Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Soltész Miklós
113 tétel
2017. január 27.
Forintmilliók székelyföldi iskolák, templomok felújítására
Székelyföldi iskolák és templomok felújításának támogatását jelentette be Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára egy csütörtöki székelyudvarhelyi sajtótájékoztatón.
Az államtitkár elmondta, hogy a magyar kormány olyan iskolák épületeinek a felújítására nyújt támogatást 2017-ben, amelyek a történelmi magyar egyházak fennhatósága alatt működnek.
Székelyudvarhelyen a római katolikus egyházi épületekben működő Tamási Áron Gimnázium 50 millió forintot, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium 20 millió forintot, a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium pedig 74 millió forintot kap. A magyar kormány 22 millió forinttal támogatja a székelyudvarhelyi unitárius templom felújítását és 42 millió forinttal a villámcsapás következtében leégett atyhai római katolikus templom újjáépítését.Az államtitkár azt is bejelentette, hogy 50–70 olyan orvosnak, gyógytornásznak, gyógypedagógusnak a négynapos magyarországi továbbképzését támogatják, akik székelyföldi sérült gyermekek korai fejlesztésével foglalkoznak. A szakemberek kiválasztásában Székelyudvarhely polgármesterének segítségét kérte. 
Laczkó György, a Tamási Áron Gimnázium igazgatója – aki szintén részt vett a sajtótájékoztatón – rendkívül fontosnak nevezte a magyar állami támogatást, mert – mint ecsetelte – az általa vezetett intézmény a pályázati kiírások megkötései miatt soha nem kaphatott EU-s támogatást épületfelújításra. Azt is hozzátette, hogy Székelyudvarhely városa is kiveszi a részét az ingatlanfelújítás finanszírozásából azzal, hogy 2016-tól emelt bérleti díjat fizet a római katolikus egyháznak az iskolaépületek használatáért. A város nevében Gálfi Árpád polgármester mondott köszönetet a magyar kormány támogatásáért.
MTI
Erdély.ma
2017. február 28.
Felháborító a szülők kihallgatása (A magyar kormány tiltakozik)
Felháborítónak tartja Potápi Árpád János nemzetpolitikáért, valamint Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, hogy a román korrupcióellenes ügyészség kihallgatásokra idézi be a marosvásárhelyi római katolikus líceum diákjainak szüleit, illetve, hogy bírói döntés hiányában „megpróbálják az iskola jövőjét is ellehetetleníteni”. A két államtitkárnak a Miniszterelnökség által eljuttatott közleményében az áll: elfogadhatatlan, hogy a sajtóértesülések szerint egy-másfél órán át tartó kihallgatásokon egyebek mellett arról kérdezik a szülőket, miért íratták be gyermekeiket a katolikus gimnáziumba, illetve hogy önként vagy külső nyomásra döntöttek-e így. „Ezek a kihallgatások korábbi, más rendszerek módszereit idézik” – írták. Arra hívták fel a figyelmet: köztudott, hogy a szülők elégedettek az iskolában folyó szellemi-erkölcsi neveléssel, az intézmény tanári karával, valamint az igazgató munkájának színvonalával. A marosvásárhelyi katolikus gimnázium létét mind a társadalmi igény, mind a szakmai felkészültség indokolja – emelték ki. A két államtitkár szerint a korrupcióellenes harc leple alatt a magyarság jogainak tudatos szűkítése folyik, ami elfogadhatatlan egy jogállamban. Potápi Árpád János és Soltész Miklós felszólította a román hatóságokat, hogy fejezzék be az oktatók és a szülők megfélemlítését és a líceum tevékenységének ellehetetlenítését, mivel a folyamat visszafordíthatatlan károkat okoz nem csupán a magyar közösségnek, hanem Romániának is.
Mint ismert, a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium több diákjának szüleit is beidézte és tanúként kihallgatta a korrupcióellenes ügyészség. Tamási Zsolt iskolaigazgató és Ștefan Someșan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen tavaly november elején indított eljárást a korrupcióellenes ügyészség, mert szerinte annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában az iskola nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. március 1.
Tiltakozáshullám a marosvásárhelyi római katolikus iskola ügyében
Nem hagyható szó nélkül mindaz, ami a marosvásárhelyi római katolikus iskolával történik: egyre többen emelnek szót az ügyben, és fejezik ki tiltakozásukat. Az iskola alapítását vizsgáló korrupcióellenes ügyészség folytatta az elmúlt napokban is a szülők beidézését és kihallgatását. Ugyanakkor a tanfelügyelőség utasítása értelmében az iskola nem fogadhatja az elemibe beiratkozók dossziéit.
Az RMDSZ már múlt héten kiadott állásfoglalásában felháborodását fejezte ki, Biró Zsolt képviselő, az MPP elnöke kedden a parlamentben elmondott felszólalásában fejtette ki véleményét. Az egyik szülő kihallgatásán jelen lévő Kincses Előd ügyvéd úgy vélekedik, hogy túlkapás történik a DNA részéről. Közleményt adott ki az ügyben a magyar kormány két államtitkára is, akik szerint a korrupcióellenes harc leple alatt a magyarság jogainak szűkítése zajlik.
„Egy jogállamban nehezen értelmezhető az, ami több mint egy hete zajlik Marosvásárhelyen, ahol az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) egyenként hallgatja ki a római katolikus iskolában tanuló diákok szüleit” – hangsúlyozta a parlamentben kedden napirend előtti felszólalásában Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, aki beszédében felhívta a figyelmet a líceum körül kialakult botrányos helyzetre. A tanintézet történetét felelevenítve kiemelte: az iskola létjogosultsága – amelynek védelémben tavaly novemberben tízezrek vonultak utcára – nem kérdőjelezhető meg,
Tamási Zsolt iskolaigazgató és Stefan Somesan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen tavaly november elején indított eljárást a DNA, mert szerinte annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában az iskola nem rendelkezik az ehhez szükséges engedélyekkel.
Biró Zsolt szerint a vádhatóság dolga az igazság kiderítése, de „megengedhetetlen a szülők zaklatása csak azért, mert gyermekeik számára egy egyházi szellemben működő, és e szellemben nevelő oktatási intézményt választottak”. Miközben hétfőn elkezdődött az iratkozási időszak, Marosvásárhelyen négyszáz diák nem tudja, hol kezdi meg a 2017–2018-as tanévet – hívta fel a figyelmet Biró.
A Vásárhelyi Hírlap közlése szerint a tanfelügyelőség utasítása értelmében nem fogadhatja az elemibe beiratkozók dossziéit az iskola. A tanfelügyelőség honlapján megjelent listán szerepel ugyan a Római Katolikus Gimnázium, de nincs megjelölve, hogy mely utcákban lakó gyermekeknek kellene ide iratkozniuk. Ehelyett az a megjegyzés szerepel, hogy ez a tanintézet nem fogadhat előkészítő osztályba beiratkozókat a 2017–2018-as tanévre. Már hétfőn több szülő jelentkezett a szükséges iratcsomóval, de az iskola vezetősége kénytelen volt elutasítani őket.
Kincses: egyértelmű a DNA túlkapása
Az egyik szülő kihallgatásán részt vevő Kincses Előd ügyvéd az MTI-nek kedden elmondta: egyértelmű a DNA túlkapása. Hozzátette, hogy az ügyészség az iskolaalapítás során elkövetett állítólagos törvénysértést vizsgálja, és a szülőket – akik a már megalakult iskolával kerültek jogviszonyba – semmiképpen nem lehet az intézmény létrehozása körülményeiről kérdezni.
Kincses Előd egyértelműnek tartotta: a DNA, hatáskörét túllépve, azon munkálkodik, hogy megfélemlítse a szülőket, és eltántorítsa őket attól a szándékuktól, hogy gyermekeiket a katolikus gimnáziumba járassák. Hozzátette, azt sugallják a szülőknek, hogy gyermekeik két évig nem létező iskolába jártak, s nem fogják elismerni a tanulmányaikat. Megjegyezte: „volt olyan szülő is, akivel azt közölték, hogy a gyermeküket is ki fogják hallgatni”. Az ügyvéd elmondta: a szülők kérésére ezen a héten az Országos Bírói Tanácshoz (CSM) fordul a DNA megfélemlítési kampányának ügyében.
Államtitkárok: felháborító a szülők kihallgatása
Felháborítónak tartja Potápi Árpád János nemzetpolitikáért, valamint Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, hogy kihallgatásokra idézik be a líceum diákjainak szüleit, illetve „megpróbálják az iskola jövőjét is ellehetetleníteni”. „Ezek a kihallgatások korábbi, más rendszerek módszereit idézik” – írták közleményükben.
A két államtitkár szerint a korrupcióellenes harc leple alatt a magyarság jogainak tudatos szűkítése folyik, ami – tették hozzá – elfogadhatatlan egy jogállamban.
Potápi Árpád János és Soltész Miklós felszólította a román hatóságokat, hogy fejezzék be az oktatók és a szülők megfélemlítését és a líceum tevékenységének ellehetetlenítését, mivel a folyamat visszafordíthatatlan károkat okoz nem csupán a magyar közösségnek, hanem Romániának is.
Az RMDSZ állásfoglalásban fejezte ki felháborodását a szülők ügyészségi beidézése miatt. „Egyértelmű megfélemlítés zajlik a DNA részéről, amely elfogadhatatlan egy jogállamban” – áll a Kelemen Hunor elnök által jegyzett dokumentumban, amely szerint a DNA visszaél a hatalmával. Az RMDSZ Mikó Imre Jogvédő Szolgálata is tájékoztatást fogalmazott meg az iskolaüggyel kapcsolatosan, amelyet kedden juttatott el a bukaresti nagykövetségeknek és a sajtónak.
Szabadság (Kolozsvár)
2017. március 2.
Tiltakozás a marosvásárhelyi római katolikus gimnáziumot sújtó kisebbségellenes diszkrimináció és hatalmi visszaélés ellen
A magyarellenes elnyomás bevált eszközének bizonyul Romániában az igazságszolgáltatás. Példa rá a magyar szimbólumok és feliratok elleni bírói ítéletek sokasága, magyar közéleti szereplők gyakran alaptalan meghurcolása, vagy a magyar és egyházi tulajdonok jogi úton való elbitorlása.
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium botrányos esetét követően jelenleg a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium ellenében folyik a hajsza. A felekezeti iskola november óta tartó ellehetetlenítésének – ez esetben – az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a főszereplője, mely a nemzetközileg támogatott korrupcióellenes küzdelem örve alatt, másfelől a hatalmi ágak szétválasztásának demokratikus elve mentén sajnálatos módon kisebbségellenes, diszkriminatív tevékenységre ragadtatja magát, halvány esélyt sem engedve arra, hogy kisebbségi, közösségi jogaink eme nyilvánvaló sérelmét egykönnyen orvosolni tudjuk. Más szóval: a demokratikus jogrend eszköztárát használja fel az államhatalom a kisebbségi jogok csorbítására, egyházi és anyanyelvi jogaink elnyomására.
Az Európai Parlament plénumán tegnap késő este ez ellen emelte fel a szavát Tőkés László európai képviselő. Rövid időre korlátozódó felszólalásában a vásárhelyi katolikus gimnázium diákjainak szüleivel szemben foganatosított ügyészségi kihallgatások, valamint a Maros megyei tanfelügyelőség intézkedéseinek törvénytelen voltát leplezte le, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a sorozatos hatósági túlkapások a tanintézet mintegy 400 tanulójának az őszi beiskolázását, végtére pedig magának az iskolának a létét fenyegetik. „Tiltakozom a magyar egyházi iskolánkat sújtó kisebbségellenes diszkrimináció és hatalmi visszaélés, valamint a szülők megfélemlítése ellen!” – ezekkel a szavakkal zárta beszédét, Antonio Tajani EP-elnök közbelépését kérve az iskola, a szülők és a gyermekek védelmében.
Csak remélni lehet, hogy az RMDSZ a jelenlegi kritikus helyzetben nem marad a hangzatos elítélő nyilatkozatok szintjén, Potápi Árpád János és Soltész Miklós magyar államtitkárok tiltakozása pedig halló fülekre talál a román hatóságoknál. Teodor Meleşcanu és Szijjártó Péter külügyminiszterek legutóbbi budapesti találkozása szintén a megoldás megtalálására nyújthat esélyt, mint ahogyan Kincses Előd ügyvédnek a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácshoz benyújtandó keresete is hozzájárulhat a tarthatatlan iskolai helyzet orvoslásához.
Ma reggel a néppárti magyar EP-képviselők Antonio Tajani elnök kisebbségügyi tanácsadójával, Markus Warasinnal való találkozása alkalmával Tőkés László külön is szót emelt a marosvásárhelyi gimnázium védelmében.
tokeslaszlo.eu/cikk
2017. március 14.
Kokárdát tűz a romániai magyarság
Erdély és a Partium valamennyi magyarlakta városában kulturális műsorok és megemlékezések keretében ünneplik az 1848-as forradalom és szabadságharc kitörését kedden és szerdán.
Kolozsváron a többnyelvűségért harcoló Musai–Muszáj civil csoport a Facebookon közzétett bejegyzésben arra kéri Emil Boc polgármestert, hogy ha a városháza fellebbezni kíván a többnyelvű várostáblák kihelyezését elrendelő bírósági döntés ellen, akkor ne vegyen részt a március 15-ei ünnepségen „csak azért, hogy magát fölöslegesen tapsoltassa”. „Úgy gondoljuk, a város kulturális örökségének szellemében a Cluj-Napoca és Kolozsvár mellett a Klausenburg feliratnak is szerepelnie kell a városnévtáblákon. A Musai–Muszáj mozgalom ennek a bejelentését várja Öntől” olvasható a háromnyelvű – magyar, román és német – bejegyzésben.
A kincses városban a hagyomány szerint szerdán 12 órától ünnepi felvonulás kezdődik a protestáns teológia épületétől a Szent Mihály-templomhoz, ahol 13 órától ökumenikus istentiszteleten vehetnek részt az ünneplők. Ezt követően a Biasini szállóhoz vonulnak az ünneplők a 14 órakor kezdődő koszorúzási ünnepségre. Ezt követően megkoszorúzzák a Bem József Deák Ferenc (Eroilor) utcai emléktábláját, és a szamosfalvi 1848-as emlékművet is.
Nagyváradon – mint minden évben – az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az RMDSZ külön ünnepséget szervez március 15-én. Az eddigiektől eltérően a néppárt rendezvénye a Szent László téren kezdődik, hagyományőrző néptánccsoportok fellépésével, ezt követően, 17 órakor Szacsvay Imre mártír jegyző ezredévi emléktéri szobránál tartanak ünnepséget.
Az RMDSZ szervezésében kedden 19 órától kerül sor a Márciusi Ifjak Díjak átadására a Szigligeti Színház nagytermében, ahol a Szigligeti Társulat bemutatja Honnan és hová – Arany János költészete című előadását. Mácius 15-én 12 órától megemlékezést tartanak a várad-rogériuszi református templomban, majd 14 órától Rulikowski Kázmér síremlékét, ezt követően pedig Nicolae Bălcescu szobrát koszorúzzák meg. 17 órára ökumenikus imát terveznek a várad-olaszi református templomban, majd 18.15-től Szacsvay Imre szobránál folytatják a megemlékezést, ahonnan a résztvevők huszárok vezetésével vonulnak a Petőfi-szoborhoz.
Nagyszalontán szerdán 16.30-kor ünnepi istentiszteletet tartanak a református templomban, 18 órakor pedig a Kossuth-szobor előtt az Arany János Elméleti Líceum diákjainak ünnepi műsorát követően Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke mond beszédet. A rendezvény 19 órakor fáklyás felvonulással folytatódik, majd 20 órától a Zilahy Lajos Művelődési Házban a Kolozsvári Magyar Opera művészei lépnek fel az ünnepi gálaműsor keretében.
Marosvásárhelyen az 1848/49-es szabadságharc és forradalom emlékére szervezett ünnepség szerdán 16 órakor a Postaréten, a székely vértanúk emlékművénél kezdődik. A kulturális műsor és ünnepi beszédek után, 18 órakor a Könyv és gyertya ünnepi gálával folytatódik a rendezvénysorozat a Kultúrpalota nagytermében. Ez alkalommal átadják a Könyv és gyertya díjat, fellép a Tiberius Quartet és Ritziu Ilka Krisztina színművész. A gálát a neves magyarországi előadó, Herczku Ágnes és a banda koncertje zárja.
A magyar forradalom és szabadságharc emlékének tiszteletére a helyi önkormányzat kétnapos ünnepségsorozatot szervez Csíkszeredában. A rendezvénysorozat kedden a ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium leánykarának ünnepi előadásával kezdődik, amelynek helyszíne a Szent Kereszt barokk templom, 17 órától. Szintén kedden 19 órától a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes mutatja be a Táncoljatok! – táncosok a táncról című műsorát a csíki moziban.
A forradalom emléknapján délelőtt 11 órakor a Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán lévő Petőfi-szobornál emlékeznek meg a szabadságharc eseményeiről. A köztéri ünnepség 16 órakor kezdődik a Gál Sándor-szobornál, ahonnan a himnuszok eléneklése, az ünnepi beszédek elhangzása és a koszorúk elhelyezése után a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar és a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület lovas huszárai vezetésével a résztvevők átvonulnak a Vár térre. A rendezvénysorozat központi eseménye, a Vár téri megemlékezés 17 órától kezdődik a város zászlajának ünnepélyes felvonásával a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület közreműködésével.
Székelyudvarhelyen a központi ünnepség a Márton Áron téren lesz szerdán 12 órától. A huszárok felvonulását és tiszteletadását követően beszédet mond Gálfi Árpád polgármester, Soltész Miklós, Magyarország egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. Orbán Viktor magyar miniszterelnök ünnepi üzenetét Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott követe tolmácsolja. 17 órakor a Haáz Rezső Múzeumban megnyitják az Erdélyi Panoráma – Egy elfeledett körkép című kiállítást, amelynek érdekessége, hogy a Bem–Petőfi-körkép féltve őrzött darabjait most láthatja először az erdélyi közönség. 19 órától a városháza Szent István termében a Székelyföldi Filharmónia ünnepi hangversenyét hallgathatják meg az érdeklődők.
Kézdivásárhelyen 11 órától kezdődik a felvonulók gyülekezője a Gábor Áron téren, 12 órától megemlékező ünnepséget tartanak a főtéri Gábor Áron-szobornál, majd 19 órától gálaműsorra várják az érdeklődőket a Vigadó Művelődési Házban.
Sepsiszentgyörgyön kedden 17 órakor a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja szervezésében megnyílik a Hátrahagyottak emlékezete című kültéri kiállítás a Szabadság téren, amelynek keretében Zákonyi Botond, Magyarország romániai nagykövete mond beszédet. Szerdán 15.15-kor leleplezik Berde Mózes 1848-as kormánybiztos, parlamenti képviselő szobrát az Erzsébet parkban. Az ünnepi lovas felvonulás a főtérre 14.30-kor indul a Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafától, illetve az eprestetői csata emlékművétől, a központi ünnepi műsor pedig 16 órakor kezdődik.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)
2017. március 15.
Ünneplő tömeg a Patkóban
Több ezren gyűltek össze Székelyudvarhely központjában, a Márton Áron téren szerdán délben, hogy megemlékezzenek az 1848–49-es forradalomról és szabadságharcról. A március 15-ei események 169. évfordulóján ünnepi beszédekkel, énekléssel és koszorúzással tisztelegtek a hősök, a márciusi ifjak eszméi és emléke előtt.
Tisztelet a bátraknak! mottóval tartotta meg Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc 169. évfordulója alkalmából szervezett megemlékező ünnepséget. A világ magyarságával együtt a Márton Áron téri megemlékező tömeg is a szabadságharc hőseinek önzetlen, megalkuvást nem tűrő bátorsága előtt tisztelgett. Számtalan magyar és székely zászló, megannyi kokárda díszítette a Patkót, ahol hármas kopjafa őrzi a helybéli forradalmi hősök emlékét. A huszárok felvonulását és tiszteletadását követően Dakó Tibor, a Székelyudvarhelyi Hagyományőrző Székely Huszárezred kapitánya adott ünnepi jelentést a város polgármesterének, Gáfi Árpádnak. Ezt követően a magyar és székely lobogókat lengető, kokárdákat viselő tömeg a Székely Dalegylet, a Balázs Ferenc Vegyeskar és az Alla Breve Vegyeskar egyesített kórusával együtt, valamint az Udvarhelyszéki Fúvószenekarral elénekelte a magyar és a székely himnuszt.
Bajkó Norbert római katolikus, Hegyi Sándor nyugalmazott református lelkipásztor és Kedei Mózes unitárius lelkész mondott imát és ünnepi beszédet az eseményen, szóltak az erdélyi magyar kisebbség nehézségeiről és az udvarhelyi társadalom kihívásairól, arra biztatva a jelenlévőket, hogy merítsenek példát az 1848-as honvédek kitartásából, hitéből és felebaráti szeretetéből. Ezt követően Baricz Gergő borzonti énekes dalban adta elő Petőfi Sándor Talpra, magyar! című költeményét.
Ünnepeljük a nemzet születésnapját, a magyarok szabadságvágyát, ami azóta is ott van minden magyar szívében, és ezt tudja rólunk az egész világ – mondta ünnepi beszédében Gálfi Árpád polgármester. Emlékezésre és ünnepelésre buzdította a jelenlévőket, hangsúlyozva: összefogásra és bizalomra van szükség ahhoz, hogy egy közösség jól működjön. Ezt követően Osváth Ildikó népdalénekes a Kedves zenekar kíséretében katonadalokat énekelt.
Soltész Miklós, Magyarország egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a 169 évvel korábbi eseményeket felidézve emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy nemcsak Pesten és Budán, hanem Székelyudvarhelyen is csatlakoztak a forradalmi követelésekhez. Hangsúlyozta, hogy Székelyudvarhelyről harminctagú küldöttség indult Kolozsvárra az egyesülést kikiáltó országgyűlés megtartását kérve.
Az udvarhelyszékiek nyomására május 29-ére összehívták az országgyűlést, másnap pedig kimondták Erdély újraegyesítését Magyarországgal.
Az Udvarhely Néptáncműhely udvarhelyszéki táncait követően Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi üzenetét tolmácsolta Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott követe. „Hét esztendővel ezelőtt ismét lehetőséget kaptunk arra, hogy újraalkossuk és megszilárdítsuk a magyar nemzet egységének fundamentumát. (…) Rajtunk áll, hogy élve a kapott eséllyel összefogásunkkal és kitartásunkkal valóra váltjuk-e '48-as hőseink álmait, büszkén hirdetve: a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez” – közvetítette Orbán Viktor üzenetét Szász Jenő.
Végül Pál Emil középiskolás diák osztotta meg kortársai nevében az egybegyűltekkel, hogy 2017-ben mit kívánnak az udvarhelyszéki magyar fiatalok: egyebek mellett tiszta és egyenes beszédet, korrupciómentességet, tisztességes munkabéreket, valamint szabadságot és egyenlőséget. Az ünnepséget koszorúzással zárták.
Veres Réka
Székelyhon.ro
2017. március 16.
Ma is küzdenünk kell jogainkért
A romániai magyarok által lakott településeken mindenütt megünnepelték március 15-ét. A rendezvények békésen zajlottak, csak Kolozsváron ismétlődött meg a tavalyi incidens: a csendőrség az Erdély-zászlóval felvonulókat kiemelte a tömegből. A kincses város polgármestere, Emil Boc ezúttal nem vett részt az ünnepségen, és nem is üzent, de a tisztségéből felfüggesztett Horváth Anna alpolgármester sem volt ott. A román politikusok közül csak Sorin Grindeanu kormányfő szólt a magyarokhoz, Klaus Iohannis államfő idén is megfeledkezett rólunk, ahogy tavaly is. Az RMDSZ kiáltványban fogalmazta meg az erdélyi magyarság 12 legfontosabb aktuális követelésének listáját. Az autonómia tételesen nem jelenik meg köztük, csak néhány utalásban. A követeléslista végén az RMDSZ közölte: „A szabadságharc üzenete örök értékű. A 12 pontban megfogalmazott célok évről évre alkalmazkodnak a jelenhez. Hiszen ma is küzdenünk kell jogainkért, szabadságunkért. A végső cél nem változik, az akadályok és eszközök igen.”
Az RMDSZ 12 pontja
Mit kíván az erdélyi magyarság? Legyen béke, szabadság és egyetértés! 1. Új alkotmányt, amely államalkotó tényezőként ismeri el a romániai, az erdélyi magyar közösséget. 2. Jogállamot: a hatalmi ágak szétválasztását, a törvények betartását. 3. Etnikumközi szerződést, amely tartósan biztosítja a békés román–magyar együttélést. 4. Az alkotmány mondja ki: Románia többnyelvű, többkultúrájú ország. 5. A személyi és közösségi jogok intézményének széles körű biztosítását. 6. Legyen a magyar a második hivatalos nyelv Erdélyben. Szabadon használhassuk közösségi szimbólumainkat, jelképeinket. 7. Több tiszteletet a helyi közösségeknek. Nagyobb hatáskört az önkormányzatoknak. 8. Az elkobzott javak visszaszolgáltatásának gyorsítását és befejezését. 9. Anyanyelvű minőségi oktatást minden magyar gyermek számára bölcsődétől egyetemig. 10. Az erdélyi autópályák befejezését, az utak és vasúti sínek korszerűsítését. 11. Jóléti államot, tisztes megélhetést minden korosztálynak. 12. Legyen március 15. hivatalos ünnep Romániában. Egyenlőség, szabadság, testvériség!
Grindeanu üzenete
Valósággá válhatnak az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eszméi, a béke, a szabadság és az egyetértés, ha a románokat és a magyarokat a jobb élet iránti vágy egyesíti, tisztelik egymást, és nem akarnak semmit ráerőltetni egymásra – olvasható Sorin Grindeanu kormányfő magyarokhoz intézett március 15-i üzenetében. Grindeanu az „egység a sokszínűségben” európai gondolatra alapozva meggyőződését fejezte ki, hogy a különbségek nem választják el egymástól a románokat és a magyarokat, nem teszik őket egymás ellenfeleivé, ellenkezőleg. A kormányfő szerint a románokat és a magyarokat a jobb élet iránti vágy és a kölcsönös tisztelet köti össze; egyúttal emlékeztetett arra, hogy a kormány programjában fontos vállalások vannak a romániai kisebbségek iránt, amelyek között a magyar különleges helyet foglal el. Grindeanu arra buzdította a magyarokat, hogy saját meggyőződéseik alapján tekintsenek a világra, és ne fogadják el a másokét, illetve a sztereotípiákat; végül tiszteletét fejezte ki a magyarok történelme, kulturális és szellemi hagyatéka iránt.
Zavar az Erdély-zászló
Erdély-zászlót vivő ünneplőket emelt ki a csendőrség a kolozsvári felvonulás tömegéből – közölte az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). A csendőrség Fancsali Ernőnél, az EMNP kolozsvári szervezetének elnökénél és négy másik felvonulónál kifogásolta az Erdély-címeres kék-piros-sárga lobogót. Fancsali közlése szerint arra hivatkoztak: a rendezvényt szervező RMDSZ nem tette lehetővé, hogy a magyar és a székely zászlón kívül más zászlókkal is vonuljanak az ünneplők. Hozzátette: azt kérték tőle, hogy vonja be a zászlót, vagy távozzon a felvonulók közül. Mivel a felkérésnek nem tett eleget, őt és egy másik Erdély-zászlót vivő felvonulót 500 lejes bírsággal sújtották. Az EMNP helyi vezetője elmondta: azt írták a jegyzőkönyvbe, hogy nem vetette alá magát a szervezők kérésének. Megjegyezte, a csendőrök nem kifogásolták a zászló használatát, így továbbra is lobogtathatta Erdély zászlaját Kolozsvár főterén, de csakis az ünneplő tömegtől távol. Hozzátette: már tavaly is kifogásolta a csendőrség az Erdély-zászlókat, de akkor – az ünnepi rendezvény egyik szónoka lévén – engedelmeskedett a felszólításnak, és bevonta a lobogót. Most a bírságolási jegyzőkönyv érvénytelenítését fogja kérni a bíróságon.
A szabadság egy kert
Az autoriter politika gyomját, élősködőit el kell távolítani a szabadság kertjéből – jelentette ki Kelemen Hunor Nagyszalontán mondott beszédében. Az RMDSZ elnöke úgy véli: a szabadság Romániában nem sziklaszilárd építmény, hanem inkább folyamatos gondozást igénylő kert. „Nem egyszer kell megépíteni, hanem évről évre újra és újra. Vannak göcsörtös, öreg fái, azokat metszeni kell. És újakat telepíteni is szükséges.” Kijelentette: „Romániában ma kemény harcot vív a látható állam a láthatatlan állammal, a választott politikusok az erőszakszervezetek titkos koalíciójával, és míg a látható hatalmat, a politikusokat le lehet váltani, az erőszakszervek titkos koalíciója nem váltható le parlamenti választásokon.”
A magyarokat nem lehet beolvasztani
A magyarokat beolvasztani sem Brüsszelnek, sem másnak nem sikerül, és nem is fog sikerülni, azonban az együttműködésre mindenkor készen állnak – jelentette ki Soltész Miklós magyar államtitkár az ünnep előestéjén a Magyar Polgári Párt (MPP) által Marosvásárhelyen szervezett gálán. A Bécsből elüldözött Metternich osztrák politikust idézte, aki 1850-ben megállapította: a magyar bajoknak csak a magyarok közreműködésével lehet véget vetni, és a magyarokkal másról, mint kölcsönös együttműködésről, nem lehet tárgyalni. Soltész Miklós szerint a márciusi ifjak 12 pontja közül van néhány, amely ma is aktuális – vagy azért, mert nem valósult meg, vagy azért, mert másképpen alakult, mint ahogyan azt Petőfiék szerették volna. Kijelentette: mindezekért csak összefogással lehet küzdeni.
A közelgő fekete március évfordulóján kérni fogja Románia főügyészét, hogy indítsák újra a marosvásárhelyi események kivizsgálását – jelentette ki Biró Zsolt, aki szerint a brutális bukaresti bányászjárások és a marosvásárhelyi véres események azonos tőről fakadnak. Az MPP elnöke úgy látja: a magyarok ma is másodrangú állampolgárok Romániában, de „az MPP szeretné lezárni a posztkommunizmus korszakát, hogy a ’89 előtti rendőrállamból és a jelenlegi ügyészállamból végre jogállammá váljon Románia”.
A gálaműsoron adták át az MPP Vasakarat-díját a létében fenyegetett marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium képviselőjének.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. március 16.
A hősök, a bátrak emlékét őrzi a nemzet
„Amíg veszélyben magyar identitásunk, addig szabadságunk sem lehet teljes”
Március 15-én délután ezrek gyűltek össze a Postaréten, a Székely vértanúk emlékművénél, hogy az 1848-as forradalom és szabadságharc hőseire emlékezzenek. A magyar történelmi egyházak nevében a római katolikus egyház részéről Oláh Dénes főesperes köszöntötte az egybegyűlteket. A rendezvényre Szabó László református lelkész mondott áldást. Lelkemben félárbócon van a nemzeti lobogó
– Annyi és annyi fölemelő március 15. után ma az én lelkemben félárbócon van a nemzeti lobogó – mondta Oláh Dénes –, pedig ma is a szabadságnak volna az ünnepe. Annak a szabadságnak, amely nem kiváltság, hanem Isten ajándéka.
A továbbiakban a szeretet fontosságára hívta fel a figyelmet: „úgy gondolom, hogy minden ép elmével rendelkező ember tudhatja, hogy egyetlen építő erő létezik: a szeretet. Csak akik tudtak szeretni, azok vitték előbbre az emberiség ügyét. A szeretet épített iskolákat, hidakat folyók fölé és népek közé. A szeretet volt képes ledönteni a válaszfalakat és feltölteni az elválasztó sáncokat és szakadékokat. A szeretet mindig előbbre vitte az embereket”. (…) „Nekünk előre kell menni a szeretet útján, a szabadság útján, a haladás útján, Krisztus útján. S lám, ez egyeseknek fáj, egyeseknek botrány.”
Mint mondta, Krisztus maga és tanítása is botrány volt a maga idejében, de végül győzött. „A szeretetbotrány éppen akkor győzött, amikor emberileg teljesen kudarcot vallott. Aznap éppen nagypéntek volt.”
Ám nagypéntekre húsvét, a feltámadás következett, ezért is hiszünk a szeretet végső győzelmében, a józan ész diadalában, „a kificamodott vagy kificamított elmék kijózanodásában”. És hogy ez megtörténhessen, a főesperes imára hívott „minden szabadságot és fajtáját szerető embert”. Végül kijelentette, ezért van félárbócon a lelkében a nemzet zászlaja.
„Hiszem, hogy a különbségek nem elválasztanak…”
Sorin Grindeanu, Románia miniszterelnökének üzenetét Nagy Zsigmond, Maros megye alprefektusa olvasta fel. A román kormányfő baráti üdvözletét küldte, hangsúlyozva, hogy március 15. nemcsak Magyarország nemzeti ünnepe, de egyben a világ összes magyarjának egyik legfontosabb ünnepe is.
„Az egység a különbözőségben európai elv alapján őszintén hiszem, hogy a különbségek nem elválasztanak, nem tesznek egymás ellenségeivé, hanem ellenkezőleg, egymás kölcsönös megismeréséhez, az egymás iránti tisztelet erősödéséhez vezetnek” – hangsúlyozta Grindeanu, rámutatva, hogy a jobb élet reménye és a kölcsönös tisztelet az, ami „összeköt bennünket”. Kijelentette, az általa vezetett kormány programja fontos vállalásokat tartalmaz a kisebbségekkel szemben, különös tekintettel a magyar közösségre.
„Azt gondolom, hogy a kölcsönös tisztelet jegyében és egy jobb élet reményében valósággá változtathatjuk az 1848-as forradalom eszméit: a békét, a szabadságot és a jó megértést” – üzente a miniszterelnök, aki a magyarok történelme és szellemi és kulturális öröksége iránti tisztelet jegyében küldte jókívánságait.
Csak egy szívvel és egy akarattal juthatunk előre
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének üzenetét Lukács Bence Ákos, a csíkszeredai főkonzulátus konzulja tolmácsolta: „169 évvel ezelőtt ez a nap ébresztett rá bennünket arra, hogy azon az ösvényen, amely az egész nemzet felemeléséhez vezet, csak egy szívvel és egy akarattal juthatunk előre. Mi, magyarok büszkék vagyunk arra, hogy 1848. március 15-én vértelen forradalommal vívtuk ki szabadságunkat, de még ennél is nagyobb fegyverténynek tartjuk, hogy amikor meg kellett védenünk frissen szerzett jogainkat, egy emberként álltunk talpra. Hét évvel ezelőtt ismét lehetőséget kaptunk arra, hogy újraalkossuk és megszilárdítsuk a magyar nemzet egységének fundamentumát. Az elmúlt években olyan erős és stabil anyaországot építettünk, amely segíteni tudja a Kárpát-medencei magyarság szülőföldön való boldogulását. Rajtunk áll, hogy élve a kapott eséllyel, összefogásunkkal és kitartásunkkal valóra váltjuk-e ’48 hőseinek álmait, büszkén hirdetve: »a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez«.
Legyen tehát béke, szabadság és egyetértés!” – zárta üzenetét Orbán Viktor magyar kormányfő.
A mi forradalmunk a gyermekeink jövőjéről szól
Ünnepi beszédében Péter Ferenc, az RMDSZ megyei elnöke hangsúlyozta: „Március 15-én az 1848-as forradalomra emlékezünk, de nemcsak az emlékezés tartja élve ezt az ünnepet, hanem a közösségünkben élő szabadság utáni vágy is. Ez az ünnep újra és újra ráébreszt minket arra, hogy a szabadság mekkora érték számunkra, de egyben emlékeztet is arra, hogy milyen könnyen veszélybe kerülhet.” (…) „Ezen a napon óhatatlanul felmerül bennünk a kérdés, hol tartunk most, ennyi év elteltével szabad emberekként élhetünk-e ma szülőföldünkön mi, erdélyi magyarok?” A kérdésre nem tudott egyértelmű pozitív választ adni, hiszen „amíg veszélyben van magyar identitásunk, addig szabadságunk sem lehet teljes”. Az elmúlt hónapok bebizonyították, hogy a marosvásárhelyi magyaroknak ma ismét a szabadságukért, alapvető jogaikért kell küzdeniük.
Rámutatott, hogy az 1989-es rendszerváltást követően sokat változott az erdélyi magyar közösség helyzete, a kisebbségi jogok jelentős részét ma már törvény védi, mégsem érezzük magunkat biztonságban. „Nem is érezhetjük, mert nem lehet teljes a biztonság ott, ahol nem tartják be a törvényeket. Ahol nem hallgatják meg a másik felet. Nem vagyunk biztonságban ott, ahol a Korrupcióellenes Ügyészség a marosvásárhelyi katolikus iskola alapítását vizsgálja, szülőket hurcolnak meg és több mint 400 diák sorsával játszanak”.
A szabadságharc nemcsak a múlt emléke, hanem a jelen törekvése: az évről évre való próbatétele annak, hogy még mindig ki tudunk-e állni magunkért, vagy hagyjuk, hogy eltapossanak – mutatott rá Péter Ferenc, arra szólítva a vásárhelyi magyarokat, hogy ne hagyják magukat megfélemlíteni, ne hagyják az iskolát! „Egy olyan küzdelem előtt állunk, amit csak együtt tudunk sikerre vinni”. (…) „Ha kiállunk magunkért és egymásért, akkor nem tudnak bennünket eltaposni. A mi forradalmunk a gyermekeink jövőjéről szól. Arról szól, hogy elengedjük-e most a kezüket, vagy kiállunk mellettük minden lehetséges eszközzel.”
Az elnök arról is beszélt, hogy egyesek azt hiszik, hogy „a végtelenségig nyomást gyakorolhatnak közösségünkre, hogy meg lehet bennünket félemlíteni, hogy meg fogunk hátrálni”. Ezért – hívta fel a figyelmet – „összefogva, egy emberként kell kiállnunk igazunk mellett, és világosan kell állást foglalnunk a bennünket ért sérelmek kapcsán úgy, ahogyan ezt elődeink is tették. Vigyáznunk kell azonban, hogy ne adjunk helyet az etnikai feszültségkeltésnek és a mindenki számára romboló gyűlölködésnek”.
Legyünk bátrak kiállni magyarságunkért, nemzetünkért!
Magyarország kormánya részéről Soltész Miklós egyházi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár mondott ünnepi beszédet.
A ’48-as események felidézése után arra hívta fel a figyelmet, hogy ma is zavaros időket élünk, még fontosabb az összefogás, még fontosabb a bátor magatartás, és még inkább bölcs döntésekre van szükség. Hisz amíg Európa, Brüsszel egyes vezetői magukhoz akarják ölelni az idegen kultúrák hódítóit, addig eltaszítják, háttérbe szorítják a kereszténységet még őrző közép-európai nemzeteket. Büntetni akarja a közös Európát védő nemzeteket ahelyett, hogy hálás lenne. „Éppen ezért, magyarok, románok, szerbek és horvátok, lengyelek, szlovákok, nem engedhetjük meg, hogy újra egymással szembefordítsanak minket. Nagyobb a történelmi felelősségünk annál, hogy ezt a luxust megengedjük magunknak. Össze kell fognunk a kereszténység védelmében, össze kell fognunk a recsegő-ropogó Európáért, mert gyermekeink, fiataljaink jövője ezen múlik”.
Mint mondta, itt, Romániában is egy láthatatlan háttérhatalom tartja rettegésben a minisztereket, polgármestereket, intézményvezetőket. „A szabadságharc leverését követő időszakot vagy a kommunista diktatúrát idézi, hogy egy katolikus iskola igazgatóját meghurcolhatják, a szülőket és a gyermekeket pedig teljes bizonytalanságban tartják”.
Kijelentette: a hősök, a bátrak emlékét őrzi a nemzet, és ugyanígy fog emlékezni a jövő nemzedék a mostani bátrakra, de senki sem fog emlékezni a feljelentőkre. „Legyünk bátrak kiállni magyarságunkért, nemzetünkért, hitünkért, kereszténységünkért, az együtt élő nemzetek békéjéért” – biztatta a megjelenteket az államtitkár.
A rendezvényen kortársvers-részletek hangzottak el fiatal költőktől, Sajó Sándor Magyarnak lenni című versét Szabó Erzsébet Zsófia, a Római Katolikus Teológiai Líceum 9. osztályos tanulója szavalta. Fellépett a marosvásárhelyi Serafim Duicu Általános Iskola Rügyezők furulyacsoportja. Dsida Jenő Templomablak versét megzenésítette Boros Emese (ének), zongorán kísérte Fülöp Csongor, Reményik Sándor Templom és iskola című versét Balló Krisztina, a Római Katolikus Teológiai Líceum 10. osztályos tanuló szavalta el. Műsorvezető Kányádi Orsolya volt.
A postaréti rendezvény ünnepi koszorúzással, illetve a himnuszokkal ért véget.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2017. március 16.
A szabadságharc nem ért véget
Méltóságteljesen ünnepelt az erdélyi és partiumi magyarság tegnap, a forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóján. Kolozsváron a csendőrség Erdély-zászló miatt bírságolt, Emil Boc polgármester pedig nem vett részt az ünnepségen.
Kolozsváron több százan vettek részt szerdán az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek tiszteletére szervezett rendezvénysorozaton, a korábbi években rendszeresen jelen lévő Emil Boc polgármester azonban ezúttal távol maradt. Nem tudni, hogy az elöljáró a többnyelvűségért harcoló Musai–Muszáj mozgalom hétfői felszólítása miatt mondta-e le a részvételt.
A civilek ugyanis nyílt levélben arra kérték az elöljárót, hogy ne vegyen részt a március 15-ei ünnepségen, amennyiben meg akarja fellebbezni a kétnyelvű táblák kihelyezéséről szóló ítéletet, az viszont sokatmondó, a polgármesteri hivatal részéről még csak nem is koszorúztak a hagyományos ünnepi helyszínnek számító Biasini-szállónál. Alin Tişe, a Kolozs Megyei Tanács elnöke viszont jelen volt és koszorúzott is az általa vezetett intézmény nevében.
Ismét zavart az Erdély-zászló
Az ünnepség egyébként a hagyományos menetrend szerint felvonulással kezdődött a protestáns teológia épületétől a Szent Mihály-templomig. A 13 órakor kezdődő ökumenikus istentisztelet előtt megkoszorúzták a Bem József Deák Ferenc (Eroilor) utcai emléktábláját is, majd az istentisztelet követően a Biasini szálloda előtti koszorúzási ünnepségre vonult a tömeg. A felvonulás közben egyébként a csendőrség – akárcsak a tavaly – kiemelte a tömegből Fancsali Ernőt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kolozsvári elnökét és egy másik kolozsvári polgárt a tömegből –, utóbbit azonban, mivel feltekerte a zászlót, elengedték.
A csendőrség véleménye szerint törvénytelenséget követtek el, amikor Erdély zászlajával vonultak fel. Az államhatalmi szerv a szervezőkre – az RMDSZ kolozsvári szervezetére – hivatkozva kezdett intézkedni, utóbbiak pedig a csendőrségre hivatkoznak – derült ki az EMNP közleményéből. Fancsali Ernő elmondta: valószínűsíti, hogy a csendőrség bírságot szab ki, az ügyet azonban – jogorvoslat reményében – bíróságra viszi. Később az EMNP kolozsvári elnöke Facebook-bejegyzésben közölte: 500 lejre büntették, mert „nem vonta be” az Erdély-zászlót.
Csoma Botond parlamenti képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke nem hagyta szó nélkül az incidenst, és az ünnepi felszólalása alkalmával, a Biasini Szálló előtt leszögezte: semmilyen törvénytelenséget nem lát az Erdély-zászlóban, hiszen annak szimbólumai megtalálhatóak Románia címerében is. Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke beszédében utalt a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyében tapasztalt visszásságokra, és felelősségvállalásra biztatta a közösséget. „Mernünk kell világosan és bátran arról beszélni, ami körülöttünk zajlik. Arról, hogy nem működik a jogállam, hogy túl sok a rossz a törvény, és azt a kevés jót sem tartják be. Arról, hogy az állam lehallgat ahelyett, hogy meghallgatna” – fejtette ki Porcsalmi Bálint.
„Az erő a fiatalok kezében van"
Több ezren gyűltek össze szerdán délben Székelyudvarhely központjában, a Márton Áron téren, ahol hármas kopjafa őrzi a helybéli forradalmi hősök emlékét, ezúttal pedig magyar, román, német zászló, az EU és Székelyudvarhely lobogója, valamint rengeteg kokárda emelte az ünnep fényét. A huszárok felvonulását és tiszteletadását követően Dakó Tibor, a Székelyudvarhelyi Hagyományőrző Székely Huszárezred kapitánya adott ünnepi jelentést a város polgármesterének, Gáfi Árpádnak, majd a jelenlévők elénekelték a magyar és a székely himnuszt. „Ünnepeljük a nemzet születésnapját, a magyarok szabadságvágyát, azt, hogy a függetlenség sorsunk saját kezébe vételének vágya, azóta is ott van minden magyar szívében, és ezt tudja az egész világ rólunk” – fogalmazott Gálfi Árpád polgármester ünnepi beszédében.
Soltész Miklós, Magyarország egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára emlékeztetett: nemcsak Pesten és Budán, hanem Székelyudvarhelyen is csatlakoztak a forradalmi követelésekhez. Soltész egyébként Holló Lászlóval, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány igazgatótanácsának elnökével szerdán 50 millió forint vissza nem térítendő támogatásról szóló szerződést írt alá, melyből környékbeli tanintézeteket finanszíroznak.
Marosvásárhelyen több helyszínen is megemlékeztek az 1848–49-es szabadságharc kitöréséről, a jó időnek köszönhetően pedig Postaréten, a vértanúk emlékművénél szervezett ünnepségen különösen nagy tömeg gyűlt össze, becslések szerint akár háromezren is lehettek a helyszínen.
Péter Ferenc megyei tanácselnök, az RMDSZ Maros megyei elnöke úgy fogalmazott: „a mostani ünneplés próbatétele annak, hogy ki tudunk-e állni magunkért, vagy hagyjuk, hogy eltapossanak”. A szónoklatokat követően verssel, énekkel köszöntötték a tavaszi ünnepet, majd koszorúkat helyeztek el az emlékmű körül, és a Rügyesző nevű furulyazenekar kisgyerekeinek megható előadására is sor került.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Maros megyei szervezete által a Petőfi-szobornál szervezett március 15-ei ünnepi megemlékezést a fiatalos lendület jellemezte. Ferencz Katalin, a Sapientia hallgatói önkormányzatának elnöke arról beszélt: a „szabadságharc képviselői értünk, az utódaikért is harcoltak, az elvek pedig azóta se sokat változtak: az erő a fiatalok kezében van”.
A Magyar Polgári Párt (MPP) kedden tartott gálaestet a Maros Művészegyüttes előadótermében, ahol Biró Zsolt pártelnök, parlamenti képviselő arról beszélt: „ma Marosvásárhelyen nem érezhetjük magunkat szabadoknak, miközben huszonhét év után sem ismerjük a fekete március eseményeinek kiprovokálóit”.
A sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban felavatták szerdán Berde Mózsa 1848-as kormánybiztos, parlamenti képviselő egészalakos szobrát, amelyet a székelyudvarhelyi származású, Magyarországon élő Harmath István alkotott.
A megemlékezésen felszólaló Antal Árpád polgármester úgy fogalmazott: „Székelyföldet nem ajándékba kaptuk, nem szerencsejátékon nyertük, nem azért vagyunk itt, mert ezért 20 százalékos fizetéspótlékot kapunk, mint a román belügy alkalmazottai. Székelyföld a miénk, a legjobb helyen a székelyek kezében van”.
A nagyváradi magyarság először ünnepelhetett március 15. alkalmából a város megújult főterén. A partiumi városban tartott megemlékezés keretében, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) rendezvényén néptáncos toborzóra hívták a helyi magyarságot.
Krónika (Kolozsvár)
2017. március 20.
Elhangzott a magyar kormány üzenete
Az ima erejével a római katolikus iskoláért
Kéz a kézben, élő láncolatot alkotva mondott közös imát a belvárosi Keresztelő Szent János-plébániatemplom hajóját megtöltő gyülekezet a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumban tanuló gyermekekért, fiatalokért, szüleikért, a tanítókért, tanárokért, hitoktatókért, az iskola igazgatójáért és „azokért is, akiknek bölcs döntése nyomán a tanítás ismét zavartalanná válhat”.
A közös imán jelen volt Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának ideiglenes vezetője, a magyar kormányt képviselő Szilágyi Péter helyettes államtitkár, Novák Zoltán Csaba RMDSZ-szenátor, Biró Zsolt és Vass Levente parlamenti képviselők, Péter Ferenc, Maros, Borboly Csaba, Hargita és Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke, valamint Borbély László, a Katolikus Státus Alapítvány képviselője.
Legfontosabb és legszentebb ügyünkért, a jövő nemzedék, az anyanyelvi oktatás bölcsőjét jelentő iskoláért fordulunk Istenhez az imádság minden lehetséges formájával, hangzott el Oláh Dénes római katolikus esperes igeliturgiájában. Minden keresztény ember kérő imája mellett hálával tartozunk őseinknek, akik gazdag épített örökséget hagytak ránk. A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség büszke a nyolc státusiskolára, ami a felnövekvő nemzedék iránt érzett felelősségből áldozatok árán épült, és amelyeket 1948-ban államosítottak, évszázadok kincsét semmisítve meg. Népünk legidőtállóbb erőssége a templom mellett az iskola volt, ezért építtette mindkettőt újra minden dúlás után. A templomban erőt gyűjtött, az iskola pedig a gyermekek nevelését, testi és szellemi kiteljesedését szolgálta, ma pedig szent kötelességünk megtölteni élettel. A közbenjáró ima, mint a felebaráti szeretet legszentebb példája, a közös ügyért kell szóljon, a fölfele irányulóval a főesperes erőt kért a felvállalt harc folytatásához. Nemcsak egyet akarunk, egyként akarjuk ezt – jelentette a két a kézben elmondott Miatyánk, amitt Tamás Csilla imája követett.
Közös akarattal és törekvéssel jutottunk arra az elhatározásra, hogy imádkozzunk azért, hogy a tanítás ismét zavartalan legyen a katolikus iskolában, legfőképpen pedig azokért, akiket jogtalanul meghurcoltak, Tamási Zsolt igazgatóért, a megfélemlített szülőkért és gyermekekért – tolmácsolta Farkas Balázs, a csíkszeredai főkonzulátus ideiglenes vezetője Soltész Miklós egyházügyi államtitkár üzenetét, aki édesanyja súlyos állapota miatt kényszerült távol maradni. „A közös imádság nem irányul senki ellen, ahogy a katolikus iskola sem valakik ellen, hanem valakikért tevékenykedik.” Hiszem és mindannyiunknak hinnünk kell, hogy sok-sok ilyen alkalom a Szentlélek erejével hat azokra, akik vagy félelmükben, vagy rossz szándék miatt eddig az iskola vezetése és annak fennmaradása ellen cselekedtek” – idézte az államtitkár szavait Farkas Balázs.
A magyar kormány üzenetét dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár közvetítette: „A leghatározottabban elítéljük a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) túlkapásait és a Római Katolikus Teológiai Líceum ellehetetlenítésére irányuló törekvéseket. Véle-ményünk szerint egy jogállamban megengedhetetlen, hogy ügyészek vallási hovatartozásukról faggassanak embereket, vagy kérdőre vonják őket azért, hogy egy adott felekezeti iskolába íratták gyermekeiket. Elfogadhatatlan az is, hogy egy ügyészségi vizsgálat megindítása nyomán megkérdőjeleződjön egy felekezeti iskola puszta léte” – hangzott el a Miniszterelnökség és a Nemzetpolitikai Államtitkárság közleményében. Egyetértenek azokkal az erdélyi magyar politikusokkal, akik szerint a marosvásárhelyi katolikus iskola helyzete is szervesen illeszkedik a magyar közösségeket alapvető jogaikban korlátozó folyamatba, mint a MOGYE magyar karának ügye, amelyről a szenátus és a rektor a törvényes előírások ellenére sem hajlandó dönteni, továbbá olyan fontos ingatlanok, mint a Székely Mikó Kollégium és a gyulafehérvári Batthyaneum visszaszolgáltatásának kérdése.
„Magyarország kormánya kiáll a megfélemlített, ártatlanul meghurcolt szülők és diákok mellett. A magyar állam teljes szolidaritásáról és erkölcsi támogatásáról biztosítja azokat, akik mindezek ellenére vállalják, hogy kiállnak jogaikért, és mindent elkövetnek azért, hogy a katolikus líceum tovább működhessen.” A közlemény abszurdnak nevezi, hogy „az Európai Unió területén egyáltalán kérdésessé válhat”, hogy egy keresztény egyház saját tulajdonú ingatlanjában a katolikus szellemben történő oktatást felvállaló iskola működhessen. Ennek ellehetetlenítése összeegyeztethetetlen az Európai Unió jog- és értékrendjével – hangzott el a közleményben, majd nemzeti imánkkal zárult a szombat délelőtti szentmise.
Székelyföldi összefogás a katolikus iskoláért
Maros, Hargita és Kovászna megye tanácsainak elnökei is részt vettek március 18-án, szombaton a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébániatemplomban a katolikus iskoláért meghirdetett közös imán. Péter Ferenc, Borboly Csaba és Tamás Sándor a templomi imát követően közös állásfoglalást fogalmazott meg, amelyben szolidaritásukról és támogatásukról biztosítják a katolikus iskola tanárait, diákjait és szülői közösségét.
„A Római Katolikus Teológiai Líceum fennmaradásáért folytatott küzdelem a gyermekeink jövőjéről szól. Amit kérünk, a katolikus iskola helyzetének tisztázása és a tanintézet működésének biztosítása, közösségünk jogos igénye. Nem valaki ellenében szeretnénk fellépni, hanem egy felekezeti oktatást biztosító iskola mellett foglalunk állást, és meggyőződésünk, hogy az iskola létrehozása körüli esetleges adminisztratív hibák jó szándékkal kijavíthatók. Nem hagyjuk magunkat sem megfélemlíteni, sem elbizonytalanítani, a végsőkig kitartunk a katolikus iskola mellett. Minden békés és törvényes eszközt megragadunk, hogy a tanintézet megmaradását biztosítsuk. Egy olyan küzdelem ez, amelyet csak együtt, az egyház, a politikum és a civilek összefogásával tudunk megnyerni.”
Péter Ferenc, Maros megye tanácselnöke
Borboly Csaba, Hargita megye tanácselnöke
Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke
Ígéret egy újabb tanácskozásra
Több napon át tüntettek a régi Városháza előtti parkban az elmúlt héten a Római Katolikus Teológiai Líceum diákjainak szülei. A Civilek a Katolikus Iskoláért csoport tagjai ugyanakkor felszólították Marosvásárhely polgármesterét, az általa vezetett hivatalt és a városi tanácsot, hogy „haladéktalanul tegyenek eleget törvényi kötelezettségüknek”, és záros határidőn belül állítsák össze és hagyják jóvá Marosvásárhely iskolahálózatát, amelyben önálló jogi személyiséggel bíró iskolaként szerepel a Római Katolikus Teológiai Líceum. Tették ezt azokra az átiratokra hivatkozva, amelyeket a tanügyminisztérium küldött a polgármesteri hivatalnak. Ugyanakkor felszólították a polgármestert, hogy bizonyítsa be, amit a szülők előtt két tanácsülés alkalmával is kijelentett, miszerint a katolikus iskolával minden rendben van, továbbá azt a gyakran hangoztatott kijelentést is, hogy Marosvásárhely a tolerancia és a harmónia városa.
A tüntető szülők ígéretet kaptak, hogy Dorin Florea március 17-én fogadja őket, de a találkozón csak a tanácsadója, Claudiu Maior és a hivatal jegyzője jelent meg. Ott a szülők újabb ígéretet kaptak, amiről Csíki Csengele, a csoport vezetője számolt be:
– Kezdeményezésünkre a polgármesteri hivatal egy újabb nagyszabású tanácskozást hív össze március 21-re, amelyen részt vesz a prefektus, a polgármester és tanácsosa, a Városháza jegyzője, Horaţiu Lobonţ, az iskolákért felelős szakigazgatóság aligazgatója, a megyei tanfelügyelőség, a városi tanács, valamint a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői közösség képviselői. Reményeink szerint a beszélgetésen tisztázódni fog iskolánk helyzete, és megszületik a megoldás, amelynek kulcsát eddig egyik intézmény dobálta a másiknak – nyilatkozta Csíki Csengele, a szülői csoport vezetője.
BODOLAI GYÖNGYI
Népújság (Marosvásárhely)
2017. május 24.
A magyar kormány Máramaros megyei egyházi intézmények felújítását támogatja
A kormány kilencvenöt millió forinttal támogatja a nagybányai Németh László-líceum leendő épületének felújítását és hétmillió forinttal a katolikus egyház máramarosszigeti közösségi házának felújítását – közölte Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár.
Az MTI-nek telefonon nyilatkozó államtitkár elmondta: Schönberger Jenő szatmári püspökkel végiglátogatja Erdélyben azokat a helyeket, ahol a többnyire kisebbségben élő magyarság megmaradását nagy mértékben tudják támogatni az egyházak az iskolarendszeren, a fogyatékkal élők fejlesztésén és hitéleti tevékenységükön keresztül.
Soltész Miklós kiemelte: Nagybányán összefogott a református egyház és az önkormányzat, így a jelenleg a város külső részén található Németh László-líceum alsó tagozata és óvodája beköltözhet a belvárosba, a református egyház ingatlanába. Ennek az ingatlannak a felújítását támogatja most a kormány.
Mint mondta, a katolikus egyház azt tervezi, hogy a líceum közelében létrehoz egy kollégiumot a Nagybányán tanuló, a környező településeken szórványban élő magyar diákoknak.
MTI; itthon.ma/erdelyorszag
2017. június 3.
A gyimesi csángók intézményei 650 millió forintos támogatást kapnak
MTI - A gyimesi csángó magyarok egyházi és oktatási intézményei összesen 650 millió forintos támogatást kapnak a magyar kormánytól – jelentette be pénteken Gyimesbükkön Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára pénteken részt vett a csíksomlyói zarándoklatra érkezett Boldogasszony zarándokvonat utasaival és helyi csángó magyarokkal együtt a gyimesbükki Kontumáci kápolnánál tartott szentmisén. Ezt követően az MTI-nek telefonon elmondta: a magyar kormány 50 millió forinttal támogatja Gyimesbükkön a római katolikus plébánia, illetve közösségi ház felújítását, 100 millió forinttal finanszírozza Gyimesközéplokon a Gróf Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola tornatermének megépítését, illetve 500 millió forintot fordít Gyimesfelsőlokon az Árpád-házi Szent Erzsébet Líceum épületének és a hozzá tartozó diákotthonnak a felújítására.
Emlékeztetett: a magyar kormány tavaly év végén döntött a támogatásokról. Kijelentette, hogy a csángómagyarok évszázadokon át megőrizték kereszténységüket, magyarságukat, és remélhetőleg a következő évszázadokban is megmaradnak szülőföldjükön. Az anyaországi magyarok sokszorosan visszakapják lelkiekben ezt az anyagi támogatást - tette hozzá, majd példaként említette azt a vendégszeretetet, amivel a helyiek a pünkösdszombati csíksomlyói búcsúra tartó magyarországi zarándokokat fogadták. Az államtitkár felidézte: a csángók intézményei kaptak már korábban is támogatást a magyar kormánytól, de a mostani finanszírozás a méreteit tekintve előzmény nélküli. Leszögezte: a gyimesi csángók is részei a magyar nemzetpolitikának, és segíteni kell őket, hogy megőrizzék, továbbadják keresztény hitüket, magyarságukat. Az államtitkár felemelőnek nevezte, hogy a pénteki szentmisén 300 fiatal is részt vett, akik között voltak a Kárpát-medence különböző részeiből érkezettek, de olyanok is, akik a világ különböző kontinenseiről, a magyar diaszpóra közösségeiből jöttek. Mindez a kereszténységben, a magyarságban és a magyar nyelvben való összefogást jelképezi - mondta az államtitkár. Krónika (Kolozsvár)
2017. június 26.
Ünnepelt a Zsil-völgyi magyarság
Június 22-25. között tizenötödik alkalommal szervezték meg a Zsil-völgyi Magyar Kulturális Napokat, amely a bányavidék szórványmagyarságának hagyományos ünnepe. Az RMDSZ által szervezett rendezvénysorozaton részt vettek a helyi magyar közösség mellett a magyarországi testvértelepülések küldöttségei és a székely-szórvány partnerségen keresztül háromszéki vendégek is – olvasható Winkler Gyula EP-képviselő sajtóirodájának mai közleményében.
"A Zsil-völgyi magyarság életében kiemelt időszak ez, a magyar kulturális napok tizenöt éve sűrítetten jeleníti meg, hogy ragaszkodunk magyar gyökereinkhez, ápoljuk hagyományainkat, átadjuk gyerekeinknek kulturális örökségünket. Ugyanakkor a román többség irányába is jelezzük, a Zsil-völgyét a magyar kultúra is alakította, közösségünk jelenléte gazdagítja ezt a vidéket. Ezeket a napokat a találkozás öröme szövi át, hiszen a mindennapokban ritkábban van lehetőség a találkozásra, éppen ezért is fontosak az ilyen közösségi ünnepek" – fogalmazott Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke, aki a Zsil-völgyi Magyar Kulturális Napok vasárnapi zárórendezvényén vett részt. Üdvözölte a jelenlevőket Benedekfi Dávid, helyi tanácsos és RMDSZ-elnök, Antal Amália, a Nőszervezet elnöke és Mesaros Iacob, Lupény alpolgármestere – áll a dokumentumban.
A beszámoló szerint csütörtökön Soltész Miklós a egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár jelenlétében nyitották meg a rendezvénysorozatot, a magyar kormány képviselője Békési Nimród  és Kuron Wilhelm Tükröződések című fotókiállításán köszöntötte a helyi magyar közösséget.
Pénteken harmadik alkalommal indultak a Zsil-völgyi magyarok Maderspach Viktor emléktúrára, a rendíthetetlen magyar katona, mérnök és legendás vadász emlékét ápolva, Lupényból indulva útba ejtették az iszkronyi tulipánfát, az aninószai Maderspach-emlékházat, valamint további petrilai, lónyai helyszíneket kerestek fel Bodó József nyugalmazott történelemtanár szakavatott vezetésével. Ugyancsak pénteken tartották a Jézus Szíve búcsút Lónyán.
A közlemény szerint szombaton délután szabadtéri közösségi eseményt tartottak Petrozsényban, ahol több mint négyszázan gyűltek össze találkozni és mulatni. Ugyancsak szombaton a Kecel testvérváros fiataljai zenés előadást mutattak be Lupényban. A Zsil-völgyi Magyar Kulturális Napok záróeseményét ma tartották Lupényban, ahol a Csernakeresztúri Hagyományőrző Csoport lépett fel, majd az INSECT koncertezett. Szabadság (Kolozsvár)
2017. június 28.
Soltész Miklós a Krónikának: nem Magyarország az ellenség!
Segítségre van szükség a szülőföldön való megmaradáshoz, a magyarság értékeinek megőrzéséhez, és a magyar kormány segíteni kíván ebben a külhoni közösségeknek – fogalmaz a Krónikának adott interjúban Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. Soltész szerint nem román, hanem külső érdekeket szolgálnak azok, akik a magyarellenes hangulatkeltésért felelősek.
– Június 22–25. között tizenötödik alkalommal szervezték meg a Zsil-völgyi Magyar Kulturális Napokat, amely a bányavidék szórványmagyarságának hagyományos ünnepének számít. Milyen élményekkel tért haza a rendezvényről, melynek megnyitóján Ön is beszédet mondott?
– Örömmel fogadtam el a meghívást, ugyanakkor hozzá kell tennem, hogy aggodalommal tölt el az a gondolat, hogy az Erdélyben szórványban élő magyarságnak vajon mekkora esélye van az elkövetkező években, évtizedekben a megmaradásra. Azt azonban kimondhatjuk, hogy a helyi egyházi, közösségi vezetők – a hasonló tematikájú kulturális rendezvények megszervezésével is – folyamatosan törekednek arra, hogy a szórványközösséget megtartsák, összetartsák, hogy értékeiket megmentsék.
Ez azt mutatja, hogy hisznek a jövőben, és tesznek is érte. Erőfeszítéseikben továbbra is számíthatnak a magyar kormány támogatására. Azok a templomfelújítások vagy közösségiház-építések, javítások, amelyeket a kormány az elmúlt években támogatott és támogatni fog, segítik a szórványterületen való megmaradást, a nyelv megmaradását, továbbörökítését. A magyar kormány 19 millió forinttal tudta támogatni a petrozsényi közösséget, míg Lupényban 6,5 millió forintot, Petrillán 2 millió forintot tudtunk adni. Ezek nem hatalmas összegek, de bízunk benne, hogy ezeknek a közösségeknek sokat tudtunk ily módon segíteni akár a templomaik felújításában vagy közösségi terek létrehozásában, korszerűsítésében.
– Az év elején erdélyi egyházi intézmények, templomok, felekezeti iskolák támogatását jelentette be, a nemzetpolitikai államtitkárság pedig nagyszabású Kárpát-medencei óvodafejlesztési program beindításáról beszélt. Milyen stádiumban vannak most ezek a programok?
– Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy az elmúlt hat-hét év során a magyar kormány nemzetpolitikája egyre szélesebb területet foglal magába. Nyilván rendkívül fontos volt a kettős állampolgárság megadása, fontos volt az is, hogy a határon túli magyarok is szavazhassanak, hiszen ezáltal végképp bevontuk őket a magyarországi közéletbe. Legalább ennyire fontos viszont, hogy a szülőföldön való megmaradáshoz, a magyarság és a magyar értékek megőrzéséhez is segítséget tudjunk nyújtani, ezért jött létre az óvodafejlesztési vagy akár a mi államtitkárságunkhoz tartozó egyházügyi támogatási program. Igyekszünk Erdélyben és a Partiumban, de az egész Kárpát-medencében olyan megoldásokat találni, amelyek a helyben maradást erősítik, a helyi egyházainkat erősítik. Kézzel fogható eredmény, hogy a felekezeti iskolák felújítására, bővítésére vonatkozó szerződéskötés már megszületett.
– A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügye kapcsán korábban azt nyilatkozta, az iskola létrehozása miatt indított korrupcióellenes eljárás révén a magyarság megfélemlítése zajlik. Mi a véleménye a román kormányválság körüli nacionalista hangulatkeltésről? Ön szerint ezek miként befolyásolják az elmúlt időszakban amúgy is hűvös magyar–román viszonyt?
– Azt gondolom, hogy egyfajta enyhülés tapasztalható, bármennyire is lassú, és nem hasonlítható össze a magyar–szerb vagy a magyar–szlovák viszonnyal. Magyarországnak egyre jobbak a kétoldalú kapcsolatai Szlovákiával és Szerbiával, és ennek következtében az ott élő magyarok helyzete is javult. Románia esetében is több a közeledési pont, akár egyházi területen is. Azok, akik a nacionalista, magyarellenes hangulatot szítják – akár televíziós műsorvezetőként vagy politikusként –, nem szolgálják ezt az együttműködést. Mindez azért is érthetetlen számunkra, mert a Zsil völgyében például, ahol a magyarság aránya elenyésző, a román–magyar kapcsolatok nagyon jók, a helyi vezetők odafigyelnek a magyar közösség kéréseire, próbálnak támogatást nyújtani, amennyire tőlük telhető.
– Ki és miért lenne érdekelt abban, hogy a két ország közti együttműködés ne váljon szorosabbá?
– Meg merem kockáztatni, hogy ezek az emberek nem román, hanem külső érdekeket szolgálnak. Az olyanokét, akiknek mindig is az volt az érdekük, hogy a Kárpát-medencében élő nemzetek ne éljenek békességben, mert összefogva erősek tudnának lenni.
Persze vannak olyan alanyok, akik erre a célra nagyon alkalmasak, és fel is lehet őket használni. Szerintem ezeknek az embereknek fel kellene ébredniük, és észre kellene venniük, hogy nem Magyarország az ellenfél, és pláne nem az ellenség.
Nem mi vagyunk azok, akik közel ötmillió román fiatal munkavállalót elcsábítottunk külföldre, aminek következtében az a megdöbbentő hír is felröppent, hogy több román gyerek született külföldön, mint Romániában.
Erről biztosan nem Magyarország tehet, és a romániai magyar érdekvédelmi szervezetek sem vádolhatók ezzel. Fontosabb lenne, hogy a két nemzet összefogjon, és fölismerjék azt, hogy erősíti, és nem gyengíti az országot az a közel másfélmillió magyar, aki Romániában él.
Gyergyai Csaba Krónika (Kolozsvár)
2017. július 25.
Egy könyvben a Kárpát-medence „szétszakított” 20. századi irodalma
Megjelent a Kárpát-medencei magyar irodalom 1920-tól az ezredfordulóig című irodalomtörténeti kézikönyv és szöveggyűjtemény a Kárpát-medencei Magyartanárok Kulturális Egyesülete (KMKE) gondozásában. A kötettel 70 év szakmapolitikai mulasztását pótolják, Takaró Mihály irodalomtörténész, az egyesület elnöke a KMKE és a Rákóczi Szövetség által szervezett V. Kárpát-medencei Irodalomtanár Találkozón rámutatott, hogy a kötettel 70 év szakmapolitikai mulasztását pótolják.
Olyan könyv született, amely a magyarság hazájának a Kárpát-medencét tekinti és igyekszik a Trianon után szétszakított magyar irodalom 1920 utáni fejlődését bemutatni, tette hozzá.
Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár arra biztatta a jelenlévőket, hogy a sok helyen tapasztalt nyelvvesztés, a színtiszta magyar területek beolvadása ellenére folytassák küzdelmüket, és ne adják fel a harcot. Mint mondta, az anyanemzetből kiszakított magyarság évszázadokon keresztül megtartotta a magyar nyelvet, és ebben a magyartanároké a legnagyobb érdem.
Takaró Mihály szerint 1920 után a Kárpát-medencei magyar irodalom fejlődése más-más utakon indult el.
Tragédiának nevezte, hogy egy délvidéki magyar nem tudhatott a felvidéki magyar irodalomról, talán az anyaországit ismerhette.
A kötet mindezt bemutatja, az utolsó 300 oldala pedig szöveggyűjtemény. Aki ezt használja, innentől kezdve a Kárpát-medence magyar irodalmát taníthatja és nem a magyarországit vagy az erdélyit, vélekedett. Takaró Mihály kiemelte, hogy a könyv nem tartalmazza a „könyvtári irodalmat”, hiszen nincs benne például Ady vagy Kosztolányi, de megtalálható benne Kovács Vilmos vagy Dsida Jenő. Sajnálattal jegyezte meg, hogy a 16 tagú szerkesztőbizottság hiányos kötetet állíthatott össze, mivel a Felvidék magyar irodalmának 50-100 oldala hiányzik belőle. Közölte, hogy egyik szlovákiai egyetem tanára sem vállalta a feladatot felkérésük ellenére, de már folynak tárgyalások arról, hogy szeptembertől felvidéki szakemberek bekapcsolódnak a munkába. Soltész Miklós rámutatott: a magyar nyelvnek „nemzetmentő ereje” van, ráadásul kihat a magyar mentalitásra és gondolkodásra is, fogalmazott.
Az V. Kárpát-medencei Irodalomtanár Találkozót július 24-28. között tartják a Fejér megyei Isztimér melletti Királyszálláson. Kedden Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, szerdán Gulyás Gergely, az Országgyűlés fideszes alelnöke is előadást tart a résztvevőknek.
MTI; Krónika (Kolozsvár)
2017. július 25.
Soltész: kárpátaljai és vajdasági magyar, valamint ukrán gyermekek is nyaralhatnak Zánkán
Mintegy ezer kárpátaljai és kétszázötven vajdasági magyar gyermek mellett ötszáz ukrán fiatal is nyaralhat idén Zánkán - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára az Erzsébet-táborban tett keddi látogatásán.
Soltész Miklós kiemelte: Magyarország szolidaritásból mutat példát azzal, hogy a zánkai Erzsébet-táborban ezer kárpátaljai és kétszázötven vajdasági magyar fiatal mellett ötszáz olyan ukrán gyermeket is vendégül lát a Balatonnál, aki magyar környezetben él és fontosnak tartja a magyar nyelv tanulását. Emellett megjegyezte, hogy a Velencei-tónál már harmadik éve üdülhet mintegy hatszázötven ukrán gyermek, akinek egyik szülője az orosz-ukrán konfliktusban meghalt vagy súlyosan megsérült.
Az államtitkár a magyar családok szempontjából kiemelkedő döntésnek nevezte az Erzsébet-program 2012-es elindítását, amelyben a résztvevők száma - a gyermekek táboroztatásával, az idősek és a fogyatékkal élők üdülésének támogatásával együtt - az idei évre eléri az egymilliót. Soltész Miklós hozzátette: 2017-ben csaknem százezer gyermek üdülhet a Balatonnál vagy vehet részt napközis táborokban az Erzsébet-program keretében, táboroztatásukat és ellátásukat a kormány 5,2 milliárd forinttal támogatja.
MTI; http://tiszanews.org.ua
2017. augusztus 18.
Soltész Miklós kölcsönösséget kért Romániától a kisebbségpolitikában
Soltész Miklós kölcsönösségi alapon kérte a román hatóságoktól, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium zavartalan működéséhez.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára egy csütörtöki csíkszeredai sajtótájékoztatón beszélt azokról az erőfeszítésekről, amelyeket Magyarország tesz azért, hogy a területén élő nemzeti kisebbségek ápolhassák nyelvüket, kultúrájukat.
Elmondta: a Fidesz-KDNP kormány 2010 óta két és félszeresére emelte a nemzeti kisebbségeknek nyújtott támogatásokat, és immár azt is támogatja, hogy a nemzetiségek kapcsolatot tartsanak anyaországaikkal. Megjegyezte: Magyarország azzal is segítette a kisebbségeket, hogy átadta nekik azokat az oktatási intézményeket, amelyek a megmaradásukat segítik. Példaként hozta fel, hogy a magyarországi román önkormányzatok 11 köznevelési intézményt vehettek át, és a magyar állam ezek felújítását is támogatta 280 millió forinttal. Az államtitkár kijelentette: Magyarország nem fél a 20-30-ezer román nemzetiségű állampolgárától, inkább büszke arra, hogy a románok nemzetiségként élnek Magyarországon.
Soltész Miklós nyomatékosította: a románok és magyarok közötti együttműködés csak kölcsönösségi alapon lehet jó. Utalt arra, hogy immár egy elsőfokú bírósági ítélet is kimondta: törvénytelenül akadályozta meg a Maros megyei tanfelügyelőség a cikluskezdő osztályok indítását a Marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumban, és gyors megoldást sürgetett az iskola zavartalan működésének a biztosítása érdekében. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy vannak olyanok, akik tönkre akarják tenni több száz gyermek és pedagógus életét.
Soltész Miklós úgy vélte: ha Románia méltó módon akarja megünnepelni az Erdéllyel való egyesülése centenáriumát, méltányosan és igazságosan kell bánnia a területén élő nemzeti kisebbségekkel. „Őket nem megfélemlíteni, hanem segíteni kell" – fogalmazott az államtitkár. Azt is hozzátette: „nem a magyarok között kell keresni az ellenséget. Az délkeletről jön, és a teljes kereszténységet veszélyezteti."
"Románia vezetőinek hatalmas felelősségük van abban, hogy megtegyék azokat a lépéseket, amelyeket Magyarország megtett az elmúlt években a nemzetiségek irányában" – jelentette ki Soltész Miklós.
Az államtitkár bejelentette: a magyar kormány hétfői ülésén erdélyi egyházközségek támogatásáról is döntött. A sepsiszentgyörgyi Gyöngyvirág utcai református egyházközség templomépítésének a befejezésére 126 millió forint támogatást, a kerelőszentpáli (Sanpaul) református templom és közösségi ház felújítására pedig 82,5 millió forintos támogatást ítélt meg. Arról is beszámolt, hogy 140 millió forintos magyar állami támogatással újul meg a kézdivásárhelyi Boldog Özséb katolikus plébánia és környéke.
Soltész Miklós ugyanakkor arra kérte az Erdélyben élő magyar állampolgárokat, hogy – ha még nem tették meg – vetessék fel magukat a választói névjegyzékbe, és éljenek a választás lehetőségével a jövő évi magyarországi parlamenti választásokon. „Magyarország számít a határon túli magyarságra, az állampolgárság jogokkal, de felelősséggel is jár" – fogalmazott az államtitkár. Gazda Árpád / MTI; Erdély.ma
2017. szeptember 11.
Már több mint egymillió külhoni magyar kérte a honosítást
Már több mint egymillió külhoni magyar kérte a honosítást, és ők hitet tettek a kereszténység, a magyarság, illetve a család mellett – nyilatkozta Soltész Miklós.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségében közösségi tevékenységet vállaló magyar családokat látta vendégül az Erkel Színházban.
Soltész Miklós kiemelte, a magyar kormány fontosnak tartja azokat az értékeket, amelyeket az elmúlt években vagy megmentettek, vagy megteremtettek, példaként említve a külhoni iskolák, templomok felújítását, építését. Hozzátette, fontos értéknek tekintik azt is, amit a családok képviselnek. MTI; pannonrtv.com
2017. szeptember 11.
Nagyszalontán átadták az Arany János Elméleti Líceum új épületeit
A magyar kormány támogatásával Nagyszalontán elkészült az Arany János Elméleti Líceum és a dél-bihari szórványközpont új épületegyüttese, amelyet hétfőn tanévnyitó istentisztelet és átadóünnepség keretében vettek birtokba a diákok.
Az ünnepségen Németh Szilárd országgyűlési képviselő ismertette Orbán Viktor miniszterelnök köszöntőjét, amelyben a kormányfő arra figyelmeztet: mi, magyarok büszkén gondolhatunk őseinkre, akik tetteikkel és alkotásaikkal mindig arra törekedtek, hogy egyre gyarapítsák értékinket.
„Sokat köszönhetünk Arany Jánosnak, aki műveiben nem csak nemzeti múltunk dicsőséges korszakait elevenítette fel, hanem emberségre és kitartásra is ösztönzött” – idézte a miniszterelnök üzenetét az MTI. Orbán Viktor kitért arra, hogy a Nagyszalontán élők „nem csak eredetiben olvassák, hanem újra és újra élettel töltik meg a szalontai nótárius gondolatait”.
A magyar kormányfő köszönetet mondott mindazoknak, akik értékőrző munkájukkal Magyarország kulturális életét teszik teljessé, mindennapi helytállásukkal pedig példát adnak valamennyiőnknek. Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárra az iskola hosszú távú működtetése érdekében a szülők, a pedagógusok és az egyház hármas összefogására, és a helyi közösségek vezetőivel folytatott együttműködésre hívta fel a figyelmet.
Soltész Miklós bejelentette: a beruházás folytatódik, jövőre tornateremmel bővül az Arany János Gimnázium. Mikló Ferenc nagyszalontai református lelkész emlékeztetett rá, hogy egyházközségük felügyelete alatt 2011 őszén kezdte meg működését az Arany János Gimnázium, önálló magyar intézményként. A nyitóünnepség után szalagátvágással adták át az új épületegyüttest a diákoknak és tanáraiknak.
Az Arany János Elméleti Líceum önálló magyar tanintézetként 2011 őszén kezdte meg működését a nagyszalontai református egyházközség felügyelete alatt, miután miniszteri rendelettel kettéválasztották az azelőtt kétnyelvű általános iskolát és gimnáziumot, a magyar tagozatokat önálló magyar iskolába rendelve. Ezt követően a magyar többségű és vezetésű hajdúvárosban a magyar iskolának el kellett hagynia az Arany János nevét viselő, eredetileg is magyar oktatási intézménynek épült iskolaépületet, és elfogadni, hogy hat épületben, szétszórtan működjön. A nagyszalontai születésű Székely László építész (Temesvár egykori főépítésze) által tervezett, 1909-ben felépült Vasút utcai iskolaépületben jelenleg a színromán Teodor Neș Főgimnázium működik.
2013 őszén a református egyházközség, az iskola és a város RMDSZ-es többségű önkormányzata közös levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz egy új iskolaépület és szorványkollégium megépítésének támogatásáért.
A magyar kormány az iskola, a szórványkollégium, valamint az intézményhez tartozó tornaterem felépítésére összesen egymilliárd 10 millió forintot (3,2 millió euró) biztosított a nagyszalontai református egyházközségnek. A szórványközpont alapkövét 2014. szeptember 28-án dr. Naszvadi György, a nemzetgazdasági minisztérium akkori államtitkárának részvételével tették le. A központ részeként az iskola és a kollégium mintegy 855 millió forint összegű beruházás keretében elkészült. Krónika (Kolozsvár)
2017. szeptember 11.
Összpontosul a nagybányai magyar szórványoktatás
Összmagyar támogatással, a református és a katolikus egyház, illetve a magyar kormány segítségével valósul meg a nagybányai Németh László Elméleti Líceum régi terve, hogy birtokba vehesse belvárosi székházát. Az iskolaavatót a hétfői tanévkedéskor tartják.
„Sokéves elképzelésünk valósul most meg, ötéves késéssel” – jellemezte a Krónikának Váradi Izabella, a nagybányai Németh László Elméleti Líceum igazgatója a napokban zajló költözési folyamatot. Ennek során a gimnáziumhoz csatolt óvodai csoportok és az elemi osztályok birtokba vehetik a református egyház által ingyen felajánlott Híd utcai épületet.
Elmondta, már évekkel ezelőtt, amikor átstrukturálták az iskolarendszert, és a tagozatos iskolákból kimenekített magyar osztályok az önálló magyar iskolába kerültek, azt szerették volna, hogy a református egyház által öt évvel ezelőtt felajánlott épületben legyen a végleges otthonuk. Ezt azonban nem sikerült időben felújítani, egyházi ingatlanként az önkormányzat nem támogathatta a korszerűsítést, így magánszemélyek és cégek adományából kezdték el a munkát, melyet idén a magyar kormány támogatásával sikerült befejezni.
Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár májusban jelentette be, hogy a magyar kormány 95 millió forinttal támogatja a nagybányai líceum új épületének, illetve a máramarosszigeti katolikus közösségi háznak a felújítását, mivel ezek nagymértékben hozzájárulnak a kisebbségben élő magyarság megmaradásához.
Lesz „alapja” az iskolának
Váradi Izabella elmondta, az új épületben három óvodai csoport – egy Waldorf-, egy napközi és egy rövid programú – kap helyet, illetve a négy elemi osztályuk. Reményeik szerint iskolakezdésig az egyelőre szimultán első-második osztályt is sikerül szétválasztani, ugyanis az új iskola hírére sereglenek a szülők, hogy ide szeretnék járatni csemetéiket – mesélte az igazgató. Az épület alagsorában konyha és étkezde működik majd. „Lesz egy alapja az iskolának, nem kell gondolkodnunk azon, hogyan jön majd létre az ötödik osztály, hanem a saját nevelésünket folyatjuk tovább. Másrészt nem vesznek el a gyermekek, akik körében sokkal nagyobb volt a lemorzsolódás, amíg nem tanulhattak mindent magyarul egy önálló magyar líceumban” – hangsúlyozta az igazgató.
Hozzátette, az is elsődleges, hogy a gyerekek már nem ideiglenes helyen lesznek, amely alkalmatlan arra, hogy ott óvoda, napközi és konyha működjön. Nagyon fontos, hogy az infrastruktúra is minőségi legyen, nemcsak az oktatás” – jelentette ki Váradi Izabella.
Jövőre újabb költözést remélnek
A felújított épületbe csak a kisgyerekek költöznek, az 5–8. osztályok és a középiskola az eddigi, város széli épületben marad. „Reméljük, hogy nem sokáig, ugyanis ígéretünk van arra a polgármesteri hivataltól, hogy ezek az osztályok is el fognak költözni jövőre egy másik, az óváros kellős közepén található épületbe. S akkor már a két iskolaépület egymáshoz közel lesz” – ismertette a jövőbeli terveket az igazgató. Elmondta, 5–8-ikban egy, középiskolában két osztály van évfolyamonként. A nyolcadik után csatlakozó vidéki diákok révén egy mozaikrendszerben működő matematika-informatika, illetve biológia-kémia fél osztályt, illetve egy humán-filológia osztályt működtetnek. Egyelőre azonban nem összpontosul itt a nagybányai magyar oktatás, az egyik tagozatos iskolában még mindig működik egy sor magyar osztály előkészítőtől nyolcadikig, ennek létjogosultságát a két tanintézet közötti nagy távolság indokolja – magyarázta Váradi Izabella.
„De lassan-lassan a város már nem tud fenntartani két párhuzamos osztályt, így valószínű, hogy hosszú távon az önálló magyar líceum lesz az, amelyik fennmarad” – vélte az igazgató.
Kollégiumot is terveznek
Az önálló nagybányai magyar iskola fejlesztése nem áll meg itt, mondta az igazgató, aki szerint a katolikus egyház segítségével egy bentlakást is beindítanak, melyhez – Böjte Csaba házainak példájára – szociális program is társul.
„Kicsiben indul, és reméljük, hogy lesz rá támogatás, hogy ki tudja nőni magát, és önálló épületbe kerüljön" – mondta Váradi Izabella, aki szerint az új tanévtől 12 diák lel itt otthonra. Hozzátette, ötlet szintjén felmerült, hogy a későbbiekben a református egyház épületeinek egyikében működhetne.
„Az iskola úgy szórványkollégium, hogy nincs bentlakása és mikrobusza. Ez tarthatatlan, a legégetőbb feladatunk, hogy ezt a két problémát megoldjuk” – jelentette ki a pedagógus, aki szerint bár diákjaik egyelőre nem nagyon igénylik a kollégiumi ellátást, ez a későbbiekben fontos lehet. „Azért, hogy fogadni tudjunk szórványvidékekről olyan gyermekeket, akik egyébként nem jönnének hozzánk, vagy nem tanulnának magyarul. Ezt mindenképp szociális programmal egybekötve működne" – részletezte Váradi.
Mint mondta, Nagybánya környékén vannak szórványtelepülések, ahol – akárcsak Csángóföldön –, fakultatív rendszerben zajlik a magyar oktatás: román tagozatra járnak a gyerekek, néhány magyar órájuk van hetente. „Ezeket a gyerekeket kellene behozni magyar tagozatra, és ehhez feltétlenül fontos a bentlakás" – hangsúlyozta
Ezzel ugyanakkor egy másik, egyre általánosabb jelenséget is orvosolni akarnak, miszerint egyes szülők Nagybánya helyett Kolozsvár és Szatmárnémeti jó nevű iskoláiba íratják nyolcadikos gyerekeiket.
„Ez egy jelenség, ezt is érdemes volna megelőzni azzal, hogy bentlakást biztosítunk” – érvelt az igazgató, aki szerint a velük egy udvarban lévő román iskolában most is van bentlakási lehetőség, azonban nincsenek pedagógusok, akik foglalkoznának a gyerekekkel. Nagyon messziről indult a nagybányai magyar oktatás, így úgy gondolom, az, amit az elmúlt öt évben elértünk, óriási eredmény.
Mert másként találták ki az önálló magyar iskolát: hogy egy elit elméleti líceum lesz többnyire nagybányai diákok részére. Ebből a kényelmi megoldásból ki kell mozdulnunk, és belátni, hogy Nagybánya önmagában már nem tart fenn egy líceumot, és csak bányai diákokkal nem tudjuk biztosítani a szakok diverzitását" – utalt a jövő kihívásaira Váradi Izabella, aki szerint fel kell vállalni szociális programokat is, különben nem lesznek diákjaik.
Nagybánya önálló magyar iskolája, a Németh László Elméleti Líceum 1998-ben indult be három különböző tanintézetben működő magyar tagozat összevonásával, 2014-ig 5–12. osztállyal működött. A református egyház öt éve ajálotta fel ingyenes használatra az eredetileg is iskolának épült Híd utcai ingatlant, melynek most fejeződött be a felújítása.
A hétfőn 17 órakor kezdődő iskolaavatón Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök mond köszöntőbeszédet. „Mindannyiunk nagy álma teljesül azzal, hogy a Németh László Elméleti Líceum óvodásai és kisiskolásai az óvárosba, a helyi magyarságot megillető méltó helyre, elődeink iskolaépületébe költöznek” – áll a meghívóban. Nagybányán a magyarság a lakosság 10 százalékát teszi ki, a 2011-es népszavazáson 12606 személy vallotta magát magyar nemzetiségűnek.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)
2017. október 27.
Gyarapodás technikában, tudásban, hitben
Fizika-, kémia-biológia-, valamint idegen nyelv szaktantermet építettek a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum főépületéhez és ezeket berendezték. A diákok pedig már használatba is vették, zajlottak a tanórák, „laborok”, amikor október 27-én, délelőtt, a díszteremben, a megvalósítás feletti örömét ünnepelni gyűlt össze az iskolaközösség a támogatókkal, kivitelezőkkel, közigazgatási elöljárókkal.
Schönberger Jenő püspök, első megszólalóként a tanintézmény keresztény szellemiségét emelte ki. Mint mondta, ez betölti az iskolát, köszönhetően a jó tanároknak, a spirituális atyáknak. „Nagyon fontos a tudás, de nevelni is akarunk: szép életre, jóra. A tanárok úgy élnek hogy az életpéldájuk által is nevelnek. A diákok tudását pedig az eredmények bizonyítják. Most három szaklaborral bővül az iskolánk. És remélem, nem csak okos-táblák lesznek ezekben a laborokban, hanem okos diákok is, akik jól használják majd a technikát, maguk gyarapítására. Az eszközökre azért van szükség, hogy általuk többek, jobbak legyenek a diákok, és még inkább a szépet és a jót építsék be az életükbe. Sok áldozatot hozott felénk a Magyar Kormány. Ezt köszönöm, és merem remélni, hogy ez az áldozat a lehető legjobb célt szolgálja majd.”
Ádámkó István igazgató egy régi álom megvalósulását látja a szaktantermek átadásában: „Egy esztendővel ezelőtt, a Reizer Pál püspök úr kezdeményezésére 1991-ben újraindított katolikus iskolák fennállásának huszonötödik évfordulóját, a katolikus iskola újraindításának ezüst jubileumát ünnepelhettük. Végiggondolva honnan indultunk és merre tart katolikus oktatásunk, az első teológiai fiúosztály beindítása óta szembeötlő volt, hogy ezt az elmúlt 25 évet folyamatos építés, építkezés kísérte. (...) Tevékenységeink megfelelő keretét a jó tanulási környezet biztosítja, ezért is olyan kiemelkedő az építkezéseink sorában a mai alkalom: a három, korszerűen kialakított, interaktív táblákkal, kivetítőkkel, interaktív táblagép-készlettel, hangfalakkal, hangosító berendezésekkel felszerelt szaktanterem átadása. Nem túlzás állítani, hogy az iskola vezetőségének, a tantestületnek, a diákoknak és a szülői közösségünknek régi álma válik valóra, amikor a Püspök atya megszenteli és használatba vesszük az új, belső iskolai tereket: a fizika-, a kémia-biológia-, valamint az idegen nyelv szaktantermet.”
Ádámkó István is megköszönte Magyarország kormányának a nyolcvanhat millió forint támogatást, amelyet a három szaktanterem tervezési, engedélyeztetési, építkezési munkálatainak ellenértékeként folyósított; Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatalának pedig, hogy ötvennyolcezer lejjel támogatta a szaktantermek eszközbeszerzését.
Kereskényi Gábor polgármester szerint a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye a jó gazda gondosságával áll az ingatlanokhoz, amelyek a város területén találhatók. „Nem lehet nem észrevenni a munkálatokat, amelyek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy mi, szatmári polgárok büszkébbek lehessünk arra a helyre, ahol élünk, hogy javuljon az életminőségünk. (...) Én megköszönöm a támogatást és a munkát, és azt tudom mondani, hogy a magunk részét is hozzátesszük, hiszen feladatunk, hogy az oktatási intézmények működését zavartalanul biztosítsuk, az ehhez szükséges anyagi feltételetek, a felszerelések előteremtésével. Úgyhogy, számíthatnak ránk.”
Durla Paşca Mihai Călin megyei főtanfelügyelő az ünnepségen kiemelte, a szatmári tanügy abban az áldásos helyzetben van, hogy együttműködése az önkormányzattal és az egyházzal nagyon jónak mondható. Meglátásában mindegyik fél felfedezte, hogy a tanügybe való befektetés a jövőbe való befektetést jelenti. A létrejött szaktantermekkel kapcsolatban elmondta, azok európai standardoknak megfelelő szintű felszereltséggel rendelkeznek. „Most kedves tanárok, kedves gyerekek, a felelősség a vállaitokon, hogy válaszoljatok az előttetek álló kihívásokra. De mindabból, amit eddig tapasztaltam, a ti válaszoltok sem marad el, hiszen a megyében és országos szinten is kiemelkedő teljesítményt mutattok.”
Az iskola diákjainak előadása után Soltész Miklós, Magyarország kormányának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szólt az ünneplőkhöz, arra kérve a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum diákjait, hogy az iskola mottójának megfelelően, Márián keresztül erősödjenek és jussanak el Jézushoz. „Ha a katolikus iskolának a termeit bővítjük, ha kollégiumát hozzuk rendbe, ha egy óvodát felújítunk, akkor azt a törekvést szolgáljuk, hogy a kereszténység megmaradjon és itt, közöttünk éljen. De törekvésünk azt az üzenetet is hordozza, miszerint a kereszténységben összetartozunk. Fontos azt tudni, hogy akár római katolikus, görögkatolikus, ortodoxiában élő vagy protestáns keresztények vagyunk, a cél egy. Sokkal több az, ami minket összetart – magyarokat, románokat, bármilyen nemzethez tartozókat ebben a térségben –, mint ami szétválaszt. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert nekünk a felelősségünk óriási: hogy az össz-kereszténységet szolgáló keresztény fiatalokká tudjuk a gyermekeket nevelni. Hogy Románia hűséges és becsületes állampolgárainak, a magyarságban megmaradó felnőtteknek tudjuk a gyermekeket nevelni. Én arra kérek mindenkit, segítse, hogy efelé menjen az iskola tovább!
Az ünnepség végén Schönberger Jenő püspök megáldotta a szaktantermeket – amelyekben amúgy már megkezdődött az oktatás –, majd a vendégek is megtekintették a megvalósítást, fejlesztést. szatmar.ro
2017. november 20.
A megmaradás üzenete: felavatták a felújított küküllővári református templomot
A Fehér megyei Küküllőváron vasárnap hálaadó istentisztelet keretében felavatták a magyar állam támogatásával felújított, Árpád-kori falrészeket is őrző középkori református templomot.
Az ünnepségen Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára is beszédet mondott. Az államtitkár a rendezvény végén a magyar közmédiának nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a templomfelújítás üzenet Európa és a világ felé arról, hogy az itteni szórványmagyar közösség meg akar maradni kereszténynek és magyarnak.
Ezt azért tartja rendkívülinek, mert – mint megjegyezte – „Európa nyugati felében hiába van anyagi gazdagság, hiába bővelkednek sok mindenben, a lelkieknek egyre inkább a hiánya, lelki szegénység jelenik meg, aminek következtében templomok, egyházak szűnnek meg. (.) Helyettük pedig a muszlim vallás tör be és az veszi át a terepet. Itt egy kis közösség megmutatta, hogy érdemes küzdeni, érdemes templomot felújítani” – fogalmazott. Az istentiszteleten igét hirdető Kató Béla, Erdély református püspöke a közmédiának elmondta: amikor olyan templomot újíthatnak fel, amely a magyarság Kárpát-medencei legkorábbi időszakáig vezet vissza, az megerősíti a közösséget abban a tudatában, hogy olyan örökséggel rendelkezik, amelyet érdemes őrizni és táplálni.
L. Simon László korábbi kulturális államtitkár közölte: a magyar kormány azért támogat számtalan műemlék-felújítást a Kárpát-medencében, mert ezek valós, tárgyiasult bizonyítékai a magyarság történelmi jelenlétének. „Minden elhagyott, elvesztett szállásterületen is fel kell újítani, meg kell őrizni az épített örökséget az utolsó emléktábláig, az utolsó sírkőig” – fogalmazott a politikus, aki szerencsésnek tartja, hogy Küküllőváron, ha szórványban is, de életképes magyar közösség él.
Diószegi László, a felújítást irányító Teleki László Alapítvány igazgatója az MTI-nek korábban elmondta, hogy a Nemzeti Kulturális Alap meghívásos pályázatán nyerték el azt a tíz-, majd harmincmillió forintos támogatást, amelyből első ütemben a műemléképület kutatása, felmérése történt meg, elkészültek a felújítás tervei, és beszerezték a kivitelezéshez szükséges engedélyeket is. A második ütemben elkészültek az átfogó műemlék-restaurátori munkák: a tetőzet felújítása, a tartószerkezet megerősítése, a nyílászárók részleges cseréje, a homlokzatok és a templombelső restaurálása a középkori részletek bemutatásával, padlócsere és a jelentősebb kőelemek restaurálása. A Rómer Flóris Terv keretében sikerült további kétmillió forintot fordítani olyan munkálatokra, amelyek szükségességére a felújítás során derült fény – idézte fel Diószegi László.
Küküllővár református temploma az okleveleken először 1177-ben említett ispánsági vártól mintegy egy kilométerre délre, a mai település egy dombján áll. Az Árpád-kori falakat is őrző templomot először az 1332 évi pápai tizedjegyzékben említik. A rendhagyó alaprajzú templom egy széles nyugati toronyrészébe egy román kori templom jelentős maradványa ékelődik, amelyet egy nagyméretű gótikus templom struktúrájába illesztettek bele.
A templom nevezetességének egy olyan – mindeddig tatárfejnek hitt – falfestmény számított, amely a templomhajó padlásterében maradt meg. A mostani felújítást megelőző kutatások azonban azt erősítették meg, hogy a festmény egy Szent Kristóf-ábrázolás lehet, mely eredetileg az Árpád-korban épült keleti torony keleti homlokzatát díszítette, és a templom 15. századi átépítése során került a padlástérre. Krónika (Kolozsvár)
2017. december 5.
Soltész Miklós: Az anyanyelv a külhoni magyarság megmaradásának záloga
Az anyanyelv megőrzése a külhoni magyarság megmaradásának egyik legfontosabb záloga, ebben pedig kiemelt szerepet játszanak a határon túli egyházak, valamint a magyar bölcsődék és óvodák – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt kedden.
Soltész Miklós elmondta: 2010-ben 163 millió forintot fordítottak erre a célra, idén pedig már 3,2 milliárd jutott rá.
Az elmúlt években a kormány támogatta 26 új templom felépítését, és mintegy 300 felújítását, hozzájárult egyházi óvodák, iskolák, kollégiumok, parókiák, lelkészi és közösségi házak megújulásához, valamint segítette közösségi programok, zarándoklatok, katolikus táborok megvalósulását is – ismertette az államtitkár.
Soltész Miklós azt hangoztatta, hogy a külhoni egyházaknak nyújtott támogatás erősíti a helyben maradást, hozzájárul a kivándorlás megállításához, és segíti a „visszamagyarosítást” is, mert ha az ott élő magyarok azt látják, hogy az anyaország erős, akkor érzik, hogy érdemes megmaradni.
Grezsa István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak koordinációjáért felelős kormánybiztos a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programról beszámolva közölte: a 2016 novemberétől 17,1 milliárd forintból elindított első ütemnek és az idén októberben elfogadott 21,5 milliárd forintos másodiknak köszönhetően több mint 150 új óvoda, bölcsőde épül és mintegy 450 újul meg.
Jelenleg több mint 47 ezer gyerek jár a határon túl magyar bölcsődébe és óvodába, ezt a számot a program fejlesztéseivel szeretnék hatvanezerre emelni - mondta a kormánybiztos.
Hozzátette, hogy az intézmények építése és felújítása mellett játszótereket is kialakítanak, fejlesztőcsomagokat és magyar meséket tartalmazó laptopokat is eljuttatnak a bölcsődékbe és az óvodákba, valamint továbbképzéseket, szakmai és módszertani konferenciákat szerveznek az ott dolgozóknak.
Petneházy Attila (Fidesz) arra volt kíváncsi, milyen a fogadtatása a programnak a helyiek körében. Grezsa István elmondta, nagyon pozitívan állnak hozzá a fejlesztésekhez a települések lakói, és Kárpátalján például az ukrán-ruszin gyerekek közül is sokat íratnak magyar óvodába.
Pánczél Károly (Fidesz) az új óvodák későbbi fenntartásáról érdeklődött. A kormánybiztos közölte, a fenntartási rendszerek országonként eltérnek, de a magyar kormány alapelve az, hogy Magyarország megépíti, az ottani állam pedig majd fenntartja az intézményeket.
Az ülésen megemlékeztek a kettős állampolgárságról 2004. december 5-én rendezett népszavazásról is. Soltész Miklós erről azt mondta, az akkori szociálliberális kormány tönkretette az addigi nemzetegyesítő programokat, mivel nem ismerte fel, mekkora küzdelmet folytatnak a határon túli magyarok a megmaradásért. Pánczél Károly, a bizottság fideszes elnöke szégyenteljes eseménynek nevezte a népszavazást, amire azonban – véleménye szerint – 2010-től a magyar nemzetpolitika méltó választ tudott adni. MTI; vajma.info/cikk