatási törvény szerint a multikulturális egyetemeken – amelyek között a MOGYE-t is nevesíti a jogszabály – a nemzeti kisebbségek nyelvén működő oktatást önálló intézetekbe kell szervezni. Ezt a MOGYE román többségű szenátusa – az egyetemi autonómiára hivatkozva – következetesen megtagadta. A jobbközép Ungureanu-kormány (amelyben az RMDSZ is részt vett) márciusban kormányhatározattal alapított új, magyar és angol tannyelvű kart a MOGYE-n, a jogszabályt azonban – a később kormányra került Szociál-Liberális Szövetség (USL) keresete alapján – a bíróság felfüggesztette.
A MOGYE tanári közösségének küldöttsége a héten arról tájékoztatta az oktatási minisztert, hogy az egyetem 74 százalékos román többsége önhatalmúlag juttatott magyarokat is a tanintézmény vezetőségébe, őket azonban a magyar tantestület nem ismeri el képviselőiként. A magyar oktatók megszervezték saját választásukat, megnevezték kari és szenátusi képviselőiket, ezekről viszont a román többség nem vett tudomást.
MTI,
Erdély.ma.

Magyar napok Brassóban
A tavalyi sikeres kezdet után idén másodszor is megszervezik a Brassói Magyar Napokat a szomszédos nagyvárosban.
A rendezvény ezúttal is többnapos, szeptember 28-án, pénteken Zorán-koncerttel rajtol, és október 7-én, vasárnap kirándulással, könyvbemutatóval, vásárral zárul. A szervezők minden réteget próbálnak megszólítani: lesz egyházi szavalóverseny, képzőművészeti és gasztronómiai kiállítás, színházi és néptáncelőadás (helyi műkedvelőkkel és hivatásos társulatokkal), dzsessz- és sanzonest, zenés irodalmi est, LGT-est, könyvbemutató, konferencia, történelmi megemlékezés, emléktábla-avatás, divatbemutató, baranta-bemutató, borkóstoló, gyermekműsor, táncház kicsiknek és nagyoknak, diákbuli és szépségkirálynő-választás, futóverseny, focibajnokság, főzőcske, gyalogtúra és vásár is. Minden érdeklődőt, a háromszékieket is szeretettel látják a brassói magyarok.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy).

RMDSZ: szolgálat indul a szórványért
Szórványmenedzser szolgálat indítását jelentette be szerdán Hegedüs Csilla, az RMDSZ kulturális ügyekben illetékes főtitkárhelyettese.
Az RMDSZ hírlevele szerint a szolgálat célja, hogy a szövetség megyei és helyi szervezeteivel együttműködve hiánypótló közösségépítő programokat szervezzen a szórványban élő magyarok számára. Hegedüs Csilla az MTI-nek elmondta, a szórványmenedzser-szolgálat a korábban elfogadott szórvánnyal kapcsolatos cselekvési terv megvalósítását szolgálja. A főtitkárhelyettes közölte, a szolgálatot az RMDSZ főtitkárságának a munkatársai biztosítják.
Hegedüs Csilla szerint a meghirdetett szolgálat egyik feladata olyan interaktív digitális hálózat kialakítása lesz, amely a szórványban meglelhető magyar kulturális értékeket összesíti. „Elkészítjük a szórványban működő tánccsoportok, magyar házak, tájházak, műemlékek adatbázisát, és ezt egy internetes felületen mindenki számára elérhetővé tesszük” – magyarázta a főtitkárhelyettes. Hozzátette, azt is célnak tekintik, hogy egymás példáiból ötletet merítsenek, vagy akár együttműködjenek a szórványközösségek, illetve a vidékre látogató magyar turista megtudja, milyen magyar kulturális értékeket talál egy-egy szórványközösségben.
A főtitkárhelyettes szerint a szórványmenedzser-szolgálat segíthet abban is, hogy magyar napokat szervezzenek a szórványközösségek, vagy a különböző előadások a szórványba is eljussanak. A szolgálat ugyanakkor a pályázati források felfuttatásában, és a pályázatírásban is segíti a szórványközösségeket.
„A Székelyföld-szórvány partnerség egy olyan folyamatot indított be, amely a romániai magyar közösség szolidaritásának erősödéséhez vezet. Ezt a szolidaritást akarjuk tovább mélyíteni, és arra törekszünk, hogy minden magyarlakta régióban életerős, aktív magyar közösségek éljenek” – mondta Hegedüs Csilla. Szabadság (Kolozsvár).

Elhalasztották Corlăţean budapesti látogatását
A magyar és a román fél közösen úgy döntött, hogy módosítják a két ország külügyminiszterei eredetileg csütörtökre meghirdetett találkozójának időpontját – közölte a magyar Külügyminisztérium szerdán az MTI-vel. A tárca tájékoztatása szerint Martonyi János magyar és Titus Corlăţean román tárcavezető előreláthatóan október 1-jén folytat megbeszéléseket. A magyar fél nagy várakozással tekint a tárgyalások elé – tették hozzá. Martonyi János múlt csütörtökön jelentette be, hogy román kollégája szeptember 20-án, nyári hivatalba lépése óta első alkalommal érkezik hivatalos látogatásra, Budapestre. A külügyminiszter akkor azt mondta, Magyarország nyitott Románia felé, szeretné, ha úgy alakulnának a két ország közötti kapcsolatok, ahogyan 2010-ben elindultak. Martonyi János hozzátette, bízik abban, hogy a jó viszony a „nyugtalanító jelek és belső nehézségek ellenére” folytatható. Szabadság (Kolozsvár).

Magyar nyelven is népszerűsítik Kolozsvárt
Már magyar nyelven is elérhető a polgármesteri hivatal által működtetett, a kincses várost népszerűsítő turisztikai internetes oldal. A visitclujnapoca.ro oldalt 2011-ben indította be a városvezetés, ám mindeddig csak román nyelven volt olvasható.
A honlap szerves része a város turisztikai szolgáltatásainak, és a Kolozsvárra látogató turisták számára nyújt hasznos információkat. Az oldalról a látogatók eddig négy nyelven tájékozódhattak a város látványosságairól és szabadidős kínálatáról. A magyar nyelvű oldal ugyanazokat az információkat szolgáltatja, mint az eddig működő román, angol, német és francia változatok.
Horváth Anna, az RMDSZ kolozsvári alpolgármestere elmondta, hogy az Európa Kulturális Fővárosa cím megszerzési folyamatában elengedhetetlen Kolozsvár számára, hogy a várost népszerűsítő turisztikai oldal tükrözze a város kulturális és nyelvi sokszínűségét. „Célom, hogy Kolozsvár önmagát Európán belül lássa és tovább szilárdítsa elkötelezettségét az európai értékek iránt. Ezek közé tartozik a többnyelvűség is, ám ezen a területen még sok tennivalónk akad. Városunk gazdagságára, sokszínűségére és különlegességeire csak úgy lehet felhívni a figyelmet, ha mindenki számára érthetővé és elérhetővé tesszük értékeinket” – nyilatkozta az alpolgármester. Szabadság (Kolozsvár).

Település nyomaira bukkantak a régészek az egykori pricskei vám körül
Írott források alapján kezdték el kutatni a régészek Gyergyószentmiklós közelében a pricske-tetői egykori országhatáron lévő vám területét. A 2009 óta zajló munkálat során két kőépület és két kőalapú faépület maradványait sikerült feltárniuk, illetve számos tárgyi leletre bukkantak.
„A felszínen tornyosuló kavicshalmokból nyilvánvalóan következtethető volt, hogy kőépület maradványai, így az ásatás ezek feltárásával kezdődött. Az épületek 13, illetve 16 méter hosszúak, szélességük 8 méter, mindkettő három helyiségből áll. A középsőnek téglával rakták le a padlóját, ez volt a konyha, a másik két helyiséget valószínűleg szobának használták. Bár a faépületek létére már szinte semmi felszíni jel nem utalt, sikerült két fából készült, kőalapozású épületet is feltárnunk. Emellett rengeteg használati tárgy, kerámia is felszínre került. Mivel ezek különböző történelmi korokból származnak, feltételezhető, hogy ezen a helyen létezett település már korábban is, esetleg átutazóktól származik a tárgyi leletek egy része” – foglalta össze az eddigi kutatómunka eredményét Demjén Andrea, a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum régésze.
A kutatási csoportok vezetőjeként tevékenykedő régész elmondta, írott források utalnak arra, hogy a pricskei vámot az 1700-as években kezdték építeni, és mintegy 100 évig működött; 1806-ban költöztették Tölgyesre. Az Erdély határvonalai mentén működő, hasonló funkciójú településekkel ellentétben a pricskei vám az egyedüli, melyen nem történt emberi beavatkozás az idők folyamán, így ez az egyetlen, amely értékes régészeti leleteket tartalmaz. A vám alaprajzát eddig nem sikerült megtalálniuk a régészeknek.
Alaprajz hiányában nehézkes lett volna a további kutatás, ebben nyújtottak segítséget a geofizikai mérések: a radarberendezés feltérképezte a felszín alatt lévő épületmaradványokat, ez alapján pedig célirányosan tervezhető tovább a feltárás. „A növénytakaró alatt, 10 centiméter mélységben boronavázas épületeket mutatott ki a műszer, jól látható alapozással. Lévén, hogy a legtöbb kőépület körül sok az omladék, ezek maradványai 60 centi mélységben jelentkeztek. Olyan kőépületet is sikerült azonosítani, melynek alaprajza egyértelműen kivehető. Pincehelyiségeket, illetve egy utat is bemért a berendezés, és az épületek közötti utcák létét is egyértelműen kimutatta” – magyarázta Demjén Andrea. Mint mondta, a geofizikai mérések egyelőre az eddigi ásatásokhoz közeli területeken, mintegy 1,4 hektáron történtek meg, a továbbiakban nagyobb területet is megvizsgálnak.
„A vám vesztegzárként is működött: járványos betegségek esetén 40, pestisjárvány idején akár 80 napig is ott tartották azokat, akik egyik országból a másikba akartak átkelni. A betegeket kerítéssel körülvett házakban különítették el. Mindenkinek volt egy szolgája, aki bevitte az ételt és a gyógyírként használandó ecetes vizet, pálinkát. Az orvos a rácson keresztül, fizikai érintkezés nélkül vizsgálta a betegeket, a vám személyzete is elkerülte a karanténba helyezetteket” – idézte fel a külföldi utazók leírásai alapján ismert erdélyi vesztegzárak körülményeit a régész.
Elmondása szerint, mivel az osztrákok által tervezett vámok területe igen rendezett volt, templomon, lakóházakon és néhány latrinán kívül más építményt nem tartalmazott, az erődítményen kívüli részben alakították ki a temetőt, itt épültek az istállók, különböző szemétgödrök, és feltételezhetően kocsma is létezett. A kápolna létére egy 1785-ös okirat utal, ami szerint a gyergyószentmiklósi plébános hetente tartott misét ezen a helyen. Demjén Andrea elmondta, a Tarisznyás Márton Múzeum egy kiadványban kívánja közzétenni a kutatások eredményeit, ehhez azonban még rengeteg levéltári és terepmunka szükséges.
Pethő Melánia, Krónika (Kolozsvár).

Folytatja a munkát a 170 éve alapított Szatmári Irgalmas Nővérek Társulata
Nagy törést jelentett a 40 évig tartó kommunizmus a Páli Szent Vincéről Nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek Társulata számára, azonban amint lehetőségük nyílt, ismét munkához láttak – a szatmári székhelyű romániai tartomány idén egy gyermekrehabilitációs és -fejlesztő központot nyitott.
A rend – mely idén tölti alapításának 170. évét – az első magyar alapítású női szerzetesközösség. Az alapító Hám János egykori szatmári püspök volt, aki látván egyházmegyéje mind kulturális, mind szociális szempontból elhanyagolt állapotát, elhatározta, hogy egy női szerzetes-közösséget telepít le a városban.
Bécsben ismerkedett meg az irgalmas nővérekkel, akik Páli Szent Vince szabályait követve életüket a tanítás, betegápolás és szegénygondozásnak szentelték. Közülük szeretett volna Szatmárra is hozni apácákat, azonban az irgalmas nővérek inkább azt javasolták neki, hogy küldjön lányokat, akiket kiképezhetnek a szerzetesi életre és az említett feladatokra.
A Bécsben kiképzett nővérek első munkaköre a katonák lányainak nevelése, tanítása volt, de hamarosan elkezdtek dolgozni a kórházakban és a szegényházban is. Az 1842-es alapítású rend hamarosan behálózta az egész Kárpát-medencét. 1866-tól kezdődően különféle iskolatípusokat működtettek óvodától a tanítóképzőig, árvaházakat és internátusokat tartottak fenn a lányifjúság nevelésére. Céljaik: a nőnevelés, az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek gyakorlása, de nem csupán a kórházakban és intézményekben, hanem mindenütt megkeresve a szegényeket, elhagyatottakat és betegeket. Az irgalmas nővérek az Úr Jézust szolgálják minden embertestvérükben.
Trianon után három önálló tartományt létesítettek: Romániában Szatmárnémetiben, Csehszlovákiában Rozsnyón, Magyarországon pedig Esztergomban hoztak létre tartományi központot. A szatmári tartományban 200–300 nővér működött, amikor a kommunisták felszámolták a rendet. Az 1990-es újrakezdéskor közel százan tértek vissza az idős apácák közül.
„Jelenleg négyen vagyunk fiatalok, és 15-en vannak még életben az idős nővérek közül – magyarázta érdeklődésünkre Szabó Mária Rita szatmári tartományi főnöknő. – Az idősebbek egy része a kommunizmus idején visszatért családjához, de arra is volt példa, hogy ketten-hárman együtt maradtak, és közösen béreltek lakást. Mivel az általános főnöknő látta, hogy nem kapjuk vissza régi rendházunkat, 1996-ban elrendelte egy új rendház építését. Az 1998-ban elkészült ingatlan 34 férőhelyes, ott lakunk jelenleg is.”
A nővérek egy része az idősebbek gondozásával foglalkozik, de van köztük olyan, aki orvos mellett tevékenykedik asszisztensként, vagy a helyi katolikus alapítású Szent Rita Egyesületnél vesz részt a fogyatékos gyerekekkel végzett tevékenységekben. Időközben visszakapták a régi rendházat, a Zárdát, valamint további két nagy ingatlant a városközpontban – a jelenlegi Slavici-gimnázium, valamint a művészeti iskola épületét. Amint a tartományi főnöknőtől megtudtuk, az elsőért fizet ugyan bérleti díjat az önkormányzat, de a pénz nem elég ahhoz, hogy az eléggé rossz állapotban levő Zárdát rendbe hozzák belőle.
Ennek egyik szárnyában a Református Gimnázium, majd a Művészeti Gimnázium működött, két éve ide költöztették a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumot, a tavalyi tanévtől kezdődően viszont már nincs bérlője az épületrésznek. Az ingatlanban idén nyitották meg a Boldog Scheffler János Központot, melyben gyermekrehabilitációval és -fejlesztéssel foglalkoznak.
„Igyekszünk elérhető áron minőségi szolgáltatásokat kínálni, úgymint gyógytorna, gyógypedagógiai foglalkozások, logopédia, autista gyerekeknek szóló tevékenységek, és tervezzük a gyerekek idegrendszerének fejlesztését szolgáló szenzomotoros tréning, valamint a hidroterápia bevezetését is – fejtette ki Rita nővér, aki szerint a legfontosabb feladatuknak jelenleg azt tekintik, hogy „megerősítsék” ezt a központot, ami egyébként akkreditáció alatt áll. A Krónika kérdésére a rendfőnöknő elmondta: egyáltalán nem divat manapság apácaként élni, ami szerinte az általános hivatásválság következménye.
„Az emberek nem köteleződnek el valami mellett, váltogatják munkahelyeiket, de ugyanez látható a házasságok esetében is, több partnert is kipróbálnak – magyarázta a tartományi főnöknő, hozzátéve, hogy ez a fajta magatartás az emberek zömét nem teszi alkalmassá a mély elköteleződést követelő rendi életre.
Babos Krisztina, Krónika (Kolozsvár).

Nem hajlandó több helyet biztosítani a MOGYE rektora a magyar diákoknak
Határozottan elutasítja a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) rektora azt a kérést, hogy a magyar diákoknak újabb húsz helyet biztosítsanak. Mint ismeretes, az egyetem vezetősége, a felvételin elért eredményekre hivatkozva, az idén szinte kizárólag román diákokat vett fel a fizetéses helyekre, holott néhány évvel ezelőtt, amikor a magyar fiatalok értek el jobb jegyeket, az egyetem szenátusa, a testvériség elvére hivatkozva, fele-fele arányban osztotta el a helyeket. Az egyetem vezetése a 2012/13-as tanévre eredetileg csupán öt magyar diákot vett fel a 155 meghirdetett fizetéses helyre.
Leonard Azamfirei nem hajlandó újabb helyeket biztosítani a magyar diákoknak
„Szóba sem jöhet a pótlás pótlása!” – jelentette ki csütörtökön a Krónikának Leonard Azamfirei, a MOGYE rektora, aki végképp elzárkózott attól a gondolattól, hogy az általános orvosi karra felvételiző magyar diákoknak további húsz fizetéses helyet biztosítson az intézmény.
A múlt héten, az RMDSZ közbenjárására, Ecaterina Andronescu oktatásügyi miniszternek sikerült meggyőznie az egyetem vezetőségét, hogy az államilag támogatott helyeket a magyar diákok számára is pótolja fel húsz fizetéses hellyel. A MOGYE szenátusa ezt megtette, ugyanakkor további húsz hellyel toldotta meg a román felvételizőknek járó helyek számát.
„A felvételi lezárult, a kérdést a minisztérium kéréseinek megfelelően megoldottuk, most a tanévkezdés foglalkoztat minket” – magyarázkodott Azamfirei, aki hozzátette: álláspontját a tárcavezető is osztja. A rektor, aki szerdán Bukarestben Ecaterina Andronescu miniszterrel tárgyalt, továbbá elmondta, hogy nagyon reméli, hogy az egyetemen lecsillapodnak a kedélyek és mindenki a még hiányzó akkreditálások megszerzése érdekében fog munkálkodni. Az év elején érvényes charta hiányában megválasztott rektor ugyanakkor kifejtette: szeretné, ha a MOGYE vezető testületei minél előbb kiegészülnének a magyar oktatók képviselőivel.
A RMOGYKE 220 napos tüntetést tervez
A Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) nem hajlandó elfogadni az egyetem álláspontját és titkára, Ádám Valérián révén a továbbiakban is folytatja a több mint egy hete elkezdett bukaresti tiltakozó akcióját. „Amennyiben a MOGYE vezetői szeptember 28-ig nem teljesítik a követeléseiket, 2013 júliusáig, vagyis a következő felvételi vizsgákig folytatjuk az oktatási minisztérium épülete előtti esernyős tüntetésünket” – jelentette be lapunknak Ádám Valérián, a RMOGYKE titkára. Mint ismeretes, a civil szervezet további húsz fizetéses helyet igényelt a magyar felvételizők számára az általános orvosi karra és tizenötöt a fogorvosira. A marosvásárhelyi székhelyű egyesület titkára elmondta: egyre több jelzés érkezik hozzájuk az RMDSZ részéről, hogy értelmetlenül üldögélnek Bukarestben a Berthelot tábornok utcai épület előtt, mivel a MOGYE szenátusa autonómiával rendelkezik és nem köteles több fizetéses helyet biztosítani a magyarságnak. „Arra kérnek, hogy köszönjük meg az RMDSZ-nek, hogy kiharcolt húsz helyet a magyar oktatásnak, elégedjünk meg ennyivel, és ne irigykedjünk, hogy a románok 155 helyet biztosítottak maguknak” – mondta. A RMOGYKE elfogadhatatlannak és megalázónak tartja a minisztérium és az egyetem ajánlatát.
A Néppárt is az RMDSZ-t okolja
Bírálja az RMDSZ megalkuvó politikáját az Erdélyi Magyar Néppárt is, mely szerint a szövetség egy olyan magyarellenes lépéshez járul hozzá, ami akár azt is eredményezheti, hogy jövőre az egyetem szenátusa teljesen kiszorítja a fizetéses helyekről a magyar diákokat. Az EMNP Maros megyei és marosvásárhelyi szervezete csütörtökön nyílt levélben szólította fel az RMDSZ-t, hogy számoljon el azzal, milyen lépéseket tett a magyar karok megalakulása érdekében az új oktatási törvény elfogadása óta. „Kérjük továbbá, hogy vonják felelősségre azokat a személyeket, akik mulasztásából csupán húsz fizetéses hely jutott a magyaroknak, nem biztosítva ezzel az esélyegyenlőséget a fiatal nemzedék számára” – áll többek között a szerkesztőségünkbe eljuttatott levélben.
Szucher Ervin, Krónika (Kolozsvár).

Mi ebbe beleszülettünk – beszélgetés a csernátoni Haszmann Pállal és Józseffel
„A múzeum és a népfőiskola úgy él itt együtt, mint két jó testvér. Édesapánk terveit részben vele együtt valósítottuk meg, majd később gyarapítottuk és kiteljesítettük. Azon az úton lépegetünk ma is, ahogy azt nekünk hátrahagyta.”
Haszmann József és Haszmann Pál
– Gyerekként mit jelentett Önöknek, hogy egy alakuló múzeumban nőttek fel?
– Haszmann Pál: Mi ebbe beleszülettünk, édesapám gyűjtötte Háromszék vármegye minden értékét: szellemi és tárgyi anyagokat. Édesapám már kisgyerekkorunkban magával vitt bennünket, hogy ismerjük meg a falut, annak múltját, történelmi emlékeit. Számunkra nem volt más út, de nem is kerestünk mást, édesapámat példaképnek tekintettük, figyeltük, hogy mindig érdeklődik, az idős embereket faggatja, jegyzetfüzete mindig nála van és mindig mindent papírra vet. Ennek a tevékenységnek mindhárom fia részese volt, mi az ikrek (Pál és József) és öcsénk, Lajos. Amikor édesapánk már nem bírta erővel a gyűjtőmunkát, feladatokat adott nekünk, behordtuk a tárgyakat Felső-Háromszék távolabbi településeiről, a megmentett értékeknek aztán együtt örvendeztünk. Fiatalos hévvel mindig felfedeztünk valamit, és édesapánk akkor is megdicsért, ha annak nem volt értéke. Örült, hogy lesz, aki folytassa, amit megkezdett, egyértelművé tette számunkra, hogy az örökséget nekünk kell majd tovább gondoznunk és gyarapítanunk. Nem csalódott, mert látta, hogy minket ez érdekel. Most mi is a feladatunknak tartjuk, hogy a fiatalokban felébresszük az érdeklődést az itt élő székely magyarság múltja iránt. Minket is erre tanítottak a szüleink, a mi gyerekeinket pedig beleneveltük ebbe, hogy folytatják a munkánk.
– Haszmann József: Én sem maradtam ki semmiből. Ha újra kellene kezdeni az életet, akkor sem tennék másként semmit. Mi nem tértünk le arról az útról, amit számunkra édesapánk kijelölt. Ma is itt vagyunk a múzeumban reggeltől estig. Hiszek benne, hogy amit gyerekként a családban, a környezetünkben látunk, azt visszük tovább. Nekünk szerencsénk volt, hogy ebbe a családba születtünk, rengeteg élménnyel gazdagodtunk. Emlékszem, hogy kisfiúk voltunk, nagy tél zúdult Háromszékre, az itthon telelő énekesmadarak megdermedtek, mi hajnalban pedig összegyűjtöttük és behordtuk őket a nagy ebédlőszobába, ahol fénylett a szép Lüszter-lámpa. A melegben a madarak feléledtek, nekirepültek a lámpának és a gömbjét összetörték. A szüleink nem haragudtak, megértették, hogy a madarak fontosabbak, mint az értékes lámpa.
– Mikor fogalmazódott meg, hogy a gyűjteményből múzeum legyen?
– H. P.: Édesapánk mindig arra vágyott, hogy ha jobb idők lesznek, hivatalosan is megnyissa kapuit egy múzeum, az összegyűjtött értékeket mindenki számára hozzáférhetővé tegyék. Többször majdnem sikerült is megvalósítania a tervét, például a gyerekkori gyűjteményét berendezte Tamásfalván egy padláson, azonban a sütőház kigyulladt és minden odaveszett. Később a zabolai tanítói állomáshelyén is arra törekedett, hogy egy kisebb néprajzi gyűjteményt megmutasson, de az álma mindig egy nagy intézmény, egy valódi múzeum megteremtése volt. Az 1945-1947-es rendszerváltozás, a népi hatalom berendezkedésének időszaka, a diktatúra nehéz évtizedei ennek nem kedveztek. A lázas hetvenes évek elején azonban a Nyugat nyomására a nemzeti kisebbségek engedményeket kaptak, emlékházak jöttek létre, szobrot állítottak a nagy elődöknek, történelmi emlékhelyeket jelöltek meg.
Akkor alakult meg a kisbaconi Benedek Elek-emlékház, a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum, majd 1973-ban ránk került a sor, és megnyitotta kapuit a csernátoni múzeum. Még korábban, Király Károly engedélyével sikerült megszerezni a Damokos-kúriát, amely akkor ebek harmincadjára került, épületeiben disznóhizlalda, gabonaraktár működött. 1968-tól már elkezdtük a telket rendbe tenni, és 1973. január 24-25-én megnyitottuk a múzeumot. Ezzel egy időben jött létre a Csernátoni Népfőiskola és a Bod Péter Közművelődési Egyesület. Édesapánk már rég mondta, hogy élő múzeumot kell létrehozni, a népfőiskola éppen ezt a szerepét erősíti, hozzáférhetővé teszi az itt felhalmozott anyagot és tudást sok száz fiatal számára. Idén is több mint hétszázan ismerkedtek a múzeumi anyaggal, tanulták a hagyományos mesterségeket. A múzeum és a népfőiskola úgy él itt együtt, mint két jó testvér. Édesapánk terveit részben vele együtt valósítottuk meg, majd később gyarapítottuk és kiteljesítettük. Azon az úton lépegetünk ma is, ahogy azt nekünk hátrahagyta.
– Milyen fogadtatása volt évtizedekkel ezelőtt a múzeumnak?
– H. J.: A csernátoni emberek nagy része a múzeum fogalmával sem volt akkor tisztában, azt hitték, hogy valami mozi lesz, mert Csernátonban muzinak mondták a mozit. Jöttek a nénik, azt hitték, filmet vetítenek. Aztán mégsem csalódtak, hogy nem filmet látnak, mert azokat a tárgyakat látták viszont, amelyek között az életüket leélték. Ettől megjött az adakozókedvük, ők is behozták féltett értékeiket, amelyeket később számon tartottak, és eljöttek az unokájukkal, neki is megmutatták. Látták, hogy itt jó helyen van, megőrizzük, ezért a régi dolgokat nem dobták el, nem égették el a kemencében, hanem inkább behozták a múzeumba.
– Milyen értékeket sorakoztatott fel az alapkiállítás?
– H. P.: A Damokos udvarház öt termét rendeztük be, egyikben a helytörténeti anyagok voltak, aztán Csernáton és vidéke épített örökségének tárgyi emlékei és fényképei. Csernáton nagy szülötteinek is emléket állítottunk. A vidéken sok fazekas dolgozott, a közelebbiek a csernátoni agyagot használták, bemutattuk a fazekastermékeket, a híres háromszéki csempéket, aztán a székely festett bútorokat, a falu népviseletét. Akkor még a ládákból előkerültek a régi rokolyák, vizitkák, székely ruhák, melléje a korabeli fényképek, a fonás-szövés emlékanyaga. A hetvenes években sikerült belakni a nagy udvart, hogy szabadtéri múzeummá, skanzenné nője ki magát a közgyűjtemény. Behordtuk a vidék népi épített örökségének legszebb példányait, Felsőcsernátonból az 1836-ban épített vízimalmot, a veszélyeztetett állapotban levő székelykapukat, bélafalvi, vargyasi, előpataki, albisi házat, gazdasági épületeket, a méhészkedés tárgyi emlékeit, a fejfás temetőt. A látogató a közel háromhektáros udvar minden szegletében talál valami értéket.
– És miként alakultak ki a múzeum különböző gyűjteményei?
– H. P.: Édesapánk szólt: eljött az idő, hogy a régi mezőgazdasági gépeket összegyűjtsük. Az erőszakos kollektivizálással behordták ezeket a termelőszövetkezetekbe, tudtuk, hogy ott előbb-utóbb megsemmisülnek. Akkor sikerült megalapozni a régi mezőgazdasági és szerszámgépgyűjteményünket, ami Erdélyben a legnagyobb. Aztán megfogalmazódott, hogy veszendőben a festett bútor, össze kell gyűjteni, különben a lelketlen kufárok széthordják a nagyvilágba. A mi gyűjtőterületünk a kisebb néprajzi egység, Felső-Háromszék volt, de ide is minden vidékről került festett bútor az ide házasodott lányok révén. A csernátoni ember Brassóba is leszekerezett egy ládáért. A felső-háromszéki festettbútor-központok, Csernáton, Gelence, Kézdivásárhely ontották a gyönyörű darabokat. Szerencsére zárt vidék volt, így korábban nem hordták szét ezeket, így a régi padlásokon még 17. századi darabokra is bukkantunk. Emlékszem, egy kúria padlásán találtunk egy levelesládát, vittük a múzeumba, közben esett az eső, és ahogy a víz lemosta a porréteget, feltűnt rajta az évszám: 1687. Hazáig vert az eső, de nem bántuk, úgy örültünk.
– Hogy sikerült megtartani a gyűjteményt a diktatúra éveiben?
– H. P.: Mindig rettegtünk, figyeltünk, mit kell elrejteni, minek nem jött még el az ideje, hogy megmutassuk. Tőlünk soha nem tudtak semmit elvinni, és ez elsősorban édesapánk jó népi diplomáciai érzékének volt köszönhető, amit mi is megtanultunk. Persze jöttek hozzánk is, hogy nyílik Bukarestben valamilyen múzeum, kellene egy eke. Megígértük, adunk mi hármat is, végül azonban egyet se vittek el. Máshol, ha valaki nagyon ellenkezett, csak azért is elvitték. Mi már előre felkészültünk, hogy mit fogunk mondani, ha jönnek. Nem azt ajánlottuk, amit féltve őriztünk, hanem azt, amiből legalább ezer, százezer volt. Még a kérdés el sem hangzott, mi már tudtuk a választ.
– Hogyan indult be a népfőiskola?
– H. J.: Édesapám faragókört vezetett az iskolában, és rajzolni is tanította a diákjait. Először a pásztorfaragást tanultuk meg bicskával, aztán a bonyolultabb faragásokat is. Akik akkor tőle tanultak, ma is szívesen veszik a kezükbe a vésőt és a bicskát. Aztán láttuk, hogy elfogynak a kopjafák a temetőből, bejött az új módi, a rekamiésírok, akkor kezdtünk a rokonoknak, ismerősöknek fejfákat faragni. Amikor látták, hogy a jómódúak kopjafát faragtatnak, a többiek sem akartak lemaradni, így visszaloptuk a kopjafát, és ma már újra fejfás temető van Csernátonban. Ugyanez történt a székelykapukkal is. Ma már csak Csernátonban negyven-ötven ember tud székelykaput faragni. Így indult be a népfőiskola, amit most én vezetek. Sok az érdeklődő. Jönnek Budapestről is, a lány bútort fest, a fiú fát vagy követ farag, kovácsol. Mondom mindenkinek: akkor is megéri, ha csak a saját környezetüket díszítik, de sokan, akik itt tanulták a mesterséget, évekig visszajártak, és most ebből tartják el a családot.
– Egész életüket feltették a múzeum gyarapítására, gondozására. Hogyan telik egy napjuk?
– H. J.: Reggel korán kelünk, sötétedésig itt vagyunk, egész nap felügyeljük a múzeumot. Két komondorral önkéntesen az éjjeliőr feladatát is ellátom. Itt élünk, ezért számunkra ez nem nehézség. Hétfőn és ünnepnapokon is nyitva tartunk, a kapu soha nincs bezárva. A falu is a magáénak tudja, büszkélkednek vele, elhozzák a rokonaikat.
– H. P.: Több mint negyven éve dolgozunk a Székely Nemzeti Múzeum csernátoni Haszmann Pál részlegén. Először mi, a három testvér és családjaink, majd a következő nemzedékek, ma már az unokák is itt vannak. Vigyázzuk a lépéseiket, mint ahogy édesapánk tette. A négy évtized alatt szabadságot sem vettünk ki soha. Nekünk ez a szabadság, hogy itt dolgozhatunk.
– És miként látják sok évtized távlatából a múzeum jövőjét? Tartanak attól, hogy költöznie kell, miután a kúriát visszakapta a Damokos család?
–H. P.: Ma is gyarapodik a múzeum. Régen ingyen kaptuk a tárgyakat, vagy megváltottuk, faragtunk valamit cserébe. A cserekereskedelem ma is működik, ellenkező esetben gyűjtjük a pénzt, és vásárolunk. Ha lenne 50 ezer lejem, épületestül elhoznám a gyönyörű pávai kovácsműhelyt, amelyik teljes épségben megőrződött szerszámaival együtt. Soha nem csüggedünk, ha nagyon nekünk rendelte a fennvaló, valamiképpen mindig hazakerül.
Valamennyi, hozzánk került tárgynak megvan a története. Például öt órát vártam a rétyi keresztútnál, hogy elmenjenek a rendőrök, mert túl súlyos gépet szállítottam a személygépkocsival. Máskor megegyeztünk a tulajdonossal egy darabról, de másnap jött a felesége, majd a testvére, hogy meggondolták a dolgot, és őket is meg kellett győzni. A múzeum gyűjteményét nem veszélyezteti semmi, a kúria tulajdonjoga a Damokos családé, jogosan kapták vissza, hiszen elrabolták tőlük. Mi megmentettük az enyészettől. Jó viszonyban vagyunk velük, gyakran hazajönnek, a fenntartó intézmény újra meghosszabbította a bérleti szerződést velük. Haszmann József, Haszmann Pál
Az 1942. augusztus 12-én Alsócsernátonban született ikertestvérek, Haszmann József István és Haszmann Pál Péter irányítja az édesapjuk, Haszmann Pál által 1973-ban alapított csernátoni szabadtéri néprajzi közgyűjteményt. Az alapítóról elnevezett Haszmann Pál Múzeumban kifejtett tevékenységük sokrétű: régi házakat bontanak le és költöztetnek a múzeum udvarára, mezőgazdasági eszközöket, gépeket gyűjtenek és konzerválnak, székely kapukat, kopjafákat faragnak. Vezetik a csernátoni Haszmann Pál Közművelődési Egyesületet, illetve a múzeum kertjében működő Népfőiskolát. Számos oktató-nevelő kisnyomtatványt, képeslapot adtak ki, népi mesterségeket oktató táborokat szerveznek. A magyarság kultúrájáért végzett munkájuk elismeréseként idén megkapták a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány által létrehozott Nemzetért díjat.
Krónika (Kolozsvár)

Aggasztóvá vált a szárazság
Katasztrofális terméshozam
A tartós szárazság miatt egyre aggasztóbb a helyzet a mezőgazdaságban, ahol a gabonafélék, a törökbúza és a cukorrépa hektáronkénti hozama is több mint felére csökkent. Az előállt helyzetről tájékoztatta lapunkat Kroner Vilhelm Zoltán mérnök, a Maros Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság aligazgatója.
A meteorológusok szerint még október is csapadékmentes lesz. A megye településeinek nagy részén a kutak kiszáradtak. A folyóvizek vízhozama az ebben az időszakban mért átlaghoz képest 20-tól 50%-ig csökkent. Marosvásárhelyen a Maros átlagos vízhozama 20,5 köbméter másodpercenként, tegnap azonban alig 7,4-et mértek. A patakok hozama is erősen lecsökkent, és az erecskék kiszáradtak. Még szerencse, hogy a bözödi és a zetelaki víztározókban van megfelelő mennyiség ahhoz, hogy adott esetben pótolják a folyók hozamát. Eddig nem kellett különös óvintézkedést hozni.
A mezőgazdasági igazgatóság legfrissebb adatai szerint a szárazság miatt az idén a dohány és a repce kivételével a szalmásgabonából, a törökbúzából és a burgonyából az átlagtermés a felére csökkent. Törökbúzából a hektáronkénti 5500 – 6000 kg helyett alig 2800 kg-ot, a napraforgóból 3000 kg helyett 1300-at, szójából pedig 4000 kg helyett 1150 kg-ot takarítottak be. A krumpli esetében a hektáronkénti átlagos 20.000 kg helyett alig 9800 kg termett. A szőlőtermést nem érintette a szárazság, úgy néz ki, hogy 3200 kg termett az idén hektáronként.
Megyénkben 25.000 hektár termőföldet kellett volna felszántani ősszel, a talaj szárazsága miatt viszont alig a 10%-át tudták elvégezni, mindeddig az igazgatóságnak nincs információja arról, hogy valahol el is vetették volna a magokat. A tritikáléból 2700 hektárt kellene ősszel elvetni, ezenkívül 1720 hektáron árpa kell a földbe kerüljön de eddig még nincs tudomásuk arról, hogy sikerült valamit is tenni e téren. Az egyetlen jó hír, hogy a tervezett 467 ha repce helyett már 795 hektárt vetettek, de azt nem lehet megjósolni, hogy a növény miként bírja ki tavaszig az időjárási viszonyok okozta körülményeket.
A mezőgazdasági igazgatóság adatai szerint is az évi átlagcsapadék alig fele esett megyénkben, a szárazság inkább a Mezőséget, valamint Marosludas, Segesvár, Dicsőszentmárton környékét érintette. A szakember szerint 180 liter vízre lenne szükség négyzetméterenként ahhoz, hogy a talaj megfeleljen a mezőgazdasági munkálatoknak.
Ilyen körülmények között várható, hogy a gabona ára 50%-kal megdrágul. Ha megnő a gabona ára, ez elsősorban a felvásárlók, viszonteladók zsebét gazdagítja majd – mondta a szakember, majd hozzátette, még nem mer jósolni, hiszen úgyis a kereslet–kínálat viszonya, a piac dönti majd el, hogy télen, tavasszal mennyibe kerülnek majd az élelmiszertermékek.
Azt is megtudtuk, hogy megyeszinten 22.700 gazda jogosult a szárazság okozta kártérítésre, akik hektáronként 100 lejt kapnak a kormánytól. Eddig mintegy 1000 személy nyújtott be igénylést. Az APIA a napokban átküldi a mezőgazdasági igazgatósághoz a naprakész adattárt, amelynek alapján a kérvényeket ellenőrizhetik. A mérnök szerint a jövő héten várható, hogy több támogatást igénylő keresi majd fel őket. A kérvények benyújtási határideje: október 15-e. Felkérték a polgármesteri hivatalokat, hogy segítsék a gazdákat a dossziék összeállításában, így ha idejében lépnek, akkor elméletileg minden jogosult dossziéja eljuthat az asztalukra. Az aligazgató külön felhívta a figyelmet arra, hogy a feltételeket teljesítsék, mert három évre visszamenőleg leellenőrizhetik az igénylés jogosságát, ellenkező esetben a gazdának vissza kell fizetnie a támogatás összegét.
Lapunk kérdésére Kroner Vilhelm Zoltán kifejtette a megye mezőgazdasági területeinek alig 2%-án működnek öntözőberendezések. Ez nagy hiányosság. Sajnos, leállt az uniós támogatások folyósítása, az utóbbi időszakban egyre kevesebb gazda érdeklődik a pályázati lehetőségek iránt. A legtöbb esetben a bürokrácia és az önrész hiánya miatt nem folyamodnak ilyen támogatási eszközökhöz a mezőgazdászok, illetve az is igaz, hogy nincs elég kitartás a folyamat véghezviteléhez. Olyan is volt, hogy jóváhagyott tervet nem támogattak, s ez elkedvetlenítette a gazdákat – mondta a mérnök, majd hozzátette, nem tudnak egyetérteni az emberek ebben a zavaros demokráciában és nem értik meg, hogy összefogás nélkül semmire sem mennek. Azt tanácsolta, hogy a hosszan tartó szárazság miatt, ahol lehetőség van, a mezőgazdasági gépek mellé szerezzenek be mozgatható öntözőberendezéseket is, hiszen technikai lehetőség van, s ma már a traktor mellett ott kell álljon a szivattyú is. Hosszú távon ezt a "beruházási tételt" is be kell számítani a költségvetésbe és akkor kivédhető lesz a hosszan tartó szárazság káros hatása.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)