Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2013. február 8.
Autonómia: út, igazság, élet?
Örök dilemma, ami az elmúlt hét vége két fontos eseménye kapcsán újra az asztalra került: vállaljon-e, vállalhat-e politikai szerepet az egyház? Veretes történelmi példák támogatják az igenlők táborát, közelmúltbeli esetek ütnek ugyanakkor rést a pártoló érvelés falán. A lelkész mindig meghatározó személyiség egy közösségben. Akkor is, ha magával ragadó, értéket-mércét megszabó és képviselő személyiség, de akkor is, ha megoszt, ha bomlaszt. A papok politikai szerepvállalása persze ennél jóval bonyolultabb történet.
Egy gyülekezet hitbéli homogenitása ugyanis korántsem jelenti tagjainak ideológiai egyarcúságát. Viszont, ha egy közösség lelkésze politikai nézeteket hirdet a szószékről vagy azon kívül, fennáll a veszély, hogy nem csak híveket szerez magának. Ellenkező esetben viszont megmarad magát csupán igehirdetésre korlátozó papnak, márpedig a rá bízott „bárányok” élete nem csak a templom falai között zajlik.
A közéleti szerepvállalást élete központjába állító Tőkés László szerint az egyház nem lehet semleges a társadalom, a politika kérdéseiben, az egyháznak ma is felelősséggel kell viszonyulnia a rá bízottak jövőjéhez. „Ha az egyház szociális támogatást nyújt híveinek, miért ne nyújthatna erkölcsi, politikai támogatást is?” – fogalmazott szatmárnémeti prédikációjában Tőkés, s nézetét sokan osztják. Az Erdélyi Református Egyházkerület nemrég beiktatott püspöke, Kató Béla viszont ettől eltérő elvet készül életbe ültetni. Nézete szerint a politikai szerepre vállalkozó lelkésznek nem csak fizetett tisztség elfoglalása esetén kell letennie palástját.
Két, egymástól meglehetősen eltérő nézet egy erdélyi magyarhoz hasonló szűk társadalomban – önmagában is vitát fakasztó párhuzamosság. Kialakulását részben az magyarázza, hogy a politikum érdekeinek megfelelően igyekszik többnyire összemosni a politikai formációkkal a civil mozgalmak szintjén megmaradó, a pártosságtól magát minden eszközzel távol tartani igyekvő szervezeteket. A leegyszerűsítő címkék ragasztgatását a szűkös emberanyag is ösztönzi, hiszen valóban több fórumon is felbukkannak ugyanazok az arcok.
Ideális megoldást keresni jó adag naivitást feltételez. Talán az segíthetne, ha igyekszünk jól „láthatóan” megjelölni azokat a célokat, amelynek támogatásában a közösség nagy többsége képes feloldódni. Az autonómia ilyen lehet, még akkor is, ha esetenként politikai kampányszlogenek is szennyezik a környezetét. Talán még a szószékről sem hangzana profán módon: az önrendelkezés az út, az igazság, az élet.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

2013. február 13.
Újabb fekete márciust akarna Tőkés László?
Élesen bírálta Tőkés László európai parlamenti képviselőt tegnapi parlamenti felszólalásában Puiu Haşotti, a Nemzeti Liberális Párt szenátusi frakcióvezetője, aki szerint Tőkés minden lehetőséget kihasznál, hogy „rontsa az Európai Unióban a román nép és Románia hitelét”.
A román politikus az EP-képviselőnek a székely zászló kitűzése ügyében kialakult vita kapcsán kifejtett álláspontját bírálta. Haşotti kifejtette: Tőkés László burkoltan újabb „marosvásárhelyi fekete márciussal” fenyegetőzött. „Gyanítom, az EP-képviselő nagyon szeretné, hogy Románia újból átélje azokat a rettenetes napokat” – mondta Haşotti, aki szerint Tőkés László „élvezettel kapcsolódott be” a zászlóháborúba, és újból bizonyította, hogy „féktelen propagandistája az úgynevezett Székelyföld ábrándos etnikai alapú területi autonómiájának”.
A liberális politikus bírálta Traian Băsescu államfőt és a Demokrata Liberális Pártot, mert szerinte támogatták, hogy Tőkés László korábban az EP alelnöki tisztségét betöltse, Băsescu pedig román állami kitüntetést is adott neki.
Tőkés László múlt csütörtökön kiadott közleményében úgy vélte, Victor Ponta miniszterelnök kormánya a „marosvásárhelyi fekete márciust megelőző magyarellenes rasszista kampányt másolja”. Felszólította Pontát, hogy vessen véget a felfokozott magyarellenes, idegengyűlölő kampánynak, és „ne vezesse ki országát Európából”.
Háromszék
Erdély.ma,

2013. február 14.
Egységes erdélyi fellépés várható a marosvásárhelyi autonómiatüntetésen
Világossá kell tenni, hogy Székelyföld fel nem osztható, és be nem olvasztható, csakis a történelmileg kialakult regionális határai közt autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, ez a lesz a fő üzenete a március tizedikére meghirdetett autonómiatüntetésnek. A kezdeményező Székely Nemzeti Tanács szerint eddig soha nem tapasztalt egységes erdélyi fellépés várható a demonstráción.
Minderről bővebben a Duna Tv székelyföldi stúdiójában Száva Enikő beszélgetett Izsák Balázzsal, az SZNT elnökével.
Izsák Balázs legelőször az általa tett közleményt indokolta meg, miszerint március tizedikén Marosvásárhelyen senki ne akarjon az SZNT céljaitól idegen üzenetet megfogalmazni. Március tizedike egyetlen dologról szólhat: a székelység akaratáról és autonómiatörekvéséről, illetve a tiltakozásról a régió-átalakítás ellen, hangsúlyozta Izsák.
A továbbiakban az SZNT elnöke a Kelemen Hunorral való egyeztető megbeszélésről beszélt. Izsák elmondta: Kelemen szerint azok az RMDSZ-szervezetek, amelyek már jelezték részvételüket a tüntetésen, azok ott lesznek, de a saját személyére vonatokozóan választ nem adott. Izsák Balázs ennek ellenére reméli, hogy végül az RMDSZ is teljes mellszélességgel kiáll az ügy mellett.
Izsák és Kelemen a már benyújtott európai polgári kezdeményezésről is tárgyalt egymással és megegyeztek abban, hogy kölcsönösen támogatják azt. Az SZNT elnöke kifejtette, hogy két különböző kérdésről van szó, mert a nemzeti és nyelvi sajátosságokkal rendelkező régiók ügye az egy kérdés, a nemzeti kisebbségek ügye pedig egy másik kérdés, nem lehet egyazon jogi rendszabályban rendezni ezt a kettőt. Izsák Balázs nem ért egyet Tőkés László azon véleményével, miszerint a két párhuzamos kezdeményezés egymás rovására mehet.
Egyoldalú gesztust tettünk az RMDSZ felé, amikor feltétel nélkül meghívtuk őket, vegyenek részt a kisebbségi kezdeményezésben, mondta Izsák.
A svédországi látogatásáról is beszélt az SZNT elnöke, aki az ottani magyarság segítségét kérte a Székelyföld státusát érintő polgári kezdeményezéssel kapcsolatban. Izsák bizakodó a 13500 svédországi aláírás összegyűjtését illetően.
Végül Izsák Balázs elmondta: nagyon örül annak, hogy Magyarország felvállalta és támogatja a székely szimbólumok szabad használatának ügyét, mert ez legalább annyira fontos, mint a rendszerváltás előtt az anyaország fellépése a falurombolás ellen. A tervezett közigazgatási átszervezés legalább annyira súlyos, és veszélyes az erdélyi magyarság számára, mint annak idején a falurombolás, jelentette ki az SZNT elnöke.
Duna Tv
Erdély.ma

2013. február 15.
Erdélyiségem természetrajza – erdélyi természetem rajza
Orcátlan senkiházik című cikkemben valóban keményen fogalmaztam. Nem rendelésre, nem fizetség ellenében (a bírálóim vajon honnan élnek?), hanem egyedül és saját akaratomból. Mert rendelésre soha semmit nem mondtam, nem írtam, és nem is fogok, a garast pedig – ha nem tűnik nagyképűségnek, netán jobboldali elhajlásnak – az én magyar népem mellett tettem és teszem le mindenkor.
Eredetileg nem akartam reagálni a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöksége január 16-ai, kolozsvári ülése kapcsán írt Orcátlan senkiházik című vezércikkem (Krónika, január 17.,) által kiváltott bíráló véleményekre. Aztán meggondoltam magam, a közvetett és közvetlen megszólítottság okán egyaránt. Nem mosakodni jöttem, annál az egyszerű oknál fogva, hogy nincs miért. Most sincs, de úgy érzem, hogy az engem érintő reagálásoknak vannak olyan elemei, amelyeket nem árt a helyükre tenni.

Szóban forgó cikkemben szándékosan annyira voltam kemény, amennyire felháborító a mindenkori magyar (baloldali, balliberális) kormányoknak – tisztelet a kivételt képező néhány politikusnak – a rólunk, határon inneni magyarokról lemondó, legfeljebb mosolydiplomáciában megtestesülő és a „tízmillió magyar miniszterelnökének tekintem magam” mondattal pontosan rögzített magatartása, nemzetpolitikai hitvallása. Amely ama 2004. decemberi, ellenünk irányuló és megtagadásunkról szóló kampányban csúcsosodott ki, s a jelek szerint nem ér véget. Valaki ki is igazított, hogy szóban forgó cikkemben nem Rákosinál, hanem Kun Bélánál kellett volna kezdenem a felsorolást. Valaki említette a múltkor, hogy a mai magyar kormánykoalíció úgymond kisajátította a nemzetstratégiát.
Azzal együtt, hogy én sem tartom helyénvalónak, ha akármelyik oldal igyekszik ezt a kérdéskört kizárólagosság tárgyává tenni – mert valójában az össztársadalmi konszenzus adja az erőt és a jogosítvány kikezdhetetlenségét –, hozzá kell tennem, hogy a mindenkori magyar bal-balliberális oldalnak éppen elég ideje volt „kisajátítani” az országhatárokon átívelő magyar nemzetpolitikát. A bírálóim pedig mindeközben nem akarják észrevenni ugyanabból a cikkből egy másik mondatom: „Ne kapkodjanak a szívükhöz, mert az oktondi, túlcsepegett másik szél sem megoldás, abból sem kérünk.” Utóbbira is volt példa a történelem során.
Szóval vitatott cikkem karcos hangvételéhez visszatérve: annyira voltam kemény, amennyire durva az, amikor például bennünket, ezredéves léptékben mérhetőn, őshonos, erdélyi, tágabb értelemben véve az anyaország mai határain kívül élő Kárpát-medencei magyarokat magyarul beszélő egyéneknek – tehát sejtek tömegéből álló biológiai lényeknek – neveznek. Vagy az, amikor huszonhárommillió románoznak (és szlovákoznak és szerbeznek és ukránoznak). Vagy legújabban román „anyanyelvünkön” óhajtanak köszönteni, merthogy – „érvelnek” – minden ember olyan nemzetiségű, amilyen az állampolgársága. Ezt a kilencvenes évek első felében Ion Iliescu államelnök is eljátszotta velünk, mondván: amennyiben egy szenegáli Franciaország állampolgára, akkor az francia. (Kíváncsi vagyok, hogy ha azok, akik ezt Magyarországon szintén így gondolják, hirtelen román vagy más állampolgárságot is kapnának, milyen nemzetiségűnek vallanák magukat. Hacsak nem tévesztik össze a Télapót a Gestapóval, mert a nemzetiség, illetve az állampolgárság között legalább akkora a különbség.) Szóval ezek az utóbbi magyar szocialista álláspontadalékok egészen frissek, körülbelül ennyit tehát ama bocsánatkérés őszinteségéről és hiteléről. Közérthetőbben és egyszerűbben: amilyen részükről az adjonisten, olyan részemről a fogadjisten.
Jaj igen, siessek hamar leszögezni: nem azzal van bajom, hogy kommunista vagy szocialista, baloldali vagy szabadelvű, mert az én erdélyiségembe ez gond nélkül belefér, jó helyt van ott. Hanem azzal van gondom: ez a – nagyon kevés kivételtől eltekintve – fájdalmasan sokak által képviselt „magyarul beszélő egyének”, „huszonhárommillió román” felfogás folyamatosan szembejön, és arcul csap. Engem is, téged is, őt is, a velem egyetértőket is, a bírálóimat is, mindnyájunkat. Az én erdélyiségembe EZ nem fér bele. S valahogy csodálkozom egy kicsit, hogy bírálóim a cikkem kapcsán nem ezt, hanem a nyelvük magyar, szívük idegen, magyarul beszélő sejttömegek kifejezéseket emelik ki. (Ágoston Hugó: Az idegenszívűzés természetrajza,
Maszol.ro, 2013. január 25.; Markó Béla: Jön-megy az urna,
Maszol.ro, 2013. január 28.; Erdélyi Magyar Televízió: Sajtóprés, 2013. január 30., ) Begyömöszölve engem a zsidózók, idegengyűlölők, gyűlöletbeszélők klubjába, a gazdához hűséges megmondók társaságába. Ne tegyék, mert minden esetben tévúton járnak!
Persze amikor erdélyi munkások nehéz sorsáról írok riportsorozatot a Háromszékben, illetve a Krónikában, akkor természetesen baloldali vagyok. Amikor a Háromszék hasábjain azt kiáltom, hogy segítsen valaki, mert a kiváló képességű székely magyar Andriska továbbtanulása ellehetetlenül, mivel a szülei munkanélküliek, és még a téli lábbelire sem futja, akkor is baloldali vagyok. Amikor szintén a Háromszék hasábjain segítséget kérek az emberektől: kerülne-e egy-két zsák pityóka a kőhalmi szórványbentlakásban tanuló gyermekeknek, akkor is baloldali vagyok.
És egyben jobboldali is természetesen, hiszen egy magyar református lelkésznek és parányi gyülekezetének a fáradozásai nyomán született meg az a bentlakás és iskolai tagozat, ahol a szórványban élő magyar gyermekek a testi táplálék (ezt otthon is megkapják) mellett az anyanyelvű betűhöz és szellemi táplálékhoz (ezt nem kapják meg otthon) is hozzájutnak, s én melléjük állok. És amikor szintén a Krónika hasábjain kikérem magunknak, hogy Bayer Zsolt ne „hülyerománrendőrözzön”, amikor szégyellem magam, hogy magyarországi fociultrák köpködik, és vízzel locsolják az aradi vasútállomáson várakozókat, vagy amikor a Kolozsváron ágáló magyar gárdistának azt ajánlom, ne hőbörögjön, hanem menjen haza, dolgozzon, vállaljon és neveljen magyar gyermekeket, mert ez a legjobb nemzetpolitika, akkor mi vagyok? Segítek: olyasvalaki, aki az életet, életünket innen, a szülőföldről nézem. Ilyen egyszerű.
Úgyhogy csendesedjetek meg egy kicsit, emberek. Nem lépek én át semmiféle választóvonalat, mert amikor a nyelvük magyar, szívük idegen és a magyarul beszélő sejttömegek kifejezéseket használom, csak a kölcsönt adom vissza, s kizárólag a politikai pászmán, ezen belül is nemzetpolitikai csapáson belül teszem. Abban az értelemben és szomorúságban, hogy Magyarországon, Erdélyben, a Kárpát-medencében, szerte a világon mindenütt vannak ilyen magyarok. Kós Károly enni és kérőzni születetteknek nevezte az ilyeneket annak idején.
Ez nem a Csurka- vagy Bayer-féle megközelítés, de máséval sincs köszönő viszonyban, hanem a sajátom, ha úgy tetszik, a Benkő-féle, abban az akadémikusabb értelmezésben, amelyben – lám! – baloldalt is jónak, megnyugtatónak találnak, és amely kifejezés tartalmi vonzata nemcsak ott, de középen és a jobbszélen is tetten érhető. Olyasfajta értelmezésben (is), mint ahogyan a jó öreg blues-király, Hobo dörmögő hangján 1988. óta a fülembe cseng: „(…) Tudom, hogy szólni kell vagy lépni, / De arcomba robotok néznek, / Nyelvük magyar, szívük idegen, / Nem tagadom le, hogy félek (…)”. Ilyen nyelvük magyar, szívük idegen robotok néztek szembe 2004 decemberében a Duna Televíziónak ama népszavazással kapcsolatos vitaműsorában Duray Miklóssal, Tőkés Lászlóval, Ágoston Andrással, Kovács Miklóssal, RMDSZ-esekkel, RMDSZ-ellenesekkel, erdélyiekkel, felvidékiekkel, kárpátaljaiakkal, őrségiekkel, vajdaságiakkal, balosokkal, jobbosokkal, szabadelvűekkel, hívőkkel, hitetlenekkel, mostani bírálóimmal: Ágoston Hugóval, Farkas Istvánnal, Makkai Jánossal, Markó Bélával, Karácsonyi Zsigmonddal, Szabó Emesével, velem, egyszóval mindnyájunkkal. Hogy érthetőbb legyek: az én erdélyi magyarjaim között is volt, van, és bizonyára lesz magyar nyelvű, de idegen szívű, azaz olyan, akiknek „fajilag”, mai értelemben véve: etnikailag, köze sincs a zsidósághoz.
Nem kertelek, megkérdem tehát: hova tegyem például azokat a magyar szülőket, akik – bár volna számukra más megoldás – román óvodába és iskolába íratják a gyermekeiket, hogy úgymond: könnyebben érvényesüljenek? S hát azokat a magyar embereket, akik fele-fele arányban román–magyar vegyes lakosságú faluban az óvodai és iskolai magyar tagozatok megszüntetését kérték ugyanabból a „megfontolásból”? És hova tegyem azokat a magyar tanfelügyelőket, akik nemrég egy kalotaszegi magyar faluban arról győzködték a magyar szülőket, hogy miért jó, ha az iskolát megszüntetik, és az elemista gyermekeket ingáztatják? A nép zúgolódott, a közfelháborodásnak pedig az vette elejét, hogy a gyűlésen jelen levő román polgármester odaszólt a magyar végrehajtóknak: „Amíg én leszek a polgármester, ebben a faluban nem szűnik meg az iskola.” Pont.
Az iskola azóta is működik, a román polgármestert szépen újraválasztották, az RMDSZ pedig számolhatta a román pártszövetséghez átvándorolt magyar szavazatokat. Szóval: az idegenszívűség nálam – és vélhetően sokak esetében – nem nemzetiségi hovatartozás, hanem felfogás, ha úgy tetszik nemzeti identitástudat kérdése, s hogy ez a jelek szerint Magyarországon „levédett” klisékifejezés mennyire nem zsidózásról szól, azt pont az Erdélyi Magyar Televízió január végi Sajtóprés című műsora igazolta, amikor is a szereplők egyikének sem az kattant be, hogy Orcátlan senkiházik című írásában Benkő zsidózik. Mert bár marháztak, badaroztak, szívátültetéseztek, szemeteztek ama televízió műsorában rólam, de ők sem erre gondoltak.
És a vitatott cikkem nyomán nekem gratulálók sem erre gondoltak, hanem pontosan arra a határon inneni magyar rossz érzésre, amelyet az évtizedekben mérhető mellőzöttség, megtagadottság és ama december 5-e körüli arculcsapás okozott. Úgyhogy itt és most visszautasítok minden olyan „szentenciát”, de még utalást is, miszerint beiratkoztam volna az idegengyűlölők, „a zsidózók klubjába”, és most már ott vagyok! Cseppet sem mellékesen legyen mondva: furcsa televíziós műsor az, amelyben úgy kérnek számon sajtóetikát, hangvételt, miegyebet, hogy az érintett fél nincs jelen, meghívást, de még egy telefonhívást sem kap.
Pedig a korlátlan távközlési eszközök századában volnánk, nem abban a középkorban és nem azokban a diktatúrákban, amikor az eretnekeknek, illetve a kirakatperek vádlottjainak is megadatott, hogy ítészeik elé álljanak a kérdésekre adandó válaszok, netán az utolsó szó okán-jogán. S a műsor hevében ez Karácsonyi Zsigmondnak, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete elnökének sem jut eszébe… Tanulni lehetne abból, hogy még a mostanság bennünket, romániai magyarokat fő műsoridőben pocskondiázó román televíziók is adnak erre, ha másért nem, hát a látszat kedvéért. Ugye, Erdélyi Magyar Televízió, ugye, Sajtóprés?
Bocsánatkérést senki ne követeljen, és ne várjon tőlem tehát, mert nincs, amiért megtennem. Főleg a tartalmatlan bocsánatkérések korában.
Benkő Levente
Népújság (Marosvásárhely),

2013. február 18.
A román kormányfő a Fideszt hibáztatja
A román kormányfő szerint "semmilyen probléma" nincs Románia és Magyarország között, csak a Fidesznek fűződik belpolitikai választási érdeke a székelyzászló-ügyhöz, hiszen azt akarja, hogy minél több szavazatot szerezzen a magyarországi választásokon - derült ki Victor Ponta román miniszterelnök hétfői nyilatkozatából.
A román kormányfő hétfőn nyilatkozott a román parlament épületében. Újságírói kérdésre válaszolva fejtette ki álláspontját, miután több román kormánypárti és ellenzéki politikus javasolta: foglaljon állást a román parlament arról, hogy pénteken kitűzték a székely zászlót a magyar parlament épületére. Ponta szerint a román hatóságok és a romániai magyarság viszonyában sincs gond. "A Fideszt lényegében nem érdekli, mi történik Romániában, az sem, hogy mit tesz vagy nem tesz a romániai magyar közösség, őket az érdekli, hogy szavazatokat nyerjenek a magyarországi választásokon - mondta Ponta.
A kormányfő megismételte korábban kifejtett álláspontját, miszerint Romániának határozottnak, ugyanakkor okosnak kell lennie ebben az ügyben, és nem szabad hagynia magát, hogy provokálják.
Ponta a román ellenzéki Demokrata Liberális Pártot (PDL) is bírálta, szerinte ők "a Fidesz barátai", ezért nekik kellene felvilágosítaniuk a magyar kormányt, hogy "az ilyen jellegű provokációknak nincs semmi közük a XXI. századhoz és az európai eszméhez".
A kormányfő emlékeztetett arra, hogy az Európai Néppárt tagjaként a PDL, illetve Traian Basescu államfő is támogatta korábban a Fidesszel együtt Tőkés László megválasztását az Európai Parlament alelnökévé. "Ne feledjük tehát, hogy mégis kik barátkoznak Románia ellenségeivel" - mondta Victor Ponta.
A kormányfő nem kívánt véleményt nyilvánítani a román parlament esetleges állásfoglalásáról, mint mondta, a törvényhozói testület saját eljárásokkal rendelkezik, ezért ezt a kérdést a parlament fogja megvitatni.
Bukarest, 2013. február 18., hétfő
MTI

Ponta: Orbán Viktor Románia ellensége
Románia ellenségének nevezte hétfőn Victor Ponta kormányfő Orbán Viktor miniszterelnököt és a Fideszt.
A román képviselőház nem kíván reagálni arra, hogy a magyar Országházra kitűztek egy olyan zászlót, amely nem a román jelképrendszer része. Ez az illető országra tartozik – jelentette be Valeriu Zgonea, a bukaresti alsóház elnöke a házbizottság hétfői ülése után. A szociáldemokrata politikus a székely zászló körül dúló vitára utalva közölte, a magyar-román viszonynak nem ez a „legboldogabb időszaka”, de szerinte ez nem jelenti, hogy mélyíteni kell azt az árkot, amelyet egyesek ásni próbálnak a két szomszédos és baráti ország között. Zgonea közölte azt is: kezdeményezte, hogy helyezzék el a bukaresti parlament épülete előtt Románia valamennyi megyéjének zászlaját, beleértve Hargitának és Kovásznának a román hatóságok által jóváhagyott címerével és jelképeivel ellátott hivatalos lobogóját. Zgonea hozzátette: a házbizottság és a frakcióvezetők egyhangú döntést hoztak arról, hogy a képviselőház ne vegyen részt a zászlóvitában. Úgy vélekedett, hogy Titus Corlăţean külügyminiszter „kellőképpen határozott, érett és kiegyensúlyozott” választ adott Budapestnek.
Mint ismeretes, a napokban számos román ellenzéki és kormánypárti politikus kezdeményezte: foglaljon állást a bukaresti parlament azzal kapcsolatban, hogy pénteken kitűzték a székely zászlót a magyar parlament épületére. Puiu Haşotti, a kormányzó liberális párt szenátusi frakcióvezetője hétfőn szorgalmazta, hogy a román törvényhozás szólítsa fel a budapesti Országgyűlést, „hagyjon fel a román állam alapintézményei elleni támadásaival. Haşotti szerint ha a magyar törvényhozás „nem tér jobb belátásra”, szóba kerülhet akár a kétoldalú parlamenti együttműködés befagyasztása is. Eközben Victor Ponta ismét azzal vádolta a Fideszt, hogy belpolitikai és választási érdeke fűződik a székelyzászló-ügy „gerjesztéséhez”, mivel meg akarja szerezni a kettős állampolgársággal rendelkező erdélyi magyarok szavazatát a jövő évi magyarországi választásokon. A miniszterelnök szerint sem a román hatóságok és a romániai magyarság, sem Románia és Magyarország viszonyában nincs gond.
„A Fideszt lényegében nem érdekli, mi történik Romániában, az sem, hogy mit tesz vagy nem tesz a romániai magyar közösség, őket az érdekli, hogy szavazatokat nyerjenek a magyarországi választásokon – hangoztatta Ponta. – A Fidesz romániai barátainak, a jobboldali demokrata-liberálisoknak és Traian Băsescu elnöknek kellene felvilágosítaniuk a magyar kormányt, hogy a provokációknak semmi közük az európai eszméhez. Az Európai Néppárt tagjaként ők támogatták korábban Tőkés László megválasztását az Európai Parlament alelnökévé. Ne feledjük tehát, kik barátkoznak Románia ellenségeivel.”
Ezzel egy időben hétfőn a magyar Országgyűlésben is téma volt a székely zászló ügye. „A mai Európa egyik jelmondata az egység a sokszínűségben szlogen” – hívta fel a figyelmet Kalmár Ferenc András, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) képviselője, hozzáfűzve: Európa lakosságának mintegy 20 százaléka él kisebbségben. A székely zászló kérdéséről szólva úgy fogalmazott: Románia is aláírta a kisebbségek jogait biztosító a nemzetközi egyezményeket, és azok érvényesülését számon is kéri például Szerbián, a román kisebbség védelmében. „A magyarság bárhogy is éljen, nem fogadja el, hogy másodrendű polgára legyen Európának” – fogalmazott a képviselő. Hozzátette, a regionális szimbólumok használata elfogadott Európában; ennek érdekében védeni kell a kisebbségeket, meg kell állítani az asszimilációt, amelynek egyik eszköze az autonómia. Rétvári Bence, a közigazgatási tárca államtitkára üdvözölte, hogy számos magyarországi település tűzte ki a székely zászlót. „Legalább ezer éve azon a földön élnek székely testvéreink, és azon a földön szeretnének boldogulni” – fogalmazott a politikus. Beszámolt arról is, hogy Nyugat-Európában a kisebbségeknek széles körű jogaik vannak, példaként említve a katalánokat, akik szabadon használhatják zászlójukat. Rámutatott: Budapest a viszonosság elvét is kérheti Romániától, hiszen Magyarországon számos jogosítványt kaptak a kisebbségek.
Székelyhon.ro,

2013. február 19.
Bizony gyűlöletbeszéd volt!
A legkevésbé a személyes érintettség okán, inkább erdélyiként tartom fontosnak reagálni Benkő Levente Erdélyiségem természetrajza – erdélyi természetem rajza című írására, amelyben úgymond helyre teszi az Orcátlan senkiházik című Krónika-cikke kapcsán megfogalmazott kritikákat.
Kezdeném mindjárt a végével. A konklúzió megfogalmazása előtt Benkő Levente szakmaiatlansággal vádolja a bírálóit, konkrétan Szabó Emesét, az Erdély TV műsorvezetőjét és a Sajtóprés című műsor 2013. január 30-i meghívottait. Alaptalanul!
Azt írja: „(...) furcsa televíziós műsor az, amelyben úgy kérnek számon sajtóetikát, hangvételt, miegyebet, hogy az érintett fél nincs jelen, meghívást, de még egy telefonhívást sem kap. Pedig a korlátlan távközlési eszközök századában volnánk, nem abban a középkorban és nem azokban a diktatúrákban, amikor az eretnekeknek, illetve a kirakatperek vádlottjainak is megadatott, hogy ítészeik elé álljanak a kérdésekre adandó válaszok, netán az utolsó szó okán-jogán."
Benkő Levente az egyik fontos sajtóetikai elv, az audiatur et altera pars be nem tartását hiányolja, látszólag helyesen. Hallgattassék meg a másik fél is! – mondja az elv. Az ám, de miképpen kifogásolhatja Benkő Levente, hogy nem hallgatták meg a véleményét, amikor éppen a véleményéről mondtak – véleményt? Nem ítéletet, hanem véleményt. A kettőt Benkő Levente sem téveszti össze, gondolom, vagy ha mégis, akkor szándékosan teszi. Vélhetőleg ugyanazért, amiért belekeverte a „kirakatpereket"; értse a nyájas olvasó, hogy itt bizony alaptalan vádaskodás folyik.
Még egy szakmai kérdés. Benkő Levente tévesen használja birtokos személyraggal a vezércikk szót. Így: „vezércikkem". Nem árt tisztázni, hogy a vezércikk nem a szerzőé. A cikkben megfogalmazott vélemény a szerkesztőségé, hiába sugallja Benkő Levente, hogy „nem rendelésre, nem fizetség ellenében (fogalmaztam keményen), hanem egyedül és saját akaratomból".
Visszatérve. A szerző, bár határozottan cáfolja, igenis mosakodik. Elismeri, hogy „keményen" fogalmazott, és azzal védekezik, hogy szándékosan tette, mert „felháborító a mindenkori magyar (baloldali, balliberális) kormányoknak a (...) magatartása, nemzetpolitikai hitvallása". Most tekintsünk el attól, hogy a január 17-i cikkben még azért nevezte „idegen szívű, magyarul beszélő sejttömegnek" a baloldalt, mert „a szavak szintjén is vékonyan, az érdembeli, komoly tettek szintjén pedig soha nem vállalta fel a Magyarország mai határain kívül élő magyarságot." A lényeg a lényeg: emberünk elégedetlen a baloldallal. Annyira, hogy „felhorgad" benne a gyűlöletbeszéd?!
Én nem mennék olyan messze az idegenszívű értelmezésében, mint Ágoston Hugó; biztos vagyok benne, hogy a Krónika legtöbb olvasója sem ment. Abban is biztos vagyok, hogy a legtöbben arra gondoltak a cikket olvasva: a baloldali idegenszívű, tehát nem magyar. Erre egyébként Benkő Levente is célozgat apológiájában: „(...) a garast pedig – ha nem tűnik nagyképűségnek, netán jobboldali elhajlásnak – az én magyar népem mellett tettem és teszem le mindenkor". Értsd: mások nem a magyar nép mellett teszik le a garast.
Másutt azt írja: „erdélyi–romániai magyar sorstársaim újbóli és durva arculcsapásaként veszem az MSZP elnökének erdélyi jelenlétét s vele együtt a nemzetpolitika aktuális kérdéseiről tartott előadását". Majd zárójelben hozzáteszi: „legalább egyszer látnám-hallanám már magyar politikustól ezt a szép szót: időszerű". Értsd: milyen magyar az, aki nem használ olyan szép magyar szavakat, mint az időszerű?
A Krónika tehát nem azzal érdemelte ki a kritikát, mert nem fogadta tárt karokkal az MSZP-t (ahogy azt egy másik Krónika-vezércikk érzékelteti), hanem azért, mert igenis kirekesztő, igenis intoleranciára ösztönöz: „Amúgy semmi gond nem lenne azzal, hogy a Magyar Szocialista Párt valamely tisztségviselője, netán országgyűlési képviselője Erdélybe látogat. (...) Csakhogy..." Értsd: „gond van azzal, ha a Magyar Szocialista Párt valamely tisztségviselője, netán országgyűlési képviselője Erdélybe látogat".
(Egyébként a hivatkozott cikkben hiába tettek erőszakot a magyar nyelven, nem tudták rásütni Magyari Nándorra a bélyegsütést. Erre azért is fontosnak tartom kitérni, mert jó alkalom az összehasonlításra. Hol van ebben az interjúban egyetlen kirekesztő vagy gyűlöletkeltő mondat, szó, kifejezés?)
Egy írás attól válik gyűlöletbeszéddé, hogy gyűlöletet szít. Ezt a feltételt pedig a Benkő Levente írása messzemenően teljesíti. Olyan bélyegeket használ, amelyek semmit sem jelentenek. Nem előzményük nincs, az van bőségesen, hanem tartalmuk nincs. Mint a pörgettyű: a madzagot már régen elrántották, de a giroszkóp még mindig eszeveszetten forog.
Ki tudja például, mivel rontott rá az MSZP a nemzetére? Talán maga Tőkés László sem tudja, aki pedig heti rendszerességgel használja ezeket a kifejezéseket a közleményeiben. Nem beszélve arról, hogy a hazaárulónak, a gazembernek stb. soha nem volt „igazi" tartalma. Több olyan Fidesz-szavazót ismerek, aki nem tudja megmondani, miért áruló, gazember stb. Gyurcsány, de percekig képes sorolni ilyen jelzőket. Benkő Levente cikkében is bőven találni ezekből: gátlástalan, ocsmány, áruló, nemzettagadó, senkiházi orcátlan...
Azért is tartottam fontosnak reagálni, mert akadhat olvasó, aki esetleg azt hiszi, hogy az erdélyiség olyasmi, amiről Benkő Levente értekezik; hogy az erdélyiségbe belefér, amit Benkő Levente megpróbál belefértetni. Holott az Orcátlan senkiházik nem az „erdélyi természet rajza", hanem bizony mindközönségesen gyűlöletbeszéd volt!
Szőcs Levente
Maszol.ro,

Tőkés elméletben sem ért egyet a szórványkitelepítéssel
Tőkés László még elméleti lehetőségként sem ért egyet azzal, hogy a szórványmagyar közösségek számára a helyben maradás ösztönzése helyett a kitelepítés jelentené az alternatívát – jelentette ki a maszol.ro-nak az európai parlamenti képviselő sajtófelelőse.
Demeter Szilárdot kedden annak kapcsán kérdeztük, hogy a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője, Szász Jenő a múlt héten a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán a kisebb létszámú magyar közösségek „kontrollált visszavonulásának" lehetőségéről, a „gyöngyhalász-gondolatról" beszélt.
„Amikor Tőkés László a szülőföldön való megmaradásról beszél, akkor komolyan is gondolja. Az elmúlt két évtizedes tevékenysége és állásfoglalásai is ezt igazolják. Püspökként az egyik első intézkedése is a királyhágómelléki szórványmisszió létrehozása volt" – szögezte le Demeter Szilárd.
Toró T. Tibor megvédte Szász Jenőt
Tőkés László annak az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) a védnöke, amelynek elnöke védelmébe vette Szász Jenőt. A KMKF ülésén szintén jelen lévő Toró T. Tibor a Krónikának azt mondta: az RMDSZ rosszindulatúan magyarázza félre Szász Jenő kijelentéseit, szó sem volt az erdélyi szórvány kitelepítéséről.
„Azt látom, hogy az RMDSZ el nem hangzott mondatokat próbál nagy lelkesedéssel kommentálni, vagy pedig szándékosan félreértették a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökének a nyilatkozatát" – jelentette ki a politikus.
Toró annak ellenére vette védelmébe Szász Jenőt, hogy az intézményvezető a maszol.ro-nak nyilatkozva maga sem tagadta: Budapesten valóban elhangzott az elméleti felvetése a kisebb magyar közösségek „önkéntes területfeladásáról" és „kontrollált visszavonulásáról". Ezt a KMFK ülésén jelenlévők – köztük Márton Árpád képviselő, aki tiltakozásul ki is vonult az ülésről – a szórvány kitelepítésének lehetősegeként értelmezték.
Utóbb a maszol.ro-nak Szász Jenő arról is beszélt, hogy a szórványkollégiumok Székelyföldre költöztetése javítaná a tömbmagyar régió demográfiai mutatóit.
Pásztor Krisztina

2013. február 20.
EMNP-alelnök: vitázni kell a szórványban élők egyéni, önkéntes áttelepüléséről
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke szerint „nem ördögtől való" az a gondolat, hogy a szórványközösségek tagjai, egyéni döntés alapján, Erdélyben maradva, egy tömbmagyar vidéket erősítve máshol telepedjenek le.
Gergely Balázst a maszol.ro portál szerdán szólaltatta meg azzal kapcsolatban, hogy a Kárpátmedencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) pénteki budapesti zárt ülésén Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője a kisebb létszámú Kárpát-medencei magyar közösségek „kontrollált visszavonulásának", „önkéntes területfeladásának" lehetőségéről tett említést.
Gergely Balázs a kolozsvári portálnak leszögezte, hogy semmiképp nem használná a szórványkitelepítés kifejezést. „Én csak arról beszélek: ha a szórványmagyar közösség valamely tagja egyénileg úgy dönt, hogy a saját és az utódai identitását nem tudja megőrizni jelenlegi életterében, akkor segítsük a boldogulását tömbmagyar vidéken" – magyarázta.
Az EMNP alelnöke úgy vélte, hogy a véleményformáló elit az utóbbi 22 évben az őszinte kibeszélés helyett struccpolitikát folytatott ebben a kérdésben. Szerinte nem kellene tabutémának tekinteni a szórványban lakók elköltözésének gondolatát, és társadalmi vitát kellene folytatni erről. A politikus azt is hozzátette, sok kis közösség küzd évtizedek óta a szórványban a megmaradásért, őket megbántani vagy elbátortalanítani nem szabad.
Gergely Balázs hangsúlyozta, hogy ebben a kérdésben nem pártja álláspontját képviseli. Utalt arra, hogy az EMNP védnöke, Tőkés László ezt másképp látja.
A kérdést korábban Tőkés István nyugalmazott teológiai professzor – Tőkés László édesapja, Gergely Balázs nagyapja – vetette fel egy interjúban 2011 áprilisában. Tőkés István úgy vélte, ki kell jelölni Erdélyen belül azt a területet, amelyen a közösség úgy érzi, hogy lehet még magyar életet építeni, és arra kell biztatni a szórványban élőket, hogy költözzenek erre a területre. A nyugalmazott professzor szerint a magyarországi támogatásoknak, gazdasági befektetéseknek is a kijelölt területre kellene irányulniuk.

Interjú Tőkés István nyugalmazott teológiai professzorral
1916. augusztus 8-án született a háromszéki Málnás községben. A kolozsvári Református Teológiai Fakultáson szerez diplomát 1938-ban, majd Németországban és Svájcban képezi magát. Vásárhelyi János püspök hívására tér haza. 1940-től püspöki titkár, 1945-től az Erdélyi Református Egyházkerület egyház-igazgatói, előadói tanácsosa. 1957-ben az egyházkerület generális direktorának, 1974-ben főjegyzőjének választják. 1973 októberétől a kolozsvári protestáns teológián a református újszövetségi exegézis és bibliai teológia professzora. 1983-ban külső nyomásranyugdíjazzák.
– Amikor március 14-én átvette a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, azt mondta, nem tartja dolgának, hogy önmagáról beszéljen. Baj, ha én most mégis Önről faggatnám?
– Én azt gondolom, amit az Úr Jézus Krisztus mondott: „haszontalan szolgák vagyunk, mert amit cselekednünk kellett, azt cselekedtük.” Ezt szívemből mondom.
– Ön 1916. augusztus 8-án született a háromszéki Málnáson, ami akkor még Magyarország keleti peremvidéke volt, de augusztus 27-én következett a román betörés, amely leginkább éppen a Székelyföldet veszélyeztette. Kellett menekülniük?
– Igen. Én akkor háromhetes voltam. A szüleim Kolozsvárra hoztak, itt is kereszteltek meg. Ott található a nevem az alsóvárosi anyakönyvben. A román csapatokat aztán német segítséggel kiűzték Erdélyből. Jól emlékszem, beszédtéma volt a családban, hogy a házunkban egy német tiszt volt elszállásolva. Amikor távozott, levelet hagyott hátra, hogy jól érezte magát, és mindent nagyon köszön.
– Középiskolai tanulmányait Sepsiszentgyörgyön végezte. Milyen szellem uralkodott a 20-as, 30-as években a Székely Mikó Kollégiumban?
– Az egy hagyományos világ volt a maga szigorú rendjével. Szeptemberben bevittek, és ott voltunk karácsonyig, aztán kezdődött megint a tanulás és tartott húsvétig. Közben a családunkkal nem is találkoztunk. Olyan közösségi tudat alakult ki ezekben az években, amit később sem az egyetemi évek alatt, sem a külföldi tanulmányok során nem tapasztaltam. A háromszékiségnek is volt valami különös íze. Sokat tréfálkoztunk, de a tanárainkat tiszteltük, szerettük.
– Mindez a berendezkedő román adminisztráció korában történt.
– Ennek annyi jele volt, hogy a Református Székely Mikó Kollégium nyilvánossági jog nélkül maradt. A kollégium nem adhatott diplomát, az érettségire Brassóba kellett jelentkeznünk. Ott ismeretlen tanárok előtt románul kellett vizsgáznunk. Nem voltak előre megszabott tételek, azt sem tudtuk, hogy mit kérdeznek. De sikerült.
– Lelkészcsaládban született. Természetes volt, hogy folytatja a hagyományokat, és lelkésznek tanul?
– Az biztos, hogy hatással volt rám az, ahogy édesapám a lelkipásztorságot szemlélte. Mehetett volna városra, de ő 40 éven át Málnáson szolgált. Azt mondta, oda rendelte az Úr, és ott maradt. Olyan közösségi élet alakult akkor ki a falvakon, amelynek ma nyomát még Kolozsváron sem látom. Az emberek gyakran emlegették: Trianon utáni világban élünk. Az egyháznak pedig rendkívül fontos szerep jutott a lelkiség kialakításában. A magyarság és az egyház élete valahogy összefonódott. Egyszer Kós Károly mondta nekem: „nézz ide, fiam, én minden vasárnap ott vagyok a templomban, de nehogy azt hidd, hogy olyan fene hívő ember lennék, csak tudom, hogy a református egyház nélkül Erdélyben nincs megmaradás.” Az volt a közszellem, hogy nekünk a népet kell szolgálnunk, és a népet lelkipásztorként lehet a legjobban szolgálni.
– A 30-as évek végén Németországban, majd Svájcban tanult. Megtörténhetett volna, hogy ott éli le az életét, ha nem hívják haza 1940-ben püspöki titkárnak?
– Még csak véletlenül sem merült fel a kint maradás gondolata. A fordítottja annál inkább. Vágytam haza.
– De hát ebben az időben született Makkai Sándor püspök híres levele, hogy nem lehet kisebbségiként élni Erdélyben. A püspök át is telepedett Magyarországra.
– Az egész erdélyi közvéleményt erősen foglalkoztatta Makkai Sándor esete. Mindenki elítélte őt. Az volt a köztudatban, hogy itt kell maradni Erdélyben, és a püspök rosszul teszi, ha elmegy. Az volt az általános nézet, hogy akinek már egy pár holdas földje van, az maradjon, és éljen itt. A falu pedig abban az időben a magyarságnak a termőtalaja volt.
– Ön mégis a városban, Kolozsváron élte le az életét.
– Svájcban tanultam, amikor Vásárhelyi János püspök levélben kérdezett, hogy akarnék-e püspöki titkár lenni. Elfogadtam a felkérést, és a püspöki titkárság ráállított egy pályára. A falusi életre voltam beállítva, a feleségem is gyakran felvetette, hogy nyugodtabb lenne az életünk egy falusi közösségben. Engem azonban megválasztottak ennek-annak, magántanári képesítést, doktorátust szereztem, és jólesett, hogy figyelembe veszik olykor a véleményemet.
– Éppen abban az időszakban dolgozott a református püspökségen, amikor megszilárdult az ateista, kommunista hatalom. Épp az Ön fia, Tőkés László állapította meg a szekusdossziéi áttanulmányozása után, hogy a Ceauşescu-diktatúrában mindkét református püspökség a Szekuritáté fiókintézményeként működött. Hogy élte meg a kommunista hatalom durva beavatkozását?
– Megjelent egy könyvem, amelyben feldolgoztam az erdélyi református egyház életét 1944-től 1989-ig. Ebben is leírtam: az egyháznak és a Szekuritáténak a történetét nem lehet elválasztani. Ez volt életem nagy kérdése, hogy miként lehet megélni a román kommunista világban úgy, hogy ne adjam fel a hitéletemet, a magyarságomat. Egyszer Vásárhelyi János püspökkel Bukarestbe utaztam, és elmondtam neki: a köztudatban az él, hogy ő szinte-szinte árulója a református egyháznak, Márton Áron, a római katolikus püspök viszont a nehéz helyzetben is helytáll. Ő azt mondta: „nézz ide, fiam, nekem püspökként a református lelkészekre és családjukra is tekintettel kell lennem. Márton Áronnak és a lelkészeinek nincsen családja. Ő ezt a felelősséget nem viseli a vállán.” Azt mondta, bárcsak eljönne az az idő, amikor felelősségre vonják a döntései miatt. Úgy vallotta, a romániai egyházi élet az ortodoxok kezében van, és a református egyház úgy maradhat meg, ha azt teszi, amit az ortodox egyház. De kemény küzdelmet is folytatott a vallástanítás ügyében, a könyvtárak, a levéltárak átadása, az iskolák államosítása dolgában. Persze sikertelenül.
– Csak a cölibátuson múlt volna, hogy a Márton Áron vezette római katolikus egyház jobban viselte a gyűrődést?
– Borotvaélen hánykódott az ember, hogy egyfelől a hitének és a magyarságának eleget tegyen, de az állammal se bocsátkozzék reménytelen küzdelembe. 1948-ban a református, a lutheránus és az unitárius püspökök a görögkeletiekkel együtt aláírták az egyezséget az állammal. Márton Áron erre nemet mondott. A katolikus papság sorában az a tudat is erőt adhatott, hogy mögöttük van Márton Áron, a püspök mögött pedig ott áll a római pápa. Hiába nem volt konkordátum a katolikus egyházzal, a pápára mégis tekintettel volt a hatalom. Ezután kell eldönteni, hogy bűnösök voltak-e a református egyház vezetői, vagy megfelelően igazodtak a helyzethez. Az biztos, hogy 1948-tól az állam beavatkozott az egyház életébe, 1960 után pedig Nagy Gyula püspök egyenesen a Szekuritáté embere volt.
– Ön nyolc gyermek édesapja. Milyen körülmények között éltek, amikor a nagycsaládot vállalták?
– Mi a feleségemmel már az esküvőnk előtt úgy tekintettük, azért fogunk megházasodni, hogy gyermekeink legyenek, hogy dolgozzunk a népünkért. Számomra a 127. zsoltár volt az eligazító. „Az anyaméh gyümölcse: jutalom.” Most a gyermekeim, unokáim családjában azt mondják: egyél drágám, vigyázz magadra, nehogy legyengülj. Nálunk az volt a jelszó: annyit egyél, hogy jusson a másiknak is. Voltak idők, amikor csak szilvaízes kenyeret tudtunk adni a gyermekeknek, a nyomorúságos világban küzdeni kellett az életért. A feleségem sokszor mondta, 72 hónapon át volt állapotos, az anyaság volt a foglalkozása. Mégsem volt kérdés, hogy esetleg valamit másképpen kellett volna tenni. Minden gyermekemben megvolt a tisztelet eme magatartás iránt, de a példát egyik sem vitte tovább.
– Kopp Mária magatartás-kutató szerint immár tudományosan is bizonyított: a harmonikus családi viszonyok meghosszabbítják az életet. Benne van István bácsi 95 évében a család?
– Nem a nagycsaládi eszme vezetett. Nem a nagycsalád adott hozzá az élethez, hanem a hit alakította ki a nagycsaládot. A nagycsalád a jutalom volt. Nem győzöm eleget vádolni az egyházat azért, hogy nem képviseli ezt a lelkiséget. Ha pedig az egyház nem képviseli, ugyan ki képviselhetné? Egyszer egy televíziós vitát hallottam erről, és tetszett Csoóri Sándor álláspontja. Leültem, és egy levélben megírtam neki, miként látom az erdélyi demográfiai kérdést. Le is közölte a levelemet a Hitelben.
– Ebben Ön azt is kifejtette: nem lehet megmenteni egész Erdélyt. Szűkíteni kellene a területet, amelyre a magyar intézményeket telepítik, amelyre a magyar tőkeáramlás irányul.
– Igen. A levél megírása óta még határozottabban állítom: nekünk nincs mit keresnünk az egész erdélyi területen. Ki kell jelölni földrajzilag is egy olyan területet, amelyikbe az anyaország mindent belead. Üljenek össze a demográfusok, a filozófusok, a papok, és mondják meg, melyik az a terület, ahol a Székelyföldtől a határig még erdélyi magyar életet lehet építeni. A határokat persze nem lehet megváltoztatni, de el kell érni, hogy ez a terület afféle nyúlványa legyen az anyaországnak. Olyan világot kell ezen a területen kialakítani, ahová Budapestről is szívesen költöznek az emberek, hogy ne csak innen áramoljon oda a lakosság.
– Lemondana erdélyi területekről?
– Én Fogarasról például lemondanék. Azt mondanám az ott élő magyaroknak: nagyon szeretlek benneteket, de költözzetek ide. Ha ott maradtok, ekként foglak tovább szeretni, de ezt az ajtót a felséges úr becsukta. Ahhoz pedig, hogy a gondolat érlelődjék, beszélni kellene róla. Meg kellene nézni, hol vannak a magyar élettér természetes határai. Ki kellene jelölni azt a területet, amelyiken azt mondhatjuk: van magyar jövendő. Most sehol nincs magyar jövendő; még a Székelyföldön sincs. Sepsiszentgyörgyön gyermekkoromban még a macska is magyarul nyávogott. Most, ha jegyet kérek a vasútállomáson, azt mondják: poftiţi. Én megéltem azt az időt, amikor Kolozsvár lakosságának a 80 százaléka magyar volt, most pedig rongyos 18 százalékon vagyunk. László fiamnak is mondtam, de ő leintett, hogy ez egy álom.
– Szokott vele vitázni?
– Három évvel ezelőttig vitatkoztam olykor, de annyira élesen szembekerültünk egymással, hogy felhagytam a vitákkal. Miért vesszek össze a fiammal, ha neki más a véleménye? Azt azonban neki is látnia kell, hogy a mai erdélyi élet a magyarság sorvadásának a világa. És ezt a sorvadást nem akarjuk észrevenni. Akár a saját családomra gondolva is állítom, hogy vígan megyünk tönkre. Hitből kellene élni. Ott nincsen árulás. De sajnos ezt a szellemet az egyházainkban sem látom. A református lelkészek is csak prédikálják, hogy az anyaméh gyümölcse jutalom, aztán fütyülnek rá.
– No persze a sok gyermek sok aggodalmat is jelenthetett. Nem voltak olyan pillanatok például 1989-ben, amikor azt kívánta, László fia ne feszítse tovább a húrt, mert az életét veszélyezteti? Került-e ellentmondásba a szülői féltés annak a tudatával, hogy László igaz ügyet képvisel?
– Lászlót mindenki féltette. Az a gondolat is felmerült a családban, hogy okos dolog-e feszíteni a húrt. A Panoráma-interjú előtt nem gondoltunk arra, hogy bántódása eshet. Azután azonban már arra is kellett gondolni, hogy cudarul fellépnek ellene, hogy esetleg letartóztatják. Őt azonban senki nem vádolta azért, amit tett. Nem mondta senki neki, hogy ne csináld tovább. Én pedig a legkevésbé. Az édesanyja is azt mondta, ha letartóztatják Lászlót, akkor is mellette kell állni. A család részéről minden támogatást megkapott, és lehet, ez is tartotta benne a lelket a nehéz időkben.
– Változott-e az István bácsi szemlélete e hosszú élet során? Bölcsebbnek érzi-e magát most, mint mondjuk 45 éves korában?
– A fontos kérdésekben nem változott az álláspontom, de a mai gondolkodásommal pár kérdésben változna a szemléletem. Ma másképpen látom azt a modus vivendit, amelyet az egyház a kommunista román állammal kialakított. És bizony az egyházon belül nekem is volt beleszólásom a dolgok alakulásába. Én is azt mondtam, hogy élni kell, és ha már a görögkeletiek megegyeztek az állammal, nekünk is bele kell illeszkednünk a rendbe, nem fordíthatjuk a feje tetejére az egész világot. Ma már nem biztos, hogy ezt képviselném.
– Felró magának valamit?
– 1948-ban még nagyon fiatal voltam, és az egyházon belüli befolyásom sem volt túlságosan nagy, de a későbbi időkben biztosan lehetett volna többet vállalni. A mai bölcsességemmel, a mostani eszemmel határozottabban képviselném azt a gondolkodást, amit akkor csak úgy mutyiban képviseltünk. Szókimondóbb lennék, többet vállalnék. Bizony, több lehetőséget lehetett volna találni az igazi ügy képviseletére.
Szerző: Gazda Árpád/Krónika
szatmari-monitor.ro,

Tiltakozó aláírásgyűjtés Szász ellen
A Kárpát-medencei Képviselők Fórumának (KMKF) zárt ajtók mögött tartott pénteki üléséről naponta szivárognak ki információk. Az Országházra ez alkalommal kitűzött székely zászló a magyar-román államközi viszonyt feszítette pattanásig.
Az erdélyi magyar közhangulatot viszont azt háborította fel leginkább, hogy a tavaly ősszel bejelentett Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője, Szász Jenő a nemzetstratégia céljai között a szórványban élő magyarok irányított kitelepítésének gondolatát is felvetette. A tiltakozó aláírásgyűjtés kezdeményezőjét, Magyari Nándor szociológust, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem tanárát kérdeztük.
- Mi elleni tiltakozásképpen indította ezt az aláírásgyűjtést? Az intézetet, az elképzelést vagy a személyt kifogásolja?
- A miért mögött kettős indíték van. Egyfelől úgy gondolom, hogy a szakmai tiltakozás a társadalomtudományos kutatásokért vállalt felelősség része kell hogy legyen. Megértem én sok kolléga hallgatását, hiszen a jelenlegi magyar kormányt valamelyest is ismerve a tiltakozás munkahelyek, kutatói állásokat és erőforrások megvonását vonhatja maga után, és ezért nem kockáztatnak. De meggyőződésem, hogy az a gesztus, amivel a miniszterelnök egy szakmán kívüli, kétes hírnevű, lényegében bukott erdélyi politikust, egyfajta - a társadalomkutatási területet felügyelő - komisszárnak nevezett ki, megalázó a szakmára nézve és nemcsak arra. A miniszterelnök egyszemélyes döntése olyan területet juttatott Szász felügyelete alá, amin egyébként érdemes kutatóintézetek, hiteles és a tudós közösség által elismert kutatók dolgoznak évtizedek óta, nemcsak Magyarországon, de határon túl is. Ráadásul nagyon nehéz anyagi körülmények között. Miközben a felsőoktatásból pénzeket vonnak ki, állásokat szüntetnek meg, egy kalandorra és az általa gründölni próbált áltudományos intézetre, kétes kimenetelű projektjei finanszírozására komoly költségvetési pénzeket fordít a kormányzat. A másik, ennél általánosabb vonatkozás, ami ellen a tiltakozás irányul az a mérhetetlen farizeizmus, vérlázító manipuláció, ami a mai magyar kormány "nemzetpolitikáját illeti", és amiről Szász Jenő - zárt ajtók mögött - szólt az KMKF ülésén. És itt nem csak arra a rossz emlékű és tarthatatlan "ötletre" gondolok, hogy "kontrollált területfeladás", vagy szórványkitelepítés (akár Magyarországra, akár a Székelyföldre), hanem arra is hogy például a könnyített honosítást is a "szülőföldön való megmaradás" eszközeként tüntetik fel. Ha a magyar kormányzat eldöntötte, hogy határonkívüli magyarokkal akarja pótolni a népességhiányt azt tegye nyíltan és átlátható módon, s ne áltasson bennünket a "szülőföldön való boldogulás maszlagjával", igaz hogy lehetőségeink korlátosak, de nem vagyunk hülyegyerekek.
- Mit szeretne elérni: Szász leváltását, az intézet felállításának mellőzését, netalán gyakorlat módosítását? -Nem gondolom, hogy tiltakozásunk cselekvésre, az intézmény felállításának meggondolására, vagy Szász Jenő eltávolítására, és főként nem a nemzetpolitika megváltoztatására, fogja ösztönözni a kormányt. Nincsenek illúzióim. Viszont úgy vélem, hogy fontos megmutatnunk, nem manipulálhatnak demagóg szövegekkel, nem vagyunk megvezethetők sem a kormányzat sem bábja által. Eszünknél vagyunk még és pontosan látjuk, hogy ki és milyen módon próbál megvezetni. Legvérmesebb reményem - amennyiben sokan csatlakoznak az állásfoglaláshoz - az, hogy végre elindul határon kívül és határon belül egy nyilvános vita arról, hogy elfogadható-e az a "nemzetpolitika", mely a szórványmagyarság "feladását" , a kisebbségi magyarok tömeges Magyarországra való telepítését, vagy országhatárokon belüli, békés (netán erőszakos) áttelepítését tűzi ki célul. Számomra ez a politikai törekvés elfogadhatatlan és szemmel láthatóan mind a történeti tapasztalatra épülő józan ész, mind a európai szabványok ezzel ellentétes megoldásokat támogatnak. Meggyőződésem, hogy nagyon sokan egyetértenek velem, a felhívás pedig lehetőséget teremthet, hogy egy ilyen meg nem spórolható nyilvános vitába bekapcsolódjanak.
A cáfolat cáfolata
Vasárnap még cáfolta, hétfőn már elismerte a romániai magyar sajtónak Szász Jenő a Nemzetstratégiai Intézet felkért elnöke, hogy a zárt KMKF ülésen "kontrollált visszavonulás" és az "önkéntes területfoglalás" lehetőségéről beszélt a szórványközösségek megmaradásának alternatívájaként. A politikus azután ismerte el mindezt, miután az ülésről tiltakozásképpen kivonuló RMDSZ-es képviselő, Márton Árpád vállalta a sajtónyilvánosságot az ügyben. Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Toró T. Tibor hétfőn még azt mondta, az RMDSZ rosszindulatúan félreértelmezi Szász szavait, de tegnap Tőkés László sajtótitkára révén közölte: még elméleti lehetőségként sem ért egyet azzal, hogy a szórványmagyar közösségek számára a helyben maradás ösztönzése helyett a kitelepítés jelentené az alternatívát.
Pártelnökként jön Budapestre Ponta
Március 9-én, az MSZP meghívására Budapestre látogat Victor Ponta. A román kormányfő, aki egyben a Bukarestben kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, a magyar szocialisták évértékelő rendezvényére érkezik. Ezt maga jelentette be egy televíziós műsorban, amelyben a székelyzászló-ügy kapcsán kérdezték. Ez alkalommal Ponta hangsúlyozta, nem akar a politikai nyilatkozatok csapdájába esni, mert azzal csak "Orbán Viktor miniszterelnöknek és Németh Zsolt külügyi államtitkárnak szerezne örömet". Egy nappal korábban viszont kemény politikai nyilatkozatot tett a román miniszterelnök, amikor azt mondta, hogy szerinte semmilyen probléma nincs Románia és Magyarország között, csak a Fidesznek fűződik belpolitikai választási érdeke a székelyzászló-ügyhöz. "A Fideszt lényegében nem érdekli, mi történik Romániában, az sem, hogy mit tesz vagy nem tesz a romániai magyar közösség, őket az érdekli, hogy szavazatokat nyerjenek a magyarországi választásokon - mondta
A budapesti látogatás kapcsán a román politikus úgy fogalmazott: "Március 9-én az MSZP meghívására Budapesten leszek, hogy arról beszéljünk: a magyar, a román, a szlovák és a szerb nép között nincs valódi probléma, annál is inkább, mert mindannyian európai polgárok vagyunk. Csak a szélsőséges és demagóg politika - és nem is a Fidesz a legszélsőségesebb, ott van nekik a Jobbik -, valójában az használja ezeket a hamis provokációkat". Információink szerint Victor Ponta nem miniszterelnökként, hanem pártelnökként érkezik hazánkba, programjában más találkozó nem szerepel. Ponta tavaly májustól Románia miniszterelnöke, a decemberi parlamenti választáson a mögötte álló Szociál-Liberális Unió kétharmados többséget szerzett. Orbán Viktor miniszterelnökkel még nem találkozott. A magyar kormányfő 2010-es hivatalba lépése óta csupán tusnádi magánprogramja keretében tárgyalt Traian Basescu államfővel, de Ponta elődjeivel - Emil Boc és Mihai Razvan Ungureanu néppárti miniszterelnökökkel - sem találkozott. Kabinetje a közös kormányülések gyakorlatát megszüntette, a román fél és az RMDSZ többszöri szorgalmazása ellenére. Visszavág a román parlament
Noha több párt is kezdeményezte, hogy a román parlament fogadjon el nyilatkozatot a magyar Országházra kitűzött székely zászló miatt, a törvényhozók elvetették az ötletet. A képviselőház házbizottsága egyhangú, elvi döntést hozott arról, hogy a román parlament elé Románia valamennyi megyéjének zászlaját, így a székely lobogót is kitűzzék. A javaslat Valeriu Zgonea házelnöktől származott, aki így kívánt válaszolni Kövér László magyar házelnöknek. Nem egyszerre tűzik ki a lobogókat (Romániában 41 megye van), hanem naponta más megyéé kerül fel a román nemzeti lobogó mellé. Így két székely zászlót is kitűznek, a Hargita és a Kovászna megyéét. A Magyarországon székelyzászlóként használt lobogó Hargita megye hivatalos zászlója.
Gál Mária / Népszava
A tiltakozás támogatói ezt a facebook oldalt hozták létre.
Tiltakozunk Szász Jenő és intézményének eszméi ellen
ÁLLÁSFOGLALÁS A romániai magyar társadalomkutatók és tudósok értetlenséggel és megdöbbenéssel követik az úgynevezett Nemzetstratégiai Kutatóintézet és kinevezett vezetőjének ténykedését, melyről csak nagyon keveset lehet tudni, de ami tudható, az alapvetően sérti a társadalomkutatók deontológiai érzékenységét és végső soron hitelét rontja.
Nem tartjuk szerencsésnek egy új kisebbségi kutatóintézet létrehozását, a meglevő magyarországi és határontúli kutatóintézetek mellett, vagy inkább fölött, különösen nem, amikor kinevezett vezetőjének, mint volt marginális politikusnak semmi köze nincs a társadalomkutatáshoz: politikai komisszár, aki viszont szokatlanul nagy pénzek fölött rendelkezik és zavaros, nem körvonalazott és tudományos értékkel nem bíró projekteket kezdeményez. Következésképpen, Szász Jenő, mint a legfelsőbb magyarországi politikai vezető pártfogoltja, valójában – akarva akaratlanul – kijelentéseivel, felelőtlen ötletelésével kinevezőjét minősíti, illetve neki a szóvivője. Tevékenysége a tudományos közösség szempontjai szerint nem értékelhető, ezért vele semmiféle közösséget nem vállalhatunk. A sajtóban legutóbb megjelent két megnyilvánulása – a Duna-tv interjú, melyben arról mond ítéletet, hogy a határontúli társadalmakban miről nincs tudás, és a kitelepítés egyfajta „gyöngyhalász-elv” szerinti megvalósításának felvázolt terve, melyet a KMKF ülésén, zárt ajtók mögött, ismertetett –, a szélesebb közönség, a határontúli magyar közvélemény felháborodását is kiváltotta. Javasoljuk, éppen ezért a még ki sem alakított intézet felállításának elnapolását, vezetője visszahívását és a rá szánt költségvetési összegek átirányítását a tudományos kutatóintézetek tevékenységének támogatására, nemcsak az anyaországban, hanem a határon túliak számára is. Meggyőződésünk, hogy tudományos kutatások révén megalapozott nemzetstratégia csak az elismert és legitim intézetek és kutatók munkája eredményeként alakítható ki, a politikai komisszárok, csak rontják mindnyájunk esélyeit.
Magyari Nándor László
Kvár, 2013 február 18.
Mária Gál, Ferenc Gróf, Balint-Pataki József és még további 9 személy kedveli ezt.
Népszava,

2013. február 22.
Válaszlevél Magyarország miniszterelnökének
Tisztelt Orbán Viktor miniszterelnök úr!
Sejtem, nem a véletlen összecsengése lehet, hogy a nekem és feleségemnek (és sok ezer Székelyföldön élő házaspárnak, személynek) címzett levelét kivettem postaládánkból, amikor ez év február 7-én örömmel tértem haza városom, Sepsiszentgyörgy Demokrácia Központjából a csíkszeredai Magyar Konzulátus által kiállított, életem második, magyarul kitöltött születési anyakönyvi kivonatával.
Azért a másodikkal, mert az elsőt az általunk „kicsinek” minősített magyar világban adták szüleim kezébe 1941 szeptemberében, de ezt még emlékbe sem tarthattuk meg, „idejében” elkobozta a visszatérő román hatalom. Az 1946-ban kiadott ideiglenes igazolványon nemcsak az állampolgárságunkat, hanem még nemzetiségünket is románnak tüntetik fel a gyarmatosítók akkori képviselői. Az elmúlt esztendő novemberében kiállított keresztlevelem birtokában izgalommal bontom ki a magyar felségjelvénnyel ékített fehér borítékot, hogy mielőbb elolvashassam az Ön nagyra becsült köszöntőjét magyar állampolgárrá válásunk kapcsán. Köszönöm megtisztelő ránk figyelését több ezer, Székelyföldön élő magyar, azok nevében is, akik kértük vagy visszaigényeltük jogos státusunkat, és rövid időn belül meg is kaptuk, az Ön által vezetett kormánynak köszönhetően! Mi, akik 2007 késő őszén nagy tömegbe gyűlve az unitárius és katolikus templom karéjában Önre és Tőkés László püspökre várakozván meggyőződéssel hittük, hogy „lesz még egyszer ünnep a világon”! És ím, beteljesedett hitünk-akarásunk, és lett olyan kormánya Magyarországnak, mely nem eltaszítja, de magához öleli a Kárpát-medence s a világ még élő, sajnos, csökkenő, de reménykedő magyar nemzetét. A sport nyelvére fordítva a szót: örvendek, hogy az Ön csapatában játszhatom. Én, az öreg jobbhátvéd igyekszem világhírű, válogatott Csatárunknak olyan passzokkal kedvében járni, hogy minél több védhetetlen góllal lyukassza ki ellenfelünk hálóját! Köszönöm a Sorsnak, hogy megadta a lehetőséget Önnel személyesen is találkozni, kezet rázni Egy az ország könyvének dedikálásakor. Bár benne vagyok a korban, örök optimistaként remélem, lesz alkalmam Rengéshullámok című kötetének ajánlására is a közeljövőben. Közelgő, félszázados-jubiláris születésnapjára gondolva, sok ezer székely magyar honfitársam nevében is kívánok erőt, egészséget, hosszú és boldogabb életet családja és az egész magyar érzelmű nemzetem javára, megelégedésére! Nemzet- és országvezetői munkálkodását nagyrabecsülve, értékelve, szívélyes üdvözlettel:
Ferenczy L. Tibor nyugdíjas fémmunkás, publicista
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Szász Jenő „csőlátásától” a szórványstratégiáig
„Nem tudok olyan elképzelést elfogadni, amely a szórvány feladásához vezet, akár Székelyföld irányában, akár más irányba történne a szórvány feladása" – jelentette ki a maszol.ro-nak Kelemen Hunor.
A szövetségi elnökét az RMDSZ álláspontjáról kérdeztük azzal kapcsolatban, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán (KMKF) Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője a szórványban élő magyarok áttelepítésének gondolatát vetette fel.
A politikus szerint ez a paradigmaváltás nagyon veszélyes a Kárpát-medencei magyarságra. „Jó, ha szembesül azzal a társadalom, hogy vannak, akik másképp képzelik el a szülőföldön maradást. Mi úgy gondoljuk, hogy a szórványt erősíteni kell" – mondta Kelemen, hozzátéve, érdemes vitázni erről a kérdésről, de nem túlságosan hosszú ideig, „mert nem szül jó vért".
„Örülök, hogy Toró felébredt"
Mint ismert, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerdán egyeztetést sürgetett az erdélyi magyar politikai és civil szervezetekkel „egy életképes szórványstratégia" kidolgozása érdekében. Toró T. Tiborék felhívására reagálva Kelemen Hunor kijelentette: az RMDSZ-nek van szórványstratégiája, amelyet évek óta épít. „Örülök, hogy felébredt az EMNP elnöke" – jegyezte meg.
Kelemen érvei szerint tucatnál több szórványkollégium építtetett és működtet az RMDSZ, több ezer gyermek magyarul tanulhat, támogatási rendszert dolgoztak ki a szórvány számára, szórványmenedzser-szolgálatot indítottak be. „Olyan eredményeink vannak, amelyek bizonyítják, hogy koherens szórványstratégiával rendelkezünk" – mondta a szövetségi elnök.
Kelemen emlékeztette az EMNP vezetőit: óriási szerepük van abban, hogy Szász Jenő a Nemzetstratégiai Kutatóintézet élére került. „Amikor Szász Jenőt szidják, nem árt eszükbe juttatni: ők kérték Orbán Viktort, hogy az MPP éléről távolítsa el Szász Jenőt. Kérésük teljesült" – fogalmazott a politikus.
Toró előbb védte, majd bírálta Szász Jenőt
Első reakciójában Toró T. Tibor még Szász Jenő védelmére kelt. A Krónika napilapnak hétfőn még azt nyilatkozta, a KMKF ülésén el sem hangzottak az intézményvezetőnek tulajdonított kijelentések. Szerdai állásfoglalásában azonban már bírálta Szász Jenő kijelentéseit. Úgy fogalmazott: „(Szász) ...nézetei erős politikai csőlátásra és tájékozatlanságra vallanak, bizonyítva az egykori erdélyi pártvezér alkalmatlanságát egy ilyen fontos tisztség betöltésére".
Közvetve bírálta Szász kijelentéseit az EMNP védnöke, Tőkés László is. Az európai parlamenti képviselő sajtófelelőse, Demeter Szilárd a maszol.ro-nak kijelentette: Tőkés még elméletben sem értene egyet a szórványkitelepítéssel.
Ezzel szemben EMNP alelnöke, Gergely Balázs a maszol.ro-nak arról beszélt: szerinte "nem ördögtől való" az a gondolat, hogy a szórványközösségek tagjai, egyéni döntés alapján, Erdélyben maradva, egy tömbmagyar vidéket erősítve máshol telepedjenek le.
Erre reagált szerdán Geréd Imre kolozsvári városi tanácsos, aki szórványkörútra invitálta Gergely Balázst, hogy találkozzon olyan emberekkel, lelkészekkel, civilekkel és politikusokkal, „akik gyakran magánéletüket, mindennapjaikat arra áldozzák, hogy minél több magyarnak teremtsék meg a megmaradását a magyar végvárainkban".
A vitához hozzászólt Demeter László Kovászna megyei tanácsos, az Összetartozunk székely-szórvány partnerségi programjának irányítója, aki állásfoglalásában felelőtlennek tartotta Szász Jenő kijelentéseit.
Szász költöztetné a szórványkollégiumokat
Szász Jenőnek a KMKF pénteki budapesti ülésén elhangzott felvetéséről elsőként a maszol.ro számolt be hétfőn. Mint megírtuk, az MPP volt elnöke a zárt ülésén a kisebb létszámú Kárpát-medencei magyar közösségek „kontrollált visszavonulásának", "önkéntes területfeladásának" lehetőségéről tett említést. Szavai hallatán Márton Árpád RMDSZ-es képviselő kivonult a teremből.
Szász utóbb a maszol.ro-nak nyilatkozva pontosította, nem az erdélyi szórványközösségek Magyarországra telepítésére gondolt. Elképzelhetőnek tartotta viszont, hogy Románia Erdélyen túli területeiről, vagy akár a dél-erdélyi Zsil völgyéből "el lehet csalogatni" magyar embereket. Emellett úgy vélekedett, a szórványkollégiumokat Székelyföldre kellene költöztetni.
Cseke Péter Tamás

2013. február 24.
Tőkés: mindannyian a kommunizmus áldozatai vagyunk
A romániai és a jugoszláviai kommunizmus áldozataira emlékeztek az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) péntek esti nagyváradi rendezvényén.
A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából tartott nagyváradi rendezvény két kiemelt előadója, Tőkés László, az EMNT elnöke és európai parlamenti néppárti frakciótársa, a szlovéniai Milan Zver közös nyilatkozatban ítélték el a kommunizmus bűneit. Tőkés felszólalásában kifejtette: mindannyian a kommunizmus áldozatai vagyunk, azok is, akiket nem gyilkoltak meg, vagy nem börtönöztek be, a diktatúra következményei ugyanis túlmutatnak a múlton vagy a jelenen. Az EP-képviselő megdöbbenésének adott hangot annak kapcsán, hogy a Magyar Alkotmánybíróság eltörölte az önkényuralmi jelképek viselésének büntethetőségére vonatkozó paragrafust, ugyanakkor sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a 2006-ban az ’56-os szabadságharc kitörésének évfordulóját ünneplőkkel szemben erőszakosan fellépő rendőri karhatalmi vezetőket nem lehet megbüntetni. Kifejtette: a kommunista örökséggel való küzdelem nemcsak erdélyi, román vagy magyar ügy, hanem egy olyan kelet-közép-európai kérdés, mely összekapcsolja a volt szovjet tagállamok polgárait. Az erdélyi EP-képviselő meggyőződése szerint a múltat be kell vallani, és az elkövetett kommunista bűnöket jóvá kell tenni, enélkül ugyanis nem gyógyulnak be a sebek.
Milan Zver néppárti képviselő úgy fogalmazott: Európának kötelessége szembenézni múltjával, máskülönben esélye sincs a tartós békére. „A mi generációnk felelőssége Európát megkímélni egy újabb totalitárius rendszertől” – mutatott rá a szlovén EP-képviselő. A törékeny demokráciák megvédése kapcsán kifejtette: aggasztó, hogy lassult a volt kommunista országok modernizációs folyamata, és csökkent a demokráciába vetett bizalom is.
1947. február 25-én tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták el a Szovjetunióba a magyarországi Független Kisgazdapárt akkori főtitkárát, Kovács Bélát. Az ő emlékének adózva kiáltotta ki a magyar kormány ezt a napot a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává.
Székelyhon.ro

2013. február 25.
Victor Ponta: Tőkés László románellenes érdekeket képvisel
Victor Ponta miniszterelnök szerint Tőkés László a románellenes érdekeket képviseli, és azok pénzelik őt, akik Románia lejáratásában érdekeltek.
Ponta újságírói kérdésre válaszolva reagált hétfőn az európai parlamenti képviselő aznapi nyilatkozatára. Tőkés László azt mondta: Nicolae Ceausescu nagylelkűbb volt mint Victor Ponta, mert lehetővé tett egyfajta autonómiát a magyarok számára, míg a miniszterelnök elzárkózik egy különálló székelyföldi régió létrehozásától.
Ponta a székelyföldi régió témájára nem tért ki, csak bírálója személyéről fejtette ki véleményét.
„Örülök Tőkés úr támadásainak, mert ő a Románia ellen irányuló idegen érdekeket képviseli már húsz éve. Akkor ijedtem volna meg, ha dicsért volna" – jelentette ki Ponta.
Úgy vélekedett, idegen érdekek szolgálatát bizonyítja az, hogy Tőkés László „rendszeresen támadja" Romániát és a romániai magyarság legitim képviselőit.
„Tőkés László horthysta nyelvezetet használ. De szeretném leszögezni, hogy a romániai magyar kisebbség rendkívül fontos, ugyanazoknak a jogoknak örvend, mint a románság, és egyedüli legitim képviselője a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, hiszen rájuk szavaztak. Tőkés úr pártjára senki sem szavazott, legfeljebb Budapest" – mondta Victor Ponta.

Tőkés: a magyarellenesség a posztkommunista visszarendeződés megnyilvánulása
A posztkommunista visszarendeződés egyik aggasztó megnyilvánulása a Romániában felerősödött magyarellenesség – vélekedett Tőkés László európai parlamenti (EP-) képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke az MTI-hez hétfőn eljuttatott nyilatkozatában.
A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából kiadott nyilatkozatban Tőkés László úgy értékelte, hogy Romániában folytatódik a Ceausescu-korszakra emlékeztetető asszimilációs politika, valamint a „verbális magyarellenes agresszió" a román médiában. Szintén a visszarendeződés jelének nevezte azt, hogy Victor Ponta miniszterelnök az ország belügyének tekinti a kisebbségi kérdést.
Az EP-képviselő szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Szocialista Párt (MSZP) „tudatosan vagy jóhiszeműségből" asszisztál ehhez a román többségi politikához. Az EP-képviselő hétfőn egy nagyváradi sajtótájékoztatón is kifejtette, hogy a Ponta-kormányzatot a kommunista örökség továbbvivőjének tartja.
„Nicolae Ceausescu nagylelkűbb volt mint Victor Ponta, mert lehetővé tett egyfajta autonómiát a magyarok számára, míg a kormányfő elzárkózik egy különálló székelyföldi régió létrehozásától" – mondta Tőkés László hétfői sajtóértekezletén a Mediafax hírügynökség beszámolója szerint.

Magyarellenes kormányzat hét pontban
Hét pontban összegezte a jelenlegi román kormány magyarellenes megnyilvánulásait Tőkés László EP-képviselő hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemezti Tanács elnöke, Ep-képviselő hétfői sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy huszonnégy évvel a rendszerváltás után felerősödő posztkommunista visszarendeződés tapasztalható Romániában. A restaurtáció káros jelenségei közül Tőkés László kiemelte a felerősödő kisebbség-, illetve magyarellenességet, az ország közigazgatási-regionális átszervezésének tervét, mely szerinte a Trianont követő, és a nacionálkommunista asszimilációs-homogenizációs politika folytatása; a magyar autonómia-törekvések antidemokratikus megbélyegzését és elutasítását; a zászlóháború néven elhíresült, a székely zászló betiltására törekvő román kormányzati politikát; a kisebbségi kérdések romániai belügyének tekintett doktrináját; az erdélyi magyar felsőoktatás korlátozását és az erélyi magyar személyiségek kulturális örökségünkből való kizárásának a gyakorlatát. Tőkés László elmondta, a Ponta kormánynak csak a magyar közösség elleni intézkedéseit sorolta fel, noha számos olyan döntése volt a jelenlegi román kormánynak, melyek az ország teljes lakosságát negatívan érintik. Tőkés László aggasztónak nevezte, hogy egyes magyar politikai erők – az RMDSZ és a Magyar Szocialista Párt – tudatosan vagy jóhiszeműségből asszisztálnak ehhez a többségi politikához, és felszólította az említett politikai tömörülések képviselőit, hogy ha már nem tudnak segíteni az említett jogfosztások ügyében, akkor legalább ne akadályozzák ezek megoldását.
Pap István
erdon.ro,

2013. február 26.
Éles szóváltás Tőkés és Ponta között
A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából kiadott nyilatkozatban Tőkés László úgy értékelte, hogy Romániában folytatódik a Ceauşescu-korszakra emlékeztető asszimilációs politika, valamint a „verbális magyarellenes agresszió” a román médiában. Szintén a visszarendeződés jelének nevezte azt, hogy Victor Ponta miniszterelnök az ország belügyének tekinti a kisebbségi kérdést. Az EP-képviselő szerint az RMDSZ és a Magyar Szocialista Párt (MSZP) „tudatosan vagy jóhiszeműségből” asszisztál ehhez a román többségi politikához. Az EP-képviselő hétfőn egy nagyváradi sajtótájékoztatón is kifejtette, hogy a Ponta-kormányzatot a kommunista örökség továbbvivőjének tartja.
„Nicolae Ceauşescu nagylelkűbb volt, mint Victor Ponta, mert lehetővé tett egyfajta autonómiát a magyarok számára, míg a kormányfő elzárkózik egy különálló székelyföldi régió létrehozásától” – mondta Tőkés László hétfői sajtóértekezletén a Mediafax hírügynökség beszámolója szerint. Victor Ponta miniszterelnök szerint Tőkés László a románellenes érdekeket képviseli, és azok pénzelik őt, akik Románia lejáratásában érdekeltek.
„Örülök Tőkés úr támadásainak, mert ő a Románia ellen irányuló idegen érdekeket képviseli már húsz éve. Akkor ijedtem volna meg, ha dicsért volna” – jelentette ki Ponta. Úgy vélekedett, idegen érdekek szolgálatát bizonyítja az, hogy Tőkés László „rendszeresen támadja” Romániát és a romániai magyarság legitim képviselőit.
„Tőkés László horthysta nyelvezetet használ. De szeretném leszögezni, hogy a romániai magyar kisebbség rendkívül fontos, ugyanazoknak a jogoknak örvend, mint a románság, és egyedüli legitim képviselője az RMDSZ, hiszen rájuk szavaztak. Tőkés úr pártjára senki sem szavazott, legfeljebb Budapest” – mondta Victor Ponta.
Szabadság (Kolozsvár),

Tőkés: Ceauşescu is jobb volt Pontánál
Kemény hangvételű nyilatkozatháború robbant ki Tőkés László európai parlamenti képviselő és Victor Ponta kormányfő között. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából tartott tegnapi nagyváradi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, még Nicolae Ceauşescu kommunista diktátor is „nagyvonalúbb” volt a magyarokkal Pontához képest, mert rezsimje idején egyfajta autonómiát biztosított a magyaroknak, míg a jelenlegi bukaresti hatalom a Székelyföld létét sem ismeri el, és elzárkózik egy különálló székelyföldi régió létrehozásától. Az EP-képviselő a posztkommunista visszarendeződés egyik aggasztó megnyilvánulásának nevezte a Romániában felerősödött magyarellenességet. Reakciójában a miniszterelnök románellenesnek nevezte Tőkést.
Tőkés László úgy vélekedett, Bukarest folytatja a Ceauşescu-korszakra emlékeztető asszimilációs politikát, valamint a „verbális magyarellenes agressziót”, továbbá szerinte az RMDSZ és a Magyar Szocialista Párt „tudatosan vagy jóhiszeműségből” asszisztál ehhez a román többségi politikához. „Románia közigazgatási-regionális átszervezésének – Ceauşescu korszakára emlékeztető – tervét a magyar nemzeti közösség, illetve Székelyföld rovására, a Trianont követő és a nacionálkommunista asszimilációs-homogenizációs politika folytatásaképpen kívánják végrehajtani. Miközben antidemokratikusan visszautasítja és megbélyegzi a magyar autonómiatörekvéseket, Bukarest ellenséges propaganda-hadjáratot folytat Székelyföld és más magyar vidékek területi, illetve a romániai magyar közösség kulturális önrendelkezése lejáratására” – jelentette ki Tőkés. Az EMNT elnöke hozzátette, a székely zászlók szabad használata elleni „szimbolikus agresszió”, a zászlóháború azokra a kommunista időkre emlékeztet, amikor nemzeti jelképeink – például a magyar himnusz éneklése – szigorú tilalom alá estek.
Tőkés felrótta a román balliberális hatalomnak, hogy „felmelegíti a be nem avatkozás Ceauşescu-doktrínáját”, amikor a romániai kisebbségi kérdést, illetve a magyar közösség kérdését állami „belügyként” kezeli. Ugyanakkor ide sorolta azt is, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen uralkodó törvénytelen és magyarellenes állapot fenntartásával a Ponta-kormány korlátozza a magyar felsőoktatást, továbbá a kommunista kultúrpolitikát idéző gyakorlatnak nevezte Wass Albert és Nyírő József íróknak a kulturális örökségünkből való kizárását. A Szociálliberális Unióval (USL) kötött, természetellenes titkos paktum arra enged következtetni, hogy az RMDSZ március 10-i, marosvásárhelyi autonómia-tüntetésünkről való távolmaradása mögött hasonló háttéralkuk, illetve – a nemzeti érdekeinket figyelmen kívül hagyó – pártérdekek húzódnak meg. Egyenesen fájdalmas, hogy miközben a román miniszterelnök „ellenségnek” kiáltja ki Orbán Viktor kormányfőt, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a „cinikus bukaresti és budapesti politikusok” közé sorolja a Fidesz vezetőit, a román utódkommunista párt elnökét, Victor Pontát viszont „nagyon korrektnek, nyitottnak és fogékonynak minősíti” – fogalmazott Tőkés, hozzátéve: Ponta küszöbön álló, budapesti látogatásával és „barátjával”, Mesterházy Attila MSZP-elnökkel való találkozójával máris a Kárpát-medencei Szocialista Internacionálé körvonalazódik.
Az EP-képviselő tegnap bejelentette azt is: rágalmazásért bepereli a bukaresti Antena 3 hírtévét, amelynek egyik műsorvezetője nemrég a legnagyobb, még élő románellenes politikusnak nevezte.
Az Antena 3 hangnemében reagált tegnap Victor Ponta is, aki szerint az erdélyi magyar politikus „az elmúlt húsz évben Románia ellenségeinek érdekeit képviselte”. „Tőkés horthysta nyelvezetet használ. Monica Macovei demokrata-liberális EP-képviselőhöz hasonlóan őt is olyan idegen érdekeltségek pénzelik, amelyek instabil országgá akarják tenni Romániát. Megijednék, ha Macovei vagy Tőkés szépeket mondana rólam” – jelentette ki tegnap újságíróknak a miniszterelnök. Ponta úgy vélekedett, a romániai magyarság ugyanolyan jogokkal rendelkezik, mint a többségi lakosság. Hozzátette: az erdélyi magyarság egyetlen legitim képviselője az RMDSZ, mivel a közösség tagjai a szövetségre szavaztak, míg szerinte „Tőkés pártjára nem voksolt senki, legfeljebb Budapest”.
Ponta kijelentésére Monica Macovei úgy reagált: Románia kormányfői közül legutóbb Constantin Dăscălescu, Ceauşescu miniszterelnöke beszélt „külföldi ügynökségekről”. „Ponta nem tesz mást, mint magáévá teszi az öreg Szekuritáte doktrínáját, miszerint Romániát ostromlott várként kell védelmezni az őt körülvevő félelmetes ellenségektől” – fogalmazott a PDL-s EP-képviselő.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),

Az önkényuralmi jelképek ellen (A kommunizmus áldozatainak napja)
Addig, amíg egy olyan ember is él Magyarországon, akit a diktatúra jelképét viselők hurcoltak el vagy kínoztak meg, az ilyen jelképek tiltásának feloldása nem időszerű, és szemben áll mindazzal, amit az alaptörvény emberi méltóságként határoz meg. Orbán Viktor ezt tegnap, a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapján mondta a rákoskeresztúri új köztemetőben, ahol felavatták a nemzeti emlékhelyet jelölő emlékoszlopot. Mint ismeretes, a magyar alkotmánybíróság nemrég megsemmisítette az önkényuralmi jelképek használatát tiltó büntető törvénykönyvi rendelkezést.
A magyar kormányfő beszédében hangsúlyozta: egy olyan korszak küszöbén állunk, amikor különösen fontossá válik az emlékezés és az emlékezet, ami nélkül nem létezhet sem család, sem közösség, sem nemzet. „Fossz meg valakit a múltjától, és azt tehetsz vele, amit akarsz!” – fogalmazott. Emlékeznünk kell arra – folytatta –, hogy a 20. század volt az emberiség történetének talán legvéresebb évszázada, amelynek két szörnyű ideológiájához, a nácizmushoz és a kommunizmushoz milliók megkínzása, megnyomorítása és elpusztítása kötődik. Orbán Viktor felidézte, 1990 előtt a rákoskeresztúri új köztemető 298-as, 300-as és 301-es parcellája a nemzeti összetartozás és a kommunizmus elleni tiltakozás szimbolikus helyszínévé vált. Szavai szerint ma egy olyan országot kell építeni, ahol senkit sem lehet hátrányosan megkülönböztetni neme, származása, vallása, politikai nézete, nemzeti vagy nyelvi hovatartozása miatt. Boross Péter volt miniszterelnök, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság vezetője az ünnepségen elmondott köszöntőjében kiemelte, az emlékoszlop állításának célja, hogy a jövő generációk is minden évben fejet hajtsanak az itt nyugvó hősi halottak emléke előtt, és ne feledkezzenek el arról, hogy ők az életüket áldozták a hazáért. A köztemető 300-as parcellájában felavatott emlékoszlopon olvasható felirat szerint a sírkert 298-as, 300-as és 301-es parcellája nemzeti emlékhely, ahol az 1945 és 1956 után törvénytelen perekben, hamis vádak alapján elítéltek és kivégzettek földi maradványai nyugszanak. Ez a hely továbbá a kommunista elnyomás elleni tiltakozások szimbolikus tere, 1990 előtt a fennálló hatalommal szembeni, 1956 emlékét idéző néma tüntetések színhelye – áll az emlékoszlopon, amelyet egykori politikai üldözöttek, valamint a pártok, önkormányzatok, egyházak és a honvédség képviselőinek jelenlétében lepleztek le.
Az emléknapon számos helyszínen különböző rendezvényeket tartottak. Este csendes mécsesgyújtással emlékeztek a Lánchíd budai hídfőjénél az Országgyűlés, a kormány, a fővárosi önkormányzat és a kerületek képviselői, valamint civilek. A Terror Háza múzeumnál rendhagyó tárlatvezetést szerveztek a diplomáciai testületek képviselőinek. A kormány bejelentette: a kommunizmus áldozatainak járó juttatást megduplázzák.
Nagyváradon is emlékeztek
A romániai és a jugoszláviai kommunizmus áldozataira emlékeztek az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) péntek esti nagyváradi rendezvényén. A két kiemelt előadó, Tőkés László, az EMNT elnöke és európai parlamenti néppárti frakciótársa, a szlovéniai Milan Zver közös nyilatkozatban ítélte el a kommunizmus bűneit. Leszögezték: továbbra is elkötelezettek az iránt, hogy a totalitárius kommunista rezsim ideje alatt deportáltak, üldözöttek, megkínzottak és meggyilkoltak emlékét felidézzék, a múltban elkövetett rémtetteket kivizsgálják, a bűnöket jóvátegyék. A nyilatkozat aláírói – mindketten az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának védnökei – arra buzdították az Európai Unió intézményeit, hogy működjenek együtt a platformot alkotó intézményekkel, amelyek a totalitárius rendszerek bűneinek kutatását tűzték ki célul. Tőkés László tegnapi sajtótájékoztatóján Antal János, az EP-képviselő külügyi tanácsosa emlékeztetett: a temesvári népfelkelés első áldozata Újvárossy Ernő volt, akit 1989 szeptemberében a városszéli erdőben találtak holtan. Szólt Sas Kálmán érmihályfalvi református lelkipásztorról is, akit szintén gyanús körülmények között likvidáltak, temetési helye mind a mai napig ismeretlen. Tőkés László elmondta: ha jogi úton nem sikerül tisztázni a két áldozat ügyét, a politika eszközével fognak élni; jövőre lesz Sas Kálmán születésének 110. évfordulója, ezért kezdeményezik a volt érmihályfalvi lelkipásztor földi maradványainak felkutatását és a leszármazottak óhaja szerinti eltemetését.

Ráduly Róbert sms-ben válaszolt Duşának
"Mircea Duşa büdös gyenge lehet történelemből, ha ilyesmiket mond" – jelentette ki kedden a maszol.ro-nak Ráduly Róbert Kálmán a szociáldemokrata védelmi miniszter kijelentéseiről. Duşa azt mondta kedden, hogy a hitleri Németország korát idézik a polgármesternek az a nyilatkozata, miszerint "a magyar nyelv ismerete nem diszkriminatív, hanem kötelező Csíkszeredában".
Mint ismert, az elöljáró ezt az álláspontját hétfőn fogalmazta meg, amikor egy hatalmas székely zászlót húztak fel Csíkszereda központjában egy EMNP-s helyi tanácsos kezdeményezésére. A polgármester kijelentését megtoldotta azzal, hogy „a prefektustól a román rádiók és televíziók tudósítóiig mindenkinek ismernie kell anyanyelvünket, aki a székelyek adójából él”.
Ráduly Róbert a maszol.ro-nak elmondta, küldött is a miniszternek egy sms-t, melyben azt írta: úgy látszik, egyesek megzavarodnak, amint miniszteri szék kerül alájuk. „Azért mondom, hogy Duşa büdös gyenge lehetett történelemből, mert ha a történelmi párhuzamot vonunk, akkor a székelyek jelenlegi helyzete sokkal inkább a hitleri Németországban élő zsidók helyzetéhez hasonlít, semmint a németekéhez" – fogalmazott az RMDSZ-es polgármester.
Az elöljáró úgy látja, hogy az ilyen miniszteri kijelentésekhez hasonló nyilatkozatok jelentik a Szociáldemokrata Párt (PSD) újabb keletű retorikáját. "Nemrég Tőkés Lászlóval kapcsolatban tettek hasonló kijelentéseket" – emlékeztetett Ráduly a miniszterelnök korábbi állásfoglalására.
Antonescu: Ráduly kérése abszurd
A csíkszeredai polgármester hétfői kijelentéseinek nagy visszhangja volt a román sajtóban. A kormánypárti politikusok közül kedden nem csak Mircea Duşa ítélte el a szavait, hanem Crin Antonescu is. A szenátus liberális elnöke azt mondta: abszurd lenne, ha köteleznék a román állampolgárokat arra, hogy megtanuljanak egy olyan nyelvet, amely nem hivatalos nyelve a román államnak.
A politikus egy sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: Romániában az egyedüli hivatalos nyelv a román, ezért ezt a nyelvet kell kötelezően ismernie mindenkinek. Antonescu szerint sok román tud jól vagy kevésbé jól magyarul, de ez természetes folyamat, nem lehet erre kötelezni senkit.
Horváth-Szekeres István

2013. február 27.
Vesztett az RMOGYKE az orvosi egyetemi chartaperben
Az egyesület fellebbez
Vesztett a Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület abban a közigazgatási perben, amelynek célja a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem chartájának módosítása a tanügyi törvény anyanyelvi oktatásra vonatkozó szakasza szellemében. Az egyesület jogi képviseletét ellátó dr. Kincses Előd kijelentette: fellebbezni fognak a megyei törvényszék döntése ellen, és tiltakozott az egyetem magyar professzorait ért sorozatos zaklatások miatt. Kincses Előd tegnapi sajtótájékoztatóján kijelentette, Tőkés László európai parlamenti képviselő megbízásából az Antena 3 tévéadó egyik műsorvezetője, a műsor egyik meghívottja, illetve a televízió tulajdonosa ellen indít kártérítési pert személyi jogok megsértése miatt.
Dr. Kincses Előd ügyvéd a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) nevében 2011 novemberében közigazgatási pert indított a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ellen, kérve a Maros Megyei Törvényszéket, hogy állapítsa meg az egyetemen a szenátusi választások semmisségét, arra hivatkozva, hogy a választások időpontjában az egyetem nem rendelkezett a Tanügyminisztérium által jóváhagyott, törvényes chartával. "A cél az volt, hogy végül kidolgozzanak egy szabályos chartát, az oktatási törvény 135-ös, a multikulturális egyetemekre és az anyanyelvi oktatásra vonatkozó szakasza szerint. Amikor a pert indítottuk, kértük az összes magyar politikai erő támogatását. Felkérésemre Markó Béla, aki akkor miniszterelnök-helyettesként az oktatásért felelt, nem válaszolt, Kelemen Hunor úgyszintén nem. Az EMNT, EMNP és MPP is felsorakoztak a RMOGYKE mellett, utólag az RMDSZ is jobb belátásra tért, beléptek a perbe velünk. A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség saját nevében lépett be a perbe. Az egyetem megkérdőjelezte a perbe lépők jogosultságát, illetve a felperes perképességét, valamint azt firtatta, hogy milyen érdeke lenne a charta törvényesítésében. A Maros Megyei Törvényszék 2013. január 21-én tárgyalta érdemben a pert, majd egy hónapnyi (!) fontolgatás után, február 18-án elutasította a keresetet és a beavatkozásokat" – nyilatkozta tegnapi sajtótájékoztatóján dr. Kincses Előd. Hozzátette, az ítéletet megfellebbezik, amint az indoklást megkapják, a fellebbezés során pedig felhasználják a MOGYE rektorának, dr. Leonard Azamfireinek a Korrupcióellenes Ügyészségen (DNA) tett nyilatkozatait, amelyekben elismerte, hogy a szenátust 2012 februárjában törvénytelenül választották meg, hiszen nem létezett egy, a Tanügyminisztérium által jóváhagyott charta, mindebből pedig következik az összes későbbi döntés semmissége. "Szeretnénk elérni, hogy a »megfojtott« magyar tagozat újra életre keljen. A 2011. évi új tanügyi törvény 135-ös szakasza sok jogosítványt ad a három multikulturális egyetemnek. Míg a Babeş–Bolyain és a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen sikerült a törvény szellemében elfogadni a chartát, a MOGYE-n nem, a magyar tagozaton az egyetemisták jelenleg is magyarul hallgatják az előadásokat, a gyakorlat pedig románul van, ami egy skizofrén állapot. A román nyelvet nem az orvosi egyetemen kell megtanulni, hanem a középiskolában, a MOGYE nem filológiai egyetem" – közölte Kincses.
Zaklatják a MOGYE magyar tanerőit
Az ügyvéd sajnálatosnak nevezte, hogy az egyetem vezetősége megpróbálja megfélemlíteni azokat a magyar tanerőket, akik azért küzdenek, hogy a chartában érvényesüljön a tanügyi törvény 135-ös szakasza. "Brassai Attila professzort, aki az Európai Parlament kisebbségi bizottságát tájékoztatta azokról a törvénytelenségekről, amelyeket Daniel Funeriu tanügyi miniszter követett el, és ismertette a MOGYE helyzetét, valamint a chartapert, illojalitással vádolták meg. A bírságot semmissé nyilvánította a törvényszék, ám a MOGYE fellebbezett, és továbbra is zaklatja dr. Brassai Attilát, akit önplágiumért is szankcionáltak amiatt, hogy rangos angol folyóiratokban angol nyelven megjelentetett dolgozata magyar nyelven is megjelent magyarországi, impaktfaktor minősítéssel azonban nem rendelkező tudományos kiadványban, amiből azonban semmi előnye nem származott professzori előléptetése során. Ez ellen is panaszt nyújtunk be a bíróságon. A MOGYE vezetése azoknak a professzoroknak a szankcionálását is elérte, akik dr. Szabó Béla professzort elkísérték Budapestre, arra az ünnepségre, amelyen Szabó Béla kitüntetést vett át a magyar államfőtől, Schmitt Páltól, ám aláírták a jelenléti ívet és fizetést vettek fel a szóban forgó időszakra. A Korrupcióellenes Ügyészség nem kezdeményezett bűnügyi eljárást, de 300 lejre bírságolta meg a szóban forgó hét egyetemi tanerőt. "A magyar államelnök általi kitüntetés emeli az egyetem presztízsét, ezt elfelejteni látszik a MOGYE vezetése. Kérdezem én, ha történetesen Sarkozy francia államfő tüntette volna ki a professzorokat, akkor is feljelentést tettek volna?" – tette fel a szónoki kérdést Kincses Előd.
Harmincezer lejes erkölcsi kártérítés Tőkés Lászlónak
Az Antena 3 La ordinea zilei című műsorában elhangzottak miatt indít kártérítési pert Tőkés László, akit Kincses Előd ügyvéd képvisel. Kincses elmondta, a február 8-i, Dana Grecu által moderált műsorban Radu Tudor politikai elemző Tőkés Lászlót a legnagyobb élő románellenes embernek nevezte. "Ezt a sértő kijelentést Dana Grecu tolerálta. Tőkés László személyiségi jogainak és emberi méltóságának megsértése miatt indít pert, és erkölcsi kártérítés címen 30.000 lejt kért egyetemlegesen Radu Tudortól, aki e nyilatkozatot tette, Dana Grecu moderátortól, mert szó nélkül hagyta, valamint az Intact Media Gruptól. Azt a Tőkés Lászlót illették e sértő szavakkal, aki kockára tette az életét a kommunista diktatúra megdöntéséért, akit Románia legrangosabb érdemrendjével tüntettek ki, és aki ugyanakkor a Székelyföld autonómiájáért harcol. Egy demokratikus országban elfogadott az ellenvélemény, lehet harcolni ilyen jogokért. Nem hiszem, hogy azok, akik a monarchia visszaállításáért harcolnak, románellenesek lennének" – jelentette ki Kincses Előd, hozzátéve, a kártérítésként kért összeget Tőkés László jótékonysági célokra fordítja.
"Nincs zászlóverseny!"
Kincses Előd újságírói kérdésre válaszolva kijelentette, részt vesz a március 10-i marosvásárhelyi autonómiatüntetésen, amely szerinte – ha nem hoznak be más helységekből leitatott, elkábított románokat – békésen zajlik le. Az RMDSZ elzárkózását és Markó Béla volt RMDSZ-elnök kijelentéseit, miszerint nem ért egyet az autonómiatüntetéssel, Kincses azzal magyarázza, hogy a szövetség igyekszik minél hamarabb kormányra kerülni, hiszen "az USL bárkája recseg-ropog". Ami Markó Bélának a magyar és a székely zászlóval kapcsolatos kijelentéseit illeti, Kincses szerint nem zászlóversenyről van szó, nem az a kérdés, hogy melyik van az első vagy a második helyen. "A magyar zászló magyar, a székely zászló székely. Nincs ellentmondás" – közölte az ügyvéd.
Antalfi Imola

Bepereli Tőkés az Antena3 két újságíróját
Bepereli Tőkés László európai parlamenti (EP) képviselő az Antena3 hírtelevízió két újságíróját, Dana Grecut és Radu Tudort – jelentette be tegnap Kincses Előd, az EP-képviselő ügyvédje.
Kincses szerint egy február 8-i adásban Tudor „a legnagyobb élő románellenes személynek” nevezte Tőkést. Kincses szerint ezt a kijelentést szó nélkül hagyta Dana Grecu műsorvezető, s ezáltal megsértették az audiovizuális média működését szabályozó törvény 40. paragrafusát. Kincses jelezte, hogy ezért a hitelrontó kijelentésért megbízta őt Tőkés László, hogy a nevében nyújtson be bírósági keresetet. Az ügyvéd szerint ezt a héten meg is teszi a bukaresti I. kerületi bíróságán. A politikus 30 ezer lej kártérítést követel a két újságírótól, valamint az Antena 3 televíziót működtető Intact Media Grouptól. Kincses szerint egy demokratikus országban joga van bárkinek az autonómiáért vagy az alkotmány megváltoztatásáért küzdenie, hiszen ha nem lenne joga, akkor például a monarchia bevezetése mellett érvelőket is „románellenesnek” kellene minősítenünk – érvelt az ügyvéd.

2013. február 28.
Erőre kaphat a magyar oktatás Marosvásárhelyen?
A Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület ugyan elveszítette a marosvásárhelyi orvosi egyetem diszkriminatív chartájához kapcsolódó pert, de fellebbeznek a döntés ellen.
Pert vesztett a marosvásárhelyi orvosi egyetem diszkriminatív chartáját nehezményező Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület. A per célja az volt, hogy újra életre keltse a megfojtott magyar tagozatot – mondta a Kossuth Rádiónak Kincses Előd ügyvéd. Kifejtette: a kétharmados román többséggel rendelkező szenátus bármit megtehet, és meg is tesz azért, hogy a magyar oktatás ne tudjon erőre kapni.
Az új tanügyi törvény ugyan sok jogosítványt ad a multikulturális egyetemek számára, Marosvásárhelyen azonban a fogadkozások ellenére továbbra is ott tartanak, hogy az elméletet magyarul oktatják, de a gyakorlat továbbra is román nyelven történik – tette hozzá.
Az ügyvéd kiemelte: azt szerették volna elérni, hogy állapítsák meg a szenátusi választások érvénytelenségét. „Az mindenesetre tény, hogy a bíró a döntésen egy hónapig gondolkodott, ami azt támasztja alá, hogy nagyon billegett a helyzet”, az viszont biztos, hogy fellebeznek – jegyezte meg Kincses Előd. Sajtótájékoztatóján azt is hangsúlyozta, hogy továbbra is megfélemlítik a magyar oktatókat. Példaként említette, hogy amikor Szabó Béla professzor a magyar köztársasági elnökhöz utazott átvenni egy kitüntetést, a vele tartó tanügyi kádereket 300 lejes adminisztrációs büntetéssel sújtotta a Román Antikorrupciós Ügyészség, miután egy névtelen feljelentés nyomán vizsgálat indult ellenük. Kincses Előd arról is beszélt, hogy Tőkés László megbízásából kártérítési pert indítottak a magyarellenes uszításairól hírhedt Antena 3 nevű román csatorna ellen, miután február 8-án egy újságíró Tőkés Lászlót a jelenleg élő legnagyobb románellenes embernek nevezte. A kereslet 90 százalékban elkészült, és a napokban be is nyújtják, a 30 ezer lejes erkölcsi kártérítést pedig jótékony célra fordítaná a politikus – hangzott el a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában. Kossuth Rádió, Határok nélkül

Tőkés: Szász személyének megítélése kedvezőtlen
Tőkés László szerint a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) nem vállalt felelősséget a Nemzetstratégiai Kutatóintézetért azzal, hogy a testület február 15-i állásfoglalásában üdvözölte az intézet létrehozását. Szerinte az intézetért egyedül a magyar kormány felelős.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke tegnapi nyilatkozatában „igencsak kérdésesnek” minősítette azt a tényt, hogy a KMKF februári ülésének állásfoglalásába a Szász Jenő által vezetett Nemzetstratégiai Kutatóintézet létrehozásának üdvözlése is bekerült. Az európai parlamenti képviselő emlékeztetett arra, hogy az állásfoglalás eme kitételét a KMKF több tagja is kifogásolta. Ennek ellenére a támogató üdvözlés bekerült a dokumentumba.
Az EMNT elnöke azt is felidézte, hogy az Országházban tartott KMKF-ülésen a kibocsátott ülésrendtől eltérően Szász Jenő már kezdettől fogva helyet foglalt az elnökségi asztalnál. Leszögezi továbbá, hogy a KMKF-et alkotó szervezetek véleménye sem a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, még kevésbé pedig kinevezett elnökének a személye tekintetében nem kedvező. Tőkés László nyomatékosította, a nemzetpolitika sokszereplős, konszenzust igénylő ügy. „A Nemzetstratégiai Kutatóintézettel kapcsolatos döntések nélkülözték ennek a követelménynek a teljesülését. Ezért senki más, hanem csak a döntéshozók hordozzák a felelősséget. Csak remélni lehet, hogy a kormány döntése eléri célját” – állapította meg nyilatkozatában Tőkés László.

2013. március 1.
Európának szegezett kisebbségvédelmi és autonómiakérés
Ez idáig süket fülekre talált Bukarestben a romániai magyarság közösségi jogainak elismerése. A teljes gőzzel beindított régiósítás – amely részben a magyarlakta területek beolvasztását célozza – arra készteti az erdélyi magyar közélet vezetőit, hogy nemzetközi fórumokon keressék a megoldást. Az európai polgári kezdeményezést több erdélyi szervezet is felkarolta.
Az erdélyi magyarság jogos követeléseivel szemben némi megértést tanúsító demokrata-liberális kormányzat bukása óta új fejezet kezdődött a magyarság életében. A szociálliberális kormánykoalíció ismétlődő magyarellenes támadásokba lendül. Idénre a Székelyföld és Észak-Erdély magyarlakta régióinak beolvasztását tervezik az önkényesen megrajzolt 8 közigazgatási régióba. Ennek előjátékaként a kormány székelyföldi prefektusai frontális támadást indítottak a székely zászló ellen, a kialakult nemzetközi vitában saját magyar nemzetiségű állampolgárai ellen sorakozott fel a román politika.
A magyarellenes fejlemények felerősítették az erdélyi magyar politika önrendelkezési törekvéseit. Világossá vált: az erdélyi magyarság számára nem terem sok babér Bukarestben. Egyetértés alakult ki abban, hogy törekvéseinket mihamarabb uniós fórumok elé kell vinni, hiszen kényszerítő eszközök nélkül a román hatalom nem hajlandó érdemben foglalkozni követeléseinkkel. Ehhez jó időben érkezett az Európai Parlament és az Európa Tanács két évvel ezelőtt elfogadott rendelete az európai polgári kezdeményezés intézményéről, amely 2012 áprilisától vált alkalmazhatóvá. A lehetőséggel élve az erdélyi magyar politikai pártok és civil szervezetek egy beadvány helyett két kezdeményezést készítenek elő.
A lekoppintott javaslat
Idén nyújtaná be polgári kezdeményezését az Európai Bizottsághoz az RMDSZ és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). Az RMDSZ Minority Safe Pack nevű csomagjával uniós kisebbségi keretszabályozás elfogadtatását kéri, az SZNT a sajátos regionális vagy nemzeti identitású közösségek önrendelkezési jogának ügyében szorgalmaz új uniós jogszabályt. A két tervezet már induláskor vitákat keltett. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke szerint Erdélyben elsőként Szilágyi Zsolt, a néppárt kül- és nemzetpolitikai kabinetjének vezetője hívta fel a figyelmet a polgári kezdeményezés lehetőségeire. A közös Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács – néppárti munkacsoport Erdélyben elsőként kezdett el kidolgozni egy átfogó kisebbségvédelmi stratégiát, amihez a magyar EU-elnökség alatt elfogadott európai romastratégia adott támpontokat. A Székelyföld területi autonómiáját prioritásként kezelő SZNT-szakértők ennél többet akartak, és a nemzeti régiók felzárkózási esélyegyenlősége felől közelítettek a kérdéshez. Toró szerint az RMDSZ gyakorlatilag lekoppintotta a Kárpát-medencei Autonómia Tanács (KMAT) tavalyi ülésén bemutatott EMNT–néppárti kezdeményezést: nem lévén saját elképzelése, a néppárt javaslatában látta a megoldást, kivitelezéséhez az Európai Népcsoportok Föderatív Uniójának (FUEN) segítségét ígérte. Tőkés László egyeztetést szorgalmazott, arra kérve a feleket, hogy egyetlen közös polgári kezdeményezést vállaljanak fel, amely mögé egységesen sorakozik fel az erdélyi magyar közélet. Toró szerint a felkérésnek csak a néppárt tett eleget, amikor saját elképzelését háttérbe szorítva folyamatosan kereste az egyeztetés lehetőségét. Az SZNT haladt a maga útján, az RMDSZ pedig „kölcsönvéve” a néppárti kezdeményezést, kis módosításokkal sajátjaként igyekszik azt „eladni”.
„Látva az egyeztetések kudarcát, a KMAT elnöke, Tőkés László – a menteni a menthetőt elve alapján – egymás elképzeléseinek támogatására szólította fel a feleket, jelezve azonban, hogy akkor vesznek bennünket komolyan, ha egységes elképzeléssel jelentkezünk. Míg az SZNT-vel sikerült konstruktív párbeszédet kialakítani, az RMDSZ elzárkózott minden tárgyalástól, és FUEN-tagságát kihasználva kész tények elé állított mindenkit, amikor megállapodást írt alá a FUEN és a Dél-tiroli Néppárt vezetője egy jól hangzó, de kidolgozatlan kisebbségvédelmi csomag (Minority Safe Pack) beterjesztéséről” – összegzi a történteket Toró T. Tibor.
Egymástól független kezdeményezések
Az SZNT elnöke, Izsák Balázs az Erdélyi Naplónak elmondta: az Európai Bizottság elé benyújtandó dokumentumokat 2012-ben véglegesítették. A kitűzött célt „lefordították” a közösségi jog nyelvére, így a kezdeményezés megnevezése: Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért. „Elindítottuk a honlapot magyar, angol és német nyelven, készül a katalán, a spanyol és a lengyel változat, ezen keresztül körülbelül ezer önkéntest toboroztunk az aláírásgyűjtéshez az unió 18 tagállamából. Stratégiai partnereket találtunk Dél-Tirolban, Baszkföldön, Katalóniában, Walesben. A tervezet bejegyzésére csak a kezdeményező polgári bizottság létrejötte után kerülhet sor, amelynek megalakítása folyamatban van. Az év első felében terjesztenénk be a polgári kérelmet, de ez nemcsak rajtunk múlik” – fogalmazott Izsák, aki szerint mind az SZNT, mind az RMDSZ tervezete támogatható. „A Kelemen Hunorral folytatott megbeszélésen kiderült, hogy egymástól független kezdeményezésekben gondolkodunk, hiszen a regionális és a kisebbségvédelmi megközelítés két külön szakpolitikai, uniós hatásköri területet jelent. Megállapodtunk egymás javaslatának kölcsönös támogatásában is” – mondotta Izsák.
Keretegyezmény lehetne?
Sógor Csaba, az RMDSZ európai parlamenti képviselője szerint egy ilyen horderejű polgári tervezetet csak egy FUEN- léptékű kisebbségvédelmi civil szervezet képes tető alá hozni, amelynek 60 országban vannak tagjai, köztük az Unió tagországaiban. Az európai polgári kezdeményezés már megmozgatta az Unió civil szervezeteit, hiszen amióta tavaly zöld utat engedtek ennek, több mint tíz beadvány érkezett az Európai Bizottsághoz. Az RMDSZ által felvállalt, az európai kisebbségek szervezetei által támogatott kisebbségvédelmi csomag végleges változatát a kidolgozó szakértői csoport májusban mutatja be Kolozsváron, ezt követően terjesztik az Európai Bizottság elé, jelezte Sógor, aki azonban óva int a túlzott reményektől. Az EU érzékenyebbé vált ugyan a kisebbségi kérdések iránt is, az RMDSZ politikus szerint azonban az áttörő nyitásra még várni kell. A FUEN kezdeményezése az unió hiányzó kisebbségvédelmi keretegyezményének kidolgozását és elfogadását célozza. Sógor szerint több akadálya is van annak, hogy a kisebbségi kérdés egységes feldolgozása a roma jelentéshez hasonló kezdeményezéssé váljon. Egyrészt az európai kisebbségek egy része nem ért egyet vele, hiszen a katalánok, a baszkok hallani sem akarnak a kisebbségi népcsoportba való besorolásról, másrészt a bevándorló közösségek egyre hangsúlyosabb jogkövetelései miatt az EU is idegenkedik a témafelvetéstől. Sógor abban látja az előrelépés esélyét, hogy az egymillió aláírással megtámogatott kezdeményezés már akkora súllyal kerül az Unió asztalára, hogy azt bajosan seperhetnék le.
Március 10.: a Székely Szabadság Napja
Székelyföld területi autonómiájáért nagyszabású megmozdulást szervez március 10-én Marosvásárhelyen a Székely Nemzeti Tanács. A szervezésben és a mozgósításban részt vesz az Erdélyi Magyar Néppárt és az EMNT, valamint a Magyar Polgári Párt is. Az RMDSZ vezetői az elmúlt hétvégén bejelentették: nem vesznek részt a tüntetésen, és nem támogatják az SZNT kezdeményezését, hogy március 10-e a székely szabadság napja legyen. Információink szerint ettől függetlenül több területi RMDSZ-szervezet is bejelentette, hogy tagsága megjelenik Marosvásárhelyen. Izsák Balázs közleményben szögezte le: a véleménykülönbségek ellenére folytatni kívánják azt a párbeszédet, amelyet Kelemen Hunor szövetségi elnökkel, Borboly Csaba Hargita megyei, Tamás Sándor Kovászna megyei elnökkel kezdeményeztek a Székely Szabadság Napjára készülve.
A polgári kezdeményezés kerete
Az európai polgári kezdeményezés intézményét a Lisszaboni szerződés kötötte ki első ízben, majd a rendeletet elfogadta az Európai Parlament és az Európa Tanács. A Mensura Transylvanica politikai elemzőcsoport tájékoztatása szerint kezdeményezést olyan polgári bizottság szervezhet, amely legalább hét tagjának, az Unió hét különböző tagállamában lakóhellyel rendelkező személyből kell állnia. A kezdeményezést az EU hét vagy több tagállamából legalább egymillió uniós polgárnak kell támogatnia úgynevezett támogató nyilatkozatok formájában. Aszervezőknek kérelmezniük kell a kezdeményezés nyilvántartásba vételét az Unió valamelyik hivatalos nyelvén, a bejegyzett kérelemre az Európai Bizottságnak két hónapon belül válaszolnia kell. Elutasíthatja a kérelem bejegyzését, ha fennáll a következő helyzetek valamelyike: a) a polgári bizottság összetétele nem felel meg a szabályokban előírtaknak; b) a kért jogi aktusra irányuló javaslat benyújtása kívül esik a bizottság hatáskörén; c) visszaélésszerű, komolytalan vagy zaklató jellegű; d) ellentétes az uniós értékekkel. A támogató nyilatkozatok ellenőrzését és igazolását az egyes országok illetékes hatóságai végzik el.
Mindezek után a kezdeményezők érdemi vizsgálatra és döntésre nyújthatják be kezdeményezésüket a bizottsághoz, amelynek 3 hónap áll a rendelkezésére, hogy eldöntse, hogyan kíván eljárni az ügyben. A bizottság három lehetőség közül választhat: a) új jogszabályt javasol; b) hatástanulmányt készíttet; c) nem hoz intézkedést. Ha új jogszabályt javasol, azt az EU kormányai (az Európai Unió tanácsa) és az Európai Parlament elé kell terjesztenie. Amennyiben úgy dönt, hogy nem hoz semmilyen intézkedést a polgári kezdeményezés nyomán, azt is egyértelműen indokolnia kell. Az általa készített, a kezdeményezés tartalmára vonatkozó politikai elemzés ellen fellebbezésnek helye nincs.
Makkay József

Integrációban gondolkodnak a reformátusok
Beszélgetés Csűry István királyhágómelléki püspökkel
Közel két évtizedes időszak után történt váltás a Királyhágómelléki Református Egyházkerület élén. A három éve megválasztott új püspök, Csűry István újraértelmezte az egyház és a politika kapcsolatát, és gazdasági nyitást tervez.
– Két éven át megbízott, 2010-től pedig választott püspökként viszi tovább Tőkés László örökségét. Hogyan tekint vissza az elmúlt esztendőkre?
– Amikor átvettem elődömtől a püspöki stafétát, úgy döntöttem, megőrzöm és támogatom mindazt, ami bennünket előre visz, és ott javítok, ahol erre szükség mutatkozik. Az egyháznak a Partiumban is kiemelt szerepe van, hiszen a többi felekezettel együtt keresztény hitben és nemzeti elköteleződésben fogja össze az itt élő embereket. A nemzeti identitást elsősorban a történelmi magyar egyházak hordozzák: így volt ez régen, és így van ez ma is. – A királyhágómelléki egyházkerület a rendszerváltás óta hangsúlyosan nemzeti elkötelezettségű irányt követ. Elődjének a magyarországi és az erdélyi politika felé tett közéleti nyitása új megvilágításba helyezte az egyház és a világ kapcsolatát. Ön mennyire ért egyet ezzel az irányvonallal? – Az egyházkerület nemzetpolitikai elkötelezettsége nem változott. Nekünk is meg kellett fogalmazni azt a kérdést, hogy kire számíthatunk? Magyarországi viszonylatban ez egyértelmű: azokra, akik fel merik vállalni a nemzeti-keresztény oldalt és értékrendet. A Jóisten ajándékaként a 2010-es választások nyomán a nemzeti és keresztény elkötelezettségű Fidesz–KNDP- koalíció alkothatott kormányt. A református egyház ehhez a politikai vonalhoz áll legközelebb. Ezt akkor is nyíltan vállaljuk, ha emiatt mind belülről, mind kívülről kritikák érnek. Idehaza bonyolultabb a helyzet: az erdélyi magyarságnak három politikai pártja van, és ez a megosztottság a helyi közösségekben is jelentkezik. A gyülekezetben a lelkipásztornak, az egyházmegyében az esperesnek és az egyházkerületben a püspöknek kell olyan integratív személynek lennie, aki át tudja hidalni a politikai egyensúlytalanságot, és ezzel egyféle kiegyensúlyozó, békéltető szerepet tölt be. – Sikerülhet-e a lelkésznek semlegesnek maradnia egy politikától átszőtt világban? – Ha a lelkész egyik vagy másik párt mellett cövekel le, skatulyába zárja magát, és ezzel a stigmával eltaszítja a többi párt híveit. Sokak számára bántó módon kijelentettem, hogy az egyháznak a politikai csoportosulások fölé kell helyeznie magát. Pártállástól függetlenül csak így tudjuk integrálni híveinket. Világos, hogy minden gyülekezetben együtt vannak a pártok hívei és a párton kívüliek. A különböző politikai meggyőződésű emberek számára az egyházban egyetlen integrációs pont létezik, és ez Jézus Krisztus. Ebben találkozik a református a katolikussal és a baptistával. Ez az a közös pont, amelyben megoldást találhatunk arra a szerencsétlen állapotunkra, amelyben ma az erdélyi magyarság vergődik. Az egyháznak kell legyen politikai pászmája, de az nem lehet pártpolitika!
– Az elmúlt időszakban Nyugat-Európában és Amerikában járt. Milyenek az ottani tapasztalatai? – Az egyház egyre több helyen veszít teret. Németországban döbbentem rá, hogy milyen félelmetesen visszaesett a gyülekezetekben jegyzett keresztények száma. Nehéz erre elfogadható magyarázatot találni. Szerintem nem a keresztény elvekkel vagy a Krisztushoz fűződő viszonnyal van baj, inkább az egyházzal mint intézménnyel lazult fel a mindennapi ember kapcsolata. Nagy probléma, hogy Nyugat-Európa is gyors iramban szegényedik: nem a húsz évvel ezelőtti nagy, életerős gyülekezetek fogadják az erdélyi lelkipásztort. Szűkebb pátriánkról szólva Németországban, Svájcban és Kanadában is elmondtam: számomra az egyház elsődlegesen a Krisztust szerető emberrel való közösséget jelenti. A legeldugottabb szórványban is a nemzetben gondolkodás és az összetartozás helye, ott is, ahol ma már csak két-három magyar ember él. Jó volt megtapasztalni, hogy változatlan a nyugati magyarok empátiája az erdélyi magyarság iránt. Erdélyt egyféle csodálat övezi, amelyet a legnehezebb kommunista időszakot átélő magyar közösségek megmaradása táplál. A sokasodó anyagi gondok azonban a nyugati gyülekezetek mozgásterét is beszűkítették, eddigi anyagi támogatásuk jelentősen csökkent. – Az elmúlt húsz évben mindkét egyházkerületben sokat romlott a templomlátogatók aránya. Mi is „felzárkózunk” Nyugathoz?
– A nyilvántartásban szereplő reformátusok tíz százalékát alig meghaladó templomba járók aránya még mindig jobb, mint a magyarországi, és nagyságrenddel nagyobb a nyugatinál, de ez a szám bennünket nem boldogít. Az egyházban már elkezdődött az útkeresés: új recepteket, új metódusokat próbálunk kidolgozni, hogy hallassuk szavunkat. Azt szorgalmazzuk, hogy lelkipásztoraink a szűk teológiai pászmán túl nyissanak a világra, igehirdetéseikben az élet megannyi aktuális problémájára reflektáljanak. Püspöki munkámban arra törekszem, hogy a lelkipásztorok hangsúlyosabb tájékozódását segítsem elő a világban. A lelkésznek sok mindent föl kell vállalnia gyülekezetében. Szükség van az igére alapozó lelkigondozói munkájára, ugyanakkor a szociális gondokkal küszködő, nyomorúságban levő embereknek is lelki támaszt kell nyújtania. Az ige szavával kell válaszolnia a társadalmi problémákra. Fontos, hogy a lelkipásztor állandó kapcsolatban álljon az emberekkel. A gyülekezetek nem egyformák, és nemcsak a tömbreformátus és a szórványvidékek közösségei különböznek egymástól. A Szilágyságban például ma is ünnep az istentisztelet, többen járnak templomba, mint más vidékeken. Vannak helyek, ahol a templomba járás hagyománya emlék maradt. Igaz, itt mindig van valami a háttérben. Van, ahol az egyházi szolgálat döcög, de sokkal inkább az elszegényedés és a nehezedő kisebbségi lét rombolja az embereket. Emiatt haragszanak Istenre, ennél fogva a templomára is. Nekünk világos üzenetünk kell legyen: ne Istenre haragudjunk, inkább őt keressük a bajban. A Bibliában mindenki megtalálhatja a megfelelő válaszokat, ebben segít az egyház! – Van-e már foganatja ennek a nyitásnak?
– Ha a templomban az zajlik, aminek zajlania kell, akkor az a hívek szívében is reális igénnyel fog találkozni. És ez az igény már jelentkezik. Főleg azon értelmiségiek érdeklődésének örvendek, akik ezt a megújhodást látják az igehirdetésben. Az egyház azonban nem mondhat le a másik 90 százalékról sem! Számukra is kell legyen üzenetünk. A nagyobb ünnepek alkalmával írott pásztorleveleimben elsősorban nem a lelkészekhez és a „belső” egyháziakhoz szólok: olyan üzeneteket kutatok fel a Bibliából, amely hitem szerint az istenkáromló emberekhez is eljut. – Püspökként újragondolta az egyházkerület anyagi hátterét, a működtetés lehetőségeit. Mennyire érinti a gazdasági válság az egyházat?
– Egyházkerületünk sajátos anyagi helyzetben van. Mivel nincsenek jó bérleti díjért kiadható, értékes ingatlanjaink, és a gyülekezetek mezőgazdasági területei sem hoznak számottevő hasznot, többnyire a hívek jókedvű adakozására számíthatunk. Ha gyülekezeti tagjaink anyagi gondokkal küszködnek, ez az egyház költségvetésében is meglátszik. Kisebb gyülekezeteink számára segítséget jelent az anyaország támogatása és azok a nyugat-európai, elsősorban holland közösségek, amelyekkel fennmaradtak a kapcsolatok. Ezzel próbáljuk kiegészíteni a lelkészi fizetésbe adott román állami támogatást. Az egyházkerületen belüli „menedzsment” abban változott, hogy az eddig belterjesen működő egyházi intézményeinket akkreditáljuk, egyesületeket, alapítványokat hozunk létre, hogy valamennyi szociális és oktatási intézményünk élni tudjon a pályázás lehetőségével. Termőföldjeinket betáblázzuk, visszakapott ingatlanjainkat felújítjuk. Hangsúlyosabban nyitunk a világra: meg kell keresni minden olyan hazai és külföldi pályázati lehetőséget, amivel előbbre tudjuk vinni munkánkat. Példaként említhetem nagyváradi diakóniai központunkat, amely a két egyházkerület összefogásával és németországi támogatással új kezdet elé néz. – Az Erdélyi Református Egyházkerület új püspökének, Kató Bélának számos közös terve van. Könnyebb együtt, mint külön-külön?
– Örülök Kató Béla püspökké választásának. Ugyanazon korcsoporthoz tartozunk, mindketten megtapasztaltuk egyházkerületeink három-négy évtizednyi történéseit. Tudjuk, hogy a két egyházkerület viszonyában mi volt a jó, mi fenntartható, hol vannak rendezésre váró kérdések. Már találkoztunk, és tisztáztuk, hogy integráció nélkül nehezen fog menni. Megállapodtunk arról, hogy amiben lehet, együtt fogunk működni. Megmarad a két egyházkerület autonómiája, de a már meglévő együttműködéseket jelentősen bővíteni szeretnénk. Közös a nyugdíjpénztár, a teológiai és a pedagógiai intézet. Most hozzuk közösbe a diakóniai munkát és a vakációs bibliahetet felvállaló gyerekmissziót. Az együttműködés további lehetőségeiről folyamatosan egyeztetünk. – A rendszerváltás óta ön kitartóan járja a Nagyvárad környéki szórványgyülekezeteket. Üzenet ez lelkésztársai fele?
– Akár így is lehetne fogalmazni, hiszen számomra a szórványban élő magyar emberek külön kihívást jelentenek. Manapság, amikor a szórványvidéken élők megkérdezése nélkül újabb és újabb politikusvita lángol fel a szórvány jövőjéről, nyomatékosítani szeretném: igazából csak az egyház van jelen a szórványban. Több mint két évtizedes szórványlelkész-tapasztalat mondatja velem, hogy akkor tudunk a legtöbbet tenni a szórványban élőkért, ha fizikailag is mellettük vagyunk. Jó szóval, információval, lelki táplálékkal, mindazzal, ami nem feladásra, hanem továbblépésre és megerősödésre készteti az ott élőket.
Csűry István
Érmihályfalván született 1956. szeptember 7-én lelkészcsaládban. A nagyváradi Ady Endre (egykor Al. Moghioros) gimnáziumban érettségizett, majd a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben tanult, ahol 1980-ban jeles minősítéssel végzett. Egy évet járt a nagyszebeni német nyelvű teológiára. 1980-1983 között a Nagyvárad-Olaszi gyülekezetben segédlelkész, majd a szalárdi gyülekezet teljes jogú lelkésze. 1989-ben áthelyezték Nagyvárad-Őssibe missziói lelkésznek. Ehhez a gyülekezethez tartozik négy szórványgyülekezet a Nagyvárad-Szalonta közé eső területen. 1996-ban a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészkarán elvégezte a mentálhigiénia szakot. Kezdetektől a Partiumi Keresztyén Egyetem tanára. Rendszeresen közöl erdélyi lapokban. 1998-tól generális direktor, 2000 júniusától főjegyző, azaz az egyházkerület püspökhelyettese. 2007. december 7-én az egyházkerület közgyűlése megbízta a püspök jogkörének átvételére, miután Tőkés Lászlót európai parlamenti képviselőnek választották. 2009. november 20-án a gyülekezetek 80 százalékos jelölése után püspökké választotta az egyházkerület közgyűlése. Csűry István négy gyerek édesapja.

Kollektív amnézia
A magyarországi sajtó kedveli Erdély vonatkozásában a gondolkodás kényelmetlenségétől megóvó sablonszövegeket. Dunát lehetne rekeszteni az olyan fordulatokkal, hogy „Szász Jenő a Fidesz trójai falova Erdélyben”, vagy „a Fidesz erdélyi nyúlványa az EMNP”, „a Fidesz Erdélybe exportálja a magyarországi politikai ellentéteket”, „a Fidesz megosztja az erdélyi magyarságot”, s a sor hosszan folytatható. Meg merem kockáztatni, hogy sok esetben a szakmaiatlan, felületes, szófordulatkonzerveket forgalmazó anyaországi tárgyismeret hiányában el is hiszi, amit ír. De mit mondjunk akkor, amikor Erdélyben találkozunk hasonló toposzokkal, mi több, amikor élvonalbeli RMDSZ politikusok, Kelemen Hunor vagy Kovács Péter hozakodnak elő velük.
Utóbbi szerint a fideszes önkormányzatok szolidarizálása a székely zászló ügyében ugyanúgy kampányfogás, mint az MSZP álságos bocsánatkérése a 2004-es népszavazás tárgyában. Mond azonban egyebet is az RMDSZ főtitkára, tételesen azt, hogy „hosszú évek óta történik próbálkozás a magyar pártok klónjainak Erdélybe ültetésére”, sőt az MPP és az EMNP vonatkozásában „alapító atyáknak” nevezi a fideszes politikusokat.
Ha valaki, akkor Kovács Péter tudhatná, hogy nem a Fidesz indukálta az erdélyi politikai ellentéteket, hanem a közösség sajátos történelmi-politikai léthelyzete. Elvi éllel le lehet szögezni, hogy egy elnyomott (értsd: nemzeti szuverenitásának gyakorlásában korlátozott, közösségi érdekérvényesítési igyekezetében hatalmi eszközökkel akadályozott), de önálló politikai akarattal rendelkező etnikai közösség esetében a fő politikai törésvonal nem eszmei-ideológiai téren ragadható meg elsősorban, hanem az elnyomó hatalomhoz való viszonyulás kérdésében. Ahogy az Osztrák–Magyar Monarchiában artikulálódó magyar pártrendszer a közjogi kérdés, tételesen az 1867-es kiegyezés konstrukciójához való viszonyulás mentén jegecesedett ki, úgy 1990 után az akkor még egységes RMDSZ-en belül is a román hatalomhoz való viszony határozta meg a fő politikai ellentéteket. A politikai érdek és vérmérséklet szerint „radikális-mérsékelt”, „kuruc-labanc”, „tájbasimuló-helyzetteremtő”, „kollaboráns-autonomista” ellentétpárokkal leírt törésvonal mindig fontosabb volt a „liberális-konzervatív” vagy „jobboldali-baloldali” ellentéteknél. Ezek az alapvető ellentétek már akkor is léteztek, amikor Király Károly és Domokos Géza 1990 legelején Iliescu előtt vitatkozott azon, hogy kell-e autonómia az erdélyi magyarságnak, erőteljesen megnyilvánultak, robbanással fenyegetve az 1990-es első nagyváradi kongresszuson, majd 1991-ben Marosvásárhelyen vagy 1993-ban Brassóban. Más szóval azok az ellentétek, amelyek végül pártalapításban csúcsosodtak ki annak köszönhetően, hogy az RMDSZ mesterkedése nyomán 2004-ben a román hatalom megakadályozta a Magyar Polgári Szövetség rajthoz állását az önkormányzati választásokon –, már közvetlenül a rendszerváltás után léteztek, amikor a Fidesz még maroknyi lelkes fiatal mozgalma volt, akik maguk is meglepődtek, hogy huszonegynéhány fővel bekerültek a magyar törvényhozásba.
Mintha egyfajta sajátos szelektív amnézia hatása alatt lenne az RMDSZ-es sajtó és vezetés, amikor a Fidesz körül keresi az erdélyi politikai ellentétek genézisét. Az egykori Reform Tömörülés egyik alelnökeként, akinek lehetősége volt részt venni több magas szintű Fidesz–RT- egyeztetésen, hadd áruljak el még valamit: a fideszes vezetők, Orbán Viktor és Németh Zsolt nemcsak, hogy nem biztatta az autonomistákat az RMDSZ-ből való kilépésre és saját szervezetek alapítására, hanem kifejezetten óvtak ettől. Csakhogy 2003-ban Szatmárnémetiben olyan határozatokat fogadott el az RMDSZ-kongresszus, amelyek szükségtelenné, felesleges erőpazarlássá tették az RMDSZ-en belüli autonomista utóvédharcokat. A nemzeti önkormányzatot mintázó, alapvonalaiban 1993-ban megrajzolt alapszabályzatot pártjellegűvé „áramvonalasították”, az általános belső választásokat kiváltották részleges, a helyi elitek önátmentését lehetővé tevő elektoros játékokkal operáló tisztújítással. A Ceausescu-rendszerrel való nyílt szembenállást megjelenítő Tőkés László tiszteletbeli elnöki tisztségének megszüntetése révén szimbolikus síkon leszámoltak a magyar nemzeti ellenállás eszmei örökségével.
A nemzeti tábor lépéskényszerben volt, így került sor az SZNT, az EMNT, az MPP, majd később az EMNP megalapítására. Utóbbit sem a Fidesz kezdeményezte, hanem az tette szükségessé, hogy Szász Jenő az MPP-n belül keményebb diktatúrát épített ki, mint amilyen az RMDSZ-ben valaha is volt. A Fidesznek pedig becsületére váljék, hogy kiálltak az eszmei szövetségesek mellett annak dacára, hogy borítékolni lehetett a masszív erőfölényben levő RMDSZ választási győzelmét.
Borbély Zsolt Attila

2013. március 3.
Tudományos konferencia a művészetért
Jubileumi tudományos konferenciát szervezett március 1-jén a Partiumi Keresztény Egyetem Művészeti Karának tíz éves Képzőművészeti Tanszéke, valamint az Erdélyi Művészeti Központ.
Az Időszerűség és tudományos rang című konferenciára március 1-jén délután került sor a PKE dísztermében, amelyen tizenegy hazai és magyarországi előadó tartott vetített képes előadást. A jelenlevőket Ütő Gusztáv adjunktus, a Képzőművészeti tanszék tudományos titkára köszöntötte. Beszédében az Erdélyi Művészeti Központot (EmüK) ismertette: „az erdélyi impériumváltás idejéből felmerült a gondolata egy, az erdélyi művészeti élet kimagasló egyéniségeit és rendkívüli értékű műtárgyait összegyűjtő, illetve megőrző intézmény létrehozásának. Végül a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum jelenkori igazgatója, Vargha Mihály tette meg az első lépéseket ezen intézmény létrehozására: 2012 tavaszára egy kezdeményező testületet hozott létre Erdély fontosabb művészeti központjaiból meghívott művészek, művészettörténészek és kurátorok véleményének ütköztetésére és tavaly ősszel került sor az első kuratóriumi ülésre”. A továbbiakban a konferencia céljaira tért ki: a további értékvédő gondolatok közzététele, kultúrpolitikai nézetek kifejtése, a témakörök művészetelméleti megközelítése. A konferenciával a múlt év végén elhunyt Jakobovits Miklós képzőművész, az EmüK egyik kurátorának emléke előtt is tisztelegni kívántak a szervezők.
Tervek
Tőkés László a PKE elnöke, EP-képviselő köszöntő beszédében kifejtette, hogy a konferencia egy olyan rendezvénysorozatnak a részét képezi, amelyet a Képzőművészeti Tanszék tíz éves évfordulója alkalmából rendeztek, és amelynek már több eseménye is lezajlott az egyetemen. A továbbiakban az EmüK-ről és a Jakobovits Miklóssal közösen kigondolt terveiről beszélt: „Miközben keserű lélekkel gondolunk vissza az eszmei szerzőre Jakobovits Miklósra, ugyanakkor örömmel állapíthatjuk meg, hogy terve megvalósulóban van, és még megérte azt, hogy körvonalazódjanak az elképzelések.” Kiemelte, hogy a PKE-re járó hallgatók körülbelül fele-fele arányban partiumi és székelyföldi származásúak, ezen, egyes vélemények szerint periféria és központ közötti kapcsolatot szeretnék tovább erősíteni. „Meg kellene erősíteni Partiumot és Székelyföldnek mint belső anyaországnak el kellene foglalnia az őt megillető helyét, nem csak a képzőművészetben, a kulturális élet területén, hanem a szónak minden értelmében”. Beszédében kitért az önálló magyar művészeti képzésre, a tanszék megalakítására, valamint az elért sikerekre és a kudarcokra is. Végezetül „köszönetet szeretnék mondani az anyaországnak, Magyarország kormányának, akik nélkül nem lehetne szó a Partiumi Keresztény Egyetemről. Reméljük, hogy a tíz éves évforduló után kezdődő időszak előre fogja vinni és fel fogja emelni a tanszéket és egyetemünket”.
Művészeti központ
Dr. János-Szatmári Szabolcs rektor hangsúlyozta, hogy a konferencia egy jó alkalom arra is, hogy visszatekintsenek az elmúlt tíz évre és, hogy a következő tíz-húsz évre olyan terveket szőjenek, amelyek megvalósulását szintén ilyen évfordulós keretekben ünnepelhetik meg. Elmondta, hogy „ a képzőművészeti tanszék nagyon nagy sikereket tudott elérni, és nagyon látványos módon fejlődött. Remélem, hogy az Erdélyi Művészeti Központ kezdeményezése is sikeres lesz”. A továbbiakban kitért arra, hogy Nagyvárad centrum jelleget kell felöltsön, ehhez pedig arra lenne szükség, hogy a kulturális intézmények, amelyek eddig lazább együttműködési hálózatban tevékenykedtek, közeledjenek egymáshoz. A Lorántffy gimnázium egykori épületében egy-két éven belül egy olyan kortárs művészeti központot alakítanának ki, ahol nem csak a művészeti szakok működnének, hanem egy galéria is.
Előadások
A konferencia során előadást tartott: dr. Keserű Katalin művészettörténész, az ELTE tanára és az esemény védnöke, Szűcs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese, Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, Kántor Lajos irodalomtörténész, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum munkatársa, dr. Ujvárossy László grafikus, a PKE professzora, dr. Antik Sándor képzőművész, a PKE docense, drs. Balázs Zoltán képzőművész, a PKE adjunktusa és a Képzőművészeti Tanszék vezetője, drs. Vass Sándor képzőművész, a PKE adjunktusa, drs. Székely Sebestyén György művészettörténész, műkritikus, a kolozsvári Quadro Galéria vezetője és drs. Ütő Gusztáv.
Nagy Noémi

2013. március 4.
Kiosztották a Báthory István-díjakat
Szombaton ünnepélyes körülmények között adták át az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Báthory István-díjait. A marosvásárhelyi Református Diakóniai Központ Bocskai Termében tartott ünnepségen a Bolyai Kezdeményező Bizottság javaslatára megítélt díjakkal az idén is azok a személyeket, szervezeteket tüntették ki, akik elismerésre méltó tettekkel járultak hozzá a romániai magyar felsőoktatás megteremtéséhez.
Bevezető beszédében Tőkés László EU-parlamenti képviselő, az EMNT elnöke a készülő területi átszervezés ördögi tervét a falurombolási projekthez hasonlította, majd a kolozsvári Ferenc József és a Bolyai Tudományegyetem erőszakos felszámolásáról és összeolvasztásáról beszélt. Kiemelte, hogy ahol teljesen elsorvasztották a magyar szakot, a zeneművészeti és a képzőművészeti egyetemen például, azokon az egyetemeken a rendszerváltás után sem sikerült visszaépíteni. A két művészeti képzést a Partiumi Keresztény Egyetemen valósították meg az egyházi és egyetemi autonómia révén – hangsúlyozta az önrendelkezés fontosságát az egyetemépítés terén. Beszélt a Sepsiszentgyörgyön létrejövő Erdélyi Művészeti Központ tervéről, amely az erdélyi magyar művészetek számára teremtene intézményes keretet és kiállítási felületet.
Dr. Zsigmond Barna csíkszeredai főkonzul képviseletében dr. Szarka Gábor konzul hangsúlyozta a szülőföldön, anyanyelven történő tanulásnak s a szaktudással együtt elsajátított erkölcsi vértezetnek és műveltségnek a fontosságát.
Az oklevelet és a plakettet Tőkés László és dr. Hantz Péter tudományos kutató adta át. Az idei díjazottak: Anghi István, a Partiumi Keresztény Egyetem professzora, aki a kolozsvári Zeneakadémián elsorvasztott magyar oktatás visszaépítésével próbálkozott; Bodó Barna egyetemi tanár, aki megalakulásától 2008-ig vezette a Bolyai Kezdeményező Bizottságot; Dávid László mérnökprofesszor, a Sapientia EMTE rektora, akinek vezetése alatt akkreditálták az intézményt, ahol kétezer diák tanul anyanyelvén; Hollanda Dénes nyugalmazott egyetemi tanár, aki megteremtette Marosvásárhelyen a román és a magyar nyelvű műszaki oktatást, megálmodta és felépítette a Sapientia EMTE koronkai campusát, és több mint tíz éven át vezette a műszaki kart; Jeremiás László látszerész, aki jövedelmének jelentős részével támogatja az önálló magyar oktatás megteremtése érdekében szervezett rendezvényeket, a vendégtanár programot s a nehéz körülmények között tanuló egyetemi hallgatókat; Kincses Ajtay Mária nyugalmazott egyetemi tanár, az RMOGYKE elnöke, aki két éven át irányította a Bolyai Kezdeményező Bizottságot, és határozottan kiállt a MOGYE önálló magyar tagozatának a visszaállításáért; Kincses Előd ügyvéd, akinek irodájában létrejött a Bolyai Kezdeményező Bizottság, s aki perek sorával akarja a törvényes előírások betartására késztetni a MOGYE vezetőit; Luka László, aki sokat tett azért, hogy a nemzetközi nyilvánosság erejével a magyar kisebbség küzdelmét segítse, s alapítványt működtet a magyar és a román nép közeledése érdekében; Miseta Attila egyetemi tanár, a Pécsi Egyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja, aki támogatja kollégáit, hogy előadásokat tartsanak Marosvásárhelyen, s szorgalmazására a Pécsi Doktori Iskola programot indított az erdélyi orvosok és gyógyszerészek részére, továbbá kezdeményezője volt annak a szándéknyilatkozatnak, hogy a magyarországi egyetemek támogassák a MOGYE-n tervezett önálló magyar kar számára szükséges oktatók biztosítását; post mortem Páll Lajos festőművész, akit 1956-os kiállása miatt hosszú börtönbüntetésre ítéltek; Tamás Péter vállalkozó, aki összekötő kapocs a nyugat-európai és az erdélyi magyarság között, s aki írásaiban megvédte a Bolyai Kezdeményező Bizottságban részt vevő tanárokat. Díjat kapott a Genfi Magyar Egyesület, amely sokat tett azért, hogy az ENSZ diplomatái tájékozódjanak az erdélyi magyarság helyzetéről, valamint a MOGYE tanárainak közössége, amelynek tagjai a legdurvább fenyegetések közepette megszervezték a belső választásokat, s hozzájárultak a magyar tagozat helyzetének rendezésére vonatkozó megállapodás megkötéséhez.
A díjkiosztást követően Dávid László rektor idézte fel az erdélyi magyarság álmait a közösségépítésről, az önálló egyetem megteremtéséről, a hiteles politikai képviseletről. Az önálló magyar egyetemi hálózat megteremtésének lehetőségéről és fontosságáról szólt Hantz Péter tudományos kutató, aki a meg nem valósult elképzelésekért a politikumot tette felelőssé. Beszélt a díszdoktori címekkel való kereskedelemről, s megemlítette, hogy Tulassay Tivadar professzor, a budapesti Semmelweis Egyetem volt rektora a MOGYE-n történtekről értesülve lemondott a vásárhelyi egyetemen kapott díszdoktori címéről.
Hantz Péter bejelentette, hogy tárgyalások folynak arról, hogy Sepsiszentgyörgyön indítsák meg a hiányzó magyar nyelvű agrártudományi és állatorvosi képzést. Elmondta az is, hogy a Bolyai Kezdeményező Bizottságban levő egyetemi tanárokat ért támadások miatt átszervezik a testületet, olyan formában, hogy fő aktivistái rejtve legyenek.
A díjazottaknak Boros Zoltán, az EMNT alenöke mondott köszönetet, a MOGYE tanárai nevében Ábrám Zoltán professzor köszönte meg az elismerő oklevelet.
(bodolai)