Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Szabó András
164 tétel
2008. január 10.
A román nyelven megjelent Pécska-monográfiáról vallott három szerző, Cimpan Ferenc, Moldován János és Nagy István – az utóbbi többek között szerkesztett, tördelt. Ilyen egységes Pécska-monográfia még nem készült. Eddig két könyv jelent meg a településről, az első Kovách Géza Fejezetek Pécska nagyközség múltjáról (1995), a második pedig Nagyhalmágyi Sándor Magyarpécska múltjáról (1999), ugyanakkor létezik még kézirat formájában egy monográfia, amelyet Petre Uglis de la Pecica írt. A munkára felkért szerzők szinte a nulláról indultak el kutatásaikban. Szakmailag a monográfia legerősebb fejezetei kétségkívül a Kurunczi István, Tóth József, Ovidiu Cardos, Szabó András, Florin Rogojan készítette földrajzi-geológiai rész, Moldován János faunáról írt fejezete, Nagy István oktatási fejezete, a Doru Ioan Petescu és Alin Sfat írta folklór-művelődés-kultúra rész vagy Cimpan Ferenc gazdasági fejezete. A gazdasági részt író Cimpan Ferenc az aradi levéltárban kutakodott hetekig. Az ötven hektár fölötti tulajdonosok névsora, akiket deportáltak, még mindig titkosított anyag a levéltárban. Ott állt az őr és figyelt, nehogy belelapozzon a titkosított iratokba. – Moldován János közel fél évszázada dolgozik Pécska faunája adatainak gyűjtésén. /Irházi János: A Pécska-monográfia kulisszatitkaiból. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 10./
2008. január 14.
Január 12-én Pécskán találkozott az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének /AMMGE/ vezetőségéből Kocsik József elnök, Kocsis József és Gál Mihály alelnök az RMDSZ helybeli vezetői közül Csepella János elnökkel, Bölöni György képviselői irodavezetővel, továbbá Tóth Barna, ifj. Zágoni Szabó András és ifj. Kocsik Imre helybeli értelmiségi gazdálkodókkal. A megbeszélések során érintették a mezőgazdaság, a helybeli gazdálkodók időszerű gondjait, taglalva az EU-tagság által teremtődött lehetőségeket is. Kiemelt helyet foglal el a fiatal gazdák tömörülésének EU általi támogatása, aminek kihasználásáért létre kell hozni az AMMGE keretében működő Fiatal Gazdák Egyesületét. A 40 évesnél fiatalabb gazdálkodóknak e tömörülésbe történő beszervezésével Zimándújfalun és környékén a helybeli Kocsis Józsefet, míg Pécskán és környékén ifj. Zágoni Szabó Andrást bízták meg. /(B): Alakulóban a Fiatal Gazdák Egyesülete. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 14./
2008. február 22.
Nagy Melinda csíkszeredai képzőművész Mutációk, struktúrák című kiállításának kellemes meglepetés volt része. A posztmodern művészet ritka esetének, a tisztán érezhető – s érthető – jelentkezésének lehetett tanúja, írta Szabó András. Nagy Melinda pannói nóvumot teremtettek. /Szabó András: Ritka reveláció. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 22./
2008. augusztus 5.
Augusztus 4-től nyújthatják be pályázati dossziéjukat az RMDSZ-színekben indulni kívánó képviselő- és szenátorjelöltek. Rangsorolásuk küldöttgyűléseken történik. Kolozs megyének 10 képviselő és 4 szenátor jár a törvényhozásban, ennek megfelelően 10 képviselői és 4 szenátori kerületre osztották fel a megyét. A legesélyesebb az a jelölt, aki a Bánffyhunyad központú, és a magyar többségű kalotaszegi falvakat tömörítő képviselői körzetben indul. Fehér megyét öt képviselői és két szenátori körzetre osztották fel – jelezte Rácz Levente megyei RMDSZ elnök, aki nincs megelégedve a körzetek felosztásával. A magyar többségű Torockót leválasztották Nagyenyed körzettől, és a Mócvidékhez csatolták. Így annak a választókörzetnek, ahova Nagyenyed is tartozik, csak 16,41 százaléka magyar. A két szenátori körzet Nagyenyed és Gyulafehérvár köré csoportosul, Enyeden 10,42, Gyulafehérváron pedig 2,06 a magyarság aránya. Szilágy megyében négy képviselői és két szenátori körzetben szavazhat a lakosság a parlamenti választásokon. Fekete Szabó András szenátor szerint a négy képviselői körzet: Zilah, Szilágycseh és környéke, Szilágysomlyó és környéke, valamint Zsibó és környéke. Szilágycseh körzetében a lakosság több mint fele magyar, ez 99–100 százalékos képviselői mandátumot jelent. A szenátori körzetek közül Szilágycseh-Szilágysomlyó körzetében az RMDSZ jelöltje kaphatja a legtöbb szavazatot, de nem éri el a fele plusz egyet, ezért az újraosztáskor dől el a szenátori szék sorsa. Elmondta: Szilágy megyének 1992 óta folyamatosan van egy képviselője és egy szenátora is a parlamentben. /D. I. – Sz. K. : Jelöltállítási start az RMDSZ területi szervezeteinél. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 5./
2008. augusztus 28.
Az RMDSZ Szilágy megyei szervezete megtartotta a 2008-as parlamenti választásokat előkészítő jelöltrangsoroló küldöttgyűlést. Jelölési pályázatot négyen tettek le: Seres Dénes és Széman Péter képviselőjelölt, valamint Fekete Szabó András és Csutak Nagy László szenátorjelölt. A küldöttgyűlés Seres Dénes jelenlegi képviselőnek és Fekete Szabó András jelenlegi szenátornak szavazott bizalmat. /Győztek a régiek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 28./
2008. szeptember 8.
Szeptember 7-én zárult Mezőbándon az első alkotótábor, a mezőbándi Egerházi Képíró János Alkotótábor. Az egyhetes alkotótábor záró-kiállítására közel negyven grafika, festmény, kerámia és faalkotás készült el. Lukácsi Szilamér református lelkész, a tábor igazgatója pontosított: szervezésükben ez az első mezőbándi, de sorrendben a nyolcadik alkotótábor. Mezőbándi Egerházi Képíró Jánosnak (és családjának) művészeti munkássága elismeréseképpen Bethlen Gábor nemesi rangot adott. A tábor művészeti vezetője a csíkszentkirályi Szabó András grafikus, művészettörténész volt. /(kilyén): Tegnap zárult az első mezőbándi alkotótábor. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 8./
2008. szeptember 23.
A gegesi rigmusfaragó, Szabó András megérdemelné, hogy szövegeiből önálló műsort állítson össze valaki. Ritka manapság a népi rigmusoló, ez a gegesi pennás székely írásait sokszor hozza a községi lap, a Havadon háromhavonta megjelenő Kolompszó, amelynek felelős szerkesztője László János tanár. /B. D. : A gegesi pennás székely. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 23./
2008. október 15.
Október 15-én egyszerre nyílik Csíkszeredában a Csíki Székely Múzeumban és Budapesten az Olof Palme Házban a magyar festészet napja tiszteletére rendezett ikerkiállítás. Ugyanazok a székelyföldi és budapesti művészek vesznek részt mindkét tárlaton. Székelyföldiek: Albert Levente, Bob József, Botár László, Deák Barna, Fekete Zsolt, Haller József, Keresztes Györgyi, Kiss Ármánd Zoltán, Kiss Béla, Kosztándi Jenő, Miklóssy Mária, Oláh Tibor, Péter Alpár, Schneller Mária, Siklódy Tibor, Szabó András, Szabó Árpád, Szabó H. Tünde, Szabó Zoltán, T. Várhelyi Imola, Tompos Opra Ágota, Turcza László, Ütő Gusztáv, Vinczeffy László, Vorzsák Gyula. Az ikerkiállításnak 15-én Budapesten lesz a megnyitója, Csíkszeredában pedig 28-án a záróünnepélye. /A magyar festészet napja. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 15./
2008. november 12.
Folyik az RMDSZ-es jelöltek kampánya. A román politikai életben uralkodó „cenzúráról” beszélt Nagyváradon Lakatos Péter képviselő, Bokor Tibornak és Olosz Gergelynek pedig a háromszéki Futásfalva lakói többek közt a román nyelv elsajátításával kapcsolatos gondjaikat panaszolták el. Verestóy Attila szenátor, szenátorjelölt arról beszélt, hogy a szövetség az egyetlen olyan politikai alakulat, amelyik folytonosságot tud felmutatni. Szilágy megyében Seres Dénes, az RMDSZ képviselőjelöltje Fekete Szabó András szenátorjelölttel együtt egy három kilométeres útszakaszt avatott fel Szilágyborzáson. Markó Béla RMDSZ-elnök negyven települést keres fel, útjára elkíséri Kelemen Atilla képviselőjelölt, Borbély László miniszter, marosvásárhelyi képviselőjelölt, Tánczos Barna és Tőke István államtitkár, Szepessy László, a Szövetségi Elnöki Hivatal igazgatója, Lokodi Edit Emőke, a Maros Megyei Tanács elnöke, valamint Szabó Árpád alelnök. /Bíráló jelöltek, panaszos szavazók. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 12./
2008. december 2.
Beszterce-Naszód megyében az RMDSZ a szavazatok 5,45 százalékát kapta, a beszterce-naszódi magyarságnak idén sem lesz parlamenti képviselete. Seres Dénes, Szilágy megye 2-es számú képviselői körzetének jelöltje a szavazatok 66 százalékát szerezte meg. A szavazatok 44 százalékát szerezte meg Fekete Szabó András jelenlegi szenátor, az 1-es számú szenátori körzet jelöltje, aki a visszaosztásokat követően szintén reménykedhet egy szenátori mandátumban. Az RMDSZ 25 ezer szavazatot szerzett Szilágy megyében, az országos képviselői kosárba körülbelül 8000, fele plusz egy után fennmaradt szavazatot visznek be. /Regionális választási kitekintő. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 2./
2008. december 5.
Tíz erdélyi megyét és egy külföldi választókerületet képviselnek az RMDSZ mandátumot nyert törvényhozói. Az RMDSZ 31 parlamenti helyet szerzett meg, a legtöbb törvényhozói mandátumot – hatot – a Hargita megyei jelöltek nyerték el. A megyének négy képviselője (Antal István, Kelemen Hunor, Korodi Attila, Pál Árpád), és két szenátora (Verestóy Attila, Gyerkó László) lett. Bihar megye: az RMDSZ négy törvényhozói mandátumot szerzett: három képviselő (Lakatos Péter, Derzsi Ákos, Pető Csilla) és egy szenátor (Cseke Attila). Kovászna megye: három képviselő (Márton Árpád, Édler András és Olosz Gergely) és két szenátor (Albert Álmos és Bokor Tibor). Maros megye: három képviselő (Borbély László, Kerekes Károly, Kelemen Atilla) és két szenátor (Markó Béla, Frunda György). Szatmár megye két képviselő (Erdei Doloczki István és Varga Attila) és egy szenátor (Günthner Tibor). Kolozs megye: két képviselő (Máté András és Pálfi Mózes Zoltán). Szilágy megye: egy képviselő (Seres Dénes) és egy szenátor (Fekete Szabó András). Egy-egy képviselői mandátumot kapott a visszaosztás során Arad megye (Faragó Péter), Brassó megye (Farkas Anna Lili) és Máramaros megye (Béres István). RMDSZ-színekben képviselő lett az Afrikát és Közel-Keletet lefedő képviselői választókerületben Kötő József. Az RMDSZ 22 fős képviselőházi frakciójában 11 befutó „újonc”, a kilencfős szenátusi frakcióban pedig öten jutottak először mandátumhoz. /Tíz erdélyi megyét és egy külföldi választókerületet képviselnek az RMDSZ törvényhozói. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 5./
2008. december 15.
Egy hétig tartottak az Erdélyi Magyar Írók Ligája (EMIL) szervezte irodalmi évadzáró rendezvényei. Az évi irodalmi teljesítményeket a gálán értékelték. Két Méhes György- és három Irodalmi Jelen Díjat osztottak ki Kolozsváron. A Méhes György-nagydíjat idén Jean Luc Moreau, Bánffy Miklós trilógiájának francia fordítója kapta. A Debüt-díj Jancsó Noémié lett az Emotika című kötetéért. A Magatartások és formák. Magyar irodalom Erdélyben tegnap és ma könyv szerzőjét, Elek Tibort az Irodalmi Jelen Kritika Díjával illették, költészet kategóriában Weiner Sennyey Tibor: A tengerszint feletti magasság meghatározása kötetet díjazták, prózában Cserna Szabó András Puszibolt könyve kapott elismerést. Avantgarderobe Díjjal idén senkit nem tüntettek ki. Orbán János Dénes író, költő, az EMIL elnöke az idei irodalmi termést értékelve elmondta: „az eddigi évek tapasztalataival ellentétben, nem zárunk gazdag évadot, a nevesebb szerzők valószínűleg jövőre rukkolnak elő nagy műveikkel, most a pályakezdők munkáját illeti dicséret”. Márkus-Barbarossa János költő, hangszerkészítő, az Avantgarderobe-díj alapítója mindennek igazolásául kijelentette: nem tartott idén senkit érdemesnek az elismerésre. Jean Luc Moreau francia költő, műfordító a Bánffy-trilógia mellett több magyar költő versét is lefordította franciára. A díjátadó ünnepséget megelőzően hármas könyvbemutatót tartottak: Szálinger Balázs, Cserna Szabó András és Elek Tibor művei voltak terítéken, a beszélgetést Karácsonyi Zsolt költő moderálta. A fesztivált L. Simon László, a Magyar Írószövetség titkára és Muszka Sándor fellépése zárta. /Varga Melinda: Franciáé a Méhes-nagydíj. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 15./
2008. december 16.
Muszka Sándor humorestjével zárult december 14-én, vasárnap az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy és az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) által szervezett évzáró irodalmi fesztivál Kolozsváron a Bulgakov kávéházban. Muszka Sándor humorestje mellett L. Simon László József Attila-díjas író legújabb könyvéről (Japán hajtás) is szó volt. Az előző napon Karácsonyi Zsolt ötórai teára hívta Cserna-Szabó Andrást, Elek Tibort és Szálinger Balázst. Cserna-Szabó András a Puszibolt című idei könyvét, illetve a tavaly megjelent, Darida Benedekkel közösen írt Jaj a legyőzötteknek, avagy süssünk-főzzünk másnaposan című művet mutatta be. Elek Tibor a Magatartások és formák – Magyar irodalom Erdélyben tegnap és ma című, az utóbbi húsz év nyilvános beszélgetéseit, kritikáit és tanulmányait tartalmazó kötetről beszélt. Szálinger Balázs, a Kalevala újraírója a Százegyedik év című legutóbbi kötetére is kitért. /Ferencz Zsolt: Évzáró irodalmi fesztivál. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 16./ 18/ L. Simon László József Attila-díjas író, költő, a Magyar Írószövetség titkára Japán hajtás című kötetét mutatták be a Kolozsváron. L. Simon László egyik megtörtént esetből ihletődött verse vitát váltott ki a háború etikájáról. „A feleségem egyik családtagjával történt, aki főszolgabíró volt, és nem írta alá az egyik helyi zsidó deportálási papírját, ezért büntetésül őt vitték Dachauba, és ott is halt meg. Miközben ott volt, megérkeztek a „felszabadító” orosz csapatok, és halálra erőszakolták a család egyik nőtagját. Ma is élnek az ikerhúgok, akik végignézték a testvérük halálát” – ismertette a szöveg hátterét a költő, aki szerint Magyarországon még mindig tabu ilyen esetekről beszélni. „Engem a saját fájdalmunk érdekel, és az, hogy hatvan évvel a háború után senki sem beszél vagy ír arról, hogy mi történt a „felszabaduláskor”, eltekintve Polcz Alaine Asszony a fronton című könyvétől, amelyben a saját kálváriáját írta meg” – mondta el az avantgárd szövegeiről ismert szerző. „Most egy olyan életszakaszban vagyok, hogy az érdekel, mi történt a szüleimmel, nagyszüleimmel, velünk. ” „Ma konzervatívnak lenni nagyobb bátorság kell, mint lázadni: a konzervativizmus ma már avantgárd gesztus nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon. Például a homoszexualitásról ma negatívan nem lehet megszólalni, ha valaki megteszi, automatikusan kiírja magát egy szellemi diskurzusból, ezért ma a művészet egyszerűen kiszolgálja a politikailag korrekt trendeket, és nem törekszik semmilyen önállóságra: a művészek konformisták. Azt akarom, hogy lehessen tabukat döntögetni, azaz írhassunk arról is, hogy valakinek esetleg nem tetszik a homoszexuális „propaganda-hadjárat”, vagy hogy mi történt velünk, a számunkra jelentőséggel bíró eseményekről” – fejtette ki L. Simon László. /Bonczidai Éva: A konzervatív avantgárd költő. = Krónika (Kolozsvár), dec. 16./
2008. december 30.
A pécskai önkormányzat rendkívüli tanácsülést tartott, ennek keretében kiválósági díjat adtak 14 olyan személynek, akik munkatársként, szerzőként részt vettek a város monográfiájának megírásában, többek között Nagy István, Szabó András, Balázs Márta, Kurunczi István és Andó András. /Irházi János: Kiválósági díjat kaptak a pécskai monográfia szerzői. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 30./
2009. január 6.
Megjelent az Erdélyi Művészet képzőművészeti folyóirat 31. száma, mely negyedévenként jelenik meg, a székelyudvarhelyi Litera Veres kiadásában. A folyóiratban zömmel erdélyi vonatkozású képzőművészeti eseményekről, kiállításokról van szó, de tanulmányok, művészportrék is helyet kapnak benne. Az Egy az igazak közül című írásában a 90 éves Abodi Nagy Bélát méltatta Német Júlia műkritikus. Zsögödi Nagy Imre magyarországi vándorkiállításáról Sümegi György írt. Tóth Ferencre Szabó András emlékezett. A kiadványban immár tizenharmadik alkalommal jelentkezik az Erdélyi kastélyok rovat. A most megjelent 31. számban többek közt Bölöni Domokos, Bálint Ágnes, Barabás Hajnalka és Deák Ferenc Lóránd is jelen van szerzőként. Ez a folyóirat az egyetlen romániai magyar nyelvű képzőművészeti témájú kiadvány. /Bágyi Bencze Jakab: Erdélyi Művészet – újratöltve. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 6./
2009. február 2.
Cyber-romance (Kaland, béke, háborúk és gumimacik) címmel nyitotta meg közös kiállítását két ifjú képzőművész, Szabó András és Ferenczy Botond Tamás a marosvásárhelyi Kultúrpalota földszinti galériáiban. Szabó András Kolozsváron a Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetemen szerzett művészetpedagógiai képesítést, majd a hiperrealizmusból mint filozófiai és művészeti irányzatból doktorált. Eddig négy-öt egyéni tárlata volt. Ferenczy Botond Tamás képregények világát idéző munkái a pop arthoz és a street arthoz sorolhatók. A kolozsvári származású művész a képzőművészeti egyetem grafika szakán tanult. /Máthé Éva: Cyber-romance Marosvásárhelyen. = Krónika (Kolozsvár), febr. 2./
2009. február 9.
Február 7-én a pécskai RMDSZ székházában, nyolc alapító taggal létrejött a Fiatal Magyar Gazdák Egyesülete, amelynek elnöke ifj. Zágoni Szabó András, alelnök Tóth Barna. Elsődleges céljuk, hogy a negyven év alatt pécskai gazdákat összetartsák, programokat szervezzenek számukra, képviseljék érdekeiket. Távlati céljuk, hogy példát mutatva, a megye más településen is megalakuljanak a fiatal gazdák egyesületei, majd végül egy megyei szervezetbe tömörüljenek. /Irházi János: Egyesületet alakítottak Pécskán a fiatal magyar gazdák. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 9./
2009. május 25.
Összművészeti fesztiválnak adott otthont május 22-én Kolozsváron a Heltai Vendégház. A |KOMM|MAC|CAM|, azaz a Kortárs Művészeti Modul az első olyan kolozsvári rendezvény, amely különböző műfajban alkotó kortárs művészek munkáit vonultatja fel egy fesztiválon. Csokonai Vitéz Mihály Özvegy Karnyóné című komédiáját vetítették. Kovács Ildikó 1976-os rendezése kilencvenkilenc előadást ért meg Erdély-szerte: sikerét legnagyobb részt Kovács Ildikó rendezői bravúrjának, a drámai színház és bábszínház összeházasításának köszönhette. A vetítést követően Balló Zsuzsával, az egykori előadásban szereplő bábművésszel beszélgethettek a nézők. Öt fiatal, Bán Attila, Ferenczy Botond, Starmüller Géza, Szabó András és Török Tihamér különböző műfajú, a kor világméretű problémáira groteszk humorral reflektáló képzőművészeti munkáiból összeállított kiállítást nyitottak meg a szervezők, ahol látható volt Szabó Attila Az élet értelme című performansza is. Az irodalmat ezúttal a Korunk fiatal szerzői képviselték a kulturális majálison. /R. Kiss Kornélia: Sikerrel zajlott az első kulturális majális. = Krónika (Kolozsvár), máj. 25./
2009. augusztus 3.
Július 31-én elkezdődtek a Csíkszeredai Városnapok. A román, a magyar, valamit a székely himnusz dallamára először emelkedett magasba Csíkszereda város zászlója a Mikó-vár előtti, felújított téren. A felújítás 2008-ban kezdődött. Ráduly Róbert Kálmán polgármester szólt a vár bástyájának jelenleg zajló felújításáról, és bejelentette, hogy a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium épületének teljes felújítása következik. A Mikó-várban megnyitották a Márton Ferenc-emléknapot. Ráduly Róbert Kálmán jelezte, hogy a művész Gátkötő csíki székelyek és az Erdőirtás Csíkországban című, két monumentális alkotása közül egyiket sem tudhatják magukénak, sőt a városháza falait hajdanán díszítő, ugyancsak a művész által rajzolt portrékra sem tudtak vigyázni. Márton Ferencet /1884-1940/, a 125 éve Csíkszentgyörgyön született, kiváló képzőművészt a régi rendszerben megbélyegezték. Most bemutatták a Márton Ferenc címet viselő – Murádin Jenő, Sümegi György és Zombori István történész által írt – képzőművészeti albumot. A maszk című kismonográfiát pedig Elekes András ismertette. Ez utóbbi kötet szerzője, Szabó András főmuzeológus tárlatvezetés során részletesebben is szólt a művész munkáiról. A kiállítás megtekintését pedig a Becze Zoltán által készített portré-dokumentumfilm tette teljessé. /Antal Ildikó, Forró-Erős Gyöngyi, Hompoth Loránd: Miénk lett a tér. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 3./
2009. október 10.
Az idei Csíkszeredai Városnapok kiemelkedő eseménye volt a Márton Ferenc képzőművész születésének 125. évfordulója alkalmából július 31-én megnyílt, emlékkiállítás. Az 1884. december 15-én Csíkszentgyörgyön született és 1940. június 8-án Budapesten elhunyt Márton Ferenc képviselte Magyarországon a szecessziós-szimbolista és népies jellegű – székely – plasztikai kifejezésmódot. A tárlat több mint 120 alkotása: főiskolai tanulmányrajzok, vászonra készült olajképek, portrék (politikusok, országgyűlési képviselők, katonai és tiszti portrék), faliképek, bélyegek, plakáttervek, rajzok, pasztellek. A kiállítást Szabó András művészettörténész és Turcza László festőművész rendezték és válogatták, a Csíki Székely Múzeum és magánszemélyek tulajdonában lévő alkotásokból. A látogatók a képzőművészt bemutató dokumentumfilmet is megtekinthették (rendező: Becze Zoltán). Az emléknapon vittek közönség elé két olyan munkát is, amelyek szerzői a Márton Ferenc- életmű feltárásán fáradoznak: Murádin Jenő–Sümegi György–Zombori István: Márton Ferenc című könyvét, és Szabó Andrásnak A maszk. Márton Ferenc grafikus, festő és szobrászművész /Tipographia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2009/ című kismonográfiáját. Utóbbi dolgozat lektora, Banner Zoltán művészettörténész számára külön öröm, hogy az első jelentős lépést a Hargita megyei, pontosabban a csíki művészeti múlt emlékeinek, gyűjteményének a kurátora, Szabó András teszi meg. Szabó András Zsögödi Nagy Imre életművének az őrzésében, leltározásában és kutatásában máris nagy érdemeket szerzett. /Damján B. Sándor: Csíki könyv egy csíki művészről. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 10./
2009. október 16.
Kolozsváron a Képzőművészeti és Formatervező Egyetemen látható Szabó András képzőművész Elektrobarokk című kiállítása. A polgári világ elevenedik meg, a régi üveges szekrény polcain csipke, egy konyhaszekrény előtt heverő hajas baba például. Szabó András elmondta: 2003-ban végezte el a művészetpedagógia szakot, majd rá két évre a mesteri tanulmányait grafika szakon. Jelenleg doktori tézisének megvédésére készül. Kolozsváron ez volt az ötödik egyéni kiállítása. Ezenkívül több egyéni és csoportos kiállítása volt. – Szerintem a barokk kor és a mostani társadalom közötti kapcsolat abban is tetten érhető, ha felfedezzük: a barokk túlburjánzó, felesleges elemeihez hasonlók a mi világunkban is megtalálhatóak. A rengeteg elektronikai cikk is jó példa lehet erre. Ezért lett eme kiállításom címe Elektrobarokk – összegzett Szabó András. /Nagy-Hintós Diana: Elektrobarokk – ahogyan Szabó András látja. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 16./
2010. március 5.
A D-LP tegnap iktatta a szenátus elnöke, Mircea Geoană visszavonására vonatkozó kérést — nyilatkozta Constantin Igaş frakcióvezető. A kérést ötvenhét, többségé­ben demokrata-liberális szenátor írta alá, de csatlakozott hét független és két RMDSZ-es honatya is. Az RMDSZ részé­ről Albert Álmos és Gyerkó László támogatta a beadványt. Iulian Urban D-LP-s szenátor szerint azért nem írta alá több RMDSZ-es honatya, mert sokan már szerdán hazautaztak körzetükbe. Fekete Szabó András, az RMDSZ frakcióvezetője tegnap kifejtette, elvileg egyetértenek Mircea Geoană visszahívásával, de erről hétfőn a koalíciós tárgyalást, majd a szövetségi gyűlést követően születik végleges döntés, miután megkeresik annak jogi módját, hogy az eljárás ne legyen megtámadható az alkotmánybíróságon. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. március 8.
A szenátus elnöki tisztségét kérné az RMDSZ
A Demokrata-Liberális Párt és az RMDSZ egyaránt menesztené Mircea Geoanăt a szenátus éléről — ebben állapodott meg a koalíciós vezetőtanács tegnapi ülésén a két alakulat. Sőt, az RMDSZ attól sem zárkózik el, hogy magáénak követelje az államfő után rangban a második állami tisztséget. Markó Béla szövetségi elnök legalábbis az erre vonatkozó újságírói kérdésre úgy nyilatkozott: akár az RMDSZ is kérheti a funkciót.
A Demokrata-Liberális Párt vezetősége tegnap egyhangúlag fogadta el, hogy támogatják az alakulat szenátorainak Mircea Geoană leváltását célzó kezdeményezését. A kérést múlt héten nyújtotta be 57, többségében demokrata-liberális felsőházi honatya, a dokumentumot azonban hét független és két RMDSZ-es szenátor — Albert Álmos és Gyerkó László — is ellátta kézjegyével. A hivatalos indoklás szerint azért követelik a szociáldemokrata politikus visszahívását, mert Geoană nem bocsátotta szavazásra a más pártokból kilépő, úgynevezett függetlenek bizottsági tagságának megőrzésére vonatkozó kérést. Azt is a házelnök szemére vetik, hogy nem hagyta jóvá az alkotmánymódosító bizottság létrehozását.
Hivatalosan is felzárkózott koalíciós partnere tervéhez az RMDSZ. Markó azzal érvelt, hogy a hatékonyság érdekében a kormánykoalíciós pártoknak kell vezetniük a parlament két házát is, hogy a kabinet által beterjesztett törvények ne akadjanak el a törvényhozásban. Mint mondta, támogatják Mircea Geoană leváltását, egyelőre azonban keresik az alkotmányos lehetőséget az elnökcserére. Az alkotmánybíróság egy korábbi döntése szerint ugyanis a házelnök visszahívására nem elegendő, ha a honatyák többsége kéri azt, hanem az elnököt jelölő frakciónak kell indítványoznia a cserét. Arra a kérdésre, hogy az RMDSZ kérte-e magának a tisztséget, a szövetségi elnök azt mondta, nem, de akár igényelhetnék is, az RMDSZ-nek vannak olyan politikusai, akik remekül megbirkóznának a feladattal. Hangsúlyozta azonban: személyekről még nem esett szó a koalíciós vezetőtanács ülésén. Hasonlóan nyilatkozott Fekete Szabó András szenátusi frakcióvezető, aki szerint a felsőház elnöki tisztségének betöltésére Frunda György szenátor alkalmas lenne.
A szociáldemokraták egyébként alkotmányellenesnek minősítették a kormánykoalíciós pártok kezdeményezését. Az sem valószínű, hogy a liberálisok támogatják az elnökcserét, Crin Antonescu pártelnök legalábbis tegnap azt nyilatkozta, az alakulaton belül nem tárgyaltak erről az ügyről, de nem lesznek a Demokrata-Liberális Párt cinkosai. A Nemzeti Liberális Párt elnöke arra is figyelmeztetett: visszaüthet az RMDSZ-nek a demokrata-liberálisokkal való cinkosság. A felsőház állandó bizottságában várhatóan ma vitatják meg a demokrata-liberálisok kezdeményezését. Minthogy Mircea Geoană ez ügyben nem szavazhat, elméletileg azonos az elnökcserét támogató és azt elutasító honatyák száma.
Háromszék. Forrás: Erdély.ma
2010. március 9.
Koalíció Geoană ellen
Az RMDSZ támogatja Mircea Geoană leváltását a szenátus éléről, de nem tart igényt a felsőház vezetői tisztségére – jelentette ki tegnap lapunknak Markó Béla az RMDSZ szenátusi frakciójának ülése után.
„Csak abban értettünk egyet, hogy a szenátus elnöki széke a kormánykoalícióé kell hogy legyen, de nem tárgyaltunk külön arról, hogy a Demokrata–Liberális Párt vagy az RMDSZ jelöljön-e Mircea Geoană helyére felsőházi elnököt” – cáfolta az ÚMSZ-nek a szövetségi elnök azokat a sajtóinformációkat, miszerint az RMDSZ magáénak akarja az állam második emberének pozícióját.
A politikus úgy véli, sokkal nagyobb az esélye annak, hogy a szenátus elnökét a PD-L jelölhesse majd Geoană tervezett leváltása után – így Markó az esetleges magyar szenátusi elnök személyét illetően sem kívánt találgatásokba bocsátkozni. Verestóy Attila szenátor, a felsőház háznagya lapunknak az ügy kapcsán tegnap szintén úgy nyilatkozott: szerinte a PD-L ragaszkodni fog a szenátusi elnöki tisztséghez, így nem lehet túlzott reményeket fűzni annak megszerzéséhez.
Mint elárulta: a sajtóhíresztelés alapja az, hogy a tegnap délelőtti koalíciós ülésen Kelemen Hunor művelődési miniszter tett egy erre vonatkozó megjegyzést, ám nem igényként, hanem lehetőségként.
A PD-L kezdeményezése egyelőre „csak” jogi nehézségekbe ütközik. Mivel 2005-ben az Alkotmánybíróság töröltette a házelnök leváltására vonatkozó passzusokat, a kezdeményezők a házszabály 85. cikkelyében találták meg azt a jogi kiskaput, amellyel szerintük elérhető Mircea Geoană elmozdítása. Eszerint a szenátoroknak joguk van arra, hogy különböző javaslataikat a plénum elé terjesszék.
A házelnök leváltására vonatkozó demokrata-liberális indítvány múlt csütörtökön jutott el a szenátus házbizottságához, ám napirendre tűzéséről az ellenzéki többségű testületnek még szavaznia kell. „Mi ezt a jogi utat járhatónak tartjuk, ám valóban kérdéses, hogy sikerül-e napirendre tűzni Mircea Geoană leváltását” – mondta tegnap lapunknak Fekete Szabó András.
Az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője szerint az alkotmány előírja, hogy a házbizottságok tagjai mandátum közben is visszahívhatók. „A szenátus elnöke is a testület tagja” – érvelt a politikus. Fekete szerint az a veszély sem áll fenn, hogy Geoană leváltását az ellenzék utólag megtámadja az Alkotmánybíróságon. „Megtámadni megtámadhatja, de a taláros testület a parlament határozatait nem tárgyalja” – mondta a frakcióvezető.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) továbbra is fenntartja, hogy alkotmányellenes a házelnök leváltására irányuló kezdeményezés. „A PD-L-nek azonban semmi sem drága, ha szövetségesei, azaz a függetlenek érdekeiről van szó. Készek akár az RMDSZ jelöltjét is támogatni a házelnöki tisztségbe” – mondta Victor Ponta, a PSD elnöke.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetője szerint az RMDSZ a PD-L foglya a kormányban. „Nem bíráltam az RMDSZ-t, amikor kormányra lépett a demokrata-liberálisokkal. Attól tartok azonban, hogy a Geoană leváltására irányuló cinkos magatartásuk még ellenük fordulhat” – mondta Crin Antonescu.
Cs. P. T., S. M. L. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. április 26.
A mecenatúra közösségi feladat
Átadták a Communitas Alapítvány Alkotói Ösztöndíjait Kolozsváron
Az alkotás, a szellemi értékteremtés támogatása közös kötelességünk: hiszen a mecénás és az alkotó közötti viszony csak akkor elfogadható, ha maga a közösség a mecénás – jelentette ki Markó Béla minszterelnök-helyettes pénteken, a Communitas Alapítvány Alkotói Ösztöndíjainak idei átadásán.
Az immár nyolcadik alkalommal megrendezett díjátadón irodalom, képzőművészet, zene és színjátszás terén kilenc-kilenc, film és televízió terén pedig öt alkotó részesült a 900 lej értékű, egy évre szóló havi ösztöndíjban. A díjkiosztó gála keretében kiállítást szerveztek a 2009-es képzőművészeti díjazottak alkotásaiból, amelyeket Németh Júlia, a Barabás Miklós Céh alelnöke méltatott.
A Communitas Alapítvány Alkotói Ösztöndíjbizottságához ez alkalommal 260 pályázat érkezett, 41 zene, 48 színházművészet, 97 képzőművészet és fotográfia, 39 irodalom, 35 film és televízió kategóriában. A bizottság tagjainak ezek közül kellett kiválasztania a 41 nyertest, akik egy éven át részesülnek a 900 lej értékű havi ösztöndíjban.
Irodalom kategóriában Bakcsi Botond, Bonczidai Éva, Dimény Lóránt, Horváth Előd Benjámin, Kovács Adél-Evelin, Potozki László, Szabó Róbert Csaba, Vallasek Júlia és Vári Csaba pályázata részesült kedvező elbírálásban.
A képzőművészet és fotográfia kategória nyertesei: Balázs József, Fazakas János László, Ferencz S. Apor, Horváth Levente, Izsák Előd, László István, Martini Yvette, Szabó András, Szabó Krisztina.
Balázs Gáspár Emil, Deák Sándor, Kosza Ágnes és Lászlóffy Réka (csoportos ösztöndíj), Molnár Endre és Molnár Ilona (csoportos ösztöndíj), Pataki Adorján, Pöllnitz Boróka, Sándor Árpád, Sófalvi Emese és Szász Szabolcs zene kategóriában részesülnek az egy évre szóló ösztöndíjban.
Színházművészet kategóriában Dálnoki Csilla, Gajai Ágnes, Kelemen Kinga, Kicsid Gizella, Laczkó Róbert, Molnos András, Némethy Zsuzsánna Gabriella, Pál-Ferenczi Gyöngyi és Tóth Árpád pályázatát bírálták el pozitívan.
Film és televízió kategóriában Dunai László, Kassay Réka, Krézsek Cecília, Kulcsár Andrea és Püsök Botond kapta meg a Communitas Alapítvány egyéves alkotói ösztöndíját.
Népújság (Marosvásárhely)
2010. május 3.
Tolongás a baloldalon
Május elsején megalakult az Országos Szövetség Románia Haladásáért
Katonás rendben tartotta meg alakuló ülését az Országos Szövetség Románia Haladásáért (UNPR) elnevezésű új baloldali párt a fővárosi Forradalom téren. Meglepetést az új alakulat vezetőségének megválasztása sem okozott, ugyanis az UNPR elnöke Marian Sârbu volt munkaügyi miniszter, ügyvezető alelnöke Gabriel Oprea, a független honatyák koordinátora, jelenlegi védelmi miniszter és tiszteletbeli elnöke Cristian Diaconescu volt külügyminiszter lett.
A „Románok vagyunk” (Noi suntem români – szerk. megj.) dal eléneklésével kezdődött szombaton a fővárosi Katonák Házában a Gabriel Oprea köré csoportosuló független honatyák által létrehozott az Országos Szövetség Románia Haladásáért (UNPR) nevű párt alakuló ülése.
A védelmi miniszteri tisztséget is elfoglaló Oprea által választott helyszín rányomta a bélyegét az UNPR országos tanácsának ülésére, ugyanis a rendezvény katonás rendben zajlott le: a kiszivárogtatott vezetőségi stábot – Marian Sârbu elnök, Gabriel Oprea ügyvezető elnök, Cristian Diaconescu tiszteletbeli elnök – fennakadás nélkül megválasztották.
Pecsenyesütögetők hada?
„Az egyetlen baloldali alakulat a Szociáldemokrata Párt, nálunk van a remény” – „üdvözölte” az UNPR megalakulását Victor Ponta PSD-elnök, hozzátéve, pecsenyesütögetők mindig voltak és lesznek. Ponta keresetlen szavakkal illette az új párt vezetőit, akik „bezárkóztak egy terembe, szétosztották maguk között a tisztségeket és a kormány pénzét”.
Másképpen látja a helyzetet Traian Igaş, a Demokrata– Liberális Párt (PD-L) szenátusi frakcióvezetője, aki szerint a PSD-nek „komoly gondot okoz” az UNPR megjelenése. „Az UNPR átveszi a PSD szavazótáborának jelentős részét, ugyanis felkarolja azokat a baloldali érzületűeket, akiket a PSD magukra hagyott” – fogalmazott Igaş.
Beolvadnak a választásokig?
Fekete-Szabó András, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője úgy véli, hogy az UNPR-t valószínűleg „felszippantja” valamelyik nagyobb párt, ugyanis a hétvégén létrehozott alakulatnak kevés esélye van arra, hogy a következő választásokon bejusson a parlamentbe.
„Az elmúlt húsz év alatt számos sikertelen próbálkozást láttunk különböző, pártokból kikerült személyek részéről. Mind eltűntek a politika süllyesztőjében” – jósolta az Agerpres hírügynökségnek Fekete-Szabó. Hozzátette: az RMDSZ-t nem érinti az UNRP megalakulása, kívülállóként szemlélik ezt a folyamatot, ugyanis nem valószínű, hogy a magyar választók az új baloldali párt felé tájékozódnának.
Másféle veszély fenyegeti az RMDSZ-t Daniel Constantin konzervatív elnök szerint, aki úgy véli, hogy a PD-L hamarosan „kiteszi az RMDSZ-t a kormányból”, ugyanis a közvélemény nyomására a demokrata-liberálisoknak fel kell mondaniuk az RMDSZ-szel kötött „politikai alkut”.
Máté András: az UNPR nem parlamenti párt
Az Országos Szövetség Románia Haladásáért nem tekinthető parlamenti pártnak, annak ellenére, hogy vezetői nagy része tagja az úgynevezett függetlenek törvényhozási frakciójának – szögezte le kérdésünkre Máté András RMDSZ-es képviselő.
A jogi szakbizottság tagjának tájékoztatása szerint a házszabály 18. cikkelye előírja: nem alakíthat parlamenti frakciót az a párt, amely nem választások révén került be a törvényhozói testületbe. „Így az úgynevezett függetleneknek semmiféle többletjogot nem ad az, hogy párttá alakultak” – magyarázta az ÚMSZ-nek a képviselő.
Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. június 10.
Soros uniós elnökség a szórványmagyarokért
„Együtt kell maradni, mert különben baj lesz” – idézte Markó Béla RMDSZ-elnök szavait Csutak István, a szövetség szakpolitikusa egy Budapesten megrendezett fórumon. A fő téma az új magyar kormány programjának „néhány kérdése” volt, de alapvetően a jövő év január 1-jétől esedékes európai uniós soros magyar elnökségről és a Kárpát-medencében élő magyarság helyzetéről esett a legtöbb szó.
Markó Béla idézett szavai akkor hangzottak el, amikor az RMDSZ-elnök Felvidéken a Magyar Koalíció Pártjának kampányolt. Ezzel kapcsolatban Csutak István még egy epizódot felelevenített: amikor a magyarok egyidejűleg Romániában és Szlovákiában is kormánytényező voltak, a pozsonyi kormányfőhelyettes Bukarestbe látogatott, és ebből az sült ki, hogy a végig magyarul folyó megbeszéléseket a tárgyaló felek fordították le – a tolmácsoknak, akik hivatalból voltak jelen.
A Közép-Európai Club Pannonia (KEP) rendezvényén – amelyen jelen volt Szép Gyula, az RMDSZ ügyvezető alelnöke is – Szabó András nyugalmazott nagykövet felvázolta azokat a várakozásokat, amelyek a soros magyar elnökséget előzik meg. Jóllehet az irányító szerepet betöltő országra rendszerint olyan feladatok várnak, amelyek vagy az előző elnökségből (jelen esetben a belgából) öröklődnek át, vagy az új rendszerben együttműködő – az előző és a következő elnökséggel közösen alkotott – trió munkatervéből adódnak, így is nyílik elegendő mozgástér.
Elhangzott: nagy valószínűség szerint a jövő év első felében írják alá Horvátországgal a csatlakozási szerződést, ami azt mutatja, hogy a magyar külpolitika prioritásai elmozdulnak a Nyugat-Balkán irányába. Megkezdődhetnek a tárgyalások Szerbiával, ami Budapestnek nem egyszerűen a szomszédság okán érdeke, hanem azért is, mert Vajdaságban negyedmilliós magyarság él.
„Az Uniónak nincs ugyan kisebbségi kérdésekben egységes állásfoglalása – ismertette a nagykövet –, és ennek egyebek mellett az is az oka, hogy vannak saját nemzetiségi problémái, a soros magyar elnökség mégis megragadhatja a lehetőséget a térséget feszítő gondok enyhítésére.”
Erre a kijelentésre rímelt Csutak azon megállapítása, hogy amikor Románia EU-tagsága szóba került, az itteni magyarság számára nem volt kérdéses, hogy az ügy mellé kell állni. Mert az egységes állásfoglalás dacára a közösségben léteznek olyan mechanizmusok, amelyek garantálhatják a jogok kiteljesedését.
„A budapesti diplomácia is támogatta Bukarest felvételét, de – tette hozzá az RMDSZ szakpolitikusa – nem önzetlenül, hanem azért, hogy ezzel is segítse, támogassa a szórványban élő nemzettársait”. Mivel a KEP egyike a soros elnökséggel kapcsolatban a magyar külügyminisztériummal együttműködő civil szervezeteknek, felvetette, hogy javítani kell a brüsszeli adminisztrációban és diplomáciai karban dolgozók arányain: ha sikerül több romániai alkalmazottat elhelyezni, az azt jelenti, hogy több magyar is lesz közöttük.
Gyulay Zoltán, Budapest
Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. július 15.
Kiléphet a kormányból az RMDSZ
Amennyiben az RMDSZ javaslatait nem iktatják be a 2011-es költségvetésbe, és gazdaságélénkítő intézkedéseiket nem fogadják el, a szövetség visszavonulhat a kormányból — mondta tegnap a Realitatea FM-nek Lakatos Péter.
Az RMDSZ-es képviselő cáfolta azokat a sajtóinformációkat, miszerint a szövetségen belül a kormánykoalícióból való kilépést fontolgatják. Mint mondta, azért léptek be a koalícióba, hogy kormányozzanak, de ha válságkezelési javaslataikat nem veszik figyelembe, az október 15-ig beterjesztendő következő évi költségvetési törvény nem tartalmazza ezeket, akkor a Szövetségi Képviselők Tanácsának a visszavonulás lehetőségét is figyelembe kell vennie. Szerinte az RMDSZ-nek a kormányzati tevékenységgel szembeni elégedetlensége egyebek közt a gazdaságélénkítő intézkedések hiányából fakad.
Fekete Szabó András, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője is cáfolta, hogy a szövetség az ellenzékbe vonulást fontolgatná, jóllehet elismerte: akadnak, akik ezt a megoldást támogatnák. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. szeptember 25.
Határ menti lobbi sztrádáért
Mivel a jövő héten első olvasatban már a kormány elé kerül a 2011-es állami költségvetés tervezete, Cornel Popa szenátor, a Nemzeti Liberális Párt Bihar megyei szervezetének elnöke szükségesnek tartotta, hogy több megyére, sőt az országhatáron túlra is kiterjedő figyelemfelkeltő akcióval sürgesse a végrehajtó hatalmat az észak-erdélyi autópálya megépítésének finanszírozására. A régióbeli fejlesztésre vonatkozó igényt nyomatékosította, hogy Hajdú-Bihar megyei fideszes képviselők is a kezdeményezés mellé álltak. A Berettyószéplakon végződött túrát egy fórum követte, amelyen a résztvevők közös nyilatkozatban szólították fel a kormányt (a bukarestit és a budapestit is) a sztrádák megépítésére.
A Berettyószéplaki Ipari Iskolacsoport szépen rendbe tett díszterme adott otthont az észak-erdélyi autópálya ügyéről szervezett fórumnak, amelyen Hajdú-Bihar, Szilágy és Bihar megyei törvényhozók – fideszesek, RMDSZ-esek és liberálisok –, önkormányzati képviselők, polgármesterek alpolgármesterek vettek részt. Közvetlen tájékoztatást kaphattak a dolgok (szó szerinti) állásáról a kivitelező Bechtel cég projektmenedzserétől, Michael Swinfordtól, a Bihar megyei szakaszt felügyelő Anamaria Savától, illetve az államot megrendelőként képviselő Országos Autópálya és Országút Társaság kolozsvári székhelyű területi igazgatójától, Ion Pantelimontól. Biharból a főszervező Cornel Popa mellé felsorakozott a megyei önkormányzat szintén liberális elnöke, Radu Ţîrle és alelnöke, Dumitru Voloşeniuc, Nicolae Jolţa ugyancsak NLP-s parlamenti képviselő; az RMDSZ-t egyedül Szabó Ödön megyei ügyvezető elnök képviselte, míg Szilágyból Fekete Szabó András szenátor és Seres Dénes képviselő már a terepen, a széplaki viaduktnál csatlakozott a Váradról indult társasághoz. Ott volt még Tiberiu Marc, Szilágy megye tanácsának elnöke és helyettese, Cristian Ionescu, továbbá Zilah polgármestere és city managere, illetve Bihar megyei illetőségű Adrian Miroslav Merka, a Romániai Szlovákok és Csehek Demokratikus Szövetségének parlamenti képviselője. A határ túloldaláról Vitányi István fideszes képviselő és kollégája, egyben Püspökladány polgármestere, Arnóth Sándor, továbbá Muraközy István berettyóújfalui alpolgármester vett részt a találkozón.
Minden részvevő egyetértett abban, hogy a térség gazdasági fejlődését nagyban segítené, ha elkészülne az autópálya. A Boc-kabinet 2008 óta 569 milliót költött erre a sztrádára, ám nem a partiumi részre, mert itt – a széplaki viadukt kivételével – leállt a munka, és lassan a természet visszafoglalja a tőle elhódított területet. Erről „pályabejárásunk” alkalmával meggyőződhettünk. Popa szenátor hosszas utánajárással bebocsátást nyert a látogatók számára a Bechteltől az amúgy üres, de szigorúan őrzött munkatelepre, így Bisztraterebes határától Dólyáig a majdani autópályán gurulhattunk. A tömörített földes-kavicsos útalapon véges végig kiütközött a gyom, akár ki is írhatnák, hogy az autópálya füvére lépni tilos. A kivitelező cég vezetőinek és egyéb notabilitások jelenléte ellenére a térség felvigyázásával megbízott, fekete sisakba, védőruhába, csizmába öltözött vagyonőrök zavaró közelségből követték konvojunkat fekete dzsipjükkel, és állták körül a csoportot egy-egy megállónál.
A pályatest elkészült szakaszán egyébként már meglátszik a természet munkája: a vasbeton pillérek rozsdásodnak, repednek, az esők mély patakmedreket vágtak a töltések oldalába, több helyen földcsuszamlás, suvadás látható, csapadékból vagy talajvízből tavacskák képződtek. Állítólag egy év alatt másfél millió euróba kerülne az állagmegőrzés, de a már szinte félig kész, Széplakig tartó útrész befejezéséhez százmillió euró kellene. A kormány nem ad pénzt, csak a széplak melletti, 1,8 kilométer hosszú viaduktot fejezik be az idén, az az út viszont magában haszontalan, hisz nem visz sehonnan sehová. A határt túloldaláról érkezett vendégek – kettejük az önkormányzati választási kampányban is fontosnak tartotta időt szakítani a rendezvényre – is elsősorban az összeköttetés megteremtését szorgalmazták, hiszen ez az egész térség érdeke.
Csak pénzkérdés – derült ki a fórumon a felszólalásokból, s az is világos lett: az viszont politikai döntés kérdése, hogy a meglévő kevés pénzt az ország mely vidékének fejlesztésére adják. A fórumon megfogalmazott közös nyilatkozatok aláírói ezt a politikai döntést szeretnék a mi térségünk felé hajlítani például azzal is, hogy a közeljövőben esedékes román–magyar közös kormányülés egyik témájának ajánlják a sztrádaépítés finanszírozását. Minden részvevővel együtt reméljük, a kezdeményezést tettek is követik.
Máté Zsófia. Reggeli Újság (Nagyvárad)
2010. november 24.
Fekete Szabó András: a szenátus oktatásitörvény-verzióját meg kell buktatni
Az Alkotmánybíróság mai döntése szerint a kormány elfogadhatja felelősségvállalással az oktatási törvényt, ám ez nem vonja automatikusan maga után a szenátusban levő tanügyi törvénytervezet kapcsán folyó munka leállását - tudtuk meg Fekete Szabó Andrástól, a szenátus RMDSZ-frakciójának vezetőjétől. "Törvényileg nem áll le a folyamat, a szenátusban levő törvénnyel mindenképpen kell valamit kezdeni. Normális körülmények között a szenátusi verziót meg kell buktatni, mert egyidejűleg nem létezhet két oktatási törvény" - mondta Fekete Szabó András. A szenátor többféle variánst is vázolt. Elmondta, abban az esetben, ha a kormány folytatja a felelősségvállalást, három napon belül a már benyújtott bizalmatlansági indítványt fel kell olvasni a parlament együttes ülésén. Ha nem olvassák fel az indítványt, akkor az államelnökhöz a kormány verziója megy kihirdetésre, és a Hivatalos Közlönyben történő megjelenését követően érvénybe lép. "A szenátusban levő tervezettel pedig kell valamit kezdeni, mert mindig az utolsónak elfogadott törvény marad érvényben. A kormánykoalíciót támogató szenátoroknak meg kell ezt a törvényt buktatniuk, mert a szenátus oktatási bizottsága által összeállított jelentés semmiképpen nem felel meg a kormánykoalíció politikájának és a törvény filozófiájának" - hangsúlyozta a frakcióvezető. Mint ismeretes, a szenátus oktatási bizottságának ellenzéki tagjai egy törvénytelenül összehívott ülés keretében, hétvégén alapjaiban módosították a kormány verziójához közel álló, a képviselőház által elfogadott oktatási törvényt. Az Alkotmánybíróság mai döntését követően Mircea Geoană azt hangoztatta, hogy a taláros testület eredeti, múlt heti döntését tartja továbbra is érvényesnek, és a felelősségvállalás esetén az oktatási törvény alkotmányellenességére figyelmeztet. Fekete Szabó András szerint az Alkotmánybíróságnak mindig az utolsó döntése az, ami érvényes, nem pedig az, amit Mircea Geoană annak tekint. "Van egy mai döntés, amely kimondja, hogy a kormány folytathatja a felelősségvállalást, amit elkezdett. Ez procedurálisan el van indítva. A bizalmatlansági indítvány felolvasása esetén erről szavaznak, ha pedig nem olvassák fel, akkor az oktatási törvény megy kihirdetésre az államelnökhöz" - sommázott a szenátor. (hírszerk.) Transindex.ro