19 erdélyi előadás Kisvárdán
Összesen harminc nagyszínpadi és gyermekelőadást – köztük 19 erdélyi színházi produkciót és a sepsiszentgyörgyi színészzenekar fellépését – tekinthet meg a közönség a június 21. és 28. között megrendezendő Magyar Színházak 25. Kisvárdai Fesztiválján.
A színházi programban olyan előadásokkal lehetett nevezni, amelyeket a romániai, ukrajnai, szerbiai és szlovákiai magyar színházak 2013 február végéig mutattak be, illetve eddig az időpontig még repertoáron tartanak. A produkciókat az előválogató keretében Sebestyén Rita író-színházi esztéta, Hizsnyan Géza színikritikus és Nagypál Gábor író, műfordító értékelte, mely alapján végül Nánay István kritikus állította össze a versenykategóriás, illetve a versenyen kívüli előadások listáját - tették közzé a szervezők a www.kisvarda.szinhaz.hu oldalon. A harminc előadásból tizenkettő a versenyprogramban, tizenöt a versenyprogramon kívül kapott helyet, míg három előadást kifejezetten a gyerekek kedvéért tartanak meg. A produkciókat a tervek szerint a Várszínpadon és a II. Rákóczi Ferenc Szakközép– és Szakiskolában kialakítandó Rákóczi–stúdióban adják majd elő a társulatok.
A honlapon olvasható információk szerint az előadások helyszíne és időpontja, valamint a kísérőprogramok listája egyeztetés alatt áll. A meghívott társulatok közül a kolozsvári Állami Magyar Színház a Caragiale nyomán szabadesésben: Leonida Gem Session című előadását adja elő. A marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió közös produkciójában Székely Csaba Bányavakság, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Spiró György Az imposztor, míg a Szatmári Északi Színház Harag György Társulata John Millington Synge A nyugati világ bajnoka című darabját mutatja be.
A versenyelőadások sorában rajtuk kívül a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a Békeidő, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház az Arany-légy, a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem a Két lengyel darab, az Újvidéki Színház Henrik Ibsen Rosmersholm, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Az eredeti Hamlet, a Komáromi Jókai Színház A hentessegéd, a Kassai Thália Színház Peter Weiss Marat/Sade és a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház William Shakespeare A vihar című drámájával áll színpadra Kisvárdán.
A versenyen kívüli előadások sorában a Komáromi Jókai Színház Caligula helytartója, az Újvidéki Színház Opera ultima, a Szabadkai Népszínház Virrasztók, Csíki Játékszín Isten pénze, a temesvári Csiky Gergely Színház Parasztopera és a nagyváradi Szigligeti Színház A sevillai borbély című előadását biztosan láthatja majd a közönség. Rajtuk kívül színpadra lép a kolozsvári Állami Magyar Színház a Romok igaz menedék, a szintén kolozsvári Váróterem Projekt a hajléktalanokról szóló cím nélküli előadásával és a GroundFloor Group Dívák című előadásával.
A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház a One girl show-val, míg a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Gogol Egy őrült naplójával készül a kisvárdai fesztiválra, amelyen a nézők a sepsiszentgyörgyi Tesztoszteron Zenei Alakulat koncertje, a Szabadkai Népszínház Vers-zene című előadása mellett a szintén sepsiszentgyörgyi M Stúdió Szentivánéji álom és az Aradi Kamaraszínház Megöltem az anyámat című darabját tekinthetik meg. A gyerekeket a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata a Kezeslábas és a Csipkerózsika című babaszínházi produkciókkal szórakoztatja majd, míg a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának bábtagozata Jan Romanovszky Majolenka hercegkisasszony című darabját mutatja be Kisvárdán.
Szabadság (Kolozsvár)

Ballagási ünnepségek Udvarhelyszéken
Idén jóval meghaladja az ezret a ballagók száma Udvarhelyszéken. Székelyudvarhely nyolc középiskolájában 827 ballagó diák van, Udvarhelyszék további öt középiskolájában még 328 végzős diákot csengetnek ki.
Székelykeresztúr három középiskolájában 2013-ban összesen 159 diák búcsúzik az alma matertől, továbbá Szentegyházán 77, Korondon 66, Zetelakán pedig 26 végzős közép- és szakiskolás diák van.
Udvarhely környéki iskolák végzősei
Keresztúron legkorábban az Orbán Balázs Gimnázium 48 diákja búcsúzik el iskolájától, kicsengetési ünnepségük május 25-én, szombaton 10 órától lesz az iskolaudvaron. Csütörtökön, azaz május 30-án 9 órától a Berde Mózes Unitárius Gimnázium 51 végzősének ballagási ünnepsége az unitárius templomban kezdődik, 10 órától pedig az iskola belső udvarán folytatódik. A Zeyk Domokos Iskolaközpontban idén több mint 60 diáknak szól utoljára az iskolacsengő, őket is az intézmény udvarán búcsúztatják. Alábbi táblázatunkban az udvarhelyszéki középiskolák kicsengetési ünnepségeinek kezdési időpontjait olvashatják.
Intézmény Dátum (nap) Óra
Orbán Balázs Gimnázium (Székelykeresztúr) május 25. (szombat) 10
Benedek Elek Pedagógiai Líceum május 29. (szerda) 10
Eötvös József Szakközépiskola május 29. (szerda) 10
Marin Preda Elméleti Líceum május 29. (szerda) 10
Berde Mózes Unitárius Gimnázium (Székelykeresztúr) május 30. (csütörtök) 9
Bányai János Műszaki Kollégium május 31. (péntek) 10
Gábor Áron Szakközépiskola (Szentegyháza) május 31. (péntek) 11
Korondi Szakközépiskola (Korond) május 31. (péntek) 10
Kós Károly Iskolaközpont május 31. (péntek) 9
P. Boros Fortunát Líceum (Zetalaka) május 31. (péntek) 10
Tamási Áron Gimnázium május 31. (péntek) 10
Zeyk Domokos Iskolaközpont (Székelykeresztúr) május 31. (péntek) 10
Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium június 1. (szombat) 10
Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola június 1. (szombat) 11
Simon Eszter
szekelyhon.ro

Páskándi Géza kor- és időszerűsége
Mindhárom műnemben, illetve sok műfajban alkotott maradandót Páskándi Géza (1933. május 18. – 1995. május 19.), akárcsak huszadik századi legnagyobb íróink.
Már életében a legmerészebb újítók közé sorolták, ugyanakkor ő volt az, aki legfőbb „szövetségesének" éppen az irodalmi és kultúrtörténeti hagyományt, valamint a történelmet tartotta. Alapköveknek, melyekre építette karakteres, összetéveszthetetlen műveit a lírikus, az elbeszélő, a dráma- és esszéíró. Utat mutatott, nemegyszer vitákat provokálva, hogyan lehet a hagyományból merítkezve megújítani az irodalmat. Költői-újságírói pályáját tizenévesként kezdte 1949-ben, majd börtönből való szabadulása után – hat évet ült mint politikai elítélt 1956-ban vállalt szerepéért – először novellistaként, az Üvegek című kötetével (1968) mutatott új irányt, mondhatni a kortárs európai áramlatokkal egy időben, aztán az abszurd jegyében alkotó drámaíró Az eb olykor emeli lábát című kötettel (1970), a lírikus pedig a Tű fokával (1972) mutatkozott be teljes fegyverzetben. Két remekműnek számító drámája, a hitújító Dávid Ferencről írt Vendégség és az Apáczai Csere Jánosról írt Tornyot választok (utóbbit a Kolozsvári Állami Magyar Színház mutatta be 1973-ban) kötetben nem, csak folyóiratközlésben volt olvasható (Korunk, 1970, illetve 1972) míg Erdélyben élt.
A Romániát elhagyni kényszerült Páskándi (1974. február) budapesti alkotói periódusában (1974–1995) főként a drámaíró került előtérbe, de a költő, az elbeszélő és esszéíró is mondhatni folyamatosan jelen volt az anyaország irodalmi életében. Nagyepikájának témája, amelyet szintén művelt, a nemzetközi tiltakozást kiváltó romániai falurombolás (A sírrablók, 1989), valamint a romániai „forradalom" (Szekusok, 2007). A rendszerváltás idején s az azt követő első években határozottan állást foglalt a szellemi és közélet minél teljesebb demokratizálásáért, illetve a magyarságot mint nemzetet, valamint a magyar kisebbségeket érintő nagy kérdések tisztázásában. Hogy ez utóbbi kérdéskör mélyen foglalkoztatta, az igazolódni látszik abból is, hogy az élete utolsó évében megjelent egyik kötetébe, amelynek maga válogatta anyagát a teljes életműből (Az örömrontó angyal, 1995), két vitairatot, nyílt levelet is felvett. Egyikben a magyarországi irodalmi-szellemi életben az akkor kibontakozó pártosodást és szakadást, illetve az írástudók nemzetük és a demokrácia iránti felelősségét tárgyalja, a másikban a Kárpát-medencei magyarság történelmileg-politikailag megoldatlan, égető kérdéseit veti fel. Ma is eleven problémák ezek, hiába telt el több mint két évtized azóta...
Páskándi Géza – írtam róla korábban – hazát választott szülőföld helyett egy kritikus helyzetben, 1974-ben. Visszhangos egyéni döntés volt ez akkor. Egy Tamási Áronról készült esszéjében ennek a döntésének rejtett magyarázatát is megtalálni. Nem szónoki az általa 1991-ben, az Áron ága kivirágzik című esszében megfogalmazott kérdés, mert meg is válaszolja a szerző, Tamási hasonló döntéséről elmélkedve: „Hol tehet az ember – a Képességes ember – jobbat-többet önmagáért és természetesen: a szűkebb-tágabb pátriáért? Mindig ez a döntő. S persze a valódi üldözöttség. Tamási kivételesen nagy tehetsége csak szabad magyarságában teljesedhet ki igazán, amely egy kicsit a szülőföldtől való distanciát is jelentheti. Ez pedig eleve öniróniát szül. Mert Tamási egyik kivételes vonása épp abban áll, hogy népe iránti nagy szeretete nem zárja ki a gyöngéd, de néha erősebb iróniát. A nemzeti öniróniát, amely végtelenül fontos: ezen mérjük a lélek civilizáltságát is gyakorta. Nézzünk körül: az önironikus népek a legszabadabbak, mert oly szabadok, hogy még önmagukon is kacagni mernek."
Páskándi gazdag életműve is jórészt az effajta világlátásnak a jegyében jött létre, s bizonyára kor- és időszerűségét is az ebből következő egyéni írásmód és stílus jelenlétével magyarázhatni.
Borcsa János
Krónika (Kolozsvár)

Márványtábla került Tamási Áron mellszobrára
Szerdán a gimnázium melletti Tamási Áron-szoborra új márványtábla került, mivel a korábbi rézbetűs feliratot ellopták.
Februárban írtunk arról, hogy fémtolvajok miatt nem halad megfelelő ütemben a Tamási Áron Gimnázium tetőzetének felújítása. Akkor azt is megemlítettük, hogy az író mellszobráról is ellopták a rézből készült feliratot.
Szerdán a Tamási Áron-szoborra új márványtábla került, melyen az író neve, valamint születésének és halálának éve olvasható.
Simon Eszter
szekelyhon.ro

Az egykori város: ledöntött emlékműveink és szobraink emlékezete
Nemcsak az országzászlós emlékmű sínylette meg az elmúlt száz év viharait. Dőltek itt is szobrok, eltűntek emlékművek. Nem mind nyomtalanul.
Székelyudvarhelyen a Márton Áron tér felújítása kapcsán az elmúlt néhány hétben többször is hallhattunk az ún. országzászlós emlékmű címereiről, illetve a Patkóról, mint kegyeleti helyről. 1940-41-ben létesült a mostani építmény – azonban nem ez volt az egyetlen emlékmű, ami megsínylette a történelem viharait, a hatalom- és rendszerváltásokat.
„Mi csak a ledöntött szobrainkat állítjuk fel újra!" – mondta Orbán Balázs szobrának avatási ünnepségén Sütő András író 1995-ben, utalva arra, hogy az utóbbi egy évszázadban a politikai rendszerek jöttek és mentek, s ezek a jövés-menések nem egy szobor vagy emlékmű életébe is kerültek.
A legnagyobb szoborállítási hullám a néha viccesen Soborheiu Secuiescnek, vagy Szoborhelynek is nevezett Székelyudvarhelyen kétségtelenül az elmúlt húsz évben volt. Azonban a múlt században nemcsak emeltek, hanem döntöttek is le szobrokat, emlékműveket.
Dőlnek a szobrok
A kommunizmusban emelt két híres udvarhelyi mellszobor két iskolához kapcsolódik, ezek dőltek a leghamarabb 1989-1990 fordulóján, amikor a mese, ha csak látszólag is, véget ért.
Józsa Béla mellszobra a tanítóképző (ma a Református Kollégium), Petru Grozáé a gimnázium előtt állt 1990. januárjáig. A kommunista, mártírhalált halt (Kolozsváron agyonverték 1943-ban), hodgyai születésű Józsa szobrát, amelyet 1961. tavaszán avattak fel, Orbán Áron szobrász készítette, az iskola elől eltávolított alkotás jelenleg a múzeum udvarán van.
A gimnázium 1958-ban vette fel dr. Petru Groza nevét, Románia első kommunista miniszterelnöke (1945. március-1952. június) halálának évében. Groza tökéletesen tudott magyarul, Budapesten tanult, és igen népszerű volt azokban az években a romániai magyarság körében.
Szobrát 1974-ben avatták fel a gimnáziumhoz vezető út mentén, alkotóját nem ismerjük, a márványszobrot Bukarestből, az akkori Alkotók Házából hozták. 1990. januárjában, Józsa Béla szobrához hasonlóan, a mellszobrot levették a talapzatról.
Ugyanabban az évben a Tamási Áron nevét felvevő iskola egyik hátsó raktárába tették, azóta is ott van. A szobor talapzata ma is ott áll a gazzal benőtt, rendezetlen környéken.
A levésett emlékművek
A dualizmus korában, illetve az első világháború idején két jelentős emlékművet állítottak a város közterein. Az egyik az 1896-ban emelt millenniumi emlékmű a Megyeháza előtti téren, a másik az 1917. december 8-án, az akkori Deák téren felavatott Vasszékely.
Mindkettőt lerombolták az első világháború után: a bevonuló román katonák 1919. januárjában először megcsonkították a Vasszékelyt, majd lerombolták - egy megmaradt darabját ma a múzeumban őrzik. 2000-ben újraállították a Vasszékelyt – az eredeti helyéhez képest körülbelül harminc-negyven méterrel hátrább.
A millenniumi emlékmű is ugyanarra a sorsra jutott, mint a Vasszékely, 1919-ben lebontották, két darabját szintén a Haáz Rezső Múzeum őrzi. 2008-ban újra felállították, nagyjából az eredeti helyére.
Az első világháborúhoz kapcsolódik egy másik emlékmű, aminek már nincsenek nyomai. 1915-ben a Kuvar-szikla oldalára két dombormű került a német–magyar barátság „örökkévalóságának" bizonyosságául, Ferenc József osztrák-magyar és II. Vilmos német császár portréival.
Ezeket is leverték, de a helyük, illetve a később kiegészített emlékmű elszórt darabjai egészen addig fellelhetők voltak a Kuvaron, amíg a töltőállomás melletti támfalat néhány éve meg nem építették.
Címerek a Patkóban
A Patkó, illetve az országzászlós emlékmű 1941-ben épült meg, avatását szeptember 5-én tartották, pontosan egy évre rá, hogy a magyar honvédek átlépték a trianoni határt. A bécsi döntés után Székelyudvarhely két országzászlót kapott: az egyiket a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségétől – ezt a Kuvar oldalában állították fel, az említett első világháborús emlékműnél –, a másikat a testvérváros Pestszentlőrinctől.
Ez utóbbit helyezték el egy emlékművel együtt a Felső piactéren, amit akkoriban Batthyány-térnek neveztek. Az emlékművet Gidó Csaba történész kutatásai szerint egy helyi mérnök, Asztalos Kálmán tervezte.
A zászlórudat, illetve az öt címert (balról jobbra: Erdély, Udvarhely vármegye, Magyarország, Pestszentlőrinc és Székelyudvarhely) a háború utáni hatalomváltáskor tüntették el.
S ha már a szobortörténelmet Sütővel kezdtük, vele is végezzük: a tervek szerint idén felavatják a néhai író mellszobrát Székelyudvarhelyen, ez lesz a város legújabb ilyen jellegű alkotása.
A szobrok, emlékművek az örökkévalóságnak készülnek, de Kelet-Európának ebben a szegletében a politikai rendszerek, illetve a hatalomra került emberek meggyőződései, akarata és véleményei határozzák meg sorsukat: dőlnek vagy újra visszaállnak.
Katona Zoltán
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

A nemzeti összetartozás napja
Országszerte megemlékezéseket, ünnepségeket tartanak ma a nemzeti összetartozás napjának alkalmából.
A fővárosi Magyarság Házában Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár nyitja meg az emléknap ifjúsági programjait. Áder János köztársasági elnök határon túli magyar fiatalokat fogad a Sándor-palotában. Este az Országház kupolatermében ünnepi koncertet tartanak, majd beszédet mond Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot nemzeti emlékhellyé avatják, az ünnepségen beszédet mond Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár. Nyíradonyban Halász János kultúráért felelős államtitkár részvételével átadják a nemzeti összetartozás emlékhelyét, Jászberényben, a Tolna megyei Tamásiban és a főváros XVI. kerületében pedig Trianon-emlékművet avatnak.
A karcagi református templomban Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter vesz részt a mécsesgyújtással egybekötött ünnepségen. Pécsett a vasasi templomkertben lévő Trianon-emlékműnél tartandó ünnepélyen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mond beszédet.
Budapest III. kerületi önkormányzatának ünnepi rendezvényén Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szólal fel. Szentes Tamás főpolgármester-helyettes a József Attila Színházban a nemzeti összetartozás napja és a Határok nélkül Kárpát-medencei ifjúsági találkozó alkalmából rendezett ünnepi megemlékezésen mond köszöntőt.
Balatonalmádiban Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára emlékezik meg a nemzeti összetartozás napjáról.
A fővárosban a Nemzeti Jogvédő Szolgálat szervezésében a Magyar önrendelkezés, emberi jogok és jogvédelem a Kárpát-medencében címmel tartanak konferenciát mások mellett Morvai Krisztina független EP-képviselő és Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik) országgyűlési képviselő részvételével.
A nap folyamán sok más településen tartanak megemlékezést, koszorúzást, kulturális rendezvényt.
Az országhatárokon túl a vajdasági Királyhalmán ünnepi szentmisét tartanak; ott és a Szabadkán folytatódó ünnepségen Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár mond beszédet.
A nemzeti összetartozás napja alkalmából a Rákóczi Szövetség diákutaztatási programja keretében nyolcvan Kárpát-medencei középiskola több mint 2600 diákja utazhat legalább egy határ átlépésével egy másik magyar iskolához. Dörner György igazgató vezetésével az Újszínház küldöttsége Tamási Áron szülőfalujába, a romániai Farkaslakára utazik, hogy megkoszorúzzák a Trianon-emlékművet.
Az Országgyűlés 2010. május 31-én döntött úgy, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4. a jövőben a nemzeti összetartozás napja.
MTI

Nemzeti összetartozás napja: megemlékezések Erdélyben
Több erdélyi településen tartottak megemlékező rendezvényeket a nemzeti összetartozás napján.
Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban szerveztek ünnepséget a nemzeti összetartozás napján, ahol helybeli és magyarországi diákok mutattak be irodalmi-zenés műsort. Ezt követően az Erzsébet parkban lévő volt országzászló helyén tartották meg a trianoni megemlékezést, amelyen hagyományosan valamennyi politikai szervezet képviselője beszédet mondott.
Antal Árpád, sepsiszentgyörgyi polgármester a Székely Nemzeti Múzeumban megszervezett rendezvény megnyitóján rámutatott: június 4-e gyásznap az erdélyi magyaroknak, hiszen a trianoni döntés következményeként elveszítették a hazájukat. „Próbálnak elküldeni minket Mongóliába vagy Magyarországra, holott nem vagyunk bevándorlók, nem azért élünk Romániában, mert egy elmaradott országból menekülve idejöttünk. Mi a szülőföldünkön maradtunk, a határok jöttek-mentek a fejünk felett.”
Antal Árpád szerint könnyebb lenne a romániai magyarság helyzete, ha betartották volna az 1918. december elsejei gyulafehérvári ígéreteket. „Akkor lesz Székelyföld és Erdély a mienk, ha a következő években jól politizálunk, jó diplomatáink lesznek, és több gyerekünk lesz, mint más nemzeteknek” –mutatott rá Antal Árpád.
Az ünnepi műsort követően a történelmi magyar egyházak templomainak harangzúgásával kezdődött a trianoni megemlékezés az Erzsébet parkban, ahol Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke hangsúlyozta: Magyarország nem mondott le a székelységről, az országházán most is lobog a székely zászló, bizonyságul annak, hogy az anyaország felelősséget visel az elszakított nemzetrészekért.
A megemlékezésen felszólaltak az Erdélyi Magyar Ifjak, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Szervezet, az MPP, az EMNP és az RMDSZ képviselői. Imát mondott Incze Zsolt a Sepsi-református Egyházmegye esperese. A rendezvény helyszínén a szervezők felhúztak egy 2 méteres székely zászlót, amely a következőkben ott is marad.
Tamási Áron szülőfalujában három éve emelték Erdély első Trianon emlékművét. Az emlékműnél tartott idei ünnepségen a Tamási Áron Művelődési Egyesület meghívására Dörner György a budapesti Újszínház igazgatója is részt vett, aki szavalatával tette ünnepélyessé a rendezvényt.
"Ha nem vagyunk őszinték magunkkal Trianon kapcsán, az egész életünk hazuggá válik. Trianon az igazodási pont, ehhez képest kell építeni a jelent, a jövőt" - nyilatkozott az MTI-nek az esemény kapcsán Dörner György. Azt is hozzátette, a nemzeti összetartozás napja csak ráirányítja a figyelmet az összetartozásra, ami az év valamennyi napján természetes kell hogy legyen.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezetei Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem panteonjában elhelyezett Trianon-emléktáblánál tartott megemlékezést.
Maszol.ro/MTI

Nyirő-naptár: nem bűnügy
A Székelyudvarhelyi Ügyészség úgy döntött, nem indít bűnvádi eljárást a Tamási Áron Gimnázium által kiadott Nyirő József-naptár ügyében – ismertette Georgica Ivănescu, az ügyészség szóvivője.
A naptár miatt egy – Spanyolországban élő – székelyföldi román hazafi jelentette fel Laczkó Györgyöt, az iskola igazgatóját. A feljelentő szerint a naptár kiadásával az iskola a fasiszta, rasszista vagy idegengyűlölő szervezetek és szimbólumok kultuszát tiltó jogszabály előírásait sértette meg. Laczkó Györgyöt az elmúlt hetekben mind a rendőrség, mind az ügyészség kihallgatta. A vádhatóság június 4-én bűncselekmény hiányában ejtette az ügyet. Laczkó György elmondta, több mint egy évtizede ad ki a Tamási Áron Gimnázium iskolanaptárt, amelynek oldalait általában egy, az iskolához kötődő személyiség képeivel illusztrálják. Hozzátette, azért esett az iskola hajdani diákjára, Nyirő Józsefre a választásuk, mert egy udvarhelyi fotóműhelynek most sikerült korabeli fényképek sorozatát előkeresnie az íróról. A naptáron a fényképek mellett Nyirő József írói munkásságát felelevenítő szövegek olvashatók. „Ez egy megfélemlítési szándékkal elindított akció volt. Az első pillanattól úgy gondoltam, ha Románia jogállam, akkor ez nem lehet ügy, hiszen Nyirőt soha nem ítélték el, a naptár pedig ki sem tért politikai munkásságára, csak az iskola volt diákjaként, illetve íróként idézte alakját” – jelentette ki Laczkó György.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sötét gödörben vagyunk – Születésnapi beszélgetés a 75 éves Czegő Zoltánnal
Czegő Zoltán tanár, költő, író, újságíró, szerkesztő 1938. június 18-án látta meg a napvilágot Bukarestben, születésnapja alkalmából a Székely Hírmondó főmunkatársával beszélgetett munkatársa, gyermek- és ifjúkoráról, politikáról és az erdélyi magyarság jelenlegi állapotáról.
– Hetvenöt esztendő nagy idő, de mégis arra kérem, tömören foglalja össze eddigi életpályáját. – Még mindig jobb, ha én foglalom össze, mert így elkerülhetőek a hibák. Az 1930-as évek világválsága miatt máréfalvi születésű édesanyám Bukarestben szolgált, és itt ismerkedett meg gidófalvi apámmal. Három hónapos koromban szüleim hazaköltöztek, attól fogva székely levegőt szívtam magamba. Hét osztályt Bordoson, a nyolcadikat Marosvásárhelyen végeztem, de kilencedikbe már a Székely Mikó Kollégiumba jártam, és még abban az évben felvettek a Bolyai Egyetem filológia szakára.
– Miért választotta a tanári pályát?
– Hivatást éreztem a tanítás iránt. Édesanyám, apám akaratával is szembemenve, ragaszkodott továbbtanulásomhoz, így hát elindultam üres tarisznyával, és sok nélkülözés közepette ugyan, de 1962-ben sikerült elvégeznem a románnal időközben összevont, és Babeş–Bolyai névre keresztelt egyetem lélektan, pedagógia, valamint magyar nyelv és irodalom szakát.
– Hol kezdődött tanári pályafutása, és mi következett ezután?
– Korondra kerültem az ottani középiskolába, ahol magyar nyelvet és irodalmat, valamint történelmet tanítottam. Apám 1963-ban bekövetkezett halála után, hogy közelebb kerülhessek az akkor már Uzonban lakó családomhoz, az egyetlen környékbeli üres állásba, Sepsibükszádra kértem át magamat. Mivel időközben az írásnak is nekifogtam, kezdetben az Előre, majd a megyésítés után a Megyei Tükör munkatársa lettem.
– Ugorjunk egy nagyot. Miért szökött ki Magyarországra?
– Mert a Nyár köd alatt című verseskönyvem megjelenése után nemkívánatos személynek nyilvánítottak, eltávolítottak az újságtól, és többet egyetlen lapnál sem közölhettem.
– Miért tért haza Sepsiszentgyörgyre?
– Egy adott pillanatban annyira elfogyott a levegő körülöttem, hogy éreztem, ezt sem fizikailag, sem szellemileg nem tudom tovább elviselni, ezért hazajöttem.
– Ha szabad így fogalmaznom, miért lépett politikusi pályára?
– Én egész életemben politizáltam, hiszen a határokon túlra szorított magyar irodalomnak a politikáról kell szólnia, ellenkező esetben ugyanis Erdélyben, Felvidéken, Vajdaságban, Kárpátalján és a Szerémségben nem ér semmit.
– Mi a véleménye az erdélyi magyarság jelenlegi helyzetéről?
– Gyalázatos. Egy nagy, sötét gödörben vagyunk már 93 éve, s mióta Kós Károly, Benedek Elek és „fiai”: Bánffy Miklós, Nyirő József és Tamási Áron innen eltűntek, nem is keressük a módját, hogyan lehetne a napfényre kijutni, mert a kommunista piócák és utódaik elszívták a nép erejét. Azóta csak fogy a népünk, fogynak az iskoláink, és sokasodnak az árulóink, de ha még ez sem volt elég, akkor mi tettünk róla, hogy végzetünkhöz közelebb kerülünk, hiszen napjainkban már három párt között osztjuk meg a maradék erőnket.
– Van-e megoldás, és, ha igen, mi lehet az?
– Egyetlenegy olyan pártot kell létrehozni, mely keményen és megalkuvás nélkül képviseli a magyarság érdekeit, és az összefogásnak köszönhetően akkora erőt tömörít, mely Brüsszeltől Bukarestig fölhívja magára a figyelmet. A jelenlegi állapotunkban ugyanis mindkét helyen csak belénk rúgnak és nevetnek tehetetlen vergődésünkön.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Erdélyi társulatok a kisvárdai fesztiválon
Elkezdődött a hét végén és szombatig tart a Magyar Színházak XXV. Kisvárdai Fesziválja, amely öt ország 23 társulatát látja vendégül, köztük több erdélyi társulatot.
A rangos seregszemlét a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója nyitotta meg pénteken, a közönség Spiró György művét, Az imposztort láthatta a háromszékiek előadásában. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió közös produkciójaként Székely Csaba Bányavakság című darabját mutatták be, a Szatmári Északi Színház Harag György Társulata pedig John Millington Synge A nyugati világ bajnoka című előadásával érkezett a szemlére. A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata a Liam Clancy, Mary Reich, Yolande Snaith, Shahrokh Yadegari, Tompa Gábor: Romok igaz menedék című táncszínházi előadásával szerepel a versenyprogramban.
A marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem a Két lengyel darab című előadással állt színpadra Kisvárdán. A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház az Arany-légy, a Csíki Játékszín az Isten pénze, a temesvári Csiky Gergely Színház a Parasztopera, a nagyváradi Szigligeti Színház pedig A sevillai borbély című produkcióját mutatja be. Az Aradi Kamaraszínház Üvöltés a zsenikért első ciklus: Oroszok, a kolozsvári Váróterem Projekt a hajléktalanokról szóló cím nélküli előadással és a GroundFloor Group Dívák című előadásával lép fel. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Gogol Egy őrült naplójával érkezik a kisvárdai fesztiválra.
A rendezvény ideje alatt fotó- és dokumentumkiállítás tekinthető meg az idén jubiláló fesztivál múltjáról, de szakmai programokon, valamint gasztronómiai bemutatón és borkóstolón is részt vehetnek a látogatók. A fesztiválra olyan előadásokkal lehetett nevezni, amelyeket a romániai, ukrajnai, szerbiai és szlovákiai magyar színházak 2013 február végéig mutattak be vagy addig repertoáron tartottak. A produkciókat az előválogatón Sebestyén Rita író, színházi esztéta, Hizsnyan Géza színikritikus és Nagypál Gábor író, műfordító értékelte, majd végül Nánay István kritikus állította össze a versenyprogramot és a versenyen kívüli előadások listáját.
Krónika (Kolozsvár)

Lezsák: felállítják Kolozsváron Bethlen Gábor szobrát
Felállítják Kolozsvárott Bethlen Gábor szobrát október 23-án, erdélyi fejedelemmé választásának 400. évfordulóján – jelentette be Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriumának elnöke a Parlamentben.
Elmondta, a Bethlen Gábor-emlékév programjainak előkészítése- kor „sikerült az összefogást megteremteni", amelynek egyik csúcspontja lesz az egész alakos bronzszobor felavatása a ko- lozsvári alsóvárosi református templom kertjében.
Lezsák Sándor szólt arról, hogy Erdély aranykora címmel középiskolai vetélkedőt szerveznek a Kárpát-medencei diákoknak. Ehhez igénybe veszik az internet segítségét is. A legjobb 24 csapatot meghívják a döntőre a Lakiteleki Népfőiskolára. Közülük kerülnek majd ki azok, akiket elvisznek a szoboravatásra.
Megemlítette, hogy a Bethlen Gábor Alapítvány jubileumi díjátadó ünnepsége az erdélyi fejedelem születésének és egyben halálának évfordulóján lesz november 15-én Budapesten. Ebből az alkalomból vehetik át a kitüntetettek a Bethlen Gábor-, a Márton Áron-, valamint a Tamási Áron-díjakat – közölte.
A Bethlen Gábor-díjas Kató Béla erdélyi református püspök elmondta, az idén azt a szándékukat valósítják meg, miszerint Bethlen Gábor trónra lépésének 400. évfordulóján jól látható helyen állítsák fel a fejedelem szobrát.
Utalt rá, hogy két erdélyi településen, Nagyenyeden és Gyergyószárhegyen mellszobra már van a fejedelemnek, de azokat olyan belső terekben helyezték el, ahol „nem túl szembetűnőek".
Hangsúlyozta, a szobor pályázati pénzekből és közadakozás támogatásával készül majd el. Adakozásra az emlékév fővédnökei (Lezsák Sándor, Böjtbe Csaba ferences szerzetes és Kató Bélba) kérik majd a Kárpát-medencei magyarokat.
Megjegyezte, a szobor felállításához építési engedélyt kell kérniük. Jogilag az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonába kerül majd a szobor, de – mint mondta – Bethlen Gábor az egész világ magyarságához tartozik, így „nem kell osztozni rajta".
A 220 centiméter magasságúra tervezett alkotás készítője az erdélyi református lelkészcsaládból származó, már régóta Magyarországon élő Péterfy László szobrászművész lesz – tette hozzá.
MTI
Erdély.ma

Újvidéki győztes, erdélyi díjözön a színházi fesztiválon
Sorsszerűség a köbön: a 25. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja programjának utolsó, ráadásul Opera ultima címet viselő versenyelőadásának, az Újvidéki Színház produkciójának ítélték oda a seregszemle fődíját. A kitüntetések túlnyomó része Erdélybe „utazott”.
Lehetne spekulálni, hogy a szervezők direkt szánták-e az újvidékiek slusszpoénját a kisvárdai fesztivál végére, de alighanem a klasszikus „gondolta a fene” választ kapnánk az érintettektől. Annál is inkább, mivel az anyagi okokból minden korábbinál „fapadosabbra” hangolt fesztivál résztvevői többnyire „forró ágyváltással” cserélték egymást. Az újvidékiek Opera ultimája mindenesetre a versenyszegmens méltó befejezése volt, s a várszínpadi előadás végén bizony sokakban megfogalmazódott: ezzel az előadással még bármi megtörténhet. Meg is történt: fődíjas lett. Nemcsak a szinte émelygést okozó tömény kérdésfelvetéssel, amelyek éppen igazságuk révén közelített vészesen a demagógiához. Szerencsére még idejében behúzta a vészféket, s így teljesen alkalmasnak bizonyult arra, hogy sokáig emésszük magunkat a hallott-felvázolt helyzeteken, amelyek térségünkben bárhol maximálisan aktuálisnak tűnhetnek.
Beaumarchais szövegei – A sevillai borbély és Figaro házassága – már történelmileg forradalminak számítanak, s mint kiderült, Gyarmati Kata dramaturg és Kokan Mladenovics rendező radikális újraértelmezésére is alkalmasak. A keretül szolgáló aktuálhelyzet ismerős: egyre inkább elharapózik az a gyakorlat, hogy a színházfenntartó beleszól a műsorpolitikába. Az intézmény válasza két, merőben ellentétes töltetű és stílusú felvonásban érkezik. Az első – a mozarti sevillai borbély – remek paródiája a történetnek és operának egyaránt, sok jó ötlettel és egyensúlyérzékkel.
Szünetben nem is sejtjük, mi vár ránk a folytatásban. A Figaro házassága csak laza keret térségünk alapvető társadalmi, művészi, szociális problémáinak kimondásához, a maradék művészi szabadsággal megfogalmazott forradalmi kiáltvány közzétételéhez. Sötét, elkeserítő üzenet, erősen határos a kocsmapolitizálással, alaposan próbára teszi befogadóképességünket. A feszes szerkezet, a remek színészi játék azonban „eladja” a talán nem is annyira túlrajzolt képet. A tapsrend után szinte szövetségesként álltunk fel helyünkről: meg kell próbálni, ellenkező esetben szinte nem érdemes színházat csinálni. És Kisvárdát játszani sem.
Kisvárdai dicsőséglista
Életmű-díj: Fülöp Zoltán (színművész, Csíki Játékszín), Hernyák György (Újvidéki Művészeti Akadémia osztályvezető tanára)
Fődíj: Ultima című (az Újvidéki Színház Opera ultima című előadása)
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának díja: Bányavakság (a marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata)
Legjobb alakítás (megosztva): Nagy Dorottya és Bányai Kelemen Barna (Bányavakság – a marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata) Kisvárda Város Díja: Tokai Andrea (Parasztopera – temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház)
Kisvárda város polgármesterének díj: Béres Márta (szabadkai Kosztolányi Dezső Színház) A legígéretesebb fiatal színész számára alapított Teplánszky Kati-díj: Egger Géza (a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata – A nyugati világ bajnoka című előadása) A Kisvárdai Várszínház által felajánlott egyéni díj: D. Albu Annamária (sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház – Az imposztor című előadása)
A Kisvárdai Várszínház által felajánlott egyéni díj: Szakács László (Az imposztor, valamint a Bányavakság című előadásban nyújtott alakításáért)
Közönségdíj: a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Az imposztor című előadása
Csinta Samu
székelyhon.ro

Kónya-Hamar Sándor: Adalékok és feljegyzések a Nyírő-ügyhöz
Még a Nyírő József temetés-botránya előtt került a birtokomba Szerb Antal, az Erdélyi Helikon pályázatát megnyerő – és 1934-ben kötetben kiadott – Magyar irodalomtörténetének hasonmása. Birtokomban volt ugyan egy 1945 után kiadott változat, csakhogy abból eleve hiányzott A mai irodalom c. fejezet 3. alfejezete, Az utódállamok magyar irodalma című és abban Tamási Áron és Nyírő József méltatása is. Volt alkalmam tehát összehasonlítani az eredeti és megcenzúrázott változatot. És végképp elvetni a Hegedűs Géza- és Ungvári Tamás-féle „Nyírő-minősítéseket”, melyek lényegében még az 1945-ben Brassóban megjelenő Népi Egység (a Magyar Népi Szövetség lapja) június 15-i számában és Szász István (későbbi Utunk-szerkesztő) tollából, Isten igájától Hitler igájáig (Nyírő József népáruló író politikai pályájáról) címen megjelent tendenciózus írásra alapoztak. A korabeli elismerés és méltatás tehát nagyon jókor jött!
Mert a Bárdi Nándor Az Erdélyi Párt és a regionális politika, Egry Gábor Az „erdélyiség” színeváltozása és Horváth Szabolcs Ferenc Népcsoportpolitika, szociális kompenzáció és gazdasági jóvátétel – A holokauszt Észak-Erdélyben, valamint Elutasítás és alkalmazkodás között című könyvekben leírt vagy manipulált igazságok ugyancsak felkeltették érdeklődésemet, mivel éppen akkor Albrecht Dezső és Vita Sándor, a második, a „nagy” Hitel szerkesztőinek, később országgyűlési képviselőknek és az Erdélyi Párt prominenseinek életét és életművét kutattam. Látókörömbe így került bele időnként Nyírő József is. Az erdélyi, kolozsvári holokauszt-ügyet viszont nem lehetett nem figyelemmel tanulmányozni, hiszen említetteket amiatt sikerült a legjobban besározni.
Kezdjük Albrecht Dezsővel. Az említett szerző-hármas nem kisebb dolgot állít, mint azt, hogy Albrecht Dezső (1907–1976) radikális antiszemita volt, és a harmadik magyar zsidótörvényt (1941. évi XV. tc. „a házassági jogról szóló 1894. évi XXXI. tc. kiegészítéséről, valamint az ezzel kapcsolatban szükséges fajvédelmi intézkedésekről”) erőteljesen támogatta, a törvényvitában szerepet vállalt, érvelésében pedig kimutathatóak antiszemitizmusának gazdasági, politikai, demográfiai és ideológiai összetevői. És zsidógyűlöletét az is világosan kifejezi, ahogyan a sárga csillag viselése ellen tiltakozott.
Albrecht Dezső nem vett részt a törvény vitájában. Az 1941 tavaszán-nyarán folyó parlamenti szópárbajban az országgyűlési jegyzőkönyvek szerint a vezérszónok Paál Árpád volt. Érvelésével még jelen volt László Dezső, Bánffy Dániel és Braunecher Antal. Vita Sándor emlékirata szerint pedig, azokban a napokban Albrecht Dezső Kövér Gusztáv képviselőtársával próbálta megértetni, hogy amennyiben nem változtat éles véleményén (ellenezte a zsidótörvény erdélyiek szerinti, külön kiegészítését), úgy Teleki Pál miniszterelnök kérésére ki kell zárni az Erdélyi Pártból (ami később meg is történt).
Nyírő József nem vehetett részt a vitában, hiszen őt (miután 1941-ben Kolozsvárott megszervezte az EP tagozatát és annak elnöke lett) csak 1942. február 14-én hívja be öt társával együtt Bárdossy László miniszterelnök, a behívott román képviselők üresen maradt helyére. Az 1942-ben megvitatott és elfogadott negyedik zsidótörvény (1942. évi XV. tc) vitájában viszont már szót kért. A vezérszónok Bánffy Dániel, a törvény pedig a zsidóság mezőgazdasági ingatlanjairól és földterületeiről szólt. Nyírő József az országgyűlés 1942. november 20-i ülésén nemzetnevelésről szónokolt, s a „levitézlett liberális zsidó felfogást” bírálta, aminek nyilván semmi köze nem volt a törvényvita tárgyához.
Szónoki fogás és szereplés? Feleletként idézhetjük az Országgyűlés jegyzőkönyvéből az inkriminált részletet: „Félre az útból a magyar lelkiségtől idegenkedőkkel. Azokkal, akik az úgynevezett humánum álorcájában a sajtó, az irodalom, a művészet, a lélek és a szellem területén olyan hosszú ideig büntetlenül pusztítottak bennünket a saját hazánkban. Ennek a felfogásnak, ennek a levitézlett liberális zsidó hagyatéknak, ami sok jóhiszemű magyart is megfertőzött köztünk, ennek a burkolt propagandának a magyar életből el kell tűnnie.”
Nyírő József 1943. november 24-én felszólalt a honvédelmi költségvetés plenáris vitáján is, és a leventemozgalom hasznosságáról és fontosságáról szónokolt, minden antiszemita utalás vagy felhang nélkül. Ilyesmit azelőtti és azutáni 3-4 felszólalásában sem találni.
De térjünk vissza Albrecht Dezső kimagyarázott tiltakozásához. Jóval a törvény zárószavazása után, egy „türelmetlen sárgacsillagos” napirendi pont kapcsán kért szót és mondta el a következőket 1941. december 2-án: „Nem akarom és nem kívánom a sárga folt (Dávid-csillag) kötelező viselésének bevezetését, egyfelől azért, mert ezt túlságosan látszat megoldásnak tartom, de másfelől azért sem, mert e nélkül még elhihetem például, hogy Budapesten itthon vagyok. Goethének egy mondása jut eszembe: »Lasst mich scheinen, bist ich verde.« Legalább látszódj kereszténynek és magyarnak, Budapest, míg tényleg azzá válhatsz. Aki pedig keresztény, az soha nem lehet antiszemita! Tehát nincs keresztény antiszemitizmus. Ne tagadjuk így a kereszténység zsidó eredetét!”
Nem ezt idézte később Esterházy János a pozsonyi zsidótörvény vitájában?
Albrecht Dezső ezt petíció formájában is benyújtotta, több EP-képviselő támogató aláírásával, így legelsőnek a Kövér Gusztávéval stb. De Nyírő József ezt még nem írhatta alá. Amit ő aláírt¸ az az 1944. április 5-e (a sárga csillag kötelező viselésének premiernapja) után Albrecht Dezső és Mikó Imre által fogalmazott memorandum, melyet a pártelnök gr. Teleki Béla adott át Sztójay Döme miniszterelnöknek. Vita Sándor emlékiratában erre így emlékezik: 1944. március 19-e után az országgyűlésnek már semmi jelentősége nem volt, a jobboldali pártok demagógiája uralkodott itt is és a sajtóban is. Láttuk, hogy ez a helyzet (s a terjedő gettósítás-hír) Erdélyre nézve mennyi veszedelmet rejt magában, ezért Albrecht Dezső, a párt ügyvezető alelnöke és Mikó Imre, a párt parlamenti csoportjának főtitkára, április 5-ke után egy nagy emlékiratot szerkesztettek a miniszterelnökhöz, s ebben szóvá tették, hogy az új kormány teljesen tehetetlen a féktelen demagógiával szemben, az erdélyi problémákkal egyáltalán nem foglalkozik, érveléseinket senki meg nem hallgatja, a zsidókérdést brutálisan kezelik, közéleti férfiakat (zsidók és nem zsidók), köztük képviselőket is, letartóztattak, elhurcoltak, a belpolitikában áldatlan kötélhúzás folyik a pártok között, és uralkodóvá igyekeznek tenni a nemzetiszocialista gondolatot. Ezt az emlékiratot (melyet az EP minden képviselője aláírt) május első napjaiban Teleki Béla adta át Sztójay miniszterelnöknek.” (Vita Sándor önéletírása, kiadatlan kézirat, 118. l.) Az emlékiratot az EP minden képviselője aláírta tehát, így gondolom, Nyírő József is.
Nyírő József életének 1942 előtti mozzanataira is szeretném felhívni a figyelmet. Az első az Uz Bence c. regényében a zsidó Róth Sámi alakjának igencsak rokonszenves megrajzolása. A könyv megjelenése után, még 1940 előtt, a nagyváradi Új Kelet című cionista lapban Benamy Sándor szólaltatja meg egy interjú keretében őt és feleségét is, melyben világosan kiáll a zsidóság mellett. Ezt a szöveget meg kellene találni (az Országgyűlés legteljesebb sajtógyűjteményében például) és újra közzétenni. Úgyszintén a Kádár Imre emlékiratát, melyben, akárcsak korábban Ligeti Ernő, mint az egykori Erdélyi Szépműves Céh alapító tagtársára emlékezik, és nem is akárhogyan. Nem hallgathatom el, hogy Kádár Imre rendkívül gyalázatos módon viselkedett például Vita Sándorral 1945 után (aki pedig kiállította számára az életmentő mentesítő levelet Kolozsváron).
Nyírő József életében bizonyára nagy élmény volt az 1941-42-es weimari író- és költőtalálkozó, melynek házigazdája maga Goebbels propagandaminiszter, s melynek Szabó Lőrinccel együtt volt meghívottja.
Radnóti Miklós naplóbejegyzését szokás rosszindulatúan idézgetni, ám Nyírő József Keleti Újságban közölt háromkolumnás beszámolóját már nem. Pedig érdemes volna. Még akkor is, ha Medvigy Endre irodalomkutató és az újabb Nyírő-összkiadás szerkesztője szerint, ami abban található, az „a házigazda iránti udvariasság szerencsétlen lenyomata”.
És most elérkeztünk Ligeti Ernő ügyéhez, melyben Mester Miklóssal és Albrecht Dezsővel együtt, Nyírő Józsefnek is szerepe volt.
Rugonfalvi Mester Miklósnak a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában lévő hagyatékában (MX5462. jelzettel őrzött), a Bokor Péternek adott interjújából (Végjáték a Duna-mentén) idézve, a következőket tudjuk meg: 1944. április 30-án nevezik ki államtitkárnak a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumba. Elmondása szerint erre Albrecht Dezső, az Erdélyi Párt ügyvezető elnöke, a Hitel c. folyóirat szerkesztője kérte fel képviselőtársát, Mester Miklóst, mondván, hogy „üresen áll a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban a politikai államtitkári állás és az Erdélyi Pártnak van felajánlva. Mi nem fogjuk betölteni, benned megbízunk, vállald el!” (Megjegyzem: az 1989-ben elhunyt Mester Miklós 1945 előtt az imrédysta párt képviselője volt. És csak 2012-ben jelenhetett meg az 1971-ben befejezett emlékirata a Tarsoly kiadónál 816 oldalon Arcképek – két tragikus kor árnyékában címen.)
A müncheni Új Látóhatár 1985. októberi számában megjelent Zsidókérdés Magyarországon 1944 c. tanulmány igazolja e felkérés előrelátó voltát. „Mester Miklós teljes erővel védelmébe vette a zsidó származású művészeket és írókat. Mindenki, aki beadta kérését a kultuszminisztérium útján megkapta a kormányzói mentesítést.”
A Bokor Péternek adott interjújában mondja el Mester Miklós: „Április 2-án hozzám jött Ligeti Ernő erdélyi írónak a felesége. Letartóztatták a férjét és segítséget kért tőlem. Ligeti Ernőt jól ismertem mint kiváló erdélyi írót, publicistát. Megígértem a feleségének, hogy segíteni fogok. Ugyanakkor érkezett hozzám dr. Gyöngyössy István, aki akkor az Egyesült Izzó jogtanácsosa volt, és kérte, hogy újságíró barátját, Arató András publicistát vegyem pártfogásba. A kettőt együtt vettem védelembe. Azonnal táviratszöveget diktáltam Baky Lászlóhoz, hogy engedje ki a letartóztatásból Ligeti Ernőt és Arató Andrást. Megkértem Ligetinét, hogy a távirat szövegét vigye le az Erdélyi Pártba. Őt ismerték ott, és tudták, hogy a férje milyen nagy szolgálatot tett az erdélyi magyar kultúrának, és kértem, szerezzen az enyém mellé még egynéhány aláírást. Visszajött délután két aláírással, Albrecht Dezső és Gaál Alajos írták alá, (…) közben Nyírő is utána küldte aláírását, tehát hárman. Ligetiné megmondta őszintén, voltak még az irodában, akik féltek és nem merték aláírni.(…) Óvatosságból Ligetiné távirat helyett levelet adott fel Baky László címére. Előzőleg lefényképezték a szöveget s az aláírásokat. Talán két nap múlva felhív Baky s megfenyegetett, hogyan merek ilyen levelet feladni a címére. Ekkor megmondtam, hogy az Erdélyi Párt támogatja ezt az ügyet. Két erdélyi íróról, újságíróról van szó. Én is erdélyi vagyok és szolidaritást vállaltam velük. Dühösen lecsapta a telefonkagylót. De az akció tovább folytatódott, mert közben államtitkár lettem és Ambrózynál is közbeléptem. Mind a kettő kikerült az internálásból, és meg is menekültek egészen 1944. október 15-ig.”
Időközben Vita Sándort május közepén Jaross Andor belügyminiszter kinevezte kormánybiztosnak, aki Kolozsváron június végéig állíthatta ki a mentesítő leveleket (igazolványokat). Emlékirata szerint, mert Ligeti Ernő nem kérte, Nyírő József levélben kérte Vita Sándortól a Ligeti Ernő, felesége és 13 éves fia, Bíró József művészettörténész és Tamási Áron (második felesége szüleinek) apósáék számára a mentesítő levelet. Vita Sándor Ligeti Ernőéknek és Bíró Józsefnek ki is állíttatta azt – Ligeti Ernő mentesítő igazolványát, 1945 januárjában még a nyilas kormány is tiszteletben tartotta, csak a suhancokból álló nyilas csőcselék nem, ahogyan a Bíró Józsefét sem –, Tamási apósáékat pedig (Endre László tanácsára) beutaltatta Haynal Imre klinikájára, és így menekülnek meg.
Amit még a Mester Miklós esetében meg kell említeni, 1982. június 19-i keltezéssel feljegyzést fogalmazott Nyírő József emberi és írói érdemeiről, valamint arról, hogy mi is volt a Magyar Erő című kiadvány. Az MTA kézirattára az MX5462/54 jelzettel őrzi ezt Feljegyzés címmel. Ezt közli teljes egészében Marosi Ildikó az Uz Bence esetei című könyvének előszavában a 8. oldalon: „Ma Nyírő József írói érdemeit elhallgatják, sőt mi több, fasiszta írónak minősítik teljesen igazságtalanul. Nyírő József az első és második világháború közt az Erdélyi Helikon munkaközösségéhez tartozott. Könyveit az Erdélyi Szépmíves Céh Kolozsváron és a Révai Cég Budapesten adta ki. Műveiben egyetlen antiszemita vagy politikai diktatúrát dicsőítő mondatot le nem írt. 1940-ben Észak-Erdély visszatérésekor országgyűlési képviselő lett [csak 1942-ben! – K-H. S.], de soha a parlamentben és sehol másutt politikai beszédet nem tartott. Mint az Erdélyi Párt alelnöke mérsékelt politikai irányzatot képviselt.
A második világháború alatt a Magyar Erő című folyóiratot szerkesztette. Ezt a folyóiratot a hivatalos körök a nagyon szélsőséges antiszemita és náci németbarát Rajniss-féle lappal, a Magyar Futárral szemben hozták létre. Igaz, 1944 végén Nyírő József Nyugatra menekült és többé nem tért vissza. De az is igaz – minden ellenkező híreszteléssel szemben –, hogy Nyírő Józsefet 1945-ben Magyarországon nem nyilvánították háborús és népellenes bűnösnek.
Ma is mint a legsikeresebb filmet tartják nyilván Nyírő Józsefnek Emberek a havason című filmjét (Szőts István rendezésében, s a Velencei Biennálé kitüntetésével), amely a második világháború alatt készült és többször szerepel jelenleg is a Film Múzeum műsorán Budapesten.
Dr. Mester Miklós
Budapest, 1982. VI. 19.”
Amit pedig a Nyírő József 1944. október 15-e utáni életéről és tevékenységéről tudni lehet: a nyilas puccs után, azok az erdélyi EP-képviselők, akik nem követték Nyugat-Magyarországra az Országgyűlést, Albrecht Dezsőtől, Pál Gáborig mind katonai behívót kaptak. Akik bevonultak, mint például Pál Gábor, elestek, vagy fogságba kerültek, más pedig fütyölt a behívóra, mint Albrecht Dezső, aki felvonult a Mátrába fát kitermelni. De az Erdélyi Párt képviselői közül többen nem mertek lemondani, féltek a katonai behívótól és Sopronig meg sem álltak, mint Nyírő József is, ám nem léptek be a nyilas pártba, hanem a nemzeti frakciók töredékéből létrehozták a Nemzeti Szövetség nevű ellenzéki parlamenti csoportjukat. Ennek a csoportnak lett sajtófelelőse Nyírő József. Az Eleven Újság című propagandaműsor, amely elsősorban az erdélyi és felvidéki menekülteknek szólt, hetente háromszor, hangos bemondóval közölte hír- és tájékoztató anyagát. Az országgyűlési dokumentumok között, és az Országos Levéltárban nem egy eredeti dokumentum található, melyben Nyírő József arról tesz panaszt, hogy a tájékoztató akcióban a nyilasok nemegyszer megelőzték őket korszerűbb rádiótechnikájukkal. Ezért technikai segítséget kér, és hiába.
A többi már az emigrációs lét és sors tartozéka.
Utóirat: az egyeseknek botrányt jelentő Nyírő-temetésen jelen volt és emlékbeszédet mondott Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke. Emiatt tiltakozásul Elie Wiesel holokauszt-túlélő visszaadta a Magyar Állam kitüntetését, amire Kövér László azonnal nyílt levélben reagált, és kijelentette, hogy sajnálja, de Nyírő József sem fasiszta, sem antiszemita nem volt, legfeljebb politikába tévedt írója-krónikása az erdélyi székely népnek. S ezt Elie Wieselnek is tudnia kellene, hogy mit jelent, hiszen maga is erdélyi volna.
Az erdélyi és „igazi” Elie (Elizier vagy Lázár) Wiesel pedig, ha élne, idén, 2013-ban töltené a 100. életévét. Hiszen nemcsak Grüner Miklós, az auschwitzi és buchenwaldi fogoly- és túlélőtárs – aki több mint 20 éve próbálja bizonyítani, hogy a Máramarosszigeten született zsidó rabtársa 1944-ben 31 éves volt –, hanem Carlo Mattogno olasz újságíró szerint is, a hiteles auschwitzi dokumentumokban, Lázár Wiesel születési adata 1913. 09. 04. Tetoválási száma A-7713. S azt is megállapítja, hogy Elie Wiesel nevű fogoly nem volt Auschwitzban, Elizier Wiesel viszont igen. Ki lehet a „világhírű” Elie Wiesel (sz. 1928. 10., vagy 09. hó 4-én vagy 30-án?), aki a tetovált sorszámot sohasem tudta bal alkar

Érettségi: idén is sokan könnyeztek
Feszült várakozás, majd öröm- és bánatkönnyek áztatta arcok, ujjongó és együtt érző ölelések – az eredmények kifüggesztése után előtörtek az érzelmek az érettségizőkből. Volt bukásos viccelődés, de 9-es átlag miatti sírás is. A legtöbben nem mentek át.
Sok végzős diák már egy órával az érettségi eredmények hétfő déli kifüggesztése előtt a székelyudvarhelyi iskolák udvarán, vagy a tanintézetek előterében várakozott, hogy kiderüljön, sikerült, vagy nem az érettségije. Az értékelések közzétételét óriási tolongás követte, aki éppen nem az eredményeket fürkészte, az telefonált. A diákok többségének azonban csalódnia kellett, noha megyei szinten az átmenési arány 12 százalékkal magasabb, mint tavaly, de így is csak 42,49 százalékos, vagyis az vizsgázóknak több, mint a fele elbukott az idei érettségin. Az eredményről értesülve sokan könnyes szemekkel indultak haza, mások azonnal az iskola titkárságára mentek, hogy megóvják a kapott jegyeket. Több olyan osztály is volt, amelyből senki nem ért el átmenő jegyet, de olyanok is, ahol a diákok ujjongása még inkább fokozódott, amikor kiderült, minden osztálytársuknak sikerült az érettségije. Az eredmények megítélése iskolánként is változott, volt aki azzal viccelődött, hogy a bukás miatt mehet a szomszédos gyárba dolgozni, a jobban teljesítő iskolák diákjai között viszont olyan is volt, aki a 9-es érettségi átlaga miatt könnyezett. Ahogyan a megyei átmenési arány esetében, úgy az egyes középiskolákban összesített érettségi eredmények esetében is nézőpont kérdése, hogy azt hogyan értékeljük – derült ki az igazgatókkal folytatott beszélgetések során.
A középiskolák között idén is nagyok a különbségek az átmenési arány tekintetében: a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban 81%, a Bányai János Műszaki Kollégiumban 4,5%, a Benedek Elek Pedagógiai Líceumban 61%, az Eötvös József Szakközépiskolában 12%, a Kós Károly Szakközépiskolában 16,5%, a Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában 38,8, a Marin Preda Elméleti Líceumban 64,1%, a Tamási Áron Gimnáziumban pedig 86,9%-os az átmenési arány. Tőkés Zsolt, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium igazgatója jónak értékelte az iskola érettségizőinek eredményét, amint azt elmondta, külön örvendetes, hogy a tanév végén sem kellett megbuktatni senkit a végzősök közül, így mind az 56 tizenkettedikes diák elmehetett érettségizni. Közülük 11 nem tudott átmenő jegyet szerezni a vizsgasorozaton.
Elveszett a munka becsülete
A Bányai János Műszaki Kollégiumban számítottak rá, hogy gyengék lesznek az érettségi eredmények, hiszen a próbaérettségin nem ment át egy diák sem, az érettségin a 68 vizsgázóból 3 ért el átmenő jegyet – mondta el Szakács Paál István igazgató. Szerinte az oktatási rendszer hibái vezetnek az ehhez hasonló eredményekhez, egyebek mellett az, hogy a nyolcadikos diákok 5-ös kisérettségi jeggyel is bejutnak a szakközépiskolákba, sőt, akkor is, ha nem vizsgáznak le. Az igazgató szerint az okok között szerepel az is, hogy a szakközépiskolába járó diákok csak tizedik osztályban kell eldöntsék, hogy szakiskolai, vagy líceumi osztályban folytatják tovább tanulmányaikat. Ugyanakkor Székelyudvarhely iskolahálózata már rég megújulásra vár, túl sok az elméleti osztály és mindössze két műszaki iskola maradt, de ezekben is megszűnt a fémipari és a mezőgazdasági képzés – fogalmazott Szakács Paál István, példaként hozzáfűzve, hogy ha egy székelyudvarhelyi munkáltató közgazdászt, vagy jogászt keres, valószínűleg talál, de egy hegesztőmunkást, vagy cnc-marós szakmunkást szinte biztosan nem.
A Benedek Elek Pedagógiai Líceumban idén gyenge átmenési arány született az érettségin, persze ez is viszonylagos, de a múlt évi 90 százaléknál is magasabb arányhoz képest kevés az idei 61 százalék – közölte Lukács István, a tanintézet vezetője. Az igazgató nem tudta megmondani, mitől gyengülhetett az eredmény, hiszen – amint fogalmazott – az oktatási és infrastrukturális körülmények nem változtak tavaly óta. A Benedek Elekben 51 diák érettségizett, 21 nem ért el átmenő átlagot a vizsgasorozaton, legtöbbjük románból bukott el.
Teljesen idegen számukra a román nyelv
Ferencz Csaba igazgató szerint nagy eredmény, hogy az Eötvös József Szakközépiskola diákjai jó eredményeket értek el fizikából, ami egy nagyon nehéz tantárgynak számít. A román vizsgán viszont elvérzett az érettségizők zöme, a vizsgasorozaton a 117 diákból csak 14 érte el az átmenő átlagot, ami 12 százalékos átmenési arányt jelent. Ez viszont majdnem a kétszerese az iskola tavalyi eredményeinek, a baj csak az, hogy a román nyelv teljesen idegen a diákok számára, ám miközben az elméleti líceumos, tehetős szülők gyermekeit magánórákra járatják, addig az ingázó, szakközépiskolai diákoknak erre nincs lehetősége, gyakran ideje sem – fejtette ki Ferencz Csaba.
A Kós Károly Szakközépiskolában a 194 végzős diákból 32-nek sikerült az érettségije, a 16,5 százalékos átmenési arány viszont majdnem a duplája a múlt évinek, így akár egy fejlődési folyamat kezdeteként is fel lehet fogni a jelenlegi helyzetet – közölte Végh Jenő igazgató, aki nagyjából erre az eredményre számított. Ugyanakkor hozzáfűzte, jó lesz ha minden évben ilyen arányban fog nőni a középiskola érettségizőinek eredménye.
A művészeti iskola diákjainak érettségi eredményeinek értékelésével kapcsolatban többször is kerestük Bodurián János igazgatót, ám cikkünk megjelenéséig nem értük el. 139-en érettségiztek idén a Tamási Áron Gimnáziumban, 14 diák kivételével sikerült is az érettségijük. Laczkó György, a tanintézet vezetője elmondta, az idei eredmények jobbak a tavalyiaknál, de reméli, az óvások kivizsgálása után 90 százalék fölé nő az átmenési arány a gimnázium érettségizőinek körében.
Széchely István
Erdély.ma

Támogatják a határon túli truppok anyaországi bemutatkozását
Magyarországi vendégjátékok szervezésére összesen 34,7 millió forint odaítéléséről döntött Halász János magyarországi kultúráért felelős államtitkár. A támogatást határon túli magyar színházak és táncegyüttesek kapják meg.
A magyarországi vendégjátékokat támogató pályázaton 23 szervezet indult – tájékoztatta szerdán az MTI-t az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A közlemény felidézi, hogy a tavalyi évtől eltérően idén önálló pályázatot hirdettek a 2013. június 1. és 2014. május 15. között megvalósuló programokra. „Az Emmi idén ezzel összesen 45 millió forintos pályázati támogatást nyújt a határon túli színházak és táncegyüttesek részére” – hangsúlyozta a tárca.
Erdélyből és a Partiumból kilenc színtársulat, három táncegyüttes és egy kulturális alapítvány nyert jelentős összegű támogatásokat. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, a nagyváradi Szigligeti Színház, a sepsiszentgyörgyi M Studio mozgásszínházi műhely, a Temesvári Csiky Gergely Színház, és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata egyenként kétmillió forint körüli támogatást nyert, a csíkszeredai Csíki Játékszín egymillió-négyszázezer, a nagyváradi Kiss Stúdió Színház háromszázharmincháromezer, a szatmárnémeti Proscenium Alapítvány pedig kétmillió forintot nyert, utóbbi Barta Lajos Szerelem című színművének magyarországi turnéztatására.
A szentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes, a váradi Nagyvárad táncegyüttes, illetve a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes 1–1 millió forint támogatást nyert. Bocsárdi László, a szentgyörgyi Tamási színház igazgatója korábban a sajtónak azt nyilatkozta: amennyiben támogatást nyernek, a budapesti Katona József Színházban is szeretnének szerepelni a múlt pénteken Gyulán bemutatott Hamlet című produkciójukkal.
Az Emmi közleménye kitér arra is, hogy a bírálat során a kultúráért felelős államtitkár által felkért, szakértőkből álló kuratórium értékelte a pályázatokat. Ez alapján fogalmaztak meg döntési javaslatot a miniszter tanácsadó testületei, a Táncművészeti és a Színházművészeti Bizottság, amelyet Halász János döntéshozóként változtatás nélkül elfogadott. A támogatási szerződéseket a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága köti meg a nyertes szervezetekkel, és a támogatás utalásáról is ők gondoskodnak – olvasható a közleményben.
Krónika (Kolozsvár)

Shakespeare Fesztivál: marosvásárhelyi
Makrancos hölgy Gyulán
Telt ház előtt játszotta július 10-én, szerdán a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat A makrancos hölgy avagy a hárpia megzabolázása című előadását a Gyulai Várszínház színpadán. A Sorin Militaru által rendezett produkció a IX. Shakespeare Fesztiválon vett részt a határ menti városban.
A rangos nemzetközi seregszemlére – amely egyben az Európai Shakespeare Fesztiválok Hálózatának alapító tagja is – a legjelentősebb Shakespeare előadásokat hívják meg Magyarországról és a nagyvilágból.
A kilencedik fesztiválon a Sorin Militaru által rendezett, Berekméri Katalin címszereplésével játszott marosvásárhelyi vígjátékot is vendégül látták. A produkció harmadik évada szerepel a Tompa Miklós Társulat műsorán és szakmai elismeréseket is kapott ez idő alatt (többek közt a Magyar Színházak Kisvárdai XXIV. Fesztiváljának rendezésért járó díját).
Amint azt már lapunkban olvashatták a gyulai Shakespeare Fesztivál nyitóelőadása idén a Gyulai Várszínház és a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház koprodukciójában létrejött Hamlet volt, rendező Bocsárdi László, a címszerepben Mátray Lászlót láthatta a közönség. A előadást ősztől otthon is műsorra tűzi a sepsiszentgyörgyi társulat.
A Shakespeare Fesztivál további programjairól a www.shakespearefesztival.hu honlapról értesülhetnek
Szabadság (Kolozsvár)

Csíkszentkirálytól a Tatroson át Degettesig
„A moldvai csángók kultúrájának és nyelvének történeti, nyelvi asszimilációs folyamatainak leghitelesebb, szintetikus látásmódú kutatója és hírvivője” – ez áll az Arany János Kiemelkedő Tudományos Teljesítmény díj indoklásában, amelyet Tánczos Vilmos néprajzkutató, egyetemi docens nemrégiben vett át a Magyar Tudományos Akadémia elnökétől. A Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék oktatójával nem csak csángókról, hanem elhivatottságról, az első fényképezőgépről, Csíkszeredáról, „kutató” és „adatközlő” emberi kapcsolatáról is beszélgettünk.
– Ma már létezik kifejezetten néprajz szak, ám ön még magyar–orosz szakon végzett. Mikor fordult a figyelme a népi kultúra felé?
– Azt tartom, hogy az ember lehetőleg olyasmivel foglalkozzon, amibe belenevelődött vagy amihez köze van. Sokszor elmondom a hallgatóknak is, hogy Mikszáth Kálmánból akkor lett sikeres író, amikor a saját szülőföldjével kezdett foglalkozni, vagy Tamási Áron akkor írt igazán jól, amikor itthon élt, Erdélyben. Én falusi, paraszti környezetből származom, és ez számomra meghatározó. Mióta az eszemet tudom, foglalkoztatott a székely falu és annak átalakulása. Szülőfalumban a fafaragó kör vezetője, a falumúzeum szervezője, Csiszér Imre tanító bácsi hívta fel a figyelmemet először arra, hogy a paraszti világ nem lenézendő, hanem megőrzendő. Aztán a csíkszeredai Mikó-várban működő múzeum idős igazgatója, János Pali bácsi magyarázta lelkesen a kiállítási anyagot, és bizonyította, hogy a paraszti kultúra érték. Középiskolás korom másik nagy revelációja a táncházmozgalom elindulása volt: teljesen új attitűddel szembesített. A mai Márton Áron Gimnázium dísztermének ajtaján egyszer csak plakát jelent meg, rajta: „Másként akar szórakozni?” Így, magázó formában, és ez azt jelentette, hogy vége sulibulinak, diszkónak, jött helyébe a táncház. A mozgalom résztvevői – köztük a létrejövő Barozda együttes – újfajta magatartást honosítottak meg. Fontosnak tartották a hiteles- és a műfolklór közötti különbséget, lényegesnek tekintették az autentikus világgal való élő kapcsolatot. Addig a kisváros lenézte a falut, velünk diákokkal is igyekeztek elfelejtetni tájszólásunkat, viseletünket. A város a polgári hagyományokat preferálta, érdekes módon azonban Csíkszeredának nem sikerült asszimilálnia a falut, sőt épp fordítva történt: olyan mérvű volt a faluról való beözönlés, hogy a falu asszimilálta a várost. Csíkszereda jó értelemben véve elfalusiasodott, kapott valamit a falutól.
– Mikor ment először gyűjteni?
– Talán tizenegyedikes lehettem, amikor láttam, hogy a táncházasok falura járnak. A nagynéném egy tarisznyára ültette meg a tyúkot, rovásírásos jel volt rajta. Kivettem a tarisznyát a tyúk alól, megmostam, és azzal kezdtem Csíkszeredába iskolába járni, abban hordtam a könyveimet, és azzal mentem Gyimesbe gyűjteni. Gyűjteni? Jártunk Gyimesbe, mert illett abba a környezetbe járni, de sem magnetofonom, sem fényképezőgépem nem volt. Figyeltem, és leírtam mindenféle dalt. Az első magnómat az egyetemi ösztöndíjamból spóroltam össze, az első fényképezőgépemet, egy Smenát pedig egy Erdélybe látogató dunántúli lánytól kaptam ajándékba.
– A kilencvenes évek elejéig Gyergyóditróban, majd Tusnádfürdőn tevékenykedett magyartanárként. Azért megmaradt kutatónak is?
– Abban az időszakban én elsősorban tanárnak tartottam magam, s bár továbbra is jártam Moldvába gyűjteni, mindenekelőtt a tanári feladataimmal foglalkoztam. Nem tudtam megcsinálni, amit sok más kollégám igen, hogy ingázás közben is Max Webert és Mircea Eliadét olvassak. Annyira megérintett a gyerekek problémája, az egész pedagógiai tevékenység, hogy képtelen voltam kilépni belőle. Nem tudtam úgy „tudomanyizálni”, hogy osztályfőnökként azt kellett látnom, az egyik gyerek homloka gyöngyözik az éhségtől, miközben a másik tízóraiját nézi, vagy úgy, hogy a milíciára kellett mennem megtudni, hogy a gyereket miért vitték el az osztályomból.
– 1992 óta viszont a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója. Hogyan változtak a prioritások?
– Szakmai munkám három pillérre helyeződött: egyrészt tanítani kellett, másrészt kutatni a doktori disszertációmhoz, harmadrészt tudományos írásokat kellett megjelentetnem. Tulajdonképpen úgy érzem, a mai napig rendjén van ez a három pillér, és egyre jobban érzem magam az egyetemistákkal, a 18-25 év közöttiekkel. A gyerekeim korosztályához tartoznak, ezért kicsit úgy is tekintem őket. Látom a problémáikat, jobban, mint húsz évvel korábban. Semmivel sem könnyebb a sorsuk, mint a miénk volt. Mások a problémáik, de a helyzetük a bizonytalanságérzet miatt nehéz. Nehéz úgy jövőt építeni, hogy minden változik, semmi biztos nincsen. Mai napig szeretem az életem didaktikai részét, és a terepet is nagyon kedvelem, mert valahogy a véremben van ez a nomád szemlélet. Mindenfele nagyon szeretek „tekeregni”, mindegy, hogy Moldvában vagy Párizsban, csak „szimatolhassak”. És mindenhol nagyszerű emberekkel lehet találkozni – ez egyben a terepmunka jó értelemben vett „rákfenéje” is. Az utak során teremtődő kapcsolatokat mind karban kellene tartani, időnként találkozni kellene, legalább leveleket, e-mailt írni, jelezni, de ez néha egyszerűen túl sok, nincs idő rá.
– Moldvában archaikus népi imákat gyűjtött számos alkalommal. Hogyan lehet ezt a személyes műfajt kutatni?
– Az archaikus vagy akár a liturgikus imaszövegek nem annyira bensőségesek, mivel a hagyományos ember vallásossága eltér a modern emberétől. Utóbbi magánügynek tekinti Istenhez való viszonyát, a hagyományos ember számára viszont a hit nyilvános megvallása szinte kötelesség. Moldvában volt olyan, hogy a család együtt, térden állva imádkozott, én ott voltam, de nem zavartatták magukat. Bár az imádság egyrészt belső ügy is, mert olyan is volt sokszor, hogy sírva fakadt valaki imamondás közben, mert azt mondta, hogy ezt az imát „mámókámtól” vagy „tátikámtól” tanulta, és szeretettel emlékezett a nagyszülőjére. A nyilvánossághoz való viszony viszont teljesen más az olyan hagyományos társadalmakban, mint amilyen a moldvai is. A hagyományos ember inkább megosztja örömét, fájdalmát a falu társadalmával, de akár egy kívülről érkezett emberrel is. Nagyobb a bizalom, mint a modern ember esetében.
– Hogyan lehet ezt a bizalmat megfelelően kezelni?
– Mikor az ember odamegy a magnetofonjával vagy kamerájával, személyes viszonyokat kell teremteni, és később is ennek megfelelően kell viselkedni. Ezt a magyarországiak például viszonylag nehezen értik meg. Ha engem valaki megtisztelt azzal, hogy elmondta nekem a gondját, baját, netán szállást adott, megetetett, megitatott, akkor fontos, hogy következő alkalommal ismét megkeressem vagy legalább az úton megismerjem, vagy ha fényképet ígértem neki, akkor el is vigyem. Azt nem lehet csinálni, hogy valaki ma adatközlőm, holnap meg nem köszönök neki az utcán. Ha meg sem ismerem, joggal érezheti úgy, hogy csak kihasználja ez a modern világ, utána ő is elfordul, bezárkózik. Ördögi kör, és sajnos rossz irányba megy e tekintetben az erdélyi társadalom is.
– Sokszor találkozott hasonlóval?
– Sajnos igen. A kilencvenes évek legelején például egész Erdélyről szóló filmet forgattunk, a tizenegy tagú stáb munkáját szakértőként segítettem Csíkban, Gyimesben és Kászonban. Akkor kezdett sugározni a Duna Televízió, és a Székelyföldön akkora volt a lelkesedés, hogy mindent megtettek volna az emberek a stábért. A budapestiek el is voltak képedve, mondván, hogy odaát utálják őket, itt meg kürtőskalácsot sütnek nekik és töltik a pálinkát. Mondtam, ne búsuljanak, tíz év múlva itt is utálni fogják a filmeseket. Így is lett. Egész más most megjelenni kamerával Erdélyben vagy Moldvában, mint húsz évvel ezelőtt, az emberek már félnek a kamerától, mivel visszaéltek a bizalmukkal.
– Manapság nehezebb kapcsolatot teremteni?
– Régen sztereotípiák működtek arról, hogy ki a néprajzos, és mit akar: jön, énekeltet minket, szép viseletben le akar fényképezni, le akarja a házunkat rajzolni, mert az milyen szép. Ez a romantikus kép általános volt Erdélyben a kutatóról, akitől azt várták, hogy megörökítse őket. Ez működött, és ha azt mondtam valakinek, hogy az imára vagy dalaira vagyok kíváncsi, akkor ő elmondta, elénekelte. Az utóbbi időben viszont nehezebb a kutató dolga: ma meg kell magyarázni, mit miért csinálok, hová kerül az anyag, ki miért kap pénzt. Persze a diktatúrában is voltak akadályok: nem lehetett például valakinél csak úgy aludni. Amikor legelőször mentem Moldvába, Kallós Zoli bácsi adatközlőihez mentem: pontosan le volt nekem rajzolva, hogy hol laknak a faluban, hogy ne kelljen senkitől semmit kérdeznem. Tudtam, hogy ott kapok szállást.
– Van olyan magyarok lakta moldvai település, ahol még nem járt?
– Nincs. A számítógépemen falvanként csoportosítom a gyűjtött anyagokat: minden csángó faluból van hangfelvételem és fényképem, erre büszke is vagyok. Az igazán nagy élményeket nem az olyan ismertebb falvak, mint Klézse, Pusztina vagy Lészped jelentették nekem, hanem azok, amelyekről alig tudott valaki. Például egyszer drótkötélen kellett átmennem a Tatroson Degettesre, mert a hidat elvitte a víz. A faluban a középső és idős generáció még tudott magyarul, nagyon szép archaikus népi imádságokat vettem itt fel, miközben csak kevesen tudják, hogy létezik ilyen magyar település. Vagy Bruszturósza Kökényes nevű falurészében kiültettem egy idős bácsit a padra, leültem mellé a magnóval, és beszélgettünk a faluról meg a katonaélményeiről. Körénk gyűlt a háza népe, gyermekei, unokái, és csapkodták a kezüket előttünk, mert nem is tudták, hogy az öreg milyen nyelven beszél. Nekem ezek nagy élmények voltak. Az északi csángó Jugánban Gerka Mária néni az utolsó, aki a falu sajátos, egyedi nyelvjárását beszéli, és akinek 1932-ben maga Lükő Gábor udvarolt. Nála ötször-hatszor is voltam, de valahányszor jöttem el tőle, mindig imbolygott a kezem a kilincsen, hogy vajon mindent megkérdeztem-e tőle, amit kellett.
Tánczos Vilmos
Néprajzkutató, egyetemi előadótanár, 1959. október 21-én született Csíkszentkirályon. Egyetemi tanulmányait a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar–orosz szakán végezte, szakmai pályáját magyartanárként kezdte. 1992-től a kolozsvári BBTE bölcsészkarának munkatársa. Doktori disszertációját 1999-ben védte meg Moldvai csángó archaikus népi imádságok. Archetipikus szimbolizáció és élettér címmel. 2000–2003 között a Sapientia Alapítvány kurátora és elnökhelyettese volt, két éven át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem megbízott rektorhelyettesi tisztségét töltötte be, 2000–2004 között a Sapientia Alapítvány Tudományos Tanácsának elnökeként tevékenykedett. Kutatási területei a népi vallásosság témaköréhez kapcsolódnak, azon belül is főként az archaikus népi imádságok, a moldvai csángók népi vallásossága, a folklór szimbólumai, a csíksomlyói búcsú vallási néprajza. Számos önálló kötet és tanulmány szerzője, több kiadvány szerkesztőjeként működött közre.
Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Honismereti tábort szerveztek Gyergyószárhegyen
Hargita Megye Tanácsa és a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ szervezésében, az Összetartozunk szórványprogram keretében július 4–11. között ötödik alkalommal szervezték meg a „Múlt, jelen, jövő…” honismereti és közösségfejlesztő tábort, melyen hajdúsági, Beszterce környéki és gyergyói-medencei V–VIII. osztályos diákok vettek részt. A program fő célja az volt, hogy az anyaországi, a tömbmagyarságban és a szórványban élő fiatalok találkozzanak, megismerjék egymás múltját és jelenét, hogy közösen építhessék a magyarság jövőjét.
A közösen eltöltött egy hét alatt megismerkedtek Székelyföld történelmével, nevezetességeivel és betekintést nyertek a helyi népi hagyományokba is. A Szárhegyen elszállásolt gyerekek meglátogatták a Lázár-kastélyt, a ferences rendi kolostort, valamint a Szármány-hegyi kápolnát, Gyergyóditróban megtekintették a Jézus szíve templomot és a Katalin-kápolnát, majd Gyergyóalfaluban a templommal és a csíksomlyói búcsú történetével ismerkedhettek meg. Csíkszeredában is jártak, a Mikó-várban, majd Csíksomlyón a kegytemplom és a Nyeregben zajló Ezer Székely Leány Napja kivételes hangulatát élhették át, és megnézték a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes előadásában a János vitéz című darabot, hazafelé pedig megálltak a madéfalvi veszedelem emlékére állított műemléknél.
A tábor programjában szerepelt még hagyományőrző nap kötélveréssel, kézműves-tevékenységgel, az Ethnographia Gyergyóiensis Alapítvány közreműködésével, és a gyergyószentmiklósi barantás fiúk bemutatták és gyakoroltatták a fiatalokkal az ostorozás, botforgatás, botbirkózás és íjazás alapjait. A Gyergyói Dancurás Hegyimentők vezetésével megmászták a Kis-Cohárdot, sétáltak a Békás-szorosban, majd egy kis csónakázásra is sor került a Gyilkos-tavon. Ellátogattak a Sóvidékre és Udvarhelyszékre is, Korondon egy fazekasműhelyben betekintést nyertek a híres fazekasok munkájába. Farkaslakán Tamási Áron síremlékénél és szülőházánál, Szejkefürdőn pedig Orbán Balázs sírjánál jártak. Gyergyószentmiklóson a Tarisznyás Márton Múzeum kiállításait nézték meg, valamint az örmény katolikus templomot és a Ethnographia Gyergyoiensis Egyesület népművészeti alkotóházát. Mindemellett a Súgó-barlangot is meglátogatták.
A reggeli tornák, a közös túrák, fagylaltozások, esti csapatjátékok és a sok közös nevetés által nagyon erős kapocs alakult ki a gyerekek és kísérőik között, amit mi sem bizonyít jobban, mint a hazaérkezésük után létrejött „Csingiling ország” nevű facebookos csoport, ahol a későbbiekben is tovább erősödhetnek a táborban született barátságok.

Felvételi: az erdélyi magyar középiskolák toplistája
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium Erdély legkeresettebb magyar tannyelvű középiskolája a kilencedik osztályba történő felvételi eredményei szerint. A felvételi idén is úgy zajlott, hogy a középiskolai helyeket számítógéppel osztották el a nyolcadikosok között a képességvizsgán kapott osztályzataik, tanulmányi átlaguk és a beiratkozási íven bejelölt opcióik alapján.
Az admitere.edu.ro honlapon hétfőn este tették közzé a számítógépes elosztás eredményeit. Ezek szerint 9,45 volt az utolsó média, amellyel be lehetett kerülni a nagy múltú háromszéki iskola matematika-informatika osztályába. Kilencesen felüli volt a bejutási jegy a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumba és a csíkszeredai Márton Áron Elméleti Líceumba is.
Az alábbiak közöljük a nagyobb arányban magyarok lakta megyék legkeresettebb magyar tannyelvű középiskolai osztályainak listáját az utolsó bejutási média alapján:
Bihar – Ady Endre Elméleti Líceum (természettudományok) – 8,96
Szatmár – Nagykárolyi Elméleti Líceum (természettudományok) – 8,75
Szilágy – Zilahi Silvania Főgimnázium (természettudományok) – 8,93
Kolozs – Kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum (matematika-informatika) – 8,98
Maros – Marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum (természettudományok) – 9,19
Hargita – Csíkszeredai Márton Áron Elméleti Líceum (természettudományok) – 9,07
Kovászna – Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium (matematika-Informatika) – 9,45
Az összesen 145 896 nyolcadikos diák 99,65 százaléka került be kilencedik osztályba a számítógépes elosztás révén; 51,48 százalékuk elméleti, 48,52 százalékuk műszaki képzést biztosító osztályban folytatja tanulmányait. Idén összesen 827 nyolcadikos végezett tízes általánossal, beleértve a képességvizsga osztályzatát is. Az ország legelitebb középiskolája a bukaresti Sf. Sava Főgimnázium, ahol 9,77 volt az utolsó bejutási média.
A számítógépes elosztás eredményei alapján összeállítottuk az erdélyi középiskolák magyar tannyelvű osztályainak megyénkénti toplistáját is.
Bihar megye
Nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum (természettudományok) – 8,96
Nagyváradi Mihai Eminescu Főgimnázium (filológia) – 7,74
Nagyváradi Mihai Eminescu Főgimnázium (informatika) – 7,58
Szatmár megye
Nagykárolyi Elméleti Líceum (természettudományok) – 8,75
Nagykárolyi Elméleti Líceum (matematika-informatika) – 8,48
Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium (természettudományok) – 8,36
Szilágy megye
Zilahi Silvania Főgimnázium (természettudományok) – 8,93
Zilahi Silvania Főgimnázium (matematika-informatika) – 8,92
Szilágycsehi G. P. de Băsești Szakközépiskola (matematika-informatika) – 8,50
Kolozs megye
Kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum (matematika-informatika) – 8,98
Kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium (matematika-informatika) – 8,83
Kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum (természettudományok) – 8,46
Maros megye
Marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum (természettudományok) – 9,19
Marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum (társadalomtudományok) – 8,71
Marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium (természettudományok) – 8,68
Hargita megye
Csíkszeredai Márton Áron Elméleti Líceum (természettudományok) – 9,07
Székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium (természettudományok) – 9,05
Székelyudvarhelyi Tamási Áron Elméleti Líceum (természettudományok) – 8,99
Kovászna megye
Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium (matematika-informatika) – 9,45
Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium (természettudományok) – 9,07
Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium (természettudományok) – 8,90
Maszol.ro

Üresen maradnak az iskolapadok?
A pályatervezés hiányával és a sok bukóval, kimaradóval magyarázzák a szakemberek, hogy a kilencedik osztályos helyek jelentős hányada üresen maradt a magyar iskolákban.
A segesvári Eliade Eliade főgimnáziumba még 17 magyar diákot várnak
A számítógépes sorsolás kedden lezárult első szakaszának eredményei szerint sok tanintézetben egész osztályok kerülhetnek veszélybe, miután az induláshoz szükséges minimális, 15 fős létszámot sem sikerült biztosítani. Bihar megyében például több magyar osztályban sincs még meg a minimális létszám, nemcsak szakiskolák, gimnáziumok is diákhiánnyal küszködnek.
Amint Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettestől megtudtuk, a nagyváradi Szent László Római Katolikus Gimnáziumban például egyelőre úgy tűnik, nem tudják elindítani a harmadik közgazdasági szakot, a nagyszalontai Arany János Főgimnáziumban pedig a filológia osztályban hiányos a létszám. A megyeszékhely Andrei Şaguna Iskolacsoportjában a magyar nyelvű esztétika szak elindítását fenyegeti veszély, míg a borsi Tamási Áron Mezőgazdasági és Ipari Iskolaközpontban épp az egyik fő szak, a mezőgazdaság iránt nincs kereslet.
A kevés jelentkező főleg annak tudható be, hogy a kilencedik osztályba való beiskolázási tervet az elmúlt tanév nyolcadik osztályosainak létszáma alapján alakították ki, csakhogy a tanulók közül többen megbuktak vagy egyszerűen nem jelentek meg a képességfelmérőn – magyarázta Kéry. Bihar megyében 143 magyar gyermek van hasonló helyzetben, akik sikeres pótvizsga esetén a beiratkozás harmadik szakaszában betölthetik a megmaradt szabad helyeket. Érdeklődésünkre elmondta, vannak olyan magyar fiatalok, akik az általános iskola után román nyelven folytatják tanulmányaikat, az erre vonatkozó statisztikát azonban még nem készítették el.
A főtanfelügyelő-helyettes jelezte, amennyiben a beiskolázás lezárása után is maradnak 15-ös létszám alatti osztályok, úgy azok csak külön minisztériumi engedéllyel műkődhetnek, de megoldást jelenthet az összevont osztályok indítása is. Különböző profil esetén ezt például úgy kell elképzelni, hogy az azonos tantárgyakat közösen oktatják majd a diákoknak, és csak a szaktantárgyakat tanulják külön. Kéry leszögezte, minderről majd az érintett diákok szüleivel is egyeztetnek, és közös megoldást találnak a helyzetre. Érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy amennyiben az idén nem tudják elindítani egyik vagy másik magyar osztályt, az a következő tanévben nem befolyásolja a kisebbségi oktatást, hiszen az osztálystruktúrákat ismételten a nyolcadik osztályosok létszáma alapján alakítják majd ki.
Szórványban nagyobb a baj
Több magyar osztály indulását fenyegeti veszély Kolozs megyében is, az adatok azonban nem véglegesek, hiszen ötven gyerek pótvizsgázik ősszel, akikkel egy-egy osztályban még feltelhet a létszám – tudtuk meg Péter Tünde Kolozs megyei tanfelügyelő-helyettestől. Elmondta, Kolozsváron egy osztály van veszélyben, de gondok vannak Désen, Tordán, Szamosújváron és Válaszúton is. Utóbbi településen 24 hely maradt betöltetlenül a 29-ből, a kolozsvári Transilvania Szakközépiskolában 15, a dési Andrei Mureşanu Gimnáziumba 12, a szamosújvári Ana Ipătescu Gimnáziumba 18 magyar diák jelentkezését várják.
Bánffyhunyadon a helyi szakközépiskola turizmus profilú osztályának kérdéses az elindítása, miután 19 hely betöltetlen maradt, de a Jósika Miklós Gimnáziumba is várnak még jelentkezőket, mezőgazdasági szakon például 19 hely maradt üresen. Péter Tünde elmondta, bár az 50 pótvizsgázó diák beiskolázásával javul majd a helyzet, így sem tudják valamenynyi osztályt elindítani.
Több helyen került veszélybe a magyar oktatás Maros megyében is, ahol 259 magyar tannyelvű hely maradt betöltetlenül. „Az alacsony létszám miatt több magyar osztály léte is veszélybe került, mivel tizenöt fő alatt a törvény értelmében nem lehet osztályt fenntartani. Ez Marosvásárhelyen is gond, megszűnhet a magyar kilencedik osztály a faipari líceumban, de még nagyobb a veszély a szórványvidéken, például Szászrégenben és Segesváron, ahol a kevés jelentkező miatt, ha megszűnnek a magyar tannyelvű osztályok, nincs ahová áthelyezni a diákokat" – nyilatkozta Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes. A minisztérium felvételi honlapján közzétett adatok szerint a segesvári Mircea Eliade Főgimnázium matematika-informatika osztályába 17 hely maradt betöltetlen, akárcsak a szovátai Domokos Kázmér társadalomtudományok profilú osztályában.
Nem számoltak a bukókkal
Hargita megyében mintegy 600 hely maradt üresen az első beiskolázási szakasz lezárultával, jóval több, mint az előző években – jelentette ki tegnap Bartolf Hedvig. A főtanfelügyelő szerint ez többek között azzal magyarázható, hogy az osztályokat eredetileg 28 fősre tervezték, a szaktárca azonban utólag 29-re módosította a létszámot.
Az első szakasz lezárultával elsősorban a szakiskolákban és vidéken maradtak betöltetlen helyek, a székelyudvarhelyi Bányai János Szakközépiskola bőr- és textilipari osztályában 23, a gyergyószentmiklósi Fogarassy Mihály Szakközépiskola mechanika osztályában 25, a szentegyházi Gábor Áron Gimnázium természettudományi osztályában 20 üres hely maradt. 23 helyet kell betölteni a székelykeresztúri Zelyk Domokos Szakközépiskola fafeldolgozó osztályában, 36-ot a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskola mechanika osztályában, 31-et a csíkdánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola mezőgazdasági osztályában, 18-at a gyimesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet Gimnázium természettudomány osztályában. Hargita megyében 2876 diák fejezte be a nyolcadik osztályt, míg 270-en megbuktak.
A bukók és az iskolát elhagyók miatt nem sikerült megvalósítani a beiskolázási tervet Kovászna megyében, jelentette ki Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő. Mint lapunknak elmondta, tavaly 1980 diák kezdte el a 8. osztályt, azonban közülük csupán mintegy 1500 iratkozott be felvételire, a többi megbukott, vagy abbahagyta tanulmányait.
„Tizenkét osztálynyi gyereknek nem volt jogosultsága beiratkozni 9. osztályba" – jelentette ki a Krónikának Keresztély Irma, rámutatva, amennyiben a nyolcadikosok számát veszik alapul, akárcsak a beiskolázási tervnél, akkor csupán a diákok 75 százaléka jutott be 9. osztályba, azonban ha a képességvizsgán átmentek arányát nézzük, 90 százalékukat sikerült beiskolázni. A főtanfelügyelő rámutatott, az említett okok miatt egyetlen évben sem sikerült száz százalékban megvalósítani a beiskolázási tervet, tavaly például két osztályt nem sikerült elindítani a tervezettből, és idén valószínűleg nagyobb lesz ez a szám. Rámutatott, a gimnáziumokban a művészeti és felekezeti osztályokban van hiány, míg a szakközépiskolák, szakiskolák esetében tömegesen maradtak távol a nyolcadikot végzettek.
Kérdésünkre Kerestély Irma arra is kitért, hogy a távolmaradás okai között szerepelhet az is, hogy Romániában a pályaválasztás felmérése még gyerekcipőben jár, egyelőre csak kísérletek vannak rá. Bár Kovászna megyében évente kétszer megpróbálják felmérni, hogy a hetedikes-nyolcadikos diákok milyen szakirányt választanának, ezt teljes mértékben még nem sikerült megvalósítani. Mint mondta, a tapasztalatok alapján nő az igény az elméleti oktatás, illetve csökken a szakiskolák iránt, utóbbi ugyanis nem tudja azt nyújtani, amit elvárnak tőle. Rámutatott, a törvény szerint az iskoláknak csak akkreditált szakokat szabad indítani, melyek esetében képzett oktatókkal rendelkeznek, emiatt megtörténhet, hogy nem találkozik a munkapiaci kínálat és kereslet.
Király: fel kell mérni a közösség igényét
A kínálat és kereslet közötti eltérésben látja az okot Király András oktatási államtitkár is, akit elmondása szerint meglepett, hogy az erdélyi magyar iskolák „diákok nélkül maradtak". „Nem tudom mivel magyarázni, hogy az iskolák számításai ennyire ne találkozzék a gyerekek-szülők igényeivel" – nyilatkozta a Krónikának az illetékes, aki szerint alaposan ki kell elemezni a helyzetet. Az államtitkár azon reményének adott hangot, hogy a második és harmadik beiskolázási szakaszt követően javul a helyzet, ráadásul, mint rámutatott, a kisebbségi oktatás esetében a minisztérium 15 fő alatti osztályokat is jóváhagyhat, amire az elmúlt években számtalan példa volt már.
Király András azonban úgy vélte, a jelenlegi helyzet szerint egyértelműen hiba van a rendszerben, „a hivatalos elképzelés nem találkozott a közösségi elképzeléssel". Rámutatott, érdekes módon épp a szórványban bizonyult példaértékűnek a beiskolázás, ami elmondása szerint a magyar közösségre nehezedő nagyobb nyomással is magyarázható. Példaként Arad megyét említette, ahol a megyeszékhelyen található Csíki Gergely Főgimnáziumban úgy tűnik, megtelik a tervezett négy kilencedik osztály. Hunyad megyében, a dévai Téglás Gábor Iskolaközpontban is jó a helyzet, de Temes megyében sincsenek gondok, mesélte az államtitkár, aki szerint ez azzal magyarázható, hogy kisebb magyar közösség esetén jobban fel lehet mérni az igényeket. Úgy vélte, a jelenlegi helyzet is azt bizonyítja, hogy a teljes magyar közösségnek, pedagógusoknak, szülőknek, civil szervezeteknek és politikai pártoknak, érdekvédelmi szervezeteknek közösen kell részt venniük a magyar oktatás alakításában. Krónika
Létrejött a külhoni oktatási tanács
Külhoni Magyar Oktatási Tanács (KMOT) segíti majd a határon túli magyarok anyanyelvi oktatását – az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg. A KMOT-ot azért hozták létre, hogy segítse a határon túli magyarság anyanyelvű iskolahálózatának és intézményrendszerének építését, megerősítését és megtartását. Ezzel hozzájárul ahhoz, hogy az intézmények integrálódjanak az egyetemes magyar oktatási rendszerbe, az egységes Kárpát-medencei oktatási térbe. Az új szakmai tanácsadó testület a köznevelési államtitkárt és az általa irányított szervezeti egységeket segíti a külhoniakat érintő ügyekben. Javaslattevő, előkészítő, valamint véleményező és értékelő feladatokat is végez majd. Részt vesz továbbá a határon túli anyanyelvű képzés stratégiájának kialakításában is.
100 ezer tankönyv Szászéktól
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) közreműködésével a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) mintegy 100 ezer tankönyve jut el a határon túli, magyar nyelven oktató szak- és felnőttképzési intézményekbe. Szász Jenő, az NSKI elnöke közölte: a tavaly létrehozott kutatóintézet kiemelt feladata, hogy erősítse a Kárpát-medencei szemléletet, ezért az NSKI több minisztériummal is szakpolitikai partnerségi megállapodásra törekszik. Elmondta, hogy a tankönyvek a 2013/2014-es tanévben jutnak el Erdélybe, a Felvidékre, Kárpátaljára és a Délvidékre.
Krónika (Kolozsvár)

Székelyföld a lekvár mellett a kultúrát is elkezdte kitermelni
Hogyan éli meg a szórvány a Székelyföld-diskurzus felerősödését, milyen kényszerpályára tolja ez a politikusokat, és mit tesz eközben a civil szféra? Kerekasztal-beszélgetés Székelyföld mentális megkonstruálásáról.
A Félsziget fesztiválon tervezett harmadik Inspiráció-kerekasztalunk azt a témát járta körbe, hogy hol tart most Székelyföld mentális megkonstruálása, mit kell rajta még építgetni, hol állunk a kommunikációban. Eleget beszélünk-e másoknak is róla, vagy túl sokat beszélünk magunknak Székelyföldről? A beszélgetés résztvevői Veres Nagy Timea fejlesztési tanácsadó, Kádár Magor kommunikációs szakember, Zsigmond Csilla szociológus voltak, illetve Nagy Endre, az Erdély FM szerkesztője, műsorvezetője irányította a beszélgetést.
Az első felvetés az volt, hogy a Székelyföld-koncepció miért néz ki másképp Székelyföldről, és másképp azoknak a fejében, akik nem székelyföldiek. Hogyan lehetne megfogni ezt a különbséget? Miért jelent mást Székelyföld egy csíkszeredainak, mint egy kolozsvárinak vagy egy aradinak? Zsigmond Csilla megjegyezte, nehéz egységesen megközelíteni a kérdést: mert ha egyáltalán létezik egyfajta egységes Székelyföld-kép, annak mindenképp van legalább négy pillére. Ráadásul az is kérdés, hogy a Székelyföldön élőknek egyértelmű identitás-e a székelyföldiség. Kifelé legalább három irányba más-más kommunikáció él: egyrészt létezik a székelyföldi tömbmagyarság vs. a romániai magyarság, és ha a politikai diskurzust nézzük, ez egyértelműen egy konfliktusos állapot. Ugyanakkor más a Székelyföld-kép a magyarországi magyarok számára, és megint más a románság számára, ami nemcsak a politika és média szempontjából érdekes, hanem a turisztikai potenciál irányából is. Azt tudjuk, hogy a románok számára nem létezik egy egységes Székelyföld turisztikai régió. Pedig a székelyföldi turisták többsége még mindig román turista, akik számára csak különállóan létezik Kovászna, Szováta vagy Tusnádfürdő. A szociológus szerint ha Székelyföldről beszélünk, közpolitikai értelemben sincs egy egységes koncepció. Különböző trendek vannak, vannak puzzle-szerű elemei, amiben néha konfrontatívan, néha konvergálóan megfér a hagyományos Székelydföld-kép a többivel. Zsigmond úgy érzékeli, hogy az utóbbi 4-5 évben erősödött fel igazán ez a Székelyföld-diskurzus, és nyilván ennek van egy politikai versengés része is. Jó példa arra, hogy a politikum hogyan használja fel az olyan valóban hiánypótló fejleményt, mint a székely tankönyv megjelenése: a kiadás utána fél évvel Bunta Levente polgármester is bejelentette, hogy a hivatala támogatja egy háromkötetes Székelyföld története megjelenését. Időnként létrejönnek hasznos együttműködések, ilyen pl. a Székelyföld napok, vannak próbálkozások, de a pillanatnyi politikai érdek rendszerint felülírja azt, hogy egy végiggondolt stratégia, egy összehangolt közpolitikai döntés megszülessen. Zsigmond szerint talán abban lehet áttörést elérni, ha a felek megpróbálnak versenyképes, dinamikus, nyitott, befogadó imázs-programokat kitalálni – mint pl. amilyen a Sepsiszentgyörgy Székelyföld kulturális és ifjúsági fővárosa projekt -, amely közös háttérgondolkodást eredményezhet.
Hogyan épül fel a székelyföldiek identitása?
Kádár Magor elmondása szerint amikor egy várost vagy egy régiót márkáznak, akkor elsősorban azt nézik meg, hogy mi az, amit a helyiek gondolnak önmagukról, mert az a legfontosabb, hogy az ott lakók komfortérzése nagyobb legyen, jobban kötődjenek. A kommunikációs szakember úgy véli, hogy nagyon sok elem van, amelyek egyformán erősek, ezért nehéz azt megmondani, hogy melyik az a fő érték, indentitáselem vagy vezérelv, amire fel lehetne építeni egy brandet. Ha kiemeled az egyiket, akkor nem az történik, hogy mindenki mögé áll, hanem inkább azt kifogásolják, hogy kihagytad a másik kilencet – hangsúlyozta. Például ha a hagyományos Székelyföld-kép mellett maradnak, akkor rögtön érkezik is a kritika, hogy nem csak tejfejés és kürtöskalács van Székelyföldön.
Veres Nagy Timea szerint is sok kérdést vet fel a székely identitás. Egy példával élve, a zsögödiek úgy tartják, hogy zsögödinek lenni nem egy földrajzi hely kérdése, hanem egy életforma. Véleménye szerint
nagyon sok székely is így gondolja, hogy az, hogy székelyföldi vagy, az elsősorban egy lelkületi kérdés kell hogy legyen. Azért is kényes a kérdés, mert Székelyföldnek van egy jelentős román lakossága, akiket évtizedeken keresztül el lehetett ugyan hallgatni, de ott vannak, és egyre többen vannak. Barátokkal folytatott beszélgetései alapján úgy tapasztalta, hogy a székely identitásban nagyon fontos szerep jut a székelység történetének, és sokan azzal a fajta sajátos észjárással társítják, amit leginkább Tamási Áron fogott meg. De kérdés marad, hogy mitől van, mitől lehet a 21. században valakinek székely identitástudata? Személyes vallomása szerint ő azzal tud leginkább azonosulni, amire egyben büszke is. Az identitás-konstrukció az mindig kettős, egyrészt megmondja, hogy mi vagyok, illetve azt is, hogy mi nem vagyok – fejtette ki Kádár, aki szerint a székely identitásban ez utóbbi nagyon fontos szerepet kap, mert egy ún. nemzetállamban élnek, de nem tartoznak a többséghez, és ez lehet az elsődleges definíció. Ugyanakkor székelyként nem vagy erdélyi magyar sem, és itt jön be az, hogy van egy sajátos történelmük. Véleménye szerint az autosztereotípia a székelyeknél rendkívül erős és rendkívül pozitív: a székely is magyar, csak kicsivel több. De ha definiálni kell azt a kicsivel többet, akkor már bajban vannak. Mindenképp más, de ennél bővebben, konkrétabban talán nincs kialakulva.
Társadalmi igény vagy csak politikai diskurzus?
Veres Timó szerint azért lett 5-6 éve ennyire erős téma Székelyföld, mert a két megyei tanácsi elnök nekikezdett egy alapszintű együttműködésnek, és onnantól kezdve minden rendezvény megkapta a „székely” címkét. Véleménye szerint lehet, hogy most már van reális társadalmi igény, de némiképp manipulált igényről van szó. Amit Szentgyörgyön élőként érzékel, az az, hogy a társadalmi akarat valóban fel van vállalva a politikum által, támogatva van és tér van neki adva. A már említett Sepsiszentgyörgy Székelyföld kulturális és ifjúsági fővárosa esetében egy teljes egészében civil kezdeményezésként indult projektről van szó, amit a városvezetés felkarolt, és magát az elnevezést már a polgármesteri hivatal alakította így. Az etnobiznisz nem létezik, de jól élnek belőle – viccelt Magor, aki szerint az elmúlt pár évben megtörtént annak tematizálása, hogy Székelyföld létezik, és megvannak a maga sajátosságai. Beindult egy politikai építkezés, hogy ki lesz az „autonómistább”, a székelyebb, és ha valaki nem autonómiapárti, az legalább akkora bűntény, mint amikor a románok az mondják valakire, hogy „neortodox”. A román politikában és politikai kommunikációban ez a jelző számít az egyik legnagyobb sértésnek. Érvelése szerint magyarul ennek megfelelője lesz „nemautonómista”, aki haza- és nemzetáruló, a kettő egyben, nem közösségünknek a része, nem azt akarja, amit mi. Kicsit versenyeztek a magyar pártok, most már beindult az identitásépítés, szimbólumokban kifejezhető, előkerült egy székely zászló is, aminek a történetiségét ne vitassuk, nagyon sok székely termék, találkozó és rendezvény létezik – foglalta össze a történteket. Hozzátette: kicsit olyan lesz, mint Magyarországon, ahol minden nemzeti: nálunk minden székely. Zsigmond ennek kapcsán úgy véli, egy csapdahelyzet is van abban, hogy azonnal nemzetáruló lesz, aki nem áll teljes mellszélességgel az ügy mellé, és ennek van egy óriási negatívuma: példa erre, ahogy a székely zászló a tél-tavasz folyamán tabutémává vált a romániai magyar politikum számára. Természetesen nagyon fontos, hogy élhetünk a szimbólumainkkal, és ki kell állni ezért, de hogy ez hol párosul a cirkusszal, hol van az a határ, amit akár politikusként is meg lehet húzni, ez már egy csapdahelyzetté vált, nem nagyon lehet meghúzni.
Hogy is van ez Marosvásárhellyel?
Nagy Endre felvetése szerint a Székelyföld koncepció mostani földrajzi elképzelésében az egyik gordiuszi csomó éppen Marosvásárhely, illetve az alsó Maros-mente, a két Küküllő-mente, ez lehet az a része a Székelyföldnek, ahol a magyarok kisebbségben lesznek. Foglalkoznak-e ezzel a kérdéssel, hogy a majdani Székelyföldnek is lesznek szórványvidékei? Veres Timea szerint az egész Marosvásárhely kérdés méhkasszerű, és személy szerint nem érzékeli, hogy erről bármilyen szinten érdemben beszélnének. Pedig nagyon kényes kérdés, mert az ott élő román lakosság miatt kétirányú kommunikációra lenne szükség, de a székely kommunikáció elsősorban befelé irányul. Ennek kapcsán megemlítette a nemrég a parlamentben nyílt, Székelyföldről szóló kiállítást, amely a "szekeres öreg bácsi" típusú fotókkal a hagyományos sztereotípiákat erősítette, ami egyben sajnos a szegénységről is szól – szerinte egy progreszívebb Székelyföldet is meg kellene mutatni, amiben a fiatalok is jól érzik magukat. Ugyanakkor azt nagyon izgalmasnak tartja, hogy a Székelyföld európai kulturális főváros kezdeményezést nyolc polgármester, köztük Dorin Florea is aláírta, vagyis Marosvásárhely polgármestere is beszállt ebbe a történetbe. Látok egy lehetőséget arra, hogy ha sikerül összeszervezni a (becenevén) SIC21-et, akkor meg lehetne oldani azt, ami sem a politikumnak, sem az ellenségképeknek nem sikerül: egy pozitív, mindentől független jövőképet összehozni – jegyezte meg. Kintről egy nagyon ködös kép él a Székelyföldről, nem létezik egy egységes arculat – tette hozzá Kádár Magor, aki szerint ezt most kezdjük csak tematizálni, és az elmúlt 3-4 év nem volt elég, hogy megfogalmazzuk, hogy mit is akarunk. De pont az ilyen kezdeményezések segíthetnek ebben, mint a SIC21. Az a fontos, hogy összeálltak azok az emberek, akik ebben a térségben gondolkodnak, projekteket találnak ki, és elkezdik bevinni a köztudatba. Tudományos vita Székelyföldről már a 90-es évektől kezdődően létezik, és lehet még erről hosszasan vitázni, de ehelyett meg kell kezdeni a munkát, és akkor a gyakorlatban fognak ezek a kérdések eldőlni.
Mit tehet a civil szféra?
A beszélgetés során felmerült a civil szféra átpolitizálódásának, illetve a politikát követő polarizációjának kérdése is, aminek kapcsán Zsigmond elmondta, hogy részben valóban átpolitizált a civil szféra. Viszont részükről mégiscsak létezik valamilyen egységes átgondolás, pl. amikor Székelyföld a bukaresti turisztikai vásáron vagy a Hungexpon is egységesként jelenik meg. Számos önálló civil kezdeményezés van Székelyföldön, és ezeknek mind van identitáserősítő hatása, és kölcsönösen egymást is erősítik. Veres Timea szerint nem szabad megfeledkezni az olyan kezdeményezésekről sem, mint pl. a Mercurius bulik Csíkban, vagy a strandbulik – ami egy igazi nagy székely party. De emellett milliónyi buli van, és a kocsmakultúra is része a kultúrának, a Tilost vagy a G-pont hálózatot mindenki ismeri, ott van a wUnderBar is – alakul egy alternatívabb, fiatalabb arca is a Székelyföldnek, ami azért pozitív, mert erre visszajönnek a fiatalok, ez hívószó a számukra. És természetesen nem csak bulik vannak, de összekapcsolják a kultúrával: slampoetry-estek, kocsmaszínház. Jó fejlemény, hogy a lekvár mellett ezt is elkezdte kitermelni Székelyföld – szögezte le.
Hogyan éli meg mindezt a szórvány?
Zsigmond Csilla szerint nagyon sokat romlott a politikai diskurzus minősége az elmúlt néhány évben. A romániai magyar pártok olyan kényszerpályára álltak rá, ami hosszabb távon nem fenntartható, és ez látszott már a választásokon is. Az RMDSZ-nek megjelentek a kihívó pártjai, és hangsúlyosan autonómiapárti diskurzust hoznak a közbeszédbe. Az RMDSZ addig sikeresen tudta folytatni azt a kettős kommunikációt – amit egyébként csak normális, kiegyensúlyozott politikai klímában lehet -, hogy bizonyos témákat tematizálok Székelyföldön, és más témákat interetnikus környezetben. De egyrészt a versenypártok miatt, másrészt a székelyföldi politikusok hangsúlyosabb térnyerése miatt az RMDSZ is elvitte a kommunikációt egy olyan irányba, amiben sokkal hangsúlyosabban tematizálta a Székelyföldet, mint rengeteg más, a romániai magyarság számára fontos témát. Ez pedig visszaüt: minél jobban tematizálok egy székely zászlót, annál nehezebb mellette arról is beszélni, hogy miért fontos az, hogy egy kisebb diáklétszámmal osztály indulgat Szilágy megye egyik településén – érvelt a szociológus. Elsikkadt a szórvány kérdése, és a választási eredményekből kiindulva az RMDSZ megtartotta pozíciót, sőt, a helyhatósági választásokon Székelyföldön jobban is szerepelt, de interetnikus közegben egyik választáson sem tudta jelentősen mobilizálni a saját választóit, és ez annak is betudható, hogy belement ebbe a diskurzus-radikalizálódásba. Veres Timea bevallása szerint nagyon sokat dolgozott szórványmagyarokkal, és azt érzékelte, hogy ez a nagyon egyoldalú diskurzus azt eredményezte, hogy a szórványban felnőtt fiatalok „bálványozzák” a székelyföldieket, úgy tekintenek Székelyföldre, mint a magyarság centrumára, mint egy kis Magyarországra – ehhez persze az is hozzátartozik, hogy alapvetően szegény megyékről van szó. A szórvány-székely együttműködési programot nagyon jó kezdeményezésnek tartja, és úgy véli, hogy a nyugdíjasok esetében nagyon jól is működött, viszont a diákoknál megbukott. Méghozzá azért, mert a székelyeknek semmilyen módon nincs bemutatva az, hogy hogy élnek a szórványmagyarok. Éppen ezért nem értik azt a sajátos gondolkodásmódot, lelkületet, ami őket jellemzi. Amikor szórványból érkező fiatalok bekeveredtek a szentgyörgyi középiskolások közzé, akkor néhány óra múlva szinte „lerománozták” őket. Természetesen nem rosszindulatból, de Székelyföldön tökéletesen hiányzik a többi régió ismerete. Ha a politikum így folytatja, és ennyire csak a Székelyföldre koncentrálják az erejüket, akkor még jobban el fog sikkadni a téma – véli Veres. A meghívottak egyetértetek abban, hogy regionalizációra szükség van Romániában, ez nem lehet kérdés senki számára, viszont nem mindegy, hogy az milyen módon valósul meg, és amíg nem a megfelelő módon történik, addig a decentralizáció az, ami fontosabb a magyar közösség számára. Kádár Magor fontosnak tartotta kiemelni, hogy mielőtt létrejönne a Székelyföld régió, meg kellene erősíteni azt a tendenciát, hogy Romániában mindenhol akarjanak regionalizációt, mert addig a magyarság „ellenség” lesz. Ha definiálja magát a Bánság, Közép-Erdély és Székelyföld és további régiók is, akkor abban a pillanatban már nem mi leszünk a vezérhajó, aki töri a jeget, és akit mindenki azzal vádol, hogy etnikailag szeparálódunk.
Gy.A.
Transindex.ro

Aki magyarnak alkalmas
Vona Gábort és sokan másokat kitiltanák törvényhatóságilag Romániából, mert a magyarüldözés és a székelyföldi, erdélyi ki-betelepítés ellen szólaltak. Erre a sorsra szánták sok évvel ezelőtt a bécsi jogásznőt, Éva Maria Barkit is. De kitiltásnak „örvendett” a nagyszerű irodalomtörténész, budapesti egyetemi tanár Czine Mihály is sokáig a kommunista uralom idején, ezt a megtiszteltetést vívta ki a 70-es években Ablonczy László újságíró is, aki később (1991-ben) a budapesti Nemzeti Színház igazgatója lett. Ne soroljuk, akadnak bőven, akik magyarként kerültek Erdélyben alkalmi, ad hoc bíróság elé kietlen hazánkban. Rostálnak hát a kietlen hatalmaskodók, de rostálunk magunk is, Székelyföldön is, de nagyon igen Magyarországon is. Amott, az anyaországban nacionalistának, fasisztának, fajüldözőnek is nevezik azokat, akik a hazai és a szétszórt magyarság érdekében cselekednének végre valamit. Itthon az RMDSZ csak azokkal a magyarokkal hajlandó szövetkezni, akik nem indulnak választáson pártként. Különös, egészen különös. Szövetséggel, platformmal, „civilekkel” igen, ám aki parlamentre törne, azt elvetik. Az a magyar – ellenségük. Mennyivel lenne szegényebb az erdélyi magyar sors a mainál, ha holnap egyetlen akarattal dobbantunk nemzeti ügyekben?
Nem ragozom, nem sorolom, elég nekem a Magyarországon „kiharcolt” bélyeg: „Az Erdélyből átjöttek közül a leginkább nacionalista Páskándi Géza, Czegő Zoltán és Szervátiusz Tibor”. Na, én hazajövék, jól haza! És itthon adom tovább a székely Tamási Áron szavait, aki vigil is volt, éber, apparitor is, ami védőt jelent latinul. Tamási mondotta, a nagy székely író: Aki embernek nem jó, az magyarnak is alkalmatlan.
Ne higgyük egy percig se, hogy a törtető, kamráért, karrierért melldöngető néppártos vagy polgári pártos különb magyar, mint más hasonló. Embernek kell lennünk, hogy alkalmasok magyarságra is.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Izsák Balázst Bethlen Gábor-díjjal tüntetik ki
A Bethlen Gábor Alapítvány névadója erdélyi fejedelemmé választásának 400. évfordulója jegyében hirdette meg 2013-ban a Bethlen Gábor-emlékévet. Az emlékév egyik programpontja a jubileumi díjátadó ünnepség, amelyre Budapesten kerül sor november 15-én, Bethlen Gábor fejedelem születésének és halálának évfordulóján. Az egyik kitüntetett Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke lesz.
Az emlékév fő programpontjai:
Bethlen Gábor fejedelem egész alakos bronzszobrának fölállítása 2013. október 23-án Kolozsváron, az alsóvárosi református templom kertjében. A szobor készítője Péterfy László székelyföldi szobrászművész, a Bethlen Gábor-díj bronzplakettjének alkotója. A szobrot közadakozásból és pályázati támogatással kívánják megvalósítani.
Erdély aranykora címmel középiskolai vetélkedőt szerveznek. A vetélkedőt a Lakiteleki Népfőiskola részéről Olajos István, az Eötvös Iskola igazgatója vezeti. Várhatóan részt vesz majd rajta a Magyar Cserkészfórum, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium, a Honismereti Szövetség, a Bethlen Gábor nevét viselő intézmények és iskolák által szervezett diákvetélkedők képviselői s a jelentkező középiskolás fiatalok.
Az alapítvány jubileumi díjátadó ünnepségét november 15-én, pénteken, a fejedelem születése és halála napján tartják Budapesten. Az ünnepi megemlékezést követi a műsorral egybekötött díjátadás, amelyen a 2013. évi Bethlen Gábor- díjakat, Márton Áron-emlékérmeket és a Tamási Áron-díjat adják át.
Bakos István művelődéstörténész, a Bethlen Gábor Alapítvány kurátora a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában jelentette be az alapítvány idei kitüntetettjeinek névsorát: Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Hámori József, a Magyar Örökség Díj Bizottság elnöke és Bogdan Satura lengyel költő.
A Népújság megkeresésére Izsák Balázs, az SZNT elnöke kijelentette:
– Nagyon fontosnak és megtisztelőnek tartom. Úgy gondolom, nem lehet megkerülni azt, hogy kimondjuk: a székely autonómiatörekvés jogosságának az elismerését is jelenti ez a díj, illetve az annak érdekében kifejtett munkának az elismerése. Úgy gondolták, az, amit az évek során végeztem érdemessé tesz erre. Ezt a munkát azonban nem tudtam volna elvégezni az SZNT háromszáz küldöttjének a segítsége, támogatása nélkül. Tehát tulajdonképpen egy kollektív munkát és eredményt ismernek el a Bethlen Gábor-díjjal. Bízom abban, hogy magának a székely autonómiatörekvésnek is használ ez a díj, és erősíteni fogja.
Az emlékév fővédnökei: Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés alelnöke, a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriumának elnöke; Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke (mindketten Bethlen Gábor- díjasok); valamint Böjte Csaba, Márton Áron- emlékéremmel és Magyar Örökség Díjjal is kitüntetett ferences szerzetes.
Bethlen Gábor 1580. november 15-én született Marosillyén, 1629. november 15-én halt meg Gyulafehérváron. 1613 és 1629 között volt Erdély fejedelme. I. Gábor néven megválasztott magyar király (1620–1621), a 17. századi magyar történelem egyik legjelentősebb személyisége. Pályafutása kezdetén híven szolgálta Báthory Zsigmondot, Székely Mózest, Bocskai Istvánt és Báthori Gábort, majd amikor ez utóbbi a Habsburgokkal akart szövetségre lépni, szembefordult vele, és magát választatta fejedelemnek. Uralkodása alatt megszilárdította Erdély helyzetét, az ország gazdasága és kulturális élete egyaránt fejlődésnek indult – ezt az időszakot általában Erdély aranykora néven ismerik (Wikipédia).
A Bethlen Gábor Alapítványt 1979–80-ban a magyar szolidaritás hívei hozták létre, s a korabeli kommunista vezetés ellenzése közepette, hatéves küzdelemmel vívták ki működésének hivatalos jóváhagyását. A 65 kezdeményező és a később csatlakozott támogatók révén a térségben elsőként létrejött legális új polgári összefogás alapítói: Illyés Gyula, Németh Lászlóné, Kodály Zoltánné és Csoóri Sándor. Az 1980 óta működő Bethlen Gábor Alapítvány – a hazai és a külhoni magyarok áldozatkészsége, munkája révén – anyagi, szellemi és lelki támogatásával, díjaival úttörő szerepet vállalt és vállal a nemzeti összetartozás szolgálatában, a közép- európai szellemi együttműködésben, a mai határokon túl élő magyarság hazai megismertetésében, kiváló képviselőinek elismerésében, a magyar–magyar kapcsolatok ápolásában, a rendszerváltásban, s reményeik szerint nemzetünk jövőjének alakításában is, olvasható az alapítvány honlapján.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Színházunk múltjából a jövőnek
Udvarhelyszéki illetőségem feladása és háromszékivé válásom több mint négy évtizede óta semlegesként veszem tudomásul, hogy egykori szentgyörgyi és környékbeli munkatársaim közül a gépzaj nélküli tízóraizás csendjében ekképpen kezdték a mókára mindig kész, soros viccmondók: úgy kezdődött, hogy az öreg csíki székely felment Pestre... Olvasómra bízom a folytatást, magam megelégszem a bocsánatos plagizálással, amit egy régebbi anyaországi hetilapból idézek Köröspataki Kiss Sándor utólagos engedelmével.
Tisztelt újságíróm akkor a Székelyek Pesten figyelemfelkeltő, nagybetűs címmel tájékoztatott a sepsiszentgyörgyiek vendégjátékáról: „A magyar művelődés távol-keleti határőrének, a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színháznak őszi látogatása nélkül a hagyományos Budapesti Művészeti Hetek egyik legvonzóbb színét veszítené el. Szerencsére erről szó sincs, a Tapolcától Budapestig hat várost érintő diadalmenet immár ugyancsak hagyomány, melynek minden bizonnyal jövőre is örülhetünk majd. Csak éppen jegyet lesz évről évre nehezebb szerezni, ahogy újabb színházbarátok ezrei kapnak kedvet a velük való találkozásra. És a tűzoltóság türelme sem végtelen – jutott eszembe a Paulai Ede utcai Gyermekszínház nézőterén, ahol igen sokan a fal mellett állva nézték végig Sütő András Káin és Ábeljét, a vendégjáték legnagyobb eseményét. Korábban már híre érkezett, hogy Kolozsváron Harag György rendezése csattanós válasszal szolgált azoknak, akik ezt a sistergő, forró indulatú drámát a könyvespolcra utalták.... Zsoldos Árpád Ábelének alázata kényszeredett behódolás a zsarnoknak, borba fojtott bánat és fogak közt szétmorzsolt átkozódás kíséretében... Visky Árpád (Káin) nagy mértéktartással, játékintelligenciával válik tragikus hőssé. Bár elejétől végig tudatosan szembeszáll az égi hatalommal, végül csapdába esik. A gyilkossággal jóvátehetetlenül elvei ellen cselekszik...” Mielőtt K. S. 1979. október végi jegyzetét kebelmelegítő jóérzéssel olvasom, hazai-itthoni Tükröt tartok magam elé. Illetve régi lapom Fórum című melléklete 1978. júliusi számának mind az öt, színházról, színészeink alakításairól írt oldalát átfésülöm, a kollokvium tanulságairól szóló jegyzetet is beleértve. Hogy jobban megérthessem városom színházának és későbbi anyaországi turnéinak (lásd a kisvárdai sikereket) kedvező, bátorító visszhangjait. Czegő Zoltán oldalas interjúban írja: „Harminc évvel ezelőtti közönség megnövekedett igénye hívta életre, és a társulat azóta is betartotta a pallérozás, a szórakoztatás igényeit. Anyanyelvi műveltséget szolgált harminc év óta mindenütt az országban, ahova eljutott...” Az egyik megszólaltatott alany kívánsága az volt, hogy olyan legyen a színház, mint az élet. Vajon az immár Tamási Áron nevét viselő, azóta is hírnévöregbítő színházunktól ma is ezt óhajtanák az akkor megszólaltatott tizenéves diáklányok? Kötöm e jegyzetet mindenkori színész barátaim sikeres szerepléseihez, emlékeihez, akik rangot és tekintélyt szereztek az erdélyi, az egyetemes magyar színjátszásnak! És kötöm intézményünk vezető szerepét városunk megpezsdült kulturális művelődési életéhez, a célhoz és akaráshoz, hogy a Székelyföld kulturális fővárosa lehetünk. A megvalósítható álomhoz, hogy a közeljövőben mi lehessünk Európa kulturális fővárosa, a második erdélyi város Nagyszeben után. Hisz sohasem volt ily gazdag művelődési életünk bőségkosara, melyből kedvünkre válogathatunk!
Ferenczy L. Tibor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ünneplő évad kezdődik Szatmáron
Megalapításának 60. évfordulóját ünnepli a 2013/2014-es évadban a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. Az évadot azonban nemcsak a kerek évforduló teszi különlegessé, hanem a napokban elkezdett költözés is.
Mivel a színház épületén átfogó felújítási munkálatokba kezdtek, a társulat egy "szocreál" épületben, a szakszervezetek művelődési házában játszik majd a következő két évben. „Tudjuk, hogy a közönségünk nem szereti azt az épületet, de azt reméljük, hogy érzik a felelősséget a színházunk iránt, és továbbra is eljönnek az előadásainkra, hiszen a közönség éltet egy társulatot" – fejtette ki a szerdai évadnyitó sajtótájékoztatón Bessenyei István, a társulat művészeti igazgatója. Hozzátette: a költözés ugyan plusz terheket ró rájuk, de izgalmas lehetőség ugyanakkor, hisz az új helyzet még több munkára sarkallja őket: újabb és újabb élményekkel kell bombázniuk a közönséget ahhoz, hogy a nézőszámot megtartsák.
Az évadterv kapcsán az igazgató elmondta: nagyon sokszínű a kínálat, sok darabot visznek színre, továbbá számos csere- illetve vendégelőadást láthat majd a szatmári közönség. Az évfordulót egyébkén 2013. október 4. és 6. között ünnepi műsorral köszöntik, amelyen a közönség megtekintheti az évad első produkciójának díszelőadását, amely Móricz Zsigmond Rokonok című regényének színpadi adaptációja Babarczy László rendezésében.
A Rokonok mellett bérletben láthatják a nézők a Tasnádi testvérek által jegyzett Finitot. A Tasnádi István tollából származó színmű rendezője Tasnádi Csaba, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgató-főrendezője. Azok számára, akik idén is a társulattal töltenék az év utolsó napjait, az Eisemann Mihály, Somogyi Gyula és Zágon István szerzőhármas által írt Fekete Péter című zenés darabot kínálja a szatmári színház Bessenyei István, a társulat igazgatója rendezésében.
Emellett a korábbi években megszokottakkal ellentétben több stúdióelőadást is láthat majd a közönség, amelyekből stúdióbérletet is hirdet a társulat. Mivel a több mint 120 éves színházépület felújítási munkálatai miatt ebben az évadban több helyszínen is lesznek előadások, fontos szerephez jutnak a stúdióprodukciók. Egy részük a nagyszínpadi előadásokhoz hasonlóan a szakszervezetek művelődési házában kerül bemutatásra, színpadi nézőtérrel. A megszokottól eltérően több produkciót készít ebben az évadban a társulat az Ács Alajos Stúdióban is.
Az évad műsorkínálatában szerepel még a Kányádi Szilárd és Bessenyei Gedő István szerzőpáros által jegyzett Bűneink árán című produkció, amelyet Kányádi Szilárd rendez majd, és amely felolvasó-színházi keretek között kerül színre. A már említett, háromnapos 60 éves évforduló ünnepi műsorában szerepel még a budapesti Nemzeti Színház legfrissebb produkciója is, amely Tamási Áron Vitéz lélek című művének alapján készült előadás Vidnyánszky Attila színiigazgató rendezésében.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)

Népszerűtlen szakközépiskolák
Az erdélyi és partiumi megyékben is érződik az országos tendencia, miszerint évről évre egyre kevesebben jelentkeznek a szakközépiskolák által meghirdetett helyekre. A tanfelügyelőségek képviselői szerint a jelenség nem új, ez a típusú az oktatási forma egyre kevesebb nyolcadik osztályt elvégzett diákot tud megszólítani, a szülők inkább a gimnáziumokban kívánják folytatni tanulmányaikat. Az erdélyi és partiumi megyékben is érződik az országos tendencia, miszerint évről évre egyre kevesebben jelentkeznek a szakközépiskolák által meghirdetett helyekre. A tanfelügyelőségek képviselői szerint a jelenség nem új, ez a típusú az oktatási forma egyre kevesebb nyolcadik osztályt elvégzett diákot tud megszólítani, a szülők inkább a gimnáziumokban kívánják folytatni tanulmányaikat.
Király András, az oktatási minisztérium államtitkára szerint nyilvánvaló, hogy az egyre népszerűtlenebb szakközépiskolai oktatás is sürgős reformra szorul. "Jobban elő kellene készíteni a szakközépiskolákat, biztosítani a gyakorlati órák feltételeit, korszerű műhelyeket kellene felszerelni, meg kell győzni, hogy a szülőket, bizonyosodjanak meg, hogy valóban komoly oktatás zajlik – mondta a Krónikának Király. – Jelenleg a szakközépiskolák félkész állapotban vannak, így nehezen lesz előrelépés. A a technikai jellegű gimnáziumi osztályokban olyan képzést kell biztosítani, hogy akik azt elvégzik, jól képzett szakmunkások legyenek, rendelkezzenek a képesítésnek megfelelő szaktudással."
Király András szerint a tantervben is eltolódás tapasztalható az elméleti szakoktatás felé, így a szakiskolákból kikerülő fiatalok nem rendelkeznek megfelelő szakmai tudással. "Ezt az ellentmondást kell feloldani, hiszen jelenleg a szülők azt gondolják, a szakiskolában sem tanul szakmát a gyerek, a gimnázium legalább olyan felkészülést biztosít, hogy az onnan kikerülő diákokból még bármi lehet" – mutatott rá az államtitkár.
Maros megye: házról házra járnak
"Nem keresettek a szakiskolák, úgy látszik manapság senki nem akar kétkezi munkás, jó szakember lenni" – jelentette ki lapunknak Illés Ildikó. Maros megye helyettes főtanfelügyelője elmondta, mindössze a marosvásárhelyi Elektromaros, Gheorghe Şincai és Traian Vuia szakiskolákban teltek be a helyek, az építkezési és faipari szakközépiskolák kevés jelentkezőt vonzották. Mi több, előbbit a bezárás veszélye fenyegeti, míg a faipari iskolát csak a kémiai gimnázium felszámolásával és az osztályok átköltöztetésével tudták megmenteni.
Eredetileg úgy tervezték, az Emil Dandea nevét viselő iskolát mindössze más épületbe költöztetik, de a helyi önkormányzat határozatát a tanfelügyelőség döntése felülírta. Még rosszabb a helyzet vidéken, például a sáromberki mezőgazdasági szakiskolában, ahol Illés elmondása szerint egy pedagógusnak kellett házról házra járnia, és a nyolcadik osztályos pótvizsgán átment gyerekeket kapacitálnia, hogy oda iratkozzanak.
Folyamatos a lemorzsolódás
Kovászna megyében a tervezettnél nyolccal kevesebb szakközépiskolai osztály indul, az esti tagozat iránt alig volt érdeklődés, így a beiskolázási tervben szereplő öt osztály helyett csak egy alakul meg – tudtuk meg a tanfelügyelőségtől. A 71 nappali tagozatos osztályból idén háromról mondott le a tanfelügyelőség, a csökkentett óraszámú nappali tagozaton a betervezett két osztály helyett csak egy indul a szeptember 16-án rajtoló új tanévben. Az elosztás utolsó szakaszában még 350 gyerek kellett iskolát válasszon.
A megyei tanfelügyelőség jelezte, a roma gyerekek körében egyre nagyobb a lemorzsolódás, és bár a szegényebb diákoknak havi ösztöndíjat biztosít az állam, sokan még így sem végzik el a kötelező tíz osztályt. Az elmúlt tanév kezdetén például több mint 800 diák kapta ezt az ösztöndíjat, a tanév végére már csak 270-en maradtak.
Keresztély Irma főtanfelügyelő a Krónikának elmondta az oktatási minisztérium a kilencedik osztályok létszámára vonatkozó rendelete miatt hátrányba kerültek a szakiskolák, a szaktárca ugyanis elrendelte, hogy a kilencedik osztályok legtöbb 29 fős létszámmal alakulhatnak meg, ez lehetővé tette, hogy az elméleti gimnáziumi osztályokba még egy-egy diák beiratkozzon, ami például Kovászna megye szintjén két osztálynyi diákot jelent. "A fiatalokat és a szülőket elsősorban a gimnáziumok vonzzák. Egyértelmű, hogy az elméleti iskolák elszívják a diákokat a szakiskoláktól, legalább két osztály veszett el ilyen módon" – jegyezte meg a főtanfelügyelő.
"Veszély fenyegeti a szakoktatást!"
Hargita megyében mintegy hét osztálynyi, vagyis több mint 200 gyerek választott osztályt az utolsó beiratkozási fordulóban, ez sokat javított a helyzeten, mondta el a Krónika megkeresésére Hodgyai László tanfelügyelő. "Ezzel az utolsó fordulóval helyrebillent valamelyest a helyzet, olyan gyerek is volt, aki részt vett az egységes felmérőn és mégis csak utolsó percben jelentkezett kilencedik osztályba. Reméljük a legtöbb osztály megalakul, hiszen még szeptember 16-ig felébredhetnek a szülők és a gyerekek. Törvény kötelezi a tanintézeteket, hogy utolsó percben is beírják a tanulókat"– mondta Hodgyai László.
Zetelakán például meghirdetett kilencedik osztályba a nyár folyamán nem volt egyetlen jelentkező sem, az utolsó beiratkozási forduló azonban megmentette a helyzetet, így megalakulhat az osztály. Ditróban és Balánbányán is kevés a kilencedikes, de reménykednek, hogy utolsó pillanatban megalakulhatnak a szakközépiskolai osztályok. Hodgyai László is úgy véli, a szakoktatás továbbra veszélyben van, mivel a szülők és a diákok inkább a gimnáziumokba iratják gyereküket.
"Hibás a rendszer"
Nagy-Máté Enikő, a Bihar megyei Borson lévő Tamási Áron Agráripari Iskolacsoport igazgatója is úgy véli, a jelenlegi rendszer nem segíti a szakoktatást. Mint mondta, a Nagyvárad melletti településen az idén szakközépiskolai osztályt mezőgazdasági technikusi szakon még tudnak indítani magyar nyelven, nappali és esti tagozaton, a jövő azonban bizonytalannak látszik. "Rossz a rendszer, mert kilencedik után nagyon kevés olyan diák van, aki iskolát vált, pedig a gyerekek többsége nem annyira felkészült, de nyolcadik után mégis a gimnáziumot választja, ha pedig már ott van, a szülők szeretnék, hogy érettségi diplomát szerezzen" – magyarázta a pedagógus.
Nagy-Máté Enikő szerint azonban tapasztalat azt mutatja, sokan nem képesek erre. Ha már a nyolcadik osztályban nagyon gyenge volt a diák, kevés az esély arra, hogy érettségi diplomát szerezzen. "Nálunk nagyon sok a hátrányos helyzetű család, sok tanuló már dolgozik, s azzal, hogy még az utazási támogatást sem kapják meg, szinte lehetetlen helyzetbe kerültek" – magyarázta az igazgató. A Borsi középiskolába különben többnyire helyi és a környező falvakból érkeznek fiatalok, sokan már most mezőgazdaságba dolgoznak.
Még mindig várják a beiratkozókat
Kéry Hajnal, Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes is elismeri, a mostani szisztéma nem éppen a legjobb. Mint mondta, a magyar nyelvű kilencedikes szakközépiskolai oktatás Bihar megyében nem túl népszerű, igaz ugyan, hogy az osztályindításhoz szükséges létszámot végül elérték – kivéve a nagyváradi Szent László Római-Katolikus Gimnáziumban, ahol végül csak egy közgazdasági osztályra lett elég jelentkező – de a tapasztalat azt mutatja, hogy ezek a szakok "kínlódnak".
"A diákok többsége az elméleti oktatás felé fordul, a szakoktatást nem találják elég vonzónak. A jövőben nagyobb hangsúlyt kell erre fektessünk, fel kell mérjük, hogy milyen képzésre van igény és azokat népszerűsítenünk kell" – véli Kéry. Arra vonatkozóan még nincs pontos adata, hogy végül hány magyar nyelvű szakosztályt tudnak tízediktől elindítani, a héten ugyanis még mindig fogadják a beiratkozókat.
Növekszik az iskolaelhagyások száma
Országos statisztikai hivatal legfrissebb felmérése szerint az iskolaelhagyások száma tovább nőtt az elmúlt években. Az iskolaelhagyás hátterében az esetek többségében a család rossz anyagi körülményei állnak. A felmérés szerint egy átlagos romániai család évi 419 eurót költ egy iskolás gyerekre, amit a szegénységben élő családok nem engedhetnek meg maguknak.
A roma gyerekek 14 százaléka egyáltalán nem járt iskolába, 40 százalékuk az általános iskola alsó, 24 százalékuk a felső tagozaton maradt ki az oktatásból. Remus Pricopie oktatási miniszter a gazdasági válságnak tulajdonítja azt, hogy miután az új évezred első évtizedében sikerült 18-ról 15 százalékra csökkenteni az iskolai lemorzsolódás arányát, 2010-től újból romlani kezdett a helyzet, és ismét 17 százalékra emelkedett azok aránya, akik már a középiskola elkezdése után kimaradnak a közoktatásból. A szakiskolák esetében ez az arány még rosszabb, 20 százalék körüli.
Bíró Blanka, Szucher Ervin, Gyergyai Csaba, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Hét bemutató Sepsiszentgyörgyön
Hét bemutatót tervez a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, amely a 65. évadára készül – adta hírül a teátrum. A társulat színre viszi Kárpáti Péter Akárki című művét, amelyet Radu Afrim rendez. Sepsiszentgyörgyön is bemutatják a Bocsárdi László igazgató által rendezett Hamlet című előadást, amely a Tamási színház és a Gyulai Várszínház közös produkciója, és amelyet a július elején kilencedik alkalommal megszervezett gyulai Shakespeare Fesztiválon mutattak be első alkalommal.
Az évad harmadik bemutatója Ion Luca Caragiale Az elveszett levél című vígjátéka lesz, amelyet Zakariás Zalán rendez. A magyarországi, színházi tanulmányait Marosvásárhelyen folytató Porogi Dorka rendezővel is együttműködik a sepsiszentgyörgyi társulat, ő Pintér Béla Kaisers TV, Ungarn című művét állítja színpadra. A társulat Victor Ioan Frunză rendezővel is dolgozik, de még nem lehet tudni, melyik darabot állítja színpadra a román alkotó.
Az évadtervben két egyéni előadás szerepel: Kicsid Gizella színésznő Marguerite Duras A szerető című művet fogja előadni, Derzsi Ákos pedig Jevgenyij Griskovec Hogyan ettem kutyát című darabjával lép színpadra. A sepsiszentgyörgyi közönség vendégelőadásokat is megtekinthet, például Michal Walczak lengyel író Homokozó című művét, amelyet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem diákjai adnak elő Bocsárdi László rendezésében. Ez utóbbi produkciót Bocsárdi megrendezte már vizsgaelőadásként a marosvásárhelyi egyetemen, de a sepsiszentgyörgyi közönség új formában láthatja az előadást.
Szintén látható lesz Szentgyörgyön a marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház közös produkciója, Székely Csaba Bányavakság című drabja, valamint a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Túl a Maszat-hegyen című Keresztes Attila által színre vitt mesejátéka.
Az új előadások mellett az idei évad bérletei érvényesek lesznek az elmúlt évadok felújított produkcióira, valamint az M Studio Mozgásszínház új bemutatóira és korábbi évadokból műsoron tartott előadásaira is. A teátrumot támogatni kívánók idén is vásárolhatnak mecénás bérletet 550 lejért, illetve két darabot ezer lejes áron. Emellett a felnőtt nézők 55 lejes áron válthatnak ötszöri belépést biztosító Ábel bérletet, amely nem névre szóló, és bármelyik repertoáron tartott előadásra érvényes előzetes helyfoglalás esetén, a bemutató előadásokra pedig 5 lejes különbözeti jegy vásárlásával lehet érvényesíteni.
A 39 lejes, névre szóló, öt belépésre feljogosító kulturális bérletet pedagógusok, a megye kulturális intézményeinek (könyvtárak, napilapok, múzeumok) alkalmazottai, valamint a városban működő ifjúsági szervezetek tagjai igényelhetik. A 23 lejes diákbérlet négyszeri, a 26 lejes nyugdíjas, illetve a 24 lejes vidéki bérlet pedig ötszöri belépést biztosít a színház előadásaira. Az új évad bérletei mától kaphatók a Városi Kulturális Szervezőirodában.
Krónika (Kolozsvár)

Az egykori város: utcanevek az idő sodrásában
Hol volt a Lenin-út? Melyik a Köztársaság-negyed? Hogy hívták a Kossuth utcát régen? Utcanevekben továbbélő udvarhelyi kommunizmus.
Akárcsak a város szobrai és emlékművei esetében, az utcák neveiről is mindig az aktuális politikai rendszer emberei döntöttek. Az utcanevek is úgy változtak, ahogy az egykori köztéri szobrok dőltek vagy álltak: mindig az adott korszak hangulatának megfelelően neveztek el vagy át utcákat, tereket.
Az egykori Botos utcát a 19. század végén nevezték el Kossuth Lajos utcának – a kommunizmusban Május 1 sugárútra keresztelték át, majd a rendszerváltás után visszakapta a Kossuth nevét. A mai Bethlen Gábor utca évtizedekig a Köztársaság (Republicii) nevet viselte – a megszokás nagy úr, mert az utca neve fennmaradt: a kórházzal szemben levő tömbházakat (ezt nevezték Köztársaság, avagy "Républicsi-negyednek) egybefogó lakószövetség ma is a Köztársaság Lakószövetség nevet viseli. A Városháza teret Augusztus 23 térnek hívták, erre a Lenin út vezetett be Szombatfalváról.
A hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években felépített új lakótelepek (Tábor, Bethlen – ezek nagyobbak, a kisebb kiterjedésűek az egykori Szigetre, illetve a városi kórház körülötti területekre épültek) már eleve olyan utcaneveket is kaptak, mint a Függetlenség (sugárút), Győzelem, Béke. Az elvtársak igyekezetének hevét lehetett hűteni olyasmivel, hogy bizonyos mesterségekre és a város körüli földrajzi nevekre utaló elnevezést is kaptak az utcák: Szabók, Fazakasok, Cipészek, Céhek, Építők, Asztalosok utcája, illetve Morum, Tihadár, Gyepes, stb. Ha a rendszer tovább tartott volna néhány évvel, valószínűleg megértük volna, hogy a Strada Partidului felirat díszelegjen pl. a II. Rákóczi Ferenc utca házain vagy Aranykorszak térnek hívják a Bethlen-lakótelepi parkot.
Van néhány olyan utcanév is Udvarhelyen, ami egykori létesítményekről kapta a nevét: ilyenek például a Villanytelep és a Sport utca – utóbbi a városi piac bejáratával szemben van, a bútorgyár egykori területén ugyanis stadion volt a hatvanas években, innen a név.
A rendszerváltás utáni huszonhárom évben fokozatosan sikerült néhány utca nevét visszamagyarítani – például a vár körüli utcák a Horea, Cloșca és Crișan neveket viselték, ezeket vissza- illetve elkeresztelték Kornis Ferencre, Attilára és Eötvös Józsefre.
A kommunizmus ízét nagyon vastagon magában hordozó utcaneveket (ezek a város fő „ütőerei" – Lenin út, Május 1 sugárút, Köztársaság) elég hamar átkeresztelték, de több román történelmi vagy irodalmi személyiségről elenevezett utcanevet (Cuza, Vladimirescu, Alecsandri) csak később, fokozatosan lehetett megváltoztatni, ezen a kilencvenes évek elején készült térképen még megtalálhatók. Habár szintén a kommunizmusra és az erőszakos románosításra emlékeztetnek, több utcanév (pl. Függetlenség, Béke, Győzelem, Eminescu, Bălcescu, Creangă) érintetlen maradt, akárcsak a hétköznapi köznyelvben „Eggydecembernek" hívott 1918 December 1. utca, aminek a városközponthoz közelebb eső része visszakapta a Sziget utca elnevezést, de a Malom utcától a Rákócziig most is a "nevezetes" dátum az utca neve.
Utcák egykor és most
Május 1 sugárút – Kossuth Lajos utca
Lenin út – Tamási Áron utca
Köztársaság utca – Bethlen Gábor utca
November 7 utca – Szentimre utca
Cuza vajda utca – Wesselényi Miklós utca
Vasile Alecsandri utca – Szent János utca
Tudor Vladimirescu utca – Solymossy utca
Egyszer talán ezek az utcanevek is megváltoz(hat)nak, de a lépés elég nagy adminisztratív gonddal jár: a lakcímek megváltoztatása a személyi igazolványok, gépjárművezetői jogosítványok, stb. kicserélését is maga után vonja, egy névváltoztatásnál erre is gondolni kell. Igaz, a kommunizmus erőre kapásakor az egykori Udvarhelyen az akkori hatalomnak a probléma ez nem okozott gondot. De egy olyan udvarhelyi polgárnak, aki a Kossuth utca lakójából a Május 1 sugárút lakója lett, talán igen.
Katona Zoltán
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Tanácskozás a magyar oktatásról
Az elmúlt hétvégén, szeptember 19–21. között Nagyvárad adott otthont a Magyar oktatásért felelős tanfelügyelők és módszertanosok országos tanácskozásának
A tanácskozás ünnepi megnyitójára szeptember 20-án reggel került sor. A résztvevőket elsőként Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő helyettes köszöntötte. Beszédében kiemelte az anyanyelvi oktatás fontosságát, hozzátéve, hogy „nekünk kell felkészítenünk a felnövekvő nemzedéket mindarra, amit a társadalom visz eléjük. Törekednünk kell arra, hogy minél erősebbek legyünk, és hogy ez a konferencia is hozzájáruljon a kitűzött céljainkhoz”. Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő, a képviselőház oktatási szakbizottságának a tagja beszédében kitért arra, hogy a romániai tanügyben a legnagyobb problémát a folyamatos változtatások jelentik, egyes módszerek kipróbálására nincs elég idő, hiszen évenként vezetnek be újításokat. „A jelenlegi tanügyi törvényben a kisebbségi oktatás esetében az elmúlt huszonhárom év legjobb törvényi kereteit tudtuk kialakítani, a feladat most már ezen törvények gyakorlatba ültetése lesz”. A képviselő beszélt még az ingázó diákok bérletdíjának visszatérítéséről, és egyéb problémákról.
Előadások
Az ünnepélyes megnyitón többek között jelen volt Szőcs Domokos az Oktatási Minisztérium Kisebbségi Oktatási Főosztályának vezérigazgatója is, aki szintén köszöntötte a résztvevőket, valamint dr. Nagy Éva, az Oktatási Minisztérium Kisebbségi Államtitkári Kabinetjének igazgatója, aki Király András oktatási államtitkár nevében is köszöntötte a tanácskozáson résztvevőket. A megnyitót követően Nagy Éva Látni, hallani a szöveget. A szöveg kommunikativitása a romániai magyar audiovizuális médiában című könyvének bemutatójára került sor. Nagy Éva könyvében kitér a romániai magyar televíziós és rádióadások szövegeinek hibáira, magyartalanságaira, a típus hibákra, ezek okaira, és az ezekkel kapcsolatos problémák orvoslására. A könyvbemutatót követően dr. Dósa Zoltána Babeş – Bolyai Tudományegyetem tanára tartott előadást A puskák az élethez és az iskolai tudás címmel, az evolúció során kialakult öröklött tudás kérdésének boncolgatására fektetve a hangsúlyt. Az előadásokat követően a pedagógusok csoportokra osztva különböző tematikájú szekcióüléseken vettek részt, a tanácskozás harmadik napján pedig ellátogattak a borsi Tamási Áron Mezőgazdasági Szakközépiskolába.
Nagy Noémi
erdon.ro

18. sz.
Szőcs István
„Szívjad, fiam, szívjad, az életünk függ tőle!”
1. Túlélés-irodalom
1945 után…1. Túlélés-irodalom
Marosi Péter, alighogy behívták, néhány hónapra rá, az Északkeleti Kárpátokban, 1944 végén, hadifogságba esett. A tiszteket sorba állították, ott húzta össze magát diszkréten Péter is, alig múlt 24 éves tábori lelkész, két oldalán idősebb törzstisztek. A gyászosan megdermedt sorfal előtt egy hatalmas termetű kozák ezredes járkált fel s alá, fürkészően meredve a fogoly magyar tisztek arcába. Marosi Péter előtt egyszer csak megállt, kivette fogai közül a szétrágott végű, vastag, lucskos szivarat és bedugta Marosi szájába. A mellette álló magyar alezredes élesen sziszegte a fülébe:
– Szívjad, fiam! Szívjad! Az életünk függ tőle!
Amikor Marosi Péter elmesélte az esetet, nem mondta ki, de savanykás, elrévedő mosolyával érzékeltette, egész további életére ez lett a sorsa; nyálkás-ragacsos dolgokat szájába, illetve szájára venni, hogy mások létét biztosítsa, illetve, legalábbis a kibúvó lehetőségének illúziójával ajándékozza meg. A hadifogságából hamar hazakerült, az újrainduló szervezett irodalmi életnek szüksége volt rá; édesapja, Molter Károly révén kapcsolatot kínált az Erdélyi Helikon íróinak régi világával, de maga is, még jóformán ifjoncként, szerkesztette volt – és kitűnően – az Ifjú Erdély-t, a kolozsvári református teológia háttér-fedezetével indított folyóiratot, nem csoda, hogy már Gaál Gábor is kapva-kapott rajta (Utunk, 1946-tól), utána egy ideig színházigazgató, a kolozsvári állami (akkor még) magyar színháznál, megfúrása után kis ideig az Irodalmi Könyvkiadó kolozsvári fiókjánál Földes László és Kacsó Sándor megnyugtatására – és támogatására – szívja a polkovnyikok szivarjait. Majd Földes László átviszi az Utunkhoz, emennek lebukása után kapturálja Létay Lajos, eleinte még a Nagy István–Orosz Irén–Látó Anna s ő maga alkotta vonósnégyes keretében, és elképesztő, mennyire képes volt 22 év során kizsákmányolni. Többek közt a különböző pártbizottságoknál tartott felszólalásait is vele íratta, az egykori református lelkésszel, bezárólag a Központi Bizottságnál időnként tartandott rituális szereplései forgatókönyveivel. Igaz, hogy Létay jó költőnként indult, Áprily és Jékely sodrásvizében (A Boldog utcát elvitte a víz, csak néha villansz meg stb.), de mint személyiség, szürke és jelentéktelen volt; kövendi és várfalvi földijei közül az évjáratbeliek Kendermagos Lajosnak hívták, nem tudom, miért, a románok úgy emlegették, hogy mutra acela de şobolan (az a patkánypofa), mivel jellegzetes aranyosszéki – „kései szumír” – profilja volt; Marosi mégis kitartott mellette, az utolsó töltényig… a Változásig… A nyög-díjat nem sokáig bírta, sajnos, hamar belehalt, anélkül, hogy megírta volna a nagy Összefoglalót. Nem bírta elviselni a félelem nélküli (?) életet, mondták a „barátai” (?)…
Igaz, már gyerekkora óta nagyon rájárt a rúd (akár RUD-nak is írhatnám) – nagy volt házuknál az irodalmi nyüzsgés, ezért a hatalom mindig rajtuk tartotta a hátsó szemét; sőt: a hatalmak, a voltak és leendők is. (Marosi mesélte, hogy még gyerekkorában, egyszer nagy vacsora volt náluk, Kosztolányi Dezső tiszteletére, vásárhelyi Köteles Sámuel utcai lakásukban. Egyszer csak a költő felugrott és kirohant a sötét éjbe; mindenki a keresésére indult; egy nagy háztömbbel arrébb találták meg, a Sárosi utcában, egy piszkos kapu alatt, a falnak dőlve zokogott: „Meg fognak ölni, mindnyájunkat meg fognak ölni!”… Még aznap éjjel hazautazott Pestre, többet nem jött errefelé.)
Amikor 1940-ben bejöttek a magyarok, a házukat hónapokig, nem is titkolt módon, megfigyelés alatt tartották, kitüntetett figyelemben részesítenek, mondták a családtagok. Utána jött az, hogy – múltkoriban írtam róla – az illegalista kommunista kőmíves, Sós Jóska bácsi azzal szórakoztatta: „Úrfi, ha béjönnek az oroszok, magát is felakasztatam.” Péter nevetett, de az illegalistáktól attól kezdve pokolian félt.
Akkor képzeljük el, hogy egyszer csak Bukarestből, a legmagasabb körökből lefele irányítva, Kolozsvárra helyeznek tartományi másodtitkárnak egy Tompa István nevű személyt, egyébként pénzügyi szakértőt, aki a kincses városban óriási illegalista háttér-szövődményekkel „rendelkezett”, és aki, nem egy más idekerült politikushoz hasonlóan, egyszer csak ráébredt, hogy ő tulajdonképpen író is! És megjelenik az Utunk szerkesztőségében, és személyesen letesz a Marosi Péter asztalára egy elbeszélést.
Ami erre következett, az már művészet! Amerikaiasan szólva, amolyan survival art! Este tízkor Marosi és a felesége becsengetnek a tartományi propagandatitkár lakására, halálsápadtan. Tudják, szól a szerkesztő, ilyenkor nem illik látogatóba jönni; de a délután elolvastuk azt az elbeszélést, és az annyira izgalomba hozott minket, hogy ma éjszaka már egy percet sem fogunk tudni aludni, és ezért átjöttünk hát, hogy legalább beszélgessünk egy kicsit róla.
Tompa Miklós, a marosvásárhelyi színház volt rendező-igazgatója, különben Németh Antal kitűnő tanítványa, nyugdíjas korában, amikor már velem is szóbaállt, mesélte: Mindig szerettem volna, és még most is szeretnék egy regényt írni Marosi Péterről! Ő alakította leghatásosabban azt, amit a történelem elvárt mindnyájunktól… Móra Ferenc írta valahol, hogy a tekintetes úrfiak mindnyájan márciusi ifjakként kezdik, aztán reálpolitikusként folytatják! Ebben a hazai magyar irodalomban Marosi Péternél lehet, hogy majdnem mindenki jobban írt, de a legjobban ő játszott! Ezt én, mint színházi ember, szavatolom! Tudja, mindennek ellenére, pedig mint színházigazgatók még konkuráltunk is egymással, sohasem haragudtam rá. Beillett volna Bánffy Miklós Martinovicsában második személynek, az elsőt Gaál Gábor játszhatta volna… – Ám amit sohasem tetszett megrendezni! mondtam. – Maguk fojtottak volna meg, ha megteszem! – felelte. Tudja, milyenek maguk? Egyszer ott volt Molteréknél Kacsó Sándor és Tamási Áron. Kacsó valamikor elvesztette a hüvelykujját. Odahívja a legkisebb Molter-fiút: mutasd csak a kezed! – Jé, te nyomorék vagy, mert tíz újad van! Látod, Áron bácsinak is csak kilenc ujja van (ő is elvesztett valahol egyet! És a kis Marosi-fiú elkezdett bőgni!... Ilyen a mi irodalmunk, senki sem meri vállalni az egészet!... Na, ezt szerettem volna Marosi alakjában megírni… – legyintett Tompa Miklós.
2. Túlélés, nemcsak
irodalom
Nevek emlegetése, sőt irodalmi kiindulópontok nélkül is e tünetcsoportról vagy húsz éve, többször is írtam. Például a feledékenyebbek kedvéért felidézem Maupassant egyik elbeszélésének cselekményvázát: Az 1870-es francia-német háború idején francia menekültek, jobb körökhöz tartozó hölgyek, urak verődnek össze éjszakára egy kis vidéki vendégfogadóban. Éppen vacsorához ülnek, amikor befut egy német tiszt. Rémület, szorongás, dermedt csend. És ráadásul, nemsokára jön a fogadós; a tiszt úrnak vacsora után női társaságra van igénye! A vendégek félájultan merednek egymásra, és főleg a hölgyekre! Szerencsére van a társaságban egy kis párizsi könnyű műfajú leányzó, Gömböc… Kötelességtudóan feláll és bemegy a német tiszt szobájába. A társaság fellélegzik, a szörnyű megaláztatás veszélye elhárult fejük fölül… Másnap reggel aztán, amikor előkerül a kis Gömböc is, mindenki megvetéssel sújtja: az aljas! Képes volt lefeküdni egy német tiszttel.
Ami a Gömböc-tünetcsoport irodalmunkbeli megfeleléseit illeti, annak idején bőven kifutottam, és senkit sem érdekelt, főleg az irodalomtörténészeket nem… Ugyan melyikünk merte volna azonnal kiköpni a kozák ezredes megrágott nyálas szivarját? Ami pedig annak az anekdotának a példázatértékét illeti, hogy az elbolondított kisfiú sírva kezdte szégyelleni ép kezét: a mai színjátszásban, könnyen felmérhetően is, többen látszanak olyanoknak, akik nem vállalják az egészséges épkézláb mivoltot – és milyen lelkesen nem! –, mint az irodalomban… félelmetes kozákok „kedveskedése” nélkül is!
A kegyetlen katonától a modern jog nem fogadja el azt a mentséget, hogy „parancsra tettem”. A művészettől sem fogadhatni el a sunyi mentegetőzést, hogy „a korszellem parancsára” tette magát hülyének.
Helikon (Kolozsvár)