Évadzáró gála és díjátadás a magyar operában
Hangulatos évadzáró operagálával kedveskedett közönségének csütörtökön este a Kolozsvári Magyar Opera, amelyen olyan ifjú művészek léptek fel, akiket tehetségkutató keretében választott ki az intézmény.
Két sztárvendége is volt a gálának – Nagy Zoltán és Szabó Bálint –, mindketten Kolozsvárról indultak, és mint Szép Gyula igazgató elmondta: büszkén képviselik a Kolozsvári magyarságot a világ különböző színpadain. Első alkalommal lépett fel önálló műsorral Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa, Kovács Dalma vezényletével, és szintén első ízben adták át a frissen alapított Albert Annamária-emlékgyűrűt, amelyet idén Egyed Apollónia vehetett át. Több év kihagyás után átadták a Kolozsvári Magyar Opera örökös tagja címet, ezúttal Simon Gábor és Szabó József érdemelte ki a kitüntetést.
(köllő)
Szabadság (Kolozsvár)

„Az erdélyi népművészetet meg is kell osztani”
A családtól kapott népzenei indíttatásnak, a több éves televíziós szerkesztői tevékenységnek köszönhető a Fölszállott a páva televíziós népzenei és néptánc-tehetségkutató, amelynek ötletgazdája Balogh Júlia, az MTVA vezető szerkesztője.
Az erdélyi, pontosabban Kolozsvári gyökerekkel rendelkező televíziós szakemberrel a szintén erdélyi származású Kelemen László, a Budapesti Hagyományok Háza főigazgatója beszélgetett a 7. Kolozsvári Magyar Napok (KMN) nyitógálája előtt. A helyszínül szolgáló intézmény, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, Szép Gyula köszöntötte a szép számú jelenlévőt az opera emeleti előcsarnokában.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Átadták Szamosújváron a magyar tannyelvű iskola épületét
A mezőségi magyar szórvány újjászületésének nevezte a péntek délutáni ünnepségen a szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum épületének átadását Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint az intézmény a mezőségi jövőépítés sarokköve.
Ünnepélyes keretek között átadták péntek délután a szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum épületét. Az iskola felépítését a magyar állam csaknem 730 millió forinttal támogatta.
Potápi Árpád: legyen nemzetmegtartó intézmény
A nemzetpolitikai államtitkár köszöntő beszédében úgy fogalmazott: az oktatási intézmény hosszú távon biztosítja a térség magyar jövőjét. „Sok volt a buktató és kerülő, de most a mezőségi magyaroknak új időszámítás kezdődött” – jelentette kiPotápi Árpád. A magyar kormány képviselője méltatta az iskolaépítést kezdeményező szamosújvári Téka Alapítvány tevékenységét.
„Az iskola megépítésében nagy szerepe van az egyházi, civil és politikai szervezetek összefogásának, mivel a végveszélyben levő közösségek szervezetei egymás segítő társai és nem ellenségei” – fogalmazott. Kiemelte azt is, hogy más helyszínekkel ellentétben az újonnan indult magyar oktatási intézmény egyetlen magyar iskola működését sem veszélyezteti. Potápi Árpád kijelentette: míg van magyar oktatás és léteznek magyar oktatási, szociális és politikai intézmények, mindig van esély a megmAradásra.
Az államtitkár elmondta: a magyar kormány 2010 óta segíti a szórványoktatást megerősítését. Ennek érdekében támogatják a Téka Alapítvány és a válaszúti Kallós Alapítvány tevékenységét, hozzájárulva a szamosújvári, válaszúti és nagysármási szórványkollégiumok megerősítéséhez. Kijelentette: abban bízik, hogy az új iskola belép a nemzetmegtartó intézmények sorába, ahol a mezőségi magyar jövő egyik szellemi ereje épülhet.
Kelemen Hunor: a mezőségi jövőépítés sarokköve
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök úgy fogalmazott, ilyen alkalmakkor látszik, hogy van értelme a gyakran kilátástalannak tűnő küzdelemnek. Példaértékűnek nevezte a Téka Alapítvány munkáját, szerinte aki iskolát épít, a közösség megerősítésének vet melegágyat.
„Az erdélyi magyar közösség csak úgy erősödhet, ha tudja mire van szüksége, ugyanakkor akar és tud dolgozni. Ez a közösség is tudta mit akar és dolgozott rajta. Ennek köszönhető, hogy itt áll ma ez az építmény, a jövőépítés egyik sarokköve Mezőségen” – mondta Kelemen Hunor. Hangsúlyozta, hogy amagyar kormány támogatása nélkül nem épülhetett volna fel Mezőség legmodernebb oktatási intézménye, amely idővel a térség szellemi központjává fejlődhet.
A politikus elmondta: az RMDSZ és a magyar közösség közös eredménye a magyar nyelvű oktatási rendszer megteremtése a bölcsődétől az egyetemig. „Szórványvidéken mindig visszatérő kérdés: lesz-e magyar iskola? Nekünk kell megteremteni a feltételeket, hogy egyetlen szülő sem aggódjon, milyen iskolába küldheti gyerekét” – mondta Kelemen Hunor. A politikus szerint a munka itt nem állhat meg.
Emlékeztetett: sok diák nehezen közelít meg az iskolát, nekik biztosítani kell az eljutást a tanintézménybe és a jó kollégiumi körülményeket. Ugyanakkor Kelemen szerint hatékonyabb tantervet kell kidolgozni. Kiszámíthatóvá kell tenni a pályakezdő pedagógusok karrierjét, amit az államnak anyagilag is megfelelően kell fizetni. A szakoktatásra is hatalmas szükség van Erdély-szerte – szögezte le az RMDSZ elnöke.
A mezőségi szórványoktatási programot a 90-es években indította a Kallós Zoltán néprajztudós által létrehozott Kallós Alapítvány. A Téka Alapítvány 2000-ben csatlakozott a programhoz. Az eltelt 15 év alatt több mint 400 gyermek tanulhatott és tanul magyarul. A szórványprogram alatt azonosítják azokat a mezőségi tanulókat, akik számára a lakhelyükön nem biztosítható az anyanyelvi oktatás. Távlati cél: a kollégiumi rendszerből kikerülő diákok minőségi humánerőforrást biztosítsanak a Mezőségen elinduló rehabilitációs, modernizációs kezdeményezések számára.
Szép Gyula, az oktatási intézmény megépítése finanszírozásában szerepet vállaló Communitas Alapítvány kuratóriumi tagja elmondta: a helyi közösség építésében sok minden a kétkezi munkával kezdődött. Előbb alapítvány, majd kollégium jött létre, végül a nagy álom is megvalósult: az önálló magyar oktatási intézmény. Kiemelte: míg sok helyen a visszakapott ingatlanokban indultak iskolák, Szamosújváron az alapoktól kezdve építettek.
Egy iskolába gyűlnek a magyarul tanuló diákok
A szamosújvári magyar oktatási intézetbe a város vegyes tannyelvű iskoláiból költöznek át a magyar tannyelvű osztályok: a mezőségi szórványból származó diákok és helybéli magyar gyerekek.
A Téka Alapítvány 2009-ben látott hozzá az iskola építéséhez. A tanintézmény elindulásával befejezhetik a belső mezőségi szórványoktatás stratégiai fejlesztését. A projektet arra a konszenzusra építették, hogy a szórványoktatás egyik eredményes módja az önálló oktatási intézményből és kollégiumból álló iskolaközpontok kiépítése – magyarázta Balázs-Bécsi Attila, a Téka Alapítvány vezetője. Az alapítvány szerint az asszimiláció megfékezésében úgy érhetőek el jelentős eredmények, ha magasabb színvonalú, jobban felszerelt és kedvezőbb háttérfeltételekkel rendelkező oktatást tudnak felmutatni, mint az átlagos többségi intézmények.
Mezőség egyik legmodernebb iskolai épületét a 17 éve elkezdett mezőségi szórványoktatási program kimagasló eredményeként adta át Szamosújváron. Erdély történelmi régiói között most már a Mezőségnek is egy olyan oktatási-nevelési központja van, amely a térség egyik szellemi központjává, katalizátorává fejlődhet – olvasható az alapítvány ismertetőjében.
A mezőségi szórványoktatási programot 2010-től a magyar kormány nemzeti jelentőségű intézményként kezelte, a mezőségi iskolaközpont felépítésére 629 millió forint támogatást biztosított. 2015-ben az RMDSZ javaslatára szintén a magyar kormány 100 millió forintot biztosított a beruházás folytatására: iskola befejezése, udvarrendezés, tornaterem. 2009 és 2010-ben az RMDSZ és a Communitas Alapítvány több mint 34 ezer lejjel támogatta a programot.
Lázár Lehel
maszol.ro

Kísérletező formák, sokszínű tartalmak (Hivatásos táncegyüttesek találkozója)
A nyitónap hajnalig tartó táncházzal zárult, tegnap reggel mégis megtelt a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér a szakmai kiértékelőn, és a tánctechnikai műhelygyakorlat is sokakat vonzott. Az erdélyi hivatásos táncegyüttesek Sepsiszentgyörgyön tartott találkozója első két napján a sepsiszentgyörgyi, a marosvásárhelyi és a székelyudvarhelyi társulat mutatta be produkcióját, ma a csíkszeredai és a nagyváradi együttes lép színpadra, a rendezvény holnap a hagyományos gálaműsorral ér véget.
Nem verseny, még csak nem is olyan seregszemle, ahol bármilyen tekintetben rangsorolnák az együtteseket, mégis van egy bizonyos véleményező jellege a rendezvénynek, amelyen a szakemberekből álló zsűri értékeli az alkotók és az előadók munkáját,  jobb esetben ez a kettő egybefonódik. A zsűri tagjai – Kocsis Enikő koreográfus, táncpedagógus, Kutszegi Csaba tánckritikus, Makovinyi Tibor táncművész, koreográfus, táncpedagógus, Nagy B. Sándor dramaturg, lapunk munkatársa, Sardar Tagirovsky színházi rendező, Simó Júlia ruhatervező-ruhakészítő és Szép Gyula zenei szakirányító, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója – arra törekszenek, építő kritikával segítsék az alkotókat és előadókat abban, hogy érthetőbb, az üzenetet tisztán megfogalmazó és megvalósító minőségi előadásokat hozzanak létre. Ha paródiát hirdetnek, az legyen patinás, magasztos, ne poénok zavaros egymásutánisága, jelenjenek meg jól felismerhető karakterek, a formai arányok feleljenek meg a szándékban megfogalmazott tartalomnak – foglalható össze a Maros Művészegyüttes  Könczei Árpád rendezte, Most múlik című előadásának véleményezése. A Háromszék Táncegyüttes Mihályi Gábor rendezte Erdély-menyegzőjéről elhangzott: az előadás elérte célját, a szándék szerinti üzenet tiszta, az előadók maguk hordozzák azt, ami Erdély. A női kar kiváló, szuggesztív, a fiúk csapata is összefogott, a díszlet szervesen összefonódott az előadókkal, a produkció erőssége a zene, de a vetítés túlzsúfolttá teszi az előadást, amely amúgy is túl sűrű, néhol a kapcsolódási pontok követhetetlenek – fogalmaztak. Az első két előadásról az E(h)tűd című fesztiválújság is beszámol, a tegnap esti előadás szakmai kiértékelőjére visszatérünk. A szakszerű megállapítások egy része szolgálhat akár általános tanulságul is bárkinek, aki színpadi alkotó, illetve előadó, a hivatásos táncegyüttesek találkozójának rangját az őszintén megfogalmazott kritika is emeli. A látvány pedig, amelyet a társulatok a négy nap alatt nyújtanak, azt jelzi: a néptánc, a magyar táncművészet olyan anyanyelv és kifejezőeszköz, amely legbecsesebb értékeink közé tartozik.
Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Guttman Mihályra emlékeztünk, aki mindig köztünk marad
Sok személyes élményt elevenítettek fel Guttman Mihály (1926–2013) karnagyról egykori tanítványai – akikből később tanár kollégák, munkatársak lettek –, zenésztársai szerdán délután, a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) közös rendezvényén. Helyszínként a ferences kolostor refektóriuma szolgált, amely több mint fél évszázadon át adott otthont a kolozsvári zenelíceumnak.
Tóth-Guttman Emese, a RMD elnöke kifejtette: a dalosszövetség és az EMKE a 2016-os évet Guttman Mihály-emlékévnek hirdette meg, a karnagy születésének 90. évfordulója tiszteletére. Ennek során az idén megvalósított hangversenyek, kórustalálkozók, népdalvetélkedők Guttman Mihály emlékének adóztak. A rendezvénysorozat a mostani kerekasztal-beszélgetéssel zárult.    
– Szinte hihetetlen, hogy már három éve nincs köztünk Misi bácsi, de sokan még mindig úgy érezzük, hogy jelen van mindenhol, ahol énekkarok találkoznak,  népdalversenyeket szerveznek – mondta Széman Péter EMKE-elnök. Angi István zeneesztéta úgy fogalmazott: Misi bácsi ars poeticája a szeretet volt – és ezt támasztotta alá a Víg Emese televíziós szerkesztő által készített portréfilm-részlet, amelyet az est folyamán megtekinthettünk.
Jakab Gábor káplán kiemelte, hogy Misi bácsi emberségére építette magyarságát, kereszténységét, hivatását, majd Almási István népzenetudós emlékezett. Felidézte, hogy az 1948-as tanügyi reform után, zeneakadémiai hallgatóként a fiatal Guttman Mihály szakszerűen, helyesen és a diákok képességeihez mérve tartotta a zeneóráit a 2-es számú Fiúlíceumban. – A legtöbbször „édes fiamnak” nevezett minket. Mivel a diákok már akkor kipécézték a tanárok szavajárását, másnaptól kezdve azt mondták: „édes fiam” jön énekórát tartani. Amikor bekerültem a zenekonzervatóriumba, együtt énekeltünk Nagy István kamarakórusában. Gyönyörű szép lírai tenorhangja volt. A Bolyai Egyetem 1959-es megszüntetése után Misit leváltották a zenelíceum éléről, és Jagamas János népzenetudósnak is búcsút kellett mondania a folklórintézetnek. Akkor mondta Misi: „János, mi levitézlettünk”. Ennek ellenére nem esett kétségbe, hanem továbbra is lelkiismeretesen, lelkesen és nagyszerű tudással végezte tanári munkáját. A rendszerváltást követően, hosszú időn át minden ősszel zsűritagok voltunk Szatmárnémetiben a Hajnal akar lenni népdalversenyen. Egyik évben lábfájásra panaszkodott, majd szokásos humorával megkérdezte: „miért fáj csak a jobb lábam, ha ugyanolyan idős, mint a bal?” – részletezte Almási István.
Szarvady Irén nyugalmazott zongoratanár a zenelíceum 1950-es létesítésére, valamint Misi bácsi humoros természetére utalt, majd Dáné Tibor Kálmán, az EMKE korábbi elnöke szólt az egybegyűltekhez. – Amikor 1993-ban az EMKE-hez szegődtem, lelki közelséget, partnerséget éreztem iránta. Misi bácsi hihetetlen egyensúly-ember volt, józan eszével mindig visszaterelte a jó kerékvágásba a beszélgetésünket, a döntéshozatalban is segített. Hihetetlen mágus volt a közösségszervezés terén is; érezte és tudta, hogy a kórusokon keresztül hogyan lehet egy közösséget megfogni, és rábírni a véleményformáló személyeket a közösség hasznát szolgáló együttműködésre – hangsúlyozta.
Török Béla csellóművész, aki 1950-ben kisdiákként került a zenelíceumba, megjegyezte: „ha a zenekarban vagy a kamarazene-együttesben valaki nem úgy játszott, ahogy kellett volna, Misi bácsi csak annyit mondott: »úgy játszol, mintha a csürülyei filharmóniában lennél«”. – Miután eltávolították az igazgatói székből, karmesterként, kamarazene-tanárként tanította a fiatalságot, igen magas színvonalon. Amikor 1972-ben létrejött a filharmónia kórusa, az akkori igazgató őt kérte fel a szervezésre. Aztán megalakította a kórust, próbált velük, de végül más karnagyot neveztek ki. Folyamatosan tartotta a kapcsolatot volt diákjaival, kamarazene-tanárként sok gyerekkel szerettette meg ezt a műfajt, szép eredményt érve el – elevenítette fel több mint fél évszázados emlékeit Török Béla. 
Szőke Zoltánné a tordaszentlászlói kórus tagjaként a szeretetből fakadó emberséget, önzetlenséget, türelmet, a tökéletességre való törekvést emelte ki, amely nem ismerte a középszerűséget; Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója Guttman Mihály szigorúságára, rendszeretetére és az operára való odafigyelésére világított rá, Márkos Albert hegedűművész pedig zenei titkári tevékenységét méltatta.
Benkő Judit, a Kolozsvári Rádió szerkesztőjének véleménye szerint Misi bácsi nemcsak a dalosszövetség, hanem a zeneiskola „mozdonya” is volt, mint egy hadvezér, a Toduţă utcából szervezte az eseményeket. – Neki köszönhető az is, hogy a RMD és a rádió között létrejött egy sorozat, amelynek keretében évek óta dalosokat, azaz kórusokat mutatunk be a koncertteremben megszervezett esteken – magyarázta.
Máté Árpád, a zeneiskola egykori aligazgatója hálás a sorsnak, hogy Misi bácsi kortársa lehetett. – Misi bácsi soha nem ment nyugdíjba, még hivatalos nyugdíjaztatása után sem. Fantasztikus szervező volt, hihetetlen munkabírással. Tanácsát mindig kikértük, megfogadtuk, Misi bácsi egész haláláig igazgató volt – mesélte. 
Az est folyamán Péterffy Enikő nyugalmazott matematikatanár és Ercse Gyöngyvér nyugalmazott hegedűművész – aki a zenelíceum első érettségi diplomáját kapta 1950-ben – is emlékezett, közreműködött a Guttman Mihály Pedagóguskórus Bedő Ágnes karnagy vezetésével.
Nagy-Hintós Diana Szabadság (Kolozsvár)

Több száz gyermeknek adják át az örökséget (A népzene és népdal az életük)
Székelyderzsen született, édesanyjától tanulta a legszebb dalokat, amelyek egy életre meghatározták útját. István Ildikó és férje, a szentegyházi származású Mihály Pál hangszerjavító, hangszerkészítő muzsikus a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolában és háromszéki falvakban kétszáz gyermeknek tanít népdalt és néptáncot, az elmúlt tizenöt esztendőt ideszámítva akár az ezret is eléri óvodás és iskolás tanítványaik száma. Tegnap véget ért az Ildikó vezette népdalszakkör karácsonyi előadássorozata, mától a Mihály család lélekben a karácsonyra készül. Náluk hagyományosan a csend és a nyugalom jelenti az ünnep varázsát. Mindezekről az 1807-ben református parókiának épült, általuk felújított sepsiszentkirályi otthonukban beszélgettünk.
– Az volt a szerencsém, hogy egyszerű családban születtem, ahol a népdal érték – indokolja Ildikó, hogy honnan ered a népdal iránti szeretete. – Édesapám juhász volt, édesanyám mellette a háziasszony. Szüleim nagyon szépen mulattak, sokat énekeltek. Édesapám és két fiútestvére szépen táncolt és énekelt, nagyapámtól örökölték, a génjeikben volt. Hárman vagyunk testvérek, és nyaranta mindig volt még hat-hét ember segítségként a juhok mellett, így voltunk mi nagy család. A faluközösség is összetartó volt. Fájlalom, hogy ez kiveszett. Régen, ha valaki elkezdett építkezni, a fél falu ott volt, családként élt a falu is, közösségként. Volt egy nagyon jó papunk, Katona Dénes, neki is sokat köszönhetünk, és ott a gyönyörű templom, annak is megvan az ereje. – A székelyderzsi dalok elkísértek a székelyudvarhelyi gimnáziumba is, az ének miatt egy éjszakára még fogdába is kerültél. Hogy történt ez? – Akkor Dr. Petru Groza Líceumnak hívták a székelyudvarhelyi középiskolát, jelenleg Tamási Áron Gimnázium. Az volt a szerencsém, hogy ahogy bekerültem a gimnáziumba, elég hamar a Venyige együtteshez csapódtam. Ez nagy dolog volt. Hetente egyszer jártunk táncházba, amit bizony akkoriban nagyon tiltottak. Tizenhat évesként egy éjszakát zárkában töltöttem amiatt, hogy a táncház végén mindig elénekeltük a Haza is kéne már menni kezdetű kalotaszegi hajnalit, ami azzal végződik, hogy „valamennyi magyar lány, piros pántlika haján, szeret is az engem igazán”. Talán ez volt a bűnünk, mert egyszer, ahogy a táncházból kijöttünk, négy lódenkabátos egy bentlakó társamat és engem elkapott, beraktak egy dubába, a fejünkre húztak egy zsákot, és azzal elvittek. A néptanács épületének egy sötét termébe vittek, ott jól elnáspángoltak, tenyerünket és talpunkat verték, és folyamatosan azért nyaggattak, mondjuk meg, ki biztatott, hogy ezt csináljuk, és kitől tanultuk. Természetesen minket senki nem kötelezett éneklésre. Ez volt 1986-ban.  Tíz év a színpadon
– Magyartanár akartál lenni, mégis a néptáncos, népdalénekes pályára léptél. – Szép Gyula székelyudvarhelyi muzsikus szorgalmazta, hogy ezt az utat válasszam. Akkor indult a Háromszék Táncegyüttes és Csíkszeredában a Hargita. Először a Háromszék hirdette meg a versenyvizsgát, de mivel akkor érettségiztem, nem tudtam járni a felkészítőkre, ezért Könczei Árpi azt mondta, nem teheti meg másokkal szemben, hogy felvesz. Szalai Zoli is ott volt a bizottságban, és szólt, hogy egy hét múlva Csíkszeredában is tartanak vizsgát. Így kerültem a Hargita együtteshez, ahol tíz évet töltöttem táncosként és énekesként. Sepsiszentgyörgyre úgy kerültem, hogy Pali megkérte a kezem. Akkor hívtak a Háromszék Táncegyütteshez, de nem vállaltam, mert családot akartam, és úgy gondoltam, le kell jönnöm a színpadról, inkább tanítok, de azért valahogy folytatnám az éneklést is, mert nagyon szeretem. A Plugor Sándor Művészeti Líceumban akkor működött a mindmáig egyetlen néptáncosztály, egy ideig helyettesítettem az oktatót. Aztán megszületett a kislányunk, Dorka, és gyermeknevelési szabadság alatt jártam néptáncot tanítani óvodákba, emellett egyénileg is felléptem, zenekar nélkül. Aztán megkeresett Szilágyi Zsolt, a Művészeti és Népiskola akkori igazgatója, és megkérdezte, elvállalnám-e a néptáncoktatást. Így kerültem oda ezelőtt tíz évvel. Alkalmazhattak, bár nem volt szakvégzettségem, de megvolt a tíz év régiségem a színpadon. 
Hegedű és ló
Mihály Pál Szentegyházán nőtt fel, tizennégy évesen került Székelyudvarhelyre iskolába állategészségügyi szakosztályba, mert az volt az álma, hogy állatorvos legyen. Édesapja cipészmester volt, a családnak volt egy kis gazdasága, Pali ott szerette meg az állatokat. Jelenleg is van lova, a lovaglás számára sport és kikapcsolódás, azt mondja, szabaddá teszi.  Székelyudvarhelyen a Szász testvérekkel, Józseffel és Lőrinccel muzsikált, úgy is volt, hogy Ildikó énekelt és a fiúk zenéltek.
– Hogy került az első hegedű a kezedbe?
– Nyolc-kilenc éves koromban nővérem vette nekem az első hegedűt karácsonyra, s ha már ott volt a hangszer, valamit kellett kezdeni vele. Szüleim elküldtek zenetanárhoz, hogy tanuljak meg játszani. Zongoraszakos volt az illető, néhány évig jártam hozzá, nagyon untam, s egyszer azt mondta, nemigen van, amit tovább taníthatna nekem, így abbamaradt. 
Bekerültem Székelyudvarhelyre a líceumba, ott az osztálytársak között volt, aki muzsikálgatott. Alakítottunk egy rockzenekart, de nem volt hangszerünk, és nem is igen tudtunk zenélni. A többiek egy kicsit jobb anyagi körülmények között voltak, egyik vett dobot, másik gitárt, én nem mehettem haza szüleimhez, hogy vegyenek nekem hangszert. Készítettem egy elektromos gitárt. Addig faragtam, csiszoltam, még a mágnesmagot is megtekercseltem, igaz, két hónapig tartott, de végül megszólalt a gitár. Még én is meglepődtem, hogy sikerült. Közben hegedültem is, lakodalomba jártunk a barátokkal. De aztán összetörött a hegedűm, megreperáltam, egy idő múlva másoknak is javítottam hegedűt, így kezdődött hangszerjavító tevékenységem. A lakodalmakból elég szépen lehetett pénzt keresni, így otthonról nem kellett anyagi segítséget kérnem. Tánccsoportoknak is muzsikáltunk, a gyáraknak általában volt csoportja, és pénzért elvállaltuk a zenélést, sőt, ennek fejében kértem és kiutalással kaptam is egy garzonlakást, tizedikes koromban már kiköltöztem a bentlakásból. Készültem állatorvosira, nagyon sokat tanultam, be is iratkoztam a felvételire, de végül nem mentem el, utolsó percben úgy döntöttem, hangszerkészítő leszek. Ez 1989-ben történt.
Elmentem dolgozni állategészségügyi technikusként a homoródszentpáli kollektívbe. Egyszer meglátogatott a nővérem, aki akkor már Sepsiszentgyörgyön lakott, és látva a körülményeket fél órát sírt, majd azt mondta, ezt tovább ne folytassam. Szentivánlaborfalvára mentem az állami gazdasághoz, majd következett a katonaság, és mire visszajöttem, már nem voltak meg a gazdasági épületek, szétszedték. Haza nem akartam menni, hát hogy nézett volna ki, huszonéves fiatalember, aki hazamegy, mert nincs, miből megélnie, így elvállaltam mindenféle munkát, műanyagfröccsöntést, gombot öntöttem, törtem az őrkői követ. És eltartottam magam. 
Egy kocsmázás alkalmával jött Simonffy Béla zenészbarátom, aki a művészeti líceumban tanított, és javasolta, hogy menjek az iskolába hangszerjavítónak. Így kerültem 1993-ban oda. Kerezsi János volt az igazgató, tudta, hogy állategészségügyi technikusi végzettségem van, de azt mondta, próbáljam meg. És másnap kezdtem. Munka közben tanultam meg igazán a szakmát, és lassan kezdtek komolyabb munkákkal is megbízni. 1998-ban készült el az első hegedűm, azóta több mint száz hegedűt készítettem. A szerszámokat is én készítettem, most is azokkal dolgozom. Jelenleg fél állásom van a művészeti líceumban, és korrepetitor vagyok a Művészeti és Népiskolában Ildikó néptáncóráin. Utamra indulok
Baróton felnőtteket tanítottak, majd néptánccsoportot indítottak Vargyason, Bereckben, Köpecen, Középajtán, egy ideig jártak tanítani Kézdiszentlélekre, Fülébe, Bodosba, Kökösbe, Sepsiillyefalvára, Sepsibükszádra, sepsiszentgyörgyi óvodákba és iskolákba. Jelenleg Vargyason a harmadik nemzedékkel foglalkoznak, ők a Csillagkövetők néptánccsoport. Tanítottak táborokban, évekig oktattak Nagybánya és Máramarossziget környéki településeken, farsangi időszakban Marosvásárhelyen foglalkoznak több száz gyermekkel. Hétfő szabadnap a Mihály családban, ez a maguk által választott vasárnap, kedden és szerdán Ildikó népdalszakkört tart a Művészeti és Népiskolában 12 órától este nyolcig, csütörtök délután Köpecen tanítanak, pénteken Bereckben, szombat délelőtt Vargyason, délután Középajtán, vasárnap vannak a fellépések. Dorka lányuk hatodik osztályos a Plugor Sándor Művészeti Líceumban, ő is népdalkörös. 2013-ban jelent meg Ildikó első lemeze, az Utamra indulok. Zenél: Mihály Pál, Kelemen István, Gáspár Csaba (hegedű), Lőrinczi Zsolt (brácsa), Csibi Szabolcs (nagybőgő), Fazakas Albert (cimbalom), Melkuhn Róbert (furulya). Sok helyen bemutatták már, de a legnagyobb élmény a székelyderzsi lemezbemutató volt. Ildikó: – Amit lehetett, otthon mindent megtanultam a szüleimtől és a mulatságokban. Sokat dolgoztunk a mezőn, és ott sokat énekeltünk. Édesanyám volt a példaképem az énekben, ő gyönyörűen énekelt. A középiskolában a tánccsoport műsoraiban énekeltem, sok csíki, udvarhelyi, gyimesi éneket tanultam, a Hargita együttessel gyűjteni is jártunk. Szalai Zoli volt a vezetőnk, nagyon sokat segített a tudatos munkában. A lemezen nagyrészt székelyderzsi dalokat énekelek. A hangszeres kíséret azért érdekes, mert Paliék a homoródabásfalviaktól tanulták meg, Derzsen már jó ideje nincsenek muzsikusok. Nálunk a Marci család volt a nagy muzsikus család. Marci János prímásnak volt három fia, velük muzsikált, és a homoródabásfalvi fúvósók erősítették a bandát, így tanulták meg a derzsi muzsikát. 
– Négy éve indítottad a népdalszakkört a Művészeti és Népiskolában, a huszonhárom tanítványoddal egyenként foglalkozol...
– Minden álmom az volt, hogy éneket tanítsak. A népdal bővíti a szókincset, minden dal egy történet, ezáltal is tanulnak a gyermekek. Az ének, a zene felszabadít, boldoggá tesz.
 Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lőrincz Gyula festészeti kiállítása Székelyudvarhelyen
Lőrincz Gyula festészeti kiállítása nyílt meg a Művelődési Ház koncerttermében vasárnap a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett rendezvénysorozat részeként. Három héten keresztül tekinthető meg a több mint negyven alkotást felvonultató tárlat.
Kronosz - Kairosz címmel nyílt kiállítás a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében. A kiállítást Elekes Gyula, a Művelődési Ház igazgatója nyitotta meg.
Az idén ötven éves, Székelyudvarhelyen született Lőrincz Gyula művész alkotóéletútjáról Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója az alkotó barátjaként mesélt a jelenlevőknek. Kiderült, hogy 1984-ben mialatt Szép igazgatóként dolgozott a Székelyudvarhelyi Municípiumi Művelődési Házban, Lőrincz tizenegyedikes diákként ott rendezte első kiállítását.
„Nagyon furcsa volt, egy vakmerő diák lázadása, merészsége nyilvánult meg munkáiban, miközben az akkori Székelyudvarhely nem volt nagyon divatos és elfogadó sem” – emlékezett vissza Szép. Hozzátette, ezt követően mindketten Kolozsvárra kerültek. Lőrincz ott tanult, majd ott is telepedett le, miközben többféle művészeti ágban is kipróbálta magát. Többek közt a Minimum Party alkotótáborok egyik alaptagja, fotóklubnak katalógusokat készített, művészkocsmát működtet Insomnia néven. Plakátokat is készített a Kolozsvári Magyar Operának és egy korrektúrra alkalmával találkoztak újra Széppel, ekkor ismét elkezdtek barátkozni.
Az igazgató azt is elmesélte, hogy a magyar opera egy munkatársa, Selmeczi György zeneszerző, rendező, karmester egy alkalommal arra kérte Szépet, hogy egy olyan jelmez- és díszlettervezőt szerezzen, akinek nem ez a szakmája, aki másként gondolkozik. Így megkeresték Lőrinczet, attól fogva Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Budapesten is összesen huszonöt színházdíszletet tervezett, ebből tizenöt operadíszlet, aminek a hangulatát jelen kiállítás képei közt is fellelheti az érdeklődő. Szép elmondta, hogy második házassága is több kiállítást anyagát is inspirálta. Örömét fejezte, ki hogy bár sok mindent kipróbált végül is a festészetnél maradt, hiszen úgy véli „aki így tud festeni, annak festeni kell”.
Siklódi Zsolt grafikusművész nem tudott ott lenni az eseményen, így gondolatait Lőrincz Ildikó művészettörténész tolmácsolta. A tárlat címére reflektált először, elmondta, hogy Kronosz - Kairosz,a görögök által használt két időfogalom, s az „alkotó is e szerint akarja megtalálni azokat a kis ablakokat a tőlünk függetlenül, bennünket figyelmen kívül hagyó múló időben, amik megtermik az alkotás idejét, amikor a jelen pillanat számít.” Mivel a szerző idén éppen ötven éves, így aktuális a visszatekintés is, erről is szóltak a sorok, majd elhelyezte őt az alkotók sorában.
A tárlaton egyébként nagyrészt festmények találhatók, a kétezres évektől kezdődően. A bejáratnál egy Belépek a Schengenbe című alkotás fogad, ami egy tál kék víz, de van színes és fehér üvegekkel felállított sakktábla is.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro

Gyümölcsöző együttműködések kezdete lehet a BMC kiállítása
– Szeretném, ha ezután minden év januárjában megszerveznénk itt a Barabás Miklós Céh kiállítását, a mostani alkalom ennek a folyamatnak lehet a kezdete – hangsúlyozta Lucian Nastasă-Kovács múzeumigazgató pénteken délután, az erdélyi magyar képzőművészeket tömörítő szervezet országos tárlatának megnyitóján a Művészeti Múzeum emeleti termében. Örömmel nyugtázta, hogy létrejöhetett a tárlat, amely több tekintetben is premiernek számít. Németh Júlia műkritikus, a céh alelnöke megjegyezte: több évtizedes küzdelem után, az igazgató hathatós támogatásával nyíltak meg előttük az intézmény eddig hermetikusan zárt kapui. Országos kiállításon legutóbb nyolc évvel ezelőtt mutatkozhatott be a szervezet, Sepsiszentgyörgyön, a megalapítás 80. évfordulóján. Ezúttal annyi alkotás érkezett, hogy a Művészeti Múzeum földszinti és emeleti termei mellett a Minerva-házba is jutott belőlük. Szombaton közgyűlést tartottak, ahol a tagok újabb három évre szavaztak bizalmat Kolozsi Tibor elnöknek. (A borítóképet Rohonyi D Iván készítette; Lucian Nastasă-Kovács, Kolozsi Tibor, Németh Júlia, Bordás Beáta és Tibori Szabó Zoltán a megnyitón)
Kolozsi Tibor szobrászművész, a Barabás Miklós Céh (BMC) elnöke arról beszélt, hogy olyan képzőművészeket, iparművészeket és kritikusokat tömörít a szervezet, akik elsősorban a névadó szellemében alkotnak. 1929-ben, amikor Kós Károly és Szolnay Sándor irányításával, Bánffy Miklós támogatásával létrejött, a kor legjelesebb festőinek, grafikusainak, szobrászainak és iparművészeinek biztosított megnyilatkozási lehetőséget, és rangos kiállítások tömkelegével igazolta életképességét.
Elnevezését illetően nem véletlenül esett a választás a magyar biedermeier festészet egyik legkiválóbb mesterére, aki különböző településeken élt és alkotott: Márkosfalván, Dálnokon, Nagyenyeden, Kolozsváron, Bécsben, Bukarestben, Velencében, Bolognában, Firenzében, Rómában, Nápolyban, Párizsban, Londonban és Budapesten. Több mint háromezer rajzot, festményt és litográfiát készített, a magyar mellett németül, románul, angolul, olaszul és franciául is beszélt. – Személyében egy nagyon komoly hivatástudattal rendelkező világpolgárral ismerkedhetünk meg, aki nagyvonalúságában és előítélet-mentességében még mindig előttünk jár. Modern korunk elvárásaival összevetve is egyértelmű, hogy választott példaképünk eszményisége nem homályosodott el az elmúlt kétszáz évben. Ha jellemezni akarjuk a BMC-t, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a személyiségét – mondta Kolozsi Tibor.
A kiállításra, amely a Barabás Miklós művészi és emberi nagyságának is szándékszik megfelelni, a céhtagok mellett román anyanyelvű alkotókat is meghívtak – Dorel Găină, Gheorghe Mureșan, Ioan Horváth-Bugnariu, Mana Bucur és Ovidiu Petca –, akikkel őszinte baráti kapcsolatot ápolnak, s akik számára az együttlét, az együttélés életforma, nem pedig absztrakt fogalom.
Székelyföldtől a Partiumig, de még Magyarországról is érkeztek alkotások Kolozsvárra, mintegy kétszáz mű, amelyek között a szobrászat, a festészet, a grafika, a textil- és a fotóművészet egyaránt képviselteti magát – részletezte Bordás Beáta, a tárlat kurátora. Felidézte: eleinte megijedt a feladattól, hogy kurátorként kell helytállnia, elvégre korábban nem volt alkalma ilyesmivel foglalkozni. Köszönetet mondott a művek válogatása során kapott segítségért Németh Júliának, Kolozsi Tibornak, Dan Breaz muzeográfusnak, valamint Sipos László és Székely Géza képzőművészeknek; hozzáértésüket tapasztalva már otthonosabban érezte magát az előkészületek során. – Az alkotások elhelyezése is jelentős kihívásnak bizonyult, remélem, hogy ez is elnyeri a tetszésüket. A múzeum emeleti termeiben találhatók a grafikák, a fotók, a textilmunkák és néhány kerámia, míg a földszinti terembe a szobrok és a festmények kerültek. Ugyanakkor törekedtünk arra is, hogy partnerintézményünkhöz, a Minerva Művelődési Egyesület székhelyére is jelentős műveket küldjünk – fejtette ki Bordás Beáta.
Idős, már befutott művészektől az igazán fiatal tehetségekig számos korosztály képviselteti magát a kiállításon, és külön öröm a kurátor számára, hogy szülővárosából, Sepsiszentgyörgyről is szép számmal érkeztek alkotások. Elárulta, hogy az anyagról hosszabb elemzést tervez írni, amely majd a Tribuna folyóiratban jelenik meg.
Elismeréssel illette a fiatal művészettörténészt Németh Júlia, véleménye szerint a jövőben is jó kezekben lesz a műkritika és az erdélyi magyar képzőművészet, amennyiben Bordás Beáta hallatja még a hangját. A válogatás kapcsán kitért arra, hogy korántsem voltak könnyű helyzetben, négy napon át reggeltől estig dolgoztak. – Olyat, hogy mindenki meg legyen elégedve, nem nagyon tudunk létrehozni. Mindig lesznek kommentárok, elégedetlenek, de ilyen a világ, és hogyha néhányan közös nevezőre jutottunk abban, hogy a munkákat hogyan és hova helyezzük el, akkor abban nyilván volt valami ráció – fűzte hozzá Németh Júlia.
A 88 éves BMC újraalakulása óta eltelt 23 év eseményeibe is betekintést nyújtott: az Abodi Nagy Béla festőművész és Kós András szobrászművész kezdeményezésére 1994-ben életre hívott szervezet első elnöke Kancsura István volt, az ő nevéhez fűződik a Szolnay-kiállítás és a Bethlen Kata Diakóniai Központban tartott első országos tárlat megszervezése. A következő, 1997-es marosvásárhelyi országos tárlat – immár Jakobovits Miklós elnöksége idején – már népesebb művészgárdát vonultatott föl, majd következett az 1999-es bemutatkozás, amelynek szintén a kolozsvári Diakóniai Központ adott otthont.
Az áttörést 2002 jelentette, amikor a Romániai Képzőművészek Szövetsége kolozsvári fiókjának Szentegyház utcai galériájában állíthattak ki, ez volt az addigi legátfogóbb tárlat, Károly Zöld Gyöngyi szervezésében. Aztán 2005-ben nyitotta meg kapuit a Barabás Miklós Céh Farkas utcai székháza, amely kisebb csoportos kiállítások mellett sok egyéni tárlat helyszínéül szolgált. A következő mérföldkőnek a Minerva-ház bizonyult, „Kolozsvár egyik legjobban felszerelt és legszebb központi galériája, ahol Tibori Szabó Zoltán elnök szélesre tárta az ajtókat”; a Jókai utcai térben eddig öt alkalommal tartották meg a céh legnépesebb csoportjának évi értékfelmérő tárlatát.
Boldogan konstatálta Tibori Szabó Zoltán, hogy a BMC művészei végre bejuthattak alkotásaikkal a Művészeti Múzeum termeibe, ugyanakkor a Minerva és az intézmény közötti jövőbeli együttműködést is kilátásba helyezte. – Amikor a helyszínekkel bajban lesznek, viszonozni fogjuk a mostani lehetőséget. Gratulálok a művészeknek, rangos kiállítás született – hangsúlyozta.
Ami a múzeum jövőbeli tevékenységét illeti, Lucian Nastasă-Kovács kellemes meglepetéseket ígért a Kolozsvári Magyar Napok idejére, és másik két fiatal kollégájuk, Jakab Attila és Bencze Fruzsina rátermettségéről is biztosította a közönséget. Az ünnepélyes megnyitón a Barabás Miklós arcképével ellátott, Vetró András által készített bronz emlékplakettet, valamint oklevelet nyújtott át Németh Júlia és Kolozsi Tibor azoknak, akik a szervezet tevékenységének előmozdításához hozzájárultak. Elismerésben részesült Lucian Nastasă-Kovács igazgató (az erdélyi képzőművészet és a BMC tevékenységének népszerűsítéséért), Tibori Szabó Zoltán újságíró, művészetszervező (az erdélyi képzőművészet népszerűsítése terén szerzett elévülhetetlen érdemeiért, a céh szellemi és anyagi támogatásában kifejtett többéves önzetlen műpártolói tevékenységéért) és a Communitas Alapítvány (a minőségi erdélyi magyar kultúra, ezen belül a képzőművészet és a céh népszerűsítése, támogatása terén kifejtett tevékenységéért; a díjat Szép Gyula kuratóriumi alelnök vette át).
A kortárs erdélyi magyar képzőművészet keresztmetszetét nyújtó országos kiállítás szerdától vasárnapig 10 és 17 óra között tekinthető meg a múzeum Főtér/Piaţa Unirii 30. szám alatti székhelyén; a Minerva-házban (Jókai/Napoca utca 16. szám) munkanapokon 10 és 14 óra között várják a látogatókat.
A szombati közgyűlésen újabb három évre választották elnökké Kolozsi Tibort, alelnök maradt Németh Júlia és Élthes Barna, a gazdasági ügyintéző Takács Magdolna, a titkár pedig Tosa Katalin. A honlap kezelésével és a tagok közötti kapcsolattartással Horváth Lászlót bízták meg, és néhány fiatal képzőművészt is bevontak a régiófelelősi feladatok ellátásába. Mintegy félszázan kérték a céhbe való felvételüket, a bizottságban, amelyet az elbírálás érdekében hoztak létre, valamennyi szakterület képviseltette magát: Kuti Botond (festészet), Károly Zöld Gyöngyi (textilművészet), Gergely Zoltán (szobrászat), Koncz-Münich András (kerámia), Nagy Annamária (üvegművészet), Székely Géza (grafika), Mira Marincaș (fotó- és digitális művészet). Legfontosabb szempontként a minőséget és a szakmai végzettséget vették alapul, döntésük nyomán 16 személy nyert tagságot. A bizottság három kérelmezőt javasolt jelölt státuszra, ők egyéni tárlatok megrendezésével bizonyíthatják rátermettségüket. Három kérelmező esetében a főiskolai végzettség hiányát kifogásolták, a többiek felvételét a belépési nyilatkozatukat tartalmazó dosszié hiányossága miatt utasították el.
Ferencz Zsolt
Szabadság (Kolozsvár)

A ZeneSzó meghívottja: Szép Gyula
A Györkös Mányi Emlékház változatos kulturális programmal várja az érdeklődőket. A ZeneSzó beszélgető sorozatának az idei első meghívottja Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója volt. A beszélgetőtárs Márkos Albert hegedűművész, aki a zenei pályájának alakulásáról kérdezte. Hogyan lett zenész?
„A zene volt az egyedüli biztos pont az életemben”.
Szép Gyula szerint az ember életében a sorsszerűség szerepel. „A zene volt az egyedüli biztos pont az életemben.” Ebben az életkorban az ember bátran vállalja a múltját. Környezetével, sokkal megértőbb, önmagával sokkal kritikusabb. Felmenőiben nem volt zenész. Édesapja zenei adottsággal rendelkezett, kántor volt. 8 éves korától 14 éves koráig zeneiskolába járt. A szülei támogatták a zenei képzését. Beszélt az iskolai éveiről. 9. osztályos volt, amikor egy gitárt kapott ajándékba, gyorsan tanult gitározni. Egyetemi tanulmányait a „Gheorghe Dima” Zeneakadémia Muzikológiai és Zeneszerzői Fakultás- Pedagógia szakán végezte. Tanulmányai befejezése után Mezőszentgyörgy Általános iskolába került zenetanárnak. Életpályájának bemutatása során, az akkori idők párt politikájába is betekintést nyerhettünk.  Adottságait mi sem jellemezhetné jobban, mint az, hogy Erdélyben maradt. Nemcsak zenét, hanem matematikát és testnevelést is tanított. Ezt az időszakot úgy jellemezte, hogy „fiatal volt és mindenbe belement”. Különösen a folklór érdekelte.
A népzene iránti érdeklődése
Székelyudvarhelyen folytatta tevékenységét. Ahol egy figyelemre méltó férfi dalárda volt, melynek nem volt karmestere. Abban az időben kevesen voltak Udvarhelyen, akik Zeneakadémiát végeztek. Zenetanárként tevékenykedett a Székelyudvarhelyi Zeneiskolában és a Maréfalvi Általános Iskolában. Őt inkább a kórus érdekelte. Az iskola igazgatója, Kovács Piroska érezhette, hogy a fiatal tanár többet akar, nem csak a zenetanári munkát. Támogatta tevékenységét. Rájött, a gyermekek nem ismerik a népzenét. Kezébe került Kodály Zoltán Székelyfonó-lemeze. Ezeket a dalokat megtanította a maréfalvi gyermekeknek. Kodály szerint a Székely fonót abban a környezetben kell bemutatni, ahol született. Szép Gyula megdramatizálta. Óriási sikerrel előadták. Az előadással eljutottak a Kolozsvári Magyar Operába is. A produkciót felvette és sugározta a bukaresti TV magyar adása is. Székelyudvarhely művelődési élete nagyon aktív volt. Rendkívül nyitott. A főhatalom igyekezett visszaszorítani a magyar kultúrát. Itteni vonatkozásban Székelyudvarhely több lehetőséget biztosított. Szép Gyula élete érdekesen alakult.  1981 és 1986 között a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház vezetője. 1982-ben Kodály Zoltán emléknapokat szervezett, a zeneszerző születésének 100. évfordulója alkalmából. E rendezvény keretében mindhárom Kodály-művet bemutatták (Székely fonó, a Háry János és a Cinka Panna). Vermesy Péter, Kodály Zoltán zenéjéről értekezett. A mostani beszélgetés nagy érdeme a kor hangulatának sikeres felidézése. Erdélyben a magyar művelődési életet kezdték minél jobban visszaszorítani. Udvarhelyen nagyobb megnyilvánulási lehetőség volt. Minden valamire való színházi társulat igyekezett kiszállásai közben Udvarhelyen is előadást tartani. A táncház mozgalom Kolozsváron indult, de az országos fesztivált Udvarhelyen szervezték. Szép Gyulának lehetőség teremtődött adottságai felcsillantására. A Székelyudvarhelyi Venyige Népzene és Néptáncegyüttes egyik alapítója. A hatóságok nem nézték jó szemmel ezt a tevékenységet. A körülmények Csíkszeredába vezényelik. 1986-1988 között zenei szakirányítója a Hargita Megyei Alkotások Házának. A politika rányomta bélyegét a kultúrára is. Kötelezték, a műsor 70%- román nyelvű legyen.
A Kolozsvári Magyar Opera ma erős társulat
Ekkor azon gondolkodott, hogy elhagyja az országot. Ebben az időben keresték meg a Kolozsvári Magyar Operától. Megnyílt annak lehetősége, hogy itt helyezkedjen el. Sikeresen versenyvizsgázott. 1988-ban a Magyar Opera művészeti titkára lett. Rendkívül hiteles képet nyújtott az intézmény helyzetéről. Kolozsvár zárt város, nem volt lehetőség versenyvizsgára, emiatt hiányzott az utánpótlás. Az énekkar kiöregedett. Senkit sem engedtek nyugdíjba. Az énekesek közül sokan külföldre távoztak. 1990-ben újabb lehetőségeket kihasználva, a Magyar Opera országos versenyvizsgát hirdetett, így az énekkar megfiatalodott. A fiatalítás elkerülhetetlen lett. Simon Gábor a Magyar Opera igazgatója, Szép Gyula 2005-2010 művészeti aligazgatója. Simon Gábor igazgató két évtizedes tevékenység után a marsallbotot továbbadta. Szép Gyula 2010-től az Opera igazgatója. Beszélt a Magyar Opera eredményeiről. A magyar nemzeti opera megalapítójának, Erkel Ferencnek 8 operáját adták elő. Ugyanakkor kortárs magyar operaműveket mutattak be. 1990 óta húsz magyar kortárs zeneszerző operája került színpadra. „Büszke vagyok arra, hogy ma az operaház erős, fiatalokból álló társulat, minőségi kínálatunk van.” Repertoárunkban van olyan előadás is, ahol tudjuk nem lesz teltház, de vállani kell ezt is. Nagy sikerrel mutatták be a „Valahol Európában” című musicalt. „Fontos, hogy az új generáció más képet is kapjon az operáról.”
Közéleti tevékenysége
Mint politikus 11 évig volt az RMDSZ Művelődési és Egyházügyi Főosztályának ügyvezető alelnöke. Sikernek tartja a csángó-magyar oktatás beindítását, az egyházi vagyonok visszaszolgáltatását.  Ez alatt a 11 év alatt rájött arra, hányféle igazság van. Hány árnyalatból tevődik össze az, mely végül is kikerekedik. A Janovics Jenő Alapítvány elnöke, melynek célja olyan közszolgálati rádió és TV műsor szolgáltatás támogatása, amely az erdélyi magyarság szellemi gyarapodásához járul hozzá.
Az est fénypontja az volt, mikor Szép Gyula és fiai káprázatosan, csodálatos biztonsággal népzenei műsort adtak elő a szerencsés jelenlevőknek.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Kolozsvári zenés panoráma – bemutatták Kulcsár Gabriella kötetét
Több mint 1500 zenei eseményen való személyes részvétel „tükröződik” Kulcsár Gabriella Kolozsvári zenés panoráma című, a Minerva Művelődési Egyesület kiadásában megjelent könyvében, amellyel ma délután ismerkedhettek meg a jelenlévők a Minerva-házban.
A számos érdeklődőt vonzó eseményen Tibori Szabó Zoltán, az egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, a kötetet és a szerző munkásságát Angi István zeneesztéta, egyetemi tanár, és Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, a Kolozsvári Operabarátok Körének elnöke méltatta. Közreműködött: Réman Zoltán (szaxofon), Eva Butean (zongora). Fotók: Horváth László. Szabadság (Kolozsvár)

Magyar ősoperák a kolozsvári színpadon
Chudy József bécsi magyar zeneszerző, karmester Pikkó Hertzeg és Jutka Perzsi (1793) című műve az első magyar opera, amelynek azonban teljes zenei anyaga elveszett. Alig több mint két évtizeddel a Pikkó Hertzeg bemutatása után keletkezett Ruzitska József műve, a Béla futása (1822), amelynek a zenéje és a szövege fennmaradt, ezért egyes források ezt tekintik az első magyar operának. Ennek a magyar operatörténet szempontjából kiemelkedően fontos két műnek szentel egy estét a Kolozsvári Magyar Opera: az elveszett mű helyett Orbán György a zenei anyag mellett új librettót is írt a Pikkó herczeghez, amelyben a befejezés kivételével hűen követi az eredeti mű cselekményét. Az előadás az opera és a budapesti Magyar Állami Operaház együttműködésében jött létre, Szép Gyula igazgató szerint „az egyik legizgalmasabb bemutató, művelődéstörténeti eseménynek számít”.
A Kolozsvári Magyar Opera emeleti előcsarnokában tartott sajtótájékoztatón Szép Gyula, az intézmény igazgatója, Anger Ferenc rendező, a budapesti Magyar Állami Operaház művészeti igazgatója, és Selmeczi György, a bemutató előadás karmestere beszélt a csütörtöki premierről, illetve a két történelmi jelentőségű magyar operáról.
– Az eredeti Pikkó Hertzeget Chudi József 1793-ban írta, viszont ennek teljes kottaanyaga elveszett. Így Orbán György, felhasználva a Pikkó herceg történetét, írt egy nagyszerű kortárs operát, amely számunkra Kolozsváron nem újdonság, hisz másfél évtizeddel ezelőtt már bemutattuk – mondta Szép Gyula, hozzáfűzve, az első magyar operának tartott Chudi-mű inkább daljáték volt, mint opera.
Selmeczi György szerint Orbán György alkotása nem a megszokott értelmezésben kortárs mű, hiszen zenéje posztromantikus, figyelembe veszi az opera őstoposzait, dallamos, slágeres hangzású.
Ruzitska József 1822-ben Kolozsváron fejezte be Béla futása című művét, amely az első olyan magyar opera, ami teljes egészében fennmaradt. Selmeczi György úgy vélte, Ruzitska operája abból a szempontból is első, hogy tematikájában, motívumaiban is teljesen magyar. Ennek a műnek a kottaanyagát is elveszettnek hitték, ám részleteit néhány éve megtalálták a kolozsvári Egyetemi Könyvtárban, majd a kolozsvári és budapesti opera közös munkával helyreállította az anyagot, fűzte hozzá Szép Gyula igazgató.
Anger Ferenc rendező szerint a két opera nemcsak történelmi szempontból nagyon fontos, hanem a felvetett problémák aktualitása miatt is. – A két mű több ponton összekapcsolódik, hiszen mindkettőnek azonos a mozgatórugója, a főszereplő konfliktusa, amelyben a magánérdek szemben áll a közösségi, politikai érdekkel – jegyezte meg a rendező. Mint mondta, koncepciója az volt, hogy a néző egyetlen produkciónak tekintse a két egyfelvonásos művet, összekapcsolva a gondolatiságot. A két alkotást a vizuális koncepció is egyesíti majd, amelyet Zöldy Z. Gergely díszlettervezővel együtt dolgoztak ki, hangsúlyozta a rendező.
– Elsősorban a tipikus és atipikus munka egyidejűleg való végzése foglalkoztatott, ez érdekelt leginkább. Ebben a munkában egyrészt egyfajta rutinra, gyakorlottságra, praktikus zenei vezetésre van szükség, másrészt viszont atipikus ez az elfoglaltság, hiszen az 1837-es kéziratot elemezve rájöttem, hogy a darab rendkívüli izgalmas, hihetetlen értékei vannak – magyarázta Ruzitska operájáról Selmeczi György karmester.
A bemutatóra május 11-én, csütörtökön este fél 7-től kerül sor a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

Kostyák Alpár emlékére ültettek facsemetét
Számos népzenész, hegedűs, brácsás és nagybőgős, illetve néptáncos emlékezett meg Kostyák Alpár népzenészről tegnap a kalotaszentkirályi néptánctáborban. Szép Gyula, a Kalotaszentkirály Népzene és Néptánctábor szervezője, illetve Póka András György, a falu polgármestere javaslatára öt éve állítanak emléket neves erdélyi népzenészeknek a tábor idején, minden zenész tiszteletére facsemetével gyarapszik a fasor. Idén a tavaly elhunyt Kostyák Alpár népzenészről, az erdélyi táncházmozgalom ikonikus alakjáról emlékeztek meg. – Öt évvel ezelőtt nem gondoltuk, hogy ilyen hamar sor kerülhet egy ilyen fa ültetésére, amely hozzánk, kolozsvári és erdélyi táncházasokhoz, kalotaszentkirályi táborozókhoz ennyire közel álló népzenésznek állít emléket – fogalmazott a faültetésen Könczei Csongor néprajzkutató. Kostyák a tábor oktatója, zenésze volt, így több táborozó, táncos is megkönnyezte a faültetést.
Kostyák Alpár negyven évvel ezelőtt az erdélyi táncházmozgalom alapítója volt, így számos néptánctábor meghívottja, oktatója, muzsikusa is egyben. Az évek során a kalotaszegi néptánctáborok zenészeinek is több generációját oktatta. Ám mint a Kolozsvári TV magyar adásának szerkesztője az erdélyi hagyományos népi kultúra bemutatását és megismertetését is szívügyének tekintette. Kalotaszegen is, ha épp nem muzsikált vagy oktatott, a tábort filmezte. A népzenészt Póka János György polgármester modernkori Tinódi Lantos Sebestyénnek írta le, hisz egyszerre volt krónikás és lantos is.
– Mi élő fát ültetünk, ezzel is üzenve, hogy a magyar népzene- és néptáncmozgalom örök életű. Fát ültetünk egy olyan harcosnak, aki a művészet eszközével küzdött népéért – tette még hozzá a polgármester.
Könczei Csongor beszédében azt vázolta fel, mit jelentett Kostyák az erdélyi táncházasoknak, kiemelve hogy a zenész mindig elvállalta, ha muzsikálni hívták előadásra, táncházba. Elmondta: mindig volt egy jó szava, ötlete, tanácsa, bárki fordulhatott hozzá.
A néprajzkutató elmondta: Kostyák Alpár facsemetéje olyan zenészeknek állított fák közé került, akiknek tudása, jelenléte nagyon hiányzik az erdélyi táncházasok köréből, ám nyugodt, mert szerinte a zenészek fent is ugyanolyan szépen muzsikálnak, mint ahogy azt idelent tették.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

Visszaadni a kalotaszegieknek, ami az övék
Huszonhetedik alkalommal szervezték meg Kalotaszentkirályon a Kalotaszegi Népzene– és Néptánctábort augusztus elején. A táborban az erdélyi néptáncok közül talán az egyik legnehezebbet, a kalotaszegit oktatják, ám felkészültség és tudásszint alapján a táborozók több csoport közül válogathatnak. Szép Gyula szervezőt kérdeztük az idei tábor sajátosságairól, koncepciójáról.
– A kalotaszenkirályi népzene- és néptánctábort „legendák” övezik, ez az egyik legismertebb erdélyi tábor. Hogyan befolyásolja a tábor az erdélyi táncházmozgalmat?
– Ez a legelső erdélyi népzenei– és néptánctábor, ahol egy nagyon jellegzetes, népszerű, értékes tájegység népzenéjét, néptáncát tanítjuk, talán ez lehet a „legendák” oka. Talán nem is helyes az a megfogalmazás, hogy az erdélyi táncházmozgalmat hogyan befolyásolja ez a tábor, hiszen a világ minden pontjáról érkeznek táborozók, a résztvevők nagy része nem erdélyi. De persze Erdélyből is sokan vannnak, illetve minden tájegységről érkeznek ide ilyenkor, Szilágyságból, Székelyföldről, Szatmárról, Temesvárról. Azáltal, hogy egy hét alatt elsajátítják a kalotaszegi néptáncot, vagy a kalotaszegi hangszeres népzenét, népdaloktatáson vesznek részt, ahol számos gyönyörű népdalt tanulhatnak meg, akarva-akaratlanul is hozzájárulnak az erdélyi magyar kalotaszegi népi kultúrának a megismertetéséhez. Másképp táncol egy táncházban az, aki itt sajátította el a kalotaszegi tánclépéseket ezalatt az egyhetes „kurzus” idején és másképp, aki nem itt tanulta a táncot. Köztudott, hogy nem könnyű tánc a kalotaszegi, főleg a legényes nehéz. Szerintem ez a világ egyik legvirtuózabb, és ettől talán a legnehezebb férfitánca. Ám aki ezt megtanulja, az más emberré válik.
Mindig volt a kalotaszegi emberben egyfajta büszkeség, ami a táncosságában is megmutatkozott. Minden kalotaszegi faluban a jó táncos vezéregyénisége volt az illető közösségnek, meghatározta a falu hangulatát, életmódját. Ez nemcsak szórakoztató eleme az életnek, nemcsak kitomboljuk, kiizzadjuk magunkat, hanem egyéniségfejlesztő szerepe is van. Én nem hallottam még olyanról, hogy a táncházas elzüllött. Aki ezzel a kultúrával megismerkedik, az az emberi milyenség legmagasabb szintjére tud felemelkedni, és szerintem ez ennek, és az összes többi néptánctábornak is az érdeme.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

„Az előadók a közönséggel együtt hozzák létre a csodát”
Először énekelte Kolozsváron Hunyadi László szólamát Kiss. B. Atilla
Az erdélyi gyökerekkel rendelkező Kiss B. Atilla tegnap este énekelte először Kolozsváron Erkel Ferenc remekművének, a Hunyadi László című opera címszereplőjének a szólamát a Kárpát-Haza Operatúra rendezvénysorozat keretében. Mint ismeretes, a Budapesti Operaház művészei több hetes erdélyi vendégszereplésen játszották el Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját és Lehár Ferenc A víg özvegy című operettjének balett-változatát. Az előadás előtt – amelyre nem szokványos helyszínen, hanem a több ezer férőhelyes kolozsvári új sportcsarnokban került sor – Kiss B. Atilla operaénekes lapunknak azt nyilatkozta: jövő év februárjában eleget fog tenni Szép Gyulának, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatójának a felkérésének, és Kolozsváron újra elénekli a Bánk bán címszerepét, amely már negyedszázada a repertoárján szerepel. Kiss B. Atilla operaénekes szerint ahhoz, hogy egy előadáson létre jöjjön a csoda, nem csak jó előadókra, hanem befogadó közönségre is szükség van, és ez utóbbira erdélyi turnéjuk alkalmával nem lehetett panasz. Ma Lehár Ferenc operettjének balett változatát, A víg özvegyet tekintheti meg a kolozsvári közönség.
„Mindenhol nagy szeretettel fogadott a közönség, állva tapsoltak az előadás végén, számtalan pozitív energia áradt felénk. Ezt azok a kollégáim is tapasztalták, akik ritkán, keveset vagy soha nem jártak Erdélyben. Van valami varázslatosság, hogy ekkora hazát megpróbálunk belakni e rövid turné alkalmával. Sok szeretettel jöttek a kollégáim, ünnep ez az előadássorozat, ünnep ennyi embernek, ennyi szeretetteljes embernek énekelni” – nyilatkozta Kiss B. Atilla operaénekes Erkel Ferenc Hunyadi László című opera tegnap esti előadása előtt.
Mint fogalmazott, tapasztalata szerint a kőszínházban az előadó „be tudja lakni a teret”. „Igaz, én már énekeltem Japánban 6000 férőhelyes teremben is, és azt is „be tudtam lakni”. Örvendetes, amikor megtelnek a sportarénák és szabadtéri helyszínek, mert ezáltal sok emberhez jut el az opera. A hátránya viszont az, hogy az énekes a hangját nem tudja olyan mértékben kontrollálni, mint a kőszínházban. Az énekhang a lélek felfogható tartománya, ezért úgy vélem, amikor énekelek, a lelkemet küldöm el a nézőkhöz. A modern technika, a mikroportok, amelyeket ilyen előadáskor használnak, nem erre a zenei műfajra lettek kigondolva, ezért nagyon szerencsés esetnek tartom azt, amikor vissza tudja adni azt, amit az az operaénekes hangja sugall” – magyarázta az operaénekes.
Megtudtuk: Kiss B. Atilla elfogadta Szép Gyulának, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatójának a felkérését, és jövő év február elején elénekli városunkban Erkel Ferenc másik híres operájának, a Bánk bánnak a címszerepét, amely már negyedszázada a repertoárján szerepel. A tervek szerint a kolozsvári előadás után egy marosvásárhelyi következik.
„Erkelnek tartozom azzal, hogy nagy tisztelettel és alázattal a legmagasabb színvonalon közvetítem minden hangját, zenei frázisát. Úgy gondolom, hogy Hunyadi László egyaránt hős és áldozat, akinek talán azért kellett meghalnia, hogy a magyar nemzet megkaphassa Mátyást. Mátyás olyan király volt, akire ennek a nemzetnek bármikor szüksége lehetett volna. A mai fiataloktól, akik eljönnek erre az előadásra, de keveset tudnak az operáról, a megjelenített történelmi korról, azt kérem, hogy kíváncsiságból nézzenek utána, hiszen minden adat hozzáférhető. Ez olyan történet, amelynek során a kalandokon és a színpadi gyilkoláson túl meg lehet találni azokat az ok-okozati összefüggéseket, amelyek miatt Hunyadi Lászlót, a hőst maximálisan lehet szeretni” – válaszolta Kiss B. Atilla arra a kérdésre, hogy mitől lehet vonzó Hunyadi László figurája a mai néző számára.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

„A néptáncnak elő kell törnie belőlünk” – beszélgetés a 40. Erdélyi Táncháztalálkozó főszervezőjével
Háromnapos rendezvénysorozattal ünnepelte 40. évfordulóját Székelyudvarhelyen az erdélyi táncházmozgalom az elmúlt hétvégén. A több mint száz zenészt, több mint ezer táncost fölvonultató Erdélyi Táncháztalálkozó főtámogatója a budapesti Hagyományok Háza, főszervezője az Udvarhely Néptáncműhely volt. Az esemény házigazdáját, a néptáncműhely igazgatóját, Orendi Istvánt, villáminterjúban kérdeztük.
Hogyan értékeli a hétvégi táncháztalálkozót?
Rendkívüli volt. Ahogyan a mottóban is volt, hogy „több mint táncháztalálkozó”, valóban, több volt. Hirtelen arra gondoltam, hogy ezt valójában a több ezer résztvevőnek kellene értékelnie, de képtelenség annyi embert megkérdezni (nevet). Remélem, hogy mindenki elégedetten ment el.
Csoda a semmiből…
Volt-e meglepetés az ön számára, személyesen értékelhető momentum?
Kellemes meglepetés a Sportcsarnokban lezajlott gálán az volt, hogy gyakorlatilag próba nélkül, színpadi beállások nélkül – melyek az előadások elengedhetetlen részei – több száz táncos és körülbelül száz zenész lépett fel a szűk kétórás gálaműsoron. Most is hihetetlennek érzem, mennyire olajozottan, könnyedén sikerült! Elégtétel volt, hogy ezt a közönség is így nyugtázta. Többen is kiemelték, hogy milyen jó, hogy a műsort hivatalos beköszönőkkel, beszédekkel nem is törtük meg, nem is szakítottuk meg, nem is vezettük fel… Ahogyan a táncházmozgalom a csendből, a semmiből megjelent és tart. A gálát le kellett zárnunk, de a táncházmozgalmat remélem, hogy nem zárjuk le, hanem igenis továbbmegy.
Ehhez fogalmazódott meg valamilyen feladat is?
Ami megfogalmazódott az az, hogy jó, hogy ezt elindították, és ezt éltetni kell. Ez a feladat, tovább kell ezt vinni. És biztos, hogy a találkozónak, amely az elmúlt 40 év legnagyobb találkozója volt, valószínűleg ez volt az egyik nagyon jó hozadéka: remélem, sok kétkedő ember is most már fölfigyel és el is hiszi, hogy igenis a táncháznak, táncházmozgalomnak létjogosultsága van. Gondolom, a tömeg meggyőző ereje hatott mindenkire.
Hogy érzékeli, a támogatókat tekintve kell-e valaminek változnia ahhoz, hogy utánpótlás-nevelés legyen?
Ami támogatás elérhető volt, mi mind igénybe is vettük. Az utánpótlás-nevelés semmi szín alatt nem a támogatóknak, nem a fenntartó intézményeknek a feladata. Nekik a feladatuk az, hogy mindenképpen álljanak az ügy mellé. Az utánpótlás nevelése azok feladata, akik oktatnak, szerveznek – mondhatni, más helyeken vannak a csúcson, nem a pénz világában, vagy a politikában. De, természetesen, mint annyi minden, azért ide is szükség van erőforrásokra. Mindannyian jól tudjuk, hogy a közpénzeket a politikában jártas személyek nagymértékben befolyásolják. Én remélem, hogy nem csak feladatként jelenik ez meg a mi elöljáróink, politikusaink előtt, ők nem egy feladatként fogják föl, nem csupán munkahelyi kötelességként.
Ez a szemlélet a szervezőcsapatban is többször elhangzott: nem szabad ez munka, feladat legyen. Ha érzelmileg nincs meg az indíttatás, a töltés, akkor, hogyan lehet ennyi embernek ennyit táncolni, zenélni? Ez mindannyiunk közös kultúrája, ez nem egy dzsesszmuzsika, ami máshonnan jön – jelzem, itt nem szeretném ezeket negatívan minősíteni, mert magam is rengeteget hallgatom –, de nem egy kintről, idegenből érkező műfaj, amit el kell fogadnunk és meg kell szeretnünk, hanem ez a miénk. Ez nem kérdés!
De biztos is vagyok ebben, hiszen a Hargita Megyei Tanács elnökéről, Borboly Csabáról is tudjuk, hogy tánctáborokba is eljár, akár a székelyudvarhelyi alpolgármester, Orbán Árpád, akár a kolozsvári operaház igazgatója, Szép Gyula, aki maga is a kezdetektől táncházas. Ezt a három embert nem egyébért emelem ki, hanem azért mert a szombati Apám tánca előadásunk előtt ők hárman, velem együtt négyen köszöntöttük a sportcsarnokban a szerintem több mint kétezer embert. Őket ezért hozom fel pozitív példaként, de biztos vagyok benne, táncházközeli, táncházszerető emberek vannak.
Kulcskérdések, jövőkép
Azért kérdeztem rá a teendőkre, mert úgy képzeltem, hogy a jubileumkor a néptánchoz kapcsolódó ügyek is előkerülnek. Például a néptánc főiskolai képzésbe, hivatalos iskolai oktatásba bevonásának ügye, amiről nemrég írtunk a Maszolon, András Mihály, a Hargita Együttes vezetőjének nyilatkozata nyomán.
Olvastam a nyilatkozatot, és igazat adok Misinek, aki barátom és kollégám is: ez teljesen valós probléma. Ugyanabban a beosztásban dolgozom magam is Udvarhelyen, mint András Mihály Csíkszeredában, és az általa felvetett kérdéseknek nagyon is nagy szerepük van, de maga a mozgalom, a néptánc és népzene az nem a színpadi tánccal kezdődött. Akár a táncháztalálkozó főszervezői státusomban, akár a néptáncműhely vezetőjeként, vagy akár a 25 éves táncházas múltamra gondolok, azt szeretném, hogy szigorúan szétválasszuk a gondokat, mert szerintem a táncháztalálkozónak nem lehet ez a problematikája.
A táncháztalálkozó mindenkinek szól, aki népzenét és néptáncot szerető ember, az iskolai oktatás pedig sokkal szűkebb réteget szólít meg, bár igaz, hogy kihatással lehet sokkal nagyobb rétegre, mert a hivatásos együtteseket nagyon sokan látják, nagyon sokan megnézik az előadásait. Ahhoz hogy az pedig színpadra kerüljön, valóban ez egy kulcskérdés, hogy van-e, lesz-e bárminemű oktatási stratégia és nem csak a felsőfokúra gondolok, és nem csak az intézményesített oktatásra. Mert néptáncoktatás kisebb-nagyobb formában létezik, de nem intézményesítve, ez tény és való.
Ugyanakkor azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a táncház mozgalmat nem koreográfusok, nem hivatásosok indították el, és nem csak – a csak szót itt odateszem –, tehát nem csak ők éltetik. A népzenét és néptáncot szerető emberek indították el a mozgalmat, független attól, hogy mérnökök, orvosok, vagy egyszerű földművesek voltak – és ők éltetik ugyanúgy tovább, akik között most már vannak hivatásos táncosok, vannak színpadi előadóművészek, és vannak koreográfusok is. De, ismétlem, itt nagyon fontos, hogy ezt a sorrendiséget tartsuk meg. Semmiképpen nem szeretném azt mondani, hogy nincs jelentőségük az ön által, vagy András Mihály által felvetetteknek – nagyon is nagy szerepük van.
Az Apám tánca előadás előtt, amikor köszöntöttem az embereket, elmondtam, hogy a 40 év az egy hosszú út, amit sokan építettek, sokan egyengettek, sokan csak sétáltak, táncoltak rajta, volt, aki csak kommentált és kritizált, de nem szabad elfelejtsük, hogy ez a 40 év egy sokkal hosszabb útnak egy rövid szakasza – ellenben meghatározó. Azért rövid, mert a néptánc és népzene nem csak 40 éve van. Viszont azért fontos periódus, mivel ez az az időszak, amikor a saját közegében már nagyon kihalóban van, és be kell látnunk, lassan kihalt adatközlő szinten, és be kell kerülnie a táncházasok közegébe, amiben, úgy néz ki, itt él tovább, és ezt kell éltetni. Ellenben a hivatásos néptáncos szakmának még az a 40 év sincsen…
Mit ajánl azoknak, aki még nem került kapcsolatba a táncházzal?
Lévén nagyon nagy az ismeretségi köröm, Udvarhelyen sokan apropóznak, hogy táncház s eljönnének, azoknak én azt mondom, el kell menni egy-két alkalommal olyan helyekre, ahol a népzenével és néptánccal találkoznak. És hogyha őbenne tényleg valami van, hogy oda kell tartoznia, akkor úgy is „megfertőződik” a táncházzal. Gyakorlatilag meg kell ragadni időben és térben a legközelebbi lehetőséget, elmenni és bekapcsolódni. Ez lehet egy előadás, lehet egy táncpróba, vagy egy baráti kör, közösség, ahol űzik ezt a műfajt, és egyszerűen kell hagyni, hogy kijöjjön ez belőlünk. Mert szerintem mindannyiunkban ott van ez, mert valószínű nem csak a hajunk és szemünk színét, valamint a testalkatunkat örököljük, hanem ez is valamilyen formában öröklődik, és hagyni kell, hogy előtörjön.
Én azt is remélem ettől a találkozótól, amelynek a visszhangja, hála istennek, sokkal nagyobb lett, mint a beharangozás, hogy az emberek felfigyeljenek, rájöjjenek, hogy el kell menniük kipróbálni, vagy aki kipróbálta, hogy igen, kell csinálni. Nem csak szervezőkre gondolok, hanem bárkire, akit megérintett ez a szellem, ez a muzsika, ez a tánc, ami itt lebegett pár napig a város fölött. maszol.ro

„Koldus” a magyar opera Kolozsváron
Családi tündérmese, erdélyi vígopera és Fekete Péter
Nulla költségvetéssel vág neki az új évadnak a Kolozsvári Magyar Opera, de nagy örömmel fogadták az alkalmazottak béreinek közép-európai szintre való növelését – jelentette be Szép Gyula igazgató az évadnyitó sajtóértekezleten. A szűkös anyagiak dacára két premierrel készülnek az idén: az Oberon országos és a Boldogasszony lovagja vígopera ősbemutatójával. A bravúros hangprodukciókat ígérő Oberon, a tündérkirályt operaként nagyon kevesen ismerik, ám tele van közismert slágerekkel. A bemutató előadás szeptember 28-án, csütörtökön este fél 7-től lesz. Közönségmágnesként pedig az 1920-30-as évek slágereivel jeleskedő Fekete Pétert hozzák az évad második felében.
Harmincadik évadját kezdi Szép Gyula a magyar operában. Mint mondta, az egyik szeme sír, a másik nevet: a művelődési minisztérium látványosan megnövelte az intézmény alkalmazottainak bérezését, de a másik kezével ellehetetlenítette az előadások létrehozását, a produkciók működtetését, júliusban ugyanis elfogyott a költségvetési keret, s hiába reménykedtek, a múlt heti költségvetés-kiegészítéskor sem született korrekció.
Ilyen körülmények közepette minden leleményességre szükség volt a premierek megvalósításához. A Boldogasszony lovagjának költségeit a Budapesti Művészetek Palotája fedezi, az Oberont pedig meglévő anyagokból, raktárból, régebbi előadásokból oldották meg. Adósságra dolgozunk – mondta az igazgató, azaz most nem fizetik ki az előadásban együttműködési szerződéssel közreműködő három személyt. Selmeczi György rendező szerint „Hihetetlen paradoxon, hogy kilóg a fenekünk a gatyából, az Oberont mégis valamilyen csoda és a munkatársak bámulatos kreativitása folytán annyira látványosra és izgalmasra lehetett hangolni, mintha dúsgazdag cég vagy nagyon jól eleresztett operaház lennénk.” A csütörtöki bemutató rendezője Jankó Zsolt karmesterrel egyetértésben elmondta, hogy Carl Maria von Weber Oberonja egészen elképesztő vokális terhelést jelent az énekeseknek, ilyeténképpen különleges alakításra számíthatunk főleg a hőstenor és a vezető szoprán részéről, ugyanakkor az énekkar tagjai is változatos karaktereket alakítanak majd. Mint Selmeczi György elmondta, az Oberon az egész családnak szól, ugyanakkor Shakespeare Szentivánéji álmát úgy ötvözi azEzeregyéjszaka meséivel, hogy a keleti és nyugati kultúrák (ma különösen aktuális – szerk. megj.) összekötése által a primér globalizmus gondolatát hordozza.
– Ha Mozart megkomponálta a Varázsfuvolát, akkor Weber megkomponálta a Varázskürtöt – mondta Jankó Zsolt karmester, hiszen a nyitány kürt szignál szólóval indul, ez többször megjelenik a darabban és nagyon fontos szerepet játszik.
Első vígoperáját alkotta meg Selmeczi György, a Boldogasszony lovagjában egy Szent László történetet kapunk. A kora középkorban játszódó cselekmény egy Nagyvárad melletti kicsi faluból indul, amelynek lakói templomot építenek, és Szent Lászlónak szentelnék, a bökkenő csak az, hogy a nagy királyt akkor még nem avatták szentté, a falu ezért felkerekedik, és humoros kalandok közepette elmegy a püspökségre „elintézni az ügyet”. A szerző szerint a történet üzenete: a hit a csodában, az maga a csoda.
Szép Gyula igazgató a továbbiakban elmondta, az évad első felében Kodály Zoltán előtt tisztelegnek, hiszen nemcsak Szent László, de Kodály-emlékév is van. Az 1956-os forradalom emlékére például aPsalmus hungaricust adják, majd novemberben a Székely fonót láthatjuk, előtte pedig ínyencségként a Székely fonó megírását megelőzően Kodály által gyűjtött eredeti népzenéből a Tokos zenekar ad koncertet. Novemberben a kolozsvári magyar hivatásos zenés színház 225 évét bemutató összefoglaló gálát és kiadványt terveznek. Az Otelló újratervezéssel születik, a költségvetés kiapadása miatt a 2017 júniusára tervezett bemutatóra jövő év március végén kerül majd sor.
Kerekes Edit / Szabadság (Kolozsvár)

Igazi csemege hitről, legendákról az operában
Kortárs vígopera ősbemutatójával csatlakozik a Szent László-évhez a Kolozsvári Magyar Opera: a budapesti Művészetek Palotájával együttműködve állítják színpadra Selmeczi György Boldogasszony lovagja című művét – derült ki hétfőn az intézmény sajtótájékoztatóján.
„Minden opera életében rendkívülinek számít, ha ősbemutatót sikerül színre vinni”, mondta Szép Gyula igazgató, kiemelve, ez a bemutató a kolozsváriaknak más szempontból is fontos, hiszen Selmeczi György fontos szerepet játszik az intézmény 1989 utáni történetében. „A 27 éves múltunkban Selmeczi meghatározta az opera életét, műsorpolitikáját, több irányvonalat ő szabott meg” – mondta az opera vezetője. A Boldogasszony lovagja című alkotás már a harmadik a szerző hat operájából, amelyet Kolozsváron mutatnak be, ez a mű pedig igazi csemege – tette hozzá Szép Gyula.
A produkciót Novák Eszter, a nagyváradi Szigligeti Színház művészeti vezetője rendezi, aki a sajtótájékoztatón elmondta, jól ismeri a szerző zenei gondolkodását, hiszen együtt oktatnak a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
A rendező szerint a történet nagyon szerethető: egy kis falu lakói Szent Lászlónak szeretnének szentelni egy templomot, ám László király akkor még nem volt szentté avatva. A falu lakói küldöttséget hoznak létre, akiknek feladatuk bebizonyítani, tanusítani a király csodatételeit, elérve, hogy szentté avassák. Az opera több legendát jár körül, a kun leánnyal való históriát részletesen is bemutatja.
– A mű a hit erejéről szól. A csoda a lelkekben, hitben jön létre, nem feltétlenül kell fizikai megtestesülése is legyen, hogy azt elfogadjuk – mondta Novák Eszter. A zenében keveredik a profán és a szakralitás, a komikum és az emelkedettség, így az ember nem tudja eldönteni, sírjon vagy nevessen – jegyezte meg a rendező.
Selmeczi György az opera zenéjét Béres Attila szövegeire írta, a librettó alapjaként egy rádiójáték szolgált.
– A zene alátámasztja a szöveget – mondta el a sajtótájékoztatón Szabó Sipos Máté karmester. Úgy vélte, Selmeczi zenéje rafinált, a karakterzene és a színházi zene határai között mozog. – A Boldogasszony lovagjában a szerző sok stílus keveredik – kamarazene, népzene, koráll, himnusz, gregorián ének – , ám mindez alaposan átgondolt, „nagyon kialált zene” – jegyezte meg Szabó Sipos Máté.
Az ősbemutatóra október 12-én, csütörtökön, 18:30-tól kerül sor a Kolozsvári Magyar Operában. Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

Kodály-év – emlékünnepség Kolozsváron
Kodály Zoltán születésének 135., halálának 50. évfordulójára emlékezve, a Kodály-év alkalmából zenetudományi konferenciára és ünnepi gyermekkari találkozóra hívják a zeneszerető közönséget október 14-15-én.
A programsorozat az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Romániai Magyar Dalosszövetség (RDSZ) szervezésében jött létre, társszervező az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa.
Részletes program
Október 14., szombat, 16:00 óra (Györkös Mányi Albert Emlékház, Republicii/Majális utca 5/1.)
– Mit kaptunk és mivel igyekezünk meghálálni – tudományos konferencia
Moderátor: Tóth Guttman Emese zenetanár, karnagy, az RDSZ elnöke. Köszöntőt mond Széman Péter EMKE-elnök. Közreműködik a szilágysomlyói Báthory István Alapítvány Szederinda hagyományőrző citeracsapata, valamint Oláh Boglárka zongoraművész.
Előadók: Angi István, Ittzés Mihály, Almási István, Nagy Éva Vera, Krasznai Gáspár, Dávid István.
Október 15., vasárnap
10:30 óra – Kolozsvári Magyar Opera, emeleti előcsarnok:Örvendjen az egész világ – Kodály Zoltán emlékére. Kiállításmegnyitó, beszédet mond Ittzés Mihály, a Magyar Kodály Társaság elnöke.
11:00 óra – Kolozsvári Magyar Opera: Ünnepi gyermekkari hangverseny Kodály Zoltán emlékére. Köszöntőt mond: Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, az EMKE alelnöke, Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.
Fellépnek: a kolozsvári Sigismund Toduţă Zenei Főgimnázium Gyermekkara, a székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola Felsőtagozatos Kórusa, Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa, a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola Kiskórusa, Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar, a Sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum Campanella Gyermekkara.
A rendezvény minden programpontjára a belépés ingyenes. További részletek a www.emke.ro/kodaly oldalon vagy az esemény facebook-oldalán. Szabadság (Kolozsvár)

Húsz éves a „másságot nem kiszorító” kolozsvári Tranzit Ház
A volt Poalei Tzedek zsinagóga épületét 1997 októberében nyitották meg újra a kolozsvári közönség előtt, amely azóta egy olyan közösségi térré nőtte ki magát, ahová „bármikor be lehet térni”, és egy olyan alternatív művészeti központtá, amely lehetőségei szerint minél több kulturális rendezvénynek próbál helyszínt biztosítani, és ahol a Tranzit Alapítvány olyan programokat kezdeményez, amelyek nem kirekesztőek a mássággal szemben – hangzott el a Tranzit Napok Fesztivál péntek esti megnyitóján.
Könczei Csilla, a Tranzit Alapítvány elnöke megköszönte mindazoknak, akik az elmúlt húsz évben hozzájárultak ahhoz, hogy „újra élőve varázsoljuk ezt a helyet”, ahol a „munka és a szenvedély együtt jár”.
Elmondta, az 1997-ben választott név nem véletlen, hiszen az első perctől azt próbálták művészi eszközökkel értelmezni, hogy „hogyan jutottunk oda mi, kolozsváriak, hogy ez a hely üresen maradt, és hogyan lehet újra betölteni”. A volt zsinagóga épületében létrejövő tevékenységeknek – koncertek, kiállítások, kerekasztal-beszélgetések, performanszok, vitaestek – az a másik fontos célja, hogy ne szorítsa ki a másságot, tette hozzá a Tranzit elnöke.
„A városnak szüksége van a Tranzit Házra, és a Tranzit Háznak is szüksége van a városra” – fogalmazta meg üzenetét Könczei Csilla.
Eugen Pănescu, a Tranzit Alapítvány kuratóriumi tagja arról beszélt, hogy öröm húsz év után is itt lenni, ahol nem csak sok pénzzel és intenzív reklámkampánnyal lehet a közösségnek valami értékeset nyújtani, fűzte hozzá. A Tranzit Háznak örülnünk kell, és megvédeni azt, mert „az elmúlt húsz év nem volt könnyű”, fogalmazott.
A péntek esti megnyitón továbbá az alapítvány partnerintézményeinek és támogatóinak képviselői szólaltak fel.
A Communitas Alapítvány a Tranzit Ház folyamatos támogatója. Szép Gyula, a Communitas művelődési bizottságának elnöke, a Kolozsvári Állami Magyar Opera igazgatója emlékeztetett, hogy az elsők között használhatta a volt zsinagóga épületét, hiszen a hetven-nyolcvanas években itt volt az opera díszletraktára. Hozzátette: a Tranzit Kolozsvár egyike azon kevés tereinek, amelyek a „kulturális értékek megvalósítására adnak lehetőséget”, ahol „nyílt karokkal várnak minden típusú rendezvényt”.
Lucian Nastasă-Kovacs, a Szépművészeti Múzeum igazgatója többek között arról beszélt, hogy a Tranzithoz nagyon sok kellemes emlék köti, megemlítette például a számára legemlékezetesebb kiállítást, a Holokausztról megemlékező, Missing since 1944 – Tudsz róluk? című kiállítást.
Köszöntőt mondott a Német Kulturális Intézet, a Goethe Institut, valamint a Francia Kulturális Központ képviselője is. A két intézmény közösen szervezi évről évre a Clujotronic művészeti és elektronikus zenei fesztivált, amelynek a Tranzit Ház is otthont adott.
Jelen volt és beszédet mondott ugyanakkor Schwartz Róbert, a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke is, aki annak jelentőségét emelte ki, hogy a Tranzit Ház számos olyan rendezvényt karolt fel, amely támogatta és megmutatta a zsidó kultúrát. Tasi Annabella / maszol.ro

Közel félezer erdélyi gyermek énekelte örömmel a Kodály-műveket
Kórushangversennyel, tudományos konferenciával, kiállítással emlékeztünk
Kolozsváron tartották az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) által szervezett Kodály-év romániai központi rendezvényét. A Györkös-házban szombaton délután nemzetközi tudományos konferenciát szerveztek, ahol három magyarországi és három erdélyi szakember hozta közelebb a népes hallgatóság számára a kodályi életmű egy-egy szeletét. Vasárnap délelőtt Ittzés Mihály, a Magyar Kodály Társaság elnöke nyitotta meg a magyar Külügyminisztérium által létrehozott kiállítást, amely tizenkét pannón mutatta be Kodály Zoltán (1882–1967) magyar zeneszerző életét és munkásságát. Ezt követően pedig hat erdélyi gyermekkórus lépett fel a Kolozsvári Magyar Operában megtartott kórushangversenyen A telt házas rendezvény alatt minden fellépő énekkart hosszas taps kísért. A kétórás hangverseny után a közönség a kodályi eszmék továbbéléséről megbizonyosodva távozhatott.
Tudományos előadásokat, néhány hangszeres produkciót és persze rengeteg Kodály-kórusművet hallgathattunk meg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) által szervezett Kodály-év romániai központi rendezvényén, amellyel Kodály Zoltán születésének 135. és halálának 50. évfordulójára emlékeztek. Szombaton a Györkös Mányi Albert Emlékházban a Szederinda citeracsapat nagykállói népdalokat adott elő, Széman Péter országos EMKE-elnök köszöntője után Tóth-Guttman Emese, a RMD elnöke kifejtette: a RMD fő célkitűzése az erdélyi magyar ifjúság zenei nevelése a Kodály Zoltán által kijelölt útvonalat követve.
Zenei miniatúrától a gyűjtőutakig
– A két szólamra írt Bicinia Hungaria miniatúrái életigenlő alkotások, amelyek a szépre, a jóra és az igazra tanítanak – ismertette Angi István esztéta a népszerű Kodály-kompozíciókat, amelyeket a gyermekvilág zenei enciklopédiájának is tarthatunk.
Ittzés Mihály, a Magyar Kodály Társaság elnöke, zenei szakíró és zenepedagógus Kodály népzenei gyűjtőútjairól értekezett. Mint kifejtette, Kodály Zoltán 1905-ben kezdett el népzenét gyűjteni, első erdélyi gyűjtőútjára 1910-ben került sor a Csíki-medencében, majd 1912-ben Kászonaltízon és környékén gyűjtött. 1914 tavaszán Bukovinában, míg 1917-ben Nagyszalontán kutatta a népdalokat. A gyűjtőutak eredményeképpen a zeneszerző által megfogalmazott legfontosabb következtetés a magyar népzene egységes jellegére vonatkozott.
Almási István kolozsvári népzenekutató az erdélyi népzenének Kodály Zoltán életművében való tükröződését mutatta be. Kodály 15 helységből 518 dallamot gyűjtött, amelyek egy részét későbbi kompozícióiban feldolgozta. Figyelembe vette elődjének, Vikár Bélának is a felvételeit, fiatalabb kortársát, Lajtha László (1892–1963) zeneszerzőt pedig szintén erdélyi, pontosabban széki gyűjtőútra buzdította.
Oláh Boglárka zongoraművész kiváló Kodály-interpretációja után Nagy Éva Vera tanár-karnagy, iskolanővér az általa és Czakó Gabriella zenetanárral több mint egy évtizede Szovátán megvalósított zenei misszióról számolt be. – Tizenöt évesen jártam először Erdélyben, ekkor életre szóló élményeket szereztem. 2004-ben jöttem Czakó Gabriella zenetanárral Szovátára, ahol gyerekeknek szerveztünk programokat, és ebből jött létre az énekes missziónk. Kórusunkkal, a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkarral 2010-től kezdődően nemzetközi kórusversenyeken többször értünk el első helyezést. Tagjaink Nyárád-menti, sóvidéki falvakban élő gyermekek. Délutánonként, az iskolai tanórák után kóruspróbákat szervezünk, és most már a gyermekek szüleiből álló felnőtt vegyeskar is alakul. Mindig a kodályi eszméket tartjuk szem előtt: azaz az énekes alapú zenei tevékenységet, a zenei írás-olvasás élménnyé tételét és a népzenei alapot – tette hozzá Nagy Éva Vera iskolanővér.
Krasznai Gáspár, a budapesti Madách Imre Gimnázium ének-zenetanára, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájának doktorjelöltje a Kodály szellemében megvalósuló ének-zene oktatásról értekezett. – Van épp elég tennivalónk arra nézve, hogy megvalósuljon Kodály álma, miszerint a zenei analfabetizmust felszámolva bárki első látásra leénekeljen egy egyszerűbb zeneművet. A 20. század első felében a magyar társadalom jórészére a zenei tájékozatlanság és a nem megfelelő zenei közízlés volt jellemző. Sajnos, a mai gyermekeknek is sok ponyvazenével kell szembesülniük. Ez ellen pedig csakis a közoktatás és a zenetanárok léphetnek fel eredményesen. Az iskola feladata az, hogy értéket nyújtson, és a gyermeket arra nevelje, hogy képes legyen megkülönböztetni az értéket az értéktelentől. A megfelelő zenei nevelésnek természetesen a gyermek anyanyelvén kell történnie – összegzett az erdélyi származású doktorandus, majd felelevenítette azt a személyes emlékét, amikor harmadik osztályos kolozsvári zenelíceumi tanulóként élmény volt számára Bedő Ágnes zenetanár kórusórája, ahol kánont énekeltek a gyerekek.
Dávid István erdélyi származású orgonaművész, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei Tanszékének oktatója Kodály Zoltán vallásos műveiről értekezett, amelyre a reformáció 500 éves évfordulója adott kiindulópontot. A szakember kifejtette: Kodály protestáns öröksége szerteágazó, a zsoltárfeldolgozásaitól kezdve a Psalmus Hungaricusig mind Kodály protestantizmusát, istenhitét bizonyítja.
Kiállítás és sikeres kórushangverseny
Vasárnap délelőtt a Kolozsvári Magyar Opera emeleti előcsarnokában Ittzés Mihály népzenekutató ismertette a magyar külügyminisztérium támogatásával megvalósult, tizenkét pannóból álló kiállítást, amely Kodály életét és munkásságát mutatja be. Értesüléseink szerint a kiállítás október folyamán tekinthető meg.
– A Kolozsvári Magyar Opera történetében mindig nagy szerep jutott Kodály Zoltán munkásságának. Az intézmény első előadásán a Háry Jánost adták elő, ezen kívül a Székelyfonó is intézményünk repertoárját képezi. Kezdő zenetanárként Székelyföldön a Kodály-módszer szerint tanítottam, kár, hogy ma már egyre kevesebben használják ezt a módszert Erdélyben – közölte Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója és az EMKE alelnöke a kórushangverseny előtt.
– A zenetanároknak fel kell oldaniuk az énekléssel szembeni ellenállást. Énekléssel értéket közvetítünk, élményt hozunk létre, példát mutatunk – tolmácsolta Závogyán Magdolna magyar kultúráért felelős helyettes államtitkár szavait Simon Edina magyar konzul.
Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere kifejtette: Kodály Zoltán hozzájárult az erdélyi magyarok identitásának megerősítéséhez, ugyanakkor a 21. századi hétköznapi hitvallásunk is a kodályi eszmékre támaszkodhat.
Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnökének szavait a konferanszié, Vetési Nándor tolmácsolta. Elhangzott: „Kodály Zoltán és Kós Károly más-más művészeti ágban, de egy célt követtek: a művészi alkotásnak az emberről kell szólnia. Értékfelfogásuk ma is érvényes. 2017-ben mi nem hátrálhatunk meg, magyar identitásunk erősítésére, jogaink megőrzésére kell összpontosítanunk”.
Az ünnepi gyermekkari hangversenyen hat kórus lépett fel: a kolozsvári S. Toduţă Zenei Főgimnázium gyermekkara (vezényelt: Kállay-Miklós Tünde), a székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola Felsőtagozatos kórusa (Boros Beáta), Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa (Kovács Dalma), a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola Kiskórusa (Szabó András), a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar (Czakó Gabriella, Nagy Éva Vera és Lokodi Anna), továbbá a Sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum Campanella Gyermekkara (Lőfi Gellért). A kórusok Kodály-műveket szólaltattak meg, kristálytiszta intonációval, a magyar zene iránti elkötelezettségről téve tanúbizonyságot. A teljesítmény a jó és a kiváló között helyezkedett el, de a minősítésnél fontosabb a kodályi eszme, a magyar kórusművek éltetése. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

Ősbemutató a Kolozsvári Magyar Operában
A Kolozsvári Magyar Operában ősbemutatóra került sor. Október 12-én Novák Eszter rendezésében Selmeczi György Boldogasszony lovagja című vígoperáját mutatták be.
Külön nagyszerű élmény – mondta Szép Gyula, az intézmény igazgatója – hogy hozzánk közelálló barátunk, munkatársunk művét mutatjuk be, aki az elmúlt 27 évben meghatározta az opera életét, politikáját. Selmeczi György (1952, Kolozsvár) Erkel-díjas zeneszerző, zongoraművész, karmester, operarendező, érdemes művész. A Boldogasszony lovagja című vígopera a budapesti Művészetek Palotájával gyümölcsöző együttműködésnek az eredménye, amely anyagilag is támogatta a produkció létrehozását. A Kolozsvári Magyar Opera a Selmeczi-művel bekapcsolódik a Szent László emlékév programsorozatába. Az operaelőadás a Budapesti Őszi Fesztivál programjában is szerepel. A Művészetek Palotájában október 17-én tekinthette meg a nagyérdemű a Kolozsvári Magyar Opera előadását, Selmeczi György Boldogasszony lovagja című művét.
A hit – emberi létünk megtartó csodája
A Boldogasszony lovagja vígoperát Béres Attila rádiójátéka ihlette. Szövegét saját eredeti hangjátékából Béres Attila írta. Selmeczi Györgynek az első vígoperája. Gyermekkori élményt jelentett számára a Szent László-kultusz. „Úgy érzem, Szent László példájára ma is szükség van, mint ahogyan a lovagi ideálokra is… Foglalkoztatott ennek az európai rangú történelmi személyiségnek a jelenléte a hétköznapi tudatban, az emberi képzeletben. Mindenben arra törekedtem, hogy kicsit közel hozzam, játékossá tegyem a nagyközönség számára.” A zeneszerzőnek ez a harmadik műve, amelyet a Kolozsvári Magyar Opera bemutatott. A vígopera történetét kedveli a közönség. Nagyvárad melletti kis falu, Bátorfa lakói templomot építettek. A falu közössége László királyunknak akarja szentelni a templomot. Azonban László nem szent. Elmennek a nagyváradi püspökséghez, ahol a küldöttség a maga naiv módján előadja a kérésüket. 1191-ben járunk, a falu népe elhatározza, hogy bemutatja azokat a csodákat, amelyek bizonyítják László csodatevését, tehát szentté lehet avatni. A Selmeczi-mű a hitről szól. „Nincsen csoda hit nélkül, maga a hit, ami emberi létünk, viselkedésünk és viszonyulásunk megtartó csodája. Nélküle sivatagban vándorolnánk egy életen át.”
A kortárs zene is élvezhető
A darab rendezője Novák Eszter színházrendező, egyetemi tanár. A budapesti Színház és Filmművészeti Egyetemen osztályvezető tanár. 2015-től a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Ede Társulatának művészeti vezetője. A vígoperával kapcsolatban fogalmazta meg: „A történet egyszerre szórakoztató, mulatságos és felemelő. A zene emberközpontú, örömet nyújt a kevésbé zeneszerető hallgatónak, de egyszersmind kulináris áthallásokra és a zenében rejlő humorra nyitott fülnek is.” Egyesek megijednek, mikor a „kortárs” kifejezést hallják, mert „kellemetlen” szóval társítják. Nem úgy van a Selmeczi-mű esetében – mondta a rendező. A zeneszerző hitvallása: az opera szerepe, hogy szórakoztassa az embereket. A nézők kedvelik a vígopera történetét, a zenéjét, amelyben komikus és emelkedett mozzanatok keverednek. „Újabb bizonyíték a nagyközönség számára, hogy a kortárs zene nem egyenlő az élvezhetetlennel.” A nézőknek nem kell attól tartani, hogy nem élvezik az előadást. Mint mondta, az előadás a hit erejéről szól. A csoda a lelkekben jön létre.
„A zene tele van sziporkázó ötletekkel”
Szabó Sipos Máté karmester dirigálja az előadást. Mint írja, régi barátság és munkakapcsolat fűzi Selmeczi Györgyhöz. A vígoperáját izgalmas darabnak tartja. A szöveget a zene alátámasztja. „Régen nem olvastam már ilyen megejtően bájos, egyszerre naiv és magasztos, komikus és megindító szövegkönyvet. A zene tele van sziporkázó ötletekkel, bátran karcos, egyéni, gazdag hangzásképpel, amely remekül erősíti a szöveg játékosságát és finoman árnyalt mélységét.” Szabó Sipos Máté a Debreceni Csokonai Színház opera tagozatának zenei vezetője, az Egri Szimfonikus Zenekar vezető karmestere, a Kodály Kórus Debrecen vezető karnagya.
Az előadás látványossága, a díszlet, a korhű jelmezek érdekessé, közönségvonzóvá teszik a produkciót. Az előadás díszlettervezője Ianis Vasilatos. Szerinte Selmeczi muzsikája játékos. „Arra törekszem, hogy az előadás díszlete tökéletesen szolgálja a zeneszerző zenéjében fellelhető dallamosságat. A zene ott kell legyen a díszletben is!” Ianis Vasilatos a két nagyváradi színház látványtervezője.
Az előadás alkotói
Rendező: Novák Eszter. Karmester: Szabó Sipos Máté. Szövegét írta: Béres Attila. Díszlettervező: Ianis Vasilatos. Jelmeztervező: Florina Bellinda Vasilatos. Karigazgató: Kulcsár Szabolcs. Szereplők: Kovács István / Sándor Csaba, Laczkó Vass Róbert, Szilágyi János, Wittinger Gertrúd, Antal Lívia, Szabó Levente, Rétyi Zsombor, Peti Tamás Ottó. Az előadás vendégszereplői: Kovács István, Wittinger Gertrúd budapesti operaénekesek és Szabó Sipos Máté karmester.
A Kolozsvári Magyar Opera társulata októberben két bemutatóval – országos- és ősbemutatóval – várta a nagyérdeműt. „A sikeres ősbemutató a világ bármely operaháza számára jelentős, olykor egyenesen rendkívüli esemény” – fogalmazta meg Szép Gyula. A közönség érezte, hogy az opera „igazi csemegével” várta. Derűs vidám, zenei élményekkel gazdagodott. Hosszantartó vastapssal fejezte ki elismerését a rendkívüli előadásért. Csomafáy Ferenc / erdon.ro

Előttünk az elődeink – könyv a 225 éves kolozsvári zenés színjátszásról
Hogyan fogadták Kolozsváron a XIX. század második felében Liszt Ferencet? Hányféle elnevezéssel illették Mozart Don Giovanni című operáját? Többek között ezekről is tudomást szerezhetünk a kolozsvári magyar zenés színjátszás 225 évét összefoglaló, Előttünk az elődeink. 225 év a kolozsvári magyar zenés színjátszás történetéből című kiadványból, amelyet csütörtök este mutattak be a Kolozsvári Magyar Operában az ünnepi gálaműsor előtt.
Benkő Judit és Fekete Adél muzikológus, illetve Laskay Adrienne karnagy, zenei szakíró foglalta össze egy-egy tanulmányban a 225 évet. A kötetben Angi István zeneesztéta, Selmeczi György karmester, rendező és Oláh Emese alpolgármester köszöntője is helyet kapott, a szép kivitelezésű kiadványt az Idea Plus nyomda jelentette meg.
– A Kolozsvári Operabarátok Köre sikeresen pályázatának köszönhetően jelenhetett meg a kolozsvári magyar zenész színjátszás 225 évét összefoglaló kötet. A tudományos értékkel rendelkező és olvasmányos tanulmányokat három képzett és tájékozott munkatárs írta meg. Figyelemfelkeltő az értékes képanyag is. A könyvet elolvasva rálátásunk lesz, honnan indult a zenés színjátszás Kolozsváron, mit örököltünk, milyen a társulatunk, mit építhetünk erre a múltra. Van kellő alapunk arra nézve, hogy a jövőt biztatónak képzeljük el – mondta az az 500 példányban megjelent kötetről Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója.
– Meghatódottan olvastam a Hunyadi téri új színház megnyitása előtti és annak kapcsán megjelent beszámolókat. Fantasztikus élményt jelentett a régi plakátok megtekintése is, a mód, ahogyan Kolozsvár és lakosai pénzt áldoztak az új színházra, ugyanakkor nagy tisztelettel búcsúztak el a Farkas utcai kőszínháztól. Akkor a kolozsváriak szeretettel, elkötelezettséggel pártolták a színházat – vélte Benkő Judit muzikológus, a Kolozsvári Rádió komolyzenei műsorainak szerkesztője, aki az 1792-től 1900-ig, pontosabban a Hunyadi téri új színház felavatásáig tartó időszakról írt tanulmányt.
Laskay Adrienne karnagy, zenei szakíró 1900-tól 1990-ig foglalta össze a zenés színjátszás történetét. – Nagy kihívás volt ilyen rövid idő alatt elkészíteni a tanulmányt. Az 1940–44 közötti korszakról például hatalmas anyag gyűlt össze, amit jó lenne egy bővített kiadványban újra közölni – jegyezte meg Laskay Adrienne.
Fekete Adél muzikológus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Karának oktatója megtiszteltetésnak tartja, hogy őt kérték fel az 1990–2017-es időszak feltérképezésére, illetve a könyv szerkesztésére. Ez utóbbi feladatot Szép Gyula igazgatóval együtt végezték el, derült ki a könyvbemutatón. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

Olvasmányos operatörténet: könyvet adott ki múltjáról a 225 éves kolozsvári intézmény
A kolozsvári zenés színjátszás 225 évét összefoglaló színes, olvasmányos tanulmánykötet bemutatásával és operagálával zárta jubileumi rendezvénysorozatát a Kolozsvári Magyar Opera.
Szép Gyula, a kulturális intézmény igazgatója elmodta, a Benkő Judit, Laskay Adrienne kutatók és Fekete Adél muzikológus tanulmányait, írásait tartalmazó, Előttünk az elődeink című kiadvány hiánypótló, hiszen az operának nem profilja a könyvkiadás. Mint részletezte, nem is adott ki a magyar opera évtizedek óta önmagáról jelentős kiadványt, csak azután sikerült alternatív pénzforrásokból pótolni ezt a hiányt, amióta létrehozták a Kolozsvári Magyar Operabarátok Körét.
„Három nagyon alapos, értékes alkotótársa találtam, akik felvállalták, hogy ezt a nem kis időszakot átkutatják, tanulmányozzák, és egy olvasmányos, valamennyire összefogott formában leírják” – méltatta a kötet szerzőit Szép Gyula.
Hozzáfűzte: az összefogottságot a kevés oldalszámra értette, mert ha elkezdenék a részleteket kifejteni, akkor több ezer oldalra is rúghatna a kiadvány, amelyet egyébként igyekeztek úgy megírni, hogy tudományos értékük is legyen a tanulmányoknak, de ugyanakkor olvasmányos is legyen. Mint részletezte: igyekeztek nem számokkal megtölteni a könyvet, mert akkor biztos mindenki félreteszi. „Inkább arra törekedtünk, hogy a kötet olyan érdekes történetekkel, információkkal legyen teletűzdelve, amelyet szívesen olvas az érdeklődő, ugyanakkor meg is ismeri azokat az értékeket, amelyeket az elődeink alkottak, amelyet mi örököltünk, és reméljük, hogy tovább is adunk” – magyarázta Szép Gyula. Kiss Előd-Gergely / Krónika (Kolozsvár)