A magyarországi Fejér megyéből érkeztek küldöttek - polgármesterek, tanácsosok - Kolozsvárra, okt. 25-én tárgyaltak a Kolozs megyei tanácsosokkal. A magyarországi vendégek ezzel viszonozzák itteni kollégáik áprilisban tett Fejér megyei látogatását. A megbeszélésen részt vett Ioan Rus Kolozs megyei tanácselnök, Serban Gratian és Kerekes Sándor alelnökök, Alföldi László magyar főkonzul, valamint Bogdan Cerghizan prefektus. Az üdvözlő beszédekben kiemelték: elsőrendű fontosságú, hogy kiépítsék a térségek közötti és határokon átnyúló együttműködést. Alföldi László főkonzul fontosnak ítélte, hogy erre a találkozóra a két választás között került sor, hiszen ez is mutatja a valós együttműködési szándék folytatását. Fertő László, a Fejér megyei közgyűlés elnöke bemutatta megyéjüket, hangsúlyozva, hogy Fejér megye Magyarország legfejlettebb megyéi közé tartozik, hiszen Budapest után náluk a legnagyobb az egy főre eső nemzeti bruttó össztermék. Elmondta, hogy kapcsolatot szeretnének teremteni több Kolozs megyei településsel és polgármesterrel. Fertő László elmondta, hogy szándéknyilatkozatot ír majd alá itteni kollégájával, Ioan Rus megyei elnökkel, amely a két megye szorosabb jövőbeni kapcsolatáról szól. /(újvári:) Komoly kapcsolatteremtési szándék Kolozs megyével. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 26./

"Máj. 8-án marosvásárhelyi olvasóival találkozott az Egyesült Államokban illetve Magyarországon élő Bitó László professzor, aki szépíróként jött erdélyi körútra. Marosvásárhelyen Nagy Miklós Kund szerkesztő mutatta be a professzort, a szépírót, az Ábrahám és Izsák című híres könyvét. Bitó Lászlót /sz. Budapest, 1934/ az ötvenes években családjával kitelepítették, munkaszolgálatos volt a komlói szénbányában, 1956 őszén Ausztriába, onnan az Egyesült Államokba menekült. 1964-ben élettanból a Columbia Egyetemen doktorált, később a szemfiziológia professzora. A kutatómunkásságából származó szemcseppet, a glaukómás vakság megelőzésére hivatott Xalatant világszerte forgalmazzák. Az 1994-es budapesti Könyvhétre megjelent Istenjárás c. regénye, angolból Göncz Árpád kezdte fordítani. Rá két évre jött Az ötödik lovas című regénye, majd a Magyar Könyvklubnál megjelent és két utánnyomást ér meg az Ábrahám és Izsák c. bibliai metafora-regénye az emberi kegyetlenség természetéről és genéziséről. "E regényben - írja a szerző - azt igyekeztem kipuhatolni, mi késztette Ábrahámot Ismáel elűzésére, Izsák feláldozására, és hogyan határozta meg Izsák életét, prófétaságát apja (Isten sugallta?) kegyetlensége." Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát szerint a könyv mondhatni: kalandos bűnügyi családregény. "Az egész regény egy intellektuális kaland. A regény csodálatos, lebilincselő, olvasmányos, mégsem könnyű." Bitó László szerint a katolikus egyház és általában a keresztény egyházak elfogadják, hogy a teremtéstörténet egy metafora, a kiűzetés metaforájának modern, újszerű értelmezése is csak idő kérdése. Bitó professzor könyvét már lefordították orosz, német, szlovák, spanyol nyelvre, készül a román átültetés is, Anamaria Pop fordításában. Az eredetileg angol nyelven megjelent könyvet Rakovszky Zsuzsa fordította magyarra. /Bitó László Marosvásárhelyen. Ábrahám és Izsák - intellektuális kaland. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 10/"

"Nagyváradról, Kolozsvárról, Csíkszentgyörgyről, Szamosújvárról, Szatmárnémetiből és Nagybányáról több mint húsz cserkészvezető vett részt továbbképzésen ápr. 27-máj.1. között a Nagybánya melletti közkedvelt üdülőhelyen, Izvorán. Magyarországról Arató László országos cserkészvezető, a Márton Áron Kiadó igazgatója jött el a találkozóra. /Cserkészvezetőkkel a természetben. = Vasárnap (Kolozsvár), máj. 13./"

"A Romániai Magyar Cserkészszövetség Nagybánya központú cserkészkörzetében segédvezető-képző találkozó zajlott Nagy- és Kisbányán április 27-május 1. között. A találkozóra, temesvári, marosvásárhelyi, brassói, nagyváradi, szatmári és gyulafehérvár magyarországi cserkészvezetők is érkeztek. Arató László, a budapesti Márton Áron Könyvkiadó elnöke, vezetőképző-tiszt a cserkészpedagógiáról tartott előadást. /Kasza Tamás: Felkészítő lelki hétvége. = Vasárnap (Kolozsvár, jún. 10./"

"Szept. 5-én kezdődtek a Keresztúr Kistérségi Napok. Ünnepi önkormányzati ülésen adták át szept. 5-én Székelykeresztúron az Orbán Balázs Gimnázium néhai tanárai, Ütő László és Lukács András leszármazottainak a tisztelgő város Pro Urbe díjait. Benyovszki Lajos keresztúri polgármester harmadik mandátumát tölti a város élén, 1994-ben ő kezdeményezte a Pro Urbe- és Pro Cultura-díj alapítását a település megbecsülését kiérdemlő személyiségek tiszteletére. Székelykeresztúr egyik magyarországi testvértelepülése Karcag egy rakomány egészségügyi berendezést adományozott a nemrég egészségügyi központtá visszaminősített keresztúri kórház számára. Bemutatták Gálfalvi Gábor Székelykeresztúr és vidéke vadászatának múltja és jelene /Hubertus Vadász-Sporthorgász Egyesület, Székelykeresztúr/ című kötetet. /Zilahi Imre: Post mortem kitüntetés két tanárnak. = Krónika (Kolozsvár), szept. 6./"

A sepsiszentgyörgyi székhelyű, közel 200 tagot tömörítő László Kálmán Gombászegyesület szeptemberben rendezte meg a hagyományos gombásztábort a festői szépségű Ojtozon. Az időjárás is kedvezett, így a tavalyi nagyenyedi tábor eredményeit jóval túlhaladták. 134 fajt sikerült azonosítaniuk. Ellátogattak Gorzafalvára, a csángó faluba. /Dvorácsek Ágoston, Nagyenyed: Gombásztábor Erdély peremén. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 22./

A közel száz régi székelyföldi kályhacsempe-rekonstrukciót és a magyarság díszítőmotívumaiból ízelítőt adó tárlat június 16-án nyílt meg Kézdivásárhelyen. a Céhtörténeti Múzeumban. A kiállító László Károly kézdivásárhelyi geológus mérnök, amatőr keramikus. A tárlat anyagát Róth András Lajos székelyudvarhelyi muzeológus, könyvtáros és Vetró B. András szobrász méltatta. /Iochom István: Agyagba zárt hagyaték. Tárlatmegnyitó Kézdivásárhelyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 18./

Tibori Szabó Zoltán megdöbbenten olvasta Stefano Bottoni hozzá intézett nyílt levelét az A Hét augusztus 4-i számában. Bottoni ugyanis leszögezte, hogy László Dezső „bebizonyítottan antiszemita”. A nyílt levél László Dezső három olyan szövegének lelőhelyére is rámutatott, amelyek Bottoni szerint a néhai kolozsvári református lelkész antiszemitizmusát bizonyítják. Tibori Szabó Zoltán megkereste a Bottoni által idézett forrásokat. A jelzett írásokban nincs szó antiszemitizmusról. Tibori rájött, hogy Bottoni nem a Hitel 1942. áprilisi számában megjelent Korszerű magyarság címmel olvasható László Dezső-tanulmányból idézett, hanem a valóban antiszemita írásokat is közlő Erdélyi Lapok 1942. április 25-i számából, amely az eredeti tanulmányból kiemelt részleteket közölt. Az „elsődleges források” ugyanis mást mutatnak, mint amit Bottoni a köztiszteletnek örvendő László Dezsőről megfogalmazott. László Dezső tanulmányában leszögezte: „A korszerű keresztyénség egy negatív tényben, az úgynevezett antiszemitizmusban jelentkezett.” Ezt Stefano Bottoni azonban nem tudhatta, mert a valóban antiszemita oldalra húzó Erdélyi Lapoknak ezt a mondatot nem állt érdekében közölni. /Tibori Szabó Zoltán: Indulatunk és felelősségünk. Viszontválasz Stefano Bottoninak. = A Hét (Marosvásárhely), aug. 18./ Előzmény: Stefano Bottoni: Válasz. = A Hét (Marosvásárhely), aug. 4./

A magyarországi Honvédség és Társadalom Baráti Körök Országos Szövetsége és a Debreceni Hőszolgáltató Rt. 17 nagy teljesítményű számítógépet és 3 lézernyomtatót tartalmazó adományt juttatott el Csíkkozmásra, a Csík Terület Ifjúsági Tanácsa (CSTIT) által elindított Hargita Háló rendszerben működő teleházak számára. A csíkkozmási ifjúsági szervezet, a KOMISZ vezetője, Szántó László megköszönte az adományt, amelyből tíz gép és egy nyomtató a kozmási teleházban marad, hármat Kovászna megyei, illetve négyet más csíki teleházak kapnak meg. /Magyarországi adomány a teleházak számára. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug.6./

Tizenhatodik évfolyamánál tart a Hazanéző, a korondi Firtos nevű művelődési egyesület folyóirata. A kiadvány elsősorban a Sóvidék tükre, de szellemi láthatára tágabb. Alkotóműhelyében született meg a Hazanéző Könyvek sorozata – írta a főszerkesztő Ambrus Lajos. Létrehozták a Vancouverben elhunyt (Korondhoz érzelmi szálakkal kötődő) Tamási Miklós költő nevét viselő dokumentációs könyvtárat, kopjafagyűjteményük között pedig olyan személyiségeknek állítottak emlékjelet, mint dr. Kátó László orvosprofesszor, Benczédi Sándor szobrászművész, Ferenczi István történész, legújabban Bandi Dezső faragóművész népművelő. A Hazanéző találkozóira nemcsak írók, kutatók, hanem a tájegység képzőművészei, Erdély népművészetének ismert alkotói is eljönnek. Évente szervezik a Hazanéző Nemzetközi Irodalom és Folklórtábort is. /dbs: Nézzünk haza. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 31./

A Kriza János Néprajzi Társaság rendezésében zajlott „Az erdélyi cigányok kultúrája és társadalma” című konferencia Kolozsváron, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékén. A konferenciát dr. Keszeg Vilmos professzor tanszékvezető nyitotta meg. Az előadók között volt Fosztó László, Bakó Boglárka, Könczei Csilla, Könczei Csongor és Deák Ferenc. /L. L.: Az erdélyi cigány kultúra és társadalom. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 18./

A magyar kultúra újabb kiválóságáról derült ki, hogy ügynök volt. Az Élet és Irodalom utolsó számában Gervai András filmkritikus közzétette Szabó István Oscar-díjas filmrendező jelentéseit. Szabó Istvánt 19 évesen, 1957-ben szervezték be, 1961-ig írt jelentéseket. 1961 és 1963 között még írt két jelentéktelen és komolytalan jelentést, majd ,,elengedték”. Az ügy indulatokat váltott ki Magyarországon, tekintve, hogy a hamarosan kezdődő Filmszemle előttre időzítették. Az idei magyar filmes seregszemlét Szabó István Rokonok című filmje nyitja meg, amelyről a jelentéseiben ugyancsak szereplő pályatársa, Jancsó Miklós jelentette ki, hogy ,,kiváló film”… Január 29-én, vasárnap a tévé Nap-kelte adásban Jancsó mellett megszólalt volt felesége, Mészáros Márta – aki szintén szerepel a jelentésekben –, Gerő András történész és Gálszécsy András, az Antall-kormány titokminisztere is. A Népszabadság megszólaltatta Szabót, aki élete egyik ,,hősies cselekedetének” tartja ügynöki tevékenységét, mivel sikerült megmentenie barátját és évfolyamtársát, Gábor Pál filmrendezőt, aki fegyveres harcokban is részt vett az ötvenhatos forradalomban. Mészáros Márta is, Gerő András is kételyeiket fejezték ki a ,,tényfeltáró riport” kapcsán. Nem derült ki ugyanis, hogyan zsarolták meg Szabót, s az sem, hogyan engedték el. De Mészáros Márta (aki a Nagy Imre-film idején alaposan áttanulmányozta a hozzáférhető dokumentumokat) azt is hangsúlyozta, hogy kiemelve kontextusából az egész érthetetlen, s csak Szabó lejáratását szolgálja. Ugyanis 1957-ben javában zajlott a megtorlás, s az akasztófák árnyékában kissé másként hat ez a történet. Gerő András hangsúlyozta, hogy egészen mást jelent az, ha valakit ötvenhétben zsarolnak meg és ír alá, mint a már bizonyos értelemben liberálisabb nyolcvanas években. Gálszécsy András felhívta a figyelmet, hogy ideje lenne most már az elnyomó hatalom ,,szolgáit”, a bírákat, ügyészeket, titkosszolgálati tiszteket is pellengérre állítani. Róluk, az elnyomó hatalom gépezetének szolid ,,csavarjairól” soha nem esik szó… /Bogdán László: Önmagamat ­mentettem….= Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 31./ A magyar szellemi élet száznál több képviselője biztosította támogatásáról Szabó István filmrendezőt, akinek 1956 utáni ügynöki tevékenységét az Élet és Irodalom hozta nyilvánosságra legutóbbi számában. 117 aláíró látta el kézjegyével a nyilatkozatot, melyben kijelentik: „Szabó István 45 éve nagyszerű és fontos filmeket csinál nekünk. Nem csak magyaroknak. Elvitte hírünket mindenfele a világba. Beírta nevét kultúránk egyetemes történetébe. Szeretjük, tiszteljük és becsüljük őt”. Andrassew Iván író, publicista, a nyilatkozat egyik aláírója kifejtette: ha egy 18-19 éves fiatalembert, gyakorlatilag gyereket, ilyesmire kényszerítenek, akkor az hatalmi pedofília, és úgy kellene büntetni ezeket a beszervező tiszteket, mint a pedofilokat. „Egyszerűen képtelenség, hogy egy akkor 18-19 éves fiatalember tetteit most számon kérjük, különösen azok után, hogy műveivel kompenzálta ezt a bűnét – ha volt egyáltalán bűne” – vélte Andrassev. „Ez az írás nagyon hasonlít ahhoz, amit a szerzője elítél, csak most ez utálatosabb, mert aki írta, nem kényszer alatt írta” – nyilatkozta az ÚMSZ-nek Bitó László orvosbiológus, tudományos kutató, író, aki az ÉS-ben megjelent „leleplező” írást felelőtlennek tartja, és különösen az időzítése miatt elítéli. /Guther M. Ilona: Ügynöktartás mint „hatalmi pedofília”? Száztizenhét magyarországi értelmiségi áll ki Szabó István Oscar-díjas filmrendező mellett. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 31./

A Csíkkozmási Ifjúsági Szervezet /KOMISZ/2003-ban alakult meg, azóta a KOMISZ szerepe a mérvadó lett falu életében. Az évi nyolc állandó rendezvény, mind kulturális, mind szórakozás, mind sport és kikapcsolódás, avagy akár oktatási szinten életben tartja a falu és esetenként Csík vidék civil életét. A szervezet keretén belül működő Bojzás Néptánccsoport már több erdélyi rendezvényen sikerrel lépett fel. A Bojzácska gyermek néptánccsoport hagyományőrző lesz, hasonlóan nagyobb testvéréhez. A Vigyorka amatőr színjátszó csoport is tevékeny. A faluban működtetett Teleház megfelelő információs központtá nőtte ki magát. /Szántó László, Csíkkozmás: Méltó 3. KOMISZ-szülinap. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 22./

A Magyarok Világszövetségének kezdeményezésére idén a száz éve erdélyi gyűjtőúton járt Kodály Zoltánnak és Bartók Bélának avatnak emléktáblákat. Bartók Béla 1907 júliusában Kilyénfalván szállt meg Kristó László tanítónál. A falunapok alkalmával rendezett emléktáblaavató ünnepségen Kolumbán Imre polgármester, majd Gáll Endre nyugalmazott tanító méltatta a nagy művészt. A Kiss László kőfaragó által készített márványtáblán Pálfi Sándor szobrász által, Bartókról készített dombormű kapott helyet. A helyi Székely Nemzeti Tanács által a kultúrotthon oldalára helyezett emléktáblát Elekes Józsa Márton helyi elnök és Szász Lajos leplezték le. /Bajna György: Emléktábla Bartók Bélának. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 3./

„Laszlofi Aladar Tamas fedőnevű volt ügynökünk” – ennek a mondattöredéknek az alapján keveredett a Kossuth-díjas kolozsvári költő, Lászlóffy Aladár abba a gyanúba, hogy együttműködött a Szekuritátéval. Az információt Könczei Csilla kolozsvári néprajzkutató világhálós naplója alapján hozta nyilvánosságra a Transindex című internetes portál, majd ennek alapján a kolozsvári Szabadság című napilap. Lászlóffy Aladár öccse, a Kolozsváron élő Lászlóffy Csaba költő a Krónika érdeklődésére annyit mondott: meglepte őket a Könczei Csilla világhálós naplójában közzétett információ. „Amiért testvérek vagyunk, ki-ki a saját életét élte és éli. Ez az ügy nem a Lászlóffy-család ügye, hanem a testvérbátyámé, és nem a családból, hanem nagy valószínűséggel a bátyám által betöltött korábbi tisztségekből ered. Különben sem tudunk semmilyen konkrétumot, várjuk az ügy tisztázását” – jelentette ki. Egyelőre nem derült ki, hogy a Tamas fedőnevű ügynök – aki a Transindex szerint nem lehet más, mint a költő Lászlóffy Aladár – miért nem volt alkalmas a további megbízatásra. Könczei Ádám tanárt és folkloristát 1957-ben gyergyószentmiklósi tanári állásából, 1959-ben pedig a kolozsvári folklórintézetből távolították el a magyar kultúra elkötelezett ápolása miatt. Az erdélyi magyar táncházat 1977-ben elindító Könczei Ádámot és családját a szeku folyamatos megfigyelés alatt tartotta. Az édesapja szekusdossziéját saját világhálós naplójában közzétevő Könczei Csilla adatai szerint 1963–64-ben édesapjáról hét személyt kérdeztek ki, vagyis a „Gyurca”, „Toth Rudi”, „M. Popescu”, „Pogaceanu”, „Tamas”, „Pall Ernest”, „Kovacs Peter” és „Peter Janos” fedőnevű ügynököket. Könczei Csilla világhálós naplóján többen hozzászólnak az ügyhöz. A kolozsvári származású, Budapesten élő Tamás Gáspár Miklós filozófus rettenetesnek nevezte, hogy a Lászlóffy Aladár neve gyanúba keveredett, de hozzátette, „Lászlóffy Aladár (a számomra fontos időszakban a kolozsvári írószövetség párttitkára) igyekezett segíteni a »bajba kerülteken«. Kapcsolata az állambiztonsági szervekkel »nyílt« volt, ő fordította pl. az egyik szekus főtiszt detektívregényét – saját nevén. Amikor elpanaszoltam Lászlóffynak a zaklatásokat (kihallgatásokat, önkényes – egyébként max. 10 órát tartó – őrizetbe vételeket stb.), azt mondta, erre szó szerint emlékszem: »majd beszélek velük, füttyentsék vissza a vérebeiket«. Ez ugyan nem sikerült neki, de a kihallgatóm gúnyosan megjegyezte, hogy »közbenjártak értem«, s erre ő fütyül. De ezek szerint megtette. ” Tamás Gáspár Miklós leszögezte: „Pontosan tudom, hogy ez ma nem hangzik jól, de vegyétek tekintetbe, hogy sokan nem tettek semmit, sőt. Azt se kell elfelejteni, hogy Lászlóffy Aladár az akkori kulturális politikai küzdelmekben nem állt a rossz oldalon, soha nem volt »vonalas« vagy efféle. Mindez nem fölmentés, de szerintem árnyalnia kell a képet. ”Marius Tabacu kolozsvári televíziós szakember és zenész, a Kolozsvári Filharmónia igazgatója szerint a Laszlofi-ügyre is érvényes, amit a Bíró Ferenc-üggyel kapcsolatban korábban kijelentett: „az elmúlt 18 év elegendő idő volt, hogy mindenki beismerje tévelyedéseit”, de szerinte „ez esetben nincs egyetlen jelentés sem, amely Lászlóffy Aladárt megbélyegezné”. Tabacu hozzátette, hogy amikor 1980-ban Szőcs Gézával aláírásokat gyűjtöttek Ion Lancranjan Cuvint despre Transilvania című, nyíltan sovén, gyűlölködő könyve ellen „Lászlóffy Aladár volt az egyike azoknak, akik előbb aláírták a tiltakozó szöveget, és csak azután tettek egy pár helyénvaló megjegyzést. Bűn lenne részemről elhallgatni ezt a több mint korrekt magatartást. A többi mindenkinek lelkiismereti ügye”. /Benkő Levente: Meggyanúsított költő. = Krónika (Kolozsvár), jan. 14./

Az Erdélyi Társadalom (ET) legutóbbi két lapszámát mutatta be június 4-én a Kisebbségkutató Intézet és a Kriza János Néprajzi Társaság, a társaság székhelyén, Kolozsváron. Keszeg Vilmos, a Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék vezetője beszélt a Peti Lehel és Pozsony Ferenc által szerkesztett, a moldvai csángók kutatásának szentelt lapszámról. Elemezte a szerzők (Agnieszka Barszczewska, Tánczos Vilmos, Peti Lehel, Meinolf Arens, Ilyés Sándor, Kinda István, Iancu Laura, Miklós Zoltán, Gergely Orsolya, Szabó Á. Töhötöm) által alapos kutatásokkal elkészített, lapszámot. Ezután Tánczos Vilmos néprajzkutató, egyetemi tanár méltatta a Kiss Dénes által szerkesztett, négy fejezetből álló vallástudományi számot és a szerzők (Gagyi József, Fosztó László, Iuliana Conovic, Fejes Ildikó, Sárközi Csongor, Máthé-Tóth András, Peti Lehel, Kiss Dénes, Nagy Réka, Bernáth Krisztina, Nagy Attila) munkáit. Megjegyezte: a tizedik akár ünnepi lapszámnak is tekinthető a kerek évforduló miatt. /Bende Attila: Erdélyi Társadalom a Kriza-társaságnál. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 7./

Kutatások alapján három együttélési modellt állapítottak meg Erdélyben a roma és a magyar közösség között – mondta az árkosi, Székelyföld másképp című konferencián Fosztó László, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa. Az egyik együttélési modell a teljes elkülönülés, amelyet például a Maros megyei Karácsonyfalván észleltek, ahol a jórészt módos romák és a magyarok között semmiféle intézményesített kapcsolat nincs, mindkét közösség ragaszkodik saját kultúrájához, az együttélés békés. A másik modell jóval elterjedtebb, Erdély számos településén találkozni vele: a két közösség között nincs kapcsolat, és ez gyakran konfliktusokhoz vezet. A harmadik a beépülős együttélés, amikor a szegényebb sorból származó romákat a magyar gazdák különféle munkákkal bízzák meg, és napszámosként dolgoznak a cigányok. Így létrejön a kapcsolat a két közösség között, a romák megismerik a magyarok kultúráját, szokásait. Kernászt Adél Judit, a sepsiszentgyörgyi Pro Nobis Egyesület képviselője hangsúlyozta: infrastrukturális problémák akadályozzák a cigányok beilleszkedését. A Pro Nobis segít a cigányoknak a hiányzó keresztlevelek, személyazonossági igazolványok kiállításában. /Farcádi Botond: Együttélés a romákkal. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 25./

1998-tól kezdődően, december 18-án tartják a nemzeti kisebbségek napját Romániában. Kolozsváron a Kriza János Néprajzi Társaság és a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet közösen szervezett konferenciát Romakutatások: eredmények és tervek címmel. A megnyitón Fosztó László, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa az intézet romakutatási stratégiájáról, Pozsony Ferenc, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke pedig a romákkal kapcsolatos kutatásokról és publikációkról beszélt. Ezt követően romakutatásról szóló kiadványokat mutatták be. /Kisebbségek napja. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 19./ A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet és az Etnikumközi Viszonyok Központja bemutatta az Etnikumközi viszonyok változása című, 2008 októberében és novemberében végzett kutatás előzetes eredményeit, ugyanakkor az intézet éves tevékenységét is összegezték. Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke elmondta: az intézet a román–magyar kölcsönös viszonyok alakulását 1996-tól kezdődően tanulmányozza. A jelenlegi vizsgálat ennek a kutatássorozatnak az egyik állomása. A felmérések szerint a románok és magyarok közötti viszony fokozatosan javulnak. Korábban országos szinten többnyire konfliktusosként jellemezték a magyarok és románok közti kapcsolatokat. Egyre inkább megerősödik a magyarok körében az a vélekedést, hogy a románokhoz való viszonyt mindenekelőtt helyi szinten, de országos szinten is az együttműködés jellemzi. Az erdélyi románság is azon az állásponton van, hogy az utóbbi években a román–magyar viszony inkább az együttműködés felé hajlott. /F. Zs.: Együttműködés jellemzi a román-magyar viszonyt. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 19./ A romániai magyarok jobban bíznak Traian Basescu államelnökben, mint Markó Béla RMDSZ-elnökben – derül ki felmérésből: a megkérdezett magyarok 46,8 százaléka nagyon bízik Basescuban, míg Markóban csak 46,1 százalékuk. Emil Boc D-LP elnök 22,3 százalék bizalmát élvezi, míg Mircea Geoana csupán 9,4 százalékét. Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet igazgatója elmagyarázta, minek köszönhető ez a különbség Basescu és Markó között.,,A magyarok számára a román politikusok más szinten vannak, őket nem feltétlenül a magyar politikusokkal hasonlítják össze” – szögezte le. A közvélemény-kutatás szerint a magyarok 42,1 százaléka és a románok 39 százaléka számára egyáltalán nem bír fontossággal a politika. A magyarok 85,5 százaléka, illetve a románok 79,5 százaléka vallotta azt, hogy a legnagyobb bizalma az egyházban van, és legkevésbé a parlamentben bíznak: a magyaroknak 21,9 és a románoknak 15,6 százaléka. A kutatás eredményei szerint a romániai magyarok jobban bíznak az állami intézményekben, mint a románok. Erdélyben a románok 68 százaléka véli úgy, hogy jó az együttműködés románok és magyarok között, szemben a 2000-ben mért 43,1 százalékkal. A magyarok 72,8 százaléka nyilatkozta azt, hogy bízik a románokban. A felmérésből kiderül: a románok szerint a magyarok büszkék, egységesek, önzőek, civilizáltak és szorgalmasak. A romániai magyar közösség, szorgosnak, becsületesnek, megosztottnak és civilizáltnak tartja magát. /Jobban bízunk Basescuban, mint Markóban? (Közvélemény-kutatás a román–magyar viszonyról). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 19./

Február 9-én, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház vendégjátékával kezdetét veszi az Égtájak Iroda Határon túli színházi estek című népszerű sorozatának 22. szezonja. A „Vendégségben Budapesten” 11. évadának tavaszi idényét az évfordulók jegyében állították össze. Az idén 25 éve annak, hogy Bocsárdi László és barátai megalapították Románia első – és a rendszerváltásig egyetlen – alternatív színtársulatát. A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió a magyarországi Anger Zsolt színész-rendező által színre-állított Figaro házassága vígjátékkal és a 3 tánc Beckettre című produkcióval jelentkezik. Januárban ünnepelte 35. születésnapját az Újvidéki Színház, amelyet 1974-ben azért alapítottak meg a Vajdaságban, hogy az akkori konzervatív, főként tájoló feladatokkal megbízott Szabadkai Népszínház mellett a délvidéki magyaroknak lehetőséget biztosítsanak másfajta színpadi igényekre, kísérletekre is. Márciusban a teátrum három előadással érkezik: Lorca Bernarda Alba háza című drámája Radoslav Milenkovics vendégrendezésében, Egressy Zoltán Portugálja az igazgató László Sándor színre állításában, a néhány évig Magyarországon élő Gyarmati Kata visszaszerződött Újvidékre: a Hét nap a világ című „játékát” vajdasági barátai vitték a közönség elé, Puskás Zoltán rendezésében. Áprilisban két előadással ünnepelik a Beregszászi Illyés Gyula Színház 15. születésnapját: Vidnyánszky Attila rendezésében Az ember tragédiája és Cervantes Don Quijote című műve Vidovszky György magyarországi vendégrendezésével. 15 éves a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház is, amelyet eredetileg a Népszínház időlegesen megszüntetett magyar tagozatát pótolandó hoztak létre. A szabadkai állandó társulat hamarosan újra működhetett, a Kosztolányi pedig a fiatalok kísérleti műhelyévé vált. Májusban, a Vendégségben Budapesten – Határon túli magyar színházi estek keretében jelentkeznek. /Darvay Nagy Adrienne: Évfordulók idénye. Határon túli színházi estek Budapesten. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 6./

Korond nagyközség nevétől már elválaszthatatlan a Firtos Művelődési Egylet folyóirata: a Hazanéző, állapította meg Nagy Pál a huszadik évfolyamához érkezett kiadvány idei első, ünnepi számában. Az önmegismerést tűzte ki célul húsz éve a folyóirat – olvasható Ambrus Lajos főszerkesztő vezércikkében. Ebben a számban Varga Géza az írástörténész Szekeres István kötetét (A székely és az ótörök írás jeltörténete) méltatta, az 1920-ban született István Lajos helytörténész Életutam című írásából közölt részletet, Márton Béla a kilencven évet élt Gál Sámuel taplófeldolgozó mesterről készített pályarajzot. Végül Ambrus Lajos a Hazanéző időközben végleg eltávozott munkatársai – Bandi Dezső, Benczédi Sándor, dr. Fazekas István, Ferenczi Géza, dr. vitéz Ferenczi István, dr. Kercsó Attila, Tamási Miklós – névsorához csatolva a lapot felkaroló dr. Kátó László alsóboldogfalvi születésű, világhírű orvosprofesszort búcsúztatta. /Damján B. Sándor: Húszéves a korondi HAZANÉZŐ. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 19./

Vannak, akik Próteusznak, középkori képíró szerzetesnek, krónikásnak, poeta doctusnak, örök ellenzéki ellenállónak nevezik a hetvenedik életévét betöltő Lászlóffy Csabát. Negyven kötetes életműve – versek, regények, novellák, drámák, esszék, műfordítások – Gesta Laszloffyorum. A fiatal magyarországi egyetemista, Korpa Tamás köszöntötte a költőt, aki korábban a marosvásárhelyi Látó és magyarországi folyóiratokban is írt Lászlóffy Csabáról. Korpa Tamás köszöntőjébe lírai, látomásos irodalomtörténetet sűrített. Ebből egy részlet: Kolozsvárt lélegzik a gótika: a Szent Mihály katedrális –, lélegzik a Telefonpalota, a Malom utca, velük pedig egy pár lány, két pár lány és Kányádi hosszú, fekete-piros kabátban, svájcisapkában: kellett az összekapaszkodás. Csaba magyaráz: „Élünk még? Élénk. Élénk kék az ég. Nem látjuk az elejét: a végét”. Csaba magyaráz egy Pozsony mellett született férfiról, aki sűrű, ropogós, prémes téli éjszakákon Göncön kopogtat Károli Gáspár roppant tölgyfaajtaján, szótárával, aki Strasbourgban fogadalmat tesz egy professzornak, hogy lefordítja a zsoltárokat magyari nyelvre. Marosszentimre. Egy csokor orgona mellé. Nyelvem Petőfi Sándora: Szenczi Molnár Albert. És Szenczi úr ül a Házsongardrobe utca 1-es parcelláján, a lámpavas melletti padon, várja a holt professzort, akinek nem volt ideje megfordulni, hogy képbe, szoborba örökítsük. „Cseri uram, Apáczai! – szól Molnár Albert – Mennyit haladt tegnap óta Kegyelmed?” „Még egy holdtölte és béfejezem az Enciklopédiát. ” – néz halkan és merengve Cseri uram, olvassa az évszakokat. Most megnézhetem az arcát, ilyennek képzeltem-e, ilyen barázda-árkolású, gyertyafény-szemű, bordó bársonykabátos megfáradt embernek? „A Maros-part!” – emeli fel ujját, mint Holdat az éjszaka. (Alig jön ki valami a torkomon a rozsdás levegőben.) Csókoltatom Alettát! – végül szólok felé. „Átadom. ”– válaszolja és halványkék köpenyét meg-emelve a nyomda felé siet, de csak lassan, végül pedig lépked, lépked, topog csak, mint egykor a távoli kikötő van Dyck színű mólóján. Csaba az óráját nézi, tördeli a kezét: „Jenő késik – jelenti ki szentenciózusan – lehet, hogy Kocsárdon nem volt csatlakozás: Vásárhelyt sokat rostokolt a mozdony. ” /Korpa Tamás: Születésnap – Száz sor magán – Lászlóffy Csabáról. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 23./

„Az erdélyi magyar történetírásban az 1980-as évektől elmélyült szakemberhiány maradandó nyomokat hagyott a szakmában. A rendszerváltás után az intézményes keretekben (múzeum, kutatóintézet, egyetem, állami levéltár) alulreprezentált magyar történészek még jó néhány évig úgynevezett egyszemélyes műhelyként művelték a történetírást Marosvásárhelyen. Mindezek ellenére Bónis Johanna, Pál-Antal Sándor, Spielmann Mihály és Szabó Miklós tanulmányai, monográfiái nemcsak a helytörténeti munkákat gyarapították, hanem sok esetben az összmagyar történetírás szerves részévé váltak. A kilencvenes évek közepétől a történészképzés látványosan megváltozott. Megjelent a pályán egy, a kutatói munka és a történetírás iránt érdeklődő új nemzedék. ” – olvasható Novák Csaba Zoltán: Fiatal társadalomkutatók Marosvásárhelyen című tanulmányában. (Korunk, 2007. október). Az új kutatónemzedéket tömörítő egyesület, a 2002-ben létrejött Borsos Tamás Egyesület elnöke, László Márton elmondta, az egyesület céljai: társadalmi és művelődéstörténeti tanulmányok, értékelések, dolgozatok és kutatások végzése és támogatása. Kapcsolatteremtés és együttműködés az erdélyi magyarság nemzetiségi jellegű tudományos intézményeivel. Értekezletek, tudományos tanácskozások, konferenciák, szemináriumok és előadások szervezése, időszakos kiadványok, könyvek kiadása. Az egyesület tagjai Barabás Kisanna művészettörténész (Marosvásárhelyi Katolikus Gyűjtőlevéltár), Berecki Sándor, Győrfi Zalán, László Keve régészek (Maros Megyei Múzeum), Berekméri Róbert hadtörténész (Marosvásárhelyi Református Gyűjtőlevéltár), László Márton levéltáros (Maros Megyei Állami Levéltár). A Teleki Téka munkatársai közül Kimpián Annamária művészettörténész, Lázok Klára jelenkortörténész, Márton Krisztina restaurátor, Petelei Klára térképtörténész, Weisz Szidónia címertankutató tagjai egyesületnek. További tagok Novák Csaba Zoltán jelenkortörténész, Simon Zsolt újkorkutató (a Román Akadémia Gh. Sincai Kutatóintézetének tagjai), Soós Zoltán régész (a Maros Megyei Múzeum igazgatója), Tamási Zsolt egyháztörténész (7. sz. Általános Iskola történelem szakos tanára), László Lóránt újkorkutató, és Nemes Gyula helytörténész (Nagyernye). Az egyesület 2004 novemberében a marosvásárhelyi Bethlen Alapítvánnyal és a Pósta Béla Egyesülettel közösen megszervezték II. Erdélyi Magyar Régészeti Konferenciát. 2005 októberében helytörténeti konferenciát tartottak Marosvásárhely történetéből címmel. 2006-ban több előadásból-beszélgetésből álló rendezvénysorozat volt. 2006 novemberében tartották a IV. Erdélyi Magyar Régészeti Konferenciát, majd 2007 augusztusában a IV. Kisebbségtörténeti Konferenciát Kisebbségi életpályák címmel. Ebben az évben is több tudományos előadást szervezett az Egyesület. László Márton /sz. Marosvásárhely, 1976. nov. 2./ a Babes-Bolyai Tudományegyetem történelem-filozófia karán végzett. 2003–2004-ben szakmai referensként dolgozott a Jakabffy Elemér Alapítvány Kortörténeti Gyűjteménynél, Kolozsvárott. 2004 és 2006 között Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájában tanult tovább, disszertációjának tárgya: kollektivizálás Székelyföldön. 2007-től az Állami Levéltárak Maros Megyei Igazgatóságán levéltárosként tevékenykedik. Az ötvenes évek társadalomtörténetét kutatja, és több, a világhálón is elérhető tanulmányt közölt a Maros tartománybeli kollektivizálásról, a kulák-névjegyzékekről. Eddigi legnagyobb szakmai eredményének Máthé János: Magyarhermány kronológiája c. kéziratának megjelentetését tekinti /Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008/. A világhálón is megtalálható László Márton román-magyar állambiztonsági szótára, amelyben a korabeli román nyelvű dokumentumok szakterminológiáját magyarázza és fordítja. László Márton szerint egyes erdélyi jelenkortörténészek által művelt „sérelemtörténet” és „szenvedéstörténet” helyett a tárgyilagos hangvételű, elemző és összehasonlító megközelítésre kell törekedni. /Bölöni Domokos: Új kihívások előtt a fiatal történészek. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 22./

Könyvbemutatóval egybekötött szimpóziumot tartottak az Arad Megyei Múzeum történelmi részlegén a Romániában élő nemzeti kisebbségek problémáiról. Elena Rodica Colta aradi etnográfus beszélt az 1999 óta rendszeresen megszervezett tanácskozásokról és a kisebbségekről megjelentett tanulmánykötetekről, majd Horváth István, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet elnöke mutatta be a hivatal tevékenységét. A Folyamatok és léthelyzetek – kisebbségek Romániában című román és magyar nyelvű kötetről a szerkesztők, Jakab Albert Zsolt és Peti Lehel beszéltek, Fosztó Lászlónak a romániai cigányokról írt román tanulmánykötetét és Kiss Tamásnak a magyarság demográfiát taglaló (szintén román nyelvű) könyvét Horváth István mutatta be. /Pataky Lehel Zsolt: Szimpózium a kisebbségekről. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 27./

Elkészült a székelyföldi roma-magyar konfliktusokról szóló jelentés
Mintegy 85 oldalas tanulmány készült a tavaly májusban a Székelyföldön, Csíkszentmártonban és Csíkszentkirályon kirobbant magyar–roma konfliktus okairól, következményeiről, illetve a rendezési stratégiáról, ennek egy részét csütörtökön mutatták be Marosvásárhelyen.
Mint ismeretes, az események után több civil szervezet, politikus és emberjogi harcos konferencia keretében foglalkozott a történtekkel. Munkájukat segítette, hogy anyagi támogatást kaptak a Nyílt Társadalomért Soros Alapítványtól. Több hónapos kutatómunka után a Magyari Nándor László, Koreck Mária, Fosztó László és Toma Stefánia alkotta kutatócsoport elkészítette az előtanulmányt, amelyet csütörtökön, Marosvásárhelyen mutattak be első ízben a roma szervezetek képviselőinek, míg pénteken Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is ismertetik.
Magyari Nándor László szociológus szerint a kutatásnak az volt a fő célja, hogy projekteket kezdeményezzenek a konfliktusok feloldására, s a hasonló jellegű helyzetek megelőzésére. A Csíkszentkirályon és Csíkszentmártonban végzett kutatás kiegészítéseképpen, összehasonlítási alapot teremtve a Kovászna megyei Nagyborosnyó községet is górcső alá vették, ahol – bár a lakosság zöme roma nemzetiségű – nem alakult ki soha etnikai konfliktus. „A borosnyóiak sokkal nyitottabbak egymás iránt, sőt a kevés román anyanyelvű lakos iránt is. Ez sokat elmond” – sommázta Koreck Mária. Magyari Nándor László szerint mindenekelőtt arra van szükség, hogy a székelység tudatosítsa önmagában azt, hogy a Székelyföld lakosságának a 6,5 százaléka roma. „Ez a népcsoport a maga súlyos problémáival sehol nem jelenik meg például az igen dicséretes székelyföldi stratégiákban” – figyelmeztetett a szociológus. A kutatók, szakértők számára világossá vált, hogy három kérdéskör mentén lehet elindulni a helyzet javítása érdekében: tisztázni kell a tulajdonjogokat, meg kell oldani a beiskolázás kérdését, és munkahelyeket kellene teremteni a romáknak.
A jelentést összeállítók számtalan szempontból vizsgálták a két szóban forgó település életét. Úgy vélik: Csíkszentmártonban sokkal súlyosabb, nehezebben kezelhető a helyzet, mint Csíkszentkirályon. Ennek a fő okát abban látják, hogy Szentmártonban a magyar közösség is igen megosztott: a tanács öt RMDSZ-es és öt magyar polgári párti (MPP) képviselőből áll. Utóbbiak mellé sorakoznak fel a tehetősebb vállalkozók, ezek a hangadók. Ők nem akarják, hogy megoldódjék a konfliktus, egyetlen célt látnak maguk előtt, azt, hogy elüldözzék a községből a romákat, állítják a kutatók. Magyari Nándor László kérdésünkre elmondta: a két községből a roma közösségek nem tűntek el, és közben zajlanak a perek: a Romani Criss szervezet hat székely férfit perelt be a romák zaklatása miatt, a hatóságok pedig a romák illegálisan épült viskóinak az eltüntetése mellett érvelnek. Immár tíz roma otthon lebontásáról született jogerős ítélet. Az egyik ilyen, egyetlen, 15 négyzetméteres helyiségből álló viskóban például egy olyan asszony lakik kilenc gyermekével, akinek a férje börtönben ül. Nem tudni, hogy mi lesz a sorsuk.
Máthé Éva. Krónika (Kolozsvár)

Boldoggá avatás és új címer a nagyváradi egyházmegyében
Mint már több alkalommal olvashatták, október harmincadikán különleges egyházi eseményre kerül sor Nagyváradon: ezen a napon avatják boldoggá Bogdánffy Szilárd egykori nagyváradi püspököt, aki vértanúhalált halt a kommunista éra alatt. Tegnap délben a római katolikus püspöki palotában Böcskei László megyéspüspök tartott sajtótájékoztatót a közeledő boldoggá avatási szertartásról. A főpásztor röviden ismertette Bogdánffy életútját, s elmondta egyház-történelmileg is különleges esemény lesz a váradi beatifikáció, ugyanis hasonló jelentőségű egyházi szertarás 818 évvel ezelőtt volt itt utoljára, amikor a városalapító László királyt avatták szentté.
Bogdánffy Szilárd 1911. február 11-én született a Torontál megyei Feketetó községben. Egyénisége, lelkisége, nevelési módszere, a szegényekről való gondoskodása, a betegek látogatása maradandó hatást gyakorolt tanítványaira és híveire. Védte az üldözötteket, ezért a román csendőrség sokat zaklatta. Az egyházüldözések várható fejleményeit látva Róma engedélyezte a püspökök titokban való felszentelését, így Bogdánffy Szilárdot a bukaresti nuncius 1949 februárjában szentelhette püspökké. Elismerten nagy tudású teológiai professzor és különleges pedagógiai képességekkel megáldott hittantanár volt, aki tanított a nagyváradi premontreiek gimnáziumában is. Amikor a kommunista hatóságok a katolikus egyházat román nemzeti egyházzá akarták alakítani, szembefordult az erre törekvő mozgalommal. Az elsők között tartóztatták le; négy évet töltött az ország legnehezebb börtöneiben és a Capul Midia-i haláltáborban, ahol sokat kínozták. A román hatóságok – hazaárulás vádjával – tizenkét évi kényszermunkára ítélték. Nem töltötte le a büntetését: tüdőgyulladást kapott, de a börtönorvos nem adott neki gyógyszereket, így kezelés hiányában 1953. október 2-án a nagyenyedi börtönben meghalt.
Az október harmincadikán megtartandó beatifikáción jelen lesz Angelo Amato, érsek, a Szenttéavatási Kongregáció prefektusa, aki a pápai dekrétum felolvasására és bemutatására kapott megbízást. Ezt követően Erdő Péter esztergomi érsek, Magyarország prímása celebrál misét. A szertartáson jelen lesz Francesco Xavier Lozano, bukaresti pápai nuncius, P. Szőke János szalézi szerzetes, a püspök boldoggá avatásának posztulátora, azaz az ügymenet koordinátora. Eddig harmincnégy katolikus püspök jelezte részvételi szándékát, s a román ortodox egyház képviseletében Sofronie Drincec váradi görögkeleti püspök. Böcskei elmondta, október 22-én egy kiállítást is tartanak a püspöki palotában, az itt bemutatott tárgyak a vértanú-püspök életútját szemléltetik, s ekkor vetítik le azt a dokumentumfilmet is, amelyből Bogdánffy alakját, megpróbáltatásokban bővelkedő történetét ismerhetik meg az érdeklődők. A boldoggá avatás tiszteletére Bogdánffy-emlékérmet is kiadnak majd, ebből egy mintadarabot a sajtótájékoztatón be is mutatott a püspök az újságíróknak. A boldoggá avatási szertartás a tervek szerint két és fél órát tart. Szeretettel várják a híveket, a máshonnan érkező zarándokokat is a nagyváradi bazilikába megtartandó szentmisére.
A sajtótájékoztatón Böcskei püspök bemutatta a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye új címerét is. Ezen – a püspöki zöld kalap alatt – egy kereszt előtt helyezkedik el a négy részre osztott címerpajzs, amely egyik része ezüst mezőben vörös kereszt, amely a hit tisztaságát és a keresztény hitért hozott áldozatokat jelképezi, a másik részén pedig egy, a szent koronán álló megkoronázott oroszlán figurája látható, amely jobb első mancsában a Szent László királyt jelképező bárdot tartja.
Szőke Mária, Reggeli Újság, Erdély.ma

Tisztújítás a Pedagógusszövetségnél
"Szolgálatról van szó, nem pénzről és hatalomról..."
A Romániai Magyar Pedagógusszövetség (RMPSZ) szombaton Szovátafürdőn tartotta éves közgyűlését. Rendkívüli jellegét az adta, hogy tisztújításra is sor került: az elnöki tisztséget húsz éven át betöltő Lászlófy Pál-István visszavonult, helyette a küldöttgyűlés Burus-Siklódi Botond főtitkárt választotta meg e funkcióra. "Törés nélkül folytatni az elkezdett munkát, megtalálni az egyensúlyt, példaértékűen szolgálni a szakmát" – határozta meg a tisztséggel járó fő feladatokat az új elnök.
Az RMPSZ közgyűlésén a szokásos tevékenységi beszámolók (elnöki, pénzügyi, oktatási központok igazgatóinak, az Ábel kiadó) elhangzása után került sor az alapszabályzat módosítására, ugyanakkor elfogadták a következő 5 évre vonatkozó programot is. A szakmai szervezetet 20 éve vezető Lászlófy Pál-István lapunknak elmondta, nagy erkölcsi felelősséggel járó munka hárul az elnökre, és két évtized után, elérve a 72 éves életkort, úgy érezte, ideje átadnia helyét annak, aki ezt a munkát tovább tudja vinni kellő alázattal, becsülettel. Az elmúlt években sikerült megtartani a jó kapcsolatot minden magyarországi párttal, sikerült megtartani az egyensúlyt a szövetségben. "Húsz év alatt minden magyar párttal jó kapcsolatot tartottunk, hiszen a működésünket az anyaország támogatja, enélkül nem tudtuk volna a fejlesztéseinket megvalósítani" – mondta a leköszönt elnök. Aki úgy vélte, az új tanügyi törvény alkalmazásával annyi feladat fog a szövetségre hárulni, akarva-akaratlan, hogy ha ennek megfelel szakmai szinten, nagyon jó lesz. "Eddig soha nem történt meg, hogy a romániai szakminisztérium mint szakmai szövetséget konzultációra hívjon minket, illetve felkérjen, hogy szaktestületekben tevékenykedjünk az alkalmazási normák, módszertanok kidolgozása érdekében. Ami nemcsak azért fontos, hogy nemzetiségi szempontból megvédjük érdekeinket, hanem azért is, hogy az általános tanügyi kérdésekhez is hozzá tudjunk szólni. Ez nagy kihívás. A törvény további sorsával kapcsolatosan nincsenek nagy reményeim, az ellenzék át akarja venni a hatalmat, és fenyegetőzik, hogy ha ez megtörténik, a tanügyi törvénynek vége" – tette hozzá. A tisztújítást megelőzően a közgyűlés módosította az alapszabályzatot, amely tartalmilag nem sokat módosult, de formájában egységesebbé vált. Négyévente kötelezővé tették a tisztújítást, a küldöttek megválasztása demokratikusabb úton történik, a tehetséggondozás az eddiginél nagyobb hangsúlyt kap az ötéves programban. "Céljaink nem változnak, a minőségi oktatás, az érdekvédelem továbbra is megmarad" – mondta Lászlófy Pál-István. A tisztújítást megelőző időszakban pályázati támogatásnak köszönhetően sikerült megszervezni az elnökjelöltnek és az alelnökjelölteknek a bemutatkozását Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, szakmai előadások keretében. Két hét alatt mintegy ötszáz pedagógus részvételével komoly szakmai fórumot tartottak, hogy a szervezet kiválaszthassa és megválaszthassa azt a személyt, aki az elkövetkezőkben betölti az elnöki illetve a három alelnöki tisztséget. A volt elnök hangsúlyozta, szolgálatról van szó, nem hatalmi pozícióról, ezért nem jár sok pénz, de annál nagyobb felelősség. A küldöttgyűlés jelen levő 70 tagja Burus- Siklódi Botondot választotta meg elnöknek, Halász Ferenc történelemtanárt, Virág Erzsébet magyartanárt, és Kiss Imre matematikatanárt alelnöknek, a visszavonult, bizalmat megköszönő, megható búcsúbeszédet mondó Lászlófy Pál-Istvánt pedig örökös tiszteletbeli elnöknek. A közgyűlést megtisztelte jelenlétével dr. Szantner Viktor, a magyar oktatási államtitkárság kabinetfőnöke, Király András, a román oktatási minisztérium államtitkára, Pék László, a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, dr. Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora. Az RMPSZ új vezetője, Burus-Siklódi Botond hangsúlyozta, a megkezdett munkát törés nélkül szeretné továbbvinni, az előző elnökség által magasra emelt mércét tartani, megtalálni az egyensúlyt, példaértékűen szolgálni a szakmát, megfelelni a kihívásoknak, elvárásoknak.
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)

Élet a cigánysoron: útlevéltől a bőrszínig
Az utóbbi időben egyre gyakoribb roma–magyar konfliktusok eltávolították az erdélyi „magyar cigányokat” a magyarságtól, ezért – bár tudnak a lehetőségről – nem igénylik az egyszerűsített eljárással számukra is elérhető magyar állampolgárságot.
Az utóbbi időben egyre gyakoribb roma–magyar konfliktusok eltávolították az erdélyi „magyar cigányokat” a magyarságtól, ezért – bár tudnak a lehetőségről – nem igénylik az egyszerűsített eljárással számukra is elérhető magyar állampolgárságot. A gyakorlatias megközelítés az uralkodó: román útlevéllel ugyanúgy szabadon járhatnak-kelhetnek Európában, és minthogy „hiába van román vagy magyar útlevelük, látszik rajtuk, hogy romák, és úgy is kezelik őket”, nem sokat érnének a magyar útlevéllel.
Így is, úgy is: romák
„Én inkább románul beszélek, anyósom inkább magyarul. Egy a közös bennünk: hogy romák vagyunk, és a roma szabályokat szigorúan betartjuk.” A Nyárád-mentén élő Fűrészes Mândrát láthatóan meglepi kérdésünk, miszerint családja kéri-e a magyar állampolgárságot, és rövid gondolkodás után kitérő választ ad. Negyvenes évei elején járó anyósa és apósa Maros megyéből költözött Brassó mellé a rendszerváltáskor, öt éve mindannyian visszaköltöztek eredeti lakhelyükre. Három fiuk azonban ott nőtt fel, és ott is talált magának párt: Brassóból gáborcigánylányokat hoztak „vissza”, Maros megyébe.
Az „idős” generáció magyarul beszél otthon. Az új családokban születő unokák azonban már román nevet kaptak, és a fiatalok egymás között is gyakran beszélnek románul, annak ellenére, hogy kitartóan romának vallják magukat, és ragaszkodnak hagyományaikhoz.
A gáborcsaládokban gyakori, hogy egy lánygyermek a „büszke”, azaz Mândra nevet viseli, és ez kötelez: a méltóság együtt jár a konfliktusok kompromisszumkész kezelésével. „Sokszor van vita abból, hogy az öregek inkább a magyarokhoz húznak, mi pedig nem. De aztán csak arra jutunk, hogy mi romák vagyunk, így kell boldoguljunk” – von mérleget a fiatalasszony.
„Hallottunk a magyar állampolgárságról, mert a férfiak nálunk sokat utaznak. Nekik talán jól jöhetne, de hiába van román vagy magyar útlevelük, akárhol járnak, látszik rajtuk, hogy romák. És úgy is kezelik őket” – magyarázza a 22 éves fiatalasszony, aki a többi asszonyhoz hasonlóan nem kel útra, hanem várja haza az urát. „Én gondoltam arra, hogy jó volna utazni, el is kezdtem az autós iskolát, de az uram még azt se engedte befejezni. Hát hogy jutna eszembe magyar útlevelet kérni?” – teszi hozzá a lányos alakú, de férfi erejű nő.
„Állampolgárság? Mi az?”
„Magyar állampolgárság? Nem tudom, mi az” – értetlenkedik egy, szintén a Nyárádmentén élő, harmincas éveiben járó nő. Rózsika öt gyermeket nevel, románul is, magyarul is jól beszél és ért, csak őt nem akarja sose megérteni senki a „primarián” (polgármesteri hivatalban).
„Mi egyszer azért nem kaptuk meg a „szocsiált” (szociális segélyt), mert az uram bement a városba a szekérrel, és megbüntették. Máskor meg azért nem kaptuk a gyermekpénzt, mert nem volt keresztlevele a legkisebb leánykámnak. Még azt sem tudtuk elintézni, mert nem volt pénz” – avat be mindennapi gondjaiba a nő, aki láthatólag fél mindentől, ami hivatalba járással jár.
„Az a fontos, hogy az embernek legyen buletinje (személyazonosságija), a gyermekeknek keresztlevele, s amikor kell, akkor adjuk őket iskolába, mert ha nem, megbüntetnek. Mi ilyesmivel nem foglalkozunk, hogy román vagy magyar állampolgárság, itt a cigánysoron más az élet” – teszi hozzá Rózsika.
Az udvarhelyi romáknak „kéne, de elhajtanák” őket
A leggyanakvóbbak az emberek Székelyudvarhelyen, ahol nehezen találunk interjúalanyt. A legtöbben azt hiszik, gúnyolódunk, amikor azt kérdezzük: hallottak-e már arról, hogy magyar állampolgárságot lehet kérni, és élnek-e a lehetőséggel.
„Én megmondom őszintén, hogy szeretnék kérni, mert én a gyermekeimnek magyar nevet adtam, mi magyarul beszélünk, s nekem eszembe se jutna, hogy cigány vagyok, ha nem vágnák mindig a fejemhez – fakad ki kérdésünkre egy középkorú férfi. – Az utóbbi időben azonban a gyermekek is sokat hallják, hogy cigányok, sok a veszekedés, a verekedés. A végén már akkor azt mondja az ember, na jól van, akkor legyek cigány”.
A roma férfi motivációiról sokat elárul az, ahogyan a kérdéshez viszonyul. „Én nemcsak azért kérném a magyar állampolgárságot, hogy adjanak útlevelet. Nem is tudom, hogy adnak-e hozzá magyar nyugdíjat vagy ilyesmit. Egyszerűen csak jó volna, hogy ha az utcában többen kérik, akkor mi is kérhessük, hogy lehessünk olyanok, mint más” – teszi hozzá. Mint bevallja, egyelőre nem érdeklődött erről senkinél, mert attól tart, hogy „elhajtanák”.
Messzire mennének
„Nekem anyukám tíz éve Magyarországon él, onnan küld haza forintot, és mi abból élünk. Neki biztosan jól jön majd, hogy felveszi a magyar állampolgárságot, de hogy mi kérjük-e, azon megmondom őszintén, nem gondolkoztam – vallja be a marosvásárhelyi Bíró Erzsébet, akinek két gyermeke magyar iskolába jár. – Minket cigányként tartanak számon, és cigánynak is látszunk, habár mindig tisztán, rendesen mennek a lányok iskolába.
De barna a bőrük, és amikor a többiek kaptak pénzt azért, mert magyar iskolába járnak, akkor senki se kérdezte meg tőlünk, hogy mi nem kérnénk-e ezért?” Erzsébetéknek pedig igencsak jól jönne a két gyermek után járó oktatási-nevelési támogatás, és az anyagi hátrány mellett – mint mondja – sokszor rosszul esett a szóbeli „lecigányozás” is.
A magyar állampolgársággal kapcsolatban a marosvásárhelyi roma nőnek sajátos gondolatai ébrednek. „Gondoltam már arra, hogy kimegyünk mi is Magyarországra, de ott – ahogy anyám meséli – még rosszabb, mint itt, több a vita a cigányok és a magyarok között. Legszívesebben nagyon messzire mennék innen, messze Romániától és Magyarországtól. Oda, ahol fel sem tűnik, hogy barnább a bőrünk másokénál. És akkor nem érdekelne se a román, se a magyar állampolgárság” – sóhajt fel Erzsébet.
Örülne nekik a konzul
Balogh György csíkszeredai konzul az ÚMSZ megkeresésére kifejtette, „örömmel veszik”, ha magyar állampolgárságért folyamodnak az erdélyi, székelyföldi romák. Mint hangsúlyozta, a könnyített állampolgárság nem etnikai alapon jár. Balogh azonban nem tudott pontos számot mondani arra vonatkozóan, hány roma származású személy kérelmezte a magyar állampolgárságot, és meg is jegyezte: „nem lenne szerencsés ilyen nyilvántartást vezetni.”
Fosztó László szociálantropológus lapunk kérdésére úgy vélte: nem az etnikai identitástól vagy annak vállalásától függ, hogy az erdélyi romák kérik-e a magyar állampolgárságot a jövőben. „A hasonló döntések mögött praktikus megfontolások vannak” – fejtette ki a szakértő, aki szerint a roma közösség mindennapjait szociális helyzete határozza meg, és nem a szimbolikus-adminisztratív lépések.
Fosztó emlékeztetett: az úgynevezett státustörvény életbelépésekor is történt felmérés arra vonatkozóan, élnek-e az erdélyi romák az erdélyi magyaroknak szóló kedvezményekkel. „Az akkori tapasztalat azt mutatja, sokkal többen nyilatkozták azt, hogy élni fognak a lehetőségekkel, mint ahányan ténylegesen igényelték azokat” – állapította meg az ÚMSZ-nek a szociálantropológus. Új Magyar Szó (Bukarest)

Tudásbázis – Fosztó lett az európai romakutatási hálózat koordinátora
A kolozsvári Kisebbségkutató Intézet szociálantropológus kutatója reméli, a tudományos közösségnek sikerül hatást gyakorolni a romákkal kapcsolatos politikákra.
Május 6-án adtad le a pályázatod az európai romakutatási hálózat koordinátora tisztségre. Mik voltak a jelentkezési feltételek?
Fosztó László: A kiírásban az állt, hogy olyan személyt keresnek, aki egyrészt szakmailag felkészült a romakutatások területén, rendelkezik nemzetközi tapasztalattal, jó kommunikációs és szervezési készségei vannak, illetve hajlandó utazni, ha szükséges.
- Hány jelentkezőből választottak pont téged? Mivel győzted meg az elbírálókat?
- Nem tudom, hány jelentkező volt összesen. Az előválogatás után hatan maradtunk telefoninterjúra. Azt hiszem, az a húszperces beszélgetés volt a döntő, amit a projekt két vezetőjével folytattam. Persze az is számított, hogy a hálózat 12 tagú tudományos tanácsa jórészt olyan emberekből áll, akik ismerték korábbi munkámat, s ők is támogatták a pályázatom.
- Mi lesz egész pontosan a feladatod és hatásköröd?
- Ez még nincs leszögezve. Június 23-án lesz az első találkozó, akkor fognak kialakulni a szerepkörök. Valószínűleg egyfajta tudományos titkári funkciót töltök be, segítem a kommunikációt, létrehozom a hálózat résztvevőinek adatbázisát és a weblapot, koordinálom a találkozókat és a kiadványok szerkesztését.
- Mennyire befolyásolja majd a Kisebbségkutató Intézetnél végzett munkádat?
- Azt gondolom, hogy segíti. Amúgy is romakutatással és tudományos rendezvények szervezésével foglalkoztam, most ez nemzetközileg is jobban megjelenik. Horváth István, a kisebbségkutató elnöke, tudott a pályázatomról, és támogatta. Az intézetnek csak használ az, hogy egyik munkatársuk részt vesz egy nemzetközi szakmai szervezet felépítésében. A munkámat továbbra is elvégzem.
- Az European Academic Network on Romani Studies a honlapjuk szerint voltaképpen egy európai uniós projekt, aminek a lefutási ideje 2011 június-2013 május. Ez mit jelent pontosan, mi történik ebben az időszakban?
- Igen, az Európai Tanács és az Európai Bizottság közösen kezdeményezte ezt a projektet, az a terv, hogy két év alatt kiépül ez a szakmai hálózat, és utána már önfenntartóan működik tovább. Erre jó esély van szerintem, hiszen nem a semmiből kell építkezni, a romakutatók már rendelkeznek kapcsolatokkal, vannak szakmai csoportok, csak össze kell ezeket kapcsolni egy közös keretbe.
- A romakutatási hálózatnak a döntéshozók munkáját kell elsősorban segítenie, ha jól értettem. Európai vagy országos szinteken is?
- Ez még a jövő kérdése. Azt hiszem, elsősorban az európai szintű kapcsolatok és tudásbázis összeállítása a cél. A tudományos közösség az egyik célcsoport. A döntéshozók a másik. Ha az a két világ közeledhet egymáshoz európai és országos szinteken, akkor sikerről beszélhetünk.
- Hogyan lesz az európai kutatók biztosította, felhalmozott tudásanyagból know-how és jó gyakorlat, amit alkalmazni is lehet?
- Már most is nagyon sok „roma szakértő” van Európa szerte, de sok esetben hiányzik a szakmai háttér. Számomra az egyik kihívás, hogy a társadalomtudományos és az adminisztratív-politikai tudást összekapcsoljuk. A hálózat kezdeményezői megtették az első lépést a döntéshozók oldaláról, a tudományos közösség is lépni fog.
- Kik kapcsolódhatnak be ebbe az európai szintű hálózatba, hány ilyen területen dolgozó kutatóra számíthattok?
- Egy negyven főből álló előzetes listát kaptam. Ezt mindképp bővíteni kell. De mielőtt ezt megkezdjük, átlátható kritériumokat és szabályokat fogunk kidolgozni, s ez alapján válik majd el, kik is lesznek a hálózat tagjai, illetve milyen típusú tagság lesz. A szaktekintéllyel rendelkező tudósok mellett egy fiatal kutatókból álló bővebb hálózat kiépítése is szerepel a szándékok szintjén. Azt gondolom, összesen több mint száz emberről lehet szó Európa szerte.
- Milyen szerepetek lesz az uniós roma keretstratégia és a nemzeti stratégiák finomításában, tartalommal való megtöltésében?
- Ez később fog kiderülni. Ami már most is látszik, hogy sok téves feltételezés van a romákkal kapcsolatos politikákban. Ha a tudományos közösségnek sikerül néhány kérdésben hatást gyakorolni, akkor már nem volt öncélú a hálózat felépítése.
Fosztó László 1972-ben született Sepsiszentgyörgyön. A Babeş-Bolyai Tudományegyetem néprajz szakán szerzett diplomát 1996-ban. Nacionalizmuselméletet tanult a Közép-Európai Egyetemen (CEU), kutatóasszisztens volt a University College London antropológia tanszékén, doktorandusz kutató volt a hallei Max Planck Szociálantropológiai Intézetben. Jelenleg a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet kutatója, az intézet Tudományos Tanácsának tagja. Kutatási témái: a romániai és kelet-európai romák kulturális és társadalmi szerveződései, roma politikai mozgalmak, a megtérés, új vallási mozgalmak antropológiája, nacionalizmuselméletek.
Transindex.ro

Tudományos rasszizmus?
Kikéri magának Borboly Csaba Hargita megyei önkormányzati elnök, hogy rasszista lenne az RMDSZ Szövetségi Képviselői Tanácsának szombati ülésén tett kijelentése a Székelyföld „elcigányosodásáról”. A marosvásárhelyi Kultúrpalotában elhangzott beszédről és a beszéd által kiváltott reakciókról lapunk is beszámolt; mint arról hírt adtunk, Borboly Csaba felszólalása után Bognár Zoltán, a Szabadelvű Kör elnöke tiltakozott a Hargita megyei politikus rasszistának minősített fogalomhasználata ellen.
Nem baj, csak…
A Hargita megyei önkormányzat elnöke levélben fordult szerkesztőségünkhöz, hogy tisztázza a vitatott kifejezést. Borboly a Nemzeti Kisebbségkutató Intézetnek a térségre vonatkozó demográfiai előrejelzését idézte, amely szerint Keresztúr térsége „elcigányosodik”.
A Hargita megyei tanácselnök felvetésével kapcsolatban Kiss Tamás szociológus lapunk megkeresésére hangsúlyozta: az „elcigányosodás” kifejezést nem pejoratív értelemben használták, a magyar nyelvű szakirodalomban a fogalom a romák arányának növekedése mellett a terület ezzel járó társadalmi és gazdasági leértékelődését jelenti. „A leértékelődésre pedig – teszi hozzá a társadalomkutató – részben a romákkal szembeni előítéletek miatt kerül sor.”
„A szóban forgó kifejezést abban az értelemben használtam, ahogyan a fenti idézetben Kiss Tamás szociológus” – hangsúlyozta lapunkhoz eljuttatott levelében Borboly Csaba, akit marosvásárhelyi felszólalása után is arra kértünk, pontosítsa a beszédében mondottakat. Akkor a politikus úgy nyilatkozott: az „elcigányosodás” azt jelenti, hogy „az elnéptelenedő falvakba a cigány közösség tagjai költöznek be, ami nem baj, csak nem hiszem, hogy ez lenne a megoldás”.
A Hargita megyei roma közösségekkel való együttműködést és párbeszédet a politikus példaértékűnek nevezte, de arra a kérdésre, hogy mit szólnak az érintettek ahhoz, hogy a megyei önkormányzat vezetője tart az „elcigányosodástól”, Borboly Csaba kitérő választ adott. Az elöljáró annyit fűzött hozzá, „erről őket kellene megkérdezni”.
Vitatható többértelműség
Kiss Tamás szociológus lapunk kérésére pontosította a fogalom tudományos tartalmát. „Ezt a kifejezést valóban társadalmi folyamatok leírásához használtam. Látni kell, hogy 1989 után új, addig nem létező marginalitásba került a romák egy része. Míg a múlt rendszerben állandó jövedelmük volt, munkát találtak maguknak a termelő szövetkezetekben, a rendszerváltás után kiszorultak a munkaerőpiacról, és ezzel párhuzamosan megkezdődött a területi szegregáció. Az elcigányosodást nem én használom először, ez a fogalom azt jelenti, hogy bizonyos falvakban, kistérségekben a romák aránya nő” – nyilatkozta a társadalomkutató, aki elismerte, hogy a vitathatóan többértelmű a kifejezés.
„Lehet, hogy van Borboly szavaiban kétértelműség, és az is lehet, hogy nem szerencsés az elcigányosodás fogalmának a használata. De tény, hogy maga a szegénység etnicizálódik” – egészítette ki mondanivalóját Kiss. A szakértőt arról is kérdeztük, mennyire tartja eredményesnek a Hargita megyei önkormányzat romapolitikáját a két évvel ezelőtti csíkszentkirályi és csíkszentmihályi konfliktusok óta.
„Nem látom a megyét aktív szereplőnek, nem látom, hogy jelentős előrelépés történt volna” – mutatott rá a szociológus, aki hozzátette: a hazai önkormányzatok sikertelensége ezen a területen általános.
Nem tudományos és félrevezető
Tavaly Fosztó László, Magyari Nándor László és Koreck Mária mutatott be terjedelmes tanulmányt a székelyföldi roma–magyar konfliktusokról. Magyari Nándor László az ÚMSZ-nek úgy nyilatkozott: a helyi etnikai konfliktusokat is figyelembe véve nem szerencsés kifejezés az elcigányosodás. „Ez a fogalom nemcsak, hogy nem tudományos, de politikailag sem korrekt, ráadásul félrevezető” – cáfolta kollégája érveit a kolozsvári társadalomkutató, aki hangsúlyozta: szakmai körökben a „demográfiai stressz” kifejezést tartják elfogadhatónak.
„Ezzel a fogalommal aszimmetrikus demográfiai folyamatokat lehet leírni: például az elöregedő és a jelentős gyereklétszámot magáénak tudó közösségek együttélését. A társadalmi lecsúszást, elszegényedést a gettósodás, illetve a slummosodás kifejezésekkel szokták jellemezni” – figyelmeztetett Magyari, aki úgy véli, ezek a kifejezésekk a faji, etnikai szempontokat is láttatni engedik, mégsincs rasszista, pejoratív, megbélyegző jellegük.
Parászka Boróka
Új Magyar Szó (Bukarest)

Dés város szerelmese
Budapesti levél
Meghalt Huber András, városának, Désnek szerelmese. Soha nem láttam, nem ismertem, csak az újságokban olvastam, hogy rendre jelennek meg komoly munkái. Huber András (Dés, 1942. nov. 11. – Dés, 2011. július17.) tanár, művelődés- és sajtótörténész 1995-ig, betegnyugdíjazásáig tanár, azóta főfoglalkozása az írás volt. Kötetei: Dési Huber István: Levelek a szülőföldre (sajtó alá rendezte, az előszót írta és a jegyzeteket összeállította. Bukarest, 1982), Cédula a virágon (karcolatok, elbeszélések. Garamond Kiadó, Kolozsvár, 1997), Százarcú nagyhatalom. Lapok az erdélyi magyar időszaki sajtó történetéből (Csíkszereda, 1997), Város az időben. Dési helytörténeti séták (Gloria Kiadó, Kolozsvár, 2002), Akikhez a múzsák bekopogtak. Szamos-völgyi írástudók (Stúdium Kiadó, Kolozsvár, 2004), Gyilkos nagy köd (novellák, Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár, 2006), Ház a Domb utcában (Grafycolor Kiadó, Kolozsvár, 2010). Néhány méltatás a szerző munkásságáról: Százarcú nagyhatalom. Sajtótörténet címmel a szerző több évtizedes kutatómunka eredményeként megírta Szilágy, Szolnok-Doboka, Beszterce-Naszód és Torda-Aranyos vármegyék sajtótörténetét a kezdetektől 1944 végéig. Igaz, hogy Erdély egy részéről van szó, de azt a teljesség igényével mutatja be Huber András. (Háromszék, 1998. jan. 16.) * Huber András író Akikhez a múzsák bekopogtak című legújabb könyvében a két Szamos egyesülése vidékének magyarul publikáló írástudóit vette számba. A Dés székhelyű egykori Szolnok-Doboka vármegye határvonala csupán keretet biztosított ahhoz, hogy fölmutassa az itt született jelentős szellemi értéket, mondta. A Magyar Tudományos Akadémia tizenhét hajdani tagjának életútja kapcsolódott az egykori Szolnok-Dobokához. Désen született. Huber András jó ismerője a város hely- és sajtótörténetének. Monografikus jellegű könyvekben adta közre kutatásainak eredményeit. 1997-ben megjelent Százarcú nagyhatalom című munkájában négy egykori jelentős erdélyi vármegye közel másfélszáz időszaki sajtótermé-kének útját tárta fel a kezdetektől 1944 végéig. Szolnok-Doboka vármegyében a XIX. század második felétől 1944 végéig két tucat nyomda volt, ezekben számos magyar nyelvű helyi hírlap és folyóirat készült, Désen például 36. Napjainkban azonban Désen már nincs potenciális magyar olvasóközönség, pedig a számadatokat tekintve még lehetne. 2002-ben megjelent várostörténeti könyve (Város az időben) viszont hat hét alatt elfogyott. Ennek az az oka, hogy Szabó T. Attila professzor 1944-ben közreadott dolgozatától eltekintve, anyanyelvű vonatkozásban nem látott napvilágot egyéb munka. Huber Andrást bántja, hogy Désen a helyi utánpótlás várat magára. (Lukács Éva: Ahány könyv, annyi szelete a létnek. Beszélgetés Huber András íróval. Szabadság, Kolozsvár, 2005. máj. 28.) * Huber András legújabb könyvét, a Ház a Domb utcában című regényét mutatták be a dési római katolikus plébánia dísztermében vasárnap délben. Annak ellenére, hogy ezzel egy időben a kackói felújított református templom felavatása zajlott, a könyvbemutatón szépszámú érdeklődő jelent meg. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul is. Gergely Margit ny. magyartanár fölvázolta a regény mint műfaj, s ezen belül a családregény fejlődését és sajátosságait a kezdetektől napjainkig. Jánossy Sándor, a nemrég Ezüst Gyopár-díjjal kitüntetett ny. tanár Huber András 44 éven átívelő írói, publicisztikai munkásságának felelevenítésével kezdte előadását. Elhangzott: Huber első írása 1966-ban jelent meg az akkori kolozsvári napilapban. Ezt követték különböző időszaki kiadványokban cikksorozatai, karcolatai és elbeszélései, valamint sajtó-, hely- és irodalomtörténeti tanulmányai. Első könyve 1982- ben jelent meg a Kriterionnál, 1989 után kétévenként jelentkezett újabb kötetekkel. A Ház a Domb utcában című családregényét a kolozsvári Grafycolor Kiadó jelentette meg igényes külalakban. Miután Jánossy Sándor néhány részletet is felolvasott a regényből, a házigazda Veres András a következő szavakkal indította érzelemtől sem mentes értékelését: "Megilletődéssel és némi félelemmel kezdtem a regény olvasásához, mivel a könyv majdnem ötszáz oldalas, s bizony az utóbbi időben egyre ritkábban merülünk el hosszabb művekben. Ám hamarosan rájöttem, jelentős munka van a kezemben, vonzó, erdélyi nyelvezettel megírt értékes regény. Négy generáció szereplői szólalnak meg, amit kiemel a bemutatott, máskor meg csak jelzett, történelmi-társadalmi változások következményeként megjelenő érdekes, nemegyszer váratlan családi események sorjázása. A regény cselekményének a linearitását a szerző helyenként ügyesen megtöri, a dőlt betűs beékelések például már-már ellenpontozásként hatnak, s a nemzedékek közötti mindenkori ellentétekre utalnak. Nehéz ezt a könyvet letenni, az ember egyre csak olvasná", magyarázta. Veres András ugyanakkor méltatta a regény tartalmához igen jól igazodó borítót, Lukács Solymossy Éva munkáját is. Ezután az író kifejtette, hogyan született meg a könyv. – A témát mindig alaposan körbe kell járnia a szerzőnek, ismerkedni, barátkozni kell vele, majd hosszabb-rövidebb ideig hordozni. Fárasztó, de izgalmas munka ez, néha egész fejezeteket kell újraírni, vissza-visszatérni a korábbiakra – hangzott el. A kérdésre, hogy mennyire van benne a regényében, Huber András azt felelte: "Annyira, hogy én írtam, ám jómagam csak meghúzódtam az elképzelt családban, és anélkül, hogy tudták volna, a család tagjaival együtt éltem. Fikció vagy valóság? Mikszáth Kálmánt parafrazálva, végül is nem az a fontos, hogy egy regényben a bemutatott események megtörténtek-e, hanem az, hogy megtörténhettek volna..." (Lukács Éva: Huber András könyvével ismerkedtek meg a désiek. Szabadság, Kolozsvár, 2010. jún. 8.)
A kolozsvári lap 2011. augusztus2-i számában olvasható Lászlóffy Csaba verse: Jelenések – Dialógustárs: a Halál Huber András emlékének. Ebből idézek: Fanatikus vagy – hogyha a / kérlelhetetlen blőd megfontoltság az –, / de őrültséget hajszoló soha. / A tények s szavak (küzdeni a látszat, / a feledés ellen / csak mi tudunk)! – a szellem / "tiltva is szabad" eszménye / akárhányszor hanyatlott is a mélybe, / mindig túlélte a szektás terrort.
Az erdélyi krónikások írhatnának bővebben is erről a kiváló emberről. Munkáit nem ismerem, de azok között van, akiket gondolatban a magyarság jó embereinek, őrzőinek tartok.
Számon kell tartani ezeket az embereket!
Udvardy Frigyes. Népújság (Marosvásárhely)