Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Sógor Csaba
838 tétel
2009. május 8.
Romániában május 8-án kezdik európai parlamenti korteshadjáratukat a romániai pártok, hat párt, egy pártszövetség és két független indul. Az RMDSZ és az EMNT által közösen indított Magyar Összefogás Listája 2-4 mandátumot hozhat a romániai magyar közösség számára. A két magyar szervezet jelöltjei külön kampányolnak. Sógor Csaba karavánja Csíkszeredából indul, Winkler Gyula pedig Kolozs megyével kezdi. „A Tőkés-kampány szinte mindennap magában foglal valamilyen eseményt” – magyarázta Szilágyi Zsolt, a Magyar Összefogás Listájának negyedik helyen rangsorolt jelölje, az EMNT alelnöke és kampánykoordinátora. A rendőrség próbálta megakadályozni Kovács Péternek, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltjének választási kampányát a Szatmár megyei Kálmánd községben. /Moldován Árpád Zsolt, Szávuj Attila: Indul a kampánygépezet. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 8./
2009. május 11.
A román pártok nagyszabású rendezvényeken mutatták be én jelöltjeiket a június 7-i EP-választásokra, az Magyar Összefogás listájának főbb jelöltjei országjáró karavánokra indultak. Együtt kezdte kampánykörútját a nagybányai piacon Tőkés László és Kovács Péter, a Magyar Összefogás listájának első, illetve ötödik helyezettje, ahol az összefogás fontosságát tolmácsolták a választóknak. Nyílt támadást intézett Tőkés László és az RMDSZ ellen Adrian Severin szociáldemokrata európai parlamenti képviselő, amikor „elfecséreltnek” minősítette a református püspök jövőbeli brüsszeli mandátumát és kétségbe vonta azt, hogy az RMDSZ „komoly emberei” képviseltetve érezhetik magukat Tőkés által. Csíkszeredában, egy fiatalok számára rendezett vetélkedővel rajtolt május 8-án Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselőjelölt kampánya. Winkler Gyula, a Magyar Összefogás listájának jelöltje Kolozsváron indította európai parlamenti kampányát. /Elindult a kampánykaraván. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 11./
2009. május 14.
A Zsil-völgyi magyar szórványközösség megmaradásának legnagyobb akadálya az, hogy egyre bizonytalanabbá válik az anyanyelvű oktatás helyzete – hangzott el Petrillán, Vulkánban és Urikányban, ahol Winkler Gyula európai parlamenti képviselő találkozott a választókkal. Sógor Csaba európai parlamenti képviselőjelölt Marosszentkirályon, Csittszentivánon és Mezőbergenyében arról beszélt, mekkora történelmi jelentősége van június 7-ének. „Tizenöt millió magyarból már csak 12 és félmillióan maradtunk itt a Kárpát-medencében. ” Kétnapos háromszéki kampánykaravánra indult Kovács Péter. /Járják az országot az RMDSZ-karavánok. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 14./
2009. május 19
A Szociáldemokrata Párt és az RMDSZ között megkötendő alku eredményeként mégiscsak maradhat néhány magyar vezető az intézményeknél Sógor Csaba európai parlamenti képviselőjelölt kampánykaravánja május 18-án Lázáriban, Sándorhomokon, Szárazberken és Mikolában járta be az utcákat, Sógor Csabát elkísérte Erdei D. István Szatmár megyei parlamenti képviselő. A körút a követező napokon folytatódik a Szatmár megyei településeken. /Egységben a megyei magyarság. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), máj. 19/
2009. május 22.
Sógor Csaba az erdélyi Magyar Összefogás lista harmadik helyezettje elmondta, a bejutás kétesélyessége benne van a pakliban, ezt tudomásul veszi. Természetesen azért kampányolnak, hogy részvételre biztassák az embereket. Ha 2008-ban minden romániai magyar szavazott volna, akkor most nem bocsátanák el a magyar intézményi vezetőket. Brüsszelben a magyar képviselőknek továbbra is egységes csapatként kell majd dolgozniuk. /Lokodi Imre: Lehetőség előtt a magyarság. Beszélgetés Sógor Csabával, a Magyar Összefogás EP-képviselőjelöltjével. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 22./
2009. május 25.
Az államfőhöz, a miniszterelnökhöz és az európai döntéshozókhoz is eljut az a kiáltvány, amelyet május 22-én fogadtak el a magyar intézményvezetők leváltása ellen tiltakozó csíkszeredai nagygyűlés résztvevői. Az RMDSZ szerint 18 ezren, a román média szerint ötezren, más források szerint pedig alig több mint 10 ezren tiltakoztak Csíkszeredában az állami közintézmények magyar vezetőinek leváltása ellen. Az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által szervezett tüntetésre 54 autóbusz szállította az embereket a megye különböző településeiről. Szép számmal érkeztek tiltakozók Székelyföld más helységeiből is. A rendőrök a városi forgalom zsúfoltságára hivatkozva több buszt megállítottak a város határában, arra kényszerítve a vidéki küldötteket, hogy gyalog közelítsék meg a tüntetés helyszínét. Ezt a felszólaló politikusok a hatóságok packázásának minősítették. Markó Béla, az RMDSZ elnöke beszédében ostobának nevezte a román politikát. Kifejtette: a román kormányok 90 éve próbálják újra és újra eltiporni az erdélyi magyarságot, a magyar iskolákat és próbálnak helytartókat küldeni a nyakukra. A próbálkozás szerinte kudarcra van ítélve. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke arról beszélt a tiltakozó tömeg előtt, hogy a székelység ügye már nem Románia belügye, hanem egész Európa ügye. Elmondta, ilyen mértékű tisztogatásra a közintézményekben a Ceausescu-rezsim óta nem volt még példa Székelyföldön. Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester beszédében leszögezte: Székelyföldre olyan intézményvezetők kellenek, akik ismerik a magyar nyelvet, és értik az ott élők gondjait. A rendezvényen egy kiáltványt is elfogadtak, amely szerint a 37-es kormányrendelet eszköz az intézmények magyartalanítására. Megfogalmazói kérik a magyar közösség önkormányzati és önrendelkezési jogainak érvényesítését, valamint a magyar többségű régiók területi autonómiáját. A kiáltvány többek között leszögezi: „a központi és helyi állami intézményekben biztosítani kell az etnikailag arányos képviseletet. Hargita megye magyarsága a maga arányában képviselve kell, hogy jelen legyen a dekoncentrált intézmények vezetésében. Az intézményvezetőknek ismerniük kell a magyar nyelvet a magyar többségű megyékben”. Tőkés László EMNT-elnök, Winkler Gyula és Sógor Csaba EP-képviselőkkel és Szilágyi Zsolttal, az EMNT alelnökével közösen levelet küldött Jose Manuel Barrosonak és Hans-Gert Pötteringnek, az Európai Bizottság illetve az Európai Parlament elnökének, valamint Leonard Orban többnyelvűségért felelős európai biztosnak, amelyben azonnali fellépést kér a román kormány magyarellenes politikája ellen. /Horváth István: RMDSZ: nem kellenek az ostoba helytartók! Tízezren tüntettek Csíkszeredában a magyar intézményvezetők leváltása ellen. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 25./ A kiáltvány szövege: Kiáltvány Mi, Csíkszeredában összegyűlt székelyföldi magyarok, közösségünk nevében egységes akarattal kinyilvánítjuk: 1. Nemzeti közösségünk önkormányzati és önrendelkezési jogait érvényesíteni kell, beleértve a magyar többségű régiók területi autonómiáját. 2. Helyi és regionális szinten biztosítani kell a nemzeti kisebbségek anyanyelvének hivatalos nyelvként való használatát. 3. Minden korlátozás nélkül biztosítani kell a magyar anyanyelvű oktatást és az oktatási intézményeken belüli, illetve azok közötti kapcsolatokban a magyar nyelv használatát. 4. Nem értünk egyet a 37-es kormányrendelettel, amely intézményeink magyartalanításának eszköze. 5. Vissza kell helyezni az intézmények élére a leváltott vezetőket. 6. A központi és helyi állami intézményekben biztosítani kell az etnikailag arányos képviseletet. Hargita megye magyarsága a maga arányában kell jelen legyen a dekoncentrált intézmények vezetésében. Az intézményvezetőknek ismerniük kell a magyar nyelvet a magyar többségű megyékben. 7. Képviselőink Bukarestben és Brüsszelben határozottan fel fognak lépni kisebbségi jogaink minden területen való érvényesítése érdekében. 8. Felemeljük szavunkat a magyar- és kisebbségellenes megnyilvánulásokkal szemben. 9. Felelősséget vállalunk egymásért, és visszautasítjuk a magyar identitástudatunk ellen irányuló törekvéseket. Itt, Hargita megyében, a romániai magyarság szívében vállaljuk, hogy jogainkért egységesen küzdünk minden hazai és nemzetközi fórumon. Nem engedjük, hogy elvegyék megszerzett jogainkat. Célunk az összefogás, az összetartozás-tudat, a nemzetiségi jogok biztosítása mindenki számára és a békés együttélés feltételeinek a megteremtése. Isten minket úgy segéljen! /A székely nép azt üzeni, hogy nem hagyja magát. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 25./
2009. május 26.
A Magyar Összefogás listáját létrehozó Romániai Magyar Demokrata Szövetség és Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Markó Béla és Tőkés László közös felhívást adott ki. „A történelem sokszor állított választás elé minket, magyarokat. (…) Utólag mindig bebizonyosodott, hogy csakis akkor döntöttünk jól, amikor összefogtunk, amikor félre tudtuk tenni a nézetkülönbségeket, és képesek voltunk közös álláspontot kialakítani” – hangzik Markó Béla és Tőkés László közös EP-választási felhívása. Az aláírók hangsúlyozták: „Nekünk, romániai magyaroknak az elmúlt kilencven esztendőben újból és újból szembe kellett néznünk kívülről jövő megosztási kísérletekkel, de a nehéz pillanatokban együtt maradtunk, egységesen cselekedtünk. Lehetnek viták, de a cél közös, és ezt csak együtt képviselhetjük eredményesen. Ezért fogott össze a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, ezért egyeztünk meg, ezért indítunk közös listát – a Magyar Összefogás listáját – az európai parlamenti választásokon”. „Mi, politikusok összefogtunk. Most minden magyarnak össze kell fognia, szavazatával kell bizonyítania, hogy értelme van közös munkánknak. Mondjunk nemet a széthúzásra és a közönyre, mondjunk igent a magyar összefogásra. Közösen arra kérünk minden magyar szavazópolgárt, hogy június 7-én válasszák az RMDSZ jele alatt induló Magyar Összefogás listáját, szavazzanak a tulipánra! –a közös EP-választási felhívás. Közösen kampányolt Winkler Gyula és Sógor Csaba a Temes megyei Igazfalván. Sógor június 7-ét történelmi pillanatnak nevezte, amikor is „Trianon óta először szavaznak egyszerre az erdélyi, magyarországi, burgenlandi, felvidéki, muravidéki magyarok”. Ugyanakkor gondolni kell „azokra a nemzettársainkra is, akik a csatlakozás előtt álló Horvátországban élnek, de azokra is, akiknek az uniós tagság távolabbi cél, a vajdasági és kárpátaljai magyarokra” is – mutatott rá Sógor Csaba Vajdahunyadon, a Magyar Házban megszervezett fórumon. /A közös cél jegyében. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 26./
2009. május 28.
Kolozs, Fehér és Maros megyékbe vezetett az RMDSZ európai parlamenti képviselő-jelöltjeinek kampánykörútja. A válaszúti szórványkollégium látogatásával kezdte Kolozs megyei kampánykörútját Sógor Csaba európai parlamenti képviselőjelölt, ahol Kallós Zoltánnal, a szórványkollégium megálmodójával találkozott, aki elmondta, jelenleg 52 bentlakó gyerek és több mint 70 óvodás tanul Válaszúton. Sógor Csaba Kolozsváron mutatta be az Élő Erdély című angol és francia nyelvű kötetet. A kiadvány azokat az előadásokat tartalmazza, amelyek a 2008 novemberében Brüsszelben sorra került, Élő Erdély elnevezésű konferencián hangzottak el. Előzőleg közel tíz Fehér megyei településre vitte el Sógor Csaba a Magyar Összefogás üzenetét, az alig 200 lelket számláló Nagymedvésen is járt. /Felmutatni értékeinket. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 28./
2009. május 29.
Pozitívan fogadja az erdélyi magyarság az összefogás hírét, ugyanakkor értetlenül állnak a választók a kormány olyan intézkedései előtt, mint például a magyar intézményvezetők tömeges leváltása – számolt be Porcsalmi Bálint, RMDSZ önkormányzati alelnöke a több hetes korteskedés tapasztalatairól. Bejelentette: június 3-án újabb nagygyűlésre kerül sor Marosvásárhelyen, az RMDSZ így kívánja kifejezni a magyar tisztségviselők eltávolítása elleni tiltakozását. A kampány kezdete óta három RMDSZ-karaván járta be Erdélyt, 320 települést jártak be. Sógor Csaba EP-képviselő, a Magyar Összefogás listájának harmadik helyezettje hangsúlyozta: a június 7-i európai parlamenti választások sikere most is azon múlik, mennyire sikerül mozgósítani a magyar szavazókat. Csoma Botond kolozsvári városi tanácsos bejelentette: az RMDSZ benyújtotta a többnyelvű feliratokra vonatkozó tanácsi határozattervezetet. Az ehhez kapcsolódó támogató aláírások összegyűjtésére szükséges nyomtatványokat a polgármesteri hivatal azonban még mindig nem bocsátotta ki. Boros János EP-jelölt elmondta: a magyarországi fürdővárosban, Hajdúszoboszlón egyre több helyen szerepelnek román feliratok is, hiszen a városvezetők belátták, a település gazdasági érdekei ezt kívánják meg. /Pozitívan fogadják az összefogás hírét Erdélyben. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 29./
2009. május 29.
Erdély multikulturális jellegére és az itt élő magyarság értékeire kívánta felhívni Európa figyelmét Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő a 2008 májusa és novembere között Brüsszelben tartott Erdélyi Napok című kulturális rendezvénysorozattal. A politikus által összeállított program egyik fontos mozzanata a június 10-én megrendezett Élő Erdély elnevezésű konferencia volt, amelyen Markó Béla, Tánczos Vilmos, Smaranda Enache, Tompa Gábor és Egyed Péter tartott előadást. A konferencián elhangzott szövegek könyvformában – angol és francia nyelven – való megjelentetését az Európai Néppárt (EPP) támogatta, a kötetet bemutatták a kolozsvári Tranzit Házban. Egyed Péter filozófus a kötetben szereplő írások szerzői közül elsőként Smaranda Enachét, a marosvásárhelyi Pro Europa Liga társelnökét kérte fel, hogy ismertesse a Brüsszelben elmondottakat. Enache szerint Erdély az európai sokszínűség azon gazdag régiója. – Nemzetállamok szövetsége vagy régiók Európája? – tette fel a kérdést Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Kifejtette: Erdély gazdagságát az is bizonyítja, hogy a román és német nyelvet, illetve kultúrát is ismerő magyar anyanyelvű brassóiak mellett a „jól működő, különlétben élő” székely és szász is megfér, ezeket a modelleket pedig nem szabad egymással szembeállítani. Tánczos Vilmos néprajzkutató szerint az EU arra kíváncsi, hogy hagyományainkhoz miként viszonyulunk, egyáltalán mit tudunk felmutatni a kultúránkból. – Fontos, hogy saját értékeinket előtérbe állítsuk – mondta. Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója a városban működő színjátszás 217 éves hagyományát ismertette. A magyar nyelvű filozófia teljesítményeinek bemutatása kapcsán Egyed Péter filozófus Böhm Károly és Bretter György munkásságát ismertette. /Ferencz Zsolt: Fontos, hogy értékeinket mások is megismerjék. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 29./
2009. május 29.
Élesen bírálta Sógor Csaba európai parlamenti képviselő Sorin Apostu kolozsvári polgármestert amiatt, hogy nem hajlandó magyar nyelvű tájékoztató feliratokkal ellátni a műemlékeket. Kolozsvári sajtótájékoztatóján az RMDSZ-es eurohonatya primitív gondolkodásmóddal vádolta az elöljárót, akinek szerinte azt kellene figyelembe vennie, hogy a kincses városba látogató turisták túlnyomó többsége magyar. Sógor elítélte Corina Cretu nyilatkozatát is, amelyben a Szociáldemokrata Párt EP-képviselője szeparatizmussal és nacionalizmussal vádolta erdélyi magyar képviselőtársait amiatt, hogy kizárólag magyarul hajlandók felszólalni Brüsszelben, románul pedig nem. A sajtótájékoztatón Csoma Botond városi tanácsos bejelentette: az RMDSZ benyújtotta az önkormányzathoz a magyar feliratok alkalmazását célzó határozattervezetet, az aláírásgyűjtéshez viszont továbbra sem láthat hozzá a szövetség, mivel a polgármesteri hivatal még mindig nem bocsátotta rendelkezésére a szükséges formanyomtatványokat. /Rostás Szabolcs: Sógor: Sorin Apostu primitív. = Krónika (Kolozsvár), máj. 29./
2009. május 29.
Erdély értékeinek, kultúrájának, az erdélyi identitásnak helye van Európában. Ez volt az üzenete a május 27-én Kolozsváron megrendezett Élő Erdély címet viselő kétnyelvű könyv bemutatójának. Francia és angol nyelven jelent meg az a kötet, amely egy 2008 novemberében Brüsszelben megrendezett konferencia anyagát tartalmazza. A könyv bemutatóján Sógor Csaba európai parlamenti képviselő mellett jelen voltak a konferencia előadói is, így Smaranda Enache emberjogi aktivista, Egyed Péter költő, író, esszéista, Markó Béla költő-politikus, Tánczos Vilmos néprajzkutató és Tompa Gábor rendező. /Sipos M. Zoltán: Brüsszelben is élő Erdély. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 29./
2009. június 2.
„Az európai parlamenti választások kampánya előtt létrejött megállapodás az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) között csupán az első felvonása a mindenki által várt erdélyi magyar összefogásnak, a végső győzelemhez azonban szükség van a Magyar Polgári Pártra és a Székely Nemzeti Tanácsra is” – fogalmazott sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Sógor Csaba. Winkler Gyula EP-képviselőjelölt hétvégi kampánykörútja keretében, Szatmárnémetiben úgy nyilatkozott: az RMDSZ-nek az a célja, hogy a regionális politikát úgy alakítsa, hogy az a közösségünk javát szolgálja. /Sógor Csaba szerint még nem teljes a magyar összefogás. = Krónika (Kolozsvár), jún. 2./
2009. június 4.
Tőkés László, a Magyar Összefogás listájának vezetője, valamint Kovács Péter a szórványvidéken, Sógor Csaba pedig a székelyföldi Kovászna megyében folytatta európai parlamenti választási kampánykörútját. Tőkés László püspök, EP-képviselő a brassói belvárosi református egyházközséget látogatta meg. A zsúfolásig megtelt templomban igét hirdetett, ezt követően Toró T. Tibor képviselőjelölttel közösen fórumon vett részt. „Sógor Csaba a székelyföldiek európai képviselője” – jelentette ki Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke. /Brüsszeli összefogás az erdélyi magyarságért. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 4./
2009. június 8.
A Magyar Összefogás listája kiváló eredményt el az EP-választásokon. Ez az eredmény komoly támogatást jelent a magyar közösség részéről, és komoly erőt ad nekünk abban, hogy választott utunkon az elkövetkezőkben is tovább menjünk – jelentette ki Markó Béla június 7-én. Az RMDSZ elnöke gratulált Winkler Gyulának és Sógor Csabának, az RMDSZ újból mandátumot nyert EP-képviselőinek, de gratulált Tőkés Lászlónak, a lista első helyezettjének is, akivel, mint fogalmazott, „együtt voltunk, együtt munkálkodtunk az összefogás listájának érvényesítéséért, és ezután is együtt kell munkálkodnunk”. „Az erdélyi Magyar Összefogás listájának jó választási eredménye azt bizonyítja, hogy helyes volt az összefogást érintő korábbi döntés, a magyar választók pedig kellő politikai és erkölcsi érettségről tettek bizonyságot” – vélekedett Tőkés László. A EP-választáson a szavazásra jogosult romániai polgároknak alig 27,21 százaléka vett részt. /Eredményes RMDSZ-EMNT szereplés az EP-választásokon. = Krónika (Kolozsvár), jún. 8./
2009. június 9.
A hivatalos végeredmény szerint a Szociáldemokrata Párt és a Konzervatív Párt választási szövetsége (PSD-PC) nyerte a romániai európai parlamenti választásokat, 31,07 százalékos eredménnyel. Az RMDSZ égisze alatt futó „Magyar Összefogás listája” 8,92 százaléknyi szavazatot kapott, így három képviselőt küldhet a brüsszeli törvényhozásba: Tőkés Lászlót, Winkler Gyulát és Sógor Csabát, ugyanazokat, akik az erdélyi magyarságot az EP-ben eddig is képviselték. A választásokon a több mint 18 millió román állampolgárságú választónak csupán a 27,67 százaléka jelent meg az urnáknál. Az erdélyi magyarság az országos átlagnál magasabb, mintegy másfélszeres arányban szavazott. Az eredmény: PSD–PC – 31,07%, Demokrata-Liberális Párt (PD–L) – 29,71%, Nemzeti Liberális Párt (PNL) – 14,52%, RMDSZ – 8,92%, Nagy-Románia Párt–Új Generáció Pártja választási szövetség (PRM–PNG) – 8,65%, Elena Basescu független jelölt – 4,22%, Kereszténydemokrata Nemztei Parasztpárt (PNTCD) – 1,45%, Pavel Abraham független jelölt – 1,03%, Polgári Erő (FC) – 0,40%. Elena Basescu újra belépett a PD–L-be, ezért a PSD-PC és a PD-L egyenlő eredményt tudhat magáénak, 11–11 mandátummal. A PNL 5, az RMDSZ és a PRM–PNG 3–3 mandátumot szerzett. Hargita és Kovászna megyében hatalmas előnnyel győzött a magyar összefogás listája. Hargita megyében a magyar listára szavazott az urnák előtt megjelent választók 89,4 százaléka. Az RMDSZ nyerte el a szavazatok 89,4%-át. Kovászna megyében 82,41 százalékos eredményt ért el az összefogás listája. A magyar lista Háromszéken 1196-al több szavazatot gyűjtött, mint 2007-ben az EP-választáson. Maros megye: az RMDSZ neve alatt futó összefogás listája győzött: 49,3 százalékot /74 516 fő/ kaptak az EMNT és az RMDSZ jelöltjei. Szatmár megye: a magyar lista nyert, a leadott voksok 39,72 százalékát szerezte meg. Biharban is az RMDSZ–EMNT nyert /27,77 %/, Nagyváradon: 37 %. Szilágy megyében is magyar győzelem született: 29,55 %m /22 116 fő/. Beszterce-Naszódban az RMDSZ 6,30%-ot ért el Kolozs megyében: PD-L (46 182 szavazat; 31,01%), RMDSZ (33 525; 22,51%). Kolozs megyében az RMDSZ a húsz évvel ezelőtti rendszerváltás óta a legjobb megyei eredményt érte el. Az RMDSZ országos vezetősége nevében Markó Béla mondott köszönetet a magyar listára szavazó 431 739 választónak. Markó az EMTE-nek is megköszönte hozzájárulását az összefogás megteremtéséhez. /Egyenlőség a koalíciós partnerek között a hazai EP-választásokon. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./ A szavazatok 8,9 százalékával megőrizte európai parlamenti mandátumát a választások után a Magyar Összefogás listájának első három jelöltje: Tőkés László, Sógor Csaba és Winkler Gyula. Tőkés László EMNT-elnök örömét fejezte ki, hogy nem okozott csalódást az összefogással járó kockázatvállalás. Románia negyedik legnagyobb alakulata továbbra is az RMDSZ maradt, az ismét feltámadt a Nagy-Románia Párt (PRM) 8,65 százalékkal az ötödik a rangsorban. Európai szinten a kereszténydemokrata-konzervatív Európai Néppártnak várhatóan 267, a szocialistáknak 159 képviselője lesz az Európai Parlamentben. Marosvásárhelyen, a Bernády Házban, az RMDSZ választási hadiszállásán június 8-án a jelenlévők pezsgőt bontottak és hangosan ünnepeltek. Markó hangsúlyozta, hogy az RMDSZ–EMNT-együttműködés következő lépése az autonómia-munkacsoport megalakulása és autonómiatervezetek kidolgozása lesz. A Magyar Összefogás listája hat erdélyi megyében – szavazatarány szerinti csökkenő sorrendben: Hargita, Kovászna, Maros, Szatmár, Szilágy és Bihar – nyerte meg az európai parlamenti választásokat. Szilágy megyében a 30 százalékos eredményhez 22 116 szavazatra volt szüksége az RMDSZ-listának. Biharban a 35 311 szavazat „csak” 27,41 százalékhoz volt elég, ezzel is az RMDSZ–EMNT közös listája kapta a legtöbb szavazatot. „Itt az ideje, hogy megkezdje működését az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum” – emlékeztetett Tőkés László. /Brüsszeli triumvirátus. Közel 9 százalékot ért el a Magyar Összefogás listája az EP-választáson. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 9./
2009. június 10.
Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke kifejtette: esze ágában sincs indítványozni csatlakozásukat a néppárti frakcióba. A szélsőséges nacionalista párt vezetője mindezt azzal indokolta: nem hajlandó olyan társaságba keveredni, amelynek Tőkés László és Sógor Csaba EP-képviselők is tagjai, értelmezése szerint ugyanis mindketten Erdély autonómiájának megvalósítását tűzték zászlójukra, ami egyet jelent Románia területi egységének szétszakításával. /Tudor nem akar Tőkéssel és Sógorral egy „csapatban” lenni Tudor nem akar Tőkéssel és Sógorral egy „csapatban” lenni. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 10./
2009. június 12.
Az európai parlamenti választáson képviselői tisztséget nyert harminchárom romániai politikus június 11-én ünnepélyes keretek között átvette a mandátumokat igazoló okiratokat. A Traian Basescu államfő, Emil Boc miniszterelnök és a parlament két házának elnöke, Mircea Geoana és Roberta Anastase jelenlétében zajló rendezvényen Vasile Alexandri, a Központi Választási Iroda (BEC) elnöke adta át a szóban forgó dokumentumokat. Traian Basescu az európai parlamenti képviselőknek gratulált az elért eredményekért. „Nem vagytok egyformák, de mindegyiketek román európai parlamenti képviselő, akik a román néptől kapták a küldetésüket” – hangsúlyozta Basescu. C. V. Tudor, a Nagy-Románia Párt (PRM) elnöke közbekiáltott: „Sógor Csaba is román…”. Ezek után nagy hahotázás hallatszott Tudor táborából, mire az államfő kijelentette: „Vadim úr, kipakolom!” /Átadták az EP-mandátumokat igazoló okiratokat. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 12./
2009. június 13.
Nyilatkozatban bírálta a Magyar Polgári Pártot (MPP) június 12-én az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetősége, amely éppen az említett párt magatartásának tulajdonítja, hogy a Magyar Összefogás Listáján nem kerülhetett be egy negyedik magyar képviselő is az Európai Parlamentbe. Az RMDSZ–EMNT jelöltjeit is indító közös lista a múlt vasárnapi európai parlamenti választáson 8,92 százalékos eredményt ért el, ezáltal a lista első három jelöltje (Tőkés Lászlón kívül az RMDSZ-es Winkler Gyula és Sógor Csaba) bejutott az Európai Parlament padsoraiba. Az utolsó pillanatig megvolt a remény arra, hogy bekerüljön a negyedik helyen szereplő – az EMNT színeit képviselő – Szilágyi Zsolt is. Az EMNT sajnálatosnak nevezi, hogy a Magyar Összefogás listájáért végzett közös munka mellett az ellenérdekelt csoportok aknamunkája is eredményesnek mondható. „Érthetetlen, hogy a belső és külső legitimációs válságban szenvedő pártvezetés miért nem fogadja el a szavazatok által is alátámasztott eredményt, miért nem tud örülni az erdélyi magyar sikernek” – olvasható a Tőkés László által vezetett EMNT nyilatkozatában. Hasonló gáncsoskodást és közvetett bojkottot tapasztalt az EMNT a bihari RMDSZ egyes vezetői részéről, akik a szavazás napján tett nyilatkozataikkal a saját szervezetük érdekei ellen is cselekedtek. /EMNT: az MPP-t terheli a felelősség a negyedik hely elvesztése miatt. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 13./
2009. június 23.
Surján László magyar EP-képviselő nemtetszésének adott hangot Elena Basescu néppárti tagságával kapcsolatosan. Basescu elnök 28 éves exmodell lányáról van szó. A képviselő kételkedik abban, hogy a néppártnak érdeke lenne olyan személyt fogadni tagjai sorába, aki kétértelmű nyilatkozatokat tett a könnyű drogok legalizálásával kapcsolatban. Elena Basescu szerint egy hölgy bosszúja húzódik az ügy hátterében. Vass Andreáról, Emil Boc jelenlegi tanácsosáról van szó, egykori EP-képviselőről. EBA úgy tudja: Vass és Surján közeli kapcsolatba kerültek Brüsszelben, és mivel a hölgynek nem sikerült újabb EP-mandátumot szereznie a PD-L listáin, bosszúból ellene hangolta a fideszes EP-képviselőt. /Surján kifogásolja EBA felvételét az Európai Néppártba. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 23./ Az RMDSZ is megszavazza majd Elena Basescu néppárti frakciótagságát, pedig korábban éppen a demokrata-liberálisok akadályozták meg Tőkés Lászlót abban, hogy a frakció tagja lehessen, jelezte Sógor Csaba képviselő. „Az elnök lányának mielőbb tisztáznia kell a kábítószerek legalizálásával kapcsolatos kijelentéseit, melyekkel mi, RMDSZ-esek sem értünk egyet” – jelentette ki a politikus. /Cseke Péter Tamás: Tőkés László sorsa vár az államfő lányára? = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 23./
2009. július 2.
Az Európai Néppártnak (ENP) a roma kérdésben körvonalazódó egységes európai álláspont mintájára külön stratégiát kell kidolgoznia a hagyományos nemzeti kisebbségek – és külön az új, bevándorló kisebbségek – esetében – jelentette ki Sógor Csaba EP-képviselő az ENP Athénban megszervezett, kihelyezett tanulmányi napjain. Felszólalásában Sógor Csaba kitért a nagycsaládok hangsúlyozottabb védelmének szükségességére is, Európa jövőjének érdekében szorgalmazta, figyelemkeltés céljából kezdeményezze az ENP az Európai Nagycsaládosok Napjának megszervezését. /Néppárti stratégia a kisebbségek védelmében. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 2./
2009. július 2.
Az RMDSZ EP-képviselői önálló csoportot hoztak létre az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjában működő romániai delegáción belül. Ezt bejelentette Joseph Daulnak, a néppárti képviselőcsoport elnökének címzett levélben Winkler Gyula, Tőkés László és Sógor Csaba. A néppárti romániai delegációban 11-en a Demokrata-Liberális Párt tagjai, míg 3-an az RMDSZ színeiben jutottak be az Európai Parlamentbe. /Önálló RMDSZ-csoport Brüsszelben. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 2./
2009. július 10.
Elégedetlen az EP-választási kampánnyal Frunda György RMDSZ-es szenátor. A tusnádfürdői EU Táborban tartott előadásában a politikus elmondta: a Magyar Összefogás jelöltjei inkább a múltba révedtek, vagy Kárpát-medencei politikáról értekeztek, ahelyett, hogy azt próbálták volna megértetni az emberekkel, miért fontos az erdélyi magyar jelenlét az Európai Parlamentben. Sógor Csaba és Tőkés László nem tudták megértetni az erdélyi magyarsággal, miért fontos az, hogy ott legyen három ember Brüsszelben – fogalmazott Frunda. Az Európai Uniónak nincs egy jól körülhatárolható kisebbségpolitikája, nincs erre vonatkozó kerettörvénye, ezért ebben a közegben nem sok mozgástere van az erdélyi magyar politikának – fejtette ki Markó Attila államtitkár. Székely István politológus a szélsőjobbos politikai formációk európai térnyeréséről beszélt. Szerinte a folyamatért az uniós államok liberális bevándorlási politikája, valamint a hagyományos munkásosztály megszűnése és egy erős középosztály kialakulása is okolható. Csutak István EU- szakértő oldott hangulatú előadáson beszélt az erdélyi magyarság jövőképéről. A jövőképalkotásnak két módját ismeri: „Az egyik receptje így szól: végy egy adag választói vágyálmot, fűszerezd erdélyi magyar önérzetes, ámde politikushoz méltó euroszkepticizmussal, körítésként tegyél hozzá istállózsidózást, amelyhez a helyi sajtó partner, a helyi elit csendben bólogat” – fogalmazott Csutak. A másik megoldás sokkal nehezebb és idegesítőbb – fejtette ki –, ugyanis ez már tényekből indul ki. /Horváth István: Múltba révedt kampány? = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 10./ A román nyelv elsajátítására buzdította több előadó is a Tusnádfürdőn zajló EU-tábor résztvevőit. Frunda György RMDSZ-szenátor elmondta: idén érettségizett lánya sajnálkozott amiatt, hogy a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumban már nem működnek román osztályok, hogy a magyarok románul tanulhassanak és fordítva. /A román nyelv elsajátítására buzdítottak az EU-táborban. = Krónika (Kolozsvár), júl. 10./ Frunda György szenátor elmondta: az RMDSZ-nek elemeznie kell, szükség volt-e vagy sem az Összefogás Listájára. – Az RMDSZ több papot küldött Brüsszelbe, mint a Vatikán – mondta Frunda, gyorsan megjegyezve, tudja, hogy a pápai állam nem tagja az Európai Parlamentnek. Úgy vélte, az a jó magyar, aki olyan jól tud beszélni románul, hogy képes meggyőzni a többségi partnereket. – Aki jól tud románul, illetve még két nyelvet anyanyelvi szinten beszél, az képes európai pénzeket lehoznia – fogalmazott Frunda. Markó Attila államtitkár kijelentette: erdélyi magyarként ne arra legyünk büszkék, hogy bicska van a zsebünkben, hanem arra, hogy elsajátítjuk az európai uniós szabályokat és normákat. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alelnöke beszédében kifejtette: azért kell a magyar összefogásról beszélni, mert igenis létezik magyar széthúzás. /B. A., K. O. : Frunda: Úgy ismerjük az EU működését, mint a magyar irodalmat! = Szabadság (Kolozsvár), júl. 10./
2009. július 10.
„Sajnálom, hogy Frunda György nem vett részt a kampányban, és ezért nem tudja, hogy egyáltalán nem a múltról merengtünk, hanem konkrétan, számszerűsítve elmondtuk, hogy mit jelent az Európai Unió az erdélyi magyar embereknek” – reagált Frunda szenátor vádjaira Sógor Csaba. Hozzátette: az öt kiemelt jelölt – a kampányba bekapcsolódó sok száz RMDSZ-es és EMNT-és helyi és országos politikus segítségével – nyolcezerrel több szavazatot kapott, mint a 2007-es romániai parlamenti választásokon az egész RMDSZ „Miért nem tudta akkor jobban megmozgatni az embereket Frunda?” – tette fel a kérdést az EP-képviselő. /(Moldován Árpád Zsolt): Sógor Csaba: Frunda nem vett részt a kampányban, nem ismeri a munkánkat. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 10./
2009. július 13.
Július 12-én az előző napi előadások – erdélyi magyar képviselet az unióban, a román oktatási reform, kommunikációs stratégiák és on-line kampány témakörökben – után befejeződött Tusnádfürdőn az EU-tábor, július 14-én kezdődik a huszadik Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. 21 előadásra került sor idén az EU-táborban, 63 előadó volt, amelyeket 220 állandó táborlakó nézett végig, foglalta össze Grüman Róbert főszervező a rendezvényt. Bodor László, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke szerint sikeres volt az idei tábor, amely most nem anti-Tusványosként aposztrofálják, hanem saját identitással élő szakmai rendezvényként. Az EU-tábor utolsó napját Winkler Gyula és Sógor Csaba, európai parlamenti képviselők előadása indította. A Csutak István, európai uniós szakértő által moderált beszélgetés témája az erdélyi magyar képviselet az Európai Unióban, és az európai Erdély és Románia milyensége. Az EU-tábor utolsó napját Winkler Gyula és Sógor Csaba, európai parlamenti képviselők előadása indította. A Csutak István, európai uniós szakértő által moderált beszélgetés témája az erdélyi magyar képviselet az Európai Unióban, és az európai Erdély és Románia milyensége. A román oktatási reformról Pásztor Gabriella, az Oktatási, Kutatási és Innovációs minisztérium kisebbségügyi osztályának vezérigazgatója a szakoktatás problémáiról beszélt: kevés a szakmai gyakorlati lehetőség, a tankönyvek nem jók. Kötő József parlamenti képviselő, az oktatási bizottság alelnöke szerint a kisebbségi oktatásban felmerülő rengeteg problémát a kulturális autonómia, valamint a mindent lefedő magyar nyelvű oktatási intézményrendszer kialakítása tudná a leghatékonyabban orvosolni. Kommunikációs stratégiák és on-line kampány témakörben tartott előadást Kádár Magor, a BBTE Kommunikáció és Közkapcsolatok szakának tagozatvezetője. Szász Attila, az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) tagja szerint az internetes kampány olcsó, hatékony és sokkal szabadabb. /Véget ért a hatodik EU-tábor, kezdődik a huszadik Tusványos. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 13./
2009. július 16.
Ellenzi az Európai Parlament romániai delegációja, hogy az RMDSZ és az EMNT közös listáján mandátumot nyert három képviselő önálló romániai magyar képviselőcsoportot hozzon létre az Európai Néppárt EP-frakciójának keretében. Tőkés László, Winkler Gyula és Sógor Csaba először június végén közölte ez irányú szándékát Theodor Stolojan román delegációvezetővel és Marian-Jean Marinescu képviselővel, akik akkor még jóváhagyólag tudomásul vették a tervet. Az erdélyi euro-képviselők hivatalosan is előterjesztették kérésüket az EP néppárti frakciójának vezetősége elé, ekkor azonban már a román képviselőcsoport vezetősége közölte: ellenzi az erdélyi magyar küldöttség megalakítását Tőkés László a „sokféleség az egységben” EU-alapelvre hivatkozva állt ki az önállósodás mellett. A három magyar erdélyi képviselő kihallgatást kért Joseph Daul néppárti frakcióelnöktől, a képviselőcsoport megalakítása ügyében. A kérés elbírálásában döntő szava lesz a román képviselőcsoportnak. A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja színeiben megválasztott két EP-képviselő is önálló felvidéki magyar küldöttség létrehozását jelentette be, szándékukat a szlovák képviselőcsoport a románhoz hasonlóan visszautasította. /Rostás Szabolcs: Román vétó az erdélyi magyar EP-frakcióra. = Krónika (Kolozsvár), júl. 16./
2009. július 16.
A szlovákiai államnyelvtörvény ellen emelték fel szavukat az Európai Parlament magyar képviselői július 15-én, az EP Strasbourgban zajló plenáris ülésén. Kósa Ádám (Fidesz) felhívta a figyelmet arra, hogy Pozsonyban nemrégiben olyan szabályt fogadtak el, amely súlyosan korlátozza a kisebbségi nyelvhasználati jogokat. Közleményében felszólította a soros elnökséget jelenleg ellátó svéd kormányt is, hogy határozottan álljon ki az európai nyelvhasználati jog szabadsága mellett. Tabajdi Csaba (MSZP) bejelentette, levélben fordultak frakciójuk, az Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége képviselőcsoport tagjaihoz, hogy támogatásukat kérjék a törvény elfogadhatatlan részeinek megváltoztatásában. Sógor Csaba, az RMDSZ európai parlamenti képviselője hangoztatta: a nyelvtörvény módosító indoklása egy ponton kimondja, hogy az államnyelv védelme bizonyos esetekben felülírhatja a szólásszabadság és a magánélet szabadságát. „Az az Európai Unió, amely befogad egy ilyen törvényt, immár nem a szabadság Európája” – hangsúlyozta. /Felszólalások a szlovák nyelvtörvény ellen az EP-ben. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 16./
2009. július 18.
Tusnádfürdőn július 17-én Hogyan tovább? című előadással folytatódott a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. Felszólalt többek között Martonyi János volt magyar külügyminiszter, Gál Kinga Fideszes és Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő, valamint Smaranda Enache, a Pro Europa Liga elnöke. Míg Martonyi János derűlátásának adott hangot az európai építkezést illetően, addig Smaranda Enache mély szkepticizmusát fejezte ki az EU bizonyos vonatkozásaival kapcsolatban. – Az európai parlamenti választások során látványos vereséget szenvedett az európai baloldal. Történt mindez annak ellenére, hogy a gazdasági válság hatásainak valamelyest fel kellett volna erősítenie a baloldal iránti politikai szimpátiát – fogalmazott Martonyi. Smaranda Enache hangsúlyozta a hagyományoknak az európai integrációba történő beépítése fontosságát, de megjegyezte nem akármilyen hagyományokról van szó. Nemtetszését fejezte ki azért, hogy a romániai európai parlamenti választásokat a „poszt-kommunista PD-L” nyerte meg. – Úgy érzem, mélyponton vagyunk – mondta. Sógor Csaba EP-képviselő szerint 2050-ben muzulmán értékek szerint berendezkedő európai országokról beszélhetünk majd. A család fontosságára hívta fel a figyelmet Gál Kinga Fideszes EP-képviselő. /Kiss Olivér: Muzulmán jövő az Európai Unióban? = Szabadság (Kolozsvár), júl. 18./ Markó Béla, az RMDSZ elnöke Az autonómiák fölöttébb szükséges voltáról – Nemzetpolitika 2009–2029 című beszélgetésen fejtette ki gondolatait. Az RMDSZ az elmúlt húsz évben célul tűzte ki a központosított pártállam lebontását, ezt azonban csak részben sikerült megvalósítani. Az elkövetkező időszak legfontosabb célkitűzése a központosított állam lebontása. Sort kell keríteni a sajátos formájú autonómiák kialakítására is. Csáky Pál, a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának elnöke megjegyezte: „Nekünk, politikusoknak csak akkor van erőnk megvalósítani mindazt, amit szeretnénk, ha az állampolgárok is mellénk állnak. ” Az autonómia Vajdaságban betöltött szerepével kapcsolatban Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke beszélt. Elmondta: az autonómia az elmúlt húsz évben a vajdasági magyar politizálás fókuszában volt, többnyire az „egymásnak feszülés alapját” szolgáltatta. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke szerint Kárpátaljának is számítania kell mind a magyarországi, mind pedig a Kárpát-medencei közösségek támogatására. Úgy vélte, a közeljövőben nincs sok esély a jelenlegi rossz tendenciák megváltoztatására. /Ferencz Zsolt: Autonómiáról, a különböző kisebbségek szemével. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 18./
2009. július 23.
Nem történt előrelépés az Európai Parlamentben az önálló néppárti erdélyi magyar küldöttség megalakításának ügyében, jelezte Winkler Gyula EP-képviselő, aki Tőkés László és Sógor Csaba képviselőtársaival közösen szorgalmazza az önálló küldöttség létrehozását. Őszig három síkon lobbiznak ebben az ügyben. A képviselők kérik Joseph Daul néppárti frakcióelnök támogatását, a román néppárti küldöttség beleegyezését, illetve Markó Béla szövetségi elnök közbenjárásával Emil Boc demokrata-liberális pártelnök rábólintását. /Cs. P. T. : EP: még nincs erdélyi magyar önállósodás. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 23./
2009. július 25.
Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő az Európai Parlament (EP) Állampolgári jogok-, bel és igazságügy (LIBE) szakbizottságának ülésén arra kérte az Európai Bizottság (EB) alelnökét, Jacques Barrot, hasson oda, hogy Szlovákiában vonják vissza a nemrég elfogadott, minden európai normát és jogelvet felrúgó nyelvtörvényt. /Sógor Csaba a szlovák nyelvtörvény visszavonását szorgalmazza. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 25./