Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Soltész Miklós
113 tétel
2016. május 31.
Eltemették Tempfli Józsefet
A nagyváradi római katolikus püspöki székesegyház kriptájában hétfőn végső nyugalomra helyezték Tempfli Józsefet, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye nyugalmazott püspökét.
A zsúfolásig megtelt székesegyházban tartott engesztelő szentmisén Jakubinyi György gyulafehérvári érsek elmondta: a papi hivatás ma isteni elhívás kérdése. Felidézte: Tempfli József az isteni hívást olyan korban hallotta meg, amikor az egyház vezetői a kommunista diktatúra börtöneiben voltak. Azt követően jelentkezett a gyulafehérvári papi szemináriumba, hogy Márton Áron püspököt kiengedték a börtönből.
Jakubinyi György azt is felidézte, hogy Tempfli József 1990-ben olyan korban vállalta a püspöki megbízatást, amikor II. János Pál pápa egyszerre nevezett ki 15 püspököt azoknak a római katolikus és görög katolikus egyházmegyéknek az élére, amelyek nem működhettek a kommunista Romániában.
Megemlítette, hogy Tempfli József pappá szentelése óta harmadára csökkent a papnövendékek száma a négy magyar többségű egyházmegyében. Ezért a püspök közbenjárását kérte az egyházmegyéért és a papi, szerzetesi hivatásokért.
Ioan Robu bukaresti érsek-metropolita román nyelven köszönte meg Istennek, hogy Tempfli Józsefet adta az egyházmegyének, a híveknek és a népnek. Böcskei László jelenlegi nagyváradi püspök is arról szólt, hogy Tempfli József olyan "lámpás ember" volt, aki révén "Isten ajándéka mutatkozott meg az életünkben".
Az engesztelő szentmisén neves közéleti személyiségek is részt vettek, köztük Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke.
Tempfli József május 25-én, 85 éves korában hunyt el hosszas betegség után. 1990 áprilisa és 2009 márciusában történt nyugdíjazása között vezette a Szent László király által alapított nagyváradi egyházmegyét. Munkája elismeréseként több egyházi és világi kitüntetésben részesült: 1997-ben Magyar Örökség Díjjal, 1999-ben a Bethlen Gábor-díjjal, 2009-ben a Magyar Szabadságért Díjjal tüntették ki, 2007-ben pedig megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét.
Népújság (Marosvásárhely)
2016. június 1.
Csűry: Tegyetek meg mindent, hogy Szatmár felállhasson!
„Kutya kötelességünk ott lenni, ahol a döntéseket hozzák, csak így szólhatunk bele sorsunkba", jelentette ki kedden Szatmárnémetiben Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke. Soltész Miklós, a magyar kormány Nemzeti Erőforrások Minisztériumának szociálpolitikáért felelős államtitkára szerint jövőnk záloga a hit és a templom!
A szakpolitikus kedden Szatmárnémetiben meglátogatta a szigetlankai egyházkerület felújítás alatt álló templomát, illetve a nemrég átadott közösségi házát. Ezen alkalommal megbeszélést folytatott Csűry István püspökkel, továbbá Pataki Csaba szenátorral és Kereskényi Gábor, valamint Erdei D. István parlamenti képviselőkkel.
„A hitet, a templomot erősíteni - ez a jövőnk záloga. Igaz ez a vak liberalizmussal és az iszlámmal szemben egyaránt", jelentette ki Soltész, aki az oktatás, a nevelés, a felelős döntések és az összefogás fontosságáról is beszélt. „Nagyon nem mindegy, hogy a magyarok részt vesznek-e a vasárnapi választásokon! Ahhoz, hogy a magyarság érdekvédelme, képviselete ne sérüljün, nagyon fontos a minél nagyobb résztvétel", fejtette ki az államtitkár.
A fonalat folytatva Csűry sajnálatosnak nevezte, hogy az erdélyi magyarok összefogása messze nincs olyan szinten, amilyenen lennie kéne. A református püspök szerint sokkal inkább az összeugrasztásról kellene beszélni, bírálva ezzel azon magyarokat, akik román pártok jelöltjeiként szerepelnek a választásokon.
„Hitem szerint nagyon fontos Partium, Erdély önrendelkezése, autonómiája. Amíg azonban ez nem valósul meg, addig nem csak arra kell keresni a választ, hogy mi ennek az akadálya, hanem vigyáznunk kell a már meglévő autonómiák megőrzésére is. Mert veszélyben az egyházi autonómia, a tanügy autonómiája, az önkormányzatiság autonómiája. Éppen ezért kutya kötelességünk teljesíteni küldetésünket és ott lenni, ahol a döntéseket hozzák. Csak úgy szólhatunk bele sorsunk alakulásába, ha minél erősebb az önkormányzati, parlamenti szerepvállalásunk", fogalmazott a püspök. „Tegyetek meg mindent, hogy Szatmár ismét felállhasson", fordult külön üzenettel a szatmáriakhoz Csűry.
A szigetlankai református templomot 1992-ben kezdték el építeni, maga az egyházközség 1996-ban jött létre - ezzel Szatmárnémeti legfiatalabb református egyházközsége. Kivitelezési hiányosságok miatt viszont a templom olyan komoly statikai problémákkal küszködik, hogy egy időben még a lebontása is szóba került. A rehabilitáció jelenleg is zajlik, a közösségi ház elkészülte pedig azért volt fontos, mert amikor a templomban folyó munkálatok miatt ott nem tudnak majd istentiszteletet tartani, akkor a közösségi házba „költöznek át", fejtette ki Nagy Róbert lelkipásztor.
A templom tetőszerkezetének cseréjére 150.000 lejt kapott az egyházközség a román egyházügyi államtitkárságtól, míg Isten házának rehabilitálására négy millió forintot biztosított magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma.
A támogatást megköszönte Kereskényi Gábor parlamenti képviselő is, aki emlékeztetett arra, hogy a „szigetlankai közösség átment már a nagypéntek keserűségén", a közösségi házat pedig az összefogás eredményének nevezte. „Közös céljainkat csak együtt érhetjük el, mint ahogy Pataki Csabával és Erdei Istvánnal közösen szereztünk támogatást. A hétvégén pedig újabb lépést tehetünk közös céljaink felé!", jelentette ki Kereskényi Gábor polgármesterjelölt.
szatmar.ro
2016. június 2.
A romániai magyar görögkatolikus egyházközségek képviselőivel tárgyalt Soltész Miklós államtitkár
Május 31-én Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a Szatmár megyei Nagypeleskére látogatott, ahol a romániai magyar görögkatolikus egyházközségek képviselőivel folytatott megbeszélést – tájékoztatott ifj. Pallai Béla parókus.
A máramarosi egyházmegye magyar görögkatolikus közösségét Kozsán István mikolai és Sándor Kornél szárazberki, a nagykárolyi és nagyváradi közösséget Vadas Krisztián, az érmellékit pedig Endrédi Endre csokaji parókus képviselte. A találkozón jelen voltak még id. Pallai Béla címzetes esperes, ifj. Pallai Béla parókus, Pataki Csaba szenátor, Erdei D. István romániai parlamenti képviselő, Riedl Rudolf, a Szatmár Megyei Tanács alelnöke, Béres Antal Elek, lázári község tanácsosjelöltje, Kiss András operatív igazgató, valamint Geszterédi Andrea pályázatokért felelős szakember.
Az első hasonló találkozóra Temesváron került sor 2010. november 27-én Szászfalvi László államtitkárral, majd Balog Zoltán miniszterrel 2015. május 9-én Nagykárolyban, most pedig Soltész Miklós államtitkár folytatott megbeszélést a romániai magyar görögkatolikus lelkészekkel.
A látogatás a műemlék templom bemutatásával kezdődött, melynek során a vendégek megtekinthették az épület padlásán 2011-ben felfedezett, s a Budapesti Képzőművészeti Egyetem Restaurátorképző Intézetében helyreállított, az Istenszülőt a gyermek Jézussal ábrázoló ikont, amelyet Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban, valamint Keszthelyen, a Festetics-kastélyban is bemutattak a nagyközönségnek.
Nem véletlenül került sor a találkozóra Nagypeleskén, hiszen a település kincseként ismert, a századfordulón kegyképként tisztelt ikonnak helyet adó templom – a nemrég felújított nagykárolyi görögkatolikus templom után – a következő a sorban, amelynek felújítására támogatást remélnek. Jelenleg ez a legnagyobb műemlék templom Romániában, ahol magyar nyelven végzik a görögkatolikus szertartásokat. A látogatás a parókia nagytermében folytatódott, ahol ifj. Pallai Béla a romániai magyar görögkatolikusok helyzetét bemutató, vetítéssel egybekötött előadását hallgatta meg az államtitkár.
Nagypeleskére az 1700-as évek elején telepítette be a Becsky család a görögkatolikus jobbágyokat. A lakók hamarosan fatemplomot is építettek. A már szűknek bizonyuló templom helyett 1821-ben újat emeltek téglából. Az ikonosztáziont 1907-ben, az oltárt 1913-ban a budapesti Rétay és Benedek műintézetben készítették, historizáló faragásokkal és bizáncias stílusú képekkel. A község lakóinak többsége ma is magyar görögkatolikus. A peleskei Istenszülő-ikon 1700 körül, nem sokkal az egyházközség alapítása után készülhetett. Elképzelhető, hogy galíciai eredetű, de már a Kárpátok belső oldalán megtelepedett festők műhelyéből származik.
magyarkurir.hu
2016. június 12.
Ne hagyjuk veszni alapértékeinket!
Tizenegyedik alkalommal zajlott a hétvégén Csillagocska Családnap Várad-Réten. Soltész Miklós államtitkár Keresztény családok korunk keresztútjain címmel tartott előadást.
Dr. Pálfi József, a Csillagocska Alapítvány elnöke nyitotta meg a rendezvényt a réti református templomban, s szólt a családról, mely akár jó szokásnak is tekinthető mindannyiunk életében. Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke és a rendezvény fővédnöke elmondta: hosszú évek óta részt vesz a családnapokon, csodálatos emberekre, egy példamutató közösségre talált itt. „Megtisztelő itt lenni, erőt adó mindannyiunk számára” – mondta.
Becsapott fiatalok
A rendezvény üzenete a családról és a hitről szól – folytatta – mely még fontosabb, mint tíz évvel ezelőtt, hiszen eltévedni látszik a világ, becsapott fiatalok és széthulló közösségek jellemzik – ezért a szokásosnál is mélyebben kell hinni a családban, hiszen ez a jövőnk. A mai kor becsapja a fiatalokat azzal, hogy egyedül jobb, hogy nem kell a közösség, nem fontos a nemzet, Istenre sincs szükség, épp ezért nekünk, akik másképp gondolkodunk, fontos küldetésünk az, hogy segítsük őket. Vajon tudunk-e megálljt parancsolni a pusztító erőszaknak? Ha hűek maradunk az oltárhoz és a tűzhelyhez, ha visszatérünk a gyökerekhez, a forrásokhoz, akkor ellen tudunk állni a viharoknak – mondta Béres Klára. A Nagyváradi Asszonykórus vidám népdal-csokorral készült, melyet a hölgyek Tasnádi Ferenc karnagy vezetésével adtak elő.
Családok keresztútja
Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár előadása következett. Bár bazárok rejtik el a stációkat, aki járt Jeruzsálemben és végig ment a Kálvárián, bizonyára megérezte a hely szellemét, s azt, hogy igaz a kétezer évvel ezelőtti történet. Sokan vádolják a Passió című film létrehozóit, jegyezte meg az államtitkár, Mel Gibsont támadások érték miatta, s egyúttal olyan filmek kapnak elismerést, melyek „a lelkek teljes rombolását okozzák”. Furcsa, hogy egyeseknek fáj ez az alkotás, mely az igazságot mutatja be. Mert az igazság olykor fáj. Jézus harminc éves koráig szinte észrevétlen volt, viszont az azt követő három évben gyógyított, tanított, nevelt és szenvedett. Felfoghatatlan, hogy emberek hogyan tudták kitalálni, véghezvinni mindazt, amit vele tettek. Mondhatjuk, hogy az Úr Jézusnak könnyű volt, hiszen isteni személynek kellett elviselnie a fájdalmakat – s ez az oka annak, hogy a katolikus egyházban fontosnak tartják a szenteket – akik olyan viselkedési mintákkal szolgálnak, melyeket az ember le tud fordítani a maga életére vonatkozóan is. Hiszen rengeteg ember és rengeteg élethelyzet van, nehéz megtalálni az utat és kijutni a gödörből, de ha vannak előttünk életpéldák, könnyebb megélni emberi módon azt, amit Jézus Krisztus megmutatott.
Nem játék!
Közel-Keleten is szenvednek a keresztény családok, mi pedig lassan felismerjük, hogy bizonyos jellegű emberi jogokat, demokráciát akarnak ránk erőltetni, a nélkül, hogy felismernék, hogyan szeretnénk mi megélni az életünket. Amit a nagyhatalmak művelnek, nem játék, demokráciát nem lehet exportálni! 1990 előtt azt hittük, hogy Nyugat-Európa a csúcs – de most például Svédországban olyan elveket dolgoztak ki, melyek szerint a fiút nem kell fiúnak nevelni és a lányt lánynak, s tömeggyilkosok be tudják perelni az államot, hogy kicsi a cella és nincs színes televízió. Viszont itt Nagyváradon, a Partiumban, Kelet-Európában még megvan az az erő, amelyhez oda tudunk fordulni. Tisztelet illeti azokat a hazai családszervezeteket, amelyek azért harcoltak, hogy az Alkotmány mondja ki: a házasság férfi és nő kapcsolatából jön létre, jegyezte meg az államtitkár. „Holott ennek természetesnek kellene lennie, nem is kellene leszögezni, mint ahogy azt sem írják elő, hogy levegőt kell venni” – mondta Soltész Miklós, aki később arra tért ki: az Egyesült Államokban öt ember erőltet rá törvényeket százmilliókra, például, hogy egynemű párok házasságot köthetnek, gyermekeket nevelhetnek, s „ugyanazt akarják nálunk is” – ráerőltetni a nemzetekre a „gender-ideológiát”, tönkretenni alapértékeinket, melyek a tízparancsolaton, s mindazon az erkölcsi tanításon alapulnak, melyek nélkül világunk nem létezhet. Pedig az a társadalom, amely a természet törvényeit félrerúgja, nem maradhat fenn, bármennyi bankkal rendelkezik és bármekkora a GDP-je.
Feladat
Soltész Miklós kihangsúlyozta: mindezek miatt óriási feladat hárul ránk, keresztény emberekre, családokra, hogy összefogjuk e szennyáradat ellen, s lemossuk a csipát azoknak a szeméről, akik érthetetlen módon csak rombolni akarnak. Ha össze tudunk tartani, hittel és imákkal, akkor megmenekülhetünk – hangzott el.
Meleg Vilmos szavalata következett – a témához szervesen kapcsolódó verscsokrot, melynek vezérmotívuma ember és Isten kapcsolata volt, a színművész az államtitkárnak ajánlotta, akivel, mint mondta, több mint harminc éve találkozott, s akit barátjának tekint. Az előadást nagy tapssal jutalmazták a jelenlévők.
A szünet után a Csillagocska Zeneóvodába járó gyerekek műsora következett, Habineac Erzsébet és Szabó Mónika óvónők vezetésével. A zenei kíséretet Benedek Árpád zenepedagógus és Márkus Zoltán kántor biztosította.
Neumann Andrea
erdon.ro
2016. június 30.
Hit és megmaradás: templom-újjászentelés Székelyvarságon
A kereszténység megőrzésén múlik Európa jövője, téved és rombolást hoz az európai nemzeteknek az, aki úgy képzeli, hogy a bevándorlók, a betelepítések jelentik a jövőt – hangoztatta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Székelyvarságon, ahol a felújított római katolikus templom újjászentelésén mondott beszédet.
A hegyvidéki tanyavilágban élő, kemény élethelyzetekkel naponta megküzdő székelyvarságiakból erős hit és vallásosság sugárzik, az ünnepségen rengeteg kisgyermeket, várandós édesanyákat lehetett látni – mondta el a rendezvény után telefonon az MTI-nek az államtitkár, hozzátéve: ez is azt bizonyítja, hogy a közösség meg akar, és meg is tud maradni.
Ennek a hitnek és szorgalmuknak tulajdonította, hogy száz éve közösen felépítettek egy templomot, amely most a román és a magyar állam támogatásával teljesen megújult. A magyar kormány 4,5 millió forinttal járult hozzá a székelyvarsági templom külső munkálatainak befejezéséhez.
„Mindez üzenet Európa fele, hogy hiába akarnak ránk erőltetni olyan dolgokat, amelyek nem a mi kultúránkhoz kapcsolódnak, akár a liberalizmus vad torzulásait, akár a keletről érkező kultúrát: ahhoz, hogy mi megmaradjunk itt Székelyföldön, Romániában, Közép-Európában, románok és magyarok egyaránt, az alapvető kapaszkodó nem más, mint a kétezer éves kereszténységünk” – jelentette ki Soltész Miklós.
Úgy vélte: akik úgy képzelik el, hogy Brüsszelből vagy a „strasbourgi bíróság magas pulpitusairól" a nemzetekre teljesen más kultúrát, más gondolkodást lehet ráerőltetni és azt egyformán, mindenkire kötelezőként elő lehet írni és be lehet tartatni, azok óriásit tévednek. Megjegyezte: nem véletlen, hogy az osztrák nép egy év alatt teljesen megváltoztatta felfogását, vagy hogy „Nagy-Britanniában elegük lett az embereknek abból, amit Brüsszelből diktálnak".
Rámutatott: a magyar kormány támogatja a Kárpát-medencei magyarságot templomaik felújításában, közösségi programjaik erősítésében, egyházi iskolák fenntartásában. „A közeli Zeteváralja temploma nemrég újult meg 40 millió forintból, támogattuk a zetelaki templom belső felújítását több millió forinttal, ehhez a (székelyvarsági) munkához 4,5 millió forinttal járultunk hozzá: azért tesszük mindezt, mert tudjuk, milyen fontos megmaradásuk szempontjából magyarságuk és kereszténységüket megőrzése. Ez lendületet adhat az itt élőknek, és ha nem is jut mindenre erő, az odafigyeléssel is sokat tudunk segíteni” – mondta az Emmi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.
Krónika (Kolozsvár)
2016. június 30.
Támogatja a magyar állam a Gimi és a Refi épületeinek felújítását
Állófogadást tartottak csütörtök este a székelyudvarhelyi városházán, ahol Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős magyar államtitkár bejelentette, a magyar állam támogatja a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium és a Tamási Áron Gimnázium épületeinek felújítását.
Az állófogadás meghívottjait Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármester köszöntötte, majd bejelentette, hogy sikeres tárgyalásokon vannak túl a magyar kormány képviselőjével.
Soltész Miklós elmondta, a Tamási Áron Gimnázium épületének felújítását első ütemben 50 millió forinttal támogatják a jövő évben, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium renoválásához pedig további 20 millió forinttal járulnak hozzá 2017-ben. „A magyar kormány, ahol tud, segít templomok építésében, (…) próbál segíteni az egyházi közösségi épületek felújításában és programok megvalósításában, de legalább ilyen fontosnak tartjuk az egyházi oktatás, nevelés támogatását is” – fogalmazott.
Soltész gratulált a frissen megválasztott polgármesternek, ugyanakkor türelemre intette az udvarhelyieket, mondván, a beígért változás nem tud egyik napról a másikra megtörténni, hosszú távban kell gondolkodni.
Az eseményen részt vett Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke is, aki a sajtónak nyilatkozva elmondta, csak átutazóban van Udvarhelyen, gratulálni akart Gálfi Árpádnak. Hozzátette, látogatása nem arról szól, hogy miként tud segíteni a városvezetésnek, de arról is fognak tárgyalásokat folytatni a jövőben.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro
2016. június 30.
Székelyföldi egyházi iskolák támogatását jelentette be Soltész Miklós
A partiumi és gyimesi csángó oktatási intézményekben beindított sikeres programok után most három székelyföldi egyházi iskola felújításához járul hozzá a magyar kormány - jelentette be Székelyudvarhelyen Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.
Az államtitkár a frissen megválasztott önkormányzati tisztségviselőkkel folytatott csütörtök esti megbeszélését követően a magyar közmédiának elmondta: a kormány jövőre első ütemben 10 és 20 millió forint közötti összeggel támogatja a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium több mint száz gyermeket befogadó kollégiumi épületének felújítását. Székelyudvarhelyen a református iskola - az idei támogatás folytatásaként - jövőre húszmillió forintos segítségben részesülhet, míg a római katolikus iskolának, amely eddig nem kapott támogatást, és ahol nagyon nagy gondok vannak az épület lepusztulása miatt, ötven millió forintos támogatást nyújtanak.
Rámutatott: fontos, hogy a különböző felekezetek támogatást kapjanak a templomfelújításokhoz, közösségi programjaikhoz, de legalább olyan fontos az egyházi oktatási intézmények segítése is. Emlékeztetett: Nagyszalontán a térség gyermekeit összefogó református iskola fejlesztése kezdődött el magyar kormányzati támogatással, Szatmárnémetiben a katolikus iskola részesült nagyobb támogatásban, a gyimesfelsőloki iskolát pedig többször segítették különböző beruházásoknál.
Soltész Miklós megjegyezte: a támogatásoknál mindig figyelembe veszik a közösség erejét és a magyar kormány lehetőségeit is, de mindenképpen azt tartják szem előtt, hogy a helyben maradást, a magyarság és kereszténység megmaradását segítsék.
"Mi minden nemzetet Európában is arra bíztatunk, hogy egyházaikat segítsék, legyenek azok bármilyen felekezetűek, hiszen ahhoz, hogy következő évtizedekben mind Európa békéjét, mind az európai identitásunkat megőrizzük, óriási szükségünk van egyházainkra" - jelentette ki az államtitkár. Székelyföldön vagy bárhol Közép-Európában az egyházak jelentik a nemzeti megmaradás legfőbb támaszait - tette hozzá.
Székelyudvarhely/Bukarest (MTI)
2016. július 19.
Marosvásárhelyi középiskolások a trianoni tragédia szabadtéri templomában, a Magyar Kálvárián
"Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.
Össze tudod még rakni a Margitszigetet?…"
(Márai Sándor: Halotti beszéd)
Magyar diákok és tanárok XVII. találkozóján vettünk részt a Magyar Kálvárián, Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi Szövetség által szervezett táborban, 2016. július 4–10 . között.
Idén a Bolyai Farkas Elméleti Líceum és Református Kollégium diákjai mellett bekapcsolódhattak a Szász Albert Sportlíceum, a Ion Vlasiu Technológiai Líceum, a Művészeti Líceum és az Elektromaros Technológiai Líceum diákjai is (összesen 25 tanuló) Csorba Árpád István, az Erdélyi Rákóczi Szövetség elnöke csapatszervező munkájának köszönhetően.
Az ünnepélyes megnyitón a Kárpát-medence magyarlakta területeiről 450 diák és tanár énekelte együtt a magyar és székely himnuszt. Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke, Szócska A. Ábel apostoli kormányzó köszöntötte a táborozókat.
Elmentünk, hogy erőt merítsünk, hogy visszapillantsunk történelmi és kulturális örökségünkre. Nem McDonal d’s-os, amerikanizálódó táborban vettünk részt, hanem, köszönet a szervezőknek, Szajkó Gábornak, a Rákóczi Szövetség sátoraljaújhelyi elnökének és Pálinkás Barnabásnak, a Rákóczi Szövetség főmunkatársának, ellátogathattunk az Árpád-kori füzéri várba, ahol Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárral találkoztunk, aki megfogalmazta, hogy egy nemzetet két dolog tud megtartani: az összefogás és a kereszténység. Kassa, Borsi, Dobóruszka, Nagyszelmenc, Nagykapos, Széphalom, Sárospatak kirándulásaink állomáshelyei.
Kassán a 250.000 lakosból már csak 2,8% magyar. Nagyszelmencen kettévágott székely kapu emlékeztet a szétszakítottságra, ugyanakkor az összetartozásra. (Nem mAradhatunk közömbösek.) Köszönjük, hogy ellátogathattunk a Magyar Nyelv Múzeumába, a Kazinczy-múzeumba, a Rodostói Házba. Értékes, gondolatébresztő előadásokat tartott Raffai Ernő történész, Takaró Mihály irodalomtörténész, Balázs Géza nyelvész, Zubánics László történész. Elmély ítette a látottakat és hallottakat a Credo együttes koncertje, valamint a beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház Zoltán újratemetve című előadása. Táncházat biztosított a Boróka táncegyüttes. Ez a gazdagság és sokszínűség jellemezte a tábort, valamint annak felismerése, hogy "az igazságot ki kell mondani, le kell írni, és önmagától működni kezd" (Takaró Mihály).
A Magyar Kálvária stációi annak megerősítését jelentik számunkra, hogy Csonka- Magyarország nem feledkezik meg elszakított városairól, elszakított százezreiről: "Voltam hirdetője elmúlt ragyogásnak...,/ Vagyok siratója bús fekete gyásznak...,/ Leszek harangszava a Feltámadásnak!" Hirdeti a Kálvária bejárati boltozatán a csonka-sátoraljaújhelyi tábla.
Megható mozzanatként ki kell emelnünk a fáklyás vonulást a trianoni határhoz, és még egyszer köszönjük Szajkó Gábor, Pálinkás Barnabás táborszervezők lelkes, áldozatos munkáját!
Fábián Olga
Népújság (Marosvásárhely)
2016. július 21.
Támogatások a magyar kormánytól
A magyar kormány az elmúlt hat évben több mint 1,3 milliárd forinttal támogatta a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület oktatási-nevelési és hitéleti törekvéseit – jelentette ki Soltész Miklós államtitkár tegnap Nagyváradon.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára Csűry István református püspökkel tartott sajtótájékoztatót, melyen elhangzott: egyházi területen 1,244 milliárd forint támogatást kapott az elmúlt hat évben az egyházkerület, amely ezen felül a Nemzetpolitikai Államtitkárságtól további mintegy 150 millió forintot kapott terveinek megvalósítására. Az államtitkár rámutatott, mindez azt igazolja, hogy az Orbán-kormány sokkal nagyobb mértékben figyel azokra a külhoni és partiumi magyarokra, akik tetteikkel is bizonyítják, hogy a közösséget szolgálják. A támogatott beruházások közül több oktatási projektet emelt ki, amelyek – mint mondta – látszólag nem a hitéletet szolgálják, de segítik a partiumi magyarokat a magyar nyelv és kultúra, valamint a keresztény hit megőrzésében. Megemlítette a nagyszalontai református iskolát, amelynek megépítéséhez a magyar kormány 660 millió forinttal járult hozzá, és kiemelte a zilahligeti református egyházközség óvodafejlesztésére nyújtott 184 millió forint, valamint a Nagyváradi óvodatámogatásra nyújtott 24,5 millió forint értékű támogatást. Mint elhangzott, Nagybányára és Szatmárnémetibe is jutottak hasonló támogatások. Soltész megköszönte az erdélyi magyar történelmi egyházaknak és az ortodox egyháznak, hogy támogatták azt az alkotmánymódosító polgári kezdeményezést, miszerint az alkotmányba kerüljön be, hogy a házasság egy férfi és egy nő kapcsolatán nyugszik.
Csűry István püspök köszönetet mondott a magyar kormánynak az egyházkerületnek nyújtott támogatásért, hangsúlyozván, hogy 40–50 gyülekezet nevében fejezi ki háláját, amelyek kisebb-nagyobb kormányzati támogatásban részesültek.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. július 21.
A magyar kormány támogatja Csűryt
A magyar kormány képviselője a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Nagyváradi székhelyén jelentette be, hogy támogatja Csűry István püspököt.
Tegnap közös sajtótájékoztatót tartott a Királyhágómelléki Református Egyházkerület ( KREK) Nagyváradi székhelyén Csűry István, a KREK püspöke, illetve Soltész Miklós, Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. „Fontos hangsúlyozni, hogy egy közösséget, embereket, magát egy személyt legkevésbé az jellemez, amit valakik, vagy valaki állít róluk, elferdít, amit írnak vagy rossz szándékkal állítanak róluk, hanem leginkább az, amit ők nem csak mondanak, hanem amit tesznek is” – fogalmazott a sajtótájékoztató elején Soltész Miklós, utalva a legegyértelműbben a mellette ülő Csűry István püspök tevékenységére, ugyanakkor az őt az utóbbi időben ért támadásokra is, melyeket, mint azt lapunkban is olvasni lehetett, Tőkés László, EP-képviselő, az egyházkerület korábbi püspöke fogalmazott meg ellene.
Soltész Miklós emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hat év során az Orbán kormány folyamatosan támogatta a Csűry István vezette egyházkerületet, és a jövőben is így tesz. Amikor azonban rákérdeztünk arra: az idézett üzenet jelenti-e azt is, hogy a Fidesz kormány megvonja támogatását a FIDESZ-listán az EP-be jutott Tőkés Lászlótól, Soltész Miklós válaszában visszautasította ezt megközelítést, majd így fogalmazott: „Csűry István püspök urat és a mögötte álló egész református közösséget, és a mellette álló egész magyar közösséget támogatjuk.” Csűry István püspök a maga során azt mondta: nem a sorok között való olvasás volt a sajtótájékoztató célja.
Pap István
erdon.ro
2016. július 27.
Tőkés: Csűry belerángatta titkosszolgálati ügyébe Soltészt
Tőkés László szerint püspök elődjének, Csűry Istvánnak sikerült „saját titkosszolgálati múltjának dicstelen ügyébe belerángatnia" a magyar kormány egy köztiszteletben álló államtitkárát.
Nem hagyta szó nélkül Tőkés László, hogy Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a múlt héten az európai parlamenti képviselő által besúgói múlttal vádolt Csűry István református püspökkel tartott sajtótájékoztatót Nagyváradon. Mint arról beszámoltunk, a július 20-ai tájékoztatón az Orbán-kormány illetékese többek között kijelentette: nem az alapján ítélik meg a püspököt, amit mások mondanak róla, hanem eddigi mandátumának teljesítménye alapján. Soltész közölte azt is, „nem Csűry Istvánt, hanem Csűry István püspököt és a mögötte és mellette álló református közösséget, a mögötte és mellette álló egész magyar közösséget támogatjuk".
Keddi közleményében a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke rendkívül sajnálatosnak nevezi, hogy utódjának „sikerült saját titkosszolgálati múltjának dicstelen ügyébe belerángatnia a magyar kormány egy köztiszteletben álló államtitkárát". „Múltbeli Securitate-kollaborációja szempontjából ugyanis teljesen közömbös, hogy ki mit mond Csűry püspökről, hiszen ez esetben maguk a tények beszélnek. Másfelől pedig alig hihető, hogy a magyar kormány ennek a belső egyházi kérdésnek a tisztázásába beleszólna, vagy hogy a FIDESZ–KDNP-kormányzat egy volt ügynököt támogatna" – jelentette ki Tőkés, újabb szekusjelentéseket hozva nyilvánosságra, amelyek szerinte arról tanúskodnak, hogy Csűry Kiss és Roșescu fedőnéven jelentett a kommunista titkosszolgálatnak.
„Rendkívül sajnálatos, hogy a Szabó Ödön rossz szelleme által vezérelt Bihari RMDSZ pártpolitikai nyomulásának útvonalára tévedt Csűry István saját rovott múltját a FIDESZ-KDNP-kormány cseles igénybevételével próbálja tisztára mosni" – állapította meg Tőkés László.
Miközben a Szekuritáte Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) 2009-ben olyan iratot állított ki az akkori püspökjelöltről, amely szerint nincs arra vonatkozó adat, hogy Csűry István a Szekuritáte ügynöke vagy besúgója lett volna, Molnár János egyháztörténész korábban olyan jelentéseket talált egyes erdélyi lelkészek megfigyelési dossziéiban, amelyek szerinte Csűrytől származnak. A KREK püspöke korábban a Krónikának nyilatkozva visszautasította a vádakat, leszögezve: nem volt besúgó. Csűry mellett kiállt az egyházkerület Esperesi Kollégiuma, továbbá az RMDSZ Bihar, Szatmár és Szilágy megyei szervezete is.
Krónika (Kolozsvár)
2016. július 27.
Püspökháború, a múlt árnyaival
Egyszerű történet: ősszel püspököt választanak a Királyhágómellék reformátusai, s Tőkés Lászlót nem tenné boldoggá, ha az utódját, Csűry Istvánt újraválasztanák. Csűry népszerű, elfogadott, Tőkés viszont nem egyértelmű bizonyítékokat lobogtat egykori helyettese állítólagos besúgói múltjáról. Szűcs László helyzetértékelése.
Transzilván kremlinológusok azt valószínűsítették, Tusványos szombatján Orbán Viktor valami apró jelét adja majd annak, hogy nincs ínyére Tőkés László akciózása a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Csűry István ellen, akit szeretne megfosztani attól, hogy az őszi püspökválasztáson újabb mandátumot szerezzen. Csűry megbocsáthatatlan bűne, hogy jó viszonyt ápol az RMDSZ-szel.
Tőkés időről-időre olyan dokumentumokat hoz nyilvánosságra, azokat értelmező közlemények csatolmányaiként, amelyek szerinte azt bizonyítják, hogy Csűry a nyolcvanas években, szalárdi lelkipásztorkodása idején paptársairól jelentéseket fogalmazott a Szekuritáténak. Az eddig ismertté vált iratok alapján ez a vád nem bizonyított, csupán egy lehetőség. Igen, az is benne lehet a pakliban, hogy a Kiss és/vagy Chis Gheza fedőnevű besúgó azonos a mai püspökkel. Csakhogy a lehetőség még nem bizonyíték. És ha ezt Tőkés László magától nem tudná, a Csűry püspök ellehetetlenítésében segédkező levéltári kutató ezt megmondhatta volna neki. (Apropó, levéltár, az eddig publikált iratok számozása alapján csak szemelvényeket láthatunk egy vaskosabb dossziéból, tehát a teljes képre nincs rálátásunk. Viszont az egyik kézzel írt jelentést maga Chiș Gheza írja alá, úgy gondolom, nem nagy ügy megállapítani, hogy a szöveg kinek a kézírása, s kinek nem...)
S hogy miért éppen Tusnádfürdőn várták egyesek, hogy a színpadon – a kockás ingében a pedagógusokkal szolidan szolidarizáló – Orbán tíz centivel távolabb tolja a székét az EP-képviselőtől? A válasz egyszerű, azon a héten kormányának egy tagja félreérthetetlenül kiállt Csűry mellett. Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár kifejezetten azért utazott Nagyváradra, hogy az új református püspöki palotában Csűryvel közösen tartott sajtótájékoztatón egyértelművé téve: utóbbi továbbra is élvezi Budapest bizalmát. Igaz, Soltész újságírói unszolásra sem tett Váradon bíráló utalást Tőkés személyére, magyarán a támadásoktól megvédik a püspököt, de a támadótól nem.
Bezzeg az EP-képviselő értékelése szerint csupán annyi történt, hogy a szegény államtitkárt Csűry püspök fondorlatosan belerángatta a maga dicstelen ügyébe. A barátom barátja az ellenségem, ugye.
Egyfajta kettős játék Tusnádfürdőn is zajlott: a volt püspöknek, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének ugyan nem jutott teríték a péntek esti, Orbán plusz Kárpát-medencei magyar vezetők vacsorán, ám vigasztalódhatott, másnap reggel szabadtéri munkareggelit költhetett el (nyolcszemközt) a miniszterelnökkel. (A napindító étkezést megörökítő, Orbán Viktor Facebook-oldalán megtekinthető fotó olyan, mintha titkon egy medvebundába bújt paparazzo készítette volna.)
Nem tudhatom, hogy a tusnádi munkareggelin, az omlett és a narancslé között úgy mellékesen, mondjuk a kvótanépszavazás farvizén szóba került-e a püspökháború. Ha igen, a kormányfő normális esetben annyit tanácsolhatott: „Kedves László, ha van minden kétséget eloszlató bizonyítékod, állj elő vele, ha viszont nincs, akkor szállj le kérlek erről a témáról, s törődj inkább a magad dolgával, vagy az autonómiával.” Hogy nem ez hangzott el, vagy hiába hangzott el, erre enged következtetni a legújabb, a Soltész-látogatáson háborgó, kéz- és gépírásos besúgói jelentésekkel ismét megspékelt nyilatkozat. Amire nyilván jön majd válasz, amit rekontráz egy-két újabb jelentés, kegyelem és békétlenség. Semmi új, semmi meglepő, kilencven óta szokva van már ehhez az istenadta nyáj.
erdelyiriport.ro
2016. augusztus 1.
„Pál apostol alázatával kell visszautasítanunk minden pártoskodást”
Nyilatkozatot juttatott el szerkesztőségünkbe Tőkés László Európai Parlamenti képviselő a Bihar megyei RMDSZ-es polgármesterek és alpolgármesterek állásfoglalása kapcsán.
Minekutána 2016 júniusában az RMDSZ Bihar megyei települési önkormányzati vezetői testületileg vették védelmükbe Szabó Ödönt az úgymond őt ért „nemtelen támadásokkal” szemben, várható volt, hogy a nevezett pártvezér beintésére ugyanők hasonlóképpen fognak felsorakozni Csűry István oldalán. Igencsak nagy bajban lehet hivatalban lévő püspökünk, hogyha Soltész Miklós államtitkár, valamint az RMDSZ Bihar, Szatmár és Szilágy megyei szervezeteinek segítségül hívása nyomán, ez alkalommal immár nemcsak a párt polgármestereit, hanem annak alpolgármestereit is ilyenképpen vette igénybe.
Őszintén sajnálom, hogy a rosszul felfogott pártfegyelem jegyében, a bukott Kiss Sándor megyei RMDSZ-elnök dicstelen utódjának – Szabó képviselőnek – a nagy többségükben jóravaló és érdemük szerint megválasztott önkormányzati vezetőinket is sikerült belerántania a pácba.
Ténykérdés
A tisztelt polgármester és alpolgármester uraknak és hölgyeknek azonban tudniuk kellene, hogy Csűry István püspök rovott titkosszolgálati múltja nem opcionális ügy, hanem ténykérdés – amint ez a közzétett dokumentumokból kitűnik. Egy analógiával élve: néhai Papp László püspök, alias „PĂUN” annak ellenére sem volt másnak tekinthető, mint Securitate-kollaboránsnak, hogy „pártunk és kormányunk”, valamint korabeli esperesei annak idején egyöntetűen hódoltak neki és – Ceauşescu bukásáig – elvtelenül kiálltak mellette.
Úgy látszik, hogy huszonhat esztendő múltán, változott körülmények között, a történelem ismétli önmagát. 1989 felforrósodó záró harmadában az egyházmegyei papi gyűléseken egyes esperesek és lelkészek – ki megalkuvásból, ki aljas indítékból, ki félelemből – mintegy rendelésre vallottak hűséget az elnyomó egyházi és világi hatalomnak, maga az ügynök püspök pedig szorult helyzetében az „Oradea-i Egyházkerülethez” intézett körlevélben intette a nacionálkommunista diktatúra iránti hűségre papságát és híveit.
A párhuzam kézenfekvő.
Mit mondjunk azért mindezekre?
Pál apostollal szólva: „…mindenitek ezt mondja: Én Pálé vagyok, én meg Apollósé, én meg Kéfásé, én meg Krisztusé. Vajjon részekre osztatott-é a Krisztus? Vajjon Pál feszíttetett-é meg érettetek, vagy a Pál nevére kereszteltettetek-é meg?” (1Kor 1,12-13) Vagyis ez esetben sem egyikről vagy másikról, nem Csűry vagy Tőkés személyéről és követőiről, hanem Krisztus Urunkról és az Ő Anyaszentegyházáról kell szólnunk és bizonyságot tennünk, akiben mindnyájan egyek lehetünk. Pál apostol alázatával kell visszautasítanunk minden pártoskodást – legyen szó akár Papp Lászlóról, akár Csűry Istvánról, akár azRMDSZ-ről, akár alulírottról –, s ekképpen megvizsgálnunk egyházunk jelenlegi helyzetét és szembenéznünk a versengő Zebedeus-fiaknak, Jakabnak és Jánosnak, a kételkedő Tamásnak, az Urat megtagadó Péternek vagy éppenséggel az áruló Júdásnak a terhes múltjával – egyetlen pillanatra sem feledve ugyanakkor, hogy Isten válasza a bűnbánatra minden esetben: a bűnbocsánat.
„A múltat be kell vallani” – írja a Költő. Negyedszázad után még mindig ezzel adós Egyházunk és posztkommunista társadalmunk az Úrnak és önmagának – s ez az egyik legfőbb oka, hogy az egyházi megújulás és a gyökeres rendszerváltozás félúton elakadt, vagy éppenséggel visszájára fordult. Cinkos bűnpártolás helyett világnak és egyháznak ezen a téren kellene együttműködnie és megtalálnia a köz javát szolgáló, hiteles összefogás útját, eljutva odáig, hogy azok, akiket egykor kollaborációra kényszerítettek, együttes erővel leplezzék le volt beszervezőiket és tartótisztjeiket, azokat, akik többé-kevésbé még most is nyeregben vannak.
Egyházunk feje a Krisztus – tartja hitvallásunk. Azért igazságkeresésünkben, egyházunk égető kérdéseinek a megválaszolásában senki másra, hanem csak Őreá hallgassunk. Az Isten kegyelméből tisztséget viselő világi vezetők maguk sem tehetnek jobbat.
Nagyvárad, 2016. augusztus 1.
Tőkés László
erdon.ro
2016. augusztus 20.
Erdélyi személyiségek kaptak magyar állami kitüntetést Kolozsváron
Az erdélyi magyar kulturális élet több jelessége kapott magyar állami kitüntetést szombaton Kolozsváron, az államalapítás ünnepén.
Az ünnep alkalmából Áder János köztársasági elnök a magyar érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozta Hadházi András Kolozsvári színművésznek, Kozma Dezső irodalomtörténésznek és Szabó Gyula Miklós közírónak, szerkesztőnek. Ugyanakkor Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Gergely Balázsnak, a Kolozsvári Magyar Napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesület elnökének adományozott Pro Cultura Hungarica díjat. A díjakat Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár adta át.
Az államtitkár a ceremónia után az MTI-nek elmondta: fontos, hogy példamutatásul szolgáljon azoknak az embereknek az élete, munkássága, akik a közösségükért tesznek, küzdenek. Soltész Miklós kijelentette: az államalapítás ünnepén fontos felidézni, hogy a kereszténység felvétele olyan változást indított el a magyarságban, amely a megmAradás záloga volt, és máig is kihat. Úgy vélte, ki kell emelni Szent István példáját, aki egyfelől tisztelte és befogadta az idegeneket, másfelől azonban a haza megóvására is odafigyelt.
„A határok védelme, az államszervezet felállítása ma is fontos része és feladata az életünknek, amikor a migrációs válság közepén kultúrák csapnak össze, és a kereszténység egy számunkra idegen kultúrával versenyez" – jelentette ki.
MTI
Erdély.ma
2016. augusztus 21.
Rockopera ajándékba a remény kis embereitől
Több mint kétszáz, gyermekotthonokban nevelkedett fiatal ajándékozta meg az István, a király című rockoperával a Csíkszeredaiakat augusztus 20-án.
A Kárpát-medence magyar lakta vidékeiről érkeztek azok a fiatalok, akik szombat este a Csíkszeredai Szabadság téren előadták az István, a király című rockoperát.
Az Egyesület a Remény Kis Emberei Közösségért civil szervezet által bemutatott rockoperával a szervezők legfontosabb célja, hogy megmutassák, a nehéz sorsú – mélyszegénységből jövő és a gyermekotthonokban nevelkedett – fiatalok is képesek értékeket teremteni, ők is értékes emberek.
Ezek a fiatalok szombaton több ezer ember előtt mutatkoztak be Csíkszeredában, és bizonyították, hogy az ő mondanivalójuk kifelé is sugározható. A közönség sorai között volt Soltész Miklós, a magyar kormány egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára is.
Az előadáson adományozni is lehetett, a befolyt összeget a csíkszentsimoni gyermekotthon épületének szigetelésére fordítják.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
2016. augusztus 22.
Augusztus 20.
A függetlenségre és a keresztény hagyományokra fókuszáltak a politikusok
Az ország biztonsága, függetlensége és keresztény hagyományai, a Szent István-i örökség védelme állt az augusztus 20-ai politikai üzenetek középpontjában, de kiemelt téma volt a beszédekben és az ünnepre kiadott közleményekben az Európai Unió és a migránsválság is.
Szombat reggel katonai tiszteletadás mellett felvonták Magyarország nemzeti lobogóját Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. Áder János köztársasági elnök az azt követő tisztavatáson azt mondta, a "hazaszeretetet nem temettük el a múlt nagyjaival együtt súlyos márványtömbök alá, és a hősiesség nincs szobrokba dermesztve", mert hősiesnek lenni nemcsak a történelmi cselekedetek révén lehet, hanem becsületes munkával, kitartó szorgalommal, tiszteletreméltó teljesítménnyel is.
Áder János köztársasági elnök délelőtt a Sándor-palotában Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében átadta a Magyar Szent István Rendet Marton Éva operaénekesnek és Makkai Ádám költőnek. Az államfő a legmagasabb állami kitüntetést elnyerő díjazottakról azt mondta, hogy ismerik a tehetséggel járó felelősség súlyát, és bármilyen messze jártak is, érezték, hogy Magyarországhoz, a magyar hazához tartoznak.
A Miniszterelnökséget vezető Lázár János Hódmezővásárhelyen tartott ünnepi beszédében kijelentette, Magyarország soha nem mondott le szuverenitásáról, a keresztény, független állam Szent István öröksége.
Az Európai Unió nem egy több száz éves politikai szövetség, hanem egy teszt-üzemmódban működő kezdeményezés – mondta a miniszter, majd hozzátette: "Brüsszel ma nagyobb határsértő, mint a bevándorlók", hiszen a "zéró legitimitású, senki által meg nem választott" európai vezetők kényük- kedvük szerint próbálják alakítani a tagsági szerződést, pedig szuverenitásáról egyetlen tagállam sem mondott le.
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Tolna megyei Nagymányokon rendezett egyházi ünnepségen az ország megtartásának és építésének fontosságáról szólt. Kiemelte, Szent István megteremtette az ország egységét, megőrizte azt, területét minden irányban megnagyobbította.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Kiskunfélegyházán tartott beszéde után az MTI-nek úgy fogalmazott, az ország függetlenségének és szabadságának Szent István-i és keresztény alapokon nyugvó védelme szolgálhatja hosszú távon Magyarország boldogulását. Szent István példája azt mutatja, hogy sosincs ingyen a szabadság és a függetlenség – mondta.
Az MSZP közleményében azt írta, hogy a kormány a legfontosabb történelmi hagyományokkal fordul szembe, a párt azonban hisz abban, hogy Magyarország megérdemli a biztonságot és a kiszámítható fejlődést, gyűlölködés helyett a normális közéletet, a jövőt és a megbecsülést az Európai Unión belül.
Az LMP úgy vélekedett, az államot csak a magyar emberek közössége erősítheti meg, és arra figyelmeztetett, hogy "az állam azok nélkül az emberek nélkül, akik közösségét alkotják, csak üres váz, amely képtelen biztonságra, jólétre, fenntarthatóságra és összefogásra épülő jövőt biztosítani".
A külhoni magyarság is az államalapításra emlékezett
A Szent István-napi ünnep alkalmából a határon túl, Kolozsváron, Pozsonyban és a kárpátaljai Aknaszlatinán is az államalapításra emlékeztek szombaton a határon túli magyar szervezetek, magyar kormánypolitikusok részvételével, akik magas állami kitüntetéseket adtak át.
Kolozsváron az erdélyi magyar kulturális élet több jelessége kapott magyar kitüntetést. Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozta Hadházi András Kolozsvári színművésznek, Kozma Dezső irodalomtörténésznek és Szabó Gyula Miklós közírónak, szerkesztőnek. Ugyanakkor Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Gergely Balázsnak, a Kolozsvári Magyar Napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesület elnökének adományozott Pro Cultura Hungarica díjat. A díjakat Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár adta át.
Az államtitkár a ceremónia után az MTI-nek kijelentette: az államalapítás ünnepén fontos felidézni, hogy a kereszténység felvétele olyan változást indított el a magyarságban, amely a megmAradás záloga volt, és máig is kihat. Úgy vélte, ki kell emelni Szent István példáját, aki egyfelől tisztelte és befogadta az idegeneket, másfelől azonban a haza megóvására is odafigyelt. "A határok védelme, az államszervezet felállítása ma is fontos része és feladata az életünknek, amikor a migrációs válság közepén kultúrák csapnak össze, és a kereszténység egy számunkra idegen kultúrával versenyez" – jelentette ki.
Kelemen Hunor szerint a múltra való emlékezés nem luxus, hanem nemzeti kötelesség, az RMDSZ elnöke Szilágycsehen beszélt erről, ahol egy emlékművet is avattak a település első és második világháborús áldozatainak. Kelemen Hunor úgy vélte, az emlékműállítással azt is kifejezi a közösség, hogy a szülőföldjén, erős közösségként akarja a jövőjét tervezni, alakítani.
Az RMDSZ elnöke szerint augusztus 20-án azon is el kell gondolkodniuk a magyaroknak, hogy a Szent István király által megalapított ország miként mAradhatott fenn ezer év és sok viszontagság után is. Emlékeztetett arra, hogy a szilágycsehi közösség köztéren szerette volna felállítani világháborús hősei emlékművét, de végül ezt csak a református templomkertben tehette ezt meg, mert a kisváros önkormányzata hat alkalommal is leszavazta az emlékműállítást.
Kárpátalja-szerte több helyszínen emlékezett meg az ukrajnai megye magyarsága államalapító Szent Istvánról, a központi ünnepséget a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) immár hagyományosan a Técsőhöz közeli Aknaszlatinán tartotta.
A szlovákiai magyarság hat kiemelkedő személyisége kapott magas magyar állami kitüntetést szombaton a nemzeti ünnep alkalmából. Az Áder János köztársasági elnök által adományozott kitüntetéseket Cimbalmosné Molnár Éva, Magyarország pozsonyi nagykövete adta át a diplomáciai képviseleten.
Az államalapításra emlékeztek az amerikai magyar közösségek és szervezetek is szerte az Egyesült Államokban a hétvégén.
Népújság (Marosvásárhely)
2016. augusztus 23.
Megáldották a felújított kosteleki római katolikus templomot
Soltész Miklós államtitkár jelenlétében áldották meg hétfőn az erdélyi Kostelek felújított római katolikus templomát.
A mintegy kétszáz fős kosteleki római katolikus gyülekezet a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumától kapott támogatásból cserélte ki temploma tetőszerkezetét, és végezte el az épület külső felújítását. A történelmi Erdélyhez tartozó, de a moldvai Bákó megyehez csatolt, a Csíki havasokban fekvő településen azt követően épült hetven évvel ezelőtt római katolikus templom, hogy a kommunista állam betiltotta a görög-katolikus vallást.
Az eredetileg magyar anyanyelvű görög-katolikus közösség egy része nem az állam által támogatott ortodox egyházhoz csatlakozott, mely a korábbi görög-katolikus templomot is megkapta, hanem a római katolikus egyházat választotta. A Szűz Máriának, a világ királynőjének felszentelt római katolikus templomot nem sokkal a felépítése után felgyújtották, de a híveknek sikerült gyorsan eloltaniuk a tüzet.
A hétfői templombúcsún mondott köszöntő beszédében Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár felidézte: Szent István államalapító magyar király fia halála után Máriának ajánlotta fel országát. „Mária tisztelete nélkül nem is tudnánk megmAradni sem magyarnak, sem kereszténynek” – fogalmazott az államtitkár.
Soltész Miklós utalt arra, hogy a kosteleki kis magyar közösség adta azt a Vaszi Leventét, aki két évvel ezelőtt a Felszállott a páva népzenei tehetségkutató közönségdíját nyerte. Természetesnek tartotta, hogy a magyar állam segíti azokat a közösségeket, amelyek ilyen értékeket adnak a nemzetnek.
MTI
Székelyhon.ro
2016. augusztus 25.
IV. Tordai-hasadéki Unitárius Találkozó
A Kolozs-tordai Unitárius Egyházkör negyedik alkalommal szervezte meg a Tordai-hasadéki Unitárius Találkozót. Az augusztus 20-i rendezvényen, amely a közösségben megélt vallásosságot, az egyházköri öntudat erősítését és az emberi kapcsolatok ápolását tűzte ki céljául, mintegy 600 személy vett részt.
A rendezvény szabadtéri istentisztelettel kezdődött, melyen Gyerő Dávid főjegyző, kolozsi lelkész mondott egyházi beszédet, az énekvezéri teendőket Dimény Csilla Júlia alsófelsőszentmihályi kántor látta el. Istentisztelet után Dimény József esperes, Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, Pálfi János Árpád és Solymosi János egyházköri felügyelőgondnokok, Drucilla Knutsen, a clevelandi West Shore Unitárius gyülekezet képviselője mondtak üdvözlőbeszédet.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. augusztus 26.
Tőkés László nyilatkozata Soltész Miklós államtitkár Nagyváradi látogatása és sajtótájékoztatója vonatkozásában
Folyó év június 29-i válaszában Csűry István királyhágómelléki református püspök nyilvánosan kérte fel „a FIDESZ-KDNP nemzeti kormány felelőseit, hogy az általuk nevünkben delegált EU-képviselő (ti. Tőkés László) munkáját és káros tevékenységét vizsgálják meg közelebbről”.
A kormánynál eszközölt, szokatlan „árulkodása” folyományának tekinthető Soltész Miklósegyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár július 20-i váratlan Nagyváradi látogatása és sajtótájékoztatója, melynek alkalmával – egyebek mellett – kijelentette: „Nem az alapján ítéljük meg a püspök urat, amit mások mondanak róla, hanem eddigi mandátumának teljesítménye alapján”; és: „nem Csűry Istvánt, hanem Csűry István püspök urat és a mögötte és mellette álló református közösséget, a mögötte és mellette álló egész magyar közösséget támogatjuk” (kiemelések tőlem – T. L.).
Rendkívül sajnálatosnak tartom, hogy Csűry Istvánnak ily módon sikerült saját titkosszolgálati múltjának dicstelen ügyébe belerángatnia a magyar kormány egy köztiszteletben álló államtitkárát. Múltbeli Securitate-kollaborációja szempontjából ugyanis teljesen közömbös, hogy ki mit mond Csűry püspökről, hiszen ez esetben maguk a tények beszélnek. Másfelől pedig alig hihető, hogy a magyar kormány ennek a belső egyházi kérdésnek a tisztázásába beleszólna, vagy hogy a FIDESZ-KDNP-kormányzat egy volt ügynököt támogatna.
Nem arról van tehát szó, hogy „mások mit mondanak” Csűry Istvánról, hanem arról, amiről a mellékelve közrebocsátott szekusjelentések tanúskodnak, amelyek fekete-fehéren, kéziratban vagy gépelt formában tanúsítják a nevezett informátori tevékenységét („KISS” és „ROŞESCU” jelentései megtalálhatók a www.tokeslaszlo.ro honlap Dokumentumok rovatában). Továbbá az sem mondható, hogy „a református közösség” és „az egész magyar közösség” támogatólag Csűry István besúgói múltja „mögött és mellett állana”…
Éppen most jövök Tusnádfürdőről, ahol személyesen volt alkalmam megbeszélést folytatni Orbán Viktor miniszterelnökkel és megtisztelő társaságában előadást tartani a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján. Ennek kapcsán eszembe se jutna azzal dicsekedni, hogy a magyar kormány Csűry Istvánnal szemben szerény személyemet támogatná.
Rendkívül sajnálatos, hogy a Szabó Ödön rossz szelleme által vezérelt Bihari RMDSZ pártpolitikai nyomulásának útvonalára tévedt Csűry István saját rovott múltját a FIDESZ-KDNP-kormány cseles igénybevételével próbálja tisztára mosni.
Nagyvárad, 2016. július 26.
Tőkés László erdélyi EP-képviselő
erdon.ro
2016. szeptember 1.
Elégedettek helyzetükkel a magyarországi románok
A magyar kormány a jövőben is fenntartja nemzetiségi- és egyházpolitikáját annak érdekében, hogy erősítse a Magyarországon élő nemzetiségeket – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán a Békés megyei Battonyán.
Soltész Miklós az új tantermekkel bővült battonyai Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda avatóünnepségén elmondta: az elmúlt hat évben a kormány folyamatosan emelte a nemzetiségeknek nyújtott támogatásokat annak érdekében, hogy erősítse az itt élő 13 nemzetiséget. „A Magyarországon élő nemzetiségek erősítik az országot, ahogyan a más országokban élő magyarság is pozitív hatással van az anyaországra" – fogalmazott.
Az államtitkár szerint hat éve még nem gondolták, hogy Európát olyan veszedelmek fenyegetik majd, amilyeneket most látni, és a közép-európai nemzetek még inkább egymásra lesznek szorulva. Épp ezért szerinte tisztázni kell a régi sérelmeket, és az együttműködést a barátság jegyében kell folytatni. Soltész Miklós ünnepi beszédében elmondta, a kormány kétmillió forinttal fogja támogatni a battonyai tájház megvásárlását, a gyulai Nicolae Bălcescu Román Gimnázium, Általános Iskola és Kollégiumnak – Magyarország egyetlen román nemzetiségi kétnyelvű középiskolájának – pedig hamarosan 35 millió forintos támogatást adnak át.
Felidézte: 2010-ben még csak tíz oktatási intézményt tartottak fenn nemzetiségi önkormányzatok, a mostani tanévre pedig már hetven fölé nőtt ez a szám, ami véleménye szerint jelzi a támogatások megfelelő hasznosulását is. „Mindenképpen szükség van a helyi és a nemzetiségi önkormányzatok összefogására, és ehhez az állam minden támogatást megad" – húzta alá Soltész Miklós.
Kreszta Traján, a magyarországi románok parlamenti szószólója óriási előrelépésnek nevezte a szószólói rendszer bevezetését, amely révén a Magyarországon élő nemzetiségek részt vehetnek az országgyűlés munkájában. Kiemelte: a megemelt támogatások révén a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata elindított egy iskolaátvételi folyamatot, célja, hogy valamennyi román két tannyelvű iskola a fenntartásában legyen. „Az intézményekben több millió forint értékű felújításokba is belekezdtek" – tette hozzá.
Örömét fejezte ki, hogy az iskolákban emelkedik a tanulók létszáma. Példaként jegyezte meg, hogy a gyulai intézményben az átvételekor 320-an tanultak, most pedig már 420-nál is többen. Hozzátette, néhány helyen már el is kell utasítani jelentkezőket hely hiányában. Kreszta Traján közölte: szeretnék, ha az országos önkormányzat is indulhatna különböző pályázatokon, ennek érdekében létrehoztak egy egymilliárd forint értékű pályázati alapot. Jövő évben szeretnének egy román módszertani oktatási központot létrehozni 31 millió forintból, és egy színház alapítását is támogatják ötmillió forinttal.
Az Országos Román Önkormányzat fenntartásában lévő battonyai iskolát 150 millió forintos költségvetési támogatásból bővítették, mivel egyre több gyerek jelentkezik oda. A 140 diákot oktató iskolát 2008-ban adták át, akkor azonban csak az épület felét, a földszintet használhatták oktatási célokra. Az emeleten most alakították ki a tantermeket. Magyarországon a románoké a legnépesebb nemzetiség. Román nemzetiségi oktatás 14 településen, több mint 1700 gyermek részvételével zajlik
MTI
Krónika (Kolozsvár)
2016. szeptember 2.
Budapest támogatja a nemzetiségek erősítését
A magyar kormány a jövőben is fenntartja nemzetiségi és egyházpolitikáját annak érdekében, hogy erősítse a Magyarországon élő nemzetiségeket – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a Békés megyei Battonyán.
Soltész Miklós az új tantermekkel bővült battonyai Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda avatóünnepségén elmondta: az elmúlt hat évben a kormány folyamatosan emelte a nemzetiségeknek nyújtott támogatásokat annak érdekében, hogy erősítse a Magyarországon élő tizenhárom nemzetiséget. A Magyarországon élő nemzetiségek erősítik az országot, ahogyan a más országokban élő magyarság is pozitív hatással van az anyaországra – fogalmazott. Az államtitkár szerint hat éve még nem gondolták, hogy Európát olyan veszedelmek fenyegetik majd, amilyeneket most látni, és a közép-európai nemzetek még inkább egymásra lesznek szorulva. Épp ezért szerinte tisztázni kell a régi sérelmeket, és az együttműködést a barátság jegyében kell folytatni. Soltész Miklós elmondta, a kormány kétmillió forinttal fogja támogatni a battonyai tájház megvásárlását, a gyulai Nicolae Bălcescu Román Gimnázium, Általános Iskola és Kollégiumnak – Magyarország egyetlen román nemzetiségi kétnyelvű középiskolájának – pedig hamarosan 35 millió forintos támogatást adnak át. Felidézte: 2010-ben még csak tíz oktatási intézményt tartottak fenn nemzetiségi önkormányzatok, a mostani tanévre pedig már hetven fölé nőtt ez a szám, ami véleménye szerint jelzi a támogatások megfelelő hasznosulását is. Mindenképpen szükség van a helyi és a nemzetiségi önkormányzatok összefogására, és ehhez az állam minden támogatást megad – húzta alá Soltész Miklós.
Kreszta Traján, a magyarországi románok parlamenti szószólója óriási előrelépésnek nevezte a szószólói rendszer bevezetését, amely révén a Magyarországon élő nemzetiségek részt vehetnek az Országgyűlés munkájában. Örömét fejezte ki, hogy az iskolákban emelkedik a tanulók létszáma. Példaként jegyezte meg, hogy a gyulai intézményben az átvételekor 320-an tanultak, most pedig már 420-nál is többen. Néhány helyen már el is kell utasítani jelentkezőket hely hiányában – mondta. Az Országos Román Önkormányzat fenntartásában lévő battonyai iskolát 150 millió forintos költségvetési támogatásból bővítették, mivel egyre több gyerek jelentkezik oda. A 140 diákot oktató iskolát 2008-ban adták át, akkor azonban csak az épület felét, a földszintet használhatták oktatási célokra. Az emeleten most alakították ki a tantermeket. Magyarországon a románoké az egyik legnépesebb nemzetiség. Román nemzetiségi oktatás 14 településen, több mint 1700 gyermek részvételével zajlik.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 30.
Megáldották Márton Áron püspök kőszarkofágját
A Gyulafehérvári érseki székesegyház déli mellékkápolnájában tegnap megáldották és bemutatták a nyilvánosságnak Márton Áron kőszarkofágját a 36 évvel ezelőtt meghalt erdélyi püspök újratemetési szertartása keretében. A Szent Mihály-székesegyházban a szertartással együtt tartott búcsús szentmisét Miguel Maury Buendía Bukaresti apostoli nuncius celebrálta.
Szentbeszédében Jakubinyi György Gyulafehérvári érsek arra emlékeztetett, hogy Márton Áron két totalitárius rendszer, a nácizmus és a kommunizmus idején teljesítette mAradéktalanul a püspöki jelmondatában vállaltakat: nem utasította el a munkát és a szenvedést. Mint felidézte: a boldog emlékezetű püspököt talán – az azóta szentté avatott – II. János Pál pápa jellemezte a legtalálóbban, amikor 1980-ban a püspök nyugdíjba vonulási kérelmét jóváhagyó táviratában „az úr legteljesebb, legkifogástalanabb szolgájának” nevezte. Márton Áron hivatali utódja felidézte: 36 évvel ezelőtt éppen zúgtak a székesegyház harangjai, és a Szent Mihály-napi templombúcsúra hívták a híveket, „amikor Márton Áron visszaadta lelkét az urának”.
A szentmise utáni ünnepi beszédében Soltész Miklós magyar vallásügyi államtitkár megemlítette: a rekordok könyvébe illene az az adat, hogy a Securitate 75 ezer oldalnyi feljegyzést készített Márton Áronról. Az államtitkár szerint a püspök bűne az volt, hogy rávilágított a liberalizmus, a bolsevizmus és a fasizmus egyaránt elfogadhatatlan tanításaira. Úgy fogalmazott: a látszólag különböző ideológiákban az a közös, hogy tagadják Istent, és nevetségessé tették az Isten tiszteletét. Az államtitkár megemlítette: az Észak-Erdélyt Magyarországnak visszajuttató 2. bécsi döntés után Márton Áron a Romániához tartozó Gyulafehérváron mAradt, hogy védje híveit, és támaszt nyújtson az árván mAradt magyarságnak. „Észak-Erdélyben a románok ellen elkövetett bűnök miatt tiltakozott a magyar hatóságoknál. Elfogadhatatlannak tartotta a bosszút. Sok-sok megaláztatás, támadás ellenére vallotta, hogy az egymásba ékelten élő két népnek békében, egymást tisztelve kell élnie. Felismerjük-e a mai kor keresztényellenes időszakában, hogy ortodox, protestáns és katolikus keresztények csak összefogással mAradhatunk fenn? Tudunk-e következetes fegyelemmel és a megbocsátás eszközeivel élni, mint ahogy ő tette megtévedt papjaival, akik a békepapságban látták az egyetlen menekülési lehetőséget?” – tette fel a kérdést Soltész Miklós.
Kovács Gergely, Márton Áron boldoggá és szentté avatásának vatikáni posztulátora (előkészítője) elmondta: Márton Áron esetében a Szentszék már a boldoggá avatás előtt engedélyezte, hogy a püspök hamvait a székesegyházban kőkoporsóba helyezzék. A posztulátor szerint a Gergely Zoltán szobrászművész által elkészített mészkő szarkofág hűen idézi Márton Áron szellemét: egyszerűségében nemes, hagyományőrző és korszerű. A Gyulafehérvári ünnepségre hívek ezrei érkeztek az egész Kárpát-medenceéből. A templomon kívül kivetítőkön tették számukra láthatóvá a ceremóniát. Márton Áron hamvait szeptember elsején exhumálták a székesegyház altemplomából, és helyezték el az új szarkofágban. A hamvak számára azért készíttettek a templom egyik déli mellékkápolnájában kőkoporsót, hogy bárki számára lehetővé tegyék a sír látogatását, és elősegítsék a püspök boldoggá, majd szentté avatását. A kőszarkofág Hunyadi János és fia, Hunyadi László síremléke közelébe került a székesegyházban.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 30.
Felavatták Márton Áron kőkoporsóját Gyulafehérváron
MTI | - Felavatták Márton Áron erdélyi püspök kőkoporsóját csütörtökön a Gyulafehérvári érseki székesegyház déli mellékkápolnájában. A 36 évvel ezelőtt meghalt Márton Áron újratemetési ceremóniáját a Szent Mihály székesegyház templombúcsúja keretében tartották, Miguel Maury Buendía apostoli nuncius vezetésével.
Szentbeszédében Jakubinyi György Gyulafehérvári érsek arra emlékeztetett, hogy Márton Áron két totalitárius rendszer, a nácizmus és a kommunizmus idején teljesítette mAradéktalanul a püspöki jelmondatában vállaltakat: nem utasította el a munkát és a szenvedést. Mint felidézte: a boldog emlékezetű püspököt talán – az azóta szentté avatott – II. János Pál pápa jellemezte a legtalálóbban, amikor 1980-ban, a püspök nyugdíjba vonulási kérelmét jóváhagyó táviratában „az úr legteljesebb, legkifogástalanabb szolgájának" nevezte. Márton Áron hivatali utódja felidézte azt is: 36 évvel ezelőtt éppen zúgtak a székesegyház harangjai, és a Szent Mihály napi templombúcsúra hívták a híveket, „amikor Márton Áron visszaadta lelkét az urának".
A szentmise utáni ünnepi beszédében Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős magyar államtitkár megemlítette: a rekordok könyvébe illene, hogy a Securitate 75 ezer oldalnyi feljegyzést készített Márton Áronról. Az államtitkár szerint a püspök bűne az volt, hogy rávilágított a liberalizmus, a bolsevizmus és a fasizmus egyaránt elfogadhatatlan ideológiájára. Úgy fogalmazott: a látszólag különböző ideológiákban az a közös, hogy tagadják Istent, és nevetségessé tették az Isten tiszteletét. Az államtitkár megemlítette: az Észak-Erdélyt Magyarországnak visszajuttató 2. bécsi döntés után Márton Áron a Romániához tartozó Gyulafehérváron mAradt, hogy védje híveit, és támaszt nyújtson az árván mAradt magyarságnak.
„Észak-Erdélyben a románok ellen elkövetett bűnök miatt tiltakozott a magyar hatóságoknál. Elfogadhatatlannak tartotta a bosszút. Sok-sok megaláztatás, támadás ellenére vallotta, hogy az egymásba ékelten élő két népnek békében, egymást tisztelve kell élnie. Felismerjük-e a mai kor keresztényellenes időszakában, hogy ortodox, protestáns és katolikus keresztények csak összefogással mAradhatunk fenn? Tudunk-e következetes fegyelemmel és a megbocsátás eszközeivel élni, mint ahogy ő tette a megtévedt papjaival, akik a békepapságban látták az egyetlen menekülési lehetőséget?" – tette fel a kérdést Soltész Miklós.
Kovács Gergely, Márton Áron boldoggá és szentté avatásának a vatikáni posztulátora (előkészítője) elmondta: Márton Áron esetében a Szentszék már a boldoggá avatás előtt engedélyezte, hogy a püspök hamvait a székesegyházban kő koporsóba helyezzék. A posztulátor szerint a Gergely Zoltán szobrászművész által elkészített mészkő szarkofág hűen idézi Márton Áron szellemét: egyszerűségében nemes, hagyományőrző és korszerű. A Gyulafehérvári ünnepségre hívek ezrei érkeztek az egész Kárpát-medenceéből. A templomon kívül kivetítőkön tették számukra láthatóvá a ceremóniát.
Mint arról a Krónika beszámolt, Márton Áron hamvait szeptember elsején exhumálták a székesegyház altemplomából, és helyezték el az új szarkofágban. A hamvak számára azért készíttettek a templom egyik déli mellékkápolnájában kőkoporsót, hogy bárki számára lehetővé tegyék a sír látogatását, és elősegítsék a püspök boldoggá, majd szentté avatását. A kőszarkofág Hunyadi János és fia, Hunyadi László síremléke közelébe került a székesegyházban.
A Gyulafehérvári római katolikus főegyházmegyét 1939 és 1980 között vezető Márton Áron püspök a 20. századi erdélyi magyar közélet egyik legkiemelkedőbb alakja volt. 1944-ben felemelte szavát a zsidók deportálása ellen, amiért 1999-ben a jeruzsálemi Jad Vasem intézet a Világ Igaza címet adományozta neki. A második világháborút lezáró párizsi béketárgyalások idején az erdélyi magyarság, a székelység önrendelkezésének egyik szószólója volt. A kommunista hatalommal szemben is állást foglalt. 1949-ben letartóztatták, 1951-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, majd 1955-ben nemzetközi nyomásra szabadon bocsátották. 1956-tól 1967-ig nem hagyhatta el a Gyulafehérvári püspökség épületét, de látogatókat fogadhatott.
Márton Áron püspöksége idején az erdélyi római katolikus egyház nem kötött konkordátumot a román kommunista állammal. A Budapesti nemzetpolititikai államtitkárság 2016-ot, a püspök születése 120. évfordulójának az évét Márton Áron-emlékévvé nyilvánította.
Krónika (Kolozsvár)
2016. október 14.
Kövér és Szász a váradi református püspökségre látogatott
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) elnökségénél tett látogatást csütörtökön Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke és Szász Jenő, a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke.
A KREK tájékoztatási szolgálatának pénteki közleménye szerint nagyváradi látogatásuk során a vendégek az egyház lelki és anyagi élete, a partiumi magyar református emberek helyzete iránt érdeklődtek. Csűry István püspök köszönetet mondott a segítségért, amelyet az anyaország részéről kapott az egyházkerület több nagyszabású terv megvalósításához, mint például a nagyváradi egyházkerületi székház megépítése, a sződemeteri Kölcsey-központ, vagy a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium szakműhelyeinek a kialakítása.
A közlemény szerint a püspök tájékoztatást nyújtott a szórványhelyzetről, az egyház közéleti felelősségvállalásáról, és beszámolt folyamatban lévő nagyszabású tervekről és munkálatokról, mint a járóbeteg-rendelő megépítése, az erdődi Drágffy Gáspár Egyháztörténeti Központ jövő évre tervezett megnyitása, vagy a reformáció ötszázadik évfordulóján a nagyváradi várban megrendezésre kerülő Egység Fesztivál. A megbeszélés után Kövér László és Szász Jenő munkavacsora keretében találkozott az egyházkerület esperesi karával.
A látogatásnak annak ismeretében is jelentősége van, hogy Tőkés László európai parlamenti képviselő, korábbi királyhágómelléki püspök a román kommunista titkosszolgálattal való együttműködéssel vádolja utódját. Korábban az is feltűnést keltett, hogy Soltész Miklós, a magyar kormány egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára idén júliusban látogatást tett a KREK-nél, majd a Csűry Istvánnal közösen rendezett sajtótájékoztatón támogatásáról biztosította a református egyházat és annak vezetőjét. Egyébként az egyházkerület október 21-én tartja tisztújító közgyűlését, a püspöki tisztségre Csűry István az egyedüli jelölt. Krónika (Kolozsvár)
2016. november 19.
Soltész Miklós szerint megfélemlítik a romániai magyarokat
Soltész Miklós szerint Marosvásárhelyen a Római Katolikus Gimnázium létrehozása miatt indított korrupcióellenes eljárás révén a magyarság megfélemlítése zajlik.
A budapesti Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára minderről Sepsiszentgyörgyön beszélt egy péntek délelőtti sajtótájékoztatón, amelyet Kulcsár Terza József képviselőjelölttel, a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei szervezete elnökével közösen tartott.
Az államtitkár általában helyesnek találta a korrupció üldözését, azoknak a leleplezését, akik törvénytelen eszközökkel szereznek vagyont, de úgy vélte: „le lehet bénítani egy önkormányzatot, le lehet bénítani egy országot, ha mindenki retteg", és a felelősök nem merik aláírni a közbeszerzési döntéseket. Az államtitkár többek között ezért is tartotta rendkívül fontosnak, hogy az RMDSZ és az MPP közösen indulnak a választásokon. Megjegyezte: Kárpátalján és a Délvidéken eredményes volt az összefogás, és reményei szerint Erdélyben is az lesz.
Soltész úgy vélte, Magyarországnak egyre jobbak a kétoldalú kapcsolatai Szlovákiával és Szerbiával, és ennek következtében az ott élő magyarok helyzete is javult. Fontosnak tartotta a kapcsolatteremtést a román politikával és a román egyházakkal is, hogy az ottani magyarságról is „lekerüljön a teher". Soltész Miklós azt is megemlítette, hogy Magyarország nem teherként, hanem sokkal inkább az országot építő közösségekként tekint az ott élő nemzetiségekre. Hozzátette: az elmúlt hat év során két és félszeresére emelték a magyarországi nemzetiségek támogatását. Nyomatékosította: fontosnak tartják, hogy a magyarországi románság megőrizze nemzeti identitását, mert ezzel Magyarországot erősíti. „Reméljük, hogy ezt Románia is fontosnak tartja" – jelentette ki az államtitkár.
Kulcsár Terza József, az RMDSZ és az MPP közös képviselőjelöltje köszönetet mondott az államtitkárnak az anyaországi támogatásért, és megjegyezte, hogy reményei szerint eljön az idő, amikor az erdélyi magyarság meg tudja hálálni az anyaország törődését. A politikus a nemzeti ügyekben való összefogás fontosságát hangsúlyozta. Megjegyezte: még ha hétköznap más-más pólót is viselnek, olykor fel kell ölteni a nemzeti mezt.
A sajtótájékoztatón elhangzott: Soltész Miklós az erdélyi magyar egyházak helyi képviselőivel találkozik Háromszéken, és a magyar kormány pályázati forrásairól tájékoztatja őket. Az államtitkár szombaton Gyimesfelsőlokra utazik, ahol részt vesz az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium Szent Erzsébet napi ünnepségén.
MTI
Erdély.ma,
2016. november 25.
Átadták a szatmárnémeti Hám János óvoda felújított épületét
Gyerekek, szülők, pedagógusok és elöljárók jelenlétében adták át csütörtökön a felújított Hám János Óvodát, amit Schönberger Jenő püspök az ünnepség keretében megáldott. A három órától kezdődött rendezvény a hála, a felszabaduló öröm és az izgatottság által áthatott volt. A nyüzsgő tömeg a díszteremben gyűlt össze, jelen voltak az RMDSZ képviselő- és szenátorjelöltjei is: Magyar Lóránd, Erdei D. István és Turos Lóránd is. A nagy számú résztvevő előtt tartott beszédében tekintett reménnyel a jövőbe a püspök atya: „Száz évvel ezelőtt majdnem ilyen volt ez az épület, amikor megépült. Most teljes egészében megújult, kérhetjük a jó Isten áldását minden jótevőnkre, minden itt lakó és nevelődő kisgyerekre, a munkaközösségre és a jövőre. Első sorban ti vagytok, kedves gyerekek a jövő, és ez a jövő mindig növekszik. Reméljük, hogy jönnek utánatok is ilyen reményteli gyerekek, mint ti vagytok."
Ádámkó István igazgató a fejlődésre tekintett: „A Hám János Óvoda 2007 óta tartozik iskolánkhoz. Fontosságát, hiánypótló voltát és eredményességét mi sem bizonyítja jobban, mint az örvendetes tény, hogy megalakulása óta a gyermeklétszám csaknem megháromszorozódott. Két legfőbb pedagógiai törekvésünk a keresztény értékrenden alapuló nevelés és a személyes odafigyelés. Nem tévesztjük szem elől nemzeti küldetésünket, hogy értelmileg-érzelmileg gazdag, kiegyensúlyozott, a közössége szolgálatát szülőföldjén bátran és szívesen felvállaló magyar embereket indítsunk az életbe."
A rendezvényen a támogató, a Magyar Kormány képviseletében részt vett Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár is. Beszédében a közös Jézus-követés fontosságát hangoztatta: „Én azt szeretném megköszönni mindenkinek, hogy a kincsüket, akik itt vannak közöttünk, keresztény módon nevelik. Azért örülök, hogy itt lehetek ismét, a Magyar Kormány nevében támogathatunk egy ilyen intézményt, mert ez a jövő. A legfőbb célja a nevelői munkánknak, hogy Jézus-követők legyenek ezek a gyerekek. Másodlagos az, hogy román vagy magyar, protestáns, katolikus vagy ortodox gyermekekről van szó. Mindannyian Jézus irányába megyünk, és ez a legfontosabb. Ha ezt a küldetését ez az óvoda is meg tudja tenni, akkor az a hatalmas nagy gond, ami a világban, Európában, sokszor a mi közösségeinkben is megvan, fel fog oldódni. A feladatunk az összefogás, ami a szülők, politikusok, az egyházak között meg kell, hogy történjen, gyermekeink érdekében."
Kereskényi Gábor polgármester reményét fejezte ki, hogy az épületet mindig élet tölti majd be: „Egy nagyszerű dolog történt meg, a Magyar Kormány egy olyan intézményt támogatott, ahol nagyon sok aranyos gyerkőc tanul. A város vezetésének fontos programpontja volt, hogy az épített örökséget megóvja, de többet ér az épületeknél és a falaknál az az élet, ami benne, illetve közöttük van. Ezt az intézmény működése tudja szavatolni nekünk, és teszi is, hiszen nem is akármilyen minőségű oktatás történik itt, a Hám János Óvodában. Mint az óvodát fenntartó önkormányzat vezetője, a továbbiakban is partnerségről szeretném biztosítani önöket. Azon dolgozunk, hogy megteremtsük városunkban a feltételeket ahhoz, hogy nemzetiségtől függetlenül minden gyermek megfelelő körülmények között tudjon az oktatási folyamatban részesülni."
Călin Durla főtanfelügyelő felszólalásában elmondta, erőforrást lát a sokszínűségben: „Ha a tanügyi rendszerben az iskola, a család és a hatóságok összhangban dolgoznak, megjelennek az eredmények. Ha pedig ezek mellé a társadalom egy másik pillére is csatlakozik, vagyis az egyház, az eredmények felerősödnek. Több nemzet tagjai élünk együtt, tanulunk egymástól, és jó, hogy ezt toleranciával és tisztelettel áthatott légkörben tehetjük." Ugyanakkor a főtanfelügyelő megköszönte a püspök atya minőségi oktatásért hozott áldozatait és a támogató hozzáállását.
Az ünnepség fontos része volt a gyerekek műsora, és nem csak az óvoda gyermekei léptek színpadra, hiszen csatlakoztak hozzájuk az óvodából kinőtt, már a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumban tanuló fiatalok is. A püspök csak a fellépésüket követően áldotta meg az épületet, majd a jelenlevők szabadon körbesétálhattak, megcsodálhatták a termeket, az udvart.
A Hám János Óvoda egy év alatt újult meg Magyarország Kormánya 105 millió forintos támogatásának köszönhetően. Az udvar játszóterét ugyanakkor a Magyar Villamos Művek Zrt. 6,5 millió, valamint a magyarországi Szerencsejáték Service Nonprofit KFT szintén 6,5 millió forintos felajánlásából építhették meg.
szatmar.ro
Erdély.ma
2016. december 13.
Adventi találkozó: aktuális témák merültek fel
Mint minden esztendőben, adventi találkozóra hívták a napokban Budapestre a határon túli magyar püspököket. Ezt még Orbán Viktor kormányfő kezdeményezte első miniszterelnöksége idején.
A találkozás azóta minden esztendőben rendszeresen megismétlődik. Csűry István királyhágómelléki református püspök az Erdély Online-nak felidézte: ilyenkor szokott megtörténni az, hogy Magyarország közméltóságai vendégül látják a határon túli magyar közösségek vezetőit, püspökeit, püspökhelyetteseit. Ez az idén is így volt, együtt ebédelhettek tehát Áder János államfővel, Orbán miniszterelnökkel, Kövér László házelnökkel, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel, Balog Zoltán emberi-erőforrás miniszterrel, Soltész Miklós egyházügyi államtitkárral és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral. Ahogy lenni szokott, több nagy régió: Erdély, Kárpátalja, Délvidék és Felvidék, valamint a nyugatra szakadt egyháztestek voltak képviselve.
Témák
– Nagyon fontos számunkra ez a találkozó, ugyanis nem csupán annyit jelent, hogy adventkor csendben lezárjuk az esztendőt, és elkezdünk egy új egyházi évet, hanem ilyenkor néhány lényeges gondolat is megfogalmazódik. Olyan kérdések kerültek most például elő- Áder János közelmúltbeli tárgyalásai folytán- mint a fenntartható fejlődés, a vízkészlet megtartása vagy a környezetvédelem és a teológia viszonya, és nagyon érdekes beszélgetések bontakoztak ki. Ezenkívül természetesen felmerült a migránshelyzet kiértékelése is, az elnök megkérdezte tőlünk, hogy mi hogyan látjuk ezt. Én a magam részéről elmondtam azt: úgy érzem, Európa nagyon felületesen bánik az ideérkezők problémájával, ugyanis nagyon pontosan kellene meghatározni, hogy kik az igazi menekülők, mert azok előtt kaput kell nyisson minden jószívű ember, hiszen maga az evangélium is erre tanít, viszont azokat, akik rossz szándékkal jönnek, valamilyen formában vissza kell fordítani az útjukon.
Felvetődött az Erdély/Partium, valamint az anyaország kapcsolata is. Beszéltünk arról Orbán Viktorral, hogy hála Istennek, a nemzeti kormány segítsége érzékelhető. Kifejtettük neki, hogy sok dologban enélkül nem tudnánk ilyen eredményeket felmutatni. A magam részéről ugyanakkor felvetettem: jó lenne az úgynevezett CSOK-ot, amit Magyarországon nagyon sokan kezdenek igénybe venni, áthozni a mi vidékünkre is. Jeleztem, hogy vannak olyan rétegek a mi társadalmunkban, amelyek kiszorulnak az ilyenfajta kedvezményekből. Ilyen például a lelkészség, vagy érdemes lenne a magyar értelmiség, illetve a több gyermeket nevelő családok fele fordulni. Ugyanakkor meghívtam Orbán Viktort és Balog Zoltánt- aki köztudattan református lelkipásztor- a jövő évi Egység fesztiválra, mely jövő májusban nálunk lesz a reformáció 500. évfordulója tiszteletére.
Előjöttek azonban kellemetlenebb témák is, mint például az, hogy a csíksomlyói búcsú nem került fel az UNESCO listájára. Kifejeztük, hogy mi, protestánsok is értetlenül állunk, hiszen egy országnak annál előkelőbb a minősítése, minél több ilyen örökséggel, kinccsel büszkélkedhet.
Végül kellemes karácsonyt és boldog új évet is kívántunk egymásnak annak reményében, hogy amit eddig megtettünk, maradandó értéknek bizonyul- nyilatkozta portálunknak Csűry István.
Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro
2017. január 22.
Székelydvarhelyen méltatta a határon túliak kultúrszerepét Soltész Miklós
Soltész Miklós szerint a magyar kultúra napján azokra az értékekre is gondolni kell, amelyeket a határon túli magyarok tettek hozzá a magyar és az egyetemes kultúrához.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap a magyar kultúra napja alkalmából szervezett székelyudvarhelyi rendezvények díszvendége. Az államtitkár a helyi Haáz Rezső Múzeumban Kallós Zoltán erdélyi néprajzkutató munkásságát felelevenítő kiállítás délutáni megnyitója előtt nyilatkozott az MTI-nek.
Elmondta: a Fölszállott a páva tehetségkutató televíziós műsorban évekkel ezelőtt fellépő Vrencsán Anita, és tanára, Vaszi Levente mutatta meg, hogy az egyik legkeletibb magyar település, az alig 200 lelkes Kostelek is mekkora erőt tud adni a magyarságnak. Úgy vélte: az említett kosteleki előadóknak a megismerése is bizonyította, hogy nem volt hiábavaló az a munka, amit Kallós Zoltán erdélyi néprajzkutató évtizedeken át végzett, sokszor az értetlenséget, a nélkülözést vagy akár a börtönt is vállalva.
„A magyar kultúra napján erősíteni kell azt a meggyőződést, hogy a magyarság megmaradásának a legalapvetőbb záloga a hit, a kultúra és az ezekhez szorosan kapcsolódó magyar nyelv megőrzése” – nyilatkozta az államtitkár. Úgy vélte, ennek a tudatosítása az összmagyarságnak ad erőt. A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum a kilencvenéves Kallós Zoltán erdélyi néprajzkutató munkásságát bemutató kiállítás megnyitásával ünnepli a magyar kultúra napját. A kiállítást a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum rendezte. A kiállított anyag 2015 tavaszától fél éven át volt látható Szentendrén.
Soltész Miklós az MTI-nek elmondta, hogy a késő-délutáni órákban részt vesz azon a gyertyás imádságos megemlékezésen is, amelyet Székelyudvarhely központjában levő Márton Áron téren tartanak a veronai autóbuszbaleset áldozatai emlékére. „Ez a megemlékezés azt üzenheti, hogy a Kárpát-medencében élő magyarok odafigyelnek egymásra, és a jóban is, a fájdalomban is együtt vannak” – jelentette ki Soltész Miklós államtitkár.
MTI
Erdély.ma
2017. január 22.
Gyertyát gyújtottak a busztragédia áldozatainak emlékére Székelyudvarhelyen
Székelyudvarhely is csatlakozott a nemcsak Magyarországon, hanem Erdélyben és külföldön is szervezett megemlékezéshez, amelyen a Verona közelében történt baleset következtében elhunyt diákokra emlékeztek.
Több mint százan vettek részt a vasárnap esti fél órás megemlékezésen, melyet a Magyar Polgári Párt helyi szervezete hirdetett meg, Székelyudvarhely központjában, a Vasszékely szobornál.
A közös imádságot Tamás Barna, a Kis Szent Teréz plébániatemplom plébánosa vezette, de jelen voltak még egyházi- és a helyi önkormányzat egyes képviselői is. A városlakók közül számos család, szülő, nagyszülő fejezte ki együttérzését a balesetet szenvedők hozzátartozói felé, egy-egy szál virággal, gyertyával. A jelenlevők az elhunytak lelki üdvéért, a sérültek gyógyulásáért és a balesetben szenvedők családjaiért imádkoztak, gyújtották meg gyertyáikat.
A megemlékezésen jelen volt Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, aki megköszönte, hogy ilyen szép számban kifejezték együttérzésüket a városlakók, hiszen ezzel a gesztussal is a nemzeti összetartozást erősítették. Gálfi Árpád polgármester megköszönte, hogy a felhívásra reagálva ilyen sokan eljöttek az eseményre, mindenkit további imádságra biztatott.
Mint ismert nemzeti gyásznappá nyilvánította hétfőt a magyar kormány az olaszországi buszbalesetben elhunyt áldozatok emlékére. A tragédiában tizenhatan meghaltak, több mint húszan megsérültek, a buszon a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium 14 és 18 év közötti tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott. A baleset körülményei továbbra is tisztázatlanok, a körülményeket még vizsgálják.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro
2017. január 23.
Kallós Zoltán munkássága előtt tisztelegtek a magyar kultúra napján
„Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk” – idézték többen is köszöntőjükben Kallós Zoltán mezőségi néprajzgyűjtőt a róla szóló tárlat megnyitóján vasárnap délután. A munkássága, és az erdélyi magyar folklór sokszínűsége előtt tisztelegtek a magyar kultúra napján a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban.
Kallós Zoltán által gyűjtött dalokkal indította a Kaszaj zenekar vasárnap délután, a magyar kultúra napján az Indulj el egy úton… című tárlat megnyitóját.
A válaszúti néprajzkutató életéről szóló tárlat a legfiatalabbakat és idősebbeket is a Haáz Rezső Múzeumba gyűjtötte. „Ünnep ez a nap számunkra: a magyar kultúráé, és a Kallós Zoli bácsié is” – mondta Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója az idén Európai Nostra-díjra jelölt 91 éves néprajzgyűjtőről. Noha egészségügyi okok miatt nem tudott Székelyudvarhelyre utazni, Kallós Zoltán videóüzenetben köszöntötte a tárlat látogatóit.
Szeretettel gyűjtöttem ezeket a tárgyakat, mindegyikről tudnék mesélni valamit” – kezdte üzenetét, majd felidézett egy mezőkeszüi jelenetet egyik gyűjtéséről. Elmondta, gyermekkori álma volt egy néprajzi múzeum létrehozása, ám a rendszerváltás előtt lehetetlen volt. A válaszúti családi ház visszaszerzése után sikerült csak kiállítania a gyűjteményét, amelyik szerinte nem lehet öncélú. „Bántott, hogy amikor népművészetről esett szó az iskolában, a Mezőségről sosem esett szó, keveset tudtak a Mezőségről, a kutatók pedig elkerülték” – idézte fel munkájának motivációját.
Kallós Zoltán gyűjteménye bizonyíték arra, hogy miként tartotta meg a kultúra a magyar népet ezer éven át – fogalmazott köszöntőjében Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere. Szerinte útmutató lehet a fiatal nemzedék számára, hiszen munkáját akkor végezte, amikor ezt tiltották. Soltész Miklós, Magyarország egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerint Kallós Zoltán munkájára szükség volt, hiszen így a 21. században is él a népdal, a tánc, a nyelv, és ezek által a nemzet.
A tárlatot támogató Nemzetstratégiai Kutatóintézet nevében Szász Jenő intézményvezető is megszólalt. Majd Pozsony Ferenc egyetemi tanár indokolta meg, hogy a magyar értelmiségi elit miért Kallós Zoltánt nevezi az Europa Nostra-díjra idén. Ezt követően Balázs Bécsi Gyöngy, a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány elnöke beszélt az alapítvány tevékenységeiről, majd Berecki Ibolya, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettese, a tárlat megálmodója arra biztatta a látogatókat, hogy ne szaladják végig, hanem ragadjanak ott, merengjenek el a március végéig megtekinthető kiállításon.
Veres Réka
Székelyhon.ro