Megszavazta az SZKT az RMDSZ kormányról való kilépését
A testület három ellenszavazat és hét tartózkodás mellett fogadta el a Szövetségi Állandó Tanács erre vonatkozó javaslatát.
Megszavazta az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa a kormányról való kilépést. A testület három ellenszavazat és hét tartózkodás mellett fogadta el a Szövetségi Állandó Tanács erre vonatkozó javaslatát.
A szombaton, Marosvásárhelyen ülésező SZKT-nak a kormányról való távozás mellett a kulcsszava az újraterezés volt: az RMDSZ 25 év után újra ki kell találja a céljait, kommunikációját, közösséggel való kapcsolattartását.
Az ülés Kelemen Hunor szövetségi elnök politikai tájékoztatójával indult, ezt követte az államelnök-választási kampány kiértékelője, majd politikai vita, a szövetség jövő évi kongresszusával kapcsolatos döntések meghozatala, valamint a 25 évvel ezelőtti rendszerváltás évfordulójával kapcsolatos nyilatkozat elfogadása. A szombati eseményen, az ülés első részében kiosztották az Ezüstfenyő-díjakat.
Kelemen Hunor 27 személynek köszönte meg a "szülőföld visszaszerzéséhez" való hozzájárulását, a romániai magyarságért, a közösségért végzett munkáját, majd átadta az Ezüstfenyő-díjat.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök politikai beszámolójában értékelte az RMDSZ elmúlt 25 évét. Elmondta, negyedszázaddal a kommunizmus bukása után a világ megváltozott, az RMDSZ sem tehet úgy, mint aki a vonaton utazik, és azt hiszi, hogy ő egy helyben áll, csak a táj változik körülötte. A kommunizmus bukása után felnőtt egy új generáció, amelynek teljesen más a világképe, mint szüleinek. Az RMDSZ-nek ezeket a fiatalokat meg kell szólítania, hiszen ez a generáció nem elfordult a politikától, hanem eddig nem is érdeklődött iránta. Újratervezésre van szükség, hiszen a világ változik, és ez a változás az RMDSZ-t sem kíméli - mondta a szövetségi elnök. Kelemen olyan politikai eseményekről beszélt, amelyek premiernek számítanak. Elmondta, felbomlott az USL, ez nem volt újdonság, viszont az számított premiernek, hogy ezt követően az RMDSZ a szociáldemokratákkal vállalt kormányzati szerepet. Az is premier volt, hogy két magyar jelölt indult az államelnök-választáson, illetve az, hogy a kommunizmus bukása után első ízben választottak meg nem ortodox és nem román államfőt Romániában. A mai SZKT fő témájára áttérve Kelemen elmondta, az is premiernek számít, hogy az RMDSZ nem kormánybuktatás miatt, hanem egy belső elemzés eredményeként dönt úgy, hogy kivonul a kormányból. Elmondta, emellett nóvumnak számít az is, hogy 25 esztendő után először „visszaállamosítás” történt, a Székely Mikó kollégiumot igazságszolgáltatási eszközöket használva a demokratikus intézmények álruhájában „visszaállamosították”. Kelemen elmondta, amikor „választási esztendőben jóhiszeműen” vállalták a kormányzást, akkor még nagy többség támogatta a szövetség kormányzati részvételét. „Sok hibát követhet el egy politikai vezető. Elkövetheti azt a hibát, hogy soha nem figyel oda a választókra, de azt is, hogy nem képes döntéseket hozni, mert folyton azon gondolkodik, hogy erre a választók hogyan fognak reagálni. Éppen ezt szeretnénk elkerülni azáltal, hogy a SZÁT azt a javaslatot terjesztette elő, hogy lépjünk ki a kormányból” – mondta.
Kelemen elmondta, hogy az RMDSZ közvélemény-kutatást rendelt a második forduló után, amelynek eredményei alapján a kormányból való kilépés mellett döntöttek. „Ez volt a választók üzenete, és bízom abban, hogy helyesen döntünk, hogy meghallgatjuk ezt. A közvélemény-kutatásból mindössze néhány konklúziót emelek ki: a második fordulóban több romániai magyar szavazott, mint az elsőben. És mindezt úgy, hogy egyetlen román jelölt sem szólította meg őket. Nem igaz, hogy a magyar-magyar verseny mozgósító hatása van, mint állították ezt régebben egyesek pártalapítási szándékkal. Hazudtak, térdre akarták kényszeríteni az RMDSZ-t, és átvenni a helyét” – mondta.
Kelemen elmondta, hogy a magyar választók szavazatai protesztszavazatok voltak, és drámaian csökkent rövid idő alatt a kormányzást támogatók száma. „A magyar választók egy részét egyik magyar jelölt se tudta megszólítani. Nem bíztak bennünk, és ezzel szembe kell nézni, ki kell mondani, őszintén. Nekünk kell változnunk, változtatnunk” – mondta.
Elmondta, hogy a kormányzás nem kerül veszélybe a kilépéssel, és hogy az ellenzék nem akar kormányozni, sőt: arra próbálták rávenni az RMDSZ-t, hogy ne lépjenek ki a kormányból.
Kelemen szerint nem esélyes az alkotmánymódosítás, ha azt tekintjük, hogy az USL a kétharmadával sem tudta átvinni azt. A választási törvénykönyv megváltoztatása szerinte csak annak a belátása, amit az RMDSZ hét évvel ezelőtt mondott, hogy ez a választási rendszer nem jó.
Kelemen szerint az RMDSZ-nek hosszú távú célkitűzésekben kell gondolkodnia, amiket nem ír felül az alkotmánymódosítás, és amiket elvárnak az adófizetők, mint az oktatási, egészségügyi kérdések, vidékfejlesztés és infrastrukturális befektetések, a többség-kisebbség viszony hosszútávú rendezése. „Szükség lenne egy olyan megállapodásra, amellyel a többség garantálná, hogy nem fogja csorbítani a kisebbség jogait” – mondta. Felhozta a Mikó-ügyet példaként, és azt mondta, annak ellenére, hogy Romániában nem létezik a precedens fogalma jogi értelemben, ezt egy precedensként lehet értékelni a visszaállamosításra.
„Mit üzennek ezzel? Megbélyegeznek egy egyházat azzal, hogy azt mondják ki, nem a jogos tulajdonát kapta vissza. Elítélnek olyan embereket, akik jóhiszeműen alkalmazták a törvényt a parlament és a kormány megbízásából, tehát nem loptak vagy csaltak. Ezt burkolt formában visszaállamosításnak lehet értékelni, amit nem hagyhatunk szó nélkül. Nem nyomást akarunk gyakorolni az igazságszolgáltatásra, de szolidaritást szeretnénk vállalni az elítéltekkel” – mondta.
A székely zászlókat és a magyar himnusz éneklését támadó prefektusoknak – Marius Popica Kovászna megyei prefektusnak – Kelemen azt üzente, hogy nem lehet háborút megnyerni himnusz, nyelvhasználat vagy szimbólumok ellen. Kelemen elmondta, hogy a prefektus négyszemközt beszélt arról, hogy utasításra cselekedett. „El kell mondanunk azt, hogy ezek a kérdések értelmezhetetlenek 25 évvel a rendszerváltás után” – mondta.
Kelemen azt is elmondta, hogy az Egyesült Államokkal, az EU-val való szoros partnerség mellett, egy német származású elnökkel nem lehetnek a romániai magyarok a „járulékos veszteség”.
„A közösség jövőjét garantálni kell, és ehhez szükségünk van némi újratervezésre. Nem elég, hogy hiszünk az érdekképviseletben. Az lenne a jó, ha minden romániai magyar hinne ebben. Az a dolgunk, hogy megerősítsük a hitet azokban, akik hisznek bennünk és visszaadjuk azoknak, akik elvesztették azt. Hitelesnek, rugalmasnak és odafigyelőnek kell lennünk. Változni kell, mert a világ is változik. Nem föladni kell, újra kell kötni a szövetséget. A választóinknak szövetségesre van szüksége, megbízható partnerre. Értékekre kell újjáépíteni a szövetséget” – mondta Kelemen.
A politikai beszámolót követően a szövetség fórumai képviselőinek hozzászólások következtek. Elsőként Victor Ponta miniszterelnök jelenlegi tanácsosa, Frunda György lépett mikrofonhoz.
Frunda szerint nem jó döntés az, hogy az RMDSZ kilép a kormánykoalícióból csak azért, mert a szavazói egy részének a kedvére akar tenni. Szerinte senkiföldjére jut az RMDSZ, ha kilép a kormányról, és elveszti egyik legfontosabb eszközét. Kritizálta az RMDSZ-t továbbá azért is, mert nem mondta meg az embereknek a második forduló előtt, hogy kire kell szavazni. Szerinte „több mint hiba volt” ez, úgy, ahogy az is hibának számít, hogy nem adta meg az RMDSZ az irányvonalat az embereknek a Basescu leváltására vonatkozó népszavazáskor sem, és akkor is tévedett, amikor a polgármestereire bízta azt, hogy részt vesznek-e vagy sem a Székelyek Nagy Menetelésén, és hagyta, hogy az SZNT legyen a szervezője az eseménynek, ahelyett, hogy a kezdeményezés élére állt volna.
Szerinte nem a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT), azaz nem a mintegy 30 RMDSZ-vezető kellene döntsön a nagy horderejű kérdésekben, a nehéz döntéseket az SZKT-ra kell bízni. Szerinte nem jó az sem, hogy az SZKT csak félévente gyűl össze, ismét negyedévente kellene összehívni a testületet, vissza kell térni a közösséghez, hiszen ha ez nem történik meg, akkor az utóbbi választásokon begyűjtött, precedens nélküli alacsony számú szavazatnál is kevesebb voksot fog kapni az RMDSZ a 2016-os választások során. „Nem nyertünk abból, hogy Klaus Johannis nyert, mert nem fogja azokat a kisebbségi kérdéseket felvállalni, amelyeket Victor Ponta felvállalt volna” - sommázott Frunda György.
Szabó József, a MIÉRT elnöke szerint újra kell tervezni a jövőt, de úgy, hogy közben nem kellene kidobni az RMDSZ történetéből azt a fejezetet, amely az előző 25 évről szól. Kiemelte, az eredményeket együtt érte el a szövetség, együtt kell megtervezni a jövőt, anélkül, hogy ez régiós politikák vagy generációs kérdések mentén történne. „A különböző régiók, települések vitái nem kellene meghatározzák ezt az újratervezést” - fogalmazott Szabó.
Hozzátette, a következő periódusban a belső és külső kommunikációra kell koncentráljon az RMDSZ, az 1990 után született és mára már felnőtt generáció egy olyan világba született bele, amikor már létezett az RMDSZ, és elképzelhető, hogy nem értik, miről szól a szövetség.
Egyéni hozzászólásában Verestóy Attila elmondta, nincsenek kételyei, hogy az SZKT megszavazza a SZÁT javaslatát, azonban a nem politikai funkciókat meg kell tartani. A SZÁT döntését egy koraszülött, ám életképes gyerekhez hasonlította, akit segíteni kell. Elmondta, újratervezés szükséges, de együtt, egységben, szövetségben kell fellépni. "Mindenki fejezze be azt, hogy három politikai párt létezik Erdélyben. Mi nem párt vagyunk, hanem a romániai magyarság érdekképviselete" - hangsúlyozta.
Hegedüs Csilla kulturális miniszter megköszönte, hogy a szövetség bízott benne, amikor a kulturális minisztérium vezetésére javasolta. Bejelentette, a szövetségi elnök művelődési tárcavezetői munkája során elérte azt, hogy minden olyan köztéri műalkotáson, amelyet magyar ember alkot, magyar felirat is szerepeljen.
Borboly Csaba szerint az RMDSZ-nek alternatívákat kell felmutatnia, perspektívákat kell nyújtania, és azon kell dolgoznia, hogy az emberek problémáit megoldja.
Szabó Ödön szerint a kormányzást nem isteníteni vagy kárhoztatni kell, hanem használni, mint eszközt. A Markó Attila elleni második eljárásra is kitért, szerinte szemfényvesztés történik, az a látszat, hogy minden rendben van, de úgy indul eljárás állampolgárokkal szemben, hogy az okmányokon, ami alapján az eljárás indul, nem szerepel az aláírásuk.
Sógor Csaba elmondta, hogy az EP-ben napirenden kívüli felszólalásában fel fogja hozni a Mikó-ügyet és a székely zászlók ügyét is.
Eckstein-Kovács Péter szerint az RMDSZ két helyes döntést hozott. Azt, hogy a második fordulóban nem támogatják egyik jelöltet sem, és hogy kilépnek a kormányból.
Miért lépünk ki, ha továbbra is támogatjuk a Ponta-kormányt? – tette fel a kérdést, és azt mondta, hogy helyes döntéseket helyes tettek kell kövessék.
Elmondta, hogy feljelentette magát a DNA-nál, mert ő kezdeményezte a kormányrendeletet, amivel visszaadták a Mikó épületét. Végül arról értesítették, hogy nem indítanak pert ellene. Elmondta, hogy ezt a dokumentumot átadta Markó Attilának, hogy használja fel a perében.
Bunta Levente szerint vissza kell térni az alapokhoz, és meg kellene erősíteni azokat. Szerinte a hatalommal mint eszközzel nem élni „nem a leghelyesebb”.
Brassai Zsombor azt méltatta, hogy a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal és a katolikus Státus aláírta a dokumentumot, amelynek a keretében huszonöt év után elindulhatott a harmadik marosvásárhelyi magyar nyelvű iskola, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium. Szerinte ehhez nem volt elég a kormányzás, helyi politizálás. Az RMDSZ mindenkori érdeke a magyar érdek; a cél az, hogy erős maradjon az erdélyi magyar érdek, és szükséges a Kelemen által emlegetett újratervezés - tette hozzá. Szerinte a kilépés nem a „semmibe lépést” jelenti, hanem ellenzékbe lépést jelent. Szerinte az ellenzékben sokkal nyíltabban, sokkal bátrabban lehet majd beszélgetni. Kolozsvár alpolgármestere, Horváth Anna elmondta, zsigeri félelmet érzett akkor, amikor Markó Attila esetében a második ügyben is eljárás indult. Eszébe jutott a Markó családja, majd saját családja, hiszen minden tisztségviselő – dolgozzon önkormányzatnál vagy egyéb köztisztségben – naponta „vásárra viszi a bőrét”, nem érezheti magát biztonságban. Elmondta, ez ellen a helyzet ellen tenni kell, újra kell gondolni a közösség és a román állam közötti viszonyt.
Kelemen Hunor visszatért Frunda György kijelentésére: „Az volt az érzésem, nem ugyanabban az országban élek, mint Frunda György” - mondta, és hozzátette, nem igaz Frunda állítása, mely szerint az RMDSZ-nek kevesebb lenne a köztisztviselője, mint a korábbi ciklusban. „Elképedve hallgattam azt, hogy az RMDSZ-nek meg kell mutatnia az utat. Nem lehetünk annyira pökhendiek, hogy azt gondoljuk: a közösség üzenetével nem kell foglalkoznunk, mert tudjuk, hogy merre van az arra. Akkor is felelősséget vállalunk, amikor kormányozunk, és az is felelősségvállalás, hogy nem kormányozunk. Szerinte a kormányról való kilépés nem a szociáldemokratákról vagy az ideológiákról szól, az RMDSZ-nek nem szabad abba a tévedésbe esnie, hogy pártként gondol magára.
„Ha kiszálltunk a kormányról, akkor nem a senki földjére megyünk. Az RMDSZ párbeszédet akar és tud folytatni a román politika szereplőivel” - fogalmazott.
Az SZKT ezután nyilatkozatot fogadott el a 25 évvel ezelőtti rendszerváltás évfordulójával kapcsolatban, és állást foglaltak a Székely Mikó Kollégium „visszaállamosítása” ellen.
Az SZKT kongresszusi biztosnak választotta meg Kovács Pétert, akinek javaslatára elfogadták, hogy az RMDSZ kongresszusát 2015. április 17-18. között, Kolozsváron tartsák.
K. M., F. J.
maszol.ro

Kilép a kormányból az RMDSZ (Marosvásárhelyen ülésezett az SZKT)
Vitásra sikeredett az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának szombati ülése, élénk szócsata alakult ki a kormányból való távozásról, ám a végeredmény önmagáért beszél: 113 képviselő közül csupán hárman szavaztak a Szövetségi Állandó Tanács által javasolt megoldás ellen, heten tartózkodtak. Kelemen Hunor elnök újratervezésről beszélt, meg kell találniuk a módját, hogy visszaszerezzék az emberek bizalmát, mert ha nem teszik, két év múlva kockázatossá válik a parlamenti bejutás.
Kelemen Hunor leltárral kezdte beszámolóját, szükségesnek nevezte az elmúlt 25 év eredményeinek és kudarcainak számbavételét. „Vannak – és nem kevesen –, akik 25 év alatt eltávolodtak az RMDSZ-től, és felnőtt egy új generáció, amely soha nem is fordult még a politika irányába, mindkét kategóriát meg kell szólítanunk, ezért van szükség a negyedszázada meghatározott alapértékekre épülő újratervezésre. Nem tehetünk úgy, mint aki a vonatban ülve azt hiszi, hogy ő egy helyben áll, csak a táj változik körülötte” – fogalmazott. A szövetségi elnök 2014-et a politikai premierek évének nevezte: az RMDSZ először vállalt kormányzást a szociáldemokratákkal; először indult két magyar jelölt az elnökválasztáson; Klaus Johannis nagyarányú győzelme, illetve a SZÁT döntése a kormányból való kilépésről. Ötödik premierként említette a Mikó-kollégium újraállamosítását. Változtatni kell
A februári kormányra lépés kapcsán Kelemen Hunor elmondta: eszköznek tekintették, mert az év elején választóik többsége is támogatta a kormányzást. „Ma is azt állítom, hogy az akkori elemzésünk és döntésünk helyes volt.” Egy politikai vezető hibát követ el, ha nem figyel oda a polgárok üzenetére, de akkor is, ha csak arra koncentrál, hogy mindenkinek tetsző döntést hozzon. Az elnökválasztás eredményeit elemezve, közvélemény-kutatást is segítségül hívva arra jutottak, „hogy ma a választóink akaratához legközelebb eső döntés a kormányból való kilépés”. Figyelemre méltónak nevezte, hogy a második fordulóban több magyar ember vett részt, mint az elsőben. Mindez olyan körülmények között, hogy egyik román jelölt sem szólította meg a magyarokat. Bebizonyosodott: hazudtak azok, akik azzal magyarázták pártalapítási szándékukat, hogy a magyar–magyar verseny mozgósító hatással bír, és kudarcot vallott az a szándékuk is, hogy „az RMDSZ-t térdre kényszerítve átvegyék a politikai érdekképviseletet”. Elemzésük szerint a magyar választók nagy többsége a második fordulóban protesztszavazó volt, megmozdult egy olyan réteg, „amelyet, el kell ismernünk, sem mi, sem egy másik magyar jelölt nem tudott megszólítani.” „Ők azok, akik valami miatt nem bíznak bennünk, nem vagyunk vonzóak a számukra, nem vagyunk hitelesek a szemükben, és ezzel a ténnyel szembe kell néznünk. Fájdalmas tény, de őszintén ki kell mondanunk, ezt meg kell értenünk, és nekünk kell képesnek lennünk változni és változtatni.” A közvélemény-kutatás azt is megmutatta: nagyon rövid idő alatt drámaian csökkent azoknak a száma, akik még hittek a kormányzásban. „Úgy kormányozni, hogy annak egyre kisebb a támogatottsága, úgy kormányozni, hogy a jó kormányzás lehetőségében mi magunk is kételkedünk, úgy kormányozni, hogy az a két év múlva esedékes választásokon a parlamenti jelenlétünket kockára tegye, nem szabad” – hangsúlyozta Kelemen. Beszélt a hogyan továbbról is: hosszú távú célkitűzéseket kell megfogalmazni a társadalom néhány fontos területén, ezek között az oktatást, egészségügyet, a közúti és vasúti infrastruktúra-, vidékfejlesztést és többség–nemzeti kisebbségek viszonyának hosszú távú rendezését említette, amely garantálná, hogy semmiféle politikai változás nem csorbítja a megszerzett jogokat.
A Mikó-ügy kapcsán kiemelte: a bírósági döntés precedenst teremt, megkérdőjelezi minden visszaszolgáltatás törvényességét. Szólt arról is: értelmezhetetlen az a háború, melyet a Kovászna megyei prefektus indított himnusz, zászló, felirat, azaz szinte minden ellen, ami magyar. „Az erdélyi magyarság és közös ügyeink nem lehetnek járulékos áldozatai sem a jogállamiságnak, sem a korrupcióellenes harcnak” – mondta.
Kint vagy bent?
Az elnök politikai beszámolóját követő vita során a hozzászólók többsége támogatta a kormányból való távozást, ellene szólt azonban Frunda György, Victor Ponta miniszterelnök tanácsosa. Úgy vélte, a szövetség nem ellenzékbe, hanem „a senki földjére” kerül, elveszíti egyik legfontosabb eszközét csak azért, mert a szavazói egy részének a kedvére akar tenni. „Nem nyertünk abból, hogy Klaus Johannis nyert, mert nem fogja azokat a kisebbségi kérdéseket felvállalni, amelyeket Victor Ponta felvállalt volna” – mondotta Frunda György. Burkoltabban fogalmazta meg nemtetszését Verestóy Attila és Borbély László, ők elsősorban a Bukarestben tisztséget betöltő magyar emberekért aggódtak, mindketten azt szorgalmazták, hogy tovább végezhessék a munkát a különböző kormányhivatalokban az RMDSZ bizalmából oda került szakemberek. Verestóy szerint a történet vége csakis az lehet, hogy a szövetség visszakerül a kormányba. Helyeselte viszont a kormányból való kilépést Hegedüs Csilla két hete kinevezett kulturális miniszter, miniszterelnök-helyettes is. A kormányzás utolsó eredményeként jelentette be annak a miniszteri rendeletnek az elfogadását, mely szerint valamennyi magyar vonatkozású műemlék épületen magyar nyelvű tájékoztató feliratot is el kell helyezni.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere úgy vélekedett, hogy nem a kormányból való kilépés volt koraszülés, hanem a belépéskor kellett volna védekezni, a Szociáldemokrata Párttal való együtt kormányzás ugyanis beszűkítette az RMDSZ mozgásterét. A polgármester azt javasolta, hogy az RMDSZ megelőlegezett bizalommal viszonyuljon Klaus Johannis megválasztott elnökhöz. Sógor Csaba kifejtette, hogy az EP-ben napirenden kívüli felszólalásában fel fogja hozni a Mikó-ügyet és a székely zászlók ügyét is. Eckstein-Kovács Péter pedig elmondta: feljelentette magát a Korrupcióellenes ügyészségen, mert ő kezdeményezte a kormányrendeletet, amivel visszaadták a Mikó épületét, ám végül arról értesítették, hogy nem indítanak pert ellene. Ezt a dokumentumot átadta Markó Attilának, hogy használja fel a perében – hangsúlyozta.
A vitát követően az SZKT nyilatkozatot fogadott el a 25 évvel ezelőtti rendszerváltás évfordulójával kapcsolatban, és állást foglaltak a Székely Mikó kollégium visszaállamosítása ellen. Döntöttek arról is, hogy az RMDSZ 2015. április 17–18-án Kolozsváron tartja tisztújító kongresszusát.
Támogatás feltételekkel
A szavazás utáni rögtönzött sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor újságírói kérdésre elmondta, a szövetség ellenzékbe vonul, de lehetnek olyan törvénytervezetek, amelyeket az ellenzék is megszavaz. A költségvetés tervezetét még nem ismerik, nem tudják, hogy támogathatják-e a parlamentben. Az Etnikumközi Hivatal élén az Oktatási Minisztériumban akkor is tisztségben maradt egy-egy magyar államtitkár, amikor a szövetség ellenzékben volt. A miniszterelnök döntése, hogy megmaradhatnak-e ezeken a tisztségeken szakembereik. Kelemen Hunor szerint a Kovászna megyei prefektusnak a magyar himnusz elleni fellépése kétségessé tette, hogy megszavazzák-e a kormány új felállását. Elmondta, jelezte a miniszterelnöknek a kérdéssel kapcsolatos elégedetlenségét. Ez olyan súlyos kérdés, amire a következő napokban a kormánynak valamiféle választ kell adnia. „Csak ezt követően tudunk beszélni arról a frakciókban, hogy miként járunk el a kormány beiktatásakor” – jelentette ki az RMDSZ elnöke.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az RMDSZ-t várja az élet
Kilépett az RMDSZ a kormányból. A döntést élénk és színes vitát követően, mégis közel egyhangú szavazással hozta meg december 13-i marosvásárhelyi ülésén az RMDSZ parlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa. Kelemen Hunor elnök szerint újratervezés következik.
Kívülálló számára elsőre nem tűnt többnek szokványos, „púderfeladatokat” abszolválni készülő ülésnek. A Maros néptáncegyüttes otthonának számító hajdani moziépület előcsarnokában derűs arcú és hasonló alaphangú beszélgetések zajlottak, legfeljebb néhány elejtett félmondat jelezte, hogy azért tétre menő szombaton sereglettek össze a romániai magyarság tulipános küldöttei.
A bemelegítő kávézásnak és szendvicsezésnek részben az előcsarnokba kihallatszó szólítás vetett véget, de még inkább a felcsendülő Himnusz. Amelynek újra plusz jelentőséget és tétet kölcsönzött a háromszéki prefektus által a Magyar Polgári Pártra nemrég kirótt imaéneklési bírság. Ezúttal azonban vélhetően megússzuk az újabb büntetést, mivel a teremben ült Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja. Feltéve, ha komolyan veszi saját jogi érvelését az éber kormánybiztos.
Újratervezés
Maradni kormányon vagy – az RMDSZ fennállása során először – kilépni? Igazából ez az egyetlen kérdés foglalkoztatta az asszisztenciát, még akkor is, ha sokak szerint a Szövetségi Állandó Tanács előterjesztett döntésének SZKT általi szentesítése nem tekinthető többnek puszta formaságnál. Így aztán hiába volt csak a negyedik napirendi pont az előterjesztés megszavazása, az előzők szinte jelentőségüket veszítették.
A szövetségi elnök politikai beszámolója természetesen kevésbé, de az is jelentős mértékben körözgetett a kormányzati szerepvállalás témája körül. Kelemen Hunor szerint a szövetségnek hűnek kell maradnia a 25 éve képviselt alapértékekhez, de kétségtelenül újra kell terveznie a politikáját. Az RMDSZ elnöke a kormányból való kilépés mellett érvelt, álláspontját azzal is megtámogatva, hogy egy, az államelnök-választás után készített közvélemény-kutatás azt jelezte: drámaian csökkent azon erdélyi magyarok száma, akik értelmét látják a kormányzás folytatásának. A szövetség feladata most az, mondta Kelemen Hunor, hogy erősítse a szövetség mellett kitartók hitét, és visszaadja azokét, akik időközben elpártoltak. „Közben felnőtt egy olyan teljes nemzedék, amelynek mások a viszonyítási alapjai, tagjai a gazdasági válság idején váltak felnőtté. Őket nem vissza kell nyernünk, hanem meg kell nyernünk, meg kell tudnunk szólítani” – fogalmazott Kelemen. Jelzésértékűnek tartotta, hogy a romániai elnökválasztáson több erdélyi magyar szavazott a második fordulóban, pedig a két „döntős” jelölt közül egyiknek sem volt a magyaroknak szánt ajánlata. Szerinte a szövetségnek a hosszú távú célok felé kell fordítania a politikáját, az alapértékekre építő újratervezést tart szükségesnek. „Hitelesnek kell lennünk, politikai értelemben vonzónak, bizalmat ébresztőnek. Innovatívnak a problémák megoldásában, rugalmasnak az eszközök használatában és megértőnek, odafigyelőnek. Nekünk magunknak is változnunk kell, mert a világ is változik körülöttünk” – zárta mondandóját Kelemen Hunor.
Hangok a múltból és a múltnak
Másfél órán át tartó hozzászólássorozat következett, a beszélők többsége a kormányból való kilépést támogatta. Mindössze hárman – Frunda György, Victor Ponta miniszterelnök tanácsadója, Verestóy Attila szenátor és Borbély László, a szövetség politikai alelnöke – érveltek több-kevesebb egyértelműséggel a kormányon maradás mellett. Frunda szabályos kortesbeszédet tartott a miniszterelnök mellett, szerinte kilépésével az RMDSZ nem ellenzékbe, hanem a „senki földjére” készül lépni. Verestóy az újratervezés metaforájánál maradva figyelmeztetett: ilyenre akkor szokott szükség lenni, amikor a GPS-készülék azt észleli, hogy a gépkocsi letért a helyes útról. Az udvarhelyi politikus azt szorgalmazta, hogy folytathassák a munkát az RMDSZ által a különböző kormányhivatalokba juttatott szakemberek, mert a történet vége csakis az lehet, hogy a szövetség újra kormányra kerül. Borbély számára is ez volt az elsődleges, miután szerinte 110 Bukarestben dolgozó magyar szakembernek kell újraterveznie az életét, ha az RMDSZ kilép a kormányból. Ezzel nagyjából ki is merült a maradás melletti érvelések sora, mindenesetre tapintható volt a közhangulat, illetve a Kelemen Hunor által mondottak és a régi „motorosok” álláspontja közötti különbség.
Utána viszont gyakorlatilag egyszólamúság következett esetenként igen hullámzó színvonalon előadva, ami többek között arra is felhívta a figyelmet, hogy egyes SZKT-küldöttektől hatóságilag érdemes lenne megvonni a mikrofonengedélyt. Az ellenkező póluson lévők közül Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere ütötte meg a legjózanabbul kritikus konstruktív hangot. Úgy vélekedett, hogy nem a kormányból való kilépés volt „koraszülés” – utalás Verestóynak a túl korai kilépésre vonatkozó hasonlatára –, hanem a belépéskor „kellett volna védekezni”. A PSD-vel való kormányzás ugyanis a háromszéki politikus szerint beszűkítette az RMDSZ mozgásterét. Antal azt is javasolta, hogy az RMDSZ megelőlegezett bizalommal viszonyuljon Klaus Johannis államelnökhöz. Végezetül felszólította Frundát, hogy figyelmeztesse „főnökét”, Victor Pontát: ha Székelyföldön folytatódik a jelképek és a Himnusz elleni prefektusi hadjárat, az újabb fekete március veszélyével fenyeget.
Kívülálló mondatok
Kelemen Hunor rögtönzött sajtótájékoztatón elmondta: a szövetség ellenzékbe vonul, de lehetnek olyan törvénytervezetek, amelyeket az ellenzék is megszavaz. Abban nem tudott állást foglalni, hogy támogathatják-e a parlamentben a költségvetés tervezetét, mivel még nem ismerik annak tartalmát. Egyértelműsítette: a miniszterelnök döntése, hogy a kilépés után ki marad tisztségben a magyar szakemberek közül. Azt is elmondta, a Kovászna megyei prefektus Himnusz elleni fellépése kétségessé tette, hogy megszavazzák-e a kormány új felállását, már jelezte is a miniszterelnöknek a kérdéssel kapcsolatos elégedetlenségét.
Egyetlen lépés
A felszólalásokra Kelemen Hunor válaszolt, aki – miközben megerősítette a kormányból való kilépés szándékát – több selyemzsinór típusú választ is megfogalmazott. Így üzent Frundának, tételesen cáfolva a Ponta-tanácsadó azon megállapítását, miszerint ciklusról ciklusra csökkent az RMDSZ képviselőinek és elöljáróinak száma. A korábbi szenátort – aki szerint a választónak állandó irányításra van szüksége – arra is figyelmeztette, hogy a pökhendiség és a magabiztosság között egyetlen lépés a távolság, az okos politikusnak pedig meg kell hallania választóinak üzenetét. Hasonló „csomagot” kapott Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere is, aki felszólalásában az RMDSZ-ben uralkodó zűrzavarra figyelmeztetett. „Abból a távolságból, ahonnan ön szemléli az eseményeket, biztosan zűrzavarnak tűnik. Dolgozni kell, polgármester úr” – hangzott Kelemen nyílt színi minősítése. Bunta az elsők között hagyta el az ülés színhelyét.
A szövetségi vita végén a 113 jelen lévő képviselőből csak a három ellenző szavazott a kormányból való kilépés ellen, heten pedig tartózkodtak a szavazásnál. Az SZKT arról is határozott, hogy az RMDSZ középtávú jövőjét meghatározó további döntéseket a 2015. április 17-18-án, Kolozsváron tartandó tisztújító kongresszusán hozza meg.
Csinta Samu |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Nemzeti érdek SRI-szemszögből
Amennyire nagy „játékos-elnök” volt Traian Băsescu, pont annyira akcióban próbált lenni a legfontosabb román titkosszolgálat élén kinevezettje, a héten végre lemondott George Maior.
Hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) feje jócskán túllépte hatáskörét, nem újdonság. Jómagam épp ebben a rovatban kifogásoltam tavaly nyáron azt a Maior-interjút, amiben a „titkosszolga” állást foglalt olyan kérdésekben, amelyek nem rá tartoznak: a területi autonómia ügyében, amelyet „19. századi magyar nemzetpolitikai törekvésnek” bélyegzett, s kifejtette, azon lesznek, hogy ezt meggátolják. De az ország „nemzeti érdekét” megfogalmazva szót ejtett az igazságszolgáltatás függetlenségéről, az ország energiapolitikájáról, a Németországgal való viszonyról, az oroszokkal való párbeszédről is – úgy nézett ki abban a pillanatban, mintha elnökjelöltségét készítette volna elő, főleg, hogy meg is lebegtette esetleges lemondásának lehetőségét az elnökválasztás kontextusában. Túlkapását akkor még az RMDSZ nagy öregjei, Borbély László és Verestóy Attila is elítélték, pedig egyikük sem „vádolható” túl autonómiapárti állásponttal. Az elnökválasztás előtt aztán hirtelen mint miniszterelnök-jelölt bukkant fel George Maior neve, méghozzá az államelnökjelölt Victor Ponta rövid listáján, igaz, nem az első helyen. Klaus Johannis székfoglalása után ezért is volt furcsa, hogy az új elnök látszólag nem akart személycserét a SRI élén: közvetetten néhány napja még erre tett utalást.
Aztán kipattant a botrány a SRI és az Alkotmánybíróság között, s hirtelen minden megváltozott. George Maior élesen bírálta az Alkotmánybíróságnak azon döntését, amellyel elutasították a bírói mandátum nélküli megfigyelések lehetőségét. Ez már a jelek szerint túl sok volt Johannisnak, ő is észrevette, hogy nyolcéves SRI-igazgatói mandátuma ellenére Maior kevésbé „szakmai”, mint szeretné. Nemcsak beleszól az ország bel- és külpolitikájába, minősíti Románia polgárai egy részének politikai törekvéseit, azzal, hogy véleményt mondott az Alkotmánybíróság döntéséről, a demokratikus berendezkedés egyik alapszabálya ellen vétett súlyosan: a hatalmi ágak szétválasztásáról van szó.
Több mint ironikus, hogy a nyáron még az igazságszolgáltatás függetlenségéről papoló Maior éppen az igazságszolgáltatás feletti nyomásgyakorlás miatt veszi kalapját. Ez is csak azt bizonyítja, hogy a legnagyobb román titkosszolgálat feje mennyire opportunista volt.
Az sem segített valószínűleg Maiornak, hogy elárulta: beépített ügynököket tartanak a különböző sajtóorgánumok szerkesztőségeiben. Ez persze jó ideje már nem titok: az egykor mérvadónak számító Robert Turcescu televíziós újságíró maga ismerte be, hogy ő is egy ilyen beépített ügynök volt. Maior arra hivatkozott, hogy nincs több sajtóbeli ügynökük, mint a nyugat-európai demokráciákban működő titkosszolgálatoknak. De vajon mi az ilyen ügynökök feladata Európa azon táján? Vajon az-e, hogy kulcspozíciókat szerezzenek a kiadóknál, szerkesztőségekben, s jelentősen befolyásolják a sajtótermékek irányultságát, a médiumok politikáját? Vajon hogy jutott oda a romániai sajtó az elmúlt években, hogy igazi harcos kutyából ilyen vagy olyan politikai és gazdasági érdekek kiszolgálójává váljon, s az újságírói legyen az egyik legjobban lenézett szakma? S mennyi közük van ehhez a saját „nemzeti” érdekeiket védő „titkos” szolgálatoknak?
Ne feledjük, ha a sajtó nem látja el hivatását, az a társadalom egészségének igencsak árt. Az ilyen jellegű titkosszolgálati beavatkozás a sajtó dolgaiba nemcsak káros, egyenesen mérgező. Ezért csak csatlakozni tudok a román közszolgálati televízió elnök-vezérigazgatójának felszólításához. Stelian Tănase szerdán nyílt levélben fordult Florin Codlea ideiglenes SRI-vezetőhöz, hogy hívja vissza az ügynököket az intézményből. A vezérigazgató mellett kilenc médiaegyesület is kéri a hírszerzést, hogy vonja ki „munkatársaikat” a médiából. Azt is javasolják a parlamentnek, foglalják bele a nemzetbiztonsági törvényekbe, hogy a hírszerzés többé nem szervezhet be médiában dolgozókat.
Nekem úgy tűnik, inkább ez volna a nemzeti érdek, nem az autonómiatörekvések gátolása. Nem igaz, kedves SRI?
Rédai Attila |
Székelyhon.ro

Verestóy Attila is nyílt levelet írt Johannisnak (Pamflet)
politikusok sorába. Az RMDSZ-es szenátor levelében arra kérte Klaus Johannist, hogy halaszthatatlanul emelje fel szavát az erdőirtás ellen. A politikus levelét nem papíron, hanem elektronikus úton küldte el, ezzel is utalva a helyzet súlyosságára.
Verestóy mélységes aggodalmát fejezte ki az utóbbi években tapasztalt hatalmas ütemű erdőpusztítás miatt, és felhívta Johannis figyelmét arra, hogy Románia számára súlyos és visszafordíthatatlan következményekkel járhat a korlátlan fakitermelés. „Ha ez ilyen ütemben folytatódik, akkor néhány év múlva eltűnik Románia összes erdeje” – húzta meg a vészharangot a politikus. Hozzátette: ha a fákat elpusztítjuk, valószínűleg mi is velük pusztulunk. A székelyföldi politikus szerint megengedhetetlen, hogy egyesek „druzsbával a kezükben Istent játsszanak erdeinkben”.
Verestóy különösen aggasztónak tartja az általa „Románia tüdejének” nevezett székelyföldi erdők sorsát, ahol évente több ezer köbméter fát termelnek ki a legalitás és illegalitás határán egyensúlyozó „fatolvajok”, akik a kivágott fák helyébe nem ültetnek újakat, „zöld utat” adva ezáltal az árvizeknek, az aszályoknak és a légszennyezésnek. A megszállott és elszánt környezetvédő aktivista és politikus tájékoztatta a román államfőt arról, hogy immár huszonöt éve ostromolja az illetékes román hivatalokat, de azok kettős mércét alkalmaznak: míg fellépnek az ország más térségeiben garázdálkodó fatolvajok ellen, a Székelyföldön pusztító „erdőfodrászok” esetében nem teszik ugyanezt. „A tudatos gondtalanságot népirtás céljából követik el, el akarják, venni tőlünk a tiszta levegőt, azt akarják, hogy mindannyian elpusztuljunk a légszennyezés következményei miatt” – fogalmazott felháborodott hangvételű levelében Verestóy.
„Székelyföld lakói már így is túl sokat elszenvedtek. Kétségbeesetten követelem, hogy az Elnök úr mielőbb cselekedjen, mert a jelenlegi helyzet tűrhetetlen. Ismételten kérem, emelje fel szavát az erdőirtások ellen, álljon ki erdeinkért, és hirdesse a környezettudatos élet előnyeit. Ez nemcsak Székelyföld, de az egész ország érdeke is.”
„Legyen Románia a jól kivágott erdők országa” – zárta nyílt levelét Verestóy Attila. A szenátor utóiratként hozzátette: „Ezt a harcot egyedül nem tudom megvívni!”
Kerekes Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Marosvásárhely márciusa (Visszajátszás a huszonötödik évfordulón)
Lelkemben és tudatomban 1990. március 19-e, 20-a sebei az idő múlásával sem hegednek! Tényeket közlök – történész alapfoglalkozásom is erre kötelez.
Dr. Demény Lajos akadémikus, akkori oktatásügyi miniszterhelyettes a következőket írta: „Akkor a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum önállósítása körüli vita országos méretűvé terebélyesedett.
(Demény Lajost Ion Iliescu ideiglenes államelnöknek Tőkés László, Domokos Géza és Király Károly 1990. február 1-jén javasolta oktatási miniszterhelyettesnek az azonnali hatállyal menesztett Pálfalvi Attila egyetemi tanár helyébe – szerz. megj.) Sikerült rávennem Mihai Şora miniszter urat, hogy miniszteri rendelettel saját aláírásával rendelje el a marosvásárhelyi Bolyai Líceum önállósulását. Mi több, sikerült rávennem, hogy döntését a televízió magyar adásában indokolja meg. Minden erőfeszítésünk ellenére fellépésünk nem sikerült. Marosvásárhelyen a miniszteri rendelet végrehajtási napjára, 1990. február 6-ára időzítették (és be kell ismernem, kitűnő szervezésben és óriási erőbedobással) a Vatra Românească alakuló gyűlését a helyi sportcsarnokban. Az utcára vitték a román diákok és egyetemi hallgatók ezreit, a volt titkosszolgálat és a hadsereg bizonyos tisztjeinek szervezése alatt. Ugyancsak február 6-án – nem Ion Iliescu és Petre Roman kormányfő tudta nélkül – a KözOktatási Minisztérium egész vezetőségét rendkívüli és minden normális működési szabályt megszegő módon Drăgănescu miniszterelnök-helyetteshez rendelték. Ott állottunk a már annyiszor említett Gheorghe Manole (orvosdoktor, Ion Iliescu államfő kabinetfőnöke – szerz. megj.) által bevezetett és Marosvásárhelyről érkezett mintegy negyven személyből álló vatrás csoport előtt, amelyet egy Sabău nevezetű egyén vezetett.” Az öt órán át tartó támadássorozat végén – amikor Mihai Şora minisztert haza- és nemzetárulónak nevezték – Demény Lajos miniszterhelyettes megkérdezte: a marosvásárhelyi csoport kiket képvisel, kiktől van megbízatásuk? A Sabău Pop-Ioan vezette csoport képtelen állításaira kérte a gyűlés felfüggesztését, a románra fordított, a kolozsvári Szabadság napilapban megjelent, állítólag románellenes cikk eredetijének bemutatását és egy kívülálló, semleges tolmács azonnali behívását. Kiderült: a marosvásárhelyi tiltakozócsoportot Gheorghe Manole, Ion Iliescu államfő kabinetfőnöke készítette fel, amikor a kolozsvári Szabadság gyalázott számát az asztalra tették, abban semmi nem volt mindabból a „románellenességből”, amelyről a marosvásárhelyi csoport olyan vehemensen beszélt. A marosvásárhelyi magyarellenes pogrom kidolgozói – írja visszaemlékezésében dr. Demény Lajos kiváló történész, volt oktatásügyi miniszterhelyettes – taktikát változtattak: negyedik miniszterhelyettesnek kinevezték a kétes jellemű Hans Otto Stampot: „A szebeni szász szociológus szűkebb körökben ismert volt, mint olyan, aki a Securitatéval és a nyugatnémet kontrainformációs szervekkel egyidejűleg együttműködött.” Birtokomban Mihai Şora irodalomtörténész, oktatásügyi miniszter távirata Marosvásárhelyre, amelyben elrendeli a Bolyai Farkas Gimnázium – a volt, lassan 500 éves Református Kollégium – magyar tannyelvű oktatási intézménnyé való átalakítását. 1989. december 21-étől – amikor az alig tizennégy éves kisfiamat elvittem a Ceauşescu-rendszer ellen tüntetni – Marosvásárhely, Maros megye legújabb kori történéseinek krónikása voltam és maradtam. Az akkor szerzett gyomorfekélytől azóta sem sikerült megszabadulnom! Az 1990. február 10-ei százezres könyves-gyertyás marosvásárhelyi felvonulásról külön tanulmányt írtam, hiszen a románokat – ahogyan Cristopher Dodd szenátor írta – valósággal sokkolta: tudtak arról, hogy elenyésző számban vannak ugyan magyarok, de február 10-én hirtelen, a föld alól Marosvásárhely utcáin megjelent százezer méltóságteljesen tüntető magyar! A könyves-gyertyás tüntetés után – végső kétségbeesésben – pontosan felmértem: párbeszédet kell kezdeményezni Marosvásárhely román lakosságával! Sajtótörténeti kuriózum, hogy 1990. február közepén megjelent szerkesztésemben az egyetlen lapszámot megért, gyönyörű kiadásban, tördelésben az olvasók asztalára eljuttatott, Dialog címet viselő folyóirat, amely vezércikként a Dialogare necesse est! mottót tűzte zászlajára. Később Egy lap tündöklése és bukása című tanulmányomban vázoltam: a marosvásárhelyi nyomda román nyomdamestere „véletlenül” hogyan ejtett kalapácsot a már kiszedett laptükörre. Ma már azt is tudom: minden olyan próbálkozás, mely az erdélyi magyarság jogsérelmeit, követeléseit, a jövővel kapcsolatos elképzeléseit román nyelven eljuttatni kívánja a többségi román nemzethez, eleve kudarcra van ítélve! Egyszerűen nem hisznek a kísérletezőnek! Az első pillanattól kezdve, 1990. március 6-ától A Hét szerkesztőjeként minden nap jelen voltam az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar diákjainak ülősztrájkján. Én kalauzoltam a Fekete Doboz munkatársait, amikor felvételeket készítettek a sztrájkoló diákokról. Egyedi felvételek készültek! Negyedszázad eltelte után is pontosan emlékszem: talán soha nem lesznek olyan kiváló magyar orvos- és gyógyszerész hallgatói az egyetemnek, mint akikkel 1990. március elején örök barátságot kötöttem! Mivel ismertem a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem történetét, már-már törvényszerű volt, hogy 1990. március 19-én délután a Maros megyei RMDSZ engem „delegált”, hogy részt vegyek az N. S. Dumitru és Verestóy Attila vezette parlamenti küldöttség és az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román–magyar küldöttsége közötti „tárgyaláson”. Az idézőjel nem véletlen: a megegyezés szerint 1990. március 19-én délután négy órakor a román és a magyar tagozat két-két tanárának, illetve két-két diákjának kellett volna tárgyalnia a parlamenti küldöttséggel. A magyar diákok, tanárok betartották a megegyezést, a románok nem! Amikor délután négy órakor megérkeztem az OGYI épületébe, síri csend fogadott. Teljesen gyanútlanul beléptem az egyetemi szenátus tanácstermébe. Szembe találtam magam a román tagozat teljes tanári karával – akik még a családtagjaikat is meghívták! –, nagy részük részeg volt, és másfél órán át suhogó egyedül vitatkoztam, érveltem a magyar nyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem létjogosultsága mellett. Közben filmfelvétel is készült, mindegyre az arcomba világítottak!
Megvallom: úgy éreztem magam, mint Szibériában vagy a Duna-delta megsemmisítő munkatáboraiban érezhették magukat a politikai elítéltek. Ha eltűnök, senki sem fogja tudni, hol vagyok! Amikor a szenátus tanácstermébe beléptem, egy műanyag zacskóban a diktafont bekapcsoltam. Olyan üvöltés, az emberi mivoltukból kivetkőzött egyetemi tanárok hangzavara fogadott, hogy a legnagyobb szakértők sem tudják kiszűrni az ellenem, illetve az erdélyi magyarság ellen irányuló vádaskodásokat. Azok a román egyetemi tanárok, kiváló sebészek, akik magyar professzoroktól tanulták a medicinát, olyan mélységekbe zuhantak, mintha puszta fizikai létük is veszélybe sodródna, ha megalakulna a magyar tannyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem. Huszonöt évi kutatás után joggal állíthatom: a magyar tannyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem fokozatos elsorvasztását, majd végleges felszámolását az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc vérbefojtásának ürügyén határozták el a legfelsőbb párt- és államvezetés szintjén, és ehhez a stratégiához foggal és körömmel ragaszkodnak! A véglegesítés szakaszában lévő, A Bolyai Tudományegyetem pere című, ezeroldalas kötetemben részletesen taglalom: 1962-től kezdődően hogyan katapultáltak a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetbe sztárnak kikiáltott román tanárokat, köztük a később Nicolae Ceauşescu kedvencének számító Dr. Pop D. Popa szívsebészt. A mi drámánk: a román nacionálkommunista kurzus felerősödésében támogatókra találtak a magyar nyelvű oktatás elsorvasztásában. Hadd ne említsek nevet: volt olyan rektora a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetnek, aki azért nem ment el a református papként szolgáló apja temetésére, nehogy klerikalizmussal vádolják.
Ma már vallom: volt egyfajta tudatosság abban, hogy a romániai román és magyar értelmiségi elit legkiválóbbjai számára – köztük Mircea Dinescu, Smaranda Enache – 1990. március 19-én és 20-án Budapesten szerveztek kerekasztalt! A Maros megyei RMDSZ – úgymond – vezetőség nélkül maradt. A 24 tagú megyei elnökségből mindössze öten álltunk a vártán: Borbély László, Kincses Előd, Szepessy László, Czire Dénes és alulírott. Téves minden olyan állítás, amely szerint március 20-án a hatalmas felháborodás – úgyszólván – elsöpörte a magyar elit minden próbálkozását! Állandó telefonkapcsolatban álltunk a vidéki RMDSZ-szervezetekkel! Alulírott délelőtt tizenegy órakor a marosvásárhelyi rádióstúdió magyar nyelvű adásában külön felhívásban kérte: a magyarok ne üljenek fel a provokációnak, a főtéren ne reagáljanak a román szélsőségesek támadásaira. Azt is megfogalmaztam: soha nem lehet lemosni azt a szégyent, hogy a 20. század egyik nagy magyar írójának, Sütő Andrásnak leitatott és félrevezetett románok verték ki az egyik szemét. Ott voltam a március 20-ai „interetnikus összecsapás” – ahogyan sajnálatosan aposztrofálják az akkor történteket – minden fontos mozzanatánál. Bárhogy magyarázzák: 1990. március 20-a az erdélyi magyarság egyik nagy győzelme! Sem a Görgény-völgyi, sem a mezőségi román lakosságot többé Marosvásárhelyre különböző magyarellenes ürügyekkel behozni nem lehet! Krónikásként és nem harcosként láttam, amint a kétségbeesett marosvásárhelyi magyarok másodpercek alatt puszta kezükkel széttörték a főtéri padokat és szembeszálltak a támadókkal, megfordítva a reménytelennek látszó csata kimenetelét. Magassarkú cipőben megjelenő csinos magyar nő valahogyan lapáthoz jutott és úgy vágta képen a rá támadót, hogy az soha nem felejti el!
Lassan már 25 éves megválaszolhatatlannak tűnő kérdés: miért sikerült a Görgény-völgyi, mezőségi románokat a magyarok ellen hergelni? Azért, mert egy 1849-es, az osztrák császárnak, Ferencz Józsefnek is eljuttatott jelentés szerint Görgényhodák, Libánfalva, Mezőpagocsa azon falvak közé tartozik, amelyeket – állítólag – a magyar forradalmárok földig romboltak, és részesei voltak a senki által nem bizonyított 40 ezer román áldozatnak. Holott az 1850. évi népszámlálás az említett településeken nemhogy veszteséget, hanem szaporulatot regisztrált!
1994. február 1-jétől a Román Televízió magyar adásának szerkesztőjeként minden esztendőben dokumentumfilmet készítettem a fekete március egy-egy kevésbé ismert fejezetéről. Megszólaltattam a Görgény-völgyéből Marosvásárhelyre tartó románok által halálra gázolt, háromgyermekes sáromberki Gémes István özvegyét, gyerekeit, az ugyancsak halálra gázolt nagyernyei Csupor István hozzátartozóit, a teremújfalusi Kiss Zoltán özvegyét – aki akkor lelte halálát, amikor 1990. március 20-án a Marosvásárhely főterén tüntető tömegen átszáguldó teherautó megállt az alsó, egykor görög katolikus, ma ortodox templom lépcsőjén. Megszólaltattam a marosszentgyörgyi roma származású Tóth Árpád özvegyét, akinek férjét az 1990. március 20-át követő magyarellenes retorzió idején a dübörgő tank hernyótalpa elé fektették.
Lányommal, Tófalvi Zselykével közösen megírtuk a tíz év börtönbüntetésre ítélt Cseresznyés Pál igazi drámáját Marosvásárhely márciusi mártírja címmel. Ott voltam a marosvásárhelyi törvényszéken, amikor Cseresznyés Pál ügyének tárgyalásakor bennünket, a teremben ülőket másfél órára bezártak, hogy a vád tanúja szabadon kószáljon Marosvásárhelyen, és elhozza az állítólagos tanút, aki Cseresznyés Pál bűnösségét igazolja. Tanúja voltam és vagyok Cseresznyés Pál lecsúszásának, de álljon elő bárki, aki annyi verés és megalázás után nem nyúl a pohár után. Mihailă Cofariu éppúgy áldozat, mint Cseresznyés. Koczka György tévés szerkesztő barátomnak bevallotta: az ortodox pópa figyelmeztette őket, hogy Marosvásárhelyre kell menniük a magyarokat megleckéztetni! Mihailă Cofariu – bárhogyan próbálja a román média fényesre csiszolni emlékezetét, valójában fejszével, rönkhúzó csákánnyal (capinával!) magyart ölni jött Marosvásárhely főterére, nem angyalként ereszkedett alá. Tudom, ha erőm, energiám engedi, megírom Marosvásárhely fekete márciusának az eddigi forrásoktól eltérő történetét.
Mindezt azért is írom, mert a következő „frontváros”: Sepsiszentgyörgy! Igen, a következő frontvárosnak Sepsiszentgyörgyöt szemelték ki, és következik Csíkszereda, a „kört” bezárja Székelyudvarhely. Szerencsére Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere ennek tudatában van. Az ő szavait idézem: „Van erről egy elméletem. Eszerint a román nemzetállam-építő rendszer változatlanul dolgozik, csak más eszközökkel, mint 1989 előtt, és lassabban képes eredményeket felmutatni. Korábban pártdöntés alapján egy-kettőre megépítették az etnikai arányok megváltoztatását is jelentős mértékben célzó ipari létesítményeket, illetve végrehajtották az ezekhez kötött nagy lakosságbetelepítéseket, ami a regionális tudat kiölését is célozta, hiszen az erdélyi románokat is szétszórták az országban. Az elmúlt 25 esztendőben e tevékenység két nagy sikert tudhat magáénak: magához ragadta Marosvásárhely irányítását, illetve az emberek tudatában egyre hatékonyabban leválasztotta Maros megyét Székelyföldről. A folyamatban nyilvánvalóan elsősorban Sepsiszentgyörgy, másodsorban Háromszék gyengítése a következő célpont, ebben az összefüggésben talán érthető, miért vagyok éppen én a célpont.” (Csinta Samu: Jövőkép az aknafedő mögül – Interjú Antal Árpáddal. erdely.ma/publicisztika.php?id=180784, 2015. február 2. ) Akinek illúziói vannak azzal kapcsolatosan, hogy Románia önszántából területi autonómiát biztosít Székelyföldnek, nagyon téved! Románia csak nemzetközi nyomásra hajlandó hasonló gesztusokra. Ahogyan az történt 1940. augusztus 30-án a második bécsi döntéskor, vagy Besszarábia Szovjetunióhoz való annektálásakor. Mindezek ellenére vagy mindezek mellett: Székelyföld autonómiájának kérdését minden lehetséges alkalomkor a nemzetközi közvélemény tudomására kell hozni! Támaszunk a kiváló fiatal történészgárda, akiket holmi „nyári mesékkel” nem lehet megvezetni! Az erdélyi magyarság feladata: minden információs csatornán kiépíteni a kapcsolatokat a fiatal román történész nemzedékkel. Így kap „történelmi hátszelet” huszonöt évvel ezelőtti marosvásárhelyi megemlékezésem is!
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

világhálón, megszűnt a nyomtatott változat/
„Megölte Marosvásárhelyt a fekete március”
Huszonöt évvel ezelőtt véres összecsapásba torkollott a román-magyar konfliktus Marosvásárhelyen. KÁLI KIRÁLY ISTVÁN az RMDSZ szervezési alelnökeként résztvevője volt a fekete március eseményeinek. Cseke Péter Tamás kérdéseire válaszolva idézte fel a történteket.
Ott volt Sütő András környezetében, amikor huszonöt évvel ezelőtt, 1990. március 19-én súlyosan megsebesítették az írót Marosvásárhelyen. Mesélne az akkori hangulatról, a fekete március előzményeiről?
Már 1990 januárjában teljesen egyértelmű volt a régi elitnek az a szándéka, hogy visszahódítsa hatalmát. Ez nem marosvásárhelyi jellegzetesség volt, hanem országos jelenség. Ám Marosvásárhelyen különösen hangsúlyossá vált amiatt, hogy a városban a rendszerváltás előtti hatalmi elit tagjainak zöme román volt. A fekete március huszonötödik évfordulóján rendezett kerekasztal beszélgetésen is elmondtam: Marosvásárhelyen kulcsszó volt akkoriban a bizalom. A magyar közösség a több évtizedes diktatúrát követően, amikor fokozatosan elvesztette a jogait, hitelt adott a rendszerváltás utáni új elitnek. Nem volt honnan tudnia, hogy az új hatalom a Securitate újraszerveződése volt. Ez az új elit január elején pontokba szedve meghirdette azokat az új elveket, amelyek többé-kevésbé alapját képezhették volna Románia demokratikus átalakításának. Volt ezek között egy olyan pont is, hogy a kisebbségeknek biztosítják a jogait. Mivel a magyarság évtizedeken keresztül folyamatosan vesztett a jogaiból, egy tömegpszichózis alapján hitelt adott annak, hogy ezek a jogok a következő időszakban visszaszerezhetőek. Amikor rádöbbent, hogy nem így történik, akkor tiltakozott.
 Melyek voltak az első jelei annak, hogy az új hatalom nem tartja be a kisebbségi jogokra vonatkozó ígéreteit?
Óriási volt például az ellenkezés a Bolyai Farkasról elnevezett iskola magyar líceummá változtatásának és az orvosi egyetemen újra elindítandó magyar oktatás ügyében. Ennek a szembeszegülésnek volt természetes következménye a februári könyves, gyertyás tüntetés Marosvásárhelyen. Ez a demonstráció mindenképpen a békés szándékot fejezte ki, ugyanakkor bebizonyította, hogy nem csak egy-két ember kéri a jogait, hanem egy komoly tömeg. Akkor Romániában egyértelműen katonai diktatúra volt. Ezt senki nem vonja kétségbe, hiszen Marosvásárhelyen is egy ezredes volt a város vezetője, a megye vezetője pedig egy altábornagy. Szomorúnak tartom, hogy a román közösség megnyilvánulásait néhány román vezető katonai egyenruhában hitelesítette. Ez egyértelművé tette a román lakosok számára, hogy a magyarok elleni fellépésük természetes, hiszen az „Armata e cu noi!” (A hadsereg velünk van) szlogen érvényes volt hónapokkal a diktatúra decemberi megdöntése után is. Márpedig a román hadseregnél és titkosszolgálatnál nacionalistább intézmény abban az időszakban nem létezett. Ezt a marosvásárhelyi magyar közösség nap mint nap tapasztalta, és próbált ellene tenni, de egy adott pillanatban rájött, hogy tehetetlen ezzel a folyamattal szemben. Egyetlen megoldása volt: elkerülni azt, hogy ütközőfelületet adjon bármilyen konfliktusnak. Nem is nagyon volt alkalom erre. Az egyetlen alkalom az volt, hogy március 16-án egy Tudor-negyedbeli patikára magyarul is felkerült az, hogy gyógyszertár. Természetesen az első konfrontáció abban a negyedben történt, amelyet 90 százalékban a behozott románok lakták. Akkor már világos volt, hogy mi történik, meg is írtunk másnap egy levelet a konfliktushelyzetről a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa (CPUN) vezetőségének, a megyeinek is és az országosnak is. Március 17-én délelőtt a brit nagykövetség beszélgetést szervezett, meghallgatta mindkét felet, tehát Európa gyakorlatilag tudott arról, hogy valami lappang Marosvásárhelyen.
Reagált a CPUN vezetősége a levelükre?
 A brit nagykövetség által szervezett beszélgetésen jelen volt Király Károly is, aki akkor a CPUN alelnökeként az ország második emberének számított. Könyörögtünk neki, hogy ne menjen el Marosvásárhelyről. Király azt mondta, hogy Bukarestből többet tehet értünk, és elment.
A marosvásárhelyi értelmiségi elit egy része egyébként akkor nem is volt a városban, mert akkor tartották Budapesten a román-magyar értelmiségi találkozót.
Azzal szembesültünk 19-én délelőtt, amikor az orvosis magyar egyetemisták ülősztrájkjának támogatásaként a bolyais diákok szolidaritásból szintén ülősztrájkot tartottak a Vártemplomban, hogy elkezdődött a randalírozás. A román diákliga felvonulást tartott, de még előtte, 17-én délelőtt összetörték a főtéren az összes magyar feliratot, még a színházét is. Március 19-én délelőtt a szülők elkísérték a gyerekeket a Vártemplomba, és mivel a román diákliga tüntetése ott vonult el, az volt a feladatunk, és ezt magamra vállaltam, hogy az embereket a várfalon belülre tereljük. Akkor már azt is tudtuk, hogy a Maros felső völgyének falvaiból románokat hozattak a városba. Időközben Marosvásárhelyre érkezett egy kéttagú parlamenti vizsgálóbizottság is, Nicolae S. Dumitru és Verestóy Attila, ők a magyar oktatásról tárgyaltak az orvosi egyetemen. A Maros völgyéből hozatott románok végigvonultak a városon, és ennek hírére a magyar emberek is gyülekezni kezdtek az RMDSZ-székház előtt. Mi éppen Sütő Andrásnál voltunk akkor egy megbeszélésen. Onnan átmentünk az egykori Új Élet szerkesztőségébe, és amikor tudomásunkra jutott, hogy több száz fősre duzzadt a tömeg az RMDSZ székháza előtt, odasiettünk. Az volt a számításunk, hogy Sütő András szól a tömeghez, eloszlatja az embereket, hogy ne legyen nagyobb baj. Erre végül nem volt szükség, a tömeg nagy része eloszlott, ám a székház előtt maradt mintegy 120 magyar ember, akiket végül a hirtelen megjelenő román betolakodók beszorítottak az épületbe. Közben egy Mihai Moldovan nevű rendőr alezredes, aki Szovátán is szolgált, és ismerte a magyarságot, háromszor is fordult egy rendőrségi furgonnal, és a jármű aljába fektetve elmenekített a székházból a hátsó kapun embereket. Összesen 27 embert tudott így kimenteni, néhányan átmásztak a kerítésen, a többiek beszorultunk az épületbe. Ezután kezdődött a székház ostroma. Védekeztünk, ahogy tudtunk, de óriási volt a túlerő, hatszáz, csáklyával, fejszével felszerelkezett ember ostromolta a székházat, és egy adott pillanatban betörték a kaput. Elindultak fel az emeletre, lépésről lépésre haladtak előre. A többiek felmenekültek a padlása, hárman maradtunk lent: Demeter András, Szepessy László és jómagam. Demeter András akkor másodéves színis hallgató volt. Közben folyton telefonáltunk, hol Király Károlynak Bukarestbe, hol a rendőrség parancsnokának, Gambrea ezredesnek, hol Cojocaru vezérőrnagynak, a katonai helyőrség parancsnokának. Senki nem hallgatott meg minket. Király Károly azt mondta, beszéljünk Gambreával, a rendőrparancsnok azt mondta, összesen 25 embere van, akikkel nem tud mit kezdeni a védelmünkben. Cojocarut nem is értük el, a szolgálatos tiszt azt mondta, hogy nem találja. Így magunkra voltunk utalva. Amikor a Nemzeti Liberális Párt irodáin keresztül a támadók betörtek az emeletre, csak Demeter András lélekjelenlétén múlott, hogy nem lincseltek meg bennünket. András egy szőnyegleszorító rudat dárdaként elhajítva mellbe találta az egyik támadónkat, akik hirtelen emiatt megtorpant, és ahogy megállt, a többiek átbuktak rajta. Így egérutat nyertünk, és fel tudtunk menekülni a padlásra. Nehéz elmondani, mit éltünk át azokban az órákban. A padlást ránk akarták gyújtani. Hallottuk, hogy közeleg egy tűzoltókocsi, és azt hittük, hogy a tetőt akarják megbontani, így akarnak ránk törni.
Mi tett eközben a városvezetés?
Ioan Judea ezredes, a marosvásárhelyi CPUN vezetője győzködte Sütő Andrást, hogy jöjjünk le a padlásról. Sütő végül hitelt adott a katonai becsületszavának, és többedmagával (hat fiatalemberrel és egy idősebb hölggyel) lement. Mi többiek fent maradtunk, és nem tudtuk, hogy odalent mi történik, nem látszott semmi, már esteledett. Én végül egyedül lementem, hogy megnézzem, mi van velük. Jól megvertek, de kijutottam az előcsarnokba, és láttam, hogy ott tartják fogva Sütő Andrásékat. Visszamentem az emeletre, és számon kértem Judeán a történteket.
Hirtelen odafutott egy kiskatona azzal, hogy „vai de mine, au dat în ei, până s-au miscat”. Vagyis addig ütötték őket, amíg mozogtak. Ekkor történt az, hogy a románok megtámadták azt a teherautót, amelyet Sütő András elszállítására rendeltek oda, és agyba-főbe verték az írót és társait.
A teherautót nem őrizték katonák?
Dehogy, a katonák azért voltak odarendelve, hogy teret adjanak egy ilyen pogromnak, Sütő András megverésének. Volt egy Târă nevű őrnagy, akinek fontos szerepe volt ebben, ő egyenruhában azt kiáltozta, hogy „Daţi în bătrînu’!” (Az öreget üssétek!). Végül én visszamenten a padlásra a többiekhez, akik azt kérdezték, jöjjenek-e le. Azt mondtam nekik: ha akartok, gyertek, de ha nem, inkább ne gyertek. Egy idősebb marosvásárhelyi rendőr magához hívott, mert ismert, és azt mondta: „ne menjen le, mert ezek megölik”. Végül két román, trikolóros karszalagú „forradalmi ifjú” menekített ki a székházból. Az egyikük azt mondta: „itt van egy csomag cigaretta, gyere vele, és mikor leérünk, tegyed magad, hogy megkínálsz egy cigarettával”. Az úton hazafele az egyik utca sarkán találkoztam egy magyar tömeggel, azért mentek a központba, hogy megbosszulják a történteket. Visszafordítottam őket. A Kövesdombon laktam, amíg hazaértem, még három ilyen nagyobb csoporttal találkoztam, köztünk egy olyan nyolcvanas létszámú, suhancokból álló társasággal is. Este a lakásomra feljött Nicolae S. Dumitru, meggyőződni arról, hogy tényleg jól megvertek.
Mi történt március 20-án?
Huszadikán már korán reggel hallottuk, hogy a magyarok nagyon fel vannak háborodva, a gyárakból a városközpontba akartak vonulni. Megpróbáltuk ezt megakadályozni, de nem lehetett már visszatartani a tömeget. Így azt tekintettük feladatunknak, hogy egyben tartsuk az embereket és a lehető legbékésebb legyen a tüntetésük. Az a 20-30 ezer ember, aki ott volt akkor a főtéren, példát is adott a méltóságról. Volt a román demokrata ifjúsági szervezetnek egy vezetője, aki adott pillanatban azt mondta az erkélyről a Grand Hotel előtt gyülekező románoknak, példát vehetnének a magyarokról, ahogyan békésen a jogaikért tüntetnek. Közben próbáltuk felmérni a tömeg hangulatát, autókkal jártuk a környéket. Tudtuk, hogy Kincses Előd, akit azelőtt való nap lemondattak, visszajön Székelyudvarhelyről és szólni akar az emberekhez, mert a közösség várja. Írtunk neki egy szöveget, mert tudtuk, hogy mit kellene mondania a balhé elkerülése érdekében. Kincses végül egy egészen más szöveget mondott. Amikor összegyűlt annyi román ember, hogy már erőt éreztek magukban, rárontottak a magyar tömegre. A magyarság eleinte visszavonult, aztán felocsúdott, szégyenből is felszedte a padokat, és ellentámadásba lendült. Ez abba a fejleménybe váltott át, amelyet legjobban egy marosvásárhelyi orvos, Kisgyörgy Árpád idegsebész jellemzett: „sok fafejű embert láttam életemben, de ennyi zöld fafejűt még nem”. Ami azt jelentette, hogy a legtöbb román sérültnek a padokból feltépett zöld falécekkel volt beverve a feje. Mi folyton próbáltuk megállítani azokat a magyarokat, akik meg akarták bosszulni a történteket. Huszadikán éjjel folyamatosan telefonáltunk Székelyudvarhelyre, Székelykeresztúrra, Gyergyószentmiklósra, hogy leállítsuk ezeket az embereket. Még az a hír is járta, hogy három, bányászokkal teli szerelvény várakozik Székelykocsárdon, hogy Marosvásárhelyre jöjjön.
Több forgatókönyv is van arról, hogy mi történt valójában azokban a napokban a városban. Ön szerint mi a magyarázata ezeknek az eseményeknek?
Egyértelmű, hogy egy tudatos, előre eltervezett pogrom-kísérlet volt. Nem biztos, hogy ez kizárólag a román titkosszolgálat és a levitézlett kommunista elit ügyködése volt. Európának akkor nem volt semmilyen ellenőrző eszköze az esetleges kelet-európai etnikai konfliktusok kezelésére. Marosvásárhely jellegzetessége akadályozta meg azt, hogy akkor nem volt még véresebb a konfliktus a románok és a magyarok között. A történtek ugyanis még lélektani hadjárattal is párosultak. A vásárhelyi román elit olyan rémhíreket terjesztett, miszerint a magyaroknál esetleg lehetnek fegyverek, amelyeket Budapestről szállítottak nekik. Ha egyetlen lövés valahol eldördült volna, függetlenül attól, hogy melyik oldalról, abból komoly polgárháború lett volna. Szerencsére ez nem történt meg, mert egyik oldalon sem volt fegyver. Pontosabban: az egyik oldalon volt, és ott arra számítottak, hogy bevethetik, ha a másik oldalon eldördül egy fegyver. Most is azt mondom, a gondviselés keze józanságra intett minket, akkori vezetőket, meg tudtunk előzni egy szörnyű katasztrófát.
Sokan mondják, hogy a huszonöt évvel ezelőtti események nagyon rányomták a bélyegüket Marosvásárhelyre. Ezt hogyan látja?
Marosvásárhely halott város. Marosvásárhelyen nincs munkahely, nincs vásárlóerő, a város a múltjából él, ahogy tud. Marosvásárhelyre rányomtak egy bélyeget, kabátlopási ügybe keveredett.
Tudja a történetet: X-nek ellopták a télikabátját, de utána már senki nem emlékezett arra, hogy pontosan mi történt, csak arra, hogy X-nek köze volt valamilyen télikabát-lopáshoz.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Marosvásárhely márciusa (1.)
Lelkemben és tudatomban 1990. március 19-e, 20-a sebei az idő múlásával sem hegednek! Tényeket közlök – történész alapfoglalkozásom is erre kötelez.
Dr. Demény Lajos akadémikus, akkori oktatásügyi miniszterhelyettes a következőket írta: „Akkor a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum önállósítása körüli vita országos méretűvé terebélyesedett. (Demény Lajost Ion Iliescu ideiglenes államelnöknek Tőkés László, Domokos Géza és Király Károly 1990. február 1-jén javasolta oktatási miniszterhelyettesnek az azonnali hatállyal menesztett Pálfalvi Attila egyetemi tanár helyébe – szerz. megj.) Sikerült rávennem Mihai Şora miniszter urat, hogy miniszteri rendelettel saját aláírásával rendelje el a marosvásárhelyi Bolyai Líceum önállósulását. Mi több, sikerült rávennem, hogy döntését a televízió magyar adásában indokolja meg. Minden erőfeszítésünk ellenére fellépésünk nem sikerült. Marosvásárhelyen a miniszteri rendelet végrehajtási napjára, 1990. február 6-ára időzítették (és be kell ismernem, kitűnő szervezésben és óriási erőbedobással) a Vatra Românească alakuló gyűlését a helyi sportcsarnokban. Az utcára vitték a román diákok és egyetemi hallgatók ezreit, a volt titkosszolgálat és a hadsereg bizonyos tisztjeinek szervezése alatt.
Ugyancsak február 6-án – nem Ion Iliescu és Petre Roman kormányfő tudta nélkül – a Közoktatási Minisztérium egész vezetőségét rendkívüli és minden normális működési szabályt megszegő módon Drăgănescu miniszterelnök-helyetteshez rendelték. Ott állottunk a már annyiszor említett Gheorghe Manole (orvosdoktor, Ion Iliescu államfő kabinetfőnöke – szerz. megj.) által bevezetett és Marosvásárhelyről érkezett mintegy negyven személyből álló vatrás csoport előtt, amelyet egy Sabău nevezetű egyén vezetett.” Az öt órán át tartó támadássorozat végén – amikor Mihai Şora minisztert haza- és nemzetárulónak nevezték – Demény Lajos miniszterhelyettes megkérdezte: a marosvásárhelyi csoport kiket képvisel, kiktől van megbízatásuk? A Sabău Pop-Ioan vezette csoport képtelen állításaira kérte a gyűlés felfüggesztését, a románra fordított, a kolozsvári Szabadság napilapban megjelent, állítólag románellenes cikk eredetijének bemutatását és egy kívülálló, semleges tolmács azonnali behívását. Kiderült: a marosvásárhelyi tiltakozócsoportot Gheorghe Manole, Ion Iliescu államfő kabinetfőnöke készítette fel, amikor a kolozsvári Szabadság gyalázott számát az asztalra tették, abban semmi nem volt mindabból a „románellenességből”, amelyről a marosvásárhelyi csoport olyan vehemensen beszélt.
A marosvásárhelyi magyarellenes pogrom kidolgozói – írja visszaemlékezésében dr. Demény Lajos kiváló történész, volt oktatásügyi miniszterhelyettes – taktikát változtattak: negyedik miniszterhelyettesnek kinevezték a kétes jellemű Hans Otto Stampot: „A szebeni szász szociológus szűkebb körökben ismert volt, mint olyan, aki a Securitatéval és a nyugatnémet kontrainformációs szervekkel egyidejűleg együttműködött.”
Birtokomban Mihai Şora irodalomtörténész, oktatásügyi miniszter távirata Marosvásárhelyre, amelyben elrendeli a Bolyai Farkas Gimnázium – a volt, lassan 500 éves Református Kollégium – magyar tannyelvű oktatási intézménnyé való átalakítását. 1989. december 21-étől – amikor az alig tizennégy éves kisfiamat elvittem a Ceauşescu-rendszer ellen tüntetni – Marosvásárhely, Maros megye legújabb kori történéseinek krónikása voltam és maradtam. Az akkor szerzett gyomorfekélytől azóta sem sikerült megszabadulnom!
Az 1990. február 10-ei százezres könyves-gyertyás marosvásárhelyi felvonulásról külön tanulmányt írtam, hiszen a románokat – ahogyan Cristopher Dodd szenátor írta – valósággal sokkolta: tudtak arról, hogy elenyésző számban vannak ugyan magyarok, de február 10-én hirtelen, a föld alól Marosvásárhely utcáin megjelent százezer méltóságteljesen tüntető magyar! A könyves-gyertyás tüntetés után – végső kétségbeesésben – pontosan felmértem: párbeszédet kell kezdeményezni Marosvásárhely román lakosságával! Sajtótörténeti kuriózum, hogy 1990. február közepén megjelent szerkesztésemben az egyetlen lapszámot megért, gyönyörű kiadásban, tördelésben az olvasók asztalára eljuttatott, Dialog címet viselő folyóirat, amely vezércikként a Dialogare necesse est! mottót tűzte zászlajára. Később Egy lap tündöklése és bukása című tanulmányomban vázoltam: a marosvásárhelyi nyomda román nyomdamestere „véletlenül” hogyan ejtett kalapácsot a már kiszedett laptükörre. Ma már azt is tudom: minden olyan próbálkozás, mely az erdélyi magyarság jogsérelmeit, követeléseit, a jövővel kapcsolatos elképzeléseit román nyelven eljuttatni kívánja a többségi román nemzethez, eleve kudarcra van ítélve! Egyszerűen nem hisznek a kísérletezőnek!
Az első pillanattól kezdve, 1990. március 6-ától A Hét szerkesztőjeként minden nap jelen voltam az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar diákjainak ülősztrájkján. Én kalauzoltam a Fekete Doboz munkatársait, amikor felvételeket készítettek a sztrájkoló diákokról. Egyedi felvételek készültek! Negyedszázad eltelte után is pontosan emlékszem: talán soha nem lesznek olyan kiváló magyar orvos- és gyógyszerész hallgatói az egyetemnek, mint akikkel 1990. március elején örök barátságot kötöttem! Mivel ismertem a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem történetét, már-már törvényszerű volt, hogy 1990. március 19-én délután a Maros megyei RMDSZ engem „delegált”, hogy részt vegyek az N. S. Dumitru és Verestóy Attila vezette parlamenti küldöttség és az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román–magyar küldöttsége közötti „tárgyaláson”. Az idézőjel nem véletlen: a megegyezés szerint 1990. március 19-én délután négy órakor a román és a magyar tagozat két-két tanárának, illetve két-két diákjának kellett volna tárgyalnia a parlamenti küldöttséggel. A magyar diákok, tanárok betartották a megegyezést, a románok nem! Amikor délután négy órakor megérkeztem az OGYI épületébe, síri csend fogadott. Teljesen gyanútlanul beléptem az egyetemi szenátus tanácstermébe. Szembe találtam magam a román tagozat teljes tanári karával – akik még a családtagjaikat is meghívták! –, nagy részük részeg volt, és másfél órán át suhogó egyedül vitatkoztam, érveltem a magyar nyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem létjogosultsága mellett. 
Közben filmfelvétel is készült, mindegyre az arcomba világítottak!
Megvallom: úgy éreztem magam, mint Szibériában vagy a Duna-delta megsemmisítő munkatáboraiban érezhették magukat a politikai elítéltek. Ha eltűnök, senki sem fogja tudni, hol vagyok! Amikor a szenátus tanácstermébe beléptem, egy műanyag zacskóban a diktafont bekapcsoltam. Olyan üvöltés, az emberi mivoltukból kivetkőzött egyetemi tanárok hangzavara fogadott, hogy a legnagyobb szakértők sem tudják kiszűrni az ellenem, illetve az erdélyi magyarság ellen irányuló vádaskodásokat. Azok a román egyetemi tanárok, kiváló sebészek, akik magyar professzoroktól tanulták a medicinát, olyan mélységekbe zuhantak, mintha puszta fizikai létük is veszélybe sodródna, ha megalakulna a magyar tannyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem.
Huszonöt évi kutatás után joggal állíthatom: a magyar tannyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem fokozatos elsorvasztását, majd végleges felszámolását az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc vérbefojtásának ürügyén határozták el a legfelsőbb párt- és államvezetés szintjén, és ehhez a stratégiához foggal és körömmel ragaszkodnak! A véglegesítés szakaszában lévő, A Bolyai Tudományegyetem pere című, ezeroldalas kötetemben részletesen taglalom: 1962-től kezdődően hogyan katapultáltak a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetbe sztárnak kikiáltott román tanárokat, köztük a később Nicolae Ceauşescu kedvencének számító Dr. Pop D. Popa szívsebészt. A mi drámánk: a román nacionálkommunista kurzus felerősödésében támogatókra találtak a magyar nyelvű oktatás elsorvasztásában. Hadd ne említsek nevet: volt olyan rektora a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetnek, aki azért nem ment el a református papként szolgáló apja temetésére, nehogy klerikalizmussal vádolják.
Ma már vallom: volt egyfajta tudatosság abban, hogy a romániai román és magyar értelmiségi elit legkiválóbbjai számára – köztük Mircea Dinescu, Smaranda Enache – 1990. március 19-én és 20-án Budapesten szerveztek kerekasztalt! A Maros megyei RMDSZ – úgymond – vezetőség nélkül maradt. A 24 tagú megyei elnökségből mindössze öten álltunk a vártán: Borbély László, Kincses Előd, Szepessy László, Czire Dénes és alulírott. Téves minden olyan állítás, amely szerint március 20-án a hatalmas felháborodás – úgyszólván – elsöpörte a magyar elit minden próbálkozását! Állandó telefonkapcsolatban álltunk a vidéki RMDSZ-szervezetekkel! Alulírott délelőtt tizenegy órakor a marosvásárhelyi rádióstúdió magyar nyelvű adásában külön felhívásban kérte: a magyarok ne üljenek fel a provokációnak, a főtéren ne reagáljanak a román szélsőségesek támadásaira. Azt is megfogalmaztam: soha nem lehet lemosni azt a szégyent, hogy a 20. század egyik nagy magyar írójának, Sütő Andrásnak leitatott és félrevezetett románok verték ki az egyik szemét. Ott voltam a március 20-ai „interetnikus összecsapás” – ahogyan sajnálatosan aposztrofálják az akkor történteket – minden fontos mozzanatánál. Bárhogy magyarázzák: 1990. március 20-a az erdélyi magyarság egyik nagy győzelme! 
Sem a Görgény-völgyi, sem a mezőségi román lakosságot többé Marosvásárhelyre különböző magyarellenes ürügyekkel behozni nem lehet! Krónikásként és nem harcosként láttam, amint a kétségbeesett marosvásárhelyi magyarok másodpercek alatt puszta kezükkel széttörték a főtéri padokat és szembeszálltak a támadókkal, megfordítva a reménytelennek látszó csata kimenetelét. Magassarkú cipőben megjelenő csinos magyar nő valahogyan lapáthoz jutott és úgy vágta képen a rá támadót, hogy az soha nem felejti el!
Lassan már 25 éves megválaszolhatatlannak tűnő kérdés: miért sikerült a Görgény-völgyi, mezőségi románokat a magyarok ellen hergelni? Azért, mert egy 1849-es, az osztrák császárnak, Ferencz Józsefnek is eljuttatott jelentés szerint Görgényhodák, Libánfalva, Mezőpagocsa azon falvak közé tartozik, amelyeket – állítólag – a magyar forradalmárok földig romboltak, és részesei voltak a senki által nem bizonyított 40 ezer román áldozatnak. Holott az 1850. évi népszámlálás az említett településeken nemhogy veszteséget, hanem szaporulatot regisztrált!
1994. február 1-jétől a Román Televízió magyar adásának szerkesztőjeként minden esztendőben dokumentumfilmet készítettem a fekete március egy-egy kevésbé ismert fejezetéről. Megszólaltattam a Görgény-völgyéből Marosvásárhelyre tartó románok által halálra gázolt, háromgyermekes sáromberki Gémes István özvegyét, gyerekeit, az ugyancsak halálra gázolt nagyernyei Csupor István hozzátartozóit, a teremújfalusi Kiss Zoltán özvegyét – aki akkor lelte halálát, amikor 1990. március 20-án a Marosvásárhely főterén tüntető tömegen átszáguldó teherautó megállt az alsó, egykor görög katolikus, ma ortodox templom lépcsőjén. Megszólaltattam a marosszentgyörgyi roma származású Tóth Árpád özvegyét, akinek férjét az 1990. március 20-át követő magyarellenes retorzió idején a dübörgő tank hernyótalpa elé fektették.
Lányommal, Tófalvi Zselykével közösen megírtuk a tíz év börtönbüntetésre ítélt Cseresznyés Pál igazi drámáját Marosvásárhely márciusi mártírja címmel. Ott voltam a marosvásárhelyi törvényszéken, amikor Cseresznyés Pál ügyének tárgyalásakor bennünket, a teremben ülőket másfél órára bezártak, hogy a vád tanúja szabadon kószáljon Marosvásárhelyen, és elhozza az állítólagos tanút, aki Cseresznyés Pál bűnösségét igazolja. Tanúja voltam és vagyok Cseresznyés Pál lecsúszásának, de álljon elő bárki, aki annyi verés és megalázás után nem nyúl a pohár után. Mihailă Cofariu éppúgy áldozat, mint Cseresznyés. Koczka György tévés szerkesztő barátomnak bevallotta: az ortodox pópa figyelmeztette őket, hogy Marosvásárhelyre kell menniük a magyarokat megleckéztetni! Mihailă Cofariu – bárhogyan próbálja a román média fényesre csiszolni emlékezetét, valójában fejszével, rönkhúzó csákánnyal (capinával!) magyart ölni jött Marosvásárhely főterére, nem angyalként ereszkedett alá. Tudom, ha erőm, energiám engedi, megírom Marosvásárhely fekete márciusának az eddigi forrásoktól eltérő történetét.
Mindezt azért is írom, mert a következő „frontváros”: Sepsiszentgyörgy! Igen, a következő frontvárosnak Sepsiszentgyörgyöt szemelték ki, és következik Csíkszereda, a „kört” bezárja Székelyudvarhely. Szerencsére Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere ennek tudatában van. Az ő szavait idézem: „Van erről egy elméletem. Eszerint a román nemzetállam-építő rendszer változatlanul dolgozik, csak más eszközökkel, mint 1989 előtt, és lassabban képes eredményeket felmutatni. 
Korábban pártdöntés alapján egy-kettőre megépítették az etnikai arányok megváltoztatását is jelentős mértékben célzó ipari létesítményeket, illetve végrehajtották az ezekhez kötött nagy lakosságbetelepítéseket, ami a regionális tudat kiölését is célozta, hiszen az erdélyi románokat is szétszórták az országban. Az elmúlt 25 esztendőben e tevékenység két nagy sikert tudhat magáénak: magához ragadta Marosvásárhely irányítását, illetve az emberek tudatában egyre hatékonyabban leválasztotta Maros megyét Székelyföldről. A folyamatban nyilvánvalóan elsősorban Sepsiszentgyörgy, másodsorban Háromszék gyengítése a következő célpont, ebben az összefüggésben talán érthető, miért vagyok éppen én a célpont.” ( Csinta Samu: Jövőkép az aknafedő mögül – Interjú Antal Árpáddal)
Akinek illúziói vannak azzal kapcsolatosan, hogy Románia önszántából területi autonómiát biztosít Székelyföldnek, nagyon téved! Románia csak nemzetközi nyomásra hajlandó hasonló gesztusokra. Ahogyan az történt 1940. augusztus 30-án a második bécsi döntéskor, vagy Besszarábia Szovjetunióhoz való annektálásakor. Mindezek ellenére vagy mindezek mellett: Székelyföld autonómiájának kérdését minden lehetséges alkalomkor a nemzetközi közvélemény tudomására kell hozni! Támaszunk a kiváló fiatal történészgárda, akiket holmi „nyári mesékkel” nem lehet megvezetni! Az erdélyi magyarság feladata: minden információs csatornán kiépíteni a kapcsolatokat a fiatal román történész nemzedékkel. Így kap „történelmi hátszelet” huszonöt évvel ezelőtti marosvásárhelyi megemlékezésem is!
(folytatjuk) Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Marosvásárhely márciusa (2.)
Minden település, minden egyén életében lehetnek olyan sorsdöntő vízválasztók, amelyek akár évtizedekre meghatározzák életútját. 
Marosvásárhely történetében és sokunk életében ilyen éles cezúra 1990. március 19-e és 20-a. Akik átéltük, tudjuk: azóta teljesen megváltozott az életünk. Másként nézünk ugyanarra a tárgyra, épületre, másként járjuk ugyanazokat az utcákat, talán a szót is másként ejtjük, s a gondolatok is egészen másként formálódnak szöveggé a fehér papírlapon.
Március 19-e és 20-a eseményei úgy záródtak a tudatomban, mint valami különös páncélszekrényben. Még mindig nem érzem magam elég erősnek elviselésükhöz. Félek e furcsa két naptól. Úgy félek, mintha előttem állnának.
„A dokumentumok hangján”, naplószerűen, az átélt események pontos bemutatásával igyekszem felidézni a legapróbb részleteket is, mert csak így válik teljessé a véres hétfő és kedd története. Azé a történelemé, amely elemi erővel szólt bele mindennapi életünkbe. Íme a sűrített krónika 1990. március 19-éről és 20-áról.
Az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet 350 hallgatója március 6-ától az önálló magyar tagozat létrehozását követelve ülősztrájkot tart. Hiába írják egyik kérést a másik után, követeléseik mindenhol süket fülekre találnak. Március 19-én felröppen a hír: felkeresi őket egy parlamenti küldöttség, végre elmondhatják óhajaikat azoknak is, akik talán továbbítják a kormány, az ország ideiglenes elnöke felé. Éppen ezért a diákok képviselői és a tanárok úgy döntenek: 19-ére felfüggesztik az ülősztrájkot! Még a gyanúját is kerüljék el annak, hogy nyomást gyakorolnak a parlamenti küldöttekre! Akkor még nem tudhatták: 1990. március 19-e reggelétől másként számolják majd az időt, hogy Marosvásárhely történetének egyik legdrámaiabb korszakát élik át a következő 48 órában. Ma már nemcsak megkockáztatjuk, hanem határozottan állítjuk: a görgényhodáki, libánfalvi, dédabisztrai, mezőpagocsai román lakosok behozatalának egyik fő indítéka éppen az volt, hogy nyomást gyakoroljanak a parlament küldötteire, mint ahogy 1990. február 8-án történt, a két tanügyminiszter-helyettes látogatása idején, amikor egyik pillanatról a másikra megváltozott a korábban kiadott miniszteri rendelet is.
1990. március 19-e, délelőtt 11 óra
Az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet főbejáratához megérkezik Dumitru S. Nicolae egyetemi tanár, Verestóy Attila, a parlament két képviselője, akik – eredeti elképzelés szerint – meghallgatják a román és magyar hallgatók beszámolóját az eltelt napok eseményeiről, majd valamikor a délutáni órákban találkoznak a tanárok és diákok képviselőivel. A város központjából viszont vészjósló hírek érkeznek: néhány száz, egyesek szerint több mint ezer román anyanyelvű tüntetett a városháza előtt. Miközben a parlamenti küldöttség meghallgatta az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet hallgatóinak részletes, dokumentumokkal alátámasztott tájékoztatóját, a tüntető tömeg behatolt a Nemzeti Egységtanács megyei székházába, követelte Kincses Előd, Király Károly azonnali lemondatását. Kincses Előd tiltakozott: minden hasonló eljárásnak megvannak a törvényes módozatai. Az Egységtanács tagjai végül is meggyőzték, hogy a tömeg nyomására mondjon le.
Az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben a parlamenti küldöttséggel folytatott első találkozó nem hozott semmilyen eredményt. Dumitru S. Nicolae és Verestóy Attila azt javasolták, hogy délután négy órakor a román és magyar tagozat két-két tanára és négy-négy diákja találkozzon a rektor irodájában, és közösen határozzanak az elméleti és gyakorlati oktatás megszervezéséről. (Az utóbbi hónapokban a román anyanyelvű tanárok és hallgatók a tagozat létét is megkérdőjelezték: valamennyi hivatalos és nem hivatalos okmányban, levélben, átiratban a sorozat – serie – megnevezést használták.)
13 órakor
nagy-nagy izgalommal, belső feszültséggel hagytuk el az intézetet. Az RMDSZ Bolyai téri székháza körül vihar előtti csend. Izgatott emberek magyarázzák, mi történt az Egységtanács megyei székházában. Ez már különbözött a korábbi tüntetések viszonylag csöndes folyamától: áramütésként ért Kincses Előd lemondása. Akkor még nem is sejtettük, mit tartogat számunkra 1990. március 19-e.
Hiába erőltetem, egyetlen falat sem megy le a torkomon. Tartok a délutáni megbeszéléstől. Három órakor még beszaladok az RMDSZ megyei székházába. Ott van a maroknyi vezetőség, hiszen a derékhad éppen Budapesten a román–magyar közeledést, megbékélést készíti elő a román szellemi élet legkiválóbbjaival: Mircea Dinescuval, Gabriel Liiceanuval, Smaranda Enachéval az élen. Borbély László és Király István bejelenti: fél négykor a megyei vezetőség itthon maradt tagjai tanácskozásra gyűlnek össze. A székház körül a délelőtti váltásból kijött munkások gyülekeznek. Az RMDSZ vezetősége felkéri őket: menjenek nyugodtan haza, tartózkodjanak minden provokációtól. Válaszunk a délelőtti tüntetésre, lemondatásra, a február 10-ei tüntetéshez hasonlóan méltóságteljes, minden erőszaktól mentes magatartás lehet. Mindezt azért hangsúlyozom, hogy az olvasó világosan tájékozódjék: sem március 19-én, sem 20-án a magyarság részéről egyetlen, az uszítás legparányibb gyanúját tartalmazó felhívás sem hangzott el!
Délután háromnegyed négykor
már fent vagyok az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet központi épületében. A rektori előtt nagy a sürgés-forgás. Balsejtelmem beigazolódott: miközben a magyar tagozat képviselői pontosan betartották a találkozó lebonyolítására vonatkozó játékszabályokat, addig a román tagozat teljes létszámban megjelent. Megkérdőjelezték jelenlétem létjogosultságát is. Hiába hivatkoztam arra, hogy a délelőtt folyamán már jártam itt, tehát tudtam a délutáni találkozóról, egyszerűen kinéztek a rektori iroda előszobájából. (Már korábban is volt egy találkozó, amelyről azért maradtam le, mert közös megegyezés alapján a sajtó képviselői nem vettek részt. Ám a helyi román sajtó testületileg ott volt.) Heves vitákkal tarkított másfél óra következett. A két tagozat megbeszéléséről szó sem lehetett. A parlamenti küldöttség tagjai jóformán szóhoz sem jutottak, a magyar tagozat képviselői pedig az előszobában és a folyosón rekedtek. Délután fél hat körül hagytuk el az intézetet. Jung János adjunktussal úgy jutottunk ki a főbejáraton, hogy az őrséget álló román diákok öklüket rázva kiáltoztak utánunk.
A délelőtti tüntetésen olyan követelések is elhangzottak, hogy másnap reggelig minden magyar feliratot el kell tüntetni a városból! Ezért elindultak a Nemzeti Színház épülete felé. Valósággal ostrom alá vették Marosvásárhely főterét. Botokkal, fejszékkel verték le a még meglévő magyar feliratokat, bezúzták, darabokra törték a kirakatokat, hirdetményeket. A „népharag” lecsapott minden gyanútlan járókelőre: Vorbiţi româneşte, mâncaţi pâine românească (Beszéljetek románul, a románok kenyerét eszitek!) – kiáltásoktól visszhangzott az ország korábban talán legbékésebb főtere. A Színház téren máglyába hordták a magyar nyelvű falragaszok, hirdetőtáblák szövegeit. Égtek a színház hirdetőoszlopairól letépett fényképek is. A színház épületéből ki akarták kergetni a magyarokat. Néhány román színész próbálta menteni a válságos helyzetet, ahogy tudta.
Ilyen „erőpróba” után érkezett a felbőszült nép a Bolyai térre. A pártok székházát ostromgyűrű vette körül. A rádióstúdió épületét is megrohamozta a tömeg. A román szerkesztők leleményességén múlott, hogy az éppen adásban lévő magyar kollegáiknak, meg a technikusoknak nem esett bántódásuk. Megígérték, hogy a rádióban többet nem hangzik el magyar szó. A fejszével, villával, vasdorongokkal felfegyverzett tömeg a pártok székháza előtt üdvrivalgás és diadalordítás kíséretében egyesült: „Murim, luptăm, Ardealul nu cedăm!” (Meghalunk, harcolunk, Erdélyt nem adjuk!) A környéken lévő minden magyar táblát, feliratot letéptek, szétzúztak, eltapostak. A leíró- és másolóirodák kétnyelvű feliratait sem kímélték: csörömpölve zuhant az üveg a járdára. Az egyik vasrudas észrevette, hogy a Bolyai utca végét jelző névtábla véletlenül ott maradt a ház falán. Gyorsan ott termettek, fejszével verték le a zománcozott táblát. A sors furcsa fintora, hogy a ház egy román család tulajdona volt.
Megzavart lélekkel, kétségbeesetten nézte az a néhány magyar, hogy mit művel a felbőszült, félrevezetett tömeg. Gyorsan hazaszaladtam, felhívtam Sütő András lakását. Éva, Sütő András felesége akkor még úgy tudta, hogy férjét egy terepjáróval kimenekítették a székházból. Egy picit megnyugodtunk. Az újabb terepszemle azonban pontosan az ellenkezőjéről győzött meg. Emberi mivoltukból kivetkőzött férfiak, nők keringtek a székház körül. Millió darabba hullott szét a Teleki-Bolyai dokumentációs könyvtár, a galéria, a társadalomtudományi kutatóközpont névtáblája. A hajdani, Oroszlán névre hallgató vendéglő tőszomszédságában lévő másoló- és leíróiroda cégjelzése heteken át meggörbítve, szétverve szomorú mementóként figyelmeztette a járókelőket, hogy március 19-én a tüntetők a békés szóról feledkeztek meg leghamarább: Király Károly, Kincses Előd, Bolyai (?!) felakasztását követelték.
A sürgősségi, baleseti osztályon készült tanúvallomások egyértelműen bizonyítják, elegendő volt egyetlen magyar szó, hogy elszabaduljon a pokol. Ioan Gheorghe petelei lakos, a gernyeszegi sertéshizlalda alkalmazottja egyenesen a munkából jött a tüntetésre. A Bolyai téren egyik magyar barátját vélte felismerni. Elkiáltotta magát: Karcsi! Erre mindenfelől záporoztak rá az ütések. Hiába kiáltotta, hogy ő román, félholtra verték. A kórházban készült videofelvételen is világosan látszik, hogy a szája széle, a szeme alja, az egész arca állandóan vérzik, vérrel kevert nyállal formálja a szavakat. A pártok székházát két óra körül vette körbe egy rendkívül gyér rendfenntartó kordon. Még egy sokadalom felügyeletére is kevés lett volna. A felbőszült tömeg behatolt a székházba. Papírok, könyvek, Petőfit ábrázoló jelvények, újságok repültek ki az ablakon. Utólag azt állították: azért rohamozták meg a székházat, mert ott – úgymond – magyar nemzetiszínű zászló lengett a fő „árbocon”, meg a bent rekedt RMDSZ-esek kövekkel, téglákkal, cserepekkel dobálóztak az épületből, miközben meg sem mertek mozdulni a padláson! Az árbocon pedig csak román nemzetiszínű zászló lengett, soha senkinek eszébe sem jutott mást kirakni. Este fél kilenc után rendkívül veszélyessé vált a helyzet: a kiszórt papírokat, nyomtatványokat, könyveket, újságokat meggyújtották, s az épület, a padlásfeljáró felgyújtásával fenyegetőzött a tömeg. 
Ekkor hívtam újra Sütő András lakását. Mikor elmondtam, hogy az épület felgyújtásával fenyegetőznek, Éva kiejtette kezéből a telefonkagylót. Még hallottam, hogy kétségbeesett zokogása visszhangzik a lakásban. Bénító csend, leírhatatlan fájdalom és kétségbeesés nehezedett a városra. Sütő András szemét, amely oly felszabadultan és diadallal ragyogott december 22-én, és az azt követő napokban, akkor érte a végzetes ütés. Juhász Ilona a Népújság másnap megjelenő számában (1990. március 20.) keserűen jegyezte meg: „Az a gyűlölet, ahogyan ütöttek, az már nem ember ember elleni harc volt. Talán még a zsidókkal sem voltak ilyen kegyetlenek.” Aznap este 30 személy nevét jegyezték be a sürgősségi klinikán. 
A legsúlyosabb sérülést Sütő András szenvedte: arckoponyaseb, súlyos szemsérülés, szem- és szem körüli masszív bevérzés, bordatörés, tüdősérülés, repedés a bal karon, többszörös külső sérülés az egész testen. Szemtanúk egybehangzó vallomása szerint a tüntető tömegből többen is felmásztak arra a katonai teherautóra, mely menekíteni lett volna hivatott a pártházból a magyarokat, letépték a ponyvát, majd botokkal, husángokkal ütötték-verték Sütő Andrást és társait. A tompa ütések hangja messzire hallatszott. A teherautó elindult, de a megvadult tömeg megállásra kényszerítette. Katonák húzták le a rakodótérből a felmászott botozókat...
(folytatjuk) Tófalvi Zoltán
Erdély.ma

RMDSZ-kongresszus – Újraválasztották Kelemen Hunort a szövetség élére
Újabb négy évre Kelemen Hunort választotta elnökévé a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) pénteken, a szövetség Kolozsváron tartott 12. kongresszusán.
Kelemen Hunornak nem volt kihívója. A kongresszusi küldöttek közül – akik 585 érvényes voksot adtak le – 575-en szavaztak bizalmat neki.
Az RMDSZ „újratervezés" jelszóval rendezett kongresszusán Kelemen Hunor programbeszédében a társadalomszervezés erősítésére helyezte a hangsúlyt. „Az etnikai képviselet terén nincs alternatívája az RMDSZ-nek. Nem újabb és újabb pártokra van szüksége a közösségnek, hanem nyitott, befogadó és mindig megújulni képes szövetségre" – mondta az RMDSZ újraválasztott elnöke. Úgy vélte, az RMDSZ-nek is változnia kell, hogy megfeleljen a közösség elvárásainak. Mint mondta, az RMDSZ-nek nem arra kell összpontosítania, kinek az oldalán, és mikor kerül a bukaresti kormányba, hanem az erdélyi magyarsággal kell megerősítenie a kapcsolatát.
A kongresszusi küldöttek új alapszabályt is elfogadtak, amely megszünteti a politikai alelnöki tisztséget és a főtitkárság helyett újraalakítja a négy éve felszámolt ügyvezető elnökséget.
A kongresszusi vita során felszólalók közül sokan elismerték, hogy bizalomvesztést szenvedett el a szövetség, és változtatnia kell politikáján azért, hogy újraépítse a bizalmi viszonyt az erdélyi magyar közösséggel.
Az újratervezés mottót azonban többen is vitatták, megjegyezvén, hogy a gépkocsik műholdas navigációját ellátó GPS-készülékek akkor adják ki ezt a jelszót, amikor a gépkocsi letért a megfelelő útról.
Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke, szenátusi frakcióvezetője úgy vélte, nem az RMDSZ, hanem a romániai demokrácia tévesztett utat. Borbély László, a szövetség politikai alelnöke azt hangsúlyozta, az újratervezésnek az eszközöket kell megcéloznia, mert a szövetségnek nem sikerült megfelelően „eladnia a piacon" az eredményeit. Verestóy Attila szenátor úgy vélte, az RMDSZ-nek az újratervezés által az 1989 óta épített alaphoz kell visszatérnie, és azt kell célul kitűznie, hogy a 2016-os választások után kormányra kerüljön.
A kongresszus előtt Victor Ponta román miniszterelnök és Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes, valamint szinte valamennyi magyarországi és romániai parlamenti párt elnöke beszédet mondott. Victor Ponta azt kérte szövetségtől, hogy őrizze meg párbeszédkészségét, mert párbeszéddel a magyar közösség valamennyi legitim célkitűzését megvalósíthatja. A miniszterelnök azt állította, hogy maga is nyitott a párbeszédre, ugyanakkor megjegyezte: aligha állítható, hogy Romániában diszkriminálják a kisebbségeket Klaus Iohannis államfővé választása után.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes tapsot aratott azzal a kijelentésével, hogy „nem fogadható el semmi, ami az RMDSZ-t gyengíti, mert az erős erdélyi magyar képviselet letéteményese a Romániai Magyar Demokrata Szövetség”. Hozzátette, az RMDSZ-ben megvan az a képesség, hogy integráljon mindenkit, akit csak lehet.
Semjén Zsolt aggodalmát is megfogalmazta amiatt, hogy még mindig probléma Romániában a kétnyelvű táblák ügye, a magyar himnusz éneklése, a nemzeti szimbólumok szabad használata, hogy immár nemcsak a bürokratikus akadályozása látszik a kommunista rendszer által elrabolt egyházi ingatlanok visszaadásának, hanem visszamenőleg is megkérdőjelezik ennek a jogszerűségét. A miniszterelnök-helyettes olvasta fel Orbán Viktor kormányfő üdvözletét is, aki azért kívánt eredményes tanácskozást, hogy a mottóul választott „újratervezés" sikeres legyen.
Klaus Iohannis államfő üzenetében – amelyet egyik tanácsadója olvasott fel – a 25 éves RMDSZ-nek a romániai demokrácia megerősítésében játszott szerepét méltatta, amit a szövetség együttműködésre való nyitottságának és a párbeszédkészségének tulajdonított.
Tóbiás József, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke kijelentette, hogy a határon túli magyarságnak is az erős, befolyással bíró, nemzeti érdeket képviselni tudó Magyarország tud jó partnere lenni. Ehhez pedig be kell fejezni „a politikai hidegháborút” Magyarországon és a határokon túl egyaránt.
Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke úgy vélte, hogy az RMDSZ által meghirdetett „újratervezésről" Magyarországon is példát vehetnének. A pártelnök támogatásáról biztosította az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket, és a környezettudatosságot is a kongresszus figyelmébe ajánlotta.
Biró Zsolt személyében először köszöntötte az RMDSZ kongresszusát egy másik erdélyi magyar ellenzéki párt elnöke is. A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke kijelentette: a testvérharcnak vége.
A román jobbközép ellenzéket tömörítő új Nemzeti Liberális Párt (PNL) két társelnöke, Alina Gorghiu és Vasile Blaga hosszú távú, tíz évre szóló együttműködést ajánlottak az RMDSZ-nek. Kifejtették, hogy Romániában is fennáll a szélsőséges pártok előretörésének veszélye, ha a demokratikus erőknek nem sikerül megújulniuk úgy, ahogyan azt a választók elvárják tőlük.
Mario David, az Európai Néppárt (EPP) alelnöke üdvözlő beszédében kifejtette: az autonómia az etnikai identitás megőrzését szolgálja, és az RMDSZ autonómiatervezete az európai modellen alapul. Úgy vélte, fontos, hogy erről társadalmi párbeszéd alakuljon ki. „Az autonómia nem jelent fenyegetést az állami stabilitásra" – jelentette ki a teremben ülő román miniszterelnök és pártvezetők felé fordulva.
Az RMDSZ tanácskozása szombaton a program módosításával és a kongresszusi dokumentumok elfogadásával folytatódik.
MTI
Erdély.ma

Újraválasztották Kelemen Hunort (RMDSZ-kongresszus)
A magyar, a román, a székely és az EU-himnusszal kezdődött el tegnap Kolozsváron az RMDSZ tizenkettedik kongresszusa, amelyet az Újratervezés címszóval hirdettek meg. A rendezvényen 778 szavazati joggal rendelkező RMDSZ-tag, 150 meghívott és 120 sajtós vesz részt. Az elnöki tisztségért egyedül induló Kelemen Hunort 575 szavazattal 10 ellenében újraválasztották (5 érvénytelen volt), majd módosították az alapszabályt. A megnyitón Victor Ponta román kormányfő és Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes is megjelent, a romániai, magyarországi és határon túli pártok, európai szervezetek elnöki vagy alelnöki szinten képviseltették magukat, ott voltak a magyar történelmi egyházak vezetői és különböző világi méltóságok.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a megnyitó előtt elmondta: a kongresszusnak az az igazi tétje, hogy „megadja azt a lökést”, amely szükséges a bizalom megőrzéséhez, megerősítéséhez, esetleg kiterjesztéséhez az erdélyi magyar közösség soraiban. Olyan pillanatban tartják a rendezvényt, amikor a romániai és az erdélyi magyar társadalomban is sok feszültség, elégedetlenség gyűlt fel a politikusok és a politika intézményei iránt. A kongresszus jelszava, az újratervezés azt jelzi, hogy nem a célokat, az értékeket, hanem mindenekelőtt a politizálás módját kell megváltoztatni. „Sokkal több alázatra van szükség” – jelentette ki az elnök, aki az 1993-ban megfogalmazott célokat tartotta megőrzendőnek. Az RMDSZ ekkor iktatta be programjába az autonómia különböző formáinak az igényét. A román politikusok dicsérnek
A házigazdák – RMDSZ-vezetők és az RMDSZ szavahihetőségét, illetve Kolozsvár multikulturális jellegét méltató Emil Boc polgármester – köszöntőbeszédei után elsőként Klaus Johannis államfő üzenete hangzott el: a huszonöt éves RMDSZ-nek a romániai demokrácia megerősítésében játszott szerepét méltatta, amit a szövetség együttműködésre való nyitottságának és a párbeszédkészségének tulajdonított. Az államfő úgy véli, az RMDSZ és a többi romániai párt közötti párbeszéd vezetett a kisebbségi jogok elismeréséhez és a többség-kisebbség viszonyának javításához Romániában, de van még tennivaló. Johannis az egész politikai osztálynak üzente: a megosztottság nem tesz jót a társadalomnak, a fejlődésnek. Másfajta, a demokrácia alapértékeire építő politizálásra van szükség, szakértelemre, jó kormányzásra. 
Victor Ponta kormányfő, az SZDP elnöke  magyarul köszönt, és azt kérte a szövetségtől, hogy őrizze meg párbeszédkészségét, mert így a magyar közösség valamennyi legitim célkitűzését megvalósíthatja. Azt mondta, hogy maga is nyitott a párbeszédre, és megjegyezte: Johannis államfővé választása után aligha állítható, hogy Romániában diszkriminálják a kisebbségeket. Alina Gorghiu, az NLP társelnöke megköszönte az RMDSZ választóinak, hogy a tavalyi elnökválasztáson Johannist támogatták (és a magyar szeretlek szóval búcsúzott). Az NLP másik társelnöke, Vasile Blaga szerint ez nemcsak azt üzente az RMDSZ-nek, hogy lépjen ki a Ponta-kormányból, hanem azt is, hogy az NLP-vel közösen kell a politika megújításán dolgoznia, hiszen mindkét politikai erő az Európai Néppárt tagja. Az NLP vezetői hosszú távú, tíz évre szóló együttműködést ajánlottak az RMDSZ-nek. Călin Popescu Tăriceanut megtapsolták, amikor kijelentette, hogy Kolozsvár neve mellől törölni kell a kommunista múltat idéző Napocát. Daniel Constantin, a Konzervatív Párt elnöke az RMDSZ megbízhatóságát emelte ki, Gheorghe Firtzak rutén képviselő a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciójának nevében előbb románul, majd magyarul szólt a küldöttekhez, magyar édesanyjára emlékeztetve. Erősítés külföldről
Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes a Fidesz–KDNP nevében köszöntötte „szeretett honfi- és nemzettársait”. Elsőként Orbán Viktor levelét olvasta fel, majd Victor Ponta román kormányfőhöz fordult. „Nem gondoltuk annak idején, hogy 2015-ben még mindig probléma lehet a kétnyelvű táblák ügye, a magyar himnusz. A Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása visszamenőleg megkérdőjelezi a restitúciós folyamatot, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen megfélemlítik a magyar oktatókat. Soha nem gondoltuk volna, hogy hivatalos román dokumentum biztonsági veszélyforrásnak nevezi majd az autonómiatörekvéseket. Az erdélyi magyarság soha nem kért olyant, amire ne lenne példa az EU-ban. Visszautasítjuk, hogy az erdélyi magyar törekvéseket összemossák a rasszizmussal, szélsőséggel” – mondotta. Semjén Zsolt szerint nem vagyunk kevesebbek egyetlen nemzetnél sem: „ha másoknak lehet, nekünk is lehet, ha erről lemondanánk, akkor elfogadnánk, hogy másodrangúak vagyunk”. Kijelentette: „Nem fogadható el semmi, ami az RMDSZ-t gyengíti. A parlamenti képviselet letéteményese az RMDSZ, amelyben megvan az a képesség, hogy integráljon mindenkit.” A magyar ügy képviselete Bukarestben a teljes Kárpát-medencei magyarságot segíti; a magyar kormány és az RMDSZ közötti viszony nem csupán rendezett, hanem bizalmi. A magyar pártok támogatják az autonómiatörekvéseket,  „Magyarország önök mögött áll” – mondotta.
Mario David, az Európai Néppárt alelnöke az autonómiáról elmondta, hogy nem jelent fenyegetést az állami stabilitásra, az etnikai identitás megőrzését szolgálja. Az RMDSZ autonómiatervezete az európai modellen alapul, ezért fontos, hogy erről társadalmi párbeszéd alakuljon ki. Hans Heinrich Hansen, az Európai Népcsoportok Föderatív Uniójának elnöke a romániai magyar közösséget ért jogsérelmekről beszélt: a közösségi jelképek használatának korlátozásáról, az államosított egyházi javak visszaszolgáltatásának megkérdőjelezéséről, az etnikai autonómiatörekvések közbiztonsági veszélyforrássá minősítéséről. Mindez elfogadhatatlan egy európai demokráciában, a többségnek meg kell értenie, hogy a kisebbségeki jogok nem rövidítik meg. Támogatásáról biztosította az RMDSZ-t Tóbiás József (MSZP), Schiffer András (LMP) pártelnök is. Felvidékről Berényi József MKP- elnök, Kárpátaljáról Zubánics László és Barta József, Horvátországból Juhász Sándor, a szlovéniai magyarok részéről Horváth Ferenc fejezte ki szolidaritását.  A testvérharcnak vége
Biró Zsolt személyében először köszöntötte az RMDSZ kongresszusát egy másik erdélyi magyar párt vezetője is. Az MPP elnöke kijelentette: a testvérharcnak vége. „Nem feszülhetünk egymásnak, amikor a közösségi ügyekért kiállókat retorziók fenyegetik, amikor szimbólumainkhoz való jogunkat csorbítják” – mondotta. Biró az új felelősség politikájáról beszélt, melybe nem tartozhatnak bele azok, akik az RMDSZ-t árulónak, az MPP-t egységbontónak tekintik.
Kelemen Hunor beszámolója
Az RMDSZ elnöke felelevenítette a négy évvel ezelőtti megválasztásakor tett ígéreteit, és elemezte, hogy ezekből mi valósult meg. Emlékeztetett: az elnökség és az állandó tanács átalakításával kiszélesítették a döntéshozatalt, egyetlen magyar közösség képviselete sem maradt ki a döntések előkészítéséből és azok meghozatalából. Bevonták az ifjúsági szervezeteket és a platformok képviselőit. Létrehozták a nőszervezetet, a Kulturális Autonómia Tanácsot, amely megerősítette a civil szervezetekkel ápolt partnerséget. A román pártokkal párbeszédet folytattak, és a parlamenti demokrácia eszközeit használták. „Ez nem változott, és ezen nem kell változtatni” – jelentette ki Kelemen, aki szerint az RMDSZ a vita elől sohasem menekült, mindig azt vállalta, hogy a romániai magyarság érdekeit képviselje. A román politikai pártok vezetőinek jelenléte a kongresszuson azt is bizonyítja, hogy az RMDSZ-t komoly és megbízható partnernek tartják. Az RMDSZ rendezte a viszonyát a magyar kormánnyal, a Fidesszel és a KDNP-vel, és „ha szükséges, közös álláspontot is ki tudunk alakítani”. A szervezet külpolitikájáról azt mondta: az elmúlt négy évben az RMDSZ proaktív szerepet vállalt az Európai Néppártban, képviselőik révén az Európai Parlamentben, az Európa Tanács különböző testületeiben és az őshonos európai etnikai, nemzeti és nyelvi kisebbségeket tömörítő szervezetben, a FUEN-ben is, amelynek ma már RMDSZ-es alelnöke van. A Minority Safe Pack által megteremtették az európai kisebbségi szolidaritást, s bár „az első nekifutás nem volt sikeres, nem adjuk fel”. Az RMDSZ kormányzati tevékenysége kapcsán felidézte: négy év alatt kétszer voltak kormánykoalícióban: első alkalommal sikerült megakadályozni a székelyföldi és partiumi magyarságot hátrányosan érintő területi közigazgatási reformot, második esetben „elmentünk a falig egy magyar ügy, a MOGYE miatt”; ez a kormány bukásával végződött. Kelemen szerint helyes döntés volt, hogy az RMDSZ a szociáldemokratákkal folytatta a kormányzást, és az is, hogy „magyar érdek miatt” megszakította. A mandátuma alatt lezajlott választásokról elmondta: „az adott helyzetben mindeniken jó eredményeket értünk el”. 2012-ben, már ellenzékben, a hármas magyar–magyar versenyben több polgármesteri tisztséget szereztek meg, mint négy évvel korábban. A parlamenti választásokon „politikai kalandorok tették kockára az erdélyi magyarság parlamenti jelenlétét”, de nem sikerült térdre kényszeríteni a szövetséget. A tavalyi államfőválasztás alkalmat adott arra, hogy az RMDSZ reális jövőképet mutasson fel mind az ország, mind a magyarság számára: olyan intézményes garanciákat javasoltak a nemzeti közösség identitásának megőrzésére – a regionális és a kulturális autonómiát –, ami az országot nem gyengíti, hanem erősebbé teszi. A székelyföldi autonómiatervezetről nem voltak és nincsenek illúzióik, „látjuk, hogy a román társadalom nehezen érti és nem fogadja el a kisebbségi kérdésnek ezt az intézményes garanciákat nyújtó megoldását”. Nagy gond, hogy az állam különböző intézményei akadályozzák a kisebbségi jogokról szóló törvények alkalmazását, a burkolt újraállamosítás veszélye nagyobb, mint valaha, és a kollektív bűnösség elvét alkalmazzák – mondotta, és állást foglalt Markó Attila, valamint Nagy Zsolt ártatlansága mellett: szerinte a korrupció elleni harc leple alatt koncepciós vádak is születnek. Emlékeztetett a szimbólumhasználat megkérdőjelezésére, és szót emelt egy többség és kisebbség közötti megállapodás mellett, ami egyszerre tenné kiszámíthatóvá a jelent és tervezhetővé a jövőt. Az RMDSZ csak akkor tudja a munkáját elvégezni, ha belátja, hol tévedett, és tudatosítja, hogy a politika mindenekelőtt közösségszolgálat. Kelemen szerint az RMDSZ szövetségesei továbbra is a magyar emberek, akik kitartottak amellett, hogy ott kell lenni az önkormányzatokban, a bukaresti törvényhozásban és az Európai Parlamentben. 
Vita az újratervezésről
A felszólalók közül sokan elismerték, hogy bizalomvesztést szenvedett el a szövetség, és változtatnia kell politikáján, hogy újraépítse a bizalmi viszonyt az erdélyi magyar közösséggel. Kovács Péter főtitkár szerint rég volt ilyen nehéz helyzetben az erdélyi magyarság: 2004 óta nem szavaztak annyian az RMDSZ-re, mint amennyi szavazatot 2014 őszén Klaus Johannis államelnök kapott a magyaroktól. Az Újratervezés mottót többen is vitatták, mert a GPS-készülékek akkor adják ki ezt a jelszót, amikor a gépkocsi letért a megfelelő útról. Markó Béla volt RMDSZ-elnök, szenátusi frakcióvezető szerint nem az RMDSZ, hanem a romániai demokrácia tévesztett utat. Megrendült a demokráciába és a politikába vetett bizalom, sokan csodára várnak, és ez könnyen lehet egy autoritárius rezsim előszobája – figyelmeztetett. Borbély László politikai alelnök szerint az újratervezésnek az eszközöket kell megcéloznia, mert a szövetségnek nem sikerült megfelelően „eladnia a piacon” az eredményeit. Verestóy Attila szenátor szerint az RMDSZ 1989 óta építi az autonómiastruktúráit, ehhez kell visszatérni, és azt kell célul kitűzni, hogy a 2016-os választások után az RMDSZ kormányon legyen. A kongresszus tapssal jelezte szolidaritását Nagy Zsolt egykori távközlési miniszterrel, aki a börtönből írt levelében többek között azt üzente, hogy a közösségért kötelező dolgozni. Székely István szakpolitikákat, Hegedűs Csilla női kvótát kért, Antal Loránd Miért-elnök az ifjúság támogatását. Végül Kelemen Hunor válaszolt a felvetésekre, és ismertette választási programját. Meg kell erősíteni a partnerséget a társadalom különböző részeivel, több közös szervezésre és hatékonyabb számonkérésre is szükség lesz. Tartalmasabb kommunikációt ígért a román többség irányában, valamint közös döntéseket, ám közös kiállást is kért ezek mellé.  Villámgyors szavazás
A titkos szavazás este fél nyolckor kezdődött és alig fél órát tartott, nyolckor már az alapszabály módosításához láttak. A Márton Árpád által ismertetett tervezetet percek alatt elfogadták. Megszűnt a politikai alelnöki tisztség, a főtitkárság helyett pedig újjáalakul a négy éve felszámolt ügyvezető elnökség. Ennek felépítésére és vezetőjére az újraválasztott szövetségi elnök tesz javaslatot az SZKT júniusi ülésén. A munkálatok ma a program módosításával és a kongresszusi dokumentumok elfogadásával folytatódnak.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Új úton a szövetség (Az RMDSZ 12. kongresszusa)
Az RMDSZ programjának módosításával és a programot kiegészítő dokumentumok elfogadásával zárult szombaton a szövetség Kolozsváron tartott 12. kongresszusa. Ezt megelőzően levetítették a szövetség 25 éves történetét összefoglaló egyórás dokumentumfilmet és Ezüsttulipán-díjat adtak át közel 80 jelenlegi és egykori országos testületi vezetőnek /köztük Verestóy Attilának).
Kelemen Hunor újraválasztott elnök a kongresszust záró sajtótájékoztatóján elmondta, a program alig változott, abból az időközben érvényességüket vesztett pontokat törölték. A határozatok közül az oktatáspolitikára vonatkozót emelte ki. Mint fogalmazott, a szövetség az anyanyelvű oktatás biztosításán túl az oktatás minőségére is hangsúlyt akar fektetni.   A kongresszus határozatot fogadott el a gazdasági és adópolitikáról, amelyben az Európai Unió által biztosított források jobb kihasználását és a kis- és középvállalatok támogatását ajánlja; a családpolitikáról, melyben adókedvezményeket javasolt a többgyermekes családoknak, a nők és a fiatalok politikai szerepvállalásának az ösztönzéséről; a szövetség külpolitikai és nemzetpolitikai törekvéseiről. Az elnök újságírói kérdésre elmondta, a szövetség sem esküvőre nem készül a Nemzeti Liberális Párttal – melynek vezetői pénteken hosszú távú együttműködésre tettek javaslatot –, sem kikosarazni nem akarja a jobbközép pártot. Hozzátette, jelenleg is párbeszédet folytatnak az ellenzéki partnerekkel, például a választási törvények módosításáról. Megjegyezte, ha az ellenzék bizalmatlansági indítványt szándékozik benyújtani a Ponta-kormány ellen, az indítvány tartalma függvényében tárgyalnak annak esetleges megszavazásáról. Hozzátette, jelenleg az ellenzéknek nincs elég voksa a kormánybuktatáshoz.
Visszanyerni az emberek bizalmát
Kovács Péter eddigi főtitkár a legesélyesebb az újjáalakult ügyvezető elnökség vezetői tisztségére – mondta a kongresszust kiértékelő sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki az emberek bizalmának visszanyerését tartja az RMDSZ legfontosabb feladatának. „Tartalmas kongresszus volt. Nagy meglepetések nem voltak, de az újratervezés vitájában egyvalamiben meg tudtunk állapodni: változni kell, több alázatra, emberközpontú politikára van szükség” – jelentette ki. A pénteken újraválasztott szövetségi elnök a magyar emberek bizalmának megőrzését, visszaszerzését tartja fontosnak. „Huszonöt éven keresztül emberek százezrei értéknek tekintették az érdekképviseletet, és ez azt jelenti, hogy ez számukra fontos. Azoknak a fiataloknak a bizalmát is meg kell nyerni, akik a rendszerváltás után születtek, s más viszonyítási alapokkal indulnak az életbe. Meg kell tudnunk győzni őket az etnikai érdekképviselet létjogosultságáról” – fogalmazott a politikus. Újságírói kérdésre elmondta: a másik két magyar politikai szervezettel közösen tartandó marosvásárhelyi előválasztáshoz hasonló megoldást elképzelhetőnek tart más településeken is, ám az előválasztás szerinte nem csodafegyver. „Sok buktatója is van. Nem elég az előválasztást megnyerni, a választásokat kell megnyerni. A marosvásárhelyieknek is azt mondtam: támogatom, de ne keltsük azt a látszatot, hogy ezzel minden problémát megoldottunk” – számolt be Kelemen Hunor. Erőfeszítések a Székelyföld autonómiájáért
Az RMDSZ továbbra is tenni akar azért, hogy törvényt fogadtasson el a román parlamentben Székelyföld területi autonómiájáról – mondta Kelemen Hunor az MTI-nek adott interjúban. 
A szövetség a 2013 májusában tartott csíkszeredai kongresszusán fogadott el határozatot a székelyföldi autonómiatervezet kidolgozásáról, ám a közvitára bocsátott tervezetét mindeddig nem nyújtotta be a parlamentben, és az autonómiatervezet kérdése a hét végi kolozsvári kongresszuson sem merült fel. Kelemen Hunor az MTI kérdésére kijelentette: az lenne a legkönnyebb, hogy a törvénytervezetet már holnap beterjesszék a parlamentben, de ehelyett azt az utat választották, hogy előzetesen megpróbálják meggyőzni a román társadalmat a törekvés helyességéről, és elkészítenek egy sor szakpolitikai dolgozatot, amelyek szükségesek az autonómia kiteljesítéséhez. Az RMDSZ elnöke cáfolta hogy takaréklángra tették volna a román társadalom meggyőzését. „Amikor bilincscsörgés föd el minden egyéb témát az országban, akkor nagyon nehéz felszínre hozni az ilyen, egyébként sokkal fontosabb ügyeket” – jelentette ki Kelemen Hunor.
Az újraválasztott elnök azt is elmondta, a kongresszus mottójául választott újratervezés jelentős változást fog eredményezni a szövetség politikai elitjének felállásában. A 2016-os választások talán az elmúlt választási ciklusok legnagyobb változásait fogják hozni – jelentette ki. Arra a kérdésre, hogy az újratervezés annak az elismerését jelenti-e, hogy korábban hibázott a szövetség, kijelentette: mindenki hibázik, a politikusok is. Úgy vélte azonban, hogy az RMDSZ esetében nem történt úttévesztés, csupán azt ismerték fel, hogy lemaradhatnak, ha nem tartanak lépést a változó társadalommal.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Filmkockák az RMDSZ huszonöt éves megdicsőüléséről
Aki gondolkodásra, önálló ítélethozatalra képes felnőttként megélte a Ceauşescu-korszakot, az valószínűleg egy életre immunitást biztosító eszmei oltást kapott a kommunizmus ellen. A propaganda és a valóság közötti éles szakadék, a privát életbe belevilágító állam, az értelmiség fájó dilemmája a kényszerű megalkuvás és az egzisztenciális bizonytalanság között, az előírt világnézettől való eltérés brutális megtorlása, az egyéni kezdeményezések visszametszése, a közösségi önszerveződés megakadályozása, az ízléstelen személyi kultusz mind olyan mozzanatok, melyek tragikus emlékként egy életen át végigkísérik azokat, akik mindezeket megélték.
Beépített vagy hithű kommunisták
Amikor a nemzeti autonomista tábor az RMDSZ utódkommunista mivoltáról értekezik, nem árt a distinkció. A minősítés csak egyes elemeiben áll meg. A beszervezés az egyik meghatározó mozzanat. Aligha tagadható, hogy megalakuláskor az RMDSZ soraiban felülreprezentáltak voltak a korábbi „hivatalos” magyarok, akik csak úgy kerülhettek jó pozíciókba, ha megkötötték a maguk kompromisszumát a kommunista rendszerrel vagy egyenesen kollaboránsai, netán őszinte hívei voltak annak. S mint tudjuk Kövér Lászlótól, a kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna. Az exkommunisták nem tudták levetkőzni bolsevik reflexeiket. Elég, ha arra utalunk, miként került szervezeten kívülre minden olyan RMDSZ-es politikus, aki a kommunista rendszerrel való nyílt szembeszegülést választotta, Király Károlytól Szőcs Gézán, Borbély Ernőn, Búzás Lászlón át Tőkés Lászlóig. De nemcsak a kiszorítás ilyen ősbolsevik reflex, hanem a történelemhamisításra való hajlam is. Az RMDSZ tízéves fennállása alkalmából kiadott 1999-es CD kronológiája megannyi példáját hozta a történelemhamisító igyekezetnek: az RMDSZ minden addigi válságát a Hargita megyei listahamisítástól a Neptun-ügyön át a Nagy Benedek-ügyig. Mi más juthat az ember eszébe, miután végignézi azt az egyórás hőseposzt, amelyet a 25 éves jubileumát ünneplő RMDSZ készíttetett a szövetségnek nevezett párt első negyed évszázadáról?
Az szinte természetes, hogy a megszólalók majdnem egytől egyig az RMDSZ Markó–Takács-féle fősodrából kerülnek ki, mely tandem közel két évtizeden keresztül meghatározta az RMDSZ politika tartalmát és formáját. Készítettem egy pontosnak szánt statisztikát is a filmben megkérdezettek megszólalásairól. A listát Markó vezeti húsz megszólalással, őt követi Takács Csaba tizeneggyel, majd Kelemen Hunor következik hattal, Varga Attila öttel, Tokay György, Varga Gábor és Csiha Tamás hárommal, Márton Árpád, Hajdú Gábor és Kántor Lajos kettővel, végül Béres András, Nagy Benedek, Borbély László és Bíró Rozália eggyel. Érdekes módon kimaradt Verestóy Attila, Frunda György, a főtitkár Kovács Péter. A „másik oldalon” inkább érthető Tamás Sándor, Antal Árpád és Ráduly Róbert mellőzése. Kincses Elődnek, aki közel negyven százalékot ért el 1999-ben Markóval szemben az elnökválasztás alkalmával, a neve sem hangzik el.
Vitatható hitelesség
A korabeli bejátszásokon feltűnik Domokos Géza, Sütő András, Verestóy Attila és Toró T. Tibor, valamint többen a felsorolt megszólaltatottak közül. Az RMDSZ egykori főtitkára majd alelnöke, Szőcs Géza, volt szenátora, Király Károly csak említés szinten van jelen, a tiszteletbeli elnök Tőkés Lászlót idézik többször, de vitatható hitelességgel. Csiha Tamás úgy emlékszik, hogy Tőkés László mondta volna, hogy „a brassói kongresszust elvesztettük”, ami nem kizárt, de a volt tiszteletbeli elnök harcostársainak emlékezetében ez a mozzanat nem maradt meg. Egyébként furcsa is lett volna, hogy ilyet mondjon Tőkés László, hiszen ő maga lépett vissza az elnökjelöltségtől, miután a másik tábor – legalábbis a kongresszuson – betartotta a belső egyezséget és megszavazta az autonómiaelvű alapszabályzat- és programmódosításokat. Később, pozícióba kerülve azonban sorra rúgták fel a korábbi egyezségeket. Ide kívánkozik az a megjegyzés is, hogy az autonómiaelvű, magyar érdekekre alapozott magyar egység a szentség, amit bizonyára Tőkés László is így gondolt, a román nemzetstratégia szándékainak elvtelen egységes kiszolgálását azonban aligha tekinthetjük szentségnek.
A film lényegében az utóbbi két évtized RMDSZ-propagandájának foglalata. Ismét elhangzik, hogy az egyik út a marosvásárhelyi véres események konfliktusos útja, a másik a parlamenti tárgyalásos, a kormányzati szerepvállalást is megcélzó út. Tokay érvelése –miszerint aki nem látja, hogy a politika a kormányzati szerepvállalásról szól, az ne politizáljon – még a többségi társadalomra sem igaz, hát még egy kisebbségi érdekképviseletre. Ezzel a megközelítéssel ismét horizonton kívülre kerül a törvényes és békés eszközöket igénybe vevő, de politikai konfliktusokat is vállaló stratégia, amely a nyomáskifejtés útján kíván eredményeket elérni. Többen is azt állítják, hogy a magát radikálisnak, kurucnak, autonomistának, nemzetinek nevező tábor nem jelöli meg az utat, amivel az autonómiához kíván elérni. Az sem zavarja a megnyilatkozókat, hogy erről az útról több kötetnyi irodalmat lehetne összeállítani az autonomista szerzők tollából.
Hol van a Frunda-féle autonómia?
A film demagóg összevetésekben bővelkedik: míg 1990-ben egy kétnyelvű feliratból véres összecsapás robbant ki Marosvásárhelyen, addig 2005-ben maga a román kormány nyújtotta be a kulturális autonómiatervezetet. Többszörös csúsztatás ez, hiszen nem a kétnyelvű gyógyszertárfeliratból lett a halálos áldozatokkal is járó konfliktus, hanem román titkosszolgálati manipulációból, amihez az emlékezetes felirat csak ürügy volt. 2005-ben a kisebbségi törvénytervezet a kulturális autonómiának csak a címszavát tartalmazta, hiszen a Kulturális Autonómiatanács közjogi jogosítványokkal való felruházását kitolta beláthatatlan távolba.
A film vége az egységről és az autonómiáról szól. Markó Béla ugyanazt mondja, mint Frunda György sztárszenátor kollegája 2001-ben: az erdélyi magyarság kulturális autonómiáját sikerült megvalósítani. Markó egy tetszetős felvezetéssel próbálja eladni a politikai sikerpropagandát. Az önálló közösség gondolatával egyetérthetünk, és azzal is, hogy ehhez önálló iskolarendszerre, önálló kulturális életre, a nyelvi és identitásmegőrzési jogok teljes körére van szükség. Azzal viszont már nem, hogy mindezeket az RMDSZ „nagyjából kialakította”. Az önálló iskolarendszer megteremtésétől igen távol vagyunk: még azt is Bukarestben döntik el, hogy kiről lehet magyar iskolát elnevezni... Gyermekeink az átideologizált, meghamisított román történelmet kénytelenek tanulni, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem kálváriáját ne is említsük.
Szép teória az, amit Varga Attila és Varga Gábor kifejtenek a film végén, miszerint az autonómiát csinálni kell. A székely termék védjegye kétségkívül fontos, a létező jogi keretek autonóm cselekvéssel való kitöltése szintén, de az autonómia nem ebből áll, hanem elsősorban önrendelkezés-elvű intézményrendszer, a saját magyar sors alakításának a román állam által elismert jogi kerete, melynek megvalósításához nemhogy közelebb lennénk ma, hanem Románia európai uniós csatlakozása után inkább távolabb kerültünk.
De bármennyire is rosszabb a starthelyzet ma, mint volt negyed évszázada, nincs más utunk, mint amit egykoron, huszonkét esztendeje Brassóban megrajzoltunk: államon belüli állam, saját közösségi akaratunkat becsatornázó intézményrendszer és nyomásgyakorló autonómiaelvű politika. Minden más út közösségünk megsemmisüléséhez vezet.
Borbély Zsolt Attila |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Politikusi erdőmaffia
Nagy erdővédő-harcosok lettek politikusaink, oly hevesen oltalmazzák a fákat, mintha nem lennének felelősek az elmúlt huszonöt esztendő pusztításaiért. Pártállástól függetlenül, igaz más érvekkel, de minden témában megszólaló politikus az irtások ellen ágál, bizonygatja, hogy amit ő akar, az az igazi, a másik tábor sunyi módon a további szabad prédát törvényesítené.
Victor Ponta hirtelen zöld aktivistává változott, a legdrasztikusabb megoldásoktól sem riad vissza, egyenesen betiltaná a rönkexportot. Három éve miniszterelnök, mostanáig eszébe sem jutott bármilyen lépést tenni, mi több, mentora, Adrian Năstase és apósa, Ilie Sârbu felelős a Holzindustrie Schweighofer romániai megtelepedéséért, pártja vezető politikusai kapcsolódnak így vagy úgy az erdőbizniszhez. A liberálisok az új törvény ellen szónokolnak, szerintük nem elég erős, nem biztosít elegendő védelmet, elnöküket, Klaus Johannist próbálják menteni, aki visszadobta a jogszabályt, de ártatlan báránynak ők sem mondhatóak, soraikban többen is belekeveredtek valamilyen módon erdeink végletekig történő kiszipolyozásába. Nehéz vétlennek és önzetlennek nevezni az RMDSZ-t is, hisz nagy hatalmú szenátorát, Verestóy Attilát ma is „Isten druzsbájaként” emlegetik, de az elmúlt évtizedekben több magyar környezetvédelmi miniszter regnált, s keveset hallottunk arról, hogy megálljt parancsoltak volna az erdők letarolásának, mi több, Háromszéken az RMDSZ aktív közbenjárásával vethette meg lábát az osztrák nagyvállalat, Olosz Gergely volt szenátor segítette megtelepedésüket, Tamás Sándor megyeitanács-elnök pedig nemcsak boldogan asszisztált bemutatkozó sajtótájékoztatójukon, de az engedélyeztetés elől is hárította az akadályokat. A legnagyszájúbb erdővédők tehát éppen azok, akik saját zsebüket vagy érdekcsoportokat kiszolgálva, tudatosan, esetleg nemtörődöm módon hozzájárultak a jelenlegi áldatlan helyzethez. Csontig kellett hatolnia a késnek, és beigazolódnia, telhetetlenségük határtalan, eszük ágában sincs az új törvénnyel megálljt parancsolni a pusztításnak, hogy mozgolódni kezdjen a civil társadalom, és ezrek vonuljanak utcára az erdők védelmében. Nem tökéletes a jelenleg napirenden lévő erdőtörvény, de az eddiginél sokkal jobb, mindent nem orvosol, de gátat vet a gátlástalan kitermelésnek, és jó alap, melyre megfelelő alkalmazási normákkal tovább lehet építkezni.
A politikusokra nem számíthatunk, mindig mindent jól meghatározott érdekeik szerint csűrnek-csavarnak, és csupán szerencse, ha ez egybeesik a közérdekkel. Rá kell őket kényszeríteni, hogy ne hátráljanak ki az erdőtörvény mögül, s a múlt szombati megmozdulás igazolta: a civil nyomás eredményes lehet.
A holnapi tüntetésen még többen kell lennünk, hogy lássák, érezzék, nincs visszaút, a szöveg már kevés, tettekre van szükség, ha még egyszer voksunkat szeretnék.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A romániai magyar tabutémák leltára
Szociológiailag teljesen irreleváns, ám mégis „dokumentum-értékű leltárt” készítettünk azokról a dolgokról, amelyekről köztudott: ezeket nem jó firtatni. Ha Ön újságíró és van önbecsülése, ne olvassa el a következőket.
A módszer: e-mail-ben felkérő-leveleket küldtünk ki körülbelül ötven címre. Szövege:
"Kedves szerzőtárs! Kéréssel fordulok hozzád. A Transindex számára készítek egy összeállítást a romániai magyarság úgynevezett szent teheneiről. Szent tehénen olyan személyt, intézményt, gondolatot, mentális toposzt stb. értek, amit mindig elnéző megbocsátással kezelünk a sajtóban, a közbeszédben. Máshogyan közelítve: melyek azok a bálványok, amelyeknek – mint minden bálványnak – születésükkor máris eljött az alkonyidejük, de erről nem illik beszélni."
A válaszokat montázsban közöljük. Szerzőink csoportja sok tekintetben heterogén; az ankét külön érdekessége, hogy a megkérdezettek – akiknek politikai nézetei számos témában erőteljesen eltérnek egymástól – gyakran ugyanazokra a jelenségekre mutatnak rá.
Általános, a társadalmat jellemző, szent tabutémák
1. A kisebbségi eliteken belüli gazdasági érdekcsoportok hálózatai és kapcsolataik érdekszövevénye a magyarországi és az adott országon belüli – jórészt a titkosszolgálatokhoz is kapcsolódó – gazdasági érdekcsoportokkal. A romániai magyar maffiák. Látott már valaki személyes vádakon (és válasz jogán) kívül valamit erről a magyar sajtóban? Esetleg a félénk átvételét annak, amiről a román újságok már hetek (évek) óta cikkeznek (lásd a Csibi-ügyet).
Akiktől a válaszok érkeztek:
Bakó Rozália, Bálint Ferenc, Bara Gyula, Bárdi Nándor, Boros-Dali Lehel, Daczó Kati, Fall Sándor, Horváth Gizella, Gáspárik Attila, Kelemen Zoltán, Lukács Csaba, Toró T. Tibor, Stanik István, Szabó Tünde, Vandra Attila, Zilahi Imre.
2. A korrupció kérdése, amely a magyar többségű településeken és a magyar intézményrendszerben is a többségi habituális világokhoz hasonló viselkedésformákat és technikákat gerjeszt.
3. Az oktatás minőségének és megszervezésének kérdése. A Sapientia Egyetem csődje. Az erdélyi magyar oktatás módszertani és tartalmi reformjának szükségessége. A lassan általánossá váló funkcionális analfabetizmus – vagyis a romániai magyarok kb. 60%-a nem érti, amit elolvas. A versenyvizsga-rendszert és a magyar oktatásügyet is áthálózó korrupció.
Ugyanez más irányból: arról rengeteget hallunk, hogy a magyar iskolákban nem jók a tanárok, suttogjuk az utcasarkon, hogy mindenért ők a hibásak, de arról, hogy egyes tanárok mennyit áldoznak a szabad idejükből arra, hogy a diákok szakkörre járhassanak, kirándulni mehessenek, az iskolában sulibulit lehessen tartani, s ezt az időt egyesek a családjuktól vonják el, arról mikor olvasunk? 4. A politikai retorika és a társadalmi valóság viszonyrendszere. Az autonómia, kettős állampolgárság, státustörvény, Budapest központúság stb., és a mindennapok habituális világa, léptéke, a mindennapi cselekvést irányító szokásvilág közti szakadék. A magyarságtudatból nem lehet megélni – a magyarságtudat túlzott kultivációjáról és káros voltáról mikor olvasunk a sajtóban? 5. A kulturális és az egyházi elitek 1989 előtti viszonya a hatalomhoz; az aggódás és kitartás diskurzusok tematizálóinak családi-migrációs története.
6. A gondolkodás-ökonómia hiánya, a közéleti és kulturális toposzok felülvizsgálatának lehetetlensége. 7. A középosztályosodás formáinak követése (társadalomtörténetileg valós, egzisztenciális középosztályosodás nélkül.)
8. A sajtó mindenhatóságának tévhite.
Romániai magyar öntetszelgés
1. Az erdélyi magyar kultúrfölény-tudat.
2. Erdély, mint földrajzi és gazdasági értelemben komoly tartalékokkal bíró régió tévhite. Az, hogy Erdély a mintaadó régió.
3. A humán jellegű műveltség felülértékelése. A "magyar önazonosság". Nemzeti erényeink konzisztencia nélküli listája.
4. Az erdélyi jobb magyarság hite Budapesthez viszonyítva.
5. A furfangos székely, a "vártán álló székely" toposza, a jég hátán is kreatív székely képe (amely egyike a balkáni tomboló-lázadó jellemképeknek – lásd Emir Kusturica filmjeit –, a mindenhez alkalmazkodó, személyiségtorzító léthelyzet-igények kompenzálására). A székely bicska.
6. A falusi műveletlen lelkész és a frissen végzett hitoktatók a helyi társadalmakban. Az egyházak középkori tekintélyelvűsége, az egyházak tehetetlensége a valódi közösségépítésben. Az egyház és a papok - véleményükkel szembeszállni ma is akkora szentségtörés, mint a Különös házasság idején.
7. Az állítólagos bánsági tolerancia
Humanoid szent tehenek
1. Választottjaink általában. Választottjaink magánélete, vezetőink külföldön felhalmozott vagyona. A magyarság vezetőinek politikai múltja, összefonódása a kommunizmussal, a titkosszolgálattal. Frunda és Verestóy titkosszolgálati kapcsolatai. Tőkés magánéleti botlásai. Tőkés Lászlóról mikor lát már napvilágot egy olyan cikk, amelyik megpróbálja helyére tenni Tőkés Lászlót érdemeivel és hibáival egyetemben? Amiről hallunk és olvasunk: a). egyáltalán nincs igaza b.)Teljesen igaza van. Markó második házassága.
2. Az újságírók általában. A korrumpálhatóságuk, a szerkesztőségek összedolgozása különböző politikai érdekcsoportokkal. A külföldi és hazai politikai szervezetek és sajtó közötti anyagi összefonódások. A szakmailag felkészületlen, potyaleső, dörgölőző, beszari újságírók ármádiája. A magyar média képtelensége a modernizálódásra.
3. Az egyházak általában. Az egyházak pénzügyei. Általában a megújulásra, az új kor kihívásaira nehezen mozduló történelmi egyházak, bár ezek ideje nem járt le. Patriarchális fundamentalizmusuk. A klérus belső élete, az egyházi korrupció; az egyházak túlsúlyos részvétele a közélet minden területén.
A "feddhetetlen" egyházi emberek (főleg katolikus papok) magánélete. Az egyházi ingatlanok teljes visszaszolgáltatása – mit tenne az egyház, ha most rászakadna több száz iskola, kórház, középület? Kiadná bérbe. A vallás megtartó erejének tévhite. Hogy folyamatosan csökken a történelmi egyházak hívőinek száma.
4. Az RMDSZ általában. A Communitas alapítvány. Vezetőink minősége. A állammodell szerint felépülő RMDSZ.
5. A civil társadalom általában. Ugyanolyan visszaélések lennének akkor is, ha a civilek osztanák ki a pénzeket.
6. Pop. Dancs Annamari, sepsiszentgyörgyi popsztár.
7. Tételesen: Németh Zsolt, Orbán Viktor, Sütő András politikai múltja, Szász Jenő, Tőkés László, Verestóy miből szerezte a vagyonát?
Kányádi Sándor, Király Károly, Tempfli atya megyéspüspök, Cs. Gyímesi Éva. Volt valamikor Szőcs Géza, Domokos Géza, de az ő bálványuk már ledőlt, őket bántatlanul szabad szidalmazni, sőt, egyesek el is várják ezt. Hasonló állapot fele tart egyrészt dr. Csapó József, másrészt Markó Béla, Frunda György. Tőkés püspök külön kategória, egyeseknek bálvány, másoknak maga a megtestesült rossz.
Mártírjaink. Például Brassóban Dr. Szikszai Jenőt ma tanári példaképként tartják nyílván, s felemlíteni, hogy "ha én ma az ő pedagógiai módszereit alkalmaznám... " szentségtörés. Reményik Sándor és Wass Albert életútja. Orbán Balázs, Petőfi Sándor.
Szent intézmények
A két világháború között működő, 1989 után újraalakított országos magyar intézmények (EMKE, RMGE, stb.). EME – többször is. MVSZ, EMTE, Partiumi Keresztyén Egyetem, EREK, KREK, FIDESZ, MPSZ.
Az ugar, mint helyszín szent tehenei
1. A hagyományok általában. Szoboravatások és koszorúzások. A székely himnusz. A március 15-i stb., stb. ünnepségek, koszorúzások üressége. A teljesen idiotikus szavalóversenyek. Templomépítések. 2. A trendi ócskaság: az aradi szoborcsoport. Csíksomlyói búcsú (ki meri leírni, hogy hótt unalmas, no meg néha kész röhej, ahogy magyarországi buszokban lúgagyú turisták jönnek indiai atmoszférát szippantani)
3. Kolozsvár, a kulturális főváros toposza. Marosvásárhely.
Politikai kinyilatkoztatások
1. A kisebbségi kérdés etnicizálódása, etnikai burokba zárása, amely nagyban hozzájárul a politikai pluralizmus intézményesülésének hiányához.
2. A transzilvanizmus.
3. A remény, hogy Románia csatlakozása az EU-hoz automatikusan megold minden etnikai problémát.
További tabujelenségek
1. A romániai magyar korrupció általában.
2. Az alkoholizmus. A falusi alkoholizmus, mint népbetegség. A romániai magyar elit képviselőinek alkoholizmusa.
3. A városi hátrányos helyzetű és hajléktalan-fogyatékos népességen belül a magyar anyanyelvűek felülreprezentáltsága. 4. A kettős identitásúak problémái.
5. A nem a történelmi egyházakhoz, hanem a szektákhoz kapcsolódó magyar vallási-kulturális közösségek. 6. A cselédtartás.
7. A magyar-magyar konfliktusok a kitelepült családtagok és az itthoniak körében.
8. A magyar nacionalizmus. Nem ajánlom bárkinek, hogy merészeljen arról beszélni, hogy egy román-magyar konfliktusban a románoknak is van igazuk.
9. A román nyelv nem ismerése. Hogy igenis meg kell tanulnunk románul, mert az nem a románság, hanem a mi érdekünk. Mit teszünk mi ezért? Ki mer erről beszélni? Aki meg meri tenni, azt rögtön nemzetárulással vádolnák. Mikor merünk arról beszélni, hogy a magyar iskola nemcsak előny, de hátrány is?
10. A csángókkal szembeni székelyföldi intolerancia.
11. A Duna TV erdélyi fogadtatása.
12. Hogy mennyire vagyunk idegengyűlölők, általában. Erdély területén a magyarok szerepe a Holokausztban. 13. A cigánykérdés. A roma kisebbség problémája a magyar lakta területeken: a roma identifikáció.
Szexuális tabuk és frusztrációk
1. A romániai magyarok bigottsága általában. Az egészséges szexuális örömről való beszéd, általában. 2. Az unguroaica-probléma: a magyar prostituáltak a többségi piacon és a magyar kisebbségi férfiak vágyai a szabadosabb román szex iránt.
3. A családi erőszak, szétesőben lévő kötelékek – nem beszélünk róla.
4. Az anyai ösztön (igaz, ez univerzális szent tehén).
5. A romániai magyarok viszonya a szexuális kisebbségekhez.
K. A.
Transindex.ro

Verseny nélkül
Fellélegezhetnek az RMDSZ vezetői. Ha ugyanis a román pártok betartják a választási törvény módosításáról a héten kötött megállapodást, a szövetség parlamenti jelenléte „bebetonozódik”, hiszen az egyezmény értelmében a négy megyében a szavazatok legalább húsz százalékát megszerző párt akkor is bejut a törvényhozásba, ha országosan nem kapja meg a parlamentbe jutáshoz szükséges öt százalékot.
A módosítást nyugodtan nevezhetjük lex RMDSZ-nek is. Nem csupán azért, mert a szövetség javasolta, hanem azért is, mert teljes mértékben az RMDSZ-re szabták. Jelen állás szerint ugyanis kis túlzással az a helyzet, hogy elegendő, ha Hargita, Kovászna, Maros, Bihar és Szatmár megyében a szövetség helyi politikusai, valamint családtagjaik a tulipánra voksolnak, és máris megvan a parlamenti képviselet.
Ez ugyanakkor kérdéseket is fölvet azzal kapcsolatban, mennyire politizál felelősen, a polgárok érdekében egy olyan szervezet, amelynek igazából nem kell megmérettetnie magát a választási versenyben, hiszen jóformán automatikusan tagja a parlamentnek. Az RMDSZ javaslatának – legalábbis a szövetség szempontjából – nagyon is megvan a rációja.
A rivális magyar pártok ugyan nem kerültek a parlamentbe jutás közelébe, de annyi szavazatot bármikor összegyűjthetnek, hogy az RMDSZ-nek már ne maradjon elég a parlamentbe jutáshoz. (Ismeretes, hogy a felmérések szerint valahol az 5 százalékos küszöb környékén egyensúlyoz). Mindemellett az RMDSZ-ből, és egyáltalán a politikából kiábrándult polgárok egyre nagyobb száma is arra ösztönözte a szövetséget, hogy megpróbálja kiiktatni a versenyt.
Pedig az RMDSZ parlamenti jelenléte nem öncél. Az átlag romániai magyar polgárnak nem az az érdeke, hogy például Verestóy Attila örök életére szenátor legyen, hanem az, hogy a romániai magyar politikai szférában olyan pezsgés, verseny, és a versenyből fakadó teljesítmény- és cselekvéskényszer legyen, amely nyomán a legrátermettebb, és a magyar érdekekért leginkább tenni képes személyek kerülnek a parlamentbe a magyarok képviseletében. Nem akarunk vészmadárkodni, de attól tartunk, ez a módosítás nem ebbe az irányba mutat.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Erdély – pergőtűzben (1.)
Huszonöt év távlatából másként látja az újságíró, a tévészerkesztő, a historikus, azaz: alulírott az 1989. december 21-ével kezdődő romániai, erdélyi történéseket és benne a mi magyar kisebbségünk sorsát, mint azokban a sokszor egekbe emelő, máskor földbe döngölő, gúzsba merevítő napokban, hetekben, hónapokban, években.
Eufemisztikusan szólva: szükség volt az időbeli eltávolodásra, hogy kellő judíciummal újra és újra felidézzem – mi több, átéljem! – mindazokat az eseményeket, amelyeknek A Hét, az Erdélyi Napló, a Román Televízió magyar szerkesztőségének belső munkatársaként krónikása, igen gyakran amolyan haditudósítója voltam. 1990 legelején valósággal elkáprázatott: a korábban csak hallomásból ismert nyugati magyar sajtótermékek, kiadványok milyen imponáló számban, terjedelemben jelentek meg, jutottak el az erdélyi magyar olvasókhoz is.
Milyen nagy öröm volt, hogy kezet foghattunk, nyíltan és hátrapislogás nélkül beszélgethettünk a Liberation, a Die Welt, a Frankfurter Allgemeine Zeitung magyar származású szerkesztőivel, tudósítóival! Az már az utánozhatatlan és egyedi romániai rendszer-, sokak szerint „gengszterváltásnak” tudható be: igen gyakran a nyugati magyar közösségek által kiadott lapok, folyóiratok, kiadók fordultak hozzám, hogy hiteles beszámolót küldjek a könyves-gyertyás, a románságot elemi erővel sokkoló 1990. február 10-ei marosvásárhelyi százezres felvonulásról, az orvosi és gyógyszerészeti egyetemen a magyar nyelvű oktatás megteremtéséért zajló ülősztrájkról, amelynek az első naptól kezdve végig a krónikása voltam (az 1990. március 19-ével záruló ülősztrájk legteljesebb dokumentációjával büszkélkedhetem!), a „fekete márciust” megakadályozni szándékozó, a románsággal párbeszédet kezdeményező, mindössze egyetlen lapszámot megért, általam szerkesztett román nyelvű, jelképes elnevezésű Dialog címet viselő kiadványról.
Hamis tanúk, milicista cerberusok
E sorok írója akkor is azt hitte, ma is abban a hitben ringatja magát: a „dialogare necesse est!” jelszóval talán előbbre juthatunk a román–magyar kapcsolatépítésben. Olyan „munkatársakkal” tervezgettük a következő lapszámokat, mint a kiváló költő, dráma- és esszéíró Székely János (ma is őrzöm a kéziratait), Smaranda Enache, Cs. Gyimesi Éva. A kötetben Egy lap tündöklése és bukása címmel olvasható az a már-már haditudósításnak számító beszámoló arról: milyen bürokratikus labirintust kellett végigjárnom, amíg a lapkiadási engedélyt megkaptam, az akkor még állami kézben lévő marosvásárhelyi nyomda román mestere hogyan ejtette rá – „véletlenül” – a kalapácsot a már kiszedett, ólombetűkből álló laptükörre.
A március 20-ai interetnikus összecsapás után gyorsírással jegyeztem le, majd utólag legépeltem az egyetemes jog- és tárgyalástörténetben is egyedülálló tudósítást. A nyolc év börtönbüntetésre ítélt Cseresznyés Pál perének egyik tárgyalásán a tanácsvezető bíró a vád egyik „tanújának” felszólítására a tárgyalóteremben lévőket – a vádlott rokonait, a kíváncsiskodó jelenlévőket, az újságírókat, rádióriportereket – egyszerűen bezáratta, a milicista cerberusok még a mosdóba sem engedtek kimenni!
A „tanú” másfél órán át bolyongott a városban, kereste a másik „tanút”, aki – úgymond – „igazolja” szemenszedett hazugságait. (Ma is vállalom azt az előszót, amelyet Cseresznyés Pál Március mártírja című visszaemlékezés-kötetéhez írtam: talán így jobban megérthető annak az embernek a drámája, lecsúszása, a pohár fenekére való nézése, akit mindennap a börtönőrök, a román rabtársak annyira megvertek, hogy hónapokon át nem lohadt le a feldagadt arca, akinek csípős paprikával kenték be a két szemét!)
Legjobb tudomásom szerint én közöltem az első tudósítást arról, hogy a Mentor Könyvkiadó igazgatójának, Káli Király Istvánnak a polgármesteri tisztségre való jelölését megóvták, és a törvényszéki tárgyaláson ott hőzöngött a tárgyalóteremben, a folyosókon a Ceauşescu-diktatúra románosítási politikáját mindennél jobban igazoló, 75 százalékban románok lakta Tudor lakótelep „színe-java”.
A kötetben olvasható az a tanulmány is, amelyik hiteles adatokkal bizonyította: a legfelsőbb román párt- és államvezetés számára már 1956-tól – a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem mellett! – a magyar tannyelvű Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet volt a legfontosabb célpont a magyar egyetemi oktatás megroppantásában, majd végleges felszámolásában. Nem riadtak vissza a magyarul beszélő, „szívspecialista” „Pop de Popa”-s ejtőernyösök katapultálásától, sem a magyar rektorok, professzorok megfélemlítésétől, megzsarolásától.
Az 1989. decemberi rendszerváltás után is az egyik legfontosabb cél: az önálló magyar orvos- és gyógyszerészképzés tűzzel-vassal, bármi áron való megakadályozása volt! Ami az eltelt huszonöt évben történt, történik, egyenes folytatása az 1956-ban elkezdett, a legfelsőbb államvezetés szintjéről irányított folyamatnak. Nem véletlen, hogy a jobboldali Ungureanu-kormány éppen azért bukott meg 2012-ben, mert a tanügyi törvény szellemében elrendelte a magyar oktatási vonal létrehozását.
Akasztani jöttek
Mivel 1990-ben a Maros megyei RMDSZ elnökségében én ismertem a legjobban az orvosi és gyógyszerészeti intézet igazi drámáját, 1990. március 19-én délután engem – és nem Borbély Lászlót, ahogyan az néhány utólagos közleményben, beszámolóban megjelent – küldtek a hajdani kadétiskola épületébe, hogy részt vegyek azon a tárgyalássorozaton, amelyen egyfelől a parlament N. S. Dumitru szociológusból és Verestóy Attilából álló küldöttsége, másfelől a román tagozat négy diákja és két tanára, a magyar tagozat négy diákja és két tanára vett volna részt. Amikor délután négy órakor felértem a díszteremhez, senkit nem találtam.
Lementem az egyetemi szenátus tanácstermébe. A szó valódi értelmében földbe gyökerezett a lábam: a román tagozat teljes tanári kara, feleségük, idegenek hada úgy „fogadtak”, mint a tőrbe csalt vadat. A professzorok közül néhányan jelentős mennyiségben elfogyasztott alkohol hatása alatt álltak. Valahonnan egy román tévéstáb is előkerült. A bűnbaknak „kijáró figyelemmel” csak engem filmeztek. Egy óvatlan pillanatban sikerült bekapcsolnom a műanyag szatyorban lévő diktafont. Olyan üvöltés, vádözön volt a teremben, hogy utólag sem a rádiónál, sem a televíziónál egyetlen hasznosítható mondatot sem sikerült kiszűrni az iszonyatos hangzavarból.
Alaposan felkészültem a statisztikákból, az orvosi és gyógyszerészeti intézet történetéből. Másfél órán át egyedül és nagyon higgadtan vitatkoztam a „vérre szomjazó” tanárokkal. Utólag kiderült: a magyar tanárok és diákok, amikor látták, hogy a román tárgyaló fél nem tartja be a megegyezést, távoztak az épületből. Érdekes módon a parlamenti küldöttség is távol maradt a szenátusi teremben zajló ordítozástól. Amikor kijöttem a szenátusi tanácsteremből, dr. Jung János előadótanárral, jelenlegi professzorral találkoztam. Elmondtam, mi történt. Ketten ültünk be az én öreg Daciámba. Amikor távoztunk az autóbejáraton, ott leselkedő diákok követ dobtak utánunk. Az a másfél óra mentett meg, nem szorultam fel az RMDSZ-székház padlására, a hetvenhét kiszemelt áldozat közé.
Sok igazság van abban az állításban: a Görgény völgyéből, a Mezőségről teherautókkal, kiskocsikkal behozott, leitatott, a két Bolyait, Király Károlyt akasztani szándékozó románok eltévesztették az irányt: az orvosi és gyógyszerészeti egyetem helyett a főtéren, a Bolyai téren garázdálkodtak, támadták meg az orvosit. Király Károllyal, az Ideiglenes Nemzeti Megmentési Front Ion Iliescu elnök után következő második vezetőjével volt egy éles tévévitám: 1990. március 19-én azzal, hogy Iliescu kérésére Bukarestbe utazott, valójában az első számú vezető nélkül hagyta Maros megyét. Ezzel valójában a visszarendeződés hívei meglovagolták azt az 1989. december végi rossz választást, amelynek alapján Maros megye és Marosvásárhely katonai vezetőket választott – elég, ha a hírhedt Ion Jude ezredesre gondolunk – döntéshozóknak az átmeneti időre.
Tevékenységük felmérhetetlenül sokat ártott nemcsak az ország, Maros megye imázsának, hanem évtizedekre beárnyékolta a román–magyar együttélés korábbi status quoját is. A csíkszeredai Pro-Print Kiadónál 2012-ben megjelent A szabadság terhe. Marosvásárhely, 1990. március 16–21. című kötet szerzőpárosa, László Márton és Novák Csaba Zoltán a Transindex hírportál 2013. február 25-ei kiadásában publikált interjúban joggal hangsúlyozták: „Kitapintható az 1989. decemberi fordulatot követően a marosvásárhelyi román elit félelme: egy demokratizálódási folyamat óhatatlanul is az addigi pozícióik meggyengülését eredményezhette volna, esetenként addigi egzisztenciájuk megszűnésével járt volna.
Ez volt az események fő mozgatórúgója: kellett egy olyan fordulatot találni, amely igazolja, hogy egyrészt szükség van az országot felügyelő titkoszolgálatra, másrészt szükséges a többségében nemzetiségek lakta területen a helyi román eliteket a központból támogatni, akár a demokratikus elvek és gyakorlat figyelmen kívül hagyásával. Arra viszont, hogy az 1989-ig működő románosítási projektet felfüggesztették-e, vagy csupán megváltoztatott körülményekhez igazítva tovább működtették-e, nem tudunk választ adni.” (László Márton összegzése) „Marosvásárhelyen a fennáló sajátos (etnikai, politikai stb.) helyzet folytán a rendszerváltás alapvető kérdései (politikai, gazdasági szerkezetváltás, elitcsere) etnikai színezetet kaptak. (...) Nemhogy felelősségre vonás, hanem még magyarázatkérés, elszámoltatás sincs.” (Novák Csaba Zoltán vallomása)
Stratégia a beolvasztásra
Az a kötet, amelynek az Erdély – pergőtűzben címet adtam, hús-vér emberek golgotajárásának bemutatásával igazolja: a rendszerváltás Maros megyei, székelyföldi, partiumi (ne feledkezzünk meg a „fekete március” szatmárnémeti főpróbájáról) etnikai színezetét a hatalmi pozícióit, szupremáciáját tíz körömmel védő románság, elsősorban annak politikai, szellemi elitje „kölcsönözte”. A Gazda Árpád által a Krónikában bemutatott Húszéves terv a romániai kisebbségek beolvasztására, felszámolására ma már sokkal kifinomultabb, szofisztikus módszerekkel, ötödik sebességbe kapcsolt intenzitással folytatódik.
Az 1989. december 21-ei forradalmi hangulat euforikus lázában, a megyei pártbizottság székházából, az egykori Városháza épületéből kidobált irathegy máglyatüzénél megtalált perdöntő dokumentum, miszerint 7800 román családot kell betelepíteni ahhoz, hogy Marosvásárhelyen a magyarság 62 százalékos többségi aránya megváltozzék, a románság kerüljön etnikai fölénybe, tulajdonképpen már az ezredfordulóig megvalósult: a „fekete márciust” követően, alig tíz év leforgása alatt Marosvásárhelyt közel húszezer magyar hagyta el!
Tulajdonképpen a magyarellenes pogrom legfőbb célkitűzése maradéktalanul teljesült: a románság etnikai fölénye annyira nyilvánvaló, hogy egy tévériportban közel fél órát várnunk kellett, amíg a főtéren sétálók között magyar anyanyelvűvel beszélhettünk. A románság gazdasági, pénzügyi, közalkalmazotti szupremáciája megkérdőjelezhetetlen evidencia. A lakások, földterületek közel száz százalékát románok vásárolják meg.
A történelmi Gecse utcában lakom, tíz év leforgása alatt a szomszédok nagy része román anyanyelvű lett. Az 1894-ben épült lakás homlokzati része, a kétemeletes ügyvédi iroda, az általunk hivatalosan megvásárolt, a feleségem és az én nevemre telekelt udvar-, kertrész egy olyan román ügyvéd tulajdonába került, aki a székelyudvarhelyi csereháti „apácákat” védi, a Kossuth Lajos utca visszaállítását perli, és a Maros menti, több tízezer hektárnyi erdő visszaszolgáltatásának egyik fő ellenzője.
A feleségem családja, kiváló magyartanár apósom 1938 óta lakott ugyanabban a házban. Most a lakás körül egy négyzetcentiméternyi terület sem a miénk. Jelképesen dobbantóval kellene bemenni a lakásba. A magyartanárnő feleségem, több diáknemzedék oktatója, nevelője nem tudta a törvényszék égbekiáltó igazságtalanságát feldolgozni, hogy egy magyar családnak otthona sem lehet! Ráment az egészsége, az élete, 2009. október 2-án a budapesti Péterffy-kórházban visszaadta lelkét a teremtőjének. A harminc méterre lévő, a nyolcvanas évek közepéig kizárólag magyarok által lakott Kistemplom téren ma csak néhány magyar család van. Az új tulajdonosok között besszarábiai román is van.
A Marosvásárhelyt övező magyar község dűlőiben felépült, kacsalábon forgó kastélyok tulajdonosai szinte kizárólag románok. Koronka, Jedd, Marosszentkirály határában több új ház épült, mint amennyi a községközpontokban van. Ha most belőlem nem a történész, hanem a sarkított fogalmakat, definíciókat kedvelő riporter szólalna meg, akkor azt is írhatnám: a magyarság végérvényesen 1990-től kezdve veszítette el Erdélyt.
A szerző Erdély – pergőtűzben című, a Mentor Könyvek sorozatban megjelent kötetének bevezető tanulmánya. A könyvet június 4-én mutatták be a 86. Ünnepi Könyvhéten, a budapesti Vörösmarty téren
Tófalvi Zoltán
Krónika (Kolozsvár)

Nem vonul vissza Verestóy Attila
Találkozóra hívta csütörtökön a sajtó képviselőit Verestóy Attila szenátor, ahol bejelentette, újabb szenátori mandátumért indul.
Már egy évvel a választások előtt, időben igyekezett leszögezni Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor, hogy újabb mandátumért indul a következő évi parlamenti választásokon. Noha többen becsmérlik munkáját, az ebbe ténylegesen belelátó politikusoktól sok biztatást kapott – hosszas mérlegelés után voltaképp ezért döntött az újrázás mellett. A szenátor ugyanakkor valószínűnek tartja, hogy a 2016 tavaszán esedékes helyhatósági választások egybeesnek majd a parlamentivel – amely szerinte előnyösebb lehet a magyarságnak –, ezért arra buzdítja a polgárokat, hogy minél többen menjenek majd el voksolni.
A szenátor kifejtette: nem teljesen elégedett Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármester tevékenységével, szerinte nem vesz részt eléggé a város politikai életében. A polgármester újabb mandátumát is csak akkor támogatja Verestóy, ha változást lát ebben a kérdésben. „Nem a választási kampányban kell szétszórni egy-egy szép szórólapot. Ez nem megoldás, már nem az, hiszen más világot élünk” – jelentette ki, hozzátéve, hogy jelenleg olyan jelöltön gondolkodik a polgármesteri tisztséget illetően, akit érdekel, hogy mi történik a városban, menedzserként tud gondolkodni, szervesen része Udvarhelynek és az RMDSZ érdekképviseletének. „Ezt magyaráztam Buntának, hogy üres ez a hely, be kell tölteni. Nem névlegesen, nem a funkció erejével, hanem a működéssel” – osztotta meg Verestóy.
A szenátor Csíkszereda nemrég lemondott polgármestere, Ráduly Róbert ügyével kapcsolatban kijelentette, reméli, hogy az elöljáró mihamarabb tisztázza magát, és „erővel tud majd visszatérni a politikai életbe”. Verestóy szerint nevetségesek azok a vádak, amelyeket a korrupcióellenes ügyészség hozott fel Ráduly ellen. „Az, hogy miket írt egyik-másik, az ország keleti és déli részén tevékenykedő újságíró, kevésbé fontos az igazság szempontjából” – szögezte le, hozzátéve, hogy a politikát tekintve Románia területén nemcsak tisztulási, hanem tisztogatási folyamat is zajlik. Ez utóbbihoz sorolta a volt polgármester ügyét is.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

Verestóy: következetesen kialakult rólam egy negatív kép
Az RMDSZ-es politikus a csütörtöki beszélgetés során visszaemlékezett a Szövetség és saját maga küzdelmes, sokszor lehetetlen helyzetére is, és a róla kialakult negatív képről, valamint a képviselők speciális nyugdíj-kiegészítéséről is beszélt.
Az RMDSZ-es politikus a csütörtöki beszélgetés során visszaemlékezett a Szövetség és saját maga küzdelmes, sokszor lehetetlen helyzetére is. A kilencvenes évek elejétől számított, folyamatosan felmerülő nehézségek közé sorolta Traian Băsescu volt romániai államfő első mandátuma előtt lefolyó kampányidőszakát. Ekkor az egykori államfő nyilvánosan kijelentette róla, hogy országromboló személyként tekint rá, aki mindenkit eltaposva próbál érdekképviseletet szerezni népének.
„Akkor talán kevéssé volt ez hatással a választókra, nem volt olyan ütőereje, hogy teljesen kiejtsen a politikából, amire ugyan volt esély. Ezután viszont szépen lassan, következetesen kialakult rólam egy negatív kép. Kezdve azzal, hogy az egykori Szekuritáténak volnék egyfajta kinyújtott keze. Ez természetesen rögtön megcáfolódott, amikor elérhetővé vált az újságírók számára a titkosszolgálat irattára, és előkerültek a rólam készült jelentések” – elevenítette fel a szenátor. Szintén keserű szájízzel gondolt arra, hogy a legtöbb erdészeti kérdésben rögtön felmerül a neve a médiában, pedig mint állította, a közbirtokosságok is igazolni tudják, sosem foglalkozott erdőirtással. „Ez, hogy állandóan be lehet jelenteni, hogy »drujba lui dumnezeu«, nem pusztán arról szól, hogy egy RMDSZ-tisztségviselőt pecséttel lehet ellátni, hanem arra is jó, ha valahol felhozzák, akkor a téma le van zárva. Közben pedig történnek azok a dolgok, amelyeknek kétségtelenül mindnyájan tanúi vagyunk: sok százezer hektárról tűnt el az erdő. Lassan lehet tudni azt is, hogy ezt az erdőt kik vágták ki úgy, hogy közben meggazdagodtak és befolyást is szereztek” – magyarázta a szenátor, hozzátéve, hogy van lehetőség dokumentálódni, utánanézni, kik, mely cégek lopták a fát.
Kell a nyugdíj-kiegészítés
Verestóy rámutatott, ő jóval többet keres egy évben a szenátori fizetésnél, honoráriuma nagy részét pedig közcélokra fordítja. Bár önmaga számára nem tartja fontosnak a képviselők és szenátorok részére nemrég megszavazott nyugdíj-kiegészítést, voksoláskor mégis mellette szavazott, ugyanis több olyan képviselőt ismer, akinek nincs megfelelő anyagi háttere. Arra is kitért, hogy bár többen bírálják őt vállalkozásai miatt, a hangoskodóknak azt tanácsolja, jövedelmüknek legalább akkora százalékát fordítsák közösségi célokra, mint amekkorával ő maga is segíti a közösséget.
Elmaradott Székelyföld
Újságírói kérdésre felelve Verestóy Attila egyetértett azzal, hogy Székelyföld Románia legelmaradottabb gazdasági régiói közé tartozik, amihez nem kis százalékban járul hozzá az infrastrukturális elmaradottság. Meglátása szerint mindenképp szükség lenne külföldi befektetőkre, hiszen helyben nincs megfelelő anyagi tőke. Érdemes a turizmusban gondolkodni, például a Hargita-hegységben és körzetében olyan jó felszereltségű és minőségi szolgáltatásokat nyújtó szállodákat létrehozni, hogy a külföldiek inkább ezt a helyet válasszák nyaralásuk céljául, semmint az ország más vidékeit.
Nyerhet az ellenzék Udvarhelyen?
Érthetetlen Verestóy Attila számára, hogy mi történik Székelyudvarhelyen a Magyar Polgári Párt (MPP) és a Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) helyi szervezetei által korábban bejelentett összefogás ügyében, hiszen tudomása szerint Biró Zsolt, az MPP elnöke nem beszélt ilyen jellegű koalícióról. „Szó sincs arról, hogy választási összefogás alakulhatna ki a két politikai szervezet között. (…) Ki kivel áll hadban? Az udvarhelyi szatellitszervezetek a saját vezetésükkel, vagy mégiscsak Biró Zsoltnak van igaza, aki azt mondta, hogy országos szinten vannak egyeztetések az MPP és az EMNP között? Utóbbiból egyébként kiderül, hogy a pártosodó ideológia mentén szerveződő csoportok legalább tudatában vannak, hogy országos szinten az RMDSZ-en kívül másnak nincs esélye a romániai magyarságnak mandátumokat szerezni” – magyarázta a szenátor. Kijelentette, noha a polgármesteri jelelöléseket emberekre, nem pedig politikai pártokra szabják, bízik abban, hogy az RMDSZ – amely tud parlamenti támogatást is nyújtani – talál megfelelő jelöltet a tisztségre, akár Bunta Levente, akár egy új politikus személyében, ha utóbbi „képes megmutatni: lehet többet és jobban tenni”. Az udvarhelyi alpolgármester, Benedek Árpád Csaba építkezési engedélyével kapcsolatos ügyben is kíváncsi volt lapunk a szenátor véleményére, aki nevetve azt tanácsolta, hogy az érintettnek tegyük fel kérdéseinket.
Mi a gond a Matrica gyárral?
„A Matrica gyárban a pontos felmérés az, hogy 4–5 órát dolgoznak az emberek, és 12–13 órát számolnak el. (…) Úgy működik, mint Görögország: egy kicsit többet fogyaszt, mint amennyit termel” – magyarázta Verestóy Attila. A megoldás szerinte az üzem átszervezésében keresendő, be kell zárni azokat a részlegeket, ahol nem dolgoznak, illetve minél több munkát kell szerezni.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

Bunta felelőtlennek tartja Verestóy nyilatkozatait
„A választásokig a munkára kellene fektetni a hangsúlyt, nem a politikai helyezkedésre, kavarásra” – jelentette ki a maszol.ro-nak pénteken Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere Verestóy Attila csütörtöki nyilatkozatairól. Mint beszámoltunk róla, az RMDSZ udvarhelyszéki szenátora egy sajtóbeszélgetésen bírálta a városvezetőt, amiért szerint nem vesz részt eléggé a város politikai életében. Azt mondta: a polgármester újabb mandátumát is csak akkor támogatja, ha változást lát ebben a kérdésben.
Bunta Levente felelőtlennek és meggondolatlannak tartja ezeket a nyilatkozatokat. „Két, nagy súllyal rendelkező udvarhelyszéki tisztségviselőnek nem kellene a sajtón keresztül üzengetnie egymásnak, nekünk a közösség dolgaival kell foglalkozni, nem egymással. Úgy gondolom, nem adtam okot arra, hogy Verestóy Attila velem foglalkozzon” – nyilatkozta a polgármester. Az elöljáró emlékeztetett, a parlamenti választásokig még másfél év van, a helyhatóságig egy év. „Én arra szegődtem, hogy dolgozom. Ezt a feladatot látom el elsősorban. A kampány közeledtével természetesen szeretném javítani a politikai téren kifejtett tevékenységemet is” – tette hozzá.
maszol.ro

Belvita az RMDSZ-ben
„A választásokig a munkára kellene fektetni a hangsúlyt, nem a politikai helyezkedésre, kavarásra” – jelentette ki a maszol.ro-nak pénteken Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere Verestóy Attila csütörtöki nyilatkozatairól. Mint beszámoltunk róla, az RMDSZ udvarhelyszéki szenátora egy sajtóbeszélgetésen bírálta a városvezetőt, amiért szerint nem vesz részt eléggé a város politikai életében. Azt mondta: a polgármester újabb mandátumát is csak akkor támogatja, ha változást lát ebben a kérdésben.
Bunta Levente felelőtlennek és meggondolatlannak tartja ezeket a nyilatkozatokat. „Két, nagy súllyal rendelkező udvarhelyszéki tisztségviselőnek nem kellene a sajtón keresztül üzengetnie egymásnak, nekünk a közösség dolgaival kell foglalkozni, nem egymással. Úgy gondolom, nem adtam okot arra, hogy Verestóy Attila velem foglalkozzon” – nyilatkozta a polgármester. Az elöljáró emlékeztetett, a parlamenti választásokig még másfél év van, a helyhatóságig egy év. „Én arra szegődtem, hogy dolgozom. Ezt a feladatot látom el elsősorban. A kampány közeledtével természetesen szeretném javítani a politikai téren kifejtett tevékenységemet is” – tette hozzá.
POLGÁRI PER BRETFELEAN ELLEN. Polgári pert kezdeményez a kétnyelvű marosvásárhelyi utcanévtáblák leszerelését kö­vetelő Valentin Bretfelean, a helyi rendőrség vezetője ellen Kincses Előd. Az ügyvéd azt követően fordul a bírósághoz, hogy a marosvásárhelyi ügyészség a múlt hónapban megalapozatlannak találta a fenyegetésért tett büntető feljelentést, melyet a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében érintett 11 vásárhelyi személy nyújtott be Bretfelean ellen. Kincses meglepőnek tartja, hogy az ügyészség még csak ki sem hallgatta a bepanaszolt rendőrfőnököt, és készpénznek vette a vásárhelyi rendőrfőnök érvelését, miszerint azért kellett az embereket megfenyegetni 30 ezer és 50 ezer lej közötti bírsággal, mivel építkezési engedély nélkül „reklámtáblát” szereltettek ingatlanjaikra. Kincses Előd szerint a fenyegetőlevelek kiküldésével az volt a rendőrfőnök célja, hogy arra kényszerítse a magyarságot, öncenzúrát alkalmazva, mondjon le anyanyelv-használati jogairól. (Krónika)
TÖMEGES CSALÁS AZ ÉRETTSÉGIN. A Bihar megyei Vaskohsziklás városban közel 200 végzős diákot kötelezhetnek arra, hogy újravizsgázzanak, miután kiderült, hogy a felügyelő tanárok engedték őket puskázni, illetve egyenesen segítettek nekik csalni. A Bihar megyei vizsgabizottság azt követően döntött a város műszaki szakközépiskolájában az érettségi alatt készült video- és hangfelvételek elemzéséről, miután a javítótanárok jelezték, hogy több dolgozat tartalma szóról szóra ugyanaz. A bizottság megállapította, hogy a tizennégy osztályteremben zajló vizsgán tíz teremben engedték a felügyelő pedagógusok, hogy a tanulók puskázzanak, valamint lemásolják egymás dolgozatát. A próbán felügyelő húsz tanárnak a kihágás súlyosságától függően akár a munkaszerződésüket is felbonthatják, a csaló tanulók pedig nem vehetnek részt a következő két érettségi vizsgaszesszión. (Krónika) DÁK SAS HADMŰVELET. Háromszáz román és ugyanannyi amerikai katona vesz részt a Dacian Eagle 2015 nevű hadgyakorlaton, mely júliustól szeptemberig tart az Aranyosgyéres melletti légi bázison. A hadgyakorlat az aranyosgyéresi román–amerikai gyakorlatok része, melynek során a NATO légi műveleteinek megfelelő technikákat, taktikákat és eljárásokat gyakorolják a két ország katonái. Az aranyosgyéresi légi bázison május elejétől június végéig román–portugál hadgyakorlat, március vége és június eleje között pedig egy másik román–amerikai hadgyakorlat zajlott. (MTI)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ülés nélkül „alaposan kivizsgált” petíció
A Székely Nemzeti Tanácsot és saját személyét lejáratni szándékozó névtelen levelek ügyében petíciót intézett Árus Zsolt a parlament azon szakbizottságához is, amelynek feladata a titkosszolgálatok felügyelete. A petícióra válasz érkezett.
Árus petíciójában azt kérte, hogy az illetékes parlamenti bizottság vizsgálja ki az általa jelzett jogsértéseket, és az eredmény függvényében tegyék meg a szükséges törvényes lépéseket.
A válaszban a bizottság azt írja, hogy a jelzetteket hatáskörüknek megfelelően elemezték, és folyamatosan azon vannak, hogy a Román Hírszerző Szolgálat tartsa be a rá vonatkozó törvényt. Közlik, hogy a törvény értelmében a szolgálat azon adatok gyűjtésével, ellenőrzésével és értékesítésével foglalkozik, amelyek szükségesek az ország nemzetbiztonságára vonatkozó fenyegetések megismeréséhez, megelőzéséhez és visszaveréséhez.
Árus Zsolt megállapította, az általa jelzett panaszokról szó sincs a levélben, amely szigorúan csak pár semmitmondó általánosságot tartalmaz. Meglátása szerint balga az, aki érdemi kivizsgálást, választ, avagy cselekedetet vár el tőlük. Az SZNT-tisztségviselő kijelentette, mindezek ellenére további lépéseket fog tenni azért, hogy bebizonyítsa: „balgák ők, ha azt gondolják, hogy ezzel megúszták”.
A titkosszolgálatokat felügyelő bizottság titkára egyébként Verestóy Attila. Miután megkapta a semmitmondó választ, Árus levélben fordult hozzá, és arra kérte, kövesse figyelemmel, hogy a bizottság tartsa be a saját szabályzatát. Ugyanakkor egy másik, meglepő tényt is megállapított Árus: a szenátus honlapján található információk szerint a bizottság nem is ült össze az utóbbi időszakban. Így ülés nélkül „vizsgálták ki alaposan” a petíciót.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

Új vezető az RMDSZ szenátusi frakciója élén
Tánczos Barnát választották az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetőjévé az új parlamenti ülésszakra.
Az RMDSZ közleménye szerint az új parlamenti ülésszak kezdetén Markó Béla szenátor javaslatára választott új vezetőséget a felsőházi frakció. Tánczos Barna lett a frakcióvezető, Pataki Csaba a helyettes, Klárik László pedig a szövetség szenátusi frakciójának titkára.
A szenátus állandó bizottságában a frakció háznagyi tisztségét továbbra is Verestóy Attila látja el.
A közlemény szerint az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetésében nem állt be változás.
A képviselőházban tehát Máté András Levente maradt a frakcióvezető, Márton Árpád és Szabó Ödön parlamenti képviselők pedig a helyettesek. A frakció titkára Molnár Zsolt Temes megyei képviselő lett.
Népújság (Marosvásárhely)

Belső harc az udvarhelyi RMDSZ-ben
RMDSZ-es kihívója akadt Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármesternek, akinek tevékenységét a szövetség több vezetője is bírálta az elmúlt időszakban. Arros Orsolya, a Romániai Magyar Közgazdásztársaság (RMKT) székelyudvarhelyi elnöke csütörtökön egy rádiós műsorban jelentette be, az RMDSZ színeiben méretkezne meg a jövő évi polgármester-választáson, és úgy tudja, a szövetség előválasztást is szervez.
„Érzem magamban azt az erőt, azt a szakmai tudást, amely feljogosít arra, hogy a város szolgálatába álljak” – indokolta döntését lapunknak Arros Orsolya. Mint mondta, számára nem volt kérdés, hogy az RMDSZ színeiben jelölteti magát, hiszen úgy érzi, csak a szövetség tudja biztosítani számára azt az erős hátteret, amellyel képes hosszú távon együttműködni Udvarhely jobbá tétele érdekében. Mint mondta, azt nem meri teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy az érdekképviselet helyi szervezete teljes mértékben támogatni fogja a jelölését, azonban nagyon bízik ebben.
„Az egyetemi évek alatt vettem észre magamon, hogy megvan az a képességem, hogy a jó dolgokat multiplikáljam egy jó csapattal együtt dolgozva. Ha a körülöttem lévő jó szakembereket össze tudom fogni, akkor úgy gondolom, hogy csodás dolgokra leszünk képesek” – fogalmazott a közgazdász, háromgyerekes családanya, aki szerint a városvezetői tisztség betöltésénél a szakmaiság a legfontosabb.
Mint mondta, csak szervezés kérdése, hogy szülőként és városvezetőként is meg tudjon felelni a kihívásoknak. „Mindig azt mondom a nőknek, hogy mindegy, mit csinálnak, csak ők döntsenek erről” – magyarázta, hozzátéve, hogy a gyerekei mellett eddig is folyamatosan dolgozott, tanult, fejlesztette magát.
Verestóy versenypárti
Arros Orsolya bejelentésével kapcsolatban Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor lapunknak elmondta, maga is csak a médiából értesült a történtekről, személyesen nem is ismeri a potenciális jelöltet, azonban úgy tudja, egy jól képzett hölgyről van szó. Verestóy – aki több alkalommal is kifejtette, nem elégedett Bunta Levente polgármester tevékenységével, szerinte nem vesz részt eléggé a város politikai életében – azt mondta, a választók javát szolgálja, ha az RMDSZ színeiben többen is versengenek a jelöltségért.
Rámutatott, nem kérdés, hogy előválasztást fognak szervezni Udvarhelyen, ahol egy közgyűlés vagy küldöttgyűlés dönt a tényleges jelölt kilétéről, ennek megrendezése pedig a helyi szervezet feladata. „Nekünk az a fontos, hogy a székelyudvarhelyiek közül minél többen érezzék, hogy négyévente beleszólhatnak a közösség életébe, eldönthessék, ki rendezi majd a közös ügyeiket” – tette hozzá Verestóy.
A szenátor egyébként Bunta munkásságát kommentálva korábban úgy fogalmazott, ő jelenleg inkább olyan jelöltet támogatna, „akit érdekel, hogy mi történik a városban, menedzserként tud gondolkodni, szervesen része Udvarhelynek és az RMDSZ érdekképviseletének”.
Buntát egyébként Nagy Zoltán, az RMDSZ területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnöke is bírálta. A Maszol.ro hírportálnak adott interjújában úgy fogalmazott, az udvarhelyszéki RMDSZ-ben vannak olyan személyek Bunta Leventén kívül is, akik meg tudják nyerni a polgármester-választást. „Tavaly két kampányban kampányfőnök-helyettes voltam, és elmondhatom, hogy nem érzékeltem Bunta Levente polgármesternek a szervezetben folytatott tevékenysége eredményét, és egy év alatt egyszer láttam a polgármestert RMDSZ-rendezvényen” – mondta Nagy Zoltán.
„Reméljük, ez nem egy megtévesztő taktikai húzás”
Arros Orsolya bejelentésével kapcsolatban lapunk megkérdezte Jakab Attilát, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Hargita megyei elnökét is, aki rámutatott, pártjuk kifejezetten örül annak, hogy végre az RMDSZ is belátta: a város nem fejlődik megfelelőképpen a jelenlegi polgármester irányítása alatt.
„Mi már lassan nyolc éve hangoztatjuk, hogy a város rossz irányba tart” – fogalmazott Jakab. A Magyar Polgári Párt (MPP) székelyudvarhelyi szervezetével való együttműködési szándékukkal kapcsolatban kifejtette: tervük nem változott, a két párt közös jelöltet szeretne állítani. Jelenleg arra várnak, hogy az MPP országos vezetősége jóváhagyja a helyi együttműködést. „Részünkről teljesen mindegy, hogy EMNP-s, MPP-s vagy független jelöltet indítunk, csupán egy alternatívát szeretnénk biztosítani” – szögezte le.
Orbán Balázs, az MPP önkormányzati képviselője kifejtette, örül annak, hogy Arros bejelentkezett a megmérettetésre. Reményét fejezte ki, hogy ez a lépés „az RMDSZ udvarhelyi szervezetén belüli politizálás demokratizálódását jelenti, és nem csupán egy megtévesztő taktikai húzásról van szó”. Mint mondta, fontos volt, hogy a szövetség belássa, nem volt helyes, ahogyan Bunta Levente vezette a várost az elmúlt években.
Fülöp-Székely Botond, Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Ejtett elöljáró
A belső kihívó felbukkanása nyilvánvalóvá tette azt, amit eddig a szövetség több politikusának nyilatkozatai alapján sejteni lehetett: az RMDSZ levette a kezét Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármesterről.
Az alakulat – vélhetően elsősorban a lakosság részéről érkező impulzusok alapján – belátta, hogy a második mandátumát taposó elöljáró nem képes jelentős eredményre a közigazgatásban, ennek nyomán fennáll a veszélye, hogy az ellenzék nyolc év elteltével visszahódítja a városházát az RMDSZ-től.
Amúgy nem kell reprezentatív közvélemény-kutatást elvégezni ahhoz, hogy választ kapjunk arra, miért tartják sokan alkalmatlannak Buntát Székelyudvarhely irányítására, hiszen elég kritikát kapott házon belül. Az RMDSZ-ben ma jobbára azt tartják a politikus legnagyobb érdemének, hogy 2008-ban megtörte a jeget, és a rendszerváltás után először megszerezte a polgármesteri széket a szövetség számára, négy évvel ezelőtt pedig a nagy ellenféllel, Szász Jenővel szemben sikerült újráznia.
A kör azonban ezzel le is zárul, két választás között ugyanis nemigen történt olyan megvalósítás, amelyet Bunta Levente neve mellé vésnek fel a város történetét jegyző könyvekben. „Ezt magyaráztam Buntának, hogy üres ez a hely, be kell tölteni. Nem névlegesen, nem a funkció erejével, hanem a működéssel” – hangzott még júniusban Udvarhelyszék és az RMDSZ egyik erős emberének, Verestóy Attila szenátornak az üzenete, amely felért az egykori pártfogoltjának küldött politikai selyemzsinórral.
Ha a jövő évi helyhatósági választásokra szóló udvarhelyi összefogást komolyan gondolja az RMDSZ ellenzéke, elég, ha a szövetség kritikáiból mazsoláz: a város gazdasági lendülete megtorpant, a polgármester elvesztette a kapcsolatot a lakossággal, szinte teljesen eltűnt a közéletből.
Vélhetően Bunta is megérezte már, hogy elfogyott körülötte a levegő, és noha most még úgy nyilatkozott, hogy készül a 2016-os megmérettetésre, nem csodálkoznánk rajta, ha végül az RMDSZ-es előválasztáson sem indulna el. Az alakulaton belül ugyanis az az úzus, hogy ilyenkor megüzenik: ha nem akarja, hogy teljes politikai vakvágányra tereljék, álljon félre önszántából, ez esetben pedig a kapitulációját honorálni fogják egy szimbolikus állással.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Elhunyt Fodor Imre, Marosvásárhely volt polgármestere
Marosvásárhely utolsó magyar polgármestere volt 1996-2000 között
1937-ben született Csíksomolyón, 1959-1964 között politikai okból eltávolították az egyetemről, 1965-ben szerzett végül energetikus mérnöki diplomát Bukarestben. 1992-1996 között a Maros Megyei Tanács és az RMDSZ SZKT-jának tagja volt, ezután Marosvásárhely polgármestere lett és az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsának alelnöke.
Kiábrándulva a Markó-Frunda-Verestóy-féle RMDSZ politizálásából, 2003-ban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületében vett részt, majd az EMNT alelnöke és a Marosszéki Székely Tanács elnöke volt. 2011-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét.
Ez úton tudatjuk, hogy marosvásárhelyi búcsúztatására holnap (október 2-án, pénteken) 9.00 órától kerül sor a katolikus temető alsó kápolnájában, majd ezt követően 14.00 órától a csíksomlyói Fodor-házban vehetnek búcsút Marosvásárhely volt polgármesterétől, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács egykori alelnökétől. Fodor Imrét a csíksomlyói Szent Péter Pál temetőben helyezik végső nyugalomra.
Emléke legyen áldott!

Bunta lemondott az udvarhelyszéki RMDSZ alelnöki tisztségéről
Miután a sajtón keresztül több vezető RMDSZ-es politikus is bírálta Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármester munkáját, az elöljáró lemondott a szövetség udvarhelyszéki szervezetén belül vállalt alelnöki tisztségéről.
Meglátása szerint már nem tudja eredményesen betölteni a kérdéses funkciót. A polgármester pénteki sajtótájékoztatóján egyebek mellett Verestóy Attila, az RMDSZ udvarhelyszéki szervezete elnökének döntéseit is bírálta.
Miután huszonkét évet tevékenykedett az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetében, Bunta Levente bejelentette, lemond jelenlegi alelnöki tisztségéről. „Az utóbbi idők történései kényszerítenek erre a lépésre, hiszen úgy látom, nem lehet normális körülmények között folytatni – legalábbis eredményesen – azt a tevékenységet, amit eddig kifejtettem” – magyarázta Bunta. Hozzátette, nem a közvélemény előtt szeretett dolgozni, inkább a „munkára fektette a hangsúlyt,” ha valamivel nem értett egyet, akkor azt a szervezeten belül tette szóvá.
Arra is kitért, hogy a Szövetségi Képviselők Tanácsának múlt évi gyűlésén javasolta az RMDSZ megreformálását: a szövetség által az országos költségvetésből kapott 19 millió lejt úgy kéne elosztani, hogy az „helyi szinten szolgálja a tevékenységet” – ez véleménye szerint plusz 200 ezer lejt jelentene Udvarhelynek, amiből különböző szociális, közösségi programokat lehetne szervezni. „Ha azt akarjuk, hogy változzon az RMDSZ, ahhoz eszköz is kell azokhoz a tevékenységekhez, amit ki kell fejteni” – fogalmazott. Hangsúlyozta, noha ő semmilyen tisztséget nem remélt, nem érti, miért lépett ki az érdekképviselet a kormányból, hiszen az udvarhelyieknek szükségük lett volna a segítségre. „A politikának elsősorban az a lényege, hogy hatalomra törjön, a hatalom eszközével lehet jobbítani” – véli.
„Nem tudom elfogadni, hogy tavaly júniusban a széki elnök (Verestóy Attila – szerk. megj.) – anélkül, hogy konzultált volna velünk – lemondott arról a jogunkról, hogy megyei tanácselnököt jelöljünk” – közölte Bunta, hozzátéve, hogy az új törvénynek megfelelően a közvetett módon választott tisztség a sorrend szerint egy udvarhelyszéki személyt illetett volna meg. Erre véleménye szerint nagy szükség is lenne. Rámutatott, Hargita Megye Tanácsa elnökeként 800 ezer eurós európai uniós pénzből (ISPA) megvalósított, a megyében működő vízhálózatok felújítására készített dokumentációt hagyott hátra utódjának, amelyből végül egy 90 millió eurós program lett, viszont „Udvarhelyszéken egy fityinget nem kapott senki.”
Az elöljáró egyebek mellett szintén elfogadhatatlannak nevezte, noha „hátrahagyott” egy hulladékgazdálkodással kapcsolatos tervet is, az udvarhelyi szeméttelepet a városlakók pénzén kellett bezárni. Bírálta a 132-es megyei úton folyó munkálatokat, amelynek tervei már hét éve elkészültek, még sincs befejezve a projekt. „Figyelembe kell venni, hogy Udvarhelyen a kórházat mi finanszírozzuk, pedig megyei feladatokat lát el, Udvarhely könyvtárat tart fenn, bár megyei feladatokat is ellát. Csíkszeredában kímélik az önkormányzatot, pedig jóval több pénze van, mint nekünk. Ez pedig sehol nem kompenzálódik” – sorolta.
Bunta: nem kritizálhat sem Verestóy, sem az MPP
„Úgy gondolom, hogy nem fér bele a pakliba, hogy a széki elnök elkezdje nyilvánosan kritizálni a városi elnököt” – szögezte le Bunta Levente, utalva Verestóy Attila szenátor, az Udvarhelyszéki RMDSZ elnöke rá vonatkozó bírálataira. Elmondta, ő elsősorban a polgármesteri tisztségéhez kapcsolódó munkáját látja fontosnak, ennek ellenére a negyven százalékos támogatottságú udvarhelyi szövetséget hét év alatt sikerült felemelnie 60 százalékosra. „Ha még meg is értem, hogy a Magyar Polgári Párttal (MPP) egyezséget köt az RMDSZ, és ad nekik képviselői helyeket, azt nem tudom elfogadni, hogy az MPP-nek a volt elnöke véleményt mondjon, hogy ki legyen a polgármester” – hangsúlyozta Bunta.
Továbbra is megmarad helyi elnöknek
Bunta jónak ítélte meg, hogy több potenciális jelölt közül választ az RMDSZ az udvarhelyi polgármesteri tisztségért való megmérettetést illetően, viszont nem fogadja el, hogy „valaki a Facebookon meg a nagy nyilvánosság előtt, noha a játékszabályok nincsenek is meg, már próbálja a szövetséget erodálni.” Ezen kijelentése kapcsán feltett kérdésünkre az elöljáró rámutatott, nem szeretné nevesíteni, hogy kire gondolt, viszont elítélte a párton belüli kontraszelekciót. „Amennyiben az emberek úgy akarják, én a munkámat folytatom. A következő nyolc hónapban még intenzívebben, mert tudom, hogy jön a kampány. Erre készültem is” – szögezte le határozottan, hozzátéve, azoknak kéne visszavonulni, akik a megosztás mentén rontják el a dolgokat. Kijelentette, továbbra is megmarad udvarhelyi városi RMDSZ elnöknek, így a széki tisztségéről lemondva, több ideje is lesz tevékenykedni. Elsősorban anyagi támogatásokra számítva – „a munkára koncentrálva” – kollégáival meg fogják erősíteni a városi szervezetet, és készülnek az önkormányzati választásokra – tette hozzá Bunta Levente.
Mi lesz az előválasztáson?
A szövetség belső előválasztásával kapcsolatban polgármester rámutatott, a közelmúltban beszélt az RMDSZ elnökével Máréfalván, aki azt mondta, nem kíván változtatni a szabályokon, így a helyi szervezet – amelynek Bunta az elnöke – fogja eldönteni, milyen módszertant alkalmaznak. Ezen lehetőségek között van a „nagy népi szavazás”, a küldött- valamint a bővített küldöttgyűlés – fejtette ki az elöljáró, megjegyezve, hogy ő maga az utóbbit preferálná. Véleménye szerint az ismert jelöltön kívül (Arros Orsolya – szerk. megj.) többen is fognak jelentkezni az előválasztásokra, amit ő maga is ösztönözni fog. „Én nem szerelembe estem az RMDSZ-el, hanem egy keretnek tartom, amely cselekvési lehetőséget nyújtott a számomra. Nagyon sokszor nyeltem, nagyon sokszor hallgattam, nagyon sokszor jól éreztem magam, s a munkát továbbra is ebben a keretben szeretném kifejteni” – szögezte le.
Mozgalmat indítana
Bunta úgy gondolja, a helyi politikának elsősorban az emberekről kell szólnia, és meg kell feleljen a megfogalmazott elvárásoknak. „Az embereket meg kell szólítani és azt kell mondani, hogy gyertek velünk: amit ti elvártok, azt megcsináljuk, s legyetek velünk az úton. Dolgozzunk együtt” – fogalmazott. Ehhez szerinte egyebek mellett új RMDSZ tagok, újraszervezett körzetek és munka kell. „Én eddig a közigazgatásra koncentráltam elsősorban, mert az is egy elég nagy feladat volt, s ott próbáltam hatékony lenni. Úgy látszik, eljött annak az ideje is, hogy itt többet tegyek. (…) Arra gondoltam, hogy szervezetet építünk, és mozgalmat próbálunk generálni” – magyarázta, hozzátéve, úgy érzi, teljes mértékben a közösségért dolgozik.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

Bunta kiborította a bilit
Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármester az általa vezetett önkormányzat működtette médiában (az Udvarhely című napilapban és Mihír.ro című helyi portálon) vágott vissza azoknak, akik kilátásba helyezték a kegyvesztését.
Nemrég bejárta a sajtót a hír, hogy az RMDSZ már rég keresi Bunta utódát, akinek jövő tavasszal lejár második polgármester mandátuma. Az utóbbi időben már nemcsak az udvarhelyi lakosok, a választók, hanem a pártvezetés belső köreiből is érkeztek kemény bírálatok az elöljáró menedzseri képességét és teljesítményét, illetve munkamódszereit illetően. Az Udvarhelyszéken mindenhatónak tartott Verestóy Attila szenátor, valamint Kelemen Hunor kabinetfőnöke is megfogalmazták kritikáikat Buntával szemben, miközben már felmerült egy potenciális RMDSZ-jelölt is, Arros Orsolya közgazdász, igaz, egyelőre inkább csak önjelöltnek tűnik.
Bunta mindenesetre tudomásul vette a neki elküldött selyemzsinórt, ezért le is mondott az udvarhelyszéki RMDSZ alelnöki tisztségéről. Azt mondta a házi sajtónak, hogy ő 25 évig fegyelmezett katona volt, ám most már ideje kiborítani a bilit, hisz azok, akik a Snagov-partján laknak vagy Budapesten élnek, mérgezik Udvarhelyen a levegőt. Egyértelműen Verestóyra, illetve polgármester-elődjére, Szász Jenőre célzott, hozzátéve: „Nem támogatom, hogy emberek elvtelenül meggazdagodjanak, főleg nem úgy, hogy közben a város szegényedik. Tegyük áttetszőbbé a közéletet. S ha emiatt szenvednem kell, benne van ez is a pakliban.” RMDSZ-en belüli kontraszelekcióról és nepotizmusról is beszélt, Antal István „örökös” udvarhelyszéki képviselőt is megemlítve, aki egy ideje erőteljesen nyomja előre a saját fiát a párton belül. „Szinte kizárólag a közösségért dolgozom, egyéb dolgom nincsen, a gyerekeim felnőttek” – mondta Bunta, aki szerint a pártvezetés mesterkedéseiből már sokuknak van elegük. „19 millió lejt kap az RMDSZ az országos költségvetésből. Jó lenne, ha annak legalább a harmada a helyi szervezetekhez kerülne. Ez esetünkben 200 ezer lejt jelentene, melyből szociális, közösségi és egyéb programokat lehetne szervezni. A háborúhoz ugyanis pénz kell. Ez a gondolatom nem mindenkinek tetszett. Ugyanakkor nem értettem azt sem, hogy miért léptünk ki a kormányból. Sok mindennel nem értek egyet, legutóbb a széki elnökségi ülésen is elmondtam ezeket és egyéb észrevételeimet” – közölte Bunta, majd a számára legfájóbb megyei szintű RMDSZ-es intézkedést kárhozatta: „A széki elnök anélkül, hogy konzultált volna velünk, a lemondott jogunkról, hogy megyei elnököt válasszunk. Most Udvarhelyen lett volna a sor. Amúgy is legutóbb két csíki mandátum volt. Szükségünk lett volna erre, mert Udvarhelyt tekintve a dolgok az utóbbi időben nem mentek túl jól”. Következett azon esetek felsorolása, amelyek során a székely anyaváros hátrányt szenvedett a megyeszékhely Csíkszeredához képest.
Bunta azt sem érti, miért őt vádolják azzal, hogy politikailag nem elég aktív, mikor a Bukarestben lakó Verestóy szenátor elnökölte széki RMDSZ-nél tavaly szeptember óta nem volt elnökségi ülés. Továbbá: „Még meg is értem, hogy az MPP-vel egyességet köt az RMDSZ, de azt nem tudom elfogadni, hogy az MPP volt elnöke véleményt mondjon arról, ki legyen Udvarhelyen a polgármester, sőt azt hangoztatja, ő fogja jelölni a következő polgármestert.” Bunta állítja, hogy nyolc év alatt megállította a szabadrablást, elzárta a csapokat, és ez fáj nagyon sok embernek. Azoknak kellene visszavonulniuk, akik a színfalak mögött madzaghúzogatással, intrikákkal élnek. „Soha nem szerettem politizálni, mindig egy olyan eszközként kezeltem a politikát, mellyel változtatni lehet a világon. Most viszont azt mondom, emberarcú szervezet kell, a politikus emberközelivé kell váljon, nem ingatlanok lenyúlásával és kisajátításával kell foglalkozni” – mondta.
itthon.ma//erdelyorszag

Szabadságszobor emlékérméket adtak át Aradon
25 éves az aradi Szabadságszobor. 1890. október 6-án adták át Aradon Zala György alkotását. Az évforduló előestéjén az aradi színházban tartottak ünnepi rendezvényt, amelyen több közéleti személyiséget tüntettek ki.
Az ünnepséget Fekete Károly, a Kölcsey Egysület titkára vezette és felszólalt Faragó Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Arad megyei elnöke, Király András, a Szabadságszobor Egyesület elnöke és Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke.
A beszédek után Kelemen Hunor és Király András, az alkalomra készült jubileumi emlékérméket adott át.
Emlékérmét kapott:
Markó Béla, volt RMDSZ-elnök
Intézmények RMDSZ, országos elnökség; RMDSZ, Arad megyei szervezet; Szabadságszobor Egyesület; Szent Erzsébet magyar és erdélyországi konventuális minorita rend; Aradbelvárosi református egyházközség; Aradi evangélikus lutheránus egyház; Aradbelvárosi magyar baptista gyülekezet; Csíky Gergely Főgimnázium; Nyugati Jelen szerkesztőség; Rákóczi Szövetség
Magánszemélyek Szép Gyula, Szepesi László, Kocsis Rudolf, Kolozsi Tibor, a szobor restaurátora, Matúz András, az emlékérem alkotója, Böszörményi Zoltán laptulajdonos, Bálint György
A Szabadságszobor Egyesület munkatársai közül Pataki Ildikó, Péró Tamás, Szabó Irén, Szabó Mihály, Darida János, Arad volt alpolgármestere, Bognár Levente Arad alpolgármestere, Bölöni György, megyei képviselő, Cziszter Kálmán, aradi képviselő, Horváth Levente, volt alprefektus, Matekovits Mihály, Módi József, református esperes, Nagy Gizella, Nagy István, Tokay György, Ujj János, Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei elnöke, Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Krály András, a Szabadságszobor Egyesület elnöke, Communitas Alapítvány, Teleki Alapítvány, RMDSZ képviselőházi frakció, RMDSZ szenátusi frakció, Magyarország Miniszterelnöki Hivatala, Takács Csaba, Nagy Zsolt, Orbán Viktor miniszterelnök, Medgyessy Péter, a szobor újraállításakori magyar miniszterelnök, Dávid Ibolya volt igazságügy-miniszter, Szabó Vilmos volt államtitkár, Bálint Pataki József, Verestóy Attila, Borbély László, Kelemen Attila
Az emlékérmék átadása után a résztvevők megtekintették a Tizenhárom – az Aradon kivégzett tábornokok emlékére című táncjátékot, amelyet az Aradi Kamaraszínház és a békéscsabai Tabán Táncegyüttes adott elő a szabadkai Juhász zenekar kíséretével. Koreográfus Farkas Tamás, rendezte Farkas Tamás és Tapasztó Ernő.
nagyistvan.pecska.ro
Erdély.ma

Erdélyi magyar önvizsgálat
Kicsit megkésve, de annál nagyobb felületességgel elkezdődött az erdélyi magyar önvizsgálat is. Legalábbis az RMDSZ miniparlamentjének nevezett – egykoron valóban akként működő – Szövetségi Képviselők Tanácsának hétvégi ülésén több magyar vezető is felvetette ennek szükségességét. Mi több, ha egy romániai, erdélyi közéleti ügyekben kevéssé járatos elemző kizárólag Kelemen Hunor szövetségi elnök beszéde alapján ítélné meg a Romániában jelenleg zajló történéseket, könnyen azt a következtetést vonhatná le, hogy a magyar szervezet adja a legmegfelelőbb választ mindarra, amit az utca követel.
A kormányválságra javasolt RMDSZ-es megoldás – szakértői kormány kinevezése, majd előrehozott választások megszervezése – alighanem a legésszerűbb opció a jelenlegi helyzetben. Pozitívumként értékelhetjük azt is, amit Kelemen Hunor a nyitásról, a többi alakulattal való együttműködésről mondott, és újdonság, hogy késznek mutatkozott akár az Erdélyi Magyar Néppárttal is tárgyalni. Nehéz volna vitatni azokat a kijelentéseit is, melyek szerint vigyázni kell arra, hogy a demokratikus intézményeket ne kérdőjelezzük meg. És ne hagyjuk ki azt a replikát, amelyet a parlamenti székekért aggódó frakcióvezető Máté Andrásnak adott: az RMDSZ honatyáinak bátraknak kell lenniük ahhoz, hogy ne a székükhöz ragaszkodjanak.
Csakhogy. Többször megtapasztalhattuk már, a szépen hangzó szólamokat tettek nem nagyon követik. Kelemen Hunor maga is többször megszegte ígéretét, amikor az autonómiastatútum kidolgozása csúszott hónapról hónapra, s most, hogy elkészült, láthatólag nem sietnek a parlament elé terjeszteni azt.
Aztán a kongresszuskor meghirdetett újratervezésből sem sok mindent észleltünk eddig a gyakorlatban. Vitatható az is, amint az RMDSZ politikusai, társadalmi válságként állítva be az elitkrízist, voltaképpen szétkenik a felelősséget: Kovács Péter főtitkár példája a késő és pontatlanul dolgozó vízszerelőről tetszetős ugyan, de azért alapvetően mégiscsak azért vonultak utcára több tízezren Románia nagyvárosaiban, mert az ország vezetői szétloptak mindet, amit elértek, nem pedig a vízszerelők ellen.
De a legnagyobb baj, hogy Kelemen Hunor mellett ott strázsálnak azok a régi fegyvertársak, akik láttán menten hitelét veszti minden megújhodásról szóló frázis. Ott van Borbély László, a nagy politikai alkuk mestere, ott áll Verestóy Attila, mintha Udvarhelyszéken nem kerülne új, hiteles politikus, ott a székért aggódó Máté András, aki egy egész frakció félelmét tolmácsolja, vagy ott az SZKT elnökévé újraválasztott Biró Rozália.
Márpedig úgy nehéz lesz az újratervezés, ha új emberek alig akadnak. És az is nagy kérdés, hogy ama új hullám, ahonnan merítenek, hozhat-e változást. Vagyis a szövetség emlőin nevelkedett ifjúsági szervezetekből kikerülő fiatal nemzedék képviselői valóban felkészültebbek, feddhetetlenebbek-e, mint mentoraik?
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)