Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Sándor Krisztina
320 tétel
2014. július 24.
et erős Közép- Európa erős magyar-román viszony nélkül
A magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szerint nem lehet erős Közép-Európa erős magyar-román viszony nélkül.
Németh Zsolt a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szerdai tusnádfürdői hivatalos megnyitóján örvendetesnek mondta, hogy gazdasági vegyesbizottsági ülés volt az előző héten, de fontosnak tartotta, hogy az értékközösség területén is előrelépés történjen, bizalmi viszonyt teremtsenek Romániával, s az építkezésbe bevonják a kisebbségek legitim képviseletét is. A bizottsági elnök fontosnak nevezte, hogy a legfelsőbb szintű párbeszédet újraindítsák Magyarország és Románia között.
Németh Zsolt szerint Közép-Európával kapcsolatban az elmúlt 25 évet "oldódó bizalmatlanság és egyre erősödő érdekközösség" jellemezte.
Kiemelte: gyarapodó Közép-Európát szeretnének, amely biztonságos és a nyugati szövetségi rendszerhez szervesen illeszkedik. Demokratikus Közép-Európát szeretnének, ahol az emberi és kisebbségi jogokat egyaránt maximálisan tiszteletben tartják.
Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár rámutatott: sok szempontból szimbolikus jelentőségű az idei esztendő és rendezvény. Értékelése szerint a rendezvénysorozatnak a magyar nemzet életében és a nemzetpolitikában kiemelt jelentősége van. Mint mondta, az elkövetkező napokban lehetőség nyílik a számvetésre és arra, hogy azokat a célokat megfogalmazzák, amelyek a következő negyedszázadra vonatkoznak. Hozzátette: 2010 óta számtalan olyan dolog valósult meg, amely korábban elképzelhetetlen volt, és a munkát folytatni kell. Szeretnék, ha 25 év múlva már a megvalósult autonómiákról vitatkozhatnának, és jó lenne, ha a Partiumot, a vajdasági, felvidéki és kárpátaljai önrendelkezést is ide tudnák sorolni – jegyezte meg. Ha a magyarságról mint erős, gyarapodó nemzetről beszélhetnének, amely újra szeretné megtölteni a Kárpát-medencét, s békében és biztonságban él.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke kiemelte: alapvetően nem az aktuálpolitika határozza meg "a tusványosi köztársaság" jövőképét, hanem egy olyan jövőbe vetett hit, hogy a Kárpát- medencében a magyarság képes jövőt "kigondolni és teremteni" magának.
Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke arról beszélt, hogy a jelenlegi kormány nemzetpolitikáról való gondolkodásában Tusványos meghatározó szerepet játszott. Szerinte jó irányba tudják befolyásolni a magyarországi politikusok gondolkodását.
Hozzátette: a jövőben erősíteni kell a román-magyar párbeszédet.
Tárnok Mária, a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány kuratóriumi elnöke a szervezők nevében elmondta: a 25. táborban 25 helyszínen, több száz előadó fordul meg a hét folyamán. A köszöntők után a hivatalos megnyitón is levetítették a Történtekből történelem – Tusványos 25 című filmet.
Az 1989-es romániai forradalom filmes történeteit elevenítették fel a közmédia sátrában
Aki tévézik, ott van, ahol történik valami – mondta Balogh László rendező-operatőr, a Közszolgálati Közalapítvány (KSZKA) Kuratóriumának elnöke a közmédia tusványosi rendezvénysátrában szerdán rendezett filmvetítésen, amelyen az 1989-es romániai forradalom napjaiban Aradon és Temesváron készült felvételeit mutatta be.
Balogh László a Magyar Demokrata Fórum (MDF) akkori szegedi elnökségi tagjaként, a regionális stúdió munkatársaként az elsők között volt, akinek sikerült átjutnia a magyar- román határon a Ceausescu-diktatúra elleni felkelés napjaiban: gyógyszerből és vérkészítményekből álló segélyszállítmányt juttattak el a temesvári kórházakba, ahol sebesült kommunistaellenes felkelők tucatjait ápolták.
A KSZKA Kuratóriumának elnöke elmondta: a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen először kerültek a nyilvánosság elé a szabadságvágy és a magyar-román szolidaritás megannyi nagyszerű gesztusát megörökítő felvételek, miután a rendszerváltás idején a Magyar Televízió akkori vezetése nem tűzte műsorra azokat.
Parázs vita Magyarország gazdasági teljesítményéről
Parázs vita alakult ki a diáktábor fősátrában szerdán a Fidesz és az LMP képviselői között Magyarország gazdasági teljesítményével és EU-politikájával kapcsolatban.
Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője arról beszélt, hogy Magyarország jobban teljesít, míg Schiffer András, az LMP frakcióvezetője úgy vélekedett, hogy az ország leszakadó pályán halad az Európai Unióban.
Schiffer András megannyi adatot felsorolva állította, hogy növekszik a magyar gazdaság lemaradása az Európai Unió átlagához képest. Seszták Miklós miniszter szerint a magyar lakosság ezt nem így érzékeli, amit az április 6-án tartott parlamenti választás eredménye is jól mutat. Rogán Antal azzal érvelt, hogy a magyar gazdaságpolitikának nemcsak a makrogazdasági mutatók javítása volt a célja, hanem az is, hogy a háztartásokban is érzékelhető legyen a gazdasági teljesítmény növekedése.
Népújság (Marosvásárhely)
2014. július 25.
Tusványos 25 – Beáll az EMNP az MPP ernyője alá?
Ha egy a tábor, akkor miért kettő vagy akár annál is több a zászló? Ugyanakkor a felmerülő igények ellenére vajon miért nem születik meg a politikai pártok között az egység? – tette fel a kérdést Csinta Samu moderátori tisztségben Biró Zsoltnak, a Magyar Polgári Párt elnökének és Toró T. Tibornak, az Erdélyi Magyar Néppárt elnökének a kérdést csütörtök délután a 25. Tusványosi szabadegyetemen az Egy a tábor, hány a zászló? című pódiumbeszélgetésen.
Biró Zsolt a kérdésre válaszolva kihangsúlyozta, hogy az az egy tábor, amiről beszélünk nem más mint maga az erdélyi magyarság. A legfontosabb feladat a pluralizmus maga helyén való kezelése, fel kell nőni a többpártrendszerhez és akkor talán lesz esély a sokat hangoztatott autonómia kivívására. Toró T. Tibor szerint mindkét párt a bálványosi folyamat szellemi terméke. Hozzátette: ott van a helye mindkét pártnak a nemzeti táborban, és a Biró által említett pluralizmus mindig is ott volt a Néppárt szemléletében is, viszont a pluralizmus sérelme nélkül az erdélyi magyarokat nem lehet egy szervezetbe tömöríteni. Szerinte a fő törésvonalat a román főhatalomhoz való viszonyulás jelképezi. Két tábor létezik: az ún. „labancok", akik azt gondolják, hogy mindenképpen be kell épülni a főhatalomba és készek arra is, hogy elárulják a magyar ügyet ennek érdekében, illetve az ún. „kurucok", akik távol maradnak a főhatalomtól és megpróbálják megvalósítani az autonómia leginkább kívánatos szintjeit.
Biró Zsolt erre reagálva megjegyezte, hogy nem szabad az erdélyi magyarságot ilyen szinten két táborra osztani. Észre kell venni, hogy egy kisebbségi közösség vagyunk, amelyben együttműködésre van szükség. Annál is inkább furcsállja Torónak ezt a hasonlatát, mivel amikor az MPP-t létrehozták, Toró még az általa említett „labancok" oldalán harcolt, az RMDSZ ernyője alatt politizált.
Toró történelemnek nevezte Biró megjegyzését, és hozzátette, hogy a Néppárt jelen pillanatban arra törekszik, hogy az RMDSZ oszd meg és uralkodj elvét megszüntesse és rákényszeríts, hogy végre kezdje el az autonómista elvet követni.
Biró szerint nem engedhetik meg maguknak, hogy aki nem úgy gondolkozik autonómia-ügyben, mint a Néppárt azzal „nem barátkoznak". Az MPP a választás szabadságát vallja, szerinte minden virág virágozhat. Amikor együttműködésre van szükség, akkor mindent meg kell tenni, hogy megteremtődjön ennek a feltétele. Példának okáért megemlítette a kézdivásárhelyi autonómiahatározat elfogadását, amely egy RMDSZ-es polgármester jóváhagyásával született meg. Nem megoldás a skatulyázás – tette hozzá Biró.
Toró vitába szállt. Kijelentette: Biró „maszatol a témában", mert nyilvánvaló, hogy az RMDSZ ellenérzéssel kezeli az autonómia kérdését. Például eddig egyszer se szabta a kormányra lépésének feltételeként az autonómia biztosítását.
Toró bevallása szerint a Néppárt létrehozása „lehet, hogy nem volt a legjobb döntés", de most félre kell tenni a sérelmeket és a két kis párt együtt kellene felkészüljön a 2016-os választásokra. Arra a kérdésre, hogy miben látja erre a megoldást, Toró megjegyezte, hogy szerinte ezt az önkormányzatoknál kellene kezdeni. Biró szerint viszont az önkormányzatoknál csak akkor lehet eredményt elérni, ha többséget tudnak teremteni az RMDSZ-el szemben.
A közönség soraiból felszólaló Sándor Krisztina EMNT-vezető javaslatára egy ad-hoc szavazásra is sor került, amelyben a hallgatóság döntő többsége kinyilvánította abbéli akaratát, hogy a két pártvezető üljön egy asztalhoz, és folytasson tiszta, átlátható, érthető párbeszédet egymással, majd álljanak a közösség elé egy konkrét közös programmal.
Biró megjegyezte, hogy 2014 végéig körvonalazódni fog az MPP-n belül a jelöltek listája a 2016-os választásokra, és javasolta, hogy ahol nincs jelen egyik kispárt sem, ott dolgozzanak össze, viszont azt sem kell elfejteni, hogy versengeni lehet, de bizonyos helyeken etnikai alapon kell döntést hozni. Például Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben, Nagyváradon arra kell törekedni, hogy magyar polgármesterjelölt kerüljön a választásokra. Az MPP erre nyitott. A döntés a Néppárt kezében van.
Toró szerint közös értékek alapján kell egyezségre jutni, hogy rátudják kényszeríteni az RMDSZ-t a későbbi integrációra. Az RMDSZ-el csak konjunkturális partnerséget lehet kötni, ami természetesen szükségszerű, de nem minden áron.
A feszültség kicsit megtört, amikor Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke a közönség soraiból felszólalt és kérte a pártok vezetőit, hogy húzzanak vonalat és egyesüljön a két párt, erősítsék meg egymást. Sőt mi több kezdeményezett a jelenlévők között egy gyors szavazást, amelyben arra kérte a jelenlévőket emeljék fel a kezüket azok, akik akarják, hogy leüljenek tárgyalni az elnökök – a többség erre természetesen felemelte a kezét.
Arra a kérdésre, hogy az autonómiát hol kell keresni mindkét pártvezető egyetértett abban, hogy mindenhol kell keresni: Brüsszelben, Budapesten, Bukarestben, az önkormányzatokban sőt mi több önmagunkban. A beszélgetést Biró zárta, amelyben kihangsúlyozta, hogy van értelme az MPP-RMDSZ paktumnak, mert jelen pillanatban is dolgoznak egy közös statutúmtervezeten, amely az SZNT statútumára épül és ha minden a tervek szerint alakul, akkor szeptemberben a parlament asztalára kerül. Tehát van értelme a keretegyezménynek, csak tartalom kell hozzá.
A beszélgetésből nem igazán lehetett kivenni, hogy mikor lesz az a bizonyos EMNP-MPP tárgyalás, viszont a terv megszületett, a Tusványosi nagyközönség tanúsíthatja, a többi már csak a pártvezetőkön múlik.
György Erzsébet, Erdély.ma
2014. augusztus 21.
Kivívható az autonómia (Pozsgay Imre Baróton)
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács erdővidéki szervezete, a Székely Nemzeti Tanács bardoc-miklósvárszéki szervezete és a Székely Társalgó Egyesület Szent István-napi ünnepséget tartott tegnap délután a baróti református templomban. A felszólalók közt volt a Kádár-korszak, majd a rendszerváltás utáni időszak egyik jelentős politikusa, Pozsgay Imre is.
Pozsgay Imre kijelentette: hisz a székelység önrendelkezésének kivívásában. Mint mondotta, az Európai Uniónak értékelnie kellene, hogy a magyarok – éppen Szent István példája nyomán – nem a baszkok, dél-tiroliak vagy az írek nyomdokain indultak el, s kezdték el önrendelkezési harcukat, hanem tárgyalásos módszerrel kívánnak alkotmányos keretet teremteni jogos követeléseiknek. Jó közvetítő lehet ebben Szent István, aki közös szentje a katolikusoknak és az ortodoxoknak is. Az EMNT ügyvezető elnöke, Sándor Krisztina a Trianon óta egyre terjedő asszimilációt, a számunkra több rosszat, mint jót hozó globalizációt, illetve a nemzetünket folyton gyengítő kivándorlást nevezte meg mindennapjaink legnagyobb ellenségeinek. Hogy mindezt megállítsuk, s holnap is létezzen magyar jövő, többet kell cselekednünk: munkánkkal az autonómiát kell előkészítenünk. Kozma Albert bölöni unitárius lelkész úgy vélekedett, ünnepelnünk kell országépítő elődeinket, s büszkéknek kell lennünk arra, hogy Szent István leszármazottjai vagyunk. A résztvevők búcsúzáskor az Erdőfülében Nagy Sarolta által készített, az ünnepségen megszentelt kenyér szeleteit kapták ajándékba. Fellépett a székelyudvarhelyi Ilyés Hunor (hegedű) és Ilyés Zsolt (zongora), szavalt Fábián Anetta.
Hecser László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. augusztus 23.
Magyarnak lenni óriási lehetőség
Sepsiszentgyörgyön szentmisével, kultúrműsorral és az új kenyér megszentelésével emlékeztek az országépítő nagy magyar államférfira, az est leszálltával pedig a megye számos magaslatán, így az Óriáspince-tetőn is fellobbantak a magyar együvé tartozás lángjai. Közben a baróti református templomban Szent István-napi megemlékező ünnepséget tartott az EMNP erdővidéki szervezete, a Bardoc–Miklósvárszéki Székely Tanács és a baróti Székely Társalgó Egyesület.
A Szent József római katolikus templomban nt. Szabó Lajos címzetes kanonok-plébános cselekedeteinek jótékony hatását a mába vetítve idézte fel első apostoli királyunk alakját és tetteit. Szerinte István annak tudatában élt és cselekedett, hogy az adott szó szent, mert csak úgy ér valamit, ha súlya van, az ember pedig csak úgy töltheti be küldetését, és nemesedhet igazzá, ha képes az áldozathozatalra, ha segítőkésszé, hűségessé és kitartóvá válik.
Isten hajlékából a tömeg a templomkertbe állított Szent István-szoborhoz vonult, mely mellé a gyülekezet Simon Balázs által vezetett kórusának tagjai is felsorakoztak, hogy az ajkukon felcsendülő dalokkal még emelkedettebbé varázsolják az ünnepi hangulatot. Itt Klárik László szenátor szólt az egybegyűltekhez, majd Pénzes Loránd történész első királyunkról és uralkodásának jótékony hatásáról, annak máig ható pozitív hozadékáról beszélt. Ezután Vass Károly unitárius lelkész osztotta meg gondolatait az ünneplő tömeggel, majd Simon István református lelkipásztor következett.
Az elhangzott beszédek, kórusművek és versek után nt. Szabó Lajos kanonok megszentelte a magyar szenteket, illetve boldoggá avatottakat ábrázoló táblaképet, valamint a Diószegi pékség által ez alkalomra sütött kenyereket, melyeket szétosztottak a jelenlévők között. Az Óriáspince-tetőn, Maksa polgármesterének és munkatársainak jóvoltából idén is messzire világító lármafa ébresztgette a székely öntudatot, és hirdette a nagyvilágnak, hogy vagyunk.
Baróton az ünnepséget megnyitó beszédében Kozma Albert bölöni unitárius lelkész a hazaszeretetről szólt, amit a gyermek szülő iránti szeretetéhez hasonlított. „A haza biztosítja a környezetet ahhoz, hogy felelősen gondolkodó, hasznos emberré váljon a gyermek, ezért minden felnőtt szolgálattal tartozik a hazának” – mondta a Szent István által alapított haza jövőbe mutató útját példázva.
Dr. Hadászi Gabriella főkonzul a magyar nemzet összetartozásának megőrzését kérte a hallgatóságtól, dr. Pozsgay Imre, korábbi anyaországi politikus Európának a székely önrendelkezés iránti képmutató magatartását boncolgatta, hangsúlyozván, magyarnak lenni óriási lehetőség. Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke az erdélyi magyarság mai problémáival összefüggésben világított rá az államalapítás ünnepére. Közreműködött a bibarcfalvi férfikórus, Fábián Anetta (szavalatok), Ilyés Hunor és Ilyés Zsolt pedig hegedűn és zongorán játszott. Végül Kozma tiszteletes megáldotta a nemzetiszínű szalaggal átkötött, kemencében sütött új kenyeret is, azt mindenki megkóstolhatta.
Ugyancsak szerdán a vargyasi Csillagkövetők Civil Egyesülete Erdővidék-szintű Szent István-napi ünnepséget szervezett. Délután István Ildikó népdalénekes lemezbemutatóját, erdővidéki néptáncosok fellépését tekinthették meg, a nap közös vacsorával, táncházzal zárult.
Szerda este a Zabola és Tamásfalva közti Tatárdombon, ahol pár évtizede honfoglalás-kori magyar sírok kerültek felszínre, közel háromszáz községlakó jelenlétében gyújtották meg az őrtüzet. Ádám Attila zabolai polgármester beszédében kiemelte, ezzel az ősi szokással hirdetjük a nagyvilágnak, hogy vagyunk, és leszünk. Emellett a megye más magaslatain is lobbantak fel őrtüzek, az Avas-tetőn emlékjelt is állítottak – de erről már a jövő heti Kézdialmási Körképben számolunk be.
Bedő Zoltán, Böjte Ferenc Nagy Sz. Attila, Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti)
2014. október 21.
Autonómiatervezetek és regionalizmus
Autonómiatervezetek és regionalizmus a politikai képviselőet asztalán címmel szakmai, közéleti konferenciát szervez az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács október 25-én, szombaton Marosvásárhelyen.
A magyar és román nyelvű konferencia a tavaly novemberben Sepsiszentgyörgyön elindított sorozat folytatása, amely ezúttal a létező autonómiatervezetek és a regionalizmus kérdéskörére fekteti a hangsúlyt. Az EMNT és az SZNT szervezésében, a Bálványos Intézet partnerségében létrejött szakmai előadásokat kerekasztal-beszélgetés követi, amely lehetőséget biztosít az elhangzott érvek megvitatására. Az előadások szinkrontolmács segítségével mindkét nyelven meghallgathatók.
Szombaton a Mihai Eminescu Ifjúsági házban (Bocskai István/Nicolae Grigorescu utca 19. szám) 9 órától tartja a megnyitót házigazdaként az EMNT Maros megyei elnöke, Cseh Gábor és az EMNT ügyvezető elnöke, Sándor Krisztina, majd Szász Alpár Zoltán politológus, a BBTE tanárának moderálásával kezdődnek az előadások. Többek között Bakk Miklós politológus, Bodó Barna politológus, az Aland-szigetekről érkező Rolf Granlund, Szokoly Elek politikai elemző, Andrea Carteny történész értekezik.
A hozzászólásokat követően 12 órától kezdődik a konferencia második része, szintén Szász Alpár Zoltán politológus moderálásával. Eva Bidania politikai tanácsadó, a Pro Európa Liga társelnöke, Smaranda Enache, a bukaresti ActiveWatch projektmenedzsere, Adrian Szelmenczi és Szilágyi Ferenc tart előadást, és Davyth Hicks is értekezik. Autonómia és regionalizmus – a képviselőet hatékonysága címmel 15 órától kezdődik kerekasztal-beszélgetés Izsák Balázs SZNT-elnök, Szilágyi Zsolt, a Néppárt államelnök-jelöltje, Toró T. Tibor EMNP-elnök, Biró Zsolt MPP-elnök és az RMDSZ parlamenti képviselőjének, Markó Attilának a részvételével.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro
2014. október 26.
Autonómiakonferencia csonka kerekasztallal
Autonómiatervezetek és regionalizmus a politikai képviselőet asztalán címmel szervezett egésznapos nemzetközi konferenciát Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT)  illetve a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). Az MPP távol tartotta magát a rendezvénytől, az RMDSZ képviselői és románok nem voltak a meghívottak között.
A konferencia az SZNT és az RMDSZ autonómiastatútumát, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) csomagtervét, illetve azokat a nyugati autonómiapéldákat vizsgálta, melyek iránytűnek számíthatnak az erdélyi magyarság számára. Ezekből világosan kiderült, hogy az Európai Unió nem csak a központosított nemzetállamok tömörülését, hanem a régiók és a nemzeti közösségek Európáját is fontosnak tartja. Nincs sikeres unió, ha a régiók és az itt élő nemzeti közösségek elnyomottan élnek vagy legalábbis úgy érzik, nincsenek bevonva a politikai és gazdasági integráció folyamatába.
Mivel Romániában az autonómia és a regionalizmus két nemkívánatos, mondhatni tabuszónak számít, mely akár hisztériakeltésre is alkalmas, meg kell értetnünk a románsággal, hogy ne mumusként, hanem a jövő, a fejlődés és a jólét zálogaként kezelje – hangoztatta köszöntőjében a rendezvény házigazdája, Cseh Gábor. Az EMNT marosszéki elnöke ezennel elővetítette a konferencia célját, mely egy párbeszédkísérlet kívánt lenni az amúgy jelen nem lévő román féllel.
Harcolni a ködös kilátások közepette is
Bakk Miklós, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem tanára előadásában a dél-tiroli modellt és az erdélyi autonómiatervezeteket hasonlította össze. A mérlegre került hazai statútumokról és csomagtervekről kiderült, hogy még távol állnak az Olaszországban érvényben lévő jogszabálytól. Különösképpen a nemrég közvitára bocsátott RMDSZ-változat tűnik ködösnek.     
Bodó Barna, a Sapientia kolozsvári tanára egy folyamatban lévő kutatásból mutatott be részleteket. A szakember sorra elemezte a vezető román politikusok az autonómiával kapcsolatos nyilatkozatait, melyekből kiderül, hogy vagy félre akarják vezetni választóikat, vagy egyszerűen nem ismerik a szó pontos fogalmát. „Legyünk jóhiszeműek, és induljunk ki abból, hogy az illetékesek nem ismerik az autonómia fogalmát. Pedig a román alkotmányban is szerepel, mint egyházi vagy egyetemi autonómia. Sőt a kollektív jogok is benne vannak a sztrájkjogban és a kollektív munkaszerződésben” – mutatott rá a politológus. Az elnökválasztás legnagyobb esélyese, Victor Ponta szerint a területi autonómia nem egyezik az uniós elvekkel, egymással szembefordítja a közösségeket, illetve követelői nem tartják tiszteletben az alkotmányt. Mindezt a szociáldemokrata kormányfő azzal a kijelentésével tetézte, miszerint pártja számára az autonómia tabu. Ellenfele, Klaus Johannis is azon a véleményen van, hogy Romániában nem fog megvalósulni a magyarság álma. Annál is inkább, mivel – nyilatkozata szerint –, amennyiben megnyeri az államfőválasztást, ő maga fog gondoskodni a terv elgáncsolásáról. Călin Popescu-Tăriceanu tovább feszíti a húrt: véleménye szerint az autonómia a magyarok számára is káros volna. Az ügyészből lett politikus, a függetlenként induló Monica Macovei azzal vádolja az RMDSZ politikusait, hogy Moszkva ügynökeiként hirdetik az autonómiát.
Európa is adósunk az önrendelkezés ügyében, derült ki több felszólalásból is. „Európa akkor lesz sikeres, ha meg tudja oldani azokat az etnikai, nyelvi vagy vallási különbözőségből fakadó konfliktusokat, amelyek a kontinens természetszerű változatosságából adódóan törésvonalakként jelennek meg a különböző országok és társadalmak életében” – vélekedett Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államfőjelöltje.
Szokoly Elek marosvásárhelyi politikai elemző szerint nem csak a vezető román politikusok nyilatkozatai illetve az EU passzív magatartása ad okot a borúlátó megközelítésre. Utalva a kelet-ukrajnai helyzetre, szerinte nemzetközi szinten sem élünk túl alkalmas pillanatot. Ráadásul meglátásában a régiók helyett Európa-szerte a nemzetállamiság kap egyre nagyobb hangsúlyt. Szokoly szerint ilyen körülmények között rendkívül nehéz bevinni az autonómia fogalmát a román köztudatba. „Sajnos a magyar-román párbeszéd olyankor sem mélyül el, amikor az RMDSZ a kormányba kerül” – hívta fel a figyelmet az elemző. Szokoly Elek ugyanakkor Magyarország felelősségére és a kettős állampolgárság megadására is kitért. „Kár azt az illúziót kelteni a dupla állampolgársággal, hogy megszerzője egy virtuális Nagy-Magyarországon fog élni, aminek vajmi kevés köze volna Bukaresthez” – vélekedett a vásárhelyi politikai elemző és emberjogvédő, aki szerint mindezek ellenére nem szabad feladni az autonómiáért folytatott harcot.
Ugyanerre biztatta a résztvevőket Andrea Carteny olaszországi történész, a baszk politikai tanácsadó, Eva Bidania Ibargutxi és Rolf Granlund, az Aland-szigetekről érkezett politikus. Utóbbi a Finnországhoz tartozó autonóm szigetcsoporton élő svédekről beszélt és arról a gazdasági jólétről, mely a függetlenség révén jöhetett létre. Granlund arra intette az erdélyi magyarságot, hogy ne engedje, hogy kisebbségként kezeljék saját szülőföldjén.
Csonkára sikeredett kerekasztal
„A tavaly ilyenkor százötvenezer székely vonult fel a térség autonómiáját követelve. Ez népakarat; a politikum dolga pedig az, hogy a népakaratot képviselője. A szakma dolga meg az, hogy tudományosan megalapozza azt, hogy miként lehet érvényt szerezni a népakaratnak” – fejtette ki portálunknak Szilágyi Zsolt, a néppárt elnökjelöltje, aki a képviselőet hatékonyságáról szóló kerekasztal-beszélgetés egyik résztvevője volt. Az EMNP országos alelnöke arra is rámutatott, hogy nem csak a székelység, hanem Erdély szinte teljes lakossága egy jobb életet képzelt el magának. Véleménye szerint a románság is pontosan olyan tisztán látja, hogy kilencven éve Bukarest nem tud hatékony döntéseket hozni, és az a túlzott központosítás, amiben az ország él – történelmi kortól függetlenül – önmagában hordozza a korrupció jelenlétét az állami adminisztrációban. Izsák Balázs arra figyelmeztette a hallgatóságot, hogy az autonómia nem csak a gazdasági fellendülést, hanem a nemzeti közösség identitásmegőrzését szolgálja. „Mi azért akarunk Székelyföldnek autonómiát, hogy a jövőben is megmaradjon székelynek. Azért akarunk autonómiát, hogy úgy fejlődjön, hogy közben a regionális identitása, az arculata ne változzon meg” – szögezte le a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
A kerekasztal mellől hiányzott az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt. Míg az előbbi képviselője nem is szerepelt az eredeti felállásban, Biró Zsolt pártvezető egyéb elfoglaltságára hivatkozva nem jelent meg.
Szerződés a nyelvi jogok érvényesítéséért
A konferencia keretében az EMNT csatlakozott az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózathoz (ELEN), melynek képviselőetében Davyth Hicks főtitkár írta alá a szerződést Sándor Krisztinával, a nemzeti tanács ügyvezető elnökével. A lépésről utóbbi elmondta: a mindennapi életben a kisebbségi nyelvjogok érvényesítése sokszor akadályokba ütközik, így szükség van olyan – nemzetközi szinten is elismert – szövetségesekre, akikkel közösen nyomást gyakorolhatnak a hatóságokra, elősegítve a magyar nyelvhasználat megkönnyítését. „Csatlakozásunk az ELEN-hez egy újabb eszköz arra, hogy érvényesítsük nyelvi jogainkat” – vélekedett Sándor Krisztina. A nemzetközi fórum főtitkára üdvözölte az EMNT csatlakozását, ugyanakkor elmondta: „Az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat őrködni kíván a romániai magyar közösség nyelvi jogainak érvényesülése fölött”.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
2014. október 27.
Autonómiatervezetek és regionalizmus a politikai képviselőtestületek asztalán
A marosvásárhelyi autonómiakonferencia a tavalyi sepsiszentgyörgyi konferenciának a folytatása, olyan alkalom, amikor a szakértők és a politikusok találkozhatnak, véleményt cserélhetnek. Ugyanakkor az erdélyi magyar közösségre nézve is fontos, hogy időről időre számba vegye, a külföldi példák mennyiben hasznosíthatók itthon. Míg a szentgyörgyi konferencia elsősorban a román–magyar párbeszédre összpontosított, a mostani főleg a külföldi jó példákat próbálta újra bemutatni, azok alapján véleményt cserélni hazai, illetve külföldi szakértőkkel – nyilatkozta lapunknak Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács által október 25-én, Marosvásárhelyen szervezett autonómiakonferencián.
Sándor Krisztina szerint bármennyit is beszélünk általában véve az autonómiáról, fontos, hogy ne távolodjunk el ennek a kérdésnek a szakmai részétől. – Szerencsésnek tartom, ha a politikusok időről időre szakemberekkel találkoznak, mert szélesíteni kell a párbeszédet. A konferenciát eleve magyar, román és angol nyelven szerveztük, pontosan azért, hogy lehetőséget biztosítsunk arra, hogy bárki, románként is, bekapcsolódhasson vagy meghallgathassa az előadásokat, mert a Szentgyörgyön elkezdett magyar–román párbeszédet folytatni kell. Ezzel a területtel elég gyengén álltunk az elmúlt időben, de úgy látom, van rá fogadókészség, bár most, kampányidőszakban jóval nehezebb volt román előadókat beszervezni. Ezért, egy kicsit módosítva az eredeti elképzelést, inkább a külföldi jelenlétre figyeltünk oda, de folytatjuk a román–magyar párbeszédet is.
A szombati konferenciát, amelyen részt vett és előadást tartott Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár – A dél-tiroli modell és az erdélyi autonómiatervezetek; Bodó Barna politikus, egyetemi tanár – Politikusok az autonómiáról; Rolf Granlund, EFA vezetőségi tag, Aland’s Framtid Párt – Aland szigetek – közel egy évszázados önkormányzatiság; Szokoly Elek politikai elemző – Autonómiáról a román-magyar viszonyrendszerben; Andrea Carteny, a római La Sapienza egyetem tanára – Autonómia Erdélynek és Székelyföldnek; Fodor Imre, Marosvásárhely volt polgármestere – A román-magyar belső viszony alakulása federális illetve regionális törekvéseink hatására; Smaranda Enache, a PEL társelnöke – Etnikai vagy területi autonómia – az el nem kezdett párbeszéd; Adrian Selmeczi, ActiveWatch – A romániai magyarság mint diszkriminált kisebbség?; Szilágyi Ferenc egyetemi tanár – Integrációs folyamatok és hatásuk a romániai regionalizmusra; Davyth Hicks, ELEN-főtitkár – Autonómia: a legjobb gyakorlat a nyelvi jogok biztosítására – Cseh Gábor, az EMNT Maros megyei elnöke nyitotta meg.
A Népújság azt kérdezte a meghívottaktól, mi a jelentősége a konferenciának, miért éppen Marosvásárhelyen, és miért a választási kampányban tartják?
Izsák Balázs, az SZNT elnöke: – Nagyon szeretném, ha ez a konferencia is hozzásegítene ahhoz, hogy megértessük mindenkivel: igaz ugyan, hogy az autonómiának van pozitív gazdasági hozadéka is, de az autonómia elsősorban egy nemzeti közösség identitásának a védelmét szolgálja. Azért akarunk autonómiát Székelyföldnek, hogy Székelyföld megmaradjon a jövőben is székelynek, megmaradjon magyarnak. Hogy ne változzon meg a regionális identitása, ne változzon meg az arculata, de fejlődjön, legyen egy erőteljes gazdasági fejlődés, és mindeközben változatlanul székely maradjon.
Bakk Miklós politológus: – Azt követően, hogy megjelent az RMDSZ-nek is a Székelyföld-tervezete, és nyilvános vita tárgyává vált, új helyzet állt elő: most már mindegyik magyar politikai formációnak van egy koncepciója Székelyföld autonómiájáról. Az ezzel kapcsolatos vitákban nagyon gyakran megjelenik az, hogy a modellt tulajdonképpen Dél- Tirol szolgáltatta számunkra. Ezért az előadásomban összehasonlítom ezeket a tervezeteket a tulajdonképpeni dél-tiroli modellel: annak a modelljei miképpen vannak jelen ezekben a tervezetekben.
Toró T. Tibor, az EMNP elnöke: – A konferencia szervezője az SZNT és az EMNT, minket meghívtak a rendezvényre. A Néppárt mondanivalójának a lényege az, hogy az autonómia a megoldás, azért is jött létre a párt, hogy az autonómiamozgalmat a maga politikai eszközeivel segítse és gördítse előre. Az nem árt a konferenciának, hogy választási kampány van, sőt, jobban odafigyelnek rá, nemcsak egy szigorú szakmai rendezvény marad, hanem közérdeklődésre tarthat számot.
Bodó Barna politológus: – Az autonómia a mostani kampánynak egyik vezértémája lett, kérdés, használ-e az autonómia ügyének, mert nagyon sok román politikus azért legyint erre a kérdésre, mert azt mondja, kampánytéma, és igazából szavazatszerzésről szól. Én fordítva látom: nem kampánykérdésként kell kezelni, hanem olyanként, amely a hosszú távú célok legfontosabbika. A politikusok autonómiáról szóló beszédmódja árulkodó. A román politikusok beszédéből kiderül, hogy a fogalmat félreértelmezik. Kérdés, hogy tudatosan teszik-e, mert akkor manipuláció, vagy nem értik, akkor viszont az a kérdés, mit keresnek a politikában?
Smaranda Enache, a PEL társelnöke: – Elsősorban azért vagyok itt, mert a Pro Európa Liga sok éven keresztül foglalkozott ezzel a kérdéssel. ’95 óta az Altera folyóiratban nagyon sok tanulmányt adtuk ki a különböző európai autonómiamodellekről, és a Provincia csoportnak is tagjai voltunk. Fontos ez a konferencia, mert egy olyan pillanatban vagyunk, amikor az elnökválasztás után, reméljük, a román alkotmányt módosítják, és a módosításba végre be fog kerülni a decentralizáció, és ezen belül egy külön státus a Székelyföldnek.
Szilágyi Zsolt, az EMNP államelnökjelöltje: – Az erdélyi magyarok régóta készülnek az autonómiára. Egy olyan társadalmi átalakulás, mint az autonómiára való átállás, nemcsak politikai akaratot, de szakmai hozzáértést is igényel. Nemcsak a magyarok, de az erdélyi románok, szászok is azt szeretnék, ha jobban élhetnének és saját régiójuk sorsát irányíthatnák. Éppen ezért egy szakmai konferencia, amely a politikai akarat mellé felsorakoztatja a tudományosság igényével megalapozott jövőképet, mindenképpen üdvözlendő. Ez már a második ilyen konferencia. Jó dolog, hogy a nyugati résztvevőkkel együtt arról tanácskozunk, hogy Székelyföld területi autonómiája vagy a román föderális államszerkezet milyen nyugati minták példáit használhatja fel, milyen orientációs pontok vannak, amelyek hozzásegítenek bennünket ahhoz, hogy egy sajátos erdélyi vagy egy sajátos székely autonómiát, önkormányzást kialakítsunk.
***
A rendezvény szünetében az EMNT csatlakozott az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózathoz, a végén pedig kerekasztal- beszélgetésre került sor Autonómia és regionalizmus címmel.
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely)
2014. október 27.
Iránytű az autonómiához
Miután tavaly ilyenkor százötven ezer székely vonult fel a térség autonómiáját követelve, idén konferencia keretében próbálták meg számba venni a terveket, a már létező nyugat-európai modelleket, illetve megjelölni a cél megvalósítása felé vezető utat. Egyebek mellett elhangzott, Európa adósunk az autonómia ügyében. Az EMNT és az SZNT által szervezett marosvásárhelyi eseményről viszont hiányoztak az RMDSZ és az MPP képviselői.
Autonómia-tervezetek és regionalizmus a politikai képviselőet asztalán címmel szervezett nemzetközi konferenciát Marosvásárhelyen az Erdélyi Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). Az esemény az SZNT és az RMDSZ autonómia-statútumát, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) csomagtervét, illetve azokat a nyugati autonómia-példákat vizsgálta, amelyek iránytűnek számíthatnak az erdélyi magyarság számára.
Ezekből világosan kiderült, hogy az Európai Unió nem csak a központosított nemzetállamok tömörülését, hanem a régiók és a nemzeti közösségek Európáját is fontosnak tartja, nincs sikeres Unió, ha a régiók és az itt élő nemzeti közösségek elnyomottan élnek vagy legalábbis úgy érzik, nincsenek bevonva a politikai és gazdasági integráció folyamatába.
„Mivel Romániában az autonómia és a regionalizmus két nemkívánatos, mondhatni tabuszónak számít, ami akár hisztériakeltésre is alkalmas, meg kell értetnünk a románsággal, hogy ne mumusként, hanem a jövő, a fejlődés és a jólét zálogaként kezelje” – mutatott rá köszöntőjében a rendezvény házigazdája, Cseh Gábor. Az EMNT marosszéki elnöke ezzel elővetítette a konferencia célját, mely egy párbeszédkísérlet kívánt lenni a román féllel.
Tervek és vélemények
Bakk Miklós politológus előadásában a dél-tiroli modellt és az erdélyi autonómiatervezeteket hasonlította össze. A mérlegre került hazai statútumokról és csomagtervekről kiderült, hogy még távol állnak az Olaszországban érvényben lévő jogszabálytól. Különösképpen a nemrég közvitára bocsátott RMDSZ-változat tűnik ködösnek.
Bodó Barna politológus eközben egy folyamatban lévő kutatásból mutatott be részleteket. A szakember sorra elemezte a vezető román politikusoknak az autonómiával kapcsolatos nyilatkozatait, amelyekből kiderül, hogy vagy félre akarják vezetni választóikat, vagy egyszerűen nem ismerik a szó pontos fogalmát. „Legyünk jóhiszeműek, és induljunk ki abból, hogy az illetékesek nem ismerik az autonómia fogalmát. Pedig a román alkotmányban is szerepel, mint egyházi vagy egyetemi autonómia. Sőt a kollektív jogok is benne vannak a sztrájkjogban és a kollektív munkaszerződésben” – mutatott rá a politológus.
Mint kifejtette, Victor Ponta szerint a területi autonómia nem egyezik az uniós elvekkel, egymással szembefordítja a közösségeket, illetve követelői nem tartják tiszteletben az alkotmányt. Mindezt a szociáldemokrata kormányfő azzal a kijelentésével tetézte, miszerint pártja számára az autonómia tabu.
Ellenfele, Klaus Johannis is azon a véleményen van, hogy Romániában nem fog megvalósulni a magyarság álma. Annál is inkább, mivel – nyilatkozata szerint –, amennyiben megnyeri az államfőválasztást, ő maga fog gondoskodni a terv elgáncsolásáról.
Szerződés a nyelvi jogokért
A hétvégi marosvásárhelyi konferencia keretében az EMNT csatlakozott az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózathoz (ELEN), melynek képviselőetében Davyth Hicks főtitkár írta alá a szerződést Sándor Krisztinával, a nemzeti tanács ügyvezető elnökével. A lépésről utóbbi elmondta: a mindennapi életben a kisebbségi nyelvi jogok érvényesítése sokszor akadályokba ütközik, így szükség van olyan – nemzetközi szinten is elismert – szövetségesekre, akikkel közösen nyomást gyakorolhatnak a hatóságokra, elősegítve a magyar nyelvhasználat megkönnyítését. „Csatlakozásunk az ELEN-hez egy újabb eszköz arra, hogy érvényesítsük nyelvi jogainkat” – vélekedett Sándor Krisztina. A nemzetközi fórum főtitkára üdvözölte az EMNT csatlakozását, ugyanakkor elmondta: „az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat őrködni kíván a romániai magyar közösség nyelvi jogainak érvényesülése fölött”.
Călin Popescu-Tăriceanu tovább feszíti a húrt: véleménye szerint az autonómia a magyarok számára is káros volna. Az ügyészből lett politikus, a függetlenként induló Monica Macovei azzal vádolja az RMDSZ politikusait, hogy Moszkva ügynökeiként hirdetik az autonómiát.
Smaranda Enache román emberjogi aktivista eközben arról beszélt, hogy a román politikusok oltották be a román társadalmat az autonómiától való félelemmel, és ma már a közösség félelme az egyik legfontosabb akadálya az autonómiának.
Európa adósunk
Európa is adósunk az önrendelkezés ügyében, derült ki több felszólalásból is. „Európa akkor lesz sikeres, ha meg tudja oldani azokat az etnikai, nyelvi vagy vallási különbözőségből fakadó konfliktusokat, amelyek a kontinens természetszerű változatosságából adódóan törésvonalakként jelennek meg a különböző országok és társadalmak életében” – vélekedett Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államfőjelöltje. 
Szokoly Elek marosvásárhelyi politikai elemző szerint nem csak a vezető román politikusok nyilatkozatai illetve az EU passzív magatartása ad okot a borúlátó megközelítésre. Utalva a kelet-ukrajnai helyzetre, szerinte nemzetközi szinten sem élünk túl alkalmas pillanatot. Ráadásul, meglátásában, a régiók helyett Európa-szerte a nemzetállamiság kap egyre nagyobb hangsúlyt. Szokoly szerint ilyen körülmények között rendkívül nehéz bevinni az autonómia fogalmát a román köztudatba.
„Sajnos a magyar–román párbeszéd olyankor sem mélyül el, amikor az RMDSZ kormányra kerül” – hívta fel a figyelmet az elemző, aki szerint „kár azt az illúziót kelteni a kettős állampolgársággal, hogy „megszerzője egy virtuális Nagy-Magyarországon fog élni, aminek vajmi kevés köze volna Bukaresthez”. Leszögezte, mindezek ellenére nem szabad feladni az autonómiáért folytatott harcot.
Ugyanerre biztatta a résztvevőket Andrea Carteny olaszországi történész, a baszk politikiai tanácsadó, Eva Bidania Ibargutxi és Rolf Granlund, az Aland-szigetekről érkezett politikus. Utóbbi a Finnországhoz tartozó autonóm szigetcsoporton élő svédekről beszélt és arról a gazdasági jólétről, mely a függetlenség révén jöhetett létre. Granlund arra intette az erdélyi magyarságot, hogy ne engedje, hogy kisebbségként kezeljék saját szülőföldjén.
Félkör alakú kerekasztal
„Tavaly ilyenkor százötvenezer székely vonult fel a térség autonómiáját követelve. Ez népakarat; a politikum dolga pedig az, hogy a népakaratot képviselője. A szakma dolga meg az, hogy tudományosan megalapozza azt, miként lehet érvényt szerezni a népakaratnak” – fejtette ki lapunknak Szilágyi Zsolt, a néppárt elnökjelöltje, aki a képviselőet hatékonyságáról szóló kerekasztal-beszélgetés egyik résztvevője volt.
Az EMNP országos alelnöke arra is rámutatott, hogy nem csak a székelység, hanem Erdély szinte teljes lakossága egy jobb életet képzelt el magának. Véleménye szerint a románság is pontosan olyan tisztán látja, hogy kilencven éve Bukarest nem tud hatékony döntéseket hozni, és az a túlzott központosítás, amiben az ország él – történelmi kortól függetlenül – önmagában hordozza a korrupció jelenlétét az állami adminisztrációban.
Izsák Balázs arra figyelmeztette a hallgatóságot, hogy az autonómia nem csak a gazdasági fellendülést, hanem a nemzeti közösség identitás-megőrzését szolgálja. „Mi azért akarunk Székelyföldnek autonómiát, hogy a jövőben is megmaradjon székelynek. Azért akarunk autonómiát, hogy úgy fejlődjön, hogy közben a regionális identitása, az arculata ne változzon meg” – szögezte le a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
A kerekasztal mellől hiányzott az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt. Míg az előbbi képviselője nem is szerepelt az eredeti felállásban, Biró Zsolt pártvezető egyéb elfoglaltságára hivatkozva nem jelent meg.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2014. december 5.
Házról házra „jár” a honosítás
Jelentősen csökkent a könnyített honosítás iránti érdeklődés az elmúlt időszakban, ezért az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által működtetett demokrácia-központok munkatársai házról házra járva népszerűsítenék az eljárást – jelentette be Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke. 
Mint elmondta, a központok munkatársai ezentúl házról házra járva próbálják népszerűsíteni a könynyített honosítást, ugyanakkor lehetővé teszik, hogy az igénylők saját településükön is benyújthassák a szükséges iratokat.
Sándor Krisztina hozzátette: az elmúlt négy évben az erdélyi vonatkozású igénylések közel hatvan százalékát az EMNT demokrácia-központjaiban bonyolították le, így megközelítőleg 215 ezer kérelmezőnek segítettek a magyar állampolgárság megszerzésében.
Újságírói kérdésre kifejtette, a csökkenő érdeklődés azt jelenti, hogy míg korábban a demokrácia-központok irodáit havi 1000-1500 személy kereste fel, jelenleg havonta 500-an nyújtják be kérelmüket, ráadásul ez a szám a nyári szabadságolások ideje alatt még kisebb volt. Mint részletezte, a Partiumban és Közép-Erdélyben a csökkenő érdeklődés már korábban érzékelhető volt, most azonban már a Székelyföldön is hasonló a tendencia.
„Ami biztató lehet a kérelmezők számára, hogy a kezdeti nagy érdeklődés után most sokkal gyorsabban halad az ügyintézés, nyugodtan jöhet mindenki, akit eddig a várakozás, a hosszas sorban állás riasztott el” – fűzte hozzá Sándor Krisztina.
Az EMNT ügyvezetője ugyanakkor bejelentette: egész hetes rendezvénysorozatot szervez az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács az 1989-es forradalom kitörésének 25. évfordulója alkalmából. December 15–21. között Budapesten, Temesváron, Nagyváradon és Menyőben konferenciára, előadásokra, megemlékezésekre és könyvbemutatókra kerül sor, valamint egy temesvári emlékműsor keretei között rangos hazai és külföldi vendégek és közjogi méltóságok is felszólalnak.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár
2015. január 24.
EMNP-tisztújítás: Szilágyi Zsolt váltja Toró T. Tibort?
Igen feszültnek ígérkezik az EMNP egy hét múlva tartandó kongresszusa. A párt viszonya a Fidesszel és a Tőkés László vezette EMNT-vel is megromlott, a többség Toró T. Tibor helyett Szilágyi Zsoltot preferálná elnöknek. Nem csoda, hogy a tisztújítás zárt ajtók mögött zajlik majd.
Egyre nagyobb a nyomás Toró T. Tiboron, hogy ne pályázza meg újra az Erdélyi Magyar Néppárt elnöki tisztségét az EMNP egy hét múlva tartandó rendkívüli kongresszusán. Információink szerint a megyei szervezetek Szilágyi Zsolt jelenlegi alelnököt állítanák a párt élére, ám Tőkés László fideszes EP-képviselő kabinetfőnöke vonakodik elvállalni a feladatot.
„A pártban egymást érik a konspirációs gyűlések, mindenféle frontok alakultak ki. Toró-ellenes a hangulat. Még az is elképzelhető, hogy akkor is a második helyen végez a január 31-i országos tisztújító küldöttgyűlésen, ha egyetlen jelöltként indul az elnöki posztért” – vázolta maszol.ro-nak az elnök helyzetét az EMNP egyik név nélkül nyilatkozó politikusa.
Úgy tudjuk, hogy leginkább azt vetik sokan Toró szemére, hogy vezetése alatt a párt nem tudott túllépni a saját árnyékán és harmatgyengén szerepelt az államfőválasztáson is. Emellett a Fideszszel kötött „stratégiai partnerség” repedezéséért és az „erdélyi magyar jobboldal” egyesülésének késlekedéséért is sokan okolják.
„Ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom. Kialakul a kongresszusig” – mondta a maszol.ro-nak Szilágyi Zsolt, akit brüsszeli repülőgépe felszállása előtt értünk utol telefonon. Az EMNP alelnökét arról kérdeztük, hogy van-e alapjuk azoknak a híreszteléseknek, miszerint a megyei szervezetek őt támogatnák a pártelnöki tisztség elnyerésében, de nem vállalja a jelölést. Szilágyi azt sem cáfolta, de nem is erősítette meg, hogy a párt nagy része a jelenlegi elnök, Toró T. Tibor ellen fordult. „Most zajlanak a tárgyalások.Jó végkifejletben reménykedem” – mondta a politikus. Toró T. Tibort meg sem próbáltuk elérni, a pártelnök lapunkkal évek óta csak az EMNP sajtóirodáján keresztül hajlandó kommunikálni.
Megfogyatkozott az elnökség
Ismert, hogy a tavaly novemberi romániai elnökválasztás első fordulójának eredményhirdetése után Toró T. Tibor és Szilágyi Zsolt államfőjelölt is azonnal bejelentette lemondását. Lehet, hogy önvizsgálatuk nem volt őszinte, mert néhány nap múlva, az EMNP marosvásárhelyi elnökségi ülésén értesüléseink szerint „visszakönyörögték” magukat. A testület pedig úgy döntött, hogy nem fogadja el a lemondásukat.
Azóta történt még egy és más a pártban, a héttagú elnökség három tagja ugyanis lemondott vagy leváltották. Elsőként Benedek Erika mondott le – igaz, ő már a tavaly nyáron –, Király Melinda tavaly decemberben vált meg a vezetői tisztségétől, míg Zakariás Zoltánt idén január 10-én – információink szerint „puccszerűen" – leváltották választmányi elnöki posztjáról, így már ő sem tagja az elnökségnek.
„Zatykó-ellenes hangulat is van”
„Van egy Toró-ellenes hangulat, de van egy Zatykó-ellenes hangulat is” – kommentálta Zatykó Gyula azt az értesülésünket, hogy a jelenlegi elnökbe vetett bizalom alaposan megfogyatkozott a pártban. Az EMNP országos alelnöke úgy fogalmazott: ilyenkor, kongresszus előtt mindenkinek megvan a preferált jelöltje, és hajlik arra, hogy más jelölteket háttérbe szorítson. „De azt elmondhatom, hogy az EMNP partiumi szervezetei decemberben kiálltak Toró T. Tibor mellett” – jelentette ki a nagyváradi politikus
Zatykó azt megerősítette, hogy Szilágyi Zsolt az egyik potenciális elnökjelölt. Több nevet nem említett. „Amíg a küldöttgyűlések nem zárulnak le, minden csak szóbeszéd” – jegyezte meg. Tájékoztatása szerint a megyei jelölő küldöttgyűlések csütörtökön kezdődtek, és jövő szerdán zárulnak le. Elnökjelölt az lehet a kongresszuson, aki a küldöttek szavazatának abszolút többségét elnyeri legalább egy megyei szervezetben. Egy jelöltet támogathat több szervezet is, sőt matematikailag az is lehetséges, hogy egy szervezetet két elnökjelöltet is támogasson – magyarázta.
Az EMNP alelnöke megerősítette azt is, hogy Zakariást leváltották a választmány éléről, és átmenetileg, a kongresszusig Sorbán Attila került a helyére. Az elnökség megfogyatkozását a fiatalítás szükségességével magyarázta.
Zárt ülésen választanak elnököt. Zatykó Gyula nem tudott még részletekkel szolgálni arról, hogy mely pártoknak küldtek meghívót a kongresszusra. Egyvalami bizonyos: az országos küldöttgyűlésnek csak a fesztív része lesz nyilvános, a tisztújítást zártkörű ülésen tartják meg, a sajtót kitessékelik. Arra a felvetésünkre, miszerint igen csak szokatlan, hogy egy párt legmagasabb szintű fóruma a nyilvánosság kizárásával hozza meg a döntéseit, az alelnök úgy reagált: „vannak olyan dolgok, amelyek nem biztos, hogy a nyilvánosság elé tartoznak, utána lesz sajtótájékoztató, amelyen mindent elmondunk a sajtónak”.
Tőkés László is teljesen kiakadt
Az EMNP-nek azonban nem csak a szekértáborok kialakulása és az új elnök személye körüli bizonytalanság jelent problémát, információink szerint megromlott a viszony a „természetes szövetségessel”, a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal (EMNT) is.
A feszültséget a két szervezet között legújabban az okozta, hogy a Toró és Szilágyi tisztségben maradásáról döntő november 9-i elnökségi ülés előtti napon, szombaton az EMNP és az EMNT együttes elnökségi ülést tartott. Úgy tudjuk, hogy ezen ülésen konszenzusos módon abban egyezett meg a két elnökség, hogy az EMNP-sek elfogadják Toró és Szilágyi lemondását.
„Az EMNP másnapi, külön tartott elnökségi ülésén Toró és Szilágyi kisírták, hogy maradjanak. Megvárták, hogy az EMNT elnöksége távozzon Marosvásárhelyről, és bejelentették a döntést. Szívük joga, mert végül is a döntés rájuk tartozott. De korábban volt egy olyan egyezség, hogy fontos ügyekben közösen alakítsunk ki álláspontot. Tőkés László is teljesen ki volt akadva attól, hogy ezt az egyezséget felrúgták” – mondta a maszol.ro-nak a volt püspökhöz közel álló nagyváradi forrásunk.
Zakariás Zoltán, akkor még választmányi elnökként, a szombati és a vasárnapi marosvásárhelyi ülésen is részt vett. Szerinte azonban mindössze „technikai” félreértés történt az EMNP és az EMNT között. „Az EMNP elnökségi ülésén született döntés tartalmában és szellemében ugyanaz volt, mint amiben előző nap az EMNT-vel megegyeztünk” – jelentette ki. Arra a kérdésünkre, mit ért „technikai” félreértés alatt, a volt választmányi elnök kijelentette: megfogalmazásbeli különbségeket. Ezeket azonban kérésünk ellenére sem kívánta részletezni.
„A marosvásárhelyi együttes elnökségi ülésen belső egyeztetések zajlottak, ezekről nem kívánok részleteket szolgálni” – kommentálta az értesüléseinket Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke. Hangsúlyozta, az EMNP és az EMNT továbbra is stratégiai partnerek. „Három évvel ezelőtt, az EMNT küldöttgyűlésén döntöttük el, hogy létrehozzuk az EMNP-t, sok az átfedés is a két szervezet között. Természetszerű ez a stratégiai partnerség” – magyarázta Sándor Krisztina. Hozzátette, rendszeresen egyeztetnek az EMNP-vel, és a konzultációkba „az időnkénti nézeteltérések” is beleférnek.
Arra a kérdésre, elképzelhető-e, hogy az EMNT az EMNP kongresszusa előtt egyik vagy másik elnökjelölt mellett foglal állást, Sándor Krisztina kijelentette: nem zárja ki ezt a forgatókönyvet, de nem terveznek ilyen állásfoglalást. „A kongresszust is folyamatosan egyeztetve készítjük elő. Nem üzengetünk egymásnak, pláne nem a sajtóban” – közölte az EMNT ügyvezető elnöke.
A Fidesz is elfordult tőlük
Mindezek mellett talán az EMNP-t leginkább foglalkoztató kérdés a Fidesszel való viszony látványos megromlása maradt. Ha ugyanis a pártot a magyarországi „stratégiai partnere” cserbenhagyja, Orbán Viktor politikai tőkét is jelentő támogatása mellett jelentős anyagi erőforrásoktól esnek el.
Márpedig a tavalyi államfőválasztás első fordulója, Szilágyi Zsolt leszereplése után a Fidesz hivatalosan is kihátrált az EMNP mögül. Egy fideszes kormánypolitikus akkor ésszerűtlen lépésnek nevezte Szilágyi indítását a választáson. „Az EMNP-nek együtt kell működnie az RMDSZ-szel, vagy pedig csak az RMDSZ marad talpon az erdélyi magyar politikában” – mondta Grezsa István miniszteri biztos.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro
2015. január 26.
Álhíreket közöl a bukaresti rádió magyar adása?
Valamennyi érintett fél cáfolta hétfőn a bukaresti rádió magyar adásánának azt a múlt hétvégi hírét, amely szerint a Fidesz és az RMDSZ között tavaly született egy háttéralku: a szövetség kilép a Ponta-kormányból, cserében Budapest nem ad több pénzt az EMNP háttérintézményének számító demokráciaközpont-hálózatnak.
A rádió honlapján megjelent hír a demokrácia központokból származó forrásokra hivatkozik, amelyek szerint a magyar kormány beszüntette a formálisan a magyar állampolgárságot igénylők ügyintézésével foglalkozó intézményhálózat finanszírozását. Név nélkül nyilatkozó RMDSZ-es források ugyanakkor azt közölték a rádióval, hogy az anyagi támogatás megszüntetése a szövetség és a Fidesz megegyezésének a következménye. Ennek a megállapodásnak az értelmében az RMDSZ kilép a kormányból, viszont a Fidesz nem ad több pénzt a szövetség „konkurenciájának”.
Az RMDSZ cáfol
Elsők között az RMDSZ cáfolta a hírt. Debreczeni Hajnal, a szövetségi elnöki hivatal sajtósa már a hétvégén közölte, hogy a bukaresti rádió értesüléseinek „minden szava hazugság”. Kovács Péter főtitkár hétfőn álhírnek nevezte a rádió honlapján megjelenteket.
A politikus a maszol.ro-nak elmondta, hogy rosszindulatú, mindenféle valóságalapot nélkülöző sajtóértesülésről van szó, amelynek egyetlen egy szava sem igaz. Hangsúlyozta, az RMDSZ az elmúlt 25 évben éppen azért tudott talpon maradni, mert senki nem diktált a szervezetnek, Budapestről sem. „Minden döntést úgy hoztunk, hogy a szövetség vezetőit senki nem zsarolta vagy szorította sarokba valamilyen üggyel” – jelentette ki.
Kovács ezért felháborítónak nevezte azt az állítást, hogy az RMDSZ kormányból való kilépése bármiféle magyarországi sugallatra történt meg. Leszögezte: a demokrácia központokhoz az RMDSZ-nek az ég világán semmi köze nincsen. „Az RMDSZ segít a honosításban az erdélyi megyékben, teljes erőnkkel végezzük ezt a munkát anélkül, hogy bárki erre megkért volna. Tudjuk, hogy ez fontos ügy” – magyarázta.
Az RMDSZ főtitkára azt is tudni véli, hogy a hír elindítója Székely Ervin, a bukaresti magyar adás főszerkesztője. „Az az RMDSZ-es politikus, aki képviselőként és államtitkárként semmit nem hagyott maga mögött, most pedig újságíróként próbál domborítani” – mondta Kovács Péter.
„A hír nem tőlem indult, regényeket, könyveket írok, de ilyen fantáziám nincsen” – reagált Kovács Péter szavaira Székely Ervin. A magyar adás főszerkesztője a maszol.ro-nak elmondta, a Fidesz és az RMDSZ háttéralkujáról néhány héttel ezelőtt hallott először egy RMDSZ-es politikustól. A múlt héten azonban egy teljes más – szintén RMDSZ-es – forrás egy másik ügy kapcsán ugyanezt mondta. „Lehet, hogy félrevezettek. De kicsi a valószínűsége, hogy mind a ketten ugyanezt hazudják” – jelentette ki. Megjegyezte: egy olyan rádióműsorban, amelyben lehetőséget adtak Kovács Péternek az RMDSZ álláspontjának ismertetésére, a politikusnak nem a főszerkesztő személyével kellett volna foglalkoznia.
EMNT: nem változott a finanszírozás
A demokrácia központokat működtető Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke határozottan cáfolta, hogy az intézményhálózat finanszírozását megszüntette volna a budapesti kormány. „Irodahálózatunk idén is ugyanúgy várja a magyar állampolgárság iránt érdeklődőket, mint az elmúlt években. Én nem tudok semmilyen változásról” – mondta a maszol.ro-nak Sándor Krisztina. Papp Előd, a székelyföldi demokrácia központok koordinátora a bukaresti rádió hírét megkeresésünkre „szóra sem érdemes rossz viccnek” nevezte.
Soós: nem erősítettem meg semmit
Budapest egyelőre nem reagált hivatalosan a hírre. Soós Zoltán, a nemzetpolitikai államtitkárság főosztályvezető-helyettese azonban a maszol.ro kérdésére határozottan cáfolta, hogy vasárnap egy erdélyi magyar portálnak megerősítette a bukaresti rádió információt.
A kolozsvaros.ro ugyanis azt állította: a magyar kormányzati illetékes a portálnak nyilatkozva „helyesnek” nevezte azt az „értesülésüket”, miszerint háttéralku született az RMDSZ és a Fidesz között a demokrácia központok finanszírozásának megszüntetéséről. A valótlanságokat állító cikket azóta a portál törölte.
Soós Zoltánt arra kértük, közölje lapunkkal is az államtitkárság álláspontját a bukaresti rádió hírével kapcsolatban. A főosztályvezető-helyettestől választ még nem kaptunk.
A Transindex 2013-ban nagy terjedelmű, alaposan dokumentált tényfeltáró cikket közölt az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács magyarországi finanszírozásáról, melynek következtetése az, hogy az EMNP-EMNT projektet közvetett csatornákon keresztül támogatja a magyar kormány. Sipos Zoltán újságíró többek között magyarországi közadatigénylésekkel mutatta ki, hogy az Orbán-kabinet egyrészt az EMNT által működtetett Demokrácia Központ-hálózaton egy sor másodvonalbeli politikusnak biztosít megélhetést, másrészt (valószínűleg meghívásos) pályázatok révén nagyobb pénzösszegeket adományoz nekik.
Cs. P. T
maszol.ro
2015. január 27.
Megmaradnak a Demokrácia Központok
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkárhelyettese Facebook-oldalán, Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke pedig lapunk kérdésére személyesen is cáfolta a Bukaresti Rádió magyar adásának hírét, miszerint az RMDSZ kormányból való kilépése azt „eredményezte”, hogy az RMDSZ politikai vetélytársához köthető Demokrácia Központokat megszünteti a magyar kormány, azaz a működéshez szükséges pénzalapot fokozatosan csökkentik.
N.-H. D.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. március 15.
Portik: adjon kezet a magyar a magyarnak
Az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei szervezete a Petőfi-szobornál tartotta megemlékező ünnepségét. A rendezvényen az RMDSZ is képviseltette magát. Jóval a kezdés előtt a karhatalom emberei videokamerát helyeztek ki az utca túlsó oldalára.
Petőfi Sándor Szabadság, szerelem című versének első soraival indította ünnepi beszédét Sebestyén Péter római katolikus plébános, aki arra hívta fel a jelenlevők figyelmét, hogy ezt a napot nagyon lehet szeretni, felekezeti hozzátartozástól és pártállástól függetlenül. Aztán feltette a kérdést: mennyire él bennünk vajon a lánglelkű költő szelleme, az Anyám tyúkja és a Nemzeti dal mellett vajon a többi verseit is ismerjük, tudjuk? Mit értünk szabadság alatt? – sorjázta a kérdéseket a szónok, aki szerint a Petőfi által vallásos áhítattal szeretett szabadság, az ő szabadságvágya nem a nyárspolgár szabadságvágya volt.
Lukács Bence Ákos, Magyarország csíkszeredai konzulja Orbán Viktor magyar miniszterelnök üzenetét olvasta fel, majd népdalokat énekeltek a székely ruhás fiatalok.
Nem lehet úgy ünnepelni Marosvásárhelyen, hogy ne jusson eszünkbe az öt napja esett jogsértés – figyelmeztetett Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, aki a magyarság választott vezetőit vonta felelősségre, mert nem álltak a közösség mellé, holott nem csak a politikusoknak van szükségük a közösség támogatására, de a közösségnek is az ő támogatásukra – mondta.
A lánglelkű költőről, szúrós tekintetéről, a magyar magyarral való kézfogásáról beszélt Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei elnöke, arra is kitérve beszédében, hogy a Néppárt részéről erős az akarat, hogy az előválasztásokon győztesen kikerülő közös jelölt minden marosvásárhelyi magyart képviseljen a polgármesteri választásokon. „Mi, akik itt vagyunk, lelkiismeret-furdalás nélkül akarjuk állni Petőfi szúrós tekintetét” – mondta a politikus.
Antal Erika |
Székelyhon.ro
2015. március 16.
Petőfi üzenete a mának
Összefogással megszerezhetjük jogainkat
Hatósági kamerák kereszttüzében szervezte meg idei ünnepségét az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a marosvásárhelyi Petőfi- szobornál, ahol mintegy 250-en gyűltek össze.
A szónoklatok sorát Sebestyén Péter plébános kezdte, aki arra keresett választ beszédében, hogy milyen értéke van ma a márciusi forradalomnak? Petőfi vallása a szabadság volt, és ezt híven követte mindvégig. Ezt a hitet kell követnünk ma nekünk is – mondta többek között, majd azokról a bátor asszonyokról szólt, akik a forradalmárok mellett álltak mindvégig, és tették a dolgukat hitük, elkötelezettségük szerint. Szendrey Júlia mindvégig nemzetiszín szalagot viselt, Kossuth Zsuzsanna forradalmi kórházban szolgált, Teleki Blanka nemcsak ápolt, hanem a szabadságharc elbukása után bújtatott is menekülőket, mint ahogy Leövey Klára is, aki Kufsteinben raboskodott. Az ő bátorságukból kell merítenünk, amikor síkra szállunk jogainkért.
A Gecse utcai Kistemplom kórusa (karvezető: Bukovinszky- Csáki Tünde) Kossuth-nótákat adott elő, majd Lukács Bence Ákos, a csíkszeredai magyar konzulátus képviselője felolvasta Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének üzenetét. Szöllösi Kata Kossuth-dala után Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke következett. Keserűen jegyezte meg, hogy Marosvásárhelyen, a fekete március helyszínén nem lehetett megtartani a székely szabadság napját. Bátorság és lelkierő kell ahhoz, hogy folytassuk küzdelmünket jogainkért, hiszen nincs érdemi előrelépés – mondta, majd megemlítette a fiatalok elvándorlását, amelyet nem lehet megakadályozni, a cigánykérdést, egyes közösségi jogainkat, amelyeket nem sikerült kivívni. Elvileg szabadok vagyunk, de folyamatosan szűkülnek közösségi és nyelvi határaink. Rajtunk kívül nem vívja meg ezt a csatát senki. Egyre kevesebben vagyunk, elmennek fiataljaink, vagy távol maradnak a közösségi élettől – mondta többek között, majd azzal zárta gondolatait, hogy "itt az ideje egy újabb forradalomnak, amely újraírja lelki és közösségi életünket".
Csíki Hajnal színművész elszavalta Petőfi Sándor A világ és én című versét, majd újabb kórusmű után Portik Vilmos, az EMNT megyei elnöke szólalt fel, aki azzal a kérdéssel kezdte beszédét, hogy "mit szólna Petőfi, ha ma hús-vér emberként Marosvásárhelyen járna?" Ahhoz kell Marosvásárhelyen bátorság, hogy a magyar a magyarnak kezet nyújtson, hogy túllépjünk a "régi politikusok" megosztó szándékain. Két út áll előttünk: folytatni ugyanúgy, ami további "széttöre-dezettséghez" vezet, vagy próbáljunk meg összefogni. Hangsúlyozta: az EMNT azon lesz, hogy a marosvásárhelyi magyarság közös polgár-mesterjelöltet állítson – s ezért támogatják az RMDSZ által kezdeményezett előválasztásokat –, mert csak akkor győzhetünk, ha összefogunk. Csak egyetértéssel szerezhetjük vissza jogainkat, a magyarok, a székelyek szabadságát – mondta többek között Portik Vilmos.
Miután a pártok és civil szervezetek képviselői megkoszorúzták a szobrot, a jelenlevők elénekelték a magyar és a székely himnuszt, majd mindenki békésen távozott a helyszínről.
(erdélyi)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. március 23.
"Emlékezzünk és emlékeztessünk Marosvásárhely fekete márciusára!"
Nem történt meg az igazságtétel, sem a felelősségre vonás
"Huszonöt évvel a fekete március után sokkal egyértelműbbé vált számomra a bukaresti vezetés felelőssége, az, hogy nem csak helyi szervezés volt, mint ahogy egyes történészek hangoztatják. A hadsereg mozgását nem Marosvásárhelyről irányították, hanem a központból. Jogászként továbbra is fenntartom, hogy Marosvásárhelyen pogromkísérlet történt" – nyilatkozta dr. Kincses Előd a marosvásárhelyi fekete március 25. évfordulójára szervezett emlékesten. Smaranda Enache emberjogvédő kijelentette, a marosvásárhelyi események dossziéját újra kell nyitni, a bűnösök felelősségre vonásának meg kell történnie, "hogy huszonöt év után is ne azok legyenek a nyertesek, akik meg akartak osztani minket". Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és Kincses Előd ügyvéd által szervezett rendezvényre csütörtökön este került sor az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház zsúfolásig telt nagytermében.
Kilyén László színművész üdvözölte a rendezvényt támogató Magyarország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága és Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa képviselőit, dr. Zákonyi Botondot, Magyarország romániai nagykövetét, Zsigmond Barna Pál főkonzult, dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzult, Tőkés Lászlót, az EMNT elnökét, Kincses Előd ügyvédet,Sándor Krisztinát, az EMNT ügyvezető elnökét, Zakariás Zoltánt, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnökét és az emlékest résztvevőit.
Elsőként Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Európa parlamenti képviselő szólalt fel, felidézve a 25 évvel ezelőtti marosvásárhelyi pogrom és a júniusi bukaresti bányászjárás körülményeit, kijelentve: beigazolódott, hogy a megosztás jegyében sikerült a 89-es forradalmat a visszájára fordítani, és egymás ellen ugrasztani mindenkit. "A megosztó politika sikeres volt, a kommunista párt és a szekuritáté állt a háttérben, bár a titkosszolgálat későbbi vezetője, Ioan Talpes egyenesen a Magyarországról beszivárgott irredentákra fogta a márciusi tragikus események kirobbantását" – mondta az EMNT elnöke, hangsúlyozva: sem a marosvásárhelyi fekete március, sem pedig a bukaresti bányászjárás esetében nem történt meg az igazságtétel, sem a felelősségre vonás, márpedig igazságtétel nélkül nem beszélhetünk jogosságról, demokráciáról. Hozzátette, Eduard Hellvignek a SRI élére való kinevezése nem mutat gyökeres szakítást a titkosszolgálat eddigi gyakorlatával. Tőkés László a bányászjárás dossziéjának újranyitását apró elégtételnek, a Temesvári kiáltványt ma is időszerűnek nevezte, és köszönetet mondott mindazoknak, akik "kiálltak a pástra", akik harcoltak a szabadságért, igazságért, a magyarság jogaiért.
Dr. Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete pozitívumnak nevezte, hogy a fekete március nem ismétlődött meg, majd utalva arra a visszatérő témára, hogy a magyar szélsőségesek az anyaország támogatásával eszkalálták 90 márciusában az eseményeket, hangsúlyozta, Magyarországnak nem lehetett és nem lehet érdeke semmilyen konfliktus kirobbantása, semmilyen ártó szándéka nem volt. A diplomata úgy vélte, a 90-es márciusi események legnagyobb vesztesége, legszomorúbb kifejlete, hogy Marosvásárhelyről és környékéről nagyon sok magyar elhagyta az országot, ugyanakkor hangsúlyozta, az események kapcsán elkezdődött tényfeltáró hullám nyomán "van egyfajta tisztuló képe a 89- es télnek és a 90-es tavasznak". "Fontos, hogy a román társadalom tisztán lásson a közelmúltjáról, hiszen ez oldaná a magyarsággal szembeni álláspontját" – tette hozzá Zákonyi Botond.
"Az utat keressük Európába"
Az emlékest a Fehér januártól a fekete márciusig című 34 perces dokumentumfilm- összeállítás vetítésével folytatódott. A képsorokon megelevenedett az 1990. január 20-i nagygyűlés, a feszültségterhes hangulatban az igazság kiderítésének fontosságát hangsúlyozó Kincses Előd, a január 30-án a Bolyai líceumban tartott megbeszélés, amelyen az ügyvéd elvi döntést sürget a tanintézet magyar iskolává alakításával kapcsolatosan, álláspontja szerint erre a tanév végén kellene sort keríteni. A február 9-i képsorok váltják egymást, látható a prefektúra előtti tömeg, majd amint Ioan Frandes őrnagy az oktatási tárca félretájékoztatásával vádolja Kincsest. Sütő András szavai, "az utat keressük Európába", ma is időszerűek. Pillanatokkal később már csak a döbbenetet érezzük a március 19-ét követő, RMDSZ- székház elleni román támadás során súlyosan sérült írót látva kórházi ágyon. A március 20-i megrázó eseményeket felidéző képsorokon láthatjuk az erőszakmentes jogkövetelésre bátorító Léstyán Ferenc római katolikus lelkészt, a megbékélésre, az egymás iránti bizalomra, az egyes szélsőségesek által előidézett fasiszta pogromhangulatban is civilizált viselkedésre, önmérsékletre biztató Kincses Elődöt. A Ion Scrieciu tábornok sajátos igazsága címmel vetített interjú világossá teszi, hogy a hatalom képviselője mennyire ferdítve, bizonytalanul, ellentmondásosan, megtévesztően beszélt a "tényekről". Válaszaiból kiderül, Király Károlyt Bukarestbe hívták, hogy "ne uszítson Marosvásárhelyen", az "uszítók az RMDSZ vezetői voltak", "de talán az RMDSZ meg sem volt alakulva", hogy Vranceából és Suceaváról félezer román állt indulásra készen, megvédeni a marosvásárhelyi románságot, és a Zsil-völgyi bányászok is kis híján elindultak, ugyanakkor a Grand szálló tele volt külföldi tudósítókkal. Scrieciu szerint "a dolog meg volt idejében rendezve a felbujtó csoport által". A március 19/20-as "színdarabnak" a tábornok szerint rendezői nincsenek, szereplői a románok és magyarok, akik nem akartak verekedni, de középen maradtak, a bujtogatók "csak a magyarok!".
Az RTV magyar adásának volt főszerkesztője, Boros Zoltán archívumából készült ötperces Post scriptum – utóirat a véres események áldozatait szólaltatja meg. "Láttuk a valóságot, smink nélkül, hogy az akkori, az államfői sajtóiroda irányítása alatt levő média, a helyi román sajtó hogyan járult hozzá a lincshangulat kialakításához, és azt is, hogy hogyan lehet utólag félremagyarázni a történteket" – mondta Boros Zoltán.
Marosvásárhelyen pogromkísérlet történt
Dr. Kincses Előd ügyvéd Fekete március című könyvének új, bővített kiadását Boris Kálnoky író, újságíró, nemzetközi tudósító (Németország) mutatta be, hangsúlyozva, a 25 évvel ezelőtti tragikus események azért következhettek be, mert a megbukott diktatúra állambiztonsági elitje meg akarta őrizni hatalmát. "A módszerek mindenhol ugyanazok" – hangsúlyozta, hozzátéve, ilyen helyzetben nagyon nehéz helyesen dönteni, Kincses Előd pedig bátorsággal, felelősséggel cselekedett akkor, amikor az emberiség értékeit próbálta megvédeni". Annak kapcsán, hogy a Magyar Köztársaság elnöke kitüntette Kincses Elődöt, Boris Kálnoky felvetette, hogy tulajdonképpen a román köztársaság elnökének kellett volna e gesztust megtennie, hiszen a marosvásárhelyi ügyvéd román állampolgárok életét mentette meg azáltal, hogy megakadályozta az összecsapás kiszélesedését.
Kincses Előd véleményét könyvében fogalmazza meg, elmondása szerint mára már sokkal egyértelműbbé vált számára a bukaresti vezetés felelőssége. "Szó sincs arról, hogy csak helyi szervezés lett volna, mint ahogy egyes történészek hangoztatják. A hadsereg mozgását nem Marosvásárhelyről irányították, hanem a központból. Jogászként továbbra is fenntartom, hogy Marosvásárhelyen pogromkísérlet történt, és furcsának találom, hogy a jogi szakvéleményemet történészként felülbírálják. Egy bűncselekmény minősítése nem történészi, hanem jogászi feladat" – tette hozzá.
A rendezvény további részében a könyv szerzője a 25 évvel ezelőtti tragikus esemény résztvevőivel beszélgetett, Veress Eszterrel, Hîrsan Viorellel, Körmöczky Zoltánnal, Vali Russuval, Magos Métával, Kincses Elemérrel.
Smaranda Enache, a Pro Európa Liga emberjogvédő szervezet társelnöke szerint a marosvásárhelyi véres eseményekért ugyanazok a felelősek, akik a decemberi államcsínyért is, akik "hamar át tudták hangolni a jogokért való küzdelmet, mondván, hogy az szeparatizmus, nacionalizmus". "Újra kell nyitni a marosvásárhelyi események dossziéját, megállapítani a bűnösöket, nem szabad megengedni, hogy huszonöt év után is azok legyenek a nyertesek, akik meg akartak osztani minket" – jelentette ki az emberjogvédő.
Antalfi Imola?
Népújság (Marosvásárhely)
2015. március 23.
Megemlékezés Marosszentgyörgyön
Kicsi a marosszentgyörgyi római katolikus templom, de jó látni, amikor hétköznap is tele van ünneplőkkel. Így volt ez március 19-én, az emlékezés 25. évfordulóján.
Baricz Lajos plébános házigazda köszöntötte az egybegyűlt emlékezőket, majd kezdődött az ige-istentisztelet, melynek keretében Baricz Lajos római katolikus plébános, Sütő István nyugalmazott református lelkipásztor és Kiss Csaba János unitárius lelkész hirdették az alkalomnak megfelelően Isten igéjét. Az Úr imáját egymás kezét – és lélekben minden magyar kezét – megfogva imádkozták, és köszöntötték egymást a béke jelével.
Az ezt követő ünnepi programban Pataki Ágnes A fogoly katona udvarhelyszéki balladát adta elő, Lőrincz József (Kóka) a kiállásukért börtönbüntetésre ítéltek nevében beszélt, Orbán Balázs, az egykori Nemzeti Megmentési Front elnöke a marosszentgyörgyi eseményekről számolt be, dr. Kincses Előd ügyvéd az akkori és mostani helyzet hasonlóságáról, dr. Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke a helytállás fontosságáról, Sófalvi Szabolcs polgármester pedig a múlt sebeiről és a jelen előrehaladásról szólt. Az egyes felszólalók között az egyházközség énekkara (Orbán Balázs és Vas Lajos – citera), a Jubilate ifjúsági énekcsoport (Simon Csenge és Janka – hegedű, Fábián Lehel – gitár, Simon Kinga – furulya) énekelt Simon Kinga vezetésével, valamint Pataki Ágnes előadta Baricz Lajos Szabadon című versét. A templomi megemlékezés a nemzeti imával és a három lelkész áldásával zárult.
A katolikus temető sírkertjébe vonultak ezután a jelenlévők, ahol a sírmegáldás után Tóth Árpád sírjánál három gyertyát gyújtottak: az itt eltemetett Tóth Árpád emlékére testvére, Tóth Ibolya, a Magyarországra menekült és ott eltemetett Puczi Béla emlékére özvegye, Puczi Mária, Szilveszter Kiss Péter emlékére lánya, Szabó Szilveszter Magdolna.
A három mártír emlékére dr. Csige Sándor Zoltán Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa, dr. Sándor Krisztina az EMNT nevében helyezte el Tóth Árpád sírjára a tisztelet és hála koszorúit. A megemlékezés a két himnusz eléneklésével ért véget.
A sebek idővel begyógyulnak, de látszik a helyük. A lélek sebeit a megbocsátás orvosolja. Bár szeretnők elfelejteni a rosszat, mégis hálás emberi érzés az emlékezés, a megemlékezés.
(Szentgyörgyi)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. április 9.
Klaus Johannis tanácsosával egyeztetett az EMNT küldöttsége
Az autonómiáról, a regionális átszervezésről, a magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról, valamint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügyéről egyeztetett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) küldöttsége Laurentiu-Mihai Stefannal, az elnöki hivatal belpolitikai tanácsadójával - közölte csütörtökön az EMNT.
A Cotroceni-i palotában szerdán lezajlott találkozón Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnök az EMNT tevékenységét, valamint a Demokrácia Központok munkáját ismertette. Mátis Jenő alelnök az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) regionalizációs kerettörvény-tervezetét mutatta be. Nagy Pál alelnök az eddig elkészült autonómiatervezeteket ismertette. A küldöttség átadta Klaus Johannis államfő tanácsosának a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) - 2004-ben a parlament elé is beterjesztett, utóbb elutasított - törvénytervezetét, amely Székelyföld jogállását szabályozná. Az EMNT vezetői hangsúlyozták: az autonómia Románia minden lakosának érdekeit szolgálná, és az erdélyi magyar közösség fejlődésének garanciája.
A megbeszélésen Laurentiu-Mihai Stefan értékelte, hogy az EMNT képviselői személyesen tájékoztatták az általuk képviselt kérdésekről és úgy vélte: a szerdai találkozóhoz hasonló egyeztetések kiváló lehetőséget biztosítanak ahhoz, hogy - a magyar-magyar és a magyar-román párbeszéd nyomán - megtalálják azokat a törvényi és intézményi kereteket, melyek alkalmazásával Románia minden lakosának anyagi és szellemi jólétét biztosíthatják - olvasható az EMNT közleményében. Laurentiu-Mihai Stefan felhívta a figyelmet arra, hogy a közéleti témákban megjelenő nyilatkozatok, valamint a magyar közösségen belüli politikai viták - a nyelvi korlátok miatt - sok esetben elérhetetlenek a szélesebb romániai közvélemény számára.
Tőkés László, az EMNT elnöke korábban sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy találkozót kért az államfőtől: e megkeresés nyomán jött létre az EMNT küldöttsége és az elnöki tanácsos közötti találkozó.
Az EMNT képviselői megegyeztek az elnöki tanácsossal, hogy rendszeresítik az egyeztetéseket, és az államelnöki hivatal rendelkezésére bocsájtják a magyar közösség ügyeit érintő szakmai anyagokat.
maszo.ro
2015. április 10.
Az államfő tanácsosával egyeztetett az EMNT
Az autonómiáról, a regionális átszervezésről, a magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról, valamint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyéről egyeztetett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) küldöttsége Laurenţiu-Mihai Ştefannal, a román elnöki hivatal belpolitikai tanácsadójával.
A Cotroceni-palotában szerdán lezajlott találkozón Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke az EMNT tevékenységét, valamint a Demokrácia Központok munkáját ismertette. Mátis Jenő alelnök az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) regionalizációs kerettörvény-tervezetét mutatta be. Nagy Pál alelnök az eddig elkészült autonómiatervezeteket ismertette. A küldöttség átadta Klaus Johannis államfő tanácsosának a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) 2004-ben a parlament elé is beterjesztett, utóbb elutasított törvénytervezetét, amely Székelyföld jogállását szabályozná. Az EMNT vezetői hangsúlyozták: az autonómia Románia minden lakosának érdekeit szolgálná, és az erdélyi magyar közösség fejlődésének biztosítéka. A megbeszélésen Laurenţiu-Mihai Ştefan értékelte, hogy az EMNT küldöttei személyesen tájékoztatták az általuk képviselt kérdésekről, és úgy vélte: a szerdai találkozóhoz hasonló egyeztetések kiváló lehetőséget biztosítanak ahhoz, hogy – a magyar–magyar és a magyar–román párbeszéd nyomán – megtalálják azokat a törvényi és intézményi kereteket, melyek alkalmazásával Románia minden lakosának anyagi és szellemi jólétét biztosíthatják – tudatja az EMNT közleménye. Laurenţiu-Mihai Ştefan felhívta a figyelmet arra, hogy a közéleti témákban megjelenő nyilatkozatok, valamint a magyar közösségen belüli politikai viták – a nyelvi korlátok miatt – sok esetben elérhetetlenek a szélesebb romániai közvélemény számára. Az EMNT küldöttsége és az elnöki tanácsos közötti megbeszélés azután jött létre, miután Tőkés László, az EMNT elnöke találkozót kért a román államfőtől. Az EMNT képviselői megegyeztek az elnöki tanácsossal, hogy rendszeresítik az egyeztetéseket, és az államelnöki hivatal rendelkezésére bocsátják a magyar közösség ügyeit érintő szakmai anyagokat.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. április 14.
Elítéli Floreáék döntését az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat
A szabad véleménynyilvánításhoz és a gyülekezéshez való jog durva megsértése miatt a romániai hatóságokhoz, valamint a brüsszeli román nagykövetséghez fordul levélben az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat (ELEN).
A különböző európai kisebbségi és regionális nyelvek egyenlőségéért küzdő, 44 európai nyelvi közösség tagságával működő szervezet azt követően döntött erről a lépésről, hogy az ELEN pénteken, Mainzban megtartott választmányi ülésén Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke felszólalásában tájékoztatta a testületet a székely szabadság napja elnevezésű rendezvény marosvásárhelyi betiltásának a körülményeiről.
Sándor Krisztina emellett bemutatta a Bálványos Intézet keretében készült felmérést, mely szerint csak azokban az önkormányzatokban használják a magyar nyelvet, ahol a lakosság több mint 80 százaléka magyar anyanyelvű, és ez az önkormányzatok összetételében is tükröződik. Az EMNT egyébként tavaly novemberben Marosvásárhelyen szervezett magyar–román autonómiakonferencia keretében csatlakozott hivatalosan az ELEN-hez.
Davyth Hicks főtitkár az ülés végén felhívta a figyelmet, hogy minden olyan anyagot küldjenek át a tagszervezetek az ELEN-nek, amely a nyelvi jogok kérdésével foglalkozik, s amelyek kapcsán tovább lobbizhat az ELEN az európai szintű szervezeteknél vagy akár az adott tagállam külképviseletein. Az ELEN az aromán nyelvi közösség meghívására idén októberben Bukarestben tartja éves közgyűlését.
Krónika (Kolozsvár)
2015. április 18.
Az Európai Szabad Szövetség tagja lett az Erdélyi Magyar Néppárt
Az európai autonomista és regionalista pártokat tömörítő Európai Szabad Szövetségnek (EFA) a tagjává vált az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – közölte szombaton az erdélyi politikai alakulat.
Az EFÁ-nak a németországi Bautzenben tartott hét végi kongresszusán egyhangúlag elfogadták az EMNP tavaly szeptemberben benyújtott tagfelvételi kérelmét. Az erdélyi pártot elnöke, Szilágyi Zsolt képviselte a tanácskozáson.
A pártelnök felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy Székelyföld területi autonómiája és az erdélyi magyarság kulturális önrendelkezése a demokratikus szabadságjogok közé tartoznak, ezért európai ügyek – idézte a közlemény. Szilágyi Zsolt meghívta a pártszövetség vezetőit Erdélybe, és felajánlotta nekik a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáboron való részvétel lehetőségét.
Az EMNP tájékoztatása szerint a bautzeni éves kongresszuson a küldöttek áttekintették a skót népszavazás után kialakult helyzetet, és meghallgatták a katalán, a baszk, a walesi és a yorkshire-i népszavazási kezdeményezésekről szóló beszámolókat. Francois Alfonsi, az EFA korzikai származású elnöke az önrendelkezési jog gyakorlásának további támogatásáról biztosította a részvevőket. A tanácskozáson Günther Dauwen, a szövetség flamand származású igazgatója mutatta be azt a 2014-2020-as időszakra elkészített stratégiai tervet, amely az EFA 40 tagpártjának nyújt segítséget a helyi, a parlamenti és az európai parlamenti választásokon.
Az EFA kongresszusával egy időben szintén Bautzenben tartotta éves közgyűlését a Maurice Copieters Alapítvány, az EFA munkáját háttérből segítő szakértői szervezet. Ezen Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke képviselte a Transylvania Monitort, az EMNT emberjogi monitoring szolgálatát, amely évek óta részt vesz a tudományos háttérmunkákban.  MTI
Erdély.ma
2015. április 18.
Toróval is találkozott Johannis tanácsosa
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnökével is találkozott Kolozsváron Laurențiu-Mihai Ștefan, a román államfő belpolitikai tanácsosa, aki pénteken Klaus Johannis román államfő üzenetét olvasta fel az RMDSZ 12. kongresszusán – derült ki az EMNP szombaton kiadott közleményéből.
Az államfő belpolitikáért felelős tanácsosát Toró T. Tibor, az EMNP Országos Stratégiai Bizottságának elnöke tájékoztatta az EMNP államszervezést és a politikai rendszer reformját érintő elképzeléseiről, külön kitérve a régiók szerepére. A beszélgetésen kiemelt téma volt a romániai választási törvények módosítása, melynek kapcsán Toró T. Tibor ismertette az EMNP nemrég bemutatott javaslatcsomagját.
Az államelnöki tanácsos arra biztatta az EMNP vezetőit, éljenek a lehetőséggel, és közvetlenül védjék meg javaslataikat a bizottság munkaülései során. Toró T. Tibor megígérte, hogy rendszeresen tájékoztatják az elnöki hivatalt az EMNP tevékenységéről és javaslatairól, az államtanácsos pedig konstruktív együttműködést ígért ezen elképzelések közvetítésében – olvasható a közleményben.
A két rivális magyar politikai alakulatnak tett gesztus egyebek mellett a tavaly novemberi elnökválasztással állhat összefüggésben. Az RMDSZ vezetői azzal indokolták a kongresszusuk címéül választott „újratervezés" szükségességét, hogy novemberben hatszázezer erdélyi magyar voksolt Klaus Iohannisra olyan körülmények között, amikor az elnökválasztás első fordulójában a két magyar jelölt összesen négyszázezer voksot kapott.
A voksok 3,5 százalékát összesítő Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a magyar választók belátására bízta, hogy a második fordulóban kit választanak Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök, és Klaus Johannis, a jobbközép államfőjelöltje közül, hozzátéve, hogy a magyarság szempontjából „nincs jó döntés". Az első fordulóban félszázalékos eredményt elérő Szilágyi Zsolt, az EMNP (időközben pártelnökké választott) államfőjelöltje arra biztatta híveit, hogy Johannisra adják voksukat.
Az európai autonomisták és regionalisták pártszövetségébe fogadták a néppártot
Az Európai Szabad Szövetség (European Free Alliance – EFA) Németországban, Bautzenben tartott éves kongresszusán egyhangúlag elfogadták az Erdélyi Magyar Néppárt tavaly szeptemberben benyújtott tagfelvételi kérelmét – tájékoztatott szintén szombaton az EMNP.
Az európai autonomista és regionalista pártokat tömörítő szövetség április 16–18. között megrendezett éves közgyűlésén jelen volt Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke is, aki Sándor Krisztinával, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnökével közösen vett részt a tanácskozáson.
„Az európai régiók és nemzeti közösségek ügyei Európa prioritásai közé kell tartozzanak, hisz nélkülük nincs sikeres gazdaság és elképzelhetetlen a sikeres Unió” – mondta Szilágyi Zsolt a néppárt tagfelvételéről szóló szavazás előtt.
„Az önrendelkezés jogáért harcolunk egy olyan Európában, amely csak a központosított nemzetállamokról akar tudomást venni. Olyan Uniót akarunk, amely lehetőséget ad a régióknak és nemzeti közösségeknek a demokratikus önrendelkezési jog gyakorlására, és nem nyomja el, hanem védi számbeli kisebbségben élő nemzeti közösségeit. Számunkra Székelyföld autonómiája és a magyar kulturális önrendelkezés demokratikus szabadságjogaink legfőbb kérdései, s épp ezért európai ügyek is” – jelentette ki a néppárt vezetője.
Szilágyi Zsolt rövid felvezetője után az EFA kongresszusának küldöttei egyhangúlag elfogadták az EMNP tagfelvételi kérelmét.
„Köszönjük a bizalmat és a biztatást. Otthon tolmácsolni fogom az üzenetet: erdélyi autonomisták, nem vagyunk egyedül!” – mondta a szavazás végén Szilágyi Zsolt.
Az Európai Szabad Szövetség az Európai Unió szintjén bejegyzett egyetlen olyan párt, mely nyíltan vállalja a nemzetek önrendelkezésének kivívásáért folytatott harc támogatását.
A bautzeni kongresszuson a küldöttek áttekintették a skót népszavazás után kialakult helyzetet, és meghallgatták a katalán, a baszk, a walesi és a yorkshirei népszavazási kezdeményezésről szóló beszámolókat. Francois Alfonsi, az EFA korzikai származású elnöke az önrendelkezési jog gyakorlásának további támogatásáról biztosította a résztvevőket. 
Krónika (Kolozsvár)
2015. június 3.
Összetartozás napi rendezvénysorozat Székelyudvarhelyen
Ismét lesz megemlékezés a trianoni emléknapon, június 4-én: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a székelyudvarhelyi Millenniumi emlékműnél tart ünnepséget a nemzeti összetartozás napján.
Nagy Pál, az EMNT széki elnöke elmondta: a rendezvény az összetartozás jegyében zajlik, „amikor a különböző pártok képviselői félre tudják tenni a mindennapos vitákat, és így együtt tudnak emlékezni június 4-én. Az esemény délután fél ötkor kezdődik: Sorbán Enikő éneklését követően ünnepi beszédet mond Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának képviselője, majd az MPP, az RMDSZ és az EMNP helyi szervezeti vezetőinek beszédei hangzanak el. Az ünnepség részeként Öllerer Áron és Pázmán Linda szavalnak. A koszorúzás után zárásként a magyar és a székely himnuszt éneklik majd el a részvevők.
Idén harmadszor rendezik meg a nemzeti összetartozás napi barátságos labdarúgókupát is, amelybe a polgármesteri hivatal, a média és civil szervezetek is bekapcsolódnak: a futballkupát a helyi sportcsarnokban tartják csütörtökön délután hat órától, a csapatok kisorsolása után következnek a mérkőzések, majd várhatóan este kilenckor a díjátadó. Az összetartozás napi rendezvénysorozat részévé vált a 64 Vármegye fiataljainak kezdeményezése is, a Trianon-napi biciklitúra, melyet idén szombaton tartanak meg a Székelyudvarhely–Nyikó mente–Székelykeresztúr–Székelyudvarhely útvonalon. Az indulás reggel 8-kor lesz a Márton Áron térről.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro
2015. június 4.
A városközpontban emlékeztek
Közel kétszáz részvevője volt a Nemzeti Összetartozás Napjára meghirdetett trianoni megemlékezésnek, melyet Székelyudvarhely központjában, a Millenniumi emlékműnél tartottak.
„Öt évvel ezelőtt a magyar kormány a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította június 4-ét. Ez jó példa arra, hogy egy történelmi kudarcból csavaros fordulattal miként lehet erőt adó napot kovácsolni” – fejtette ki csütörtöki beszédében Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke. Mint mondta, az önsajnálat és a panaszkodás nem segít sem rajtunk, sem azokon a fiatalokon, akik egyre nagyobb hullámokban hagyják el az országot, inkább biztatást kellene nyújtanunk egymásnak.
A Székely Nemzeti Tanácsot képviselve Incze Béla szólalt fel, aki rámutatott, a magyarságnak megmaradása érdekében össze kell fognia, ennek pedig tettekben, nem pedig szóban kell megvalósulnia. Bunta Levente polgármester nem volt jelen a megemlékezésen, ezért szavait Jakab Áron Csaba RMDSZ-es önkormányzati képviselő tolmácsolta. Kommünikéjében az elöljáró az anyaországtól való elszakadás nehézségeiről írt, leszögezve, az év minden napján tisztességben, felelősséggel kell megélnünk magyarságunkat. Tamás Zoltán, a Magyar Polgári Párt önkormányzati képviselője kiemelte, hogy „nem a múltba révedő, siránkozó vagy épp gyűlölködő rendezvényről van szó, hanem az igazságtalan trianoni békeszerződésből kiinduló, azon alapuló, előremutató, nemzettudatunkat és összetartozásunk tudatát megerősítő” megemlékezés a nemzeti összetartozás napja.
Jakab Attila, az Erdélyi Magyar Néppárt Hargita megyei szervezetének elnöke rámutatott, a Kárpát-medencében maradt magyaroknak most kell választ adniuk arra, hogy a „trianoni diktátum” a nemzet lassú halálának időpontja lesz, vagy az összetartozást kihasználva elkezdünk tudatosan építkezni. A megemlékezésen felszólalt még Nemes Zoltán Csaba, a Jobbik Magyarországért udvarhelyszéki képviselője, illetve Vajda Csilla, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagja. A nemzeti összetartozás napi rendezvénysorozat részeként az esti órákban barátságos futballmérkőzések voltak, továbbá szombaton reggel nyolc órától a Patkóból biciklis túra indul a Hatvannégy Vármegye szervezésében.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro
2015. június 11.
Több mint fesztivál mottóval szervezik a 26. Tusványost
Az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és a és Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány Több mint fesztivál jelszóval szervezi meg a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort (Tusványos), melyre július 21. és 26. között kerül sor a székelyföldi Tusnádfürdőn.
A szervezők szerdán egy kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették az idei Tusványos programját, újdonságait. Sándor Krisztina az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke, a Tusványos politikai programjainak a koordinátora elmondta, az idei szabadegyetem előadásai a nemzetpolitika, a külpolitika és a gazdaság kérdéseit helyezik előtérbe, de szó esik majd a korrupció kérdéséről is. Idén is számítanak Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétére és előadására, és jelen lesz a táborban Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, továbbá Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár.
Sándor Krisztina elmondta a szervezők minden évben törekszenek arra, hogy rangos román előadók is eljöjjenek a táborba, azonban azt tapasztalják, hogy évről évre azok jönnek, akik ettől függetlenül is nyitottak a román-magyar párbeszédre, akiket a rendezvény által szeretnének megszólítani, azok rendre távol maradnak. Ezért arra a következtetésre jutottak, hogy „ami nem megy, azt nem kell erőltetni”. A programfelelős megemlítette, a szabadegyetem az autonómiáról tartandó kerekasztal beszélgetés dél tiroli, baszk és katalán résztvevői által nyer nemzetközi jelleget. Hozzátette, erdélyi magyar-magyar párbeszédre is sor kerülhet a rendezvényen, valamennyi magyar politikai szervezet képviselőit szívesen látják.
Fancsali Barna MIT-elnök, a Tusványos erdélyi főszervezője azt tartotta a legfontosabb újdonságnak, hogy idén az érdeklődők beléptető rendszeren keresztül juthatnak a tábor területére. A 16 óra előtt belépők ingyen kapnak karszalagot, akik viszont csak az esti koncertekre érkeznek, azoknak 15 lejt (1050 forint) kell fizetniük a belépésért. A heti belépő 70 lejbe (4900 forint) kerül. A főszervező elmondta, a rendszer bevezetése elsősorban a kiskorúak biztonságát szolgálja. Ők más színű karszalagot kapnak, amellyel nem szolgálhatók ki cigarettával és szeszes italokkal a tábor területén. Hozzátette, a beléptető rendszer azt is lehetővé teszi majd, hogy megszámolják a látogatókat. Megjegyezte, a tábor mintegy 15 ezer ember befogadására alkalmas, és várhatóan nem lesz több belépni vágyó.
Popa Ilona MIT-alelnök, a tábor programfelelőse elmondta, esténként a nagyszínpadon olyan fellépőknek tapsolhat a közönség, mint Ferenczy György és a Rackajam, Nagy Feró és a Beatrice, a Magna cum laude, a Budapest bár, az Anna and the Barbies, valamint a Heven streat seven.
erdon.ro
2015. július 4.
A győztes csatára is emlékeznünk kell
A dicsőséges pozsonyi csatára emlékeztek péntek délután a két éve felállított Kárpátok Őre emlékműnél Csíkcsomortánban.
Az eredeti szobrot száz évvel ezelőtt, 1915-ben állították fel Kolozsváron, ám az első világháború után Erdélybe bevonuló román csapatok katonái elpusztították azt. Ennek hű másolata került 2013-ban a csomortáni iskola udvarára. Itt emlékezett meg a közösség az 1108 évvel ezelőtt történt pozsonyi csatára, ahol őseink dicsőséges győzelmet arattak a magyarok ellen törő, őket kiirtani akaró ellenség felett.
Ferencz Csaba, Csíkpálfalva polgármestere köszöntőjében arról beszélt, hogy a Kárpátok Őre emlékmű a település központi helye lett. Az emlékmű központi eleme egy több mint két méter magas, tölgyfából készült, határőrt ábrázoló szobor. Ezt egy minden oldalról csíki székely kapura emlékeztető, cserefából készült torony veszi körül. „Ma egy olyan csatára emlékezünk, amelyre büszkék lehetünk, melyet a feledés homályába próbáltak száműzni. 907-ben az akkori Nyugat-Európa – ahogy ma mondanánk –, a Frank birodalom fogott össze és teljes haderejével tett kísérletet a Kárpát-medencei magyarság megsemmisítésére. A magyarság örökös hivatása az őrt állás, az Istenbe vetett hit védelme” – hangsúlyozta a községvezető.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda nemrég lemondott polgármestere beszédében rámutatott arra, hogy nem a tisztség, hanem a tisztesség a meghatározó. „Ezután is, mint eddig, azt fogom hirdetni, itt is a Kárpátok Őre előtt, és mindenhol máshol, hogy a becsület és a »csemetéink« vállalása és felnevelése a legfontosabb küldetésünk. Vannak rajtunk kívül ők, a gyerekeink, akiknek tartozunk, és vannak az elődeink akiknek szintúgy tartozunk” – fogalmazott Ráduly.
Az eseményen a történelmi egyházak, civil szervezetek és a politikai pártok képviselői egyaránt részt vettek. Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke megítélése szerint új fejezetet kell nyitnunk az erdélyi magyar politikában. Ez a felelős politika korszaka kell legyen, ami nem szólhat testvérháborúról – vélte az MPP elnöke.
Tőke Ervin, az Erdélyi Magyar Néppárt csíkszéki elnöke megjegyezte: Európa majdnem kivétel nélkül minden számbeli kisebbségbe szorult őshonos népe kivívta szabadságát, önrendelkezését, így nekünk is bizakodásra van okunk.
Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke úgy vélte, hogy a Kárpátok keleti őrei mi, székelyek voltunk, a feladat így ma sem idegen, ezer év óta ismerjük. „Nemcsak a hétköznapi munkát kell elvégezni, hanem erős hittel kell élni és mély elkötelezettséggel lenni a jövő nemzedék iránt” – mondta az elnök.
A történelmi egyházak részéről Szatmári Ingrid református lelkész és Solymosi Alpár unitárius lelkész kérte Isten áldását, majd a helyi néptánccsoportok fellépése után elhelyezték az emlékezés koszorúit.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro
2015. július 20.
Fókuszban a nemzet- és külpolitika
A nemzetpolitika, a külpolitika és a gazdaság kérdéseit helyezik előtérbe az idei, immár 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban, közismert nevén Tusványoson.
A kedden kezdődő rendezvény zárónapján, szombaton Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétére és előadására is számítanak, de a tervek szerint jelen lesz a táborban a magyar kormány több minisztere és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár is. Az idei mottó, Több mint fesztivál!, arra utal, hogy a szervezők a rendezvény közéleti jellegét kívánják hangsúlyozni az esti bulik helyett, ezért a 16 óra után, az esti koncertekre érkezőknek 15 lejes belépőt kell fizetniük. Az új rendszer a kiskorúak védelmét is szolgálja.
A hétvégén közzétett programterv szerint kedden, a Tusványos nulladik napján a szórakoztató programoké lesz a főszerep, este pedig a Magashegyi Underground, Szalonna és Bandája, Ferenczi György és a Rackajam együttes szórakoztatja a Tusnádfürdőre érkezőket.
A szerdai megnyitón Németh Zsolt, az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, Tárnok Mária, a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány kuratóriumi elnöke, Fancsali Barna, a Magyar Ifjúsági Tanács elnöke, Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke és Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere köszönti az egybegyűlteket, majd az elvándorlás és bevándorlás témakörben lesz kerekasztal-beszélgetés. Délután az integrált városfejlesztési stratégiákról szerveznek beszélgetést, de szó lesz a Kárpát-medencei felsőoktatás helyzetéről, illetve autonómia témakörben tartanak nemzetközi kerekasztalt dél-tiroli, baszk és katalán résztvevőkkel. Este a Loyal együttes, illetve Nagy Feró és a Beatrice szórakoztatja a táborlakókat.
A csütörtöki nap fő témája az európai gazdasági helyzet, melynek egyik meghívottja Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, majd külpolitikai beszélgetés zajlik Martonyi János volt külügyminiszter részvételével. Délután az uniós szabályozásról, a romániai korrupciós harcról, az erdélyi magyar orvosi egyetemről és kórházról, illetve a marosvásárhelyi előválasztásokról szóló panel-beszélgetések közül választhatnak a táborlakók, utóbbin Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltje és Barabás Miklós civil jelölt mellett az RMDSZ-t Brassai Zsombor Maros megyei elnök képviseli. Az esti kikapcsolódásról Szabó Balázs Bandája és a Magna Cum Laude gondoskodik.
Pénteken a Kárpát-medencei magyar szervezetek képviselőnek részvételével zajlik nemzetpolitikai kerekasztal, majd a magyarországi újratervezés, a közép-európai együttműködés, a választási törvény és az autonómiatervezetek lesznek a téma. Este a nagyszínpadon a Kutya Vacsorája és a Budapest Bár koncertezik.
Szombaton, a hagyományokhoz híven Orbán Viktor miniszterelnöke és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, EP-képviselő tart előadást, melyet Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke moderál. A Tusványos lakói este a Jóvilágvan, a Heaven Street Seven és az Anna and the Barbies együttesek zenéjére vehetnek búcsút az idei rendezvénytől.
Krónika (Kolozsvár)
2015. július 22.
Tusványos – Megkezdődött a koncertprogram
A sajátos világzenét játszó Ferenczi György és a Rackajam, illetve a népzenész Szalonna és Bandája közös fellépésével megkezdődött kedd este a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyhetes programsorozata az erdélyi Tusnádfürdőn.
A Tusványosként emlegetett szabadegyetem közéleti programja valójában szerdán veszi kezdetét, de a hagyományoknak megfelelően már a hivatalos megnyitó előestéjén több száz résztvevő érkezett a tusnádfürdői kempingbe a “nulladik napi” koncertre.
A szervezők célja, hogy megőrizzék az egyensúlyt Tusványos szórakoztató és szabadegyetemi jellege között. Erre a utal az idei rendezvény mottója is: Tusványos – Nem csak fesztivál. A délután érkezőknek a korábbiaktól eltérően már nem ingyenes a belépés, ám ennek fejében a táborozók közlekedését idén mindenütt frissen aszfaltozott utak, rendezett járdák könnyítik. A húsz partnerintézmény közül elsőként a közmédia sátrában kezdődtek meg a programok: kedden megrendezték az első filmvetítéseket és közönségtalálkozókat.
Elsőként Havasi János, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) határon túli különmegbízottjának Időutazás a Donyec-medencébe című dokumentumfilmje került a közönség elé: az alkotás azokat a – most konfliktusövezetté vált – helyszíneket mutatja be, ahol a második világháború után kényszermunkára hurcolt magyar és német civilek százai haltak meg. Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke, a Tusványos politikai programjainak koordinátora elmondta az M1-nek: a szabadegyetem számára megkerülhetetlen téma a romániai korrupcióellenes kampány, a migráció és magyar-cigány együttélés ügye. A 2015-ös év forró témái mellől a hagyományos műhelybeszélgetések sem maradnak el az autonómiáról, az uniós és gazdasági kérdésekről, a nemzetpolitikai fejleményekről. Az előadók között számos külföldi szakértő, magyarországi és erdélyi politikus lesz, Tusnádfürdőre várják a Kárpát-medencei magyar pártok vezetőit.
erdon.ro
2015. július 23.
Támpontok újratervezéshez (Tusványos huszonhatodszor)
Huszonhatodik alkalommal toborozta találkozóra polgárait Tusványos Köztársaság, és a tegnap délelőtti megnyitó felszólalói korszakváltó idők meghatározó, útkereső eseményeként harangozták be a negyedszázados szabadegyetemet és diáktábort. Az idei mottó: Több mint fesztivál, s mint a moderátor Demeter Szilárd szavaiból kiderült, azért ez, mert az RMDSZ kongresszusa lefoglalta a korábban általuk is fontolgatott Újratervezés szlogent.
Tegnap délelőtt már tisztességes nyüzsgés fogadta a Tusnádfürdőre érkezőt. Az idei újdonság, a beléptetőrendszer egyelőre nem okozott fennakadást. Sátrak lepték el az Olt menti üdülőtelep házainak udvarát, megteltek a panziók, szállodák, a Tusványosnak otthont adó kempingre is kitehetik a megtelt táblát. Felhúzták a lacikonyhákat, kipakoltak az árusok, mint kiderült, több mint háromszáz fős kiszolgálószemélyzet igyekszik teljesíteni a vendégek igényeit.
Korszakhatár A megnyitó a szokott formában zajlott, az alapítók, szervezők, házigazdák rövid köszöntésére épült. Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke támpontokkal szolgált arról, mi várható a következő napokban. Ő fogalmazta meg, Tusványos azért több, mint fesztivál, mert a magyar polgári, nemzeti, politikai közgondolkodás kiemelkedő intézménye. Véleménye szerint olyan politikai korszakhatárhoz érkezett Európa, amely az 1989–90-es rendszerváltás időszakához hasonlít, új geopolitikai helyzet van kialakulóban. Felidézte, hogy a Magyarországgal és Romániával egyaránt szomszédos Ukrajnában kegyetlen háború zajlik, amelyben már több mint tízezren haltak meg, brutális terrorizmussorozattal kényszerülünk szembenézni, no meg rendkívül nagy arányú népvándorlással, és a görög válság miatt az Európai Unió nemrég majdnem rálépett egy olyan pályára, amelynek következményei beláthatatlanok lettek volna. Az EU nagyon mély válságot él át, stabil és instabil erők küzdelmének helyszíne, Magyarország pedig a stabilitás megteremtéséért száll síkra – jelentette ki Németh Zsolt. Beszélt az Európa külső és belső stabilitását meghatározó tényezőkről, Közép-Európa szerepéről és arról, hogy e térség sikeréhez nélkülözhetetlen a magyar–lengyel, illetve a magyar–román kapcsolatok normalizálása, és a következő választási év kulcsfontosságú ebben a tekintetben. Véleménye szerint a magyar–román kapcsolatokban 2012 óta süketek párbeszéde zajlik, ezen változtatni kell, mert az erdélyi magyarság számára igen nagy a tétje, hogy ennek során milyen lesz a nemzetpolitika iránya. Németh Zsolt kiemelte, hogy az elmúlt időszakban felértékelődtek a nemzetpolitikák, van, amelyik rombol – példaként Ukrajna orosz lerohanását említette –, és kihangsúlyozta, hogy a magyar nemzetpolitika a stabilitás nemzetpolitikája, nem lesz stabil Közép-Európa, amíg nem lesz jellemző a közösségek új tisztelete.
Fontos témák
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár kifejtette, a jelenlegi nehéz világpolitikai helyzetben újra kell fogalmaznunk magunkat, támpontokat kell keresnünk, erre ad lehetőséget Tusványos. Felidézte, hogy számos olyan ötlet, terv pattant ki ezen a szabadegyetemen, amelyből később törvények, nemzetpolitikai sikerek születtek. Éppen ezért nem hiábavaló az itteni találkozás – üzente a kétkedőknek.
Toró T. Tibor, az EMNP alelnöke, szintén az alapítók egyike az idei tábor témái közül emelte ki a számára legkedvesebbeket: jelen lesznek az Európai Szabad Szövetség pártjának képviselői, ami azért fontos, mert jelzi, törekvéseikkel nincsenek egyedül, vannak szövetségeseik. Téma lesz ismét az autonómia, erőltetik, mert „mindig jutunk egyről a kettőre, de soha nem a végére”, tavalyhoz képest immár van két autonómiastatútum, arra keresik a választ, hogy a kettő több-e mint az egy. Próbálják feltérképezni, mi történik a korrupcióellenes harc címszava alatt Romániában; és szót kapnak az erdélyi román transzszilvanisták, autonomisták, akik még nem rendezték soraikat, de jó szövetségeseik lehetnek a magyarságnak az autonómiaküzdelemben.
Hol marad a párbeszéd?
Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke az elmúlt napok leggyakoribb kérdéseire válaszolt: hol marad Tusványos programjából a párbeszéd? Mint fogalmazott, ők nyitottak voltak most is, ám a párbeszédhez két fél kell, a román meghívottak jelentős része még válaszra sem méltatta megkeresésüket. Felkeresték Kovászna és Hargita megye prefektusát, ám ők nem akartak párbeszédet a magyar szimbólumok üldözéséről, nem válaszolt meghívójukra Laura Codruţa Kövesi országos főügyész, de a külügy képviselői sem. Itt van azonban, mint minden évben, Smaranda Enache, Sabin Gherman és Cristian Pârvulescu. A magyar–magyar párbeszéd is dugába dőlt, hívták az RMDSZ elnökét a pénteki nemzetpolitikai kerekasztalra.
A szervezők nevében Tárnok Mária, a Pro Minoritate Alapítvány elnöke számolt be arról, hogy idén 28 partnerrel szervezték a húsz helyszínen zajló programokat, melyeken naponta 150 előadó mutatkozik be. Az erdélyi társszervező Magyar Ifjúsági Tanács elnöke, Fancsali Barna az idei újdonságokról számolt be, türelmet kért az új beléptetőrendszer okozta esetleges nehézségekért. A megnyitó utolsó felszólalójaként Albert Tibor tusnádfürdői polgármester viccekkel tűzdelt rövid beszédben köszöntötte a vendégeket, mint fogalmazott a tábor már úgy hozzátartozik a település életéhez, mint a sátoros ünnepek.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. július 23.
Út a szabadsághoz: autonómia vagy függetlenség (Tusványos)
Nincsen egyedül az erdélyi magyarság, a székelység
autonómiatörekvéseivel – ez derült ki azon a kerekasztal-beszélgetésen, melyen az Európai Szabad Szövetség (EFA) képviselőiként dél-tiroli, breton, katalán, sziléziai politikusok beszéltek eddigi eredményeikről, céljaikról, lehetőségeikről. Minden helyzet más, mégis van, mit tanulniuk egymástól, és nagyon fontos a kisebbségben élő nemzetek összetartása, szövetsége – hangzott el.
Minden velük való találkozás során olyan hozzáállást tapasztal, amelyre bizony nagy szükségünk van nekünk is itthon, Erdélyben, megerősítik, hogy jó úton járunk, és hogy elengedhetetlenek bizonyos lépések, melyeket ők is megtettek korábban – vezette fel a vendégek bemutatását Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke. Sokan érezhetik úgy a fiatalok közül, hogy évről évre az autonómia témájáról esik a legtöbb szó Tusványoson, de érdemi előrelépés nem történik, éppen ezért már nem is nagyon akarnak foglalkozni ezzel. „Van két autonómiatervezetünk, három pártunk, két nemzeti tanácsunk, és következetesen kellene haladnunk előre egy olyan államhatalmi környezetben, amely egyelőre nem hajlandó ezt a kérdést magasabb szintre emelni” – írta le a helyzetet Sándor Krisztina. Szükségünk van a többi, hasonló helyzetű európai népcsoport biztatására, bátorítására – mondotta. Tévúton Európa Sárga katalán sapkában és a skót függetlenséget népszerűsítő pólóban ült asztalhoz Günther Dauwen, az EFA igazgatója, aki elmondta, szövetségükhöz 45 olyan párt tartozik, amelyek a nemzetek, az emberek, a régiók Európájáért küzdenek. Igen szigorúan szólt az unió jelenlegi helyzetéről, arról, hogy eltért az eredeti értékektől, hisz a békés együttműködés jegyében jött létre, de az utóbbi években úgy tűnik, a gazdasági fejlesztés vált a legfontosabbá. Az EU jelenlegi vezetői megfeledkeztek Európa népeiről, bármilyen kisebbségekkel kapcsolatos kérdést vetnek fel, a válasz mindig az, hogy tagállami hatáskör, Brüsszel nem illetékes. Szemrehányóan szólt arról, hogy az EB előző elnöke, José Manuel Barroso legalább leült velük, meghallgatta a kisebbségek panaszait, Junker még erre sem hajlandó, az volt a válasza megkeresésükre, hogy erre nincs ideje. Dauwen számba vette, mi történik néhány tagállamban: hiába van Korzikának parlamentje, Párizs lesöpri döntéseiket, a skótokat elaltatták ígéretekkel, de nem teljesítik azokat, tiltakozni kell az olaszországi, bulgáriai, görögországi vagy akár lengyelországi fej­lemények ellen, de gond van a finnországi svédek jogaival is. „Ebből elég volt, ezt a folyamatot le kell állítani. Az önrendelkezés alapvető emberi jog” – hangsúlyozta. Kiemelte az EFA tizenkét EP-képviselője kiáll Székelyföld, Erdély autonómiájáért, „szabadabb és jobb Európára van szükség, amely nem engedi, hogy a kisebbségek peremre szoruljanak” – fogalmazott. Dél-Tirol sem földi Kánaán.
Székelyföldről a dél-tiroli autonómia elérhetetlen álomnak tűnik, ám az ott élők egyáltalán nem elégedettek helyzetükkel – derült ki Cristian Kollmann, a Szabadságot Dél-Tirolnak Mozgalom sajtófelelősének előadásából. A történelmi visszatekintés és a dél-tiroli autonómia létrejöttének bemutatása után beszélt problémáikról is, arról, hogy 1986 óta ugyanaz a kormányzópárt, a Dél-Tiroli Néppárt irányítja a tartományt, amely az elején még hazafias mozgalom volt, de mára egyre jobban belesimul az olasz politikai rendszerbe, vezetőit anyagilag is „megvásárolta” Róma, mára az lett az üzenetük, hogy nem kell tovább fejleszteni autonómiájukat. Pedig sokan elégedetlenek, kifogásolják, hogy a politikai problémáikat az olasz kormányzat kezeli, a munkahelyek olasz kézben vannak, az iskolák többnyelvűvé, és nem anyanyelvűvé váltak, és nemrég a dél-tiroli parlament olyan törvényt is jóváhagyott, amely kimondottan hátrányos a német lakosság számára. Nem értenek egyet azzal sem, hogy adóik tíz százaléka Rómába megy, ez jóval nagyobb az elfogadható aránynál, s bár az a hivatalos dél-tiroli politika, hogy teljesíteniük kell kötelességüket Rómával szemben, ezt sokan nem így érzik, hisz soha nem akartak Olaszországhoz tartozni. Olaszország új alkotmánya csökkentené a régiók autonómiáját, ezzel sem értenek egyet, pártja azt szeretné, ha függetlenné válhatnának, ők ezért dolgoznak – mondta el Kollman.
Breton küzdelmek
Victor Gallou a franciaországi bretonok helyzetéről beszélt, akik évtizedek óta a megmaradásukért, nemzeti azonosságuk megtartásáért harcolnak. Ő is történelmi visszatekintéssel kezdte előadását, mely során kiderült, jelenkori közigazgatási átszervezéssel Franciaország is igyekezett megosztani egységes történelmi régióit, és a mai Bretagne tartomány nem teljes, az öt megye helyett csak négy tartozik ide, ennek kiegészítését, majd autonómiáját szeretnék elérni. Az 1970-es években újra bevezették a breton nyelv oktatását, ma 200 ezren beszélik. Tavaly 300 ezren gyűltek össze, követelték a tartomány újraegyesítését, de nem jártak sikerrel, ezt követően skót és katalán mintára népszavazást kezdeményeztek, amely nem volt ugyan hivatalos, de nagyon hasznosnak bizonyult, a polgármesterek is szembesültek a polgárok viszonyulásával. Hivatalos népszavazást is szerveznének, eddig nagyon jó a visszhangja, sokan felmérik az autonómia hasznosságát, hisz Franciaország túl nagy ahhoz, hogy hatékony legyen a központosított irányítás. A bretagne-iak keveslik a költségvetésből visszaosztott pénzt is, ez nem több, mint lakosonként 370 euró, fejlődéshez, fejlesztéshez édeskevés – fejtette ki Victor Gallou. Kitért arra is, hogy miért autonómiát, és nem függetlenséget akarnak: a bretonok nagy része franciának is vallja magát, nem akar elszakadni Franciaországtól. Az új katalán út
A katalánok helyzetéről előbb Gerard Bona, az EFA titkára beszélt, majd kiegészítette szavait Marc Gafarot I Monjó, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője. Bona elmondta, a katalán nacionalisták nyelvük, kultúrájuk fennmaradásáért küzdenek, a spanyol állam tiltásaival, fenyegetéseivel érte el azt, hogy ma már nem elégszenek meg az autonómiával, függetlenedni akarnak. Megpróbáltak tárgyalni külön adórendszer kialakításáról, de nem jártak sikerrel, az emberek egyre inkább kiszakadáspártiak lettek. Tavaly népszavazást kezdeményeztek a kérdésről, de a spanyol kormány elgáncsolta, vezetőjük, Artur Mas katalán kormányzó ellen eljárást indítottak. Nem adták fel, az idei szeptember 27-ei választások során akarják felmutatni a függetlenségpárti többséget, minden pártot felkértek, egyértelmű állásfoglalást fogalmazzon meg, hogy a szerzett szavazatok alapján felmérhető legyen a függetlenségpártiak tábora. Ha ők győznek, akkor Artur Mast bízzák meg, hogy megtegye a Spanyolországtól való elszakadáshoz szükséges lépéseket. Tárgyalási folyamat kezdődik, tudják, nem hoz azonnal eredményt, de biztosak a sikerben – erősítette meg mindkét előadó.
A megmentett népcsoport
Nagyon keveset tudni a lengyelországi szilézekről, akik szintén autonómiát követelnek. Utolsó pillanatban sikerült megmenteni ezt a népcsoportot az eltűnéstől, 2002-ben 80 ezren vallották magukat odatartozónak, tíz év múlva 800 ezren, és bíznak benne, 2022-re elérik a másfél milliót – mondta el Tomasz Jarecki, a Sziléziai Autonomista Mozgalom tagja. Egy igen gazdag, iparosított régióról van szó, amelyet hol Németországhoz, hol Csehországhoz, hol Lengyelországhoz csatoltak, az első világháború utáni népszavazáson az itt élők Lengyelország mellett döntöttek, és a terület hetven százaléka oda is került. A második világháború után az egész régió lengyel fennhatóság alá került, és a következő ötven évet lengyelként kellett leélniük, majdnem elfelejtették nyelvüket. Ekkor indult be mozgalmuk, elkezdték a mozgósítást, és meglett az eredménye, az utolsó pillanatban sikerült megmenteni ezt a népcsoportot a teljes megsemmisüléstől – mesélte Jareczki. Most az autonómiáért harcolnak, és tudják, érdemes, megvan a hatalmuk változtatni sorsukon. Senki ne mondjon le nyelvéről, kultúrájáról – mondotta, és felidézte, milyen érzés volt, amikor a kezébe vette az első könyvet, amelyet szilézül írtak.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. július 23.
A szabadegyetem alapozta meg a nemzetpolitika eredményeit
A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban született gondolatok alapozták meg a magyar nemzetpolitika legfontosabb eredményeit – jelentette ki Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerdán Tusnádfürdőn, a Tusványosként emlegetett rendezvénysorozat közéleti programjának megnyitóján.
Kifejtette: a státustörvénytől a külhoni magyarok oktatási-nevelési támogatásáig, a kettős állampolgárságtól az új alaptörvény megfogalmazásáig sok olyan gondolat született a Kárpát-medencei nemzetpolitikai táborokban és köztük elsősorban Tusványoson, amelyek utat mutattak a politika számára az építkezésben.
Úgy vélte: a 16-17. századhoz hasonlóan ma ismét olyan történelmi helyzetben van a területileg széttagolt magyarság, amikor újra kell fogalmaznia önmagát, és olyan támpontokat kell keresnie, amelyek alapot teremthetnek a következő évszázadok építkezésére. Mint mondta, erre ad lehetőséget a Tusványos.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, az idén 25 éves Tusványos egyik alapítója a mostani korszakhatár útkereséséről szólva rámutatott: a stabilitás és instabilitás erőinek küzdelmében Magyarország a stabilitás pártján áll. Ukrajnában háború zajlik, a civilizált világ brutális terrorizmussorozattal és ezzel összefüggésben valóságos népvándorlással szembesül – vázolta.
Németh Zsolt szerint a most kialakuló új geopolitikai helyzetben Magyarország Európa külső stabilitását NATO-elkötelezettségével, egy európai védelmi unió és energiaunió szorgalmazásával, egy közös európai migrációs és menekültpolitika megteremtésében való részvétellel támogatja.
Másfelől úgy vélte, Európa belső stabilitását a déli államok "vörösödése" (itt a görög Sziriza, a spanyol Podemos párt erősödésére utalt), illetve az északi országok "barnulása", vagyis az idegengyűlölet terjedése fenyegeti. Ebben a helyzetben Közép- Európára hárul a feladat, hogy megújítsa az európai együttélési modellt – mondta Németh Zsolt.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke, Tusványos másik alapítója azt ígérte: a szabadegyetemen idén is folytatódik az a műhelymunka, amely válaszokat keres a magyar nemzetpolitika kihívásaira, hiszen Tusványos "több mint fesztivál", és immár ugyanúgy fogalommá vált, mint a Barcelona futballklub a katalán nemzet számára.
Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, a Tusványos politikai programjának koordinátora megjegyezte: a táborban azért nem kerülhet sor idén az erdélyi magyar pártvezetők pódiumvitájára, mert Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elhárította a meghívást, és így az MPP vezetőjét meg sem keresték. Hozzátette: a székelyföldi prefektusok sem kívántak élni a lehetőséggel, hogy kifejtsék, miért zavarják őket a magyar jelképek, de a bukaresti külügyminisztérium vagy korrupcióellenes ügyészség vezetői sem vállalták a tusványosi szereplést.
A szabadegyetem épp ezért nagyra értékeli azoknak a román értelmiségieknek, erdélyi "autonomistáknak" a kiállását, akik idén is eljöttek a táborba – hangoztatta.
A Tusványoson húsz partnerintézmény rendezvénysátra a hét végéig programok százaira várja az érdeklődőket, szombaton pedig Orbán Viktor miniszterelnök részvételével rendeznek közéleti fórumot a tusnádfürdői sportpályán.
Magyarországra több illegális bevándorló érkezik, mint a mediterrán országokba
Magyarországra 2015-ben több illegális bevándorló érkezett, mint a mediterrán térségbe, a szerb–magyar határon építendő kerítés csak a kényszerhelyzetet próbálja orvosolni, de az EU-nak kell megoldást találnia a migráció kérdésére – hangoztatták a Tusványos nyitónapján tartott pódiumbeszélgetés résztvevői.
Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára előadásában elmondta, az Európai Unió is elismeri már, hogy Magyarország jobban ki van téve a migrációs nyomásnak, mint az EU más tagállamai. Az államtitkár szerint abból fakadnak a gondok, hogy a Törökországon, Görögországon, Macedónián és Szerbián keresztül vezető balkáni útvonalon Magyarországon regisztrálják először a bevándorlókat, holott ezt az első érintett EU-tagállamban, azaz Görögországban kellene megtenni.
Az államtitkár azt is megjegyezte, Magyarország jelenleg tranzitország, az érkezők továbbvándorolnak, de ez csak addig igaz, amíg a nyugat-európai országok nem fordítják vissza őket. Szerinte Magyarország a délszláv háborúk idején válogatás nélkül befogadta a menekülteket, így nem igaz az a vád, hogy az ország nem vallja az európai értékeket.
Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára elismerte, hogy nehéz megmagyarázni a kerítést és a magyar menekültügyi retorikát, amikor az év igéje, hogy "fogadjátok be egymást".
Hozzátette: az államnak az a felelőssége, hogy ne tegye kockára a társadalom teherbíró képességét, és az egyháznak is a közösséget kell védenie. Ezzel szemben viszont minden embernek az az erkölcsi kötelessége, hogy adakozzon, vállaljon részt a migránsok ellátásában – jelentette ki.
Prőhle Gergely arra figyelmeztetett, hogy a kelet-közép- európai térség országait az elvándorlás is veszélyezteti. A nyugat-európai országok ugyanis – belátván, hogy nem sikerül integrálniuk a muzulmán bevándorlókat – ebből a térségből kívánják pótolni a munkaerő-szükségletüket.
Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának európai parlamenti képviselője vetette fel, hogy a migrációs nyomásra és a Kárpát-medencei elvándorlásra a szabályozott bevándorlás lehetővé tétele lenne a megoldás. Takács Szabolcs államtitkár is elmondta, hogy az irányított bevándorlás a magyarság érdekét szolgálná.
"Érdekünk lehet, hogy magasan képzett és kultúránkhoz közel álló embereket próbáljunk letelepíteni" – jelentette ki egy kérdésre válaszolva az államtitkár.
Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke szerint az irányított migrációnak elsősorban a Nyugatra vándorolt magyarok második generációja hazaköltözését kellene szolgálnia.
Az erdélyi magyar szakképzés fejlesztéséről szóló megállapodást írtak alá
Rövid távú cselekvési terv és hosszú távú koncepció kidolgozását, valamint új képzések beindításának lehetőségét tartalmazza többek között az erdélyi magyar szakképzés fejlesztéséről szóló együttműködési megállapodás, amelyet szerdán írtak alá a 26. Bálványosi Szabadegyetem és Nyári Táborban.
A megállapodás, amelyet Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Czomba Sándor, a nemzetgazdasági minisztérium államtitkára, Román István, a földművelésügyi tárca helyettes államtitkára és Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke látott el kézjegyével, rögzíti, hogy az RMPSZ vállalja: elkészíti az erdélyi magyar szakképzés hosszú távú fejlesztésének koncepcióját, valamint az azt megvalósítandó rövid távú cselekvési tervet Erdély viszonylatában.
A szervezet azt is vállalja, hogy az új képzések beindítását, valamint az infrastrukturális fejlesztéseket megelőzően megvizsgálja és alátámasztja azok szükségességét.
Megkezdődött a koncertprogram
A sajátos világzenét játszó Ferenczi György és a Rackajam, illetve a népzenész Szalonna és Bandája közös fellépésével megkezdődött kedd este a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyhetes programsorozata Tusnádfürdőn.
A hagyományoknak megfelelően már a hivatalos megnyitó előestéjén több száz résztvevő érkezett a tusnádfürdői kempingbe a "nulladik napi" koncertre. A szervezők célja, hogy megőrizzék az egyensúlyt Tusványos szórakoztató és szabadegyetemi jellege között. Erre utal az idei rendezvény mottója is: Tusványos – Nem csak fesztivál. A délután érkezőknek a korábbiaktól eltérően már nem ingyenes a belépés, ám ennek fejében a táborozók közlekedését idén mindenütt frissen aszfaltozott utak, rendezett járdák könnyítik.
A húsz partnerintézmény közül elsőként a közmédia sátrában kezdődtek meg a programok: kedden megrendezték az első filmvetítéseket és közönségtalálkozókat.
Elsőként Havasi János, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) határon túli különmegbízottjának Időutazás a Donyec- medencébe című dokumentumfilmje került a közönség elé: az alkotás azokat a – most konfliktusövezetté vált – helyszíneket mutatja be, ahol a második világháború után kényszermunkára hurcolt magyar és német civilek százai haltak meg.
Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke, a Tusványos politikai programjainak koordinátora elmondta az M1-nek: a szabadegyetem számára megkerülhetetlen téma a romániai korrupcióellenes kampány, a migráció és magyar–cigány együttélés ügye.
A 2015-ös év forró témái mellől a hagyományos műhelybeszélgetések sem maradnak el az autonómiáról, az uniós és gazdasági kérdésekről, a nemzetpolitikai fejleményekről. Az előadók között számos külföldi szakértő, magyarországi és erdélyi politikus lesz, Tusnádfürdőre várják a Kárpát-medencei magyar pártok vezetőit. Szintén hagyomány, hogy szombaton Orbán Viktor miniszterelnök részvételével rendeznek közéleti fórumot a koncertszínpad előtti sportpályán.
Népújság (Marosvásárhely)