Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Sricpcaru, Gheorghe
2240 tétel
1994. augusztus 27.
Aug. 24-én őrizetbe vették Kolozsváron, majd Bukarestbe szállították és aug. 25-én az ügyészség letartóztatási parancsot adott ki Ion Stoica, a csődbe ment Caritas nevű szerencsejáték tulajdonosa ellen. A károsultak sokmilliárd lej visszafizetését követelik, közülük a legelszántabbak 16. napja folytatnak éhségsztrájkot Kolozsváron a polgármesteri hivatal előtt. Ugyancsak letartóztatták a másik pénzcsinálót, a Magyarországon is aktív Gheorghe Popileant is. Popilean egy év után tért vissza Romániába. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 27., Új Magyarország, Magyar Nemzet, aug. 26./ A sajtó felvetette Funar felelősségét is a szerencsejátékok terén. A Romania Libera azt a írta, hogy a Román Nemzeti Egységpárt egyik célja a Caritas és Gerald szerencsejátékokkal az volt, hogy a kisebbségek kezében levő pénzösszegeket és ingatlanok a többségiek kezére játsszák. /Magyar Nemzet, aug. 27./
1994. szeptember 7.
"Markó Béla, az RMDSZ elnöke a külügyminiszteri tárgyalásról kijelentette: "az, ami a sajtóbeszámolókból ismeretessé vált, az RMDSZ számára is pozitív". Ellentmondásos jelenségek is tapasztalhatók. "Míg egyfelől mindkét külügyminiszter a nyitási szándékról nyilatkozott, ugyanakkor Gheorghe Funar, akinek pártja immár kormánypárt, ezzel élesen ellenkező nyilatkozatot tett az oktatási törvénnyel, az RMDSZ státusával kapcsolatban." "Vannak tehát kételyeink" - állapította meg. /Új Magyarország, szept. 7./"
1994. szeptember 22.
Ara-Kovács Attila a létező kilenc román titkosszolgálat egyikét, az UM 0215-öt, a katonai titkosszolgálatot ismerteti. 1990. febr. 1-jén jött létre, Gelu Vican Voiculescu vezetésével. Akkor Voiculescu 400 volt tisztet gyűjtött össze, akik korábban a Securitate katonai titkosszolgálatánál dolgoztak. Több vezetőcsere volt az UM 0215 élén. Petre Roman akkori miniszterelnök igen elégedett volt az UM 0215-nek az 1990 márciusi marosvásárhelyi eseményekben játszott diverziós szerepével. 1990. jún. 15-én, amikor Bukarestben bányászok támadtak a tüntetőkre, elfogtak két UM-es tisztet, akik Ioan Ratiu ellenzéki vezető lakására behatoltak és onnan bizalmas iratokat tulajdonítottak el. A szervezet tevékenysége bebizonyosodott a fővárosban, illetve Bacau városában történt újfasiszta provokáció megszervezése kapcsán, illetve ellenzékieket kompromittáló diverziós cselekményekben. 1992-ben a szervezet létrehozója, Voiculescu elhagyta az országot, Románia tuniszi nagyköveteként kényszerűen kívülrekedt a politikai harcokból. 1993 februárja óta Dan Gheorghe vezérőrnagy irányítja az UM 0215-öt, aki elismeri az SRI felsőbbségét, erre utalnak azok a lapértesülések, melyek szerint a szervezet valamennyi információját az SRI komputeres adatbázisának rendelkezésére bocsátotta. A két szervezet között munkamegosztás van: az UM 0215 végzi a piszkos feladatokat, amelyeket az SRI nemzetközi kapcsolatai miatt nem vállalhat. Ilyen például a nemzetiségek megrendszabályozása. /Magyar Hírlap, szept. 22./
1994. október 13.
Át kell írni a történelmet, mert Kolozsvárt nem az orosz, hanem a dicső román hadsereg szabadította fel, hangzott el a város felszabadulásának 50. évfordulóját köszöntő okt. 11-i szimpóziumon. Kolozsváron a Hősök emlékművénél koszorúzott a kormány, a szenátus, a polgármesteri hivatal. Avram Iancu szobránál Funar polgármester beszélt. Megígérte, hogy jövőre állni fog a román katona alakját dicsőítő emlékmű. Jelen volt Gheorghe Tinca honvédelmi, Chiuzbaian igazságügyi miniszter és Paul Cheller tábornok, a 4. Erdélyi Hadsereg parancsnoka. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 13./
1994. október 14.
"A román állam nagyobb figyelmet szentel a határon túli románok kérdésének. 1993. jan. 1-jétől a Külügyminisztérium keretében kialakították a határon túli románokkal való kapcsolatok ápolásának igazgatóságát. 1993. januárjában az Oktatásügyi Minisztériumban is külön osztály létesült a határon túli románok számára. Már előzőleg a kormány az 1992/93-as tanévre a következő létszámot állapította meg külországi diákok romániai iskoláztatására: Bulgária 70, Jugoszlávia 210, Magyarország 125, Albánia 70, Görögország 35 hely. 1993 februárjában megalakult a Bulgáriai Vlachok Egyesülete. 1993. okt. 8-án a rádióban Sandu Criestea-Timoc író és történész, a bulgáriai és jugoszláviai vlachok vezéregyénisége kijelentette: "Csak azok a népek maradtak fenn, amelyeknek volt anyaországuk, és az támogatta is őket." - 1993. szept. 29. - okt. 3-a között zajlott le Mamaia fürdőhelyen a keleti románság első konzultatív összejövetele a Román Kulturális Alapítvány szervezésében, ahol tizenegy országból érkezett negyven küldött. Megállapították, hogy a környező államok hibájából az ott élő románokat a teljes asszimiláció fenyegeti. 1993. okt. 9-én pedig Herkulesfürdőn nyílt meg a Román Szellemiség I. kongresszusa, tizenhat ország ötszáz küldöttjével. A díszelnökségben ült - többek között - Adrian Nastase, Gheorghe Funar, Adrian Paunescu, Gheorghe Dumitrascu, Vasile Vacaru és Doru Ioan Taracila /jelenleg belügyminiszter/. A Cuvantul vezércikke /1993/43./ szerint azért volt szükség erre a másodikra Herkulesfürdőn, hogy szaboltálja az elsőt, a hivatalos kirakatpolitikát megtestesítő rendezvényt. Herkulesfürdőn az elnökségben az agresszív nacionalisták jelen voltak. /A Hét (Bukarest), okt. 14./ "
1994. október 26.
"Romániában "az 1940-1944 között megszállt Észak-Erdély felszabadításáért vívott harc" utolsó mozzanatának, Nagykároly visszafoglalásának emlékére okt. 25-én tartják a hadsereg napját. Gheorghe Tinca ebből az alkalomból adott interjút a Népszabadságnak. Arra kérdésre, hogy léteznek-e az etnikai konfliktusok esetére vonatkozó titkos katonai tervek, amelyről Ioan Mircea Pascu államtitkár beszélt, így válaszolt: "Pascu úr azt mondta, hogy léteznek. Én ezt sem meg nem erősítem, sem nem cáfolom. A román hadsereg úgy gondolja el és tervezi meg a feladatát, hogy az alkotmányos demokráciát bárkivel szemben megvédje." Cáfolta a székely megyék militarizálásának hírét. "Antonescu kiváló katona volt." - mondta. Antonescut nem azért tisztelik, mert együttműködött a Vasgárdával, "becsületes ember volt és tökéletes katona. Ezért tisztelik..." A miniszter szeptemberben elmaradt budapesti látogatásának nem kell jelentőséget tulajdonítani, fejezte be az interjút. /Népszabadság, okt. 26./"
1994. november 9.
"Nov. 7-én a Nyugat-Európai Unió vezetői és Iliescu államelnök jelenlétében felavatták Bukarestben a NYEU romániai tájékoztató és dokumentációs központját. Sir Dudley Smith, a NYEU közgyűlésének elnöke, Wim van Eekelen, a NYEU főtitkára és más vezetői tárgyaltak Iliescu elnökkel, Melescanu külügyminiszterrel és Gheorghe Tinca védelmi miniszterrel. Ugyancsak nov. 7-én Bukarestben nemzetközi szeminárium nyílt "Közép-Európa egy európai biztonsági rendszerben" címmel. Magyarországról Eörsi Mátyás, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke és Rockenbauer Zoltán, a bizottság tagja érkezett a szemináriumba. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 9./ "
1994. november 10.
Nov. 3-4-én Tokay György, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője és EBEÉ-képviselője részt vett Budapesten az EBEÉ értekezletén. AZ RMDSZ az ENSZ-ben Nem Képviselt Nemzetek Szervezete, az UNPO tagjaként vehetett részt az EBEÉ-nek a nemzeti kisebbségekkel foglalkozó kétnapos ülésén. Tokay átadta Rob Zaagmannak, Max van der Stoel kisebbségi főbiztos tanácsosának Gheorghe Funarnak a kisebbségeket gyalázó újabb nyilatkozatát, valamint a romániai sajtóban napvilágot látott, az RMDSZ létjogosultságát megkérdőjelező politikai esszét, Oliviu Gherman tollából. Az EBEÉ rendezvényén jelen volt Tőkés László püspök is. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 10./
1994. november 11.
A Határon Túli Magyarok Hivatala Helyi közigazgatás és kisebbségek címen rendezett tanácskozást /nov. 9-10./, amelyen a szomszédos országok önkormányzati képviselői vettek részt. Szent-Iványi István külügyi államtitkár a magyar kormány aktuális külpolitikai kérdéseit ismertette. Tabajdi Csaba államtitkár kifejtette, hogy a kisebbségi magyarság oktatási, kulturális jogvédelme mellett a gazdaságira is nagy figyelmet kell fordítani. Bejelentette, hogy Magyarország idei költségvetésének 0,67 ezreléke fordítható a határon túli magyarság támogatására, ez az összeg jövőre nem emelkedik. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 11./ Megállapodtak abban, hogy a közigazgatási szakemberek negyedévenként más-más régióban rendszeresen találkoznak. A következő tanácskozás Székelyudvarhelyen lesz. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 16./ Szent-Iványi István elmondta, hogy a bukaresti magyar nagykövetségen keresztül a magyar kormány kifejezte felháborodását Gheorghe Funar kijelentései miatt. A hivatalos válasz szerint Funar magánszemélyként nyilatkozott. /Új Magyarország, nov. 10./ Nov. 10-én pedig sajtótájékoztatón összegezték a tanácskozás tapasztalatait. Az egyik előadó Kolumbán Gábor, az RMDSZ Hargita megyei tanácsának elnöke volt, aki sajtótájékoztatón kifejtette: a privatizációt vezénylő vezetőség zömmel román nemzetiségűekből áll. - Tervbe vették egy önkormányzati akadémia létesítését, amely nem Magyarországon, hanem az adott országban működne. /Új Magyarország, nov. 11./
1994. november 12.
"Funar polgármester, az RNEP elnöke Dumitru Popához, az RTV igazgatójához írt nyílt levelében azzal vádolta a bukaresti, illetve kolozsvári magyar nyelvű tévészerkesztőségeket, hogy "a román állam és a román adófizetők pénzén gyalázzák Romániát és a román népet." Levele azután látott napvilágot a Cronica Romanában, hogy a képviselőházban megszavazták a román nemzet rágalmazásáért járó súlyosbított büntetéseket. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 15./ Gheorghe Funar, a Román Nemzeti Egységpárt elnöke nyílt levelében figyelmeztetett, hogy a magyar adások "befeketítik Romániát, etnikai megkülönböztetésre, területi szeparatizmusra uszítanak, meghamisítják a történelmet és törvénytelenül megváltoztatják a román helységneveket." /Magyar Hírlap, nov. 12./"
1994. november 19-20.
Nov. 18-án katonai küldöttség élén háromnapos hivatalos látogatásra Bukarestbe érkezett Keleti György honvédelmi miniszter, megkezdte tárgyalásait kollégájával, Gheorghe Tincával, majd Melescanu külügyminiszterrel. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 19-20./
1994. november 19-20.
Gheorghe Funar polgármester felfüggesztési eljárást kezdeményezett Eckstein-Kovács Péter, a kolozsvári RMDSZ-tanácsosok frakcióvezetője ellen, mert azt szorgalmazta, hogy Kolozsváron ne alkalmazzák az 5/1973-as törvényt. Az országban sehol sem alkalmazzák ezt a Ceausescu-rezsim idején hozott, a fölös lakterületek kiutalhatóságára vonatkozó törvényt. Funar ezzel az ellenzéki tanácsosokat akarja megfélemlíteni. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 19-20./
1994. november 23.
Gheorghe Funar, a Román Nemzeti Egységpárt elnöke a tévé magyar adásában kíván válaszolni, mert sértésnek tartja a Márton Árpád RMDSZ-képviselővel készült interjút, amely elhangzott a nov. 7-i magyar nyelvű műsorában. A Romániai Magyar Szó közli a kérdéses interjú szövegét. A lényege: Márton Árpád kifogásolta, hogy az utóbbi időben többen megkérdőjelezték az RMDSZ létjogosultságát, így Iliescu elnök, Oliviu Gherman /veszélyt jelent az RMDSZ/, Funarnak egy szatmári lapban megjelent cikke fasiszta megnyilvánulás. A képviselő ezt nov. 1-jei parlamenti felszólalásában is elmondta. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 23./
1994. november 29.
Nov. 28-án Zsigmond László RMDSZ-képviselőt fogadta Gheorghe Tinca védelmi miniszter. A találkozót az tette szükségessé, hogy a legtöbbször megtagadták a magyar hadseregben harcolt veteránok kérvényeinek, ügyeinek intézését. A megbeszélések eredményeképpen a miniszter módosította a rendeletet. /RMDSZ Tájékoztató, 422. sz., nov. 29./
1994. november 29.
"Az RMDSZ Udvarhelyszéki Szervezete nov. 29-i ülésén tiltakozást fogadott el és tett közzé Székelyudvarhely és környéke militarizálása ügyében. Nem fogadták el Gheorghe Tinca védelmi miniszter tévényilatkozatát, hogy a térségben nem növekszik riasztó módon a román hadsereg létszáma, továbbá azt, hogy "a Kárpátok védelme nemcsak Románia, hanem egész Európa számára fontos." Székelyudvarhely az ország közepén van, az országot nem fenyegeti támadás, tehát Székelyföld militarizálását semmi sem indokolja. A többezres létszámú rendőrség és katonaság betelepítése megváltoztathatja a vidék etnikai összetételét. A tiltakozást az RMDSZ Udvarhelyszéki Szervezetének elnöke, Barkóczy István és alelnöke, Katona Ádám írta alá. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 6., Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 7./"
1994. december 3.
A történelmi események újraértékelése folyik, maga Iliescu elnök értékelte át 1944. aug. 23-a, a kiugrás szerepét. Hitler leghűségesebb csatlósának, Antonescunak a szerepét is igyekeznek pozitív színben feltüntetni. A keleti hadjáratra azt mondják, hogy visszaszerezte a Szovjetunió által elfoglalt területet. Antonescu nemcsak Besszarábiát foglalta el, hanem Transznisztriát is. Az új tartomány kormányzójának Gheorghe Alexianu professzort nevezte ki, a sajtó pedig a román élettér kiterjesztéséről cikkezett. Odesszában román iskolákat nyitottak. Transznisztriát teljesen elzárták a külvilágtól, itt rendezték be a román internálótáborokat, írja Fábián Ernő. /Európai Idő (Sepsiszentgyörgy), dec. 3./
1994. december 3-4.
"Koszorúzásokkal, ünnepi rendezvényekkel emlékeztek meg dec. 1-én az 1918. dec. 1-jei "nagy egyesülésről". Idén mintha visszafogottabbak lettek volna az ünnepségek. Bukarestben Iliescu koszorúzásán alig száznéhány ember jelent meg. Kolozsváron az RMDSZ székházának falán emléktáblát helyeztek el a városi hatóságok. Ebben az épületben élt Ion Lupas történész, az 1918-as események egyik résztvevője. Az avatóünnepségen Stefan Pascu akadémikus és Gheorghe Funar polgármester mondott beszédet. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 3-4./ "
1994. december 5.
Gheorghe Funar kolozsvári polgármester felszólította az RMDSZ Kolozs megyei szervezetét, hogy távozzon jelenlegi székházából, amely az RMDSZ országos vezetése egy részének is helyet ad, írták a dec. 3-i kolozsvári lapok. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 5., Magyar Hírlap, dec. 5./
1994. december 5.
"Iliescu elnök tiltakozása ellenére a Ziua bukaresti lap folytatja az 1989. decemberi eseményeket kivizsgáló bizottság által összegyűjtött titkos dokumentumok közlését. Iliescuék hatvanezer halottat terveztek, ezért röppentette fel az első napokban ezt a számot Silviu Brucan. A Ziua szerint Gheorghe Goran, a bukaresti Securitate egykori vezetője elmondta, hogy már dec. 20-án Bukarestbe érkezett a Hezbollah öt tagja, akiket Ceausescu saját védelmére hívott be az országba. Goran azt is hangsúlyozta, hogy a Securitate megsemmisíthette volna a forradalmárok főhadiszállását, a tévé adótornyát. Azt is érthetetlennek tartotta, hogy a párt központi bizottsági épületét egyetlen találat sem érte, holott ott volt a "nagyvezérkar", élén Iliescuval. A katonai irányítást átvevő Nicolae Militaru tábornok dec. 22-én a tévében felhívást tett közzé: "Állítsátok le a vérengzést!", ez volt a jelszó az öldöklés elkezdésére. /Magyar Hírlap, dec. 5./ "
1994. december 7.
A Securitate temesvári csoportjának helyettes parancsnokát, Gheorghe Atudosoariet is elítélték a szekusok perében, jelenleg a Román Hírszerző Szolgálat, az SRI biztonsági főnöke, ezredesi rangban. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 7./
1994. december 7-13.
"Gheorghe Tinca védelmi miniszter a Dél-Afrikai Köztársaságban járt. Visszatértekor kijelentette: "Nem fegyvert árusítani vagy vásárolni voltam. Olyan védelmi iparunk van, amelyet egy fejlett iparú országgal együttműködve a felszínen kell tartanunk, csak azután gondolhatunk exportra is." Szeretnének együttműködni a páncélosok, a repülők, a szimulátorok és a távközlés területén. /Orient Expressz (Bukarest), dec. 7-13./ "
1994. december 13.
A Román Hírszerző Szolgálat jelentésében két olyan temesvári kiadót jelölt meg, amelyek a legionárius irodalom kiadásával veszélyesek az államrendre. Az egyik a Gazeta de Vestet is megjelentető Gordian Kiadó, melynek igazgatója, Ovidiu Gules nem titkolja, hogy a legionárius eszmék híve. A másik a Marinesa Kiadó, egyik kiadványuk a legionarista Radu Gyr verseskötete, a Stigmate. Ebből a kormány osztályvezetője, Gheorghe Marinescu nemrég 50 példányt rendelt, hogy adományként eljuttassa egyes határon kívüli román közösségeknek. A kormány tehát terjeszti a legionárius irodalmat. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 13./
1994. december 19.
Az RMDSZ dec. 19-én a szenátusban /Buchwald Péter/ és a képviselőházban /Tokay György/ benyújtott azonos szövegű interpellációban tiltakozott Funar kolozsvári polgármester újabb magyarellenes hadjárata, a lakásrekvirálási szándéka és annak diszkriminatív jellege miatt. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 21./ A polgármester egy 1973. évi, még a Ceausescu-rendszerben sem alkalmazott törvényre hivatkozva - amely 10 négyzetméterben maximálja az egy személyre jutó lakterületet - peres úton kényszeríti a bérlőket lakásuk elhagyására vagy társbérlők befogadására. A közzétett lista szinte kizárólag magyar neveket tartalmaz. Mindezek alapján az RMDSZ Gheorghe Funar polgármesteri tisztségéből való felfüggesztését kezdeményezte . /MTI/
1994. december 22.
"A román hadseregben minden katona Romániáé! - címmel interjút közölt a Cronica Romana dec. 21-i száma Gheorghe Tinca védelmi miniszterrel. A miniszter válaszol azokra a vádakra, amelyek romániai magyar vagy magyarországi sajtóban láttak napvilágot. Tinca ezeket a lapokat "jelentéktelen papírosoknak" nevezte. A miniszter tagadta Székelyföld militarizálásának tényeken alapuló felvetését, ugyanúgy az etnikai egyensúly megbontását. Nevetségesnek nevezte azt, hogy az önkormányzatok beleszóljanak a védelmi politikába. Az öngyilkos kiskatonákról szólva elmondta, hogy az 1993-94-ben öngyilkosságot választó kiskatonákból csak hét volt magyar. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 23., Magyar Nemzet, dec. 22./"
1994. december 22.
Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetségének elnöke is részt vett Szatmárnémetiben az RMDSZ megalakulásának ötödik évfordulóját ünneplő, dec. 17-i rendezvényen. Muzsnay Árpád megyei RMDSZ-elnök, Reizer Pál és Tőkés László püspökök is mondtak beszédet, üdvözölte a megjelenteket Gheorghe Lazic alprefektus és Annamaria Biris, a Nemzeti Kereszténydemokrata Parasztpárt képviselője is. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 22./
1994. december folyamán
Horváth Antal luizikalugeri születésű pap /Csíkszentdomokoson katolikus plébános/ hosszú évek munkájával román nyelvű szöveggyűjteményt állított össze, amelyet Sepsiszentgyörgyön adtak ki /Stramosii catolicor din Moldova, Trisedes Press, Sfintu Gheorghe, 1994./ A címe magyarul: A moldvai katolikusok ősei. Könyvével azt bizonyította, hogy Moldva katolikusai nem elmagyarosodott románok, hanem őseik földjén élő magyarok. A szöveggyűjteményben kilencvenkét időrendbe sorolt szemelvény sorakozik, ismertette a könyvet Mezey László Miklós. /Honismeret, 6. sz./
1995. január 18.
"Gheorghe Funar, a Román Nemzeti Egységpárt RNEP/ elnöke jan. 16-án kiadott közleményében törvénytelennek, illegálisnak bélyegezte az RMDSZ országos önkormányzati tanácsának megalakulását, követelte az RMDSZ betiltását, a lakosságcserét és azt, hogy erről rendezzenek népszavazást. Funar üdvözölte a parasztpárti elhatárolódást az RMDSZ-szel szemben. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 17., Népszabadság, jan. 17./A teljes szöveget a Cronica Romana hozta, ebben az is szerepel, hogy Hargita és Kovászna megye RMDSZ-listán megválasztott tanácselnökeit, polgármestereit és tanácsosait mentsék fel, mert hivatali esküjüket megszegve magyar autonóm tartomány létrehozásáért harcolnak. Funar javasolja , hogy "vitassák meg a két ország közötti lakosságcsere szükségességét és lehetőségét". /Erdélyi Napló (Nagyvárad), jan. 25./Adrian Nastase, a kormánypárt elnöke egyaránt bírálta az RMDSZ autonómia-koncepcióját és az RNEP-nek az RMDSZ-t törvényen kívül helyező követeléseit. /Magyar Hírlap, jan. 18./"
1995. február 1.
Volker Rühe német védelmi miniszter Gheorghe Tinca védelmi miniszter meghívására jan. 30-án Bukarestbe érkezett. A vendég támogatásáról biztosította Románia euroatlanti integrációját. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 1./
1995. február 4.
"Az ellenzéki Romania Libera egymás mellett közölte Gheorghe Funar és Tőkés László fényképét, a hozzáfűzött szövegben egyívásúnak állította be mindkettőjüket. "Anton Uncu főszerkesztő jó ideje kürtöli, hogy az RMDSZ hívta elő az RNEP-t, hogy a csaló és a püspök egy húron pendülnek." - írja Szász János. A Polgári Szövetség Pártja, a liberális párt jobbra csúszott. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 4-5. p./"
1995. február 6.
Febr. 4-én Debrecenben találkozott Keleti György honvédelmi és Gheorghe Tinca védelmi miniszter, a nem hivatalos találkozót a magyar fél kezdeményezte. Megállapodtak abban, hogy a katonai együttműködés fejlesztésével kapcsolatos terveket mindkét fél saját parlamentje elé terjeszti. A mostani folytatása volt a gyulai, majd az év végi bukaresti találkozónak, ahol 15 pontban rögzítették az együttműködés legfontosabb kérdéseit. Két hét múlva Bukarestben szakértői csoport dolgozza ki a csapatcserék pontos menetét. Gheorghe Tinca példaadónak értékelte a magyar-román katonai együttműködést. Elmondta, hogy a román hadseregben szolgálatot teljesítő magyar, német és más nemzetiségűek anyanyelvükön olvashatnak könyveket, újságokat. Biztosítják a szabad vallásgyakorlást, jelenleg folyik a katonalelkészek kiképzése. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 6., Magyar Nemzet, febr. 6./