Lucian Blaga: Soviniszták egymásközt
Fordította: Zsehránszky István
Már a második napon, miután birtokba vettem új munkahelyemet a Batthyáneumban, betelepedett az irodámba egy orvos, aki befejezte a gyakorlóidejét. Meg akart ismerkedni velem. Bevallotta, hogy várnia kellett erre vagy négy évet, amit a tisztitótűz különféle katlanjaiban töltött. Hogy nem vált nyomorékká, az a csontjainak köszönhető, amelyek keményebbek minden kínzóeszköznél.
Most itt, ebben a nagy, bár kevésbé ismert, történelmi múltú kisvárosban végre gyakorolni szeretné orvosi hivatását, de egyelőre nem engedik meg neki. Ezért, mondhatni, passzióból jár a könyvtárba. Az orvostudomány történetével kapcsolatosan szeretne megtudni egyet-mást a penészes fóliákból. A Batthyáneumban bőségesen található dokumentum-anyag erről a területről.
Naponta találkozunk, és valami barátságféle kezd kialakulni közöttünk. Lae Niculae, így hívják az orvost, magas, csontos és jól vág az esze. Valakitől hallottam, hogy Lae Niculae hozzáértő és lelkiismeretes szakember hírnévre tett szert, még mielőtt megjárta volna a börtönöket, amelyeknek zordsága illett az ő egyéniségéhez. (...)
Az orvos apja ortodox pap volt egy észak-erdélyi faluban. Amikor a bécsi döntés révén Észak-Erdélyt átadták Magyarországnak, Lae Niculae apját megölte néhány magyar lakos; kegyetlenül meggyilkolta őt, mindössze azért, mert oláh pap volt, és ez még az első napokban történt, miután Horthy hadserege elfoglalta a térséget. A második világháború végén Erdély visszakerült hazánk határai közé. Lae Niculae a bújdosásból hazatért Kolozsvárra, majd szülőfalujában termett, hogy felkutassa apja gyilkosait. Öt évvel a bűntény után Lae Niculae el akarta indítani a pert a gyilkosok ellen, akik szabadon éltek, bár tudták róluk, hogy mit tettek. Eszébe akarta juttatni a gyilkosoknak, hogy a bűnért büntetés jár.
Lae Niculae apjának gyilkosai, köszönik szépen, gondtalanul lebzseltek, viszont - hogy volt, hogy nem volt? – az új helyi hatóság letartóztatta őt, aki nem akarta büntetlenül hagyni a gyilkosokat. Az új helyi hatóság, noha új, továbbra is magyar volt – de kommunista, a kezdődő korszak szabványainak megfelelő. (...) A kommunista helyi hatóság végül elfogatta a gyilkosokat, de elfogatta Lae Niculaét is, a románt, aki pert akart indítani az apja magyar gyilkosai ellen.
Történt viszont ennél hihetetlenebb is. (...) Lae Nicolae adott pillanatban felfedezte, hogy a sötét börtöncellában, ahol aztán egy éven át ült bezárva, nincs egyedül, együtt kell laknia az apja gyilkosaival. Így nézett ki tehát az igazság az új törvények szerint. A gyilkosok magyar parasztok.
A meggyilkoltnak a fia román. Előbbiek vétke soviniszta indítékkal elkövetett emberölés; utóbbi „vétke" is gyilkossággal ér fel: „soviniszta" indítékkal cselekedett. Az új hatóság véleménye szerint nem az erkölcsi önérzet és a gyermeki szeretet sarkallta Lae Nicualét a gyilkosok felkutatására, hanem a gyűlölet.
A nemzetiségek közötti gyűlölet, amely többé nem létezhet a földkerekségen. A gyilkosokat, akárcsak az igazságot kereső embert ugyanannak a bűntettnek, soviniszta magatartásnak az elkövetésében nyilvánították vétkesnek; következésképpen ugyanazt a büntetést érdemlik, s egyúttal a legsúlyosabbat: egy ideig együtt kell éljenek ugyanabban a cellában, hogy lassacskán, és kölcsönösen, kövé váljék a lelkük.
Sőt, mi több, Lae Niculae rákényszerült arra, hogy orvosi segítséget nyújtson apja gyilkosainak. Azok ugyanis rendre megbetegedtek; mintha készakarva történt volna: a szerencsétlen Lae Nicolae keresztény lelkiismeretét még jobban próbára tették.
Lucian Blaga és a Nobel-díj
Amikor Lucian Blaga a Kháron ladikja című önéletrajzi regényét írta, nagyon jól tudta, hogy az ő életében nem fog megjelenni ez a mű. Nem, mert a kommunista rendszer kitiltotta Blagát az irodalomból, sőt másokat – a világ szellemi elitjét, közöttük a Svéd Akadémia bölcseit is megakadályozta abban, hogy értéküknek megfelelően méltányolják a nagy erdélyi író—költő—drámaíró műveit, Blaga munkásságát. Ugyanis 1956-ban Nobel-díjra javasolták Blagát, sőt az esélyesek listáján ő volt az első helyen. Ezt a kommunista állam a szocialista Románia elleni aljas támadásnak tekintette, s eget verő tiltakozási kampányt indított. Mire a bölcs zsűri csendben visszalépett, második helyre csúsztatta Blagát, és Juan Ramón Jiméneznek ítélte oda a díjat. Neki is jól jött, mert két év múlva eltemették. Blaga négy év múlva halt meg. A posztumusz esszé-regény számunkra is fontos, rálátást biztosít egy tragikus korszakra – amikor emberséggel álcázták az embertelenséget; kővé keményítették az emberi lelket. Nem csak mi voltunk kisebbségben, hanem a román többség is. Nem véletlen, hogy Magyarországon, a másik kommunista katlanban, Blaga szellemi súlycsoportbeli megfelelője, Illyés Gyula is írt egy hasonló című könyvet, a Kháron ladikjánt. Érdemes lenne együtt kiadni a kettőt – hiszen párhuzamos történetek, gondolatok, sorsok, életek és művek.
Maszol.ro

Könyvet hoznak a világvándorok
Három, gyergyószentmiklósi gyökerekkel rendelkező személy jóvoltából míves könyvben jelentek meg a századforduló Gyergyószentmiklósának pillanatképei. Az ünnepélyes könyvbemutatóra július 25-én 17 órától a Korona Tükörtermében kerül sor.
Korabeli fotográfiák és egykori tárgyakból készült kollázsok színesítik azt a kötetet, mely Gyergyószentmiklós múltjába csalogatja olvasóját. Szerzője az itt született, de immár húsz éve Magyarországon élő Madaras Csaba, a könyvkiadást a budapesti Nemere-Print Kiadó vállalta, melynek ügyvezető igazgatója szintén elszármazott, Gál Levente. Egy harmadik, gyergyói gyökerekkel rendelkező személy is közreműködött: a kötet ajánlását írta és a bemutatón méltatni fogja Bartos Éva, az Országos Széchényi Könyvtár nyugdíjazott igazgatója.
Gyergyó-Szent-Miklós – Pillanatok címet viseli a kemény borítós, hatvan oldalas kiadvány, mely – a szerző szerint – a múlt hangulatát hozza vissza, magával ragad oly módon, hogy közben nem szakszavak tömkelegét sulykolja a fejekbe. A rövid, közérthető leírás mellett a képek uralják az oldalakat, így mindenki nyelvén szólnak, ahhoz is, aki visszavágyik, ahhoz is, aki egyszer látta és örökre megszerette Gyergyószentmiklóst.
„Régóta szerettem volna szülővárosomról egy formabontó könyvet megjelentetni, felvillantani a századforduló Gyergyószentmiklósát, s amint hírt kaptam a Világvándor szervezéséről, ez ösztönzést adott, alkalmat szolgáltatott a kiadásra” – mondja a kötet szerzője, Madaras Csaba, aki a kiadványban saját gyűjteménye elemeit teszi ily módon közkinccsé, hozza haza mindenki számára.
Az épületek szerelmese illő helyszínt választott az eseményhez: a Korona Tükörtermébe várja az érdeklődőket szerdán 17 órától könyvbemutatóra. A kötet ára 75 lej, a helyszínen megvásárolható.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Kiút a gazdasági és lelki válságból - megkezdődött a Magyar Népfőiskolai Collegium konferenciahete
Nemcsak gazdasági, hanem lelki válságban is vannak ma az emberek, ebből keresi a kiutat a Magyar Népfőiskolai Collegium (MNC) huszadik alkalommal Balatonszárszón megrendezett jubileumi konferenciahete - mondta Kis Boáz, a szervezet ügyvezető elnöke a hétfői nyitónapon.
A magyar-magyar kapcsolatok erősítését célként meghatározó civil szervezet nyitóáhítattal kezdődött konferenciáján mintegy 120-an vesznek részt. A többségében hívő, különböző felekezethez tartozó érdeklődők Kárpátaljáról, a Felvidékről, Erdélyből, a Délvidékről és Magyarországról érkeztek.
Kis Boáz köszöntőjében azt mondta: ma olyan szellemi, lelki káoszban élünk, amely lerombolja a személyiséget, ezért a társadalomnak sok mindenen kell változtatnia. A konferencia célja, hogy ebben az útkeresésben segítséget nyújtson a résztvevőknek.
A hétfőtől vasárnapig tartó rendezvény első napján Márkus Béla egyetemi tanár beszélt Nyírő József mai arcáról, a következő napokon teológusok, kormányzati tisztségviselők, egyetemi tanárok, kutatók, politológusok és művészek tartanak előadásokat. Az MNC idei célja a csángók felkarolása; szó lesz arról is, milyen hatást gyakorol a csángókultúra a magyarságra. Esténként a Kárpát-medencei magyar kastélyokról, várakról, templomokról tartanak vetítésekkel egybekötött előadásokat.
MTI

Számvetés félidőben
Hogyan lehetünk sikeres nemzet?
Mintegy keretbe foglalja a magyar kormány nemzetpolitikájának félidejét két választás: a 2010-es szlovákiai parlamenti és az idei romániai önkormányzati. Ezek szükségképpen más és más feltételek között zajlottak, de egy vonás közös volt bennük: a Budapest részéről megfogalmazódó egyértelmű preferencia az egyes magyar szervezeteket illetően. Az akaratérvényesítés totális kudarca talán elgondolkodásra készteti a nemzetpolitika alakítóit. Ám addig is, amíg ez megtörténik, érdemes mindannyiunknak, magyarországi és külhoni magyaroknak (lám-lám, ehhez a terminushoz magam is ragaszkodtam 2006-tól kezdve, és talán bevetté válik) számvetést készíteni arról, hogyan lehetne kiszabadítani a magyar ügyet a pártpolitika fogságából, és a jövőre nézve a realitásokkal számot vető, egyfajta „közös minimumot” magában foglaló koncepciót megfogalmazni.
A mára kialakult helyzetet ugyanis nem pusztán szakmai vagy diplomáciai ügyetlenkedéseknek, személyes ellen- és rokonszenveknek vagy valamely idegen erők mesterkedésének tudhatjuk be, hanem a rossz valóságértelmezésen alapuló és a kihívásokra hamis válaszokat adó politikának. Az elhúzódó gazdasági válság és a nyomában járó, a demokrácia alapintézményeivel és alapértékeivel is gyakran vitába gabalyodó térségbeli politika közegében Magyarország abban segíthetné a magyar közösségeket, hogy intézményeik és az önazonosságot megtartó programjaik bővüljenek, megtarthassák vagy növelhessék az őket megillető helyet szülőföldjük politikai életében az országos szinttől a helyiig, használhassák kormányzati-politikai tapasztalatukat, befolyásukat Magyarország és szomszédjai együttműködésének előmozdításában. De ma annak lehetünk tanúi, hogy Budapest mindent a hozzá való politikai lojalitás mérlegén mér. Ez alapjaiban rendíti meg a magyar közösségeket, és a kívülről nyíltan támogatott pártok felhasználásával szétveri az oly fontos belső szolidaritást, aminek eredményeképpen gyengülnek a közösségek érdekérvényesítő lehetőségei. A realitásokat figyelmen kívül hagyó politika nem számol azzal, hogy a külhoni magyar közösségek belsőleg tagolt és sokszínű entitások, amelyek tagjai a sorsfordító történelmi események okán ma a magyarországitól eltérő politikai mezőben élnek. Éppen ezért érdekeik és terveik nem föltétlenül esnek egybe a magyarországi, illetve az adott országbeli pártok céljaival, politikájával.
A „magyarság közjogi egyesítésének” programja – a közösségek politikai alárendelése
A politikai nyilatkozatok és a magyarországi támogatásokban manifesztálódó gyakorlat valójában ellehetetleníti a deklaráció szintjén kiemelt célnak mondott autonómiát. A magyar közösségek önrendelkezése nemcsak a lakóhely szerinti állam által biztosított jogok vonatkozásában kell hogy fontos hivatkozás legyen, de a magyar–magyar viszonyban is. Úgy nem épülhet ugyanis autonómia, ha közben a közösség szuverenitása, az a joga, hogy saját belátása szerint válassza meg képviselőit – éppen a budapesti politikai akarat révén – csorbát szenved.
A különböző államokban élő magyarság közjogi egyesítésének minduntalan hangoztatott ígérete egy régmúlt, de ma már életre nem kelthető térségbeli politikai konstrukció hamis illúziója. Nem a revízió vágyában tartom felelősnek a mai magyar kormánypolitikusokat, sokkal inkább abban, hogy visszaélnek a külhonban élő magyarok érzelmeivel, és olyan képzetet keltnek, mintha hatalmukban állna visszafordítani a történelmet és egy csapással orvosolni az elszenvedett sérelmeket. Ennek az illúziónak azonban óriási ára van.
A „magyarság közjogi egyesítésének” programja együtt jár a magyarországi politikumnak, annak szokásrendszerének és technikáinak külhoni exportjával, a magyar politikai életre jellemző végzetes és végtelenül káros megosztottság alapvetéssé tételével, a külhoni magyar szervezetek, pártok táborokba sorolásával és ennek alapján történő kezelésével. Mindennek betetőzése a külhonban élő magyar állampolgároknak a választójog – egyébként felemás és az állampolgári egyenlőséggel ellentétes konstrukcióban történő – „odaajándékozása”. A cél nyilvánvalóan az, hogy a magyar közösségeket mintegy kiszakítsák annak az államnak a politikai közegéből, ahol élnek, és részesévé tegyék a magyarországinak. De miért is? Mert Budapesten dől el, hogy melyik partiumi város mellett épül repülőtér, vagy mikor lesz autópálya-fejlesztés Dél-Szlovákiában, vagy az, hogy mikor épül meg a szennyvíztisztító Beregszászon? És még csak nem is ez a legkiáltóbb ellenmondás. A valódi veszélye ennek a koncepciónak, hogy a magyarországi belpolitikának rendeli alá a magyar–magyar kapcsolatokat, és arra kényszeríti a jelenlegi kormánnyal lojális szervezeteket, hogy feladva saját autonómiájukat, osztozzanak a mai kormánypártok politikai sorsában – nemcsak a győzelemben, de szükségképpen a vereségben is. Miközben ezeknek a szervezeteknek az a hivatása, hogy az őket megválasztókat képviseljék a magyar–magyar kapcsolatrendszerben és odahaza, ami ezzel a szerepkijelöléssel és annak elfogadásával lehetetlenné válik. Ez a helyzet a külhoni magyarok számára váratlan módon új típusú problémát is eredményezett: megjelent a szülőhely szerinti állammal szembeni lojalitásválság, ami elbizonytalanítja a magyar közösség tagjait, csökkenti közéleti szerepvállalásukat, választási hajlandóságukat és a többség-kisebbség viszonyrendszerében olyan kérdéseket nyit meg, amelyek rendezése, lezárása újból komoly energiákat követel a közösségektől és az egyes személyektől egyaránt.
Mielőtt összemosódnának egyes fogalmak, tisztázzunk egy kardinális kérdést: a magyar állampolgárság külhoni magyarok általi megszerezhetősége még nem kellett volna hogy automatikusan elvezessen a „közjogi nemzetegyesítésnek” mondott programhoz. Az 1990-es évek óta meglévő – a néha gyengének és hiányosnak értékelt, de mégis hivatkozásul szolgáló alapszerződések létrehozását segítő – politikai konszenzus, amelynek lényege a realitások belátásán alapuló kulturális nemzet koncepció volt, szemben a Trianon előtt közjogi-politikai értelemben is fennállott, de vissza már nem hozható konstrukcióval, 2010-ben felmondásra került. Az állampolgársági törvény 2005-ös módosításával valójában minden akadály elhárult azok elől, akik magyar állampolgárokká akartak válni, és egyben vállalták az azzal járó kötelezettségeket is. A 2010-es törvénymódosítás az állampolgárság letelepedés nélküli megszerzésének lehetőségét megteremtve nem csupán felborította az állampolgári jogok és kötelezettségek kényes egyensúlyát, de utat nyitott a magyar–magyar kapcsolatok totális átpolitizálása felé. Ezt akkor is érdemes rögzíteni, ha a magyar állampolgárságot megszerzők ezt a helyzetet – érthető módon – érzelmi és nem politikai szempontokból közelítik meg. De nekik is látniuk kell, hogy akaratuk ellenére egy belpolitikai játszma részeseivé lettek.
Kétségtelen, hogy ez a helyzet nem egyik napról a másikra alakult így. Előjeleit már láthattuk az 1998. és 2002. közötti ciklusban, de az akkori választásokat követően még sokan azt gondolhatták, hogy a „kisiklás” helyrehozható, és a magyar–magyar viszony a pártpolitikától távol tartható. Gyorsan csalódniuk kellett a reménykedőknek. A Magyar Állandó Értekezlet működésének a magyarországi legnagyobb ellenzéki párt általi paralizálása és napi érdekek szerinti felhasználása természetesen nem lett volna megvalósítható külhoni szövetségesek nélkül, de a valódi felelőse ennek a helyzetnek mégiscsak az a politikai erő volt, amely a külhoniakat képviselő szereplőket mindenáron be kívánta terelni a maga táborába. Elegendő mindehhez végiglapozni a MÁÉRT 2002–2006. közötti jegyzőkönyveit és állásfoglalásait, visszaemlékezni a késhegyre menő vitákra, hogy milyen deklarációt mely szervezet és miért írt vagy nem írt alá. Vagy csak felidézni azt a már-már anekdotikus történetet, amikor az egyik külhoni magyar szervezet vezetője egy kérdés kapcsán minden skrupulus nélkül kijelentette: megvárják, mit mond a Fidesz képviselője, és majd ők is úgy szavaznak.
És itt érdemes egy kis kitérőt tenni. Mindig is azt az álláspontot vallottam, hogy tiszteletben kell tartani a külhoni magyar szervezetek politikai önmeghatározását és azt, hogy melyik nagy európai politikai irányhoz, pártcsaládhoz tartoznak – lévén ez része az ő autonómiájuknak. Még akkor is, ha mást gondolnak Magyarország belső történéseiről, a magyar kormány belpolitikájáról. És azt is természetesnek gondolom, hogy a magyarországi politikai pártok kapcsolatot tartanak a külhoni magyarság szervezeteivel, de azt már nem, ha a pártpolitikai szimpátia szerepet kap az állam nemzetpolitikai gyakorlatában. Az, hogy a budapesti kormányzó erőknek és a magyar szervezeteknek az élet berendezéséről vallott politikai-ideológiai preferenciái egybeesnek-e, nem tükröződhet a nemzetpolitikában, a magyar–magyar viszonyban, mert abban a keretben nem pártpolitikusok, hanem egyszerűen „csak” magyarok vagyunk.
A „közjogi nemzetegyesítés” koncepciójának hozadékai közül kettővel foglalkoznék itt, az etnikai vagy nem etnikai pártok kérdésével és a magyarlakta régiók számára is fontos térségfejlesztéssel, mert mindkettő jól mutatja ennek a koncepciónak a veszélyeit és az eredménytelenségét is.
A két évvel ezelőtti szlovákiai választás óta kommunikációs elemből elvinek mondott jelentőségűvé lépett elő – bár néha mintha elcsöndesedne – az az álvita, amely az etnikai kontra nem etnikai (ún. vegyes) pártokról szól. Érdemes látni, hogy ez kezdetben jó eszköznek tűnhetett a magyar kormánynak vagy kormánypárt(ok)nak lojálisan alárendelődni nem akaró külhoni magyar szervezetek megbélyegzésére. De ha részletesen megvizsgáljuk a magyar pártok, politikai szervezetek programját, abban természetszerűleg együtt szerepelnek a magyar identitás megőrzésére vonatkozó (ha úgy tetszik, kizárólagosan etnikai) és a közösségnek az adott állam többségi nemzetével, politikai szereplőivel való viszonyára, a magyarok által is lakott régiók fejlesztésére, az adott állam jövőjére vonatkozó (ha úgy tetszik, nem kizárólagosan etnikai) kérdések. Az elmúlt két évtized térségbeli fejleményei azt mutatják, hogy akkor tud sikeres lenni egy magyar szervezet, ha a saját állama realitásaiból indul ki, ott keres és talál szövetségeseket a magyar közösséget védő és fejlődését célul kitűző programja végrehajtásához. Ez ugye csak nem nemzetellenes politika? Budapestről önkényesen kategóriákba sorolni és elvenni az erkölcsi jogot a magyarság képviseletére azoktól, akik ezt célul tűzik, és akiket erre meg is választanak – ez valóban elvezethet a magyar képviselet szétzilálódásához az adott országokban, és akkor majd lehet azon merengeni, jó ötlet volt-e a magyar–magyar viszonyt ezzel az újabb álvitával megterhelni.
Térségünk államainak uniós tagságával olyan források nyíltak meg az itt élők előtt, amelyek megszerzésére korábban a magyarországi támogatásokból vagy a nemzeti költségvetéseikből esély sem volt. Ezt a lehetőséget felhasználva, a magyar kormány 2006-tól arra törekedett, hogy a szomszédos országokkal olyan közös fejlesztésekben állapodjon meg, amelyek az ott élő magyar közösségeket is szolgálják, közösségi megerősödésüket, gazdasági-szociális céljaik elérését segítsék. Látszólag 2010 után is folytatódott ez a koncepció, a „Varratmentes Európa” és az „Egymás felé forduló régiók” program helyett a hangzatos „Kárpát-medencei Gazdasági Övezet” elnevezéssel, de immár alapvetően más percepcióval. Annak elhitetése, hogy – akár külhoni szakértőket is bevonva – Budapesten eldöntik, milyen fejlesztések induljanak a térségben, és azt majd az érintett államok ellenvetés nélkül végrehajtják, annak teljes meg nem értéséről tanúskodik, hogy a Kárpát-medencében együttműködés nélkül semmilyen fejlesztés nem képzelhető el. Mindezek okán nem tartom meglepőnek, hogy ez a projekt az elképzeléseket, szándékokat bemutató prezentációknál nem jutott tovább. Pedig a rendelkezésre álló források ésszerű és koncepciózus felhasználása nélkül a magyarság modernizációja, európai léptékű versenyképessége csak elképzelés marad.
A magyar politikai osztálynak éppen ezért tudnia kell, hogy a „magyarság közjogi egyesítésének” programját elfogadva nem jóvátesz valamely történelmi sérelmet, hanem hamis illúziókat keltve a külhoni magyarság önállóságának megtörését és a magyarországi politikai rendszerbe történő bedarálását támogatja. Ennek a politikának a jegyében a más országokkal, népekkel fenntartott kapcsolatokon továbbra is ott uralkodik majd a térségbeli magyar szupremácia bizalmatlanságot keltő gondolatvilága.
Új egyezség” – átléphetőek-e a mentális határok?
A félidős értékeléssel nem kerülhető meg azoknak a feladatoknak a számbavétele – még ha nem is egy részletes program bemutatásának igényével –, amelyek megoldása elengedhetetlen a magyar–magyar viszonyrendszernek a realitásokkal számot vető újrarendezéséhez.
A legfontosabb közös feladat a bizalom helyreállítása Magyarország és a külhoni közösségek között, és egy politikai kötőerővel bíró új egyezség létrehozása. Ez az új nemzeti egyezség alapozhatja meg a történelmi realitásokat számba vevő, az együttműködésre és a kölcsönös felelősségvállalásra, a pártpolitika-mentességre és az egyenlő közelség elvére építő, a magyar közösségek differenciált helyzetére figyelő nemzetpolitikát. Mindehhez az eddigi beidegződésekből, a politikai szatócskodásból, a személyes ellen- és rokonszenvekből épült, talán túlságosan is megszilárdult mentális határok átlépésére van szükség. Az új egyezség ugyanis önkorlátozást igényel, elsősorban a magyarországi pártok részéről, de bizonyos értelemben a külhoniaktól is.
Talán könnyebb vállalni a „kölcsönös be nem avatkozást” az egyes szervezetek és politikai erők belső életébe, ha minden szereplő biztos lehet benne, hogy a politikai megállapodás hosszú távú stabilitást hoz a magyar–magyar viszonyban. Ennek a stabilitásnak az alapja a közös történelmi múlt, a közös nyelv, a bennünket összekötő szálak sokasága és a közösen elképzelt jövő, amely ma már senki által el nem vitatott jog. Lehet, hogy túl sok a vélt vagy valós sérelem, amit a szereplők egymásnak okoztak, és éppen ezért nem könnyű vállalni az önkorlátozást. Lehet, hogy egyes szereplők azt gondolják, ha a politikai helyzet kényszere úgy hozza, szavakban majd mindent elvállalnak, de a gyakorlatban nem kívánnak elszakadni a „jól bevált” modellektől. Éppen ezért nem lehetetlen, hogy az új egyezség megszületése nem történik majd gyorsan, de addig is érdemes számításba venni, hogy minden önáltatással, cselvetéssel, az önkorlátozás és a racionalitás kijátszásával töltött idő a nemzet közös jövőjéből vesz el.
A „közjogi nemzetegyesítésnek” a történelmi igazságtalanságokat egy csapással helyrehozónak ígért, de valójában megvalósíthatatlan (és talán a sejtetett módon megvalósítani sem kívánt) programját hátrahagyva mi, magyarok nem veszítünk semmit. Sem a magyar–magyar viszonyban, sem az egyes közösségek vagy egyének vonatkozásában. Ugyanúgy közös marad a múltunk és a jövőnk, a nyelvünk és a kultúránk. Senki sem áll neki felfejteni az együttműködés sokszínű szövetét. És még csak annak lehetősége sem vész el, hogy véleménye legyen bárhol bármely magyarnak a magyarországi eseményekről, a mindenkori magyar kormányról és politikáról. A visszatérés a kulturális nemzet európai logikájú és léptékű koncepciójához egyszerre ad lehetőséget a magyar közösségek fejlődését szolgáló elképzelésekhez és járulhat hozzá a bizalom fenntartásához a szomszéd népekkel. A konfrontáció helyett a kooperáció politikája újrateremthetné a térségben hazánk külhoni közösségek által is joggal kívánatosnak tartott erkölcsi erejét és tekintélyét.
Nyilvánvaló botorság lenne figyelmen kívül hagyni azt, hogy a nemzetpolitika nem légüres térben valósul meg, a magyar közösségek helyzetére alapvető hatást gyakorolnak az egyes térségbeli államok belpolitikai történései és nem utolsósorban Európa jövőjének alakulása. Mivel itt elsősorban a magyar–magyar kapcsolatok újrarendezésének belső követelményeit szerettem volna összefoglalni, csak vázlatosan térnék ki a külső tényezőkre. Bármennyire is felesleges ismételgetésnek tűnhet, de azért mégiscsak mondjuk el magunknak: a Kárpát-medencei magyarság kilencven százaléka egy politikai-gazdasági-kulturális térség, az Európai Unió polgára, immár nem választanak el bennünket fizikai értelemben határok, mint ahogyan ez évtizedeken keresztül volt. Az uniós tagság – de már annak ígérete is – komoly civilizációs változásokat indított el a térségünkben, és ennek is köszönhetően a magyar közösségeknek nem elhanyagolható eredményeket sikerült elérniük, kiharcolniuk. Ez óriási pozitív változás a húsz évvel ezelőtti állapothoz képest – nem is beszélve a kilencven évvel ezelőttiről. A kapcsolatrendszer kereteinek minőségi megváltozása – más formában ugyan, de – érvényes a Nyugat-Európában vagy Európán kívül élő magyarságra is.
Igaz, hogy a közel negyedik éve tartó válság közege kedvez az antidemokratikus és a nacionalista ötletekkel operáló politikai szereplőknek, és a kisebbségi jogkorlátozás támogatóinak a hangja időnként erősebbnek tűnhet. Mégis arra kell törekednünk, hogy megtaláljuk azokat, akik a szomszédos országok többségi nemzeteiben a jogkiterjesztést tartják követendő politikának, közben világosan, határozottan érvelnünk kell a kisebbségi jogok és a már elért eredmények megőrzése és továbbfejlesztése mellett. Másra nem hárítható felelősségünk, hogy a saját jövőjét nem könnyű körülmények között újragondoló Európai Unió tagjaként Magyarországnak legyen elég ereje, tehetsége és elfogadottsága ahhoz, hogy a magyar közösségeket is alapvetően érintő kérdéseket napirenden tartsa és megszervezze azokhoz az értő európai hallgatóságot. Nem könnyű, de más járható út nemigen akad.
Érdemes ugyanakkor szem előtt tartani, hogy amíg nincs egyetértés a nemzetpolitikának a pártpolitikából történő kiszabadításáról, addig nem lehet hatékonyan működő szakpolitikákat megvalósítani, mert folyton zsákutcába jutnánk. Éppen ezért nem szólnék most intézményi kérdésekről és a mikromenedzsmentről, amelyről oly sokan és oly sokat írtak és nyilatkoztak már, de megemlítenék néhány koncepcionális jellegű kérdést, amely szorosan összefügg az előbbiekben vázolt „új egyezségről” írottakkal.
A magyar–magyar viszonyrendszer kiszámíthatóságának és egyértelműségének megteremtése mellett legalább ekkora jelentőséggel bír az egyes magyar közösségek – differenciált módon történő – konszolidálódásának elősegítése, elsősorban az önazonosságot szolgáló intézmények és programok stabilizálása révén. A konszolidáció azonban nem járhat egy pillanatnyi állapot hosszú távú befagyasztásával, sokkal inkább kiindulási pontnak kell lennie a magyar közösségek modernizációjához és versenyképességének erősítéséhez, elsősorban az oktatás, a tehetséggondozás és a szakképzés területén. Stratégiai szemlélettel, a kölcsönös érdekeltség fenntartása mellett kell összehangolni a szomszédos államokkal a magyarok által is lakott régiók fejlesztését, építve azokra az eredményekre és tapasztalatokra, amelyek 2005 óta halmozódnak ezen a területen.
Lehetővé kell tenni valamennyi külhoni magyar legitim szereplőnek, hogy részese legyen a magyar–magyar együttműködésnek, azt szem előtt tartva, hogy a szervezetek legitimitásukat a saját közösségüktől, választóiktól nyerik és nem valamely magyarországi politikai központtól kapják. Meg kell találni az egyensúlyt a különböző felhatalmazású külhoni szereplők igényei között, egyértelművé téve a stratégiai és a gyakorlati döntések meghozatalának rendszerét és ebben a politikai és a szakmai nézetek képviseletének helyét és formáit.
Az alkotmányos és közéleti szerepeknek megfelelően meg kell adni a lehetőséget arra, hogy a releváns magyarországi politikai és szakmai tényezők helyet kapjanak a nemzetpolitika intézményrendszerében, de világossá kell tenni a feladatok és hatáskörök elhatárolását, a döntésekért viselt felelősséget. A mindenkori magyar kormány esetében nem lehet elvitatni a jogot arra, hogy a nemzetpolitika kormányzati intézményrendszerét, a támogatási rendszer struktúráját kialakítsa és működtesse, de szigorú szabályokat kell alkotni annak nyilvánosságára és ellenőrizhetőségére vonatkozóan. És nem elhanyagolható az az igény sem, hogy korrekt, részrehajlástól mentes, partneri viszony álljon fenn a mindenkori magyar kormány és a külhoni magyar szervezetek között.
Ugyancsak meghatározó jelentőségű a realitásokkal számot vető stratégiaalkotás kérdése, amely egyrészt kellően érzékeny kell hogy legyen az egyes magyar közösségek differenciált helyzetére, így építenie kell az ilyen közösségekben született koncepciókra, ágazati stratégiákra, másrészt kormányzati oldalról arra is erőfeszítéseket kell tennie, hogy kevesebb látványosság mellett, nagyobb hatékonysággal kerüljön sor a nemzetpolitikai célkitűzések koordinált megvalósítására. Talán az is elérhető, hogy az 1990 óta a nemzetpolitika területén felhalmozott intézményi és szakmai tapasztalatok – természetesen ésszerű szelekció mellett – felhasználásra kerülnek, és az egyes kormányzati ciklusok értékei, eredményei egymást erősíteni fogják, így elkerülve a felesleges és időrabló kísérletezéseket és segítendő a stabilitáshoz szükséges szakpolitikai minimum megtalálását.
Egyeseknek mindaz, amit leírtam, már túl sok is lehet, mások meg hiányolhatnak számos kérdést. Ahogyan valóban fontos lenne szólni például arról, hogy hogyan tartható fenn a külhoni magyar közösségek szervezeti egysége a politikai-világnézeti sokszínűség mellett, vagy arról, hogy miképpen egyeztethető össze az önmegvalósítás közösségen, szülőföldön kívüli jogos egyéni igénye és a szülőföldön maradás programja, de akár arról is, hogy miért nem szerencsés összekeverni a szomszédságpolitikát az egyes európai pártcsaládokhoz kötődő politikai szimpátiával, és miért félrevezető minden fejleményt eszerint megítélni. És a bölcsebbek azt is hozzátehetik, hogy sok minden a megvalósításon és a napi ügymeneten múlhat. De legalább ennyi mindenképp szükséges ahhoz, hogy ne a múltbéli, gyakran fájdalmas eseményeket akarjuk most újrajátszani, hanem végre cselekvő, sikeres és a maga teljesítményével elégedett nemzet lehessünk. Gémesi Ferenc
---------------------
A szerző 2006. és 2010. között a Magyar Köztársaság Miniszterelnöki Hivatalának szakállamtitkára volt
Szabadság (Kolozsvár)

Németh Zsolt: a székelységnek gyarapodni kell lélekszámban, vagyonban és jogban
A székelységnek gyarapodnia kell lélekszámban, lélekben, jogban, vagyonban és olyan politikai struktúrákban, amelyek az összetartozást és az önkormányzást erősíthetik – jelentette ki a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára. Németh Zsolt a Kós Károly által tervezett százéves múzeumépületben a székelyek legenda szerinti vezérét, Csaba királyfit ábrázoló tíz négyzetméteres üvegfestményt avatott fel, amelyet Kós Károly legközelebbi munkatársa, gróf Bánffy Miklós író, művész, polihisztor, Magyarország egykori külügyminisztere tervezett 1933-ban. Az avatással párhuzamosan megnyitották a Bánffy Miklós életútját bemutató vándorkiállítást, melyet az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet szervezett. Az államtitkár szerint a kor feladata, hogy a zsugorodó közösség gyarapodó nemzetté váljon. „Ma gyárakkal, vállalkozásokkal, családalapítással, gyermekek világra hozásával és színvonalas magyar iskolákban való taníttatásával kell a szülőföldet megtartani" – jelentette ki.
Németh Zsolt ünnepi beszédében elmondta, Bánffy Miklós sorsa ugyanolyan hányattatott volt, mint amilyent az üvegfestményen látható Csaba királyfi alakja sugall. Hozzátette, másodlagos kérdés, hogy valóban létezett-e a székelyek vezére. „Csaba királyfi a székelység magyarságon belüli önálló identitásának a szimbóluma" – fogalmazott Németh Zsolt.
Az államtitkár hozzátette, ma is vannak, akik félelemben próbálják tartani a székelységet. Aggályosnak tartotta, hogy „22 évvel a Ceausescu-diktatúra után is első fokon letöltendő börtönbüntetésre lehet ítélni valakit azért, mert a jogszabályi keretek között a népétől elorozott közösségi intézmény és szimbólum visszajuttatásáért dolgozik" – utalt az államtitkár a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását megsemmisítő, és a restitúciós bizottság tagjait elítélő bírósági határozatra. Németh Zsolt reményét fejezte ki, hogy Románia – a belpolitikai feszültségek csillapodásával – hamarosan képes lesz visszatérni a nyugati jogállami fejlődésnek arra az útjára, amelyen az utóbbi évek során eredményesen haladt előre. „Ezáltal képes lesz biztosítani a feltételeket ahhoz, hogy a székelység saját jövője felől nyugodt lehessen a szülőföldjén" – fogalmazott az államtitkár.
Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója arról beszélt, illőnek tartották, hogy az üvegfestmény felavatása alkalmából annak tervezőjét, Bánffy Miklós alakját is kiállításban mutassák be. A művészetekben és a politikában is jeleskedő erdélyi arisztokrata alakját Ács Piroska, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatója elevenítette fel. MTI
Erdély.ma

Elhunyt Boros János, Kolozsvár volt alpolgármestere
Hatvannégy éves korában súlyos betegség után június 24-én, kedden elhunyt Boros János, Kolozsvár volt alpolgármestere. Boros János halálhírét a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tudatta az MTI-vel. A Kelemen Hunor RMDSZ-elnök által jegyzett részvétnyilvánítás szerint Boros János az RMDSZ alapító tagja volt.
Boros János előbb a kolozsvári műszaki egyetemen szerzett oklevelet, majd a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Intézetben vett részt hitoktatói képzésen. 1997 és 1999 között az RMDSZ Kolozs megyei szervezetét vezette, 2000 és 2008 között Kolozsvár alpolgármestere volt, a szélsőségesen nacionalista Gheorghe Funar polgármestersége idején képviselte a város magyarságának érdekeit a polgármesteri hivatalban.
„Boros János úgy töltötte élete jelentős részét, hogy mindvégig élvezte a kolozsvári magyar közösség bizalmát, közvetlensége, egyenes és őszinte jelleme révén mindenki bizalommal fordult hozzá, akár a városházán, akár az utcán találkozva vele" – áll a Kelemen Hunor által jegyzett részvétnyilvánításban. Boros Jánosnak idén májusban Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára nyújtotta át a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést. MTI
Boros János /Kolozsvár, 1948. jan. 24. - Kolozsvár, 2012. július 24./
Erdély.ma

Megtöbbszöröződött Kisadorján lakossága
Vasárnap falutalálkozót tartottak a Nyárádmente legapróbb településén, Kisadorjánban, amelynek monográfiáját is bemutatták ebből az alkalomból. Néhány órára ötszörösére növekedett a falu lélekszáma, s bár senki nem hitte volna, hogy egyszer ismét megtelhet a templom, ez a csoda megtörtént a hétvégén.
A falu maroknyi lakóját, a hazatérőket és vendégeket Csécs Márton marosvásárhelyi segédlelkész köszöntötte az unitárius templomban, és a zsidók babiloni fogságának példázatával kifejtette: az itteniek többségének is idegenben van az otthona, de visszavágyik oda, ahol először érezte a virág, fű, föld illatát, a nap melegét, hallgatta a táncoló bárányok bégetését és mindent, ami az otthont jelenti. A hazatérők a templomban most egy pillanatra tekintetükkel végigsimogatják a roskadzó falakat, a csillagos mennyezetet, míg az átkarolja őket, mint anya a gyermekét.
A történelem azon van, hogy felszámoljon egy magyarlakta közösséget, de ha az nem adja fel, hanem álmodik, remél, akkor nem halhat ki. Bár egy világ már letűnt, azért szabad ismét álmodni. Nemcsak a falu határa termékeny, hanem fiai, leányai lelke is, és példák egész sora mutatja, hogy aki kitart, amellett ott van Isten is, hiába kárrog az elmúlást jelző varjúhad. Habár huszonhét év alatt harminckét családfő halt meg, a faluban még van élet, gyermekhang, a határban olyan értékek vannak, amelyek idecsalogatják a turistákat. Kívülállóként a szolgálatot végző lelkész kifejtette azon reményét, hogy a kisadorjániak meghallják a templomi csend szavát, nem adják fel, és a mostani esemény is jó alkalom az egymással és Istennel való találkozásra, az álmodozásra és az élethez szükséges erő keresésére.
Kismonográfia a faluról
A hétvégi falutalákozó megálmodója és kivitelezője, a Marosvásárhelyen élő Kisadorjáni Szilágyi Domokos könyvbe foglalta a település múltját. Az Itt születtem, ez a hazám című munkát László Márton történész méltatta. A nyolcvanhat éves szerző néhány éve hazatérve olyan élményeket élt át, amelyek arra késztették, hogy elkészítse a falu kismonográfiáját. Ebből megtudhatjuk, hogy a falu már a 12. században létrejött és az Adorján nemzetség ősi fészke volt. De a falu íratlan szabályairól, hagyományairól, egyházi és közösségi életéről, gazdálkodásáról, egykori zenekaráról és a kommunizmus időszakáról egyaránt ízelítőt kapunk. Az anyagot rengeteg fotó illusztrálja, olyan, mint „egy jóalbum”. Azt is megtudjuk belőle, hogyan hallgatták az egyetlen rádióban a lakosok 1940-ben, hogy falujukat a bécsi döntés nyomán Magyarországhoz csatolták, azt is, hogyan készültek a magyar honvédek fogadására, amelyre Nyárádszeredában került sor. Amikor 1944-ben a német hadsereg visszavonult, adorjáni katonák is jelen voltak Nyárádszeredában a Nyárád-híd felrobbantásánál. A falu fénykora a 20. század elejére tehető, még 1941-ben is 140 fő volt a lakossága, ám 1977-ben 103, 1992-ben 68, 2009-ben pedig csupán 20 (!) lakosa volt a Farkasok, Tőkések, Szilágyiak, Adorjániak egykoron virágzó falujának, amelyet Erdély gyümölcsöskertjének is tartottak.
Ajándék a szülőfalunak
Beszédében Szilágyi Domokos elmondta: 1991 után másodszor szervezték meg a falutalálkozót a barátság, a rokoni kapcsolatok ápolása és a szülőföld szeretetének éreztetése céljából. „Együvé tartozunk, egyek vagyunk” – véli az elszármazott szerző, aki a hétvégi ünnepséget és a monográfiát köszönetnek és búcsúzásnak szánta, mert úgy érzi, az idő eltelt, és a „kaszás” körülötte sündörög. Ezért minden kisadorjáninak és azoknak, akik e faluhoz kötődőnek tartják magukat, egy-egy ajándék példányt nyújtott át.
„Legyen a feltámadás napja”
Hegedűs Tivadar szentháromsági-kisadorjáni lelkész, házigazda elárulta: az ünnepség megszerveszésére alig tíz napjuk volt, ennek ellenére további találkozók megrendezésére buzdított, amelyek szebbé, tartalmasabbá teszik e közösség napjait. Úgy véli, a hazatérők új erőt, szemléletet is hoznak magukkal, ezért ezek a találkozók a párbeszéd, emlékezés mellett a tervezés, a falu feltámadásának első napjai is lehetnek.
A templomi ünnepség után a közösség a helyi világháborús hősök emlékművéhez vonult, ahol koszorúzásra, főhajtásra került sor. Sándor Szilárd volt helyi lelkész szerint minden név egy érzés, de ezeket nemcsak kőbe, hanem szívünk hústábláira is fell kell vésni, mint a szeretet parancsait. Biztos talajon állunk, mert múltunk gyökereivel szívjuk magunkba a hitet és a jövőre tekintünk, és amikor ezen a helyen megállunk, a hősök, a múlt és jövő előtt adózunk, amellyel kitüntetett minket az Isten – fejtette ki a lelkész. Ezután Kossuth-nótákat és a himnuszokat énekelték el, Simon Boglárka többször is szavalt az ünnepség során, ugyanígy Fekete Izabella is.
Az ünnepség végén mindenkit Farkas Erzsébet portájára hívtak ebédre, de a faluban további két helyen is asztalt terítettek a hazatérőknek és vendégeknek az adorjániak.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Marosvásárhely: éleződik a vita az RMDSZ megyei és helyi vezetői között
Cáfolta Benedek István marosvásárhelyi RMDSZ-elnök Brassai Zsombornak, a szövetség Maros megyei ügyvezető alelnökének azon állítását, hogy rendes vezetőség helyett öttagú bizottság vezetné a helyi szervezetet.
„A híresztelések, és Brassai Zsombor ügyvezető alelnök zavaros, ellentmondásos és félretájékoztató nyilatkozatai ellenére van marosvásárhelyi RMDSZ, van annak elnöke, választmánya, van 13 körzete és a körzeteknek elnökei és tagjai” – jelentette ki Benedek István a Brassai nyilatkozatára reagálva.
Mint arról beszámoltunk, Brassai Zsombor korábban kijelentette: Benedek István már nem tekinthető az RMDSZ vásárhelyi elnökének, mint ahogy Csegzi Sándor sem a választmány elnökének, és a 13 körzetnek sincsenek már elnökei, mivel megszűnt a szervezet struktúrája. A városi szervezetet ideiglenesen öttagú bizottság vezeti, mondta Brassai, aki maga is tagja az ötfős testületnek.
Ezzel szemben Benedek István hétfőn ismét elmondta: ő nem tud semmiféle határozatról, amely szerint felfüggesztették volna a vásárhelyi szervezet tevékenységét.
„Egyébként egy olyan szervezetről beszélünk, amelynek több száz dolgozó tagja és székháza van, s amelyet újraszervezni, átszervezni lehet ugyan, de megszüntetni nem” – nyomatékosította Benedek. Elmondta, hogy a városi önkormányzati képviselő-testületben sikerült megtartaniuk az eddigi tíz helyet, a városi szervezetre erőltetett polgármesterjelöltjük, Frunda György viszont mintegy tízezer szavazattal szerzett kevesebbet, mint Dorin Florea. Az eset kapcsán felmerült – a szervezet működését javítandó – az átszervezés gondolata, amelyre több határozat is született.
„Úgy gondolom, eljött a cselekvés órája, és az elkövetkezendőkben meg kell tenni mindent, hogy az újraszervezéssel hatékonyabbá tegyük a vásárhelyi RMDSZ működését. Hogy ez esetleg a vásárhelyi szervezet elnökének leváltásával járna, még konkrétan nem merült fel” – állítja Benedek.
„Engem nem Borbély László vagy Brassai Zsombor tett meg elnöknek, hanem egy több száz tagból álló közösség demokratikus úton választott meg. Ezért úgy vélem, egyrészt nekik tartozom elszámolással, másrészt csak ők válthatnak le” – nyilatkozta a Krónikának Benedek, aki arról sem tud, hogy Csegzi Sándort leváltották volna a választmány éléről.
A polgármesteri tanácsos a Krónikának elmondta: a sajtóban megjelent üzengetéseken kívül ő semmiféle hivatalos értesítést nem kapott arról, hogy valaki is feloszlatta volna az általa vezetett testületet.
Kérdésünkre, hogy ha létezik az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete, mégis miért zárta be két héttel ezelőtt a Dózsa György utcai székházát, Benedek kifejtette: ha a megyei szervezet bizonyos vezetői beleszólást követelnek a városi szervezet munkájába, akkor a személyzet bérezésébe is pótoljanak bele. Az elnök szerint nem méltányos, hogy kizárólag ő, a saját zsebéből fizesse a titkárnőt, az egy emelettel fennebb levőket pedig csak a szervezet megtisztítása érdekelje. Az elnök hozzátette, a jövő hét folyamán megnyílik az iroda, ahol a városi szervezeten kívül több RMDSZ-platform is működik.
„Eddig nem tettem szóvá, de Szabó Árpád Maros megyei kampányfőnök sajnálatos megbetegedése után Brassai Zsombor vette át a választási kampány irányítását, ebből következően nem hiszem, hogy ildomos a városi szervezetre és a körzeti elnökökre hárítania a Frunda György által elszenvedett vereség felelősségét. Talán ideje lenne már rájönni, hogy az RMDSZ a teljes magyar közösség érdekképviselete, és nemcsak egyes kiválasztottaké” – nyilatkozta Benedek István. Hozzátette, két kivétellel, az összes körzeti elnök írásban vagy szóban felháborodásának adott hangot a felülről jövő átszervezés kapcsán.
Arra a kérdésre, hogy a sokat emlegetett átszervezés nem irányul-e éppen személye ellen, a városi elnök azt válaszolta: bár a politikában sok minden történhet, ennek ellenére úgy gondolja, eddigi tevékenysége és eredményei alapján helye van a szervezetben. Benedek István azt is elmondta, ha fölöslegesnek bizonyul az RMDSZ-ben, vagy nélküle jobban mennének a dolgok, akkor nem habozna, hogy átadja a helyét. „A személyes érdekeimet pillanatig nem helyezném a közösségiek elé” – szögezte le Benedek István.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Visszaélések: Románia éllovas
Románia éllovas az Európai Unióban az uniós támogatásokkal kapcsolatos visszaélések terén – derül ki egy tegnap nyilvánosságra került felmérésből. A nem rendeltetésszerűen felhasznált kohéziós és strukturális támogatásokkal kapcsolatos bűnügyek terén az ország toronymagasan vezet: összesen 225 ilyen esetet vizsgáltak az igazságügyi szervek 2011-ben – derül ki az EU csalásellenes hatósága, az Olaf jelentéséből.
Bár a legnagyobb összeget tavaly Olaszországban próbálták elsikkasztani – csak az egyik, Itáliában vizsgált ügy 380 millió eurós csalásról szól –, az összes vizsgált ügy számát tekintve ez is csak a dobogó harmadik fokára elég, ilyenből ugyanis 112 van. A második helyen kissé meglepő módon Németország áll Románia mögött 168 esettel, azonban ez nem jelenti azt a szakemberek szerint, hogy Németországban majdnem ugyanakkora lenne a korrupció szintje, mint Romániában.
Az ok egyszerűen abban keresendő, hogy Németország az EU legnépesebb tagállama. Az Olaf és az európai uniós illetékesek szerint nem is az a leginkább aggasztó Románia esetében, hogy itt a legmagasabb a vizsgált ügyek száma, hanem az, hogy nem hatékony a felelősségre vonás. Az uniós forrásokkal kapcsolatos visszaélések ügyében indított perekben nagyon kevés elmarasztaló ítélet született. Romániában az ügyek 73,4 százalékában ejtették a vádakat, és csupán 23,4 százalékukban született elmarasztaló ítélet. Ez a szakemberek szerint annak a jele, hogy az állami hatóságok képtelenek hatékonyan biztosítani a bűnelkövetők felelősségre vonását.
A dokumentumból az is kiderül, hogy Németországban például csak a vizsgált ügyek 32,5 százalékában ejtették a vádakat, míg 57 százalékukban ítélet született. Az EU évente 142 milliárd eurót bocsát a tagállamok rendelkezésére különböző fejlesztési programokon keresztül.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Németh Zsolt: gyarapodni kell lélekszámban, vagyonban és jogban
A székelységnek gyarapodnia kell lélekszámban, lélekben, jogban, vagyonban és olyan politikai struktúrákban, amelyek az összetartozást és az önkormányzást erősíthetik - jelentette ki a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Németh Zsolt a Kós Károly által tervezett százéves múzeumépületben a székelyek legenda szerinti vezérét, Csaba királyfit ábrázoló tíz négyzetméteres üvegfestményt avatott fel, amelyet Kós Károly legközelebbi munkatársa, gróf Bánffy Miklós író, művész, polihisztor, Magyarország egykori külügyminisztere tervezett 1933-ban. Az avatással párhuzamosan megnyitották a Bánffy Miklós életútját bemutató vándorkiállítást, melyet az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet szervezett.
Az államtitkár szerint a kor feladata, hogy a zsugorodó közösség gyarapodó nemzetté váljon. „Ma gyárakkal, vállalkozásokkal, családalapítással, gyermekek világra hozásával és színvonalas magyar iskolákban való taníttatásával kell a szülőföldet megtartani” - jelentette ki.
Németh Zsolt ünnepi beszédében elmondta, Bánffy Miklós sorsa ugyanolyan hányattatott volt, mint amilyent az üvegfestményen látható Csaba királyfi alakja sugall. Hozzátette, másodlagos kérdés, hogy valóban létezett-e a székelyek vezére. „Csaba királyfi a székelység magyarságon belüli önálló identitásának a szimbóluma” - fogalmazott Németh Zsolt.
Az államtitkár hozzátette, ma is vannak, akik félelemben próbálják tartani a székelységet. Aggályosnak tartotta, hogy „22 évvel a Ceaușescu-diktatúra után is első fokon letöltendő börtönbüntetésre lehet ítélni valakit azért, mert a jogszabályi keretek között a népétől elorozott közösségi intézmény és szimbólum visszajuttatásáért dolgozik” - utalt az államtitkár a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását megsemmisítő, és a restitúciós bizottság tagjait elítélő bírósági határozatra.
Németh Zsolt reményét fejezte ki, hogy Románia - a belpolitikai feszültségek csillapodásával - hamarosan képes lesz visszatérni a nyugati jogállami fejlődésnek arra az útjára, amelyen az utóbbi évek során eredményesen haladt előre. „Ezáltal képes lesz biztosítani a feltételeket ahhoz, hogy a székelység saját jövője felől nyugodt lehessen a szülőföldjén” - fogalmazott az államtitkár.
Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója arról beszélt, illőnek tartották, hogy az üvegfestmény felavatása alkalmából annak tervezőjét, Bánffy Miklós alakját is kiállításban mutassák be. A művészetekben és a politikában is jeleskedő erdélyi arisztokrata alakját Ács Piroska, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatója elevenítette fel.
Krónika (Kolozsvár)

Tanári vizsgabukta a véglegesítőn
A pedagógusok több mint 62 százaléka vette sikeresen az idei véglegesítő vizsgát, elérve az átmenő, hetes osztályzatot, így a próbákon megjelent közel 5500 pályakezdőből mintegy 3400-an lettek a tanügyi rendszer végleges alkalmazottai. A Krónika által megkérdezett illetékesek eltérően vélekednek a pedagógusok teljesítményéről, van, aki úgy gondolja, hogy az eredmények az érettségihez hasonlóan a vizsgázók valós tudását tükrözik, ezzel szemben olyan vélemény is akad, amely szerint éppen a tanügyi rendszer hiányosságai miatt az elért osztályzatok nem relevánsak és mérvadóak.
Felkészültek?A pályakezdő pedagógusok 62 százaléka szerepelt sikeresen a véglegesítő vizsgán
A fellebbezések elbírálása előtti eredményeket hétfőn hozta nyilvánosságra az oktatási minisztérium, az elégedetlen tanárok és tanítók tegnap nyújthatták be az óvásokat, a végső jegyeket ma függesztik ki. A megmérettetés a tanári pálya első fontosabb lépése, a jogszabályok szerint a pedagógusoknak az egyetem elvégzése után öt éven belül le kell tenniük a véglegesítő vizsgát, amely feltétele a további fokozati próbáknak.
Ferencz S. Alpár: kizárólag a gyakorlat számít
Nem látja kétségbeejtőnek a helyzetet Ferencz Salamon Alpár Hargita megyei főtanfelügyelő, aki a Krónikának úgy nyilatkozott, öt év áll a pályakezdő pedagógus rendelkezésére, hogy letegye a véglegesítő vizsgát, így az idén megbukott tanárok jövőre felkészültebben vehetnek részt a megmérettetésen. „Úgy gondolom, hogy a jelenség, az eredmények semmiképpen nem hasonlíthatók az érettségi vizsgán tapasztaltakhoz” – vélekedett a főtanfelügyelő.
Ferencz S. Alpár ugyanakkor hozzátette, egy fontos párhuzam vonható a két próbatétel között: az oktatási rendszer hibái miatt óriási szakadék van a pedagógusok által a tanárképzés során elsajátított és a versenyvizsgán kért anyag között. „Emellett fontos megjegyezni, hogy a tanárképzés során a leendő oktatók nem magát a tanítási tevékenységet sajátítják el, ez csakis többéves gyakorlattal lehetséges” – magyarázta a megkérdezett.
Mint mondta, éppen ezért nem tartja relevánsnak a mostani vizsga eredményeit, egy pedagógust ugyanis kizárólag az adott tanintézetben nyújtott teljesítménye alapján lehet megítélni. Hargita megyében, a Csíkszeredában tartott vizsgán részt vevő 140 pedagógusnak mintegy fele vette sikeresen a kamerák előtt zajló próbákat. A Hargita megyei főtanfelügyelő lapunknak elmondta, közel 40-en 5-ös és 7-es közötti osztályzattal buktak meg, többségük pedig minden bizonnyal óvást nyújtott be, ezek elbírálása után így valószínűleg módosulnak az eredmények. Ötös alatti jegyet egyébként a vizsgázók 20 százaléka szerzett.
Motivációhiány a tanügyben is?
Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő ezzel szemben a Krónikának úgy nyilatkozott, a videokamerával szigorúan felügyelt vizsga eredménye a tanárok reális tudását tükrözi, a gyenge teljesítmény miatt pedig csakis a pedagógusokat terheli a felelősség. A főtanfelügyelő szerint elsősorban az a meglepő, hogy a tanárok közel egyötöde ötösnél gyengébb minősítést kapott.
„A tanár karrierépítésének fontos állomása ez a próbatétel, amely tulajdonképpen megerősíti pedagógusi képesítését. A pályázóknak nagyon komolyan kellene venniük ezt a megmérettetést, úgy gondolom azonban, hogy ez egyáltalán nem így történt, a tanárok inkább arra számítottak, hogy ha idén nem sikerül, majd megpróbálják jövőben” – vélekedett Keresztély Irma. Kovászna megyében a pedagógusok 53 százalékának sikerült a vizsgája a fellebbezések elbírálása előtti eredmények szerint.
A véglegesítőre 106 tanár iratkozott be, 99-en jelentek meg az írásbeli próbákon, közülük pedig 53-an kaptak a sikeres vizsgához szükséges, hetesnél jobb jegyet. Keresztély Irma kifejtette, az 53 százalékos eredmény azt igazolja, hogy a pedagógusok helyzete a diákokéhoz hasonló: mindkét esetben a vizsgázók fele ért el sikereket. „Míg a diákok esetében a gyerek, a szülő és a tanár együttes felelősségét lehet vizsgálni, a pedagógusoknak saját maguknak kell vállalniuk a kudarcot” – szögezte le a főtanfelügyelő. Hozzátette, az egész társadalomra jellemző motivációhiány mutatkozik meg a tanügyben is, a diákok és a tanárok egy részének nincs jövőképe, nem tesznek semmit azért, hogy biztonságos jövőt építsenek maguknak.
Bihar: jobb eredmények az országos átlagnál
Meghaladja az országos átmenési arányt a Bihar megyében sikeresen vizsgázók aránya, itt összesen 245 tanár jelentkezett a véglegesítő vizsgára, közülük 230-an jelentek meg, a vizsgázók közül pedig 168-nak, azaz 73 százalékuknak sikerült hetesen felüli jegyet elérnie – tette közzé a megyei tanfelügyelőség. Legtöbben egyébként 7-es és 8-as között teljesítettek, de három tízes osztályzat is volt.
A székelyföldi térségekhez hasonló az átmenési arány Maros megyében is, ahol a vizsgákon megjelent 192 pályakezdőből 99-en vették sikeresen a megmérettetéseket, ez az érintettek 51,8 százalékát jelenti. Ötösnél kisebb osztályzatot 43 pedagógus szerzett. 54 százalékos átmenési arányt jegyeztek Szatmár megyében, a próbákon megjelent 123 tanárból 67-en írtak hetesnél nagyobb osztályzatú dolgozatokat. Maros megyéhez hasonlóan Szatmár megyében sem sikerült senkinek maximális, 10-es jegyet szereznie, a legalacsonyabb, 1,25-ös osztályzatot pedig egy matematika szakos tanár kapta.
Beszterce-Naszód megyében valamivel sikeresebben szerepeltek a tudásukat bizonyítani kívánó pályakezdők, ugyanis a vizsgázók 60 százaléka szerzett átmenő, hetesnél nagyobb osztályzatot. Krassó-Szörény megyében a tanároknak kevesebb mint fele, mindössze 47 százaléka vizsgázott sikeresen. Bíró Blanka, Kőrössy Andrea, Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Több mint száz fiatal szerző a visegrádi írótáborban
A tábor Kárpát-medence-szerte igyekezett összegyűjteni a fiatal alkotókat, biztosítva ezzel a közvetlen eszmecserét, a délelőtti műhelygyakorlatokon a pályakezdők szakmai kibontakozását, a délutánonként sorra kerülő folyóirat-ismertetők, illetve irodalmi szervezetek, csoportok bemutatkozói pedig az anyaországi és külhoni irodalmi törekvések és írók ismerkedését, közeledését voltak hivatottak elősegíteni.
„Nem is első, nem is nemzetközi” – köszöntötte viccesen a Fiatal Írók Szövetségének elnöke, Kollár Árpád a szervezet által mégis első nemzetközi irodalmi táborként Visegrádon megszervezett rendezvény résztvevőit múlt szerdán. A 15. születésnapját ünneplő FISZ vasárnap lezárult 12. tábora olyan tekintetben valóban nemzetközi volt, hogy Kárpát-medence-szerte igyekezett összegyűjteni a fiatal alkotókat, biztosítva ezzel a közvetlen eszmecserét, a délelőtti műhelygyakorlatokon a pályakezdők szakmai kibontakozását, a délutánonként sorra kerülő folyóirat-ismertetők, illetve irodalmi szervezetek, csoportok bemutatkozói pedig az anyaországi és külhoni irodalmi törekvések és írók ismerkedését, közeledését voltak hivatottak elősegíteni.
A műhelyfoglalkozásokra nagyon sok gimnazista is ellátogatott, a prózaműhely N. Tóth Anikó író, irodalomtörténész vezetésével várta az érdeklődőket, a lírát Németh Zoltán költő, író, irodalomtörténész oktatta, míg a kritika, illetve műfordítás rejtelmeibe Orcsik Roland költő, műfordító vezette be a fiatalokat.
Eljutni az olvasókhoz
A rendezvénysorozat keretében az idén tízéves Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) vezetőivel, László Noémi elnökkel, Király Zoltán ügyvezető elnökkel, valamint Karácsonyi Zsolt elnökségi taggal Vincze Ferenc beszélgetett. Király Zoltán elmondta: az E-MIL megalakulása előtt az azóta tagokká választott írók Bukarestben magyarnak, Budapesten viszont románnak számítottak, így mindenképpen szükség volt egy szervezetre, amely az ő ügyükkel foglalkozik, őket képviseli.
A mintegy 150 tagot számláló szervezetbe egyébként bárki beléphet, aki magát erdélyi magyar írónak tartja, és megjelent legalább egy kötete. Az olvasóhoz való eljutás nehézségeiről is szó esett, amint elhangzott, a szervezet tagjainak könyvei főként az Erdélyi Híradó Kiadó gondozásában jelennek meg, a kötetek terjesztése azonban nemhogy Magyarországon, még Erdélyben is nehézségekbe ütközik, azért az E-MIL különösen hálás a FISZ-könyvek kiadóinak, illetve a Ráció Kiadónak, amelyekkel a partnerségben megjelent könyvek már a magyarországi piacra is eljuthatnak. A rendezvényen egyébként a kolozsvári Bretter György Irodalmi Kör is képviseltette magát.
A „felderítő” író
Pénteken Szilágyi István kolozsvári íróval is találkozhattak a táborlakók. Molnár Gábor Tamás kérdéseire a József Attila- és Kossuth-díjas író elmondta, átlagos munkanapjai nincsenek, olykor hosszú ideig nem is ír. Mint mondta, mindig irigyelte az olyan írókat, akik betartják a napi penzumot, és minden nap pontos időben az íróasztalhoz ülnek, ő maga olykor csodálkozik rajta, miként gyűlnek össze a tekintélyes kéziratkupacok.
Négy novelláskötet és négy regény az eddigi termés, jelenleg az ötödik nagyregényen dolgozik, kiadója munkatársainak kérdéseire pedig viccesen úgy szokott válaszolni: „Lehet, hogy ti megéritek, hogy ez a könyv befejeződjön, én már nem biztos.” Mint mondta: olyasmit nem ír le, amit tud, az írás számára nyomozás, maga is írás közben ért meg bizonyos dolgokat. Példaként a Kő hull apadó kútba című regény főhősét, Szendy Ilkát hozta fel, akinek esete nemcsak íróként, de jogászvégzettsége okán is foglalkoztatta.
„Arra voltam kíváncsi, mi történik azzal a bűnössel, akit az igazságszolgáltatás nem ér utol, tette titokban marad” – fogalmazta meg az író, hozzátéve, hogy egyúttal feladatának érezte annak a pusztuló, lassan feledésbe merülő világnak az ábrázolását is, amelyet ő maga jól ismert. A 15. születésnapját ünneplő FISZ egykori elnökei, illetve régebbi tagjai arról beszélgettek, miért volt szükség a szervezetre.
L. Simon László alapító elnök például elmondta: a kilencvenes évek közepén több fiatal alkotó is volt, akik nem érezték jól magukat az adott szervezeti közegben, akkoriban a József Attila Kör nem képviselte minden fiatal író érdekeit, határon túli szerzők például be sem léphettek, többek között ezért is szükség volt a FISZ létrehozására.
Szombat este Spiró György volt a fő meghívott, aki Varga Betti kérdéseire válaszolva elmondta: sosem akart közéleti szereplő lenni, már középiskolás korában eldöntötte, hogy drámaíró lesz, és valóban csak írni akart. Magát saját szavával „színészíróként” határozza meg, azaz sok íróval ellentétben nem saját magát írja bele újra és újra a könyveibe, hanem szeret különféle karakterek bőrébe bújni, és megérteni őket. Mint mondta, az írás így számára remek móka és a legizgalmasabb dolog.
Fogság című nagysikerű regényével kapcsolatban elmondta: szerinte előbb-utóbb az irodalmi kánon ifjúsági regényként fogja emlegetni, ezt pedig onnan gondolja, hogy sok középiskolás is élvezettel el tudja olvasni. A mogyoróhegyi kempingben zajló programok esténként a táborlakók felolvasásaival, majd bulival zárultak. Az első nemzetközi FISZ-táborban összesen mintegy 120 ember vett részt.
Varga László, Visegrád
Krónika (Kolozsvár)

A Sapientián beteltek a tandíjas helyek, az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre kevés a jelentkező
Most már bevallom, kicsit kétkedve hallgattam, amikor dr. Székely Gyula professzor, a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának dékánja magabiztosan kijelentette, hogy a felvételi eredményeit a múlt évben sem befolyásolta az a tény, hogy a diákok fele sem tette le sikeresen az érettségi vizsgát. Ezért az idén sem tartanak attól, hogy nem lesz elég hallgatójuk. Amint a dossziék alapján történő felvételi vizsga eredményeiből kiderült, a dékánnak igaza volt.
A marosvásárhelyi karon a számítógépes művelettervezés és gyártásirányítás szak kivételével (ahova 9 hallgatót vettek fel) minden tandíjmentes hely betelt, sőt néhány szakon nemcsak a tandíj-hozzájárulásos, hanem a nagyobb költséggel járó tandíjas helyekre is magas általánossal vették fel a jelentkezőket.
A legnépszerűbb az idén is a kommunikáció és közkapcsolatok szak volt, ahol 15 tandíjmentes, 15 tandíj-hozzájárulásos és 10 tandíjas helyet töltöttek be nyolcason felüli pontszámmal, s 33 diák nem jutott be egyik képzési formára sem. Népszerű volt az egészségügyi szakpolitikák és szolgáltatások szak is, ahol a 15 tandíjmentes hely mellett a 35 tandíj- hozzájárulásos hely is betelt.
A fordító szakon szintén magas általánost értek el a jelentkezők, a román-magyar szakon 7 tandíjmentes és 3 tandíjas helyet töltöttek be, nagyon népszerű volt az angol-magyar fordító szak, ahol a 6 (tandíjmentes) és 24 (tandíjas) helyre 8.05 volt az utolsó általános, a német-magyar szakra 10 hallgatót (7 tandíjmentes és 3 tandíjas) vettek fel.
Az automatika és alkalmazott informatika szakon 20 (tandíjmentes) és 5 (tandíj- hozzájárulásos) hely telt be, az informatika szakon 25 (tandíjmentes) és 9 (tandíj- hozzájárulásos) helyre jutottak be magas általánossal. A számítástechnika szakon 20 (tandíjmentes) és 8 (tandíj- hozzájárulásos), a mechatronika szakon 20-2, a távközlés szakon 15 (tandíjmentes) helyet töltöttek be. A kertészmérnöki szakon 15 (tandíjmentes), 21 (tandíj-hozzájárulásos) és 6 (tandíjas) helyet töltöttek be, a tájépítészeten 5 (tandíjmentes), 10 (tandíj-hozzájárulásos) és 14 (tandíjas) helyre jutottak be a jelentkezők.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, ahol tegnap kezdődött a felvételi vizsga, a színművészeti és a rendezői szakon van nagyobb túljelentkezés. A Művészeti Kar színművészet alapképzésére a 11 tandíjmentes és egy költségtérítéses helyre 23-an jelentkeztek, a rendezői szakon levő 7 helyre 13-an. A látványtervezői szak 7+2 helyére 5-en, az audiovizuális kommunikáció-multimédia szak 7+5 helyére 12-en, a teatrológia szak 7+5 helyére 5-en, a zenepedagógia szak 7+5 helyére 9-en vizsgáznak. A magiszteri képzésre meghirdetett helyekre valamivel kevesebben jelentkeztek, mint amennyi helyet meghirdetett az egyetem.
Az idén sem lesz a korábbi évekre jellemző versengés az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem. A szerdán kezdődő felvételi vizsgán az Általános Orvosi Kar 135 magyar tannyelvű helyére 231-en pályáznak, a Fogorvosi Karon meghirdetett 35 helyre 53-an, a Gyógyszerészeti Kar 35 helyére mindössze 44-en. A gyógyszerészet nem népszerű a román jelentkezők körében sem, az általános orvosira és a fogorvosira viszont háromszoros a túljelentkezés. A magyar tannyelvű egészségügyi asszisztensi szakra alig több mint kétszeres a túljelentkezés. A csak román nyelvű szakok közül a fizioterápia és a fogtechnikusi szakon van túljelentkezés, a táplálkozástudomány szak 50 helyére csak 29- en iratkoztak fel, a sporttanári szakon meghirdetett 40 helyre pedig mindössze 11 jelentkező van.
A felvételi vizsgát az orvosi és gyógyszerészeti szakokon 25-én tartják, a többi szakon 27-én.
(b.)
Népújság (Marosvásárhely)

Értetlenség a Tokaji Írótábor felhívása körül
Közleményben foglal állást az ELTE Magyar Irodalom- és Kultúratudományi  Intézetének Intézeti Tanácsa a Tokaji Írótábor 2012-es felhívása kapcsán. Mint kiderül, a tanács meglehetős értetlenséggel fogadta a Tokaji Írótábor 2012-es felhívását, amelyben négy írószervezet a jelenlegi magyar irodalmi kánonok radikális revíziójára szólít fel, s indoklásában szakmailag tarthatatlan vélelmezésekkel illeti a rendszerváltás utáni irodalmi intézmények és a szakmai közélet szereplőinek jelentős hányadát.
„Intézetünk elfogadhatatlannak tartja a felhívás előítéletekkel és kifejtetlen célzásokkal teli általános ítéleteit, s hangsúlyozza: a hajdani, represszióra épülő szocialista kultúrpolitika hiteles bírálata nem mehet végbe ugyanazokkal az eszközökkel, amelyek a bírált rendszernek voltak a sajátjai. Elítélése nem egyszerűsödhet sem az elmúlt fél évszázadban keletkezett kulturális értékek egységes elvetésére, sem a kánonok utólagos megbélyegzésére, sem pedig a jelenlegi, egyáltalán nem homogén intézményrendszer gyanúba keverésére. Minthogy az irodalmi írás nem ideológiai rendszerek lenyomata, Intézetünk károsnak ítél minden olyan szándékot, amely az irodalmi kánonok alakulásának politikai befolyásolására s különösen a kánonok egységesítésére irányul.
Mivel minden kánon folyamatos mozgásban van, és amíg van irodalom, ez a mozgás feltartóztathatatlan, a kánonok körüli vita és párbeszéd természetes velejárója, nélkülözhetetlen része az irodalmi folyamatoknak. De úgy véljük, a vita ilyen eszközökkel történő kiélezése nem szolgálja a magyar irodalmi kultúra ügyét, hanem a kultúrától kifejezetten idegen tartományokba tereli a párbeszédet. Közös érdeke minden ép szakmai érzékkel rendelkező irodalmi köztudatnak, hogy ne csak azt lássa be, miért indokolt újra meg újra megvitatnunk az örökölt kánonok kérdéseit, hanem azt is, hogy e vitának csak higgadt körülmények között és tárgyilagos szakszerűség mellett van értelme”, áll a közleményben.
A 40. Tokaji Írótábort augusztus 15. és 17. között rendezik meg, és amint az a tábor honlapján olvasható, az idei tanácskozás Eltiltva és elfelejtve – A hallgatás és elhallgattatás évei a magyar irodalomban címen többek közt azokkal az írókkal foglalkozik, akiket – mint fogalmaznak – a hatalom kihagyott a magyar irodalom történetéből.
„Az irodalom és a politikai hatalom viszonya – a diktatúrák és az ideológiai egyeduralom idején – az alkotói sorsokat, irodalmi pályákat, a frissen formálódó és a már lezárt életművek helyzetét végzetesen befolyásolta. A szabad szellem állami ellenőrzésének, cenzurális csonkításának történelmi korszakonként változtak a módszerei. A szakmai szervezetek és az autonóm irodalmi orgánumok felszámolásától az ’ellenséges’ vagy ’reakciós szemléletű’ szerzők betiltásától, elüldözésétől, bebörtönzésétől a klasszikus irodalmi alkotások ideológiai alapon történő cenzúrázásáig, a fiatal tehetségek kontraszelektálásáig, a kortárs alkotók hamis hierarchiájának kialakításáig, később a nyilvánosság, a szakmai befogadás zsilipjeinek a ’tiltott, tűrt, támogatott’ minősítések jegyében történő mozgatásáig számtalan eszköz állt a hatalom rendelkezésére, hogy létrehozza az általa teljes mértékben uralt és irányított irodalmi életet. Ez a következetes irányítás határozta meg az irodalomközvetítő rendszerek: az oktatás, a könyvtár, a rádió, a filmgyártás, majd a televízió által reprezentált kánont, amely számos értéket is magában foglalt ugyan, de a különböző politikai időszakokban – például 1945–49, 1950–56, 1957–61 – könyörtelenül kiiktatta a köztudatból a vele azonosulni nem képes, nem hajlandó alkotókat és életműveiket. Így törölték a 2. világháborút követő évtizedek magyar irodalmából például Bánffy Miklós, Dsida Jenő, Hamvas Béla, Ignácz Rózsa, Kodolányi János, Kós Károly, Márai Sándor, Mécs László, Nyirő József, Reményik Sándor, Tormay Cecile, Várkonyi Nándor, Wass Albert és más kiváló írók, irodalmárok nevét. Műveiket kitalicskázták a könyvtárakból és bezúzták, arcképüket, fényképeiket kiretusálták a dokumentumokból, létüket kihagyták a magyar irodalom történetéből” – olvasható a 40. Tokaji Írótábor felhívásában.
A bevezető összegzése pedig ekként hangzik: „A 40. Tokaji Írótábor azért idézi meg azokat a történelmi pillanatokat, amikor a diktatúra a megtorlás, a tiltás, a korlátozás rendszerét létrehozta, illetve amikor az ízlésbeli és ideológiai eszmecserét akadályozó gyanakvás és megosztottság túléli korát, hogy felhívja a figyelmet a jelen kétarcúságára, egyszersmind ösztönözze egy előítéletekkel teli, értékzavaros korszak örökségének felmérését és felszámolását”.
Népújság (Marosvásárhely)

Dr. Muntean Tibor: „Mindig a múlthoz hasonlítom a jelent”
– Életkor?
– 36 éves vagyok.
– Indulás. A családi háttér mivel járult hozzá ahhoz, hogy ma a tudományotok doktora?
– Aradon születtem, édesanyám német, édesapám félig magyar félig román származású. Én mindig is magyarnak tartottam magam. Szerencsémre jó és szerető családban nőttem fel. Szüleim kitartása és nevelése sokat segített nekem és a testvéremnek is abban, hogy mindketten ledoktoráljunk. Mindezekhez még hozzátehetném, hogy az öcsémmel folytatott parázs „viták” a kémia, illetve történelemtudomány hasznáról az emberiség fejlődésében sokat segítettek abban, hogy logikusan tudjak érvelni azokkal szemben, akik számára a történelem nem több mint dátumokkal megtűzdelt „Piroska és a farkas”.
– Mit köszönhet óvónőinek, tanítóinak, általános, és középiskolai tanárainak?
– Talán a legtöbbet Gyurkócza Aranka tanító néninek köszönhetem, aki nemcsak írni és olvasni tanított meg, hanem elindított azon úton, melynek macskaköveit most is taposom. Szerencsém volt, mert Arad legjobb történelem tanárai/tanárnői oktattak – az általános iskolában Komádi Sándor és Olasz Angéla, a középiskolában Ujj János. Ő, osztályfőnökként megmutatta, mit jelent valóban embernek, magyar embernek lenni, történelemtanárként megtanított tudományosan gondolkodni és rendet rakott a fejemben kavargó adathalmazban.
– Az egyetem, mely ottani tanárai terelték arra a szakterületre, amelyen kikötött?
– Amikor az egyetemre kerültem még nem tudtam pontosan mivel is fogok foglalkozni, kedvencem az ókori kelet, pontosabban Mezopotámia története volt. Harmadéven, nagyrészt Csucsuja István történész-professzornak köszönhetően nyergeltem át a jelenkorra, és ezen belül elsősorban Közép- és Kelet-Európa történetére.
– Miért azt a témát választotta doktori téziséül, amelyiket?
– Az aradi kisebbségek életét tanulmányoztam a két világháború közötti időszakban. Mindig is érdekeltek a civilizációk közötti kapcsolatok – egyik kedvenc könyvem Arnold J. Toynbee: „Tanulmány a történelemről” című munkája –, de Csucsuja István bizonyította be számomra, hogy itt helyben is, a sumér–akkád kölcsönhatások boncolgatásánál érdekesebb kérdések várnak megoldásra.
– Mi újat adott eddig a művelt tudományának, és milyen kifutást jósol témaválasztásának?
– Nehéz erre a kérdésre egyszerűen felelni, ha szofista módon fogalmaznák, azt mondhatnám, hogy a semminél többet, de a valaminél kevesebbet. Dolgozatomban megpróbáltam felvázolni, hogyan is alkalmazkodtak az aradi kisebbségek az 1920 után megváltozott viszonyokhoz, milyen döntéseket hoztak, mi állt e döntések hátterében, illetve milyen mértékben sikerült felmérniük és kiaknázniuk gazdasági, társadalmi és kulturális lehetőségeiket. Mint általában történni szokott, menet közben jöttem rá, hogy a téma sokkal több lehetőséget rejt magában, sokkal több kérdést vett fel, mint gondoltam. Kénytelen voltam az első 300 oldal után lezárni a dolgozatomat, mert abban biztos voltam, hogy tanáraim nem igazán értékelték volna, ha egy a „Háború és békéhez” hasonló volumenű munkán kell átrágniuk magukat. Az mindenesetre nyilvánvalóvá vált, hogy azok a kisebbségek voltak „sikeresek”, amelyek romantikus képzelgéseket és pártideológiákat mellőzve felmértek gazdasági, társadalmi, kulturális erőforrásaikat/lehetőségeiket, és ezek ismeretében határozták meg céljaikat.
– Milyen szakmai, tudományos és emberi pályaívet képzel ma magának?
– Jelen pillanatban már „sínen vagyok”, így inkább csak folytatni szeretném mindazt, amit elkezdtem, bár természetesen jobban örülnék, ha több időm jutna kedvenc történelmi problémáim boncolgatására.
– A doktorin kívül mi az, amit fontosnak tart eddigi tevékenységéből.
– A legfontosabbnak azt tartom, hogy nemcsak szobatudósként, hanem tanárként is megálltam a helyem, illetve, hogy már a kollegáim sorában üdvözölhetem volt tanítványaimat.
– Milyennek ítéli romániai, erdélyi magyar közéleti érzékenységét?
– Természetesen kötelességemnek érzem, hogy nyomon kövessem az aktuális politikai-társadalmi történéseket, de mivel abba a súlyos, történészi betegségbe szenvedek, hogy mindig a múlthoz hasonlítom a jelent, ott keresek követendő példákat, inkább nem veszek részt aktívan a közéletben.
Nagy István
Nyugati Jelen (Arad)

Ezren sem pótérettségiznek
Az idén elhasalt érettségizők alig kétharmada jelentkezett az augusztusi pótérettségire: a megyei tanfelügyelőség összesítése szerint múlt héten 972-en iratkoztak be, közülük 810 végzett nappali, 90 esti és 72 hétvégi tagozaton.
Utóbbiak többnyire 30–35 éves munkavállalók, akik szakmai előrehaladásuk érdekében ültek vissza az iskolapadba. A júniusi érettségin 1229 végzős diák bukott meg, és még 139 szállt ki menet közben a megmérettetésből; további hetet puskázás miatt kizártak, ők leghamarabb két év múlva próbálkozhatnak újra. A pótérettségi a román szóbelivel kezdődik augusztus 20-án, és a választott szaktantárgy írásbeli dolgozatával zárul 31-én. Az első eredményeket szeptember 2-án függesztik ki, a fellebbezéseket már aznap be kell nyújtani, végleges eredményhirdetés szeptember 5-én várható.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emlékezés és hagyományteremtés a Szent Anna- tónál
1981, Szent Anna-tó, Anna-nap. Ez a dátum fordulópont az erdélyi magyarság életében, hiszen ekkor, ha csak egy pillanatig is, de felemeltük a fejünket, s nemzetiségi és állampolgári jogaink védelmében szembefordultunk a zsarnoksággal. Az akkor és ott történtek harmincegy éves évfordulóján ismét az emlékezés, emlékeztetés és hagyományteremtés szándékával hívjuk össze az események egykori szereplőit, résztvevőit, illetve nézőit, közös főhajtásra és tanácskozásra.
Időpont és helyszín: 2012. július 26., 15 óra, a Szent Anna-tó partján található kápolna, valamint 21 óra, a besenyői tó maksai oldalán lévő Bogdán csárda. Érdeklődni a következő személyektől és telefonszámokon lehet:
Bedő Zoltán: 0744-824-042 és Fazakas Zoltán: 0744- 347-230
Ne feledjük, hogy Szent Anna szelleme kötelez, és azt sem, hogy sok még a tennivalónk!
Bedő Zoltán
Népújság (Marosvásárhely)

Erről jut eszembe
Európa csendes, újra csendes…Tényleg? Nem mindig, esete válogatja. Pár napja láthattuk, hallhattuk, mennyire kemény, milyen hangos tud lenni, ha mondjuk, a "demokrácia", a jogállamiság sérülésének veszélyeit véli felfedezni. De azt is számtalanszor tapasztaltuk, hogy kevésbé beszédes, diszkréten visszafogott vagy éppen néma, ha netalán a kisebbségügy valamilyen megoldatlan aspektusa kerül terítékre. Romániában vagy bárhol másfelé. Ilyen jelenségek fölött nagyvonalúan átsiklik a tekintete. És elnéző, megbocsátó pózban tetszelegve, a kritizálandó dolgokat figyelmen kívül hagyja. Mindez arról jutott eszembe, hogy a napokban Segesvárt Európa-díjjal tüntették ki. Szép város, híres város, de hogy ez lenne az ország "legeurópaibb" települése, abban nem vagyok bizonyos. Kívülállóként nyilván könnyen tévedhetek, az ott lakók tudhatják igazán, hogy helységük valóban minden tekintetben megérdemli-e ezt a rangos nemzetközi elismerést. Ami a saját fenntartásaimat illeti, az a segesvári Petőfi-szobor ügyével kapcsolatos. Ezt a jegyzetnyitó verssor olvastán többen már ki is találhatták. Újra közeleg nemzeti költőnk halálának évfordulója, most éppen a 163., a tisztelgő főhajtás ezúttal sem maradhat el, de a városháza melletti talapzatáról hat évvel ezelőtt elkerült mellszobor most sincs a végső helyéül kijelölt parkban, illetve az ígéret szerint a Petőfi nevét viselő téren a várban. Noha a polgármester jó néhányszor biztosította a sajtót, hogy a szoborállítás sínen van, az avatásra is sor kerülhet az éppen folyó esztendőben, sőt a városi tanács is ismételten megerősítette, hogy minden rendben, valami mégis mindig közbejött. A világszabadság halhatatlan lírikusát megörökítő műalkotás pedig tovább porosodott a virágkertészet raktárában. Vajon egyszer mégis megembereli magát az Európa-díjas város, és méltóképpen viszonyul a világ minden táján megbecsült magyar költőhöz? Vagy továbbra is csak ígérgetnek? Előbb-utóbb ilyen vonatkozásban is észrevehetik az európai döntéshozók, ha szó és tett között hibádzik az összhang.
A díjat egyébként a település hagyományos rendezvényén, a középkori fesztiválon adták át a kitüntetést odaítélő testület magas rangú képviselői. Hallották-e vajon, hogy cirkusz is volt az esemény körül, mert a tíznaposra tervezett fesztivált egyharmadára rövidítették, nehogy megzavarja a népszavazási kampányt és magát a referendumot? Bizony, így megy ez. Mindig akad egy nagytestvér, aki az ilyesmibe beleszól. Különben kár volt emiatt felháborodni, vagy egyáltalán fölösleges volt a népünnepélyt megrendezni, fesztiválok nélkül is feszt politikai zsibvásárok önkéntelen részesei lehetünk, a főszereplők hozzáállása, viselkedése pedig a legtöbbször a sötét középkori jelzőhöz is méltatlan. A rossz hír azonban az, hogy a vásári komédiáknak egyszer csak vége szakad, a romániai közéleti tragikomédia viszont a jelek szerint sosem fog befejeződni, bárki jusson is hatalomra.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

"Indulj, és menj haza…"
Kisadorjáni Szilágyi Domokos ajándéka
Sokat látott, múltképektől mindegyre elhomályosodó tekintetek és fiatal, üde arcok fényében fürdött múlt vasárnap a kisadorjáni unitárius templom. Évek, évtizedek sokasága, és ki tudja, hány száz kilométer futott itt egymásba ezen a délutánon. Az együttlét ünnepét – akárcsak huszonegy évvel ezelőtt, 1991 augusztusában – a falu szülötte, Kisadorjáni Szilágyi Domokos hívta életre. A 86 éves Domi bácsi, mint mondta, búcsúzni jött haza, de nem üres kézzel. A nyárádmenti település történetét, Itt születtem, ez a hazám című nyomdafriss alkotását hozta el ajándékul mindazoknak, akik úgy érzik, Kisadorjánhoz tartoznak. A népességében egyre zsugorodó falucskának Csécs Márton marosvásárhelyi unitárius lelkész kínált szolgálatával lélekerősítőt a találkozás első perceiben.
– Ha ez a templom beszélni tudna, szép dolgokról szólna, gyermekkoráról, ifjúkoráról. Ha lenne szeme, könny csillanna meg benne, amiért újra ennyien léptétek át kapuit. Ha lenne karja, átölelne titeket – mondta az igehirdető, aki a kisadorjániakat Dániel próféta első könyvének verseivel a hagyományaikhoz, imáikhoz leigázva is hű maradó ószövetségiekhez hasonlította.
Az istentisztelet után a helyi unitárius lelkész, Hegedűs Tivadar köszöntötte az egybegyűlteket.
– Közösségünk értéke, szépsége lassan azon múlik, hogy hogyan tudjuk megszólítani az elszármazottakat. Arra kérnék mindenkit, aki valamilyen módon kötődik a falunkhoz, hogy segítsen megtartani ezt a közösséget. Ne csak Erdély gyümölcsöskertje legyen Kisadorján, hanem szellemi értékeinek őrzője is.
A továbbiakban egy falubeli kislány Wass Albert Dalol a honvágy című versét szavalta, majd László Márton történész- levéltáros méltatta a település csaknem fél évezredét átfogó, kivitelezésében is különleges művet. A történész a szerző szavaival idézte fel a könyv előzményeit.
"2006-ban, egy gyönyörű nyári délutánon hazalátogattam szülőfalumba. (…) A gondolat úgy jött, mint egy szigorú parancs, mintha valami túlvilági, vagy valami bentről jövő hang azt súgta volna a fülembe: indulj, és menj haza. (…) Amikor megláttam a falut és annak határát, a szó klasszikus értelmében megcsodáltam. Életemben most először. (…) Ezen látogatásom után elhatároztam, hogy megírom kihalófélben levő falum történetét. Valamikor szép és gazdag falu volt, azt mondták az emberek: ez a falu aranybánya. Valóban az volt. Jól termő földje, gazdag állatállománya, csodálatos szőlő- és gyümölcstermése, és minden egyéb, amire a lakóinak szüksége volt. Ma mindez csak emlék. Írásommal azt szeretném elérni, hogy legalább ez az emlék megmaradjon."
A méltató az embereknek, szokásoknak és a tájnak is emléket állító, olvasmányos, anekdotákban gazdag, számos fényképpel illusztrált mű érdekességeire hívta fel a figyelmet. Kik voltak a falu földesurai és jobbágyai, hogyan alakult nemzetiségi és felekezeti összetétele, gazdasági és művelődési élete, hadtörténete az idők során, kik maradtak helyben és kik telepedtek be a faluba a rendszerváltás után, hogyan változott a kisadorjáni házak tulajdonjoga, minderre választ kaphat az olvasó – tudtuk meg László Mártontól, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy míg 1850-ben 101 lakosa volt, 1992-ben 65-en, 2009-ben pedig mindössze húszan lakták Kisadorjánt, amely etnikai szempontból, a megyei adatokkal összevetve, megmaradt magyar településnek. A történész ismertetője végén újra a szerző – ezúttal a könyv kiadására vonatkozó – szavait idézte: "Anyagi támogatást nem kértem és nem kaptam senkitől".
Az átfogó bemutatót követően Simon Boglárka, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színinövendéke Vörösmarty Szózatát szavalta, majd Kisadorjáni Szilágyi Domokos szólt az ünneplőkhöz. Domi bácsi a falutalálkozók fontosságáról beszélt: "legalább ne felejtsük el egymást, legalább ismerjük meg egymást".
– Ezzel a találkozóval azt akartam, hogy megmozgassam, felrázzam a szülőföld iránti szeretet érzését – tette hozzá, majd új – második – könyve megszületésének körülményeire emlékezett:
– Rengeteg anyagot kellett felkutatnom, összegyűjtenem állami és egyházi levéltárakból, könyvtárakból. Szerencsémre megismerkedtem és barátságot kötöttem László Márton történész úrral, aki szívvel-lélekkel mellém állt. A könyv címével figyelmeztetni akartalak benneteket is, nemcsak magamat, hogy ezt így tudjátok és így érezzétek. A borítólap templomunkat ábrázolja, és körülötte, illetve a hátlapon fák gyökerei láthatók, melyek a mi gyökereinket jelképezik, azokat a gyökereket, amelyek mélyen lenyúlnak, és amelyeket ápolni, öntözni kell, hogy ne száradjanak ki.
A templomban töltött két óra ajándékozással zárult, mindenki, aki úgy érezte, hogy a faluhoz tartozik, hazavihetett egy példányt Domi bácsi könyvéből. A templomból az első világháborúban elesett kisadorjániak emlékművéhez vezetett az út. Itt Hegedűs Tivadar és a község korábbi lelkésze, Sándor Szilárd koszorút helyezett el.
– Minden név egy kőbe vésett érzés. De nem csak a kőbe kell bevésnünk érzéseinket – mondta Sándor Szilárd. A lelkipásztor így zárta gondolatait: – Legyen erős várunk nékünk Isten.
Az emlékezők Simon Boglárka tolmácsolásában meghallgatták Ady Intés az őrzőkhöz című versét, aztán a Kossuth-nótával, a Himnusszal, illetve a Székely himnusszal adtak hangot összetartozásuknak. A falutalálkozó végén mindenki Farkas Erzsike néni udvarára indult, ahol terített asztal várt az ünneplőkre.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Számvetés a Lorántffy Egyesületnél
A múzsák vonzásában élő marosvásárhelyiek között aligha akad olyan, aki ne került volna kapcsolatba a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesülettel. Temérdek irodalmi, zenei élmény, tárlatnyitók emléke fűződik a hajdani fejedelemasszony nevében, szellemiségében működő egyesület húsz esztendejéhez. A nyári pihenő előtt Náznán Olga elnök asszonnyal az elmúlt fél évre tekintettünk vissza.
– Tizenkét nagyméretű rendezvényünk volt az idén. Februárban a Grand Szállóban megszerveztük a hagyományos Zsuzsanna-bált, melyen 168 személy vett részt, virágvasárnapján tojáskiállítással készültünk a feltámadás ünnepére. A Marosvásárhely–Kecskemét Baráti Körrel közösen április 19-22. között Marosvásárhelyen, május második hetében pedig Kecskeméten rendeztük meg az Indulj el egy úton testvérvárosi vetélkedő döntőjét. Szintén májusban Illényi Katica koncertjére hívtuk a nagyérdeműt a Kultúrpalotába. A Marosvásárhelyi Napok idején két kiállítást szerveztünk: Lőrinc András Ernő: Tájak című tárlatát az unitáriusoknál, illetve egy népművészeti kiállítást egyesületünk székhelyén, az Apolló-palotában. Ugyanekkor az EMKE-vel közösen megszerveztük a hagyományos nótaestet, illetve az újszentesi Butykos néptáncegyüttest is meghívtuk Marosvásárhelyre. Június közepén a Sárospataki Művelődés Házával és Könyvtárával közösen megtartottuk a Ki tud többet Sárospatakról? című családi vetélkedő sárospataki döntőjét. Ennek párját, a Ki tud többet Marosvásárhelyről? címűt szeptemberben szervezzük meg a sárospatakiak számára. Július elején a katolikus temetőben eltemettük a Németországban elhunyt Kerekes Tóth Erzsébet marosvásárhelyi népdalénekes hamvait. Legutóbbi megmozdulásunk a KITÁSZ irodalmi vándorgyűlés volt. A Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetségének 1997-től vagyunk tagjai, 2006-ban KITÁSZ-díjat is kaptunk. Rendezvényeinket a Communitas Alapítvány, a megyei tanács, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal, a Marosvásárhelyi Rádió, a Radio GaGa, illetve az Erdélyi Magyar Televízió támogatta.
– Milyen terveik vannak a továbbiakban?
Mint már említettem, szeptemberben megszervezzük a Ki tud többet Marosvásárhelyről? című családi vetélkedőt a sárospataki résztvevők számára, októberre kirándulást tervezünk Lorántffy Zsuzsanna nyomában Erdélyben címmel, a zenebarátokat pedig operettesttel szeretnénk megörvendeztetni ebben az időszakban. Novemberben, Kerekes Tóth Erzsébet halálának évfordulóján emlékesttel idézzük meg a tavaly elhunyt népdalénekes szellemét, ugyanakkor megkoszorúzzuk Kántorné Engelhardt Anna színésznő sírját, amelyet egyesületünk csináltatott meg és gondoz évek óta.
nszi
Népújság (Marosvásárhely)

Nyári beszélgetés Répás Zsuzsanna helyettes államtitkárral
Idén nyáron örvendetesen gyakoriak a kárpát-medencei találkozók, melyeken Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára is részt vesz. Az aktuális témákról nyilatkozott a Felvidék.ma hírportálnak.
A kárpátaljai Felsőszinevér után Gombaszögön majd Jászón találkozhattak a kárpát-medencei magyarság képviselői. Milyennek találta az eddigi összejöveteleket? Nagyon örülök annak, hogy most már elterjedt, hogy különféle táborokban, rendezvényeken tudunk találkozni a kárpát-medencei fiatalsággal. Ezek a táborok nemcsak azért fontosak, mert ott nagyon jó, színvonalas előadások vannak a politika, közélet, tudományok területéről, hanem alapvetően ezek találkozási pontot jelentenek a fiataloknak, ahol egymással megismerkedhetnek, barátságok szövődhetnek. Gyakorlatilag így szövődik az a háló is, amit mi nemzeti összetartozásnak, nemzeti egységnek nevezünk.
A múlt hétvégén a Jászón a Kapocs Tábor vendége volt. Hogy érezte magát, mely kérdések foglalkozatták leginkább a résztvevőket?
Nagyon jó hangulatú tábor volt. Örültem, hogy ott együtt lehettem, nemcsak felvidéki, hanem a Kárpát-medence minden részéről érkező fiatalokkal. Jászón az általános nemzetpolitikáról volt szó. Azt mondtam el, hogy milyen fontos volt, hogy a 2010-es kormányváltás után teljesen újjászervezzük a nemzetpolitikát. A kormányzati szerkezetben teljesen új helyre került a nemzetpolitika, olyan rangra emelkedett, mint bármelyik más kormányzati terület. A legfontosabb törvényekkel, amelyeket azóta hoztunk, mind szimbolikusan, mint gyakorlati életben is kifejezzük, hogy teljesen új alapokra helyeztük a nemzetpolitikát. S az azóta megszületett alaptörvény is bizonyítja a kormánynak az eltökéltségét, a felelősségviselését a külhoni magyar közösségek iránt.
A héten Erdélyben rendezik a Bálványosi Szabadegyetemet, melyen július 26-án Magyarnak lenni jó! címmel kerül sor Önnel és több előadóval kerekasztal beszélgetésre. Mit vár a tusnádfürdői találkozótól? Tusnádfürdő azt gondolom, hogy 23. éve az egész kárpát-medencei magyarság jelentős találkozóhelye. A közélet, a tudomány, a művészet minden területét felölelő előadások vannak, mindenki meg tudja itt találni a maga számára, ami a saját érdeklődési köréhez a legközelebb áll. Lesz külön fórum is, amely az egyszerűsített honosításról szól. Megbeszéljük majd, hogy hogyan vált a magyarországi nemzetpolitika sarokkövévé a kettős állampolgárság kérdése, az eddigi tapasztalatokról is beszélünk, hiszen nem lankad, továbbra is töretlen az érdeklődés. Már két éve zajlik a honosítás, 300 000 körül van azoknak a száma, akik kérték a magyar állampolgárságot. Ez egy olyan fontos, szimbolikus, de gyakorlati következményekkel is járó kapocs, amely ki tudjuk fejezni az összetartozásunkat.
Feltételezhető, hogy a nemzetpolitikai államtitkárságnak az okozza a legtöbb gondot, hogy az elmúlt évhez képest csökkent a határon túli magyarságnak szánt támogatási összeg a magyar költségvetésben. Várható-e, hogy év végéig javul még a mérleg? Én azt tudom mondani, hogy nem csökkent az összeg. Ha a költségvetésben kisebb számot lát, akkor az azért van, mert minden támogatás azon a szinten maradt, amennyi volt. A mostani gazdasági helyzet nem teszi azt lehetővé, hogy növelni tudjuk a támogatási összegeket. Ugyanannyi támogatás áll rendelkezésre határon túli célra, mint korábban, s megpróbáltuk strukturáltabbá tenni a támogatásokat.
Ezt a kérdést megbeszéltük a tavaly novemberben a Máért ülésén, hogy az ilyen eseti jellegű támogatási típusokról áthelyezzük a hangsúlyt a kiszámítható, hosszabb távra nyújtott olyan jellegű támogatásokra, amely lehetővé teszi az intézményeknek a megbízható hosszútávú működését. Ezt nagyon fontosnak tartom, mert a külhoni magyar közösségek megmaradása szempontjából fontos, hogy legyenek olyan intézmények, amely a magyarságot az adott közösségen belül a legjobban szolgálni. Ezért kértük a határon túli szervezeteket, hogy mindenki nyújtson be javaslatokat az ún. nemzeti jelentőségű intézmények körére, amelynek a keretét duplájára tudtuk növelni, már 56 intézmény van ebben a körben. Azt szeretnénk, ha az így kiszámíthatóan kapott támogatás meg tudná erősíteni ezeket az intézményeket.
A Bethlen Gábor Alap idén csak egy pályázatot írt ki, és a pályázatok elbírálása után mi is közzétettük az eredményeket. Nagyon sokan reagáltak meglepődve arra, hogy a Felvidék.ma hírportál nem kapott támogatást a nyílt pályázaton. Megalakulása óta a Felvidék.ma portálra a fenntartó benyújtja a pályázatát a szlovákiai kisebbségi kultúrára szánt pályázatra is, minden évben elutasítja a szlovák kormányzat a támogatást, tehát nekünk egyedül a magyarországi forrás marad. Van még remény a támogatásra?
A Felvidék.ma egyedi támogatási kereten belül kap támogatást. Akik nem kapnak egyedi kérelemre támogatást, azoknak szól a nyílt pályázat, mert igyekszünk támogatáshoz juttatni minden fontos intézményt, fórumot.
Hogy tapasztalja, milyen a fogadtatása annak, hogy már második éve Felvidéken is a szülők kapják a támogatást közvetlenül. Mi úgy látjuk, hogy a kifizetés körüli bizonytalanság, a késlekedés miatt sokan úgy látják, a korábbi megoldás, amikor a szülői közösség kapta meg a támogatási összeget, rugalmasabban működött... Mi okozza a késlekedést? Mikor várható, hogy megérkezik a szülők folyószámlájára a támogatási összeg?
Az oktatás-nevelési támogatás gyakorlatilag normatíva. Ez azt jelenti, hogy aki megfelel a kiírásnak, megkapja a támogatást, s amennyiben ebben a sorban hiány tapasztalható, akkor azt a kormány kipótolja. Ezt a támogatást pontosan nem lehet megbecsülni, de az előirányzott összeget, úgy ahogyan tavaly és tavalyelőtt, idén is ki fogja pótolni a kormány. Én nem látok a kifizetések körül késedelmet vagy bizonytalanságot, hiszen sokkal megbízhatóbb rendszert állítottunk fel. Az OTP bankon keresztül kapja mindenki a támogatást. Tavaly is, amikor az új rendszer kiépítése zajlott, még akkor sem volt csúszás a támogatások kifizetésében az azt megelőző évhez képest. Én úgy értesültem a Bethlen Gábor Alap vezetőitől, hogy a nyár folyamán megkezdődnek ezek a kifizetések.
Az MKP ősszel kongresszusra készül, alapszabály módosító és tisztújító kongresszust is tart a párt. Ön a felvidéki útjain milyen tapasztalatokat szerzett, milyennek látja a párt támogatottságát? Tapasztalja-e Ön is, hogy a Most-Híd vegyespárt iránt mintha megbocsájtóbb lenne a közhangulat most, mint volt közvetlenül a választások után?
Azt látni kell, hogy két politikai erő vetélkedik a magyar szavazatokért a Felvidéken. A parlamenti választásokon az MKP-nak nem sikerült bejutni a parlamentbe, de azt megelőző önkormányzati választások egyértelműen azt mutatták, hogy az önkormányzatokban nagyon szép eredményt tudott elérni az MKP. Tehát a beágyazottsága, az a társadalmi bázis, amire tudnak támaszkodni, az erős. Én nagyon remélem, hogy ezt a bázist meg tudják őrizni, tovább tudják fejleszteni. Nagyon fontos, hogy jelen legyenek minden településen, a felvidéki magyarság életében, s tudják képviselni az ott élő magyarok érdekeit.
Egy személyes kérdés, ha megengedi. Lesz-e alkalma a nyáron pihenni is, mik a tervei? Túl hosszú szabadságom nem lesz az idén, az biztos. Valószínűleg a Balatonhoz fogok menni...
Felvidék.ma

Üzenetek Tusnádfürdőről
Még mindig van, miről beszélgetni – ez az érzése támad az embernek, ha fellapozza a tusványosi szabadegyetem érdekes előadásokkal, koncertekkel, bulikkal csábító programfüzetét.
Isten tudja, jó ez vagy rossz, de ismét csak rengeteg mindent kellene átbeszélni, számtalan kérdésre kellene választ találni, sok ügyben kellene végre megegyezni. Rövidnadrágban vagy éppen gumicsizmában – a rendezvény visszatérő vendégei már hozzászoktak, ha Tusványos, akkor a nyári zápor, vihar igen ritkán marad el –, ingben vagy trikóban, kávé vagy sör mellett, mikrofon előtt vagy asztalnál ülve – fontosak ezek a találkozások, a baráti üdvözlések, az egymáshoz szóló mondatok, és nem jelentéktelenek a nagyvilágnak szánt kijelentések sem. Mert olyan hely ez a Tusnádfürdő, hogy lehet itt bensőségesen beszélgetni, közvetlen, baráti légkörben – de lehet itt üzenni is a világ bármely részére, Európába, Bukarestbe, Budapestre, Kolozsvárra vagy Sepsiszentgyörgyre. És kellene bizony, előbb közösen gondolkodni, csendesen szót érteni, majd együtt üzenni. Például Bukarestbe. Hogy a román politikusok öncélú hatalmi játszmáik során ne csak olyan szavazórétegnek tekintsék a romániai magyarságot, melyet a vezetőikkel, képviselőikkel kötött különféle alkuk nyomán saját érdekeiknek megfelelően irányíthatnak – hanem a románsággal egyenjogú nemzeti közösségként tiszteljenek, ismerjék el a bennünket megillető közösségi jogokat, biztosítsák a különféle autonómiaformák kereteit. De üzenhetnénk Budapestre is, itt vagyunk, számíthatnak ránk, készen állunk arra, hogy egységes nemzet tagjaiként közösen cselekedjünk, együtt lépjünk fel a Kárpát-medencében élő magyarokat ért jogtiprások ellen, közösségünk megmaradása, gyarapodása érdekében. És üzenhetünk Európába is, via Sepsiszentgyörgy, hogy Közép-Kelet-Európa e szegletében bizony huszonkét évvel a rendszerváltozás után sem zárult le a restitúció, a Mikó-ügy pedig azt példázza: még azt is visszavennék, amit egyszer már kínkeservesen visszaadtak történelmi egyházainknak. Van tehát, mit tanácskozni, és van, mit szétkürtölni Tusványosról, a világ közepéről. Vajon eljön majd az idő, hogy kiáltanunk nem, csak örülnünk kell? Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ezredesek országa
A demokratikus úton, de hihetetlen gyorsasággal megbuktatott Băsescu-rendszer az ország gazdasági és politikai életét behálózó és átszövő korrupció ellen meghirdetett keresztesháborúval Abszurdisztánra szabadította a korrupciót.
De voltak a Băsescu nevével fémjelzett korszaknak egyéb, Caragiale szarkasztikus tollára méltó sajátosságai is, az egyik föltétlenül a magát szívesen államfőnek nevező elnök és legfelsőbb hadúr vonzódása katonai rangokhoz és előléptetésekhez.
Uralma évei alatt több tisztet léptetett elő tábornokká, mint elődei összesen, beleértve a királyt, s a kommunista diktátorokat: Dejt, Ceauşescut, vagy nagy elődjét, az „eredeti demokrácia” atyját, Ion Iliescut. Számottevően nőtt tehát a román tábornoki kar létszáma, ami békeidőben nem semmi, de az csak az utóbbi hetekben derült ki, hogy vélt vagy valós érdemekért Băsescu államfő szívesen ajándékozott katonai rangokat civileknek is, politikusoknak, sajtómunkásoknak, így akarván lojálissá tenni őket. Hihetetlen mértékben felduzzadt a román ezredesek létszáma, elmondható Kányádi Sándorral, hogy nemcsak Brazíliában van annyi ezredes, mint Romániában költő, hanem nálunk is, sőt, a botcsinálta ezredesek száma meg is haladja a Romániánál sokszorosan nagyobb brazíliai ezredesek létszámát.
Így lett ezredes az új kedvenc, a több mint két hónapig kormányfőként szolgáló és Băsescut kiszolgáló Mihai Răzvan Ungureanu. Hogy Monica Macoveit, a Ceauşescu-rendszer egykori ügyészét jutalmazták-e katonai ranggal, nem tudni, de a sajtómunkások közül a legújabban hevesen Băsescu-párti Robert Turcescu is ezredes lett, elérve a maximumot, amit Abszurdisztánban újságíró egyáltalán elérhet. Hogy az elnök másik híve, a tántoríthatatlan bértollnok és tévéguru Ion Cristoiu kapott-e katonai rangot, kérdéses, de őt legalábbis vezérezredessé kellett volna soron kívül előléptetni. De hagyjuk őt, koncentráljunk a kitűnő Turcescura, akinek délceg alakján valószínű jobban állna a hófehér tengerésztiszti díszegyenruha, de legjobb tudomásunk szerint Traian Băsescu, az egykori hajóskapitány azért mértéket tartott, és admirálisokat, ellentengernagyokat, hajóstiszteket egyelőre nem nevezett ki, és most már nem is fog, hiszen várhatja a népszavazást. Az ideiglenes államfőről, Crin Antonescuról sok minden elmondható, de az, hogy különösebben militáns lenne, hogy elbűvölnék a katonai rangok – nem. Így ő aligha fogja híveit – számuk akár égen a csillag, vagy fűszál a réten, s egyre nő – katonai rangokkal jutalmazni. Hogy azután mit szólnak az igazi katonák a civilek ezredesi rangjaihoz, elképzelhető. Rossz viccnek tartják. Mint ahogyan az is, s mutatja, milyen világot álmodott nekünk a fáradhatatlan Traian Băsescu. De elmúlik-e egyáltalán?
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Toró: a Magyar Polgári Párttal össze kell fognunk, akár a fúziót is el tudjuk képzelni
Arról, hogy a tusványosi utak mivel vannak kikövezve, hogy az őszbe vagy a tavaszba érdemes-e tekintgetni, meg hogy hányadán is állunk a jogállammal kies honunkban. Toró T. Tibor: Tusványos nem csak a szervezők, hanem az erdélyi, sőt, a magyarországi fiatalok jelentős része számára is mára a világ közepévé vált.
– „Átmenet a diktatúrából a demokráciába” – szólt az 1990. évi, első Tusványos mottója, aztán „Tusványos a világ közepe” lett idénre. Mivel van kikövezve a demokrácia bölcsőjétől a világ közepéig vezető út? – Romániában most éppen robbantgatják a jogállam tartópilléreit, hogy ha beomlik, helyébe kis modern áramvonalas diktatúrát lehessen felhúzni. Úgy tűnik tehát, hogy ugyanazzal a kérdéssel foglalkozunk, mint '90-ben, csak fordítva. Az átmenet útja mindig rengeteg reménnyel és ugyanannyi csalódással van kikövezve. Ugyanúgy a Bálványosi Folyamat útja: dicsőséges kudarcokkal és keserves győzelmekkel. Azért jó érzés látni, meddig jutottunk az építkezésben: Tusványos nem csak a szervezők, hanem az erdélyi, sőt, a magyarországi fiatalok jelentős része számára is mára a világ közepévé vált. Ez a mindenkori szervezők számára öröm és büszkeség, ugyanakkor feladat és felelősség.
– Az elmúlt Tusványoson slágertéma volt a bejegyzés előtt álló Erdélyi Magyar Néppárt. Egyik nyilatkozatában azt mondta: „Sokan segítettek a programalkotásban, háttérmunkák, műhelybeszélgetések révén”. Tusványoson hazai pályán van a Néppárt? – Igen, hazai a pálya, de azért minden évben teljesíteni kell. A tusványosi táborlakó ugyanis kritikus fajta és ha együtt vannak, kritikusan gondolkodó tömeget alkotnak, akik megtalálták a munkát a szórakozással ötvözésnek egy sajátos formáját. Természetes, hogy ebben a milliőben jól érezzük magunkat. – Mitől más egy bejegyzett, megméretkezett párt színeiben érkezni? – Nem változott meg a világ, ugyanazokkal a pozitív érzelmekkel, ugyanazzal a kicsit gyomorszorító izgalommal, kíváncsisággal és reménnyel várom az idei Tusványost, mint az összes ezelőttit. – A tusványosi boszorkánykonyhák mélyén a júniusi helyhatósági választások eredményeinek, vagy az őszi parlamenti választások lehetséges képleteinek boncolgatása a fontosabb? – Ami az önkormányzati választási kampányt illeti: túl vagyunk rajta, túl vagyunk az oknyomozó és kiértékelő heteken is, tehát itt legfeljebb ennek tapasztalatait érdemes megosztani a munkánk iránt érdeklődőkkel, azt is a jövőtervezés perspektívájából. A szabadegyetem ugyanis mindig inkább a jövőre koncentrál: előttünk egy választás, amelynek még a játékszabályait sem ismerjük pontosan, mert hogy ezek a szabályok folyamatosan változnak, ugyanakkor a politikai válság kiútja sem látszik. Sokismeretlenes egyenlettel állunk szemben, inspirációt és megoldási alternatívákat nyújthat ez a tusványosi hét, megalapozhatja az előttünk álló négy év építkezését. Az önkormányzati választástól is ezt vártuk, de nem könnyítettük meg a magunk dolgát, nem kaptuk meg az egyértelmű válaszokat. Kivéve persze azt az egyet, hogy folytatni kell. Az eredmények megmutatták szervezési korlátainkat, illetve azt, hol kell még javítanunk, mit kell még megtanulni. – Tusványos a Kárpát-medencei magyar nemzetpolitika Mekkája. Hogy néz ki az idei Kába-kövünk, milyen témákat „járunk körül”? – A nemzetpolitikában rengeteg a megbeszélnivaló, mert ugyanannyi a tennivaló. A kiemelt témák között lesz az idén a Liszaboni Szerződés biztosította állampolgári kezdeményezés lehetősége, hogy végre európai ügyet csináljunk a Kárpát-medencei magyar ügyből, az autonómiák témájából. A módszerek letisztulását várom, a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács legutóbbi, ide vonatkozó határozatát is a konkrét cselekvés kell kövesse. Nagy kérdés, hogy 2012-ben az EU intézményei végre hajlandóak lesznek-e napirendre tűzni ezt a külhoni magyar közösségek számára létfontosságú kérdést. Szemforgató ugyanis, ahogyan a tagországok hatáskörébe – sokszor kecskére bízva a káposztát – utalják ezt a kérdéskört, mikor annyi mindenre van részletes uniós szabályozás.
Ha valóban a régiók Európáját, a közösségek Európáját akarják megteremteni, az őshonos kisebbségi közösségek és az ún. nemzeti régiók jogállása kérdésében is ellensúlyt kell teremteni a kizárólagos nemzetállami szempontokkal szemben.
– Pénteken a jogállam és a referendum címmel tart előadást. Vajon a bukaresti hatalmi oldalak mérkőzése az erdélyi magyar közösség meccse is egyben? – A bukaresti hatalmi oldalak meccse nem lenne a mi meccsünk, most azonban többről van szó, mint ezeknek az obskurus köröknek a mérkőzéséről. Ez a történet egész Románia számára téttel bír, és ha már itt élünk, hát számunkra is: nem szabad a páholyból követni az eseményeket. Ez a harc kihozta a lehető legrosszabbat a regnáló román politikai elitből, gondolkodás nélkül képesek visszahozni a régi időket. Nem személyek – Basescu, Ponta – mellett kell kiállni, mellettük nem érdemes, hanem megakadályozni egy újabb pártállami rendszer kialakulását. És tenni ezt úgy, hogy az erdélyi magyarok igazi nemzeti közösségként lépjenek fel, nem egyénként oldódjanak fel a román politikai nemzet olvasztótégelyében. – Tehát az Erdélyi Magyar Néppárt határozottan kiáll a jogállam mellett, de amúgy nem Băsescut segíti? – Traian Basescu markáns, de kétségen kívül ellentmondásos személyisége a román politikai elitnek. Ha csak őt kellene megmenteni, akkor bízhatnánk a döntést mindenkinek a lelkiismeretére. Itt azonban a baloldal jogállam-bontogató és mindent lenyúlni akaró szándékára kell egy határozott nemet mondania az erdélyi magyarságnak, mert a pártállami rendszerek nekünk jót soha nem hoztak. Ennek a restaurációs szándéknak egyetlen ellensúlya jelenleg Basescu államelnök lehet. – Nem retorikai túlzás posztkommunista restaurációt emlegetni? – A posztkommunista restauráció sajátosan értelmezendő: az USL ügyeskedői nem az ideológiát hozzák vissza, hanem a zsákmányszerző logika mentén a hatalmat maximalizáló és minden kompromisszumot figyelmen kívül hagyó politizálást.
– A megnyitón jelen lesz Tusnádfürdő MPP-s polgármestere, Albert Tibor is. Az új egység hangoztatása mellett, ez a felállás jelzésértékű? – Az inkább a mindenkori polgármester helye, ült már benne RMDSZ-es, most épp MPP-s, bár kétségtelen, hogy a jelenlegivel jobban talált a szó, mert azonos az értékrend. Egyértelmű számomra, hogy a Magyar Polgári Párttal össze kell fognunk, rendezni közös dolgainkat, akár úgy is, hogy a két pártot eggyé gyúrjuk. Erre az ajánlatra határozott választ várunk: nem a jelenlegi elnöktől, hanem az MPP őszi országos gyűlésétől. Akkor tudjuk ezt a kérdőjelet felkiáltójellé egyenesíteni. – 2010-ben alapították a bálványosi folyamat intézményesülését jelentő Bálványos Intézetet. Két év után visszatekintve: sikeres volt az elképzelés, halad az intézményesülés? – Az intézményesülés lassúbb, mint ahogy terveztük, de azért a munka elindult: a Bálványos Intézet jelenlegi és leendő munkatársai kivették a részüket mind az elemzés és tervezés folyamatából, mind a Tusványosi Szabadegyetem és Diáktábor szervezéséből. Itt sem dőlhetünk hátra. A feladat adott: a bálványosi folyamat ne a nyár egyetlen hetében csúcsosodjon ki, hanem váljon állandó jelleggel működő elemző, kutató és döntéselőkészítő műhellyé. Közel állunk hozzá, hogy ezt megvalósítsuk. Szintén a Bálványos Intézet keretében kezdte el működését az Erdélyi Magyar Közszolgálati Egyetem, amely egyszerre ifjúsági szocializációs terep és az önkormányzati háttérmunka hathatós segítője. – Melyek a kedvenc koncertjei? – Az igényes, minőségi zenét játszó erdélyi zenekarok nagy rajongója vagyok, éppen ezért a szívemnek kiemelten kedves a TransylMania. Életre szóló barátságot kötöttünk a kampányban, külön öröm, hogy a tusványosi nagyközönség előtt is megmutathatják a tehetségüket. Régi barátaink, a 25 éves születésnapját nemrég fergeteges koncerttel ünneplő ROLE együttes is velünk lesz, ahogyan húsz éve mindig is. Tudom, hogy a nagyközönség leginkább a magyarországi sztárbandákat várja, én azonban a mieink sikerének tudok a leginkább örülni. Rúzsa Magdi fellépése Erdélyben mindig olyan ajándék, amit nem lehet eléggé megbecsülni. Ráadásul az ő személyében megtaláltuk a Kárpát-medencei magyar rock-nagykövetét. Az Ismerős Arcoknak is fontos helyük van Tusványoson, a kortárs magyar rock jeles képviselőiként. Jó érzés, hogy Tusványos is hozzájárulhat az ismertségük és az elfogadottságuk növeléséhez, mint ahogyan fellépésükkel ügyünket erősíthetik. És persze ne felejtsük el az Omegát sem. Én az ő a zenéjükön nőttem fel. Egyetlen félelmem: lesz-e elég hely Tusványoson annak a több tízezer Omega-rajongónak. Szabó-Györke Zsombor
Tusványos Press
Erdély.ma

Tusványos – Levélben szavaznak majd a határon túli magyar állampolgárok?
Várhatóan levélben adhatják le szavazatukat a határon túli magyar állampolgárok a 2014-es magyarországi parlamenti választásokon – hangzott el Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem választójogról szóló pódiumbeszélgetésén.
Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti képviselője elmondta, ősszel fogadja el az Országgyűlés a választási eljárást szabályozó törvényt, ám még a Fideszen belül is viták vannak arról, hogy melyik megoldás lenne a legkedvezőbb. Azzal mindenki egyetért, hogy Magyarország külképviseletein a választójoggal rendelkező határon túli magyar állampolgároknak csak a töredéke szavazna.
Gulyás Gergely szerint a határon túliak levélben szavazása tűnik a legjobb megoldásnak, de az elektronikus szavazás lehetőségét is vizsgálják. Ha a levélszavazás mellett dönt az Országgyűlés, a határon túli magyar állampolgároknak már a választások napja előtt postázniuk kell szavazataikat, hogy azokat a Magyarországon leadott szavazatokkal egy időben lehessen összeszámolni. Gulyás Gergely azt is megemlítette, hogy a választójog kiterjesztésével Magyarország az európai gyakorlatot követte. Az Európai Unió 27 állama közül 23-ban ugyanis a lakhelytől függetlenül tartozik szavazati jog az állampolgársághoz.
Székely István, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) társadalomszervezési főtitkárhelyettese elmondta, Romániából nézve nehezen volt érthető a választójoggal kapcsolatos magyarországi vita. A Traian Basescu államfő leváltására irányuló, hét végén tartandó népszavazáson például 230 külföldi szavazóhelyiségben adhatják le szavazatukat a határon túl élő románok. Spanyolország és Olaszország megannyi városában mozihelyiségekben, vendéglőkben létesítenek szavazóhelyiségeket. A román hatóságok ugyanakkor maguk szervezték meg a romániai horvát közösség falvaiban a horvátországi választásokat. Székely úgy vélte, a horvátnál lényegesen nagyobb számú magyar közösség esetében azonban a román állam számára már nem vállalható a magyar választások megszervezésének politikai kockázata.
Székely István egy 2011 decemberében készített erdélyi felmérés adatait is ismertette. Ezek szerint a magyar állampolgárságot megszerezni kívánó erdélyiek 45 százaléka válaszolta, hogy részt venne a választásokon. Ezek 85 százaléka a Fideszre, hat százaléka az MSZP-re, négy százaléka a Jobbikra szavazna.
Gulyás Gergely a határon túli horvátok példájára hivatkozva állította, hogy a szavazati jogot megadó jobboldali párt nem szerezte meg örökre a határon túliak támogatását. Elmondta, az utóbbi választásokra már kiegyensúlyozódtak a politikai erőviszonyok a határon túli horvát választók körében is. Gulyás szerint a választójog kiterjesztésének az lesz a pozitív hatása, hogy az a magyarországi baloldalt is rákényszeríti nemzetpolitikája megfogalmazására.
MTI
Erdély.ma

Újra kell tervezni a román–magyar viszonyt
Végéhez közelednek a mézeshetek a román–magyar viszonyban, ezért ráfér erre egy politikai újratervezés – hangzott el a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szerdai megnyitóján.
Egyperces részvétnyilvánítással kezdődött az idei Tusványos hivatalos megnyitója: kedden este a táborban hirtelen leállt a szíve a székelyudvarhelyi származású elismert környezetvédőnek, Péter Pálnak – rá emlékeztek. A kedden 23.15-kor helyszínre érkező mentősök több mint fél órán keresztül próbálták újraindítani a szívműködését, de hiába. A 37 esztendős fiatalember, Székelyudvarhely volt alpolgármestere, illetve a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség egykori igazgatója esetében már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A néma emlékezés után egyházi áldással indult a megnyitó.
„Vírus fertőz Tusványoson”
„Lehet, hogy azért járnak egyre többen Tusványosra, mert megfertőződtek a tusványosi vírussal” – e szavakkal üdvözölte a résztvevőket Jakab Attila főszervező, akinek kijelentésére reagálva Németh Zsolt viccesen megjegyezte, túl lehet élni ezt a fertőzést. A magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a magyar–román viszonyban végéhez közelednek a mézeshetek, ennek látható jelei a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, valamint a Székely Mikó Kollégium körül történtek. „Azt kell mondanom, ráfér a román–magyar viszonyra egy politikai újratervezés” – fogalmazott az államtitkár. Vélekedése szerint hidegzuhany volt a magyar politikai vezetés számára Victor Ponta román miniszterelnöknek a jogállamiság ellen intézett támadása. Ennek kapcsán hozzátette, ma már az a kérdés, hogy Ponta Romániája kilép-e a közép-európai szolidaritási irányvonalból, vagy megpróbálja továbberősíteni azt. „Az is kérdés számunkra, hogy Románia a hangulatkeltésre vagy az erdélyi magyarok tiszteletére fogja építeni jövőjét” – húzta alá.
A vírus nem enyhül az életkorral
A tusványosi vírussal „indított” Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke is. „Ez a vírus nem enyhül az életkorral, sőt e vírus miatt évről évre többen vagyunk itt. Ez komoly fejfájást okozhat a tusnádfürdői polgármesternek” – fogalmazott viccesen Toró, majd folytatta: azok vannak itt a táborban, pártpolitikai hozzáállástól függetlenül, akik az együttműködés hívei. Meglátása szerint is az „újratervezés” lehet az idei kulcsszó, utalva ezzel a hűvös román–magyar viszonyra.
Albert Tibor, a házigazda Tusnádfürdő polgármestere jól „lekezelte” a feldobott labdákat: szerinte sok jó ember kicsi helyen is elfér. A jelképes tusványosi vírus kapcsán megjegyezte, talán azért látogatnak egyre többen Tusványosra, mert megkóstolták a huszonkét helyi borvíz egyikét. „A helybéliek szerint, aki ezekből egyszer is iszik, biztosan visszatér a településre” – jelezte Albert, aki a szervezőktől köszönetképpen egy tűzoltóautó makettjét kapta ajándékba. Az igazi kocsi hamarosan megérkezik a fürdővárosba.
Semjén: lesz félmillió új állampolgár
„A magyar kormány nemzetpolitikájának lényege, hogy elkerüljön két elterjedt tévedést: azt, amely tagadja, hogy érték lenne a nemzeti lét, valamint azt, amely tagadja más nemzetek élethez való jogát” – ezt már Semjén Zsolt mondta. Magyarország miniszterelnök-helyettese kiemelte, a magyar nemzetpolitika alapja, hogy felelősséget érez minden magyar iránt, éljen az bárhol is a világban. A jól működő honosítás, illetve visszahonosítás kapcsán bejelentette, hivatalosan is háromszázezren kérelmezték a magyar állampolgárságot, kétszázezren pedig már le is tették az állampolgársági esküt. „Megígértem Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy a parlamenti ciklus végére meglesz a félmillió új magyar állampolgár. Ezt minden bizonnyal tartani is tudjuk” – előlegezte meg Semjén. A külhoniak szavazati jogáról is szót ejtett, mondván, megoldják, hogy két év múlva pártlistára a külhoni magyarok levélben is szavazhassanak, létrehozván ezáltal az összmagyar parlamentet.
„Az autonómiatörekvésekről sem mondunk le” – jelentette ki kategorikusan Semjén, majd ennek kapcsán hozzátette, a szórványban élő magyarságnak kulturális, a tömbmagyarságnak pedig területi autonómiát akarnak.
„Minden magyar fontos”
„Nekünk egyformán fontos minden erdélyi magyar, függetlenül attól, hogy mi a politikai beállítottsága. A józan ész alapján látni kell, hogy a nagyon kiélezett román belpolitikai helyzetben ahhoz, hogy meg tudjuk őrizni az elért eredményeket, a legszélesebb összefogásra van szükség. Tehát minden magyar szavazatra szükség van. Az is biztos, hogy a helyhatósági választáson az RMDSZ kapta meg a lehetőséget és a felelősséget, hogy ebben a nagyon nehéz időszakban lavírozzon, ahogy lehet. Nem hiszem, hogy Budapestről kellene megmondani, az RMDSZ mit tegyen vagy mit ne. Kulcsfontosságú az is, hogy megőrizzük a román–magyar viszonyban elért eredményeket, ugyanakkor nemzeti érdek, hogy a magyar és a román viszonyban megmaradjon a jó viszony” – magyarázta a miniszterelnök-helyettes. Mindezen eredményekre azért is szükség van – folytatta –, mert a magyarság számára nem lenne szerencsés, hogy létrejöjjön egy kisantantszerű magyarellenes összeállás, utalva ezzel a Kárpát-medencében létrejövő baloldali kormányokra. Az őszi parlamenti választások közeledtével úgy fogalmazott, jó lenne, ha megvalósulna egy magyar koalíció az erdélyi magyar pártok között. A hétvégi referendum apropóján Semjén személyes véleményét mondta el, amikor úgy fogalmazott, hogy Traian Băsescu tisztségéből történő felfüggesztése ellen szavazna. „A magyarságnak értékelnie kell azt a korrektséget és eredményeket, amelyek a PDL–RMDSZ-kormány idején születtek” – mondta Semjén, karizmatikus államférfinek nevezve a tisztségéből felfüggesztett román államfőt.
Kozán István
Székelyhon.ro

Tusványos: hogyan szavaz majd 500 ezer új magyar állampolgár 2014-ben?
Mivel a kedvezményes honosítással 2014-re már 500 ezer új állampolgárra számít a magyar kormány, már most folynak a viták arról, hogyan oldják meg technikailag az új választópolgárok szavazásának lebonyolítását – derült ki a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor választójoggal kapcsolatos plénumán.
Csupán a külképviseleteken lehetetlen lenne megoldani a szavazást, ezért tanulmányozzák két más módszer alkalmazhatóságát is – mondta el Gulyás Gergely fideszes képviselő. Az egyik a levélben szavazás, a másik az elektronikus.
Vannak egyébként más alternatívák is, amelyek sikere azonban a szomszédos országok viszonyulásán is múlik: pl. termeket bérelni több településen, ahol szavazókörzetek működnének. Székely István, a Jakabffy Alapítvány elnöke elmondta, ezt alkalmazta például Románia Spanyolorszában és Olaszországban. Székely szerint Romániában összesen 480 településen kellene megszervezni a magyar állampolgársággal rendelkező romániai magyarok magyarországi választásokon való részvételét.
Románia és Magyarország megegyezhetne ilyen szavazókörök felállításának kölcsönös engedélyezéséről, ám erre az elmúlt hónapok romániai belpolitikai fejleményei kontextusában kevés az esély – vélte Gulyás.
Székely egy felmérésre hivatkozva elmondta, a romániai magyarok 45%-a menne el szavazni egy magyarországi választáson, és a biztos szavazók körében a Fideszre szavazók aránya 85,4% lenne. 6,3% szavazna az MSZP, 4,4% a Jobbik listájára. A romániai magyarság pártválasztási preferenciáját tehát láthatóan az 1989 előtt, a kommunista diktatúra idején szerzett rossz tapasztalatai befolyásolják, ugyanakkor fontos tényező, hogy a romániai magyarok nagy többségére a konzervativizmus jellemző, ami a kisebbségi létből, a megmaradásra törekvésből fakad.
Gulyás szerint a magyarországi jobboldalnak kedvez, hogy a baloldalnak „nincs nemzetpolitikája”. Ugyanakkor leszögezte, szerinte alaptalan attól tartani, hogy a Jobbik előretör a határon túli szavazók között.
Nincs az RMDSZ napirendjén magyarországi pártbejegyzés, a szövetség nem valószínű, hogy meglépné ezt a lehetőséget – közölte Székely. Az RMDSZ a helyhatósági választásokon azzal szembesült, hogy riválisait Magyarországról támogatják, és ezt saját maga pozicionálásával próbálta kivédeni, sikerrel, hiszen 86,6%-ot szerzett. A politikai exportot a maga során ellenezte, akkor most logikátlan lépés volna a magyarországi pártbejegyzés.
Gulyás szerint nem lenne önálló mondanivalója az RMDSZ-nek a magyar választók felé, egyrészt mert nemzetpolitikai javaslatok, intézkedések kapcsán a Fidesszel nehezen venné fel a versenyt, ugyanakkor az „otthoni” választói feltehetően nem díjaznák, hogy be akar avatkozni a magyarországi belpolitikába.
Az RMDSZ és az MSZP közeli viszonyát, kvázi ideológiai rokonságát feltételező, közönségből érkező kérdésre Székely annyit mondott: az RMDSZ 86,6 és az MSZP 6%-os támogatottságából le lehet vonni a következtetést, hogy ez nem egyértelmű dolog. Vannak ugyanakkor olyan RMDSZ-es vezetők, akik „hírbe hozhatók” MSZP-s politikusokkal, és egy korábbi társadalmi rendszerben szocializálódtak, ám most radikális generációváltás történt a szövetségben - tette hozzá.
Gulyás erre megjegyezte, hogy a romániai helyhatósági választások eredményének az egyik tanulsága, hogy „vannak olyan RMDSZ-es vezetők, akikkel lehet tárgyalni”. (tudósítónktól)
Transindex.ro

Agyelszívás, szórványosodás: a felsőoktatás rákfenéiről Tusványoson
A közös Kárpát-medencei magyar felsőoktatási tér, az egyetemek közti együttműködés szükségességét fogalmazták meg romániai, magyarországi és ukrajnai magyar egyetemi vezetők Tusványoson. A beszélgetést Aáry Tamás Lajos magyarországi oktatási biztos moderálta, az elhangzottakat – ígérete szerint – továbbítja a magyar oktatási minisztérium illetékeseinek, akik nem jöttek el a fórumra.
Soós Anna, a Babes-Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese szerint új egyetemek létrehozásáról akkor kéne beszélni a romániai magyar közösség számára, amikor a jelenlegi intézmények kapacitását teljes mértékben kihasználják. Agrártudományi és műszaki képzésben viszont továbbra is nagy hiány van. A rektorhelyettes többek közt javasolta, hogy a mesteris hallgatókat támogatni kellene abban, hogy a kutatásukat végezhessék, és ne kelljen Kolozsváron közben munkát vállalniuk. Dávid László, a Sapientia rektora az értelmiség és a diplomás fiatalok elvándorlása, az agyelszívás megakadályozásának feladatát tartja roppant fontosnak. Nem megoldás, hogy olyan szakokat indít egy egyetem, amire nagy a kereslet, de utána a végzősök nem tudnak elhelyezkedni. Egy egyetem hosszú távon kell gondolkodjon, és minőségi oktatást biztosítson. Emellett továbbra is meg kell győzni nemcsak a román államot, hanem a romániai magyar közvéleményt is, hogy az anyanyelvű oktatás a leghatékonyabb.
János-Szatmári Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora elmondta, a PKE-re egyre több román hallgató is iratkozik, akiknek hozzáférhetővé kell tenni a tananyagot. Bihar, Szatmár és Szilágy megyében az elvándorlás mellett a szórványosodás okoz problémát, a magyar iskolák úgy maradnak fenn, hogy roma gyerekeket íratnak be a magyar osztályokba. Az egyetem emiatt a pedagógusképzésbe bevezette a roma közösségek kultúrájának tanítását, és romológia szakot indított. Roma szakkollégiumot is létre akarnak hozni magyarországi mintára, hogy támogassák a roma közösség értelmiségének megerősödését, szakértők képzését. A rektor szerint egyébként a falusi iskolákban rengeteg az ingázó tanár, akik nem is maradnak 1-2 évnél tovább, és ez rányomja bélyegét a közoktatás színvonalára. Javasolta a térség magyar polgármestereinek, alapítsanak ösztöndíjat tehetséges gyerekeknek, akik így egyetemet elvégezve majd hazatérhetnek pedagógusnak, értelmiséginek a szülőfalujukba, ám mindebből nem lett semmi.
Dávid László szerint elsősorban kíváncsiság, játékosság és pótcselekvés helyett valódi alkotás szükséges a versenyképes magyar felsőoktatáshoz. Három éven belül végleges és megnyugtató megoldást kell találni a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar képzése ügyére, el kell indítani a Sapientián az első doktori iskolákat, és az állam, amelynek a romániai magyarok is adófizetői, járuljon hozzá a magyar egyetemek fenntartásához.
Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vezetője kifejtette, a magyar-magyar politikai kapcsolatok függvénye, hogy az intézmény kap-e támogatást, ami nehezíti a fenntartható és hosszú távú tervezést. Az egyetem nemcsak a politikai széljárásnak van kitéve, hanem az ukrán állam önkényének is, amely ugyan nem ad pénzt a fenntartásra, de elvárásai vannak, és az akkreditáció és a diplomák honosítása/elismerése elé is akadályokat gördít. (tudósítónktól)
Transindex.ro

Az RMDSZ-hadművelet
Az erdélyi magyar érdekérvényesítés következetes akadályozására, késleltetésére magyarázat lehet, hogy kiderült, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget a román hadsereg tisztjei irányítják.
Nem mindennapi szenzációval rukkolt elő nemrég az Eventimentul Zilei. A román napilap kiderítette, hogy számos más párt politikusai mellett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) emblematikus vezetői egy ideje magas rangot viselnek a román hadseregben.
A szövetség elnöke, Kelemen Hunor tavaly óta például ezredesi rendfokozattal büszkélkedhet, ugyanilyen váll-lapot tudhat magáénak két esztendeje a szenátori (román felsőházi parlamenti) székből kirobbanthatatlan Verestóy Attila, akivel egyébként az 1989-es temesvári sortűz elrendeléséért a jilavai fegyintézetben büntetését töltő Victor Stanculescu tábornok egy, a világhálón ma is látható-hallható börtöninterjúban elhangzott állítása szerint véletlenül összefutott a Román Nemzeti Nagypáholy egyik szabadkőműves összejövetelén, s aki a bukaresti amerikai nagykövetség egy 2007-es, később a WikiLeaks portál által kiszivárogtatott, Pénz és politika – valójában kié Románia? című távirata szerint a legjelentősebb romániai kiskirályok közé tartozik.
Mihai Razvan Ungureanu áprilisban megbukott kormányának volt egészségügyi minisztere, Cseke Attila szenátor négy éve alezredes, a frontvonalból hátrébb húzódott Markó Béla és az ugyancsak örökös szenátornak tűnő Frunda György (róla később még lesz szó) pedig hadnagyi rangig vitte. Mint kiderült, voltaképp a romániai politikai osztály, valamint az állam egész első vonala tele van tiszti rendfokozatot viselő személyekkel, akiknek rendkívüli helyzetben, mozgósítás esetén kötelességük villámgyorsan bevonulni és Románia érdekében fegyvert fogni. Ez a román közszereplők esetében akár példaértékűnek is nevezhető, a nemzeti kisebbségek kirakat-politikusai viszont feloldhatatlan ellentmondásba kerülnek ezáltal mindazzal, amit – legalábbis a nyilvánosság előtt – képviselnek, avagy képviselniük kellene.
A Trianonban elszakított országrészek magyar érdekvédelmi és politikai szerveződéseinek ugyanis szükségszerűen azzal kell szembenézniük, hogy az utódállamok evidens érdeke kimondva-kimondatlanul az adott terület magyarságának eltüntetése. Lehet, de fölösleges ezt szépíteni, az utódállamok életérdeke ezt diktálja. Ha pedig így van, akkor csakis azon szerveződés tudja hitelesen és valóban eredményesen képviselni a magyar érdeket, mely az ellenérdekelt félnek semmilyen formában sem lekötelezettje. Ez természetesen a mindenkori utódállami kormányokban történő szerepvállalásra is vonatkozik, hiszen egy miniszter szükségképpen esküt tesz az államérdek képviseletére, ekkor viszont azonnal törvényszerűen szembekerül a magyar érdekkel.
Ha tehát nagyon leegyszerűsítjük a dolgot, akkor tényszerűen kijelenthetjük, hogy az RMDSZ első embere a román hadsereg ezredese, s több vezetőtársa ugyancsak az utódállami ármádia tisztje. Ez pedig nyilvánvalóan homlokegyenest ellentmond bármiféle erdélyi magyar nemzetstratégiának.
Pontosan látja ezt az ismert magyar televíziós személyiség, Boros Zoltán, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke is, aki az ügy kipattanása után nyílt levélben az alábbiakat írta az RMDSZ elnökének: „Tisztelt Kelemen Hunor ezredes úr, Stimate domnule colonel Hunor Chelemen! Ezt a rosszízű, abszurd, transzközép avagy balkánközép játékot, a te kinevezésedet valamely eddig nem bevallott román fegyveres testület ezredesévé, csak akkor lehetne tisztán látni, ha nyilvánosságra hozod legalább a következőket: 1. Milyen különleges katonai cselekedetekkel érdemelted ki ezt a több rangfokozatot átugró rendkívüli előléptetést? Az Afganisztánban meggyilkolt katonák post mortem egyetlen fokozatot kapnak. Ők az életüket áldozták. Te, kedves Kelemen Hunor, mit áldoztál, ami többet ér egy ember életénél? Csak azt ne mondd, hogy semmit se tettél, semmit se ígértél, s csak hozott egy levelet a posta, hogy ezredes lett belőled. 2. Milyen meggondolásból fogadtad el azt a helyzetet, hogy az RMDSZ elnöke egy román fegyveres testület tartalékos ezredese legyen, aki a honvédelmi miniszternek vagy ki tudja melyik parancsnokságnak van békében és háborúban alárendelve és esetleges vétségeiért akár a katonai törvényszék elé is kerülhet? 3. (…) Valaki kiszámította, hogy az utóbbi 20 évben minden napra 7 katonatiszt elbocsátása vagy tartalékba helyezése jutott. Miért volt mégis a ti szolgálatotokra (tartalékosként a készenlétetekre) akkora szükség, hogy különleges előléptetésekben részesülhettetek és növelhettétek a tisztek számát? 4. Ki javasolta, hogy az RMDSZ-ből kit léptessenek elő? Markó Béla? Történhetett- e volna ez az ő tudta és beleegyezése nélkül? Ha érdekel az erdélyi magyar közélet tisztasága, ha szeretnéd, hogy a valódi tevékenységed alapján ítéljenek meg az emberek, ezeket a kérdéseket tisztáznod kell.”
Nos, a tisztázás azóta is várat magára, az erdélyi magyar közösség nem tudja, milyen hőstettekkel érdemelte ki Kelemen és a többi RMDSZ-vezér a román tiszti rangot. A párt csúcsvezetésének közel huszonhárom esztendős politikájára azonban töretlenül jellemző a stratégiai fontosságú magyar érdekek érvényesítésének szabotálása, késleltetése, akadályozása, adott esetben hiteltelenítése nemzetközi színtéren. Ebben sajnálatosan következetes a szervezet, melyet egyébként már létrejöttekor eltérítettek akkori vezetői.
Az RMDSZ az őszinte népfelkelést legitimációs díszletnek használó 1989-es katonai államcsíny napjaiban született meg, életre hívója Ion Iliescu közeli személyes barátja, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának póttagja, a Kriterion Könyvkiadó élén egyébként a kommunista diktatúrában fontos nemzeti érdemeket szerzett Domokos Géza író volt. A szervezet elnevezése magában hordozta, hogy a szövetség elfogadja a román nemzetállami gondolatot, s attól nem kíván elszakadni az erdélyiség hangsúlyozásával. Ez azt is jelentette, hogy Domokos az első perctől ellenezte az autonómia gondolatát, s ezzel mindjárt a kezdetekkor kialakult egy máig létező, áthidalhatatlan törésvonal az RMDSZ-en belül.
További probléma, hogy a szövetség eredendően minden jelentkező politikai, világnézeti áramlatot magában foglaló érdekvédelmi közösségnek, voltaképp az erdélyi magyarság belső parlamentjének indult, ám végül a román politikai élet versenypárti logika alapján működő alakulata lett, semmibe véve az 1992-es Kolozsvári Nyilatkozatot és az azt megerősítő Szent Mihály-templom-béli esküt, melybe a szövetség akkor még erős és befolyásos nemzeti szárnyának sikerült beerőltetni stratégiai célként az autonómiát.
Mindmáig teljesítetlen az erdélyi magyar nemzeti kataszter megalkotása is, melyet pedig 1993-ban szabott a Domokos Gézát váltó akkori új elnök, Markó Béla feladatául az RMDSZ küldöttgyűlése. A magyar belső választásokból sem lett semmi, sőt, ezt a szövetség mindmáig nem csekély arroganciával elutasítja, pedig a Magyar Polgári Párt, majd az Erdélyi Magyar Néppárt későbbi színre lépése minimális nemzeti felelősség esetén élettörvénnyé teszi az előzetes magyar–magyar megmérettetést. A nemzeti érdek követése helyett tehát az RMDSZ következetesen megkerülte azt, mi több, leginkább szembement vele. A jeles politológus-közíró, az autonomista mozgalomban is tevékeny szerepet vállaló Borbély Zsolt Attila által az erdélyi közbeszédben meghonosított kifejezéssel élve jól kiszámíthatóan a Neptun-logika érvényesül az RMDSZ politikájában. E fogalom 1993-ban született meg, midőn a hasonló nevű Fekete-tengeri üdülőhelyen a párt három tisztségviselője, Borbély László, Tokay György és Frunda György 1993 júniusában bármiféle felhatalmazás nélkül tárgyalásba bocsátkozott a román államhatalommal és beleegyeztek abba, hogy semmiféle akadályt nem gördítenek Románia Európa Tanácsba történő felvétele elé, vagyis a magyar érdek szempontjából tudatosan kihasználatlanul hagytak egy fontos külpolitikai lehetőséget.
A találkozót egyébként formálisan egy amerikai civil szervezet kezdeményezte. A résztvevők személye nem épp érdektelen: Borbély László az a személy, akinek az 1990 márciusában Marosvásárhelyen lezajlott, végül a román támadók elkergetésével végződő magyarellenes pogrom után az atrocitásokat szervező Vatra Romaneasca szervezet lefoglalt dokumentumait helyi magyar fiatalok átadták. Az igazság feltárásához, az esetleges büntetőjogi felelősségre vonáshoz szükséges iratokat Borbély kiszolgáltatta a román hatóságoknak, s mindmáig egyetlen románt sem vontak felelősségre a több ember halálát követelő durva magyarellenes provokációért. Borbély később egészen a környezetvédelmi miniszterségig vitte, ám ez év áprilisában lemondott, miután az Országos Korrupció-ellenes Ügyosztály befolyással való üzérkedéssel és vagyonnyilatkozata többrendbeli meghamisításával gyanúsította meg, mely vádakat az érintett visszautasította.
Tokay György a Vörös Lobogó című aradi magyar nyelvű kommunista pártlap publicistája volt 1968 és 1975 között, cikkeiben többek között Pol Pot kambodzsai terrorját magasztalta a korabeli irányelveknek megfelelően. Frunda György pedig az RMDSZ afféle szürke eminenciása, kezdetektől tagja a vezetésnek, noha a román parlamentbe először azon Független Magyar Párt színeiben került be, melyet sokan Securitate-kreatúrának tartottak, s amelyből később a Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt létrejött (e pártról is ejtünk még szót a későbbiekben.)
Kincses Előd, Tőkés László 1989-es ügyvédje, az 1990-es marosvásárhelyi konfliktus egyik becsületesen helytálló és ezért később a román hatalom által meghurcolt, az RMDSZ-vezetés által pedig ellehetetlenített magyar szereplője a 2006-ban róla készült Balkán-bajnok című portréfilmben egyenesen azt állította, hogy a kommunista diktatúra idején Frunda György volt ráállítva megfigyelőként. A szenátor tagadta a vádat, kijelentve, hogy hajlandó alávetni magát „egy kompetens személy” vizsgálatának, kiderítendő, létezik-e bármely dossziéban ilyen jelentés. E vizsgálatból aztán nem lett semmi, Frunda pedig azóta is az RMDSZ egyik legbefolyásosabb politikusa, és Székelyföld területi autonómiájának következetes aláaknázója.
Jellemző, hogy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében a román küldöttség vezetőjeként harcosan képviselte a román nemzetállami érdekeket a Székely Nemzeti Tanács kétszázezernél is több támogató aláírással hitelesített törekvésével szemben, később pedig állást foglalt a magyar állampolgárság intézményének kiterjesztése ellen. Vagyis elmondható, hogy Frunda György is következetesen szemben áll mindennel, ami a magyarság újraegyesítését és az elszakított országrészekben közösségként való megmaradását célozza.
Az RMDSZ romlottságának, csúcsvezetősége nemzetáruló magatartásának legfelháborítóbb példája Marosvásárhely feladása. A valaha Székelyföld fővárosának tekintett városban az ezredfordulón került minimális többségbe a románság, nem kis részben az 1990-es pogrom utáni jelentős magyar kivándorlás miatt, ám mivel a polgármesteri székért hagyományosan több román jelölt indult egy magyar aspiránssal szemben, Marosvásárhely első embere egészen 2000-ig magyar volt. Ezen esztendőben azonban (miután a parlamenti választási kampány hajrájában a később, mint említettük, hadnaggyá kinevezett Markó Béla az RMDSZ alapszabályát felrúgva önkényesen leváltotta Kincses Elődöt a párt Maros megyei elnöki tisztségéből, mert a pártvezetés által összeállított választási lista helyett a korábbi előválasztáson sok ezer választó által legitimált lajstromot adta le a román választási hatóságoknak) még egy magyar induló, az említett Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt elnöke, Kiss Kálmán is ringbe szállt a városvezetői tisztségért, aminek eredményeként Fodor Imre, az addigi elöljáró néhány száz szavazattal alulmaradt a Marosvásárhelyt azóta irányító Dorin Floreával szemben.
Kiss Kálmán 2004-ben megalapította a Romániai Székelyek Szövetségét, harsányan ellenezve az autonómia-törekvéseket, azt állítva, hogy a székelyek nem magyarok, hanem teljesen más nemzetiségűek. E szervezet 2004 őszén együttműködési megállapodást írt alá a Nagy Románia Párttal, s így Kiss az éppen időszerű választásokon a soviniszta, magyarellenes alakulat Maros megyei szenátori listájának második helyén indulhatott. Hogy milyen indíttatásból cselekedett Kiss Kálmán, azt ki-ki végiggondolhatja. Annyi bizonyos, hogy Marosvásárhely elvesztése nyomán nem eresztették túlzottan búnak a fejüket az RMDSZ csúcsvezetői, s az sem szegte kedvüket, hogy ezután minden helyhatósági választáson újra és újra elbuktak a szövetség jelöltjei. 2004-ben például a hírhedtté vált Kempinski-béli 2002. december 1-jei koccintás egyik résztvevőjét, Kelemen Attilát indították polgármesterjelöltként, s a Marosvásárhelyen rendkívül népszerűtlen politikus veszített. 2008-ban a Magyar Polgári Párt kezdeményezte, hogy a város világhírű szülötte, a Steaua Bukarest csapatával 1986-ban Bajnokcsapatok Európa Kupáját nyert és így román szavazatokra is alappal számító Bölöni László induljon pártok fölötti közös magyar jelöltként.
A korábbi labdarúgó azzal a feltétellel vállalta volna a felkérést, hogy az MPP és az RMDSZ egyaránt támogassa, utóbbi párt azonban újfent fittyet hányt a nyilvánvaló magyar érdekre, és az emblematikus neptunistát, a már említett Borbély Lászlót indította, aki ugyancsak elbukott Dorin Floreával szemben. Ugyanígy járt el az RMDSZ az idei helyhatósági választáson, ahol az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt is közös jelölt állítását szorgalmazta. E személy Vass Levente lett volna, ám az RMDSZ ragaszkodott hozzá, hogy a marosvásárhelyi fogorvos a párt tulipános jelképe alatt, ne pedig koalíciós jelöltként szálljon versenybe, így az MPP kihátrált mögüle, az egységes támogatás híján pedig maga Vass Levente lépett vissza. Az új helyzetben pedig az RMDSZ Frunda Györgyöt indította el, aki minden idők legkevesebb magyar szavazatát szerezte csak meg, még úgy is, hogy az MPP színeiben versenybe szálló Benedek Imre és az Erdélyi Magyar Néppárt által támogatott Smaranda Enache együtt is csak a voksok 4,3 százalékát gyűjtötte be, így Dorin Florea immár negyedik polgármesteri ciklusába vághatott bele.
Marosvásárhely etnikai szempontból frontváros, ezért a gyakorlati szempontokon túl erőteljes jelképi, lélektani jelentősége is van annak, hogy ki a város elöljárója. Az RMDSZ ide vonatkozó politikája az elmúlt három választás során egyértelműen Dorin Floreának kedvezett – hogy a szövetség stratégái „csupán” ostobák, vagy ennél is nagyobb a baj, azt megint csak döntse el az Olvasó! Egy biztos: a Román Kommunista Pártba visszanyúló gyökerekből sarjadt a Neptun-logika, aminek pedig már-már természetes következménye a román hadseregben viselt tiszti rang.
Mindezek következtében az erdélyi magyarság lélekszáma mintegy negyedmillióval csökkent az elmúlt huszonhárom évben. Ez háborús nagyságrendű emberveszteség. A román hadsereg fegyverrel sem lehetett volna eredményesebb…
Ágoston Balázs
Magyar Demokrata (Budapest)

Kiszáradt a krumpli
A háromszéki gazdák szerint 1946 óta nem volt ilyen szárazság a vidéken, mint ebben az esztendőben. Az aszály miatt a krumplitermés 80 százaléka ment tönkre.
Idén 2000 hektárral kisebb területre, azaz 15 ezer hektárra ültettek burgonyát Kovászna megyében, és ebben is nagy kárt tett a szárazság. „Míg az elmúlt évben 16–20 tonna burgonya termett hektáronként, idén 50 százalékos hozamcsökkenésre számítunk, de a termény minősége is romlott” – fejtette ki Könczei Csaba, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője.
Tavaly mintegy 360 ezer tonna termést takarítottak be, a hektáronkénti hozamátlag 22 tonna volt. A szakember katasztrofálisnak nevezte az idei helyzetet, gyakorlatilag minden növénykultúra kárt szenvedett, a kaszálók, legelők kiszáradtak. A gond az, hogy a gazdák nem kötöttek biztosítást a terményre: a 170 ezer hektár mezőgazdasági területből csupán 577 hektár őszi búzával bevetett rész van bebiztosítva.
Rákosi Katalin
Székelyhon.ro