Székelycsóka többnyire magyarok által lakott nyárádmenti falu, mégis, elhagyva Ákosfalvát, a községközpontot, mintha szórványtelepülés lenne. A református egyház nyilvántartásában 11 lélek szerepel, ezenkívül mintegy 40 roma él az elszórt házakban. A hétvégén tartottak falunapot, amikor 10 év után ismét zsúfolásig telt a templom. A székelycsókai református templomban az ünnepi istentiszteletet Kiss Cserei Zoltán kisgörgényi lelkész tartott. Szigeti Mihály volt tanár a tíz évvel ezelőtti falutalálkozó alkalmára írott monográfiájából idézte fel a múltat. A falut három család hozta létre. Az 1567-es összeírás szerint Marosszék falvai között 3 kapuval szerepelt. Az 1941-es népszámlálás szerint 581-en laktak itt. A második világháború után megindult a hanyatlás. A legnagyobb elvándorlást a kollektivizálás váltotta ki. A református egyház anyakönyve szerint 33 év alatt szinte mindenki elköltözött a faluból. A kultúrotthont lebontották, építőanyagát széthordták, a faluba vezető út járhatatlanná vált, nem volt villany, földgáz. A monográfia is „elveszett, árván hagyott bölcsőnek állított emléket” tíz évvel ezelőtt. Osváth Csaba polgármester elmondta, tevékenységével a székelycsókai megmaradt értékeket szeretné konzerválni. Korábban bevezették az áramot, járhatóvá tették az utat, kijavították az iskolát, ahova ma már roma gyerekek járnak tanulni. Megkoszorúzták a templom bejáratánál levő kopjafát. A falunapokat Kiss Cserei Zoltán kezdeményezésére az Erdélyi Magyar Ifjak szervezték. Jó ötletnek bizonyult e kezdeményezés, hiszen a legfiatalabb csókai lakos 59, míg a legidősebb 86 éves. Sok gondot okoz a nehezen kezelhető roma közösség. Van, aki városról is visszaköltözne, de nem érzik biztonságban javaikat. /Vajda György: Pusztuló végeken. Falutalálkozó Székelycsókában. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 28./

Kisbacon református közössége temploma fennállásának 210., nagyharangja öntésének 110 esztendős évfordulója alkalmából hívta össze a kis település lakóit és az elszármazottakat. ,,Az 1793-96 között épült kőtemplomnak olyan időkben fogtak neki, amikor háború és éhínség volt, de az 58 egyházfenntartó család, mert szívük volt, összekuporgatta a pénzt, és összeadta a szükséges anyagot. Nekünk, a mai nemzedéknek az a feladatunk, hogy tartalommal töltsük meg”- mondotta Farkas Vilmos tiszteletes. Az ifjúsági csoport és az asszonykórus versekből, dalokból álló ünnepi műsort állított össze. /(hecser): A tartalommal megtöltött ház. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 28./

Nyugdíjba vonult Sigmond Elíz marosvásárhelyi báb- és jelmezkészítő, lakásán színes, vidám ruhák, vicces kalapok, sapkák sorakoznak. Ahogy belép, a gyermek körülnéz, és szeretne azonnal részese lenni a látottaknak. Felpróbálja, illegeti magát, boldog, ha a fejére teheti, vállára terítheti a ruhákat, meséli. A jelmezkészítő híre szájról-szájra jár: óvónők, tanítónők adják egymásnak az egykori bábkészítő címét. Az óvodai, iskolai rendezvények, ünnepek, karácsony, farsang, születésnapi mulatságok előtt egyre többen keresik meg, hogy varrjon nekik jelmezt. Ötletből soha nem fogy ki, három évtizedes bábszínházi munka nem múlik el nyomtalanul. /Antal Erika: Palást, manókalap és társaik. = Krónika (Kolozsvár), aug. 28./

Göncz Kinga külügyminiszter Bukarestbe utazott, augusztus 28-án tárgyalt Mihai-Razvan Ungureanu román külügyminiszterrel. A következő közös román–magyar kormányülés előkészítése, a regionális együttműködés, a romániai magyar nyelvű felsőoktatás, a Nabucco-gázvezeték programja, a romániai kisebbségi törvény mielőbbi elfogadása, a Gozsdu Alapítványról szóló megállapodása romániai ratifikálása, a magyarországi román kisebbség helyzete egyaránt szerepelt a két külügyminiszter tárgyalásán. A megbeszélések után Göncz Kinga elégedetten állapította meg, hogy kedvezően fejlődnek a két ország gazdasági kapcsolatai. Elmondta, Magyarország gyakorlati, kézzelfogható eredményeket vár a tervezett közös kormányüléstől. Magyarország eddig is egyértelműen támogatta Románia mielőbbi európai uniós csatlakozását. Budapest számára fontos, hogy a romániai kisebbségi törvény tervezetét még az ősz folyamán, az EU-csatlakozás előtt eredeti – tehát a román kormány által előterjesztett – formájában fogadja el a román parlament. A magyar fél felvetette a verespataki aranykitermeléssel kapcsolatos beruházás tervének témáját. A magyar álláspontot szerint a beruházás megvalósulása kockázatos lenne Magyarország és a többi környező ország számára. Göncz Kinga a romániai magyar nyelvű felsőoktatás ügyét is megemlítette a tárgyaláson. Szerinte fontos, hogy ne csak a humán tudományok terén legyen lehetőség erre. Beszéltek a Sapientia Egyetem akkreditálásáról, finanszírozásáról. Ungureanu kifejezte Románia érdekelt abban, hogy az EU-csatlakozást követően a magyar munkaerőpiac megnyíljon a román munkaerő előtt. Göncz Kinga Markó Bélával, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével is megbeszélést folytatott. Markó hangsúlyozta, a kisebbségi törvény elfogadása garancia lenne arra, hogy ebben az országban ne lehessen már visszalépni a helyi magyarságot érintő eredmények terén Markó Béla a megbeszélésen aggasztónak nevezte, hogy Szlovákiában a kisebbség és a többség, azaz a magyarság és a szlovákság között az utóbbi időben feszültségek tapasztalhatók. „Jónak tartjuk, hogy a magyar kormány ebben a kérdésben erőteljesen fellépett. Az a kérésünk, a következőkben is minél határozottabban álljon ki” – hangoztatta az RMDSZ elnöke. Markó kifejezte elégedetlenségét amiatt is, hogy a kisebbségi törvény parlamenti elfogadásának folyamata nem halad előre Romániában. Kérte a miniszter asszonyt, hogy a magyar kormány továbbra is támogassa az RMDSZ-t ennek a kérdésnek a megoldásában. A magyar külügyminiszter a romániai magyar nyelvű oktatás témájával is összefüggésbe hozta a kisebbségi törvény tervezetét. Az egyetemi autonómia és a kisebbségi jogok akár összeütközésbe is kerülhetnek egymással. A kisebbségi törvénnyel kapcsolatosan Göncz Kinga megbeszélgetést folytatott Basescu elnökkel, aki kifejtette: nem tud elfogadni semmiféle pozitív diszkriminációt, elutasítja a kisebbségek képviseleteinek vétójogát. Göncz Kinga tárgyalt Tariceanu miniszterelnökkel, aki derűlátó a kisebbségi törvénnyel kapcsolatosan, és azt reméli, hogy a román parlament ősszel megszavazza azt. A román miniszterelnök nem foglalt állást a verespataki beruházás ügyében, a román államfő pedig a közmeghallgatások eredményét szeretné megvárni. /Magyar–román külügyminiszteri találkozó. Bukarestbe látogatott Göncz Kinga. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 29./ Az oktatási támogatások kapcsán Markó Béla és Kelemen Hunor parlamenti képviselő a támogatási rendszer újragondolását, valamint a hatékonyság és az európai versenyképességet biztosító támogatás biztosítását szorgalmazta. /Gujdár Gabriella: Változó viszonyok a magyar-román és a magyar-magyar kapcsolatokban. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 29./

Göncz Kinga, a Gyurcsány-kormány külügyminisztere az elmúlt napokban kijelentette: „miközben a felszínen az atrocitások felkorbácsolták az érzelmeket, addig Magyarország és Szlovákia, a két uniós ország között sok területen jól fejlődik az együttműködés”. Tehát a szlovák szélsőségesek zsigeri magyargyűlölete, és pesti fajtársaik „méltó” reakciói csupán a felszín. A magyar lány megverése, Slota hőzöngései, a magyar stadionban lobogtatott „Szlovákok! Örökre a rabszolgáink lesztek” felirat, stb. nem lényeges. Lassan az egész Kárpát-medence megtelik etnikai gyűlölettel. A szlovákok ősellenségüknek tekintik a magyarokat. Göncz Kinga Bukarestbe érkezett. Az napirendben nem szerepelnek a nagy kérdések. Újabb közös kormányülés lesz. Ha már az elsőnek sem volt sok értelme, legyen második. Felmerül a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditálásának, valamint román és magyar állami támogatásának a kérdése is, bár Gyurcsány vezér a Fidesz magánvállalkozásnak tartja a dolgot. Szó esik a kisebbségi törvényről is, vállvonogatásos stílusban. Göncz Kinga nem fog rákérdezni a csángók anyanyelvhasználati jogára, a kétnyelvűség alkalmazásával kapcsolatos gondokra, a Vadim–Becali-féle retorikára, a hokimeccseken divatos bozgorozásra, a kolozsvári Szent Kamill Otthon elvert munkatársának esetére, a kolozsvári buszon elhallgattatott, magyarul beszélő fiatalokra. Nem kérdi majd meg, mit keres az újságárus-standokon a Vasgárda hivatalos lapja, és nem fog tiltakozni a székelyföldi görögkeleti létesítmények sokasága ellen. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Sztrapacska és puliszka. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 29./

Újratárgyalja a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) Corneliu Vadim Tudor ügyét. Erre azt követően kerül sor, hogy a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) is eljuttatta az átvilágító bizottsághoz a birtokában levő négy politikus-dossziét, ezek közül az egyik további adatokat tartalmaz a nagy-romániás pártvezérről. Száz autóbusznyi, 10 000 ember mozgósításával fenyeget Corneliu Vadim Tudor, akik majd kidobják Mircea Dinescut az átvilágító bizottság székházának ablakán. Nagy-Románia Párt elnöke felháborodását azok a sajtókommentárok vívták ki, amelyek szerint újabb bizonyítékok érkeztek a kémelhárítástól szekus múltjára vonatkozóan. A Külföldi Hírszerző Szolgálat /SIE/ több egykori titkosrendőrség tisztjeiről készült iratcsomót is átküldött az átvilágító bizottságnak. Az Evenimentul Zilei lap értesülései szerint az átadott dossziék közül az egyik Adrian Paunescué, akit állítólag Vadim Tudorhoz hasonló módon akartak beszervezni. Marius Oprea történész, miniszterelnöki tanácsos információi szerint egy másik ismert politikus, Rodica Stanoiu volt igazságügy-miniszter is ügynök volt, ő Paula fedőnév alatt jelentett. Elmondása szerint a volt szociáldemokrata tárcavezető legalább száz egykori szekustisztet foglalkoztatott a minisztériumban. /Sz. K.: Újabb politikus-dossziék az átvilágító bizottságnál. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 29./

Borbély Tamás cikke (Integrálódás és önállóság, Szabadság, 2006. aug. 21.), éppen az ünnepi számvetések idején Kötő Józsefre megrázó hatással volt. Mára a magyar intézményrendszer rothad, elveszítette egyensúlyát? Csupán a lassú, csendes, elpusztulás önérzetes programját hajtja végre? Borbély szerint „az erdélyi magyarság klasszikus dilemmája”, az „integrálódás versus önálló boldogulás”. Integrálódás a cikkíró szerint egyenlő az önálló entitás feladásával, a teljes betagolódást jelenti a többségi társadalmakba, mert az önállóság csupán szimbolikus tartalom, amely a provincializmushoz vezet. A betagolódást zsákutcába vezet. Az 1923-as csúcsai paktum, a belépés a Nemzeti Újjászületés Frontjába, vagy a legfrissebb koalíciós tapasztalat a kisebbségi törvény körüli herce-hurcáról arról vallanak, hogy a betagolódás nem megoldás. Akkor voltunk versenyképesek és sikeresek,, amikor nem betagolódtunk, nem elzárkóztunk, hanem minden társadalom formáló erővel partnerként tevékenykedtünk, írta Kötő. 1989 után mindenki világosan látta: az erdélyi magyarság klasszikus dilemmájának feloldása a harmadik út kiépítése lehet, az erdélyi magyar nemzeti közösség önálló entitássá formálása a magyar és a többségi mellett, önálló politikai érdekvédelem, önkormányzati intézményrendszer, a civil társadalmi szervezetek rendszere terén. Mintegy párhuzamos társadalmat kellett építeni, hogy gátolják a hegemonista, asszimilációs tevékenységet. Tehát nem egy az elzárkózásra építés stratégiája jellemezte az elmúlt tizenhat évet! A nemzeti lét megőrzésének két feltétele van: a gazdasági és művelődési konszolidáció. Újraindulhatott volna a magyar tudományos kutatás az akadémia, az Erdélyi Múzeum újraalakítása nélkül? Vajon az általa kezelt ösztöndíjrendszer nélkül megindulhatott volna a magyar értelmiségi réteg újratermelése, amely az alapja minden kultúra fennmaradásának? Vajon nem az önkormányzó intézményrendszer igénye ösztönzött az anyanyelvű oktatási struktúrák formálásához, hogy ma már olyan oktatói potenciállal és diák létszámmal rendelkeznek, amely feljogosíthat önálló tanintézetek követelésére minden szinten? (Az 1989/1990-es tanévben 500 diák tanulhatott egyes tantárgyakat magyarul az egyetemen, a 2004/2005-ös tanévben több mint tíz ezer egyetemista 102 szakon teljes képzését anyanyelvén nyerheti el). Ha nem indítják el a „fehér folt” akciót, hogy minden magyarok is lakta településen legyenek egyesületek, alapítványok, vajon ki hozta volna létre és üzemeltetné szórvány kollégiumokat és a magyar házakat, állítana emlékjeleket, teremtene otthonokat a kultúra műhelyei számára? A gazdasági konszolidáció érdekében történt kísérletek: vállalkozások ösztönzése, autonómia szigetek megteremtése, a gazdasági elit képzésére szolgáló fórumok létrehozása, mind önszerveződő testületek munkája. Tehát nem a leépülés, hanem éppen az építés jellemezte az elmúlt tizenhat évet, szögezte le Kötő József. Azonban most tovább kell lépni. Egy kiépült társadalmi entitásnak közjogilag szavatolt keretre van szüksége, az adófizető állampolgárok pénzéből a működéshez szükséges forrásokat meg kell kapnia, az arányos részesedés elve alapján. Ez a keret a kulturális autonómia. /Kötő József: Harmadik út. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 29./

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint mérséklődött a népességfogyás üteme Magyarországon. Tamás Pál szociológus szerint az irányzat ennek ellenére nem változott, és Magyarországnak bevándorlókra van szüksége. A 2005. január-júniusi 22 978-cal szemben 2006 első hat hónapjában 18 262 fővel csökkent a népesség száma a születések és halálozások különbözetéből adódóan. Azonban a nemzetközi vándorlás pozitív egyenlege következtében az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 7000 fővel lett kevesebb. A népesség lélekszáma az időszak végén a nemzetközi vándorlás becsült értékeit is figyelembe véve 10, 070 millió volt.” Tamás Pál szociológus, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének igazgatója. kifejtette, a népességfogyási trend a jellemző. „A többi kelet-európai országgal együtt Magyarország azon európai államok közé tartozik, ahova nagyon kicsi a bevándorlás, miközben általában a bevándorlás, mindenütt az EU-tagállamokban, a legnagyobb kiegyenlítő azon tényezők között, amelyek a népességfogyást ellensúlyozzák” – jelentette ki. /Guther M. Ilona: Bevándorlás: elhallgatott igény. Magyarországnak is szüksége van bevándorlókra. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 29./

Az elmúlt hét végén telefonon érdeklődött Fábián László, Csíkszentsimon polgármestere: van-e tudomása a lapnak arról, hogy megverték a szentsimoni sorompóőrt? Nemleges válaszra a polgármester megjegyezte: „Akkor ezt az ügyet is eltussolják.” Csíkszentsimonban augusztus 23-án éjjel a faluban leszúrtak egy helybélit, a két tettes elmenekült, a rendőrőrs járőrkocsija bekapcsolt villogókkal járta az utcákat. A régimódi, kézzel tekerhető vasúti sorompó le volt eresztve. Korodi Imre sorompóőr a vonatot várva jelzőlámpájával már ott állt a sínek mellett. A sorompó előtt egy piros autó állt meg, ordított a zene. Korodi odaszólt nekik, hogy halkabban a zenével, mert jár a rendőrautó. Erre románul rászóltak, kiszálltak a kocsiból, az egyik hátulról megütötte őt, majd maga felé húzta, erre a sorompóőr a lámpával fejbevágta. De jött a többi, nekiestek, verték. Korodi Imrének még napokig fájt az oldala, de nem ment törvényszéki orvoshoz. A főnöke a vasútnál azt mondta, a hivatalos jelentésbe ne írja be, mi történt, a rendőrség majd elrendezi. Az esetnek több szemtanúja volt. Bilibók István társával, Szép Bernáttal szintén a sorompó felhúzását várta. Amikor odamentek, a négy ember abbahagyta Korodi verését, aki már véres volt. A vonat közben elment, jött még valaki, hogy emeljék már azt a sorompót, erre mondták, hogy hívni kell a rendőrséget. Erre a verekedők megszólaltak, nem kell rendőrt hívni, mert van már itt rendőr, s magukra mutattak. Nagyon részegek voltak. A tanúk jelentették a rendőrségen, majd a vasúti rendőrségen is. Ennek alapján a négy támadó kocsiját megállította valahol Zsögödfürdő környékén a rendőrség. A vasúti rendőrségen senkivel sem tudtak szóba állni, a parancsnok szabadságon, akik ott voltak, nem tudtak-akartak információt adni. Tudott viszont a történetről Fertu Gel, a csíkszeredai börtön igazgatója, aki hangsúlyozta: a rendőrségtől semmiféle írásos értesítést nem kapott, amit tud, alárendeltjeitől tudja – nem hivatalosan. Fertu elmondása szerint az autóban két börtönőr ült, a másik kettő civil volt. A zene miatt a sorompóőr beléjük kötött, majd az egyik börtönőrt megütötte lámpájával. Az „áldozat” törvényszéki orvosnál is járt látleletért. Megjegyezhető: középkorú sorompóőrökre nem jellemző, hogy munkahelyüket elhagyva lámpájukkal négy, jó erőben levő fiatalra támadjanak. Csíkszentsimonban két incidens történt azon napon. Az egyikről, a leszúrásról másnap már értesítették a sajtót a rendőrség illetékesei. A sorompóőr megtámadásáról egy árva szót sem ejtettek. /Szondy Zoltán: Incidens magyarellenes felhanggal. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 29./

Ötödik alkalommal tartotta meg táborát Zetelakán az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MÍL). A rendezvényen az erdélyi magyar írószövetség 150 tagjának mintegy harmada vett részt. ,,Elsőként a munkakörülményeket kellett megteremtenünk, az infrastruktúrát. Ez elég hosszas procedúra volt, de idén nyár elejére végre sikerült megfelelő irodát, felszerelést összeszednünk. Most következik a tőkeszerzési szakasz, amely igen fontos” – összegezte eddigi munkájukat Orbán János Dénes, az E-MÍL elnöke. Tervük a liga közhasznú társaságként való bejegyeztetése, amely azt jelentené, hogy a Román Írószövetséggel egyenrangú, hasonló jogokat élvező szervezetté válna, tagjai ugyanúgy jogosulnának a pótnyugdíjra és más állami kedvezményekre, mint annak tagsága. ,,Ehhez hatalmas jogi dokumentációt kell benyújtani, kormányrendelet szükséges hozzá, és legalább 5000 euróba kerül a szükséges iratcsomó ügyvéd általi összeállítása. Ez nagyon nagy pénz, nem lehet egyik napról a másikra összeszedni” – mondja az elnök. Irodalmat a vidéknek címmel indítanának egy programot, mely során minden magyarlakta faluba szeretnének eljuttatni egy-egy kisebb-nagyobb író- és költőtársaságot. Számítanak a polgármesterek, lelkészek, a falusi értelmiség segítségére. A könyvterjesztés Erdély-szerte akadozik, ebben a formában köteteiket, kiadványaikat is eljuttathatnák a nagyközönséghez. A romániai magyar irodalmi élet, könyvkiadás jelen pillanatban részben pályázatokból, részben a mecénások támogatásából próbál fennmaradni. A pályázatok itthon és Magyarországon politikafüggőek, eddig nehezen és csak kis összegeket ítéltek meg az E-MÍL-nek, az EU-s csatalkozás új távlatokat nyit . A zetelaki rendezvény megnyitójára hiába hívták meg Markó Bélát, Szász Jenőt, Takács Csabát, még csak válaszra sem méltatták megkeresésüket. /Farkas Réka: Irodalmat minden településre (Zetelaki írótábor). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 29./

Debrecenben a repülőtéren forgatják az 1956-os forradalomról szóló új magyar filmet, a Liberté ’56-ot, amely a szabadságharc sorstragédiáit, hősi helytállásait sűríti száz percbe. A forgatókönyv Szőcs Géza drámája alapján készült Szőcs Géza Liberté ’56 c. kötete az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban jelent meg Aradon 2006-ban. A Csokonai Színház művészeinek részvételével készülő, Eperjes Károly, Kóti Árpád, Cseh Tamás és Hobo nevével fémjelzett filmet Vidnyánszky Attila rendezi. A filmforgatást követően kezdődnek a Liberté drámaváltozatának próbái Debrecenben, a Csokonai Színházban. Szőcs Géza így vallott munkájáról: “Az egész nemzet okulására írtam, és más nemzetek okulására is. Meg akartam mutatni, hogy a gonosz, bár eluralkodhat, és hatalma tartós is lehet, még sincs más erkölcsös megoldás, mint a lelki megtisztulást, a jó ügyet választani még akkor is, ha a választás az ember életébe kerülhet.” /Új film a forradalomról. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 29./

A marosvásárhelyi Bernády Házban nyílt kiállítással ért véget a második erdőcsinádi táborozás. A Lukácsy Szilamér református lelkész igazgatta és Miholcsa József szobrászművész irányításával működő táborban táborcímer és táborzászló is van. A bemutatott festmények, grafikák, szobrok sokféleképpen közelítették meg a tábor idei témáját, a határt. /N.M.K.: Kapuzárás az erdőcsinádi alkotótáborban. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 29./

Erdélyi körútjának kolozsvári állomásaként az Erdélyi Napló hetilap vendége volt Rácz Sándor, az 1956-os munkástanácsi vezető, a Magyarok Világszövetségének a tiszteletbeli elnöke, találkozott a kolozsvári magyar média képviselőivel. „1956-ról valóban sokkal többet kellene beszélnünk” – hangsúlyozta, mert sokat hazudtak 56-ról.   A magyar forradalom nem csak a magyaroké volt, hanem az egész világé. Azzal, hogy megállította a kommunizmus terjedését, világjelentőségre tett szert. A rendszerváltáskor elkezdtek a forradalomról beszélgetni, az Országgyűlés egyik első törvénye nemzeti ünneppé nyilvánította a forradalmat. A törvény elfogadása után azonban megkezdődött a forradalom eszméitől való eltávolodás. Most, az ötvenedik évforduló közeledtével azt mondják, hogy az élő 56-sok kötelesek a hatalommal együtt részt venni a megemlékezésen. Azonban a Magyarországon ma létező hatalom kommunista hatalom. Tagjai a Kádár-rendszer folytatói. Sokak szerint terhei a társadalomnak az élő 56-sok. „A forradalomról szóló hazugságokkal könyvtárakat lehet megtölteni” – hangsúlyozta. Elmondta, ő is írt egy könyvet, a forradalommal kapcsolatos hazugságáradat megtörése céljából. Magyarországon a kormányok idegen érdekeket szolgáltak, jelentette ki. Honnan indult a magyar forradalom? 1956 június 28-án Posdamban lengyel fölkelés zajlott, száz halott volt, a kommunista rendszer fegyverrel válaszolt a munkások követeléseire. A forradalom leverése után Szerov tábornok ötezer magyar fiatalt vitt Magyarországról ukrajnai börtönökbe. Rácz Sándor ekkor a munkástanácsok elnökeként megkereste Budapest szovjet parancsnokát, hogy szóvá tegye a deportálásokat. A szovjet tiszt erre parancsot adott, hogy a fiatalokat hozzák vissza Magyarországra. A magyar munkástanácsoknak ekkor még nagy tekintélyük volt a szovjet vezetés előtt. A szovjet katonai vezetéssel három éjszaka, a magyar politikai vezetéssel tíz éjszakán át tárgyalt. December 11-én Rácz Sándort letartóztatták, és 23 éves korában életfogytiglanra ítélték. A börtöben tudta meg, mi történt az erdélyi magyarsággal. Mindez bizonyossá tette számára, hogy a Kárpát-medence egy és oszthatatlan. Amikor munkástanácsi vezetőként tárgyalt, az első követelés volt, hogy az orosz csapatok vonuljanak ki Magyarországról. Apró Antal inkább fölajánlott neki miniszteri tálcát, majd Kádárék útlevelet és pénzt ajánlottak, hogy hagyja el az országot. Rácz ezt nem vállalta. Isteni szerencse mentette meg az akasztófától. Most két emlékmű épül: az egyik a kormány, Gyurcsány Ferenc szobra lesz, a másik az üldözött szervezeteké, az Egyetem előtt. /Makkay József: Az 1956-os szabadságharc túllépett a francia forradalmon. Beszélgetés Rácz Sándorral, a Nagy Budapesti Központi Munkástanács elnökével. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), aug. 29./

A dinnyefesztiválnak mondott érkörtvélyesi falunapokra jelent meg Varga Béla Köt a rög... című munkája, amely a település monográfiája, a megalapításától az 1950-ig terjedő időszakot felölelően. A Körtvélyesen 1911-ben született szerző református lelkipásztorként szolgált Kolozs, Bihar és Szatmár megyei településeken, szülőfalujában alig egy esztendeig, papi pályája kezdetén. Szatmárnémetiben hunyt el 1986-ban. A monográfia kézirata a Nagykárolyi Egyházmegye Levéltárában maradt fenn, onnan került Uszkai Sándor Lászlóhoz, aki időt, energiát, anyagiakat, törődést ráfordítva szerkesztette illusztrált kötetté. Kár, hogy a szerző 1950-ben abbahagyta a kutatást és leírást, bár erre nyilván az addigra kialakult politikai-társadalmi viszonyok kényszerítették. Uszkai Sándor László ígéretet tett: a jövő augusztusi dinnyefesztiválra elkészíti a monográfia folytatását, az 1950-2007 közötti időszakot felölelőt. /D. L.: Körtvélyes könyve. = Reggeli Újság (Nagyvárad), aug. 29./

„Aki a szülőföldjén kíván boldogulni, azt ebben segíteni kell, de aki úgy dönt, hogy a magyar fővárosban kíván élni, tárt karokkal várjuk „ – fejtette ki az ÚMSZ-nek adott interjúban Demszky Gábor főpolgármester. Kifejtette, hogy Budapestnek az elöregedés az egyik legfőbb problémája. Ezért minél több fiatalt kell Budapestre vonzani vidékről és a határon túlról is. A lap felvetésére, hogy a jelenlegi jogszabályok semmilyen könnyítést nem tartalmaznak a határon túli magyarok munkavállalási lehetőségeire vonatkozóan, Demszky úgy reagált, hogy valóban nehéz a munkavállalási engedély megszerzése a határon túliaknak, mégis van arra törvényes lehetőség, hogy dolgozhassanak Magyarországon. Demszky azt is mondta, hogy az épülő új lakások rájuk is várnak. A lap munkatársa felvetette, a határon túli magyarok nem élveznek semmilyen előnyt, hisz nekik is éppúgy meg kellene vásárolniuk a lakást, és egy fiatalnak erre általában nincs pénze, Magyarországon pedig külföldi állampolgárként nem vehetnek igénybe kedvezményes lakásvásárlási kölcsönt. Demszky szerint aki akar, találhat magának a pénztárcájának megfelelő otthont. /Guther M. Ilona: Budapesten is boldogulhat a határon túli magyar. Exkluzív interjú Demszky Gáborral, a magyar főváros főpolgármesterével. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 30./

Varga Andrea történész kutatásai alapján tekintette át a magyar-román tárgyalásokat, visszamenve Grósz Károly rossz emlékű 1988-as aradi látogatására. Göncz Kinga augusztus 28-án Bukarestbe látogatott. A román és magyar kapcsolattörténet tompítani képes a várakozás optimista hangoltságát. A két ország viszonyában folytonosan kiemelt szerepet játszott a kisebbségi kérdés, főként a magyar diplomácia nézőpontjából. A magyar kisebbség mindenkori helyzete minőségileg függött Bukarest magyarságpolitikájától. Az 1948-49-ban kiépült sztálini típusú rendszer alapvetően megváltoztatta a két ország kapcsolatrendszerét. A sztálini államközi rendszerben a külpolitika diplomáciai jelentősége devalválódott, degradálódott. A pártközpontú külkapcsolatokra szakosodott külügyi apparátusok igyekeztek a nemzetek közötti ellentéteket háttérbe szorítani. Az 1956-ban hatalomra került, Kádár János nevével fémjelzett politikai vezetés a problémamentes, jószomszédi kapcsolatok kiépítésére törekedett – ezt is várta el tőle a Kreml. A mosolydiplomáciát erőltették, annak ellenére, hogy a hatvanas évek első felében a budapesti külügyminisztériumban is felismerték: Romániában a nacionalizmus a párt- és állampolitika hivatalos, bár nem nyilvános részévé vált, és a magyar kisebbség helyzete folyamatosan romlik. Ennek ellenére az 1956-ot követő jó 30 évben az erdélyi magyarság problémáját minden esetben alárendelték a Moszkva által megkövetelt szívélyes „jószomszédi” politikának. A budapesti külügyminisztérium illetékesei számos – évek óta húzódó, megoldatlan, vitás – kérdésre hívták fel a pártvezetés figyelmét. (Például már ekkor javasolták, hogy az 1955-ben egyoldalú román lépésre megszűnt kolozsvári Útlevélhivatalt – már konzulátusi rangban – újra meg kellene nyitni, könnyíteni kellene a kölcsönös látogatás feltételeit stb.) Ennek ellenére az 1958. február 20-28. között Romániában „vendégeskedő” Kádár János és Kállai Gyula a bukaresti tárgyalásokon – a román fél szándékának megfelelően – a „kényes” problémákat még csak föl sem vetették, mindenben elfogadták a szomszédok ajánlásait. A román fél ugyanis ügyes taktikával elérte, hogy semmiféle konkrét megállapodásra nem került sor! A közös nyilatkozatban – az eredeti magyar javaslat ellenére – még csak utalás sincs a nemzeti kisebbségekre. Kádár és Kállai látogatása tulajdonképpen két momentum miatt maradt emlékezetes az erdélyi magyarság köreiben. A Marosvásárhelyre érkező delegáció nevében Kállai Gyula a Simó Géza Bútorgyárban megtartott nagygyűlésen előbb „megdicsérte” az RMP vezetését a kisebbségpolitikájáért („Mi eddig is tudtuk és nagyra értékeltük, most személyesen is tapasztalhattuk, hogy a Román Népköztársaságban megvalósult a nemzetiségek jogegyenlősége, a politikai, a gazdasági és a kulturális élet minden területén, [...] a szabad nyelvhasználat természetessé vált.”), majd sorra került „Erdély kérdése”. Először is kijelentette, hogy „a magyarországi ellenforradalom nyíltan felvetette területi követeléseit a szomszédos népi demokráciák felé”, és „felelevenítették a határkérdést”. Majd gyorsan hozzátette: „Megmondjuk világosan: Nekünk semmiféle területi igényünk nincs; azt tartjuk, hogy Magyarországnak van éppen elég földje, és népe, hogy azon – testvéri egyetértésben a szomszéd népekkel – felépítse a maga szocialista hazáját”. Kállai után két nappal, a bukaresti nagygyűlésen Kádár kijelentette, hogy „a Magyar Népköztársaságnak nincs egyetlen országgal szemben sem területi, sem más igénye”. Majd Kolozsvárott tartott beszédében leszögezte: „Mi természetesen elsősorban forradalmárok vagyunk. A határok problémája csak alárendelt kérdés...” Kállai és Kádár kijelentései nagy megdöbbenést keltettek az erdélyi magyar tömegekben. Sokan sejtették, hogy ez nem mást jelent, mint hogy Budapest „levette a kezét” az erdélyi magyarságról, és Bukarest szabad kezet kapott az asszimilációs politikájához. A félelmek igen hamar beigazolódtak. A találkozó után egy évvel bejelentette a bukaresti politikai vezetés a két kolozsvári egyetem, a Bolyai és a Babes „egyesítését” – amihez egy szava sem volt Kádáréknak – sőt, az 1959 júliusi titkos bukaresti tárgyalásain Kállai Gyula megnyugtatta a román partnereit (köztük N. Ceausescut!), hogy „pártunk Politikai Bizottsága tagjainak az a véleménye, hogy e kérdést az önök belső ügyének tekintik.” A két ország viszonya a hetvenes évek elején sem volt probléma-mentes. Hiába volt több magas szintű találkozó is a két ország párt-és állami vezetői között (1972. február 24-26. közt Bukarestben tárgyalt a Kádár János vezette párt- és kormánydelegáció), valódi előrelépés nem történt. Ekkor már a budapesti külügyi vezetés is tisztában volt vele, hogy az RKP vezetésének „alapvető célja továbbra is a nemzetiségek gyors asszimilálása”. A Kádár-Ceausescu találkozó közvetlen előzménye Lázár György miniszterelnök 1976. december 20-21-i bukaresti látogatása volt, amelyen a felek – a közös közlemény szerint – megállapodtak abban, hogy „az illetékes szervek gyorsítsák meg a kishatárforgalmi egyezmény megvalósítását, fejezzék be a konzulátusok (kölcsönösségi alapú) létesítésére vonatkozó tárgyalásokat, terjesszék ki a magyar-román turisztikai együttműködést (beleértve a két ország lakossága közvetlen kapcsolatainak bővítését is)”. Ugyancsak ekkor állapodtak meg abban, hogy „meggyorsítják” a budapesti román, ill. bukaresti magyar kultúrházak megnyitását. (Erről még 1969-ben állapodtak meg!) Kádár és Ceausescu 1977. június 15-16-i nagyváradi-debreceni „baráti találkozó” magyar diplomáciai sikernek bizonyult. Ceausescu ugyanis hajlandó volt a közös nyilatkozatban kitérni a nemzeti kisebbségekre is, és magyar javaslatra bekerült az a kitétel, miszerint a két ország nemzetiségei „híd” szerepet töltenek be a kapcsolatok építésében. Megállapodtak arról, hogy mihamarabb megnyitják a kolozsvári, ill. debreceni főkonzulátusokat és a budapesti, ill. bukaresti kulturális központokat. Azonban, hogy a román fél – következetesen és kiszámíthatóan – nem tarja meg a korábbi ígéreteit. A kulturális központok 1989-ig nem is nyílhattak meg. A magyar főkonzulátus is csak a megállapodás után két évvel, 1979-ben nyithatta meg kapuját (hogy aztán egyoldalú román döntésre 10 év múlva megszűnjön). Az MSZMP legfelső vezetése tisztában volt a magyar kisebbség helyzetének fokozatos romlásával, amely a nyolcvanas évekre elviselhetetlenné vált. Ennek ellenére Kádárék nem léptek fel határozottan a helyzet javítása érdekében. Ennek okát egy hetvenes évek végi belső feljegyzésben így rögzítették: „Az MSZMP politikájának fő irányvonala, hogy előmozdítsa a MNK és a RSZK kapcsolatainak erősítését a marxizmus-leninizmus és a proletár internacionalizmus elvei alapján. (...) Az alapvetően problematikus kérdéseket napirenden tartjuk, és találkozóinkon azokat szóvá tesszük. Változatlanul érvényes, hogy a román relációban türelmes, higgadt magatartást kell tanúsítanunk és érdekeinket szívósan és következetesen kell képviselnünk. (...) A nemzetiségi kérdést úgy tekintjük, mint amelynek megoldása minden ország belső ügye. Nem kívánunk abba kívülről beavatkozni.” A nyolcvanas évek elejétől fokozatosan elhidegül a viszony a két pártvezetés közt, aminek okaként említhető Kádár személyes ellenszenve Ceausescuval szemben, akivel nem volt hajlandó találkozni. 1988-ban színre lépett az új első titkár, Grósz Károly. Grósz abból indult ki: „nem tehetjük meg, hogy két szomszédos szocialista ország első számú vezetői több mint tíz év óta nem találkoztak”. Noha a Külügyminisztérium, és a pártvezetés reformerei is azt javasolták, kösse előre tisztázott szigorú feltételekhez a találkozót, Grósz csak magamagára hallgatott. Ennek meg is lett az eredménye. Az 1988. augusztus 28-i aradi magyar-román csúcstalálkozó román relációban a magyar diplomácia egyik legnagyobb kudarcának tekinthető. Összefoglalásul megállapítható, hogy az 1956 és 1989 közti évtizedekben a magyar párt-és állami vezetés mindvégig – a Moszkva által elvárt – problémamentes, jószomszédi kapcsolatok kiépítésére törekedett. A magyar küldöttségek tárgyalási és megegyezési szándékait a román partnerek szinte minden alkalommal a magyar bátortalanságára épülő tétovaságnak tekintette. S ez a magatartás mindmáig érvényes. /Varga Andrea: Arad 1988/2006. A mosolydiplomácia nem talál fogást. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 30./

Főképpen a Romania Mare hetilap 16 év óta következetesen démonizálja a magyarságot. A szélsőségesség térhódítását jelzi, hogy július elején a közvélemény-kutatások kimutatták, hogy a Nagy-Románia Párt (NRP) népszerűsége meghaladta a szociáldemokratákét. Corneliu Vadim Tudor, az NPR elnöke 15 éve jósolja, hogy ő lesz Románia elnöke. Megszállottságában a véres eszközöktől sem riad vissza. 1999. január 15-én felhívást intézett a Zsil völgye tüntető bányászaihoz, hogy foglalják el Bukarestet, a hatalom fényűző irodáit. Miron Cozma szakszervezeti vezetővel (akkor egyben a Nagy-Románia Párt alelnöke volt) az élen mintegy kétezer bányász el is indult Bukarest főváros felé, miközben állandó kapcsolatban álltak C.V. Tudorral. A karhatalomnak csak az olténiai Stoeneti-nél sikerült a menetoszlopot szétszórnia, és Miron Cozmát őrizetbe vennie. Az esemény után több személyiség követelte a Nagy-Románia Párt törvényen kívül helyezését, de ezt nem tudták elérni. Barabás István emlékeztetőnek idézett a szélsőséges lapok előző évfolyamaiból. Romania Mare, 1990. november 9.: Mikor magyar fiatalok Sepsiszentgyörgyön valamilyen államellenes akcióba kezdenek, a házak ablakaiba gyertyát vagy asztalilámpát helyeznek, hogy veszély esetén a harcosok oda menekülhessenek. Hargita és Kovászna megyei erdők mélyén olyan fiatalok sátoroznak, akik budapesti akcentussal beszélnek, a lakossággal nem érintkeznek, hanem beintésre várnak, hogy elinduljanak célpontjaik felé. Mivel az RMDSZ segíti őket, követeljük e szervezet azonnali betiltását, ellenkező esetben „a nagyon közeli jövőben” Erdély-szerte súlyos zavargásokra kerül sor. A Nagy-Románia Párt lapjában, a Politica címűben 1992. március 14-én Eugen Barbu /azóta elhunyt/ író felhívással fordul olvasótáborához: „Testvérek, készítsétek elő fegyvereiteket, és vonuljatok ki az utcára, mert ez így nem mehet tovább: mindenféle idegbetegek éjjel-nappal álmodoznak sokat próbált ősi földünk megszerzéséről!” A hang nem változott az évek során. Romania Mare, 2006. június 23.: „Hargita és Kovászna megyében kitört az autonómia hisztériája. Ennek szellemében, az RMDSZ üldözi a románokat, leváltja őket tisztségeikből, szükség esetén tettlegességtől sem riad vissza. Megmentésük csak úgy lesz lehetséges, ha a NRP kerül hatalomra, és az RMDSZ vezetőit nyakukon kővel a Balatonba veti.” Vasile Mateinek, a Román Nemzeti Egységpárt képviselőjének 1997. november 18-i sajtónyilatkozatából: A román állam elvesztette befolyását Hargita és Kovászna megyében, a helyi hatalom irányító központja Budapest lett. A két megyét félkatonai jellegű magyar alakulatok hálózták be, de van már belőlük Moldvában és a Duna-deltában is. Valamennyien felkészültek egy esedékes polgárháborúra. Ziua, 1997. december 16.: Miután találkozott a Vatra Romaneasca tagjaival, George Pruteanu szenátor a marosvásárhelyi ortodox esperesi hivatalban tartott sajtóértekezletén úgy értékelte, hogy a Székelyföldön náci, rasszista mentalitás érzékelhető. Tricolorul, 2005. január 15.: A NRP felhívja a figyelmet a magyar irredentizmus egyre veszélyesebb terjedésére. Ha Traian Basescu elnök nem zárja ki a kormányból a terrorista RMDSZ-t, úgy napjai az állam élén meg vannak számlálva, mert egy minden eddiginél hevesebb népfelkelés végképp elsepri székéből. Gheorghe Funar (jelenleg szenátor, a NRP főtitkára) kezdettől reményteljes harcosa az extrémizmusnak. Egyik jellemző megnyilvánulása a szatmári Informatia Zilei 1994. október 27-i számában: „A magyar nép és romániai kisebbsége nomád, barbár szelleme nem tűnt el az ezer év alatt. Nekünk, románoknak kell kigyógyítanunk, hogy civilizált, európai, békés néppé változzék és ne fájjon a foga idegen területekre. Isten óvja attól, hogy mancsát még egyszer román területek felé nyújtsa.” Funar bálványa, C.V. Tudor közben a roma közösséget vette célba (Romania Mare, 1998. augusztus 21.): „A cigányokat munkatáborokba kell küldeni.” National, 1997. szeptember 14.: Lazar Ladariu képviselő, a Vatra marosvásárhelyi ideológusa: „A magyar szeparatisták régi terve, hogy saját külön iskoláik legyenek. Így térünk vissza Marosvásárhely 1990. márciusának mini-államcsínyjéhez. Ha az erdélyi fejlemények veszélyes méreteket öltenek, megtaláljuk a módját, hogyan lépjünk fel az RMDSZ provokációi ellen, mert ez így nem mehet tovább!” C.V. Tudor rálicitál (Romania Mare, 1997. november 21.): „Mikor kormányra kerülünk, megalakítjuk Erdély Újjáépítésének Minisztériumát, hogy végre lecsillapítsuk a magyarokat, vegyük el Ázsia szülöttjeinek kedvét attól, hogy beavatkozzanak a mi kétezeréves nemzeti konyhánk dolgaiba. Vegyük kézbe a puskát!” Gheorghe Funar hozzáfűzte (Jurnalul National, december 10.): Hargita és Kovászna megyében szükségállapotot kell bevezetni, amíg nem késő! Evenimentul Zilei, 1998. október 15.: A NRP Kovászna megyei szervezetének elnöke ismerteti a helyi Román Nemzeti Gárda felépítését. 127 tagja közül heten zsoldosok, akik harcoltak Jugoszlávia megmentéséért is. A gárdák állandó készenlétben állnak, miközben kapcsolatot tartanak fenn Brassó és Bákó megyei alakulatokkal. Joguk van védelmezni őseik földjét, ahogy a kurdok, baszkok és palesztinok is teszik. Ha az RMDSZ gyakorlatba ülteti autonómia-terveit, vezetőit lakásukon fogják el és kivégzés céljából törvény elé állítják őket. A soviniszta-rasszista uszítás mindmáig legfőbb fóruma, a Romania Mare hetilap első száma – Ion Iliescu államelnök engedélyével – 1990. június 8-án jelent meg az erőszak kultuszának és az Erdély-hisztériának teljes fegyvertárával. Június 22-én már arról cikkezett, hogy a magyarok mozgolódnak, „veszélyben vagyunk államként és nemzetként egyaránt.” Atentie la Ungaria! (Figyeljünk Magyarországra!) cím alatt szeptember 7-én kezdi el közölni cikksorozatát, mint a „védekezés” stratégiáját és taktikáját. 1990. december 7-én C. V. Tudor írta: „Az ország veszélyben. Vegyük hát kézbe Horea lándzsáját, védjük meg magunkat nemcsak Magyarország, hanem az ENSZ ellen is!” Felhívta Ion Iliescu elnök figyelmét arra, hogy ha nem tudja elfojtani a magyar sovinizmust, ahogy Ceausescu tette, katonai diktatúrára lesz szükség. 1998. szeptember 13.: „Az RMDSZ hiába határolja el magát Tőkés Lászlótól, mert ugyanazokat a revizionista eszméket hirdeti. A helyzet súlyosságát fokozza, hogy Budapesten horthysta kormány került hatalomra. Mivel az RMDSZ halálos veszély a román államra, követeljük, hogy vezetőit állítsák bíróság elé, szervezetüket helyezzék törvényen kívül, Tőkés Lászlót sürgősen toloncolják ki az országból, az etnikai tisztogatásnak alávetett Hargita és Kovászna megyében vezessék be a sürgősségi állapotot, és legkésőbb 1998 novemberéig szervezzük meg az előrehozott választásokat. Ha az RMDSZ-t nem sikerül megfékezni, a NRP erkölcsi és politikai kötelességének érzi, hogy a lakosságot önvédelemre mozgósítsa, ahogy a világon mindenütt történik, a terrorista szervezetek ellen.” Ez a hang nem változott: 2006. június 23-án C.V. Tudor a Romania Mare vezércikkében büszkén hirdette, hogy mindaz, amit ő 1990-ben az Atentie la Ungaria! cikksorozatban jósolt, mind beigazolódott, mert a magyar revizionizmus ma is Trianon revízióját hirdeti, hogy Erdélyt bekebelezze. Az erőszak hirdetésében már 1990 őszétől új erők csatlakoztak C. V. Tudor mellé. Zig-Zag, 1993/20.: Radu Sorescu, a frissiben alakult Noua Dreapta neofasiszta párt vezére nyilatkozott programjáról: „Szükségesnek tartjuk az erőszakot, hogy fajtánk megtisztuljon erkölcsileg. A demokrácia a nemzeti szellem árulója. Ha egymillió magyar nem ismeri el a román államot, egymillió magyart ki kell tiltani az országból. A cigányok számára rezervátumokat kell létesíteni. A csavargók és az idegen elemek megfékezésére javasoljuk nemzeti gárdák létrehozását. Mi nem irodai politikát akarunk művelni, hanem nyílt harcba kezdünk, első lépésként katonai diktatúra segítségével.” Ion Solcanu szociáldemokrata szenátor 1997 novemberében a parlamentben politikai nyilatkozattal és a sajtóban felhívással fordult a Demokrata Konvenció kormányához: „Nemzeti érdek megtartani Hargita és Kovászna megye román lakosságát a maga iskoláival, templomaival, ortodox püspökségével, múzeumaival és román katonai alakulataival együtt, ideje lenne tehát felépíteni a sepsiszentgyörgyi csendőr-zászlóalj laktanyáját. Megtörténhet, hogy szükség lesz a csendőrökre, hamarább, mint bárki is gondolná”. National, 1997. szeptember 17.: Sergiu Nicolaescu szociáldemokrata szenátor nyilatkozatából: „Erdély kérdésében Románia rendkívül nehéz helyzetben van. Még néhány év, és elveszíthetjük, mert Magyarországé lesz. A megelőzésre legjobb megoldásnak látom azt, amit 1990-ben is javasoltam az akkori hatalomnak: Erdély militarizálását. Telepítsünk be ezredeket, hadosztályokat, növeljük meg a helyőrségek állományát, tehát helyezzük ide a Román Hadsereg súlypontját. Nem háborús meggondolásból, mert egy NATO-tagállam ellen nem győzhetünk, hanem megfélemlítés céljából. Jó volna nagyvállalatokat is létesíteni és oda más tájakról román munkásokat hozni. Ameddig nem szórjuk szét Erdély magyarságát, addig nem tudjuk asszimilálni és nem szabadulhatunk meg az ősi román föld elvesztésének rémálmától.” 1999. március elején Anghel Andreescu tábornok meglátogatta a Hargita és a Kovászna megyei csendőrparancsnokságokat, majd Marosvásárhelyen találkozott a sajtóval. „A régió specifikumával” kapcsolatban bejelentette, hogy a csendőrség kötelékében külön alegységeket képeznek ki a szeparatista próbálkozások meghiúsítására. C. V. Tudor 1999. november 29-én megjelent kiáltványából: „Ha a magyarok abszurd módon kikiáltják Erdély autonómiáját, ti, románjaim, hogyan reagáltok? Tudom, én mit teszek: fogok egy gépfegyvert, mert megelégeltem, hogy csúfot űzzenek belőlünk; inkább haljak meg oroszlánként, mintsem patkányként. Nem vagyunk extrémisták, de azt akarjuk, hogy a magyarok, cigányok, zsidók, egyéb kisebbségek tiszteljenek bennünket, románokat, mert mi vagyunk a házigazdáik. A NRP készen áll, hogy átvegye a hatalmat.” Ziua, 2006. március 10.: Bizonyára közelgő nemzeti ünnepünkre való tekintettel, riportot közöl a Hargita és Kovászna megyei interetnikai konfliktusok megelőzésére kiképzett PSYOPS rohamosztagról. Ugyanebben a lapszámban a kolozsvári Sarmisegetuza hazafias alapítvány figyelmezteti az államelnököt, hogy napirenden van a Székelyföld autonómiájának kikiáltása. A megelőzés érdekében fel kell oszlatni a félkatonai Székely Légiót, és román nemzeti gárdákat kell alapítani. Romania Mare, 2006. március 3.: Az Ungurii oldal szalagcíme: Közeledik március 15.: riadó, fegyverbe! Revizionista utcai tüntetések várhatók, hogy átalakuljanak területi követelésekké! 1998. október 29-én Kerekes Károly, az RMDSZ Maros megyei képviselője politikai nyilatkozatban figyelmeztette a parlamentet a veszélyre: a Nemzeti Egységpárt (PUNR, akkori elnöke Gheorghe Funar) Maros megyei szervezete sajtóértekezleten jelentette be, hogy egyetért a NRP kezdeményezésével az Erdélyi Nemzeti Gárda megalakítására. A képviselő hozzátette: az erdélyi magyarok bőrükön érezték, mit jelentett számukra a Vasgárda meg a Maniu-gárda, ezért fenyegetésnek fogják fel a tervet, annál inkább meglepő, hogy sem az Államelnökség, sem a kormány, sem a politikum nem foglal állást ellene. Hogy mi lett a figyelmeztetés foganatja, bizonyítja Kónya-Hamar Sándor képviselő 2000. március 7-i politikai nyilatkozata: Kolozsvárott, a NRP keretében újra szervezkedik a legionárius mozgalom, első lépésként megalakult a Keresztény Nacionalista Klub. Az extrémizmus térhódításával egyidejűleg, Ion Iliescu elnök a Tineretul Liber 1992. június 5-i számában megnyugtatta a kedélyeket: „Mind törvényhozási, mind intézményi szempontból, de társadalmi-politikai gyakorlatunkban is, a kisebbségeknek minden jogot megadtunk.” /Barabás István: Az extrémizmus vért kíván. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 30./

Tizenegyedik alkalommal tartották meg a szlovéniai Alsólendván, augusztus 24–27. között, a Kárpát-medencei Magyar Művelődési Napokat. A rendezvénysorozatot immár harmadik alkalommal szervezték Magyarországon kívül, régen a Magyar Kultúra Alapítvány égisze alatt Budapesten a Várban, a Szentháromság tér adott otthont e rangos fesztivál jellegű programsorozatnak. Felvidék (Révkomárom, 2004), Vajdaság (Zenta, 2005) után az idén a muravidéki Alsólendva várta a magyar határon kívülről érkezett kulturális csoportokat. Erdély, Felvidék, Vajdaság, Kárpátalja, Burgenland, Muravidék és a horvátországi magyar közösség közművelődési ernyőszervezetei vettek részt a program összeállításában. A rendezvény házigazdája a helybéli Magyar Művelődési Intézet volt. Erdély részéről az EMKE volt a társszervező. A rendezvénysorozat keretében a különböző régiókból érkezett művelődési csoportok színházi produkciókkal, zenés irodalmi összeállításokkal, film- és könyvbemutatókkal, népdalok és népi táncok előadásával szórakoztatták a helybéli magyar közönséget. Nagy sikerrel szerepelt a Zurboló néptáncokkal. Hamar a közönség kedvence lett Érsek Csaba Sándor gyimesi és moldvai csángó népdalaival. Megrendezték az Eszmecsere a határon túli magyar kultúráról című tanácskozást, ahol nemcsak a különböző régiók ernyőszervezeteinek a képviselői vettek részt, de a magyarországi új és leköszönő, határon túli ügyekkel foglalkozó, intézmények képviseletei is jelen voltak, mint az Oktatási és Művelődési Minisztérium, az Illyés Közalapítvány, a Határon Túli Magyarok Hivatala, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia. A rendezvény közös záródokumentum elfogadásával ért véget, amelyet a különböző magyarországi és határon túli régiók intézményeihez fognak eljuttatni a szervezők. /Dáné Tibor Kálmán: Kárpát-medencei Magyar Művelődési Napok Alsólendván. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 30./ Az elfogadott állásfoglalás: Zárónyilatkozat 1. Ismételten bebizonyosodott, hogy a magyar kultúra egy és oszthatatlan, tekintet nélkül arra, hogy milyen földrajzi-államigazgatási keretek között nyilvánul meg. Ezért rendkívül fontos, hogy Magyarország döntéshozó testületei ennek értelmében döntsenek stratégiai, szervezeti és anyagi kérdésekről. 2. Az illetékes magyar állami szervek a szomszédos államokkal történő bilaterális kapcsolatok keretében fordítsanak külön figyelmet az adott országban élő magyar közösség nemzeti és kulturális jogainak tényleges megvalósulására. 3. A Magyarország határain túl élő magyar közösségek kulturális tevékenységük keretében érvényesíteni kívánják a szakmaiság, a tevékenységek szervezésénél a fontossági sorrend betartásának és a helyi sajátosságok érvényesítésének az elvét. E tekintetben előrelépést kizárólag a magyarországi állami szervekkel és a szakintézményekkel karöltve lehet elérni. 4. Az illetékes magyarországi állami szervek a határon túli magyar kultúra támogatása során legyenek tekintettel a helyi sajátosságokra, amelynek feltétele a régiókban tevékenykedő legitim kulturális szakemberek és képviselők álláspontjának ismerete és figyelembe vétele. Minél rövidebb időn belül el kellene jutni a szubszidiaritás elvének lehető legteljesebb megvalósításához. 5. Létfontosságú követelmény, hogy a határon túli magyar kultúra támogatási kerete ne szűküljön, mi több, reális és stratégiailag indokolt program szerint szükségszerű annak fokozatos növelése. A jövőbeni támogatáspolitika szempontjából nagyon fontos az egyre jobban hozzáférhető európai keretek igénybevétele. Másrészt úgyszintén fontos, hogy a határon túli magyar kultúra segítése, támogatása jól szervezett és szakszerűen működő magyarországi intézmények, alapítványok révén valósuljon meg. 6. Az adott helyzetben rendkívül fontos, hogy a jelenleg legveszélyeztetettebb határon túli magyar közösségek (Vajdaság, Kárpátalja) az illetékes magyar állami szervek és szakintézmények megkülönböztetett figyelmét és támogatását élvezzék. Alsólendva, 2006. augusztus 27. Csemadok – Görföl Jenő, főtitkár; Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület – Dáné Tibor Kálmán, ügyvezető elnök; Horvátországi Magyarok Szövetsége – Csörgits József; Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége – Dupka György, elnök; Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, Alsólendva – Göncz László, igazgató; Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség – Dudás Károly, elnök. /Szabadság (Kolozsvár), aug. 30./

Megvertek egy fiatalt Szlovákiában, mert magyarul beszélt. Augusztus 26-án közölte a szlovák rendőrség, hogy a Galántához közeli Diószegen hat helyi fiatal megvert egy 19 éves, szintén diószegi fiatalembert. A kocsmai garázdálkodásként vizsgált esetről hétfőn este a TA3 szlovák hírtelevízió mutatott be képeket: a kórházban fekvő sértett azt állította, hogy azért verték meg, mert a támadók füle hallatára magyarul szólt a barátnőjéhez. A sértett fiatalember jelenleg mellkasi sérüléssel és feldagadt orral a galántai kórházban fekszik. Kezelőorvosa szerint három hétig marad kórházban. Mielőtt az egyik támadója megütötte volna, megkérdezte, vajon ismeri-e Ján Slotát (az új szlovák koalíciós kabinethez tartozó Szlovák Nemzeti Párt magyarellenes kirohanásairól ismert elnökét), és tudja-e, vajon hol lakik? ,,Ezután ütlegelni kezdtek” – mondta el a nehezen beszélő sértett. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) postázta a szlovák parlament pártjainak azt a szövegtervezetet, amelyben kezdeményezi, hogy a törvényhozás pártjai közös nyilatkozatban ítéljék el a szélsőséges és erőszakos megnyilvánulásokat, a Szlovákiában riasztóan felerősödött magyarellenes hangulatot, és állapodjanak meg arról, a parlament elé terjesztik-e, vagy közös felhívásként nyilvánosságra hozzák, mondta el Bugár Béla, a kezdeményező magyar párt elnöke. Szlovákia két katolikus egyházi főméltósága felemelte szavát a Szlovákiában felerősödő magyarellenes hangulat és erőszak ellen. A Nyitrán lakó Ján Chryzostom Korec bíboros és Frantisek Tondra, a Szlovák Püspöki Konferencia elnöke annak kapcsán szólalt meg, hogy a szélsőséges nacionalizmus eddigi legdurvább esete, a magyar diáklány megverése éppen Nyitrán történt meg. Frantisek Tondra, a püspöki kar elnöke hangsúlyozta: minden keresztény embernek mindenkori kötelessége, hogy elítélje a nacionalizmus minden megnyilvánulását. Közös nyilatkozatban fejezte ki megdöbbenését és aggodalmát a szlovákok és magyarok közötti szaporodó helyi konfliktusok miatt több mint száz magyar értelmiségi, egyúttal felhívták mindkét ország vezetőit: haladéktalanul tegyenek meg mindent, amivel oldhatják a feszültségeket. ,,Átérezve a közös történelem jelentőségét és problémáit, tudjuk, hogy a kialakult konfliktusokat csak közösen, erős akarattal, egyenlő elszántsággal lehet orvosolni, támaszkodva mindkét országban a békességet és megnyugvást kívánó nagy többségre” – írták a dokumentumban. Szlovákiában a napokban hasonló dokumentum látott napvilágot: közös nyilatkozatban ítélte el a magyar diáklány elleni múlt heti nyitrai támadást több helyi értelmiségi és közéleti személyiség. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke összehívja a testület rendkívüli ülését, hogy megvitassák a magyar-szlovák viszonyban bekövetkezett fejleményeket. /Újabb magyarverés Szlovákiában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 30./

Rozsnyai Sándor, a sepsiszentgyörgyi ügyvédi kamara dékánja elmondta, vita folyt nemrég a kérdésről: szabad-e magyar bírónak magyarul megszólalnia a tárgyalóteremben. Korábban egy marosvásárhelyi román bíró, aki jól beszél magyarul, amolyan utolsó mohikánként időnként a peres felek érdekében látva, hogy nem tudnak jól románul, engedte a magyar beszédet. A bírót feljelentették, és az Igazságügyi Minisztérium által lefolytatott vizsgálat végül a bírónak adott igazat. Elismerték, nem jogsértő, ha a bíró magyarul kérdez. Ennek ellenére a magyarul megszólaló bíró fehér holló Romániában, ahol nemrég egy magyar bírónőt jelentettek fel hasonló okokból, s ahol a kevés magyar szakember többnyire óvakodik anyanyelven fordulni a peres félhez. Pár évtized alatt hihetetlen változás következett be még a Székelyföldön is. Rozsnyai Sándor, a sepsiszentgyörgyi ügyvédi kamara dékánja emlékezett, 1971-ben került ide, a belépett az ügyvédi kamarába. Akkor az első dolga volt megtanulni magyarul perbeszédet mondani, mert azt a jogon nem tanulták meg. Az igazságszolgáltatásban itt dolgozók döntő többsége akkor magyar volt. A törvényszék elnöke akkor Csákány András volt, a bírák is magyarok voltak. Akkor még a román bírókkal is lehetett magyarul szót váltani. A jegyzőkönyveket viszont románul vezették. Akkoriban a bírói kar mellett az ügyészségen is többségben voltak a magyarok, sőt, a rendőrségen is sokan azok voltak. Azután lassan áttértek a bíróságokon a román nyelvre, egyre több román bírót neveztek ki. A bírói kar elrománosítása a nyolcvanas években következett be, és azóta sem történt fordulat. Az utóbbi időben van némi haladás. Ha valaki ma azt mondja, nem tud románul, akkor ezt már minden bíró elfogadja, és megadja a tolmácshasználati jogot. A kilencvenes években a bírák száma is megnőtt, a magyar utánpótlás akadozik, az arányok tovább torzultak. Kovászna megyében a kommunizmus idején sosem mondták, hogy magyarul nem lehet beadni kérvényeket. Gondoskodni kellene arról, hogy magyarul is folyjék a jogászképzés. /B. Kovács András: Anyanyelven a törvényszéken. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 30./

A beruházók szerint igen kicsi az esélye annak, hogy jelentős környezeti hatással járó baleset következzen be a Verespatakon tervezett bánya működése során, a környezetvédők szerint viszont a környezeti hatástanulmány hiányos, ellentmondásos – hangzott el augusztus 29-én a Szegeden megrendezett közmeghallgatáson. A környezetvédelmi egyesületek képviselői közül többen is ingerülten sérelmezték, hogy a környezetvédelmi hatástanulmánynak csupán egy 24 oldalas kivonata olvasható magyarul. Illés Zoltán, a Fidesz Zöld tagozatának országos alelnöke azt követelte, hogy a Verespatakon tervezett aranybánya beruházás megakadályozására a magyar kormány indítson „környezetvédelmi-diplomáciai offenzívát” a környező országok és Brüsszel felé. Szerinte a magyar kormánynak nemcsak közmeghallgatást kell tartania a beruházás ügyében, hanem Gyurcsány Ferencnek az Európai Unióhoz kell fordulnia. Illés Zoltán szerint Göncz Kinga külügyminiszternek fel kellene keresnie a környező, érintett országokat az aranybánya beruházással kapcsolatban. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közleményében azt írta: továbbra is határozottan ellenzi a verespataki aranybánya megnyitását, és úgy véli, hogy az elkészült hatástanulmány alábecsüli a projekt komoly környezeti kockázatait. /Ingerült közmeghallgatás Szegeden Verespatakról. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 30./

A nyár folyamán 1100 pedagógusi állást hirdettek meg Hargita megyében, de az eddigi versenyvizsgák során csupán 450 állást sikerült betölteni – tájékoztatott Bondor István főtanfelügyelő. Nyelvtanárokban van a legnagyobb hiány, nagy szükség van továbbra is román-, magyar- és idegennyelv-tanárokra. Betöltetlen óvónői és tanítói állások is vannak, többnyire falun. A mintegy 650 betöltetlen állás elfoglalására mostanáig lehetett pályázni. /Sarány István: Hatszázötven betöltetlen pedagógusállás. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 30./

Régen megfogalmazódott a múzeumalapítás gondolata Magyarsároson, de nem akadt, aki időbeni és anyagi áldozatot hozzon a múzeumért. Tóth Katalin tanítónő elhatározta férjével, Tóth Gyula tanítóval, hogy megpróbálkoznak vele. Ezzel fejezik ki hálájukat mindazért, amit a falu neves szülöttétől, Bandi Dezső képzőművész szakirányítótól kaptak. Úgy gondolták, hogy a falumúzeumot leghitelesebben Bandi Dezső neve fémjelzi. A fiatalok segítettek, kijavították és kimeszelték az egykori kántorlak, a múzeumépület szobáit és tornácát. A gyűjtőmunkának szép eredmény lett. Nagy ünnep volt a falumúzeum felavatása. Először Bandi Dezső szülőházához vonultak, ahol Asztalos Enikő tanárnő Bandi Dezső munkásságát méltató beszéde hangzott el, leleplezték az emléktáblát. Ezután az ünneplő közösség a múzeumkertbe vonult, a magyarsárosi Bandi Dezső falumúzeum felavatására. /Tóth Katalin tanító, Magyarsáros: Falumúzeum Magyarsároson. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 30./

A papok eddig titkosított dossziéinak nyilvánosságra hozatala visszaüthet – jelentette ki Laurentiu Streza, Erdély ortodox érseke, majd hozzátette, hogy egyetért a papok dossziéinak nyilvánosságra hozatalával. Laurentiu Streza szerint a papságot mélységesen felháborították a művelődési miniszter nyilatkozatai, miszerint az egyház egyes szolgái nemcsak besúgók voltak, hanem megszegték a gyónási titoktartást is. Nemrégiben Bartolomeu Anania kolozsvári érsek javaslatára az erdélyi ortodox püspökök zsinata határozatot fogadott el, amely nyíltan megfenyegette a politikusokat: ha nem fogadják el a jogszabályt, amely kivonná az ortodox egyházat a visszaszolgáltatási törvény hatálya alól, az egyház újragondolja politikai függetlenségét. Anania érsek különben, korábban már nyilvánosan is beavatkozott a politikába: a 2000-es helyhatósági választások idején az ő prédikációi is hozzájárultak ahhoz, hogy Kolozsváron megőrizhette polgármesteri székét a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt képviselője, Gheorghe Funar. /Sz. L.: Újra támadásba lendült az erdélyi ortodox egyház. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 31./

Radu Berceanu szállításügyi miniszter, a Demokrata Párt alelnöke bemutatta a sajtónak azt a 300 oldalas dossziét, amelyet a Szekuritáté Iratait Vizsgáló Bizottságtól (CNSAS) kapott meg, s amelyet a következő napokban az internet útján is nyilvánosságra kíván hozni. A megfigyelési iratcsomó megfigyeléseket, besúgói jelentéseket és olyan nyilatkozatokat tartalmaz, amelyek megírására annak idején a Szekuritáté kényszerítette. – Emil Constantinescu vagy pedig a jelenlegi titkosszolgálatok politikai rendőrségi akciót folytattak, amikor a Szekuritáté által róla készített iratcsomót 2000-ben titkosították – jelentette ki Berceanu. A miniszter védelmébe vette pártbeli kollégáját, Silvian Ionescut, aki 1989 előtt dolgozott 17 éven át a külföldi hírszerzésnek (DIE), s aki szerinte „nagyjából ugyanazt a munkát végezte”, mint azok a hírszerző tisztek, akik 1990-ben kerültek a külföldi hírszerzéshez, és így az elmúlt 17 évben a SIE-nek dolgoztak. /Radu Berceanu bemutatta a CNSAS-tól megkapott dossziéját. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 31./ Constantinescu cáfolta, hogy ő javasolta volna a titkosítást, és politikai rendőrségként használta volna a titkosszolgálatokat. Nyomatékosította: az ő elnöki mandátuma alatt egyetlen dossziét sem titkosítottak. A volt államfő szerint Berceanu azért vádolja őt, hogy elterelje a figyelmet Traian Basescu szekusdossziéjáról. /I. I. Cs.: Berceanu-Constantinescu vita. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 31./

Rárivallt magyarul beszélő utasaira az Atlassib személyszállító vállalat egy sofőrje. A két fiatal Németországból utazott haza Romániába, amikor az autóbusz vezetője rájuk szólt: Romániában románul kell beszélni. Az egyik érintett gyermek édesapja nem hagyta annyiban a dolgot, elektronikus levélben fordult az Atlassib vezetőségéhez. „Ezúton fejezem ki felháborodásomat az említett gépkocsivezető idegengyűlölő, agresszív és civilizálatlan viselkedése miatt. Magatartása távol áll mindattól az európai szellemiségtől, amelyről az önök internetes honlapján olvashatunk. Elképzelhetetlennek tartottam, hogy 16 évnyi demokrácia után egy önmagát nagyra becsülő cég alkalmazottja 15–16 éves gyermekekre kiabáljon azért, mert azok egymás között magyarul beszélgetnek” – olvasható az apa román nyelvű levelében, amelyben kéri az illető gépkocsivezető nevének kiderítését, illetve tudni szeretné, milyen lépéseket tett a cég vezetősége az ügy tisztázása érdekében. A levélre gyorsan megérkezett a válasz. Az eredeti szöveget kinyomtatták, majd annak sarkára Ilie Carabulea cégvezető aláírásával, kézírással rótták a következő szavakat: „Mivel ön nem tanúsít civilizált magatartást cégünkkel szemben, én vállalom annak felelősségét, hogy ne válaszoljak önnek. Miképpen ön nem hajlandó románul beszélni, úgy én sem vagyok hajlandó engedni, hogy nyomást gyakoroljon cégünkre”. Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke a Krónikának elmondta: elítéli, de nem tartja egyedülállónak az efféle ügyeket. /Kulcsár Andrea: Rárivalltak a magyarul beszélő utasokra. = Krónika (Kolozsvár), aug. 31./

„Fontos, hogy a hatékony együttműködés érdekében évente egyszer a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) ernyője alá tartozó szervezetek találkozzanak, erre tábor keretében nyílik igazi lehetőség, mondta Sándor Krisztina MIT-elnök. Előzőleg eredményes volt az erdélyi biciklitúra, amelyen a fiatalok Tekerj rá! címszóval az autonómia fontosságára hívták fel a figyelmet. A hét ifjúsági szervezetet tömörítő ernyőszervezet a hétvégén, Csíkszépvízen szervezi meg a III. MIT-tábort, amelynek során az autonómiamozgalom folytatását szeretnék kidolgozni. A táborban más meghívott erdélyi ifjúsági szervezetek képviselői, illetve ifjak is részt vesznek. /Kertész Melinda: MIT-tábor: az autonómia jegyében. = Krónika (Kolozsvár), aug. 31./

Május óta 11 százalékot, nagyjából kilencszázezernyi szimpatizánst veszített a Magyar Szocialista Párt, és 7 százalékpontnyit, ötszáz-hatszázezret szerzett a Fidesz, a Szonda Ipsos augusztusi közvélemény kutatása szerint. A Fideszt jelenleg a népesség 35, az MSZP-t 23 százaléka támogatja, a bizonytalanok és nem szavazók 32 százaléknyian vannak. A Magyar Demokrata Fórumra 4 százalék szavazna, míg a Szabad Demokraták Szövetségére csak 3. /Guther M. Ilona: Választói csapatmozgások Budapesten. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 31./

A gyergyószárhegyi Lázár-kastély Vörös bástyája Erdély első tojásmúzeumának, egy sajátos népművészeti dokumentációs központnak ad otthont. Kiss Portik Irén néprajzkutató tanulmányai során összegyűjtött 118 tojással kapcsolatos mondát és legendát. A népi kultúra tárgyi anyaga igyekszik felölelni a Kárpát-medence valamennyi tájegységét, a jelenleg 1800 hímes tojásból álló készlethez Bartis Erzsébet és Fehér Gizella a Csík, Gyergyó, Háromszék és Kászonszék tájegységek motívumait örökítették meg, Oresia Leunciuc a bukovinai mintákat festette meg, míg Kovács Zoltánné a tiszavidéki, dunántúli, valamint kárpátaljai tojáshímeket készítette el. /Tojásmúzeum a Lázár-kastélyban. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 31./

Bizonyos források szerint a szekuritátés aktaháború kirobbanása is a Nyugat nyomására történt, hogy legalább politikailag tiszta állami méltóságokkal léphessen be Románia az Európai Unióba. Néhány napja nem a Basescu által kifundált Washington–London–Bukarest tengelyről szól a fáma, újabban jobban hangzik a Berlin–Párizs–Bukarest tengely. Azonban éppen Németország és Franciaország nem ratifikálta még Románia csatlakozását. Basescu elnök bakizott néhány ügyetlen kijelentésével. Más dolog az, hogy a Moldovai Köztársaság és Románia egyesüléséről álmodozzon, s megint más, hogy a jelenlegi kontextusban erről államfői minőségében beszéljen. Más az, ha az unió bizonyos államai fontolgatják, hogy ideiglenesen bezárják piacait az olcsó román munkaerő előtt, és megint más, hogy a román államfő máris retorziókkal fenyegetőzik. /Kilin Sándor: Bakik. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 1./