Volt egyszer egy falu, úgy hívták: Bunyaszekszárd. Nevének elejét a már létező községközponttól kölcsönözte, felét pedig a telepesek hozták magukkal Szekszárdról, ahonnan a jobb megélhetés reményében indultak el új falut alapítani a Bánságban. A munkaképes férfiak állandóan másfele dolgoztak. A család ment az “ember” után Lugosra, Facsádra, Igazfalvára. A falu megállás nélkül fogyatkozott, mígnem 1981-ben az utolsó lakos is elhagyta bunyaszekszárdi házát, és beköltözött Igazfalvára. Templomukat, melynek helyét most Pokker László lugosi képzőművész szoborcsoportja szentesíti, Ötvösdön építették fel. Mező maradt a régi falu helyén. Egykori lakosai mégis ragaszkodnak hozzá, hogy évről évre megtartsák Bunyaszekszárd Napját. Idén augusztus 14-én, vasárnap kezdődött az ünnepség a templom helyén felállított emlékműnél, ahonnan a résztvevők a kilométernyire lévő temetőbe vonultak, és megkoszorúzták a sírkert közepén lévő kopjafát, majd a szervezők jóvoltából közös ebéden vettek részt az egykori faluközpontban felállított sátortető alatt. A falunap ünnepe Igazfalván folytatódott kultúrműsorral. /Sipos János: Bunyaszekszárd – minden csak emlék. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 15./

Évről évre gazdagabb programot állítanak össze a Végvári Falunapok szervezői. Az újdonságok sorát az Irodalmi Jelen Könyvek két sikeres szerzőjével való találkozás nyitotta meg. Gyöngyösi Csilla tiszteletesnő – maga is tollforgató – Pongrácz P. Mária Arckép lepkékkel című novelláskönyvét és Eszteró István versesköteteit (Gondolatok a hölgytárban, Egy könnyű garni) konferálta be a szerzők jelenlétében. Megnyílt a falunapon részt vevő testvértelepülések hagyományőrző népművészeti kiállítása. A sportvetélkedő és a bográcsfőző vetélkedő sikeresen lezajlott. Kele István trombitajátékára elindultak a résztvevők, élükön helyi viseletbe öltözött lovas bandériummal. /Sipos János: Végvári Falunapok. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 5./

Döntő szerepe van az önkormányzatoknak, a polgármestereknek a testvértelepülési kapcsolatok létrejöttében és megtartásában. Ritka az olyan esemény Végváron, amelyen ne találkoznának Magyari Lászlóval, Röszke polgármesterével. A falunapok nem múlnak el kölcsönös vendégeskedés nélkül. Az anyaországból idén is mintegy ötvenen ünnepelték együtt a helybeliekkel a Végvári Falunapokat. A Bánságban felvirágzott néptánc mozgalom mögött a röszkei önkormányzat áll. Támogatták Nagy Albertnek (ismertebb nevén Berci bácsi), a Szeged Táncegyüttes vezetőjének kezdeményezését, hogy oktatóival átjöjjön a Bánságba, Végvárra, és életre keltse a néptánc-mozgalmat. Ma már minden jelentősebb magyar lakta városban és faluban van hagyományőrző tánccsoport. A Bánságba átjárogató szegedi oktatók költségét a mai napig a röszkei önkormányzat fedezi. /Sipos János: Baráti jobb Röszkéről. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 7./

Joggal nevezhetik magukat a Temesköz mostoháinak a református magyarok: az osztrák adminisztráció még száz évvel a törökök kiűzése után is tiltotta betelepedésüket a felszabadított tartományba. Gyakorlatilag csak az anyaországhoz való végleges (1867. évi kiegyezés) visszacsatolása után indulhattak el a református vallású telepesek – esetenként lelkipásztorukkal az élen –, hogy végérvényesen visszafoglalják őseik földjét. Ekkor népesült be újra magyarokkal – főleg református magyarokkal – a Felső-Bega völgye, és annak gazdasági-szellemi központja, Krassó-Szörény vármegye székvárosa, Lugos. Letelepedésük után a gyülekezetek első dolga volt templomot építeni. Ezért van az, hogy a Felső-Bega völgye telepes falvai és a Temes-parti város mai református magyarsága egymás nyomába lépve ünnepli egyházközsége alapításának és temploma felszentelésének centenáriumát. /Sipos János: A lugosi reformátusság időszámítása. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 27./

Temesváron december 9-én a Nemzeti Kisebbségek Napján első alkalommal mutatkozott be együtt a Bánságban élő összes nemzetiségi közösség sajtója és kiadója, de a tájegység határain kívülről is voltak jelentkezők. Megnyitották a kisebbségügyi irodát is, eddig csak a szintén többnemzetiségű Aradon és Kolozsváron létezett ilyen iroda. Az összejövetelen sem a prefektusi hivatal, sem a megyei tanács, sem a polgármesteri hivatal nem képviseltette magát. /Sipos János: Ünneppé avatott munkanap. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 10./

Visszatérő panasza a politikusoknak, hogy nehéz mozgósítani a bánsági magyarságot, még a szórakoztató rendezvényekre is csak ímmel-ámmal mennek el. Az idei szilveszteri bálok alaposan rácáfoltak erre. Minden helyet lefoglaltak elővételben. Temesváron a legtöbben a Henri Coanda Líceum nagytermében szilvesztereztek, Szabó Ferenc zenekara jóvoltából. A Szabó Ferenc szervezte bálokat rendszerint néptáncbemutató előzi meg. Temesváron a gyárvárosi Energetikai Líceum termében rendezte idei szilveszteri mulatságát az óteleki ELKA zenekar. A többi magyar bálhoz hasonlóan itt is pezsgővel köszöntötték az új évet – kétszer. A magyarországi óra szerinti éjfélnek is kijárt a jókívánság, a koccintás, a tűzijáték, és ráadásként a csárdás. Kétszázan szilvesztereztek az ízlésesen megterített fehér asztalok mellett Újszentesen, a kultúrotthonban. /Sipos János: Teltházas magyar bálok. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 3./

Kiss Károly mérnök, a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete temesi szervezetének elnöke rámutatott, hogy a jelenlegi állapotok minden baja abban az ötven évben gyökerezik, amikor valamiféle melléküzemággá züllesztették a mezőgazdaságot. Az értékes munkaerő elhagyta a falut, az eszközök megrekedtek az ócska traktorok és kombájnok szintjén, a gazdálkodási szellem meg teljesen kiveszett. A visszakapott földeken az ötven évvel korábban megszakadt, idejétmúlt, versenyképtelen gazdálkodást élesztették fel a régi-új tulajdonosok. A rátermettebbek hamar felismerték, hogy beruházás nélkül nem fog menni. A modernizálásra ráment minden tartalék, a jövedelem egyre bizonytalanabbá vált. A SAPARD most lezárult programjában négyszázmillió eurót különített el Románia részére, és ebből a magyar gazdák nem voltak képesek megszerezni egyetlen eurót sem. Az árvíz sújtotta települések gazdái olyan előnyös feltételek mellett pályázhatnak, amelynek az elszalasztása bűn lenne. /Sipos János: Elszalasztott pályázatok, kínálkozó lehetőségek. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 28./

Idén is sikerült farsangi bált tartani a Temesvártól karnyújtásnyira lévő Újmosnicán. A bált a megyeszerte közkedvelt Bokréta együttes műsora nyitotta meg. Jöttek bálozók a községhez tartozó Magyarmedvesről, a kicsit távolabbi Vöröscsárdáról, és természetesen Temesvár majd minden kerületéből az elszármazott újmosnicaiak, de mások is – tájékoztatott a bált szervező Kádár György községi tanácsos. Elmondta, hogy a város közelsége egyrészt előnyös, mert a fiatalok könnyen érvényesülnek, másrészt viszont lehetetlenné teszi a helyi művelődési élet kibontakozását. Azonban nem adják fel, a község magyar tannyelvű óvodáját is csak hosszas munkával sikerült létrehozniuk. A Bartók Béla Elméleti Líceum Bokréta együttese idén több magyarlakta településre ellátogat. /Sipos János: Hagyományébresztő farsangi bál Újmosnicán. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 13./

Február 15-én közgyűlést tartott Végváron a magyar gazdakör, melyen részt vett dr. Csősz János egyetemi tanár, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Megyei Igazgatóság aligazgatója és Kiss Károly mérnök, a Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesületének elnöke. Napirenden a SAPARD-, az Új Kézfogás és a Farmer program támogatásával megvalósítható beruházások megvitatása szerepelt. Kiss Károly elmondta, a végvári a negyedik gazdakör, melyet meglátogattak. Eddigi tapasztalatai alapján úgy látja, a gazdák többsége felszínesen tájékozott a kérdésben. A program (SAPARD, Farmer) lényegről kevesen tudnak. Fel kell készülni az Európai Unióba való belépésre. Először is regisztráltatni kell minden gazdának a földjét és a tejtermelését. Az EU-ba belépés után csak a regisztrált földek tulajdonosai, illetve bérlői részesülnek támogatásban. A tejtermelést azért kell regisztráltatni, hogy a gazda kvótához (fejadaghoz) jusson. Március végén lejár a határidő! – A mentalitáson a legnehezebb változtatni. /Sipos János: Gazdakörök vajúdó világa. Beszélgetés Kiss Károly mérnökkel, a Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesületének elnökével. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 18./

Még soha ennyien nem vettek részt jótékonysági bálon, mint a hét végén Temesváron az 1-es Iskola szervezésében rendezett farsangi mulatságon. Több mint háromszáz jegyet adtak el, a meghívottakkal, a maszkos kisdiákokkal együtt pedig a négyszázat is elérte a jelenlévők száma. A bevétel felét az iskola tornatermének a felszerelésére adják, a másik feléből pedig a magyar tagozat kis táncosainak készül egy új rend ruha. Egy teljes asztalt foglaltak el a Csiky Gergely Színház színészei és baráti körük, a tanfelügyelőség munkatársai, az RMDSZ megyei vezetői és más iskolák tanítói, tanárai. A talpalávalót a 4+2 Asszinkron zenekar húzta, a számokat Fülöp Mihály énekelte. /Sipos János: Bálozás az iskola javára. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 20./

“A mi farsangi bálunk több mint mulatság –jellemezte az elmúlt hét végi maskarás összejövetelt Gergely Ildikó, a lugosi farsangi bál főszervezője. A teljes bevételt a Gyöngyvirág együttes új táncruháinak beszerzésére fordítják. Jöttek Magyarországról is, továbbá Temesvárról, Igazfalváról, Szapáryfalváról és Végvárról. A túljelentkezés bizonyára a Szabó Béla vezette igazfalvi Angelis 96 zenekar hírének is köszönhető, mely évek óta sikeresen szórakoztatja Lugoson a bálozókat. /Sipos János: “ Több mint mulatság”. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 27./

Százakat csábítottak hangulatos együttlétre a húsvéti magyar bálok Temesváron. Két teltházas rendezvény is volt. A legtöbb gondot az alkalmas terem megszerzése okozza, mert a bálozók száma folyton nő, a tágas nagy helyiségek bérét meg nehéz megfizetni, mesélte két táncszám között Keresztes István, a 4+2 Asszinkron együttes tagja. – Bizony nagy szükség lenne a Magyar Házra. /Sipos János: Vonzerő a magyar bál. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 19./

Hét évvel ezelőtt Szabó Ferenc tanító, a temesvári Bartók Béla Líceum jelenlegi aligazgatója maga köré gyűjtött tíz tanulót, és elindult velük hagyománykeresőbe. A feledésbe merülő dél-alföldi magyar néptáncot próbálta felébreszteni. Hét év alatt a maroknyi csapatból három – Nagy Bokréta, Kis Bokréta, Morzsák – csodálatos tehetségű tánckar és egy lelkes citerazenekar nőtte ki magát, Temesvár magyar közösségének büszkeségére. Most nyilvános főpróbán láthatta a közönség a Nagy Bokréta legújabb produkcióját, a hortobágyi botos táncot. A Kis Bokréta is új táncrenddel mutatkozott be, szűnni nem akaró tapsot aratott a legkisebbek, a Morzsák gyermekjátéka. A Bokréta hagyományőrző táncaival bejárta a Kárpát-medencét. Színpadi fellépéseiknek a száma meghaladja a százat. Ezen a héten a vajdasági Székelykevére – a magyar nyelvterület legdélibb településére – viszik el a néptáncot, a népdalt, a citeramuzsikát. /Sipos János: Elindultak hagyománykeresőbe. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 22./

Ötvenöt évvel ezelőtt indultak az első vonatok a bánsági deportáltakkal a rettegett hírű Baraganba. A hatalom urai azzal indokolták a kitelepítést, hogy az országot bármikor megtámadhatja Jugoszlávia. Elővigyázatossági okokból az “ütköző zónából” el kell távolítani a megbízhatatlan elemeket: az osztályellenséget, és azokat, akik egy lehetséges konfliktus esetén árulókká válhatnak. Ez utóbbiak közé azok tartoztak, akiknek volt rokonuk a határ túloldalán. Szalmatetős földbeásott kunyhó volt a kényszertelepesek első menedéke Vincze András, akit Torontálkeresztesről deportáltak, elmondta, annyi volt a bűnük, hogy a család egyik ága a határ túloldalán lévő Torontálszécsányon vagy Káptalanfalván élt. Miért kellett ezt felróni nekik, a második, harmadik nemzedéknek, akik már Romániában születtek? Hajnali háromkor ütöttek rajtuk, három órát engedélyeztek a készülődésre. Ez idő alatt kocsira kellett rakni az ingóságot, az aprójószágot és lábasállatot, amit magukkal vihettek, és fegyveres kísérettel elindították őket a tehervonathoz. Torontálkeresztes falunkból tizenhat családot deportáltak, másolat a szomszédos településekről vittek el. Hét napig tartott az út, és eközben az állatok majd szomjan vesztek, mert lakott helyektől távol vesztegeltek, ahol kút sem volt. A füves térség kellős közepén megállt a szerelvény, és két órát engedélyeztek a lepakolásra. Étlen-szomjan nekivágtak a mezőnek, hogy elfoglalják a számukra kijelölt lakhelyet. Földbevert számozott cölöpök határolták be a portákat, amit a kísérő hatóság osztott ki névsor szerint. A földön aludtak, épület nem volt. Először nekifogtak egy közkút ásásához, majd kunyhót ástak a földbe, föléje tetőt eszkábáltak szalmából. Az elmúlt hét végén emlékeztek az átélt megpróbáltatásokra, a szenvedésre a temesvári emlékműnél a baragáni deportáltak, akik szinte a világ minden tájáról eljöttek, hogy találkozhassanak sorstársaikkal. Az egybegyűlteket Fischer Ignác, az Oroszországba Deportáltak Egyesületének elnöke, Teofil Botlung, a Volt Politikai Üldözöttek Egyesületének elnöke és Karl Zinger, a Német Fórum elnöke köszöntötte. /Sipos János: Emlékezés a deportálás évfordulóján. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 23./

Kemény harcot vív az önálló Bolyai Egyetem létrehozásáért a maroknyi oktató és közéleti személyiség, akik úgy ítélik meg, hogy elérkezett a cselekvés pillanata. Imponáló, hogy zömmel fiatal, legfeljebb középkorú tagokból tevődik össze a Kezdeményező Bizottság, akik hallomásból tudhatják csupán, milyen volt fénykorában Erdély neves tanintézete. Fájó viszont, hogy a volt bolyaisok mintha kívülről szemlélnék az elszánt küzdelmet. Tanárok, mérnökök, jogászok, vegyészek százai futottak be fényes karriert magyar nyelven szerzett tudásukkal. Az 1956-os események tálcán kínálták az ürügyet a megszüntetéséhez. A legfelsőbb pártvezetésben lévőkön kívül az egész hazai magyar közvélemény értetlenül fogadta a döntést. „Akkori legjobbjaink közül néhányan életük feláldozásával tiltakoztak a galád döntés ellen” – írta Sipos János, a lap munkatársa. A Bolyai Kezdeményező Bizottság küzdelmét erősíteni kell „mindannyiunk határozott fellépésével”, olvasható a cikkben. /Sipos János: Erősítés. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 17./

Hetvenöt éves lenne Gherasim Emil /Marosvásárhely, 1931. augusztus 8. – Temesvár, 2005. szept. 12./, ha tavaly el nem ragadja a halál. A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakának elvégzése után 1954-ben Temesváron a magyar újságírás szolgálatába szegődött. Lapszerkesztőként, évtizedekig a Szabad Szó főszerkesztője volt. Gherasim Emil Áron a diktatúra fojtó légkörében naponta megvívta küzdelmét az egyetlen temesvári magyar napilap, a Szabad Szó sokezres példányszámának megőrzéséért, az olvasóért. Helye volt a lapban irodalomnak, versnek, szépprózának. Gherasim a mai temesvári újságírás számos tehetségét bocsátotta útjára. Pongrácz P. Mária, Sipos János és Erzsébet, Mandics György, Bodó Barna, Graur János és mások ma az ő nyomdokain haladva munkálkodnak. Életműve – szerkesztői munkája mellett – 8 megjelent kötet, versek, műfordítások, elbeszélések és életfilozófiáját tömörítő aforizmái. A mintegy 1500-ra tehető teljes aforizmagyűjteményét a román és német nyelvű kiadása mellett, nem sikerült magyarul is megjelentetnie. 1989 után a temesvári Új Szó hasábjain és a magyarországi Délvilág és Új Szó közös kiadványaiban közölt publicisztikájával tűnt ki. /Egykori kollégái: Emlékezzünk Gherasim Emil Áronra. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 5./

Megtartották Végváron az országhatárokon túl is népszerűségnek örvendő falunapokat. Népes küldöttséggel képviseltette magát a magyarországi Röszke és Decs, valamint a franciaországi Cahuzac sur Vére testvértelepülés, de az elszármazott végváriak is szép számban tértek haza ünnepelni. A kétnapos rendezvény a külföldi vendégek fogadásával és Lehőcz Mihály amatőr helyi festő tárlatával kezdődött. A házigazdák között volt a Pro-Community Ifjúsági Egyesület, Csáki Károly elnökkel az élen. A falunapokra támogatást nyújtott a végvári Riveto civilszervezet (elnök Cudar István) és a Végvárért Alapítvány (elnök Kádár Levente) is. Sikeresek voltak a vetélkedők, a rendezvény színfoltja a felvonulás és a néptáncgála volt. A menetet lovas bandérium vezette, a népviseletbe öltözött táncosok következtek, majd a röszkei mazsorettek, végül a zászlós tűzoltó alakulat vonult. /Sipos János: Végvári falunapok. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 4./

Szent Gellért tiszteletére Roos Márton temesvári megyés püspök két magyarországi püspökkel, dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi és dr. Gyulay Endre nyugalmazott püspökkel celebrált szentmisét Gellért püspök vértanú oltárul szolgáló kőkoporsója előtt. Csaknem ezer esztendeje, hogy István király 1030-ban megalapította Magyarország kilencedik püspökségét, a csanádit, amelynek első főpásztorává fia nevelőjét, Gellértet nevezte ki. A szentmisén három nyelven – magyarul, németül és románul – szóltak az egyházi főméltóságok a jelenlévőkhöz. /Sipos János: Megtartó erő a hit. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 26./

A Temesvári Magyar Nyugdíjasok Klubjában tartott irodalmi előadást Tácsi Erika tanárnő. A méltatlanul mellőzött Herczeg Ferenc (Versec, 1863. – Budapest, 1954.) életét és munkásságát ismertette. Herczeg Ferenc iskoláinak egy részét Szegeden és a temesvári Piarista Főgimnáziumban végezte. Első szépirodalmi próbálkozásai Temesvár magyar nyelvű sajtójában láttak napvilágot. Nem feledkezett meg gyökereiről, miután Budapestre költözött, és országosan ünnepelt, népszerű író lett. Tiszteletbeli tagja maradt a temesvári Arany János Társaságnak, továbbra is temesvári lapokban jelentette meg rövid prózája számos sikerült írását, színdarabjai rangos helyet foglaltak el az itteni színház repertoárjában, melyek bemutatásakor gyakran jelen volt. Az író “agyonhallgatása” a múlt rendszerben kezdődött. Az ok: polgári származása, írásainak tematikája és hangvétele (hiányolták az osztályharcos állásfoglalást), és nem utolsósorban a Horthy-rendszer iránt megnyilvánult szimpátiája. Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának, felterjesztették irodalmi Nobel-díjra, műveit számos nyelvre lefordították, színdarabjait világszerte játszották. /Sipos János: A mellőzött Herczeg Ferenc. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 1./

Gyalai Korpos István orvos-író önéletrajzi regényét /Kék lábnyomok fehér hóban, Irodalmi Jelen Kiadó, Arad/ ismertette Temesváron, népes hallgatóság előtt dr. Bárányi Ildikó. Pongrácz P. Mária, az Irodalmi Jelen folyóirat munkatársa, a regény szerkesztője elmesélte, hogy az első kötetes szerző a Bárányi család felfedezettje. Ők ajánlották figyelmébe a kéziratot. /Sipos János: Sárból és fényből gyúrt valóság. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 6./

Nagy veszteség érte a magyar népi hagyományokat a bánsági falvakban a magára hagyatottság hosszú évtizedei alatt. Kiveszett a viselet, elfelejtették az aratáshoz, szürethez, disznóvágáshoz, farsanghoz, esküvőhöz stb. kötődő sok népi szokást, megszűnt a színjátszás, kihalt a néptánc. Kell a nagyobb testvér segítsége – tanúsítja a néhány év alatt felvirágzott néptánc mozgalom, amely az anyaországi oktatók biztatása, közvetlen anyagi és szellemi támogatása nélkül talán fel sem ébredt volna Csipkerózsika-álmából. Makó is belépett a segítséget nyújtó anyaországi támogatók sorába. Az igazfalvi néptánccsoport oktatását felvállaló Szilágyi Réka tanárnő kollégájával, Kádár Elemérrel (mindketten a Makói Művészeti Iskola pedagógusai), az elmúlt hét végét is Igazfalván töltötték. – Új keletű barátságuk a Marosvidék (Makó és térsége kulturális folyóirata) szervezte kirándulással kezdődött. Október hatodika lévén, műsorral léptek a temesvári magyar érdeklődők elé. Ekkor került szóba Igazfalva, ahol elkezdődött a néptánc-tanítás, de még sok a tennivaló. Egyelőre havonta kétszer jönnek, a gyermekek rendkívül igyekvők. /Sipos János: Makó, a nagyobbik testvér. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 13./

Megnyugtatták azokat a fiatalokat, akik az elmúlt napokban katonai behívót kaptak. Az érintettek megtudhatták, hogy a kötelező katonai szolgálat megszüntetését előíró törvény nyitva hagyott egy kiskaput, azért, hogy lajstromba lehessen venni a hadköteles fiatalokat. Mert ki tudja, megtörténhet, hogy mozgósítani kell őket. Nem feltétlenül háború miatt, hanem katasztrófa-elhárításra, rendkívüli állapot megszüntetésére vagy más előre nem látott esemény kapcsán. Emiatt a fiatalok kötelesek megjelenni az illetékes katonai parancsnokságon nyilvántartásba vételre. Mindenkinek fel kell mutatnia a személyi igazolványát, és a háziorvostól beszerzett egészségügyi adatlapot. /Sipos János: Behívó 18 éveseknek. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 4./

Rendszerint bandába verődve hódolnak szenvedélyüknek a szipósok. Többségük tizenéves forma kiskamasz, de akad köztük felnőtt is. Közös ismertetőjelük az ajkukra tapasztott nejlonzacskó, a réveteg tekintet és a bizonytalan járás. Belélegeznek valamit, amitől elbódulnak, és már nem urai akaratuknak. A fenti jelenségről mindenkinek tudomása van, mégsem tesznek ellene semmit. Kizárólag azokat vihetik elvonókúrára, akik azt önként vállalják. /Sipos János: Szipósok. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 19./

A Bánsági Magyar Napok szervezőinek meghívására Temesváron, Gyárvárosban a magyarországi Nádudvarról jött Népi Kismesterségek Szakiskolájának küldöttsége jurtát állított, hogy eredeti környezetben mutassák be termékeiket. Azzal a szándékkal jöttek, hogy testvérkapcsolatot teremtsenek a Bartók Béla Líceummal, nyilatkozta Dománné Baranyai Etelka, a nádudvari iskola igazgatója. /Sipos János: Bánsági Magyar Napok. Jurta jött Nádudvarról. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 28./

Aki részt vett Temes megyében Dézsánfalva ünnepén, nehezen tudja elhinni, hogy kiöregedő, sőt kihalóban lévő közösség lakja a települést. Öt autóbusz, negyven-ötven személygépkocsi zsúfolódott a római katolikus templom és a frissen tatarozott kultúrotthon előtti téren. Rokonok, barátok, ismerősök borultak egymás nyakába. Túry László nagyprépost pappá szentelésének ötvenedik évfordulója megünneplésére jöttek haza az elszármazottak Németországtól Resicáig, a temesvári, dettai, csáki stb. települések katolikus hívei. Dézsánfalva valamikor négyszáz lelket számláló közösségét már csak nyolc-tíz idős család képviseli, azok többsége is csonka. Dézsánfalva az egyedüli bánsági kis falu, amely két papot /Túry Lászlót és Kóbor Györgyöt/ adott az egyház szolgálatára. A szentmisét követően Kóbor György, a csáki Caritas igazgatója terített asztalhoz hívta meg az ünneplő sokadalmat. /Sipos János: Ötven aranyló búzakalász. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 26./

Július 7-én Temesváron a Temes megyei egyesített magyar néptánccsoportok fellépése méltán aratott sikert. A két-három ezernyi néző vastapsa fogadta a félórás műsort, mely az idei Szívek Fesztiváljának csúcsteljesítménye volt. Ritka alkalom százkilencven táncost látni színpadon úgy, hogy egységes koreográfiához igazítsa lépéseit. Csaknem egyhetes kemény próba előzte meg a sikeres fellépést a fáradhatatlan Berci bácsi (Nagy Albert), a Szeged Táncegyüttes vezetője irányításával. Az ő személyes érdeme a magyar néptánc újraélesztése Temes megyében. A nyolc éve elkezdett munka gyümölcse beérett. Valamennyi fellépő együttes – a végvári Csűrdöngölő, a Kiscsűrdöngölő és Szederinda, a lugosi Gyöngyvirág, a dettai Búzavirág, a temesvári Eszterlánc, a mezőtelegdi (Bihar megye) Pacsirta, a csanádi Marosvár és a szegedi együttes bárhol tud sikeresen szerepelni. A végvári Csűrdöngölő például, néhány nappal ezelőtt érkeztek haza Törökországból. Nagy Albert emlékezett, véletlen találkozásnak köszönhető a későbbi együttműködés. Szoboszlai-Gáspár Istvánnal, Végvár akkori lelkipásztorával találkozott, aki megkérte őt a végvári együttes megszervezésére. Havonta egyszer átjött több napra Szegedről. Újabb jelentkezők csatlakoztak, később három-négy oktatót is hoznia kellett, hogy a szaporodó együttesekkel foglalkozhassanak. Pár év alatt szinte a semmiből sorra megszülettek a profi szinten táncoló csapatok, a szülők és a pedagógusok áldozatos munkájára alapozva. Táncruhákat vásároltak, varrtak, hímeztek, előteremtették az utazási költségeket, tánctáborokat szerveztek. /Sipos János: Fergeteges siker a Szívek Fesztiválján. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 9./

A múlt héten Szegeden dr. Botka László, Szeged polgármestere és Halász Ferenc tanár, Temes megye főtanfelügyelő-helyettese, az RMDSZ Temes megyei szervezete és a Bartók Béla Alapítvány elnöke aláírta a támogatási szerződést, mely két nagy program megvalósításához nyújt segítséget. Szeged önkormányzata nem első alkalommal nyújt támogatást Temes megye anyanyelvi oktatásának szinten tartásához. Tavaly is segítettek. A most aláírt szerződés szerint Szeged a polgármesteri keret terhére 1,2 millió forint támogatást nyújt a Bartók Béla Alapítvány részére, melyet ötven-ötven százalékos arányban az anyanyelvi napközis ellátásra, illetve az ingázó magyar nemzetiségű diákok utaztatási támogatására fordítják. Három olyan iskola van, amely vállalta, hogy az I–IV. osztályos gyermekeknek napközis rendszert szervez. Az utaztatási támogatással a falusi gyerekek elérik a legközelebbi magyar tagozatos nyolcosztályos iskolát. /Sipos János: Szeged ismét baráti jobbot nyújtott. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 16./

Hivatalosan elismert tény, hogy tranzitországból fogyasztó társadalommá lépett elő Románia a kábítószerpiacon. A legfrissebb felmérés szerint nincs olyan városi középiskola, amelynek diákjai ki ne próbálták volna, milyen hatással van rájuk a tiltott “fű”. A nagyvárosok – főleg, ahol egyetemek és főiskolák működnek, mint Temesvár, Arad, Déva – a drogárusok kedvelt célpontjává váltak. /Sipos János: Nagyobb a füstje… = Nyugati Jelen (Arad), aug. 7./

Hónapról hónapra ismétlődő jelenség, hogy kilenc-tizedike táján a patikákban elfogy a fedezet az ingyenes és térítéses receptek beváltásához. Azután megjelenik a Biztosítási Pénztár közleménye: a hónap utolsó tíz napján folytatódik a térítéses receptek beváltása. /Sipos János: A gyógyszerellátás miértjei. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 10./

Sipos János, a lap munkatársa Sunyi és Svihák találkozásáról írt. Sunyi Basescu államfő, a hatalom megszállottja, aki le akarja söpörni a palettáról az ellenzéket és az RMDSZ-t is, hogy megvalósítsa az elnöki diktatúrát. Svihák – Szász Jenő – országos politikacsinálóként tüntette fel magát, akit az elnök is meglátogat. Svihák összeállt már fűvel-fával, hogy kiüsse a nyeregből az egyetlen legitim magyar szervezetet, rombolja a romániai magyarság egységét. Svihák nem fogja fel bűnös tettének beláthatatlan következményeit. /Sipos János: A Sunyi és a Svihák. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 15./