Döntéselőkészítés a feladat: kisebbségkutató iroda nyílik Sepsiszentgyörgyön
Regionális kutatások terén sok szakember van, csak eddig a politikai elit nem hallgatta meg, mit mondanak.
Fiókirorodát nyit a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet Sepsiszentgyörgyön a Kovászna Megyei Tanáccsal együttműködésben, amelynek vezetője Bognár Zoltán politológus lesz. A székelyföldi kutatókat összefogni kívánó új műhely október 22-én Árkoson konferenciát szervezett Elemzések a Székelyföldről címmel. Gyakorlatorientált, fejlesztéspolitikai szempontból hasznosítható kutatásokkal kívánnak foglakozni, ún. policy papereket, azaz közpolitikai-stratégiai ajánlásokat is írnának. 
A sepsiszentgyörgyi iroda a megyei tanács épületében kap helyet, és a helyi politikai vezetőkkel működik együtt elsősorban régiófejlesztéssel kapcsolatos kutatások kapcsán. Fő feladatai közé tartozik majd a politikai döntéselőkészítés, a kutatások „lefordítása” a politikusok számára. A műhely fontos bázisa lehet majd a környékbeli kutatóknak, hiszen a kolozsvári anyaintézmény révén hozzáférése lesz a nemzetközi hálózatokhoz, szakirodalomhoz. Egyfajta hálózatalakító, szervező szerepe is lesz a térségben – magyarázta Bognár Zoltán. A megyei tanács infrastruktúrát és helyiséget, a kisebbségkutató intézet pedig szakmai hátteret biztosít az irodának. Projekt alapon, azaz közös megegyezés alapján különítenek el az intézet költségvetéséből összegeket kutatásra. Mivel a közintézményeknél létszámstop van, nem tudnak külön alkalmazottakat felvenni – magyarázta a Transindex kérdésére Kiss Tamás szociológus, a kolozsvári intézet Tudományos Tanácsának tudományos titkára. Az iroda például segítséget nyújthat abban is, hogy ha adott tematikában van szükség szakértői tanulmányra, összehozza a „megrendelőt” a kutatóval, emellett azonban meghatározza azokat a fő kutatási irányokat is, amelyek közép- vagy hosszútávon a helyi elitet a döntéselőkészítésben segítik. „A saját kutatásokat is megpróbáljuk ezekbe az irányokba csatornázni, tehát kimondottan olyan témákra ráállni, amelyek közpolitikailag hasznosíthatóak a helyi önkormányzatok által” – tette hozzá Kiss. Máris körvonalazódott néhány irány: Bognár kutatási témája a világban működő autonómiamodellek, -koncepciók, ez lesz az egyik tematika. Egy másik fontos, alapkutatásokat is igénylő téma a romapolitika, egy székelyföldi romastratégia előkészítése, amellyel többek közt Fosztó László szociálantropológus foglalkozik majd. A migráció és a családpolitika is lényeges kutatási terep. Az a kérdés, a megyei és helyi önkormányzatok hogyan tudjanak családbarátabb környezetet kialakítani a térségben, ugyanis kisebbségi közösségekben leginkább ez az eszköz áll a népesedéspolitika rendelkezésére. Konkrétan arról van szó, az intézményeket családbaráttá kell tenni, pl. rendezni a bölcsődék helyzetét, olyan szolgáltatásokat teremteni, amelyek a gyerekvállaló családok és elsősorban a nők helyzetén javítanak. Ez a téma Kiss szerint az európai finanszírozók számára is támogatásra érdemes lehet, nemzetpolitikai szempontból pedig elementáris érdeke lenne a székelyföldi közösségnek. A kisebbségkutató intézetnél decemberben véglegesítik a jövő évi kutatási terveket, azelőtt a Kovászna megyei féllel konzultálnak, és eszerint alakítják a 2012-es évi prioritási listát. Jövőben a nagyváradi Szacsvay akadémiához hasonlóan terveznek Kovászna megyében egy olyan előadás- és beszélgetéssorozatot, ahol a legfontosabb erdélyi társadalmi témák kerülnek terítékre a nagyközönség számára is érthető módon, a romakérdéstől a migráción keresztül a demográfiáig és az erdélyi elit szerveződéséig – mondta el a jövő évi tervekről Kiss Tamás. A sepsiszentgyörgyi műhely természetszerűleg együtt kíván működni minden, a térségben dolgozó kutatóval és más műhelyekkel, így a csíkszeredai Sapientia körül szerveződő csoportokkal is. A konferencián egyébként több csíkszeredai előadó is részt vett. 
Előadást tartott Horváth Gyula, a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központjának főigazgatója is, aki több mint egy évtizede az erdélyi regionális politikával foglalkozó kutatók szakmai mentora a pécsi Regionális Politikai és Gazdaságtani Doktori Iskola tanáraként. A Transindexnek adott nyilatkozatában az akadémikus kiemelte: mindeddig nem igazán volt példa arra az erdélyi kutatóműhelyek esetében, hogy döntéselőkészítő, gyakorlatorientált kutatásokkal foglalkozzanak. „Magyarországon a határon túli tudománytámogatásnak van egy tradicionális menetrendje, miszerint támogatni kell az irodalom-, nyelv-, történelemtudományt, kurrens tudományként pedig a szociológiát. Én állandóan azt szorgalmazom, hogy a közgazdaság-, politika- és jogtudományt is támogatni kell, és főképp azokat az ágait, amelyek a gyakorlat számára fontos eredményeket produkálhatnának” – érvelt Horváth. Másfelől fontos, hogy a magyar közösség vezetői is megfogalmazzák az igényüket az ilyen típusú kutatások iránt, hogy milyen feladatok megoldását igényelnék a kutatóktól. Jelenleg ugyanis nincs szoros interakció a politikai elit és a kutatói elit között – tette hozzá. Székelyföld fejlesztési stratégiájának ügyében Horváth szerint 10-12 év óta ugyanaz a gond: van egy fiatal kutatógárda, aki végzi a regionális kutatásokat, eredményeket ér el, ám arra panaszkodik, hogy ezeket az eredményeket nem látja hasznosíthatónak, pontosabban nem érzi, hogy a magyar politikai döntéshozók igényelnék ezen eredmények hasznosítását. „Most el kell kezdeni nagyon hangsúlyosan készülni a 2014-től esedékes új európai uniós programozási időszakra, amikor szerintem nem az lesz a kérdés, hogy mekkora összeget kaparintunk meg az uniós alapokból, hanem az, hogy ezt milyen feladatok finanszírozására tudjuk fordítani. Panaszkodnak mindenhol arra, hogy nem sikerül az uniós forrásokat lehívni, kicsik az abszorbciós ráták – 2014-től nem ez lesz a kérdés, hanem hogy milyen feladatokat tudunk finanszírozni” – magyarázta az akadémikus. „Ahogy látom az egyes országok politikusi körét, egyelőre hiányoznak azok az ismeretek, amelyek alapján ezt az új paradigmát operacionalizálni tudnák. Ezért van szükség regionális kutatási ismeretekre.
Azok a régiók lesznek versenyképesek, ahol ez az ismeret megvan, ahol már készülnek az új fejlesztési stratégiák kidolgozására, ahol megfogalmazzák a feladatokat, az erőforrásokat alaposan felmérik, és ahhoz próbálják az uniós forrásokat társfinanszírozásként megszerezni” – tette hozzá. A versenyképes Székelyföldhöz jó esély egy regionális tudományokban jártasságot szerzett fiatal kutatógárda megjelenése is – hangsúlyozta. Ezek a kutatók fokozattal rendelkeznek, ismerik az uniós regionális fejlődés sajátosságait, az EU strukturális politikájának jellemzőit. Ám ezek az ismeretek elszigetelten vannak jelen, nincsenek meg azok a hidak, amelyek ezeket az ismereteket átadnák a döntéshozó köröknek. „Új kutatási programokat kellene indítani, és az irányok megfogalmazásában a helyi szereplők véleményét is ki kell kérni. Mondják meg, melyek azok a feladatok, amelyekben igénylik a tudomány állásfoglalását. Másfelől a politikai szereplők befogadóképességét is kéne erősíteni” – mondta. A tudomány nem képes mérlegelni olyan tényezőket, ami a politika feladata, az érdekharmonizáció nem a tudomány dolga. Ám a politikusoknak mérlegelniük kellene a tudomány érveit, több szakértőt meghallgatniuk, és utána dönteniük a sarkalatos kérdésekben. A kisebbségkutató intézet székelyföldi „terjeszkedésének” egyébként nem ez az első momentuma, a kolozsvári műhely többször működött már együtt székelyföldi önkormányzatokkal, főleg Hargita megyében. A fiókintézmény égisze alatt évente 3-4 Székelyfölddel kapcsolatos kötet publikálását tervezik, javarészt PhD dolgozatokra alapozva. A kötetekért felelős szerkesztőbizottság tagjai: Benedek József, Horváth Gyula és Lőrincz D. József. Az árkosi konferencián is bemutatott dolgozatok többek közt a humántőke-beruházás és migráció kérdéseit, a székelyföldi turizmus fejlesztési lehetőségeit, a pénzügyi szektor hatását a székelyföldi gazdasági helyzetre vagy Székelyföld területi megközelíthetőségének (út, vasút, reptér stb.) hatásvizsgálatát tematizálták. 
B. D. T.
Transindex.ro

Székely policy – Döntéselőkészítés a feladat: kisebbségkuttaó iroda nyílik Sepsiszentgyörgyön
Regionális kutatások terén sok szakember van, csak eddig a politikai elit nem hallgatta meg, mit mondanak.
Fiókirodát nyit a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet Sepsiszentgyörgyön a Kovászna Megyei Tanáccsal együttműködésben, amelynek vezetője Bognár Zoltán politológus lesz. A székelyföldi kutatókat összefogni kívánó új műhely október 22-én Árkoson konferenciát szervezett Elemzések a Székelyföldről címmel.
Gyakorlatorientált, fejlesztéspolitikai szempontból hasznosítható kutatásokkal kívánnak foglakozni, ún. policy papereket, azaz közpolitikai-stratégiai ajánlásokat is írnának.
A sepsiszentgyörgyi iroda a megyei tanács épületében kap helyet, és a helyi politikai vezetőkkel működik együtt elsősorban régiófejlesztéssel kapcsolatos kutatások kapcsán. Fő feladatai közé tartozik majd a politikai döntéselőkészítés, a kutatások „lefordítása” a politikusok számára.
A műhely fontos bázisa lehet majd a környékbeli kutatóknak, hiszen a kolozsvári anyaintézmény révén hozzáférése lesz a nemzetközi hálózatokhoz, szakirodalomhoz. Egyfajta hálózatalakító, szervező szerepe is lesz a térségben – magyarázta Bognár Zoltán.
A megyei tanács infrastruktúrát és helyiséget, a kisebbségkutató intézet pedig szakmai hátteret biztosít az irodának. Projekt alapon, azaz közös megegyezés alapján különítenek el az intézet költségvetéséből összegeket kutatásra. Mivel a közintézményeknél létszámstop van, nem tudnak külön alkalmazottakat felvenni – magyarázta a Transindex kérdésére Kiss Tamás szociológus, a kolozsvári intézet Tudományos Tanácsának tudományos titkára.
Az iroda például segítséget nyújthat abban is, hogy ha adott tematikában van szükség szakértői tanulmányra, összehozza a „megrendelőt” a kutatóval, emellett azonban meghatározza azokat a fő kutatási irányokat is, amelyek közép- vagy hosszútávon a helyi elitet a döntéselőkészítésben segítik. „A saját kutatásokat is megpróbáljuk ezekbe az irányokba csatornázni, tehát kimondottan olyan témákra ráállni, amelyek közpolitikailag hasznosíthatóak a helyi önkormányzatok által” – tette hozzá Kiss.
Máris körvonalazódott néhány irány: Bognár kutatási témája a világban működő autonómiamodellek, -koncepciók, ez lesz az egyik tematika. Egy másik fontos, alapkutatásokat is igénylő téma a romapolitika, egy székelyföldi romastratégia előkészítése, amellyel többek közt Fosztó László szociálantropológus foglalkozik majd.
A migráció és a családpolitika is lényeges kutatási terep. Az a kérdés, a megyei és helyi önkormányzatok hogyan tudjanak családbarátabb környezetet kialakítani a térségben, ugyanis kisebbségi közösségekben leginkább ez az eszköz áll a népesedéspolitika rendelkezésére. Konkrétan arról van szó, az intézményeket családbaráttá kell tenni, pl. rendezni a bölcsődék helyzetét, olyan szolgáltatásokat teremteni, amelyek a gyerekvállaló családok és elsősorban a nők helyzetén javítanak. Ez a téma Kiss szerint az európai finanszírozók számára is támogatásra érdemes lehet, nemzetpolitikai szempontból pedig elementáris érdeke lenne a székelyföldi közösségnek.
A kisebbségkutató intézetnél decemberben véglegesítik a jövő évi kutatási terveket, azelőtt a Kovászna megyei féllel konzultálnak, és eszerint alakítják a 2012-es évi prioritási listát. Jövőben a nagyváradi Szacsvay akadémiához hasonlóan terveznek Kovászna megyében egy olyan előadás- és beszélgetéssorozatot, ahol a legfontosabb erdélyi társadalmi témák kerülnek terítékre a nagyközönség számára is érthető módon, a romakérdéstől a migráción keresztül a demográfiáig és az erdélyi elit szerveződéséig – mondta el a jövő évi tervekről Kiss Tamás.
A sepsiszentgyörgyi műhely természetszerűleg együtt kíván működni minden, a térségben dolgozó kutatóval és más műhelyekkel, így a csíkszeredai Sapientia körül szerveződő csoportokkal is. A konferencián egyébként több csíkszeredai előadó is részt vett.
Előadást tartott Horváth Gyula, a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központjának főigazgatója is, aki több mint egy évtizede az erdélyi regionális politikával foglalkozó kutatók szakmai mentora a pécsi Regionális Politikai és Gazdaságtani Doktori Iskola tanáraként.
A Transindexnek adott nyilatkozatában az akadémikus kiemelte: mindeddig nem igazán volt példa arra az erdélyi kutatóműhelyek esetében, hogy döntéselőkészítő, gyakorlatorientált kutatásokkal foglalkozzanak. „Magyarországon a határon túli tudománytámogatásnak van egy tradicionális menetrendje, miszerint támogatni kell az irodalom-, nyelv-, történelemtudományt, kurrens tudományként pedig a szociológiát. Én állandóan azt szorgalmazom, hogy a közgazdaság-, politika- és jogtudományt is támogatni kell, és főképp azokat az ágait, amelyek a gyakorlat számára fontos eredményeket produkálhatnának” – érvelt Horváth. Másfelől fontos, hogy a magyar közösség vezetői is megfogalmazzák az igényüket az ilyen típusú kutatások iránt, hogy milyen feladatok megoldását igényelnék a kutatóktól. Jelenleg ugyanis nincs szoros interakció a politikai elit és a kutatói elit között – tette hozzá.
Székelyföld fejlesztési stratégiájának ügyében Horváth szerint 10-12 év óta ugyanaz a gond: van egy fiatal kutatógárda, aki végzi a regionális kutatásokat, eredményeket ér el, ám arra panaszkodik, hogy ezeket az eredményeket nem látja hasznosíthatónak, pontosabban nem érzi, hogy a magyar politikai döntéshozók igényelnék ezen eredmények hasznosítását.
„Most el kell kezdeni nagyon hangsúlyosan készülni a 2014-től esedékes új európai uniós programozási időszakra, amikor szerintem nem az lesz a kérdés, hogy mekkora összeget kaparintunk meg az uniós alapokból, hanem az, hogy ezt milyen feladatok finanszírozására tudjuk fordítani. Panaszkodnak mindenhol arra, hogy nem sikerül az uniós forrásokat lehívni, kicsik az abszorbciós ráták – 2014-től nem ez lesz a kérdés, hanem hogy milyen feladatokat tudunk finanszírozni” – magyarázta az akadémikus.
„Ahogy látom az egyes országok politikusi körét, egyelőre hiányoznak azok az ismeretek, amelyek alapján ezt az új paradigmát operacionalizálni tudnák. Ezért van szükség regionális kutatási ismeretekre.
Azok a régiók lesznek versenyképesek, ahol ez az ismeret megvan, ahol már készülnek az új fejlesztési stratégiák kidolgozására, ahol megfogalmazzák a feladatokat, az erőforrásokat alaposan felmérik, és ahhoz próbálják az uniós forrásokat társfinanszírozásként megszerezni” – tette hozzá.
A versenyképes Székelyföldhöz jó esély egy regionális tudományokban jártasságot szerzett fiatal kutatógárda megjelenése is – hangsúlyozta. Ezek a kutatók fokozattal rendelkeznek, ismerik az uniós regionális fejlődés sajátosságait, az EU strukturális politikájának jellemzőit. Ám ezek az ismeretek elszigetelten vannak jelen, nincsenek meg azok a hidak, amelyek ezeket az ismereteket átadnák a döntéshozó köröknek.
„Új kutatási programokat kellene indítani, és az irányok megfogalmazásában a helyi szereplők véleményét is ki kell kérni. Mondják meg, melyek azok a feladatok, amelyekben igénylik a tudomány állásfoglalását. Másfelől a politikai szereplők befogadóképességét is kéne erősíteni” – mondta. A tudomány nem képes mérlegelni olyan tényezőket, ami a politika feladata, az érdekharmonizáció nem a tudomány dolga. Ám a politikusoknak mérlegelniük kellene a tudomány érveit, több szakértőt meghallgatniuk, és utána dönteniük a sarkalatos kérdésekben.
A kisebbségkutató intézet székelyföldi „terjeszkedésének” egyébként nem ez az első momentuma, a kolozsvári műhely többször működött már együtt székelyföldi önkormányzatokkal, főleg Hargita megyében.
A fiókintézmény égisze alatt évente 3-4 Székelyfölddel kapcsolatos kötet publikálását tervezik, javarészt PhD dolgozatokra alapozva. A kötetekért felelős szerkesztőbizottság tagjai: Benedek József, Horváth Gyula és Lőrincz D. József. Az árkosi konferencián is bemutatott dolgozatok többek közt a humántőke-beruházás és migráció kérdéseit, a székelyföldi turizmus fejlesztési lehetőségeit, a pénzügyi szektor hatását a székelyföldi gazdasági helyzetre vagy Székelyföld területi megközelíthetőségének (út, vasút, reptér stb.) hatásvizsgálatát tematizálták.
Tamás Sándor: gyakorlati eredmények kellenek
„Szükség van egy olyan helyre, ahol a Székelyföldről szóló tanulmányok összegyűlnek. Ettől az irodától azt várjuk el, hogy megerősítse a régiót érintő kutatói munkát, valamint az autonómia és a nyelvi jogok terén olyan műhelyként működjön, amely az Európai Unióban elfogadott és működő kisebbségi struktúrák honosításához szolgáltathat alapot. Olyan gyakorlati eredményekhez kell vezessen ez a munka, mint amilyent Brüsszelben lehet megtapasztalni: konkrét példaként, ott egy gyógyszeres doboz feliratozása három nyelven történik, míg nálunk csupán egy nyelven” - mondta az árkosi konferencia megnyitóján Tamás Sándor megyei tanácselnök. (közlemény)
Transindex

Történelmi városkalauz Kolozsvárhoz
Megjelent Gaal György új kötete a Tortoma Kiadónál
Útikönyvek című sorozatának első kötetével jelentkezett a baróti székhelyű Tortoma Kiadó, a Kolozsvár. Történelmi városkalauz című kiadvány szerzője a sokak számára jól ismert hely- és irodalomtörténész, nyugalmazott történelemtanár, Gaal György. A csíkszeredai nyomdából frissen kikerült kötetet december 22-én, csütörtökön este mutatták be az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházában. A rendezvényen a szerző mellett jelen volt Demeter László, a kiadó igazgatója, a könyv fotóillusztrációit készítő László Miklós fényképész, valamint a kötetet méltató akadémikus, történészprofesszor, Egyed Ákos.
Dáné Tibor Kálmán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke köszöntötte a számos érdeklődőt valamint a vendégeket, kiemelve: örömmel adtak helyet az eseménynek, hiszen egyrészt a könyv Kolozsvárról szól, tehát rólunk, másrészt mindhárom meghívott – Gaal György, László Miklós, Egyed Ákos – az EMKE tiszteletbeli tagjai.
A köszöntő után Demeter László bemutatta a 2006-ban alapított kiadót, és beszélt az azóta megjelent kiadványokról. Miért jelentet meg egy baróti székhelyű kiadó egy Kolozsvárról szóló kalauzt, merülhet fel a kérdés sokakban. Demeter László válasza így szólt: kevés erdélyi városnak van korszerű történelmi, helytörténeti turista kalauza, ezért úgy gondolták, megpróbálnak megbirkózni ezzel a feladattal, Kolozsvárral indítva az Útikönyvek sorozatot. – Felhívtam Gaal György tanár urat, elmondtam, hogy mit szeretnénk, ő pedig azt mondta, rendben van. Tulajdonképpen ezen a szándékon, elgondoláson elindulva formálgattuk a kötet létrejöttét – magyarázta Demeter. Az igazgató, Gaal György mellett megköszönte a kötet fotóillusztrációit készítő László Miklósnak a munkáját is, aki nagyban segítette a kiadó szándékát. Hozzáfűzte: arra törekedtek, hogy a lehető legkorszerűbb térképanyaggal is ellássák a kötetet, hiszen nemcsak a kolozsváriaknak, hanem turistáknak is szánják a kiadványt, a tájékozódás tehát elengedhetetlen. A térképeken igyekeztek megjeleníteni mind a mostani, hivatalos utcaelnevezéseket, mind pedig a történelmi neveket.
A kötet bemutatására Egyed Ákos akadémikus-történészt kérte fel a kiadó, de mint az akadémikus hangsúlyozta: inkább ajánlás lesz, mint könyvbemutató. – Angyalfiaként kerülhet a karácsonyfa alá ez a szép, értékes kiadvány. A szerző Kolozsvár kiváló ismerője. Házról házra ismeri a várost, de azokat is, akik hajdan ezekben a házakban éltek, a tereket, azoknak a szerepét, funkcióját, az utcákat, azok történetét, külön-külön. Aki elolvassa, hogy mit ír a szerző Kolozsvárról, azt fogja mondani: Gaal György nem csak ismeri, hanem nagyon szereti Kolozsvárt. Azt hiszem, ezzel még sokan vagyunk így – mondta Egyed Ákos.
A történész hangsúlyozta: a szerző régóta kutatja Kolozsvárt, és szerepet vállalt abban, hogy a város értékeit jobban megismerje nem csupán Kolozsvár és Erdély magyarsága, hanem mások is. – Ennek a könyvnek a segítségével meg fogják tapasztalni, hogy miért érdemes szeretni Kolozsvárt, milyen értékeket halmozott fel ennek a városnak a múltja és hagyott örökségül ránk és a következő nemzedékekre. De ez a könyv azt is sugallja nekünk, hogy félteni kell Kolozsvárt. Kérdezhetnénk persze, hogy mitől és miért. Tudjuk, hogy nemrég átalakult a főtér, nem is éppen úgy, ahogy szerettük volna, de naponta elgondolkodunk ezen, és azt kérdezzük, mi lesz a funkciója, és az vajon méltó lesz-e Kolozsvár főteréhez. Félteni kell a Sétateret is. 2010-ben zárul a kronológia, a szerző tehát akkor még nem láthatta, hogy mivé válik ez a hatalmas, nagyon szép és nagyon jelentős parktörténelmi örökség, amely gazdagodott ugyan egy nagyon nagy épületkomplexummal, de odavan a tulajdonképpeni park meghittsége és nagyrészt a rendeltetése, funkciója is – részletezte az akadémikus. Felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy a kalauzt a legegyszerűbb ember is kézbe veheti és meggyőződhet arról, miért érdemes itt élni, miért szép, értékes ez a város.
Ezt követően a szerző beszélt a most megjelent kötet „elődjeiről”. Az első, jóval szerényebb változata, Kalauz a régi és az új Kolozsvárhoz címmel 1992-ben jelent meg, a Korunk felkérésére. Tíz év eltelte után, a Polis Kiadó felvetésére, nekilátott a bővített változat elkészítéséhez, ez 2001-ben látott napvilágot, majd 2002-ben új lenyomatban. Minthogy ez is elfogyott, éppen kapóra jött Demeter László felkérése, hogy jelentessék meg a Kolozsvárról szóló útikalauzt, magyarázta Gaal György. – Úgyhogy újra nekifogtam a kibővítéshez, aktualizáláshoz, volt mit beledolgozni a kalauzba. Ennek a kötetnek a nagy újdonsága, hogy színes, ez az első olyan Kolozsvár-kalauz, amelyik színes képekkel, térképekkel dolgozik, minden fejezet előtt ott található a térkép, amelyen a magyar utcanevek szerepelnek, alatta pedig ábécésorrendben a román utcanevek – fűzte hozzá. Kinek is szól ez a kötet, tette fel a kérdést a szerző. – Elsősorban Kolozsvár magyarságának, azoknak, akik nap mint nap itt járnak az utcákon és kíváncsiak Kolozsvár múltjára, történelmére. De haszonnal forgathatják az egyetemi hallgatók, vagy akár az iskolások is, akik innen ismerhetik meg azt a várost, amelyik esetleg pár évre, vagy talán egész további életükre befogadja őket. És nem utolsósorban az idelátogató, de azért a magyar kultúrában jártas turistáknak is hasznos ez a könyv, tehát mindenki számára, aki a magyar múltra kíváncsi. Tisztában vagyok azzal, hogy egy angol vagy román érdeklődőnek másként kellene elmagyarázni múltúnkat, más keretbe kéne beállítani, hiszen ez kifejezetten magyar szempontú kötet. Egy kis módosítással ki lehetne majd adni úgy, hogy a román közönség is haszonnal forgassa. Ez sajnos az egyik nagy hibánk, nekünk, magyaroknak is, hogy mi mondjuk a magunk történetét, a románság pedig a magáét, a kettő pedig nagyon ritkán találkozik, nincs átjárás. Sajnos a mai román fiatalság nagy része alig-alig tud magyarul, tehát jobban tudnák használni az angol, vagy a román változatot – fejtette ki nézőpontját Gaal György. A szerző összegzése szerint „ez a kötet a jelen Kolozsvárt próbálja elénk tárni, de mindig úgy, hogy az adott helyen visszamegy a múltba, amennyire lehet a kezdetekig, forgassák hát haszonnal”. A könyv a Röser, Phoenix, valamint a Gaudeamus könyvesboltokban vásárolható meg Kolozsváron.
KÖLLŐ KATALIN 
Szabadság (Kolozsvár)

Cserkészmúzeum és –otthon avatása Sepsiszentgyörgyön
A terv szerint lebontásra ítéltetett, régi családi ház udvarán április 28-án reggel aranyliliomos zászlót lengetett a szél. A szeméttelep helyén barna faládákban virágok virultak. Talán még a sokat megélt öreg diófa sem remélte, hogy megéri ezt a napot, amikor délelőtt a szebb élet reménye zengi be az udvart, s ősszel a termést nem az avar borítja be, hanem fürge gyermekkezek roppantják majd szét és ízlelgetik gyümölcsét... Valóra vált Gaál Sándor pedagógus régen dédelgetett álma: létrejött Erdély első cserkészmúzeuma, mely egyben cserkészotthon is a Kórház utcában.
Az avatásra megtelt cserkészdíszbe öltözött őrsökkel az udvar, akik az egész körzetből érkeztek, vezetőikkel együtt. Szülők, nagyszülők, lelkészek és a városvezetés küldöttei is megtisztelték a rendezvényt.
Elsőnek Bancea Gábor református lelkész mondott imát a Szeretethimnuszt sorait idézve a Szentírásból, majd Szabó Lajos c. kanonok, csapatparancsnok adott hálát Istennek, és megköszönte mindenkinek, aki fontosnak tartotta a közösségi ügy felkarolását. Ugyanakkor kérte Isten segítségét, hogy legyen jövője népünknek, kialakuljon a Sík Sándor-i „magyarabb magyar”, a fiatal nemzedék legyen mindig zászlóvivője a hármas szolgálatnak, az önzés világában észrevegyék és felkarolják a rászorulót. „Oltsatok vadócba rózsát, hogy szebb legyen a föld!”
Gaál Sándor, a 14-es számú Dr. Kovács Sándor csapat parancsnoka, a cserkészmúzeum létrehozója elmondta, hogy nagy szükség van a többfunkciós épületre, hisz a társadalom jó része még mindig nem tudja, mit is jelent a cserkészet. Egyesek környezetvédelmi egyesületnek, zöldeknek gondolják, mások félkatonai alakulatnak nézik. Pedig ez egy politikamentes életforma. Nem tantárgy, de több, mint amit az iskolában tanítanak. Közelebb visz Istenhez, földrajzi, történelmi, környezetvédelmi, egészségügyi és gyakorlati ismereteket ad, felkészíti a fiatalt az életre. A mai globalizációs világban segít az egészséges emberi kommunikáció gyakorlásában. S ez hármas öröm: öröm a gyermeknek, a szülőnek és a pedagógusnak, a társadalomnak is. Egy esztendővel ezelőtt itt egy lebontásra ítélt épület állt, szeméttelepre hasonlító udvarral, amelyet kétezer munkaórával sikerült rendbe szedni szülők, nyugdíjasok és szimpatizánsok segítségével. Sok jó szándékú alapítvány, egyházi és világi intézmény, a városi tanács, a cserkészszövetség, a kertészet is segített valamilyen formában, amelyet megköszöntek. Az anyaországi és külföldi szövetség értékes könyvészettel látta el a múzeumot, dr. Lukács János pedig a vezetőképzésben segített.
Sztakics Éva alpolgármester asszony kiemelte, hogy a két évvel ezelőtt lebontásra ítélt épületet azért adták a cserkészeknek, mert már sokszor bizonyítottak, és megérdemlik, hogy saját otthonuk legyen. Így lehet összefogással elkészült terveket átírni. Kívánta, hogy sok embert faragó rendezvénynek legyen otthona.
Az ünnepségre magyarországi vendégek is érkeztek Arató László bácsi, Vekerdi Sándor bácsi, Miskolczi János személyében. A 85 éves Arató Laci bácsi, a Márton Áron Kiadó (időközben beolvadt az Új Emberbe) létrehozója meghatódva szólt, hogy eljöttek visszaemlékezni a magyar cserkészet száz évére, hisz 1912. december 28-án, aprószentek napján alakult a Magyar Cserkészszövetség. Csak egy nevet említ, a Sík Sándorét, aki a cserkészetnek adta életét. Az alkalomra összegyűltek protestáns és katolikus testvérek, hogy kidolgozzák a cserkészfogadalom szövegét és az alapító Bi-Pi alapján a tíz cserkésztörvényt. A törvényekbe és a fogadalomba is befoglalták Istent, a hazát és nemzettársainkat. A fiatalokat arra intették, hogy ne a pénz, a hatalom után fussanak, hanem azt nézzék, hogy hol tudnak segíteni az embertársaiknak, legyen az a családban, a környezetükben vagy a közösségben. Sok minden történt a száz év alatt: a megyeri nemzeti tábor, a gödöllői világdzsembori (Trianon után ez volt ez első találkozási lehetőség), jött a kommunizmus. Laci bácsi hatévesen lett kiscserkész, részt vett az összejöveteleken, a síeléseken, majd jött később a hadifogság: őt három év börtönre ítélték a cserkészet miatt, mert nem adta fel, és vállalta több társával együtt a földalatti cserkészetet. Próbálták meg törni, de ő örömmel vállalta Jézusért a szenvedést. Így is köszöntek egymásnak: Jó munkát! Jézusért! Kibírták a megpróbáltatásokat, mert edzettek voltak, hozzászoktak a mostoha körülményekhez. Választ adott arra a kérdésre, hogy mi teszi az embert boldoggá: a tíz cserkésztörvény. Mert minél önzetlenebb valaki, annál boldogabb. Így jöhetnek létre a boldog családok, ahol nemzedékeken keresztül átadják egymásnak ezt a szellemiséget. Őrizzétek a lángot – biztatott –, adja Isten, hogy soha ne aludjon ki! És köszönjük meg, hogy Gaál Sándor bácsi személyében Erdélyben is van valaki, aki az életét tette a cserkészetre.
A Romániai Magyar Cserkészszövetség elnökségének részéről Kerekes-Salánki Orsolya PR-koordinátor szólt az egybegyűltekhez, aki elmondta, hogy a Szent György-nap, a cserkészek védőszentje alkalmából az ország hat körzetében újítanak fogadalmat a cserkészek, és örömét fejezte ki amiatt, hogy elkészültek az egységes nyakkendők a liliomhímzéssel.
A Csongrád megyei, alföldi cserkészek üzenetét Vekerdi Sándor bácsi közvetítette, aki a szintén cserkész felesége és lánya kíséretében érkezett. Ő arra biztatta a fiatalokat, hogy őrizzék meg a hitüket, szolgálják a hazát, a nemzetet és a közösséget.
A két kiscserkész- és a tíz cserkésztörvény felolvasása után fogadalomújítás következett, majd rendben, fegyelmezetten megnézték a múzeumban kiállított tárgyi és fotó emlékeket: a két világháború közti dokumentumokat, fotóalbumokat, a különböző lezajlott táborok eseményeit – nyomait a múltnak, melyek ezáltal megmentődtek a jövőnek.
Az ünnepség után a Szent József plébánia udvarán három üstben főtt az ebéd, vendégül látva a cserkészeket, és megtartották a sárkányeregő versenyt is. Vasárnap (Kolozsvár)

Tranzit-projektek: könyv és DVD hamarosan
Már a nyomdában van, és a tervek szerint jövő hétre elkészül az Educaţia extraculiculară şi comunicare interculturală prin artă – Iskolán kívüli oktatás. Művészet és interkulturális kommunikáció című kétnyelvű kötet, a kolozsvári Tranzit Alapítvány új kiadványa, amely két, egymást kiegészítő programról nyújt ízelítőt az érdeklődőknek. A Tranzit Házban szerdán délután megtartott műhelytalálkozón Harbula Hajnalka kutató, az alapítvány munkatársa ismertette az EFES Kiadó gondozásában megjelenő könyv tartalmát, küldetését, valamint a programokkal kapcsolatos tudnivalókat.
Harbula Hajnalka kifejtette: a Tranzit Alapítvány idén nyáron tizedik alkalommal szervezte meg művészeti alkotótáborát, amelyben évente harminc gyerek (tíz magyar, tíz román és tíz cigány) vesz részt, a különböző foglalkozásokat pedig pedagógusok és művészek vezetik. Az iskolán kívüli oktatással kapcsolatban felmerülő kérdéskörök mélyrehatóbb tanulmányozása, valamint az animátorok szakmai fejlődése érdekében két évvel ezelőtt szerveztek először interkulturális animátori képzést, ebben az évben, augusztus 28-a és szeptember 1-je között pedig másodszor is, partnerségben a Nemzeti Kisebbségkutató Intézettel. Művészek, kulturális menedzserek, tanítók, tanárok, iskolai mediátorok stb. jelentkezését várták, akik a felnőttképző program befejezése után a táborban alkalmazhatták a tanultakat.
Mint kiderült, az Iskolán kívüli oktatás. Művészet és interkulturális kommunikáció kötet három részből áll: a felnőttképzés előadásainak szövegei (Simona Bernat, Sergiu Tamas, Fosztó László, Kozák Gyula stb. írásai) mellett a résztvevők (Anamaria Iobagel, Jobb Boróka, Molnár Anna stb.) bemutatkozóit, a programmal kapcsolatos véleményüket tartalmazza, a harmadik nagy fejezet pedig a gyerektábor tíz évét tárja az olvasók elé.
Az est folyamán az Art in TRANZIT című projektről (Dance in Tranzit, Urban space in Tranzit) Miklós Szilárd, az alapítvány másik munkatársa számolt be. Megtudtuk: nemsokára megjelenik az alapítvány 1997. és 2007. közötti tevékenységeit bemutató dvdis, amely – a www.tranzithouse.ro honlapon is szereplő – események (kiállítások, workshopok, találkozók stb.) részletes, információkkal, fényképekkel és videókkal kiegészített leírásait adja közre.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)

Erdélyi Magyar Írók Ligája: László Noémi az új elnök
Új elnök az Erdélyi Magyar Írók Ligája élén: László Noémi költő váltja Orbán János Dénest. A József Attila-díjas költő, irodalomtörténész 2002-es alapítása óta tagja a Ligának. Az idén tízéves testület mára mintegy százötven tagot számlál, és jelenleg az egyetlen magyar írószervezet Romániában. Az elnökváltás alkalmából beszélgettünk Király Zoltán költővel, a Liga ügyvezető elnökével. „Tíz évvel ezelőtt néhány erdélyi írónak elege lett abból, hogy a Romániai Írók Szövetségében magyarként, némely magyar írói körökben pedig románként emlegetnek minket. Ezért éreztük egyre égetőbb szükségét annak, hogy létrehozzunk egy saját írói szervezetet, amely Romániában és a nagyvilágban képviselni tudja az erdélyi magyar írók érdekeit, képes összefogni és népszerűsíteni a kortárs erdélyi magyar irodalmat” – mondta lapunknak a 2002-ben életre hívott Erdélyi Magyar Írók Ligája, az E-MIL ügyvezető elnöke, Király Zoltán költő. A szervezet hétfőn László Noémi József Attila-díjas költőt, műfordítót választotta meg elnökének.
A hétfőn megválasztott elnök, László Noémi József Attila-díjas költő, műfordító kezdettől aktív irodalomszervező szerepet vállalt az Erdélyi Magyar Írók Ligája életében, egy éve pedig a szervezet irodavezetői feladatait is ellátta – tudjuk meg az E-MIL ügyvezető elnökétől, Király Zoltántól. Az elnöki poszton a leköszönő Orbán János Dénest váltó László Noémit a liga öttagú választmánya – az elnök mellett Fekete Vince József Attila-díjas költő, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztő-helyettese; Gáll Attila költő, az Erdélyi Híradó könyvkiadó szerkesztője; Karácsonyi Zsolt költő, műfordító, a Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztő-helyettese és Király Zoltán költő – választotta a szervezet soraiból.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája, amely jelenleg az egyetlen magyar írószervezet Romániában, 2002-ben alakult. „Tíz évvel ezelőtt néhány erdélyi írónak elege lett abból, hogy a Román Írószövetségben magyarként, magyar írói körökben pedig románként emlegetnek minket. Ezért éreztük egyre égetőbb szükségét annak, hogy létrehozzunk egy saját írói szervezetet, amely Romániában és a nagyvilágban képviselni tudja az erdélyi magyar írók érdekeit, képes összefogni és népszerűsíteni a kortárs erdélyi magyar irodalmat” – emlékszik vissza Király Zoltán, hozzátéve: „Tudatosítani próbáltuk nemcsak Romániában, hanem a határainkon túl is, hogy Erdélyben létezik egy olyan, nyolcvan-kilencven erdélyi magyar írót számláló közösség, amelynek tagjai együvé tartoznak, akik bizonyos dolgokban nagyon hasonlóan gondolkodnak.”
A liga minden évben díjazza a jelentős irodalmi teljesítményeket, közönségtalálkozókat, könyvbemutatókat, irodalmi táborokat és számos egyéb irodalmi eseményt szerveznek. Tevékenységükkel mostanra sikerült közösséggé kovácsolniuk mindazokat, akik erdélyi magyar írónak érzik magukat, lakóhelytől és életkortól függetlenül. „A liga alapszabálya szerint bárki tagja lehet az E-MIL-nek, aki erdélyi magyar írónak érzi magát, tehát ez nem születési kérdés, sokkal inkább gondolkodásbeli. Az immár 156 tagot számláló liga soraiban szép számmal találhatók Magyarországon és a világ számos más országában élő írók, költők is. A szerte a világban szétszóródott magyar írók tehát ugyanúgy teljes jogú tagságot élveznek, mint az itt, Erdélyben élők – a Hawaii-szigeteken élő Makkai Ádám költő, író, műfordító, nyelvészprofesszor csak egy példa a sok közül. Ez egy jelképes hovatartozási gesztus, bárki kérheti felvételét a ligába, aki kedveli az erdélyi magyar irodalmi szövegeket, aki közel érzi magához azt az irodalmi közeget, ami jelenleg Erdélyben található” – tudjuk meg ügyvezető elnöktől. Miként Király Zoltán elárulta, a 22 alapító taggal indult, immár 156 főt számláló liga fenntartásához szükséges pénzeket pályázati úton igyekeznek előteremteni. „Kezdetben be tudtuk vonni a magánmecenatúrát is, de ezek a támogatások sajnos az utóbbi években elmaradtak, így jelenleg kizárólagosan pályázati forrásokból élünk, amely – ismervén az elmúlt időszak pályázati lehetőségeit, s ezt a helyzetet tovább nehezíti a gazdasági válság – nem egyszerű feladat. Innen nézve már önmagában az is nagy sikernek mondható, hogy az idén meg tudtuk ünnepelni a fennállásunk tizedik évfordulóját.”
László Noémi 1973-ban született Kolozsváron. A Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar–angol szakán végzett. Eddig öt verseskötete jelent meg (Nonó – 1995, Az ébredés előterében – 1996, Esés után – 2000, Százegy – 2004, Papírhajó – 2009), és számos költeményét közölték antológiákban, valamint erdélyi és határon túli magyar folyóiratokban (Alföld, Bárka, Cimbora, Echinox, Életünk, Helikon, Hitel, Jelenkor, Kortárs, Látó, Magyar Napló, Parnasszus, Pannonhalmi Szemle, Székelyföld). A költő 2010-ben vehette át a József Attila-díjat, emellett számos rangos elismerést kapott (Román Írószövetség Debüt-díja, Látó-nívódíj, Sziveri János-díj, Petőfi Sándor irodalmi díj, Irodalmi Jelen költészeti díj). Létrejötte óta tagja az Erdélyi Magyar Írók Ligájának. „Ami továbbra is kétségtelen: László Noémi az erdélyi poéták ama sorába sorolható, akik Dsida Jenő óta az út musica poesist össze tudják kapcsolni a mesterségnek szinte kifogástalan tudásával; akik pontosan tudják, mivel lehet kezdeni, zárni a szöveget, hogy versként hasson; ugyancsak tisztában vannak azzal, hogy mindez mégsem elég a vershez, ez csupán előfeltétele annak, hogy a vers külső alakja (mondjuk így) »vonzó« legyen” – írta róla Fried István irodalomtörténész Mai líránk százegy verse László Noémi negyedik verseskötetéről (A Százegy című kötetről) az Új Forrás folyóiratban 2004-ben.László Noémi 1973-ban született Kolozsváron. A Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar–angol szakán végzett. Eddig öt verseskötete jelent meg (Nonó – 1995, Az ébredés előterében – 1996, Esés után – 2000, Százegy – 2004, Papírhajó – 2009), és számos költeményét közölték antológiákban, valamint erdélyi és határon túli magyar folyóiratokban (Alföld, Bárka, Cimbora, Echinox, Életünk, Helikon, Hitel, Jelenkor, Kortárs, Látó, Magyar Napló, Parnasszus, Pannonhalmi Szemle, Székelyföld). A költő 2010-ben vehette át a József Attila-díjat, emellett számos rangos elismerést kapott (Román Írószövetség Debüt-díja, Látó-nívódíj, Sziveri János-díj, Petőfi Sándor irodalmi díj, Irodalmi Jelen költészeti díj). Létrejötte óta tagja az Erdélyi Magyar Írók Ligájának. „Ami továbbra is kétségtelen: László Noémi az erdélyi poéták ama sorába sorolható, akik Dsida Jenő óta az út musica poesist össze tudják kapcsolni a mesterségnek szinte kifogástalan tudásával; akik pontosan tudják, mivel lehet kezdeni, zárni a szöveget, hogy versként hasson; ugyancsak tisztában vannak azzal, hogy mindez mégsem elég a vershez, ez csupán előfeltétele annak, hogy a vers külső alakja (mondjuk így) »vonzó« legyen” – írta róla Fried István irodalomtörténész Mai líránk százegy verse László Noémi negyedik verseskötetéről (A Százegy című kötetről) az Új Forrás folyóiratban 2004-ben. (Magyar Hírlap)
Búcsú Hornyik Miklós délvidéki írótól
Hornyik Miklós író, irodalomtörténész, szerkesztő hamvasztás utáni búcsúztatóját február 27-én 11 órakor tartják Budapesten, a Batthyány téri Szent Anna-templomban. Az író hosszú, súlyos betegség után, 68 éves korában, február 12-én érte a halál. Hornyik Miklós Újvidéken született 1944. január 12-én, 1991-ben családjával áttelepült Magyarországra, a Magyar Televízióban dolgozott, majd a Tv2 Színkép című kulturális magazinjának szerkesztője volt. Főbb művei: Szabálytalan napló, A Délbácska története 1920–1929, Titokfejtők, Angol pázsit, Határsértés, Fénykörben, Meghasonulások története, Scott kapitány utolsó feljegyzése, A széttagolt ország.
Zsigmond Nóra
MTI
Erdély.ma,

Gyűlöletimport Erdélyben: az erkölcsi ejnye-bejnyén túl
Az utóbbi években mind a magyarországi, mind a romániai nyilvánosságban gyűlöletkeltő megnyilvánulások elburjánzásának lehettünk tanúi. Mégis elmondható, hogy mások hibáztatása evolúciósan kialakult, velünk született ösztön, a jogszabály pedig féken tartó erő, de hathatós megoldást nem kínál. A társadalmi normák és a gazdaság ingataggá válása, információs társadalmunk új kommunikációs formái eddig ismeretlen válsághelyzetek elé állítottak – összegezhetjük a meghívottak magyarázatait. A cél világos: a gyűlöletszító eszmék eszkalálódásának megfékezése. De hogyan is orvosoljuk a problémát? A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) platformja, a Szabadelvű Kör (SZK) Szélsőséges eszmék és kirekesztő beszédmódok a társadalmi nyilvánosságban címmel tartott kerekasztal-beszélgetést péntek délután a Minerva-házban, ahol a különböző társadalomtudományok képviselői érdekes válaszkísérleteket fogalmaztak meg.
A meghívott előadók Síklaki István szociálpszichológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Társadalomtudományi Tanszékének vezetője; Eckstein-Kovács Péter jogász, az SZK alelnöke, Románia volt kisebbségügyi minisztere; Fosztó László szociálantropológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (NKI) munkatársa, az Európai Romakutatási Hálózat (European Academic Network on Romani Studies) titkára és Kozák Gyula szociológus, ugyancsak az NKI kutatója. A beszélgetés moderátora Bognár Zoltán politológus, az SZK elnöke.
Közelebbről nézve a beszélgetés apropója, hogy az elmúlt hónapokban Erdélyben is egyre inkább olyan panelekkel találkozunk a Facebook és más sajtóorgánumok felületein, amelyek Magyarországon az elmúlt két évben a mainstream médiában is gyökeret vertek – ismertette az SZK-elnök.
A beszélgetést jól felépítve, először az emberi pszichére kérdeztek rá. Síklaki István szociálpszichológust kérték arra, hogy bevezetésképpen azon igényünk neurológiai és pszichológiai alapjairól beszéljen, amelyek a történések megmagyarázására késztetnek bennünket.
A professzor azt a fajta tudattalant említette, amely a mindennapi életünk társas érintkezéseit irányítja. Ennek a(z adaptív) tudattalannak köszönhetően tudunk jól alkalmazkodni a bonyolult világhoz, és maradt életben az ember az evolúció során. E mechanizmusok megismerése a mi szempontunkból azért olyan fontos, hogy a szélsőséges mozgalmak agresszióját megértsük, és válaszokat dolgozzunk ki rájuk. A háttérben zajló folyamatok figyelmen kívül hagyása oda vezethet, hogy például egy szabadelvű reakció nem más mint olaj a tűre. A szociálpszichológus néhány éve kiadott, Előítélet és tolerancia című könyvétől ugyancsak az ilyen típusú, hibás lépések kivédését reméli.
Bognár Zoltán ezt követően e gondolkodás- és beszédmód internetes portálokon való megjelenésére terelte a szót.
Síklaki István legfőbb kérdésként azt fogalmazta meg – a téma szisztematikus kutatására bíztatva –, hogy az ilyen tömegpszichológiát meglovagló médiamegnyilvánulások miért elsősorban a szélsőjobb által vannak kiaknázva? Másrészt, hogyan ellensúlyozhatnánk őket? Mind Eckstein-Kovács Péter, mind Fosztó László a közvélemény humorérzékére apellálva, e gesztusok nevetségessé tételét vélik fegyvertényezőnek. Fosztó László antropológus a morális alapokra helyezett, klasszikus, liberális válaszreakciók átütő erejét hiányolja. A heroikus „vér és pajzs jellegű” diskurzusokat említve egyrészt a fenyegetettség nevetségessé tételét, másrészt a dehumanizált lenézés kifigurázását ajánlotta. A dolog lényege, hogy rádöbbentsük használóit a helyzet asszimetrikusságára.
Síklaki István egy melegekkel kapcsolatos tréningre hivatkozva, hasonló logikára építő érdekes példát említett. A kérdőív a homoszexuálisokkal szembeni sztereotip megfogalmazások „átírása” heteroszexuálisoknak címezve. A koncepció a másik szerepébe való belehelyezkedést célozza. A kérdések közül néhány: miért gondolja azt, hogy önnek heteroszexuálisnak kellene lenni? Lehet, hogy az ön heteroszexualitása csak azért van, mert még nem töltött el egy jó éjszakát egy azonos nemű jó partnerrel? Miért kell beszélni a heteroszexualitásáról? Miért nem tartja meg magának? A professzor a módszer döbbenetes hatásáról beszélt, továbbá egy internetes szerepjáték kifejlesztését vizionálta, ahol bármilyen stigmatizált kisebbség szerepeit fel lehetne venni. Kérdés azonban, hogy ki játszana e játékokkal? A mechanizmus mindazáltal zseniális és továbbgondolásra vár – zárta gondolatait a professzor.
A jelenséget szélesebb perspektívából nézve Fosztó László a világtörténelem három nagy forradalma felől közelítette meg a kérdést. Eszerint beszélhetünk agrár-, ipari-, és a közelmúlt információs forradalmáról. Az antropológus hangsúlyozta, hogy a technológiai változásoknak nem az a legfőbb hatásuk, hogy átalakította a termelési módunkat, hanem hogy új társadalmi formákat és olyan kommunikációs helyzeteket teremtett, amihez nincsenek megfelelő képességeink. Kissé karikírozva úgy érzékeltette, hogy az információs társadalomban mi egy „kőkorszaki aggyal” élünk. E gondolat mentén azt mondhatjuk, hogy a beszélgetés témáját adó ösztönös, önvédelmi gesztusok az emberiség fennmaradásához szükségesek voltak, és ugyanúgy hasznosak ma is, de jelenleg új képességek kialakítására van szükség.
A jogász és a szociálpszichológus álláspontja között meglehetős ellentmondás volt érzékelhető. Síklaki István igencsak pesszimista módon a szabályok pár száz évig történő szigorú betartása mellett érvelt – a hagyománytiszteletükről híres britek történelmét citálva –, minek következtében védelmet kaphatunk saját evolúciós örökségünkkel szemben. Eckstein-Kovács Péter némileg pragmatikusabb megközelítésben Románia joggyakorlatának következetlenségeire (ti. a rendeletek alkalmazásának hiányára) mutatott rá, világossá téve a gondolat illuzórikusságát. De véleménykülönbség mutatkozott az Eckstein-Kovács Péter által 2000-ben beterjesztett 137-es kormányrendelet kapcsán is, amely az emberi méltóságot sértő bűncselekményeket pénzbírsággal bünteti. Síklaki István szerint „az összes piti náci ellen kiválóan működik”, azonban a módszer azokra már nem terjed ki, akik egy vállalkozó beszervezésével könnyűszerrel kiegyenlítik a büntetést.
Az állam szerepével kapcsolatban Kozák Gyula szociológus hozzáfűzte, hogy a multikulturális társadalmakban az állam legtöbbször a „címzetes nemzet” állama, következésképpen nem pártatlan. Az állam asszimiláló gyakorlata továbbra is él, a másságot vagy megpróbálja kirekeszteni, vagy bekebelezni. Így a válsághelyzetek napjainkban is kitermelik ezeket a „morális közösségeket tisztító” gyakorlatokat. Hisz a másság a magát morális közösségként meghatározó nemzetnek egyfajta tisztátalan eleme.
Zárásképpen érdemes hangsúlyozni azt a közönség soraiból is elhangzó megjegyzést, amely a magyarországi szélsőjobb honlapjainak hihetetlen kreativitását és toborzóképességét emelte ki, melynek logikájából van mit tanulnunk. Magyari Nándor László szintén lényeges fenyegetettségre hívta fel a figyelmet, aggodalommal figyelve a szélsőjobb Erdélyben is elszaporodó nyári táborait. Példaként a Kézdivásárhely környékén táborozó magyarországi betyársereg törekvését hozta fel, ahol jelentkezési feltételként határozzák meg a büntetett előéletet. Legnagyobb megdöbbenésére a tájékozatlan helyi szülők partnerséget mutatnak, gondolván, hogy „biztos valami nemzeti dolog, így rossz nem lehet”. De az is elgondolkodtató, hogy sokszor helyi pedagógusok együttműködésével bonyolítják a szervezést.
A probléma adott, a társadalomkutatók a kutatások kiterjesztését és a közösségek összefogását sürgetik.
GYŐRI TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár)

Örökifjú cserkészet
A cserkészetben látom egyetlen módját annak, hogy a mai ifjúságot természet-, Isten-, haza-, nemzet- és embertársszeretetre neveljük egyszerre – vélekedik Gaál Sándor, a Romániai Magyar Cserkészszövetség tiszteletbeli elnöke.
Előzmények Gaál Sándor életpályáját tanárként kezdte Kommandón 1989 előtt. Fizika, kémia mellett biológiát is tanított. A kommandói tanodában iskolai nyúlfarmot, csemeteparkot tartottak fenn. Mivel elég elszigetelt település, erdős-dombos-hegyes vidék, a gazdasági tevékenységek hiányában rengeteg szabadidejük volt a diákoknak. Ezt kihasználva Gaál Sándor rengeteget vitte egykori diákjait kirándulni, túrázni. Számtalan Kárpát-gerinctúrát szerveztek. Minden nyáron legalább 2–3 hetet töltöttek a hegyekben. A Kárpát-kanyartól a Nagy Sándorig mindent bejártak. Ezeknek a túráknak köszönhetően is nevelték a gyermekeket, jó, emberséges lelkületet lopva a kicsik szívébe. Ugyanakkor megtörtént ezzel együtt az Isten-hitre nevelés is, ami abban az időben tiltott volt. E tevékenységek által a gyerekeket közelebb tudták vinni a természethez, megtanították megbecsülni, ápolni és pótolni, amit mások elrontottak. A rendszeres természetjárás idővel életvitellé alakul, ami nagyban hozzájárul az egészséges lelkületű, gondolkodású felnőtté váláshoz. – Mekkora élmény, amikor valakinek sikerül felgyalogolnia a Kőröspatak közelében lévő Vadas cserkészparkba, majd ott egy pityókatokány elfogyasztása után kimehet vadászlesre és pisszenés nélkül várhatja, míg egy szarvas vagy vaddisznó arra jár! Kora reggel vagy késő este hallgatni a madarak csicsergését, megfigyelni őket és felismerni! Ez az igazi kikapcsolódás – meséli Gaál Sándor bácsi.
Idős tanárkollégái révén hallott a cserkészetről, ami akkoriban nem volt nagyon elterjedt mozgalom errefelé. Jó kollégája volt például dr. Kovács Sándor tanár úr, aki gyermekkorában, az 1940-es  években a Székely Mikó kollégium cserkésze, majd később Sepsiszentgyörgyön neves biológus volt. Rengeteget harcolt Háromszék természetvédelmi területeiért. Felleltározta a Bodoki- és Baróti-hegység növényvilágát, a Rétyi Nyírt, a kommandói tőzeglápot. Vagy Kónya Ádám tanár úr, aki gyermekkorában szintén cserkész, majd a sepsiszentgyörgyi múzeum őre, később igazgatója volt. Cserkésztáborok mintájára régészeti táborokat szervezett. Emlékezetesek ikavári táborai. Gaál Sándornak jó kapcsolata volt a Hargita megyei Jöjjön velünk természetjáró közösség vezetőjével, Beder Tiborral is. A Jöjjön velünk mintájára Gaál Sándor megalapította 1981-ben a Pro Natura természetjáró mozgalmat. 1989-ig havonta szerveztek 200–300 fős Pro Natura-találkozókat. Az összejövetelek mindig más városban, településen zajlottak, így megismerték az ottani természeti adottságokat, látványosságokat, helyi történelmet, ápolva hagyományainkat. 1989 karácsonyán Ion Iliescu feloszlatta a sólyom, pionír illetve KISZ-mozgalmat és a Securitatét is. Ez remek alkalom volt arra, hogy valami újat indítsanak el. Olyan mozgalmat hoztak létre – Beder Tiborral és másokkal, akik támogatták a kezdeményezést –, ahol szabadon lehetett az anyanyelvet használni, a magyar kultúrát ápolni, Istenről beszélni, hagyományainkat megőrizni. 1990 májusában a szárhegyi kolostorban sikerült az alapokat véglegesíteni, és ekkor bejelentették a Romániai Magyar Cserkészszövetség megalakulását. Az első találkozókat Csíkszeredában szervezték. Ezután nemsokkal Sanyi bácsi megalapította a dr. Kovács Sándor cserkészcsapatot, amely napjainkban is  kifogástalanul működik. Gaál Sándor és csapata ötévente bejárta Berecktől Fehéregyházáig Petőfi utolsó nyolc napjának helyszíneit, órára pontosan. Húsz évvel ezelőtt sikerült elhelyezniük a Kelemen-telki kúriára egy Petőfi és Bem bronzplakettet (itt étkezett utoljára Petőfi). A Rákóczi-évfordulók alkalmával bejárják a Rákóczi-emlékhelyeket, egészen a Vereckei hágóig. Ötévente elmennek Magyarországra, Felvidékre, Kárpátaljára. Eddig két alkalommal sikerült eljutniuk Rodostóba. 2002-ben tíz napot töltöttek a hajdani galíciai front mentén, a Vereckei-hágótól a hajdani lengyel határig, az ezeréves határ mentén. Gaál Sándor mindig bizalommal fordult a tapasztaltabb Szabó Lajos kanonokhoz, aki cserkészvezetőként fontosnak tartotta és tartja az ifjúság hitbeli nevelését. A 1990-es években rengeteget pereskedett az állam az RMCSSZ-szel, és ebben az időben az atya segítségét kérte. Szabó Lajos elemi és középiskolás korában tanárai révén ismerkedett meg a cserkészettel. Erdélyben 90-ben sikerült megalapítania első csapatát Csíkmadarason, ahová kihelyezték. Egy évvel később áthelyezték Sepsiszentgyörgyre, ahol egy év toborzás után megalapította a 40-es számú Szent György Cserkészcsapatot, mely azóta is kitartóan működik a gyermekek örömére. Arató László börtönemlékei
Gaál Sándor legszebb élményeit Arató Laci bácsinak köszönheti, aki 1992-ben a Magyar Cserkészszövetség Fórumának megalapítója és elnöke volt. Sokat dolgoztak együtt. Arató Laci bácsi rengeteget segítette az erdélyi cserkészetet, lévén a Márton Áron Könyvkiadó igazgatója. Sokoldalú emberként több mindenhez értett. Ellátta az erdélyieket cserkészirodalommal, s pénzügyi alapokkal is támogatta a csapatokat.
2012-ben Arató László a Barankovics István Alapítvány Emlékérmében részesült – olvashatjuk a Táborkereszt (XXIV) XIV. évf. 1. számában (2012. december), melyet a 100 éves Magyar Cserkészszövetség emlékére írtak. Íme egy részlet az oklevél szövegéből: „...hazánk fejlődésének előmozdításáért, a keresztény szellemiség és a kereszténydemokrácia megerősítéséért végzett, országosan kiemelkedő munkássága elismeréseként Arató László úrnak, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Magyar Katolikus Újságíró Szövetség tagjának a Barankovics Emlékérem kitüntetést adományozza.” Idézünk a méltatásból: „1927. június 25-én született Pécsett keresztény értelmiségi családban. Keresztény értelmiségi élethivatásának jelentős részét olyan korban élte meg és fejtette ki, amikor nem volt kifizetődő sem kereszténynek, sem önálló gondolkodású értelmiséginek lenni. 1945-ben hadifogság, 1961-től börtönbüntetés, majd mellőzöttség volt része a pártállami szigor némi enyhüléséig. Közben a »felszínen« műszaki végzettségű emberként működött, a »mélyben« viszont valódi keresztény értelmiségiként folyamatosan koordinálta a katakombacserkészetet és a föld alá kényszerült egyházi közösségek munkáját. Az újrainduló Magyar Cserkészszövetség országos társelnöke, a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának egyik megszervezője és nyolc évig aktív elnöke. Részt vett a Lelkipásztori Intézet megalapításában, az elsők között alapított  – Márton Áron néven – keresztény könyv- és lapkiadót, új orgánumokkal gazdagította a katolikus sajtót és a magyar cserkészetet. Számos kiadványa, könyve, cikke tanúskodik erről. Húsz éven át főszerkesztője volt a Táborkereszt katolikus cserkészfolyóiratnak. A cserkészet miatt börtönben is ült több éven keresztül, mivel vállalta a katakombacserkészetet, amit az akkori kommunista idők vezetői nem néztek jó szemmel. Később, 2006-ban Sziklatábor címmel Ivasivka Mátyással megírta A katakombacserkészet történetét, mely visszaemlékezéseket és dokumentumokat tartalmaz az (1945-) 1948–1988 közötti időszakból. A könyvhöz Beer Miklós váci püspök, cserkésztiszt írt előszót.” Arató Laci bácsi ellátogatott Sepsiszentgyörgyre, amikor Erdély első cserkészmúzeumát avatták. Az internet segítségével megkerestem levélben, és gyenge egészségi állapota ellenére most is, mint mindig életében, fontosnak tartotta a fiatalság ügyét, jó példával elöl járni, ezért válaszolt kérésemre. Így emlékszik vissza:
– 1952 karácsonyán szabadult a fiatal pálos atya, Bolváry Pál a börtönből. Kérésemre ő lett a korábban pécsi ciszterci diákok katakombacserkészeinek lelkipásztora. A cserkészet felszámolása után ugyanis törekedtem ezeket az általános és középiskolás fiatalokat kisebb csoportokba szervezve a jellemnevelő cserkészélet útján tovább vezetni. Találkozásunkkor Pál atya örült annak, hogy a kiscsoportos hittantanulással együtt járó, élményekben gazdag, ifjúságot evangelizáló földalatti cserkészmunka eredményesen él tovább. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy az ateista politikai hatalom az ilyen, Állami Egyházügyi Hivatal által nem ellenőrzött tevékenységet politikai rendszerellenes szervezkedésnek tekinti, és a vezetőket emiatt börtönnel bünteti. Ezért csak akkor folytassuk a katakombacserkészet vezetését, ha vállaljuk, hogy lebukásunk esetén akár többévi börtönt is kaphatunk. Mi úgy véltük, hogy Jézusért, a Legfőbb cserkész szolgálatáért minden áldozatot vállalunk. 1961. február 6-án éjjel a Fekete hollók fedőnevű rendőri akció során országszerte mintegy ezer helyen tartottak házkutatást, és közel száz vétlen, evangelizáló embert tartóztattak le. Így kerültem én is a börtönbe. Hosszú ideig magánzárkában, szóba sem álltak velem. Később, másoktól összegyűjtött információk alapján közölték, hogy a rendszer megdöntésére irányuló szervezkedés miatt több évre elítélnek, ami meg is történt. Hogyan éltem meg a börtönt? A vele járó áldozatot a fiatalokért ajánlottam fel, így munkám folytatásaként célt és értelmet nyert a kiszolgáltatottság ezen nem könnyű állapota. A magányos időszakban – lélekben – az általam jól ismert fiatal szentekkel együtt dúdoltam a katakombacserkészetben született dalokat, ha pedig megalázással és kiszolgáltatottsággal sújtottak, az ezzel járó szenvedést Jézus megkínzásához csatoltam. Ily módon elértem, hogy amíg az ateista politikai és a vallástalan közbűntényes rabok rengeteget kínlódtak mellettem, addig a hitünkért és az ifjúság evangelizálásáért rám mért szenvedésben, Jézus társ-kereszthordozójaként törekedtem vállalni a börtön adta keresztet. Mivel annak jóval nagyobb része a legfőbb cserkészt terhelte, nekem sokkal könnyebb volt elviselni azt, ami rám jutott. Ezért naponta hálát adtam a Jóistenek. Közben új katakomba-börtöndalokat is igyekeztem megfogalmazni. Mindezek és más, ehhez hasonló dolgok segítettek abban, hogy a börtönévek is erősítsék hitemet és elköteleződésemet. Ezek az esztendők valóban nem voltak hiábavalók. A Jóisten sok mai cserkészben élteti az értékes, hasznos és istenszerető magyar cserkészlelkiséget. Életre való kaland
Kopacz Boróka, a 14-es számú dr. Kovács Sándor cserkészcsapat őrsvezetője így vélekedik a cserkészetről: – A cserkészet  szerintem útmutató az életben. Rávezet sok jóra, és meg is tart benne. Én nagyon sok mindent köszönhetek a cserkészetnek, többek között a mostani énemet is. Barátokat ad, olyanokat, akikre mindig számíthatunk, akármilyen messze is laknak tőlünk, akikkel jól érezzük magunkat a táborokban, és akármit meg tudunk beszélni velük. Számomra a cserkészet biztos háttér – ha máshol nem is, ott mindig szívesen látnak. Mindig akad valaki, aki felvidítson, és nagyon figyelmesek egymással. A táborok talán a legfontosabbak, ott alakulnak ki az igazán jó barátságok. Két cserkészvezető-képző táboron vettem részt, és azok nagyon nagy hatással voltak rám. Életem legjobb ilyen eseményei voltak, amiket soha nem fogok elfelejteni! A cserkészet motiváló mozgalom, amely állandóan biztat, hogy többre vagyunk képesek. Ugyanakkor egy megbízatás is, mert feladatunk példát mutatni a kiscserkészeknek, és nem csak, talán az egész társadalomnak. A cserkészetben mindenki magára talál. Kitartásra nevel és segít döntéseket hozni bizonyos helyzetekben. A cserkészet egy életre való kaland!
Józsa Levente
(A Kálnoky Boris által meghirdetett riportpályázatra beküldött írás)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Élet autonómia után is van
A könyvpiaci felmérések adatai szerint a ’89-es események után figyelemre méltóan sok kiadó jelentkezett. Könyvvásárok, könyvkiadási támogatások lehetővé tették a magyar nyelvű könyvkiadások felfutását is, melynek csak örvendeni lehet.
A sajtó világában nagyon jó hírnévvel rendelkező fiatal szerző, Borbély Tamás „Van- e élet az autonómia után” című könyve jelent meg, melyet Kolozsváron is bemutattak a Koffer kávézóban, igen rangos közönségnek.
Könyvbemutató A moderátor szerepét Benkő Levente újságíró, történész dicséretesen töltötte be. A könyv megírásának az ötletéről, az interjúalanyok kiválasztásának szempontjairól, illetve a kiadás utóéletéről érdeklődött.
Amint a szerző elmondta, Zágoni Balázsnak, a Koinónia Kiadó igazgatójának felkérése volt, hogy készítsen interjúkat az autonómia témával kapcsolatban. Borbély szakembereket kérdezett meg, és nem politikusokat. Az interjúalanyok listája esetlegesen alakult. Egy ilyen kötetben nem lehet mindent belesűríteni. Az interjúalanyok kiválasztása a szakterület függvényében történt. Legyen közgazdász, politológus, emberjogi aktivista, történész, regionális politika szakértője, művész, tehát olyanok, akik részt vettek a különböző autonómia tervek kidolgozásában. Az interjúkérdésekre személyesen vagy írásban válaszoltak. Ez utóbbiak voltak zömében, amely bizonyos mértékben a könyv olvasmányosságának a rovására is ment. Volt mély interjú is. Az összegyűjtött anyag szerkesztése során, kiegészítéseket is eszközöltek, melyek a Függelékben olvashatók. A szóbeli interjúk esetében közvetlenül volt kiegészítés.
Figyelembe kell venni azt a tényt, hogy az interjúk egy része 2012-ben készült. A könyv anyagi okok miatt 2014-ben jelent meg. Ezért szükséges a kiegészítés. Így a szerzők reflektálhattak az aktuális politikai témákra. Időközben megjelent az RMDSZ autonómia terve. A világpolitikában is különböző események történtek, például kirobbant az ukrán válság. A könyv olvasása alapján sok mindent megtudhat az olvasó az autonómiával kapcsolatban. Azonban, amint kiderült, nem találja meg a választ arra, hogyan is működik nálunk fele az autonómia. Amint Borbély Tamás megjegyezte: Ezt a politikusok mondják meg. Érdekes megállapítás, mely szerint az interjúkban benne van a kétely. Kérdés: Van-e életképessége? Ugyanakkor egyértelműen elhangzik: „Szükség van autonómiára!” Szerintem a könyv érdeme, hogy bizonyos támpontokat nyújt a politikusoknak. Segít abban, hogy reális önképünk legyen. Egy sajátos álláspontot fogalmazott meg dr. Szilágyi N. Sándor professzor: „akkor lesz autonómia, ha a román parlament elrendeli, hogy csináljunk autonómiát.” Senki sem tudja mi az. Nagy tévedésnek tartja, ha el hisszük, hogy autonómiával valamilyen problémát megoldunk. Arra kérdésre, hogy Borbély Tamás milyen visszajelzéseket kapott a könyvvel kapcsolatban, megjegyezte: „sem jó, sem rossz visszajelzést nem kapott.”
(Itt megjegyezném egy kötetről elfogadható visszajelzést csak abban az esetben, lehet kapni, ha a kötetet valaki elolvassa, és az olvasottak alapján írásban, vagy szóban véleményt mond.) Viszont, ha a civil szféra észreveszi az autonómia elemeket, sok mindent tehet. Tehát felméri a problémát, és ugyanakkor keres megoldásokat.
Maga a cím elég blikkfangos, ami feltételez egy bizonyos fantáziajátékot. Mi lenne, ha lenne autonómia, és az az autonómia, milyen lenne?
Borbély Tamás tudása árnyalódott, az autonómia kérdésével kapcsolatban. Megjegyezte, lehet, hogy van bizonyos disszonancia a cím és az interjúalanyok szövege között. A könyvről
Borbély Tamás az Előszóban írja: „Újságíróként sokszor leírtam az autonómia szót, főleg politikusok nyilatkozatait ismertetve. Talán túl sokszor anélkül, hogy alaposabban bele gondoltam volna, mit is jelent.”
„A könyv célja nem az, hogy örök igazságokat és szentenciákat fogalmazzon meg, sokkal inkább fantáziajátékra hasonlít, amely során kérdések vetődnek fel, szempontok fogalmazódnak meg, amelynek figyelembe vétele elengedhetetlenül szükséges az autonómiáért folytatott politikai és társadalmi érdekérvényesítő munkában.”
A könyv hátsó lapján olvashatók, melyek azok a főbb kérdések, amelyekre a könyvben reflektálnak. Ilyen például „Mi lesz Marosvásárhellyel? Összeegyeztethető- e a kettős állampolgárság az autonómia elképzeléssel? Javítja vagy rontja az autonómia esélyeit a gazdasági válság? Milyen sors vár a Székelyföldön kívül élő magyarokra? Alkalmazzák- e nálunk a katalán, skót vagy a dél- tiroli modellt?” A kötetben az autonómia kérdésére válaszol: Juhász Jácint, Szilágyi N. Sándor, Bakk Miklós, Stefano Bottoni, Bocsárdi László, Csutak István, Gabriel Andreescu, Salat Levente, Smaranda Enache, Bárdi Nándor, Bíró A. Zoltán.
Érdekes Bocsárdi Lászlónak, mint színházrendezőnek a megfogalmazása: „Az autonómia összefügg az alkotás szabadságával. Olyan függetlenség, ami azt jelenti, hogy az alkotási folyamatban nincsenek előre gyártott, kívülről átvett sémák, amelyek alapján, meghozzuk a döntéseket.” Bárdi Nándor szerint „A nemzetközi közvéleményben azonban ténykérdés, hogy a kettős állampolgárság és a területi autonómia nem erősíti egymást.”
Smaranda Eneche megfogalmazásában: „A gazdasági válságnak két azonnali hatása van. Egyrészt a központosító intézkedéseket ösztönzi… Másrészt a pénzügyek rossz kezelése és az államadósságok növekedése nyomán a fejlett régiókban felerősödnek az elszakadási tendenciák.” Szilágy N. Sándor szerint „…Székelyföldön a magyar nyelvhasználat lehetőségével sokszor olyankor sem élnek, mikor az tényleg nem kerülne semmibe, csak eszébe kellene jutnia valakinek.” Nagyon merész és magabiztos újságíró kell, legyen az, aki beszélgető-könyv formájában, még akkor is, ha azt a neves Koinónia könyvkiadó adja ki, vállalkozik ilyen kihívásra. Rendkívül olvasmányos az interjúkötet, melyben a különböző nézőpontok bemutatása izgalmas párbeszédet eredményez. Egyetérthetünk Fosztó László antropológussal, akinek gondolatait olvashatjuk a könyv hátsó oldalán: „Az autonómiáról folyó erdélyi magyar közbeszédet politikai szereplők versengő monológjai dominálják, holott lehetséges az elemző és közérthető párbeszéd a témáról- bizonyíték rá ez a kötet. Egy beszélgető- könyv, amelyben magyar és román értelmiségiek közvetlen formában osztják meg gondolataikat, visszaadva az olvasó reményét az értelmes beszéd létében, túl az „autonómiázáson”.” Maga a könyv nagyon lebilincselő, nagy érdeme a különböző nézőpontok bemutatása, a kérdések felvetése. Az autonómiát másként elemzi, mint eddig.
Érdemes és tanulságos elolvasni a könyvet.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Elkezdődött A Holnap után fesztivál
Nem a kultúrát ünneplő öröm, hanem a szomorú rezignáció jellemezte a 3. A Holnap után fesztivál nyitórendezvényét, melyen Lászlóffy Csaba Jelenetek egy aggastyán estvéli óráiból című művét adták elő egy nappal a szerző halála után.
A nagyváradi Szigligeti Színház stúdiójában szerdán megtartott fesztiválnyitó rendezvényen Czvikker Katalin a színház menedzsere, a fesztivál egyik alapítója olvasta fel A Holnap után fesztivál alapító oklevelét, mely kimondja: „Alapítjuk ezt a fesztivált azért, hogy a mindent elfedő idő ne diadalmaskodjék az emlékezet fölött. Abban a hitben, hogy A Holnap nemzedékének akarását, alkotó erejét az utána következő nemzedékek folytatni tudták, folytatni tudják. Példájuk bizonyítja: e város teremtő szelleme el nem fogy. Újra és újra föllángol, még akkor is, ha a történelem hatalmas erejével néha elfojtani igyekszik. Nagyvárad magyarul szólalt meg Európa színpadán. És ennek már több mint ezer éve. Kimagasló személyiségeket adott a magyar kultúrának, akik által mind e város, mind a magyar kultúra gazdagodott. E fesztivál küldetése A Holnap nemzedékétől elindulva felkutatni azokat a személyiségeket, akik e városban születtek, avagy életük egy részében itt alkottak, s munkásságuk révén Nagyvárad megőrizte kiemelkedő szerepét a magyar kultúra történetében. Mi, alapítók bízunk abban, hogy méltók leszünk az emlékükhöz. A folytonosságra gondolván tekintünk a múltra, s cselekszünk a jövőért.”
Művében él a művész
Ezt követően Czvikker Katalin ismertette a József Attila díjas költő, drámaíró, esszéista, műfordító Lászlóffy Csaba életútját, majd pedig megjegyezte: „Ha ezt a kis bemutató szöveget tegnap olvassuk fel önöknek, akkor ezután csak annyi következett volna, hogy felvezetem az első előadásunkat. De sajnos úgy hozta az élet, hogy Lászlóffy Csaba a tegnapi nap folyamán elhunyt. Nem marad más hátra, mint arra gondolnunk, hogy a művész az alkotásai által él tovább lelkünkben. Lászlóffy Csaba, ha még élne, sajnos nem tudott volna jelen lenni, és mégis úgy érzem, hogy ma itt van köztünk”. A főigazgató egy szál virágot helyezett el a színtér mellett felállított Lászlóffy Csaba fénykép elé, majd felolvasószínházi produkcióként adták elő a Szigligeti Színház színészei – Firtos Edit, Pitz Melinda, Tasnádi-Sáhy Noémi, Csatlós Lóránt, Hajdu Géza és Kocsis Gyula – Lászlóffy Csaba Jelenetek egy aggastyán estvéli óráiból című művét. A darab Johann Wolfgang von Goethe öregkorába nyújt bepillantást, az irodalmi géniusz időskori szerelmei kapcsán szól a mű emberi vágyakról, nagyságról, dicsőségről, és mindennek hiábavalóságáról a mindenki számára egyformán és könyörtelenül múló időben.
Pap István
erdon.ro

Székely szabadság napja: súlyos pénzbírságok
Megbírságolta a székely szabadság napja alkalmából tartott marosvásárhelyi megemlékezés, felvonulás és tiltakozás szervezőit a csendőrség.
Az MTI az érintettektől megtudta, hogy Izsák Balázsnak, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökének a nevére 10 ezer lejes bírságról szóló jegyzőkönyvet, László Györgynek, a Marosszéki Székely Tanács elnökének a nevére pedig hatezer lejes bírságról szóló jegyzőkönyvet kézbesítettek szerdán.
Csendőrség: a résztvevők engedély nélkül vonultak a főtérre
A román csendőrség marosvásárhelyi mobil egysége ugyanakkor közleményben tudatta csütörtökön, hogy a székely szabadság napja néven rendezett marosvásárhelyi megemlékezés és tüntetés videofelvételeinek a tanulmányozása után 84 személyt bírságoltak meg, összesen 70 800 lej értékben.
A közlemény szerint 50 embert azért bírságoltak meg összesen 61 ezer lej értékben, mert az érintettek „be nem jelentett, be nem iktatott, vagy tiltott tömegrendezvényt szerveztek; szervezőként nem léptek fel a tömegrendezvény megszakítása érdekében akkor, amikor azt tapasztalták, hogy a közrend és a csend megzavarására alkalmas cselekedetek történtek".
A csendőrség tájékoztatása szerint 34 embert csendháborításért bírságoltak meg összesen 9800 lej értékben. A csendőrség veszélyes tárgy viselésének a tettenéréseként számolt be közleményében arról az esetről, amikor egy résztvevő a zsebkésével faragta le a zászlórúdja hegyesnek talált végét. A hatóság közölte, hogy az illetőt átadták a rendőrségnek.
Ciprian Călușer, a csendőrség szóvivője az MTI-nek elmondta, más hatóságok bevonásával azonosították azokat a felvételeken látható személyeket, akik nevére bírságot állítottak ki. A szóvivő most is megerősítette a székely szabadság napja estéjén az MTI-nek adott nyilatkozatát, mely szerint az esemény rendbontás nélkül fejeződött be. Hozzátette: a nagy számban kirótt bírság annak a következménye, hogy a hatóság álláspontja szerint a résztvevők engedély nélkül vonultak a főtérre a prefektusi hivatal elé.
Rekordbírság Marosvásárhelyen
A szóvivő elmondta, Marosvásárhelyen még soha semmilyen rendezvény kapcsán nem róttak ki ennyi bírságot, mint most. A zászlórudak begyűjtésére vonatkozó kérdésre Ciprian Călușer elmondta, a csendőrség javaslatára, a szervezőkkel egyetértésben gyűjtötték össze a rendezvény területének a bejáratánál a hosszabb, vastagabb, vagy hegyes végű zászlórudakat. Arra a kérdésre, hogy március 15-én, a magyar nemzeti ünnepen, és december elsején, a román nemzeti ünnepen is hasonlóképpen járnak-e el, a szóvivő kijelentette, nem hasonlíthatók össze ezek az események a székely szabadság napjával.
Múlt csütörtökön, a székely szabadság napján a szervezők becslése szerint mintegy 15 ezer tüntető követelt Marosvásárhelyen autonómiát Székelyföldnek.
A csendőrség Izsák Balázsnak azt rótta fel, hogy nem iktatta a csendőri egységnél is a rendezvény előtt legkevesebb 48 órával a rendezvény lezajlásáról szóló nyilatkozatot, és a székely vértanúk emlékművénél tartott megemlékezés után „engedély nélkül szervezett” felvonulást a prefektusi hivatal elé.
László Györgynek – aki a szervezők által biztosított önkéntes rendfenntartók munkáját irányította – azt rótták fel, hogy szervezőként részt vett az „engedély nélküli” felvonuláson. A csendőrség írásos figyelmeztetésben részesítette Gáspár Sándort, a székely szabadság napjának programjáért felelős szervezőt is.
Izsák Balázs mindenképpen megtámadja a bírságolási jegyzőkönyvet
Izsák Balázs az MTI-nek elmondta, hogy több alkalommal is egyeztettek a csendőrség vezetőivel a megemlékezés és a felvonulás lezajlásáról. Az egyeztetések egyikén személyesen adta át a csendőrség parancsnokának a városházán bejelentett forgatókönyvet és a bírósági határozatot, mely a bejelentés tudomásul vételére kötelezte a polgármestert. Hozzátette, mindezt a csendőrséggel folytatott megbeszélés jegyzőkönyvében is rögzítették. „Ha egy általuk is aláírt jegyzőkönyv tartalmazza, hogy tőlem az iratokat átvették, de ezeket nem iktatták, akkor a felelősség az övék” – jelentette ki Izsák Balázs.
Hozzátette, hogy mindenképpen megtámadja a bírságolási jegyzőkönyvet a bíróságon. Elmondta, hogy a két évvel ezelőtti felvonulás után 12 ezer lejes bírságot róttak ki az SZNT nevében szervezőként eljáró Siculitas egyesületre. Azt is megtámadta a bíróságon, de még elsőfokú ítélet sem született a perben.
László György az MTI-nek elmondta, hogy egyértelmű megfélemlítési akciónak tartja a bírságot, amelyet maga is peres úton készül kifogásolni. „Így próbálják befogni a szánkat!” – magyarázta az SZNT jegyzői tisztségét is betöltő László György.
Múlt csütörtökön, a székely szabadság napján a szervezők becslése szerint mintegy 15 ezer tüntető követelt Marosvásárhelyen autonómiát Székelyföldnek. Az SZNT a korábbi évek tapasztalatából tanulva több mint egy évvel a rendezvény előtt jelentette be a megemlékezést és a felvonulást a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnál. A törvény értelmében a polgármester a bejelentés utáni 48 órában tilthatta volna be a rendezvényt.
Dorin Florea polgármester tiltó határozat helyett csak levélben tájékoztatta a szervezőket arról, hogy korainak tartja a bejelentést. Ennek a levélnek az értelmezését kérő per végén kötelezte a polgármestert a törvényszék a bejelentés tudomásul vételére. A hivatal fellebbezett ugyan, de a másodfokú eljárásra nem került sor a székely szabadság napja előtt.
Lucian Goga prefektus két nappal a rendezvény előtti nyilatkozatában törvénytelennek minősítette a felvonulást. Álláspontját azzal magyarázta, hogy a polgármesteri hivatal fellebbezése felfüggesztette a szervezők számára kedvező elsőfokú törvényszéki határozatot mindaddig, amíg jogerős ítélet nem születik az ügyben. Krónika (Kolozsvár)

Márton Áron-zarándoklat immár tíz alkalommal
Az elmúlt három évben tíz alkalommal szerveztek zarándoklatot Márton Áron püspök életútjának főbb állomáshelyeit bejárva. A tizedik zarándoklatot július 4–6. között tartották meg nagy számú fiatal részvételével.
2013 júliusában szervezte meg első alkalommal Kovács Gergely egyházjogász, Márton Áron boldoggá avatási ügyének posztulátora és Ferencz Kornélia, az Erdélyi Mária Rádió önkéntes munkatársa azt a zarándokutat, amely boldogemlékű Áron püspök nyomdokait járta be.
Hála a folyamatos érdeklődésnek, immár tizedik alkalommal került megszervezésre a háromnapos zarándoklat, melynek főbb állomáshelyei: a szülőfalu Csíkszentdomokos, a börtönévek leghosszabb helyszíne Máramarossziget, a püspökszentelésnek helyet adó Kolozsvár és a püspöki székhely Gyulafehérvár.
Világító jel
Csíksomlyó szorosan kötődik Áron püspök életéhez, hisz iskoláinak egy részét itt végezte 1907–1911 között, de a csíksomlyói búcsúk is igen fontosak voltak az ő életében. Ki ne hallott volna arról az 1949. június 4-én megtartott pünkösdi búcsúról, amikor lóháton, ünnepélyesen vonult be.
„Olyan jel számunkra Márton Áron, amely nem elhalványul, hanem egyre inkább világít és utat mutat számunkra” – fogalmazott a csíksomlyói kegytemplomban a zarándoklat nyitó szentmiséjén Bőjte Mihály ferences házfőnök. A szentmise végén Kovács Gergely posztulátor örömmel jelentette be, hogy a Márton Áron Emlékév keretében, az ők anyagi támogatásukkal sikerült angol és olasz nyelvű kiadványt megjelentetni Áron püspökről.
A zarándokbusz első állomása csíkdánfalva volt, ahol Bara Ferenc főesperes, Márton Áron utolsó titkára tanúságtételét, személyes élményeit osztotta meg a hívekkel. Huszonhat éves káplánkorában, 1978. augusztus elsejétől lett az akkor már 82 éves beteg püspök személyi titkára. Ma már ő az egyetlen élő tanú, aki jelen volt a püspök halálakor. 1980. szeptember 29-én püspöki rezidenciáján háromnegyed kilenckor, miközben másodikat harangoztak a Szent Mihály-napi búcsúra, meghalt Áron püspök. A székesegyház búcsúünnepén „elvesztettünk egy földi atyát, de atyát kaptunk az égben” – vallja Bara Ferenc főesperes.
Petőfi-alap a tanárok béreire
A Csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeumban Lázár Csilla múzeumigazgató alapozta meg a zarándoklatot, ismertetve a nagy püspök életének főbb történeseit. Ez alkalommal egy érdekes adalékot is megtudtunk a püspökről.
Az észak- és dél-erdélyi magyar tannyelvű iskolák tanárai csak 1946 áprilisában kapták meg visszamenőleg a járandóságukat, de az a magas infláció miatt már sokat veszített az értékéből. A magyar tanári kar bérének rendezése érdekében a Magyar Népi Szövetség indítványára 1945 júniusában létrehozták a Petőfi-alapot, amely alaphoz Márton Áron 3 millió lejjel járult hozzá. 1945-ben és 1946-ban a Bolyai Egyetem igen nehéz helyzetben volt, anyagi téren is. „Határozottan tudom – és ez köztudott volt az egyetemen –, hogy Márton Áron bocsátotta a fizetést a rendelkezésünkre, illetve adott pénzt az egyetemnek. Az egyetem akkori kommunista vezetői igen nagy tisztelettel emlegették Márton Áront” – írja visszaemlékezéseiben Gunda Béla.
Románia legmegfigyeltebb embere
Áron püspök 1951. szeptember 19-től 1954. május 27-ig volt a máramarosszigeti börtön 45-ös cellájának a foglya. A börtönmúzeumban Fürtös Róbert muzeológus vezette végig a zarándokcsoportot. A kommunizmus idején kétszáz őrzött személyből 53 halt meg a máramarosszigeti börtönben. 1950 és 1955 között 58 egyházi személy volt itt bebörtönözve, közülük 38 görög katolikus, 19 római katolikus és 1 ortodox pap – derült ki Fürtös Andrea muzeológus vetítettképes előadásából.
Márton Áron mind a mai napig Románia legmegfigyeltebb embere. Senkiről nincs akkora „szekus” anyag, mint róla. 1956-tól kezdve – Maros, majd Uránia néven – szigorú megfigyelés alatt tartották: ügynököket állítottak rá, követték és titokban fotózták, lehallgatták lakását és telefonbeszélgetéseit, valamint ellenőrizték leveleit. A nevére nyitott megfigyelési dossziét 1980. december 15-én zárták le, a püspök halálát követően.
Két fondban vannak anyagok: a bűnvádi iratok két dossziét tartalmaznak, bennük tizenhét kötet, ami összesen ötezer aktát jelent. A másik fond tartalmazza a tájékoztató iratokat, ahol ugyancsak két dosszié található. Az egyikben 174 kötet lelhető fel, ami 55 ezer lap, továbbá 62 kötet a másikban, ami 27 ezer lap. Márton Áronról 236 kötetnyi anyag van.
A püspök nyomdokain haladva
A zarándoklat harmadik napja a Kolozsvári Szent Mihály-templomban kezdődött, ahol Márton Áron püspökké szentelésének helyszínén Kovács Sándor főesperes köszöntötte a zarándokokat, majd elkísérte őket a piarista templomba, ahol egykor a nagy püspök a szószékről tanította a fiatalokat.
Végül Gyulafehérváron a püspöki palotát, Márton Áron egykori dolgozószobáját és kápolnáját, továbbá a székesegyházat és a kriptát keresték fel a zarándokok. A zarándokokkal tartó Szabó Gyula nyugalmazott plébános a püspöki kertben felelevenítette 1980. szeptember 21-e emlékezetes pillanatait, amikor Márton Áron utoljára még magához hívatta a kis- és nagyszeminárium növendékeit és tanárait. Ma is őrzi azt a rózsafüzért és szentképet, amit akkor megáldott számukra a püspök.
A boldoggá avatásról
Ha vértanúról van szó, nincs szükség csodára a boldoggá avatáshoz, Márton Áron püspök esetében viszont bizonyított csodára is szükség van a boldoggá avatáshoz – osztotta meg a zarándokkal Kovács Gergely posztulátor.
Alig pár héttel az 1989-es rendszerváltást követően – ahogy lehetőség nyílt rá – 1990. január 6-án Márton Áron püspök szentté avatási ügye elindítása érdekében Jakab Antal püspök kinevezte posztulátornak Szőke János atyát. A Szentszék részéről nincs akadálya a szentté avatási eljárás beindításának, így 1994. április 25-én sor kerülhetett az egyházmegyei szakasz ünnepélyes megnyitására, amely 1996. október elsején zárult. 1996. december 5-én megtörtént az iratcsomó átadása a Szentek Ügyei Kongregációjának. 2003. december 13-án elkészült az iratcsomót összegző Positio. 2010 júniusában a Szentek Ügyeinek Kongregációja pontosításokat és kiegészítéseket kért. 2012. február 6-án Jakubinyi György érsek Kovács Gergelyt nevezte ki posztulátorrá. 2015. május 18-án viceposztulátorrá nevezték ki Kasza László Brassói káplánt.
Fiatalok Áron püspök nyomdokain
Márton Áron erdélyi püspök születésének 120. évfordulója alkalmából 2016-ban a Nemzetpolitikai Államtitkárság Márton Áron-emlékévet hirdetett. Az ők támogatásuknak köszönhetően a X. Márton Áron Zarándoklaton mintegy húsz diák is részt tudott venni. Továbbá jutalomkirándulásként – a Kárpát-medencei Márton Áron-vetélkedőn elért jó eredményekért – a helyi plébános támogatásával három kézdiszentkatolnai fiatal is részese lehetett a zarándoklatnak. Ez alkalommal három szeminarista kispap is szolgálta a közösséget.
„A zarándoklat előtt csak annyit tudtam Márton Áronról, hogy ő volt Erdély püspöke, és büszkék kell lennünk rá, de nem tudtam, miért volt ő olyan nagy ember. A zarándoklat során rájöttem, miért kell példaképünknek tekinteni, rájöttem, miért nevezzük őt emberkatedrálisnak” – osztotta meg velünk Opra Júlia, a Csíkszentdomokosi Márton Áron Általános Iskola frissen végzett tanulója.
„Számomra a zarándoklat egy feltöltődést, újjászületést jelentett, de ugyanakkor kihívást is. Az elején nagyon féltem, hogy az egészet unni fogom, de nem így történt. Úgy érzem, nagyon sok új dolgot tanultam meg Márton Áronnal kapcsolatosan, és számomra Bara Ferenc csíkdánfalvi papbácsi beszéde mAradt meg leginkább” – mesélt élményeiről Csató László, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium tanulója.
A zarándokokkal tartott Péterfi Attila Csongor, a Márton Áron püspökről készülő Zord idők csillaga film menedzsere is, akinek saját bevallása szerint nagy vágya volt, hogy eljusson a máramarosszigeti börtönbe, és ez a vágya most teljesült. „Örvendtem, hogy ilyen sok fiatallal együtt zarándokolhattam, jó volt látni érdeklődésüket és ragaszkodásukat Márton Áron iránt” – hangsúlyozta Péterfi Attila Csongor. „Isten szolgája Márton Áron püspök élete és tanítása világító jelként áll mindannyiunk előtt, de csak akkor tudjuk követni, ha ismerjük is” – vallják a zarándoklat szervezői. Éppen ezért a programban minden nap központi helyet kapott a közös imádság és a szentmiseáldozat.
Zarándoklat Doberdóba
Márton Áron 1915. június 12-én érettségizett, és három napra rá katonai szolgálattételre jelentkezett. A cs. és kir. 82. székely gyalogezred soraiban megjárta a harcmezőt, háromszor sebesült és tartalékos hadnagyként fejezte be az első világháborús szolgálatot. A temesvári 61. gyalogezredben harcolt Doberdón nyolc hónapot, és itt sebesült meg száz évvel ezelőtt, 1916. július 19-én. Az Isonzó-völgyében, Doberdón volt a világtörténelem leghosszabb és legvéresebb hegyi háborúja. Márton Áronnak doberdói harctérre indulása előtt az udvarhelyi állomáson édesanyja rózsafüzérét nyújtotta fel a vonat ablakán. Idős korában az első világháborúra emlékezve a püspök azt vallotta: „… az mentett meg engem.”
Megsebesülésének 100. évfordulóján Kovács Gergely posztulátor és Ferencz Kornélia, az erdélyi Mária Rádió önkéntes munkatársa hatnapos zarándoklatot szervez a doberdói fennsíkra: két nap odaút (július 28–29.); két nap a San Martino del Carso-i egykori harcmezőn, Áron szakaszvezető/zászlós nyomdokain (július 30–31.); végül két nap hazaút (augusztus 1–2.).
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

Huszárokat toboroznak Alcsíkon
A nyerges-tetői csata 167. évfordulója alkalmából tartott megemlékező ünnepség, illetve az Alcsíki Huszártoborzó is részét képezi a hétvégi XVI.Csíkkozmási Falunapoknak.
A július 29–31. között zajló falunapokon többek között lesz focimeccs, főzőverseny és utcabál, ugyanakkor a csíkszéki huszárok felvonulása is színesíti a csíkkozmásiak ünnepét. „A huszártoborzó szerves részét képezi a falunapoknak, összekapcsoltuk a két rendezvényt” – mondta Szántó László, Csíkkozmás polgármestere.
A huszárok először Lázárfalvára vonulnak be ünnepélyesen pénteken 17 órakor, majd a huszártoborzás másnap folytatódik. Szombaton reggel kilenc órától a lázárfalvi kőkeresztnél mutatkoznak be, majd átvonulnak a csíkkozmási Templom térre, Verebesre pedig délután 12 órára érkeznek meg. Nagytusnádon 13 órakor a községháza előtt, Újtusnádon 17 órakor a templom előtt toborozzák a huszárokat. A rendezvény aznap 21 órától huszárbállal zárul a lázárfalvi kultúrotthonban.
A csíkkozmási falunapok gyermekprogramokkal kezdődik pénteken 10 órától a helyi sportpályán délután 17 óráig, ugyanitt 19 órától ifjúsági estet tartanak. Szombaton 11 órától helyi alkotók képzőművészeti kiállítása lesz a közösségi házban, 11.30-tól pedig családos vetélkedő a templomnál. Délután fél kettőtől főzőversenyt szerveznek családok és barátok számára a sportpályán, kettőtől ügyességi vetélkedők lesznek, 17 órától pedig öregfiúk-ifjúság focimeccsen lehet részt venni. A főzőverseny eredményét végül 18 órakor hirdetik ki.
Vasárnap 11 óra 30 perckor kezdődik az ünnepi szentmise, ezután a huszárokkal együtt a közösség felvonul a Nyerges-tetőre, ahol 16 órakor megemlékező ünnepséget tartanak a nyerges-tetői csata 167. évfordulója alkalmából. Este hét órakor a sportpályán a csíkkozmási zenészek találkozóján, valamint a helyi értékek bemutatóján és díjazásán vehetnek részt az érdeklődők. A falunapokat utcabállal zárják a helyi sportpályán.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro

Két szóban egy fél évezrednyi magyar sors
A nyerges-tetői csata 167. évfordulója alkalmából vasárnap délután megtartották a hagyományos megemlékezést a történelmi esemény helyszínén – számol be Hargita megye Tanácsa sajtószolgálata.
Szántó László, Csíkkozmás polgármestere köszöntőjében azt mondta, tisztességes helytállással, kitartó harccal Gál Sándor tábornok katonái 1849. augusztus 1-jén megteremtették azt a feltételt, hogy unokáinknak megőrizhessük ezt a földet. „Tudták, hogy kölcsönkapták tőlünk ezt a földet, és ezt a kölcsönt vissza kell adni mindenáron, még ha az életükkel is kell fizetniük érte. Ma sem könnyű a mindennapos harcot megvívni egyszerű munkásként, hivatalban dolgozóként avagy vezetői minőségben, még ha nem is kell életünket adnunk. De igenis kötelességünk, hogy megvívjuk a harcot” – fogalmazott.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a csüggedőket, a megfáradtakat, a reményvesztetteket arra emlékeztette, mi volt 1849 legnagyszerűbb leckéje: „A 167 évvel ezelőtti szabadságharcosok java része iparos emberekből, az eke szarvát fogó földművesekből, tanítókból és – lássuk be – nem túl sok katonából állt. A szabadságharc szikrája, Gábor Áron is asztalosmester volt. Bár akkor sem látszott fényesnek a jövő, mégsem törődtek bele a kilátástalanságba. Üres volt a zsebük, de hatalmas volt a hitük. Nem fogadták el, hogy a jövő nekik semmit se tartogat, és hitből, szabadságvágyból és hazaszeretetből a legnagyobb dolgot hozták létre, amit ember létrehozhat: megszervezték a székely szabadságharcot, és ezzel visszaadták a nemzet méltóságát. Ha csak feleannyi hitünk lesz, mint amennyi nekik volt, még ezeket a hegyeket is meg tudjuk mozgatni” – mondta a Kovászna megyei elnök.
Tánczos Barna szenátor szerint a huszárok „Erőt, tisztességet!” köszöntésében, e két szóban benne van fél évezrednyi magyar sors, benne van az egyén vagy a közösség, akár a nemzet számára kijelölt, járható út. „Napjainkban sem kevésbé fontos e két mély, történelmi és erkölcsi töltetű szó: erő és tisztesség. Legyen az mindennapos kézfogást kísérő vagy kivételes alkalmakkor hallott, katonásan pergő köszöntő, akár ünnepi beszéd mottója, e két szó megadhat mindent, amire ma nekünk, székelyeknek szükségünk van: erős közösséget, tisztességes vezetőket. Ha mindennapjainkat is e két szó vezeti, ha képesek vagyunk erősek, bátrak és tisztességesek mAradni, hiszem azt, hogy nem volt hiábavaló őseink véráldozata” – fejtette ki a szenátor.
Jelen volt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is, aki a megyei tanács és az RMDSZ Csíki Területi Szervezete nevében koszorúzott Becze István és Ferencz Salamon Alpár megyei tanácsossal együtt, továbbá Korodi Attila parlamenti képviselő is elhelyezte koszorúját.
Az eseményen fellépett a Bojzás és a Bojzácska néptáncegyüttes, valamint Vaszi Levente népdalénekes. Darvas-Kozma József esperes a közös ima előtt rámutatott, hogy 1550-ben, 1660-ban és 1849. augusztus elsején is a székelyek minden támadást visszavertek a Nyerges-tetőn, amihez a szülőföld iránti ragaszkodás adott erőt. „Ez a megemlékezés a szabadság és az igazság szeretetéről szól, amely ellenállásra sarkall” – hangsúlyozta a címzetes esperes.
Székelyhon.ro

Állásfoglalást bocsátott ki a Szabadelvű Kör a kvótanépszavazással kapcsolatban
Állásfoglalást bocsátott ki a Szabadelvű Kör elnöksége Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek a kvótanépszavazással kapcsolatos nyilatkozata után. A Fosztó László elnök, valamint Bognár Zoltán és Eckstein-Kovács Péter alelnökök által jegyzett állásfoglalást az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.
"A sajtóból értesültünk az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor nyilatkozatáról a magyarországi népszavazás ügyében. Ezzel a nyilatkozattal kapcsolatban szükségesnek látjuk különvéleményünknek hangot adni:
1) A nyilatkozat megfogalmazását nem előzte meg széleskörű belső konzultáció, amely a téma fontosságát tekintve elkerülhetetlen lett volna. Ez a nyilatkozat-tétel nem tiszteli a Szövetség belső demokráciájának szellemét
2) Ártalmasnak tartjuk, hogy a nyilatkozat összekapcsolja a vasárnap esedékes magyarországi népszavazáson és a decemberi romániai parlamenti választásokon való részvételt. Nem beszélhetünk egy lapon ezekről. A romániai választások tétje az erdélyi magyarság parlamenti képviseletének biztosítása, és ez elsőrendű cél. A magyar állampolgárággal is rendelkező romániai szavazóknak joga van szavazni a kvótareferendumon, de a részvételre bíztatás nem a Szövetség dolga, véleményünk szerint az egyéni döntés kérdése.
3) Az RMDSZ fennállása során a magyarországi politikai pártokkal kapcsolatban az egyenlő közelség gyakorlatát ápolta. Ezt a gyakorlatot tartjuk helyesnek. Ellenezzük és szükségtelennek tartjuk a magyarországi belpolitikai ellentétek szándékos behozatalát az erdélyi közéletbe. Ez különösen ártalmas egy olyan kérdés esetében, amely indulatokat, sőt gyűlöletet kelt emberek vagy népcsoporttok ellen.
4) A globális migráció kérdésköre – akárcsak a globalizáció más következményei –, szerintünk is fontos probléma. A modern kommunikációs lehetőségeknek köszönhetően egészen másképpen kell gondolkodnunk az akkulturáció és integráció folyamatairól. A szélsőséges eszméket propagáló szervezeteket súlyos hiba összemosni az életüket mentő, más vallású, más kultúrájú menekültekkel. A menekültek nem bevándorlók, ne mossuk össze ezt a két fogalmat sem. A segítségnyújtás nem betelepítést jelent. Oly módon kell kezelni a helyzetet a morális és nemzetközi jogi kötelezettségeinknek eleget téve, hogy a veszély elmúltával a menekültek visszatérhessenek hazájukba." (hírszerk.)
Transindex.ro

A kisebb kisebbségeket kutatók intézete
A román kormány a kétezres évek elején egy „Nemzeti Kisebbségkutató Intézetet” hozott létre Kolozsváron. Az erdélyi magyarok, “valódi” romániai kisebbségiként, igazán megtisztelve érezhették magukat ennek a döntésnek a hallatán, hiszen elmondhatták, hogy külön intézményt alapítottak az őket érintő problémák tanulmányozására.
Mivel a romániai kisebbségek legnépesebb csoportját éppen a magyarok alkotják, természetesnek tűnhetett mindenki számára, hogy ennek a tudományos alapokra helyezett szépreményű intézménynek elsősorban a magyar kisebbség megmaradását és elősegítését kell szolgálnia.
Ráadásul, ha utánanézünk, hogy kik azok, akik vezették és vezetik ezt a hivatalt, illetve kik azok az állandó munkatársak, akik kutakodtak kisebbségi ügyekben és felvették ezért a román állam által biztosított havi jövedelmeiket, akkor szinte mind csak magyar nevekkel találkozunk. Horváth Istvánnak, az intézmény vezetőjének, Fosztó Lászlónak, Gidó Attilának és Bokor Zsuzsának, a tudományos vezetőtanács tagjainak, valamint a Kutatási Osztály és a Dokumentációs Központ többségében magyarajkú munkatársainak (akik esetenként, rádiós nyilatkozataikban “székelyesre törik” a román és magyar nyelvet) elsősorban az erdélyi magyarok ügyét kellett volna előrevinniük.
Ha viszont megnézzük a kutatóintézet honlapját, és arra vagyunk kíváncsiak, hogy mivel is foglalkoznak a humán tudományok Kolozsváron összesereglett közalkalmazottai, akkor a felvetett témák között alig találunk magyar kérdéseket. Meglepő, hogy mivel is vannak elfoglalva. A nemzeti kisebbségek történelme és etnodemográfiai folyamatai mellett például a romák nyugat-európai kivándorlásának, illetve helyi integrációjának monitorizálásával (ezt természetesen az egykori Soros Alapítvány jogutódjával karöltve végzik), az erdélyi zsidóság állami archívumokban fellelhető jegyzékeivel (ezt a Rothschild Alapítvány támogatásával), a görögöknek a romániai médiában betöltött szerepével, a török nyelvű oktatással, a németek intézményrendszerével, az olasz diaszpórával és – hogy ne maradjanak ki a magyarok sem a sorból – a magyarok szekusok általi üldöztetésével, illetve Márton Áron dossziéjával. Nagyjából ezek a meghirdetett pályázatok és ösztöndíjak témaköre.
A fentiek alapján nyugodtan kijelenthető, hogy Horváthék elsősorban a kisebb kisebbségek ügyeivel vannak elfoglalva. Bármelyikkel, amelyik nem magyar. Felmerül a kérdés, hogy mégis mit keresnek ők ott, miért nem a romák, zsidók, törökök, görögök, németek vagy olaszok dolgoznak abban az intézetben? Ha megfigyeljük a „kisebbségkutatók” nyilatkozatait, amelyeket az erdélyi magyarok autonómiatörekvéseivel, a romakérdéssel, Magyarország migránspolitikájával vagy akár a „CEU-törvénnyel” kapcsolatosan hoztak nyilvánosságra, ha utánanézünk pártkötődésüknek, akkor az összeesküvés-elmélettel való vádaskodás ódiuma ellenére is azt kell mondanom, hogy márpedig véletlenek nincsenek.
Ferencz Zsombor, Marosvásárhely / itthon.ma/szerintunk

A kolozsvári egyetem és a CEU
Fosztó László, a Szabadelvű Kör vezetője, a romakutatás nemzetközi hírű kutatója és a CEU (Közép-Európai Egyetem) egykori hallgatójának kezdeményezésére több mint száz neves erdélyi értelmiségi – egyetemi tanárok, kutatók, művészek, írók és újságírók – írták alá azt a nyílt levelet, amelyet Áder János köztársasági elnöknek címeztek. A levélben az erdélyi értelmiségiek kérték az egykori fideszes politikust, hogy ne írja alá a magyar kormány által benyújtott új felsőoktatási törvényt. Bár az aláírók között számos neves, a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen oktató professzort találunk, érdekes módon, a nyilatkozathoz sem magánszemélyként, sem intézményi nyilatkozat formájában nem csatlakozott a BBTE Magyar Tagozata. Erdélyi értelmiségiként joggal kérdezzük és számon kérjük: miért?
Köztudott, hogy az elmúlt héten a Lex CEU néven elhíresült új felsőoktatási törvény felrobbantotta mind a magyarországi belpolitikát és közéletet, mind a nemzetközi tudományos világot. A világ legtávolabbi pontjairól érkező, mintegy hetvenezer tiltakozó között találjuk a Soros György által alapított CEU mellett kiálló oxfordi professzorokat, neves Nobel-díjas tudósokat és írókat, a Harvard Egyetem rektorát és megannyi más, a világ tudományosságát meghatározó személyiséget. Az aláírók döntő többsége ugyan magánszemélyként állt ki a CEU mellett, de egy-egy rektor vagy rektorhelyettes jelenléte egy ilyen támogatói listán túlmutat a személyes szimpátián: jelzésértékű, intézményi támogatást is sejtet. Egy rektor ilyen minőségében – különösen, ha aláírásában megnevezi titulusát – egyértelműen az intézményt is képviseli. Az ügyben felszólaló neves magányszemélyek és intézmények sorában találjuk szinte az összes magyarországi egyetem dékánjait, rektori tanácsát, de még a Magyar Tudományos Akadémia elnökét is.
A már említett erdélyi nyílt levél ugyan erőteljesen hangsúlyozza az erdélyi magyar közélet és értelmiség kiállását a CEU mellett, a kolozsvári BBTE magyar tagozatának vezetősége a kínos csendet választotta a véleményem szerint igenis fontos, az erdélyi felsőoktatást, tudományos életet és tágabb értelemben az európai szabad kutatást is veszélyeztető, érintő kérdésben. Sem a BBTE rektori hivatala nem adott ki hivatalos nyilatkozatot az ügyben, sem a magyar tagozat vezetősége – sem magánszemélyként, sem hivatalos, intézetvezetői minőségükben. Csendben maradásuk azért is fölöttébb furcsa – és véleményem szerint elfogadhatatlan –, mivel az Áder Jánosnak írott nyílt levél is egyértelműen kifejti, hogy a BBTE számos hallgatója igazi tudományos kincsesbányaként használta évek óta a CEU könyvtárát és a két intézmény között intenzív szakmai és emberi tőkehálózat alakult ki. Minden, a nemzetközi kutatás élvonalába igyekvő kutató tudja, milyen nehéz Romániában – még a viszonylag nagy könyvtárakkal rendelkező Kolozsváron is – minőségi és világélvonalba illő tudományos kutatást végezni. A társadalomtudományok és humántudományok területén könyvtáraink messze lemaradnak a nemzetközi élvonaltól, fiatal kutatóinknak külföldre kell utazniuk vagy a mélyinternet bugyraiba férkőzniük néhány méregdrága kötetért, tanulmányért vagy folyóiratért. A CEU ilyen szempontból is egy oázisa volt az erdélyi társadalomtudósoknak és humántudományok gyakorlóinak, akik százasával vándoroltak mesteris hallgatókként vagy doktoranduszokként Kolozsvárról a Nádor utcai könyvtárba. A világ vezető 500 egyeteme közzé került BBTE nagyon jól tudja, milyen infrastrukturális lemaradással kell megküzdenie a közép-kelet európai egyetemeknek, amelyeknek hallgatói – bármennyire is tehetségesek legyenek – amikor külföldre kerülnek és a világ legnagyobb nemzetközi fórumain kell megállniuk helyüket – fájdalmasan szembesülnek a hazai kutatás hiányosságaival és pénzügyi limitáltságukkal. A CEU azon kevés egyetem között volt Bécstől Keletre, amelyben ezek a „balkáni” vagy vasfüggönyi problémák eltűntek, hiszen az ott oktató tanári gárda és a könyvtárak a világ élvonalába helyezték az egyetemet és ezáltal az ott tanuló hallgatókat is.
Úgy gondolom, hogy a minőségi oktatásért, az erdélyi magyar hallgatók boldogulásáért és általában véve a közép-kelet európai tudományosság felzárkóztatásáért küzdő BBTE vezetőségének illett volna – vagy illene – kiállni a CEU ügyéért. Függetlenül attól, hogy a Lex CEU mögött milyen magyar bel- vagy külpolitikai stratégiák sejthetőek, egy ilyen rangos, nemzetközi egyetem létének a veszélyeztetése, a nemzetközi és magyar értelmiség ilyen szintű ignorálása egy olyan veszélyes politikai ideológiát sejtet, amely ellen fel kell szólalnia minden vezető intézménynek a mi régiónkban.
A CEU és Soros György alapítványa a 80-as évek végén és a 90-es évek elején az új világ és a reményteljes, a tudósok számára a kapunyitást jelentő lehetőségek kapaszkodójaként robbantak be a Kárpát-medence magyar köztudatába. A BBTE magyar tagozatának vezetői – már csak azért a több száz egykori hallgatójáért is, akik később a CEU-n folytatták tanulmányaikat – határozott véleményt és nyilatkozatot kellene adjanak ebben az ügyben. A CEU nem magyarországi belügy, hanem kolozsvári és tágabb értelemben vett, erdélyi közügy és oktatásügy is. Ideje tehát, tollat ragadni…
T. Szabó Csaba / Szabadság (Kolozsvár)

Magyar felirat virágokból
Virágokkal írták ki a Csíkkozmás, községháza feliratot a falu polgármesteri hivatala előtt, miután egy kedvezőtlen bírósági ítélet következtében el kellett távolítani a községháza feliratot az épület homlokzatáról.
A polgármester, az alpolgármester és az önkormányzati képviselők egy része alakította ki az épület előtt azt a ferde felületet, amely jól láthatóvá teszi a beleültetett virágok által kirajzolt betűket. Szántó László, a község tavaly megválasztott polgármestere elmondta: a virágokat Csíkkozmás testvértelepülése, a Fejér megyei Daruszentmiklós önkormányzata adományozta, és kísérleti jelleggel ültették ki. Egyelőre kipróbálják, hogy mely növények a legalkalmasabbak a betűk megformálására. „Jövőre annyival tapasztaltabbak leszünk, hogy esetleg jobbat, szebbet is ki tudunk alakítani” – közölte Szántó László. A polgármester ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy ebbe a feliratba már nem lehet jogi érvekkel belekötni. A csíkkozmási polgármesteri hivatalt a székelyföldi románok jogaiért fellépő Méltóságért Európában Polgári Egyesület perelte be az épület homlokzatára festett községháza felirat miatt. Az egyesület azzal érvelt, hogy a román közigazgatásban a polgármesteri hivatal a hivatalos megnevezés, és a községháza felirat az 1940 és 45 közötti magyar közigazgatást idézi. A Hargita megyei törvényszék a panaszosnak adott igazat, és a felirat eltávolítására kötelezte a korábbi polgármestert. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A magyarság sorsát nekünk kell eldöntenünk
A nyergestetői csatára emlékeztek
Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc egyik utolsó helyszínén, a Nyergestetőn tartottak megemlékezést a csata 168. évfordulóján szombat délután Csíkkozmás község és a Csíki területi RMDSZ szervezésében, Hargita Megye Tanácsa és az Aktív Közélet Egyesület társszervezésében. A helybeli és környékbeli megemlékezők mellett Öttömös, Daruszentmiklós, Lukácsháza és Isaszeg testvértelepülés képviselői is jelen voltak. Díszőrséget négy csíki huszár állt.
A magyar himnusz eléneklését követően házigazdaként Szántó László, Csíkkozmás polgármestere az ősök áldozatvállalását emelte ki köszöntőbeszédében. „Az ősök áldozatvállalásában mindig ott volt a remény fénye egy szebb, jobb és szabadabb jövőképpel. Akik csatába indultak, képesek voltak egy emberként, egy testként felsorakozni a vezetők mögé, és tették, amit kértek tőlük. Ilyen vezető volt Tuzson János őrnagy, aki a tizenkétszeres túlerővel szemben is képes volt az élre állni és tisztességgel védeni a hazát” – mondotta többek között az elöljáró.
A magyar kormány nevében Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár – az itt harcoló bélafalvi születésű őrnagy egyenes ági leszármazottja, a botanikus Tuzson János unokája – osztotta meg gondolatait. Az államtitkár ebben a minőségében második alkalommal volt jelen az ünnepségen, először három évvel ezelőtt. Tuzson az idegen elnyomás ellen, az egész nemzet szabadságáért küzdő székelyek hősiességét méltatta, ugyanakkor felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy az utókor egyetlen nevet sem vésett fel a nyergestetői emlékműre, mert akik itt harcoltak, nem saját maguknak akartak érdemeket szerezni, hanem az egész magyarság jövőjéért vállalták az áldozatot. Az államtitkár a magyar kormány nevében megígérte: a kormány minden magyar emberért kiáll, éljen bárhol, Székelyföldön, Budapesten vagy Torontóban. Csak egy erős ország képes kiállni polgáraiért, és Magyarország most erősödik, de a jövő a magyar emberek döntésétől függ. Tuzson Bence arra biztatta székelyföldi hallgatóságát, vegyenek részt annak eldöntésében, hogy kik vezessék az elkövetkezőkben Magyarországot. Arra is rámutatott, hogy ma nem kell véráldozatot hozni, mint a nyergestetői hősök idején, de a nemzet sorsát meghatározó döntés felelősségét mindenkinek vállalnia kell. „Ma nem olyan időket élünk, amikor véráldozatot kell hozni, de a döntés áldozatát nem kerülhetjük el. Most és mostantól kezdve mindig össze kell fognunk, és részt kell vennünk Magyarország döntéseiben, a magyar sorsot, a magyarság sorsát nekünk kell eldöntenünk. Ez a nyergestetői hősök üzenete” – zárta beszédét a miniszterelnöki kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a székelységről mint a magyarság élcsapatáról beszélt. Megítélése szerint a kettős állampolgárság intézményével, a nemzetegyesítéssel a magyar állam értünk is felelősséget vállal. „Úgy vállal értünk felelősséget, hogy közben lehetőséget teremt értékeinket megőrizni, bővülni és itthon megtalálni a helyes utat. Ne feledjük el, hogy 1848–49-ben a székelység volt Magyarország egyik élcsapata, élharcosa. Példát tudtunk akkor is mutatni, és példát kell ma is mutatnunk. Itt van az az időszak, hogy tudjunk Kárpát-medence szintjén is élcsapatként jó példát mutatni” – nyomatékosította Borboly Csaba, aki szintén a jövő évi magyarországi választásokon való aktív részvételre buzdította a jelenlevőket. „Székelyföld akkor lesz erős, ha mindannyian tesszük a dolgunkat. Ha a fiatalok itthon terveznek jövőt, akkor volt értelme őseink áldozatvállalásának, mert a forradalom a jövőről szól, nem csak a jelenről. Jövő csak akkor lesz, ha itthon családjaink bővülni tudnak, a fiatalok megtalálják számításaikat” – összegzett a Hargita megyei önkormányzat elnöke. Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor azt hangoztatta: Székelyföldön csak magunkra és Magyarországra számíthatunk, másra ritkán, talán soha. „Amikor döntés előtt állunk, úgy kell határoznunk, hogy ne a megalkuvót, ne a meghajlót, hanem a gerincesen állót támogassuk” – mondotta többek között az RMDSZ honatyája. Bilibók Géza tusnádfürdői római katolikus plébános rövid imája után a csíkkozmási Bojzás Néptánccsoport, valamint a csíkkozmási Tuzson János Fúvószenekar lépett közönség elé. Az ünnepség a székely himnusz eléneklésével és a kegyelet koszorúinak elhelyezésével ért véget.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tuzson Bence a hős őrnagy leszármazottjaként összefogásra biztatott a Nyergestetőn
A magyarság egésze minden magyar emberért felelős, de minden magyar ember felelős a magyarság egészéért is – hangoztatta Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára szombaton a Nyergestetőn tartott megemlékezésen.
Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc egyik utolsó székelyföldi csatájának helyszínére a történelmi esemény 168. évfordulója alkalmából a csíkkozmási önkormányzat szervezett zarándoklatot – írja az MTI.
„A magyarság egészét ma Magyarország testesíti meg, hiszen 2010 óta nem egy határok által körbezárt terület, hanem minden magyar közössége, hiszen minden magyar megkaphatja a magyar állampolgárságot. Magyarország immár nemcsak erkölcsileg, hanem jogilag is felelős minden magyar emberért” – jelentette ki az államtitkár.
Ünnepi beszédében Tuzson Bence az idegen elnyomás ellen, az egész nemzet szabadságáért küzdő székelyek hősiességét méltatta, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az utókor egyetlen nevet sem vésett fel a nyergestetői emlékműre, mert akik itt harcoltak, nem saját maguknak akartak érdemeket szerezni, hanem az egész magyarság jövőjéért vállalták az áldozatot. A magyar kormány nevében megígérte: a magyar kormány minden magyar emberért kiáll, éljen bárhol, Székelyföldön, Budapesten vagy Torontóban.
Hozzátette: csak egy erős ország erős képes kiállni polgáraiért. Magyarország most erősödik, de a jövő a magyar emberek döntésétől függ. Tuzson Bence arra biztatta székelyföldi hallgatóságát, vegyenek részt annak eldöntésében, kik vezetik Magyarországot.
Rámutatott: ma nem kell véráldozatot hozni, mint a nyergestetői hősök idején, de a nemzet sorsát meghatározó döntés felelősségét mindenkinek vállalnia kell.
„Most és mostantól kezdve mindig össze kell fognunk, és részt kell vennünk Magyarország döntéseiben. A magyar sorsot, a magyarság sorsát nekünk kell eldöntenünk.
Ez a nyergestetői hősök üzenete” – zárta ünnepi beszédét a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára. Szántó László, Csíkkozmás polgármestere a többszörös túlerő ellen is kiálló Tuzson János őrnagy és honvédei bátorságát méltatta. Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke közéleti szerepvállalásra, a magyarországi és romániai választásokon való részvételre bátorította honfitársait.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára személyesen is kötődik a székely önvédelmi harc egyik legfontosabb jelképévé vált csatájához, ugyanis annak a Tuzson János őrnagynak a leszármazottja, akinek a vezetésével az alig kétszáz fős honvéd seregnek önfeláldozásával 1849. augusztus elsején sikerült feltartóztatnia a mintegy 1200 fős összevont osztrák–orosz csapatok csíkszéki behatolását a Nyergestetőn. Krónika (Kolozsvár)

Vitorla-ének
Minálunk tavasztól télig csak úgy potyognak az ünnepek. Most nem magamba fordulok ezzel az irodalmi évfordulóval, hiszen én még nem írtam akkor, amikor a könyv összeállt nagy politikai vajúdások közepette. 1967-et írtunk akkor, ragyogott a VITORLA-ÉNEK nevű antológia. Egek. Huszonnyolc erdélyi, magyar s fiatal költő.
A könyv hatalmas sikert aratott, nagy feltűnést keltett. Még a sorra is emlékszem, amelyben türelmesen várt sorára Salamon Ferenc, Antal Miklós és megannyi tanár úr, fiatal civilek és nagydiákok, szövőnők és színészek. Jelenség volt, esemény. Mert úgy vagyunk az ágas-bogas történelmi korokkal, hogy elkövetkezik óhatatlanul, minden szekuritáté és pártdiktatúra idején is egy időpont, amikor már nem lehet a jogi, a szellemi s anyagi nyomort véka alá rejteni. Kibúvik a szög s a vers a zsákból.
Remek költői réteg állott össze. Bizalomkeltő versek és nevek. Hogy nem mindenkiből lett koszorús-koronás, egész életet az irodalomnak szentelő? Mindig is így volt e világi élet. Az akkor már jó hírű, maga is fiatal költő Lászlóffy Aladár, a szerkesztő mindenkit magához ölelt volna, aki mert szólni ama romániai világban a világról. Már ahogy lehetett.
1967-re már annyira rühellte az akkor még rajongva olvasó közönség az egész párthozsannát, hogy ama fiatalokat istenítve állta a sarat s a sorokat a könyvért. És abban a 190 oldalas kis gyűjteményben egyetlen párt-ima nincs; ama 28-ak azokat kirekesztették a szívükből, szellemükből. Ötven esztendővel ezelőtt ők huszonévesekként, a mennyekbe vivő létra alsó fokán. Apáthy Géza, Aradi József, Balázs András, Balla Zsófia, Bokor Katalin, Bordy Margit, Cseke Gábor, Cseke Péter, Elekes Ferenc, Farkas Árpád, Hodos László, Kenéz Ferenc, Király László, Komán János, Komzsik István, Krizsán Zoltán, Magyari Lajos, Mandics György, Máté Imre, Miklós László, Molnos Lajos, Mózes Huba, Paizs Tibor, Soós László, Szabó Barna, D. Szabó Lajos, Tatár György, Vásárhelyi Géza.
Számomra és a megmaradottak számára ma már ünnepes ez a versgyűjtemény. Vitorla-ének. Bevitorláztak ötven éve a magyar irodalomtörténetbe. Éltesse őket a jelen s a jövő, illesse őket tisztelet.
Czegő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Felavatták Ütő Lajos mellszobrát
Másfél évszázados a küküllődombói templom
A Küküllődombói Unitárius Egyházközség hívei október 29-én, vasárnap a százötven éves templom fennállását, a hat éve megkezdett felújítási munkálatok befejezését ünnepelték, ugyanakkor a templomépítő papjuk, id. Ütő Lajos emléke előtt tisztelegve leleplezték a település 23. papjának mellszobrát.
Az ünnepi eseményen igét hirdetett Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke, Szentgyörgyi Sándor esperes és Miklós Tibor polgármester pedig az egybegyűlteket köszöntötték és a faluhoz kötődő emlékeiket elevenítették fel.
A Kis-Küküllő menti település első írásos említése 1278-ból származik, Dombó pataka összefüggésben olvasható egy középkori okiratban. Az egykori feljegyzések szerint a településnek 1332-ben még plébániatemploma és a pápai tizedjegyzék szerint Jakab nevű papja volt. 1568 után lakossága áttért az unitárius vallásra, és az évszázadok során három templomot építettek. Az elsőt 1690 körül, ezt felváltotta az 1762–1778 körül épített istenháza, a jelenlegi templom építésének szükségességéről 1861-ben döntöttek és 1876-ban fejezték be. Ütő Lajos 1866–1910 között szolgált Küküllődombón, akinek irodalmi, művelődésszervező tevékenysége és a falu lakossága életében betöltött horizonttágító és oktatói tevékenysége sem elhanyagolandó. A lelkipásztor fontosnak tartotta a folyóiratok megismertetését a faluközösséggel, olvasótársaságot hozott létre, és az olvasótársaság tagjai által összegyűjtött pénzből előfizettek a Vasárnapi Újságra, Üstökösre, Keresztény Magvetőre, Hírmondóra stb. Id. Ütő Lajos 1876-os feljegyzései szerint „minden vasárnap délután, nem csak az olvasótársaság, hanem mások is összegyűltek az iskolában, és amikor a tanító nem lehetett jelen, a legjobban olvasni tudó a lapokat olvasta, a többiek pedig örömmel és gyönyörűséggel hallgatták…”
Az összetartozás megtartó ereje
Ünnepi igehirdetésében Bálint Benczédi Ferenc püspök az összetartozás megtartó erejét hangsúlyozta. Mint kifejtette, a hasonló találkozások, kézfogások segítenek abban, hogy kimondatlanul is erősödjék az együvé tartozás érzése. Kiemelte annak az erőnek a fontosságát, amely egy családhoz, faluközösséghez, nemzethez való tartozás révén megadatik. Ennek az erőnek fokozott szerep jut napjainkban, amikor szinte tervszerűen akarják szétverni a kisebb-nagyobb közösségeket – figyelmeztetett a püspök beszédében.
Péterfi Sándor lelkipásztor felolvasta id. Ütő Lajos lelkész feljegyzéseit, amelyekben részletesen leírta a templom építésének kezdeteit, a munkálatok során felmerülő hiányosságokat, illetve azt az összefogást, amellyel az akkori hívek önzetlenül kivették részüket mind az adakozásból, mind az építkezésekből, melyeket nagyrészt közösségi munka révén végeztek. A küküllődombói unitárius templom építéséről 1861-ben döntöttek, Ütő Lajos lelkipásztor javaslatára 1867 májusában elkezdték a munkálatokat, és ősszel már imádkozhattak a falai között. A feljegyzések szerint 8.525 forintba került a kőből, téglából épült és cseréptetőzettel ellátott templom, amelyet azóta többször feljavítottak. Az összefogás egyik példája, hogy az impozáns épület méretes alapjának a kiásását a dombói férfiaknak három nap alatt sikerült elvégezniük.
A lelkész emlékeztetett a kommunizmus idején szolgáló Benczédi Ferenc lelkipásztorra is, akinek szolgálata alatt virágzott az egyházi élet Küküllődombón. Az emlékünnepség egyik momentuma a templom külső-belső felújítási munkálatainak megörökítését szolgáló emléktábla felavatása volt. Amint a lelkipásztor hangsúlyozta, a 2011-ben megkezdett javítási munkálatokat a hívek közadakozásából sikerült idén nyáron befejezni.
Két generáció – száz év szolgálat
Néhai id. Ütő Lajos lelkipásztor dédunokája, Ütő László tanár Székelykeresztúrról érkezett az emlékünnepségre. Köszöntőjében az erős, önzetlen hitközösség, illetve ősei – mindenekelőtt az öntudatos építő papként jellemzett dédnagyapa – szerepét emelte ki. Mint hangsúlyozta, a negyvennégy évi szolgálata alatt 1867-ben templomot, 1886-ban paplakot, 1893-ban pedig általános iskolát, de kántori lakást is építtetett a falunak, mivel tudta, hogy aki „templomot és iskolát épít, az jövőt épít”. Az építő munka mellett hitében is megerősítette a híveket és összetartó, erős közösséget formált. 1910-ben fia, ifj. Ütő Lajos (lelkész-esperes, egyházi író, lapszerkesztő) lépett a nyomdokaiba és szolgálta tizennégy éven át a helyi közösséget, majd nyugdíjazásáig a székelykeresztúrit. Apa és fia több mint száz éven át állt az Erdélyi Unitárius Egyházközség szolgálatában – mondta a dédunoka. A család ezért is tartotta fontosnak, hogy a megemlékezés mellett mellszobrot készítsenek és azt adománylevél kíséretében a küküllődombói egyházközség gondjaira bízzák. A család és a gyülekezet életében egyaránt történelmi pillanatként jellemzett eseményt, az egybegyűlteket és a műalkotást a püspök áldotta meg. Ezt követte a templom udvarán, a bejárat közelében elhelyezett emlékmű leleplezése az unitárius püspök és az ükunoka részéről, akinek karján a hatodik generációt képviselő székely harisnyás legényke is szerepet kapott. Az erőt és határozottságot sugárzó markáns kőszobor Demeter István szobrász-művész alkotása.
Az ünnepi megemlékezést a dalkör, az asszonykórus és a Székely Varga Melinda tanárnő által irányított diákok alkalomhoz illő rendkívüli ünnepi műsora színesítette. Szer Pálosy Piroska / Népújság (Marosvásárhely)