"A romániai magyar képzőművészet tanulmányozásának egyik lehetséges kiindulópontja a gyergyószárhegyi képzőművészeti gyűjtemény. A több mint negyedszázada folyamatosan működő alkotótáborok nyomán szerveződött gyűjtemény sorsáról, kezeléséről folyt jún. 25-én tanácskozás a szárhegyi ferences kolostorban. A tanácskozáson részt vett Banner Zoltán, Mezei József, Vécsi Nagy Zoltán, Starmüller Géza, Szatmári László és természetesen az Alkotóközpont igazgatója, Kassay Péter, valamint a szárhegyi alkotótáborok szervezői, mindenesei, Gaál András, Márton Árpád és Zöld Lajos. A felmérés még az elmúlt esztendőben megkezdődött, a gyűjteménynek hozzávetőleg 80 százalékáról készült színes reprodukció. Elvi megegyezés született, hogy az alkotótábor fennállásának közelgő 30. évfordulójára ki kell adni a gyűjtemény katalógusát, illetve az alkotótábor történetével foglalkozó írásokat. /Művészettörténészek szárhegyi tanácskozása. A képzőművészeti gyűjtemény távlatai. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 27./"

"Idén aug. 18. és 31. között szervezik meg a marosvásárhelyi Bolyai János Alkotótábort, melyre hét marosvásárhelyi és huszonegy, külföldön és az országban élő kortárs művész jelezte részvételi szándékát. Irsai Zsolt, a tábor művészeti vezetője elmondta, hogy az elmúlt évekkel szemben idén lesz installáció, performansz, média- és videoművészet. A résztvevők nagy része azok közül kerül ki, akik a 70-80-as években életre hívták a MAMŰ-t, ami akkor a Marosvásárhelyi Műhelyt jelentette, mostanra viszont Maszületett Művek névre keresztelődött át, mivel az alkotók áttelepedtek Magyarországra. A művészek mellett meghívottként szerepel Ágoston Vilmos, Budapesten élő irodalomkritikus, Bíró Béla sepsiszentgyörgyi publicista és Vécsi Nagy Zoltán hatvani művészettörténész is. A szervezők Itt a távolban - központok és perifériák címmel e hónap 26-28. között szimpóziumot is szerveznek, melynek vitaindítója és moderátora Ungvári Zrínyi Imre vásárhelyi filozófus. /Szucher Ervin: Művészek a várban. = Krónika (Kolozsvár), aug. 15./"

"A marosvásárhelyi Helikon - Kemény János Alapítvány az idei esztendőt Kemény János-évnek nyilvánítva, szept. 1-jén, a marosvécsi találkozók vendéglátójának 100. születésnapján, rendezvénysorozattal emlékezik meg róla és tollforgató társairól. Az alapítvány kuratóriuma a vár nyaranta visszatérő egykori íróvendégeinek mai leszármazottait, hozzátartozóit hívta meg emlékidézésre. Kolozsvárról, Bukarestből, Brassóból, Marosvásárhelyről, Csíkszeredából, Szovátáról érkeztek rokonok a találkozóra. Budapestről Kemény János négy unokája volt jelen. Az 55 nyilvántartott helikoni tag közül már egy sem él, többüknek a rokonairól sem maradt fenn adat, de Áprilytól Wass Albertig, Bánffy Miklóstól Tompa Lászlóig, Kacsó Sándortól Vita Zsigmondig, Járosi Andortól Tavaszy Sándorig, Kós Károlytól Szentimrei Jenőig, Kiss Jenőtől Tamási Áronig, Kovács Lászlótól Szemlér Ferencig, Moldován Páltól Olosz Lajosig és így tovább szerencsére még vannak és elérhetők családtagok, rokonok. A megbeszéléseken kiderült, sokan őriznek is kéziratokat, leveleket neves elődeikről. A tisztelgés Marosvécsen, a kastélyparkban, a helikoni asztalnál indult. Adamovits Sándor, a Helikon - Kemény János Alapítvány elnöke összefoglalta a valamikori szabad írói parlament történetét, vázolta jelentőségét. A Kemény család építette gyönyörű református templomot Székely József lelkész mutatta be a leszármazottaknak. A jelenlevők a Kemény János unokáktól - Vécsi Nagy Zoltántól és Nagy Gézától, illetve Kemény Zoltántól és Zsigmondtól - megtudhatták, hogy a család a kastélyparkot visszakapta, a kastély visszaszolgáltatása még függőben van. Kedvező döntés esetén a várat vissza szeretnék állítani a magyar kulturális, szellemi élet szolgálatába olyanformán, ahogyan annak idején Kemény János tette. /N.M.K.: Honfoglaló, nagy írónemzedék. Emlékidézés Marosvécsen. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 25./"

"Aug. 25-én kezdődött a Bolyai Alkotótábor szervezte szimpózium, a centrum és periféria, kortárs művészet kisebbségben, művész- művészeti migráció témakörét járták körül. A meghívottak (Beke László művészettörténész, Bíró Béla író, publicista, Sebők Zoltán esztéta, Ungvári Zrínyi Imre és Ungvári Zrínyi Ildikó egyetemi adjunktusok, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, Tordai S. Attila szerkesztő, kurátor) a legkülönfélébb megközelítésekről beszéltek. Bíró Béla hangsúlyozta: mindig a periféria szüli az újdonságokat, ezeket a centrum bizonyos idő elteltével kanonizálja, és ezzel meg is merevíti. /Nagy Botond: Centrum, centrum, mondd meg nékem... = Népújság (Marosvásárhely), aug. 28./"

Tíz romániai magyar grafikus, Baász Imre, Cseh Gusztáv, Feszt László, Gy. Szabó Béla, Haller József, Kusztos Endre, Nagy Pál, Plugor Sándor, Szabó Zoltán (Judoka) és Újvárossy László alkotásaiból nyílt tárlat május elején, a Római Magyar Akadémián. /Vécsi Nagy Zoltán: Romániai magyar grafikusok alkotásai Rómában. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 11./

Kusztos Endre grafikus nyolcvanéves. 1985-ben elvesztette feleségét, hét évre rá a fiát. Ezután az örökös gyász következett, vallja, a fák világába menekítette fájdalmát. A fák festője kimeríthetetlenül gazdag formanyelvre talált. „Kusztos Endre gazdag tónusú tus és szénrajzainak naplószerű képi szekvenciái, a művész európai színvonalú szakmaiságáról, valamint egyéniségének lenyűgöző puritánságáról tanúskodnak”– írta róla Vécsi Nagy Zoltán. A véletlen folytán az 56-os magyar forradalom idején feleségével együtt éppen Budapesten tartózkodott. Ott helyben papírt ragadott, és megörökítette a történelmi pillanatokat. Rajzai értékes fejezetét képezik a magyar forradalomról megjelentetett dokumentumkötetnek. Előrehaladott kora ellenére Kusztos Endre, a Barabás Miklós Céh tagja mai napig egyike a legaktívabb erdélyi képzőművészeknek. Járja az országot, járja a nagyvilágot. Nemrég tért vissza a makói művésztelep nyári táborából, szeptember 24-én nyílik tárlata Marosvásárhelyen, szeptember 30-án pedig Szászhalombattán mutatják be az alkotásaiból rendezett tárlatot. Szeptember 29-én a Magyar Művészeti Akadémián köszöntik születésnapja alkalmából. /Németh Júlia: Kusztos Endre, a rajzolás Petőfije nyolcvanéves. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./

A 75 éves Balázs Imre festőművész jubileumi tárlata látható Marosvásárhelyen. Alkotói pályája Marosvásárhelyen kapta meg a kellő alapot. Elvégezte az egyetemet, 1956-ban g hét év börtönre ítélték, 1959-ben szabadult. A mostani kiállítás megnyitóján Vécsi Nagy Zoltán hatvani művészettörténész kiemelte: a börtönévek, a benti szűk terek és sötétség életre szóló tapasztalatai ihletői, belső alakítói voltak a sajátosan Balázs Imre-i festői világnak, a szűk terekbe komponált portréknak, csendéleteknek. Ötvenhat évesen, 1987-ben települt át Magyarországra és kezdett elölről mindent, megalapozta ott is szakmai hírnevét, megbecsülését. /Nagy Botond: Vásárhelyről – Vásárhelyre. Balázs Imre jubileumi tárlata. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 6./

Végtelenből visszatérő párhuzamosoknak nevezte Dienes Attila szobrászművészt és Krizbai Sándor „Alex” festőművészt közös marosvásárhelyi tárlatuk megnyitóján Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész. A két alkotó a Marosvásárhelyi Műhely (MAMÜ) tagja, évtizedekkel ezelőtt költözött át Magyarországra. A nyolcvanas évek egykori két fenegyereke tért haza sajátos egyéniségű, kiforrott stílusú alkotásaival. /A. E. : A fenegyerekek visszatértek. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 28./

Nyolcvanhárom éves kora ellenére Kusztos Endre festőművész /sz. Makfalva, 1925/ dolgozik. 1962 és 1965 között az Erdőszentgyörgyi Múzeum muzeológusa volt. 1965-től szabadfoglalkozású művész. 1995-től Szováta város díszpolgára. Élete zömében felváltva él és tartózkodik Csókfalván, Szovátán és Kolozsváron. Rendszeresen kiállít itthon és külföldön egyaránt. Úgy érzi, életében a legmeghatározóbb a Magyar Nemzeti Galériában az 1972-es egyéni kiállítása volt. Kusztos Endre amíg tehette, úgy járta a Sóvidék, de egész Erdély, általában a magyar nyelvterület tájait és helységeit, mint Kallós Zoltán vagy éppen Orbán Balázs. Közben minden élményét rögzítette és rögzíti ma is szénnel, tussal, diópáccal, pasztellel vezetett naplójába. Kusztos Endre kiállítása most Kézdivásárhelyen, a Vigadóban látható. /Vécsi Nagy Zoltán: Láttyátok, feleim… (Kusztos Endre kiállítása) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 18./

Bibliai témákat feldolgozó festmény, szobor, tűzzománc képezi a december 21-én a marosvásárhelyi Vártemplomi Diakóniai Központ kiállítótermében nyílt tárlat anyagát. A kiállításon többek között Kákonyi Csilla, Barabás Éva, Páll Lajos, Fekete Zsolt, Major Gizella, Kuti Dénes alkotásait láthatják az érdeklődők. A központ vezetője, Fülöp Ilona tiszteletes asszony és fia, Fülöp András főként azokból az alkotásokból válogatott, amelyeket a család akkor gyűjtött össze, amikor a néhai Fülöp G. Dénes még a Vártemplom lelkésze volt, ugyan a tiszteletes asszony felhívást is intézett az erdélyi képzőművészekhez bibliai témájú alkotások elkészítésére. A tárlatot Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész nyitotta meg. /Máthé Éva: Műtárgyak bibliai témára. = Krónika (Kolozsvár), dec. 23./

Kusztos Endre grafika kiállítása tekinthető meg Marosvásárhelyen. A 84 éves művészt a Vártemplomi Református Diakóniai Otthonban köszönthették a megjelentek. Kusztos Endrét Erdély egyik legkiválóbb élő képzőművészeként Vécsi Nagy Zoltán székelyudvarhelyi művészettörténész köszöntötte, felelevenítve gyorsan ívelő életpályáját. Minden nap dolgozik, mondta Kusztos Endre, aki szovátai házát és ott őrzött munkáit a városka önkormányzatának adományozta, azzal a feltétellel, hogy emlékházat létesítsenek benne, illetve támogassák egy alkotótábor működését. /Antal Erika: Tragédiák a rajzlapon. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 31./

Május 26-án a 80 éve született Maszelka János emlékkiállításának megnyitójára, valamint a Városi Képtár bejáratánál elhelyezett emléktábla avatóünnepségére került sor Székelyudvarhelyen. Avatóbeszédet Zepeczaner Jenő, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója mondott. A kiállítást Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész nyitotta meg. A Maszelka János emlékplakettet Sánta Csaba szovátai szobrászművész készítette. /Maszelka Jánosra emlékeztek. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 27./

Daradics Árpád grafikusművész és Sánta Csaba szobrászművész közös kiállítását nyitották meg a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. A két művész együtt diplomázott Kolozsváron a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán 1990-ben. A mostani kiállításon Sánta Csaba népművészeti ihletésű bronzalkotásai és Daradics Árpád fotoprint technikával készült művei láthatók. Daradics Árpád jelenleg Budapesten él, Sánta Csaba szülővárosában, Szovátán lakik, és Székelyudvarhelyen tanít. Sánta Csaba számos szoborral, domborművel gazdagította erdélyi köztereinket, mondta Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész. Sok más szobrász munkáit is Sánta öntötte bronzba, mivel Szovátán vállalkozásként öntőműhelyt működtet. /Máthé Éva: Kettős képzőművészeti tárlat nyílt Marosvásárhelyen. = Krónika (Kolozsvár), aug. 27./

A Hegyen-völgyön járogaték vala címmel megnyílt Székelyudvarhelyen a csíkszeredai Ádám Gyula fotográfus tárlatát. A képek többsége a csángók életét mutatja be. A kiállítást Vécsi Nagy Zoltán, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum művészettörténésze nyitotta meg. Elmondta, hogy az alkotó már számos elismerésben részesült, 2006-ban első helyezést ért el a VI. Nemzetközi Magyar Fotóművészeti pályázaton, a Székelyföldi vízikerekek nyomában című fotóalbuma a 2008-as marosvásárhelyi könyvvásáron a legszebb könyv díját kapta, továbbá szintén 2008-ban kapta meg a Magyar Művészetért Díjat. /Csáki Emese: Ádám Gyula fotóiból nyílt tárlat Székelyudvarhelyen. = Krónika (Kolozsvár), nov. 17./

Kézdivásárhelyen a Maassluis Nyugdíjasklubban megnyílt a huszonöt esztendős székelyudvarhelyi Major Barna második egyéni tárlata. A festészeti kiállítást Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész és Deák Ferenc magyartanár nyitotta meg. (Iochom): Fiatal képzőművész a nyugdíjasklubban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 9./

Sepsiszentgyörgyön az I. Székelyföldi Grafikai Biennále
Hagyományőrző és hagyományteremtő a Székelyföldi Grafikai Biennále
Kedden nyílt meg Sepsiszentgyörgyön az I. Székelyföldi Grafikai Biennálé, majd azt követően díjazták az alkotókat. A hiánypótló versenykiállítás felhívására, a rövid határidő ellenére, összesen 693 alkotás érkezett be 11 országból.
Az első grafikai biennále egyszerre hagyományőrző és hagyományteremtő – hangsúlyozta Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter, a rendezvény fővédnöke. "Székelyföldön a képzőművészetnek nemcsak hagyománya, de jelene és jövője is van – ezt bizonyítja ez a rendezvény. A képzőművészetnek nincs köze a politikához, mégis voltak olyan román politikusok, akik lemondásomat kérték a biennále miatt, őket nem a művészet, hanem a Székelyföld zavarta. Ez a kiállítás azt is bizonyítja, hogy Székelyföld a művészeten keresztül is meg tudja jeleníteni identitását, és az, hogy más országból is jelentkeztek alkotók, azt is mutatja, hogy a képzőművészet nyelve univerzális, amelynek nem lehet határt szabni" – hangsúlyozta Kelemen Hunor a megnyitón, megígérve: a minisztérium 2012-ben is partnere lesz a biennálénak.
"A nyolcvanas, kilencvenes években Sepsiszentgyörgy Románia egyik legfontosabb avantgárd művészeti központja volt, a Baász Imre nevével fémjelzett Medium kiállítások nemcsak az országos, hanem a nemzetközi porondon is kiemelkedő szerepet kaptak. Ezt követően az Etna Alapítvány által szervezett AnnART fesztiválon Európa legfontosabb performance művészeit látta vendégül" – emlékeztetett a grafikai biennále megnyitóján Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, aki szerint a mostani szemle méltó Baász Imre szellemi hagyatékához.
Vécsi Nagy Zoltán a zsűri részéről méltatta a grafikai biennálét. Áttörésnek minősítette a szemle székelyföldi megszervezését, hisz végre nem a mi művészeink kellett elmenjenek, hanem hozzánk jöttek külföldi alkotók.
A biennále fődíját, amelyet a Vegyépszer Zrt. ajánlott fel, Fürjesi Csaba (Budapest) kapta Születés című munkájáért. A Hargita Megye Tanácsa által felajánlott díjat Léstyán Csaba (Csíkszereda) kapta Búvár című alkotásáért, Maros Megye Tanácsa Cristian Opris (Kolozsvár) Autoportet în întuneric című munkáját díjazta, míg Kovászna Megye Tanácsának díját Daradics Árpád (Budapest) vehette át az Ebédre várok-é vagy talán meg is halok? című alkotásáért. A Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ hat különdíjat ajánlott fel, amelyek grafikai műhelytáborba szóló meghívások. Ennek nyertesei: Siklódy Ferenc (Csíkszereda), Lyubomir Atanasov Krastev (Ruse, Bulgária), Elena Marinosyan (Plovdiv, Bulgária), Stoian Gabriel (Kolozsvár), Szép Veronika (Budakalász), Câmpean Tudor (Kolozsvár).
A kiválasztott alkotások két hétig megtekinthetők a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban, majd Csíkszeredában és Marosvásárhelyen is látogatható lesz a tárlat.
A zsűri kiválasztotta azt a 71 alkotást, amelyek publikussá válnak a biennále katalógusában.
Népújság (Marosvásárhely)

Székelyföldi képzőművészek kiállítása
Hargita Megye – Harmadik alkalommal nyílik meg a Projekt vándorkiállítás, ezúttal október 15-én 17 órai kezdettel Projekt 3 néven a csíkszeredai Siló Kortárs Művészeti Központban (Brassói út 14. szám), az állomás melletti, újabban kiállítások szervezésére is használt volt gabonaraktárban.
A három szervező egyesület, Csík Terület Ifjúsági Tanácsa, az Erdélyi Összművészeti Egyesület és a Projekt csoport felhívására 65 fiatal művész jelentkezett 102 alkotással a három székelyföldi megyéből. Ez alkalommal a művészek nem meghívásos alapon, hanem pályázva kerülhettek be a Projektbe. Alkotásaikat Ütő Gusztáv képzőművész, Veres Péter, az Erdélyi Művészet című folyóirat főszerkesztője és Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész véleményezte, akik 49 művész 60 alkotását választották ki a kiállításra. A zsűri által legjobbnak talált munkák szerzői alkotótáborban vehetnek részt a gyegyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ jóvoltából. A megnyitón három ilyen díjat osztanak ki, a díjazottak a gyergyószárhegyi KorkéP – Nemzetközi KépzőművészetiAlkotótábor, valamint a Grafika tábor, illetve a budapesti Budapest Galéria nemzetközi művész-csereprogramja egyikében vehetnek részt.
A rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap, Hargita Megye Tanácsa, a Communitas Alapítvány, valamint a gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ támogatja. erdon.ro

Székelyföldi képzőművészek tárlata Kolozsváron
Kiállítás-megnyitóval egybekötött könyvbemutató
Hét kortárs erdélyi magyar képzőművész legújabb munkáit tekinthetik meg az érdeklődök az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházában. A tárlatot a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó és a kolozsvári Gaudeamus könyvesbolt rendezvényén, szerdán délután nyitották meg a Majális/Republicii utca 5. szám alatt. Az est folyamán a kiállító művészek munkásságát vázoló Műterem és Élet-Jelek sorozatok kiadványait is megismerhettük.
Dáné Tibor Kálmán EMKE-elnök köszöntője után Sarány István, a Pallas-Akadémia főszerkesztő-helyettese kifejtette: idén, viszonylag rövid idő alatt hat kötet jelent meg a kiadó Műterem sorozatában, ugyanakkor az Élet-Jelek-sorozat is tovább bővült, a Kosztándi házaspár munkásságáról szóló átfogó monográfiájával (utóbbi Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész munkáját dicséri). – Számos tehetséges képzőművészünk van, olyanok, akiket pályatársaik is elismernek, ugyanakkor jó, a magyar és a nemzetközi képzőművészeti életben zajló folyamatokat értő és érző művészeti íróink is akadnak – magyarázta Sarány. Kitért a kortárs hazai képzőművészek munkásságának bemutatására elindított Műterem sorozatra, amely az erdélyi magyar képzőművészet gazdagságát és változatosságát tükrözi. A Bandi Kati (előszó: Nagy Miklós Kund), Fazakas Tibor (Banner Zoltán), Köllő Margit (Gazda József), Sárosi Csaba (Jánó Mihály), Vargha Mihály (Szücs György) és Zsigmond Márton (Túros Eszter) életét és művészetét vázoló Műterem-kötetek mellett az Élet-Jelek sorozatban, Banner Zoltán tollából megjelent Márton Árpád című monográfiát ismertette röviden.
– Ment-e a könyvek által a világ elébb? – tette fel Vörösmarty szállóigévé vált kérdését Németh Júlia műkritikus. A Tőzsér József által 1971-ben, Gyergyószentmiklóson megalapított romániai könyvposta-szolgálatra utalt, amely „az ország legeldugottabb falvaiba is eljuttatta a magyar könyvet, a magyar szót, s azt a gondolatot, amely hozzájárult a túléléshez, magyarságunk megőrzéséhez”. – 1993-ban pedig megalakult a Pallas Akadémia Könyvkiadó: Kozma Mária főszerkesztésével és Tőzsér József igazgatásával az ország egyik legmarkánsabb könyves vállalatává nőtte ki magát. Terjeszti a magyar könyvet, az irodalmat, a művészetet. Ugyanakkor nem csak terjeszti, de gerjeszti is mindezt, kapcsolatot teremtve az alkotók és a nagyközönség között – magyarázta a műkritikus.
A kiállított alkotások értékelése után Németh Júlia megjegyezte: a teremben az erdélyi képzőművészeti élet színe-javának a keresztmetszetét láthatjuk kicsiben. Örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a székelyföldi képzőművészek időnként Kolozsváron is bemutatják értékeiket. – A most kiállító művészek mindegyike tagja a Barabás Miklós Céhnek, annak a szervezetnek, amely nemrég megkapta az egyik legnagyobb elismerést, a Magyar Örökség-díjat. Ez pedig nagymértékben nekik is köszönhető – összegzett a műkritikus.
Ferencz Zsolt, Szabadság (Kolozsvár)

Jubiláló KZST
Húsz éve alakult újjá a nagy múltú közművelődési társaság
Nívós összművészeti esttel, teljes telt házas közönség előtt ünnepelte újjáalakulásának huszadik évfordulóját a Kemény Zsigmond Társaság. A tizenkilencedik században az akkor Vásárhelyen élő Tolnai Lajos alapította egylet viharvert története során számos megszűnést, betiltást ért meg, de mindig újjáalakult; évszázadtól, évtizedtől függetlenül voltak olyanok, akik úgy érezték: folytatni kell a nagy elődök munkáját, az egykori hagyaték szellemében. Így történt 1989 után is, a társaság legújabbkori történetének huszadik évét ünnepli.
Kedd délután a Kultúrpalota Kistermében Csíky Boldizsár elnök Kemény János és Marosi Ildikó szavaival üdvözölte a jelenlévőket, majd Fülöp Géza alelnök szólt röviden a társaság utóbbi húsz évéről:
– Ceausescu rémuralma után az erdélyi magyar civil társadalom magára talált, létrehozta az igény és szükség diktálta szervezeteit. 33 marosvásárhelyi értelmiségi közművelődési egyesületet alapított, amely Gálfalvi György javaslatára felvette az egykori Kemény Zsigmond Társaság nevét: vállalva a folytonosságot, a társaság újjáalakult. Első elnökének Oláh Tibort, a színművészeti egyetem tanárát választották. Időközben változott a város és változtunk mi magunk is. A régi KZST irodalmi egyesület volt, ma közművelődési társaságként kell működnünk, feladatunk az irodalom, a művészetek, a kultúra és a tudomány terén elért eredmények ismertetése, terjesztése. Úgy érezzük, képességeink szerint sikerült eleget tennünk felvállalt céljainknak. Mai összejövetelünk a 188., hamarosan kötetbe foglaljuk eddigi estjeinket – mondta az alelnök, majd ifj. Csíky Boldizsár zongoraművész játéka (Chopin- művet zongorázott) után Dávid Gyula tartott előadást a huszadik század közepén betiltott KZST utolsó öt évéről és az azt követő időszakról. Mint értekezéséből kiderült, a háború után 1944 decemberében szervezték az első estet, amelyen többek közt Molter Károly is részt vett, 1948-ban pedig a forradalom százéves évfordulóját ünnepelték előadás-sorozattal. Az év végén a társaságot betiltották, a KZST szelleme akkor támadt fel, amikor 1973-ban Marosi Ildikónak megjelent a társaságról írt kötete.
A Castellum Alapítvány mint testvérszervezet nevében Haller Béla köszöntötte a jubiláló KZST-t, ezt követően Nagy Attila olvasott fel fordításaiból és verseiből. Zeno Vanceának, a KZST egykori tagjának Áprily- megzenésítését Madaras Ildikó énekelte Szőnyi Márta zongorakíséretével, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, Kemény János unokája nagyapjának a KZST-n 1941-ben elhangzott, kötetben meg nem jelent elnöki megnyitóját olvasta fel és köszönte meg a maga és a család nevében, hogy a társaságot újjáélesztették és megtartották azt a szellemiséget, amelyet a nagyapja is próbált éltetni egykoron. Oláh Tibor lánya, Kristó Oláh Boróka édesapjáról szólt, Oláh Tibor KZST-beli tevékenységéről beszélt, mint mondta, életében kiemelten fontos szerepet játszott a társaság, a hatvanas évekbeli stúdiós irodalmi estjeivel az akkor még nem létező KZST hagyományait folytatta. Pályáját az igényesség jellemezte önmaga és mások felé. Kilyén Ilka színművésznő Berde Mária Szentségvivők című regényének címadó történetét mondta el, Kovács András Ferenc verseit olvasta fel, az est végén, ifj. Csíky Boldizsár zongorajátékát követően (Csíky Boldizsár szerzeményét adta elő) Sebestyén Aba színművész szavalta Tompa László Lófürösztés című, méltán ismertté vált és a társaság múltjára, jelenére, jövőjére egyaránt igen jellemző költeményét.
Nagy Botond, Népújság (Marosvásárhely)

(Erdélyi) magyar történetírók
Korunk, 2011. május
”A nemzeti ábrándokat történetírásunkból zárjuk ki. (…) komoly küldetésű nemzetnek főként a valóra kell törekednie, tudományban és műveltségben szintúgy, mint a politikai és társadalmi életben. (…) míg történeteinek mesés hajdanán és mitológiai képeken kapkod valamely nemzet, nem illeti meg a férfiasultság díszes címe” – hangzik gróf Mikó Imrének, a Magyar Történelmi Társulat első elnökének a szervezet megalakulásakor, 1867-ben elhangzott intése, amely a 21. századra sem vesztett időszerűségéből.
A Korunk legfrissebb lapszámának súlypontját az (erdélyi) magyar történetírás képezi; az összeállítás megkísérli összegezni az erdélyi historiográfia évszázadait, a kezdetektől a 20. századi történészek munkásságáig.
A felvezető tanulmányban Romsics Ignác a magyar – és ezen belül az erdélyi – historiográfia történeti elemzését adja, ezt követően hazai és magyarországi szerzők jóvoltából Szamosközy István, Cserei Mihály, Bod Péter, Mikó Imre, Kőváry László, Jakab Elek, Márki Sándor, Szádeczky Lajos, I. Tóth Zoltán, Makkai László, Pósta Béla és a Kolozsváron kialakult régészeti iskola, valamint Jakó Zsigmond történetírói tevékenységébe kapnak betekintést az olvasók.
”Twitteratúra”: klasszikusok 140 karakterben
Sokak számára a világirodalom egyet jelent vastag kötetekkel, emelkedett nyelvezettel és nagy szerzőkkel, most viszont már a Twitter közösségi portálon is olvashatók lesznek 140 karakteres bejegyzésekben a legjelentősebb művek.
Minderre két chicagói diák vállalkozik. Ők nemcsak Szophoklész Oedipus király, Goethe Az ifjú Werther szenvedései, Shakespeare Hamlet című klasszikusait, hanem modern kori slágereket, többek közt a Harry Potter-köteteket is feldolgozzák.
Az Alíz csodaországban például így kezdődik: “Oh! Egy fehér nyuszi, mint a Mátrixban. Menő film, ha az ember drogokon él”. Dosztojevszkij Bűn és bűnhődése a Twitteren így indul: “A fene ebbe a diákéletbe. Töméntelen munka, ócska szállás, és nekem van a legrondább kalapom az Urálnak ezen az oldalán”.
Ízelítő
2010. november 20-án a Kosztándi házaspár – Katalin és Jenő – képeinek bemutatására, Hegedűs Ferenc vállalkozó kezdeményezésére állandó galéria nyílt Kézdivásárhelyen. A megnyitóra aktualizált közös album jelent meg az Élet-Jelek Pallas- Akadémia sorozatban, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész gondozásában. (Deák Ferenc) * Örök igazság, hogy egy művészről teljes képet csak egy gyűjteményes kiállítás képes nyújtani. Még akkor is, ha az ott bemutatott munkák szinte mindegyike ismerős. Egységükben azonban másként hatnak, mondhatni új minőséget képeznek. (...) A múzeum birtokában lévő 80 metszet mellett Feszt László év elején, nagylelkű gesztussal, újabb 151 alkotását adományozta az intézménynek. (Németh Júlia) * Családi házuk közelében, a Szamos menti dombsághoz tartozó Csicsókeresztúron pár éve szobrot emeltek Torma Károlynak, a régésznek, a Magyar Tudományos Akadémia egykori tagjának, Aquincum föltárójának. (Murádin János Kristóf) * Miklóssy Gábor (1912–1999) festőművész Pogány Ö. Gábor művészettörténésznek, a Magyar Nemzeti Galéria ny. igazgatójának írott levelét Zwikl András művészettörténész találta meg Budán, meglehetősen különös, lomtalanítási körülményekben. (...) Keserű és őszinte látlelet, jeremiáda a levél. A késői Ceausescu-korszak egy megmerevített pillanata, a valóság szinte szürreálisnak tűnő elemekkel történő átvilágítása, állapotrajza. (Sümegi György) * Tanárként távolságtartó volt, katonás, szigorú, de nem merev. Diákjai észrevétlenül szerették meg. Huszárkapitány volt – ahogyan Ioan Horváth Bugnariu emlegette, a szó legnemesebb értelmében. (Andrásy Zoltánról – Szuszámi Zsuzsa) * Goethe azt kérdezte, hogy melyik az a műalkotás, amely van olyan fontos, mint egy fa. Valovits László erőteljes vonalaival, kompozícióival az ember és művének útját, az alkotás folyamatát tanulmányozza, az alkotó emberi jelenlét drámáját képszerűsíti. (Józsa István) * Az erdélyi kastélyok életében a vigasságnak nagy becsülete volt. Igen sok nagyúr tartott a XVI–XVIII. században udvari bolondot, markalfit, mint aminőt Bánffy György produkáltatott a gyalui menyegzőn. Báthory Zsigmondot az olasz léhűtők, mimusok, udvari bolondok, tréfacsinálók, mágusok, szellemidézők egész serege vette körül; Bethlen Gábor bolondját Mihály bírónak hívták, ki a fejedelem lakodalmán Balassi Ferenc cserkesz nevű bohócával tört kelevézt. (Biró József) * Erdélyi Művészet, 2011/1.
b.d.
Népújság (Marosvásárhely)

Magyar–magyar művésztalálkozó Marosvásárhelyen
Íme egy újabb ígéretes kezdeményezés, amelynek reális esélye van arra, hogy gyökeret eresszen a Bolyaiak városában. Három napon át jeles magyarországi és erdélyi magyar képzőművészek találkoztak itt, és kötetlen párbeszédet folytatva ismerkedtek egymás munkájával, lehetőségeivel, latolgatták, miként járulhatnának hozzá hivatásuk népszerűsítéséhez és ahhoz, hogy az általuk alkotott értékek méltóképpen illeszkedjenek a köztudatba, közösségeink életébe. 
A Magyar Művészeti Akadémia és a Maros Megyei Tanács támogatásával szervezett rendezvénysorozaton pénteken, szombaton és vasárnap rendkívül gazdag és változatos program során dialogizált közös dolgaikról a meghívott félszáznyi művész. Az MMA ügyvezető elnöke, Fekete György és a megyei önkormányzat elnöke, Lokodi Edit Emőke védnökségével zajló eseménysorozat augusztus 5-én délben kezdődött a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében és augusztus 7-én késő este zárult Székelyvéckén.
A vendégeket, akik között Erdélyből elszármazott alkotók is voltak, például Péterfy László szobrász, Simon Endre festő és Katona Szabó Erzsébet textilművész, Farkas Ádám szobrászművész, budapesti egyetemi tanár vezette és mutatta be a jelenlevőknek. A találkozó megnyitóján hangsúlyozta, hogy szakmai testületük, amely több mint negyven erdélyi tagot is számlál, ily módon is szeretné segíteni az itteni képzőművészek közérzetének, érvényesülési lehetőségeinek javítását. Egyben az anyaországi művészeket is közelebb kívánják hozni Erdélyhez, a térség magyarságához. Ezt tanárként úgy is szorgalmazza, hogy nyaranta elhozza ide egyetemista tanítványai egy-egy csoportját dokumentálódni, élményeket gyűjteni. 
A lehetséges élmények egy részét Péterfy László villantotta fel, nem kis nosztalgiával idézve meg egykori vásárhelyi jelenlétének felejthetetlen mozzanatait. Simon Endre a város nagyhírű képtárát, ennek történetét ajánlotta a látogatók figyelmébe, a létesítmény helyszínén is méltatva a dr. Bernády György polgármester által létrehozott és azóta látványosan gazdagodott rangos gyűjteményt. Másnap délelőtt Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész beszélt Marosvásárhely egyik nagy nemzetközi visszhangú művészi mozgalmáról s az ezt megteremtő MAMŰ-ről. Farkas Ádám a művészet mai állásáról, a fenntartható fejlődés viszonylatrendszerében kirajzoló- dó távlatairól értekezett, majd az összejövetel résztvevői is elmondták ennek kapcsán gondolataikat.
Miután a Kultúrpalota földszinti galériáiban megtekintették a textilművészek XV. alkalommal megrendezett Ariadne kiállítását, szombat délután a magyarországiak és a több erdélyi központból érkezett művészek műterem-látogatásokon kaptak ízelítőt a Vásárhelyen zajló pezsgő alkotómunka színes, változatos kínálatából. Barabás Éva, Haller József, Fekete Zsolt, Bandi Kati, Kolozsvári Puskás Sándor, Kákonyi Csilla műhelyeinek újdonságait láthatták. Vasárnap pedig kirándulva, kötetlen eszmecsere során ismerkedhettek a környék műemlék épületeivel, helyi sajátosságaival, népművészeti kincseivel, a táj szépségeivel. Körútjukon eljutottak Nyárádszentsimonra, Erdőszentgyörgyre, Szovátára, Parajdra, Énlakára, végül Székelyvéckére, ahol Lokodi Emőke elnök asszony és Fekete Pál polgármester is csatlakozott a társasághoz, amely immár baráti közösségként ismételte meg a végkövetkeztetést: ilyen hasznos, tanulságos és kellemes rendezvényeket minél gyakrabban érdemes szervezni.
Nagy Miklós Kund
Népújság. Erdély.ma

Kezdeményező testület alakult az erdélyi képzőművészeti közgyűjtemény létrehozására
Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója egy Erdélyi Múzeum létrehozását kezdeményezte, ahová összegyűjtenék az erdélyi képzőművészeti alkotásokat és hozzáférhetővé tennék a közönség számára. A program segítése érdekében Vargha Mihály egy reprezentatív kezdeményező testületet hozott létre tekintettel a tervezett erdélyi képzőművészeti közgyűjtemény több művészeti ágat magába foglaló jellegére, valamint összerdélyi gyűjtési területére. A testület első tanácskozását 2012. március 17-én 10 órai kezdettel tartja Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeum dísztermében. A kezdeményező testületbe a következő szakembereket hívta meg a múzeum igazgatója: Kántor Lajos, Kolozsi Tibor, Murádin Jenő, Németh Júlia (Kolozsvár) Bartha József, Kusztos Enikő, Szepessi László (Marosvásárhely), Jakobovits Miklós, Jakobovits Márta, Újvárossy László (Nagyvárad), Kocsis Rudolf, Szekernyés János (Temesvár), Véső Ágoston (Nagybánya) Orth István (Nagyszeben) Vetró Sebestyén András (Brassó) Mráz Ferenc (Bukarest) Botár László, Gyarmati Zsolt, Márton Árpád (Csíkszereda) Berze Imre, Vécsi Nagy Zoltán (Székelyudvarhely) Csergő Tibor (Gyergyószentmiklós) Siklódi Zsolt (Gyergyószárhegy) Vetró András (Kézdivásárhely) Bocskai Vince (Szováta) Damokos Csaba, Ütő Gusztáv, Vinczeffy László (Sepsiszentgyörgy) (közlemény)
Transindex.ro

Összerdélyi múzeum: megalakult a kuratórium
Neves erdélyi képzőművészekből és múzeumi szakemberekből alakult szakmai kuratórium, amelynek az a szerepe, hogy megalapozza és fejlessze a Sepsiszentgyörgyre tervezett kortárs képzőművészeti közgyűjteményt.
Vargha Mihály, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatója kifejtette: a testület létrehozása elodázhatatlan lépés volt, hiszen hétről hétre érkeznek felajánlások, adományok bel- és külföldről. Eddig Pallos Schönauer Jutta Stuttgartból, Abodi Nagy Béla, Kántor Lajos, Vetró Mária Kolozsvárról, Véső Ágoston Nagybányáról, Kőnig Frigyes Budapestről adományozott alkotásokat a közgyűjtemény számára. A szakmai kuratórium tagjai: Csíkszeredából Botár László, Kolozsvárról Kántor Lajos, Kolozsi Tibor, Murádin Jenő, Székely István, Nagyváradról Újvárossy László, Jakobovits Miklós, Sepsiszentgyörgyről Damokos Csaba, Ütő Gusztáv, Vargha Mihály, Vinczeffy László, Székelyudvarhelyről Vécsi Nagy Zoltán.
Elképzelésük szerint a testület negyedévenként tartja üléseit, levelezőlistát működtet és a gyűjtemény fejlesztése, gyarapítása érdekében mozgósítja a honi és külföldi művészvilágot, lobbizik a székház építése ügyében, figyelemfelkeltő akciókat szervez, feltérképezi a mentésre váró életműveket – mondta Vargha Mihály, aki szerint a huszonnegyedik órában szükség van egy intézményre, amely megakadályozhatja az Erdélyben született műalkotások elkallódását. Ennek érdekében létrehozzák az egész Erdélyt kiszolgáló Képzőművészeti Múzeumot, amely gyűjti, feldolgozza, és értékelvűen bemutatja az elmúlt kilenc évtized művészeti termését. Tervek szerint sepsiszentgyörgyi székhelylyel, a Székely Nemzeti Múzeum keretében jönne létre az összerdélyi képzőművészeti közgyűjtemény.
Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)

Lapozó
Máskülönben nem szülte senki őket,/Máskülönben istenek, nem lakók,/Máskülönben más kromoszómaszámmal/Él életet sarkaikban a pók,/Máskülönben szagáról ismerik/A jöttmentet, s bár kedvesek vele,/A spaletták védművei mögül/Figyelik, hogy állását tartja-e. (Szálinger Balázs). A Picasso zenés-táncos mulató, a mozgalmas hétvégék e kikerülhetetlen állomáshelye előtt nyugtalan varjak csüngenek a korláton: bebocsátást nem nyert, koromszín jelmezű éjszakázók. "Ma mi van, Termannkám, hogy megy a tépéscsinálás? ", tudakolja egyikük. Ő félrelöki, majd elsurranva az álmos tekintetű kidobóemberek mellett, lebotorkál a frekventált pincelokál csorba lépcsőin. (Térey János). Nem voltam sínek közt. Csontjaim épek./Noha már volt a vonatnak vonzata./Lehet, azt vágtam, fancsali képet./És kiindultam onnét, valahová haza. (Czegő Zoltán). Akkoriban a vakondtúrásokat elegyengettük, a bogáncsot bicskával kivágtuk, Nancsi nénit megkértük, hogy a teheneit ne hajtsa át a pályán, bár nem értette, miről van szó, megígérte, és négy paszulykaróból megy egy-egy tetőlécből igazi kaput is állítottunk, ne kelljen állandóan veszekedni, hogy mellé ment-e a labda vagy fölé, hálót is akartunk szőni vagy fonni hozzá, de nem sikerült, a tákolmányt pedig elvitte valaki pár nap múlva, akkor is úgy gondolták már sokan, hogy amit nem őríznek fegyverrel, azt arra rendelte a Fennvaló, hogy a szegény ember ne haljon éhen. (Vida Gábor). A holdat kölykei kísérik,/foltos bundájú kicsi holdak,/mágneses mezőkön legel/a nyáj, az áramlat sós/illatot lehel, mámorba/ dermedve alszunk, mintha/bor keringne ereinkben (Filip Tamás). Összeszedtem mindazt, ami Nyirővel kapcsolatosan fellelhető volt a Kolozsvári Egyetemi Könyvtárban, illetve néhány magánkönyvtárban Kolozsváron meg Marosvásárhelyen. Ezek alapján született meg az a dolgozat, melyet most első ízben teszek közzé... (Máthé Éva). De nagyapám igazi kálváriája az volt, hogy a művészet iránti elkötelezettségében törték meg. Azt is meg merem kockáztatni, hogy számára eleinte nem volt olyan ellenszenves az új rendszer, nem érezte teljesen igazságtalannak mindazt, ami történt, úgy érezte, hogy a művészvilágba sok jót is hozott, sok olyan tehetséges ember előtt megnyílt a művészi vagy írói pálya, akik korábban elkallódtak volna. Aztán jött a pofon, hogy rá sem volt szükség, mindenét odaadta, mégis mészégetőként kellett a kenyerét megkeresse, és egyedül eltartsa a nagy családot. Ez már 1952-ben történt. Édesanyám akkor érettségizett, de származása miatt nem vették fel egyetemre, ami nagyon megviselte. (Oláh-Gál Elvira beszélgetése Vécsi Nagy Zoltánnal). Ki volt Pálfi Géza, miért volt szükség a négy megyében tevékenykedő erőszakszervezetek közötti összehangolt akciótervre ellene? Mennyi volt ebből a nem kevés költséget igénylő akcióból a Securitate önlegitimációját erősítő célzatos túlzás, mi volt a szerepe az említett állambiztonsági intézménynek a rendszer fenntartásában, a különböző társadalmi mezők kölcsönviszonyainak, vagy akár a személyközi viszonyoknak politikai szempontú befolyásolásában, alakításában? (Oláh Sándor). Székelyföld, 2012. június. Népújság (Marosvásárhely)

Megalakult az Erdélyi Művészeti Központ
Megalakult csütörtökön az Erdélyi Művészeti Központ. A Kovászna megyei tanács, a Székely Nemzeti Múzeum fenntartója a múzeumban tartott ülésén fogadta el az intézmény létrehozására vonatkozó határozatot.
Vargha Mihály múzeumigazgató a tanácsülést követő sajtótájékoztatón történelmi pillanatnak nevezte az Erdélyi Művészeti Központ létrehozását. Hangsúlyozta, az intézménynek székháza is lesz, de addig is elkezdi a munkát: a kallódó életművek felkutatását és megmentését, a Nyugatra irányuló műalkotások helyben tartását, a tudományos munkát, az erdélyi művészeti élet feltérképezését és a kanonizációs rend felállítását.
A központnak már van leltárkönyve, 45 alkotást kapott adományba, azonkívül a Székely Nemzeti Múzeum tulajdonában levű műtárgyak közül több százat meghatározott tematika szerint átadnak. A központ még ebben az évben megszervez egy kiállítást az eddig adományba kapott alkotásokból, azonkívül felkérték Vécsi Nagy Zoltán művészettörténészt, hogy állítson össze egy tárlatot Erdélyi Képzőművészet 1945–1965 címmel, majd tavasszal a MaMű Társaság tagjait látják vendégül, a munkáikat állítják ki. A tárlatokat Erdély és a Partium nagyvárosaiban és Bukarestben is bemutatják.
Tamás Sándor, a háromszéki közgyűlés elnöke hangsúlyozta, a közösségépítés része a kultúra támogatása, az Erdélyi Művészeti Központ székházának a telket megvásárolták, a rajta levő kisebb ingatlant annyira felújítják, hogy jövőre kiállítások megszervezésére alkalmas lesz.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere emlékeztetett, hogy a Székely Nemzeti Múzeum megalakulása után 37 évvel, 1912-ben épült meg a Kós Károly által tervezett múzeumépület, abban bíznak, hogy a központ székházára nem kell ennyit várni. „Lobbizunk, hogy a magyar kormány is kiemelt fontosságú intézményként kezelje az Erdélyi Művészeti Központot, de elsősorban a romániai közpénzekből, a székelyek és az erdélyi magyarok adólejeiből szeretnénk megépíteni.
Kérdés, hogy a román kormány csak csendőrlaktanyát és rendőrszékházat akar építeni a Székelyföldön vagy a kultúrát is hajlandó támogatni” – fogalmazta meg az elöljáró. Székely István, az RMDSZ főtitkárhelyettese, a Kulturális Autonómia Tanács (KAT) elnöke felidézte, hogy az erdélyi közgyűjtemény megvalósításának gondolata már a kilencvenes években megfogalmazódott, de a kivitelezés megtorpant, mert nem volt pénz arra, hogy Kolozsváron megvásároljanak egy hatalmas ingatlant.
„Ma már egyértelmű, hogy a civil szféra nem tud egy ilyen nagyságrendű intézmény létrehozására közpénzt bevonni, ezért erős önkormányzati hátteret kellett találni, csak Kovászna és Hargita megyék jöhettek számításba. A helyszín tekintetében is az erdélyi képzőművészek, művészettörténészek és intézményvezetők konszenzusára volt szükség, hogy az összerdélyi kitekintésű intézményt mindenki magáénak érezhesse” – szögezte le Székely István. Kósa András a Balassi Intézet Bukaresti Kulturális Központjának igazgatója kifejtette, az egyetemes magyar kultúra számára is fontos az intézmény megalakulása, meg kell találni a forrásokat, hogy megépüljön a székház is.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

A megkerülhetetlen tényező
MAMŰ-tárlat Marosvásárhelyen!
A MAMŰ legendává érett – a város (képző)művészeti berkeiben mindenképp. Hiszen azt valószínűleg a Marosvásárhelyi Műhelyt takaró betűszó fedte képzőművészeti csoportosulás alapítói, tagjai sem gondolták volna, hogy a 35 évvel ezelőtt, a kommunista diktatúra szocreáljával szembeni ellenállásként létrejött avantgárdista csoport olyan "iskolává" válik, amely ma is létezik, alkot, nevét az egyetemes magyar képzőművészet jegyzi.
Igaz, hogy a diktatúra ellehetetlenítette, majd szétzúzta a csoportosulást, igaz, hogy tagjainak nagy többsége emigrációba kényszerült, de az is igaz, hogy a MAMŰ a kilencvenes évek elején Magyarországon újjáalakult (mint Ma születő Művek), és nívós galériával rendelkezik, tagjai folyamatosan kiállítanak. A mozgalom újjászületett. És most, alapításának 35. évfordulója alkalmából átfogó, páratlanul gazdag anyagú tárlatot szervezett Marosvásárhelyen, egykori "szülővárosában".
Az Idő-függések című kiállítás megnyitójára péntek délután 5 órától a Bernády Ház földszinti galériáiban, 6 órától pedig a Kultúrpalotában került sor. A tárlat megosztott anyaga e két helyen lelt otthonra, a Baross Gábor utcai kiállítóteremben házigazdaként Nagy Miklós Kund fogadta az igen szép számban megjelent közönséget. Mint azt a Bernády Házban, a MAMŰ-alapítótag Elekes Károly A gyűlésnek vége című, székekből álló installációja mellett helyet foglaló publikumnak elmondta, régóta esedékes a MAMŰ itthoni, újbóli bemutatkozása. – Olyan alkalom ez, amelynek során nemcsak az újabb alkotásokat mutatja be a csoportosulás, hanem azt is láthatjuk, hogyan változott az eltelt évek, évtizedek alatt. Ez a MAMŰ nem az egykori, vásárhelyi MAMŰ: sok olyan alkotó csatlakozott hozzá, aki megalapításakor még meg sem született. A csoport bővült, de most is ugyanolyan kísérletező kedvű művészekből áll, mint egykoron. Akkor, amikor Ágoston Vilmos kitalálta a hivatalosan sohasem használt betűszót – hiszen a diktatúra funkcionáriusainak korában csak Atelier műhely 35-nek nevezték őket.
A Kultúrpalotában folytatódó, telt házas tárlatnyitó ünnepségsorozaton elsőként Mana Bucur, a Képzőművészek Országos Egyesülete Maros megyei fiókjának elnöke szólt az egybegyűltekhez, majd Szűcs György, a budapesti Szépművészeti Múzeum Magyar Nemzeti Galériájának főigazgató-helyettese olvasta fel az objektív okok miatt hiányzó Vécsi Nagy Zoltán művészettörténésznek a tárlatnyitóra írt méltatását. Mint az a tanulmányszerű méltató beszéd során elhangzott, a kiállítás-sorozat első programpontja a vásárhelyi tárlatnyitó. Szó esett a MAMŰ múltjáról, a megalakulásához vezető előzményekről, az ötvenes évekbeli elnyomásról és a hetvenes évek hazai avantgárdjának változásigényéről. – A MAMŰ új szellemiséget jelentett, modern művészetet a fokozódó elnyomásban és gazdasági romlásban, a lelki és egzisztenciális kényszer alatt születő hivatalos művészet mögött. Tagjait a szabad és színesebb nyugati kultúra érdekelte, e képzőművészeti szubkultúrán belül pedig egyre terjedt az információigény, amely új folyamatot indított el. A nyugati szabadság bűvköréből fogant ez a művészet, amely spontánul szerveződő összejöveteleken, közös eseményeken jelent meg, Erdély nagyobb városaiban szinte egyszerre. Marosvásárhelyen ez a felzárkózási törekvés volt a legerősebb. Át kívánt lépni az országhatárokon – a szellem erejével. A MAMŰ tagjai egy új esztétika megszületését jósolták. Tagjai szinte kizárólag mind magyarok voltak, a csoportot néhány kiállítás után a hatalom ellehetetlenítette. 1983-ban, Elekes Károly kivándorlása idején elégették a dokumentumokat, a művészek nagy többsége emigrált. A menni vagy maradni kérdésköre számos képzőművészeti alkotás alaptémájává vált. Magyarországon, Szentendre sajátos művészeti környezetében lelt új otthonra a társaság, akkor és ott sorolták be az addig sohasem dokumentált csoportot egy új egységbe. 1991-ben a MAMŰ hivatalosan is intézményesedett, most pedig egy 30 és 90 fő közötti, Magyarországon kívül és belül élő csoportosulást fed a név, egy változatos, sokszínű és láncreakció-szerűen gyarapodó társaságot, amely a magyar művészeti élet megkerülhetetlen tényezőjévé vált – hallottuk a méltató beszéd során. Munkáikat most a Kultúrpalota és a Bernády Ház földszinti galériáiban bárki megtekintheti.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely),

Az Erdélyi Művészeti Központ bemutatkozó kiállítása
A 2012 szeptemberében Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatójának, Vargha Mihály szobrászművésznek az elnökletével megalakult Erdélyi Művészeti Központ (EmüK) gyűjteményéből – festmények, grafikák, szobrok, textilmunkák – nyílik kiállítás február 22-én, pénteken délután 5 órakor Kolozsváron, a Minerva-házban (Jókai/Napoca utca 16.).
A 140 éves Székely Nemzeti Múzeum keretében működő Gyárfás Jenő Képtár törzsanyagából és az EmüK létrejötte óta adományként kapott műalkotásokból rendezett nagyszabású, Jakobovits Miklós emlékének szentelt, bemutatkozó tárlat betekintést nyújt a nagyon fiatal művészeti létesítmény rendkívül értékes gyűjteményébe. Az 1945 utáni Erdély jelentős képzőművészeti alkotásait felvonultató kiállításon a közönség többek között Nagy Albert, Nagy Imre, Szolnay Sándor, Mattis Teutsch János, Mohy Sándor, Kós András, Miklóssy Gábor, Andrásy Zoltán, Balázs Péter, Varga Nándor Lajos, Tóth László, Baász Imre, Gy. Szabó Béla, Plugor Sándor, Vetro Artúr, Lövith Egon, Gergely István, Benczédi Sándor, Román Viktor, Pallos Sch. Jutta, Cseh Gusztáv munkáit tekintheti meg. A központ tulajdonát képező anyag a tárlat idejére a gyűjtőktől kapott, jellegzetesen kolozsvári, Fülöp Antal Andor, Kovács Zoltán, Incze János Dés, Györkös Mányi Albert szignálta munkákkal is kiegészül. A nagy érdeklődéssel várt kiállítást – kurátora Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész – Kántor Lajos műkritikus nyitja meg.
A rendezvény házigazdája Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Művelődési Egyesület elnöke.
N. J.
Szabadság (Kolozsvár),

Tudományos konferencia a művészetért
Jubileumi tudományos konferenciát szervezett március 1-jén a Partiumi Keresztény Egyetem Művészeti Karának tíz éves Képzőművészeti Tanszéke, valamint az Erdélyi Művészeti Központ.
Az Időszerűség és tudományos rang című konferenciára március 1-jén délután került sor a PKE dísztermében, amelyen tizenegy hazai és magyarországi előadó tartott vetített képes előadást. A jelenlevőket Ütő Gusztáv adjunktus, a Képzőművészeti tanszék tudományos titkára köszöntötte. Beszédében az Erdélyi Művészeti Központot (EmüK) ismertette: „az erdélyi impériumváltás idejéből felmerült a gondolata egy, az erdélyi művészeti élet kimagasló egyéniségeit és rendkívüli értékű műtárgyait összegyűjtő, illetve megőrző intézmény létrehozásának. Végül a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum jelenkori igazgatója, Vargha Mihály tette meg az első lépéseket ezen intézmény létrehozására: 2012 tavaszára egy kezdeményező testületet hozott létre Erdély fontosabb művészeti központjaiból meghívott művészek, művészettörténészek és kurátorok véleményének ütköztetésére és tavaly ősszel került sor az első kuratóriumi ülésre”. A továbbiakban a konferencia céljaira tért ki: a további értékvédő gondolatok közzététele, kultúrpolitikai nézetek kifejtése, a témakörök művészetelméleti megközelítése. A konferenciával a múlt év végén elhunyt Jakobovits Miklós képzőművész, az EmüK egyik kurátorának emléke előtt is tisztelegni kívántak a szervezők.
Tervek
Tőkés László a PKE elnöke, EP-képviselő köszöntő beszédében kifejtette, hogy a konferencia egy olyan rendezvénysorozatnak a részét képezi, amelyet a Képzőművészeti Tanszék tíz éves évfordulója alkalmából rendeztek, és amelynek már több eseménye is lezajlott az egyetemen. A továbbiakban az EmüK-ről és a Jakobovits Miklóssal közösen kigondolt terveiről beszélt: „Miközben keserű lélekkel gondolunk vissza az eszmei szerzőre Jakobovits Miklósra, ugyanakkor örömmel állapíthatjuk meg, hogy terve megvalósulóban van, és még megérte azt, hogy körvonalazódjanak az elképzelések.” Kiemelte, hogy a PKE-re járó hallgatók körülbelül fele-fele arányban partiumi és székelyföldi származásúak, ezen, egyes vélemények szerint periféria és központ közötti kapcsolatot szeretnék tovább erősíteni. „Meg kellene erősíteni Partiumot és Székelyföldnek mint belső anyaországnak el kellene foglalnia az őt megillető helyét, nem csak a képzőművészetben, a kulturális élet területén, hanem a szónak minden értelmében”. Beszédében kitért az önálló magyar művészeti képzésre, a tanszék megalakítására, valamint az elért sikerekre és a kudarcokra is. Végezetül „köszönetet szeretnék mondani az anyaországnak, Magyarország kormányának, akik nélkül nem lehetne szó a Partiumi Keresztény Egyetemről. Reméljük, hogy a tíz éves évforduló után kezdődő időszak előre fogja vinni és fel fogja emelni a tanszéket és egyetemünket”.
Művészeti központ
Dr. János-Szatmári Szabolcs rektor hangsúlyozta, hogy a konferencia egy jó alkalom arra is, hogy visszatekintsenek az elmúlt tíz évre és, hogy a következő tíz-húsz évre olyan terveket szőjenek, amelyek megvalósulását szintén ilyen évfordulós keretekben ünnepelhetik meg. Elmondta, hogy „ a képzőművészeti tanszék nagyon nagy sikereket tudott elérni, és nagyon látványos módon fejlődött. Remélem, hogy az Erdélyi Művészeti Központ kezdeményezése is sikeres lesz”. A továbbiakban kitért arra, hogy Nagyvárad centrum jelleget kell felöltsön, ehhez pedig arra lenne szükség, hogy a kulturális intézmények, amelyek eddig lazább együttműködési hálózatban tevékenykedtek, közeledjenek egymáshoz. A Lorántffy gimnázium egykori épületében egy-két éven belül egy olyan kortárs művészeti központot alakítanának ki, ahol nem csak a művészeti szakok működnének, hanem egy galéria is.
Előadások
A konferencia során előadást tartott: dr. Keserű Katalin művészettörténész, az ELTE tanára és az esemény védnöke, Szűcs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese, Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, Kántor Lajos irodalomtörténész, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum munkatársa, dr. Ujvárossy László grafikus, a PKE professzora, dr. Antik Sándor képzőművész, a PKE docense, drs. Balázs Zoltán képzőművész, a PKE adjunktusa és a Képzőművészeti Tanszék vezetője, drs. Vass Sándor képzőművész, a PKE adjunktusa, drs. Székely Sebestyén György művészettörténész, műkritikus, a kolozsvári Quadro Galéria vezetője és drs. Ütő Gusztáv.
Nagy Noémi
erdon.ro,

A múlt üzenete jelenkori értelmezésben
A Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész írta könyv, illetve az azt „illusztráló” tárlat alapkő, lehet vele vitatkozni, akár felülírni is, de legfontosabb, hogy elindította azt a folyamatot, mely a művészeknek az adott korhoz való sokféle viszonyulását vizsgálja – méltatta Vargha Mihály házigazda bevezetőjében. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke köszöntőjében bátor kiállításnak nevezte a tárlatot, hiszen olyan időszakot mutat be, amely elől menekülünk, melyről nem szívesen veszünk tudomást, mintha szégyellni kellene – holott, ha megérteni szertnénk, mi történt szüleinkkel-nagyszüleinkkel, mi történik velünk, nem szabad ettől az időszaktól sem elfordulni. Ugyanakkor árnyaltan kell érteni és értelmezni azt a korszakot, melyen a diktatúra nyomai felfedezhetőek ugyan, de az alkotók kiútkeresése is – fogalmazta meg Kelemen Hunor. Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős államtitkár a keleti blokk egészére érvényes korrajzot vázolt fel, melyben nem létezhetett szabad gondolat, és ezért szabad művészet sem, melyben mindig adódtak elvtelen opportunisták, kikről a kritika dicshimnuszokat zengett, kiket a hatalom díjakkal halmozott el, míg a meg nem alkuvó művészek kikerültek a művészeti életből, olykor a szó szoros értelmében is az éhenhalásra ítéltetve. Ezért fontos megismerni azokat, kik kimaradtak a kánonból, és ezért fontos a tegnap nyílt kiállítás is, hiszen hozzájárul az 1990-ben elkezdett folyamat kiteljesedéséhez – mondta az államtitkár.
Szilágyi Domokos két versének Nemes Levente Jászai Mari-díjas színművész általi tolmácsolását követően Székely Sebestyén György művészettörténész fogalmazta meg „széljegyzeteit” a könyvhöz, értelmezni próbálva egyúttal a szocrelatív újkeletű fogalmat is. Kiemelte, a kötet előkészíti a terepet a további kutatásoknak, inkább kérdéseket fogalmaz meg, mintsem a korszak kanonizálását tűzte ki céljául. Ilyen nyitott kérdés az is, mennyire maradandóak a szocialista realizmust megörökítő művek, példákkal támasztotta ugyanakkor alá, miként engedte megvalósulni a művészt és a művészi szabadságot nem csak a tájkép, a csendélet vagy a portré, hanem az elvárt és megkövetelt életképek is.
Zárszóként Vargha Mihály bejelentette, jövőben az 1965–1975 közötti időszakot felölelő kiállítás és tanulmány folytatja a most elindított folyamatot.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bemutatták Murádin Jenő új kötetét
Murádin Jenő Függőhidak című, válogatott művészettörténeti tanulmányokat és kritikákat tartalmazó könyvét mutatták be szerdán délután a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva-termében. A szerző elmondta, hogy a kötet az elmúlt negyven év azon írásait tartalmazza, amelyek folyóiratokban, szaklapokban, évkönyvekben és katalógusokban jelentek meg. Címnek pedig azért választotta a Függőhidakat, hogy érzékeltesse: a magyar kultúra csak úgy érthető a gyökereitől kezdve, ha az egész Kárpát-medencei térségre koncentrálunk.
Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Művelődési Egyesület elnöke kifejtette: néhány évvel ezelőtt ő javasolta Murádin Jenőnek, hogy foglalja össze, és írja meg Kolozsvár XIX–XX. századi összefüggő képzőművészet-történetét, egy másik kötetbe pedig kritikai munkáit gyűjtse össze. Harmadik feladatot is ajánlott, mégpedig azoknak az anekdotáknak a leírását, amelyeket a művészettörténész ismer a különböző művészekről és „házuk köréről”. Tibori utalt ugyanakkor arra is, hogy a most bemutatott könyv számos írása korábban a Szabadság hasábjain jelent meg.
A kötetet Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész méltatta, hangsúlyozva: a Függőhidak kézikönyvként is hasznosan forgatható, hiszen tekintélyes válogatást ad közre Murádin Jenő művészettörténeti és kultúrtörténeti írásaiból. Erdélyi művészetünket illetően szokatlanul széles időhatárokat fog át a biedermeier kortól a historizmuson át egészen az avantgárdig. Kiemelte: a kötet első tanulmánya tekinthető akár a kiadvány művészettörténeti gerincének is, amely olyan lényegi összefoglalását adja Erdély XIX–XX. századi művészetének, amelyhez hasonló eddig nem jelent meg. Ilyen tekintetben művészettörténetünk elsajátításának és oktatásának alapköveként is használható. A művészettörténész hozzáfűzte: az írások közlésének helye utal arra a szakmai igényességre és változatos kulturális közegre, amelyet a szövegek szolgálnak. A könyv értékes részét képezik továbbá az ismert művészekről, mecénásokról és műgyűjtőkről közölt, eddig ismeretlen tények és hiteles történetek, valamint egy sor elfeledett, vagy háttérbe szorított alkotói életmű, egy-egy műalkotás vagy gyűjtemény szellemi feltámasztása.
Kopacz Attila, a sepsiszentgyörgyi ARTprinter kiadó vezetője felelevenítette a Murádin Jenővel való közös munka kezdetét. Elmesélte, hogy tőle tanulta meg, hogyan néz ki egy tökéletesen megszerkesztett és előkészített kézirat, amiből egy nyomdász vagy egy tördelőszerkesztő könnyedén tud dolgozni, ezután már a többi szerzőtől is elvárta ugyanezt a színvonalat.
Murádin Jenő köszönetet mondott feleségének, aki heteken át segített összeállítani az 1500 nevet tartalmazó névmutatót, majd levetítette a kötet illusztrációs anyagát. Mint mondta, kezdetben úgy tervezte, hogy a tanulmányok után közli a kapcsolódó illusztrációkat, hely szűke miatt viszont erre nem volt lehetőség. Ezért döntött úgy, hogy két tömbben, harminckét ritkasággal és képzőművészeti csemegével illusztrálja a kötetet.
HÁROMSZÉKI ESZTER
Szabadság (Kolozsvár)