Jön Orbán Viktor – erősítette meg Csinta Samu, az MPP sepsiszentgyörgyi polgármesterjelöltje. Orbán Viktor szerint „a magyarok közötti versenyfutásban végre megjelent néhány (…) nemzeti szempontból fundamentális kérdés”. A lap munkatársa szerint azonban MPP keretprogramja nem tartalmaz semmi olyasmit, ami az erdélyi magyarok alapvető gondjaira egyszerre jelentene megoldást. /Szőcs Levente: Ki „csinálja meg”? = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 22./

Győztünk! – jelentette ki Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke röviddel az urnazárás után. Négy nappal később, amikor három körzetet leszámítva ismert a helyhatósági választások végleges eredménye, látható: Szász Jenő jobban tette volna, ha vár az értékeléssel. – A Magyar Polgári Párt eredménye nem mondható kielégítőnek. Markó Béla mondta, „a magyarok választhattak, és az RMDSZ-t választották”. /Szőcs Levente: Bajok?! = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 6./

A jelentősebb pártok az első forduló után kivétel nélkül győztesek kiáltották ki magukat. Az összesített adatok árnyalják a képet. A két fordulóban az RMDSZ jelöltjei 184 településen győztek, vagyis – Markó Béla elnök megfogalmazása szerint – a következő időszakban ugyanolyan erővel lesznek jelen a helyhatóságokban, mint eddig. A Magyar Polgári Párt 11 polgármesteri helyet szerzett meg, csaknem hússzor kevesebbet, mint az RMDSZ. Országos szinten az RMDSZ eredménye 5,8 százalék, az MPP-é 0,35%. A listán befutott jelöltek arányát nézve az MPP eredménye valamivel jobb, mint a polgármesterek esetében. A Polgári Párt országos szinten a helyi tanácsosok 1,21, a megyei tanácsosok 1,39 százalékát szerezte meg. Az RMDSZ jobban szerepelt (5,45 százalék a helyi önkormányzatokban, 6,53 százalék a megyei tanácsokban), de eredménye gyengébb a 2004-esnél. A Szociáldemokrata Párt (PSD) csaknem minden téren vezet. Ők adják a megyei tanácselnökök közel felét – tíz százalékkal többet, mint a demokrata-liberálisok – és a polgármesterek harmadát. A Demokrata-liberális Párt (PD-L) százzal kevesebb települést irányíthat a következő négy évben, mint a PSD. A megyei tanácsosok megoszlását tekintve a demokrata-liberálisok enyhe, nyolcmandátumos előnyre tettek szert, ellenben a helyi önkormányzati képviselők esetében a szociáldemokraták fölénye elsöprő: csaknem ezerrel több mandátumot szereztek közvetlen riválisaiknál. A 2004-es eredményekkel összehasonlítva a PSD veszített néhány százalékot, míg a PD-L több mint 10 százalékot nyert. A pártok által begyűjtött szavazatok számát tekintve egyértelműen a PD-L vezet. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) hat százalékkal, illetve 200 polgármesterrel marad el a második helyezett, a voksolás előtt legesélyesebbnek tartott demokrata-liberálisok mögött. A PNL-nek 1500-zal több helyi tanácsosa van, mint 2004-ben, polgármestereinek száma pedig csaknem megkétszereződött. Máris három nagy pártról beszélnek, miután a PNL – most először – túllépte a 20 százalékos küszöböt. /Szőcs Levente: Győzelmi verseny – „adatbeszéd” = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 19./

Egy újabb Markó–Tőkés-találkozó legfeljebb akkor hozhat újat, ha a kudarcot már a tárgyalás előtt bejelentik. Tőkés László inkább beszélni akarhat, mégpedig azokhoz, akik majd megjelennek az urnák előtt, írta Szőcs Levente a vezércikkben, továbbá megállapította, hogy „a püspök úr vagy fogalmi zavarral küzd, vagy nem őszinte”. Azt mondta ugyanis, hogy nem együttműködést javasolt a szövetségi elnöknek, hanem „kooperatív viszonyulás kialakítását”. Az újságíró szerint ez együttműködést jelent. Az MPP kudarca mutatja, hogy nincs többé „rommagyar rendszerváltás. Hogy ez mellesleg az erdélyi magyar jobboldali gondolkodás csődje is egyben? Az.” A „nemes elvekből – a választás szabadságából és a belső demokrácia alternatívák révén történő erősítéséből – nem maradt más, mint némi ugródeszkára való és esetleg a magyarság küszöb alá szorításának lehetősége. ” /Szőcs Levente: Nicsak, ki beszél(get)? = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 12./

Három, a kisebbségekre vonatkozó törvénytervezetről szavaz a képviselőház plénuma. Várhatóan mindhárom kezdeményezést elutasítják – ennek csak örülhetnek a Romániában élő nemzeti közösségek. A kisebbségek jogállásáról, a nekik folyósítandó kedvezményekről és a lojalitásukról szóló tervezetek kezdeményezői a Nagy-Románia Párt (PRM) jelenlegi vagy volt törvényhozói. Mindhárom javaslatot májusban elutasította a szenátus, a képviselőház szakbizottságai szintén nem ajánlják elfogadásra ezeket a plénumnak. Az első törvényjavaslat nyilvánvaló célja a korábban előterjesztett kisebbségi törvénytervezet „helyettesítése”. A nyíltan magyarellenes Nagy-Románia Párt javaslata szerint létre kell hozni a kisebbségek tanácsát, de ennek hatásköre minden téren konzultatív. Ugyanakkor a tervezet a kisebbségek társulása kapcsán olyan szabályokat vezetne be, amelyek a törvény elfogadása esetén, három hónap alatt az RMDSZ felszámolásához vezetnének. A második törvénytervezet csaknem kizárólag az RMDSZ ellen irányul. A kezdeményezés címe: A kisebbségekhez tartozó állampolgárok lojalitása Románia és az egységes román nemzetállam iránt. Ez a törvény előírná, hogy a kisebbségi szervezetek képviselői a parlament ünnepi ülésén esküdjenek hűséget az egységes nemzetállamnak. A harmadik, a szerző által „kedvezménytörvénynek” keresztelt javaslat értelmében az etnikai kisebbségek tagjai ezer eurós támogatásra jogosultak az országhatár átlépésekor, az egyetlen feltétel az, hogy ne térjenek vissza. Ez a jogszabály azokra vonatkozna, akik nem ismerik el az 1918. december elsejei „Nagy Egyesülést” és Románia nemzetállam területi egységét. /Szőcs Levente: „Kisebbségi nap” a parlamentben. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 15./

Most úgy néz ki, mintha kormányozni kizárólag az RMDSZ akarna. Ráadásul utóbbit az összes többi szeretné ellenzékben látni. (Kivétel a Nemzeti Liberális Párt.) Tárgyalási nagyüzem folyik. Az államfőnek minden eszköz a rendelkezésére áll, hogy keresztülvigye akaratát, de még nem lehet tudni, hogy ő hogyan dönt. /Szőcs Levente: Nagyüzem. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 5./

Románia rendszerváltás utáni történetében egyetlen párt sem alkotott többséget a parlamentben, és egyetlen alakulatot, a mostani Szociáldemokrata Pártot leszámítva valamennyi formáció koalícióban vezette az országot. Románia a rendszerváltás utáni időszakot nagykoalícióval kezdte. Az első, úgynevezett átmeneti kabinet, amelyet Petre Roman vezetett, négy miniszterelnök-helyettesből, 28 miniszterből és tíz miniszteri rangú államtitkárból tevődött össze. Tagjait a Nemzeti Megmentési Front Tanácsa (CFSN), illetve annak elnöke, Ion Iliescu nevezte ki törvényerejű rendelettel. A tárcavezetők között volt Victor Atanasie Stanculescu és Mihai Chitac tábornok is, akiket idén ítélt el a bíróság jogerősen a forradalom idején elkövetett tetteik miatt. Az első rendszerváltás utáni kormánynak egyetlen magyar tagja volt, Horvát Andor, Andrei Plesu művelődési miniszter helyettes államtitkára. Az első Roman-kormány idején következett be az első bányászjárás is. Ion Iliescu kérésére a vájárok 1990. január 28–29-én rohamozták meg és dúlták fel a fővárost, valamint a FSN választási szereplése ellen tüntető ellenzéki pártok székházait. Alig egy évvel később a második Roman-kormánynak szintén bányászjárás vetett véget. Helyét Theodor Stolojan foglalta el a miniszterelnöki székben 1991. október elsején. Nicolae Vacaroiu volt az első miniszterelnök, aki a forradalom után letöltötte mandátumát, annak ellenére, hogy alakulata nem rendelkezett többséggel a parlamentben. Az 1992. november 19-én hivatalba lépett Vacaroiu a frissen alakult Nagy-Románia Párt (PRM) támogatásával kormányzott; a két alakulat együttműködését jelezte a „vörös négyszög” kifejezés. A Vacaroiu-kormányt a legtöbben populistának tartják: elutasította a privatizációt és elodázta a gazdaság átszervezését. Az átmenet csupán az 1996-os választások után kezdődött el, a demokratikus ellenzék győzelme nyomán. A Demokratikus Konvenció első miniszterelnöke, Victor Ciorbea azonban túlságosan merésznek bizonyult: egyrészt a reformokat illetőn, másrészt az etnikumközi kapcsolatok terén. Az RMDSZ-t is magába foglaló koalíción belüli nézetkülönbségek ellenére Ciorbea jelentősen bővítette a nyelvhasználati jogokat – igaz, sürgősségi rendeletét utólag visszavonták. Emil Constantinescu államfő Ciorbea menesztésével próbálta ellensúlyozni a kormány népszerűtlen intézkedéseit. Az első konvenciós kabinetben Birtalan Ákos vezette a turisztikai tárcát, Tokay György pedig kisebbségi kérdésekért felelős tárca nélküli miniszter volt. Constantinescu 1998. áprilisában Radu Vasilét nevezte ki a kormányfői posztra. A következő másfél évben egymást követték a botrányok. 1999 decemberében az államfő Vasilét is eltávolította, helyére Mugur Isarescu, a Nemzeti Bank kormányzója került. Isarescu megvalósítása az ország rövid- és középtávú fejlesztési terve és több évi recesszió után az első pozitív gazdasági növekedés. A 2000-es választások egyben Ion Iliescu és baloldali pártja visszatérését jelentették. Utóbbi nem nyert ugyan többséget a törvényhozásban, azonban az RMDSZ külső támogatásával kényelmesen kormányzott 2004-ig. Az időszakosan megújított együttműködési megállapodásoknak köszönhetően ez a periódus hozott a legtöbb eredményt a kisebbségi jogok és az etnikumok közötti viszony javulása tekintetében. Négyévi nyugodt kormányzás után az időközben Szociáldemokrata Párttá alakult PDSR megnyerte ugyan a 2004-es választásokat, azonban államfőjelöltje, Adrian Nastase alulmaradt Traian Basescuval szemben az elnöki tisztségért folyó versenyben. A második forduló után Basescu a liberálisok és a demokraták szövetségének oldalára állította az RMDSZ-t és a PSD-vel közös listán indult humanistákat (PUR), mai konzervatívokat. Az előrehozott választásokat erőltető elnök csupán azt érte el, hogy Calin Popescu-Tariceanu liberális párti elnök és kormányfő menesztette a demokrata minisztereket. Azóta kisebbségben kormányoz az RMDSZ-szel és a PSD parlamenti támogatásával. /Szőcs Levente: Román koalíciós hagyományok. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./

A közös kormányzásra készülő Demokrata-liberális Párt és a Szociáldemokrata Párt múltja szorosan összefonódik, noha a minap még politikai értelemben halálos ellenségek között semmiféle együttműködés nem létezett. A Nemzeti Megmentési Front (FSN – Frontul Salvarii Nationale) említésére ma a legtöbben Ion Iliescura gondolnak. Holott a FSN jogutódja a mai Demokrata-liberális Párt (PD-L). A FSN 1989 decemberében alakult meg. Feladata az eredeti elképzelések szerint az első demokratikus választások megszervezése volt. Az erre tett ígéretet azonban a szerveződés elnökévé választott Ion Iliescu már 1990 elején megszegte. Február 6-án a bukaresti törvényszék politikai mozgalomként jegyezte be a FSN-t, lehetővé téve szereplését a május 20-i választásokon. Az akkoriban rendkívül gyenge ellenzék az utcára vonult, és folytatta a tiltakozást a választás után is, amelyet a FSN több mint 70 százalékkal megnyert. A kéthónapos megmozdulásnak a sorban harmadik bányászjárás vetett véget 1990. június 13–15-én. A „politikai mozgalmat” azonban nem az Egyetem-tér véres leverése rengette meg. Június 17-én az államfővé választott Iliescu kinevezte a FSN első kabinetjét, élén az átmeneti kormányt is vezető Romannal. A FSN 1992. március 27– 29-én tartotta első tisztújító kongresszusát. Ezen az 1991. szeptemberi bányászjárással eltávolított kormányfő, Petre Roman (akinek utódja a kormány élén Theodor Stolojan volt) és csoportja külön programtervezetet mutatott be „A jövő ma” címmel. Ez kapta a legtöbb voksot, ezért ez lett a párt politikai programja. Iliescu és támogatói nem nyugodtak bele Petre Roman elnökké választásába és elhagyták az alakulatot. A szakadás után Iliescuék új politikai formációt hoztak létre, amely a Demokratikus Nemzeti Megmentési Front (FDSN) nevet kapta. A névválasztásban szerepet játszott, hogy a FSN ismerősen csengett a választók fülében. Azonban néhány hónappal később kiderült, hogy a névnél sokkal fontosabb „védjegy” Ion Iliescu. Petre Roman FSN-je a helyhatósági választásokon még jól szerepelt, az őszi parlamenti választáson viszont már csak a voksok alig tizedrészét kapta meg. A parlamenti többséget azonban a FDSN sem érte el, ezért Nicolae Vacaroiu kormánya a Nagy-Románia Párt támogatásával kisebbségben kormányzott, miután a FSN visszautasította a koalíció létrehozására tett ajánlatot. A FSN az Iliescu-csoport kiválása után egy évvel, 1993 májusában összeolvadt a Demokrata Párttal (PD), amelynek a nevét a fúzió után megtartotta. Az alakulat ezt a nevet használta mindaddig, amíg tavaly össze nem olvadt a Nemzeti-liberális Pártból (PNL) kivált Stolojan-frakcióval. A FDSN 1993-ban szintén keresztelőn esett át, a Társadalmi Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) nevet vette fel. Az 1992–1996. közötti időszakban az ellenzék még jobban megerősödött. A Demokratikus Konvenció (CDR) által létrehozott koalícióba a PD a Román Szociáldemokrata Párttal (PSDR) alakított Szociáldemokrata Unió (USD) tagjaként lépett be. Utóbbi a törvényhozási választáson a voksok 13 százalékát kapta. A koalíciós partnerek a PD számlájára írják Victor Ciorbea miniszterelnök megbuktatását. A konvenciós botrányok a Demokrata Pártot is megviselték. 2000-ben a parlamenti választáson a PD a szavazatok hét százalékát szerezte meg. Az államfőválasztáson a röviddel korábban pártelnökké újraválasztott Petre Roman alig háromszázaléknyi voksot kapott. Miközben a PDSR megnyerte az elnök- és parlamenti választást és visszatért a hatalomba, a PD-ben a gyenge választási szereplés nyomán elkezdődtek a belharcok. 2001-ben Traian Basescu programtervezete nyert a kongresszuson, miután előzőleg a küldöttek elutasították a PDSR-vel való együttműködést célzó javaslatot. A mostani demokrata-liberális párt irányultsága szempontjából érdekes Traian Basescu nyertes programtervezetének címe: „Erős Románia – szociáldemokrata Románia”. A PD akkoriban a Szocialista Internacionálé tagjaként tűzzel-vassal küzdött a 2001-ben, Adrian Nastase vezetésével Szociáldemokrata Párttá (PSD) alakult formáció felvétele ellen. A PD időközben politikai programjába beiktatott egy kitételt, amely megtiltott mindenfajta együttműködést az egykori testvérpárttal. A két formáció történetében közös, hogy mindkettő fúzió révén szerezte mostani megnevezését. A PD legjelentősebb „akvizíciója” a névadó Demokrata Párt volt, míg a PSD szempontjából a legfontosabb az Alexandru Atanasiu által vezetett Román Szociáldemokrata Párt (PSDR) beolvasztása volt. Ezzel nemcsak új nevet szerzett, hanem belépőt a Szocialista Internacionáléba, amelynek a PSDR tagja volt. A Stolojan-féle liberális szakadárok csatlakozása után kapta a PD a Demokrata-liberális Párt nevet. /Szőcs Levente: FSN – a koalíció közös gyökere. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 11./

Néhány napon belül gazdára talál valamennyi parlamenti tisztség. Amit egyelőre senki nem tud: hogyan működnek majd a megválasztott képviselőkből és szenátorokból álló frakciók. A képviselőházban a szociáldemokratáknak járó két alelnöki tisztség várományosa Adrian Nastase és Daniela Popa, utóbbi a konzervatív párti választási partner részéről. A PSD-s képviselők vezetője ebben a ciklusban is Viorel Hrebenciuc lesz. Most a képviselők és szenátorok között minden eddiginél nagyobb lesz a „zöldfülűek” aránya. Az új törvényhozókat névre szólóan választották meg, így vélhetően a frakcióvezetők nehezebben tudják majd kézben tartani őket. /Szőcs Levente: Új frakciók, új bizonytalanság. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 17./

Romániában baj van a rendszerrel, mondta ki a Hágában székelő Európai Emberjogi Bíróság (EEB), amely újabb visszaszolgáltatási perben ítélte kártérítés fizetésére a román államot. Az ítélet egyszerre született a román alkotmánybíróság döntésével, amely visszautasította a legújabb restitúciós törvény elleni óvást. A bírák több gonddal is szembesülnek egy-egy restitúciós per kapcsán, mint azt a Virgil Andreies, a Legfelsőbb Bíróság és Semmítőszék elnöke az EEB ítélete kapcsán megfogalmazta. Andreies szerint a bíráknak figyelembe kell venniük, hogy a tulajdonjog elévülhetetlen. A Román Akadémiai Társaság (SAR) megállapította, alapfeltétel, hogy az állam eldöntse: természetben szolgáltatja vissza az elkobzott javakat vagy kártérítést fizet. Előbbit a poszt-kommunista hatalom nem akarta, utóbbira viszont pénze nem volt, azért folynak a román állam ellen Hágában a perek. /Szőcs Levente: Ingatlanrestitúció: változó stabilitás. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 20./

Románia cáfolja, hogy uniós állampolgárságot készülne adni több százezer moldovainak, a vonatkozó törvény módosítása azonban éppen ezt eredményezheti. Titus Corlatean, a szenátus külügyi bizottságának elnöke kifejtette, a vér joga alapján a valamikor román területen élt személyek nem is veszíthették el román állampolgárságukat. Traian Basescu államfő arról szólt, hogy Románia felelősséget érez a határon túl élő nemzettársak iránt, és olyan jogok biztosítását szabta feladatul a kormányzatnak, amelyek kizárólag az állampolgársághoz kötődnek. A szabad közlekedéshez való jog ugyanis, amelyet a román elnök tételesen is említett, az uniós tagság – esetleg kétoldalú megállapodás – függvénye. /Szőcs Levente: Román állampolgárság: vér és jog. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 4./

Bretter Zoltán /sz. Kolozsvár, 1958/ a bukaresti Magyar Kulturális Intézet igazgatója, az SZDSZ országgyűlési képviselője volt 1990-től 1998-ig. 1982-ben elhagyta Kolozsvárt, Magyarországra telepedett. Sokáig úgy érezte, hogy „egy teljesen idegen országba” érkezett. A majdnem negyedszázad, amit azóta Magyarországon eltöltött, „végül is otthonossá tette” ezt a vidéket. Bretter Zoltán a demokratikus ellenzékben találta meg a baráti körét, majd az SZDSZ-hez csatlakozott. Kolozsváron az irodalmi kört jelenleg Bretter-körnek hívják, édesapjáról, Bretter György marxista filozófusról nevezték el A bukaresti Magyar Kulturális Intézet a bukaresti magyar kultúrának is egyfajta közösségi helye. /Ágoston Hugó, Szőcs Levente: Rendszerváltástól kultúráig. Bretter Zoltán szerint a kultúra képviselete nagyobb szabadsággal jár. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./

Régiósorvasztás etnikai alapon
A jelenlegi fejlesztési régiókkal senki sem elégedett, és bár mindenki tudja, hogy a megoldás a régiótérkép átrajzolása lenne, eddig egyetlen román párt sem mert lépni, nehogy ellenfelei a „magyarveszélyt” kihasználva előnyre tegyenek szert. Az RMDSZ bízik abban, hogy a jelenlegi koalíciós társ mer lépni.
Háromévi uniós tagsága alatt Románia a strukturális alapoknak mindössze a tizedét használta fel. Ez annak ellenére történt, hogy a csatlakozáskor az érintett hatóságok meglehetősen derűlátók voltak. Optimizmusukat mindenekelőtt arra alapozták, hogy az elsők között készült el a román támogatási keretszerződés, amely a nemzeti fejlesztési terv alapján a források felhasználásáról rendelkezik. Ma megállapítható, hogy az akkori lelkesedésből csak a kezdőlépésekre futotta.
December végén a benyújtott projektek értéke három és félszer meghaladta a teljes keretet, sőt a jóváhagyott projekteké is felülről súrolta a támogatás határát. Ezzel szemben a tényleges finanszírozás helyzete rendkívül rossz.
A projektek jóváhagyása csak az első lépés az európai források lehívásában, és innen még jócskán van visszaút. Ezt mi sem igazolja inkább, mint az hogy a finanszírozásra elfogadott projektek teljes értéke már csupán a fele, az elszámolható költség értéke pedig – az előfinanszírozással együtt – mindössze a 10,26 százaléka a Románia számára elkülönített támogatási összegnek.
Rossz felosztás
Az alacsony felhasználási aránynak több oka van, az első a fejlesztési régiók rossz kialakítása. A 315. számú 2004. évi törvényben meghúzott határok túlságosan nagy és túlságosan heterogén régiókat eredményeztek. „... a legtöbb forrást a legfejlettebb/legnagyobb népességű megyék szerezték. (...) A három erdélyi régióban a magyarok lakta megyék jellemzően vesztesek” – összegzi Csutak István egykori integrációs államtitkár az előcsatlakozási alapok lehívásának tapasztalatait 2006 végén megjelent tanulmányában.
A RMDSZ szakpolitikusa a diagnózis alapján kezelést is javasolt, új régiós felosztást, amely tiszteletben tartaná a célt: a régiókon belüli és az azok közötti egyenlőtlenségek csökkentését. A tanulmány kitér arra is, hogy a jelenlegi régiók „gazdasági, környezeti, méretbeli és nem utolsó sorban kulturális különbözősége” gyakorlatilag lehetetlenné teszi az összefüggő, következetes fejlesztési elképzeléseket. A legkirívóbb példaként a szubkárpáti Vrancea és a tengerparti Konstanca megyét említette.
Soha senki nem magyarázta meg, hogyan és miért alakultak úgy a fejlesztési régiók határai, ahogyan ma is látjuk. Azonban a több mint egy évtizeddel korábban kezdődött folyamatra visszatekintve elmondható, hogy arra mindvégig rányomta bélyegét a „magyarveszély”, amelyet a román pártok és a sajtó a Székelyföld régió létrehozásában felfedezni véltek.
A Csutak-féle tanulmány alapján törvénytervezet is készült, amelyet az RMDSZ honatyái tavaly júniusban terjesztettek elő a szenátusban. Eszerint a jelenleginél kisebb, tizenhat régió egyikét a három székely megye alkotná. Az alkotmányos határidő lejártával a dokumentum a napokban átkerült a képviselőházhoz, anélkül hogy a felsőház szavazott volna róla. Az ellenzék és a sajtó egy része a nagyobbik kormánypárt „cinkosságát” sejti a veszélyesnek titulált tervezet elfogadása mögött.
Nemcsak a méret probléma
A régiók helytelen kialakítása mellett az uniós támogatások felhasználása ellen hat a régiók jogállása is, amelyet úgyszintén a „magyarveszély” alakított.
A regionális fejlesztésről a 315. számú 2004. évi törvény rendelkezik. E szerint a régió amolyan önkéntes alapon szerveződő, jogi személyiség nélküli – jobb híján – intézmény, amelyet a megyei tanácsok képviselői hoznak létre kölcsönös megállapodás alapján. A régiót a megyei önkormányzatok vezetőiből álló tanács irányítja, hatáskörei meglehetősen korlátozottak, gyakorlatilag hiányoznak.
A hatásköröket úgy alakították ki, hogy elhárítsák a „politikai veszélyt”. A Nagy-Románia párti frakcióvezető fogalmazott így a parlamenti vitában, és bár nem fejtette ki, mit ért politikai veszély alatt, mindenki értette.
Az ülés jegyzőkönyvének tanúsága szerint Hildegard Puwak integrációs miniszter, a kormány nevében a tervezet előterjesztője biztosította az aggályoskodó honatyát, hogy a régiók fejlesztésével kapcsolatos meghatározó döntések továbbra is Bukarestben születnek – annak ellenére, hogy a törvény elvileg a szubszidiaritásra épül.
Jogi úttorlasz
Szintén elvileg a támogatások útja rendkívül egyszerű, az EU-tól a végfelhasználóig a politika – program – projekt hármas biztosítja. A politikát az Európai Unió, vagyis a tagországok együttese határozza meg. Ezen a szinten dől el, hogy az uniós költségvetésnek mekkora hányadát fordítják a különböző területekre, mennyi jut a mezőgazdaságra, oktatásra-képzésre stb.
A programok kidolgozása a nemzeti hatóságok feladata, és hatékonyságuk abban mérhető le, hogy mennyire „vonzzák” az életképes projekteket. Amint a fentebb idézett adatok mutatják, a vonzás meglehetősen gyenge. Az ok abban keresendő, hogy – noha a törvény elvben a szubszidiaritásra épül – a döntéseket nem az érintettekhez legközelebb eső szinten hozzák, a hatáskörök jelentős része a nemzeti fejlesztési ügynökségnél és az operatív programok lebonyolításával megbízott minisztériumoknál maradt.
Az RMDSZ tervezete nem alakítaná át a régiók hatáskörét, talán mert a Szövetség nem akar egyszerre két frontot nyitni. A fejlesztést gátoló problémákra ugyanis a végleges megoldást a régiók jogi státusának és az ország területi felosztásának az átalakítása jelentené, ez pedig alkotmánymódosítás nélkül lehetetlen.
Szőcs Levente. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

Erdélyről nem a budapesti Országgyűlésben szavaznak – Interjú Markó Béla RMDSZ-elnökkel, a bukaresti kormány miniszterelnök-helyettesével
Egyelőre kitart a kormányzati részvétel mellett az RMDSZ, de további megszorításokat nem hajlandó támogatni – mondta lapunknak Markó Béla, az RMDSZ elnöke. A román kormány miniszterelnök-helyettese örömmel vette a MÁÉRT újraindítását, bár egyelőre még nem világos, hogy az együttműködés miről szól majd.
– Nemrég megingott a román kormánykoalíció az oktatási törvény miatt. Jogszabály most sincs. Többség van?
– Az oktatási törvény szakítópróba a számukra. Az nem lehetséges, hogy az RMDSZ kormányzati felelősséget vállaljon az ország általános problémáinak a megoldására – ráadásul ezek a megoldások egyáltalán nem népszerűek –, és mindeközben az oktatási rendszer reformja, ezen belül az anyanyelvű oktatási jogok bővítése ne haladjon előre. Ha a koalíció nem tudja összeszedni magát, az baljós előjel a jövőre nézve, és valószínűleg már ezért sem tudna az RMDSZ tovább menni.
– Meddig hajlandók várni?
– Az oktatási törvény kérdése a következő hetekben eldől. A kormány egy kivételes, de alkotmányos módszert választott a törvény elfogadására. Romániában lehetőség van sürgős esetekben arra, hogy a kormány felelősséget vállaljon egy törvénytervezetért.
– Két hete vetették fel a többség kérdését, ön most újabb néhány hét haladékról beszél...
– Akkor úgy tűnt, hogy napok alatt ide vagy oda lehet billenteni a helyzetet. Most kialakult egy esély, éspedig hogy folytatódhat a felelősségvállalási eljárás, ha az alkotmánybíróság igenlőleg válaszol a miniszterelnök kérdésére. Ebben az esetben egy két hét alatt végleges formájában kikerülhet a törvény a parlamentből.
– Az átállás a másik oldalra fel sem merül az RMDSZ számára?
– Az ellenzék egyszerre hívogat minket, és ezzel egyidejűleg olyan nyilatkozatokat tesznek, amelyekből kiderül: nem támogatnák az ország történelmének és földrajzának az anyanyelvi oktatását. Márpedig ez számunkra az egyik kulcskérdés.
- Ezért türelmes az RMDSZ?
– Egyáltalán nem vagyunk türelmesek. A kormánykoalíció felbomlása és a kormány esetleges bukása gazdasági földrengést idézhetne elő Romániában, így szerintem méltánytalan dolog az RMDSZ től számon kérni, hogy miért ad néhány hetet a koalíciónak, hogy összeszedje magát.
– Az RMDSZ-t sokan bírálják a kormányzás miatt. Mit mond az elégedetleneknek?
– Sajnos még nem dőlt el, hogy Európa össze tudja e szedni magát. Ez kihat Romániára is. Egyelőre azt tudjuk, hogy a közszféra fizetései a nyáron csökkentett összegekhez képest 15 százalékkal nőnek, illetve a minimálbért megemeljük 670 lejre. 2012-re szeretnénk visszahozni a fizetéseket legalább az eredeti szintre. További megszorításokban nem gondolkozunk, és nem is tudnánk elfogadni.
–Nem fél, hogy ellenfelei kihasználják az RMDSZ helyzetét?
– Ezt egyszer már megéltem, 2004 és 2008 között. Miközben vezető politikusainkat a kormányzati gondok kötik le, a saját közösségünkkel nem beszélünk eleget. Hagyjuk, hogy mások beszéljenek arról, mit csinálunk mi, és ezt egyáltalán nem jóindulattal teszik. Akármilyen sok energiába kerül, amikor csak lehet, otthon kell lenni, Erdélyben.
– Néhány napja a szélsőjobboldali Székely Gárda felvetésére népszavazási kezdeményezés indult Csíkszereda román nevének eltörlésére. Egyetért a javaslattal?
– Egyik legnagyobb elégtételem – újból és újból –, hogyha végigmegyek Erdélyen, ma már nagyon sok helységnek a nevét kiírják magyarul, nemcsak Székelyföldön, hanem szórványvidéken is. Ami a népszavazást illeti, ezek tetszetős, népszerűség hajhászó kezdeményezések, amelyek többek közt arra hivatottak, hogy elfedjék: a helységnevek tekintetében milyen hatalmas előrelépés történt az elmúlt húsz esztendőben. Egyetlen gondom van vele, ami a magyar szélsőjobb befolyását is illeti: nem a magyar ,, kell megszavazni, hanem a román parlamentben.
–Mi a véleménye az Orbán-kormány új nemzetstratégiájáról?
– Feltétlenül jónak tartom a Máért újbóli összehívását. A hosszú távú stratégiai döntések nem ott születnek, viszont egyetértést lehet kialakítani bizonyos döntésekkel vagy elvi irányokkal kapcsolatban. Ennél is fontosabb, hogy találkozunk különböző, kisebbségi helyzetben élő magyar vezetőkkel, és véleményt cserélhetünk. Ilyen szempontból méltányolom, hogy egy sok évre elszakadt szálat fölvettek és összefűztek. A kettős állampolgárság kérdése ma már Romániában természetes, nem olyan nagy a tétje, mint korábban, persze az érzelmi vonatkozáson túl. Más kérdésekben még nem teljesen világos, hogy mi, hogyan lesz.
Az új oktatási törvény lehetővé tenné, hogy a kisebbségekhez tartozó diákok, így a magyarok is anyanyelvükön tanulják Románia földrajzát és történelmét, illetve anyanyelvükön vizsgázzanak e két tárgyból is. A jogszabály tervezete fél éve elakadt a szenátus oktatási bizottságában, ahol az ellenzék többségben van. Ezért október végén, a kormányzó RMDSZ sürgetésére Emil Boc kabinetje gyorsított eljárással, úgynevezett kormányzati felelősségvállalással, törvényhozási vita nélkül próbálta elfogadtatni a törvényt. A szenátus ellenzéki elnöke megóvta az eljárást, az alkotmányossági vita azóta tart. Ha az alkotmánybíróság a szenátus elnökének ad igazat, folytatni kell a „rendes” törvényhozási vitát, miközben a Házban a koalíciónak egyetlen szavazat többsége van.
Szőcs Levente – Bukarest, Népszabadság

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megszületésénél ugyanazok bábáskodnak, akik három éve létrehozták a Magyar Polgári Pártot (MPP). Várhatóan Toró T. Tibor áll az új politikai alakulat bejegyzését „levezénylő” bizottság élére. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnökének neve ritkán bukkan fel a magyarországi sajtóban. Pedig a Tőkés Lászlót árnyékként követő egykori RMDSZ-es törvényhozó már a kezdetektől jelen van romániai magyar politikában.
A román képviselőház honlapján olvasható önéletrajz szerint az 1957-ben született, eredeti szakmájára nézve kutató fizikus Toró számára egyenes út vezetett a néhai Nicolae Ceausescu irányította Román Kommunista Pártból az RMDSZ radikális szárnyába. (Az állampártba 1978-ban, még egyetemistaként vették be.) A Ceausescu-rezsim bukása után, 1990-ben első elnökévé választotta a frissen létrejött MISZSZ (Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége).
Akkori kollégái között megtalálni a mai EMNT csaknem teljes vezérkarát: Szilágyi Zsoltot,az Európai Parlament alelnöki posztját betöltő Tőkés László tanácsadóját, Mátis Jenőt, a két éve Csíkszereda polgármesteri székéért az MPP színeiben indult Papp Elődöt, valamint Borbély Zsolt Attilát. A MISZSZ radikális fiataljainak köszönhetően lett SzőcsGéza (ma az Orbánkormány kulturális államtitkára) az RMDSZ első főtitkára. Toró 1993-ig volt a MISZSZ elnöke. Vezetése alatt a szervezet fő fegyverténye Domokos Géza visszaléptetése volt. Főként arra hivatkoztak, az RMDSZ alapító elnöke póttagja volt a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának. Később Toró a Reform Tömörülés elnökeként hívta fel magára a figyelmet. Ez volt az egyetlen platform, amely a Tőkés tiszteletbeli elnökségét eltörlő 2003. februári kongreszszus idején kiállt a püspök mellett a párhuzamosan zajló Láncos-templombeli rendezvényen. Előzőleg „diktatúra bevezetésével” vádolta az RMDSZ vezetőit, holott 2000-ben a Reform Tömörülés három új képviselője került be a parlamentbe, köztük Toró is. Nyolc éven át tűrte a „diktatúrát” az RMDSZ törvényhozójaként. Párhuzamosan az EMNT alelnökeként segédkezett az MPP megalakításánál. RMDSZ-es források szerint az új pártot hivatott támogatni az a próbálkozás, hogy a magyar állampolgársággal kapcsolatos romániai feladatokat az EMNT hatáskörébe vonják. November végén Budapesten Toró és Németh Zsolt külügyi államtitkár aláírt egy megállapodást, amely szerint az EMNT tájékoztató irodahálózattal segíti az egyszerű honosítást, és a magyar külképviseletekkel együttműködve gondoskodik „az „eskü-/fogadalomtételi napok előkészítéséről, megszervezéséről, helyiség rendelkezésre bocsátásáról”. RMDSZ-es források szerint ez a megállapodás lényege: összekapcsolni a magyar állampolgárság megadását az EMNT-vel, illetve rajta keresztül az újonnan létrejövő párttal.
Szőcs Levente, Bukarest, Népszabadság

Óvatoskodik a MÚRE
Romániai magyar újságírókat is érint a magyarországi médiatörvény
F. I.
Bár elítéli a sajtó és véleményszabadság korlátozását, a MÚRE kivár a magyar médiatörvénnyel kapcsolatos állásfoglalást illetően. A magyarországi lapok romániai tudósítóit nem „készítették fel” a törvényre.
„A tiltakozás semmilyen formájának nem vagyok híve” – jelentette ki lapunk megkeresésére Karácsonyi Zsigmond, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke, akit arról kérdeztünk, miért nem foglalt állást a szervezet a magyar médiatörvénnyel kapcsolatban. Mint elmondta, jelenleg belső vita zajlik a törvényről, amelyen MÚRE-tagok vesznek részt, hamarosan pedig az igazgatótanács is tárgyalni fogja.
„Sikerült az MÚRE-t egységesnek megtartani, nem politikai törésvonalak szerint rendezkedtünk be, mint Magyarországon, ezért sokkal átgondoltabban kell reagálnunk olyan esetekben, amikor úgy tűnik, hogy politikai felhang is társul az egyes eseményekhez” – érvelt a hallgatás mellett Karácsonyi.
Elmondta, a magyarországi médiaszervezetek nem voltak egységesek a tiltakozás terén, a MÚRE mindenikkel együttműködik, viszont csak a Magyar Újságírók Országos Szövetsége részéről láttak határozott állásfoglalást. Ugyanakkor kifogásolta azt, hogy a törvényalkotók nem konzultáltak a sajtószervezetekkel, hogy megnézzék, a bizonyos esetekben jogos elvárásaik miként érvényesülhetnének. Úgy véli, párbeszéddel elkerülhető lett volna az, hogy sajtószabadságot érintő és korlátozó rendelkezések kerüljenek be a törvénybe.
Tudósítókra is érvényes
A magyar médiatörvény rendelkezései egyébként értelemszerűen érvényesek a magyarországi lapok romániai tudósítóira is, mint ottani sajtóban közlő újságírókra. Szőcs Levente, a Népszabadság romániai tudósítója az ÚMSZ megkeresésére elmondta: sem figyelmeztetést, sem jelzést nem kapott arra vonatkozóan, hogy a január elsejétől életbe lépett médiatörvény miatt vigyázzon arra, hogy mit ír le.
„Úgy gondolom, hogy én innen nem foglalkozok olyan témákkal, amelyek a médiatörvény alapján kifogásolhatók lennének, habár az is igaz: Magyarországon mindenki attól retteg, hogy ez úgyis politikai alapon fog működni, és akkor bármi kikezdhető” – fogalmazott Szőcs.
A magyarországi baloldali ellenzékhez közel állónak tartott Népszava című napilap romániai tudósítója, Lokodi Imre lapunknak szintén azt nyilatkozta: sem szóbeli, sem írásbeli figyelmeztetést nem kapott arra vonatkozóan, hogy hogyan „viselkedjen” az új médiatörvény hatálybalépése után.
„Karácsony előtt voltam legutóbb a budapesti szerkesztőségben, akkor még vakon abban bíztunk, hogy a köztársasági elnök nem fogja aláírni a törvényt vagy pedig visszavonják a súlyosabb rendelkezéseket” – magyarázta lapunknak Lokodi. Mint mondja, ezután is ugyanúgy fogja írni a cikkeit, ahogy eddig, a cenzúrát pedig a médiahatóságra bízza.
Nem képezték ki a romániai munkatársakat
„Semmilyen felkészítést nem kaptam Budapestről az új médiatörvény érvénybe lépésével kapcsolatosan” – válaszolta lapunk megkeresésére Gazda Árpád, a magyarországi Heti Válasz jobboldali hetilap és a szintén magyarországi Info Rádió romániai tudósítója. Gazdát arról kérdeztük, felhívták-e a figyelmét szerkesztőségbeli felettesei arra, hogy az új jogszabály rendelkezéseihez igazítsa tudósításait.
„Nem szólt senki, hogy erre vagy arra a dologra figyeljek oda, sem a Heti Választól, sem az Info Rádiótól. Igaz, idén még nem is adtam le egyetlen tudósítást sem, egyik szerkesztőségnek sem, a médiatörvény pedig csak idéntől érvényes” – tette hozzá az újságíró. Mint kérdésünkre kifejtette: úgy tudja, ottani sajtótermékek külföldi tudósítójaként valóban a magyarországi jogszabály hatálya alá esik ő maga is, de nem tart attól, hogy emiatt „baja eshet”.
„Húszéves újságírói tapasztalatom azt mutatja, ha az ember tisztességesen végzi a munkáját, akkor akármilyen szigorúan, akármilyen szigorú törvény alapján bírálják el, nincs mitől félnie” – vágta ki magát Gazda.
Kevésbé volt bőbeszédű a budapesti kormányhoz közel állónak tartott Magyar Nemzet romániai tudósítója. Kérdésünkre, miszerint kapott-e utasításokat a lap szerkesztőségétől a médiatörvény életbe lépése után azzal kapcsolatosan, hogy cikkeiben vegye figyelembe annak rendelkezéseit, Rostás Szabolcs elzárkózott a válaszadástól. Új Magyar Szó (Bukarest)

Ahol mérget kevernek az RMDSZ-nek, ott nincs miért keresni a párbeszédet
Jövő év végéig szóló koalíciós megállapodást kötött. Ez volt Kelemen Hunor első hivatalos aktusa a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) első embereként. Noha a ceremónia két nappal megválasztása utánra esett, szó sincs ölbe hullott ajándékról, hiszen az új elnök régóta tagja az RMDSZ csúcsvezetésének. Igaz, ehhez – és a várakozásokhoz – képest sok változtatást sejtet a vele készített interjúnkban.
Az első benyomás a megválasztása után az volt, hogy rendkívül tettre kész. Mihez fogott először?
Az első feladat az volt, hogy véglegesítsük a Demokrata-Liberális Párttal a 2011. és a 2012. évre szóló együttműködési megállapodásunkat. Persze ezen túl a szövetség a fontosabb. Elkezdtünk dolgozni azon, hogy az új alapszabályzat szerint minél hamarabb meg tudjuk alakítani az új elnökséget. Föl kell készülnünk a Szövetségi Képviselők Tanácsára, amelyen főtitkárt és alelnököt választ a szövetség. A gazdasági tanácsot is szeretném március folyamán megalakítani, hisz ha van égető problémája a romániai magyarságnak, és így nyilván az RMDSZ-nek is, az a gazdaság.
- A gazdaság fellendítése nem éppen új feladat, tavaly ősz óta készül egy intézkedéscsomag.
- A kormány a Nemzetközi Valutaalappal, a Világbankkal és az Európai Unióval kötött megállapodások miatt kényszerpályán van. A szerződés április végén jár le. Ebben az időszakban nekünk az volt a fontos, hogy megteremtsük a költségvetési egyensúlyt, elindítsuk a nagy ágazatok reformját, és hogy egészséges alapokra helyezzük – egészen 2016-ig – azt a költségvetési politikát, amely 2009 végén teljesen felborulni látszott.
- És látszik a kényszerpálya vége?
- A stabilizáció jelen pillanatban lezárultnak tekinthető. Viszont a gazdaságélénkítő csomagot csak akkor lehet elővenni, ha van tartalék. Nagyon komolyan gondolkodunk azon, hogy még idén csökkentsük a munkáltatói adóterhet. Az első hónapokban biztosan kisebbek lesznek a bevételek, és a kiesést valahonnan pótolni kell. Korábban is mindig az volt a kérdés, hogy az átmeneti időszakot hogyan vészeljük át. Úgy látom, a most készülő, újabb valutaalapi egyezmény biztosítani tudja ehhez a tartalékot.
- Az egyensúlyteremtés része a munkatörvénykönyv elfogadása is? Miért erőlteti a kormány ezt a népszerűtlen intézkedést?
- Nem tudom, mennyire népszerűtlen, hiszen a szakszervezetek alig tudnak összegyűjteni ezerötszáz embert tüntetni. A mostani munkatörvénykönyv a legmerevebb Európában, rugalmasabbá kell tenni, ellenkező esetben lemaradunk. Természetesen, aki hozzászokott ahhoz, hogy elkötelezi a szakszervezeteket és a munkaadói oldalt négy-tíz évre, az zavartan nézi a tevékenykedésünket. Másfelől a munkáltatói oldalon azt látom, hogy ennek a módosításnak igenis örvendenek.
- Azért nem mindenki: a nagyvállalatok például a szakszervezetek oldalára álltak.
- Teljesen elégedett nem lehet mindenki. Ha a munkaadói és a munkavállalói oldalon egyaránt van elégedetlenség, az azt jelenti, hogy egyiknek sem kedvezel túlságosan, megtaláltad a helyes középutat, ami egy társadalomban az egyensúlyt jelenti. Nem szabad a munkavállalót sem kiszolgáltatni, sőt védeni kell, de a munkaadót sem kell olyan helyzetbe hozni, hogy akarja, nem akarja, meg kell tartania a munkást. Legalább ennyire fontos, hogy a feketén dolgozókat vissza kell hozni a reálgazdaságba.
- A gazdaság az azonnali kihívás, hosszabb távon az RDMSZ a társadalomépítésre összpontosít. Hogyan teszi ezt?
- Az erdélyi magyarság igényli, hogy azokon a területeken, amelyek az identitásunkhoz kapcsolódnak – az oktatás és a kultúra egyes területein – társadalomépítéssel is foglalkozzunk. Ez számunkra nem újdonság, de sok minden megváltozott húsz év alatt. Ezért tartom fontosnak, hogy egy kicsit újragondolva ismét belevágjunk. Ez nem azt jelenti, hogy az alapítványi, egyesületi szférát ellenőrizni akarja bárki. Ahol viszont kezdeményező szerepet kell vállalni, ott kezdeményező szerepet vállalunk, ahol csupán partneri viszonyra van szükség, ott partneri viszonyt alakítunk ki.
- Ez az a bizonyos kinyújtott kéz, amiről megválasztása után beszélt?
- Ami a magyarságot illeti, inkább nyitott kapuról beszélnék: befogadóbbá tesszük az RMDSZ-t. A kinyújtott kézzel az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsra (EMNT) gondoltam, mindazokra, akikkel 2009-ben az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) keretében kialakítottuk a Magyar Összefogást. És természetesen mindazokra a politikai partnereinkre, akikkel határon belül, határon kívül együttműködni kívánunk.
- Markó Béla leköszönő elnök a kongresszuson azt mondta, „újra kell kötni a szövetséget". Elég lesz ehhez tágra nyitni a kaput?
- A szervezetben minden magyar embernek meg lehet találni a helyet, amelyet tudása, tapasztalata szerint el tud foglalni. Ugyanakkor tudatosítani kell minden egyes politikusban: nagyon fontos megismerni az emberek problémáit, de ugyanolyan fontos ezekre megvalósítható válaszokat adni. Ha hitelesek tudunk maradni egyenként, akkor a befogadó szervezet, a sokszínűséget értékelő és erősítő szervezet – a nyitott kapu, amiről beszéltem – megvalósulhat. Készül egy erdélyi konzultáció, nagyon pontos képet szeretnénk kapni a közösség elvárásairól. De a konzultáció arra is jó, hogy az emberek lássák, a szövetség velük foglalkozik, az ő problémáik a fontosak. Ezt időről-időre meg is kell majd ismételni. Azt a bizonyos szövetséget mindig újra kell kötni. Tévedés, hogy az egyszer megkötött szövetség elegendő egy egész életre.
- Érvényes ez a bukaresti partnerekre is?
- Más logika szerint, de érvényes. Az RDMSZ egyik erőssége az, hogy nyitott tud maradni – tárgyalóképes. Másfelől az ellenzéknek meg kell értenie, hogy az RMDSZ, amely most a másik oldalon áll, később ugyanolyan szavatartó lesz, ha átalakulnak a belpolitikai viszonyok és szövetségek.
- Kormány vagy ellenzék, mindkettőhöz parlamenti képviselet kell. Ha budapesti hátszéllel megalakul az Erdélyi Magyar Néppárt, az RMDSZ a parlamenti küszöb alá szorulhat. Az EMNT nem zárkózik el az összefogástól, ellenkezőleg. Megtörtént a kapcsolatfelvétel?
- Ahogy ígértem, a kongresszus után kapcsolatba léptem mindazokkal, akik az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumban jelen voltak. Tőkés Lászlóval már a megválasztásom másnapján beszéltem. Abban állapodtunk meg, hogy folytatjuk a beszélgetéseinket.
- A Magyar Polgári Párttal keresik a kapcsolatot?
- Ahogy ők viselkednek velünk és az EMNT-vel, nem hiszem, hogy ott kellene keresnünk a párbeszéd csíráit. Ahol mérget kevernek az RMDSZ-nek, ott nincs miért keresni a párbeszédet.
- A nagyváradi kongresszus egyik meghatározó pillanata volt a Fidesz képviselőjének sokak szerint fenyegető beszéde. Ehhez képest a kongresszus végén ön békülékeny hangot ütött meg.
- Nem hiszem, hogy nekünk egy új fejezetet hadüzenettel kell megnyitni.
- Gratuláltak önnek a Fidesz részéről?
- Többen is felhívtak, illetve küldtek üzenetet.
- Rendezhető a nem éppen felhőtlen viszony?
- Türelemmel, bölcsességgel, nyitottsággal igen. Közös érdekeink, de elsősorban közös értékeink vannak. Mind a Fidesznek, mind az RMDSZ-nek érdeke, hogy ez a viszony szoros és partneri legyen. Ez a magyar-magyar és a magyar-román kapcsolatokat is erősíti. Ebben a térségben nagyon fontos, hogy ezek a kérdések megnyugtatóan rendezve legyenek, és azt gondolom, hogy ilyen szempontból is új fejezetet kezdünk. Természetesen türelem is kell hozzá, mert mi tagadás, lehetett érezni, hogy van egyfajta bizalmatlanság mindkét irányból.
- Bizalmatlanság vagy érdekütközés?
- Utóbbi is lehet, de nem akarok belemenni. Egyfajta bizalmatlanság érezhető volt az elmúlt években. Márpedig a bizalom minden partneri viszonyban nagyon fontos.
- Marad akkor az egyenlő közelség keresése?
- Nem fogalmaztam így.
- Markó Béla elnökségének ez volt az egyik vezérelve.
- Nyilván ezt a kérdést vele kell megbeszélni, nem velem.
- Mi lesz az, amin még változtat elődje politikájához képest?
- Az értékeket illetően semmiben, hiszen ezek az erdélyi magyarság értékei. Az út, amelyen elindultunk, a parlamentáris politika marad, nem keresünk más politikai eszközöket. Az alapvető célok – autonómia, kollektív jogok – tekintetében nem történik változás. Ilyen szempontból folytonosságra van szükség. A munkamódszereket illetően lesznek változások. Minden ember magával hoz egyfajta szemléletet, minden vezető másként közelíti meg a döntéshozatalt. Szemléletváltásról is lehet beszélni, nemzedékváltásról is. A lényeg az, hogy ne ott változtassunk, ahol nincs rá szükség, és az értékeket, célokat illetően nincs szükség változtatásra.
- Ha a fontos célkitűzéseket nézzük, a mínuszok közé kell sorolni az autonómiát és az önálló állami egyetemet. Milyen időtávlatban látja ezeket megvalósíthatónak?
- Nem szabad pontos napot és órát adni. Ha parlamentáris eszközökben gondolkodunk, a hét százalékunkhoz mindig kell 43 százalékot találni, hogy valamit el tudjunk érni. Ehhez folyamatos párbeszédre van szükség, de a mentalitásnak is változnia kell. 1990-ben egy magyar felirat miatt borult lángba Marosvásárhely, ma a magyar feliratokat a társadalom nagy többsége elfogadja. A dél-tiroliaktól megtanultuk, hogy újabb és újabb határidők kitűzésénél sokkal fontosabb a következetes politizálás, a partnerkeresés.
- Mintha az állami egyetem már nem volna annyira fontos.
- Kérdés, hogy az egyetemalapítást önmagában értéknek tekintjük, vagy nem. Szerintem csak akkor lehet értéknek tekinteni, ha ezzel minőségi oktatást is tudsz biztosítani, és a meglévő intézményes kereteket nem vered szét. Az egyetem nem népdalcsoport, nem lehet alapítani egyet egyik napról a másikra, és főleg nem az oktatók ellenében. Amíg nincs egyetértés a magyar oktatók között, a politikusok nem tehetnek mást, minthogy megpróbáljanak nyitottak lenni, érvelni, konszenzust teremteni.
Szőcs Levente
nol.hu, Erdély.ma

Népszámlálás előtt
A polgármesteri hivatal akkor sem küldhetett volna magyarul beszélő alkalmazottat, ha történetesen akar.
Kati néni kétségbeesetten kopog be a szomszédba.
– Erzsi, itthon vagy? Nem boldogulok a „doamnával”.
A „doamna” az önkormányzattól érkezett kérdezőbiztos, aki a mezőgazdasági összeírást végzi. Erzsi a kezébe veszi a félig kitöltött adatlapot, majd meglepetten néz az előtte álló töpörödött asszonyra. – Kati néném, van magának hat hektár búzája?!
A nyolcvanötöt is elmúlta, ráadásul özvegy, mióta Misi bácsi pár éve „itt hagyta”. A „doamna” és Erzsi aztán tisztázzák, hogy Kati néninek nem hat hektár búzája van, hanem ugyanennyi vetetlen földje; nem is búzát mondott (grâu), hanem azt bizonygatta, hogy nehéz (greu) egy özvegyasszonynak egyedül bármit kezdeni hat hektár szántóval.
Kati néni annak idején a téesznél dolgozó gépkezelőktől ellesett pár román szót. Nemcsak a búzát tanulta meg románul, hanem egyebeket is, de egész mondatokra nem telik, a szlávos magánhangzókra pedig végképp nem áll rá a nyelve. Hiába erőlködik, csak a nehézség „domborodik ki”.
A szomszéd legalább érti. Azt már kevésbé, hogyan küldhetett az önkormányzat magyarul nem tudó adatgyűjtő biztost a színmagyar faluba, ahol az idősebbje Kati nénihez hasonlóan nem beszél románul. Pedig az önkormányzatnál ugyancsak tisztában kell lenniük a helyi viszonyokkal. Az alpolgármester korábban két mandátumot „teljesített” első emberként, ráadásul polgármesteri megbízatása egybeesett a közigazgatási törvény elfogadásával. Ha máskor nem, hát a jogszabály alkalmazása során, a kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezésekor szembesülnie kellett az etnikai arányokkal. A mezőgazdasági összeírás az év elején lejárt. Valami azt súgja, hogy sok helyütt, ha nem akadt egy-egy Erzsi, az adatok nem tükrözik a valódi valóságot. Nagyobb baj, hogy – ahogy talán sok más esetben - a polgármesteri hivatal akkor sem küldhetett volna magyarul beszélő alkalmazottat, ha történetesen akar. Kati néni faluja olyan községhez tartozik, ahol a lakosok negyven százaléka magyar anyanyelvű, ennek ellenére az önkormányzat alkalmazottai között egyetlen magyar sem akad. Pedig fontos lenne, immár az őszi népszámlálás szempontjából. A kérdezőbiztosok ugyanis többnyire a polgármesteri hivatal alkalmazottai közül kerülnek ki. Hiába toboroz hivatalosan a statisztikai hivatal, a „néptanácsnál” az érintetteknek gondjuk van rá, hogy a felhívás ne kerüljön „illetéktelen” szemek elé. Szándékosan hagytam ki a község nevét - nem fontos, és sajnos nem is példa nélküli.
Az adatgyűjtő etnikai hovatartozása több szempontból fontos. Mindenekelőtt azért, mert a kisebbségi lakosságra többféle nyomás nehezedhet. Ilyen próbálkozásra már volt példa a próbanépszámlálás idején. Marius Paşcan Maros megyei prefektus felszólította a vidék lakosait, vallják magukat székelynek vagy éppen csángónak, lelkiismeretük szerint.
Remélhetőleg ez esetben „pusztán” pszichológiai nyomásról beszélhetünk, konkrét következmények nélkül, hiszen a csángót és a székelyt végső soron vélhetően a magyarok közé sorolják. A népszámlálást előkészítő bizottságban az RMDSZ fontos eredményeket ért el, de a legjelentősebb kétségkívül ez lenne. De például a vegyes családoknál egyáltalán nem mindegy, hogy magyar vagy román ember teszi fel a kérdéseket, és tölti ki az űrlapot.
Érdemes észben tartani: a nyelvhasználati jogok gyakorlása az etnikai arányok függvénye. És vannak bíztató trendek. A Székely István vezette RMDSZ népszámlálási munkacsoport becslései szerint ezt lehet az első népszámlálás a rendszerváltás után, amikor a magyarok aránya nem csökken. Több tényezőt is felsoroltak. Noha 8,5 százalékos asszimilációs rátával számolnak – azaz száz vegyes családból való gyermek közül 8,5 románnak vallja magát a népszámláláskor -, úgy vélik, az asszimilációs veszteséget kompenzálni tudja, hogy a magyar lakosok közül kevesebben vállalnak tartósan külföldön munkát, illetve a gyermekvállalási hajlandóság is magasabb, mint a többség körében. Kár lenne, ha bizonyos nyelvi jogokat azért nem gyakorolhatnánk, mert nem figyeltünk oda/eléggé a népszámlálás előkészítésére.
Szőcs Levente. Új Magyar Szó (Bukarest)

Kakaskodás Lehet követelőzni is persze, de nem biztos, hogy célravezető.
A Tusványos kapcsán számos cikk, értékelés látott napvilágot e lapban is, én két észrevételt tartanék fontosnak. Az egyik a magyar-román államközi, a másik az itthoni magyar–román viszony jövőjét illeti.
1. Orbán Viktor többek közt a következőket mondta a táborban: „Tőkés László előadásából hallhattuk, hogy mennyi gond van még a mostani román kormányzat és az itt élő magyar közösség között. De képzeljük el, hogy ha nem egy nemzeti jellegű kormányzat lenne Romániában, hanem visszajönnének az internacionalisták itt is. Akkor milyen konfliktusaink lennének! Képzeljük el, hogy a mai román ellenzék retorikája és politikai irányvonala állami szinten is érvényesülni tudna!”
Nem akarok itt arról értekezni, hogy a nemzeti jellegűnél akadna jobb jelző is, amikor arról a Demokrata-Liberális Pártról beszélünk, amelyik pár éve még a Szocialista Internacionálén belülről próbálta megakadályozni a Szociáldemokrata Párt felvételét ugyanoda. Az internacionalizmus (és a kozmopolitizmus) szitokszóvá avatásáról szintén értékeztek e rovat szerzői. Én másra hívnám fel a figyelmet. „Képzeljük el, ha... visszajönnek az internacionalisták... akkor milyen konfliktusaink lennének!” – mondja Orbán. Márpedig az internacionalisták alighanem visszajönnek, nem szükséges különösebben fejlett fantázia ahhoz, hogy elképzeljük: egy éven belül „a mai román ellenzék retorikája és politikai irányvonala állami szinten is érvényesülni tud”. Sőt, talán a Fidesz által jól ismert kétharmados erővel! Ilyen körülmények között az idézett mondatok úgy is értelmezhetők, hogy Orbán Viktor román-magyar konfliktust vizionál. Egy biztos: ő maga semmit nem tesz azért – ellenkezőleg –, hogy a két ország viszonya a Băsescu-rezsim után is zökkenőmentes legyen.
2. A magyarok Traian Băsescuhoz való ellentmondásos viszonyulásáról ragyogó elemzést írt Székedi Ferenc. Erről annyit, hogy az említett tekintetben Tőkés László kétségkívül magyarabb másoknál. Egyrészt jól érzi magát Traian Băsescu társaságában, sőt ugyanabból a korból és ugyanabból az eszmei vonulatból választott magának jelképet: Horthy Miklós tengernagyot. (Akihez képest „hol állunk mi”? Mint tudjuk, Traian Băsescu Ion Antonescu marsall hadvezéri eredményeit irigyeli.)
Másrészt Tőkés László azzal magyarázza Traian Băsescu hiányát a Tusványoson, hogy „mi nem alkuszunk”. Most tekintsünk el attól, hogy ezt a logikát követve tavaly és tavalyelőtt „alkudtunk”, hiszen Traian Băsescu elment Tusnádfürdőre, és a valóságban idén is szívesen látták volna az elnököt, aki az utolsó pillanatig „lebegtette” a részvételét. A lényeg más: az, hogy Traian Băsescuval mint a románok képviselőjével igenis kell alkudni. (Még akkor is, ha az eredmény nem mindig súrol Horthy-i magasságokat.) Lehet követelőzni is persze, de nem biztos, hogy célravezető.
A demokrácia nem a többség diktatúrája – jó esetben legalábbis -, de a többségtől nem is lehet eltekinteni. Egy kisebbség számára lehetetlen elérni bármit a többség hozzájárulása nélkül. A hozzájárulás nem feltétlenül jelent lelkes helyeslést a többség részéről, viszont annak a belátását igen, hogy „megéri”, ha például a kisebbség autonómiát kap. A Tőkés-verzióban ez az alkudozás a következőképpen szól: „Ha már területet vesztettünk, jogokat kérünk cserébe, beleértve a korlátozott nemzeti önrendelkezéshez, az autonómia valamennyi fajtájához való jogot”. Vajon mennyire célravezető eszébe juttatni a románoknak, hogy azokat a jogokat kérjük most tőlük, amelyeket mi nem adtunk meg, amikor a szóban forgó területek fölött mi diszponáltunk?
Ezzel együtt az állásfoglalásban nem lenne semmi kivetnivaló, ha Tőkés László történetesen magánember volna. Ismerek olyan embereket, akik a szabad véleménnyilvánításra mindennél többet adnak; fontosabb számukra az érveik hangoztatása, mint a vita eredménye; képesek sokszor a saját pozíciójukat aláásni, csak megmondhassák a magukét. Ezek kétségkívül karakán, becsületes emberek – csak hát alkalmatlanok arra, hogy akár a saját érdekeiket képviseljék. Hát még a másét! Mármost nem állítom, hogy Tőkés László ilyen becsületes ember volna, de úgy viselkedik...
Szőcs Levente. Új Magyar Szó (Bukarest)

Tőkés, az álguru
Tőkés László személyiségének egyik alapvető ellentmondása az, hogy miközben vegytiszta pártpolitikus, folyamatosan menekülni igyekszik a politikusi bélyegtől. Minden eszközzel azt sugallja híveinek, hogy ő amolyan erkölcsi ítélőszék, nemzeti orákulum és Isten ostora. Nála a bölcsek köve, mindig megmondja a tutit, és aki ebben kételkedik, az legalábbis hülye, ha nem egyenesen nemzetáruló.
Az EP-képviselő önértékeléséről egyebek mellett nyelvhasználata is árulkodik. A tőkési kommunikáció a volt püspököt mindig kenetteljesen, olykor tudatosan archaizáló stílusban írja le. Ő nem eszik, hanem „elkölti ebédjét”, nem természetes módon van jelen választókerületében, hanem „háromnapos székelyföldi körútra indul” (nem minden ok és él nélkül jegyezte meg erről Szőcs Levente kollégám az egyik közösségi oldalon, hogy mindez úgy szól, mintha csak az angol királynő vizitelne a Hargita alján). Tőkés nem képvisel, vagy dolgozik. Ő a „helyszínen tájékozódik”, „első kézből kap információkat” és a végén „képet alkot”. Mintha a szférák magasságából ereszkedne alá alattvalóihoz, akiknek kötelezően kiváló szerencséjüknek kell tartaniuk, hogy ezúttal feléjük veti tekintetét és glóriájának fényéből így rájuk is visszahull egy kevés. Ebben az esetben azonban nemcsak az ex-püspöknek a személyi kultusz iránti vonzalma mutatkozik meg. Tőkés egy olcsó kommunikációs trükkel szószéket, erkölcsi piedesztált igyekszik emelni politikai tézisei mögé, így próbálván kivonni azokat a racionális politikai vita mezejéről és a megfellebbezhetetlen nemzeti posztulátumok közé emelni.
Erre szüksége is van, mert érvekkel nehezen tudná alátámasztani zavaros és gyakran ellentmondásos kijelentéseit. Itt van például néhány gyöngyszem a már hivatkozott székelyföldi körútról. Illyefalván egy lakossági fórumon Tőkés kijelentette, hogy nem lesz EMNP-RMDSZ közös lista, mert az RMDSZ Bukarest és nem Budapest irányába indult, eltérítette utasait, járműve pedig erkölcsi kopást szenvedett, ezért le kell cserélni egy újra, vagyis az EMNP-re.
Kérdésre válaszolva a politikus tételesen is azt mondta, hogy „...többet nem indulnak közös listán a szövetséggel.” Egy nappal később Marosvásárhelyen már meggondolta magát, azt állítva: „a tavalyi népszámlálás után egyértelmű, hogy a magyarok nem tudják érvényesíteni az alapjogaikat egység nélkül.” Ezért Tőkés szerint az EMNP-nek párbeszédet kell folytatnia az RMDSZ-el és az MPP-vel. További egy nap múltán Tőkés ki akarta magyarázni ellentmondásos nyilatkozatait és elmondta, hogy miképpen kell azokat érteni. A helyhatósági választásokon, ott, ahol a magyarság képviselete veszélybe kerülne, ha a magyar szervezetek egymás vetélytársaiként indulnának, össze kell fogni. Az országos választásokon viszont külön listákon kell indulni. Nos, egyrészt a hivatkozott nyilatkozatokból nem ez derül ki, másrészt pedig a logika erősen sántít, hiszen, ha valahol, akkor épp az országos választásokon kerül veszélybe a magyarság képviselete, ha nincs egységes magyar jelöltlista. Másrészt az EMNP-nek – feltételezem – vannak saját politikai döntéshozó testületei (a kongresszus például). Miként kötelezhet el egy – vélelmezhetően – demokratikus pártot valaki, aki még csak nem is tagja a fent említett szervezetnek?
Van azonban egy mindezeknél fontosabb észrevételem is, ami lerántja a leplet a bevezetőben említett moralizáló politizálásról. Egy politikusnak úgymond benne van szolgálati kötelezettségei leírásában az, hogy esküdt ellenségével is szövetségre lépjen, ha érdekei azt kívánják. No de egy erkölcsi nagyság, hogy tehet ilyet? Ha az RMDSZ elárulta a magyarságot, mert Bukarestbe és nem Budapestre indult, ráadásul az erkölcsi kopás megette rozoga járművét, akkor egy magára valamit is adó nemzeti guru akkor sem lép vele szövetségre, ha emiatt elveszít néhány rongyos polgármesteri vagy tanácsosi széket. Vagy pedig nem is annyira büdös az RMDSZ, csak a szövetkezés árát akarja feljebb srófolni az EMNP Kongresszusa előtt levizitelő EP-képviselő?
Székely Ervin
Új Magyar Szó (Bukarest)

Tőkés afférja önmagával
Egyesek talán még emlékeznek, hogy Tőkés László Európai Parlamenti képviselő a kommunista múlttal való szembenézést tűzte ki céljául. Nyerő téma ez, amilyen a politikában nem sok van. Pláne, hogy Tőkés neve egybecseng a romániai forradalommal: ha e név viselője fogja magát, és szembenéz a kommunista múlttal (szavazatszerző szándékkal), nagyot nem tévedhet.
Nem is tévedett, akkor sem, amikor a „szembenézés programját” európai parlamenti alelnöki feladattá emelte. Most ne menjünk bele, hogy egy olyan embertől, aki az „erdélyi magyar külpolitikától” várta két évtizeden át az autonómiát, nem remélhettünk volna-e a nézésen kívül egyebet is, ha már a legmagasabb nemzetközi tisztségbe került, amit erdélyi magyar ember valaha betöltött! Mindenesetre két kampányban nyertes választási programot nehéz kifundálni, és ennél kevésbé számon kérhetőt vagy tartósat se nagyon. Ugyebár a múlttal soha nem lehet eléggé szembenézni...
Csakhogy hiába a dâmboviţai „smekkeriával” konkuráló, mégoly diffúz, tehát nehezen számon kérhető feladat – ebbe is beletörött a bicskája. Egy sajtóhír szerint volt EP-alelnökünk afölött sajnálkozott Marosvásárhelyen, hogy Romániában még nem jelöltek ki emléknapot a kommunizmus áldozatainak; Magyarországon bezzeg jelöltek, megtarthatja más is, ha akarja. Alighanem ez volna a mindenkori történelem első kölcsönünnepe.
Nos, Romániában van hivatalos emléknapja a kommunizmus áldozatainak, mégpedig december 21-én! Bár elismerem, erről többnyire azok értesültek, aki úgy általában is napirenden vannak a hazai történésekkel. Ami nyilvánvalóan nem a Tőkés László esete. És a dolog emiatt súrolja a dilettantizmus határát. Ha ugyanis az emléknapról nem tud, méltán tevődik fel a kérdés: akkor miről tud? Az áldozatokra való emlékezés jelentős összetevője a „szembenézésnek”, nem hiába kéri számon maga is a parlamenten a (feltételezett) hiányát.
Az affér gyakorlati jelentőséggel is bírhatna, jelesül a magyar kormány számára, bár aligha fog. Tőkés László közeli munkatársai ugyanis semmivel sem tűnnek tájékozottabbnak a mindennapi romániai valóságot illetően. (Többeknek feltűnt, hogy a múlt hétvégi néppárti kongresszuson több szó esett Magyarországról, mint Romániáról vagy Erdélyről akár.) Ami nem gátolja meg az Orbán-kormányt, hogy Tőkéséket tekintse Budapest stratégiai partnereinek, és tőlük tájékozódjon az erdélyi magyarság problémáiról. Ilyen körülmények között nem csodálkoznék, ha ez a lista egyre hosszabbra nyúlna, bár ahhoz talán némi helyismeretre is szükség volna.
Szőcs Levente
Új Magyar Szó (Bukarest)

„Jól jönne most Magyarország támogatása”
Interjú - Markó Béla szerint a szlovákiaihoz hasonló visszarendeződés indulhat el Romániában
Hosszú időre végzetesen elronthatja a román–magyar viszonyt, ha az új kormány beváltja fenyegetését, és érvényteleníti a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar karát létrehozó kormányhatározatot – mondja Markó Béla leköszönő miniszterelnök-helyettes. A kérdésben jól jönne Magyarország támogatása, viszont Markó úgy látja, ebben a pillanatban Budapest nem elég befolyásos, hogy segíteni tudjon.
Megbukott a kormány, amelynek az RMDSZ is tagja volt és ön is személyesen miniszterelnök-helyettesként. Meglepte az, ami történt?
Olyan értelemben lepett meg, hogy bár mindannyian láttuk, hogy elkezdődött a kormánytöbbségből az átvándorlás az ellenzékbe, arra számítottam, a többség csak az önkormányzati választások után fogy el.
Eddig a kisebbségi jogok terén csakis előre lehetett lépni, ha tehát Victor Ponta kormánya visszavonja a MOGYE-határozatot, az határkő lehet. Tart attól, hogy további kisebbségi jogokat érvénytelenítenek?
Valóban először történne meg az, hogy visszavonnak egy kivívott jogot, ami nagyon könnyen arra a pályára helyezhetné a magyar–román viszonyt, mint ami az utóbbi években Szlovákiára volt jellemző.
Mit tehet az RMDSZ?
Tárgyalnunk kell a kormányra kerülő vezetőkkel, és meggyőzni őket, hogy nagyon könnyen beindulhat az elmúlt több mint egy évtized eredményeinek a felszámolása, és az hoszszú időre elronthatja a román–magyar viszonyt. Nem is önmagában a MOGYE-ról van szó, hanem egy egész etnikumközi viszonyrendszerről.
Számítanak Magyarország segítségére?
Magyarország segítségére mi mindig számítottunk, viszont úgy látom, hogy ebben a pillanatban Magyarország befelé fordult, saját gondjaival van elfoglalva. És minden bizonnyal a befolyása sem elegendő ahhoz, hogy egy ilyen kérdés megoldásában hathatósan segíthetne.
Az RMDSZ hosszú ideig megkerülhetetlen volt, amikor a kormányzásról volt szó. Hogy látja, lehet-e a szövetség ismét a mérleg nyelve?
Ebben a pillanatban nem látom annak a feltételeit, hogy az RMDSZ az új hatalommal valamiféle koalíciót alkosson. A választási törvényt ráadásul úgy akarják módosítani, hogy a legerősebb alakulat abszolút többséget élvezhessen. Ezt nagyon rossznak tartanám, mert egyrészt nem érvényesülne az arányos képviseleti elv, másrészt nem lenne szükség arra, hogy a győztes párt az RMDSZ-szel vagy másokkal koalícióról tárgyaljon. De a magyarokra az elmúlt évtizedekben nem csak a matematika okán volt szükség: fontos volt, hogy a románok és a magyarok között ne állandó konfliktus legyen, hanem együttműködés. Az RMDSZ tulajdonképpen ezt az együttműködési készségét kínálta föl, amikor kormányra lépett különböző román pártokkal.
Lesz-e elég erő a közösségben, vagy jön a megosztottság?
Az RMDSZ nyitott lesz. Nyitott volt most is, az önkormányzati választások előtt, de vajmi kevés eredménnyel, mert a két további kis párt (Erdélyi Magyar Néppárt, Magyar Polgári Párt – A szerk.) meg akarja bontani a politikai egységet. Egyelőre nem látok különösebb megosztottságot, úgy gondolom, az RMDSZ a következő választásokon is fel tudja mutatni ugyanazt az eredményt, amit négy évvel ezelőtt. De azért távlatilag a román politikusok is érzik, hogy a romániai magyar közösségen belül bizonyos csoportosulások elég nagy munkát fejtenek annak érdekében, hogy ez a megosztottság ténnyé váljék.
A tavalyi kongresszus előtt, amikor bejelentette, hogy nem indul újabb RMDSZ-elnöki mandátumért, azt is előrevetítette, nem áll szándékában kivonulni a közéletből. Melyek lesznek ön szerint a romániai magyar közélet színterei a következő években?
Az RMDSZ-ben váltásra volt szükség, és azt hiszem, utólag is bebizonyosodott, hogy helyesen döntöttem.
Most, hogy megszűnik a kormánytisztségem, számomra ez a korszak is lezárult. Kormánytisztséget nem vállalok már akkor sem, ha – remélhetőleg minél hamarabb – az RMDSZ ismét kormányzati pozícióba kerül.
Amit az elkövetkezőkben szorgalmazni szeretnék, és ami szerintem hiányzik, azok az értelmiségi közéleti fórumok Erdélyben. Nem vagyok naiv, tudom, hogy az értelmiségi megszólalás a napi politikára nem hat abban a pillanatban, de azt szeretném, ha ezeknek a fórumoknak a működéséhez hozzájárulhatnék. Továbbra sem akarok elhallgatni, amikor közéleti-politikai kérdésekben véleményem van – ennek írásban, szóban ezután is hangot fogok adni.
Nem lesz magyar orvosi kar
A hétfő este beiktatott új román kormány miniszterelnöke, Victor Ponta közölte, hogy a politikai döntés megszületett, érvénytelenítik azt a határozatot, amellyel az előző kabinet önálló magyar kart hozott létre a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE). A marosvásárhelyi táblabíróság időközben felfüggesztette a szóban forgó jogszabályt. Ám mihelyt a bírósági procedúra véget ér, a kormány érvényteleníti a MOGYE-határozatot.
Markó Béla, a hétfőn leköszönt kormány miniszterelnök-helyettese szerint az önálló magyar tannyelvű orvosképzés továbbra is jogszabályi követelmény, s az új kormány dolga kitalálni, miként tesz eleget ennek az elvárásnak. (Bukaresti tudósítónktól)
Szőcs Levente, BUKAREST. Népszabadság

„A magyarok mostanában telepedtek le Erdélyben”
A jelenkori román történetírás kritikusan viszonyul ugyan a kommunista időszakhoz, de a fanatikus etnocentrizmusból két évtized után sem enged – véli Gabriel Catalan román történész a Népszabadságnak adott interjúban. Nehezen képzelhető el, hogy francia–német mintára román–magyar történelemkönyv készüljön.
A 42 éves, jelenleg Peruban élő Gabriel Catalan korábban azzal szerzett magának hírnevet, hogy az egykori titkosszolgálat, a Securitate levéltárát vizsgáló szerv, majd a Román Állami Levéltár kutatójaként bizonyítékokat tett közzé arról, hogy az ortodox egyház volt feje, Teoctist pátriárka részt vett egy bukaresti zsinagóga szétverésében, majd együttműködött a kommunista rendszerrel. Nemrégiben cikksorozatot közölt, amelyben a rendszerváltás utáni tankönyveket hasonlította össze. – Az utóbbi öt évben történtek bizonyos változások, de ezek inkább a tananyag szerkezetét és a módszertant érintik, a tanulók elé kerülő tartalom jóformán érintetlen – állítja.
A történelemhamisító mítoszok elsősorban a román nemzet kialakulását, a magyarokkal szembeni elsőbbségét és Erdélyt érintik. A tankönyvek összemossák a mai Románia területén élők történetét a románok történetével. Például abból, hogy a történelmi források szerint Nagyszebenben már 1373-tól volt ágyúöntő, azt a következtetést vonják le, hogy „a mi harcosaink az elsők között voltak Európában, akik ilyen fegyvert használtak”. „Mi” alatt természetesen a románokat kell érteni.
2008-ban megjelent ugyan egy kisebbségi történelemkönyv, amelyből kiderül, hogy „a helyi történelmet a múltban nem egy nacionalista beállítottságú kutató a románok történelmeként mutatta be”, viszont a kisebbségek történelme opcionális tantárgy, miközben a történelemoktatás kihat a mindennapokra. A románság körében uralkodó vélemény például, hogy a magyarok „mostanában” telepedtek be Erdélybe, így akár „haza is mehetnek”, ha nem tetszik nekik, ahogy a románok bánnak velük.
Catalan értékelése szerint csak a jelenkori történelemmel kapcsolatban vannak újdonságok a tananyagban – például a kommunista időszak kritikai elemzése –, de „szakításról a marxista, materialista történelemfelfogással semmiképpen sem beszélhetünk”. Megmaradtak a nacionalista, xenofób, sovén hangsúlyok is, ezeket pedig csak fokozzák a politikusok és a sajtó által terjesztett előítéletek és sztereotípiák. Catalan nem ért egyet a nagyhírű Lucian Boia professzorral a történelmi mítoszok szerepének értékelésében. – Szerintem téved, amikor azt állítja, hogy a mítoszokat mindössze elemeznünk kell, anélkül, hogy megpróbálnánk „kiiktatni” vagy helyettesíteni őket. Persze nem minden mítosz egyformán veszélyes, de a politika által támogatott mítoszok például súlyos és hosszú távú kárt okozhatnak – mutatott rá.
Romániában éppen zajlik az iskolai tantervek és tananyag revíziója. Kérdésünkre, hogy mely mítoszokat száműzne a történelemkönyvekből, Gabriel Catalan azt válaszolta, hogy rengeteg ilyen van: a dákoromán (dák–római) kontinuitáselmélettől a román keletkezéselméleten át azokig, amelyek a középkori, úgynevezett román államokról és a románság elsőbbségéről szólnak. Azonban úgy véli, a felsoroltak közül egy sem fog eltűnni a történelemkönyvekből, mert a politikai, tudományos és tanügyi elit nem hajlandó semmisnek nyilvánítani a múltját, esetenként az életművét. – Legalább egy generációnak le kell cserélődnie ahhoz, hogy le tudjunk számolni a mítoszokkal – véli Catalan. – De szükség van még valamire: mindkét ország politikusainak le kellene mondaniuk a nemzetieskedő diskurzusról. Természetesen a civil szférának sem kell karba tett kézzel várnia: a két népet egymás ellen fordító mítoszokat bírálni kell, „kivesézni” vagy legalább helyettesíteni olyanokkal, amelyek jobban illenek a XXI. századhoz.
Ilyen körülmények között nehezen képzelhető el egy, a francia–német kísérlethez hasonló, román–magyar történelemkönyv létrehozása. – Nem szabad elfelejteni, hogy ők is kihagyták az első világháború utáni időszakot, azaz elkerülték a XX. század magvas problémáit. Ami Magyarországot és Romániát illeti, nem látok lehetőséget ennyire sem, hiszen nincs olyan kor, amelynek az értelmezésében ne volnának nézeteltérések – mondta a történész.
Szőcs Levente, Bukarest. Történelemportál

Magunk döntsünk sorsunkról (Kampányban)
A vezetőknek az a dolga, hogy közösségüket szolgálják, ha nem ezt teszik, el kell venni tőlük a megbízatást, és újakat kell választani – jelentette ki tegnap a nagyborosnyói kultúrotthonban tartott fórumon Tőkés László, az Erdélyi Magyar Néppárt védnöke.
Háromszéki kampánykörútja első állomásán népes közönség – több mint 150-en voltak a teremben – tapssal fogadta az EP-képviselőt, a találkozón azonban nem hiányoztak a feszült pillanatok sem: két felszólaló is kiábrándultságának adott hangot, Kocsis Dénes független tanácstagjelölt igen felháborodottan szögezte le: elege van a pártokból.
A találkozó kezdetén Nemes Előd, az EMNP megyeitanácselnök-jelöltje eddigi kampánytapasztalataikat ismertetve elmondta: nagy az elégedetlenség az emberek körében, a néppárt a fiatalságot és a tapasztalatot ötvözve szeretne változtatni ezen. Olyan községvezetést szeretnének, amely nemcsak Borosnyó-centrikus, hanem a hozzá tartozó falvakra is figyel, hogy a fiatalok ne kényszerüljenek máshol keresni boldogulásukat. Kertész Tibor Barna kijelentette: a borosnyói tanács hat tagjának elege lett a helyben topogásból, ezért léptek ki az RMDSZ-ből, és választották a néppártot. Szőcs Levente polgármesterjelölt elképzeléseit ismertetve a házi beteggondozói rendszer szükségességéről, a helyi sport- és kulturális élet fellendítéséről beszélt. Dr. Kovács István, az EMNP megyei önkormányzati jelöltlistájának vezetője leszögezte: fő céljuk a vidékfejlesztés.
Tőkés László azt hangsúlyozta: sorsunk alakítása elsősorban magunkon múlik, a falunak kezébe kell vennie az irányítást, hiszen legnagyobb értékünk az önrendelkezés. Ne mások mondják meg, mit kell tenni, a közösségnek magának kell választania vezetőit – szögezte le, majd hozzáfűzte: a néppárt egyik legfontosabb célja éppen ez, hogy helyreállítsák ezt a szellemet, hiszen ez jellemezte a székelységet. Megérett az idő a változásra – hangsúlyozta –, megjegyezve: az RMDSZ-es vezetőket gyakran árnyék-székely magatartás jellemzi. Terveink vannak gazdaságfejlesztésben, a sport- és ifjúsági élet fellendítésére, a magyar ajkú cigányság sorsának jobbítására – sorolta, arra kérve a jelenlevőket, június 10-én ne csak szavazzanak, hanem válasszanak, és támogassák az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltjeit.
A hozzászólások során egyebek mellett elhangzott, hogy kiábrándultak az emberek a politikából, elegük van az ígéretekből. Ezekre válaszolva Bedő Zoltán kifejtette: éppen azért kérnek esélyt a választóktól, mert eddig csak csalódásban volt részük.
Farcádi Borond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Háromszéken tarolt az RMDSZ
Nagy volt a hangzavar tegnap este az RMDSZ eredményt váró sepsiszentgyörgyi rendezvényén, a Park vendéglő előtti téren összegyűltek a jelöltek, támogatók, s az újságírók többsége is itt várta a párhuzamos számlálást, a tapasztalat szerint ugyanis ez a leggyorsabb módja a végleges eredmények megismerésének. Háromszéken a részvétel jelentősen jobb volt, mint négy évvel ezelőtt, a szavazásra jogosultak 54,47 százaléka adta le voksát. Ahogy telt az idő, és érkeztek az eredmények, úgy vált mind mámorosabbá a hangulat, „Győztünk, győztünk!” – hangzott jobbról is, balról is. Település- és polgármesternevek röpködtek, fél tizenegy felé már lehetett tudni, hogy Bokor Tibor győzött Kézdivásárhelyen, és hamarosan érkezett a hír, az MPP elveszítette Barótot is, Lázár-Kiss Barna lett az erdővidéki központ polgármestere 2035 vokssal, Nagy István 1215 szavazatot kapott. „Megvan a legnagyobb győzelem” – hangzott az újabb bejelentés, valóban meglepő hír érkezett: az alig 9 százalékban magyarok lakta Előpataknak magyar polgármestere lesz, Kovács László felülkerekedett három román ellenjelöltjén. Fél tizenkettőig csupán két községben nem született RMDSZ-es győzelem: Nagyborosnyón az EMNP-s Szőcs Levente nyert, Maksán szintén néppárti polgármester lesz, Bács Benke László. Független nyert Nagybaconban, az MPP által támogatott Simon András. Hivatalos, jegyzőkönyv szerinti eredmény először Sepsibükszádról érkezett, az RMDSZ-es Bács Márton Csaba a voksok kétharmadát, 621 szavazatot szerzett meg, Mikóújfaluban Nyáguj Vilmos maradt a polgármester, fölényes győzelmet aratott MPP-s vetélytársával szemben. Dálnokon RMDSZ-es, de új polgármester lesz: Bartók Ede Ottó. Gyorsan érkeztek a hírek azokból a községekből, ahol egyetlen jelölt volt: Kökösből, Rétyről, Sepsibodokról, Gidófalváról, és már éjfél előtt lehetett tudni, hogy Sepsikőröspatakon is megtört Silviu Ioachim uralma, Kisgyörgy Sándor lesz a község polgármestere. Kommandón újrázott Kocsis Béla, Málnáson Kasléder József. Gelencén MPP-s győzelem született, Cseh József lesz a polgármester – hangzott el éjfél után alig pár perccel, Árkoson Máthé Árpád folytathatja eddigi községvezetői munkáját, Zágonban Kis József fölényesen nyert. Illyefalván Fodor Imre marad a polgármester, 80 százalék fölötti győzelmet aratott, és Gelence kivételével a felső-háromszéki falvakban RMDSZ-es győzelem született: Barátoson Keresztély Csaba, Bereckben Dimény Zoltán, Csernátonban Bölöni Dávid, Esztelneken Varga Attila, Kézdialmáson Molnár István, Kézdiszentkereszten Páll Endre, Kézdiszentléleken Balogh Tibor, Lemhényben Lukács Róbert, Ozsdolán Brânduş Dendyuk Szilveszter, Szentkatolnán Tusa Levente, Torján Daragus Attila. Ráduly István marad Uzon polgármestere, és Ádám Attilának is sikerült újráznia Zabolán, Sikó Imrének Bölönben, Ilkei Ferencnek Vargyason. Kovásznán Lőrincz Zsigmond 80 százalékos győzelmet aratott. Lapzártáig nem érkezett hír Hidvégről és Bardocról. Tamás Sándor háromnegyed egykor érkezett meg Sepsiszentgyörgyre, hatalmas taps és győzelmi zene fogadta (ezt aztán újrajátszották a sorra érkező megválasztott polgármesterekkel), bár megyei eredményeket még nem összesítettek, egyértelmű volt, no meg az RMDSZ megyei elnökeként is learathatta a babérokat a „visszaszerzett” ülésekért. Sepsiszentgyörgyön nem volt kétséges Antal Árpád győzelme, a találgatás a százalékról folyt, sikerül-e megőriznie a 80 százalék fölötti arányt, no meg, hogy milyen összetétele lesz a tanácsnak. A nem végleges, de számottevő eredmények szerint 78 százalékos eredményt ért el Sepsiszentgyörgy polgármestere. Az RMDSZ-nek sikerült megszereznie a kétharmados többséget a városi tanácsban. Az EMNP-nek, a liberális pártnak és a szociáldemokratáknak két-két önkormányzati képviselője lesz, az MPP-nek egy.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Néppárt sikertörténetről beszél
Ahhoz képest, hogy új – alig több mint fél éve a politikai porondra fellépő – szervezetként az Erdélyi Magyar Néppárt elsődleges célja az volt, megvessék lábukat, első választási „bevetésüket” sikerként élik meg Háromszéken: Nagyborosnyón máris polgármestert állíthatnak Szőcs Levente személyében.
Ami annál is nagyobb dolog, mert 2008-ban ellenzéki párt nem tudott falun nyerni – értékelte Nemes Előd, az EMNP háromszéki szervezetének elnöke a tegnapi önkormányzati választás első eredményeit. „Új szervezetként minden megszerzett önkormányzati képviselői hely sikertörténet számunkra” – emelte ki Nemes Előd, hangsúlyozva, fél év alatt a semmiből építettek pártot, s az első eredmények – tegnap este legalábbis úgy tűnt – igazolják elvárásaikat, megyeszinten 70–80 önkormányzati képviselőre számítanak. A hogyan továbbról egyelőre sokat nem közölhetett, ez volt első erőpróbájuk, „négy év kemény munka vár ránk, nem lehet csalódást okozni, mindent megteszünk, hogy bizonyítsunk” – mondta. Arról, hogy kivel lépnek koalícióra, szintén nem adhatott egységes választ, „az adott településtől függ, nincs egységes séma, a Néppárt az embert nézte, váltakozó a koalíció felállása” – jelentette ki. Lényegesnek tartja, hogy bár sok helyen nem nyerhettek, számos településen a mérleg nyelve lehetnek. Fontosnak tartotta megköszönni a Néppártba fektetett bizalmat, hiszen „ez igazából megelőlegezett bizalom, a másik két alakulatnak már volt esélye bizonyítani”, nekik nem, ez is a párt sikertörténetének bizonyítéka.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gazdag könyvkiadás a Kolozsvár Társaságnál
A Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) tevékenységét és kiadványait ismertette szombaton délután Jakab Zsolt a társaság elnöke az Ünnepi Könyvhét keretében. A Kolozsvár Társaság székhelyén sorra került rendezvényen az idén márciusban megválasztott elnöktől megtudhattuk, hogy az általa képviselt társaság 1990-ben alakult és a néprajzzal foglalkozó szakembereket, valamint a népművelő értelmiségieket tömöríti. – A társaság elsősorban az érdekképviseletet és oktatástámogatást vállalta magára, és a kezdetektől működő kiadó is ezt hivatott szolgálni – beszélt a célokról az elnök. Hozzátette: a kiadó olyan kurzusokat jelentet meg, amelyek publikálására az egyetemnek nincs lehetősége.
– A kiadó első sorozata az Értesítő, amely a kezdetekkor inkább híreket, konferenciákról szóló beszámolókat közölt – tudtuk meg Jakab Zsolttól, aki ezt követően a KJNT évkönyvét is bemutatta, mint állandó kiadványt. A néprajzi tematikájú konferenciák szervezése, anyagainak publikálása mellett az erdélyi magyar folklór adatbázisát is megjelenteti a társaság kiadója a Kriza Könyvtár sorozatban. – A legnagyobb példányszámú kiadványunk a Kriza Könyvtár, amelynek formája mára már sokkal letisztultabb, mint a kezdetekkor – mondta az elnök hozzátéve, hogy a sorozat legújabb kötete Szőcs Levente szociológus doktori disszertációját tartalmazza. – A Lenyomatok sorozat a konferenciák anyagát, a Kriza jegyzetek sorozat pedig néprajzos egyetemi tanárok kurzusait tartalmazza – sorolta az elnök.
Jakab Zsolt beszélt a zabolai Csángó Néprajzi Múzeummal való együttműködésről, amelynek szintén több publikációt köszönhetnek, és megemlítette az Erdélyi Múzeum-Egyesülettel és a Kisebbségkutató Intézettel való közös eredményes munkát is. – Az elmúlt 22 évben 100–150 szerző kötetét publikáltuk, 600–700-ra tehető a megjelent tanulmányok, monográfiák száma – összegzett a társaság elnöke.
DÉZSI ILDIKÓ. Szabadság (Kolozsvár)

Laza kitörés
30 835 – ennyi szavazatot kaptak az Erdélyi Magyar Néppárt polgármesterjelöltjei. A reménykeltő fiatalok, akik Toró T. Tibor elnök szerint százezer embert mozgattak meg. A bűvös számot először a választások éjszakáján mondta ki az EMNP elnöke. Akkor optimista becslésnek tűnt, egy héttel a választások után, a végeredmények ismeretében képtelenségnek.
Legutóbb a Magyar Hírlapban megjelent hétvégi interjúban dicsekedett el Toró azzal, hogy olyanokat hoztak vissza a közéletbe, akik már rég lemondtak arról, hogy részt vesznek a választásokon. Holott ha az EMNP valóban megmozgatott százezer magyart, akkor azok közül 69 165 szükségszerűen másra voksolt. Magyarán: Toróék kampánya kétszer több szavazatot hozott az ellenfeleknek, mint magának az EMNP-nek. Ez több választási vereségnél, ez totális csőd! Amiért a felelősséget senki nem vállalja: sem a pártelnök, sem Tőkés László fővédnök, sem az EMNP létrehozásánál bábáskodó és a kampányban azt segítő Fidesz-vezetők. Inkább megmagyarázzák: „Az a tény, hogy az RMDSZ vasárnap hatalmas fölénnyel utasította maga mögé magyar riválisait, cseppet sem meglepő. Még csak nem is fejlemény – papírforma.” Ki látott már olyat, hogy a papírformáért bárki elvigye a balhét?
Igazán faramucivá akkor válik a helyzet, ha a volt püspök is megszólal: „Romániában nemcsak nyelvi, hanem politikai asszimiláció is végbement: az RMDSZ politikusai magyarul beszélő román politikusok lettek.” Ugyanerről bővebb okfejtést közölt a Magyar Hírlap Román arcok címmel, pontosan a választások elé időzítve. De mi van azokkal, akik az RMDSZ-re adták a voksukat, ők is politikailag asszimilált, magyarul beszélő románok? A háromszékiek és a csíkiak kétharmada is, akik a „román arcokra” tették a pecsétet? (Érdekes lenne megtudni, ki inspirál kit: Tőkés László Bayer Zsoltot, vagy fordítva?)
A bizonyítvány magyarázásánál sokkal fontosabb a jövőtervezés. „Arra szeretnénk a többi párt vezetőit rábírni, hogy próbáljunk stratégiai döntésekben legalább egy-két évtizeddel előre gondolkodni, és közös nevezőre jutni” – mondja Toró. A „konkrét” elképzelést már a fővédnök vázolja. A hétvégi „autonómiakonferencián” Tőkés László javaslatot tett „az állammal nem rendelkező nemzeti közösségek laza európai konföderációjának a kialakítására”. A felvetésben sajnos csak a laza stimmel, minden egyéb hiányzik hozzá. (Konföderáció = szuverén államok laza szövetsége.) Persze szépen hangzik, hogy „a kisebbségi népcsoportokat számbeli kisebbségük miatt mindig le fogják szavazni a különböző fórumokon, ezért szükséges e népcsoportok szövetségének a kialakítása”. Más kérdés, hogy ezek a népcsoportok nem rendelkeznek szavazati joggal olyan fórumokon, ahol közös érdekeiket (?) érvényesíteni tudnák. De kit is érdekel, amikor Tőkés László rámutatott, hogy a romániai magyarság számára az autonómiaigény „nemzetköziesítése” lehet a kitörési pont?! Világos beszéd, kár, hogy ugyanolyan kevés kapaszkodót nyújt a konkrétumokra fogékony embereknek, mint húsz éve.
Szőcs Levente. Új Magyar Szó (Bukarest)

Mikes János-szobrot avattak
Mikes János püspök mellszobrát avatták szombaton kora délután a zabolai katolikus templom kertjében. Az alkotás eredetije Szombathely külvárosában, a Szent Kvirin Szalézi Plébánia területén található. Ennek alapítására gróf Mikes János megyés püspök 1929-ben adott megbízást a szalézi rendnek. A szobor másik másolatát tavaly avatták Székelyudvarhelyen.
A zabolai avatón jelen volt Mátyás Károly szombathelyi főesperes, aki a szobor eredetéről is szólt. A leleplezésnél mondott beszédében Fekete Tamás zabolai plébános hangsúlyozta: habár a katolikus egyház általában szentek szobrait állítja a templomok mellé, a neves egyházi elöljáró, Mikes János püspök jeles tevékenységével kiérdemelte, hogy a templomkertben álljon szobra. A leleplezés a zabolai lelkészre és gróf Mikes Katalinra hárult, a talapzatnál elhelyezték a kegyelet koszorúit. Közreműködött a Gyöngyharmat Egyesület. A szoboravatót megelőzően jeles történészek, egyetemi tanárok értekeztek Mikes János püspök életútjáról. Szőcs Levente, Hermann Gusztáv Mihály, Szakály Sándor, Bakó Balázs, Pozsony Ferenc előadásaiból kihallatszott: Mikes Jánost a pénz megszerzéséhez és elköltéséhez értő egyházi méltóságként tartják számon. A püspök életútjával párhuzamosan testvéréről, gróf Mikes Árminról is szó esett: a helyi iparosodásban játszott szerepét emelték ki.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Rombolni tudnak, és valószínűleg azt is akarnak'
Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke nem tartja jó ötletnek a külhoni magyarok szavazását
A Fidesz megvalósította az RMDSZ-szel szembeni egypártrendszert Erdélyben. Olyanok, mint a Bourbonok vagy a Habsburgok, semmit nem felejtenek, és semmit nem tanulnak – mondta lapunknak Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke. Az erdélyi magyar politikus szerint hiába rokonszenveznek a magyar kormánypárttal nagyon sokan Erdélyben, mégis az RMDSZ-re szavaznak: a választó ugyanis pragmatikusan dönt, hogy kire van szüksége ahhoz, hogy a problémáit megoldja.
Markó Béla: Magyarország európai presztízse lesüllyedt, és a román politika sem tulajdonít akkora jelentőséget a magyarországi álláspontnak, mint amekkorát még az integráció előtt is tulajdonított
- Két magyar szervezet indul a december 9-i romániai parlamenti választásokon, az RMDSZ mellett a Tőkés László nevével fémjelzett Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). Előreláthatóan miként befolyásolja a verseny a magyar képviseletet?
- Szinte ugyanezek az emberek hozták létre annak idején a Magyar Polgári Pártot is. Az MPP egyszer-kétszer próbálkozott jelentős támogatói tábort szerezni az RMDSZ-szel szemben, sikertelenül. Az EMNP-vel ugyanennek a kísérletnek vagyunk a szemlélői és bizonyos értelemben a szenvedő részesei is, hiszen ha keveset is, de el tudnak venni szavazatokat az RMDSZ-től. Az is a szándékuk, hogy valamiképpen gyengítsék az RMDSZ választási eredményét. Lehet, hogy közülük egyesek abban is reménykednek, hátha sikerül meggátolni, hogy az RMDSZ bejusson a parlamentbe. De nem hiszem, hogy van az EMNP-nek olyan politikusa, aki valóban el tudja képzelni, hogy nem az RMDSZ jut be a parlamentbe, hanem ők.
- Ők azt mondják, hogy mindkét szervezet bejuthat.
- Ez egyszerűen lehetetlen. Romániában hat és fél százalék magyar él, a bejutási küszöb pedig öt százalék. Van egy alternatív küszöb is, ami hat képviselői mandátum megszerzését jelentené és három szenátori mandátumét, de bármelyiket veszem, két szervezet számára lehetetlen a bejutás. Az önkormányzati választásokon a két párt együtt sem szerzett 15 százalékot, ahhoz pedig, hogy az EMNP megszerezze a szavazatok felét kilenc választókerületben, meg kell kapnia a magyar szavazatok csaknem felét, a Székelyföldön pedig jóval több, mint a felét. Akkor viszont az RMDSZ nem jutna be! Szóval, aki tud számolni, az tudja, hogy ez hazugság. Legfeljebb azt érhetik el, hogy néhány mandátumtól megfosztják az RMDSZ-t, elsősorban a szórványban. De ezt ők is éppen olyan jól tudják. Sajnos, azt kell mondanom, hogy építeni nem tudnak – rombolni tudnak, és valószínűleg ezt is akarják.
Mi állhat az Ön szerint szándékos rombolási szándék hátterében?
- Van egy olyan ideológia, amely szerint nemcsak nem fontos ott lenni a bukaresti parlamentben, hanem tulajdonképpen még rossz is, mert azt a látszatot kelti, hogy a romániai magyarok számára lehetséges politikai megoldás, pedig valójában csak egyfajta fájdalomcsillapító szerepet tölthet be a parlamenti jelenlét. Ez azért veszedelmes, mert senki sem tudja, hogyha nincsen magyar képviselet a bukaresti parlamentben, akkor milyen más eszközök léteznek a jelenlegi Európában, a mostani politikai helyzetben a román–magyar viszonyra, illetve a romániai magyarok helyzetére. Nem is akarom végiggondolni, hogy micsoda drámai következményekkel járna, ha a bukaresti parlamentben nélkülünk, a fejünk fölött születnének meg a minden bizonnyal nem magyarbarát döntések, és semmilyen eszközünk nem lenne arra, hogy ezeket megakadályozzuk vagy kivédjük. Egyébként egy másik érvrendszer is fölsejlik. Amíg a romániai magyarság képviselete ott van a bukaresti parlamentben, és netán még kormányzati tényező is, mint ahogy az elmúlt időszakban többször is előfordult, ha önállóan meg tud jelenni Brüsszelben meg más nemzetközi fórumokon, akkor a magyar közösség sokkal önállóbban tud politizálni. Úgy látom, hogy Magyarországon nem mindenki a mi önállóságunkat tartja legfontosabbnak. Pedig az egységes magyar nemzet részei vagyunk mi is, de a történelem arra ítélt minket, hogy bizonyos helyzetekben önállóan politizáljunk. Ebben nincs ellentmondás, ez a mi sorsunk ma.
- Tőkésék azzal próbálnak szavazatokat elvenni az RMDSZ-től, hogy a szövetség feladta az autonómiát, Budapest pedig a nyilatkozatok szintjén támogatja is őket ebben. Legutóbb október végén Kolozsvárott Németh Zsolt államtitkár sejtette, hogy a magyar külügy úgymond kilobbizza Bukarestnél az autonómiát. Mennyire reálisak Ön szerint ezek a próbálkozások?
- A kilencvenes években voltak olyan elvárások, hogy a Magyarország és Románia közti kétoldalú tárgyalásokkal rendezzük az erdélyi magyarság helyzetét. Erre szolgáltak az alapszerződést megelőző viták és tárgyalások. Végül az alapszerződés nem bizonyult különösebben hatékony eszköznek ebből a szempontból. Bár a kilencvenes években Magyarországnak Európában sokkal nagyobb volt a súlya, akkor még lehetett arra gondolni, hogy kétoldalú tárgyalásokkal meg lehet oldani bizonyos kérdéseket, attól függetlenül, hogy van-e egy erős RMDSZ, vagy nincsen. Én örülnék annak, ha ma is bízhatnánk ebben, de sajnos Magyarország európai presztízse lesüllyedt, és a román politika sem tulajdonít akkora jelentőséget a magyarországi álláspontnak, mint amekkorát még az integráció előtt is tulajdonított. Nem látom, hogyan tudna nélkülünk Magyarország valamilyen fontos kérdést velünk kapcsolatosan rendezni. Nincs is tudomásom arról, hogy az elmúlt években magyar oldalról a kétoldalú tárgyalásokon ilyen felvetések születtek volna. Nem beszélve arról, hogy ha szétnézek a térségben, azt látom, hogy a magyar kormánynak nem sikerült szlovák viszonylatban sem kikényszeríteni fontos megoldásokat. Ezért is létkérdés a romániai magyarságnak, hogy legyen erős parlamenti képviselete, de senki nem állítja, hogy nincsen szüksége Magyarország támogatására.
- Befolyásolja a választások eredményét, hogy a jelek szerint a Fidesz ismét beleszól a kampányba? Nem számított esetleg másra a júniusi tapasztalatok után, amikor a helyhatósági választások alkalmával az erdélyi magyarok nem hallgattak a Fideszre?
- A Bourbonokról és a Habsburgokról mondták annak idején, hogy semmit nem felejtenek, és semmit nem tanulnak. Most is ez a helyzet: ami az önkormányzati választásokon történt, abból tanulni lehetett volna. Valamennyire okultak is Magyarországon, olyan értelemben, hogy most nem két pártot indítanak az RMDSZ-szel szemben, hanem csak egyet. Úgymond megvalósították az RMDSZ-en kívüli egypártiságot: néhány hónap alatt az MPP-ben elnökcsere történt, az MPP nem indít jelölteket. Tehát próbálkoznak a magyarországi támogatók valamilyen változással, de szó sincs róla, hogy lemondtak volna arról, hogy az RMDSZ-szel szemben meg kell próbálni győzelemre vinni egy másik pártot, és ezáltal lenyomni az RMDSZ-t.
- Nem kell-e attól tartania a Fidesznek, hogy a támogatottjai sorozatos fiaskója visszahat rá?
- Mindannyian tudjuk, hogy az EMNP nagyon jelentős magyarországi támogatást kap, hogy politikailag, erkölcsileg és valószínűleg más módon is támogatják őket. Az RMDSZ ezzel kapcsolatosan elmondhatja a véleményét, nehezményezhetjük, hogy Magyarországon miért nem ismerik föl az RMDSZ-szel szembeni pártindítás romboló hatását, de mást tulajdonképpen nem tehetünk. Viszont Magyarországról azt is látni kellene, hogy a romániai magyar választó nagyon jól ismeri a saját érdekeit. Tudja, hogy ki az, aki például az önkormányzatokban vagy a román parlamentben igazán hatékonyan képviselni tudja az érdekeit. Szerintem az RMDSZ-re sokkal többen szavaznak annál, mint amennyien érzelmileg kötődnek hozzá. A romániai magyar választó pragmatikusan meg tudja ítélni, hogy kire van szüksége ahhoz, hogy a problémáit megoldja, és ennek semmi köze ahhoz, hogy Budapesten kivel rokonszenvez.
- Szintén pragmatikusan: nem származik kára az erdélyi magyarnak abból, hogy a saját országában legnépszerűbb két magyar szervezet képtelen rendezni a viszonyát?
- Tagadhatatlan, hogy a közvélemény-kutatások szerint a Fidesz nagy rokonszenvnek örvend Erdélyben, legalábbis eddig ezt mutatták a felmérések, ugyanakkor az RMDSZ élvezi az elsöprő többség támogatását. Közben az erdélyi magyarok tudják, hogy a kettő között nem felhőtlen a viszony. De az egyik magyarországi párt, most éppen nagy többséggel rendelkező kormánypárt, a másik pedig egy romániai magyar érdekvédelmi szervezet. A kettőt nem lehet és nem szabad ugyanazon a skálán elhelyezni. Arról már lehet beszélni, hogy gyengít minket, ha együttműködés helyett burkolt vagy nem is annyira burkolt ellentétek vannak. A kívánatos az lenne – ez is a határon túli magyar politikának a közhelye –, hogy Magyarországon egyetértés legyen velünk kapcsolatosan. Ez az egyetértés arról szólhatna többek között, hogy tiszteletben kell tartani a határon túli magyar közösségek politikai akaratát és politikai döntéseit. Ha tehát az erdélyi magyarok elsöprő többsége az RMDSZ-t támogatja, akkor ezt tudomásul kell venni, és az RMDSZ-szel kell elsősorban és kiemelten politikai kapcsolatokat építeni. Mint ahogy fordítva is: az RMDSZ-nek kutya kötelessége, hogy a magyarországi politikai pártokkal szoros kapcsolatokat építsen ki, és hogy ezen belül a kormánypártokkal kiemelten keresse a napi együttműködést, mert ez az érdekünk.
- Ilyen értelemben nem csak a Fidesznek lehet szemrehányást tenni, hiszen az ellenzéki pártok eddig nem nagyon keresték, vagy nem találták az utat Erdélybe. Pár nappal az október 23-i Milla-tüntetés előtt Bajnai Gordon exkormányfő Nagyváradon előadást tartott a Kós Károly Akadémia Alapítvány szervezésében, amelynek Ön az elnöke. Tekinthető ez valamiféle kezdetnek?
- Különösen, mivel hiányzik az a konszenzus a határon túli magyarokkal kapcsolatosan, amiről beszéltem, nekünk magunknak kell szorgalmaznunk, hogy minden politikai erővel legyen párbeszédünk, próbáljuk az elképzeléseinket megismertetni velük, és próbáljunk egyetértésre jutni. Nem tudom elfogadni, hogy a nemzeti kérdés, a magyar–magyar viszony kérdése, a határon túli magyarok helyzetének a rendezése csupán az egyik politikai oldalnak lenne a kizárólagos felelőssége vagy a gondja. Ilyen nincsen. Nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy a politikában van nemzeti és nem nemzeti oldal. Ez minden pártnak a gondja és felelőssége, és akik ezt így próbálják el- vagy megosztani, csak rosszat tettek nekünk. Azok is, akik kisajátították ezt a problémát, és azok is, akik elfogadták, hogy ez nem az ő gondjuk.
- Nem mélyül-e el ez a megosztottság most, hogy a határon túli magyarok szavazati jogot kapnak?
- Meglehetősen problematikusnak tartom, hogy nem Magyarországon élő magyarok tömegesen szavazni fognak a magyarországi választásokon. Nem ugyanaz, mint amikor többé-kevésbé tartósan, hosszabb vagy rövidebb ideig külföldön tartózkodó magyarországiak szavazhatnak természetes módon a választásokon. Itt olyan emberek százezreiről lesz szó, akik egy másik országban születtek, élnek – mert a történelem erre ítélte őket –, és egy másik valósággal szembesülnek nap mint nap. A választás nemcsak a nemzeti kérdésről szól, hanem szociális problémákról, gazdaságról, oktatásról, egészségügyről, számos olyan kérdésről, amellyel ők nem szembesülnek. Egyszerűen nagyon nehéz nekik a magyarországi valóságról véleményt mondani. Tehát ez egy új helyzetet teremt, és egy új minőséget jelent szerintem a választások esetében. Én ezzel nem szaladtam volna így előre, és ismétlem, nem is tudok vele egyetérteni. Miközben ezért nem sokan fognak velem rokonszenvezni.
Szőcs Levente
Népszabadság