Új elnökséget választott a MIT Lakiteleken
Lakiteleken szervezte meg éves táborát szeptember 2. és 4. között a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT): a találkozó elsődleges célja az volt, hogy a tagszervezetek nagyobb létszámban megjelenő képviselői jobban megismerjék egymást, továbbá lehetőségük legyen bekapcsolódni a MIT tevékenységének tervezésébe, közvetlen kapcsolatba kerüljenek a magyarországi partnerszervezetekkel. Ugyanakkor tisztújításra is sor került, a MIT elnöki tisztségről leköszönő Sándor Krisztina utóda Bozsó Imre Lehel lett.
A MIT elnöksége és közvetlen munkatársi köre mellett átlagban 15–30fős küldöttséggel voltak jelen a tagszervezetek: az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE), az Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE), a Romániai Magyar Cserkészszövetség (RMCSSZ), a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) és az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI), ugyanakkor a Fidelitas, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ, a Kereszténydemokrata Néppárt ifjúsági szervezete), a magyarországi Kultúrműhely Alapítvány és az Ifjúsági Caritas Egyesület is képviseltette magát.
A helyszín kiválasztása Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke meghívásának köszönhető, aki szombaton személyesen is köszöntötte a résztvevőket, kitérve a Kárpát-medencei népfőiskolai hálózat létrehozására. A péntek esti megnyitón Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár, valamint Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke üdvözölte a közel 150 fiatalt. Míg Répás a támogatáspolitika helyzetéről beszélt, Toró az EMNT és a MIT stratégiai partnerségét emelte ki. Szombaton délelőtt műhelymunkák zajlottak a tanács és tagszervezeteinek különböző működési területei mentén: oktatás, nem formális nevelés, kultúra, közművelődés, szabadidő, sport és szórakoztató tevékenységek, ifjúsági szolgáltatások, ifjúságpolitika, valamint érdekvédelem témakörökben.
Este tisztújító küldöttgyűlésre került sor, ennek keretében nyolc év után leköszönt Sándor Krisztina. Az ernyőszervezet elnökét Bozsó Imre Lehel korábbi alelnök, az IKE jelöltje váltja. Két évre új elnökséget is választott a küldöttgyűlés; a MIT alelnökei: Vadász-Szatmári Huba (az RMCSSZ jelöltjeként), Lovassy Cseh Tamás (az EMI jelöltjeként) és Fancsali Barna (a MISZSZ jelöltjeként). Szabadság (Kolozsvár)

Iskolai költözködések Kolozsváron
Kolozsvár magyar szempontból is jelentős iskoláinak életébe jelentős változást hoz a 2011-es tanévkezdés. Több mint fél évszázada a város lakossága tájékozódási pontként ismeri a „Brassai” épületét, de a Zenelíceum is fogalomszámba megy. Nem csak az egykori ottani diákok, de az épületekben zajló számos rendezvény, s nem utolsósorban maga a két patinás, impozáns épület is hozzájárult ahhoz, hogy magyarok–románok egyformán emlegessék a két elnevezést. A Brassai neve 1957 óta szerepel a cégtáblán, s bár néhány éve a János Zsigmond Unitárius Kollégium feliratát is kifüggesztették, még korántsem vette be a köztudat az új elnevezést.
Az iskolaépületek elmúlt évtizedben történt visszaszolgáltatása az egyházaknak oda vezetett, hogy a bennük működő állami iskoláknak költözniük kell. Ez országos jelenség, számos konfliktushoz is vezetett. A megoldás többnyire a helyi önkormányzattól, illetve néha az egyházaktól függ. Hiszen lehet szó kiegyezésről, iskolaegyesítésről is, illetve más egyházi épület felajánlásáról. Városunkban az idén ősszel kétféle megoldásnak is tanúi lehetünk.
A Brassai Sámuel Elméleti Líceum épületét 1999-ben kormányrendelettel kapta vissza az unitárius egyház. Már korábban, 1993-ban megalakult az Unitárius Teológiai Líceum, mely eleinte jól elfért az állami líceum mellett, tanáraik jó része közös volt. Aztán az egyházilag támogatott iskola mind jobban kifejlődött, s ennek arányában a Brassai kénytelen volt összehúzódni, a végén már nyomorogni. Mikor 2003-ban az unitárius tanintézet felvette a János Zsigmond Unitárius Kollégium elnevezést, nyilvánvalóvá vált, hogy a Brassainak előbb-utóbb távoznia kell az épületből. Tavaly a kiéleződött konfliktust az egyház és a városi önkormányzat összefogásával sikerült megoldani. A szintén visszaszolgáltatott régi kollégiumépületet az egyház felajánlotta a Brassainak, ha onnan kiköltözik a Victor Babeş Egészségügyi Líceum. A város a líceumot más ingatlanba helyezte át, úgyhogy a Brassai költözhetett a Kossuth Lajos utca 7. szám alatti, a Sora üzletház melletti kétemeletes épületbe.
Nem akárhol, a város szívében kapott új otthont a Brassai, pár lépésre korábbi épületétől. Ezen a helyen 1718 óta működött az unitárius tanintézet, s Leder József tervei szerint 1806 őszére húzták fel a ma is látható kétemeletes, műemlék jellegű, barokk és klasszicista elemeket kombináló épületet. Eredetileg jón oszlopos, urnával díszített kapuzata volt, melyet a múlt századfordulón lebontottak. Ennek feliratos kövét az új kollégiumépület egyik udvari ajtója fölé falazták be, rajta máig kibetűzhető a MVSIS ET VIRTVTIBUS MDCCCVI / COMMUNITAS VNITARIORVM REAEDIFICAVIT (A múzsáknak és erényeknek 1806. Újjáépítette az unitáriusok közössége) szöveg. Ebben az épületben tanult aztán Brassai Sámueltől kezdve Szentiváni Mihály és Kriza János költőkön, Jakab Elek és Kőváry László történészeken, Berde Áron természettudóson át Gyallay Domokos íróig közel egy századon keresztül minden jeles unitárius személyiség. 1860-ban szűknek bizonyult az épület, úgyhogy a templommal párhuzamosan a földszintet meghosszabbították 5 helyiséggel. 1887-ben a Pákey-házat (a mai Sora helyén állt) is hozzácsatolták, s még így is alig felelt meg a 19. századvég követelményeinek. Ezért vált szükségessé az új épület felhúzása 1900–1901-ben.
Most nem kis feladat vár a Brassai vezetőségére, hogy a már száz évvel ezelőtt is szűkös, korszerűtlen, de kétségtelenül patinás épületet a modern tanügy követelményeinek megfelelően berendezze, használhatóvá tegye. A legszebb helyiséget, az egykori nagy auditórium két emeletet átfogó termét – ahol Brassai híres székfoglaló beszédét is elmondotta – most tornateremként örökli meg a polihisztor nevét viselő tanintézet. Egyelőre hiányzik a kisiskolásoknak nélkülözhetetlen udvar, a színpados díszterem, s még a tantermieken kívül számos felszerelésnek kell megfelelő elhelyezést találni. Remélhetőleg olyan hosszasan tud majd itt működni a Brassai, hogy nevét idővel az unitárius ókollégium épületéhez is hozzákapcsolják.
A másik költöző iskola a Sigismund Toduţă Zenelíceum. Ennek eddigi épülete az óvári kétemeletes gótikus kolostorépület volt. Mikor ezt 1949-ben államosították, az éppen megalakított román és magyar tannyelvű zeneiskolának utalták ki, minthogy a kis cellák megfeleltek a zenetanítás követelményeinek. Miután az épületet visszaszolgáltatták a Ferenc-rendnek, elkerülhetetlenné vált az iskola kiköltöztetése. Már egy-két éve folynak a tárgyalások. A szülők és a tanárok is nehezen veszik tudomásul, hogy a város központjától távolabbra kell költözni. Új otthont kell kialakítani. A város önkormányzata az Unirea Iskolacsoport Pap/Párizs utcai épületét utalta ki számukra.
Ennek az épületnek is megvan a maga százéves története. Az 1896-os millennium alkalmából május 17-én a városi törvényhatóság Albach Géza polgármester vezetésével, gróf Béldi Ákos főispán jelenlétében ünnepi közgyűlést tartott, s ezen határozatot hoztak a millennium megörökítéséről. A kilenc pont között szerepelt a Mátyás-szobor alapkőletétele, a Szent György-szobor másolatának kolozsvári felállítása, technológiai és iparmúzeum létesítése. A 8. pontban kimondják, hogy sor kerül a II. községi népiskola alapkövének elhelyezésére, s az intézetet Millenniumi Népiskolának fogják nevezni. Az ünnepélyes alapkőletételre az év folyamán mégsem került sor, de a következő két évben a tanintézet egyemeletes épülete elkészült. Az akkoriban külvárosnak számító Pap utca és még csak körvonalazódó Apafi (utóbb Móricz Zsigmond, ma Bukarest) utca sarkára emelték. A századfordulón II. Községi Vegyes Iskola volt az elnevezése, címe pedig Pap utca 35. szám. Igazgatója Elek Gyula. 1914-ben mint Magyar Királyi Állami Millenniumi Iskola szerepel ugyanezen a címen. Igazgatója még mindig Elek Gyula, „az arany érdemkereszt tulajdonosa”, mellette négy férfi tanító és öt tanítónő, valamint 2 óvónő és egy kézimunka-oktató működik az intézetben. Ezek szerint az öt-öt fiú- és leányosztály mellett óvodai csoportok is voltak. 1943-ban Állami Millenniumi Népiskola a tanintézet neve, címe változatlan. A világháború után a magyar tannyelvű 12-es számú Középiskola működött itt, címe már Párizs utca 60. számra módosult. 1958-ban a középiskolát átköltöztették az Ipar utcába, s az épületben a 7-es számú Általános Iskola létesült román–magyar tagozattal. 1975 táján egy Monostor negyedi általános iskola felépítése nyomán az itteni iskolát megszüntették, s az épületet kiutalták az Unirea gépgyárhoz kapcsolt ipari „iskolacsoport” részére. Ennek aztán külön műhelyépületet húznak fel az udvaron. Ezt igyekeznek most átépíteni a zeneiskola igényeit figyelembe véve. Az iskola saroképületét annak idején a népiskolák követelményeinek megfelelően alakították ki világos, tágas tantermekkel, szükséges mellékhelyiségekkel. Napjainkban az előtte található egyik legforgalmasabb utcakereszteződés a környéket meglehetősen zajossá és szennyezetté teszi. Az átalakítások után bizonyára a Zenelíceum itt is sikerrel folytatja már hat évtizedes munkásságát.
GAAL GYÖRGY. Szabadság (Kolozsvár)

Kit akarnak itt felszámolni?
Bekapcsolom a tévét, hallgatom, nézem Corneliu Vadim Tudor és eszmetársai újabb hőbörgéseit Székelyföldről, amelyről mint ősi román földről papolnak. Az elszánt "vitézek" épp a románság felszámolásáról adnak hírt, riogatják az ország jobb sorsra érdemes lakosságát. Úgy tűnik, hogy az agresszív magyar nacionalizmus miatt a székelyföldi román kisebbség megtűrt "elemmé" vált "ősei földjén". Ezt hallhatja, láthatja az elképedt tévénéző, hazafiságtól duzzadó keblű, elkeseredett román honfitársunk. Mindezt teátrális, szörnyű mimika kíséretében, indulatokkal felkorbácsolt hadonászással, kellő hangorgánummal hozzák a tudtára!
Vadimék újabb sérelmei
Vadim Tudor és hasonszőrű társai legújabb felfedezése szerint a Kovászna megyei rendőrség címere egy magyar kezet és egy átszúrt román szívet ábrázol. A 2009-es kormányrendelet alapján készült címer megalkotására, amint a megyei rendőrség szóvivője, Buzsi Andrea is elmondta, egy bukaresti heraldikust, Ştefan-Laurenţiu Szemkovicsot kérték fel. A szakember a megyei címerből vette át az átszúrt szívet tartó páncélos kart. A rendőrség címerét mind az országos heraldikai bizottság, mind a belügyminisztérium jóváhagyta. E címer 2011 júliusában vált hivatalossá, amikor megjelent a Hivatalos Közlönyben.
A kifogásolt, kardot tartó páncélos kar az itt élő lakosság határvédő hősiességét szimbolizálja, míg a szív nemcsak az áldozatkészséget, de a szülőföld szeretetét is. Mivel e szimbólumok a székely nemzet legrégibb címerének jelképei, így a 600–700 éves címerjelképek nem gyalázhatják a helyi románokat. Ezt már azért sem tehetik, mert az első román csoportok sokkal később jelentek meg Székelyföld területén. Mindazok, akik a helyi román közösség elleni merényletről beszélnek, megnyugodhatnak. Sepsiszentgyörgyön az első két román család oklevelekben való első említése 1614-ből származik. A székely nemzet említett címerét már 1438-ban új címerrel cserélték fel, így ennek is immár 573 éve! Tehát e szimbólumok – a XIV. és a XV. században – nem sérthettek egy olyan lakosságot, amely nem e tájak lakója! Ezt azért kellett leírnom, mert az említett címer elfogadása ellen több hazafias szellemiségű román szervezet tiltakozott. Ők úgy vélik: e jelképek a helyi román közösséggel szembeni intolerancia jelképei. Nem, uraim: ezek a legrégibb székely címer szimbólumai! Kétnyelvűségért ötezer lejes büntetés
Olvasom, hogy dr. Szász János főorvost – a dicsőszentmártoni kórház igazgatóját – 5000 lejes büntetés kifizetésére kényszeríthetik, mert kétnyelvű tábla hirdeti a kórház nevét. Ilyen aljasság, mármint kétnyelvű táblát kitenni egy kórház falára a huszonegyedik század Európájában, valóban vérlázító, tűrhetetlen! E demokráciát gyalázó tett nemcsak arcátlanság, de kimeríti a szelíd, a béketűrő román nacionalizmus toleranciájának tele kosarát is! Ilyen bűnt elkövetni az "ősi román földön"! Nem csoda, ha ily nagy összegű büntetést helyeztek kilátásba! E főbenjáró szemtelenséget, gyalázatos fondorlatot, provokációt csakis komoly büntetéssel lehet helyére tenni! Muszáj gyökereiben meggátolni a békés együttélést, a tiszta egynyelvűséget zavaró akciót. Időben kell dobbantani! Ha nem teszik, soha nem lehet tudni, elkanászosodnak ezek a magyarok, és holnapután már egész Erdélyben követelni fogják a magyar nyelv hivatalossá tételét! Ha a magyar lakosság számaránya Dicsőszentmártonban húsz százalék alá esett, tessék tudomásul venni, nincs helye a magyar szónak! Nincs apelláta! Az ítélet jogerős. A román törvényeket tiszteletben kell tartani! Kit érdekel olyan apróság, hogy Dicsőszentmárton, akárcsak Erdély legtöbb városa, magyar többségű volt? Kit érdekel az, hogy 1910-ben a románság aránya alig 21 százalékot tett ki! A lényeg az, hogy most túlhaladja a 80-at. Bár mindez a 91 éves toleráns román uralomnak, a masszív betelepítésnek, az etnikai arányok erőszakos megváltoztatásának köszönhető, az már nem érdekes! Az csak természetes, hogy a kisebbség nyelve is másodrangú! Teljesen lényegtelen, említésre sem méltó, hogy a helyi magyarság nem kérte a tömeges román betelepítést az ősei által alapított városba, nem kívánta a kisebbségi sorsot. A törvény, az törvény!
Hófehérke helyett Fluieraşul fermecat
Arany János szülővárosában, Nagyszalontán, a Bocskai István fejedelmünk által letelepített hajdú utódoknak az óvodaközpont Hófehérke nevétől kell búcsúzniuk. Helyette nagylelkűen kárpótolták őket, megkapták, akár akarták, akár nem, a varázslatos furulyahangra emlékeztető Fluieraşul fermecat nevet. Mindezt egy olyan óvodában, ahol a 18 csoportból 11 magyar. Az csak természetes, hogy egy kalap alatt eltávolították a korábbi kétnyelvű óvodatáblát is. A mesegyűjtő Arany László nevet óhajtó magyar szülők csak az óhajjal, a sóhajjal maradtak, mivel hiába vannak többségben, ők másodrangú állampolgárok, akár bevallják, akár nem. Ők olyanok, akiket meg lehet félemlíteni, mert nem az uralkodó nemzet tagjai! Ők csak megtűrtek a saját szülőföldjükön, amelyért elődeik annyi véráldozatot hoztak. Még hogy Arany János városában Arany Lászlóról óvodát nevezzenek el! Ugyan már! Még mit nem! Hisz a közmondás is azt mondja, nem minden arany, ami fénylik. Diszkrimináció ellen tüntetnek
1941-ben az alig 3,9 százalékarányban románok által is lakott hajdani Székelyvásárhelyen, az 1616-ban Marosvásárhely névre keresztelt magyar királyi jogállású városban, ahol az 1948-as tanügyi reform után létrehozták a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemtől független Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetet, ma is dühöng a csodálatos tolerancia! Itt a hatvanas évek derekáig (jórészt) magyar orvosképzés folyt, majd fokozatosan beindult a magyar egyetem elrománosítása. Az intézet 1991-ben vette fel a mai büszke nevet: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem megnevezést. Az egyetemen az egyetemesség egyre inkább csak a román etnikumhoz tartozókat jelenti. Jó példa arra, hogy miként lehet fokozatosan visszaszorítani, törpe kisebbséggé, megtűrtté tenni a magyar többséget! Immár több hete zajlik a békés tüntetés azért, hogy a hajdani magyar egyetem keretében – a diszkrimináció megszüntetésére – engedélyezzék az önálló magyar tagozatok létrehozását. Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának dékánja szerint évente mintegy nyolcezerre tehető a Romániában magyarul érettségiző diákok száma. Ezek egynegyede anyanyelvén, másik negyede román nyelven tanul tovább. Ez a magyar állami egyetem hiányával (is) magyarázható! Jó lenne, ha a magyar adófizető pénzéből jutna az önálló állami magyar egyetemre is. Azonban lehetséges az is, hogy e sorok írója túlzásba esett. Mindazoknak, akik a nagy tolerancia szellemében nem teszik lehetővé egy másfél milliós magyar közösségnek az önálló magyar állami egyetemhez való jogát, igazuk lehet! Báthory István erdélyi vajda, később a lengyelek (egyik) legjelentősebb királya és erdélyi fejedelem 430 évvel ezelőtt, 1581-ben tévedésből alapított egyetemi képzést Kolozsváron, akarám mondani, a Ceauşescu által elkeresztelt Cluj-Napocán. Ez utóbbi megnevezést a román "barátaim" nagy bánatára azért nem használhatom, mert a jelzett korban e várost felerészt magyarok és felerészt szászok lakták. Annak ellenére, hogy az egykori kolozsvári bíró, Gheorghe Funar szerint a románság tízezer éves múltra tekint vissza, a kincses városban 1941-ben a románság számaránya mindössze 8,9 százalék volt. Ennek ellenére az 1871-ben alapított Ferenc József Tudományegyetemet az új, a toleráns hatalom jóval a trianoni békediktátum előtt, már 1919-ben felszámolta! Az 1947-es párizsi békedöntés pozitív befolyásolására 1945-ben megalapították a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemet. Ez azonban még tacskó korában, alig tizennégy éves létezés után kimúlt. Megszűnt az önállósága! Miután a párizsi békediktátum Észak-Erdély magyar többségű területeit Romániához csatolta, megkezdték a magyarság intézményeinek szétverését. 1959-ben a Bolyait olvasztották be a ma is működő Babeş–Bolyai Tudományegyetembe. Eredménye: ma Romániában a magyar egyetemista diákok fele nem tanul anyanyelvén.
Kinek a nyelvét akarják eltüntetni?
Immár a saját bőrünkön tapasztalhatjuk, hogy a magyarnyelv-használat visszaszorítása elleni küzdelem már Sepsiszentgyörgyön is hatalmas energiát emészt fel. Büszkén használhatjuk az önkormányzat szót, de még egy utcanévről szóló helyi döntést is törvényszék semmisíthet meg, ha az magyar! Oda jutottunk, hogy Sepsiszentgyörgyön olyan "polgártársaink" élnek, akik a békés együttélés megteremtése érdekében bűnvádi feljelentéseket tesznek, ha a magyar nyelv ellen kell fellépni! Gondoljunk csak arra, hogy a megyei könyvtár igazgatójának kinevezése immár negyedik éve törvényszéki ügy. Nem csoda! Hogyan képzelte el a megyei tanács azt, hogy egy 85 százalékban magyar intézmény élére olyan személyt nevezzen ki, aki ismeri a helyi lakosság nyelvét?! Helyesebben: hogy merték a poszt elnyerésének feltételéül a magyar nyelv ismeretét szabni?! Egyértelmű, a román nyelvi hegemónia megszállottjai nehezen viselik el az egyenrangúság gondolatát. Már most másodrangúként szeretnének kezelni bennünket azok, akiknek elődei az elmúlt évtizedekben érkeztek e tájakra. Kérdem én: ki kit számol fel? Kinek a történelmét, nyelvét akarják eltüntetni? Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Zarándokként visszatérni
Zizi könyve
Ahol leoldom saruimat (Arcok és szent helyek – erdélyi szemmel) – ez a címe annak a kötetnek, amelyet igen érdekes könyvbemutató keretében múlt szombat délután ismertettek a vásárhelyi közönséggel.
Telt házas publikum gyűlt össze a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János Termében, ahol elsőként Nagy László lelkész, unitárius főjegyző köszöntötte házigazdaként a megjelenteket. A kötetet és szerzőjét – dr. Gellérd Juditot – barátnője, Koszta Gabriella színművésznő méltatta.
– Barátságunk több mint ötvenéves. Édesapáink együtt raboskodtak a Duna- csatornánál, míg mi pionírokként kalászgyűjtők voltunk. Barátságunk azóta tart, így boldogan olvastam Gellérd Judit, vagy ahogyan mindenki ismeri – Zizi – könyvét. Sokoldalú tevékenysége, nyitottsága okán a világon mindenhol vannak barátai. Mostanában rengeteg útikönyv jelenik meg, kitárult a tér és az idő. Akik turista- útikönyvet keresnek, azoknak nem ajánlom a Zizi kötetét, mert nem az. Hanem egy rendkívül szenvedélyes, kíváncsi ember szemlélődése a világban. Erdélyi látásmóddal szemléli a legtávolabbi kultúrákat, biztos szemszögből keresi a mindenhol egyformán érvényes kapcsolódási pontokat: a megértést, a nyitottságot, a rejtett titkok megtapasztalását. A kötetben nyolc utazás nyolc útleírása szerepel igényes, szép, erdélyi magyar nyelven, élményeit közvetlenül és láttatóan osztja meg. Zizi orvos, emellett aktívan zenél és fontos karitatív tevékenységet végez. Sokat gyűjtött az erdélyi egyházaknak, e nyolc útjáról saját élményeit szeretné megosztani, tapasztalatait hazahozni. Ehhez tehetségre van szükség. Másik értéke, hogy e rohanó világban állandóan a transzcendenssel találkozik, rejtett, titkos dolgokra irányítja a figyelmet, összefüggéseket keres és talál az erdélyi és a távol-keleti kultúrák között. Ez látásmód kérdése és én ezt nagyon értékelem. Jósága, szeretetre való törekvése ötvenkét éves barátságunk alatt semmit sem változott – mondta a méltató, majd egy megkapó részletet olvasott fel a kötetből: olvasmányos és elgondolkodtató beszámolót egy Gangesz-parti hamvasztásról.
A méltatás után a szerző is felszólalt, szokatlan, de érdekes módon: Zizi's Movie címmel 28 perces, képekből, filmfelvételekből álló kisfilmet láttunk a kötetében szereplő utazások helyszíneiről Dél-Afrikától Nepálig, a vetítés közben ezeket ismertette. – Akárhova utazom, mindig zarándokként térek haza, mert a szentség magva mindenhol megvan. Ha huszonkét évvel ezelőtt amerikai férjem nem vesz el, ma nincsen ez a könyv. Kétszer kaptunk meghívót az úszó egyetemre: egy luxushajón három hónap alatt körbeutaztuk tanítványainkkal a Földet. Férjem keleti vallástörténész, így sokszor jártunk Ázsiában, Japánban. Meghívtak esküvőre a Machu Pichura, ahol én voltam az eskető pap. Nepálban megemlékező istentiszteletet tartottak az édesapám emlékére, a tibetiek iránt mélységes vonzalom él bennem: örökre megmaradt a Katmanduban hazájukért folyamatosan imádkozó emberek látványa. Csatlakoztam hozzájuk én is, Tibetért, Erdélyért imádkoztam hat órán keresztül. Azóta Tibet–Erdély analógiáról prédikálok Amerikában. Gyászoltam az Ararát alatt a legrégebbi keresztény ország lakói, az örmények ellen elkövetett genocídium áldozatait, amelyet a mai napig nem ismer el Törökország. Erdélyi szemmel úgy látom, hogy csak akkor van jövő egy kisebbség számára, ha ismeri a múltját, az értékeit. Ezért van itt, az erdélyi magyarságnak jövője és ezért nincs a hawaii őslakosságnak. A férjemmel oda költöztünk, ő ott azóta önkéntes, az őslakosok kultúrájának feltámasztásán dolgozik. Több életveszélyes fenyegetést kaptunk, hogy hagyjuk el a szigetet. A huszonegyedik század Amerikájában a hawaii őslakosság nyelve és szokásai tiltottak. A hágai bíróság elé is vittük az ügyet, sikeresen. Utazásaim tapasztalata, hogy minden mindennel összefügg, a szeretet ellentéte pedig nem a gyűlölet, hanem a közöny – mondta a szerző, aki az est végén rövid műsort adott elő – hegedűn.
Nagy Boton. Népújság (Marosvásárhely)

Magyar térfoglalás Nagybányán
„Miénk itt a tér!” jelszó alatt szervezik meg idén szeptember 16–18. a nagybányai Főtér Fesztivált. A rendezvénysorozat rendhagyó módon idén nem a hajdani vásártérről, hanem a Klastromrétről indul.
kecskeméti lovas íjász hagyományőrzők bemutatóját parádés bevonulás követi a főtérre: a résztvevők, vendégek és a közönség táltos dobosok kíséretében érkeznek a rendezvény helyszínére, s három napra jelképesen és a valóságban is elfoglalják a régi városközpontot. Nagybánya és a környékbeli magyar közösség egyik legfontosabb, legnagyobb rendezvénysorozatát a helyi civil szervezetek, ifjúsági és kulturális egyesületek szervezik. A szervezők közleményéből kiderül, a csapat ezúttal is az igényes, kulturált szórakozás és szórakoztatás mellett kötelezte el magát; a gazdag és változatos programkínálat is ezt igazolja. Idén sem maradnak el a fiataloknak, gyermekeknek szóló sportvetélkedők, ügyességi és csapatversenyek; lesz önkéntesek vetélkedője, aranyosztály, közös gitározás, óriássakk, számcsata, öttusa és rovásdominó.
Lesznek hagyományőrző programok: kézművesvásár, mívessátor, ősmagyar jurta, néptánc, lovasíjászok és táltos dobosok előadása. Egy teljes napra egy a régi korokat idéző népi játszótér is a helyszínre költözik, ahol a hordólovaglástól a bikaszarvdobálásig, a Toldi-erőpróbától a kosaras körhintáig számtalan izgalmas játékot kipróbálhatunk. Az érdeklődők láthatnak képzőművészeti kiállítást, és hallhatnak Rádiókabarét, lesz közös versmondás és gitározás, zenés-verses előadás a Fekete Sas udvarán, valamint térzene. A míves sátorba, amikor éppen nem kézműveskednek benne, egyenesen „1000 magyar ház” költözik: az európai kulturális örökség napjaihoz kapcsolódva vetített képekben elevenednek meg Nagybánya és Erdély legszebb települései, épületei. Lesznek könyvbemutatók, vasárnap pedig egyházi programok és ökumenikus istentisztelet. A környezetvédelmi akciók során elültetjük a Főtér Fáját, lesz közös kocogás és zöld szépségversenyen méretnek meg a város legszebb fiataljai. A bulik, koncertek sem maradnak el: pénteken óriáskivetítőn vetítik az István, a király rockopera csíksomlyói bemutatóját, a szombat esti vendég pedig Nagy Feró és a Beatrice. Krónika (Kolozsvár)

„Konstruktív hozzállást ígér az RMDSZ-nek a PDL a kisebbségi jogok kapcsán
A Szociáldemokrata Párt (PSD) és az RMDSZ egyaránt határozottan ellenzi a levélben szavazás bevezetését, amelyet a nagyobbik kormánypárt, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) szorgalmaz – derült ki a legnagyobb ellenzéki párt és a jelenleg kormányon levő magyar szervezet vezetői közötti keddi találkozón.
Victor Ponta, a PSD elnöke a találkozót követően elmondta, hogy az RMDSZ támogatását kérte a levélben szavazás bevezetésének megakadályozásához. „Felhívtam a figyelmet a választási csalás azon, legsúlyosabb formájára, amelyet a PDL, személy szerint pedig Teodor Baconschi külügyminiszter tervez, nevezetesen a diaszpórában élők szavazatainak ellopására” – jelentette ki Ponta.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke leszögezte: a szövetségnek komoly fenntartásai vannak a levélben szavazással szemben. „Komoly fenntartásaink vannak, és ha az RMDSZ-ben még nem is alakult a hivatalos álláspont erről a kérdésről, már beszéltem párttársaimmal, és nagy többségük nagyon vonakodik. Sohasem mondtuk, hogy egyetértenénk a javasolt szavazási módszerrel, fenntartásaink nagyon erősek” – hangoztatta Kelemen.
Mint arról beszámoltunk, Teodor Baconschi azzal próbálta meg alátámasztani a levélben szavazás szükségességét, hogy ily módon a határon túl élő románok számára is biztosítható a lhetőség, hogy éljenek állampolgári jogukkal. A PDL májusi kongresszusán ugyanakkor úgy nyilatkozott, ezzel akár egymillió szavazatot is szerezhet a PDL. Az ellenzék ennek nyomán attól tart, hogy a PDL így szeretné elcsalni a jövő évi választásokat.
Kelemen arról is beszélt, a szintén a PDL által szorgalmazott alkotmánymódosítás nem valósítható meg a jelenlegi parlament mandátuma alatt, mert a kormányoldalnak nincs kétharmados többsége. Ponta is leszögezte: a jelenlegi parlament nem módosíthatja az alkotmányt.
Emil Boc: tíz régió is lehet
Emil Boc kormányfő szerint a koalíció jövő heti, keddi ülésére már tudható lesz, hogy megvan-e a konszenzus a választások összevonásáról. A miniszterelnök hétfőn este elmondta, addig a koalíciós pártok mindegyike megvitatja az erre vonatkozó javaslatot. A közigazgatási átszervezés kapcsán kifejtette, arról ugyan a koalíció tagjai eltérően vélekednek, de a PDL hajlandó módosításokat is elfogadni, például arra vonatkozóan, hogy az államfő által javasolt nyolc nagyrégió helyett tíz jöjjön létre.
Az RMDSZ elnöke elmondta, a találkozón a nemzeti kisebbségek jogai is szóba kerültek. Leszögezte: a kisebbségi jogokat a parlamentben elfogadott törvényekkel kell szavatolni, olyanokkal, amelyek akkor is hatályban maradnak, ha az RMDSZ nincs kormányon. Közölték, hogy a PSD részéről konstruktív hozzáállást várnak el a kisebbségi jogok kapcsán, amire az ellenzéki párt ígéretet is tett.
Az RMDSZ-t egyébként Kelemen Hunor, Máté András, Markó Béla, Borbély László és Fekete Szabo András, a PSD-t pedig Victor Ponta, Liviu Dragnea, Viorel Hrebenciuc, Ilie Sârbu és Mircea Duşa képviselte a tegnapi találkozón.
Kelemen Hunor a találkozó kapcsán elmondta: hétfőn beszélt Emil Boc miniszterelnökkel, aki megértette, hogy természetes, a hatalom és az ellenzék közötti párbeszédről van szó, így nincs szó a kormánykoalíció felbontásáról. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy a koalícióban sikerül megállapodásra jutni a választási renszer átalakításáról ésa választások időpontjáról, és ismét leszögezte: az RMDSZ csak olyan választási rendszert tud elfogadni, amely biztosítja az arányos képviseletet a kisebbségek számára. Az RMDSZ koalíciós partnere érdemben nem nyilvánított véleményt a szövetség és az ellenzéki párt közötti találkozóról: Sever Voinescu, a Demokrata-Liberális párt szóvivője csupán annyit mondott: mindenki azzal találkozik, akivel úgy gondolja, hogy megéri.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

Hajtűkanyarok Az egymást hajszoló kizárólagosságok csak nemzeti karambolokba torkollhatnak.
Kertész Ákos Amerikai Népszavában megjelentetett, botrányt keltő levelével nem az a probléma, hogy a magyarságot gyalázza. Ezt sűrűn megtették előtte mások is. Berzsenyitől Adyig és tovább. Magától Adytól Kertésznél is durvább sértéseket tallózhatnék.
Kertész Ákos azonban úgy sértegeti a magyart, hogy magyar íróként és állampolgárként önmagát és a magyar társadalom – hallgatólagosan vele egy nézeten lévőnek tekintett – tagjait nem tekinti magyaroknak. A maradék magyar nép – szavaiból ítélve – „genetikailag” lelkiismeretlen és szolgalelkű. Magyarán: nem az egymást követő politikai agymosások tették olyanná, amilyen. Ha olyan. Azaz, Kertész Ákos szövege nem-magyar oldalról pontosan azt a jelenséget produkálja, amelyet magyar oldalon meg szeretne bélyegezni: a fajelméletet. Ami, lényege szerint most is, mint mindig, pusztán a politikai ellenfél gyűlöletét hivatott megalapozni.
Ezzel azonban Kertész nem csak a magyar zsidóságot rekeszti ki a magyar népből és a magyar nemzetből, hanem a nem zsidó származású magyarok (írók, filmrendezők, színészek, oktatók) azon tömegeit is, akik írásban, szóban és tettben őszintén szembenéztek a holokauszt tényével (is). A román értelmiség túlnyomó többségével ellentétben például.
Azt még megérteném, hogy Kertész gyanakszik a zsidóságot megkövető vagy az antiszemita uszítással szemben nyilvánosan megvédelmező Kövér Lászlóra vagy Lázár Jánosra. Valóban nehéz ugyanis eldönteni, hogy az ő gesztusaikat mennyiben vezette őszinte megbánás, illetve a zsidó honfitársaikkal való együttérzés, és mennyiben politikai számítás. Nem könnyű ugyanis elfeledni, hogy az azóta fényes karriert befutott jelszó, miszerint „Magyarország legyen végre a magyaroké”, a Fidesz – akkor még liberális, de a konzervatív fordulatot akkor már tervezgető – elnökétől származik. Ámbár egy „is”-sel megtoldva, ama jelszó sem nélkülözött volna minden alapot. Az a liberális ideológia ugyanis, amely a népet és a nemzetet az állampolgárok közösségével – és csak azzal! – tekintette azonosnak, önmagukat magyarnak érző emberek millióit rekesztette volna ki a kulturális nemzetből is, s nyilvánította nacionalistának, sőt irredentának azokat, akik a határon túli magyarokat is a nemzet (mindkettő) részének szerették volna tekinteni.
Kertész – szélsőjobboldali ellenfeleivel maradéktalan egyetértésben – nem csak őket, hanem például Pilinszky Lászlót, Antall Józsefet, Göncz Árpádot, Esterházy Pétert, azaz (ha jelenthet ez egyáltalán valamit) származásuk tekintetében is magyar politikusok és értelmiségiek tömegeit radírozza ki a magyar nemzetből. Ezek után a magyar nép „természetszerűen” apad a Jobbik legelvetemültebb képviselőire, akiket aztán prófétai dühvel lehet sárba tapodni.
Ahogyan azon sem csodálkozhatunk, hogy a magyar népből kitaszított milliók mind erőteljesebben elhidegülnek attól az ideológiától, amelyben a jelek szerint Kertész és – az ügyet pusztán felfújt balhénak tituláló – elvbarátai sem hittek soha, legfeljebb úgy tekintették, hogy politikai céljaiknak, illetve értelmiségi ambícióiknak ez felelhetne meg a leginkább.
S azt hiszem, itt van a kutya elásva. Mivel ez az ideológia, amelyet a hatalom korábbi birtokosai egyetlen lehetséges világlátásként próbáltak a teljes magyar nyilvánosságra ráerőltetni, fokozatosan lelepleződött, s a magyar választók egy másik – úgy tűnik nem kevésbé kizárólagos – ideológiára adták voksukat. Kertész és elvbarátai azonban ahelyett, hogy a kiegyezés útjait keresnék, megpróbálnak bosszút állni azokon, akiket lényegében ők maguk hajszoltak bele a kétharmados hatalomba. A két ideológia, a kozmopolita és a nemzeti, „sajnos” együtt igaz – ahhoz, hogy az emberek a nemzetek fölött találhassanak egymásra, létezniük kell a nemzeteknek, s ahhoz, hogy virágzó nemzetek létezhessenek, olyan embereknek kell létezniük, akik képesek túllépni a szűk értelemben vett nemzeti célokon és szempontokon. Egészséges politikai és kulturális élet csak e két ellentétes politikai nézetrendszer és világkép szabad és tisztességes versengésén alapulhat.
Az egymást hajtűkanyarokba hajszoló kizárólagosságok csak nemzeti karambolokba torkollhatnak.
Bíró Béla. Új Magyar Szó (Bukarest)

Tőkés László EP-alelnök a magyar-magyar párbeszédről
A szeptembertől újrainduló Európa parlamenti ülésszak erdélyi nyitányaként tartott sajtóértekezletet Nagyváradon Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke és Szilágyi Zsolt, az EP-képviselő brüsszeli kabinetfőnöke. Az újságírókkal való találkozón elsősorban a magyar-magyar párbeszéd lehetséges alakulásáról és a verespataki bányanyitásról esett szó.
Az Erdélyi Napló Tőkés Lászlót a pártbejegyzés rögös útjáról, illetve az ehhez kapcsolódó magyar-magyar párbeszédről kérdezte.
– Több, mint négy hónapja tart az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzési procedúrája, miközben a bíróság újabb és újabb okokat talált a pártbejegyzés elnapolására. Ön szerint mi áll ennek a jogi huzavonának a hátterében? – A kérdésnek egy általános és egy konkrét vetülete van. A jelenség általános vetülete kilencven évre, újabban pedig húsz évre nyúlik vissza: le kellett törni az önálló kisebbségi, ezen belül az önálló magyar érdekképviseletet. Annak lehettünk tanúi, hogy 1989-1990 fordulóján a magyarság mintha magára talált volna, megszerveződött, kialakította politikai érdekérvényesítő és képviseleti rendszerét. Az öröm azonban rövid ideig tartott: az áldemokratikus, posztkommunista, posztszekurista, nacionalista rendszernek öt-hat évre volt szüksége ahhoz, hogy véget vessen az önálló magyar érdekérvényesítésnek. Babits Mihály verssorát idézve, megalázatosította a magyarságot: a magyar politikumot sikerült becsatolnia a többségi politika rendszerébe, és pénzzel, hatalommal és feltételezhetően titkosszolgálati eszközökkel kihúzta a talajt a magyar politika alól. Ennek isszuk most a levét! Ma az RMDSZ színeiben egy magyarul beszélő román politikai alakulat ténykedik, és ez végletesen behatárolja és korlátozza politikai mozgásterünket és érdekérvényesítési lehetőségeinket. Ezt a helyzetet akarjuk feltörni, megváltoztatni, amikor az egyik kísérletet a másik után végezzük, kezdve az alsócsernátoni fórummal, folytatva a szatmárnémeti egyházi autonómia-közgyűléssel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács megalakulásával, a Magyar Polgári Párt létrehozásával, és legutóbb az Erdélyi Magyar Néppárt megalakítási kísérletével. Konkrét formában arról beszélhetünk, hogy a többségi hatalommal cinkos együttállásban lévő Romániai Magyar Demokrata Szövetség, az RMDSZ – amelynek nevéből már csak a „romániai” bír hiteles tartalommal –, minden lehetőt megtesz, hogy megtartsa politikai egyeduralmát a romániai magyarság fölött, ezáltal fenntartva a bukaresti rezsim kézi vezérlésű magyarságpolitikáját. Kirívó az az orcátlan demokrácia-, Európa- és magyarellenes törekvés, amely az RMDSZ magatartását jellemzi az Erdélyi Magyar Népáárt bejegyzésével kapcsolatban. Az elmúlt hónapok történései, konkrétan a bejegyzést akadályozó erők leleplezése révén nyilvánvalóvá vált, hogy az RMDSZ minden lehetőt megtesz a pártbejegyzés megakadályozásáért. Még azt sem zárom ki, hogy titkos megegyezés alapján történik mindez: a kormányban részt vevő RMDSZ titkos alku tárgyává tette az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzésének megakadályozását. Ebben a helyzetben csak abban reménykedhetünk, ha a román politika több vasat tart a tűzben, és nem föltétlenül fog eleget tenni az RMDSZ exkluzív óhajának.
– Ilyen előzmények után milyen esély van arra, hogy az az EMNT, illetve a megszülető új párt, az EMNP tárgyalóasztalhoz üljön az RMDSZ-szel? – Még a halálos betegség ellen is küzdenek az orvosok, néha sikerrel. Egy másik extrém példával élve: valószínűleg a verespataki ciános bányaterv meg fog valósulni, mert a román hatalmi érdek ezt kívánja, ennek ellenére minden lehetőt meg kell tennünk a verespataki projekt megvalósítása ellen. Hasonló a helyzet az erdélyi magyar politikában is: akkor is fel kell vennünk a harcot az opportunista, hatalomnak alárendelt RMDSZ-szel, ha történetesen eredménytelenül végződik a küzdelem. Hitem szerint azonban megvalósítható az a törekvésünk, hogy a romániai magyar politikai rendszerváltozás megtörténjen. A magyarországi nemzeti erőknek sikerült ezt megvalósítani, és nekünk is esélyünk van az erdélyi magyar politikában a politikai változások végrehajtására. Ezért kezdeményeztük az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozását: ezzel szeretnénk megtörni a hatalompárti RMDSZ egyeduralmát, és létrehozzuk a nemzeti érdekérvényesítés eszközét. Természetesen nem lehetünk annyira naivak, hogy figyelmen kívül hagyjuk az RMDSZ meglétét, ugyanakkor árnyaltan kell látnunk az RMDSZ tagságát. Hasonlattal élve, egy jármű utasaiként foghatjuk fel a tagságot, akik arra utaznak, amerre a jármű vezetője halad. Számíthatunk az utasokra: ők vagy kiszállnak a járműből, és átülnek egy más járműbe, vagy tesznek arról, hogy jó irányba utazzanak, tehát olyan vezetőket választanak, akik jó irányba vezetik őket.
– Úgy tűnik, a választás megtörtént, és minden marad a régiben ... – Ha csak az RMDSZ-nomenklatúrát nézzük, akkor valóban szomorú a helyzet: Kelemen Hunor Markó Béla epigonjaként működik. Az RMDSZ-ben teljes mértékű a folytonosság, azzal a különbséggel, hogy Markó Béla jobb vezető volt, mint a mostani vezetők. A párbeszéd tekintetében mi azokra számítunk az RMDSZ-ből, akik egy másfajta RMDSZ-t képzelnek el. Ezek az erők viszont nagyon gyengék, és az egyszerű tagság szintjén léteznek. Nekünk alkupozícióba kell kerülnünk! Rá kell kényszerítenünk akár a mostani vezetést is arra, hogy a közös nemzeti érdekek céljából tárgyaljon velünk. Súlyos gond, hogy akárcsak az egyház, az RMDSZ egyes vezetőit is fogva tartja a titkosszolgálat. Ez ellen nehéz tenni! Zsarolhatók, ezáltal a volt titkosszolgálatok fogságában vannak.
– A hét végén tartotta kongresszusát a Magyar Polgári Párt. A párt elnöke, Szász Jenő az RMDSZ-szel szemben jobboldali összefogást sürget, amelynek része lenne az EMNT, az SZNT és az MPP. Lát-e esélyt egy ilyen szövetség kialakulására? – Egy vezető magyarországi politikus, a Magyar Polgári Pártot és az RMDSZ-t összehasonlítva, tréfásan azt mondta: az egyik a kisebbik, a másik a nagyobbik rossz. Az előbbi hasonlattal élve, az egyik egy kisebb jármű, a másik egy mamut jármű, de közös vonásuk, hogy egyikkel sem érhetünk célba. A kérdés nem úgy tevődik fel, hogy a kisebbik vagy a nagyobbik autóba ülünk. Az MPP nem megfelelő partner az úgynevezett jobboldal, a nemzeti oldal létrehozására: elveszítette hitelét és tagságát is. Akárcsak az RMDSZ esetében, az MPP tagságával sincs semmi bajunk: annak idején szeretetre méltó, derék magyar emberek szavaztak az RMDSZ-re és a Magyar Polgári Pártra egyaránt. Az RMDSZ-hez hasonlóan a Magyar Polgári Párt vezetőinek a hitelével van baj, mindenek előtt elöljárójával, aki menet közben olyan exkluzivista módon szabadult meg párttársaitól, mint az RMDSZ annak idején. Olyan embereket távolított el a pártból, akik nem az ő akarata szerint politizáltak. Ráadásul egy kongresszusi határozat valósággal kiátkozza a párt EMNT-és tagjait. Ebben a helyzetben nincs miről beszélnünk. Nem tartom célravezetőnek a pártlogikán alapuló, kizáró jellegű összefogást. Ezzel ugyan megkerülhetjük az RMDSZ-t, de politikai egyeduralmát nem tudjuk megtörni. Erdélyi magyar összefogásra van szükség, vagy, ahogy Orbán Viktor, a nemzet miniszterelnöke meghirdette, a nemzeti együttműködés rendszerét kell létrehozni.
– Hetek óta tartó, megújult vita övezi a verespataki bányanyitás ügyét. A román államfő, Traian Băsescu kemény fellépése egyértelműen a bányanyitás irányába mozdította el a román kormányt. Az Európa Parlamentben többek között az ön kezdeményezésére elfogadott határozat ellent mond a ciános bányakitermelésnek, ami viszont nem kötelező érvényű ajánlás. Év végéig az Európai Bizottságnak kellene állást foglalnia, és szerencsés esetben törvénytervezetben megtiltania a ciános aranybányászatot. Van-e esély arra, hogy hasznos időn belül elfogadásra kerül egy ilyen összeurópai érvényű törvény? – Már eddig is sokat késlekedett az Európai Bizottság. Ennek bizonyára az az önellentmondás az oka, hogy az európai törvényhozás elsöprő többségével szemben kellene a Bizottságnak döntenie, így inkább a diplomatikus kivárás, halogatás álláspontjára helyezkedik. Jelen helyzetben sajnos nem kérdéses, hogy milyen döntést fog hozni az Európai Bizottság, hacsak valami olyasfajta fordulat nem következne be, mint például az atomerőművek esetében Németországban. Be kell látnunk, hogy az Európai Unióban a nagyhatalmaknak van döntő szavuk: amíg, az európai nagyok – Németország, Franciaország, Nagy-Britannia – nem döntenek, nincs esélyünk a helyzeten változtatni. Ilyen esetben nincs, aki feltartóztassa a válság mélypontjára süllyedt, arany- és pénzéhes román politikát. Szinte csodával érne fel, ha működésbe lendülne a felemás román demokrácia, és a kisebb-nagyobb polgári egyesületek és a zöldek hathatós nyomást tudnának gyakorolni a román politikára. Ebben az ügyben csak egy országos méretű, demokratikus fellépés akadályozhatná meg a kormányt. – A nyáron ért véget az uniós magyar elnökség. A kormánypártok szerint ez sikertörténetnek számít, az ellenzék viszont nem így látja. Az Erdélyi Magyar Ifjak gyergyói táborában a Jobbik elnöke úgy vélekedett, hogy nemzetpolitikai ügyekben a magyar kormány nem képviselte megfelelő módon a határon túli magyarság autonómiatörekvésit. Ön ezt hogyan látja? – Fordítsuk meg a kérdést: mi lett volna, ha a frissen hivatalba került kormány hangsúlyosabban képviselte volna a határon túli magyar, és ezáltal az össznemzeti érdekeket? A három alaptörvényért – a trianoni emléktörvény, a honosítási törvény és az alkotmány – mérhetetlen össztűz zúdult a magyar kormányra: el lehet képzelni, hogyha még ennél is fokozottabban áll ki ügyeinkben, mi várt volna a kormányra? Maximalista és populista álláspontnak tartom ezt a fajta elégedetlenkedést, amivel nem tudok egyet érteni. A felsorolt három alaptörvény olyan alappillérei a magyar nemzetpolitikának, amelyek hosszú távon a tényleges határok feletti nemzetegyesítés irányába mutatnak. Olyan keretviszonyokat valósítanak meg, amelyek rövidebb-hosszabb távon tartalommal tölthetők meg. Ne felejtsük el, hogy a honosítási törvényt még azok táborában is sokallták, akik ezt megszavazták. Olyan vélemények hangzottak el, hogy talán várni kellett volna ezzel. Erdélyi magyarként nyilván én is azt szerettem volna, hogy többet tegyünk közös ügyeinkért. Epilógusként viszont hozzá kell tennem, hogy az elnökséget betöltő államok esetében nem szokás saját problémáikat előtérbe helyezni. Gondoljunk Belgiumra: előjöhetett volna Belgium a már-már országos szakadást okozó flamand-vallon ellentétekkel? Sőt, a belgák kormány nélkül hajózták végig a soros uniós elnökséget. Ezután kell megtennünk azt, amit joggal elvárunk az anyaországtól.
– Az Európai Parlament alelnökeként az ön feladatkörébe tartozik az európai egyházak közötti párbeszéd kiszélesítése. Hogyan látja a mai uniós keretek között a párbeszéd térnyerését? Van-e esély arra, hogy az egyházak az európai politikában nagyobb figyelmet kapjanak? – Az egyházak nem találnak párbeszédre egy ultraliberális irányba elhajló, vallásellenes közegben. Gondoljunk a XVI. Benedek pápa spanyolországi látogatását övező, erőszakba torkolló tüntetésekre. A francia forradalomra visszavezethető szekuláris vallásellenesség – noha tábora kisebbséget élvez – nagyon hangos, és már-már provokálóan türelmetlen. Nekünk, az ateista kommunizmusból jött kelet-európai képviselőknek megdöbbenéssel kell tapasztalnunk, hogy Nyugat-Európában, a volt szabad világban egy éppen olyan türelmetlen egyház- és vallásellenesség létezik, noha az eszköztáruk teljesen különböző. Osztom Orbán Viktor véleményét, hogy nem csak válságról beszélhetünk, hanem egy globális „rendszerváltozás”, korszakváltozás időszakát éljük. Ezért merem remélni, hogy a sokszínűségről, és az értékek pluralizmusáról beszélő Európában esélyünk lesz a párbeszéd intézményes kereteit megteremteni. Makkay József
Erdélyi Napló. Erdély.ma

Harmadik kategóriában a Sapientia
Első alkalommal osztályozták a romániai egyetemeket európai kritériumok alapján. A rangsorolást az oktatási minisztérium megrendelésére az Európai Egyetemek Szövetsége végezte, amely csupán 12 egyetemet értékelt úgy, hogy az első, legmagasabb szintű kategóriába tartozhat.
Az összes magánegyetemet, közöttük a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemet is a harmadik, legalacsonyabb kategóriába sorolta az Európai Egyetemek Szövetsége a román oktatásügyi minisztérium megrendelésére készült rangsorolásban.
Az első kategóriába azok az egyetemek tartoznak, amelyek az oktatás mellett magas szintű kutatómunkát is végeznek. Az ebbe a csoportba tartozó egyetemek idén 20 százalékkal több helyet kapnak mesteri és doktori képzésre, mint eddig. Ez azt is jelenti – közölte Daniel Funeriu oktatási miniszter –, hogy a doktori képzés 85 százaléka ezeken az egyetemeken fog zajlani.
A második kategóriába rangsorolt egyetemek, amelyek a tudományos nevelés és kutatás feladatát látják el, az eddigivel nagyjából egyenlő számban kapnak mesteri képzésre helyeket, a doktori képzésre viszont kevesebbet, mint eddig.
A harmadik csoportba tartozó egyetemek, amelyek csupán az oktatás feladatát látják el, csak a jó minőségű mesteri képzési programra kapnak engedélyt, a doktori képzések mintegy 1,6 százaléka jut ezeknek az intézményeknek.
Az első, magas szintű kutatómunkát és oktatást végző csoportba tartozik a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem mellett a Bukaresti Egyetem, a jászvásári Al. I. Cuza Egyetem, a bukaresti Közgazdasági Egyetem, a kolozsvári Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetem, a bukaresti Carol Davila Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a kolozsvári Iuliu Haţeganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a jászvásári Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a Bukaresti Műszaki Egyetem, a jászvásári Gh. Asachi Műszaki Egyetem, a kolozsvári és a temesvári Műszaki Egyetem.
A második csoportba rangsorolt egyetemek közül csak azokat említjük, amelyek a Hargita megyei diákok körében népszerűek: a brassói Transilvania Egyetem, a nagyszebeni Lucian Blaga Egyetem, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a Nagyváradi Egyetem, a bukaresti Ion Mincu Műépítészeti Egyetem, a kolozsvári Művészeti és Formatervezés Egyetem, a Gheorghe Dima Zeneakadémia (Kolozsvár), valamint a marosvásárhelyi színművészeti egyetem.
Takács Éva
Hargita Népe. Erdély.ma

Nekiestek a rendőrségi címernek (Határhelyzetek)
Az utóbbi napokban megrökönyödve bambulok némely román tévéműsorokra, borzongva olvasom az álneves hozzászólásokat, az aljas, förtelmes, a magyarság ellen nyíltan uszító hisztériás rohamokat, s magamat faggatom: hol vannak, hová lettek a higgadt román értelmiségiek?
A pofátlan hazudozás, csúsztatás és becstelenség mostanra odáig fajult, hogy már nemcsak a Kovászna Megyei Rendőrség címerpajzsában a Kovászna megye címeréből átemelt, átszúrt szívet felmutató kard üzenetét próbálják napi politikai petákokra váltani – a magyar kard egy "román szívet" szúrna át –, hanem a habzó szájjal hablatyoló, hisztériázva hőzöngők már a magyar zászló színeit (piros-fehér-zöld) vizionálják ott is, ahol ezeknek normális ember még az árnyalatát sem láthatja. Arról most ne is szóljunk, hogy ha valakik éppen a rendőrség esetében a kardot markoló páncélozott kar szimbólumából nem egy földrajzi-adminisztratív térség és az ott élő közösség – esetünkben magyarok, románok, zsidók, cigányok, németek – megvédésének szimbólumát, a védelem erejét és biztonságát olvassák ki, hanem magyar irredentizmus után szaglászva vájkálnak, azoktól még a heraldika pocsolyában dagonyázó értelmezését hogyan is várhatja el az ember? Ha én most a heraldikai szimbólumok konkrét román aprópénzre váltott értelmezésére, ennek orrfacsaró bűzét kiszellőztetve átváltok – az álneves bejegyzők hőzöngik, hogy mi, bozgor ganék takarodjunk az ősi román földről –, szóval, ha én most ebbe a címerszimbólum-magyarázatba beleártom magamat, azért teszem, hogy ennek abszurditását világgá kiáltsam. Látok olyan címert, amelyben kárpáti barnamedve markolja a szablyát, másikban (béke)galamb tartja csőrében a kardot – ez is a nagyrománok ellen fogna fegyvert? –, akad olyan, amelyikben nyíllal átlőtt nyakú hattyú fehérlik, s ez sem a Bécsben nagy testű fehér vízimadarakat lakomázó honfitársainkra utal, s a nyest vagy a címer menyétje sem a román aranytól sárgálló tarisznyát fogja kirágni. A kardot, szablyát markolászó címerbeli oroszlánokról már nem is merek szólni, mert ezek bizonyára a legveszélyesebb, románokat marcangoló vadak. Nem sorolom. Aki a históriai határvédő székelymagyarok kezéből ki akarja ütni a szablyát, kardot, mert azzal a mai románokat akarjuk lekaszabolni, az lapozzon utána, hogy Moldva fejedelmének, Ştefan cel Marénak a Vaslui melletti csatában mi volt a véleménye a székelyekről, érdeklődjék Mihai Viteazul cselekedetei után, hogy ő mit köszönhetett a székelyeknek. Vagy, hogy időben hozzánk közelebb eső példát is mondjak, tudakolja meg, hogy a Román Királyság régi címerét – amelynek lényegi elemei Románia mostani címerében is jelen vannak – román királyi felkérésre tervező (1921) Keöpeczi Sebestyén József hogyan és miért került a háromszéki Köpecre. És záró passzusként: minden tiszteletünk és elismerésünk a román politikusoknak és értelmiségieknek, köztük azoknak, akik a Kovászna Megyei Rendőrség címerét jóváhagyták, s akiknek a nevét, személyiségét most nyomdafestéket nem tűrő hangon pocskondiázzák.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Korrupcióval vádolja a DNA az EMNP bejegyzését megóvó ügyvédet
A tolvajt kiáltó tolvaj esetéhez hasonlít annak a román ügyvédnek az esete, aki feltételezett csalásra hivatkozva néhány hónappal ezelőtt megóvta az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzését. A bukaresti Adrian Drăghici májusban azért támadta meg a törvényszéken a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által szorgalmazott EMNP létrehozását, mert szerinte az alakulat bejegyzését támogató aláírások között hamisak is találhatók. Az ügy pikantériája, hogy Drăghici ellen az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) még áprilisban vádat emelt különösen nagy kárt okozó csalás és bűnszervezet létrehozása miatt a Románia legnagyobb villamosenergia-termelő és -kereskedő cégének feltételezett megkárosítása ügyében. A vád szerint Drăghici és társai 23 millió euró értékben jutottak közpénzhez jogosulatlanul.
A Termoelectrica-dossziéban összesen kilenc ügyvédet, bírósági végrehajtót és vállalkozót állított bíróság elé a nyomozó hatóság – közülük hármat előzetes letartóztatásba helyeztek –, amely szerint a vádlottak összesen 23 millió euróra rúgó kárt okoztak az állami vállalatnak és még három kereskedelmi társaságnak. A nyomozati anyagból kitűnik, hogy a bűncselekmény-sorozatot 2008-ban Ioan Ungureanu, a Transelectrica volt igazgatója indította el azzal, hogy egy szerződés alapján a Benone Ovidiu Voicu képviselte ügyvédi irodára ruházta át a társaság kinnlevőségei behajtásának jogát. (Ezt a megállapodást idén áprilisban a Gyulafehérvári Táblabíróság törvénytelennek és semmisnek nyilvánította.) A Transelectrica ugyanis 2007-ben pert indított az Electrica Rt. áramszolgáltató ellen, követelve a leszállított villamosenergia ellenértékét és a késedelmi kamatokat, öszszesen 7,4 millió euró értékben. Ezt követően Ungureanu a Termoelectrica nevében jogi tanácsadásról is szerződést kötött Voicuval, mire egy bírósági döntés nyomán az Electrica át is utalta a követelt összeget az ügyvédi iroda számlájára. Benone Ovidiu Voicu azonban időközben okirat-hamisítással módosított az állami vállalattal szentesített szerződéseken, és a neki járó számlákat – a DNA szerint indokolatlanul és törvénytelenül – felduzzasztotta 18,6 millió euróra, és az összeget bírósági végrehajtók, üzletemberek és ügyvédek bűnrészességével sikerült is behajtania.
Itt jön be a képbe Adrian Drăghici, aki a nyomozó hatóság szerint a Termoelectrica-ügyletben, az Electrica társaság elleni kényszervégrehajtás során eljáró ügyvédként teljesen indokolatlanul állított ki számlát 3,8 millió euróról. A Bukaresti Táblabíróságon zajló perben a DNA kilenc személyt vádol a két állami vállalat, az Asirom biztosítótársaság és egy lízingcég 23 millió euróra rúgó megkárosításával. Lapunk megkeresésére Drăghici cáfolta, hogy törvénytelenséget követett el, szerinte a Termoelectrica-ügyletben az ő szerepe mindössze az volt, hogy ügyvédi szolgálatai fejében kiszámlázta a kinnlevőség egy bizonyos százalékát. „Az ellenem foganatosított vádemelés nyilvánvaló kihágás az ügyészség részéről, amely olyan esetben érdekes módon beszüntette az eljárást, amikor az enyémnél sokkal nagyobb összegű honoráriumról volt szó” – nyilatkozta a Krónikának a bukaresti ügyvéd, hozzátéve: „torkig van” a Romániában tapasztalható törvénytelenségekkel és kihágásokkal, éppen emiatt óvta meg az EMNP bejegyzését is, mivel meg akarja akadályozni, hogy „bárki csalás útján alapítson pártot”. Drăghici-től megtudtuk, ő látta el jogi tanácsokkal Viorel Rînghilescut, a Demokrata Párt elnökét is, aki bíróságon követeli a kormányzó Demokrata-Liberális Párt (PDL) feloszlatását, mert az alakulat elmulasztotta értesíteni alapszabálya módosítását a törvényszéken.
Mint azt a Krónika feltárta, szintén Drăghici hatalmazta fel közjegyző előtt Novák Leventét, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, művelődési miniszter tanácsadóját és Budai Richárdot, a szövetség bukaresti szervezetének elnökét az EMNP-dosszié törvényszéki áttanulmányozására. Ugyancsak a bukaresti ügyvéd tett feljelentést több magánszemély – közöttük egy rendőr – nevében, akik azt állítják: megkérdezésük és beleegyezésük nélkül szerepelnek az EMNP támogatóit sorjázó listákon. Különben Drăghici-nek az EMNP bejegyzése elleni óvását júliusban elutasította a Bukaresti Törvényszék, megalapozatlannak tartva a támogató aláírások hamisságára vonatkozó keresetet. Ezzel együtt a párt létrehozását is elutasította a törvényszék, amelynek indoklása szerint az alakulat nem a „nemzeti érdekek” képviseletét vállalja, hanem egy közösség érdekeire összpontosít. Az EMNP kezdeményezői megfellebbezték az ítéletet, az újabb tárgyalási fordulót mára tűzték ki.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

Győztek a „gyűlölt” magyarok, döntetlen a „krumpliföldön”
Botrányok övezik Magyarország, illetve Románia futballcsapatának kedd esti fellépését is az Európa-bajnoki selejtezőkben. A magyarok 2-0-ra nyertek Moldovában, így életben maradtak továbbjutási esélyeik. A vendégek játékát nem tudta negatívan befolyásolni a hazai közönség rendkívül ellenséges magatartása, az viszont borítékolható, hogy nem marad büntetés nélkül az állítólag bukaresti drukkerek által felmutatott „Szar Magyarország” és a „Gyűlölünk titeket” feliratok kifeszítése, a görögtüzek gyújtása és petárdák pályára dobálása, és a játéktérre berohant fanatikus miatt is szankciókra számíthat a rendező ország.
A magyarok nem fordulnak az UEFA-hoz
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) tegnap jelezte, nem tervez válaszlépést a szurkolók Magyarországot sértő transzparensei miatt. „Az erőszak erőszakot szül, a gyűlölet pedig gyűlöletet. Az MLSZ épp ezért nem tervez semmilyen lépést a moldovaiak ellen, ez az európai szövetség dolga – mondta Borbély Zoltán, az MLSZ-sajtó és jogi irodájának vezetője az MTI érdeklődésére. A büntetés nyilvánvalóan nem marad el, hiszen petárdák repültek a pályára, és egy szurkoló is befutott a játéktérre.” Arra a kérdésre, hogy az UEFA ellenőre tudja-e, mit írtak ki a hazai szurkolók, a sportvezető úgy válaszolt, biztosan tudja, mert Samu István, az MLSZ biztonsági bizottságának elnöke jelezte ezt neki. Hozzátette, az általa kapott információk szerint a „Szar Magyarország” és „Gyűlölünk titeket” feliratokat nem moldovaiak feszítették ki, hanem bukaresti Steaua-drukkerek, ezt alátámasztja az is, hogy a feliratok felett nem moldovai, hanem román zászló volt látható.
Eközben a pályán a meccsről meccsre érettebb játékot mutató magyarok egy pontrúgás nyomán hamar vezetéshez jutottak, majd könnyedén átvészelték a hazaiak csak helyenként veszélyes rohamait, a lefújást pedig Rudolf klasszis csatárt idéző góljának köszönhetően már nyugodtan várták. „Amennyire meg tudom ítélni, Moldova eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta a selejtezősorozatban, ami tovább emeli győzelmünk értékét – mondta Egervári Sándor szövetségi kapitány. – Bölcsen játszottunk, mindig volt valaki, aki okos döntést tudott hozni, és bár kihagytunk helyzeteket, elégedettek lehetünk az eredménnyel. Remekül védekeztünk, a moldovaiaknak nem volt kidolgozott helyzetük, inkább csak lecsorgó labdák okoztak melegebb pillanatokat.”
A moldovai sikerrel megmaradt a magyarok reménye a 2. hely megszerzésére, és biztossá vált, hogy a negyedik kalapból kisorsolt magyarok a harmadiknál már nem végezhetnek rosszabb helyen csoportjukban. A minimum pótselejtezőt érő második hely megszerzéséhez az kellene, hogy a San Marinóban győztes svédek legfeljebb két pontot szerezzenek októberben a finnek elleni idegenbeli és a hollandok elleni hazai meccsükön, míg Egervári csapata utolsó találkozóján legyőzze Finnország legjobbjait a Puskás Ferenc-stadionban. Ez utóbbi találkozón a magyarok számára a döntetlen is elég, ha a svédek mindkét meccsüket elveszítik. Ellenben ha Ibrahimovicék október 7-én három ponttal távoznak Helsinkiből, akkor a négy nappal későbbi találkozóknak már semmi tétjük nem lesz.
Bukaresti stadionavató átírt himnusszal a krumpliföldön
A románok az újonnan felépült Naţional Aréna felavatásán gól nélkül zártak Franciaországgal, így már csak matematikai esélyük maradt a pótselejtezőkre. Pedig a találkozó előtt nagy volt az ünnep, az 50 ezer néző igazi futballhangulatot teremtett az új stadionban, amelyben jövőre az Európa Liga döntőjét rendezik. A csoda azonban csak fél órát tartott, ugyanis a pálya vadonatúj gyepszőnyege szétesett, a gyeptéglák elmozdultak helyükről, lehetetlenné téve a technikás, gyors játékot. Ezt a vendégek sínylették meg a leginkább, akik bánkódhatnak a – ahogyan a francia sajtó fogalmazott – „krumpliföldön” elvesztett 2 pont miatt, hiszen Bosznia egy pontra megközelítette őket, így az utolsó fordulóban a felek akár ki-ki meccset is játszhatnak egymással a csoportelsőségért Franciaországban.
A gyepszőnyeg minősége a hazaiakat is felháborította. Az európai kupasorozatokban érdekelt klubok – amelyek itt játszanák hazai meccseiket – azonnali lépéseket sürgetnek, és felajánlották, hogy saját költségükön kicserélik a füvet, de Sorin Oprescu, Bukarest főpolgármestere jelezte, rendezi majd a számlát. A politikus egyébként azt állítja, olaszországi cég végezte a munkálatokat, ám a sajtó azt feltételezi, ismét annak az Adrian Oprişannak a keze van a dologban, akinek cége 2003-ban, a dánok ellen 5-2-re elvesztett selejtező előtt tönkretette a régi stadion pályáját. A Steaua, a Rapid és a Galac képviselői most Hollandiából, 200 ezer euróért rendelnének új gyepszőnyeget.
A stadionavatón nem csak a pálya pocsék minősége okozott felháborodást: utólag a Marcel Pavel énekes által előadott „sajátos” himnuszváltozatból is botrány lett, az előadóművészt és a román szövetséget (FRF) emiatt Mihai Atănăsoaei prefektus 5-5 ezer lejre büntette. Pavel ugyanis nem a törvényben foglalt szöveget adta elő: a második szakasz végén nem énekelte el a csatákban győzedelmeskedő Traianus császár nevét is tartalmazó utolsó két sort, hanem az első két szakasz utolsó két sorát ismételte el. Az énekes első nyilatkozataiban azzal magyarázta ezt, hogy „nem akart politikát vinni” előadásába, azaz nem szerette volna, hogy mindenkinek Traian Băsescu államfő jusson az eszébe a himnusz hallatán. Marcel Pavel később már azt mondta, szerinte az ő verziója sokkal jobban feltüzeli a szurkolókat, ezért döntött így, és erre a FRF is áldását adta. Utóbbi tegnap késő délutánig nem nyilatkozott az ügyben.
Kedd este összesen 23 kontinentális selejtezőt rendeztek, amelyek során újabb három biztos Eb-résztvevőre derült fény. Olaszország és Spanyolország mellett Hollandia is kijutott – a csoportelsőséget még elveszítheti, de ez esetben is legjobb második lesz, azaz nem kell pótselejtezőt játszania. Páva Adorján. Krónika (Kolozsvár)

Egyértelmű fogalomhasználatot az unióban!
Zákonyi Botond, a Magyar Külügyi Intézet igazgatója szerint jól értelmezhető, mindenki számára érthető fogalomhasználatra van szükség az EU egyik alapvető értéke, a kulturális sokszínűség hatékony védelméhez.
A Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézete legújabb kiadványainak bemutatóján a szakértő azt mondta, az egyértelmű fogalomrendszer mellett az intézményi feladatok világos elhatárolása és a prioritások kijelölése is kulcsfontosságú a kulturális sokszínűség védelmében.
Úgy fogalmazott, a külpolitikában az elmúlt másfél év a soros EU-elnökségről szólt, hiszen az elnökség fél éve előtt a felkészülés, utána pedig az eredmények vizsgálata fontos feladat. A magyar uniós elnökség egyik kiemelt célkitűzése volt a kulturális sokszínűség védelme, a kisebbségi érdekképviselet – tette hozzá.
Kifejtette: az elnökség 2010 nyarán kezdett el érdemben gondolkodni arról, hogy "mit tudunk ezzel kezdeni". Lehet hivatalos kísérőrendezvényeket, konferenciákat szervezni a kulturális sokszínűség jelszavával, de az elnökség inkább azzal akart foglalkozni, mit tehetne érdemben ezért a célért – idézte fel.
Úgy látta, Magyarország ugyanakkor tartott attól, hogy ha "erőlteti a kisebbségi kérdést", akkor az kontraproduktív lehet, azaz rányomhatja bélyegét az elnökségre, és attól kezdve az országgal mindig ezt az ügyet kapcsolják össze.
Végül az Európai Bizottság vállalta, hogy a korábbiakhoz képest több forrást fordítson azoknak a civil kezdeményezéseknek a támogatására, amelyek a kulturális sokszínűséggel foglalkoznak – mondta.
A szakértő kitért arra is, hogy véleménye szerint "fogalmi zűrzavar lengi be" a kisebbségi kérdés kutatását, a magyar kutatók által használt fogalmak egy részének értelmezése a külföldieknek nehézséget okoz, mivel közülük többnek – például a Kárpát-medencének – nincs megfelelője az idegen nyelveken. Népújság (Marosvásárhely)

Ezt a háborút sem mi nyertük meg
Nagyvárad – Szerda délután az RMDSZ Bihar megyei szervezete által indított Szacsvay Akadémia történelmi előadássorozata keretében Szakály Sándor professzor, az MTA Történettudományi Bizottságának tagja értekezett a Városi Művelődési Ház dísztermében, Magyarország a második világháborúban címmel.
A megjelenteket Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte, aki azon meggyőződésének adott hangot, hogy a Mérlegen a magyar történelem című előadássorozat iránti érdeklődés is a rendezvény létjogosultságát támasztja alá.
A legutóbbi meghívott Szakály Sándor, a történelemtudományok doktora, a Magyar Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Bizottságának tagja, a Károli Gáspár Református Egyetem professzora volt, aki Magyarország a második világháborúban címmel értekezett. Bevezetőjében azt a választ adta a saját maga által felvetett Miért volt szükség a II. világháborúra? kérdésre: a világégés kitörésének gyökere az I. világháborút lezáró Versailles-i békerendszer. A vesztes és megalázott hatalmak nem tudták elfogadni a rájuk erőltetett diktátumot, a ’30-as évek második felére pedig a győztesek is rájöttek arra, hogy a helyzet fenntarthatatlan és bizonyos korrekciókra van szükség. Magyarországon a két világháború között nem volt olyan politikus, aki ne tekintette volna célkitűzésének és feladatának a revíziót, hiszen enélkül semmi esélye sem lett volna a közéleti érvényesülésre. 1938 októberében zajlottak a komáromi tárgyalások Magyarország és Csehszlovákia képviselői között arról, hogy bizonyos területeket átadjanak Magyarországnak, azonban mivel a felek nem tudtak megegyezni, a döntőbíráskodást a nagyhatalmakra bízták. Az 1938. november 2-i első bécsi döntés következtében Magyarország jelentős területeket kapott, melyeknek körülbelül 86 százalékában magyarok éltek, a határvonal pedig nagyjából megegyezett az 1918 november végi demarkációs vonallal. A sikeren felbúzdulva a magyarok Kárpátalja visszaszerzésével is próbálkoztak volna, azonban Mussolinin kívül senki sem támogatta az ötletet, így a lelkesedés alábbhagyott. Kedvezően változott viszont a helyzet 1939 tavaszán, amikor Csehszlovákia kettévált, így eljött az ideje annak, hogy Kárpátalját is Magyarországhoz csatolják.
II. bécsi döntés
1939 tavasza után sajátosan alakultak a dolgok Európában, ugyanis egyfajta versenyfutás kezdődött a gazdasági és katonai potenciállal rendelkező Sztálin kegyeiért. Augusztus 23-án megszületett a Molotov-Ribbentrop-paktum, szeptember 1-jén pedig Németország megtámadta Lengyelországot. Magyarország semleges álláspontra helyezkedett, viszont megnyitotta a határait a lengyel menekültek előtt. Novemberben a Szovjetunió megtámadta Finnországot, a fegyverszünet eredményeképpen a finnek lemondtak bizonyos területekről. Közben a három balti állam is „önként felajánlotta”, hogy vonuljanak be hozzájuk szovjet csapatok. 1940-ben Magyarország látva, hogy a román királyság kielégítette a Szovjetuniónak Bukovinára és Besszarábiára vonatkozó igényeit, úgy gondolta, eljött az ideje annak, hogy a magyarok is területi igényekkel lépjenek fel. Teleki Pál miniszterelnök azon a véleményen volt, hogy Magyarország önállóan kellene lépjen ez ügyben, nehogy Németország és Olaszország később benyújtsa a számlát. Az 1940 augusztusi szörényvári tárgyalások kudarccal végződtek, így ismét döntőbíráskodás volt, melynek köszönhetően az augusztus 30-i II. bécsi döntés nyomán Magyarország visszakapta Észak-Erdélyt, vagyis 43 ezer négyzetkilométert, melyen 51-52 százalékos volt a magyarság részaránya. Úgy tünt tehát, hogy Magyarország poziciója erősödött, visszakapott területeket, decemberben pedig örökbarátsági szerződést kötött Jugoszláviával. 1941-ben a délszláv államban „rendet teremteni akaró” Németország azt kérte Magyarországtól: csatlakozzon hozzá, cserében pedig visszatérhetnek délvidéki területek, plusz Magyarország megkapja Fiumét. Április 1-jén a Legfelsőbb Honvéd Tanács úgy döntött: akkor támogatja a német elképzeléseket, ha politikai vákuum keletkezik, vegzálják a Jugoszláviában élő kisebbségeket vagy a délszláv államközösség szétesik. Utóbbi április 10-én következett be, amikor Horvátország kimondta függetlenségét. Immár Bárdossy László minisztersége alatt katonai hadművelet indult a Délvidéken, és újabb területekkel gazdagodott Magyarország.
Kassa bombázása
1941. június 22-én Németország megtámadta a Szovjetuniót, június 26-án pedig nem azonosított felségjelű gépek bombázták Kassát. Magyarországon rendkivüli minisztertanácsi ülést hívtak össze, és mivel a korabeli álláspont az volt, hogy szovjet repülőgépek voltak, úgy döntött Horthy, hogy válaszcsapást kell adni a Szovjetuniónak. Ennek megfelelően mozgósították a honvédség egy részét (Kárpát-csoport), és június 28-án megindult a támadás a Szovjetunió ellen. Novemberben az erők egy részét visszarendelték Magyarországra, a többiek pedig Kárpátalján maradtak. Közben Wert Henrik honvéd vezérkari főnököt Szombathelyi Ferenc váltotta e tisztségben. Jelentős fordulat történt 1941 decemberében, amikor Hitler szemében felértékelődött Magyarország, ugyanis a Wehrmacht csapait feltartóztatták Moszkvánál, ezért a kisebb országok támogatására is szüksége volt. Ribbentrop a magyarországi látogatásakor felvetette, hogy a magyarok nagyobb erővel vegyenek részt a harcokban. Ő úgy értelmezte, hogy beleegyező választ kapott, majd 1942 kemény hangú tárgyalások következtek, melyek azzal zárultak: Magyarország a hadereje egyharmadát bocsátja Németország rendelkezésére, utóbbi viszont felfegyverezi a katonákat.
A Don-kanyarban
1942. április 11-én megindult a 2. Magyar Hadsereg kiszállása a frontra, Jány Gusztáv vezérezredes parancsnoksága alatt. Szakály Sándor szerint problémát okozott, hogy a honvédok nem ismerték pontosan a feladatukat, csak menet közben derült ki, hogy támadó hadműveletekkel kell segítsék a nagy német offenzívát, és a katonai felszerelésük sem volt megfelelő. A Don-kanyarban 1943 januárjában indult meg a Vörös Hadsereg támadása, áprilisig 198 ezerről 106 ezerre csökkent a honvédek élelmezési létszáma, mely statisztikai adat tartalmazza a 28 ezer sebesültet, a 26 ezer hadifogságba esettet és a 41 ezer fő vérveszteséget. A történész ezen a ponton befejezte előadását, megjegyezve, hogy „ezt a háborút sem mi nyertük meg”.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

Semmi sem meglepő
Az erdélyi magyarok többségének fontosak ezek az értékek: a család, a műveltség, a hit.
Olvasom erdélyi magyar napilapunk öles címében, hogy „meglepő eredményeket hozott az a kutatás, amely az erdélyi magyarok identitástudatát, a többséghez, valamint a magyarországi közösséghez való viszonyát vizsgálta.”
A cím láttán – mi tagadás – összeszorult a szívem. Szóval eljutottunk odáig, ahová, reméltem, néhány évig, évtizedig még nem érünk el. A gazdasági válság, a kettős állampolgárság lehetősége lám-lám oda vezetett, hogy újrafogalmazta státusát az erdélyi magyarság; egy része bizonyára a beolvadást, másik része a kivándorlást tartja elfogadható megoldásnak. Bizonyára fájdalmas lesz az eredmények értékelése, feldolgozása – gondoltam –, de újságírói kötelességem értesülni a veszedelemről, amelyet előrejelez a felmérés. Ezért tovább olvastam a cikket...
Kiderült, a kutatókat leginkább az lepte meg, hogy a megkérdezett erdélyi magyarok többsége nemcsak a román anyanyelvűektől, hanem a magyarországi közösségtől is elkülöníti magát. Otthonukként a legtöbben Erdélyt nevezték meg, Románia csupán ennek a régiónak a kiterjesztése. Ennek ellenére azonban sokan az erdélyi magyarok közül úgy gondolják, hogy a kisebbség az ország lakosságának szerves és egyenrangú része.
Hát kérem, ez legalább akkora meglepetést okozhat egy valamire való társadalomkutatónak, mint a biológusnak, aki rájön, hogy a tehén nem hímnős, hanem emlős állat, és a borját táplálja azzal a tejjel, amelyet mi a tégladobozokból töltünk ki a reggelinél.
Mert milyen identitása legyen egy erdélyinek, ha nem transzilván? Katalán? Bácskai? Matyó? Macsó? Netán rommagyar? Szenzációs felfedezésként tálalja a lap, hogy „tudati szinten erősődik a regionalitás, valamint egy sajátos erdélyi magyar identitás van kialakulóban.”
Félretéve azt, hogy az erdélyi magyar értelmiség egy részénél, amikor ír, sajátos és sajnálatos germanizmus van visszaalakulóban, hadd kockáztassam meg, hogy tévednek a társadalomkutatók. A sajátosan erdélyi tudat nem most alakul ki. Transzilvanista volt Kós Károly, Tamási Áron, Áprily Lajos és később a Budapesten alkotó, de Brassóba, Erdélybe mindvégig visszavágyó Sánta Ferenc is. A sajátos erdélyi tudat tehát csak erősödhet. Erősödik annak eredményeként, hogy az erdélyi magyarok identitástudatában a kultúrnemzeti kötődés mellett az állampolgári hovatartozás is fontos szerepet kap. A többség számára nem jelent problémát a kettősség, és a megkérdezettek közül csak kevesen tartják úgy, hogy hátrányokkal jár magyarnak lenni Romániában.
De erősödik amiatt is, hogy a magyarországi magyarok jelentős hányadának lekezelő magatartását nem tűri el az erdélyi magyar, aki húsz éve gyógyíthatja nyugat-magyarországi betegeit, máig „a román orvos” maradt. Az erdélyi magyar életforma és a magyarországi létforma között lényegi különbségek vannak, amelyet nem kell letagadni, netán szégyenleni. Az erdélyi magyarság fennmaradása – bármennyire is közhelyes – a család-iskola-templom háromszögelésében vált lehetségessé. A felmérésből az is kiderül, hogy az erdélyi magyarok többségének fontosak ezek a konzervatívnak tartott értékek: a család, a műveltség, a hit. (Ezt az eredményt kommentálva egy másik erdélyi magyar lap újságírója elcsodálkozik azon, hogy bár az erdélyiek a leginkább templombajárók, ezzel szemben kevésbé hisznek a reinkarnációban.
Én meg azon csodálkozom, hogy olyan félműveltek mondhatnak ítéletet ma lapjainkban a hit kérdéséről, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy a kereszténység és a reinkarnáció annyira egyeztethető össze mint a fagylalt és a grillezés...) A felmérésből kiderül a magyarországiak életében a legkevésbé fontos a hit, amely az erdélyi magyarok életében még a románokénál is fontosabb. Ez szintén a hitét vesztett magyarországi azonosságtudattól elkülönítő tényező!
Számomra semmi sem meglepő a felmérés tapasztalatai közül. Ellenkezőleg: természetes eredménye az elmúlt éveknek. S ami a legfontosabb: tíz százaléknál is kisebb azoknak az erdélyi magyaroknak az aránya, akiknél konfliktushelyzetet teremt a kisebbségi magyarságtudatnak a román állampolgársággal való egyeztetése.
Talán megmaradhat az erdélyi magyarság! Meglepő lenne?
Ambrus Attila. Új Magyar Szó (Bukarest)

Új tanév előtt a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem
Látványában és felszereltségében is megújult tantermekkel, valamint új tervekkel és nagyratörő célkitűzésekkel áll az új tanév kihívásai elé a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE).
A siralmas érettségi és pótérettségi eredmények ellenére, a napokban záruló beiratkozási időszakban is nagy volt érdeklődés az egyetem oktatási kínálata iránt. A nyári felvételi vizsgák után betöltetlenül maradt tandíjas, esetenként tandíjmentes helyekre a napokban pályázhatnak az érdeklődők. Dr. János-Szatmári Szabolcs rektor mai sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy nemcsak azok jelentkezésére számítanak, akik most érettségiztek, hanem azokéra is, akik már rendelkeznek egyetemi diplomával. Az alapképzésen nagy érdeklődés mutatkozott a Magyar nyelv és irodalom, a Reklámgrafika, az Angol nyelv és irodalom, a Menedzsment és a Kereskedelmi, turisztikai és szolgáltatási egységek gazdaságtana elnevezésű szakok iránt, melyeken már csak tandíjas helyeket tudnak biztosítani a leendő egyetemisták számára. A már meglévő négy mellett további négy új szakkal bővült a mesterképzők száma. Ezeken ingyenes és fizetős helyeket egyaránt biztosítanak. A rektor ugyanakkor elmondta: örömükre szolgál, hogy lejárt a három éven át tartó monitorizálási folyamat, így a hallgatók teljes egészében a PKE oktatói előtt államvizsgázhatnak, magyar nyelven.
A romániai egyetemek nemrég nyilvánosságra hozott rangsorolásával kapcsolatosan János-Szatmári Szabolcs kifejtette, hogy semmiben sem hoz változást az intézmény életébe az, hogy a harmadik – legutolsó – kategóriába sorolták be. Románia egyetlen akkreditált magyar nyelvű egyeteme eddig sem részesült állami támogatásban, és valószínűleg ezután sem fog. Szerencsére a magyar kormánytól kapott finanszírozás szilárd lábakon áll, fogalmazott az intézetvezető. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel közös fejlesztési stratégiát dolgoztak ki, melyben megállapították a jövőre vonatkozó prioritási köröket. Ezek közül a rektor megemlítette az új főépület építésének megkezdését.
Októberben beindulhat az engedélyezési folyamat, majd az időjárás függvényében, legkésőbb tavasszal startolhat az építkezés is. Az intézmény tervei között szerepel a képzési lehetőségek bővítése, további új szakok beindítása, az Erasmus-hálózat kiterjesztése, a nemrég alapított Janus Pannonius Szakkollégium elitképző szerepének megerősítése, a magyarországi egyetemekkel való együttműködés szorosabbá tétele. Elhangzott, hogy az Óbudai Egyetem a múlt héten díszdoktori címet adott át Tőkés László EP-alelnöknek, a PKE elnökének, ami egy ígéretes együttműködés kezdeményezését jelenti. A Budapesti Műszaki Főiskola jogutódjának számító egyetem mellett nagyon jó kapcsolatot ápolnak a Nyíregyházi Főiskolával, a Károli Gáspár Református Egyetemmel is, melyekkel közös konferenciák és szemináriumok szervezése is tervek között szerepel. Folyamatban van több határon átnyúló európai uniós finanszírozású projekt is.
Végezetül János-Szatmári Szabolcs a PKE keretében fél éve alakult Colloquia Nyelvvizsgaközpontról szólt, mely fennállása óta, a rektor véleménye szerint, „ezer százalékosan” teljesített. A felnőtteknek, illetve gyerekeknek szóló angol, német és francia nyelvtanfolyamok mellett magyar kurzusokra is várják az érdeklődők – akár a román ajkúak – jelentkezését.
A tanévnyitó egyébként október 7-én, 10 órai kezdettel lesz, rendhagyó módon a nagyváradi Szigligeti Színházban. Erdély.ma

Erdélyi Hívogató: Civilek Éjszakája
Van egy hely Budapesten, az V.ker. Molnár u.5. szám alatt ahol az erdélyiek, az Erdély iránt érdeklődők rendszeresen találkozhatnak. Hírlevelünk címe, Erdélyi Hívogató szerint is ide várjuk mindazokat akik közösségre, kikapcsolódásra vágynak és az erdélyi műveltség, értékek ismerete is fontos számukra. Rendezvényeink változatosak, mindenki találhat igényeinek megfelelőt. Most a hónap fő eseményéről a Civilek Éjszakájához kapcsolódó rendezvénysorozatról adunk hírt. Aki pedig szorosabbra szeretné fűzni kapcsolatát az Erdélyi Magyarok Egyesületével csak írjon az erdelyime@gmail.com címre.
2011.09.10. Szombat CIVILEK ÉJSZAKÁJA
Egyesületi kiadványok bemutatója (EME, ESZ) A tájékoztató során bemutatásra kerül Takács Ferenc, nemrég megjelent „Mihály Arkangyal Légiója” – azaz, amit a román Vasgárdáról tudni kell című kötete is. A szerzővel Vincze Gábor történész beszélget. A rendezvény lebonyolításában résztvevő szervezetek: Erdélyi Magyarok Egyesülete, (EME), Újrahasznosított Mesék Társasága/Erdélyi Magyarok Egyesülete, (ÚMT/EME), ClubNetCet Internetes Ismeretterjesztő Egyesület, (CNC), Civil Börze Club/ClubNetCet Internetes Ismeretterjesztő Egyesület (CBC/CNC), Villa Galamb Küküllő Közhasznú Egyesület (VGKKE), Magyar Olvasástársaság (MOT), Erdélyi Szövetség (ESZ), Regionális Humán Program Egyesület (RHPE), Tollal.hu Közéleti és Kulturális Magazin (Tollal.hu) Erdély.ma

Nosztalgia
A hétvégén van a 71. évfordulója annak, hogy a magyar hadsereg elérte a Székelyföldet, és elkezdődött az a rövid korszak, amire úgy emlékszünk, mint a „kis magyar világ”. A tényeket ismerjük, a kis magyar világot úgy elvitte a történelem szele, mintha nem is lett volna... Akik élték, azok emlékeznek még rá. Mi is, akik tőlük hallottuk a történeteket, nosztalgiával gondolunk arra az időszakra, mint az utolsó reménysugarára annak, hogy Trianon igazságtalanságát orvosolni lehet területi korrekciókkal. Arra a négyéves időszakra ipari és befektetési szempontból is gondolhatnánk nosztalgiával, hiszen vasútvonalak épültek, és a magyar állam igyekezett komolyan venni szerepét itt is. A háború mindent lerombolt...
Van egy áramlat a magyar közgondolkodásban, hogy hibás dolog nosztalgiával emlékezni arra, ami akkor volt. Aki felsóhajt, ha a bevonulásra gondol, az valójában a zsidók üldözését, a háború förtelmeit igenli, állítják többen is azok közül, akik jelen vannak a publikus térben.
Nehezen feldolgozható, ami Európában történt a második világégés alatt. De az erdélyi magyar emberek nem azért gondolnak nosztalgiával a negyvenes bevonulásra, és arra a rövid, nehéz, de mégis magyar világra, mert egyetértenek a mészárlással, mert holnap fegyvert akarnak ragadni, és elkezdeni lövöldözni. És nem is arról van szó, hogy képtelenek vagyunk elfogadni a realitásokat, belátni az új világrendet. A legtöbbünknek nincs személyes élménye az időszakról, hisz nem is lehet. Arról van szó, hogy mi magyarok (nem tudom, mások hogyan vannak vele), szeretjük a saját sorsunkat a saját kezünkben tartani. Ha nehezebb nekünk, ha érezzük, hogy beleszakadunk, akkor is jobb szeretjük magunk intézni a magunk dolgait. Akkor azt vártuk, hogy úgy lesz.
Annak ellenére, hogy az első világháború óta halljuk az ígéreteket mindenhonnan, nem kaptuk meg a minket megillető jogokat. Nap mint nap el kell szenvedjük, hogy mások és máshol döntenek rólunk, az általunk lakott területek kincseinek sorsáról, a megtermelt javakból származó haszonról. Az ember egyénként nem lehet szabad, ha közösségileg is nem örvend bizonyos szabadságoknak. Ha ebből a szempontból nézzük, nem vagyunk teljesen szabadok. Ahogy pedig most látszik, szabadságunkig nagyon hosszú az út. Hinnünk kell abban, hogy megszerezzük újra azt, ami nekünk jár. És ha néha elér a nosztalgia, mert érezzük, hogy Erdély értékeit mégiscsak magyar időben építették fel, hosszú évszázadok alatt, akkor nincs amiért szégyelljük magunkat. Felsóhajtunk, és az élet megy tovább. A költőt idézve: A víz szalad, a kő marad...
Isán István Csongor
Hargita Népe. Erdély.ma

Minden magyar számít – tanácskozás a népszámlálásról
Kelemen Hunor pártelnök vezetésével zajlott tegnap Kolozsvárott, az RMDSZ Elnöki Hivatalában az a tanácskozás, amelynek témája a soron következő népszámlálás volt. Ezen részt vettek a szövetség megyei tanácselnökei és alelnökei, a magyar prefektusok és alprefektusok, valamint az RMDSZ megyei szervezeteinek képviselői – adat hírül a pártközpont.
A megbeszélésen elhangzott: a népszámlálás eredményei átfogó képet adnak a népesség számáról, összetételéről, életkörülményeiről, illetve az utóbbi évtizedben bekövetkezett változásokról. Másrészt ezek az adatok határozzák meg a következő tíz évben a területfejlesztéssel, a szociális helyzettel vagy a munkanélküliséggel kapcsolatos döntéseket.
Kelemen Hunor szövetségi elnök kijelentette: „nekünk, magyaroknak, sokkal fontosabb ez az összeírás, mint másoknak. Mindannyiunkat érdekel, hogy hány magyar él Erdélyben. Csökkent vagy nőtt a számunk, változott-e az arányunk? Számos, eddig elért jogunk függ attól, hogy hányan élünk ebben az országban. Mi, magyarok az idei népszámlálás adatai alapján kérhetjük kisebbségi jogaink érvényesítését. A népszámlálás az elkövetkező tíz évben a magyar nyelv használatát, iskoláink, egyetemeink, egyházaink, kulturális intézményeink sorsát is meghatározza. Ezért is fontos, hogy mindenki büszkén és bátran vállalja magyarságát!”
Kovács Péter, a párt főtitkára elmondta, az RMDSZ tájékoztató és tudatosító kampánya szeptember 15-én indul a „Minden magyar számít!” szlogennel. Ennek két fontos része lesz: „egyrészt biztatjuk a magyarokat, hogy vállalják bátran nemzeti identitásuk, anyanyelvük, vallási hovatartozásuk, másrészt pedig fontos technikai tájékoztatást nyújtunk az összeírás folyamatáról, gyakorlatilag arról, hogy mire figyeljenek oda a válaszadók” – ismertette a tájékoztató kampány céljait a főtitkár.
Az RMDSZ által támogatott és szakértők által működtetett honlap (www.nepszamlalas.ro) minden népszámlálással kapcsolatos kérdésre választ ad, segít az összeíróknak, a szervezőknek és a válaszadóknak egyaránt. A tanácskozáson elhangzott továbbá, nagyon fontos, hogy az eddig jelentkezett magyar kérdezőbiztosok regisztráljanak a www.nepszamlalas.ro honlapon, amely révén hasznos, technikai jellegű információkhoz jutnak. Ezek részletes ismertetését Székely István, a párt társadalomszervezésért felelős főtitkárhelyettese és Barna Gergő szociológus vállalta a csütörtöki tanácskozáson. Reggeli Újság (Nagyvárad)

A Székelyföld egységéről szóló népszavazás megtartását, a Kovászna és a Hargita Megyei Tanács együttes ülését szorgalmazza a Magyar Polgári Párt (MPP).
Fazakas Tibor, az MPP országos alelnöke, Kovászna megyei önkormányzati képviselő a testület csütörtöki ülésén felszólalásában arra kérte az RMDSZ-es tanácsosokat, segítsenek az MPP-nek, győzzék meg vezetőiket, hogy tartsák meg az együttes ülést, és írják ki a népszavazást. „Ha a választott képviselők és a népakarat is kinyilvánítja, hogy nem fogadunk el olyan régiót, amelyben megváltoznak az etnikai arányok, ezzel segítünk az RMDSZ-nek, hogy a kormánykoalícióban is előnyös egyezséget kössenek” – fogalmazott Fazakas, aki attól tart, az egyéni érdekek miatt a szövetség kompromisszumot köt a régióátszervezésről. Emlékeztetett, hogy korábban a két megye tanácselnökei azért utasították vissza a kezdeményezést, mert meglátásuk szerint a régióátszervezés lekerült napirendről. Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke szerint a háromszéki önkormányzatnak kellene jó példával elöl járnia. Henning László, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke elmondta, a jövő héten sorra kerülő megyeközi egyeztetésen újra felveti a kérdést.
Kövér az MPP „Orbánja”
Felháborítónak tartja a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei szervezete Dan Manolăchescunak, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) helyi elnökének azon nyilatkozatát, miszerint azért választották Kövér Lászlót tiszteletbeli elnöknek, mert kifogytak a humán erőforrásból. „Dan Manolăchescu két évvel ezelőtt könyörgött nekünk, segítsük Traian Băsescu kampányában. Mi melléálltunk, ezért úgy véljük, a nyilatkozat hátterében valójában barátja, Antal Árpád áll” – fogalmazott Kulcsár Terza Józsefp. A polgári politikus szerint az RMDSZ hiába keresi a Fidesz kegyeit, ezért javasolják, kérje fel Gyurcsány Ferencet vagy Lendvai Ildikót tiszteletbeli elnöknek. „Az EMNT-nek van egy Tőkés Lászlója, a Fidesznek egy Orbán Viktorja, nekünk pedig van egy Kövér Lászlónk” – szögezték le az MPP háromszéki politikusai.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

Magyar állami kitüntetéseket adtak át a főkonzulátuson
A magyar nemzet közösségének szolgálatáért, a magyar identitástudat megőrzéséért, erősítéséért, a magyar–román barátságért tett fáradhatatlan munkájuk elismeréseként több művész, pedagógus vagy lelkész vehetett át magyar állami elismerést a Magyar Köztársaság csíkszeredai főkonzulátusán.
A meghívottakat Zsigmond Barna Pál főkonzul köszöntötte, hangsúlyozva, hogy a kitüntetett személyek önzetlenül járultak hozzá a magyar nemzet szolgálatához, bizonyítva ezzel, hogy magas szinten él a magyar kultúra Erdélyben.
Biró Gábor festőt, restaurátort munkássága elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. Szarka Gábor csíkszeredai konzul laudációjában elhangzott, Biró Gábor mint a Székelyföld egyik legjelentősebb festője értékteremtő munkájával, nevelési tevékenységével segíti az erdélyi magyar közösség identitásának megtartását, ugyanakkor műveivel hozzájárul az erdélyi magyar alkotóközösség támogatásához és a szülőföldhöz való ragaszkodás erősítéséhez is. Gazda József pedagógust, irodalom- és műkritikust, esszéírót szintén a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.
„Mindenképp figyelemreméltó, és a mai magyar társadalomra vonatkoztatva tanulságos Gazda József azon megállapítása, amely szerint a magárahagyottság és a veszélyeztetettség az erdélyi magyarságban azt tudatosította, hogy addig marad meg egy nép, egy nemzet, amíg kultúrája van, és kultúrát teremt” – hangzott el a laudációban, míg maga az író szerényen úgy vélekedett, ő csupán a dolgát végezte az évek folyamán.
A Magyar Köztársasági Érdemrend ezüst érdemkeresztjét vehette át Monica Ioniţă, aki a moldvai Lészped település általános iskolájának volt igazgatója, itt találkozott először a csángóföldi magyar nyelvoktatás problematikájával. Elősegítette a magyar nyelvtanulás lehetőségét, állandó szaktermet biztosított a tanároknak a magyar nyelvoktatásra, ezek a „műhelyek” a hagyományos kulturális tevékenység otthonául is szolgáltak.
A Magyar Köztársasági Érdemrend arany érdemkeresztjét vehette át Boros Károly esperes, aki több mint 20 éve az Ezer Székely Leány Napja rendezvény kuratóriumi elnökeként tevékenykedik, és hosszú évekig szolgált a szórványvidékeken is. Szintén kitüntetésben részesült Haáz Sándor, a szentegyházi Mártonffy János Általános Iskola igazgatója, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia megalapítója, a zenekar „megváltoztatta egy egész vidék zenei műveltségét, zenei hagyományokhoz és kultúrához való hozzáállását” – hangzott el a laudációban.
Haáz Sándor a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét vehette át. Farkas Miklós, a segesvári művelődési élet egyik főszervezője a Magyar Köztársasági Érdemrend arany érdemkeresztjét vehette át. A rendezvény keretében Vargha Mihályt is elismerésbe részesítették: a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója a Pro Cultura Hungarica emlékplakettjét vehette át.
Forró Gyöngyvér. Krónika (Kolozsvár)

Markó koalícióról, választásdokról, szövetségekről
Az ellenzék hatalmasat téved, ha azt hiszi, hogy az RMDSZ számára csak a kormányzati pozíció és a hatalom fontos – nyilatkozta Markó Béla kormányfő-helyettes az Agerpres hírügynökségnek adott interjújában. A szövetség volt elnöke, aki egyébként tegnap ünnepelte hatvanadik születésnapját, megállapította: bár az RMDSZ képesnek bizonyult különböző ideológiájú politikai alakulatokkal koalícióra lépni, a szövetségek alapját a romániai magyar etnikum sajátos igényeinek és az országos érdekeknek egyaránt megfelelő programok képezték.
Markó Béla úgy vélte, kissé gyermetegnek minősül az ellenzéki pártok vezetőinek a hozzáállása, amelynek értelmében az RMDSZ-nek ki kell lépnie a koalícióból, különben a Szociál-Liberális Szövetség (USL) kormányra kerülése után ellenzékbe kerül a magyar érdekvédelmi testület. A politikus szerint a fenyegető nyilatkozatok helyett inkább azt kellene tisztázni, hogy milyen megfontolásból lépne koalícióra az USL és az RMDSZ, s milyen célokat tudnának közösen megvalósítani.
A verespataki kitermelés tervét illetően Markó Béla hangsúlyozta: a döntést nemcsak a környezetvédelmi és kulturális tárca vezetőinek, hanem a teljes kormánykoalíciónak fel kell vállalnia, akár engedélyezik, akár leállítják a projektet. Mint kiemelte, a kisebbségi törvénytervezet elfogadása elsőbbséget élvez az RMDSZ célkitűzései között az őszi parlamenti ülésszak idején. A helyhatósági és parlamenti választások összevonása, az ország területi-gazdasági átszervezése nem szerepel sem a közös kormányprogramban, sem a koalíciós egyezményben, amelyek a választási rendszer újragondolását, a gazdasági fejlesztési régiók újrarendezését írják elő – fejtette ki a miniszterelnök-helyettes.
A szövetség és koalíciós partnere, a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) egyetért az önkormányzati és parlamenti választások összevonásával, amely –véleménye szerint – a kampányra fordított összegek megtakarítása mellett nagyjából ugyanolyan mértékben lenne előnyös vagy előnytelen minden politikai párt számára. Az ország területi-közigazgatási átszervezését illetően az RMDSZ álláspontja változatlan, a felvetett nyolc új óriásmegye megnehezítené a közigazgatást, illetve a magyarlakta megyék sajátos problémái sem kezelhetőek megfelelően ezekben a hatalmas közigazgatási egységekben – emelte ki Markó Béla.
Az RMDSZ volt elnöke úgy vélte, az államfő kisebbségi tanácsosának tisztségéről lemondott Eckstein-Kovács Péter egyértelmű és összefüggő álláspontot tanúsított a verespataki bányaterv kapcsán, hiszen egy korábbi törvénytervezettel is a ciántechnológiás kitermelés betiltása mellett foglalt állást. Kifejtette: Eckstein-Kovács jelentős politikai érzékről tett tanúságot lemondásával, de ezt nem kellett volna a verespataki kérdéshez kötnie még akkor, ha ez is hozzájárult döntéséhez, amelyet Markó Béla tudomása szerint már hónapokkal azelőtt fontolgatott.
Az RMDSZ szervezeti formáját illetően a politikus kiemelte: a szövetségnek nem kell politikai párttá alakulnia, hiszen jelenlegi keretei között a pártoknál jóval rugalmasabban működhet, nagyobb mértékű véleményszabadságot engedélyez, és a szavazóbázis ideológiai változatosságának megfelelően különböző platformjai is létezhetnek. Mindemellett a politikai életben az érdekvédelmi szövetség pártként tevékenykedik, az RMDSZ politikai jellegű döntéseit minden tagjának tiszteletben kell tartania – magyarázta Markó Béla.
A bejegyzésre váró Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) létrehozása kapcsán Markó Béla úgy gondolja: az új politikai alakulat semmiben nem különbözik majd a Magyar Polgári Párttól (MPP), amely annak reményében jött létre annak idején, hogy lekörözze az RMDSZ-t a politikai képviselet terén. – Az MPP tulajdonképpeni eredményeket csak a helyhatósági választások szintjén ért el, de támogatottságuk egyre csökken, és szerintem el is fog tűnni – mondta a kormányfő-helyettes, hozzáfűzve: az RMDSZ „megtörését” célzó személyeknek nem kellett volna kiválniuk a szövetségből, ahol sikereket érhettek volna el. – Az RMDSZ-nek jelenleg a választóközönségével való minél jobb kommunikációra, és nem más magyar pártokkal való szövetségekre kell gondolnia. A koalíciók megkötése előtt – akárcsak a román politikai alakulatok esetében – tisztázni kell a programokat, illetve mindazokat a célokat, amelyek az RMDSZ-szel való együttműködésben újat hozhatnak – jelentette ki Markó Béla. Szabadság (Kolozsvár)

Könyvtári ritkaságok közszemléje a kincses városban
Kiállítássorozatot terveznek az Akadémiai Könyvtárban
Az Akadémiai Könyvtárban őrzött értékes ritkaságokat népszerűsítené a téka és a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal új kezdeményezése. A tematikus kiállítások ötlete nem egyedülálló: a magyar napok idején az Erdélyi Magyar Levéltárosok Egyesülete örökbefogadási kampányt kezdeményezett: azóta száznál többen fogadtak örökbe egy okiratot. Az Akadémiai Könyvtárban tegnap a sajtó munkatársai betekintést nyerhettek néhány unikumnak számító kötetkuriózumba, de bejutottak egy középkori gyűjteménnyel tele raktárhelyiségbe is. A látogatáson Emil Burzo, a Román Akadémia kolozsvári fiókszervezetének elnöke kijelentette: a könyvtári állomány összértéke hat milliárd euróra tehető. Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke a Szabadságnak elmondta: az egyesület egykor elkobzott könyvállományának egy része, valamint levéltári anyagok és kéziratok továbbra is az Akadémiai Könyvtárban találhatók.
Ioan Chindriş igazgató a vendégeknek elmondta: a mai tudósok érdeme, hogy felkarolták és szakértelemmel gondozzák a múlt nagyon értékes írásos emlékeit. Csak összehasonlításképp mondta: a Román Nemzeti Bank itteni fiókjának vagyona nem éri el az Akadémiai Könyvtárét, ahol több mint félmillió kötetet őriznek. A középkori Kolozsvár jelentette a mai romániai területek számára Európa kapuját, ide áramlott be minden könyv, ami politikai és vallási okokból nem kerülhetett el a Kárpátokon túlra.
Az intézmény az önkormányzattal karöltve szeptember utolsó hetében kiállítást rendez fennállásának évfordulója tiszteletére. Októberben az Erdélyi Iskola, utána December 1-je lesz a téma, januárban és februárban pedig bibliagyűjteményükből szerveznek kiállítást.
„Az utóbbi két évtizedben sok egyetemi város született, de történelmi alap nélkül ezeknek nincs súlyuk” – mondta Sorin Apostu polgármester. A különböző nyílt napok mintájára rendeznek ezentúl kiállításokat az Akadémiai Könyvtár anyagából, hogy a kincses város lakóiban felkeltsék a kíváncsiságot és a jogos büszkeséget olyan szellemi értékek iránt, amelyek az utcáról nem láthatók. Ez annál is inkább indokolt, mert Kolozsvár 2020-ra megpályázza az Európai Kulturális Főváros címet.
Bogdan Crăciun könyvtáros az előcsarnokban tizennyolc könyvritkaságot mutatott be a sajtónak, és ismertetett további középkori unikumokat, kéziratokat, térképes leírásokat, amelyeket a raktárhelyiségben tárolnak. Az igazgató kiegészítette azzal, hogy állományuk legértékesebb darabja Bolyai János huszonvalahány oldalas füzete az euklidészi posztulátumról, amelynek értéke 65 000 euró, és amelyből négy példánnyal rendelkeznek.
A sajtótájékoztatón nem esett szó több magyar írásos emlékről. Megkeresésünkre Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke lapunknak elmondta: az 1919-es hatalomváltás után, majd a kommunizmus idején elkobzott könyvállományuk egy része (körülbelül 3000 kötet), további levéltári anyag és sok kézirat található az Akadémiai Könyvtárban. De a legtöbb értéküket az Állami Levéltárban és Központi Egyetemi Könyvtárban őrzik. A visszaszolgáltatásukra indított peres eljárás hosszú évek óta folyik, egyelőre eredménytelenül.
Száznál több oklevelet fogadtak örökbe
Ugyancsak történelmi dokumentumok, levéltári értékek népszerűsítése volt a célja a Kolozsvári Magyar Napok keretében megszervezett Román Országos Levéltári tárlatvezetésnek és az Erdélyi Magyar Levéltárosok Egyesületének Fogadd örökbe a múltad elnevezésű kampányának. Flóra Ágnes levéltáros az akkori tárlatvezetés során elmondta: a médiában és a közbeszéd szintjén a levéltárakról alig esik szó, miközben a könyvtárakról nagyon sokat hallanak az emberek, valószínűleg ezért is emberközelibb a könyv, mint a történelmi irat. A levéltári kiállítással és a szimbolikus örökbefogadási kampánnyal ezen igyekeztek változtatni nem kevés sikerrel, hiszen óriási érdeklődés övezte a csoportos tárlatvezetéseket.
Az akció során olyan speciális tárolódobozok készítésére gyűjtöttek a kampány szervezői, amelyek garantálják, hogy évtizedeken, évszázadokon át meg lehessen őrizni a rendkívül fontos kordokumentumokat. – Száznál többen fogadtak örökbe oklevelet a Kolozsvári Magyar Napok alatt, és azóta is folyamatosan érkeznek felajánlások banki átutalással, amiért természetesen nagyon hálásak vagyunk – részletezte kérdésünkre Flóra Ágnes. Hozzátette: főleg a középkorosztály mutatott nagy érdeklődést az ügy iránt, a fiatalokat kevésbé tudták bevonni. – Az összegyűlt pénzalap várakozáson felüli, hiszen összesen több mint ötezer lejt ajánlottak fel a levéltári oklevelek megmentésére – mondta el a levéltáros, aki szerint a következő lépés, hogy diákjaival együtt leméri a levéltári dokumentumokat a méretre szabott dobozok elkészítéséhez. – A 496 oklevéltároló beszerzéséhez ugyan nem lesz elég ez a pénzösszeg, de becsléseim szerint az oklevélállomány felét dobozba tudjuk helyezni – tette hozzá.
Az örökbefogadás természetesen szimbolikus, semmiféle jogokkal nem ruházza fel az örökbefogadót, csak egy Mátyás király kézjegyével ellátott oklevélmásolatot kap emlékbe a felajánló. A levéltáros nagyon sikeresnek ítélte a kampányt és kiemelte: az akció sikeressége főként a Kolozsvári Magyar Napok szervezőinek köszönhető, akik felkarolták és népszerűsítették a kezdeményezést. Egyelőre még bizonytalan, hogy jövőre szerveznek-e „örökbefogadást”, esélyesebb két év múlva egy adománygyűjtés – tudtuk meg Flóra Ágnestől.
D. I., Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)

Idén lassan, de biztosan jön a támogatás
Évek óta biztosan érkező anyagi segítségnek számít a magyarul tanuló iskolások számára a Szülőföldön magyarul névvel meghirdetett nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatás.
A 20 ezer forintnyi összeget 2002 óta ajánlja fel a magyar állam mindazoknak a diákoknak, akik szülőföldjükön magyar nyelvű oktatásban vesznek részt. Idén újdonságként az óvodások is megkaphatják a támogatást. Kolozs megyében összesen 9800 pályázati csomagot osztottak szét (ez a kinyomtatott pályázati adatlapot és pályázati útmutatót, valamint a pályázati iroda címével ellátott válaszborítékot tartalmazta) – mondta el lapunknak Tárkányi Erika, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) Kolozs megyei elnöke, aki a pályázatok elbírálásának és az összeg átutalásának menetét is ismertette. A Pedagógusok Szövetségét idén május 4-én kérte fel a Bethlen Gábor Alap a pályázat lebonyolítására. Az adatlapokat tartalmazó pályázati csomagokat pedagógusaink segítségével juttattuk el a szülőkhöz. Az RMPSZ adatbázisa alapján Kolozs megyében több mint 9800 adatlapot kézbesítettünk, eljutva minden kis településre, ahol magyar tagozat működik. De figyelembe vettünk olyan helységeket is, ahol nincs magyar tagozat, de a diákok fakultatív módon tanulnak magyarul: Mezőkara jó példa erre, itt hat kisdiákot tanít magyarul az egyik pedagógus, aki el is juttatta hozzájuk az adatlapokat. Nem részesülhetnek azonban támogatásban azok a magyar gyermekek, akiknek lenne ugyan lehetőségük anyanyelvükön tanulni, mégsem teszik, hanem román óvodába, iskolába járnak – ismertette a megyei elnök. Kérdésünkre, hogy mi az eljárás azon diákok esetében, akiknek a településén nem működik magyar tagozat, és inkább a román oktatást választják ahelyett, hogy a szomszédos településre ingáznának, Tárkányi Erika elmondta: ezek egyéni elbírálásban részesülnek, és bár az RMPSZ írhat egy ajánlást vagy indoklást ilyen esetekben, a támogatás odaítéléséről a pályáztató szervezet, esetünkben a Bethlen Gábor Alap dönt. – A szövetség csak a pályázati csomagok kézbesítését, majd a visszajuttatott adatlapok összegyűjtését és az adatok feldolgozását kellett hogy elvégezze. A szovátai Teleki Oktatási Központban el is készültek a munkával, sikerült tartani a határidőt. Az átutalások megkezdését a Bethlen Gábor Alap szeptember 17-e utánra ígérte, idén ezt az OTP bankon keresztül oldja meg. – mondta az alelnök. A Pedagógusok Szövetsége, vállalt kötelezettségének megfelelően értesíteni fogja a szülőket arról, hogy sikeresen pályáztak-e, hol és hogyan vehetik fel a bankkártyát és a megítélt támogatást. Az értesítéseket nem postai úton, hanem akárcsak a pályázati adatlapokat, pedagógusaink által juttatjuk el a pályázókhoz. Esetenként az OTP bank útján már jutottak el bankkártyák a pályázóknak. Ők is megkapják a Szövetség értesítését, amelyben megtalálják a kifizetés módjával kapcsolatos tudnivalókat.
Az előző évekhez képest a késlekedés természetes, ha arra gondolunk, hogy idén nem áprilisban, hanem június végén járt le a pályázati határidő, és a létszám is növekedett az óvodásokkal. A szülők megszokhatták, hogy az őszi szezon elején biztosan érkezik a támogatás, és ez idén is így lesz, csak a folyamat valamivel több időt vesz igénybe – biztosított a megyei elnök.
S. B. Á. Szabadság (Kolozsvár)

Feléledhet az irodalmi élet Nagykárolyban
Csütörtök este négy nagykárolyi költő kezdeményezésére irodalmi találkozó zajlott egy helyi kávézóban. A jövőben legalább havi rendszerességgel kerülne sor hasonló eseményekre a kisvárosban.
Hiánypótló szándékkal került megrendezésre csütörtök este 7 órától Nagykárolyban az az irodalmi est, amelyet négy helyi költő, Fischer Botond, Kádár Ferenc, G. Katona József és Sróth Ödön hozott össze egy nagykárolyi kávézóban. A tervek szerint a jövőben havi rendszerességgel megrendezésre kerülő kezdeményezés célja újjáéleszteni az irodalmiéletet a kisvárosban könyvbemutatók és hasonló rendezvények szervezésével, akár fiatalok bevonásával is, továbbá alkotásra ösztökélni a helyi költőket, valamint azokat, akik fogékonyságot éreznek magukban a szépirodalom iránt. Mindez előreláthatólag a Kaffka Margit Művelődési Társaság keretén belül működne.
A transzközépről beszélgettek
A csütörtöki találkozó fő témája a transzközép irodalom volt. Vitaindító gyanánt Fischer Botond röviden összefoglalta az irányzat irodalomtörténeti jelentőségét, verstani sajátosságait. A transzközép ezek szerint a 90-es évek elején tört be az erdélyi irodalomba, ekkor kezdte el az Orbán János Dénes, Sántha Attila, Farkas Wellmann Endre neveivel fémjelzett nemzedék verseik és elméleti írásaik publikálását. Az irányzaton belül alkotó költők a túlzott pátoszt, a fölöslegesen nagy témákat félretéve a mindennapok kis dolgait helyezték előtérbe, ugyanakkor a kötött, virtuóz versformákat részesítették előnyben. Öniróniával átitatott alkotásaikban a vulgáris kifejezések használatától sem riadtak vissza.
A csoportosulás következő találkozója, amelyre több érdeklődőt várnak, szeptember 22-én délután hat órakor lesz a Kaffka Margit Művelődési Társaság termében. Az eseményen újból a transzközép irodalom lesz terítéken, emellett pedig a szabadvers jellegzetességeit is megvitathatják majd a jelenlévők. erdon.ro

A besorolás nem befolyásol
Mivel a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) eddig sem kapott román állami támogatást, így a minisztériumi besorolás nem befolyásolja az intézmény tevékenységét.
Dr. János Szatmári Szabolcs a PKE rektora tegnapi sajtótájékoztatóján fejtette ki véleményét a Tanügyminisztérium által elvégzett besorolásról, melynek keretében a hazai felsőfokú oktatási intézményeket rangsorolták. A rektor kifejtette, hogy az egyetemek rangsorolásának késleltetése óriási károkat okozott az állami felsőfokú oktatási intézményeknek, hiszen a mesterképzések beindítása előtt egy-két héttel hozták nyilvánosságra a kategóriákba sorolás eredményét. Ugyanakkor kifejtette: ez a rangsor az állami egyetemek finanszírozását érinti, nem az intézmények képzéshez való jogát, így a PKE harmadik, oktatói kategóriába történő besorolása nem módosítja az egyetem tevékenységét, hiszen a PKE eddig sem kapott semmilyen anyagi támogatást a román államtól. János Szatmári elmagyarázta, hogy az egyetemek a továbbiakban is indíthatnak bármilyen mesterképző iskolát, de ezek állami finanszírozása függ majd a besorolásuktól. Majd felhívta a figyelmet arra, hogy az ország összes magánegyeteme a harmadik kategóriába esett, „vélhetően azért, hogy ne jusson eszükbe esetleges kutatásaikra állami támogatást kérni” – fogalmazott a rektor. János Szatmári Szabolcs jelezte, hogy még most sem tudják, hogy milyen kritériumrendszer került a harmadik kategóriába a PKE, és mint mondta, hivatalosan fogják kérni az erre vonatkozó adatok kiadását a szükséges magyarázatokkal együtt.
Akkreditálva
János Szatmári Szabolcs, a PKE rektora tegnapi sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy az akkreditáció megszerzése után az eddigi négy mesterképzés mellett további négyet indíthat az egyetem vallástudományok, vállalkozások fejlesztésének menedzsmentje, zeneművészet az audiovizuális kultúrában valamint vizuális kommunikáció tematikákban. A mesterképzésekre a beiratkozások a tegnapi nap folyamán lezárultak, a felvételik ma zajlanak, illetve szeptember 24-én lesz még egy felvételi. Hangsúlyozta, hogy az idén végzett az egyetem első mesterképzős évfolyama, és mivel lejárt a három éves monitorizálási időszak, ezért jövő évtől a hallgatók már a PKE oktatóiból álló bizottság előtt, magyarul vizsgázhatnak Nagyváradon.
Alapképzés
Az alapképzésről szólva a rektor kijelentette, hogy szeptember 13-ig tart a pótfelvételi a megmaradt helyekre. A rektor felhívta a figyelmet arra, hogy a szakok többségén maradtak még tandíjmentes helyek, ezalól kivétel a PKE legkeresettebb szakjainak számító magyar, angol, reklámgrafika, menedzsment és turisztika szakok, de még ezekre a szakokra is be lehet iratkozni tandíjas helyekre. Megtudtuk, hogy a legcsekélyebb az érdeklődés a filozófia és a teológia szakok iránt. János Szatmári Szabolcs aláhúzta, hogy az egyetem nem csak azokat várja, akik az idén érettségiztek, hanem a másoddiplomásokat és a korábbi években érettségizőket is. Bejelentette továbbá, hogy az idén nem indul be a tanítóképző valamint a bank és pénzügy szak, ellenben beindul a legtehetségesebb diákoknak szóló szakkollégiumi képzés, melynek keretében neves szakembereket is meghívnak előadásokat tartani. Hangsúlyozta, hogy a Colloquia nyelvvizsga központot alig fél éve indították, de máris nagy sikerük van a különböző nyelvoktatásoknak. Hozzátette, hogy a nyelvközpontban már óvodás korú gyerekeknek is indítanának képzési formákat.
A finanszírozásról
A PKE állami támogatása kapcsán a rektor elmondta, hogy a román államtól csak az egyetem által a HU-Ro programok keretében elnyert pályázatok önrészét kapták meg, de az egyetemfenntartás és az oktatás költségeinek 85 százalékát a magyar állam biztosítja, a fennmaradó tizenöt százalékot pedig az egyetem saját bevételeiből fedezi. Elmondta, hogy a magyar államtól a romániai felsőfokú oktatási intézmények finanszírozására szánt összeg 70-30 százalékos arányban oszlik meg a Sapientia és a PKE között. Ezt követően elárulta, hogy a tavalyi kormányváltás után azonnal félmilliárd forinttal emelkedett a támogatás teljes összege, mely így jelenleg eléri a kétmilliárd forintot. Emellett a magyar kormány kérte a két romániai magyar felsőfokú oktatási intézményt, hogy állítsák össze fejlesztési prioritási listáikat, a magyar kormány ugyanis külön fejlesztési alapot kíván létrehozni a határon túli magyar egyetemek támogatására. János Szatmári Szabolcs elmondta, hogy a PKElegfontosabb prioritása az új egyetemépület felépítése, melyet szintén a magyar állam anyagi támogatásával kívánják megépíteni. Az egyetemnek már megvan a pénze az építkezés engedélyeztetésének költségeire, és ezt a folyamatot már idén októberben szeretnék beindítani.
Kapcsolatok, fejlesztések
János Szatmári Szabolcs beszámolt az intézmény külkapcsolatainak bővítéséről, melynek köszönhetően az Erasmus program keretében a PKE már szakmai gyakorlatra is tud ösztöndíjakat nyújtani diákjai számára különböző külföldi cégekhez, intézményekhez. A PKE most írt alá egyzeményt a Sevillai Egyetemmel, és aláírás előtt áll az egyezség a Liszaboni Katolikus Egyetemmel, a közeljövében pedig várhatóan egy svájci és egy vagy két németországi egyetemmel köt hasonló együttműködési szerződést. Az infrastukturális beruházásokról szólva a rektor kiemele azt, hogy az egyetem épületét teljesen felújítják, a legfelső emeleten légkondicionálást, a nagyteremben és a Bartók teremben kihangosítási rendszert szereltek be, a többi tanteremet pedig projektorral és interaktív táblákkal látják el. Beszámolt arról is, hogy két tudóstól közel hatezer kötetes, főként szépirodalmi és szakirodalmi könyvadomány érkezik a PKE-hez. A Partiumi Keresztény Egyetem tanévnyitója egyébként október 7-én tíz órai kezdettel lesz a váradi színházban. erdon.ro

Egyházi iskola – kényszerrel?
A szülők egy részének döbbenetére egyházi iskolában kezdi az új tanévet hétfőn a nagyváradi Partenie Cosma Kereskedelmi Szakközépiskola három magyar osztálya. „Mindenféle előzetes értesítés nélkül tegnap (szerdán – szerk. megj.) tájékoztattak, hogy a szakközépiskola magyar tagozatát átvette a Szent László Római Katolikus Gimnázium, a diákok pedig hétfő reggel fehér ingben és fekete nadrágban jelenjenek meg a székesegyházban a reggeli ájtatosságon” – panaszkodott az ÚMSZ-nek az egyik anyuka, aki tegnap este „kupaktanácsot tartott” az érintett szülőkkel a tiltakozásuk esetleges formájáról.
A panaszos szülő szerint a Szent László Nagyvárad egyik leggyengébb iskolája, ahol a nyári érettségin egy egész osztály megbukott, és nincsenek olyan pedagógusai, akik a kereskedelmi iskola magyar diákjainak a szaktantárgyakat oktathatnák. Elmondta: a magyar osztályok „átmentésének” ötlete nem új keletű. „Szó volt már erről egy évvel ezelőtt is, de akkor csak szóbeszéd volt, senki nem erősítette meg” – jelentette ki.
Elmondása szerint a szülők legutóbb három nappal ezelőtt érdeklődtek a magyar osztályok sorsa felől, viszont arról biztosították őket, hogy „minden marad a régiben”. Az anyuka szerint az egész ügy hátterében valószínűleg az áll, hogy a katolikus gimnázium „egy új szakot kap anélkül, hogy belebonyolódna annak bürokratikus vonatkozásaiba”.
Zalder Éva, a Szent László Római Katolikus Gimnázium igazgatója tudomása szerint az érintett szülők „jó ideje” értesültek arról, hogy gyerekük az egyházi iskolában kezdi majd az új tanévet. Lapunknak az ügy hátteréről elmondta: az egyház visszakapta azt az épületet, amelyben a Partenie Cosma Kereskedelmi Szakközépiskola működött. A román iskola ennek következtében kiköltözött, s a tanfelügyelőség ajánlotta fel, hogy a három magyar osztály maradjon az épületben, s tagolódjon be az egyházi tanintézménybe.
„Mi nem repestünk az örömtől, ám a román szakközépiskola vezetősége igen, mert szabadulni akart a magyar osztályoktól. Ráadásul az új épületben nem volt hely, a magyar gyerekeknek több váltásban kellett volna tanulniuk” – magyarázta az igazgatónő. Zalder úgy tudja, a magyar szülők idejekorán tudomásul vehették, hogy három opciójuk van: román osztályba íratják a gyereküket, átíratják valamelyik másik magyar iskolába, vagy beleegyeznek abba, hogy az egyházi gimnáziumban kezdjék a tanévet.
Zalder szerint a három kereskedelmis magyar osztályt csak úgy vehette át az egyházi iskola, ha idéntől kereskedelmi szakoktatást is indít. Ez is meg is történt, megkapták a minisztériumi engedélyt, idéntől meghirdették a kilencedik osztályt, így az átvett három osztállyal együtt négy évfolyam tanul hétfőtől kereskedelmi szakon.
Az igazgató hangsúlyozta, azt a három szaktanárt is átvették Partenie Cosmából, akik a magyar gyerekek szakképzését biztosítják. Emlékeztetett arra is, hogy miközben idén a román szakközépiskolába már ötössel be lehetett jutni, a Szent László kereskedelmi szakának kilencedik osztályába hetes volt az utolsó bejutó médiája.
Az intézményvezető szerint a gyerekeknek és szülőknek nincs mitől tartaniuk: a Szent László Gimnáziumban ugyanolyan a házirend, mint más iskolában. Emellett hetente egyszer fél órás szentmisén kell részt venniük, s viselniük kell az egyenruhát. „Nem áll szándékunkban katolikust nevelni belőlük. A reformátusok saját vallásukat tanulhatják a vallásórán” – magyarázta.
Szabó József, a nagyváradi önkormányzat tanügyi bizottságának tagja szerint „csak hangulatkeltés” egyes szülők elégedetlenkedése. Lapunknak elmondta: több szülői értekezletet is tartottak már idén ebben a témában Biró Rozália alpolgármester, illetve a tanfelügyelőség képviselőinek részvételével, így tudhatták, mi vár rájuk.
„A Partenie Cosma vezetőségével nem volt könnyű tárgyalni, szabadulni akartak a magyar osztályoktól” – magyarázta. Elismerte ugyanakkor, hogy a hivatalos döntés csak ezen a héten szerdán született meg a gyerekek sorsáról. „Meg kellett még kapni valami engedélyeket a minisztériumtól és tanfelügyelőségtől” – tette hozzá.
F. I. Új Magyar Szó (Bukarest)

„Cselekedni a csodát”
Mustármag címmel Wass Albert írásaiból összeállított egyéni műsort mutat be az idei évadban is Kulcsár-Székely Attila, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulatának tagja.
A színművész lapunknak elmondta, a Csurulya Csongor által rendezett produkció célja, hogy „egy-egy előadást a szórványmagyar vidékekre is eljuttasson, valamint olyan magyarlakta településekre, ahol egy nagyszínpadi produkciót technikai okokból nem lehet bemutatni” – a helyszín pedig minden esetben az adott település katolikus vagy református temploma.
Nem szavalóest
A Mustármag bemutatójára a Fehér megyei Tűrben került sor a 2010/2011-es évadban, majd egy magyarországi turné után Kulcsár-Székely Attila Szlovénia fővárosában, Ljubljanában, a magyar nagykövetségen is előadta egyszemélyes produkcióját.
Holnap és holnapután a Maros megyei Mikházán mutatja be a színművész az egyszemélyes produkcióját, szeptember 18-án Jobbágytelkén, október 7-én pedig Marosvásárhelyen, a vártemplomban lesz egy előadás.
„Itt nem szavalóestről van szó, hanem egy kerek előadásról” – magyarázza Kulcsár-Székely, aki kérdésünkre elmondja, azért templomban adja elő a Mustármagot, mert „a szórványvidéknek, az isten háta mögötti magyarságnak készült, ahová színház nem juthat el”.
Mint mondja, az előadást úgy építették fel, hogy minimális díszletre legyen szükségük. Felvetésünkre, hogy miért Mustármag a produkció címe, a színművész elmondta: „az előadás zárómondatai közé tartozik a jézusi mondat, ››ha csak egy mustármagnyi hitetek is lenne... ‹‹ és nagyon összhangba van a templommal, mint helyszínnel és az előadás vallásos jellegével”.
Kulcsár-Székely Attila főként a szórványvidékekre akarja elvinni Mustármag című produkcióját
A közönségnek tetszik
„A tűri ősbemutatón, amikor az előadás közepétől láttam, ahogy az öreg nénik és bácsik sírva hallgatják, amit mondok, vagy ahogyan odajöttek hozzám előadás után azzal, hogy nekik még ilyen élményben nem volt részük, ők nem gondolták már, hogy Tűrben valaha még ilyen magyar nyelvet, beszédet fognak hallani.
Ugyanilyen nagy élményben volt részem Máján, de említhetném az Udvarhelyi előadást, amit direkt június 4-re időzítettük a Trianon emléknapra, ahol perceken keresztül tapsolt felállva a közönség” – mesélt érdeklődésünkre a közönség reakcióiról a színművész.
Egy „másik” Wass Albert
Amikor egyik barátom megtudta, hogy egy Wass Albert előadáson gondolkodom, azt mondta, hogy nem hiszi el, hogy én ezzel a búsongó, búba forduló, nacionalista, román gyűlölő szerzővel dolgozok” – mesélte az előadás születésének körülményeit Kulcsár-Székely. Elmondása szerint az előadásban nyoma sincs a többség által ismert Wass Albertnek, a megbocsátáson, az együttélésen, a pozitív jövőképen van a hangsúly. „A csodát nem várni kell, hanem a csodát meg kell cselekedni” – összegezte a Mustármag mondanivalóját Kulcsár-Székely Attila.
F. I. Új Magyar Szó (Bukarest)

Betű- és számvetés között
Ágoston Hugó
Beszélgetés a hatvanadik születésnapjához érkezett Markó Bélával
Időutazásra invitáltuk beszélgetőtársunkat, életútja és pályája eddigi jelentős stációit érintve. Óhatatlanul is onnan indultunk, ahol a költő és politikus Markó Bélával készülő interjúk többsége „megfordul”: alkotás és közéleti szerepvállalás mindig kihívást jelentő mezsgyéjéről. „Évtizedes” léptékű kor-sétánk során nemcsak múltat és jelent szemlézünk, miközben valamiképpen a gyökerekhez való visszatérésről esik szó, hanem a közeljövőbe is előrenézünk ... egy keveset, amennyire interjúalanyunk enged az ilyenfajta „kísértésnek”.
Markó Béla hatvan éves. Mit tudsz felhozni a mentségedre? Készülsz számvetéssel? Hát betűvetéssel?
– Általában nem ragaszkodom az ilyen konvenciókhoz, hogy ha az ember elrúgja az ötvenet vagy a hatvanat, ha kerek évfordulója van, akkor annak van valami jelentősége. Biológiailag nem pontosan szeptember 8-án öregszem én sem, hanem azelőtt is és azután is, és folyamatosan, mint mindannyian. De az emberi konvencióknak mégis van jelentőségük, mert megteremtik a számvetés kényszerét, és én az utóbbi időben – szintén nem éppen szeptember 8-án vagy ezekben a napokban, hanem ezekben az években – folyamatosan készítem a magam számvetését.
Ennek része volt az is, hogy úgy döntöttem, politikai pályámat fokozatosan lezárom, és ott próbálom folytatni, ahol abbahagytam, vagyis az irodalomban. Ez viszont tagadhatatlanul kötődik az életkorhoz, mert most még úgy érzem, van még egy életem, vagy lehet még egy életem, vagyis esetleg még képes vagyok kiteljesíteni egy hivatást. Ez válasz arra is, hogy készülök-e betűvetéssel. Igen, természetesen.
Most abban a szerencsésnek mondható lelkiállapotban vagyok, hogy több a megírnivalóm, legalábbis én így gondolom, mint amennyit nap mint nap meg tudok írni, különösen úgy, hogy azért más felelősségem is van. Itt nem csak versírásról van szó, hanem arról, hogy azt is meg kell írnom, ami az én tudásom és tapasztalatom szerint az elmúlt húsz évben velünk történt.
Vegyük sorra felnőtt életed stációit! 1971 szeptembere: Markó Béla húsz éves, a kolozsvári Gaál Gábor Irodalmi Kör elnöke. Gyönyörű életkor, de a rendszer kezd bekomorulni...
– Talán nem a húsz éves kor volt ilyen szempontból számomra emlékezetes, hanem a tizenhét, tizennyolc éves kortól el egészen húsz, huszonegy, huszonkét éves koromig, ugyanis hogyha valaki belenéz, ha nem másba, akkor a történelemkönyvekbe, akkor látni fogja, hogy ez az időszak volt, általában Európában is, tehát nem csak a szocialista világban, hanem Nyugat-Európában is, egy radikális nyitás pillanata: a párizsi diáklázadások, mozgalmak, minden ami ide kapcsolódik, el egészen a zenéig, a Beatlesig – az valamivel hamarabb robbant be.
Romániában is ez a kor a kommunista diktatúrán belül mégiscsak a nyitás kora volt. Tehát én kamaszként és aztán fiatalon is, húsz évesen, úgy érezhettem, hogy van remény, hogy a világ minálunk is megnyílhat, hogy a dolgok elindulhatnak jó irányba. Ugye, köztudott, hogy a hatvanas évek végén új magyar intézmények jöttek létre Romániában, akkor történt a közigazgatási átszervezés, ez megpezsdítette a különböző erdélyi régiókat, beleértve a Székelyföldet is.
Az más kérdés, hogy ez utólag mind illúziónak bizonyult, és aztán a hetvenes évek elején, valamikor 1972–1973 körül tényleg, ahogy mondod, kezd a rendszer bekomorulni, de nekem azelőtt módom volt a legérzékenyebb életkorban azt is megtapasztalni, hogy nyílhat is a rendszer.
1981 szeptembere: harminc éves vagy, gyakorló kétgyermekes családapa, háromkötetes költő, folyóiratszerkesztő, írószövetségi tag.
– Igen, harminc évesen túl vagyok már a huszonéves kor dilemmáin, megtorpanásain, aprónak tűnő, de fontos személyes válságain, amelyek, nyilván, elsősorban a hivatáshoz kapcsolódnak: hogy ki tudom-e magamat teljesíteni az irodalom és a vers által... igen, a húsz éves és a harminc éves kor között sok dilemmát meg kellett nekem is élnem: vajon jól választottam-e hivatást, vajon tudok-e érvényeset alkotni ebben a hivatásban?
Meg kell mondanom, hogy nekem az emlékezetem nagyon szelektív: hangulatokra, közérzetekre emlékszem, tapintásélményeim, illatélményeim sokkal inkább vannak, mint például adatok a fejemben – tehát fogalmam sincs, hogy 1981 szeptemberében harminc évesen hogyan ünnepeltem, de az biztos, hogy akkor már bizonyosnak tűnt számomra a pályaválasztás, akkor már úgy látszott, hogy szerkesztőként és íróként, költőként megtaláltam a magam helyét, már az első irodalmi díj is mögöttem van, mögöttem vannak már méltató, értékelő, fontos kritikák a verseimről, és család van, gyermekek vannak körülöttem, ennek következtében megjelenik a gyermekvers is az életművemben, de a tankönyv is, hiszen pontosan ezekben az években írtam a Magyar irodalom tankönyvet, miközben a világ körülöttünk nagyon cudar. Akkor már lassan-lassan érződik az anyagi nyomor is körös-körül.
1991 szeptembere: negyven éves vagy, RMDSZ alapító tag, vezetőségi ember, Maros megyei szenátor. Az eltelt tíz évben további nyolc köteted jelent meg. Nemcsak a rendszerváltás eufóriáján, de a marosvásárhelyi „fekete március” okozta megrázkódtatáson is túl...
– Én azt hiszem, hogy 1991 szeptemberében fiatalabbnak éreztem magam, mint akár 1981-ben, és legalább annyira, mint 1971 szeptemberében. 1991-ben ugyanis hatalmas idő van már mögöttünk 1989 decemberéhez képest. Azok olyan évek voltak, amikor megtapasztaltam, hogy a népmesei fordulatban, amely azt mondja, hogy három nap egy esztendő, nagy igazság rejtőzik. 1991 szeptemberében már mögöttem volt az RMDSZ-alapítás, természetesen másokkal együtt, mögöttem volt sok-sok remény, rengeteg illúzióvesztés, reggeltől estig tartó munka sok-sok hónapon át, Marosvásárhely márciusa. Egy egész történelem – nekünk abban sűrűsödött az egész életünk...
Fiatal is voltam, és nagyon öreg is 1991 szeptemberében. Ha 1989 előtt a körülöttünk levő életben alig történt valami, és alig változott valami, és ilyen értelemben az akkori rendszer minket erőszakosan fiatalnak tartott meg, nem engedte, hogy minden szempontból felnőhessünk, akkor legalább annyira igaz, hogy 1989 decembere után villámgyorsan öregedtünk a felelősség terhe alatt. Úgyhogy én nem is tudom, hogy politikailag nekem ez a most betelt hatvan évem mennyi. Úgy véltem, hogy – ha biológiailag nem is – politikailag sokkal több, és azért is döntöttem úgy, hogy abba kellene hagyni. 1991 szeptemberében – mindenképpen és összességében – mégis nagyon fiatal voltam, mert megint csak pályaválasztás előtt álltam.
Igaz ugyan, hogy 1989 decemberében teljes energiával beleártottam magam a politikába, de legalább annyira igaz, hogy ugyanakkor az irodalomban is felelősséget vállaltam: az addigi lapot, az Igaz Szót átalakítottuk, az lett a Látó, én voltam a főszerkesztője, és éles választás állt előttem, hogy a politikát rövid kitérőnek tekintem-e és folytatom az irodalmi hivatásomat, vagy pedig egy időre a politika lesz a legfőbb felelősségem.
Meg kell mondanom, hogy akkor én rövid kitérőnek szántam – még 1991 szeptemberében is – a politikát, és tulajdonképpen csak 1992 második felében lett ez másként, amikor az 1993-as januári RMDSZ-kongresszusra készülve el kellett döntenünk, hogy ki vállalja az elnöki tisztséget, és végül is kollégáim feltették nekem a nagy kérdést, és meglehetősen sok érvvel és vehemensen győzködtek, hogy vállaljam el. Tehát 1991 szeptemberében még úgy tudtam, hogy a politika szép, embert próbáló, de rövid kitérő az életemben.
2001 szeptembere: ötven évesen hét esztendeje vagy szövetségi elnök (kétszer újraválasztva, majd 2003-ban harmadszor is), napvilágot látott összegyűjtött verseid reprezentatív kötete. 2000-ben megszületett harmadik gyermeked, Balázs fiad is. Nélküled nincs román és romániai magyar politika.
– Már 1991-ben vagy akár 1981-ben is, ha éppen számvetést készítettem, az irodalomra gondolhattam vissza elégtétellel, és valamennyire a szerkesztői munkára is, hiszen nekem az irodalomhoz való viszonyomat nemcsak az írás határozta meg, hanem az is, hogy szerkesztőként mindenképpen irodalmi mozgást próbáltam kiváltani, és ez nagyon sokszor sikerült is: fiatal, tehetséges embereket behozni a közfigyelembe, a reflektorfénybe...
Ilyen elégtételeim voltak nekem azelőtt. 2001 szeptemberében, azt hiszem, ahogy visszagondolok, a politikai elégtételek voltak az elsődlegesek. Akkor már mögöttünk volt két óriási eredmény: az egyik az új oktatási törvény elfogadása 1999-ben, amelyet aztán meg kellett változtatni, rá több mint tíz esztendőre, de jóval tágabb keretet adott az anyanyelvi oktatásnak, 2001 elején pedig elfogadtuk azt a közigazgatási törvényt, amely a húsz százalékos nyelvhasználati szabályozást bevezette Romániában.
2001-ben tehát, ha volt időm és energiám a magam számvetését elkészíteni, ezekre az eredményekre gondoltam vissza, és minden bizonnyal némi elfojtott fájdalommal az irodalomra, mert 1994– 1995 után hosszú-hosszú évekig – beleértve 2001-et is és még utána néhány évet – semmi verset vagy szépirodalomnak tekinthető szöveget nem vetettem papírra. És persze, éppen fiatal apa voltam, ez is igaz.
Sokszor fiatalodtam és sokszor öregedtem én meg ezekben az általad idézett korszakokban, tehát hol hirtelenjében megfiatalodtam, és harminckilenc-negyven évesen ifjú politikusként kellett tapasztalat nélkül megtanulnom egy hivatást, hol aztán megfiatalodtam mint családapa, és most megint próbálok fiatalodni mint költő.
2011. szeptember 8.: hatvanadik születésnapod. Köteteid száma a harmadik ikszet tapossa. Már nem vagy az RMDSZ szövetségi elnöke, de – hét éve, kis megszakítással – a román kormány miniszterelnök-helyettese, második embere, mérvadó vélemények szerint a Kárpát-medence legnagyobb formátumú magyar politikai vezetője. Érdemes volt? Ha újrakezdhetnéd, mit tennél másképpen? Mikor fogsz már neki a naplódnak?
– Mindenképpen érdemes volt. Egyébként rám az jellemző, hogy nem szoktam hosszan rágódni a saját hibáimon. Tudom őket, ismerem, azt is tudom, hogy mikor hoztam jó döntést, mikor nem, fölmérem, elemzem ezeket, de általában irtózom az olyan közérzettől, hogy akkor most valamit is újra kellene kezdeni. Ezt egyébként az eredményekkel kapcsolatosan is így gondolom. Nekem nagyon fáj, ha valamit lerombolnak, valamit, amit már felépítettünk, vagy elrontanak valamit, amit már felépítettünk, de ilyenkor is meg tudom teremteni magamnak azt a közérzetet, hogy ne omoljak össze, mert mindig azt mondom, hogy ami volt, az volt, azt nem lehet megsemmisíteni.
Tehát ami jó példa megtörtént velünk, azt nem lehet utólag megsemmisíteni, akkor sem, ha lebontják, ha elrontják a törvényt, az intézményt, amit létrehoztunk – ez nagy baj, nagyon fáj –, de a múltat ilyen szempontból nem tudják megsemmisíteni, s ami jó történt velünk, azt sem tudják ilyen értelemben megsemmisíteni. Így, most, hogy elém tetted ezeket a kérdéseket és ezeket az évfordulókat, azon gondolkodom, hogy érdekes alkat bontakozik ki belőle, és hogy én minden bizonnyal olyan ember vagyok, aki időről-időre a pályamódosítást szeretem, tehát az ilyen fajta változásokat: az irodalomból hirtelen a politikába, aztán egy idő után, amikor úgy érzem, hogy át kell venni másoknak a stafétabotot, vissza az irodalomba.
Egyébként az irodalmon belül is mindig így voltam, sohasem hittem azt, hogy húsz évesen az ember megtalál egy hangot, egy stílust, és akkor azt hatvan évesen is művelni kell; időről-időre váltottam, kísérleteztem, kerestem a formát, az új stílust, az új műfajt, de emögött – bízom benne – egy nagyon is kiszámítható és átvilágítható alkat van. Vagyis én nem gondolom úgy, hogy az irodalomban mást csináltam, mint a politikában, vagy mást csinálnék, ezek ugyanannak a jó vagy rossz alkatnak, világlátásnak, világszemléletnek a lecsapódásai.
Nem gondolkozom azon, hogy ha újrakezdeném, akkor mit tennék másképpen. A legnagyobb nyereség abból, hogy politikára vállalkoztam, hogy semmilyen értelemben nem vagyok fatalista – most hirtelenjében ez a kifejezés ötlött az eszembe, de megfogalmazhatnám ezt másképp is, közelebb vagy távolabb a teológiától vagy akár a filozófiától is –, más szóval nagy nyereségem, hogy jól láthattam azt, hogy mennyi minden függ tőlünk, és hogy az ember befolyásolhatja a világ menetét.
Ma már egy pillanatnyira sem hiszek abban, hogy ki vagyunk szolgáltatva a történelemnek, azt gondolom, hogy a történelmet emberek csinálják – persze, bizonyos adottságokból nem tudunk kilépni –, de ami a legfontosabb: tudom, hogy nagyon sokszor gyarló, gyenge, nem is mindig jól felkészült emberektől mennyi minden függhet, és hogy milyen fontosak egyéni döntéseink a jövő szempontjából.
Nem biztos, hogy ezt korábban, 1981, 1991 szeptemberében is így gondoltam, de most így gondolom. Ennek ellenére egy pillanatig sem kísért az a gondolat, hogy valamit is másként kellett volna tennem. Én is ismerem Ray Bradbury népszerű sci-fi novelláját, hogy, ugye, ha a múltba visszatérünk és véletlenül eltaposunk egyetlenegy pillangót, akkor attól megváltozik az egész történelem.
Aki arról kezd el gondolkodni, hogy mi történik, ha eltapossa vagy nem tapossa el a pillangót, annak azon is gondolkodnia kell, hogy jó, de akkor ettől mennyit változott volna a világ – ezt pedig magam sem tudom és nem is tudhatom megmondani. A naplómat nem fogom megírni, mert nincs naplóm, hanem sok-sok feljegyzésem van. Ezek nem azzal a céllal készültek, hogy valamikor könyv lesz belőlük, hanem a napi munkám eszközei voltak, az előjegyzési naptáraktól elkezdve el egészen addig, hogy nyilván tárgyalásokról, beszélgetésekről rövid vázlatokat én magam is ott helyben írtam. Tehát naplót nem fogok írni, de ennek a több mint két évtizednek a személyes történetét megírom, természetesen.
Játsszunk mi is az idővel, ha már ő játszik velünk. 2021 szeptembere: Markó Béla hetven éves. Hol van a politika? Hol van a költészet? Vagyis hát hol lesznek ezek az életedben?
– Ahogy a változó múlttal nem szeretek eljátszadozni, ugyanúgy a jövőt sem szeretem kísérteni. Tehát, hogy hetven évesen hol leszek, és leszek-e, ez már nem tartozik a saját döntések körébe, amiről az imént beszéltem. De ha szándékomtól és akaratomtól is függ majd ez, akkor meg kell mondanom, hogy hetven évesen nagyon távol lesz tőlem a politika – nem mintha a világ nem lenne körülöttünk tele hetven éves politikusokkal, de én nem fogok akkor közéjük tartozni –, és remélem, nagyon közel a költészet és az irodalom.
Ha úgy megy minden, ahogy én gondolom, akkor jó néhány kötetettel gyarapszik a könyvespolcomnak az a része, ahol a saját köteteimet tartom, és remélhetőleg ez nem csak mennyiségi, hanem minőségi gyarapodást is jelent. Van, mit megírnom, úgy gondolom, hogy tudom, hogyan kellene megírnom, de ez nem olyan egyszerű.
Meg kell mondanom, hogy a politikai döntések is őrlik, gyötrik, morzsolják az embert – ugyanúgy az irodalomban is az írás előtti és az írás utáni pillanatok a fontosak és felemelőek. Írni nehéz, gyötrődést jelent a számomra. Remélem, hogy hetven évesen sok újabb gyötrődés lesz mögöttem.
Markó Béla
Ujjongó kertem
Azt mondják, mintha húzná valaki, talán az Isten, úgy nőnek az égre, körték, meggyek, cseresznyék ágai kapaszkodnak egy láthatatlan kézbe,
amely kacagva, szaladva viszi a gyámoltalanokat, helyben s mégis előre az időben, s azt hiszi mind, hogy sietni kell, azt hiszem én is,
ujjongva méricskélem sorra őket, hogy izmosodnak, egyre fennebb nőnek, tavaly az árnyék még csak térdig ért
nekem, s idén, igaz, hogy csak leülve, de végig eltakar már nyári hűse, mert nő az is, szorítja ki a fényt. Új Magyar Szó (Bukarest)

Lágerben kötött irodalmi barátság
Egyikük, a Nobel-díjas remekíró, Ivan Gyenyiszovics egy napjának utolérhetetlen ismerője, a Gulág szigetvilágnak velejéig kiismerője és megörökítője – halott. De másikuk, a magyar tanítvány, akit fiatalemberként sodort az író mellé a sors, tovább folytatja azt, amire fogsága idején kimondatlanul is fölesküdött: papírra vetni azoknak a magyar embereknek a sorsát, akik a szovjet lágerekben sínylődtek és pusztultak el.
Ehhez a példát és a kellő tudást, a módszert barátjától, Szolzsenyicintől tanulta, s amellett, hogy kilenc évi fogságának megírta legkegyetlenebb fél esztendejét, mintegy ötezer magyar fogolysorsból összeállította a Gulág-lexikont is, s ezért 2001-ben magas állami kitüntetésben részesült.
Az elmúlt napokban Rózsás János Erdélyt s különösképpen a Székelyföldet járva, amelyre mindig nagyon kíváncsi volt, felelevenítette az őt megismerni óhajtó népes hallgatósága előtt a lágerélet és a rendkívüli irodalmi barátság halhatatlan történetét.
A Gulág szigetvilágból már tudhattuk, hogyan látta Rózsást Szolzsenyicin baráti szeme:
„... Észreveszem, hogy engem és könyvemet gyakran figyelmesen néz, oldalvást oda-odapillant, de megszólalni mégis vonakodik egy sovány, hosszú orrú, nyurga fiatalember, aki szembetűnő, kívülről hozott jólneveltséggel, nagyfokú szerénységgel kelti fel a figyelmemet. Megismerkedünk egymással. Halk, elfogódott hangon beszél, az orosz kifejezésekkel bajlódik, mulatságos szófordulatokat használ, melyekért bocsánat kérőleg mosolyog. Kiderül, hogy - magyar, és Rózsás János a neve. Megmutatom neki Dalj nagy értelmező szótárát, és a lágeri nélkülözésektől elcsigázott arcával helyeslően bólint. Igen, igen. Kívülálló dolgokra kell terelni a figyelmet, nemcsak az evésre gondolni szüntelen.
Csak huszonöt éves, de hiányzik a fiatalos pír az arcáról. A szél által kicserzett száraz, vékony bőr mintha egyenesen a koponyájának hosszúkás, keskeny csontjaira volna húzva. Fájnak az ízületei, égető reuma kínozza, melyet Északon, erdőirtás közben szerzett.
Van itt a lágerben még két-három honfitársa, de azokat napról napra csak egy foglalkoztatja: hogyan lehet túlélni? Hogyan lehetne jóllakni? János pedig zúgolódás nélkül megeszi azt, amit a brigádvezető kiírat a számára. Éhen marad ugyan, de nem engedi meg magának, hogy ételszerzés után járjon. Mindig éberen szemlélődik, odafigyel a beszélgetésekre, mindent meg akar érteni. És mi az, amit meg akar érteni?... Minket, oroszokat akar megérteni!...
...Északra szállították, ahol erdőirtáson dolgozott, majd leromlott és bekerült a kórházba. Mind ez ideig Oroszország csak az egyik oldaláról fordult feléje, azzal az oldalával, amelyik leülteti az embereket, - most pedig bemutatkozott a másik oldaláról is.
Szolikamszk városának közelében, a Szimszk-i lágerkerület kis kórházában volt ápolónővér Duszja, egy negyvenöt éves asszony. Köztörvényes elítélt, szabad mozgással a környéken, öt éves büntetés idővel. Duszja nem csak abban látta munkájának az értelmét, hogy magát fenntarthassa, hogy a büntetésideje valahogy leteljen (ami nálunk rendkívül gyakori jelenség, és a maga rózsaszínű szemüvegén keresztül János nem volt képes észrevenni ilyesmit), hanem abban, hogy a haldokló és már senkinek a számára nem szükséges embereket talpra állítsa.
De azzal, amit a láger kórháza nyújtott, nem lehetett az embereket megmenteni. És Duszja nővér a saját 30 dekás reggeli kenyérfejadagját cserélte be a faluban fél liter tejre, és ezzel a tejjel hozta vissza Jánost (és őelőtte még másokat is) az életbe...
Duszja nővér személyén keresztül szerette meg János országunkat és mindannyiunkat. És igyekezettel kezdte tanulni a láger börtönőreinek és őrkatonáinak a nyelvét - a roppant gazdag orosz nyelvet. Kilenc esztendőt ült le lágereinkben, Oroszországot csupán a börtönvagon ablakából, kis képeslapokról és a lágeren keresztül láthatta meg. És mégis - megszerette.”
Rózsás János pedig ekképpen beszélt nekünk Szolzsenyicinről a csíkszeredai polgármesteri hivatal fogadótermében:
„Közös lágerben voltunk Kazahsztánban, és haláláig tartó barátság szövődött köztünk. Csodabogaraknak számítottunk, akik nem a konyha, hanem a könyvtár körül sündörögtek. Kis illegális irodalmi társaság alakult körülötte, sokszor olyan szerzőkkel foglalkoztunk, akik ugyanúgy ültek, mint mi. Ő korábban szabadult, én későbben, címet nem cserélhettünk, mert akkor kaptuk volna rögtön a következő tíz évet kémkedésért, merthogy ezáltal kölcsönösen beszerveztük egymást. Amikor az Iván Gyenyiszovics egy napja című könyve megjelent 1962-ben a Novij Mir irodalmi folyóiratban, sok részlete visszaköszönt belőle közös életünknek, hiszen én is ültem abban a táborban.
Én rajtuk keresztül felvettem a kapcsolatot Szolzsenyicinnel, levelezni kezdtünk irodalmi témákról. Aztán mikor politikailag kényelmetlen személlyé vált, a leveleimet a feleségének címeztem. Azt hittük, hogy kicselezzük a KGB-t; naiv dolog volt. Amikor 1974-ben kiutasították a Szovjetunióból, megkeresett engem Moszkvából a politikai kiadó, hogy írjam meg az emlékirataimat a számukra. Abban bíztak, hogy én Szolzsenyicinnel ellentétben jót fogok írni a lágeréletről, mert szeretem az orosz kultúrát, foglalkozom az orosz irodalommal, együtt érzek a világ legtöbbet szenvedett népével.
Rákérdeztem, hogy mindezt honnan tudják. Közölték, hogy olvasták a Szolzsenyicinnek írt összes levelemet. Úgy gondolták, hogy én majd ellenpontja leszek a barátomnak. Eleinte nem akartam megírni, de aztán mégis megírtam, persze nem kaptam érte dicséretet. Nem azt kapták, amit vártak. Szerencsémre éppen közbejött a gorbacsovi korszak. Később kikerült Münchenbe a kéziratom, ahol meg is jelent. Közölték velem illetékes elvtársak, hogy belőlem nem csinálnak mártírt, nem leszek magyar Szolzsenyicin.”
Később azért mégis csak elvégezte azt, amiért megérdemli a magyar Szolzsenyicin elnevezést: a Gulág lexikonba átmentette a szovjet lágerekben szenvedő ártatlan magyar foglyok élettörténeteit. Különösen kényes arra, hogy sokan összetévesztik a gulág fogalmát a lágerrel. Leszögezi:
„A Gulág az a különleges intézményrendszert, az ügyosztályt jelenti, ami a lágereket működtette, szervezte. Szolzsenyicin adatai szerint közel 40 ezer lágerben 6-7 millió lágerlakó raboskodott. Ebből körülbelül 100 ezer volt magyar. Elfogásunk pillanatában szovjet állampolgároknak minősítettek és ilyen minőségben hazaárulásért ítéltek el tíz évre. Én akkor úgy tudtam, hogy soha nem léphetek többé a hazám földjére.
Amikor kiderült, sőt bizonyossá vált, hogy 1953 nyarán összeszedett, Lembergben összegyűjtött körülbelül ezerötszáz magyar, nők és férfiak, hazajöhetnek, – az első szívfájdalmunk az volt, vajon mire jövünk haza? Ugyanis, mint külföldi állampolgárok, nem levelezhettünk hozzátartozóinkkal, nem tarthattuk a kapcsolatot szeretteinkkel. Mi történt velük az elmúlt nyolc-tíz évben? Hogyan ért véget a háború a mi vidékünkön? Ki és hogyan élte túl a front és megszállás borzalmait? Ki fogad bennünket, és lesz-e, aki hazafogad minket?
A Lembergben várakozás hónapjaiban mindenkit hívattak a parancsnokságra. Meg kellett neveznünk, hogy hová és kihez akarunk hazamenni. Jaj volt annak, akit másodszor is hívattak és közölték vele: az általa megadott cím nem jó, nem megfelelő, nevezzen meg másikat! Vagy akinek végül azt mondták: majd kijelölt lakhelyre megy haza. Idegőrlő hónapok voltak, amit várakozással töltöttünk a gyűjtőtáborban. Néhányan megzavarodtak közöttünk...”
A hazaérkezésről:
„Két csoportban indították útnak a hazatérésre váró, volt magyar rabokat. A-tól P-ig, majd R-től Ja-ig, az orosz ABC sorrendje szerint. A második csoportba kerültem, amely az első csoportot egy hét múltán követte, 1953 november 24-25-én. A szovjet kísérők nem zárták be a vagonok ajtaját, nem féltek szökéstől. Engedélyezték, hogy a magunk varrta nemzetiszín zászlókkal feldíszítsük mind a mozdonyt, mind pedig a vagonokat.
November 25-én délelőtt történt az átadás-átvétel még a szovjet oldalon, Csap állomáson. Minden huzavona nélkül átolvastak minket név szerint a vagonokból a magyar, keskeny nyomtávú síneken várakozó személykocsikba. Délben indult el a szerelvény, a fegyvertelen kísérő orosz katonák leugráltak, és sapkájukkal integettek, szerencsés utat kívánva... Átértünk a magyar oldalra, és a vonat lassan gördült tova, majd hirtelen lefékezett.
A töltést szegélyező fűzbokrok fedezékéből orosz egyenruhás katonák rohanták meg a szerelvényt, de magyarul rivalltak ránk: - Felhúzni az ablakokat, az előtérből bemenni, és leülni a kupéban! És láttuk, ahogy az állig fegyverzett marcona katonák lövésre készen tartott géppisztollyal ácsorognak a vasúti kocsik lépcsőin... Szinte megkövülten, némán ültünk a helyünkön, a vonat pedig robogni kezdett, most már a magyar rónán át, ragyogó napsütésben...
A Nyíregyháza melletti Sóstófürdő egyik üdülőjébe kísérték lehorgasztott fejű csapatunkat...Ott a belügyi kormánybiztos kemény beszédet tartott: mire jöttünk haza, és mihez tartsuk magunkat. Aztán helyrevergődtünk a kijelölt, bútor nélküli szobákban. Őrök állták körül az épületet, szoros csatárláncban. Kibiztosított géppisztollyal ellenséges vagy talán riadt tekintettel lesve mozdulatainkat...”
Rózsás János nyolcvanöt éves korában, annak ellenére, hogy súlyosan mozgássérült, vállalta az élete nagy élményének számító erdélyi-székelyföldi körutat, melynek állomásai: Kolozsvár, Gyimesek, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Barót és Gyergyószentmiklós voltak, s megosztotta velünk a gulág-lét tanulságait és a lágerben kötött irodalmi barátság történetét. Köszönet érte.
Cseke Gábor. Új Magyar Szó (Bukarest)