Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Seres Dénes
234 tétel
2015. január 24.
A magyar kultúra napját ünnepelték Zilahon
A magyar kultúra napja alkalmából szervezett ünnepi műsort a Zilahi RMDSZ és a Szilágy Társaság január 22-én. A teltházas rendezvénynek a zilahi Ioan Sima Képtár adott otthont.
A nagy érdeklődésnek örvendő rendezvényt Seres Dénes parlamenti képviselő, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke nyitotta meg: „nem véletlenül ünnepeljük a mai napon a magyar kultúra napját, hiszen közel két évszázaddal ezelőtt írta meg Kölcsey Ferenc azt a költeményét, amelyet ma nemzeti imánknak mondunk. Ma nem csak a magyarság kultúrájára és elöljáróira emlékezünk, ez az alkalom az összetartozás fontosságára és az értékeink megőrzésének jelentőségére is rámutat”.
„Időközönként fel kell elevenítenünk mindazon költők, írók, művészek alkotásait, akik időtálló műveket alkottak, ugyanakkor gondoskodnunk kell az új tehetségek kibontakozásáról is, mert ez határozza meg magyarságtudatunkat. A magyar kultúra napján nagyobb figyelmet szentelünk annak, hogy örökségünket nem csak ápolni, hanem továbbvinni és gyarapítani kell” – hangsúlyozta Seres Dénes.
Az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke elmondta, nagyon büszke arra, hogy a képtárban a szilágy megyei képzőművészek alkotásait tekinthetik meg az oda látogatók, és hálás a gyerekeknek, amiért előadásaikkal mindig gondoskodnak a múlt szépségeinek megelevenítéséről.
Fazakas Miklós, Zilah város alpolgármestere is köszöntötte az ünneplő közönséget: „büszke vagyok arra, hogy Zilahon ápolni tudjuk a magyar nyelvet. Fontos szerepet töltenek be közösségink életében az egyházi zenekaraink és énekkaraink, a tánccsoportok, a magyar játszóház és más különböző eseményeink. Felbecsülhetetlen értékként kell tekintenünk a magyar nyelvű óvodáinkra, iskoláinkra, kulturális egyesületeinkre és a megyei könyvtárra is, amely nagyon sok értékes könyvvel várja az olvasni vágyókat. A szép magyar nyelvünk csak akkor maradhat fenn, ha azt ápoljuk, ezért nagyon fontos, hogy gyerekeink a magyar óvodákba és iskolákba járjanak”.
„Kölcsey szavaival élve mondom én is: Isten áldd meg a magyart! Egy áldott nemzet az sikeres mindenben, amit tesz, és nem fenyegeti a beolvadás veszélye. Ilyen közösség legyen a zilahi magyar közösség is” – hangsúlyozta Fazakas.
Gáspár Attila, a Szilágy Társaság oszlopos tagja beszédében rámutatott arra, mi mindenben kötődik a magyar kultúra legértékesebb gondolata a szilágysághoz: „himnuszunk költője az egykori Szilágy megyében született, ugyanis a trianoni békeszerződésig Sződemeter szerves része volt a történelmi Szilágyságnak”.
A felszólalók sorát Demény Péter egyetemi tanár zárta, aki kiemelte: „a kultúrában minden mindennel összefügg. A kultúrában ott van a Quimby: Sehol se talállak című dala, Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani című műve, benne vannak a népdalok, Bartók Béla, Hajmási Péter, Hajmási Pál, és helyet foglal benne a Kölcsey által megírt Himnusz is”.
Zárásként Fejér László a Hepehupa szilágysági művelődési folyóirat XIII. évfolyamának 4. lapszámát, valamint Szabó Attila, az est házigazdája A zilahi kerámia című könyvet mutatta be.
maszol.ro
2015. február 18.
„Megbélyegeznék” a kultúrát
Nem támogatja az RMDSZ a kultúrára kivetett bélyegilletéket szabályozó törvénytervezetnek a szenátusban hallgatólagosan elfogadott változatát – nyilatkozták lapunknak a szövetség politikusai, akik a tervezet tavalyi beterjesztésekor aláírták a kezdeményezést.
A hazai könyv- és lemezkiadók, a kulturális rendezvényszervezők képviselői szerint a többletadóra vonatkozó új tervezet nagymértékben ellehetetlenítené az amúgy is zsugorodó romániai kulturális és könyvpiacot.
A tavalyi kezdeményezés egyébként az Alkotóegyesületek Országos Szövetségétől származik, és a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Demokrata-Liberális Párt (PDL), a Dan Diaconescu Néppárt (PPDD), valamint az RMDSZ 84 képviselője és szenátora karolta fel. Az RMDSZ-es honatyák közül Erdei Dolóczki István, Fejér László Ödön, Kelemen Atilla, Kereskényi Gábor, Markó Attila, Seres Dénes, Szabó Ödön parlamenti képviselő és Markó Béla szenátor írta alá a törvénykezdeményezést.
Félrevezették az RMDSZ-eseket az adóemeléssel
A szenátus december közepén hallgatólagosan elfogadta a tervezetet, a képviselőház szakbizottságai pedig a napokban tűzték napirendjükre. A kezdeményezés értelmében 2–5 százalékos bélyegilletékkel emelik a könyvek, színház-, mozi- és koncertjegyek, a múzeumi belépők és az eladott műtárgyak árát, az ebből származó bevételt pedig a különböző alkotói, művészeti szövetségek kapnák meg.
Seres Dénes Szilágy megyei parlamenti képviselő kedden a Krónikának elmondta, nem az RMDSZ-es képviselők kezdeményezték a tervezetet, hanem más alakulatok kérték a támogatásukat a beterjesztéshez, azonban „félrevezették” őket. „Az volt az elképzelés, hogy a jelenleg is létező, a kulturális tevékenységekre kivetett adóról rendelkező jogszabályt úgy módosítják, hogy az így befolyt pénzt visszaosztják a különböző alkotói, művészeti szövetségeknek, például a Romániai Írószövetségnek”– ecsetelte Seres Dénes.
A képviselő szerint utólag derült ki, hogy a módosítás valójában adóemelést jelent, és hogy ezáltal drágulnának a könyvek, a színházi, múzeumi belépők, a koncertjegyek is. Seres hozzátette, az is aggodalomra ad okot, hogy a pénz visszaosztásának módszertana sem elég átlátható. Mint kifejtette, a tervezetben szerepel ugyan, hogy a kulturális tevékenységekre fordítják a bélyegilletékből befolyt adót, de nem egyértelmű, hogy oda adják-e vissza, ahonnan elvették.
„Az ügyben a képviselőház a döntéshozó kamara. A parlamenti vita során kiderül, hogy módosítanak-e a tervezeten, mennyire lesz átlátható és szakszerű a visszaosztás, és a bélyegilleték bevezetése növeli-e a művelődési termékek árát. Ennek alapján foglal majd állást az RMDSZ, hogy támogatja vagy sem a tervezetet” – szögezte le kérdésünkre Seres Dénes, hangsúlyozva, hogy a drágítást mindenképpen visszautasítják.
Hasonlóképpen nyilatkozott lapunknak Fejér László Ödön felsőháromszéki képviselő, aki szintén aláírta a törvénykezdeményezést. Mint a Krónikának kifejtette, semmilyen különadóval nem ért egyet, ebben a formában a tervezetet nem fogja megszavazni az RMDSZ-frakció, és valószínűleg nem lesz akkora támogatottsága, hogy átmenjen a képviselőház plénumán.
Kegyelemdöfés a kultúrának
Az érintett szervezetek képviselői a kultúrának adott kegyelemdöfésként, az Európai Unióban példátlan kezdeményezésként értékelik az irodalmi, filmipari, színházi, zenei, folklór- és képzőművészeti, építészeti és szórakoztatóipari bélyegilletéket szabályozó 1994/35-ös számú törvény jelenlegi formában történő módosítását.
Arra figyelmeztetnek, hogy a tervezet értelmében drágulnának a könyvek és egyéb kulturális termékek, ugyanis míg a hatályos jogszabály szerint az úgynevezett irodalmi bélyeg a könyv vagy az illető kulturális termék eladási árának 0,2 százalékát teszi ki, az új javaslat szerint minden kiadónak kötelező lesz megvennie és rányomtatnia a kiadványokra az állami nyomda által kiadott 1 lejes bélyegeket.
A könyvkiadók úgy vélik, jelentős anyagi terhet róna rájuk az állam, ha a jelenleg érvényben lévő illeték ezentúl kötetenként 1 lejre nőne – egyesek a cigaretta és alkoholtermékek esetében bevezetett jövedéki adóhoz hasonlítják az illetéket. Ráadásul a könyvpiac amúgy is súlyos gondokkal küzd Romániában, az egyre aggasztóbb helyzetet hűen illusztrálja a nemrég megszűnt marosvásárhelyi Mentor Kiadó esete.
Szikszai Ildikó, a kolozsvári Ábel tankönyvkiadó vezetője a Krónika kérdésére elmondta, nagyon megterhelné az amúgy is nehézkesen működő romániai könyvpiacot, ha érvénybe lépne az új tervezet. „Sötét jövőt jósol, annál is inkább, mert eddig is nehezen tudtak fennmaradni a kiadók. Ezzel mi is így vagyunk, és ha ez megvalósul, igencsak megnehezíti a könyvkiadók helyzetét, természetesen a pedagógiai profilú kiadókét is, hiszen ránk is vonatkozna” – fejtette ki Szikszai Ildikó.
A romániai kiadók úgy vélekednek, hogy ha a tervezet ebben a formában érvénybe lép, ellehetetleníti a működésüket, hiszen a kulturális bélyeget előre meg kell vásárolniuk, és semmi biztosítékuk nem lesz arra, hogy a kiadványuk meg is térül. Hétfőn a romániai könyv- és lemezkiadók szövetségének, valamint a rendezvényszervezők egyesületének képviselői a képviselőház kulturális bizottságának liberális elnökével, Gigel Ştirbuval tárgyaltak a tervezetről.
Az elnök a találkozót követően elmondta, a kezdeményezésen csiszolni kell, és jelenlegi szakaszában figyelembe kell venni azokat a javaslatokat és észrevételeket, amelyeket a kulturális szervezetek, kiadók képviselői nyújtottak be a bizottsághoz. „Sok a javítanivaló a kezdeményezésen, hiszen a kulturális területek működését nagymértékben megnehezítené, és az olvasóknak, a kiadóknak kellene megfizetniük az új tervezetben szereplő összeget” – mondta Ştirbu.
Gabriel Liiceanu író, a Humanitas Kiadó vezetője úgy fogalmazott: csak Romániában létezik kulturális bélyegilleték, Európában ismeretlen ez a gyakorlat, szerinte az új törvénytervezet morális és jogi tekintetben is több sebből vérzik.
Krónika (Kolozsvár)
2015. február 26.
További 47 név az ANI-listán
További 47 képviselővel szemben merült fel összeférhetetlenség gyanúja.
A stiripesurse.ro hírportál szerint az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) nem csak a jelenleg képviselői mandátummal rendelkező politikusok esetében jár el, hanem azokat is vizsgálja, akik 2008–2012 között voltak a parlament tagjai és családtagjaikat, közeli rokonaikat alkalmazták. A 47-es listán rajta van Béres István volt máramarosi RMDSZ-képviselő, Kelemen Attila Maros megyei és Seres Dénes Szilágy megyei képviselők, Olosz Gergely volt Kovászna megyei képviselő, majd szenátor, valamint Kolozs megye egykori képviselője, Pálfi Mózes Zoltán, aki sajnos már nincs közöttünk.
Amint arról korábban tudósítottunk, február elején a legfelső bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Kolozs megyei Máté András Levente képviselőt és a Maros megyei Kerekes Károlyt, amiért törvényellenesen rokonaikat alkalmazták. Az ANI mindeddig 25 képviselő és szenátor esetében állapított meg érdekellentétet családtagjaik alkalmazása miatt, az ügyészség 19 politikust állított bíróság elé.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. március 26.
Márciusi füttyháttér
Vegyes érzésekkel fogadta az erdélyi magyar közvélemény Kelemen Hunor RMDSZ-elnök március 15-i kifütyülését. Ami végső soron érthető. Március 15-e nemcsak a kollégájukat védő RMDSZ-es politikusok retorikájában a nemzeti egység ünnepe, az egész magyarság ekként éli meg, leszámítva egy maroknyi Habsburg-párti legitimistát. Olyan nap, amikor a nemzet egységesen lépett fel az idegen uralom ellen, amikor valamennyi magyart áthatotta a Petőfi Sándor által versbe öntött szabadságérzése: „Rabok tovább nem leszünk!”. Épp ezért egyeztethető össze ez az ünnep a magyar nemzeti érdekek rovására politizáló élenjárók elleni tiltakozással, hiszen maga az emlékezetes esemény is egyszerre irányult a bécsi udvar és annak magyar szövetségesei, az elnyomó idegen hatalom akaratának helyi végrehajtói ellen.
Veled vagyunk, Vietnam!
Kelemen Hunor és a Markó-Neptun egységfront emberei között az a különbség, hogy Kelemenről az ember néha hajlamos elhinni, hogy folytatna karakteresebb, magyarabb politikát, de gúzsba kötve kénytelen táncolni. Mesterével, Markó Bélával ellentétben, aki elnököt csinált belőle, s akinek politikai vonala a kilencvenes évek második felétől egyre kevésbé különböztethető meg az önfeladó neptuni irányzat politikájától. Az 1996-os kormányzati szerepvállalással kezdődően Markó képviselte hivatalosan azt, amit három évvel korábban a neptuni tárgyalás idején még maga sem vállalt fel: a román nemzetstratégiai érdekeknek való alájátszást, az ország imázsának ápolását, miközben a magyarellenes asszimilációs politika továbbra sem szűnt meg. Sőt, RMDSZ-es legitimációval folytatódott, ennek eredményeként szállóigévé vált a korábban Ion Iliescu által hangoztatott hazugság, miszerint Romániában példaértékűen oldották meg a kisebbségi kérdést, amit 1999 óta egymás után szajkóztak a világ meghatározó politikusai Bill Clintontól Nyugat-Európa jeleseiig. Ez csak és kizárólag az RMDSZ bűne, ami a Neptun-logikára épített kormányzati szerepvállalásnak tudható be.
Kelemen Hunor elnökké választása óta akkor sem tudott volna szakítani ezzel a politikával, ha netán erre meglett volna benne a belső elhatározás. S hiába szállt szembe elődjével és mentorával a Székelyek Nagy Menetelése ügyében, arcává vált egy tétova, távlattalan, koncepciótlan, eseménykövető politikának, s így került a nemzetben gondolkodó emberek jogos felháborodásának célkeresztjébe. Persze az is megérne egy misét, hogy 2013 októberében két markáns, magát magyarnak mondó politikus akadt – a ziháló nemzetellenes SZDSZ-es közírókon túl –, aki a Székelyek Nagy Menetelése ellen nyilatkozott: Gyurcsány Ferenc és Markó Béla. Utóbbi az ötvenes évek hatalmi erődemonstrációit, a „Veled vagyunk, Vietnam” zsánerű, központi vezénylésű tüntetéseket emlegette a székely emberek önkéntes, sőt, a fennálló hatalom nemtetszése mellett kinyilvánított közösségi akarata kapcsán.
Tartózkodó cinkosság
De mielőtt felmentenénk Kelemen Hunort, azt se feledjük, hogy vezetése mellett az RMDSZ az utóbbi időben is súlyos hibákat követett el, magyar szívvel és ésszel felvállalhatatlan lépéseket tett. Szorítkozzunk most csak a legfrissebbekre. A Victor Ponta melletti kampányolás egyszerűen védhetetlen, akár szűk értelemben vett magyar szemszögből, akár a román demokrácia szemszögéből értékelve. Tagadhatatlan, hogy ez utóbbi Klaus Johannis elnöksége mellett is diszfunkcionális. A Mikó-ügyben hozott ítélet, amely egyértelműen justizmord, vagy legutóbb a Mezei János gyergyószentmiklósi MPP-s polgármester elleni, jogi köntösbe öltöztetett állami atrocitás azt jelzi: a román hatalom arra is használja fel a korrupció ügyében indított szőnyegbombázást, hogy annak oldalvizén megrekcumolja a magyarokat.
Tamás Sándor háromszéki tanácselnök azzal védi többek között Kelemen Hunort, hogy „ő az, aki végre megfogalmazta, leírta és közvitára bocsátotta Székelyföld autonómiastatútumát.” Miközben olyan statútumot sikerült összetákolni, amely nem Székelyföldre vonatkozik, hanem egy olyan területre, három megye olyan együttesére, amelyben nincs meggyőző magyar többség, amely dokumentum előírásainak értelmében a román prefektus bevethetné a fegyveres erőket a civil lakosság ellen, s amely értelmében a székely gyermekeknek cigányul kellene tanulniuk minden olyan faluban, ahol a cigányság részaránya 20 százalék feletti. Arra most ne vesztegessünk szót, hogy Kelemen Hunor nem írta ezt a dokumentumot, hanem a nevét adta hozzá. Új stratégiai partnerével Biró Zsolt MPP-elnökkel egyetemben.
De ennél is fájdalmasabb, hogy az RMDSZ ismételten tartózkodik olyan szavazásoknál, amelyek a román–magyar közös történelem fájdalmas pontjai, s amely esetekben magyar ember csak egyféleképpen gondolkozhat. Amikor arról határozott a tisztelt ház, hogy minden településen meg kell ünnepelni az Erdély elszakításáról hozott román határozat évfordulóját, és e dátumról utcát kell elnevezni minden helységben, az RMDSZ tartózkodott. Nem nyilvánított véleményt arról sem, hogy amikor a szovjet megszállást felszabadulásnak kellett nevezni és azt megünnepelni, arra kényszerítve a magyar embereket, hogy gyásznapon ünnepeljenek és utcát nevezzenek el egy olyan napról, amely kálváriájuk kezdetének tekinthető.
De van itt egy frissebb ügy, a Klaus Johannis által a parlamentnek visszaküldött törvény, amelyben Avram Iancut nemzeti hőssé akarta avatni a képviselőház, mindössze 4 ellenszavazat és 10 tartózkodás mellett. Az RMDSZ jelen levő képviselői közül a többség tartózkodott. Írjuk le a nevüket is, megérdemlik. Nemmel szavazott Bónis István, Kerekes Károly, Kereskényi Gábor és Korodi Attila, tartózkodott Antal István, Borbély László, Erdei-Dolóczki István, Fejér László Ödön, Kelemen Atilla, Márton Árpád, Máté András Levente és Seres Dénes. Elképzelhetőnek tartják, hogy a zsidó közösség képviselői bárhol a világon tartózkodjanak egy olyan szavazásnál, amely történelmi hőssé avatja Adolf Eichmannt? Miként létezhet, hogy magyar embereket, gyermekeket, nőket, öregeket bestiális kegyetlenséggel kiirtó terrorakció élén álló Avram Iancu történelmi hőssé avatásának idején akad akár egyetlen RMDSZ-képviselő is, aki tartózkodik? A szomorú valóság, hogy a jelenlevők kétharmada tartózkodott.
Legitimált önfeladás
Az RMDSZ kapcsán nem Kossuth, Deák vagy Széchenyi jut az ember eszébe, hanem az aulikus Zichy Ödön gróf, akinél 1848 szeptemberében a délszlávokat és a magyar csapatokat egyaránt a törvényes magyar kormány ellen lázító röpiratokat találtak. Nem kívánjuk Zichy kegyetlen sorsát az RMDSZ vezetőinek, azt viszont igen, hogy magyar érdekeket és értékeket képviseljenek, ha már egyszer magyarnak mondják magukat, és magyar szavazatokkal jutottak a képviselői és szenátori székekhez. Félrenézni, tartózkodni egy magyargyilkoló martalóc hőssé avatásakor nemcsak gyávaság, de cinkosság is.
Csoda-e hogy ezek után egyesekben elszakad a cérna, s nemzeti egység, nemzeti ünnep ide vagy oda, nem hallgatják csendben azt a politikust, akinek vezetése mellett történnek ezek az önfeladó lépések.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. március 28.
Kongresszus előtt ülésezett az SZKT Zilahon
Az SZKT támogatta azt a javaslatot, hogy szűnjön meg a politikai alelnöki tisztség, és a főtitkárságot alakítsák vissza ügyvezető elnökséggé.
Megvitatta szombaton az SZKT az RMDSZ alapszabályához beérkezett módosító javaslatokat. Támogatta azt a javaslatot, hogy szűnjön meg a politikai alelnöki tisztség, és a főtitkárságot alakítsák vissza ügyvezető elnökséggé.
A szövetség áprilisi kongresszusán az SZKT véleményezésével bocsátják majd szavazásra a módosító javaslatokat, és a korábbi kongresszusok tapasztalatai alapján általában azokat fogadják el, amelyeket az SZKT is támogatott.
Kelemen Hunor szövetségi elnök beszédében azt mondta, az áprilisi kongresszus előtt az RMDSZ számára a legnagyobb kihívás, hogy megtalálja azt az irányvonalat, amely a közösség számára azt bizonyítja, hogy megbízhat benne. "Nekünk magunknak is meg kell változnunk ahhoz, hogy meg tudjuk őrizni a támogatottságunk, hogy akkor, amikor – választások előtt – az emberek bizalmát kérjük, ne a társadalomnak azt a jelenlegi kilátástalanságát erősítsük, ami a képviseletet veszélybe sodorhatja. A kongresszus a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy ezeket a jó megoldásokat megtaláljuk" - mondta.
A választási rendszer tervezett módosításával kapcsolatban elmondta, az RMDSZ olyan alternatív küszöböt iktatna be a készülő törvénybe, amely akkor is biztosítaná a regionális pártok parlamenti jelenlétét, ha azok nem lépik át a jelenlegi ötszázalékos küszöböt.
Kelemen a belügyminiszérium tervezett közbiztonsági stratégiájáról is beszélt. Ennek "mögöttes gondolkodását, logikáját aggasztónak és elfogadhatatlannak tartjuk, hiszen az autonómiáért való békés utcai megmozdulásokat veszélyforrásként állítja be. Ez visszafelé mutat az időben, az asszimilációt és a félelmet próbálja erősíteni, száz évvel a gyulafehérvári kiáltvány után közveszélyesnek tekinti azokat a törekvéseket, amelyeket akkor helyénvalónak és természetesnek tekintettek” – mondta. Kelemen hozzátette: az RMDSZ azt kéri a kormánytól, hogy a jelenlegi formájába ne fogadja el ezt a stratégiát, álljon el attól is, hogy ezeket a diszkriminatív és korlátozó rendelkezéseket törvénybe foglalja.
Az RMDSZ hasonlóan aggasztónak minősítette az egyházi visszaszolgáltatások terén történő intézményi vizsgálódást is. „Ez a folyamat a törvényszegés árnyékába helyezi az egyháziakat, akadályozza a visszaszolgáltatást, ezen túl pedig elindíthatja a visszaállamosítást is huszonöt évvel a kommunista rezsim bukása után” – jelentette ki a szövetségi elnök.
Borbély László politikai alelnök az alapszabályzat módosításairól és a teendőkről beszélt. „Az RMDSZ alapszabályzatába 1993 óta nem vittünk be radikális változásokat. Voltak ugyan finomítások, de mindvégig a folytonosság, a következetesség jellemezte elképzeléseinket. És sokáig azt hittük, hogy nincs visszaút, a romániai intézmények megerősödtek, és a jogok, amelyeket a romániai magyarság kivívott magának, nem vonhatók vissza. Most viszont arra ébredünk, hogy vissza akarják venni azokat a területeket, épületeket, amelyeket a romániai magyar közösség jogosan visszakapott. Ha ma kellene a földtörvényről tárgyalni, nem tudom sikerülne-e meggyőzni a többséget arról, hogy a közbirtokosságaink megkapják, ami nekik jár. Tehát nem, hogy nem szabad hátradőlnünk, de meg kell találnunk a módját annak, hogy az Európai Tanács, az Európai Parlament ismét kiemelt figyelmet szenteljen a romániai magyar közösségnek, hiszen látjuk a televíziós műsorokban, egyes pártok politikai programjaiban, hogy ismét összefogni készülnek ellenünk" - mondta el.
Az elkövetkező évekre való felkészülésről Kovács Péter főtitkár elmondta, a szövetségen belüli struktúrák újratervezésről az elmúlt időszakban számos beszélgetést, konzultációt, műhelymunkát szerveztek, amely alapján körbevonalazódik az az irány, amelyen a jövőben haladni szeretne az RMDSZ, a megerősödésért.
"Az az alapszabályzat-módosító javaslat, hogy a Főtitkárságot Ügyvezető Elnökségnek kereszteljük vissza, nem elég, nem ér semmit, ha e mögé nem tudunk tartalmat állítani. Az egyik ilyen új tartalom pedig, a belső kommunikáció megerősítése kell legyen, a szervezetépítés – különös tekintettel a városi szervezetinkre” – sorolta a szövetség prioritásait Kovács Péter, hozzáfűzve, nagyobb hangsúlyt kell fektetni a politikai tervezésre, és koordinációra, a közpolitikai munkába hangsúlyosabban be kell vonni a szakmai szervezeteket, ugyanakkor kommunikációs szinten is erősítésre van szükség, legyen az média-, közösségi- vagy román nyelvű kommunikáció.
"A társadalomszervezés továbbra is kulcsfontosságú kell maradjon, ugyanakkor a humánerőforrás-managmentet újra kell gondolnunk, valamint a monitoring, a számonkérés, és a tudásátadás folyamatait" – nyomatékosított beszédében a Főtitkárság vezetője.
A további felszólalók között volt Seres Dénes, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke, parlamenti képviselő, aki az előző napi sikeres négy rétegtalálkozóra utalva elmondta: a szövetség fontosnak tartotta az oktatással, a mezőgazdasággal, az örökségvédelemmel és a vállalkozásokkal kapcsolatos tanácskozások megszervezését, mert munkája során nem csak a máról, hanem a jövőről is gondoskodnia kell, ezáltal megteremtve a megmaradás feltételeit a jövő nemzedék számára.
Cseke Attila parlamenti képviselő a Partium frakció álláspontját ismertette a Kelemen Hunor szövetségi elnök által bemutatott újratervezésről. Rámutatott: az RMDSZ és a választópolgárok közötti kapcsolatot meg kell erősíteni, a problémákra csak a személyes kapcsolattartás lehet válasz.
„Az elmúlt heti, a romániai magyar közösségre nézve sértő, megbélyegző és mondvacsinált veszélyt tartalmazó belügyminisztériumi közvitára bocsátott stratégiát nagyon sok mindennel meg lehet kontrázni, de egy biztos, ez nem felel meg az uniós követelményeknek” – zárta beszédét Cseke.
A választási törvényekről szóló vita eredménye minden bizonnyal meghatározza a 2016-os évet – vezette fel hozzászólását Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke, aki a kérdéskört a szórványközösségek szempontjából elemezte. „Amikor a parlamenti választási törvényről beszélünk, ne feledjük hozzátenni, hogy az RMDSZ három és hét évvel ezelőtt is elmondta, hogy orosz rulettként fog működni. Mindenkinek rossz volt ez a törvény, de mindenekelőtt a szórványközösségeknek volt a leghátrányosabb, ugyanis elvette az esélyt, hogy parlamenti képviselet elérésében reménykedhessenek. Az arányosság elvét, amelyet parlamenti frakcióink is fenntartanak, és a visszaosztási módszert, bár még nem lehet pontosan tudni, hogy fog működni, mi a szórványban nagy bizalommal fogadjuk. Ugyanígy érzünk az önkormányzati választások esetében is, ahol három százalékos választási küszöböt javasoltak képviselőink, örültünk volna, ha ez nemcsak a megyei tanácsokra, hanem a helyi önkormányzatokra is vonatkozna" – fogalmazott.
Utalva Kelemen Hunor brassói nyilatkozatára, mely a szórvány és a tömbmagyarság egységét szorgalmazta, Winkler Gyula, a Szórvány frakció vezetőjeként csatlakozott a korábban felszólaló Cseke Attilához, aki a Partium frakció nevében az erdélyi magyar közösség belső szolidaritásának szükségességéről beszélt. Az EP-képviselő megköszönte a Gazdasági Tanács konzultációját az RMDSZ gazdasági programja kapcsán, mint mondta, jó a program, de két év eltelte után árnyalataiban, prioritásaiban szükség lesz frissítésre. "Infrastruktúra, mezőgazdaság, energia, turizmus területein nem változnak a program hangsúlyai, de plusz árnyalatokat adnak a javaslatok, amelyeket a kongresszusi küldöttek elé terjesztenek" – mondta Winkler Gyula, aki utalt arra is, hogy az új Adótörvénykönyv kapcsán is szükség lesz további konzultációra.
Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke a Tulipán frakció képviseletében szólalt fel. „Amikor a kongresszusra készülünk, arról is beszélnünk kell, hogy a visszatekintésen túl a tervezésre is időt kell szánni. Talán a legfontosabb dolog, amelyet célként kell megfogalmaznunk: a következő helyhatósági választás alkalmával a Szövetségnek meg kell őriznie azokat a döntéshozatali tisztségeket, ahol jelenleg is tevékenykedik, ugyanakkor újakat kell szereznie ott, ahol az elmúlt időszakban kiszorult” – fogalmazott Szabó Ödön, aki arra is rámutatott: az elmúlt huszonöt évben az önkormányzati választásokon való sikeres szereplés az ezt követő parlamenti helyek megszerzésének biztos alapját jelentette.
Antal Lóránt, a MIÉRT új elnöke az egy héttel ezelőtt zajló országos küldöttgyűlésre reflektált felszólalásában: „a Magyar Ifjúsági Értekezlet küldöttei szinte kétharmados többséggel arra tették le a voksukat, hogy csak együtt tudunk erősek lenni. Igazolódni látszik, hogy nincsenek háborúk a régiók között, csak egy egészséges verseny van, ami fejlődést eredményez.” Hangsúlyozta: Kolozsvár-központú MIÉRT-re van szükség, hiszen a szövetség megyei, területi szervezetei gyakran panaszkodnak arra, hogy sok fiatal kerül úgy egyetemistaként Kolozsvárra, hogy a tanulmányai befejeztével már nem költözik haza, így pedig nehezebben tudják őket az otthoni programokba bevonni. „2014 Romániájában nem csak egy felvetés, hogy a bűnözésellenes szervek bármikor meghurcolhatnak valakit azért, mert kisebbségi jogokról beszél. Baj van a rendszerrel akkor, amikor a szenátusban olyan törvényjavaslattal állnak elő, miszerint büntetni kellene azokat, akik akár az autonómiát mint fogalmat a szájukra veszik” – ismertette Klárik László-Attila szenátor, aki a Székelyföld frakciót képviselte felszólalásában. A szenátor példájával a demokrácia veszélyeztetettségére hívta fel az ülésen jelenlévők figyelmét, ugyanakkor az érdekérvényesítés terén a még hangsúlyosabb fellépésre szólította fel a szövetség politikusait. (rmdsz-tájékoztató, mti)

Tranisndex.ro
2015. május 26.
Hagyományőrző Majálisra készülnek Szilágy megyében
„A Szilágyság Kulturális Egyesület és a Szilágy Társaság május 31-én szervezi meg a Hagyományőrző Majálist, amelynek idén is a Szikszai-park (zilahi nagyparkoló) ad otthont. A rendezvény partnere az RMDSZ Szilágy megyei szervezete, az RMDSZ zilahi szervezete és a Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács” – ismertette Seres Dénes parlamenti képviselő. Az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke elmondta, az idén is a hagyományok ápolására fektetnek főként hangsúlyt, oda figyelve a rendezvény nagyon jó családi hangulatának megőrzésére: „e napon magyar településeink közös erővel mutatják be a megye sokszínűségét, együtt főznek, táncolnak és teremtik meg a jó hangulatot. Már a déli óráktól kezdődően a helyi néptánccsoportok és népdalénekesek mutatkoznak be a színpadon, valamint megtekinthetőek a települések hagyományos sátrai is, ahol ételkülönlegességekkel várják az oda látogatókat”.
A Szilágysági Hagyományőrző Majális meghívottja idén Szabó Ádám zenész, énekes, tangóharmonikás, aki 2011-ben a Csillag születik színpadán próbált szerencsét, majd 2014-ben az X-Faktorban mutatkozott meg. Szabó Ádám 20.30-kor lép színpadra, őt megelőzően a helyi Dynamit zenekar gondoskodik a jó hangulatról. A gyermeknap közeledtével 17.30-tól a Szeredás Népzenei Együttes gyermekműsora tekinthető meg. Az együttes legfontosabb küldetése néphagyományaink kutatása, óvása, valamint feldolgozása és bemutatása annak érdekében, hogy a ma embere is átélhesse ezen ősi tradíciók évszázadok alatt kikristályosodott eszmeiségét és jelentéstartalmát.
maszol.ro
2015. november 21.
Felavatták Zilahon az Ady Endre diákéveit bemutató emlékházat
Felavatták péntek délután az Ady Endre diákéveit bemutató emlékházat Zilahon – számolt be az RMDSZ hírlevele.
„Néhány éve egy romos állapotban lévő ház ablakait néztük, majd bejöttünk az udvarára és azt terveztük, hogy megvásároljuk, előteremtjük az anyagi forrásokat arra, hogy ide egy olyan emlékházat hozzunk létre, amely Ady Endre zilahi diákéveinek méltó emléket állít” – elevenítette fel Kelemen Hunor az Ady-emlékház létrehozásáról való döntés mozzanatát az avatóünnepségen.
Az RMDSZ és a Communitas Alapítvány támogatásával, illetve más anyagi forrásokból, továbbá a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum szakmai hozzájárulásával létrehozott zilahi emlékház az Ady-kultusz egyik otthonává válik a Kalotaszentkirályt, Érmindszentet, Szilágylompértet és Nagyváradot összekapcsoló kulturális útvonal részeként.
„Nagyobb elismeréssel nem lehetne adózni egy városnak, mint azzal a mondattal, amely Ady 1903-ban írt publicisztikájában olvasható: aki vagyok, az négy zilahi esztendő által vagyok. Ezért is gondolom úgy, hogy olyan kötelességünknek teszünk eleget ennek az emlékháznak a felavatásával, amely révén szellemi kulturális örökségünk megkapja az őt megillető kiemelt helyet” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke, aki szerint a kulturális örökség az emlékezet által nyer jelentőséget, és ezt szolgálja az újonnan felavatott zilahi emlékház.
„Ady Endre művein keresztül a huszadik század elejét másként érthetjük meg, mint a történelemkönyvek száraz adataiból. A költőnek, művészembernek soha nem az a dolga, hogy társadalmi elemzéseket készítsen, de gyakran érzékenyebb a kor változásaira, mint a politikusok, társadalomkutatók” – méltatta Kelemen Hunor a szilágysági költőzseni kultúrtörténeti jelentőségét. Az RMDSZ elnöke szerint a zilahi emlékházzal kiegészül az az erdélyi kultusz, amelyet az elmúlt évtizedekben Ady alakja köré igyekezett kiépíteni a magyar közösség.
Seres Dénes képviselő, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke felidézte: az épület felújítását követően a kiállítandó tárgyak begyűjtésén a Pro Szilágyság Egyesület dolgozott. Ebben jelentős szakmai segítséget nyújtott a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum és a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeum. „A közös munka által egy újabb állomással gazdagíthatjuk az Ady zarándokútvonalat – csatlakozva Kalotaszentkirály, Érmindszent, Szilágylompért és Nagyvárad településekhez –, amely egy időben emlék és érték a jövő nemzedéknek” – mondta a politikus.
„Vállalnánk-e ma Ady Endre akkori nyugtalanságát? Felavatjuk, leleplezzük, örülünk, de beleugranánk-e ma abba a mélyvízbe, áramba? Vállalnánk-e ma legalább egy kicsit az Ady Endre akkori életét? Vállalnánk-e annak a kockázatát, hogy gondolkodunk, hogy leírjuk azt, amit érzünk? Mindenkinek köszönöm, hogy megnyílik ez az emlékház, de leginkább az Ady Endre emlékének” – fogalmazott Demény Péter író a zilahi kulturális létesítményről és arról a személyiségről, akinek emléket állít.
Bekő Andrea, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa az emlékházban megtekinthető gyűjteményt mutatta be, amely az Ady Zilahon eltöltött diákévekről való közvetlen emlékezők gondolataitól, a kor tárgyi emlékein át a családi vonatkozásokig, illetve az irodalomtörténeti munkákig terjed. Az állomány folyamatosan bővíthető, az avatóünnepségen Zilah testvérvárosa, Szentendre hozzá is járult könyvadománnyal a múzeumi gyűjteményhez.
maszol.ro
2015. november 23.
Ady Endre diákéveit idéző emlékházat avattak Zilahon
Ady Endre diákéveit idéző emlékházat avattak pénteken Zilahon.
„Néhány éve egy romos állapotban lévő ház ablakait néztük, majd bejöttünk az udvarára és azt terveztük, hogy megvásároljuk, előteremtjük az anyagi forrásokat arra, hogy ide egy olyan emlékházat hozzunk létre, amely Ady Endre zilahi diákéveinek méltó emléket állít” – elevenítette fel Kelemen Hunor az Ady-emlékház létrehozásáról való döntés mozzanatát a november 20-án, pénteken megtartott avatóünnepségen. Az RMDSZ és a Communitas Alapítvány támogatásával, illetve más anyagi forrásokból, továbbá a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum szakmai hozzájárulásával létrehozott zilahi emlékház az Ady-kultusz egyik otthonává válik a Kalotaszentkirályt, Érmindszentet, Szilágylompértet és Nagyváradot összekapcsoló kulturális útvonal részeként.
„Nagyobb elismeréssel nem lehetne adózni egy városnak, mint azzal a mondattal, amely Ady 1903-ban írt publicisztikájában olvasható: aki vagyok, az négy zilahi esztendő által vagyok. Ezért is gondolom úgy, hogy olyan kötelességünknek teszünk eleget ennek az emlékháznak a felavatásával, amely révén szellemi kulturális örökségünk megkapja az őt megillető kiemelt helyet” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke, aki szerint a kulturális örökség az emlékezet által nyer jelentőséget, és ezt szolgálja az újonnan felavatott zilahi emlékház. „Ady Endre művein keresztül a huszadik század elejét másként érthetjük meg, mint a történelemkönyvek száraz adataiból. A költőnek, művészembernek soha nem az a dolga, hogy társadalmi elemzéseket készítsen, de gyakran érzékenyebb a kor változásaira, mint a politikusok, társadalomkutatók” – méltatta Kelemen Hunor a szilágysági költőzseni kultúrtörténeti jelentőségét. Az RMDSZ elnöke szerint a zilahi emlékházzal kiegészül az az erdélyi kultusz, amelyet az elmúlt évtizedekben Ady alakja köré igyekezett kiépíteni a magyar közösség.
„Az épület felújítását követően a kiállítandó tárgyak begyűjtésén a Pro Szilágyság Egyesület dolgozott. Ebben a folyamatban nagyon jelentős szakmai segítséget nyújtott a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum és a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeum, a két intézmény munkatársainak ezúton is megköszönöm hozzájárulásukat. A közös munka által egy újabb állomással gazdagíthatjuk az Ady zarándokútvonalat – csatlakozva Kalotaszentkirály, Érmindszent, Szilágylompért és Nagyvárad településekhez –, amely egy időben emlék és érték a jövő nemzedéknek” – mondta Seres Dénes képviselő, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke az avatóünnepségen.
„Vállalnánk-e ma Ady Endre akkori nyugtalanságát? Felavatjuk, leleplezzük, örülünk, de beleugranánk-e ma abba a mélyvízbe, áramba? Vállalnánk-e ma legalább egy kicsit az Ady Endre akkori életét? Vállalnánk-e annak a kockázatát, hogy gondolkodunk, hogy leírjuk azt, amit érzünk? Mindenkinek köszönöm, hogy megnyílik ez az emlékház, de leginkább az Ady Endre emlékének” – fogalmazott Demény Péter író a zilahi kulturális létesítményről és arról a személyiségről, akinek emléket állít.
Bekő Andrea, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa az emlékházban megtekinthető gyűjteményt mutatta be, amely az Ady Zilahon eltöltött diákévekről való közvetlen emlékezők gondolataitól, a kor tárgyi emlékein át a családi vonatkozásokig, illetve az irodalomtörténeti munkákig terjed. Az állomány folyamatosan bővíthető, az avatóünnepségen Zilah testvérvárosa, Szentendre hozzá is járult könyvadománnyal a múzeumi gyűjteményhez.
Erdély.ma
2016. január 14.
Antal István a fő RMDSZ-es hiányzó a képviselőházi szavazásokról
Antal István hiányzott a képviselőház legtöbb szavazásáról az RMDSZ képviselői közül mandátuma alatt – derül ki a Multumesc.ro oldal összesítéséből, amelyet az alsóház honlapján elérhető adatok alapján állított össze.
Az összesítés szerint Antal – aki nemrégiben azzal védte a honatyák nyugdíjemelését, hogy a parlamentben az országot fejlesztik – a voksolások 70,4 százalékán nem vett részt. A második legtöbb hiányzást Kelemen Hunor szövetségi elnök halmozta fel, ő a szavazások 68,3 százalékán nem volt ott. A harmadik Kelemen Atilla, ő a voksolások 65,6 százalékában nem nyomott gombot. A további sorrend: Borbély László (60,7), Korodi Attila (54), Moldován József (46,4), Fejér László Ödön (38,7), Molnár Zsolt (38,6), Kerekes Károly (34,6), Máté András Levente (24,1), Szabó Ödön (22,1), Kereskényi Gábor (21), Seres Dénes (17,4), Cseke Attila (17,9), Márton Árpád (15,2), Bónis István (14,6), Erdei Dolóczki István (14,1). A szenátusi hiányzásokról a felsőház honlapjának rossz minőségére hivatkozva nem közöltek adatokat.
Balogh Levente. Székelyhon.ro
2016. január 23.
Újraalakult az RMDSZ Szilágy Megyei Küldöttek Tanácsa
Pénteken tartotta a Szilágy Megyei Küldöttek Tanácsa újraalakuló ülését Zilahon, ahol további négy évre szavaztak bizalmat a jelenlévők Szoboszlai Attilának az elnöki tisztség betöltését illetően.
„Mai MKT-ülésünkön megválasztottuk vezetőtestületünket és ügyvezető elnökségünket, amely két küldöttgyűlés között vezeti a szervezetünket” – fejtette ki Seres Dénes parlamenti képviselő. Az RMDSZ Szilágy Megyei Szervezetének elnöke elmondta: „helyhatósági választásokra készülve elfogadtuk ülésünkön azokat a határozatokat, amelyek megszabják a jelöltállítás folyamatát. A jövő hónaptól kezdődően minden teleépülésünkön közgyűlésekre kerül sor, beszámolnak négy éves tevékenységeikről polgármestereink, tanácsosaink”.
„Március 21-et tűztük ki magunknak határidőnek, ekkorra tiszta kártyákkal, biztos jelöltekkel szeretnénk közösségünk elé állni” – hangsúlyozta Seres Dénes, majd kiemelte: „minden magyar településen a megfelelő jelölt kiválasztása a cél, minél nagyobb számban szeretnénk megszólítani az embereket. Felmérve a helyi elvárásokat és elképzeléseket, tudatosítani szeretnénk a lakosságban, hogy nemcsak ígérünk a választások alkalmával, hanem folyamatosan a közös célok megvalósításán dolgozunk”.
A parlamenti képviselő felhívta a figyelmet a jelöltállítási folyamatra: a Szövetségi Képviselők Tanácsa meghatározta ennek módozatait, eljárási rendjét, ütemtervét, és rögzítette a jelölési feltételeket. Három lehetőség közül lehet választani: megszervezhető álló- vagy mozgóurnás előválasztás keretén belül, ugyanakkor erre sor kerülhet elektoros jelölés révén, azaz jelölő küldöttgyűlés dönt a városok, illetve jelölő közgyűlés falvak és községek esetében. A jelölteket továbbá a helyi szervezet választmánya és a Megyei Állandó Tanács közösen is kiválaszthatja. „Lehetőséget adunk a helyi szervezeteinknek, hogy eldönthessék melyik mód a megfelelő számukra” – tette hozzá.
Az MKT-ülés zárásaként Szoboszlai Attila újraválasztott elnök megköszönte a jelenlévők bizalmát: „amikor munkát és tisztséget vállalunk, igazából annyit teszünk, hogy adott alkalmakkor felszólalunk és határozottan kiállunk szervezetünkért, megyénkért, ugyanakkor mindig tisztában vagyunk azzal, hogy az általunk képviselt Szilágy megyei szervezet munkáját a háttérben egy egész csapat végzi, és az eredmények, amelyeket büszkén továbbítunk a külvilágnak, tulajdonképpen mindannyiunk érdeme. Azt szeretném, hogy a következő négy évben is egy olyan csapatot alkossunk, amely eredményes, és kellően össze tudja fogni a helyi szervezeteinket és a szilágysági magyarokat”. maszol.ro
2016. július 19.
Szilágy megye: a küldöttek rangsorolják a jelölteket
Az RMDSZ Szilágy Megyei Szervezete Önkormányzati Tanácsának hétfői, július 18-i ülésén Seres Dénes képviselő, a Szövetség Szilágy Megyei Szervezetének elnöke ismertette az SZKT szombati ülésének határozatait – tájékoztat hírlevelében a szövetség. A képviselő hangsúlyozta a parlamenti választásokon való minél nagyobb arányú részvétel fontosságát, hiszen az erős önkormányzatok is eredménytelenek lehetnek egy erős parlamenti képviselet támogatása nélkül. Részletezte a kampány elemeit és az aláírásgyűjtés jelentőségét.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. augusztus 29.
Szilágy megye: Seres Dénes az RMDSZ listavezetője
Zilahon a Megyei Küldöttek Tanácsa pénteken döntött a Szilágy megyei jelöltek személyéről: Seres Dénes parlamenti képviselő és Végh Sándor szenátor listavezetőkként a parlamenti választásokon újabb megmérettetésre kaptak felhatalmazást.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. október 4.
Az RMDSZ véglegesítette a bejutók névsorát
Megújul a szövetség parlamenti frakcióinak a fele
A magyar emberek a politika megújulását várják el az RMDSZ-től. Mi ennek az óhajnak tettünk eleget akkor, amikor úgy döntöttünk: megújítjuk parlamenti frakcióinknak a felét. Olyan emberekkel veszünk részt december 11. után a törvényalkotás folyamatában, akik versenyképes tudással rendelkeznek, megvalósítható elképzelésekkel fel tudják vázolni, mit tudnak tenni azért, hogy az ország biztosabb alapokon álljon. A szövetség képviselő- és szenátorjelöltjei versenyképesek, meggyőződésem, hogy felkészültségükkel gazdagítani és befolyásolni tudják a parlamenti munkát – jelentette be Kovács Péter ügyvezető elnök október 3-án, hétfőn azt követően, hogy a Szövetségi Állandó Tanács a múlt hét végén véglegesítette a bejutónak tekinthető személyek neveit az RMDSZ parlamenti jelöltlistáin.
Az ügyvezető elnök azt is hangsúlyozta, hogy olyan jelöltek indulnak a szövetség színeiben, akik a magyar ügy elkötelezettjei, akik az RMDSZ alapelveinek megfelelően prioritásként kezelik a közösség gyarapodását, kiállnak a magyar emberekért Bukarestben is.
A székely–szórvány együttműködésre kitérve Kovács Péter elmondta: ahogyan négy évvel ezelőtt Háromszék vállalta, hogy a Brassó megyei Markó Attilát saját listáján indítja, ezúttal 2016-ban a Hargita megyei lista negyedik, biztosnak számító helyét a Szeben megyei Benedek Zakariásnak adja át a székelyföldi megye. A SZÁT ugyanakkor arról is döntött a múlt hét végén, hogy megerősíti a Magyar Polgári Párttal kötött együttműködési szerződést: az MPP egy-egy jelöltje befutó helyen indul Maros és Kovászna megyében – ismertette.
Jó eredmény esetén befutónak tekinthető helyen a következő személyek szerepelnek:
Arad megye: Faragó Péter képviselőjelölt
Bihar megye: Szabó Ödön, Biró Rozália képviselőjelölt, Cseke Attila szenátorjelölt
Brassó megye: Ambrus Izabella képviselőjelölt
Hargita megye: Kelemen Hunor, Korodi Attila, Bende Sándor, Benedek Zakariás képviselőjelölt, Verestóy Attila, Tánczos Barna szenátorjelölt
Kolozs megye: Csoma Botond, Hegedüs Csilla képviselőjelölt, László Attila szenátorjelölt
Kovászna megye: Benkő Erika, Márton Árpád, Kulcsár Terza József képviselőjelölt, Fejér László- Ödön, Miklós Zoltán szenátorjelölt
Maros megye: Vass Levente, Csép Andrea, Biró Zsolt képviselőjelölt, Novák Zoltán szenátorjelölt
Máramaros megye: Apjok Norbert képviselőjelölt
Szatmár megye: Magyar Loránd, Erdei-Dolóczki István képviselőjelölt, Turos Lóránd szenátorjelölt
Szilágy megye: Seres Dénes képviselőjelölt, Végh Sándor szenátorjelölt
Temes megye: Molnár Zsolt képviselőjelölt Népújság (Marosvásárhely)
2016. október 5.
Ha párt lesz a szövetség
Nincs könnyű dolga egy magát érdekvédelmi ernyőszervezetnek nevező alakulatnak, ha választásokra készülődik. Demokratikus felépítésével, döntéshozatali mechanizmusaival dicsekedne, de óhatatlanul előtérbe kerülnek a pártreflexek, a felső vezetés olykor diktatórikus határozatai elégedetlenséget váltanak ki az alsóbb szinteken. Így járt az RMDSZ is, és nem csitulnak a kedélyek, hol egyik, hol másik helyi szervezet ágaskodik, nem akarja lenyelni a központi diktátumot.
A megyei jelöltállító közgyűlések csak látszólag demokratikus voltába még beletörődtek valahogy a küldöttek, ám azt sehogy sem akarják elfogadni, hogy az így meghozott – olykor kikényszerített – döntéseik is semmivé váltak a felsőbb érdekek miatt. Nemcsak az MPP-vel kötött egyezség, Biró Zsolt befutó helyének biztosítása okozott zűrzavart, hanem a csereberék, a „jó emberek” áthelyezése, a „vállalhatatlanok” kigittelése is. Egyre nagyobb az elégedetlenség, sorra jelentkeznek a lázadók, fenyegetőzők, és miután Verestóy Attila kierőltette a legfelsőbb fórum, a Szövetségi Állandó Tanács döntésének módosítását – átpasszolta Birót a hargitai listáról a Maros megyeire –, a bukarestiek is joggal remélhetnek hasonlót. Az elnök közvetlen munkatársai pedig háboroghatnak, hogy ilyen engedetlen társasággal nem lehet dolgozni, hogy képzeli minden kis helyi vezető, hogy beleszólhat, befolyásolhatja azt, amit a nagyok akarnak. Csúcsosodik a tudathasadás, egyre jobban pártosodik a szövetség.  Bizonyára az eddigi jelöltállításokkor is voltak viták, ám mostanig ezek nem szivárogtak ki, és nem váltottak ki ily mértékű elégedetlenséget. Nem szerencsés így nekifutni a kampánynak, amikor amúgy is kritikus az ötszázalékos küszöb elérése. Hiába a fiatalokkal feldúsított lista, jó néhány nagy öreg – Verestóy Attila, Márton Árpád, Seres Dénes – elmozdíthatatlan, és néhány megyében, például Biharban egyetlen új ember sem került befutó helyre. Szépen hangzik, hogy az esélyes jelöltek több mint fele új a pályán, s az ígéret, hogy felkészült, versenyképes szakemberek, ha ennyi kérdőjel, ellenérzés, vita övezi a listaállítást, a majdani siker is kétséges. És egyre kevésbé hihető, hogy többletszavazatot hoz a nagy összefogás, az MPP-s jelöltek felkarolása, ha elnöküket szinte csak erőszakkal lehet lenyomni az egyik szervezet torkán.  Minden jel szerint az RMDSZ-nek nem egy másik magyar párttal kell megküzdenie az őszi választásokon, hanem az emberek elégedetlenségével, közönyével. Amíg belső rendszere csak áldemokratikus, nehezen tudja elhitetni, hogy alkalmas a demokrácia építésére, hogy ismét a huszonhat évvel ezelőtt megálmodott valós ernyőszervezetté válhat, amely minden magyart képvisel. Összefoghat zsebpártocskával, újíthat csapatán, ilyen körülmények között az elveszített bizalom visszaszerzéséhez ez még kevés.
Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 13.
Az RMDSZ jobban teljesít
ERDÉLYI ÖSSZEFOGLALÓ – A négy évvel ezelőtti eredményeihez képest lényegesen jobban teljesített az RMDSZ a vasárnapi parlamenti választásokon: az adatok 95,8 százalékos feldolgozottságánál a szövetség képviselőházi jelöltlistája 6,43, míg szenátusi listája 6,49 százalékos támogatottsággal szerepel a Központi Választási Iroda (BEC) hivatalos adatsorában.
A hétfő kora esti összesítés szerint a szövetség képviselőjelölt-listája 433 631, szenátorjelölt-listája pedig 438 027 szavazatot kapott, ezáltal biztosítani tudja a magyarok arányos képviseletét a törvényhozásban. A számok azt is mutatják, hogy az erdélyi magyarság körében nagyobb volt a szavazói kedv, mint négy évvel ezelőtt, amikor a két tulipános jelöltlista 388 528, illetve 380 656 voksot tudott begyűjteni, ami 5 százalékos átlagot ért.
Bejöttek a székelyföldi számítások
Az országosan mért, 39 százalékos részvételi arányhoz képest Hargita megyében nem adódtak problémák a mozgósítást illetően. A legnagyobb székelyföldi megyében a szavazók 44 százaléka kívánt beleszólni az új parlament összetételébe – ez az erdélyi megyék közt a legmagasabb részvételi aránynak számít –, a magyarság pedig hathatós segítséget nyújtott abban, hogy az RMDSZ-nek bejöjjenek a számításai.
A szövetség képviselő- és szenátorjelölt-listája a megyében leadott voksok 85 százalékát gyűjtötte össze 99 százalékos feldolgozottságnál, így a számítások szerint Kelemen Hunor, Korodi Attila, Bende Sándor és a Szeben megyéből befutó helyre került Benedek Zakariás képviselői mandátumot szerzett, míg az 1990 óta honatyaként tevékenykedő Verestóy Attila folytathatja szenátori munkáját. Verestóy egyébként az Agerpres hírügynökségnek azt mondta, arra számítanak, hogy a visszaosztást követően Tánczos Barna is szenátorként folytathatja, ugyannakkor van remény egy ötödik képviselői mandátumra is.
Bejött a papírforma Kovászna megyében is, mi több, az RMDSZ listája a 73 százalékos magyarság arányán felüli támogatottságot szerzett: a szenátusi jelöltlista a szavazatok 74,4, a képviselőjelölt-lista pedig 74,1 százalékát kapta meg. „Jóval több szavazatot kaptunk, mint az elmúlt 10 évben bármely parlamenti választáson. Az emberek méltányolták, hogy odafigyeltünk a véleményükre” – jegyezte meg Facebook-bejegyzésében Tamás Sándor, az RMDSZ megyei elnöke. A háromszékiek továbbra megőrzik a súlyukat az RMDSZ-frakcióban: Benkő Erika, Márton Árpád (aki Verestóyhoz hasonlóan a rekordnak számító nyolcadik mandátumára készül) és a Magyar Polgári Párt (MPP) által jelölt Kulcsár Terza József képviselői mandátumhoz jutott, Fejér László Ödön és Miklós Zoltán pedig a szenátusban foglalhat helyet. Az alakulat helyi szervezete úgy számol, van matematikai esély arra, hogy Könczei Csaba megszerezze a negyedik képviselői tisztséget a visszaosztást követően. A részvételi arány kevéssel haladta meg a 38 százalékot.
Győzelmet aratott az RMDSZ Maros megyében is, ahol az 568 szavazókörzet összesített adatai alapján a szövetség 38 százalékos részvételi arány mellett a voksok 38,6 százalékát zsebelte be, és teljesen új csapattal készül Bukarestbe. A számítások szerint az RMDSZ így három képviselőt küldhet a parlamentbe Vass Levente, Csép Éva-Andrea, illetve Biró Zsolt MPP-elnök személyében, Novák Csaba Zoltán és Császár Károly pedig szenátori mandátumhoz jut. Az RMDSZ egyébként 68 564 szavazatot kapott a képviselőjelölt-listájára, míg a felsőházi jelöltlistát 68 968-an támogatták.  
A helyhatósági választásokhoz hasonlóan az RMDSZ ismét bebizonyította, hogy Szatmár megyében nincs nála hatékonyabban mozgósító politikai alakulat. A szövetség a szociáldemokratákat és a liberálisokat legyőzve a voksok 39,9 százalékát kapta meg. Bár végleges eredmények még nincsenek, valószínűsíthető, hogy Magyar Loránd, Erdei-Dolóczki István képviselői, Turos Loránd pedig szenátori mandátumhoz jutott. 
Megerősödtek a bihariak
Az eddig feldolgozott adatok alapján Bihar megyében az RMDSZ a voksok 23 százalékát gyűjtötte be. Az alakulat számításai szerint Szabó Ödön és Biró Rozália képviselőjelölt, valamint Cseke Attila szenátorjelölt biztosan mandátumhoz jut, a visszaosztás azonban még felfele kerekítheti az RMDSZ eredményét. „Az RMDSZ listáira leadott szavazatok alapján azt tapasztalhatjuk, hogy Hargita és Maros megyét követően a harmadik helyen állunk, 50 ezer szavazat fölötti eredménnyel. A Bihar megyei RMDSZ megerősödött az elmúlt évek választási eredményeihez képest” – kommentálta a számokat hétfőn Cseke Attila. Biharban egyébként országos átlagon felüli, 43 százalékos részvétel mellett a szociáldemokrata alakulat vitte a legtöbb voksot, megelőzve a legfontosabb riválisát, a liberálisokat.
Kolozs megyében a szavazatok 14 százalékát tudhatja magáénak a szövetség a szavazatok 99 százalékos feldolgozottságánál, ami a Mediafax hírügynökség számításai szerint három parlamenti mandátumot biztosít az RMDSZ-nek. Csoma Botond és Hegedüs Csilla tehát képviselői mandátumhoz jut, a szenátusban pedig László Attila képviselheti továbbra is a megye magyarságát. A megyében egyébként a részvételi arány 40,49 százalékos volt, öt százalékkal kevesebb, mint a 2012-es parlamenti voksoláson.
Szilágy megyében is a PSD teljesített a legjobban, a második helyen a PNL, a harmadikon az RMDSZ végzett – derül ki a megyei választási iroda által ismertetett végleges adatokból. A képviselőházi listákra leadott érvényes szavazatból az RMDSZ 21 189 szavazatot kapott (a voksok 25 százalékát), a szenátorjelöltek pedig 21 279-et. A szövetség valószínűnek tartja, hogy Seres Dénes képviselői, Végh Sándor pedig szenátori mandátumra válthatja a voksokat.
Arad megyében a szavazók 8 százaléka támogatta az RMDSZ listáit, míg Máramaros megyében a szövetség 6,7 százalékos teljesítményt tudott felmutatni. Brassó megyében – ahol a szociáldemokraták 1990 óta először tudtak nyerni – az RMDSZ szintén 6 százalék feletti eredményt ért el, hétfőn azonban még nem derült ki, hogy négy év szünet után lesz-e újra magyar képviselője a megye magyarságának.
A visszaosztást várja a szövetség Temes megyében is, ahol a szavazók 3,7 százaléka szeretné, ha Molnár Zsolt folytatná képviselői munkáját. Beszterce-Naszód megyében az RMDSZ voksszámlálója 4,67 százalékot jelzett. Fehér megyében 3,5, Hunyad megyében pedig mintegy 3 százalékos teljesítményt nyújtott a szövetség, míg Szebenben csaknem 2, Krassó-Szörénybenpedig 0,65 százalék az RMDSZ eredménye.
Gyergyai Csaba | Krónika (Kolozsvár)
2016. december 14.
Megvan az RMDSZ képviselőinek és szenátorainak nem hivatalos névsora
Összesen 21 képviselője és 9 szenátora lesz az RMDSZ-nek a parlamentben a következő törvényhozási ciklusban. Ezt nem véglegesnek tekinthető adatok alapján számolta ki Barna Gergő szociológus.
A szakembertől megtudtuk, a választási eredmények 99,82-os feldolgozottságú adataival szimulálta a töredékszavazatok visszaosztását. Tájékoztatása szerint további 33 szavazókörzet adatai hiányoznak, ezek azonban várhatóan nem befolyásolják már érdemben a mandátumeloszlásokat. „Hangsúlyoznám azonban, hogy ezek az adatok nem véglegesek" – mondta Barna Gergő. A végleges választási eredmények szerda estére vagy csütörtök reggelre várhatók.
A szociológus számításai szerint a két frakció összetétele a következőképpen alakul:
Képviselőház
Arad megye: Faragó Péter
Bihar megye: Szabó Ödön, Biró Rozália
Brassó megye: Ambrus Izabella
Hargita megye: Kelemen Hunor, Korodi Attila, Bende Sándor, Benedek Zakariás, Sebestyén Csaba
Kolozs megye: Csoma Botond
Kovászna megye: Benkő Erika, Márton Árpád, Kulcsár-Terza József
Maros megye: Vass Levente, Csép Éva Andrea, Biró Zsolt
Máramaros megye: Apjok Norbert
Szilágy megye: Seres Dénes
Szatmár megye: Magyar Lóránd, Bálint Erdei-Doloczki István
Tulcea megye: Józsa-Svella Ildikó-Beáta
Szenátus
Bihar megye: Cseke Attila, Derzsi Ákos
Hargita megye: Verestóy Attila, Tánczos Barna
Kolozs megye: László Attila
Kovászna megye: Fejér László Ödön
Maros megye: Novák Csaba Zoltán, Császár Károly
Szatmár megye: Turos Loránd
A névsorban a legnagyobb meglepetést kétségkívül az jelenti, hogy Tulcea megyében is lesz képviselője az RMDSZ-nek. A szövetség listája 245 szavazatot kapott a dobrudzsai megyében, de a visszaosztások "lutrielemeinek" köszönhetően ez elegendő volt ahhoz, hogy az első helyen álló  jelölt, az amúgy csíkszeredai Józsa-Svella Ildikó-Beáta mandátumhoz jusson.
További újdonság, hogy az RMDSZ-nek már nem lesz Temes megyei képviselője, Arad, Brassó és Máramaros megyei viszont igen, emellett a Hargita megyei képviselők száma háromról négyre növekedett. A felsőházi képviseletben is változások vannak. A Szilágy megyei magyarok elveszítette a szenátorukat, viszont a Bihar, Kovászna és Maros megyei magyaroknak a korábbi egy helyett két szenátoruk lesz.
Cs. P. T. maszol.ro
2016. december 15.
Ők lesznek az RMDSZ képviselői és szenátorai az elkövetkező négy évben
MTI - A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőházi és parlamenti jelöltlistáiról harminc törvényhozó szerzett mandátumot a romániai parlamenti választásokon – erősítette meg a központi választási bizottság, amely csütörtökön ismertette a mandátumok elosztását.
Az RMDSZ kilenc szenátori mandátumot nyert, akárcsak 2012-ben, a képviselőházban pedig 21-et, hárommal többet a legutóbbi parlamenti választáshoz képest. Az RMDSZ-listákról a Magyar Polgári Párt (MPP) két képviselője is bejutott a parlamentbe.
A szövetségnek Szilágy megyében nem lesz már szenátora, és elveszti a második Kovászna megyei szenátori mandátumot, de Maros megyében és Bihar megyében is az eddigi egy-egy helyett két-két szenátora lesz. Az RMDSZ az ötödik képviselői helyet is megszerezte Hargita megyében, így a 85 százalékban magyarok lakta megyét kizárólag az RMDSZ képviseli a kétkamarás bukaresti parlamentben.
Ami a szórványt illeti, négy év kihagyás után ismét lesz Brassó és Arad megyében is parlamenti képviselője az RMDSZ-nek, Temes megye azonban – a 2008-2012-es időszak után – második törvényhozási ciklusra marad magyar parlamenti képviselő nélkül. Az előzetes számításokkal ellentétben az ország különböző részein összegyűlt töredékvoksok végül nem Tulcea, hanem a másik dobrudzsai megyében, Konstanca (Constanta) megyében eredményeztek egy 21. képviselői mandátumot az RMDSZ számára.
A felsőházban az RMDSZ frakciót a Hargita megyét képviselő Verestóy Attila és Tánczos Barna, a Kolozs megyei László Attila, a Bihar megyében mandátumhoz jutott Cseke Attila és Derzsi Ákos, a Kovászna megyei Fejér László Ödön, a Maros megyei Novák Csaba Zoltán, és Császár Károly és a Szatmár megyei Turos Lóránd képviseli.
Képviselői mandátumot nyert Arad megyében Faragó Péter, Bihar megyében Szabó Ödön és Biró Rozália, Brassó megyében Ambrus Izabella, Hargita megyében Kelemen Hunor, Korodi Attila, Bende Sándor, Benedek Zakariás (szórványképviselő Nagyszebenből) és Sebestyén Csaba István, Kolozs megyéből Csoma Botond, Konstanca megyéből Antal István, Kovászna megyéből Benkő Erika, Márton Árpád, és Kulcsár-Terza József (MPP), Maros megyéből Vass Levente, Csép Andrea és Biró Zsolt (MPP), Máramaros megyéből Apjok Norbert, Szilágy megyéből Seres Dénes, Szatmár megyéből Magyar Lóránd-Bálint és Erdei-Doloczki István. Székelyhon.ro
2016. december 16.
Háromszéken elúszott egy szenátori hely (Választási végeredmény)
A Kovászna Megyei Választási Iroda által tegnap közzétett végleges választási eredmények értelmében már kétségtelen, hogy 26 év után először az RMDSZ csak egyetlen felsőházi honatyával vág neki a négyéves parlamenti ciklusnak Fejér László Ödön személyében. A szavazatok visszaosztását követően Miklós Zoltán végül nem nyert mandátumot, helyette a megyében a szavazatoknak csupán közel három százalékát megszerző Népi Mozgalom Pártjának (NMP) jelöltje, Gheorghe Baciu képviseli szenátorként Háromszéket. Az NMP emellett a képviselőházban is mandátumot szerzett. Az országos végeredmény alapján az is világossá vált, hogy a győztes Szociáldemokrata Párt (SZDP) nem szerezte meg az abszolút többséget a törvényhozásban. Az új felállás szerint az RMDSZ egy szenátori és három képviselői mandátumot – Benkő Erika, Márton Árpád, Kulcsár-Terza József – szerzett Kovászna megyében, a negyedik képviselői mandátum birtokosa Octavian Goga.
Az elmúlt 26 évben ez az első alkalom, hogy az RMDSZ csak egy szenátori helyet nyerjen el, általában mindkettőt vitte, a román pártok általában a negyedik képviselői helyre számíthattak, vagy a múlt ciklus különleges választási törvényének köszönhetően kivételesen egy harmadik felsőházi mandátumot szereztek meg. 1990 óta arra sem volt példa, hogy az SZDP jelöltje ne kerüljön be a parlamentbe. Ami a leadott szavazatok alakulatok szerinti eloszlását illeti, Háromszéken az RMDSZ a voksok 74 százalékát szerezte meg, az SZDP jelöltjeire 10,2 százalék szavazott, a Nemzeti Liberális Párt 4,5 százalékot kapott, az NMP és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (LDSZ) hármat, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (MRSZ) pedig 1,6 százalék körül teljesített. A részvételi arány 38,2 százalékos volt.
Az RMDSZ képviselőházi és parlamenti jelöltlistáiról országosan harminc törvényhozó szerzett mandátumot. Ez kilenc szenátori helyet jelent, akárcsak 2012-ben, a képviselőházban pedig 21-et, hárommal többet a legutóbbi parlamenti választáshoz képest. A bejutók között ott van a Magyar Polgári Párt (MPP) két képviselője, Biró Zsolt és Kulcsár-Terza József. A szövetség Háromszéken kívül Szilágy megyében veszített szenátort, de Maros és Bihar megyében az eddigi egy-egy helyett két-két szenátor lesz. Az RMDSZ az ötödik képviselői helyet is megszerezte Hargita megyében, így a 85 százalékban magyarok lakta megyét kizárólag az RMDSZ képviseli a parlamentben. Négy év kihagyás után ismét lesz Brassó és Arad megyében is parlamenti képviselője az RMDSZ-nek, Temes megye azonban – a 2008–2012-es időszak után – második alkalommal marad magyar parlamenti képviselő nélkül. Az előzetes számításokkal ellentétben az ország különböző részein összegyűlt töredékvoksok végül nem Tulcea, hanem Konstanca megyében eredményeztek egy 21. képviselői mandátumot az RMDSZ számára.
A felsőházban az RMDSZ-frakciót a Hargita megyét képviselő Verestóy Attila és Tánczos Barna, a Kolozs megyei László Attila, a Bihar megyében mandátumhoz jutott Cseke Attila és Derzsi Ákos, a Kovászna megyei Fejér László Ödön, a Maros megyei Novák Csaba Zoltán és Császár Károly, valamint a Szatmár megyei Turos Loránd képviseli. Képviselői mandátumot nyert Arad megyében Faragó Péter, Bihar megyében Szabó Ödön és Biró Rozália, Brassó megyében Ambrus Izabella, Hargita megyében Kelemen Hunor, Korodi Attila, Bende Sándor, Benedek Zakariás és Sebestyén Csaba István, Kolozs megyéből Csoma Botond, Konstanca megyéből Antal István, Kovászna megyéből Benkő Erika, Márton Árpád, és Kulcsár-Terza József (MPP), Maros megyéből Vass Levente, Csép Andrea és Biró Zsolt (MPP), Máramaros megyéből Apjok Norbert, Szilágy megyéből Seres Dénes, Szatmár megyéből Magyar Loránd Bálint és Erdei-Doloczki István. Nincs meg a többség
A töredékvoksokból sem szerzett abszolút többséget a Szociáldemokrata Párt, így nagy valószínűséggel az LDSZ-szel közösen alakít koalíciós kormányt. A központi választási bizottság által tegnap ismertetett végeredmény értelmében az SZDP 154 képviselői és 67 szenátori mandátumot szerzett. A 136 tagú szenátusban így további két, a 329 tagú képviselőházban pedig 11 voksra van még szükségük az abszolút többséghez. A Nemzeti Liberális Párt színeiben 69 képviselő és 30 szenátor, a Mentsétek meg Romániát Szövetség képviseletében 30 képviselő és 13 szenátor szerzett mandátumot. Húsz képviselőt és kilenc szenátort tudhat magáénak az SZDP-vel kormánykoalícióra készülő, Călin Popescu Tăriceanu vezette LDSZ, Traian Băsescu volt államfő Népi Mozgalom Pártja 18 képviselővel és 8 szenátorral rendelkezik. Rajtuk kívül a képviselőházba könnyített eljárással bekerült 17 nem magyar nemzeti kisebbségi szervezet egy-egy képviselője is. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 22.
Megalakultak a parlamenti szakbizottságok
Csütörtökön délután szavazott a Képviselőház és Szenátus plénuma a szakbizottságok megalakulásáról és ezek összetételéről.  Az RMDSZ az elmúlt parlamenti ciklushoz viszonyítva számos kulcsfontosságú szakbizottságban lát el elnöki, alelnöki és titkári tisztségeket.
A Szociáldemokrata párt (PSD) 11 szakbizottságot vezet a következő négy évben, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) öt szakbizottság élére nevezett ki elnököt. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) két-két szakbizottság vezetését kapta meg a szavazás után. A Népi Mozgalom Párt (PMP) egy bizottság élére nevesíthetett vezetőt. 
A 22 állandó bizottság a szenátus mandátumának végéig fejti ki tevékenységét. A pártokat megillető bizottsági helyek számát tárgyalások során döntik el a frakciók, figyelembe véve a szenátus politikai összetételét. A felsőház szabályzata szerint, a szenátus elnökének kivételével, minden szenátor legkevesebb egy szakbizottság tagja kell hogy legyen, és legfeljebb két bizottságban kaphat feladatot - ismertette a plenáris ülés kezdetén Călin Popescu-Tăriceanu házelnök. 
Az RMDSZ honatyái az alábbi szakbizottságokban fognak tevékenykedni Képviselőház 1. Biró Rozália Bihar megyei képviselő – Külpolitikai bizottság, elnök 2. Szabó Ödön Bihar megyei képviselő – Oktatásügyi bizottság, alelnök 3. Benkő Erika Kovászna megyei képviselő – Európai ügyek bizottság- alelnök, Emberjogi bizottság, tag 4. Bende Sándor Hargita megyei képviselő – Ipar- és szolgáltatás ügyi bizottság, alelnök 5. Csoma Botond Kolozs megyei képviselő – Közigazgatási bizottság, alelnök 6. Csép Éva Andrea Maros megyei képviselő – Munkaügyi és szociálisvédelmi bizottság-titkár, Esélyegyenlőségi bizottság, tag. 7. Vass Levente Maros megyei képviselő – Egészségügyi bizottság, titkár 8. Faragó Péter Arad megyei képviselő – Környezetvédelmi bizottság, titkár 9. Kelemen Hunor Hargita megyei képviselő – Kulturális bizottság, tag 10. Korodi Attila Hargita megyei képviselő – Külpolitikai bizottság, tag. 11. Márton Árpád Hargita megyei képviselő – Jogi bizottság, tag. 12. Seres Dénes Szilágy megyei képviselő - Közigazgatási bizottság, tag. 13. Erdei-Dolóczki István Szatmár megyei képviselő – Költségvetési- és pénzügyi bizottság, tag. 14. Antal István János Konstanca megyei képviselő – Gazdasági bizottság, tag. 15. Benedek Zakariás Szeben megyei képviselő – Szállításügyi bizottság, tag. 16. Sebestyén Csaba Hargita megyei képviselő – Mezőgazdasági bizottság, tag. 17. Kulcsár Terza-József Kovászna megyei képviselő – Emberjogi bizottság, tag. 18. Magyar Loránd Bálint Szatmár megyei képviselő – Mezőgazdasági bizottság, tag. 19. Apjok Norbert Máramaros megyei képviselő – Távközlési bizottság- tag, Honvédelmi, közrendi és nemzetbiztonsági bizottság-tag. 20. Biró Zsolt Maros megyei képviselő – Oktatásügyi bizottság, tag. 21. Ambrus Izabella Brassó megye képviselő – Jogi bizottság tag. Szenátus 1. László Attila Kolozs megyei szenátor – Egészségügyi bizottság, elnök 2. Tánczos Barna Hargita megyei szenátor – Mezőgazdasági bizottság-alelnök, Pénzügyi bizottság-tag. 3. Novák Csaba Zoltán Maros megyei szenátor – Oktatásügyi bizottság- alelnök, Külpolitikai bizottság-tag. 4. Turos Lóránd Szatmár megyei szenátor – Kulturális bizottság- alelnök, Ember- és kisebbségügyi bizottság- tag. 5.Verestóy Attila Hargita megyei szenátor – Honvédelmi, közrendi és nemzetbiztonsági bizottság-tag. 6. Cseke Attila Bihar megyei szenátor – Közigazgatási bizottság, tag. 7. Fejér László Ödön Kovászna megyei szenátor- Szállításügyi bizottság, tag. 8. Derzsi Ákos Bihar megye szenátor – Munkaügyi és szociális bizottság-tag, Ipari bizottság-tag. 9. Császár Károly Maros megyei szenátor – Jogi bizottság, tag. maszol.ro
2017. január 24.
Akik megélték a Kalotaszegi krónikácskák történeteit
Reformáció 500 éve, könyvbemutató és Magyar Kultúra Napja Kalotaszegen
Nagyszabású találkozóra gyűltek össze a hétvégén Zsobokon a kalotaszegiek, a szilágyságiak és a kolozsváriak. A Kalotaszegi Református Egyházmegye szervezte találkozó gerincét a Kovács Kuruc János szerkesztésében megjelent Kalotaszegi krónikácskák című könyv bemutatása képezte, amelyet egybekötöttek a kalotaszegi egyházmegye 500 éves a reformáció jubileumi ünnepségsorozatának megnyitójával, továbbá a Magyar Kultúra Napjának méltatásával. A vendégek a házigazda zsobokiakkal együtt közel kétszázan ünnepelték együtt ezt a hármas eseményt.
Köszöntötte az egybegyűlteket Vincze-Minya István, a kalotaszegi református egyházmegye esperese, és megköszönte a zsobokiaknak, hogy otthont adtak ennek a jeles eseménynek. Méltatta annak legnagyobb erejét, ami nem más, mint példaértékű összefogásuk és összetartásuk. Köszöntötte a lelkész kollégákat, presbitériumokat, az Erdélyi Egyházkerület részéről nagytiszteletű Kiss Tibor püspöki titkár urat és feleségét, akik tolmácsolták nagytiszteletű Kató Béla püspök úr üdvözletét és jókívánságait.
Feladatunk hirdetni: miért fontos Kalotaszeg
„Ötszáz éves a reformáció, a mozgalom, amelynek a legnagyobb vívmánya visszatérés Istenhez. Visszahozta az anyanyelvű igehirdetést és a könyvnyomtatást, hiszen első reformátoraink anyanyelvű bibliákat nyomtattak, és úgy érzem, méltó ez a könyvbemutatóval összekötött találkozó az 500 éves jubileumi emlékévhez, melynek megünneplését itt szeretnénk elkezdeni Zsobokon” – nyitotta meg a rendezvényt Vincze Minya István, a Kalotaszegi Református Egyházmegye esperese, aki hitvallással zárta beszédét: „Hiszek az Istenben, hiszek egy Hazában, és hiszek Magyarország megmaradásában…”
Barta István zsoboki lelkész Joel próféta 1:3 igei versével üdvözölte az egybegyűlteket, mely hűen tükrözi a találkozó lényegét: „Beszéljétek el fiaitoknak, fiaik meg az ő fiaiknak, azok pedig a következő nemzedéknek.” A lelkész így szólt: „Ez a mi feladatunk, és ennek a könyvnek is ez a rendeltetése. Hogy az, ami egyszer megtörtént, az, ami hozzánk tartozik, az, ami kalotaszegi hagyomány, az leíratott. És azért íratott le, hogy a mi fiaink is megtudják azt, hogy miért fontos nekünk mindaz, ami Kalotaszeg. Legyen ez egy feladat nekünk, hogy fiainknak ezt továbbadjuk, hiszen csak így fog tudni megmaradni a mi hagyományunk, amely olyan fontos, és amely összetartja a nemzedéket, a népet.”
Seres Dénes, a Szilágy megyei RMDSZ elnöke kiemelte: örömmel tölti el a kalotaszegi templomok jó állapota, hogy nagyok a gyülekezetek, aktív a közösségi és hitélet. Elmondása szerint a kalotaszegiek az idők során megtanulták, hogy nem adhatják fel, hogy összetartással, összefogással és cselekedetekkel kell tenniük azért, hogy az ifjúság, az unokáink megmaradhassanak annak, aminek születtek. „Amíg ilyen szép számban tudunk találkozni, addig biztos a megmaradásunk ezen a földön, ahol születtünk” – zárta köszöntését a képviselő úr.
A kultúra ápolásának fontosságáról beszélt Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke: „Mi itt, Kalotaszegen, azért maradunk meg, mert templomba járunk, magyarul beszélünk, azokat az énekeket énekeljük, és azokat a táncokat járjuk, melyek a sajátjaink, amelyek mindenkitől megkülönböztetnek bennünket. Ez tartja bennünk az életet, a lelket, és ez tartja bennünk a magyarságunkat. A mi kultúránkra építve tudjuk biztosítani azt, hogy nekünk is és a gyerekeinknek is Erdélyben legyen a jövő.” Elmondta, hogy ezen kulturális kincsek egybegyűjtésére és megőrzése céljából hozta létre az RMDSZ az Erdélyi Magyar Értéktárat.
Szilágyi Róbert, a Szilágy Megyei Tanács alelnöke méltatta az itt élő emberek őrzői mivoltát, hogy nagy gonddal és szeretettel vigyáztak arra, amit az elmúlt századokban őseinktől örököltünk. „Nekünk, szilágyságiaknak mindig példaértékű a zsoboki közösség és Kalotaszeg. Bárhol van lehetőségünk, mindig elmondjuk, dicsekszünk is ezzel a gyönyörű településsel, amely a magyar megmaradásunk egyik talán legpéldaértékűbb helyzetét és példáját mutatja az elmúlt 25 évben” – mondta.
Fodor Tamás, Magyarország kolozsvári konzulja megköszönte a magyarságnak azt a példaértékű összefogását, amelyről december közepén, a parlamenti választások idején tett tanúbizonyságot. „Azt gondolom, ha helyben, ilyen kis közösségekben megvalósul az összetartozás, az összefogás, és meg tudja mutatni a magyarság az erejét ilyen kicsiben, akkor a magyar politikumnak egyszerűen kötelező ugyanazt tennie” – vélekedett.
Megtartotta a magyar nyelvet Erdélyben a reformáció
Vincze-Minya István esperes áttért a Kalotaszegi krónikácskákcímű könyv bemutatására, amit tanítók, lelkészek, tanárok és egyszerű falusi emberek írtak. Elmondta, hogy bár a könyv kiadása körül rengeteg nehézség merült fel, mégis nagy öröm számára, hogy mostanra az első nyomtatás elfogyott, utánnyomást kell kérni a nyomdától, ami arra utal, hogy vállalkozásukat áldás kíséri, és valami olyat sikerült létrehozniuk a szerkesztőknek, ami hiánypótló a Kalotaszegről szóló írások között. Ezután felolvasta a könyvhöz írott áldását. „...Ez a vidék Kalotaszeg, amely sajátos helyzetére nézve történelmében talán halálra ítélt, mégis élni, küzdeni akaró nép és föld, és amelynek Istentől megáldott jövője van... Ezen falvak pár kilométerre vannak egymástól, és egységes magyar szigetvilágot alkotnak a nagy román tengerben. Ennek a mesterségesen felduzzasztott tengernek a hullámverései fenyegetően és szüntelenül ostromolják e szigetet, és ha kellőképpen nem óvjuk és őrizzük írott formában is e csodálatos vidéknek a múltját, jelenét és reményteljesebb, szebb jövendőjét – mindezért mi napjainkban előbb fogjuk megfizetni a keserves árat”. (Kovács Kuruc János: „Kalotaszegi krónikácskák – Vincze-Minya István: Áldás”).
A reformációnak a magyar nyelvűség Erdélyben való megtartásában játszott szerepét méltatta Péntek János professzor, aki szintén nagy szerepet vállalt ennek a könyvnek a szerkesztésében. Mint mondta, a reformációnak köszönhetően a magyar nyelvű istentiszteletek, a magyar nyelvű biblia és a zsoltárok állandóan jelen voltak az emberek életében. Beszélt még Kalotaszeg kultúragazdagító jelentőségéről. Ami a magyar kultúrának az egyik legfontosabb része, a magyar népművészet, azt először itt fedezték fel, és itt írták le. „Most sokkal több reményünk lehet a megmaradásra, de remény csak akkor van, ha van erő és akarat is” – mondta. A könyvhöz ő írta az ajánlást. „Krónikácskák: idő és tér mozaikdarabjait, kalotaszegi helyi szerzők helytörténeti írásait találja ebben a könyvben az olvasó. A mozaikdarabok kerete: Kalotaszeg történelmi időkerete, hozzávetőleg nyolc évszázad, és Kalotaszeg térbeli kerete: Csucsától Kolozsvárig, Magyarvalkótól Magyarzsomborig... A »krónikácskák« a jelenbe ívelő múltról szólnak. Többnyire valamelyik kalotaszegi falu több évszázados múltjáról, a templomról, esetleg az oktatásról, az egyház helyi közösségéről, papjairól... Ma is meríthetünk a »krónikácskákból«: a példa erejét a közös cselekvéshez.”
Nincs országtörténet helytörténet nélkül
Kovács Kuruc János szerkesztő elmondta: vannak falvak, amelyeknek egyáltalán nem volt megírva a monográfiájuk. Ezeket a szerkesztőtársakkal elosztották egymás között, és pótolták a hiányt. Így jött létre annak a 48 településnek a leírása, ami megtalálható a könyvben. „Örülök, hogy sikerült az emberekben valami olyan húrt megpendíteni, amit a magukénak éreznek” – mondta a szerkesztő, majd felolvasta a könyv szerzőinek listáját. Beszédét azzal fejezte be, hogy mindenekfelett az emberek ügyszeretete és egymás szeretete kell legyen az első...
– Példaértékű ennek a könyvnek a megjelenése. Kalotaszeg büszke lehet magára, mert nem pusztán csak arról van szó, hogy a kalotaszegi népművészetet fedezték fel és abból megmerítkezve, az új magyar stílus, a szecesszió kialakult, hanem arról is, hogy itt ez a jobbágy eredetű paraszt közösség, Kalotaszeg, a népi kultúrának minden területén csúcsteljesítményre volt képes. A fafaragástól a szőttesig, a népzenétől a néptáncig minden megtalálható gazdag népi kultúrájában. És ilyenre az egész Kárpát-medencében nem találunk példát – mondta Balogh Balázs, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutató Központ Néprajztudományi Intézetének igazgatója.
Egyed Ákos professzor a helyi kultúrának az összmagyar kultúrában játszott jelentős szerepét emelte ki. Üdvözölte, hogy a magyar kultúra napját ilyen értékes könyvvel köszönthetjük, mint a „Krónikácskák”. Hangsúlyozta a „Felszállott a pává”-hoz hasonló kezdeményezések fontosságát, hiszen egy ilyen megmérettetés lehetőséget ad arra, hogy a széles közönség megismerjen egy-egy ilyen helyi kultúrát. Kiemelte, hogy az idei győztes mérai tánccsoport révén a kalotaszegi kultúra beköltözött az otthonába, és reméli, sok mindenki más otthonába is.
– A helytörténetírás értéke nagyot nőtt az utóbbi időben, mert kiderült, hogy helytörténet nélkül nem hiteles az országos történet sem. A kultúra és a közösségszervezésnek az ötvözete, ez az, ami sok mindenben hozzájárulhat a magyarság mentéséhez, annak az erősítéséhez. Van egy világkultúra, egy összemosódó kultúra, ugyanakkor minden közösség szeretné felmutatni, hogy vagyok én is, vagyunk mi is, van múltunk, és legyen jövőnk is. Ezért vagyunk itt, hogy köszönetet mondjunk mindazoknak, akik megírnak egy-egy ilyen könyvet, és arra kérjük a kalotaszegi népet, éltesse ezt a nagy értékű hagyományt, és járuljon hozzá ahhoz, hogy sok-sok száz év múlva is emlékezzenek arra, hogy volt, van és lesz Kalotaszeg az értékteremtő népével együtt... – mondta Egyed Ákos.
A Gáspár Attila vezette citeraegyüttes fellépése alatt a jelenlévőknek a helyiek frissen sült kürtőskaláccsal kedveskedtek, majd Marosán Csaba, a Kolozsvári Állami Magyar Színház ifjú művésze bemutatta Kalotaszegi Nagyírásos című műsorát, melyben Varga István, „Kiscsipás” bánffyhunyadi prímás volt segítőtársa. Fellépett még a Zsoboki Hagyományőrző Néptánccsoport kalotaszegi legényessel, csárdással és szaporával. A fellépők sorát a szilágybagosi Mákvirág férfi dalárda zárta, akikkel a közönség együtt nótázott. A helyiek finom vacsorával és desszerttel kedveskedtek a vendégeknek, a nótás kedvűek Varga István „Kiscsipás” prímás kíséretében kalotaszegi és szilágysági nótákat énekeltek.
BECSKE ADRIENN
Kalotaszegi krónikácskák /Művelődési Egyesület – Szentimrei Alapítvány, Sztána/
Szabadság (Kolozsvár)
2017. május 12.
Kelemen Hunor a magyar oktatásról: a tűzoltást a tudatos tervezésnek kell felváltania
Szakmai fórumokkal kezdődött az RMDSZ Zilahi Kongresszusa. A szövetségi elnök szerint a demográfiai adatok alakulását tudomásul kell venni, és ennek függvényében tervezni az iskolahálózatot.
Szakmai fórumokkal kezdődött pénteken az RMDSZ Zilahi Kongresszusa. A Szilágy megyei művelődési központban zajló eseményen számvételt készítettek a magyar kisebbségi oktatás problémáiról, kihívásairól. Kovács Ildikó főtanfelügyelő-helyettes és Seres Dénes a szilágysági RMDSZ elnöke házigazda minőségében köszöntötte a jelenlévőket. Seres elmondta, megpróbálták a Szilágy megyei oktatási rendszert működőképessé tenni, részben ez sikerült is, alig kellett iskolákat, osztályokat bezárni.
Az oktatási fórumon Kelemen Hunor RMDSZ-elnök intézett beszédet a megye magyar pedagógusainak. Az oktatás nemcsak 27 esztendeje prioritás, hiszen igazából mindig is az volt: az erdélyi tudományosság, oktatás évszázadokkal ezelőtt is híres volt. Most azonban új kihívással szembesül az oktatási rendszer, a hangsúlyt a versenyképes, és minőségi oktatásra kell fektetni. Eddig is minőségi volt a magyar oktatás, azonban gyorsan változik a világ, amihez tudni kell alkalmazkodni, felzárkózni, mondta. "Készül egy új oktatási reform, amiről keveset tudunk, de az biztos, hogy nem szabad olyan verziót elfogadni, ami az eddigi oktatási jogokat csorbítaná" - jelentette ki a szövetségi elnök. Transindex.ro
2017. május 13.
"Áttörtük azt a falat, amit áttörhetetlennek tartottunk"
A magyar, a román és a székely himnusz eléneklésével kezdődött el Zilahon az RMDSZ 13. kongresszusa. A küldötteket és meghívottakat házigazdaként Seres Dénes képviselő, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke köszöntötte elsőként. Mint fogalmazott, nagy megtiszteltés, hogy a “hepehupás vén Szilágyban” hívták össze az RMDSZ kongresszusát. “Nem hátrálunk meg, nincs az az ár, amelyik bennünket elsodor”, hangoztatta Seres Dénes."Mi, erdélyi magyarok is hajózunk néha az árral szemben, ahogyan azt Wesselényi is tette. Az a dolgunk, hogy evezzünk, a felszínen maradjunk. Együtt, mert másképp nem lehet", fogalmazott.
A város polgármestere, Ciunt Ionuţ is üdvözölte a jelenlévőket. Úgy vélte: szükség van megértésre, bölcsességre, toleranciára. Reményének adott hangot, hogy ebbe az irányba haladnak majd a kongresszus munkálatai is. Zilah önkormányzata elsődleges feladatának tekinti a helyi lakosok életszínvonalának növelését, románokét és magyarokét egyaránt, mondta.
“Úgy vélem, városunkban a két közösség viszonyát nem az egymás mellett élés jellemzi, mi együtt neveljük a jövő generációit, tiszteletben tartva egymás kultúráját, hagyományait, hiszen útjaink közösek, nem szétválaszthatóak” – mondta a polgármester.
Kelemen Hunor szövetségi elnök üdvözlő beszédében így fogalmazott: románok és magyarok a 21. században nem lehetnek egymás ellenségei. Verseny, egymásrautaltság ugyan van, de a párbeszédnek gyakoribbnak, mélyebbnek és őszintébbnek kell lennie, mondta.
- Építkezni akarunk a jövőben is, az RMDSZ-nek hosszú ideig meghatározó politikai erőnek kell lennie, a nemzetközi szintéren is hallatnia hangját az őshonos nemzeti kisebbségek ügyében, tette hozzá. Fontosnak nevezte, hogy Románia és Magyarország viszonya partneri, bizalmi viszony legyen. Ez most néhány éve nem ilyen, véli a szövetségi elnök, aki viszont lát esélyt arra, hogy javuljon, hiszen mindkét fél akarja ezt. “Mi szívesen segítünk ebben” – fogalmazott Kelemen Hunor.
Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke közölte: a munkálatokon 800 küldött, közel 200 meghívott és 100 sajtómunkatárs vesz részt. – Számot adunk eddigi eredményeinkről, és kijelöljük az elkövetkező két év politikai és szervezési feladatait. Kiemelt céljaink a következők: az anyanyelvhasználat bővítése, a gyermekközpontú oktatás és a vállalkozó fiatalok támogatása – mondta a politikus.
Liviu Dragnea: figyelünk az Önök döntéseire
Kelemen Hunor örömmel állapította meg, hogy Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke elfogadta meghívásukat a kongresszusra. Felszólalásában a politikus fontosnak tartotta, hogy a PSD és az RMDSZ közötti együttműködést igyekezzenek tartalommal megtölteni. Megjegyezte, hogy a szövetség kongresszusa fontos a kormányzó párt számára is, ezért figyelnek a magyarság képviselőinek döntéseire. Értékelte, hogy az RMDSZ mindenkor tiszteletben tartja a vállalásait, amit megköszönt Markó Bélának is, és Kelemen Hunornak is, hogy elnöklete alatt a szövetség ugyanezt az álláspontot képviseli.
Véleménye szerint tartós bizalom alakult ki a két szervezet között, parlamenti együttműködésük eredményes lehet, ezt kell továbbgondolni. Megállapította, hogy a PSD is betartotta ígéreteit és vállalásait mind politikai, mind gazdasági téren. Vázolta néhány sikerét a PSD alig fél éves kormányzásának: növelték a minimálbért, a nyugdíjakat, az ösztöndíjak is megduplázódtak, és mindezek a kedvezmények ugyanúgy érvényesek a magyar lakosságra is – hangsúlyozta Dragnea. Kitért az autópálya építés folytatásának fontosságára, reményét fejezve ki, hogy hamarosan felavathatják és átadhatják a forgalomnak az újabb útszakaszokat. Fontosnak nevezte továbbá, hogy a fiataloknak jövőt tudjanak biztosítani itthon.
Dragnea idézte a kongresszus jelszavát is : „Nem hátrálunk meg!”, hozzátéve: ő sem hátrál meg a kormányzási programjukat illetően. Elismerte az RMDSZ szerepét abban, hogy a parlamentnek sikerült megőriznie intézményi függetlenségét mindenféle külső nyomás ellenére – ezt a megjegyzését a hallgatóság tapssal jutalmazta. Magyarországra is utalt beszédében: szerinte megvan a képessége és lehetősége a szomszédos ország politikusainak és döntéshozóinak arra, hogy a két ország és a nemzetek közötti jó együttműködésre összpontosítsanak. Ez legyen a prioritás, ő és pártja minderre nyitott! - jegyezte meg a politikus.
Călin Popescu Tăriceanu, az ALDE elnöke videóüzenetben köszöntötte a kongresszus résztvevőit.
- Közös célunk jövőt biztosítani a fiataloknak – mondta. Emlékeztetett a szövetséggel való korábbi együttműködésekre, ami szerinte példaértékű volt, és aminek növelnie kellene a kölcsönös bizalmat egymás iránt. Ő is kiemelte az RMDSZ-nek azt a jellemzőjét és erényét, hogy a szövetség mindég betartja ígéreteit és vállalásait. A jövőre nézve legfontosabb közös célként nevezte meg azt a törekvést, hogy a fiatalokat itthon tartsák, jövőt tudjanak biztosítani számukra munkahelyteremtéssel.
Semjén: „Önök bármikor számíthatnak Magyarországra, a magyar kormányra”
A magyar kormányt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke képviselte. Az előtte szóló Liviu Dragneához képest borúlátóbban értékelte az erdélyi magyarok helyzetét, felsorolva néhány "fájó pontot". Említette a marosvásárhelyi római-katolikus iskola, a Székely Mikó Kollégium ügyét, az anyanyelv-, illetve a nemzeti szimbólumok használatának akadályozását, a MOGYE-ügy szabotálását.
“A jog álarca alatt megfélemlítés zajlik Romániában. Természetesen fontos a korrupicó elleni harc, de nem az ezzel való visszaélés. Illegtimnek tartják az autonómiára való törekvésünket, jóllehet a magyarság soha nem kért olyat, amire nem lenne számos példa az Európai Unióban is. Mi, magyarok a Kárpát-medencében nem vagyunk alávalóbbak, mint mások, ami másokat megillet, az nekünk is jár. Ahol az autonómia megvalósult, mind a többség, mind a kisebbség jól járt”, hangsúlyozta. Arra kérte a románokat, hogy olvassák újra a Gyulafehérvári Nyilatkozatot, tanulmányozzák, és legyenek azon, hogy megvalósítsák annak szellemét, mondta.
Nagyon fontos, hogy a kisebbségvédelem a nemzetközi porondon is megvalósuljon. A Minority SafePack európai polgári kezdeményezéssel kapcsolatban biztosítta az RMDSZ-t arról, hogy Magyarország ki fogja venni a részét az 1 millió aláírás összegyűjtésében, (ennyi szükséges ahhoz, hogy az európai jogalkotási folyamat elkezdődhessen - szerk.megj.)
Elmondta: idén december 5-re meglesz az 1 millió új magyar állampolgár. A magyar állam igyekszik minden támogatást megadni a határon túli magyaroknak. Egységes demográfiában gondolkodunk, hiszünk abban, hogy erre a megoldás nem a bevándorlás, hanem olyan családtámogatás, hogy itt szülessenek meg a gyermekek. Első lépésként az anyasági támogatást kiterjesztenénk minden magyar állampolgárra, bárhol is éljen a világon”, hansúlyozta.
Kifejtette: Romániának és Magyarországnak sokkal szorosabban kellene együttműködni. "A mi kezünk a románság és Románia felé ki van nyújtva" - mondt, hozzáfűzve: Magyarország, ahol lehetett, megpróbált túllépni a történelmi terheken. Úgy vélte, mindebben az RMDSZ-nek ebben fontos szerepe van. "Mi készek vagyunk a mellény újragombolására". Bármi történjen, Önök bármikor számíthatnak Magyarországra, a magyar kormányra!" - zárta beszédét.
Biró Zsolt: az RMDSZ számíthat az MPP-re
Az új felelősségvállalás korszakáról szólt beszédében Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, arról az igyekezetükről, hogy politizálásukban a hangsúlyt a józan észre, a magyar szolidaritásra és a polgárok iránti felelősségvállalásra helyezzék.
Szerinte sikerült rákanyarodniuk a felelős politizálás útjára, és annak ellenére, hogy a gyakorlat sokszor nehezebb, tudniuk kell tovább haladni a kijelölt úton. Úgy vélte, az erdélyi magyarság megtapasztalta, hogy képtelenség egyetlen szervezetben összecsatornázni az erdélyi magyarság képviseletét, de ugyanakkor a választópolgárok élhettek a választás szabadságával, amelynek során felállítottak egy vitathatatlan sorrendet: első helyen áll az RMDSZ, másodikon az MPP a harmadikon pedig az EMNP. Nyitott a kérdés, ki milyen következtetést von le ebből, állapította meg Biró Zsolt.
Kiemelte, hogy számukra az együttműködés, a politikai célkitűzések összehangolása a lényeg, és tartják magukat ahhoz az ígéretükhöz, hogy kiszámítható partnerei lesznek az RMDSZ-nek, bukaresti parlamenti jelenlétükkel hozzájárulnak a magyar egység képviseletéhez, törekednek arra, hogy valósággá váljanak a magyarság követelései, és ezen az úton az RMDSZ számíthat az MPP-re – mondta Biró Zsolt.
Gulyás Gergely, a Fidesz elnöke a magyar kormánypárt üzenetét tolmácsolta. - Azért vagyunk itt, mert tartalommal szeretnék megtölteni a magyar alkotmány szellemét – mondta.
Külön köszöntötte Horváth Annát, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökét, reményének adott hangot, hogy mielőbb ismét Kolozsvár alpolgármesterként üdvözölheti. Az RMDSZ-vezetőkkel szembeni DNA-vádakat koncepciós eljárásoknak nevezte, amely a magyar jogállam szellemében nem értelmezhető. Ugyanakkor a politikus a magyarságnak a Kárpát-medencében való megmaradás fontosságáról beszélt. – Ez csakis úgy lehetséges, ha vonzó világot teremtünk számukra – fogalmazott az anyaországi politikus, gratulálva az RMDSZ-nek a parlamenti választásokon elért eredményért.
"Számtalan megpróbáltatás éri a magyarságot Erdélyben"
Molnár Gyula, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke szerint minden siker ellenére számtalan megpróbáltatás éri a magyarságot Erdélyben.
Úgy fogalmazott: emeli kalapját azért a teljesítményért, amit az RMDSZ az elmúlt évtizedekben végzett. Kifejtette: nem lehet ma már klasszikusan bal-jobb skálán leírni a politikai pártokat, nagyon markáns harc alakult ki Európában a nacionalista és a szabadságpártiak között, az MSZP az utóbbi oldalán áll, mondta.
Molnár Zsolt miniszterelnöki tanácsos Sorin Grindeanu kormányfő üzenetét olvasta fel. Az RMDSZ-nek fontos és meghatározó szerepe van a romániai politikai életben. Bánságiként átéli a kisebbségek gondjait és helyzetét, vallja a kormányfő.
Üzenetében kifejtette: “A másság nem tesz bennünket sem ellenséggé, sem vetélytárssá. Partnerként kell egymásra tekintenünk. A közeljövőben következetesek kell lennünk a kisebbségek jogainak a gyakorlatba ültetésében, párbeszédre van szükség, és meg kell erősítenünk a kisebbségi jogok védelmét”. Ungár Péter a Lehet Más a Politika (LMP) elnökségi tagja elmondta: hisznek abban, hogy mindenkinek a szülőföldjén kell megmaradnia. Fontosnak tartja a harcot a romániai természetromboló projektek ellen. Hangsúlyozta: Európában meg kell szünnie a kettős mércének, a svédországi finneknek nagyon sok, a romániai magyarságnak kevés joga van. A Mintority Safe Pack olyan harc, amit az LMP is támogatni fog – jelentette be. “Mondják meg, miben kell segítenünk az RMDSZ-el együttműködve ahhoz, hogy a romániai magyar kisebbség megmaradjon szülőföldjén, és mi azt fogjuk tenni”, zárta beszédét a politikus. A kongresszust üdvözölte a határon túli magyarság több képviselője is, Horváth Ferenc Szlovéniából, Samu István Szlovákiából, Sin József Ukrajnából. A Romániai Német Demokrata Fórum részéről Paul-Jürgen Porr szólalt fel, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Szilágy megyei szervezete nevében Lucian Bode mondott beszédet, a román parlament nemzeti kisebbségek frakcióját Petrolena Mihaela Csokanz képviselte.
Köszöntötték a kongresszust a romániai magyar történelmi egyházak is: Zelenák József (evangélikus-lutheránus egyház), Forró László (református egyház) és Farkas Emőd (unitárius egyház).
"Amikor rólunk van szó, gyors üzemmódba kapcsolnak"Kelemen Hunor politikai tájékoztatójával ténylegesen is elkezdődtek a kongresszus munkálatai. Az RMDSZ szövetségi elnöke az elmúlt időszak mérlegét megvonva elmondta: kiemelten foglalkoztak a közösségépítéssel, továbbá a magyar ügy és a közjog képviselet volt az alap az elmúlt esztendőkben. Politikai merényletnek nevezete a magyar iskolákat ért támadásokat, akárcsak az RMDSZ-vezetők ellen indított eljárások is a jogállamiság megcsúfolása. Megosztottság helyett összefogásra törekedtek, amit az MPP-vel együtt sikerült megvalósítani. Kiemelte: két árnyékjelentést készítettek a romániai magyarság érdekérvényésítéséről, az amerikai hatóságokat is tájékoztatták az erdélyi magyarság helyzetéről. Említést tett a Minority Safe Pack kezdeményezésről, amelyről évtizedek óta nem volt példa.
A győzelemtől még messze vagyunk, de áttörtük azt a falat, amit áttörhetetlennek tartottunk - Ez nemcsak a mi ügyünk, hanem a többségé és a többi tagállamé is, közös felelősségünk. Jövő héten Kolozsváron az RMDSZ házigazdája lesz a FUEN-kongresszusnak. Romániának mintha a külpolitikában nem lenne hangja, de amikor rólunk van szó, akkor gyors üzemmódba kapcsol - mondta Kelemen Hunor. Közölte: ha külpolitikai vezető lenne, nem hazudná tele a fél világot arról, hogy mi a helyzet a romániai magyar kisebbségekkel, sőt, partner lenne, és az érték oldalára állna. - A párbeszédet választanám, és nem az áskálódást – fogalmazott.
"Mi azt kérjük, hogy tartsák be az 1918-as ígéreteket"
- Az utolsó kongresszus óta két fontos választást tudhatunk magunk mögött: az önkormányzati és a parlamenti választást, ami visszaigazolja az RMDSZ munkáját. A szubszidiaritás elvének erősítését kérjük, egyszerűbben szólva, autonómiát - mondta a politikus.
Közölte: az RMDSZ együttműködést kötött a kormánykoalícióval, amelynek eredménye az anyanyelvhasználat biztosítása az egészségügyben. – Ez kiállta az alkotmányosság próbáját – jegyezte meg.
Szerinte ma Romániában nem beszélhetünk a hatalmi ágak szétválasztásáról, olyan helyzet alakult ki, mintha különböző intézmények versengenének egymással, hogy ki lesz a hatalom birtokosa. - Érdekünk az, hogy Románia jól működő jogállam legyen, az 1918-as centenárium alkalmával ismerjenek el bennünket, mint államalkotó kisebbséget. Célunk az, hogy a nyelvhasználat terén jelentős változásokat érjünk el, ezért törvénymódosításokat kezdeményeztek. A tervezet sorsa egyben a próbatétele lesz annak, hogy a kormánykoalíciós többség mennyire gondolja komolyan az együttműködést – fogalmazott.
Kelemen Hunor fontosnak nevezte a nemzeti szimbólumok szabad használatát. Közölte: minőségi és versenyképes oktatást szeretnének megvalósítani. Úgy véli, a jövő évi centenárium valószínűleg nagy próbára teszi majd a román-magyar viszonyt. "Mi azt kérjük, hogy tartsák be az 1918-as ígéreteket" - hangsúlyozta Kelemen Hunor.
Megítélése szerint döbbenetes és elkeserítő, ahogy a Román Tudományos Akadémia azzal riogat, hogy a magyarok el akarják rabolni Erdélyt.
– Felelőtlenség és kalandorság az, amit ezek az urak tesznek. Nekünk azt kell felmutatnunk, hogy a száz év alatt mit tettünk le az asztalra, mit vettek el tőlünk, és hogy nem hátrálunk. Azzal fordulok mindenkihez, hogy a centenárium üzenete a magyarok ellen irányuljon, hanem a másság kölcsönös tisztelete és elismerése legyen a cél.
- Nem hátrálunk meg, megyünk előre, néha leszegett fejjel, de konokul - mondta végezetül.
Vincze Lóránt: nem belügy a kisebbségvédelem
Vincze Loránt, a FUEN elnöke bejelentette: az Európai Bizottság bejegyezte a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést, az előterjesztőknek egy év áll rendelkezésére ahhoz, hogy egymillió támogató aláírást gyűjtsenek. Ebben kérte az RMDSZ segítségét, hiszen komoly feladatról, nagy munkáról van szó. Úgy gondolja, be kell járni Erdély vidékeit, meg kell nyerni az itteniek támogatását, el kell magyarázni az embereknek, hogy ez a kezdeményezés miért szolgálja az érdeküket. Meg kell értetni ugyanakkor a románokkal, hogy mindaz, amit kisebbségi jogok terén elérünk, nem az „övékből” vesz el.
Kifejtette: a kisebbségvédelem nem lehet a tagállamok belügye. Ha a tagállamok nem teszik dolgukat, az EU feladata a kisebbségi jogsértésekkel foglalkozni. Tudtatta: jövő héten Kolozsváron tartja a FUEN a kongresszusát, a szervezet RMDSZ-es elnöke azt szeretné, ha valamennyi külföldről érkező résztvevő Erdély követeként térne vissza.
Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta: az "iramról és az irányról" fog beszélni. - Azt kell most megvizsgálni, hogy az elmúlt választási kampányok lendületéből hogyan tudunk tovább építkezni. Ez az a lendület, amelynek ki kell tartania a következő kampányig – mondta.
Megjegyezte: néha túlvállalják magunkat, de még mindig jobb, mint hátradőlni. Közölte, hogy megerősítették a belső tájékoztatást, megkezdték a közös tervezést a megyei szervezetekkel, egységesítették a kommunikációt, folytatták a beiskolázási kampányt, elindították a kommandói iskola újraépítésére irányuló közösségi akciót. A nők elleni erőszak tudatosításáról szóló kampányt szintén fontos kérdésnek tartják. Tudatta: az elkövetkező két évben meg szeretnék erősíteni a párbeszédet a helyi és a szakmai közösségekkel, újraindítják a lakossági fórumokat, alaposabban meghallgatják az embereket, megerősítik a tagságot.
– Az ősz egyik legnagyobb feladata az lesz, hogy az RMDSZ összegyűjtse az 1 millió aláírást a polgári kezdeményezéshez - mondta.- Csak akkor tudunk megmaradni, ha haladunk! - jelentette ki.
Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője kijelentette: olyan országban akarunk élni, ahol a helyi közösségek döntenek magukról, de ehhez képest csak korlátozott módon valósul meg az önkormányzatiság. Emlékeztetett, hogy az RMDSZ-nek több decentralizációs javaslata volt az elmúlt időszakban. –
- Az RMDSZ parlamenti jelenlétének köszönhetően 1 millió lejjel kapnak több támogatást az erdélyi megyék infrastruktúra-fejlesztésre. Nagy kihívás az egységes bérrács elfogadása, ez is segít, hogy a fiatalok itthon keressék a boldogulásukat. A parlamenti munkának két irányt kell követni: politikai eszközökkel harcolni céljainkért, és megakadályozni az ellenünk irányuló kezdeményezéseket. Eddigi tapasztalataink arra kell ösztönözzenek, hogy kormányra lépjünk, de csakis megfelelő feltételek mellett.
Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a tavalyi parlamenti választások óta eltelt fél év eredményeit értékelte ki, és számolt be az elért megvalósításokról. Úgy gondolja: az RMDSZ frakció bizonyságot tett arra, hogy jól felkészült, és ki tud állni az érdekeiért. Külön kiemelte az egészségügyi intézetekben való anyanyelvhasználatot biztosító törvény elfogadását. Szerinte nagy kihívás az anyanyelvhasználati jogok bővítése a jövőben. "Ne a tüzet oltsuk Bukarestben, hanem előre tervezzünk, és dolgozzunk" – mondta. szabadsag.ro
2017. május 22.
Állandó népművészeti kiállítás nyílt Szilágynagyfaluban
„A múlt héten, május 11-én okkal kapott tőlünk Wesselényi-díjat Posta Rozália, a Báró Bánffy György Kulturális Társaság alelnöke, népi hagyomány és népművészeti eszköz-gyűjtő. Ezen az eseményen olyan a szilágysági magyar embereket tüntettünk ki, akik az elmúlt években bebizonyították, hogy erős építői közösségünknek. A kiállítás nem jöhetett volna létre ez a hölgy munkássága nélkül, ezért köszönetet mondunk neki ez alkalommal is” – mondta a hétvégén Seres Dénes parlamenti képviselő a IX. Bánffy György Napon, a szilágynagyfalui Népművészeti kiállítás megnyitóját követően.
Az RMDSZ-tájékoztató szerint az érdekvédelmi szervezet Szilágy megyei szervezetének elnöke kiemelte, nem mondhatunk le mindarról, ami ahhoz szükséges, hogy magyarként éljünk szülőföldünkön, hogy megőrizzük identitásukat.„Fontos, hogy a szilágysági magyar hagyományainkat megóvva építkezni tudjunk, és olyan jövőt építhessünk az utánuk jövő nemzedéknek, amelyre méltón lesznek büszkék. A kulturális örökségeink ápolása mellett az anyanyelvű oktatás továbbra is prioritásunk marad. Az oktatási rendszer előttünk álló változásai nem érinthetik, nem szűkíthetik a már megszerzett jogainkat, ugyanakkor a versenyképességet a lehető legkomolyabban kell vennünk. Ez a megmaradásunk egyik kulcsa. A minőségi tudás megszerzésével versenyképes fiatalok léphetnek majd a helyünkre, és bízunk abban, hogy számukra is olyannyira lesznek fontosak hagyományaink, ahogyan azt az RMDSZ óvta az elmúlt 27 évben” – hangsúlyozta Seres Dénes.
A IX. Bánffy György Nap a kiállítás megnyitót követően ünnepi megemlékezéssel folytatódott, koszorúikkal tisztelegtek Bánffy György emléktáblájánál Seres Dénes parlamenti képviselő, Szilágyi Róbert István, a Szilágy Megyei Tanács alelnöke, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének ügyvezető elnöke, Végh Sándor alprefektus és az RMDSZ szilágynagyfalui szervezetének képviselői is. Szabadság (Kolozsvár)
2017. július 9.
Szombaton letették a krasznai református óvoda alapkövét
Óvodát épít Krasznán a Szilágysomlyói Református Egyházmegye, amelynek alapkőletételére 2017. július 8-án került sor, a reformáció 500. éves évfordulója alkalmából szervezett Egyházmegyei Gyülekezeti Napon.
Az ünnepségen jelen volt Seres Dénes parlamenti képviselő, aki felszólalásában büszkén gratulált a református egyház kezdeményezéséhez. „Nagy szeretettel és tisztelettel gondolunk a református egyház elmúlt 500 évére, és elődeinkre, akik megőrizték hitüket, értékeiket, és átruházták azt nemzedékről nemzedékre. Mi szebbet tehetnénk, mint alapkövet letenni egy óvodának, hiszen ez jelenti gyermekeink és családjaink jövőjét. Biztonságban, jólétben, szülőföldünk szeretetének szellemében nevelhetjük fel őket. Fontos, hogy általuk megőrizzük hitünket, és elődeinktől példát véve, bátran és optimistán nézzünk egy újabb 500 év elé” – mondta el az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke.
„Az épülő óvoda jó példája annak, amikor az egyházi és világi intézmények gyümölcsözően együttműködnek. Mindnyájan azt szeretnénk, hogy korszerű és modern, 21. századi épületben formálódhatnának gyermekeink, olyan elvek mentén, amelyek kiállták az idők próbáját. Bölcs döntés Krasznára egyházi óvodát építeni, mert demográfiai növekedést mutat közösségünk. A jelenlegi délutáni óvodánk sorsa kérdőjeles, mert az épületet vissza kell szolgáltatni eredeti tulajdonosának, viszont az új óvoda biztos otthont jelent gyermekeink számára” – szólalt fel Bogya Miklós polgármester, aki az alkalmat kihasználva, köszönetet mondott mindenkinek, aki közreműködik az óvoda létrehozásában.
A Kárpát-medencei óvodai programra pályázott a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, általuk építi fel Krasznán az óvoda épületét a Szilágysomlyói Református Egyházmegye. Az intézményt az egyházmegye, Kraszna Község Polgármesteri Hivatala és a helyi iskola közösen működteti majd és tartja fent. maszol.ro