Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Sándor Krisztina
320 tétel
2013. október 14.
Tisztújítás, alapszabály-módosítás az EMNT Küldöttgyűlésén
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) 2013. október 12-én, szombaton Nagyváradon tartotta Országos Küldöttgyűlését, amelynek keretében az elnökség és a jelen lévő 129 küldött az elmúlt két év eredményeit összegezte, továbbá tisztújításra és az Alapszabály módosítására is sor került.
A küldöttgyűlés Herman M. János igei köszöntőjével vette kezdetét, majd Török Sándor házigazdai minőségében köszöntötte a küldötteket és a meghívottakat.
Az EMNT elnöke, Tőkés László a Nemzeti Tanácsok megalakulása óta eltelt elmúlt tíz év eredményeiről és kudarcairól szólva – a „külső elnyomás” és a „belső bomlasztás” körülményei között – a közös felelősség fontosságát hangsúlyozta. A tőle elvitatott Románia Csillaga érdemrend jelmondatát idézte: „hitben van a szabadulás”. Mint mondotta: „1989-ben ebben a hitben reméltünk és cselekedetünk, negyed század után azonban csőd lett a vége”.
A napokban Zilahon megjelent magyarellenes falragaszokra utalva az EMNT elnöke fölvetette a kérdést: „Ez jelentené a többségi román nemzet jövőképet és demokratikus ideáját? A csillagtalan vak gyűlölet lenne a szabadságeszmény alternatívája?”
A Kárpát-medencei magyarság helyzetének általános kiértékelője rendjén Tőkés László rámutatott azokra a negatív folyamatokra, amelyek Európa hallgatólagos hozzájárulásával a nemzet „leépüléséhez” vezetnek. Nincs időnk a halogatásra, stratégiaváltásra van szükség, és az EMNT jövőbeli szerepe ennek megvalósításában mutatkozik meg. A stratégia elemeit részletezve Tőkés László elmondta: nem erdélyi, felvidéki, kárpátaljai vagy délvidéki magyar ügy, hanem Kárpát-medencei ügy van, amelyet képviselni kell. Európa szintjén kisebbségi, és ezen belül pedig magyar kisebbségi stratégiára van szükség. Az EMNT elnöke teljes körű autonómia-rendszer kidolgozását, a jogsegélyszolgálat kiterjesztését, valamint a sok helyütt állampolitikai rangra emelkedett magyarellenesség tilalom alá helyezését szorgalmazta. Ugyanakkor megismételte a Tusnádfürdőn tett kijelentését, miszerint Magyarország, sőt Európa védhatalmi státuszt kellene vállaljon az erdélyi magyarok felett. Beszéde végén az európai parlamenti képviselő az erdélyi magyar összefogást sürgette, akár az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum, akár más intézményi keretek között.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár köszöntő beszédében elmondta: küzdelmes és eseménydús évet tudhat maga mögött az erdélyi magyarság, gondoljunk csak a Székelyföldet kedvezőtlenül érintő regionalizációs tervekre, a verespataki bányaberuházásra, vagy a nemzeti szimbólumok szabad használata elleni törekvésekre. Az EMNT ebben a küzdelemben helyt tudott állani, mint amiképpen nagy a szerepet játszik abban, hogy az autonómia kérdése folyamatosan napirenden legyen a közvéleményben – vélekedett a helyettes államtitkár. Hozzátette: a magyar kormány támogatja a határon túli magyar közösségek autonómiatörekvéseit, de nem cselekedhet a külhoni magyarok helyett. Az erre irányuló stratégiákat a közösségeknek kell kidolgozniuk, ugyanakkor el kell oszlatni az autonómiával kapcsolatos félelmeket és tévhiteket – fogalmazott Répás Zsuzsanna.
„A mi nagy közös ügyünk a honosítás” – utalt Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja arra, hogy az EMNT demokrácia-központjai segítenek a magyar állampolgárság megszerzéséhez szükséges dossziék összeállításában. Ez a hálózat sokat segített a magyar konzulátusoknak a könnyített honosításban, ezért köszönet illeti mindazokat, akik ebben a munkában részt vesznek – mondta a főkonzul. Hangsúlyozta: a honosításnak nincs határa, és a következő években is folytatódni fog, hiszen az eddigi adatok azt mutatják, hogy a kedvezményesen honosítottak száma nem érte el a lehetséges maximumot. Magdó új feladatként említette a magyarországi parlamenti választásokra történő regisztrációt, amelyben a konzulátusok segítenek, és ismét számítanak az EMNT segítségére, hiszen az erdélyi magyaroknak lehetőséget kell adni, hogy élhessenek szavazati jogukkal, hogy ezáltal véleményt nyilváníthassanak a jelenlegi magyar kormány teljesítményéről.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke szerint az EMNT mögött két nehéz év áll, miután a legutóbbi Küldöttgyűlésen stratégiai jelentőségű döntéssel létrehozta a Néppártot abból a megfontolásból, hogy a civil politikai eszköztár nem elég gazdag így pártpolitikai eszközökkel kell dolgozni a kitűzött cél – az autonómia – eléréséért. Toró szerint a Néppárt felnőtt a feladathoz, hiszen két nehéz kampány és választás után is életben maradt, ebben pedig az EMNT-nek is nagy szerepe volt, például befogadta székházaiba a pártot.
A politika szempontjából 2012 háborús év volt, és a kampányokban a civil mozgalmak háttérbe szorulnak, a pártoknak jut a főszerep. Ámde 2013 az autonómia éve, és az EMNT bebizonyította, hogy képes építkezni, és egy sor hasznos eseményt rendezett ennek jegyében – mondta a Néppárt elnöke.
Toró elmondta, a 2014-magyarországi választások előtt a Néppárt és az EMNT szerepet vállal abban, hogy megkönnyítsék a magyar állampolgárságot szerzett erdélyiek részvételét. Az erdélyi magyarok számára újdonság a levélben szavazás, és a választásokat megelőző regisztráció, ezért a két szervezet segíteni fog – szögezte le. Azt is elmondta, hogy a Néppárt által a magyar közösség számára kedvező régiósítás érdekében indított aláírásgyűjtés folytatódni fog addig, ameddig a kellő számú ember megérti, hogy mi a tétje, hogy mi a különbség a fejlesztési, illetve a közigazgatási régió között. Ez egy alapos és hosszú folyamat, amelyben a Néppárt számít az EMNT segítségére is – tette hozzá Toró T. Tibor.
Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke az elmúlt két év tevékenységét értékelte beszámolójában. Röviden összefoglalta a szervezet elnökségének, választmányának és szakbizottságainak munkáját. Említést tett az erdélyi magyar közösség gazdaságfejlesztési tervéről, a Mikó Imre tervről, szólt az EMNT külkapcsolatairól, a területi szervezetekkel való kapcsolattartásról, az EMNT rendezvényeiről, valamint az Erdélyi Magyar Néppárttal való viszonyról is.
Nagy József Barna, Bardocz Csaba és Szabó László régióelnökök után Borbély Zsolt Attila, Boros Zoltán, Mátis Jenő és Szilágyi Ferenc alelnökök számoltak be eddigi munkájukról, majd Tiboldi László ismertette az EMNT-irodák honosításban vállalt tevékenységét.
Szili Katalin magyar országgyűlési képviselő, a Szociális Unió elnökének üzenetét Kerényi György főtanácsadó tolmácsolta.
***
A tisztújítás során a Küldöttgyűlés újabb kétéves elnöki mandátummal bízta meg Tőkés Lászlót, aki egyedüli jelölt volt az elnöki tisztségre. Megválasztása után Tőkés László Sándor Krisztinát javasolta az ügyvezető elnöki tisztségbe, a Küldöttgyűlés pedig szavazással jóváhagyta a jelölést.
A három régióelnöki tisztségbe a Küldöttgyűlés Nagy József Barnát (Partium), Gergely Balázst (Közép-Erdély) és Nagy Pált (Székelyföld) választotta.
Az Alapszabály egyik módosítása értelmében ötről háromra csökkent az EMNT alelnökeinek száma, a tisztségekbe Mátis Jenőt, Borbély Zsolt Attilát és Tiboldi Lászlót választották.
Az ülés végén a küldöttek zárónyilatkozatot fogadtak el.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája
Nagyvárad
Nyugati Jelen (Arad)
2013. október 18.

Kárpát-medencei magyar autonómiát követel az EMNT
Tőkés Lászlót választotta újra elnökévé az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nagyváradi küldöttgyűlése. A közgyűlés a civil-politikai szervezet stratégiaváltásáról is döntött.
Tisztújító küldöttgyűlését tartotta múlt szombaton az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Nagyváradon. A mintegy 150 küldött jelenlétében sorra kerülő kongresszust december 14-én ünnepi rendezvény egészíti ki Kolozsváron: az egykori alapítók az EMNT évek során bővült csapatával, tagjaival és szimpatizánsaival ünneplik közösen a szervezet megalakulásának tíz éves évfordulóját. A nagyváradi rendezvény is egyféle szembenézés volt az elmúlt időszakkal – utóbbi kapcsán Tőkés László, a szervezet elnöke (képünkön) sommásan úgy fogalmazott: az erdélyi és más utódállambeli magyarság életének alakulásában stratégiaváltásra van szükség ahhoz, hogy meg lehessen állítani, illetve meg lehessen fordítani Európa hallgatólagos hozzájárulásával végbemenő nemzeti leépülést. Az elnök szerint az EMNT-nek ebben a stratégiaváltásban kell fontos szerepet játszania. A civil-politikai szervezet elnöke a teljes körű autonómiarendszer kidolgozásában, a jogsegélyszolgálat kiterjesztésében, illetve az állami rangra emelkedett magyarellenesség – az antiszemitizmushoz és rasszizmushoz hasonló – tilalom alá helyezésében látja a gyökeres váltás lehetőségét, amelyet az Európai Unió közömbössége mellett is fel kell vállalnia a Kárpát-medencei magyarságnak.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár ráerősített a stratégiaváltás fontosságára. Hangsúlyozta: a magyar kormány támogatja a határon túli magyar közösségek autonómiatörekvéseit, de nem cselekedhet a külhoni magyarok helyett. Mint fogalmazott, az autonómiastratégiákat a helyi magyar közösségeknek kell kidolgozniuk.
Kritikus hangot ütött meg a szervezet ügyvezető elnöke, Sándor Krisztina, aki az EMNT sikertörténeteként is elkönyvelhető számos tömegrendezvény, konferencia és közéleti fórum mellett a szervezet hiányosságairól is szólt, elsősorban a szakbizottságok gyenge teljesítményéről. Az EMNT-Néppárt súrlódások ténye is felszínre került: Nagy Pál frissen megválasztott székelyföldi régióelnök szerint a két szervezet kapcsolatán még sokat kell javítani. A néppárti politikusok egy része kampányban nagyobb segítséget szeretett volna kapni attól a szervezettől, amelynek sorából maga a Néppárt is kinőtt. Ezekre a súrlódásokra is reagálva, zárszavában Tőkés László úgy fogalmazott: az EMNT-nek nem szabad elpártosodnia, az erősödő civil tevékenység nem rendelhető alá pártérdekeknek.
A közgyűlés foglalkozott a sikertörténetnek számító honosítási folyamattal is: a magyarországi vendégek elismerésüket fejezték ki az EMNT által működtetett Demokrácia Központok munkájáért. A világszerte nyilvántartott mintegy félmillió új magyar állampolgár egyharmadának az EMNT munkatársai állították össze ügyiratcsomóját Erdélyben.
A három tartózkodás mellett a küldöttek egyhangú szavazatával EMNT-elnökké újraválasztott Tőkés László ismét Sándor Krisztinát bízta meg az ügyvezető elnöki teendőkkel. A három régióelnöki tisztségbe Nagy József Barnát (Partium), Gergely Balázst (Közép-Erdély) és Nagy Pált választották. Az alapszabály-módosítás során az eddigi 5-ről háromra csökkent alelnöki mandátumokért erős versengés alakult ki: a közgyűlés Mátis Jenőnek, Borbély Zsolt Attilának és Tibold Lászlónak szavazott bizalmat.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2013. október 18.
Tőkés László szerint a külhoni magyaroknak 2014-ben élniük kell a választás lehetőségével
A külhoni magyaroknak 2014-ben élniük kell a választás lehetőségével, ha több évtized után a magyar haza lehetőséget biztosít számukra a nemzeti kérdések ügyében a döntésre - jelentette ki Tőkés László pénteken a szlovéniai, muravidéki Gyertyánoson (Gaberje).
"Mozgósítanunk kell az újrahonosított polgártársainkat" - mondta a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) elnöke, európai parlamenti képviselő a KMAT és a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának Autonómia Albizottsága által tartott együttes ülését követő sajtótájékoztatón. Megállapította, kiemelt kérdés a magyarországi választásokon való részvétel.
Tőkés szerint a külhoni magyarok szeretnék, ha a 2010-ben teret nyert nemzeti irányvonal 2014-ben folytatódna, felülemelkedve minden pártpolitikai kérdésen. A nemzetpolitika ugyanis nem szűkíthető le pártpolitikai szintre - fogalmazott a volt püspök. Hozzátette, hogy a mozgósításban aktív szerepet vállal valamennyi kárpát-medencei magyar párt és szervezet.
Tőkés László azt mondta: a KMAT és a magyar parlamenti albizottság ülését a kisebbségek ügyében tett európai polgári kezdeményezések kudarca hívta életre, annak a felismerése, hogy európai szinten gyökeres változásra, előrelépésre van szükség a kisebbségpolitika tekintetében.
"Mi még mindig mostohagyermekei vagyunk az egyesült Európának" - vélekedett a politikus, hangsúlyozva, hogy eközben például a védett növények és állatok gondját a szervezet a szívén viseli. Az Európai Parlament (EP) a cigányság ügyében európai szintű stratégiát készít, ezzel szemben az európai lakosság mintegy 10 százalékát jelentő, 40-50 milliónyi nemzeti kisebbség ügyét "lesepri az asztalról", nem foglalkozik érdemben a kisebbségek ügyének jogi, politikai rendezésével - mondta Tőkés László.
Hangsúlyozta: ebben a kérdésben továbbra is használni akarják az eddigi, korlátozott politikai eszközöket, vagyis szóbeli kérdést nyújtanak be a kisebbségek ügyében az EP-ben, határozattervezetet kezdeményeznének, de újból próbálkoznak egy vagy több európai polgári kezdeményezés benyújtásával is.
Tőkés László arról is beszélt, hogy a határon túli magyarság számára a határok feletti nemzetegyesítés és a nemzeti közösségek önrendelkezése "a két pillére jövőképünknek, nemzeti felemelkedésünknek". A magyar kisebbség védelme érdekében olyan monitoring-rendszer kiépítésére törekszenek, amely hathatósabb védelmet nyújt a magyarellenességgel, az etnikai diszkriminációval, a beolvasztási politikával és a nemzeti térvesztéssel szemben.
Kijelentette: a magyarellenesség újabb hullámai tapasztalhatók például Szlovákiában vagy Romániában, "Délvidéken a magyarverések sebei még mindig sajognak", és újabb temelini per aggasztja a magyar és a nemzetközi közösséget.
A KMAT és a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának Autonómia Albizottsága által tartott együttes ülésről levezető elnökként Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke elmondta: szinte teljes létszámban részt vettek a kárpát-medencei magyar szervezetek és pártok. Csupán az ausztriai magyarok, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Magyar Polgári Párt képviselője nem tudott jelen lenni.
Az ülés házigazdája Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke volt, aki a résztvevők között üdvözölte a határon túli szervezetek vezetőin és a magyar parlamenti képviselőkön kívül Szent-Iványi Istvánt, Magyarország ljubljanai nagykövetét is.
A muravidéki találkozót követően Tőkés László a szécsiszentlászlói (Motvarjevci) református templomban istentiszteletet is tartott.
2013. október 18. (MTI)
2013. november 18.
Kulturális autonómiát ígérnek a románoknak
Kulturális autonómiát kell biztosítani a statútum révén a székelyföldi románok számára, mely szavatolná jogaikat – javasolta Toró T. Tibor EMNP-elnök a hétvégi konferencián. A résztvevők egyetértettek abban, hogy konszenzusra kell jutni az autonómia fogalmát illetően, és érdemi párbeszédet kell folytatni a román közösséggel. Utóbbitól Antal Árpád szentgyörgyi polgármester bocsánatot is kért a választási kampányban tett kijelentése miatt.
Konszenzusra kell jutni az autonómia fogalmát illetően, és érdemi párbeszédet kell folytatni erről a román közösséggel, fogalmazták meg a résztvevők szombaton Sepsiszentgyörgyön az Autonómia és regionalizmus – az évtized kihívása című konferencián. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Bálványos Intézet által szervezett többórás előadás-sorozaton és kerekasztal-beszélgetésen a vártnál is több volt az érdeklődő. A megnyitón a szervezők, Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezetője és Ilyés Szilárd Zoltán, a Bálványos Intézet ügyvezetője a román közösséggel való párbeszéd fontosságát hangsúlyozták.
Tisztázni kell a fogalmakat
Amikor valaki autonómiáról beszél, nehéz eldönteni, hogy valójában mire gondol: önrendelkezésre, hatalommegosztásra, decentralizációra vagy önkormányzatiságra, világosan meg kell határozni a jelentést – szögezte le előadásában Salat Levente politológus. Az egyetemi tanár hangsúlyozta, a szavazatok maximalizálása érdekében a politikusoknak érdeke, hogy fennmaradjon az autonómia sokarcúsága, ám éppen ez lehetetlenítette el a románokkal való kommunikációt: mindenki azt értett belőle, amit jónak tartott, a többségi nemzetben rendszerint hátrányos kép alakult ki. Az előadó arra is felhívta a figyelmet, hogy az erdélyi magyarság a meglévő lehetőségeket sem használta ki, például nem élt azzal, hogy a kulturális autonómia intézményeit magánjogi alapon, az egyesületi törvény alapján működtesse. Az RMDSZ-nek kellett volna kezdeményeznie egy ilyen reprezentatív szervezetet, átruháznia a pénzek feletti döntés jogát és a tisztségeket, ám nem kívánt civil kontrollt létrehozni maga ellen, mondta. Nem lehet autonómnak tekinteni azt a közösséget, amely nem képes konszenzusra jutni arról, hogy mit jelent számára az autonómia, jelentette ki Salat. Úgy vélte, el kell kezdeni a párbeszédet a politikai autonómiáról, ám le kell bontani a románok a Székelyföld elcsatolásával kapcsolatos félelmét is. A fogalmak tisztázását sürgette Sergiu Constantin a dél-tiroli EURAC tudományos kutatója is. Rámutatott, az autonómia ellenzői attól tartanak, hogy az önrendelkezés első lépés lehet a függetlenség felé, hiszen egy jogilag meghatározott térség már szervezhet leszakadási referendumot. Az autonómia nem jelenti a központi hatalomtól való megszabadulást, hanem rendezi a központtal a viszonyt, vonta le a következtetést. Sok román akar elsősorban gazdasági és adminisztratív autonómiát, de megfelelő érvek alapján a kulturális autonómiát is megértik, mutatott rá Sabin Gherman, a kolozsvári Transilvania Live igazgatója. Bukarest azért nem veszi komolyan az erdélyi akaratot, mert nincs közös hang, szögezte le. Szilágyi Ferenc, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) adjunktusa a partiumi helyzetet vázolta. Hátrányként említette, hogy a régióban nem elég erős az identitástudat.
Párbeszédre van szükség
Az Autonómia és regionalizmus – esélyek és kompromisszumok című kerekasztal résztvevői a kommunikáció fontosságára világítottak rá. Az autonómia fogalma azért tabu, mert a magyar és a román politikusok is szavazatgyűjtésre használták, tisztázni kell az előnyeit és hátrányait – szögezte le Marius Obreja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora. Mãdãlin Guruianu, a PNL sepsiszentgyörgyi tanácsosa elmondta: elolvasta az autonómiatervezetet, és nem talált benne garanciát a térségben élő románok számára. „Hogyan lehet bizalmat kiépíteni, amikor a románok és a magyarok képviselői is arra törekszenek, hogy egymás feje fölött, bukaresti tárgyalások révén érjék el céljaikat?” – tette fel a kérdést Guruianu, aki azzal is egyetértett, hogy vannak román szervezetek, amelyek nem értik a párbeszéd nyelvét. Ugyanakkor felrótta, hogy nem működik a kölcsönösség elve, nincsenek román alpolgármesterek, megyei alelnökök, a román közösség nem rendelkezhet például a kulturális alap 20–25 százaléka felett. Hangsúlyozta, az autonómia liberális elv, hajlandó a párbeszédre, ám káros, amikor a televíziókban azok tárgyalnak erről, akik nem a térségben élnek.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke emlékezetett, hogy ma már anélkül lehet beszélni az autonómiáról, hogy általános pánik törne ki emiatt. Hangsúlyozta, fontos, hogy a téma napirenden maradjon, nem jó, ha a parlament vita nélkül elutasítja. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke kifejtette: történelmi okai vannak, hogy a román politika szeparatizmust, elszakadást lát az autonómiatörekvésekben. Úgy vélte, jogos a kritika, hogy a székelyföldi románok miként találják meg magukat az autonómiaprojektben, hiszen kisebbségbe kerülnének a térségben, azonban védené őket a törvény és Bukarest. Kulturális autonómiát kell beépíteni a statútumba, ami szavatolná a románok jogait, szögezte le a néppárt elnöke.
Bocsánatot kért Antal Árpád
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta: a székelyföldi magyarok és románok, a magyarok és a bukaresti románok, a székelyföldi és a szórványban élő magyarok között is párbeszédre van szükség. Elmondta, fontos, hogy a szórványban élők ne érezzék úgy, hogy a székely autonómia sérti az érdekeiket. A székelyföldi magyar–román párbeszéd egyik akadálya, hogy a román közösség képviseletét olyan csoportosulás sajátította ki, amely nem ismeri el a magyarok létét, és amelynek tagjait a 80-as években azért küldte a térségbe a kommunista hatalom, hogy megváltoztassák az etnikai arányokat. A bukaresti románokkal való párbeszédben a kettős beszéd és viselkedés érvényesül, hívta fel a figyelmet az elöljáró. „Azt mondják, egyezzetek meg a helyi románokkal. Igazuk van, a következő hónapokban meg kell találni a román partnereket” – vonta le a következtetést Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere Sever Ioan Miu Olahus, a MaghiaRomania blog szerkesztőjének felvetésére nyilvánosan bocsánatot kért a románoktól a választási kampányban tett sértő kijelentéséért. Elismerte, nem gondolt arra, hogy a románok a járulékos áldozatai annak, hogy a kampányban kijelentette: minden néppártra leadott szavazat valójában román pártnak jut, és ezért nyilvánosan bocsánatot kér a román közösségtől.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2013. november 19.
Erdély téma a románoknak
Székelyföld autonómiája mellett Erdély, mint önálló régió is a román- magyar párbeszéd témája lehet, hiszen a románság körében fokozott az érdeklődés és a fogékonyság ez iránt – jelentette ki lapunknak Sándor Krisztina.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezetője a szombaton, Sepsiszentgyörgyön tartott Autonómia és regionalizmus – az évtized kihívása című konferencia szervezőjeként úgy értékelte, a magyar-román autonómiakonferenciával megtették az első lépést egy úton, értékes előadások hangzottak el és a politikai kerekasztal-beszélgetés során tartalmas beszélgetés alakult ki. „A legfontosabb eredménye a rendezvénynek, hogy az előadók és a közönség soraiban is vegyesen voltak magyarok és románok, sikerült kényes kérdéseket körüljárni, megbeszélni, persze megoldani nem, de a megoldás nem is egy konferencia hatáskörébe tartozik” – értékelte az EMNT ügyvezető elnöke. Sándor Krisztina szerint meglepő volt a rendkívüli érdeklődés, teltházzal kezdtek, és a közönség nagy része reggeltől késő délutánig kitartott. Szerinte ez is azt bizonyítja, hogy sokan rendhagyónak érezték, hogy román-magyar konferencia keretében lehet beszélni az autonómiáról, a regionalizmusról.
Mint mondta, a rendezvény végén számos pozitív visszajelzést kaptak, külön gondolatként szerepelt, hogy Székelyföld sajátos jogi státusa mellett hangsúlyt kell fektetni az Erdély régió megjelenítésére, ugyanis ez sok erdélyi és székelyföldi románt foglalkoztat. A hozzászólások között elhangzott, hogy sok román rokonszenvez a Sabin Gherman nevével fémjelzett Erdély-mozgalommal, véli úgy, hogy a történelmi Erdélyt erősíteni kell, mesélte az EMNT ügyvezetője. Emlékeztetett, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) tavalyi választási kampányának kiemelt eleme volt Románia föderális átszervezése. Arra is rámutatott, hogy a konferencia társzervezője, a Bálványos Intézet az idei tusnádfürdői szabadegyetemen bemutatta az Erdély Románia Svájca című infografikát. Sándor Krisztina szerint a szervezők kétnyelvű kiadványban jelentetik meg az előadások anyagát, jövő évben pedig más székelyföldi városokban, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen szerveznek hasonló témájú konferenciákat.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2013. november 22.
Állásfoglalás a Tőkés László kitüntetése ügyében született bizottsági döntés kapcsán
A Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága úgy találta, hogy Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, az 1989-es romániai népfelkelés elindítója méltatlan a kitüntetésre, és javasolta az érdemrend visszavonását.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöksége – habár nem érte meglepetésként a hír – mélységesen elítéli a döntést, amely évtizedekkel ezelőtti mentalitást idéz, és több szempontból is aggasztó a jelenlegi romániai állapotok tekintetében.
A testület döntése gyakorlatilag lenullázza a demokratikus átalakulás elmúlt negyed évszázadát, amelynek során Románia, rengeteg botladozással és vadhajtással ugyan, de elindult ama értékek és célkitűzések irányába, amelyek felé az utat 1989 decemberében éppen Tőkés László nyitotta meg Temesváron. Arculcsapása nem csak a romániai, hanem az egész közép-kelet-európai rendszerváltozás folyamatának és értékeinek.
A döntés nyílt és durva támadás az emberi és demokratikus jogok egyik legalapvetőbbike, a vélemény- és szólásszabadság ellen, ugyanakkor szűk látókörű és rosszindulatú akció Tőkés László, rajta keresztül pedig a teljes erdélyi magyar közösség ellen.
Azt jelzi ugyanakkor, hogy Romániában 24 évvel a totalitárius kommunista rendszer bukása után is törékeny a demokrácia, az átalakulás folyamata pedig nem visszafordíthatatlan. A bizottsági javaslat elsősorban a testület tagjait minősíti, de kedvezőtlen fényt vet arra a hatalmi-politikai közegre is, amelyben megszületett.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kiáll Tőkés László mellett, és bízik abban, hogy az államfő nem ért egyet a becsületbíróság javaslatával, és nem vonja vissza a kitüntetést.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöksége nevében,
Sándor Krisztina ügyvezető elnök
Nyugati Jelen (Arad)
2013. december 9.
A Néppárt és az EMNT a Kárpát-medencei Képviselők Fórumán
December 6-án ülésezett a Kárpát-medencei Képviselők Fóruma (KMKF). A Budapesten tartott ülésen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) részéről jelen volt Tőkés László elnök, európai parlamenti képviselő, valamint Sándor Krisztina ügyvezető elnök. Az Erdélyi Magyar Néppártot Zakariás Zoltán alelnök képviselte.
A KMKF ülésének napirendjén kiemelt témaként a jövő évi parlamenti választások, a külhoni magyarok választásokon való regisztrációja és a választás módja szerepeltek. Németh Zsolt külügyi államtitkár a Külügyminisztérium képviseletében rendre értékelte a szomszédos államokkal való viszonyt. Romániával kapcsolatban kiemelte, hogy az elmúlt időszakban inkább romlott a két állam közti kapcsolat, és többek közt elítélte a Tőkés László ellen elkezdett, a Románia Csillaga érdemrend visszavonásával kapcsolatos eljárást. Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár a könnyített honosítási eljárás sikereiről, Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke a választás külhoni magyarokat érintő részleteiről beszélt. Újdonságként kiemelte, hogy azok, akik a jövő évi választásokra feliratkoznak és szavaznak, azoknak a jövőben már nem kell regisztrálniuk a további választásokon való részvételre.
A hozzászólások rendjén Zakariás Zoltán elmondta: az Erdélyi Magyar Néppárt mindent megtesz annak érdekében, hogy minél több erdélyi magyar állampolgár részt vegyen a jövő évi magyarországi választásokon, hiszen ez alapvető nemzetpolitikai érdek. A Székelyek Nagy Menetelésének sikere arra buzdít, hogy a jövő évi európai parlamenti választásokra is az együttműködést válasszák az erdélyi politikai pártok – hangsúlyozta.
Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke emlékeztetett arra, hogy idén tízéves az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács. Az elmúlt évtizedben e két nemzeti tanács által végzett erőteljes és következetes munka vezetett el oda, hogy ma az erdélyi és kárpát-medencei közbeszédben ily mértékben és egyre növekvő súllyal van jelen az autonómia igénye. Ezt a ma már valós társadalmi igényt kell a politikai szervezeteknek kötelező egyeztetésekkel megfelelő politikai cselekvésre és képviseletre váltani – hangsúlyozta.
Az ülésen elfogadott Állásfoglalásban egyébként a KMKF többek között támogatásáról biztosítja Tőkés Lászlót, akitől a román vezetés megvonná a Románia Csillaga érdemrendet.
Az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája
Nyugati Jelen (Arad)
2013. december 10.
Sándor Krisztina részt vett az Országgyűlés Autonómia albizottságának ülésén
A magyar országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának Autonómia albizottsága idén december 5-én ülésezett utoljára Budapesten, az ülésen jelen volt Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke is.
Az ülést megelőzően a Nemzeti Összetartozás Bizottságában üdvözölték Böjte Csaba ferences szerzetest, aki félmilliomodik magyar állampolgárként tehette le aznap az esküt az Országházban.
Az Autonómia albizottság ülésén az Ausztriában, Horvátországban és Szlovéniában élő magyar nemzeti közösségek képviselői az ott élő magyarok gondjairól és lehetőségeiről beszéltek. A következő napirend során a Székelyek Nagy Menetelése utáni közéleti lépésekről tájékoztatták az albizottság tagjait a jelenlevő erdélyi magyar politikai szervezetek.
Az EMNT nevében Sándor Krisztina kifejezte, hogy bár a Nagy Menetelés kétségkívül sikeres esemény volt, az Erdélyben működő politikai szervezetek között nincs tényleges egyeztetés. „A vágyott autonómia irányába párhuzamos utakon törekszünk, és bár a cél érdekében kötelező volna, nincs közös forgatókönyv. Jelenleg az történik, hogy ki hogyan hozza lépéskényszerbe a másikat, és amíg ez zajlik, nincs esély érdemi együttműködésre” – hangsúlyozta Sándor Krisztina.
Az EMNT ügyvezető elnöke beszámolt a novemberben Sepsiszentgyörgyön szervezett magyar-román autonómia-konferencia munkálatairól, kiemelve azt, hogy a román közösséggel való érdemi párbeszéd terén elkezdődött ugyan a folyamat, de még sok munka van hátra. Sándor Krisztina a Partiumi Autonómia Tanács megalakulásáról, céljairól is tájékoztatta az albizottság tagjait, kérve, hogy a jövő évi első ülésen részletesen bemutathassák a kezdeményezést.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája
Nyugati Jelen (Arad)
2013. december 11.
Tízéves évfordulóját ünnepli az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Gálaesttel ünnepli szombaton megalakulásának tízéves évfordulóját Kolozsváron az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) – jelentette be szerdai sajtóértekezletén Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke.
A rendezvényen bemutatják az EMNT történetét felidéző, Az autonómiaharc egy évtizede című, Borbély Zsolt Attila által szerkesztett könyvet, és dokumentumfilmben is visszatekintenek a szervezet eddigi tevékenységére. Az évfordulón első alkalommal osztják ki a magát autonómiamozgalomként meghatározó szervezet által alapított Kós Károly-díjakat.
Sándor Krisztina a díjazottak közül csak a két éve elhunyt Birtalan Ákos volt parlamenti képviselőt nevesítette, akinek a székelyföldi autonómiáról szóló törvénytervezet kidolgozásában vállalt szerepéért ítélték oda post mortem az autonómia-díjat.
“Az EMNT elérte, hogy ma már egyik erdélyi magyar politikai szervezet sem mer úgy állni a közösség elé, hogy autonómiaellenes retorikát használ” – állapította meg Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke, aki az EMNT egykori ügyvezető elnökeként volt jelen a sajtóértekezleten.
A politikus rámutatott: tíz évvel ezelőtt a Romániai Magyar Demokrata Szövetségben (RMDSZ) meghatározóvá vált egy olyan áramlat, amely háttérbe szorította a belső önrendelkezés stratégiai célkitűzését és a kormányzati szerepvállalást helyezte előtérbe. Ezért döntöttek az autonómia hívei úgy: nem engedik, hogy a közélet napirendjéről lekerüljön az autonómia kérdése, és az RMDSZ tiszteletbeli elnöki tisztségétől megfosztott Tőkés László vezetésével egy olyan testület megalakításáról határoztak, amely legitim módon és markánsan képviseli az autonómia ügyét – idézte fel a 2003 december 13-án, Kolozsváron megalakult EMNT történetét Toró T. Tibor.
Az EMNT másik célja az autonómiaigény jogi kodifikációja volt: ezért három törvénytervezetet dolgoztak ki, amelyek többször is a román parlament elé kerültek. A harmadik célkitűzés az autonómia gondolatának népszerűsítése volt.
“Az, hogy most már több mint harminc ezren tüntetnek Marosvásárhelyen a Székely szabadság napján, vagy százezres nagyságrendű tömeg alkot élőláncot Háromszéken az autonómia ügyéért, mind azt jelzi, hogy az elmúlt tíz év sikeres volt” – jelentette ki Toró T. Tibor.
erdon.ro
2013. december 12.
Díjátadóval ünnepel az EMNT
Gálaesttel ünnepli tizedik születésnapját szombaton az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), a rendezvényre Kolozsváron, a Napoca Szállodában kerül sor – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke.
Hozzáfűzte: a rendezvényen első alkalommal adják át az EMMT Kós Károly-díját, amelyet olyan közéleti személyiségek kaphatnak meg, akik tevékenységükkel hozzájárultak az autonómiatörekvésekhez, illetve az autonómia eszméjének népszerűsítéséhez. Mint részletezte, idén négy díjat osztanak ki három kategóriában, az elismerést a politikai tevékenységgel, a tudományos-akadémiai-civil munkával lehet kiérdemelni, illetve díjazzák az arra érdemes művészeket és a sportolókat is.
Sándor Krisztina szerint hagyományteremtő céllal adják át a díjakat: az a céljuk, hogy évente három-négy olyan személy kapjon ilyen elismerést, aki abban az időszakban olyan cselekedetet vitt véghez, amely közelebb visz az autonómiához. Idén többek közt a Birtalan Ákos egykori parlamenti képviselő kapja meg a díjat, akinek post mortem kitüntetését özvegye veszi át. A többi díjazott nevét meglepetésének szánja az EMNT.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, az EMNT volt ügyvezető elnöke ugyanakkor a nemzeti tanács elmúlt tíz évét értékelve felidézte: a civil szervezet létrejöttének közvetlen kiváltó oka az RMDSZ 2003-as szatmárnémeti kongresszusa volt, amikor megfosztották Tőkés Lászlót a tiszteletbeli elnöki tisztségétől. Emlékeztetett: az EMNT megalakulásának évében megszületett az EMNT személyi elvű autonómiára vonatkozó törvénytervezete, s szerinte az EMNT-nek köszönhetően maradt meg az autonómia kérdése hangsúlyosan a közbeszédben.
Sándor Krisztina ugyanakkor bejelentette: decemberben a magyarországi Tőkés László Alapítvány és az EMNT ösztöndíjat, egyszeri támogatást nyújt tehetséges, kiemelkedő tanulmányi eredményekkel rendelkező, de hátrányos helyzetű erdélyi magyar diákok számára.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
2013. december 15.
Gálaesttel ünnepelte tízéves fennállását az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Az EMNT fennállásának tízéves évfordulója alkalmából a kolozsvári Napoca-szállóban szervezett gálaünnepségén Tőkés László elnök az elmúlt tíz esztendő történéseit összegezte és irányt szabott az autonomista elveket valló szervezet további munkásságának. Azt, hogy miért volt szükség az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakítására, számos példával szemléltette, amelyek mind arról tanúskodnak, hogy szükség volt egy olyan érdekképviseleti szervezetre, mely „nem téveszti össze a célt az eszközzel”, és amely következetesen kiáll az autonómia ügye mellett.
Az EMNT megalakításakor az alapítóknak azt kellett eldönteniük, hogy végképp beletörődnek-e az RMDSZ által erőltetett „kis lépések politikájába”, illetve a fokozatos önfeladásba, vagy pedig az uralkodó hatalom kedvére megalkuvó kisebbségi kormányzati politizálással ellentétben, továbbra is töretlenül kitartanak az autonómia-stratégia folytatása mellett – emlékezett vissza Tőkés László, aki újabb példákkal támasztotta alá, hogy az a típusú „realista, pragmatista” politika, amelyet az RMDSZ folytat – és amelynek vélt eredményeit a jelenlegi kétharmados román hatalom, egy szempillantás alatt a semmivé teszi egyenlővé – nem vezet eredményre.
„Megérte lemondani az autonómiáról és a külpolitikáról, miközben a cserében kialkudott, olyan, amilyen szerzett jogaink annyit sem érnek, mint az a papír, amelyre a jogszabályokat kinyomtatták? Megérte kormányzati részvétellel vagy külső támogatással a többségi hatalmat legitimálni azért, hogy korábbi partnereink pár év elteltével még a puszta létünket is kétségbe vonják és nemzeti identitásunkat, szimbólumaink szabad használatához való természetes jogunkat is elvitassák?” – sorolta a kérdéseket az EMNT elnöke. Hozzátette: az erdélyi magyarság általános helyzetének számbavétele után az a legfőbb kérdés, hogy jelen sorskérdéseinkre mit válaszolunk, és mit cselekszünk. E „látlelet” alapján Tőkés László kijelentette: új rendszerváltozásra van szükség. „A társadalmi rendszerváltozás – élő temesvári örökségünk. A romániai demokratikus átalakulás részeként és fokmérője gyanánt pedig egyszerre eszmei kiindulópontunk és korszakos feladatunk: a nemzetiségi, nemzetpolitikai rendszerváltozás.” – hangzott el beszédében.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács előtt álló főbb célokat illetően Tőkés László megemlítette a honosításban végzett munka folytatását, a magyarországi választásokon való minél magasabb erdélyi részvétel biztosítását, a székely menetelésen megnyilvánult akcióegység folytatását az autonómia érdekében, az EP-választásokon való összpárti koalíció szorgalmazását, továbbá természeti kincseink megőrzésében vállalt szerepet. Kiemelte továbbá az autonómia gondolatának népszerűsítését az Erdélyi Közszolgálati Szabadegyetem előadássorozatai által, a Mikó Imre Terv gyakorlatba ültetését, egy Kárpát-medencei ifjúsági és sportstratégia, valamint egy magyar cigányprogram megalkotását.
Tőkés László összegző és értékelő beszéde végén hangsúlyozta: „Az EMNT tíz éve azt bizonyítja, hogy végképp nem tévedtünk el, és nem veszítettük el magunkat. Büszkék lehetünk arra, hogy a nemzeti önrendelkezés eszméje mellett olyan, már-már lehetetlen időkben is kitartottunk, amikor árral szemben úszva, nemcsak a román főhatalom, hanem magyar véreink is megbélyegeztek miatta.” Elisabeth Nauclér, az Åland-szigetek finnországi parlamenti képviselője köszöntőjében a hazájában működő kisebbségvédelemről beszélt. Mint ismeretes, a finnországi Åland-szigetek svéd anyanyelvű lakóinak önrendelkezése a kisebbségi területi autonómia egyik mintapéldája az Európai Unióban. Elisabeth Nauclér hangsúlyozta: sokan megkérdőjelezik és kritizálják az ottani autonómiát, de a Baltikumban ez az egyetlen sziget, amelynek lakossága folyamatosan növekszik, ami igazolja azt, hogy az autonómia megoldást jelent a kisebbségek számára
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes-államtitkár kifejtette: miközben a temesvári rendszerváltozáskor hittünk annak őszinteségében és abban, hogy az erdélyi magyar közösség visszakapja mindazt, amit a diktatúra elvett, ma már azt látjuk nemzeti szimbólumaink szabad használatáért is mindennapi csatát kell vívnunk. „Valahol utat tévesztettünk” – mondta a fideszes politikus, hozzátéve: hatékonyabb érdekérvényesítésre van szükség. Véleménye szerint az EMNT elmúlt tíz éve nem volt hiábavaló, ugyanis munkájával nagyban hozzájárult az erdélyi magyar nemzeti közösség jogainak érvényesítéséhez, az autonómia népszerűsítéséhez, továbbá ahhoz, hogy minden magyar a maga teljességében élhesse meg magyarságát.
Toró T. Tibor, az EMNT korábbi ügyvezető elnöke, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke beszédében kifejtette: tíz évvel ezelőtt, amikor az RMDSZ szatmárnémeti kongresszusán a szövetség megvonta a tiszteletbeli elnöki tisztséget Tőkés Lászlótól, kétfajta gondolkodásmód rajzolódott ki világosan az erdélyi magyar politikában. Miután száműzték az RMDSZ-ből azt az értékrendet, amit Tőkés László képviselt és képvisel azóta is, felálltak a frontvonalak, amelyek egyik oldalán a labanc, a másikon a kuruc gondolkodásmód feszül egymásnak – mondta Toró. A labanc és a kuruc gondolkodásmódot a bukaresti főhatalomhoz való viszony különbözteti meg egymástól: míg a labanc célja az, hogy beleépüljön a főhatalomba, kormányzatra kerüljön, paktumokat kössön, addig a kuruc irányvonal az autonómia ügyének a képviselete.
A 2003-as szatmárnémeti RMDSZ-kongresszuson a labancok, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Tőkés László által összehívott rendkívüli ülésén, a Láncos-templomban pedig a kurucok gyülekeztek – fejtette ki a Néppárt elnöke. Toró szerint a két táborra oszlott erdélyi magyar politika nagy kérdése az, hogy lehet-e közös platformot kialakítani, van-e közös jövőképe a két oldalnak. A Néppárt elnöke szerint erre a kérdésre egyértelműen igen a válasz, fel lehet oldani az elvi ellentétet, mivel vannak közös célok, és lehetséges az akcióegység kialakítása. Ez úgy lehetséges, ha sikerül megteremteni a két oldal egyensúlyát. „Találjuk meg a két tábor együttműködése mentén a közös ügyet, mivel ha a két tábor kiegyensúlyozódik, akkor képesek leszünk nagyon jól együttműködni. Ez az előttünk álló feladat. Egyensúly, együttműködés a közös jövő érdekében – ez a jelszó a következő időszakra” – fogalmazott Toró T. Tibor.
Az EMNT idén első alkalommal osztotta ki a Kós Károly-díj az autonómiáért elnevezésű kitüntetést. A díjjal – amelyet ezentúl évente kiosztanak majd – olyan személyiségeket tüntetnek ki, akik tevékenységükkel hozzájárultak ahhoz, hogy az autonómia ügye kiteljesedjen, vagy példaértékűen támogatták az autonómia ügyét.
Kós Károly-díjat kapott idén Király Károly egykori háromszéki szenátor, aki a Szőcs Géza által mondott laudáció szerint az autonómiagondolat egyik első frontembereként az 1970-es évek Romániájában, „a csend és a sötét országában” az egyik első hang volt, aki dacolt a zsarnokkal, és elindította az erdélyi magyarság morális és intellektuális felébredését. Király Károly egészségi állapota miatt nem lehetett jelen az ünnepélyes díjátadón.
Juhos Gábor Magyarországon élő, székelyhídi származású maratonfutó szintén Kós Károly-díjat kapott. A méltató Sánta Imre bikfalvi református lelkész elmondta, Juhos Gábor két hét alatt, naponta egy maratoni távot lefutva körbeszaladta a Székelyföldet az autonómiáért, céltudatosságával és kitartásával pedig, nem keresve kifogásokat, az akadályokkal megbirkózva megmutatta az önrendelkezés elérésének a módját.
Kós Károly-díjjal tüntették ki Bakk Miklós politológust az autonómia ügyének képviseletéért, ez irányú tudományos munkásságáért. Amint Bodó Barna a laudációban elmondta, Bakk Miklós az autonómia hosszútávfutóinak egyike. A legigényesebb szakmaisággal kezdett foglalkozni az autonómia ügyével, és ha manapság az erdélyi egyetemi és tudományos világban az autonómiáról beszélnek, a Bakk Miklós neve megkerülhetetlen.
A negyedik kitüntetett a néhai Birtalan Ákos háromszéki parlamenti képviselő. A méltató Toró T. Tibor szerint a 49 évesen elhunyt Birtalan mindig a közössége érdekében kamatoztatta kemény munkával megszerzett tudását, a parlamentben pedig az egyik első aláírója volt a benyújtott autonómiatervezetnek. A díjat Birtalan Ákos özvegye, Birtalan Csilla vette át.
Ezt követően Borbély Zsolt Attila politológus, az EMNT alelnöke mutatta be Az autonómiaharc egy évtizede – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács az erdélyi közéletben című kötetét, majd Sándor Krisztina felolvasta az EMNT Választmányának A mi igazságunk: a mi erőnk című nyilatkozatát.
A pohárköszöntők után ünnepi vacsora következett, a gálaesten fellépett Sorbán Enikő, aki erdélyi népdalokat énekelt, valamint a háromszéki Transylmania együttes.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája
Erdély.ma
2014. január 9.
Fellebbezett az EMNT a székely zászló kifüggesztéséért kirótt büntetés miatt
Iktatta a marosvásárhelyi bíróságon a székely zászló kitűzése miatt kirótt 30 ezer lejes pénzbírság elleni fellebbezést Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke és Cseh Gábor, az EMNT Maros megyei szervezetének elnöke.
Sándor Krisztina sajtótájékoztatón elmondta: ez az ügy elsősorban nem jogi, hanem sokkal inkább politikai ügy, és nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ebben az országban még senkire nem róttak ki ilyen nagy összegű büntetést egy zászló használata miatt. „Önkényesen és helytelenül minősítették reklámzászlónak a székely zászlót, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy a megfélemlítés, a fenyegetés eszközével éljenek. Románia kulturális minisztériuma a székely zászlót elismerte egy történelmi közösség jelképének, s ilyenformán annak használata nem ütközik törvénybe” – mondta az EMNT ügyvezető elnöke.
Nem lehet eltekinteni attól, hogy ez a gesztus provokáció a marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetője részéről, ezért a következő napokban fontolóra veszik, hogy bűnvádi feljelentést tesznek ellene hivatali visszaélés miatt – tette hozzá. Az EMNT eltökélt abban, hogy ezt a küzdelmet végigvigye, és abban az esetben, ha a marosvásárhelyi bíróságon politikai döntés születik, felsőbb fórumokon szerez érvényt igazának – fejtette ki Sándor Krisztina.
Megfélemlítő titkosszolgálati módszerekkel nem fogja elérni a célját a városvezetés – jelentette ki Cseh Gábor. „Mindig meg fogjuk találni a megoldást, hogy a szimbólumainkat korlátok nélkül használhassuk. Ebben nem fognak tudni megakadályozni sem hatósági túlkapások, sem politikai döntések” – fogalmazott.
Erdély.ma,
2014. január 9.
Ellenállnak a megfélemlítési hadjáratnak
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács képviselői megóvták a marosvásárhelyi székházukra kifüggesztett székely zászló miatt kirótt 30 ezer lejes pénzbírságról szóló döntést, s kilátásba helyezték, hogy hivatali visszaélés miatt feljelentik a helyi rendőrség vezetőjét, Vasile Bretfeleant.
Marosvásárhelyen a székely zászló elleni hadjárat akkor robbant ki, amikor Olimpiu Pop Sabău szociáldemokrata helyi képviselő szóvá tette, hogy a lobogó reklámzászlónak minősül, és kifüggesztéséhez engedélyre van szükség. Ennek következményeként kezdett vizsgálódni a helyi rendőrség. Felszólították az EMNT képviselőit, hogy vegyék le a székely zászlót, azonban ezt nem tették meg, így december 10-én jegyzőkönyvet állítottak ki, amelyben a kolozsvári székhelyű, Tőkés László által elnökölt EMNT-re 30 ezer lejes bírságot róttak ki.
Ezt a döntést óvta meg tegnap a marosvásárhelyi bíróságon az EMNT. Az erről szóló dokumentumot Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke, Cseh Gábor az EMNT Maros megyei elnöke adta le, továbbá jelen volt Portik Vilmos, az EMNP Maros megyei elnöke is.
„A székely zászlót reklámanyagnak tekinteni és akként kezelni aberráns dolog, hiszen az a székely közösség jelképe, és úgy a román alkotmány, mint a kisebbségekre vonatkozó nemzetközi egyezmények lehetőséget teremtenek a nemzeti jelképek használatára. A marosvásárhelyi székházra kitűzött zászló miatt kirótt tetemes bírság beilleszkedik a más erdélyi településeken történő megfélemlítési hadjáratba. Székelyföldön nagyon sok magánszemély kitűzte házára, kitette ablakába a székely zászlót, az ilyen jelentős büntetésekkel nekik is akarnak üzenni. Ezt nem szabad megengednünk” – nyilatkozta Sándor Krisztina.
Az iktatott óvásra előreláthatóan egy hónapon belül kapnak választ. Amennyiben azt tapasztaltják, hogy politikai síkra terelődik az ügy, kérni fogják, hogy helyezzék át más megyébe a tárgyalást.
Sándor Krisztina megerősítette, hogy szándékukban áll bűnügyi feljelentést tenni hivatali visszaélés vádjával a helyi rendőrség vezetője, Valentin Bretfelean ellen. „Nem ez az első alkalom, amikor a rendőrségi vezető túllépi jogkörét” – fejtette ki.
Az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei szervezetének elnöke, Portik Vilmos úgy fogalmazott: jogos az a követelés, hogy a marosvásárhelyi rendőrfőnököt menesszék hivatalából, viszont annak a kétségtelen ténynek a figyelembe vételével, hogy az említett személy Marosvásárhely polgármesterének tartozik számadással, valószerűtlen arra számítani, hogy a polgármester azt az első számú munkatársát mentse fel hivatalából, akivel kéz a kézben alkalmazzák az önkényesség eszközeit. Ezért lesz szükség ebben az ügyben is bírósági feljelentésre – szögezte le Portik.
Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Klastrom utcai székházán továbbra is a helyén maradt a székely zászló.
Simon Virág
Székelyhon.ro,
2014. január 10.
A marosvásárhelyi bíróságon fellebbezett az EMNT
Sokkal inkább politikai, mint jogi ügynek nevezte Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke a székely zászló kitűzése miatt kirótt 30 ezer lejes büntetést, miután tegnap Cseh Gáborral, az EMNT Maros megyei elnökével iktatta a marosvásárhelyi bíróságon a pénzbírság elleni fellebbezést. Sándor Krisztina a sajtónak nyilatkozva kijelentette: – Önkényesen és helytelenül minősítették reklámzászlónak a székely zászlót, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy a megfélemlítés, a fenyegetés eszközével éljenek. Románia kulturális minisztériuma a székely zászlót elismerte egy történelmi közösség jelképének, s ilyenformán annak használata nem ütközik törvénybe. Véleménye szerint a gesztus provokáció a marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetője részéről, ezért a következő napokban fontolóra veszik, hogy bűnvádi feljelentést tesznek-e ellene hivatali visszaélés miatt. Az EMNT eltökélte, hogy ezt a küzdelmet végigviszi, és abban az esetben, ha a marosvásárhelyi bíróságon politikai döntés születik, felsőbb fórumokon szerez érvényt igazának – tette hozzá az EMNT ügyvezető elnöke. Megfélemlítő titkosszolgálati módszerekkel nem fogja elérni a célját a városvezetés, jelentette ki Cseh Gábor, hozzátéve, hogy mindig meg fogják találni a megoldást, hogy „szimbólumainkat korlátok nélkül használhassuk”, és ebben nem fogják megakadályozni sem hatósági túlkapások, sem politikai döntések. „Minket megfélemlíteni nem lehet. Nagyon remélem, hogy korrekt döntés fog születni, de amennyiben politikai döntés lesz, akkor természetesen továbbmegyünk, az ügy áthelyezését kérjük, és a nemzetközi bírósághoz fogunk fordulni az igazunkért”, mondta. Az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei elnöke, Portik Vilmos szerint jogos az a követelés, hogy a marosvásárhelyi rendőrfőnököt menesszék hivatalából, viszont annak a kétségtelen ténynek a figyelembevételével, hogy az említett személy Marosvásárhely polgármesterének tartozik számadással, valószerűtlen arra számítani, hogy a polgármester azt az első számú munkatársát mentse fel hivatalából, akivel kéz a kézben alkalmazzák az önkényesség eszközeit. Ezért lesz szükség ebben az ügyben is bírósági feljelentésre. Kijelentette: a székely zászló továbbra is az EMNT-székház homlokzatán marad, egészen addig, amíg a román parlament kifejezetten erre vonatkozó törvényt nem hoz.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),
2014. január 15.
Tőkés László által vezetett koalíciós listával az Európai Parlamentbe!
Nagyváradon ülésezett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöksége 2014. január 11–12-én. A napirenden szerepelt többek között a magyarországi országgyűlési választáshoz szükséges regisztráció, a Székely Önkormányzati Nagygyűlés összehívása, valamint az Európai Parlamenti választás témaköre is.
Az erdélyi magyar állampolgárok választási regisztrációját az EMNT már tavaly ősszel megkezdte. Az Erdély-szerte működő irodahálózat segítségével immár több tízezer erdélyi magyar állampolgárnak segített a kiküldött regisztrációs űrlap kitöltésében, valamint az online regisztrációban. Az év első hetében jelentős mértékben nőtt az érdeklődés a választási regisztráció iránt, január 6. óta egyre többen jönnek be az EMNT-irodáinkba, jelentkeznek a kihelyezett alkalmainkon tájékozódni és regisztrálni a tavaszi magyarországi választásra – értékelte az EMNT ügyvezető elnöke, Sándor Krisztina.
Az EMNT Választmánya legutóbbi, 2013 decemberében tartott ülésén kezdeményezte a Székely Önkormányzati Nagygyűlés összehívását. Az elnökség – megerősítve a korábbi határozatot – a következőkben a Székely Nemzeti Tanáccsal együttműködve kívánja előkészíteni a nagygyűlést, amelynek időpontjaként a Székely Szabadság Napját, március 10-ét javasolja.
Az európai parlamenti választásról az EMNT elnöksége az Erdélyi Magyar Néppárt elnökségi tagjának jelenlétében tárgyalt. A Toró T. Tibor vezette Néppárt képviselőinek álláspontját meghallgatva az EMNT elnöksége újfent megerősítette: a legfontosabb cél az, hogy Brüsszelben a következő időszakban is erős erdélyi magyar képviselet legyen. Ennek legkívánatosabb formája – amelyet rendre visszaigazolnak a különböző felmérések is –, az, hogy erdélyi magyar koalíciós lista szülessen. Az erdélyi magyar koalíciós lista vezetőjének – a Néppárt jelenlevő vezetőinek egyetértésével – az EMNT elnökét, Tőkés Lászlót javasolták. A temesvári forradalom 25. évfordulójának évében az erdélyi magyarság képviseletét ezúttal is érdemes arra a személyre bízni, aki eddigi közéleti tevékenysége során következetesen kiállt a közösség érdekeiért és az erdélyi autonómiák ügyéért – hangzott el.
Az EMNT elnöksége a következőkben előkészíti a temesvári forradalom emlékévének programját, valamint a partiumi autonómia évének cselekvési tervét. A testület foglalkozik a marosvásárhelyi kezdeményezésű Nemzeti Önvédelmi Alap erdélyi kiterjesztésével is. Az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőivel tárgyaltak a két szervezet együttműködéséről és az idei legfontosabb közös eseményekről. Áttekintve a 2014. évi országos eseménynaptárát, az EMNT az idei évben ünnepi alkalomként tekint az immár 25. kiírását megérő Tusványosra, valamint a jubileumi, 10. évfordulóhoz érkezett EMI-táborra.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája
Nyugati Jelen (Arad),
2014. január 16.
Az Európai Bíróságon keresik igazukat (Kisebbségvédelmi polgári kezdeményezések sorsa)
Tavaly mindhárom erdélyi magyar szervezet kidolgozta kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezését, de az Európai Bizottság (EB) mindhárom esetben úgy értékelte, nem tartozik hatáskörébe a kérdés, és visszautasította a dokumentációk iktatását. Előbb a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), majd az RMDSZ is bejelentette: az EB döntését megfellebbezik a luxemburgi Európai Bíróságon. Az SZNT meg is tette, Izsák Balázs elnök nemrég közölte, hogy december 20-án került az első tanács elé a keresetük. Tegnap a Krónika adta hírül, hogy az RMDSZ lekéste a fellebbezést, és bár több ízben ígérte, nem tette meg a szükséges lépéseket.
Vincze Lóránt, az RMDSZ külügyi titkára tegnap Sepsiszentgyörgyön cáfolta a Krónikában megjelenteket, és dokumentumot is mutatott, mely igazolta, hogy az Európai Bíróság honlapján bejegyezték fellebbezésüket. Magyarázata szerint hosszú folyamat, míg iktatják a keresetet, és felhívta a figyelmet arra, hogy a Krónika bizonyára azért jutott hamis következtetésre, mert beterjesztőként az RMDSZ-t és az Európai Nemzetiségek Föderatív Unióját (FUEN) kereste, de nem a szervezetek, hanem a héttagú kezdeményező testület nyújtotta be a fellebbezést, ugyanakkor az óvás leadásának határideje nem két hónap, hanem még plusz tíz nap volt. Az üggyel megbízott ügyvédi iroda több ízben érdeklődött az európai testület kancelláriáján, kiegészítésekre volt szükség, így tolódott az ügy – mondta el Vincze Lóránt. A legutolsó pontosításokat január 9-én küldték el Luxembourgba, vélhetően most már minden rendben, és onnantól kell számítani a két hónapot a hivatalos iktatásig, amikor már az Európai Bíróság hivatalos közlönyében is megjelenik keresetük, ismertette az ügyiratcsomó számát is: T646/13. Vincze Lóránt szerint körülbelül egy évet kell még várni a bírósági ítéletre, eddig egyetlen polgári kezdeményezéses precedens volt, tíz hónap után tartották az első tárgyalást, ítélet még nem született, tehát nem tudni, milyen következményekkel számolhatnak. Ha végül a bíróság elutasítja keresetüket, akkor más utakat keresnek, hogy érvényesítsék a javaslatcsomagban szereplő kisebbségvédelmi intézkedéseket – mondotta. Az RMDSZ a FUEN-nel társulva készítette el a Minority Safepack Initiative elnevezésű javaslatcsomagot, amely nyelvi, oktatási, kulturális kérdésekben, a regionális politikában, a kisebbségek európai parlamenti jelenlétének kérdésében, a diszkriminációellenesség, a médiaszabályozás és a támogatáspolitika vonatkozásában javasolt intézkedéseket az EU-nak. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt tavaly év elején a kisebbségben élő őshonos nemzeti közösségek védelméről dolgozott ki kezdeményezést, ezt előzetes jogi véleményezésre nyújtották be, de visszautasították őket. Úgy döntöttek, megvárják, mi lesz az SZNT és az RMDSZ kezdeményezéseinek sorsa, és annak függvényében lépnek, de miután a másik két szervezet is falakba ütközött, úgy döntöttek, nincs értelme tovább haladni ezen az úton – mondta el a Háromszék kérdésére Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke. Legelőször tehát az SZNT által kezdeményezett perben várható döntés. A közképviseleti testület és nemzetközi partnerei a nemzeti sajátosságokkal rendelkező régiók védelméről állítottak össze dokumentációt.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2014. február 14.
Átadták Király Károlynak a Kós Károly-nagydíjat
A magyarországi Mezőkovácsházán, otthonában adta át Király Károlynak a Kós Károly-nagydíjat Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke, valamint Borbély Zsolt Attila alelnök.
A közélettől visszavonult, egykori háromszéki szenátor egészségi állapota miatt nem lehetett jelen az EMNT 2013. december 14-én rendezett, tízéves jubileumi gáláján, amelyen a szervezet első ízben osztotta ki a Kós Károly-díjat. A díjjal olyan személyiségeket tüntetnek ki, akik tevékenységükkel hozzájárultak ahhoz, hogy az autonómia ügye kiteljesedjen Erdélyben.
Király Károlyról a gálán, Szőcs Géza költő, egykori szenátor mondott laudációt, amely szerint Király az autonómiagondolat egyik első frontembereként az 1970-es évek Romániájában, „a csend és a sötét országában” az egyik első hang volt, aki dacolt a zsarnokkal, és elindította az erdélyi magyarság morális és intellektuális felébredését.
Az EMNT Kós Károly-díjjal tüntette ki továbbá Bakk Miklós politológust az autonómia ügyének képviseletéért, Juhos Gábor maratonfutót, aki a tavaly ősszel, mintegy 500 kilométert futott a Székelyföldön, hogy felhívja a figyelmet az önrendelkezés eszméjének fontosságára, valamint post mortem Birtalan Ákos egykori háromszéki parlamenti képviselőt.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája
Nyugati Jelen (Arad),
Nyugati Jelen (Arad),
2014. február 19.
Bocsánatkérést vár az EMNT
Becsületbe gázolónak tartja az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos vezetősége az RMDSZ és az MPP háromszéki képviselőinek a szervezet által működtetett irodahálózat tevékenységét illető, a napokban elhangzott kijelentéseit.
Az EMNT álláspontját Sándor Krisztina ügyvezető elnök, valamint Tiboldi László, az EMNT alelnöke, székelyföldi honosítási koordinátora ismertették szerdán Sepsiszentgyörgyön. A szintén jelenlévő Sánta Imre, a szervezet sepsiszéki elnöke bevezetőként a háromszéki szervezetek elnökeinek tiltakozó nyilatkozatát is átadta a sajtónak. Sánta az alkalomból elmondta: a jelek szerint Háromszéken általános támadás zúdult az EMNT irodahálózatára, mind az RMDSZ, mind pedig az MPP részéről, és ezt nem hagyhatják szó nélkül. Tamás Sándor, a szövetség területi szervezetének elnöke, valamint Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei vezetője kijelentései ugyanis alapjaiban igyekeznek kikezdeni a Demokrácia Központok hírnevét – tette hozzá. A széki elnökök – amellett, hogy elutasítják az általuk összehangoltnak minősített lejáratási kampányt – felelősségteljes és pontos munkát kérnek azoktól, akik „versenyfutást” gerjesztenek a honosítás és a regisztráció körül, emlékeztetve, hogy főképp előbbi nem csupán néhány dokumentumnak az „összedobása” egy pártlogóval ellátott mappában.
Becsületbeli ügy?
Sándor Krisztina ehhez kapcsolódóan úgy értékelte, hogy Tamás Sándor – akinek pénteken elhangzott álláspontjáról beszámoltunk – tulajdonképpen a magyar állam által támogatott irodahálózatot támadta. Az RMDSZ-es politikus a honosítással kapcsolatos érdeklődés kapcsán mások mellett azt nyilatkozta, hogy „akiket eddig ezzel megbíztak, és pénzzel pumpáltak, azok nem végezték el a munkát. Ezt ki kell mondani, mert a Demokrácia Központok komoly apparátussal pénzt kaptak arra, hogy ezt a munkát elvégezzék, és most mégis háromszor akkora az igény a honosításra, mint a regisztrációra”.
Sándor Krisztina szerint az általa képviselt szervezet nem tud mit kezdeni a megyei önkormányzat vezetőjének kijelentéseivel, olyan körülmények között, hogy az irodahálózat révén az elmúlt három évben több mint kétszázezer személynek segítettek a honosítási eljárás lebonyolításában. Ráadásul az anyaország külképviseleteitől is azt a visszajelzést kapták, hogy a legalacsonyabb hibaszázalékkal dolgozó pontosan ez az irodahálózat. Az ügyvezető elnök szerint Tamás Sándor nem csak az EMNT munkatársait sértette meg kijelentéseivel, hanem mindazokat, akik bizalommal fordultak hozzájuk. Mindez olyan körülmények között, hogy az EMNT-irodák azok, amelyeket többen felkeresnek, mivel az MPP és az RMDSZ szakértői által összeállított iratcsomók hibásaknak bizonyulnak. Sándor Krisztina emellett ellentmondásosnak találja azt is, hogy Tamás Sándor azután fogalmazta meg a kritikáját, hogy Nemes Előd, akit pont a regisztrációval koordinálásával bízott meg az RMDSZ, két és fél évig az EMNT iroda vezetőjeként pont ezt a folyamatot irányította.
Tiboldi László a magyar kormány elleni támadásként is értelmezte az utóbbi napok nyilatkozatait, nagyjából ugyanazon érvek mentén, mint Sándor Krisztina. Abban mindketten egyetértettek, hogy becsületbeli kérdésről van szó, amely kapcsán a legkevesebb, ami elvárható, hogy Tamás Sándor bocsánatot kérjen. Kulcsár Terza József esetében nem fogalmaztak meg hasonló elvárást. A szervezet képviselői ugyanakkor elutasítják, hogy adott politikai alakulatok kampánycélokra használják fel az olyan „szent ügyeket”, mint a honosítás és a regisztráció, és felajánlották együttműködésüket az RMDSZ és az MPP ez irányú tevékenységet folytató irodáinak, a hibák csökkentése végett.
Nagy D. István
Székelyhon.ro,
2014. február 20.
Aljas Tamás Sándor támadása (Válaszol az EMNT)
Aljas módon, kampánycélokkal, pártpolitikai érdekből támadta Tamás Sándor, a háromszéki RMDSZ elnöke az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) honosítással és regisztrációval foglalkozó irodáinak munkáját, és ezzel nemcsak a magyar állam által is elismert hálózat munkatársait sértette meg, de azt a 200 ezer erdélyi magyart is, aki bizalommal fordult hozzájuk, és az elmúlt három év során segítségükkel lett magyar állampolgár – fejtette ki Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke.
Tamás Sándor egy héttel ezelőtt az RMDSZ regisztrációs kampányáról szóló sajtótájékoztatón nyilatkozta, hogy ahol embereik megfordultak, háromszor annyian igényeltek segítséget a honosításhoz, mint a regisztrációhoz, amint fogalmazott, ez azt mutatja, hogy „azok, akiket eddig megfizettek és pénzzel pumpoltak Magyarországról, nem végezték rendesen a dolgukat”. Sándor Krisztina válaszában hangsúlyozta, nem lettek volna meglepve, ha Robert Fico vagy Corneliu Vadim Tudor fogalmaz ily módon, de Tamás Sándor részéről megdöbbentő ez, gúnyos megjegyzések és megkérdőjelezhető számok sorjázása helyett inkább örülnie kellene, hogy mindig van érdeklődés a honosítás iránt.
Sándor Krisztina szerint Tamás önellentmondásba is keveredett, hiszen most alkalmazta az RMDSZ regisztrációs munkájának irányítására azt a Nemes Elődöt, aki két és fél évig a sepsiszentgyörgyi EMNT-iroda honosítási tevékenységét koordinálta.
Tiboldi László, az EMNT alelnöke, a székelyföldi honosítás felelőse úgy értékelte, a háromszéki tanácselnök nemcsak őket, de a magyar kormányt is támadta nyilatkozatával, és ugyanezt tette korábban Kulcsár-Terza József, az MPP megyei elnöke is, amikor hasonló módon megkérdőjelezte munkájukat. „Ez a gátlástalanságnak olyan foka, amelyet már nem hagyhattunk szó nélkül, hiszen a másik két szervezet a mi honosítási munkánknak még töredékét sem végezte el” – mondotta Tiboldi, kiemelve, hogy az EMNT munkatársai 2011 januárjától 200 ezer erdélyinek, köztük 100 ezer székelyföldinek, illetve 30 ezer háromszékinek segítettek az állampolgárság megszerzéséhez szükséges iratcsomót összeállítani. Eddig Erdélyből körülbelül 100 ezren regisztráltak, 60 ezren az EMNT-irodákban (Háromszékről 12 ezren), és bíznak benne, a március 22-i határidőig számuk eléri a 100 ezret.
A világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy minden erdélyi magyar párt, egyház és civil szervezet igyekszik kivenni a részét ebben a nemzetpolitikai szempontból fontos munkában, de sem a honosításnak, sem a regisztrálásnak nem szabadna politikai tőkekovácsolás eszközévé válnia. Tamás Sándor erre használta, nem veszi észre, hogy ezzel a magyar állampolgárság megszerzésének folyamatát is hitelteleníti – fűzte még hozzá Sándor Krisztina. Nyilatkozatban tiltakozott az RMDSZ-es és MPP-s támadások ellen az EMNT négy háromszéki széki elnöke : felhívják a figyelmet arra is, hogy a két párt (de főként az RMDSZ) honosítási akciói során „felületesen felkészített pártaktivisták” jó szándékkal ugyan, de pártlogókkal ellátott dossziékba dobnak össze helytelenül vagy hiányosan összeállított iratcsomókat, melyek aztán az EMNT-irodához kerülnek, ahol orvosolják a hibákat. Eddig is megtették és ezután is megteszik ezt, „a magyar kormánnyal kötött stratégiai partnerségi szerződés értelmében az EMNT munkatársai a továbbiakban is azért dolgoznak, hogy segítséget nyújtsanak mindazoknak, akik meg akarják szerezni a magyar állampolgárságot” – áll a négy széki elnök közleményében.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2014. február 20.
EMNT: lejárató kampányt inított az RMDSZ és az MPP
Az EMNT szerint az RMDSZ és az MPP próbálja lejáratni azt a munkát, amelyet az EMNT irodahálózatának munkatársai végeznek az egyszerűsített honosítási eljárás, valamint a magyarországi választásokra történő regisztráció ügyének sikere érdekében.
Tiltakozik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) az irodahálózata honosítási és regisztrációs tevékenységét ért vádak ellen. Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke és Tiboldi László, az EMNT alelnöke, a szervezet székelyföldi honosítási koordinátora szerdán Sepsiszentgyörgyön tartott sajtótájékoztatót, hogy válaszoljanak „a Magyar Polgári Párt (MPP) és az RMDSZ háromszéki vezetőinek a demokrácia-központok ellen, politikai érdekből intézett összehangolt támadás-sorozatára”.
Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke a múlt hét végén a szövetség regisztrációs tevékenységét ismertetve elmondta, falvakon háromszor annyian kérnek az RMDSZ-től segítséget a honosítással kapcsolatos kérdésekben, mint a regisztrációval kapcsolatban, majd ennek kapcsán úgy fogalmazott, „azok, akiket eddig megfizettek és pénzzel támogattak Magyarországról, nem végezték rendesen a dolgukat”. Korábban hasonlóan nyilatkozott a témában Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke is.
Sándor Krisztina aljas támadásnak minősítette a politikai nyilatkozatokat, és kikérte az irodahálózat munkatársai és annak a 200 ezer erdélyi magyarnak a nevében is, akiknek az elmúlt három év során a honosításban segítettek, és leszögezte, várják a bocsánatkérést.
„Tamás Sándor közvetve azt a Nemes Elődöt is támadja, aki az elmúlt két és fél év során az EMNT irodahálózatának munkatársa volt, és akit éppen Tamás bízott meg az RMDSZ regisztrációs tevékenységének koordinálásával” – hívta fel a figyelmet az ügyvezető elnök.
Tiboldi László úgy fogalmazott, Tamás Sándor és Kulcsár Terza József a magyar kormányt támadta, melynek Erdélyben az EMNT a stratégiai partnere. Tiboldi rámutatott, az EMNT és a néppárt közös csapata 60 ezer erdélyi regisztrálását segítette, közülük 40 ezer székelyföldi és 12 ezer háromszéki, március közepéig a számuk eléri a 100 ezret, mondta Tiboldi.
Az EMNT felajánlotta a segítségét az RMDSZ és az MPP honosítással foglalkozó szakembereinek, mert meglátásuk szerint az általuk összeállított dossziék „nem ütik a mércét”.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár),
2014. február 22.
Visszaélnek 200 ezres adatbázisukkal Tőkés Lászlóék?
Mintegy kétszázezer erdélyi magyar személyes adatait tartalmazó adatbázis áll az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) rendelkezésére az európai parlamenti választások előtt. Ezt az EMNP bármikor a saját jelöltjei, vagy a Tőkés László EMNT-elnök függetlenként indulásához szükséges aláírásgyűjtésre fel tudja használni – állítja Szabó Ödön RMDSZ-es képviselő.
Állításának alapjául az szolgál, hogy az EMNT Erdélyre kiterjedő demokráciaközpont-hálózatának irodái a szervezet ügyvezető elnöke, Sándor Krisztina legutóbbi összesítése szerint több mint 200 ezer embernek segítettek megszerezni az állampolgárságot.
Az eljárásban – például a honosítási kérelem kitöltésében – segítő EMNT-irodák a kérelmező adatait is begyűjtik. Mi több: a honosításban segítséget kérő személy maga igényeli, hogy bekerülhessen a Tőkés László vezette szervezet adatbázisába. Az irodákhoz fordulóknak ugyanis – a hivatalos honosítási kérelem mellett – egy kérvényt kell kitölteniük a következő szöveggel:

A formanyomtatványban szerepel egy külön rubrika is, amelyet a kérvényezőnek kell kitöltenie a személyi adataival. Ide bekerülhet a személyi száma (CNP) is, amelynek elsősorban a választásokhoz szükséges aláírásgyűjtéskor van jelentősége. A kérvény „apróbetűs” részében az EMNT vállalja, hogy a romániai adatvédelmi törvényeknek megfelelően kezeli a birtokába kerülő információkat.

Mint ismert, a választásokon történő induláshoz szükséges aláírásgyűjtési íveken három fontos adatot kell feltüntetniük a pártoknak: a támogató nevét, személyi számát és az aláírását. „A név és a CNP birtokában az EMNP akár tonnaszámra gyárthat aláírásokat saját jelöltjei vagy a független jelölt Tőkés László számára. Igaz, hogy ez hamisítás, de hát vagy lebuknak, vagy nem” – mondta a maszol.ro-nak Szabó Ödön.
A politikus emlékeztetett: a hamisításra már volt precedens 2007-ben, amikor Tőkés László függetlenként indult az EP-választásokon, és a jelöltet támogató aláírási ívekre halottak is felkerültek Szilágy megyében. Az ügyből ügyészségi eljárás, majd bűnvádi per lett, amely nemrégiben kezdődött el a bíróságon.
A Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke felhívta a figyelmet arra is, hogy nyilvánvalóak az átfedések az EMNP és az EMNT között, a demokráciaközpont-hálózat irodáinak a Néppárt több politikusa is az alkalmazottja. Szabó név szerint említette Zatykó Gyulát, az EMNP partiumi alelnökét.
„Kérhetnénk CNP-t, de nem kérünk”
Zatykó Gyula szerint az EMNT irodahálózatának jogában áll a kérvényezők személyi számát is tárolni, de ezt nem teszik meg. „Engedélyünk van rá az illetékes román hatóságtól. Ám minket nem érdekel a CNP” – jelentette ki a maszol.ro-nak.
Az EMNP alelnöke elmagyarázta: valóban valamennyi hozzájuk forduló személlyel kérvényt töltetnek ki, amellyel az illető az EMNT-t megbízza a honosítási eljárással kapcsolatos ügyintézéssel. „Mi csak egy megbízási űrlapot íratunk alá, amiben nincs személyi szám, csak az illető elérhetőségei. Ezt éppen azért íratjuk alá, hogy ha hiányzik valamilyen akta a honosítási kérelemhez, akkor tudjuk őt értesíteni” – magyarázta.
Tiboldi László, az EMNT alelnöke és székelyföldi honosítási koordinátora azt mondja: nem tud olyan esetről, hogy a hozzájuk fordulóknak a személyi számát is elkérték volna. Emlékeztetett arra, hogy a honosítási eljárásban a személyi szám nem releváns adat.
Felvetésünkre közölte: a kérelmezőjének valóban csatolnia kell az iratcsomójához a CNP-t is tartalmazó személyi igazolványa és a születési bizonyítványa másolatát, ám ezeket az EMNT irodahálózata nem tartja nyilván. „Ezek az iratok az ügyfélnél maradnak, bekerülnek a személyes mappájába, amelyet aztán benyújt valamelyik diplomáciai képviseletre” – mondta Tiboldi a maszol.ro-nak.
Ha önálló listával indul, az EMNP-nek a törvény szerint 200 ezer aláírást kell összegyűjtenie. Ha Tőkés László független jelölt mögé áll, akkor 100 ezer támogató aláírás szükséges. Az aláírók között nem szerepelhetnek olyan személyek, akik már más párt jelöltjeinek indulásához járultak hozzá kézjegyükkel.
maszol.ro,
2014. március 10.
Székely Szabadság Napja percről percre
Az autonómia ügye akkor lesz győztes, ha Magyarország után Romániát is sikerül meggyőzni, hogy álljon az autonómiamozgalom mellé – ez volt az egyik legfontosabb üzenet a Székely Szabadság Napján a marosvásárhelyi Postaréten tartott autonómiatüntetésen. Az ünnepi beszédek után az összegyűlt többezres tömeg hosszasan kiáltotta, hogy „Székelyföld nem Románia”.
A spontán tüntetés lassan lenyugszik, a jelenlevők pedig elindulnak a térről hazafele.Izsák Balázs többször is hangosbemondón kérte a tömeget, hogy oszoljanak szét, és békésen térjenek haza.
Nem múlt el incidensek nélkül a rendezvény, mivel a spontán tüntetés során a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom fiataljai megpróbáltak áttörni egy rendőrkordonon, amit csendőrök segítségével erősítettek meg.
A Főtéren rövid spontán tüntetés alakult ki, a felvonulók „Autonómiát” és „Itthon vagyunk”, továbbá „Vesszen Trianon” jelszavakat skandáltak, majd énekeltek. Ellentüntetők nem akadályozták a Székely Szabadság Napjának zárómozzanatait.
A szervezők és a tömeg a Postaréttől, a járdán vonultak át a Főtérre, ahol a tüntetésen elfogadott petíció szövegét átadták a prefektusnak.
8.36 Székelyföld nem Románia! – hallatszik még sokáig a himnuszok után.
Izsák Balázs ismertette a gyakorlati tudnivalókat, hogy a koszorúzás után egy polgári sétával Marosvásárhely központjába megy mindenki. Az SZNT elnöke elmondta, a forgalom nincs lezárva, ezért arra kér mindenkit, hogy, ahogy Kökös és Bereck között, itt is a járdán haladva, békésen kísérje a tömeg őket a prefektúráig, majd ott ne álljanak meg, hanem menjenek békésen haza.
„Megértésüket kérem, és azt, hogy ugyanazzal a méltósággal fejezzük be, mint Kökös és Bereck között” – mondta Izsák Balázs, majd elkezdődött a Székely Vértanúk emlékművének koszorúzása.
18.30 A megemlékezés végén együtt éneklik a himnuszokat, előbb a magyart, majd a székelyt.
18.25 Izsák Balázs felolvassa a nagygyűlés kiáltványát:
„Követeljük, hogy a sajátos történelmi, földrajzi, politikai, kulturális és gazdasági jellegzetességekkel rendelkező Székelyföld alkosson önálló fejlesztési régiót az Európai Unió forrásainak hatékony felhasználása érdekében!
Követeljük, hogy Székelyföld legyen önálló közigazgatási régió!
Követeljük Székelyföld autonómiájának törvény általi szavatolását!
Tiltakozunk Székelyföld őshonos közösségének, a Székely Népnek érdekeit sértő, létét fenyegető közigazgatási átalakítás ellen!
Követeljük, hogy a romániai hatóságok azonnal szüntessék be a székely jelképek üldözését, a magyarul beszélő emberek zaklatását és fenyegetését.
Tiltakozunk az ellen, hogy a jogállam intézményeit az itt élő, román állampolgárságú magyarok elnyomására, megfélemlítésére és üldözésére használják!
Teljes és tényleges szabadságot és egyenlőséget akarunk Székelyföld minden lakosának!
Követeljük, hogy a kormány kezdjen párbeszédet a fentiekről a székely nép legitim képviselőivel, a Székely Nemzeti Tanáccsal és a székely önkormányzatokkal!
Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a Székely Népnek!” – hangzik többek közt a kiáltványban.
Elfogadják-e a kiáltványt? - kérdezte a tömegtől Izsák Balázs, amelyre a válasz egyértelmű volt: „autonómiát, autonómiát” – harsogta a tömeg.
18.23 A beszédek között Kilyén László műsorvezető a kivégzett és elítélt székelyek neveit olvasta fel, illetve ismertette a 160 évvel ezelőtti eseményeket.
Az alsósófalvi és parajdi egyesített fúvószenekar lépett színpadra, ismert katonadalokat játszva, amelyre a tömegből többen dalra fakadtak.
18.19 Szabolcs Attila, Budafok-Tétény polgármestere: „Nem volt időnk szárnyakat növeszteni, ezért lábainkat fogjuk használni, hogy a Postarétről visszajussunk Bernády városába. Ma is nagy a választék labancból, janicsárból. A mi labancaink, janicsárjaink nagyon megtalálják a helyüket. Mindig megmagyarázzák, éppen most miért nem lehet semmit sem csinálni. Ha még sokat várunk, lehet, hogy gyermekeink, unokáink, csak a múzeumokban látnak székely kaput, és Marosvásárhely építőjét Bernadescunak hívja a Wikipédia, és kimondják, hogy híres dák városépítő volt. Erdélyben, Székelyföldön a szipolyozás zajlik. Sok fiatal számára ez elviselhetetlen. Autonómia nélkül nem lesz több munka, otthon, csak ha odavetik a koncot.
Amikor Budafok-Tétény meghirdette a székely zászló szolidaritásból való kitűzését, sokan fanyalogtak, hogy Pestről, Budáról ne akarják megmondani, mit kell tennünk. Mi nem szeretnénk beleszólni a székely dolgába, de kiállni amellett, amit kívánnak, kötelessége minden polgárnak. Több millió anyaországi üzenetét hoztam el, akik egyetértnek ebben mindnyájan.
Lassan mondom el, hogy mindenki megértse: Székelyföld autonómiája nem csak a székelyek ügye, hanem minden jóérzésű emberé szerte a világon."
18.13 A katalánok üzenetét Mark Gafarotti hozta el, aki tavaly is itt volt: „Autonómiát!” – mondta, mire a tömeg válaszolt: „autonómiát”. Kedves bajtársaim, a székely nép és a katalán nép. Isten adjon békét és békességet – mondta magyarul, taps közepette. „Örömmel látom, hogy a székelyek rendkívül lelkesek a saját jövőjüket illetően. Vajon miért félnek sokan, nemcsak Bukarestben, de világszerte attól a szótól: autonómiát? A döntéseket az emberekhez minél közelebbi szinten kell meghozni. A regionalizmusra való hivatkozással Bukarest azt próbálja megakadályozni, hogy a székelyek saját kezükbe vegyék sorsukat. Ez pedig nevetséges, hiszen az autonómia a prosperitás legjobb lehetőségét jelenti az itt élő románoknak is. Nemcsak a románok, a spanyolok is produkálják ezt a rendkívül rossz gyakorlatot. Olyan országból jövök, Katalóniából, amelyet a nyelve és a kultúrája miatt üldöztek sokáig. Éppen ezért, székelyek és katalánok ugyanazon a nyelven beszélünk, amely a béke, a demokrácia és a nép tiszteletének, és az autonómiának a nyelve, amelyet sajnos, nem mindenki beszél. Mi nem gyűlölünk senkit, csak azt szeretnénk, ha tiszteletben tartanák a kollektív jogainkat. Ha Európa, amelyet építünk, tényleg a különböző kultúrák Európája, akkor abban a székelyeknek és a katalánoknak szerepet, sőt vezető szerepet kell játszaniuk. Nem vagyunk kisebbség – ezt felejtsék el, mi, székelyek és katalánok is nemzeti közösség vagyunk! Dicső múltunk volt, és a jövő még ennél is jobb lesz” – ismertette.
„Nagyon megható számomra ennyi embert együtt látni, akik békésen és demokratikusan küzdenek alapvető emberi jogaiért.”
Az eddig fordított szöveget magyar szóval fejezi be ismét: „Megtiszteltetés, hogy itt lehettem veletek, barátaim. Üdvözletem Katalóniából.”
18.03 Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Toró T. Tibor tartja meg beszédét. „Hiába próbáltak annyian leszoktatni az életről és szabadságról. Az élet szabadság. És a szabadság élet. Százhatvan éve itt, három székely ember az életével fizetett és sok száz társa börtönnel, azért, mert hittek ebben: a szabadságban, és az életben. Eltelt százhatvan év, ellenére erős hitünk ugyanaz maradt: élni egyénként és közösségként csak szabadon lehet, csak szabadon érdemes. Neve is van ennek: közösségi autonómia. száz éve ez a cél és követelés. Valljuk meg együtt: a szabad élet záloga az autonómia, jogunk, jussunk, követelésünk. Az autonómia a megoldás. Bármi, ami nem ezt segíti elő, az jó esetben pótcselekvés, de inkább zsákutca. Nem közösségi érdek, bármennyire is annak akarják láttatni. Ha a Székelyföld autonómiájának parlament elé terjesztése az újabb kormányzati kaland miatt már megint időszerű, megteszi azt az Erdélyi Magyar Néppárt, közösen a Székely Nemzeti Tanáccsal és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal. És igen, ha szükséges, Bukarestbe is elmegyünk, hogy nyomatékot adjunk követelésünknek.”
18.02 Az arany-kék színű, kisebb-nagyobb lobogót, zászlók, óriászászlók betöltik a postaréti teret. Valamivel kevesebben vannak, mint tavaly, megközelítőleg 20-25 ezren vesznek részt, de – mint tavaly is – elképzelhető, hogy a főtérre-vonuláskor többen fognak csatlakozni.
17.58 Günther Dauwen: az autonómia valós demokratikus jogokat, és a kultúra és az identitás valós tiszteletét jelenti, nem pedig évtizednyi ígérgetést. Nem normális, hogy a bukaresti törvényhozás figyelmen kívül hagyja Székelyföldet és Erdélyt. Ezért is támogatjuk a székelyek követeléseit. Nemcsak 25 évnyi ígéreteket, hanem valós autonómiatörekvést. Megvédeni ezt a büszke népet, és nem feldarabolni Székelyföldet. Tiszteletteljes együttélést és nem pedig asszimilációt. A magyar nyelv és a kultúra valós elismerését, nem pedig felszíni politikát. Mindezt én egy szóban foglalom össze: önrendelkezés. A székely nemzetnek azt mondanám: hamarosan Románia demokrácia fennállásának 25.-ik évét fogják ünnepelni, de van-e ok az ünneplésre. A ma vezetőjének azt üzenem, hogy tanuljanak Ceaușescu esetéből. A nép nem azért van, hogy üdvözítse annak vezetőit, azért vannak ott, hogy szolgálják a népet. Nemrég szerveztünk Santiago de Compostelában találkozót, mottónk pedig: eljött az idő az önrendelkezésre. A székelyekkel együtt mi a régiók és a népek Európáját fogjuk támogatni, támogatjuk Önöket. Eljött az ideje a székely népnek, eljött a ideje az önrendelkezésnek. Köszönöm – zárta mondandóját, majd a tömeg „autonómiát, autonómiát” zengésben tört ki.
17.53 Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség (EFA) igazgatója beszél „Az EFA-nak negyven párt a tagja, mindegyike önrendelkezésre építi tevékenységét. Európa pártiak vagyunk, de egy jobb Európáé. Több decentralizációt szeretnénk mind az EU-ban, mind Romániában. Nem szolgálja a demokráciát, ha minden döntést Bukarestben és Brüsszelben hoznak meg. Mi a régiók és a népek autonómiáját akarjuk. Az nem normális, hogy Erdélynek és a székelyeknek nincs beleszólásuk a romániai ügyekbe. Épp ellenkezőleg a bukaresti elit szét akarja darabolni Székelyföldet, és asszimilálni akarja az erdélyi magyarságot. Ezt nem szabad és nem is fogjuk tolerálni.”
17.47 Bíró Zsolt: „Demokráciánk alapja az egészséges verseny, de ma nem egymást kell legyőzzük, hanem azzal a sötét erővel kell szembenéznünk, amelyik el akarja vitatni jogainkat anyanyelvünktől, szülőföldünktől. De le kell győznünk a kishitűséget és közönyt is! Meneteljünk tehát tovább az autonómia útján!” – mondja az MPP elnöke. Hozzáteszi, a román állam alapvető emberi jogokat is korlátoz.
17.44 Biró Zsolt, az MPP elnöke: Marosvásárhelyre figyel a világ. Székelyföld térképe felvillan a képernyőkön, és 25 évvel a romániai forradalom után nincs megoldva a magyarság kérdése. Csorbítják jogainkat, üldözik szimbólumainkat, a véleménynyilvánítási jogainkat is csorbítják. A sorozat elkezdődött Amerikában, de Isztambulban is tüntettek, lezárták Isztambul legnagyobb utcáját a rendőrök, ők is velünk voltak. Köszönjük, és mellettük mindazoknak, akik támogatják Székelyföld autonómiaküzdelmét. A rendőrök lezárták Isztambul legnagyobb utcáját, csak nekünk, de itt Marosvásárhelyen ezt nem tették meg azok, akik a mi adólejeinkből is kapják a fizetésüket (...) Ma nem egymással kell versenyeznünk, hanem azokkal a sötét erőkkel, amelyek elvitatják jogainkat. Külön-külön gyengék vagyunk, de együtt győzhetünk.
17.35 Az EMNT elnöke, Tőkés László EP-képviselő nem lehet itt, Sándor Krisztina ügyvezető elnök tolmácsolja levelét. Harcos üdvözletét küldi Tőkés a jelenlévőknek. A EP-képviselő ugyanis jelenleg épp az Európai Parlament plenáris ülésén szólal fel Székelyföld területi autonómiája mellett – tudjuk meg a levélből. „Hogy ha a területében meggyarapodott románság, meg fogja becsülni embertársait, szövetségesre fog lelni bennünk, amennyiben nem, határozott ellenállásra késztet minket. Önrendelkezésünk jogának tudatában a diktatórikus jogfosztást nem tűrhetjük” – hangzik a levélből.
17.35 Iker Merillo, a Baszk Nemzeti Párt üzenetét tolmácsolta, valamint Székelyföld jövőjével kapcsolatos optimizmusát osztotta meg. A királyságok, birodalmak és még az államok is a nap végére eltűnnek. Azok a nemzeti gyökerekkel rendelkező kultúrák, amelyek ellenállnak a nagy államok és a globalizáció dominanciájának, végül is győztesen kerülnek ki. Különböző politikai struktúrák alatt, itt éltek, s ezek a struktúrák elhalványultak, maguk itt maradtak, őseik földjén. Folytassák ezt a békés megmozdulást, Székelyföld autonómiáért. „Autonómiát, autonómiát” – hangzott a tömeg. Következő március 10-én együtt fogjuk ünnepelni a közös lépéseket. A Baszk Nemzeti Párt nevében kívánom, hogy járjanak sikerrel – fejtette ki.
17.32 Kilyén László műsorvezető köszönti a romániai magyar nemzeti közösség valamennyi politikai egyesületét, az EMNT-t, az EMNP-t, az MPP-t, az RMDSZ-t (kifütyülte a tömeg), „barátainkat Baszkföldről, Katalóniából, Lengyelországból, Törökországból, és magyarországi barátainkat, támogatóinkat, valamint azokat a román nemzetiségűeket is, akiknek jó része marosvásárhelyiként velünk ünnepel itt a Postaréten”.
17.28 Izsák Balázs: az autonómia ügye akkor lesz győztes, ha Romániát is meggyőzzük, hogy legyen velünk. – Eközben többször is közbekiabáltak, megszakítva Izsák Balázst – Aki részesévé akar lenni az autonómiának, száműzze a gyűlöletet, a kishitűséget, a közömbösséget. Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek! „Autonómiát, autonómiát” – zengett a tömeg.
17.26 Izsák: „Az autonómia követelés békés, jogkövető útját járjuk immár tíz éve. Ebbe beletartozik a menetelés, a székely szabadság napja, meg az a pereskedés, amelyet az európai polgári kezdeményezés bejegyezésének elutasításáért indítottuk. Pénteken kaptuk meg az értesítést, hogy Magyarország beavatkozik a perbe a mi oldalunkon.”
17.24 Izsák: bármilyen kemény is volt a megtorlás, nem tudta kiölni a székelyekből a szabadságvágyat. Jövője csak annak a népnek van, amelyik ismeri a múltját, és helyét a világban ennek az ismerésnek a függvényében határozza meg. Ma a Székelyföld területi autonómiájának intézményrendszerét jelentheti a szabadság.
17.20 Izsák Balázs, az SZNT elnöke megtartja ünnepi beszédét. „Ez az a nap, amikor a székelyek kinyilvánítják a szabadság iránti elszántságukat, és azt, hogy amit őseink kivívtak nem fogják feladni soha. Székelyföld területi autonómiájának követélését jelenti ez a nap” – mondja.
17.18 A marosvásárhelyi Kistemplom Evangélium Kórusa énekel.
17.17 Együtt mondják a jelenlévők a Miatyánkot.
17.16 Nagy László: „Azért vagyunk itt, mert itthon érezzük magunkat, és ezt az érzést szeretnénk, hogy gyermekeink, unokáink, ükunokáink és érezzék. Itt. Mert a szabadság tükréből nem sugárzott vissza más, mint hogy cselekedni kell.”
17.11 Nagy László: „Napok, hetek, hónapok óta gondolkodom azon, és a templomban hangot is adok ennek: tulajdonképpen hol vagyunk otthon, hol van a mi otthonunk, mit jelent otthon lenni, elmenni otthonról, idegenben lenni, és mit jelent hazamenni? (...) Ott van az a nagyon sokszor emlegetett, Tamási Áron által leírt kérdés: mi célból is vagyunk a világon? Egyéni magyarázatként is, engedjétek meg, hogy itt a Székely Szabadság Napján, amikor azért gyűltünk össze, hogy nyomatékosítsuk: itthon vagyunk, számunkra ez az otthon, nézzük is meg azt, hogy Tamási mire figyelmeztet, és mit mond számunkra”.
17.08 Nagy tisztelettel állok meg előttetek, akik nem csak három, nem csak több székely vártanú emléke előtt tisztelegtek, hanem azért is, mert szívetekben hordoztok valami – mondja Nagy László. „Százhatvan évvel ezelőtt itt állt egyik elődöm, aki a firtosmartonosi Gálfi Mihályt kísérte el talán ide, a vesztőhelyre, az ő református kollégájával együtt, és azokkal, akik fel merték vállalni, hogy elkísérjék, és fejet hajtsanak a három áldozat előtt” – emlékszik vissza a történtekre Nagy László.
17.06 Az SZNT elnöke, Izsák Balázs köszöntötte az egybegyűlteket: „Tüntessünk a gyülekezési szabadságért, és a közigazgatási átszervezés ellen is” – hívja fel a figyelmet. Nagy László unitárius főjegyző megáldotta a találkozót. Jakab apostol levele: az igének megtartói legyetek, és ne csak meghallgatói.
17.01 A Székely vértanúk kivégzésének 160. évfordulójára gyűltek össze az emberek a Székely Szabadság Napján – hangzik a bemondótól.
17.00 Fehérvári-induló hangzik fel, majd a Marosvásárhelyi Vártemplom harangja jelzi, hogy 17 óra.
16.52 Most húzzák ki a több tíz méteres kék-arany zászlót. Lassan kék-arany az egész Postarét.
16.48 10 lej a kicsi székely, illetve magyar zászló, 20 lej a nagy székely zászló a helyszínen.
16.45 Vrei să știi unde sunt banii tăi, sau vrei măruntiș de la București? Alege autonomia – hirdeti egy másik felirat.
16.43 A kórusok, zenekarok közben egyre másra cserélődnek a színpadon. Jelenleg Gyimesfelsőlokról Antal Tibor és zenekara muzsikál, énekel.
16.41 Promisiunile se respecta! Vrem autonomia Ținutului Secuiesc promisă in 1918; Vrei ca banii tăi să rămână în orașul tău? Alege autonomia! Vrei autostrăzi? Alege autonomia! – hirdeti egy másik felirat, és ehhez hasonlóan több esetben hirdeti a tömeg óhaját a magyar mellett román és angol nyelven is.
16.35 Szabad Erdély Autonóm Székelyföld – 2014 – áll fekete alapon fehérrel az egyik banneren. A lányokból és fiúkból, apákból és anyákból, nagyszülőkből és néhány éves kisgyerekekből, helyi, környékbeli és már a délelőtt útra kelt székelyföldi magyarokból álló tömeg lassan betölti a régi szerpentint.
16.30 Kettes-hármas sorban érkeznek a csoportok a székely vértanúk postaréti emlékművéhez, az orvosi egyetem irányából. Önrendelkezést a székely népnek! Velünk az Isten! Székely Nemzetgyűlést – hirdetik többek között a feliratok.
16.25 Tudósítónk jelzi, hogy a Sportcsarnokhoz folyamatosan érkeznek a buszok. Kisebb dugó is kialakult ott. Amúgy szinte az egész város területén rendőrök irányítják a forgalmat, nincs hiány csendőrökből sem, szinte minden utcasarkon kettesével állnak, hogy fellépjenek az esetleges rendbontások esetén.
16.20 17 órára hirdették meg a Székely Szabadság Napja rendezvény kezdetét, de már 15 órától környékbeli kórusok énekelnek, hogy a megemlékezés alaphangulatát megadják. Gyülekeznek már az emberek is, akik székely zászlókkal, székely kokárdákkal „felfegyverkezve” érkeznek. Itt van például Parajd, Alsófófalva, Gyergyócsomfalva.
Székelyhon.ro,
2014. március 11.
Székely Szabadság Napja – Tőkés: Isten szabadnak teremtette a székelységet
A Székely szabadság napjára küldött üzenetében Tőkés László nyomatékosan hangsúlyozta, hogy Isten szabadnak teremtette a székelységet.
„Emberi és nemzeti jogaink nem képezhetik alku tárgyát. Nem hagyjuk a román kormány csapdájába csalatni magunkat. Szabadságunkért rendületlenül kiállunk" – áll Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének az üzenetében, melyet a székely vértanúk emlékművénél március 10-én Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke olvasott fel.
Az EMNT elnöke beszédében azzal indokolta távollétét, hogy az Európai Parlament plenáris ülésén készül felszólalni Székelyföld területi autonómiája és az erdélyi magyarság önrendelkezése mellett.
Tőkés László Kós Károlyt idézve üzente: „Ha a románság meg fogja becsülni Erdély magyar polgárait – szövetségesekre fog találni bennük. De amennyiben ezt elmulasztja megtenni – a legjobb akaratunk ellenére, és saját kárára -, határozott ellenállásra fog késztetni bennünket".
MTI
Erdély.ma,
2014. április 10.
Erdély visszaigazolta a nemzetpolitikát
Az erdélyi magyarok is részesei voltak a Fidesz–KDNP elsöprő választási győzelmének, ezt mutatja a több mint 80 százalékos erdélyi részvétel a szavazáson, valamint az, hogy a szavazók több mint 95 százaléka a Fidesz–KDNP-re adta voksát, visszaigazolva ezzel az Orbán-kormány nemzetpolitikáját – jelentette ki Toró T. Tibor.
Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke gratulált a Fidesz vezetőségének a győzelemhez, és kifejtette, várják, hogy az új Magyar kormány gazdasági, kulturális és intézményes téren „elmélyítse a határon túli magyar közösségek integrálását a magyar nemzetbe”, a határok módosítása nélkül. „Azt várjuk, hogy ez a többség a továbbiakban is úgy működjék, ahogy eddig is működött” – fogalmazott Toró. A 2011-ben kezdődött kedvezményes honosítás sikertörténetnek bizonyult, a világszinten benyújtott mintegy 610 ezer honosítási kérelem közül megközelítőleg 400 ezer Erdélyből érkezett, ebből pedig 370 ezren tették le eddig a magyar állampolgársági esküt; az országgyűlési választásokra regisztrált 195 ezer külhoni magyar állampolgár közül 135 ezren erdélyiek, az összesen mintegy 160 ezer levélben voksoló külhoni szavazópolgár közül pedig mintegy 110 ezer erdélyi – részletezte Toró, hozzátéve, a Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács 190 ezer embernek segített a honosításban, 85–90 ezer személynek pedig a választási regisztrációban. Elmondták, közel 1200 önkéntesük dolgozott azon az elmúlt hetekben, hogy mintegy 65 ezer erdélyi levélszavazatot begyűjtsön és eljuttasson a magyar külképviseletekre, és kiemelte a magyar történelmi egyházak szerepét is, melyek jelentős mértékben hozzájárultak a szavazási folyamat sikeréhez és a mozgósításhoz. Kitért az érvénytelen levélszavazatok kérdésére is, véleménye szerint ezek az első választási részvétel „tanulópénzének” minősülnek. Hozzátette, a sok érvénytelen szavazat semmiképpen nem jelenti azt, hogy az erdélyi magyarok nem tudnak magyarul, csupán arról árulkodik, hogy a levélben szavazás intézménye nincs még eléggé bejáratva. Szóvá tette azt is, a Jobbiknak meg kellene köszönnie Traian Băsescu államelnöknek és Victor Ponta kormányfőnek, hogy 2–3 mandátumot szereztek neki a március 10–15. között tett kijelentéseikkel, véleménye szerint ugyanis a Jobbik azért kapott néhány ezer szavazatot Romániában, mert a magyar közösség így válaszolt „bizonyos politikusok által mesterségesen és abszurd módon előidézett hisztériára”.
Kétharmados segítség az EMNT-től
Mintegy 135 ezer erdélyi magyar állampolgár regisztrált az április 6-ai magyar országgyűlési választásokra, közülük több mint 85 ezernek az EMNT segített ebben. A 108 ezer leadott erdélyi voksból pedig 65 ezret az EMNT irodahálózatában gyűjtöttek össze, ez mintegy kétharmadot jelent – ismertette Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke. „Ha mi, az Erdélyi Magyar Néppárttal együtt nem állunk az ügy mellé, akkor nem ezek lennének az eredmények. Ezért köszönjük munkatársainknak, akik az elmúlt két hétben rendkívüli órarend szerint dolgoztak, és köszönjük azoknak is, akik megbíztak bennünk, és ránk bízták a voksukat tartalmazó borítékokat” – fogalmazott az EMNT ügyvezető elnöke. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. április 14.
Ülésezett az EMNT Választmánya
Pénteken, április 11-én Csíkszeredában tartotta ez évi első választmányi ülését az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT). A 19 területi szervezet vezetői, valamint az országos elnökség tagjainak részvételével zajló tanácskozáson áttekintették a legutóbbi ülés óta eltelt félév eseményeit, programjait és számba vették az előttük álló feladatokat.
Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke értékelve az elmúlt időszakot, kiemelte, hogy az idei első negyedévben az EMNT területi szervezetei számára legfontosabb a magyarországi választásokra vonatkozó regisztráció, valamint a szavazatok begyűjtése volt. A megfeszített munka után a következő időszakban az EMNT korábbi években kialakult rendszeres programjaira nagyobb hangsúlyt fektet. Üdvözölték a 2014 márciusában megalakult Érmelléki EMNT-szervezetet, melynek alelnöke teljes jogú tagként vett részt az eggyel kibővült Választmány ülésén. A testvérszervezetként tevékenykedő Erdélyi Magyar Néppárt jelenlevő alelnöke, Zakariás Zoltán hangsúlyozta, hogy a következő időszakban a legfontosabb a szervezetépítés lesz.
A választmányi ülésen jelentés fogadtak el a Partiumi Autonómia Tanács (PAT) részéről. 2014-et a partiumi autonómia évének tekintve az év második felére ezzel kapcsolatos kiemelt eseményekre kerül sor. A Bálványos Intézet jelenlevő igazgatója szintén beszámolt a folyamatban levő kutatási programjáról és további terveikről.
Az EMNT Választmánya külön nyilatkozatot fogadott el az EMNT elnöke, Tőkés László Fidesz-listán való jelölése tárgyában. Ez ügyben számba vették azon programokat, amelyek a következő egy hónapban az európai parlamenti választási időszak kiegészítői lehetnek. Szó esett az EMNT által életre hívott és egyre nagyobb teret, népszerűséget szerző nyári rendezvényekről: a Kalotaszegi Magyar Napokról, a Kolozsvári Magyar Napokról, a Szent László Napokról, a Vásárhelyi Forgatagról, valamint a szintén fontos szerepet betöltő, idén 25 éves Tusványosról és az idén 10. évfordulójához érkezett EMI-táborról is. Az értékelés, valamint programtervezés mellett az EMNT Választmánya a szervezet belső életére vonatkozó határozatokat is elfogadott.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája. Nyugati Jelen (Arad)
2014. május 22.
Erdélyt képviselve
Erdélyi körútja során csütörtökön este Székelyudvarhelyen is nyílt fórumot tartott Tőkés László európai parlamenti képviselő, Szilágyi Zsolt, az EMNP alelnöke, valamint Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke kíséretében.
Az udvarhelyiek nagy érdeklődéssel fogadták a Küküllő Szállodában tartott rendezvényt: a jelenlévőket Nagy Pál, az EMNT udvarhelyi szervezetének elnöke köszöntötte, Szilágyi Zsoltnak adva át a szó, aki fontosnak tartotta kiemelni: az erdélyi magyarság nem pazarolhatja idejét ámításokra és szédítésekre, nagyon világosan kell haladnia az autonómia útján.
Tőkés László kifejtette: 25 évvel Temesvár után úgy látja, nem igaz, hogy csak események történtek 1989-ben. „Felkelés volt az, melyet eltérítettek. Sajnos az RMDSZ vezérkara – és itt nem a szavazóikra gondolok – kiveszi részét a múlt visszarendezéséből. Nem sikerült megbuktatni azokat, akik a múltat éltetik, és a magyarokat így visszahúzzák” – magyarázta. Szomorúnak nevezte, hogy ma már nem találni egy RMDSZ-es képviselőt vagy szenátort, aki hajlandó lenne felvállalni az autonómia ügyét és a román parlament elé terjeszteni az EMNP és SZNT autonómiatervezetét. Tőkés továbbá élesen bírálta a Magyar Polgári Pártot is, amely az RMDSZ melletti szavazásra buzdítja a magyarokat, miközben magyarellenesnek nevezik a Néppártot.
Az autonómiacsomag apropóján elmondta: Székelyföldnek nemcsak magára, hanem Dél-Erdélyre és Partiumra is kell gondolnia, hisz a magyarság erősebb, ha együtt gondolkodik és cselekszik. „Orbán Viktor a nemzeti lista révén megteremtette a magyar összefogást. Fáj, hogy vasárnap nem kérhetem az erdélyi magyarok szavazatát, de akkor is Erdélyt képviselem, ha magyarországi szavazatokkal jutok be az Európai Parlamentbe” – jelentette ki.
Kovács Eszter. Székelyhon.ro
2014. június 20.
A román hatalom által üldözött magyar írók mellett álltak ki Csíkszeredában
Felolvasóesttel tiltakoztak június 18-án, szerdán a magyar irodalom erdélyi nagyjainak üldözése ellen Csíkszeredában a városháza gyűléstermében. A Minta ifjúsági egyesület által szervezett eseményen Wass Albert, Nyírő József és Márai Sándor műveiből olvasott fel a közel egy tucatnyi résztvevő.
Tőke Ervin, a Minta elnöke köszöntésében a román hatalom által üldözött írók műveinek olvasására biztatott, mondván: "ezen írók műveiből nyílvánosan is fel lehet olvasni, amit a jelen felolvasóest is bizonyít". Tőke felelevenítette az elmúlt időszak történéseit a Nyirő temetés körüli huzavonát, a csíksomlyói búcsún a Wass Albert-kötetek miatt megfélemlített árusok esetét, a Szovátán magánterületről, román rendőrök által elhurcolt Wass Albert szobrot, valamint a Wass Albert műveinek felolvasása miatt meghurcolt fiatalokat megjegyezve: "ezek az esetek azt bizonyítják, nincs szükség tájainkon ilyen túlbuzgó rendőrökre".
A felolvasóesten jelen volt Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke, aki felszólalásában párhuzamot vont a három íróóriás között, mondván: "mindhárman emigrációban haltak meg, gyűlölték a kommunistákat és nagyon szerették nemzetüket, műveiket - melyeknek szellemisége számunkra erőforrás és figyelmeztetés - pedig csak '89 után ismerhettük meg".
Tiboldi László, az EMNT országos alelnöke: felháborítónak és félelmetesnek nevezte, hogy a 21. században magyar írókat üldözzön a román hatalom. "Ennek a tendenciának nemet kell mondani és hasonló együttlétekkel kell demonstrálni, hogy ezután is olvasni fogjuk a magyarság számára jelentős írók műveit".
Keresztes. zoldfak.ro/index.php/hirek
2014. július 1.
Jubilál a Tusványos
Idéntől himnusza is lesz a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábornak. A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány szervezésében július 22–27. között Tusnádfürdőn Történetekből történelem! címmel megrendezett rendezvénysorozat kiemelt politikai témái az idei magyarországi, az európai parlamenti, valamint a romániai államfőválasztások lesznek – derült ki a szervezők keddi kolozsvári sajtótájékoztatóján.
Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, Tusványos politikai programkoordinátora elmondta: az immár negyed évszázados múltra visszatekintő Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor abban különbözik Tusnádfürdőn megszervezett rendezvény korábbi kiadásaitól, hogy idén a hivatalos kezdés előtt egy nappal beiktatnak egy találkozót Bálványoson is.
Mint részletezte, ide azokat a személyiségeket hívták meg, akik negyed évszázada létrehozták a tábort: Németh Zsolt, Smaranda Enache, David Campanale, Sántha Attila, Szabó Miklós és Toró T. Tibor is részt vesz a szabadegyetem előestéjén megszervezett megemlékező eseményen.
Sándor Krisztina ugyanakkor arról is beszámolt, hogy megpróbálják egy asztalhoz ültetni a különböző nézeteket valló politikusokat a magyar–magyar, valamint magyar–román párbeszéd jegyében. Több meghívott politikus már visszaigazolta jelenlétét, így Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a Tusványos szombati napján tartja meg előadását.
A kerekasztal beszélgetéseket, előadásokat három fő téma köré csoportosították, a választások, a rendszerváltozást követő 25 év elemezése és a nemzetpolitikai kérdések kerülnek terítékre. De – mint a volt főszervező tapasztalatból is tudja – a program politikai része egyelőre napról napra változik, annak függvényében, hogy a meghívott politikusok milyen arányban igazolják vissza jelenlétüket. Kifejtette: valamennyi magyar európai parlamenti képviselőt meghívták, illetve szinte valamennyi magyarországi minisztériumot képviseli egy-egy államtitkár.
Eddig Tőkés László és a tábor alapítók közé tartozó Toró T. Tibor mellett Deutsch Tamás, Csáki Pál a felvidéki Magyar Koalíció Pártja, valamint Schiffer András, az LMP elnöke jelezte, biztosan részt vesz a szabadegyetemen. Sándor Krisztina leszögezte, korábbi pártpolitikai csatározásoktól függetlenül mindenkit meghívtak, hogy visszahozzák azt a politikai vitakultúrát, amely a Tusványos egyik legsajátosabb, legfontosabb védjegye.
Fancsali Barna a MIT elnöke ugyanakkor elmondta: idén himnusza is lesz a tábornak – az Intim Torna Illegál zenekar dalának címe: Számon a szívem. Popa Ilona, a MIT alelnök, a Tusványos programfelelőse a rendezvénysorozat nagyszínpadi koncertjeiről is beszámolt. Ott lesz a Role, az Edda, a Heaven Street Seven, a Tankcsapda, Rúzsa Magdolna, a 30Y, a Kiscsillag és a Quimby is. Ugyanakkor a fesztivál programjában helyet kapnak a feltörekvő erdélyi zenekarok, és fellépnek a Dumaszínház humoristái is.
Vadász-Szatmári Huba, a MIT alelnöke, Tusványos táborigazgatója több jó hírrel is szolgált a táborozóknak, a 25 éves jubileumra való tekintettel ugyanis csak napi 15 lejbe kerül egy sátorhely a korábbi 25 lej helyett. Aki pedig a rendezvény mind az öt napjára vált sátorhelyet, 70 lejes kedvezményes áron teheti meg. További jó hír, hogy a tábor mosdói és zuhanyzói felújítás alatt állnak.
Kiss Előd-Gergely, Székelyhon.ro
2014. július 21.
Kezdődik a bulisan múltidéző Tusványos
Több mint húsz helyszín, száznál is több program várja idén a hivatalosan szerda reggel megnyíló 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor résztvevőit.
A Történetekből történelem mottóval zajló tusnádfürdői rendezvény hagyományos helyszínén, az Olt folyó melletti kempingtáborban az elmúlt évekhez hasonlóan idén is telt ház várható: tavaly több mint 40 ezren gazdagodtak Tusványos-élménnyel, s a szervezők szerint a látogatók száma idén akár rekordot is dönthet.
A program a hagyományosnak számító séma szerint áll össze – jó hír, hogy első ránézésre minden eddiginél gazdagabbnak tűnik –, a közéleti és politikai előadásokon, kerekasztal-beszélgetéseken kívül kulturális előadásokra, foglalkozásokra és esti koncertekre, hajnalig tartó bulikra lehet számítani.
Emlékezés Bálványosfürdőn
A szabadegyetem nulladik napján, kedden 12 órakor az első, 1990-ben rendezett szabadegyetem ötletgazdái és alapítói felkeresik az eredeti helyszínt a közeli Bálványosfürdőn, ahol Történelmet írtunk: negyedszázados a bálványosi folyamat címmel pódiumbeszélgetésen értékelik a rendezvény közéleti hatását.
A résztvevők megkoszorúzzák a Tusványos 20. évfordulójára állíttatott életfát, megtekintik a Történetekből történelem – Tusványos 25 éve című filmet.
Ezt követően a bálványosi Grand Hotel rendezvényteraszán többek között Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Smaranda Enache, a Pro Europa Liga elnöke mond beszédet. A rendezvény keretében 15.30-kor elhelyezik a tervezett szabadtéri amfiteátrum alapkövét.
Kelemen Hunor nem táborozik
Sándor Krisztina, a szabadegyetem politikai programfelelőse portálunk érdeklődésére elmondta, az immár negyed évszázados múltra visszatekintő rendezvény természetesen nem kizárólag múltidézésről és összegzésről fog szólni, mint ahogy azt a mottó sugallhatja.
„Az alapgondolat idén sem változott: célunk, hogy leültessük egymás mellé a különböző nézeteket valló erdélyi és magyarországi politikusokat a párbeszéd jegyében, amely Tusványoson mindig bátrabb, szókimondóbb és lazább szokott lenni az egyébként szokványosnál” – fogalmazott.
A programfelelőstől megtudtuk, bár mindhárom erdélyi magyar politikai szervezet vezetőjének küldtek meghívót, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök már jelezte, idén sem vesz részt a Tusványoson. Sándor Krisztina elmondta továbbá, a kerekasztal-beszélgetéseket, előadásokat három fő téma köré csoportosították: a választások, a rendszerváltozást követő 25 év elemzése és a nemzetpolitikai kérdések kerülnek terítékre.
„Két voksoláson vagyunk túl, idén tavasszal zajlott le a magyarországi parlamenti, illetve az európai parlamenti választás, ugyanakkor Romániában elnökválasztást, Magyarországon pedig helyhatóságit szerveznek. Ez bőven szolgáltat majd témát, mint ahogy a rendszerváltás óta eltelt két és fél évtized kiértékelése is. A nemzetpolitikával kapcsolatos témák is hagyományosan terítékre kerülnek a Tusványoson, mint ahogyan azt megszokhattuk a korábbi években is, hiszen a Kárpát-medencei magyarság együttműködésében vitathatatlan szerepe van a rendezvénynek” – fogalmazott a politikai programfelelős.
Kifejtette: szinte valamennyi magyarországi minisztériumot képviseli egy-egy államtitkár. Többek között Csáky Pál, a felvidéki Magyar Koalíció Pártja, valamint Schiffer András, a Legyen Más a Politika elnöke is jelezte, biztosan részt vesz a szabadegyetemen. Szombaton Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Tőkés László európai parlamenti képviselő részvételével rendeznek közéleti fórumot a koncertszínpad előtti sportpályán.
Apróbb infrastrukturális fejlesztések
A szervezőktől megtudtuk még: a táborban apróbb infrastrukturális fejlesztéseket is eszközöltek, a legjobb hír pedig az, hogy a zuhanyzókat és a mosdókat felújították. A sátortáborozók annak örülhetnek, hogy a napi díj idén 15 lejre csökkent, öt napra pedig 70 lejt kell fizetni fejenként. Előre bejelentkezni nem szükséges, érkezési sorrendben fogynak majd a helyek.
A „házigazdák” szerint amiatt sem kell aggódni, hogy elfogynak a sátorhelyek: a bejárathoz közeli hagyományos helyszín mellett a kempingtábor végében is fel lehet verni az ideiglenes lakóhelyet.
Ami a szórakozást illeti, 12 nagy koncert és 10 kisszínpados koncert lesz, minden este több sátorban buli, és az idei újdonság, hogy szombat éjjel egy nagypályás bulit is szerveznek, amikor a DJ a színpadról teremt hangulatot, közölte Vass Orsolya, a tábor idei főszervezője. A meteorológiai előrejelzések egyébként nem túl biztatóak, a héten többnyire változékony, csapadéktól sem mentes időjárásra kell számítani a térségben.
A tusnádfürdői 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében kedden a közmédiasátorban 17 órától a Heaven Street Seven zenekarral, míg 18 órától a Kiscsillaggal tartanak közönségtalálkozót; műsorvezető: Péczeli Dóra.
A Csíki anyák sátorban 15 órától Lázár Márta, a Léleksimogató ötlet- és házigazdája elmélkedik az élet dolgairól, míg 16.30-tól A család fontossága és szerepe a mai társadalomban címmel Dánél Sándor, a Csíkszeredai Egyesület a Nagycsaládokért elnöke tart előadást.
A nagyszínpadon 19 órától a Role, 20 órától a Heaven Street Seven, 22 órától Kiscsillag lép fel. A koncertek után a Kisszínpad–MISZSZ-sátorban a FourPeopleOnePack és a Stereogám, a Csűrben DJ Thomas szórakoztatja a táborlakókat.
SZERDÁN 10 órától a Lőrincz Csaba-sátorban kerül sor a szabadegyetem hivatalos megnyitójára, melynek keretében többek közt Potápi Árpád János, a miniszterelnöki hivatal nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának az elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere is felszólal.
13 órától Magyarország jobban teljesít? címmel zajlik beszélgetés Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, Schiffer András, a Legyen Más a Politika elnöke, valamint Rogán Antal, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetőjének a részvételével.
A Kós Károly-sátorban 12 órától Minőség vagy létszám – Hol a magyar egyetem? címmel tartanak előadást, felszólal Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, Horváth Gizella, a Partiumi Keresztény Egyetem rektorhelyettese, Vass Levente, a Studium-Prospero Alapítvány elnöke és Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vezetője.
Az Infótér-sátorban 14.30-tól a Mit kezdhetünk külhoni magyar állampolgárként az igazolványunkkal? című előadásra várják az érdeklődőket. A beszélgetés keretében többek közt Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja szólal fel.
A nagyszínpadon 20 órától Edda-koncert lesz, 22 órától pedig a dunaújvárosi Quimby zenekar játszik a táborlakóknak.
A kisszínpadon 23 órától a Loyal Apple’s Club, majd a Transylvania Rock Band mutatkozik be.
A Depo-sátorban 23 órakor a kolozsvári Stereotrombon lép fel.
Pap Melinda, Székelyhon.ro
2014. július 24.
Megnyílt Tusványos Köztársaság
Tusványos Köztársaság megnyitotta kapuit, parlamentje ismét összeült. Mindenki tagja, ki az elmúlt 25 évben megfordult itt, magába szívta szellemiségét és megfertőződött vírusa által, kivételt csak azok képeznek, kik nem jó szándékkal, hanem „szolgálatos fülként, dolgozni” érkeztek – fogalmazott Toró T. Tibor, a tábor egyik alapítója a tegnapi hivatalos megnyitón.
A negyedszázaddal ezelőtti indulás felidézésével és egyfajta mérlegkészítéssel kezdődött a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, a köztudatba beivódott nevén Tusványos huszonötödik kiadása.
A gumicsizma ismét elengedhetetlen kellék Tusnádon, a kedden este, éjszaka lezúdult, többrendbeli eső sártengerré változtatta a „koncertteret” és az előadósátrakhoz sem egyszerű eljutni könnyű nyári lábbeliben. A hangulatra azonban nem nyomja rá bélyegét a változó időjárás, szerdán délelőtt már megpezsdült az élet, régi-új barátok, ismerősök találkoztak, s a hivatalos megnyitóra a fősátor is megtelt. Ez a tábor idősebb, mint jó néhány közép-kelet-európai állam, jelenkori történelmünk alakításakor már működött, olyan emberek hozták létre, akik képesek voltak személyes céljaikon túllátni, cselekedni – mondotta felvezetőjében Demeter Szilárd, a Századvég Alapítvány elemzője, aki jó pár évig egyik főszervezője volt a rendezvénynek.
Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a kezdetek felidézésével indította felszólalását, és felolvasta a „25 éve, egy delíriumos házibuliban megfogalmazódott” felhívás néhány részletét, melyek aktualitásukból mit sem veszítettek, sőt, mint fogalmazott, magának a dokumentumnak sem kopott a jelentősége. A bálványosi folyamat nem töltötte még be hivatását, sok mindent elvégeztek a célul tűzött feladatokból, de nagyon sok még a tennivaló – fejtette ki Németh Zsolt, aki egyik kezdeményezője volt negyedszázada a szabadegyetemnek.
Németh Zsolt felidézte az elmúlt rendezvények témáit, hogy foglalkoztak geopolitikával, Európa újraegyesítésével, a periféria felzárkóztatásával, éveken át visszatérő téma volt, hogy milyen Közép-Európát szeretnénk, és voltak magyar–román történetek is. „Közép-Európa nem lehet erős egy erős román–magyar viszony nélkül, fontos, hogy az értékközösség területén is előre tudjunk lépni, és nagyon fontos a kisebbség bevonása is ebbe az építkezésbe” – hangsúlyozta. Beszélt arról is, hogy a magyar–magyar kapcsolatok is állandó témái voltak Tusványosnak, a külhoni magyarság kérdése mindig középpontban szerepelt, akár a státustörvényt, akár a honosítást készítették elő, de nagyon fontos a továbblépés is, hogy az autonómia széles értelemben vett megvalósulása eredményes legyen. „Úgy emlékezzünk az elmúlt 25 évünkre, hogy ez a jövőt szolgálja, bízom abban, hogy váltakozó szereposztásban, de ugyanazt a dalt fogjuk játszani, és ha ezt tusványosi szellemben tesszük, akkor egyre jobban játsszuk majd ugyanazt a darabot” – zárta nyitófelszólalását Németh Zsolt. David Campanale a BBC újságírójaként érkezett ’89 decemberében Kézdivásárhelyre, és ő volt az, aki Németh Zsoltékkal közösen álmodta meg a szabadegyetemet. Most az Európai Unió válságáról szólt, arról, hogy vissza kellene térni a létrehozásakor meghirdetett elvekhez, mert hanem az EU egy Szovjetunióhoz hasonló rendszerré válhat, amely sok mindent ígér, de semmit nem teljesít. Huszonöt éve is felmerültek ezek a kérdések, igaz, más hangfekvésben, s azóta egyre nyilvánvalóbb, hogy a keresztény szellemiséget kell visszahozni Európa életébe. Magyarország alaptörvényébe is beiktatta ezt és üzenetét, és meg kellene hallania Európa többi részének – fejtette ki az angol újságíró.
Toró T. Tibor arról szólt, hogy Tusványos Köztársaság alapító oklevelében előrevetítették a térség országainak EU-csatlakozását, megalapozták az elmúlt 25 év történelmét. Tusványos egy kis elitista, virtuális köztársaságnak indult, amely egy hétre minden nyáron leköltözik a földre, összeül parlamentje, melynek mindenki tagja, aki részt vesz „ülésein”. „Ebben a parlamentben születnek meg azok a történetek, amelyekből aztán történelem lesz” – fejtette ki. Tárnok Mária, a főszervező Pro Minoritate Alapítvány elnöke elsősorban technikai részleteket árult el: 25 helyszínen zajlanak a programok, 12 partnerintézménnyel dolgoznak együtt, vannak itt 25 évvel ezelőtti előadók és olyan fiatalok is, akik először jöttek el – mondotta. Sándor Krisztina elsősorban az elmúlt Tusványosok eredményeire tért ki, az itt megfogalmazott, valósággá vált terveket sorjázta. „Talán a legfontosabb eredmény Tusványos gondolkodásformáló ereje, lehet, nagyképűen hangzik, de a jelenlegi magyar kormány nemzetpolitikáról való gondolkodásában ez a rendezvénysorozat meghatározó szerepet játszott” – mondotta. Továbbra is vágyott célunk az autonómia, és amíg ez a térség el nem nyer valamilyen autonómiaformát, addig mindenképpen találkozni fogunk Tusványoson – hangsúlyozta.
Potápi Árpád, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkára kitért arra, hogy meglátása szerint kiemelt jelentősége van Tusványosnak a magyar nemzet életében és a nemzetpolitikában. Hangsúlyozta, a következő napok lehetőséget teremtenek a számvetésre, de a ránk váró negyedszázad céljainak megfogalmazására is. „Szeretnénk, ha 25 év múlva már a megvalósult autonómiákról tudnánk beszélni, és ha már ezek működéséről kellene vitatkoznunk, és nagyon jó lenne, ha nemcsak a megvalósult székely autonómiáról, hanem a Partiumot, a vajdasági, felvidéki és kárpátaljai önrendelkezést is ide tudnánk sorolni” – jegyezte meg. „Talán a legfontosabb az lenne, ha a magyarságról 25 év múlva úgy tudnánk beszélni, mint erős, feltörekvő, gyarapodó nemzetről, amely újra szeretné megtölteni a Kárpát-medencét, békében és biztonságban élve” – fogalmazott Potápi Árpád.
Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere idén is viccekkel fűszerezte házigazdai köszöntőjét. A magyar (elsősorban az erdélyi) politikát az észak-erdélyi autópálya gyalui letérőjéhez hasonlította: kacskaringós, néha záróvonalon kell át, hágnunk, néha szembemegyünk a forgalommal, de haladunk előre.
Farkas Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)