Augusztus 20-án, a nemzeti ünnepen osztják ki az állami kitüntetéseket. Megszokott, hogy a Heti Hetes nevű tévéműsor „sztárjai” valamiféle kitüntetésben részesülnek, idén ketten is, „aligha van még ennek a kulturális szennyezőbrigádnak olyan tagja”, akit az elmúlt években ne tüntettek volna ki. Minden kormányzat igyekszik valamilyen szinten megjutalmazni a lakájait – ha lehet, minél feltűnésmentesebben. Azonban például Dévényi Tibor, a botcsinálta bulvárműsor-vezető és lemezlovas lovagkeresztet kapott. „Az erkölcsösséget legalább mímelő magatartás nyílt arculköpésének kell továbbá értékelnünk Kunczéné Fellegi Katalin (a névazonosság nem véletlen) magas állami kiplecsnizését – ha már ismert kormánypárti politikusokat, az államfő kellemetlenkedései miatt, nem sikerül kitüntetni, jöhetnek a feleségek; legalábbis ez lehet a kultúrtárca logikája. ” Hogy mi késztethette Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt arra, hogy ócsárolni kezdje az általa vezetett ország egyik nemzeti szimbólumát, az igazi rejtély. A Szent Korona nem a monarchikus államforma, hanem a magyar állami folytonosság, a nemzeti szuverenitás jelképe. Nem tudom, mondta-e valaki e derék úriembernek, hogy a legnagyobb magyar állami ünnepnek sincs túl sok köze republikánus hagyományainkhoz, ilyenkor ugyanis egy királyra emlékezünk. /Papp Attila Zsolt: Az ünnep diszkrét bája. = Krónika (Kolozsvár), aug. 24./

Fehér megyében, Felvincen egy fogyatkozó református gyülekezet gyülekezeti házának építését segítik egy hollandiai alapítvány önkéntes fiataljai. A kapcsolat immár három eredményes évet tarthat számon. 2005-ben a holland és felvinci ifjak közös erővel bontották le a megrozzant gyülekezeti házat. 2006-ban a felvinci ifjak látogattak Hollandiába. Idén 17 tagú hollandiai csoport érkezett Felvincre, folytatni a munkát. Segítségük nélkül valószínűleg el sem kezdődött volna az építkezés az öregedő gyülekezetben. /Takács Ildikó: Holland segítséggel épül az új gyülekezeti ház Felvincen. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 24./

Az 1920–30-as évtized fordulóján induló fiatal írónemzedék tagjaiban Magyarország trianoni tragédiája és kétségbeejtő szociális állapota ébresztette föl a nemzeti és szociális felelősségtudatot. Végveszélyben látták az országot nemzeti és társadalmi szempontból egyaránt. Ezért azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy társadalmi egyenlőségen és nemzeti függetlenségen alapuló új magyar nemzetet teremtsenek. A népi mozgalom tagjai a demokratikus átalakulást halaszthatatlannak ítélték a magyarság megmaradása szempontjából. A nemzetből korábban kihagyott néposztályok felszabadítása útján akartak demokratikus magyar nemzetet formálni. A népi írók legfontosabb törekvése az új, európai mintájú nemzettudat megteremtése volt. Ez a program fogta egységbe a különféle származású, különféle műveltségű, különféle esztétikai ízlésű írókat. Származásukat tekintve a népi írók közül legtöbben a parasztságból jöttek. Ezek egy része magasabb iskolái révén már fiatalon értelmiségivé és városivá lett, mint Erdélyi József, Illyés Gyula, Tamási Áron, Kovács Imre, Darvas József vagy Juhász Géza. Másik része pedig magasabb iskolák nélkül, önművelés révén vált íróvá, mint Veres Péter, Sinka István, Szabó Pál, Nagy Imre és Sértő Kálmán. És voltak, akik a középosztályból, többnyire vidéki értelmiségi családból származtak, értelmiségiként mégis szívügyüknek tekintették az alulsó Magyarország felszabadítását, nemzetbe emelését: ilyen volt Németh László, Kodolányi János, Féja Géza, Gombos Gyula, Gulyás Pál, valamint a budapesti születésű Szabó Zoltán. A népi írók ideológiai tekintetben is meglehetősen heterogén csoportot alkottak. A közös célt eltérő utakon, módokon keresték. Ebből következett az is, hogy egymás között is éles vitáik voltak sok-sok kérdésben. Az akkori fogalmak szerint baloldali, középen lévő és jobboldali egyaránt volt köztük. A népi írók számára a nép az egész nemzetet jelentette, nemcsak a parasztságot. A nép fogalmának ezt a tág, a nemzetével azonos értelmezését a népi írók világosan kifejtették. Németh László számára Homérosz, Dante, Shakespeare, Goethe, Petőfi volt a példa arra, hogy az irodalom a nép legmélyebb megnyilatkozása. Illyés Gyula szerint a népi irodalomban az egész magyar irodalom érkezett el fejlődésének egy régóta esedékes szakaszába, hogy azonosuljon az egész nemzettel. A népi írók a magyar társadalmat úgy akarták megváltoztatni, szociálisan igazságossá tenni, hogy közben nem feledkeztek meg a magyarság súlyos nemzeti problémáiról. Ezért volt a népi irodalomnak az erős társadalmi érdeklődése mellett határozott nemzeti jellege. A népi írók a magyar nemzet boldogulását a kelet-közép-európai népek közösségében keresték. Illyés a maga patriotizmusát is az egyetemes emberi értékekhez és jogokhoz való mély kapcsolódásával magyarázta. Valamennyien úgy érezték, hogy az író felelős népe sorsáért. Nyíltan megvallották, hogy irodalmi munkásságukkal a nemzet megújulását, igazságosabb életét akarják szolgálni. Tamási Áron szerint „nemzet- és sorstársaival egyetemben az író nemcsak azért felelős, amit írásban és szóban hirdet, hanem azért is, amit mások az ő hallgatása fölött a népével cselekednek. ” A népben-nemzetben gondolkodó Veres Péter is a cselekvő történelmi jelenlétet tekintette az író küldetésének. A népi író elnevezés Németh Lászlótól származik. A népi irodalom és a nyomában kibontakozó népi mozgalom jellegadó vonása az volt, hogy összekapcsolta a társadalmi és a nemzeti szempontokat. A nemzet felemelkedése érdekében akarta megszüntetni a társadalmi igazságtalanságokat. Éppen ez különböztette meg a népi írókat a baloldali radikalizmus képviselőitől. Ez volt a gyökere a népi-urbánus ellentétnek. A népiek is alapvető társadalmi változásokat sürgettek, de nem fogadták el a baloldali radikalizmusnak a nemzeti szempontokat mellőző ideológiáját. A népi-urbánus vitában a baloldali radikalizmus és a nemzeti radikalizmus ellentéte nyilatkozott meg. Később azonban sokféle ellentétnek lett fedőneve a népi-urbánus szembeállítás. A népi írók történelemszemléletének fontos eleme volt az a felismerés, hogy történelmünk során valamely külső és idegen hatalomra való támaszkodás sohasem segítette elő a nemzeti fejlődést. Ez a történelmi tapasztalat vezette a népi írókat, mindenekelőtt Németh Lászlót arra, hogy a magyarság saját útját keressék. Ezt a saját utat nevezte Németh László a harmadik útnak. A harmadik út a magyar radikalizmus igénye és programja volt. Németh László a fasizmussal és a szovjet rendszerrel egyformán szemben állva megfogalmazta a harmadik út programját. Ezt hirdette meg 1943-ban a második szárszói konferencián elmondott előadásában is. A reálpolitikus Bibó István is a harmadik út lehetőségéhez fellebbezett, amikor 1945-ben nagy tanulmányban mérte fel a magyar demokrácia válságát: „aki Magyarországból szovjet tagállamot akar csinálni, az hazaáruló, aki Magyarországon Habsburgot akar restaurálni, az is hazaáruló, aki pedig Magyarországot az elé a hamis alternatíva elé próbálja állítani, hogy csak e kettő között választhat, az kétszeresen hazaáruló, mert e kettő között ott van a harmadik, egyedül helyes út, a belsőleg egyensúlyozott, de radikális reformpolitikát folytató, demokratikus, független, szabad Magyarország lehetősége”. Az adott történelmi körülmények között a harmadik út eszméje nem juthatott többre, minthogy megfogalmazza egy független, szabad Magyarország igényét, melynek gyakorlati megvalósítására azonban akkor a történelem semmiféle lehetőséget nem adott. Mint eszmény mégis megmaradt a magyarságban. (A Mindentudás Egyetemén elhangzott előadás részlete/szerkesztett változata) /Görömbei András: A magyar népi irodalom. = Krónika (Kolozsvár), aug. 24./

1996 óta zajlanak Szovátán, a Teleki Oktatási Központban a faragótáborok. Az ide érkező diákok valamennyien Bandi Dezső nyomdokait követik, a Barta Sándor Népismereti Faragó Önképzőkör tagjai. Ez a faragókör évek óta működik, vezetőjük Bandi Dezső művész volt 2005-ig, utána Székely Lajos, a csittszentiváni faragókör tanára vette át a vezetést. /Geréb Éva: Bandi Dezső követői. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 24./

Augusztus 24-én kezdődik a IV. Szénafeszt Verespatakon. A környezetvédelmi témákon kívül meghívtak biogazdákat, lesz dokumentumfilm-vetítő sátor, fotóverseny és szemétkiállítás is. Incze László gyökérszobor- és festettkő-alkotásai mellett Fábián Margit festményeit is megtekinthetik az érdeklődők Marosvásárhelyen. /Kultúra röviden. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 24./

A madéfalvi Olti Ágoston, a budapesti ELTE doktorandusz-hallgatója tavaly az államfő által létrehozott, kommunizmust vizsgáló Tismãneanu-bizottság szakértői csoportjának tagjaként kutatásokat folytatott a Román Kommunista Párt és az Állambiztonsági Szolgálat (CNSAS) levéltáraiban. A bukaresti levéltárak a kilencvenes években szinte hozzáférhetetlenek voltak a magyar kutatók számára. A 2000-es években történt egy elmozdulás, és bizonyos anyagok kutathatóvá váltak. Csak személyekről szóló dossziékat lehet kérni, és minden újabb dosszié áttanulmányozására heteket kell várni. Jó példa erre a katolikus egyház működése. Meg kell nézniük az összes, Márton Áron körül lévő pap vagy későbbi püspök anyagát, csak akkor lehetne látni, hogyan alakult az állam-egyház, állam-szekuritáté, állam-szekuritáté-egyház viszony. Ez nagyon időigényes munka, mert egy kérés leadásától, amíg választ kaptak a CNSAS-tól, minimum két hónap telt el, így nagyon kitolódik a kutatási idő. – A szekuritáté a saját besúgóin lemérte, hogy megbízhatóak vagy nem. Olti Ágoston úgy látja, hogy mindig csak besúgókról beszélnek, de a tisztekről nem szólnak. Senki nem beszél arról, hogy mi történt, miután a szekuritáté begyűjtötte az anyagokat: hogy azokat összegezték, elemezték, és kidolgoztak egy cselekvési tervet. Végül a harmadik, a cselekvési szint, hiszen ezeket az információkat azért gyűjtötték, hogy felhasználják. A szekuritáté azért tartott fenn egy hatalmas besúgói és tiszti hálózatot, hogy a társadalmat terror, ellenőrzés alatt tartsa. És a cselekvési terveket végrehajtották. A végrehajtás pedig rendkívül változatos, nagyon sokrétű lehetett, ezek közé tartozik a félreinformálás, bizonyos szervezetek befolyásolása, bizonyos személyek vakvágányra helyezése. Tudni kell, hogy a székelyföldi tisztek nem voltak románok, ők is a magyarság soraiból kerültek ki. A rendszeren belül egy elitet jelentettek. Léteztek fedett ügynökök is, akik gyárakba, szerkesztőségekbe kihelyezve, álcázva dolgoztak. Nagy Imre csíkszeredai festőművészt például hosszú időn keresztül figyelték, az ő dossziéjában egy egész értelmiségi csoportot megfigyeltek. Nagyon gazdag anyag található róla a dossziékban, amely még feldolgozásra vár. Ő nagyon jól tudta, hogy követik, lehallgatják, elviselte, és ennek megfelelően viselkedett. A hírneve és a festészete védettséget biztosított számára. – Éltek olyan papok, akik nem voltak ügynökök, besúgók, de mivel köztiszteletnek örvendő személyiségek voltak, próbálták lejáratni őket. Magyarán, a megpróbálták elhitetni, hogy az illető ügynök. Ennek ellentéte, amikor mártírkép van festve valakiről, akiről majd kiderül, hogy teljesen orcátlanul a környezetét besúgta, jelentette. /Daczó Katalin: Besúgók, tisztek, dossziék. Csíki Hírlap. /szekelyhon. ro, aug. 24./

Schneider Márta, magyar kulturális és oktatásügyi államtitkár augusztus 24-i, kolozsvári látogatásán elhangzott: jövőre, Mátyás király trónra lépésének 550. évfordulóján Mátyás-, illetve reneszánsz-évet hirdettek meg Magyarországon. Ebből az alkalomból a magyar kormány több, az évfordulóval kapcsolatos kulturális rendezvényt tervez, ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy anyagilag is támogatja a kolozsvári Mátyás-szobor restaurálási munkálatait. Az államtitkár elmondta, mivel 2010-ben Pécs lesz Európa kulturális fővárosa, a testvérváros Kolozsvár is méltó módon képviseltetheti majd magát a rendezvényeken. Az államtitkár előzőleg a bonchidai Bánffy-kastélyba, majd a válaszúti Kallós Zoltán Alapítványhoz is ellátogatott. Augusztus 24-én Emil Boc polgármesterrel tanácskozott, majd megbeszélést folytatott kolozsvári magyar művészeti intézmények vezetőivel a Szülőföld Alap által biztosított támogatásról. Ezt követően Nagyenyedre, majd Nagyszebenbe utazott. „Emil Boc biztosított, hogy a szoborcsoport felújítása a következő esztendőben befejeződik” – közölte Schneider Márta. Arra a kérdésre, hogy mennyi pénzzel támogatná a magyar kormány a szoborcsoport restaurálását, az államtitkár még nem tudott válaszolni. Nem tartotta kizártnak, hogy ezt a rendkívül jelentős kulturális beruházást cégek, vállalatok is támogassák. A román sajtó képviselői érdeklődtek, Magyarországnak miért érdeke támogatni a határon túli magyar műemlékek felújítását. Az államtitkár kifejtette: mindenki érdeke, hogy a műemlékek megmaradjanak a közösség számára, illetve mindazok hasznára, akik itt élnek vagy ide jönnek. – Érdekünk, hogy az embernek ne csak nemzeti, kárpát–medencei, európai, hanem kulturális identitása is legyen – emelte ki az államtitkár. /Nagy-Hintós Diana: Magyarországi segítség a Mátyás-szoborcsoport felújítására. Kolozsváron járt Schneider Márta, magyar kulturális és oktatási államtitkár. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./

Augusztus 24-én elkezdődött Marosvásárhelyen a Református Kollégium és a Bolyai Farkas Főgimnázium ötödik világtalálkozója. Kirsch Attila, a szervező Bolyais Öregdiákok Baráti Körének elnöke üdvözölte a megjelenteket, szavait ökumenikus istentisztelet követte. Az ünnepi beszédek sorozatát Csegzi Sándor alpolgármester nyitotta. Bálint István igazgató, majd Székely Emese, a Református Kollégium igazgatója szólt az egybegyűltekhez. Borbély László miniszter öregdiákként és a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnökeként érkezett. Dr. Péter Mihály akadémikus, a marosvásárhelyi, egykori katolikus gimnázium Sanctus Emericus Baráti Körének nevében üdvözölte a hallgatóságot, emlékezett arra, hogy a harmincas években osztályukat a Református Kollégium befogadta. Ezért a mindenkori iskola vezetőségének mondott köszönetet. Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke az idei évfordulót történelmi jelentőségűnek minősítette: A Református Kollégium 450. évfordulójának jelentősége túlnő Erdély és Magyarország határain, történelmi esemény. Egyben különleges és jelentőségteljes évfordulók sorába illeszkedik: Árpád halálának 1100. évében, Szent Imre herceg születésének 1000. évfordulóján. A résztvevők a térre vonultak, ahol Kerekes Károly képviselőt beszélt. Ő volt az, aki végigjárta a jogi procedúrát annak érdekében, hogy az iskola homlokzatára újra fölkerülhessen a Református Kollégium régi címere, Keresztes Gyula szakirányításával. A mű Hunyadi László szobrászművész alkotása. A nap további részében megemlékezések, kiállítások, tabló- és könyvbemutatók, tudományos értekezések, koncertek, szórakoztató, táncos műsorok várták az ünneplő közönséget. /Nagy Botond: Megkezdődött az öregdiákok világtalálkozója. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 25./

Két év kényszerpihenő után, idén augusztus 12–19-e között Kalotaszegen, Jegenyén rendezték meg a Millennium Alapítvány VIII. Sajtótáborát. Ha kellett, mesét írtak, vagy verseket, interjút és riportot készítettek. /Bendel Norbert: A Millennium Alapítvány augusztus 12–19. VIII. sajtótábora. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./

Több mint ötezer ember előtt adták elő Nagyszeben az István, a király rockoperát Varga Miklós, Vikidál Gyula, Novák Péter, Kátai István, Kovács Ágnes Anna, Kováts Kriszta és Fazekas Júlia főszereplésével. Szörényi Leventének és Bródy Jánosnak a magyarság körében rendkívül népszerű produkciója az Ars Hungarica fénypontjának is nevezhető. A rockoperát először 1983 augusztusában mutatták be, és azóta töretlen sikerrel játsszák. Vikidál Gyula elmondta: ő már 360 alkalommal játszotta el Koppány szerepét. A magyarországi és nagyváradi színészek mellett öt romániai néptánccsoport is a produkció része volt. A száz táncosból álló csapat a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a marosvásárhelyi Maros Néptáncegyüttes, a székelyudvarhelyi Néptáncműhely, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Néptáncegyüttes és a nagyváradi Nagyvárad Táncegyüttes fiataljait tömörítette. /Dézsi Ildikó: Közel negyed évszázada töretlen siker a rockopera. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./

Önéletrajz és szakmai tevékenységről szóló beszámoló, illetve tanulmányi eredményeket tartalmazó pályázat alapján kiválasztott harminc egyetemista vehetett részt a KMDSZ, Sipos Klára végzős diák és az Országos Ifjúsági Hatóság által szervezett Kárpát-medencei Néprajzi Nyári Egyetemen augusztus 10–16. között. Az immár hetedik alkalommal sorra kerülő rendezvény helyszíne az idén Torockó volt. A tanulmányi kirándulások sem maradtak el. Szakmai előadások hangzotta el. Keszeg Vilmos, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Néprajz és Antropológia Kara tanszékvezető professzorának előadása a torockóiakról szólt. Furu Árpád, a Transilvania Trust Alapítvány programfelelőse a Torockó Értékvédő Program legfőbb célkitűzéseit, eredményeit mutatta be. /Bereczki Izabella: VII. Néprajzi Nyári Egyetem Torockón. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./

Augusztus 24-e, Bertalan, vagy Birtalan napja a székiek egyik legnagyobb ünnepe, az a nap, amikor háromszori istentisztelettel adnak hálát azért, hogy voltak eleik, akik túlélték az 1717. évi, augusztus 24-i tatárpusztítást, és életben tartották, apránként újjáépítették a közösséget. Ezen a napon zsúfolásig megtelik az 1241-ben emelt templom, és megtelik az ősi templom kertje is a helyiekkel, az elszármazottakkal – akik Bertalanra, ha tehetik, hazalátogatnak -, és a nem csekély számban érkező vendégekkel. Az ünneplés megtartotta egykori jellegét, gerincét a háromszori istentisztelet képezi, helyet kap a jókedv, a mulatás is, de nem övé a főszerep. Az elmélyülés, visszatekintés ünnepe ez, amelyen a település majd minden lakója hagyományos viseletet ölt, az öregektől a felnőtteken át a fiatalokig, sőt karonülőkig – idén sem történt másként. /Töretlen hagyomány: Bertalan-nap Széken. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./

Duma András, a moldvai magyarok egyik szellemi mindenese, archaikus csángó nyelvjárásában fogalmazó népköltő internetes felhívást tett közzé (aduma@xnet. ro), amelyben klézsei múzeumi sarok berendezéséhez kér tárgyi és szellemi emlékeztető anyagot az ötvenes évek magyar nyelvű oktatásáról Moldvában. Kérdései: 1. Vannak-e dokumentumok a moldvai magyar nyelvű oktatásról az 50-es években? 2. Hány faluban volt magyar iskola? 3. Hány diák vett részt vett a magyar nyelvű iskolában? 4. Hány faluban építettek iskolákat abban az időben? 5. Lehet-e tudni a tanárok nevéről? Duma András Klézsén él, az Alexandrina nevű falurészben, postai irányítószáma: Cleja, Alexandrina, 607 105. Duma András internetes levelére Halász Péter, a moldvai magyarság egyik legkiválóbb szakkutatója és ismerője válaszolt. Levelében említette, hogy Sylvester Lajos Csupa csapás az élet – Az elsorvadt moldvai magyar oktatás és a csángó szétrajzások emlékkönyve című munkája (Kaláka Könyvek, Sepsiszentgyörgy, 2000) ,,szinte kizárólag az 1948–1959 közötti moldvai magyar nyelvű oktatásról egykori tanárokkal készített interjúkat tartalmaz”. A Csupa csapás az élet megjelenése óta eltelt majdnem egész évtized lényeges változásokat eredményezett. A legfrissebb tudósítás a Nyugati Magyarság 2007. májusi számában olvasható K. Debreczeni Mihály tollából, Tanárok kerestetnek címmel. A Hegyeli Attilával folytatott beszélgetés – Hegyeli Attila a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének oktatási felelőse – fontos, eligazító adatokat tartalmaz, és moldvai magyar jövőképet is felvázol. Megjegyzi, hogy a Kárpátoktól keletre eső részeken körülbelül háromszázezer katolikus él.,,Ebből a tömegből ma már csak hatvanezer beszéli a nyelvet, ezek között pedig kilencezer iskoláskorú gyermek van, aki valamilyen szinten tud beszélni magyarul. Ebből a számból pedig ezerkétszázat sikerült az oktatási programunkba bevonni. (...) A hatvan településből, ahol magyar szót lehet hallani az utcán, mi csak tizenhatban vagyunk jelen. A többihez nem volt pénzünk és emberünk. ”Moldvában jelenleg harminckét magyar pedagógus teljesít missziós szolgálatot, Bákó megyében szétszórva. Hegyeli szerint legalább kétszáz településen lenne magyar pedagógusokra szükség ahhoz, hogy meg tudják oldani a magyar nyelv oktatásának ügyét ott, ahol még anyanyelvként beszélik a magyar nyelvet. A támogatásokról szólva elmondja, hogy ez mintegy tíz százaléka annak, amire szükség lenne. Válaszai szemrehányásokkal és keserűséggel terheltek.,,Én, ha valamibe belerokkanok, az a közöny, amivel találkozom, az, hogy gyakran érzem: magunkra hagynak. Ott vagyunk a Kárpátoktól keletre egy nagy román tenger kellős közepén. Magyar nyelvet oktatunk több száz gyereknek, és nagyon ritkán kérdezik meg tőlünk, miben segíthetünk. Ez a misszió pedig nem egy gittegyletnek a feladata, hanem a teljes magyar értelmiségnek és politikának az érdeke lenne. ”Duma András múzeumi kezdeményezése kiváló ötlet, mert azt a korszakot sok szempontból (iskolaszervezés, építkezések, tanszerbiztosítás, internátusok szervezése stb.) példaként lehet felidézni. Jó ötlet ez az iskolamúzeum-alapítás Klézsén. /Sylvester Lajos: Szívtuk be szívünkkel a magyar beszédet. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 25./

Vargyas Lajos könyvéről írt dolgozatában arról beszélt Domokos Mátyás 1985-ben, hogy a 20. század második felére a magyar népi kultúra a végére ér. Nem folytatódhat, mert megszűnt az a társadalmi osztály, amely századokon át fönntartotta a folytonosságát. Csoóri Sándor szerint a városi értelmiségnek kellene megőriznie és továbbörökítenie a paraszti kultúrát. Magyarországon az ezredfordulóra lényegében szétestek a nagyvárosi közösségek, és belátható idő kérdése, hogy a kisvárosi és a falusi társadalmak mikorra atomizálódnak. Domokos Mátyás idézte Honeggert, aki szerint a modern korban a komolyzene, sőt, maga az úgynevezett elit művészet is megszűnik. Amíg az alsóbb osztályoknak volt autentikus kultúrájuk, mindig tudtak utánpótlást küldeni a centrumba, ha az elit meggyöngült. Az ezredvégre ez a potenciális hátország lehanyatlott, és az történik, amit Kodály prognosztizált, hogy a népkultúra helyét a tömeges analfabetizmus veszi át. Az elit nem akar tovább váteszkedni, népben-nemzetben gondolkodni. Az ezredvégre – globálisan is – fölénybe kerültek a paradigmaváltók. Az új paradigma megtagad bizonyos hagyományokat, megszakít századokon át érvényes folytonosságokat, elbizonytalanít olyan axiómákat, amelyekre a régi Európa támaszkodott (nemzet, család, erkölcs stb.). (…) Fátumszerű-e vagy törvényszerű, hogy jelentős hagyományok folytonossága szakadt meg a magyar irodalomban is az utóbbi évtizedekben? Fátum- vagy törvényszerű-e, hogy aki a létező szocializmusról végre cenzúra és öncenzúra nélkül, az elmúlt másfél évtized súlyos gondjairól, a mai magyar hárommillió koldusról szeretne olvasni, az vajmi keveset talál erről a kortárs magyar irodalomban? – kérdezte Pécsi Gyöngyi, Domokos Mátyás munkásságára emlékezve. Domokos Mátyás gondolatait összefoglalta Az olvasó fényűzése és A magyar esszé antológiája című köteteiben. Az esszéválogatás azt reprezentálja, mi az a hatalmas szellemi-intellektuális-morális örökség, amit folytatnia kellene a mai magyar irodalomnak, de aminek hátat fordít. Domokos Mátyás mindkét könyvnek a ,,sorskérdések” a hangsúlyozott kulcsfogalma. Azt látta, hogy sorskérdéseink európai horizontú, kritikai végiggondolása mintegy két évtizede elakadt. Domokos Mátyás a 20. század második felének irodalomtörténeti folyamatában több nagy törést regisztrált. Az első törés a hosszú ötvenes években történt, a rákosista totális diktatúra és a kádári megtorlás esztendeiben. Az ötvenes éveket követő kádári-aczéli korszak is – bizonyos engedékenysége ellenére is – az ötvenes évek gyakorlatát folytatta, roppant alattomossággal. Domokos Mátyás nem csak a Leltárhiány című könyvében, de többkötetnyire rúgó tanulmányban vette számba azt a szellemi csonkítást, amit a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években követett el a magyar irodalommal szemben a hatalom. (…) Elképesztő mennyiségben és megdöbbentő részletezettséggel sorolta a példákat, melyek együttesen azt jelezték és igazolták, hogy (…) a magyar irodalomra szisztematikusan rátelepedett finomabb-durvább agykontroll egy idő után eredményes lett: a magyar irodalmat sikerült eltérítenie több száz éves, progresszív hagyományaitól. Domokos Mátyás újra és újra azt állapította meg, hogy az utóbbi kétszáz év magyar irodalmának alapvető folytonosságát az képezte, hogy legjobbjai – Kölcseytől Adyn, Babitson, a Nyugat nemzedékén át a népi írókig, Németh Lászlóig, Illyésékig – következetesen, minden körülmények között fölvállalták a nemzet sorskérdéseit. A tartós korlátozás, a ,,zsákbanhelybenfutás” (Nagy Gáspár), a durvább vagy finomabb tilalmak és kényszerítések azonban egy idő után visszafordíthatatlan folyamatokat generáltak. Domokos Mátyás a ‘45 utáni harmadik töréspontnak a nyolcvanas éveket és a rendszerváltozás körüli, utáni esztendőket látta: a nemzeti sorskérdéseket életben tartó fővonal – összhangban a nagy nemzedékek távozásával – a léleknyomorító, folyamatos ostrom, prés alatt meggyöngült, a nyolcvanas évekre utóvédfrontvonalakra zsugorodott, az ezredvégen pedig már nem kezdeményezője szellemi folyamatoknak – azaz perifériára sodródott, lényegében fölszámolódott. Egy nagy hagyomány elgyöngültével megszakadt egy több száz éves folytonosság, helyét expanzívan átvette egy másik. Domokos Mátyás keserűen állapította meg, hogy a marxista-leninista-lukácsista és a heideggeri-gadameri-derridai teoretikus irány között folytonosság áll fönn, hogy a nyolcvanas-kilencvenes évekre az élő magyar irodalomban, a modernizmus, a progresszió fogalmát kisajátítva, denunciálva évszázados hagyományokat, újjászülte magát a régi rend ,,más eszközökkel”. A hazai, posztmodernnek nevezett irodalomnak lényegét illetően ugyanaz az elváráshorizontja, mint volt a létező szocializmus hatalomé. Nem az irodalom belső logikája szerinti modernizációs folyamat zajlott le pusztán, hanem egy másik, a megelőző évtizedekben egyetemlegesen elutasított trend került ismét uralkodó pozícióba. Bemutatta, miként áll fönn folytonosság a régi és az új trend között. Például: a szocialista irodalompolitika a valóság meghamisítását követelte, az új irányzat nehezményezi az irodalom valóságreferencialitását; az előbbi betegesen irtózott a nemzet sorskérdéseitől, ez közönnyel viszonyul hozzá; az előbbi a párthatalom érdekei alá rendelte az erkölcsi axiómákat, az utóbbi tagadja, hogy léteznének morális axiómák a társadalomban. Radikálisan átértékelték a hagyományt, az átértékelés pedig mindenekelőtt a teljes hagyomány radikális szűkítését célozta meg, diszkvalifikált mindenkit, akinek művei nem simíthatók bele az új elváráshorizontba. Furcsa módon ugyanazon írókat tartotta és tartja korszerűtlennek a régi és az új kánonképző elit: elsősorban azokat, akik a nemzet sorskérdésein gyötrődtek, és a társadalom valóságos életének a lenyomatát adták – Tömörkény Istvántól Illyés Gyuláig. A magyar irodalom egyre inkább magyar nyelvű irodalomként próbál meg funkcionálni. Domokos Mátyás szerint megroppant a magyar irodalomnak a nemzeti sorskérdéseket európai szinten és távlatokban fölvállaló irányzata, az ezredfordulóra pedig a magyarországi posztmodern is kimerítette lehetőségeit. Domokos Mátyás A rontás ellen című összegző könyvét a 2004-es népszavazásról írott vallomásával zárja. Ezzel a harmadik Trianonnal a magyarországi nemzetrész nemcsak újabb öncsonkítást hajtott végre, de a ,,tömeges emberárulás” a társadalom oly mértékű gyógyíthatatlan bajáról tanúskodott értelmezése szerint, hogy beteljesültnek látta Ady jövendöléseit.,,2004. december 5-én (pedig) nemcsak a testvéreinket s nemcsak a halottainkat, de halhatatlanjainkat is elárultuk” – írta. Domokos Mátyás kétségbeejtőnek látta az ezredvégi Magyarországot: az elit elárulta a társadalmat, elfordult jelentős hagyományaitól, a szétesett, média vezérelte társadalom megtagadta az alapvető erkölcsi értékeket. Az olvasó fényűzése és A magyar esszé antológiája – utolsó széttekintések: nagy nemzedék utolsó koronatanújaként, ,,régi értékek utóvédje”-ként, mielőtt a rezervátum karámjai összezárnak, még egyszer számba veszi, hol tévesztettünk utat ismét. Az egy évvel ezelőtt elhunyt szerkesztő, Domokos Mátyás emlékére a budapesti Illyés Gyula Archívum és Műhely Az olvasó fényűzése címmel konferenciát szervezett 2007. május 31-én. Itt hangzott el Pécsi Györgyi kritikus és irodalomtörténésznek, a Kányádi Sándor- és Tőzsér Árpád-monográfiák szerzőjének előadása. /Pécsi Gyöngyi: Mielőtt a karámok összezárnak (Domokos Mátyás emlékezete). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 25./

1956 erdélyi mártírjai – egy könyvsorozat első darabja /Mentor Könyvkiadó, Marosvásárhely/, melyen Tófalvi Zoltán évek óta dolgozik. Az ún. Szoboszlai-per anyagát tárja az olvasó elé dokumentumokban, bevezetővel megfejelve. Peranyagok sorakoznak időrendben, kihallgatási jegyzőkönyvek, letartóztatási parancsok, kérdések és feleletek. Az őrizetes, a letartóztatott, a megfélemlített tanú szavait nem rögzítették gyorsírással, a kihallgató tiszt fogalmazta át, kénye-kedvére. A feleletekből kisüt a félelem és az akarat, amely előbb vagy utóbb megtörik, töredezik, szétesik. Aligha hihető, hogy saját tikos szervezetét, hitét akárki is egyből felforgató, aljas, bűnös, kriminális stb. jelzőkkel díszítse. Aligha hihető, hogy fél oldalnyi szöveg született két órányi kihallgatás után. Számolni kell a veréssel, fizikai kínzásokkal, a letartóztatott rossz testi állapotával, kivert fogakkal, feldagadt talppal, ronggyá vert vesékkel. A Szoboszlai-per vádlottjait még tessék-lássék sem védték, védhették a hivatalból kirendelt ügyvédek. Tófalvi Zoltán munkája nem volt könnyű, több ezer oldalnyi peranyagot kellett kikérnie, átnézni, válogatni, fényképezéséhez engedélyt szerezni, rendezni. Megdöbbentő a résztvevők tájékozatlansága. Hogyan hihette valaki 1956-ban, hogy besétálhat a sepsiszentgyörgyi fegyverraktárba, ott lefegyverzi a katonákat és fegyverekkel együtt Bukarestbe megy beveszi azokat a kulcsfontosságú létesítményeket? Naivak a szervezők, akik vadidegen embereket beszerveznek. Hogyan gondolhatta Szoboszlai Aladár tisztelendő és Huszár báró, hogy folytonos utazgatásaik szerte az országban nem szúrnak szemet a szekunak? Miért gondolták azt, hogy egy rádiós felhívásra tömegek fogják követni az államcsíny kitervelőit? A Szoboszlai-perben tíz halálos ítéletet mondtak ki, ez volt a legvéresebb retorzió. A Szoboszlai-per forgatókönyve ugyancsak hasonlít a többi koncepciós perre. És mégis 1956 magyar vagy erdélyi, lengyel vagy kelet-német megmozdulások nélkül nincs kelet-európai oldódás, hatvanas évek álszabadsága, sem 1989 rendszerváltása. /Sebestyén Mihály: 1956 erdélyi mártírjai. A szerkesztő előszava. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 25./

„Az anyaország, a Kárpát-medence, a szétszórtságban élő római katolikus magyarok lelki egységének szimbólumaként kell fogadnunk dr. Cserháti Ferenc címzetes centúriai püspökké, segédpüspökké történt kinevezését, aki a jövőben immár püspökként végzi majd a nyugati magyarság lelki gondozását, ugyanakkor tagja lesz a magyar püspöki karnak, egyház-szervezetileg is az anyaországhoz köti őket” – mondta Erdő Péter bíboros a szentelési szentmisén, augusztus 15-én, Esztergomban. A szertartáson részt vevő bíborosok, érsekek és püspökök, köztük Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Tamás József gyulafehérvári segédpüspök, Schönberger Jenő szatmári püspök, valamint vajdasági, kárpátaljai és müncheni főpásztorok kézrátétellel adták áldásukat az új püspökre. Az ünnepélyes szentmise végén Cserháti Ferenc püspök szólt a hívekhez, akik között volt szülőfaluja, a Szatmár megyei Túrterebes ötvenfős zarándokcsoportja is. Kihangsúlyozta, hogy püspökként ahova hívják, mindenüvé szívesen megy el. Cserháti Ferenc utalt arra, hogy kinevezése az idők jele: a Szentatya az új püspököt a Magyar Püspöki Kar tagjává nevezi ki, ezzel szorosabbá kívánja tenni az anyaország és a diaszpórában élő magyarság összetartozását, lelki egységét. Ennek a virtuális egységnek a nevében hívta a szórványban élő magyar családokat, szülőket, gyermekeket, tegyenek félre minden széthúzást, fogjanak össze, látogassák rendszeresen a magyar miséket, gyermekeiket tanítsák meg magyarul imádkozni, hisz az imádság üdvösségük, megmaradásuk, jövőjük záloga is egyben. /A katolikus magyarság lelki egysége jegyében. = Vasárnap (Kolozsvár), aug. 26./

Új templom épült Gyimesfelsőlok felső részén, Komjáton. A három év alatt, többnyire a hívek adományából építtetett istenháza a régi, főút melletti, 1970-ben Kosza Vilmos esperes idejében felállított kápolna helyére épült. Tankó Géza plébános tájékoztatása szerint 2004 óta készült az új templom, védőszentjéül Kármelhegyi Boldogasszonyt választották, és a templom rendeltetése, hogy a Felsőlok központjától távolabb eső falurészeket, Bükklokát, Sántatelekit és Komjátot lássa el. A templomszentelés a július 16-án történt, dr. Jakubinyi György érsek és Tamás József segédpüspök egyaránt ott volt a nagy eseményen. /Hírek. = Vasárnap (Kolozsvár), aug. 26./

Július végén Csopakon tartották a magyar katolikus egyházi csoportok Háló-találkozóját. A Háló minden évben egyhetes találkozót szervez a Kárpát-medence valamely pontján. Jöttek Kárpátaljáról, Délvidékről, Felvidékről, Erdélyből és Magyarországról. /Sánta Judit: Háló-tábor Csopakon. = Vasárnap (Kolozsvár), aug. 26./

Országjáró körútra indult Markó Béla, az RMDSZ országos elnöke. A helyi közösség csak az utolsó pillanatban tudta meg a Hunyad megyei villámlátogatást. Hunyad megyében egyre több településen fiatalodik meg az RMDSZ. Az ifjabb nemzedék tisztelettudóan végighallgatta az elnök mea-culpázását a tavaszi népszavazás kapcsán, majd szóvá tette a helyi szintű égető kérdéseket. A kiutalt kormánypénzek, többek közt az autópályának kisajátítandó egyházi telkekért járó kártérítés, illetve az iskoláknak szánt összegek sokszor “elkallódnak”. Sokat kell várni, amíg eljut a pénz nagy része. Ha a gondokról beszélni szeretnének az intézményvezetők az RMDSZ kormánytisztségviselőivel, akkor napokon keresztül a lezárt mobil pittyegését, vagy az irodai titkárnő szabadkozását hallgathatják. Nehezebben hihették el a Hunyad megyeiek, hogy a hirtelen bejelentett Markó-látogatásnak semmi köze sem volt a Magyar Polgári Szövetség nemrégiben erre járt emberéhez, aki igyekezett aláírást gyűjteni az MPSZ bejegyzéséhez. Markó a szórványvidéken különösen veszélyesnek nevezte a magyar közösség esetleges megosztását. /Gáspár-Barra Réka: Markó villámlátogatást tett Déván. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 27./

Kizárólag önmagát okolhatja a budapesti balliberális oldal amiatt, hogy nem örvend nagy népszerűségnek a határon túli magyarok körében. Utóbbiak a rendszerváltást követően azt tapasztalhatták, hogy még a Horn Gyula, majd a Medgyessy Péter vezette szocialista-liberális kormánykoalíció is rendelkezett az elcsatolt területeken, valamint Nyugaton élő honfitársaik iránti empátiával. A Gyurcsány-kormány, valamint a mögötte álló MSZP–SZDSZ-koalíció nemzetpolitikai viszonylatban olyan lépéseket tett, amely nemhogy a külhoni magyarokat, de a két pártban az előremutató határon túli magyar politikát képviselő személyiségeket is elborzasztotta. Szili Katalin, az Országgyűlés szocialista elnöke ama kevés anyaországi baloldali politikus egyike volt, aki határozottan rosszallotta, hogy pártja a 23 millió román vendégmunkás várható inváziójára hivatkozva buzdította a nemmel való szavazásra a polgárokat a kettős állampolgárságról szóló 2004. december 5-i népszavazáson. A második Gyurcsány-kabinet szétrombolta a határon túli magyarság támogatását ellátó intézményrendszert, reálértékben évről évre kevesebbet szán külhoni nemzettársaira, a határon túli magyar szervezetekkel történő kapcsolattartásra hivatott MÁÉRT-et pedig megszüntette. A jelenkori balliberális „nemzetpolitikába” az is belefér, hogy elutasítja a határon túli magyarok autonómiatörekvéseit. Ráadásul a gyurcsányi, kókai retorika – „az autonómiát össze kell egyeztetni a nemzeti szuverenitás szempontjával; Magyarország támogatása nem használ, hanem árt” – kísértetiesen hasonlít a magyarországi gulyáskommunizmus gyakorlatára, amely határon túli magyar ügyekben a bele nem szólás elvét alkalmazta. Ezt aztán Kádár elvtárs sem mondhatta volna találóbban. /Rostás Szabolcs: Kádári idők. = Krónika (Kolozsvár), aug. 27./

Gyurcsány Ferenc kormányfő szerint Budapestnek nem ajánlott támogatnia az önrendelkezési törekvéseket. Értetlenségre és elutasításra talált az erdélyi magyar szervezetek körében Gyurcsány Ferenc kormányfő kijelentése, miszerint nem használ, hanem árt a határon túli magyar közösségek által megfogalmazott autonómiatörekvéseknek, ha Magyarország támogatja ezeket. A Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöki tisztségét is betöltő miniszterelnök Mircea Geoana, a román Szociáldemokrata Párt elnökének budapesti látogatása alkalmából, közös sajtótájékoztatón mutatott rá az autonómiatörekvések esetleges veszélyére, ezáltal mintegy azonosulva a kisebbik magyarországi kormánypárt vezetőjének álláspontjával. Néhány nappal ezelőtt Kóka János, a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) elnöke az Új Magyar Szó napilapnak úgy nyilatkozott: az erdélyi magyarság számára az autonómia és a kollektív jogok nem igazán időszerűek. Gyurcsány Ferenc a székelyföldi önrendelkezési törekvésekről nyilatkozva úgy fogalmazott: az anyaországi kormány a minél szélesebb egyéni és közösségi autonómia pártján áll, de ezt össze kell egyeztetni a nemzeti szuverenitás szempontjával. A kormányfő felhívta a figyelmet arra, hogy sokak számára „az elszakadási törekvések előszobáját jelenti” a közösségi autonómiatörekvés. Gyurcsány kijelentette: ha Magyarországról támogatnak határon túli magyar közösségek által megfogalmazott autonómiatörekvéseket, akkor az annak nem használ, hanem árt. A Kereszténydemokrata Néppárt vehemensen támadta Kóka Jánosnsk, az SZDSZ elnökének kijelentéseit, felszólítva Gyurcsány Ferencet, a kormány tagjait, a szabad demokrata politikusokat, hogy határolódjanak el ettől. „Kóka János segítette azokat a romániai nacionalista, soviniszta politikai tényezőket, amelyek minden módszerrel megpróbálják megakadályozni a magyarság jogos igényeinek érvényesítését” – jelentette ki Simicskó István, a KDNP országgyűlési képviselője. Fodor Imre, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke Kóka János és Gyurcsány Ferenc kijelentései kapcsán a Krónikának elmondta, nyolcvan éve alig volt olyan állítás, amely jobban bizonyítaná: a magyarországi hivatalos vezetés mennyire hozzá nem értő módon kezeli a határon túli magyarság problémáit. „Mindkét politikus nyilatkozata minősíthetetlen, káros és rossz, ráadásul tudatlanságról és rosszindulatról árulkodik” – vélekedett Marosvásárhely volt polgármestere. Fodor szerint riasztóan negatív hozzáállást sugall a magyar kormány képviselőinek az erdélyi autonómiatörekvésekkel kapcsolatos álláspontja. Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke szerint a 2004. december 5-én a kettős állampolgárság tárgyában rendezett népszavazás során kifejtett állásfoglalás után nem meglepő, hogy Kóka János és Gyurcsány Ferenc az autonómia ellen foglal állást. Szilágyi úgy véli, mindez az erdélyi magyarság megmaradásáért meghirdetett program feladásaként minősíthető. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke pozitívnak értékelte, hogy a Geoana–Gyurcsány találkozón kisebbségi jogokról, autonómiáról szó esett, illetve mindketten reagáltak az ehhez kapcsolódó kérdésre. Ami a magyar miniszterelnök álláspontját illeti, Markó fontosnak nevezte, hogy az RMDSZ álláspontját az autonómia kérdésében mérvadónak tartják. A szövetségi elnök ugyanakkor rámutatott: elvárják, hogy a magyar kabinet támogassa az RMDSZ törekvéseit. /Nagy B. István: Gyurcsány nem autonómiapárti. = Krónika (Kolozsvár), aug. 27./

A világon akadnak országok, népek és nemzetek, amelyek jóval nagyobbakat buktak, jóval többet veszítettek, mint a magyarok – állította a lap munkatársa Székedi Ferenc. Idézett lapjából, Ágoston Hugó augusztus 20-i ünnepi vezércikkéből: „Szeretnénk, ha ez az ország, amelyet szívünkben kitörölhetetlenül a mienknek is érzünk, szerethetőbb lenne. Ha nem gyűlne benne egyre inkább a rossz, nem a jó. Ha nem állna gazdaságilag olyan rettenetesen. És morálisan is még és mind rettenetesebben. Ha nem lennének mind gondterheltebbek és szomorúbbak a testvéreink, rosszabb az utca hangulata. Ha a politikát, a közéletet, a mindennapokat nem árasztaná el a gyűlöletbeszéd. Ha valóban sikerülne modernizálódnia az országnak, s mint egykor, bizonyos területeken a világ élvonalába tartozna. “ /Székedi Ferenc: A félelem csapatai. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 27./

Románia más térségeiben látható táblák fényképeivel érveltek a háromszéki önkormányzat elöljárói amellett, hogy csak Kovászna megyében kifogásolja a prefektus intézménye a régiót jelölő Székelyföld-pannókat. Demeter János megyei tanácselnök Láposvidékével (Tara Lapusului), Zaránddal (Tara Zarandului), valamint Barcasággal (Tara Barsei) példálózott, hozzátéve, hogy a nevezett térségek használhatják ősi címereiket, honlapokon és reklámpannókon ismertetik sajátos státusukat. Felkérte György Ervint, a prefektusi intézmény vezetőjét, hogy teremtsen rendet hivatalában. /Domokos Péter: Székely tiltottpannó-enklávé. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 27./

Kisebbségnek lenni mindenütt nehéz, nekünk az utóbbi kilencven esztendőben sehol sem volt könnyű. Mégis különbséget lehet tenni azok között, akik Erdélyben, főleg tömbvidéken próbálják megőrizni magyarságukat, és azok között, akik máshová szóródván, a nagy többségben békés módon föloldódván, munkát, energiát, álmot, tervet fordítanak arra, hogy nyelvüket, kultúrájukat megőrizzék – jelentette ki Markó Béla augusztus 24-én Targu Jiuban, a Gorj megyei RMDSZ-szervezet új székházának avatásán. /Hazai krónika. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 27./

A nyomasztó hőség és a többi fontos rendezvény dacára sokan keresték fel augusztus 24-én Marosvásárhelyen a Vár Galériát, ahol a Bolyai János Alkotótábor vendégei közös kiállításon mutatták be munkáikat. A tizenhét képzőművész rövid idő alatt igen gazdag műtermést tudott létrehozni. Ezt köszönte meg a tárlatnyitón a tábor házigazdája, Csegzi Sándor alpolgármester, a művésztelepet kezdeményező és szervező Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság Marosvásárhelyi Fiókjának elnöke. /(nk): A hetedik is jól sikerült. Kapuzárás a Bolyai Alkotótáborban. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 27./

Hatodik alkalommal szervezték meg a Bonchidai Kastély Napokat. A Transylvania Trust Alapítvány és a brit Institute of Historic Building Conservation által rendezett kétnapos programban mindenki talált magának kedvére való elfoglaltságot. Kerekes Sándor, a Kolozs megyei tanács alelnöke kifejtette: hat évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy nem lehet rendbe hozni a kastélyt, mára azonban úgy néz ki, van remény a teljes rehabilitációra. Az érdeklődők megismerkedhettek a Kriterion Kiadó Zarándokút, valamint Séta egy csodálatos szigeten című köteteivel, előbbi Dsida-verseket, utóbbi pedig a költő cikkeit, riportjait, novelláit, valamint leveleit tartalmazza. /(köllő): Bonchidai Kastély Napok. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 27./

„Ősi szokás szerint” emlékeznek Széken az 1717 augusztus 24-i pusztító tatárjárásra, amely alig száz lelket hagyott életben a virágzó városban. A háromszori istentisztelet a megemlékezés gerince, amelyen lelkiismeretesen részt vesz a falu apraja, nagyja, és amely alkalomra a széki viselet is előkerül. Tőkés László püspök, az ünnepség állandó vendége beszédében a hagyományok fontosságára hívta fel a figyelmet. – Örökölt hagyományaink a rend és érték hordozói, amelyek hiányában elsodor az idő – fogalmazott a püspök. Elmondta azt is: a manapság gyakorolt kirakatpolitika nagy károkat okozott a magyarságnak, pedig mi most olyan veszélyhelyzetben vagyunk, amilyenen Szék ment át 1717-ben. – Döntenünk kell, választanunk, hogy milyen utat fogunk követni, ha élni akarunk. Ma a nagyhatalmak diktálta divatok irányítják életünket, idegen szokásokkal akarnak hagyományainktól, kultúránktól elszakítani, álértékeket tukmálnak ránk nehéz pénzekért. Szék az építő hagyományőrzés népe, de résen kell lennie, ha eddig meg tudott maradni ilyennek, önazonossága ne váljon az új irányzatok, a globalizáció áldozatául. Nagy szolgálatot tesz mindenki, aki a hagyományokat élteti – zárta gondolatait Tőkés László. Vekov Károly a Nemzetépítő Platform részéről köszöntötte az egybegyűlteket: „búcsús” nap itteniek és elszármazottak számára, az a nap, amikor hátratekintünk, hogy honnan jövünk, és előre, hogy hová tartunk – mondta a Bertalan-napról. /F. I. : „Örökölt hagyományaink a rend és érték hordozói” Bertalan-napi megemlékezés Széken. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 27./ „Nem érthetek egyet Kóka Jánossal, amikor azt mondja, menjenek az erdélyi magyar fiatalok Budapestre vállalkozni, mert ez a szabad választás joga. A magyar fiataloknak az a választás szabad joga, hogy Erdélyben élhetnek, és itt vállalkozhatnak, itt kereshetik meg a kenyerüket” – jelentette ki Tőkés László református püspök a széki Bertalan-napi megemlékezésen. /Lepedus Péter: Itthon maradásra szólított Tőkés. = Krónika (Kolozsvár), aug. 27./

A nagykárolyi városi könyvtár „101 szünidei mese” programjának keretében került sor a szatmárnémeti Brighella Bábszínház előadására. A szatmári társulat a Rigócsőr király darabbal érkezett, és akárcsak a néhány hete a nagyváradi Arcadia bábcsoport, ők is nagy sikert arattak a gyerekek és a szülők körében. /(r): Bábelőadás. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), 2007. aug. 27./

Értelmi fogyatékosoknak épült otthont avattak a Székelyudvarhely melletti Bikafalván. A tíz személy ellátását biztosító intézményt a Lókodi Ifjúsági Alapítvány (LIA) hozta létre, a 200 ezer eurós beruházás költségeinek zömét németországi és svájci adományok biztosították, a Fogyatékkal Élő Személyek Országos Hatósága (ANPH) 45 ezer euróval járult hozzá az építkezéshez. A LIA 1995 óta foglalkozik árva, szociálisan hátrányos és értelmi fogyatékos gyerekek gondozásával. Első lépésként a Homoródszentmártonhoz tartozó Lókodban hoztak létre kollégiumi rendszerben működő tanműhelyeket, ahol az árvaházi gondozásból kinőtt, 18 évesnél idősebb fiataloknak biztosítanak lehetőséget szakmák elsajátítására, segítenek a munkahelykeresésben. 1999-től épültek ki a LIA gyermekházai a Homoród menti falvakban, amelyek elemi és általános iskolás korú árva gyerekeknek biztosítanak otthont. Az ellátórendszer harmadik eleme a Bikafalván most felavatott otthon, ahol azoknak a 18 évnél idősebb, értelmi fogyatékos fiataloknak biztosítanak otthont, akik „kinőttek” már a kiskorúak házaiból, de nem képesek önmaguk eltartására. /Kovács Csaba: Kórház helyett otthont. = Krónika (Kolozsvár), aug. 27./

A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma növekvő súllyal jelenik meg a magyar politikai köztérben, ugyanakkor erősödnek a fanyalgó, szkeptikus hangok, melyek nem egy esetben a fejlődés, az ország, a nemzet versenyképességének kerékkötőjeként igyekeznek beállítani a kezdeményezést, írta Szűcs László, az Erdélyi Riport főszerkesztője. Konkurenciát fedeznek fel a kormányzati struktúrában tisztséget viselők, egyik érvük szerint a KMKF-alapító házelnök ezzel zátonyra futtatott államelnökké választásának fiaskóját kompenzálja. Szilitől a nemzetet és érdekeiket féltők holt szavak gyűjteményének tekintik a nemzetstratégia minimumának kidolgozását. A KMKF-et egyfajta Máért-pótlékként említik. Egy másik hamis, a közös nemzetstratégiát támadó érv szerint e párbeszédfolyamatot a határon túli politikai szervezetek érdekérvényesítő-képessége, kormányzati részvétele, önkormányzati jelenléte amúgy is fölöslegessé teszi. Hogy ez mennyire nem állja meg a helyét, arra az utóbbi időszak szlovákiai, illetve romániai történései (lásd Malina Hedvig-ügy, Benes-dekrétumok felmelegítése, Basescu taktikázása, erdélyi magyar politikusok, helyi vezetők elleni eljárások) bőségesen szolgálnak példákkal. /Szűcs László: Fórumra hangolva. = Erdélyi Riport (Nagyvárad), aug. 27./