A semmibe lebegtetett katolikus iskola
Betelt a pohár a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium tanárai számára, akik hetek óta élnek bizonytalanságban. A pedagógusok mégis azt állítják, hogy nem hagyják az iskolát, a tanulókat és a szülőket sem.
Sem az oktatási minisztérium, sem a marosvásárhelyi önkormányzat, sem a tanfelügyelőség nem igyekszik kimozdítani a holtpontról a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium ügyét. Ennek ellenére az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) és a román nacionalista politikai erők zaklatásai mellett a felekezeti iskolában zavartalanul folyik a tanítás. Nemcsak a kívülállók nem észlelnek semmi feltűnőt, de a diákok is mindent a lehető legnagyobb rendben találnak. A történelemórára készülők legfeljebb azt látják, hogy a DNA által hatvannapos hatósági felügyelet alá helyezett igazgató helyett másvalaki lép be az osztályterembe: Tamási Zsolt óráit ingyen és bérmentve másik két kollégája vállalta át. Egy ideje azonban a teljes tanári kar ingyen jár be dolgozni, és ami még furcsább, a vakációban még szabadnapokra sem jogosultak. Ahhoz, hogy a pedagógusok fizetést kapjanak, igazgatói aláírásra lenne szükség, akárcsak a szabadnapokhoz.
Gyerek- és felnőttmesék
Nem csak a Klastrom utcai épület előkészítő osztályának helyet adó terméből szűrődnek ki olykor-olykor mesefoszlányok. Mesék hangzanak az oktatási tárcánál, a városházán, a tanfelügyelőségen is. A tanári szobában összegyűltek már jóformán nem is tudják, melyikben higgyenek. A múlt hónap derekán Illés Ildikó, a Maros megyei magyar nyelvű oktatásért (is) felelős helyettes tanfelügyelő azzal próbálta csitítani a kedélyeket, hogy amint aláírási joggal felruházott új, ügyvivő igazgató kerül a katolikus iskola élére, megoldódnak az adminisztratív gondok. Igazgatót viszont csak a főtanfelügyelő nevezhet ki, az éppen hivatalban lévő Ştefan Someşan viszont házi őrizetből és legfeljebb a sajtóból követheti a fejleményeket. Szintén két héttel ezelőtt Király András minisztériumi államtitkár arról beszélt lapcsaládunknak, hogy amint lesz új főtanfelügyelő, jöhet az új iskolaigazgató is. Aztán kiderült, hogy a főtanfelügyelő kinevezése nem csupán a minisztertől függ, hanem az oktatási tárca főtitkárától is, akinek kinevezését viszont a kormánytól várták. A bürokrácia lassan és jellegzetesen románosan őrlő malmai mára szinte mindent megoldottak: a minisztérium élére megkerült az új főtitkár, a Maros megyei tanfelügyelőség élére pedig az új főtanfelügyelő. Iskolaigazgató viszont mindmáig nincs, mert „annak kinevezése nem épp olyan egyszerű feladat”.\
Tanácstalan tanárok és szülők
Bonyolult kérdés – így fogalmazott lapunk megkeresésére Nadia Raţă, a november utolsó hetében kinevezett főtanfelügyelő, amikor az új igazgató beiktatásáról és a tanárok fizetéséről kérdeztük. A fiatal vezető előbb tiszta képet szeretne kapni az iskola jogi helyzetéről. Ezért több kérdéssel fordult a minisztériumhoz és a városi önkormányzathoz. Írásbeli választ még egyiktől sem kapott, pedig Bukarestben személyesen is tárgyalt. A tanárokat azzal nyugtatta, hogy prioritásként kezeli az iskola ügyét, néhány nappal korábban a román sajtónak nyilatkozva pedig mindenki értésére adta, hogy számára a katolikus tanintézmény problémája egy a számos gond közül, amely a listáján sorakozik.
Közben a 405 diák szüleit tömörítő bizottság is érdeklődni kezdett: a gyermekeik sorsáért aggódó anyukák és apukák színvallásra szólították fel az iskola létrehozásáért és működtetéséért felelős szerveket. Az egyik kezdeményező, György Annamária reményének adott hangot, miszerint, ha a megszólított polgármesteri hivatal, tanfelügyelőség és minisztérium tiszteletben tartja a közérdekű adatigénylésre vonatkozó 2001/544-es törvényt, tíz napon belül választ kaphatnak.
Az elöljárók nyugodtan alszanak
Egyelőre csak Dorin Florea polgármester igyekezett megnyugtatni az érintetteket, ő is szóban. „Nincs gond az iskola létrehozásával. Ha mégis tévedés történt, azt ki fogjuk javítani, nem kell emiatt aggódni. Marosvásárhelyen semmi nem veszélyezteti a magyar nyelvű oktatást” – reagált a legutóbbi tanácsülésen megjelent szülők aggályaira. Szavai azért sem ígérnek sok jót, mert polgármesterként éppen ő volt az, aki az elmúlt években nyilatkozatokban, illetve per során kardoskodott az egyháznak visszajuttatott iskolaépületek újraállamosítása mellett. Az önkormányzati ülésen elmondottak nem győzték meg a szülőket. Florea szerint a helyi tanácsosok döntése miatt őt is vizsgálja a DNA, de ettől nyugodtan tud aludni.
Tiszta a lelkiismerete az RMDSZ helyi elnökének és városi tanácsosának, Peti Andrásnak is. A volt alpolgármester – aki 2014-ben többedmagával bábáskodott a katolikus iskola újjászületésénél – úgy véli, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség pár soros közleményéből nem derül ki, pontosan mire vonatkozik a vád, és az sem, hogy miért illetik korrupciós váddal a marosvásárhelyi katolikus teológiai középiskola létrehozásának szereplőit. „Az oktatási törvény tisztán kimondja, hogy egy iskola létrehozása a helyi vagy megyei önkormányzat hatáskörébe tartozik. Egy másik rendelet értelmében hét tételnek kell eleget tenni az iskolaalapításhoz: többek között meg kell állapítani a minimális tanulólétszámot, kincstári folyószámlát kell nyitni, és bélyegzőt kell készíttetni. Ezek eljárási kérdések, ehhez képest a korrupcióellenes ügyészség korrupció miatt vizsgálódik. A helyi testület elfogadta a határozatot: az önkormányzatnak addig van hatásköre, amíg megszavazza a döntést, de nem neki kell követnie a határozat utóéletét, sem azt, hogy megtámadják-e vagy sem” – fejtette ki a jogász végzettségű volt alpolgármester. Ennek dacára Peti András nem tudná megmondani, mi történik abban az esetben, ha nem ismerik el a több mint négyszáz diák két iskolai évét, illetve a már érettségizettek oklevelét. Azt sem érti, hogy 2014 óta milyen alapon fizethették a tanárokat, ha az iskola nem létezhetett törvényesen.
CEMO: Nem a DNA a főgonosz!
Sajnos sem az önkormányzat, sem a tanfelügyelőség nem tartotta maradéktalanul tiszteletben az iskolaalapítási törvényeket – állapította meg a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO). A magyarság nyelvi jogaiért küzdő szervezet bármennyire is örül Marosvásárhely harmadik önálló anyanyelvű iskolájának, nem hagyhatja szó nélkül azokat a mulasztásokat, amelyeket az alapítók elkövettek. Felidézve a két évvel ezelőtt sebtében történteket, Szigeti Enikő elnök kijelentette, hogy az iskolaalapítás nem ment simán, és nem volt túlzottan törvényes, amiről szerinte ugyanúgy kellene beszélni, mint arról, hogy a Tamási Zsolt igazgató ellen indított eljárás mennyire igazságtalan. A civilek úgy vélik, az iskolaalapítás kissé elsietett és erőltetett volt, az illetékesek nem készítették elő az összes dokumentációt, ahogy szükség lett volna rá. Két évvel ezelőtt az iskola alapítását több helyi tanácsi határozat szabályozta, az egyik határozatot – mely által a tanintézet bekerült a marosvásárhelyi iskolahálózatba – megtámadta Vasile Oprea, Maros megye akkori prefektusa, és a helyi táblabíróságon jogerősen meg is nyerte a pert. „A tanfelügyelőség sem tartotta be a törvényes előírásokat. Hogy erről az RMDSZ tudott vagy nem, az irreleváns, ugyanis a szervezetnek kellett volna tudnia mindenről, nem Tamási Zsoltnak” – vélekedett lapunknak Szigeti. Arról, hogy az RMDSZ szinte minden lépésről tudott, abból is kiderül, hogy a szövetség az iskolaalapítást is egyik kormányralépési feltételként határozta meg. Lapunk értesülései szerint, amikor a házi őrizetben lévő Someşan megpróbált keresztbetenni a katolikusok tervének, maga Victor Ponta akkori miniszterelnök figyelmeztette Maros megyei kollégáját, hogy tisztségébe kerülhet a politikai alku szabotálása.
A CEMO áldozatnak tekinti a mindent magára vállaló és ezért hatósági felügyelet alá helyezett Tamásit, a felelőst pedig az RMDSZ illetékeseinek személyében jelöli meg. „A felelős az RMDSZ marosvásárhelyi volt tanácsosainak körében keresendő, nem feltétlenül a DNA a főgonosz, habár kétségtelen, vannak gondok a korrupcióellenes ügyészség eljárásával” – szögezte le Szigeti Enikő.
Összekovácsoló, lélekerősítő tüntetés
Ha a néhány hete kirobbant iskolaügynek egyáltalán lehet pozitív hozadéka, az mindenképpen a november 12-i tüntetés, amelyen több mint négyezer marosvásárhelyi és környékbeli jelent meg. Olyan személyek is kivonultak könyvvel a kezükben a Vársétányra, és hallgatták egymás beszédét, akik a hétköznapi életben igyekeznek kerülni egymást. Papok, politikusok, közéleti személyiségek örömmel nyugtázták, hogy az utcai tiltakozó akció ismét egybekovácsolta a marosvásárhelyi magyarságot. A rendezvény előtti napokban gyertyás ellentüntetést hirdető személyek ugyan megjelentek a helyszínen, de az egységes tömeg láttán elálltak szándékuktól, és beérték a közösségi oldalakon ostorozni a számukra antipatikus felszólalókat.
Az iskola tantestületét is megerősítette az egyértelmű biztatás, főként, hogy az nemcsak Marosvásárhely, hanem Székelyföld, Erdély és a Kárpát-medence több más szegletéből érkezett. „A dolgunkat akarjuk végezni, és ezt igyekszünk a legjobban tenni még akkor is, ha nincs kinevezett vezetője iskolánknak” – jelentette ki a tantestület által Tamási helyettesének megválasztott Székely Szilárd.
Egyelőre mind a diákok, mind a szülők bíznak a pedagógusokban, és hisznek Tamási Zsolt igazában. A 405 diák közül egyetlen egyet sem írattak át más tanintézménybe, ami az itt tapasztalható összetartásról tanúskodik.
Szucher Ervin | Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Vásárhelyi iskolaügy: gyűlnek a megfeleletlen kérdések
Eredménytelenül fejeződött be a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium tanárainak a tárgyalása Nadia Raţă frissen kinevezett főtanfelügyelővel. 
Bár a pedagógusok sokat vártak a találkozótól, melyen Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes is részt vett, a közel három órás megbeszélés után sem tisztázódtak a problémáik – közölte érdeklődésünkre Székely Szilárd, a tanárok által megbízott képviselő. A házi őrizetbe vett Ştefan Someşan helyébe kinevezett Nadia Raţă szinte minden felmerült kérdésre azt válaszolta, hogy a törvény határain belül igyekszik megoldást találni, az intézményvezetői tisztséggel kapcsolatos bizonytalan helyzetre viszont konkrét javaslattal nem rukkolt elő.
Mint ismert, Tamási Zsolt hatósági őrizetbe helyezése óta egyetlen személynek sincs aláírási joga, ezért az iskola semmiféle hivatalos okiratot nem bocsáthat ki, személyzete pedig nem kaphatja meg a fizetését. Az már csak hab a tortán, hogy azok a pedagógusok, akik ingyen dolgoznak, a téli vakációban egyetlen szabadnapot sem vehetnek ki, hisz szabadsági kérelmüket nincs, aki aláírja. A keddi, szinte estébe nyúló tárgyalásnak az lett volna a célja, hogy meggyőzze a főtanfelügyelőt, Tamási helyébe nevezzen ki egy ügyvivő igazgatót, Nadia Raţă azonban elzárkózott a kérdés megoldásától. A főtanfelügyelő azzal érvelt, hogy nem érvényes az a vezetőtanácsi határozat, melyet a tanfelügyelőség november 4-én hozott Tamási felmentéséről, mert nem írta alá senki. Ő viszont nem vállalhatja, hogy utólag aláírja.
Felmerült, hogy ismét üljön össze a tanfelügyelőség vezetőtanácsa, és hozzon egy újabb döntést, amelyet immár az új főtanfelügyelő aláírhat, Nadia Raţă viszont ezt a lehetőséget is elvetette. „A főtanfelügyelő válaszaiban a visszatérő motívum a törvényesség betartása volt. Mi is megkérdeztük, mennyire törvényes, hogy egy iskola vezető nélkül működjön. A válaszból kiderült, hogy a tanfelügyelőség vagy nem mer, vagy nem akar megoldást találni” – nyilatkozta lapunknak Székely Szilárd.
„Azon túl, hogy a tanárok hetek óta nem kaptak fizetést, most az egészségügyi ellátásért is a saját zsebükbe kell nyúlniuk. „Az egyik kollégánk kórházi kezelésre szorul, a másik kolléganőnk szülési szabadságra készül. Hiába fizetik a járulékot, nincs, aki munkahelyi igazolást kiállítson, ezért úgy tűnik, megfizettetik velük a kórházi kezelést” – panaszolta Székely. Amennyiben a jövő év elején sem lesz, aki kézjegyével ellássa a hivatalos okiratokat, még az is megeshet, hogy a katolikus iskola nem adhatja le időben a 2017/18-as beiskolázási tervét – hívta fel a figyelmet a tanerők szószólója.
Életveszélyes művészeti gimnázium
Várhatóan a decemberi tanácsülésen születik döntés a római katolikus egyház tulajdonában lévő Művészeti Gimnázium épületének bérleti szerződéséről, ami áprilisban érvényét veszítette, ráadásul azóta az önkormányzat sem fizet érte. Az épület közben egyre romosabbá és veszélyesebbé válik. A katolikus egyház marosvásárhelyi adminisztrátora, Bálint Géza elmondta, egy hosszú távú bérleti szerződés megkötése lenne jó mindenki számára. 
Ezzel egyetért Peti András tanácsos is, aki szerint ezt a szerződést követően azonnal el kellene kezdeni a Művészeti Gimnáziumnak otthont adó ingatlan felújítását. Tarthatatlan az iskola jelenlegi állapota, megoldást kellene találni a felújításra, mert a diákok, tanárok és szülők épségét fenyegetik az omladozó falak” – fejtette ki Peti. Bálint Gézától, az egyház helyi adminisztrátorától megtudtuk, sikerült megszerezni az építkezési engedélyt a homlokzat felújítására, ám a belső felújításokat csak akkor tudnák elkezdeni, ha a polgármesteri hivatal is beszállna ebbe. A katolikus egyház illetékese szerint a polgármesteri hivatal azt szeretné, ha nem kellene fizetnie az egyháznak bérleti díjat. 
Szucher Ervin Krónika (Kolozsvár)

Lemondott Brassai Zsombor
Péter Ferenc, a Területi Állandó Tanács (TÁT) elnöke vette át keddtől az RMDSZ Maros megyei szervezetének a vezetését. Az ideiglenes elnök az egy nappal korábban lemondott Brassai Zsombort váltja.
Beigazolódott a papírforma egyik változata: a vakvágányra helyezett Brassai Zsombor önként mondott le az RMDSZ Maros megyei szervezetének vezetéséről, és nem várta meg, hogy a márciusi közgyűlésen – vagy egyesek szerint még azelőtt – menesszék elnöki tisztségéből. Péter Ferenc, Szováta volt polgármestere, a Maros megyei önkormányzat jelenlegi elnöke Kelemen Hunor szövetségi elnök megbízásából veszi át Brassai helyét.
Péter Ferenc úgy értékelte, hogy a Maros megyei szervezetnek egy egészséges belső önértékelést kell tartania, annak érdekében, hogy a választáson elért jó eredményeknek tükrében méltó módon folytathassa érdekképviseleti munkáját. Kérdésünkre, hogy megpályázná-e az elnöki széket, a megbízott vezető azt mondta, ez jelen pillanatban nem annyira tőle, mint inkább a felálló új csapattól függ. „Mi már januárban megtartanánk a tisztújító közgyűlést, akkorra majd eldől, hogy az új csapat mit szeretne. A lényeg, hogy mielőbb vessünk véget az átmeneti időszaknak” – nyilatkozta lapunknak Péter Ferenc. Az ügyvivő elnök ugyanakkor megköszönte Brassai Zsombor tevékenységét.
Az elmúlt fél év történései szinte egyértelművé tették Brassai Zsombor „kipakolását”. Feletteseinek egyáltalán nem tetszett, hogy a marosvásárhelyi összefogás szorgalmazójaként nem csak a Magyar Polgári Pártnak, az Erdélyi Magyar Néppártnak is teret próbál biztosítani. Derűlátó barátai abban bíztak, hogy a 2017 márciusában lejáró mandátumát ki tudja tölteni. Mások viszont már a helyhatósági választások utáni napokra datálták a menesztését.
Amint áprilisban beszámoltunk róla a helyhatósági választásokra összeállított összefogási listák körüli nézeteltérések miatt a marosvásárhelyi szervezetet irányító Peti András és a már akkor képviselői álmokat dédelgető Vass Levente Brassai Zsombor lemondását követelte. Az azelőtt még ádáz politikai ellenfelek, Peti és Vass azt vetették Brassai szemére, hogy „nagyvonalúan megfeledkezik az egyeztetési körökről, tájékoztatási kötelezettségéről és mindenekelőtt arról, hogy elnökként nem egy szervezet szétverése, hanem annak az összetartása lenne a feladata”. A csatabárdot elásó két fiatal politikus arra szólította fel a megyei elnököt, hogy „végre vállaljon felelősséget az általa kreált helyzetért, és lépjen vissza megyei vezetői tisztségéből, amelyben folyamatosan tanújelét teszi mélységes inkompetenciájának”. Mindkettőjük szerint Brassai politikusi tevékenysége rendkívül destruktív volt.
Brassait már két hónapja elhallgattatták
Lapunknak nyilatkozva Brassai Zsombor azzal indokolta döntését, hogy „az új irány új elnököt igényel”. Ezzel a szeptemberi rangsoroló gyűlés eredményére utalt, ahol a vártnál gyengébb eredményt ért el. A leköszönő elnök most fedte fel, hogy már az ominózus, számos és heves vitát kiváltó rangsorolás után a Területi Állandó Tanács (TAT) a jogkörei korlátozásáról döntött. Brassainak megtiltották, hogy a szövetség nevében nyilatkozzon, Tóth Sándor, Nyárádszereda polgármestere pedig lemondásra szólította fel.
„A TÁT azzal indokolta a döntését, hogy demotivált lévén, a december 11-i parlamenti választásokon nem vezetném sikerre az RMDSZ-t” – mondta el lapunknak. Kérdésünkre, hogy mindezt miért csak két hónap távlatából fedi fel, Brassai Zsombor kifejtette, hogy mind a szövetség, mind a magyarság érdeke így kívánta. A titkot a kollégái is ügyesen próbálták őrizni; a kampány utolsó napján tartott sajtótájékoztatón, amikor az elnök hollétéről érdeklődtünk, néma csend borult a teremre, az asztalnál ülő öt nyilatkozó – Kovács Levente ügyvezető elnök, Novák Zoltán, Császár Károly, Csép Andrea és Vass Levente jelöltek – közül egyik sem volt hajlandó a valós helyzetről beszélni.
Kérdésünkre, hogy miként folytatja, Brassai Zsombor arról beszélt, hogy tizenhat éves aktív politizálás után megengedi magának, hogy végre polgári, civil életet éljen.
Szucher Ervin Székelyhon.ro

Magyar forradalmárról neveztek el utcát Koronkán, nem mindenkinek tetszik
Az 1989-es forradalom egyik áldozatáról elnevezett koronkai utca neve zavarja egy nemrég beköltözött marosvásárhelyi fiatal ügyvédet. Andrei Coman kérdőre vonta jogász kollégáját, Daniel Cheşa helyi tanácsost, miért foglalkozik az utcák magyarokról való elkeresztelésével. Ugyanakkor azt fontolgatja, hogy új személyazonosságiját ne a Takács László Szilárd utcára, hanem az arra merőleges Orgona utcára kérje.
Még ki sem került az új utcanévtábla, a másfél évvel ezelőtt Koronkába költözött Andrei Coman az utca nevének a megváltoztatását készül kérni. Amint szomszédjai beszámoltak róla, a Fehér megyében született ügyvéd jó néhányukat azzal az ötlettel kereste fel, hogy fogjanak össze, és követeljék a Takács László Szilárd utca átkeresztelését. Az 1989. december 22-én Bukarestben lelőtt kiskatona éppen a magyar többségű nagyközség polgármesterének az öccse volt.
Az utcanévadás kezdeményezője, Daniel Cheşa hallani sem akar olyasmiről, hogy valakinek a kedvéért, akinek a fülében nem cseng jól Takács László Szilárd neve, megváltoztassák az utca megnevezését. „A községben köztudott, hogy a múltban többször is ellentétbe kerültem Takács Szabolcs jelenlegi polgármesterrel, de ez nem akadályozott meg azon kezdeményezésemben, hogy utcát neveztessek el a testvéréről vagy Toldalagi grófról. Takács László Szilárd kiskatonaként a vérét adta a ’89-es kommunistaellenes harcban, számomra ez a fiatalon meghalt kiskatona egy hős. A faluban egyesek nagy románnak könyveltek el, de ettől függetlenül nem engedem meg senkinek, hogy azért, mert nem tetszik ez a név, meggyalázza az elhunyt és ezáltal a forradalom emlékét” – nyilatkozta Cheşa, aki lapunktól értesült arról, hogy valaki ellenzi a prefektúra által 2014. január 29-én láttamozott tanácsi határozatot. A hír hallatán a liberális politikus azonnal felhívta Andrei Comant, közölve, hogy amennyiben az utcanév-változtatásért agitál a faluba betelepedett románok közt, netán az önkormányzat elé viszi az elképzelését, mindent megtesz annak elbuktatásáért.  
Coman tagadja, de a felvétel nem hazudik
Az ügyben megkerestük Andrei Comant, aki a kérdés hallatán rendkívül irritálttá és hangossá vált. „Nem igaz, hogy ilyesmivel foglalkoznék, ilyent csak egy agybajos találhatott ki!” – kiabálta, majd lecsapta a telefont. 
A Daniel Cheşaval folytatott december 8-i beszélgetéséből azonban tisztán kiderül, hogy Comant nagyon zavarja Takács László Szilárd neve. A fiatal ügyvéd előbb azzal próbált mentegetőzni, hogy csupán a név hosszúsága ellen van kifogása, mert ez „a postán bonyodalmakhoz vezethet”. Lapunk kiderítette, mielőtt Koronkára költözött volna, Coman a marosvásárhelyi 1918 december elseje úton lakott, mégsem kérte a név kurtítását vagy megváltoztatását, netán visszakeresztelését Hosszú utcára vagy az annál is korábbi Malinovschira, Szántóra, Szalmásra vagy Koronkaira. Az ügyvéd azt is kieszelte, hogy sarokházát átíratja a szomszéd utcára, az Orgonára. Takács Szabolcs polgármester szerint ezt nyugodtan megteheti, de azzal a feltétellel, ha udvara bejáratát is áthelyezi a másik oldalra.
A bő tízperces telefonbeszélgetés vége felé Andrei Coman – aki többször is hangsúlyozza, hogy felesége félig magyar – szemrehányón kérdőre vonja Cheşát. „Önnek semmiféle tulajdona nincs abban az utcában. Sokkal jobb dolgokat tehetne a közösségért, mint hogy magyar neveket adjon az utcáknak” – hangzik el a beszélgetésben.
Közfelháborodást okozott
Coman utcabeli román szomszédjai között is felháborodást okozott a kezdeményezés. Többen is megerősítették, hogy ötletével a fiatalember őket is megkereste. Cheşanak pedig elmondta, hogy az utcanév-változtatás érdekében aláírásgyűjtésbe kezd. Mivel az öccséről van szó, Takács Szabolcs polgármester nem igazán kíván beleszólni az ügybe, viszont azt nyomatékosította, hogy a családnak rendkívül rosszulesik, hogy a forradalom államilag elismert hős halottjának a neve csak azért zavar valakit, mert túl hosszú vagy magyar.
Hamar Alpár Benjámin, az 1989. december 21. Egyesület elnöke is megrökönyödéssel vett tudomást a kezdeményezésről. A marosvásárhelyi forradalmár megígérte, hogy hamarosan Koronkára látogat, és felszólítja a polgármestert, ne hagyjon az efféle követeléseknek, ellenkezőleg, tartsa be a helyi tanács 2013-ban hozott döntését, és mielőbb helyezze ki az utcanévtáblát.  
Kolozsvár és Nagyvárad precedenst teremtett Andrei Coman kezdeményezése nem egyedi a ’89 utáni Romániában. Az elmúlt években Kolozsváron és Nagyváradon a Dsida Jenő, illetve Bajor Andor utca román lakói már sikerrel jártak – a két erdélyi nagyváros nacionalista polgármestere és a román többségű önkormányzat rábólintott a kérésükre. A kincses városban a Dsida Jenő utcanév állítólag azért zavarta az ott lakókat, mert hasonlít a SIDA szóhoz, ami az AIDS betegség román megfelelője. Amikor viszont az RMDSZ kompromisszumként egy másik magyar nevet javasolt, kiderült, hogy egészen más elvek vezérelték a névváltoztatás mozgatórúgóit. A román tanácsosok Pablo Picassóra keresztelték át a Hajnal negyedben található utcát. Döntésük meghozatala előtt javaslatukat nem terjesztették a megyei utcanévadó bizottság elé. Néhány évvel később Nagyváradon, szinte azonos forgatókönyv szerint, az önkormányzat engedve a lakók kérésének az író, költő és humorista, a váradi születésű Bajor Andorról elnevezett utcát keresztelte át.
Szucher Ervin Székelyhon.ro

Szászoktól örökölt templom és sors
Mint minden szászok által épített erdélyi település, ma már Szászlekence is egyféle időutazást kínál az ide érkezőknek. Összeépült, kerítés nélküli házai, tágas piactere, hatalmas borpincéje és főként a domboldalon őrködő erődtemploma azt az érzést kelti, mintha legalább száz évet röpülnénk vissza az időben. Napjainkra a faluban egyetlen szász maradt.
A mai mintegy 2700 lelket számláló Beszterce-Naszód megyei, szászok alapította községnek olyan lakói is vannak, akik életükben nem láttak német embert, legalábbis a faluban. Nem is csoda, hiszen csupán egyetlen leszármazott él még abból a 13. századi közösségből, amely bő másfél évszázaddal ezelőtt a lakosság 85 százalékát képezte. Sophia Lockner, egy megözvegyült, beteges öregasszony az utolsó azok közül, akik valamikor felépítették és felvirágoztatták az egykor még városi és járási székhelyi rangot viselő középkori települést. A németajkú lakosság előbb a második világháború vége felé tűnt el tömegesen Lekencéről, amikor 1944. szeptember 17-én a Wehrmacht menekítette el a közeledő front elől. A háború után a szászok egy része visszatért, de nem sok időre, többségük ugyanis még 1946-ban Németországba emigrált, és Rothenburg ob der Tauber környékén telepedett le. Az itthon maradottak és leszármazottaik a hetvenes-nyolcvanas években szánták rá magukat a végleges útlevél igénylésére, abban az időszakban, amikor a Ceauşescu-rezsim a német államtól kikövetelt márkában mérte a távozók értékét. Az utolsó hullám a ’89-es fordulatot követően sodorta el a még itthon maradottakat.
A sors fintora, hogy a szászok előtt – Hitler náci politikája miatt – a zsidók tűntek el a községből. A monarchia idejében zsinagógát építettek és saját rabbit neveztek ki, ám a második világháború megtörte a közösség életét.
Villanyoltásra küldött lelkészek
Lélekszám szempontjából Szászlekencén a magyar közösség mindig is harmadrangúnak számított. Erdély elcsatolása előtt nemcsak a németekből, de a románokból is több volt a településen; napjainkban pedig az abszolút többségben lévő románok mellett egyre több a roma lakos és egyre kevesebb a magyar. A roma közösség akkora lett, hogy ma már elképzelhetetlen a szeptember 21-i hagyományos szászlekencei nagyvásár cigánybál nélkül. Trianon előtt, amikor cigány még alig élt a faluban, kétszáz fő körül mozgott a magyarság száma, majd némi megcsappanás után a szocializmus idejében ismét megugrott, de 1990 után fokozatosan csökkent. Joó Katalinnak, a református közösség első önálló lelkészének négy évvel ezelőtt, 2012-ben hetven híve volt, a nyáron érkezett utódjának – aki lényegében elődje is –, Pásztor Lórándnak mára kevesebb, mint ötven egyháztagja maradt. Amikor Ferencz Sándor kurátor név és életkor szerint kezdi sorolni őket, kiderül, hogy a drasztikus fogyás nem meglepő és nem is megállítható. A kívülről fújt „névsorolvasásba” mindössze Kovács Ilona vág közbe, kikérve magának, hogy ő ugyan nyugdíjas, de még egy ideig hatvanon aluli. Talán ő egyedül… „Ez azt jelenti, hogy öt év alatt elfogy a szászlekencei és vermesi közös gyülekezet?” – tekintek talán kissé naivan a lelkész asszonyra. „Nem is tudom, hogy kibírunk-e még öt esztendőt” – állít szembe Joó Katalin a könyörtelen valósággal. Nem bírták ki, mármint ő és szintén lelkész férje, Ledán István ezt a kilátástalanságot. A házaspár a nyáron gyülekezetet és egyházkerületet váltott, ma már a magyar határ közelében, Érköbölkúton szolgálnak. A fiatal lelkésznőt a püspökség érdekes módon mondhatni villanyoltásra küldte a megfogyatkozott szászlekencei-vermesi gyülekezetbe. A hosszabban tartó fény reményében azonban továbbállt, és másra bízta a villanykapcsolót. A szászlekenceiek és a vermesiek egyik szeme sír, a másik nevet. Sír, hisz a tiszteletes asszony volt az első önálló lelkészük. Addig hol Tacsról, hol Cegőtelkéről szolgált be a pap. Nevet, mert Pásztor Lóránd személyében régi papjukat kapták vissza, azt, aki korábban hét esztendeig szolgált be. Ő azonban nem hagyja el a cegőtelki gyülekezetét, a két település közti hat-hét kilométeres távolság pedig nem akkora, hogy lekencei jelenlétét csak a vasárnapi istentiszteletekre korlátozza.
A gyülekezet jövőjét illetően Pásztornak három válasza van: egy borúlátó, egy derűlátó és egy realista. Az első nagyjából egyezik a Joó Katalin által felvázoltakkal. A másik véglet az Úr csodás működéséből fakadhat, ehhez viszont Szászlekencére költöző fiatal családokra volna szükség. A köztes változat inkább a pesszimista képhez áll közelebb, és a mára szorítkozik. Elvégre a jövő nem a mi kezünkben van – fogalmaz a lelkész.
Magyarok mutatóban
A lekencei magyarok fogyását nem csak az évek múlása gyorsítja; a nyelvek pörgése vagy inkább azok akadozása is. Az itteniek kilencven százaléka vegyes házasságban él, ami nagyrészt azt jelenti, hogy még saját otthonukban is románul beszélnek. De sokan azok közül is feladták anyanyelvüket, akik magyar párt választottak maguknak. A lelkésznő érdekes esetet mesél a februári, utolsó szászlekencei családlátogatásáról. „Kopogtatok az egyik idős családnál, és miközben az ajtónyitást várom, hallom, hogy bentről román szöveg szűrődik ki. Miután betessékelnek és leültetnek, megkérdem, hogy van-e még valaki a lakásban, mert hallottam, hogy románul beszélnek. Nem, sütik le a szemüket a háziak, nekünk így könnyebben megy, „vallják be”. Aztán ott van egy másik híve, aki valamikor azt mesélte, hogy gyermekei nem tudtak románul. „Azóta sok-sok év eltelt, megnőttek, felnőtté váltak, és elfelejtettek magyarul. Beszterce nincs messze, itt mégsem volt szokás bevinni a gyereket magyar iskolába. Ma már jóformán nem is lenne kit” – sorolja a magyar tömbből érkezőnek furcsán hangzó eseteket Joó Katalin. A mindössze nyolc iskolakorú gyermek közül egyetlen csöppséget ingáztatnak a szülők a húsz kilométerre fekvő Besztercére; a többi nyolc a helyi iskola padjait koptatja. Anyanyelvükkel hetente kétszer találkoznak, amikor a Szentmátéból átruccanó tanárnő megpróbál egy-egy verset, éneket tanítani nekik. Kovács Ilona lánya, a matematika tanár Melinda az, aki az iskolában még magyarul szól a helybéli gyerekekhez. „Itt soha nem volt magyar oktatás. Akkor döbbentem rá ennek a tragikus következményére, amikor iskolás korában az akkor még csak második osztályos lányom románul írt képeslapot küldött egy külföldi kirándulásáról. Pedig Besztercére járattuk magyar osztályba! Valósággal sokkolt az a képeslap, más szülőt azonban nem zavar az ilyesmi. Én meg arra is képes vagyok, hogy az utcán vagy a templom udvarán rászóljak azokra, akik magyarok lévén egymás közt nem anyanyelvükön beszélnek” – panaszolja Kovácsné. Bár a szászlekenceiek nem szeretik, ha valaki mezőséginek nevezi őket, Joó Katalin szerint ennek a tájegységnek a tipikus gondolkodás- és viselkedésmódja jellemzi a helyieket. A Mezőség észak-keleti határán fekvő borvidék lakói igazából lekenceieknek sem érezhetik magukat, hisz többnyire máshonnan vetette őket ide a sors. Ferencz Sándort, az egyház kurátorát fél évszázaddal ezelőtt a vasút „hozta” a végekre, Kovács Ilonát és megboldogult gépészmérnök férjét szintén a múlt rendszerbeli „repartíció” vetette ide. „Itt mindig is éltek magyarok, ám a gyülekezetnek szinte egyetlen tagja sem lekencei. Mindenki valahonnan, közelebbről vagy távolabbról érkezett, ami meg is érződik a közösségen” – világosít fel a tiszteletes asszony.
Ezzel szemben a magyarság felekezeti megoszlása egyszínűre sikeredett: Székely Ilona kivételével Lekencén és a vele összenőtt Vermesen is mindenki református. Nem lévén más választása, az idős özvegyasszony is a protestáns gyülekezetbe jár. Oly sűrűn, hogy amíg el nem árulta, a lelkésznő sem tudta, hogy más felekezetű.
Vannak viszont olyan magyarok a faluban, akikről csak akkor derül ki, hogy egykor reformátusnak keresztelték, amikor utolsó útjukra kísérik. „Egyházfenntartó tagunk mindössze harminckettő van. Rajtuk kívül még van mintegy húsz református a két faluban, akik semmiféle kapcsolatot nem ápolnak az egyházzal. Többnyire beköltözöttekről van szó, akiket a jobb megélhetés reménye hozott ide” – magyarázza Pásztor Lóránd. A régi-új lelkész egy pozitív példával próbál vigasztalódni. Mint meséli, számára Lekence a feltöltődést jelentő gyülekezet. „Itt olyasmi is történik, ami máshol elképzelhetetlen. Például van egy pár vermesi hívem, aki télen-nyáron, esőben, hóban képes minden héten négy, négy és fél kilométert gyalogolni a szászlekencei templomig, majd ugyanannyit vissza. Hiába ajánlottam fel, hogy hazaviszem, nem fogadták el, azt hajtogatják, hogy egy kis séta nekik is jót tesz. Pedig mind hetven év körüliek vagy még annál is idősebbek”.
Templomot ajándékba
Míg a múlt rendszerben házaknál imádkoztak a Szászlekencén és Vermesen élő magyarok, bő másfél évtizede saját, 14. századi erődtemplommal büszkélkedhetnek. A megkopott, megrogyott, ám mindmáig rendkívül impozáns templomot Csiha Kálmán püspöksége idejében a szász evangélikusok hagyták a reformátusokra. Erről kis márványtábla is tanúskodik: „1999.8.8.: Übergabe an die Reformierte Gemainde – Átadás a református egyháznak”.
„Sophia Lockneren, egy öregasszonyon kívül mind elmentek a szászok. Ő maradt az utolsó a faluban. Nekünk adták a templomot és vele együtt a sok-sok gondot. Mert nincs miből megjavítanunk, s ha nem vigyázunk rá, le is omolhat” – mesél az ürömbe vegyülő örömről Ferencz Sándor. A lekencei szászok vagy inkább a leszármazottaik évente egyszer hazatérnek, akkor ismét németül zeng az ének és az ima. Jönnek, nézelődnek, nosztalgiáznak, tudomásul veszik, hogy a repedések megnőttek, aztán távoznak. „Bitte Spenden Sie für Unsere Kirche” – olvasható egy üres kosár mellett álló jókora papírlapon. A gondnok azok után tette ki az adakozásra felszólító üzenetet, miután egyértelművé vált, hogy a számukra Lechnitznek vagy Lachenznek nevezett faluba visszatérő szászok és az év során látogatóba érkezők azon túl, hogy fájlalják a templom sorsát, szinte egyetlen centet sem ajánlanak fel annak rendbetételére. A 2016 nyarán újraválasztott polgármester, Romeo Daniel Florian ígért fűt-fát, uniós támogatást és önrészt, csak adják át a templomot az önkormányzatnak. A kérdés, amely évekig bolygatta a gyülekezetet, a püspökségig jutott. A ki nem mondott hátsó gondolattól minden szászlekencei magyarnak borsódzott a háta. „Az ortodoxok kinőtték a saját templomukat, és úgy, ahogy Vermesen, itt is szívesen beülnének az evangélikus erődtemplomba. A környék legszebb gótikus temploma, amely sokszor jelent nyűgöt, de amíg még vagyunk, és valahogy fenn tudjuk tartani, nem távozunk innen. Utána meg az egyházkerület tiszte dönteni a nevére telekkönyvezett ingatlan sorsáról, hisz a templom nem a papé és nem is a gyülekezeté, hanem az egyházé” – nyomatékosítja Joó Katalin, aki a községi elöljáró ígéreteire hajló híveket Kolozsvárra utaztatta, hadd hallják a püspök szájából is a szentenciát. A hívek közül ma már senki nem akar túladni a templomon, inkább azon vannak, miként menthetnék meg. Az elszármazott szászok végül átutaltak hétezer eurót, amit régészeti és statikai tanulmányokra fordítottak. Remélik, ha pályáznak, máshonnan is szerezhetnek pénzt, és megmenthetik az évszázados templomot.
Eközben a település több ezres románsága kénytelen beérni azzal, hogy ha fizet, a reformátusok nekik is hajlandóak harangozni, amikor szeretteiket kísérik utolsó útjukra. „Három harangunk van, mindhárom csodálatosan szól” – büszkélkedik a gondnok, majd az 1861-ben készült, de azóta több modernizálási fázison átesett toronyórára mutat, mondván, az olyan pontos és okos, hogy még azt is tudja, mikor kell a téli vagy a nyári időszámításra átállnia. „Szatelitből irányítják” – mondja a bennfentes magabiztosságával. Csak azt bánja, hogy már nem kongat negyedóránként, mint hajdanán, ugyanis a közeli putrinegyed lakói éjszakai csendháborítás miatt emeltek panaszt. Jelenleg csak egészkor hallani a toronyóra ütését, azt is csak reggel hattól este tízig. A templom gondját viselő Sándor bácsi szintén veszteségként könyveli el a padsorok elejéről leszerelt kis díszeket, amelyeket a szászok afféle szuvenírként vittek magukkal. Nincs meg az orgona sem, amiről a mai öregek is csak azt tudják, hogy valamikor a második világháború után tűnt el. A hívek büszkén mutatják a restaurálásra szoruló oltárképet, amelyből így is jól kivehető Júdás, amint eltakarja az arcát, miközben a többi tanítvánnyal együtt Jézust hallgatja. A szószék és az oltár között árválkodik az ódon keresztelő medence, amely már régóta csupán muzeális tárgyként ékesíti istenházát.
Amúgy a magyarok ma sincsenek teljesen tisztában a templomajándékozás hátterével. Mint mondják, a faluban soha nem volt túlságosan közeli viszony a két etnikai és felekezeti közösség között. Azon túl, hogy a szászokat mindenki pedáns, rendes, ám zárkózott és nehezen barátkozó embereknek ismeri, a két nemzet között komoly súrlódások is voltak. Azok is, akik távolabbi vidékről érkeztek, jól tudják, hogy 1849-ben a szászok behívták a faluba a naszódi román határőröket, és azokkal kínoztatták meg a magyarokat. A közeli Cegőtelkén ennél is kegyetlenebbül jártak el: a református papnak levágták a fejét. Másfél évszázad ide, másfél évszázad oda, az efféle sebek nemzedékről nemzedékre átöröklődnek. „Amikor évtizedekkel ezelőtt a faluba kerültem, akkor sem volt túl jó a viszony a szászokkal, később sem vált azzá. Ők tiszteltek mindenkit, de magukon kívül senkit nem szerettek igazán” – magyarázza Sándor bácsi.
A gazdaság sem nem oszt, sem nem szoroz
Ritka az a közösség, amelynek szinte teljesen mindegy, hogy településének gazdasága él vagy hal. A szászlekencei magyarok örülnek annak, hogy településükön két tejgyár és egy fafeldolgozó üzem is működik, miközben a faluból mintegy háromszáz személy ingázik Beszterce egyik új, rohamosan fejlődő kábelgyárába. Mint ahogy az is lelkesedéssel tölti el őket, hogy a 90-es éveket jellemző hanyatlás után ismét kezdi felfedezni önmagát a valamikor híres bortermő vidék. Ám állításuk szerint mindez az ő zsebüket nem érinti. „Itt minden egyes magyar ember nyugdíjas, mi csak a postást várjuk” – mondja keserű öniróniával Ferencz Sándor, aki a maga 75 esztendejével nem is sorolható a legidősebbek közé, hiszen a százéves Molnár Róza néninek akár fia is lehetne. Az öreg nem is mutatja a korát: fiatalokat megszégyenítő könnyedséggel mássza meg a dombot, amelyen a templom áll, kapujában pedig egy vesszőnyi hiba nélkül szavalja a Himnusz utolsó két szakaszát. Azt a nemzeti imánkat, amelynek sokan még az első szakaszát sem ismerik.
Ferencz Sándor örömmel meséli, hogy nemrég a fia is ezerötszáz, Ausztriából hozott szőlőtőkét ültetett. Másvalaki tizenhét hektárnyi földet vásárolt és ültetett be, s további harmincötöt szántatott fel, hogy tavasszal folytassa a szőlőtelepítési munkát. Azt beszélik a faluban, hogy az illető olyan jól eltalálta a szőlőt, hogy már első évben negyvenezer liter bora volt. Hogy mit kezdett ennyivel, nem nehéz megfejteni, hiszen a szászlekencei boroknak mindig is nagy keletjük volt – itthon is, külföldön is. A szászok nem hiába építettek hajdanán egy óriási, háromszintes pincét. Két évtizedes hanyatlás és pusztítás után a falu határaiban ismét mintegy százhektárnyi domboldalra került szőlő.
Jövedelmező lenne a faluturizmus is, ha turisztikai jelleggel beindulna a kisvonat. Erre azonban vajmi kevés esély mutatkozik, mert a szárnyvonal bérlője azon túl, hogy beszerzett egy gőzmozdonyt és átalakított három vagont, nem sokat fektetett az infrastruktúrába. Mi több, Teke és Lekence között talpfástól mindenestől felszedette a magyar világban lefektetett sínpárokat, hogy ne lopják el mások.
„Amit a magyarok megépítettek, mi románok még megőrizni sem vagyunk képesek!” – fakad ki a vasút egy megszállottja, a lekencei származású, de Besztercén élő Alexandru Demeter. A középkorú férfi, aki hétvégeken motoros hajtánnyal sétáltatja a turistákat a mezőségi vasúton, kénytelen beérni a Rücs és Teke közötti szakasz használatával, azzal a 35 kilométerrel, ahol még aránylag épségben maradtak a sínek. A helyiek visszasiratják a kommunizmus utolsó éveiben, az 1986-ban épült cukorgyárat is, amely a fordulat után nem sokkal ugyanarra a sorsra jutott, mint sok más hasonló egység az országból. „Az unió politikája tette tönkre!” – vélik a helybéliek, akik már csak a hűlt helyét tudják megmutatni a téglánként széthordott gyárnak.
A volt tiszteletes asszony szavai jutnak eszembe, és az itt töltött három éve alatt a harminc százalékos apadás. A gyár téglánként fogyott el, a magyarság emberenként jut ugyanarra a sorsra. És ehhez már az uniónak semmi köze.
Szucher Ervin | Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Tizenhét helyről közel 26 ezer lej gyűlt össze a katolikus iskola tanárainak
A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium pedagógusai számára közel huszonhatezer lejt gyűjtöttek a hívek. A megajándékozottak még nem döntöttek a karácsonyi ajándékként átadott összeg sorsa felől.
Maros megyében sokfelé és sokakat mozgatott meg a katolikus egyház felhívása, miszerint a hívek adakozzanak az állami szervek által fizetés nélkül hagyott tanároknak. Alig néhány misén szinte 26 ezer lejt gyűlt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) célkeresztjében álló Római Katolikus Teológiai Gimnázium pedagógusai számára. A karácsonyi adományt egy kisebb ünnepély keretében Oláh Dénes, a Keresztelő Szent János plébánia főesperese adta át.
„Amit az elmúlt időszakban az iskolánkkal tettek, jó volt arra, hogy felszínre hozza, milyen értékes tanáraink és jó, összetartó híveink vannak” – mondta karácsonyi prédikációjában Oláh Dénes, köszönetet mondva mindazoknak, akik az elmúlt hetekben hozzájárultak az adományhoz. A főesperes a tanári kar, a hívekhez és a papokhoz szóló köszönő levelét is ismertette.
Mise után a főesperes portálunknak örömmel újságolta el, hogy a katolikus iskola tanárainak megsegítése komoly közösségi szolidaritást szült. Az összeg tizenhét helyről gyűlt, vásárhelyi és vidéki plébániákról, valamint az öregdiákok részéről. A 25 923 lej közel felét a belvárosi templom hívei adták össze.
Kérdésünkre, hogy mi lesz az összeg sorsa, minekután időközben az iskola teljes személyzete megkapta visszamenőleg a fizetését, Székely Szilárd, a tanári kar szószólója elmondta, hogy a döntést a vakáció után hozzák meg. „Volt már olyan kolléga is, aki jelezte, hogy mivel az államtól megkapta a fizetését, nem tart igényt az adományra, és azt javasolta, hogy az összeget fordítsuk valami másra. Mindenki a saját lelkiismerete szerint dönt, a közös határozatot a visszakerülő pénzről majd január elején hozzuk meg” – nyilatkozta Székely.
Szintén január elején, 3-án ér véget Tamási Zsolt igazgató hatvan napos hatósági felügyelete is. Még a napokban kiderül, hogy az ügyészség kéri-e, illetve a bíróság jóváhagyja-e ennek meghosszabbítását.
Szucher Ervin Székelyhon.ro

Könyvbe foglalt élmények a Mária-útról
A 2015-ben megtett 1400 kilométeres Mária zarándokút élményeit könyvbe foglalta Ábrám Noémi, aki a kötetet mindenkinek ajánlja, aki az életét egy zarándokútnak tekinti. A Máriazelltől Csíksomlyóig című könyv bemutatóját csütörtökön este 18 órától tartják a Vártemplomban.
„Benne van az életem” – mondta a Vásárhelyi Hírlapnak a szerző, aki a harminckilenc napos útja alatt naplót vezetett, és feljegyezte a napi eseményeket, mindazt, ami az út alatt vele történt, a gondolatait, az érzéseit, amelyek az 1400 kilométeres táv megtétele során foglalkoztatták. Ábrám Noémi tavaly, hazajövetelét követően egy alkalommal, Marosvásárhelyen tartott egy kisebb közönség előtt élménybeszámolót, illetve a Székelyföld Napok keretében Csíkszeredában szervezett Erdélyi Mária-utas konferencián beszélt zarándokutas élményeiről.
Reformátusként egy katolikus zarándokútra vállalkozott Ábrám Noémi, aki Mariazelltől Csíksomlyóig végiggyalogolta az utat, és aki a most megjelent kötetét más nemzetiségűeknek és felekezetűeknek is ajánlja. Ausztriából indulva sokan befogadták, szállást és vacsorát adtak neki, osztrákok, magyarok, romák és románok, különböző templomba tért be imádkozni, reformátusba, római katolikusba, lutheránusba, görög keletibe, sok temetőt látott gyaloglása során, magyart és románt, osztrákot,  zsidót, katolikust és protestánst.
Arra a kérdésre, hogy nőként egyedül miért vállalta e hosszú útnak a megtételét, azt válaszolta, „csupán” hálából. Semmilyen betegség miatt, vagy valamiféle megtérés jeleként, még csak nem is azért, hogy valakiért imádkozzon. Egyszerűen azért, mert hálás Istennek az életéért. Indulás előtt még itthon összeállított egy tervet arról, hogy naponta mennyit kell megtennie, hogy a rendelkezésére álló idő alatt célba érhessen. Bár a szálláshelyekről is tájékozódott, senkit nem értesített előre, nem ismervén saját teherbíró képességét. Ezért történhetett meg már az első nap végén, hogy a 12 kilométeres gyaloglás után a tervezett szálláshelyen zárt ajtók fogadták, viszont a sors úgy hozta, hogy egy román asszony által gondozott ember hajlékában szállt meg.
Megtörtént többször, hogy nem találta a jelzést, vagy nem volt egyértelmű,  merre kell folytatnia az utat. Ausztriában három út közül választott, egy 2200 magas hegyen is átkelt, aztán a hosszas erdei gyaloglás után éhesen és szomjasan érkezett egy faluba, ahonnan még öt kilométerre volt a szálláshelye. Élményeit minden este bejegyezte a naplójába, mert már akkor megfogalmazódott benne, hogy mindazt, amit átélt, könyvben is kiadja. Most itt a kötet, amelyet szeretne a jövőben lefordítani, hogy románul is olvasható legyen – árulta el érdeklődésünkre Ábrám Noémi, akinek példájából kiindulva mások is vállalkoztak zarándokútra gyalogosan, vagy kerékpárral, illetve nagyobb csoportban túrázásszerűen. Arra is felkérést kapott, hogy a székely autonómiaküzdelem érdekében vezessen egy zarándokcsoportot Miskolctól Csíksomlyóig, amit csak akkor vállalna el, ha román nemzetiségű tagja is lenne a csoportnak.
A Máriazelltől Csíksomlyóig – Találkozás Istennel, emberekkel című, a Juventus Kiadónál megjelent kötetet csütörtökön 18 órától a marosvásárhelyi Vártemplomban Ötvös József vártemplomi református lelkipásztor és Szucher Ervin újságíró, felelős kiadó mutatja be.
Antal Erika Székelyhon.ro

Megszűnés kapujában a vásárhelyi katolikus iskola
Alig pár lépés választja el a megszűnéstől a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnáziumot: a tanintézet igazgató hiányában nem tudja benyújtani az új beiskolázási tervét, az önkormányzat pedig nem szavazott a megyeszékhely iskolai hálózatáról.
Aláírási joggal nem rendelkező személy hiányában a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium nem adhatja le a 2017/2018-as tanévre szóló beiskolázási tervét. Az újabb 60 napig hatósági felügyelet alá vont Tamási Zsoltnak ősszel ugyan sikerült az igazgatói tisztségre kiírt versenyvizsgája, Maros megye főtanfelügyelője viszont nem hajlandó kinevezni az intézmény élére. Nadia Raţă azzal érvelt, hogy a Római Katolikus Státus által létrehozott oktatási intézmény nem szerepel Marosvásárhely iskolai hálózatában. Erről kizárólag a helyi önkormányzat hivatott dönteni, Dorin Florea polgármester azonban nem hívta össze a decemberi tanácsülést.
Vészesen közeleg a határidő
Közben a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői kezdeményező csoport arra hívta fel az illetékesek figyelmét, hogy a napok telnek, és január 11-én lejár az a határidő, míg a tanintézetek benyújthatják a beiskolázási tervüket a tanfelügyelőségnek. „Nagyon reméljük, hogy iskolánk, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgató, illetve felhatalmazott személy hiányában is le tudja adni az iratcsomót, és azt el is fogadja a tanfelügyelőség. Enélkül nem indulhatnak új osztályok gyerekeink iskolájában, ez fontos feltétele az iskola gördülékeny és fenntartható működésének. Kérjük, hogy a szülők és a pedagógusok figyeljenek a határidőre és arra, hogy a beiskolázási tervezet kerüljön elfogadásra” – hívták fel a figyelmet a civilek. A szülők arra is rámutatnak, hogy amennyiben ez nem történik meg, „újabb lépéssel kerülünk közelebb a katolikus iskola megszűnéséhez”.
Időhúzásra játszik az önkormányzat?
Patthelyzet alakult ki – állapította meg a téma kapcsán Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes is, aki hétfőn értesítette a helyzetről a minisztériumot, a polgármesteri hivatal iskolákért felelős igazgatóját, valamint az RMDSZ helyi és szenátusi képviselőit. „Csak azt tudom, ha az önkormányzat nem szavazza meg, hogy az iskolahálózatban helyet kapjon a katolikus gimnázium, akkor már nincs miért beszéljünk a beiskolázási tervről, hisz onnan nincs továbblépés” – mutatott rá Illés Ildikó. A tanfelügyelőség eredetileg január 4-ére kért javaslatokat az iskoláktól, utólag 11-ig halasztotta a határidőt.
Hogy miként hozhat a helyi tanács két nap alatt döntést az iskolák ügyében, a válasz egyértelmű: sehogy. A polgármester elmulasztotta összehívni a decemberi soros önkormányzati ülést, rendkívüli közgyűlés összehívására pedig legalább három napra lenne szükség. Hogy 2016 utolsó hónapjában miért nem ült össze a képviselői testület, talány marad. A Szabad Emberek Pártja (POL) képviselője, Hermann Mark Christian is feltette ezt a kérdést, de, mint állítja, Andrei Mureşan városházi jegyzőtől semmitmondó választ kapott.
„Nem lettem okosabb attól a választól, viszont az a gyanúm, hogy a városháza időhúzásra játszik. Ugyanis mind a csíkszeredai, mind a marosvásárhelyi törvényszék arra kérte az önkormányzatot, hogy jelöljön ki soraiból egy személyt, aki a várost képviseli a Transil futballpálya, illetve az ASA ügyében. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) szerint ugyanis mindkét esetben jelentős kár érte a várost” – mondta el a POL helyi tanácsosa. Hermann hozzátette: ő határozottan támogatja a katolikus iskola ügyét, de a kezdeményezést az RMDSZ-es kollégáitól várja el, „annál is inkább, mivel ők kampányoltak ezzel”.
Lapunknak nyilatkozva Horváth Gabriella, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség (RMPSZ) Maros megyei elnöke belátta, szakmai szervezetük ebben az ügyben tehetetlen. „Mi csak tanáccsal tudunk segíteni a kollégáknak, de a megoldás az önkormányzat, a tanfelügyelőség és a minisztérium kezében van” – mondta. Hozzátette: a beiskolázási tervről szóló döntést az iskolai vezetőtanácsnak kell meghoznia, az okiratot viszont csak az igazgató írhatja alá.
Hétfőn egyébként Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke és Cseh Gábor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alelnöke nyílt levelet juttatott el szerkesztőségünkhöz, melyben aláhúzzák, Nadia Raţă főtanfelügyelő súlyosan megsértette az oktatás és a tanulók érdekeit azáltal, hogy megtagadta Tamási Zsolt kinevezését a versenyvizsgával elnyert igazgatói tisztségbe. „Ezt a törvénysértő túlkapást azonnal orvosolni kell” – szögezik le az aláírók, akik a normális viszonyok visszaállítását sürgetik a marosvásárhelyi katolikus gimnáziumban.
Amint arról beszámoltunk, a DNA hatvan nappal meghosszabbította Tamási Zsolt, a marosvásárhelyi gimnázium igazgatója elleni kényszerintézkedéseket. Tamásinak nem szabad belépnie a gimnáziumba, nem szabad felvennie a kapcsolatot az ügyben érintettekkel, és az ügyész engedélyét kell kérnie, ha el akarja hagyni az országot. Az ügyészség szerint Tamási Zsolt és Ştefan SomeşanMaros megyei főtanfelügyelő annak ellenére járult hozzá a gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában a tanintézet nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

B terv a marosvásárhelyi katolikus iskola megmentésére
Bár sokan attól tartanak, hogy adminisztratív problémák miatt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) célkeresztjébe került marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium nem tudja időben benyújtani a 2017/2018-as tanévre szóló beiskolázási tervét, Székely Szilárd, az iskola pedagógusa még mindig optimista.
A többnyire szülőkből álló, Civilek a Katolikus Iskoláért elnevezésű akciócsoport a hét elején arra hívta fel a figyelmet, hogy ma telik le a határidő, amíg az oktatási intézmények benyújthatják a beiskolázási tervüket a megyei tanfelügyelőségen. Székely Szilárd elmondta, a gimnázium tantestülete már december 21-én feltöltötte a minisztérium és a tanfelügyelőség adatbázisába a beiskolázásra vonatkozó tervet, ma pedig benyújtják az iratcsomót a tanfelügyelőségen.
A tantestület a hatósági felügyelet alá helyezett Tamási Zsolt igazgató hiányára is talált megoldást. „A jogszabály szerint a tanári kar egyharmadának is van lehetősége vezetőtanácsi gyűlést összehívni. Mi még december végén lebonyolítottuk ezt, és az ünnepek előtt elkészítettük a dokumentációt” – mondta, hozzátéve, hogy mindannyian bíznak az ügy megoldásában.
Csíki bízik a román tanácsosokban
Hogy a 23 helyi tanácsosból a tíz RMDSZ-esen kívül az ügyészség által kavart botrány után még hányan szavazzák meg azt az iskolahálózatot, melyben a Római Katolikus Teológiai Gimnázium is helyet kapna, még nem tudni. Csíki Zsolt önkormányzati képviselő, az RMDSZ frakcióvezetője – aki maga is iskolaigazgatóként tevékenykedik a sportgimnázium élén – úgy véli, 2017-ben egy normális gondolkodású embernél ez nem jelenthet különösebb gondot. Kérdésünkre, hogy egyeztettek-e valamelyik párttal a kérdésben, a szövetség frakcióvezetője nemmel válaszolt.
„A kampányban sokan sokat beszéltek, de nem hinném, hogy fennállna a veszély, hogy kollégáink a katolikus iskola ellen szavazzanak. Ha a városháza nem foglalja be a beiskolázási tervbe a katolikus iskolát, az RMDSZ egyszerűen nem fog szavazni. Most dől el, kinek milyen vastag a bőr a képén!” – jelentette ki Csíki Zsolt. Számára talány marad, miért maradt el a decemberi soros ülés, amikor az önkormányzat elfogadhatta volna az iskolahálózatról szóló határozatot, azonban úgy véli, semmi sincs veszve, ha ezt január 26-án teszi meg.
Péter FerencMaros megyei tanácselnök, az RMDSZ megyei szervezetének ügyvivő elnöke úgy tudja, amennyiben a városi képviselő-testület nem dönt a jövő évi struktúráról, az élet nem áll le, az iskolák nem zárnak be, hanem a 2016/2017-es hálózat marad érvényben.
Lesz továbblépés?
Amint beszámoltunk róla, Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő hétfőn azt nyilatkozta lapunknak, hogy patthelyzet alakult ki az iskola körül. Ugyanis igazgató híján nincs aki aláírja a beiskolázási tervet, és a városi tanács sem szavazott még az iskolai hálózatról. Mint mondta, hiába értesítette az oktatásügyi minisztériumot és a polgármesteri hivatalt, az illetékesek hozzáállásából úgy tűnt, mindenki mástól várja a megoldást.
„A délelőtti videokonferencián felvetettem a minisztériumi illetékeseknek, végighallgattak, de választ nem adtak. Én csak azt tudom, ha az önkormányzat nem szavazza meg az iskolahálózatot, amelyben helyet kapna a katolikus gimnázium, akkor már nincs mit beszéljünk a beiskolázási tervről, hisz onnan nincs továbblépés” – szögezte le Illés Ildikó. A tanfelügyelőség eredetileg január 4-ére kért javaslatokat az iskoláktól, utólag 11-éig tolta ki a határidőt. Nadia Raţă főtanfelügyelő korábban azt nyilatkozta, éppen azért nem nevezte ki az igazgatói tisztségbe a korábban sikeresen versenyvizsgázó Tamási Zsoltot, mert szerinte az iskola törvénytelenül működik.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Benyújtották katolikus gimnázium beiskolázási tervét
Ígéretükhöz híven a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium tanárai szerda délelőtt benyújtották a tanfelügyelőségre a december végén összeállított beiskolázási tervezetet.
A dokumentumot nem írhatta alá a hatósági felügyelet alatt álló igazgató, a jogrend viszont lehetővé teszi, hogy a tanári kar által megszavazott dokumentumot is iktatni lehessen. „A tervezet leadása lényegében formaság volt, a döntést a tanfelügyelőség hozza meg. Egyelőre annyi tudunk, hogy a főtanfelügyelő a szabadságát tölti” – mondta el szerkesztőségünknek Székely Szilárd, a tanári kar által megbízott ügyvivő.
Amint beszámoltunk róla, szerda volt az utolsó nap, amikor az iskolák bemutathatták a következő tanévre általuk elképzelt beiskolázási tervet. Közben a szülői bizottság beadvánnyal fordult Nadia Raţă főtanfelügyelőhöz és az új oktatási miniszterhez, amelyben arra kérik az illetékeseket, hogy mielőbb vizsgálják fölül az iskola helyzetét, és hozzák meg a gyermekek és pedagógusok számára kedvező döntést.
Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő és Gogolák Csongor ügyvéd szerint a következő rendkívül fontos lépés az volna, hogy a helyi tanács ne fogadja el a város iskolai hálózatát, amennyiben abban nem szerepel a magyar tannyelvű felekezeti gimnázium.
RMDSZ: nem szűnik meg az iskola!
A Maros megyeiRMDSZ Területi Állandó Tanácsa szerda délutánt közleményt hozott nyilvánosságra, amiben leszögezik: nem szűnik meg az iskola. Az állásfoglalást révén azokat az „álhíreket” tartják fontosnak tisztázni, amelyek szerint a római katolikus iskolát a megszűnés fenyegetné. Rámutatnak: a 2015. szeptember 1-től működő iskola mai napig jogszerűen működik a 2015-ben megszavazott 33-as helyi tanácsi határozat értelmében. „A Maros megyei RMDSZ Területi Állandó Tanácsa azt a döntést hozta, hogy a marosvásárhelyi tanács RMDSZ-es frakciója nem fog olyan iskolahálózatot megszavazni, amelyben nem szerepel a 2017–2018-as tanévre vonatkozóan önálló jogi személyiséggel a Római Katolikus Teológiai Gimnázium, valamint átiratban fordul az Oktatási Minisztériumhoz, amelyben konkrét állásfoglalást igényel a tanintézmény működését illetően” – írják az állásfoglalásban.
Szucher Ervin, Rédai Attila
Székelyhon.ro

Eredménytelen tárgyalás a marosvásárhelyi iskolaügyben
Nem sikerült kimozdítani a holtpontról a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ügyét, melyről hétfő délben Dorin Florea irodájában tárgyalt több érdekelt fél – számol be Szucher Ervin a krónika.ro-n. A zártkörű megbeszélésen a polgármester megoldást próbált találni a kényes helyzetbe sodort iskola fenntartására, a megye volt és jelenlegi főtanfelügyelője, Dumitru Matei és Nadia Raţă viszont más álláspontra helyezkedett.
A liberális párt kötelékéből kikerült két vezető pedagógus különböző megoldásokat javasolt, az előbbi például azt, hogy az egy évvel ezelőtt létrehozott iskola tagolódjon vissza az Unirea Főgimnáziumba vagy a Református Kollégiumba. „Az RMDSZ szemszögéből csak egyetlen megoldás létezik, éspedig az, hogy az iskola tovább éljen és működjék” – szögezte le Csíki Zsolt helyi tanácsos. A szövetség frakcióvezetője lapunknak is felsorakoztatta az RMDSZ jogászainak érveit, miszerint a tanintézet a mai napig is törvényesen működik.
Florea csitítaná a kedélyeket
Bár többször is méltányolta Florea hozzáállását, Csíki nem érti, hogy a polgármester miért hagyta ki az egyeztetésből Illés Ildikót, a magyar nyelvű oktatásért felelős főtanfelügyelő-helyettest. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy sem a szülők képviselője, sem az önkormányzat negyedik politikai alakulata, a Szabad Emberek Pártja nem lehetett jelen a megbeszélésen. Kérdésünkre, hogy a polgármesteri hivatal a város elöljárója és az iskolákért felelős igazgató révén támogatja-e a katolikus iskola ügyét, vagy csak udvariaskodni próbál, netán csitítani kívánja a kedélyeket, Csíki Zsolt elmondta: „Egyértelmű választ akkor adhatnék, ha a szóban megnyilvánuló jó szándék mellett papírokat is látnék”.
Hétfő délután Dorin Florea közleményt juttatott el a Krónika szerkesztőségébe, amelyben emlékeztet, hogy ő még december folyamán arra figyelmeztette az oktatásügyi minisztériumot, hogy amennyiben nem sikerül megoldást találni a felekezeti iskola számára, Marosvásárhely feszültségek elé nézhet. „Az ügy túlpolitizálása károkat és félreértéseket okozhat, úgy ahogy történt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemmel kapcsolatban vagy más esetekben is” – jelentette ki a polgármester.
A Krónika a tárgyalás első részében részt vevő Székely Szilárd véleményére is kíváncsi lett volna, az iskola megbízott szószólója azonban elzárkózott a választól. Bár a pedagógusok közül egyedül képviselte a tanintézetet, leszögezte, hogy csak kollégáival közösen nyilatkozhat.
Kirekesztett szülők, semmibe vett POL-osok
Míg az RMDSZ, a Nemzeti Liberális Párt, illetve a Szociáldemokrata Párt képviselői besétálhattak Dorin Florea irodájába, a POL három tanácsosa a folyosón rekedt. „Felháborító, hogy azok után, hogy pénteken a tanácsülésen elhangzik, hogy hétfőn egyeztetünk az iskola helyzetéről, hétfőn azzal tagadják meg a részvételünket, hogy mi nem kaptunk meghívást” – fakadt ki Radu Bălaş. Az alakulat önkormányzati képviselője azt is furcsállotta, hogy a megbeszélést miért a polgármester irodájában szervezik, és nem a protokollteremben, ahol minden elő volt már készítve. A szintén kint rekedt szülők óriásplakáttal és egyenpólókkal tüntettek a városháza folyosóján – írja a krónika.ro.
Erdély.ma

Florea: az egyház át kellene adja a városnak az iskolaépületet
A római katolikus egyház által visszaszerzett Klastrom utcai iskolaépület újraállamosítását szorgalmazza egy Facebook-bejegyzésében Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester.
A Facebook-oldalán közzétett nyilatkozatában Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester választópolgárai tudtára adja, miként is képzelte el a katolikus iskola ügyének „megoldását”.
Szerinte az egyetlen járható út az épületegyüttes újraállamosítása és az egyház esetleges kárpótlása. „Az Unirea Főgimnáziummal kapcsolatosan megismétlem, amit már öt évvel ezelőtt is elmondtam: tekintettel arra, hogy ott egy nemzeti érdekeket szolgáló tanintézet is működik, az épület át kell kerüljön a polgármesteri hivatal tulajdonába. A jelenlegi tulajdonos, a Római Katolikus Státus, az érvényben lévő törvényeknek megfelelően kártérítést igényelhetne” – írta Marosvásárhely polgármestere, aki bejegyzésében azt javasolta a történelmi magyar egyháznak, hogy mondjon le a városháza javára az iskolaépületről.
Florea azzal érvel, hogy a helyhatóság nem változtatgatja álláspontját egy nemzeti érdekeket képviselő tanintézettel kapcsolatosan, mint ahogy néha egy-egy egyház teszi. 
Dorin Florea nem öt éve hangoztatja a történelmi egyházak által visszaszerzett ingatlanok újraállamosításának szükségességét. Még a kétezres évek első felében a helyi önkormányzat tudta nélkül, de a tanács nevében bírósági úton próbálta megakadályozni az egyházi épületek visszaszolgáltatását. Kezdeményezése kudarcot vallott, de időhúzásnak és hangulatkeltésnek megfelelőnek bizonyult. Ezelőtt nyolc évvel is kijelentette, hogy „az egyháznak nem az iskoláztatással, hanem a templomozással kellene foglalkoznia”.
Marosvásárhely polgármesterének Facebookos nyilatkozata különböző reakciókat váltott ki. Hermann Mark Christian, a Szabad Emberek Pártja helyi tanácsosa szerint már csak idő kérdése volt, a polgármester mikor rántja elő a nacionalista kártyát. RMDSZ-es kollégája, Csíki Zsolt nem tudja mire vélni Florea gesztusát. Úgy érzi, ez a sokadik jel, ami arra utal, hogy az elöljáró kettős játékot folytat.
„A polgármester mindegyre azt hangoztatja, hogy meg kell oldani a katolikus iskola ügyét, de közben perbe hívja a tanfelügyelőséget, az intézmény sorsát vitató vegyes bizottság üléséről egyéb teendőire hivatkozva kivonul. Nem tudom, mire vélni ezt a magatartást” – nyilatkozta az RMDSZ frakcióvezetője. Csíki azt sem érti, hogyha Florea öt évvel ezelőtt már szorgalmazta a Klastrom utcai épületegyüttes újraállamosítását, 2014-ben miért állt ki a katolikus iskola létesítése mellett, illetve ha akkor kiállt, miért nem tart ki ma is.
A szülők szószólója, a Civilek a Katolikus Iskoláért kezdeményező csoport tagja, Csíky Csengele szerint nem kell komolyabb figyelmet tulajdonítani a polgármester nyilatkozatának, hisz az kimondottan a szavazói számára született. „Ócska produkció, észre sem kell venni”.
Egyébként semmi előjele nem volt az ominózus nyilatkozat megszületésének – állítják azok, akik a vegyes bizottság tagjaiként szerdán részt vettek azon a Florea által összehívott megbeszélésén, amelynek célja a Római Katolikus Teológiai Gimnázium helyzetét tisztázni. A héten ez volt a második találkozó, amelyre a polgármester a POL kivételével az összes párt képviselőit magához rendelte, de a megbeszélésén részt vett a megye legújabb főtanfelügyelője, valamint a városháza iskolákért felelős igazgatója.
Az RMDSZ képviselői úgy érezték, a tanfelügyelőséget másfél hónapig irányító Nadia Raţă helyére kinevezett Maria Kozakban több jóindulat van, a román irodalomszakos tanárnő nyíltnak mutatkozik a helyzet mielőbbi megoldására.
„Semmi sincs elveszve, ha a tanács nem fogad el új iskolahálózatot, akkor a jogszabály szerint érvényben marad a régi, azaz a legutóbbi. Ebben pedig tételesen is szerepelt a Római Katolikus Teológiai Gimnázium” – mondta el Csíki Zsolt.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Esély azoknak, akik nem érettségiztek le
Többéves szünet után Marosvásárhelyen „felébresztenék” a magyar nyelvű esti oktatást. A Római Katolikus Teológiai Gimnázium keretében induló 11. osztályba február 12-éig lehet iratkozni.
Jó ötletnek tartja Illés Ildikó, Maros megye főtanfelügyelő-helyettese a Római Katolikus Teológiai Gimnázium kezdeményezését, miszerint a második félévtől esti tagozatot indítana.
„Meg kell adni az esélyt azoknak a felnőtteknek, akik valamilyen okból kifolyólag annak idején nem érettségiztek le, hogy ezt utólag megtegyék. Ugyanakkor meg kell adni a lehetőséget a magyar jelentkezőknek, hogy anyanyelvükön járhassák ki a két és fél évet” – érvelt Illés. A megyében mindössze Szovátán működik magyar nyelvű esti tagozat, a marosvásárhelyi Református Kollégium már évekkel ezelőtt lemondott az efféle képzésről. Eközben a megyeszékhelyen több vegyes tannyelvű középiskola működtet esti osztályokat – román nyelven.
A katolikus iskolában meghirdetett 28 helyre február 12-éig lehet jelentkezni. A közigazgatási technikus szakiránnyal induló osztályba keddig tizenegyen iratkoztak be, az osztály létrejöttéhez legalább húsz diákra lenne szükség. Arra a kérdésre, hogy miért nem kilencedik osztálytól kezdik az esti szervezését, az iskola egyik, neve elhallgatását kérő tanára elmondta, hogy ma már nagyon ritka esetnek számít az, hogy valaki mindössze nyolc osztállyal abbahagyja a tanulmányait. Ha viszont megtette, aligha bírható rá, hogy estiben még húzzon le öt évet, és próbáljon meg leérettségizni.
Ugyanezt állítja Benedek Zsolt is, a Református Kollégium igazgatója. Szerinte a tizenegyedik osztály iránt sincs igazán nagy érdeklődés, az általa vezetett iskola ezért is mondott le négy évvel ezelőtt az esti tagozat működtetéséről. „Valamikor két, párhuzamos osztályunk is volt, 46–47 diákkal. Utoljára viszont alig tudtunk összeszedni 25 személyt. Úgy érzem, aki tehette, akkor leérettségizett nálunk, újabb jelentkezők nemigen kerülhetnek” – fejtette ki.
Ennek ellenére Benedek drukkol a katolikus iskolának, és bízik abban, hogy a megyeszékhelyen és környékén mégiscsak kerül legalább húsz felnőtt, aki utólag rájött, hogy érettségi diploma nélkül nehezebben érvényesülhet.
A katolikus iskola honlapja szerint azok jelentkezhetnek, akik elvégezték a kilencedik és tizedik osztályt vagy a hároméves szakiskolát.
A városháza térfelén a labda
Marosvásárhely iskolahálózatának véglegesítése ügyében a városháza térfelén pattog a labda – jelentette ki Illés Ildikó. A helyettes főtanfelügyelő elmondta, a megye összes települése eleget tett törvényes kötelességének, és továbbította a tanfelügyelőségre a tervezett iskolahálózatot, mindössze Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala nem. 
„Haladékot kaptak, ami nem azt jelenti, hogy nekünk, a tanfelügyelőségnek kell megoldanunk a helyzetet. Mindent ránk akarnak hárítani, holott ők felelnek ez ügyben” – szögezte le Illés Ildikó. Mint ismert, Dorin Florea polgármester ígérgetései ellenére Horaţiu Lobonţ, az iskolákért felelős igazgató nem hajlandó olyan tervezetet előterjeszteni, melyben az önkormányzat által létesített katolikus iskola is szerepel.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Megelégelték az ígérgetéseket
Megelégelték a marosvásárhelyi városháza ígérgetéseit a nyelvi jogokért küzdő civilek. Ezért egyrészt perbe fogták a polgármesteri hivatalt, másrészt újraindították a kétnyelvű utcanévtáblák gyártását.
Hiába a kétnyelvű utcanévtáblákra elkülönített költségvetési összeg, és hiába a sok ígérgetés, a városháza időhúzásra játszik – állapították meg a nyelvi jogokért küzdő civilek. A Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) jogi lépéseket tett a kétnyelvű utcanévtáblák ügyét évek óta odázó polgármesteri hivatallal szemben, a szervezetből kivált Károly Ferenc és társai pedig újraindították a táblagyártást.
A feliratokat naponta 9 és 19 óra között a Kétnyelvű utcanévtáblákért Facebook-csoport oldaláról vagy a civil aktivista Tompa Mihály (Govora) utca 4. szám alatti lakásán lehet megrendelni. Amint Károly Ferenc elmondta, a két napja meghirdetett akció során már több rendelést is kapott. A táblák ára mindössze 20 lej (tizenöttel kevesebb, mint két évvel ezelőtt), amire a megrendelő nyugtát is kap.
„Ez nem az én bizniszem, sőt aki ezt bevállalja, az sem gazdagodik meg ebből. A csoportunk indította újra ezt a kampányt, mivel nem látunk semmiféle előremozdulást a polgármesteri hivatal részéről” – fejtette ki a kezdeményező. A CEMO egykori tagja jónak, ám bonyolultnak és hosszasnak tartja volt szervezete lépését is, a pereskedést. 
„Az övéké is, meg a mienk is egyfajta nyomásgyakorlás, mi élünk a polgári engedetlenség szabályaival, a törvényeket betartván” – magyarázta.
A CEMO sokadik felszólítására válaszolva a városháza azzal magyarázkodott, hogy 2016-ban is több mint ötszáz egynyelvű utcanévtáblát cserélt kétnyelvűre. Első hallásra a félezres szám valóban soknak tűnik, de ha figyelembe vesszük, hogy csupán a város leghosszabb utcájába, a Dózsa Györgybe legalább száz tábla került ki, kiderül, hogy a hatóságok alig néhány utcában oldották meg a helyzetet.
Károly Ferenc egyetértett felvetésünkkel, miszerint az önkormányzati fennhatóság alá tartozó helyi rendőrségnek ezelőtt két évvel sikerült megfélemlítenie a táblákat szereltetők vagy rendelni szándékozók egy részét azzal, hogy 30 és 50 ezer lej közötti bírságot helyezett kilátásba.
Noha a büntetés elmaradt, akkor sokan levetették magánházaikról a kétnyelvű feliratot. Pedig jogerős ítéletében a Maros megyei törvényszék is leszögezte, hogy nem számít reklámfeliratnak a kétnyelvű utcanévtábla, azok felszerelése pedig nem ütközik semmiféle törvénybe.
„Azért is kedvező az ítélet, mert ha ennek ismeretében a rendőrfőnök újrakezdi a kétnyelvű utcanévtáblák elleni harcát, nem úszhatja meg büntetőjogi felelősségre vonás nélkül, hisz egyértelmű, hogy – az indoklást idézve – inkompetens módon vagy rosszhiszeműen értelmezte a törvényt” – hangsúlyozta Kincses Előd, a táblaperek felvállalója.
Az ügyben immár két éve teljes szélcsend van: a fenyegetések ellenére a rendőrség senkit nem bírságolt meg azok közül, akik nem vették le, vagy időközben visszaszerelték a táblát. A jogász szerint az ítélet alapján nyugodtan ki lehet függeszteni a kétnyelvű táblákat.
Megkeresésünkre Florea tanácsadója, Claudiu Maior cáfolta, hogy a városháza nem szeretné megoldani az ügyet, a gondot a versenytárgyalás kudarca jelenti. Hozzátette: a tavaly, a helyhatósági választások előtt, Brassai Zsombor akkori RMDSZ-elnök kérésére ő maga intézkedett jó pár utca kétnyelvűsítéséről.
Szucher Ervin 
Székelyhon.ro

Utcanévtáblák: hatásos a megfélemlítés
Alig néhány személy rendelt kétnyelvű utcanévtáblát azoktól a civilektől, akik a tétlenkedő marosvásárhelyi városháza helyett felvállalták az utcák kétnyelvűsítését. A helyi rendőrség két évvel ezelőtti hadjárata megtette a hatását: a magyarok félnek ujjat húzni a hatóságokkal. 
A Kétnyelvű utcanévtáblákért nevet viselő civil mozgalom január második felében meghirdette újabb akcióját, amelynek lényege, hogy a lakóházak tulajdonosai kétnyelvű táblákat szereljenek ingatlanjaikra. Kezdeményezésükkel a civilek ismételten a hatósági mulasztásra próbálják felhívni a figyelmet, és pótolni akarják azt. A helyhatósági törvénnyel, a Románia által is aláírt és ratifikált kisebbségi nyelvek chartájával, valamint Marosvásárhely magyarságának igényeivel dacolva a város polgármestere, Dorin Florea mindmáig ódzkodik maradéktalanul életbe ültetni a jogszabályt. Megkeresésünkre Cosmin Blaga polgármesteri szóvivő azzal próbálta kimenteni az elöljárót, hogy utasítására tavaly 527 új, kétnyelvű tábla került ki a város utcáira. Nem állt módunkban ezeket megszámolni, azt viszont tudjuk, hogy a szám rendkívül csalóka. Ugyanis a több mint félezer táblából legalább százat a Gheorghe Dojanak is nevezett, több kilométeres Dózsa György utcában függesztettek ki. Szintén jelentős mennyiségű új tábla került a szintén szokatlanul hosszú Tudor Vladimirescu utcába. A valós kétnyelvűség mindössze a Belvedere negyedben valósult meg, ahol a világvárosok neve valóban két változatban, románul és magyarul jelenik meg.
Elfogyott a türelem
A nyelvi jogokért küzdő civilek megelégelték a marosvásárhelyi városházának a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében tett folyamatos ígérgetéseit, január második felében újraindították a kétnyelvű táblák gyártását. A Civil Elkötelezettség Mozgalomból (CEMO) kilépett Károly Ferenc úgy érzi, 2016-ban az önkormányzat hiába különített el tetemes összeget a költségvetésből, a hivatal időhúzásra játszik. A Facebookon meghirdetett táblakészítési akcióra eddig öt utcából harapták rá: az első jelentkező a Beszterce utcában lakik, a többi megrendelő a Szabadság, a Szebeni-havasok, a Kalapács és a Vihar utcában.
Károly Ferenc azt reméli, hogy minél több marosvásárhelyi magyart sikerül megmozgatnia. Az ügy érdekében az elszánt civil aktivista otthoni címét is közzétette: a Tompa Mihály (Govora) utca 4. szám alatti lakására naponta 9 és 19 óra között lehet bekopogtatni. A táblák darabja 20 lejbe kerül.
Eltántorított magyarok
A fiatalember csak azt sajnálja, hogy míg két évvel ezelőtt szinte özönlöttek a rendelések, ma egyre kevesebb marosvásárhelyi magyar bátorkodik kétnyelvű táblát szerelni a házára. „Sajnos a két évvel ezelőtti rendőrségi terrorhadjárat hatalmas kárt okozott, aminek következményei még mindig érződnek” – állítja, miközben Valentin Bretfeleannak, az önkormányzati alárendeltségbe tartozó helyi rendőrség igazgatójának akciójára utal. Mint emlékezetes, a rendőrparancsnok fenyegető levelet küldött ki minden olyan lakónak, aki házi gyártmányú kétnyelvű táblát szerelt vagy szereltetett házára. A rendőrfőnök 30-tól 50 ezer lejig terjedő pénzbírságot helyezett kilátásban, amennyiben az érintettek nem távolítják el a táblákat. Bretfelean akkor azzal magyarázta akcióját, hogy városrendészeti káoszhoz vezethet, ha mindenki azt függeszt ki háza falára vagy kerítésére, amit éppen akar. Szerinte nem helyes, hogy a típustáblákat egyesek másfajta táblákkal helyettesítsék vagy pótolják. A rendőrség egyetlen olyan tulajdonost sem szólított fel, aki esetleg csak román nyelvű feliratot szereltetett portájára. Pedig ilyenből is legalább egy tucatnyi van – éppen a helyi rendőrség utcájában.
Noha a büntetés elmaradt, 2015-ben sokan levették magánházaikról a kétnyelvű feliratot, és a kedvező bírósági ítélet nyomán sem hajlandók azt visszahelyezni. „Újabban mi szoktunk bekopogni a lakókhoz. Elbeszélgetünk velük, biztatjuk őket, és emlékeztetjük arra a jogerős törvényszéki döntésre, amely kimondja, hogy az utcanévtábla nem reklámtábla, szerelése pedig nem tiltott. Sajnos a legtöbb felkeresett személy még így is tartózkodik, nem meri felvállalni anyanyelvét. Még nagyobb a félelem és a bizalomhiány, mint két évvel ezelőtt” – panaszolja Károly. Szerinte a megszólítottak többsége már a jogerős bírósági ítéletben sem bízik, annál inkább retteg a rendőrség ellenőrzésétől.
Kincses: rendőrségi hozzá nem értés
A tavaly született törvényszéki ítélet szerint a rendőrségi eljárás, bár a törvényesség látszatát keltette, törvény értelmezése lényegében a hozzá nem értés és a visszaélés mezsgyéjén mozgott. „Azért is kedvező az ítélet, mert ha ennek ismeretében a rendőrfőnök újrakezdi a kétnyelvű utcanévtáblák elleni harcát, nem úszhatja meg büntetőjogi felelőségre vonás nélkül, hisz egyértelmű, hogy inkompetens módon vagy rosszhiszeműen értelmezte a törvényt” – állítja a tetemes bírsággal megfenyített személyek ügyét felvállaló Kincses Előd, aki szintén arra bíztatja a vásárhelyi magyarokat, hogy nyugodtan függesszék ki a civilek által készített kétnyelvű táblákat. 
Még egy kis türelmet kérnek
Lapunk arra is kíváncsi lett volna, hogy az RMDSZ mit tesz annak érdekében, hogy a lakók ne saját pénzükön gyártassanak és szereltessék a táblákat, és miként próbál érvényt szerezni a törvénynek és a tanácsi határozatnak, amely a polgármesteri hivatalt kötelezi erre. Tavaly több mint egy millió lejt különítettek el a helyi költségvetésből különböző feliratok kihelyezésére. Csíki Zsolt önkormányzati frakcióvezető belátta, hogy jelen pillanatban a római katolikus iskola körül kialakult bonyodalom tisztázása emészti fel az RMDSZ-politikusok minden idejét és energiáját, most ez az egyes számú prioritás. „Ez nem azt jelenti, hogy a kétnyelvű utcanévtáblák ügye nem foglalkoztat, de egy kicsit félretettük, most az iskola és több mint négyszáz diákjának helyzetét kell megoldanunk. Ráadásul a szociális támogatásokkal is gondok vannak, az idei költségvetést is meg kell szavaznunk, szóval pörögnek az események, alig érjük utol magunkat” – mondta lapunknak. A városháza szóvivője, Cosmin Blaga szerint azonban nincs ok aggodalomra, a táblagyártásra és -szerelésre kötött szerződés 2017 szeptemberéig érvényes. Mint mondja, a költségvetés elfogadása után hamarosan újraindulhat a tavaly nyáron abbamaradt akció.
Eredeti értelmezésben a charta
A román közigazgatási törvény azokon a településeken írja elő a kétnyelvű feliratozást, amelyeken egy kisebbség számaránya meghaladja a 20 százalékot. A törvény nem rendelkezik külön az utcanevekről is. Románia azonban 2008-ban olyan formában ratifikálta az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvek Chartáját, amelyben vállalta, hogy a hagyományos kisebbségi helyneveket is használja. A charta szakértői a legutóbbi, 2012-ben készített Románia-jelentésben kitértek arra, hogy a helyneveken nem csak a településnevek értendők. Konkrét példaként említették, hogy nem elégséges az utcák román megnevezése után odaírni a magyar „utca” szót, mint ahogyan Dorin Florea polgármester próbálta kicselezni a jogszabályt, az utca nevét is ki kell írni a kisebbség nyelvén. Ezzel szemben a Marosvásárhely körüli települések közül többen is, mint például Marosszentgyörgyön, Koronkán, Jedden és Marosszentkirályon, ott díszelegnek a valós kétnyelvű táblák. Utóbbi két községben a román nemzetiségű polgármester idejében kerültek ki. Hasonló a helyzet a Bihar megyei Élesden, illetve a Kolozs megyei Tordán vagy Besztercén, ahol a magyarság aránya nem éri el a 20 százalékot. Míg az előbbi kisvárosban az aktuális román utcaneveket fordították magyarra, Torda és Beszterce belvárosában a történelmi megnevezések jelennek meg egy-egy más színű táblán. 
Szucher Ervin
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Buksa Éva-Mária újabb hősei
Átadni a szikrát
Jelenvaló múlt címmel a marosvásárhelyi Juventus Kiadónál jelent meg Buksa Éva-Mária magyartanár, író újabb könyve, amely a XIX. század három jeles erdélyi történelmi személyiségének – Bodor Péter, Bölöni Farkas Sándor, Orbán Balázs – dramatizált élettörténetét tartalmazza. A kötetet Sebestyén Spielmann Mihály történész ajánlotta a Deus Providebit Ház nagytermét kedden délután színültig megtöltő közönség figyelmébe. 
Szucher Ervin a kiadó nevében köszöntötte a szerzőt, aki harmadik hasonló jellegű kötetét mutatja be a diákszínjátszóknak szánt Történelmi színjátékok, históriák, Üzen a múlt után. 
Az új könyv, amelynek címe az is lehetne, hogy „jelent valló múlt”, azaz egy olyan múlt, amely megvallja a saját jelenét, és a miénkhez is van némi köze, három héroszról, hősről szól – kezdte méltatását Spielmann Mihály. Bár nagyon különböző személyiségek, a közös bennük az, hogy valamennyien a 19. században éltek, annak különböző korszakában. Közös vonást jelent székely eredetük is, Bodor Péter marosszéki, Bölöni Farkas Sándor erdővidéki, háromszéki, Orbán Balázs udvarhelyszéki székely. Mindhárman különböző világot képviselnek. Egyfelől Bodor Péter, a zseniális ezermester, aki mindig kívül kerül a történelem, a hatalom sáncain, a feltaláló, akinek nincs párja, nincs társa Erdélyben, a társadalom számkivetettje, akit egyetlen dolog, a feltalálás tud motiválni. Ha ez az út nem megy, marad a másik, a járhatatlan, a társadalom által elítélt, a csalás, hamisítás útja, de zsenialitását jelzi, hogy 1848–49-ben új típusú gyutacsot készít. Élete Pál-Antal Sándor kiváló történészt és a szépírókat is megihlette, neve Marosvásárhelyen a főtéri zenélő Bodor-kutat juttatja eszünkbe. 
A könyv másik hőse Bölöni Farkas Sándor, a világcsavargó, később művelődésszervező. Elindul Bölönből, s bár jelentéktelen kis állásokhoz jut Kolozsváron, ez elérhetővé teszi számára, hogy megismerje az erdélyi arisztokráciát. Egyikük társaságában utazik Nyugat-Európába, majd Amerikába. Mivel nyelveket tud, és jó a megfigyelőképessége, felfedezi a nyugati demokráciát. Ennek modelljét szeretné Erdélyben is megvalósítani, ami 1848-ig utópia marad. Bár könyveit ma újra kiadják, korának tragikus figurája marad, tevékenységét korlátozták, könyvét (Utazás Észak-Amerikában) betiltották. 
A harmadik színmű főhőse Orbán Balázs, a sikeres ember, akinek az élet mindent megadott. Bár számkivetettként élt egy ideig Keleten, nagyon sokat tanult, s az erdélyi ember vonzalma Kelet iránt az Utazás Keleten című könyvének is köszönhető. Hazatérése után 1859-től járta be a Székelyföld minden helységét, összegyűjtötte az írott dokumentumokat, és kikérdezte az értelmiségieket és az egyszerű embereket. Tette ezt annak ellenére, hogy az önkényuralom idején nem volt könnyű Erdélyben utazni. Az 1868-tól hat kötetben kiadott A Székelyföld leírása című munkájában azt a pillanatot, azt az Erdély-képet rögzíti, amikor a hagyományos világ bomlani kezd, és olyan szokásokat ír le, amit a húsz év múlva arra járó kutatók már nem találnak meg. Könyve sokáig a tiltott kötetek közé tartozott, és érdekességük, hogy az eredeti példányokban olvasható az előfizetők névsora is. 
A három hősről szóló három írást, A remények zátonyán, avagy a lángelme krónikája, az Új idők fuvallata és A székely lélek apostola, avagy küzdelem a jóért és igazságért dramatizált életképeknek nevezi a szerző. Buksa Éva-Mária olyan életképeket mutat be, amelyeket könnyen el tudunk képzelni, nagy erényük a közérthetőség, és a szerző színpadra álmodja őket. Nem világszínpadra, hanem iskolai színjátszóknak, amatőr együtteseknek szánja, amelyek manapság darabhiányban szenvednek. Van közöttük olyan, mint például a Bodor Péterről szóló, amelyet az erdőszentgyörgyi tanerők elő is adtak, s a bemutatón jelen volt a Bodor Péterről szóló életrajzi könyv szerzője, Pál-Antal Sándor is. A legendákat a szerző kibővíti, hősei életközelbe kerülnek, számunkra is megfoghatókká válnak, ami a szerző tehetségét dicséri – hangsúlyozta Spielmann Mihály. A szerző célja a hazafiságra nevelés. Buksa Éva-Mária bátran el meri mondani, hogy egy erdélyi tudatot szeretne kialakítani, amelyben fontos, hogy legyenek hőseink, támaszpontjaink, legyenek kisemberek is, akik együttesen ezt a tudatot elfogadhatóvá, ismerőssé teszik. Másfelől a beszédkultúrát szeretné csiszolni, beszélni tanítani a diákokat, amit manapság elhanyagolnak az iskolában. 
„Távoli rejtélyes múltunkat kutatva… korszakok, eszmék országútját bejárva érkeztem…” – kezdte mondanivalóját a szerző. Veretes szavaiból kiderült, hogy Buksa Éva-Mária az örök tanár, pedagógus marad. Aki tudja, hogy „történelmi- és művelődéstörténeti múltunk felelevenítése és őrzése identitástudatunkat erősíti”, és nemzeti közösségünkkel való azonosulásérzésünket fokozza. „Szellemi-kulturális örökségünk ismerete és – örök példaként világító – szellemi óriásaink életművének jövőbe mutató törekvései magyar közösségünk számára bátorítást, biztatást jelentenek”, és felcsillantják a jövőben való bizakodás reményét.
Ars poeticája szerint a Jelen szolgálata és a Holnapért való tenni akarás és cselekvés – eszmei síkon – lelkesítő erőforrás és kötelesség. „Művelődéstörténeti gyökereink feltárása… olyan értékmentő törekvés, amely nemzeti öntudatunknak, önértékelésünknek és összetartozásunknak erősítését hivatott szolgálni, hogy mindannyian kultúránk őrei, ápolói legyünk! Emlékezni kötelesség és együtt emlékezni öröm!” – mondta a szerző, aki Müller Pétert idézve a szikrát szeretné átadni, ami az olvasóban kaphat lángra. 
Eddigi írásainak sikere a díjakon túl (EMKE-díj, a Magyar Írószövetség kiemelt elismerése) abban mérhető le, hogy első és második kötetéből több darabot színre vittek diákok és felnőttek, itthon és például Hollandiában is.
A bemutató során Kilyén László és Korpos András színművészek adtak elő két jelenetet Bodor Péter és Bölöni Farkas Sándor dramatizált élettörténetéből. Aszalós Enikő zenetanárnő pedig Gounod Ave Maria áriáját énekelte.
BODOLAI GYÖNGYI
Népújság (Marosvásárhely)

Hősök téri 7 pont Bukarestnek címezve
Hősök téri 7 pont – Mit kíván a székely nemzet 2017-ben? című kiáltvánnyal fordulnak elsősorban magyarországi civil szervezetek Románia kormányához, arra kérve a Grindeanu-kabinetet, hogy legalább annyi joggal illesse az erdélyi magyarságot, mint amennyivel rendelkezik a magyarországi románság.
A kezdeményezők arra kérik Románia kormányát, hogy vegyen példát Magyarország kisebbségvédelmi törvénykezéséről, és biztosítsa azokat a jogokat a területén élő több mint 1,2 millió magyarnak, mint amit biztosítanak a magyar törvények a Magyarország területén élő kisebbségeknek, többek között a 0,36 százalékos románságnak.
A jogkörök bővítését kérik
A kiáltvány megfogalmazói már az első pontban azt kérik a román államtól, hogy az ország területén élő őshonos közösségeket az alkotmányban államalkotó tényezőnek ismerje el. Idézik Magyarország 2011-ben elfogadott alaptörvényét, melyben a következő mondat áll:
„Kinyilvánítjuk, hogy a velünk élő nemzetiségek a magyar politikai közösség részei és államalkotó tényezők.” Kérik, hogy az állami intézmények biztosítsák az anyanyelv szabad használatát a gyakorlatban, mert ez egyelőre csak papíron érvényesül. „Az állam biztosítsa a szükséges anyagiakat ezen jogok gyakorlatba ültetéséhez, kapjanak célzottan forrásokat azok az intézmények, amelyekben a kétnyelvűséget garantálni kell” – olvasható a dokumentumban.
Felszólítják továbbá a bukaresti hatóságokat, hogy ne használják a bíróságokat a jogcsorbítás legfőbb eszközeiként. Emlékeztetnek, hogy az utóbbi időben futószalagon születnek a városháza és községháza feliratok eltávolításával kapcsolatos ítéletek. A negyedik pontban kitérnek a jelképhasználat engedélyezésére. „Amíg a székely zászlót Romániában pillanatnyilag csak a közintézményekről, közterületekről száműzik, addig például a magyar zászlót Romániában a jelenlegi törvényi értelmezés szerint még magánházra sem szabadna kitűzni. Ezzel szemben Magyarországon a román zászló szabadon loboghat bármelyik közintézmény homlokzatán” – figyelmeztetnek az aláírók.
A civilek azt is el szeretnék érni, hogy a hivatalosan elismert nemzetiségekhez tartozó személyek kétnyelvű hivatalos okmányokat kapjanak. Az anyanyelvhasználati küszöböt a jelenlegi 20 százalékról 10-re szeretnék csökkenteni. A hetedik és egyben utolsó pontban azt javasolják, hogy a magyar és román külügyminiszter találkozója után hangoztatott párbeszéd gyakorlatba ültetéseként a román kormány üljön tárgyalóasztalhoz egy székely küldöttséggel, amelyben helyet kapnak a civil szervezetek, egyházak és a politikum, „hiszen jó kapcsolatot csak párbeszéd útján lehet megvalósítani”.
„Románia vegyen példát Magyarországról!”
György-Mózes Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke hangsúlyozni kívánta, a dokumentumot ugyan lehetne követelésnek is nevezni, de az egy agresszív kifejezés, amit a párbeszéd kialakítása miatt kerülnek, ezért egyelőre kérésnek hívnak. Az elnök szerint a Hősök téri 7 pont – Mit kíván a székely nemzet 2017-ben? lényegében azokat a jogokat kéri az 1,2 millió Romániában élő magyarnak, mint amivel rendelkezik a 35 ezer Magyarországon élő román.
„Lehet, hogy minimalistának tűnök egyesek szemében, de én inkább realistának nevezem magam. Évek óta hangoztatjuk az autonómia szlogent, miközben annyit sem tudtunk elérni, mint amennyi a Magyarország lakosságának 0,36 százalékát kitevő románságnak jár. Amondó vagyok, ne kezdjük a ház építését a tetővel, induljunk el az alapoktól, próbáljuk rávenni a párbeszédre a román kormányt” – fejtette ki a gyergyóremetei származású, jelenleg a Budapest melletti Érden élő György-Mózes Árpád. Azért is kezdeményeznek párbeszédet, mert ennek szükségességét az utóbbi időben éppen a román fél vetette fel. A kezdeményezők ugyanakkor felhívással fordulnak a magyarországi románokhoz, segítsenek a párbeszéd létrejöttében, mondják azt, hogy igazunk van, mert, „ha erre mást mondanak, akkor hazudnak”.
A magyar fél le szeretné bontani azt a sztereotípiát, miszerint Románia példaértékűen oldotta meg a kisebbségi kérdést. György-Mózes szerint éppen Magyarország az, amelytől Románia e téren példát vehetne. Az aláírt kérvényt a kezdeményezők minél előbb eljuttatnák a román kormánynak, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatához és a magyar Országgyűlés román nemzetiségi szószólójához. Tájékoztatásképpen elküldenék a Nemzetpolitikai Államtitkárságnak és a Nemzeti Összetartozás Bizottságának. A Székelyföldért Társaság vezetője nem csak a székely vagy erdélyi körök vezetőire, az erdélyi vagy Erdéllyel kapcsolatos egyesületek elnökeire számít: minden olyan civil szervezetet meg szeretne szólítani, amely fontosnak tartja az önrendelkezés ügyét.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Király András: léphet a minisztérium iskolaügyben
Király András, a tanügyminisztérium államtitkára úgy véli, a Maros megyei tanfelügyelőség ügyészségi nyomásra, de törvénytelenül járt el akkor, amikor megtiltotta a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumnak, hogy a 2017/18-as tanévben cikluskezdő osztályokat indítson. A szakpolitikus viszont a leginkább a marosvásárhelyi önkormányzatot okolja az iskolahálózat körüli botrányért. A hónapokkal ezelőtt zajlott minisztériumi vizsgálat eredményéről Király semmit nem tud. Ugyanakkor elismeri, hogy a katolikus iskola alapításakor bizonyos formai hibák csúsztak be.
– Mennyire tartja törvényesnek a Maros megyei tanfelügyelőség döntését, miszerint egy folyamatban lévő ügyészségi kivizsgálás miatt megtiltja a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumnak, hogy az ősztől cikluskezdő osztályokat indítson?
– Azt látom, hogy a tanfelügyelőség nem merte felvállalni azt, amit fel kellett volna vállalnia. Nem értem a döntés törvényes alapját. Az, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyészség vizsgál egy bizonyos ügyet, hát Istenem, végezze a dolgát. De a nyomozástól a jogerős ítéletig még egy hatalmas lépés van. Addig, amíg a bíróság ki nem mondta az utolsó szót, az ártatlanság vélelmének kellene érvényesülnie.
– A tanügyminisztérium felülbírálhatja a tanfelügyelőség döntését?
– Az új miniszter, Pavel Năstase már mandátuma elején „belenyúlt” a helyzetbe: új főtanfelügyelőt nevezett ki, akinek megszabta, hogy minél előbb ideiglenes igazgatót állítson az iskola élére, ugyanakkor elismerte a DNA által vizsgált és hatósági felügyelet alá helyezett Tamási Zsolt sikeres versenyvizsgáját. A nagy gondot most az önkormányzat tétovázása jelenti, mégpedig az, hogy nincs egy érvényes tanácsi határozat az iskolahálózat elfogadásáról.
– Ilyen alapon az ősztől nem csak a katolikus iskola nem indíthatna újabb osztályokat, a többi is lebénulna.
– Valóban, ilyen alapon egyetlen marosvásárhelyi iskola sem indíthatna újabb osztályokat. – Akkor visszatérnék a kérdésre: a minisztérium felülbírálja a tanfelügyelőség igencsak különleges döntését? – Remélem, hogy a szaktárca lépni fog.
– Ugyanakkor ön azt hangsúlyozza, hogy az ügy a városházán akadt el.
– Az oktatási törvény tisztán kimondja, hogy az iskolahálózat elfogadásához három lépést kell megtenni. Az elsőben a helyi tanács felkéri a tanfelügyelőséget, hogy adja meg a jóváhagyást az iskolahálózatra. Következik a tanfelügyelőség lépése, mely közli az önkormányzattal, hogy jóváhagyta a felterjesztett javaslatot vagy módosításokat eszközölt rajta. Harmadjára pedig a tanács szavaz a tanfelügyelőség döntéséről.
– A marosvásárhelyi tanács szavazott, a kormányhivatal mégis elkaszálta a döntést.
– A prefektúra nem is tehetett volna egyebet, hiszen a tanácsosok nem tartották be a törvényes procedúrát. A kormánybiztos lényegében segíteni próbált az önkormányzati képviselőknek, hiszen kiegészítést kért, és egy sor jogi megjegyzéssel küldte vissza a határozatot. Nem két elutasító mondattal válaszolt, hanem aprólékosan leírta, megmutatta, miként kell kinéznie egy törvényes tanácsi határozatnak.
– Az elmúlt évben egy minisztériumi ellenőrző csoport is járt az iskolában. Mi áll a vizsgálóbizottság jelentésében?
– Nem tudom, mert nem láttam. Az előző miniszter küldte ki a bizottságot, ő kaphatta meg a jelentést.
– A tárca nemzetiségi oktatásért felelős államtitkáraként nem láthatta a jelentést?
– Nem, egyszerűen nem adták ide.
– Az új miniszter sem látta?
– Nem tudom, nem tett róla említést. Azok viszont, akik az iskola ügyével foglalkozunk, nem ismerjük a tartalmát.
– A DNA bekopogott a minisztériumhoz?
– Tanúként kettőnket, a közoktatásért felelős államtitkár asszonyt meg engem ki is hallgattak.
– Bukarestben?
– Nem, képzelje, Marosvásárhelyre citáltak.
– Mi érdekelte a vásárhelyi ügyészeket?
– Az iskola alapítása. Többet erről nem mondhatok.
– A DNA hívta fel a figyelmét, hogy a kihallgatásról ne beszéljen?
– Nem, ilyesmiről nem volt szó. Egyébként egy korrekt, civilizált és nyugodt hangnemű beszélgetés volt, amelynek során kifejtettem a véleményemet. Nem tettek fel célzatos, tendenciózus kérdéseket.
– Ön szerint egy iskolaalapítás, amelynek során senki nem kényszerített vagy kenyerezett le senkit, miként lehet korrupciós ügy?
– Nem vagyok jogász, de a hatalommal való visszaélés is korrupciót jelenthet.
– Ily módon jött volna létre a katolikus gimnázium?
– Ezt nem mondtam. Azt viszont látom, hogy becsúsztak procedurális hibák. Hogy ez törvénytelenséget jelent vagy sem, nem tudhatom, hisz, ismétlem, én nem vagyok jogász. – Államtitkárként viszont egyetért azzal, hogy a DNA által vagy segítségével kreált műbotrány Erdély-szerte jócskán visszavetheti a magyar oktatás helyzetét? – Ne a vásárhelyi esetből induljunk ki! Inkább figyeljünk jobban oda, a kéréseinkhez, kérdéseinkhez próbáljunk sokkal professzionálisabban hozzányúlni.
– És RMDSZ-es szakpolitikusként mit üzen a vásárhelyi szülőknek? – Azt, hogy tartsanak ki. Remélem, hogy a józan ész fog diadalmaskodni.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Nincs veszélyben a marosvásárhelyi Református Kollégium
Nincs veszélyben a marosvásárhelyi Református Kollégium léte – állítja az intézmény igazgatója, valamint Maros megye helyettes főtanfelügyelője. Az aggasztó hír azok után röppent fel, hogy a tanfelügyelőség nemcsak a Római Katolikus Gimnáziumot, hanem a reformátust is kivágta a jövő évi iskolahálóból.
Pánikot keltett a Maros Megyei Tanfelügyelőség döntése, miszerint a katolikus iskola után a másik magyar tannyelvű felekezeti tanintézményt, a Református Kollégiumot is törölte a város iskolahálózatából. A tanfelügyelőség ugyanakkor további hat másik iskolát iktatott ki a polgármesteri hivatal által elküldött lajstromból. Mivel az iskolahálózat véglegesítéséről szóló döntést a helyi tanácsnak kell meghoznia, az RMDSZ rendkívüli tanácsülés összehívását kezdeményezte. Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő igyekezett megnyugtatni a feleket, mondván, hogy félreértésről van szó. Nincs veszélyben a Református Kollégium, csupán annyi történt, hogy a polgármesteri hivatal iskolákért felelős igazgatósága egy hibáktól hemzsegő listát állított össze, ezt pedig nem fogadhattuk el – magyarázta portálunknak Illés. Miután az önkormányzat korrigálja a tévedéseket, a tanfelügyelőség új döntést hoz, ígéri az intézmény második embere. Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatója szerint is vaklárma volt az egész, amire a városháza illetékes osztályának tévedése adott okot. „Óvodánkat külön struktúraként tüntették fel, holott része a tanintézményünknek” – mondta el Benedek. A város legrégebbi iskolájában jelenleg 492 diák tanul. Miután feltelik az összes évfolyam, a létszám eléri a hatszázötvenet. Alaposan ránk ijesztettek – kommentálta a történteket a Tudor Vladimirescu (volt 20-as számú) Általános Iskola aligazgatója, Boczog Szabolcs. A Tudor-negyedbeli iskola attól tartott, hogy a tanfelügyelőség véghezviszi évek óta dédelgetett tervét és összevonja a két lakótelepi iskolát, a 20-ast és a Mihai Viteazul nevet viselő 5-ös általánost. Az elmúlt években többször is volt már erre kísérlet, azonban a szülők – és részben a helyi tanácsosok – ellenezték az elképzelést. Nem ez az első indulatokat kiváltó hiba, amit a városháza iskolákért felelős igazgatósága elkövet. Másfél évvel ezelőtt azzal az Alexandru Ioan Cuza (egykori 8-as számú) Általános Iskolában leszedették a magyar szülők és civilek pénzéből készült kétnyelvű feliratokat. A kisebbségi oktatásért felelős Király András egy lapcsoportunknak adott interjúban arról beszélt, hogy a városháza a Római Katolikus Gimnázium esetében is törvénytelen procedúrát próbált szentesíteni, holott a minisztérium elküldte a teljes metodológiát. Később a prefektus is leírta, hogy lépésről lépésre mit kell tenni, az illetékesek azonban mindezt figyelmen kívül hagyták. Értesüléseink szerint a csütörtöki tanácsülésre a városháza újabb „meglepetést” készített a katolikus iskola közösségének. Kihasználva a tíz RMDSZ-es tanácsos távolmaradását az iskolaigazgatóság olyan határozattervezetet készült sürgősségi napirendi pontként szavazásra bocsátani, amellyel a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumot „a helyzet rendezéséig” a Bolyai Farkas Gimnáziumnak rendelik alá. Nem sokkal a gyűlés megkezdése előtt visszavonták a tervezetet. Illés Ildikó elmondta, ahhoz, hogy a katolikus iskola is szerepeljen a város iskolahálózatában, a tanfelügyelőség ismételten felkéri a polgármesteri hivatalt, a minisztérium utasításai szerint jelölje meg a felekezeti tanintézmény működési formáját. „Amint ezt megtette, folytatjuk a tárgyalásokat, remélem, eredményesen" – mondta. Különben mindenki rájött arra, hogy a helyzetet meg kell oldani, a több száz gyerek nem maradhat az úton. Múlt héten Király András oktatásügyi államtitkár is megerősítette, hogy a szaktárca is a jelenlegi helyzet feloldásán dolgozik. Kollégája, Gabriel Liviu Ispas közoktatásért felelős államtitkár bekért minden olyan dokumentumot, melyek alapján a tanfelügyelőség leállította a beiratkozást, és remélhetőleg még a napokban minisztériumi döntés születik az iskola ügyéről. Reményeim szerint a minisztérium megadja azokat a lehetőségeket, amelyekkel a tanfelügyelőség feloldja előző határozatát. Mert nem a minisztérium állította le a beiratkozást, hanem a tanfelügyelőség – emlékeztetett az RMDSZ szakpolitikusa. Közben a szövetség helyi önkormányzati képviselői rendkívüli tanácsülésre készülnek. „Marosvásárhelyen minden jelenleg működő oktatási intézményre szükség van, ezért mindegyiknek szerepelnie kell a végleges iskolahálózatban” – írják közleményükben.
Hajnal Csilla, Szucher Ervin / Székelyhon.ro

Hibát hibára halmoznak a vásárhelyi iskolaügyekben
Vaklármának bizonyult, hogy a marosvásárhelyi Református Kollégium léte is veszélybe került. Az illetékesek nyilatkozata alapján úgy tűnik, ismét a városháza iskolákért felelős igazgatósága hibázott.
Nincs veszélyben a marosvásárhelyi Református Kollégium, vaklárma volt az információ, miszerint a megszüntetés vagy összevonás kockázata fenyegeti a tanintézetet – állítja Benedek Zsolt igazgató és Illés Ildikó Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes. Az aggasztó hír annak nyomán terjedt el, hogy a tanfelügyelőség vezetőtanácsa múlt kedden, március 28-án döntött az önkormányzat által elküldött iskolahálózatról, ez alapján pedig nyolc tanintézet, köztük a Római Katolikus Teológiai Gimnázium és a Református Kollégium sem kapta meg a jóváhagyási nyilatkozatot.
Az illetékesek azonban érdeklődésünkre cáfolták, hogy a református iskola léte veszélybe került volna, ehelyett úgy tűnik, ezúttal is a városháza tanintézetekért felelős igazgatósága „kavart be”. A marosvásárhelyi tanács RMDSZ-es frakciója ugyanakkor jövő hétre rendkívüli tanácsülés összehívását kezdeményezte, mivel az iskolahálózatra vonatkozó végleges döntést az önkormányzatnak kell meghoznia, az idő pedig sürget.
„Hibáktól hemzsegő listát állítottak össze”
Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes igyekezett megnyugtatni a feleket, mondván, félreértésről van szó. „Nincs veszélyben a Református Kollégium léte, mint ahogy nincs szó az érintett nyolc tanintézet összevonásáról, sem megszüntetéséről. Csupán annyi történt, hogy a polgármesteri hivatal iskolákért felelős igazgatósága egy hibáktól hemzsegő listát állított össze, ezt pedig nem fogadhattuk el” – magyarázta lapunknak.
Illés Ildikó ígéretet tett arra, hogy miután az önkormányzat korrigálja a tévedéseket, a tanfelügyelőség újabb döntést hoz az ügyben. A főtanfelügyelő-helyettes a római katolikus gimnázium ügyére kitérve hangsúlyozta: ismételten felkérik az önkormányzatot, hogy a minisztérium utasításai szerint jelöljék meg a felekezeti tanintézet működési formáját, az iskola csak ennek nyomán kerülhet be a város iskolahálózatába. „Amint ezt megtették, folytatjuk a tárgyalásokat – remélem, eredményesen. Azzal mindenki egyetért, hogy a helyzetet meg kell oldani, a több száz gyerek nem maradhat az úton” – fogalmazott.
„Alaposan ránk ijesztettek”
Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatója szerint is vaklármáról van szó, amit a városháza illetékes osztályának tévedése okozott. Példaként azt a hibát említette, hogy a dokumentumban külön struktúraként szerepel a kollégium óvodája, holott az része a tanintézetnek. A város legrégebbi iskolájában egyébként jelenleg 492 diák tanul, ha pedig az összes évfolyamon betelnek a helyek, a tanulók száma elérheti a hatszázötvenet. A fejlemények a további hat érintett iskola vezetőségét is megrémítették. Boczog Szabolcs, a Tudor lakónegyedi Tudor Vladimirescu Általános Iskola aligazgatója például úgy fogalmazott: „alaposan ránk ijesztettek”. Attól tartottak, a tanfelügyelőség véghezviszi az évek óta érlelt tervét, vagyis a tanintézetet összevonja a szintén lakónegyedi Mihai Viteazul iskolával. Az elmúlt években többször volt már erre kísérlet, azonban a szülők – és részben a helyi tanácsosok – ellenezték az elképzelést.
Elmaradt a városházi igazgató újabb „meglepetése”
Nem ez az első alkalom egyébként, hogy a városháza iskolákért felelős igazgatósága indulatokat kiváltó hibát követ el. Horaţiu Lobonţ, a szakosztály vezetője másfél évvel ezelőtt – amikor megkezdte a gyermeknevelési szabadságra távozó korábbi igazgató helyettesítését – azzal „mutatkozott be”, hogy az Alexandru Ioan Cuza (egykori 8-as számú) Általános Iskolában eltávolíttatta a magyar szülők és a civilek támogatása nyomán készült kétnyelvű feliratokat.
Király András oktatási államtitkár korábban a lapcsaládunknak adott interjúban arról beszélt, hogy a városháza a Római Katolikus Teológiai Gimnázium esetében is egy törvénytelen procedúrát próbált szentesíteni, holott a minisztérium elküldte a részletes módszertant. Később a prefektus is tájékoztatta arról, hogy lépésről lépésre mit kell tenniük, az illetékesek azonban mindezt figyelmen kívül hagyták.
Értesüléseink szerint Horaţiu Lobonţ újabb „meglepetéssel” készült a csütörtöki tanácsülésre, amelyen az RMDSZ-frakció „a magyar közösség jogos igénye melletti kiállásként” nem vett részt. Úgy tudjuk, kihasználva a szövetség tíz tanácsosának távolmaradását, az iskolákért felelős igazgatóság olyan határozattervezetet készült sürgősségi napirendi pontként szavazásra bocsátani, amellyel a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumot „a helyzet rendezéséig” a Bolyai Farkas Gimnáziumnak rendelik alá. Nem sokkal a gyűlés megkezdése előtt azonban Lobonţ lemondott erről, és visszavonta a tervezetet.
Időközben a szaktárca is igyekszik segíteni, csütörtökön ugyanis Király András államtitkár lapunknak arról számolt be: remélhetőleg ezen a héten minisztérium döntés születik a gimnázium ügyében. Rámutatott: Gabriel Liviu Ispas közoktatásért felelős államtitkár bekért minden olyan dokumentumot, amelyek alapján a tanfelügyelőség leállította a beiratkozást. „Reményeim szerint a minisztérium megadja azokat a lehetőségeket, amelyekkel a tanfelügyelőség feloldja az előző határozatát. Mert nem a minisztérium állította le a beiratkozást, hanem a tanfelügyelőség” – emlékeztetett az RMDSZ szakpolitikusa.
Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)

Kórház közelségére hivatkozva tiltanák be a székely szabadság napi felvonulást
Légből kapott indokkal próbálja ellehetetleníteni Marosvásárhely polgármestere és rendőrfőnöke a 2018-as Székely Szabadság Napi felvonulást. Hivatali hatalommal való visszaélés miatt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Országos Korrupcióellenes Ügyészségnél (DNA) tett bűnügyi feljelentést Dorin Florea és Valentin Bretfelean ellen.
Mindenképpen be szeretné tiltani a 2018. március 10-re kitűzött Székely Szabadság Napi felvonulást Marosvásárhely polgármestere és az önkormányzat alárendeltségébe tartozó helyi rendőrség parancsnoka. Utóbbi, Valentin Bretfelean, aki a városházán működő láttamoztató bizottságot is vezeti az 1991/60-as gyülekezési törvény 5. cikkelyére hivatkozva próbálja eltántorítani a Székely Nemzeti Tanácsot a jövő évi felvonulás megszervezésétől. Az említett paragrafus szerint a kórházak előtt tilos tüntetést szervezni, holott a rendezvény a székely mártírok emlékoszlopánál kezdődne, a tömeg pedig az egykori Szentgyörgy utcán keresztül vonulna a főtérre. Az említett útszakaszon valóban létezik egy kórház, de előtte a résztvevők nem állnának meg előtte. Dorin Florea az idén azt ajánlotta, hogy a tömeg vonuljon az ifjúsági házba ünnepelni, holott az oda vezető út négy kórház előtt vezet át. A gyülekezési törvény tisztán kimondja, hogy milyen esetekben lehet betiltani egy tüntetést. Ráadásul a helyi önkormányzat 1998/186-as határozata értelmében a Szentgyörgy utcai kórház nem is szerepel azon tizennégy helyszín között, ahol tilos tüntetést szervezni – érvel Kincses Előd, az SZNT jogi képviselője. A jogász szerint a városháza minden évben más és más kifogást próbál találni, csakhogy ellehetetlenítse az autonómiaküzdelem megmozdulását. Kincses emlékeztetett arra az idei újsághirdetésre is, melyet az idei rendezvény előtt két nappal a város polgármestere adott fel, és amelyben azt írta, hogy a tüntetők közül mindössze tíz személynek hagyta jóvá, hogy a Postarétről a prefektúra elé vonuljon – de csakis a járdán. A Székely Nemzeti Tanács kedden bejelentette, hogy bűnügyi feljelentést tett a DNA-nál Florea és Bretfelean ellen, akiket hivatali hatalommal való visszaéléssel vádol. Ugyanakkor a diszkriminációellenes tanácsnak is jelezték az ügyet. Kérdésünkre, hogy miért éppen a DNA-hoz fordultak, hiszen egy törvénysértő döntés még nem számít korrupciós ügynek, Kincses azt replikázta, hogy ha a katolikus iskola ügyéből korrupciós ügyiratot lehetett fabrikálni, akkor a hivatali hatalommal való visszaélés is számíthat annak. Mint ismert, a marosvásárhelyi táblabíróság jogerős ítéletében a Székely Nemzeti Tanácsnak adott igazat abban a perben, amit az Izsák Balázs által vezetett szervezet indított a helyi polgármesteri hivatal ellen. Az ítélet szerint Dorin Florea polgármester törvénytelenül járt el, amikor figyelmen kívül hagyva a gyülekezési jogra vonatkozó 1991/60-as törvény előírásait, nem láttamoztatta az SZNT által 2015-re illetve 2016-ra bejelentett március 10-i utcai tüntetést. Az alkotmány illetve a törvényes rendelkezés értelmében a polgármesternek csak jól megindokolt esetben, a bejelentést követő 48 órán belül lett volna joga kifogást emelni a tüntetés ellen. Ehhez képest a vásárhelyi elöljáró az önkormányzat láttamoztató bizottságának a véleményére támaszkodva, nem volt hajlandó tudomásul venni az SZNT akcióját. A Valentin Bretfelean által vezetett testület álláspontja azonban csupán konzultatív jellegű. Florea általában azzal szokott magyarázkodni, hogy Marosvásárhelynek nem hiányzik az az interetnikai feszültség, amit egy ilyen jellegű rendezvény gerjeszthet. Az elöljáró soha nem foglalt még állást a szélsőségesen magyarellenes Nouă Dreaptă be nem jelentett december elsejei felvonulásaival szemben, mint ahogy a karhatalom sem büntette azokat a Dinamo-szurkolókat, akik kedvenc csapatuk minden egyes marosvásárhelyi mérkőzésén rázendítenek magyargyűlölő kedvenc rigmusukra. A Székely Nemzeti Tanács bízik a jogprecedensben és a bíróság pártatlanságában. Izsák Balázs elnök hangsúlyozni kívánta, a Székely Szabadság Napja megünnepléséről nem mondanak le, mint ahogy az azt követő felvonulásról sem. „Ez nem berögzött szokás, hanem céltudatos cselekvés, hisz egyértelmű, hogy a székelyek autonómiát akarnak. Lehet, hogy világcsúcsot érünk el, de addig tüntetünk, amíg elérjük a célunkat” – jelentette ki Izsák Balázs
Szucher Ervin / Székelyhon.ro

Marossárpataki könyvbemutató Tamás Gáborral
Múlt hétfőn Marossárpatakon is bemutatásra került a Csak a szívünkben nem száll az idő című, Tamás Gábor életútjáról szóló könyv. Az információs és dokumentációs központban megtartott kulturális rendezvényen jelen volt Szucher Ervin újságíró, az életrajzi kötet szerzője, valamint a könyv főszereplője, Tamás Gábor.
Az érdekes stílusban megírt könyv – amely Tamás Gábor élményekben és eseményekben igencsak gazdag életútját örökíti meg – bemutatóján több mint hetvenen vettek részt. Elsősorban helyiek jöttek el találkozni Erdély minden idők legnépszerűbb énekesével, de a szomszédos Sáromberkéről és Marosvásárhelyről is érkeztek érdeklődők. Tamás Gábor másodszor járt Marossárpatakon, 2011-ben már közönség elé lépett az évente megszervezésre kerülő tánc- és huszárfesztiválon, s megcsodálta a település büszkeségét, a marossárpataki történelmi szoborparkot.
A rövid bevezetőt követően a helyi iskola negyedikes tanulói léptek közönség elé, hogy elénekeljék a művész egyik legismertebb slágerét, az Ó, Erdély szép hazám kezdetű dalt, kellemes meglepetést szerezve a vendégeknek és az összesereglett helyieknek egyaránt.
Ezt követően Szucher Ervin új-ságíró, a könyv szerzője vette át a szót. Elmondta, hogy egy tévéinterjú során találkozott először Tamás Gáborral, akivel rövid idő alatt szoros baráti kapcsolatot alakított ki. „Ez kiváltságot jelent számomra, örülök, hogy közel kerülhettem a művészhez, de azt is tudom, hogy Gábornak nagyon sok barátja s emellett rengeteg rajongója van. Barátságos, türelmes, közvetlen ember, aki szívesen beszél a múltról is, annak ellenére, hogy élete nem mindig volt fényes. Nehéz volt a gyermekkora, aztán a ‘70-es években a román titkosrendőrség nagyon sokat zaklatta, emiatt külföldre kellett távoznia. Erdély azonban, amelyet több slágerében megénekel, örökre a szíve csücske maradt, ahová mindig szívesen jön haza” – fejtette ki beszédében Szucher Ervin. Az újságíró elmondta, hogy először csak a nagyobb erdélyi városokban akarták bemutatni a kötetet, de aztán a kezdeti sikereken felbuzdulva több vidéki körutat is megterveztek, tudva azt, hogy falun is nagy szeretet övezi Tamás Gábor személyét.
Tamás Gábor őszinte és kedves szavakkal köszöntötte a megjelenteket, többször hangsúlyozva azt, hogy milyen fontosak számára a közönséggel való találkozások. „1994-ben indultam először erdélyi turnéra, ahová Csép Sándor, az erdélyi magyar újságírás, kultúra és közélet kiemelkedő személyisége kísért el. Szeretettel fogadtak mindenütt, én pedig csodálatosan éreztem magam az évek során, koncerteket adva az erdélyi városokban, falvakban, hiszen én itt vagyok itthon! Sándor a későbbiek során azt javasolta, hogy mivel különös és a nagyközönség számára mindenképpen érdekes életem volt, vegyem fel a kapcsolatot Szucher Ervin újságíróval, s készítsük el együtt életutam könyvét” – fogalmazott a művész. Elmondta, hogy a könyv egy őszinte vallomás, amely nemcsak a kedves emlékeket eleveníti fel, hanem szomorú fejezetek is vannak benne. Amikor a kötet árát meghatározták, olyan összeg mellett döntöttek, hogy a könyv mindenki számára hozzáférhető legyen. „Fellépéseim során is mindig arra törekedtem, hogy a koncertjegyeket minél többen meg tudják vásárolni, hiszen a kispénzű emberekre is gondolni kell. Továbbá büszke vagyok arra, hogy koncertkörútjaim során gyakran megfordultam kisebb településeken is, mert számomra nem az anyagiak a legfontosabbak, hanem az, hogy örömet szerezzek rajongóimnak” – tette hozzá a kiváló énekes.
A résztvevők közül többen is kérdéssel fordultak a művészhez, aki gyermekkori emlékeket osztott meg a hallgatósággal, mesélt külföldre távozásának részleteiről, énekesi sikerének titkairól. Igazi otthonának Erdélyt nevezte, ahová szoros szálak kötik, de elmondta, hogy nem szeretne különbséget tenni az erdélyi, felvidéki, vajdasági vagy anyaországi magyarok között.
A könyvbemutató része volt egy hét-nyolc zeneszámból álló dalcsokor is, amelyet Tamás Gábor ezúttal is élőben énekelt, a közönséggel együtt. Előadását hosszas tapssal hálálta meg a sárpataki közönség, majd sor került a kötet dedikálására. Kozma Barna polgármester marossárpataki kisüsti pálinkával köszönte meg a vendégek látogatását, a sárpataki asszonyok finom tepertős pogácsával és fánkkal kínálták meg a könyvbemutató minden résztvevőjét.
BEREKMÉRI EDMOND / Népújság (Marosvásárhely)

Megírta Erdély történetét a magyar–román információs háborút vizionáló rektor
Valamivel objektívebb látószögből szemlélteti legújabb könyvében Erdély történetét Ioan Aurel Pop kolozsvári történész, a BBTE rektora, aki szerint a román és a magyar történelemírás soha nem fog azonos hullámhosszra kerülni.
Soha nem fog azonos hullámhosszra kerülni a román és a magyar történelemírás, hisz száz évvel ezelőtt Románia „kiegészült”, Magyarország pedig elveszítette területének nagy részét – jelentette ki Ioan Aurel Pop kolozsvári történész. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektora Marosvásárhelyen mutatta be a Ioan Bolovan kollégájával együtt írt Istoria Transilvaniei (Erdély története) című kötetét.
Pop azoknak is válaszolt, akik ötezer éves múltat vizionálnak a román nemzetnek. Legújabb munkája a nemzeti identitást erősítő „egészséges románságtudatot” hivatott népszerűsíteni: a kiadvány a néhány éve megjelent háromkötetes, ezerhatszáz oldalas könyvének leegyszerűsített változata. Ezt a szerző ismerte el, mondván, az egyesülés 100. évfordulójára egy olyan történelmi dolgozatot szeretett volna letenni az asztalra, amely a sietős átlagolvasó számára is érthető és élvezetes. A színes nyomás, a sok-sok illusztráció és a krétapapír is a Şcoala Ardeleană Kiadónál napvilágot látott könyv „fogyaszthatóságára” utal.
„Románként írtuk”
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektora ezúttal kihagyta a szerzői csapatból a magyar és német kollégáit, mindössze Ioan Bolovan rektorhelyettest kérte fel társszerzőnek. Lapunk felvetésére viszont hangsúlyozni kívánta, hogy igyekezett az ő szemléletüket is bevinni munkájába. A hétvégén bemutatott könyvében Pop valóban nem tudja le mindössze pár mondatban az erdélyi magyarok, szászok és zsidók történetét. A székelyeknek külön fejezetet szán, mert szerinte „külön nemzetet alkottak”.
Persze azt is belátta, hogy ő nem képes másképp, csakis románként megírni Erdély történetét. „Amennyire lehetett, tiszteletben tartottuk a történelmi valóságot. Nem kívántuk a rendkívül kényes, vitatott témákat feszegetni, beértük a román, illetve a magyar fél álláspontjának ismertetésével. Hogy a kettő közül melyik a helyes, és melyik a helytelen, azt csak a Fennvaló tudná megmondani. Persze attól nem tekintettünk el, hogy Erdélyben mégiscsak a románok voltak többségben, ők képezték a lakosság kétharmadát” – fejtette ki lapunknak a kolozsvári rektor.
Kiegészítés szükséges
Bár távol áll a Lucian Boia-féle mítoszromboló vagy Neagu Djuvara fájó igazságokat feltáró stílusától, Ioan Aurel Pop és Ioan Bolovan mégis objektívebb látószögből szemlélteti Erdély történelmét, mint például a mindmáig sokat idézett Constantin Daicoviciu. Popnak ki kell ábrándítania azokat, akik mindmáig úgy tudták, Románia jelenlegi területén több millió géta-dák élt. A sűrűn lakott területeken is négyzetkilométerenként legfeljebb húsz személyt tartottak számon. A dák nyelv pedig annyira hasonlított a latinra, mint például a román a németre – érzékeltette a különbségeket.
„Ha Decebal idejében itt csakugyan több millió dák élt volna, a rómaiak nem negyvenezer katonát küldenek Dacia meghódítására. Ovidius, a költő arról számolt be, hogy hat évébe telt, amíg valahogy elsajátította a dák nyelvet. Ugyanakkor azt is leírta, hogy az itt élő barbárok semmit nem értettek abból, amit ő latinul szavalt nekik. De azt sem mondhatjuk, hogy mi már ötezer éve létezünk, amikor franciák meg olaszok nem is voltak. Be kell látnunk, a mi történelmünk szegényes, részleges, és számos kiegészítésre szoruló” – jelentette ki a Ioan Aurel Pop. Amint arról beszámoltunk, az elmúlt napokban nagy port kavart az a „leleplezés”, amelyet Ioan Aurel Pop tett.
Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)

Maradni és hallgatni, folytatni a csatát, vagy feladni a múltat?
A Sapientia egyetem bővítési lehetősége magyar nyelvű orvos és gyógyszerészképzéssel – ez volt a legkényesebb és -vitatottabb napirendi pont azon az oktatásügyi konferencián, amelyet szerdán este szervezett Marosvásárhelyen a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület.
Maradni és hallgatni, esetleg folytatni a sokszor szélmalomharcnak tűnő csatát a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) vezetőségével, vagy feladni a múltat és felkérni a magyar kormányt, hogy tegye lehetővé az állami egyetem magyar tagozatának „átsorolását” a Sapientia kereteibe? Erre a kérdésre próbáltak pró és kontra véleményeket felsorakoztatni az RMOGYKE által szervezett 4. Oktatásügyi Konferencia résztvevői.
Az amúgy is kényes ügy rendkívül összetett, nem lehet feketében vagy fehérben gondolkodni – erre maguk a résztvevők is rávilágítottak. Nőtt viszont a száma és erősödött a hangja azoknak a véleményformáló oktatóknak, akik belefáradtak a vásárhelyi egyetem román többségű vezetőségével folytatott küzdelembe, és csak egy, a magyar állam által támogatott új struktúrában tudják elképzelni a teljes körű anyanyelvű oktatás jövőjét. Benedek István professzor szerint felesleges időt pazarolni a MOGYE-n folyó magyar oktatás helyzetének a vitatására. Egyetlen lehetőség létezik: anyaországi támogatással létrehozni egy magyar kórházat, és a Sapientia keretében megalapítani az orvosi és gyógyszerészeti szakot – adott hangot véleményének az ismert orvos. Az RMDSZ volt politikusa további fájó pontokra is rámutatott: egyrészt úgy érzékeli, hogy az érvényesülés érdekében, vagy egyszerűen, a megélhetés miatt egyes magyar oktatók „eladták a lelküket”. Ennél is nagyobb, mindenkit érintő általános gondnak tartja, hogy a térségből a kolozsvári és a sokkal kisebb hagyománnyal rendelkező brassói, illetve nagyszebeni orvosi egyetemek gyorsvonatként robogtak el a marosvásárhelyi mellett. Benedek István szomorú jövőt vizionál – nem csak a magyar, a román és angol tagozatnak is. Ez az egyetem meg fog szűnni – állítja.
A MOGYE-t a szakma manapság a konstancai és a craiovai egyetemekkel emlegetik egy napon – egészítette ki kollégáját Brassai Attila, aki a kilépést illetően teljes mértékben osztotta Benedek véleményét. „A feudális vezetési módnak megvan az eredménye: a MOGYE a román egyetemekhez képest is teret veszít, magyarán a csőd felé halad. A süllyedő hajóból pedig ki kell szállni!” – jelentette ki Brassai. Az oktató szerint azon túl, hogy rég meghaladott módszerrel, kézi vezérléssel irányítja az intézményt, a román vezetés mindent elkövet az anyanyelvű képzés elsorvasztásáért. Be kell látnunk, hogy mindenféle döntési jogot kivettek a kezünkből – tett hozzá. Bármiről kell szavazni, a román oktatók kétharmados többséggel rendelkeznek – hívta fel a figyelmet Pávai Zoltán. Ennek dacára a professzor nem szenátusi tagként, hanem egyszerű tanárként azon a véleményen van, hogy jól meg kellene gondolni a kilépést, mert az számos csapdahelyzetet rejthet magában.
Az akkreditációs folyamat miatt kilenc évig kell fenntartanunk az új egyetemet ahhoz, hogy kiderüljön: lesz belőle valami, vagy sem. Ma még azt sem tudjuk, hogy Magyarország meg akarja ezt tenni, vagy sem – sorolta fenntartásait Pávai. Azt is belátta, hogy a MOGYE-n komoly gondot okoz a fiatal oktatók fluktuációja; egyesek a klinikumba, mások külföldre távoztak.
A beszélgetésen részt vevő Hollanda Dénes, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem megálmodója és első dékánja azt tanácsolta orvos és gyógyszerész kollégáinak, hogy az egyetem belül folytassák az anyanyelvű képzésért zajló csatájukat.
Ádám Valérián, a szervező Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület elnöke is úgy véli, a magyar oktatók még nem merítettek ki minden jogi eszközt, ezért úgy látja, félretéve az egyéni ambíciókat, komolyabb összefogással, erősebb stratégiával eredményesebb lehet a harc.
Az értelem nem ismer lezárt szituációt – emlékeztette a görög mondásra a jelenlévőket Jeremiás László vállalkozó, az RMOGYKE és a szerda esti konferencia főtámogatója.
Szucher Ervin / Székelyhon.ro

Egyre többet beszélnek a MOGYE-n a magyar tagozat kiválásáról
Maradni és hallgatni, esetleg folytatni a sokszor szélmalomharcnak tűnő csatát a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) vezetőségével, vagy feladni a múltat, és felkérni a magyar kormányt, hogy tegye lehetővé az állami egyetem magyar tagozatának „átsorolását” a Sapientia kereteibe? – Erre a kérdésre próbáltak pró és kontra véleményeket felsorakoztatni a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) által szervezett oktatásügyi konferencia résztvevői.
A rendezvényen többek közt elhangzott, felerősödött a hangja azoknak a véleményformáló oktatóknak, akik belefáradtak a vásárhelyi egyetem román többségű vezetőségével folytatott küzdelembe, és csak egy, a magyar állam által támogatott új struktúrában tudják elképzelni a teljes körű anyanyelvű oktatás jövőjét. Míg két-három évvel ezelőtt egy-egy asztaltársaságnál merült fel a kiválás gondolata, ma már egyre több helyen hangzik el a javaslat.
Benedek István professzor szerint felesleges időt pazarolni a MOGYE-n folyó magyar oktatás helyzetének a megvitatására. „Ezek mind steril beszélgetések. Tíz éve mind tárgyalunk, és nem oldottunk meg semmit. Egyetlen lehetőség létezik: anyaországi támogatással létrehozni egy magyar kórházat, és a Sapientia keretében megalapítani az orvosi és gyógyszerészeti szakot” – adott hangot véleményének az ismert orvos.
„Ki kell szállni a süllyedő hajóból!”
Az RMDSZ volt politikusa további fájó pontokra is rámutatott: egyrészt úgy érzékeli, hogy az érvényesülés érdekében – vagy egyszerűen, a megélhetés miatt – egyes magyar oktatók „eladták a lelküket”. Ennél is nagyobb, mindenkit érintő általános gondnak tartja, hogy a térségből a kolozsvári és a szerényebb hagyományokkal rendelkező brassói, illetve nagyszebeni orvosi egyetemek gyorsvonatként robogtak el a marosvásárhelyi mellett. Benedek István szomorú jövőt vizionál nemcsak a magyar, de a román és az angol tagozatnak is. „Ez az egyetem meg fog szűnni” – állítja.
A MOGYE-t a szakma manapság a konstancai és a craiovai egyetemekkel emlegeti egy napon – egészítette ki kollégáját Brassai Attila, aki a kilépést illetően teljes mértékben osztotta Benedek véleményét. „A feudális vezetési módnak megvan az eredménye: a MOGYE a román egyetemekhez képest is teret veszít, magyarán a csőd felé halad. A süllyedő hajóból pedig ki kell szállni” – jelentette ki Brassai. Az oktató szerint azon túl, hogy rég meghaladott módszerrel, kézi vezérléssel irányítja az intézményt, a román vezetés mindent elkövet az anyanyelvű képzés elsorvasztásáért. „Be kell látnunk, hogy mindenféle döntési jogot kivettek a kezünkből” – tett hozzá.
Kimeríteni minden jogi eszközt
Bármiről kell szavazni, a román oktatók kétharmados többséggel rendelkeznek – hívta fel a figyelmet Pávai Zoltán. Ennek dacára a professzor nem a szenátus tagjaként, hanem egyszerű tanárként úgy véli, jól meg kellene gondolni a kilépést, mert az számos csapdahelyzetet eredményezhet. Az akkreditációs folyamat miatt kilenc évig kell fenntartanunk az új egyetemet ahhoz, hogy kiderüljön: lesz belőle valami, vagy sem. Ma még azt sem tudjuk, hogy Magyarország meg akarja ezt tenni, vagy sem” – sorolta fenntartásait Pávai. Azt is belátta, hogy a MOGYE-n komoly gondot okoz a fiatal oktatók fluktuációja; egyesek a klinikumba, mások külföldre távoztak. A beszélgetésen részt vevő Hollanda Dénes, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem megálmodója és első dékánja is azt tanácsolta orvos- és gyógyszerészkollégáinak, hogy az egyetemen belül folytassák az anyanyelvű képzésért zajló csatájukat.
Ádám Valérián, a szervező Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület elnöke is úgy véli, a magyar oktatók még nem merítettek ki minden jogi eszközt, ezért úgy látja, félretéve az egyéni ambíciókat, komolyabb összefogással, erősebb stratégiával eredményesebb lehet a harc. „Az értelem nem ismer lezárt szituációt” – emlékeztette a görög mondásra a jelenlévőket Jeremiás László vállalkozó, az RMOGYKE és a szerda esti konferencia fő támogatója. Mint ismeretes, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen annak ellenére sem kapott döntéshozási jogköröket a magyar tagozat, hogy 2012. január elsejétől törvény írja ezt elő.
Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)

Megszavazták az iskolai kétnyelvűséget a marosvásárhelyi tanácsosok
Elfogadta csütörtöki ülésén a marosvásárhelyi tanács azt a határozatot, amelynek alapján a vegyes tannyelvű iskolák belső tereiben kötelező kihelyezni a kétnyelvű, magyar és román feliratokat tartalmazó táblákat.
Az intézkedést a Szabad Emberek Pártja (POL), pontosabban Radu Bălaş tanácsos kezdeményezte, aki lapunknak úgy nyilatkozott: teljesen természetesnek tartja, hogy a vegyes tannyelvű iskolák belső falait kétnyelvű feliratok ékesítsék. A tanácsülésen többen hozzászóltak a témához, többek között Dumitru Pavel nemzeti liberális (PNL) tanácsos, aki tudni akarta, hogy csak román és magyar feliratok lesznek, vagy a német tannyelvű iskolákban a német nyelvet is használni fogják. Radu Bălaş rámutatott: a tervezet a közigazgatási törvény alapján készült, tehát ahol a kisebbség létszáma eléri a 20 százalékot, ott lehet kitenni a táblákat – ez viszont nem jelenti a románon és a magyaron kívül más nyelv használatának tiltását.
A tervezetet a POL 3 és az RMDSZ 10 igen voksával elfogadták – Dumitru Pavel ellenszavazott, a többi román tanácsos tartózkodott. A határozat különösen aktuális, hiszen az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a napokban 17 vegyes tannyelvű marosvásárhelyi tanintézetben állapította meg a nyelvi diszkrimináció tényét – a hivatal a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) beadványai nyomán vizsgálódott. Csütörtökön egyébként a Cemo üdvözölte a POL iskolai kétnyelvűségre vonatkozó kezdeményezését. A mozgalom tagjai közleményükben kifogásolták, hogy az összes olyan óvodában és iskolában, ahol tetten érhető a kétnyelvűség hiánya, a vezetőtanácsban RMDSZ-es városatyák is jelen vannak. Az elmúlt évek folyamán a Cemo számtalan alkalommal jelezte az RMDSZ helyi képviselőinek az iskolai diszkrimináció tényét, a civilek szerint azonban az érdekvédelmi szervezet nem mutatott érzékenységet a téma iránt.
A Szász Albert Sportiskola igazgatója éppen az a Csíki Zsolt, aki a városi önkormányzatban frakcióvezetői tisztséget tölt be. Megkeresésünkre cáfolta, hogy diszkriminálnák a magyar gyerekeket, mint mondta, az épület belső falain több száz kétnyelvű felirat van, ugyanakkor belátta, hogy helyenként akadnak kizárólag román nyelvűek. „Nem igazságos minket elmarasztalni, hisz a mosdótól az igazgató irodájáig, az osztálytermektől a laboratóriumokig minden egyes ajtón ott van a kétnyelvű táblácska. Hogy az udvaron imitt-amott megjelent egy pár román nyelvű tábla, nem rajtam múlt. Éjszaka a kapus unalmában elkezdett önszorgalomból táblákat készíteni. Most szóltam, hogy ezeket vegyék le, helyettük rendelünk kétnyelvűeket” – nyilatkozta Csíki Zsolt. Az igazgató hozzátette, más iskolák vezetőtanácsi tagjaként ő maga is figyelmezteti a tanárkollégákat a kétnyelvűség szükségességére.
A CNCD-nek eközben az Európa Gimnázium igazgatósága azzal érvelt válaszlevelében, hogy náluk a kapusok, akik információt tudnak szolgáltatni a betérőknek, mind beszélik a magyar nyelvet, a magyar tagozaton pedig az osztályfőnökök is magyarul közlik a tudnivalókat a tanulókkal és szüleikkel. Ők is elismerik, hogy nem sikerült mindent kétnyelvűsíteni, de ezt az anyagi források hiányával, illetve a magyar oktatók hozzáállásával magyarázzák. Az igazgató megemlíti, hogy a magyar tanárok nem hajlandók önkéntesen közérdekű információkat fordítani.
Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)

Amikor a Csángóföldön járt Szent Péter
Tizenhárom moldvai csángó településről érkeztek azok a kicsik és nagyok, akik mesét mondtak a Bákó megyei Lujzikalagor Disznyó-hegyén lévő öreg diófa alatt vasárnap. Ízes nyelvjárásukra, elmondott tréfás történeteikre, vagy ahogy a szervezők nevezték: kincsükre még Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés exelnöke is kíváncsi volt.
Hatodjára ültek össze a csángó magyarok kis és nagy mesemondói a Bákó melletti Lujzikalagorban szüleik, nagyszüleik vagy dédszüleik meséit bemutatni, továbbadni. Az Ádám család Disznyó-hegyi kertje, a közepén álló öreg diófa, a hatalmas katolikus templom tornyának árnyéka és nem utolsósorban a találkozó végéig kitartó szép idő mind-mind hozzájárult a vasárnapi rendezvény sikeréhez. Persze egyébre is szükség volt, mint például a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége néhány lelkes szervezőjének, az oktatók, valamint adatközlők ténykedésére.
„Magam vagyok, nincs kinek mondjam a mesét” Elvégre a csángó mesék nem a Grimm testvérek történeteiből ismert varázslatokról, tündérekről és sárkányokról szólnak, sokkal inkább az életből merítenek. Azokból a „mindennapokból”, melyekben például ott találjuk Szent Pétert meg Jézuskát, akik Lujzikalagorba érve betérnek a zsugori asszony portájára. De találkozunk a cigánnyal, aki „pököleálát” akart tanulni, aztán jól megkapta a magáét, néne Trézsivel, a pletykás asszonnyal, meg az aranyálmát őrző három fivérrel, akik közül csak a legkisebb, a „legpröpödjítebb” járt sikerrel. De hallottunk az ördögöt „megcsaló”, csóréra vetkőzött és négykézláb mászkáló vénasszony történetéről is, no meg arról, miként futott a róka a kecske „seggibe”.
Népviseletbe öltözött lábnyiki, magyarfalusi, pusztinai, külsőrekecsini, dumbravéni, máriafalvi, diószéni, trunki, klézsei, forrófalvi, csíkfalusi, frumószai és helyi elemisták és nagyobbacskák tolmácsolták a mókásabbnál mókásabb történeteket, de a főszervező Petres László helyi tanító időnként a Magyar Ház mögött álló diófa ágai alá invitálta az öregeket, a „keresztanyáit meg keresztapáit”, ahogyan Moldvában kedveskednek a szép korúaknak.
Gyurka Lucian bá például Magyarfaluból hozott el egyet az általa ismert sok-sok mese közül, Dobos Rózsa pedig Külsőrekecsinből utazott Kalagorba. Amikor azt kérdeztük, hány csángó mesét ismer, vállvonogatás meg egy „nem is tudom” volt a válasz. Aztán némi gondolkodás után valamelyest pontosított: „Három nap es kéne, amíg összeszámlálnám”.
A maga nyolcvan esztendejével rangidősnek számító néne Erzse, a klézsei Benke Erzsébet egy legyintéssel intézte el ugyanazt a kérdést: „tudok én többet es, de magam vagyok, nincs kinek mondjam”. A kisebbségi jogok harcosaként ismert orvos, Ádám Valérián Marosvásárhelyről tért haza, hogy néhai nagyszülei udvarában mesét olvasson fel abból a könyvből, melyet ő maga írt.
Építkezni hitből, nyelvből, gyermekből
Valójában a moldvai csángók egy kincsen ülnek – fogalmazott a mesemondó találkozó kiagyalója, Petres László. A helyi tanító bácsi, aki nyolc évvel ezelőtt a Babeş–Bolyai tanári állását hagyta ott a csángó gyerekekért, teljesen véletlenül pottyant a mesevilágba. „Valamikor a kezembe került Baka András diószéni mesemondó könyve. Nemcsak hogy egy délután alatt elolvastam, de rájöttem, hogy egy Benedek Elek-kaliberű mesemondóval van dolgunk, illetve egy olyan kinccsel, amin ülünk, s talán nem is tudunk róla” – idézte fel az újtusnádi születésű fiatalember. Petres akkor egyet gondolt, és Bakáról elnevezett mesemondó találkozót szervezett.
Ötlete más tetszését is elnyerte, így a faluban évente – jó magyar szokás szerint – két hasonló eseményt is rendeznek: egyet Kalagorban a csángószövetség, egyet, afféle vándorrendezvényt, a vele olykor rivalizáló pedagógusszövetség. „Tény, hogy építkezni kell, nyelvből, hitből, gyermekekből” – mondta Petres László. Amíg van mese és gyermek, aki anyanyelvén tolmácsolja, nincs gond, állapította meg az anyaországi vendégsereg egyik tagja, Pánczél Károly, a Magyar Országgyűlés nemzetiösszetartozás-bizottságának elnöke, aki Szili Katalin társaságában érkezett Csángóföldre.
Valahogy így gondolják a helyiek is. A falu szülöttje, Palkó Ágoston atya, aki jelenleg a marosjárai katolikus híveket szolgálja, úgy vélte: ha valaki ezelőtt huszonhét évvel azt mondja, hogy Csángóföldön, Lujzikalagorban lesz egy közösség, mely összeül, és magyar meséket mond, bolondnak tartották volna. „Hisz abban az időben a moldvai csángóktól elvették a nyelvüket, és csak titokban, susogva, suttogva mondhatták imáikat, énekeiket és meséiket” – mondta a pap.
Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)

Elveszett Haller-emlékek nyomában
Marosszékről Brassó irányába autózva az ember úgy robog át egy kis falun, hogy a nevén kívül szinte semmit nem jegyez meg belőle: a szász települések karéjában fekvő Mihai Viteazu nem hivalkodik sem impozáns erődtemplommal, sem jellegzetes szász portákkal. Az átutazók közül sokan még azt sem tudják, hogy a havasalföldi uralkodóról elkeresztelt falu öt évszázadon keresztül a Zoltán nevet viselte.
A Hallerek egykori birtokát képező faluról és a 16. század közepén épült hatalmas udvarházukról aránylag kevés levéltári adat maradt az utókor számára. Annyit lehet tudni, hogy az egykori szász falu lakóit 1560 és 1580 között pestisjárvány pusztította; helyükbe a későbbiekben a magyar nemesek jobbágycsaládokat telepítettek. Az 1850-es népszámlálási adatok egyetlen német ajkúról tanúskodnak a 362 román, az 52 cigány és a mindössze két magyar mellett. A márciusi forradalmat követő fegyverletétel, majd kiegyezés után csak a magyar lakosság aránya nőtt, a pesti kormány politikája valamelyest változtatott a falu etnikai összetételen. A 19. század végére az 1890-es cenzus alkalmával a 459 román mellett már 87 magyart találunk Zoltánban, míg a szászok száma egyről háromra nő.
Mára nem csak a szászok meg a Hallerek koptak ki Zoltán életéből, magyarokból is mindössze annyi maradt, hogy senki ne mondhassa, még egy fél darab sincs.
Fehér folt a Hallerek színes történelmében
„Sajnos, mi sem tudunk szinte semmit Zoltánról, sem a családi birtokról. Az államosítás egyetlen Hallert sem ért a faluban. Lehetséges, hogy a gazdaság már jóval azelőtt tönkrement” – bocsátkozik feltételezésekbe a család Marosvásárhelyen élő leszármazottja, Haller Béla. A tanár, aki egyben az erdélyi magyar történelmi családokat tömörítő Castellum Alapítvány elnöke is, határozottan emlékszik: apja soha nem emlegette a Segesvár melletti birtokokat, sem a fehéregyházit, sem a zoltánit. Bár azzal sincs tisztában, honnan származhat a falu eredeti neve, Haller biztos abban, hogy nem valamelyik ősétől. Még akkor sem, ha az udvarházat a falubeliek következetesen Zoltán gróf kastélyának tartják. Mint mondja, a családban – ahogy általában a nemes famíliákban – az uralkodót jelentő ótörök sultanból származó Zoltán nem volt túlságosan kedvelt név.
A kölcsönös tisztelet eredménye A falu és a helyi jellegzetességek, hagyományok egyik legjobb ismerőjének a szomszédos Szászkézden tanító Gheorghe Mihai számít. Fiatalkorában Zoltánban kezdte tanítói pályáját, de a már negyven évvel ezelőtt összevont elemi osztályok mára teljesen elfogytak. Az a kevés gyerek, aki délutánonként a falu poros utcáin rohangál, délelőtt a szászkézdi iskola padjait koptatja. Amikor évekkel ezelőtt a helyi önkormányzat eldöntötte, hogy megíratja Szászkézd és a hozzátartozó két kisebb település, Miklóstelke és Zoltán monográfiáját, a polgármester a középkorú pedagógust kérte fel az egyik fejezet megalkotására. Egyértelmű volt, hogy a tanítónak Zoltán jut, hiszen innen származnak szülei, nagyszülei, s ő maga is itt töltötte gyermekkora színe-javát. „Már gyermekként érdekelt Zoltán, grófja és udvarháza története – kezd bele mondandójába a Monografia comunei Saschiz (Szászkézd község monográfiája) című kötet társszerzője. – Órákig hallgattam az öregeket és a falu ortodox papját, amint a régmúlt időkről mesélnek. Tudom, a grófék – akik csak nyáridőben tartózkodtak Zoltánban – nagyon ragaszkodtak a falubeli románsághoz, tiszteltek és becsültek mindenkit. Különben ez kölcsönös volt, mindenki csak szépen nyilatkozott az utolsó Hallerekről. Én még ismertem azokat az öregeket, akik jól emlékeztek, hogy miután özvegy maradt, a grófnő itt ragadt, s gyakran sétált végig a falun a kutyáival. Lehetetlen volt észre nem venni, mert méltóságteljesen vonult végig az aranylánccal felkötött szemüvegével”.
A Hallerek és a helyi románság kölcsönös tisztelete a régmúlt időkre vezethető vissza. Leginkább a 19. század derekán érhető tetten – tudjuk meg Gheorghe Mihai falumonográfiájából. A Nagyszebenből érkező Ioan Popovici ortodox lelkész 1835-ben például a grófi család által adományozott telekre építi a falu első kőtemplomát. Ezért a ’48-as forradalomban a pópa volt az, aki megálljt parancsolt annak a néhány felbőszült román parasztnak, aki fel akarta dúlni a Haller-birtokot. A helytörténész búvárkodásai szerint éppen ezért kerülte el a zoltáni románságot a székelyek későbbi bosszúja.
Egyébként Gheorghe Mihai azt sajnálja, hogy kutatásai során nagyon kevés levéltári adatot talált a nemes családról. Ő maga sem emlékszik a kúria utolsó lakóinak a keresztnevére, de az egyedül maradt grófnőt mindenki csak egyszerűen Grofoaianak nevezte, azaz grófnénak – egy picit pejoratívabb vagy talán inkább mókásabb változatban. „Van egy hely az udvarház körül, amely róla kapta a nevét. De nem Hallernek hívják, hanem Grofoaianak” – neveti el magát a tanító. Gheorghe Mihai nagyapja sokat mesélt az érdeklődő unokáknak a pompásan berendezett udvarházról, a gondozott parkjáról és hatalmas gyümölcsöséről, ahol a több száz éves diófák katonákként sorakoztak. Mára alig három-négy maradt ezekből, a többit mind eltüzelték. Az Erdély bekebelezését követő agrárreform alkalmával a nemes család földjeinek egy részét kiosztották a falubelieknek. Gyermekként a tanító itt látott életében először emberi csontokat, miután kertészkedés közben egyik játszótársának édesanyja valami keménybe vágta a kapáját. Valamikor Zoltán központja nem ott volt, ahol ma van – véli a helytörténész, aki a négy régi temető létével támasztja alá állítását.
Aki még bálozott a „kastélyban” A helytörténészben van annyi alázat és bölcsesség, hogy belássa: nem ő az, aki a legtöbbet tud a faluról. Nicolae Porához kalauzol, aki a maga 86 esztendejével nem csak a település egyik legtöbbet megélt lakójának számít; ő Zoltán két lábon járó lexikonja. Ha végtagjai már nem is a régiek, agytekervényei olajozottan működnek. A neveket, számokat, eseményeket csak úgy kapásból fújja, s csak akkor akad el, amikor a grófnőfejezethez érünk. De akkor is csak azért csuklik el a hangja és buggyan könnycsepp a szeme sarkában, mert mindmáig a sors és a magyar nemes asszony kegyeltjének érzi magát. „Ezt mind-mind tőle kaptuk – mutat körbe az udvaron. – Egészen pontosan a feleségem nagyanyja kapta ajándékba, mert annyira ragaszkodott hozzá a grófnő. Meg is hálálta az öregasszony, mert ő volt az, aki mindvégig a grófnő mellett volt, gondozta, majd eltemette”. Ana Bărdaş jókora telket kapott ajándékba, pont a falu szívében, ahova aztán férjével takaros házat húzott fel, és gazdaságot alakított ki. Fél évszázaddal ezelőtt sem számított kicsinek, mára viszont már hatalmasnak tűnik a megözvegyült öregnek. „Még tiszta szerencse, hogy finom borom van, s a faluban sokan vannak, akik szeretik látogatni a pincémet. Így, ha valamit mozdítani kell a házban vagy a kertben, jönnek és segédkeznek” – jelenik meg egy huncut mosoly az öreg arcán. Nem volt ő mindig ilyen botra szorult szerencsétlen, ahogy nevezi magát; fiatalkorában nem csak a munka égett a keze alatt, szívesen eljárt szórakozni is.
Átszellemülve mesél a Hallerek szemet gyönyörködtető parkjában tett sétáiról, a kastélyban tartott bálokról és esküvőkről s az ingatlan utolsó tulajdonosáról. Amikor kijavítom, hogy az nem kastély, mindössze udvarház, határozottan rám szól: „De igenis, az kastély! Legalábbis a helyiek számára” – teszi hozzá.
Pusztulásra ítélt romhalmaz.
„Most már egy romhalmaz. Jöttek a kommunisták, tönkretettek mindent, épületet, kertet, családi temetőt. Előbb 1946–1947-ben oda szállásolták el az éhség elől menekülő szerencsétlen moldvai családokat, aztán beköltöztették a kollektív gazdaságot, a téeszelnök istállót épített melléje, s így, szép lassan az évtizedek alatt tönkretették a kastélyt”. Az embernek valóban sírva fakad a lelke, amikor beteszi a lábát a düledező épület elhagyatott udvarába. A barokk vonalú kapuépítmény már csak a múlté; ugyanúgy sok minden, ami a környék építészeti különlegességévé tette a kúriát. Visszaigénylő híján a Haller-kúria a ’89-es rendszerváltást követően is állami tulajdonban maradt. A falumonográfia szerint a kúriát jóval 1990 után a téeszelnök vásárolta meg potom pénzért, néhány éve azonban túladott rajta. A faluban azt rebesgetik, hogy valami idegen vette meg, de csak azt látják, hogy juhakolnak használja – még az egykori báltermet is. Ott jártunkkor egyetlen állat sem volt az udvarház területén, csupán az ember pusztító keze nyoma. Néhány évvel ezelőtt csakugyan egy távolról érkezőnek, egy írországi férfinek a fantáziáját és pénztárcáját keltette fel a „kastély”. Az új tulaj merész terveket dédelgetett: turisztikai látványosságnak szánta a főúttól alig húsz-harminc méterre fekvő udvarházat. Elképzelése szerint vidéki vendégfogadóként működtette volna, ahova főként nyugati turistákat vonzott volna. Egy ideje viszont eltűnt, a faluban senki nem látta.
A Zoltánt magába foglaló Szász­kézd polgármestere, Ovi­diu Şoaită sem emlékszik pontosan, mikor találkozott utoljára a messze földről érkező idegennel. „Már nem is tudom, hogy hívják az illetőt. Amikor itt megjelent, előadta az elképzeléseit, megvásárolta az épületet, állítólag valamiféle felmérést is végzett. Mára viszont semmit nem tudok róla. Azt hallottam, szeretné eladni, de ki tudja…” – bizonytalanodik el a községi elöljáró. Míg az ír férfi vacillált a fogadónyitással, egy helybéli fiatalember lekörözte. Ionică Pălăşan a falu egyik csendesebb részében egy parasztházat pofozott ki és alakított át. Elébe pedig az erdő széléről, traktorral a gazból kimenekített 18. századi határköveket állított fel.  A Conacul Grofului (A gróf kúriája) névre keresztelt, kimondottan faluturizmusra alapozó egység, bár csinos is, ízléses is, mégis többet áll bezárva, mint nyitva. „Nincs elég időm vele foglalkozni” – vallja meg a tulaj, aki épp a juhaitól érkezik. Mint mondja, az állattartás, ha rengeteg gond is van vele, még mindig biztosabb jövedelmet jelent, mint a vendégfogadás.
Még a sírkertnek sem kegyelmeztek.
Bár háromszor is körbejárom, Ionică hatalmas, ám megkopott homokkövei között nem sikerül felfedeznem olyat, amely esetleg valamelyik Haller sírhantjáról került volna ki. A családi sírkertnek nyoma veszett, a második világháború után berendezkedő kommunista pribékek a földdel tették egyenlővé. Csak a grófnő nyughelye maradt meg, mert őt a román temetőbe helyezték végső nyugalomra. „Amíg élt, a feleségem gondozta a sírját, de hét és fél éve ő is elment… . – szomorodik el ismét Pora bácsi. – Aztán amíg ki tudtam mászni a domboldalra, én tisztítgattam, de talán már csak akkor jutok fel oda, ha visznek.” Amikor felvetem, hogy segítsége nélkül is nekivágnék megtalálni a sírt, leint. A fejfa elkorhadt, nincs, aki kicserélje, a hantot benőtte a gaz, ne menjek, úgysem találom meg – beszél le az öreg. „Jó asszony volt Rozália, Isten nyugtassa” – teszi hozzá, s azt veszem észre, hogy ő az első falubeli, aki név szerint is ismerte azt, akit a zoltániak csak Grofoaiának neveznek. Mint ahogy az utolsó magyart is, hiszen esküdni merne, hogy az nem a 98 éves Kovács Lajos volt, ahogy a tanító állítja, hanem a megözvegyült neje, aki egy néhány hónappal túlélte. „Rozália néni volt az utolsó, de ha jól belegondolok, mégsem ő az, hisz néhány évvel ezelőtt a városról visszaköltözött a molnár lánya, Margaréta” – jut eszébe az öregnek.
Az utolsó magyar utáni fél magyar
Dan Margit, férje után Rădulescu, ötvenhárom esztendőn keresztül élt Brassóban, s csak azután tért haza a szülői fészekbe, miután párja távozott az élők sorából. A 84 éves hölgy a kozmopolita nagyvárosban töltött bő fél évszázad minden egyes jelét magán viseli. Életfelfogása, öltözködési stílusa, választékos beszédmódja, frizurája, sminkje könnyen megkülönböztetővé teszi falustársaitól. Arról nem is beszélve, hogy húsz esztendőt simán letagadhatna a korából. Érkezésemkor éppen egy kanál szódabikarbonát csúsztat le a torkán szénsavmentes víz segítségével, s mint mondja, ha külsőleg, az arcára is használná, az a kevéske ránc is eltűnne. „Amióta visszatértem falura és naturista életmódot élek, jobban érzem magam, mint fiatalkoromban. Addig hol itt, hol ott fájt, alig bicegtem” – újságolja örömmel, majd rövid bemutatót tart a lépcsőzésből. A tornácán töltött egy órácska alatt megismerem Margit molnár édesapját, Haller gróf bizalmasának számító vadász nagyapját, akit az uraság mindenüvé magával vitt, Bukarestben elhunyt bátyját, Nagyszebenben élő húgát, a tíz évvel ezelőtt távozott unokaöccsét, a ’89-es forradalom egyik misztikus figuráját, Ion Iliescu megbízható támaszát, a fehérsálas Dan Iosifot, a grófot és nejét, a házát megvásárolni szándékozó vállalkozó szomszédját, a szebeni ferences zárda apácáit és nem utolsó sorban a Yellow névre hallgató sárga macskáját. Ahogy telnek a percek és kerekednek a hol románul, hol magyarul előadott történetek, már-már az az érzésem, hogy évtizedes ismeretség köt a hölgyhöz. A bemutatott személyek mellett emlékek, szép és kevésbé kellemes élmények elevenednek fel. Ilyen volt például az is, amikor gyermekként megismerte a grófnőt. „Mindössze négyéves voltam, amikor először találkoztam vele. Apámmal sétáltunk a faluban, amikor megkívántam az almát. Édesapám azt mondta, belépünk a grófnőhöz és kérünk tőle, elvégre nagy gyümölcsöse volt. De a grófnő nem adott még egyetlen árva szem almát sem. Ez 1937-ben történt. Az apám attól a naptól kezdve soha többé nem lépte át a Hallerek küszöbét” – meséli a molnár lánya, s hangjából most is érződik a gyermeki csalódás. A keserű emlék dacára, amikor a Hallereknek akadt gondja, Danék nem fordultak el tőlük. „Nem sokkal a második világháború kitörése után, 1940-ben egyszer arra ébredtem, hogy szüleim és közöttem egy számomra ismeretlen fiatalember fekszik. Maradj csendben! – intett le anyám, majd a szívemre kötötte, hogy az égvilágon senkinek ne áruljam el, ki aludt azon az éjszakán nálunk. A grófék katonaköteles fia volt, aki éppen megszökött a hadseregből.” Margit akkor látta életében utoljára a Haller-fiút, s azóta sem tudta meg, merre vetette a sors, mi lett vele. A hölgynek mindössze az emlékek maradtak és néhány angol nyelvű könyv, amelyet a fiútestvére mentett ki a kúriából, amikor a háború után betörő kommunisták némi helyi segédlettel szétdúlták az épületet. Mindent elpusztítottak, ami útjukba és kezükbe került. Nemcsak az épületet és a Hallerek sírjait, hanem a parkot, a sétányokat, a gyümölcsöst, mindent. Amivel nem végeztek az oroszok, befejezték a mieink, élen egy Baciu nevű párttitkárral. Sajnos ilyen ez a nép; míg a magyar a semmiből valamit teremt, a román azt is tönkreteszi. A helyükbe beköltöző cigányoktól pedig nincs mit várni” – állapítja meg Rădulescuné, aki lényegében semlegesként mond véleményt, hiszen apja környékbeli román, anyja atyhai székely nő volt, ő maga pedig csak tizenéves korában, a nagyszebeni zárdában tanulta meg anyanyelvét. Mint mondja, tiszta szerencse, hogy a fosztogató parasztoknak nem volt mit kezdeniük a könyvekkel, ezért a 15 esztendős bátyjának egy máig gondosan őrzött, ölnyi kötetet sikerült kimentenie. Margit néni nem csak a Hallerek kisemmizése miatt érez mély ellenszenvet a kommunisták iránt. Pedig a vállalkozó apja is illegalista harcossá vedlett át, testvérbátyja pedig a központi bizottság egyik tagját vette el feleségül. „Azért nem mentem az orvosira, mert a szüleim azt akarták, legyek közgazdász, hogy én vezethessem malmunk könyvelését. Mire Szebenben elvégeztem a kereskedelmit, elvették a malmunkat. Férjhez mentem, ám ’69-ben rendszerellenes tevékenység miatt börtönbe vetették az uramat. Végül a sógornőm, a pártaktivista Benkő Rozália szabadította ki úgy, hogy másfél év után aláíratta Ceauşescuval az amnesztia kérvényét” – mondja a szebeni ferences nővérektől vallásos nevelésben részesült asszony. Olyannyira vallásosban, hogy egy adott pillanatban ő maga is apácai szolgálatba szeretett volna állni.
„Lánynevén” emlegetett falu
A Hallerek eltűntek, de mi lett Zoltánnal? Hogy lett belőle Vitéz Mihály? – ez a falu másik rejtélye. Legalábbis azok számára, akik tudják, hogy a két név között mindössze annyi az összefüggés, hogy mindkettőt nagybetűvel írják. „Nem a helyiek kérték a névváltoztatást, ők ma is Zoltánként emlegetik falujukat. Az impériumváltás után valamelyik hazafinak eszébe jutott, hogy egy olyan román falunak, amelynek a határában komoly csaták zajlottak, nem lehet magyar neve. Pedig nekünk semmi bajunk nincs a magyarokkal, szüleim, nagyszüleim, a feleségemnek a családja, szóval minden egyes öreg tudott magyarul. Én nem tanultam meg, mert nem volt kivel gyakorolnom” – mondja Pora bácsi. Amikor Gheorghe Mihaitól is azt kérdezem, román emberként miért nem Mihai Viteazulként emlegeti a település nevét, megáll, rám néz és nyomatékosítva tudtomra adja: „azért, mert az Zoltán”. „Már az 1341-es dokumentumokban Zoltánként szerepel, így nevezi a helyi románság is. A Mihai Viteazu nevet a múlt század harmincas éveiben kapta, ám azon túl, hogy hivatalosan így hívják, senki nem nevezi így. Meg lehet kérdezni bármelyik helyit: hova valósi vagy? Tízből kilenc azt fogja válaszolni, hogy zoltáni”. A helytörténész pedagógus mindezt nem a magyar érdeklődővel szembeni esetleges hízelgésből tálalja ily módon, a község román nyelvű monográfiájában is következetesen a zoltáni megnevezést használja. Kutatásai alapján úgy tudja, a Kőhalomból, a szászokkal való egyezkedéséről hazatartó Károly Róbert magyar király volt az, aki bizonyos Zoltán nevű parancsnokának adományozta azt a területet, amelyen később megalakult Zoltán, Zoltendorf, vagy ahogy a szászok emlegették, Zultendorf. A település hat évszázadon keresztül a Zoltán nevet viselte. Az impériumváltás után viszont a faluba kerülő Eugen Bologa ortodox lelkész egyik első intézkedése a Zoltán név megváltoztatása volt. A pópa, aki több mint fél évszázadon keresztül szolgált a faluban, 1932-ben eljárta a központi hatóságoknál, hogy a falut kereszteljék Mihai Viteazura. A papnak egyetlen érve volt: a román uralkodó és serege állítólag 1600-ban végigvonult a falun. A vajda – akinek neve némi helyesírási hibával, azaz Mihai Viteazuként került ki a falunévtáblára – akkoriban még nem is sejtette, hogy erdélyi portyázásának 332 év múlva érik be a gyümölcse.  
Szucher Ervin Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Marosvásárhelyi „módra”: egyre szövevényesebb az utcanévtáblaügy
Jogi eljárást kezdeményezett a Cemo annak nyomán, hogy Marosvásárhely egyik utcájában folyamatban van a magyar utcanévtáblák leszerelése. Az intézkedést kezdeményező prefektúra törvényekre, bírósági ítéletre hivatkozik.
Jogi és hatósági eljárást kezdeményezett a többnyelvűségért harcoló Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) a Maros megyei prefektúra ellen, amelynek utasítására a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal alkalmazottai a napokban nekiláttak leszerelni a magyar utcanévtáblákat a Dózsa György utcában. A Cemo közleménye szerint az ügyben indított perben várhatóan szeptemberben lesz az első tárgyalás a közigazgatási bíróságon. Ezzel párhuzamosan egyébként folyamatban van a civil szervezet által ugyancsak a vásárhelyi kétnyelvű táblák ügyében, még három évvel ezelőtt indított eljárás lezárása: a legfelsőbb bíróság előreláthatóan novemberben hoz ítéletet.
Az RMDSZ helyi szervezet eközben kedden írásban megfogalmazott kérdésekkel fordult a prefektúrához, illetve Lucian Goga kormánymegbízotthoz, akitől azt szeretnék megtudni, hogy miért és mire hivatkozva utasított a táblák leszerelésére. Vass Levente, a szövetség vásárhelyi szervezetének elnöke úgy nyilatkozott: amennyiben az RMDSZ kifogásolja majd a prefektúra válaszát, fellebbeznek, ha pedig szükséges, egy új tanácshatározatot készítenek elő, és nyújtanak be az önkormányzathoz. Vass Levente egyébként már azt követően magyarázatot próbált kérni Dorin Florea polgármestertől és Lucian Goga prefektustól, hogy múlt szerdán elkezdték leszerelni a magyar táblákat, de az elöljáróval nem sikerült beszélnie, a kormánymegbízott pedig semmitmondó átiratot küldött.
Lapcsaládunknak nyilatkozva Vass Levente elgondolkodtatónak tartotta, hogy a prefektus szeme csak a Dózsa György néven akadt meg, Goga ugyanis nem kérte a többi kétnyelvű tábla eltávolítását. A Vass Levente által az MTI-nek eljuttatott, május 29-én keltezett prefektusi átirat másolata szerint a Maros megyei kormányhivatal a közigazgatási törvényre és a törvény végrehajtását részletező kormányhatározatra hivatkozva kéri a polgármesteri hivataltól, hogy három napon belül távolítsa el a Dózsa György út magyar utcanévtábláit. Sorin Savu, a prefektus kabinetfőnöke kedden az MTI-nek elmondta: Goga tulajdonképpen egy bírósági ítélet végrehajtását kérte a polgármesteri hivataltól. Kifejtette: a prefektus keresete nyomán a bíróság érvénytelenítette azt az évekkel ezelőtt hozott önkormányzati határozatot, amely alapján a kétnyelvű táblákat kihelyezték a Dózsa György úton. A kabinetfőnök szerint az önkormányzatnak lehetősége lett volna újabb határozatban rendezni immár törvényesen az utcanévtáblák kérdését, de ezt nem tette meg, ezért szólította fel a kormány képviselője a táblák eltávolítására. Florian Moldovan, a városháza közterületekért felelős igazgatója lapcsaládunknak arról számolt be: a pünkösdre való tekintettel megszakították a táblaleszerelési akciót, azonban kénytelen folytatni a műveletet, a napokban el kell távolítaniuk az utcából az összes Dózsa György-feliratot. Ennek okára Moldovan nem tudott magyarázatot adni, mindössze annyit mondott: erre utasította őket a prefektus. Nem kérte, hanem utasított, és szankciókkal fenyegetőzött.
Tekintettel az ünnepre, leálltunk, de kénytelenek vagyunk folytatni. Érdekes módon csak a Dózsa György táblák eltávolítását kérte, a többibe nem kötött bele” – jegyezte meg a városházi igazgató. A polgármesteri hivatal munkatársai múlt szerdán a Bernády György Általános Iskola és az Avram Iancu Szakközépsikola faláról távolították el a magyar feliratot tartalmazó táblát, így csak a Strada Gheorghe Doja megnevezés maradt. A Civil Elkötelezettség Mozgalom felháborodását ugyanakkor nemcsak Lucian Goga prefektus újabb magyarellenes intézkedése váltotta ki, hanem az RMDSZ reakciója is. A Cemo közleményben cáfolja Vass Levente múlt heti kijelentését, miszerint a leszerelt magyar utcanévtáblák még 2014-ben kerültek ki, ezzel szemben arra hívják fel a figyelmet, hogy a feliratokat tavaly, a helyhatósági választások előtt függesztették ki. Fontos lenne, ha az RMDSZ tagjai tisztában lennének azzal, hogy mikor kerültek ki a leszerelésre szánt táblák, hiszen az esetleges tárgyalásaik során nem árt, ha helyesen tudnak érvelni” – bírálták a civilek a szövetség tagjait. A civilek arra is rámutattak: a politikusok csúsztatnak, amikor azt ígérik, hogy újabb tanácshatározatot fognak benyújtani a kétnyelvű utcanévtáblák érdekében. „Sajnos a marosvásárhelyi helyi tanács RMDSZ-es képviselőtestületének nem áll módjában új tanácsi határozattervezetet benyújtani a város kétnyelvű utcanévtábláinak kihelyezését illetően, hiszen eddig soha nem született Marosvásárhelyen kétnyelvű utcanévtáblákra vonatkozó jogerős határozat” Tekintettel az ünnepre, leálltunk, de kénytelenek vagyunk folytatni. Érdekes módon csak a Dózsa György táblák eltávolítását kérte, a többibe nem kötött bele” – jegyezte meg a városházi igazgató. A polgármesteri hivatal munkatársai múlt szerdán a Bernády György Általános Iskola és az Avram Iancu Szakközépsikola faláról távolították el a magyar feliratot tartalmazó táblát, így csak a Strada Gheorghe Doja megnevezés maradt. A Civil Elkötelezettség Mozgalom felháborodását ugyanakkor nemcsak Lucian Goga prefektus újabb magyarellenes intézkedése váltotta ki, hanem az RMDSZ reakciója is. A Cemo közleményben cáfolja Vass Levente múlt heti kijelentését, miszerint a leszerelt magyar utcanévtáblák még 2014-ben kerültek ki, ezzel szemben arra hívják fel a figyelmet, hogy a feliratokat tavaly, a helyhatósági választások előtt függesztették ki. Fontos lenne, ha az RMDSZ tagjai tisztában lennének azzal, hogy mikor kerültek ki a leszerelésre szánt táblák, hiszen az esetleges tárgyalásaik során nem árt, ha helyesen tudnak érvelni” – bírálták a civilek a szövetség tagjait. A civilek arra is rámutattak: a politikusok csúsztatnak, amikor azt ígérik, hogy újabb tanácshatározatot fognak benyújtani a kétnyelvű utcanévtáblák érdekében. „Sajnos a marosvásárhelyi helyi tanács RMDSZ-es képviselőtestületének nem áll módjában új tanácsi határozattervezetet benyújtani a város kétnyelvű utcanévtábláinak kihelyezését illetően, hiszen eddig soha nem született Marosvásárhelyen kétnyelvű utcanévtáblákra vonatkozó jogerős határozat” – hangsúlyozzák, hozzátéve, hogy ezt a városháza álláspontját részletező peranyagok is alátámasztják. „A válasziratokban, peranyagokban – amelyeket a város polgármestere és magyar nemzetiségű jegyezője is aláírt – az áll, hogy Marosvásárhelyen nem lehetnek kétnyelvű utcanévtáblák, mert ezek kihelyezését tiltják a hatályban lévő törvények” – olvasható közleményükben.
A Civil Elkötelezettség Mozgalom arra is kitért: az elmúlt huszonöt évben ugyan mindegyik marosvásárhelyi RMDSZ-es polgármesterjelölt és RMDSZ-es tanácsos beépítette kampányába a kétnyelvű utcanévtáblák ügyét, ám a jelek szerint csak kampánycéllal, hisz az ígéreteket „soha nem valósították meg”. A CEMO közleményére reagálva Vass Levente lapcsaládunknak úgy nyilatkozott, ő nem sajtóháborút, hanem együttműködést szeretne a közös célért harcoló civilekkel.
Szucher Ervin Krónika (Kolozsvár)

SZNT-bírságok: elhatárolódik a Maros megyei csendőrség
A csendőrség megyei parancsnoksága nem szólhat bele a városi alakulat munkájába – szögezte le a Krónikának Ioan Eugen Todoruţ Maros megyei parancsnokhelyettes, amikor megkérdeztük, mi a véleménye arról, hogy a csendőrség futószalagon veszíti el azokat a pereket, amelyeket a tavalyi székely szabadság napján megbírságolt szervezők és résztvevők indítottak intézményük ellen.
A nemrég kinevezett, Neamţ megyéből áthelyezett Todoruţ kifejtette: minden egyes jegyzőkönyvért annak kitöltője és aláírója felel. „A bíróság dolga eldönteni, hogy igaza volt a bírságot kiszabó csendőrnek, vagy sem” – tette hozzá a parancsnokhelyettes.
A megyeszékhelyi csendőrség a gyülekezési törvény nem létező passzusára hivatkozva – miszerint a szervezők nem rendelkeztek hatósági engedéllyel a 2016. március 10-ei felvonulásra, ám mégis utcára hívták a tömeget – bírságolni kezdték a rendfenntartásban segédkező civileket, valamint a videófelvételek alapján azonosított résztvevőket.
Olyan személyek nevére is küldtek ki büntetési jegyzőkönyvet, akik nem vettek részt sem a székely vértanúk emlékoszlopánál szervezett megemlékezésen, sem az utcai felvonuláson.
A székely szabadság napja alkalmával rendezett tüntetést szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) civil szervezete, a Siculitas Egyesület hivatali visszaélés, szolgálati hanyagság és okirat-hamisítás miatt bűnügyi panaszt tett a katonai ügyészségen a csendőrség ellen. A gyülekezési törvény értelmében egy tüntetés megszervezéséhez nem kell hatósági engedélyt kiváltani, mint ahogyan Dorin Florea polgármester többször is kijelentette. A törvény mindössze a rendezvény bejelentésére kötelezi a szervezőket. Amennyiben a hatóságok megalapozottnak tartják, 48 órán belül betilthatják azt. A székely szabadság napján szervezett felvonulással ez eddig egyik évben sem történt meg.
A jogtalanul megbírságoltak közül – mint ismeretes – több mint százan indítottak peres eljárást a csendőrség ellen. Alapfokon a bíróság eddig egyetlen kivétellel minden esetben megsemmisítette a jegyzőkönyvet.
A panaszosokat képviselő Kincses Előd ügyvéd elmondta, alapfokon eddig több mint hetvenöt pert nyert, és az eddig tárgyalt néhány csendőrségi fellebbezésben is a tüntetőknek adtak igazat.
Az idei felvonulásért a szervezőknek egyetlen bírságról sincs tudomásuk. A karhatalom megfélemlítési akciói dacára az SZNT bejelentette, hogy 2018. március 10-én is Marosvásárhelyen szervezik a székely szabadság napját és ennek keretében az autonómiatüntetést.
Szucher Ervin Krónika (Kolozsvár)