Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Soós Sándor
152 tétel
2014. május 23.
Zaklatják a néppárt támogatóit
Ismét zaklatja a rendőrség azokat a Beszterce-Naszód megyei személyeket, akik még 2011-ben aláírásukkal támogatták az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) létrejöttét – hívta fel a figyelmet az EMNP csütörtöki közleményében.
A néppárt megyei szervezetének tagjai a napokban jelezték, hogy a rendőrség több aláírót is felkeresett Sajóudvarhelyen, Magyardécsén és Felőrön, ahova ennek nyomán Soós Sándor, a néppárt Kolozs megyei szervezetének elnöke és Kis Júlia ügyvéd, a megyei szervezet alelnöke is ellátogatott.
Mint kiderült: Magyardécsén ebben a hónapban Besztercéről kiküldött hatósági alkalmazottak jártak házról házra, és mindenhol nyilatkozatot kértek a támogató aláírásra vonatkozóan.
Felőrön márciusban a helyi rendőrségre hívatták be az aláírásgyűjtőket, akiket már 2012-ben is kikérdeztek – akkor a rendőrség Magyarberétére és Bethlenbe is ellátogatott.
Sajóudvarhelyen februárban az aláírásgyűjtőtől kértek nyilatkozatot, az aláírókat pedig a helyi rendőr kérdezte arról, hogy valóban támogatták-e az EMNP létrejöttét. A helyiek elmondása szerint a rendfenntartó arra hivatkozott, hogy „magyarok a magyarok ellen perelnek”, ezért kell kihallgatnia őket, legközelebb pedig már a korrupcióellenes ügyészség (DNA) hívja be őket kihallgatásra.
Az érintettek úgy érzik, hogy a rendőrségi számonkérés miatt a közösségükben gyengült irányukban a bizalom. Soós Sándor szintén úgy vélekedett: „a zaklatásnak a magyar közösség látja kárát, a szórványban élő magyarság megfélemlítése ugyanis gyengíti és rombolja identitásukat.”
Kis Júlia ugyanakkor hangsúlyozta: a néppárt bejegyzését aláírásukkal támogató személyeknek tudniuk kell, hogy nem követtek el semmiféle törvénytelenséget, aláírásuk miatt nem részesülhetnek szankcióban, nem kaphatnak pénzbüntetést, és nem is vádolhatják őket bűncselekmény elkövetésével.
„Azoktól a személyektől, akik aláírták a listákat, a rendőrség csak adatokat vesz fel, esetleg tanúként hallgatja ki őket. Nyugodtan el kell mondaniuk, ha a rendőr rákérdez, hogy aláírták a listákat. Ha viszont valaki különböző okok miatt ennek ellenkezőjét állítja, a nyilatkozatát bizonyítékként fel lehet majd használni a listát összeállító személy ellen” – hívta fel a figyelmet Kis Júlia.
Mint ismeretes, a hatóságok azt követően kezdtek vizsgálatot a néppárt bejegyzését támogató aláírások kapcsán 2011-ben, hogy az azóta korrupció miatt elítélt Adrian Drăghici bukaresti ügyvéd óvást nyújtott be a pártbejegyzés ellen, majd később feljelentést is tett az állítólagos hamis aláírások ügyében. Krónika (Kolozsvár)
2014. május 30.
Sipos Zoltán
JOBBIKOS KAPCSOLAT
Kisgyermekes családok és karlendítés: magyar nemzeti radikálisok Erdélyben I.
Az Erdélyi Magyar Ifjak egyike a legrégebbi és legnépszerűbb szervezeteknek. Körükben elfér a liberális és a bakancsos aktivista is.
Az utóbbi években Erdélyben egyre több fiatalt lehet látni a radikális rendezvényeken. Ez azért különös, mert szociológusok felmérésekre alapozva állítják: a nemzeti radikális mozgalmaknak egyelőre nincsen tömegbázisuk az erdélyi magyarság körében. Ezt alátámasztja az a tény, hogy az országgyűlési választásokon a Jobbik a vártnál is jóval kevesebb szavazatot szerzett határon túlról. Cikksorozatunk első részében bemutatjuk az Erdélyi Magyar Ifjakat.
Az egészen kis csoportokat leszámítva jelenleg három-négy fontosabb magyar radikális szervezet is működik Romániában. Bár mindegyik kapcsolódik ilyen vagy olyan formában valamelyik magyarországi szélsőséges szervezethez, ezek nem a magyarországi szervezetek kicsinyített másai.
A legfeltűnőbb különbség a nyilvános diskurzusban érhető tetten: míg Magyarországon főként az euroatlanti szervezetekkel kapcsolatos szkepticizmus, az antiszemitizmus és a cigányság problematikája foglalkoztatja a nemzeti radikálisokat, addig Erdélyben inkább a kisebbségi lét különféle problémáit, Székelyföld autonómiáját tematizálják.
Foglalkoznak még szimbólumhasználattal (a székely zászló használata állandóan szálka a román hatóságok szemében), nyelvi jogokkal (Romániában, bár a törvények lehetővé teszik hogy hivatalosan is használni lehessen a magyar nyelvet ott ahol a magyar lakosság eléri a 20 százalékot, ezt ritkán alkalmazzák). Ezen kívül tüntetéseken, megemlékezéseken vesznek részt, koszorúznak.
Ezek a témák egyébként a mainstream erdélyi magyar pártokra is jellemzőek. A radikális szervezetek annyiban képviselnek mást, hogy azok sokszor nem ismerik el a trianoni határokat, és esetenként az erőszakra mint a cél eléréséhez szükséges, legitim eszközre tekintenek.
Személyes kapcsolatok
Bár a négy szervezet – Erdélyi Magyar Ifjak (EMI), Hatvannégy Vármegyei Ifjúsági Mozgalom (HVIM), a Jobbik erdélyi szervezetei és a megszűnés szélén billegő Székely Gárda – között az együttműködés nem intézményesült, sőt, adott esetben a vezetők között kisebb súrlódások is előfordulnak, azért „figyelnek egymásra”, egymás rendezvényét gyakran népszerűsítik.
Előfordul hogy a helyi tagszervezetek egy-egy rendezvényt együtt szerveznek, azonban ezek az együttműködések pontszerűek és főként személyes kapcsolatok, ismeretségek, szimpátiák mentén alakulnak.
Ellentmondásos viszony a politikai mainstreammel
Az erdélyi magyar politikai mainstream – az RMDSZ, az EMNP valamint az MPP – viszonyulása a radikális szervezetekhez ellentmondásos. Egyrészt vigyáznak arra, hogy nyilvánosan ne közeledjenek túlságosan hozzájuk, ugyanakkor viszont érzik, hogy egyre kevésbé lehet megkerülni ezeket a szervezeteket.
Sokszor jól jön tíz-húsz plusz résztvevő egy-egy rendezvényen, így a helyi szinten folyamatosan emberhiánnyal küszködő pártok nem csak szemet hunynak a fekete pólós, árpádsávos lobogót lengető fiatalok jelenléte fölött, de – főleg Székelyföldön – néha igénybe is veszik a fiatal aktivisták szervezői kapacitását.
Sok esetben a mainstream pártok rekrutációs bázisként is tekintenek rájuk. Több erdélyi magyar politikusról is köztudott, hogy radikális mozgalomban vett részt fiatal korában, sokuk jelenleg is nyíltan szimpatizál a radikális mozgalmakkal.
Jelen sorozat az említett négy szervezet vezéregyéniségeivel való háttérbeszélgetéseken alapul. Bár tisztában vagyunk vele hogy ezen szervezetek között óriási különbségek vannak, az anyag egységes keretét az képezi, hogy a beszélgetések során főleg a szervezeti felépítésre, célkitűzésekre, finanszírozásra és más szervezetekkel való együttműködésekre kérdeztünk rá.
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI)
Mivel az EMI szervezetként rendkívül sokszínű, számunkra is kérdés, hogy van-e egyáltalán helye egy, a nemzeti, radikális szervezetekről szóló összeállításban. Végül azért döntöttünk úgy hogy bevesszük, mert az EMI hagyományosan jó viszonyt ápol a Jobbik vezetőségével.
Fő rendezvényén, az EMI táborban kiemelt helyen szerepelnek a magyarországi radikális jobboldal vezéregyéniségei, Vona Gábor Jobbik-elnök például rendszeres meghívott. További érv, hogy az EMI az egyik legrégebbi ilyen jellegű szervezet Erdélyben. Az EMI története nélkül nehéz megérteni az erdélyi radikális oldal fejlődését.
Az EMI magyarországi szervezetektől függetlenül alakult, miután egy erdélyi baráti társaság észrevette: nincsen olyan civil szervezet Erdélyben, mely kifejezetten nemzeti, magyar ügyekkel foglalkozik.
Kuruc brigadéros
Soós Sándor mellett az EMI másik vezéregyénisége a kezdeti időkben Bagoly Zsolt volt. Ő később Szegedi Csanád jobbikos EP-képviselő erdélyi kabinetvezetője lett, emellett sok ideig az Erdélyi Napló című, jobboldali hetilapnak dolgozott. Úgy tudjuk, Bagoly Zsolt jelenleg visszavonulva él egy nyárádmenti faluban.
„Mi magyar identitást erősítő, megőrző nemzeti szervezetként definiáltuk magunkat. A 2002-es alakulástól kezdve tabudöntögető témákat szerettünk volna bevinni a közbeszédbe” – mondta Soós Sándor alapító, aki sokáig az elnöke is volt a szervezetnek.
Az első, EMI-hez fűződő botrány 2005-ben robbant ki a Koltay Gábor-féle Trianon-filmvetítés kapcsán. A filmet a román hatóságok betiltották.
Szintén feltűnést keltettek a Wass Albert-felolvasómaratonnal, majd – a 2004 december 5-i népszavazási kampány ellen tiltakozva – 2005 márciusában megakadályozták, hogy Eörsi Mátyás SZDSZ-es politikus előadást tartson Kolozsváron.
Egy „menjetek a gázai övezetbe beszélgetni” bekiabálás miatt az EMI-t antiszemitizmussal kezdték vádolni, noha az EMI állítása szerint ezt egy idősebb résztvevő kiabálta, aki nem volt a szervezet tagja.
Liberális, bakancsos együtt
Jelenleg az EMI-nek Erdély-szerte 20 aktív tagszervezete és mintegy 500 tagja van. Nincsen fizetett alkalmazott, mindenki önkéntes alapon dolgozik. „Egy olvasókör” – kommentálta ironikusan az EMI tevékenységét egy radikálisabb interjúalanyunk.
A szervezet annyira sokszínű, hogy nem egyértelmű elhelyezkedése a palettán. „Az EMI táborban fellép a Romantikus Erőszak és a Hooligans is. Van liberális tagunk és bakancsos aktivistánk, ez így nálunk elfér egymás mellett, az egyedüli kérdés, hogy ki mit ad hozzá a közöshöz, tudunk-e együtt szervezni valamit” – így Soós Sándor.
Az EMI nem politizál, egyedüli politikai döntésük az volt, amikor támogatták Tőkés László függetlenként való indulását 2007-ben, az Európai Parlamenti választásokon. Az erdélyi magyar pártok közül az EMI vezetősége általában az Erdélyi Magyar Néppárttal ápol jó kapcsolatokat (Soós Sándor jelenleg az EMNP Kolozs megyei szervezetének elnöke), azonban gondosan vigyáznak az EMI függetlenségére. Elutasították az EMNP és MPP ajánlatát, hogy váljanak a párt ifjúsági szervezetévé.
Az EMI táborban egyszer maga Soós szedetett le egy túlságosan feltűnő helyre kitett EMNP-EMNT-bannert. A volt elnök állítása szerint kampányban sem használják az EMI erőforrásait. Nyilván ha egy EMI-tag saját maga jelentkezik plakátolni az EMNP-nek, akkor azt nem utasítják vissza.
A területi szervezetek ugyanakkor szabad kezet kapnak a helyi szintű partnerségek kialakítására – minden további nélkül együtt dolgoznak az RMDSZ-szel, EMNP-vel, MPP-vel. Ennek oka egyszerűen az, hogy főként a kis településeken kevés a közélet iránt érdeklődő, aktív fiatal, így nem lehet politikai szempontok szerint válogatni.
Az EMI-HVIM viszony: el sem kezdődött, már véget is ért
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalommal nem volt zökkenőmentes a viszony. „Kezdetben, amikor megalakultak, megkeresett Toroczkai. Szimpatikusak voltak, találkoztunk is a kolozsvári Bánffy-palotában, egy teraszon. Tudni kell, hogy ez még Funar-korszak volt Kolozsváron, az egész város tele volt román nemzeti trikolórokkal.
Beszélgetünk, és egyszer csak kijelentette: «Erdélyt vissza kell venni!» majd kimegy, és visszatér egy román zászlóval: ezt így kell csinálni, mondja” – emlékezik vissza Soós. „Erre én azt válaszoltam, hogy bocsi, másként látjuk a dolgokat, nem zászlótépés, hanem konkrét programok kellenek. A HVIM-EMI kapcsolat itt véget is ért.”
A hűvös viszony csakhamar ellenségessé vált, amikor 2003-ban szakadt a HVIM, és a szakadárok Egyesült Magyar Ifjúság (E-M-I) néven új Kárpát-medencei ernyőszervezetet hoztak létre. Az E-M-I erdélyi testvérszervezete az EMI lett. Az erdélyi HVIM sokáig konkurrenciaként kezelte az EMI-t – ez mostanában kezd megváltozni. A kolozsvári HVIM tagjai mindig ott vannak az EMI rendezvényein, sőt, Kézdivásárhelyen már rendezvényt is szerveztek, EMI-HVIM-EMNT felállásban.
A HVIM-hez képest az EMI más életritmust képvisel. Az EMI erdélyi szervezet, belépési nyilatkozattal, tagsági díjjal, belső választásokkal – így Soós.
„Jobbikos Tusványos” az EMI-tábor?
Az EMI legfontosabb rendezvénye, az EMI tábor nagyon sok vonatkozásban hasonlít a fidesz- és EMNT-közeli Tusványosra. És mivel az EMI táborban hangsúlyos a jobbikos jelenlét, sokan egyszerűen csak „jobbikos Tusványosként” emlegetik a gyergyói-medencében, Borzonton megrendezett tábort.
Soós szerint Tusványossal való párhuzam bizonyos mértékig megállja a helyét, főleg azután, hogy az utóbbi években a Tusványos a román-magyar párbeszéd helyett a magyar-magyar párbeszéd helyszíne lett. Az EMI táborba a minden pártot és szervezetet meghívnak, a baloldalt leszámítva.
A jobbikos kapcsolat pedig egyszerűen azért alakult így, mert míg a Jobbik minden esetben elfogadta a meghívást, míg a Fidesz viszonyulása már kétértelműbb volt. Soós szerint a Fidesszel való viszony akkor romlott meg, amikor az egyik évben nem hívták meg Szász Jenő MPP-elnököt. Akkor Kövér László (Szász Jenő régi jó barátja) megharagudott.
Az EMI vezetősége illetve Soós Sándor egyébként főként a Jobbik vezetőségével, Vona Gáborral és Szávay Istvánnal van jó viszonyban, az időközben Erdélyben megalakult Jobbik-szervezetekkel nincsen sok kapcsolat. A programról, meghívottakról informálisan konzultálnak is a Jobbik Ifjúsági Tagozat elnökével, Farkas Gergellyel, aki amúgy régi EMI-táborozó.
A volt EMI-elnök cáfolta, hogy az EMI tábor számottevő támogatást kapna a Jobbiktól: „ha eljönnek és kifizetik a belépőt, az már nagy támogatás nekünk” – mondta, hozzátéve, a tábor legfőbb jövedelemforrása a belépőjegyek ára, amit mindenki ki kell fizessen.
A tábornak anonim támogatói is vannak, akik megkérik a rendezőket, ne tegyék ki a logót, mivel az számukra politikailag nem előnyös. Fontos részlet, hogy a tábort Hargita Megye Tanácsa közpénzből évek óta támogatja. A rendezvény költségvetése nagyjából 45 ezer euró.
A Székely-Magyar Nemzetőrség és a lövöldözős videó
2013-ban napokig az EMI táborról szóltak a bukaresti hírtelevíziók, ugyanis valaki pár nappal a tábor kezdete előtt feltöltött a YouTube-ra néhány, éles lövészgyakorlatot bemutató videót. A képsorokról nem lehet biztosan megállapítani hol készültek.
A videók címe szerint a felvétel Borzonton, a 2012-es EMI-táborban készült, a leírás pedig így szólt: „Mi vagyunk a roman megszallas alol Erdély felszabaditani hivatott Székely-Magyar Nemzetőrség. Ha csatlakozni szeretnél, keress fel minket a borzonti EMI Taborban.”
A Kárpátmedencei Székely-Magyar Nemzetőrség parancsnoka, Klutsik György szerint a felvételek valósak, az ő szervezetének tagjai láthatóak rajta, de egy magyarországi lőtéren, nem pedig Borzonton, az EMI táborban készültek. Állításuk szerint a felvételt néhány tagjuk készítette, akiktől időközben „megváltak”.
Soós elmondta, a Székely-Magyar Nemzetőrség három évig segített be a tábor őrzésébe, jelenlétüket abszolút pozitívan értékelték úgy a szervezők, mind a tábor résztvevői, sőt, a helyi rendőrök is. 2013-ban azonban nem a Székely-Magyar Nemzetőrség, hanem annak négy tagja, magánszemélyként vett volna részt a tábor őrzésében.
Bukarestből érkező szerkesztői utasítások
„A tábor kezdete előtt egy román újságíró hívott, és felhívta a figyelmem a videókra” – emlékezik vissza a Soós.” A YouTube nézettség-számlálója szerint én voltam a második személy, aki megnézte azokat”.
Miután a bukaresti média felkapta a filmeket, hiába cáfoltak a szervezők, a Székely-Magyar Nemzetőrség, sőt, a helyi rendőrök is.
„A bukaresti szerkesztőségek azt az utasítást adták a helyi, valóságot jól ismerő tudósítóknak, hogy lövöldözős anyagot kell készíteni. Sokszor az újságírók maguk is tehetetlenül vonogatták a vállukat, közölve, hogy Bukarestben a történet semmilyen más verzióját nem fogadják el” – mondta a volt EMI-elnök, aki szerint az lehetett a háttérben, hogy a tábort megpróbálták volna betiltani, arra hivatkozva, hogy feszültséget okoz.
„Nagyon vigyázunk arra, hogy betartsuk a romániai törvényeket. Állandóan ránk vannak szállva a hatóságok, a tábor ideje alatt gyakorlatilag végig románul beszélek. Előfordult az is, hogy egyszerre nyolc különféle hatóságtól érkezett ellenőrzés, megpróbáltak szétszedni, hátha hibázom” – állítja Soós.
Kisgyermekes családok és karlendítés
Jelenleg összesen mintegy 12-13 ezer ember fordul meg a táborban. Nagy részük nyilván nem az előadások vagy politikai szimpátiák, hanem az esti koncertek miatt, kikapcsolódni érkezik.
„Lehet találni bakancsosokat, ahogy Tusványoson is. Nem kizárt hogy karlendítés is van, ugyanakkor pedig nagyon sok a kisgyermekes család is. Kérdés, hogy minek alapján akarjuk megítélni a tábort” – így a szervező, aki szerint a jelenlegi tömegrendezvény helyett visszatérnének a kisebb, barátságosabb, családbarát táborokhoz.
A cikksorozat eredetileg az Atlatszo.hu-n jelent meg. A sorozat következő részében a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom erdélyi szervezetéről lesz szó. Transindex.ro
2014. június 24.
Zaklatják az EMNP-t támogató személyeket
Soós Sándor néppárti politikus hétfőn arról tájékoztatta a sajtót, hogy a politikai alakulat 2011-es bejegyzése óta tart azoknak a személyeknek a rendőrségi zaklatása, akik ennek megalakulását aláírásukkal támogatták.
Kis Júlia megbízott ügyvéd elmondta: a rendőrségi akció annak tudható be, hogy az RMDSZ tisztségviselője, Bunta Levente okirat-hamisítás és hamis adatok felhasználása vádjával feljelentést nyújtott be arra vonatkozólag, hogy a rendőrség vizsgálja ki a néppárti listán szereplő adatok hitelességét.
N.-H. D. Szabadság (Kolozsvár)
2014. június 24.
Listázzák a szavazókat – EMNP–RMDSZ-vita Körösfőn
Az RMDSZ feketelistát készít azokról a körösfői választópolgárokról, akik nem járultak az urnákhoz a május 25-ei európai parlamenti választásokon – állítja az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kolozs megyei szervezetének elnöke, Soós Sándor.
A politikus hétfői kolozsvári sajtótájékoztatóján elmondta, Antal János, Körösfő RMDSZ-es polgármestere névre szóló levélben köszönte meg azoknak, akik eleget tettek állampolgári kötelezettségüknek, a távolmaradóknak pedig azt írta: reméli, hogy a jövőben élni fognak jogukkal.
A néppárti politikus rámutatott: a szavazóhelyiségben vezetett jegyzőkönyvekhez sem a polgármesternek, sem az RMDSZ-nek nem lehet törvényes hozzáférése, így érthetetlen, hogy a polgármester honnan tudta, hogy ki járult az urnákhoz a településen.
Mihály Ágnes körösfői önkormányzati képviselő, az EMNP Kolozs megyei szervezetének alelnöke a sajtótájékoztatón ugyanakkor elmondta, többen megkeresték, és felháborodásuknak adtak hangot, mert félnek attól, hogy lista készül azokról, akik nem vettek részt a választáson, és nem tudják, hogy ezeket a listákat ki és mire használja majd fel.
Antal János polgármester a Krónika kérdésére alaptalannak nevezte az EMNP által megfogalmazott vádakat, s úgy tudja, az adatok „a bárki számára hozzáférhető, nyilvános választási listáról származnak”.
„Nekem minden ember egyforma politikai nézettől, hovatartozástól függetlenül, én senkit soha meg nem fenyegettem. Soha senkit felelősségre nem vontam, senkinek a szemére nem vetettem, hogy szavazott-e vagy sem. Jó szándékkal küldtem ki ezeket a leveleket, állok rendelkezésére bárkinek, akinek gondja van ezzel” – nyilatkozta lapunknak a község polgármestere.
Az urnazárás után egyébként a helyi választási bizottság illetékesei a szavazatok összeszámlálását és a jegyzőkönyv kiállítását követően az iratokat a megyei választási bizottságnak továbbítják személyesen.
A néppárt sajtótájékoztatóján továbbá a Kolozs megyei szervezet vezetői közölték: a rendőrség továbbra is zaklatja azokat a Beszterce-Naszód megyei embereket, akik négy éve aláírásukkal támogatták a szervezet bejegyzését. Soós Sándor elmondta, Szeben megyéből is hasonló hírek érkeztek az elmúlt időszakban.
Kis Júlia ügyvéd, az EMNP Kolozs megyei szervezetének alelnöke ugyanakkor elmondta: a hatóságok az aláírói listákat összeállító, az aláírásokat begyűjtő személyek felelősségét vizsgálják okirat-hamisítás és hamis okirat felhasználása kapcsán, eddig azonban még senki sem gyanúsított és senki ellen nem emeltek vádat. „Van olyan település, ahol a rendőrség harmadszorra teszi fel ugyanazokat a kérdéseket, elképzelhető, hogy ennek a megfélemlítés a célja” – fogalmazott Kis Júlia
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)
2014. augusztus 5.
Nemzetpolitika és rock: EMI-tábor
Legalább ugyanannyi résztvevőre számítanak, mint amennyien egy évvel ezelőtt táboroztak. Ez tizenkétezer táborozót jelentene a borzonti Dorka panziónál zajló 10. EMI-Táborban. Az előjelek jók, a megvásárolt hetijegyek száma nagyobb, mint a 2013-as rendezvény első napján volt. Beindultak az előadások, koncertek. Sikeresnek ígérkezik a rendezvény.
A tábor megnyitóján Gáll Szabolcs, a házigazda, Gyergyóalfalu polgármestere mondott beszédet, kifejtve, az a tény, hogy a fiatalok elvándorolnak, idegenben próbálnak szerencsét, önmagában még nem jelentene veszélyt a magyarságra, hiszen régen is szokás volt, hogy a székely mesteremberek más országokban keresték meg kenyerüket. Ők azonban mindig hazajöttek. Erre biztatta a fiatalokat az alfalvi polgármester.
A népzenével, néptánccal színesített megnyitót az sem tudta tönkretenni, hogy többször is áram nélkül maradt a hangosítás. Külön tapsot érdemeltek a mezőbergenyei Kincsásó együttes táncosai, akik zenei kíséret nélkül is kitettek magukért, ropták a táncot tovább.
EMI-tábor – volt és lesz
Az előadósátor programja kerekasztallal kezdődött el, annak apropóján, hogy kerek évfordulóhoz érkezett az esemény, az idei a 10. EMI-tábor. A tábor egykori alapítói és szervezői, Soós Sándor, az EMI korábbi elnöke, Bagoly Zsolt, az EMI volt alelnöke, Vadász Szatmári Huba, a Magyar Ifjúsági Tanács alelnöke, valamint a jelenlegi főszervező, Sorbán Attila Örs EMI-elnök meséltek a kezdeti időkről, s a tíz év alatt adódott történésekről.
Soós Sándor megfogalmazta: „Hittünk benne, hogy igazunk van” – s kifejtette, ez a hit segített a szervezőknek abban, hogy a legkülönbözőbb oldalról érkező nyomások, akadályoztatások ellenére nem adták fel, s működtetni tudják a mai napig a tábort. Elhangzott, céljuk volt és maradt, hogy a jobboldal, a nemzeti beállítottságú személyiségek és szervezetek számára kínáljanak találkozóhelyeket, ahol elhangozhatnak olyan gondolatok, amelyeknek máshol nem igazán adnak teret. Fontosnak tartják, hogy legyen vita, nézetek ütközzenek. Ezt a lehetőséget mindenkinek megadják, aki a jobb oldalon áll.
Szó esett az akadályoztatások felemlegetése során, hogy a legkülönbözőbb hatóságok minden évben ismétlődő alapos ellenőrzései ellenére az EMI-t soha, egyetlen alkalommal sem büntették meg. A szervek azonban megpróbálták úgy ellehetetleníteni őket, hogy a közreműködőkre, támogatókra róttak ki büntetéseket.
A beszélgetés során felvetődött, hogy az EMI-tábor, ha alapjaiban nem is változott, céljai tíz év alatt sem módosultak, továbbra is fontos nemzetpolitikai műhelyként határozzák meg magukat, a felvetődő kérdések azonban sok esetben más súllyal jelentkeznek most, mint ahogyan elhangoztak egy évtizede. Felemlítették, például, hogy ma is vannak, akik Wass Albertre mint háborús bűnösre gondolnak, de már nem ütközik akkora hatósági ellenállásba egy Wass Albert-felolvasás, mint tíz éve, vagy hogy az autonómia szó is másként szerepel a köztudatban, mint az első EMI-tábor idején.
Az elhangzottak alapján le lehetett vonni a következtetést: EMI-tábor ezután is lesz, a lendület nem csökken. Az „alapító atyák” mára családapák lettek, s kevesebb idejük van már táborszervezési feladatokat ellátni. Mások aktívan politizálnak, s éppen ezért nem is vállalnak szerepet az EMI-tábor szervezésében, hogy megmaradjon az egyenlő távolságtartás minden politikai szervezettől, párttól.
Vannak, akiknek már csókolomot köszönnek a mai szervezők, de ők épp olyan lelkesek, mint amilyenek az alapítók voltak tíz éve. A folyamat tovább tart.
Ízelítő a szerdai programból
Az előadósátorban délelőtt 10 órától Az Igazi ősvallás, valódi kereszténység Árpád vezér korában címmel Szántai Lajos történész tart előadást.12-től egy másik történelmi tárgyú előadást hallgathat meg a közönség. Egy megtalált rováskódex s az újjáírandó magyar őstörténet és irodalomtörténet címmel Mandics György történész értekezik. 14 órakor Hetesi Zsolt fizikus Működőképes társadalom, működőképes gazdaság témában tart előadást. Nemzetpolitikai témakörben az első előadás Mit tehetnek az autonómiáért önkormányzataink? címmel zajlik, itt délután 4-től Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke (RMDSZ), Márton Zoltán, Makfalva polgármestere (MPP), Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere (MPP) és Sorbán Attila, Hargita megye önkormányzati képviselője (EMNP) vitáznak.
Számos érdekes program várja a résztvevőket a Csép Sándor-, a Művész-, a Keskeny út, vagy a gyermeksátorban is, de a legnagyobb közönséget természetesen az esti koncertekre várják. Este 8-tól az Ismerős Arcok, 10-től a Leander Rising együttes zenél.
Gergely Imre, Székelyhon.ro
2014. augusztus 7.
Nemzetpolitika és rock: EMI-tábor
Legalább ugyanannyi résztvevőre számítanak, mint amennyien egy évvel ezelőtt táboroztak. Ez tizenkétezer táborozót jelentene a borzonti Dorka panziónál zajló 10. EMI-Táborban. Az előjelek jók, a megvásárolt hetijegyek száma nagyobb, mint a 2013-as rendezvény első napján volt. Beindultak az előadások, koncertek. Sikeresnek ígérkezik a rendezvény.
A tábor megnyitóján Gáll Szabolcs, a házigazda, Gyergyóalfalu polgármestere mondott beszédet, kifejtve, az a tény, hogy a fiatalok elvándorolnak, idegenben próbálnak szerencsét, önmagában még nem jelentene veszélyt a magyarságra, hiszen régen is szokás volt, hogy a székely mesteremberek más országokban keresték meg kenyerüket. Ők azonban mindig hazajöttek. Erre biztatta a fiatalokat az alfalvi polgármester.
A népzenével, néptánccal színesített megnyitót az sem tudta tönkretenni, hogy többször is áram nélkül maradt a hangosítás. Külön tapsot érdemeltek a mezőbergenyei Kincsásó együttes táncosai, akik zenei kíséret nélkül is kitettek magukért, ropták a táncot tovább.
Sikeresnek ígérkezik a rendezvény.
A tábor megnyitóján Gáll Szabolcs, a házigazda, Gyergyóalfalu polgármestere mondott beszédet, kifejtve, az a tény, hogy a fiatalok elvándorolnak, idegenben próbálnak szerencsét, önmagában még nem jelentene veszélyt a magyarságra, hiszen régen is szokás volt, hogy a székely mesteremberek más országokban keresték meg kenyerüket. Ők azonban mindig hazajöttek. Erre biztatta a fiatalokat az alfalvi polgármester.
A népzenével, néptánccal színesített megnyitót az sem tudta tönkretenni, hogy többször is áram nélkül maradt a hangosítás. Külön tapsot érdemeltek a mezőbergenyei Kincsásó együttes táncosai, akik zenei kíséret nélkül is kitettek magukért, ropták a táncot tovább.
EMI-tábor – volt és lesz
Az előadósátor programja kerekasztallal kezdődött el, annak apropóján, hogy kerek évfordulóhoz érkezett az esemény, az idei a 10. EMI-tábor. A tábor egykori alapítói és szervezői, Soós Sándor, az EMI korábbi elnöke, Bagoly Zsolt, az EMI volt alelnöke, Vadász Szatmári Huba, a Magyar Ifjúsági Tanács alelnöke, valamint a jelenlegi főszervező, Sorbán Attila Örs EMI-elnök meséltek a kezdeti időkről, s a tíz év alatt adódott történésekről.
Soós Sándor megfogalmazta: „Hittünk benne, hogy igazunk van” – s kifejtette, ez a hit segített a szervezőknek abban, hogy a legkülönbözőbb oldalról érkező nyomások, akadályoztatások ellenére nem adták fel, s működtetni tudják a mai napig a tábort. Elhangzott, céljuk volt és maradt, hogy a jobboldal, a nemzeti beállítottságú személyiségek és szervezetek számára kínáljanak találkozóhelyeket, ahol elhangozhatnak olyan gondolatok, amelyeknek máshol nem igazán adnak teret. Fontosnak tartják, hogy legyen vita, nézetek ütközzenek. Ezt a lehetőséget mindenkinek megadják, aki a jobb oldalon áll.
Szó esett az akadályoztatások felemlegetése során, hogy a legkülönbözőbb hatóságok minden évben ismétlődő alapos ellenőrzései ellenére az EMI-t soha, egyetlen alkalommal sem büntették meg. A szervek azonban megpróbálták úgy ellehetetleníteni őket, hogy a közreműködőkre, támogatókra róttak ki büntetéseket.
A beszélgetés során felvetődött, hogy az EMI-tábor, ha alapjaiban nem is változott, céljai tíz év alatt sem módosultak, továbbra is fontos nemzetpolitikai műhelyként határozzák meg magukat, a felvetődő kérdések azonban sok esetben más súllyal jelentkeznek most, mint ahogyan elhangoztak egy évtizede. Felemlítették, például, hogy ma is vannak, akik Wass Albertre mint háborús bűnösre gondolnak, de már nem ütközik akkora hatósági ellenállásba egy Wass Albert-felolvasás, mint tíz éve, vagy hogy az autonómia szó is másként szerepel a köztudatban, mint az első EMI-tábor idején.
Az elhangzottak alapján le lehetett vonni a következtetést: EMI-tábor ezután is lesz, a lendület nem csökken. Az „alapító atyák” mára családapák lettek, s kevesebb idejük van már táborszervezési feladatokat ellátni. Mások aktívan politizálnak, s éppen ezért nem is vállalnak szerepet az EMI-tábor szervezésében, hogy megmaradjon az egyenlő távolságtartás minden politikai szervezettől, párttól.
Vannak, akiknek már csókolomot köszönnek a mai szervezők, de ők épp olyan lelkesek, mint amilyenek az alapítók voltak tíz éve. A folyamat tovább tart.
Ízelítő a szerdai programból
Az előadósátorban délelőtt 10 órától Az Igazi ősvallás, valódi kereszténység Árpád vezér korában címmel Szántai Lajos történész tart előadást.12-től egy másik történelmi tárgyú előadást hallgathat meg a közönség. Egy megtalált rováskódex s az újjáírandó magyar őstörténet és irodalomtörténet címmel Mandics György történész értekezik. 14 órakor Hetesi Zsolt fizikus Működőképes társadalom, működőképes gazdaság témában tart előadást. Nemzetpolitikai témakörben az első előadás Mit tehetnek az autonómiáért önkormányzataink? címmel zajlik, itt délután 4-től Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke (RMDSZ), Márton Zoltán, Makfalva polgármestere (MPP), Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere (MPP) és Sorbán Attila, Hargita megye önkormányzati képviselője (EMNP) vitáznak.
Számos érdekes program várja a résztvevőket a Csép Sándor-, a Művész-, a Keskeny út, vagy a gyermeksátorban is, de a legnagyobb közönséget természetesen az esti koncertekre várják. Este 8-tól az Ismerős Arcok, 10-től a Leander Rising együttes zenél.
Gergely Imre, Székelyhon.ro
2014. szeptember 9.
Közös fellépés az anyanyelvhasználatért (Jogérvényesítést szorgalmaz a néppárt)
Jogbővítés helyett akár jogszűkítésre kerülhet sor, ezért nem mindegy, mit tartalmaz az RMDSZ által a jelkép- és anyanyelvhasználat ügyében kezdeményezett törvénymódosítás – erre Soós Sándor figyelmeztetett tegnap. Az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei elnöke közleményében néhány javaslatot fogalmazott meg az ügyben, azok jogszabályokba emeléséről az RMDSZ illetékeseivel egyeztetne.
A néppárti közlemény előzménye, hogy Máté András, az RMDSZ frakcióvezetője az előző napokban kifejtette, a szövetség azon lesz, hogy mielőbb napirendre kerüljön az egészségügyben biztosított anyanyelvhasználatról szóló törvénytervezet a képviselőházban. Ennek lényege, hogy azokon a településeken, ahol egy kisebbség a közösség 20 százalék fölötti arányát tesz ki, a kórházban legyen olyan orvos, aki anyanyelvén tud beszélni a beteggel – idézte fel a néppárti elöljáró. Soós emlékeztetett, az Erdélyi Magyar Ifjak 2008-ban Traian Băsescu államelnöknek címzett levélben a nyelvi jogok kiszélesítése mellett foglaltak állást. Ugyanakkor Székely Ervin Zoltán egészségügyi államtitkártól azt kérték, kötelezzék az erdélyi egészségügyi intézményeket, hogy minden esetben biztosítsák a magyar nyelvű betegellátást. A nagy visszhangot kiváltó levél nyomán a diszkriminációellenes tanács tanulmánykészítésre kérte a szaktárcát, hogy kiderüljön, milyen mértékben biztosított az anyanyelv használatának joga a romániai egészségügyi intézményekben. A néppárt Kolozs megyei elöljárója ennek kapcsán jelezte, a páciens jogairól rendelkező 2003/46-os törvény 8. cikkelye szerint a románul nem tudó betegnek joga anyanyelvén beszélni, függetlenül attól, hogy az adott településen milyen arányú a kisebbségben élő közösség. Soós Sándor elsőként azt indítványozza, a közigazgatási törvényben a hivatalos nyelvhasználathoz szükséges küszöböt 20-ról 10 százalékra csökkentsék, továbbá a nyelvhasználati küszöböt ne csak az egyes településen élők arányához, hanem létszámához is kössék – javasolja a tízezer fős korlát bevezetését. Szorgalmazza továbbá: az erdélyi egészségügyi intézményeket kötelezzék arra, hogy minden esetben biztosítsák a magyar nyelvű betegellátást, továbbá azt is, hogy Erdélyben a magyar nyelv kötelezően oktatandó idegen nyelv legyen a román tanintézményekben.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 12.
Az EMNP-nek is lesz Kolozs megyei tanácselnökjelöltje
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jelöltet állít az időközi Kolozs megyei tanácselnök-választáson – jelentette be Soós Sándor, a néppárt megyei szervezetének elnöke Kolozsváron.
Mint mondta, a jelöltet csak akkor nevesítik, amikor a kormány kiírja a választás időpontját. Emlékeztetett: Gheorghe Ioan Vuşcan prefektus október 6-án döntött úgy, hogy a korrupcióval vádolt Horea Uioreanut meneszti tisztségéből, így a törvény értelmében november 30. és január 18. között a kormánynak előrehozott választásokat kell kiírnia.
Soós Sándor kifejtette, a magyar közösség szempontjából kifejezetten kedvez állapot, hogy jelenleg az RMDSZ-es Vákár István látja el a Kolozs megyei közgyűlés ügyvivő elnöki tisztségét. „Ez akár elnyt is jelenthetne, hiszen a Kolozs megyei magyar ügyek végre megoldódhatnának" – nyilatkozta Soós.
Hozzáfűzte: tennivaló lenne bőven, hiszen annak dacára, hogy az RMDSZ-es önkormányzati képviselők népviseletbe vonultak be az ellen tiltakozva, hogy a megye nem finanszírozza a kalotaszegi Székre vezet megyei út korszerűsítését, továbbra sem történt szemmel látható előrelépés az ügyben.
Mint arról beszámoltunk, Kolozs megyében azt követen üresedett meg a megyei tanácselnöki szék, hogy Horea Uioreanu PNL-s megyei tanácselnököt a korrupcióellenes ügyosztály (DNA) letartóztatta folyamatosan elkövetett korrupció, okirat-hamisítás és pénzmosásbeli bűnrészesség miatt.
Soós Sándor ugyanakkor bejelentette: az RMDSZ-szel szemben a Kolozs megyei EMNP az elnökválasztások második fordulójában egyértelműen arra buzdít mindenkit, hogy szavazzon Klaus Johannisra, a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) jelöltjére.
„Az RMDSZ demobilizálni próbál, de világossá kell tennünk, hogy aki otthon marad, az Victor Pontára és annak szövetségesére, a nyíltan magyargyűlöl Corneliu Vadim Tudorra szavaz. A választás második fordulójában megteremthetjük a magyar egységet, ha közös erővel támogatjuk az erdélyi jelöltet" – mondta Soós.
Kiss Eld-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
2014. december 2.
Megújulás útján a Néppárt
2015. január 31-én tartja rendkívüli tisztújító Országos Küldöttgyűlését az Erdélyi Magyar Néppárt, erről döntöttek az országos választmány hétvégén tartott ülésén. Határoztak arról is, hogy ismételten tárgyalásokat kezdeményeznek a Magyar Polgári Párttal az erdélyi autonómiapárti tábor egyesítése érdekében.
A vasárnap Torockón megtartott találkozón megvitatták az államfőválasztás eredményeit, és egyetértettek az országos elnökség megállapításaival, miszerint a Néppárt megerősítette szavazóbázisát, és megalapozta helyét az országos politikai porondon. Megfogalmazták reményüket, miszerint Klaus Johannis államelnökké választásával konstruktív román–magyar párbeszéd kezdődhet, és a Néppárt által is képviselt értékek – korrupciómentes politika, a jól végzett munka becsülete és a nemzeti közösségek békés együttélése – végre Románia-szerte kiteljesedhetnek. A választmány megerősítette az elnökség általános tisztújításról szóló javaslatát, és eldöntötte, hogy ez a folyamat az országos tisztújítással kezdődjön. A küldöttgyűlés előkészítésére, valamint a párt megújulási tervének kidolgozására az elnökség mellé a választmány rendkívüli bizottságot nevezett ki, melynek tagjai: Soós Sándor, Csomortányi István, Hupka Félix, Portik Vilmos, Jakab Attila és Taierling Johann. A választmány felháborodását fejezi ki a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium visszaállamosítása miatt, melyet veszélyes precedensként értékel az egyébként is teljességgel elégtelen restitúciós folyamat szempontjából. Úgy véli, az RMDSZ eddigi majdnem húszéves kormányzati tevékenysége csődjének tekinthető a Ploiesti-i Táblabírósági ítélet, ugyanakkor a választmány üdvözölte az Erdélyi Református Egyházkerület rendkívüli közgyűlésének határozott fellépését, és teljes támogatásáról biztosítja az elkobzott egyházi vagyon visszaszolgáltatásáért folytatott küzdelemben.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. december 3.
Választmányi ülést tartott a Néppárt
Az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Választmánya november 30-án tartotta rendkívüli ülését Torockón.
A találkozón megvitatták az államfőválasztás eredményeit és egyetértettek az Országos Elnökség megállapításaival, miszerint a Néppárt megerősítette szavazóbázisát, és megalapozta helyét az országos politikai porondon. A Választmány tagsága hangot adott reményének, miszerint Klaus Johannis államelnökké választásával konstruktív román-magyar párbeszéd kezdődhet, és a Néppárt által is képviselt értékek – korrupciómentes politika, a jól végzett munka becsülete és a nemzeti közösségek békés együttélése – végre Románia-szerte kiteljesedhetnek.
A Választmány megerősítette az elnökség általános tisztújításról szóló javaslatát, és eldöntötte, hogy ez a folyamat az országos tisztújítással kezdődjön. Ennek érdekében a rendkívüli tisztújító Országos Küldöttgyűlésre 2015. január 31-én kerül sor. A küldöttgyűlés előkészítésére, valamint a párt megújulási tervének kidolgozására az elnökség mellé a Választmány egy rendkívüli bizottságot nevezett ki, melynek tagjai: Soós Sándor, Csomortányi István, Hupka Félix, Portik Vilmos, Jakab Attila és Taierling Johann. A bizottság a javaslatait 2015. január 10-én fogja az újból összeülő Választmány elé terjeszteni.
Az új alapokra helyezendő magyar álláspont kialakítása érdekében a Választmány megbízza a rendkívüli bizottságot, hogy ismételten kezdeményezzen tárgyalásokat a Magyar Polgári Párttal az erdélyi autonómiapárti tábor egyesítése érdekében.
A Választmány felháborodását fejezi ki a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium visszaállamosítása miatt, melyet veszélyes precedensként értékel az egyébként is teljességgel elégtelen restitúciós folyamat szempontjából. Az RMDSZ eddigi majdnem 20 éves kormányzati tevékenysége csődjének tekinthető a ploiesti-i táblabírósági ítélet. Bebizonyosodott: amellett, hogy a magyarság autonómiatörekvéseinek közjogi megalapozása érdekében semmilyen előrelépést nem tudtak elérni, a jogállamiság elveit sem sikerült betartatni, sőt, a saját, jogosan eljáró képviselőit sem sikerült megvédeni a homogenizáló nemzetállami logikát követő hatóságok eljárása ellen.
Meglátásunk szerint a kivonulás a jelenlegi – pár héttel ezelőtt még megbízható partnernek minősített – Ponta-kormányból egy esetleges új kormányzati többség kialakítása érdekében csupán önös pártpolitikai szempontokat követő taktikai lépés, ami nem tudja sem feledtetni, sem helyettesíteni a hatékony fellépés hiányát az erdélyi magyarság alapjogai érdekében. Erkölcsi megtisztulásra, új politikára és egységes magyar érdekvédelmi stratégiára van szükség.
A Választmány üdvözli az Erdélyi Református Egyházkerület rendkívüli közgyűlésének határozott fellépését és teljes támogatásáról biztosítja az elkobzott egyházi vagyon visszaszolgáltatásáért folytatott küzdelemben.
A Néppárt Országos Választmánya
Nyugati Jelen (Arad)
2014. december 10.
Találkozó Mile Lajos főkonzullal
Mile Lajos kolozsvári magyar főkonzullal és Barabás János vezető konzullal találkozott Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Soós Sándor, a Néppárt Kolozs megyei szervezetének elnöke és Juhász Péter, a Néppárt ügyvezető igazgatója. A Néppárt tisztségviselői a nemrégiben kinevezett főkonzullal áttekintették a fontosabb nemzetpolitikai kérdéseket, külön hangsúlyt fektetve a honosítási folyamatra. Toró T. Tibor és Soós Sándor a találkozón elmondták: a Néppárt továbbra is támogatni és segíteni kívánja a külképviseletek és az EMNT Demokrácia Központok munkáját, hogy a kiemelt nemzetpolitikai ügynek tekintett honosítási folyamat a lehető leggördülékenyebben működhessen. A megbeszélés résztvevői megegyeztek abban, hogy a továbbiakban is tájékoztatják egymást a nemzetpolitikai kérdésekben, és igyekeznek minél hatékonyabban együttműködni a közös célkitűzések megvalósítása érdekében. 
Az Erdélyi Magyar Néppárt Sajtóirodája
Nyugati Jelen (Arad)
2015. március 14.
Az EMNP eláll attól, hogy pártként pereskedjék a kolozsvári helységnévtáblák ügyében
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) eláll attól a korábban bejelentett szándékától, hogy pártként pereskedjék a kolozsvári polgármesteri hivatallal a többnyelvű helységnévtáblák ügyében. A párt Kolozs megyei vezetői pénteken sajtótájékoztatón közölték, hogy a Minority Rights egyesület és a Musai-Muszáj civil csoport kezdeményezéseit támogatják, és a párt tagjai csak egyénileg csatlakoznak a többnyelvű helységnévtáblákért újraindítandó perhez. Soós Sándor, az EMNP Kolozs megyei szervezetének elnöke elmondta: a párt önkéntesei is segítséget nyújtanak ahhoz, hogy több mint ezer kolozsvári kérvényezze hivatalosan a többnyelvű helységnévtáblát, csatlakozva a polgármesteri hivatal ellen indítandó perhez. Úgy vélte, a március 15-i ünnepi rendezvények jó alkalmat teremtenek arra, hogy önkénteseik további kérvényeket töltessenek ki a résztvevőkkel.
Korábban egy, a nyelvi jogokért küzdő hollandiai alapítvány alapfokon pert nyert a kolozsvári polgármesteri hivatal ellen a többnyelvű helységnévtáblák ügyében. A másodfokon ítélkező bíróság azonban úgy találta, hogy a hollandiai alapítvány nem jogosult a pereskedésre a kolozsvári magyarok nevében . Ezt követően jelentették be a holland alapítvány jogi képviselői, hogy az általuk bejegyzett Minority Rights egyesülettel indítják el újra a pereskedést. Arra kérték a politikai pártokat, hogy bízzák a civilekre a jogi küzdelmet. Ezzel egy időben azonban az EMNP is bejelentette, hogy megtette a pereskedést megelőző jogi lépéseket, most tehát ettől eltekint.
MTI
Erdély.ma
2015. március 26.
Megrongálták Györgyfalva helységnévtábláját – a Néppárt feljelentést tesz
Szerda reggelre virradóan lefestették a Kolozsvár melletti Györgyfalva helységnévtábláján szereplő magyar megnevezést. Az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei szervezete ismeretlen tettes ellen tesz feljelentést.
Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei szervezetének elnöke a helyszínen tájékozódott az egyértelműen magyarellenes megnyilvánulásról. Soós elmondta: elítélik a rongálást és ismeretlen tettes ellen feljelentést tesznek. „A Kolozsvártól 6 km-re található Györgyfalván többségében magyarok élnek, így világos, hogy a magyar felirat lefestését milyen indíttatásból követték el” – nyilatkozta Soós Sándor.
A Néppárt Kolozs megyei szervezete reméli, hogy a hatóságok mihamarabb az elkövetők nyomára bukkannak. Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája
Erdély.ma
2015. március 31.
Ötletbörze a magyar összefogásról
Nem ragadós a marosvásárhelyi hárompárti összefogás példája a nagyobb erdélyi és partiumi városokban, legalábbis egyelőre. A jövő évi helyhatósági választásokon való együttműködés lehetősége több helyen megragadt az ötlet szintjén.
Egyelőre nehezen elképzelhető a nagyobb erdélyi és partiumi városokban, hogy marosvásárhelyi mintára összmagyar előválasztást szervezzen, majd ezt követően közös polgármesterjelöltet vagy tanácsosi listát állítson a három magyar politikai alakulat a 2016-os helyhatósági választásokon.
A Krónika megtudta, Brassó kivételével – ahol a 2012-es megmérettetéshez hasonlóan az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ismét közös jelöltállításban gondolkodik – a legtöbb településen továbbra is méregetik egymást, múltbéli sérelmeket emlegetnek az érintett politikai szervezetek képviselői.
Mint kiderült, Szatmárnémetiben még csak nem is körvonalazódik a marosvásárhelyihez hasonló együttműködés, holott a szatmári megyeszékhely esetében az RMDSZ már bejelentette: fő célja a 2012-ben elvesztett polgármesteri szék visszaszerzése lesz. Hegedüs Pál, a Magyar Polgári Párt (MPP) megyei szervezetének elnöke érdeklődésünkre megerősítette: összefogásról még nem esett szó eddig. Úgy véli azonban, a tárgyalásokat az RMDSZ-nek kellene kezdeményeznie, hiszen „lényegében tőlük függ, hogy lesz-e együttműködés".
Az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezetője, Seres Ferenc a téma kapcsán csupán annyit nyilatkozott: pártja országos vezetőségének álláspontját várja az ügyben. Az RMDSZ megyeszékhelyi szervezetének egyébként tetszene a hárompárti együttműködés ötlete, Kereskényi Gábor helyi elnök legalábbis azt mondta a Krónikának, hogy már húsvét után megpróbálnak egyeztetni a néppárt és az MPP képviselőivel.
Azt azonban megjegyezte, bár a polgármesteri szék elvesztése miatt a két kisebb alakulatot nem tehetik felelőssé, annyi valószínűsíthető – hozzáadva az MPP és az EMNP által 2012-ben kapott voksokat az RMDSZ szavazataihoz –, hogy egy városi tanácsosi székkel többet tudhatott volna magáénak a magyar képviselet, ha négy évvel ezelőtt öszszezárnak.
Pataki Csaba megyei RMDSZ-elnök ugyanakkor még szélesebb körű magyar összefogást szeretne: amint lapunknak elmondta, bevonná az együttműködésbe a civil szervezeteket is. Az elnök szerint „az RMDSZ ajtaja nyitva áll, várják a potenciális partnerek jelentkezését".
Leveleznek, egymásra mutogatnak a bihariak
Kiss Sándor, az RMDSZ Bihar megyei elnökének összefogásra szólító felvetése óta a partiumi megyében is találgatás tárgyát képezi az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) esetleges összefogása a jövő évi helyhatósági választások kapcsán.
Bár Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos elnöke ezt a szövetség jelenlegi vezetése mellett nem tartja elképzelhetőnek, a néppárt helyi képviselete lát esélyt az RMDSZ-szel való együttműködésre. „Részünkről megvan a szándék az együttműködésre, de például az első lépés az lenne, hogy végre kapjunk egy választ arra a levélre, amelyben hetekkel ezelőtt kértünk találkozót Huszár István RMDSZ-es alpolgármestertől" – szögezte le hétfőn Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei elnöke.
Szerinte közös listaállításról kizárólag egy tárgyalássorozat dönthet. „Bár valóban vannak olyan személyek, akikkel problémás lehet az együttműködés, mi a magyarügyet tartjuk szem előtt" – szögezte le. A néppárti vezető lapunknak elmondta, amióta Kiss Sándor az általuk szervezett városi fórumon ad hoc bejelentette a közös jelöltek indításának ötletét, még nem volt alkalmuk személyesen beszélni róla. „Nagyon jó ez, csak meg kell tölteni tartalommal" – fogalmazott Csomortányi. Az EMNP-s politikus szerint azonban számos kérdés felmerül a téma kapcsán.
„Korrupt személyekkel nem tudjuk elképzelni az összefogást" – hangsúlyozta. Hozzátette azonban, az RMDSZ Bihar megyei szervezete „biztosan tud találni olyan jelölteket, akik nem keveredtek gyanúba". „Az elmúlt időszakban megfogalmazott bírálatoktól eltekintve a közösség érdekében sok mindenben egyet tudnánk érteni, és megtalálhatnánk a működőképes képletet" – mondta a Krónikának Csomortányi.
Azzal kapcsolatban, hogy Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára nagyváradi látogatása alkalmával kijelentette, hogy az EMNP-vel nincs amiről tárgyalniuk, Csomortányi rámutatott, „szerencsére nem Kovács Péter hoz döntéseket Bihar megyében", így nem is tulajdonít sok jelentőséget a nyilatkozatának.
Pedig úgy tűnik, Szabó Ödön, a szövetség Bihar megyei ügyvezető elnöke is hasonló véleményen van, lapunk megkeresésére ugyanis úgy fogalmazott: „a mi esetünkben Tőkés László visszautasította a javaslatunkat a néppárt nevében, arról pedig nem kaptunk hírt, hogy a helyi néppárt elhatárolódott volna Tőkés válaszától". „Ennél részletesebben nem kívánok válaszolni, mert nem hiszek az újságon keresztüli üzengetésben, s különben sem mondanám el a sajtónak, ha tárgyalást terveznék Csomortányival" – tette hozzá a szövetség politikusa.
„Ha elkezdünk izmozni..."
Máté András, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke nem lát fantáziát az összmagyar előválasztás megszervezésében. Mint mondta, hárompárti együttműködésről csak abban az esetben lehet szó, ha a jelöltek vállalják, hogy az RMDSZ színeiben indulnak a helyhatósági választásokon. Emlékeztetett: Kolozs megyében legutóbb 2004-ben szervezett előválasztást az RMDSZ.
Keizer Róbert, a Kolozs megyei MPP elnöke viszont azt tartaná normálisnak, ha nemcsak Marosvásárhelyen, hanem máshol is szerveznének összmagyar előválasztást. Mint kifejtette, Kolozsváron mindenképp tárgyalni kéne az együttműködésről annak érdekében, hogy a helyi magyarság képviselete ne csökkenjen a városi tanácsban.
„Ha elkezdünk izmozni, hogy ki az erősebb és ki a gyengébb, a magyarság további mandátumokat veszíthet a városi és a megyei tanácsban" – szögezte le Keizer Róbert. Hozzáfűzte: „eljött az ideje, hogy leüljünk tárgyalni, hiszen most nincs kampány, ezért nyugodt körülmények között lehetne stratégiát egyeztetni. Ha minket nem keresnek meg, akkor mi fogjuk kezdeményezni a tárgyalásokat" – ígérte meg a polgári párti politikus.
Soós Sándor, a néppárt Kolozs megyei szervezetének elnöke lapunknak elmondta: még tavaly augusztusban nyílt levelet írt az RMDSZ-nek ez ügyben, de azóta sem kapott választ. Soós úgy véli, Kolozsváron és a megyei tanács esetében közös listát kellene állítaniuk a magyar politikai alakulatoknak. Egyetért abban a polgári párti kollégájával, hogy ideje lenne leülni megbeszélni, hogyan lehetne elkerülni a magyar mandátumok elvesztését.
Mint részletezte: igaz ugyan, hogy a néppárt másfél százaléknál kevesebb szavazatot kapott a legutóbbi választásokon, de ez egy-két magyar mandátummal kevesebbet jelentett a kolozsvári és a megyei tanácsban. Emlékeztetett: az államelnöki választásokon némileg nőtt a néppárt támogatottsága Kolozs megyében. „Meg kell vizsgálnunk, hogy a megye településein hogyan lehet a magyar önkormányzati képviseletet a legjobban megerősíteni, egy-egy mandátum sorsa ugyanis a kisebb településeken gyakran csak 2-3 szavazaton múlik" – mutatott rá Soós Sándor.
„Hozzánk nem érkezett ilyen jellegű megkeresés" – ezt a választ kaptuk Faragó Pétertől, a szövetség Arad megyei szervezetének elnökétől, amikor a helyi szintű együttműködés lehetőségéről kérdeztük. Mint mondta, Arad megyében a néppártnak „csak néhány embere van", az MPP-nek pedig nincs megyei szervezete, így nem valószínű, hogy követni tudják a marosvásárhelyi példát.
Burián Sándor, a néppárt Arad megyei elnöke viszont úgy tudja, az RMDSZ határozottan elzárkózik a közös választási lista állításától. „A 2012-es helyhatósági voksoláson két település esetében merült fel a közös listaállítás ötlete, de a szándék elbukott, mert az RMDSZ csak úgy fogadta volna el a javaslatot, ha a szövetség listáin indulnak a néppártos jelöltek. Ez nyilván nem felelt meg nekünk" – magyarázta Burián. Az RMDSZ egyébként 2012-ben öt községben tudott polgármestert állítani.
Brassóban – ahol a legutóbbi a helyhatósági választásokon példaértékű együttműködést kötött az RMDSZ és az EMNP – egyelőre nem került szóba a közös listaállítás, tudtuk meg Kovács Attilától, az RMDSZ Brassó megyei elnökétől. A politikus azonban közölte: folyamatosan egyeztetnek a helyi magyarságot érintő kérdésekben, s a két alakulat minden bizonnyal közös brassói és megyei önkormányzati képviselői jelöltlistát fog állítani 2016-ban is.
Amint arról beszámoltunk, Marosvásárhelyen közösen szervez előválasztást és közös polgármesterjelöltet indít a három magyar politikai alakulat. A kezdeményezés mindeddig példátlan. Korábban egyébként az is felmerült, hogy az EMNP és az MPP közös jelölteket állít a jövő évi megmérettetésen, a két párt vezetői azonban egyelőre nem tárgyaltak a témáról.
Krónika (Kolozsvár)
2015. április 28.
A Share szerint csak románok és cigányok lakják Kolozsvárt?
A Kolozsvár Ifjúsági Főváros áprilisi eseményfüzetében két oldalas hirdetésben reklámozzák a clujmulticultural.ro honlapot, amely – a leírása szerint – a Share Föderáció projektjeként jött létre.
Azt hihetnénk, hogy egy nyíltan multikulturálisnak mondott honlapon magyarul is megjeleníthető minden információ. Ezzel szemben a magyar nyelv teljesen hiányzik az oldalról, sőt, a magyar közösség teljes elhallgatásával, mellőzésével találkozunk.
Sem a nemzeti sokszínűség rovatban (ahol görögökről, kenyaiakról és a román-burundi partnerségről olvashatunk), sem a helyi közösség menüpontban (ahol kizárólag a román és pataréti cigány közösség szerepel) nem kerül megemlítésre a kolozsvári magyarság, sőt, az egész honlapon egyszer sem szerepel a „magyar” (maghiar/ungur) kifejezés.
A honlap jelenlegi formájában sértő a kolozsvári történelmi közösségekre nézve. Reméljük, hogy csak amatőr, hozzá nem értő szerkesztők hibájáról és nem szándékos provokációról, megalázásról van szó. Kérjük, amíg a honlap tartalmi része nem felel meg a kolozsvári valóságnak, addig ne jelenítsék meg és ne hirdessék. Felszólítjuk a Share Föderáció illetékeseit, hogy kérjenek bocsánatot a Kolozsváron valódi multikulturalitást képviselő magyar, német és zsidó közösségektől! Soós Sándor,
az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei szervezetének elnöke, 
kolozsvári magyar lakos
Erdély.ma
2015. május 14.
Koalíciót ajánl Kolozsváron az EMNP az RMDSZ-nek
A 2016-os helyhatósági választásokra nézve választási koalíciót és partnerséget ajánl fel Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kolozs megyei szervezetének újraválasztott elnöke az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének.
„Az RMDSZ és az EMNP helyi szervezetei közötti együttműködés nem lehetőség, hanem kötelezettség. Ha 2012-ben koalíciós lista lett volna, elképzelhető, hogy mind a kolozsvári, mind megyei tanácsban egy-egy magyar tanácsossal több jutott volna be. Ha nem lesz összefogás a két magyar párt helyi szervezete között, gyengül az itteni magyarság képviselete a helyi és a megyei önkormányzatokban” – magyarázta Soós Sándor tegnapi sajtótájékoztatóján.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. május 14.
Boc ismét elutasította a többnyelvűséget
Továbbra is elutasítja Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, hogy többnyelvű helységnévtáblákat helyezzenek ki a kincses város bejárataihoz – hívta fel a figyelmet Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kolozs megyei szervezetének elnöke.
Mint szerdai sajtótájékoztatóján kifejtette: nemrég kérvényt nyújtottak be a polgármesteri hivatalhoz az ügy sürgetése érdekében, Emil Boc pedig a törvényes határidő után küldött válaszában arra hivatkozva utasította el a kérést, hogy Kolozsváron a magyarság aránya nem éri el a teljes lakosság 20 százalékát.
Az elöljáró ugyanakkor arról biztosította a néppártot, hogy hamarosan kihelyezik a város bejáratainál a többnyelvű üdvözlőtáblákat. Soós Sándor hangsúlyozta: elfogadhatatlan, hogy egy magát európai városként meghatározó település ilyen mértékben figyelmen kívül hagyja a kisebbségek alapvető jogait.
Az EMNP Kolozs megyei elnöke arról is beszámolt, hogy az Európai Ifjúsági Fővárosa projekt rendezvénysorozatait lebonyolító Share Föderáció pótolta a magyar közösségre vonatkozó hiányosságot a szövetség által létrehozott Clujmulticultural.ro honlapon.
Mint ismeretes, néhány hete éppen Soós Sándor mutatott rá arra, hogy a Kolozsvárt bemutató weboldalon egyetlen szót sem ejtenek a magyarságról, a Helyi közösségek menüpont alatt például kizárólag a román és roma közösség bemutatkozója közül lehetett választani.
A Share Föderáció ezt azzal magyarázta, hogy még folyamatban van a magyar szövegek fordítása, amely a kevés önkéntes miatt nehézkesen halad, a hibát azonban hamarosan kijavítják. A hiányosságokat az elmúlt időszakban pótolták, mostmár a magyar közösségről is olvasható részletes bemutató, a honlap ugyanakkor magyar nyelven is elérhető.
Krónika (Kolozsvár)
2015. július 1.
Továbbra is egyeztetne a Néppárt az RMDSZ-szel
Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei szervezetének elnöke továbbra is bízik abban, hogy az RMDSZ-szel sikerül koalíciós listát indítani a 2016-os helyhatósági választásokon. A Néppárt megyei konzultációt kezdeményez, hogy feltérképezze a települések legégetőbb gondjait, és a lakosok válaszaitól függően alakítja ki jövő évi választási programját.
– Csoma Botonddal, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnökével egyetértettünk: növelni kell a magyar pártokra leadott szavazatok számát. Még mindig bízok abban, hogy a 2016-os önkormányzati választásokra sikerül koalíciós listát állítani, ezért folytatjuk a tárgyalásokat – nyilatkozta tegnap Soós Sándor, aki szerint az RMDSZ-nek is érdekében állhat a koalíciós lista, hiszen 2000-ben közel 75 000 szavazatot kapott az RMDSZ Kolozs megyében, a 2012-es, helyhatósági választásokon viszont ez a szám 30 000-re csökkent.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
2015. július 1.
EMNP–RMDSZ: javult a viszony?
Enyhült a feszült viszony az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az RMDSZ Kolozs megyei szervezete között, így akár egyezség is születhet a 2016-os önkormányzati választások előtt – jelentette ki Soós Sándor, az EMNP megyei elnöke.
Soós keddi sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy találkozott Csoma Botond nemrég megválasztott megyei RMDSZ-elnökkel, akivel egyetértettek abban, hogy növelni kell a magyar képviselet arányát a helyi önkormányzatokban.
„Régóta ismerem, amikor még az Erdélyi Ifjúsági Keresztény Egyesületben tevékenykedett civilként, habitusa nem áll távol az enyémtől" – magyarázta Soós Sándor. Mint részletezte, a két párt megyei elnöke korábban nem találkozott, először fordult elő, hogy hivatalosan is egyeztetnek. Soós hozzátette, bár a megállapodásról a pártok országos vezetése dönt, egyelőre igyekeznek minél több adatot gyűjteni, hogy a Kolozs megyei magyarság számára kedvező döntés szülessen.
„Nem meggyőzni vagy legyőzni kell egymást, hanem a magyar ügyek mentén együttműködni" – szögezte le a politikus. Kérdésünkre, hogy amennyiben országos szinten nem egyeznek meg, megyei szinten köthető-e koalíciós megállapodás, elmondta: ez nem lehetséges, hiszen az országos utasítással szembe menő egyezség esetén mindkettejüket leváltaná a pártja.
Hozzáfűzte, reméli, Csoma Botond irányításával az RMDSZ megyei szervezete jobb irányba fejlődik. Soós Sándor azt is bejelentette, elkezdték a felkészülést az önkormányzati választásokra, így megyei szinten konzultációt indítanak, és a lakosság segítségével állítják össze a programjukat. A néppárt idén gyakornoki programot is indít társadalomtudományokkal foglalkozó egyetemisták számára.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
2015. július 11.
Megalakult a Kolozs Megyei Képviselők Tanácsa
Egyöntetű szavazással Hegedüs Lajost választotta a Kolozs Megyei Képviselők Tanácsa elnökének az RMDSZ Kolozs megyei szervezete. Az ülésen a megyei RMDSZ ügyvezető elnökét is nevesítették, a következő időszakban így ifj. Deák Ferenc tölti be az eddig nem létező tisztséget, munkáját az újonnan felálló megyei ügyvezető elnökség segíti.
Hegedüs Lajos egyensúlyra törekvő emberként jellemezte magát, és szándékai szerint a Kolozsvárban rejlő hatalmas tartalékokat szeretné bevonni a megyei munkába. Ifj. Deák Ferenc a szervezetépítés, a társadalomépítés és a mozgalmi jelleg erősítését, valamint a kommunikáció fontosságát hangsúlyozta.
Csoma Botond, a Kolozs megyei RMDSZ nemrégiben megválasztottelnöke beszámolójában elmondta, hogy ideiglenes székház kiutalását kérte a Kolozsvári Polgármesteri Hivataltól, mivel az eddigi székház életveszélyessé vált. A hivatal a megyei kifizetési ügynökség volt székházát utalta ki a szervezetnek, így hamarosan elkezdhetik a költözést. A megyei elnök beszámolt a Kolozs megyei EMNP elnökével, Soós Sándorral való találkozásáról, ám hangsúlyozta, nem volt mandátuma az együttműködésről tárgyalni, erre megvannak az illetékes testületek. Csoma hangsúlyozta, nem zárja ki, de nehezen elképzelhetőnek tartja egy olyan szervezettel való választási együttműködést, amelyiknek fő tevékenysége az RMDSZ bírálata. A megyei elnök a Máté András Levente, Kolozs megyei RMDSZ-es képviselő és Simon Csaba, az MPP országos alelnöke között megkötött politikai együttműködési megállapodás-javaslat kapcsán megjegyezte, hogy ilyen konkrét megállapodást illett volna a legitim testületekkel is megvitatni. „Az RMDSZ senkinek sem külön bejáratú kft-je” – fogalmazott. Az ülésen jelen volt Kovács Péter is, aki pozitívumnak nevezte, hogy újra lesz ügyvezető elnök a megyében, hisz tapasztalatai szerint azok a megyei szervezetek működnek jól, ahol a megyei elnök és ügyvezető elnök jól tudnak együttműködni. Az RMDSZ ügyvezető elnöke hangsúlyozta: a jövő évi önkormányzati választásokon 500 ezer szavazat a célszám, hisz meg kellene ismételni a négy évvel ezelőtti eredményeket. „Az alternatív küszöb ugyan biztonságot ad a magyar képviselet számára, de morális szempontból kötelesség 5 százalék fölé menni” – fogalmazott. Az RMDSZ-MPP megyei megállapodás-javaslatról szólva Kovács leszögezte: a tavalyi EP-választások előtt az RMDSZ és az MPP országos vezetősége olyan hosszú távú kapcsolódási pontokban állapodtak meg, amelyek mentén együtt tudnak működni. „Azóta is vannak találkozók, rendszeres a telefonos konzultáció. Az RMDSZ nyitott az önkormányzati és parlamenti választásokon való együttműködésre, helyi, megyei és országos szinten fontos lenne együttműködni, de nem minden áron, és nem biztatom arra a parlamenti képviselőinket, hogy mindenki külön megállapodást írjon alá. Ha egy megyei elnök elköszön, adja át a politikai ügyeket a soron következő elnöknek. Az együttműködés formáiról pedig a szervezet kell döntsön, nem tartom helyesnek, hogy a megyei elnök a sajtóból kell értesüljön ilyesmiről” – fogalmazott Kovács. (tudósítónktól)
itthon.transindex.ro
2015. augusztus 13.
A lényeg, hogy ragadjon a bélyeg
Régi, bevált helyszínére költözött vissza az Erdélyi Magyar Ifjak tábora, amely idén lényegesen több érdeklődőt vonzott, mint tavaly. Ahogy az lenni szokott, a szervezők idén is megkapták a magukét a balliberális médiától: náciképző, pártrendezvény, Jobbik-tábor. Miközben a mögöttes szándék, a lelkes önkénteseket mozgató motiváció a lehető legnemesebb: közösséget teremteni és erősíteni, a nemzeti önazonosságot aládúcolni, nevelni és irányt mutatni. Reményik Sándor gondolata sejlik fel az emberben, látván, hogy zömmel húszas éveik elején járó fiatalok szervezik a tábort saját generációjuknak: „Egy Iskola lesz egész életünk, S mindenki mindenkinek tanítója. (…) Nem leszünk semmi más: Hitben, hűségben, tisztaságban. Egymásnak folytonos példaadás.”
Másik ellen-Tusványos
A fő vádpont, hogy az EMI-tábor Tusványos Jobbik által finanszírozott ellenrendezvénye. Állításuk bizonyítékául azt hozzák fel a nemzetellenes, kozmopolita libertariánusok, hogy a tábor fő támogatója a Jobbik pártalapítványa, s hogy Vona Gábor rendre itt mondja el évértékelő beszédét. A párhuzam talán kézenfekvő: Tusványos–Orbán Viktor–Fidesz, EMI-tábor–Vona Gábor–Jobbik. Az is szembetűnő, hogy a közéleti-politikai programok között mindkét táborban az említett két pártelnök előadása vonzza a legtöbb érdeklődőt. A felszín azonban nem minden, s aki nemcsak a bélyegekre, a gondolkodást félrevezető párhuzamokra kíváncsi, nem árt, ha két lépést hátrál, s onnan nézi az összefüggéseket.
Az Erdélyi Magyar Ifjak nevű szervezet több mint tíz éve alakult mint teljes mértékben civil, semmiféle politikai kötődéssel nem rendelkező kezdeményezés. Céljuk mindenkor – miként az a honlapjukon is olvasható – „az erdélyi magyarság nemzeti öntudatra ébredése, szülőföldjén való maradása, megerősödése és önrendelkezési jogának kivívása” volt. Szerveztek Wass Albert-felolvasómaratont, gyűjtéseket különböző nemes célokra, voltak látványos protestakcióik (emlékezetes: ők voltak, akik nem engedték be Eörsi Mátyás SZDSZ-es képviselőt 2005-ben Bocskai István szülőházába), s 2005 óta ők jegyzik az egyik legnépszerűbb nyári tábort. Alapító elnökük, Soós Sándor már átadta a stafétabotot a következő generáció képviselőjének, Sorbán Örsnek.
Amikor Vona Gábor 2008-ban első ízben fellépett a táborban, azt már negyedik alkalommal rendezték meg. De lépett itt fel Mikola Istvántól Kövér Lászlóig egy sor fideszes politikus is az évek során. Hogy a fideszes meghívottak megritkultak – ezt kivételesen jól tudja a balliberális sajtó –, az azzal magyarázható, hogy a szervezők nem kívánnak semmiféle közösséget vállalni a szavazókat az RMDSZ támogatására biztató Szász Jenővel. Amit a Magyar Országgyűlés elnöke, a Fideszben kiemelkedő tekintéllyel és hatalommal rendelkező Kövér László – nem mellesleg a Magyar Polgári Párt tiszteletbeli elnöke – igencsak rossz szemmel néz.
Az EMI fő sajátossága a politika vonatkozásában, hogy nem törődnek a rágalmakkal, mocskolódással, az előző generáció balliberális megmondóemberei által kijelölt tabukkal, teszik, amit lelkiismeretük diktál. Ez az, ami megbocsáthatatlan azok szemében, akik hozzászoktak, hogy előírják, miről lehet beszélni, mit lehet kimondani, akik még mindig azt képzelik, hogy ők jogosultak a szalonképesség határainak meghúzására.
És ez az a pont, ahol találkozik az EMI a Jobbikkal, egy erdélyi, pártfüggetlen, kizárólag a nemzeti érdekek szolgálata által mozgatott ifjúsági szervezet egy anyaországi párttal. Az EMI nem a látszatok szervezete, éppen úgy nem kíván együttműködni a nyíltan nemzetellenes erőkkel, a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalícióval, Bajnai Együttjével, a Párbeszéd Magyarországért nevű ex-LMP-s képződménnyel, valamint a Tóbiás-féle MSZP-vel, ahogy az Erdélyi Magyar Néppárt sem. A magyarországi pártok irányában való egyenlő távolság, álságos és be sem tartott RMDSZ-es elvét élből elutasítják, azokkal keresik a kapcsolatot, akiknek a nemzetépítés, az identitás erősítése, a magyarság távlati érdekeinek szolgálata a céljuk, nem pedig a dekonstrukció, a magyar államiság lebontása, egy homályos, európainak mondott, de valójában mélyen Európa-ellenes – lásd a bevándorlás ügyét: ha a baloldalon múlna, Európa s vele együtt Magyarország mint kulturális hagyományrendszer egy évtizeden belül megszűnne – ködkép kergetése.
Tiszta beszéd
A Jobbik, miként arra Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt alapító elnöke, jelenlegi alelnöke rámutatott a párt vezetőivel való találkozás után, sokat tett azért, hogy a tiszta beszéd visszanyerje a maga rangját a politikában. Nyíltan szólt valamennyi nemzeti sorskérdésről, mondandóját soha nem igazította az ellenfél elvárásaihoz. Így lett belőle szélsőséges, rasszista, fasiszta, náci szervezet a fősodratú sajtó berkeiben. A párt most középre igyekszik, néppártosodik úgy, hogy lényegi mondanivalóján nem változtat. Vona Gábor erről is őszintén beszélt: a vadhajtásokat le kell nyesni, nem szabad magas labdákat feladni a párt és a nemzet ellenségeinek. Nem tagadta: eddig is voltak vadhajtások, csak eddig nem nézett oda. Ennyi az, amit valóban meg lehet és meg is kell tenni. Ettől még nem fog egyből megváltozni a mainstreamsajtó Jobbikhoz való hozzáállása, de egy önmagát komolyan vevő közéleti személyiség egy idő után nem fogja tudni visszakézből lenácizni a pártot.
Más kérdés, hogy miként Botka János MSZP-s politikus egy őszinte pillanatában elmondta, a fasisztázás tisztán eszközjellegű a baloldal számára. Maguk sem hiszik, amit mondanak, de mondják, mert politikai hasznot remélnek tőle. Számukra „az a lényeg, hogy ragadjon a bélyeg”. De a bélyeg egyre kevésbe ragad, egyre többen látnak át a szitán. A megélhetési rettegők, a minden bokorban gaz szélsőségest sejtők szép lassan magukra maradnak, és előbb-utóbb saját szórakoztatásukra szervezhetnek nácizó-fasisztázó felolvasóesteket. Van esély rá, hogy a 2018-as választás valóban a Fidesz és a Jobbik között dőljön el, ahogy azt a jobbikosok a tapolcai győzelem után előszeretettel mondogatják. Bő negyed évszázados késéssel a magát baloldalnak mondó neoliberális, globalista, kozmopolita politikai szövetség végre oda kerülhet, ahová való: a történelem szemétdombjára.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. augusztus 22.
Összefogást sürget Kolozs megye három magyar pártja
Nyilvános politikai premieren vehettek részt pénteken a 6. Kolozsvári Magyar Napok keretében a Farkas utcai sokadalomban felállított Part-sátorban: a három magyar párt Kolozs megyei vezetői ültek asztalhoz, hogy Szilágyi Szabolcs újságíró (Kolozsvári Rádió) moderálásával, a jövő évi választások jegyében, a magyar közösség által oly régóta várt együttműködés kilátásairól folytassanak eszmecserét. Csoma Botond (RMDSZ), Keizer Róbert (Magyar Polgári Párt) és Soós Sándor (Erdélyi Magyar Néppárt) egyetértettek abban, hogy az eddigi politikai „árokásást” az összefogásnak kell felváltania.
Szilágyi Szabolcs rögtön az elején a lényegre tapintva kérdezett: lesz-e folytatása ennek a mostani beszélgetésnek? Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke nyitottságát emelte ki, illetve azt, hogy nagyon fontos, ki mit hoz a partnerségbe. Az EMNP-vel voltak nézeteltéréseik, de azok nem áthidalhatatlanok – fejtette ki a politikus.
Keizer Róbert, az MPP kolozs megyei szervezetének elnöke kifejtette: ez nem kezdet, hanem folytatás, hiszen ők az RMDSZ-szel már tárgyaltak. Az EMNP megyei elnöke, Soós Sándor pedig úgy vélekedett, hogy jómaga is hisz a folytatásban, kiemelve: így, hármas felállásban még nem ültek asztalhoz.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. november 17.
„Divatjamúlt” civil felháborodás a Farkas utcában?
Felháborodást váltott ki a kolozsvári magyarok körében, hogy pénteken divatbemutató helyszínéül szolgált a Farkas utcai református templom.
Több közéleti személyiség a Facebook közösségi oldalon adott hangot nemtetszésének. A belvárosi református egyházközség elnöksége tisztázó közleményében elnézést kért mindazoktól, akiket megbotránkoztatott a rendezvény, azonban leszögezik: a templomfelújításra elnyert európai uniós pályázattal azt is vállalták, hogy különböző kulturális rendezvényeknek is helyet biztosítanak.
Hangsúlyozták: az egyházközségnek semmilyen anyagi haszna nem származott a rendezvényből, a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Főváros programsorozatot támogatták ily módon. A divatbemutatón Ovidiu Pop és Irina Voinea tervezők őszi-téli kollekcióját mutatta be a ZAIN – Design Expressions.
„Átvert” hívek?
„Ovidiu Pop divattervező »erotikus álma teljesült« azáltal, hogy a Farkas utcai református templomban mutatta be divatkreációit... Úgy érzem, hogy nagyon átvertek!” – kommentálta az esemény hírét a Facebookon Fekete Emőke, a Kolozs megyei közgyűlés korábbi RMDSZ-es alelnöke, aki azt is kijelenti, „bármelyik felekezet templomában kufárkodásnak tartom a divatbemutatót”.
Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei elnöke egyenesen szégyenletesnek nevezi az eseményt. „Szégyen! Én szégyellem. Remélem az(ok) is, aki(k) engedélyezték” – írja a politikus. Az egyik kolozsvári hozzászóló a következőképpen értékel: „ami manapság megy a divat terén, az már sajnos több, mint paráznaság. Mindenesetre nem templomunkba való egy divatbemutató.” Mások Reményik Sándor Templom és iskola című versével szólítanak az istenháza védelmére.
Ha valaki bekopog, beengedik
A kolozsvár-belvárosi református egyházközség elnöksége közleményben reagált a felháborodott megjegyzésekre. „Az elnökség mindenekelőtt elnézést kér azoktól, akiket ez az esemény sértett, megbotránkoztatott – meg vagyunk győződve róla, hogy sem a szervezőknek, sem a helyet biztosító elnökségnek nem ez volt a célja. Leszögezzük ugyanakkor, hogy a rendezvény az egyházközség elnökségének jóváhagyásával és az Erdélyi Református Egyházkerület illetékes tanácsosának tudtával jött létre” – áll a kommünikében.
Ennek szerzői arra is felhívják a figyelmet, hogy a nemrég felújított Farkas utcai templom évek óta nemcsak istentiszteletek, gyülekezeti alkalmak színtere, hanem Kolozsvár kulturális életének egyik meghatározó helyszíne, ahova nemzeti, felekezeti hovatartozástól függetlenül bárkit szívesen látnak. „Augusztus 16-án, amikor a templomot újra megnyitottuk a nagyközönségnek, nyitottságot, befogadást ígértünk” – emlékeztet az elnökség. Az uniós forrásokból korszerűsített istenháza a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt folyamatosan nyitva állt a látogatók előtt, orgonakoncertekkel vonzva a zeneértő közönséget.
Az egyházközség elnöksége fenntartja, hogy a templom továbbra is az imádság és Isten háza, a gyülekezet otthona, de mint fogalmaznak, kötelességüknek tartják, hogy ezt a közkincset megmutassák azoknak, akik ezt értékelik. „Ez egy olyan hajlék, amelybe ha valaki bekopog, és tisztességes szándékkal érkezik, akkor beengedjük. Szeretnénk ezt a teret emberközelivé tenni, hogy a gyülekezet lelkisége legyen az, amely biztosítja, hogy a templom nem lesz oda nem illő rendezvények helyszíne. Hisszük, hogy a mindenkori presbitérium tagjai felelősen őrködnek efelett” – olvasható a közleményben.
A Farkas utcai református templom Kolozsvár híres gótikus műemléke, a kolozsvár-belvárosi református egyházközség temploma. Az egyhajós, kereszthajó nélküli templom hatalmas támpilléreivel, nagy háromszöges oromfalával, erőt és nyugalmat árasztó egyszerűségével, zordon megjelenésével az erdélyi magyar gótika legjellegzetesebb példája. A köztudat az erdélyi református egyház főtemplomának tartja, mivel hagyományosan itt iktatták be a püspököket.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
2015. december 17.
Közös listát kér az EMNP Kolozs megyében
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) továbbra is nyitott az RMDSZ-szel való egyeztetésre a koalíciós listák kialakításáról Kolozsváron és Kolozs megyében – jelentették ki a néppárt helyi képviselői a csütörtöki, évértékelő sajtótájékoztatón – adja hírül Kiss Előd-Gergely a kronika.ro-n.
Soós Sándor, az alakulat megyei elnöke emlékeztetett: legutóbb az augusztusban lezajlott Kolozsvári Magyar Napok alkalmával tárgyaltak a szövetség és a Magyar Polgári Párt (MPP) képviselőivel, azóta azonban az RMDSZ elzárkózott az egyeztetéstől.
„Már akkor is kijelentettük: Kolozsváron és Kolozs megyében is közös listát szeretnénk állítani a 2016-os önkormányzati választásokra, a további Kolozs megyei településeken pedig meg kell vizsgálnunk, hogy az összefogás a célravezetőbb – a minél erősebb magyar érdekképviselet megteremtésére –, vagy a magyar pártok versenyére is lehetőség nyílik. Egyelőre úgy tűnik, az RMDSZ-ben nincs meg az együttműködéshez szükséges szándék, s ha ez így is marad, készek leszünk saját listákat állítani” – jelentette kis Soós.
Ehhez kapcsolódva Fancsali Ernő, az EMNP kolozsvári elnöke elmondta: ő is az összefogás híve, s személyesen is megkereste Horváth Annát, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármesterét, akitől másfél hónapja vár egy időpontot a további egyeztetésre. „Az egyértelmű, hogy a helyi RMDSZ-en van egy nyomás a párt országos vezetése részéről, akik akadályozzák a magyarság érdekeit szolgáló együttműködést. Ha rajtunk kívül álló okokból nem jöhet létre az összefogás, nem hagyjuk cserben szavazóinkat” – nyilatkozta Fancsali.
A néppárt kolozsvári szervezetének elnöke ugyanakkor arról számolt be, a még nyáron megkezdett konzultáció eredményei alapján, a közel kétezer választó megkérdezéséből egyértelműen kitűnik, hogy a választók 96 százaléka támogatna egy magyar koalíciós listát, s amennyiben nem lesz magyar összefogás, úgy vagy román pártra szavaznának, vagy nem vennének részt a voksoláson.
A néppárt elkészítette a város és a megye problématérképét is, amelyből kiderül: a magyar közösség hiányolja a magyar helységnévtáblákat, a kerékpárutakat, valamint több magyar alkalmazottat szeretnének az önkormányzatokban, s a közbiztonsággal és a köztisztasággal kapcsolatban is komoly kritikát fogalmaztak meg – írja a kronika.ro.
Erdély.ma
2015. december 18.
EMNP: tartalmas évet zártunk
Sajtótájékoztatón értékelte az elmúlt év történéseit tegnap Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kolozs megyei elnöke és Fancsali Ernő, az EMPN kolozsvári szervezetének elnöke. Beszámolójukból kiderült: tartalmas évet zárt a néppárt Kolozs megyében és Kolozsváron, 2015 a felkészülés és a munka éve volt. Soós Sándor, az elmúlt időszak eseményeit számba véve, beszámolt a néppárt néhány lebonyolított programjáról.
Fancsali Ernő a nyáron megkezdett konzultáció eredményéről elmondta: a közel kétezer választó megkérdezéséből egyértelműen kitűnik, hogy a választók 96 százaléka támogatna egy magyar koalíciós listát, s amennyiben nem lesz magyar összefogás, akkor vagy román pártra szavaznának, vagy nem vennének részt a voksoláson. Továbbra is nyitottak az RMDSZ-szel való egyeztetésre és a koalíciós listák kialakítására. Egyelőre azonban úgy tűnik, az RMDSZ-ben nincs meg az együttműködéshez szükséges szándék, s ha ez így is marad, készek saját listákat állítani.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. december 18.
Közös listát kér az EMNP Kolozs megyében
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) továbbra is nyitott az RMDSZ-szel való egyeztetésre a koalíciós listák kialakításáról Kolozsváron és Kolozs megyében – jelentették ki a néppárt helyi képviselői a csütörtöki, évértékelő sajtótájékoztatón.
Soós Sándor, az alakulat megyei elnöke emlékeztetett: legutóbb az augusztusban lezajlott Kolozsvári Magyar Napok alkalmával tárgyaltak a szövetség és a Magyar Polgári Párt (MPP) képviselőivel, azóta azonban az RMDSZ elzárkózott az egyeztetéstől.
„Már akkor is kijelentettük: Kolozsváron és Kolozs megyében is közös listát szeretnénk állítani a 2016-os önkormányzati választásokra, a további Kolozs megyei településeken pedig meg kell vizsgálnunk, hogy az összefogás a célravezetőbb – a minél erősebb magyar érdekképviselet megteremtésére –, vagy a magyar pártok versenyére is lehetőség nyílik. Egyelőre úgy tűnik, az RMDSZ-ben nincs meg az együttműködéshez szükséges szándék, s ha ez így is marad, készek leszünk saját listákat állítani” – jelentette kis Soós.
Ehhez kapcsolódva Fancsali Ernő, az EMNP kolozsvári elnöke elmondta: ő is az összefogás híve, s személyesen is megkereste Horváth Annát, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármesterét, akitől másfél hónapja vár egy időpontot a további egyeztetésre. „Az egyértelmű, hogy a helyi RMDSZ-en van egy nyomás a párt országos vezetése részéről, akik akadályozzák a magyarság érdekeit szolgáló együttműködést. Ha rajtunk kívül álló okokból nem jöhet létre az összefogás, nem hagyjuk cserben szavazóinkat” – nyilatkozta Fancsali.
A néppárt kolozsvári szervezetének elnöke ugyanakkor arról számolt be, a még nyáron megkezdett konzultáció eredményei alapján, a közel kétezer választó megkérdezéséből egyértelműen kitűnik, hogy a választók 96 százaléka támogatna egy magyar koalíciós listát, s amennyiben nem lesz magyar összefogás, úgy vagy román pártra szavaznának, vagy nem vennének részt a voksoláson.
A néppárt elkészítette a város és a megye problématérképét is, amelyből kiderül: a magyar közösség hiányolja a magyar helységnévtáblákat, a kerékpárutakat, valamint több magyar alkalmazottat szeretnének az önkormányzatokban, s a közbiztonsággal és a köztisztasággal kapcsolatban is komoly kritikát fogalmaztak meg.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
2016. január 20.
Kolozsváron nem lesz EMNP–RMDSZ-koalíció
Hajlandó az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) való párbeszédre az RMDSZ Kolozs megyei szervezete, viszont nem kíván közös kolozsvári polgármesterjelöltet és városi/megyei tanácsosi listát indítani a rivális alakulattal. Mindez Csoma Botondnak, az RMDSZ megyei szervezete elnökének keddi közleményéből derül ki.
Egy nappal korábban az EMNP Kolozs megyei és kolozsvári szervezetének vezetői felhívást intéztek az RMDSZ-hez annak érdekében, hogy közös polgármesterjelölttel és közös tanácsosi listával (városi és megyei szinten egyaránt) vegyenek részt az idei helyhatósági választáson. „A magyar szavazatok maximalizálásának, s ezáltal egy erősebb magyar képviseletnek előfeltétele kell legyen a kolozsvári magyar összefogás" – vélekedik Soós Sándor Kolozs megyei és Fancsali Ernő kolozsvári EMNP-elnök.
A két politikus párbeszédet kezdeményezett az összefogásról január 29-éig, amikor is az RMDSZ kolozsvári szervezetének választmánya dönt arról, ki indul a szövetség színeiben a kincses város polgármesteri székéért. Soósék előrebocsátották: ha a nevezett időpontig az RMDSZ nem mutat hajlandóságot a tárgyalásra, akkor a néppárt kész lesz önálló listát és polgármester-jelöltet indítani Kolozsvárt.
Csakhogy hétfőn már eldőlt, hogy az RMDSZ minden bizonnyal a jelenlegi alpolgármestert, Horváth Annát indítja a polgármesteri tisztségért, miután egyedül ő jelentkezett jelöltnek. Az alakulat Kolozs megyei szervezetének elnöke kedden úgy vélekedett: Horváth döntése „garanciát jelent arra, hogy személyében Kolozsváron megvalósuljon a magyar összefogás".
Csoma Botond közleményében február közepére hívja megbeszélésre az EMNP Kolozs megyei képviselőit, vagyis gyakorlatilag lezárja a koalícióról és közös jelöltről kezdeményezett vitát. Az RMDSZ városi tanácsosi tisztségét is betöltő politikus négy témakörben egyeztetne a néppártosokkal: a magyar önkormányzati képviselet erősítését szolgáló mozgósítás lehetőségei; a beiskolázási számok tükrében felmerülő problémák és egy középtávú oktatási stratégia egyeztetése; az ifjúság itthon maradását célzó, helyi szinten megvalósítható közpolitikák, továbbá Kolozsvár történelmi belvárosa magántulajdonban lévő épületeinek szakszerű felújítására vonatkozó elképzelések.
A néppárt Kolozs megyei vezetői Csoma bejelentésére úgy reagáltak: bár készek lettek volna a megegyezésre annak érdekében, hogy ne csak az RMDSZ, hanem a teljes magyarság jelöltje induljon a választáson, sajnálattal tudomásul veszik az RMDSZ elzárkózását. Soós és Fancsali közölte: ha az RMDSZ által jelzett január 29-i időpontig nem változik a szövetség álláspontja, úgy az EMNP Kolozs megyei választmánya február 9-én dönt a kolozsvári néppártos polgármesterjelölt, valamint a városi és a megyei lista indításáról. „Célunk választóink és a teljes magyar közösség képviselete, valamint az önkormányzatbeli magyar képviselet megerősítése" – állapították meg a néppárti politikusok. Krónika (Kolozsvár)
2016. január 30.
Támogatást kért az RMDSZ az EMNP-től
Horváth Anna támogatását kérte az RMDSZ az EMNP-től
Horváth Annának, az RMDSZ kolozsvári polgármesterjelöltjének támogatására kérte a szövetség az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) helyi szervezetét.
Erről tegnap Csoma Botond megyei RMDSZ elnök nyilatkozott Soós Sándorral, az EMNP Kolozs megyei elnökével tartott közös sajtótájékoztatón. A helyi szervezetek vezetőinek tanácskozására annak ellenére  került sor, hogy csütörtökön Kelemen Hunor RMDSZ- és Szilágyi Zsolt EMNP-elnöknek nem sikerült megegyezni az együttműködésről. A jelek szerint Kolozsváron is fárasztó tárgyalásokra lehet számítani, Soós Sándor szavaiból ugyanis az derült ki: Horváth Annát, „minden kolozsvári magyar jelöltjét” csak abban az esetben tudják támogatni, ha az alpolgármester függetlenként indul, ez viszont az RMDSZ számára nem járható út.
Tegnap délután a Megyei Állandó Tanács (MÁT) és a kolozsvári szervezet választmánya együttes ülésén ellenszavazat nélkül fogadták el Horváth Anna jelölését.
Csoma Botond megyei RMDSZ-elnök kifejtette: szimbolikus jelentőségű támogatásról van szó. A kolozsvári magyarság számarányát tekintve Horváth Annának, a város jelenlegi alpolgármesterének sajnos kevés az esélye megnyerni a városvezetői tisztséget. Ennek ellenére a saját jelölt indítása fontos, hiszen az elmúlt évekhez hasonlóan ez a kampány is jó alkalom arra, hogy hangsúlyosabban lehessen megjeleníteni a kolozsvári magyarokat foglalkoztató kérdéseket. A megyei RMDSZ Horváth Anna személyében olyan jelöltet indít, aki méltán számíthat nem csak a szövetség szimpatizánsainak, hanem valamennyi kolozsvári magyarnak a szavazatára, mondta. Ezért az RMDSZ azt reméli, hogy az egyházak, civil szervezetek mellett a másik két magyar párt, köztük az EMNP is támogatásáról biztosítja az alpolgármestert. Soós Sándor felvetését miszerint Horváth Annának függetlenként kellene indulnia, ha nagyobb támogatásra számít, Csoma Botond elvetette, ebben az esetben ugyanis a jelölt nem szerepelhetne az RMDSZ tanácsosi jelöltlistáján, és elesne az önkormányzati képviselői mandátumtól is.
Soós Sándor elmondta: a Néppárt közös koalíciós lista állítását javasolja, ha az RMDSZ-nek valóban komolyak az együttműködési szándékai, akkor ezt elfogadja. Bejelentette azt is: ismerve az RMDSZ kifogásait a közös listaállítással kapcsolatosan, az EMNP az Állandó Választási Hatósághoz (AEP) fordul, hogy tisztázza: a helyhatósági választást szabályozó törvény lehetővé teszi-e a kisebbségi szervezeteknek is koalíciós lista állítását, vagy sem, illetve hogy megőrizheti-e a pártidentitását az a jelölt, aki ilyen listán szerzett mandátumot.
Sz. K. Szabadság (Kolozsvár)
2016. február 1.
Horváth Anna száll versenybe Kolozsváron
Hivatalosan is Horváth Anna az RMDSZ kolozsvári polgármesterjelöltje, miután a szövetség Kolozs megyei szervezetének állandó tanácsa és kolozsvári szervezetének választmánya egyhangúan elfogadta jelöltségét. 
„A mai döntéssel is annak a meggyőződésünknek kívánunk hangot adni, hogy Horváth Anna az elmúlt négy évben minden kolozsvári magyar alpolgármestere volt politikai opciótól és pártállástól függetlenül” – mondta a döntést követően Csoma Botond, aki az Erdélyi Magyar Néppárt támogatását is kérte. 
Az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke csütörtökön találkozott az EMNP küldöttségével, az egyeztetésről pénteken közös sajtótájékoztatón számoltak be. Csoma Botond elmondta: a magyar közösség aránya miatt Horváth Anna jelöltsége valójában jelképes, a közösség mozgósítását szolgálja. Soós Sándor, az EMNP megyei elnöke kifejtette: pártja azt szerette volna elérni, hogy legalább Kolozs megyében koalícióban induljanak a magyar politikai alakulatok az önkormányzati választásokon. Ezért a választójogi törvény értelmezését kérték az Állandó Választási Hatóságtól a kisebbségi szervezetek koalíciós listán való indulásával kapcsolatosan, a hatóság válaszát február elejére várják.
Csoma Botond elmondta, bár ők is kíváncsiak az Állandó Választási Hatóság válaszára, szerinte kedvező döntés esetén is fennáll a veszély, hogy a Központi Választási Iroda felülbírálja a hatóság döntését. Hozzáfűzte, a szövetség jogászai szerint a megyei koalíció azt feltételezi, hogy minden településen koalícióban induljanak a pártok, az erre érvényes emelt bejutási küszöb azonban tíz településen veszélybe sodorná a magyar önkormányzati képviseletet.
A néppárt által emlegetett korábbi joggyakorlatra reagálva – miszerint a Német Demokrata Fórum indult koalícióban román pártokkal – kifejtette: nagyobb politikai súlya van egy magyar–magyar koalíciónak, mint ha a német kisebbség román pártokkal szövetkezik. Ezért attól tart, bármikor feljelenthetik az esetleges magyar koalíciót, a bíróság gyakorlata pedig azt mutatja, hogy a magyar közösséget érintő ügyekben ritkán hoznak kedvező ítéletet.
Soós Sándor Horváth Anna támogatása kapcsán kifejtette: ezt csak akkor tudják megtenni, ha az alpolgármester független vagy koalíciós jelöltként indulna. Ellenben amennyiben a néppárt jelöltjei mandátumot szereznek a kolozsvári tanácsban, támogatnák, hogy megőrizze alpolgármesteri tisztségét. Az elöljáró eddigi munkáját ugyanis elismerik. Csoma Botond kifejtette: Horváth Anna függetlenként való indítása azért rossz ötlet, mert akkor nem juthatna be az RMDSZ listáján a tanácsba, és alpolgármesterré sem választhatnák. Azt javasolta, válasszák szét a polgármesterjelöltről és a tanácsosi listáról való egyeztetést, utóbbit ugyanis az RMDSZ áprilisban kívánja véglegesíteni.
Az EMNP február 9-én dönt arról, hogy mely Kolozs megyei településeken indít polgármesterjelöltet, illetve önkormányzati képviselőjelölti listát.
Kiss Előd-Gergely . Krónika (Kolozsvár)
2016. február 11.
Két magyar polgármesterjelölt is indul Kolozsváron
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is saját polgármesterjelöltet indít a kolozsvári helyhatósági választásokon – erről csütörtökön döntött a párt Kolozs megyei szervezete.  
A gyűlésen elhangzott: a megyében Kolozsváron és további húsz községben indít önkormányzati jelöltlistát a néppárt, valamint nyolc polgármesterjelöltre – beleértve a kolozsvári jelöltet is – és a megyei listára is voksolhatnak majd a néppárt támogatói.
A tanácskozását követően Soós Sándor, a néppárt megyei elnöke elmondta: az utóbbi voksoláshoz képest legalább megkétszerezett eredményre számítanak az önkormányzati választásokon.
A választmányi ülés résztvevői hangsúlyozták: a magyar szavazatok maximalizálása érdekében a Kolozs megyei néppárt továbbra is nyitott a többi magyar politikai szervezettel való egyeztetésre.
Az RMDSZ Kolozsváron Horváth Anna jelenlegi alpolgármestert indítja polgármesterjelöltnek. Az RMDSZ és EMNP megyei szervezetei nem tudtak egyezségre jutni a választási együttműködésről, utóbbi ezért saját jelölt indítása mellett döntött. maszol.ro