Az „egy közös magyar ügy” hite
Szeretünk beszélni Trianon meghaladásáról, gyógyításáról, a Trianonon való túllépésről. Léteznek is olyan lépések, technikák, amelyek ebbe az irányba mutatnak lelki öncsonkítás nélkül (lásd a magyar állampolgárság kiterjesztése, június 4-nek a nemzeti összetartozás napjává nyilvánítása), ettől függetlenül kőkemény tény, hogy Trianon negatív következményei máig hatnak, és több síkon érvényesülnek.
Sok szó esett a rendszerváltás után – amikor egyáltalán nyíltan lehetett beszélni e kérdéskomplexumról – az anyagi lelki, lélekszámbeli veszteségről, annál kevesebb arról, hogy Trianon szétválasztotta az anyaországban az állami és nemzeti érdeket. A szocializmus, majd a szocialista kormányzat idején a nemzeti érdek egyértelműen háttérbe szorult, és a helyzet perverzitása folytán még az államérdek sem érvényesült. Az egyes, egymástól elszakított nemzetrészek számára potencialitássá tette az egyedi fejlődési utat, elméletileg és gyakorlatilag lehetővé tette a Kárpát-medencei magyar „szétfejlődést”, az elcsatolt nemzetrészekhez tartozó egyének számára pedig a kettős identitást. Ép öntudatú magyar számára evidencia, hogy a rákényszerített idegen, elnyomó hatalom és állampolgárság nem jelenthet azonosulási pontot, önazonossági mintát. De a nemzeti öntudat megélésétől sokak számára mentes hétköznapok az elszakított nemzetrészek egyes rétegeiben bizony okoznak hasonló deformációkat, amelyek extrém esetben odáig juthatnak, hogy akad, aki ezt normaként állítja be. A többes identitás egyébként az első lépcső a más identitás, vagyis a többségbe való nyelvi, kulturális majd érzelmi beolvadás irányába.
Fenyővíz és szójaszalámi
Ebben a helyzetben fokozott jelentősége van a magyar politikai elit iránymutatásának, nemzeti felelősségtudatának, hiszen egyedül ez képes valamelyest ellensúlyozni a spontán szétfejlődést és az egyéni szintű asszimilálódást. A politikai elit szintjén két egymást kizáró paradigma uralkodik ebben a kérdésben. Az egyik a „be nem avatkozás” teóriája, amit az elmúlt húsz évben legtöbbször és legnagyobb hatással Markó Béla fogalmazott meg. Eszerint az anyaországnak nincs más dolga, mint hogy támogassa az egyes elszakított nemzetrészek politikai törekvéseit, bármilyen irányba is mutassanak azok. Hivatalos keretek között megélt személyes élményem Markó Béla sajátos reakciója, amikor az SZKT egyik őszi ülésén 2002-ben hozzászólásomban Markó expozéjához idéztem Csoóri Sándort, aki nyílt levelében többek között ezeket írta: „Mondd, a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége mikor lép ki a szűkösnek bizonyult parlamenti politizálás keretei közül, és mikor szánja el magát olyan, vagy csak valamennyire is hasonló ellenállásra, életrevalóbb kulturális és gazdasági szerveződésre, mint amilyenre az erdélyi románok a 19. század harmadik negyedétől kezdve elszánták magukat?”
Markó akkor azt mondta, hogy jómagam aradiként elmondhatom, ha más irányt képzelek el az RMDSZ politikájában, de Csoóri Sándor előbb költözzön Erdélybe, és ne csak látogatóba jöjjön hozzánk székely fenyőt nézni és borvizet inni, majd azután „szóljon bele” a dolgainkba. Méltatlan válasz volt az őszinte aggodalmait megfogalmazó nemzetféltő Csoóri Sándornak, de az a szemlélet érdekes benne igazán, ami mögötte van. Kísértetiesen emlékeztet arra a román viszonyulásmintára, amely mentén a kilencvenes évek elején azzal próbálták egyesek hitelteleníteni a ’40-’50-es évek elején külföldre kényszerített, majd hazatérő, a kommunizmus által meg nem fertőzött gondolkodású emigránsokat, hogy akik nem ettek velünk szójás szalámit, ne akarjanak irányt mutatni az országnak. Vagyis aki nem eszi velünk együtt a kisebbségi lét keserű kenyerét, ne okoskodjon a jövőnk felől.
Ezzel a gondolkodásmóddal áll szemben a szabó dezsői paradigma, miszerint „minden magyar felelős minden magyarért”. Nagyon sokan, sokhelyütt idézték már e gondolatot, de a nagy igazságok értelmes emberek előtt soha nem kopnak közhellyé. Érdemes belegondolni e aforizmatikus gondolat mélységeibe. Ezt akarjuk? Hogy együtt lélegző organizmus, együtt reagáló közösség legyünk? Aki magyarul érez, nem akarhat mást. Sokan elmondták Szász Jenőtől kezdve – aki teljesen mindegy, hogy milyen szerepet töltött be az erdélyi politikai életben, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet élén olyan pozícióban van, hogy politikai pártállástól függetlenül csak drukkolni lehet neki, hogy megállja a helyét – Kövér Lászlón keresztül Semjén Zsoltig: csak egy magyar ügy van.
Be- vagy be nem avatkozni?
A „be nem avatkozás” paradigmája különösen akkor ütközik az „egy közös magyar ügy” szemléletével, ha feltesszük a kérdést: mit kell tennie a nemzet sorsáért felelős magyar kormánynak, ha azt látja, hogy a határon kívül rekedt nemzeti közösségek politikai elitjének egy része elcsábulva a többségi szirénhangoktól egyre inkább klikkérdekű komprádorpolitikát folytat, azaz nem a magyar érdeket képviseli az elnyomó hatalommal szemben, hanem az elnyomó hatalom imázsát ápolja külföldön? Az Orbán-kormány opciója egyértelmű: elsősorban azokat a szervezeteket támogatja, amelyek magyar jövőt képzelnek el szülőföldjükön, amelyek a magyar autonómia hívei.
Ugyanez a kérdés megfordítva: e paradigma szerint mi dolga van az idegen uralom alatt élő magyarnak, elsősorban Erdélyben? A Felvidékről most nem beszélnék, mert ott aránytalanul nagyfokú joghátrány éri a magyar állampolgárságukat vállalókat, hasonló a helyzet a Kárpátalján, a Délvidékre viszont vonatkozik az, ami az erdélyiekre.
A magyar állampolgárság igénylése egyszerre közösségi és egyéni imperatívusz. Trianon óta a státustörvény hozott létre először jogi viszonyt az elszakított nemzetközösséghez tartozó egyén és az anyaország között. Az ellenünk elkövetett bűnöket nekünk megbocsátani nem képes, még mindig a magyarságot vádoló Kisantant nem értékelte a magyar önmérsékletet. Az állampolgárság olyan jogi viszony az állam és annak polgára között, amely nemzetközi jogilag elismert, odaítélése az állam szuverén akaratán múlik, s amely alapesetben érzelmileg is telített. Optimális esetben a polgár hazájának érzi azt az államot, amelyhez az állampolgárságon keresztül kötődik. Erre most, Trianon óta először, nekünk is lehetőségünk van. Ezen túl a magyar választójogi törvény módosításával jogosulttá váltunk szavazni is. A közös magyar Kárpát-medencei sorsformálás immár nem szépen hangzó metafora, hanem tényleges lehetőség.
A választójoggal élni éppoly közösségi és egyéni imperatívusz, mint az állampolgárság vállalása. Ez következik a szabó dezsői „egy közös magyar ügy” hitéből.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Hírsaláta
JÖTTEK, BESZÉLTEK, ELMENTEK. Részletesen foglalkozik a bukaresti román sajtó az RMDSZ-kongresszussal, legrészletesebben azonban mégiscsak arról számolnak be, hogy a Szociál-Liberális Szövetség társelnökei épp ezt az alkalmat ragadták meg egymás ugratására.
A két nagyágyú kicsit késve érkezett, a himnuszok után, s ahogyan beszédeiket elmondták, távoztak is, érzékeltetve: nem az RMDSZ-ből vagy Csíkszeredából áll a világ. Különben a román sajtó nagy vonalakban elégedett Kelemen Hunorékkal, s érdekes módon még vasárnap folyamán sem kapott a szívéhez senki, hogy autonómiát akarnak az RMDSZ-esek is. A KIVÉTEL ERŐSÍTETTE A SZABÁLYT. Néhány kíváncsi újságíró azt próbálta kideríteni, hogy vajon más magyar pártok képviselőit hívták-e meg a kongresszusra. Az egyik szervező elmondta: csak parlamenti pártokat invitáltak Csíkszeredába, de természetesen van kivétel, mely erősíti a szabályt: a Mihai Răzvan Ungureanu vezette Civil Erő. (ÚMSZ)
SHOWMAN A MINISZTERELNÖK. Eckstein-Kovács Péter nem hisz Victor Pontának abban az ígéretében, hogy a kormány megpróbálja figyelembe venni az RMDSZ-nek azt az alkotmánymódosító javaslatát, miszerint Romániában ismerjék el államalkotó tényezőként a kisebbségeket. „Victor Ponta egy showman, és itt is nagyon jó minőségű show-t adott elő” – nyilatkozta a szabadelvű erdélyi politikus. (Manna)
SEMMITTEVÉS KÖZEL EGYMILLIÓ FORINTOS HAVI FIXÉRT. Alig ad életjeleket magáról az a Nemzetstratégiai Kutatóintézetet, melyet 1,3 milliárd forinttal indított el a magyar kormány, tavaly pedig úgy kapott 100 milliót, hogy még csak papíron létezett. A HVG többórás telefonálás után sem találta meg az irodájukat, holott az intézet vezetője, Szász Jenő 997 000 forint havi fixért tölti be posztját, december 11-i kormányrendelet szerint a létszám száz fő. A HVG információi szerint három hónappal az alapítás után még mindig keresik az embereket. A Hvg.hu-nak egy erdélyi szociológus és egy magyarországi kisebbségkutató is azt mondta, a Magyar Tudományos Akadémián, a pécsi egyetemen, a Sapientia-egyetemen kerestek meg kutatókat, de többen visszautasították a felkérést. Az egyik szakember azt közölte, az akadémiai világban fenntartással kezelik a NSKI-t, egyfelől mert Szász korábban politikus volt, másrészt a rendszerváltás óta kialakult egy Kárpát-medencei kutatói hálózat, folynak a kutatások, így nem értik, miért van szükség újabb, milliárdos összeget kezelő intézetre.
PÉNZ AKAD, CSAK JÓRA KELL KÖLTENI. Több mint négymilliárd eurót kaphat ebben a hónapban Románia a közlekedési operatív programjaira. Az infrastrukturális fejlesztésekre költendő támogatásból a különböző adókat és illetékeket is fedeznék, amely más területek támogatását is lehetővé tenné. (Marosvásárhelyi Televízió)
ÖT KÜLFÖLDI ÁRUHÁZLÁNC URALJA A HAZAI PIACOT. A Ziarul financiar elemzése szerint évi ötmilliárd eurós üzletet bonyolít le Romániában a Kaufland, a Carrefour, a Metro, a Selgros és a Real üzletlánc. A Kaufland tavaly közel 15 százalékos forgalomnövekedést ért el 2011-hez képest. A Metro, a Real és a Selgros eladásai ezzel szemben csökkentek, de még mindig az ország legkeresettebb bevásárlóközpontjai közé tartoznak, évi körülbelül egymilliárd lejes forgalommal.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nemzeti összetartozás napja - Rendezvények országhatáron belül és kívül
Megemlékezéseket, koszorúzásokat, családi és kulturális rendezvényeket tartanak országhatáron belül és kívül a nemzeti összetartozás napján, kedden.
A fővárosi Magyarság Házában délelőtt Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár nyitja meg az emléknap ifjúsági programjait. Az ünnepségen felavatják a külhoni és hazai diákok által készített alkotást, majd rendhagyó történelmi előadást és tárlatvezetést tartanak a meghívott diákoknak a Megújuló épített örökség - értékmentés a Kárpát-medencében című kiállításhoz kapcsolódóan.
Este hat órakor az Országház kupolatermében ünnepi koncertet tartanak, amelyen közreműködik a Szentegyházi Gyermekfilharmónia, fellépnek továbbá az összetartozás dalának művészei. Beszédet mond Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, majd megnyitja a Közös tér - közös örökség - Műemlék-helyreállítások a Kárpát-medencében című fotókiállítást.
A nemzeti összetartozás napja alkalmából a Rákóczi Szövetség diákutaztatási programja keretében nyolcvan Kárpát-medencei középiskola több mint 2600 diákja utazhat legalább egy határ átlépésével egy másik magyar iskolához.
Az országhatárokon túl a vajdasági Királyhalmán ünnepi szentmisét tartanak, ahol Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár mond beszédet. A liturgiát követően Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke köszönti a megjelenteket. Szabadkán ünnepi koncert lesz a Szent Teréz templomban, a zuglói Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola diákkórusával.
Kedden nemzeti emlékhellyé avatják az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot. Az ünnepségen beszédet mond Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár és B. Nagy László, a Csongrád Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság vándorkiállítását Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke mutatja be.
Nyíradonyban is emlékhelyet avatnak: Halász János kultúráért felelős államtitkár és Tasó László polgármester (Fidesz) átadja a nemzeti összetartozás emlékhelyét. Jászberényben az önkormányzat szervezésében Trianon-emlékművet avatnak az Apponyi téren.
Pécsett a vasasi templomkertben lévő Trianon-emlékműnél, a Vasasi Szent Borbála Egyesület szervezésében tartanak ünnepséget, amelyen beszédet mond Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Hoppál Péter (Fidesz) országgyűlési képviselő.
A karcagi református templomban Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter vesz részt a mécsesgyújtással egybekötött ünnepségen.
Budapesten Tarlós István főpolgármester a József Attila Színházban tartandó ünnepi megemlékezésen mond köszöntőt. A III. kerületi önkormányzat megemlékezésén Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Szidiropulosz Archimédesz, a Trianon Kutatóintézet Közhasznú Alapítvány elnöke, míg a KDNP budapesti szervezetének rendezvényén, a XII. kerületi Turul szobornál Szalma Botond, a párt fővárosi elnöke és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet igazgatója mond beszédet.
A fővárosban a Nemzeti Jogvédő Szolgálat szervezésében a trianoni békeszerződés évfordulója kapcsán a Magyar önrendelkezés, emberi jogok és jogvédelem a Kárpát-medencében címmel tartanak konferenciát. A rendezvényen felszólal Morvai Krisztina jobbikos EP-képviselő és Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik) országgyűlési képviselő is.
A nap folyamán számos más településen tartanak megemlékezést, koszorúzást, kulturális rendezvényt.
Az Országgyűlés 2010. május 31-én döntött úgy, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4. a jövőben a nemzeti összetartozás napja. A nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló, öt paragrafusból álló törvénnyel az Országgyűlés kinyilvánította, hogy "a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme".
MTI

Fúzió és környéke
Akár tudományos alapon is megkockáztatható hipotézis, hogy minden szuverenitásában drasztikusan korlátozott nemzeti közösség politikai elitjének keretében a legfőbb törésvonal az elnyomó hatalomhoz való viszony mentén ragadható meg. E törésvonal jellemzően intézményes síkon is artikulálódik. És fordítva: az intézményes pluralizmus mögött e törésvonalak feszülnek, mint ahogy az például az Osztrák-Magyar Monarchia idejében is volt: a pártok közötti eszmei-ideológiai különbségek másodlagosak voltak az 1867-es közjogi konstrukcióhoz való viszonyuláshoz képest.
Hosszú időn keresztül így volt ez Erdélyben is a rendszerváltás után. Előbb az RMDSZ-en belüli platformosodás, majd az EMNT, az SZNT, az MPSZ és az MPP megalakulásával egészen addig, míg a Magyar Polgári Párton belül elviselhetetlenné nem vált a belső szabálytalanságsorozat és belső diktatúra azok számára, akiknek a nemzet és a demokrácia, az átlátható játékszabályok, a jogkövetés egyaránt fontos.
Érvek pro és kontra
Az Erdélyi Magyar Néppárt megalakulásával új helyzet adódott. Két nemzeti-autonomista párt jelenléte a politikai porondon egyáltalán nem szükségszerű, mi több, nem is kívánatos. Annál is inkább, mivel a két párt együttesen sem tudott az önkormányzati választáson annyi szavazatot szerezni, mint korábban a Magyar Polgári Párt egymagában. A választók általában büntetik a felső szintű torzsalkodást, érthető tehát a törekvés az Erdélyi Magyar Néppárt részéről, hogy összefogja a nemzeti erőket.
Kívülről azonban meglehetősen reménytelennek tűnik a feladat. A legutóbbi választáson az MPP nem indult, amivel önként sorolt be azon szervezetek közé, amelyek léte kizárólag a román jogalkalmazás jóindulatán múlik. Más szóval, az MPP-t, mint a parlamenti választásokon két ízben nem induló pártot törvényen kívül lehet helyezni, ami értelemszerűen növeli a szervezet kiszolgáltatottságát és zsarolhatóságát. A pártszervezet jogilag biztos keretbe való átmentése tehát józan és racionális döntés lenne. A fúzió mellett szól az is, hogy a választópolgárok egységet akarnak látni, legalább az egyként gondolkodó táboron belül.
Mi szól a fúzió ellen? Néhány vezető önállósági ambícióján kívül lényegében semmi. Az viszont nagy erő. Inkább legyünk ugyebár biztosan egy kis, akár létében is bizonytalan párt vezetői, mint egy nagyobb politikai erőn belül ki tudja milyen pozícióban, nemde? Ismerős a helyzet. Ez tartja vissza a moldovai politikai elitet is a Romániához való csatlakozástól, ami persze nekünk, magyaroknak nem rossz, ellentétben az MPP önállósági erőlködésével. Érdemes a legutóbbi választáson az RMDSZ-re való szavazást Szász Jenővel egyetemben a kisebbik rossznak tartó Biró Zsolt elnök nyilatkozatának egyes kitételeit górcső alá venni. Biró szerint „egy milliós nagyságrendű potenciális szavazótábor csakis akkor mozgósítható megfelelő mértékben, ha érvényesül a pluralizmus, azaz a programok és ideológiák sokszínűsége.” A tapasztalat nem igazolja ezt az állítást. Az erdélyi magyarság legnagyobb számban 1990-ben járult az urnákhoz, amikor az RMDSZ a legnagyobb egységet mutatta. Azóta volt, amikor mobilizált a versenyhelyzet, volt, amikor nem, annyi azonban bizonyos, hogy a pluralizmus és az ideológiák sokszínűsége valamint a mobilizálás között messze nincs szükségszerű és egyértelmű összefüggés. Az MPP-re és az EMNP-re elsősorban nem az absztrakt sokszínűség, a politikai pluralizmus biztosítása érdekében volt szükség, hanem azért, mert a közösen megteremtett, felépített és autonomista programmal ellátott szervezet, az RMDSZ letért a nemzeti érdekképviselet útjáról, a román hatalom által pozíciókkal kifizethető szatellitpárttá, a román politikum által is megbízható partnernek tekintett komprádor szervezetté vált.
Abban messzemenően egyetérthetünk Biró Zsolttal, hogy „a nemzeti érdek minden pártpolitikai törekvést, minden egyéni és csoportérdeket felülír.” De vajon mikor hallgatott az MPSZ/MPP a pártérdek szirénhangjaira, s hányt fittyet a nemzeti érdeknek? Akkor-e, amikor képviselői a Népi Akció színeiben indultak az RMDSZ ellen a pluralizmus megteremtése és az autonómia képviselete érdekében vagy akkor, amikor az MPP elnöke elődjével együtt arra biztatta az erdélyi választópolgárokat, hogy szavazzanak a kollaboráns RMDSZ-re, ne pedig a nemzeti autonomista EMNP-re?
Maszatolás helyett
Hasonlóképpen helyes alapelv, hogy az MPP a „plurális egységet” szorgalmazza, „a választások szabadságának biztosítását és az erős nemzeti érdekképviselet megteremtését.” De abban aligha érthetünk egyet, hogy „ezen elvek ellentétesek a néppárt által szorgalmazott fúzió gondolatával.” Az egypártrendszer és a kétpártrendszer között sokkal nagyobb a különbség, mint a kétpártrendszer és a sokpártrendszer között. A kétpártrendszer per definitionem plurális rendszer, ellentétben a versenyelvet kizáró és fennálló helyzet változatlanságában érdekelt nomenklatúra kialakulását elősegítő egypártrendszerrel. Az MPP és az EMNP között sem a gyakorlati politikában, sem a vallott értékrendben nincs olyan különbség, amely akár politológiai, akár szociológiai alapon indokolná két párt működését a politikai paletta azonos szegmensében.
Az urnáktól távol maradó választópolgárok pedig már ítéletet mondtak az autonomista belharcról. Biró Zsolt zárómondata – amiben arra kéri a Néppárt vezetőit, hogy „lépjenek túl saját árnyékukon, hagyjanak fel a közvélemény folyamatos manipulálásával, a sajtón keresztül történő üzengetéssel, a fúzió alapokat nélkülöző erőltetésével” és „maszatolás helyett válasszák bátran az őszinte párbeszédet” – nem egyéb üres retorikánál. Így próbálja igazolni, hogy az MPP miért maradt ismét távol egy fontos és előremutató tárgyalástól, és így próbálja legitimálni a nemzetérdekkel ellentétes merev, klikkelvű álláspontját.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

SZNT: Székelyföld csak önálló közigazgatási régió lehet
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) tiltakozó megmozdulásokat szervez otthon és a nagyvilágban, ha Románia kormánya nem tesz le arról, hogy Székelyföldet beolvassza egy román többségű közigazgatási régióba – döntötte el a SZNT szombaton, a Marosvásárhelyen rendezett tisztújító közgyűlésén.
Az SZNT felszólította a kormányt: ne kényszerítse bele a székelységet – a Helsinki folyamattal ellentétes intézkedésekkel – egy olyan konfrontatív spirálisba, amelynek beláthatatlan következményei lehetnek.
Elnöki beszámolójában Izsák Balázs hangsúlyozta: az Európai Unióban elfogadott elv, hogy a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell – erre szólította fel Romániát is. Rámutatott, az SZNT a románságot is szeretné meggyőzni arról, hogy az autonómia „nem ördögtől való”, de a párbeszédkészség szerinte egyoldalú: a kormány mindmáig nem válaszolt a március 10-i marosvásárhelyi autonómia-demonstráción elfogadott beadványra.
Izsák Balázs köszönetet mondott Magyarországnak a székelyföldi autonómiatörekvés támogatásáért és a „zászlóháború” idején tanúsított szolidaritásért, amellyel ráirányította a nemzetközi közvélemény figyelmét a „romániai demokráciadeficitre”.
Kifejtette: azok is előmozdították a székely jelképhasználat ügyét, akik gáncsolni akarták. Izsák Balázs üdvözölte azt, hogy a kisebbségi jelképhasználat alkotmányos joggá válhat Romániában, ugyanakkor rámutatott: ami természetes, arról nem kell törvényt alkotni, mert fennáll a veszélye, hogy szabályozni is akarják ezt a jogot.
Veres Dávid, a Csíkszéki Székely Tanács elnöke felszólalásában azt szorgalmazta, hogy Magyarország a megválaszthatóság jogát is adja meg a külhoni magyar állampolgároknak, és tegye lehetővé, hogy a székelyek maguk közül választhassanak küldöttet az Országházba.
A Székelyföldért megmozgatjuk Európát – jelmondat alatt megrendezett küldöttgyűlésen az SZNT elnöke beszámolt arról, hogy példátlan összefogással – amelyben az erdélyi magyarság mindhárom politikai pártja támogatja az SZNT-t - útjára indították a nemzeti régiók védelmét szolgáló európai polgári kezdeményezést.
Az SZNT küldöttgyűlését rövid beszédben köszöntötte Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere, Pap Előd, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője, és Szesztay Ádám, a Külügyminisztérium főosztályvezetője.
A Székelyföld területi autonómiájáért mozgalmi eszközökkel küzdő civil szervezet szombaton újabb négy évre – ellenszavazat nélkül – Izsák Balázst választotta elnökévé. Az elnök székfoglaló beszédében rámutatott, az SZNT-nek katonai szellemre lenne szüksége: fegyelemre, céltudatosságra, szervezettségre és bajtársiasságra.
„A következő négy évben, ha úgy építjük fel a Székely Nemzeti Tanácsot, hogy minden székely faluban legyen küldött, akkor 700 tagú lesz az SZNT: majdnem egy ezred. És egy ezred székely katonával bevesszük a lehetetlent is” – mondta Izsák Balázs.
Szabadság(Kolozsvár)

Székelyföld nem beolvasztható (Izsák Balázst újraválasztották az SZNT élére)
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) tiltakozó megmozdulásokat szervez itthon és a nagyvilágban, ha Románia kormánya nem tesz le arról, hogy Székelyföldet beolvassza egy román többségű közigazgatási régióba – döntötte el az SZNT szombaton a Marosvásárhelyen rendezett tisztújító közgyűlésén. A 171 küldött egyhangúlag újraválasztotta Izsák Balázst az SZNT elnökévé.
Az SZNT felszólította a kormányt: ne kényszerítse bele a székelységet – a helsinki folyamattal ellentétes intézkedésekkel – egy olyan konfrontatív spirálisba, amelynek beláthatatlan következményei lehetnek. Elnöki beszámolójában Izsák Balázs hangsúlyozta: az Európai Unióban elfogadott elv, hogy a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell – erre szólította fel Romániát is. Rámutatott: az SZNT a románságot is szeretné meggyőzni arról, hogy az autonómia nem ördögtől való, de a párbeszédkészség szerinte egyoldalú: a román kormány mindmáig nem válaszolt a március 10-i marosvásárhelyi autonómiademonstráción elfogadott beadványra. Izsák Balázs köszönetet mondott Magyarországnak a székelyföldi autonómiatörekvés támogatásáért és a „zászlóháború” idején tanúsított szolidaritásért, amellyel ráirányította a nemzetközi közvélemény figyelmét a romániai demokráciadeficitre. Kifejtette: azok is előmozdították a székely jelképhasználat ügyét, akik gáncsolni akarták.
Izsák Balázs üdvözölte azt, hogy a kisebbségi jelképhasználat alkotmányos joggá válhat Romániában, ugyanakkor rámutatott: ami természetes, arról nem kell törvényt alkotni, mert fennáll a veszély, hogy szabályozni is akarják ezt a jogot.
Veres Dávid, a Csíkszéki Székely Tanács elnöke felszólalásában azt szorgalmazta: Magyarország a megválaszthatóság jogát is adja meg a külhoni magyar állampolgároknak, és tegye lehetővé, hogy a székelyek maguk közül választhassanak küldöttet az Országházba. A Székelyföldért megmozgatjuk Európát jelmondat alatt megrendezett küldöttgyűlésen az SZNT elnöke beszámolt arról, hogy példátlan összefogással – amelyben az erdélyi magyarság mindhárom politikai pártja támogatja az SZNT-t – útjára indították a nemzeti régiók védelmét szolgáló európai polgári kezdeményezést. Az SZNT küldöttgyűlését rövid beszédben köszöntötte Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere, Pap Előd, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője és Szesztay Ádám, a Külügyminisztérium főosztáblyvezetője.
A Székelyföld területi autonómiájáért mozgalmi eszközökkel küzdő civil szervezet szombaton újabb négy évre Izsák Balázst választotta elnökévé. Az elnök székfoglaló beszédében rámutatott, az SZNT-nek katonai szellemre lenne szüksége: fegyelemre, céltudatosságra, szervezettségre és bajtársiasságra. „A következő négy évben, ha úgy építjük fel a Székely Nemzeti Tanácsot, hogy minden székely faluban legyen küldött, akkor 700 tagú lesz az SZNT: majdnem egy ezred. És egy ezred székely katonával bevesszük a lehetetlent is” – mondta Izsák Balázs.
Autonómiastatútum és a Székely Szabadság Napja
Az SZNT közgyűlése hat határozatot fogadott el szombati ülésén. A régióátszervezésről szóló határozaton kívül leszögezték: támogatják egy konszenzusos alapon kidolgozott autonómiastatútum parlamenti beterjesztését, és részt vesznek annak előkészítésében. Az európai polgári kezdeményezés kapcsán hangsúlyozzák: a polgári kezdeményezést annak sikere esetén is csak egy olyan széles körű európai mozgalom egyetlen fejezetének tekintik, amelyet az európai nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságokkal rendelkező régiók összefogásával el kell indítani. A mozgalomnak elő kell mozdítania a régiók közötti szoros együttműködést, meg kell teremtenie minden európai régió között a teljes és tényleges egyenlőséget, az esélyegyenlőség intézményi kereteit, valamint a regionális kultúrák fenntarthatóságának feltételeit. Határozatot fogadtak el arról, hogy támogatják Sepsiszentgyörgy önkormányzatának a Székelyföld Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerését célzó kezdeményezését, hiszen az a térség értékeinek nemzetközi megjelenítését is szolgálja. Támogatják továbbá a Kárpátok Őre szobrának felállítását Csíkcsomortánban. Arról is döntöttek, hogy március 10-ét a Székely Szabadság Napjává nyilvánítják, és minden évben ezen a napon szerveznek egész Székelyföldre kiterjedő megemlékezést, melyen a résztvevők a Székelyföld autonómiája melletti elkötelezettségükről is hitet tehetnek.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Üresen maradnak az iskolapadok?
A pályatervezés hiányával és a sok bukóval, kimaradóval magyarázzák a szakemberek, hogy a kilencedik osztályos helyek jelentős hányada üresen maradt a magyar iskolákban.
A segesvári Eliade Eliade főgimnáziumba még 17 magyar diákot várnak
A számítógépes sorsolás kedden lezárult első szakaszának eredményei szerint sok tanintézetben egész osztályok kerülhetnek veszélybe, miután az induláshoz szükséges minimális, 15 fős létszámot sem sikerült biztosítani. Bihar megyében például több magyar osztályban sincs még meg a minimális létszám, nemcsak szakiskolák, gimnáziumok is diákhiánnyal küszködnek.
Amint Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettestől megtudtuk, a nagyváradi Szent László Római Katolikus Gimnáziumban például egyelőre úgy tűnik, nem tudják elindítani a harmadik közgazdasági szakot, a nagyszalontai Arany János Főgimnáziumban pedig a filológia osztályban hiányos a létszám. A megyeszékhely Andrei Şaguna Iskolacsoportjában a magyar nyelvű esztétika szak elindítását fenyegeti veszély, míg a borsi Tamási Áron Mezőgazdasági és Ipari Iskolaközpontban épp az egyik fő szak, a mezőgazdaság iránt nincs kereslet.
A kevés jelentkező főleg annak tudható be, hogy a kilencedik osztályba való beiskolázási tervet az elmúlt tanév nyolcadik osztályosainak létszáma alapján alakították ki, csakhogy a tanulók közül többen megbuktak vagy egyszerűen nem jelentek meg a képességfelmérőn – magyarázta Kéry. Bihar megyében 143 magyar gyermek van hasonló helyzetben, akik sikeres pótvizsga esetén a beiratkozás harmadik szakaszában betölthetik a megmaradt szabad helyeket. Érdeklődésünkre elmondta, vannak olyan magyar fiatalok, akik az általános iskola után román nyelven folytatják tanulmányaikat, az erre vonatkozó statisztikát azonban még nem készítették el.
A főtanfelügyelő-helyettes jelezte, amennyiben a beiskolázás lezárása után is maradnak 15-ös létszám alatti osztályok, úgy azok csak külön minisztériumi engedéllyel műkődhetnek, de megoldást jelenthet az összevont osztályok indítása is. Különböző profil esetén ezt például úgy kell elképzelni, hogy az azonos tantárgyakat közösen oktatják majd a diákoknak, és csak a szaktantárgyakat tanulják külön. Kéry leszögezte, minderről majd az érintett diákok szüleivel is egyeztetnek, és közös megoldást találnak a helyzetre. Érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy amennyiben az idén nem tudják elindítani egyik vagy másik magyar osztályt, az a következő tanévben nem befolyásolja a kisebbségi oktatást, hiszen az osztálystruktúrákat ismételten a nyolcadik osztályosok létszáma alapján alakítják majd ki.
Szórványban nagyobb a baj
Több magyar osztály indulását fenyegeti veszély Kolozs megyében is, az adatok azonban nem véglegesek, hiszen ötven gyerek pótvizsgázik ősszel, akikkel egy-egy osztályban még feltelhet a létszám – tudtuk meg Péter Tünde Kolozs megyei tanfelügyelő-helyettestől. Elmondta, Kolozsváron egy osztály van veszélyben, de gondok vannak Désen, Tordán, Szamosújváron és Válaszúton is. Utóbbi településen 24 hely maradt betöltetlenül a 29-ből, a kolozsvári Transilvania Szakközépiskolában 15, a dési Andrei Mureşanu Gimnáziumba 12, a szamosújvári Ana Ipătescu Gimnáziumba 18 magyar diák jelentkezését várják.
Bánffyhunyadon a helyi szakközépiskola turizmus profilú osztályának kérdéses az elindítása, miután 19 hely betöltetlen maradt, de a Jósika Miklós Gimnáziumba is várnak még jelentkezőket, mezőgazdasági szakon például 19 hely maradt üresen. Péter Tünde elmondta, bár az 50 pótvizsgázó diák beiskolázásával javul majd a helyzet, így sem tudják valamenynyi osztályt elindítani.
Több helyen került veszélybe a magyar oktatás Maros megyében is, ahol 259 magyar tannyelvű hely maradt betöltetlenül. „Az alacsony létszám miatt több magyar osztály léte is veszélybe került, mivel tizenöt fő alatt a törvény értelmében nem lehet osztályt fenntartani. Ez Marosvásárhelyen is gond, megszűnhet a magyar kilencedik osztály a faipari líceumban, de még nagyobb a veszély a szórványvidéken, például Szászrégenben és Segesváron, ahol a kevés jelentkező miatt, ha megszűnnek a magyar tannyelvű osztályok, nincs ahová áthelyezni a diákokat" – nyilatkozta Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes. A minisztérium felvételi honlapján közzétett adatok szerint a segesvári Mircea Eliade Főgimnázium matematika-informatika osztályába 17 hely maradt betöltetlen, akárcsak a szovátai Domokos Kázmér társadalomtudományok profilú osztályában.
Nem számoltak a bukókkal
Hargita megyében mintegy 600 hely maradt üresen az első beiskolázási szakasz lezárultával, jóval több, mint az előző években – jelentette ki tegnap Bartolf Hedvig. A főtanfelügyelő szerint ez többek között azzal magyarázható, hogy az osztályokat eredetileg 28 fősre tervezték, a szaktárca azonban utólag 29-re módosította a létszámot.
Az első szakasz lezárultával elsősorban a szakiskolákban és vidéken maradtak betöltetlen helyek, a székelyudvarhelyi Bányai János Szakközépiskola bőr- és textilipari osztályában 23, a gyergyószentmiklósi Fogarassy Mihály Szakközépiskola mechanika osztályában 25, a szentegyházi Gábor Áron Gimnázium természettudományi osztályában 20 üres hely maradt. 23 helyet kell betölteni a székelykeresztúri Zelyk Domokos Szakközépiskola fafeldolgozó osztályában, 36-ot a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskola mechanika osztályában, 31-et a csíkdánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola mezőgazdasági osztályában, 18-at a gyimesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet Gimnázium természettudomány osztályában. Hargita megyében 2876 diák fejezte be a nyolcadik osztályt, míg 270-en megbuktak.
A bukók és az iskolát elhagyók miatt nem sikerült megvalósítani a beiskolázási tervet Kovászna megyében, jelentette ki Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő. Mint lapunknak elmondta, tavaly 1980 diák kezdte el a 8. osztályt, azonban közülük csupán mintegy 1500 iratkozott be felvételire, a többi megbukott, vagy abbahagyta tanulmányait.
„Tizenkét osztálynyi gyereknek nem volt jogosultsága beiratkozni 9. osztályba" – jelentette ki a Krónikának Keresztély Irma, rámutatva, amennyiben a nyolcadikosok számát veszik alapul, akárcsak a beiskolázási tervnél, akkor csupán a diákok 75 százaléka jutott be 9. osztályba, azonban ha a képességvizsgán átmentek arányát nézzük, 90 százalékukat sikerült beiskolázni. A főtanfelügyelő rámutatott, az említett okok miatt egyetlen évben sem sikerült száz százalékban megvalósítani a beiskolázási tervet, tavaly például két osztályt nem sikerült elindítani a tervezettből, és idén valószínűleg nagyobb lesz ez a szám. Rámutatott, a gimnáziumokban a művészeti és felekezeti osztályokban van hiány, míg a szakközépiskolák, szakiskolák esetében tömegesen maradtak távol a nyolcadikot végzettek.
Kérdésünkre Kerestély Irma arra is kitért, hogy a távolmaradás okai között szerepelhet az is, hogy Romániában a pályaválasztás felmérése még gyerekcipőben jár, egyelőre csak kísérletek vannak rá. Bár Kovászna megyében évente kétszer megpróbálják felmérni, hogy a hetedikes-nyolcadikos diákok milyen szakirányt választanának, ezt teljes mértékben még nem sikerült megvalósítani. Mint mondta, a tapasztalatok alapján nő az igény az elméleti oktatás, illetve csökken a szakiskolák iránt, utóbbi ugyanis nem tudja azt nyújtani, amit elvárnak tőle. Rámutatott, a törvény szerint az iskoláknak csak akkreditált szakokat szabad indítani, melyek esetében képzett oktatókkal rendelkeznek, emiatt megtörténhet, hogy nem találkozik a munkapiaci kínálat és kereslet.
Király: fel kell mérni a közösség igényét
A kínálat és kereslet közötti eltérésben látja az okot Király András oktatási államtitkár is, akit elmondása szerint meglepett, hogy az erdélyi magyar iskolák „diákok nélkül maradtak". „Nem tudom mivel magyarázni, hogy az iskolák számításai ennyire ne találkozzék a gyerekek-szülők igényeivel" – nyilatkozta a Krónikának az illetékes, aki szerint alaposan ki kell elemezni a helyzetet. Az államtitkár azon reményének adott hangot, hogy a második és harmadik beiskolázási szakaszt követően javul a helyzet, ráadásul, mint rámutatott, a kisebbségi oktatás esetében a minisztérium 15 fő alatti osztályokat is jóváhagyhat, amire az elmúlt években számtalan példa volt már.
Király András azonban úgy vélte, a jelenlegi helyzet szerint egyértelműen hiba van a rendszerben, „a hivatalos elképzelés nem találkozott a közösségi elképzeléssel". Rámutatott, érdekes módon épp a szórványban bizonyult példaértékűnek a beiskolázás, ami elmondása szerint a magyar közösségre nehezedő nagyobb nyomással is magyarázható. Példaként Arad megyét említette, ahol a megyeszékhelyen található Csíki Gergely Főgimnáziumban úgy tűnik, megtelik a tervezett négy kilencedik osztály. Hunyad megyében, a dévai Téglás Gábor Iskolaközpontban is jó a helyzet, de Temes megyében sincsenek gondok, mesélte az államtitkár, aki szerint ez azzal magyarázható, hogy kisebb magyar közösség esetén jobban fel lehet mérni az igényeket. Úgy vélte, a jelenlegi helyzet is azt bizonyítja, hogy a teljes magyar közösségnek, pedagógusoknak, szülőknek, civil szervezeteknek és politikai pártoknak, érdekvédelmi szervezeteknek közösen kell részt venniük a magyar oktatás alakításában. Krónika
Létrejött a külhoni oktatási tanács
Külhoni Magyar Oktatási Tanács (KMOT) segíti majd a határon túli magyarok anyanyelvi oktatását – az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg. A KMOT-ot azért hozták létre, hogy segítse a határon túli magyarság anyanyelvű iskolahálózatának és intézményrendszerének építését, megerősítését és megtartását. Ezzel hozzájárul ahhoz, hogy az intézmények integrálódjanak az egyetemes magyar oktatási rendszerbe, az egységes Kárpát-medencei oktatási térbe. Az új szakmai tanácsadó testület a köznevelési államtitkárt és az általa irányított szervezeti egységeket segíti a külhoniakat érintő ügyekben. Javaslattevő, előkészítő, valamint véleményező és értékelő feladatokat is végez majd. Részt vesz továbbá a határon túli anyanyelvű képzés stratégiájának kialakításában is.
100 ezer tankönyv Szászéktól
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) közreműködésével a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) mintegy 100 ezer tankönyve jut el a határon túli, magyar nyelven oktató szak- és felnőttképzési intézményekbe. Szász Jenő, az NSKI elnöke közölte: a tavaly létrehozott kutatóintézet kiemelt feladata, hogy erősítse a Kárpát-medencei szemléletet, ezért az NSKI több minisztériummal is szakpolitikai partnerségi megállapodásra törekszik. Elmondta, hogy a tankönyvek a 2013/2014-es tanévben jutnak el Erdélybe, a Felvidékre, Kárpátaljára és a Délvidékre.
Krónika (Kolozsvár)

Kurucok és labancok
A rendszerváltás után az erdélyi magyarság előtt megnyílt a szabadnak mondható politikai önszerveződés útja, ami egyben a kinyilvánított célok hozzávetőleges szabadságát is jelentette. Lényegében egyetlen tabu volt, a határmódosítás, de akkor a politikai élvonalból ezt nem is szerette volna senki a zászlajára tűzni. A román hatalom kegyeit keresők, s a politikai érdekképviselet módszertanát a múltból öröklő, az erdélyi magyarság sorsának javulását – de legalábbis saját legitimációjukat – háttéralkuktól remélők vélelmezhető gyávaságból és érdek nélküliségből, az autonomisták pedig politikai realizmusból – abból kiindulva, hogy az irredenta program az elérhető célok kiteljesítését inkább veszélyeztetné, mint elősegítené – gondolkoztak így.
Már az első RMDSZ-kongresszuson kirajzolódott az ellentét, amely a fennálló hatalmi helyzethez, konkrétan a román elnyomáshoz való viszony mentén ragadható meg, s amely olyan erősnek bizonyult a továbbiakban, hogy az RMDSZ „belső pluralizmusa” 2003-tól „külső” azaz különböző szervezetek által artikulált pluralizmussá bomlott ki. Toró T. Tibor, az EMNP elnöke nemrégiben egyik előadásában ezt az egymásnak-feszülést, visszatérve a kilencvenes évek terminológiájához, „kuruc-labanc” ellentétnek nevezte, s hozzátette: szinte az egész magyar történelem, de legalábbis az utóbbi fél évezred története felfűzhető erre a logikára.
Szemléletmódok és stratégiák
A különböző szemléletmód különböző stratégiát, különböző taktikát is jelentett, amelyek ráadásul lerontják egymást. Az alkalmazkodó szemléletmód a helyzetelfogadásból indul ki, „előnye”, hogy a „holnap” megvalósíthatóra összpontosít, hátránya, hogy távlattalan. Sok kis engedményből soha nem lesz közjogilag körülbástyázott autonómia. A gyakorlat is ezt mutatja, de elméleti síkon is könnyű belátni, hogy a sovén indulatokkal, etatista-centralista eszmékkel átitatott román hatalom nem ad át önként bármily keveset is saját szuverenitásából, saját kompetenciaköréből, saját eszközrendszeréből, ha erre nem kényszerítik, ha ki tudja fizetni a legtöbb szavazatot beseprő erdélyi magyar szervezetet apró-cseprő engedményekkel. E politikusok képesek lettek volna már 1991-ben részt venni a posztkommunista restaurációt képviselő nyíltan magyarellenes utódpárti kormányzásban, feladtak soha vissza nem térő történelmi helyzeteket, amikor a román diplomácián bizonyítási kényszer volt, mígnem 1996-ban meglelték saját útjukat a mindenkori hatalommal való lehető legszorosabb együttműködésben. Nagyon fontos leszögezni, hogy az együttműködés minőségét, mélységét nem az határozta meg, hogy mennyire érzékeny jogos követeléseinkkel szemben az adott kormányzó politikai konglomerátum, hanem az, hogy a román fél milyen mértékű és természetű együttműködést várt el.
Így a hatalom kegyeit kereső, inkább kollaboráns, mint kooperatív együttműködő politika kétségkívül „labanc”-logikájú. A távlati célokban, minél nagyobb fokú nemzeti önállóságban, többszintű autonómiában gondolkodó, a hatalommal konfrontálódni hajlandó, a külpolitikai nyomásgyakorlásban és a közösségszervezésben bízó stratégák pedig akkor is a kurucokat idézik, ha eszközeik békések és elutasítják az erőszakot.
A lét a tét
Nehezen idézhető fel olyan esemény, olyan helyzet az elmúlt mintegy negyed évszázadból, amikor az erdélyi magyar politikum viselkedése, megosztottsága ne lett volna visszavezethető erre az ellentétre. Itt van a legaktuálisabb kérdés, a régióátszervezés problematikája. Abból kiindulva, hogy helytelen lenne két hónapig szabadságolás címszó alatt hagyni a román politikát, hogy folyjon a saját medrében, az Erdélyi Magyar Néppárt tüntetést hirdetett július 20-ra. A cél: Erdély minél több településén legyen valamilyen megmozdulás. A Székely Nemzeti Tanács és a Néppárt testvérszervezete, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács értelemszerűen az ügy mellé állt. Az RMDSZ ezúttal is, akárcsak a marosvásárhelyi katartikus több tízezres autonómiatüntetés esetében, vonakodik, s az egyeztetés hiányát emlegeti. Kifogást ugye, mindig lehet találni a cselekvés ellen. Az RMDSZ vezetői azzal takaróznak, hogy ők majd szeptemberben fognak tüntetni.
Sajátos a Magyar Polgári Párt viszonyulása, a szervezetet ismét az RMDSZ oldalán találjuk egy fontos nemzetpolitikai kérdésben. Nagy kérdés, hogy annak a pártnak a derékhada, amely az RMDSZ önfeladó politikájának ellenében jött létre „a választás szabadságának” címszava alatt, meddig tűri a párt kripto-RMDSZ-es, labanc ihletettségű új politikáját. Már az mellbeverő lehetett az elvhű, autonomista MPP-s tanácsosok és polgármesterek számára, amikor a volt elnök, Szász Jenő és a jelenlegi elnök, Biró Zsolt egyaránt az RMDSZ-re való szavazásra biztatott a legutóbbi választáson. Most pedig, midőn el kell váljon a szív a májtól, mikor az utóbbi évtizedek legnagyobb magyarellenes állami merénylete ellen kell tiltakozni, az MPP félreáll. Legalábbis a vezetés, mert azért remélhető, hogy helyi szinten lesz együttműködés az autonomista szervezetek között, de az sem zárható ki, hogy az RMDSZ-ben rekedt autonomisták is csatlakoznak majd a megmozdulásokhoz.
Ellentétben a népbutító valóságshow-kal, itt és most valóban „a lét a tét”.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Létünk a tét (Orbán Viktor és Tőkés László Tusványoson)
Magyarország megerősödése, gazdasági stabilitása összmagyar érdek, az anyaország akkor tudja kellőképpen támogatni a határain túl élő nemzetrészek érdekeit, ha sikerül lefaragnia államadósságát, és folytatódik a beindult fellendülés – hangsúlyozta Orbán Viktor magyar miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn. Előadásában kormánya eddigi lépéseit indokolta, s magyarázattal szolgált arra is, miért vállalta a folyamatos konfliktust Brüsszellel. Tőkés László arra kérte a magyar kormányt, vállaljon védhatalmi státust a határon túli magyarok, Erdély felett, ugyanúgy, amint megtette azt Ausztria Dél-Tirol esetében. Tőkés azt is megfogalmazta: összefogásra szükség van, „de nem bárkivel és nem bármi áron”.
Nagyon sokan összegyűltek szombat délelőtt Tusnádfürdőn a 24. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor záró előadásán, melynek főszereplője immár megszokott módon ismét Orbán Viktor magyar miniszterelnök volt. Jelen voltak a Kárpát-medencei magyar pártok vezetői (kivéve Kelemen Hunort, aki pénteken egyeztetett Orbánnal, de szombatra már nem maradt Tusnádon), s ezúttal tiszteletüket tették a háromszéki RMDSZ-es vezetők is, akik korábban sértődötten elutasították a tusványosi előadásokon való részvételt. Háttérinformációk szerint Tamás Sándort és Antal Árpádot Semjén Zsolt „békítette meg”.
A tömeg jóformán nem is észlelte azt az incidenst, amelyet később felfújtak a román hírtévék, a két fiatal paradicsomdobálását legfeljebb az első sorban ülők vették észre. Az éjszakai buli mámorából még ki nem józanodott fiúk egyébként sem tudtak magyarázatot adni tettükre. Európa hibái és esélyei
Az apró incidens nem zavarta meg az előadást, amely pontban 11 órakor kezdődött Orbán Viktor beszédével. Tusványoson elsősorban azok gyűlnek össze, akik nem az okokat, hanem a célokat keresik, az itt meghonosodott kötetlen forma ritka és értékes lehetőség a politikusok számára – kezdte felszólalását Magyarország miniszterelnöke. A huszadik században három nagy fordulat tanúi lehettünk, az első és második világháború után az 1989-es változások voltak azok, melyek nemcsak némely országok, de az egész világ berendezkedését megváltoztatták. 1990-ben a szovjet birodalom megszűnésével véget ért a kétpólusú világrend, Európa az unió kiterjesztésével az egységesülés útjára lépett, ez jó válasz volt, de két súlyos hiba történt: Közép-Európát túl későn vették fel, ha ez megtörténik a 90-es évek közepén, a gazdasági válság erősebb Európát talált volna. A második hiba, hogy létrehoztak ugyan egy pénzügyi uniót, de ezt nem átgondoltan tették, a válsággal a gyengeségek felszínre kerültek – magyarázta Orbán Viktor, aki megfogalmazta előadása első fontos állítását: ma egy ugyanilyen súlyú, ugyanilyen radikális átalakulás idejét éljük – kontinensünk elveszítheti több évszázados pozícióját. Sokan úgy gondolják, ennek ellenszerét az EU-ban, intézményeiben kell megtalálni, ő azonban megtanulta, ez nem lehetséges, ezek az intézmények alkalmatlanok, hogy válaszoljanak az Európa előtt álló történelmi kihívásokra. A sikeres európai válasz a sikeres nemzetek válaszának összességében áll – fogalmazott a miniszterelnök.
Szemben a nagyhatalmi törekvésekkel
A nagyhatalmak törekvése a történelem során mindig az volt, hogy a világban fellelhető erőforrásokat maguk felé irányítsák, Magyarország nem nagyhatalom, így nem fogalmazhat meg más célt, mint ezekkel a nagyhatalmi törekvésekkel szembeni ellenállást. Ezen múlik, hogy haszonélvezői vagy kárvallottjai lesznek a bekövetkező változásoknak. „Kiszolgáltatott országnak lenni annyit jelent: kikerülnek a hazában előállított javak, és másokat gazdagítanak” – hangsúlyozta Orbán Viktor. Igazságtalannak nevezte, hogy egy-egy ország gazdasági teljesítményét abban mérik, hogy egy főre számítva mennyi terméket állít elő, de figyelmen kívül hagyják, hogy ebből mennyi marad az adott államban. „A nemzeti össztermék és a rendelkezésre álló érték között különbség van, a nagy országoknál az utóbbi nagyobb, a magunkfajta országok esetében kisebb, mert kiviszik. Magyarország esetében ez a különbség jelenleg kétezermilliárd forint, ezt megtermeli ugyan az ország, de mások a haszonélvezői – mutatott rá a miniszterelnök. A pénz kipumpálásának jogosulatlan eszközei között említette a bankok profitját (ha ez magasabb a világ más részein előállítottnál), a forint árfolyamának mesterséges lerontását, a monopóliumokat, melyeket a privatizáció során nagy nemzetközi cégek szereztek meg a közszolgáltatások terén, illetve a devizahiteles konstrukciót.
Új gazdasági rendszert építenek
Miközben minden ország arról beszél, hogyan akarja kezelni a válságot, Magyarország arra figyel, hogy olyan gazdasági rendszert építsen fel, amelynek lényege a teremtett érték megmaradása – mondotta Orbán, majd több pontban sorolta fel kormánya ilyen irányú lépéseit: a nemzeti alkotmány megalkotását, az államadósság csökkentését (85 százalékról levitték 79 százalékra, és a nyár folyamán egész összegben visszafizetik az IMF-hitelt is, határidő előtt), a nemzetközi cégekkel kötött stratégiai megállapodást, a magyar nemzeti tőke megerősítését, stratégiai magyar cégek létrehozatalát, megpróbálták a korábban igazságtalanul szétosztott közterheket igazságosan szétosztani, demográfiai programot dolgoztak ki a magyar társadalom elöregedése ellen, ide sorolta a devizahitelek kivezetését, és azt, hogy míg más államok úgy értékelik, ha lesz gazdasági növekedés, lesznek munkahelyek is, ők ezt éppen fordítva látják, ha lesz mindenkinek munkája, akkor következhet be a gazdasági növekedés, éppen ezért bevezették a közmunkát, és Magyarországon ma már 300 ezer ember van, aki nem segélyből, hanem közmunkából él. Nagyon fontosnak nevezte, hogy kormányzásuk jobb létet is hozzon az embereknek, „hogy azok, akik egy zászló alá állnak, tudják, hogy amíg az van fent, jobban élnek”. Vitájuk az unióval nem volt öncélú, kiderült, megérte a konfliktust vállalni, a telekommunikációs cégek adója ügyében született döntés nyomán 185 milliárd forintot „vehettek vissza”.
Világnemzetté válni
A kettős állampolgárság kérdése kapcsán kifejtette: a 20. század történelme Magyarországot „szétszóratott nemzetté” tette. Az a kérdés, hogy ebből a szétszóratott nemzetből van-e értelme erős világnemzetet teremteni. Ha a magyarok erős nemzet akarnak lenni, akkor csak világnemzetként tudnak azzá válni – jelentette ki. Mint fogalmazott, a dolgok jelenlegi állása szerint a világban élő magyarok között nem területi alapon, hanem állampolgársági kötelékkel lehet közjogi kapcsolatot létrehozni. „Ez az a dimenzió, amikor az országpolitika átlép nemzetpolitikába. Mert Magyarországnak nemcsak az a fontos, hogy a belföldi magyarok gyarapodjanak, hanem azt az egyensúlyt kell megtalálnunk, ahol minden magyar olyan rendszerhez tud kapcsolódni, ahonnan erőforrásokat kaphat. Ennek a módjait kell kidolgoznunk, de mindennek az alapja az a kötelék, ami a világban szétszórva élő magyarok és Magyarország között az állampolgárságon keresztül fennáll” – fejtette ki.
Ideje van a cselekvésnek
Nincs tovább helye a halogatásnak, eljött a cselekvés ideje – hangsúlyozta előadásában Tőkés László. Utalt azokra az „MSZP-típusú erdélyi alakulatokra”, amelyek bojkottálták az EMNP által július 20-án a régiósítás ellen tartott tüntetéseket, arra hivatkozva, hogy ezeknek még nem jött el az idejük. „Azok teszik ezt, akik huszonhárom éve halogatják a cselekvést” – hangsúlyozta. „Ez a játék időre megy. Ha nem akkor cselekszünk, amikor időnk van, akkor végzetes és helyrehozhatatlan mulasztást követünk el, amelynek nemcsak mi, hanem a gyermekeink, az unokáink is meg fogják inni a levét” – jelentette ki Tőkés László. Hozzátette: „aki időt nyer, életet nyer”.
A mostani román hatalom a mesterséges régiósítási terveivel még súlyosabb támadást indított, mint annak idején Ceauşescu faluromboló politikájával, hiszen még neki sem volt mersze nem létrehozni a székely többségű Hargita és Kovászna megyét. Történelmi tények egész sorával példázta, hogy az erőszak jegyeit nélkülöző, de következményeit tekintve pont olyan veszélyes terveknek a „fele sem tréfa”. Kiemelte, az EMNT és az EMNP folytatja a tüntetéseket mindaddig, amíg nem írnak ki népszavazást a régiósításról, hiszen ebben a kérdésben nem dönthetnek a fejünk fölött. „Ez a vértelen genocídiumra jellemző háttérbe szorítás nem mehet végbe. Nem akarunk az erdélyi zsidók, svábok, szászok sorsára jutni” – hangsúlyozta Tőkés László.
Kérdések össztüzében
Tusványos szombat délelőttjén minden alkalommal lehetősége nyílik a közönségnek is kérdéseket intézni az előadókhoz, ezeket idén három csoportba sorolta Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium államtitkára: az erdélyi magyar–magyar viszonyra vonatkozóakra, a magyar nemzetpolitika jövőjével, illetve a magyar külpolitikával kapcsolatosakra. Nagyon sokan fordultak Tőkés Lászlóhoz, arról érdeklődtek, miként látja a magyar összefogást, szükség volt-e három magyar pártra Erdélyben, milyen formában lehetne egyesíteni a Kárpát-medencei jobboldali erőket, illetve miért nem vonják be jobban az RMDSZ-t elképzeléseik megvalósításába. „Elérkezett az idő az összefogásra, vagy pártpolitikai csatározások emésztik fel az autonómiát?” – hangzott egy másik felvetés. Amikor 2010-ben Orbán Viktor meghirdette a nemzeti együttműködés rendszerét, ezt ki akarták terjeszteni a határon túli magyarságra is, de olyan erős a megosztottság posztkommunista öröksége, hogy ezt a kedvező helyzetet sem tudják kihasználni, nem tud egy táborba állni a maga pluralitásával, egy plurális egységbe az összes határon túli magyar politikai erő. „Ezt bűnbánattal, de realizmussal konstatálhatjuk” – fogalmazta meg válaszában Tőkés László. „A föltétlen egység nem járható út” – mondotta, és kitért arra is, hogy az RMDSZ hosszú időre elsüllyesztette az autonómia ügyét, ’96-ban az egyoldalú kormányzati részvétel mellett döntött, 2003 után sikerült csak a formálódó ellenzéknek újra felszínre hoznia ezt. Az autonómiaügyet csak hiteles emberek képviselhetik, nem politikailag erodálódott emberek – hangsúlyozta, majd megemlítette azokat, akik „tönkretették Maros megyét, részt vettek Marosvásárhely elrománosításában”, illetve a Bihar megyei RMDSZ-es politikai maffiát. Azért hozták létre az EMNP-t, mert a Szász Jenő vezette MPP letért az útról, s most már odajutott, hogy az RMDSZ-nek kampányol – indokolta a harmadik magyar párt szükségszerűségét. „Nem mindenáron kell egység, de az alapvető célok körül kialakulhat az, és ezen legyünk. Kérjük az Orbán Viktor vezette kormányt és magyarországi barátainkat, segítsenek, hogy aki nem korrupt, azokat gyűjtsük össze, fogjunk kezet, fogjunk össze” – mondotta.
Arra kérte a miniszterelnököt, építsék tovább a nemzeti együttműködés rendszerét, vállaljanak védhatalmi státust a határon túli magyarok, Erdély felett, ugyanúgy, ahogy megtette azt Ausztria Dél-Tirol esetében. Felvetette azt is, szakemberekre kellene bízni, hogy alkossák meg Erdély zászlóját. „Megvan a székely zászló, legyen erdélyi zászló, és keressük az összefogást Erdély autonómiája ügyében, Erdély regionalizálása ügyében, Székelyföld autonómiája ügyében, a Bánság, Észak-Erdély, Dél-Erdély ügyében. Az EMNP tervei ott vannak az asztalon, ezeknek a modern politikai elveknek és céloknak a megvalósításában találjuk meg az összefogást” – hangsúlyozta Tőkés László.
Összmagyar érdek Magyarország megerősödése
Orbán Viktor a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem esetleges támogatása kapcsán kifejtette: támogatják a magyar oktatást óvodától egyetemig, de egyelőre a magyar gazdaság erőforrásai nem végtelenek. Javulnak Magyarország gazdasági mutatói, szívesen mondanának azonnal igent mindenre, de ez nem lehetséges. Az elmúlt három évben arra voltak képesek, hogy pótolják, amit az előző kormány nem támogatott vagy lerombolt. A bővülés ezután következhet. Megállapodást kötöttek a fennálló dolgok megmentéséről és fejlesztéséről, megfelelő ütemezésben vállalták ezek pénzügyi támogatását. Erősebb Magyarország, de nem állnak rendelkezésére korlátok nélkül erőforrások a határon túli nemzeti célok megvalósítására. Az erő beosztása a kulcskérdés. Az államadósság csökkentése tehát nemcsak magyarországi kérdés, hanem az összmagyarság érdeke – hangsúlyozta Orbán Viktor.
Az erdélyi magyar összefogás ügyére nem tért ki, de egy focihasonlatba elrejtette elvárásait, a katalánok példáját ajánlotta az erdélyiek figyelmébe, azaz neveljünk ki jó játékosokat, csak akkor érdemes nemzeti válogatottat a pályára küldeni.
Zárszóként Németh Zsolt kitért a jövő évi magyarországi választásokra, amelyeket a kettős állampolgárságnak köszönhetően „össznemzeti élménnyé” tehetünk. Mind az eskütétel, mind az állampolgárság „igazi premierje a választásokon való részvétel lesz” – tette hozzá. Szólt arról is, hogy Tusványos „a magyar nyár leglazább szabadegyeteme és legszínvonalasabb fesztiválja a Kárpát-medencében”, bejelentette a jövő nyári 25. nyári szabadegyetem és diáktábor jelmondatát: Történetekből történelem lesz.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egyre többen igénylik a magyar állampolgárságot
Az év első öt hónapjában harmincöt százalékkal többen igényeltek magyar állampolgárságot, mint az előző év hasonló időszakában. Répás Zsuzsanna a választási regisztrációnál is hasonló érdeklődésre számít.
Több mint ezer Kárpát-medencei magyar diák és tanár vehetett részt különféle nyári táborokban idén is a Rákóczi Szövetség szervezésében. Az egyik ilyen rendezvény volt a szentendrei pap-szigeti tábor. Az előadók sorában ott volt Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője. A nemzetpolitika aktualitásairól nyilatkoztak a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának.
Az idei év első öt hónapjában harmincöt százalékkal többen igényelték a magyar állampolgárságot, mint az előző év hasonló időszakában. Ez azt jelenti, hogy elementáris az igény a külhoni magyarokban, hogy közjogilag is megélhessék a magyar nemzethez tartozást, mondta Répás, aki a választási regisztrációnál is hasonló érdeklődésre számít.
Sok az álhír
Az utóbbi időben sok olyan álhír jelent meg, amelyet kénytelenek voltak közleményben is cáfolni, közölte a helyettes államtitkár. Hozzátette: a választások közeledtével még több lejárató hírre lehet számítani. Azt lehetett olvasni, hogy tízből két kérelmező román, és szinte bárki kérelmezheti a magyar állampolgárságot, csak az eskü szövegét kell hozzá megtanulnia. Répás hangsúlyozta, nagyon szigorúak a kritériumok ahhoz, hogy hogyan lehet valaki magyar állampolgár: magyar állampolgár felmenőkkel kell rendelkeznie, és a magyartudását is bizonyítania kell a konzuli ügyintéző előtt.
A szentendrei rendezvényen Kövér László házelnök azt mondta, a kormánynak arra kell törekednie, hogy a környező országok vezetőit rábírja az együttműködésre. Répás ezzel kapcsolatban úgy véli: kulcskérdés, hogy a többségi nemzet mikor fogadja el, hogy az autonómiatörekvések nem ellene irányulnak, az autonómia ugyanis nemcsak a kisebbség számára jelent megoldást, hanem a többség számára is. Sokat kell még azért dolgozni, türelemmel, az érvek erejével harcolni, hogy ezt a román fél is belássa – fogalmazott a helyettes államtitkár.
Nem akarják javítani a magyarok helyzetét
Szász kiemelte: az intézet küldetése, hogy olyan gondolatokat, üzeneteket fogalmazzon meg, amelyek a nemzetegyesítés, az integráció, a közös gondolkodás, tervezés irányába visznek. Úgy véli, Bukarest, Pozsony, Kijev, Belgrád nem érdekelt az ott élő magyar nemzeti közösségek jövőjének pozitív akításában, sőt inkább ellenérdekeltek. Őszinte, építő gondolkodás, a gyarapodást szolgáló, a nemzetet felemelő tervezés csak Budapestről képzelhető el.
Ezt egységesen kell megteremteni, összefüggő Kárpát-medencei hálózatot építve – mondta. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője hangsúlyozta: a határon túl élő magyar közösség, ahogy a nyugati diaszpóra magyarjai is, többletlehetőség az egész nemzet számára. Minden gazdasági erőforrásnál van egy nagyobb érték, a magyar ember, emelte ki.
MNO

Töretlen az érdeklődés (Kettős állampolgárság)
Az év első öt hónapjában harmincöt százalékkal többen igényeltek magyar állampolgárságot, mint az előző év hasonló időszakában. Répás Zsuzsanna a választási regisztrációnál is hasonló érdeklődésre számít. A Rákóczi Szövetség szervezésében zajlott szentendrei Pap-szigeti táborban Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője nemzetpolitikai kérdésekről is beszélt, utólag pedig a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorának nyilatkoztak. A kettős állampolgárság iránti igényt kommentálva Répás Zsuzsanna azt mondta: elementáris az igény a külhoni magyarokban, hogy közjogilag is megélhessék a magyar nemzethez tartozást, és vélhetően ugyanilyen érdeklődés várható a választási regisztrációnál is. Az utóbbi időben sok álhír jelent meg, amelyet kénytelenek voltak közleményben is cáfolni – fűzte hozzá a helyettes államtitkár, aki szerint a választások közeledtével még több lejárató hírre lehet számítani. Azt lehetett olvasni, hogy tízből két kérelmező román, és szinte bárki kérelmezheti a magyar állampolgárságot, csak az eskü szövegét kell hozzá megtanulnia. Répás Zsuzsanna hangsúlyozta: nagyon szigorúak a kritériumok ahhoz, hogy miként lehet valaki magyar állampolgár. Magyar állampolgár felmenőkkel kell rendelkeznie, és magyartudását is bizonyítania kell a konzuli ügyintéző előtt. A szentendrei rendezvényen Kövér László azt mondta, a magyar kormánynak arra kell törekednie, hogy a környező országok vezetőit rábírja az együttműködésre. Répás Zsuzsanna ezzel kapcsolatban úgy véli: kulcskérdés, hogy a többségi nemzet mikor fogadja el, hogy az autonómiatörekvések nem ellene irányulnak. Az autonómia ugyanis nemcsak a kisebbség számára jelent megoldást, hanem a többség számára is. Sokat kell még azért dolgozni, türelemmel, az érvek erejével harcolni, hogy ezt a román fél is belássa – tette hozzá a helyettes államtitkár. Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője úgy véli: Bukarest, Pozsony, Kijev, Belgrád nem érdekelt az ott élő magyar nemzeti közösségek jövőjének pozitív alakításában, sőt, inkább ellenérdekeltek. Őszinte, építő gondolkodás, a gyarapodást szolgáló, a nemzetet felemelő tervezés csak Budapestről képzelhető el. Ezt egységesen kell megteremteni, összefüggő Kárpát-medencei hálózatot építve – mondta.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

HOME JOGOK
Tőkés László EP-jelölése vagy cinizmus, vagy populizmus
Romániai magyar belpolitikai vagy külpolitikai kérdés, hogy ki lesz az RMDSZ EP-frakciójában? Itt Tőkés érdeke és a szakmai érdek nem vág össze.
Lesz-e új EP-mandátuma Tőkés Lászlónak? Borboly Csaba úgy véli, Tőkés Lászlót fel kellene tenni az RMDSZ-listára, nagyvonalúnak és bölcsnek kell lenni az összefogás és a közös magyar érdek miatt. Mások úgy vélik, taktikai okokból kell Tőkés Lászlót feltenni az RMDSZ listára, egy olyan helyre, hogy az EMNT kicsit dolgozzon is a szavazatokért. Tőkés László szerint pedig tök simán, ott a helye.
Tőkés EP-s mandátuma a legkényelmesebb megoldás az RMDSZ-nek más logikában is:
messze van, jól keres, elvan magával, kevés baj lesz vele. Most, hogy Markó Béla egyre kevesebbet szerepel, Tőkés László Markó-neurózisa is temperálódhat, kevesebb oka van frusztrálódni, dühkitörni, plakátokat leragasztani stb. A Tőkés László jelölés az EMNX-nek sem rossz megoldás, értelemszerűen. Felfoghatjuk az egészet úgy is, mint összmagyar érdek.
Hogy Tőkés bizonyos ciklicitással begyalázza az RMDSZ-t, már senkit nem zavar, fel sem tűnik senkinek, hír biztos nem lesz belőle. Valahogy úgy képzelem, hogy Tőkés László meglát egy mikrofont és egyszer csak azon veszi észre magát, hogy épp most kommunistázta le az RMDSZ-t mindenféle rákészülés és különösebb speciális szándék nélkül. Oops, I did it again, I played with your heart, and got lost in the game, oh baby baby. Aztán azt mondja: nnajó, ez is megvolt, hol is tartottunk?
Tőkés László kognitív disszonanciája sem téma már. Tudniillik nem tartja kínosnak, hogy egy olyan szervezet listáján induljon, amire annyi jelzős szerkezetet hordott rá, mint amennyit Homérosz az istenekre, félistenekre, hősökre és az időjárásra együttvéve. Fel sem tűnik, nem zavaró, benne van az alapzúgásban, kit érdekel?
Az évek során Tőkés László tényezőből átváltozott problémává. Ezt lehetőségek szerint méltósággal, tapintatosan, diszkréten kell kezelni. Tőkés EP-jelölésén a Fidesz is elgondolkozott, de annak ellenére, hogy a Fidesz nagy számú mandátum várományosa, nem szívesen szorítana helyet Tőkésnek, és főleg nem a lista legtetején, ami Tőkés László elvárása lett volna. Magánbeszélgetésekben a fideszesek is elismerik, Tőkés egyre kevésbé összeszedett, kiszámíthatatlan, és a jelek szerint már arra is hajlik, hogy fontos kommunikációs kérdésekben ne egyeztessen a főnökével, lásd a tusnádi protektorátus témát.
Kézenfekvőnek tűnt egy olyan típusú megoldás, ami Szász Jenő esetében bevált:
Tőkés Lászlónak fel lett ajánlva, hogy saját alapítványt kap, szerepe pedig az lenne, hogy időnként business classon körbeutazza a világ magyarságát, bátorítólag. De Tőkés nem kívánt élni az Elefánttemető Airlines kényelmes szolgáltatásaival. Marad tehát a bölcs erdélyi magyar összefogásba vetett remény. Hangütésem enyhén cinikus, mert Tőkés László EP-s jelölésének lassan felsejlő történetében nem bírom felfedezni a romániai magyar érdeket. Tőkés László jelölése az irracionális univerzumokban bír jelentéssel. Miért? Ha szempont az, hogy a romániai magyarok számára hasznos legyen az RMDSZ-es EP-jelenlét, akkor eleve nem abból kellene kiindulni, ki az, aki jól néz ki a listán, hanem inkább abból, ki az, aki hasznos tud lenni az EP-ben. És ezt lehetne úgy kezdeni, hogy kiértékeljük Winkler Gyula, Sógor Csaba és Tőkés László tevékenységét. Ami eleve nem könnyű, mert az érdemi szempontokat nagyon kevesen ismerik. Nehéz megítélni, hogy egy kétfős frakciótól - mert ekkorára lenne esély - milyen reális elvárásaink lehetnek.
Ha valóban hatékonyságot várunk, a kérdést úgy kell feltenni, hogy mi az, amire a jelöltek szerződnek a romániai magyarsággal. Tőkés László egy alkalommal azt magyarázta, neki nincs szüksége EP-s választási programra, mert az benne van a fejében. Ez számomra azt jelenti, hogy Tőkés László nem hajlandó leszerződni a mandátumát a romániai magyarsággal. Azok az erények, amik diktatúrában hősiek, a demokráciában triviálisak.
Nem sokat tudni arról sem, miben állt Winkler és Sógor munkája,
hogy céljaikat teljesítették-e, elégedettek lehetünk-e azzal, ahogy dolgoztak. Erről is sokkal többet kellene tudnunk, és csak ezt követően lenne értelme arról beszélni, hogy, amennyiben eredményeket akarunk, kik az ideális jelöltek. E nélkül arról beszélni, hogy az összefogás érdekében Tőkés László fent kell legyen befutó pozícióban az RMDSZ listáján, olcsó populizmus. Nem is hiszem, hogy Tőkés nagy számú szavazatot tudna bemozdítani, lásd EMNX bukta.
Persze, ha az EP-jelenléttől nem várunk teljesítményt, csak szimbolikus státusnak tekintjük, ami mindössze a belpolitikai üzenetek megfogalmazása miatt érdekes, lehet Tőkés Lászlót javasolni, de akkor végképp demagóg azzal érvelni, hogy az EP-képviselet fontos, mert az EP-ben fontos dolgok dőlnek el. Lehet, rosszul látom, de Tőkés Lászlóban nem azt a simulékony, nagy munkabírású, szakpolitikákban iszonyatosan profi, diplomata kvalitásokkal rendelkező, megnyerő modorú, széles nemzetközi hálózattal rendelkező EP-képviselőt látom, aki érti és használni bírja az unió bürokráciáit. Ha eredményt akarunk Brüsszelben, mégoly csekélyt is, Tőkés irreleváns. Ha tetszelegni akarunk hatalmas szívünk határtalan bugyraival, ha el akarjuk küldeni jó messzire, ha a Fidesz ezért kotizál nekünk, akkor Tőkés Lászlónak az RMDSZ EP-listáján a helye.
Ha viszont profi EP-képviseletben gondolkodunk, akkor újra kell gondolni az EP-frakciót, és ha kell, korrekciókat kell hozni, de Tőkés László nevét ne szökkentsük át fogaink kerítésén.
És nem véletlen, hogy Borboly Csaba nevét is említettem. Borboly, aki most Tőkés László jelölésén töpreng, népszerűbb, hatékonyabb és nagyságrendekkel nagyobb mozgósító erejű, mint Tőkés. Nem vádolható azzal sem, hogy nem elég jobboldali. Jelenleg egyféle népi hős is, és nem minden EP-s tapasztalat nélküli. Intuícióm szerint, Borboly Csaba jelölése több szavazatot hozna az RMDSZ EP-listájára, mint Tőkés László nyögvenyelős beerőltetése. Új idők, új hősök, új lista.
Kelemen Attila Ármin
Transindex.ro

Tíz esztendő az autonómiaharc jegyében
Tízéves fennállására jubileumi gálával és az autonómiaharcban kiemelkedő teljesítményért odaítélt Kós Károly-díjak kiosztásával fog megemlékezni az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács december 14-én – ez áll többek a szervezet múlt hétvégén, Nagyváradon lezajlott küldöttgyűlésének zárónyilatkozatában. Nehéz elhinni, de már egy évtizede elvált az autonómia célkitűzését komolyan vevő és azt csak választási jelszónak használó tábor útja. Hadd ugorjunk vissza tíz esztendőt az időben! „Néhány száz méterrel odébb egykori harcostársaink félrevezetett vagy átállt serege egy évtizedes közös önszerveződési munkájának eredményét: a minden magyarnak helyet adó, sokszínű, az egység jelképes és racionális erejét hordozó közösségi önkormányzatot készül végleg szétrombolni, sajnos ismét nem vagyunk elegen, hogy a rombolás útját álljuk. A szétvert önkormányzati modell romjain magabiztosan lobog a tulipános zászló. Az egypárt győzelmét hirdeti. A párttagok érdekeinek felsőbbrendűségét a közösség érdekei felett. (…) Az egypárt alternatívája nem egy másik párt. Az legfeljebb csak eszköz lehet a kizárólagosságra igényt formáló törekvések ellen. (…) Nem tudtuk megfékezni azt a gátlástalan és törtető szándékot sem, amely mindent maga alá gyűrne, mindenkit megvásárolna vagy megosztana, hogy aztán uralkodhasson rajtuk. Akit nem lehet, az biztos egységbontó, annak kinn tágasabb. Így lehet az egység alapértékét furkósbotként használni a választás szabadsága ellen. Bizony mondom, tisztelt gyülekezet, rossz felé fordult a világ. Mi, itt egybegyűltek fordíthatunk-e rajta? Hittel mondom, hogy igen.” Toró T. Tibor fogalmazta meg és mondta el e ma is aktuális gondolatokat a Láncos templomban 2003. február 1-jén, miközben az RMDSZ küldöttgyűlése a nemzeti önkormányzat elvén alapuló alapszabályzatát párt-alapszabályzattá fazonírozta, erősítve a központi vezetést, bevezetve a pártfegyelmet, a belső választásokat részleges tisztújítással váltva ki, mellékessé téve a platformokat, megszüntetve Tőkés László tiszteletbeli elnöki tisztségét, és leszámolva a kommunizmussal elleni nyílt szembenállás szellemi-politikai-történelmi örökségével. Jelképértékű, hogy e kongresszuson kezet foghatott a küldöttek által megtapsolt Medgyessy Péter és Adrian Năstase, a térségbeli kommunista utódszervezetek két emblematikus képviselője, akiket a politikai múlton túl a magyar érdekek iránti érzéketlenség, illetve ellenségesség köt össze.
Hosszú utat járt be azóta az RMDSZ és az autonomista tábor egyaránt.
Önfeladó politika
Az RMDSZ latba vetve bukaresti kapcsolatait, amíg tudta, gáncsolta a választásokon vele szemben induló Magyar Polgári Szövetséget. 2004 június elején megrendezett helyhatósági választásokon az MPSZ függetleneket volt kénytelen indítani, mivel a választási bizottság RMDSZ-es kezdeményezésre leseperte az asztalról a rekordidő alatt összegyűjtött 55000 aláírást, s ez ismétlődött meg ősszel is, amikor az MPSZ, az ismételt justizmord miatt a Népi Akció pártjával volt kénytelen közös listán indulni. 2004-ben mindkét oldal választási jelszava az volt, hogy „kettős állampolgárság és autonómia”. Ha mást nem, ennyit sikerült elérni, hogy az RMDSZ ország világ előtt, az autonomista önépítkezést befagyasztó és a belső önrendelkezésre fókuszáló valódi érdekképviseletet megszüntető kormányzati szerepvállalás után nyolc esztendővel nyíltan felvállalja ezt a gondolatrendszert, valamint a magyar állampolgárság kiterjesztésének azóta megvalósult célkitűzését.A következő ciklusban az RMDSZ a kisebbségi törvény gigantikus átverésének manőverét tartotta elsősorban szem előtt s csak a román szűkkeblűségen és politikai korlátoltságon múlt, hogy szemfényvesztő törekvései zátonyra futottak. Mert mi is volt a kisebbségi törvény lényege? Egyik oldalról az RMDSZ érdek-képviseleti privilégiumainak bebetonozása, a kisebbségi verseny ésszerűtlen korlátozása, a másik oldalról a kulturális autonómia látszatának megteremtése. Mert a hangzatos pártpropagandával ellentétben a törvénytervezet semmiféle közjogi kompetenciával nem ruházta volna fel a román politikai berkekben heves ellenállásba ütköző kulturális autonómiatanács intézményét, hanem a parlament és a kormány jogkörébe utalta s a bizonytalan jövőbe tolta ki a tanács hatáskörének kijelölését. Nesze semmi, fogd meg jól! 2007-ben pánikot keltett az RMDSZ berkeiben, hogy az EMNT elnöke, Tőkés László egymaga közel annyi szavazatot kapott függetlenként az európai parlamenti választásokon, mint az RMDSZ, Székelyföldön pedig elvitte a voksok valamivel több, mint felét. Minden bizonnyal ennek is volt köszönhető, hogy 2009-ben, midőn az RMDSZ nómenklatúra kívül került a román hatalom sáncain, a szervezet ismét felfedezte autonomista énjét és ajánlatot tett Tőkés Lászlónak a közös indulásra az EP választásokon, majd hajlandónak mutatkozott a Székely Önkormányzati Nagygyűlés megszervezésére, s a székely területi autonómia melletti hangsúlyos kiállásra. Mihelyt azonban ismét megszólaltak a bukaresti szirénhangok, a következő önkormányzati nagygyűlés összehívását már elszabotálta és ígéretével ellentétben a 2009-es zárónyilatkozatot sem íratta alá tanácsosaival és polgármestereivel. Azóta pedig Bukarest-orientált, önfeladó politikája töretlen.
Közösségi építkezés és autonómiaküzdelem
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács mindeközben az autonómia gondolatkörének népszerűsítésével foglalkozott, nemzetközi konferenciákat rendezett, európai fórumok keretében lobbizott, a belőle kivált Székely Nemzeti Tanács kőkemény munkával, állami támogatás nélkül megszervezte a mozgóurnás autonómiareferendumot, melynek keretében a székelység több mint fele voksolt és a szavazók elsöprő többsége hitet tett az autonómia mellett. (Az RMDSZ csúcsvezetése pedig csak gúnyolódott a szabad idejüket és energiájukat az ő kötelezettségük teljesítésére fordító önkénteseken.) Az EMNT akkor még RMDSZ-színekben küzdő parlamenti képviselői több törvénytervezetet is benyújtottak az autonómia vonatkozásában, beleértve a Csapó József által kidolgozottat, amelyről Székely Ervin, az RMDSZ neptuni szárnyának egyik emblematikus figurája azt találta írni, hogy Adolf Hitler elképzeléseinél is diszkriminatívabb. Az EMNT-nek és az SZNT-nek sikerült elérnie azt, hogy míg tíz esztendővel ezelőtt aktivistáit ügyészségi eljárással, a bíróság elé állítással fenyegették a román politikusok, s a rendőrség zaklatta, ma már az autonómia tárgyalási alap. Nem sok ez, de ahhoz képest valami, hogy az akkor még egységes RMDSZ hosszú éveken át jó mélyen őrizte e célkitűzést. (Emlékezetes, hogy az RMDSZ részvételével zajló első kormányzati ciklusban egy belső anyagot a szervezet „erős embere” Kelemen Attila az iratmegsemmisítőbe küldött, mert megfogalmazói, Tamás Sándor és Birtalan Ákos bele merték foglalni a frakció cselekvési prioritásai közé valahányadik pontban az autonómiát.) 2008-ban a várakozásokkal ellentétben bejegyezték a Magyar Polgári Pártot, mely azonban a helyhatósági választásokon nem aratott nagy sikert, a voksok valamivel több mint 15 százalékát szerezte meg, az őszi parlamenti választáson pedig nem indult. Korábbi elnöke, Szász Jenő pedig olyan diktatúrát épített ki párton belül, mely még az RMDSZ-en belüli antidemokratikus viszonyokon is túltett. Az EMNT lépéskényszerbe került. 2010 végén a szervezet küldöttgyűlése úgy határozott, hogy szükség van egy új magyar autonomista pártra, mely egyszerre képviseli a nemzetet és a demokráciát, az autonómiát tiszta, átlátható belső viszonyok mellett tűzi zászlajára. Az Erdélyi Magyar Néppárt a továbbiakban az EMNT-vel szoros együttműködésben fejtette ki tevékenységét, a két elnökség tagjai mindenkori meghívottak a másik szervezet elnökségének ülésein.
A választóközönség nem értékelte a nemzeti oldal megoszlását, a két párt az MPP és az EMNP együtt kevesebb szavazatot ért el a helyhatósági választásokon, mint négy évvel korábban az MPP egyedül. Ezért mondhatta Tőkés László a hétvégi gyűlésen azt a mondatot, amit most a sajtó hangoztat, miszerint az EMNP nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A mondat elejére sajnos elmulasztotta odailleszteni azt, hogy „egyelőre”. Azt pedig nem idézi a sajtó, hogy az EMNT elnöke leszögezte, a viszonylagos kudarcért nem az EMNP vezetőit hibáztatja. De hát ez is a demokráciának nevezett játék szerves része, míg a sajtó viszonylag szabadon működik, az újságírók azt ragadnak ki a kontextusból, ami érdekeiknek vagy elképzeléseiknek megfelel. A közösségi építkezés pedig nem áll le. Az autonómiaküzdelem jegyében eltelt tíz esztendőt újabb követi, s ha netán intézményesítést nyernek önrendelkezési törekvéseink, akkor is lesz feladat bőven a mozgástér-kitöltés kapcsán.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Merre van a malom, ámbaerök? (Válasz „válaszfélére” a Gazda Józsefeknek) – Visszajelzés
Bár én Önt (vagy a Gazda Józsefeket) meg nem szólítám, válaszféléjét köszönöm (Gazda József: A „székelyföldi elkülönülési kísérlet” ürügyén – Válaszféle a Magyari Nándoroknak. Háromszék, 2013. október 18.).
Rövidre foghatnám válaszom, hiszen érvet nem találtam abban, amit közzétett, csak személyeskedő minősítéseket, személyem elleni támadásokat, és azt, hogyan „zavarítja a fogalmakat” (sic!), melyek mellett könnyen elmehetnék. Ha mégis hosszabban, akkor két okból igyekszem reflektálni keresetlen szavaira: egyfelől, mert próbálom kihasználni a felkínált lehetőséget, hogy újra kiemeljem, esetleg még érthetőbbé is tegyem az Ön által félreértett, és mint ilyen, olcsó jelzőinek pellengérére állított jegyzetem főbb állításait, és persze újra felvillantsam a mögöttük levő érveket. Másfelől meg, mert meggyőződésem, hogy tudatosan uszít, arra számít, hogy a felbujtott névtelenek majd jól odamondanak nekem, esetleg még meg is ijesztenek és elhallgattatnak. Ha az autonómia kérdését a racionális érvelés és értelmezés összefüggésében tekintjük, akkor azon idézett tételem, mely szerint „az autonómia vagy területi lehet, és akkor nem elsősorban etnikai, vagy etnokulturális, és akkor nem területi”, a tőlem telhető legpontosabb megfogalmazása a helyzetnek. A területi autonómiát csak térképpel a kézben lehet felfogni, azaz ki kell jelölni egy területet, amelyre érvényes, márpedig etnikailag teljesen homogén területeket nem fogunk találni még a hagyományosan (bár közelebbről alig meghatározott) Székelyföldnek mondott területen sem. Ezért a területi autonómia nem lehet etnokulturális (vagy pláné nem etnonacionalista, amit oly sokszor sulykolnak), hiszen figyelembe kell vennie az ott élő kisebbségek (mindenekelőtt a jelentős számú románság és a szintén számos roma/cigány csoportok) etnokulturális elvárásait. Aki a székely kizárólagosságnak – vagy akárcsak a kijelölt területen érvényesítendő többségi demokrácia (szupremáciájának) kisebbségek kárára való alkalmazásának – híve, ellentmondásba keveredik, hiszen olyasmit szorgalmaz, nevezetesen a többség zsarnokságát, ami ellen országos szinten hangosan tiltakozik. Aztán egészen biztosan hátrányos helyzetbe hozza a többi erdélyi vidék magyar lakóit: ott a helyi/országos többség szintén felhatalmazva fogja érezni magát arra, hogy semmibe vegye a magyar kisebbség igényeit. A sokat hangoztatott, de végig nem gondolt területi autonómia jelszavát lobogtatók – meglátásom szerint – még csak fel sem vetik a problémát, nemhogy megnyugtató megoldást kínálnának a helyzetre. A területi autonómia intézményén belül kialakítandó etnikai alapú egyenlőtlenség (esetleg nyílt elnyomás) megerősíti azt a választóvonalat, mely már most is jellemző a székelység és a más területeken élő itteni magyarság között. Végül, bár könnyen belátható, de a rend kedvéért ismételjem meg, hogy a kulturális autonómia nem területi alapú, és mindenhol érvényes lehet, ahol valamely kulturális értelemben vett (egyszerűbben nyelvi) kisebbség él. A leplező retorika ellenére nehéz másképpen érteni a magyar kormány nemzetegyesítő elképzeléseit (NER) és lépéseit, mint a kulturális és állampolgári értelemben vett kultúrnemzeti összetartozás erősítését, ha úgy tetszik, a határon túli területi autonómiák ellenében. Mind az állampolgárság megszerzésének megkönnyítése, mind a ki- és áttelepítések meglebegtetése (melyet a Szász Jenő-féle intézmény szorgalmaz – legutóbbi programatikus nyilatkozata szerint: „újra kell fogalmazni a 21. század körülményei között a haza fogalmát, és jó hogyha a Kárpát-medencében, a Kárpát-hazában gondolkodunk”) a nemzetegyesítést a területi autonómiaelvek feladásával szemben tételezi és támogatja. Jegyzetem – szándékom szerint, és annak ellenére, hogy Gazda József ezt a kérdést gondosan megkerüli – legfontosabb felvetése, hogy a most tervezett székely élőlánc nem kecsegtet semmiféle pozitív politikai vagy adminisztratív fejleménnyel vagy előrelépéssel akár a kulturális, akár a területi autonómia területén. Nem gondolom szerencsésnek a most zajló – a kormányzat által erőltetett – regionalizációs tervek, viták és kísérletek kontextusában a kivonulást, és főként nem a területi autonómia kérdését az adminisztratív felosztás (fejlesztési régiók kialakítása) kérdésével összemosni, sőt, mindezt határozottan kontraproduktívnak vélem. Ez az összemosás rontja a nem kívánt regionalizációs intézkedések kivédésének esélyeit (ha G. J. így jobban érti), az élőlánc és az ott minden bizonnyal elhangzó, szimbolikusan megjelenített stb. autonómiakövetelés a kormány törekvéseinek „malmára hajtja a vizet”. Szemmel láthatóan a mindenoldalú politikusokat érzelmeik és indulataik, türelmetlenségük vezeti, de amikor megterveznek egy nagyszabású akciót, azt mérlegelniük kellene, hogy mekkora energiák mozgósításával mekkora várható haszna lesz a megmozdulásnak. Tartok tőle, hogy semmiféle józan mérlegelés nem előzte meg, semmiféle cél-, eszközkalkulusra nem került sor a jelen esetben, és még azt sem veszik észre forrófejű eleink, hogy magunk alatt vágjuk, amikor tömegmegmozduláson összemossuk a regionális újrafelosztás és a sokat emlegetett székelyföldi autonómia kérdéskörét. Az élőlánc számháborúhoz fog vezetni (a hatóságok, a román média ötezerről, a székely harsonák majd ötszázezer résztvevőről fognak szólni), és semmi máshoz, aztán éppen az ott felmerülő „túlzó szecessziós veszélyre” való tekintettel fogja erőltetni a kormány a számunkra előnytelen területi újrafelosztást. A jövő zenéje, de én erre nagyobb tétben mernék fogadni!
Úgy gondolom, Gazda József(ek?) azért ragadott tollat, mert szerette volna mozgósítani ellenem elvbarátait, az álnéven gyűlölködő, rasszista aranyköpéseket és egyéb alpári és agyament ötleteket, olcsó összeesküvés-elméleteket stb. pufogtató kommentelőket. Most, remélem, elégtétellel, a „jó munka” örömének tudatában dől hátra kényelmes karosszékében, a piszkos munkát helyette elvégezték a nevüknincs kommentelők. Ajánlom, ne sokat nyújtózzék a karosszékben, mert bár nem tudok „ásatag, de máig megdöntött alternatívákat” (sic!) felvillantani, azért nem tud(nak) oly könnyen meghátrálásra vagy hallgatásra bírni, folytatás következik (apropó: kíváncsi lennék, egyetért a csahosokkal, Ön is egy közülük, vagy ismét csak véletlen, hogy similis simili gaudet?).
Magyari Nándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az autonómiaharc évtizede
Pont tíz évvel ezelőtt ezen a napon jött létre a Székely Nemzeti Tanács közképviseleti testületként egyetlen célkitűzéssel: a székelyföldi területi autonómia kivívásáért. Ez alatt az évtized alatt számos módon, eszközzel próbált eredményt elérni, ám kezdeményezései az egyre éleződő magyar–magyar politikai harcok miatt többnyire kudarcba fulladtak.
E tíz esztendő krónikáját állítottuk össze, a teljesség igénye nélkül, nem ejtvén szót a nemzetközi fórumokon tett népszerűsítési, figyelemfelkeltési próbálkozásokról és a román hatalomhoz több ízben intézett nyílt levelekről, perekről. E kronológia jól tükrözi, miként sikerült előbb közbeszéd tárgyává, majd az erdélyi magyar pártok programjának részévé emelniük az autonómiaküzdelmet.
Az SZNT végig próbált és többnyire sikerült felülemelkednie a pártpolitikán, tagjai, némely vezetői azonban csatlakoztak egyik vagy másik szervezethez (legtöbben az MPP-hez), így sok kezdeményezés az erdélyi magyarság belső politikai csatározásának áldozatául eset. Ez történt a helyi népszavazásokkal, a belső referendummal, több tüntetéssel, a székelyföldi önkormányzati nagygyűléssel. Az RMDSZ főként a politikai vetélytársat látta benne, túl radikálisnak találta kezdeményezéseiket, és nem volt hajlandó támogatni azokat. E számbavételben tisztán tetten érhetőek az RMDSZ válaszként megfogalmazott, soha be nem váltott ígéretei, de az is: 2012 után a szövetség székelyföldi képviselői végre nyitnak az SZNT irányába, és elkezdődhet a közös munka. Ennek köszönhetően jöhetett létre idén márciusban Marosvásárhelyen a minden eddiginél nagyobb autonómiatüntetés és az összefogásnak, együttműködésnek hála remélhetően sok tízezren, akár százezren vonulnak ki vasárnap a székelyek nagy menetelésére. Tanulságos ez az évtized, hűen tükrözi, mekkora szükség van arra, hogy politikum és civil kezdeményezés egyet akarjon, összehangoltan, egymást kiegészítve cselekedjék. Ha nekünk, erdélyi, székelyföldi magyarságnak sikerül saját hibánkból okulnunk, a következő tíz év sokkal eredményesebb lehet. Ez lenne az SZNT következetes kiállásának legnagyobb hozadéka.
2003. október 26. – Sepsiszentgyörgyön, a megyei könyvtár Gábor Áron Termében megalakul a Székely Nemzeti Tanács. Azért itt, mert mint megfogalmazták: „Ebben a teremben döntöttek másfél évszázada őseink az önvédelmi harc vállalásáról, a most megjelentek pedig ugyanezt vállalják”. A bejelentkezések alapján 211 személyt regisztrálnak, ám a nem hivatalos küldöttekkel, az érdeklődőkkel együtt közel négyszázan gyűlnek össze. Megválasztják a vezetőtestületet, melyben minden székely szék képviselője helyet kap, és az autonómiastatútum kidolgozóját, Csapó József lesz az SZNT elnöke. Négy határozatot és egy kiáltványt fogadnak el. A székely székek önigazgatásáról, a Székelyföld autonómiájáról hozott határozat leszögezi: „..a székely székek mai polgáraiként, Székelyföld lakóiként kinyilvánítjuk akaratunkat a székely székek önigazgatására, Székelyföld autonómiájára, Székelyföld autonómiastatútumának törvény általi jóváhagyására.” Ekkor döntenek arról, hogy véglegesítik az autonómiastatútumot és az SZNT jóváhagyása után Románia parlamentje elé terjesztik.
2003. december – összesítik a beérkezett módosító javaslatokat.
2004. január 17. – a testület szintén Sepsiszentgyörgyön ülésezik és egyöntetűen fogadja el a kiegészített statútumot. A 22 fejezetből és 131 szakaszból álló statútumtervezeten végrehajtott módosítások jelentős része formai, többnyire pontosító, lényeget kiemelő változtatások kerülnek a dokumentumba. A Székely Nemzeti Tanács Birtalan Ákos képviselőt kéri fel az autonómiastatútum törvénytervezetének román parlament elé terjesztésére, és Kovács Zoltán, Kónya Hamar Sándor, Szilágyi Zsolt, Vekov Károly, Pécsi Ferenc illetve Toró T. Tibor képviselőt bízza meg ennek támogatásával és fenntartásával.
2004. február 25. – a megbízott képviselők a román parlament elé terjesztik az autonómiastatútumot. 2004. március 30. – a képviselőház elsöprő többséggel elutasítja az SZNT által kezdeményezett és hat RMDSZ-es honatya által benyújtott törvénytervezetet. A közigazgatási szakbizottság egy általános vita után elutasító jelentést állított össze a tervezetről, ebben megismétlik a törvényhozási tanács korábban már megfogalmazott ellenérveket. A kormány is hasonló érveket sorakoztatott fel, az alkotmányos renddel összeegyeztethetetlennek minősítette a javaslatot. A képviselőházi vitában az autonómiával kapcsolatos általános kérdések kerültek napirendre. A kezdeményezők nevében Szilágyi Zsolt mutatta be a tervezetet, kiemelte, hogy a területi autonómia pozitív megoldás az unió több országában, kifejtette: a kisebbségek helyzetének rendezésére ezt szorgalmazta az Európa Tanács is tavalyi határozatában.
2004. június 29. – a szenátus is elutasítja a statútumot, a szavazáson a tizenkét RMDSZ-szenátoron kívül mindenki egyöntetűen a tervezet ellen voksolt.
2004. augusztus – a magyar többségű megyei tanácsokhoz fordulnak az SZNT széki elnökei, kérik, írjanak ki népszavazást az autonómiáról.
2004. szeptember 28. – többszöri egyeztetés után Kovászna megye tanácsa elutasítja az SZNT kérését, érvelésük szerint jogászaik törvénytelennek ítélték a referendum kiírását, ezért úgy határoztak, az erre vonatkozó törvény módosításának kezdeményezésére kérik fel az RMDSZ parlamenti képviselőit oly módon, hogy helyi ügyekről helyi szinten, regionálisakról pedig regionális szinten lehessen dönteni.
2004. október – a megyei tanácsok elutasítása után az SZNT a helyi önkormányzatokat kéri fel, hogy írjanak ki helyi népszavazást, amely során a szavazópolgárok igennel vagy nemmel válaszolhatnak arra a kérdésre, akarják-e, hogy Székelyföld autonóm adminisztratív régióvá váljék, és hogy településük ehhez tartozzon.
2004. október 20. – az illyefalvi tanács megszavazza a népszavazás kiírását, ugyanezt teszik Nagybaconban és következő év elején Vargyason is, a prefektúra minden esetben közigazgatási bíróságon támadja meg a döntéseket
2005. február 12. – Gyergyószentmiklóson ülésezik az SZNT, ismét szorgalmazzák, a helyi önkormányzatok tűzzék ki az autonómia népszavazást. A testület határozatban kezdeményezett tárgyalásokat Románia kormányával, miniszterelnökével, illetve elnökével Székelyföld területi autonómiájáról. Döntés születik arról is, hogy a frissen megválasztott parlament elé is beterjeszti statútumtervezetét. 2005. február 14. – az RMDSZ bejelenti, nem támogatja az SZNT autonómiastatútumának újbóli parlamenti előterjesztését, azt ígérik, az RMDSZ elkészíti saját törvénytervezetét, és azt terjeszti elő. 2005. május 13. – Csapó József az SZNT elnöke bejelenti, változatlan formában újra parlament elé terjesztik az autonómiastatútumot, és kezdeményezik, hogy az Európai Parlamentben nyílt meghallgatásra kerüljön sor a székelyföldi autonómia ügyében.
2005. június – Csapó nyílt levélben kéri az RMDSZ segítségét a statútum parlamenti beterjesztéséhez, a szövetség ezt visszautasítja, arra hivatkoznak, amíg a kisebbségi törvényt nem sikerül elfogadtatni, az RMDSZ nem foglalkozik más törvénytervezetek beterjesztésével.
2005. június 30.– Sógor Csaba szenátor és Garda Becsek Dezső képviselő az RMDSZ elutasítása dacára vállalja az SZNT statútumának beterjesztését.
2005. szeptember 23. – a képviselőház közigazgatási bizottsága vita nélkül elutasítja az autonómiastatútumot. 2005. szeptember 29. – jogerős, végleges döntéssel utasította el a brassói táblabíróság a vargyasi helyi tanács autonómiáról szóló népszavazásra vonatkozó határozatát.
2005. október 12. – a képviselőház plénuma is nemet mondott az autonómia-törvénytervezetre
2005. december – elutasító választ ad Csapó József levelére Traian Băsescu államelnök, újságírók kérdésére alkotmányellenesnek nevezi a székelyföldi területi autonómiát.
2005. december 11. – Sepsiszentgyörgyön ülésezik az SZNT. A közakarat határozott kinyilvánítására szólítanak mindenkit, tüntetések megszervezésével kívánnak közösségi nyomást gyakorolni választottaikra. Döntöttek arról, hogy 2006. március 15-én Székelyudvarhelyen Székely Nagygyűlést tartanak.
2006. március 15. – húszezren gyűlnek össze Székelyudvarhelyen a Székely Nagygyűlésen. „Autonómiát a Székelyföldnek – Szabadságot a székelységnek” – hangzott több ezer torokból azt követően, hogy Csapó József, az SZNT elnöke felolvasta a Székely Nagygyűlés kiáltványát.
2006. április – az SZNT Állandó Bizottsága felszólítja tagjait: válasszanak valamely pártban betöltött politikai tisztségük, illetve a közképviseletben vállalt vezetőszerepük között. Többen eleget tesznek a felkérésének, Szász Jenő azonban nem hajlandó erre.
2006. június 18. – Gyergyóditróban megtartják a Székely Nemzetgyűlést. A székelyföldi települések 4000–5000 küldötte kézfelemeléssel és háromszori „akarjuk” felkiáltással fogadják el a Csapó József által felolvasott határozatot, a széki elnökök az ezeréves, legendás, titkos helyen őrzött székely kehelyből kortyolt borral szentesítik fogadalmukat. Itt hangsúlyozta Csapó József, hogy a székely nép a történelem során mindig akkor hívta össze a Székely Nemzetgyűlést, amikor megelégelte a jogfosztottságot.
2006. október 7. – Sepsiszentgyörgyön ülésezik az SZNT, kezdeményezik, hogy még év vége előtt, Románia EU-csatlakozását megelőzően szervezzenek népszavazást Székelyföld autonómiájáról. Itt hangzik el, hogy mivel a hivatalos népszavazás kiírását megakadályozta a román hatalom – beperelték az erről határozatot elfogadó önkormányzatokat – belső, nem hivatalos népszavazással lehetne felmutatni az autonómiaigényt.
2006. október 15. – az SZNT is részt vesz az RMDSZ által szervezett agyagfalvi nagygyűlésen. Csapó ezt követően kezdeményez találkozót Markó Bélával, az RMDSZ elnökével, kéri, a szövetség támogassa az SZNT autonómia-népszavazását. Markó kijelentette: ezzel egyetértene, ha lenne rá törvényes lehetőség. De nincs, és ezt azok is tudják, akik ezt a népszavazást követelik – tette hozzá.
2006. október 23. – Csapó József váratlanul lemond az SZNT elnöki tisztségéről.
2006. november 4. – az SZNT Fodor Imrét választja ideiglenes elnökéül.
2006. november 22. – a gidófalvi tanács is elfogadja az autonómia-népszavazásról szóló határozatot. 2006. december 16. – a székely székek közül elsőként Bardoc-Miklósvárszéken (Erdővidéken) kezdik el a belső népszavazást. Önkéntesek járnak mozgóurnával házról házra.
2007. február – számos székely széken megkezdődött a belső népszavazás.
2007. március 30. – az SZNT ÁB a belső népszavazás határidejének meghosszabbításáról dönt, június végéig összesíthetik a támogatókat azokon a településeken, ahol objektív okok miatt akadozott a szervezés. Addig az időpontig 150 ezer igen választ gyűjtöttek az önkéntesek.
2007. szeptember 19. – Árpád fejedelem -díjat kap az SZNT.
2008. február 20. – az SZNT kezdeményezésére Sepsiszentgyörgyön szolidarizáló tüntetést tartanak a néhány nappal korábban függetlenné vált Koszovóval. A jelenlevők kinyilvánítják autonómiaigényüket. 2008. február 23. – Izsák Balázst választja elnökévé az SZNT sepsiszentgyörgyi ülésén. Határozatokat fogadnak el, amelyek elsősorban az autonómiaigény nemzetközi tudatosítását, hitelesítését célozzák. Ekkor hozzák nyilvánosságra a belső népszavazás eredményét: 209 304 szavazatot sikerült összesíteniük. Az SZNT adatai szerint az elérhető szavazók 52,98 százaléka nyilatkozott, és 99,31 százalékuk igennel válaszolt arra a kérdésre, akarja-e Székelyföld területi autonómiáját. 2008. június 18. – Sólyom László magyar államfő fogadja az SZNT küldöttségét. Átadják neki az autonómia-népszavazás eredményét tartalmazó iratcsomókat. Sólyom László megerősítette korábbi kijelentéseit, miszerint a székelyföldi autonómiaigény jogos, fontos és európai.
2008. július 5. – az SZNT ÁB ülésén döntenek arról, hogy megpróbálják felvenni a kapcsolatot a frissen megválasztott megyei és helyi önkormányzatokkal, elsősorban a hivatalos autonómia-népszavazás kiírásáról, a székely jelképek használatáról, a székelyföldi autonómiastatútum támogatásáról kívánnak egyeztetni.
2008. augusztus – az SZNT vezetősége tárgyalásokat kezdeményez a székelyföldi megyék tanácselnökeivel, polgármestereivel, önkormányzati képviselőivel az autonómia kérdésében. A megbeszélések egyik pontja a hivatalos autonómia-népszavazások kiírása.
2008. augusztus 30. – az SZNT felkéri a székelyföldi önkormányzatokat, november 30-ra tűzzék ki a referendumot, amely során arról kérnék ki a régió lakóinak véleményét, akarják-e a megyehatárok megváltoztatását oly módon, hogy létrejöhessen az autonómiastatútumban szereplő régió.
2008. szeptember 11. – nyílt levélben kéri az SZNT Markó Béla RMDSZ- és Szász Jenő MPP-elnöktől, hogy támogassák az autonómia-népszavazás kiírására vonatkozó kezdeményezésüket. Az MPP már másnap igennel válaszol. Markó Bélával október elején találkozik Izsák Balázs, az RMDSZ elnöke akkor azt ígéri, szakértőikkel elemzik a kezdeményezés jogi és politikai vonatkozásait, később azonban az RMDSZ kihátrál, és arra hivatkozva, hogy nincs jogi lehetőség a népszavazások megszervezésére, nem támogatja az SZNT kezdeményezését. Több tanács mégis napirendjére tűzi a népszavazást, és számos helyen el is fogadják az erről szóló határozatot.
2008. október 25. – ötödik születésnapját ünnepli az SZNT, úgy döntenek, hogy állampolgári kezdeményezésként – 100 000 aláírás összegyűjtésével – vagy a parlamenti képviselők révén harmadszor is a román parlament elé terjesztik Székelyföld autonómiastatútumát. Napirendre kerül a népszavazások ügye, hogy minél több polgármestert, önkormányzati képviselőt meg kell nyerni ennek támogatására, kiderül, az ülés napjáig alig néhány településen született döntés, de a következő hetekben várhatóan megsokszorozódik ezek száma. A népszavazás kiírását elfogadták már Gyergyóditróban és Gyergyóalfaluban, Kézdivásárhelyen, Kőröspatakon, Újszékelyen elutasította az RMDSZ-es többségű tanács, Marosvásárhelyen, Kovásznán és Zágonban a polgármesterek nem hajlandóak napirendre tűzni; – az SZNT vezetői Sepsiszentgyörgyön találkoznak a hivatalos romániai látogatáson lévő Sólyom László magyar köztársasági elnökkel, aki megerősíti korábbi álláspontját: jogosnak, európainak tartja a magyar közösség autonómiatörekvéseit.
2008. december 15. – Izsák Balázs közleményben szólítja fel az RMDSZ-t, hogy vállaljon aktív szerepet a székelyföldi népszavazások kiírásában, Székelyföld autonómiastatútumának parlamenti elfogadtatásában, a nemzetközi támogatás megszerzésében.
2008. december – a sepsiszentgyörgyi városházára is kikerül a székely zászló, amely az SZNT jelképe, és amelyet a tanács egyik alapítója, sepsiszéki elnöke, a néhai Kónya Ádám tervezett. Egyre több községházán tűzik ki a székely lobogót.
2008 vége – 2009 eleje – a prefektúrák megtámadják a helyi tanácsok autonómia-népszavazás kiírásáról szóló határozatait, a közigazgatási bíróságok érvénytelenítik az önkormányzati döntéseket. 2009. január 28. – Izsák Balázs kezdeményezi a székelyföldi önkormányzati nagygyűlés összehívását. 2009. március 3. – Izsák Balázs ismét az autonómia támogatására kéri az RMDSZ-t, nyílt levélben fordul Markó Béla szövetségi elnökhöz és az autonómia-népszavazások, illetve a statútum parlamenti beterjesztésének támogatása mellett azt kéri, pártok fölötti összefogással kezdeményezzék a székelyföldi önkormányzati nagygyűlés összehívását.
2009. április 3. – az RMDSZ és az EMNT megállapodásának köszönhetően megalakul az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF), amelynek feladata egyezségre jutni és megoldásokat találni az erdélyi magyar közösség jövőjét érintő stratégiai, politikai kérdésekben. Elhangzik, várhatóan már őszig közös törvénytervezeteket fogadnak el az autonómiáról. Az SZNT nem fogadja el a felkérést, nem delegál képviselőt az EMEF-be, mert politikai és kampánycéllal létrehozott testületnek tartja azt. Szerintük nincs szükség újabb tervezetek kidolgozására, az RMDSZ-szel közösen kellene képviselniük az EMNT által kidolgozott személyi elvű autonómiastatútumot, illetve az SZNT Székelyföld autonómiastatútumát.
2009. május 13.– az EP-választási kampányban levő RMDSZ és EMNT úgy dönt, felkarolja az SZNT által kezdeményezett székelyföldi önkormányzati nagygyűlés összehívását. Bejelentik, május 23-án Székelyudvarhelyen tartják meg a székely parlament előfutárak

A megrendelt autonómia ideje
„Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak. Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, a mi ültettetett. Ideje van a megölésnek és ideje a meggyógyításnak; ideje a rontásnak és ideje az építésnek.”
A Prédikátor Salamon könyvének e mély értelmű passzusát idézve nyitotta meg Sütő András az RMDSZ második, marosvásárhelyi kongresszusát. A bölcsességéről elhíresült Salamon filozófiai megállapítását aktuálpolitikai összefüggésbe helyezve a Szövetség írói nagysága, aki a szeme világával fizetett meggyőződéséért, arra világított rá, hogy a közösségi cselekvés akkor vezet sikerre, ha annak belső és külső feltételei is kialakultak, ha annak „rendelt ideje van”. Az országos és a nemzetközi körülményeket figyelmen kívül hagyó, voluntarista politikai cselekvés nem egyszer vezetett súlyos tragédiákhoz a huszadik századi magyar történelemben, s ennek súlyát nemcsak Sütő András szenvedte.
A rendelt idő eljötte azonban csak szükséges, de nem elégséges eleme egy politikai projekt sikerének. Az első és legfontosabb feltétel az, hogy létezzen egy részleteiben kidolgozott, viszonylag nagy társadalmi ismertséggel és támogatottsággal rendelkező elképzelés.
A székelyföldi autonómia esetében ez a feltétel nem adott.
A Minority SafePack kudarca után nyilvánvalónak tetszik, hogy az Európai Unió nem fogja támogatni az autonóm Székelyföld létrejöttét, a román politikai elit pedig – enyhén szólva – nem rokonszenvezik az autonómiával, és nincs is rajta olyan kényszer, hogy azt elfogadja.
Hiányzik továbbá a területi autonómia törvénytervezete, amely szabályozná, hogy milyen intézményei lennének Székelyföldnek (melyek lennének a határai, hogyan alakulna ki a költségvetése, milyen hatásköröket venne át a román kormánytól, illetve a parlamenttől a székelyföldi kormány és parlament). Ennek a tervnek a hiányában a nagy menetelés résztvevői, általában nemzeti közösségünk tagjai nem tudhatják, hogy mi is a konkrét tartalma annak az autonómiának, amelyet oly nagyon akarnak. Az RMDSZ szakemberei csak most dolgoznak egy ilyen jellegű törvénytervezeten, de erről az érdekeltek – vagyis a székelyföldi állampolgárok – még semmit sem tudnak.
Egyébként épp a területiautonómia-koncepció kidolgozatlanságának a következménye lehet az, hogy az autonómia legjelesebb szószólói rendre megrekednek a fogalom „varázserejénél” és soha nem veszik a fáradtságot, hogy megmagyarázzak, mi az, amit mögé gondolnak (élek a gyanúperrel, hogy nagy eltérések vannak mondjuk Tőkés László, Szász Jenő és Borboly Csaba autonómia-víziói között).
Ezért történhetett meg, hogy Izsák Balázs érzelmi azonosulást vár el az autonómia iránt, holott az pusztán egy lehetséges közigazgatási eszköz, amely lehet előnyös, de hátrányos is, attól függően, hogy milyen tartalommal töltik meg.
A székely autonómia tehát egy szakmailag kidolgozatlan és pillanatnyilag megvalósíthatatlan projekt. A felvonulások, tüntetések, egyéb civil megmozdulások kétségkívül rokonszenves és a résztvevők szempontjából lélekmelengető demokratikus gyakorlatok lehetnek, de egy lépéssel sem visznek közelebb az autonómia megvalósításához. Ellenkezőleg: belterjes, szimbólumokban, rítusokban feloldódó és kimerülő performanszokká alakítják át a párbeszédnek még az esélyét is.
Arról nem is beszélve, hogy mindaddig, amíg a magyarságnak van képviselete a törvényhozásban, miért kell a politikai elképzeléseket az utcán követelni, s miért nem lehet legalább formálisan megvárni a politikai döntéshozók hivatalos válaszát? Egy be sem nyújtott törvénytervezetet ugyanis nagyon nehéz elfogadni...
Félő, hogy ilyen körülmények között a nagyszabású utcai demonstrációk csak arra jók, hogy valakik – határon innen és túl – politikai karrierépítésre használják azokat. Természetesen nem azok a tisztességes, jóhiszemű emberek hibáztathatók a megjósolható kudarcért, akik ünneplőbe öltözve, székely zászlókkal felvonultak Kököstől Bereckig. A felelősök azok a politikusok, akik elhitették velük, hogy a rendelt idő elérkezett.
Székely Ervin
Maszol.ro

Kötelékek – kézfogások
Októberi napjaim, napjaink
Amikor még nem volt internet, illetve számítógép, de tévé sem – az én gyermekkoromban mindenesetre így volt –, szülői kézfogással vagy már önállóan járkálva az utcán, olvastuk az üzletek cégtábláit, a feliratokat (többnyire magyarul); tanultuk a szavakat, a jelentéseket. Bő hetven év múltán is megmaradt bennem ez a szokás, ránézek a legkülönbözőbb kiírásokra, próbálom továbbgondolni őket.
Igazi vénasszonyok nyarán (indián nyári napon?) buszra várva, a következő szövegen akadt meg a tekintetem: „Spală româneşte”. Keresem ennek a (mosópor-reklámnak szánt) mondatnak az időszerű (korszerű?) magyar értelmezését. Moss románul? Tisztára mossa a szennyest? Eltünteti, amit kell? És persze hozzágondolom a magyar megfelelőket autonómia-igényünk szellemében, no meg, a „magyar gyerek gyógyítja”-szerű régebbi meg az újabb fordulatokat, hiszen mi is tudunk mindenfélét, akár ma használatos magyar reklámszöveget, nemzeti szabadságharcosat. Még csak nem is kell feltétlenül a futballpályákra kimennünk. Itt vagy ott hátat fordítani ilyen vagy olyan himnuszok elhangzásakor.
2013 októbere annyi élményben részesített… Sokunkat.
Futball-beszéd (és hallgatás)
Hallgatni arany! – szoktuk mondani. Persze nem mindig van így. Ám akinek ég a háza, inkább hallgasson, mintsem próbálja dicsekvéssel, hazugságokkal elfedni a valóságot. De jobban teszi, ha erőt vesz magán, és keresi a bukássorozat valóban nem könnyen megtalálható okait. (Legyen ő válogatott labdarúgó, edző, szövetségi kapitány vagy éppen vezető politikus.) Ez most éppen magyar kérdés, ha azonban valaki az észtek elleni „győztes” román meccset nézte, az Andorrával „sikeresen” megvívott, ugyancsak szégyenletes szereplésünk helyett (vagy közben), és hallotta a bukaresti szurkolók saját csapatuknak szóló füttykoncertjét, ráadásul a magyaroknál még mindig jobb román (külföldi légiósokkal hasonlóképpen teletömött) klubcsapatok szereplését követte – hát az akár romániai (román) hazafiként sem lehet büszke. Viszont egy görögökkel megvívott sikeres novemberi selejtezőt követően felbúg(hat) a „nagyok vagyunk” nemzeti himnusza.
Mi egyelőre a bukaresti „saját” szégyent (0:3), a magyar válogatott minősíthetetlen teljesítményét követő újabb, amszterdami megalázást, az 1:8-at nyalogatjuk körül. És természetesen vitatkozunk – a Kolozsvár Társaság rendezvényén is – kolozsvári, úgymond első osztályú csapataink állapotán, gondjain, a köztük feszülő gyűlölségen. No meg nosztalgiázhatunk, ifjú korunkra emlékezve, amikor Kolozsvár főterén a mikrofonból Szepesi György közvetítése szólt, az aranycsapat világsikerét kürtölve világgá – és ez városunk lakóinak másik részét nem háborította fel…
(Jelenből nézve, magyar szurkolói szemmel: alighanem biztatóbb lehetne egyelőre más labdajátékhoz pártolni: mondjuk kézilabdához, vízilabdához.)
Iskola, egyetemi beszéd
A szégyen után a dicsőség – bár ez is kicsit régebbi. Nem kell egészen az iskoláig visszamenni (noha megtehetnénk), egyetemi szinttől fölfelé haladhatunk ezúttal. Némiképpen a sporttal, labdajátékokkal is kapcsolatba hozható (és ebben bizonyára egykori iskolánknak, a kolozsvári Református Kollégiumnak, az államosítást követő években továbbélő sportos hangulatnak is szerepe volt). Kelemen Árpádról van szó (1932–1997), az ő magasra ívelő (nem mellesleg sportos) életpályájáról, amely a városhoz közeli Kajántóról indult, és nyugat-európai, amerikai állomásokon át Kolozsváron zárult. Aknamezőn – a hírnév felé, így jellemezném ezt az életutat, hiszen Gheorghiu-Dej és Ceauşescu Romániájában, különösen egy Kelemen-fajtának, aknákkal telepített talajról kellett elrugaszkodnia; innen jutott nemzetközi hírnévre a műszaki életben, kolozsvári műegyetemi tanárként, elismert, többszörösen kitüntetett feltalálóként. Az ő emlékére most kiadott kis kötetben elmondhattuk, hogy a diktatúra, a nemzetiségi elnyomás legsötétebb éveiben Kelemen Árpád azon kevesek közé számított, akiknek sikerült áttörni a bezártságot, táplálhatták a még hinni tudókban a reményt, hogy a falak nem véglegesen, végzetesen vesznek körül minket.
A Kolozsvár Társaság az Októberi Napok keretében mutatta be a Kelemen Árpádról készült könyvet – és adhatott örömteljes hírt (az aranymisés római katolikus pap Jakab Gábornak köszönhetően) arról, hogy a már-már teljesen elöregedő faluban, Kajántón valami új kezdődik, egy összetartó fiatal (ferences) közösség helyválasztása folytán gyerekek tölthetik meg a templomot. Demográfiai szempontból érdemes bővebben foglalkozni ezzel az új jelenséggel, hogy egyes Kolozsvár környéki (vagy már éppen ide kapcsolódó) falvak magyar lakossága növekedőben van; Szászfenes és Kisbács ebben a tekintetben egyre többet hallat magáról.
Szobrok beszéde
Itt vannak még közöttünk néhányan az ötvenhatosok közül, faggathatjuk őket, de már gyakoribbak az alkalmak, hogy az emlékművek előtt idézzük fel, az 50. évfordulón is túljutva, ami több száz kilométerre tőlünk, illetve ami itt, velünk történt. A Kolozsvár Társaság igyekszik élni a lehetőséggel, hogy a közös emlékezés valóban a közösségünké legyen, maradjon, a megosztás ne érvényesülhessen a sétatéri 1956-os emlékmű körül. Így történt ez 2013. október 23-án is.
És így történt Sztánán, valamivel korábban, ahol ugyancsak sok százan álltuk körül Kós Károly mellszobrát, Gergely Zoltán kitűnő alkotását. A kazettás mennyezetű kis református templom természetesen szűknek bizonyult a vendégek és helybeliek valamennyijének befogadására, de méltó hátteret biztosított és biztosít most már folyamatosan a találkozásnak Kós bronzba örökített arcmásával. Ha egy szobor valóban sikerült, akkor a választott anyag (fa, kő, bronz) magát az embert jelenti. Kós Károly életművéből számos motívumot lehetne kiemelni – Gergely Zoltánnak a lényeget sikerült megragadnia: a tartást, az életmunkára elkötelezett (Kós kedvelt kifejezése), a közösségnek tartozó és tartozását megfizető embert. Ahogy Markó Béla, a Kós Károly Alapítvány elnöke a szoboravatáson kifejtette: Kós alkotása – maga az élete.
Ez persze nem kisebbíti a részek, a részletek jelentőségét. Tudjuk, a Kós-életműben nem kicsiny „részlet” az Erdélyi Szépmíves Céh létrehozása és eredményes működtetése két évtizeden át (1924–1944). Az idei október hozadéka (nekem), hogy az 1928-ban születettekről, és velük, a most 85 évesek köztünk lévő három képviselőjével (Dávid Gyulával, Balázs Sándorral és a Kriterion volt műszaki szerkesztőjével, Bálint Lajossal) beszélgetve szükségszerűen került szóba könyvkiadásunk, mindenekelőtt a Domokos Géza nevével összefonódott Kriterion. S ha nem is a Kolozsvár Társaság nyilvánossága előtt, azt követően egy baráti beszélgetésben és a Tar Károlytól kapott ESzC Emlékkönyvbe belelapozva továbbgondoltam az örökség súlyát. Az Ághegy Könyvek sorozatát szerkesztő, ma Svédországban élő, hazalátogató, magát változatlanul erdélyinek valló Tar Károly (1969-ben kisregénnyel mutatkozott be a Forrás-sorozatban) a pár éve kiadott Emlékkönyv előszavában Kós Károlyt és Dsida Jenőt idézi, a „mindig magunkért, de soha mások ellen” szellemében. Minthogy pedig összeállításában az 1924 és 1944 közé helyezhető Szépmíves Céh megnevezése alá egy másik, ma már kevéssé számon tartott dátumot is beidéz (1990–1995), nyilván nem kerülheti meg a ’89-es fordulatot követő kísérlet megidézését. Azt gondolom, ez az igazi érdekessége, újdonsága ennek az Emlékkönyvnek. Ne menjünk bele a részletekbe (hiszen ez messze vezetne), idézzünk azonban néhány mondatot az újjáalakulni akaró ESzC hajdani intézőjének, Tar Károlynak a bevezetőjéből: „Amikor Szőcs Géza az újraalakulás ötletével megörvendeztetett, azt kérdeztem tőle, hogy Kós Károlya van-e vállalkozásához. Költői kérdés volt. Az eltelt öt esztendő alatt bebizonyosodott, hogy ziláltságunk miatt szervezésből elégtelenségre vizsgáztunk.”
A vizsgázás, az összeméretkezés: nehéz ügy. Így van ez a szobrok esetében is. Nem kerülhető meg a kérdés az új (kolozsvári) Bethlen Gábor-szoborral kapcsolatban sem. Aligha kérdőjelezheti meg bárki is örömünket azon, hogy a Nagy Fejedelem egész alakos megjelenítésével most már bármikor találkozhatunk a Kétágú templom előterében, pontosabban attól kicsit jobbra, a szomszéd kerítése felé és így sajnos háttér nélkül – vagyis nem úgy, ahogy a kiváló Márton Áron-bronzalakot láthatjuk (Bocskay Vince alkotását) a Szent Mihály-templom monumentális gótikájához illesztve. De be kell vallanunk magunknak, hogy a Péterfy László erre az alkalomra bronzba öntött (régebbi?) makettje nyomába sem lép a Kós András alkotta tömbszerű Bethlen-szobornak, amely nem is olyan rég Nagyvárad büszkesége lett, ráadásul köztéren (nyilvános parkban). Ebből a szoboralakból, a Péterfyéből éppen a monumentalitás, az erő sugárzása hiányzik. Viszont szép beszédeket hallgathattunk az avatóünnepségen – nem utolsósorban Böjte Csaba ferences atyától, a Tőle mindig hitelesen hangzó összetartozásról.
Brassó, Székelyudvarhely
A két város csak az én októberi napjaim emlékében állítható így egymás mellé. De hát ez is valamilyen összetartozás, egy-egy közösség súlyáról, kísérletéről szól. Brassóban az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem Erdélyi Köre tartott konferenciát („Protestánsok a Kárpátok alatt”), a Barcaságra, a magyar–szász kapcsolatokra összpontosítva. Itt sajnos kevesen voltunk, még a Brassói Lapok sem tekintette saját ügyének, legalábbis „helyi érdekességnek” a rendezvényt. (Pedig tehette volna több okból. Én személyesen Ritoók – Miess G. – János nevét említeném, a szász–magyar kapcsolatok kutatójáét, aki mielőtt a Korunk szerkesztőségében felelős titkár lett volna, a BL előd-, illetve köztes hetilapjának, az Új Időnek volt irodalmi szerkesztője.) Azt gondolom egyébként, hogy ez az Erdélyi Kör mint egyfajta szellemi fórum Erdély-szerte, így persze Kolozsvárt is több figyelmet érdemelne. Utóvégre az EPMSZ (a svájci bejegyzésű anyaszervezet), Cs. Szabó László és Szabó Zoltán európai szellemiségében, Erdélyt is jelentheti – semmiképpen nem májusi utazási lehetőség Nyugatra vagy Délre kirándulni szándékozóknak, az Akadémiai Napok alkalmából.
Székelyudvarhely szerényebb, ám úgy is írhatnám, rátartibb erdélyi város, legalábbis magyar nézőpontból. Ugyan az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány sem túl gyakran hallat magáról, de most már honlapja van, frissül, a „székely anyaváros” polgármesteri hivatalának dísztermében pedig az évi díjosztó ünnepségre többnyire megtelik a terem – olyankor is, amikor párhuzamosan színházi műsorok folynak, vagy a korábbi polgármester, Szász Jenő programja zajlik éppen. Nincs nagy hírverése országosan az EMIA tevékenységének, pedig ez is nemzetstratégia, hogy például évről évre egy – tőlünk nézve „határon túli” – magyar irodalmár kap Hídverő gyűrűt, az erdélyi irodalom népszerűsítéséért. Tekintélyes az eddigi névsor, olyanokkal, mint Ilia Mihály, Pomogáts Béla, a néhai Görömbei András – most a kecskeméti Forrás főszerkesztője, Füzi László irodalomtörténész csatlakozott a „meggyűrűzöttekhez”.
Irodalmi beszéd, színházi beszéd
Mióta – második éve – van erdélyi színházi folyóiratunk (a 2013. őszi számot vehettük legutóbb kézbe), joggal várjuk, hogy saját dilemmáinkra is kapjunk szakavatott választ valamelyik ifjú színikritikusunktól. Ők ugyanis már erre a pályára készültek, nem mint mi, akik évtizedekkel korábban rándultunk át (alkalmilag vagy tartósan) erre a területre. Bevallom, olykor vitatkoznék a Játéktér alapszerzőivel, vagy „kiegészítő” kritikát volna kedvem írni, amikor például Bogdán Zsolt kitűnő Dsida-versmondásának méltó visszhangját keresem.
Legújabb – októberi – színikritikus-ingeremet a kolozsvári magyar színház két utóbbi előadása váltotta ki, természetesen más-más formában. Előrebocsátom, nem a színészekkel van vitatkoznivalóm, ők nagy többségükben (megítélésem szerint) most is tették a dolgukat, néha nagyszerűen. Mindenekelőtt szerző és színpad, szöveg és játék(lehetőség) viszonyát tenném szóvá, akár terjedelmesebb tanulmányban – ha futná időmből. (És szakértelmemből?) Az egyik érintett Bohumil Hrabal és az Őfelsége pincére voltam színpadi adaptációját végző, szintén cseh David Jarab s a prágai rendező, Michal Dočekal. A másik Demény Péter. (Vele akár négyszemközt is megbeszélhetnénk a dolgot – tehettük volna már Brassóban, ha látom az itthoni próbákat –, Kolozsvárt pedig majd bizonyára találkozunk, vitatkozunk barátilag.)
Nem vitatom akár Shakespeare, akár Caragiale vagy Örkény szövegének új (rendezői) értelmezésének jogosultságát. De azt már igen, hogy Bohumil Hrabalból, a sajátosan cseh (közép-európai?) humorú prózaíróból harcos antifasiszta és antikommunista, közhelyesen exklamáló színpadi szerzőt faragjanak. Változatlanul azt gondolom, hogy a filmes Jirži Menzel érti jobban Hrabalt, mint Jarab vagy Dočekal. Ráadásul a maga módján izgalmas (és lírai) Hrabalból hellyel-közzel tucatszerzőt csináltak, aki ráadásul olykor már vontatottá, unalmassá válik szövegével a színpadon. Szerencsére Bogdán Zsoltnak a főszerepben (Jan Dite) mindvégig van hitele, tartása, hosszúra nyújtott néma jelenéseiben is. Bíró József a Cseh Köztársaság elnöki minőségében kiváló epizódalakítást nyújt; francia professzorként viszont szánalmas szürkeségre van kárhoztatva. (Nem folytatom.)
Demény Péter bemutatkozása színpadi szerzőként, úgy vélem, felemásra sikerült a Stúdió klasz-szikus-polgárira „varázsolt” kisszínpadán. Nem a rendezőt, még kevésbé a színészeit hibáztatom. Panek Kati remek volt, sajnálhatjuk, hogy ritkán látjuk nagytermi előadásban vagy a Stúdió színpadán. És a társakkal sem volt semmi baj. A kétségtelenül igényes, irodalmi (írói) szövegből hiányzott az átütő drámaiság. Demény drámai helyzetet képzelt el, prózai olvasatban ez nyilván meg is van – a színen ez kevésnek bizonyult. A Bolero egyelőre inkább a prózaíró (és költő) Demény tehetségét sejtette meg újra. Talán lesz folytatás igazi drámában, majd színpadon is.
Októberre jön november, december, 2014 január, új októberek. Új (értőbb?) kritikusokkal.
Kántor Lajos
Szabadság (Kolozsvár)

Népszavazásgát
Előfordulhat, hogy a Maros megyei önkormányzat mai gyűlésén elbuktatják a többségiek a magyar tanácsosok népszavazási kezdeményezését. Annak ellenére, hogy elegendő támogató aláírás gyűlt össze a három székely megye jövőjét meghatározó állampolgári konzultációra. Pontosabban egy gazdasági-fejlesztési régió kialakításáról lenne szó. Csak hát a román pártok helyi vezetőivel nem lehetett megállapodni, pedig néhány hónapja még a marosvásárhelyi polgármester próbálta magához édesgetni a székelyeket. Azóta sok víz lefolyt a Maroson, és újból kiderült, hogy a nacionalista, élettérbirtokló indulatokkal szemben gyöngének bizonyulunk. Ráadásul szavazócsábítási lendületükben a feltörekvő magyar pártocskák képtelenek tűzszünetet kötni a nagy testvérrel. Összefogást szajkóznak, de közben saját – a tavalyi választásokon támogatottságot nem szerzett – elképzeléseiket kérik számon az RMDSZ-politikusokon. Ez utóbbiaknak viszont a mi mindent jobban tudunk arroganciáját kellene már levetniük. Jelzésértékű, hogy mostanában több párbeszéd zajlott a nyilvánosság előtt. Bár ezek csak médiaszereplések voltak, és nem történt előrelépés egy közös magyar minimálprogram elfogadása felé. A jövő évi EP-választások árnyékában ez nehezen elképzelhető. Ugyanis a tízszázalékos támogatottságot alig meghaladó kis pártok befutó helyet szeretnének kizsarolni abból a remélt két-három mandátumból. Azért keresik a rést a demokrata szövetség egységén. Próbálják magukhoz édesgetni a székelyföldi kis titánokat. De észnél kell lenni. A területi autonómiaharcban – amelynek én is híve vagyok – nehogy lemondjunk az erdélyi magyarság többségéről! Azokról, akik nem a Székelyföldön élnek. Ezért is érthető, hogy az RMDSZ vezetői óvatoskodnak. Hisz szavazóbázisuk nagy része nem a tömbmagyar területeken él. A néppárti vagy a polgári vezérek számára ez nem kérdés. Hisz Toró Tibor is a szórványból Háromszékre menekült szavazatvadászatra – tegyük hozzá, sikertelenül. Szász Jenő egykori polgári vezér egyenesen a szórvány áttelepítésének gondolatát fogalmazta meg. De a Székely Nemzeti Tanács minap megfogalmazott "sérthetetlen" autonómia-alapelveivel is baj van. Izsák Balázs a legnagyobb magyar közösséget, Marosvásárhelyt szakítaná le a Székelyföldről. Ugyanis elképzelése szerint a majdani határokat a városokban és községekben megtartott népszavazás véglegesítené. Mivel az egykori székely fővárosban román többség van, az eredmény borítékolható. Persze, mindez jelenleg még csak vágyálom. Talán jobb lenne összefogva és a józan román politikusokkal együtt első lépésben eltávolítani a három, székelyek lakta megye egy régióba való szerveződésének gátját. Több megértéssel és ultimátumok nélkül megvalósítható lenne.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely)

A Neptun-ügy és következményei
Érdemes időnként visszatekinteni nemcsak a múltba, de a közelmúltba is, felidézni, elemezni történéseit, számba venni a hibákat, következményeiket, tíz-, húszéves távlatból ugyanis pontosabban látszik, mi és miért vezetett mai helyzetünkhöz.
Ezt a célt szolgálja Borbély Zsolt Attila politológus, közíró nemrég megjelent, A Neptun-gate című kötete, amely a sokak által mára már elfeledett, 1993-ban történtek dokumentumait, az ügy kapcsán megjelent újságcikkeket gyűjtötte egy csokorba, „emléket állít egy nagy árulásban”, amely meghatározó, sokak által rossznak ítélt irányba terelte az RMDSZ-t, és sok szempontból megpecsételte az erdélyi magyarság sorsának alakulását. A könyvet múlt héten mutatta be a szerző Háromszék több városában, s hogy még mindig vitatott, indulatokat kavaró a témája, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az RMDSZ miniparlamentjében, az SZKT szombati ülésén is kitértek rá. Idézzük fel a történteket: 1993-ban Románia Európa Tanácsi csatlakozása előtt három RMDSZ-es politikus: Frunda György szenátor, Tokay György, a szövetség képviselőházi frakciójának vezetője és Borbély László, ugyanezen frakció helyettese meghatalmazás nélkül, titokban részt vesz az amerikai Project of Ethnic Relation (PER) által szervezett találkozón, és megkötik a „különalkut” a román hatalom képviselőivel. Az 1993. július 15–16-án a fekete-tengerparti Neptunban megszervezett találkozón a három politikus nem az erdélyi magyarság autonómiaigényét terjeszti tárgyalópartnerei elé, hanem egy ötpontos, főként oktatási, nyelvhasználati jogok biztosításáról szóló zárónyilatkozatot írnak alá, s ezzel hitelesítik a magyarbarátnak egyáltalán nem nevezhető román hatalom kisebbségpolitikáját. Július 20-án meg is jelenik a New York Timesban David Binder cikke az erdélyi magyarság helyzetének „példaértékű” romániai rendezéséről, és itthon kirobban a botrány. Éles viták kezdődnek az RMDSZ-ben, sokan árulónak nevezik a három politikust, több ízben, több fórumon összecsapnak a felek, hónapokig zajlik a háborúskodás, mely végül a Szövetségi Képviselők Tanácsában csúcsosodott, ahol nagyon hosszú vita után egy rendkívül szoros szavazáson az a döntés születik: nem zárják ki az RMDSZ-ből a három politikust. A Neptun-gate ennek a néhány hónapnak a krónikája. S bár a könyv a bevezetőn kívül nem tartalmaz további kommentárokat, Borbély Zsolt Attila a sepsiszentgyörgyi találkozón összegezte következtetéseit. „A Neptun-ügy nagyon sokat ártott, annak a politikának volt az origója, amely aztán 1996 óta egyeduralkodóvá vált az RMDSZ-ben. Egy olyan helyzetben, amikor Románia az ET-felvétel előtt bizonyítási kényszerben állt, ahelyett, hogy ezt növeltük, kihasználtuk volna, a neptuni tárgyalók alkalmat adtak, hogy az Iliescu-féle, nyíltan magyarellenes hatalom kisebbségbarát színben tetszelegjen, és mindezt egy nevetséges és be sem tartott ígéretcsomag fejében” – összegzett Borbély Zsolt Attila. Meglátása szerint ugyanez folytatódott 1996-ban, amikor az RMDSZ kormányra lépett: „az a nyugati közvélemény, amely nem megoldani szereti a problémákat, hanem szőnyeg alá söpörni, örömmel vette, hogy a magyar képviselet immár a hatalom része, többé nincs gond”. „Nekünk nem ezt kellett volna tennünk, hanem az Erdély-kérdés nemzetköziesítésére kellett volna törekednünk, tudatosítanunk kellett volna, hogy a következő megoldandó probléma Európában Erdély helyzete. Erre nagyon sok alkalmunk lett volna, egészen Románia EU-csatlakozásáig ennek kellett volna az erdélyi magyar érdekvédelem legfontosabb célkitűzésének lennie. Ehelyett apró-cseprő engedményekért, lényeget nem érintő intézkedések fejében lemondtunk az aduászról, az önálló külpolitikáról. Meg is kaptuk 1999-ben Bill Clintontól, hogy Romániában modellértékűen megoldották a kisebbségi kérdést” – fogalmazott Borbély Zsolt Attila. A péntek esti sepsiszentgyörgyi találkozón felidézte azt is, hogy a Neptun-ügynek az erdélyi magyarság belső viszonyainak alakulására is hatása volt. Kiéleződtek az RMDSZ-en belüli nézetkülönbségek, egyre kritikusabb lett a belső ellenzék, többek között az 1993-ban létrejött Reform Tömörülés is. A Markó Béla vezette elnökség pedig egyre nehezebben tolerálta a bíráló hangokat, próbálta mindinkább háttérbe szorítani ezeket, a pontot az i-re a 2003-as szatmárnémeti kongresszuson tették fel. Ekkor kellett volna dönteni arról, hogy az erdélyi magyarság közvetlen belső választásokon létrehozza az erdélyi magyar parlamentet – ehelyett azonban részleges tisztújítást szerveztek oly módon, hogy a platformoknak semmilyen szerepet nem juttattak a továbbiakban. „A 2003-as alapszabályzat pártosította az RMDSZ-t, és a közvetett választások megengedésével kinyílt az út a helyi elitek önátmentése előtt. A belső választások célja lett volna, hogy létrejöjjön egy kétségtelen legitimitású testület, amely akár közjogi funkciókat is át tudna vállalni a román hatalomtól, másrészt szervesedhetett volna az erdélyi magyar politikum, harmadsorban így bevonhatta volna saját struktúrájába az RMDSZ az erdélyi magyar szavazótábort” – vélekedik a politológus. Ez a szabályozás vezetett a Reform Tömörülés önfeloszlatásához, ha nem ez történik, „a nem létező RMDSZ-demokrácia fügefalevelévé vált volna”, és ezt követően kezdett szervezkedni a szövetségből kivált autonomisták több csoportja, megalakult az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, majd a Székely Nemzeti Tanács, létrejött a Magyar Polgári Szövetség, mely később párttá vált, de Szász Jenő elnök diktatórikus módszerei miatt ez is szűknek bizonyult, így megszületett az Erdélyi Magyar Néppárt. Húsz évvel a Neptun-ügy után a jelenleg több pártra szakadt magyarság keresi az utat az autonómia felé. Legnagyobb erővel, szavazótáborral továbbra is az RMDSZ bír, amely, úgy tűnik, most végre háttérbe tudja szorítani a neptuni elv híveit, és az önrendelkezési harcot következetesen folytató kisebb pártok hatására végre gyakorlati tettekkel is felvállalja ezt a küzdelmet. Húsz elvesztegetett esztendő áll az erdélyi magyarság mögött, féleredményekkel, félsikerekkel – előttünk pedig a hogyan tovább nagy kérdése. Az ugyanis mára nem titok: autonómiát csak egyetértésben, összefogással lehet elérni. A Neptun-ügy egyik legnagyobb tanulsága lehetne megtalálni a módját annak, miként egyesítsék erejüket a különböző ideológiák képviselői, hogy egymás legyőzése, politikai erejük növelése helyett végre a legfontosabb célra összpontosítva közösen cselekedjenek.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kárpát-medencei magyar hálózatokat építenének (Szász Jenő nemzetstratégiát alakít)
Összefüggő Kárpát-medencei magyar hálózatokat szeretne kiépíteni Szász Jenő, a magyar Miniszterelnökség Nemzetstratégiai Kutatóintézetének vezetője. A hálózaton keresztül a külhoni magyarság és a nyugati magyar szervezetek például közösen pályázhatnának uniós és más forrásokra – mondta az erdélyi magyar politikus magyar újságíróknak tegnap Brüsszelben.
Szász Jenő szerint ezzel Magyarország EU- és NATO-integrációja után a nemzeti integráció is megvalósulhatna. Világossá tette, hogy úgy gondolja: a külhoni magyarság számára csak Budapestről lehet őszinte jövőképet felvázolni, mert bár Bukarestnek, Pozsonynak és Kijevnek is vannak elképzelései az országuk területén élő magyarokkal kapcsolatban, ők ellenérdekeltek ebben. „Fontos, hogy a meglévő magyar szervezeteket hálózatba szedjük, közös koordináció jöjjön létre, közös tervezés, cselekvés annak érdekében, hogy valamennyi nemzeti közösségünk gyarapodjék” – mondta, majd hozzátette: magyar jövő csak a Kárpát-medencében képzelhető el. A politikus ezért a második, harmadik generációs magyar emigránsokat is visszacsábítaná.
Az általa vezetett miniszterelnökségi kutatóintézet fő szempontjának azt nevezte, hogy megoldásokat kell keresniük a külhoni magyar közösségek számára. „Ha a gödör ott tátong az úton, akkor azt be kell tömni” – hangoztatta Szász Jenő, aki szerint ahol tettekre van szükség, ott nem elegendőek a szavak, és a tettekhez szükséges forrásokat is fel kell kutatni.
A romániai magyar politikus úgy gondolja, hogy az intézet tevékenységét Brüsszelből pályázatokkal lehet segíteni. Rámutatott, hogy a 2014 és 2020 közötti uniós keretköltségvetés szabályai szerint az Európai Szociális Alap esetében a pénzek legalább 10 százalékát unión belüli országhatárokon átnyúló projektekre kell fordítani, és a strukturális és kohéziós alapok esetében is adott ez a lehetőség, igaz, ott legfeljebb 15 százalék erejéig. Ennek kihasználásával a politikus szerint olyan projektek is megvalósíthatóak lennének, amelyek a magyar–magyar kapcsolatok erősítését szolgálják. A jogi értelemben román, szlovák és horvát pályázó is lehet magyar – hangsúlyozta Szász.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tankönyvekkel támogatják a külhoniak szakképzését
Több mint hatvanezer magyar nyelvű szakkönyvvel gazdagodtak az erdélyi tanintézetek. Az elkövetkezőkben hetvenöt iskolába fogják eljuttatni a magyarországi segítségként érkező kiadványokat.
kiadványokat.
Csütörtök délután a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) munkatársai jelentős tankönyvadományt adtak át a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) képviselőinek. Szász Jenő, az NSKI elnöke tudatta, hogy a tankönyveket a magyar Nemzetgazdasági Minisztérium Nemzeti Munkaügyi Hivatala (NMH), illetve a magyar Vidékfejlesztési Minisztérium Nemzeti Agrár-szaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézete (NAKVI) ingyenesen bocsátotta a külhoni magyar iskolák rendelkezésére. A könyveket a kutatóintézet segítségével juttatták el az elszakított területrészek pedagógusszövetségeihez – Délvidéken, Felvidéken, Kárpátalján és Erdélyben összesen százezer kötetet osztottak, osztanak szét.
„Úgy gondoltuk, hogy a pedagógusszövetségek a legjobb gazdái ennek az akciónak, és az iskolák bevonásával ők tudják felmérni, hogy hová kell eljuttatni például azt a több mint hatvanezer könyvet, amit Erdélybe szánunk” – fejtette ki Szász, hozzátéve, hogy az általa vezetett intézménynek fontos a szakmai kapcsolatok kialakítása a történelmi egyházakkal, az oktatási intézményekkel és a politikai szervezetekkel.
Erdélyben a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége kapta a megbízatást, hogy szétosszák a tankönyveket. Az intézményt a jelenlegi elnök, Burus-Siklódi Botond és a tiszteletbeli elnök, Lászlófy Pál képviselte. Burus kiemelte, örültek az NSKI megkeresésének, és egyeztettek néhány szakmai kérdésben, amelyekben együtt tudnak működni. Ilyen a szakmai tanítás területe, ugyanis az oktatásban tapasztalható általános tankönyvhiány mellett a magyar szakoktatás érzékelhetően rosszabb helyzetben van. Ez főképp az elavult tankönyvek miatt mondható el a szakoktatásról, de vannak olyan képzési területek, melyekhez egyáltalán nem készültek magyar nyelvű tankönyvek.
Hetvenöt erdélyi iskolába jutnak el a könyvek
Burus-Siklódi Botond közölte, négyszázféle szakkönyvet kaptak, de sajnos ezeket a jelenlegi törvények értelmében nem használhatják tankönyvekként, viszont segédanyagokként nagyon hasznosak lesznek. A kiadványokat Erdély tizenöt megyéjének hetvenöt tanintézményében fogják szétosztani. Ezekben az iskolákban a legkülönfélébb szakmákat tanítják, és 30–40 ezer diákon segíthet az adomány – mondta el az RMPSZ elnöke. Kedden érkeztek meg a kiadványok Csíkszeredába, amelyet jelenleg egy raktárban tárolnak.
„Ezeket a könyveket a tanintézmények könyvtáraiba is beteszik, hogy mindenki számára elérhetők legyenek. Az elkövetkező időszakban nagyon nehéz feladat vár ránk, ugyanis ezt a négyszáz címet el kell osztani a hetvenöt tanintézetben. Számítunk a kollégák és önkéntesek segítségére is” – hangsúlyozta Burus.
Arányos elosztás
Az NSKI részéről az átadón megjelent még Molnár György, a Kárpát-medencei hálózatfejlesztési igazgatóság vezetője. Tulajdonképpen ő volt az, aki a könyvadományt Magyarországon begyűjtötte és végigegyeztette a teendőket, majd megszervezte a leszállítás logisztikáját. Molnár az átadón kiemelte: „Hosszú távú terveink első lépéseként lehetne meghatározni ezt az eseményt. Célunk, hogy egy Kárpát-medencére kiterjedő fejlesztési rendszert hozzunk létre, melyben a szakképzésnek kitüntetett helye van” – fogalmazott.
Építőipari, informatikai, turisztikai, kereskedelmi, pénzügyi, valamint a könnyűipar és az agrár-szakképesítések szakmai tantárgyainak anyanyelven történő oktatásához, a szakterminológiák elsajátításához nyújtanak segítséget a kiadványok – közölte Molnár.
Horkay Nándor, az NSKI kutatáskoordinációs igazgatóságának vezetője egyebek közt beszámolt arról, hogy Felvidékre 12 280, Kárpátaljára 3171, Erdélybe 60 941, Délvidékre pedig 20 385 könyvet szállítottak. Még elmondta, a továbbiakban nagy hangsúlyt akarnak fektetni a külhoni magyarság körében a helyi termékek támogatására is.
Pál Gábor
Székelyhon.ro

A takarítás ránk hárul
Aktuális témák körüljárása, illetve a politikai viszonyrendszerekben történő eligazodás mellett az esztendő történéseinek összegzésére tett kísérletet Simon Judit, aki az RMDSZ elnökét, Kelemen Hunort kérdezte – ünnepi terveire is kitérve – kolozsvári dolgozószobájában.
- Közelednek az év utolsó napjai. Mennyire lesz az idén más a karácsony Kelemen Hunoréknál, hogy baba van a családban?
- Tavaly ilyenkor még nem tudtam, hogy idén Hannával együtt ünnepelünk. Természetesen most is állítunk fát, de ebből ő még nem sokat fog érteni.
- Kolozsváron vagy Karcfalván tölti az ünnepeket?
- Itt is, ott is. Karácsony estén Kolozsvárott, utána megyünk haza Csíkba. Ha az ember többlaki, több helyen kell jelen lenni ünnepeken is.
- Lehet RMDSZ elnökként magánember utcán, bevásárlóközpontban, vendéglőben?
- Mindig igyekeztem megőrizni a normális életvitelt, de az ember nem tud eltekinteni attól, hogy jó néhány éve megismerik, akárhová megy. Ráköszönnek, megállítják, megnézik. Ehhez hozzá kell szokni, el kell fogadni, ez ezzel jár. Aki politikusként az ilyesmit nem tudja elfogadni, megszokni, az ilyen helyzeteket kezelni, annak megkeserítik az életét az ilyen pillanatok.
- Valamikor szerették Önt összehasonlítani Markó Bélával. Akkor azt mondta, más ember, más vezető. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján milyen elnöknek tekinti magát?
- Az embernek nehéz saját magáról beszélnie, én sem szeretem magamat jellemezni. Igen, más vagyok, mint Markó Béla, ő is más, mint Domokos Géza volt, ha csak az RMDSZ elnökeit nézzük. És ez a világon a legtermészetesebb, még az ikrek is különböznek, mi pedig még ikrek sem vagyunk Markó Bélával. Az biztos, sok mindenről hasonló módon gondolkodunk. Ha egy prioritáslistát kellene készíteni, akkor rengeteg olyasmi kerülne egymás mellé, ami azt mutatná, sok kérdésben hasonlóan gondolkodunk. Vannak kérdések, amelyeket másképpen látunk árnyalataiban vagy lényegében is, de ez is természetes. A stílusunk is más, az idők is változtak, ezért a politikai vezetésben is új megoldásokat kellett keresni, az új helyzetekben ugyanis nem mindig hatékonyak a régi megoldások. Ez nem jelenti azt, hogy az ember megtagadja azt, ami előtte volt. Ez lenne a legnagyobb butaság. Mindig azt próbáltam kihozni magamból, amit a legjobbnak tartok.
Nem vagyok az az ember, aki gyorsan dönt, többnyire nem is szeretem azokat a helyzeteket, amikor valamire rögtön azt kell mondani, hogy fehér vagy fekete, igen vagy nem. Azt szeretem, ha egy kérdést körbejárhatok.
Ez a politikában nem mindig jó, mert vannak helyzetek, amikor azonnal kell dönteni, ezt is meg lehet tanulni. De nem vagyok annak a híve, hogy nem lehet még egy napot várni, aludni egyet rá, körüljárni. Ilyen szempontból, úgy gondolom, megfontolt ember vagyok. Hogy mennyire kiegyensúlyozott, jó vagy rossz, nem tudom, de hogy megfontolt, azt bátran állíthatom.
- A közelmúlt olyan helyzetet hozott, mintha az RMDSZ nemcsak Bukarestben, de Budapesten is ellenzéki szerepbe kényszerült volna. Újabban viszont úgy látszik, Orbán Viktor belátta, az RMDSZ-szel kell elsősorban tárgyalnia. Hogyan tudta meggyőzni a kormányfőt?
- Orbánt elsősorban a számok győzték meg. Ezek 2012-ben két alkalommal is egyértelműen üzentek. Orbán pragmatikus ember, racionálisan gondolkodó politikus, aki látta, hogy Erdélyben minden erőfeszítés ellenére sem Szász Jenő, sem Tőkés László nem tudta, nem tudja lenullázni az RMDSZ-t, és bármennyit fektettek ebbe a projektbe, az sorozatosan megbukott. Elsősorban az erdélyi magyarságnak az akarata győzte őt meg, persze nekünk is voltak beszélgetéseink. Ezek egy része négyszemközt zajlott, máskor mindkét oldalon többen voltunk. E beszélgetések mindig őszinték voltak. Nem mindig kellemesek, de sosem sepertük a szőnyeg alá a problémákat. Nem tettünk úgy, mintha nem tudnánk arról, mi történt tegnap, tegnapelőtt. Minden kapcsolat lényege: ha nem is értünk egyet, legyünk őszinték. Az ilyen politikai viszonyokban is fontos a szókimondás. Ha nem vagy őszinte, előbb-utóbb úgyis kiderül, hogy nincs valóság amögött, amit mondtál. Ez a típusú párbeszéd hozta meg az eredmények mellett a változást – ha változásról beszélünk –, amit ma vannak, akik irritáltan, mások megnyugodva vesznek tudomásul.
Nekem az elmúlt években a magyarországi politikai vezetők közül, a Jobbikot és a DK-t kivéve mindenkivel volt és van kapcsolatom, rendszeresen találkozunk. Ezeket én nem rejtegetem, ezután sem fogom.
A nyáron az LMP-vel volt találkozónk, többször találkoztam Bajnaival, Mesterházyval is beszélgettem, Semjén Zsolttal és Orbán Viktorral is. A legnagyobb butaság lenne, ha az erdélyi politikát kizárólag úgy szemlélnénk, hogy csak egy magyarországi párttal lehet jó viszonya. Vagy úgy tekintenénk az erdélyi magyar politikára, hogy valakihez lecsatlakozik, utánfutója lesz valamelyik magyarországi politikai pártnak. Nem ez a helyes út, a helyes viszony köztünk.
- Megtörtént a kiegyezés a magyar kormány, illetve a Fidesz és az RMDSZ között?
- Kiegyezésről nem beszélhetünk. Arról lehet beszélni, hogy a viszonyunk javult, változott. És ennek nagymértékben az az oka, hogy ők látják, tudják, érzik, hogy az RMDSZ megkerülhetetlen Erdélyben.
Ha nemzetpolitikát akarsz hatékonyan megtervezni, akkor az RMDSZ-t nincs hogy megkerüld Romániában, nincs hogy olyan pártokra, politikusokra építs, akik autón kívül mást nem tudnak vezetni, egy jó vacsorán túl mást nem tudnak megszervezni.
- Mit hoz a politikai konyhára ez a közeledés?
- Az erdélyi magyar közösség érdekképviseletét kell ellátnunk és ehhez eszközöket, partnereket kell keresni. Az elmúlt három és fél esztendőben a Fidesz-KDNP kormánytól az RMDSZ, az RMDSZ közeli alapítványok nem kaptak semmiféle támogatást. Nem kértünk és nem kaptunk. Ez akkor sem változott, amikor a viszonyunk Orbánnal javult és 2013-ban gyakran találkoztunk. Minden találkozási lehetőséget kihasználtunk. Most Orbán éppen Bukarestben volt, jelezték, hogy találkozzunk. Amikor én voltam Budapesten, akkor is találkoztunk. Ilyen szempontból ez valóban változás, de nem jelenti azt, hogy a támogatáspolitikát valaki újragondolta volna. Voltak kérdések, amikben nem értettünk egyet, legalábbis úgy tűnt.
Például székelyzászló ügyben nekem egy magyarországi kormánypolitikussal volt egy kis csörtém, amikor azt mondtam, ha még egyszer így megsegítenek, akkor végünk van. Legyenek szívesek, szóljanak, amikor segíteni akarnak, hogy kapaszkodjunk meg. Nagyokat nyilatkozni lehet Budapesten, de a problémákat nekünk kell megoldanunk, a takarítás ránk hárul.
Akik irritáltan nézik, hogy a dolgok változnak, ezeket nem akarják észrevenni. Voltak olyan kérdések is, amikor úgy éreztük, következetesen kiállnak. Például a MOGYE ügyét mindig szóba hozták a magyar politikusok. Más helyzetekben is bírtuk a kormány mellett a magyarországi pártok nagy többségének a támogatását: a régiós átalakításokkal, a decentralizációval, a nagy meneteléssel kapcsolatosan. Szeretném, ha eljutnánk egy olyan pontra, hogy a Magyarországon kívüli magyar közösségekkel kapcsolatos ügyek, a nemzetpolitika Magyarországon ne belpolitikai háborúk tárgya legyen. Amikor egymást próbálják lenyomni, vagy egymást próbálják legyőzni, ne azzal foglalkozzanak, hogy minket használjanak bokszzsáknak. A Máért zárónyilatkozatának az elfogadása ilyen szempontból azt mutatja, talán el lehet oda jutni. Nem ez az első Máért nyilatkozat, amit mindenki aláírt. Volt olyan újságíró, aki úgy mutatta be, hogy most megtörtént a csoda, mások szerint a katasztrófa. Rengeteg olyan dokumentum volt, amit mindenki aláírt, de úgy látom, ahogy közelednek a választások, a csodák és a katasztrófák gyakrabban kerülnek az asztalra. A kormányoldal elfogadta az MSZP javaslatait, más javaslatokat az ellenzék fogadott el, végül összeállt egy olyan szöveg, amellyel kapcsolatban lehet kifogásokat emelni, de mindenki aláírta. Részint ne az RMDSZ-en kérjék számon, hogy miért írta alá mindenki, másrészt az is érdekes, hogy vannak újságírók, akik ránk haragszanak, amiért a Fidesz kétharmaddal nyert, illetve amiért megint nyerésre áll.
Időnkét azt látom, a saját tökéletlenségüket is ránk vetítik, illetve ilyen kövérlászlói csőlátásból próbálnak mindent nézni, ami soha nem viszi a dolgokat előre, mindegy, kinek a szemére van téve a másfél colos cső.
- Az EP-választások is benne vannak a pakliban? Az SZKT-n azt mondta, az RMDSZ senkivel nem fog össze, csak szövetségi tagok indulhatnak a listáján. Mit szólt ehhez Orbán Viktor?
- Semmit. Én a magyar kormány részéről nem éreztem nyomást, hogy mit kellene tenni az EP-választásokkal kapcsolatban. Orbánnak korábban is elmondtam, meg kell őriznünk a képviseletünket, s ezzel ő egyetértett. Másrészt jó ideje hangoztatom, hogy a 2012-es történéseken nem fogjuk egykönnyen túltenni magunkat, és RMDSZ-identitás alatt fogunk indulni. Ő nem kérte tőlem, hogy ne így legyen, nem kérte, hogy Tőkéssel, meg nem tudom még kivel, mit kezdjünk. Ilyen szempontból tiszta és egyértelmű volt minden találkozónk. E pillanatban Tőkés teljesen más pályán van, de ez nem a mi problémánk. A mi problémánk az, hogy a választásokon úgy szerepeljünk, hogy a képviseletet tudjuk megőrizni. Tudjuk, két-három ember az öt-hatszáz képviselőt számláló testületben nem olyan szám, ami radikálisan változtatni tud a dolgokon, de ha ott van két-három emberünk, akik következetes álláspontot képviselnek, a nehéz diót is föl lehet törni. A nemzeti kisebbségek jövőjéről beszélek, és az EU viszonyáról ehhez a kérdéshez. Az erdélyi vagy a felvidéki magyarság kérdését, a Magyarország határain kívül élő magyar közösségek kérdését az európai politikában ma magyar kérdésként megjeleníteni nem vezet eredményre. De úgy, mint európai ügy, a sok másik nemzeti közösséggel az Északi-tengertől, az Atlanti-óceántól a Földközi-tengerig eredményes lehet, és erre előbb-utóbb oda kell figyeljen az Unió. Az a kérdés, hogy nekünk ott kell-e lenni, csak egyféleképpen válaszolható meg. Ebben a pillanatban kizártnak tartom azt, hogy feladjuk az RMDSZ identitását, kizártnak tartom, hogy olyan ember, aki más pályára lépett, akivel a kölcsönös bizalom teljes egészében hiányzik, azzal tudjunk bármiféle együttműködést elképzelni. Bármilyen más megoldás lehetséges az RMDSZ listán belül.
- Itthon kétharmados többség mellett nem könnyű ellenzékben politizálni. Felerősödtek a magyarellenes megnyilvánulások. Ugyanakkor a rossz nyelvek azt mondják, ezekkel a PSD szeretné megmutatni a macskát az RMDSZ-nek, mintegy előkészítve akár a közös kormányzást az EP választások után. Mit mond Ön erre?
- Most már lassan 72 százalékkal állunk szembe. Az én részemről úgy néz ki a dolog, hogy nincs helyzet. És amikor nincs helyzet, úgy tenni, mintha lenne, az részemről nem indokolt. Az újságírók, az elemzők szabadabbak a politikushoz képest, mert nincs felelősségük. Kimondják, leírják, holnap mást mondanak, mást írnak, mondhatják: megváltozott a széljárás. Én ezt nem engedhetem meg magamnak. E pillanatban van egy működőképes koalíció, egymást nyesik, szeretik, utálják, szurkálják, piszkálják, bírálják, ami nem egyedülálló a koalíciók történetében. Románia az elmúlt 24 évben ehhez szokott hozzá. Azt a látszatott kelteni, hogy mindig békés koalíciók vezették az országot és most hirtelen nagy viták vannak, nem felel meg a valóságnak.
Szerintem még jó ideig együtt marad ez a koalíció, és ameddig nincs helyzet, nem akarok spekulációkba bocsátkozni.
A magyarellenes hangulattal az a helyzet, hogy volt már sokkal erősebb is. Már a mi kormányzásunk idején, 2009 végétől 2012 áprilisáig az USL folyamatosan magyarellenes hangulatot keltett. Számításból vagy meggyőződésből, az más kérdés. Volt, aki meggyőződésből magyarellenes, volt, aki számításból tette, de ez nem azóta van, amióta kormányra kerültek, hiszen már 2010-ben, 2011-ben erős megnyilatkozásaik voltak. Egyes jelek azt mutatják, az USL-n belül is van néhány szolgálatos politikus, aki ezzel foglalkozik, míg a vezető politikusok egy része nem magyarellenes. Súlyosabb gond, hogy a magyarellenességre, a megszerzett jogok visszanyirbálására, a megfélemlítésre, az erődemonstrációra nem a parlamentet használják. Más intézményeket használnak a magyarellenes ügyekre: a rendőrséget, az igazságszolgáltatás egyik-másik részét. A titkosszolgálat egyik tisztje időnként ámokfutásba kezd. Utóbbi kész röhej, mert ha a titkosszolgálat valakit meg akar figyelni, nem bunkó tisztekkel végezteti, aki üldözőbe veszi a politikusokat Csíkszeredában egy telefonnal és egy szappantartó fényképezőgéppel. Az igazságszolgáltatásban olyan döntéseket hoznak, amelyek sem a törvény szellemével, sem a betűjével nem összeegyeztethetőek. Kiforgatják a diszkriminációs dolgokat, csorbítják a nyelvhasználatot, a szimbólumhasználatot. S ha bírálod az igazságszolgáltatást, azt mondják, befolyásolni akarod, hatni akarsz rá politikusként, ha pedig nem bírálod, akkor elfogadod, az az igazság. Nem tudom elfogadni, hogy az igazságszolgáltatás mindig az igazságot mondja ki, hanem azt mondom – Varga Gábor esetében ez nyilvánvaló –, hogy van egy döntés, s azt alkalmazzák.
Az igazságszolgáltatás döntéseit az állam alkalmazza, de ez nem jelenti azt, hogy e döntések az igazságról szólnak.
Ilyen értelemben egy perverz átalakulását látom a kisebbségellenes stratégiáknak. Ez a legaggasztóbb. Egyébként a Demokrata Pártban is vannak olyan politikusok, akik mélyen magyarellenesek, és vannak olyanok, akik mindig tisztességesebben viszonyultak, és vannak, akik megváltoztak. Boc a Bibliára tett kézzel megesküdött, hogy a magyarokkal többet soha. Másnap koalícióra léptünk, együtt kormányoztunk és ma Kolozsváron úgy szervezzük meg a magyar napokat, hogy nincs semmiféle akadálya a polgármesteri hivatal részéről. Valószínű, ez annak is köszönhető, hogy együtt dolgoztunk, ismer bennünket. Másrészt itt van Marosvásárhely, ahol egy modern funarióta polgármester vezeti a várost, akinek az a jó magyar ember, aki lehajtott fejjel ül, nem kér, nem mond semmit, de azt is csendben teszi. Kiszorítja a város központjából, sőt a városon kívülre tolja a magyar napokat, mert számára ez csak úgy működhet, ha a magyar és a román kulturális programok egymásba folynak. A PSD-ben, a PNL-ben is van ilyen is, olyan is. Ez a történet az elmúlt 23 esztendőben, bár változott, mindig attól is függött, hogy melyik román párt volt ellenzékben és melyik kormányon.
- Milyen következményei lehetnek a decentralizációnak? Kell-e tartani attól, hogy míg a székelyföldi megyék, települések erősödnek, Erdély többi része és a Partium gyengül?
- Nem fog gyengülni Erdély és a Partium, minden önkormányzat erősödni fog. Erdélyben és Partiumban is kapnak hatásköröket az önkormányzatok. A Székelyföld, Erdély és a Partium szembeállítása szerintem kontraproduktív, szerencsétlen dolog. Sokat járok az országban, és nem az a tapasztalatom, hogy ettől szenvednének bármelyik részen az emberek. Az biztos, hogy a Partiumban a 2012-es választásokon nagyobbak voltak a veszteségeink úgy, hogy több szavazatot kaptunk, mint négy évvel azelőtt. Nem minden négy évben lesz USL, nem minden négy évben lesz olyan helyzet, hogy akkora felhajtóerővel bír egy párt, egy koalíció, hogy olyan mértékben változtat a belső politikai arányokon, mint 2012-ben. Ha Szatmárnémetiben az önkormányzati választásokon elveszítettük a várost és a megyét úgy, hogy abszolút számokban több szavazatot kaptunk, mint 2008-ban, az ennek a felhajtóerőnek köszönhető. Ez 2016-ban megfordulhat, lehet egy más helyzet, akkor azok az önkormányzatok erősek lesznek, amelyeket reményeink szerint mi vezetünk. A liberális párt nem viselkedett korrektül. Mert amikor rájuk nem volt szükség, mi csak megállapodtunk velük, korrekt megyei viszonyt alakítottunk ki, miközben a PDL-vel kormányoztunk. Ezt is el tudtuk fogadtatni. A korrekt viszonyulás az, hogy amikor fordul a kerék – az életben, a politikában fordul a kerék –, akkor ők is ugyanígy próbáljanak viszonyulni hozzánk, de nem tették meg. Ennek sok oka van, de nem fog így maradni a világ végéig.
A decentralizáció jó, mi 23 éven át folyamatosan kértük, s amikor lehetett, tettünk is érte. Nem elég mély ez a decentralizáció, de mélyebb, mint bármelyik eddigi kezdeményezés.
A pénzügyi részben nem volt meg az áttörés, a következő lépés az kell legyen, hogy ez is megtörténjen. Az o

Szász Jenőék juttatták ügyészkézre Borbolyt
A Magyar Polgári Párt központi székházában fogalmazták meg egyikét azoknak a feljelentéseknek, amelyek nyomán bűnvádi per indult Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke ellen. A feljelentést Kovács Árpád András, az MPP volt megyei önkormányzati frakcióvezetője írta alá, és szerepelt rajta a párt pecsétje is.
A frakcióvezető tanúvallomása
Mindez Kovács Árpád András tavaly május végén készült kihallgatási jegyzőkönyvéből derül ki. A Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) tanúként idézte be a megyei tanács MPP-frakciójának volt vezetőjét, és faggatta a feljelentés szövegéről, megfogalmazásának körülményeiről. A maszol.ro birtokában lévő dokumentum Borboly Csaba bírósági dossziéjának része.
A jegyzőkönyv szerint a feljelentést 2012. március 8-án nyújtották be a DNA Maros megyei területi részlegére, Szász Jenő pártelnöki mandátuma idején. Tartalmáról nem derülnek ki részletek, csupán az, hogy az MPP székelyudvarhelyi pártszékházában készült, ott került rá a pecsét is. Tanúvallomásában Kovács Árpád András azt állítja: bár aláírta a dokumentumot, részleteit nem ismerte, és azt sem tudja, kik fogalmazták meg. „Csak annyit tudok róla, hogy a pártom tagjai állították össze, és az MPP egyetlen megyei tanácsosa sincs közöttük” – mondta az ügyészeknek.
A korrupcióellenes ügyészség vádirata szerint Borboly Csaba Hargita Megyei Tanácsának elnökeként indokolatlanul fizetett ki jelentős, útjavításra szánt összegeket annak a Stravia Group Kft.-nek, amely Pálffy Domokos megyei önkormányzati képviselő tényleges irányítása alatt működött. Ezzel állítólag az RMDSZ politikusa és feltételezett bűntársai 1,1 millió eurós kárt okoztak a román államnak. Eredetileg a DNA – amely a nyáron 24 órás őrizetbe vette Borboly Csabát – folytatólagosan elkövetett hivatali visszaéléssel, csúszópénz folytatólagos elfogadásával, magánokirat-hamisításra való felbujtással, hamis irat felhasználására való felbujtással és hamis feljelentéssel gyanúsította a megyeelnököt.
A frakcióvezető a jegyzőkönyv szerint azt nyilatkozta: frakciótársai bízták meg azzal, hogy írja alá a feljelentést és juttassa el a DNA-hoz. A védelem jelen lévő ügyvédjének arra a felvetésére, miként írhat alá olyan dokumentumot, amelynek tartalmát nem ismeri, Kovács kijelentette: „frakcióvezetői kötelezettsége volt” a feljelentés aláírása. Hozzátette, hogy a dokumentumot Antal Árpád, „az MPP titkára” juttatta el hozzá.
"Nem emlékszem, ki küldte"
Kovács Árpád András a maszol.ro-nak megerősítette, hogy kétszer is kihallgatta DNA Borboly Csaba ügyében, és ma is fenntartja mindazt, amit az ügyészeknek nyilatkozott. Kérdésünkre leszögezte: fenntartja azt is, hogy mai napig nem tudja, kik fogalmazták meg annak idején a feljelentést. „Ám az természetes, hogy frakcióvezetőként aláírtam” – magyarázta. Arra a kérdésünkre sem tudott válaszolni, hogyan jutott el hozzá a dokumentum. „Nem emlékszem már, ki küldte” – jelentette ki, Antal Árpád nevét nem említve.
A volt frakcióvezető felidézte, hogy az MPP-frakció többször bírálta Borboly Csabát az útjavításra szánt pénzek felhasználási módja miatt. „Egyszer azt a replikát kaptuk a tanácselnöktől, hogy forduljunk az igazságszolgáltatáshoz, ha van valami kifogásunk” – fogalmazott.
Borboly Csaba ügyvédje a maszol.ro-nak megerősítette: védence ellen több feljelentés is történt, az egyik az MPP részéről. Sergiu Bogdan szerint azonban ezek a feljelentések nem befolyásolják a pert, mert „hamis állításokat tartalmaznak”. Mint ismert, Borboly Csaba nyáron kezdődött perében eddig kétszer halasztottak. A következő tárgyalás időpontját 2014. január 6-ra tűzték ki.
Thamó sem tud róla
Bár Kovács Árpád András az ügyészeknek azt állította, hogy a frakció bízta meg a feljelentés aláírásával, egykori frakciótársa, Thamó Csaba székelyudvarhelyi MPP-s megyei tanácsos nem tud ilyen dokumentumról. „Nincs tudomásom ilyen feljelentésről” – nyilatkozta a maszol.ro-nak. Magyarázatként hozzátette: miután 2010-ben lemondott az MPP Hargita megyei szervezetének éléről, már nem tájékoztatták arról, hogy „mi történik a pártszékházban”.
Thamó a frakcióvezetőhöz hasonlóan felidézte vitáikat Borbollyal az útjavítási pénzek elosztásáról. „A Számvevőszékhez is fordultunk már a tanácsi határozat-tervezetekben lévő szabálytalanságok miatt. Korábban vizsgálóbizottság felállítását is javasoltam, mert úgy érzékeltem, hogy RMDSZ-közeli cégek kapják a megrendeléseket. Azt a választ kaptam a tanácselnöktől, hogy forduljak a hatóságokhoz, ha vannak bizonyítékaim” – mondta az MPP-s tanácsos. Kérdésünkre kifejtette: akit a frakcióvezető kihallgatási jegyzőkönyve a párt „titkáraként” emleget, az Antal Árpád székelyudvarhelyi jogász lehet, aki az MPP jogtanácsosa volt 2012-ben.
Szász Jenő szóvivője most hallja először
Szász Jenő mandátuma idején Molnár Miklós volt az MPP szóvivője és a párt székelyudvarhelyi szervezetének elnöke. A maszol.ro-nak elmondta, annak ellenére, hogy irodája a párt központi székházában volt, maga sem tud a Borboly elleni feljelentésről. „Én most hallottam erről először” – jelentette ki. Nem tud a feljelentésről Biró Zsolt, az MPP jelenlegi elnöke sem. „Hallottam már utalásokat Borboly Csabától feljelentésekre, de az MPP-éről nem tudok. Csak azt tudom, hogy Hargita Megye Tanácsának polgári párti frakciója több esetben is kifogásolta a tanácselnök munkáját” – nyilatkozta a maszol.ro-nak a pártelnök.
Bár nevét a lapunk által megkeresett MPP-sek egyike sem említette, Szász Jenő korábbi pártelnök vélhetően ismeri a feljelentés részleteit és megfogalmazásának mikéntjét. A budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet jelenlegi igazgatóját lapunk azonban egy teljes napon keresztül nem tudta elérni, sms-einkre sem válaszolt. Korábban egyébként Szász jelezte: nem szívesen nyilatkozik a maszol.ro-nak. Legutóbb idén arra kérte munkatársunkat, hogy kérdéseinket emailben küldjük el volt szóvivőjének, Molnár Miklósnak, és válaszol rájuk. Molnár Miklós azonban hétfőn megtagadta lapunktól ezt a közvetítői szerepet.
Borboly: ki fog minden derülni
Borboly Csaba idén nyáron az EMI-táborban azt nyilatkozta: tisztában van vele, hogy a személyét érintő korrupciós botrány kinek a feljelentése nyomán indult el, az illető neve pedig „heteken belül” nyilvánossá válik. Ezt az ígéretét a tanácselnök mindeddig nem váltotta be. Amikor megkerestük ebben az ügyben, Borboly előbb az ügyvédjéhez irányított, majd átküldött egy nyilatkozatot, amelynek szöveghű közléséhez ragaszkodott. Kérésének eleget tettünk.
„Kik a feljelentők, kik állnak mögöttük, ez egy összetett kérdés. Két héttel karácsony előtt nem akarnék ezzel a kérdéssel foglalkozni. Habár semmilyen szinten nem kívánok az oldaluk szerkesztéspolitikájába beleszólni, de kár ebben az időszakban bárki családi életébe is belegázolni. Az eljárás során amúgy minden kiderül, a bírósági szakaszban van, ami nyilvános, tehát ki fog minden derülni, lesznek tanúkihallgatások, stb..
Vannak feljelentők, akiknél evidens, hogy parancsra cselekedtek, ki/kik állt/álltak mögöttük, ezek az érdekes kérdések, és akár eljuthatunk még további politikai érdekhez is, nemcsak egyhez, ami evidens! Ha e kérdést kívánja bárki is boncolni, azt javaslom, hogy vagy várja meg az eljárást, hogy jusson el a tanúkihallgatási részébe, vagy pedig kérjen ki anyagokat a bíróságtól, hisz az anyag nyilvános. Nem szeretnek konkrét nevet/neveket bedobni, hisz evidens számomra, hogy parancsot teljesített az/azok az ember/emberek, aki megtette/megtették, azt, amit! Sajnos többen vannak. Én azt mondtam, hogy kezet nyújtok a feljelentőimnek is, azt, amin átmentem én és családom, senkinek sem kívánom! Kell tudnunk megbocsátani, keresni a rosszban is a jót! Szeretném, ha ebből az ügyből azt a tanulságot vonná le mindenki, hogy ember embertársát ne akarjon börtönbe juttatni, mert annak is van családja, és az mit vétett, azért hogy van, hogy hazavárja a férjet, az apát, látni akarja a gyerekét, a testvért? Ezt kell megértsük!” – nyilatkozta a maszol.ro-nak Borboly Csaba.
Cs. P. T.
maszol.ro

Vekov Károly történelemtanár nyílt levelei a BBTE történelem karának illetékeseihez
NYÍLT LEVÉL
mindenkihez, akit érdekel a hazai magyar
felsőoktatás sorsa és aki felelősséggel tartozik ezért
1989. óta próbálkozik az erdélyi magyarság, hogy gyermekeink számára elfogadható keretekben biztosítsa felsőoktatási szinten az anyanyelvi oktatás lehetőségét. Hogy ebben rendkívül sokan érdekeltek vagyunk, az kétségtelen. Hogy mennyire fontos ez a kérdés, arról csak annyit, hogy az egyetemi oktatás biztosítja a magyar értelmiség utánpótlását, de ugyancsak ez a gyermekeinket anyanyelven oktató tanerőket is. Ezidáig e vonatkozásban, számtalan kormányzati és kormányon kívüli szereplésünk ellenére, csak részleges eredményeket értünk el. Ennek számos oka van, de kimondható, hogy elsősorban ennek oka a politikai akarat hiánya volt. De legalább annyira számított a megígért oktatási stratégia hiánya vagy az, hogy egyszerre több, néha egymást zavaró célt is kitűztünk magunk elé. Ezért, aki változást, azaz eredményt akar e téren elérni, annak ezen a helyzeten kell változtatnia, mind a román, mind pedig magyar részen.
Mivel az oktatás kérdése nem a mát érinti és befolyásolja elsődlegesen, hanem a holnapot, azaz a jövőt, semmiképpen sem állíthatók ezzel az igényünkkel szembe a gazdasági, szociális kérdések elsőbbségét hangoztató vélemények.
Különben is hangsúlyosan fölvethető a kérdés kik és főleg miért nem tartják ma fontosnak ezt a kérdést, mert ezt a véleményt számon lehet és számon kell kérni rajtuk. Ma amikor több magyar politikai szervezet is felvállalta érdekeink, így az oktatási kérdések védelmét/megoldását és remélhetőleg nem csak papíron, nyílt állásfoglalást és főleg cselekvést várunk el azoktól, akik ezt megtehetik. Gondolunk itt és most elsősorban a parlamenti képviseletünkre. A jelenlegi politikai helyzetben igenis lépni kell a magyar felsőoktatás ügyében, igenis élni kell a törvények adta lehetőséggel. Rendkívül sajnálatos mindaz, ami a MOGYE-n történt az elmúlt években és főleg nemrégiben. Kétségtelen, hogy ott egy olyan törekvésről van szó, melynek egyértelmű célja a magyar nyelvű oktatás elsorvasztása/felszámolása, azaz olyan hátrányos helyzetbe kívánják hozni az ottani magyar orvos- és gyógyszerészképzést, amelyből soha többé ki nem lábalhat és örökre ki lenne szolgáltatva egy egészen más hozzáállású közösség döntéseinek (amúgy azon az egyetemen, amelyet egykor éppen a magyar nyelvű oktatás érdekében kezdeményeztek elődeink). Ha ilyen konfliktusra nem is került sor a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen, bár szomorú tapasztalataink ott is vannak, de végkicsengésében és távlatilag nem sokkal jobb a helyzet ott sem. Ugyanis a történelmi előzmények és hagyományok ellenére (ld. 1872 a Kolozsvári Tudományegyetem alapítása) a kolozsvári egyetem magyar közössége nem rendelkezik olyan jogi státusszal, amely lehetővé tennné, hogy maga döntsön a magyarnyelvű oktatás sorsáról. Az egyetem chartája ugyanis ezt nem biztosítja. Az új Tanügyi törvény számos vonatkozásban új helyzetet teremtett (ld. Tanügyi törvény 135. cikkely), amelynek vannak ugyan magyar vonatkozásban is árnyoldalai, de számos, számunkra pozitív kitétele van, amellyel élni lehet és élni kell. Ugyanis cseppet sem elvetendőek az úgynevezett multikulturális egyetemek esetében megfogalmazott szervezési struktúrák, melyek segítségével elejét lehetne venni az esetenként burkolt vagy mind nyíltabb konfliktusoknak, anélkül, hogy bárki vesztesnek érezhetné magát!
A „departament”-nek nevezett új struktúrák, amelyek az egykori karok helyett jöttek létre, lehetővé tették, (néhány kivételtől és a MOGYE-n kívül) hogy szakonként úgymond „magyar tagozatok” jöjjenek létre, a teljes értékű magyar oktatás képzetét keltve. Valójában a departament csak a magyarnyelvű felsőoktatás alsó lépcsőfoka, amely a mai helyzetnek teremt törvényes keretet, de nem változtat rajta pozitiv vonatkozásban, azaz nem lép előre. Holott ezt a törvény lehetővé teszi!
Miről is van szó? Arról, hogy igényeinknek megfelelően tartalommal kellene megtölteni a törvényadta lehetőségeket. A törvény a más nyelven történő oktatás számára három szervezési struktúrát határoz meg, a már említett departamentet, a „vonalat” és a „szekciót”. A „vonal”, az még egy előző ciklusban valójában megvalósult Kolozsváron, amikor minden karon létrejött lényegében egy magyar oktatási struktúra, beleértve a titkárnőket is, de mint olyan a „vonal”, ha mégúgy szerepel is a törvényben, nem egy olyan keret, amely a mához képest többlet jogosítványokat biztosítana. Van azonban egy, a törvény által is biztosított olyan struktúra, amelyik az igazi tagozat és amelyiknek a neve a már említett „secţie”. A többi szervezeti struktúrával szemben ez valóban tagozat a szó igazi értelmében. Ennek létrejöttekor, a magyar egyetemi közösség tényleg a román egyetemi közösségnek egyenlő partnere lenne, amennyiben ennek létezését kimondja az egyetemi charta. A tényleges egyenlőség abban mutatkozik meg, hogy a törvényalkotó biztosítja a tagozatnak (secţie) az önálló döntési jogot, ugyanis a törvény ezt a szervezési formát egyetemi autonómiával ruházza fel. Ez még nyilván nem az önálló állami magyar egyetem. De számunkra ez lenne/lehetne a tényleges előrelépés az eddigiekhez képest. Mivel az igazi tagozat (secţie) lenne számunkra a ma kérhető minimum, amihez ragaszkodnunk kell, ma jobban mint bármikor. Tehát enyhén szólva önáltatásnak, mi több becsapásnak érezzük, amikor a MOGYE esetében magyar tagozatról beszélnek, de amikor Kolozsváron is beérik a „departament”-nek nevezett szevezési formával. A marosvásárhelyi-vita megtévesztő és az „elvett helyett visszaadom” taktikával eredményként mutatja fel azt, ami legjobb esetben is egyhelyben topogást jelent, semmi többet.
A kérdés: azokon kívül, akik hivatalból ellenzik a magyar felsőotatás működését, annak ellátását megfelelő egzisztenciáját és jövőjét biztosító jogosítványokkal, kinek áll érdekében megtéveszteni a magyar közvéleményt. A szavakkal játszva, miért nevezzük tagozatnak azt, ami már csak azért sem az, mert nemegy tantárgyat azon nem magyarul tanítanak. Ha már nem sikerült a 21 év alatt tető alá hozni az önálló állami magyar egyetemet, miért félünk ma kérni azt, amit megenged a törvény, azaz előír mint lehetőséget. Miért ez a visszafogottság? Akik tehetnék, miért nem kérik azt, amire van mód? Ennek egyedüli feltétele, hogy az egyetemi chartaban Marosvásárhelyt és Kolozsváron ne csak a departament szerepeljen, hanem mint tényleges eredmény a tagozat, azaz a „SECŢIE” mint a magyar egyetemi közösség szervezeti megjelenítése.
Mindezekért felkérünk mindenkit, aki ebben a kérdésben állást foglalhat és megteheti a megfelelő politikai lépéseket, de azokat is, akik befolyásolni tudják parlamenti képviseletünket, hassanak oda, hogy kérjük azt, ami bennünket törvényileg is megillet és ami a mai nehéz gazdasági helyzetben enyhítene azon a nyomáson, amely ránehezedik Románia egész társadalmára, sikerélményt biztosítva román és magyar politikai tényezőknek egyaránt.
Kolozsvár, 2011. október 31.
Adorjáni Dezső, Balázs Sándor, Benkő Samu, Boér Ferenc, Bozsó Imre Lehel, Brassai Zoltán, Csávossy György, Dávid Gyula, Dudutz Gyöngyike, Egyed Ákos, Gergely Balázs, Guttmann Mihály, Hollanda Dénes, Izsák Balázs, Jakab Ilona, Kántor Lajos, Kincses Előd, Kincses Ajatay Mária, Kötő József, Lászlóffy Csaba, Máté János, Nagy Tóth Ferenc, Pap Géza, Péter Mihály, Sipos Gábor, Sipos László, Szász Jenő, Szilágyi István, Toró T. Tibor, Uray Zoltán, Vekov Károly, Wanek Ferenc
Megjegyzés: szerkesztőségünknek a levelet Vekov Károly küldte, a fenti nevekkel együtt. A közlés másnapján az alábbi, „letisztázott változatot" juttatta el hozzánk:
NYÍLT LEVÉL
Kedves Jutka és Enikő! Kedves kollégák!
Nem kis keserűséggel értesültem a Magyar Történeti Intézet, illetve a kolozsvári egyetem történelem karának helyettes magyar vezetője között kirobbant konfliktusról. Nemrégiben nyugdíjba küldött, óraadó oktatóként, akit csak néha hívnak meg (ha egyáltalán!) a közös dolgok megtárgyalására, nem akartam beleszólni egy olyan vitába, amelyik elsősorban a két fél jobb belátására tartozik. Más kérdés, hogy ez a megromlott viszony, kihatással van kis közösségünk mindennapi tevékenységére. Ha most mégis erre való hivatkozással írom e sorokat, az azért történik, mert ez a megromlott viszony és a megosztottság következményei kihatással vannak az egész kolozsvári magyar nyelvű történész képzésre.
A rosszul értelmezett és leosztott kompetencia- és munkaköri hatáskörök eredményeként egész közösségünket érintő, alapvető fontosságú kérdések vagy kikerültek a közösen megvitatandó és eldöntendő kérdések közül (közép- és hosszútávú célkitűzések, stratégiák stb.) vagy szűk csoportok, illetve egyéni döntések hatáskörébe kerültek. Szinte érthetetlen, hogy felelős vezetők hogyan törődhettek bele ebbe, veszélyeztetve feladataink elvégzésének elemi feltételeit, hallgatóink megfelelő és alapos, magyar közösségünk által elvárt felkészítését.
Szinte hihetetlennek tűnik, de a történelem karon belüli magyar oktatók egy része nem igényli és nem tartja szükségesnek a magyarság történelmének oktatását! (Évek óta ez nem rendes, hanem csak „opcionális" tantárgy lehetett.) A kar úgynevezett „magyar tagozatának" két vezetője nem volt képes elérni, hogy a történelem karon minden szakon hallgatóink tanulhassák a magyarság történelmét! Most amikor a szakok újra akkreditálásáról van szó és hivatalosan is teljes értékű tantárgyként lehetne tanítani a magyarság történelmét, újra néhány személy megbocsáthatatlan felelőtlensége és szakmai önzése miatt (amit nem szeretnék most minősíteni) elszalasztjuk azt az alkalmat, amely talán az utolsó. S történik ez akkor, amikor hallgatóink egy része az általános iskolában magyarság történetet kellene tanítson, amikor másik részük különböző magyar művelődési intézményeknél kíván elhelyezkedni, ahol éppen ezek az identitásunkkal szerves egységet alkotó ismeretek elengedhetetlenek.
Visszagondolva elődeink tartásos viselkedésére és tevékenységére összehasonlíthatatlanul súlyosabb körülmények között, az általuk meghonosított elkötelezett állásfoglalásra és ennek ma is elvárható folytatására, keserűséggel vegyes felháborodással tapasztaljuk közösségi érdekeink semmibe vételét egyes kollégák részéről. Mivel ilyen viszonyulással sem eddig, sem ezután nem tudunk egyetérteni, amennyiben nem kerül sor a helyzet gyökeres megváltoztatására, azaz a Magyar Történeti Intézet, illetve a történelem kar magyar oktatóinak testülete nem igényli, hogy ott minden szakon legyen hivalosan elfogadott és a Románia-, illetve az egyetemes történettel egyenrangú a magyarság története és nem kerül sor annak hivatalos akkreditálására, kénytelen leszek megszakítani óraadói tevékenységemet.
Nem tudok közösséget vállalni olyanokkal, akik nem érzik elemi kötelességüknek hallgatóink megfelelő felkészítését és idegen érdekek által vezettetve képesek elszabotálni a magyarság történelmének oktatását a kolozsvári egyetem történelem karának magyar tagozatán. Kolosvár, 2013. december 14.
Vekov Károly
* * * A Magyar Történeti Intézet válaszlevele
Vekov Károly nyugdíjas kollégánk nyílt levelét múlt héten már az intézet tagjainak is körbeküldte, és választ is kapott rá. Itt most csak a legsúlyosabb „vádra”, a magyarságtörténettel kapcsolatos állításokra válaszolunk. Sajnálatosnak tartjuk, hogy Vekov kolléga – bár éppen ő tanítja mindmáig a középkori magyar történelmet −, úgy ír nyílt levelet, hogy nem ismeri sem a tanterveket (bár ezek mindenki számára elérhetők intézetünk honlapján: http://kmti.hiphi.ubbcluj.ro), sem az erre vonatkozó szabályozást. Az igazság ezzel szemben az, hogy amíg a ’90-es években erre nem volt lehetőség, már egy évtizede négy félévben oktatjuk a magyarságtörténetet és éppen a Magyar Történeti Intézet megalakulása nyomán vált kötelező tantárggyá mind a történelem, mind a levéltár szakos hallgatók számára. Erről bárki meggyőződhet, ha megnézi az intézet honlapján a tanterveket
s órarendeket.
A régészet és kulturális turizmus szakokon továbbra is választható tantárgy maradt a magyarságtörténet. Ennek oka részben a tantervi kötöttségekben, részben a szaktantárgyak iránti igényben keresendő (pl. az I. éves régészek alig tanulnak szaktantárgyakat), de tapasztalatunk szerint sokan közülük is tanulnak magyarságtörténetet. Szóban és írásban is próbáltuk már elmagyarázni Vekov kollégának, hogy a szakirányok újraakkreditálása, amely 2014 év elején esedékes, nem alkalmas arra, hogy a tanterveket megváltoztassuk. Januárig intézetünknek hat akkreditációs doszsziét (több ezer oldalas dokumentációt) kell elkészítenie, ezzel rengeteg munka van. Az előírásoknak megfelelően ezekben a dossziékban a múlt tanév tanterveinek kell szerepelnie, ezeket tehát nem lehet most – menet közben – megváltoztatni. Az akkreditáció ilyen szempontból nem jelent fordulópontot, utána is nyugodtan meg lehet változtatni a tantervet, tehát nincs „most vagy soha” szituáció. Reményeink szerint előbb-utóbb sikerül konszenzusra jutnunk a többi szakirányt illetően is.
Kedves Karcsi!
Nem hisszük, hogy azzal segítenéd a kérdés megoldását, hogy megszakítod óraadói tevékenységedet, sőt. Ha azonban sajnálatos módon ezt is tennéd, akkor sem látjuk indokoltnak a patetikus és támadó hangvételt. Az óraadás felfüggesztését amúgy már jelezted annak kapcsán, hogy karunk idén az óraadói díj felét tudta csak kifizetni, bár a tantervi előírásokon felül külön szemináriumot is tartottál a középkori magyar történelemből. Mivel Te időközben áttelepdtél Magyarországra és onnan ingázol, ez nem fedezi az útiköltségeidet. Ezt roppant sajnálatosnak találjuk, megértjük, hogy ilyen helyzetben nem vállalod tovább a tanítást, csak azt nem értjük, miért kell a helyzetet „átstilizálni”, és úgy beállítani, mintha itt egyedül Te képviselnéd az igazságot és a jó ügyet, mintha a Jó és Rossz harca zajlana. Képviselőként és karunk oktatójaként lett volna elég alkalmad, hogy az óraadáson túlmenően is tevőlegesen segítsd a magyar oktatás ügyét. Segíteni napi aprómunkával és nem újságcikkekkel lehet. Sajnáljuk, hogy így mondasz búcsút intézetünknek, azonban köszönetet mondunk eddigi munkádért!
A Magyar Történeti Intézet Vezetőtanácsa
* * *
Néhány pontosítás
Az általam írt nyílt levélre adott, látszólag „szakszerű” válaszhoz kénytelen vagyok néhány megjegyzést fűzni.
A nyílt levélben próbáltam nagyon árnyaltan fogalmazni. Nem hiszem, hogy helyes, hogy a magyar(!) tagozaton csak két szakirány esetében (történelem, levéltár) kötelező tantárgy a magyarság története és a többin (pl. régészet, kulturális turizmus stb. ) nem. Utóbbi szakokon miért nem fontos a magyarság történetének ismerete? Ilyen felkészültségű végzőseink döntenek majd műemlékeink sorsáról, kutatják és magyarázzák a honfoglalás korának emlékeit? Netán tanítani akarják majd „A romániai magyar kisebbség történelme és hagyományai” tantárgyat a VI. és VII. osztályban, ha egyáltalán ezt megengedik a hivatalosságok? Miért csak „választható” a magyar hallgatók esetében ez a tantárgy? Van olyan tananyag, ami ezt pótolja/pótolhatja? Hogyan lehet elfogadhatóan(?) ezt a hallgatók szaktantárgyi „igényével” (talán igénytelenségével) magyarázni? Amúgy megjegyzem, hogy évek óta tartok szemináriumot magyarságtörténetből, nem hivatalosan. És jön, akinek kedve van, mert én senkit sem kényszeríthetek erre, mivel ezt a szemináriumot nem tartalmazza a tanterv. Vajon az egytemi oktatás, főleg annak szükséges/kötelező része az a hallgatók kedvére van bízva és éppen a magyarság történetét illetően? Ha mi nem, ki fogja ezt nekik még valaha tanítani, a mi „szakembereinknek”? És milyen konszenzusra kell jutni, hogy mindenki a magyar tagozaton kötelező mód felvegye ezt a tantárgyat? Kik azok, akik ezt nem akarják? És ők a magyar tagozat oktatói?
A maximális óraszám elvének rugalmas kezelését, illetve a „magyarság története” teljeskörű akkreditációját éppen az egyetem multikulturális jellegére hivatkozva kellene és lehetne elérni. De erre csak akkor kerülhet sor, ha ezt valaki, azaz vezető tisztségben lévő képviselőink kérik. Ha nem most, amikor folyik az akkreditálás, ugyan bizony mikor? S ha nem ilyenkor, akkor eddig miért nem kérték? Ezt illető sorozatos kéréseimre a válasz mindig az volt, hogy”most nem lehet”. Újra megk

„Közgazdászból sosem elég”
Együttműködési megállapodást írt alá Rostoványi Zsolt, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke csütörtökön.
Szász Jenő köszöntőjében arról beszélt, hogy megoldást kell találni az elszakított nemzetrészek és azon belül a Kárpát-medencei közösségek problémáira. „A magyarság jövőjének nagy lehetősége, ha nem a mai 93 ezer négyzetkilométerben, hanem a Kárpát-medencében gondolkodunk” – fogalmazott.
Az intézetnek – folytatta – az a küldetése, hogy „kovász" legyen, egy 100 tagú intézet szavai szerint ugyanakkor egyedül nem tud mindenre megoldást adni, ezért az a dolguk, hogy összehangolják a jól működő intézetek munkáját, és kiterjesszék azt az egész Kárpát-medencére. Hangsúlyozta az anyaország hatványozott felelősségét, és rámutatott: nincs egyéni boldogulás a közösség felemelkedése nélkül, és az értelmiség felelőssége óriási ebben.
Rostoványi Zsolt, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora kiemelte, hogy oktatóik jelentős szerepet vállalnak a határon túli magyar nyelvű közgazdasági képzések beindításában és fejlesztésében. „A gazdasági szektor igényeit és a felerősödött globalizáció hatásait figyelembe véve megkockáztatható: közgazdászból nem lehet elég sokat képezni, hiszen alig van olyan terület ma már, ahol ne lenne szükség komoly gazdasági ismeretekre” – fejtette ki arról a vitáról, hogy túlképzés van-e a területen. Szerinte ezt igazolja vissza a munkaerőpiac is, hiszen közgazdász diplomával viszonylag könnyű elhelyezkedni.
Krónika (Kolozsvár),

MPP–RMDSZ paktum a láthatáron?
Az RMDSZ és az MPP közeledéséről értesülhettünk, stratégai együttműködésről, esetleges közös Európai Parlamenti listáról, amely persze csakis RMDSZ színekben valósulhat meg. Hiszen miként azt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elmondta, a szövetség nem kívánja feladni nevét, jelképét, arculatát. Nem is lenne ezzel semmi probléma, ha nem volna a napnál is világosabb, hogy az RMDSZ egyik autonomista erőt játssza ki a másik ellenében. Megeshet, hogy az MPP korifeusai úgy fogják fel a manővert, hogy most megfizetnek az EMNT-nek az RMDSZ-szel való 2009-es összefogásért.
Kettős stratégia
A négy évvel ezelőtti összefogás egyébként még hosszú ideig vita tárgya lesz az EMNT-n kívül és belül. Akkor Markó Béla lépéskényszerbe hozta Tőkés Lászlót azzal, hogy ország-világ előtt felajánlotta neki minden feltétel nélkül az első helyet a szövetség EP-listáján. Ilyen körülmények között a többségében egységhívő választóknak aligha lehetett volna megmagyarázni a különutasságot, a függetlenként való indulást célzó újabb kísérlet pedig valószínűleg kudarcot hozott volna. Másrészről pedig, amikor az RMDSZ épp hosszú, folyamatos kormányzás után kimaradt a bukaresti pikszisből, esély mutatkozott rá, hogy e szervezet bevonható legyen az autonómia körüli elvi konszenzusba. Ezt szolgálta az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum létrehozása és a Székely Önkormányzati Nagygyűlés.
Az EMNT meghatározó személyiségei két lábbal a földön állva adottságként kezelték, hogy az RMDSZ, ha választási vetélytárs is, és ha vezetői mégoly sokszor fordultak is szembe a távlati magyar érdekkel és saját programjukkal, az autonómiapolitikában megkerülhetetlen entitást képeznek mindaddig, míg maguk mögött tudhatják az erdélyi magyar választók többségét. Így az RMDSZ-szel szemben mindig kettős volt az EMNT stratégiája: az elvi bírálat mellett mindig ott volt a készség a célorientált, autonómiaelvű megegyezésre. A 2009-es politikai konstelláció erre nyújtott lehetőséget. S hogy az elvi bírálat az egyezség után sem szűnt meg, hogy az EMNT a társutasságot nem úgy fogta fel, mint a hallgatás megvásárlását, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az RMDSZ hallani sem akar az újabb koalícióról. Éppen azért, mert négy éven keresztül Tőkés László nem pártszíneket képviselt az európai testületben és itthon, Erdélyben, hanem a magyar szabadságprogramot, az autonómiát. S nem habozott erre ország-világ előtt rámutatni, amikor az RMDSZ etikátlanul cselekedett e vonatkozásban vagy csak egyszerűen partneri minőségben az egyeztetés ismételt elmulasztásával, a másik fél kész tények elé állításával.
Riogatás az RMDSZ-szel
Ugyanakkor ne feledjük, hogy a MPP-n belüli tisztogatásra adott apropót, hogy a korábbi pártvezető, Szász Jenő, a minden bokorban balliberális beépített ügynököt sejtő Csurka István módjára éveken keresztül az MPP RMDSZ-platformmá válásától óvott. Amikor vitathatatlan alapszabályzat-sértéssel – a döntéshozó szerv, a bővített elnökség nem rendelkezett a kizárás jogával a szervezet alapdokumentuma szerint – kizárták Csuzi Istvánt és Sárközy Zoltánt az MPP elődszervezetéből, az MPSZ-ből, a szájzsibbadásig ismételgetett, egyébiránt minden tényszerű alapot nélkülöző vád ellenük az volt, hogy RMDSZ-platformot akartak csinálni az MPP-ből. A tényleges ok persze a nagyváradi erőcentrum gyengítésének szándéka volt. Mert a volt elnök számára a politika nem a nemzeti érdek érvényesítésének terepe, hanem a személyes hatalmi ambíciók kiéléséé, s így a nagyváradi MPSZ-szervezet nem a legfőbb szövetséges, hanem a potenciális alternatíva képében jelenhetett meg számára a horizonton.
Az RMDSZ-szel való riogatás végigkísérte a szervezet életét az MPSZ/MPP metamorfózis után is, csúcsra azonban 2010-ben járatták, amikor a bíróság Szász Jenőt elmarasztaló ítélete után, a gyergyószentmiklósi, az RMDSZ alapszabályzat szegéseit megszégyenítő botrányos küldöttgyűlést követően törvényes állapotokat visszaállítani hivatott gyűlésen, sajátos módon az igazságkeresőket zárták ki a szervezetből. A korábbi elnök féktelen demagógiával képes volt azt állítani, hogy valójában a jogvita politikai vita, s hogy a nyilvánvaló szabálytalanság ellen fellépők az MPP önállóságát kívánnák megszüntetni. Egyértelmű, hogy az exelnök – nem először a történelemben – a párt önállóságát saját elnöki státusával keverte össze. Az RMDSZ-szel való 2009-es autonómiacentrikus kiegyezést és közös indulást „erkölcstelen különalkunak” nevezte, s képes volt azt állítani, hogy az EMNT az RMDSZ egyik platformjává vált.
Sajátos fordulat
Mindehhez képest sajátos fordulat volt, hogy mind a korábbi elnök, mind utódja, Biró Zsolt a legutóbbi választáson arra biztatta a választókat, hogy szavazzanak az RMDSZ-re. Innen már egy lépés az RMDSZ-szel való szövetségkötés. Biró Zsolt nyilatkozataiban pozitív színezetet kap az a tény, hogy az MPP nem indult a legutóbbi két parlamenti választáson, amivel egyébként a román törvények szerint a párt léte kerül veszélybe. (Az a párt, mely két ízben is mellőzi az országos megmérettetésen való részvétel lehetőségét, törvényen kívül helyezhető, ha az ügyészség ezt kéri a bíróságtól.) Mellesleg információink szerint az ügyészség a 2012-es választások után ki is kérte a választási bizottságtól az érintett pártok listáját, de eddig még nem történt semmi érdemleges az ügyben.
Az MPP tehát sajáthibájából abba a helyzetbe került, hogy puszta léte a román hatalom jóindulatán múlik. Könnyen lehet, hogy ez a tény igencsak releváns a RMDSZ-hez való közeledés kérdéskomplexumán belül. Annál is inkább, hogy igencsak kétséges, hogy az MPP be tudná-e újra jegyeztetni magát, miközben sokkal kedvezőbb politikai konjunktúrában 2004 és 2008 között oly lassan gyűltek össze a törvényben előírt aláírások. A választásoktól való kétszeri távolmaradás amúgy még pikánsabb, ha annak a nyilatkozatnak a fényében vizsgáljuk, amit az alapító elnök tett nem sokkal a pártbejegyzés után: nem az autonómia az MPP fő célja, hanem a választás szabadságának a biztosítása.
Az RMDSZ nem meglepő módon nyitottságot tanúsít a korábban következetesen elutasított párt iránt, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy a tényleges ellenfél, az EMNP tárgyalóképtelenségét igazolja. Kérdés: miként viszonyul az az MPP-n belüli értékelvű mag a fejleményekhez, amely 2009 után a botrányos, törvényszegő küldöttgyűlésnek a bíróság döntése előtti „újrajátszásával” kereste meg a párt korábbi vezetőjét. És amelyik nagy létszámban nem szavazta meg a jelenleg hivatalban levő elnököt, s elvi korrekciót követelt a 2012-es önfeladó, RMDSZ-t támogató nyilatkozatok után.
Az EMNT, valamint az EMNP miután az RMDSZ ismételten elutasította a Tőkés László vezette koalíciós listára vonatkozó javaslatukat, a legutóbbi torockói ülésen áttekintette a további lehetőségeket, s fontolgatja az önálló indulás, valamint Tőkés László függetlenként indításának lehetőségét. S ami a legfontosabb: az EMNT elnöke, egyben az EMNP védnöke „ha más megoldás nincs”, készen áll bármelyik változatot támogatni.
Ily módon leszögezhető: az erdélyi magyar politikai palettatisztulna az MPP-nek az RMDSZ ernyője alá húzódásával, világos lenne, kik hova tartoznak, ki képviseli a autonómiát a politikai krédó részeként, és kik azok, akik csak jelszavak szintjén, konjunkturálisan, a saját választási érdek mentén.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Akinek sikerült kimozdítana helyéből Szász Jenőt
KISZ-es múltjáról, a párttagság megtagadásáról, polgármesteri tevékenységéről beszélt Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere kedden délután a Kolozsvár Társaság vendégeként. A találkozón Egyed Péter filozófus, egyetemi tanár és Csoma Botond városi tanácsos faggatta.
Mivel az egyes városok életútján számos tapasztalat felgyűlt, az erdélyi magyar közösségek pedig egymásra vannak utalva, a Kolozsvár Társaság fontosnak látta, hogy alpolgármestereket és polgármestereket lásson vendégül – erről Egyed Péter szólt köszöntőbeszédében annak kapcsán, hogy Szatmárnémeti, Arad, Nagyvárad és Sepsiszentgyörgy is képviseltette már magát az egyesület sorozatában.
Székelyudvarhely több ponton is kötődik Kolozsvárhoz, folytatta: a kincses városban született Szabó Dezső író tanított a székelyföldi városban, Dávid Gyula irodalomtörténész, a Kriterion Könyvkiadó szerkesztője „Kolozsvár és Udvarhely között élt”.
Bunta a rendszerváltás előtti utolsó évekkel kezdte az életút felvázolását. Elmondta, 1989 előtt szerették volna, ha párttag lesz, ő azonban visszautasította ezt – igaz, a gimnáziumban egy éven át ellátta a KISZ-titkári feladatot, az akkori igazgató kérésére.
A kilencvenes évek elején magánvállalkozó lett, majd 1992-ben Székelyudvarhely alpolgármestere. Az ezredfordulón a megyei tanács alelnöke lett, majd az első mandátum után elnöke: saját munkáját értékelve elmondta, sem előtte, sem utána nem történt annyi fejlesztés a megyében, mint az ő ideje alatt.
Nagyváradi és katolikus
Politikai pályafutása több szempontból is érdekes, egyrészt mert korábban Székelyudvarhely arról volt ismert, hogy RMDSZ-es jelölt nem ülhetett be a polgármesteri székbe, másrészt mint nagyváradi születésű, azt mondták neki, nem helybéliként és nem katolikusként nem túl jók az esélyei a vezető pozíciók betöltésére:
„Többszörösen kisebbségi helyzetben voltam, és mégis sikerült kimozdítanom a helyéről Szász Jenőt” – mondta, hozzátéve, véleménye szerint az akkori kampány, a Nyirő-újratemetéssel együtt egy sötét történetnek számít.
Székelyudvarhely kapcsán elmondta, 1994-1996 között vezető szerepet kapott a város, de az egymásnak feszülés, az üres szólamok miatt „kipukkadt” ez a pozíció. Emellett persze a szomszédok, mint Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy fejlődtek, lekörözték őket.
– Pedig súlya van annak, hogy Udvarhelyen 35-40 ezer ember él, amelynek 96 százaléka magyar, nekünk feladatokat kell ellátnunk – fogalmazott a polgármester.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro,

Szétkommentálni vagy elhallgatni, ez itt a kérdés
A látomásos zseni Jorge Luis Borges, lassan háromnegyed évszázada egy elképzelt, de mára a (cyber)valóságnak nagyban megfelelő bábeli könyvtárról írta: "Ma már tudjuk, hogy egy értelmes sor vagy egy pontos hír körül mérföld hosszúságú esztelen kakofónia, verbális limlom és összefüggéstelenség található" (Bábeli könyvtár – 1941). A közéleti diskurzusokat figyelve, igen gyakran egy ilyen könyvtár képzete – és mi más a cyber, a virtuális valóság, és a médiák termelte dimenzió mint állandó megfejtésre váró “összefüggéstelenség” – ötlik az eszembe, és meggyőződésem, hogy sokan vagyunk így még ezzel. Meglátásom szerint, az a helyzet van kialakulóban, amikor egyre kevésbé vagyunk képesek “rendet vágni” a ránk zuduló információs limlom között, eligazodni a világ dolgaiban, legyen szó akár legközvetlenebb környezetünkről, vagy tágabb, sőt globális összefüggésekről. És ez nem arra ösztönöz, hogy kellő türrelemmel és némiképp alázattal közelítsünk a dolgokhoz, hogy kis szellemi, gondolkodásbeli erőfeszítéssel próbáljuk meg megérteni a valóságot, hanem ez helyett lazán szétkommenteljük azt. Olyasféle barlangképekből teremtünk “való világot” (jut az eszembe a reality show, mintegy allegóriája lehetne Platón barlang-hasonlatának, a fiúk-lányok a bekamerázott barlangban ripacskodnak naphosszat, szinte mindenestől elszigetelve a valóságtól, párhuzamos valóságot játszanak), melyek nem is kommunikálnak a valósággal, a köldökzsinor, mely ez utóbbihoz köthetné a töredezett és értelmét vesztett diszkurzív világot, rég el lett vágva. A szavak inflálódása, jelentéstartalmuk kiürülése egyben a társadalmi valóságra épülő világunk kiürítése, sőt leértékelése: minél inkább szétkommentáljuk vagy éppen ellenkezőleg elhallgatjuk a leglényegesebb dolgokat a valóságról, annál értéktelenebbé tesszük azt, és persze benne sajátmagunkat. És még az sem vigasztalhat, hogy közben – valamiféle összeesküvés-elméletnek megfelelően, mint valami árnyékvilágban – vannak/lennének “illetékesek”, akik ismerik a forgatókönyvet, tudják mi a dürgés, és a maguk hasznára gerjesztik a szavak inflációját, parasztvakításként, képmutatásként, hogy közben “titokban a maguk hasznára válthassák meg a világot”. Nem, egyre nyilvánvalóbb, hogy az “illetékesnek” gondolt vezérek is kotta nélkül játszanak, képmutatásuk, manipulatív gesztusaik, politikusi paranóia következménye: nincs rejtett és következetesen megvalósítandó terv, inflálódott, megkopott szavak vannak, egyre üresebben kongó puszta kifejezések.
Kiemelni is nehéz a politikai diskurzusok folyásából egyiket vagy másikat, hiszen akárhol is kezdenénk a merítést, lényegében ugyanazokat az üres szavakat és kifejezéseket találjuk. Ha a magyarországi alkotmány (megengedem, nem is alkotmány, nehogy hasonlítson egy “normális” jogrendszerre, amit létrehoztak, hanem “csak" alaptörvény /kisbetű szándékos/) preambuluma arra való, hogy giccses emlékművek felállítását és történelemhamisítást alapozzon meg, a rohammunkában tákolódó román alkotmánymódosítás egyenesen EP-választási kampánytéma, és semmivel sem több. Ahogy Magyarországon dúl-fúl a “rezsiharc” (pfujj, mecsoda egy kifejezés, normális embernek a hátán feláll a szőr hallatán), nálunk autonómia-harc folyik (ajánlom, hogy az autonómia kifejezést nyilvánítsák az arra “illetékesek”, a legeredetibb székely kifejezésnek, alkalmazásának sűrűsége indokoltá teszi ezt, csak ne hangzana olyan “ó-görögösen”). Szóval harc az van, autonómia még tervezetekben sincs, mert huszonöt év után még készül a “nagy és precíz, mindent felölelő” ötszázvalahányadik tervezet, amit aztán le lehet tenni a parlament asztalára, hogy csak úgy porzik az majd tőle, és utána repül is a kosárba, jó esetben a fiók mélyére. De közben persze, szétkommentelik és elátkozzák a cikket és íróját, aki azt a sarkalatos kérdést fogalmazta meg a minap, hogy vajon lenne-e pénz az autonómia intézményeire? Vagy van-e elég öntudatos és tág bugyelárissal autonómiázó székely atyafi, aki hajlandó, és képes lenne pluszban adózni azért? Márpedig az autonómia óhajtását, azt, hogy akik, ki- meg felvonulnak zászlaja alatt komoly a szándékuk, az árának megfizetése jelez(het)né, ugyanis ingyen autonómiának roppant híg (lenne) a leve!
A leginkább inflálódott és kiürült kifejezések közt a nemzet, nemzeti kifejezés lehetne a másik zászlóvívő, hiszen nincs már az az összefüggéstelenség, amiben fel ne merülne, amiben ne jelezné, hogy itt biza valami olyanról lesz/van szó, amiből egyesek kirekesztetnek, és a nemzet ezáltal fog fényeskedni, legalábbis a cigit áruló trafik-hálózat homlokzatán. A gyakori kontextus, amivel e kifejezést hozzánk, hatumákhoz (határon kívül rekedt magyarokhoz) asszociálják az a senki által át nem látott “nagy nemzetegyesítő” rendszer (NER), mely egyszercsak áldásával fogja elárasztani a “Kárpát-hazát”, csak nem tudni mikor, és nem tudni hogyan. Vannak szent dolgok, amiket soha nem szabad kimondani, azért nem t.i, mert kimondásukkal rontjuk annak esélyét, hogy tartalmuk megvalósuljon (vigyázz mit kívánsz, mert még megvalósul – mondja a Dél-dakota közmondás is); ezért elég, ha (másod)percenként elmakogjuk: nemzet, nemzeti, és minden egyébről hallgatunk – sugallja Szász Jenő egy nemrég mondott tévés (ál)interjúban. Hogy t.i. az ő fantom intézete (mi más, mint a második Nemzetstratégiai sóhivatal) éjt nappá téve dolgozik, csakhát az eredményeik titkosak, hiszen ők közpénzen (a nemlétező intézményre és vezetőjére csak az idén 1.2 milliárdot költ közpénzből a kormány) csupán a kormánynak, még pontosabban a miniszterelnöknek tartoznak beszámolni. Ezért aztán mindenki másnak (fideszesen: coki) kuss, még honlap sem értesít a megváltásunkról szóló munka fényes eredményeiről: Szászjenőt szőröstül-bőrőstül titkosították (jó kis /horror/filmet lehetne készíteni angolul ezzel a címmel: The first covert politician – lenne kasszasikere; magyarul meg lehetne a címe mondjuk: “A bennünk rejlő titkosított szászjenő”). Ugye értik, hogy nem értik? Közhivatal, mely nem is létezik, afféle kísértethajó, melynek csak a fölfuvalkodott kapitánya rémlik fel olykor-olykor, leginkább rémálmokban; igazi és hamisítatlan hungarikum, nosza nyilvánítsuk nemzetinek a szászjenőt is íziben (copyright legyen rajta).
A szétkommentált, illetve elhallgatott világ hámozott lufi, mögötte csak a nihil, a semmi van, az „esztelen kakofónia”.
Bejegyezte: Nándor László Magyari
Emlékeztető: Magyari László Nándor az önálló magyar egyetem ellen foglalt állást:
Magyari Nándor László a Szabadelvű Kör 1997. jan. 31-i ülésén elhangzott előadásában arról szólt, hogy eddig senki sem vállalkozott a Bolyai Egyetem tevékenységének kritikai feldolgozására. Szerinte kritizálni tilos, így azután "az egész egyetem-tradíció: mítosz és szent tehén". Ironikusan megjegyezte, hogy a Bolyai Társaság hozzánőtt a "megemésztetlen tradícióhoz", ténykedése pedig felszívódik a sűrű ködben. Magyari László Nándor szerint az egyetem ügyével foglalkozó kultúrpolitikusok "nem bírnak kiszabadulni egy rosszul felfogott tradíció fogságából", ez akadálya a korszerű intézmény tervének kidolgozásának. Anakronisztikus a hagyományba merevedés. "A nemzeti hagyományba, a múltba való bezárkózás" járhatatlan. Elitcserére van szükség, állapította meg. Olyan elit kell, amely "mer a korral haladni". - "Az egyetemreform főáramától eltérő törekvésnek tűnik" hangsúlyozta, "az etnikai alapon elkülönített egyetem létrehozásának kizárólagossága is." /Magyari Nándor László: Universitas és környezete. A magyar egyetem-eszme beágyazottsága a kisebbségi elitek diszkurzusába. = Szabadság (Kolozsvár), 1997. febr. 10./
http://systemcritic.blogspot.ro,

Bedarál, kiszorít
Háborút még nem, de fontos csatát nyert az RMDSZ azáltal, hogy az európai parlamenti választásokra maga mögé állította az MPP-t, Tőkés László körvonalazódó Fidesz-listára kerülése nyomán pedig az EMNP nem indul a májusi megmérettetésen.
Ezt a pillanatnyi sikert az oszd meg és uralkodj elvének hatékony gyakorlati alkalmazásával érte el a szövetség, amely mindent elkövetett, hogy kijátssza egymás ellen politikai ellenfeleit. 2009-ben az EMNT-vel fogott össze, Tőkés László felkerült az összefogás listájának élére, az akkor még Szász Jenő vezette polgáriak pedig duzzogva visszautasították a negyedik helyet. Ezúttal a fő politikai ellenfélként előlépett néppártot mellőzte látványosan az RMDSZ, amely a jelek szerint elsősorban azért készül megállapodást kötni az MPP-vel, hogy politikai értelemben lehetetlen helyzetbe sodorja a Toró T. Tibor vezette alakulatot.
Ami sikerült is: ezek után, no meg Tőkés magyarországi indulása miatt a néppárt kénytelen volt a legrosszabb megoldást választani, a passzív tétlenséget. Mindössze két éve létrejött pártként az EMNP számára presztízsveszteséget jelent nem indulni az EP-megmérettetésen, ennek üzenete – főleg szimpatizánsai szemében – szinte felér egy esetleges gyenge választási eredménnyel.
Pláne, hogy az RMDSZ nem értékeli Toróék gesztusát: a kudarc elkerülésével magyarázza a távolmaradásról szóló döntést, és kicsit sem hálás, hogy a néppárt nem fogja veszélyeztetni a brüsszeli képviseletet.
Aminek megőrzéséhez ellenzéke bedarálása, illetve kényszerpályára állítása ellenére sem került sokkal közelebb az RMDSZ. Az erdélyi magyar választók többsége még az MPP-nek átengedett harmadik hely ellenére sem fog összmagyar választási koalícióként tekinteni a tulipános listára. Nem beszélve a polgári párt híveiről, akiket joggal tölt el a félelem, hogy az EMNP fúziós ajánlatának visszautasítása után Biró Zsolt azon munkálkodik, hogy éppenséggel az RMDSZ szatellitpártjává tegye az MPP-t.
Az RMDSZ nem kívánt újítani, és jelenlegi két EP-képviselője közül legalább az egyik helyett markánsabb húzónevet tenni a befutónak tartott első két hely valamelyikére. Három hónap múlva a szövetség hűséges szavazói eldöntik, valóban befutnak-e.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),

„Lejárt a romantikus törekvések ideje”
Fontos, hogy a tervezési folyamatban is részt vegyünk, mert így amikor megnyílnak az EU 2014–20 közötti pályázati forrásai, már az első magyar–külhoni magyar pályázati siker áttörést hozhat – véli Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke. Az egy éve alapított intézet vezetője szerint ha az elkövetkező években megtesszük a számunkra fontos lépéseket, azaz kapcsolatot építünk a külhoni magyarsággal az élet minden területén, akkor megállítható a határok túloldalán élő honfitársaink kulturális, gazdasági, fizikai ellehetetlenülése.
Tavaly tavasszal a baloldali média nagy hisztériát keltett, amikor azt kürtölte világgá, nem találja a Nemzetstratégiai Kutatóintézetet. Remélhetőleg mára megnyugodtak a kedélyek, hogy a Bajcsy-Zsilinszky útra került az NSKI székhelye.
– Mi akkor sem tulajdonítottunk nagy jelentőséget a negatív hírverésnek, és most sem. Ennél fontosabb hangsúlyozni, hogy a 2002 utáni nyolc mostoha esztendőt követően kedvező fordulat állt be a Kárpát-medencei magyarság életében. A négy éve felállt parlament első intézkedéseinek egyike a nemzeti együvé tartozás tanúságtételéről szóló törvény elfogadása volt. Ez 1920. június 4-re nem csupán tragikus történelmi eseményként tekint, hanem a jövőt illetően is előremutató. Majd megszületett a könnyített honosítás intézménye, így közjogilag a külhoni magyar közösségek már megfogalmazhatják a magyar nemzethez való tartozásukat. Fontos állomás volt az alaptörvény módosítása is, mert kimondja, hogy Magyarország mint anyaország, immár felelősséget is visel a külhoni magyarokért. A negyedik nagy kodifikációs lépés a szavazati jog megadása volt a külhonban élő, de magyar állampolgársággal (is) rendelkező honfitársainknak. E négy alappillérrel elkezdődött az a folyamat, amit a határon átívelő nemzetegyesítés ügyének nevezünk. E sorba illeszkedik az intézet alapítása is.
– Értem, de nem biztos, hogy ezzel sikerült meggyőzni a baloldalt is az intézet létjogosultságáról.
– Csak bízni tudunk benne. Jó, ha látják a baloldalon is, hogy a mi definíciónk szerint a nemzeti integráció nem más, mint tartalmat adni mindannak, ami e négy törvényből fakad, mert ez új lehetőségeket, perspektívát, jövőképet jelent a nemzetnek, azon belül a külhoni magyar nemzeti közösségeknek.
– Mikor beszélhetünk nemzeti integrációról?
– Amikor összefüggő Kárpát-medencei rendszereket építünk a társadalmi élet valamennyi területén. Ha kiterjesztett oktatási, kulturális, egészségügyi és szociális hálóról, valamint egységes Kárpát-medencei gazdasági térről beszélünk, amely valamennyiünk számára többletlehetőséget tartogat.
– Milyen eszközök állnak rendelkezésükre e cél elérése érdekében? – A XXI. században természetesen modern európai eszközökkel hozhatjuk helyre mindazt, amit az előző évszázad szétvert. Hacsak az én szülőföldem nézzük: azzal, hogy Erdélyt elszakították Magyarországtól, nemcsak a magyarok, de az ott élő románok is veszítettek, jól működő infrastrukturális, kereskedelmi és üzleti hálózatokat. Az unió lehetőségeit ki kell használnunk, és a magyar– magyar kapcsolatokra kell fordítanunk.
– Mondana erre néhány példát?
– Ha transznacionális projektről beszélünk, akkor az a mi esetünkben azt is jelentheti, hogy a magyar–román közös pályázatban a másik fél de iure román, de facto azonban magyar érdekeltségű egyesület, szervezet. De elmondhatom ugyanezt a Felvidék, Őrvidék vagy a Muravidék esetében is. Ha ezer szálon szőjük újra a nemzet kelméjét, az beborítja majd a Kárpát-medencét.
– A kárpátaljai és délvidéki testvéreinken nem segíthetünk az unió eszközeivel.
– De igen, mert az unió szociális alapjai lehetővé teszik a nem EU-s országból érkező projektek finanszírozását is, az alapok kereteinek két-három százalékáig.
– Hol jön a képbe a Nemzetstratégiai Kutatóintézet?
– Az intézet célkitűzése a hálózatépítés, hogy amikor mindezek a források elérhetővé válnak, akkor mi startra készen álljunk, s ne akkor kapkodjunk. Intézetünk programját Kárpát-haza néven fogalmaztuk meg, jelszavunk a felelősség és hűség. Fontos, hogy elérjük, mindenki lehetőségként tekintsen a határon túl élő magyarságra. Ha például Románia húszmilliós piacát veszem, akkor nekünk Erdélyben van másfél millió gazdasági attasénk. A másik fontos feladatunk, hogy megállítsuk az elmúlt huszonöt évben a magyar közösségre jellemző lélekszámfogyást: húsz százalékkal csökkent az elszakított területek magyar közössége, csak Erdélyből hatszázezer ember vándorolt ki.
Velkei Tamás
A teljes interjút a szombati Magyar Nemzetben olvashatja.
Magyar Nemzet,