Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Szabó Gyula
292 tétel
2003. december 8.
"Háromnapos könyvvásárt tart a Kriterion Könyvkiadó dec. 11-13. között Kolozsváron. H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatója elmondta, 2000-ben elkezdett Kriterion-napokat szeretnék folytatni. Megígérte részvételét az Erdélyi Múzeum Egyesület, az Erdélyi Híradó, a Glória, a Koinónia, a Komp-Press és a Korunk, a Művelődés, a Kalota, a Tinivár és a Helikon, természetesen a Kriterion is, és a Gaudeamus könyvesbolt. /S. B. Á.: Adventi könyvvásár. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./"
2003. december 12.
"Két magyar vonatkozású könyvvásár is nyílt dec. 11-én Kolozsváron: a Kriterion Könyvkiadó által szervezett rendezvényen kilenc kiadó mutatkozik be, a Korunk szerkesztőségében megtartott egynapos eseményen pedig a Komp-Press kiadó mutatta be újdonságait. A szervező Kriterion Kiadó igazgatója, H. Szabó Gyula szerint Kolozsvárnak szüksége van a rendezvényre. /Bálint B. Eszter, Soó Éva: Könyvek maratonja. Magyar kiadók mutatkoznak be Kolozsváron. = Krónika (Kolozsvár), dec. 12./"
2004. február 20.
Február 19-én Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban bemutatták a sepsiszentgyörgyi Albert Kiadó két legújabb kötetét, Szabó Gyula kolozsvári író Kényszerpályák – emlékek egy letűnt írói idő elejéről és végéről, illetve Albert Ernő A halál völgye – a határőrség szervezése 1762–1765-ben című könyvet. Albert Ernő a bemutatón vallomással kezdte: tanárként jött fél évszázada Sepsiszentgyörgyre, de mindig is feladatának érezte, hogy az oktatásnál többet tegyen; és ajánlással végezte: legújabb könyve tisztelet azoknak a székelyeknek, akik halált megvetve küzdöttek szabadságért, függetlenségért, anyanyelvért. /(vop): Régibb s újabb történelem. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 20./
2004. május 11.
Újból megjelent Szabó Gyula: Gondos atyafiság /Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/ című regénye. A regény első kötete 1955-ben, a második 1958-ban, míg a harmadik kötet 1961-ben látott napvilágot. A Gondos atyafiságot úgy szokás emlegetni, mint a kollektivizálás „nagy regényét”. A mostani újrakiadást egy 19 oldalas előszóval látta el a szerző, amelyből a regény megírásának és kiadásának nehézségeit és a korabeli kritikai fogadtatás viharos történetét vázolta fel. /A Pallas–Akadémia új könyve. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 11./
2004. május 13.
Száz romániai író-költő, ezen belül tíz magyar alkotó sorában a Ceausescu-rendszert kiszolgáló Hajdu Győző is állami elismerésben részesült. Szabó Gyula szerint az elismerést nem azok kapják, akiknek munkássága feddhetetlen. Az érdemdíj havi 8,4 millió lejes juttatást jelent, amelyet az állami költségvetésből fizetnek. A jogosultságot az Országos Bizottság dönti el. A testület tagjai többek közt a szenátus és az alsóház művelődési, egyházügyi és tömegtájékoztatási bizottságának elnökei, köztük Adrian Paunescu szenátor. A testületnek egyetlen magyar tagja sincs. Az írók mezőnyében 100 érdemdíjas között 10 magyar szerepel. Balogh József bukaresti szerkesztő mellett Domokos Géza, Fodor Sándor, Gálfalvi Zsolt, Hajdu Győző, Kányádi Sándor, Kántor Lajos, Sütő András, Szász János és Szilágyi István a kitüntetett. A képzőművészek sorában Baranyai Ferenc és Gergely István kapott érdemdíjat, a 135 színművész között pedig Boér Ferenc, Csíky András, Lohinszky Loránd, Senkálszky Endre és Tarr László, a 126 zeneszerző-zenész között Bács Lajos, Hary Béla, Ruha István és Valkay Ferenc a magyar kitüntetett. A sportolók 45 fős mezőnyében érdemdíjban részesült Szász Éva Sára, Szemányi Margit, Balló Ferenc, Stefanescuné Ugron Jozefina, Stanisel Stark Anna, Bíró Anna Ilona, az edzők sorában Barcany Pál, Paneth Farkas és Fűrész Géza. Érdemdíjas a Román Akadémia tagjává választott Lászlóffy Aladár és Jakó Zsigmond is. A Kolozsváron élő Szabó Gyula úgy tudja, a román írószövetség őt is javasolta érdemdíjra, de a jogosultságot elbíráló országos bizottságban Adrian Paunescu Hajdu Győzőt támogatta, így maradt ő ki a lajstromból. Hajdu Győző feltétlen kiszolgálója volt a bukott kommunista diktátornak, Nicolae Ceausescunak és rendszerének. Szabó Gyula szerint az ő mellőzése annak köszönhető, hogy Képek a kutyaszorítóból című, az utóbbi években megjelent négykötetes memoárjában sokak számára meglehetősen kényelmetlen tényeket tárt fel. Hajdu Győző úgy véli: megérdemelte az elismerést, mert az ő főszerkesztésében megjelenő Együtt-Impreuna magyar–román nyelvű kulturális lap „rendkívül fontos küldetést betöltve a magyar kultúrát népszerűsíti Bukarestben”. /Benkő Levente: Ellenvéleményeket szült az érdemdíj. = Krónika (Kolozsvár), máj. 13./
2004. június 28.
Jún. 26-án a Hargitai Megyenapok keretében az új megyei tanács rendkívüli ülést tartott Homoródalmáson. A „kihelyezett" tanácsülés után a tanácstagok, parlamenti képviselők, szenátorok az unitárius templomba indultak, ahol istentisztelet keretében Szabó Gyula írónak, a község nagy szülöttjének átadták a Hargita megyéért-díjat. Bunta Levente, a megyei tanács elnöke átnyújtotta az oklevelet és a gyűrűt, amely a megye címerével immár negyedik alkalommal lelt gazdára. A művelődési otthonban átadták a szakintézmények életműdíjait. Életműdíjat kapott a gyergyóditrói Petres Lajos karvezetői és zenepedagógusi munkásságáért, dr. Kelemen József több évtizedes orvosi munkájáért, tudományos tevékenységéért, Borbáth István Ágoston tanár a csíkszeredai sífutás fellendítéséért, a sílövészet meghonosításáért, Nagy György székelyudvarhelyi képzőművész, Borbély László, a Hargita Népe főszerkesztője közírói, szerkesztői erényeiért és Marius Urzica sportkarrierjéért. /Ferencz Imre: Ünnepi tanácsülés, díjazások Homoródalmáson. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 28./
2004. szeptember 25.
A szept. 23–26. közötti félixfürdői 3. MIÉRT Akadémia megnyitóján Kovács Péter elnök köszöntötte a fiatalokat. Súlyos gondot jelent a kivándorló erdélyi magyar ifjú értelmiség, a romló népességi statisztikák és az erdélyi magyar fiatalok általános rossz közérzete. Halász János, az ITD Magyarország romániai vezetője elmondta, a tavalyi ötletbörzén leginkább támogatott e-meló program támogatásukkal beindulhatott, ezer jelentkezőre 150 cég csapott le. Dr. Baranyi Béla, az MTA Regionális Kutatások Központjának osztályvezetője az EU és Magyarország régiórendszeréről beszélt, előadását dr. Szabó Gyula tudományos munkatárs értekezése egészítette ki. /Balla Tünde: MIÉRT: Beszéljünk az ifjúság sorsáról! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 25./
2004. december 16.
A bocsánatkérés, még ha elnézés-kéréssé silányul is (Horváth György, Budapest: Bocsánatkérés, Szabadság, dec. 13.), valamilyen bűn, sérelem büntetésének elengedésére szólít. Horváth György szajkózza a parlamenti vádakat, a magyar kormány érveit a népszavazás meghiúsítására. „Egy ellenzéki pártnak kötelessége volt ezzel az ocsmány kampánnyal valami módon szembeszállni” – állapította meg a lap munkatársa. Patrubány Miklós bűnbakká faragása nagy hiba. A népszavazás nem a határon túli magyarok megsegítéséről szólt, ahogyan azt a kormány el akarta hitetni, hanem egyszerűen az állampolgárság megadásáról. Ezt Magyarországnak nem kell senkivel megbeszélnie. A határon túli magyarokat a magyar kormány sérti és megalázza, mert a kettős állampolgárságot nem lehet semmilyen alamizsnaosztogatással helyettesíteni. /Y. Szabó Gyula: Furcsa bocsánatkérés. Megbocsátó válasz Horváth Györgynek Budapestre, s nemcsak neki. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 16./
2004. december 22.
Hetvenötödik életévében meghalt Szabó Gyula író /Homoródalmás, 1930. szept. 11. – Kolozsvár, 2004. dec. 21./. A Gondos atyafiságot huszonöt éves korában írta, s azóta regények folyama áradt a tollából. Legutóbbi kötete a Kényszerpályák címet viseli, alcíme: Emlékek egy letűnt írói idő elejéről és végéről. Idén Homoródalmáson, a szülőfalu templomában átadták neki a Hargita megye díjat. /Ferencz Imre: Elhunyt Szabó Gyula (1930–2004). = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 22./ Ismert munkái: A sátán labdái I-IV. (regény, 1978-1981/. Volt egyszer egy gyermekkor /1979/, visszaemlékezéseit tartalmazza Képek a kutyaszorítóból (I-II. kötet, Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2001, III-IV. kötet, Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2002)
2005. január 24.
Az egy hónapja elhunyt Szabó Gyula íróról emlékeztek meg január 21-én Kolozsváron, a belvárosi unitárius templomban. Fodor Sándor és Cseke Péter, írótársai és barátai elevenítették fel a múltat. Szabó Gyula egyetemistaként a csángókról írt riportjaival keltett feltűnést. A szülőföldhöz való kötődés, a közösségi tudat, a felelősség mellett érett írói korszakában az önvizsgálatot, az egyén lelkiismereti kérdéseit, az élet értelmét boncolgató, lélektani mélységeket felmutató prózával jelentkezett. /Oláh Levente: Az egy hónapja elhunyt Szabó Gyulára emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 24./
2005. január 25.
Írótársak emlékeztek Szabó Gyula /Homoródalmás, 1930. szept. 11. – Kolozsvár, 2004. dec. 21./ íróra. Lászlóffy Aladár: Elnémulásaink, Fodor Sándor: Búcsú ikerfivéremtől, Szilágyi István /a Helikon főszerkesztője/: Rendtartó önpusztítás. /Helikon (Kolozsvár), jan. 25./
2005. február 16.
Szabó Gyuláról emlékeztek meg barátai, írótársai január 21-én Kolozsváron, az unitárius templomban, halála után egy hónappal. Jobb lett volna, ha a temetés napján, a koporsó mellett mondták volna el méltatásukat, írta olvasói levelében Bencző Dénes. A Magyar Írószövetség küldött legalább egy táviratot, amit Ferenczes István felolvasott. Az erdélyi írók, az itteni írószövetség hallgatott. A barátok, sorstársak, a harcostársak nem jöttek el a temetésére. /Bencző Dénes, Homoródalmás: Megemlékeztek Szabó Gyuláról. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 16./
2005. február 17.
Parászka Boróka főszerkesztő vezércikkében kifejtette: „Az erdélyi magyar társadalom érzékenyen figyel minden olyan dokumentumot, döntést, ami az egykori pártállam állambiztonságával, hatalmi szerveivel való együttműködést illeti.” „Amint felmerül egy név, egy kényesebb ügy: fegyelmezett csend ereszkedik ránk. Mert mindannyian tudjuk, milyen nehéz ezekkel. Hogy a nemzeti megmaradásnak milyen ára volt. (Sőt: milyen ára van.)” „Besúgás, együttműködés, ha volt, azért volt, hogy túléljünk.” Ez akol-morál, állapította meg Parászka Boróka. „Az erdélyi magyar társadalom teljes intézményrendszere, a betölthető szerepek, a közélet teljes szereposztása évtizedekkel ezelőtt alakult ki.” „Ez az intézményes és személyes struktúra mit sem változott.” „ Azóta is vannak vezéreink, küldötteink, lázadóink, tárgyalóink és kollaboránsaink, akiket kiküldünk magunk közül valahova oda, ahol a román hatalmat képzeljük.” „Stefano Bottoni, a kívülről jött ember szembesít önmagunkkal: e heti lapszámunkban olvasható írása a Földes-ügyről. Hajdu Győző, Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Földes László érintett a (többé-kevésbé) feltárt történetben.” „Mert nem temetni jöttünk, hanem kibeszélni” – végződik a vezércikk. /Parászka Boróka: Fegyelmezett csend. = A Hét (Marosvásárhely) febr. 17./ Parászka Boróka úgy állította be, mintha a régi időkről, a pártállami együttműködésről még nem írtak volna, és most jön a „kibeszélés”. Valójában például Szabó Gyula író 2001-ben megjelent visszaemlékező könyvében /Képek a kutyaszorítóból (Pallas-Akadémia, Csíkszereda) részletesen írt erről a korszakról, írt Földes Lászlóról, a vitákról, a támadásokról, bőven idézett az akkori cikkekből.
2005. március 12.
Az aláírók közleményükben elismerésüket fejezték ki az Erdélyi Magyar Ifjak Egyesületének. „Eörsi Mátyás előadásának megakadályozása Kolozsvár szimbolikus, – mondhatni: szakrális – színhelyein, egyenesen erkölcsi imperatívusz volt az SZDSZ és Eörsi Mátyás másfél évtizedes nemzetellenes tevékenysége után. Ne feledjük, az SZDSZ szorgalmazta a legkövetkezetesebben a magyar érdekek feladásával járó magyar – román alapszerződés megkötését, a náci ihletettségű Benes-dekrétumok ügyében a nyíltan magyargyűlölő szlovák diplomácia oldalára állt, parlamenti pártként egyedül szavazott a magyar nemzet egységét jogi síkon megjelenítő státustörvény ellen, majd pozsonyi és bukaresti politikusokkal vállvetve próbálta megakadályozni a törvény életbe léptetését. Eörsi Mátyás mindezen túl több ízben is állást foglalt a két legfontosabb nemzetpolitikai célkitűzés, az autonómia, valamint a kettős állampolgárság ellen. Az SZDSZ és Eörsi Mátyás olyan politikai vonalvezetést jelenítenek meg, melynek képviselőivel közös értékbázis hiányában éppen úgy nincs mit tárgyalni, mint ahogy a Nagy-Románia Párt reprezentánsait sem léptethetjük elő tárgyalópartnerré.” Az Erdélyi Magyar Ifjak Egyesületének fellépése nem Magyarországról importált. Aláírások: András Imre, Kolozsvár; Árus Zsolt, vállalkozó, Gyergyószentmiklós; Bálint Zoltán, vállalkozó, Arad; Bancsi Edit Anna, tanár, Gyergyószentmiklós; Baracsi Levente, lelkipásztor, Arad; Bencze Tibor, vállalkozó, Csíkszereda; Benedek Barna, mérnök, Málnásfürdő; Bodor János, újságíró, Kovászna; Borbély Imre, politikai elemző, Temesvár; Borbély Réka, fogorvos, Arad; Borbély Viktória, vegyészmérnök, Temesvár; Borbély Zsolt Attila, politológus, Arad; Borsos Géza József, ny. tanár, Gyergyócsomafalva; Burján Sándor, orvos, Köröskisjenő; Cziple Aurél János, tanár, Nagybánya; Cziple Katalin, vegyészmérnök, Nagybánya; Csíki Sándor, tanár, Nyárádszereda; Dávid Zsuzsa, lelkipásztor, Arad; Dénes András, menedzser, Szatmárnémeti; Fekete A. Oszkár, egyetemi hallgató, Csíkszereda – Budapest; Ferencz Csaba, újságíró, Sepsiszentgyörgy; Fülöp Róbert, mérnök, Kézdivásárhely; Gábor Ferenc, Pro Tharkan Egyesület, Köröstárkány; Gazda Zoltán, színész, Sepsiszentgyörgy; György Attila, író, Csíkszereda; Hegedüs Pál, mérnök, Szatmárnémeti; Kiss István, mérnök, Marosvásárhely; Kocsis Károly, újságíró, Kézdivásárhely; Kovács Csaba, informatikus, Csíkszereda; Dr. Köllő Gábor, plébános, Magyarfenes; Lakatos Artur, történész, Kolozsvár; Lázár László, mérnök, Lövéte; Makkay József, újságíró, Kolozsvár; Mátyás Attila, lelkipásztor,Nagyvárad; Péter Zoltán, mérnök, Csíkszereda; Sikó Gyula Levente, vegyészmérnök, Gyergyószentmiklós; Siska Szabó Zoltán, fotóművész, Arad; Siska Szabó Hajnal, festőművész, Arad; Somló Imre, gépészmérnök, Arad; Somló Mária, nyugdíjas, Arad; Szabó Gyula, matematikus, Kolozsvár; Szabó József, gyógyszerész, Nagyzerind; Szabó Mihály, lelkipásztor, Kolozsvár; Thamó Csaba, tanár, Székelyudvarhely; Tóthpál Tamás, túravezető, Kolozsvár; Török Éva, tanár, Gyergyóalfalu; Tulit Attila, vállalkozó, Sepsiszentgyörgy; Vadász Szatmári István, tanár, Gyergyószentmiklós; Varró István, programozó, Marosvásárhely; Szász Gábor, nyugdíjas, Kolozsvár; Szász Enikő, nyugdíjas, Kolozsvár; Szász Detre cégvezető, Kolozsvár; Szász Ágnes, nyugdíjas, Kolozsvár; Szász Szabolcs, cégtulajdonos, Kolozsvár; Policsek Róbert, mérnök, Kolozsvár; Policsek Küne, tanár, Kolozsvár; Policsek Károly, nyugdíjas, Kolozsvár. Továbbá: Bankó Ágnes, Budapest; Jordáky Béla, közgazdász, Göteborg; Kovásznay Ádám, mérnök, Göteborg; Kovásznay Enikő, tanár, Göteborg; Nagy Baka György, fordító, Budapest; dr. Száva Tibor, Erdélyi Magyarok Ausztriai Egyesülete, Bécs, Tamás György, Stockholm. /Közlemény. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 12./
2005. március 24.
Az A Hét közölte Stefano Bottoni A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét, febr. 17./ című tanulmányát. Ehhez újabb hozzászólások láttak napvilágot az új számban: a/ Sebestyén Mihály kifejtette, hogy Földes László leváltása az Utunk hetilap éléről beletartozott a RKP ki nem mondott káderpolitikájába: eltávolították a zsidókat a vezetői-irányítói posztokról. Szülei annak idején háborogtak, hogy a zsidók megint kikerültek a hatalom berkeiből. Romániában a párt „aggályosan számon tartotta azokban a látszólag zsidókérdés mentes években is, hogy ki kicsoda.” /Sebestyén Mihály: Egyet s mást Földes leváltásáról. Szubjektív szempontajánlat. = A Hét (Marosvásárhely), márc. 24./ b/ Egry Gábor rámutatott, Sütő András állította, hogy nem követett el hibát, nincs mit megbánnia, Bodor Pál történeti fejtegetésekbe burkoltan próbálta magyarázni a történteket, Kuszálik Péter pedig filológiai pontatlanságokat, hibákat sorolt. Vajon segíthet-e a nyilvánosság, a múlt dokumentumainak megismerése, kérdezte Egry. A nyilvánosság mindenképpen hasznosabb, mint a további (el)hallgatás, adta meg a választ a kérdésre. /Egry Gábor: A múlt foglyai. = A Hét (Marosvásárhely), márc. 24./ c/ Stefano Bottoni tanulmánya nem írók műveit értékeli, nem kér számon semmit. Romániai magyar értelmiségi csoportok hatalomhoz való viszonyát elemzi, írta Oláh Sándor. Az ötvenes évekre emlékező erdélyi értelmiségiek közül keveseknek volt bátorsága leírni, amit Szabó Gyula megtett regényfolyamában: „színlelés, hamisság, álság, hazugság töltötte be az életet, sokszor tapsoltunk annak, amit szívünk mélyén gyűlöltünk, s lett általános társadalmi »vétek« a »morálvesztés«, odáig menően, hogy sok hatalomvágyó és törtető éppen a morálvesztés hágcsóján érvényesülhetett és boldogulhatott”. (Szabó Gyula i.m. IV. 438.) Az ötvenes évek kutatásánál felmerül a dokumentumok hitelességének problémája. Oláh Sándor terjedelmes írásában Szabó Gyula alapos munkájára hívta fel a figyelmet, idézve az összegző munkából. /Oláh Sándor: Írók a társadalomtörténet mérlegén. = A Hét (Marosvásárhely), márc. 24./ d/ Kántor Lajos leszögezte: a Bottoni-tanulmányt alapvetően jónak, fontosnak tartja. Sipos Géza vezércikke viszont tévedett, amikor Sütő András politikai-irodalompolitikai múltját, megítélését összekeverte a művek önértékével – ami viszont szintén nem független a kortól. Aki megélte a hetvenes-nyolcvanas évek Romániáját, az nem fricskázhatja le „szelep funkcióval”, Sütő történelmi drámáit és ezek Harag György rendezte óriási visszhangú, kiváló előadásait. /Kántor Lajos: Jár nekünk. Nyílt levél Stefano Bottoninak. = A Hét (Marosvásárhely), márc. 24./
2005. március 25.
Szőcs István hozzászólt a Földes-üggyel kapcsolatos vitához. Szőcs István kortársként, Szabó Gyula barátjaként írta, hogy Szabó Gyula Képek a kutyaszorítóból című vallomás-regénye tartalmazza Földes László „pártügyét”. Szőcs szerint „Szabó Gyula könyvéből az olvasó azt a sugallatot foghatja fel, hogy ennek a feljelentésnek az értelmi szerzője Sütő András lett volna, sőt gyakorlati szorgalmazója.” Szőcs szerint nem így volt, a följelentéseket abban az időben nem írták, hanem – íratták, szögezte le Szőcs. Igaz a borszéki eset, erősítette meg. Azonban szerinte lehetetlen, hogy Földes László csak úgy beszélt volna, ő éleseszű, tájékozott ember volt. Szőcs szerint a párt tele volt frakciókkal, klikkekkel, ezeknek az akciójáról lehetett szó. A büntetés mértéke is bizonyítja, hogy itt másról volt szó: szerinte létezett egy Dej-ellenes áramlat, amit Földes tett /a kijelentése a pártvezér ellen/, azt magasabb pártérdekből tette. Ha nem így lett volna, börtönbe vetették volna, hiszen 1958-59-ben nyolc évet kaptak, akik nem csináltak semmit... /Szőcs István: A Kutyaszorító képeiről és képaláírásairól. = Helikon /Kolozsvár/, márc. 25./
2005. július 26.
A Kézdivásárhelyhez tartozó kis településen, Kézdisárfalván Balázs Barna kezdeményezésére az iskolával szemben emlékkeresztet állítottak. Az életfával díszített, töviskoronát viselő Jézust ábrázoló keresztet a sárfalvi születésű, Magyarországon, Százhalombattán élő Szabó Ottó faragta, Szabó Gyula helybeli nyugdíjas tervező közreműködésével. /Iochom István: Emlékkeresztet avattak (Kézdisárfalva). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 26./
2005. augusztus 6.
Jó másfél évtizede elhagyta szülőföldjét, Magyarországra távozott Szabó Gyula-Jenő, aki könyvében – Villanások könyve. Emlékképek, riportok, publicisztikai írások /Püski Kiadó Kft., Budapest/ – felidézte múltját. Valamikor a Háromszék elődjének, a Megyei Tükörnek a munkatársa volt. Vallomásos kötete családi és közösségi krónika. /Magyari Lajos: Szabóból Sabau, Sabauból Szabó… = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 6./
2005. szeptember 6.
Homoródalmáson szeptember 2–4. között falunapokat szerveztek. A községházán a magyarországi testvértelepülések küldöttei, a megyei és helyi vezetők, képviselők a testvérkapcsolatok erősítésének lehetőségeiről tárgyaltak. Az ünneplők a temetőben Szabó Gyula (1930–2004) jeles prózaíró sírjánál kopjafát avattak. Az író munkásságát méltató beszédet mondott Rigó Mihály, Homoródalmás polgármestere; Bunta Levente, Hargita Megye Tanácsának elnöke; Ferenczes István költő, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője és Cseke Péter szociográfus, egyetemi tanár. Az emlékezők között volt Kányádi Sándor költő és Asztalos Ferenc parlamenti képviselő is. Szabó Gyula most lenne 75 éves, a tőle búcsúzó neves írók, költők, publicisták írásaiból a Hargita Kiadóhivatal Szívszakadásig címmel emlékkönyvet adott ki. Az iskola tanulóinak Szabó Gyula-emlékműsora után szabadtéri koncert volt. Vasárnap az ünneplők a Vargyas-szurdokvölgynél levő Karácsonygátjához vonultak, ahol megnézték a szabadtéri kulturális műsort. Felléptek a szentegyházai Nárcisz és a helyi Mocsárvirág néptáncegyüttesek, az almási fúvószenekar és a szentegyházai moderntánc-együttes. /Falunapok Homoródalmáson. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 6./
2005. október 10.
Az elmúlt évben hunyt el Szabó Gyula /Homoródalmás, 1930. szept. 11. – Kolozsvár, 2004. dec. 21./ író. Idén szeptember elején kopjafát avattak a szülőfaluban, Homoródalmáson, a temetőben, az író sírjánál. A Trianon utáni hivatalos román állampolitika igyekezett meghamisítani vagy elhallgattatni a magyar múltat. Szabó Gyula ezért kezdte el írni hatalmas történelmi regényfolyamát, A sátán labdáit, a hetvenes évek végétől. Sorjázó szívrohamai szüneteiben írta a nagyszabású esszéregény köteteit, a maga jelenkori „várküzdelmét”. „Ha eleink a maguk »végpusztulásában« Bethlen Miklós szavával »a sátán labdáinak« érezték magukat, akikkel külső hatalmi erők és belső meghasonlások indulatai »játszottak«, miközben mégis »megmaradtak«, életerejükkel »túlélték« a veszedelmeket, azokból a »történt dolgokból« magam is tudtam erőt meríteni” – írta Szabó Gyula. Az író nem maradt adósa a történelemhamisító Lancranjannak sem, aki 1982-ben megírta hírhedt eszmefuttatását: Un cuvant despre Transilvania /Beszéd Erdélyről/. Szabó Gyula reagált erre, és elküldte az A Hét hetilapnak, de írása az nem jelenhetett meg. Szabó Gyula egyik leveléből idézett Cseke Péter: „Nekem legkedvesebb utam a világon az, amelyik Székelykeresztúrt és Homoródalmást »köti össze«, s éppen ez az úttáv attól olyan különlegesen kedves (mióta történeti emlékem odáig mélyült) hogy ez az útmellék a maga egészében szinte »Szent László földjének« mondható. […] Szent Lászlónak ezen a földjén László Gyula nekem szomszéd falus földim! – és László Gyula most éppen ennek a földnek a Szent László »képeit« ajándékozza nekünk az összes többivel együtt. Gelencétől Felsőlövőig, összesen 29-et. Mekkora gazdagság ez! Lelki honfoglalás! Visszfénye és emlékképe annak, hogy Szent István és Szent László a honfoglalást a lelkiekben is végbe vitte…” Szabó Gyula ezzel a levéllel köszönte meg 1993-ban a kettős honfoglalás elméletét kidolgozó, a két magyar történelem további feltárására buzdító régészprofesszor ajándékkönyvét, A Szent László-legenda középkori falképeit. Bizonysága ez annak, hogy Szabó Gyula szándéka szerint műveivel maga is ezt a szellemi-lelki honvisszafoglalást készítette elő. /Cseke Péter: Szabó Gyula kopjafája. Feljegyzések az író 75. születésnapján. = Helikon (Kolozsvár), okt. 10., 19. sz./ László Gyula Kőhalmon született.
2005. december 8.
December 7-én meghalt Albert Antal, a hajdani Hargita napilap alapító főszerkesztője, aki 1989-ben nyugdíjasként ugyancsak alapítója lehetett a Hargita Népének. Tisztelettel vissza, hogy tanácsot adjon. A népszolgálat főszerkesztői igény volt az évek során az ő részéről. A diktatúra idején Albert Antal mindig megvédte a szerkesztőséget, megvédeni az újságíróit. Színvonalas, bátor lapot csinált, bevonva a szerkesztőségbe olyan személyiségeket, mint Székely János, Szabó Gyula, Beke György, Sütő András, Varró Ilona és mások. A Hargita Kalendárium az évek során az ő szerkesztésében lett országos érdeklődésre számot tartó kiadvány. /Ferencz Imre: Búcsú Albert Antaltól. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 8./
2006. január 30.
Január 27-én mutatták be Kolozsváron a Gaudeamus könyvesházban Murvai Olga Vers-rekviem /Kriterion Könyvkiadó/ című kötetét. A könyv alcíme: Kismonográfia Kányádi Sándor Halottak napja Bécsben című poémájáról. H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatója köszöntötte a jelenlévő két „szerzőt”, Murvai Olgát és Kányádi Sándort. A kötetet Egyed Emese, a Magyar Irodalomtudományi Tanszék vezetője mutatta be. /Köllő Katalin: ... hallgattam a rekviemet... = Szabadság (Kolozsvár), jan. 30./
2006. február 6.
Zilahon tartották meg a helyi Hepehupa folyóirat négyéves születésnapját. Szükség volt egy ilyen lapra a Szilágyságban, mondotta Fejér László szerkesztő az író–olvasó találkozón, melyen a kolozsvári Művelődés és a Kriterion Könyvkiadó is részt vett. Mintegy másfélezer oldalnyi tanulmány jelent meg a Hepehupa eddigi 16 számában, ezek mindegyike kapcsolódik a Szilágysághoz vagy témája, vagy a szerző szilágysági kötődése révén. A negyedévenként megjelenő folyóirat most bemutatott kiadványa az elmúlt év utolsó száma, amelyben a 800 éves múltjukat ünneplő települések szerepelnek. A közelmúltban nagyon sok szilágysági település ünnepelte első írásos említésének 800. évfordulóját. Ez elsősorban a Nagyváradi Regestrumnak köszönhető, amely rögzítette a helyi összeírásokat, a peres ügyeket. A Hepehupa legfrissebb számában Zsibó történetét részletezte László László tanár, és Zsibó társadalmi rétegződését elemezte Egyed Ákos akadémikus. H. Szabó Gyula, a Kriterion igazgatója is méltatta a lapot. A Hepehupa köszöntése után a Kriterion, illetve a Művelődés kiadványait mutatták be a szerkesztők, de előtte újabb szilágysági kismonográfia került az asztalra. Major Miklós szilágynagyfalui tanár és Torkos Imre a Berettyó vidékét térképezte fel, Tiszatelkétől Márkaszékig. /Józsa László: Hepehupás ünnepség. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 6./
2006. február 13.
Az alig kétszáz lelkes faluban a Szentimrei Alapítvány és a sztánai református egyházközség által hatodik alkalommal szervezett farsangolás sikeres volt. A sztánai farsangolást 2001-ben újraélesztő Papp Hunor református lelkész üdvözölte az idesereglő magyarországi és helyi vendégeket. A Sztánai Műhely kezdeményezésére kistérségi megbeszélésen zsoboki, sárvásári, nyárszói, kalotaszentkirályi és helyi részvevők elhatározták: terveik megvalósulása érdekében egyesületet alapítanak. Bemutatták Janitsek Jenő Sztána története és névanyaga című tanulmányát és a Rókaszemű menyecske című kalotaszegi mesegyűjteményt, amelyet H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója ajánlott az olvasóknak. Emellett kiállítás nyílt sztánai és kolozsvári, Kós Károly által tervezett házakról, a helybéli gyermekek pedig Tamási Áron A búbos vitéz című mesejátékát adták elő. Fellépett a kolozsvári Szarkaláb néptáncegyüttes és az inaktelki fiatalokkal kiegészülő, budapesti Kertész Táncegylet. /Benkő Levente: Határtalan mulatozás Kalotaszegen. Kós Károly nyomán Sztánán. = Krónika (Kolozsvár), febr. 13./
2006. március 7.
Kétszáz év elevenedik meg László János dévai telepes gazda írásában – értékelte a kolozsvári Kriterion Kiadó gondozásában megjelent, elsőként Déván, március 2-án bemutatott könyvet H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatója. A Bukovinában élt magyarság és kirajzásának története 1762–1914-ig, az első világháború kitöréséig címet viselő könyv szerzője végigvezeti olvasóját a madéfalvi veszedelem előzményein, a Moldvába, majd Bukovinába való menekülésen át a századforduló tájékán elkezdődött hazatelepítésekig. A könyv alapos dokumentációját László János a bécsi levéltárból, illetve a bukovinai falvak irataiból állította össze. Teljes kimutatás van a könyvben az 1883-ban elkezdődött és 1910-ig tartó áttelepedésekről, a telepesek név szerinti felsorolásával. László Jánosnak még számos feldolgozatlan emléke lapul családi hagyatékokban. /Gáspár-Barra Réka: Bukovinai székely lélek. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 7./
2006. március 24.
Nagyváradon mutatták be Csetri Elek professzor Európa és Erdély című tanulmánykötetét. A bemutatóra a szerzőt Vekov Károly kolozsvári történész és H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója is elkísérte. Vekov Károly felvázolta a szerző megpróbáltatásokkal teli, rendkívül színes életpályáját. Elmondta, hogy Csetri Elek a történelemtudomány valamennyi szakterületén otthonosan mozgó kutató és egyetemi előadótanár mindenekelőtt társadalomtudós. Most megjelent könyve önbizalomerősítő kötet, egyfajta látlelete az európai társadalomnak, mely foglalkozik többek között a transzszilván jakobinus mozgalommal, az Erdélybe vetődött francia hadifoglyokkal és Kőrösi Csoma Sándor életével is. /Gurzó K. Enikő: Önbizalom-erősítő könyv Csetri professzor tollából. = Reggeli Újság (Nagyvárad), márc. 24./
2006. május 2.
A román kormány honlapján közzétett vagyonnyilatkozata szerint Markó Béla 2005-ben szerzői jogdíj címén többet keresett, mint kormányfő-helyettesként és RMDSZ-elnökként. Markó azt állította, hogy eladta versei kiadási jogát, a kiadókat azonban nem kívánta megnevezni. Kormányfő-helyettesi munkájából tavaly 3,3 millió forintnak megfelelő jövedelme származott. Ennél valamivel több, 3,45 millió forintnak megfelelő összegre rúgott az RMDSZ-elnöki illetménye. Szerzői jogdíjként viszont úgy könyvelt el 6,87 millió forintnak megfelelő összeget, hogy tavaly nem jelent meg kötete. Az összeg mintegy harmada annak a keretnek, melyet a román költségvetés a Communitas Alapítványon keresztül az erdélyi magyar könyvkiadásra juttatott 2005-ben. „Az összeg nem a már megjelent könyveim honoráriuma, hanem öt évre eladott verseim kiadási jogdíja” – magyarázta Markó Béla. Hozzátette: egy hazai és egy magyarországi kiadó közösen kezdi el egy sorozat kiadását, amelynek első kötete egy gyermekverskötet lesz, ez hamarosan megjelenik. Nem kívánta megnevezni a kiadókat. Markó Béla könyveit 1990 óta a Pallas Akadémia és a Mentor Kiadó jelentette meg. Markó az utóbbi időben a Pallasnak biztosított elsőbbséget. A Mentor Kiadóban ugyanis 22 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik, és el szerette volna kerülni azt a vádat, hogy saját kiadójával adatja ki a könyveit. A csíkszeredai Pallas Akadémia adta ki egy hónappal ezelőtt A lábujjhegyre állt ország című interjúkötetet is, amelyben Ágoston Hugó kérdéseire válaszol. Itt jelent meg a 2004-es választási kampányban a politikus Markó Béla előadásait, beszédeit és néhány vele készült interjút tartalmazó Magyar dilemma, illetve korábban néhány verseskötet is. A Mentor adta ki Szétszedett világ címen Markó összegyűjtött verseit. A marosvásárhelyi kiadónál legutóbb 2002-ben jelent meg könyve Önállóságra ítélve címen. Tőzsér József, a Pallas Akadémia kiadó igazgatója elmondta, kortárs szépirodalmi köteteket általában 300-500 példányban adják ki, a verseskötetekre kisebb a kereslet. Szabó Gyula, a Kriterion könyvkiadó igazgatója elmondta, a kortárs erdélyi magyar szerzők közül csak Kányádi Sándort lehet nyereséggel kiadni. /Gazda Árpád: Gazdagabb a költő, mint a politikus. = Krónika (Kolozsvár), máj. 2./
2006. május 12.
A székelyudvarhelyi tanács tavaly december óta döntésképtelen. A fél éve húzódó udvarhelyi önkormányzati válságot az okozta, hogy a helyi politikai erőviszonyok kiegyenlítődtek. Az udvarhelyi tanácsban a 2004-es önkormányzati választások óta az RMDSZ-frakciónak mindössze egy főnyi többsége volt. Péter Pál egykori RMDSZ-es helyi tanácsost kinevezték a megyei Környezetvédelmi Igazgatóság élére, így a tisztségei közti összeférhetetlenség miatt lemondott tanácsosi mandátumáról. Péter Pál lemondásával az udvarhelyi tanács összetétele kiegyenlítődött. Péter Pál lemondását követően az RMDSZ önkormányzati listáján következő Szabó Gyula képviselői mandátumát kellett volna igazolnia az önkormányzati testületnek, ami azóta sem történt meg. /Török Adél: Bíróságon folytatódik a székelyudvarhelyi önkormányzati háború. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 12./
2006. május 15.
Május 13–14–én Szatmárnémetiben megtartották a Jakabffy Elemér kisebbségpolitikai napokat. „Első hallásra talán úgy tűnhet, hogy az autonómia és az integráció kizárja egymást, számunkra viszont a kettő közt nemhogy nincs ellentét, de nagyon is összefüggnek egymással” – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes előadásában. A két világháború közti neves erdélyi kisebbségi politikusra rangos előadók emlékeztek születésének 125. évfordulóján. „A rendszerváltáskor azt hittük, hogy a szomszédos országok új politikusai nem zárkóznak el a nemzetiségek autonómiájától. Lám, legtöbben szembefordultak vele, amihez minden bizonnyal az is hozzájárul, hogy az EU sem következetes a nemzetiségi gondok megoldásában. Ennek ellenére folytatni kell a párbeszédet, minden lehetséges fórumon következetesen kiállni az autonómiáért” – mondta Jeszenszky Géza volt magyar külügyminiszter, aki kitért a kisebbségben élő magyarság összefogásának, együttes fellépésének szükségességére is. Törzsök Erika budapesti szociológus szerint a problémák súlyosságának egyik oka, hogy miközben Magyarország egyre nyitottabbá válik, a kisebbségben élő magyar közösségek mind zártabbak lesznek. „Korszerű kisebbségi politikára, közösen kidolgozott hosszú távú stratégiára van szükség, s akkor az EU-ban is jobban érvényesíthetjük a kisebbségvédelmet” – hangsúlyozta Törzsök Erika, a HTMH volt elnöke. Bárdi Nándor budapesti tudományos kutató, Kötő József, Pomogáts Béla és más előadók szerint is elérkezett a kisebbségi politika újragondolásának ideje. A két napos rendezvénysorozat keretében emléktáblát avattak a néhai parlamenti képviselő egykori lakóházán, illetve síremlékét is megkoszorúzták Szatmáron. Lugoson, Jakabffy Elemér szülővárosában Kisebbségi törvények Jakabffytól napjainkig címmel szerveztek kerekasztal-beszélgetést. A lugosi Jakabffy Napokat a Balázs Sándor szerkesztette Kisebbségi sorskérdések című Jakabffy-kötet bemutatója és H. Szabó Gyula, a Kriterion Kiadó igazgatójának előadása zárta. /Sike Lajos: Jakabffytól napjainkig. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./ Komlós Attila, a HTMH új elnöke mondta el a megnyitó beszédet. Bárdi Nándor budapesti tudományos kutató Az Országos Magyar Párt nemzetpolitikai programja és a párhuzamos kisebbségpolitikai stratégiák a két világháború között címmel tartott előadást. Arról sorolt példákat, hogy egy életképes nemzet bármilyen csapás után „újra termeli magát”. Józsa László, a Vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Göncz László szlovéniai történész, valamint Deák Ernő bécsi kutató arról beszéltek, hogyan működik náluk a magyar kisebbség jogainak védelme. Szekernyés János temesvári helytörténész a bánsági magyarság történetéről beszélt. Bakk Miklós lugosi tudományos kutató Az RMDSZ és a román politikai rendszer címen tartott előadásában választ adott a nap folyamán addig nyitva maradt kérdésekre. Mindezzel párhuzamosan az épület földszinti termében Tamás Edit sárospataki történész, Székely István kolozsvári lapszerkesztő, Kereskényi Sándor közíró, Bottoni Stefano bolognai és Novák Zoltán Csaba marosvásárhelyi tudományos kutatók tartottak előadást a kisebbségpolitika különböző vetületeiről. /Báthory Éva: Jakabffy Napok – nyolcadszor. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), máj. 15./
2006. december 14.
A történelemről szóló kötetek állnak az erdélyi magyar kiadók karácsonyi kínálatának középpontjában. A kolozsvári Kriterion Kiadó kiadványai közül H. Szabó Gyula igazgató Gazdovics Miklósnak Az erdélyi örmények története című kötetét emelte ki. A kolozsvári Polis Kiadó 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára 1956–1965 című könyve, melyet az Erdélyi Múzeum-Egyesülettel közösen adtak ki, több mint 1400 egykori meghurcolt elítélt legfontosabb adatait tartalmazza. A Polis további két új, történelmi témájú könyve Bánffy Miklóshoz kapcsolódik. Az egyik Bánffy Miklós Politikusportrék című albuma, a másik pedig Bánffy Miklós Erdélyi történet című regénytrilógiája, első kötete annak a Bánffy-életműsorozatnak, amelyet a Polis Kiadó a magyarországi Balassi Kiadóval közösen ad ki. A Polisnál jelent meg Gazda Ferenc kolozsvári nyelvész kutató, egykori politikai elítélt börtönben töltött időszakát felelevenítő kötete, az Elrabolt esztendők. A kolozsvári Komp-Press Kiadó Buday György és Kolozsvár című albuma jelentős könyv. A Komp-Press kiadványa a Kovács Kiss Gyöngy szerkesztette Történelmünk a Kárpát-medencében című könyv. A marosvásárhelyi Mentor Kiadó Barackvirág és béke címmel Wass Albert írások részleteiből nyújt szemelvényeket. A csíkszeredai Pallas-Akadémia gondozásában előkészületben van Székedi Ferenc Nagy erdélyi játszma és Papp Kincses Emese Ha meglebben a függöny című könyve. Nemrég adták ki Tömöry Péter Erdélyi anekdotika című tárcasorozatát, amelyet a Németországban élő szerző 1989-1990-ben írt. Gólyostoll – Egy értelmiségi jegyzetfüzetéből 1980-82 címmel jelent meg a marosvásárhelyi Mentor gondozásában, a kötet válogatás Horváth Andornak A Hét című hetilapban közzétett írásaiból. A Mentornál jelent meg két „első kötet” is: Szabó Róbert Csaba Az egész Antarktisz kontinens, valamint Vermesser Levente Az egyensúly ígérete című könyve. A Kriterion adta ki a Régi erdélyi népballadák című válogatást. A Művelődés című közművelődési folyóirat gondozásban idén látott napvilágot Janicsek Jenő Sztána történeti és névanyagát tartalmazó könyve, és megjelenés előtt áll egy tanulmánykötet a 2005-ös sztánai napokról. Az Erdély emlékezete sorozatban több új Mentor-kötet is napvilágot látott: Péter Mihály Az erdélyi fogorvoslás történetéből, valamint Pál Antal Sándor Marosvásárhely XVII.-XVIII. századi jogszabályai és polgárnévsorai és az Áldozatok című, forrásmunkákkal kiegészülő könyve, amely az 1956-os forradalom következményeit összegzi a Magyar Autonóm Tartományban. A Koinónia Kiadónál nemrég jelent meg Visky S. Béla Játék és alap című könyve és Victor János Csendes percek című kétkötetes munkája. Ez utóbbi könyv szerzője határozta meg a magyar közegyházi gondolkodást a két világháború között. A Mentor adta ki Gyallai Domokos Rég volt, igaz volt című könyvét, mely Erdély történelmét igyekszik közelebb hozni a 10–14 éves korosztályhoz. /Márton Éva, Rostás-Péter Emese: Könyvek a karácsonyfa alá. = Krónika (Kolozsvár), dec. 14./