"Mircea Geoana külügyminisztériumi szóvivő kijelentette, hogy a nagyváradi püspöki palota sohasem volt a református egyház tulajdona. Dr. Szatmári Ferenc, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tiszteletbeli főgondnoka részletesen ismertette a székház történetét. Az egyház évek óta próbája visszaperelni a székházat, de sikertelenül. /Barabás Zoltán: "Ingatlanunkat a kommunista párt vallásellenes céljaira elorozta és bitorolta?" = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./"

"A medgyesi tanács a magyar lakosság csökkenése ellenére is megszavazta a háromnyelvű feliratozást. A ma kb. 55.000 lelket számoló Medgyesen nemhogy ennek a 20%-a, hanem alig 6500 főnyi a magyar, nem is szólva a német (szász) lakosok kétezernél is kevesebb létszámáról. Medgyes hivatalosan 1267 óta létezik. A város lakossága 1986-ban tetőzött 79.442 fővel. Aztán 1991-re lecsökkent 64.204 főre, míg az idei népszámlálás nem hivatalos eredménye kb. 55.000 főről szól. 1930-ban a szászok aránya 38,5%, a románoké 27,1%, a magyaroké pedig 24,9% volt, tehát a románok száma a magyaroknál alig volt nagyobb. /(Szatmári Ferenc): Mi ebben a különös? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 15./"

"Okt. 11-én Csíkszeredában, a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem aulájában második alkalommal rendeztek kulturális vitafórumot. A szervező intézet, a Hargita Megyei Kulturális Központ nevében, annak igazgatója, Karda Emese nyitotta meg a fórum munkálatait. Szőcs Endre, a székelyudvarhelyi iroda vezetője bemutatta a HMKK kulturális adatbázisát, s arra kérte a munkatársakat, hogy vállaljanak aktívabb szerepet az adatbázis folytonos felfrissítésében. Életműdíjat adtak át a 80 éves csíkszeredai népi szobrász, Orbán Ferencnek, a kitüntetést Szatmári Ferenc, a Romániai Magyar Népművészek Szövetségének szakbizottsági elnöke nyújtotta át. A szakemberek hat szekcióban (népzene-néptánc, kórusok, fúvósok, fotográfia, népművészet-népi mesterségek, amatőr színjátszás) folytatták a tanácskozást. /Kristó Tibor: Kulturális vitafórum Csíkszeredában. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 13./"

A világ 34 országában 38 állomásról sugárzó Mária Rádió a keresztény értékeket akarja eljuttatni a hallgatóhoz. Romániában Nagyváradon fog indulni a Mária Rádió, tájékoztatott Szatmári Ferenc elnök. Az 1485-ös középhullámon advent idején induló, egésznapos adás kétnyelvű lesz: fele-fele arányban oszlanak majd meg a magyar és román nyelvű római és görög katolikus adások. /Tüzes Bálint: Háztetőkről is... = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 18./

A székelyudvarhelyi Faragó Klub az elmúlt napokban ünnepelte fennállásának 25 éves évfordulóját. Ez alkalommal tartotta a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség (RMNSZ) közgyűlését is. Szatmári Ferencet, az RMNSZ ügyvezető elnöke arról tájékoztatott, hogy a szövetség vezetőtestülete eddig Székelyudvarhelyen ülésezett. Elhatározták, hogy háromévenként változtatják a székhelyet. Mostantól Csíkszereda tölti be e szerepet. Terveik között van a fiatal tehetségek felkutatása, kapcsolattartás a romániai és az anyaországi hasonló szervezetekkel, részvétel a népművészeti vásárokon, kiállításokon. Jövő évben Széken és Szovátán szervezik meg a népművészek találkozóját. A tavalyi, Gyimesekben megrendezett alkotótábor sikere folytatásra ösztönöz. A Csíki Székely Múzeum készülő néprajzi alapkiállításán felajánlottak egy termet, ahol zsűrizés után az RMNSZ legszebb termékeit közszemlére teheti. A közgyűlés alkalmával életműdíjban részesültek: Finta Béla, az udvarhelyi Faragó Klub alapító tagja és annak első elnöke, Kisgyörgy Imre, fafaragó, volt ügyvezető elnök; Simon G. Anna bútorfestő; Kovács Piroska, akit a régi székely kapuk megmentőjeként ismernek. Tankó Albert a faragó klub alapító tagja, későbbi elnöke dr. Kós Károly-érdeméremben részesült. Ezenkívül többen is a népművészet mestere és kiváló mesteri díjakat vehettek át. /Kristó Tibor: Népművészek közgyűlése. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 8./

A trianoni utódállamokban élő magyarság nagy többségében testvérének érzi a magyarországi magyarokat, még akkor is, ha azok „minket kitagadtak” – írta a Postafiók rovatban Szatmári Ferenc. „Trianon szétválasztott, a pillanatnyi politikai helyzet véglegesítette ezt, a kitagadásunkra buzdításával.” Alaptalan volt a politikusok riogatása a nyugdíjakkal, a munkahelyi stb. költségekkel. A romániai helyzet viszont az, hogy a moldáviaiak lehetnek tömegesen román polgárok is, sőt, az egyetemeken rendszeresen vannak azok részére fenntartott államilag fizetett helyek. /Szatmári Ferenc: Kitagadtak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 9./

Kézdivásárhelyen megnyílt a népművészeti kiállítás, melyen tizenhét kézdi-orbaiszéki alkotó több száz munkát állított közszemlére. A tárlatot a Felső-háromszéki Népművészek Egyesülete szervezte. A kiállítás megnyitón jelen volt a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség vezetősége is, élén Szathmári Ferenc elnökkel. A tárlatot Szabó Judit ny. tanár, néprajzkutató, a Céhtörténeti Múzeum munkatársa méltatta. /Iochom István: Felső-háromszéki népművészek seregszemléje. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 21./

Október 15-16-án Csíkszeredán a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség (RMNSZ) megalakulásának 10. évfordulója alkalmából tartották meg a régiók népművészeinek találkozóját. Szatmári Ferenc RMNSZ-elnök felvázolta a szövetség tíz éves tevékenységét, majd a régiók (Hargita, Kovászna, Maros, Kolozs, Szatmár, Arad megyék) képviselői mutatkoztak be. A résztvevők megtekintették a Csíki Székely Múzeumban a nyáron megnyitott néprajzi alapkiállítást, majd meghallgatták dr. Balázs Lajos A népi kultúra a globalizáció korában című előadását, Farkas Irén muzeológus a népi mesterségekről értekezett. Felavatták azt a kopjafát (felirata RMNSZ, 1995–2005), melyet a szövetség leendő székházában szándékoznak elhelyezni. Máthé Ferenc vargyasi fafaragót életműdíjjal tüntették ki. /Kristó Tibor: Régiók találkozója. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 17./

A Romániai Magyar Népművészeti Szövetség október 15-én és 16-án Csíkszeredában ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját. Ebből az alkalomból vargyasi Máthé Ferenc népművészt a szövetség életműdíjjal tüntette ki. A rangos szakmai elismerést tanúsító oklevelet Szatmári Ferenc, a szövetség elnöke nyújtotta át. Máthé Ferenc 1927. május 4-én született Vargyason. Különböző állásokat töltött be nyugdíjazásáig. Munka mellett faragott. Huszonnyolc templomba faragott csillárt, énekmutató táblát, úrasztalát, szószékborítást. Közösségi megemlékezések alkalmával kopjafát, emléktáblát ajándékozott egy-egy történelmi esemény, személyiség tiszteletére. Kiállításokra hívták Sepsiszentgyörgyre, Barótra, Bukarestbe, Szovátára, Parajdra, Budapestre. /Kovácsné István Anikó: Máthé Ferenc életműdíjas. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 29./

Február 17-én kezd műsorokat sugározni Erdélyben a jelenleg 44 országban fogható katolikus Mária Rádió. A világméretű hálózat Székelyföldre is telepített adóállomást, amely Gyergyószentmiklós és Csíkszereda között található. A rádió Marosvásárhelytől Brassóig, Gyergyótól Segesvárig sugároz magyar és román nyelvű műsorokat – mondta el Gáspárik Attila, az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke. Szintén nagy teljesítményű frekvenciát kapott Zilah is, amely Szilágyságot fedi le. A nagyváradi székhelyű stúdió vezetője, Szatmári Ferenc közölte: próbaadásokat már több mint egy hete sugároznak. „A Mária Rádió úgy lesz alternatívája a közszolgálati rádióknak, hogy a vallási műsorok mellett közönséget érintő közéleti és kulturális feladatokat is ellátnak” – határozta meg a műsorrács arculatát Gáspárik. A katolikus rádió hivatalos megnyitója március 25-én lesz. A 24 órán át sugárzó rádiócsatorna magyar és román nyelvű műsorainak idejét a világhálózat vezetősége határozza meg. /Barabás Márti: Mária Rádió, a „napos” igény. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 15./

Március 25-én hivatalosan is elkezdte működését Nagyváradon a Mária Rádió. A római és a görög katolikus egyház védnöksége alatt álló egyházi adó igazgatója, Szatmári Ferenc köszöntötte Jean-Claude Perisset apostoli nunciust, aki a Szentszéket képviselte a rendezvényen. A nuncius szerencsésnek tartja, hogy a Mária Rádió Nagyváradon magyarul és románul is közvetíti az evangélium és a hit üzenetét. Köszöntőt mondott Virgil Bercea görög katolikus és Tempfli József római katolikus püspök is. /Szőke Mária: Ünnepi megnyitó a Mária Rádióban. = Reggeli Újság (Nagyvárad), márc. 27./

Április 29-én Csíkszeredában, a Sapientia – EMTE aulájában a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség etnográfusai, kutatói, népi alkotói egész napos tudományos tanácskozást tartottak. Körükben üdvözölhették a 80 éves Kallós Zoltán néprajztudóst is. Szatmári Ferenc, a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség elnöke szorgalmazta egy olyan fórum megalakítását, mely felelősséget vállal e nemzeti kincs ápolása érdekében. Dr. Balázs Lajos a kulturális identitás meghatározásának problematikáját boncolta, a népművészet szemszögéből. Dr. Papp Kincses Emese a népi kultúrát fenyegető veszélyekre (identitásvesztés, a kulturális globalizáció veszélye), valamint az értékmentés fontosságára, a giccs kiszűrésére hívta fel a figyelmet. A jelenlevők egyetértettek abban, hogy szükséges az Erdélyi Népművészeti Tanács megalakítása. /Kristó Tibor: Megalakult a népművészek tanácsa. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 3./

A Romániai Magyar Népművészeti Szövetség elnöke dicséretre méltónak nevezte a mikolai Zestrea – Hozomány Egyesületnek a hagyományok felkutatása–megőrzése érdekében végzett tevékenységét. Ennek szellemében ez az egyesület volt a Régiók Találkozó egyik díjazottja, több megyebeli népművész mellett. Dobos István, Mikola község polgármestere üdvözölte a főként Hargita, Kovászna megyékből érkezett résztvevőket, bemutatva a települést. Szatmári Ferenc, a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség elnöke pozitív példának mondta a hagyományos népművészet felélesztését. Ungvári Erzsébet, a Zestrea – Hozomány Egyesület elnöke kifejtette: azzal, hogy Mikolában tartják a találkozót, a tömbben élő erdélyi népművészet képviselői megtapasztalhatják, milyen az, amikor négy, egymás mellett élő nemzetiség hagyományai kölcsönhatással vannak egymásra. A Romániai Magyar Népművészeti Szövetség idei életműdíját az ombodi Vajda Irén kapta. Mikolán megnyitották a népművészeti tárgyak kiállítását. A székelyföldi faragások, fazekasedények mellett a megyeiek is jelentkeztek. /(fodor): Több megyebeli népművészt díjaztak. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), máj. 23./

Régi mesterségek öreg művelőiről lehet olvasni Kristó Tibor Kismesterségek alkonya című könyvében, olyanokkal is, akik közül többen már nem élnek, emlékük lassan feledésbe merül. Az idős mesterek tapasztalhatják, hogy tudásukat, tapasztalatukat nincs akinek átadni. Kihaló mesterségekről van szó. Az 1995-ben alakult Romániai Magyar Népművészeti Szövetség a múlt hagyományainak ápolását vállalta fel. /Szatmári Ferenc, a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség elnöke: A nemzeti kultúra féltett kincse. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 4./

Bogártelkén tartották a Régiók Találkozóját, a kis faluban Székelyföldről, Kalotaszegről és más térségekből érkezett népművészek, kézművesek gyűltek össze szakmai hétvégére. A Bokréta Kulturális Egyesület volt a szervező. Kezdetben a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség rendezte, ma már a közel ötéves Bokréta Kulturális Egyesület is szervez találkozókat – mondta el Kovács Pali Ferenc népibútor-festő, az egyesület elnöke. Bánffyhunyadon szervezték az első Régiók Találkozóját, majd sorra Mákófalva, Türe, Inaktelke fogadta be a rendezvényt, most pedig Bogártelke. Minden résztvevő elhozza munkáit, majd az összegyűlt anyagból gazdag kiállítást is rendeznek. Kudor István, a Bokréta Kulturális Egyesület alelnöke nyitotta meg a kiállítást. Szatmári Ferenc, a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség elnöke beszámolt az egyesület munkájáról. Boldizsár Zeyk Imre Kalotaszeg tájegységről tartott helytörténeti előadást, Pap Gábor magyarországi irodalomtörténész pedig a templomkazetták motívumainak kialakulásáról beszélt. /-f-: Régiók Találkozója Bogártelkén. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 9./

Erdély kézművesei találkoztak február 10-én Székelyudvarhelyen, hogy megbeszéljék és jóváhagyják a már másfél éve működő Erdélyi Kézmíves Céh szabályzattervezetét, amely szükséges az egyesület bejegyeztetéséhez. Lőrincz Zsuzsánna, aki másfél évig párhuzamosan volt az Artera Alapítvány és az Erdélyi Kézmíves Céh elnöke, elmondta: céljuk egy intézményesült érdekvédelmi szervezet létrehozása. Molnár Attila pszichológus, a kézműves egyesület kezdeményezője elmagyarázta: az egyesület a Kós Károly által alapított Erdélyi Szépmíves Céh analógiájára született. A céh másik célja, erdélyi szintű termékvédjegyet biztosítani a kézműipari termékek számára, hogy a kézművesek levédhessék alkotásaikat. Szatmári Ferenc a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség elnöke is részt vett a találkozón és röviden bemutatta a szervezetet, amelyet képvisel. Az alapító tagok szavazással megválasztották az egyesület vezetőségét. A székelyudvarhelyi Szász Margit lett a céh elnöke, a sepsiilyefalvi Somó Júlia és a kibédi Szilveszter László alelnökök. /Dézsi Ildikó: Bejegyzik az Erdélyi Kézmíves Céhet. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 13./

Hagyományápoló maradjon, vagy élő legyen, s ha igen, hogyan éltethető tovább a népművészet? Erről volt szó május 12-13-án Csíkszeredában, az Erdélyi Népművészeti Tanács fórumán. Szatmári Ferenc, a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség elnöke jelezte, hogy a szövetség mozgalmas nyár elébe néz, tanulmányutak, rendezvények, kiállítások dúsítják programjukat. Dr. Hermann Gusztáv Mihály, a székelyudvarhelyi Forrás Hagyományőrző Központ újdonsült igazgatója, a tanácskozás társszervezője ismertette új intézményük tevékenységét. Dr. Papp Kincses Emese A népművészet tetszhalála című vitaindító tanulmányában lesújtó képet vázolt fel a hagyományos népi kultúra jelenlegi állapotáról: romlásáról, értékvesztéséről, a kivezető út állomásait is felvázolva. Farkas Irén néprajzos-muzeológus – ellentmondva az előtte szólónak – kiemelte, hogy a magyar népművészetnek mindig voltak hanyatló és virágzó korszakai, viszont sikerült kilábalnia a válságokból. /Kristó Tibor: Quo vadis népművészet? = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 14./

“Milyen irányba halad az erdélyi magyar népművészet?” – fogalmazódott meg újra a kérdés az Erdélyi Magyar Népművészeti Szövetség (EMNSZ) csíkszeredai konferenciáján. Képviseltette magát Csík, Székelyudvarhely és környéke, Háromszék, Maros és Beszterce megye, Szék és Torockó. “Szükség van a jó szóra, és hinnünk kell, hogy tenni lehet a népművészetért, tárgyi anyanyelvünkért” – fogalmazott Szatmári Ferenc, az EMNSZ elnöke. Dr. Papp Kincses Emese, a Sapientia Tudományegyetem oktatója kijelentette: “A népművészet halott. Értéktelen limlomok lepik el a világot. Rikító színű kerti törpék vigyorognak ránk a kirakatokból. Ez a giccs legalacsonyabb foka. Nem lenne szabad beengedni a tájidegen kacatokat a népművészet világába. ” Elhangzott, hogy létre kellene hozni a népművészeti munkákat minősítő egyesületeket. Hon- és népismereti lap kellene. /Balogh Szabolcs: Merre, erdélyi magyar népművészet? = Nyugati Jelen (Arad), máj. 17./

A kiállításairól híres Tóbiás Galéria egy hétig alkotóteremmé változott Torockón. Erdély különböző vidékeiről érkeztek a népművészet szerelmesei, hogy a helyi vert csipkével, varrottassal és bútorfestészettel ismerkedjenek. Többségük pedagógus volt. Szatmári Ferenc, a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség elnöke elmondta, a szövetség vállalja a partner szerepét, a szervezést és a pályázatok elkészítését. Az elismerő oklevelet ezúttal a torockói Balogh Emese és a torockószentgyörgyi Móricz Anna érdemelték ki a népművészet ápolásáért és a tábor működtetésében nyújtott segítségükért. Móricz Anna bútorfestő otthonában mutatta meg a tábor résztvevőinek saját készítésű festett konyhabútorát, Balogh Emese pedig azt bizonyította, hogy Torockón ma is ismerik a csipkeverés minden csínját-bínját. A Romániai Magyar Népművészeti Szövetség 50 település 360 népművészét tömöríti. /Bakó Botond: Népművészeti tábor zárult Torockón. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 24./

A mákófalvi Kós Károly Népházban ünnepelte működésének öt éves évfordulóját a Bokréta Kulturális Egyesület. Szeptember 8-án egész napos program várta az érdeklődőket, a kézműves egyesületek gyűlését Kovács Pali Ferenc rövid ünnepi beszéde nyitotta meg, majd a résztvevők tevékenységi beszámolói következtek. Az EMKE részéről Dáné Tibor Kálmán köszöntötte a jelenlevőket. Elmondta: az EMKE nem ernyőszervezet kíván lenni, partneri viszonyt tart fenn a művelődési egyesületekkel. Szatmári Ferenc, a Romániai Népművészek Szövetségének elnöke szólt az egybegyűltekhez, majd Molnár Attila az Erdélyi Kézmíves Céhet (EKC) ismertette, és bejelentette az EKC bekapcsolódását a Netkaláka programba, amelynek lényege az erdélyi települések honlapjának kiépítése és fenntartása (www.falu.ro). Este a helyi Színkör Csokonai Karnyóné c. színművével lépett színpadra, teltház előtt, a Szarkaláb néptánc együttes Együttélésben címmel mezőségi cigány és román, valamint kalotaszegi táncokat adott elő, a mákófalvi Kelemen Ferkő Jani kalotaszegi népdalokat énekelt. Másnap, vasárnap közös istentisztelettel zárult a rendezvénysorozat, amelyen a helyiek színpompás kalotaszegi viseletét is megcsodálhatták a jelenlevők. /V. G. : Ötéves születésnapját ünnepelte hétvégén a Bokréta Kulturális Egyesület. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./

Február 9-én a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség egyleteinek vezetői Csíkszeredában tartott zártkörű ülésén a szövetség idei teendőit tárgyalták meg. Szatmári Ferenc, a szövetség elnöke elmondta, megalakulásuk óta immár tizenhetedik alkalommal gyűltek össze, ez alkalommal is Csíkszeredában. Újból találkozhattak a székelyföldi, valamint Erdély más régióiban működő egyletek vezetői. Számos előadás hangzott el. Megteremtették a feltételeit annak, hogy szövetségük a Magyarországi Népművészek Szövetségének társszervezete lehessen a jövőben. A találkozón dr. Kardalus János özvegye átvehette a néhai néprajzkutató munkásságát elismerő legnagyobb kitüntetést, a Kós Károly Érdemérmet. Őt megelőzően csupán a székelyudvarhelyi Tankó Albert népművész részesült e magas elismerésben. /Kristó Tibor: Ülésezett a népművészek szövetsége. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 12./

Augusztus 1-jén zárultak a Nyárádszeredai Városnapok, országos kirakóvásárral a piactéren. Ugyanitt kezdődött a Játszom a hangszeren című gyerekműsor, amelynek előadója Kepenyes Pál, gyulai gimnáziumi tanár volt. Hangszeres bemutatókból született ez a műsor, amelynek nagy sikere volt Nyárádszeredában is. A kultúrházban nyárádmenti népművészek találkoztak Szatmári Ferenccel, a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség elnökével. Duma András bemutatta Csángó mitológia c. könyvét, majd a csángó népművészetről tartott előadást. A Nyárád mentéről összegyűlt népművészek Bíró János faragó kopjafáit olvasva próbálták megfejteni az alkotó üzenetét. Átvitt értelemben a Nyárádszeredai Városnapokat csángó-székely-magyar-magyar találkozónak is nevezhetjük, mert a szeredaiakkal együtt ünnepeltek a testvértelepülések is – mondotta Kádár Gyöngyi, a polgármesteri hivatal művelődési igazgatója. /Kilyén Attila: Csángó-székely-magyar-magyar találkozó. Tegnap zárultak a Nyárádszeredai városnapok. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 2./

Székelyföldi népművészek alkotásaiból nyílt szeptember 19-én kiállítás a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség szervezésében. A megnyitón Szatmári Ferenc, a szövetség elnöke hangsúlyozta, nemzeti kultúránk legfontosabb összetevőjének – az anyanyelv után – népi kultúránkat kell tartanunk. A kiállítást a Székelyföldi Művelődésszervezők Egyesülete, valamint a Székelyföldi Közösségfejlesztők Egyesülete javaslatára Tamási Áron születésnapján – a Székely Kultúra Napján – nyitották meg Csíkszeredában. A tárlatot további helyszínekre viszik el. /Antal Ildikó: Népművészeti vándorkiállítás. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 20./

Naponta összehozza a magyarokat
Nagyvárad – Vasárnap fennállásának negyedik évfordulóját ünnepelte Nagyváradon az erdélyi Mária Rádió. Délután ünnepi köszöntőbeszédek hangzottak el a Székesegyházban, fellépett a Mozaik együttes.
Március 21-én negyedik születésnapját ünnepelte az erdélyi Mária Rádió. Az évfordulóhoz köthető főbb rendezvényeknek a nagyváradi Bazilika biztosított otthont, ahová zarándokok érkeztek a Székelyföldről, Szatmár megyéből és Magyarországról is.
A vasárnap délután lezajlott záróünnepségen Szatmári Ferenc rádióelnök köszöntötte az egybegyűlteket. Örömének adott hangot, hogy a Székesegyházban teheti ezt meg, ugyanis hat évvel ezelőtt ezen a helyen imádkozott Istenhez és a Szűzanyához, útmutatást kérve tőlük a rádió elindításához. Fohásza meghallgattatott, és az Úr meghívta őt a szőlőjébe. Szatmári Ferenc ugyanakkor köszönetet mondott a munkatársainak és a támogatóknak, külön megemlítve Mons. Fodor József általános helynök nevét, aki eleitől kezdve bátorította őt, bízott a néha reménytelennek tünő küldetésben. Az elnök úgy vélte: a rádió nemzetünk megújulásának alapfeltételét biztosítja azáltal, hogy szolgálatkészséget és áldozatvállalást közvetít. “Hiszen, hogy semmi sem köti úgy össze népünket, mint az ima, ezért a Mária Rádió naponta összehozza a magyarokat”, fogalmazott.
Dr. Szabó Tamás, a magyarországi Mária Rádió vezetője megjegyezte: a csíksomlyóiSzűzanyának köszönhető az általa képviselt kommunikációs intézmény. A 2005-ös búcsún őhozzá imádkoztak, s három hónapra rá aláírhatták a szerződést, és kaptak egy budapesti frekvenciát. Arra hívta fel a figyelmet: a rádió a Kárpát-medence szinte valamennyi olyan országában fogható, ahol magyarok élnek, ezért az egyházhoz hasonlóan összeköt bennünket, és egy eszköz ahhoz, egy istentelen világban Isten jelenlétéről tegyünk tanúbizonyságot.
Keresztény kötelességünk
A két elnök üdvözlő szavai után a regionális stúdiók igazgatóinak leveleit olvasták fel. A székelyudvarhelyi László Attila atya jókivánságait Balázs Erzsébet szerkesztő, a csíksomlyói Koncsag László atya gondolatait Ferencz Kornélia műsorvezető továbbította. A Mária Rádió világcsaládjának nevében Tadeusz Bienas atya üzent, mondatait Csorba Mihály koordonátor közvetítette.
Exc. Böcskei László váradi megyés püspök hangsúlyozta: nincs szebb annál, amikor az emberek mosolyogva, bizalommal és örömmel közelítenek egymáshoz, szerinte ezt lehet megtapasztalni valahányszor a Mária Rádiót hallgatjuk. “Isten új utakat és lehetőségeket nyújt számunkra, ezeknek felismerése keresztény kötelességünk, kihasználása pedig feladatunk. A Mária Rádió is az evangélium üzenetét közvetíti közösségünknek, Isten jóságát és szeretetét hirdeti”, közölte.
Az ünnepség fényét emelte a Mozaik együttes és a Mária Rádió önkénteseiből verbuválódott duónak a fellépése.
Ciucur Losonczi Antonius

Kötet jelent meg az erdélyi magyar népművészekről
Kötet jelent meg Erdélyi magyar népművészek címmel, a könyvet szerdán este mutatták be a Hargita Megyei Kulturális Központ pincetermében. A kiadvány szerzője Szathmári Ferenc, a Romániai Magyar Népművészek Szövetségének (RMNSZ) elnöke, aki elmondta, Erdélyben sok olyan kézműves van, aki művészetté fejlesztette mesterségét, a róluk szóló kötet pedig több mint adatbázis, hiszen a benne szereplő 107 mester alkotási elveit is taglalja.
„A népi mesterségek művelése ma már nagyon összetett. Van, aki kuriózumként műveli, van, aki hobbiszinten űzi, van, aki nemzeti megnyilvánulási lehetőséget lát benne. Sokan üzletként fogják fel a ténykedésüket – ez nem is lenne baj, de úgy gondolom, hogy a létrehozott használati tárgyaknak kell legyen néprajzi és művészeti értéke is” – fejtette ki a Székelyhon.ro-nak Szathmári.
A szövetség elnöke azt is elmondta, a 19. században, a népművészet aranykorában, amikor a paraszti társadalom önellátásra rendezkedett be, a legtöbb tárgyat mindenki saját magának készítette el, de már ekkor akadtak, akik egyes kézműves-foglalkozásokat mesteri szinten űztek. A mesterség általában apáról fiúra és anyáról a leányra szállt. Ennek a korszaknak volt egy másik fő jellemzője: a közízlés, amely nagyon szigorúan értékelt: kiszűrt minden olyan alkotást, amely a népi ornamentika íratlan törvényeinek nem felelt meg – ez pedig mára megszűnt – hívta fel a figyelmet Szathmári.
„Magyarországon a Hagyományok Háza – Népi iparművész minősítő cím szigorúan kiszűri az értékeket, A, B és C kategóriákat állapítanak meg szakmai kritériumok alapján. A mi szövetségünk is próbál létrehozni egy hasonló rendszert Erdélyben, Romániában. Sokat zsűriztünk, de persze egyelőre ilyen átfogóan nem tudunk minősíteni, ami sokkal nagyobb felkészültséget, illetve több szakember bevonását feltételezné” – mondta el a kötet szerzője. Kiosztják a „mester” címet, illetve a „kiváló mester” címet és életműdíjat, vagy a legjelentősebb RMNSZ-kitüntetést, a Kós Károly érdemérmet.
Ezáltal az alkotók érezhetik, hogy ha minőségre és hagyományőrzésre törekednek, akkor legalább valaki értékeli őket. Szathmári arra is kitért, hogy mindenképp fontos volt számukra, hogy könyvben valóban népművészekről essen szó, akik közösségük értékeiből mutattak fel valamit és a nemzeti kultúránk kincsestárának bővítéséhez járultak hozzá ezáltal. „Mindig úgy gondoltam, hogy ahogyan létezik anyanyelvünk és ahogy Bartók és Kodály megállapította, hogy népdalaink alkotják a zenei anyanyelvünket, ugyanúgy kell legyen a népművészet esetében is” – összegzett a szerző.
Krónika (Kolozsvár)

Lapszemle
Művelődés/február
Az Erdélyi Református Egyházkerület frissen beiktatott püspöke, Kató Béla köszöntésével indít a lap februári száma. Kuti Márta az Igaz Szó – a Látó elődje – című irodalmi folyóirat megjelenésének hatvanadik évfordulója alkalmával eleveníti fel emlékeit, ugyanakkor összeállításában Híres erdélyi magyarok címmel a lap sorozatot indít azoknak a magyar személyiségeknek a bemutatására, akik 1000 és 1990 között születtek, és részt vállaltak a magyar kultúra és tudományosság gazdagításában. Hantz Lám Irén Templom a Főtéren című emlékalbumát Gaal György, Szathmári Ferenc Erdélyi magyar népművészek című portrékötetét pedig Máriás József ajánlja az olvasók figyelmébe. A Vendégoldalon a Kassai Figyelő című független magyar folyóiratot Skultéty Csaba mutatja be, Fazekas Loránd pedig a szatmárnémeti Szabó fivérek első világháborús katonasorsáról ír. A Művelődés az elmúlt év decemberében mindössze 66 évesen elhunyt szilágysomlyói orvos, író és számítógépes grafikus Hajdu Attilára emlékezik, akinek Megpróbáltatásom stációi című, életének utolsó heteiben született írásából közöl részletet.
Szabadság (Kolozsvár),

Székely-mezőségi népművészeti konferencia
A csittszentiváni Bandi Dezső Kulturális Egyesület a hét végén szervezte meg a II. székely-mezőségi konferenciát. A rendezvénynek a helybeli Tollas Jenő Kultúrotthon adott otthont, melyet a székely-mezőségi alkotótáborok munkái díszítettek. A térségbeli és székelyföldi népművészek, többnyire fafaragók, e régi hagyományos mesterségről és az útkeresési megoldásokról értekeztek.
A konferencia érdekes mozzanata a résztvevők körutazása volt, amely során a székely- mezőségi települések népművészeti tárgyi emlékeit látogatták meg, mintegy feltérképezve azokat az építészeti elemeket, amelyek pusztulásra ítéltettek, s amelyek megmentéséért az utolsó órában még tenni lehet. Így látogattak el Mezőpanitba, Harcóra, Székelykövesdre, Mezőmadarasra, Mezőbergenyébe, ahol végignézték és lefényképezték a faragott kapukat, a kopjafákat és a régi épületek díszítőelemeit.
A körutazást kerekasztal-beszélgetés követte székelykapu- és kopjafafaragás témában. A résztvevőket – a fafaragványokkal és festményekkel díszített kultúr-otthonban – Gálfi Sándor alpolgármester köszöntötte, aki örömét fejezte ki amiatt, hogy a faluban a Bandi Dezső Kulturális Egyesület – Székely Lajos tanár, fafaragó szervezésében – ilyen rangos rendezvénynek adhat otthont.
Szathmári Ferenc, a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség elnöke Kristó Tibor A kismesterségek alkonya című könyvére utalva elmondta, oda jutottunk, hogy a hagyományos mesterek nincs akinek átadják a tudást, nincs igény rá. Sőt, szerszámjaik, műhelyeik sem kellenek, még ingyen sem! De nincs értelme, hogy panaszkodjunk, így alakult a társadalom. A népművészetet a parasztság hozta létre a XIX. században. Mára már a parasztság is eltűnt. Azt kell megnézni, mit tehetünk saját területünkön. Kis műhelyeinkben, mint amilyen a csittszentiváni is, folytatni kell a munkát – mondta a szövetség elnöke.
Bandi Katalin iparművész kifejtette, szíve legnagyobb gyönyörűsége, hogy vannak folytatói apja munkájának, s ezért hálás Székely Lajosnak, a Bandi Dezső Kulturális Egyesület elnökének, aki nemcsak farag, hanem fiatal faragókat is nevel.
A konferencia során vetített képes előadást is láthattunk, Czirjék Lajos, a Képzőművészek Egyesülete alelnökének és a Székely-mezőségi Művésztelep elnökének közreműködésével. Pozitív és negatív példákat felvillantva érzékeltették, hogyan milyen faragott, fedeles vagy székelykaput érdemes állíttatni, és milyent nem. Itt jegyezték meg, hogy a bemutatott negatív példák sokszor hatásosabbak, sőt elrettentők. Sajnos, sok esetben a kapuállítók nem konzultálnak szakemberekkel, s ezért állhatnak "torzszülöttek", amelyek sem a jó ízlésnek, sem a szakmai követelményeknek nem felelnek meg.
A mezőbergenyei református egyházközség által állíttatott székely kaput pozitív példaként említve Székely Lajos elmondta, hogy Domahidi Béla református lelkész és a székelyszentkirályi faragómester úgy döntöttek, hogy megőrzik az egyindás motívumot, s ezzel a helyi mintakincset örökítik meg.
– A rendezvényre többek között olyan faragókat hívtunk meg, akik nagyon jól ismerik a mesterséget, mint például Sándor Attila Székelyudvarhelyről, Borbély Attila Mezőpanitból, Barabássy Somogy Örs Backamadarasról, Török László Nagyernyéből, Török Csaba Csíkszeredából, Csiszér Mihály és Tamási Mihály Marosvásárhelyről, Tóásó Béla Udvarhelyről. Velük közösen fogalmaztuk meg, hogy mennyire fontos a régi és hagyományos mintakincs megőrzése. A néprajzi tudnivalókat semmiképpen sem szabad mellőzni egy-egy munka kivitelezése során – fogalmazott Székely Lajos.
A szombati programba művelődési momentumokat is iktattak. fellépett a csittszentiváni vegyes kar – amelyet a vasárnapi kórustalálkozó főpróbájaként iktattak műsorba –, a Fazakas Ildikó által vezetett Fagyöngy citeraegyüttes és a helyi iskolások színjátszó csoportja.
A rendezvényt a Csittszentiváni Fejlesztési Egyesület és a megyei tanács támogatta.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Szatmári Ferenc: A Romániai Magyar Népművészeti Szövetség
A népművészet, mint nemzeti értékeink kifejezője, megtartó ereje is egyben, amiről nem elég beszélni, hanem tenni is kell érte ünnepeken és a mindennapokban. Éltetni kell. Mert amit nem óvunk, az óhatatlanul elvész az időben.
Az erdélyi alkotó népművészek tudatában vannak: ha nincs erdélyi magyar népművészet, az annyi, mintha saját fizikai létünket kérdőjeleznénk meg. A népművészet anyanyelvünk után talán legdrágább nemzeti kincsünk, amelynek léte mindnyájunk felelőssége, amit kulturális intézményeink, szakmai és civil szervezeteink révén közös erőfeszítéssel kell felvállalnunk. Az alkotói kedvet minden lehető eszközzel ébren kell tartani, mert alkotók nélkül nincsen egylet, de szövetség sincs, alkotás nélkül pedig nincsen népművészet.
Erdélyben a tárgyi népművészet nem áll a kulturális intézmények érdeklődésének homlokterében, talán mert nem lehet színpadra állítani, nem lehet a folyamatos közművelődési munkát pótló falunapok látványos programjaiba beépíteni. A folklór más területeit egységesebben lehet művelni, mivel csoportos a tánc, a dal, de a tárgyi népművészet egyénileg valósul meg. A tárgyi népművészettel ma kizárólag a civil szervezetek foglalkoznak. Az állami intézmények csendes szemlélői a civil szerveződések által megvalósított munkának, de működésüket az esetek többségében sem anyagilag, sem erkölcsileg nem támogatják.
Ennek oka többek között az, hogy a hivatásos szakemberek alapvetően a múlt elemzésével foglalkoznak, méltatlannak, szükségtelennek tartják napjaink jelenségeinek vizsgálatát. A gyakorló népművészek viszont valamilyen szintű együttműködést igényelnének, szívesen vennék az élő népművészettel kapcsolatos alapfogalmak tisztázását. Úgy véljük, méltányolni kéne a gyakorló népművészek abbéli óhaját, hogy szakmai segítséget igényelnek munkájukban.
Új irányzatok vannak kialakulóban, a régiek pedig állandóan változnak. Mindennek ellenére Erdély – mint a történelemben oly sokszor – saját útján szeretne járni, az új elfogadásával párhuzamosan a régi alkotására szeretné buzdítani a legtöbb alkotót, alighanem a Kósa László által megfogalmazott modell szerint, hiszen „tévedés azt állítani, hogy a nemzeti kultúra a népi műveltségre épül. Ha viszont hiányozna a nemzeti művelődésből, az olyan volna, mint a sótlan étel: ízetlen és jellegtelen. A néphagyomány paraszti kultúraként lehanyatlott, de nem szűnt meg mint közösségi műveltség, és nemzeti kultúránkba ötvöződve így van jelen.”
A népi kultúra hagyományos átadásának természetes folyamata megtört ugyan, de megmaradt az értékek megőrzésének óhaja. A hagyomány tehát olyan érték, ami rendet, célszerűséget és biztonságot adhat az életünknek. Minden erőnkkel a népi alkotások hagyományos voltát kell hangsúlyoznunk az iparművészeti törekvésekkel szemben, mert ez felel meg Erdély szellemiségének, az erdélyi kultúrának.
A nemzet kultúrájának meghatározó része saját népművészetének alapos ismerete, művelése, szeretete, mert ez erősíti a nemzeti összetartozást. Ezért feladatunk a népművészeti hagyomány gyűjtése, megismerése, feldolgozása és továbbéltetése. Ráadásul az Európai Unió tagjaként népművészetünkkel, annak értékeivel gazdagítjuk a sokszínű európai kultúrát.
Ezekből kiindulva, és egyesületi önszerveződésre alapozva, 1995-ben sikerült megteremteni a legitim, demokratikus vezetőséggel bíró Romániai Magyar Népművészeti Szövetséget (RMNSZ), amely a szervezett népi kultúra letéteményese óhajt lenni. Így az EMKE társszervezeteként működik, mint a közművelődés népművészeti ágazatát összehangoló szakmai szövetség. Az erdélyi magyar közművelődésben tehát viszonylag korán megjelent az RMNSZ. Kezdetben Bandi Dezső szervezte az EMKE égisze alatt 1994. május 28–29-én, Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Líceumban az erdélyi magyar fafaragók országos tanácskozását. A jelenlevők sok értékes előadást hallgathattak meg, de figyelmük mindvégig arra irányult, hogy miként lehetne valamiféle szervezetbe tömörülni, amelyben megőrizhetik a hagyományokat. Tankó Albert, a Székelyudvarhelyi Fafaragók Körének elnöke vetített képekben mutatta be a szervezet tagjainak alkotásait, és pártolta egy szövetség létrehozásának lehetőségét, amelyben valahány szakágazat képviseltetné magát. Így lett legfőbb támogatója Bandi Dezső kezdeményezésének, amelynek célja megfelelő jogi keretet biztosítani egy lelkes civil csoportosulásnak.
Megfelelő előkészületek után 1995. szeptember 30-án az alsócsernátoni Haszmann Pál Múzeum adott otthont az alakuló ülés közel száz résztvevőjének. Az eseményen már valahány szakágazat képviseltette magát. Egyik legvitatottabb kérdés volt a szövetség mibenléte. Szövetség lett, hiszen akkorra már három egylet társult, de az alapszabály lehetőséget adott arra is, hogy természetes személyek is társulhassanak, olyanok, akiknek nincsen lehetőségük valamelyik helyi egyletben tevékenykedni. Az viszont már nem képezte vita tárgyát, hogy a székhely Székelyudvarhely lesz, és Tankó Albert az alapító elnök. A szövetség nevét első változatban erdélyinek javasolták, mivel a közhasználatban ez a leginkább elfogadott. A vita során azonban felmerült annak lehetősége, hogy a moldovai csángók is bekapcsolódhassanak a szervezeti életbe, számukra is biztosítva a szakmai érdekképviseletet. Így történt, hogy végül is a romániaira voksoltak az alakuló közgyűlés résztvevői. Sajnálatos módon a csángókkal azóta sem alakult ki az óhajtott együttműködés. Az egyletek tagjai lehetnek gyakorló népművészek, tiszteletbeli tagok, vagy akár pártoló tagok. A tagszervezetek képezik az alapot, a szövetség pedig próbálja összehangolni a sokszínű, sokféleképpen gondolkodó tagságot. A gyakorló népművészek képezik a helyi szervezetek tagságát, ezek a helyi tagszervezetek pedig a szövetség tagjai. Az RMNSZ tagja a budapesti székhelyű Népművészeti Egyesületek Szövetségének. Így lesz kerek a Kárpát-medencei magyar népművészek szervezete.
A kezdeti lelkesedés után tapasztalnunk kell, hogy mégsem tesszük teljes szívvel, amit kellene, vagyis a hagyományaiban bomlásnak indult közösségekben kevesen vállalják a hagyományőrzők szerepét. Igazi szakmai tudást igénylő munkásságunkba tájainkon feltűnően kevés értelmiségi kapcsolódik be. Pedig erre nemcsak szükség van, de számtalan lehetőség is nyílik, kezdve a személyes példaadástól, gyermekeink, unokáink nevelésétől lakásunk, kertünk, munkahelyünk berendezésétől kulturális szokásaink megéléséig és megismertetéséig.
Megtapasztalhattuk, hogy a többségi nemzet közművelődési intézményei nem igazán értünk léteznek, de ennél is fájóbb, hogy anyanyelvi kulturális intézményeink sem hajlandók a népi hagyományok védelmével foglalkozni, és bennünket méltó partnernek tekinteni. Mindezek ellenére mi továbbra is arra törekszünk, hogy a hagyománnyal kapcsolatos célkitűzéseinket ismertessük, kapcsolatokat alakítsunk ki, népművészeti értékeinket a jövő számára megmentsük, és ezáltal is közösségünk fennmaradását szolgáljuk.
A népművészet, mint eszmei érték
Az anyanyelv után nemzeti kultúránk egyik legfontosabb összetevőjének tartjuk a népi kultúrát. Ezen belül a tárgyi népművészetnek is igen jelentős szerepet tulajdonítunk, amit sajátos kifejező eszközeivel valóságos tárgyi anyanyelvünknek tekinthetünk. Hiszen szavak helyett a népi alkotások sajátos kifejezésformái a népi gondolkodásnak, a népléleknek.
Lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy a mai falu városi modelleket utánoz, a város pedig nem kötődik a falusi hagyományokhoz. A népi mesterségek elpusztulása szinte elkerülhetetlen a gyakorló öreg népi mesterek távozásával. De azt is látni kell, hogy egy nemzeti közösség egyebek mellett saját tárgyi kultúrájának jellemzői révén különbözteti meg magát a másokétól. A népművészet akár a jövő alapja is lehet, mivel nem csupán romantikus hazafiságunk, hanem egészséges kulturális identitásunk része, alapvető nemzeti sajátosságok megtartását és fejlődését biztosíthatja. Így segít magyarnak lenni, mivel a népi kultúra a modern világ számos romboló hatásának van kitéve, amire hatékonyan csak a hagyományainkban megtestesülő kulturális sajátosságainkkal válaszolhatunk.
Aki népművész címet kap, annak nem csak a szerszámot kell mesterien forgatnia, hanem nagyon kell ismernie a népi alkotás ismérveit, hogy munkája eredménye valóban népművészeti értékű legyen. A szépérzék, a jó ízlés alakítására éppen a népművészet a legalkalmasabb. Mert a népművészet sok száz meg ezer éves fejlődés eredménye, így mondhatni, sűrítve tartalmazza a jó ízlés alapanyagait. Mert kifejezésmódjában tömör és mindig csak a lényegről szól. Felépítésében logikus, mindig gyakorlati célt követ.
A szakirodalom alapvetően a múlt elemzésével foglalkozik, és szükségtelennek tartja a jelennel foglalkozni, de legfőképpen a gyakorló népművészekkel együttműködni, az élő népművészettel kapcsolatos alapfogalmak tisztázását felvállalni. Sokan úgy vélik, hogy a népművészet ma inkább divat, vagy nosztalgia, mint szükségletet kielégítő alkotási folyamat. Ezért mosódnak össze olyan fogalmak, mint népművészet és kézművesség, tárgyalkotó népművészet és díszítőművészet, népművészet és népi iparművészet. Márpedig a mai népművészet a több évezredes népművészet változatlan továbbélése. Ez az elv és módszertan minden újítás elvetését, a hagyományok szigorú tiszteletben tartását követeli meg, voltaképpen ez maga a hagyományőrzés. Másfelől a népművészet minden átalakulás ellenére változatlan értékű lényeg, változatlan szerkezet, amely megmaradása érdekében ma is újabb tárgyak, illetve mai funkciónak megfelelő tárgyak alkotását igényli. Így határozható meg tömören a népi iparművészet. Az igazi alkotó egyéniség megtalálja annak a módját, hogy értékes egésszé illessze össze a hagyomány szellemét a korszerűség követelményeivel. Ha egy alkotás kapcsolódik a hagyományhoz, azért még megfelelhet a modernség, a korszerűség követelményeinek is.
Feltörekvőben van egy nem elhanyagolható réteg, amely naivaknak tartja az eszmékért küzdőket, és lényegében pénzkeresési lehetőséget lát az alkotás helyébe lépő kézműves tevékenységében. Természetes, hogy az alkotó pénzt is szeretne munkájáért, nem fogadható viszont el, ha csak a pénz érdekli. El kell fogadni, sőt tisztelni kell azokat, akik értéket teremtenek, hagyományt őriznek, és művészi tárgyat alkotnak. A hajdani népművész számára a szép és hasznos dolgok készítése alkalmi, sok örömet szerző tevékenységet jelentett, veleszületett hajlamainak és képességeinek kifejezése révén. Gondolatainak és érzelmeinek művészi megfogalmazása eredményezte az alkotásait, a kor szemléletét önmaga tudatán átszőve álmodta meg a hasznos és szép tárgyat, készségei, tehetsége, jártassága adva hozzá erőt, megoldást. Nem tanulta, eltanulta a mesterséget, az egész alkotási folyamatot.
Az utóbbi időben nagyobb hangsúlyt kapott a monumentalitás igénye, amely székely kapuk felállításában, kopjafák temetőkbe, közterekre való elhelyezésében nyilvánul meg. Megrendelők és faragók, szemlélők és méltatók ugyancsak nagyot hibáznak, ha kellő ismeretek hiányában, elnézően viszonyulnak az alkotásokhoz. Sajnos, az alkotási folyamatot nem előzik meg szakmai viták, nem alakult ki az a réteg, amely már a tervezeti szakaszban véleményezné a tárgyakat. Így minden lehetőség adott, hogy bármilyen egyéni elképzelés érvényesülhessen, mivel ki-ki hozzáértőnek tartja magát. Sokkal nagyobb felelőséggel kellene kezelni ezt a kérdést, hiszen a ma faragott kapu vagy kopjafa az évek múlásával úgy lesz műemlék, amilyennek ma készül: jól-rosszul, de nem minden esetben válik műértékké.
Gyakorló népművészek szövetsége
Eredményeinket igen nagy áldozatok árán értük el. Igen sok meg nem értéssel találkoztunk, talán, mert nem tudtunk kellő hangsúlyt adni óhajunknak, hogy mi a magyar népművészetért szállunk síkra, és kellő méltósággal akarjuk képviselni erdélyi sajátosságainkat. Nem rendelkezünk sem műszaki-anyagi bázissal, sem oktatói hálózattal, és híjával vagyunk a pénzügyi támogatásnak is. A hagyományos ismeretátadást helyettesítő, annak mélységeiből táplálkozó intézményes rendszer kiépítése pedig még távlatokban sem remélhető. Ezért a világháló adta lehetőségek felhasználásával egy sajátos oktatási formát indítunk útjára a közeljövőben. Megteremtjük annak a lehetőségét, hogy a szövetség tagjai honlapon, levelezőlistán vagy nyomtatott anyagok révén elméleti ismeretekhez jussanak. A közlésre kerülő előadások egyaránt szólnak kezdőknek és haladóknak, a tagok pedig kérdéseket tehetnek fel majd a honlapon, hogy valós párbeszéd alakulhasson ki. Az ismeretek elsajátítását segíti továbbá, ha a honlap látogatói véleményezik a bemutatott tárgyakat, a népművészet, mint valódi közösségi kultúra szellemiségének megfelelően.
A szövetség tagszervezetei szakmai fórumokat szerveznek. Ezek a fórumok ugyancsak fontosak az emberi kapcsolatok erősítése szempontjából, de jelentősen hozzájárulnak a véleménycserék révén az ismeretek elmélyítéséhez is. A tagszervezetekkel közösen szakmai alkotótáborokat szervezünk, amelyek alkalmasak az elméleti ismeretek gyakorlatban való alkalmazására.
Az erdélyi magyar népművészeti oktatásban résztvevők nem alkotnak egy átfogó rendszert. Hiányzik belőle a motiváció, a támogatás, az oktatók és minden más, amire szükség volna. Az oktatás hiánya miatt erős individualista hatásoknak van kitéve az, ami egykor kizárólagosan közösségi érték volt. Ezt a folyamatot igen nagy erőfeszítések révén lehet már kordában tartani oktatással, zsűrizésekkel, a meghívásos alapon történő vásáros rendezvényekkel.
Mint minden időkben, így napjainkban is születnek remekművek és léteznek gyengébb munkák is. A tehetségesebbek, a tanulásra több időt szentelők, az alkotáshoz alázattal viszonyulók számára csak az utóbbi időben nyílott lehetőség, hogy kis számban ugyan, de elismerésben részesüljenek.
Így részesült az UNESCO Élő Szellemi Örökség-díjban a romániai bizottság által Páll Antal korondi fazekas. A javaslatot a szövetség tette meg, mivel úgy vélte, hogy a díjazott egyszerre védője a szellemi örökségnek, egyben alkotója és továbbadója, illetve kitűnő megjelenítője is. Magyar állami kitüntetésben részesült Sütő Levente bútorfestő Vargyasról, akinek a Népművészet Mestere-díjat adományozták.
Az RMNSZ saját díjazási rendszere keretében 2001 óta a következő díjakat és címeket adományozta: dr. Kós Károly érdemérmet Tankó Albert alapító elnöknek, valamint dr. Kardalus János és Farkas Irén néprajzkutatóknak. Életmű-díjban részesült 24 alkotó, a népművészeti alkotási terület kiváló mestere címet 23, a népművészeti alkotási terület mestere címet 34 alkotónak nyújtottuk át. Célunk, hogy a közeljövőben valamely országos vagy regionális szervvel közösen adományozhassuk évente az Erdélyi Magyar Népművészet Mestere címet. Művelődés (Kolozsvár)

Hagyományaink művelői
Három és fél évtizede annak, hogy Tankó Albert létrehozta Székelyudvarhelyen a faragóklubot, mely az évek során egyre nagyobb népszerűségnek örvendett, majd megkeresztelkedve az Udvarhelyszéki Népművészek Egyesülete nevet vette fel. A mára több mint százötven tagot tömörítő egyesület munkája beépült az udvarhelyiek életébe: a népművészek portékái nemcsak a hagyományos vásárokról ismertek, hanem otthonaik részét képezik.
Az 1979-ben Tankó Albert, Berci bácsi által létrehozott faragóklubhoz szövő-fonó asszonyok is csatlakoztak, így vált szükségessé a kör átnevezése: az Udvarhelyszéki Népművészek Egyesületének tagjai kiállítással egybekötött konferenciával ünnepelték az egyesület fennállásának harmincöt évét, illetve emlékeztek az alapítóra.
A hagyomány kötelez
A székelyudvarhelyi Városháza dísztermének előterében kaphattak kis ízelítőt a látogatók a szépteremtők munkáiból: tulipános terítők, bútorfestéssel készült naptárak, ládák, tolltartók, faragott használati tárgyak, üzenetet küldő bútorok, a csipkeverés fortélyaival készített kiegészítők, fűzött gyöngyök, a székelykeresztúri népmondát megelevenítő faliszőnyeg, nemezből készített tárgyak és számtalan szőttes sorakozott az asztalokon. „A hagyomány köt és kötelez. Mert mi tarthatna meg minket leginkább székely, magyar mivoltunkban időtállón, mint az a sok szép motívum, szín, forma, melyet kötelesek vagyunk osztani, hogy sokasodjon” – mondta el a tárlat megnyitóján Szakáll Gizella, a népi hímzés kiváló mestere.
Értékelik munkájukat
A jelenlévőket Tifán Irén, az egyesület jelenlegi elnöke köszöntötte, külön kiemelve a Székről, Háromszékről, Csíkszékről és a gyergyói térségből érkezett vendégeket. A megnyitó részeként felszólalt Bunta Levente polgármester is, aki a város támogatásáról biztosította a helyi népművészeket. A városvezető kihangsúlyozta: jelzésértékű, hogy az évfordulós ünnepséget az impozáns Szent István Teremben tartják, hisz a városvezetőség ezúton közvetíti, kiemelten fontosnak tartja, értékeli a hagyományos népi mesterek értékmentő és értékteremtő munkáját.
Az alapító emlékezete
1995-ben fogalmazódott meg az Udvarhelyszéki Népművészek Egyesületén túl a belföldi népi mestereket tömörítő civil szervezet szükségessége, így Tankó Albert közbenjárására megszületett a Romániai Magyar Népművészek Szövetsége, elevenítette fel Szatmári Ferenc, a szövetség jelenlegi elnöke.
„A kezdeményezésen túl az udvarhelyszéki népi mesterek soraiból kerültek ki a szövetség elnökei tíz éven át, Tankó Albert, Szakáll Gizella, Tifán Irén személyében” – sorolta. Az eseményen fotókon elevenítették fel az elmúlt három és fél évtized jeles és hétköznapjait. A szakmai konferencia meghívottja volt Gaál János, a Magyar Néprajzi Múzeum nyugalmazott főrestaurátora, illetve Harangozó Imre néprajzkutató, az Ipolyi Arnold Népfőiskola tanára, valamint a székelyudvarhelyi Ágoston György, aki a Székely Játékokat mutatta be.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro

Aki lelket lehel a formába
A fazekasságban benne van a víz, levegő, tűz
Április 26-án, a szellemi tulajdon világnapján Szathmári Ferenc, a Romániai Magyar Népművészeti Egyesület elnökének, Páll Ágoston korondi fazekasról szóló könyve bemutatójával tisztelgett a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum az alkotók és művészek munkássága előtt. A rendezvény a szerző és a főszereplő részvételével zajlott, az intézmény Bartók Termében.
A korondi fazekasság jellegzetes székely hagyományra alapul, ezt a tudást azonban könyvből nem lehet elsajátítani, mert apáról fiúra száll évszázadok óta, vagyis közvetlen kapcsolatok útján terjed, s ezért a szellemi örökségünk részét képezi.
Páll Ágoston azon korondi fazekasok egyike, aki felmenői mesterségének fortélyait nemcsak elsajátította és több évtizede műveli, hanem tovább is adta. Éppen ezért 2011-ben jól megalapozottan tüntették ki az Unesco Élő Szellemi Örökség díjával – vélekedett Szőcsné Gazda Enikő néprajzos muzeológus, a könyvet és annak főszereplőjét méltató beszédében.
A szakembertől továbbá azt is megtudhattuk, hogy Korond Románia legismertebb fazekastelepülése, melyet már az 1616-os feljegyzésekben is a fazekasmesterséget űző helységként tartottak számon. Igazán híressé azonban a 18–19. században vált, a homokkal soványított agyagból készült főzőedényei és borvizes korsói által. Ezek keresletéhez viszont az egyszerűségükön és tartósságukon kívül, az elkészítőik kereskedelmi tevékenysége is hozzájárult, ugyanis termékeiket messzi földre elhordozták. Tudásuk magas színvonalát jelzi például, hogy az akkor ritkaságszámba menő 2 vékás, vagyis a kis híján 50 literes fazekat is el tudták készíteni.
A másodikként felszólaló szerző nem rejtette véka alá, hogy Páll Ágoston életútjának és tevékenységének a megírásával példát szeretett volna másoknak is állítani kitartásból, küzdeni tudásból és az értelmes munka szeretetéből. Mindezen tulajdonságok nélkül ugyanis véleménye szerint, a népművészet terén még a tehetség birtokában sem lehet igazán értékeset és maradandót alkotni.
A kötet szerkezetileg 3 részre tagolt. Az első tulajdonképpen a főszereplőnek az író kérdéseire adott válaszaira alapuló önvallomás, melyből tudomást szerezhetünk felmenőiről is. Közülük Páll Ferenc (1838–1887) nevű dédnagyapja már szabad székely és fazekas volt, amint arról a fennmaradt írások is tanúskodnak. Édesanyja vele együtt tizennyolc gyermeket hozott a világra, viszont a felnőttkort csak kilencen érték meg. A második a sajtó tükrében mutatja be a fazekasmestert, és a harmadik a rendezvényeket sorolja fel, melyeken Bukaresttől, Budapesten át Washingtonig részt vett, illetve a neki adományozott díjakat és elismeréseket.
Az utolsóként szóra emelkedő népművész személyében egy tetőtől talpig székely mesterembert ismerhettünk meg. Olyan személyt, aki nemcsak magatartásával, a keze alól kikerülő remekművekkel, hanem mélyenszántó és ízes nyelven megfogalmazott gondolataival is felhívja magára a figyelmet. Hivatásként gyakorolt szakmájáról pedig így vall: „A fazekasságban benne van a víz, levegő, tűz. A fazekasság teremtő erő. Az agyagból új forma születik, kézzel formáltan. Aztán a fazekas kiégeti, hogy lelket leheljen belé.”
Bedő Zoltán
Szathmári Ferenc: Páll Ágoston a korondi fazekas /Romániai Magyar Népművészeti Szövetség, 2016/
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)