Wass Albert könyvei tavaly is keresettek voltak a kolozsvári könyvesboltokban, ezzel szemben Kertész Imre művei iránt csökkent az érdeklődés – derült ki a Szabadság végezte körkérdésből. Az erdélyi kortárs szerzők közül Kovács András Ferencet, Láng Zsoltot és Orbán János Dénest kedvelik, a külföldiek közül Paulo Coelho és Gabriel Garcia Marquez aratott sikert. A kolozsváriak a helytörténeti kiadványok iránt is érdeklődnek. Nyírő József alkotásai kelendőek, Kós Károly, Bánffy Miklós, Szilágyi Domokos, Reményik Sándor művei is népszerűek. Sütő Andrásnak a Neptun Kiadó által piacra dobott műveit is sokan keresték. /Borbély Tamás: Mit olvasnak a kolozsváriak? = Szabadság (Kolozsvár), jan. 13./

A múlt év óta az Identitás Alapítvány /Szatmárnémeti/, melynek elnöke Varga Attila, parlamenti képviselő, külön díjjal jutalmazza azokat, akik kiemelkedő szerepet vállalnak a magyarság értékeinek és hagyományainak ápolásában, az azonosságtudat megőrzésében. Először dr. Bura László tanár, nyelvész, közíró, mintegy 30 könyv szerzője részesült az elismerésben. Idén április 15-én átadták a díjat Csirák Csabának, a Szent-Györgyi Albert Társaság társelnökének és Muzsnay Árpádnak, a Kölcsey Kör elnökének, az EMKE partiumi alelnökének. Laudációjában Varga Attila kiemelte, hogy Muzsnay Árpád sokat tett a régió magyarsága történelmi emlékezetének, s a magyarság kulturális életének ébrentartásáért. Kitartó tevékenysége nyomán emeltek szobrot többek között Kölcsey Ferencnek (kettőt is), Dsida Jenőnek, Szilágyi Domokosnak és Páskándi Gézának. Csirák Csaba kezdeményezte a Gellért Sándor kárpát-medencei versmondó versenyt, a Szentlélek templomban beindult Mindentudás egyeteme sorozatot, az Otthonom Szatmár megye helytörténeti és önismereti könyvsorozat kiadását, ami meghaladta a 20. kötetet, továbbá a szatmári Színházbarátok Körének megalakítását. /(Sike Lajos): Muzsnay Árpád és Csirák Csaba kapta az Identitás-díjat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 18./

Miközben egyes iskolák olyan román személyiségek nevét viselik, akik soha nem jártak Szatmárnémetibe, a három magyar líceumot leszámítva, mindössze egy vegyes Schiller–Petőfi nevű tanintézet létezik. Tavaly elindult egy kezdeményezés a 10-es általános iskolától, hogy vegye fel a XX. század egyik legnagyobb magyar költőjének, a több éven át Szatmárnémetiben diákoskodó Szilágyi Domokosnak a nevét. A szükséges többségi tantestületi szavazat, majd a városi tanács jóváhagyó beleegyezése is megvolt, döntés mégsem született. Kónya László megyei főtanfelügyelő-helyettes szerint már csak az iskola igazgatójának kell elküldenie a kérvényt és a jóváhagyásokat a tanfelügyelőséghez. Reszler István, az iskola igazgatója, aki tavaly felkarolta a kezdeményezést, most óvatos, úgy véli, hogy a névváltoztatás „elijesztené” az iskolától a román szülőket, és fennállna annak lehetősége, hogy a tanintézet magyar iskolává válna. Úgy látszik, fél az esetleges „politikai támadástól”. Szatmárnémetiben ötvenezres a magyarság lélekszáma. /(Sike Lajos): Mégsem lesz Szilágyi Domokos iskola? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 17./

Fennállásának 12. évfordulójához érkezett a közel 70 tagszervezetet tömörítő Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége, amely idei tisztújító közgyűlését július 14-e és 17-e között tartja Kassán, Polgár és nemzet címmel, amelynek előadásai és megbeszélései a szórványmagyarság kultúrájának fennmaradását, megőrzését járják körül. A KITÁSZ /amelynek a legtöbb határon túli tagszervezete Erdélyben van/ Hírlevélben jelezte, hogy szervezik a KITÁSZ-antológia megszerkesztését, amelyben minden tagszervezetnek helyet adnak a bemutatkozásra, tevékenységeik ismertetésére. A KITÁSZ közösen a Népi Írók Baráti Társaságával, a budapesti Székely Körrel és a Magyarok Világszövetsége Szent László Akadémiájával az Erdélyi magyar irodalom Trianon után címmel előadássorozatot szervez az MVSZ Magyarok Házában középiskolás diákok számára, dr. Medvigy Endre irodalomtörténész, a KITÁSZ elnöke vezetésével. Ennek keretében május 3-án Kányádi Sándor és Szilágyi Domokos költészete címmel Pomogáts Béla tartott előadást, május 17-én Nagyenyedi Fügevirág címmel Sütő András munkásságát ismerteti N. Nagy Pál József irodalomtörténész, május 31-én Székely János írói életművéről tart értekezést Szakolczay Lajos irodalomkritikus, júniusban pedig 16-án Szilágyi István írói életművét értékeli előadásában Márkus Béla irodalomtörténész. /Antológiát tervez a KITÁSZ. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 18./

Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17./ című tanulmányával kapcsolatban a hetilapban folyó vitára reagált: a/ Bíró Béla a főszerkesztőhöz, Parászka Borókához szóló levelében jelezte, kérésük ellenére nem akar hozzászólni a Sütő-Földes-ügyben folyó vitához, mert ez „voltaképpen az ún. népi-urbánus ellentétekről szól, s melyet résztvevői ráadásul a kommunista hatalmi harc eszközeivel folytatnak le, mindenkit elkerülhetetlenül bemocskol.” Azért hozzászólt, minősített, Sütővel kapcsolatban megjegyezte: „semmi értelme egy beteg oroszlánt megrugdosni.” Továbbá Sütő „kifulladt tehetségekből és frusztrált értelmiségiekből (határokon innen és túl), olyan – jól mozgósítható és hatékony – véd- és dacszövetséget alakított ki és tart fenn maga körül, mely a Mester megvédelmezésére bármikor hajlandónak és képesnek mutatkozik.” /Bíró Béla: Kedves Boró! =A Hét (Marosvásárhely), máj. 26./ b/ Cs. Nagy Ibolya emlékezett: Sütő András a Szemet szóért és a Heródes napjai című munkáit régi írógépén készült formában küldte el a debreceni Csokonai Kiadóba. Így cáfolni tudja Kuszálik Péter szakszerűtlen, mélyen rosszindulatú kijelentését, amellyel kivetné az irodalomból mindkét Sütő-művet mondván: „egyszerűen hamisításnak lehet tekinteni az egész kötetet”. Valójában Sütő javításait szintén jelölték a könyvben, az olvasó tudomására hozták a kiegészítéseket. Kuszálik Sütő-utálatában mindenkit – aki neki nem teszik – hazugnak, félrevezetőnek, hamisítónak nevez. Egyébként Márkus Béla Heródes-kritikájában szó sincs arról a következtetésről, amit Kuszálik a szájába ad: hogy „megkérdőjelezné a naplók hitelességét”. Cs. Nagy Ibolya megállapította: a diktatúra „pártdalai (és prózája) mögött hosszabb-rövidebb ideig, kevés kivétellel ott nyüzsgött szinte mindenki, Páskánditól, Földes Lászlón, Székely Jánoson, ideig-óráig Kányádi Sándoron, Lászlóffy Aladáron, Szilágyi Domokoson és másokon át Sütő Andrásig…” Cs. Nagy Ibolya feltette a kérdést: Milyen eljárás az, hogy „egyik emberből, például Földes Lászlóból korunk hősét, a század áldozatát növesztünk, elfelejtve épp tőle idézgetni – újra és újra – nagy passzusokat a süket párthandabandáiból; a másikból, Sütő Andrásból meg mindenestől hazugot, becstelent, kollaboránst, feljelentőt nyomorítunk?” Cs. Nagy Ibolya emlékeztetett, hogy a vitában megszólalt az akkori pártgyűlés jegyzőkönyvének vezetője /Dáné Tibor/, ebből kiderült, hogy a jegyzőkönyvet többször átírták, megváltoztatták. Ekkor csend lett, de senki sem kért bocsánatot. /Cs. Nagy Ibolya: Körtánc – a kályha körül. = A Hét (Marosvásárhely), máj. 26./ c/ Közölték Sütő András korabeli, Földes László elleni feljelentését. Ebben szó esik arról, hogy Földes László az ideológiai és politikai tévelygések egész sorozatát követte el. /Sütő András: A Román Munkáspárt Központi Vezetőségének. = A Hét (Marosvásárhely), máj. 26./ d/ Stefano Bottoni megírta, hogy a „Földes-vita kapcsán többen fogalmazták meg azt a kritikát, hogy a kelleténél nagyobb teret szenteltem egy nem túlságosan súlyosnak mondható esetnek, egy olyan konfliktusnak, amelyik a nomenklatúrán belül zajlott, és aminek nem voltak (annyira) súlyos következményei.” Utólag belátja, hogy valóban nem Földes Lászlóról kellett volna beszélnie, hanem valaki másról. Sántha Antal katolikus pap volt például az egyetlen katolikus pap, akiről valaha is több oldalon át cikkezett a Scinteia /az akkori román központi pártlap/ 1958. december 25-én (és a Scinteia nyomán az összes romániai napilap). Őt ugyanis vádolta a párt, az állambiztonság, majd a bíróság, hogy pedofil. A Magyar Autonóm Tartományi Pártbizottság Titkársága pontos utasításokat adott, hogy kiknek kell megjelenniük a tárgyaláson, főleg gyermekes anyáknak. Sántha Antalt 12 év fogházra ítélték. Miért pont őt választották? A párt egyszerre akar Márton Áronra és híveire lecsapni, szabadulása után új lakhelyén (Mikóújfaluban) is hittanórákat tartott, és eközben magyar történelmet és irodalmat is tanított. Erre a hatalom egy amatőr színjátszócsoportot küldött a faluba, 1974-ben, és előadatott egy darabot, a Csodát. A Csoda egy erkölcstelen, maradi, előítéletes papot parodizált. Sántha Antal azonban a sok megaláztatás után sem hagyta magát, és a templomban kiátkozta a színjátszó társaságot. Erre a megyei pártbizottság határozatot hozott arról, hogy február 21-én a Megyei Tükörben a színdarabot dicsőítő cikk jelenjen meg. A cikket Magyari Lajos szerkesztőnek kellett aláírnia. Bottoni feltette a kérdést, meg tudna-e bocsátani? Főleg ha elmarad a bocsánatkérés, sőt annak szándékát sem látja. /Stefano Bottoni: Egy marslakó naplója. 1958. december 25. = A Hét (Marosvásárhely), máj. 26./

Megjelent Varga Károly református lelkész A Koltó-katalini Református Egyházközség története című munkája. Megírását kettős esemény indokolta: 600 éves a Koltó első írásos említését tartalmazó dokumentum, 400 éves a helyi református egyházközség. Az adathalmazból jó érzékkel emeli ki az érdekesebb eseményeket, amelyek által ez az alapjában véve tudományos igényű írás. A kötetet kiegészíti Balogh Béla levéltáros bevezetője, amely a 600 éves Koltó történetének fontosabb adatait idézi fel. Varga Károly koltói szolgálata alatt új, korszerű lelkészlak, gyülekezeti ház épült, áll a háborús hősök emlékét őrző kopjafa, működik a nagysomkúti, Szilágyi Domokos emlékét idéző múzeum, az eklézsiának mezőgazdasági gépparkja van, s az egyházi épületek körüli világ a botanikus kertek hangulatát idézi. /Klacsmányi Sándor: Koltó hatszáz esztendeje. A kettős ünnephez méltó kiadvány. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), máj. 27./

Újra kiadták Szilágyi Domokos: Kortársunk, Arany János /Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2004, Kettős tükörben sorozat/ című tanulmányát. A kiadó Kettős tükörben sorozata igényes olvasnivalót kínál az irodalom barátainak. Szilágyi Domokos nem szabályos életrajzot, nem is szigorú irodalomkritikát írt. Főleg azért nem, mert elsősorban az emberről kívánt szólni, és csak másodsorban a költőről. /Sándor Boglárka Ágnes: Szilágyi Domokos Aranya. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 27./

A marosvásárhelyi unitárius hívek több mint négyezer lelket számláló közössége évtizedek óta tervezte, hogy Bolyai téri temploma mellé még egyet építsen. 1999 tavaszán a városi tanács megfelelő helyet utalt ki a Kövesdombon. A templom alapkövét 1999 novemberében helyezték el. Az anyagi támogatás a hívek adományaiból, az Egyetemes Unitárius Egyháztól, a magyar és a román kormányoktól, az amerikai és holland testvérgyülekezetektől, valamint a helyi városi tanácstól származik. Az építkezés befejezéséhez még körülbelül hatmilliárd (régi) lejre volna szükség. A gyülekezet kívánságára idén júliusban megtartották az épülő templomban az első istentiszteletet. /Szilágyi Domokos: Erős akarat, lelkesedés. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 16./

Cs. Gyimesi Éva vállalta a radikális kritikai magatartást. Olyan megkérdőjelezhetetlennek számító szellemi mintákkal szállt vitába, mint például Kós Károly és Reményik Sándor erdélyiség-koncepciója. Kimutatta, hogy a transzszilvanizmus az önfeladás ideológiája, amely jellegzetesen értelmiségi találmány, és nem ad választ azokra a problémákra, amelyek a köznapi embert foglalkoztatják. De vitája támadt azokkal is, akik Gaál Gábor második világháború utáni tevékenységét próbálták rózsaszínűre festeni. Amikor sokan magyar egyetem indítását akarták, Cs. Gyimesi Éva nem értek egyet velük. A nyolcvanas években beadványokat fogalmazott annak érdekében, hogy a magyar szak végzettjeinek ne a Kárpátokon túl kelljen franciát, oroszt és testnevelést tanítaniuk. Cs. Gyimesi hetvenes-nyolcvanas években írt könyveiben – Találkozás az egyszerivel (1978), Teremtett világ (1983), Álom és értelem. Szilágyi Domokos lírai létértelmezése (megj. 1990, valójában 1988) – a naprakész elméleti tájékozottságot saját rendszerbe foglalta. Ő volt az első, aki a romániai magyar irodalomtudományban elméletileg is megalapozta, miért fontos a műközpontúság. Cs. Gyimesi Éva nem csupán kritizál, hanem épít is. A hatvanéves Cs. Gyimesi Éva legalább hat fontos könyvet írt. A fentebb említettek mellett a Gyöngy és homok (1992), a Colloquium Transsylvanicum (1998), a Kritikai mozaik (1999) címűt. /Balázs Imre József: A kritika felelőssége. Cs. Gyimesi Éva hatvanéves. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 10./

Augusztus 13-án ünnepelte 77 születésnapját Dávid Gyula irodalomtörténész, a Polis Kiadó elnöke. Dávid Gyula könyvkiadót vezet, köteteket szerkeszt, eközben saját munkáira már alig jut ideje. Kolozsváron végezte az egyetemet, bejutott a Móricz Zsigmond Kollégiumba. Ebben az időben készültek az új középiskolai tankönyvek, őt bevonták a kollektívába. Az Irodalmi Könyvkiadó 1950 végén elkezdett kiépülni Kolozsváron Földes László vezetésével, odahívták és 1951 februárjától kezdve a kiadónak ő lett a szerkesztője. 1953-ban aspirantúrára felvételizett ösztöndíjas helyre. Dávid Gyulát hét év börtönbüntetésre ítélték, azt le is ülte. A börtön után a román irodalommal foglalkozhatott. Az irodalmi kapcsolatokat kutatta, így született meg a Találkozások című kötete. Közben megírta Jókai Mórnak az erdélyi tárgyú műveiről szóló monográfia-jellegű kötetét, 1972-ben pedig megjelent a Mikó Imrével közösen írt, híressé vált Petőfi Erdélyben című könyve. Ezután következett Tolnai Lajos Marosvásárhelyen című tanulmánya. Időközben Balogh Edgártól megörökölte a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon szerkesztését, ennek a harmadik kötetét már ő szerkesztette. Azóta megjelent a negyedik, és most már majdnem készen van az ötödik. Dávid Gyula tavaly elkezdte módszeresen gyűjteni a volt politikai elítéltek életrajzi adatait. Nagyon sokan vannak, akikről mindenki elfelejtkezik. Szeretne munkatársaival összeállítani egy kötetet, amely a Romániában elítélt, politikailag üldözött magyarok életrajzi adattára lenne. – A Polis Kiadó új sorozata a Prospero könyvek, az erdélyi magyar színészet nagyjairól szólnak. Lohinszky Loránddal készült az első könyv, utána jött Orosz Lujzáé. Készen van az Elekes Emmával készült beszélgetés. László Gerő nem érte meg, de az ő kötete is készen van, és már szerkesztésre vár a Vitályos Ildikóval készült interjú kézirata. A másik sorozat, szintén Demény Péter ötlete nyomán, a Kettős tükörben címet viseli. Olyan írói monográfiák vannak a sorozatban, amelyekben a szerző olyanformán írja meg egy-egy írónak az életét és az írói pályáját, hogy abban egy kicsit a saját élete is benne van. Megjelent már Gellért Sándor Kölcsey-könyve, Németh László Széchenyije, a harmadik pedig Szilágyi Domokos Kortársunk Arany János című munkája volt. Idén folytatódott Féja Géza Móricz Zsigmondjával, Schöpflin Aladár Adyjával, Németh Andornak 1944-ben írott és megjelent könyve József Attiláról. A legutolsó Lászlóffy Aladár Szabó Lőrinc költői helyzetei című könyve. /Köllő Katalin: Megpróbáltunk előre menekülni. Születésnapi beszélgetés Dávid Gyulával. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 10./

Kolozsváron a Római Katolikus Nőszövetség Szent Rafael Körének szervezésében október 25-én az ...Őrzeni kincses temetőket... című rendezvényre került sor. A közelgő halottak napja alkalmából tartott előadást Gaal György professzor a Házsongárd Alapítvány elnöke, valamint Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet a Házsongárd Alapítvány igazgatója. A Házsongárdi temető legrégebbi sírköve 1585-ből származik. Itt nyugszik többek között Szenczi Molnár Albert, Apáczai Csere János, Misztótfalusi Kis Miklós, a Bánffy, a Bethlen, a Teleki család. De itt helyezték végső nyugalomra Jósika Miklóst, Gróf Mikó Imrét, Reményik Sándort, Kós Károlyt, Dsida Jenőt és Szilágyi Domokost is. Gergely Istvánné az alapítvány hatéves tevékenységéről számolt be. Gróf Mikó Imre és Brassai Sámuel sírját sikerült rendbe hozniuk. /D. I.: ...Őrzeni kincses temetőket... Halottak napi megemlékezés. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./

A Volt Politikai Foglyok Szövetsége megtartotta XII. kongresszusát. Akik végigszenvedték a kommunizmus poklait, a hírhedt Szekuritáté állati kegyetlenségeit, azokat felháborít mindaz, amit a kongresszus résztvevői megállapíthattak. Az elmúlt 15 esztendő alatt a gyilkosoknak, a hóhéroknak a haja szála sem görbült. Iliescuék senkit nem vontak felelősségre. A vétkesek ma büszkén, nyugodtan élvezik busás nyugdíjaikat. „Döbbenetes, hogy a posztkommunista kormány többet juttat a gyilkosoknak, mint az áldozatoknak, s közben szende mosollyal ’általános kiengesztelődést’ hirdet” – olvasható a kongresszus anyagában. Ahogyan elítéli a világ a nácizmust, ugyanúgy kellene elítélni a kommunizmust is, és annak hűséges kiszolgálóit, akik kegyetlenkedéseikben nem maradtak el a leghírhedtebb náciktól és a Gestapo gaztetteitől. Állítsák hadbíróság elé mindazokat, akikről bebizonyosodik, hogy ártatlanul börtönöztek be embereket, hogy erőszakkal köteleztek hamis tanúvallomásra, kényszerítettek besúgásra, és állati módon bántak az elítéltekkel! /Szilágyi Domokos, Marosvásárhely: Adalék egy kongresszus munkálataihoz. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 8./

Az irodalom nagyjait hívtuk meg, hogy nyelvünkről, nemzetünkről megfogalmazott gondolataik segítségével ünnepeljük meg az idei magyar kultúra napját – mondta Kásler Izabella tanárnő, aki magyar szakos kolléganőivel közösen rendhagyó élményt nyújtott január 18-án a dévai magyarságnak. Szilágyi Domokos hétköznapokról szóló versét nem csituló tapsvihar fogadta. A József Attiláról kialakult személyes véleményét osztotta meg a közönséggel László Anna, a rendezvény egyik szervezője. /Gáspár-Barra Réka: A Magyar Kultúra Napja Déván. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 20./

Hantz Lám Irén, Lám Béla kisebbik leánya egybegyűjtötte édesapja Áprily Lajossal, Mannsberg Arvéddal, Olosz Lajossal és Reményik Sándorral folytatott levelezésének hozzáférhető anyagát, 232 levelet. Az aradi könyvbemutatón /Lám Béla levelezése Áprily Lajossal, Mannsberg Arvéddal, Olosz Lajossal, Reményik Sándorral. Stúdium Kiadó, Kolozsvár, 2005/ a szerző exkluzív interjút adott a Nyugati Jelennek. Hantz Lám Irén Kolozsváron, a Brassai Sámuel Líceumban földrajztanárként dolgozott nyugdíjazásáig, de mindig szívügyének tekintette édesapja hagyatékának rendezését. Lám Bélának 1967-ben A körön kívül címmel jelent meg önéletrajzi regénye. Hantz Lám Irén Török Zoltán professzor hatására a földrajz szakot választotta. Nem bánta meg, mert a tanári munkától rengeteg szépet kapott. Most, nyugdíjas éveiben az irodalmi hagyatékot szeretné rendezni. Hantz Lám Irén írói pályája 1990-ben Reményik Sándor levelezésének a közlésével indult, a Korunkban. Hat év múlva látott napvilágot a Torockói útikalauz, ami költői, művészi elemeket is tartalmaz. Ezután Város az Őrhegy alatt címmel képes-szöveges összeállítást készített Nagyenyedről, de Torockószengyörgyről is írt könyvet. Torockói receptes könyv címmel Áprily Lajosnak és Szilágyi Domokosnak a különféle ételekről szóló verseivel megtűzdelve, torockói ínyencségeknek a receptjeit gyűjtötte egybe. Édesapja hátrahagyott írásait, illetve a Lám család eredetét, történetét 2002-ben, születésének a 100. évfordulójára állította össze. Hantz Lám Irén még a Reményik-album kiadását tervezi, ezzel befejezettnek tekinti a hagyaték feldolgozását. /Balta János: Exkluzív interjú Hantz Lám Irénnel. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 29./

Az Írószövetség kolozsvári fiókja több díjat ítél oda, a polgármesteri hivatal és a megyei tanács támogatásával kiosztott, pénzbeli jutalommal is járó elismeréseket május 23-án Emil Boc polgármester jelenlétében adták át. Esszé kategóriában Szőcs István Félrejáró ingák /Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/ címmel megjelent kötete érdemelte ki az egyik elismerést. Nagyszámú különdíjat is kiosztottak, ezek közül a Bálint Tibor különdíjat Dáné Tibor kapta a Huszonegy éves lettem és A gálánskor breviáriuma című, az Appendix Kiadó gondozásában napvilágot látott köteteiért. A Szilágyi Domokos különdíjat Jancsik Pál érdemelte ki Mit tanácsolsz cinege? címmel a Kriterion Kiadónál megjelent gyerekvers-kötetéért, Csávossy György A bor dicsérete /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ című kötetét a Kacsó Sándor különdíjjal jutalmazták. /-f-: „Jó könyveket” díjaztak az Írószövetségnél. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 24./

Híres, Szatmárnémetiben született vagy itt tevékenykedő irodalmi személyiségekről szóló könyvet adott ki a múlt héten a Pro Studium Alapítvány, amely segédeszközként is szolgál a diákság és a tanárok számára. Ezzel lezárult a Pro Studium Alapítványnak a Szülőföld Alap regionális és önkormányzati együttműködési kollégiumának programjában finanszírozott pályázata. A pályázat fő célkitűzése egy irodalmi tájékoztató megjelentetése volt, melyben bemutatásra kerültek a Szatmárnémetiben született vagy tevékenykedett magyar irodalmi személyiségek: Kölcsey Ferenc, Petőfi Sándor, Kaffka Margit, Dsida Jenő, Gellért Sándor, Páskándi Géza és Szilágyi Domokos. Az ötletet Szász Piroska programvezető, a Pedagógusok Házának igazgatója adta, aki a Pro Studium Alapítvány titkára is. A kötet anyagát összegyűjtötte és szerkesztette Sándor Erzsébet magyar szakos tanár, a Pro Studium Alapítvány elnöke és Varga Imola, a Pedagógusok Házának informatikusa. /Farkas Orsolya: Véget ért a Szülőföld Alap regionális programja. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), júl. 3./

Stefano Bottoni Szilágyi Domokos családja részéről a költő élettársa, Nagy Mária és a költő öccse, Szilágyi Kálmán hozzájárulásával adott tájékoztatást Szilágyi Domokos költő (1938–1976) és a román állambiztonsági szervek kapcsolatáról. Szilágyi Domokos „Balogh Ferenc” fedőnéven működött együtt az állambiztonsági szervekkel. A Securitate Irattárát Vizsgáló Bizottság /CNSAS/ még nem adta át „Balogh Ferenc” hálózati dossziéját. „Balogh Ferenc” tevékenysége 1958 és 1965 között, két jól elkülöníthető szakaszban dokumentálható. „Balogh Ferenc” együttműködése három megfigyelési dosszié alapján rekonstruálható: 1) Lakó Elemér és Varró János megfigyelése, 2) Péterffy Irén megfigyelése, 3) Páskándi Géza megfigyelése. Szilágyi Domokos, a Bolyai Tudományegyetem harmadéves magyar szakos hallgatója egyetértett a magyar forradalom követeléseivel. 1957. március 11–19. között Bartis Ferencet, Dávid Gyulát és Páskándi Gézát is letartóztatták. Egy korábbi, szintén 1957-es irat szerint Szilágyi Domokos barátnője, a Bolyai Egyetemen tanuló Várady Emese is bekerült a nyomozás alatt álló csoportba. Feltételezhető, hogy Szilágyi Domokost nemcsak szabadsága elvesztésével fenyegették meg, hanem barátnőjével is zsarolták. „Balogh Ferenc” feladata a Lakó Elemérrel, Varró Jánossal, illetve Péterffy Irénnel való kapcsolattartás volt, megfigyelés céljából. Varró Jánost és Lakó Elemért 1958. augusztus 26-án, Péterffy Irént pedig október 31-én vették őrizetbe. „Balogh Ferenc” jelentéseiből megállapítható, hogy mindhárom esetben az általa szolgáltatott információk terhelő jellegűek voltak. Az ún. „harmadik Bolyai perben” 1959. február 19-én Varró Jánost 16, Lakó Elemért 15 év kényszermunkára, míg Péterffy Irént 10 év börtönre ítélte a kolozsvári Katonai Törvényszék, továbbá Vastag Lajost 8, Páll Lajost 6 év börtönnel és teljes vagyonelkobzással sújtotta, míg Iamandi Emil és Szilágyi Árpád 5–5 év börtönbüntetést kapott. A kolozsvári állambiztonsági szervek Páll Lajost többször próbálták 1958 folyamán beszervezni, letartóztatása és elítélése az ajánlat visszautasításával is magyarázható. Később Szilágyi Domokost az 1963-ban szabadult Páskándi Géza megfigyelésével, új verseinek elemzésével bízták meg, de az általa megfigyeltek között szerepelt még Domokos Géza, Szász János és Majtényi Erik is. 1965-ben véget ért „Balogh Ferenc” tevékenysége. Nem ismert, hogy Szilágyi Domokos együttműködött-e az állambiztonsággal 1959 és 1964 között, valamint 1965 után. /Stefano Bottoni, Nagy Mária, Szilágyi Kálmán: Közlemény Szilágyi Domokosnak a Securitatéval fenntartott kapcsolatáról. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 29./

Stefano Bottoni elmondta, hogy több mint egy éve fedezte fel ezt a jelentést, teljesen véletlenül. Az egyik bukaresti ismerőse, Bányai Éva, aki a hungarológia szakon tanít, szintén látta ezeket az anyagokat. Elment Szász Jánoshoz, és megkérdezte: '65-ben találkozott-e Szilágyi Domokossal és Domokos Gézával együtt, és miről beszélgettek. Szász János nagyon pontosan emlékezett ezekre a dolgokra, amelyeket a jelentések is tartalmaznak. /Isán István Csongor: Stefano Bottoni: valamit tenni kellett. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 29./

Szilágyi Domokosnak a Szekuritátéval fenntartott kapcsolatáról szóló közleménnyel fordult a médiához Stefano Bottoni történész. Láng Zsolt nemrég a Transindexen jegyzetben tette szóvá: miért nem beszélünk arról, Szilágyi Domokos besúgó volt-e. Láng Zsolt biztos benne, hogy benne, hogy Szilágyi Domokos nem önként tette mindazt. Varga Andrea történész, kutató, fenntartásait fogalmazta meg, mondván, olyat még nem látott, hogy szkizofrén embert szerveztek volna be. Szilágyi viszont az volt. Úgy véli, elhamarkodott volt Bottoni kutatási eredményeit publikálni. /G. E.: Szilágyi Domokos „kényszerleszállása”. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 29./

Szilágyi Domokos besúgó volt. Ez a tény kétfajta reakciót vált ki. Az egyik hang borítékolhatóan a mentegetésé: ne feszegessük ezt a témát. És lesznek bizonyára olyanok is, akik szemében gyűlöletessé válik jelenkori líránk egyik vitathatatlanul jelentős alakja. Azonban Szilágyi Domokos költői életművének esztétikai megítéléséhez semmi köze ennek az ügynek. Miért alakult ki olyan helyzet, amelyben ezek az emberek jelenteni kényszerültek? Kik olvasták a jelentéseiket? Kiket terhel közvetlen felelősség a jelentések felhasználásáért, amellyel emberek életét tették tönkre? Kik működtették ezt az egész hálózatot? És főként: hol vannak ők most? Őket mikor számoltatják el végre? /Papp Attila Zsolt: Kirakós történelem. = Krónika (Kolozsvár), szept. 29./

„Amikor tudomást szereztem a dokumentumokról, a legelső kérdésem az volt: mivel kényszeríthették az együttműködésre?” – kérdezte Nagy Mária, aki Szilágyi Domokosnak élete utolsó három és fél évében volt az élettársa. Fontosnak tartaná viszont, hogy előkerüljön a teljes dosszié, mely tisztázhatná a beszervezés körülményeit. „Zaklatott, hajszolt élete volt, szűkös anyagiak között élt, nem volt stabil munkaviszonya. Később elmegyógyintézetbe vonult, sok mindent megtett azért, hogy megbízhatatlannak könyveljék el. Biztosan azért, hogy a besúgásra is alkalmatlan legyen” – mondta Nagy Mária. Boros Zoltán, Szilágyi Domokos egykori évfolyamtársa, albérleti lakótársa szerint Szilágyi Domokos nemcsak afféle kicsi besúgó, hanem ügynök volt, akit feladatokkal lehetett megbízni. Boros az 1956 után öt év börtönre ítélt Tatár (született Péterffy) Irénről készített filmet, amikor a periratokban Balogh Ferenc fedőnéven adott jelentésekkel találkozott. Boros szerint az ítélet gyakorlatilag Szilágyi Domokos és egy másik ügynök jelentésein alapul. Boros szerint Szilágyi Domokos némelyik párthű, úgynevezett vonalas versét meggyőződésből írhatta. Dávid Gyula irodalomkritikus 1956-ban fiatal egyetemi oktatóként éppen a Szilágyi Domokos évfolyamáért felelt. A kolozsvári megmozdulások nyomán hétévi börtönbüntetésre ítélték, és együtt raboskodott Lakó Elemérrel és Varró Jánossal, akik dossziéiból előkerültek a Balogh Ferenc néven adott jelentések. „Én nem azokat tartom bűnösnek, akik nem tudtak ellenállni a nyomásnak, hanem azokat, akik az egész rendszert működtették – jelentette ki Dávid Gyula. „Tűzbe tettem volna érte a kezem” – vallotta Dávid Gyula. „Szisz lett volna az utolsó utáni ember, aki akár csak a rémálmomban is eszembe jut ilyen összefüggésben – osztotta meg döbbenetét Szilágyi Júlia irodalomkritikus, a költő egykori évfolyamtársa. Az költő betegeskedései, a testi, lelki elesettsége, az öngyilkossága most már egészen más összefüggésbe kerül. „Szilágyi Domokos költői hitele nem eshet ennek a tragédiának az áldozatául. Külön kell vizsgálni az erkölcsi botlását és a költészete értékét” – hangsúlyozta meggyőződését Szilágyi Júlia. /Gazda Árpád: Szisz kényszerleszállása. = Krónika (Kolozsvár), szept. 29./

Az előkerülő szekus dossziék, leleplezések és erkölcsi megsemmisülések korát éljük. Most éppen Szilágyi Domokos van terítéken. Máris akadnak, akik sietnek ítélkezni, állapította meg a lap munkatársa. Közben a vallató tisztek, az elnyomás gépezetének igazi mozgatói jól élnek, parlamenti tagok, vezérigazgatók, kormányhivatalnokok és kortárs titkosszolgálati ügynökök. Szilágyi Domokost zsarolták. Ki meri mondani, hogy egy ilyen helyzetben nem bukott volna el? Az újságíró Szilágyi Domokos életműve mellett tör lándzsát. A versekről viszont el a kezekkel! /Ercsey-Ravasz Ferenc: Csak lassan a kövekkel…= Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./

Szilágyi Domokos kényszerleszállása címmel írtak a lapok arról, hogy kiderült, a költő jelentéseket írt. Sütő András nagybetegen töltött utolsó évét hasonló hadjárat keserítette meg. Ki ítéljen, figyelembe véve a súlyos múltat a maga bonyolult összefüggésrendszerében? Figyelembe véve, hogy a bűnösök egyben áldozatok voltak, egy szadista és nacionalista politikai rendőrség eszközei. Felkészületlen, rosszindulatú senkicskék szigorúskodnak és ítélkeznek elmarasztalóan, közösségünk meghatározó személyiségeiről, írta a lap munkatársa. /Ágoston Hugó: Ki ítél? = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 2./

Illyés Kinga barátai, hozzátartozói, színész- és tanártársai, egykori tanítványai gyűltek össze október 3-én Marosvásárhelyen, hogy emlékezzenek rá, aki elkápráztatta versmondásával kortársait. A 2004-ben elhunyt Széchenyi-díjas Illyés Kinga marosvásárhelyi színművész, előadóművész plakettjét a Pálffy-házban leplezték le, az intarziás emlékplakettet Csáky László képzőművész Erdélyi Lajos fotója alapján alkotta meg. Kovács Levente, a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem tagozatvezetője méltatta Illyés Kinga művészetét. Tóth Miklós, a hollandiai Mikes Kelemen Kör elnöke levélben köszöntötte a résztvevőket. Felidézte Illyés Kinga pódiumműsorait: a Szilágyi Domokos versösszeállításokat, valamint A kis herceg és a San Gennaro vére című előadásokat. Ezeket nemcsak a Kárpát-medence magyarsága ismerhette meg: fellépett Nyugat-Európa nagyvárosaiban, Amerikától Ausztráliáig. /Marosvásárhelyi plakett Illyés Kinga emlékére. = Krónika (Kolozsvár), okt. 4./

Bogdán László kétségbe vonta, hogy Szilágyi Domokos valóban besúgó lett volna. Emlékeztetett, hogy Varga Andrea történész is korainak tartja az ítélkezést. Szilágyi Domokos dossziéja még nem került elő. /Bogdán László: Adalékok a ,,Balogh Ferenc”-dossziéhoz. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 5./

Szilágyi Adalbert Bélát, Szilágyi Domokos testvérét megdöbbentett a sebtében világgá kürtölt hír: ,,Szilágyi Domokos szekusügynök volt.” 1956-ban mindketten a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem hallgatói voltak. Az egy hétig tartó tanulmányi kirándulásról Kolozsvárra visszatérve értesült arról, hogy Domi öccse eltűnt. Amikor viszontlátta, halálsápadt volt. – Mit tettek veled? – kérdezte. ,,Erről soha semmit ne kérdezz” – hangzott a remegő válasz. Később egyik évfolyamtársa elmondta: a pad alatt pillantotta meg feketére zúzott körmeit bal kezén. Az akkor 18 éves Szilágyi Domokosból ekkor csinálhattak ,,szekusügynököt”. /Szilágyi Adalbert Béla: Abszurd tetemrehívás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 5./

Harminc éve halt meg Szilágyi Domokos (Nagysomkút, 1938. július. 2. – Kolozsvár, 1976. november. 27.) költő, műfordító, esszéíró; a romániai magyar költészetet megújító első Forrás-nemzedék egyik legnagyobbja. A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakán végzett. Az államvizsgán nem volt hajlandó a kommunisták kedvencének, Nagy Istvánnak a munkásságát taglalni, ezzel lemondott a tanári oklevélről. Már diákfővel szerkesztő volt, 1958–59-ben az Igaz Szó munkatársa. A testi-lelki bajoktól gyötört, egészségét túlhajtott munkával és egyéb szeszekkel is romboló költő – az irodalombarát elmegyógyász, dr. Csíky Csaba unszolására – többször is elvonult a marosvásárhelyi ideg- és elmegyógyászatra; ott is megfeszült erővel dolgozott. Végül öngyilkosságot követ el. Élettársának írta búcsúlevelében: „Én ma lelépek e világi életből. Ne kérdezd az okát – én sem tudom. […] Ezen már nem lehet segíteni. Ne legyen lelkifurdalásod – úgysem vagyok már jó semmire.” K. Jakab Antal nem hisz Szilágyi Domokos bűnösségében. A költő államvédelmi iratcsomói alapján a széplelkek azt írták, hogy a költő gyarlósága semmiképpen sem ronthatja le életművének esztétikai értékeit. A „szado-szocialista média megannyi bértollnoka” pálcát tört Szilágyi Domokos fölött, azok, akik nem fenyegetés súlya alatt, hanem önként szolgálják a hatalmat. K. Jakab Antal szerint „semmi okunk készpénznek venni” a gyalázatos államvédelem adatait. /K. Jakab Antal: „Ne kérdezd az okát” Harminc éve halt meg Szilágyi Domokos. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 17./

Szilágyi Domokost, a XX. század egyik legnagyobb magyar költőjét, aki az erdélyi magyaroknak maga volt a meg nem alkuvó igazság szimbóluma, sarokba szorította a román titkosszolgálat, és elérte, hogy olyan terhelő adatokat szolgáltasson, amelyek felhasználhatók voltak a koncepciós perekben a vádpontok megfogalmazására. Boros Zoltán írta róla: évfolyamtársaiként tudták, hogy zseni. Amikor Szilágyi Domokos a jelentéseket írta, Kolozsváron egy szobában laktak. 1956-ban Borost is kizárták az egyetemről, mert az előző gyűlésen a rendezvény diktatórikus lebonyolítása ellen tiltakoztak. Boros nem tudja, mivel zsarolhatták meg Szilágyi Domokost. Talán azzal, hogy őneki, a családjának vagy akkori szerelmének, Váradi Emesének is baja lesz, ha nem vállalja. –   Boros hozzátette: „Rettenetesen haragszom a Szisz-jelenségre, mert az új szekusdosszié hisztéria közepette felhasználható arra, hogy mai percemberke politikusok ilyen-olyan kapcsolata a volt elnyomó gépezettel már csak legyintésre se méltó, megbocsátható bűn legyen.” Azok, akik a legtöbbet ártottak sorstársaiknak, felmentést kaphatnak a közvélemény szemében, lehet Szilágyi Domokosra hivatkozni. Arról egy szó sem esik, hogy a Szekuritáte a Kommunista Párt irányításával működött. Azt tették, amit a párt parancsolt.    A közönség azt hiheti, hogy a kis besúgók és a szekus vallatótisztek tették elviselhetetlenné a kommunista rendszert, és nem is jut eszükbe, hogy a megyékben nem a szeku parancsnoka, hanem a párt első titkára volt élet és halál ura. /Boros Zoltán: A szekusdossziék és a nagy rászedés. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 17./

Péterfy Irén nyugalmazott magyartanár /sz. 1938/ 1956-ban felvételizett a Bolyai Egyetem magyar szakára. A magyarországi ’56-os események következményeként 1958 őszén rendszerellenes tevékenység miatt letartóztatták, 1959 februárjában pedig a Kolozsvári Katonai Törvényszék tíz esztendő javítóbörtönre ítélte. Péterfy Irén 1963 szeptemberében szabadult. Az egyetemen lelkesedéssel fogadták 1956-ban a forradalom hírét. Az idősebb professzorok nem mertek reagálni. Nagy István író összehívta a bölcsészeket, akkor már a Kádár-kormány volt hatalmon. Nagy István elmondta: ő kezességet vállal azért, hogy a Kádár-kormány csak a javát akarja a magyar nemzetnek. Ez nagy visszatetszést keltett, mert Kádárt egyöntetűen árulónak tartották. Előzőleg az egyetemisták halottak napján kimentek a Házsongárdi temetőbe, néhány tanársegédek is velük volt. Elénekelték a Székely Himnuszt, versek is elhangzottak. Azután következett november 4-e, a nemzeti gyásznap, és akkor oda jött Péterfy Irénhez valaki, jogász lehetett az illető, s azt mondta: úgy döntöttek, hogy fekete szalagot fognak viselni. Kérte, ossza ki a szalagot évfolyamtársai között. Péterfy Irén ekkoriban kapta kézhez a forradalom alatt megjelent Irodalmi Újságot, benne volt Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verse és Benjámin László verse, mindkettőt lemásolta magának. Ezt később megtalálták nála, a versek bűnjelként szerepeltek ügyében. Egyenként behívták az egyetemen őket, KISZ (Kommunista Ifjak Szövetsége, akkoriban Ifjúmunkás Szövetség, azaz INSZ) vezetőségi tagokat. Előtte beszélgettek barátaikkal – többek között Szilágyi Domokos is ott volt – arról, hogy mi lesz. Próbálták meggyőzni őt, hogy ne mondja el a véleményét, mert nincs semmi értelme. Azonban ő képtelen volt erre. Kijelentette, hogy ez nem ellenforradalom volt, hanem forradalom. Hozzátette, hogyha bebizonyítják az ellenkezőjét, akkor elfogadja. Úgy emlékszik, nem is válaszoltak. Volt egy olyan gyűlés is, ahol el kellett volna ítélni a történteket, de az egyetemisták nem ítélték el. –1957 tavaszán letartóztattak három tanársegédet (Varró Jánost, Lakó Elemért és Dávid Gyulát), azután Koczka György, Kelemen Kálmán, Várhegyi István és Nagy Benedek hallgatót, ez nagy megdöbbenést váltott ki. Akkor még úgy gondolták, hogy ezeket most egy kicsit megijesztik, aztán kiengedik őket. El is mentek a tárgyalásra. Váratlanul, minden indoklás nélkül megvonták Péterfy Irén ösztöndíját. Ebben az időben a legszűkebb baráti köréhez tartozott Szilágyi Domokos, Páll Lajos és Váradi Emese. 1958 őszén az egyetemen rendeztek egy gyűlést, hogy a plénum előtt elrettentő példát statuáljanak. Egyenként ki kellett állni a színpadra, tömve volt az aula. Péterfy Irénen iszonyú reszketés vett erőt, alig tudott beszélni. Azt kérdezték, hogy 1956-ban forradalom vagy ellenforradalom volt? Nem tudott egyértelműen válaszolni. Valami olyasmit mondott, hogy iszonyú vérontás volt, ahol nagyon sok ártatlan és nem ártatlan ember meghalt. Ilyen kitérő választ adott. Vastag Lajostól azt kérdezték, mit csinált volna ’56-ban, kire lőtt volna? Mire ő azt mondta: öngyilkos lettem volna. Ez hatalmas tapsot váltott ki. /Később ő is börtönbe került./ Péterfy Irént kizártak az egyetemről, megbélyegezték őt, majd 1958. október 31-én letartóztatták. Egyértelmű volt számára, hogy fel akarják használni a három letartóztatott tanársegéd ellen. Állandó félelemben tartották, fenyegették. Nehezen ment a román nyelvű kihallgatás, mert ő nehezebben tudta magát kifejezni románul. 1959. február 13-án volt a tárgyalás Kolozsváron. Ott tudta meg, hogy egy ügyben tárgyalják az ő esetét Vastag Lajossal, Páll Lajossal, Varró Jánossal és Lakó Elemérrel. Öten voltak. Péterfy Irén ellen a vád volt: gyászszalag viselés, Magyarországon megjelent ellenforradalmi versek lemásolása, temetői részvétel, rendszerellenes tüntetés. A peren a tanúk közül Varga László református lelkészre emlékezett, mivel rendkívüli hatást tett rá. Varga Lászlót akkor már elítélték, rabruhában hozták a tárgyalásra. Azt akarták, hogy barátjára, Vargát Jánosra tegyen terhelő vallomást. Varga László kijelentette: „Én azt a vallomást, ami önöknél van, fizikai kényszer hatására írtam alá, és most nem vagyok hajlandó elismerni”. Ez olyan volt, amilyent csak filmekben lehet látni. Péterfy Irén tudta, hogy mi vár Varga Lászlóra ezután. Az utolsó szó jogán Péterfy Irén nem mondta, hogy megbánta tetteit. Tíz évre ítélték. Az ő perében Varró János 16, és Lakó Elemér 15, Vastag Lajos 8 és Páll Lajos 6 évet kapott. Péterfy Irént Csíkszeredába vitték, 1960-ban Aradra, onnan Nagyváradra, majd 1963. szeptember 19-én szabadult. Öt évet töltött börtönben. A női börtön enyhébb volt, a férfiakéhoz képest. Csíkszeredában még nem, de Aradon és Váradon már dolgozott, örültek, hogy dolgozhattak. Kosárfonás volt a munkájuk. – A női börtönökben rengetegen voltak, akik rendszerellenes viccet mondtak vagy hallgattak, akik szökevényeket rejtegettek vagy nekik segítettek. Voltak bent katolikus apácák, akik Rómával kapcsolatot tartottak, őket hazaárulással vádolták. Csíkszeredában nagy szigorúság uralkodott. Nagy hálókban szállásoltak el őket, lehettek olyan harmincan, negyvenen. Egymástól verseket is tanultak. Nyitrai Bertus néni magyar irodalomból, történelemből tartott előadásokat. Később a börtönben kaptak könyveket, de csak román nyelvűeket. – A besúgók a börtönben is jelen voltak. /Gagyi-Balla István: 1956. Tíz év börtön „rendszerellenesség” miatt. Beszélgetés Péterfy Irén nyugalmazott magyartanárral. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13., folyt.: 14., 19./

Harminc éve, 1976. november 2-án hunyt el Szilágyi Domokos költő, író, az erdélyi magyar avantgárd irodalom kiemelkedő tehetségű alakja. Nemrég kiderült, hogy a költőt 1957-ben beszervezte a román titkosszolgálat, és nyolc éven át jelentéseket írt hozzá közel álló emberekről. Változtat-e valamit az életműn a titok felfedése? A Szabadság felkérésére Szilágyi Júlia esszéíró, irodalomkritikus, valamint Vallasek Júlia irodalomkritikus, irodalomtörténész nyilatkozott. Szilágyi Domokos költészetének a megítélésén semmit sem változtat ez az életét és halálát meghatározó tragédia, hangsúlyozta Szilágyi Júlia, aki öt éven át a költő évfolyamtársa volt. A hóhérok, a haszonélvezők elszámoltatásával kellene kezdeni, nem az áldozatokéval – hívta fel a figyelmet az irodalomkritikus. Szilágyi Júlia talált olyan utalásokat a műveiben, amelyekben lényegében üzen a kortársaknak, vagy még inkább az utókornak arról a csapdáról, amelyben élt. A költői nyelv eszközeivel üzen nekünk, csak nem értettünk bizonyos dolgokat. Szilágyi Domokos besúgó múltja nem kiindulópont a verseihez, fejtette ki Vallasek Júlia. /Köllő Katalin: Szilágyi-évforduló: „A hóhérok elszámoltatásával kellene kezdeni”. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 2./