Az űrlap alja
Szemétdombra ítélt történelem
Furcsa „leletre” bukkantak a nagyváradi szeméttelep válogató munkásai pár nappal ezelőtt. A szelektív hulladéktárolók tartalmát vizsgálva ugyanis egy halom régi, zömmel az egykori magyar világból származó okmány bukkant elő egy szeméthalomból. Az 1800-as évek végétől egész az 1980-as évekig datált iratok között akadtak temetkezési engedélyek, születési bizonylatok, orvosi zárójelentések, de mint kiderült, monarchiabeli bírósági jegyzőkönyvek másolatai is lapultak a szemétdombon.
Mint megtudtuk, a szemetet szétválogató munkásoknak feltűnt a sok régi okmány, több ilyenen a magyar királyi pecsét, másokon püspöki pecsét volt látható. A munkások sejtették, talán mégsem a szemétbe való papírhalmazra bukkantak, ezért értesítették a feletteseiket.
Utánanéztünk a történetnek, hogyan lehetséges az, hogy levéltári okmányok a szemétdombon végezzék. A nagyváradi polgármesteri hivatal sajtóosztályán keresztül végül kaptunk is egy „hivatalos” álláspontot arról, hogyan kerülnek tájainkon az évszázados okmányok a kukába. Persze elhangzott az is, elképzelhető, hogy egy magángyűjtemény darabjai landoltak a szemétdombon, azonban ezt a verziót nem találtuk elfogadhatónak. Erre azt a választ kaptuk, az iratcsomó valóban a váradi önkormányzat archívumából került a szemétdombra, ugyanis a hivatal a törvények értelmében száz évig köteles megőrizni okmányokat. Száz esztendő elteltével jegyzőkönyv készül a megsemmisítésre ítélt dokumentumokról. Így történt ez most is, és a polgármesteri hivatal megbízott egy céget (ennek a nevét persze nem sikerült megtudnunk), amely vállalkozott arra, hogy az ilyenkor szokásos megsemmisítési procedúrát végrehajtja. Szabályosan az erre használatos irodai „papírlaskázó” géppel kell megsemmisíteni az erre ítélt okmányokat, azonban ez elmaradt. Mondhatjuk, akár szerencsés véletlen vagy a Gondviselés is szerepet játszott itt, nem csupán az illető titokzatos cég szerződésszegő hanyagsága, ugyanis mint kiderült, könnyen elképzelhető, hogy nem csupán haszontalan másolatok és okmány-mellékletek úszták meg a megsemmisítést. A szemétdombról kihalászott okmánycsomót ugyanis a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) vezetősége vette magához.
Tegnap Csűry István, a KREK püspöke lapunknak azt nyilatkozta, levéltárosokból álló csapattal nézetik át a szemétdombról megmenekített okmányokat. Akad köztük olyan is, mely nem fontos okmány, de sok olyan van, amit már csak kegyeletből sem lett volna szabad ilyen sorsra juttatni, hiszen a személyes adatvédelmet, a kegyeleti alapszabályokat is figyelembe kellett volna vegye az önkormányzat. A püspök elmondta, számtalan eset volt eddig, amikor a román hatóságok azzal érveltek, azért olyan nehéz az egyházaknak hozzájutniuk a – saját – régi okmányaikhoz (főleg, ha egy-egy restitúciós perről van szó), mert az állami levéltáron kívül senki, még az egyházak sem képesek szabályszerűen és biztonságosan megőrizni a sokszor perdöntő okiratokat.
Csűry püspök úgy véli, már csak azért is átvizsgáltatják és megőrzik a „szemétre ítélt” régi magyar okiratokat, hogy a kegyeleti tiszteletadáson túl demonstrálják a levéltári hatalmasságoknak, hogy a történelmi magyar egyházak képesek megőrizni saját dokumentumaikat. Amúgy külön érdekesség, hogy a kidobált dokumentumok között vannak olyan iratok, amelyek például a premontrei gimnázium tulajdonjogát igazolhatják. Ez azért is bizarr, mert a váradhegyfoki premontrei prépost évek óta (mióta a gimnázium visszaigénylési procedúrája folyik) rengeteg akadályba ütközött, hogy az állami levéltárból kikérhesse azokat a dokumentumokat, amelyekkel igazolni tudja, hogy a fehér szerzetesek híres gimnáziuma kié valójában. Ehhez képest a gimnázium tulajdonviszonyaira utaló dokumentumok a szemétdombon végezték volna, ha a sors másként nem dönt.
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)

„Aki Kelemenre szavaz, az Pontára szavaz”
Optimista hangvételű sajtótájékoztatón ismertette terveit tegnap Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) államelnökjelöltje egy tegnap, nagyváradon megtartott sajtótájékoztatón, melyen részt vett Csomortányi István az EMNP Bihar megyei elnöke is. Szilágyi elmondta, első ízben adatik meg az erdélyi magyarságnak, hogy valóban választhasson, hiszen első alkalommal alakult úgy az államelnök-jelölti lista, hogy azon két erdélyi magyar is szerepel. Persze felvetődik a kérdés, mit is keres, egy, vagy éppenséggel két magyar a román elnöki posztért való versengésben, azonban mindenki számára világos, a jelöltek ez esetben arra fektetik a hangsúlyt, hogy tabuk nélküli dialógusban ismertessék Erdély jövőjével, az itteni magyarság sorsával kapcsolatos terveiket. Az EMNP-nek 200 ezer aláírást kell összegyűjtenie, hogy Szilágyi indulhasson az államelnöki választáson, s mint azt Csomortányi elmondta, eddig a vártnál jobb eredményt, azaz több aláírást értek máris el, csak Biharban tegnapig 10 ezer aláírás gyűlt össze. Az EMNP jelöltje elmondta, tisztában vannak azzal, az RMDSZ kisebbségellenes politikája nagyon sok erdélyi magyarnak vette el a kedvét a szavazástól, a tulipános pártapparátus pedig szinte automatikus szavazásra szoktatta szavazótáborát, de ha a polgárok nyitott, tabuktól mentes terveket ismernek meg az autonómiáról, a kisebbségi jövőről, remélhetőleg ismét hajlandóak lesznek szavazatokkal is irányítani sorsukat és jövőjüket. Arra kérdésre, igaz az, amit az RMDSZ-közeli Transidex hírportál tegnapelőtt nyilvánosságra hozott, miszerint a Fidesz és maga Orbán Viktor magyar kormányfő „támogatásmegvonással fenyegette” meg a néppártot, ha önálló jelöltet indít, Szilágyi azt felelte, ez az egész olcsó spekuláció, ami azt bizonyítja, hogy az RMDSZ tisztában van azzal, hogy nem jól áll a szénája az erdélyi szavazók előtt. Az, hogy Kelemen Hunor a múlt heti Orbán Viktorral való találkozójával is igyekszik kampányolni, nem más, mint kétségbeesett kampányfogás, hiszen a Bálványosi Nyári Egyetemen az RMDSZ vezetőjének nem sikerült a magyar miniszterelnökkel találkozzon. Egy legyen világos, sommázott Szilágyi, aki most Kelemen Hunorra adja a voksát, az a szociáldemokrata Victor Pontát támogatja.
Szőke Mária, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Megszépült a katolikus gimnázium
Elkezdték lebontani az állványzatot a nagyváradi Szent László Római katolikus Gimnázium utcafront felőli részén a napokban, ugyanis, mint Böcskei László nagyváradi megyés püspöktől tegnap megtudtuk, a patinás és nagy múltú egyházi tanintézetet sikerült megmenteni az enyészettől, s teljesen felújítani.
A katolikus gimnáziumot hosszas pereskedés után sikerült visszaharcolnia a váradi püspökségnek, ugyanis ott évtizedekig a Partenie Cosma Gazdasági Főgimnázium működött. A restitúciós törvények alapján visszaszerzett egyházi ingatlant a püspökség brutálisan lelakott állapotban kapta vissza, kívülről védőhálóval kellett beborítani, ugyanis balesetveszélyes volt az egész hatalmas épületsor. Eleinte (bár ígérgetések voltak arra vonatkozólag, hogy állami támogatást kap a katolikus egyház az iskola trendbetételére) úgy tűnt, mégsem jut kormánypénz erre a régi, váradi műemléképületre. A püspökség azonban, mielőtt a patinás épület, mely a váradi katolikusok egyik státusszimbóluma, teljesen tönkrement volna, saját erőből neki kezdett a felújításnak.
A tavaly tavasszal elkezdett munkálatos során a Nogáll utcai épület teljes utcafrontját, a nyílászárókat, a tetőt sikerült rendbe tenni. Böcskei püspök elmondta, nagyon vigyáztak ara, hogy a lehetőségekhez mérten mindent az eredeti tervek szerint újítsanak fel, ehhez régi fényképeket, képeslapokat is segítségül vettek. A műemléképület homlokzati díszei közül nagyon sok tönkrement az elmúlt évtizedek alatt, ezek közül amit lehetett, megmentettek, amit nem lehetett kijavítani, azt újonnan csinálták, de pont úgy, mint az eredeti díszítő elemeket.
A külső felújítások összesen 1 200 000 lejbe kerültek, azonban a püspökség tervbe vette, hogy folytatják a munkát, s az épület belső udvarát is rendbe teszik. A nagyváradi önkormányzat (amelynek igencsak akadozva megy a régi váradi műemléképületek felújítása) pár nappal ezelőtt közleményben mondott köszönetet a római katolikus püspökségnek, amiért minden akadály ellenére sikerült megmenteniük az enyészettől a neves katolikus gimnáziumot.
Szőke Mária, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Az Ady-kultusz színe és fonákja
Nem akarok ünneprontó lenni, de ez esetben nem hagyhatom szó nélkül, hogy míg az elmúlt napokban lépten-nyomon zengett a váradi magyar sajtó arról, mennyire ápolják tájainkon Ady Endre kultuszát, s ebben fő támogató, élharcos a megyei és városi RMDSZ, azért ennek a szépen tálalt irodalmi kultusznak megvan a fonákja is Nagyváradon. Iskolai vetélkedők, előadások, koszorúzások zajlottak az elmúlt napokban a költőóriás emlékezetére, villantak a vakuk, hangzottak a lírai, megható kultuszápolásról szóló szövegek, taps, könnyes, lírai meghatottság stb…, miközben Ady egyik egykori kedvenc tartózkodási helyét, a híres Léda-házat lassan megeszi az enyészet, felveri a gyom, annak ellenére, hogy az épület év eleje óta a Bihar megyei RMDSZ-hez közeli Mecénás Alapítvány tulajdonába került.
A híres múzsa-ház ma lepukkant kísértettanya
Nem is akárhogyan, hanem hosszas politikai csetepatékat követően, melyek révén az Ady-kultusz nemes ügyből hamar gyanús ürügy lett, a Léda-ház pedig úgy tűnik, már nem szalon vagy irodalmi emlékház, hanem akár mosoda… talán pénzmosoda is lehetne? Ez persze merész feltételezés, de ha belegondolunk az Ady hagyományápolás címen elkövetett váradi eseményekbe, eleve kiviláglik, hogy a Fő utca (ma Republicii) 59. szám alatt levő omladozó, méteres burjánnal benőtt Léda-ház tulajdonképpen 320 millió forintba került. Tegnapi terepszemlénken meg kellett állapítsuk, azért ennyi pénzért legalább egy kecskét beszerezhetett volna a híres ingatlan új tulajdonosa, a Mecénás Alapítvány, mert akkor a jámbor mekegő lelegelhetné a sok burjánt, az egykori múzsaház udvarát felverő gazokat, az alapítvány vezetői pedig mégis csak tettek volna valamit az ingatlanért, hogy a kecske is jóllakjon, a látszat is megmaradjon. De komolyra fordítva a szót, a sivár valóság az, hogy a Léda-ház gyalázatos állapotban van, hiába kapta meg tulajdonba a Mecénás Alapítvány. Egy romos, gyommal benőtt, szeméttel teledobált kísértettanya az a rész, ahol az RMDSZ több vezetője szerint irodalmi emlékszobát akartak többek között létrehozni Ady nagy szerelmének, híres múzsájának, Lédának az emlékére. A Léda-ház amúgy úgy került az RMDSZ-közeli Mecénás Alapítvány tulajdonába, hogy elcserélték a helyi önkormányzattal a 320 millió forintos magyarországi támogatásból felépített hírhedt (a váradi Dinamo strand mellett levő) Ady-központot (valóban egy báltermet és egy félig felhúzott, félbemaradt épületet) a Diósy Ödön egykori házára, melynek értékét 283 ezer euróra becsülték fel. A Mecénás Alapítvány ezért azt vállalta, hogy ezt a híres, a váradi magyar irodalom egyik jelképének számító helyet közösségi és művészeti tevékenységekre fogják használni. Tegnap, elnézve a rozsdás kerítést, a bezárt ajtókat, a kihalt, málló vakolatú épületet, az udvart felverő méteres burjánt és szétdobált szemetet, el nem tudjuk képzelni, mit is értettek a Mecénás Alapítvány vezetői „közösségi” vagy „művészeti” tevékenységnek. Mondjuk, közösséget érintő tevékenység történt, ugyanis mint ezt a helyi román sajtó pár napja megírta, a Léda-ház mellett lakók feljelentették az alapítványt a váradi önkormányzatnál, mivel egyáltalán nem gondozzák a kertet s az udvart, és a csúf utcarészlet s a gyomos udvar bizonyára nem tetszik a szomszédoknak. A helyi román sajtó arról is beszámolt, hogy az önkormányzat két ízben bírságolta meg a Mecénás Alapítványt (egyenként 1500 lejre) a közelmúltban, mivel azok többszöri felszólításra sem voltak hajlandóak rendbe tenni a Léda ház gyomos, romos utcára nyíló udvarát. A váradi helyi rendőrségtől tegnap megtudtuk, a Léda-ház mellett lakók több ízben tettek feljelentést az elmúlt hetekben a gyomos, szemetes udvar miatt, a rendőrök október végén ki is szálltak a helyszínre s megállapították, hogy a feljelentők panasza jogos. Először figyelmeztetést hagytak hátra, majd büntetést is kiróttak, azonban erre sem jelent meg senki az alapítvány részéről, hogy tisztázzák a helyzetet. Sőt, azóta sincs ott semmi mozgás, noha mióta a sajtó is megszellőztette ezt a bírságot, a Mecénás Alapítvány vezetői már nem takarózhatnak azzal, hogy mit sem tudtak erről.
Elvek és burjánzó gazok
Tegnap nem sikerült telefonon utolérnünk senkit a Mecénás Alapítvány vezetőségéből, így csak arra a nyilatkozatra hagyatkozhatunk, mely pár napja jelent meg a kolozsvári Krónika című napilapban, ahol Szabó Ödön, RMDSZ-es parlamenti képviselő, az alapítvány vezetője azt nyilatkozta többek között, hogy „a Léda-ház azért van még ilyen állapotban, mert a csere óta perben állnak az Ilie Bolojan vezette nagyváradi polgármesteri hivatallal.”
Ugyanitt Szabó hozzátette:„Nem tudok arról, hogy hivatalos értesítést kaptunk volna a helyi rendőrségtől, én is csak a sajtóban olvastam róla. Ha viszont igaz, akkor ezt tendenciózus lépésnek érzem, mivel megtalálhatók vagyunk, nem a sajtóból kellene megtudjam a hírt. Az önkormányzat minden módon nyomást akar gyakorolni ránk, hogy ad hoc lépjünk vissza az ellene indított perből”
A Krónikának adott tájékoztatása szerint ugyanis „a csere alkalmával a városvezetés – ahelyett, hogy szembe ment volna egy állami intézménnyel – át akarta hárítani az alapítványra azokat a szankciókat is, amelyeket korábban az állami számvevőszék az önkormányzatra rótt ki kötelezettsége elmulasztása miatt.”
„A pontos részleteket most hirtelen nem tudnám megmondani, jogászaink foglalkoznak az üggyel, de nem is a pénzről van szó, hanem az elvről. És mi nem vagyunk hajlandók nyomás hatására sem visszalépni igazunktól” – szögezte le Szabó Ödön.
Az eset kapcsán tehát sok még a ködös, meg nem válaszolt probléma, kérdés. Természetesen dicséretes, ha egy alapítvány vezetőinek elveik vannak, azonban felvetődik az a kérdés is a már meglevők mellett, vajon ezek a politikai viszályokból fakadó elvek érnek annyit, hogy Ady kedves városában a váradi magyarok szeme láttára menjen tönkre a híres múzsa-lak, főleg, hogy az már a magyar érdekképviselet tulajdonában van?
Tegnap a borús, szmogos őszi napon ácsorogtam kicsit Brüll Adél egykori házának udvarán. Az összetört kőlapok között a méteres gazban persze nem lehetett a pár négyzetméteres udvart se bejárni simán. A gyomok között eldobált szemét, pillepalackok, cigarettásdobozok. Senki házának tűnt ez a szebb napokat látott irodalomtörténeti hely. Gyalázatos szégyenfoltnak furcsa „érdekvédelmi elvek” mentén, ahol Lédának már tulipán sem jutott, csak dudva, burján… S azon kaptam magam, hogy önkéntelenül, mintegy szeánszon mondani kezdem magamban Ady Endre A magyar ugaron című versét, mely mintegy jóslatként ezt a szomorú helyzetet is előrevetítette: „Elvadult tájon gázolok: Ős, buja földön dudva, muhar./ Ezt a vad mezőt ismerem,/ Ez a magyar Ugar.// Lehajlok a szent humuszig: / E szűzi földön valami rág./ Hej, égig-nyúló giz-gazok, / Hát nincsen itt virág? //Vad indák gyűrűznek körül, / Míg a föld alvó lelkét lesem, / Régmúlt virágok illata / Bódít szerelmesen.// Csönd van. A dudva, a muhar, / A gaz lehúz, altat, befed / S egy kacagó szél suhan el / A nagy Ugar felett.”
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Szent László és a civil kurázsi
Mint pár nappal ezelőtt lapunk is beszámolt róla, nagyváradi civilek szervezkedni kezdtek annak érdekében, hogy a felújítás alatt álló Szent László (ma Unirii) téren mégis helyet kapjon városalapító királyunk, Szent László szobra is. A főtér felújítási tervének kidolgozásakor ugyanis sajnálatos módon mostohagyerekként kezelték a Szent László emlékének és kultuszának tisztelgő szobrot, s noha mind a görög katolikus mind az ortodox egyháznak sikerült elérje, hogy egy-egy püspökszobrot kapjanak a Szent László téren, ezt se a nagyváradi katolikusoknak se az érdekképviseleti szerepet felvállaló pártoknak nem sikerült elérjék. Az Ilie Bolojan polgármester vezette önkormányzat azzal érvelt, hogy a katolikus püspökség eredetileg nem igényelte azt, hogy Szent László-szobrot állítsanak a téren, az RMDSZ önkormányzati képviselőinek erre vonatkozó javaslatát pedig a román többség leszavazta. Ezt követően nagyváradi civilek fogtak össze annak érdekében, hogy a városalapító király szobra méltó helyet kapjon az újjáépítendő téren. Megkeresték Böcskei László váradi római katolikus megyés püspököt is a múlt héten, aki elmondta nekik, hogy a püspökség kérvényezte azt, hogy a Szent László téren kerüljön felállításra az a barokk stílusú kőszobor, mely ma a székesegyház sekrestye felőli részén található. A városalapító uralkodót ábrázoló ércszobrot a püspökség nem adja ki a palota kertből. Ami a püspökség beadványát illeti, értesüléseink szerint erre hivatalos választ az egyház nem kapott. Egy múlt heti sajtótájékoztatón Ilie Bolojan polgármester a Reggeli Újság kérdésére elmondta, megkapta a katolikus püspök beadványát, melyet továbbított a városrendezési osztály illetékeseinek. A szobor körüli vita azonban tovább burjánzott, ugyanis sok váradi polgár úgy vélte, a kis barokk kőszobor minőségét tekintve méltatlan arra, hogy a városalapítót, illetve a váradi magyarságot képviselje a fő téren. Tegnap délben a váradi magyar civilek egy sajtótájékoztatót tartottak a Szent László utca (sikátor) elején, ahol elmondták aláírásgyűjtésbe kezdtek, melyben kérvényezik a város vezetőségétől azt, hogy önkormányzati pénzből igenis állítsanak új szobrot Szent Lászlónak. A tegnapi sajtótájékoztatón a polgárok képviseletében Sztuflák Gyula Ede elmondta, hogy azért gyülekeztek a Szent László sikátor előtt, hogy jelezzék, egész Váradon egyetlen ilyen kis utca lett elnevezve a városalapítóról, tehát igenis jogos a váradi magyar polgárok igénye arra, hogy Szent László méltó helyre kerüljön a mai Váradon. A váradi magyar polgárok pont olyan adófizetők, mint a román polgárok, tehát jogos az igényük arra, hogy a közpénzekből jusson egy szoborra való annak a magyar uralkodónak, aki nélkül maga a város se létezne ma. Az aláírásgyűjtő íveket több helyen alá lehet írni, eddig két pont ismeretes, az Olimpiadei utca 40. szám, illetve a váradi Demokrácia Központ. A polgárok azonban felkeresik a templomokat is és várják azokat, akik önkéntesen segítenek az aláírásgyűjtésben. A sajtótájékoztatón megjelent az Erdélyi Magyar Néppárt két váradi politikusa is, de ők kihangsúlyozták, elsősorban civil váradiként voltak ott. Sztuflák is megerősítette, hogy egyetlen pártot sem hívtak meg külön, viszont minden segítséget, támogatást szívesen vesznek, hiszen a Szent László kultusz méltó ápolása pártálláson és felekezeteken túl össze kell fogja a váradi magyarokat.
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Ficzay Dénes emlékezete
„Kóbor poéta voltam és kósza álmokat kerestem”
2015. március 2-án az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében Ficzay Dénes halálának 30. évfordulójára emlékező tömeg láttán (az előcsarnokba is több sor széket kellett elhelyezni az érdeklődők számára) a legelső gondolatom az volt: Ficus (Ficzus?) mennyire örülne, hogy egykori iskolájában a város híres szülöttéről, Tóth Árpádról termet neveztek el. Hisz jószerével egész életében a város, a szülőváros – egyebek közt – híres szülötteit, vagy az itt megfordult neves embereket, a velük kapcsolatos történeteket kutatta, és közre is adott belőlük annyit, amennyi akkoriban lehetséges volt. Ha az égi szférákból visszatekintene, örömmel konstatálná: 2015-ben még vannak aradiak (ha nem is tősgyökeresek, azaz idecsöppentek), akik emlékeznek rá, torzóban maradt életművét értékelik, becsülik – ugyanakkor, némi értetlenséggel, megkérdezné: hol vannak a fiatalok – a kevés kivételtől eltekintve –, akik tovább viszik, utódaiknak átadják az aradi magyar történelmet?
Ficzay Dénesről, mint minden jelentős személyiségről, legendák keringenek. Sokezer ember (lényegében, mondhatnám, mindenki, aki számít) ismerte a vértanúk városában évtizedeken keresztül tanárkodó Ficust (beleértve, természetesen, a szemét mindenkin rajta tartó állami információs szolgálatot) jellegzetes, senki mással össze nem téveszthető, külső megjelenésére nem sokat adó, a lényeget a külsőségeknél mindig sokkal többre tartó alakját. A tegnapelőtti megemlékezésen két bájos fiatal lány (Kis Zsuzsanna és Kovács Henrietta) olvasott fel tucatnyi visszaemlékezést egykori tanítványoktól (Gulyás István, Orosz Németh Aranka, Szilágyi György, Kelly Enikő, Nagy Gizella és mások), amelyek – valamikori tanáruk alakjának felidézésen túl – mélységes szeretetet és tiszteletet sugároznak.
A tegnapelőtti megemlékezést Hadnagy Éva tanár, a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatója nyitotta meg, aki – köszöntve a népes hallgatóságot – elmondta: nem volt (koránál fogva sem) tanítványa Ficzay tanár úrnak, de, kisiratosi kisdiákként bátyjától sok történetet, anekdotát hallott róla, és egy személyes élményét is felidézte, amikor, középiskolásként, az akkori Slavici líceum tanulójaként az utcán nagy tisztelettel köszöntötte – és ez az epizód nagyon fontos számára. „Most azt szeretném megtudni Önöktől, milyen az az ember, mit kell tudnia annak a tanárnak, akit halálának 30. évfordulóján ennyien megtisztelnek?”.
A rendezvény ötletgazdája és fő szervezője, Irházi János az ünnepelt egyik írásának felidézésével kezdte – a halál gondolatával szembenéző ember töprengéseivel. De így folytatta: „Azt szeretném, hogy ma mosolyogva emlékeznénk, hogy jusson eszünkbe a vidám, jó kedélyű Ficzay Dénes, ezért is választottuk az Emlékalbum borítójára ezt a mosolygós képet. Arra kérem Önöket, hogy a kiállítást végignézve idézzük fel emlékét, de mosolyogva, abban a meggyőződésben, hogy ennek a tanár úr is örülne”.
A megemlékezés rendezője ezután ismertette az Aradon született és itt is meghalt Ficzay Dénes (1921. dec. 27.–1985. március 2.) életútját, iskolaéveit, megemlítve aradi tanárait, a római katolikus főgimnáziumot az impériumváltástól haláláig, 1943-ig vezető Fischer Aladárt és az aradi vértanúk földi maradványait felszínre hozó Kara Győzőt. Ficzay végzős diákként már munkatársa volt az Aradi Közlönynek, ahol számos irodalomtörténeti írása jelent meg. A bécsi döntés után Kolozsváron a magyar–olasz szakra iratkozott, közben megnősült, s már két gyermek apjaként diplomázott 1945-ben. Már egyetemista korában belső munkatársa volt az Erdélyi Helikonnak és szorgalmasan írt a Székelyföld c. lapnak is. 1945 késő őszéig a kolozsvári kereskedelmi iskolában tanított, majd visszajött Aradra, ahol a katolikus gimnáziumban, majd annak utódiskoláiban tanított megszakítás nélkül 37 esztendőn át. Hazaérkezését követően azonnal bekapcsolódott a helyi sajtó munkájába, közművelődési, irodalmi, helytörténeti írásokat publikált. A hatvanas évek elején gyümölcsöző levelezést folytatott több magyarországi hely- és irodalomtörténésszel, majd a hetvenes évek végén az állambiztonsági hatóság figyelmeztetésére a levelezést is meg kellett szakítania, s szinte haláláig számtalan zaklatásnak volt kitéve. Ennek ellenére számtalan cikke jelent meg a helyi Vörös Lobogóban, a kolozsvári Utunkban és a marosvásárhelyi Igaz Szóban. A helyi lapban város- és irodalmi, valamint helytörténeti sorozatokat írt Aradi séták, Elfelejtett aradi írók, Aradi kislexikon, Aradi ritkaságok címmel, jól dokumentált tényeket, érdekességeket írt szeretett városáról. Ahogy ezt Aradi krónika c. írásának elején hangsúlyozza: valójában egyetlen nagy szerelme volt, a város, és története házaival, utcáival, különös és különleges embereivel. Példaképe a híres irodalomtörténész, Kelemen Lajos volt, akinek városnéző sétáin kolozsvári diákként gyakran részt vett, és az ő szellemében vezette aradi diákoknak, érdeklődőknek izgalmas városnéző sétáit, amíg hagyták.
Halálát követően – mivel életében kötete nem jelent meg – felmerült a kérdés: volt-e egyáltalán hagyatéka? Amikor 1990 januárjában újraalakult a Kölcsey Egyesület, s felmerült a hagyományok újraélesztésének kérdése, felmerült a könyvkiadás is.
Rövidebbre fogva: (a 2011-ben a Marosvásárhelyen elhunyt), s a Ficzay-hagyaték kezelését áldozatos munkával vállaló Pávai Gyula gondozásában öt, Ficzay Dénes hagyatékából előkerült, illetve sajtóban megjelent írásokból összeállított kötet jelent meg a Fecskés könyvek sorozatban (Aradi krónika, Aradi séták, Válogatott írások, A vértanúk sírja, illetve a csak részben Ficzay-írásokat tartalmazó Ficzay Dénes-emlékkönyv). Ezeket most, a 30. évfordulón a közönség digitalizált formában is megkaphatta, s talán mondani is fölösleges: aki a digitalizálás nem könnyű, áldozatos munkáját vállalta, az a már több hasonló próbálkozást (például Márki Sándor ma már gyakorlatilag hozzáférhetetlen munkái) is sikeresen végrehajtott Nagy István pécskai fizikatanár, aki ezáltal lehetővé tette, hogy Ficzay Dénes (eddig feldolgozott) életműve bekerülhessen a Magyar Elektronikus Könyvtárba, ahonnan a világ bármelyik pontjáról elérhető lesz. Nagy István egyébként létrehozott egy Ficzay-emlékfalat is a Facebookon – az arra érkezett írásokból olvasott fel a két (már említett) lány jó néhányat.
A tegnapelőtti összejövetelen Bognár Levente aradi alpolgármester, egykori tanítvány és Vadász Ernő is emlékezett Ficzay Dénesre. Ez utóbbi – egyedülálló módon – egykoron, 1939–40-ben (jó pár évvel fiatalabb) iskolatársa, később, 1945–50 között diákja, utóbb pedig tanártársa volt Ficzaynak! Vadász Ernő többek között azt emelte ki, hogy mennyire szerette a Tanár Úr a diákokat és iskoláját.
Befejezésül a feltétlenül nagysikerűnek mondható rendezvény ötletgazdája megemlítette azokat, akik a Ficzay Dénes-emlékalbum megjelenését támogatták: Winkler Gyula EP-képviselő, Frunda György szenátor, az RMDSZ Arad megyei szervezete, valamint magánemberként dr. Albert István, Cziszter Kálmán, Durst Piroska, Fukszné Baranyi Ágnes, dr. Gönczi Attila, Halai János, Kelly Enikő, dr. Metzner Júlia, Nagy István, Orosz Kinga, Pénzes Gyula, Pop Éva, dr. Szabó Júlia, Szőke Mária.
A résztvevők a megemlékezés befejezéseként megtekintették a díszterem előterében rendezett, harminc pannót (fotót, egy-egy Ficzay-kéziratot, „mottót”) tartalmazó ötletes kiállítást, és egy pohár bor, zsíros kenyér mellett elevenítették fel a feledhetetlen tanárt, kollégát, irodalmárt, helytörténeti kutatót – az „aradológust”, akiről, mint ilyenről, furcsa módon nem is esett szó.
Jámbor Gyula

Nyugati Jelen (Arad)

Ránk szakad a múltunk
A Gondviselésnek köszönhető, hogy vasárnap délelőtt senki nem tartózkodott a romhalmazzá vált pénzügyi palota sarkánál a járdán, ugyanis ekkor néhány nagyobb stukkódarab zuhant a gyalogjáróra. A leomlott stukkók és a velük lezúduló faldarabok simán agyonüthettek volna bárkit, akire ráesnek. A gyalázatos állapotba került épületen a védőhálók rég szétszakadtak, szétmállottak, így nem védenek ugyan a leomló vakolat és faldarabokról, de legalább látványosan hirdetik, hogyan jut ebek harmincadjára egy egykor impozáns műemléképület a mai Nagyváradon. Olvasóink értesítettek bennünket az omlásról, s a helyszínen megszemlélhettük, hogy valóban életveszélyes állapotok uralkodnak a pénzügyi palota mellett.
Ahhoz, hogy világossá váljon, hogyan is vált a Fő utca egyik legszebb bérpalotája, mára egy omladozó, életveszélyes patkányfészekké, érdemes ismerni az épület történetét és az ehhez kapcsolódó restitúciós huzavonát. A nagyváradi Fő utca 35. szám alatt levő pénzügyi palota visszaigénylésének procedúrája ugyanis évek óta zajlik. Az irgalmas rendtől elkobzott ingatlanról első fokon ki is mondták már, hogy annak jogos tulajdonosa a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, azonban a Bihar Megyei Tanács, mely az államosítást követően az ingatlant megkapta, óvást nyújtott be az első fokú ítélet ellen. A fellebbezők azzal érveltek, hogy az irgalmasok által építtetett egykori ingatlanban soha nem folyt liturgikus értelemben vett egyházi tevékenység, tehát az egyház így nem is formálhat jogot az épületre. Ez az érvelés nem csupán jogszerűtlen, de azt is igazolja, hogy a megyei tanács vezetői, akik foggal-körömmel ragaszkodnak a kommunista érában elrabolt épülethez, vagy nem ismerik annak történetét, vagy egyszerűen nem vesznek tudomást a dokumentációval bizonyítható valóságról.
A Betegápoló Irgalmas (Mizerikordiánus) Rend egy laikus férfi szerzetesrend, a legjelentősebb betegápoló katolikus férfi rend. Tagjai orvosok, gyógyszerészek, ápolók voltak. A rend, más szerzetesi közösségekkel ellentétben, soha nem rendelkezett földbirtokkal, a működéséhez, betegápoláshoz szükséges jövedelmek mindig kamatozó tőkepénzekből, bérbe adott ingatlanokból folytak be. A XIX. század végén a nagyváradi rend már csak úgy tudta fenntartani a kórházat, rendelőket, patikát (melyekben zömmel szegény sorsú embereket gyógyítottak ingyen), ha újabb ingatlanokat építtet, hogy ezek bérleti díjából fedezzék az egészségügyi tevékenységhez szükséges kiadásokat és a kórház fejlesztését. Ezért 1899. márciusában a rend akkori váradi perjele, Wimmer Julián doktor elrendelte: építsenek egy bérpalotát a Fő utca 35. szám alatt, hogy a bérbeadásból befolyó jövedelmekből fedezzék az egészségügyi intézményeik műszaki fejlesztését. Még mielőtt elkezdődött volna a tervezés, már megköttetett a bérleti szerződés az Osztrák–Magyar Monarchia pénzügyminisztériumával. A megyei tanács fellebbezésében ezért hivatkozott arra, hogy a bérpalota nem templom vagy rendház volt.
A ma is meglevő dokumentumok igazolják, hogy az államosításig mindvégig és egyedül az irgalmasok rendje szerepelt az épület tulajdonosaként, és nekik a román királyi hatóságok is bért fizettek, miután Erdélyt Romániához csatolták. Márpedig ha akkor a román hatóságoknak szemernyi kételyük támadt volna az épület tulajdonlásával kapcsolatban, bizonyára nem fizettek volna bérleti díjat az irgalmas rendnek.
Az irgalmas rendiek ingatlanát a restitúciós törvény alapján 2012-ben kapta vissza a nagyváradi római katolikus püspökség, ám a megyei önkormányzat, Radu Ţîrle elnöklése idején megtámadta az illetékes kormánybizottság határozatát.
A nagyváradi bíróság első fokon az egyháznak adott igazat, majd tavaly a megyeszékhely ítélőtáblája utasította el az önkormányzat fellebbezését. Ennek következtében a tanács, immár Cornel Popa elnökletével közpénzből alkalmazott ügyvédeket, hogy azok kiharcolják a perújrafelvételt a legfelsőbb bíróságon, akciójuk pedig sikerrel járt. Pár hónapja Ilie Bolojan nagyváradi polgármester egy sajtótájékoztatón bejelentette, a nagyváradi önkormányzat megelégelte, hogy ez a romos, balesetveszélyes épület ott éktelenkedik a korzó elején, és ennek felújításáért lépéseket is tesz. Ezek a lépések jogilag azonban korántsem egyszerűek, ugyanis mindaddig, amíg nincs végzés arról, kié is az ingatlant, senkinek nincs joga ott felújításokba kezdeni, se a püspökségnek, se a megyei tanácsnak. Nem is tett senki semmit azóta sem, még az időközben szétszakadt, ronggyá mállott védőhálókat sem cserélték ki. Tegnap hiába érdeklődtünk körbe, nem tudtuk kideríteni ebben a lehetetlen pereskedési hercehurcában ki lenne a felelős, ha ne adjisten baleset történne a szemünk láttára omladozó épület miatt. Így egyet tudunk tenni, figyelmeztetjük olvasóinkat, lehetőleg kerüljék a romhalmazzá váló pénzügyi palotát, ugyanis bármikor tragédia történhet ott. Olyan tragédia, melyet bizonyára egyetlen pereskedő, bitorló sem fog magára vállalni.
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Nagy tervek, nagy pénzek a PKE háza táján
A magyar kormány1,3 millió eurót adott a Partiumi Keresztény Egyetemnek (PKE) egy új egyetemi székhely felépítésére, tudtuk meg tegnap azon a sajtótájékoztatón, melyet Tőkés László, a PKE Alapítók Tanácsának elnöke, Pálfi József, a szenátus elnöke és János Szabolcs rektor tartott. A volt királyhágómelléki református püspök, Tőkés László röviden összefoglalta a nagyváradi magyar nyelvű egyetem létrehozásának történetét, kihangsúlyozva azt, hogy meglátása szerint az egyetem alapítóinak hite és elszántsága az a tényező, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az egyetem ott tart már, ahol. Tőkés nem rejtette azt sem véka alá, hogy nem tetszik neki, hogy a román kormány egyáltalán nem támogatja a váradi magyar egyetemet. Az elhangzottakból egyértelművé vált, hogy létrejött az a furcsa helyzet, amikor a romániai magyarok adójából vajmi keveset fordítanak a romániai magyar oktatásra, azonban hála a Fidesz-KDNP kormánynak a magyarországi adófizetők pénzéből jut arra is, hogy a Tőkés alapította egyetemet is támogassák.
Tőkés rámutatott arra, mennyire hálásnak kell, legyenek a magyar kormánynak ezért a támogatásért is, melyből várhatóan december közepére felépül a Sulyok István utcában egy új egyetemi székhely. Ebben a tervbe vett székházba működik majd a rektori hivatal, itt kap helyet az egyetem könyvtára, egy egyetemi amfiteátrum, illetve nyolc tanterem. Szó esett azokról a tervekről is, melyeket a PKE vezetősége akar bevezetni a hatékonyabb oktatás elérésére. Felújításra került (szintén a magyar kormány pénzéből) a „kis-lórántffy” néven ismert iskolaépület is, itt egy galériát hoznak létre, a hol a reklámgrafika szakos hallgatót tarthatnak kiállításokat, de más tevékenységet is fognak ott tartani. A tervek szerint ezt a galériát április 12-én fogják hivatalosan megnyitni. A tegnapi sajtótájékoztatón megmutatták az újságíróknak azt a helyet, a hol az új egyetemi székház épül. Itt egyelőre csak a kiásott alap látszik, ám Tőkésék hisznek abban, hogy a határidőre elkészül a szép új székház. A 2015-16-os tanévben vélhetően sikerül beindítani a turisztikai mesterképzést is a PKE-n. Az egyetem vezetősége szemmel láthatóan nemcsak hálás a magyar kormány nagylelkűségéért, de az egyetem működését tekintve elégedett és optimista, s ez már csak amiatt is örvendetes lehet, mert az elmúlt hetekben Váradszerte elterjedt jó pár szóbeszéd arról, hogy több gond akad az egyetem háza táján.
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Buli volt az úrasztalánál?!
Pár hónappal ezelőtt nagyon sok helyen, nagyon sok emberben felmerült a kérdést, hol húzódik a határvonal a humor és az ízléstelenség, a vicc és az otromba, kegyeletsértő blaszfémia között. Bizonyára olvasóink közül is sokan emlékeznek arra a nemzetközi vitába torkolló esetre, amikoris egy francia szatirikus lap (alulírott most jólneveltségből mellőzi a szennylap jelzőt) olyan, vallásokat, vallási közösségeket sértő gúnyrajzokat publikált, melyek nagyon sok hívő ember agyában kiverték a biztosítékot. Igen, arra a tragikus és mai napig kérdőjeles esetre célzunk, mikoris a párizsi Charlie Hebdo szerkesztőségének egy részét állítólagos vallási fanatikusok a nyílt utcán halomra lőtték. Nem áll szándékunkban magát a véres történetet felidézni, csupán azért hoztuk szóba, mert ettől az esettől kezdve az európai vallási közösségek, az Istenben hívő emberek igencsak érzékenyen reagálnak minden olyan történésre, megnyilvánulásra, mely meglátásuk szerint vallásukat, templomaikat sérti. Így történt, hogy hétvégén olvasóink jelezték szerkesztőségünknek, hogy az egyik videomegosztó portálon egy olyan videoklip látható, melyben egy, paródiákra „szakosodott” erdélyi magyar banda éppen az alkoholizmus, a szeszivás gyönyöreit reklámozza jópofának tartott tálalásban, azonban a jeles filmecskébe sajnálatos módon bekerült egy olyan rész is, amitől nagyon sokan felháborodtak.
„Isten a mennyben, alkohol menj le!”
A klipben ugyanis van egy jelenet, amikor egy református templomban a palástos pap éppen úrvacsoraosztást végez, s a képen az látható, ahogy az úrvacsorai borba kortyol egy fiatal hölgy, a jelenethez énekelt szöveg azonban nem egy egyházi ének vagy valamelyik zsoltár, hanem ez: „Isten a mennyben, alkohol menj le!”. Ami pedig a valódi felháborodást kiváltotta, az az volt, hogy a szesz-paródia eme jelenete egy igazi református templomban, egy igazi lelkésszel, igazi úrasztalánál zajlott, történetesen a sarmasági református istenházában az ottani lelkész, Lucza István közreműködésével. A sarmasági református gyülekezet a nagyváradi székhelyű Királyhágómelléki Református Egyházkerülethez tartozik, így olvasóink úgy vélték, egy váradi szerkesztőség segítségét kérik, a sokak szerint blaszfémiának számító, a templomot meggyalázó, a református emberek egyik legszentebb vallási szertartását, az úrvacsoraosztást kigúnyoló eset miatt. S mint mondták, ez bárhol, bármelyik magyar református gyülekezetben kiverné a biztosítékot.
Lucza István tiszteletes elmondta, fogalma sem volt, mibe keverik bele.
Megnéztük a szóban forgó alkoholos-jópofaságnak szánt videoklipet, és meg kellett állapítanunk, talán még részegen sem találnánk elfogadható magyarázatot arra, hogyan adhatta arcát, palástját, templomát egy ilyesmihez egy pap? Felhívtuk tehát magát a legérintettebbet, Lucza tiszteletes urat, aki kérdésünkre elmondta, egy sajnálatos, és lássuk be, szégyenletes átverésnek lett az áldozata. Mint elmondta, az Insect nevű, paródiákat előadó bandát a település magyar, RMDSZ-es polgármestere, Dombi Attila vitte el hozzá, azzal, hogy egy, Sarmaság jellegzetességeit, szépségeit, az önkormányzat megvalósított eredményeit bemutató propaganda filmecske készül, s ehhez volna szükség arra, hogy a nemrég felújított istenháza is szerepeljen benne. Maguk a filmkészítők hoztak statisztákat is, így a hölgyet is, aki a klipben szerepel az úrvacsora magához vételének imitálásában. A tiszteletes elmondta, rettenetesen bánja és szégyelli, hogy felült ennek a kamu „filmestársaságnak”, ugyanis mint mondta, fogalma sem volt arról, hogy egy, az alkoholizmus szépségeit reklámozó bulis nótához adja arcát és templomát, nem pedig egy, a települését bemutató propagandához.
Dicsőítő propagandafilm helyett kis „magyar manele”?
Ezt követően megkerestük a szóba került RMDSZ-es polgármestert is. Dombi Attila először ötölt-hatolt, aztán beismerte, tévedett, sőt talán hibázott is, mikor segítette a paródiagyártó jópofákat abban, hogy a templomban is forgassanak. Mint mondta, ő is azt hitte, egy, a helyi RMDSZ munkáját dicsérő filmecske készül. Nem tisztünk kétségbe vonni a polgármester úr jóhiszeműségét, csak éppen azt nem értjük, ha ez így volt, akkor miért nem járt utána, hogyan is sikerült a dicsőítő filmecske, hiszen lássuk be, nincs az a polgármester a világon, aki ne lenne kíváncsi egy hasonló propagandaanyagra. Más kérdés, hogy mint kiderült, maga a polgármester is felbukkan a kérdéses, az alkoholos mámort éltető videoklipben, sőt találtunk olyan felvételt is, ahol éppen koccint az egyik zenekari taggal. Nem vonjuk kétségbe, hogy biztos azokra a nagyszerű megvalósításokra emelik poharuk, amelyeket a helyi RMDSZ meg tudott valósítani Sarmaságon, azonban a tény, hogy egy templomból csúfot űztek, nem mentesíti ilyenkor az elkövetőket.
Következő lépésünkben megkerestük hát magukat az „elkövetőket”, történetesen az Insect egyik alapemberét, Csutak Leventét, aki nagyon hamar beismerte, hogy tévedtek, túllőttek a célon és már rettenetesen sajnálják, hogy „művészetük oltárán” nem kímélték a valódi oltárt, azaz az úrasztalát és az istenházát sem. A botrányt okozó videoklipet még aznap levették az internetről, mint mondták, egy megvágott verzió lesz helyette, ahol kihagyják a szesz magasztalásából a templomot és a papot is. Beszélgetésünket követően a zenekar egy bocsánatkérő nyilatkozatot juttatott el hozzánk, melyből (terjedelmi okok miatt) egy részletet ezúton le is közlünk, a helyesírási hibákat kijavítva, azonban a tartalmi mondandóhoz nem nyúlva:
„Üzenet az INSECT paródia csapat részéről minden sértett félnek:
Alig pár nap alatt 38 ezer megtekintésre és több 100 megosztásra tett szert a legújabb (Buli van a faluban) című videoklipünk, ami nagy öröm volt számunkra. Viszont, ami meghökkentő, hogy mindezek ellenére hatalmas botrányt keltett a vallás és a politikai oldaláról nézve. Nagyon sajnáljuk, hogy így alakult, sőt ha vissza lehetne pergetni, úgy mindent egész másként csinálnánk, úgy a polgármester, mint a tiszteletes úr oldaláról nézve, akiket csupán a jóindulat vezényelt. Meg se mertük volna álmodni, még csak nem is mertünk arra gondolni, hogy bárkit is megsértsünk, vagy kifikázzunk a klipünkkel (akár a vallást is beletekintve), mert mi is hívő emberek vagyunk, csupán egy jópofa klipet szerettünk volna létre hozni, ami nem előre megfontolt vagy forgatókönyv alapján készült, hanem csupán spontán jött minden ötlet. Kaptunk egy lehetőséget, egy napot a forgatásra, így nem sok időnk volt minden apró részletet átgondolni. Mint minden ember, mi is tévedünk-tévedtünk, és most itt jön a kérdés (de ekkorát?) – igen, sajnos, amint a közmondás is tartja, tévedni emberi dolog. Amúgy nem loptunk, nem csaltunk, nem hazudtunk és nem is vertünk át senkit, csupán egy botlás volt. Nem gondoltuk, hogy akár egy polgármesternek vagy egy tiszteletesnek nem lehet magánélete, de bebizonyosodott, ehhez mi kicsik vagyunk, viszont ami biztos, hogy ők abszolút nem tehetnek róla. (…) Sarmaság a második otthonunk, ezért forgattunk ott. A dal a buliról, a jó hangulatról szól, picit humorosan, de szó sincs arról, hogy Sarmaságot az ivászat jellemezné, vagy, mert egy-két jelenetnél szerepel a polgármester is, az máris kampányjellegű lenne (…). Nagyon sajnáljuk a történteket, hiszen a csapat két tagjának is kisgyereke van, akit fel szeretnénk nevelni tisztességben, becsületben és hitben. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy bármit is csak úgy kockáztatnánk, hogy bajba sodorjuk saját magunkat. Akik ismernek, azok tudják, hogy nem szándékosan volt ez az egész és tudják, hogy valójában kik vagyunk. Éppen ezért kérünk elnézést minden hívőtől és sértett féltől, felháborodásuk jogos, de reméljük, mindez megbocsájtható és máskor jobban odafigyelünk dolgokra. A videoklip már le van véve az internetes hálózatról, így már nem látható, talán hamarosan egy teljes más változata csak ennek a dalnak, ami természetesen több odafigyeléssel készül. (…)
Utóirat: A botránykeltő, vallást sértő rész, ami három másodpercnyi jelenet, és ami az úrvacsora vétele volt és a szöveg (Isten a mennyben, Alkohol menj le rész) valóban nem illett össze a sarmasági református lelkész jelenlétével.
Köszönjük a megértést: az Insect csapata”
***
Zárószó helyett e történet végére talán annyit kellene megjegyezni, hogy minden illetékesnek, elsősorban az egyházi méltóságoknak nem ártana mégis jobban odafigyelniük arra, hogy a templom valóban Isten háza maradjon, és a lelkiek építését jelképezze, szolgálja, s ne váljon se politikai, se más, a fenti esethez hasonló dolog eszközévé, helyévé, hiszen ne feledjük, Jézus is csak egyszer vett korbácsot a kezébe a Szentírás szerint, éspedig akkor, amikor a latrokat és kufárokat, vagyis a nem odaillő alakokat kiverte az ő Atyjának házából!
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Az igazságot és Istent kereste
Keresztény hívők sokasága, paptestvérei és családtagjai vettek végső búcsút tegnap délben Németh László atyától, aki a váradi magyar élet egyik ismert és népszerű papi alakja volt.
Németh László augusztus 4-én, 72 éves korában adta vissza lelkét a Teremtőnek, a temetési szertartást a váradi Szent László templomban tartották, a gyászmisét Böcskei László római katolikus megyéspüspök celebrálta.
Németh László 1944. november 19-én született Aradon. Dr. Jakab Antal püspök szentelte pappá 1983. június 19-én Gyulafehérváron. Segédlelkész volt Margittán, majd plébános Érkeserűben, Tasnádszántón, Hegyköztótteleken és Köröstarjánban. 2008-ban történt nyugdíjazását követően a Nagyváradi Posticumba vonult vissza, a Szent Erzsébet kápolnában és a Szent Márton Öregotthonban teljesítve lelkipásztori szolgálatot. Az utóbbi hónapokban, betegségére való tekintettel a Nagyváradi Szent Márton Öregotthonban ápolták.
Harmincnégy esztendőn át szolgált papként, közvetlen, karizmatikus személyisége miatt nem csupán a katolikusok , de más felekezetek papjai és hívei is szívesen keresték társaságát.
A gyászmisét celebráló főpásztor búcsúztatójában szólt az elhunyt lelkész közismert igazságkereséséről, rámutatva arra, hogy ez az igazságkeresés tulajdonképpen Isten állandó keresése, a hit folyamatos megélése volt Németh László atya életében. Papként élt és papként halt meg, végrendeletében meghagyta, milyen temetést szeretne saját magának, s kívánságait a püspök és a papi közösség megpróbálta mAradéktalanul betartani. Németh atya a végrendeletében nem mulasztotta el azt sem, hogy (mintegy az utolsó szó jogán) bocsánatot kérjen mindazoktól, akiket élete során, akarva vagy akaratlanul megbántott. Végakaratának megfelelően temetési szertartásán szót kapott a fokulista közösség képviselője is, a messiási zsidók váradi vezetője, és a felravatalozott koporsó mellett a Szent Pál Közösség is elénekelt néhány egyházi dalt, melyeket az elhunyt atya életében is szeretett hallgatni. A szertartás végén a zsúfolásig megtelt templomban hívek százai imádkoztak közösen az eltávozott atya lelki üdvéért, könnyes szemmel emlékezve annak papi, emberi ténykedéseire.
Németh László atyát a Nagyváradi Rulikovszki temetőben, a Kapucinusok Sírkertjében helyezték végső nyugalomra tegnap délután.
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Emlékképek a 25 éves Erdélyi Naplóról
Negyedszázaddal ezelőtt, 1991 szeptemberében jelent meg először az Erdélyi Napló hetilap. A romániai magyar lappiac legnagyobb, ötvenezres példányszámú hetilapja a kommunista visszarendeződés elleni harc zászlóshajója lett. A kezdetekre emlékezünk.
Már virradt, mire kiálltuk a többórás sort a borsi határátkelőnél, és elindultunk Nagyréde felé. Négyen ültünk az 1300-as Daciában: Nagy Laci, Tompa Zé, Benke és én. Nem nagyon beszéltünk egymással. Kora hajnalban indultunk Nagyváradról, el-elbóbiskoltunk a reggeli napsütésben, csak akkor kaptuk fel a fejünket, amikor az autórádióban elkezdődött a Reggeli Krónika, benne a hírek Moszkvából. 1991. augusztus 23-at írtunk, három nap telt el a moszkvai puccs óta. Feszülten figyeltük a fejleményeket, aggódtunk, nálunk is bekövetkezhet a kommunista visszarendeződés. Félelmünk nem volt alaptalan, hiszen Marosvásárhely fekete márciusa, a Szekuritáté újbóli megalakulása, mondhatni rehabilitálása után, lépten-nyomon erre utaló jelekbe botlottunk. Úgy éreztük, a romániai magyar sajtó legnagyobb és legprogresszívebb lapkiadójává fejlődött Bihari Napló „felrobbantását” is az új szeku szervezte, ezért szűntek meg lapjaink, ezért kerültünk utcára mi is. Ezért indított, mondvacsinált vádak alapján eljárást ellenem a régi Milíciától semmiben sem különböző rendőrség… És ezért lettünk állástalan újságírók, akik ezzel az utazással változtatni akartak sorsukon…
Azért is izgulhattunk a fejlemények miatt, mert nem tudtuk kiszámítani, miként befolyásolja a puccs az éppen széteső szovjet-piacról profitáló, nagyrédei Sámson Holding kft. helyzetét és tulajdonosának adakozókedvét.
Hogy mi közünk volt nekünk ehhez? Hát nem kevesebb, mint az, hogy az Erdélyi Napló elindításához szükséges pénzért mentünk Nagyrédére. Ugyanis Zalatnay István, az Antall-kormány határon túli magyarokért felelős államtitkára (jelenleg a Budapesti Erdélyi Gyülekezet lelkésze) azért irányított bennünket a jótékony célokat támogató Sámsonhoz, mert fontosnak tartotta kezdeményezésünket, és mert segíteni próbált, hogy mielőbb talpra álljunk a bennünket ért méltánytalan helyzetből.
Nagyrédén síri hangulat fogadott, nem csoda, hiszen a zavaros viszonyok miatt hatalmas összegek ragadhattak a szovjet partnereknél. De mivel nem küldtek el bennünket, reménykedtünk, hogy mégiscsak megkapjuk a megígért támogatást. Egész nap tűkön ültünk, estefelé adták át. A két és fél millió forint szinte kitöltötte az akkor divatos, fémkeretes, fekete műbőr „diplomata táska” belsejét. Mint a maffiafilmekben, kattantak a táska fémcsatjai, és elindultunk hazafelé. Már csak azon aggódtunk, miként jutunk át a határon vele. Másnap megkönnyebbülve tettük be az összeget a kiadó pénztárába, reklámbevétel előlegeként könyveltük el. Bár senki sem kérte, a lap megjelenése után értékét le is hirdettük becsülettel.
Indulás a malteros ládákról
A Kanonok Sor stadion felőli végén lévő épületrészben a szanaszét heverő malteros ládákra tett deszkákon ültünk, az Erdélyi Napló alakuló összejövetelén. Nem emlékszem pontosan, ki volt ott, csak arra, hogy már ősziesen bágyadt volt az augusztusvégi napsütés, és olyan csipikés volt a hangulat: „szomorúak voltunk és boldogok”. Szomorúak, mert még mindig nem hevertük ki a bennünket ért méltánytalanságokat, és boldogok, mert éreztük, hogy ismét lehetőséghez jutottunk. A szerkesztőség alapító tagjainak névsorát az első szám impresszumából idézem: Tompa Z. Mihály (főszerkesztő-helyettes), Dénes László (olvasószerkesztő), Némethy László (szerkesztőségi titkár), Bagi László, Bartos Csilla, Benke Péter, Bércesi Tünde, Csapó József, Kállai László, Legmann Ronald, Simon Judit, Szőke Mária, Tófalvi Zoltán, Vajnovszki Kázmér szerkesztők.
Olyan volt ez a gyűlés, mint egy demonstráció: itt vagyunk, élünk, lapot fogunk csinálni és nem akárhol, hanem a Kanonok Soron. Még a Bihari Napló Kiadó vezérigazgatójaként indítottam el a 25. szám alatti épületrész átvételét és felújítását. Hosszú egyeztetés után, a katolikus püspökség gazdasági ügyeinek adminisztrátora, Matos atya, azzal a feltétellel adta bérbe, ha a jelenlegi bérlőket „kitesszük” és felújítjuk az állagát. Lehet, azt hitte, nem tudjuk teljesíteni a feltételeket, így mégsem lesz „sajtófészek” az a hely, amely éppen az újságíró Ady Endre Egy kis séta című cikke miatt vált hírhedtté a magyar kultúra történetében. Egyik feltételt sem volt könnyű teljesíteni, hiszen a megyei rendőrség útlevélosztályát, a Kőrös Vidéki Múzeum restauráló műhelyét kellett „kitennem”. A sajtónyilvánossággal zsaroltam meg az intézményvezetőket, hol szépen, hol csúnyán, egyszer majdnem tettlegességig fajult viták után elértem, hogy végül kiköltöztek. A felújítás augusztus végére még nem fejeződött be, így az első lapszámokat a Bémer téri lakásom nappalijában készítettük. Néhány hét múlva költöztünk be a szerkesztőségi szobákba, nekem a romos fészerekkel tarkított belső udvarra néző iroda jutott, az első emeleten. Négy évig ez volt az otthonom.
A siker titka
Nem is olyan rég már marketing-kommunikációs tanácsadóként unottan ültem az irodámban, éppen a megújuló energiatermelési projekteken dolgoztam, de igazából csak arra tudtam gondolni, mit válaszolok, ha nemsokára megjön a volt kolléga és kérdéseket tesz fel a pályámról. Biztosan megkérdezi, mi volt az Erdélyi Napló népszerűségének, piaci sikereinek a titka, hogyan tudott éveken át ötvenezres példányszámban megjelenni, gazdaságilag független, politikai befolyás nélkül fennmAradni?
Nézek ki az ablakon az ipari tájra, próbálok visszaemlékezni. Lassan ráhangolódom huszonöt évvel ezelőtti énemre, nehezen élesednek azok az értékek, amelyekben akkor hittem. Feljegyeztem őket, nehogy ismét a feledés homályába vesszenek.
Az Erdélyi Napló sikerét mindenekelőtt az alapító csapat konok elhatározása alapozta meg, ez a társaság úgy érezte, hogy a visszarendeződő viszonyok között, az egykori kollégák árulása ellenére sem hagyja magát félreállítani, elhallgattatni. Az első szám Újra itt van című, beköszöntő szerkesztőségi vezércikkében azt írtam, ez a kis csapat, a háttérből irányított egymásra uszítás, a mesterségesen szított gyanakvás légkörén felülemelkedve is hisz egymásban, a gazdaságilag független, szabad sajtó ügyében és a visszarendeződés viszonyai között vállalja a hatalmi represszió kockázatát és létbizonytalanságot. Igen, komolyan vettük a sajtószabadságot. Ma már megmosolyognivalóan patetikusnak hangzik, de akkor ez volt az életérzésünk. Úgy érzem, ez az attitűd mindvégig megmAradt a csapatban, ez érezhetően meghatározta a lap koncepcióját, a szerkesztőség értékrendjét. Tehát a titok első nyitja, az érdektelen lapcsinálás őszinte, tisztességes szándékában keresendő.
A tisztességes szándék azonban nem lett volna elég, ha nem sikerül egy olyan lapkoncepciót kialakítani, amely magas szakmai színvonalon kielégíti a korszak romániai magyar társadalmának érdeklődését. A lap szerkezete, tematikai és földrajzi egyensúlya, műfaji felépítése, nyelvezete, őszinte, a dolgokat nevén-nevező kommunikációja hitelessé tette tartalmát az olvasó szemében. Meghatározó szerepet töltött be ezeknek a szakmai értékeknek a megvalósításában Dénes László, Mihálka Zoltán lapszerkesztő és Adonyi Nagy Mária olvasószerkesztő műveltsége, szakmai tudása. Bércesi Tünde, később Kinde Annamária, Indig Ottó, T. Szabó Edit, Barabás Zoltán szakmai alázattal végzett szerkesztői munkája. A fáradtságot nem ismerő utazó riporterek, Tófalvi Zoltán, Simon Judit, Szőke Mária, Marián Antal, Sorbán Attila sokszor szenzációs interjúi, riportjai. És a hosszabb-rövidebb időre csatlakozó jó nevű munkatársak: Ágoston Hugó, Ferenczes István, molnár Gusztáv, Zudor János, Ferencz Zsuzsanna, Ágopcsa Marianna, Szekernyés János, Boros Ernő, Klacsmányi Sándor, Krilek Sándor, Mirk László, Tarr Károly, Ujj János, Váradi Mária, Magyari Tivadar és még sorolhatnám a neveket.
A lap 1992 januárjától, pályázaton nyert McIntosh rendszeren, a romániai magyar sajtóban elsőként, Romániában másodikként vezette be a számítógépes szövegszerkesztést, tördelést és nyomdai előkészítést. Telegdi Gyula rendszergazda ezzel beírta nevét az egyelőre senki által nem vezetett, romániai magyar sajtó történetébe.
Sikerült tehát a lap mellé állítani a romániai magyar sajtó színe-javát, de ez is kevés lett volna, ha nem sikerül a már ismertetett módon szerzett kezdőtőkére alapozva, kialakítani egy olyan gazdasági hátteret, reklám és terjesztési tevékenységet, amely életben tartotta a vállalkozást. A romániai magyar sajtóban egyedülálló módon, az Erdélyi Napló hosszú távú és nagy értékű szerződéseket kötött Budapesti reklámügynökségekkel, így a hirdetési felület értékesítéséből származó bevétel nyereséges működést biztosított. A kiadó saját lapterjesztő hálózata – Nagy László koncepciója alapján – minden magyarlakta településre eljuttatta a lapot, anélkül nem érhette volna el a rekordpéldányszámokat.
A kiadó helyzete egy-két év alatt megszilárdult, így a réteglapok kiadását is fel tudta vállalni. Mindenekelőtt a Kelet-Nyugat kiadását Horváth Andor szerkesztésében, a Molnár Anikó alapította Szemfüles című gyermeklapot, új kiadványként beindította a Média című sajtószemle hetilapot és a Cápa szabadidő magazint, de megpróbálkozott a gazdaságilag bajba jutott Fiatal Fórum és a Családi Tükör megmentésével is.
A lelátóról nézve
Budapest, Bem rakpart, Szőcs Géza főhadiszállása. Gyakran megfordultam ott, hiszen egy ideig az Erdélyi Napló Budapesti képviselete is ott működött. De 1995 tavaszán, egy havas, csatakos kora tavaszi napon nem reklámügyekben nyomtam le a kilincset, hanem azért, hogy felajánljam Gézának, vegye át a kiadó többségi tulajdonát és vállalja magára a kiadó működtetésének felelősségét.
1995 elején kiderült ugyanis, nem lehet minden lapot megmenteni, sőt az Erdélyi Napló túlélésének esélyei is egyre többször szóba kerültek. Az egyre nézettebb Duna Televízió lassan, de biztosan elvonta az olvasókat, felére csökkentve a lap ötvenezres példányszámát. A bajt csak tetőzte, hogy a kiadó gazdasági hátterét biztosító reklámbevételek is egyre apadtak, mint utóbb kiderült, azért is, mert jórészük magánzsebekben kötött ki. Új alapokra kellett helyezni tehát a működést. Olyan megoldást kerestem, amely biztosítja a kiadó értékrendjének megtartását és politikamentes gazdasági függetlenségét. Szőcs Gézára gondoltam, amikor úgy véltem, olyan piacismerettel és kapcsolatrendszerrel rendelkező személyt kell bevonni, aki képes lesz új reklámszerződésekkel, egyéb források feltárásával biztosítani a lap függetlenségét.
Géza kötélnek állt, és ezzel elkezdődött az Erdélyi Napló új korszaka.
Nemsokára elváltak útjaink. Az én utam az Ady Endre Sajtókollégium, majd az Erdélyi Magyar Ki Kicsoda felé vette az irányt, később a Krónika, az Erdélyi Riport, az Új Magyar Szó szerkesztőségében próbáltam érvényesíteni azt az etikai és szakmai modellt, amivel az Erdélyi Naplótól eljöttem. Most pedig a lelátóról figyelem, mi történik a pályán.
Többek között azt látom, az Erdélyi Napló nem sokat változott, immár 25 éve, hétről hétre megjelenve éli viszontagságos életét, örömmel fedezem fel néha, hogy az első évek értékeit is tovább viszi.
Köszönet mindazoknak, akik segítették, hogy megérje, megünnepelhesse negyedszázados születésnapját!
Laptörténet Az 1991. szeptember 5-én indult Erdélyi Napló hetilap a rendszerváltás után alakult első országos terjesztésű magyar újság volt, amely 1990-ben rövid ideig napilapként is megjelent, az erdélyi terjesztés megoldatlansága miatt azonban kiadását felfüggesztették. A lap kiadóvállalatát, az Analóg Kft-t 1995 őszén váltotta a kolozsvári székhelyű Erdélyi Híradó. Stanik Istvánt követően a lap új főszerkesztője Szőcs Géza, helyettese pedig Sorbán Attila lett. Ezt követően a hetilap újabb főszerkesztőjévé az Erdélyi Napló korábbi munkatársát, Barabás Zoltánt nevezték ki. A kolozsvári székhelyű kiadóvállalatot 1997 januárjától a Nagyváradi Erdélyi Sajtóház Kft. váltotta, és a lap vezetőségében is személycserék történtek. A főszerkesztői teendőkkel Gazda Árpádot, a lap korábbi temesvári munkatársát bízták meg. 1997 végén tőle vette át a stafétabotot Dénes László, aki előzőleg a lap főszerkesztő-helyetteseként dolgozott. A lap életében 2004 decemberében állt be újabb változás, amikor a szerkesztőség Kolozsvárra költözött: a lap menedzseri és főszerkesztői teendőit Makkay József vette át, a lapot a Kalauz Kft. adta ki. 2009 augusztusa és 2010 szeptembere között az Erdélyi Napló megjelenése szünetelt.
2010 augusztusától a lap új tulajdonosa a Magyar Nemzet Lapkiadó Kft., 2012-től pedig az Erdélyi Napló tagja lett az Udvarhelyi Híradó Kft. által kiadott lapcsoportnak. A lap főszerkesztői teendőit 2012 áprilisától Csinta Samu vette át, távozása után pedig 2015 októberétől Makkay József lett a lap felelős szerkesztője.
Stanik István
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Lelket épít, aki templomot épít!
A mai zűrzavaros világban, amikor az ember lépten-nyomon viszálykodásokról, nem egy esetben egyre elmérgesedő keresztényüldözésekről hall Európa nyugati részeiről, csak dicsérni lehet az olyan kezdeményezéseket, amikor lelkészek, gyülekezetek közös erőből, összefogva templomokat építenek, újítanak fel Krisztus urunk követőinek. Egy ilyen ünnepi eseményre került sor tegnap Nagyvárad-Csillagvároson, ahol hosszú idő kemény munkájának gyümölcseként ünnepélyesen megáldották a kívül-belül felújított református templomot.
Az ünnepi istentiszteleten igét hirdetett Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke. Mesterien felépített beszédében a református főpásztor világosan levezette azt, hogy manapság a templomok építői nemcsak kövekből, téglából rakott fizikai falakat raknak, hanem emberi jóságból, istenkeréséből, imádságból összerótt lelki falakat is, és ez a látható és láthatatlan fal együttese adja azt az erőt, amely megtarthatja a mai, 21. századi zavaros valóságban a keresztény közösségeket. Krisztus egyháza ugyanis ma egyértelműen az a keresztény közösség, ahol felekezettől függetlenül egy igaz Istent, a szeretet Urát szolgálhatják a keresztények, s így, ilyen közösségekbe tömörülve erősíthetjük egymást, úrrá lehetünk vívódásainkon, emberi félelmeinken, gyarlóságunkon.
Aki ma templomot épít, lelket épít, Isten házának ugyanis meg kell legyen a közösségteremtő, megtartó ereje, ezért nagyon fontos az, hogy a templomokban csakis Istent, Krisztus szolgáljuk, csak a jézusi rend legyen az útmutató irány. Pál apostolt idézve a püspök rámutatott a megigazulás lehetőségeire, melyek nem mindig egyszerűek, de melyeket pont a közösség templomaiban meg kell próbálni, és mindent elkövetni, hogy megtaláljuk. Azokat, akik építkeznek, templomot, lelket, látható és láthatatlan védőfalakat építenek keresztény közösségünk megtartására, védelmére, azokat megsegíti Isten, hangzott el a prédikációban, ahogy megsegítette a Nagyvárad csillagvárosi gyülekezetet is, szövetségeseket, barátokat küldve, hogy a régi, romos templomocskából egy szép, a közösség rendelkezésére álló keresztyén egyházi központ váljon. Az igehirdetés végén Csűry püspök megáldotta a felújított templomit és Isten áldását kérte az egész gyülekezetre, kiemelten azokra is, akik fáradságos, áldozatos munkával szorgalmasan dolgoztak a templom rendbetételén.
Ezt követően a gyülekezet parókus lelkésze, Vinczéné Pálfi Judit mondott köszöntő- és köszönőbeszédet, üdvözölte a megjelenteket, a híveket, s nem utolsósorban más református gyülekezetek jelenlevő lelkészeit, más felekezetek képviselőit, külön kiemelve azt, hogy a szomszédos római-katolikus templom plébánosa, a Posticum vezetője, Rencsik Imre is mennyit segített a református gyülekezetnek, míg a templomi munkálatok tartottak.
Rövid ismertető következett a felújítási munkálatokról, mint kiderült, ez a templom valóban hatalmas összefogással jött létre, Európa különböző országainak keresztény alapítványai, a magyar kormány, a váradi önkéntesek, valamennyien hozzájárultak, hogy a csillagvárosi református templom újjászülessen.
A templomavatót a csillagvárosi gyülekezet kórusának előadása tette ünnepélyesebbé.
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Bérpalotából bitorolt palota
Továbbra sem kapta meg a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség annak az ítéletnek a hivatalos törvényszéki indoklását, amelyben 2016. december 16-án a román Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a Nagyváradon csak pénzügyi palotaként ismert ingatlan nem a katolikus egyház, hanem a Bihar megyei tanács tulajdonát képezi, tudtuk meg tegnap Böcskei László római katolikus megyéspüspöktől.
A december közepén meghozott ítélet óriási felháborodást váltott ki nemcsak a nagyváradi magyarság köreiben, de egész Erdélyben, sőt nemzetközi visszhangja is volt a restitúciós törvényeket furcsa mód megkerülő, semmibe vevő ítéletnek.
A Nagyvárad belvárosában álló, eredetileg irgalmasrendi, egyházi ingatlant 2012-ben kapta vissza a püspökség, ám a megyei önkormányzat megtámadta az illetékes bizottság határozatát, arra hivatkozván, hogy az épület valójában a magyar állam tulajdona volt, amelyet a trianoni döntés nyomán a román állam vett át. A visszaszolgáltatás érvénytelenítését a Bihar Megyei Önkormányzat kérte, a per során azonban a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal is csatlakozott a perhez. A Piteşti-i táblabíróság tavaly áprilisban kimondott első fokú ítéletével elutasította a keresetet, és elismerte az egyház tulajdonjogát az épület fölött. Ezt az ítéletet változtatta meg tavaly decemberben a román Legfelsőbb Bíróság, figyelmen kívül hagyva az addigi tárgyalásokon felsorakoztatott összes bizonyítékot.
A pénzügyim palota történetéről az alábbiakat kell tudni, hogy átlássuk a jogi hercehurca visszáságait. A Betegápoló Irgalmas (mizerikordiánus) Rend egy laikus férfi szerzetesrend, a legjelentősebb betegápoló katolikus férfirendként működött. Tagjai orvosok, gyógyszerészek, ápolók voltak. A rend más szerzetesi közösségekkel ellentétben soha nem rendelkezett földbirtokkal, a működéséhez, betegápoláshoz szükséges jövedelmek mindig kamatozó tőkepénzekből, bérbe adott ingatlanokból folytak be. A XIX. század végén a nagyváradi rend már csak úgy tudta fenntartani a kórházat, rendelőket, patikát (melyekben zömmel szegény sorsú embereket gyógyítottak ingyen), ha újabb ingatlanokat építtetett, hogy ezek bérleti díjából fedezze az egészségügyi tevékenységhez szükséges kiadásokat és a kórház fejlesztését. Ezért 1899. márciusában a rend akkori váradi perjele, Wimmer Julián doktor elrendelte: építsenek egy bérpalotát a Fő utca 35. szám alatt, hogy ennek a bérbeadásából befolyó jövedelmekből fedezzék az egészségügyi intézményeik költségét.
A Bihar Megyei Tanács fellebbezésében ezért hivatkozott arra, hogy a bérpalota nem templom vagy rendház volt, így nem számít egyházi vagyonnak. A ma is meglevő iratok azonban egyértelműen igazolják, hogy az államosításig mindvégig és egyedül az irgalmasok rendje szerepelt az épület tulajdonosaként, és nekik a román királyi hatóságok is bért fizettek, miután Erdélyt Romániához csatolták. Márpedig, ha ez az ingatlan nem az egyházé lett volna, a román állam bizonyára nem fizet érte bérleti díjat. Böcskei László lapunk megkeresésére elmondta, egyszerűen értetlenül állnak a Legfelsőbb Bíróság döntése előtt, ám tudomásul kellett venniük, hogy az ítélet ellen a püspökség romániai bíróságokon már nem tud fellebbezni. Ami felháborító, hogy mindeddig nem kapott az egyház semmilyen hivatalos indoklás arról, miért született meg ez a végleges döntés, noha a püspökség több tárgyalási szinten, dokumentációkkal igazolta, hogy a bérpalota egyházi tulajdon és ezt több román bíróság is elismerte. A főpásztor elmondta, várják a bírósági indoklást, ugyanis csakis annak tükrében tudnak a nemzetközi hatóságokhoz fordulni az eset kapcsán. A Legfelsőbb Bíróság ítélethozói ugyanis semmilyen magyarázatot nem adtak mai napig arra, hogy miért is változtatták meg az addigi bírósági ítéleteket, vagy milyen bizonyítékokkal állt elő a megyei tanács, mely erre a legutolsó döntésre késztette a bírákat. Márpedig, ha nemzetközi fórumokon alkarnak tiltakozni az egyház szerint igazságtalan döntés ellen, az a minimum, hogy tudják, mi ellen is tiltakoznak tulajdonképpen, fejtette ki a püspök. Az ítélethozatalt követően hat hónap fellebbezési idő van érvényben, ebből másfél már eltelt.
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Március 15-én ismét két tábor „ünnepel”
A váradi magyarok az elmúlt évek során kénytelenek voltak hozzászokni ahhoz, hogy a két itteni magyar párt, az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetősége képtelen legalább a nemzeti ünnepek tiszteletére félretenni a konjunktúra-harcokat, a politikai sárdobálást, és egységes megemlékező ünnepet tartani, derült ki azon a sajtótájékoztatón, amelyet pénteken tartott Csomortányi István, az EMNP megyei, illetve Moldován Gellért Lajos, a néppárt váradi elnöke
Idén sem sikerült elásni a csatabárdot, így most is külön tartják a megemlékező ünnepségeket. Az idén azonban több érdekes újdonság is történt. Mint Csomortányi elmondta, idén első alkalommal történt, hogy a váradi önkormányzatnál (miután jelenleg az RMDSZ éppen ellenzékben van a többségben levő nemzeti liberális frakcióval szemben) a tulipános párt helyi vezetői nem tudták elérni, hogy az EMNP március 15-ei ünnepségekre való helyfoglalási kérelmét a polgármesteri hivatalban elszabotálják, s így az elsőként kérelmező EMNP meg is kapta a kért időpontokat. Így idén az EMNP március 15-én 16 és 18 óra között elsőnek koszorúzhat a megszokott emlékhelyeken, így Szacsvay Imre vértanú szobránál, a Petőfi parkban, sőt fáklyásmenetre is engedélyt kaptak. Noha megpróbáltak megegyezésre jutni az RMDSZ helyi vezetőivel, azok nem voltak hajlandóak érdemben foglalkozni annak lehetőségével, hogy ne osszák meg a váradi magyarokat, legalább a nemzeti ünnepen – mondta Csomortányi. Így marad a megszokott módi, annyi különbséggel, hogy az RMDSZ idén nem sajátíthatta ki az emlékezőhelyeket, sőt kénytelenek elfogadni az EMNP gesztusát, ugyanis a néppártosok úgy döntöttek, nem rendeznek külön fáklyásmenetet, hogy ne tegyék nevetségessé se a megemlékezést, se a váradi magyarokat, sőt ellenkezőleg, ők is hajlandóak majd csatlakozni az RMDSZ szervezte felvonuláshoz.
A sajtótájékoztatón elhangzott: vitathatatlan, hogy mióta nincs RMDSZ-es alpolgármester Nagyváradon, azóta a váradi önkormányzat Ilie Bolojan polgármesterrel az élen sokkal nyitottabb a város magyarságának a kéréseire, s nem egy esetben kértek magyar ügyekkel kapcsolatos rendezvények kapcsán segítséget a néppártosoktól, mondták az EMNP-s politikusok. Így jelenleg például az EMNP tárgyalásokat folytat a Bolojan-adminisztrációval arról, hogy magyar nyelven is lehessen ügyeket intézni az önkormányzatnál. A néppártosok felvállalták, hogy segítenek az önkormányzatnak lefordítani az eddig csak román nyelven fellelhető ügyintézési formanyomtatványokat. A helyi EMNP ezért olyan magyartanárok, románul és magyarul egyaránt jól beszélő polgárok segítségét várja, akik önkéntes alapon segítenének a nyomtatványok magyar nyelvű megfogalmazásában. Jelentkezni lehet a 0762/248-691-es telefonszámon.
A pénteki sajtótájékoztatón megtudtuk azt is, hogy az EMNP Bihar megyei szervezete 3000 kötetet gyűjtött a nemrég leégett székelyföldi Kommandó iskolájának, s ennek az adománynak az elszállításához is kérik az önkéntesek segítségét.
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Főhajtás a tudós szerzetes emléke előtt
Váradhegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság, valamint a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ) ebben az évben is ünnepi szentmisével egybekötött koszorúzással emlékezett meg dr. Károly József Irenaeus premontrei szerzetes, nagyváradi fizikus, a rádiótechnika egyik úttörőjének munkásságáról és a váradi közösségért tett érdemeiről. Az ünnepségre, mint minden évben, most is a váradi premontrei templomban került sor, a szentmisét Fejes Rudolf Anzelm váradhegyfoki premontrei prépost prelátus mutatta be. Ezt követően a tudós szerzetes életéről és munkásságáról Fleisz János egyetemi tanár, a BINCISZ elnöke tartott előadást.
Károly József Irenaeus (Gönc, 1854. március 6.–Nagyvárad, 1929. március 13.) európai hírű fizikus, kutató, a rádiótechnika egyik nemzetközileg elismert úttörője volt. Munkásságának köszönhető, hogy Nagyváradon már a múlt század legelején villanytelep épült, és az áramszolgáltatásnak köszönhetően 1905-ben már villamos is közlekedhetett a város utcáin. Az emlékünnepség a tudós szerzetes síremlékének megkoszorúzásával ért véget.
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Tisztelet a bátraknak
Méltóságteljes megemlékezést tartottak Nagyváradon tegnap az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdély Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) helyi szervezetei. Az 1848-as magyar szabadságharc hősei előtt tisztelgő rendezvények már délelőtt elkezdődtek, majd délután folytatódtak először a Szent László téren, ahol néptáncbemutatóval színesített toborzón gyűltek össze mintegy kétszázan. Ezt követően a városközponton keresztülvonulva, negyvennyolcas dalokat énekelve masíroztak az Ezredévi Emléktérig, ahol Szacsvay Imre vértanú szobránál koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak. Ünnepi beszédet mondott többek között Albertné Simon Edina, Magyarország kolozsvári főkonzulátusának munkatársa, aki Orbán Viktor magyar miniszterelnök ünnepi üzenetét tolmácsolta, Szilágyi Zsolt, az EMNP országos és Csomortányi István, a néppárt Bihar megyei elnöke. A köszöntések közös konklúziójaként kicsengett az idei megemlékezések mottója, „Tisztelet a bátraknak”, mintegy mottóként üzenve a jelen embereinek. Közreműködtek a Váradi Dalnokok, a nagyváradi Asszonykórus, a Cserbóka, a Kökörcsin és a Boróka néptánccsoportok.
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Ismét lengett magyar zászló a Szent László téren
Ebben az évben változott kissé a március 15-i ünnepi megemlékezések forgatókönyve Nagyváradon. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) az ünnepi repertoárba új arculatot tudott vinni, melyet nagyon sok nagyváradi magyar örömmel fogadott.
A március 15-i megemlékezés délutáni része idén első alkalommal ugyanis a váradi központban, a Szent László (ma Unirii) téren kezdődött. A szervezők itt egy magyar néptáncbemutatóval egybekötött toborzót tartottak. Néptáncosok Berettyóújfaluból érkeztek, három kitűnő csapat, a Cserbóka, a Kökörcsin és a Boróka csapat tagjai. A fellépő fiatalok nagyon szép, színvonalas előadással rukkoltak elő. A gyülekezők ezt követően rendezett sorokba zárkóztak fel, a menet élére a magyar, piros–fehér–zöld nemzeti lobogókat vivő fiatalemberek álltak. Érdemes megjegyezni, hogy 1944. óta most első alkalommal, azaz 2017 márciusában történt az meg, hogy egy hivatalos magyar ünnepségen a magyar zászló szabadon lenghetett a váradi főtéren. Az ünnepségen amúgy semmilyen atrocitás nem történt, sőt sok román ajkú váradi is csatlakozott a néptáncbemutatóban gyönyörködőkhöz.
A főtéren összegyűlt magyarok rendezett sorokban vonultak át a Szent László hídon, s a Körös-part menti sétányon meneteltek végig Szacsvay Imre vértanú szobráig, miközben a Váradi dalnokok és a Nagyváradi asszonykórus vezetésével Kossuth-dalokat énekeltek.
Idén a Szacsvay szobor környéke is változott a megemlékezések idejére, a szobor előtti hatalmas fák törzsét nemzeti színű selyemlepellel tekerték be, s a bevonulók menetét 1848-as divat szerint beöltözött ifjú hölgyek fogadták a szobornál, akik kokárdákat és virágot osztogattak.
A szobornál a szervezők nevében Török Sándor köszöntötte az ünneplőket, többek között Albertné Simon Edina kolozsvári magyar konzult, Szilágyi Zsoltot, az EMNP országos elnökét, Csomortányi Istvánt a néppárt megyei elnökét, Huszár Istvánt, a nagyváradi önkormányzat RMDSZ frakciójának vezetőjét, a magyar történelmi egyházak képviselőit, a civil szervezetek és lovagrendek jelenlevő tagjait.
A megemlékezést Orbán Viktor magyar miniszterelnök ünnepi üzenetének felolvasásával kezdték, majd a jelenlevő politikusok mondtak megemlékező beszédeket.
Az idei 1848-as szabadságharcra való emlékezés mottója az egész Kárpát-medencében „Tisztelet a bátraknak” – hangzott el több beszédben, s a szónokok rámutattak arra, hogy a magyar nemzet jelenlegi helyzetében az egykori, szabadságukért akár életüket is áldozó bátor emberek örökségeként, a jelen bátrai sem hátrálhatnak meg a harcok elől, melyek elkerülhetetlenek, hogy a magyar nép örök szabadságvágya ismét szárba szökkenjen és megvalósuljon.
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)

„Hamis és hazug az RMDSZ kisebbségvédelmi politikája
Álságosnak és hazugnak nevezte az RMDSZ kisebbségi jogvédelmi nyilatkozatait tegnapi váradi sajtótájékoztatóján Csomortányi István (képünkön) az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei elnöke. Ezzel a kijelentéssel azokra a romániai magyarság jogvédelmére vonatkozó közleményekre célzott most, melyeket az RMDSZ képviselők a március 29-én Máltán megtartott Európai Néppárt kongresszusán tettek.
„Az RMDSZ 26 év elteltével hirtelen felfedezte, hogy Romániában folyamatosan jogsérelmek érik Európa legnagyobb nemzeti kisebbségét, az erdélyi magyarokat, ami azért is több mint érdekes, mivel szerintük ők itt a magyarok hatékony jogvédői immár negyed évszázada”- jelentette ki Csomortányi. Az álságos politikai nyilatkozatok közül a néppárt megyei elnöke kiemelte példaként a magyar nyelvhasználatra vonatkozó közleményeket. Az RMDSZ ugyanis követelni kezdte a máltai kongresszuson, hogy Romániába érvényesítsék azt a törvényt, miszerint azokon a településekben, ahol a magyarság számaáranya eléri a lakosság 20 százalékát, a közhivatalokban kötelezően biztosítani kell a magyar nyelvű ügyintézést is. Azon túl, hogy az RMDSZ 26 évig semmit nem tett ennek a törvénynek a gyakorlatba léptetéséért, elfelejtették Máltán azt közzétenni, hogy itt maguk az RMDSZ-es polgármesterek sem tartják be ezt az előírást, mondta Csomortányi. Bihar megyében például 24 olyan önkormányzatot vezet magyar polgármester, közülük 23an RMDSZ-esek, ám egyetlen ilyen helyen sem próbálták meg soha alkalmazni a magyar nyelvű ügyintézést, sőt elutasították azokat is, akik igényelték ezt. Ilyen például az érmihályfalvi önkormányzat esete, akik a legutóbbi kampány alatt, pártlapjukban azzal csábították a szavazókat, hogy érvényesíteni kell az anyanyelvhasználati jogot, azonban pont ők azok, akik először elutasították, majd válasz nélkül hagyták a néppárt magyar nyelven beadott kérelmeit. A másik ilyen „ékes példa” a Bihar megyei tanács, mutatott rá Csomortányi, ahol annak ellenére, hogy évek óta RMDSZ-es magyar tanácselnök van nemhogy a törvény által kötelező kétnyelvűséget nem érvényesítik az intézmény működésében, de még a hivatalos honlapjukon sem szántak teret magyar nyelven írt tájékoztatási felületre. Ugyanez a helyzet a magyar történelmi utcanévtáblák használatával is, az RMDSZ Máltán jelenlevő képviselői nagy garral követelték ezt a törvény adta lehetőséget, csak azt felejtették el elmondani ott, hogy az elmúlt években az RMDSZ többet ártott ennek az ügynek, mint amennyit használt. –sommázott az EMNP Bihar megyei elnöke, aki hozzátette még, hogy ez a hirtelen támadt magyar jogvédelmi roham nem más, mint újabb átlátszó kampánytaktikája az RMDSZ-nek.
Szőke Mária / Reggeli Újság (Nagyvárad)

Zarándoklat a kereszténységért
Az elmúlt évtizedek legjelentősebb zarándoklatára került sor tegnap Nagyváradon, ahol a Festum Varadinum rendezvénysorozat legnagyobb tömeget megmozgató és vitathatatlanul legjelentősebb eseményén, a Szent László zarándoklaton vehettek részt az érdeklődők. A Nagyváradot megalapító lovagkirály egyik féltve őrzött fejereklyéje érkezett Győrből erre az alkalomra a városba, így a körmeneten nemcsak a váradi hermát, de ezt is végigvitték.
A fejereklyét egy speciálisan védett autóval hozták a váradi székesegyházba. A begördülő autót katolikus hívek százai várták, akik közös imádsággal fejezték ki tiszteletüket az egykori keresztény uralkodó emléke iránt. A zarándoklat szentmisével kezdődött. Böcskei László nagyváradi római katolikus megyés püspök köszöntötte a szép számmal megjelent híveket, köztük politikai és közéleti szereplőket.
Erdő Péter bíboros, prímás, Budapest-Esztergom érseke celebrálta a misét, rámutatva arra, hogy Szent László öröksége és szellemi, hitbéli hagyatéka sosem volt annyira üzenetértékű az elmúlt évszázadok alatt, mint napjainkban, amikor a keresztény világot támadások érik, amikor a krisztusi egyházakat idegen erők veszélyeztetik. A Szent Lászlóra jellemző hit, szeretet, bátorság, emberi tartás a ma emberének is olyan példát mutat, amelynek segítségével megtarthatjuk keresztény értékeinket és lelkünkben a szeretetet.
A szentmisét követően Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese is köszöntőt mondott. Beszédében kiemelte, hogy a mai értékvesztett világban, amikor Nyugat-Európa látványosan elvesztette keresztény gyökereit, nemzeti identitását, a Szent László-zarándoklat egyfajta erőt adó jelzés, egyfajta üzenet is, hogy a magyarok képesek megtartani magyarságukat és keresztény hitüket. A kereszténység és a magyarság találkozásának ugyanis egyik ékes példája a lovagkirály élete, aminek követése, tisztelete ma igencsak aktuális, hiszen a nagy uralkodóhoz hasonlóan kell védeni hitünket, hazánkat, mutatott rá Semjén. Ezt követően Victor Opaschi, Románia vallásügyi államtitkára mondott üdvözlőbeszédet, melyben hangsúlyozta, hogy ez a Szent László zarándoklat olyan jelentős és példaértékű esemény, mely nemcsak a váradi katolikusoknak, de egész Románia keresztény népének is büszkeségére válik.
A zarándoklat idén első alkalommal a székesegyháztól egész a váradi vártemplomig tartott, több ezernyi hívő kísérte a szent ereklyéket végig a városon, miközben magyar nyelven Szent László-himnuszokat és vallásos dalokat énekeltek. A zarándokmenetet a rendőrség és a csendőrség biztosította, ideiglenes forgalomkorlátozásokra is sor került, ahogy a menet áthaladt a városon.
A zarándoklat a váradi vár ősi falai között ért véget, ahol a vártemplomban a jelenlevő papok és hívők közösen imádkoztak Szent László királyhoz.
Szőke Mária / Reggeli Újság (Nagyvárad)

Véget ért a Festum Varadinum
A nagyváradi evangélikus templomban tartották meg tegnap a XXVI. Festum Varadinum rendezvénysorozat záró istentiszteletét. Az esemény szervezőjének, a Nagyváradi Evangélikus Lutheránus Egyházközségnek a nevében Mátyás Attila evangélikus lelkész köszöntötte a megjelenteket, a híveken kívül a történelmi magyar egyházak képviselőit, a Varadinum Kulturális Alapívány kuratóriuma jelenlevő vezetőit s azokat a politikusokat, akik részt vettek a záró istentiszteleten.
A házigazda lelkész köszöntőjében kiemelte, örvendetes dolog, hogy a helyi keresztény, magyar közösségek az elmúlt napok során sok közösségformáló rendezvényen vehettek részt. Mátyás Attila örömének adott hangot, hogy a váradi evangélikus templomban lépett fel a debreceni Kodály kórus, röviden ismertette a nemzetközi elismerésnek örvendő kórus megalakulásának és eddigi pályafutásának történetét. Ezt követően a kórus karnagya, Szabó Sipos Máté üdvözölte a váradi közönséget s elmondta, a Reformáció Évének égisze alatt a váradi repertoárt olyan egyházi énekekből, zsoltárokból állították össze, melyek illeszkednek az egyháztörténelmi fontosságú eseményhez. A kórus két részben adta elő az ez alkalomra összeválogatott repertoárját.
Az ünnepi istentiszteleten prédikációt mondott Szebik Imre, budapesti nyugalmazott evangélikus püspök. Szépen felépített prédikációjában a püspök rámutatott a kereszténység terjedésére az európai kultúrában. Krisztus korából kiindulva eljutott a reformációig, mely – mint mondta – mérföldkő volt a kereszténység szempontjából, hiszen lehetővé tette, hogy a szentírás eljusson a széles néptömegekhez, új utat, új perspektívákat nyitva ezzel a jézusi tanokat kereső tömegek előtt a hit megélésére. Szó esett a könyvnyomtatás fontosságáról, mely nélkül elképzelhetetlen lett volna, hogy a Biblia eljusson a világ minden sarkába.
A prédikációt követően ismét a Kodály kórus következett, előadták repertoárjuk második felvonását, zsoltárokat, latin egyházi énekeket. A rendezvény szeretetvendégséggel ért véget.
Szőke Mária / Reggeli Újság (Nagyvárad)

Előadás a békediktátumról és következményeiről
Sok érdeklődőt vonzott pénteken Vizi László Tamás, a Kodolányi János Főiskola tanszékvezető tanára érdekes és tartalmas előadása a trianoni békediktátumról és annak hozadékairól a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központba.
A kutató professzort Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület (MPE) elnöke hívta meg városunkba. Ő is köszöntötte a professzort és a szép számú közönséget, kiemelve, hogy 2020-ban lesz száz éve annak, hogy a Nagy-Trianon palotában aláírták a hírhedt „békediktátumot”, ami Magyarországot szétdarabolta. Erre az eseményre több rendezvénnyel is emlékezik az MPE.
Vizi László Tamás nem csak egy előadást, de könyvbemutatót is tartott, hiszen a tavaly jelent meg A sérelmi politizálástól a nemzeti összetartozásig című kötete, amely a Trianon, revízió, határkérdés, nemzetegyesítés 1920 – 2010 alcímet kapta. Az előadó ezt a témát járta körül láthatóan nagy tudással, kuriózumokkal is fűszerezve előadását. Szó esett a trianoni diktátum aláírásának körülményeiről, illetve az 1920-as januári tárgyalásokról, gróf Apponyi Albert szerepéről. Mint megtudtuk, Apponyi hiába tartott nagy hatású beszédet az említett tárgyaláson, bemutatva Teleki Pál úgynevezett „vörös térképét” is, Magyarország sorsát már eldöntötték a nagyhatalmak. A júniusi aláírásra csak hosszas egyeztetés után találtak, pontosabban jelöltek ki két politikust (Benárd Ágostont és Drasche-Lázár Alfrédet), akik Magyarország nevében is aláírták a diktátumot.
Az előadás további részében szó volt azokról a magyar (de érdekes módon angol és olasz) tervekről, elképzelésekről, amelyek ezt az igazságtalan határmódosítást orvosolhatták volna. Részletesen szó volt többek között Ottlik László Új Hungária tervéről, Lord Rothermere határkiigazítási tervéről, a Magyar Revíziós Liga elképzeléseiről, Bethlen István terveiről, vagy éppen Gömbös Gyula volt magyar miniszterelnök alig ismert, a gazdasági határmódosítást szorgalmazó tervéről. A szerző röviden szólt a trianoni igazságtalanságot részben helyreállító hátramódosításokról, majd a megismételt Trianonról, a párizsi döntésekről.
A kommunista diktatúrában ezt a kérdéskört elhallgatták, szőnyeg alá söpörték. A szocialista államok között látszólag „baráti”, „testvéri” viszony volt, így szó sem lehetett semmilyen határon túli politikáról, nemzetben való gondolkodásról. A rendszerváltás után a kommunista gyökerű, valamint a liberális pártok és értelmiségiek ugyanezt a politikát folytatták, ők sem akartak tenni semmit a határon túlra került magyarokért. A Horn-kormány feltétel nélkül aláírta a „baráti együttműködésről, jószomszédságról, megértésről” szóló alapszerződéseket, ezek – ahogy az előadó fogalmazott – „az álszent gesztusok azonban nemhogy érdemi eredményeket nem hoztak, hanem további önfeladáshoz vezettek”.
Ezzel ellentétben már az első Orbán-kormány érdemi lépéseket kívánt tenni a határon túli magyarok érdekében, ezért segítették Erdélyben és Partiumban a magyar nyelvű egyetem alapítását, majd létrehozták a csatolt részek magyarjainak a Magyar igazolványt, és nagyban bővítették a határon túli magyarok különböző formájú támogatását. A Gyurcsány-kormány a 2004-es népszavazás kudarcával, Magyarországot a határon túli magyarokkal riogató politikájával egyértelműen megmutatta, mit várhatunk az utódkommunistáktól, mondta Vizi. A második Orbán-kormány viszont újabb kézzel fogható intézkedéseket tett, teljesen új alapokra helyezte a nemzetpolitikát. Előbb lehetővé tette, hogy könnyített eljárásban mindenki visszaigényelhesse magyar állampolgárságát, majd megalkotta a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényt. Az előadást követően sokan gratuláltak az előadónak és a szervezőknek, majd Vizi László Tamás dedikálta a helyszínen megvásárolható kötetét.
Szőke Mária / Reggeli Újság (Nagyvárad)

Szent László értékrendje összekötő kapoccsá vált
Nagy érdeklődés övezte azt a gálaműsort, melyet hétfő este tartottak meg a nagyváradi Szigligeti Színházban. A Szállnak a pávák című népzenei és néptánc-összeállítással nyitották meg az immár ötödik alkalommal megszervezett nagyváradi Szent László Napokat. A gálaműsoron (idén első alkalommal) megjelent nagyvárad polgármestere Ilie Bolojan, illetve a megyeszékhely önkormányzatának több képviselője. Magyarországról érkezett az ünnepségre Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Papp László, Debrecen polgármestere, Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke. A váradi politikusok közül említést érdemel Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti tanács elnöke, Szilágyi Zsolt az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, valamint az EMNP több helyi vezetője
A megjelenteket, elsősorban a váradi polgárokat, közéleti személyeket, politikusokat elsőként Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője köszöntötte, aki rámutatott arra az útra, amelyen át a négy esztendeje indított Szent László Napok a térség legnépszerűbb megarendezvényévé nőtte ki magát. „Évről évre többen ismerték el a kulturális fesztivál létjogosultságát, és csatlakoztak partnerként vagy támogatóként a szervezők mellé. A Szent László Napok ma már a hivatalos városimázs része, a városháza is támogatja, sőt népszerűsíti az eseményt.” – mutatott rá Zatykó.
A magyar kormány képviseltében Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár szólalt fel. Emlékeztetett, szent királyunk trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából, a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Szent László évének nyilvánította a 2017-es esztendőt. „Nagyváradot mindig is jellemezte a kiállás, az értékek megőrzése és az újrakezdeni tudás, így lett újra magyar felsőoktatás a Partiumi Keresztény Egyetemen, így védték meg a várost lakó reformátusok és katolikusok, magyarok és románok a kommunizmus által lerombolni kívánt Szent László-templomot, így lett a régi helyett új Szent László-hermája a 19. században a városnak, és így újul és szépül meg folyamatosan Várad terebélyes vára.
Felszólalt Papp László, Debrecen polgármestere is, aki többek között arról beszélt, hogy a megnyitógála előtt megállapodott Ilie Bolojan nagyváradi polgármesterrel, hogy a Körös-parti város támogatja, hogy magyarországi testvérvárosa 2023-ban Európa kulturális fővárosa lehessen, s megígérte, ha Várad pályázik, ők is mellé állnak.
A maga során a Nagyvárad és Debrecen közötti megállapodásról Ilie Bolojan is beszélt. Szólt arról is, hogy a Szent László Napok egyszerre a nagyváradi magyarság és egész Nagyvárad ünnepe . Kiemelte, a váradi magyarok iránti tiszteletből érkezett a megnyitóra: egyrészt azért tiszteli a magyar közösséget, mivel több száz éven keresztül megteremtették Várad mai képét, a mai belváros nagyrészt nekik köszönhetően néz ki úgy, ahogy ma kinéz, másrészt azért, mert a ma itt élő, a város lakosságának mintegy 25 százalékát kitevő magyarság számottevően hozzájárul a város gazdasági és kulturális életéhez.
Németh Zsolt felszólalásában rámutatott arra, hogy Szent László személyisége összeköti a magyarságot, a határ két oldalán élőket, illetve a magyarokat és románokat, hiszen a lovagkirály nem csak térben, hanem időben is összeköt mindazokkal, akik hozzá hasonló értékalap mentén alakították a nemzet sorsát.
Tőkés László, (mint váradi politikus) házigazdaként szólt az egybegyűltekhez, megköszönve a szervezők munkáját. „Hinnünk kell, hogy Szent László királyunk mostani, megromlott állapotunkban, eme újkori próbás időkben is a segítségünkre lehet, és segítségünkre siet” – jelentette ki.
A köszöntések között Kiss Adrienn Lívia, akit a Fölszállott a Páva televíziós népzenei és néptáncos tehetségkutató versenynek köszönhetően ismert meg a váradi közönség is, népdalokat adott elő. A felszólalások után került sor a látványos, magával ragadó produkciókra. A Magyar Állami Népi Együttes és a Fölszállott a páva televíziós népzenei és néptáncos tehetségkutató verseny döntősei előadásukkal bűvölték el a váradi közönséget.
Szőke Mária Reggeli Újság (Nagyvárad)

Elpusztították Marossy Anna emlékfáját
A váradiak zöme talán soha nem fogja megérteni, hogy ezelőtt három évvel mitől kapta meg Nagyvárad az ország legzöldebb, azaz legjobban fásított városának titulusát a román környezetvédelmi minisztériumtól, hiszen a megyeszékhelyen a váradi önkormányzat illetékesei évek óta barbár módon pusztítják, vágatják ki a faóriásokat.
A „legzöldebbnek” ítélt városban ugyanis építkezések, útjavítások, csőcserék vagy éppen furcsa elképzelések okán lelkiismeret-furdalás nélkül és legtöbb esetben minden kertészeti szakismeretek mellőzésével vágnak ki amúgy egészséges, több évtizedes faóriásokat. Egyenként, vagy akár sorban is, ahogy ezt tették pár éve, például a Szent László (ma Unirii) téren levő öreg, és amúgy makkegészséges tölgyfasorral, csak azért, hogy kialakíthassák a kopár, árnyékmentes kőteret a városközpontban.
Erre a sorsra jutott egy jelkép értékű hatalmas jegyenyefa is, mely az Emanuil Gojdu Főgimnázium mellett, a Körös parton zöldellt hosszú ideig. Ez a jegenye szimbolikus értékű fává vált, amikor a három esztendeje elhunyt, nemzetközileg elismert váradi biológusnak, Marossy Annának az emlékére a váradi önkormányzat emlékfává nyilvánította, mivel 2007-ben a Sebes-Körös partrendezésekor ezt a fát fogadta örökbe közismert környezetvédő. A néhai biológus szakértelmétől joggal rettegtek a felelőtlen és lelkiismeretlen illetékesek. Talán ezért is figyelmeztető jel az, hogy az emlékére kijelölt fát végül is sikerült elpusztítani. A faóriás mellé ugyanis az idők során felhúztak egy vendéglőt, hogy az ott megforduló emberek közvetlenül a Körös mellett ehessenek, ihassanak. A „természetközelinek” szánt (amúgy méregdrága) vendéglő tulajdonosait azonban a jelek szerint zavarta valamiért a Marossy Anna emlékfája, ezért az önkormányzat bábáskodása mellett tavasszal alaposan megnyesték, visszavágták. Már akkor felhördültek a környezetvédők, a váradi lokálpatrióták, hiszen jól látható volt, hogy a fa megcsonkolása annak kiszáradásához vezet. A sajtóban is megszellőztették ezt a vandalizmust, azonban a városháza műszaki osztályának illetékesei, Emil Benţan aligazgató és munkatársai, akik elkövették a pusztító nyirbálást, esküdtek égre-földre az újságíróknak, hogy a hatalmas jegenyének nem lesz semmi baja, mert így szakszerű azt visszanyesni. A környezetvédőknek lett azonban igazuk, mert az óriási jegenye nem élte túl a városházi kertészkedők „szakértelmét” s pár hónapra a barbár csonkolást követően teljesen kiszáradt. Jelenleg a most is felújítás alatt álló vendéglő utcai bejárata mellett a kopár, elszáradt fatörzs, mint egy nyomorúságos csontváz magaslik, hirdetve, hogy adhatnak Nagyváradnak akármilyen „zöldváros” titulust, a szomorú valóság az, hogy az érdekek és hozzá nem értés káoszában az illetékesek nemhogy védenék, de pusztítják a még meglévő értékeket. Marossy Anna emlékfája tehát mára egy kiszáradt csonk, s ahogy ismerjük az ilyenkor szokásos forgatókönyvet, kis idő múlva teljesen ki is vágják, hogy nyoma se maradjon annak a fának, mely a környezetrombolásra emlékezteti a váradiakat.
Szőke Mária / Reggeli Újság (Nagyvárad)