Együtt vagy külön utakon? (Magyar egyetemi oktatásról Tusványoson)
Minőség vagy létszám – S hol a magyar egyetem? témával a Kós Károly sátorban tegnap rendezett vitán azt taglalták a meghívottak – Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, Nagy László, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese, Horváth Gizella, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) rektorhelyettese, Vass Levente orvos, a marosvásárhelyi Studium-Prospero Alapítvány alelnöke –, hogy az állami egyetem magyar tagozata és a magánegyetemként bejegyzett, de közszolgálatot betöltő erdélyi magyar egyetemek ellenfelek, avagy kiegészítik egymást, egy célt szolgálnak.
Orosz Ildikó, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke az ukrajnai magyar oktatás helyzetét taglalta. A beszélgetés moderátora Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt székelyudvarhelyi alelnöke volt.
Horváth Gizella elmondta, a PKE és a Sapientia magánegyetemként besorolt, holott sokkal több annál, nem piaci alapon működnek, hisz küldetésük, hivatásuk van: megtartani a magyar közösséget Romániában. Dávid László kiegészítette, a két egyetem közszolgálati, azért jött létre, mert az akkori hivatalos román hatalom nem egyezett bele az állami magyar egyetem felállításába. Céljuk, hogy minél több magyar fiatal maradjon itthon. Kötelességük minőségi oktatást biztosítani és kiszolgálni a régiót.
Nagy László szerint a magyar felsőoktatásnak az állami egyetemen a helye. Az európai hagyományok szerint a legjobb egyetemek az államiak, a magánegyetemek kiegészítik az állami oktatást. A BBTE minden olyan szakon, amelyre igény van, indít képzést. Hangsúlyozta, egy magyar diákra a román állam kétszer annyit költ, mint egy románra. Ezt a lehetőséget nem szabad elszalasztani, minél több szakot kell indítani. Hangoztatta, nem szabad átvinni magánszférába a támogatott szakokat. A Sapientia indulásakor azt a célt határozták meg, hogy hiányszakokon indítanak képzést, ehhez képest most ütközések vannak, több párhuzamos szak jött lére a Sapientián vagy a PKE-n. Ennek következménye, hogy kevesebb diák kapja meg a román állami támogatást. Dávid László pontosított, céljuk megmaradt, közel 60 százalékban mérnöki képzésük van, igaz, vannak átfedések is, de többségében a BBTE indított olyan szakot, amit előzőleg ők már lefedtek. Megérti azt is – tette hozzá –, ha Székelyföld városaiba nem telepítenek oktatást, elvész a régió. Ezt elkerülendő egyetemi környezetet, tudományos kutatómunkával kiegészült alapot kell teremteni, ezért három központban működik a Sapientia: Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában. Céljuk a minőségi oktatás és a közösség szolgálata. A Sapientia Kolozsvár-központú, mivel adott helyhez adott minőség társul, jelenlétüknek szimbolikus tartalma is van, de nem akarnak a BBTE konkurense lenni. Mindkét egyetemnek a magyar közösség érdekeit kell szolgálnia, minden szinten minőségi magyar képzést biztosítania.
Vass Levente úgy véli, a tény, hogy minél több székelyföldi városban, valamint a Partiumban működnek kihelyezett egyetemi tagozatok, nem megy a minőség kárára, és megtartó erőként szolgálnak, hisz a mai gazdasági helyzetben sok szülő nem engedheti meg magának, hogy idegenben taníttassa gyermekét. Összeegyeztethető-e az állami és a magánoktatás – tette fel a szónoki kérdést, s meg is válaszolta: igen. Példaként a Stúdium Alapítványt hozta fel. A 15 éve alakult civil szervezet, a marosvásárhelyi állami magyar felsőoktatás háttérintézményként működik. Szakembereik 80 százaléka magánegyetemen tanult, és az állami oktatás támogatásáért dolgozik. Horváth Gizella elmondta, a PKE számára nem a BBTE jelent konkurenciát, hanem a nagyváradi román egyetem, hiszen a mai gazdasági helyzetben sokan nem engedhetik meg a más városban való tartózkodást. Az állami és ún. magánegyetem együttműködését célzó érdeklődésre Nagy László kifejtette, ő optimista, elmondta, az utóbbi években közeledtek, közös konferenciákat szerveztek, kutatásokat végeztek.
Dávid László ecsetelte, Marosvásárhelyen az orvosi és gyógyszerészeti egyetem és a Petru Maior Egyetem konzorciumot hozott létre. A Sapientia kivár, de úgy látja, abból az együttműködésből a magyar oktatás számára nem származik előny. Feltette a kérdést: mi lenne az állami magyar oktatással, ha nincs konkurencia? Kapott volna ugyanannyi magyar helyet? Ugyanolyan mértékben fejlődött volna? Versenyhelyzetben mindenik fel akar mutatni valamit, és fejleszt. Nem vagyunk egymásnak ellenségei, ugyanazt a célt szolgálják az állami és a magánnak nevezett közszolgálati egyetemek, keresik az együttműködést. Hozzátette, erdélyi jelenlétünk számaránya teljes egészében jogossá teszi egy egész egyetemi rendszer állami fenntartását. Ez nem történik meg. A Sapientia nem olyan szakokat indít, amelyek már léteznek, például a Sepsiszentgyörgyön létrehozandó központban agrármérnöki és erdészmérnöki oktatás lesz, ami nincs magyar nyelven. Tíz mesterképzőn biztosítják a továbbtanulást, lehetőséget kívánnak biztosítani a tehetséges magyarok hazatértésének vagy itthon maradásának.
Szekeres Attila, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gazdálkodni az örökölt talentumokkal (Történelmi családok Erdélyben)
Az erdélyi történelmi családok mai küldetéséről szerveztek panelbeszélgetést Tusványoson a Cseh Tamás sátorban a szabadegyetem részeként. A moderátor, Érszegi Márk Aurél, a Külgazdasági és Külügyminisztérium munkatársa a széki gróf Teleki, a zabolai gróf Mikes és a losonci báró Bánffy család egy-egy leszármazottját faggatta. Közös bennük, hogy külföldről telepedtek vissza, és a restitúció során visszakapták a család vagyonának egy részét, köztük egy kastélyt is.
Teleki Kálmán 1947-ben született, 1982-ig élt Erdélyben, akkor Belgiumba távozott. 2012-ben tért haza, a gernyeszegi Teleki-kastélyt igyekszik megmenteni. Az ifjabbak külföldön születtek. Gregor Roy Chowdhury indiai apa és Mikes Katalin grófnő fia, Ausztriában nőtt fel, Londonban dolgozott banktisztviselőként, 2002-ben költözött Zabolára a kastély és a birtok ügyeit intézni. Bánffy Farkas a magyarországi Leányváron nőtt fel, 2007-ben tért haza a Fehér megyei Fugadra, ahol a kastélyt és a birtokot rendezi.
Arra a kérdésre, hogy hol a helyük a mai társadalomban, miket kell tenniük, milyen társadalmi elvárásnak kell megfelelniük, különbözőképpen válaszoltak. Teleki Kálmán kifakadt, hagyják békén a társadalom nyomásával, nyomták őt eleget, grófi származásából eddig csak hátránya származott. Amit tennie kell, ősei iránti tiszteletből teszi. Elmondta, két éve foglalkozik a gernyeszegi kastéllyal. Mögötte nincs birtok, ami fenn tudná tartani. Sikerült az épület állapotát stabilizálnia, művelődési rendezvényeket, kastélynapokat szervez, néhány helybelinek munkahelyet biztosít. Szerinte a faluszervezésben, a település kulturális fellendítésben, a közösségi érzés erősítésében játszanak fontos szerepet. Gregor Roy Chowdhury úgy érzi, ő egy láncszem, az örökölt feladatokat továbbviszi, gazdasági lehetőséget is lát az örökségben. Elmondta: a zabolai kastélyt restaurálták, panziót működtetnek, erdőgazdálkodással foglalkoznak, habár mostanában újra akarják államosítani erdeiket, elkezdtek mezőgazdasággal is foglalkozni. Művelődési rendezvényeket szerveznek, színész- és néptánctáborokat tartottak. Bánffy Farkas vallja: a gazdasági épületnek nagyobbnak kell lennie, mint a lakóháznak. Feladatának tekinti a birtokhoz mérhető gazdaság felépítését. A társadalomban betöltött szerepről azt vallja, közösségeikben példát kell mutatniuk egyház, oktatás, kultúra, gazdálkodás tekintetében. Kijelentette: egy arisztokrata családnak ugyanolyan feladatai vannak, mint bármilyen más családnak, többletként használni kell a jóistentől kapott talentumokat, élt a példázattal. Közszolgálati szerepet kell vállalni – ennek jegyében néptánctábort, bálokat, disznóvágást, különböző programokat szervez, hozzájárul a Fehér megyében szórványban élő magyarság összetartásához. Megszervezik a gyerekek eljuttatását magyar iskolába. Jó példát kell mutatni – tette hozzá. Teleki Kálmán megtoldotta, a rossz példát kerülni kell, a kocsmában nem szabad berúgni. Gregor Roy Chowdhury ez utóbbi kijelentésre reagálva azt mondta: szerinte igenis, el kell menni a helyi kocsmába.
Bánffy Farkas úgy fogalmazott, ők jókor születtek, mert megadatott nekik az építkezés lehetősége, szemben nagyapáikkal, akiknek végig kellett nézniük a rombolást. A folyamatból kimaradt a szülők nemzedéke, a generációból egyedül Teleki Kálmán „settenkedett be” közéjük.
Szekeres Attila, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Panaszáradat a prefektúra ellen
Jelezzünk a román hatalomnak, hogy vagyunk – mi, magyarok, székelyek –, vegyék figyelembe akaratunkat, nem tudnak letiporni – szögezte le Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt frakcióvezetője Kovászna Megye Tanácsának tegnapi soros ülésén.
Az ülésen formalitásnak tűnő napirendi pont következett: a megyei tanács égisze alatt működő Területi Közrendészeti Hatóság összetételében kialakult személycserére kellett rábólintani. Jogszabály rendelkezik a testület összetételéről, egyik tag a mindenkori kormánymegbízott-helyettes. Georgeta Gheorghiu alprefektusi mandátuma megszűntével a kormány Sebastian Cucut nevezte ki a tisztségbe. Kulcsár-Terza József hozzászólásában elmondta, semmi kifogása Cucu személye ellen, de a prefektúra intézményével szemben igen: üldözi szimbólumainkat, megtámadja határozatainkat, valótlanságot közvetít a kormánynak. Utóbbi állítását példákkal támasztotta alá: a székelyek nagy menetelése után azt jelentették, hogy tizenötezren voltak, miközben több mint százezren vettek részt az eseményen; Románia nemzeti ünnepének lejárta után azt jelentették, rendben zajlottak az események, miközben zavargások voltak (utalás az Új Jobboldal zajos felvonulására és az ellentüntetésre – szerk. megj.). Jeleznünk kell a román hatalomnak, hogy vagyunk, vegye figyelembe akaratunkat – mondotta az MPP-s vezérszónok, arra kérve a magyar pártok képviselőit, jelezzék a hatalomnak, hogy nem tud letiporni, s ne szavazzák meg a határozatot. Hozzáfűzte: az MPP-s tanácstagok tartózkodnak a szavazáskor.
Tamás Sándor, a megyei tanács RMDSZ-es elnöke egyetértett azzal, hogy a prefektúra intézményével gondok vannak, a jelképek üldözéséről legutóbb Kézdivásárhely kapcsán lehetett hallani. Arra kérte a korábbi szónokot, mondja el románul is felszólalását, hogy a román kollégák is értsék. Kulcsár-Terza József kijelentette: amikor majd autonómia lesz, a magyar nyelv hivatalossá válik, s nem kell majd fordítani. Különben, a közigazgatási törvény értelmében a tanácselnök kötelessége a fordítás biztosítása – fűzte hozzá. Tamás Sándor válaszában pontosított: amikor autonómia lesz, akkor is két nyelven fog lezajlani a közgyűlés. A tárgyra térve javasolta, szavazzák meg a határozattervezetet, mert törvény szabályozza a Területi Közrendészeti Hatóság összetételét. Végül az MPP-s és néppárti tanácstagok tartózkodása mellett a többségi RMDSZ-es és román képviselők voksával a testület elfogadta a határozatot.
Szekeres Attila, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Inkább egymással, mintsem egymás ellen (Előadás-sorozat történelmünkről)
Nemzetiségek és nemzetiségi politika 1849–1918 között címmel tartott előadást Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója tegnap este a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében.
A vendégeket Vargha Mihály igazgató köszöntötte, majd Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke bejelentette, ezennel előadás-sorozat indul, sikerült Háromszékre hozni a Kós Károly Akadémia soron következő előadásait. Olyan neves előadók érkeznek majd megyénkbe, mint Gyáni Gábor akadémikus, Romsics Ignác akadémikus, Paksa Rudolf történész, Kállai Ernő főiskolai tanár és Bárdi Nándor kisebbségkutató.
Csorba László lendületes, érdekfeszítő előadásában végigvezette a Habsurg Birodalom, majd az Osztrák–Magyar Monarchia nemzetiségi dilemmáit s azok megoldási kísérleteit, kitérve egyes politikai személyiségek eszméire is. A Kárpát-medencében szembekerült a magyar nemzeti eszme az emberi jogok szabad gyakorlásának biztosításával. Megoldási kísérletek voltak, s az előadó Bajcsy-Zsilinszky Endre Szent István-i gondolatot felvető, a dunai népek egyenjogúságára alapozott eszméjére hegyezte ki mondanivalóját. Az eszme végül az első világháború kudarcába fulladt. Csorba László azzal a reménnyel zárta előadását, hogy az itteni népek nem egymás ellen fognak küzdeni, mert akkor kiszolgáltatottak lesznek a nagyhatalmaknak, hanem együttműködnek a valós megoldás érdekében, hiszen ez a nagyszerű gondolat örökségül maradt ránk.
Szekeres Attila, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jancsó Benedekre, az elkötelezett székely tudósra emlékeztek
Keretszerűen himnusszal kezdődött és zárult a Jancsó Benedek (1854–1930) születésének 160. évfordulója alkalmából tartott ünnepi emlékülés Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében. Ezzel megkezdődött a nagy székely tudós tiszteletére szervezett négynapos rendezvény – a VII. Jancsó Napok –, mely Kézdivásárhelyen és a szülőfaluban, Gelencén folytatódik.
Két autóbusszal érkeztek a magyarországi vendégek, s a helyiekkel együtt megtöltötték a termet. A magyar himnusz eléneklése után Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelve, az önkormányzat szívesen melléáll hasonló rendezvényeknek, melyek a székelységért tevők emlékét hivatottak őrizni. Munkáiból kiemelt két kötetet, Erdély történetét és A székelyeket, utóbbi kapcsán jelezte, Jancsó Benedek ma is aktuális álláspontot fogalmazott meg, hiszen száz év múltán nekünk is folyamatosan küzdenünk kell jövőnk biztosításáért. Az elnök a történésztől idézett: „A székely népnek lelke van. Ez a lélek fogja őt megvédeni és megtartani idegen rabságban a magyar nemzet számára.”
Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány elnöke jelezte, megelőzték, ő is készült az idézettel, mely a gelencei Turul-szobor talapzatára is felkerült. Jancsó Benedek nagyon népszerű volt halála után, aztán a szovjet korszakban kitörölték az emlékezetből, mondotta, éppen ezért örvendtek, amikor a rendszerváltás után a gelencei gyerekek a Jancsó Benedek Általános Iskolában tanulhatnak, 2001-ben mellszobrot, Petrovits István alkotását állították a tanoda udvarára. Jancsó Benedek elkötelezett székely tudós volt, akár történészi, pedagógusi, irodalomtudósi vagy oktatáspolitikai tevékenységét tekintjük. Pályáján végigkövethető az elkötelezettség, elvhűség, következetesség. Gondolkodását tanítványa, pályatársa, Rugonfalvi Kiss István szavait idézve mutatta be az alapítványi elnök: „Testestől-lelkestől székely vala. Mindenekelőtt és mindenekfölött faját szerette, de úgy, hogy ez a legnemesebb hazaszeretettel szent harmóniába olvadt. Testvériesen szerette a magyarságot, de sajnálta azt, hogy a székely erényeket kevés magyarnál fedezhette fel, és különösen bántotta az, hogy a magyar politikai életben a nagy nemzeti kérdéseket, melyekben egyet kellett volna érteni minden magyar embernek, pártpolitikai érdekeknek rendelik alá”.
A tudományos konferencián Egyed Ákos történész, akadémikus Jancsó Benedek és a Magyar Szemle kapcsolatát boncolgatva hangoztatta, a román nemzetiségi kérdés elkötelezett kutatója volt, módszere mai kifejezéssel élve multidiszciplináris volt. 1918 után kijelentette, amíg a magyar nemzeti közösséget idegen elemnek tekinti a román politika, nem eshet szó demokratikus megoldásról. Jáki László professzor, pedagógiatörténész Jancsó Benedek pedagógusi portréját festette meg. Történésszé válása előtt tanár volt, és sok olyan elvet mondott ki és alkalmazott, melyeket még ma sem vesznek figyelembe: a pedagógusnak nem munkája, hanem hivatása van, szabad szellemben szabad embereket nevel. Számára a pedagógia nem tudomány, hanem művészet. Sas Péter művelődéstörténész tanulmányát Jancsó András, az alapítvány volt kurátora olvasta fel. A Kelemen Lajos hagyatékában talált, a Magyar Nép folyóirat szerkesztőjének, Gyallay Pap Domokosnak írt, eddig ismeretlen Jancsó-levél kapcsán bővítette a tudós portréját. Tóth-Bartos András történész Jancsó Benedek és a Székely Nemzeti Múzeum kapcsolatáról tartott előadást, ezáltal intézménytörténetet is átadva a hallgatóságnak. Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese Jancsó Benedeket mint az egykori Székely Nemzeti Tanács alapító elnökét mutatta be. Raffay Ernő történész, professzor Jancsó Benedek bukaresti küldetéséről és nemzetpolitikájáról beszélt. Műsoron volt a Jancsó Alapítvány harmadik kiadványának, a Jancsó Benedek-breviáriumnak a bemutatója, de időhiány miatt azt Gelencére halasztották. A rendezvényen közreműködött a budavári Mátyás-templom kórusa, valamint a sepsiszentgyörgyi Vox Humana, Laudate és Pro Musica kamarakórus megjelent tagjai, továbbá a férje révén a családhoz kapcsolódó Rekita Rozália színművésznő, aki Dsida Jenő Sirató ének Jancsó Benedek halálára című versét mondta el. Az emlékülés a székely himnusz eléneklésével zárult.
Szekeres Attila, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Évadnyitó táncház Guzsalyaséknál (Mesélő Háromszék)
Évadnyitó táncházat tartott a sepsiszentgyörgyi Guzsalyas Alapítvány tegnap délután a Míves Házban. Az alkalomra feldíszítették a közösségi termet, szőlő- és színes bogyójú ágak csüngtek a gerendákról.
A Folker együttes muzsikájára és Benkő Éva magával ragadó vezényletére ropták a játékos táncot a gyermekek és szülői segítséggel az egészen picik is. Tóth B. Tinka szervező lapunknak elmondta, az alapítvány csatlakozott a Mesélő Háromszék programhoz, ezért gyermektáncházukat mesésebbre vették, mint a korábbi években, s a jövő heti táncházat is a mese jegyében tartják. Ezenkívül falvakra is kimennek gyermekfoglalkozásokat tartani, mesét mondani, ma például Mikóújfaluba. A táncház végén szőlővel, almával és dióval kínálták a résztvevőket. Ezennel az éves programok is elkezdődnek: gyermekfoglalkozások és a különböző, felnőtteknek szóló, főleg kézművestanfolyamok. A Mesélő Háromszék program nyitányát tegnap, a magyar népmese napján, Benedek Elek születésének évfordulóján Kisbaconban tartották, onnan indították el a mesemécsest. A rendezvénysorozat kilenc napon át tart Háromszék számos településén.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újabb Csoma-szobor Kovásznán
A névadó mellszobrát avatták tegnap Kovásznán a Kőrösi Csoma Sándor Líceum udvarán. Éltes Barna alkotását a Pro Csoma Sándor Egyesület állította Kovászna Megye Tanácsának hathatós támogatásával. Becsek Éva iskolaigazgató ünnepi beszédében a nagy tudóst idézte: Ami boldogság van a világon, az mind a másoknak nyújtott szolgálatból ered! Hozzátette, Csoma Sándor hídverő volt népek és kultúrák között, élete példát mutat a ma sokszor türelmetlen, társát meghallgatni nem tudó vagy nem is akaró embernek. Henning László, a megyei tanács alelnöke kihangsúlyozta: a szoborállítás annak a szimbóluma, hogy nálunk is lehet lépni, eredményt felmutatni, ha az ember mer.
Azt kívánta a jelenlevőknek, hogy merjenek felnőni Kőrösi Csoma Sándorhoz. Thiesz János, Kovászna város polgármestere elmondta, az iskola 25 évvel ezelőtt a legmegfelelőbb emberről választott nevet az intézménynek.
Csoma tudományos munkája azt jelzi számunkra, hogy kitűzött céljainkért harcolnunk kell, mert a kitartó munka meghozza gyümölcsét. A tudós lámpás szerepet tölt be nekünk és orbaiszékiek életében, hiszen szükségünk van olyan iránymutatókra, akikre fel tudunk nézni, akiknek egész életútját csodálni tudjuk.
Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója úgy fogalmazott: Kőrösi azt testesíti meg, amivé mi, székelyföldi magyarok szeretnénk válni. A város harmadik Csoma-szobrát t. Molnár Barna református lelkipásztor áldotta meg. A rendezvényen közreműködtek az iskola diákjai.
Szekeres Attila
Háromszék
Erdély.ma

Földvári foglyok hitvallása
Hetven éve, 1944 októberében kezdték a volt magyar honvédeket begyűjteni a barcaföldvári lágerbe, ahol mintegy hatezren sínylődtek, s a túlélők vallomásai szerint ezren elpusztultak. Eddig 350 halottat sikerült azonosítani. Az utolsó tömegsír fölött kialakított emlékkertben 2000 óta tartanak megemlékezést. Az elején a halottak napja utáni hétvégén, 2003-tól november 4-én, a nemzeti gyásznapon. Tegnap délután mintegy százötvenen emlékeztek a vértanúkra. Az emlékműállítás kezdeményezője, Ungvári Barna András volt hidvégi, jelenlegi uzoni református lelkipásztor különlegesnek nevezete az eseményt, hisz immár tizenötödik alkalommal került sor a megemlékezésre. Bevezetőjében az 1944. augusztus 23-ai román átállás utáni légkört idézte meg Vincze Gábor Illúziók és csalódások című, a második világháború utáni időszakot bemutató kötetéből: a bölöni községvezetésnek a Magyar Népi Szövetség kolozsvári elnökségéhez írt beszámolójából olvasott fel. Beszéde alapigéjéül Péter apostol első leveléből (1, 3) idézett: „Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki az ő nagy irgalmassága szerint újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által”. A szónok idén a miklósvári id. Barabás Ferenc túlélő Benkő Levente történész, újságírónak elmondott vallomásából olvasott fel részleteket. Kiemelte azt a részt, amikor a foglyot arra biztatták, változtassa nevét Bărbescura, s akkor hazaengedik, mire azt válaszolta: aki magyarnak nem volt jó, románnak sem lesz jó.
A hidvégi református egyházközség által támogatott, a brassói RMDSZ által szervezett megemlékezésen a brassói magyar történelmi egyházak képviselőetében Koszta István evangélikus, Jári Zsolt református, Máthé Vilmos római katolikus és Szász Ferenc unitárius lelkész osztotta meg az eseményhez kapcsolódó gondolatait. Közreműködött az ürmösi unitárius dalárda. Az emlékkő megkoszorúzása és himnuszaink eléneklése után a hidvégi református gyülekezeti házban kialakított emlékszobában a helyi közösség szeretetvendégségével zárult a megemlékezés.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A marosvécsi kastélyban
Szombaton megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt a marosvécsi Kemény-kastély és a mögötte fekvő arborétum. A nyílt napot abból az alkalomból szervezték az örökösök, hogy hatvanöt év után ismét a család birtokába került az ingatlan. A Kemény család szándéka, hogy a várkastély, amely a magyar kulturális örökség része, a néhai Kemény János író szellemiségéhez híven, ismét az erdélyi és az összmagyarság céljait szolgálhassa – jelentette be Nagy Kemény Géza. Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, az örökösök egyike lapunknak azt mondta, céljuk az is, hogy megmutassák, milyen állapotban kapták vissza az épületet.
A kastély háromszáz évig volt a magyargyerőmonostori Kemény család tulajdonában. A várat a hozzá tartozó uradalommal együtt 1648-ban kapta meg Kemény János, az erdélyi hadak parancsnoka, a későbbi fejedelem. Utolsó jogos tulajdonosa, báró Kemény János, az író a művelődés szolgálatára kívánta fordítani vagyonát. 1926. július 1618-a között itt szervezte meg az erdélyi írók első Erdélyi Helikon-találkozóját. Ennek sikerén felbuzdulva 1944-ig minden nyáron megtartották az írók összejövetelét, a létszám évről évre gyarapodott. A Kemény család kényszerű kiköltöztetése után a kastélyt 1949-től a román állam használta, javítóintézet, majd neuropszichiátriai kórházotthon működött benne. A rendszerváltást követen a család visszaigényelte a ingatlant, az átadásra idén szeptember 30-án került sor. Közben a  szomszédos telken otthonokat építettek, az intézet oda költözött át. A szombati nyílt nap alkalmával Ördög Ferenc, Marosvécs polgármestere mondott megnyitóbeszédet, kifejtette, öröm a község számára, hogy a kastély visszakerült eredeti tulajdonosaihoz, ugyanakkor a munkahelyek sem szűntek meg. Benkő Mihály helybeli református lelkipásztor úgy jellemezte a helyet, ahol fejedelmek, tudósok, írók és költők leltek otthonra, a kastély Erdély egyik kulturális központja volt. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja a helikoni közösségről beszélt. Böjte Csaba ferencrendi szerzetes az összefogásról, a párbeszéd jelentőségéről osztotta meg gondolatait. Beszédet mondott még Tőkés László, az EMNT, és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Vécsi Nagy Zoltán a kastély történetét ismertette. Nagy Kemény Géza a család üzenetét tolmácsolta: Kemény János író szellemiségét megőrizve a kastély ezentúl ismét az erdélyi és összmagyarság kulturális és társadalmi céljait igyekszik szolgálni. Végezetül báró Kemény Zoltán mondott pohárköszöntőt. A kastélyban korabeli fotókból és emléktárgyakból Kemény János-emlékkiállítás nyílt, és kiállították Hunyadi László szobrászművész helikoni írók arcképcsarnokát bemutató plakettjeit. A kastélykert évszázados sárguló fái között meg lehetett tekinteni Kemény János, felesége és két gyermeke sírját, mögötte Wass Albert síremlékét, előtte a Kós Károly által tervezett, Kuncz Aladár emlékére állított helikoni asztalt. A rendezvényen megkoszorúzták a kastély homlokzatán álló  Kemény János-emléktáblát, és kulturális műsort tartottak. A kastély termeit ellep közönség – 527 regisztrált, de valójában mintegy hétszáz érdeklődő – megtapasztalhatta, mennyire lelakta a román állami intézmény az épületet, s elcsodálkozhatott azon, milyen körülmények között ápolhatták itt a betegeket.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nemesített világ
Különleges esemény színhelye volt tegnap este Sepsiszentgyörgyön a Köntés Pincegaléria. A Nemesített világ című, Köntés Ernő és Csinta Samu tárlataként beharangozott fotókiállítás egy hamarosan megjelenő, az erdélyi arisztokrácia mai helyzetéről szóló könyv képanyagának részletét mutatja be – és nemcsak.
Köntés Ernő házigazdaként és fotográfusként köszöntötte a szép számban összegyűlt közönséget, majd Damokos Csaba képzőművész méltatta az anyagot. Ambivalens érzéseket keltenek a fotók, egyrészt egy letűnt kor képét idézik, ugyanakkor előre vetítik a jövőt: olyan korszak előhírnökei, amelyről csak álmodunk, nem felkiáltójel, hogy lefelé tartunk, hanem az új indulópontot tükrözik. Csinta Samu újságíró elmondta, e hónapban megjelenik Nemesített világ – Az erdélyi arisztokrácia újrakezdett története című könyve, s annak képanyagából nyújtanak ízelítőt. Elmesélte: mindig érdekelte az erdélyi arisztokrácia, a kiindulópontot az jelentette, hogy többszörös iskolai szülőtársként kapcsolatba került Kálnoky Tiborral és családjával, s beszélgetéseik során kezdte felfedezni az embert a gróf mögött. Rájött, olyan értékeket képviselő, amelyek nagyon hiányoznak mai életünkből: a kiállás, kitartás, hagyományok őrzése. Nagy Alfréd színművész részleteket olvasott fel a készül könyvből, Csinta Samu tárlatvezetést tartott, bemutatta a Mikes, Bethlen, Te­leki, Kálnoky és Apor család kastélyait, azok lakóit, kiemelve bethleni gróf Bethlen Anikót, aki a nemrég visszakapott keresdi kastélyt ötven évre átadta a Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítványnak.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kastélyból négycsillagos szálló (Helyi történelemből feltarisznyázva távozik a vendég)
Kastélyszálló nyílt a vargyasi Daniel család olaszteleki ágának egykori rezidenciáján. Öt év munka után a lepattant állapotból felújított épület és parkosított kert várja a vendégeket. Az ingatlant 2009-ben vásárolta meg a Rácz házaspár, a Bukarestben dolgozó csíkszeredai Attila és felesége, a fővárosban egyetemet végzett sepsiszentgyörgyi Lilla. Álmuk valóra vált: két hónapja megnyitották a kastélyszállót. A gazdasági tevékenység mellett kulturális célokat is szolgál az épület és kertje, különböző rendezvényeknek biztosít helyszínt.
Építőtelep volt
Az Olaszteleken áthaladó észlelhette, hogy az egyre romló állapotú kastély körül öt éve mozdult valami: emberek járkáltak, mértek, ástak, dolgoztak, aztán nagyobb munkába kezdtek. Műemlékről lévén szó, előbb régészeti, művészettörténeti kutatási, feltárási, restaurálási munkát végeztek, s csak azután következhetett a tulajdonképpeni épületrestaurálás.
A tulajdonosok a vásárlás után megnyitották a kapukat a nagyközönség előtt az olaszteleki falunapon, jelezve a szándékot, hogy felújítás után gazdasági tevékenységet szeretnének folytatni, s párhuzamosan a kulturális élet felé is nyitnak. Öt év után megtörtént az átadás és a kastélyszálló hivatalos megnyitója. Ismét a falutalálkozó alkalmával szervezték meg a rendezvényt, és megerősítették abbeli szándékukat, hogy nyitottak a művelődési eseményekre. Keresik a partnerséget a helyi közösségekkel, kistermelőkkel, népi mesterekkel, vendégforgalmi szolgáltatókkal. A megnyitás óta megfordult vendégek értékelték, hogy falubeli kovácshoz, kürtőskalácssütőhöz látogathattak el.
A kastélyban
Az érkezőt a felújított kastély látványa fogadja. Előtte kőből rakott kerítésoszlopok. Kovácsoltvas kerítés készül Nagy György helybeli díszkovács műhelyében. A kapu hamarosan meglesz, aztán következnek a kerítéselemek. A hátsó behajtóban több kiskocsi: vendégek is vannak. A földszinti kőtornácból az utolsó ajtón belépve a recepció fogad. Boltív alatt könyvespolc: Erdővidéket, Háromszéket, látványosságait, turisztikai lehetőségeit népszerűsítő kiadványok kaphatók. A szálláshely elfoglalásához más ajtón kell bemenni. A benyitót érdekes látvány fogadja: az ajtó előtt földbe süllyesztett történelem. Üvegpadló alatt homokágyban kiképzett, megvilágított tározó, abban kőfaragványok, ajtó- és ablakkeretrészek, díszes csempedarabok – a feltárás során talált elemek, melyeket így értékesítettek. A látvány már sejteti, nem mindennapi helyre érkezett a vendég. Több évszázados, ódon tölgyfa lépcsőkön az emeletre feljutva egy folyosón át jutunk el az ebédlőbe. A tágas térben épp reggeliznek a vendégek. Néhol falfestmények tarkítják a teret. A terem rendezvények, konferenciák lebonyolítására is alkalmas. Már tartottak itt keresztelőt, s jelentkeztek kisebb lakodalom, konfirmáció utáni lakoma tartására, érdekes módon nemcsak távolról, hanem Székelyföldről is – meséli Lilla, aki Attilával felváltva kalauzol végig az épületen. Közben az anya az öt év alatt harmadik, egy hónapos kislányukra vigyáz, az apa a vendégeket fogadja. Más közösségi terek is használhatóak. A könyvtárszoba feltöltése még folyik, de már használható. Alant boltíves borpince, hangulatos lakomák helyszíne, ha például éppenséggel vaddisznópörköltet főznek bográcsban, ott feltálalható.
A feltárás során a fő meglepetést a falkutatás hozta, 17. századi szekkó technikával készített falfestményrészletek kerültek elő. Valamikor itt hatalmas bálterem volt, s falai a Facebook internetes közösségi oldal 17. századi megfelelői lehettek – véli Lilla –: a Daniel család szociális, politikai emelkedésének fontosabb mozzanatait festették a terem falára, hogy a bálozó közönség láthassa, kivel áll szemben. Nyolc majdnem teljes falfestményrészletet tártak fel és restauráltak. Hátravan még annak megfejtése, hogy pontosan milyen jeleneteket ábrázolnak a festmények. Megszemélyesített szobák
Az egykori bálterem utólagos feldarabolásával a falfestmények több terembe oszlottak szét. Az ebédlőn kívül a folyosón, a bárban és szobákban is láthatóak képek.
A pince fölötti emeleti sarokszobában jól kivehetőek a jelenetek. A Daniel család egyik tagja által vezetett erdélyi követség átadja a török portának járó adót a szultánnak Konstantinápolyban. A festményen feltüntették a pénzt őrző veretes ládát és erszényeket, az adóként szállított sólymot és az ajándékba vitt díszes paripát. A soktornyos várost ábrázoló szekkóról a helyiséget Kon­stantinápoly-szobának nevezték el. Lakója magával viheti a festmény mondanivalójának történetét, nem mindennapi élménnyel térhet haza.
A többi fenti helyiség közvetlenül kapcsolódik a Danielekhez. A legnagyobb építkezést végrehajtó Daniel Mihály és neje, Henter Judit nevét viseli egy-egy szoba. Továbbá az a terem, amelynek külső falán a családi hattyús címert tartalmazó méretes kőfaragvány díszeleg, a Hattyús szoba nevet kapta, a vendégek Nászutas lakosztályként is számon tartják.
A földszinten másik négy szoba. Az egykori boltíves kapubejáratot még a 18. században befalazták, oda másodlagosan reneszánsz faragott ajtókeretet helyeztek, szemöldökén a Daniel-címerrel és az 1649-es évszámmal. Két oldalán a Daniel Gábor és felesége, Rauber Mária emlékét őrző kőlap. A szoba a Kapubehajtó-szoba nevet kapta. Másiknak a neve Erdővidéki lak, mely kőfalmaradványával a Vargyas-szorost idézi meg, a fürdőszoba zöld kőburkolatával az erdőkre utal. Megőrizték az ajtók korabeli kovácsoltvas elemeit, és újakat is készíttettek. A szemlélő nem is tudja megkülönböztetni, melyik a korabeli és melyik az új. Szintén lent található az Olaszteleki szállás nevű szoba. A megnevezés abból adódik, hogy a legelső, még szállásként említett épületrészben kapott helyet. A Rejtélyek szobája neve onnan származik, hogy két épületszárny között befalazott, elzárt kamrára bukkantak, s rejtély, miért hagyták úgy. Ebből alakították ki a vendégszoba fürdőjét. Kastélyban nem is lehet elképzelni hagyományos szállókban megszokott egyenszobákat. Megvan mindeniknek a maga egyedisége, de ami mégis közös, az a bútorzat. Nem lévén információ egyik kor bútorzatáról sem, nem vásároltak össze régi, össze nem illő darabokat, hanem a kastély felújítása során kimentett több évszázados cserefa gerendákat használták alapanyagnak. Azokat szabták méretre, és ötvözték rézlemezzel, csiszolt kőlappal vagy asztal esetén síküveggel, meghagyva a régies hangulatot. Ahol szükség volt a szerkezet megerősítésére, a vasat régi fagerendával álcázták. Szálló és azon túl
A szállót Rácz G. Attila egyéni vállalkozása működteti. Egyelőre nyolcfős csapattal dolgoznak, de előreláthatólag bővül a munkatársak köre, amint állandósulnak a vendégek. Kiegészítő tevékenységeket, szolgáltatásokat nyújtanak, programokat szerveznek, ezeket többnyire partnerekkel oldják meg. A nyolc szobában tizenhat vendéget, pótágyazva huszonkettőt tudnak elszállásolni. Folyamatosan arra törekednek, hogy még szebbé, kényelmesebbé varázsolják a kastélyt – mesélik a tulajdonosok.
Mindezeken túl, mint már az eltelt öt év alatt is, kulturális rendezvényeknek biztosítanak teret. Három nagyobb rendezvény állandósult. Az olaszteleki falutalálkozók alkalmával művelődési események zajlanak a telken, s a baróti a Kájoni Consort által szervezett erdővidéki régizene-találkozónak is helyet adnak. A Webkastély című vetélkedő alkalmával összeállt egy Danielek apródjai nevű csapat, mely a kastélyt népszerűsítette. Ezeket a tevékenységeket már az ingatlan megvásárlásakor létrehozott Daniel Kastély Egyesület karolta fel.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szeretik a múzeumot
Több ezer tárggyal gyarapodott a Székely Nemzeti Múzeum az utóbbi négy-öt évben. Ezek közül néhányat megvásároltak, de zömmel adományként kapták – mondotta Vargha Mihály igazgató a Szerzeményeink című tárlat megnyitóján szerda este. Szerinte ez azt mutatja, az emberek szeretik a múzeumot. Kollégái javaslatára nyújtanak ízelítőt a szerzeményekből. Szigorú válogatás eredménye e reprezentatív kiállítás, hiszen figyelni kellett arra, hogy a tárgyak „ne üssék egymást”, miközben a tematika sokrétű. A tárlat másrészt visszajelzés az adományozók felé, s nem titkolt szándékuk, ezzel tovább szeretnék ösztönözni a kedvet.
A múzeum adományok révén jött létre – mondotta az igazgató, felelevenítve, hogy Cserey Jánosé Zathureczky Emília saját vagyonát tette közszemlére udvarházában, majd 1879-ben a gyarapodó gyűjtemény felvette a Székely Nemzeti Múzeum nevet. Vargha Mihály ecsetelte: csak tárgyakat látunk, de azoknak történetük van, s jó lenne krónikába összegyűjteni őket. Az adományozók egy-egy történetet meséltek el, amikor tárgyaikat átadták az intézménynek. Szívmelengető volt, amint tavaly egyikük azt mondta, úgy döntött, ide adja be, mert hallotta, úgy őrzik itt a tárgyakat, hogy ha kell, el is ássák. S ez nem legenda, fűzte hozzá az igazgató, hiszen a honvédszobrot a kommunista rendszer idején a kertben ásták el, s most restaurálva visszakerült talapzatára a Rétyi Nyír bejáratához. Az intézményvezető még hozzátette, másfél-két évente rendeznek hasonló bemutatókat. Tárlatvezetést Szőcsné Gazda Enikő muzeológus tartott. Ő is említette, időnként könnyeket ejtve adták át féltve őrzött tárgyaikat az adományozók. A múzeum mindent gyűjt, s a kiállítás ennek metszete. Legtöbb a fénykép, melyből több ezer kerül be évente, de vannak kerámiatárgyak, bútordarabok, képzőművészeti alkotások, ruházati cikkek is. Gyűjteményük kiegészült a kisborosnyói régészeti ásatás leleteivel, melyek az erősdi kultúra körébe tartoznak. Látható az egerpataki Márk család 1591-ből származó címeres nemeslevele, Szentkereszty Stefánia portréja, Gyárfás Jenő egy festménye, északolasz intarziás asztal, az alsórákosi unitárius egyházközség mintegy kétszáz éves úrasztala, felvidéki habán tál, francia majolika, szász hímzett irhabunda, szemészeti eszköztár és sok más szerzemény. Külön sarokban lakberendezési tárgyak láthatóak székely népviselettel kiegészülve.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A hagyományt nem csak őrizni, éltetni is kell (A Guzsalyas Alapítvány éves kézműves-kiállítása)
Élettér – a nappali berendezése a témája a sepsiszentgyörgyi Guzsalyas Alapítvány népművészeti ihletésű kézműves-kiállításának, melynek megnyitóját pénteken este tartották a Míves Házban.
Negyven kézműves állította ki nemez-, batik-, kerámia-, tűzzománc- és bőrdíszműalkotásait, a falakat a Mohos Fotóklub témába illő fényképei tarkították. A mennyezetről különböző anyagokból és technikával készített lámpák lógtak alá, fogason, vállfákon sorakoztak a nemezelt kabátkák.   A falakat sűrűn borították a terítők, díszes falvédők, tűzzománc dísztárgyak, kerámiaórák és egyebek, a falak mentén bútordarabok, nemezelt párnával kibélelt hintaszék, karosszék, takaróval leterített ágy, kerámiabetétes asztalka, polc, mintás csempével kirakott fotel, ízlésesen összerakott polcokon dísz- és használati tárgyak, cserépedények, vázák, középen megterített asztal, étkekkel tele. A sarokban Kertész János pianínón szolgáltatta a nappali hangulatát fokozó kellemes zenét. Tóth B. Tinka főszervező köszöntője után Koszecz Sándor, a Békés Városi Művelődési Központ igazgatója nyitotta meg a tárlatot. A szép számú közönség láttán megjegyezte, jelentős társadalmi esemény Sepsiszentgyörgyön a Guzsalyas Alapítvány kiállításmegnyitója. Elmondta, az emberek általában szembeállítják egymással a hagyomány és korszerűség fogalmát, de csak bele kell gondolni, valamikor minden újításnak számított, az akkor ismert legmagasabb szintű technológiával készült. A tárlatot jellemzi a hagyományos értékrendhez való kötődés, mégpedig úgy, hogy az mindennapjainkat át tudja hatni. Láthatóak hagyományos technikával készített tárgyak, de számos esetben a hagyományos technológiai megoldásokat továbbgondolva, 21. századi kézművestárgyakat hoztak létre az alkotók. Itt nem hagyományőrzés­ről van szó, hanem sokkal többről, olyan alkotásokról, amelyek mindennapjaink szerves részévé váltak, életünket, hétköznapjainkat teszik gazdagabbá, élményszerűbbé. Legfontosabb üzenetük a hagyomány éltetése és gazdagítása – fogalmazott Koszec Sándor.
A tárlatra pályázat útján lehetett benevezni, szakmai zsűri értékelte az alkotásokat. A díjakat a megnyitón nyújtották át: első díjat Bunta Zsuzsanna (nemez és kerámia), másodikat Lázár-Prezsmer Kinga (nemez), megosztott harmadik díjat Mihály Mónika (kerámia), valamint a Csata Beáta és Szilágyi Elemér alkotópáros (kerámia) kapta. Dicséretben részesült Csíki Emőke, Incze Kata és Selyem Kata.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kolozsvári kiadók Sepsiszentgyörgyön
Három kolozsvári könyvkiadó – Kriterion, Művelődés és Polis – mutatta be friss termését Sepsiszentgyörgyön a Tortoma Könyvesházban szombat délelőtt. A szerzők közül Borcsa János kézdivásárhelyi irodalomtörténész ismertette a nyáron megjelent, a korábbiaktól eltérő kötetét.
Az egybegyűlteket a házigazda, Demeter László, a Tortoma igazgatója köszöntötte, majd H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó vezetője ismertette legfrissebb köteteiket, kiemelve a legújabbat, három tévés „grácia”, Józsa Erika, Simonffy Katalin és Tomcsányi Mária A mi Magyar Adásunk című könyvét, mely szubjektív visszatekintés a kezdetekre, amikor a Román Televízió magyar adása intézményként működött, szolgálta az erdélyi magyarságot, népszokásokat örökített át. A tévé tevékenységét olyan lelkes művelődésszervezők támogatták, mint néhai Sylvester Lajos – emelte ki az igazgató. A Kriterionnál megjelent legújabb, Nehéz hűség című könyvét mutatta be Borcsa János. A szerző elmondta, eddig a csoda – az irodalom – magyarázatával, értelmezésével foglalkozott, most új oldaláról mutatkozik be. A 2012 óta a Há­rom­székben, Krónikában és internetes portálokon megjelent jegyzeteit gyűjtötte három ciklusba. Ezekben az új idők arcát igyekszik megmutatni saját szemszögéből. A H. Szabó Gyula által névtelen, de önmagát építő sorozatként jellemzett kötetek legújabbikát a szerkesztő, Mirk László csíkszeredai nyugalmazott magyartanár mutatta be. A 123 vers a családról mindenkihez szól, újdonságát az jelenti, hogy a kolozsvári Báthory István Főgimnázium rajzkörösei illusztrálták. Szabó Zsolt, a Művelődés Kiadó vezetője az immár megjelent száz kötetük közül bemutatta a legfrissebbeket, illetve a régebbiek közül a Háromszékhez kötődőket. Szólt Benedek Elekről, a székely határőrezredekről. Méltatta Pap István Brüsszeli levelek és Gyalui Farkas Emlékeim (1914–1921) című emlékiratait. Ez utóbbi az utolsó fél békeévet, a háborút, a román betörést és megszállást, valamint az egyetemi könyvtár viszontagságait mutatja be. Dávid Gyula, a Polis Könyvkiadó igazgatója Bánffy Miklós újrafelfedezéséről beszélt, bemutatta Bánffy-sorozatukat, kiemelve a legfrissebb terméket, a gróf emlékiratait, valamint karikatúráit. Szólt novelláiról, színdarabjairól, és hangsúlyozta: Bánffy Miklós végre az őt megillető helyre került, Erdélyi történet című trilógiáját számos nyelvre, még kínaira is lefordították.
Szekeres Attila
Erdély.ma

Hivatalosan is használhatják címerüket
A kormány idei 996. számú határozatával több Maros megyei község címertervezetét jóváhagyta, másoknak azonban még mindig várniuk kell. A jelképek véglegesítése akár több éves folyamat is lehet.
A kormányhatározat értelmében Cintos, Balavásár, Alsóköhér, Görgényszentimre, Nyárádmagyarós, Havad, Szászkézd, Mezősályi, Csíkfalva és Vajdaszentivány jelképei véglegessé váltak, ezáltal hivatalosan is használni lehet őket. A helyi közösségek által elfogadott, majd a megyei és regionális bizottságok által is jóváhagyott tervezeteket az országos címertani bizottság rábólintása után terjesztették a kabinet elé, mindez esetenként egy-három évet vett igénybe.
Gazdag jelképek
A most véglegesített címerek mindenike kerekített oldalú címerpajzson helyezkedik el, fölötte egybástyás várfal-korona, amely azt jelenti, hogy az adott közigazgatási egység, közösség községi szinten van.
Hivatalosan is használható lesz
Divatos szóval élve a címer egy brand, ugyanakkor egy identitást is ad a helyieknek kifejezi a néveredetet, a vidéki jelleget és a folyó melletti elhelyezkedést – véli Balogh István csíkfalvi polgármester. A községi címert Szekeres Attila elismert hazai heraldikus készítette, és komoly tanulmányon alapszik. Elkészítésének folyamata lassan tíz évre nyúlik vissza, hiszen az első változatot elutasították, ezért egy teljesen újat készítettek, ezt sikerült most elfogadtatni. Ezután szerepelni fog a hivatalos átiratokon is, és a jövőben engedélyeztetendő községi zászlón is.
Balavásár címerének elfogadásában nem voltak akadályok, csupán a hosszú folyamatot kifogásolja Sagyebó István polgármester, aki szerint egy komoly múlttal rendelkező községnek kötelező is, hogy címere legyen. Az Anamaria Crişan által 2009-ben készített tervezetet a helyi tanács elfogadta, azóta a község honlapján szerepel, most pedig igyekezni fognak, hogy minden hivatalos okiraton is szerepeljen majd.
Van, akinek még várni kell
Koronka címertervezetét az ősz folyamán fogadta el a helyi tanács, ezután kerül a megyei bizottság elé, de megvitatása csak a következő évben várható – tudtuk meg Takács Olga polgármestertől. A Nyárádremete címerében szereplő Nap és Hold valakiknek szemet szúrt Bukarestben, ezért a község némi „változtatást” eszközölt rajta, így jó esélye van arra, hogy egy-két hónapon belül véglegessé váljon – mondta el Magyari Péter polgármester. Karácsony Károly nyárádgálfalvi elöljáró azt nehezményezi, hogy címertervezetük hét hónapja az országos bizottság előtt van, az általuk kért kiegészítéseket is megküldte a község, de döntés még mindig nem született. Nyárádszereda címere a bukaresti akadémiai bizottság asztalán van, remélhetőleg hamarosan kormányhatározattal véglegesítik a folyamatot – tájékoztatott Tóth Sándor városgazda. Varga Józseftől, Gyulakuta vezetőjétől megtudtuk: községüknek kétféle címertervezete is van, de szakértővel még nem dolgoztatták ki.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Anyakönyvek és családfák (Adatforrás)
Adatforrástárlat nyílt szerda este Sepsiszentgyörgyön a Köntés Kiállítótérben, s január 6-áig családkutató információs központot és családfarajzoló műhelyt működtet itt a Kocs János vezette, sepsiszentgyörgyi székhelyű Erdélyi Genealógiai Társaság.
A pincegalériában megtekinthető a teljes magyar genealógiai szakirodalom, valamint a társaság által felkutatott 760 anyakönyv közül mintegy 600 kompaktlemez-borítója. Egyelőre ennyi fért fel a pannókra, de a tárlat ideje alatt még bővül a felhozatal. A teljes anyag digitálisan elérhető és Kocs János irányításával tanulmányozható.
A szerda esti eseményen Köntés Ernő házigazda köszöntője után Gáspár-Babos Etele illyefalvi református lelkész az alkalomhoz – advent – és témához – családkutatás – kapcsolódó igét olvasott fel és magyarázott. Máté evangéliumának 1. részéből ismertette Jézus nemzetségtábláját, mely Ábrahámtól Dávid királyon át 42 generáción keresztül vezeti le Jézus őseit. Mint mondta, nem jöhetett volna jobbkor ez a családkutató alkalom, mint épp ünnepváráskor. A téma összekapcsolja a múltat és a jövőt, hisz mindannyiunkat meghatároznak őseink, s helyzetünkön a múlt ismere­tében tudunk igazítani.
Kocs János elmondta, adventi ajándéknak szánták a kiállítást, mellyel közel tízéves munkájukat kívánják bemutatni. Az ünnepi időszakban a genealógia iránt érdeklődőknek igyekeznek segítséget nyújtani, elindítani őket a kutatás útján, amely soha nem fejeződik be. Ugyanakkor tévhitet is el szeretnének oszlatni: az állami levéltárban igenis kutathatóak az anyakönyvek. Az elnök keserűen jegyezte meg, hogy egyes egyházak megtiltják a dokumentumok kutatását annak ellenére, hogy törvény értelmében a százévesnél régebbi dokumentumok nyilvánosak létrehozójuktól, őrzőjüktől függetlenül. Példaként említette: egy idős plébános kijelentette, a román törvények rá nem vonatkoznak. Kocs János hozzátette, nem kell ide a román állam, mi, magyarok is keresztbe tudunk tenni egymásnak. Az anyakönyvek feldolgozásával le szeretnék fedni egész Erdélyt. A hónap folyamán a helyszínen lehetőséget biztosítanak a teljes, mintegy 250 ezer nevet tartalmazó dokumentációjukban való böngészésre, útbaigazítást nyújtanak az érdeklődőknek, és családfakészítő programmal családfát rajzolnak azoknak, akik adataikat beviszik a számítógépbe.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyföldi jelképektől végzetes versekig (Mentor kiadói est a könyvtárban)
Erdély – tény és fikció címmel tart író-olvasó találkozót a  marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó csütörtökön 18 órától Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. A szerzők közül jelen lesz Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi történész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, Sebestyén Mihály történész, író, a marosvásárhelyi Teleki–Bolyai Könyvtár nyugalmazott igazgatója és Bogdán László költő, író, publicista, a Háromszék főmunkatársa. Beszélgetőtársuk Káli Király István író, a Mentor Könyvkiadó vezetője. Házigazda: Szonda Szabolcs könyvtárigazgató. Négy könyvet mutatnak be, de a  rendezvényen a Mentor Kiadó további kötetei is kedvezményesen megvásárolhatók.
A bemutatott kötetek:
* Pál-Antal Sándor: Történelmi szimbólumaink. Székelyföldi pecsétek (2014). A hiánypótló, összefoglaló kézikönyv a székelyföldi pecséthasználatot mutatja be. Részletesen tárgyalja a székely „nemzet”, a székely székek, városok, községek helyhatósági, intézményi, egyházi, iskolai, céhes és ipartestületi pecsétjeit. Nyomon követi a fontosabb intézmények pecséthasználati gyakorlatát, azok bevezetésének és használatának folyamatát a kezdetektől 1918-ig, az impériumváltásig, külön figyelve a pecséteken megjelenő jelképekre. Pál-Antal Sándor 850 pecsétet mutat be képileg és közli azok leírását.
* Sebestyén Mihály: Időtár IV. – Marosvásárhely történeti kronológiája, 1945–1989 (2014). Az 1945-tel kezdődő nagy változások és nagy csalódások korát követi nyomon az összeállítás abban a formában, ahogyan az olvasó, a felhasználó megszokhatta az előző három kötetben. Marosvásárhelynek a jelzett 45 évéről szóló, teljességre törekvő feltárása érdekfeszítő olvasmány. * Vaszilij Bogdanov (Bogdán László): A végzet kirakós játékai (versek, 2013). Bogdán László sziporkázó fantáziájára, de egyben tényismeretére is vall az a csodálatra méltó változatosság, ahogyan egy 20. század eleji orosz költő tudatából, érzelemvilágából kiszólva ábrázolja mindazt, ami egy időben az orosz korszellemre és Európa nyitottabb világára is jellemző. * Váradi B. László: Emlős-viselkedéstani jegyzetek (2013). Az 1946-ban született, idén elhunyt szerző novellái látszólag állattörténetek, ám leginkább az állatokra vadászó vagy az állatokat védelmező emberek kerülnek előtérbe. Az a típusú próza ez, amely a világ és az ember harcában a világ pártján áll, mert a világot tartja az ember édes hazájának.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kisvárosi forradalom (Visszaemlékezés-töredékek)
A rendszerváltás Gyergyószentmiklóson ért. 1989. szeptember 1-jén foglaltam el munkahelyemet az ottani, faipari gépeket és tartozékokat gyártó gép- és pótalkatrészgyárban (IUPS) a kolozsvári műegyetem gépészmérnöki szakának elvégzése után. Nem résztvevője, csak szemlélője voltam az eseményeknek.
December 22. Gyergyószentmiklóson
November végén vagy december elején, a Román Kommunista Párt utolsó kongresszusa környékén a Gyergyószárhegy felé vezető út betonburkolatára egy éjjel zöld olajfestékkel nagyméretű betűkkel ráírták: Jos Ceauşescu! (Le Ceauşescuval) – suttogták az emberek. Mondták, a gyárban is ellenőrizték a festéktartalékot, hisz ott zöld festékkel kenték le a gépeket. Aztán nagyobb lett a suttogás december közepe után, amikor terjedni kezdett a hír: lőttek Temesváron. Elhangzott Tőkés László neve. Különböző mendemondák keringtek, biztosat nem tudtunk, legalábbis környezetemben. Reggelente összedugtuk fejünket, tud-e valaki valami újdonságot, mi történt Temesváron. Aztán Ceauşescu hirtelen visszatért iráni látogatásáról, és népgyűlést tartott Bukarestben. Az nem zajlott rendben, kitűnt a rádiós közvetítésből. De hogy tulajdonképpen mi történt, nem tudtuk. Ekkor már feszülten figyeltünk. Egymástól vártuk a híreket.
December 22-én délben az irodaépület kihalt folyosóján bolyongtam, s egyszer csak meghallottam Erőss Manyi sikolyát: menjetek a rádióhoz! Érdekes módon különböző irodákból emberek kerültek elő, s ki-ki futott valamerre. Csak néhány irodában volt rádió. Én is rohanni kezdtem a másodikra, a tervezőirodába. Ott tévé is volt, mégpedig színes. Valamilyen kezdetleges számítógépes tervezőprogramhoz szerezték be, de csak játszani láttam azon a kollégákat. Mintegy húszan gyűltünk össze. Néhányan a rádión babráltak, úgy rémlik, valaki elkiáltotta: győztünk!, s aztán bejelentették, hogy elfoglalták a tévét, hamarosan kezdődik az adás. Bekapcsolták a készüléket, s vártunk. Elkaptuk a közvetítést elejétől. Ion Caramitru és Mircea Dinescu kéttucatnyi forradalmár körében bejelentette, hogy a diktátor elmenekült, győztünk! Va­lamikor Ion Iliescu is megjelent, s szövegelt. Már nem emlékszem arra, pontosan mit, de akkor nagyon szimpatikus volt, bíztunk benne. Arra viszont határozottan emlékszem, hogy László Pali kolléga leakasztotta a falról Nicolae Ceauşescu pártfőtitkár portréját, és valamilyen bútordarab – szekrény vagy íróasztal – mögé dugta a fal mellé. A tévén csüngtünk, mindent látni, minden szót hallani akartunk. A délután folyamán valamikor Ion Iliescu bejelentette, hogy a tévéadást megszakítják, mert a rendszer nem bírja a folyamatos közvetítést, de addig is, amíg visszaadják, menjünk, foglaljuk el a néptanácsokat. Szedelőzködtünk, felöltöztünk, s a Kossuth Lajos utcán igyekeztünk felfelé a központba. Már nem tudom, kivel voltam, mert nagyon igyekeztem elfoglalni a középületet. Aztán vegyes érzelmekkel tapasztaltam, hogy megelőztek, mások már elfoglalták a mai bíróság helyén akkor működő városházát. Olyannyira, hogy már fel is dúlták, az ablakokat betörték, azokon kiszórtak egy csomó iratot, s az épület előtt, az utcán máglyán égették el nemcsak Ceauşescu portréját, az őt és a pártot dicsőítő könyveket, hanem sajnálatos módon hivatalos iratokat, anyakönyveket is. Az emeleti ablakokból valakik szónokoltak vagy inkább kiabáltak. Új voltam még a városban, nem ismertem őket. Aztán látva, hogy itt már nincs mit tenni, feljebb igyekeztem. A központi könyvesbolt előtt újabb máglya, az üzletből kihordott piros táblás könyveket égették ott. Menjünk a milíciára! – adta meg valaki az irányt. S magam is arra siettem. Egyre nehezebb volt oda jutni, egyre többen voltak a környéken, s az épületet meg sem közelíthettem, annyira nagy volt a tömeg. Innen is elkéstem, állapítottam meg. A rendőrség épületében a bútorzatot összetörték, iratokat semmisítettek meg. Utóbb elterjedt, hogy elsősorban a besúgók keresték saját iratcsomójukat, jelentéseiket, hogy eltüntessék. A „meseautót” összetörték, felgyújtották. Az volt a híres ARO gépkocsi, amellyel sok mindenkit beszállítottak a milíciára, és sokakat meg is vertek ott. A rendőrök elmenekültek. Nos, itt sem volt már tennivaló. Valaki mondta, menjünk a paphoz, lássuk, mit mond. Megfordultunk, jöttünk lefelé. Nem sokat, a közelben van a templom. Jó nagy tömeg gyűlt össze. Hamarosan megjelent Hajdó István plébános, mondott valamit, de nem értettük. Akkor felemelték a templom kőkerítésére. Remegett a lába, alulról támasztották. Igyekezett lecsillapítani a népet, röviden beszélt, valami olyasmit mondott, hogy mindenki egyenlő, magyarok, románok, cigányok, a közelgő ünnepre való tekintettel áldott karácsonyt kívánt, majd az Úr imájának közös elmondására szólított fel. Többen elégedetlenek voltunk a szónoklattal. Különben a központ tele volt felszabadult, boldog emberekkel. Nem lévén már, amit elfoglalni, akit elüldözni, a főtéren összeverődött társaságommal igyekeztünk a tévé elé – egyikükhöz –, hogy lássuk, mi történik az országban.
Gyergyószéki körút
Ilyen előzmények, no meg a késő estig tartó tévézés, a tévés forradalom követése után másnap nem siettem a gyárba, de a délelőtt folyamán mégis bementem, kíváncsian, kit találok ott, mit mondanak a kollégák. Nagy lendületű munkát tapasztaltam. No, nem a csarnokban, ott a gépeket nem indították el. A gyár teteje tele volt munkásokkal, szorgoskodtak: az Éljen a Román Kommunista Párt meg Éljen Románia Szocialista Köztársaság szlogenek méteres fémbetűit szerelték le, s dobták alá, a földre. Akik bent voltak, a történteket tárgyalták, elemezték.
Gyergyócsomafalvi kollégám mondta, kimegy falura, nézze meg, mi a helyzet a szüleivel. Kíváncsi voltam, mi történt a környező falvakban, hát vele mentem. A busz tele volt, ott is mindenki beszélt. És szidták a kommunistákat, a sajátjaikat. Azaz a faluban levő vezetőket. Átmentünk Alfalun, leszálltunk Csomafalván, aztán Újfalun, Kilyénfalván és Tekerőpatakon keresztül tértünk vissza Szentmiklósra. Útközben legalább két feldúlt milíciaépületet láttunk, előttük máglyák nyoma füstölgött. Egyik helyen két kiégett géppisztoly is hevert a hamuban. A buszon fiatalemberekből álló csoport hangoskodott: „Ezt es mü csináltuk!” – dicsekedett az egyik.
Emlékszilánkok Huszonöt év távlatából, az első nap történései kivételével, már csak emlékszilánkok jutnak eszembe. Kevesebb, mint négy hónapja lévén a városban, nem sok mindenkit ismertem. Amikor megalakult az ideiglenes városi vezetőség, mintha Nemzeti Megmentési Frontnak nevezték volna, tagjai közül egyetlenegyet, Bocsárdi Lászlót ismertem, a Figura színjátszó csoport megszervezőjét, vezetőjét. Társaságom, mely velem egykorú fiatalokból állt, csak benne bízott, a többi, idősebb vezetőségi tagról nem volt jó véleményük.
Nagyon gyakran hangzott el Dézsi Zoltán, a Salamon Ernő Líceum igazgatójának neve. Sőt, hangját is gyakran hallottuk: a tűzoltóság hangszórós kocsijával járta a várost, s közvetítette az információkat, felhívásokat magyarul és románul egyaránt. Egyszer azt kürtölte szét, hogy jönnek a terroristák Marosfő felől. A város bejáratához vezényelték az akkor már „a nép oldalára átállt” hadsereget, azaz a helyi alakulat legénységét. De felhívták a férfilakosságot is, menjen segíteni a tekerőpataki bejárathoz. Voltak, akik mentek, magam baromságnak tartottam az egészet. Dézsi Zoltán kürtölte, szervezzük meg a lépcsőházi őrséget, éjjel felváltva álljon valaki a tömbházak bejáratánál. Sokan így tettek. Nálunk nem volt őrség, sőt, egyfajta magántiltakozásként aznap nem zártam kulcsra a lakásom ajtaját. Aztán kiderült, nem voltak terroristák.
Dézsi Zoltánt krokodilkönnyeket hullatva ismertem meg. A forradalom következményeit kihasználva, a második oktatási évharmadtól átmentem a Salamon Ernő Líceumba tanítani. Épp akkor csöppentem be, amikor a teljes tanári kar gyűlésezett, s a téma Dézsi kérdőre vonása volt. Határozottan állították, hogy korábban igazgatóként végigjárta a magyar szülőket, és arra biztatta őket, román osztályba írassák gyerekeiket. Dézsi könnyes szemmel, elcsukló hanggal tagadott, de úgy tűnt, senki nem hisz neki. Az igazgatóságról leváltották, de tanárként az iskolában maradhatott. Erről jut eszembe, hogy korábban Lipcsei Sándor gyárigazgatóval nem bántak ily kesztyűs kézzel. Egy munkásokból álló csoport felment az irodájába, kezébe nyomtak egy műanyag zsákot, s adtak neki tíz percet, pakolja össze holmiját, majd kivezették a gyárkapun, hogy oda a lábát többé be ne tegye.
Hol a besúgólista?
A városban találgatták, kik voltak a besúgók. Ideje megismerni, megtudni az igazat. Felelősségre vonni a becstelen embereket. Besúgólistáról beszéltek. De a lajstrom nem találtatott. A gyárban terjedtek a hírek, hogy ekkor és ekkor függesztik ki. De hogy kik, arról nem szólt a fáma. Konkrét időpontokról szálltak a hírek: kedden 12-kor. Nem történt semmi. Csütörtökön 14 órakor. Akkor sem jutottunk előbbre.
Az egyik besúgólista-kitűzési időpont után visszatért az irodába egyik kolléganő, aki jóval korábban felment a harmadik emeletre a metrológiai laboratóriumba. „Képzeljétek, mi történt! Egy laboros kolléga berobbant a metrológia ajtaján: kifüggesztették a besúgólistát, s a munkások vasdorongokkal megindultak megbüntetni a besúgókat!” – lihegte. Erre a laborfőnök odament az ajtóhoz, kétszer ráfordította a kulcsot, és holtsápadtan a beosztottjaihoz fordult: „Figyeljetek ide, engem megszorongattak, beszerveztek, kényszerítettek, hogy súgjak be, de rólatok soha semmi rosszat nem jelentettem.” Aztán vártak és vártak, teltek a nehéz percek, nem jött senki, nem hallatszott semmi. A főnök is rájött, tőrbe csalták. Átverője, hogy hitelesebbnek tűnjék, megiramodott a földszintről, felrohant a harmadik emeltre, s kipirultan, lihegve érkezett.
És lőn gázpalack
Gyergyóban nincs földgáz. A konyhában gázpalackkal főztek. De nagy gond volt. Hiánycikk. Pénteken cserélték a palackot, de már szerda estétől megkezdődött a sorban állás, hogy jusson. A családtagok egymást váltották a sorban, listákat vezettek, ki ki után következik. Álltak az emberek fagyban, hóban. Nehéz volt, kínos, fárasztó, idegölő. Aztán a forradalom után – nem emlékszem, mennyi időre – egyszer csak érkezett elég palack, sőt, több is. Az emberek szerdától sorban álltak. Péntek délben érkezett a teherkocsi, mindenki kicserélhette a palackot, s még maradt néhány a raklapon. Az autó ott maradt, hátha kell még valakinek. Aztán érkezett egy Mercedes személygépkocsi. Kiszállt belőle G. bácsi. Hátrament, kinyitotta a csomagtartót, kivette a palackolt, s komótosan kicserélte. Az ott ácsorgók nekiszöktek: mit gondol, nem is állt sorban, csak ide jön, s kicseréli a butéliát! Miféle dolog ez?! Autóval jön a butéliáért? Hogy képzeli? Teszi a nagyot? Hozzáteszem, a tősgyökeres gyergyói ember vagy gyalog cipelte, vagy méretre készített, ún. butéliás szekérrel hordozta a palackot, de semmiképpen autóval.
Nem kell túlzásba esni
Gyergyószentmiklóson elméletileg heti kétszer volt melegvíz-szolgáltatás, a Bucsin negyedben kedden és csütörtökön, egyszer délelőtt, másszor délután néhány órát. Ez is papíron. Amikor odakerültem, igen ritkán kaptam el. A forradalom után – nem tudnám megmondani, mennyi időre rá – egyszer csak megindult a meleg víz. Éjszakára leállították, de minden egyes napon folyt a csapból a meleg víz. Nem telt el két hét, még nem lehetett tudni, mennyibe is kerül a szolgáltatás, az emberek elkezdtek tiltakozni, hogy nem kell annyi meleg víz. Beadványokkal fordultak a közüzemekhez. A szolgáltató kérdőívet készített, s emberei táblázatokkal jártak közvéleményt kutatni. Hozzám is bekopogtak: hányszor óhajtok meleg vizet? Milyen kérdés ez? Hát természetesen hétszer. Ilyen „rubrika” nincs – jött a válasz. Hát milyen van? – így én. Egyszer, kétszer vagy háromszor. Végül a többség az egyszeri meleg vízre szavazott…
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Keöpeczi Sebestyén József, Románia címerének magyar alkotója (Ötven éve hunyt el)
Fél évszázada, 1964. december 27-én hunyt el Kolozsváron nyolcvanhat éves korában Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész, heraldikus. Az évfordulóra jelentette meg a Tortoma Könyvkiadó Keöpeczi Sebestyén József, a címerművész című, sokévi kutatáson alapuló, gazdagon illusztrált kötetemet. Ebből közlünk részleteket – az évforduló jegyében –, annál is inkább, hogy a világhálón főleg legendákon alapuló, ellenőrizetlen, téves információk keringenek a heraldikusról.
Származása A Sebestyén család háromszéki származású. Keöpeczi Sebestyén Jánost és általa apját, Pétert 1608. június 29-én Gyulafehérváron kiadott oklevelével emelte nemesi rangra és adományozott címert számukra és leszármazottaiknak Báthori Gábor, Erdély fejedelme. Keöpeczi Sebestyén József szülei: kőröspataki és köpeczi Sebestyén József és nagykállói Kállay N. Berta. Ifj. Sebestyén József 1878. november 12-én látta meg a napvilágot az akkor még Szolnok-Doboka vármegyei Széken. Apja épp vezértanító volt a faluban. 1881-ben már Magyarnemegyén, utóbb Nagysajón igazgató-tanító, végül Besztercére került. Az ifjú Sebestyén ott folytatta iskoláit, ahol apja éppen tanított. Beszterce után Budapesten az Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezdét az 1898–1899-es tanév első felében vendégdiákként látogatta. A híresztelésekkel ellentétben más egyetemek hallgatói nyilvántartásában nem szerepel. Indulása Keöpeczi Sebestyén József első címertani jelentkezését a Genealogiai Füzetek című, Kolozsváron kiadott családtörténeti folyóiratból ismerjük. A lapot csíkszentmihályi Sándor Imre indította, s az 1903-as év eleji indulásakor kadicsfalvi Török Pál segítette, ám a társszerkesztő megbetegedését követően, még elhunyta előtt Keöpeczi Sebestyén József került e minőségbe, minekutána előzőleg grafikusként bemutatkozott. Sebestyénnek több mint száz rajza, főleg címerrajza jelent meg, de nemcsak szerkesztője és grafikusa volt a lapnak, hanem szerzője is, tizenhat tanulmánya látott nyomdafestéket benne.
A Magyar Királyság címere
A folyóirat az első világháború kitörése s egyben a tulajdonos, kiadó, főszerkesztő Sándor Imre bevonulása miatt megszűnt, és Keöpeczi Sebestyén József Budapestre költözött. Kérelmet nyújtott be a Magyar Királyi Országos Levéltárhoz, hogy őt az intézményben előforduló címerfestési és díszírói feladatokkal megbízzák. A belügyminisztérium engedélyezte, hogy a kérelmező magát „az országos levéltár megbízott címerfestőjének” nevezhesse. Jókor volt jó helyen – e minőségében őt érte a megtiszteltetés, hogy az Osztrák–Magyar Monarchián belüli Magyar Királyság új középcímerét és állampecsétjét megrajzolja. Már dúlt a világháború, s a Monarchia még nem vette fel címerébe az 1908-ban annektált Bosznia és Hercegovina címerét. Az idő szorításában salamoni döntés született: 1915-ben mind az Osztrák Császárság, mind a Magyar Királyság középcímerébe berajzolták. A közös címereket a kor kiemelkedő címerművésze, Hugo Gerard Ströhl osztrák heraldikus rajzolta, a Magyar Királyság önálló jelképeit – az önállóság jegyében – magyar heraldikus, Keöpeczi Sebestyén József. Keze alól került ki a magyar középcímer és kiscímer két-két változatban, azaz angyalokkal mint pajzstartókkal és – hivatalosan első ízben – cserefa- és olajággal övezve, valamint a királyság középcímeres pecsétjének rajza. A korábban használatos címert bővítették. A nagypajzs felosztása megmaradt, az első negyedben Dalmácia, a másodikban Horvátország, a harmadikban Szlavónia, a negyedikben Erdély jelképe, a beékelést kettéosztották, Fiume címere szűkebb helyre került, balra tolódott, s a beékelés jobb felébe került Bosznia és Hercegovina címere. Köpecen Az első világháború során Sebestyén a 38. honvéd hadosztály 21. gyalogezredében teljesített szolgálatot. A Monarchia bukása után a szentkereszthegyi Kratochvil Károly altábornagy vezette Székely Hadosztály tisztje lett. Az alakulat 1919. április 26-ai demecseri fegyverletétele után Sebestyént mintegy hatszáz tiszttársával együtt a brassói Fellegvárba internálták, majd kényszerlakhelyet határoztak meg: Brassó 50 kilométeres körzetében választhatott települést. Köpecet – ahol addig még nem járt – gyakorlati megfontolásból választotta. Ott élt ismerőse: köpeczi Nagy Lajos nyugalmazott pénzügyminisztériumi számtanácsos, aki befogadta. Korábbi, rövid életű házasságai után ekkor következett be a Sebestyén élete további fordulását igencsak meghatározó egybekelés. Gazdája nevelt lányát, miklósvári Gyenge Ilonát vette feleségül 1919. augusztus 20-án a köpeci református templomban. Nászukból két fiúgyermek született: András László József 1920. július 11-én és Albert Lajos Viktor 1921. november 2-án. Sebestyén díszítette a köpeci református templomot, minekutána azt 1926-ban bővítették. Az eredeti templomhajó kazettás mennyezetű, hasonlóan kazettás mennyezettel látták el a déli bővítést is, ám a díszítés különbözik. A középső 4 x 4 kazettát helyi armalista családok címereivel díszítette. A mennyezet érdekessége, hogy a művész tükörben festette és tükörírással írta. A nyugati karzat mellvédjét szintén címerekkel díszítette. Középen a „Nemes Székely Nemzet” címere, melyet kétoldalt három-három fejedelmi családi címer övez. Ezek állapota igen gyatra, mivel a második világháború után, az 1950-es évek elején a helyi milicista el akarta tüntettetni a rendszerellenesnek minősülő jelképeket, és szódás vízzel megsúroltatta a festményeket. A karzat mögötti falon egy nagyméretű festmény: kék pajzsban tűzből újjáéledő fehér főnixmadár. Keöpeczi Sebestyén József rengeteg címert festett. Ezek közül némelyek ismertek, mások elpusztultak, s számtalan magánlakások falát díszíti. A címerfestés mellett dalárdazászlókat is tervezett. Püspökök címerfestőjének is nevezhetnénk. Ismertebb a tény, hogy Erdély mélyen tisztelt római katolikus püspökének, Márton Áronnak Sebestyén tervezett címert, de címert festett még Majláth Gusztáv Károly és Vorbuchner Adolf gyulafehérvári, Pacha Ágoston temesvári püspöknek, valamint Napholcz Pál kinevezett, de fel nem szentelt szatmár-váradi püspöknek. 1927 és 1933 között a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum foglalkoztatta külső munkatársként. Tagja volt a múzeum Igazgatóválasztmányának. Nagyrománia címere 1921-ben őt érte a megtiszteltetés, hogy a megnagyobbodott Románia címerét megalkossa. A címer alapját a korábban használt, a Szathmári Pap Károly által rajzolt jelkép képezte, s az I. Ferdinánd király által kinevezett, majd módosított címerbizottság több javaslata is hatással volt rá. A testület tagjai nem tudtak dűlőre jutni, s az uralkodó kapott Alexandru Tzigara-Samurcaş művészettörténész ajánlatán, felfogadta Sebestyént. A külföldi útjáról hazatérő Samurcaşt a király kinevezte a címerbizottságba. A tudós memoárjában leírja, a megbízott rajzoló a bukaresti természetrajzi múzeumban kitömött sasokat igyekezett lemásolni, a testületben oly nagy volt az egyet nem értés és tájékozatlanság, hogy erre felhívta a király figyelmét. Constantin Argetoianu belügyminiszter beleegyezésével a király engedélyezte, hogy megfogadja az „erdélyi Köpecen élő Sebestyén József címertani szakértőt”. Samurcaş még leírja, Sebestyén több vázlatot készített, s azok közül választott a király.
Sebestyén Köpecen rajzolta meg a Román Királyság címerét három változatban: nagy-, közép- és kiscímer. Ezt 1921. július 18-án fogadta el a szenátus, 20-án a képviselőház, az uralkodó az erről szóló törvényt 23-án kihirdette és 29-én hivatalossá vált. Apró módosításokkal a királyi korona nélküli egykori kiscímert fogadta el Románia parlamentje 1992-ben új államcímerül.
Kolozsváron A II. bécsi döntést, Észak-Erdély Magyarországhoz csatolását követően, Sebestyén már 1940 októberében felment Kolozsvárra, ahol Kelemen Lajos az Egyetemi Könyvtárban biztosított számára állást. 1942-ben miniszteri jóváhagyással megkapta a könyvtártiszti besorolást. A román hatalomátvétel után bizonytalanná vált sorsa, míg 1946 végén nyugdíjazták, ám huzamosabb munkaviszony híján igen alacsony nyugdíjat kapott. 1945. január 20-án felsége elhunyt. Nemsokára mindkét fiát elvesztette. András 1946. június 16-án öngyilkosságot követett el. Albert világgá ment, apjának írt utolsó ismert levelét Nyírbátorból 1946. november 16-án keltezte. Azt írta: „arra semmi szín alatt ne számítsanak, hogy én haza menjek”, míg a világ nem változik.
A megözvegyült címerművész újból házasságot kötött, utolsó felesége borbátvizi Balázs Hortenzia. Alkalmi munkákból és segélyekből tartotta fenn magát, a római katolikus és a református egyház foglalkoztatta. Kolozsvárra költözése után Sebestyén emléktáblákat tervezett és kivitelezett templomok számára. Ezek díszítőelemei főleg címerek. Utolsó emléktábláját a bikfalvi református gyülekezet megrendelésére halála előtt egy évvel, 1963-ban, 85 éves korában készítette. Sebestyén leszármazási táblákat is rajzolt. Azokat gazdagon illusztrálta az ősök családi címerével. Meghívókat, emléklapokat tervezett, tablók díszítését végezte, lásd a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet és a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium néhány végzős évfolyamáét. Halála esztendejében tervezte meg az Erdélyi Református Egyházkerület falinaptárát. Alkotásai ismeretében Keöpeczi Sebestyén József heraldikust méltán tekintjük a legnagyobb magyar címerművésznek.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

A családkutató
Adatforrástárlatot nyitott múlt év decemberében az Erdélyi Genealógiai Társaság Sepsiszentgyörgyön a Köntés Kiállítótérben, és ez év elejéig családkutató információs pontot és családfarajzoló műhelyt működtetett itt Kocs János, a szervezet vezetője. A szűk hónap alatt mintegy száz érdeklődő fordult meg ott, öten tájékozódtak komolyan, s közülük két család kívánja megrajzolni saját ős- és családfáját.
Kocs János 1956-ban született Székelymuzsnán, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Líceum elvégzése után a brassói műegyetemen szerzett villamossági mérnöki oklevelet. A sepsiszentgyörgyi IAME vállalatnál, majd a Selectronik kábeltelevíziónál dolgozott, jelenleg az RCS–RDS szolgáltatónál műszaki felügyelő. Családkutató, 2005-ben megalapította az Erdélyi Genealógiai Társaságot, melynek elnöke. Mostanig mintegy 245 ezer ember adatait dolgozta fel. Vele készítettünk interjút.
– Mikor szeretett bele a genealógiába? – Már kiskorom óta érdekelt a családtörténet, mivel nagyapán Argentínában élt, édesanyám ott született. Nem volt szabad levelezni, de én kíváncsi voltam, mi van vele. Az áttörés 1989 után jött, amikor megjelent az internet, és az egyik levelezőfórumon láttam, hogy valaki egy szomszéd falusi rokonsága – a mátisfalvi Pálhegyiek – felől érdeklődik. Visszaírtam, hogy ismerem Pálhegyi Gábort, testvérét, Bertát, és név szerint felsoroltam hozzátartozóikat: élettársakat, gyermekeket, vejeket, unokákat. Erre öt perc múlva érkezett a válasz, hogy amit én leírtam, az több, mint amit kétéves fizetett kutatómunka után egy magyarországi családkutató iroda küldött neki. Megkérdezte, lenne-e kedvem foglalkozni vele. Kedvem éppenséggel volt, az amerikai hölgy pedig mondta, tudja, hogy ez időt és pénzt igényel. Szerinte a mátisfalvi Pálhegyiek közül a világban mintegy 350 élhet. Ez véges szám, egyenként fel lehet keresni őket, s ha hajlandó vagyok neki ebben segíteni, állja a költségeket. Megvolt a módszer: elő a telefonkönyvet, felhívni minden Pálhegyit, időpontot egyeztetni, aztán elmenni a településekre, a temetőkbe, keresgélni az egyházi család- és anyakönyvekben az állami levéltárban, polgármesteri hivatalokban. 2004-ben már szabadon lehetett a levéltárban kutatni. A hölgy készült haza Erdélybe, megnézni, honnan vándoroltak ki a dédszülei. 2005-ben el is jöttek heten Amerikából. Megszerveztük a családtalálkozót Mátisfalván a kultúrotthonban, 150-en gyűltek össze Pálhegyiek és leszármazottak. Akkorra már 5700 személyt vezettünk fel egy 40 méteres családfára, amit kiállítottam. – Hogyan készítette az óriási családfát? – A hölgy, aki harmadik generációs amerikai, tudta, mivel jár a családkutatás, és felszerelt: küldött digitális fényképezőgépet, laptopot, családfarajzoló programot, riportermagnót, tehát mindent, ami szükséges volt. Mondta, számára ez nagyon fontos, műtétre készül, nem tudja, túléli-e, de azelőtt ezt szeretné lebonyolítani. Az erdélyi utat követően megműtötték, felépült. Utána még egyszer eljött Erdélybe, látszott rajta, hogy megkönnyebbült. Az 1700-as években a székelymuzsnai anyakönyvekben találtam egy Kocs-Pálhegyi házaspárt, szerinte én vagyok a legközelebbi erdélyi rokona, mert velem tud értekezni. Közben kerültek más érdeklődők is. Egy amerikai, aki az öt bukovinai székely faluba telepedett családok eredetét kutatta, az akkor Pesten élő Elisabeth Long kérte a segítségemet. A családnév alapján kikerestük az anyakönyvekből, mely településeken vannak hasonló nevű családok. Neki a DNS-minták levételénél segítettem, és én hordoztam a terepen. A most élő legidősebb férfiaktól vettünk DNS-mintákat (lepedéket). Megjegyzem, ugyanezt tettük a Pálhegyi család esetében is, és nagyon szépen találtak az eredmények. – Hogy indult be a nagyüzem? – Nem volt igazán nagyüzem. Szabadidőmben foglalkoztam családkutatással, és amikor 2007-ben megengedték a levéltári fényképezést, nagy lendületet vett a munka. Előzőleg 2006-ban már lemásoltam a tamásfalvi anyakönyvet, kifizettem az oldalankénti fénymásolási díjat, akkori pénzben egymillió lejt pengettem le az állami kincstárban. Egy magyarországi vegyészmérnök érdeklődött, s megelőlegeztem a kutatását. Amikor át akartam adni, s mondtam, hogy költségek is voltak, nem kellett. Öt év elteltével ismét megjelent, továbbra is ki akarta deríteni, hogy lófők voltak-e az ősei. Akkor rendeztük a régi számlát. – Hogyan kezdte a családfarajzolást? – Próbálkoztam Word- meg Excel-programban. Nem is néztek ki rosszul, de amikor valakinél harmadik feleséggel találkoztam, egyszerűen nem tudtam feltüntetni. Miután az amerikai hölgytől megkaptam a családfarajzoló programot, és megtanultam használni, rájöttem, egész elegánsan ábrázolható ez is. Székelymuzsna kis falu... Megrajzoltam a saját családfámat, a feleségemét, s ezek már sekély mélységben találkoztak: több ős is egyezett. (Felesége szintén székelymuzsnai származású, Gedő lány – szerk. megj.) Rájöttem, hogy az addig külön-külön ápolt családágakat össze kell vonni, mert vannak többön is megjelenő azonos egyének. Az összevonás után derült ki, hogy akkorra már közel 40 ezer személy adatait dolgoztam fel. – A program jelzi az átfedéseket? – Ha talál két azonos nevű, azonos dátumon született egyént, rákérdez, hogy ugyanaz-e. Nagyon meg kell vizsgálni, mert bizony megesett, hogy különbözött. A kilyéni és rétyi Székely családdal volt gondom. Amikor láttam, hogy három-négy hónapra születtek a gyerekek egymás után, gondoltam, hogy valami nincs rendben. Átvizsgáltam, s kiderült, a kilyéni előnevű Székelyek Rétyen éltek, és a rétyi előnevűek Kilyénben. Mindkét családban volt Székely Zsigmond, és mindkettőben Horváth Borbála is, és egy időben születtek gyermekeik. Aztán rájöttem, az egyik Horváth Borbálánál van egy P betű, azaz a Petrichevich-Horváth, a másiknál egy N, s akkor szétválasztottam az ágakat. Kiderült, akik a királybíró Székely Zsigmondtól származtatják magukat, azok valójában nem tőle származnak, és fordítva. – Milyen más érdekességekbe botlott? – Vannak „csapdák”... Nagyon figyelmesen kell böngészni a régi anyakönyveket. Nem egyszerű meglátni a különbséget a Kanyó, Kánya és Kónya, a Bartha és Barthó, Bartos és Bartus hasonló hangzású családnevek között. Egy fórumbejegyzésben írta valaki, hogy őse Bágyon született. Elmentem Csíkszeredába, a levéltárban lemásoltam a bágyi anyakönyveket, de nem találtam a családot benne. Rákérdeztem: Bágyon? Igen, Bágyon, jött a válasz. Amikor küldte a papirost, kiderült, nem a Hargita megyei Bágyon, hanem a Kolozs megyei Bágyonban élt a család. Ott megtaláltam. Vannak olyan helyek, ahova soha nem jutottam volna el, ha nem foglalkozom családkutatással. Gógán, Gógánváralja, Oláhdellő, Kisprázsmár, Szilágyerked, Szinérváralja... Ausztráliából jelezte egy elszármazott, hogy erkediek az ősei. Először mindketten azt hittük, hogy a Székelymuzsnával szomszédos Szászerkedről van szó. Aztán kiderült, Szilágyerked. Elmentem a Szilágyságba. Zilah után, Szatmárnémeti felé már messze bent jártam román vidéken, amikor megérkeztem a faluba, s rákérdeztem az első atyafira – románul –, hol találom a református lelkészt. Nem értette. Kiderült, egyetlen román sem él a faluban, de a szomszéd falu teljesen román. Más. „Anno” könyvtári ügyben levittem Demeter Lajost Uzonba, mondtuk Ungvári Barna tiszteletes úrnak, hogy le kellene másolni a családkönyvet. Igen, tudja, hogy le kellene másolni, de ki fogja azt megtenni. Én. Mikor? Most. Kihozta a nagy családkönyveket, aznap végigfényképeztem. Mondtam, utómunka, dupla felvételek törlése, számozás után viszem a másolatot. A tiszteletes nagyon meglepődött, amikor hónapok múlva átadtam a DVD-t. Annyi mindenki annyi mindent ígért már neki, s nem tartotta be. Megegyeztünk, hogy a magyar állampolgárság igénylése okán friss adatokkal kiegészített családkönyvet újból lemásolom, most már egészen más minőségben. – Milyen gondokba ütközött kutatásai során? – Nem egyértelmű a vonatkozó jogi háttér, de akad nehézség a hivatalokban is. Embere válogatja. Van, aki úgy értékeli, ha információt ad ki, azzal ő szegényebbé válik vagy csorbulnak lehetőségei. Ezt nem értem. Törvény engedélyezi minden száz évnél régebbi dokumentum szabad kutatását. Ennek ellenére gond van a katolikus anyakönyvek kutatásával, mert a plébániákon maradtakat nem engedik egészében lefényképezni. Azt mondják, erre rendeletük van. Kifejtettem, lehetetlenség, hogy egy egyház vagy plébános szerzői jogot formáljon az anyakönyvre, hiszen nem jószántából írta, s még csak nem is ingyen, mert kaptak juttatást. Ez közkincs. Ma már úgy lehet megosztani ezeket, hogy nem szegényedik senki, és nagy segítség lenne, mert vannak idős emberek, akik nem tudnak odautazni. – Hány nap volt a legtöbb, amíg nem foglalkozott családkutatással? – ...nehéz válaszolni. Megesett, hogy két napig, de három nem. – Mikor, hogyan alapította az egyesületet? – Megjelent a jogszabály a személyi jövedelemadó két százalékának felajánlási lehetőségéről, s gondoltam, úgyis annyi pénzt elköltök, próbáljunk meg valamit elszámolni. Párhuzamosan bejegyeztem az Erdélyi Genealógiai Társaságot és egy családkutató irodát. Reméltem, ez utóbbi beindul, s a családomnak lesz munkahelye. Megfuttattam, mekkora lehet az érdeklődés. Arra számítottam, tíz emberből egyet fog érdekelni a családja múltja. Nem jött össze. Megtöltöttük szórólapokkal a várost. Nem volt eredménye. Alább adtam: százból érdekel egyet, ezerből... Az sem jött össze. A valós adat: 100 ezerből érdekel egyet úgy, hogy áldozzon is rá. Erre vállalkozást építeni nem lehet. Tehát a családkutató irodát zároltuk. Maradt a civil szervezet. Családtagok, ismerősök átutalták az adójuk két százalékát, és kerültek támogatók is. Például Derzsi Sámuel baróti vállalkozó, aki hallott munkánkról, megkeresett, hogy fontosnak tartja, és szeretné támogatni. Biztatott, hogy másoljunk le minél több anyakönyvet, amíg nem gondol valaki egyet, és korlátozza a lehetőségeket. Őt elsősorban Erdővidék anyakönyvei érdekelték. El is készítettük. Aztán a Humaret Alapítvány utalt számlánkra. Került Amerikából, Svédországból, Olaszországból érdeklődő. Olaszországból inkább románok. Brassó mellől ortodox anyakönyvekből kellett adatokat gyűjteni. Bizony jól fogott a valamikori orosznyelv-tanulás, mert a görög katolikus és ortodox anyakönyveket cirill betűkkel írták. – Mennyi adatot sikerült eddig összegyűjteni? – Erdély összes anyakönyve a cél... Háromszék levéltárba került anyakönyveit mind lemásoltuk, nagyon sokat Csíkszeredában, Brassóban, Nagyszebenben, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Besztercén, Zilahon. A tavaly felértünk Szatmárra és Nagybányára is. Nagyváradon kellene nyitnia a levéltárnak, ott költözés miatt évek óta zárva az olvasóterem. Azzal igyekszünk foglalkozni, amire igény van. Arad és Temesvár messze van, a vonzáskörükbe eső érdeklődőket átirányítom máshoz. Azzal, hogy egy csomó anyakönyvet lefényképeztünk oldalankét, még nincs vége a folyamatnak. Az utómunka településenként akár három hónapig is eltarthat. 760 adatforrást dolgoztunk fel. Ez nem csak anyakönyv, hanem szakkönyvek, folyóiratok is. Másoltuk a gyászjelentőket a Székely Nemzeti Múzeumból, a marosvásárhelyi Teleki Tékából. Megvannak a Háromszékben megjelent gyászjelentések ezelőtt egy évig. Ma már 14 500 név szerepel. Ennél jóval többen hunytak el a megyében 1990 után, de ennyien jelentettek meg a Háromszékben gyászjelentőt. Idáig 245 ezer személy szerepel az adatbázisban. Ezt befejezni nem lehet… – Melyek a további tervei? – Szép lenne főállásban végezni ezt a munkát, támogatókat kellene találni... Könyvet kellene írni… segítséget nyújtani családkutatóknak. Az anyakönyveket valahogyan jobban hozzáférhetővé kellene tenni. A társaság honlapján csak a másoltak jegyzéke szerepel. A Háromszék gyászjelentőit is kereshetővé kellene tenni. Újra kellene indítani a Genealógiai Füzeteket, még ha csak internetes változatban, akkor is. (Csíkszentmihályi Sándor Imre által kiadott, szerkesztett, 1903–1914 között Kolozsváron megjelenő családtörténeti folyóirat. A Genealógiai Füzetek társszerkesztője, szerzője s főképp illusztrátora volt Keöpeczi Sebestyén József címerművész, heraldikus – szerk. megj.)
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Pesty Frigyes helynévgyűjteménye
Az Országos Széchényi Könyvtár és a Székely Nemzeti Múzeum közös kiadásában megjelent Pesty Frigyes helynévgyűjteménye 1864–1865 – Székelyföld és térsége harmadik kötete, éspedig a Maros megyére vonatkozó. Az első kötet (2012-ben) a mai Kovászna, a második (2013-ban) a mai Hargita megye területéről 150 évvel ezelőtt begyűjtött adatokat tartalmazza.
Pesty Frigyes történész 1864–1865 közötti helynévgyűjtését 1890-ben vásárolta meg a tudós özvegyétől a Magyar Nemzeti Múzeum. Az abból önállósult Országos Széchényi Könyvtárban az 1960-as években a teljes anyagról mikrofilm-másolat készült, ezt most digitalizálják. Pesty Frigyes Magyarországra és Erdélyre kiterjedő helynévgyűjteménye kéziratából a Székelyföldre és a közeli magyar többségű településekre vonatkozó rész feldolgozására és közlésére vállalkozott a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum az Országos Széchényi Könyvtárral közös, többéves program keretében. A munka célja a történelmi Székelyföld és az azzal összefüggő magyar többségű területek, valamint az inkább innen kutatható dél-erdélyi magyar települések Pesty Frigyes-féle felvételének közzététele. Szakmai irányító Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi történész, az MTA kölső tagja. A szövegek mikrofilmről való átírása a Székely Nemzeti Múzeumban történt, azok gondozója Csáki Árpád sepsiszentgyörgyi történész. Pesty Frigyes 1864 tavaszán küldte szét a vidéki hatóságoknak az Erdélyi Főkormányszék utasítását és kilenc pontot tartalmazó nyomtatott kérdőívét. A beküldött összeírások tartalmilag és terjedelem szempontjából, de lejegyzőjük alapján is vegyes képet mutatnak. A jelentéseket általában a községi elöljárók készítették, a helybéli idősebbek emlékezete, a helyi hagyományok és a település régi iratainak felhasználásával. A történelmi vonatkozású kérdésekre többnyire azok a községek nem válaszoltak, amelyeknek lakossága időközben kicserélődött. A volt katona-, illetve szabadrendű székelyek leszármazottai rendszerint kiemelték a székely, avagy éppenséggel a hun származást. A válaszokban a hangsúly a helynevekre esett. Leggyakrabban a dűlőneveket sorolták fel. A helyi viszonyokat jól ismerők az egyes dűlőkön belüli kisebb helynevekre is kitértek. A most megjelent, 2014-es kiadási évszámot viselő harmadik kötet a mai Maros megye területére eső székelyföldi és magyar nyelvű egyéb felvételt tartalmazza: Marosszék, tíz udvarhelyszéki község, Marosvásárhely szabad királyi város, valamint Maros megyéhez csatolt volt Alsó-Fehér, Kolozs, Küküllő és Torda megyei települések. A közlés során az időközben összeolvadt vagy beolvadt településeket a mai önálló települések szerint csoportosították. A tájékozódást hely- és személynévmutató, román–magyar helységnévmutató és térképmelléklet segíti.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A székelyek előtt Székelyföldön
Botár István csíkszerdai régész volt a vendége a Székely Akadémia előadás-sorozat legutóbbi rendezvényének. Pénteken este Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében vetített képes bemutatót tartott a csíki egyházszervezet és településhálózat kialakulásáról, régészeti ásatások eredményeivel nyomatékosítva a térség Árpád-kori történetéről szóló megállapításait. Az est házigazdája Kádár Gyula történész volt.
A települések korát az 1332–1337 között összeírt pápai tizedjegyzékek alapján „szokás” említeni, ám így torz képet kapunk, mondotta az előadó, aki hangoztatta, ez alapján csupán a plébániákat térképezhetjük fel, de a templomokat több település közösen építette, melyek közül csak egyet vezettek be a jegyzékbe. Sőt, olyan is van, amit fel sem vettek, a plébános esetleg „elrendezhette”, hogy ne kelljen adót fizetni. Erre példa Csíkmenaság és Csíkszentimre, ahol régészeti kutatás kimutatta Árpád-kori templom létét, de nem szerepelnek az összeírásban. Kiindulópontként az 1334-es pápai tizedjegyzéket vette az előadó, mivel azon nyomon követhető az összeírás útvonala északról dél felé, Gyergyótól Tusnádig. Ennek alapján térképet állított össze a létező plébániákkal és a templomokat építő településekkel. Jól látszik, a templom nem mindig egy település közepén áll, mint ahogyan annak helyét utólag a „nagy könyvben” megírták, hanem több egykori település között. Például a szentsimoni plébániatemplom Csatószeg területén van, a Csíkrákosi Göröcsfalván.
Botár István néhány székely mítoszt is lerombolt. Székelyföld őslakói nem a székelyek. A 13. századig máshol éltek, a Dunántúlon, Biharban, Belső-Erdélyben. Előttük, már a 11–12. században településhálózat alakult ki, a 12. században templomokat építettek a térségben. Legenda, hogy a székely települések lakói a hegyekből húzódtak volna le a mai helyükre. Fent nincsenek nyomok, de annál inkább a mai települések mellett, ahol Árpád-kori lelelteket találtak. S ezt a logika is alátámasztja, hisz lent könnyebb a megélhetés, jobban terem a föld. Mítosz a székely tízesekben való településszerkezet is, hiszen a tízes társadalmi, gazdasági, hadi szervezet. Az ún. tízesek java része önálló falu volt a középkorban, a településrészt szeg-ként vagy szer-ként különböztették meg. Felvetődött a kérdés: milyen nemzetiségű népesség lakta az Árpád-korban Székelyföldet? Mindenképpen a Magyar Királyság területén belüli keresztény népesség, melynek templomaik voltak, és szinte biztos, hogy vármegyei szervezetben éltek. Elég nagy számban került elő kard, sarkantyú, lószerszám, katonáskodásra utaló lelet, amelyek nehézfegyverzetre utalnak, s ez találó, hiszen a Kárpát-medence keleti határán helyezkedik el, és védelmi szerepet játszott. Az ásatások nyomán előkerült cserepeknek nincs nemzetisége, de valamiről árulkodnak. Egyesek, mint amilyen a cserépbogrács, a magyarokhoz köthetőek. Bátrabb megközelítéssel az is kijelenthető, hogy többségében magyar anyanyelvű népesség lakott a későbbi Székelyföld területén, habár szlávok is voltak. Ők a tatárjárás vagy egy nem dokumentált betörés következtében felhagyták a térséget, melyre később beköltöztek a székelyek.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bemutatkozott az Arcanum (Digitális tudománytár)
Erdélyi bemutatkozó és partnerkereső körútján Háromszékre is eljutott a budapesti Arcanum Adatbázis tartalomszolgáltató társaság. Szerda este a sepsiszentgyörgyi Tortoma Könyvesházban tartott vetített képes előadást Biszak Sándor cégvezető és Sütő Eszter marketinges. Bemutatták az Arcanum Digitális Tudománytárat és a Hungaricana közgyűjteményi portált, külön kiemelve a Mapire térképes keresőt.
Az Arcanum Digitális Tudománytár interneten hozzáférhető, folyamatosan bővülő számítógépes adatbázis, amely kétrétegű PDF-eket és keresőprogramot szolgáltat. Az adatbázis tudományos folyóiratokat, napi- és hetilapokat, hivatalos lapokat, lexikonokat, szótárakat, évkönyveket és könyveket tartalmaz. Korlátozás nélkül használható a rendszer keresője, szabadon böngészhető a dokumentumok tartalomjegyzéke, a megjelenítés viszont fizetés ellenében történik. A Hungaricana ingyenesen hozzáférhető, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával digitalizált közgyűjteményeket tartalmaz. Például az 1861 óta végzett népszámlálások adatait, az 1846 óta kötelező iskolai értesítőket, melyek igen fontos család-, illetve helytörténeti források. Közgyűjteményi könyvtárak anyagát is tartalmazza, például eddig 54 múzeum kiadványait, valamint Európa legnagyobb digitális képeslapgyűjteményét. Elsősorban a történelmi Magyarország területéről, de máshonnan is. Az előadók bemutattak néhányat a Sepsiszentgyörgyről készített korabeli képeslapokból, nagy részüket térképre helyezve. Az interaktív rendszernek bárki munkatársa lehet úgy, hogy képeslapokat áthúzással a megfelelő helyre visz a térképen. A feltöltött 300 ezer képeslapból közel 40 ezer már a helyére került.
Másik érdekesség, amire kitértek, a Mapire térképrendszer. Az Arcanum digitalizálta a Habsburg Birodalom első és második katonai felmérésének térképeit, és a Google térkép-funkciójával való összevetésből, egymásra helyezéssel megnézhető, mivé változott a régi terep, továbbá háromdimenziós rátekintést is nyerhetünk a területekre. Ezt Sepsiszentgyörgy és Szemerja vonatkozásában mutatták be. Magyarországon kívül Horvátországot is feltöltötték, jelenleg Kárpátalján digitalizálnak. A román hatóságokkal nem tudtak megegyezni a térképek kiszolgáltatásában, ám mégis beléptek Románia területére: a kárpátaljai állami levéltárban megtalálható az egykori Máramaros vármegye katasztrális térképe. Mutatták is, mennyire részletes: a parcellaszámokon kívül a tulajdonosok nevét is tartalmazza.
Az Arcanum nehezen hozzáférhető tartalmak egységesítését végzi. Biszak Sándor elmondta, legnehezebb az anyag beszerzése, mert sok esetben hat-nyolc könyvtárból kell begyűjteni egy-egy teljes évfolyamot valamely periodikából. Erdélyi körútjuk során Kolozsváron megállapodtak a Korunk folyóirat digitalizálásáról, Csíkszeredában a Csíki Lapok beolvasásáról egyeztettek, és remélték, következő állomásukon, Marosvásárhelyen sikerül a Látóval is megegyezniük. Sepsiszentgyörgyön szóba került a Nemere újság és a sepsiszentgyörgyi evangéliumi református kollégium értesítőjének digitalizálása.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egyed Ákos: A történeti tudatot gondozni kell
Háromszék szabadságharca 1848–1849-ben címmel tartott előadást Egyed Ákos történész, akadémikus a Magyar Erdélyért Egyesület által szervezett rendezvényen a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében március 15-e előestéjén, majd Csáki Árpád sepsiszentgyörgyi történész bemutatta Egyed Ákos legutóbbi könyveit.
Egyed Ákos március 15-e jelentőségével kezdte előadását. Elmondta, a modern polgári magyar nemzet születésnapja is a dátum, mikor a 12 ponttal, majd a pozsonyi országgyűlés határozataival rendszerváltás indult el Magyarországon. A pest-budai eseményeket követően az ország más városaiban, Erdélyben, Székelyföldön is kihirdették a 12 pontot, felolvasták Petőfi Nemzeti dalát, de mindenhol megtoldották helyi követelésekkel. Kolozsváron kérték Erdély országgyűlésének összehívását, hogy az is fogadja el a törvényeket, elsősorban a Magyarországgal való egyesülést. Ez május 29-én megtörtént. A negyedik törvénycikkely kimondta a jobbágyfelszabadítást. Az előadó hangsúlyozta, Háromszéken már ezt megelőzően, április 30-án Alsócsernátonban kimondták, nem kell többet robotolni, igaz, ez nem volt törvényerejű határozat. Az Agyagfalvára összehívott székely nemzeti gyűlésen kihirdették: Székelyföld minden lakója egyenlő. Egyed Ákos ismertette a háromszéki ellenállás, a Kiskomité szerepét, Gábor Áron fellépését. Újonnan feltárt dokumentumokkal is szolgált a háromszéki önvédelmi harc megszervezéséről. Végezetül leszögezte, a történeti tudatot gondozni kell, tisztán tartani. Incze Sándor nyugalmazott református lelkipásztor, volt esperes hiányolta az ifjak jelenlétét a teremből. Hangoztatta, Egyed Ákost addig kell hallgatni, amíg él. Csáki Árpád Egyed Ákos három könyvéről beszélt: az előadás kapcsán a Charta Kiadónál megjelent, Háromszék 1848–1849-ben. Forradalom, szabadságharc címűről, melynek immár harmadik bővített kiadása látott napvilágot, továbbá két újabb kötetéről: Bodos, egy szabad székely falu története (2012, Háromszék Vármegye Kiadó–Tortoma Kiadó) és a A székelyek rövid, képes története (2014, Tortoma Kiadó).
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Huszadik évforduló maratoni tojásírással (Guzsalyas Alapítvány)
Húsz évvel ezelőtt indult Sepsiszentgyörgyön a Guzsalyas Játszóház, ezért az évforduló jegyében szervezi meg idei nagyobb rendezvényeit a Guzsalyas Alapítvány. Elsőként a húsvéti előkészületeket, mely huszonnégy órás maratoni tojásírásban csúcsosodik, és a „termésből” kiállítást is szerveznek.
A Guzsalyas égisze alatt zajló kézműves-tevékenységeket igyekeznek nem szokványosan szervezni – mondta érdeklődésünkre Tóth B. Tinka, az alapítvány vezetője. Húsvét előtti nagyhéten végig tojásírás zajlik székhelyükön, a Míves Házban. Délelőtt előzetes bejelentkezés nyomán osztályokat, csoportokat fogadnak, keddtől csütörtökig délután 4-től 8-ig a tojást írni szándékozókat várják. Újdonság, hogy pénteken 10 órától szombaton szintén 10-ig folyamatos tojásírást tartanak. Minden résztvevő két legszebben megírt kifújt tojásából tárlatot szerveznek a kiállítóteremben. Az előre elkészített pannókra már akkor fel is fűzik az írott tojásokat. Megnyitó nem lesz, a kiállítás folyamatosan megtekinthető. Épp akkor lesz az Iskola másként hét, Guzsalyasékhoz sok osztály jelentkezett már be.
A Benedek-mezőn tartandó Nyári Kaláka Kézműves és Alkotótáborban az évforduló jegyében javarészt vendégoktatók tanítanak, annak ellenére, hogy az alapítványnak szakképzett oktatói vannak. Fazekasságot a szakma csúcsaként elismert Csuporné Angyal Zsuzsa oktat, férje, Csupor István néprajzkutató esténként előadásokat tart. Az éves kiállításukon, amelyet szeptember 26-án szerveznek, nem csupán az idei termésből, hanem az elmúlt húsz év minőségi alkotásaiból tesznek közszemlére technikailag és szakmailag kifogástalan munkákat. Ezt követően ünnepelnek a jelenlegi és volt oktatókkal, támogatókkal, tanítványokkal.
Csoda, hogy a húsz évet megérték – fogalmazott Tóth B. Tinka. Magyarázatként hozzátette: önfenntartóak, maguknak kell előteremteniük a költségeket. A valamikori szűk körű megmozdulásból olyan intézményt hoztak létre, amely ma is működik. Amikor életre hívták a Guzsalyas Játszóházat – a Guzsalyas Alapítványt az akkori bürokrácia miatt csak három évre rá sikerült bejegyezniük –, egyedül Benkő Évának volt pedagógusi képesítése, de akik oda kerültek, mind képezték magukat, tanultak, sok pénzt és energiát fordítottak erre, s amit elsajátítottak, rögtön át is adták a többieknek. A Guzsalyas leglényegesebb hozadéka, hogy olyan szakmailag felkészült kézművesek jelentek meg Sepsiszentgyörgyön, akik nagyon sok embernek átadhatták tudásukat – hangsúlyozta Tóth B. Tinka. Még elmondta, Szent György Napokkor a megszokott helyükön, a Míves Ház előtt várják az érdeklődőket mesterségbemutatókkal.
Az évek során Guzsalyaséknál nemezelést, fazekasságot, bőrművességet, bútorfestést, ötvösmesterséget, rézművességet, tűzzománcozást tanulhattak a kézművességre vágyók. Gyerekek játszóházas tevékenységeken vehettek részt, melyeken játékosan vezették be őket a mesterségek titkaiba. Húsz éve gyerektáncházat tartanak heti rendszerességgel, eleinte hétfőnként, amióta a Míves Házban székelnek, minden kedden. Ünnepkörökhöz kötődő rendezvényeket szerveztek, kézműves-tevékenységeket folytattak. 1995-ben hirdették az első tojásírást – tudomásuk szerint elsőként a városban – akkor még a strand irodaépületében. A húszéves Guzsalyas most ismét tojásírásra várja az érdeklődőket.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Végleges ítélet: örököseihez kerül az árkosi Szentkereszty-kastély
Tizenkét évi pereskedés után örökösei birtokába kerül az árkosi Szentkereszty-kastély, a benne működő kulturális központnak ki kell költöznie, pedig minden lehetőséget megragadott, hogy az ingatlan ne képezhesse visszaszolgáltatás tárgyát, s ne kelljen elhagynia a birtokot: így a korrupcióellenes hatóságnál jelentették fel azokat, akik közreműködtek az örökség odaítélésében.
Báró Szentkereszty Zsigmond és felesége, gróf Haller Anna 1870 körül kastéllyá bővíttette az egykori árkosi udvarházat. Fiuk, id. báró Szentkereszty Béla, Háromszék vármegye főispánja az 1890-es években újabb átépítéseket végeztetett, amely során a kastély elnyerte mai formáját. Az ingatlan öröklés útján ifj. Szentkereszty Béla birtokába került, aki 1944. július 28-án elhunyt. 1945-ben államosították: árvaház, mezőgépészeti iskola, termelőszövetkezet, utóbb agronómusház működött benne. 1982-ben átvette a Román Kommunista Párt, s protokolláris vadászkastélyt alakítottak ki a diktátorházaspárnak. A rendszerváltás után a művelődési minisztérium alárendeltségébe tartozó, 1990-ben létrehozott Árkosi Kulturális Központ (a továbbiakban központ) kapott helyet benne.
Örökösök A kastély utolsó jogos tulajdonosa, ifj. báró Szentkereszty Béla földbirtokos leszármazott nélkül hunyt el. Három nővére közül a legidősebb, Johanna (Janka) pribéri, vuchini és dunaszekcsői gróf Jankovich-Bésán Endréhez, a középső, Marietta Kuno von Kettenburg báróhoz ment feleségül, Erzsébet hajadon maradt. Janka még öccse előtt, 1933-ban elhunyt, örököse fia, az 1908-ban a magyarországi Gicen született Jankovich-Bésán Elemér. (További négy keresztneve volt. Utódainak is számos keresztneve van. A könnyebb azonosítás érdekében riportunkban az elsőre szorítkozunk.) Utóbbinak Christine Hoenning-O’Carroll bárónővel kötött házasságából öt lánya és három fia született. A család a második világháborút követően a Dél-afrikai Köztársaságba költözött. A fiúk közül a legidősebb, Jankovich-Bésán András még Gicen született 1934-ben. Ő az, aki a 2001/10-es törvény alapján kérte a kastély és a birtok visszaszolgáltatását. András és Maria Adelisa Marques Matos Corte-Real házasságából három gyerek született: Jankovich-Bésán András, Elemér és Krisztina. Apjuk halálát követően ők folytatták a pereskedést.
Tulajdonképpen örökös még lenne, de a 10-es törvény alapján csupán Jankovich-Bésán András kérte az ingatlant. Testvérei, illetve leszármazottaik is jogosultak lettek volna, ahogy Szentkereszty Marietta lányának leszármazottai, a Droste von Vischering von Nesselrode-Reichenstein grófok is.
Per hátán per
A pereket vázlatosan írjuk le, közérthetőségre törekszünk, és kihagyjuk a zavaró elemeket. Így például a bírósági eljárásban az elején részt vett az állam képviselőjeként a Kovászna megyei közpénzügyi hivatal, továbbá Sepsikőröspatak község önkormányzata, ugyanis Árkos akkor még oda tartozott, 2004-ben nyerte el önállóságát.
Jankovich-Bésán András kérvényt nyújtott be a központhoz, melyben kérte az ingatlan visszaszolgáltatását. A központ 2002 márciusában ezt elutasította. Az örökös a Kovászna Megyei Törvényszékhez fordult, megtámadta az elutasító határozatot, és nyert. A 2004 júliusában meghozott ítélet kimondta, természetben vissza kell szolgáltatni a kastélyt, kápolnát, istállót és a hozzájuk tartozó 9 hektár területet. Az ítélet ellen óvást nyújtott be a központ. 
Az ügy a brassói táblabíróságra került, ott 2005 márciusában ellentétes ítélet született, ezt megfellebbezte az örökös. 2007 júliusában a Legfelső Ítélőtábla és Semmítőszék helyt adott a fellebbezésnek, és újratárgyalásra visszahelyezte az ügyet Brassóba. Ott a táblabíróság 2009 decemberében elutasította a központ óvását.
Ez újabb ítélet ellen fellebbezett a központ. 2012 novemberében a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék elutasította a fellebbezést, és helyben hagyta a Kovászna Megyei Törvényszék visszaszolgáltatásra vonatkozó ítéletét. A végzés visszavonhatatlan. A központ mégis két rendkívüli jogorvoslati kérelmet nyújtott be ez ellen, az ítélőtábla mindkettőt visszautasította.
Feljelentés
Ekkor már végleges és visszavonhatatlan volt az ítélet a kastély és a birtok visszaszolgáltatásáról. Ám a központ vezetősége Ioan Sabău-Pop marosvásárhelyi ügyvéd által büntetőjogi feljelentést tett az Országos Korrupcióellenes Ügyészségen. Ebben hamisítás, hamis okirat tudatos felhasználása, hamis nyilatkozat és csalás vádjával kérik mindazok felelősségre vonását, akik elősegítették a Jankovich-Bésán család javára való végzést: azaz ügyvédekét, közjegyzőkét, helyi közigazgatásét, telekkönyvi tisztviselőkét.
A nagyon hosszú keresetben, melyben az örökösöket következetesen állítólagos örökösöknek titulálja az ügyvéd, többek között a következők állnak:
A felsoroltak alapos bűnügyi programot építettek fel. Igen komoly kételyek adódnak az örökösi minőség kérdésében. Aztán hosszasan boncolgatja, a visszaigénylő milyen fokú rokonságban áll a volt tulajdonossal. A „nepot” kifejezés románul egyaránt jelent unokát és unokaöcsöt. A feljelentő tévútra viszi a beadvány olvasóját. 
Boncolgatja, Jankovics-Bésán Endre hogyan lehet Szentkereszty Béla unokaöccse, amikor az „anya”, Janka 1933. október 13-án elhunyt, a „szegény Endre” meg 1934. augusztus 2-án született, tehát tizenegy hónappal később. Az ügyvéd hozzáteszi, valószínűleg a nemesi címerrel rendelkező családoknál abban az időben hosszabb volt a terhesség ideje, mint a közönséges halandóknál. Ez a rosszindulatú megjegyzés még logikájában sem áll, ugyanis, mint az ügyvéd is megjegyezte, a „fiú” később született. A másik csúsztatás az, hogy Endre nem Janka fia, mint ahogyan azt erőltetve állítja, hanem unokája. A Janka fia 1908-ban született, az ő fia meg 1934-ben nyugodtan megszülethetett nagyanyja halála után tizenegy hónappal.
A feljelentés hosszasan taglalja a Jankovich-Bésán Endrének kiállított közjegyzői örökösi bizonylatok hamisságát. (Az illetékes bíróságok a visszaigénylőre vonatkozó örökösi bizonyítványok törvényességét jogerősen megállapították.) Aztán arra a következtetésre jut, hogy itt egy teljes, visszaszolgáltatási iratokat gyártó hálózatról van szó. A cél az volt, hogy örökösnek adja ki magát azért, hogy a visszaszolgáltatási folyamatot megjátszva csalással megrövidítse a román államot, melynek tulajdonjoga volt – állítja az ügyvéd, hozzátéve, a valódi örökös Szentkereszty Erzsébet, aki viszont a horthysta Magyarország hadseregébe igazolt, s elhagyta az országot. Éppen ezért, mivel az ellenségnél szolgált, jogosan sajátította ki a román állam a birtokot, állítja az ügyvéd. (Nem tudunk arról, hogy az akkori Magyarország hadseregében nők is harcoltak volna.)
Aztán kifogásolják a birtok telekkönyvezését is. Mindazonáltal megállapítják, hogy a román államot tízmillió eurónyi értékkel károsították meg, és kérik a vétkesek felelősségre vonását. Ezt az ügyet a korrupcióellenes ügyészség a brassói táblabíróságra helyezte. A tábla elutasította a vádakat. Aljas húzás
Annak illusztrálására, hogy milyen fondorlathoz folyamodott a központ által megfogadott ügyvéd, Ioan Sabău-Pop, idézünk a beadványából, mellyel 2014-ben a per Kovászna megyéből való áthelyezését kérte. (Különben Ioan Sabău-Pop a Vatra Românească alelnökeként szerepet játszott az 1990. márciusi marosvásárhelyi eseményekben – szerk. megj.) Indoklásában az egykori Har–Kov-jelentéshez hasonló állításokat sorakoztatott fel. Precedensként felhozta, hogy a Kovászna megyei prefektus is áthelyeztette a föld-visszaszolgáltatási pereket. Közli, hogy Kovászna és Hargita megyében közszájon forog: székelyföld (így, kisbetűvel!) nem Románia, s ebből a feltevésből kiindulva ezekben a megyékben a román állam, a román állami hatóságok nem léteznek, így a igazságszolgáltatás sem létezik már. Hozzáteszi, említett térségben puskaporos a hangulat, fennáll a veszély, hogy megismétlődnek a március 20-ai marosvásárhelyi események. 
Azt állítja, hogy a megyei törvényszék volt elnökét és más két bírót Tőkés László kivitte Budapestre eligazításra. Ebből érthető, milyen viszonyok uralkodnak ott, egy bíró még ha román, akkor is nehéz helyzetben van. A megyei igazságszolgáltatásban hungarista és nemzetellenes pszichózis uralkodik a sokrétű összefonódások miatt, melyek bumerángként hatnak a visszaszolgáltatási perekben – áll többek között Ioan Sabău-Pop fejtegetésében.
A rágalmazó hallgat arról, hogy a visszaszolgáltatás törvényességét a Bukarestben székelő (nem har–kovi!) Legfelső és Semmítő- és Ítélőszék három döntésében is helybenhagyta.
Az utolsó akadály
Az örökösök bírósági végrehajtóhoz fordultak, a központ ismét az igazságszolgáltatáshoz, megfellebbezte a végrehajtást. A per végéig szóló felfüggesztés után alapfokon a Sepsiszentgyörgyi Bíróság, véglegesen a Kovászna Megyei Törvényszék utasította vissza a keresetet.
Kincses Előd, az örökösök ügyvédje érdeklődésünkre elmondta, a 10-es törvény alapján teljesen törvényesen juttatták vissza a Szentkereszty-kastélyt. (Kincses Előd szintén szerepet játszott az 1990. márciusi marosvásárhelyi eseményekben, akkor is a másik oldalon – szerk. megj.) A Kovászna Megyei Törvényszék 2004-ben hozott ítélete óta mindenféle trükkel húzták az eljárást, amelyet csak 2012. november 23-án sikerült véglegesen megnyerni a legfelső ítélőszéknél. Utána perújítást és semmisségi kérelmet is benyújtottak, mindkettőt elvesztették, mert teljesen megalapozatlanok voltak.
Érdeklődésünkre, hogy időközben a német Dorste grófok hogyan kerültek a képbe, az ügyvéd elmondta, az akadékoskodás közepette kitalálták, hogy megkérdezzék a német grófokat, szeretnének-e örökölni. Pont olyan fokú örökösök, mint Jankovich-Bésánék, de a 10-es törvény jogvesztő határidejéig nem nyújtottak be igénylést, tehát nem is jöhettek szóba. Különben is nyilatkoztak arról, hogy nem tartanak igényt az örökségre.
Addig húzták az ügyet, hogy időközben elhunyt Jankovich-Bésán András, s a visszaszolgáltatás a gyerekek javára történt. De le kellett járatni a hagyatéki tárgyalást, mivel a legelső ítélet még az apa javára szólt. Bejegyeztették a tulajdonjogot. Azt is megtámadta a Központ. Az ügyvéd szerint törvénytelenül, hiszen jogalap nélküli használója az ingatlannak. Azzal védekeztek, hogy operatív kezelési joguk van. „Nagyon édes nekik ez a használat, hiszen egy fityinget sem fizetnek” – jegyezte meg. Most ki sem akarnak kiöltözni.
Az új perrendtartás gyorsított eljárást tesz lehetővé, ha valaki a tulajdonos beleegyezése nélkül használ egy ingatlant. Felszólították a központot, hogy harminc nap alatt ürítsék ki a kastélyt, s fizessék ki három évre a lakbért. Válaszra sem méltatták, teszi hozzá Kincses Előd.
Bizonytalanságban A központ igazgatója, Kopacz Attila, aki 2008-ban került az intézmény élére, érdeklődésünkre elmondta, örökölte az ügyet. A brassói ügyvéd visszalépett, újat kerestek. Ioan Sabău-Pop marosvásárhelyi ügyvédet ajánlották Bukarestből, mint olyan szakértőt, aki részt vett a visszaszolgáltatási törvény kidolgozásában. Az ügyvéd végezte a dolgát, a kivizsgálást azért kérte, hogy megbizonyosodjanak, jogos-e a visszaszolgáltatás, mert nagy a felelősség. Az én tisztem a rendezvények szervezése, nem a jogi gondok megoldása – hangsúlyozza Kopacz. Állítja, nem fordult hozzájuk senki bérleti szerződést kötni. Két felszólítást kaptak, hogy ürítsék ki a kastélyt, ellenkező esetben kártérítést számolnak fel. 
Egyrészt a végrehajtó kötelezi, hogy hagyják el az ingatlant, de nem teszi fel senki a kérdést: mi lesz az állami vagyonnal? Voltak beruházások, amelyek leltáron szerepelnek, továbbá ott van egy 78 alkotásból álló térplasztika-együttes, amelyet nem lehet elszállítani. Azt sem vették figyelembe, hogy itt művelődési intézmény működik. Hogy mi lesz a jövő, nem tudja Kopacz Attila. Hozzáteszi, a művelődési miniszter asztalán a helyzetjelentés. Ott születik meg a döntés. Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bővítik a háromszéki felnőttképzést (Intézmény-összevonás)
Megszűnik az Európai Tanulmányok Központja, mely az egykori árkosi agronómusházban működik, ugyanakkor bővül a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola tevékenységi köre – döntött Kovászna Megye Tanácsa keddi soros ülésén.
Az indoklás szerint nincs értelme a megyeháza égisze alatt két külön, felnőttképzéssel foglalkozó intézményt működtetni, ezért összevonják azokat. Az árkosi központ beolvad a Művészeti és Népiskolába. Utóbbi átveszi az árkosi ingatlant, ingóságokat és a folyamatban levő ügyeket. Az átszervezés a tervek szerint június 1-jén lép életbe.
Tamás Sándor tanácselnök elmondta, nemcsak költséghatékonyabbá teszik az összevonással bővülő intézményt, hanem a szakképzések körét is bővítik. Hozzáfűzte, a megyeháza közvetlenül nem tud munkahelyeket teremteni, de közvetve – például felnőtt szak- és továbbképzés támogatásával – hozzájárulhat Háromszék lakosságának nagyobb foglalkoztatottságához. Eddig volt szabó-, varró-, pincér-, szakács-, panzióvezetői, díszítőművészeti és kádártanfolyam, a mostani átszervezés után igyekeznek újabb szakokat indítani.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kovásznai szívkórház – A minisztérium válaszolt
A szívkórház nevének megváltoztatásához nincs szükség a helyi közigazgatás láttamozására, mivel az egység az egészségügyi minisztérium alárendeltségébe tartozik – írta a tárca sajtóosztálya tegnap Benedek Csabának a Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház névváltoztatását firtató érdeklődésére küldött válaszában, melyet Benedek Zsolt továbbított szerkesztőségünknek.
A levélben közlik, a Iustinian Teculescu Keresztény Kulturális Egyesület beadvánnyal fordult az egészségügyi minisztériumhoz, s abban kérte, a szívkórház jelenlegi megnevezését bővítsék a dr. Nicolae Teculescu nevével. A szervezet a kovásznai származású dr. Nicolae Teculescu érdemeinek elismeréseként kérte a névváltoztatást.
A levélben idéznek a magasztaló kérvényből, továbbá közlik, az egyesület a prefektúrára is eljuttatta kérését, s az a maga rendjén támogatta az igénylést. Idéznek a prefektus felterjesztéséből, melyben többek között a jó együttélés érdekében teljesen jogosnak ítélik a névváltoztatást. Hozzáteszik, a tárca kikérte a szívkórház véleményét is, s annak vezetősége megalapozottnak és jogosnak ítélte a kérést. 
Ilyen összefüggésben a minisztérium, figyelembe véve a kérést és az álláspontokat, jóváhagyta a szívkórház nevének módosítását: Dr. Nicolae Teculescu – Benedek Geza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház az új megnevezés. A közleményben még leszögezik, az egészségügyi reformot kimondó 2006/95-ös törvény értelmében a minisztérium alárendeltségébe tartozó közkórházak névváltoztatása a kórházmenedzser javaslatára vagy az egészségügyi tárca kezdeményezésére miniszteri rendelettel történik. 
Bokor Gábor – Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Isten éltessen, Sepsiszentgyörgy!
És én hiszek a város zajában – cseng a Zorán-dal a fülemben: a város, Sepsiszentgyörgy zajos volt a hétvégén, névnapját ünnepelte.
Eshet eső, fújhat szél, a Szent György Napok úgyis zajlanak. A szombati eső ugyan bezavart, jóval kevesebben rótták a központ utcáit, vásároltak kézművesportékákat, nézték meg az előadásokat – de estére megtelt a Szabadság tér, a Uriah Heep-koncerten pedig tömeg bulizott. Idén szellősebb volt a belváros, nem lepték el bóvliárusok, s a gyermekek szórakoztatására, a szülők pénzének elnyelésére szolgáló hatalmas szerkezetek sem rondították a képet. Így a kézművesek is jobban kibontakozhattak, az összhatás kedvezőbb volt, mint korábban. Az Erzsébet park virágai színpompáztak, illatoztak, kellemes volt sétálni is a különböző helyszínek és programok között. A kulturális héten zajlott hangversenyek, színházi előadások után a tömegszórakoztatás napjai érkeztek el a hétvégén. Az ifjúság a romudvarban és a könyvtár mögött bulizhatott, a rétegzenét kedvelők a Székely Nemzeti Múzeum kertjében szórakozhattak, ugyanott üzemelt a nagy sikernek örvendő borudvar. Közben belvárosi szórakozóhelyeken is zajlott az élet, estére a főszínpad előtti tér népesült be – ünnepelt a város.
A hét folyamán két szűkebb körű ünnepséget is rendeztek. Előbb az arany- és gyémántlakodalmasokat köszöntötték, tegnap pedig a Pro Urbe díjat adták át. Utóbbin könnyek szökkentek a szemekbe, amikor a nemrég elhunyt Gaál Sándor cserkészvezető posztumusz kitüntetését özvegye vette át.
Egy tragédia beárnyékolta a városünnepet: kollégánkat munkavégzés közben érte halált okozó sérülés. A balesettől elvonatkoztatva igazi ünnep volt a Szent György Napok idei kiadása, helybeliek, háromszékiek és vendégek is ünnepeltek – idézhetjük a Zorán-dalt: „Apám hitte az ünnep örömét (…), és én hiszek, hiszek apámban.”
Az ünnepnapok végén pedig mi mást kívánhatnánk: Isten éltessen továbbra is, Sepsiszentgyörgy!
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Meghívják az államfőt (Csaba királyfi Csíksomlyón)
Nagyboldogasszony napján, augusztus 15-én tartják a Csaba királyfi című székely nemzeti rockopera díszbemutatóját a csíksomlyói nyeregben, a Hármashalom-oltárnál. A rendezvényre meghívják Klaus Johannist, Románia elnökét is – jelentette be G. Nagy Ilián, a rockopera szerzője tegnap Sepsiszentgyörgyön a háromszéki megyeházán tartott beharangozó sajtótájékoztatón.
G. Nagy Ilián elmondta, eddig három előadás volt, az ősbemutatót Gyergyószárhegyen a Lázár-kastély kertjében telt házzal tartották 2011. augusztus 20-án, utána egy – anyagi okokból – rövidített változatot Gyergyószentmiklóson mutattak be, és a szerző szülővárosában, Püspökladányban volt egy nagy sikerű előadás tavaly augusztusban. A székelyföldi énekeseknek köszönhetően páratlan sikerük volt az előadásoknak – tette hozzá a szerző. Elmondta, úgy készülnek a díszbemutatóra, hogy az méltó ünnep legyen, hiszen a székelység legnagyobb mitikus alakjáról szól. Érdekesség az is, hogy Csaba királyfiról nem írtak még egész estét betöltő irodalmi vagy zenei művet. Szőcs Géza költő, politikus írja a rendezvény katalógusának előszavában, hogy a rockopera cselekménye azon a helyszínen zajlik, ahol másfél évezreddel korábban valóban megtörtént – mutatott rá a szerző. G. Nagy Ilián közölte, az őskeresztény ihletettségű, régi magyar és csángó imákat is felhasználó mű a rock, a klasszikus és a népzene ötvözete. A szerző bejelentette, senkivel nem konzultálva úgy döntött, a díszbemutatóra személyes meghívót küld a román államfőnek: hadd ismerkedjék a székelység történetével. A tájékoztatón jelen volt három sepsiszentgyörgyi közreműködő. A főszereplő, a Csaba királyfit alakító Ráduly Botond Manó rockénekes, „Erdély hangja” elmondta, nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy részt vehet ebben a produkcióban, és örvend a sikernek. Az Attila királyt alakító Oláh-Badi Alpár zenész, operaénekes közölte, kihívás volt számára a szerep, és nagyszerű dolognak tartja, hogy végül Csíksomlyón is bemutatják. Gáspár Álmos zenész, aki a negyedik jelenetet hangszerelte, és szólógitározik a darabban, a stúdiómunka olajozottságát emelte ki.
A tájékoztatón jelen lévő Tamás Sándor tanácselnök örömét fejezte ki, hogy a rockoperának háromszéki vonatkozásai is vannak, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a helybeli Ráduly Botond Manóban garanciát lát az előadás sikerére.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)