Idén Désen tartotta vándorgyűlését az Erdélyi Múzeum-Egyesület. A vándorgyűlés abba a rendezvénysorozatba illeszkedett, amelyet a száz éve született Szabó T. Attila emlékének szentelnek. Egyed Ákos ünnepi megnyitója után több előadás következett /Szabó Zoltán: Nyelv és irodalom, Péntek János: A szülőföld nyelvi ihletése a nyelvész számára, Kürti Miklós: A Szótörténeti Tár statisztikai adatai, Daly Ágnes: Erkölcsi értékek a Szótörténeti Tárban, Vetési László: Mai képek egy életút állomásairól, Zsemlyei Borbála: Dési kicsinyítő képzős származékok, Kiss András: Szabó T. Attila, a kutató, Roman Márta: Szabó T. Attila néprajzi vonatkozású munkássága, Huber András: Szabó T. Attila életének főbb állomásai./ Végül a vendégek a református templomot látogatták meg. /Tamás Csilla, az Erdélyi Múzeum-Egyesület tudományos kutatója: Az EME vándorgyűlése Désen. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 31./

Kulturális központként tartható számon a Kolozsvár Társaság új székhelye, amely néhány hónapja a Főtér 22. szám alatt található, és ahol immár négy állandó kiállítás is látható. Az a cél, hogy a Kolozsvár Társaság fontos szerepet töltsön be az itt élő magyarság társadalmi és kulturális életében, mondta el Kántor Lajos. Jó úton halad a Sétatéren felállítandó 56-os emlékmű engedélyeztetése, esély van rá, hogy a városi tanács, illetve a polgármesteri hivatal illetékesei ne emeljenek kifogást az emlékmű felállítása ellen. Az állandó kiállítások: Cs. Szabó László és Kolozsvár; Erdélyi Magyar Írók (Paulovics László sorozatának bemutatása); Cseh Gusztáv grafikái (Hatvan főember, Jeles házak) és Kalotaszeg a festészetben címmel. Ökumenikus lelkésztalálkozóra is sor került, Vetési László szervezésében. /Köllő Katalin: Pillanatkép a Kolozsvár Társaságról. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 8./

Ramnicu Valceán rendezték meg július 8-án az Első Regáti Szórványtalálkozót, amelyre több mint kétszáz magyar érkezett Craiováról, Targu-Jiuból, Ramnicu Valceáról, Orsováról, Ploiesti-ről, Motruról és Szörényvárról. A találkozón beszédet mondott Markó Béla RMDSZ-elnök, aki válaszolt a szórványban élő magyarok kérdéseire. Csorbai Lóránd református lelkész, a találkozó főszervezője, tíz hónapja a Ramnicu Valcea-i református közösség tiszteletese azt mondta, a lelkészek nagy része minél hamarabb szabadulni szeretne a regáti városból. „Sajnos a szórványmagyarság körében nagyon kevesen vannak, akik eljárnak templomba, és aktívan is részt vesznek a gyülekezeti életben.” – jelezte. Ramnicu Valceán az unitárius templom kicsinek bizonyult, emiatt a tágas baptista templomban gyűltek össze. A történet ezelőtt tíz évvel kezdődött, amikor egy Ramnicu Valcea-i magyar asszony kétségbeesett levele nyomán Vetési László református lelkipásztor magyarkeresőbe indult a regáti településekre. Első református istentiszteletét a város egyik kétszobás tömbházlakásában tartotta. „Nagyon sok minden változott, kevesebben vannak a városban, de többen vannak a templomban – hasonlítja össze a jelent a múlttal Vetési. – Bejárták az egész Havasalföldet, Szörényvártól Giurgiuig, magyarokat kerestek. Az EMKE hozott könyvtárat, és az RMDSZ helyi szervezete is megalakult. Vetési szerint a szórványban az egyházat tágabb értelemben kell venni, és tíz év alatt sikerült elérni azt, hogy Ramnicu Valceán vasárnaponként mindenki elmegy a maga templomába, aztán vallástól függetlenül eljön a magyar istentiszteletre is. – Ha én meghalok, kinek szóljon az asszony, hogy temessenek el? – kérdezi kétségbeesetten az orsovai Andrási Béla. – Meghalt egy református ember, Küküllővári Béla Orsován, és senki sem akarta eltemetni. Az orsovaiaknak végül mégis sikerült papot szerezniük, Makay Botond, a resicabányai református lelkész eltemette Küküllővári Bélát. A craiovai Kovács Péter József kezdeményezésére a prédikációk szövegét román nyelvre is lefordítják, hiszen a református istentiszteletre nemcsak magyar ajkú katolikusok, de románok is járnak. Serbanoaica Ilyés Klára, Targu Jiuból kitartóan harcol azért, hogy az ottani magyar közösségnek legyen honnan magyar szót tanulnia. Legfőbb célja jelenleg az, hogy – az RMDSZ segítségével – amolyan vasárnapi iskola formájában megszervezze a fakultatív magyar nyelvű oktatást. Önkéntest keres, aki megtanítaná az egykori bányászok Targu Jiuban maradt családjának gyerektagjait magyarul beszélni. Ehhez támogatást ígért Markó Béla RMDSZ-elnök. „A magyar közösségnek törvényes joga az is, hogy fakultatív rendszerben részesüljön magyar oktatásban” – tájékoztatta a szórványtalálkozó több mint kétszáz résztvevőjét Takács Csaba. Hozzátette, az RMDSZ vezetősége megvizsgálja, hogyan lehet egyvalakit foglalkoztatni, akár a Communitas Közalapítvány egy fiókjának kihelyezésével. Markó Béla arra tett ígéretet, hogy folytatják a szórványkollégium-programot, hogy minél rövidebb idő alatt megfelelő körülmények között lehessen biztosítani a szórványban élő összes magyar gyerek anyanyelvű oktatását. Nagy küzdelem folyik a megmaradásért Ploiesti-en is, az itteni magyar közösség egyik szóvivője a 68 éves Coman Vilhelmina. A ploiesti-i református templom felújításához kért támogatást, hiszen a két-három millió lej nyugdíjból élő hívek számára lehetetlen előteremteni az anyagi fedezetet. Bálint László brassói esperes lelkésztársaihoz hasonlóan azért küzd, hogy az anyagilag stabilabb körülmények között lévő gyülekezetek felvállalják a kis gyülekezeteket, a szórványban élőket. /Gujdár Gabriella, Tapasztó Ernő: Szórványsors vagy sorstalanság. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 10./

A Mezőség esélyei civil összefogással címmel tartottak tanácskozást Marosvásárhelyen. A Kárpát-medencei Keresztkötődések Konferencia-sorozat nyolcadik rendezvényét a Kráter Műhely Egyesület szervezte. A Magyarországról érkező kisebbségkutatókat, irodalmárokat, művészeket Mezőmadarason a helybeli fejlesztési egyesület vendégházában szállásolták el. A Bod Péter Diakóniai Központban tartott megnyitón Turcsány Péter, a Kráter Műhely Egyesület valamint a konferencia elnöke hangsúlyozta, hogy a civil összefogás szükségessége hozta létre a rendezvényt, melyen képet alkottak Mezőség történelmének, tájökológiájának, művelődéstörténetének, népi kultúrájának és művészetének alakulásáról. Mezőség fejlődésének egyedi útjáról dr. Makkai Gergely beszélt, sokáig feltáratlan népművészetéről, Barabás László, az egyházi élet, a gyülekezetek életéről pedig Zöld György missziói előadó. Fel kell készülni egy nagy visszavonulásra, és menteni, ami még menthető azokon a foszlánytelepüléseken, ahol már 50-nél kevesebb a magyar lakosság létszáma – hangzott el Vetési László, az Erdélyi Református Egyházkerület szórványügyi előadójának körképében. Amint a marosvásárhelyivel egy időben zajló kolozsvári tanácskozáson is megfogalmazták, a célok, a cselekvési lehetőségek meghatározása elkészült (mint például az értelmiség kiépítésére vonatkozó Lámpás-program), megvalósításuk azonban a megfelelő anyagi segítség nélkül egyelőre még elképzelhetetlen. A Mezőség 147 falvát gyalog bejáró és ötven éven át követő Kövesdi Kiss Ferenc életművét, emberi magatartását Papp Vilmos budapest-kőbányai lelkész méltatta, aki hűséges társa és támogatója volt utolsó éveiben. Papp Vilmosnak köszönhető, hogy Kiss Ferencnek a Mezőségről szóló második kötete megjelent. A Mezőség monográfiájára a Kráter Kiadó felfigyelt, s Turcsány Péter érdeme, hogy napvilágot látott Kövesdi Kiss Ferenc munkája, a Riadóra szól a harang. A Mezőségi Őrzőkör kecskeméti alapítványt fiatal magyarországi műszaki értelmiségiek hozták létre. Felföldi Zoltán közgazdász az ördöngösfüzesi Szülőföld Alapítvány támogatása mellett falukutató tábort, templomok felújítását, gyermekek megajándékozását szervezte meg társaival együtt. Megnyílt Gálfy-Bódi Tamás mezőségi születésű képzőművész kiállítása, amelyet dr. Székely András Bertalan nyitott meg. /Bodolai Gyöngyi: Misztikum és valóság. Konferencia a Mezőségről. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 24./

Támogatásukról biztosították a Kovászna Megyei Művelődési Központ kulturális menedzserképzés programját a VII. Honismereti Népfőiskola résztvevői. A Romániai Magyar Népfőiskolai Társaság, az EMKE országos elnöksége és Maros megyei szervezete, valamint a Kovászna Megyei Művelődési Központ a Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központban megrendezett A szórvány közművelődési helyzete és jövőképe témájú konferencián előadást tartott Dáné Tibor Kálmán, Imreh-Marton István, Balla Zoltán, Vetési László és Gál Sándor. Szó esett a szórvány- és a tömbmagyarság kulturális kapcsolatépítésének lehetőségeiről is. /Szórvány kultúr-menedzserek. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 21./

A Romániai Magyar Népfőiskolai Társaság, az EMKE országos elnöksége és Maros megyei szervezete, valamint a Kovászna Megyei Művelődési Központ november 17-én Marosvásárhelyen a Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központban megrendezte a VII. honismereti népfőiskolát, amelynek a témája: A szórvány közművelődési helyzete és jövőképe. Dáné Tibor Kálmán, Imreh-Marton István, Balla Zoltán, Vetési László és Gál Sándor tartottak előadást. A kerekasztal-megbeszélésen szó volt a szórvány- és a tömbmagyarság kulturális kapcsolatépítésének lehetőségeiről. /A szórvány közművelődéséről. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 23./

Egy magára maradt, elnéptelenedett gyülekezet pásztora, Dobay György, az utolsó moldvai református lelkész próbálta menteni a menthetőt, majd maga is belefáradt, és 1897-ben lemondott egyházi szolgálatáról. Erejével és küzdelmével együtt fogyott el a református egyház Szászkúton. Az Erdélyi Református Egyházkerület és a kolozsvári Diaszpóra Alapítvány kezdeményezésére november 24-én az erdélyi és moldvai református gyülekezeti tagok és lelkészek kis csoportja tisztelgett az utolsó szászkúti református tiszteletes, valamint a többi elfelejtett lelkész sírja előtt. Vetési László református lelkész, a Diaszpóra Alapítvány elnöke elmondta, hogy az erdélyi szórvány lelkészek az 1995-ös algyógyi találkozón döntötték el, hogy szerény emléket állítanak Dobay György (1856–1925) volt szászkúti lévita lelkész, és a többi méltatlanul elfeledett lelkész emlékének. Toroczkay Rudolf kolozsvári vállalkozó adományából elkészült egy egyszerű sírkereszt. A közben ortodoxszá és katolikussá lett rokonok még meg tudták mutatni Dobay sírhelyét. A helyi paptól kellett engedélyt kérni a síremlék felállítására. Hosszas vita után megegyeztek, hogy a keresztet a kerítés tövében fel lehet állítani. /V. J.: Moldva – Szászkút. Síremlékállítás az utolsó moldvai református lelkésznek. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 29./

„Miután a MÁÉRT szünetel, ezért ez egy olyan testület, amely a párját ritkítja, hisz a határon túli magyarság és az anyaország találkozását most mi képviseljük” – ezekkel a szavakkal nyitotta meg Sólyom László köztársasági elnök a Határon túli magyarság a 21. században című konferenciasorozat második ülését Budapesten. Az első konferenciát májusban hívta össze a magyar államfő, a határon túli közösségeket foglalkoztató problémakörök azonosítására. Sólyom László hangsúlyozta, hogy a konferenciasorozat civil kezdeményezés, tehát a politikai pártok ki vannak zárva, úgyszintén a hivatalok is. A délvidéki, felvidéki, kárpátaljai, horvátországi és ausztriai meghívottak mellett Erdélyből Bodó Barna politológus, Darvas-Kozma József plébános, Péntek János nyelvész és Vetési László református lelkész vett részt. Magyarországról Bárdi Nándor történész, Csete Örs oktatásfejlesztési szakértő, Gereben Ferenc szociológus, Kolláth Anna nyelvész és Szarka László történész. Az Identitás-megőrzés tömbben és szórványban címmel rendezett konferencia a sajtó kizárásával zajlott. Az elhangzottakról a Köztársasági Elnöki Hivatal adott ki közleményt. A dokumentum szerint az előadók egyetértettek: az összes régióban – fáziseltolódásokkal – ugyanazok a folyamatok mennek végbe, és az asszimilációval szemben az autonóm módon történő integráció lehet az identitás megőrzésének biztosítéka. Hangsúlyozták, a Kárpát-medencei magyarságon belül többszázezren élnek szórványban, olyan körülmények között, ahol az identitás megőrzése különösen nehéz. A résztvevők szerint az egyes régiók igényeihez igazodó átfogó szórványstratégia és támogatási rendszer kidolgozása nélkül a szórványosodás tovább terjedhet. Sólyom elnöki tevékenysége egyik sarkalatos pontjának tartja a nemzeti összetartozás erősítését, alkotmányos felelősségnek nevezte a határon túliakkal való törődést. /Guther M. Ilona: A határon túli magyarokkal tanácskozott Sólyom László. Autonóm módon integrálódni. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 4./ A köztársasági elnök hangsúlyozta: az általa összehívott konferenciasorozat célja, hogy Magyarország információkat szerezzen a határon túli magyarok helyzetéről, előnye pedig, hogy a határon túli közösségek egymás álláspontját is megismerhetik. A tanácskozáson tizenhatan vettek részt, közöttük lelkészek, nyelvészek, szociológusok. A konferencián a résztvevők egyetértettek abban, hogy összmagyar intézményt kell létrehozni a szórványban élő magyarság problémáinak rendezésére. /Farcádi Botond: MÁÉRT-pótló konferencia. = Krónika (Kolozsvár), dec. 4./

A Transsylvania /Erdélyi tájékoztató, New York/ a jövőben valószínűleg csak a világhálón jelenik meg. Az utolsó(nak vélt) számában /XLVII. évf., IV. szám/ olvasható, hogy évről évre egyre nehezebbé vált a nyomdaköltség összeszedése. Néhány cím a kiadványból: Elhunyt Sütő András, a magyar irodalom kiváló egyénisége, a nemzet vértanúja, Az Isten gyertyája kialudt. Csoóri Sándor: Engedjétek hozzám jönni – önmagamat, Vetési László: Mezőségi búcsú Sütő Andrástól. /b.d.: Harangoznak Transsylvániának. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 7./

Tizenegy éve, minden decemberben átadásra kerül a Kisebbségekért Díj, amelyet a magyar miniszterelnök alapított a Kisebbségek napja alkalmából. Az elismerést olyan magyarországi és határon túli személyek és szervezetek kapják, akik, illetve amelyek a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, az egyházi életben, a tudományban, tömegtájékoztatásban és a gazdaság területén kiemelkedő tevékenységet végeztek a kisebbségek érdekében. Az idei díjat december 19-én Gyurcsány Ferenc miniszterelnök adta át a parlamentben. Megalapítása óta ez az első év, amikor a kitüntetettek között nincs erdélyi. Korábbi Kisebbségekért díjasok: Sütő András (1995), Gabriel Andreescu (1995), Kató Béla (1995), Böjte Csaba (1996), EMKE (1996), Csibész Alapítvány (1997), Domokos Géza (1997), Smaranda Enache (1997), Kallós Zoltán (1997), Molnár János és Molnár Jánosné zsoboki református lelkészházaspár (1998), Aradi Minorita Rendház (1999), Hegyi István református lelkész (1999), Szilágyi Pál (2000), Lászlóffy Pál (2001), az RTV magyar szerkesztősége (2001), Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár munkaközössége (2002), Vetési László (2003), EME (2004), Guttman Mihály (2005). /Kisebbségekért Díj, 2006 – nincs erdélyi kitüntetett. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./

Megyasszai Bíró Attila református lelkészt az elmúlt év szeptemberében nevezték ki Resicabányára. Elmondta, hogy 2005-ben fejezte be a teológiát, ezt követően Nagybányára nevezték ki, most pedig Resicabányára helyezték. Mindenki fél a szórványtól. Ő még soha nem jár erre. A helyi református egyházközségnek 400 fizető tagja van, a családlátogatások alkalmával szeretné pontosan feltérképezni a helyzetet, mivel sok olyan hívet is feltételez, aki nem jár templomba. Vetési László szórványlelkész teológusok közreműködésével, néhány évvel ezelőtt házalással felmérést készített Resicabányán. Az általuk létrehozott adatbázisra szeretne támaszkodni. A lelkész feleségével elvállalta, hogy idén szeptemberben megszervezi a Resicabányai Magyar Hetet. Távlati tervei között szerepel egy minőségi, hosszabbított programmal működő egyházi óvodai csoport beindítása. /Balta János: Visszaszerezni az elcsángált nyájat. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 13./

Kerüljön előtérbe a háttér címmel szervezte meg szórványpasztorációs konferenciáját Csíkszeredában az erdélyi főegyházmegye szórványbizottsága. A tanácskozáson az egyházmegye szórványtelepülésein szolgáló plébánosok, az érsekség főtanfelügyelője, gazdasági igazgatója és érseki helynöke vett részt. A főegyházmegye 80 szórványplébániájának helyzetjelentését Darvas Kozma József csíkszeredai esperes-plébános, a szórványbizottság titkára ismertette. Míg a székelyföldi megyékben az egyházközségek az önkormányzatoktól is kapnak segítséget, addig a szórványplébániák kevésbé számíthatnak helyi költségvetési támogatásra. A szórványközösségekben a legtöbb gondot az anyagiak hiánya okozza. Sok közösségnél hiányzik a helyben lakó lelkipásztor, hitoktató, a megfelelő hittanterem. Az egyházi épületek állaga is egyre romlik. Az erdélyi főegyházmegyében a papok több mint 10 százaléka dolgozik szórványban. Tófalvi Géza segesvári lelkész elmondta, hogy egyházközsége többszörösen is szórványban van: nyelvi és felekezeti szempontból is. Az anyaegyházközségben, Segesváron, a hívek többsége kétnyelvű. Az egyházközség másik problémája a hívek egyre fogyatkozó száma. A segesvári anyaegyházközséghez tartozó településeken: Erzsébetvároson, Héjjasfalván, Fehéregyházán, Sárpatakán, Hidegkúton azzal kell szembesülni, hogy belátható időn belül kihalhatnak ezek a magyar katolikus közösségek. A felsorolt problémákkal küzdenek a protestáns gyülekezetek is, derült ki Vetési László református lelkész előadásából. A konferencián Bakó Béla ferences szerzetes a liturgia fontosságáról, Böjte Csaba a szórványiskolákról, Horváth István marosújvári plébános a szórványban zajló hitoktatásról tartott előadást. Arra a kérdésre, hogy hogyan lehet szórványban ilyen eredményeket elérni, Böjte Csaba dévai ferences hangsúlyozta: „Amit teszünk, vidáman kell tegyük!” „Azt hiszem, nem számolgatni kell az embereket, hanem szeretni! Jézus Krisztus nem azért küldött, hogy én leltározzak, hányan vagyunk és hányan nem, hanem szeretettel öleljük át, akikkel közösségben vagyunk. ” Böjte Csaba olyan karácsonyi misét is mondott már, hogy senki nem volt a templomban. Árpád-kori templom volt ez Kackón, helyben lakó hívő már nincs abban a közösségben. /Csúcs Mária: Kerüljön előtérbe a háttér. = Vasárnap (Kolozsvár), jan. 21./

Ha figyelembe vesszük, hogy a Himnusz költője, Kölcsey Ferenc is szórványban, a mára már magyarok nélkül maradt Sződemeteren született, hát a magyar kultúra napja kicsit a kultúra veszélyének napja is – jelentette ki Vetési László. A Kiket adott az erdélyi szórvány az egyetemes magyarságnak című vetített képes előadásában a szórványügyekkel foglalkozó református lelkész virtuális zarándoklatra hívta hallgatóságát. A magyar kultúrtörténet eme emlékhelyeinek egy része már elpusztult, java részük az enyészet útját járja. Marosillye. Bethlen Gábor fejedelem szülőhelye. A falunak már nincs magyar lakosa. Római katolikus temploma, református temploma elárvult, használatlan. Déva, Dávid Ferenc vallásalapító rabságának és elhalálozásának helye: romok. Egykor vár volt. Zajkány. Hunyadi János győzelmes csatájának helyszíne. Az emlékmű lerombolva. A piski csata emlékműve szintúgy. Alkenyér: magyar lakosa már nincs. A kenyérmezői csata emlékművén román nyelvű felirat méltatja Paul Chinezul érdemeit. Ez Kinizsi Pál lenne. Alsócsóra. Nincs magyar lakosa. Barcsay Ábrahám költő kúriájában ma a községháza székel, kriptáját kifosztották. Alvinc: Martinuzzi Fráter György barát kastélya romokban. Kemény Zsigmond író szülőháza viszonylag jó állapotban. De csak azért, mert nemrég költözött ki belőle az iskola. Magyarigen. Felsőcsernátoni Bod Péter lelkész, történetíró működésének, halálának helyszíne. Még vagy nyolc magyar él a faluban. A 187 magyar honfinak síremléke csak azért maradhatott meg épen és sértetlenül, mert a rendőrség udvarán áll. Ompolygyepűn – ahol ma már nem él magyar – az 1848-as emlékmű csak azért élte túl a viharos 20. századot, mert nincs rajta magyar felirat. Csombord. Példája annak, hogyan számolódik fel a magyar oktatás. Az egykori nagynevű gazdasági iskolának helyet adó Kemény-kastélyt most árverezi a helyi tanács. Bonchida. Bánffy Miklós író, hajdani külügyminiszter szülőhelye. Talán az egyetlen szerencsés műemlékmentési példa. Érmindszent, Ady Endre szülőfaluja. Két tucatnyi magyar, ha él még ott. Csucsa. Szintén Ady Endre. Ahol a költőre már semmi nem emlékeztet. Legalábbis magyar nyelven olvashatóan. Zsibó. Wesselényi Miklós báró szülőhelye. Kastélya pionírházként működött, ma ifjúsági házként használják. Kerlés, Cserhalom. A Szent László király körül kialakult legendakör szülőhelye. Magyarok: nulla. Cege. A Wass család kastélyát lerombolták, csak egy kis kúria maradt. Romos az is. A család sírjait feldúlták. Vasasszentgothárd, még mindig Wass Albert. Magyarok száma: nulla... Mi, az anyaország és a tömbmagyarság annak árán maradtunk meg, hogy ők, a szórvány felszámolódtak – vonta le a szomorú következtetést Vetési László. Beszélt a tömbmagyarság szórványmentő feladatáról is: az összefogásról, a testvértelepülési kapcsolatok fontosságáról. A kiaknázatlan lehetőségről. /Váry O. Péter: A szórvány a nemzet öregkora (A Magyar Kultúra Napja) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 23./

Partnerség jött létre a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja (MKKKK), a Kovászna Megyei Művelődési Központ (KMMK), valamint a Bod Péter Megyei Könyvtár (BPMK) között Sepsiszentgyörgyön. Ennek eredménye volt Vetési László református lelkész szórványügyi előadása, Mészáros Tibor irodalomtörténész, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa gondozta Márai Sándor-emlékkiállítás, illetve Réti Balázs zongoraművésznek, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanárának hangversenye. Másfél éve Imreh-Marton István, a művelődési központ igazgatója kezdeményezte a kulturális intézményvezetők havi-kéthavi találkozóját, együttműködését. /Domokos Péter: Kultpezsgőtabletták. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 26./

Komoly változások várhatók az erdélyi magyarság életében, politikai, oktatási, közösségi önszervezése terén, tömbvidéken és szórványban, hangzott el a Jelen és jövő Hunyad megyében elnevezésű február 10-i, szombati dévai szórványkonferencián. A gondok feltérképezése került előtérbe. A soron következő aradi kongresszus célja az RMDSZ hatékonyabbá tétele, mindenekelőtt a számonkérés kidolgozása révén, hangsúlyozta Winkler Gyula megbízott kereskedelmi miniszter. A Hunyad megyei magyarság messze legjelentősebb megvalósítása, a Téglás Gábor Iskola a szórványoktatás koronája. Létszám-gondok miatt azonban a megyében 4 magyar iskolai tagozat került a felszámolás szélére. Hosszas ellenségeskedés után a vulkáni 5–8. osztályok egyesülnek a szomszédos Lupénnyal, szögezte le Máté Márta megyei főtanfelügyelő-helyettes. Petrozsényban és mindenekelőtt Vajdahunyadon fel kell tölteni a létszámot. Magyar gyerekek ugyanis vannak még, csak a magyar iskolák felé kell irányítani őket. Amennyiben segítségre van szükség, számíthatnak a Geszthy Ferenc Társaságra, szögezte le Varga Károly elnök. Valamennyi Hunyad megyei magyar iskolai tagozat megerősítése a cél. Darvas Kozma József, a gyulafehérvári érsekség szórvány-bizottságának elnöke népfőiskolák létesítését javasolta, amelyek a székelyföldi példa szerint hozzájárulhatnak a szülők nemzeti öntudatának erősítéséhez, s közvetve gyerekeik magyar iskolába irányításához. Vetési László, a kolozsvári református püspökség szórvány-felelőse pedig az úgynevezett lámpástervet javasolta: olyan szórvány településeken, ahol egyáltalán nincs magyar iskola, a parókián történjen a nemzeti kultúra ápolása. A lámpásprogram már be is indult Hunyad megyében, leglátványosabban Rákosdon. /Chirmiciu András: Gyökeres változások előszele? = Nyugati Jelen (Arad), febr. 12./

A POLÍSZ című budapesti folyóirat februári száma közölte többek között a Kárpát-medencei Keresztkötések Konferencia előadásait. A Népújság az erdélyi Mezőséggel és kiemelkedő személyiségeivel foglalkozó írásokból tallózott. „Tudja-e, uram, hogy a sztálini román nemzeti proletárdiktatúra által kitagadott, mindenéből kifosztott és kisstílű csirketolvajok júdáspénzért elmakogott rágalmai alapján halálra ítélt író, Wass Albert írta meg az erdélyi román paraszt apoteózisát?” (Cselényi László). Nagyercsén már csak Karcsi bácsival lehet magyarul beszélni. Ő a gondnok és a harangozó. (Bálint Zsigmond). Kövesdi Kiss Ferenc gyakran hangoztatta: Édesanyám mind az öt fiát hazaimádkozta. Egész életén át magyar, református és lévita volt. Valamennyi politikai rendszer fényes állásokkal kínálta meg. Mindegyiket elhárította. Ehelyett tanított Maroskeresztúron, Székelyföldváron, Brailán, Ákosfalván, Szentgericén. Osztatlan iskolákban 80-90 gyermeket. Irányította a faluközösségeket, dalárdákat szervezett, tánccsoportokat alakított. Istentiszteleteken szolgált, és temetett. (Papp Vilmos). Egyetlen völgy, a Füzes mente három jeles személyt indított útjára, alig tíz km-es távolságra egymástól: Vasasszentgotthárdon volt Wass Albert birtoka, Katonában született Barcsay Jenő szentendrei festő, és Pusztakamaráson született Sütő András. Ugyanitt van Kemény Zsigmond író sírja is. (Vetési László) A konferencián Székely András Bertalan nyitotta meg Gálfy-Bódi Tamás Marosvásárhelyről Budapestre áttelepült festőművész kiállítását és megköszönte Kilyén Ilka színművésznőnek a versekkel való közreműködését. /(bölöni): Jajszavak a szórványból. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 24./

A budapesti Hitel című irodalmi, művészeti és társadalmi havi folyóirat februári számát Sütő András emlékezetének szentelte. Az új szám közönség előtti bemutatóját február 16-án tartották Budapesten. Bevezetőt Csoóri Sándor főszerkesztő, zárszót Görömbei András főszerkesztő-helyettes mondott. Sütő András műveiből Császár Angéla, Kubik Anna és Szélyes Imre színművészek adtak elő részleteket. Az emlékszám felvonultatja a kortárs magyar irodalom színejavát, köztük van Farkas Árpád, Lászlóffy Aladár, Dobos László, Gál Sándor, Olasz Sándor, Ablonczy László, Sylvester Lajos, Kincses Elemér, N. Pál József, Bágyoni Szabó István, Bogdán László, Tamás Menyhért, Bertha Zoltán, Márkus Béla, Tornai József és Vetési László. „Csak a magára maradott utolsó magyar van veszélyben, mert ha egyedül van, elveszett. Sütő András annyira féltett mezőségi népe minden gondja ellenére is csendesen köszöni, hogy hálás gyermekként, féltő gondoskodással e szülőföld minden gondját élő reménységként emelhette be a legtündöklőbb magyar irodalomba” – írta Vetési László. Az emlékszám közölte Cs. Nagy Ibolya összefoglaló írását – Egy vita margójára (Sütő András és A Hét). Ebből idézte a Népújság: „bár a vita véget ért, a Sütő András elleni hadjárat korántsem. Ezt jelenleg csak a főszerkesztő vívja, de egyrészt: fórum nélkül nincs Cicero, másrészt olyan vehemens és következetes Sütő-ellenesség nyilvánul meg a Parászka Boróka-írásokban, hogy ezek elviekben akár új, romeltakarító disputát generálhatnak. ” /B. D. : A repedt nádszál elégiája (A HITEL Sütő András- emlékszáma). = Népújság (Marosvásárhely), febr. 24./

Beke Györgyre emlékeztek a 11. Szórványtengely alkalmával Besztercén. Az 1980-ban megjelent Búvópatakok című riportkönyvének alanyai szólaltak fel a római katolikus templomban, emlékezve a Beszterce-Naszód megyébe oly sokszor ellátogató székely íróra. A rendezvényre eljött Murádin László nyelvész, aki sokszor elkísérte Bekét gyűjtőútján, Vetési László szórványkutató és Végh Sándor, Szilágy megye alprefektusa is. Végh Sándor a két megye, Szilágy és Beszterce-Naszód falvai testvérkapcsolatainak megkötésére érkezett. Szervezőként jelen volt Szabó Csaba, a kolozsvári magyar adás szerkesztője, aki a Limes tévésorozatban azon települések dokumentumfilmjeit mutatta be, melyeket Beke György könyvének útvonala alapján készített. Ezután Ilosva, Óradna, Retteg települések Szilágy megyei testvértelepülési kapcsolatot kötöttek. /Mayla Júlia: Szórványtengelyek. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 12./ „Arra vigyázzunk, hogy a tengely ne törjön el, mert ha ez bekövetkezik, akkor nincs tovább” – mondta a Szórványtengely-találkozón Vetési László református lelkész. Szabó Csaba, a kolozsvári televízió magyar szerkesztőségének munkatársa, a Szórványtengely-találkozókat szervező Világhírnév internetes honlap gazdája bejelentette: a „szórványcsalád” újabb két közösséggel gyarapodott. A Beszterce-Naszód megyei Alsóilosva és Radnaborberek reményeik szerint testvérkapcsolatot létesít. Felmerült az is, hogy a körbe a Szilágy megyei Selymesilosva is kapcsolódjék be. Szabó Csaba szerint „Beke György nélkül ma alig tudnánk valamit a Beszterce-Naszód megyei magyarságról”. Kocsis András, a Beszterce-Naszód megyei RMDSZ elnöke Radnaborbereket említette, ahol Reményik Sándor megírta Templom és iskola című versét, de ahol a ma élő több száz magyar már csak románul vallja magyarságát. „Idejutunk, ha megszűnnek az iskoláink” – jelentette ki Kocsis András. Gáll Mihály református lelkész kifejtette, felőri gyülekezete most építi szórványkollégiumát, amelyben magyarul oktatnak majd. /Benkő Levente: Beszterce – Szórványtengely-találkozót tartottak. = Krónika (Kolozsvár), márc. 13./

A szórványmagyarság megtartása alapos stratégiai felkészülést követel meg mindazoktól a magyarországi és kisebbségi magyar politikai, gazdasági, egyházi, kulturális és civil társadalmi intézményektől és szervezetektől, amelyeknek a diaszpórapolitikában (ilyen még nincs, de lennie kellene!) szerepe lehet. Az erdélyi szórványsors legjobb ismerője, Vetési László református lelkész az elmúlt öt év alatt legalább egyszer megfordult ezerháromszáz faluban, több tucat tanulmány mellett két önálló kötetben (Juhaimnak maradéka és Ne csüggedj el, kicsiny sereg) tette közkinccsé a terepen tapasztaltakat. A szórványkutatást gyakran emlegetik pusztuláskutatásként, állapította meg a vele készült beszélgetésben Ez magyar jellegzetesség, betegség. Hányféle erdélyi magyar szórvány van? Az egyik a maradékszórvány, erről szól a pusztulásirodalom. Ez a Mezőség jellegzetes emblémája, gyászeleme. Van migrációs szórvány, ennek jellegzetes gyűjtőhelyei a nagyvárosok. Ezek nem csak megélhetését, hanem temetőjét is jelentették a magyar népességnek. Ilyen még a teljes bányavidék Hunyad megyével, Temesvár és a Küküllő mente. Kezdetben elkezdődött az oda betelepedett népességnek az önszerveződése. Brassóban például a székely emigráció megduplázódott a húszas-harmincas évektől a hatvanas évekig, és erős közösségeket alkottak, az ezer lelkes gyülekezetekből lettek nyolc-tízezer lelkes gyülekezetek, felerősödött az oktatás, a művelődési élet, talpra álltak a lapok, olvasóközönségük volt. Az első, második, harmadik generációval nem volt probléma, de később ez az emigráció beintegrálódott a többségi környezetbe. Bukarestben, a második nemzedék kezdett többségiként viselkedni. Kezdett sodródni a többséggel. Az ott maradt közösséget általában szociális szórványnak nevezik, tehát leépülő közösség, amelyben felszámolódik a megélhetés minimális tartalékkészlete. A másik pedig egy demográfiai identitásszórvány, amely egy másik többség környezetébe kerülve megváltozik az oktatáspreferencia, az úgynevezett jobb érvényesülés érdekében a többségi iskolát választja, többségi intézményfogyasztó lesz. Az identitásszórványban tapasztalható a legtöbb vegyes házasság. Először megkezdődik az identitászavar, majd végül az identitásvesztés. Az is előfordul, hogy egy bizonyos népesség adott rétege bizonyos intézmények védelmében identitásvédetté válik, és ezeket nem nevezhetjük szórványnak. Ettől nem szórvány a gyulafehérvári római katolikus székesegyházhoz és a teológiához tartozó papi társadalom, amelynek teljes napi tevékenysége, kommunikációja a kisebbséghez kötődik. Kolozsváron hatalmas intézményrendszer árnyékában, etnikai burokban élnek a kisebbséghez tartozók, azonban sokaknak ez semmit sem jelent. A szórványban az egyház próbálja megszólítani a fiatalokat, időseket, gyermekeket, délutáni oktatást szerveznek. Rengeteg találékonyság kell ahhoz, hogy a közösségek visszanyerjék funkcionális identitásukat. Ilyenek a család, megélhetés, a szabad idő megtervezése, művelődés, az emberélet fordulóihoz kapcsolódó események. Ilyen kísérletek a falunapot rendezése, amikor egy adott településről elszármazottak találkoznak. Vannak falvak, ahol ötven évvel ezelőtt harminc vagy száz magyar élt, nyolcvan évvel ezelőtt három-négyszáz, és ennek a közösségnek kultúrája volt, tanítója, papja, építészete s temetője volt. Jelenleg folyik a leépülés, eltűnnek az utolsó emlékezők. Megpróbálják megmenteni az ott maradt utolsó fiatalok gyermekeit, ilyen a például a Kallós Zoltán-féle iskola. Minden egyes kis faluból, ahol van húsz magyar, és abból egyetlen gyermek a Válaszúton tanul. Erdélyben háromszáz olyan település van, amelynek tíz-tizenöt éve van még hátra az értékmentés szempontjából. Utána nem marad semmi. Nincsenek embereink a megfelelő helyeken, hangsúlyozta Vetési. Szükség lenne arra, hogy minden tömbmagyar önkormányzatnak legyen szórványoknak szóló cselekvési programja. A csángókérdésben még mindig nincs konszenzus ebben a kérdésben, folyik egy magyarországi csángó lobbi, egy elitista csángó lobbi, Erdélyben folyik a rendezvény-csángópolitika, van egy etnobiznisz is, az ellenben nem kap elég támogatást, ami a csángó falvakban folyik. A támogatás súlypontjának haza kell mennie Csángóföldre. /Fekete Réka: Minden magyar felelős minden magyarért (Szórványsors). Beszélgetés Vetési Lászlóval. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 24./

Vajdahunyadon tartották a Nyelvszigetek a szórványban konferenciát. Vetési László, a kolozsvári református püspökség szórványfelelőse ismertette Hunyad megye magyar történelmét. Hányszor temették már el a Hunyad megyei szórványmagyarságot! Például 1906-ban Szabó Dezső harói lelkipásztor a beolvadás aggasztó mértékéről írt. Manapság 97 magyar él Haróban – szinte ugyanannyi, mint száz éve –, s a templomban is magyarul zajlik az istentisztelet. A Vajdahunyad melletti Rákosd még érdekesebb példával szolgál. A tizenkilencedik század végén már románul beszélő református gyülekezetet egy ügyes pap vissza tudta téríteni az anyanyelv útjára. Manapság Rákosd az egyik legjelentősebb magyar falu Hunyad megyében. Számos elhagyatott magyar templom, iskola vagy történelmi műemlék létezik a megyében. Mindezek ellenére a Hunyad megyei szórványmagyarság átvészeli a sors viharait. Péntek János professzor a honfoglalási gyökerű Lozsádot említette: kb. két évszázada, amióta feljegyzik a népességi adatokat, az Isten háta mögöttinek tekinthető faluban mindig olyan 150 körül volt a magyarok száma: egy csepp a környező román tengerben. Ma is annyian vannak. A nyelvszigetek többfélék: Lozsád, Rákosd vagy Haró például a honfoglalás idejéből maradtak. Csernakeresztúr vagy a Brassó melletti Hétfalú jóval későbbi székely telepítések. Mégis szívósan őrzik a magyar nyelvet. Történelmi csapások, világuk összeomlása a bukovinai székelyek óriási alkalmazkodó képességéről tettek tanúbizonyságot, hangsúlyozta Fazakas Tibor, a hamburgi egyetem professzora. A legutóbbi szigetek – az iparosodás nyomán keletkezett városi magyar csoportok – azonban korántsem olyan szilárdak, mint a zárt falusi környezet. Vajdahunyad vagy a Zsil-völgyi bányavidék szinte a beolvadás példáiként említhetők. Az erdélyi magyarságnak a 1992-es és 2002-es népszámlálások közötti közel 200 000 fős vesztesége további 100 000-rel folytatódott az utóbbi 5 évben, ismertette a súlyos helyzetet Csép Sándor az Áldás, népesség mozgalom képviseletében. A statisztikailag kimutatott közel 200 000-es népességcsökkenés fele a negatív szaporulatra vezethető vissza. További 70-80 000-es a kivándorlás negatív mérlege, a beolvadás pedig olyan 10%-ot tesz ki. Az Áldás, népesség egyesület éppen a népesedési etika megváltoztatására hívja fel az erdélyi magyar társadalom figyelmét, az össztársadalmi összefogás szükségességét hirdeti. /Chirmiciu András: Magyar nyelvszigetek a szórványban. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 3./

Július 6-án Brassó megyébe indultak az immár hagyományos nyári közösségépítő regionális szórványmisszióba a kolozsvári Protestáns Teológia hallgatói. Ebben az évben kiválasztott területük Fogarasföld, ahol olyan jelentős magyar szigetek és emlékhelyek vannak, mint a Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony és Árva Bethlen Kata városa, Fogaras, és a vidék olyan kis közösségei, mint Nagymoha, Kóbor, Dombos, Halmágy, Románújfalu és Sárkány. A tíz napig tartó ifjúsági munka központja Kóbor lesz, ahol a fiatalok közmunkával rendbe teszik a vártemplom környékét. Velük a vidékre látogat a marosvásárhelyi fiatalok Bartha Júlia és Bartha Sándor tanárházaspár által vezetett Habakuk bábcsoportja is. A misszió fontos része lesz Fogaras egyik lakótelepének bejárása és felmérése, a magyarság számbavétele. Július 14-én, Fogarason, az egész vidéket átölelő közösségi találkozó is lesz. Délután közönségtalálkozó lesz a Duna Televízió szerkesztőivel, az igen népszerű Kívánságkosár munkatársaival, Banner Gézával és Horváth Mónikával. A Diaszpóra Alapítvány által szervezett, Vetési László és Sipos-Vizaknai Balázs által vezetett szórványgondozó immár a tizenkettedik ilyen jellegű regionális közösségépítő munka. A fiatalok munkacsoportja az előző években már bejárta Erdély és a Regát szinte valamennyi szórványvidékét: a Barcaság, Bánság, Mezőség, a Kis-Küküllő mente, Fehér, Szeben, Maros, Hunyad megye számtalan régióját, felmérte a legnagyobb veszélynek kitett erdélyi nagyvárosok lakótelepeinek magyarságát, és Bukaresten kívül a Regát kiterjedt területeit is. A teológusok missziója ősszel a Kárpátokon kívüli régiókban, Ploiesti környékén és a Duna mellékén folytatódik. /Fogaras. Kolozsvári teológusok fogarasföldi szórványmisszióban. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 7./

A faluünnepek zajlanak nyáron, sörrel, több-kevesebb kultúrával. Érdemes Vetési László téli, a Magyar Kultúra Napján Sepsiszentgyörgyön tett kijelentéseire emlékezni. A szórványügyeket kiválóan ismerő református lelkész arra figyelmeztetett, hogy a tömbmagyarságnak feladatai, kötelezettségei lennének mostoha nyelvi közegben élő nemzettársaikkal szemben. A szórvány – mondta – a nemzet lelkiismerete, s a pár magyar lelket számláló közösségekért közösen kellene, lehetne tenni, elsősorban innen, a belső anyaországnak is tekintett kompakt térségből. A székely falvak testvértelepülési kapcsolatba léphetnének a szórványosodó településekkel. Ez azonban hiányzik. Magyarországi testvértelepülésekkel szinte minden székelyföldi falu büszkélkedik, azonban elvétve lehet látni szórványvidéki meghívottakat. /Mózes László: A szórványra is figyelni kell! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 11./

Szeptember 9-én, vasárnap hálaadó istentiszteletet tartott a Lóna-völgyi dobokai szórványgyülekezet. A jelenleg alig 9 lelket számláló reformátusság a maga erejéből, illetve az elszármazottak és néhány külföldi jótevő adományából teljesen felújította 1742-ben épült templomát. A zsúfolásig megtelt templomban – ahogy ezen a vidéken természetes – együtt örvendezett a kisszámú magyarság és a helyi ortodox románság is. Vetési László lelkész szórványügyi előadó felidézte, Dobokának eddig három történelmi temploma enyészett az elmúlt évszázadok viharaiban (egy a vármegyének is nevet adó Doboka várában, a másik kettő a Boldogasszony és a Szent-Erzsébet nevére szentelt templom), amíg a régi köveiből újjá épülhetett a mostani. Tőkés Ferenc, a kendilónai missziói gyülekezet és egyben Doboka beszolgáló lelkésze köszöntötte az egybegyűlteket, majd a gyülekezet történetét és a felújítási munkálatokat ismertette. Dr. Székely Árpád, a Kolozsvári Református Kollégium igazgatója a missziói kör falvainak kevéske hívéből színvonalas alkalmi kórust szervezett. Kendilóna, Magyarköblös és Doboka hívei énekekkel örvendeztették az egybegyűlteket. /V. J. : Doboka. Templomszentelés a kilencfős gyülekezetben. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 12./

Tizenöt évvel ezelőtt, 1992-ben Diaszpóra néven alakult meg a romániai szórványmagyarságot szolgáló alapítvány. Előzőleg 1991. november 15-én a mezőújlaki Földes Károly-emlékünnepségen Szegedi László javasolta, hozzanak létre egy alapítványt, amely a romániai magyar diaszpóra lelki és társadalmi gondozásával, kulturális életének megszervezésével, önazonosságának megtartásával foglalkozzon. A kolozsvári Protestáns Teológia református, unitárius és evangélikus hallgatói Vetési László lelkész vezetésével – a Diaszpóra Alapítvány jogi keretei között – másfél évtizede rendszeresen vállalják a szórványgondozó munkát. Lelkész nélküli gyülekezetekben, szórványközösségekben szolgálnak, családokat látogatnak, a gyermekekkel és az ifjúsággal foglalkoznak. A lélektől lélekig misszió munkaprogram tervszerűen és átgondoltan veszi számba a peremeken élőket. Eljutnak olyan településekre, ahol az utolsó két magyar, hetvenen felüli házaspár két kezével javítja a templomot, hogy az ne omoljon össze az ő életükkel. Vetési László kijelentette: „A szórvány családtag az egyetemes egyházban. A szórvány tagjai testükkel és szellemükkel védték és védik a tömböt, ezért a tömb felelősséggel tartozik a diaszpóra iránt. ”A Diaszpóra Alapítvány az egyetlen, amely eljutott a cselekvésig. „Ne tekintsenek át felettük – a szórványok feje felett –, magyarságunk vezetősége ne mondjon le róluk!” – fogalmazza meg a kérést Vetési László. Szegedi László esperes Kőhalomban úgy mutatta be a fellépő ötven gyereket, mint családjának tagjait, akik hat megye tizenkilenc településéről érkeztek, parókiáján laknak és jelenlétükkel a kőhalmi magyar középfokú oktatást is erősítik. /Ambrus Attila: Magyar igen nem magyar helyett. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 19./

Október 16-án Kőhalomban a Diaszpóra Alapítvány fennállásának 15 éves évfordulóját ünnepelték. Az ünnepség Vetési Lászlónak, az alapítvány elnökének vetítettképes előadásával kezdődött. Ezt követően Jenei Tamás díjalapító, az Alapítvány alelnöke mondott beszédet. Az Erdélyi Református Egyházkerület és a Diaszpóra Alapítvány idén Czelder Márton-díjjal Gudor András gyulafehérvári lelkészt tüntette ki, aki több évtizedig Búzásbocsárdon és Alsókarácsonyfalván szolgált, és éveken át gondnoka volt az algyógyi szórványtáboroknak. A Földes Károly-díjat Szabó Endre ploiesti-i református gondnoknak ítélték oda, aki több évtizede hűségesen szolgálja a Kárpátokon kívüli szórványmagyarságot. /Sipos-Vízaknai Balázs: Tizenöt éves a Diaszpóra Alapítvány. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20./

Október 25–27. közt tartotta idei tanulmányi napjait a Pax Romana keresztény értelmiségi szövetség. Az erdélyi identitás volt a téma. Horváth István szociológus az erdélyi, nemzetiségi szempontból vegyes házasulási statisztikákat, preferenciákat ismertette, Vetési László szórványügyi előadó Keresztény értelmiségi feladatok a szórványmunkában címen mutatta meg a szórványosodást. Rüsz-Fogarasi Enikő történész az erdélyi tolerancia valóságát mutatta be a fejedelemség kori Erdélyben, majd Fasang Árpád zongoraművész, diplomata Nemzeti, kulturális és európai identitásról beszélt. Máthé Zsuzsa német szakos vallástanár az erdélyi szászokat mutatta be és a magyar értelmiséggel való együttműködésüket a 20. század első felében, Ferenczi Enikő mentálhigiénés szakember az azonosságtudat összetevőiről beszélt. A tanulmányi napok végén tisztújítás is zajlott: a Romániai Magyar Pax Romana új elnöke a csíkszeredai Birtók József, a Státus Kiadó vezetője, alelnök Olosz Erzsébet, szervező titkár és külkapcsolati referens Bodó Márta, az elnökség további tagjai Paulusz Mária, Szász Ávéd Rózsa, valamint Sebestyén Ottó Pax Romana-lelkész. /(lakmusz): Erdélyi identitásainkról, barátok közt. = Vasárnap (Kolozsvár), nov. 4./

A katolikus értelmiségiek nemzetközi társasága, a Pax Romana az I. világháború befejeztével született meg. A II. világháború után a magyar katolikusok is bekapcsolódtak a mozgalomba, az emigrációban élő magyar értelmiségiek alapították meg a magyar szervezetet 1947-ben – 60 éve. A rendszerváltás után, 1991-ben volt az első magyarországi, győr-pannonhalmi kongresszus. Szintén a rendszerváltás után alakult meg az Erdélyi Pax Romana. Idei kongresszusukon a keresztény értelmiségiek folytatták tavaly elkezdett önvizsgálatukat: az erdélyi identitást próbálták körvonalazni. Horváth István szociológus a vegyes házasságok preferenciákat vizsgálta. Vetési László református szórványügyi előadó a diaszpóra akut helyzetét illusztrálta. Rüsz Fogarasi Enikő történész az erdélyi fejedelemség toleranciaeszményéről beszélt. Nagy György Attila ifjúsági főlelkész a fiatalok katolikus identitástudatát vizsgálta. A Romániai Magyar Pax Romana elnökévé Birtók Józsefet választották. /Pax Romana. Erdélyi identitásainkról. = Brassói Lapok (Brassó), dec. 6./

A tömbnek fel kell ismernie, hogy amikor magára hagyta a szórványt, önmagára szabadította a bajt. Az EP-választáson az RMDSZ szórványban győzött, Tőkés László püspök, a független jelölt pedig a tömbmagyarság bizalmát nyerte el, ebből arra a következtetnek, hogy az RMDSZ szórványpolitikája jó, a tömbmagyarság autonómiatörekvéseit pedig nem képviseli. Ambrus Attila újságíró nem fogadja el ezt. Domokos Pál Péter már a harmincas években figyelmeztetett: a csángók sorsa vár a székelységre és az egész romániai magyarságra is. A legavatottabb szórványszakértő, Vetési László a már felszámolódott zárványfalvakra mutatott: „Mi, az anyaország és a tömbmagyarság, annak árán maradtunk meg, hogy ők, a szórvány felszámolódtak. ” Azonban Déva és Kőhalom példája bizonyítja, hogy az elszórványosodással szemben parterősítő ellenfolyamatot lehet elindítani. A szórvány a hűség példaképe. A tömbnek fel kell ismernie, hogy amikor magára hagyta a szórványt, önmagára szabadította a bajt. Korszerű nemzetstratégiára van szükség. /Ambrus Attila: Partszélről pártszélre? = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 30./

Elhunyt Géczi A. János. Íróként, az akkori fiatalokat bemutató Ajtók című antológiában, 1986-ban jelentkezett, s a következő évben, 1987-ben jelent meg önálló kötete is, Holdfényben címmel a Forrás sorozatban. Akkori novellái a nyolcvanas évek erdélyi hétköznapjait elevenítették meg. Akkor még mérnökként dolgozott, s íróként került a könyvkiadás vonzáskörébe. 1992-ben még megjelent egy – a Kolozsvári Írók Társasága próza-díjával kitüntetett – kötete, a Patthelyzetek. Azután belevetette magát a könyvkiadás titkainak elsajátításába: a számítógépes szerkesztéstől és nyomdatechnikától a könyvtervezésig. Később megvált a Kriteriontól, saját kiadót hozott létre és működtetett. Legjelentősebb teljesítménye az erdélyi magyar költészet, rövidpróza, dráma és esszé hat kötetes antológiája volt (Álmok szállodája, Lassított lónézés, Válás után, Örökmozgó, Caligula helytartója, Az emberfejű madár. 2002–2007), s közben Szilágyi Domokos nyugat-európai útinaplójának (2003), Szilágyi N. Sándor és Egyed Péter esszé- és tanulmányköteteinek, Varga Attila jogtudományi tanulmányainak kiadása (2003, 2005), a fiatalon elhunyt Vass László Levente vershagyatékának (2004), a Zokogó majomból írt Bálint Tibor-színműnek, a Sánta angyalok utcájának (2004) önálló kötetbe foglalása, Vetési László szórványtémájú írásainak (2002) és Nagy Sándor egykori bukaresti lelkész regáti szórványmagyarságról szóló munkájának (2000) megjelentetése és egy ifjúsági könyvsorozat. Az általa kiadott és a sepsiszentgyörgyi Charta Nyomda által kivitelezett könyvek megtervezésükben, grafikai és nyomdai kiállításukat tekintve napjaink erdélyi magyar könyvtermésének színvonalas teljesítményei. Halálával pótolhatatlan veszteség érte a könyvesek céhét. Ott fog pihenni a Házsongárdi Pantheonban, nagy erdélyi írók és nyomdászok, könyvkiadók társaságában. /Dávid Gyula: Búcsú Géczi A. Jánostól. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 13./

A hét végén falutalálkozót tartanak a Nyikó menti Rugonfalván. Június 7-én, istentisztelettel kezdődik a program a falu műemlék templomában, meghívott lelkész Vetési László. Ezt követően a templomhoz közeli téren Bartha Miklós politikus, publicista szobrát avatják fel, készítette Blaskó János. A falu ismert szülöttjének munkásságát Ugron Gábor Gáspár méltatja. Bartha Miklós /Rugonfalva, 1848. nov. 14. – Budapest, 1905. okt. 19./ jogot végzett Budapesten, 1872-től Udvarhely vármegye jegyzője volt, és 1873-tól hosszabb ideig (megszakításokkal egészen haláláig) függetlenségi párti országgyűlési képviselő, a szabadelvű párti kormányok konzervatív ellenzékének vezére. 1880-ban indította Kolozsváron az Ellenzék című politikai napilapot. Cikksorozata hatására jött létre 1885-ben az Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület. Budapestre költözött, Ugron Gáborral pártot alapított. A Magyar Hírlap, a Magyarország állandó vezércikkírója volt. 1901-ben kilépett az Ugron-pártból, lemondva az elnöki tisztségről, majd 1904-ben belépett a Függetlenségi és 48-as Pártba. Melanie és A feleség c. drámáit bemutatta a Kolozsvári Nemzeti Színház és a Vígszínház. Olaszhonban és Franciaországban tett utazásáról színes útirajzokban számolt be, Kazár földön címmel önálló kötetet adott ki tárcáiból. Politikai cikkeket közölt. Tagja volt a Petőfi Társaságnak. Összes műveit hat kötetben adták ki. A nevét viselő társaság 1925-ben alakult meg. /(pbá): Bartha Miklós szobrot kap Rugonfalva. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 6./