Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Sarány Orsolya
60 tétel
2017. július 28.
Mit gondol a Z generáció a munkavállalásról?
A Z generáció tagjai, a digitális fejlesztések gyermekei, a műszaki újítások ismerői, a kütyük világának nyelvezetét jól „beszélők” előbb-utóbb belépnek a munkaerőpiacra, hiszen az 1995 után született nemzedék tagjai lassan befejezték tanulmányaikat, és munkalehetőségek után néznek. A különböző munkahelyeken számos nemzedék képviselteti magát: jelenleg három generáció tagjai dolgoznak sokszor együtt, hozzájuk csatakoznak majd egy újabb, merőben más gondolkodásmódú, életszemléletű, viselkedésű generáció tagjai. A sok generáció pedig különböző munkavégzési módszert jelent, minden generáció tagjai másképp viszonyulnak a munkához. Ez megmutatkozik példá- ul abban, hogy míg az idősebbek egyetlen munkahelyen élték le életüket, addig a „mai fiatalok” többször váltanak munkaadót, amennyiben úgy érzik, az új munkahely számukra elő- nyösebb. Az EY Careers cég felmérte, a romániai Z generáció hogyan vélekedik a munkavállalásról.
Generációs különbségek a munkahelyen
A generációk vizsgálatának kiinduló- pontja a valamely csoporthoz tartozók születési éve, tehát egy adott időszakhoz tartozás, amely magával hordoz különböző, a generáció tagjai számára közös történelmi, kulturális eseményeket. Ezek a közös események, történések, trendek határozzák meg vagy befolyásolják az adott generáció gondolkodásmódját, életvitelét, viselkedését, értékeit. Hiába megy át mindenki ugyanazokon az életszakaszokon – gyerekkor, kamaszkor, fiatal felnőttkor és így tovább –, egy adott korban születettek jellemzőit, identitását a fiatal korban átélt közösségi élmények erősebben, mélyrehatóbban megszabják. Így például azok életét, akik az 50-es években születtek a gazdasági fejlődés, hidegháború befolyásolja nagy mértékben, míg a 2000-es évek után napvilágott látott gyerekek számára a technológia hasonló definiáló tényező. Ebből következik, hogy a különböző korosztályok munkához való viszonya, munkahelyi viselkedése, illetve a munkavégzési módszere is sok mindenben különbözik. A generációs különbségek munkahelyi konfliktushoz vezethetnek, a különböző nézőpontok, munkavégzési módszerek akadályozhatják annak gördülékenységét, ám számos lehetőséget is rejthetnek magukban.
Három generáció, három típus
Jelenleg a munkaerőpiacon három generáció tagjai képviseltetik magukat (baby boomerek, X és Y generációk), mindegyik saját értékrenddel és motivációval, ehhez csatlakozik lassan még egy nemzedék, a Z generáció: ennek tagjainak gondolkodás- és viselkedésmódja szintén más élettapasztalatokon alapszik, így várhatóan ezt az új, egyedi értékrendet a munkahelyekre is magukkal viszik. A különböző generációk munkaetikája nagymértékben eltér: míg a baby boomerek (1946–1964 között születtek) szorgalmasak, hűségesek, alázatosan végzik minőségi munkájukat, és akár egyetlen munkahelyen leélték életüket, addig az X generáció tagjai (1965–1980), a baby boomerek gyermekei, akik a gazdasági válságban nőttek fel, így átélték a munkahelyek bizonytalanná válását is, úgy vélik, szorgalommal lehetnek csak sikeresek. Ezzel szemben az Y generáció tagjai (1981–1994) a technikai fejlődés gyermekei, számukra a siker, gazdagság és karrier a legfontosabb, ennek elérése érdekében szívesen dolgoznak külföldön, vagy gyakran váltanak munkahelyet. A generációk közötti különbségek megmutatkoznak a kommunikációban, műszaki felszerelés használatában, munkavégzési módszerekben, munkahelyen eltöltött óraszámban és így tovább. Ehhez a három generációhoz csatlakoznak a legfiatalabbak, a Z generáció tagjai.
Milyen is a Z generáció?
A Z generáció, vagy más néven dotcom, Facebook generáció, Gen C (connected generation, összekötött, kapcsolatban álló generáció) tagjai 1996 és 2010 között születtek, és ahogy a generáció nevei is sugallják: ők az első olyan nemzedékhez tartozók, akik beleszülettek a technikai újításokba, és nem kell tanulniuk, hogyan kell alkalmazkodni és használni azt, mint az előző generációk tagjainak. Az előző nemzedékeket a digitális bevándorló fogalmá- val szokták leírni, míg a Z generáció tagjai a digitális bennszülöttek, sajátjuknak érzik ezt a világot, és segítség, tanulás nélkül eligazodnak az interneten, kütyük, applikációk között. Ez az első generáció, amely számára természetes, hogy a technológia mindenhol jelen van, hiszen egy napot sem töltöttek el digitális technológia, internet, telefonok, kütyük nékül. A technológia életük részévé vált, és akár napi 6–7 órát is eltöltenek médiafogyasztással, ám nem hagyományos médiát, hanem az internetes tartalmakat preferálják. Szabadidős tevékenységeik közé beívódott a neten való szörfölés, a közösségi médiahasználat: órákat töltenek YouTube videók nézésével, honlapok görgetésével. Connected generation: hisz nem csak az offline térben élik életüket, hanem folyamatosan jelen vannak online is: a Z generációs fiatal először lefényképezi az ebédjét, feltölti az Instagramra, csak ezt követően fog neki annak elfogyasztásához. Az online tér íratlan szabályainak nehéz megfelelni, így jellemző a közösség tagjaira a frusztráció is. A generáció állandó impulzusoknak van kitéve, tagjainak egyik fő ismérve, hogy egyszerre több mindent csinálnak, egyidőben görgetik az Instagramot, chatelnek, zenét hallgatnak, emiatt rendkívül magas az ingerküszöbük, néhány pillanat alatt döntik el, hogy egy információ érdekes számukra avagy sem, így nehéz a figyelmüket megragadni és fenntartani.
A globális generáció
A különböző generációk jellemzőit a megélt kohorszélmények határozzák meg, amelyek alapján szemléletmódjuk formálódik, kialakul. A Z generáció meghatározó kohorszélménye a krízis, terrortá- madások, globális felmelegedés, válság. Ez a nemzedék az első globális generáció – tagjai, éljenek a világ bármely pontján, ugyanazokat a márkákat, tartalmakat fogyasztják: ugyanazt a Spongyabob Kockanadrág rajzfilmet nézte a romániai kisgyerek, mint az amerikai gyermekkorában, ugyanazt a Harry Pottert olvasták, ugyanazon az iPhone-on chatel és ugyanabban a márkájú ruhásüzletben vásárol magának pólókat. Egyfajta globális populáris kultúrát ismernek, ebben szocializálódtak. Ennek köszönhetően identitásuk is globális, jellemzőik nagyon hasonlóak, hiába nőttek fel más-más régióban, hagyományos értelemben vett kultúrában. Ez a generáció a globalizáció jegyében éli életét, átlépi az eddig ismert kulturális különbségeket, nem egy helyen nőnek fel, mégis ugyanazok a trendek, események, folyamatok befolyásolják életüket, életmódjukat, szemléletüket.
Felismerik a digitális bevándorlókat
A generáció tagjai saját nyelvet beszélnek, a számítógépek, internet és számítógépes játékok egyéni nyelvezetének egyetlen ismerői, kisajátították ezt a „dialektust”. Az előző, X, Y generáció tagjai képtelenek úgy megérteni és elsajátítani a nyelvet, mint a fiatalabbak. Amennyiben egy digitális bevándorló próbál szóba állni velük saját nyelvükön, megérzik a különbségeket, azt, hogy ő csak tanulta ezt a nyelvet, „hallják az akcentusát”.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)
2017. július 29.
Mesékkel, kutyákkal, tyúkokkal, príma prímásokkal Mérában
Ma és holnap is mehetünk a világzenei fesztiválra
Fellélegezhettünk péntek délben: tavaly óta (még?) nem nőtte túl magát Méra világzenei fesztiválja, így érvényesült a szervezők eredeti szándéka, miszerint egy családias, meghittebb esemény házigazdája legyen a Szarka-telek. Az biztos, hogy nem kellett tolonganunk, ebben talán az is segített, hogy aki éppen nem nyaral Mérától és Kolozsvártól távol, az pénteken még alighanem dolgozott. Mire e sorokat írjuk, nyugatról már ferdén süt be a nap a szőlőlevelek között, gyakorlatilag hétvége van, a csűrszínpadon éppen a Fölszállott a páva gyerekversenyzői remekelnek, és többszázas tömeg tapsol nekik. Pató Pállal is „találkoztunk”: a chillzone kora délután még zárva volt, a két fotókiállítást csak órákkal később rendezték be, a felnőtt táncoktatás pedig (érdeklődés híján?) elmaradt. De pazarul éreztük magunkat a kézműves gyerekudvarban, Agócs Gergely csudameséit hallgattuk, és a legjobb prímásoknak tapsolhattunk.
Ébredezik a falu, ébredezik a fesztivál. Kicsit későn ugyan, hiszen dél is elmúlt, de alighanem későn is ért véget a csütörtök esti nyitónap. Emitt szegecselnek, amott feliratot ragasztgatnak, tyúkok káricsálnak, még mindig megvan a két harcias puli a gyerekudvarban, kényelmes, csendes mocorgás a Szarka-telek.
Sóóó, bors, paprika…
énekelte a tucatnyi gyermek, és dobogtatták hozzá a csűr földjéről a port Oláh Orsolyával. Száz félelmetes kutyáról is énekeltek, meg a poklokat is megjárták nagy merészen, meg holmi kecskéket kecsegtettek és simigáltak. A kézműves udvart a Budapesti Hagyományok Háza és a májusban megalakult Mókatár egyesület vezette, amelynek tagjai Kolozsváron és környékén táncosokként régóta ismerik egymást, ők az „elkövetői” a Heltai alapítvány nyári gyermekfoglalkozásainak. Öt lány alapította az egyesületet, ki angoltanár, ki magyartanár, Orsolya zenetanár, fuvolát, furulyát, néptáncot tanít óvodákban, iskolákban. Mérában gyöngyfűzéssel, körmönfonással, nemezeléssel várják az érdeklődőket. A tőlük igényelt tevékenység függvényében segítőket is visznek magukkal, Mérába például tízen jöttek. Aki szeretné, a Facebookon megtalálja őket Mókatár Egyesület néven.
A táncban megfáradt aprónépet és a néhány anyukát, apukát Agócs Gergely kívánságmeséje kényeztette. Kérték, hogy feltétlenül legyen benne királylány, hát volt. Egy titkos királylány, de olyan szép, hogy alsó ajka eper, felső ajka szamóca (vagy fordítva…?), és alig mert pislogni, mert olyankor másfél méteres szempillái a homlokát böködték. Most már minden gyermek tudja azt is, mi a gulya, mert az olyan, mint egy bentlakásos óvoda, csak teheneknek. Ízes tájszólásán túl ilyenféle finomságokban részeltette mesemondónk az egybegyűlteket – és szombaton is ott lesz Mérában.
Mialatt a gyermektáncház és a mesemondás javában zajlott, a háttérben még mindig dolgoztak Cosmin Giurgiu kalotaszegi fotókiállításán – ehhez kapcsolódóan vasárnap lesz vele egy érdekesnek ígérkező beszélgetés a Kalotaszeg brandről, amelyet a fotós a román közösségben is szeretne tudatosítani, felépíteni.
A meghirdetett kezdéskor hiába kerestük a chillzone-ban Henics Tamás fotókiállítását Fodor Neti Sándor arcairól, a vashidat lezárták, és érdeklődésünkre elmondták, hogy a képeket még el sem helyezték, jöjjünk vissza úgy két óra múlva. Elmentünk hát a Bivalymúzeumba, ahol viszont nagyon pontosan kezdték a prímásvetélkedőt.
Kalotaszegi néphagyomány filmekben
Talán a koradélutáni időpontnak tudható be, hogy az Archív felvételek Kalotaszegről című filmre csak néhány önkéntes, illetve az udvart védő kutya volt kíváncsi. A film volt talán az egyetlen olyan kötött programpont, amely a megadott időpontban kezdődött, és amelynek helyszínét, a Csűrstúdiót még nem építették a szervezők. A néhány önkéntestől tudhattuk meg: az öt, színes és fekete-fehér felvételből összevágott film Méra és a környező falvak néphagyományát, ismert táncait, táncosait, zenészeit, népviseletét mutatja be.
A filmben felhasznált audiovizuális anyagok nyers, megvágatlan felvételek, az első anyagban például az operatőr hangja is bennmaradt, amint egy képtorzuláskor épp a kollegájának kiáltja „Ez így nem lesz jó”.
Az Archív felvételek Kalotaszegről című filmet vetítik még szombaton és vasárnap is, szintén a Csűrstúdióban, míg a híres prímásról, Fodor Sándor Netiről készített, péntek délután is vetített két portréfilmet vasárnap nézhetik meg újra az érdeklődők. Szintén vasárnap A „Neti” című film lejátszása után Boros Lóránd beszélget a film rendezőjével, Vincze Zoltánnal.
Az első kalotaszegi prímásverseny
A Hagyományok háza Balatonfüreden szervezi meg hagyományosan a prímásversenyt, ám a mérai fiatalok, fesztiválszervezők kérésére az erdélyi Hagyományok Háza mozgalommal közreműködve szervezték meg első alkalommal Erdélyben is a versenyt. A Hagyományok Háza egyik képviselője elmondta: a kalotaszegi dallamokban is verseny „lakik”, a legényesek során a férfiak is mindig a tehetségüket, tudásukat, ügyességüket bizonyították, így nem csoda, hogy itt is szerveznek hasonló megmérettetést.
Az első Kalotaszegi Prímásversenyen kilenc, 16–35 év közötti, az erdélyi táncházmozgalomban aktívan részt vevő prímás versengett. A Pál István Szalonnából, Pap Istvánból, Major Leventéből, a tavalyi balatonfüredi prímásverseny győzteséből, Fazakas Leventéből, illetve a kísérőzenekar tagjaiból álló zsűri döntötte el a jelentkezők közül ki húzta legjobban, legszebben a talpalávalót, ki a legrátermettebb prímás.
Nagyon érdekelt: hogyan is zajlik egy prímásverseny, illetve mit vesz figyelembe a zsűri, amikor arról dönt, ki az ügyesebb, tehetségesebb. A prímások egy brácsásból és egy bőgősből álló kísérőzenekarral léptek fel, két körben „méretkeztek meg”. Első körben előre megadott dallamokat kellett eljátszanak, Fodor Sándor Neti prímás archív felvételeiből készültek mindannyian. Az archív anyagok közül a Hajnali dallam című lassú kötelező volt minden résztvevő számára, ezen kívül szabadon választhattak a híres, nemzetközi szinten elismert zenész repertoárjából. A második körben pedig szabadon választott dallamokat játszották, szintén kísérőzenekarral.
A Bivalymúzeumban zajló rendezvényre nagyon sokan voltak kíváncsiak: az érdeklődők a bejárati ajtónál is leselkedtek, hallgatóztak, a nézők sorai között pedig meghívottak, sajtósok és előadók is ültek, mind figyelemmel kísérték a versenyt, a versenyzőket vastapssal jutalmazták.
Felnőtt mese és gyerekeskedés
Újabb próbát tettünk a chillzone-ban (ez kapja tőlem egyébként a fesztivál egyik legnagyobb pirospontját): egy domboldal kevéssé lejtős tetején gyümölcsfák hűs árnyékában üldögélhetünk, vagy függőágyakban bújhatunk el, miközben kissé megszűrve pontosan halljuk, mi történik a vashídon túl, a színpadon. Az idén a patak partján is padokat helyeztek el, és érdekes egyezményes jelek kapcsán ultraszelektíven gondoskodhatunk hulladékainkról. A chillzone-ban Fodor Neti Sándor portréi még mindig csak töredékesen köszöntek vissza ránk, de a diszkrét hangszórókból Agócs Gergely ízes tájszólása csalogatott a felnőtt meséhez. Aminek tekervényes fordulatait péntek délután még nem annyira felnőttek, mint inkább kamasz fiúk hallgatták, majd’ egy óráig jókat nevetve a tréfákon. A végére már a felnőttek is begyűltek, és gyanítom, hogy szombaton egész tömeg lesi majd a programot, nehogy lekésse a mesemondást.
A hat órai zárása előtt még szántunk egy bő félórát a kézműves udvarra, úgyhogy a Budapest közeli Gödön fogyatékosok számára kézműves tevékenységeket vezető, egyébként bőrdíszműves Sáritól megtanultuk a négyesfonást, karkötőnk végére bogot is kötöttünk, majd vízbe áztattuk, megsirítettük, mint a kürtőskalácsnak való tésztát (ideszáll édes illata a Szarka-telek előtti mozgó sütődéből!), aztán festékbe gyömöszöltük… Szó ami szó, szerintem mindenki elirigyli majd tőlünk a szerkesztőségben. A kettős tekerésűre már nem jutott időnk, de gyöngyöt fűzni sem, nemezelni, agyagozni sem, és csak megcsodálhattuk a kislányokat, amint nagy kitartással fűzögették mesebeli nagyságú (jókora arasznyi!) fatűvel a fonalat körbe-körbe a karmantyún, mígnem szépséges nyakbavaló telefontartó kerekedett belőle. Vagyis azt hiszem, feltétlenül vissza kell jönnünk a hétvégén…
KEREKES EDIT, SARÁNY ORSOLYA / Szabadság (Kolozsvár)
2017. augusztus 1.
Délvidékiek biciklizik körbe Erdélyt
Már harmadszor választották biciklitúrájuk úti céljául Erdélyt a Tour de Délvidék kerékpártúra bringásai, akik tegnap érkeztek Kolozsvárra. A 2002 óta zajló kerékpáros honismereti tábor résztvevői Székelyföld, a Fogarasi-havasok és a Szászvidék körbejárása után, idén Közép-Erdélyt bringázzák be, tegnap Vincze László, az EMKE munkatársa mutatta be a kincses várost. – Ez a tizenhatodik túránk. Idén Marosvásárhelyről indultunk, majd két napot töltöttünk el a Mezőségen, onnan érkeztünk Kolozsvárra, innen pedig Kalotaszegre tekerünk, ahol szintén két napot időzünk. Ezt követően tekerünk a Bihar-hegységbe, ahol kétnapos gyalogtúra vár ránk. Minden évben valamivel színesítjük a programot, a biciklitúra mellett gyalogtúrát, kenuzást szervezünk, amire éppen lehetőség kínálkozik – mesélt a rendezvényről Zsoldos Ferenc, a Tour de Délvidék főszervezője.
– Azzal a céllal hoztuk létre 2002-ben ezt a rendezvényt, hogy a délvidéki szórványmagyar településeket minél többen, főleg a fiatalok, meglátogassák. A honismereti tábort megelőzte egy ifjúsági fesztivál, a Nyári Ifjúsági Játékok, amelyet 2000-ben szerveztünk meg először. Akkoriban az volt a Délvidék legnagyobb magyar ifjúsági fesztiválja, a túra ennek egy külön rendezvénye volt. A fesztivált nem, a Tour de Délvidéket viszont azóta is megszervezzük. Négy év alatt bejártuk a szórványt, így jött a kérdés: merre tovább? – mondta el a túra főszervezője, Zsoldos Ferenc.
A szórvány újralátogatását nem látta célravezetőnek, így döntöttek amellett, hogy más helyeken is tekernek: 15 év alatt körbejárták a Kárpát-medence összes magyarlakta országát. Ám emellett ellátogattak Olaszországba is, amikor tavaly a Dráva mentén túráztak, vagy követték a Tisza, Duna folyását is. A főszervező elmondta: főleg a magyarság számára fontos kulturális helyszínekhez látogatnak el, illetve a természetet járják.
Továbbra is a fiatalokat célozzák meg, de vannak a csapatban „veteránok” is, akik már tíz éve a Tour de Délvidék bringáscsapat tagjai, hisz a rendezvény egyik íratlan szabálya: ha egyszer valaki részt vesz a túrán, azt visszavárják. Zsoldos Ferenc szerint általában a társaság kétharmada régi túrázó, míg egyharmada új csapattag. – Ám ez nem baj, mindig változik, frissül egy kicsit a társaság – jegyezte meg.
A túrázok nem biciklivel érkeztek Erdélybe Délvidékről, és a majdnem két hétre kellő csomagjukat sem ők cipelik: autóbusszal érkeztek, amely Marosvásárhely óta a csomagokat és az elfáradt túrázókat szállítja. A csapat tagjai sem együtt tekernek az országúton, szimpátia, gyorsaság és a terepviszonyok alapján csoportosulnak: egyesek a hegyeken, dombokon, árkon-bokron keresztül hajtanak, míg mások az aszfaltutat, lassú tempót kedvelik.
– Reggel 10-kor van az indulás és sötétedésig kell az aznapi úti célhoz megérkezni. Ezen kívül nincs kötött program, egyesek naponta 150 km-t bicikliznek, míg mások 60-at, ki ahogy szeretné – mondta el még a főszervező.
A csapatot általában magyar közösségek szállásolják el, így is próbálják megismerni a helyieket, illetve azok életét.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)
2017. augusztus 5.
Kostyák Alpár emlékére ültettek facsemetét
Számos népzenész, hegedűs, brácsás és nagybőgős, illetve néptáncos emlékezett meg Kostyák Alpár népzenészről tegnap a kalotaszentkirályi néptánctáborban. Szép Gyula, a Kalotaszentkirály Népzene és Néptánctábor szervezője, illetve Póka András György, a falu polgármestere javaslatára öt éve állítanak emléket neves erdélyi népzenészeknek a tábor idején, minden zenész tiszteletére facsemetével gyarapszik a fasor. Idén a tavaly elhunyt Kostyák Alpár népzenészről, az erdélyi táncházmozgalom ikonikus alakjáról emlékeztek meg. – Öt évvel ezelőtt nem gondoltuk, hogy ilyen hamar sor kerülhet egy ilyen fa ültetésére, amely hozzánk, kolozsvári és erdélyi táncházasokhoz, kalotaszentkirályi táborozókhoz ennyire közel álló népzenésznek állít emléket – fogalmazott a faültetésen Könczei Csongor néprajzkutató. Kostyák a tábor oktatója, zenésze volt, így több táborozó, táncos is megkönnyezte a faültetést.
Kostyák Alpár negyven évvel ezelőtt az erdélyi táncházmozgalom alapítója volt, így számos néptánctábor meghívottja, oktatója, muzsikusa is egyben. Az évek során a kalotaszegi néptánctáborok zenészeinek is több generációját oktatta. Ám mint a Kolozsvári TV magyar adásának szerkesztője az erdélyi hagyományos népi kultúra bemutatását és megismertetését is szívügyének tekintette. Kalotaszegen is, ha épp nem muzsikált vagy oktatott, a tábort filmezte. A népzenészt Póka János György polgármester modernkori Tinódi Lantos Sebestyénnek írta le, hisz egyszerre volt krónikás és lantos is.
– Mi élő fát ültetünk, ezzel is üzenve, hogy a magyar népzene- és néptáncmozgalom örök életű. Fát ültetünk egy olyan harcosnak, aki a művészet eszközével küzdött népéért – tette még hozzá a polgármester.
Könczei Csongor beszédében azt vázolta fel, mit jelentett Kostyák az erdélyi táncházasoknak, kiemelve hogy a zenész mindig elvállalta, ha muzsikálni hívták előadásra, táncházba. Elmondta: mindig volt egy jó szava, ötlete, tanácsa, bárki fordulhatott hozzá.
A néprajzkutató elmondta: Kostyák Alpár facsemetéje olyan zenészeknek állított fák közé került, akiknek tudása, jelenléte nagyon hiányzik az erdélyi táncházasok köréből, ám nyugodt, mert szerinte a zenészek fent is ugyanolyan szépen muzsikálnak, mint ahogy azt idelent tették.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)
2017. augusztus 12.
Visszaadni a kalotaszegieknek, ami az övék
Huszonhetedik alkalommal szervezték meg Kalotaszentkirályon a Kalotaszegi Népzene– és Néptánctábort augusztus elején. A táborban az erdélyi néptáncok közül talán az egyik legnehezebbet, a kalotaszegit oktatják, ám felkészültség és tudásszint alapján a táborozók több csoport közül válogathatnak. Szép Gyula szervezőt kérdeztük az idei tábor sajátosságairól, koncepciójáról.
– A kalotaszenkirályi népzene- és néptánctábort „legendák” övezik, ez az egyik legismertebb erdélyi tábor. Hogyan befolyásolja a tábor az erdélyi táncházmozgalmat?
– Ez a legelső erdélyi népzenei– és néptánctábor, ahol egy nagyon jellegzetes, népszerű, értékes tájegység népzenéjét, néptáncát tanítjuk, talán ez lehet a „legendák” oka. Talán nem is helyes az a megfogalmazás, hogy az erdélyi táncházmozgalmat hogyan befolyásolja ez a tábor, hiszen a világ minden pontjáról érkeznek táborozók, a résztvevők nagy része nem erdélyi. De persze Erdélyből is sokan vannnak, illetve minden tájegységről érkeznek ide ilyenkor, Szilágyságból, Székelyföldről, Szatmárról, Temesvárról. Azáltal, hogy egy hét alatt elsajátítják a kalotaszegi néptáncot, vagy a kalotaszegi hangszeres népzenét, népdaloktatáson vesznek részt, ahol számos gyönyörű népdalt tanulhatnak meg, akarva-akaratlanul is hozzájárulnak az erdélyi magyar kalotaszegi népi kultúrának a megismertetéséhez. Másképp táncol egy táncházban az, aki itt sajátította el a kalotaszegi tánclépéseket ezalatt az egyhetes „kurzus” idején és másképp, aki nem itt tanulta a táncot. Köztudott, hogy nem könnyű tánc a kalotaszegi, főleg a legényes nehéz. Szerintem ez a világ egyik legvirtuózabb, és ettől talán a legnehezebb férfitánca. Ám aki ezt megtanulja, az más emberré válik.
Mindig volt a kalotaszegi emberben egyfajta büszkeség, ami a táncosságában is megmutatkozott. Minden kalotaszegi faluban a jó táncos vezéregyénisége volt az illető közösségnek, meghatározta a falu hangulatát, életmódját. Ez nemcsak szórakoztató eleme az életnek, nemcsak kitomboljuk, kiizzadjuk magunkat, hanem egyéniségfejlesztő szerepe is van. Én nem hallottam még olyanról, hogy a táncházas elzüllött. Aki ezzel a kultúrával megismerkedik, az az emberi milyenség legmagasabb szintjére tud felemelkedni, és szerintem ez ennek, és az összes többi néptánctábornak is az érdeme.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)
2017. augusztus 15.
„Túl vicces” a Shoshin Egyesület utcaszínházi előadása
Sokan voltak kíváncsiak vasárnap este a kolozsvári Shoshin Színházi Egyesület utcaszínházi előadására Kidén, ahol a napokban az egyesület nemzetközi színészi alkotótábora is zajlik. A fekete bika és más történetek című előadásról Köllő Csongor, az egyesület egyik alapító tagja elmondta: egyéves nemzetközi projekt zárómozzanata ez a produkció, amelynek során utcaszínházi technikákat sajátítottak el a résztvevők. A projekt célja itthon is alkalmazni ezeket az utcaszínházi technikákat, aminek Erdélyben és Romániában nincs hagyománya, illetve olyan rurális környezetben is bemutatni az előadásokat, ahol nincs színház vagy ahova nem járnak el a társulatok. Maga az előadás tíz nap alatt készült el, így Köllő Csongor megkérte a közönséget, ne összeforrott, részleteiben is tökéletesen megérett előadásra számítsanak. Aztán önfeledten nevetős mesébe léptünk…
Lévén vasárnap délután, talán ezért nem járt egy lélek sem Kide utcáin délután hat órakor, akitől megkérdezhettük volna, merre is lesz az előadás. Szerencsénkre a 10-es szám alatt található alkotótábor kapuján plakátok reklámozták, itt lesz a Shohshin előadása.
Míg mi körülnézünk, sétálunk egy kicsit a környéken, előkerülnek az első kideiek is, egy idősebb bácsi már negyed hét felé megérkezett a Koós Ferenc és felesége, Monica Koós portáján zajló alkotótáborhoz, majd helyet is foglalt az egyelőre még lelakatolt kapu előtt található kicsi lócán. Kedvesen integet nekünk, olvassa a plakátokat.
Ám nem kell sokat várni, már meg is érkeznek a következő érdeklődők is: nagymama a tízéves forma unokájával. Mivel nekik is több mint félórát kell még várniuk az előadásra, a nagymama közli az unokával: „Én még belépek 15 percre Gyöngyi nénihez”. Ám az unoka túl izgatott ahhoz, hogy Gyöngyi nénivel cseverésszen, kíváncsian olvassa a plakátokat, ellenőrzi még egyszer a dátumot és az időpontot, majd tájékoztatja a nagymamát, „Én itt megvárlak, de siess”. Nem szeretne lemaradni az előadásról. Ahogy a nagymama belép Gyöngyi néni kapuján, a Kide 10. szám alatt található alkotótábor tekintélyes kapujáról is lekerül a nagy lakat, így az idős bácsi, az izgatott unoka és mi is bemehetünk az udvarra.
Bent az alkotótáborban még folynak a foglalkozások, az átalakított, felújított gazdasági épületben a lányok törökülésben gyakorolnak még különböző mozdulatsorokat, miközben mások tüzet raknak, előkészítik a hatalmas üstöt, hozzálátnak a vacsorafőzéshez. Időközben egyre gyarapodik az érdeklődők tábora, ácsorognak a kideiek az udvaron, csendben diskurálva, a gyerekek izgatottan várják az előadást, amely számukra igazi meglepetés lehet.
Köllő Csongor három nyelven elmondta, hogyan is készült ez az előadás és mi célt is szolgál, majd a gyümölcsösbe invitálta a közönséget, a gyerekek várakozó izgatottsága már a legidősebbekre is ráragadt. Az előadás öt szereplője – Kecskés Anna, Németh Nikolett, Ryann Lievens, Matola Norbert, Pintér Géza – gólyalábakon, nagy csinnadrattával érkezik a „színpadra”, a közönséget már az első pillanatban bevonják a produkcióba, az első jeleneteket a nézők hangos nevetéssel jutalmazzák.
A több mesét kombináló produkcióban láthattunk rókát, táncoló vadászt, fuvolázó Aranyhajt, nem annyira jóságos öreganyót, a gyümölcsösön végigvonulva sétálhattunk a szerelem ösvényén, átléphettünk az Aranykapun és izgalmas gólyalábas bikaviadal részesei is lehettünk.
Az előadás váratlan fordulatokra épült, szórakoztató és kiszámíthatatlan volt, a legvégén a három részeg banditát, akik gólyalábon mulattak Michael Jackson zenéjére, Katy Perry lőtte le. A közönség végig lelkes volt, nem kellett kérlelni őket, hogy egyik helyszínről vonuljanak át a másikra, sőt egymást figyelmeztették a kideiek, ha valaki kikerülte az Aranykaput vagy lelépett a szerelem ösvényéről. Az izgatott, végig aktív közönséget a legvégén közös bulizásra invitálták a színészek, a legfiatalabbak és idősek is önfeledten táncoltak a patak mellett. Egy lelkes kisfiú örömében kiáltotta nagymamájának: „Jajj, ez az előadás túl vicces volt”, majd futott vissza a barátaihoz táncolni. Az eseményt közös bográcsozással és borozással zárták.
Kidét a főúttal poros, kavicsos földút köti össze, ezen mentünk mi bele az esőbe, amely szerencsére elkerülte az előadást. Érkezésünkkor is őzike üdvözölt, távozásunkkor pedig szintén őz köszönt el tőlünk.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)
2017. augusztus 18.
Remek hangulat a Dési Magyar Napokon
Minden korosztály találhatott magának kedvére való programot a hétvégén zajlott ötödik Dési Magyar Napokon. A három napos rendezvény a désiek számára jó alkalom a találkozásra, összegyűlésre, beszélgetésekre, amelyre gyakran a városból elszármazottak, akár külföldön élők is hazalátogatnak, hogy napközben a programok során, vagy este a koncertek alatt régi ismerősekkel társaloghassanak
A rendezvény csütörtökön kezdődött a Dés a festészetben című kiállítás megnyitójával. A tárlat anyagát a dési magyar festők városról készített képei alkották, így állítottak ki például számos Incze János vagy Angyalossy György művet. Mivel a bemutatott képzőművészeti alkotások egy részét a dési magyarok ajánlották fel, izgalmas lehetett a szóban forgó festményeket az alkotó más képei mellett látni, betekintést nyerni a művész tevékenységébe a saját falukon elhelyezett képek, illetve a szomszéd nappaliját ékesítő darabok segítségével.
A kiállítás vasárnap is látogatható volt délelőtt egy órán keresztül, ekkor számos ember jött el az ARTA Galériába megcsodálni a városáról készített festményeket, képeket. Izgalmas volt számomra is dési nagyszüleim képeit más képek mellett látni, a kiállítást pedig nagymamám „tárlatvezetése” még érdekesebbé tette: hozzáértően mesélte, melyik kép hol készült, ki festette stb. Egy pöttöm kislány lelkesen mutatta melyik a kedvenc képe, érdekes módon, éppen egy olyan alkotást választott ki, amely nagyszüleim nappalijának falát diszíti.
„Pénteken a néptáncosok lakták be a főteret, ugyanis ekkor zajlott a nemzetközi néptáncfesztivál, a Kolozsvárra érkező néptánccsoportok betáncolták a teret Désen is” – mesélt a Magyar Napokról Kovrig Annamária, dési tanácsos, az RMDSZ helyi szervezetének elnöke, akitől azt is megtudtuk, hogy este, ahogy illik egy néptánctalálkozó után, táncházba látogathattak el a dési magyarok.
Szombaton a rendezvényeket a főtérről a központi Green Pubba költöztették, ahol délelőtt kézműves foglalkozásokon, bűvészmutatványokon vehettek részt a kisebbnek, míg az idősebbek gulyásfőzéssel „szórakoztak”, délután pedig elkezdődtek a koncertek, a mulatozás.
Kovrig Annamária szeretné, ha a rendezvény mindenkihez szólna, és ezen mindenki jól érezné magát. A szervezőknek fontos, hogy minden nemzedék kedvére való zenét találjon a rendezvény programjában, így hívták meg az eseményre az Operettissimót, hisz az idősebbek az ilyen jellegű zenét kedvelik, illetve a kolozsvári Knock Out zenekart, hogy a rock stílus rajongói is szórakozhassanak szombat este.
Arra is kíváncsi voltam, milyen programokon vehet részt egy tizenéves az ilyen jellegű rendezvényeken. Varga Fruzsina elmondta: rendkívül élvezte az eseményt, számos programon vett részt, és szerinte mindenki jól érezte magát a Dési Magyar Napokon.
„Délelőtt voltam kézműves foglalkozáson, azt nagyon szerettem. De hasonló módon élveztem a nemezelést és a gipszfestést is. Délután, mivel nagyon meleg volt, a felnőttekkel behúzódtunk az árnyékba, és beszélgetéssel ütöttük el az időt. Este a bulira még az idősek is kijöttek” – mesélte Fruzsina.
A fiatal lány elmondta: a koncertre érkezők közül mindenkit ismer: „egy-két arc van, akit nem tudok hova tenni, egyébként mindenki másról tudom, hogy kicsoda”.
A szombati eseményeket a Green Pubban szervezték meg, a kisebb méretű terasz pedig nagyban hozzájárult a családias, otthonos és meghitt hangulat kialakulásához. Minden érkező lépésenként ismerősökbe botlott, az asztaloknál ülő társaságok tagjai gyakran cserélődtek, de a beszélgetés hangulatán ez semmit nem változtatott. A rendezvényen régi osztálytársak is találkozhattak egymással, a nagyszülők büszkén dicsekedtek az elszármazottaknak a nagyra nőtt unokákkal.
A dési közönség előtt koncertezni valóságos főnyeremény: a kicsik a színpad előtt ugrabugráltak, míg szüleik, nagyszüleik a hátsó sorokban táncoltak, énekeltek, szórakoztak, ahogy Fruzsina is megjegyezte: itt mindenki jól érezte magát zenei ízléstől és kortól függetlenül. Igaz, a jó hangulat kialakításához kellett az Operettissimo, a Knock Out zenekar és a Budapesti Randevú koncertje is.
„Azért van szükség a rendezvényre, hogy megmutassuk magunkat a mellettünk élőknek, és láttassuk: a dési magyar közösség él és ápolja kultúráját. Emellett a rendezvény nagy találkozásoknak ad helyet, hisz a Magyar Napokra a Désről elszármazottak is haza szoktak jönni” – mondta Kovrig Annamária tanácsos.
A rendezvényt a Communitas Alapítvány, az RMDSZ, a Kincses Kolozsvár Egyesület, a Bethlen Gábor Alap és Dés Polgármesteri Hivatala támogatta.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)
2017. augusztus 18.
Csángó festő alkotásai a Művészeti Múzeumban
Antal Imre, csángó származású festő alkotásaiból nyílt kiállítás szerdán délután a kolozsvári Művészeti Múzeumban. Az intézmény igazgatója, Lucian Nastasă Kovács a megnyitón elmondta: a Kolozsvári Magyar Napok égisze alatt összesen öt kiállítást nyitottak meg a Bánffy-palotában, ez a tárlat az utolsó ebben a sorozatban. A múzeumigazgató ugyanakkor hozzáfűzte: eddig még nem volt csángó alkotó műveiből kiállítás a Bánffy palotában, külön öröm számára, hogy ezúttal erre is sor került.
Az eseményen felszólalt Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, illetve Németh Géza egyetemi docens, a Budafoki Református Gyülekezet gondnoka is, akiknek családi gyűjteménye alkotja a tárlat anyagát. A festőművészt és munkásságát méltatta Székely István, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Hóvári János, a MANK (Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.) főigazgatója, illetve Holló Barna grafikusművész is. A kiállítás kurátora Szepes Hédi művészettörténész.
A méltatók kiemelték: a festőművész munkái ötvözik az ember és természet viszonyát, bemutatják ennek a viszonynak a szakralitását, ugyanakkor részletek derültek ki a gyimesfelsőloki születésű festő életéről és arról, hogyan befolyásolta tevékenységét a kommunizmus. Hangsúlyozták: Antal Imre a gyimesi népi kultúrát a magas kultúra szintjére emelte, akárcsak Bartók Béla a magyar népdalokat.
A tárlat megnyitóján a művész családja is részt vett. A kiálltás augusztus 27-ig látogatható a kolozsvári Művészeti Múzeumban (Főtér 30. szám), szerdától vasárnapig 10 és 17 óra között.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)
2017. augusztus 21.
Csodálatos, bizarr harmóniák Sipos László műveiben
Üvegkoronás királynővel, reneszánsz Madonnával, halas-madaras koronás Krisztussal, bajuszos múzsával, behúzottcipzár-szájú sárgabohóccal, papírcsákós tábornokkal találkozhatnak az érdeklődők Sipos László grafikus, festőművész Arcok – álarcok című tárlatán. A képzőművész kiállítását pénteken, a Barabás Miklós Céh galériájában nyitották meg, a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az alkotásokat Németh Júlia műkritikus méltatta, az est házigazdája Kolozsi Tibor, a Barabás Miklós Céh elnöke volt.
Kolozsi Tibor a megnyitón kifejtette: Sipos László igazi reneszánsz beállítottságú alkotó, ezt már akkor megállapította, amikor először járt a műtermében és látta, hogy a képzőművész nemcsak megmossa az összes ecsetét használat után, hanem be is csomagolja azokat, hogy a szálak ne törjenek meg és azok ne porosodjanak. – Ebből is, meg persze a képekből is látszik, hogy nagyon komolyan végzi munkáját –jegyezte meg a céh elnöke.
– Sipos László értékrendet teremtett. Sajátosat, egyénit, összetéveszthetetlent, múló divatoktól függetlent, amelyben a látszólagos összevisszaság sajátos rendezői elveknek engedelmeskedve teremti meg azt az összhangot, amely alkotásainak sava-borsát adja, és életművének egységét biztosítja – jellemezte a művészt Németh Júlia. – Csodálatos, bizarr harmóniákat láthatunk itt, de feltevődik a kérdés, hogy lehet-e egy harmónia bizarr? Lehet, mert Sipos László nem ismer lehetetlent, ha művészetről van szó – hangsúlyozta a műkritikius, aki szerint a képzőművész megalkotta sajátos, a bizarr harmóniák törvénytárát, amely megalkotásához „gondolati és művészi tisztánlátás egyaránt nélkülözhetetlen”. Munkáit algoritmusokhoz is lehetne hasonlítani, hisz Németh Júlia szerint minden alkotáson minden a helyén van és óraműpontossággal működik.
A tárlatmegnyitón a műkritikus külön-külön is elemezte a kiállított portrékat, így az érdeklődők segítségek kaptak a bizarr harmóniák megfejtéséhez, megérthették, hogyan kapcsolódnak egymásba a különböző portréelemek.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)
2017. augusztus 21.
Temesi Ferenc: Ha újraírnánk a regényeinket, soha nem írnánk újat
„Azt írod le, amit már tudsz. Mindennek megvan a helye, az írás nem megfeledkezés, hanem szembenézés, folyamatos tükörbenézés” – mondta Temesi Ferenc szombat délután a Bulgakov teraszán szervezett beszélgetésen. A Kossuth- és József Attila-díjas íróval Fekete Vince, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztő-helyettese beszélgetett.
Fekete Vince a beszélgetés elején kiemelte: Temesi Ferenc csak annyit kért tőle, amikor az estről egyetlen e-mailben egyeztettek, hogy sok lehetőséget kapjon felolvasásra, amelyre persze ő igent mondott. Így az író hosszabb részleteket olvasott fel alkotásaiból: a Por című szótárregényből való részlettel tesztelte az érdeklődők magyarságát, a Kölcsön idő: alapíttatott 1990-ben. I-II című újságregényéből felolvasott egy Rózsa Sándor interjút, a Bartók című munkájából a zeneszerző önparódiáját prezentálta, de a készülő 49/49 című regényből is megismerhettünk egy részletet.
Temesi Ferenc írói pályáját négy évesen kezdte, mint „óvodai mesemondó”, derült ki a beszélgetésen, aki, miután kifogyott az édesanyjától hallott-tanult népmesékből, saját történetekkel szórakoztatta óvodástársait és az óvónőket. – Népi szürrealista mesék voltak ezek, amelyekbe belefoglaltam az óvodai élményeinket is – mesélt első „alkotásairól” az író.
Azóta számos regényt írt, amelyek közül az egyik leghíresebb a Por című szótárregény, negyedik kiadása idén jelent meg. Az első alkalommal kiadott, 666 szócikket, címszót tartalmazó alkotásával Temesi megteremtette a szótárregény műfaját Magyarországon. Az író elmondta: a negyedik kiadásnál sem írta újra a regényét, csak a számtalan hibát javította ki, és nagyjábol 15 sort írt a por szócikkhez. – Ha újraírnánk a regényeinket, soha nem írnánk újat – hangsúlyozta.
A szótárregény műfajáról elmondta: mindannyian szótárai vagyunk az életnek, csak nem mindenki írja le a saját szótárát. Minden ember saját jelentést társít a különböző szavakhoz, így minden szótárregény más lenne.
Temesi Ferenc újságregényt is írt, a Kölcsön idő: alapíttatott 1990-ben. I-II. című kötetek az író szerint azért buktak meg, mert nem sárguló újságpapírra nyomtatták, ahogy azt illett volna, hanem hófehér papírra.
De Bartók Béláról is ő írt először regényt, amelynek alkotási folyamata megközelítőleg 40 évig tartott. – Bartók a mi szellemi valutánk. Mindenki ismeri a nevét, a műveltebbek a zenéjét is – fejtette ki. Az író szerint, az ő Bartókja többet mond, mint amennyit a valódi, szemérmesebb és zárkózottabb is. Az író olyan helyzetekbe helyezte szereplőjét, amelyekbe élete során kerülhetett, Bartókot, az embert alkotta meg és szólaltatta meg.
Temesi Ferenc a beszélgetés végén bevallotta: a mesterművét még nem írta meg. A regény, amely mint búvópatak bukkan fel néha, amikor más regényeken, projekteken dolgozik, lassan összeáll egy egésszé, így reméli, hogy megírhatja azt is. Ebben az író egyetlen nő életét mutatja majd be. – A nők nélkül nem lehet semmi, de velük sem. A nők életem során mindig a legmagasabb szintre emeltek, de a legmélyebb pontra is ők süllyesztettek – vallotta be Temesi Ferenc.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)
2017. augusztus 22.
Kolozsvár, az erdélyi magyar kultúra fellegvára?
Valóban Kolozsvár az erdélyi magyar kultúra központja? Ha igen, milyen is ez a város, milyen szerepet tölt be az erdélyi magyar kultúrában, kinek milyen felelőssége van egy ilyen központban? Ezekről a kérdésekről beszélgettek a Kolozsvár, az erdélyi magyar kultúra fellegvára. Irodalmi interferenciák című rendezvényen vasárnap délután a TIFF-házban, Balázs Imre József, Kelemen Hunor és Markó Béla költők, valamint Szilágyi István író részvételével. A beszélgetést László Noémi moderálta.
László Noémi első körben arra volt kíváncsi, beszélhetünk-e egyáltalán arról, hogy Kolozsvár az erdélyi magyar kultúra fellegvára, és ha igen, milyen is ez a Kolozsvár, vagy általában milyen jellemzői vannak egy kulturális centrumnak. László Noémi szerint lehet, hogy Kolozsvár inkább periféria, mint centrum.
Markó Béla úgy vélte, nem a fellegvár szót kellene használni ebben a kontextusban, hiszen a kifejezés egy defenzív helyzetre utal. Markó hangsúlyozta: 1990 körül sokkal több kulturális centrumot képzeltek el Erdélyszerte, így központ kellett volna legyen Kolozsvár mellett Marosvásárhely is, amely viszont nem tudott azzá válni az elmúlt közel 30 év alatt. Ám a költő szerint Kolozsvár sem töltötte be ezt a szerepet az 1990-es években, a piros-sárga-kék padokon ülve senki sem érezhette azt, hogy ez a város az erdélyi magyar kultúra centruma. Ez a helyzet szerencsére megváltozott, és Kolozsvár jelenleg tényleg központtá vált, jegyezte meg. Véleménye szerint a kincses város a „modernitás, nyitás, európaiasodás létesítménye is a magyar kultúrában. Kolozsvárnak igénye van arra, hogy ne csak az itt lakók beszéljenek róla” – mondta Markó Béla, hozzáfűzve, ez annak is köszönhető, hogy „itt lezajlottak fontos viták, amelyek eredménye, hogy Európához kell mérni magunkat”.
Kelemen Hunor szerint nem lehet egységes kulturális centrumról beszélni. Ha az akadémiai szférát és a színházat tekintjük, akkor Kolozsvár tényleg centrum Erdélyben, viszont, ha képzőművésztről beszélünk, akkor már nem. Irodalmi szempontból pedig, véleménye szerint, az kéne mérvadó legyen, hogy az erdélyi magyar írók, költők külföldön is ismertek legyenek, köteteiket lefordítsák más nyelvekre.
Balázs Imre József kifejtette: a város hatalmas változásokon ment és megy át, Kolozsvár lassan a nemzetközi kultúrát befogadó központtá is válik. „Nem szabadna csak a magyar kultúra centrumaként beszélni a városról” – jegyezte meg a költő.
Szilágyi István elmondta: úgy látja, hogy míg Kolozsvár lassan túlnépesedik, addig például a magyar iskolák száma csökken. Az írót inkább az aggasztja, mi lesz a várossal és annak lakóival.
A beszélgetés résztvevői abban egyetértettek, hogy nem a kulturális intézmények, hanem azok vezetőinek felelősségéről kell beszélni, hisz ők jelölik ki, hogy milyen úton halad az adott intézmény, a közvetlen környezethez mérik magukat, vagy inkább az európai, tágabb mércét veszik figyelembe. Kelemen Hunor kiemelte: ilyen meghatározó személy volt például Kántor Lajos, aki nélkül a Korunk nem tett volna le ilyen mérhető teljesítményt az asztalra. Markó Béla szerint tudatos kulturális programokra van szükség, amelyek alapján eldönti a város, merre akar menni, kinek mi a szerepe. Balázs Imre József hozzáfűzte, ilyen programok már léteznek Kolozsváron, ilyen az Igen, tessék mozgalom, vagy a kulturális tömegrendezvény, a Kolozsvári Magyar Napok is.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)
2017. szeptember 6.
Megnyílt a Csigadomb – csoportos tárlat a Minerva-házban
Dorombbal, citeramuzsikával, köcsögdudával és tánccal nyitották meg hétfő délután a Minerva-ház két kiállítótermében a Csigadomb című tárlatot, amelynek anyaga a sztánai Szentimrei-házban tartott alkotótábor résztvevőinek munkáiból áll. A kiállításmegnyitó egyben a zilahi Muza Fest művészeti fesztivál nyitóeseménye is volt, a Zilahon zajló fesztivál kolozsvári megnyitójának célja, hogy a Szilágyságot szélesebb körben is bemutassa.
A Csigadomb című kiállítás megnyitóján Szabó Zsolt, a Szentimrei Alapítvány elnöke elmondta, Sztánának nagy hagyománya van a képzőművészek körében, Kós Károly is dolgozott ott, de a képzőművészeti főiskola alkotóházaként is működött valamikor a villa, emellett pedig számos kolozsvári értelmiségi vonult Sztánára alkotni. Idén 13 – erdélyi és magyarországi – művész vett részt a tíznapos alkotótáborban, az ez idő alatt készült festmények, filmek, szobrok láthatók a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében és a pincegalériában.
– Ez a második alkalom, hogy bemutatkoznak a sztánai tábor résztvevői. Hasonló érdeklődésű képzőművészek, akik összegyűlnek egy kis beszélgetésre, munkára, tapasztalatcserére, mi pedig nagy örömmel fogadjuk be őket a Szentimrei villába – mondta a megnyitón az alapítvány elnöke.
Szabó Attila muzeológus, a sztánai alkotótábor házigazdája számára is sokat jelentettek az esténkénti barátias hangulatú beszélgetések, emellett kiemelte: Sztána szerinte is rendkívül izgalmas helyszín az alkotók számára. – Nagyon érdekes hely, a falu, a környezet is nagyon szép, de a Szentimrei-ház és környéke misztikus hely, nagyon pozitív energiák töltik fel a több ideig ott tartózkodókat – jegyezte meg Szabó Attila, aki a szervezés mellett alkotóként is részt vett a táborban.
Dabóczy Géza kurátor, a tábor résztvevője is kiemelte a jó hangulatot. – Ha a tavalyit a szeretet-tartás táborának neveztem, az idei méltán kiérdemli a nevetés-tábor címet. Jó emberek egy helyen hamar megtalálják a derű térképén túli koordinátákat – jellemezte az együttlétet a kurátor, majd egyenként elemezte a kiállító művészek stílusát, illetve azok alkotásait.
A Csigadomb című kiállítás szeptember 15-ig látogatható, hétfőtől péntekig 10 és 15 óra között a Minerva-házban (Jókai/Napoca utca 16. szám).
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)
2017. szeptember 12.
Konferencia az egyenlőtlen gazdasági fejlődésről
Az Európai Unión belül Romániában a legnagyobb a régiók közötti egyenlőtlen fejlődés – derült ki a Regionális polarizáció és egyenlőtlen fejlődés Közép-Kelet-Európában.Területalapú innovatív politika kihívásai című konferencia sajtótájékoztatóján. Az értekezletet a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a Regional Studies Association (Regionális Tudományi Társaság) közreműködésével szervezte meg, a szeptember 10–13. között zajló eseményre a legfontosabb és legelismertebb szakemberek látogatnak el a világ különböző pontjairól. Az előadók a rendezvény során megoldásokat, működő gyakorlatokat, módszereket, lehetséges stratégiákat mutatnak be a probléma orvoslására. A sajtótájékoztatón Benedek József, egyetemi tanár, a BBTE szenátusának alelnöke, a konferencia házigazdája, Jennifer Clark, a Georgia Institute of Technology (Amerikai Egyesült Államok) professzora és Sally Hardy, az Egyesült Királyság Regionális Tudományi Társaságának ügyvezető igazgatója számoltak be az eseményről.
„A témával sokat foglalkoztak és foglalkoznak jelenleg is a helyi és központi hatóságok, de a civil szféra is Romániában. Ez a terület kötődik a városok, régiók egyenlőtlen fejlődéséhez, így a társadalmi-gazdasági egyenlőtlen fejlődéshez is. Muszáj megemlítenünk, az elmúlt 15 évben ez a fajta egyenlőtlenség Romániában akkora mértékben megnőtt, hogy az Európai Unión belül nálunk a legnagyobb. Ez azt jelenti, hogy az eltelt időszak gazdasági fejlődése magával hozta az országon belüli egyenlőtlenségek növekedését is” – fejtette ki a sajtótájékoztatón a Benedek József. A BBTE oktatója szerint emiatt rendkívül fontos a konferencia, hisz így Kolozsvárra látogattak a terület legelismertebb szakemberei, akik megoldást kínálhatnak a felmerülő problémákra.
Sally Hardy elmondta: az általa képviselt társaság összeköti az akadémikusokat, kutatókat a regionális politikáért felelős személyekkel, így rendkívül fontos szerepet tölt be a regionális polarizáció terén. A konferencia rendkívül fontos a társaság számára, hisz szeretnének létrehozni egy részleget Közép-Kelet-Európában is, amely kapcsolatot teremtene a térség kutatói, akadémikusai és a régión kívül tevékenykedő kutatók között.
Jennifer Clark professzor, akinek tudományterülete az okos városok – a sajtótájékoztatón kiemelte: az okos városok szempontjából gyakran a kicsi, fontos kulturális szerepet betöltő települések jelentik az igazán izgalmas projekteket, hisz ezekben erős a kulturális identitás, következésképpen a közösség is részt vesz a tervek megvalósításában.
A konferencia részletes programja elérhető a www.regionalstudies.org weboldalon, az előadások a BBTE Közgazdaság és Gazdálkodástudományi Kar székhelyén zajlanak.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)
2017. szeptember 18.
Kihívást jelent a metropolisz övezetek felzárkóztatása
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem a Regional Studies Association (Regionális Tudományi Társaság) nagy-britanniai részlegének közreműködésével szervezett konferenciát szeptember 10–13. között Regionális polarizáció és egyenlőtlen fejlődés Közép-Kelet-Európában. Területalapú innovatív politika kihívásai címmel Kolozsváron. A konferencián számos romániai és külföldi kutató tartott előadást a témában arról, hogyan lehetne csökkenteni a különböző régiók közötti gazdasági különbségeket, milyen technikákkal, politikával lehet felzárkóztatni a falvakat, de bemutatták azt is, hogyan működik egy okos város, vagy hogyan üzemel a japán tömegközlekedés. A Kolozsvár fejlesztése címet viselő előadástömbben olyan kutatások eredményeit mutatták be kolozsvári és bukaresti doktoranduszok, amelyek a város fellendülését járták körül, illetve reflektáltak a fejlődés következményeire, amelyekhez a város eddig képtelen volt alkalmazkodni.
Sorra buknak meg a metropolisz övezet
fejlesztését célzó tervek
Radu-Matei Cocheci a Ion Mincu Műépítészeti Egyetem doktorandusza Csökkenteni a területi egyenlőtlenségeket: rés Kolozsvár metropolisz övezetének stratégiai tervei és kivitelezési eredményei között címmel tartott előadást a konferencián. A kolozsvári metropolisz övezetét érintő változásokat és az övezet fejlesztését célzó projektet felmérő kutatást Radu-Matei Cocheci Sabina Dimitriuval a Ion Mincu Műépítészeti Egyetem doktoranduszával és az Urbasofia cég ügyvezető igazgatójával közösen készítette.
A kutató röviden vázolta az Európai Unió kohéziós politikáját, amely megoldást keres a régiók, térségek közötti egyenlőtlenségek eltüntetésére, és amelynek célja a rurális övezetek felzárkóztatása. Az EU kohéziós politikáját Romániában is alkalmazni kéne, ám ennek bevezetését itt számos dolog akadályozza, mint a centralizáltság, a bürokrácia, vagy a menedzselésbeli tapasztalatok hiánya. Az előadó kiemelte: a gazdasági egyenlőtlenség, a régiók közti különbségek eltüntetését a 2007-ben kezdődő gazdasági válság még nehezebbé tette, de legalábbis nem segítette a politika életbe ültetését.
A doktorandusz elmondta: Romániában jelenleg nyolc fontos régió van, mindegyiknek van egy-egy pólusa, az észak-nyugati régió központja Kolozsvár. A kincses város a második legnagyobb és legfontosabb város Romániában, amelynek fejlődését, átalakulását mérték fel a kutatók a 2007 és 2015 közötti időszakban több szemszögből: népességnövekedés, lakások, turistaforgalom stb.
A kutatók adatai szerint a lakások száma az elemzett időszakban 27%-al nőtt Kolozsváron és környékén, a leglátványosabb mértékben Szászfenes fejlődött. A metropolisz övetezhez tartozó településen 418%-al nőtt a lakások száma, a második helyen Bács áll 75%-al, ezt követi Apahida 59%-al. A turistaszálláshelyek száma is megugrott az elemzett időszakban, 2007 és 2015 között ezek száma 47%-al gyarapodott.
A robbanásszerű fejlődéshez nem tudott minden téren felzárkózni a város, a kutatók számos problémára hívták fel a figyelmet. A dolgozó lakosság még mindig a városban, és nem a metropolisz övetezben lakik: 2015-ös adatok szerint a munkavállalók 92,6%-a Kolozsváron élt, igaz az arány pár százalékkal csökkent 2007-hez képest. A közszolgáltatások sem tudtak ehhez alkalmazkodni: a tanárok és orvosok száma nem fedi a lakosság igényeit.
A kutatók arra is felhívták a figyelmet, hogy nagy a probléma a város- és metropoliszövezeti fejlesztési projektek körül. Ilyen a városi mobilitási, vagy a szociális intézmények fejlesztését, vagy a gazdasági versenyképesség növelését célzó projekt. Az ilyen fejlesztési projektek a városra, és nem a környező falvakra, metropolisz övezetre koncentrálnak, így ezek nem segítik elő azt, hogy csökkenjen, vagy eltűnjön az ezek közötti különbség. A metropolisz övezet fejlesztését célzó projekteket az elmúlt években nem sikerült megvalósítani.
A kutatók szerint a metroplisz övezetet csak akkor lehet fejleszteni, ha az adminisztrációs egységek partnerségeket tudnak kötni, és együtt tudnak működni. A jelenleg érvényben levő szabályozások miatt Kolozsvár és Kolozs megye elnyomja a falvakat, és ameddig az adminisztrációs problémákra nem találnak megoldást, a metroplisz övezet nem tud felzárkózni a városhoz – összegezte előadása végén a kutató.
A betelepülők egyenlítik ki
a természetes szaporulat csökkenését
A második előadás szorosan kapcsolódott az elsőhöz: Vlad Cocheci, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem doktorandusza Kolozsvárra költözés című előadásában szintén a kincses város népességnövekedését vizsgálta, a Kolozsvárra betelepülőkre koncentrálva. A doktorandusz kutatását a Ion Mincu Műépítészeti Egyetemen tanuló Andrei Mitreával készítette. Felmérték, hogyan változott Kolozsvár és a metropolisz övezet népessége 2002 és 2011 között: 2002-ben összesen 388 622 ember lakott Kolozsváron és vonzáskörzetében, ez a szám a szám 9 év alatt 413 041-re növekedett, ami 6%-os népességnövekedést jelent, nagyon eltérőt az országos adatoktól. A városban megközelítőleg 347 ezren laktak 2011-ben, ez a szám 2002-ben csak 317 ezer volt. A leglátványosabban, lakosság szempontjából is Szászfenes fejlődött: míg 2002-ben 7 ezer lakosa volt a településnek, ez a szám 2011-re megtriplázódott, ekkor már 22 ezer lakost számlált. Hasonló, de nem ekkora mértékű növekedés jellemzi a többi metropolisz övezethez tartozó települést is, mint Apahida vagy Bács.
A természetes szaporulat Kolozsváron, Apahidán, és természetesen Szászfenesen pozitív (ebből a szempontból is itt a legnagyobb), viszont több településen, amely a metropolisz övezethez tartozik, negatív a természetes szaporulat, köztük Bácsban. A teljes övezet adatait vizsgálva negatív értékeket jegyeztek. A kutató kiemelte: évente 2442 betelepülőre volt szükség ahhoz, hogy ellensúlyozza a népesség fogyását.
A doktorandusz szerint 2002 és 2011 között közel 79 ezer ember költözött a városba és vonzáskörzetébe, viszont több mint 50 ezer ember el is költözött onnan.
Ki fizet a kolozsvári felsőoktatásért?
Az előadás-sorozatot Andrei Chirca, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem doktoranduszának előadása zárta. Dan Tudor Lazăr és Cristian Marius Litan, BBTE oktatók és a doktorandusz közös kutatási eredményeit bemutató előadás A diákok kiadásai és mire tanít meg ez bennünket az egyetemi oktatás alulfinanszírozásáról. Bizonyíték egy felső-közép-bevételű országból címet viselte. A kutatás eredményei meglepték a hallgatóság külföldi tagjait, németországi és japán előadók csodálkoztak rá a helyzetre: miért is fizet a diák az oktatásért, és miért nem oldja meg az állam ezeket a problémákat, miért nem nyújt megoldást az egyetem a kolozsvári lakhatási problémákra – tették fel a külföldiek a jogos kérdéseket.
A kutatók 2015-ben a BBTE-n tanuló, Kolozsváron tartózkodó diákok kiadásait mérték fel, online kérdőíves módszer használatával. Az BBTE-en 2015 végén megközelítőleg 50 ezer diák tanult, ezek közül a kolozsvári szakokra 27 754 egyetemista járt. A kérdőívet 1159 diák töltötte ki, alap, mesterképzéses diákok, és doktoranduszok egyaránt.
A kutatók felmérték a diákok bevételeit – az egyetemi ösztöndíjakat, fizetésből számrazó jövedelmüket –, illetve kiadásaikat, hogy mennyit költenek havonta lakásra, tandíjra, ételre, szórakozásra, utazásra stb.
A felmérésből kiderül: a válaszadók 58%-a nem dolgozik, nincs bevétele, így a kutatók arra következtetnek, ezeket a Kolozsváron tartozkodó diákokat a családjuk tartja fenn. Ők a családi kasszából fizetik a lakbért vagy a bentlakás árát, a szüleik pénzéből vesznek maguknak Kolozsváron ennivalót stb. A megkérdezettek csupán 20%-a dolgozik teljes munkaidőben, a válaszadók nagyrésze csak a magiszteri képzés alatt vállal munkát, az alapképzéses hallgatókra ez nem jellemző. A megkérdezettek kisebb része vállal részmunkaidős állást.
A kutatók felmérték többek között azt, hogy a kolozsvári BBTE-s egyetemisták mennyit költenek évente lakbérre, ételre vagy szórakozásra, majd ezt összehasonlították az egyetem éves kiadásaival, illetve bevételével.
A doktorandusz elmondta: a Babeş–Bolyai Tudományegyetem 2015-ben megközelítőleg 44 millió euró állami támogatásban részesült, ez a bevételeinek 54%-át tette ki.
Ezzel szemben az intézmény éves összkiadása megközelítőleg 77 millió euró volt, a BBTE diákjai viszont ugyanabban az évben 1,83-szor többet költöttek, hozzávetőlegesen 141 millió eurót kolozsvári tartózkodásuk idején. Ez az összeg megközelítőleg 100 millió euróval több, mint amennyit az állam fordít az oktatásukra.
Így jogosan tette fel a kérdést a kutató az előadása végén: végül is ki fizet a felsőoktatásért? A külföldről érkező hallgatóságot – szintén kutatók – a legjobban a kolozsvári lakhatási probléma lepte meg: nem értették, miért nem tesz semmit az állam a jobb és olcsóbb lakhatási körülmények megteremtéséért, miért nem fektet az egyetem új bentlakások építésébe, így mérsékelve ezzel a kolozsvári diákok egyik lakhatási kiadásait.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)
2017. szeptember 18.
Kolozsvár is csatlakozott a budapesti Ars Sacra fesztiválhoz
A tízéves budapesti Ars Sacra fesztiválhoz csatlakozott a kolozsvári Szent Mihály Plébánia, így a magyarországi rendezvény részeként Kolozsváron is szerveztek egy kiállítást. Az Üzenet a szakralitásból című tárlatot szeptember 16-án, szombaton nyitották meg. A megnyitón felszólalt Sabău-Trifu Cristina kiállító művész, a tárlat kurátora, Kovács Sándor főesperes, illetve Bodó Márta, a Keresztény Szó és a Vasárnap főszerkesztője.
Sabău-Trifu Cristina, a kiállítás kurátora a megnyitón elmondta: az ötlet, hogy Kolozsvár is csatlakozzon a budapesti Ars Sacra mozgalomhoz, a tavalyi fesztivál során merült fel, Dragonits Mártával, a fesztivál főszervezőjével folytatott beszélgetés során.
– Akkor kiderült, Dragonits Márta vágya, hogy az Ars Sacra mozgalom a határokon túl is terjedjen. Akkor kért fel arra, hogy vállaljak ebben szerepet, én pedig nagyon örvendtem a felkérésnek – mesélte a kurátor.
Beszélgetésüket követően a művésznő felkereste Kovács Sándor főesperest, hisz úgy gondolta, Kolozsvár, Erdély kulturális fővárosa lenne méltó helyszíne ennek a kezdeményezésnek. A főesperes támogatta az ötletet, így a kurátor, Bodó Mártával közösen, elkezdte felkeresni a művészeket, hogy vegyenek részt a kezdeményezésben.
A kiállítás arculatánayak kialakításakor figyelembe vették a budapesti fesztivál értékeit, de az erdélyi sajátosságokat is. Sabău-Trifu Cristina elmondta, az általa programnak nevezett kezdeményezésnek három fő célja van: az egyház gyűjtse össze a szakrális világból inspirálódó művészeket, akik majd közösen állhatnak elő ötletekkel. A kurátor kiemelte, a programja célja a művészek közötti párbeszéd elősegítése, illetve szeretné, ha a hanyatló keresztény egyházat Európában a művészek közösen próbálnák feléleszteni.
A megnyitón felszólalt Kovács Sándor főesperes, aki beszédében kiemelte: az egyház mindig is élt a „művészetek sajátos kifejezőerejével, isten dicséretében, és mindenkor barátja volt a képzőművészeknek, nemes szolgálatukat szüntelenül igénybevette”.
– A szakrális művészet feladata, hogy a maga eszközeivel, megjelenítse az emberek hitét; mindenkor gyarapította, gazdagította az egyház művészi értékeit. A művészet segít abban, hogy az emberiség családja felemelkedhessék az igazság, jóság, szépség magaslataira és hogy az Isten bölcsességét megvilágítsa – mondta a főesperes, aki szerint a kiállított alkotások tükrözik alkotóik hitét, szellemi beállítottságát és istenkereső szándékát.
Bodó Márta a kiállításmegnyitón kiemelte: manapság állandóan vizuális ingereknek vagyunk kitéve, így ez a kiállítás segít abban, hogy egy kicsit elhallgassunk, lecsendesedjünk, meditatív állapotba kerüljünk.
– Nézzék, érezzék magukénak ez alatt a hét alatt ezt a kiállítást, érezzék meg azt, hogy a teológia nem feltétlenül valami nagyon elvont filozófia, nehezen emészthető elmélet. A teológia az a gyakorlatban megélt élet, így mindenkinek kell legyen teológiája, akár hívő, akár nem – emelte ki a megnyitón Bodó Márta.
A megnyitón fellépő férfikar, Potyó István karnagy vezényletével, erdélyi forrású gregorián dalokat adott elő.
A kiállítás szeptember 24-ig látogatható a Szentegyház (Iuliu Maniu) utca 2. szám alatti épület tetőtéri kiállítótermében.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)
2017. szeptember 20.
„A lehető legtöbbet változtassatok a világunkon”
Tizenhetedik egyetemi tanévét nyitotta meg tegnap délben a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának vezetősége. A Szózat ünnepélyes eléneklése után a diákokat, főleg az elsőéves gólyákat, az egyetemi kar elöljárói mellett Sógor Csaba Európai Parlamenti képviselő és Mile Lajos Magyarország kolozsvári főkonzulja is köszöntötte. A megnyitón megemlékeztek a nemrég elhunyt Szilágyi Pál egyetemi oktatóról, az egyetem egykori rektoráról, akinek temetése a tanévnyitóval egy időben zajlott, így több oktató is a volt rektortól búcsúzott a tanévnyitó ünnepségen való részvétel helyett. A Sapientia Kolozsvári – az intézmény legkisebb – Karának négy alapképzésén (jog, média, környezettudomány és nemzetközi kapcsolatok, európai tanulmányok szakokon) és az ezekre épülő négy magiszteri képzésen összesen 270 diák kezdte az új tanévet tegnap, köztük száz gólya, akik a megnyitón esküt is tettek.
Mivel Tonk Márton egyetemi professzor, dékán Szilágyi Pál temetésén vett részt, így évnyitó beszédét Murádin János-Kristóf, kari kancellár tolmácsolta. A dékán beszédében kiemelte a tanévnyitó rendhagyóságát, hisz az „egyik szemünk nevet, a másik pedig sír”.
– Nevetünk, hisz minden egyetemi esztendő elindítása ünnep, öröm, lelkesedés, de nevetünk azért is, mert a mai nappal egy újabb elsőéves évfolyam válik akadémiai közösségünk részévé. Oktató emberekként jól tudjuk, hogy az ő mai nevetésükből, egyetemi tanulmányaik alatti derűjükből mi magunk is sokat fogunk gazdagodni – köszöntötte Tonk Márton az egyetem diákjait és oktatóit.
Beszédében rámutatott: Szilágyi Pál nagyon nehéz időszakban volt az intézmény rektora, konoksága, hite nélkül talán megszűnt volna az Sapientia Kolozsvári Kara. A dékán azt kívánta a diákoknak, hogy a Szilágyi Pálra jellemző konokság és optimizmus határozza meg az új tanévük irányvonalát.
Murádin János-Kristóf is köszöntötte a diákokat, kiemelve: minden lehetőségük megvan az intézményben tanulóknak arra, hogy ők legyenek az erdélyi magyar értelmiség új generációja, egy új erős középosztállyá válhatnak, akik a tudomány terén is újat hozhatnak, de a közösség megóvásának terén is jeleskedhetnek. „Én csak azt kívánom nektek, hogy a lehető legtöbbet változtassatok világunkon, alakítsátok a magatok képére, és akkor majd ti is otthon lesztek benne.” – fogalmazott a kari kancellár.
Sógor Csaba, Európai Parlamenti képviselő beszédében a marslakó, magyar tudósok, generációjának történetét mutatta be, felkérve a diákokat arra, hogy ugyanúgy járjanak a tudományos világban, ahogy a marslakó generáció tagjai is tették: több tudományterületen is próbálják ki magukat, nézzenek jól körül a tudomány világában. Az EP-képviselő felhívta a diákok figyelmét arra is, hogy az elkövetkező év nem lesz nyugodt a romániai magyarság számára, de nyugodtságra, higgadságra és józanságra intette őket.
– Általában is igaz, de nekünk itt Erdélyben, a kisebbségi létben fokozottan oda kell erre figyelnünk, a minőségről, a szellemi, morális igényességről beszélek. A versenyben való helytálláshoz, az egyéni boldoguláshoz is elengedhetetlen az igényesség és a minőségre való törekvés. Ha mostoha vagy nehéz körülmények között kell megállni helyünket, akkor annál inkább – mondta Mile Lajos főkonzul, aki szerint, ha az erkölcsösséget, igényességet és műveltséget tartjuk szem előtt, nem tévedhetünk el.
Az elsőéveseket a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) elnöke, Andacs Zsolt-Levente is köszöntötte és biztosította őket arról, bármilyen kérdés esetén a rendelkezésükre állnak. Az elnök szerint az egyetemre való beiratkozással a diákok egy új kontinenst fedeztek fel, majd sajnálattal közölte a gólyákkal „itt is tanulni kell”.
Az évnyitón a Kari Tanács Tiszteletbeli Tagja címet adományozták Sógor Csaba képviselőnek, aki az elmúlt években többször is támogatta a kart és a nemzetközi kapcsolatok, európai tanulmányok szakot és az intézményben tanuló diákok tevékenységét, segített megvalósítani a brüsszeli tanulmányutakat, a tudományok események megbízható partnere volt. Sógor Csabát Szenkovics Dezső dékánhelyettes méltatta. A dékánhelyettes a laudációban kitért Sógor Csaba szakmai sikereire, de emberi értékeire is rávilágított.
A megnyitón közreműködött Kostyák Előd csellóművész is, aki Bach C-dúr csellószvitjét adta elő.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)
2017. szeptember 22.
Filmekből színdarab a sétatéri színházban
Kolozsváron rendez Hajdu Szabolcs és Cristi Puiu is
Két új, hosszútávra tervezett sorozattal bővül a Kolozsvári Állami Magyar Színház programkínálata a 2017/2018-as évaddal kezdődően, derült ki a csütörtök délben tartott sajtótájékoztatón, ahol Tompa Gábor igazgató bemutatta a következő színházi évadot, a tervezett előadásokat, és azt, hogy milyen fesztiválokra hívták meg a kolozsvári társulatot. Visky András művészeti vezető hiányzott, mert épp Washingtonban tartózkodik, ahol egy előadását mutatták be.
A két új, izgalmas sorozat első produkcióit a 2017/2018-as évadban mutatja be a kolozsvári színház. A filmrendezők sorozatban, ahogy a neve is sugallja, filmrendezők visznek színre előadásokat. A sorozat első produkcióját Adrian Sitaru rendezi, az Ilegitim című filmjének színpadi változatát februárban mutatják be. Az előadás a film alapján készül, szinte azonos szereposztással. A sorozatban, eddigi visszaigazolások alapján, részt vesz Hajdu Szabolcs, Tudor Giurgiu és Cristi Puiu is, ám azt, hogy milyen alkotásokat rendeznek, még nem tudni.
A társulat két új taggal bővült ettől az évadtól: Jerovszky Tímea Nagyváradról szerződött Kolozsvárra, Francisco Alfonsín pedig több közös munka után lesz állandó tagja a kolozsvári színháznak.
Újdonságnak számít a fiatal rendezőknek szóló előadás-pályázat nyertes projektjeinek színpadra vitele is. A színház által meghirdetett felhívásra 31 projekt érkezett, 35 évesnél fiatalabb rendezőktől, amelyek közül az elkövetkező két-három évadban több produkciót is bemutat a kolozsvári intézmény. Az igazgató a média képviselőinek elmondta: a projektek értékelésekor figyelembe vették a rendezői koncepciót, a javasolt anyagot, az előadhatóságot, de szempont volt az is, hogy a kiválasztott projektek erősek legyenek, illetve olyanok, amelyeket a kolozsvári színház meg tud valósítani, fel tud vállalni. Tompa Gábor elmondta, a felhívás arra is jó volt, hogy betekintést nyerjen a fiatal rendezők gondolkodásvilágába, és megismerje, hogyan vélekednek az aktuális társadalmi problémákról.
A felhívás eredményeit a sajtótájékoztatón hirdették ki. A beérkező pályázatok közül négynek a bemutatását vállalja a színház, egyet pedig a tervek szerint már ebben az évadban láthat a közönség. Azt viszont az igazgató nem tudta megmondani, hogy a projekteket milyen sorrendben mutatják majd be, hiszen megvalósításukat a rendezők idejéhez, illetve az általuk elképzelt szereposztáshoz kell igazítani. Így az elkövetkező évadokban a színház műsorra tűzi Leta Popescu rendezésében az (In)vizibil (Láthatatlan), Andrei Măjeri rendezésében a Las meninas (szerző: Ernesto Anaya), Porogi Dorka rendezésében az Alice az ágyban (szerző: Susan Sontag) és Ioana Păun rendezésében a Mercenari/Zsoldosok című (szerző: Mona Bozdog) projekteket. Ezeken kívül az elbírálók kiválasztottak további négyet, amelyeket a rendezőkkel közösen továbbgondolva szintén előadna a színház: Mădălin Hîncu rendezésében a Pinocchio (szerző: Carlo Collodi), Dragoş Alexandru Muşoiuval a Snuff (szerző: Chuck Palahniuk), Horváth Annával a Téli Beyer (szerző: Szaitó Ajumu), valamint Andrei Măjerivel a Trecătoarea pisicii/Macskaszoros (szerző: Flavius Lucăcel) című projekteket.
Tompa Gábor elmondta, az átmenet a 2016/2017 és a 2017/2018-as évadok között nagyon intenzív volt, a Kolozsvári Magyar Napok alatt három előadásuk volt, a Iulius Caesar című előadást nyáron pedig meghívták az almagrói és szöuli fesztiválokra. Ősszel is több fesztiválon vesz részt a társulat, meghívást kaptak Bukarestbe az Országos Színházi Fesztiválra, ahol a Rosmersholm és A mélyben című előadásokat adják elő, a Notara színház fesztiváljára, a székelyudvarhelyi, illetve gyergyószentmiklósi színházi fesztiválokra is. Novemberben Aradon adják elő a Vágy villamosacímű produkciót, a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron a Iulius Caesart mutatják be a vásár közönségének.
A 2018. évi költségvetés jóváhagyásának késlekedése miatt az évad első felében, 2017 végéig egyetlen bemutatót terveznek: Victor Ioan Frunză rendezésében viszik színre Tony Kushner Angyalok Amerikában című produkcióját. A legutóbbi UNITER-gálán kétszeresen díjazott rendező alkotása december elején debütál. Ám a színházigazgató kiemelte: ez az előadás is még borotvaélen táncol, akárcsak a Csehov Regény nagybőgővel című novellájából készült stúdióelőadás decemberre tervezett bemutatója.
A színház idén ünnepli fennállásának 225. évfordulóját, így december 6–10. között miniévadot szerveznek, ahol az elmúlt két évad legkiemelkedőbb előadásait láthatja a közönség újra, öt vagy hat produkciót, de a bemutatót is erre az időszakra tervezik.
Az évad második felében, 2018-ban a következő előadásokat mutatják be a Kolozsvári Állami Magyar Színházban: Los Putrefactos (rendező: Tompa Gábor), pool (no water) Mark Ravenhill könyve alapján (r.: Radu-Alexandru Nica), Moliére Úrhatnám polgár című komédiáját (r.: Mihai Măniuţiu) és Frank Wedekind Lulu című előadását (r.: Eszenyi Enikő).
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)
2017. október 6.
Kostyál Márk: „Pofon kell verni a nézőt!”
Így kezdődött a Filmtettfeszt
Szerda délután nyitották meg a kolozsvári Győzelem moziban a 17. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemlét. A 12 erdélyi városban párhuzamosan futó rendezvényt Kostyál Márk Kojot című rendezése nyitotta Kolozsváron.
– Idén elég szerencsés kontextusban kerül sor erre a rendezvényre. A Filmtettfesztnek, a Filmtett Egyesületnek az a célja, hogy népszerűsítse a magyar filmeket, az elmúlt egy évben pedig érezhetően sokkal több magyar filmet mutattak be fesztiválokon, egyedi vetítéseken, moziforgalmazásban, mint ezelőtt 4-5 évvel – mondta Zágoni Bálint a Filmtett Egyesület menedzsere, a fesztivál egyik szervezője a megnyitón. A rendezvény során Kolozsváron 10 nagyjátékfilmet vetítenek, amelyeket mind az elmúlt egy, másfél évben mutattak be.
– Nemcsak az a célunk, hogy a magyarországi filmeket elhozzuk Erdélybe, hanem az is, hogy az itthoni, főként fiatal alkotókra felhívjuk a figyelmet. Éppen ez okból hoztuk létre néhány évvel ezelőtt a Filmgalopp nevű versenyszekciót, amelyre eddig csupán fikciós filmeket lehetett nevezni, idén viszont változtattunk és dokumentumfilmeket vártunk a rendezőktől – fűzte hozzá a megnyitón Buzogány Klára szervező, a Filmtett főszerkesztője. A versenyszekcióba beválogatott hét dokumentumfilmre a közönség is szavazhat kedvencére a www.filmtettfeszt.ro weboldalon, a filmek adatlapján. A legtöbb like-ot begyűjtő film nyeri el a Filmgalopp közönségdíját.
A szervezők kiemelték, minden korábbi kiadásnál több közönségtalálkozóra kerül sor idén, 20 film után lesz közönségtalálkozó színészekkel, rendezőkkel, producerekkel, forgatókönyvírókkal.
A megnyitón felszólalt még Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere és Tibád Zoltán, a Bethlen Gábor Alap erdélyi kirendeltségének szakmai igazgatója.
Közönségtalálkozó a nyitófilm után
A Kojot című nyitófilm vetítése után a rendezővel, Kostyál Márkkal és a filmben szereplő két színésszel, a felvidéki Bocsárszky Attilával és a kolozsváriak számára nem ismeretlen Salat Lehellel találkozhattak a nézők. A beszélgetést Papp Attila Zsolt moderálta.
Kostyál Márk, aki eddig főleg reklámfilmeket rendezett, első nagyjátékfilmjében a 21. századi felnőttéválást, annak problémáit mutatja be. A rendező szerette volna, ha a filmje a „Nem lehetsz mindig menekülő állat” alcímet viselhette volna, amely alcímre utalt a film állatszimbolikája is, a kojot–szarvas páros. Kostyál Márk emellett kiemelte, a film egy másik fontos problémát tematizál, az apa-fiú kapcsolatot.
„Pofon kell verni a nézőt!” – jelentette ki a rendező a találkozón. Véleménye szerint ő csak ezzel a módszerrel tud alkotni, hisz nem elég bölcs ahhoz, hogy száraz, történetmesélős filmeket rendezzen.
A filmben leginkább erdélyi (Mátray László, Salat Lehel, Orbán Levente), felvidéki, délvidéki, és kárpátaljai színészek játszanak, ez is volt az egyik indoka annak, hogy ezt az alkotást választották a szervezők a fesztivál nyitófilmjének. Kostyál Márk elmondta, unja azokat a magyarországi színészeket, akik minden filmben feltűnnek, ismeretlen arcokkal akart dolgozni, akikhez még nem köthető más alakítás, film.
Másodsorban azért döntött amellett, hogy „vidéki” színésszekkel dolgozik, mert azt szerette volna, ha a szereplőknek van saját tapasztalatuk is a földdel, vidéki élettel. Bocsárszky Attila igazolta, hogy a rendező elképzelése igaz volt: épp cseresznyét szedett, amikor megtudta, hogy behívták castingra.
A színészek elmondták, ritka az olyan csapat, mint amilyen a Kojotmögött állt, a közös munka remek hangulatban zajlott. A forgatás befejezését követően a filmen dolgozók rendszeresen találkoztak. A remek munkakapcsolatot az is igazolja, hogy Kostyál Márk készülő filmjeiben több, a Kojotban játszó színész is szerepet kap, köztük Bocsárszky Attila és Salat Lehel is. Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)
2017. október 10.
Igazi csemege hitről, legendákról az operában
Kortárs vígopera ősbemutatójával csatlakozik a Szent László-évhez a Kolozsvári Magyar Opera: a budapesti Művészetek Palotájával együttműködve állítják színpadra Selmeczi György Boldogasszony lovagja című művét – derült ki hétfőn az intézmény sajtótájékoztatóján.
„Minden opera életében rendkívülinek számít, ha ősbemutatót sikerül színre vinni”, mondta Szép Gyula igazgató, kiemelve, ez a bemutató a kolozsváriaknak más szempontból is fontos, hiszen Selmeczi György fontos szerepet játszik az intézmény 1989 utáni történetében. „A 27 éves múltunkban Selmeczi meghatározta az opera életét, műsorpolitikáját, több irányvonalat ő szabott meg” – mondta az opera vezetője. A Boldogasszony lovagja című alkotás már a harmadik a szerző hat operájából, amelyet Kolozsváron mutatnak be, ez a mű pedig igazi csemege – tette hozzá Szép Gyula.
A produkciót Novák Eszter, a nagyváradi Szigligeti Színház művészeti vezetője rendezi, aki a sajtótájékoztatón elmondta, jól ismeri a szerző zenei gondolkodását, hiszen együtt oktatnak a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
A rendező szerint a történet nagyon szerethető: egy kis falu lakói Szent Lászlónak szeretnének szentelni egy templomot, ám László király akkor még nem volt szentté avatva. A falu lakói küldöttséget hoznak létre, akiknek feladatuk bebizonyítani, tanusítani a király csodatételeit, elérve, hogy szentté avassák. Az opera több legendát jár körül, a kun leánnyal való históriát részletesen is bemutatja.
– A mű a hit erejéről szól. A csoda a lelkekben, hitben jön létre, nem feltétlenül kell fizikai megtestesülése is legyen, hogy azt elfogadjuk – mondta Novák Eszter. A zenében keveredik a profán és a szakralitás, a komikum és az emelkedettség, így az ember nem tudja eldönteni, sírjon vagy nevessen – jegyezte meg a rendező.
Selmeczi György az opera zenéjét Béres Attila szövegeire írta, a librettó alapjaként egy rádiójáték szolgált.
– A zene alátámasztja a szöveget – mondta el a sajtótájékoztatón Szabó Sipos Máté karmester. Úgy vélte, Selmeczi zenéje rafinált, a karakterzene és a színházi zene határai között mozog. – A Boldogasszony lovagjában a szerző sok stílus keveredik – kamarazene, népzene, koráll, himnusz, gregorián ének – , ám mindez alaposan átgondolt, „nagyon kialált zene” – jegyezte meg Szabó Sipos Máté.
Az ősbemutatóra október 12-én, csütörtökön, 18:30-tól kerül sor a Kolozsvári Magyar Operában. Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)
2017. október 23.
Illegális párbajok és majdnem halálbüntetés libatollcsempészésért
Bemutatták Várady Tibor dokumentumprózáját
A Nagybecskereken tevékenykedő ügyvéd apa és nagyapa irattárának anyagait bújva született Várady Tibor Libatoll és történelem című dokumentumprózája, amelyből az elmúlt 100 év kisemberének élete, a hatalmas változások következményei tárulnak az olvasó elé. Várady Tibor vajdasági jogász és író Libatoll és történelem című kötete a második megjelent dokumentumprózája, a kötetet csütörtök délután mutatták be Kolozsváron. A kötetet méltatta, majd az íróval beszélgetett Markó Béla. Az esten közreműködött Györgyjakab Enikő színművész.
A beszélgetés elején Markó Béla kifejette: első hallásra úgy tűnhet, hogy a jog és irodalom egymástól nagyon távolálló hivatás, pedig véleménye szerint a jogász és író gondolkodása nagyon hasonlít egymásra, a jog és az irodalom is hasonló dolgokat követel meg: pontosságot az írásban, alaposságot a témában. Az írás oka pedig mindkét esetben ugyanaz, „mindig azt kell leírni, ami az író szándéka” – mondta el. Így lehet az, hogy Várady Tibor jogász remekül tud prózát is írni.
– Hogyan süllyedt el az a 100 év, aminek nem szabadott volna elsüllyednie, hisz annak tanulságait még nem fogalmaztuk meg: hogy az akkori magyar világ, magyar társadalom hogyan jutott idáig, volt-e benne része, vétke, bűne, hogy végül is szétszakadt, mint nemzet – mondta el Markó, miért is fontos ez a regény, amely pont ezt a 100 évet mutatja be. – Egyre fontosabbnak érzem az úgynevezett dokumentumprózát, összességében mindazt, ami a dokumentum fogalma alá besorolható, így egyre fontosabbnak érzem a memoárt, a dokumentumközlést és mindazt, ami az elmúlt száz esztendőre vonatkozó irodalom – tette hozzá.
A Várady család ügyvédi irattárában megközelítőleg 30 ezer dokumentum található, az író apja és nagyapja minden dokumentumot megőrzött 1893-től kezdődően egészen 2014-ig. Az író apja már elkezdte az érdekesebb, izgalmasabb aktákat különválogatni, ezt folytatta Várady, amely válogatott dokumentumokból végül már két kötet is született. A kötetekben ezt a Markó Béla által emlegetett 100 évet járja körül, külön tekintettel a két világháború időszakára, azoknak előzményeire és következményeire is koncentrálva.
Az író szerint az ügyvédi irattár jobb forrás, mint a bírósági irattár, hisz míg az ügyvédekhez az ügyfelek őszinteséggel fordulnak, addig már az ügyvéd a bíróságra átformált, szerkesztett történetekkel érkezett. Így találhatott az író feljegyzéseket illegális párbajokról, libatollcsempészekről stb. Az irattárat bújva a kisemberek mindennapjai, teljes élettörténetek tárulnak az író, a köteten keresztül pedig az olvasó elé.
Ilyen életpálya Tóth Istváné is, aki libatollcsempészből vált háborús bűnössé, és akinek története bekerült a címbe is. Az író az irattárban három dokumentumot talált a libatollat Magyarországra átcsempésző, onnan pedig használati tárgyakat visszacsempésző fiatalról, akit a határőrök visszafelé jövet kaptak el. A csempészésért másfél év börtönbüntetést kapott, ám a német megszállás alatt a németek felajánlották neki: büntetőtáborok őreként kiválthatja a letöltendő börtönbüntetést. A partizánok érkezése után Tóth Istvánt háborús bűnösnek titulálták az összes őrrel együtt, viszont ő szerencsésnek bizonyult: kivégzés helyett csak újabb börtönbüntetést kapott.
Az illegális párbajharcokról is rengeteget megtudhat az olvasó a kötetekből. Várady csak saját forrásai között talált adatokat ezekről a párbajokról, más ügyvédi irattárban keresgélve nem, a bíróságokon, hivatalos intézmények irattáraiban pedig nem is kereste, hisz a párbajozás tilos volt, így az ügyek nem juthattak el a bíróságra. A felmenői dokumentumai prezentálták, milyen párbajesetek történtek az elmúlt 100 évben, a legutolsót az 1940-es évek elején jegyezték. Az iratokban feltűnnek az érintett felek, az ok, de az is, hogyan döntötték el, hogy valaki párbajképes vagy párbajképtelen, milyen bizottságok foglalkoztak a különböző párbajokkal, ezeknek kik voltak, lehettek tagjai. A mostani elöljáróink Markó Béla szerint mind elbuknának a párbajképességi vizsgálaton.
Az életpályákon kívül a regényben körvonalazódik, hogyan alakult a jogállam az elmúlt száz évben, mikor milyen elvek írták felül azt. „Voltak olyan ügyek, amelyeket szabályosan kezeltek, azok, amelyek nem ütköztek a politikával” – jellemezte a jogállam helyzetét az író a világháborúk körüli időszakban.
Markó Béla arra volt kíváncsi, az író szerint mi tudjuk-e, mi történt velünk az elmúlt 100 évben, vagy nem.
– Az utóbbi években egyre inkább és egyre fájóbban éreztem, hogy szinte láthatatlan távolságba került egy korábbi élet, hogy néha az emlékek szinte semmivé lettek, elbizonytalanodnak az emlékdarabok és -törmelékek, és ez azért fontos, azért fájó, mert az a világ, ami kicsit távozóban van, a láthatáron kívül, ez az a világ, amiben az identitásom kialakult. Ezért is volt számomra roppant fontos ehhez közelíteni. Szerencsére itt volt egy istenáldás, ez az irattár – fejtette ki az író, aki tovább dokumentálódik, és még többet megmutat majd következő, készülő kötetében erről a világról. Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)
2017. október 26.
Együttműködést kötött a Sapientia EMTE és a Mathias Corvinus Collegium
Együttműködési szerződést kötött a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara és Mathias Corvinus Collegium (MCC), amelyet az egyetem részéről Tonk Márton dékán, míg a kollégium részéről Lánczi Péter ügyvezetőigazgató-helyettes írt alá ma az egyetem dékáni hivatalában. A tehetséggondozás és az elitképzés mindkét intézmény missziója, így találtak egymásra – derült ki az együttműködési szerződés aláírása kapcsán tartott sajtóreggelin.
A két intézményt a tehetséggondozás, az elit-, illetve a közép- és felsővezetőréteg képzése köti össze, de az általuk nyújtott képzések profilja is kapcsolódási pont a két fél között, hisz mindketten társadalomtudományok, jog, nemzetközi kapcsolatok, gazdaság téren nyújtanak képzést a diákjaik számára – mondta el Tonk Márton dékán.
A megállapodás értelmében a Sapientia EMTE bekapcsolódik az MCC Középiskolás Programjába, infrastrukturális hátteret biztosít a hétvégi képzésprogramokhoz, illetve a kar tanárai előadóként vesznek részt ezeken a rendezvényeken. Emellett a Problema Solvenda, szintén középiskolásoknak szervezett esettanulmányversenybe is bevonják az egyetem oktatóit, akik a verseny elődöntőjének és döntőjének zsűrijének tagjai lesznek. Cserébe az MCC programjai a Sapientia diákjai számára nyitottak, a karon szervezett bármelyik eseményen a kar hallgatói alanyi jogon vehetnek részt.
– Nyilván ez egy első lépés, egy út kezdete, mert már beszélgetünk, gondolkodunk az együttműködési szerződés további bővítésében. Mind a két részről vannak lehetőségek és programok – fogalmazott Tonk Márton.
A Mathias Corvinus Collegium 2014-ben kezdte el tevékenységét Erdélyben, amelynek gerincét a középiskolásoknak tartott képzések teszik ki: megpróbálnak olyan tudást átadni a diákoknak, amely a középiskolai tantervből kimarad, de amelyet az egyetem már kérhet. A kollégium taglétszáma tavaly elérte a 350 főt, ami azt jelenti, hogy egy képzéshétvégére megközelítőleg 50-100 diák látogat el Erdély teljes területéről. Emiatt a K+ Közösségi teret már kinőtték.
– Itt jött a Sapientia EMTE nagylelkű felajánlása és segítsége: gyakorlatilag az anyagi és szellemi infrakstruktúráját hasznosítva mi is tudunk tovább működni, a diákokat kiszolgálni és megadni nekik azt, amire szükségük van. – mondta el Lánczi Péter ügyvezetőigazgató-helyettes.
Az első közös rendezvény két hete volt, az egyetemen tartotta a kollégium egyik képzését. A Mathias Corvinus Collegium képzései elérhetőek a www.mcc.hu weboldalon. Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)
2017. november 14.
A magyar nyelv napját ünnepelték Kolozsváron
Az RMDSZ és a Communitas Alapítvány közös, a nyelvművelő munka elismerésére alapított díját vehette át ma, hétfő este, a magyar nyelv napja alkalmából az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) a kolozsvári Bánffy-palotában. A díjat (amely Sánta Csaba szobrászművész A bölcső című alkotása mellett egy 20 ezer lej értékű támogatást is tartalmaz) a Communitas Alapítvány részéről Takács Csaba elnök, az RMDSZ részéről pedig Kelemen Hunor elnök adta át Karácsonyi Zsolt E-MIL-elnöknek. A 15 éves írószervezetet Markó Béla költő, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke méltatta.
Az RMDSZ és a Communitas Alapítvány közös, a nyelvművelő
A díjátadót ünnepi műsor követte, amely során többek között Karácsonyi Zsolt, Király László, Király Zoltán, Márton Evelin olvasott fel műveiből, továbbá részletek hangzottak el Laczkó Vass Róbert színművész és Nagy Gergő zongoraművész A legjobb ember – zenés Ady-fantázia című előadóestjéből.
November 13-át 2011-ben nyilvánította a Magyar Országgyűlés a magyar nyelv napjának, annak emlékére, hogy 1844-ben V. Ferdinánd magyar király ezen a napon szentesítette azt a törvényt, amely a magyar nyelvet hivatalossá, államnyelvvé tette. Romániában az RMDSZ kezdeményezésére 2015 novemberében hirdették ki azt a törvényt, amely kimondja: november 13-án Románia minden településén hivatalos úton is megünnepelhető a Magyar Nyelv Napja. Idén harmadik alkalommal került sor erre az ünnepre. Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)
2017. november 20.
Igazán szép szerelmi történet az Isten országa
Premier előtti vetítésen láthatta a kolozsvári közönség Francis Lee rendező Isten országa (God’s Own Country) című nagyjátékfilmjét csütörtök este a Győzelem moziban. A film, amely a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a zsűri különdíját, egy angol farmer és egy fiatal román bevándorló szerelmi történetét mutatja be. A vetítést követően a román bevándorlót alakító színésszel, Alec Secăreanuval találkozhatott a közönség.
A főszereplő a beszélgetés során elmondta, Francis Lee rendező egy kiskereskedelemben dolgozott egy román bevándorlóval közösen, és lenyűgözte ahogyan a romániai bevándorló megküzdött az előítéletekkel. Annak a személynek a kitartása és elszántsága miatt döntött úgy, hogy filmjében az egyik főszereplő román karakter lesz, akit egy román színész fog alakítani, ezzel is fel szerette volna hívni a figyelmet arra, hogy mennyire negatívan vannak prezentálva az angol médiában a románok. Ennek köszönhetően kerülhetett be Alec Secăreanu a filmbe.
A filmet 2016-ban forgatták, összesen hat héten át tartottak a munkálatok, ezt megelőzően két hét helyszíni felkészülés zajlott. Ez alatt a főszereplők megismerték az általuk játszott figurákat és elsajátították a farmer életmód csínját-bínját, mint kiderült, Alec Secăreanu ez idő alatt tanult meg sajtot készíteni, bárányt nyúzni stb. Mivel a helyszínen készültek fel a szerepekre, a két hét alatt hozzá kellett szoknia az angol időjáráshoz is, a szigetországi tavaszhoz, a zivatarokhoz és hideghez is. Az időjárás sokat segített neki abban, hogy kitalálja az általa játszott karakter mozgását.
A színész elmondta, a rendező mindkét szereplő teljes élettörténetét kidolgozta, ám mivel „Johnny és Gheorghe is rendkívül zárt karakterek”, az életükről a filmben elég kevés részlet kerül napvilágra. A rendező azt akarta, hogy a szerelem kialakulása a lehető leghitelesebb legyen, a két főszereplő a forgatások elkezdése előtt nem is találkozhatott, és nem ismerték a másik figura hátterét, történetét, személyiségét.
A végeredmény Alec Secăreanu szerint „egy igazán szép szerelmi történet”, a két szereplő, amely a film elején nem akart szeretni és nem akarta engedni, hogy szeressék, végül egymásra talál.
A filmet Kolozsváron a Győzelem és a Florin Piersic moziban vetítik. Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)
2017. november 22.
A Kolozsvár Társaságnál mutatkozott be Tar Károly
Családias hangulatú beszélgetés során mutatkozott be Tar Károly író a Kolozsvár Társaság székhelyén hétfőn este. Buchwald Péter az est házigazdája, a Kolozsvár Társaság elnöke az esemény kezdetén elmondta: igaz, hogy a Táncház című verseskötet bemutatójaként hirdették meg a rendezvényt, de jobb lenne, ha a gyermekversekből álló könyv rövid bemutatását követően az író életéről, munkásságáról is beszélne, amely ajánlatot Tar Károly író készségesen elfogadott.
Buchwald Péter bevezetésként röviden vázolta az író pályafutását, hangsúlyozva, egy olyan szerző látogatott el, tért vissza Kolozsvárra, aki Svédországban ismert és aktív, és aki könyvírás mellett az északi országban az újságírásban és szerkesztésben is helytállt, így a svédországi magyar közösségben népszerűségre tett szert.
A Társaság elnöke azt is elmondta, az erdélyi magyar közösség keveset tud Tar Károly munkásságáról, bevallotta, ő is egyetlen alkalommal találkozott vele, Kántor Lajosnak köszönhetően, köteteit is nemrég ismerte meg, amikor szervezni kezdték a könyvbemutatót. Ezért vélte úgy Buchwald, hogy jobb lenne ha a meghirdetett kötetbemutató helyett egy életpályát ismerhetne meg a közönség.
Ehhez Tar Károly csak annyit tett hozzá, hogy míg Svédországban ismerik, közel félszáz kötete jelent meg, nemrég szembesült azzal, hogy ezt a hatalmas munkát az erdélyi magyarság nem ismeri. „Bemutatkozni jöttem” – mondta az író, majd Buchwald Péterrel beszélgetve többek között szó esett a közös, második osztályos focizásokról az iskolaudvaron, arról, hogyan tiltották meg Tar Károlynak a kommunizmusban, hogy publikáljon, de arról is, hogy milyen okból költözött ki 1995-ben Svédországba. Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)
2017. november 24.
„Mindig érdekeltek a vakfoltok”
Álljunk meg egy szóra Balázs Imre Józseffel
Balázs Imre József költő, kritikus, egyetemi oktató volt az Erdélyi Magyar Írók Ligája és a Bulgakov Kávéház közös rendezvényének, az Álljunk meg egy szóra irodalmi beszélgetéssorozatának legutóbbi vendége. A meghívottat az est állandó házigazdája, László Noémi faggatta.
„Az Udvarhely szinten ismert matekzseniként, hogyan kötöttél ki 1994-ben a magyar–angol szakon?”, tette fel a nyitó-kérdést László Noémi, amelyre a meghívott rögtön leszögezte, a közhidelemmel ellentétben „nem vagyok, és nem is voltam matekzseni”.
Balázs Imre József kifejtette, az 1980-as években a székelyföldiek egyetlen esélye a reál tantárgyak terén volt, ezért erősödtek meg az iskolákban a reálosztályok és készítették fel a diákokat matek, fizika, gépészmérnöki egyetemi szakokra. Ennek a trendnek a következtében került ő is a Tamási Áron Gimnázium reálosztályába. Ám a 90-es években ez már megváltozott, így hiába a sok matekverseny, tizenegyedik osztályban közölte a matektanár osztályfőnökkel, ő irodalom szakon fog továbbtanulni. „Szilágyi Domokos és angol nyelvű hatások miatt nyergeltem át irodalmárnak”, jegyezte meg.
Másodéves egyetemistaként, 1996-ban kezdett el párhuzamosan verseket és kritikákat közölni. „Az a helyzet, hogy versíró ember elég sok volt abban az időben, kritikaíró ember viszont annál kevesebb, akik voltak, azok is hamar felhagytak ezzel a műfajjal. Én viszont nem, emiatt is elég hamar leosztották nekem az Előretolt Helyőrség környezetében a kritikus szerepét. Ám ez rendben volt, hiszen kritikus is voltam” – mesélte el, hogyan alakultak az egyetemi évei, és miért nem „kallódott el”, mint számos kortársa.
László Noémi megjegyezte: míg ők ketten kortársak és mindketten, számos más kortársukkal együtt, az Előretolt Helyőrségnél kezdtek, a Helyőrségre jellemző harsányság azonban nem köszönt vissza Balázs Imre József alkotásaiban. – Nekem úgy tűnik, hogy a Székelyföldről érkezők nagy többségének hangja erős, markáns, ez különösképpen jellemző volt az 1990-es évek derekától a 2000- es évekig, arra a korszakra, amikor te is indultál. Viszont ebből a körből te kilógsz – jegyezte meg az est házigazdája. A meghívott elmondta, a Helyőrség olyan „ellenségképeket” kreált, amelyekkel ő nem tudott azonosulni. Többen a Helyőrségtől Rejtő-féle, vagány szerzőkként pozicionálták magukat és elzárkóztak a Nádas, Esterházy, Garaczi által képviselt „érthetetlen irodalomtól”, amely szerzőket ő viszont kedvelt, magyarázta el Balázs Imre József, miért nem volt részese a Helyőrséges körnek. „Nem tudtam teljes mellszélességgel csatlakozni ahhoz a részéhez, hogy kiket utáljunk közösen”, tette hozzá. Megjegyezte azonban, hogy többnyire a „marketingstratégiával” volt problémája.
László Noémi arra is kíváncsi volt, hogyan kötött ki az erdélyi magyar avantgárd költészet elemzésénél, amelyből később a doktori dolgozatát is írta. A meghívott elmondta: nem ezzel a témával indult, viszont nem bánja, hogy végül ezt elemezte.
Géczi János, a Kalota Kiadó igazgatója kérte fel Balázs Imre Józsefet és Demény Pétert, hogy állítsanak össze antológiákat: Demény Péter a novellistákét, ő pedig a költészeti antológiát szerkesztette. – Ugye az antológiaszerkesztés kronológia szerint halad. Azt vettem észre, hogy a Gyimesi Éva és a Görömbei András által szerkesztett antológiákban Bartalis János és Horváth Imre között nincs feltüntetve erdélyi költő, viszont köztük 13 év a korkülönbség. Hiányzott 13 év az erdélyi magyar költészetből és elkezdtem utánanézni, hogy miért – jegyezte meg. Így fedezte fel az erdélyi magyar avantgárd költészet 13 évét, többek között Becski Irén, Becsky Andor vagy Ormos Iván költőket, akik soha nem jutottak el odáig, hogy önálló kötetük legyen, de akik „telepublikálták a korabeli erdélyi folyóiratokat”.
– Engem mindig érdekelnek ezek a vakfoltok, hogy miért nem beszélünk valamiről, hogy miért hiányzik valami a kultúrából – indokolta meg a költő, hogy miért tért át erre a témára.
Balázs Imre József 1999-től a Korunk folyóirat irodalom és kritika rovatának a szerkesztője lett, majd 2008-ban a folyóirat főszerkesztője, amely pozícióról 2012-ben lemondott. – 2008 után, a gazdasági válság miatt ez a főszerkesztői munka exponenciálisan megugrott, sokkal több időbe tellett előteremteni a folyóirat fenntartásához szükséges pénzt, ráadásul az egyetemi állásomnál is elkezdett egyfajta bürokrácia működni, egyre több papírmunkát kellett végezni. Így igazából mindkét munkahelyemen nőtt a terhelés – fejtette ki a meghívott. A rengeteg munka viszont kimerítette, és amikor ennek a fáradtságnak fizikai jelei is megmutatkoztak, rájött: választania kell. Lemondott tehát főszerkesztői állásáról és visszalépett szerkesztőnek.
Az est végén szó esett a meghívott gyermekverseiről is, amely műfajban, László Noémi szerint, Balázs Imre József felszabadult. A költő kifejtette, akkor kezdett el gyermekverseket is írni, amikor megszülettek a lányai, részben azért, mert rendszeresen olvasott fel nekik esténként verseket, de sokszor úgy érezte, némelyek nem szólnak semmiről. Záróakkordként a szerző saját gitárkíséretében adta elő néhány megzenésített versét. Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)
2017. november 29.
Péntek János: nem pazarolhatjuk el tehetségeinket
Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusán tartott sajtótájékoztatón ismertették tegnap délben a kolozsvári Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület képviselői a 2016/2017-es év eredményeit, illetve a 2017/2018-as év újdonságait. Cseke Zsófia ügyvezető elnök az egyesület tevékenységét mutatta be a sajtó képviselőinek, míg Péntek János, az egyesület elnöke arról beszélt, miért egyre nagyobb a szakadék a hátrányos helyzetű és az előnyösebb helyzetben élő tanulók között.
A sajtótájékoztatót a Kolozsvári Magyar Napok során szervezett Boros Misi és Bogányi Gergely zongoraművészek jótékonysági koncertjén befolyt összegből támogatott Ferenczi Zsófia, a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskola diákjának fuvolaelőadása nyitotta meg.
A rövid előadást követően felszólalt Mile Lajos főkonzul, aki a program három fő jellemzőjét részletezte. A főkonzul szerint az egyesület célkitűzése tiszteletet érdemel, ugyanakkor szerinte ugyanennyire fontos a programok személyessége is, az ösztöndíjas és támogatója közti személyes kapcsolat, amelyre az egyesület lehetőséget teremt. Emellett kiemelte az egyesület függetlenségét is, amely működésének, tartósságának záloga.
Péntek János szerint számos szegregációs szakadékkal kell leszámolni a romániai oktatásban: a románok és nem románok közötti különbségekkel, a roma és nem roma ellentétekkel, a városi és falusi iskolák, elit és nem elit iskolák közti különbségekkel. Elmondta: ez a helyzet nem csak Romániára jellemző, de, míg más közösségek igen, az erdélyi magyar közösség nem pazarolhatja el tehetségeit.
Kifejtette, a szakadékok kialakulásának és mélyülésének számos oka van, ezek közül a legfontosabb a rendszer, a környezet, amelyben a gyermek felnő, és a pénz. Az egyesület vezetője szerint, ahogy ezt Mile Lajos főkonzul is kiemelte, a politikai, értelméségi és gazdasági elit nagy része nem érez felelősséget a hátrányos helyzetűekkel szemben, így például az ösztöndíjasokat támogatók zöme is civil, és nem a nagyon gazdag társadalmi réteg tagja.
A Nyilas Misi Tehetségátmogató Egyesület hátrányos helyzetben lévő, tehetséges diákokat és egyetemistákat támogat, idén tizenötödik éve pályázhatnak a tanulók a támogatásokra. Ha valaki bekerült az ösztöndíjprogramba, tanulmányai befejezéséig részesülhet támogatásban, ha nem változik szociális helyzete és iskolai eredménye. Cseke Zsófia az egyesület tevékenységét ismertette részletesen, illetve az ösztöndíjasokra vonatkozó számadatokat. Tavaly 324 tanuló részesült támogatásban: a Tehetségtámogató Program keretében 232 általános iskolás és a Barátság Program keretében 92 egyetemista számára összesen 160 ezer euró értékű támogatást folyósítottak.
Idén 307 ösztöndíjasa van az egyesületnek, 95 új ösztöndíjkérelem érkezett, amely kérvényező diákok közül 59-nek már találtak is támogatót. Cseke Zsófia kiemelte: a kérvényezők száma nagyon alacsony, remélik, az év folyamán még többen részesülhetnek majd támogatásban. Az egyesület idén egy új támogatási programot vezetett be, a Tanítvány Ösztöndíjat, amelyet a sajtótájékoztatán Berszán István egyetemi oktató mutatott be.
Az eseményen számos ösztöndíjas diák is részt vett, akik arról meséltek, hogyan befolyásolta tanulámányaikat, továbbtanulási lehetőségeiket a támogatás. Többen kiemelték, a Nyilas Misi nélkül nem részesülhettek volna oktatásban. Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)
2017. december 5.
A lelket érinti meg Fodor Nagy Éva új kötete
Fodor Nagy Éva új, negyedik kötetét mutatták be szerda este a Györkös Mányi Albert Emlékházban. A Kriterion Kiadó gondozásában megjelent, Az égből küldött napló című könyvet Dáné Melinda Csilla és H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatója mutatta be. Az esten közreműködött Rekita Rozália színművész.
Fodor Nagy Éva inkább ismert festőművészként az erdélyi közéletben, mint íróként, szerzői teljesítménye homályban maradt, hiszen életét egy másik író, Fodor Sándor társaként élte le – mondta el bevezetőképpen H. Szabó Gyula.
A kötet két részből áll, amelynek első része korábban már megjelent – jegyezte meg a könyvről a kiadó igazgatója. „Nagy oka kellett annak legyen, hogy az ecsetet, festővásznat a tollal cserélte fel Fodor Nagy Éva. Nem tévedek, ha azt mondom: az első könyv önmagát írta, amely folyamatot egy tragédia indított el, egy olyan szörnyű esemény, amelyet szülőként senki nem tud elképzelni: hogy a gyermeke előtte menjen el.” – mesélt a kötet létrejöttéről H. Szabó Gyula, kiemelve: az olyan témát dolgoz fel, amely sokak számára nehezen elemezhető, megélhető.
Dáné Melinda Csilla röviden elmesélte a kötet bemutatása előtt, miért is találkozik minden csütörtök délután Fodor Nagy Évával, több mint négy éve: szerinte az író „élettapasztalata, tudásanyaga, könyvtára, humoros-frappáns elbeszélései, de a mély és szomorú érzései egyaránt páratlan és kimeríthetetlen forrás”.
Az égből küldött napló első részének első kiadását hatalmas siker övezte: számos hálás olvasói levél érkezett a kiadóhoz, de a gyász és halál témakörét körüljáró kötetet szakkönyvként is használták, mesélte a kötet méltatója.
– Ahogy a legnagyobb sötétségben születik a legnagyobb fény, így Az égből küldött napló is a Földön létező legmélyebb fájdalom emlékét őrzi, annak az emlékét, amikor egy szülő gyermekétől kell elbúcsúzzon és megváljon. Mégis a könyv végső üzenete az örök élet és a gondviselés reményét ébreszti – értékelte a könyvet Dáné Melinda Csilla.
A bemutató szerint Fodor Nagy Éva könyve nem szokványos alkotás, hiszen nem az elmét, hanem a lelket érinti meg, „és teszi mindezt úgy, hogy olyan gondolatokat vonultat fel, amelyek a szeretetben, együttérzésben és együttértésben való együttélés egyetemes törvényszerűségeit képviselik”.
A könyv két fő részre és egy harmadik, rövidebb fejezetre osztható, mindháromban spirituális tanítások olvashatóak, mesélt a kötet tagolásáról Dáné Melinda Csilla. „A három rész között a különbség az, hogy milyen szintről érkeztek ezek a tanítások és kinek a sugallatára íródtak” – tette hozzá.
A kötet olyan témákat jár körül, mint mi dolgunk a világban, létezik-e valami a fizikai törvényeken túl, milyenek a lélekpárok, duál-lelkek, avagy mi a spirituális fejlődés alapja, mondta el röviden a kötetről Dáné Melinda Csilla.
A kötet méltatásához H. Szabó Gyula az est végén hozzátette: véleménye szerint a spirituális ismerkedés, értelmezés nagyon sok útját nyitja meg, nagyon sok választ tartalmaz, de emellett sok ajtót is kinyit, kérdést vet föl. Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)
2017. december 14.
A tájképek uralják az Orvosok téli szalonját
Negyvenhetedik alkalommal állították ki orvos-képzőművészek munkáit Kolozsváron, az Orvosok téli szalonjának idén is a Művészeti Múzeum ad otthont. Florin Gherasim kurátor a szerda déli megnyitón elmondta, 34 orvos-képzőművész 57 alkotása látható a múzeum négy termében, olaj-, akril-, tempera-, akvarellfestmények, grafikák és fényképek alkotják a tárlat anyagát.
Gherasim kiemelte, az Orvosok téli szalonja olyan nagy hagyománnyal rendelkező művészeti esemény, amelyet támogatni, bátorítani kell. A kurátor elmondta, a válogatáskor az volt a legnagyobb feladat, hogy az évek során teremtett értékeket, hagyományt tiszteletben tartsa és továbbvigye.
Victor Cubleşan, Kolozs Megye Kulturális Igazgatóságának vezetője kifejtette: számos irányzat, megközelítés körvonalazódik a tárlaton, modern, klasszikus, de akár expresszionista jegyeket is fel lehet fedezni az alkotásokon. Cubleşan bevalotta, meglepte, hogy a tárlat domináns témája a természetbe való menekülés, és a tájképek az uralkodóak.
A kiállítás 2018. január negyedikéig látogatható, szerdától vasárnapig 10 és 17 óra között a kolozsvári Művészeti Múzeumban (Bánffy palota, Főtér 30. szám). Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)
2017. december 16.
„Lakik bennem egy ősi, anarchista punk”
Álljunk meg egy szóra Király Zoltánnal
Kolozsvárról, akadémikus turbótyúkokról, gyöngytitkárról és a besúgókról is szó esett az Erdélyi Magyar Írók Ligája és a Bulgakov Kávéház közös irodalmi rendezvényének, az Álljunk meg egy szóra beszélgetéssorozatnak legutóbbi kiadásán, amely során Király Zoltán költővel, műfordítóval az est állandó házigazdája, László Noémi beszélgetett.
László Noémi nyitókérdésében arra volt kíváncsi, el tudná-e Király Zoltán képzelni azt, hogy ne kolozsvári születésű legyen, mire a meghívott közölte, simán el tudna egy kalotaszegi-mintás falut képzelni szölőfalujaként. Kolozsvár kapcsán elmondta, a kincses várossal még mindig nagyon szoros, szeretetdús a viszonya, viszont már ambivalens is. „Ez már nem az a Kolozsvár, amelyben gyerekeskedtünk” – fejtette ki.
Az est házigazdája felvetette: valószínűleg egyfajta polgári nevelés volt az oka annak, hogy a meghívott nem hagyta el szülővárosát, mire Király Zoltán azt válaszolta, nem polgári nevelésben részesült. „Lakik bennem egy ősi, anarchista punk” – jegyezte meg.
A költői pályát a Brassai Sámuel Líceum büféjének sarkában ülő, tarisznyás, gyapjúpulóveres, borzos költők hatására választotta. „Tetszettek nekem ezek a költők. Már nagyon fáradtak voltak, már túl voltak mindenen”, mesélte, miért is vonzotta őt a költőlét. Az iskolai költők iskolaújságban közölt verseit elolvasva rájött, ilyet ő is tud írni.
Első alkotásait Bréda Ferencnek mutatta meg, aki, az akkor még 17 éves diáknak elmondta, jó amit írt, folytassa és ne hallgasson senkire. „Egy ilyen hozzáállással, egy ilyen véleményezés után elég nehéz lenne beiratkozni bölcsészkarra. Tartottam tőle, hogy ott ezt már nem így gondolják”, magyarázta, hogy filológia helyett miért inkább teatrológiára iratkozott be.
„Összetűzésbe kerültél az akadémiával”, jegyezte meg a moderátor. László Noémi szerint a punk, avantgárd, anarchista, abszurd vonalak, amelyeket Király Zoltán képvisel, nem lelt egyértelmű tetszésre az akadémiai körökben. A meghívott elmondta, soha nem szerette, ha megmondják neki, mit csináljon, így sohasem hallgatott az „idősekre” sem az egyetemen, sem az Előretolt Helyőrség köré épült közösségben. „Mindig meghallgattam türelmesen, hogy mit, hogyan kéne csináljak, majd folytattam, ahogy én szerettem”, mondta.
A beszélgetés során felmerült, hogyan kezd felsejleni Király Zoltán költészetében az ügynöki kérdés, hogyan dolgozza fel azt, hogy apját megfigyelte a Securitate. „Nem besúgókat akarok vadászni reggeltől estig. A műfaj érdekel: mit gondolt a besúgó, mielőtt beárulta a szomszédját vagy a legjobb barátját”, mondta el arról, miért kérte ki a Securitate által apjáról készített jelentéseket. Véleménye szerint az erdélyi magyarság körében 1989 után nem tisztázódott megfelelően ez a probléma, a besúgóknak pedig felelősséget kellene vállalniuk tetteikért. Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)
2017. december 18.
Kritikakötet és monográfia a kortárs irodalomról
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája is csatlakozott az V. Adventi Könyvvásár programja sorozatához, a hétvégén Adventi könyvbemutatók címmel tartott rendezvényeket, beszélgetéseket a Bulgakov kávéházban. Szombat délután, többek között Balázs Imre József Ezeregy mondat. Kritikák a kortárs irodalomról című kritikakötetét és Demeter Zsuzsa Szandra May a hóhullásban. Kinde Annamária költészete című monográfiát mutatták be.
Balázs Imre József költőt, kritikust a nemrég megjelent tíz mondatos kritikákat tartalmazó kötetről Vida Gábor kérdezte, míg Demeter Zsuzsa irodalomkritikust Kinde Annamária költészetéről, életéről és az erről készült monográfiáról Egyed Emese faggatta.
„Portrét írni a könyvről”
Az online terjedő „5 dolog, amit nem tudtál a kürtőskalácssütésről” jellegű listázás mintájára kezdett el Balázs Imre József 2011-ben, szintén online felületre, tíz mondatból álló könyvkritikákat írni, alkalmazkodva az online olvasásra jellemző türelmetlenséghez. A kritikák címeiben megfogalmazott „Tíz mondat a...” remélte, hogy megfogja majd az olvasót. „Kivetem a horgot az olvasónak. Ez egy ígéret, hogy rövid lesz”, magyarázta a kritikus, miért is választotta ezt a formát.
Vida Gábor kérdésére, miszerint tíz mondatot írni egy kötetről nem vált-e olyanná, mint a szonettírás, nem érezte-e egyfajta kötöttségnek ezt a döntést, Balázs Imre József bevallotta, egy idő után tényleg kötöttséggé vált. 40-50 tízmondatos kritika után azt érezte, hogy a mondatai mind ugyanolyanok. Olyanfajta kötöttséget érzett, mint a tanárok: a középiskolai tanár 45 perces kötött formához van hozzászokva, az egyetemi tanár másfél óráshoz, és ebből nehéz kizökkeni.
Mi az, ami belefér egy könyvről 10 mondatba, kérdezte a moderátor. Balázs Imre József elmondta, a tízmondatos kritikaírás első mozzanata, hogy ledesztillálja, lecsupaszítja a kötetet. „Az kerül be, ami számomra a kötet magja, ahogyan megragad valamit”, magyarázta, majd hozzátette, a tíz mondatban csak egy portréfélét ír a könyvről.
Vida Gábor a beszélgetés végén arról faggatta a kritikust, hogyan válogatja ki azokat a köteteket, amelyekről kritikát ír, volt-e olyan könyv, amelyről nem tudott írni, ír-e egyáltalán negatív kritikát. A szerző kifejtette: olyan könyvek „kerülnek bele a hálójába”, amelyek valami újat hoznak a kortárs magyar irodalomban. Több szempont is meghatározta azt, hogy ebbe a most megjelent kötetbe milyen könyvkritikák kerültek be, jegyezte meg, de nyilván, elsősorban a kiadvány terjedelme szabta meg. Balázs Imre József szerint szemtelenség egy-egy kötetről „csak” tíz mondatot írni, ezért uralja a kötetet inkább a verskritika, és ezért nem ír hosszabb prózákról benne.
Kinde Annamáriára mint költőre felhívni a figyelmet
Kötetről kötetre haladva, kronológikus sorrendben végzett elemzés eredménye a Szandra May a hóhullásban. Kinde Annamária költészete című monográfia, beszélt a könyv létrejöttéről annak szerzője, Demeter Zsuzsa. Ám mivel Kinde Annamária életének számos meghatározó mozzanata kimaradt a kötetből, mint például a Várad folyóiratnál, Erdélyi Riportnál, vagy a Sajtókollégiumban végzett tevékenysége, Demeter Zsuzsa kételkedik abban, hogy egyáltalán lehet-e monográfiának nevezni azt, amit írt. Bevallotta, célja nem is egy „nagymonográfia” írása volt, hanem inkább az, hogy Kinde Annamáriára mint költőre hívja fel a figyelmet, a költői világát szerette volna bemutatni. „Vegyük a kezünkbe a kötetet, hisz ez a kritika lényege”, fűzte hozzá.
Egyed Emese, a könyvbemutató moderátora arra volt kíváncsi, a monográfia írása közben talált-e a szerző köteteken átívelő, ezeket összekötő motívumokat. Demeter Zsuzsa elmondta, a legerősebb ilyen motívum az alteregók történeti íve, amelyre egy erős narratív szálat épít a köteteken keresztül Kinde Annamária. Emellett jellemző a költészetére a teljes ambivalencia is, tette hozzá, kiemelve, hogy a költő vívódó alkat volt, vívódásának megvannak a saját metaforái, képi formái is. Az erős irónia, önirónia, de egy különleges optimizmus is meghatározó eleme a költészetének, ugyanúgy, ahogy a méltósággal viselt betegsége is, részletezte a monográfia szerzője.
A moderátor kérdésére, hogy ez egy teljes, lezárt életmű-e, Demeter Zsuzsa azt válaszolta: kerek, egész, teljes életmű, hiszen más már nem is lehet. „A töredékességében kell egésznek nézni”, vélte. Megjegyezte: Kinde Annamária költészetének erős prózai vetülete is van, gyakran kacsintgatott a próza felé, ezért úgy vélte, talán ebben a műfajban folytatta volna az írást az életmű során, ha megadatott volna neki a lehetőség.
A könyvbemutató során Kinde Annamáriával készített interjúrészleteket hallgathattak meg a jelenlévők, a költő verseiből pedig Mărcuţiu-Rácz Dóra másodéves, és Moga Petra, elsőéves filológushallgatók olvastak fel. Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)